A szöveg ikonja, vagy profán könyvborító? Fejtegetések könyv és borítójának viszonyáról

XI. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia – Kolozsvár, 2008. május 23–24.

A szöveg ikonja, vagy profán könyvborító? Fejtegetések könyv és borítójának viszonyáról

Szező: Vass Csongor, BBTE, Római Katolikus Teológia Kar, teológia – magyar, IV. év Témavezető: Józsa István, dr., BBTE, Bölcsésztudományok Kar, Magyar Irodalom Tanszék, adjunktus

Tartalomjegyzék

Bevezetés .........................................................................................................................................3 Néhány bekezdés könyvekről, illusztrációkról, borítókról..............................................................3 A különféle A szent és a profán kiadásokról, a tárgyaltak fényében...............................................9 Szempontkeresés, csoportosítási problémák ............................................................................. 10 Egyszerű, nem illusztrált borítók............................................................................................... 10 Képzőművészeti kategóriába..................................................................................................... 11 Nonfiguratív elemekből építkezők.......................................................................................... 11 Figurális ábrázolások............................................................................................................ 12 Fényképes címlapok .................................................................................................................. 19 Összegzés ......................................................................................................................................22 Felhasznált irodalom......................................................................................................................23 Függelék ........................................................................................................................................25 A. Különféle Biblia-kiadások fedőlapjai ................................................................................... 25 B. Különféle A szent és a profán kiadások címlapfotói ............................................................ 30

2

Bevezetés Ikonja, képmása-e a könyvnek az ő borítója, vagy csak szükséges alkotórésze? Milyen viszony figyelhető meg könyv (szövegkorpusz) és a borító között? Talán ritkán gondolkodunk rajta, hogy miért éppen úgy néz ki egy könyvborító, ahogy kinéz. Időnként nem volna haszontalan dolog megtenni. Dolgozatom foglalkozik szimbolikával, teológiával, és némiképp filozófiával is, tulajdonképpeni tárgya azonban kép és szöveg közös vizsgálata, könyv és borítója realizációjában. Elemzés alá vetem Mircea Eliade A szent és a profán című munkájának különböző nyelvű kiadásainak címlapjait. Milyen viszonya lehet a könyvborító és a szövegegész között? A shakespeare-i feleség-férj allegóriát használva szép példákat láthatunk borító és könyv tökéletes, harmonikus házasságra, de bigámiára, sőt önként vállalt magányra is.

Néhány bekezdés könyvekről, illusztrációkról, borítókról

A legtöbb könyvről elmondható, hogy nem pusztán a szöveg útján közli közlendőjét az olvasóval. Ritka az olyan könyv, amelyhez egyáltalán ne tartoznék kép, fotó, illusztráció vagy valamilyen ábra, valami, ami a szöveg médiuma mellett (vagy mellé) nem hoz más vizuális elemet. Könyv és (fény)kép viszonya pedig különféle lehet, annak függvényében, hogy van-e, vagy nincs köztük hierarchia, illetve milyen fokú az, ha van. Bán Zsófia Az egybeesés könyve című könyvkritikájában1 a kép és könyv viszonya alapján röviden csoportosítja a különféle könyveket. Felosztása szerint a szöveggel és képekkel együttesen operáló könyvek között a.) a leggyakoribb az a könyvtípus, amelyben a szöveget illusztrálják a képekkel. Ez esetben a képek vizuálisan jelenítik meg azt, ami a szövegben van jelen - ilyenkor a szöveg határozza meg a képek helyét, a képeket a megfelelő szöveghelyhez párosítják. Legtöbbször a szöveg írója és a képek készítője nem ugyanaz az ember. b.) A könyvek másik típusa az, amikor a képek önállóan, egy külön tömbben szerepelnek (a könyv elején vagy végén). Ebben az esetben a képek nem a szöveg illusztrációiként 1

BÁN Zsófia, Az egybeesés könyve – könyvkritika Nádas Péter Saját halál c. könyvéről – in Élet és irodalom 48. évf. 19. szám. Ld. online: http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=KRITIKA0419&article=2004-0510-1006-56NLMG – 11. 05. 2008, 21:46:35 GMT.

3

szolgálnak, hanem önálló perspektívából és önálló szerkezetben foglalkoznak azzal a témával, amellyel a szöveg is. A képek készítője legtöbbször ez esetben sem esik egybe a szöveget alkotóval. c.) A harmadik típus a fényképalbum, amelyben a fő szerep a képeké, a könyv elején vagy végén pedig található egy, a képekre kritikailag reflektáló, illetve azokat bemutató szöveg. Megszokott esetben ezek szerzője sem egyezik a képek szerzőjével. d.) A negyedik típusba az a könyv tartozik, amelyben kép és szöveg párhuzamosan (egyidejűleg) van jelen, egymást segítve, de nem feltétlenül kiegészítve, és főleg nem illusztrálva. Mert hiszen mindegyik másfajta valóságról, másfajta hiányról beszél, ezek összekapaszkodnak, de mégsem illeszkednek tökéletesen; a köztük lévő résekkel, hiátusokkal együtt képeznek egy egészet. Ez esetben előfordulhat, hogy a képek és a szöveg szerzője egybe esik – fényképész és író.2 A felosztás logikus, és vitathatatlan, ellenben úgy gondolom nem teljes. A szerző könyv alatt láthatóan csak azt a szorosan vett szellemi és anyagi korpuszt érteti, amit két borító fedél fog össze, és a borítók csupán amolyan mellékes tartozékokként vannak jelen. De vajon tényleg így van ez? Mellékes-e a könyv borítófedele? Mennyiben alkot egészet a könyv szellemi korpusza és a nyomtatott könyv materiális egésze? Tekinthetjük úgy, hogy csupán adalék, egy szükséges járuléka a könyvnek, ez az adalék azonban igen meghatározó lehet a könyvre nézve. Németh Zoltán Radikális nyelvhasználat az irodalomkritikában c. tanulmányában egy irodalmi lap kritikáit elemzi. A szerző többek közt kimutatatja, hogy az illető lapban megjelent könyvkritikákban fontos szerepet játszanak a könyv külső jegyei, a borító színe, alakja, minősége, a könyv ára, és egyebek.3 Molnár András egy verseskötetről ír kritikát A vamp ír címmel, fejtegetéseit pedig a könyv borítójával kezdi: „Mint tudjuk, minden jó könyv a jó borítónál kezdődik. Kezdjük mi is így a szemlélődést.”4 Kívülről megközelítve elemzi tehát a könyvet, kezdve annak borítólapjaival, az azon szereplő adatokkal, képpel, majd pedig fokozatosan halad a belső lényeg felé. Ezekből a kevés, felvillantott példákból is láthatjuk, hogy a könyv külalakja, nem csak az egyszerű vásárlónak fontos, hanem akár fontos lehet egy kritikusnak is. Vitathatatlan, hogy a könyv esetében a borító az, ami az első benyomást teszi az szemlélőben, majd ezt követően hat rá 2

Vö. uo. Vö. NÉMETH Zoltán, Radikális nyelvhasználat az irodalomkritikában, http://terasz.hu/main.php?id=irodalom&page=cikk&cikk_id=4786&rovat_id=97&fazon= – 12. 05. 2008, 18:12:14 GMT. 4 MOLNÁR András, A vamp ír in Az Irodalom Visszavág 5., 136. Ld. online: http://www.iv.hu/modules.php?name=IVlapok&op=viewarticle&artid=548 – 12. 05. 2008, 13:13:43 GMT. 3

4

az illető könyv szerkesztése, tördelése, szellőssége, vagy zsúfoltsága. Ezek mind olyan dolgok, amelyek pozitívan vagy negatívan befolyásolhatják a potenciális olvasót, egy könyv tényleges olvasójává való válásában. Az ilyenfajta megközelítések pedig, véleményem szerint nem mondhatók jogtalannak. A világról szerzett információink nagy hányadát látás révén szerezzük, mert a kép szemléletes. Ami pedig szemléletes, az érthető, átlátható, fölmérhető, és képes valami egyébként nehezen érthetőre rávilágítani, képes a lényeget mutatni.5 A továbbiakban szeretném azt megvizsgálni, hogy milyen viszonyról beszélhetünk könyv és borítója között. A kép, ami megjelenik a borítón, vagy ha nincs figuratív elem a borítón, akkor egyszerűen maga a borító képe, milyen kapcsolatban áll a könyv tartalmával, mennyire mutat rá a lényegre? A vizsgálat tárgyául olyan könyvet szerettem volna választani, amely ismert és elterjedt, amelynek különböző kiadásait jól össze lehet hasonlítani. Mint a világon legismertebb, kétségkívül a legtöbb nyelven kiadott könyvet, a Bibliát kellene talán megfigyelni, milyen a szövegegész és a borító viszonya? Ezt azonban – azt gondolnánk – hosszabb és részletesebb fejtegetés nélkül is megtehetjük, hiszen a Biblia, mint az isteni üzenet teljességének könyve, annyira kerek egész, összetett és kipótolhatatlan mű, hogy nincs az a kép, amely a borítójára kerülve valami többletet adni volna képes, vagy valamiképp a könyv egészét reprezentálhatná. Épp ezért látunk ritkábban képes borítójú Bibliát. Gyakran még Képes Biblia esetén is „képtelen” a címlap. Ám képek helyett sokszor szimbólumok állnak a címlapon, amelyek a képeknél is többet és tömörebben képesek mondani. Ilyen szimbólum lehet az Alfa és Omega szimbólumpáros, a Pax (Függelék: A.2.), a kereszt (mint a megváltás, az isteni szeretet jele – ld. A.4.), illetve más, a megszokottnál kultúrafüggőbb szimbólumok, mint amilyen a napraforgós, csigavonalas (ld. A.5.), vagy pedig az olajágas Biblia (ld. A.6.).6 A Biblia-kiadásokat elemezni valóban érdekes lenne és szép. Meglátásom szerint azonban olyan mérvű munkát igényelne, mely jelen dolgozat kereteit és lehetőségeit igencsak meghaladná. Dolgozatomban nem a Bibliával fogok foglalkozni, hanem egy olyan alapművel, amely sok tudományág számára megkerülhetetlen. Megjelent a világ különböző kultúráinak nyelvén, és a szentségről, a profánról, a vallási lényegről beszél. Szerzője Mircea Eliade, a nagy munka címe pedig A szent és a profán. Németországban jelent meg első ízben, Hamburgban, a Rowohlt Kiadónál, 1957-ben, ilyenformán pedig eredeti címe a Das Heilige und das Profane.

5

Vö. PETHŐ Ágnes, Látványaink logikája, in Korunk, 1997. 12., 3-4. Ld. online: http://www.korunk.org/oldal.php?ev=1997&honap=12&cikk=1456 – 12. 02. 2008, 14:09:36 GMT. 6 A különféle Bibliaborító-típusokat ld. a Függelék A-jelzetes számainál.

5

Máig

egyik

igen

fontos

alapműve

a

vallásfenomenológiának,

egyetemes

vallástörténetnek, vallásszimbolikának, de a néprajztudománynak is.7 1957-es, első megjelenése óta igen sok kiadást ért meg e kis könyvecske, a világ különböző országaiban, különböző nyelveken, ezek pedig mind különböző kivitelezésűek. Úgy is mondhatnánk, hogy a nagy művet különböző, díszesebb vagy egyszerűbb ruhákba öltöztetve mutatták be a különböző nyelvű olvasóknak. Vagy többek ezek a kivitelezések, borítók, mint egyszerű ruhák? Hiszen a ruha takar, elfedi, védi az ember testét. A könyvek címlapja, borítója is fed, hiszen fedélnek, fedőlapnak is szoktuk mondani. De ez a fedés a materiális valóságot, a fizikai könyvet fedi, takarja és védi. Ez az (el)takaró eszköz, egyben eszköze lehet a kommunikációnak szerző és olvasója, kiadó és az olvasó között, és ami ennél is fontosabb: a címlap magyarázhatja a szöveget (és a szöveg magyarázhatja a címlapot), összefoglalhatja annak lényegét, vagy megadhat egy értelmezési lehetőséget, kulcsot adhat a szöveghez. Kállay Géza szerint a borító fordít is: valamit metonimikusan, a rész-az-egész-helyett elve alapján, le is fordít a könyv vagy folyóirat a saját belső tartamából”.8 Azt a sok oldalon elmondott szellemi kincset, amit a két borító összefog, a borító, a címlap meg tudja villantani a vizualitás eszközeivel. Majd mindenki számára ismert a népi mondás, miszerint Egy kép többet mond ezer szónál. Ezt támasztja alá Kállay is, amint tovább folytatja gondolatmenetét: „Ami a szemnek sokszor csupán egyetlen pillantás, pillanat, az a szónak körülményes magyarázat. És természetesen értelmezés is. Persze a szem is azonnal értelmez, de ez még nem annyira tudatos”.9 Legtöbb esetben a könyv szerzője nem azonos a borító szerzőjével, de a jó borítótervező méltán mondható társszerzőnek: mindenkivel szemben elsőbbsége van, hiszen a borító a könyv arca, és a könyv is az arcán keresztül mutatkozik meg a másik ember előtt a leghamarább. Tanulmányában Kállay idézi Shakespeare Rómeó és Júliájából – Nádasdy Ádám nemrég elkészült fordításában – amint „Júlia édesanyja a borító és a könyv viszonyát a feleség-férj kapcsolat analógiájára képzeli el: ...olvasd Párisz arcát és élvezd, mit a szépség írt oda. Nézd összeillő, jó vonásait, miket az összhang széppé alakít; s amit nem mond el maga a szöveg, 7

Vö. ELIADE, Mircea in Keresztény teológusok és bölcselők lexikona, HORVÁTH Pál (szerk.), az MTA Filozófiai Kutatóintézetének Akadémiai-Filozófiai Nyitott Egyeteme - Teológia Szak, ld. online: http://nyitottegyetem.philinst.hu/teol/eliade.htm – 11. 05. 2008, 14:27:54 GMT. 8 KÁLLAY Géza, Igazi éke, in Liget 16. évf., 8. szám (2003. 8.), 5-8. Ld. online: http://liget.grafium.hu/03_08_2.html - 12. 05. 2008, 15:21:14 GMT. 9 Uo.

6

szemén mint széljegyzeten látni meg. E pompás könyvnek nincsen még kötése: egy szép borító lesz igazi éke. A halnak víz kell; a könyvnek fedél, mely büszkén hirdeti, hogy bent mit ér. Mindenki vágyva néz az olyan könyvre, hol aranyszót aranykapocs fog össze. (I./3.)”10 De nem ez az egyetlen hely a Rómeó és Júliában, ahol találkozhatunk könyv és borító kapcsolatának allegóriájával. Az előbbi idézet a feleség-férj viszonyra transzponálta a borító és könyv esetét. A következő idézetben Júlia a belső és a külső, a lélek és a test viszonyára alkalmazza, amikor arról értesül, hogy Rómeó gyilkos: „Ó, kígyószív rózsálló szín alatt! Sárkány lakott-e ily dicső odúban? Nyájas tyrannus! Angyali cudar! Farkasfogó bárány! Hollók galambja! Undokságoknak égi látszata! Kész ellentéte annak, mit mutattál! Te kárhozott szent és tisztes gazember! Ó, természet, mi dolgod a pokolban, Hogy egy ily ördögi gonoszt a tiszta testnek Gyorsan-múló mennyországába zártál? Kötöttek-e ily gyatra könyvet ily szép Kötésbe? Ó, hogy élhet a csalárdság E cifra kastélyban!”11 Könyv és borító szoros kapcsolatáról beszél Shakespeare századokkal előttünk. Vajon változott valami azóta? Még ha igen a válaszunk, akkor is igazunk van. Kétségkívül még inkább megnőtt a borító, illetve a teljes kivitelezés szerepe. Szeretjük az igényes kiadású könyveket, még ha nehezebben is engedhetjük meg magunknak. Láthatjuk tehát, hogy a borító, a borító képe, a külső arc, nem lényegtelen tartozéka a könyvnek.

10

Uo. SHAKESPEARE, William: Rómeó és Júlia (Romeo and Juliet.) Tragédia, fordította Kosztolányi Dezsõ, Budapest, Interpopulart, 1994, III./2.

11

7

A képek vizsgálata már az ókortól, Platóntól és Arisztotelésztől kezdve, a skolasztikusokon, Hobbes-on és Locke-on, majd a romantikusokon át, egész Wittgensteinig, Gadamerig és Foucaultig foglalkoztatja a filozófusokat és esztétákat. Platón és Arisztotelész képolvasata hol egymást kiegészítve, hol egymással vetélkedve nyomták rá bélyegüket a nagy esztétikai rendszerek alakulására. Gondolkodásuk alapja a kettős világ-szemlélet, az ideatan. A művészi alkotásoknak kettős teremtésük van: egyszer a művész lelkében teremtődik meg, aztán önti formába a művész a múzsa, vagy révület hatására.12 Nagyot ugorva az időben pillantsunk be Gadamer filozófiájába, aki a képet a Locke által is képviselt utilitarizmussal szemben nem puszta jelölőként értelmezi. Gadamer a képet az ábrázolás két szélső esete közt középen helyezi el: a jel – a tiszta utalás, és a szimbólum – a tiszta képviselés között. A képben benne van az utalás, de úgy utal valamire, hogy része van annak a létében, amit bemutat. Benne jelen van a bemutatott, magára talál és gyarapodik a léte, míg a szimbólum pusztán képvisel, jelenvalóvá tesz, de nem gyarapítja a szimbolizált létét, csupán helyettesíti.13 Rudolf Arnheim szerint a képek lényege azon képességükben rejlik, hogy jelentést tudnak közvetíteni érzéki tapasztalat útján. A jelek és a nyelv rögzített fogalmi meghatározások, így tehát a tulajdonképpeni jelentés külső héjai csupán. Forma nélkül a tudat számára egy kép sem közvetít vizuális ismeretet. Így hát elmondható, hogy a

rendezett formák hordozzák a vizuális

fogalmakat, amelyek olvashatóvá teszik a képet, nem pedig a konvencionálisan meghatározott jelek.14 Felmerül a kérdés, hogy a könyv címlapján megjelenő kép, illetve a könyv képe milyen funkciójú. Erre mindjárt az a válasz ötlik fel bennem, hogy bár, mint láttuk, ideális esetben feleség-férj jellegű viszony van a könyv és borítója közt. Azonban elenyésző lehet azon könyvek száma, amelyekben a szöveg szerzője és a borító tervezője azonos személy. Hogy miért fontos ez? Mert így, bármennyire is jelentős a borító, a címlap szerepe, és bármennyire is összetartozóvá lesz a könyvvel, nem mondható el a kettő teljes egyenlősége, hiszen előbb volt a könyv, és ahhoz, annak címlapjára készült (jó esetben) az illető művészi, vagy kevésbé művészi alkotás. Magyarán tehát a könyv címlapja sok esetben csak illusztráció (ami persze tagadhatatlanul összetartozóvá 12

Vö. GREGUSS Zoltán, Kép és logosz in Kellék 1997, 8-9 sz., 49-53. Ld. online: http://epa.oszk.hu/01100/01148/00008/05grega.htm - 10. 05. 2008, 17:28:28 GMT. 13 Vö. KULIN Katalin, Gadamer Igazság és módszer című könyvének margójára, in Palimpszeszt elektronikus folyóirat 1996. október, 1. szám. Ld. online: http://magyar-irodalom.elte.hu/palimpszeszt/01_szam/03.htm - 11. 05. 2008, 19:58:52 GMT. 14 Vö. LEHMANN Miklós, A képek szerkezete a tudományban, in DONÁTH Péter - FARKAS Mária (szerk.), Filozófia – művelődés – történet, Trezor kiadó, Budapest. 2001. 25-36. Ld. online: http://www.tofk.elte.hu/tarstud/filmuvtort_2001/lehmann.htm – 11. 05. 2008, 22:36:41 GMT.

8

lesz majd a könyvvel, és nagy jelentőséggel bír). A szent és a profán kiadásai is bizonyítják ezt, hiszen a mű 1957-ben kiadott német eredetije, lefordítva, igen sok különböző, egymástól egészen eltérő külsőben jelent meg. Mielőtt azonban konkrétan e kiadásokkal foglalkoznánk fontosnak tartok még néhány szót ejteni az illusztrációkról. Mit is értünk pontosan az illusztráción? A képi, jelképi megjelenítés, mint az elvont gondolat illusztrálója jóval megelőzi az írott szöveget kísérő illusztrációt. Az illusztrációt készítő művészek többsége többet akart a puszta szemléltetésnél: saját értelmezését, gondolatait, személyes művészi mondanivalóját akarta közölni velünk. Az illusztráció rendszerint szöveg mellé készül. Figyeljük meg azonban, hogy több kultúrában, is, mint az egyiptomi és a kínai, az illusztráció és az illusztrált egybeesik, hiszen az írás valójában egyfajta folyamatosan egyszerűsödő képírás, mely jelzi és egyszerre meg is jeleníti tartalmát. Így lehet az, hogy Kínában a költészet, az írás és a festészet művészete ma is elválaszthatatlan egységet alkot, s a szöveg és az azt megjelenítő kalligrafikus írásjel egyenrangú.15 Az illusztráció így nézve tulajdonképpen az írás elődje, és valamilyen szinten nyugati kultúránkban is összetartozik a kettő egymással. Beszélhetünk tehát illusztrációként egy könyv címlapjáról úgy is, hogy az alatt nem egy plusz adalékot értünk, hanem egy, a szöveggel egyenrangú alkotást. E két összetartozó egység pedig potenciálisan valóban magában hordozza a shakespeare-i feleség-férj viszonyt.

A különféle A szent és a profán kiadásokról, a tárgyaltak fényében

Ezek után, a tárgyaltak fényében, vegyük nagyító alá A szent és a profán már többször említet különféle kiadásait. Az első, 1957-ben, Hamburgban megjelent kiadáshoz, vagy annak címlapfotójához nem sikerült hozzá jutnom. Lehetőségeim szerint azonban felkutattam a különféle nyelven megjelent különböző kiadásokat. Ezek címlapfotóját a Függelékben B.-jelzettel hozom. E dolgozat keretei nem teszik lehetővé, hogy minden kiadásról részletesen essék szó, de törekszem bővebben , behatóbban elemezni a figyelemreméltóbb, reprezentatívabb borítókat.

15

Vö. D. UDVARDY Ildikó, Könyv és kép. Gondolatok az illusztrációról, in Magyar Napló, A Magyar Írószövetség Lapja, 2003 február. Ld. online: http://www.magyarnaplo.hu/read.php?id=170 – 10. 05. 2008, 22:15:06 GMT.

9

Szempontkeresés, csoportosítási problémák Mindenek előtt fontos a szempontok leszögezése ahhoz, hogy könnyen és egyértelműen, átláthatóan lehessen foglalkozni a borítókkal. Hogyan közelítek a kiadványokhoz? ● Szempontom lehetne például a nyelv, a könyvek nyelve szerint való csoportosítás, vagy a nyelvcsaládokba való sorolás. Ilyen csoportosítással azt figyelhetném meg, hogy mi az, ami közös jellemző az illető nyelvi közösség kiadásaiban, esetleg levonhatnék valamiféle nemzetkarakterológiai következtetéseket. Ezt, azonban nem tartom túl szerencsés ténykedésnek. ● Vagy szempontom lehet a kiadványok ideje. Időrendi sorrendbe állíthatnám őket, a legkorábbiaktól a legfrissebbekig haladva. Így azt figyelhetném meg az illusztrációk, a címlap tükrében, hogy az alatt a kerek ötven év alatt, ami az első kiadás óta eltelt milyen irányba fejlődött a könyvről való gondolkodás, hogyan értelmezték, értelmezték át a könyvet. ● Bár ez utóbbi talán nem lenne haszontalan vállalkozás, mégis egy harmadik szempontot követek: figyelmem pusztán a címlapokra irányul. Igen különböző férfiakkal házasították össze Eliade gyönyörű lányát. Ezen párok kapcsolatát figyelném inkább meg. Hiszen kiderült már korábbi fejtegetéseinkből, hogy a shakespeare-i analógia tovább mélyíthető: érvényes rájuk a Teremtés könyvének tanítása is, miszerint „elhagyja a férfi atyját és anyját, feleségéhez ragaszkodik, és egy testé lesznek” (Ter 2,25). Az új borító másként értelmezheti, másként mutathatja meg ugyanazt a művet, ugyanakkor egymást is értelmezik a házastársak. Egy test lesznek. Így tehát annyi A szent és a profánról beszélhetünk, ahány kiadása van. Mint azonban tudjuk, léteznek kevésbé jól sikerült házasságok is. A Függelékben látható A szent és a profán címlapfotók megoszthatók aszerint, hogy fényképet vagy képzőművészeti alkotásokat látunk rajtuk, a képzőművészeti alkotások pedig aszerint, hogy nonfiguratív, vagy pedig figuratív képzőművészeti elemekből építkeznek-e. Így a fényképes kategóriába tartozik a B. 1., 4., 9., 10., 18. A képzőművészeti kategóriába tartozik a B. 2, 3, 5, 6, 7, 8, 11, 12, 13, 14, 19, 20, melyek közül nonfiguratív elemekből építkezők a B. 3 és 6. A fenti kategóriákból kimaradt borítók pedig az egyszerű, nem illusztrált borítók kategóriáját alkotják. Ezek a B. 15, 16, 17.

Egyszerű, nem illusztrált borítók Amint említettem e kategória elemei nem tartalmaznak más illusztrációt, csak a szerzőt, címet és esetleg a kiadót tüntetik fel. Közülük némiképp kivétel a B. 16-os számú, lengyel kiadás, amely 10

címlapjának felső részén, sötét alapon egy fénycsík látható, e fénycsíkban pedig sorban, egymást követő, nyúlra emlékeztető alakzatok, összesen hat darab. Azért sorolom mégis az illusztrációt nem tartalmazó kötetetek közé, mert ez a lengyel kiadás is, akárcsak a B. 15-ös, román, és B. 17es cseh kiadások, sorozat részét képezik, így címlapjukon az illető sorozat jellegzetességeit hordozzák, tehát nem tekinthetők illusztráció nélkülieknek sem. Érdekes azonban ez a helyzet. Van-e feleség-férj viszony a sorozat részét képező könyveknél, és ha van, milyen az? Azt kell mondanom, ilyen esetben gyakorlatilag bigámiáról beszélhetünk, hiszen a feleség-férj kapcsolat létezik könyv és borítója között, csakhogy a férjnek több felesége van. Ugyanaz a borító más könyveket is összefog. A férj attól lesz csak az egyes feleségével való viszonyában más, hogy a feleség nevét (is) viseli, azaz az egyes sorozatborító csak attól lesz más, mint a sorozat többi borítója, hogy magán viseli a borított könyv szerzőjét és címét. Beszélhetünk-e hát ebben az esetben az egy testté levésről? Véleményem szerint beszélhetünk, de egyúttal tapasztalhatjuk azt is, hogy szintjei vannak ennek az eggyé válásnak. Itt a címlap inkább beszél a sorozatról, aminek részét képezi az illető könyv, mint magáról a könyvről. A férj és feleségen kívül létezik tehát egy harmadik elem is, ami meghatározza egész társas életüket. A sorozat, mint valamilyen felsőbb hatalom van jelen kettejük között, aminek alárendelődnek. A sorozat pedig lehet, egy sajátos téma, vagy egy szerző könyveit sorban kiadó vállalkozás. Úgy tűnik, a sorozatban az egyes könyvek feladják egyéniségüknek külső megnyilatkozhatóságát. Hogy milyen mértékben káros, vagy előnyös egy könyvnek sorozat részének lenni, kétségkívül sorozatonként és könyvönként és sorozatonként, de talán még olvasónként is változik.

Képzőművészeti kategóriába Nonfiguratív elemekből építkezők Vegyük

most

szemügyre

a

nonfiguratív

elemekből

építkező

képzőművészeti

illusztrációkat. Ide soroltuk a B. 3. és B. 6-os címlapot. A B. 3-as, angol kiadáson dinamikus, világos árnyalatú, piros és zöld színű vonalakat látunk, melyekből azonban kirajzolódni látszik egy alak, ami leginkább egy angyalhoz, vagy egy női alakhoz hasonló. Hajlok arra, hogy angyalként fogadjuk el, hiszen, az angyal jól képviselheti a könyv tartalmát. Az angyalok az emberek segítői, ők a hírnökök a véges és végtelen között. Részesei a szentnek és a profánnak is, bár a szentből valók, egy ún. köztes térben élnek, akárcsak mi, emberek. A különbség köztünk csak annyi, hogy a jó és rossz közötti választás számukra egyszer tevődött fel, számunkra 11

azonban minden pillanatban.16 Jónak tartom ezt a címlapot, mert beszélni tud a könyvről, és nem is esik abba a hibába, hogy pusztán keresztény jelentéssel bíró illusztrációt hoz, hiszen az angyal megjelenik sok más, különböző kultúrákban is. Az az eljárás, hogy az angyalról nem egy szépen kidolgozott festményt vagy rajzot mutat, hanem egy külön elemekből építkező absztrakt felé hajló alkotást, előnyös lehet, hiszen jobban megközelíti a szentséget, visszaadja a láthatatlanságot, vagy a nem mindenki számára való felismerést. A B. 6-os számú, 1965-ös francia kiadás címlapja úgy tűnik, csak egy részlet egy világból. A címlapon vonalak ívelnek át. Azzal, hogy látszólag keveset, vagy semmit sem mutat, igazából sokat mutat. Felfedezhetjük benne a makro világot, ugyanakkor elfedezhetjük benne az üstökösök, a bolygók pályáját, a fény és árnyék viszonyát. Világok vannak benne. Köztük a mi világunk is, amit jól ábrázolva látunk, úgy, mint amely profán és szent is egyben. Olyan valóságról kíván beszélni a kép, amiről szavakkal nehezen lehet. Figurális ábrázolások A

képzőművészeti

alkotások

figurális

ábrázolások

kategóriájába

sorolható

az

összegyűjtött címlapfotók nagyhányada: a B. 2, 5, 7, 8, 11, 12, 13, 14. Mint látni fogjuk, ezek mindegyike jól igyekszik megmutatni, képviselni a belső tartalmat. A B. 7-es számú, 1982-es francia kiadás tulajdonképpen határesetnek számítató figurális és non figurális ábrázolás között. Mégis a figurálishoz tartom helyesebbnek sorolni, hiszen bár a könyv címlapjának fehér mezőjének bal alsó felén látható szürkés-zöldes, függőlegesen álló téglalap, és az abban megfigyelhető csigavonal a felületes szemlélőnek talán semmit sem mond, sok jelentést hordoz magában. A csigavonal vagy spirál pedig, úgy gondolom kétséget kizáróan figurális elemnek tekinthető, hiszen bár egyszerű, mégis egyetemes, ősi és elemi jel, jelkép. A ceruzát fogó kisgyermek rendszerint első koordinált mozgása, hogy köröket, csigavonalakat ró a papírra. Kialakulását a világ egészen különböző kultúráiban elsősorban az azonos jellegű természeti

formák,

illetve

az

ősidők

óta

használt

hallucinogén

elemek

használata

magyarázhatja.17 Jelképe az örök ciklikusságnak és végtelenségnek, a lélekvándorlásnak, változásnak és fejlődésnek. Ez a motívum az energia egyik fő megjelenítési formáját jelezve, az élet szinte minden szintjén megjelenik az RNS spiráltól kezdve a galaxisokig és fekete lyukakig. A prehisztorikus időben gyakori díszítőelem, feltehetően termékenység-, élet-, és asztrális jelkép.

16

Vö. PLEŞU, Andrei, Angyalok, Ford. Székely Melinda, Koinonia, Kolozsvár, 2006, 15-20. Vö. csigavonal in HOPPÁL Mihály, JANKOVICS Marcell, NAGY András, SZEMADÁM György, Jelképtár, Helikon kiadó, é. n., 1990.

17

12

Az indiaiaknál ez a lélegző kozmosz képe.18 Eltérő jelentéseket hordozhat viszont a vonal irányultsága szerint. Így a középből kifele irányuló csigavonal a születés, indulás, kibontakozás, növekedés, fejlődés jelképe, míg az önmagába becsavarodó csigavonal az előbbiek ellentétét, a halált, megérkezést, bezárulást, összehúzódást jelképezi. Sok esetben nehéz eldönteni az irányultságot, így kétértelmű jelnek is tekinthető.19 Mint ilyen tehát nem szerepel ok nélkül éppen egy A szent és a profán kiadás címlapján, látszólag jelentéktelen rajzként. A szent és a profán tér, idő, és ezek elemei gyakorlatilag magukba foglalják a mindenséget. A csigavonal kettős jelképisége ugyanígy szinte a teljes mindenség megjelenítése. A B. 8-as számú, 1994-es orosz kiadás címlapja a cím kettősségét hordozza magában. A címlap tulajdonképpen egy festmény (aminek szerzőjére nem sikerült fényt derítenem). A festmény kétpólusú. Egészében véve egy, A szenet és a profánban oly fontos megállapítás tükröződik rajta, miszerint a szentről, transzcendensről úgy tudunk, hogy a szent megnyilatkozik nekünk.20 A kép kétségtelenül egy hierophániát, illetve theophaniát ábrázol21. A felső felében egy ősz szakállú öreg áll – minden bizonnyal az Atyaisten antropomorf ábrázolásaként –, lent pedig egy földre rogyott, felfele tekintő ember. A szerző és cím a kép ezen két pólusa közé ékelődik, így mintegy kiegészítve a kép mondanivalóját. Az a szent felirat az Atyaisten ábrázolása alá, míg az a profán felirat a feltekintő férfi ábrázolása fölé helyeződik. Keresztény értelmezésben a férfi lehet Mózes, vagy Pál, vagy… Megfigyelhetjük azt is, hogy a kép felső részében több a fény, fényesebb maga az egész „fenti világ”. És valóban, nevezhetjük más világ megjelenítésének azért is, mert egyrészt felhőkön látszik állni az egész fenti tér, ugyanakkor a kép felső jobb sarkában (angyali)szárnyakat fedezhetünk fel. Mindezek tehát, fény, felhők, (angyali)szárnyak, és a fehér szakállas öreg(isten), mint a másvilág szimbólumai. Ezekkel szemben az „lenti világ” egészen sötét, fényét csak fentről kapja. A B. 2-es számú, 2006-os holland kiadás címlapján sok minden szembetűnő és figyelemre méltó. Mindjárt már csak a cím megjelenítése is. Láttunk, amint az orosz kiadásban egyenlő nagyságban jelent meg a szent és a profán felirat, rámutatva a kép súlypontjaira is. A felirat szent és profánja egyenlő nagyságú volt, de a kép szent és profánja nem, a képen a szent nagyobb teret kapott. A 2006-os holland kiadás ezzel szemben másként tagolja, másként értelmezteti a címet azáltal, hogy az A szent feliratot helyezi a középpontba, nagyban kiemelve, míg a cím többi részét 18

Vö. spirál in PÁL József, ÚJVÁRI Erzsébet (szerk.), Szimbólumtár. Jelképek, motívumok és témák az egyetemes és magyar kultúrában, Ballasi Kiadó, Budapest, 1997. 19 Vö. csigavonal in HOPPÁL – JANKOVICS – NAGY – SZEMADÁM, i. m. 20 Vö. ELIADE, Mircea, A szent és a profán, ford. Berényi Károly, Európa Kiadó, Budapest, 1987, 7-9. 21 Hierophánia: görög hierosz `szent`, phainomai `megmutatkozni` - jelentése tehát: a szent megnyilatkozása; theos `isten` - jelentése tehát: az isten megnyilatkozása– Vö. ELIADE , i. m., 7, 19.

13

kisebb betűformátumban hozza az előző alatt. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a holland címben nem a profán megnevezés (ami a mű eredeti címében is szerepel), hanem helyette a létezés hétköznapjai, a hétköznapi létezés szerepel. Tulajdonképpen szinonímitás áll fenn a megnevezések között, jelentésükben mégis árnyalati különbség látható. A profán megnevezés úgy értelmezhető, mint egy olyan dolog, vagy létállapot, ami a szentnek merőben ellentéte, esetleg még pejoratív árnyalatot is kaphat. Ezzel szemben a holland cím azt hangsúlyozza, ki, hogy létezésünk nem nevezhető pusztán profánnak. Létezésünk szent és a profán is. „A vallásos ember számára a tér nem homogén. Törések és szakadások találhatók benne.”22 Ugyanakkor „a vallásos ember szemében az idő sem homogén és nem is állandó. Vannak egyfelől szent időintervallumok, az ünnepek ideje (melyek nagyrészt időszakos ünnepek), másfelől van profán idő, amelyben a vallásos jelentőség nélküli események zajlanak.”23A hétköznapok létezése az, ami profánnak nevezhető, a szokványos, és a szent az, ami egészen más, mint a hétköznapi. Így az ünnepben a szent potenciálisan jelen van. Valahogy ezt látom ezen a címlapon. A festmény felső része a felső világ lehet a platóni ideák világa, lehet a mennyország, lehet a nirvána, vagy nevezhetjük bárhogyan, gyakorlatilag a transzcendens világ reprezentációja. Fontos szimbólumok kapnak helyet az ábrázolásban, amelyek kultúránként eltérő értelmezéseket engednek meg. Az ábrázoláson levő idilli táj közepén a folyó van, mely minden bizonnyal az élet folyója akar lenni, amiről szinte minden kultúra beszél, melynek két partja virul és zöldellik, termékenységet és életet hordoz magában. A víz szimbolikája minden kultúrában magában hordja az életet, de a halált is, a tisztulást-tisztítást.24 Az ábrázoláson ebből a felső világból mintegy lecsorog az alsó, hétköznapi világba ez a víz, amely egyben létra is, hogy általa vissza fele is át lehessen hatolni a másik világba. Ez mintegy ábrázolása a szent tér és időnek, amely helyenként belefolyik a profánba, a hétköznapiságba, megszentelve azt, és létrehozva a mást, az ünnepet. Ezt látszik ábrázolni a kép alsó része, ahol ünnepi asztalt látunk, finomságokkal gazdagon. Ez a profán világ ábrázolása. Ez a rész nagyon jól engedi a profán kétféle értelmezését. Nem a vallásos ember szemszögéből, nem az ünnep szemüvegén át nézve züllést, pazarlást, akár torkosságot is láthatunk megjelenítve. De helyesen értelmezve látható, hogy az a profán a másságának megjelenítése, az ünnep. A B. 12-es és B. 13-as számú olasz kiadások is a szent és a profán összetartozását, terek és terek, idők és idők különféleségét próbálják ábrázolni. A B. 12-es számú, 1973-as olasz 22

ELIADE, i. m., 15. ELIADE, i. m., 61. 24 Vö. ill. bővebben ld. ELIADE, i. m., 120-123. 23

14

kiadáson két koronás, királyi embert láthatunk, egy férfit és egy nőt, meztelenül, szexuális együttlét közben. Ugyanakkor mindkettőjük szürke, tollas szárnyakkal ábrázolt. Számomra nem egyértelműen kivehető, de úgy tűnik, hogy vízen fekszenek. Nagyon fontos, hogy a kép önmagában is szöveggel együtt él, hiszen két szó látható a kép felső sarkában. Sajnos nem tudtam őket leolvasni, így e képről való fejtegetésünk eleve csonkaságra ítélt, hiszen azon szavak fontos részei a képnek. Ellenben pusztán csak a képi ábrázolás értelmezését tekintve is nehéz dolgunk van. Keresztény szemmel nézve a kép igen szépen értelmezhető. Meglátásom szerint – annál is inkább, mivel az angyalok esetében nem beszélünk nemekről – a kép „egyszerű” embereket ábrázol. A fejükön levő korona az ember örökös-mivoltát hivathatja hangsúlyozni, emlékeztetve arra, hogy az ember a teremtés koronája. A kép ugyanakkor az embert, mint Isten munkatársát is ábrázolja, amikor az embereket szexuális együttlét közben rajzolja meg, hiszen folytatja a teremtést a világban nemcsak alkotásaiban, hanem nemzésen keresztül gyermekeiben is. A szárnyak az emberi lelket ábrázolhatják, ami által az ember képes saját világán fölülemelkedni, és általa nyitott a szentre, a transzcendens valóságra. Ebben a képben is láthatjuk tehát a szentség és a profán (a modern ember annak értelmezheti például a képen megjelenő szexualitást is) együttélése, nemcsak világunkban, de saját magunkban is. A B. 13-as számú, 2001-es olasz kiadás címlapja nem az embert, hanem a világot próbálja megjeleníteni, összeolvasztva többféle kultúra világképét. Eliade fogalmaival élve a képen imago mundit láthatunk, vagyis a világ tükörképét – jelölheti a világot annak valamely kisebb része is, hiszen a kozmosz egyformán jelen van a részben és az egészben.25 Az ábrázolás közepén áll a fa, amely kétségtelenül az élet fája, a világ közepe, a világ tengelye, az axus mundi, ahol lehetőség van a transzcendens világba való átjárásnak, ahol megnyilatkozhat a szent.26 Ezt látszik ábrázolni a képen a fa törzs közötti fénycsík, ami áthalad a világokon. A Földkorong közepén pedig, ahol a fa áthalad ott a hegy, ami ismét gazdag szimbolikával rendelkezik, a későbbiekben pedig bővebben beszélek róla. A B. 14-es számú spanyol kiadás címlapján ugyancsak imago mundit láthatunk, ez az imago mundi azonban a megváltott krisztusi világ ábrázolása. Úgy tűnik, hogy az ábrázolás eredetileg egy ikon27, amely tulajdonképpen Krisztust, mint az univerzum urát ábrázolja, nem megszokott formában. A világ ábrázolása egy burokban, különböző rétegek alkotta Föld-gömb, 25

Vö. ELIADE, i. m., 37. Vö. ELIADE, i. m., 37-47. 27 Eikon görög `képviselet`, `kép`, `képmás`. A korai kereszténység idején minden vallásos tárgyú kép jelölője, legyen az mozaik, freskó, táblakép, diptichon; vagy a kenyérpecséten, a császár vagy pátriárka pecsétgyűrűjén, illetve egy pénzérmén levő kép, katakombában készített rajz. Vö. Kislexikon, In: MUSEBRINK, Philomena, Istenszülőikonok, (ford. Pappné Orosz Klára) Nyíregyháza, 1994, 85–94. 26

15

amelyen láthatók földrészekre emlékeztető foltok is. A képet vonalak szelik át, melyek a koncentrikus körökre emlékeztetnek. Mindezek az alakzatok, a körök, a négyzet, ami keretet ad az egész ábrázolásnak, és a vonalak külön jelentésekkel bírnak. Mindennek középen Krisztus áll, kitárt karral, a keresztre emlékeztetőn, amint magába öleli a teremtett világot, és szeretetével élteti. Nem maradhatok meg viszont rendületlenül pusztán e erőteljesen keresztény értelmezés mellett. A képet vizsgálva nem hagyhatom figyelmen kívül Empedoklész (görög filozófus, i. e. 490 k. – 430) tanítását a négy elemről. Eszerint a tűz, a levegő, a víz és a föld alkotják a dolgok „gyökerét”. Már a késői antikvitás vallotta azt, hogy a mikrokozmoszban (az emberben) tükröződik a makrokozmosz (az egész világ), így az elemeket kozmológia, vagy az etika szférájából vett további négyes elem-csoportokkal kapcsolták össze, majd a középkor idején az egész rendszer teológiai szempontokkal egészült ki.28 Megfigyelhetjük a négy elem mindegyikét a képen is. A tűz a képen látható gömb, illetve körök legkülső burka, a képen piros, egyenetlen szélű körsáv, ami a lángnyalábokra utal. A levegő a tűz sávjától a közép irányában a következő sáv, illetve burok, amit a világos színű víz burka követ, amiben szigetekre emlékeztető foltokat is láthatunk, legbelül pedig a föld látható kis barna gömbként. Mindennek a közepén azonban az emberi alak áll, aki testtartása miatt emlékeztethet akár Leonardo da Vinci Vitruvius tanulmányában megalkotott férfiára (Vitruvius férfi) is, jelen esetben azonban mégsem e férfit látom a képen. A férfi bal lába jellegzetesen kissé befele hajlított, karjainak tartása is jellegzetesen kissé hajlított, ugyanakkor, mintha tenyereit mutatná (a sebhelyekkel), feje körül pedig dicsfényt is látni vélek. Mindezek a jelek korábbi megállapításomnak látszanak hitelt adni, miszerint Krisztus középütt, mint a mindenség éltetője. Így tehát az empedoklészi tan egy középkori, keresztényi megjelenítésével lehet dolgunk, amely tökéletes imago mundinak mondható, hiszen a mikro- és makrokozmosz mellett, mindezek alkotóját és fenntartóját is ábrázolja. Az B. 5-ös számú angol kiadás is Krisztust és a világot jeleníti meg, igen különleges módon. Az egy arcban három arcot látunk, amely nyíltan utalni látszik Krisztus istenségére, és Isten szentháromságos voltára. Az idők folyamán többféle módon próbálták ábrázolni a Szentháromságos Istent, többé-kevésbé sikertelenül, hisz hogyan ábrázolhatnánk valamit, amit alig tudunk megérteni. Legismertebb ábrázolása talán Andrej Rubljov Szentháromság-ikonja (1411 k., Moszkva, Retyakov Képtár) amely három férfit, angyalt ábrázol, akik az Ábrahámot meglátogató három angyalra emlékeztetnek, akikről a Szentírás sokszor, mint Istenről beszél (Ter 28

Vö. négy elem in SEIBERT, Jutta (szerk.), A keresztény művészet lexikona, ford. Harmathné Szilágyi Anikó, Korvina kiadó, Budapest, 1986.

16

18.).29 A szent és a profán ezen angol kiadásának címlapján tulajdonképpen egyfajta tricephalus-t láthatunk: egy háromarcú és egytestű embert, amely már több ókori kultúrában is fellelhető. Ezt a fajta ábrázolásmódot azonban VIII. Orbán pápa 1628-ban megtiltotta.30 A képen tehát egy háromorrú, háromszájú fejet láthatunk, amelynek azonban egy a homloka, és egy a dicsfénye, glóriája is. Érdekes, a szemek látványa, hiszen abból négy van, de még ennél is érdekesebb, az így kapott látvány. Határozottan boltívekre emlékeztetnek az orrak és szemek ívi, boltívekre és oszlopokra, ablakokra. Ablakok, amelyeken keresztül Isten szeme tekint át. Nem spekuláció az ábrázolásban egy keleti-keresztény, kupolás templomot is felfedezni, annak boltíveit, ablakait, és kupoláját, amit a képen a glóriában fedezhetünk fel. A főként a keleti-keresztény templomok ellentétben például legtöbb nyugati templommal nem égbenyúlóak, hanem boltívesek – nem az ember lelkét akarják az Istenhez emelni (ahogy ez jól tetten érhető a gótikában), hanem az ember számára hozzák le a mennyet, az istenit a földre. Ezt próbálja láttatni a templombelső színes festése, illetve félhomálya is. A kupola bentről az ég, a menny megjelenítője. „A bizánci templom a kozmosz mása, benne testesül meg és szentesül a világ.”31 Úgy tűnik összhang fedezhető fel a mondottak, és Eliade azon állítása között, hogy a szentről onnan tudunk, hogy megnyilatkozik. Az ember ezt a megnyilatkozást, értelemszerűen nem tudja egykönnyen a teljes valójában megérteni. Talán erre utal a címlapon látható kép negatív volta. Mert a címlapon tulajdonképpen egy kép a negatívját látjuk. Érdekes, vagy talán meglepő ennek valódiságát leellenőrizni egy képszerkesztő programban. Ami azonban talán még ennél is érdekesebb az az, hogy ugyanezt a címlapot vette át a B. 19-es számozású kínai kiadás is. Azért tartom ezt érdekesnek, mert az említett kupolás templomépítési stílus nem mondható jellemzőnek a kínai kereszténység templomaira. Éppen ezért igen valószínű az, hogy számukra nem is olyan nyilvánvaló a tricephalus adta efféle szimbolika, illetve értelmezési lehetőség. Lehetséges, hogy egy olyan tendenciával állunk éppen szemben, ami szerint az idegen szimbólum, vagy vallási, hiedelemvilág-béli elem, ami titokzatosként hathat az olvasóra, előnyben részesül a kiadó, borítótervező előtt. Ezt a feltételezésemet látszik alátámasztani a B. 20-as számozású finn (szuomi) kiadás címlapfotója, amin egy egészen ijesztő, tátott szájú sárkányfejet látunk. Ez önmagában nem volna különös, vagy meglátásomat alátámasztó tény. Ami azzá teszi, az a sárkány „típusa”. Minden jel arra mutat, hogy nem egy finn, északi hiedelemvilág-béli szörnnyel, vagy szellemmel állunk itt szemben, hanem egy egészen tipikus kínai sárkánnyal. Magával a 29

Vö. Szentháromság in SEIBERT, i. m. Vö. uo. 31 Vö. ELIADE, i. m., 56. 30

17

sárkánnyal, mint olyan, találkozunk A szent és a profánban is. A legtöbb ősi kultúrában a sárkány úgy jelenik meg, mint „a tengeri szörny, az őskígyó képe, a kozmikus víz, a sötétség, az éjszaka és a halál szimbóluma – röviden a formátlané, és a virtuálisé, mindené, aminek még nincs formája. Ahhoz, hogy a kozmosz napvilágra kerülhessen, valamilyen istennek le kell győznie, és fel kell darabolnia a sárkányt. (…) Ám Istennek ezt a sárkány felett aratott győzelmét szimbolikusan minden évben meg kell ismételni, mert a világot évente újból meg kell teremteni.”32 Ilyenformán a sárkány a (negatív) természetfeletti erők része, amely legyőzéséhez kötődik a világ, a rend megteremtése, illetve újrateremtésének szakrális cselekedetei. A B. 11-es számú, 1987-ben megjelent magyar kiadás, az Európa kiadó Mérleg sorozatának részét képezi. Látni fogjuk, hogy jelen esetben a könyv személyisége nincs alávetve a sorozatnak, a feleség-férj viszonyon nem változtat, nem ront a sorozatban levés. A címlapon Magritte, René (1898-1967) belga szürrealista festő Kastély a Pireneusokban c. festményének részlete látható, mely 1961-ben készült, 200x140 cm nagyságban, ma pedig a Jeruzsálemi Izrael Múzeum tulajdona.33 A belga festő, a szürrealizmus illúzionisztikus ágának hűvösen titokzatos, magányos alakja. Csendes, álomszerű atmoszféra, személytelen objektivitás mellett irónia és szellemesség jellemzi képeinek hangulatát. A tárgyak váratlan, irracionális társításban, a normális nagyságrendtől eltérő méretben állnak egymás mellett. Képcímei váratlan asszociációkon alapulnak.34 A Kastély a Pireneusokban cím is igen érdekes, hogyha a képre tekintünk. A képen három nagy egység látható: a tenger a kép legalján, aztán az onnan a kép tetejéig terjedő felhős égbolt, aminek előterében, a légben lebeg egy szikla, aminek tetején egy várkastély látható. Fiktív világ képét látjuk a képen, vagy csak a szerző látott másként, mint mi? Ez a levegőben levő szikla némileg emlékeztet a különféle mennybemenetel-ábrázolásokra, ahol Krisztus van felemelkedve, és még visszatekint a csodálkozó galileai férfiakra. Nem hiszem viszont, hogy ez a kép a föld égbe való emelkedését igyekezne láttatni. A címet figyelembe véve az a lebegő szikla tulajdonképpen a Pireneusok, azaz Francia- és Spanyolország, illetve Andorra határhegysége. Így a képen látható tenger elvileg lehet az Atlanti-óceán vagy a Földközi-tenger, mert ezek között emelkedik. Szinte biztos vagyok viszont abban, hogy Magritte nem tájképnek szánta ezt a művet. A kép mögül jelentős mögöttes tartalom, filozófiai jelleg sejlik elő. Ez a mögöttes üzenet, persze lehet, hogy spekulációnak tűnne, ha csak magát a képet tartanánk szemünk előtt. Szemünk előtt azonban nem pusztán Magritte festménye áll, hanem egyben A szent és a profán címlapja is. 32

Uo, 42-43. Ld. ill vö. Képszótár, online: http://www.kepszotar.hu/frames.php?cimszo=1117&lang=1 - 8. 05. 2008, 17:32:10 GTM. 34 Vö. uo. 33

18

Ahogy pedig láthattuk azt az előző címlapok esetében, címlap és szöveg értelmezik egymást. A kép, Eliadet olvasva, a kozmoszt és a káoszt látszik ábrázolni. A hagyományos társadalmak embere számára az a tér jelenti a kozmoszt, a világot, amiben él, ami ezen a világon kívül esik az már nem kozmosz, hanem kaotikus tér, ahol nincsen isteni rend. Megfigyelhetjük a teremtésmítoszokban, hogy azok szinte elengedhetetlen tartozéka a frissen létrejött világ elrendezése, az isteni rend megalkotása (pl. az ősvizek és a szárazföld szétválasztása, a fény és a sötét elkülönítése). Csak a kozmoszban, a megszentelt világban, mondhatni a világban jöhet létre a kapcsolat a teremtett és a teremtő között.35 A címlapon tehát, mintegy, elkülönült világokat látunk. A víz, a hullámzó tenger a bizonytalannak, a kiszámíthatatlannak, ismeretlennek a megjelenítője. A föld, a szikla elkülönülve ettől, más szférában van. Érdekes megfigyelni, hogy a kastély a szikla tetején a sziklából építkezik, vagyis a kastélu maga is a szikla szerves része, együtt alkotnak egészet. Ez a kép eszünkbe juttathatja a sziklára épített ház, és egyben az egyház képét is, ami a keresztény ember számára, a bizonytalanban a biztos jövő, az örök élet záloga. A kereszténységben is elterjedt szokás a templomot hegyre építeni. Ez azzal magyarázható, hogy egyrészt a hegynek mindig is tulajdonítottak egy közép-jelleget, az élet fájához hasonlóan a hegy is axis mundi36, vagyis világtengely, másrészt pedig a hegy, mivel az egekbe nyúlik, az istenek lakóhelye (pl. az Olümposz a görög hitvilágban), ég és föld találkozópontja, a misztikus felemelkedés lehetőségének a helye. Szinte minden népnek van szent hegye (a Sínai vagy Hóreb hegy a zsidóknál, a kereszténységben ilyenek például az Olajfák hegye és a Golgota), amely találkozási pont az istenekkel, és az áldozat bemutatásának helye. A hegyet utánzó, de a hegybe faragott templomok léte is hegy és templom párhuzamával magyarázható.37 A vallásos ember életében a templom a hegy, az a hely, ahol létrejöhet a szenttel való találkozás, ugyanakkor axis mundi és imago mundi is. Láthatjuk tehát, hogy a kép értelmezési lehetőségekben gazdag, és minden értelmezése harmonikusan képes összecsengni Eliade művével.

Fényképes címlapok Végezetül pedig vegyük szemügyre a fényképes címlapokat, melyek a Függelékben a B. 1, 4, 9, 10, 18-as számú címlapfotók. A B.1., azaz az 1998-as német A szent és a profán kiadás, mint láthatjuk sorozat része, az Insel Taschenbuch, vagyis a Sziget Zsebkönyv sorozat része. A címlapot ez a tény azonban csak 35

Vö. ELIADE, i. m. 23-26. Vö. ELIADE, i. m., 31-41. 37 Vö. hegy in HOPPÁL – JANKOVICS – NAGY – SZEMADÁM, i. m. 36

19

a mezők aránybeli eloszlásában határozta meg, vagyis abban, hogy három mezőre (két függőleges és egy vízszintes mezőre) osztódik, ezekből a két függőleges a címlap tetejétől terjed az lap alja felé, a lap bal oldalán levő mezőben a szerzőt és a mű címét, alcímét látjuk, a lap jobb oldalán levőben pedig valamilyen fényképet – ez a mező pedig valamivel rövidebb az előzőnél. Így a lap alján levő mező lépcsőzetes tetejű. Eben a sorozat neve látható. A címlap együttes képe szolid és megnyerő hatást kelthet az őt szemlélőben. Magán, a címlapon látható fotón égő gyertyákat láthatunk, amely gyertyák a keleti egyházban használatosak. Gyakran láthatjuk égni őket a szent ikonok előtt, feltámadási vagy más szertartásokon, de még gyakrabban a keleti templomok bejáratának két oldalán elhelyezett, sok esetben fedeles gyertyatartóknál. Hiszen az ortodox imádságos cselekedetek egyik legfontosabbika a gyertyagyújtás. A gyertyagyújtás egyfajta szimbolikus hitvallás, annak jele, hogy a keresztények a világosság, a fényesség vallásának követő; áldozat, mely Isten előtt is kedves, ha a szentelt gyertya égése közben lelkünk is együtt ég vele, s imádságban megemlékezünk élő és elhunyt szeretteinkről.38 A gyertya ugyanakkor a nyugati kereszténységben is igen jelentős szerepet kap a liturgiában, a vallásos cselekvésekben, és a vallásos ember hétköznapjaiban is. Végigkíséri az ember életét a keresztelőtől a ravatalig. Jelképként leginkább a fény, a remény, az éberség, az áldozat, a feltámadás, illetve Krisztus szimbóluma.39 Összefüggésbe hozva A szent és a profánnal, úgy is tekinthetünk a gyertyára, mint egy olyan dologra, ami a profánból a szentre mutat, azt jelképezi. A B. 4., A szent és a profán egyik angol kiadásának címlapja megegyezik a B. 10.-el, a 2004-es horvát kiadás címlapjával. Különbség természetesen a feliratok nyelve. E két címlap pedig annyiban hasonló a fent tárgyalt német kiadás címlapjához, hogy ezen is gyertyák szerepelnek, de más kultúra keretében jelennek meg a német és angol kiadáson. Míg a német kiadás címlapján (keleti-) keresztény kultúráról árulkodó gyertyákat látunk, addig az angol illetve horvát címlapokon valószínűleg valamely Dél-Amerikai népcsoport kultúrvilágában jelenik meg a gyertya, amely talán nem is viaszgyertya, de lángja van. Két fehér ruhás lányt láthatunk, akik a gyertyákat a homokban elhelyezik valamilyen alakzatban. A lányok hajfonata és csuklódísze, illetve együttes képük utal Dél-Amerikai kultúrára. Az egész kép valamilyen rítus pillanata lehet, amikor a fehér ruhába öltöztetett, érintetlen lányok, akik méltóak, hogy a szent cselekményeket végezzék, gyertyák lángjaival mutatnak be áldozatot a transzcendensnek. Azt láthatjuk tehát ezen a fotón is, ahogy a profán viszonyul a szenthez, ahogy közelebb próbál kerülni ahhoz. 38

Vö. Az IsteniLiturgia magyarázata in A Magyar Ortodox Egyházmegye hivatalos honlapja: http://magyarorthodoxia.org/page/5/4/8.aspx - 12 05. 2008, 18:48:15 GMT. 39 Vö. gyertya in HOPPÁL – JANKOVICS – NAGY – SZEMADÁM, i. m.

20

A B. 9., azaz a 2002-es horvát kiadás címlapján egy pillangót láthatunk, illetve annak részletét. A pillangó szárnyas rovar, amely teljes átalakulással fejlődik ki. Díszes szárnyai révén a szépség, átváltozási fázisai, valamint csapongó repkedése miatt a lélek szimbóluma. Negatív értelemben a gyors mulandóságra ítélt pompa, s mivel a fény és a láng felé vonzódik, az önpusztítás megtestesítője. Hernyó-, majd bábállapotából való kibontakozása a halott testből felröppenő lelket jelenti számos nép hitvilágában.40 Az antikvitásban a halhatatlan lélek (Pszükhé) szimbóluma, amely a halál után elhagyja az ember testét. A kereszténység átvette ezt az antik szimbolikát, Krisztus, illetve a hívek halálára és feltámadására vonatkoztatva.41 A képen lévő pillangó gyönyörű színekben és formákban pompázik. A fotó szélei elhomályosítottak, és mint ilyen mintegy megjeleníti a pillangó (minden pompájával együtt levő) gyors elillanását, amely lehet a szenthez szálló lélek szimbóluma is lehet. A B. 18., a 2003-as norvég kiadás címlapja, minden eddigi tárgyalt címlapok között egyedi, ezért is kerül rá sor utolsóként. A címlap három mezős eloszlású: a könyv gerince felöli szélén egy fekete függőleges mező található a címlap teljes hosszán, a fennmaradt rész pedig vízszintesen kettéosztott. E kettőből az alsóban a könyv címe és alcíme olvasható, fehér alapon, a felsőben pedig a szerző nevét találjuk, arcképével együtt. Ez az, ami problematikussá teszi. Hogyan kapcsolódik a szerző arcképe művéhez? Kétségtelen, hogy van a kettő között kapcsolat, hiszen a képen látható személy az alkotója annak, ami a borítólapok között van. Éppen ezért, a feleség-férj allegóriával gondolkodva tovább, ez esetben úgy tűnik, hogy a feleség önszántából adja fel attribútumait, oly módon, hogy férje azonos lesz alkotójával. Magyarán jelen esetben úgy viselkedik a könyv és borítója, mint egy szerzetesnő, egy apáca, aki alkotójának ajánlja magát, Krisztus jegyeseként éli életét. Ez a fajta könyv-borító állapot akkor lenne a legszerencsésebb, ha egy önéletrajzi munkáról lenne szó, hisz akkor a borító is arról beszélne, amiről a könyv, a szerző saját magáról, így a könyv lényegében alkotójának megtestesítőjévé válna. Természetesen, azt is tudjuk, hogy az ember bármit cselekszik, mond, vagy leír, még ha nem is direkte magáról beszél, sokat mond el önmagáról. Így gondolkodva jogos lehet az az eljárás is, hogy A szent és a profán címlapjára Mircea Eliade arcképe kerüljön, mert benne indirekte magáról is beszél, és úgy beszél, ahogy más nem tudna beszélni ugyanarról.

40 41

Vö. pillangó / lepke in PÁL – ÚJVÁRI, i. m. pillangó in SEIBERT, i. m.

21

Összegzés Ahogy a legutóbb vizsgált kiadás esetében is láthattuk, a szerzőről (is) beszél alkotása. Összefoglalásként, amennyiben szükségeltetik, ezt a tényt hozhatom fel mentségemül: nem beszélhettem úgy, ahogy valaki más beszélt volna ugyanerről. Mindezek ellenére, természetesen felhasználtam mások állításait is, amelyek segítettek a munkában, és alátámasztották, kiegészítették, vagy éppen továbblendítették gondolatmenetemet. Mennyivel szegényebb és színtelenebb lett volna ez a dolgozat például Shakespeare hasonlata nélkül! De megmaradt a kérdés: A borító ikon? Vagy profán, egyszerű borító, címlap és semmi több? Láthattuk: e kérdésre a választ nem lehet egyetemes érvényűen megadni. Persze hajlanék afelé, hogy igen, a borító egy ikon. A borító képvisel, megjelenít. A borító annak a materiális képe, ami sok oldalon, eszmei szinten van jelen a könyv lapjain. De nem állíthatom ezt. Minden könyv, minden kiadás külön eset, ahogyan a vizsgált borítók esetében is láthattuk Nem utolsó sorban pedig be kell látnom, hogy dolgozatom még hiányos, és helyenként komolyabb megalapozásra szorul. Természetesen a kérdést sem bontotta ki teljességében. De dolgozatomnak a teljesség nem is kívánt tétje lenni. Úgy vélem, egy ilyen dolgozatnak minden esetben, sokkal inkább problémafelvetőnek kell lenni, mint problémamegoldónak. Fel kívántam vetni olyan könyv és borítója körüli kérdéseket, amelyeken meglátásom szerint érdemes elgondolkodni. A kérdések azonban továbbra is nyitottak maradnak.

22

Felhasznált irodalom Alapkönyvek, lexikonok, szakkönyvek 1. ELIADE, Mircea, A szent és a profán, ford. Berényi Károly, Európa Kiadó, Budapest, 1987. 2. LEHMANN Miklós, A képek szerkezete a tudományban, in DONÁTh Péter - FARKAS Mária (szerk.), Filozófia – művelődés – történet, Trezor kiadó, Budapest. 2001. 25-36. Ld. online: http://www.tofk.elte.hu/tarstud/filmuvtort_2001/lehmann.htm – 11. 05. 2008, 22:36:41 GMT. 3. ELIADE, Mircea in Keresztény teológusok és bölcselők lexikona, HORVÁTH Pál (szerk.), az MTA Filozófiai Kutatóintézetének Akadémiai-Filozófiai Nyitott Egyeteme - Teológia Szak, ld. online: http://nyitottegyetem.phil-inst.hu/teol/eliade.htm – 11. 05. 2008, 14:27:54 GMT. 4. PÁL József, ÚJVÁRI Erzsébet (szerk.), Szimbólumtár. Jelképek, motívumok és témák az egyetemes és magyar kultúrában, Ballasi Kiadó, Budapest, 1997. 5. HOPPÁL Mihály, JANKOVICS Marcell, NAGY András, SZEMADÁM György, Jelképtár, Helikon kiadó, é. n., 1990. 6. SEIBERT, Jutta (szerk.), A keresztény művészet lexikona, ford. Harmathné Szilágyi Anikó, Korvina kiadó, Budapest, 1986. 7. Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2002. 8. MUSEBRINK, Philomena, Istenszülő-ikonok, (ford. Pappné Orosz Klára) Nyíregyháza, 1994. 9. PLEŞU, Andrei, Angyalok, Ford. Székely Melinda, Koinonia, Kolozsvár, 2006. 10. SHAKESPEARE, William: Rómeó és Júlia (Romeo and Juliet.) Tragédia, fordította Kosztolányi Dezsõ, Budapest, Interpopulart, 1994. (Populart füzetek, 27.)

Folyóíratok 11. BÁN Zsófia, Az egybeesés könyve – könyvkritika Nádas Péter Saját halál c. könyvéről – in Élet és irodalom 48. évf. 19. szám. Ld. online: http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=KRITIKA0419&article=2004-0510-1006-56NLMG – 11. 05. 2008, 21:46:35 GMT. 23

12. NÉMETH Zoltán, Radikális nyelvhasználat az irodalomkritikában, in Terasz.hu. Ld. http://terasz.hu/main.php?id=irodalom&page=cikk&cikk_id=4786&rovat_id=97&fazon= – 12. 05. 2008, 18:12:14 GMT. 13. MOLNÁR András, A vamp ír in Az Irodalom Visszavág 5., 136. Ld. online: http://www.iv.hu/modules.php?name=IVlapok&op=viewarticle&artid=548 – 12. 05. 2008, 13:13:43 GMT. 14. PETHŐ Ágnes, Látványaink logikája, in Korunk, 1997. 12., 3-4. Ld. online: http://www.korunk.org/oldal.php?ev=1997&honap=12&cikk=1456 – 2. 02. 2008, 14:09:36 GMT. 15. KÁLLAY Géza, Igazi éke, in Liget 16. évf., 8. szám (2003. 8.), 5-8. Ld. online: http://liget.grafium.hu/03_08_2.html - 12. 05. 2008, 15:21:14 GMT. 16. GREGUSS Zoltán, Kép és logosz in Kellék 1997, 8-9 sz., 49-53. Ld. online: http://epa.oszk.hu/01100/01148/00008/05grega.htm - 10. 05. 2008, 17:28:28 GMT. 17. KULIN Katalin, Gadamer Igazság és módszer című könyvének margójára, in Palimpszeszt elektronikus folyóirat 1996. október, 1. szám. Ld. online: http://magyarirodalom.elte.hu/palimpszeszt/01_szam/03.htm - 11. 05. 2008, 19:58:52 GMT. 18. D. UDVARDY Ildikó, Könyv és kép. Gondolatok az illusztrációról, in Magyar Napló, A Magyar Írószövetség Lapja, 2003 február. Ld. online: http://www.magyarnaplo.hu/read.php?id=170 – 10. 05. 2008, 22:15:06 GMT.

Honlapok 19. Képszótár, online: http://www.kepszotar.hu/frames.php?cimszo=1117&lang=1 - 8. 05. 2008, 17:32:10 GTM. 20. Az Isteni Liturgia magyarázata in A Magyar Ortodox Egyházmegye hivatalos honlapja: http://magyarorthodoxia.org/page/5/4/8.aspx - 12 05. 2008, 18:48:15 GMT.

24

Függelék A. Különféle Biblia-kiadások fedőlapjai

A.2. Béke-jeles Biblia A.1. Képes Biblia

A. 1. Képes Bibliák 25

A. 2. Keresztes Bibliák

A. 5. Olajágas Biblia A. 3. Napraforgós, csigavonalas Biblia

A. 7. Pálmafás Biblia A. 6. Katonai Biblia

A. 8.

27

A. 9. Afriakai Biblia A. 10.

A. 11. Indiai Biblia

A. 12. Arab Biblia

A. 14. Kínai Biblia A. 13. Kóreai Biblia

B. Különféle A szent és a profán kiadások címlapfotói

B. 1. Német kiadás, 1998. ELIADE, Mircea, Das Heilige und das Profane Vom Wesen des Religiösen Insel Taschenbuch, 1998.

30

B. 2. Holland kiadás, 2006. ELIADE, M., Het heilige en het dagelijkse bestaan. Een onderzoek naar wezen van religie, Uitgeverij Abraxas, 2006.

31

B. 3. Angol kiadás 1.

32

B. 4. Angol kiadás 2.

33

B. 5. Angol kiadás 3.

34

B. 6. Francia kiadás 1. - 1965. ELIADE, M., Le sacre et le profane, Paris, Gallimard, 1965.

35

B.7. Francia kiadás 2. - 1982. Le sacré et le profane, Paris, 1965 (cité dans l'éd. 1982)

36

B. 8. Orosz kiadás - 1994. М.: Изд-во МГУ, 1994. 144 с.

37

B. 9. Horváth kiadás 1. - 2002. ELIADE, Mircea, Sveto i profano, preveo Božidar Petrač. - Zagreb : AGM, 2002. (Biblioteka Sintagma)

38

B. 10. Horvát kiadás 2. - 2004. ELIJADE, Mirča Sveto i profano - priroda religije Izdavač: Alnari,2004.

B. 11. Magyar kiadás -1987. ELIADE, Mircea, A szent és a profane, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987.

39

B. 12. Olasz kiadás 1. - 1973. ELIADE, M., Il sacro e il profano, Torino: Bollati Boringhieri, 1973 (1956).

40

B. 13. Olasz kiadás 2. - 2001. Eliade M., Il Sacro e Il Profano, 2001.

41

B. 14. Spanyol kiadás - 1998.

42

B. 15. Román kiadás - 1996/2000/2005. ELIADE, Mircea Sacrul şi profanul, Editura Humanitas, 2005 – editia III. (ed. I. 1996., ed. II. 2000.)

B. 16. Lengyel kiadás – 2003.

43

B. 17. Cseh kiadás - 1994. Posvátné a profánní. Česká křesťanská akademie 1994. ISBN 80-85795-11-6 (orig. Das Heilige und das Profane, 1957).

B. 18. Norvég kiadás - 2003. Mircea Eliade, Det hellige og det profane; og andre skrifter, med eit innleiande essay av Einar Thomassen, i serien Bokklubbens kulturbibliotek, De norske bokklubbene (ISBN 82-525-3733-2), 2003.

44

B. 19. Kínai kiadás

B. 20. Finn (szuomi) kiadás ELIADE, Mircea, Pyhä ja profaani, suomentanut Teuvo Laitila, Helsinki, Loki-kirjat, 2003.

45