Varga Bálint
A szlovák-magyar viszály nemzetközi környezetben A Beneš-dekrétumok megerősítésével Szlovákia nyilvánvalóan az európai
normákkal
szemben
halad,
vállvetve
a
dekrétumok
hatályosságát szintén fenntartó Csehországgal. Valószínűleg nincs sok olyan
ország
Európában,
amelyik
ilyen
szintű
normaszegést
megengedne magának. Ez az elemzés az alábbiakban arra vállalkozik, hogy megmagyarázza, milyen nemzetközi tényezők teszik lehetővé ezt a különleges állapotot. Bár a magyar közvélemény gyakran elfelejtkezik róla, a Benešdekrétumok nemcsak a szlovákiai magyarokat érintik, hanem a Csehszlovákiából szinte teljesen elűzött németek révén Németországot és Ausztriát is. Bajorország és Baden-Württemberg német szövetségi tartományok hivatalosan is az elűzött németek pártfogói. A dekrétumok ügyét tehát két ok miatt is nemzetközi környezetben kell vizsgálni: egyrészt Közép-Európa szinte egésze érintett az ügyben, másrészt az Európai Unió különleges figyelmet fordít az emberi jogok betartására, és kiemelten szokott foglalkozni saját tagállamaival, amikor azok megsértik az emberi jogi normákat. Magyarország egyedül nyilvánvalóan nem lesz képes sem a dekrétumok visszavonatására, de sajnos valamilyen kompromisszumos megoldás elérésére sem. Göncz Kinga külügyminiszter nyilatkozata, miszerint
semmilyen
eszköz
nem
áll
a
magyar
külpolitika
rendelkezésére, a jelenlegi magyar kormány valós helyzetét tárja fel.
-1-
Ebből következően olyan szövetségest kell keresni, akivel együtt hathatósabban lehet fellépni a szlovák döntés ellen. Az
Európa
Tanács
parlamenti
közgyűlésének
benyújtott
beadványnak, ami a kollektív bűnösség elvének érvényesítése ellen szól, és így egyértelműen a Beneš-dekrétumok ellen irányul, még elfogadása esetén sem remélhető, hogy bármi hatása lenne. Az ET nyomásgyakorló képessége ugyanis igen alacsony, még nem hivatalos szinten mérve is. Szinte biztos, hogy ha a jelentés el is készül, ez nem fog ahhoz vezetni, hogy az Európa Tanács határozatban ítélje el Szlovákiát. Az Európai Unió sem gyakorol nyomást a szlovák kormányra. Nem szabad elfelejteni, hogy Brüsszel egyszer már megégette kezét, amikor az osztrák Szabadságpárt kormányra került 2000-ben. Akkor néhány hónapnyi hisztéria után az ügy szép lassan elsikkadt. Brüsszelben azóta jól megjegyezték, hogy tagállamokat nem olyan könnyű belpolitikai ügyeik miatt hatékony nyomás alá helyezni. Az EU elfogadja a szlovák érvelést,
miszerint
a
dekrétumok
hatályossága
nem
jelenti
alkalmazásukat is. Ugyanígy nem akadt fenn a brüsszeli emberjogi szűrőn Csehország sem, amikor 2002-ben a cseh parlament erősítette meg a dekrétumok érvényességét. Pedig ha valamikor nyílt esély arra, hogy
a
nemzetközi
közösség
megakadályozza
a
dekrétumok
megerősítést, akkor az integrációs folyamat közepén volt. A nemzetközi közösség csak szokásos közép-európai nacionalista civakodásnak
tekinti
a
dekrétumok
ügyét.
A
nacionalizmus
erősödésének persze senki sem örül, de a szimbolikus konfliktusok nem nagyon szokták konkrét cselekvésre késztetni az államokat. Ráadásul a
-2-
belügyekbe való be nem avatkozás elvére alapozva egyetlen nyugati kormány sem fog fellépni a szlovák normaszegések miatt. Egyedül Németország és Ausztria az a szereplő, akiknek érdekében áll a dekrétumok ügyének magyar szempontból is előnyös rendezése. Németországban az elűzöttek szövetsége (Bund der Vertriebenen), ill. a különböző volt anyaországi szövetségek (pl. a Csehországból
elüldözöttek
egyesülete,
a
Sudetenduetsche
Landmannschaft) komoly politikai befolyást képviselnek, elsősorban a déli tartományokban. Az Elűzöttek Szövetségének elnöke, Erika Steinbach a Bundestag képviselője kereszténydemokrata színekben. Az elűzöttek a kereszténydemokrata-keresztényszociális pártokhoz állnak közel. Ennek megfelelően a dekrétumokat leginkább a karakán politikai nézeteikről ismert bajor keresztényszocialisták ellenzik. Edmund Stoiber, volt bajor miniszterelnök többször is éles szóváltásba került különböző cseh politikusokkal, és utódja, Günther Beckstein sem adja alább: a dekrétumokról alkotott markáns véleménye miatt hivatalba lépésének első hetében sikerült összetűzésbe keverednie Mirek Topolanek cseh miniszterelnökkel. Az Európai Parlamentben német néppárti képviselők egyértelműen a magyarok mellé álltak a dekrétumokról szóló vitában, a bajor Markus Ferber, keresztényszocialista frakcióvezető Hans-Gert Pötteringet, a Parlament elnökét kérte fel az eset kivizsgálásra. Erika Steinbach pedig levélben biztosította támogatásáról Sólyom Lászlót és Szili Katalint. Az osztrák parlamentben is téma volt a dekrétumok ügye, a négy párt közös nyilatkozatban ítélte el a szlovák döntést. Azonban a németek és az osztrákok sem teljesen egységesek. A szociáldemokraták már egyáltalán nem olyan érzékenyek a dekrétumok ügyében, mint a jobboldal. Elvileg ugyan ellenzik a dekrétumok meglétét,
-3-
de nem valószínű, hogy komolyabb konfliktust is vállalnának miattuk. Az osztrák szociáldemokraták a múlt feltárására helyezik a hangsúlyt, a német SPD pedig az együttműködésben látja a megoldást. Az eddigi tapasztalatok azonban nem azt mutatják, hogy ilyen semleges eszközökkel célt lehetne érni. A Beneš-dekrétumok nyilvánvalóan sértik az emberi jogokról szóló európai normákat, még akkor is, ha konkrét jogkövetkezményük nincsen. Ha egy hasonlóan diszkriminatív jogszabályt, pl. valamelyik faji törvényt megerősítené a német parlament, abból világraszóló botrány kerekedne. Egy apró különbség mégis van: a Beneš-dekrétumok németeket és magyarokat, tehát „bűnös nemzeteket” büntettek meg. Közvetlenül a második világháború után nagyon sokan fogadták el a kollektív bűnösség elvét, akárhány példa is bizonyította ennek hibás és erkölcstelen voltát. Hatvan évvel a második világháború után még mindig él az a nézet, hogy a németek kitelepítése jogos volt, mert csak ez biztosíthatta diszkriminálása
Közép-Európa és
békéjét.
kitelepítése
a
A
szlovákiai
németek
magyarok
megbüntetésének
mellékszálaként tekinthető, tehát amíg a németeknek nem lesz elégtétel szolgáltatva, addig a szlovákok annyiszor erősíthetik meg a Benešdekrétumokat, ahányszor csak akarják. A közép-európai németek második világháború utáni elűzéséről csak az utóbbi években lehet beszélni. Az évekkel ezelőtt elkezdett berlini kitelepítés-múzeum terve nagyon lassan halad, nem utolsósorban a vehemens cseh, lengyel és szlovák reakciók miatt. A múzeum naponként megkapta a vádat, hogy náciknak akar emléket állítani. A lengyel reakciók azt mutatják, hogy nem csak egy identitást kereső fiatal nemzetállam (Szlovákia) operálhat folyamatos ellenségképpel, hanem
-4-
hosszú
múltra
visszatekintő
nemzetek
is
hasonló
technikákhoz
folyamodhatnak. Az együttműködés stratégiája nem működött, a múlt megismerésében pedig a nemzeti elitek egy jó része nem érdekelt. A jelenleg kormányon lévő szlovák és lengyel populista jobboldali pártok egyenesen
a
bűnös
nemzetekről
szóló
régebbi
beidegződések
fenntartását kívánják. Ebben a helyzetben az egyetlen lehetőségnek az Európai Unió beavatkozása tűnik. Amennyiben Brüsszelt sikerülne rávenni arra, hogy tegye egyértelművé, nem tűri el az etnikai alapú diszkrimináció legkisebb, még csak szimbolikus formáját sem, akkor talán az érintett országok közvéleménye is mérlegelné, vajon megéri-e a nacionalista politika fenntartása. Jelenleg azonban nem úgy tűnik, mintha az Európai Uniót érdekelnék a dekrétumok. Marad tehát az erőtlen magyar, osztrák és német tiltakozás, meg persze a fenntartott dekrétumok, sajnos valószínűleg még nagyon sokáig.
-5-
