A szex-munkások világnapjának rövid története A szex-munkások úgy döntöttek, hogy December 17-e lesz Szex-munkások ellen elkövetett erőszak visszaszorításának a világnapja. Ezen a napon az USAban a szex-munkások közösen virrasztottak, és megemlékeztek arról a 48 szex-munkásról, aki a “Green River-i gyilkos” néven elhíresült Gary Ridgway áldozata lett. Ennek a napnak az a célja, hogy világszerte felhívja a figyelmet a szex-munkások ellen elkövetett bűncselekményekre. “Követeljük, hogy a kormányok a szex-munkások ellen elkövetett erőszakot is bűncselekményként kezeljék, kövesse el ellenük azt akár a kliensünk, a futtatónk, a menedzserünk, a partnerünk, vagy bármilyen közhivatalnak a tagja vagy képviselője.” (Európai szex-munkások jogi nyilatkozata)
Piros esernyő A piros esernyőt először a velencei szex-munkások használták 2001-ben. Az úgynevezett „Szex-munkások Első Világkonferenciáját” 2001. június 8-a és 11-e között tartották, amely egy művészeti rendezvény volt a 49. Velencei Biennálé keretében. A rendezvényt egy köztéren felállított sátorban tartották, az úgynevezett „Prostituált Pavilonban”. Többek között Tajvanból, Tájföldről, Kambodzsából, Vietnámból, Olaszországból, Németországból, USA-ból és Ausztráliából is jöttek csoportok és egyéni résztvevők. A rendezvényt, amelynek során megvitatták a szex-munkások elleni erőszak visszaszorításának a stratégiáját, a piactéren tartották. A szexmunkások videó-bemutatókat, kiállításokat, előadásokat és utcai színházat szerveztek, valamint kiadványokat osztottak szét. Az egyik megmozdulás a Piros Esernyős Felvonulás volt. A szexmunkások végigmasíroztak Velence utcáin a piros esernyőkkel miközben hangosbeszélőkkel felhívták a figyelmet a rossz munka-körülményekre, és a velük kapcsolatos emberi jogi visszaélésekre. A felvonulás a pavilontól indult és átszelte a belvárost. A felvonulás a szex-munkások társadalmában meghatározó jelentőségű történelmi helyeket foglalt magába, ahol olyan híres velencei kurtizánok fordultak meg, mint Veronica Franco és Gaspara Stampa. Az ICRSE (Nemzetközi Bizottság az Európai Szex-munkások Jogaiért) 2005-ben úgy döntött, hogy a piros esernyő lesz a szimbóluma a szex-munkások ellenállásának az őket érő diszkrimináció ellen. A kezdeményezés meleg fogadtatásra talált a szex-munkások társadalmában, és több szex-munkásokat tömörítő csoport is átvette a szimbólumot. Ami először egy egyszerű ötletnek bizonyult, később olyan szimbólummá vált, amely a szex-munkások jogait jelképezi világszerte. A vörös szín a szépséget, az esernyő pedig az ellenállást jelenti az ég és az emberek támadásával szemben. Ez szimbolizálja a védelmet a rendőrség, a kerítők, a kliensek valamint egy nemtörődöm és elfogult társadalom visszaéléseivel szemben. 2
3 Megdöbbentő karácsonyi történet Boldog karácsonyt helyett szezonális üdvözlet 2005-ben amerikai polgárjogi szervezetek a karácsony valamennyi jelképének betiltását kezdeményezték a más vallásúakra, illetve az ateistákra való tekintettel. Már magát a karácsony - angolul christmas - szót is kifogásolták, mondván, hogy az nyilvánvalóan Jézus Krisztusra utal. Javasolták egyebek között az elterjedt Merry Christmas!, azaz Boldog karácsonyt! formula eltörlését, helyette pedig a semleges, ám csak némi nehézség árán értelmezhető szezonális üdvözlet - season’s greeting - kifejezés bevezetését. Kezdeményezésük számos követőre talált az Amerikai Egyesült Államok területén. Több város - például Boston önkormányzata is elrendelte, hogy a közterületeken felállított karácsonyfákat a továbbiakban ünnepi fának, azaz holiday tree-nek nevezzék. Egyes iskolákban a keresztény karácsonyi dalokat még instrumentális formában is betiltották. Máshol nem engedélyezték a diákoknak, hogy az ünnepi műsor keretében bibliai történetet adjanak elő, megint máshol a piros és zöld papírdíszítéseket száműzték. Egy iskolakörzet elbocsátotta veterán télapóját, mivel azt találta mondani a gyerekeknek, hogy karácsonykor a megváltó eljövetelét ünnepeljük.
A buja pogányok esete a hithű kereszténnyel A téli napforduló, azaz a fény születésének időpontja már az ősi pogány hitrendszerekben is kiemelkedő eseménynek számított. Nem véletlen, hogy később a kereszténység is többé-kevésbé ekkorra tette Jézusnak, a fény hozójának születésnapját. Igaz, ebben közrejátszott az is, hogy az egyház minden igyekezete ellenére sem tudta feledtetni az emberekkel az egykori pogány szertartásokat, ezért megpróbálta azokat valamilyen módon beilleszteni a keresztény vallásba. A mai karácsony egyik elődje, a római kori Saturnalia is a téli napforduló ünnepe volt, ám hangulatában közelebb állhatott a woodstocki fesztiválhoz. Folyt az ital, a férfiak és a nők egymás ruháiba bújtak, a különös szerepcsere pedig nemritkán orgiába torkollott. A fentiek fényében nem is túl meglepő, hogy az egyháznak csak jelentős erőfeszítések - és áldozatok árán - sikerült integrálnia a maga ünneprendszerébe. Hogy végül sikerrel jártak, azt a negyedik században mártírhalált halt Dasius története is igazolja. A keresztény vallású római katonát pogány társai Saturnalia idején az ünnep királyának sorsolták ki, felajánlva neki mindazon földi örömöket - ételt-italt és főleg szép lányokat -, melyek e ranggal jártak. Tény, hogy az ünnep végén feláldozták volna Dasiust, ám a korona elfogadásával legalább időt nyert volna. Mivel azonban nem kívánt részt venni a pogány szertartásban, késedelem nélkül kivégezték.
Karácsonyi bombázás - tévedésből 1944. december 24-én éppen a kora esti misékről tartottak hazafelé a kiskunhalasiak, amikor világító gyertyák gyulladtak ki az égen, majd bombázás kezdődött. A támadás során tíz ember meghalt, több tucatnyi volt a sebesült, és nagyjából ezren váltak hajléktalanná. A történetírók - vélhetően politikai nyomásra - több évtizeden keresztül a németeknek tulajdonították a bevetést. Ennek azonban ellentmondani látszott az a tény, hogy addigra a birodalmi haderők már a főváros, illetve az ország nyugati részét is csak nagy nehézségek árán tudták tartani, és számos bombázójukat elvesztették - semmiképpen sem állt tehát érdekükben maradék erejüket a stratégiai jelentőséggel nem bíró alföldi mezővárosra pazarolni. A német hadijelentések nem is tesznek említést légi bevetésről, míg a 17. szovjet légi hadsereg több forrás szerint is számos jelentős bevetést hajtott végre aznap, melyek során egyebek között Kiskunhalas légterét is használták. Több más körülmény alapján is valószínűsíthető, hogy a támadást a szovjetek hajtották végre - például a világító gyertyák, más néven Sztálin-gyertyák alkalmazása is az ő módszerük volt. Felmerül persze a kérdés, hogy miért támadtak rá az általuk már elfoglalt városra. A fennmaradt dokumentumok alapján úgy tűnik, hogy - akárcsak az 1941-es kassai bombázás esetén - harcászati hiba történt: pilótáik és célmegjelölőik pontatlansága miatt a repülőgépek egyszerűen eltévedtek.
3
Bulgáriai szexmunkások megmozdulása
B
ulgáriában izzik a levegő a Ring Round-on dolgozó szexmunkások körül. A média valósággal megrohamozta az évek óta ezen a területen dolgozó szexmunkásokat, akik felszólaltak saját jogaik érdekében.
A Bulgáriában működő, a szexmunkások jogaival foglalkozó HESED-től kaptuk az információinkat a bulgár szexmunkások megmozdulásáról. A HESED évek óta foglalkozik a bulgár szexmunkások egészségügyi, jogi, társadalmi helyzetével. Fő missziójának tekinti az egészségfejlesztési tevékenységet és a társadalmi fejlődés ösztönzését a hátrányos helyzetű csoportok és közösségek körében Bulgária területén. A fő célcsoportjaik közé tartoznak a szexmunkások, a roma emberek és a melegek. 1997-ben a HESED volt az első bulgár szervezet, aki a szexmunkások problémáira összpontosította figyelmét. A megkereső munka a hozzáférhetőségen, anonimitáson, titoktartáson és szakmaiságon alapszik. A csapat tagjai professzionális pszichológusok és szociális munkások. Az alábbi szolgáltatásokat végzik, melyek ingyenesen hozzáférhetőek: egészségügyi oktatások, konzultációk; oktatási célzattal terjesztett anyagok, mint például óvszerek és síkosítók és az ezeket kísérő egészségügyi és szociális szolgáltatások, ártalomcsökkentés: tűk és fecskendők cseréjét és szakmai képzést az oktatóknak. A SWAN hálózaton keresztül kaptunk egy levelet, melyben Rayna a HESED munkatársa értesített bennünket, hogy az ottani szexmunkások tüntetni készülnek. Az egész ügy azzal kezdődött, hogy a szófiai Ring Roud-on dolgozó szexmunkások megelégelték a folyamatos rendőri zaklatásokat, akik így próbálták ellehetetleníteni őket. A szexmunkások beszámoltak arról, hogy az ott dolgozó rendőrök az elmúlt két hétben mindennap letartóztatták az út közelében dolgozó szexmunkásokat. A rendőrség 24 órán keresztül fogva tartották és bírságot szabtak ki rájuk erkölcstelen viselkedés és/vagy közúti veszélyeztetés jogcímen. A hatóság célja, hogy „megtisztítsák Szófiát a prostituáltaktól”. Reni, egy 50 év körüli szexmunkás, aki szintén az érintett területen dolgozik, s aki az első aktivisták közé tartozik, aki kapcsolatba lépett a HESED-del, társaival együtt egy megmozdulást szervezett Szófia központjába, hogy felhívja az emberek figyelmét, beszélgethessenek a szexmunka legalizálásáról, a regisztrációról, adófizetésről. Ezekben a nehéz pillanatokban is támogatja a HESED Ritát és szexmunkás kolléganőit, hiszen ez az első alkalom Bulgáriában, hogy önszerveződnek a szexmunkások a saját jogaik érdekében. Sajnos az igazi megmozdulás nem történhetett meg, mert a mintegy 20, Szófia központjába összegyűlt szexmunkás az egyre csak növekvő újságírók számától megijedt. Minden alkalommal, mikor valamelyik szexmunkás kérte, hogy ne vegyék fel őt, folyamatosan kattogtatták fényképezőgépeiket, és folyamatosan forogtak a kamerák is. A szexmunkások a szemtelen újságírók elől elmenekültek a helyszínről. Reni a mozgalom vezetője nagy lépésre szánta el magát, és vállalva arcát Ő volt az egyetlen, aki interjút adott az újságíróknak. Később az újságíróknak sikerült rávenniük még pár szexmunkást, hogy nyilatkozzanak arcuk eltakarása mellett. A szexmunkások interjúikban elmondták, hogy független szexmunkásokként szeretnék, ha legalizálnák szakmájukat, adózhatnának munkájuk után, zavartalanul tudnának dolgozni, és ledönteni a róluk kialakult negatív sztereotípiákat. Reni elmondta, hogy a következő lépésük lesz egy újabb szexmunkás találkozó összehívása, de ezúttal a média jelenléte nélkül. A szexmunkások szeretnék egyesíteni követeléseiket, s elkészíteni egy nyílt levelet a parlamentnek és az Elnöknek. A petíció átadásnál csak néhány szexmunkás aktivista lesz jelen, melyre a médiát is meg szándékozzák hívni. A HESED támogatja és segíti őket a következő lépések megszervezésében (akik szintén fontosnak tartják, hogy a szexmunkások előlépjenek az árnyékból, s harcoljanak jogaikért). 4
Legyél igényes a környezetedre is! Tudod, hogyan élhetsz környezettudatosan? Ha figyelsz arra, hogy a munkád során keletkezett szemetet összegyűjtsd, ha nem csak egyszer használatos termékeket használsz, ha odafigyelsz, hogy magyar termékeket vásárolj és minderről ismerőseidet, családtagjaidat is meggyőződ, már sokat tettél a környezetedért! Tudtad, hogy ha a Földön minden ember úgy élne, mint te, akkor több, mint két Földre lenne szükségünk ahhoz, hogy eltartsa az emberiséget? Ezért neked is óriási felelősséged van és nagyon sokat tehetsz azért, hogy környezetünk élhetőbb és egészségesebb legyen. Gondoltad volna, hogy a mindennapokban munkád során használt eszközök akár életveszélyesek is lehetnek? Vegyük sorra őket: Óvszer: Az óvszer latexből készül, mely valójában az afrikai és ázsiai gumifa nedve. Mivel számos mesterséges anyaggal keverik, ezért sajnos a természetben csak nehezen – évek alatt – bomlik le. A használt óvszert soha ne engedd a vendégednek, hogy az aktust követően a természetben dobja el! Szólj rá a vendégedre, hogy vigye el magával vagy gyűjtsd össze te és dobd ki kukába! Az óvszerben található sperma már órák alatt veszélyes baktériumokkal fertőződhet, melyet az óvszer magába zárva hetekig konzerválhat. Ha egy eldobott óvszerhez napokkal később valaki hozzáér, a benne található veszélyes baktériumoktól akár olyan fertőzést is kaphat, mely kezelés nélkül halálos is lehet. De nem csak ránk emberekre, az állatokra is veszélyes lehet az eldobott óvszer. Magyarországon csak a szexmunkások évente kb. 15 millió óvszert használnak el! Ez kb. 60 ezer kg veszélyes hulladékot jelent. Ha összegyűjtöd és a kukába dobod, azzal nagyon sokat tettél mindnyájunk egészsége és környezetünk megóvása érdekében. Köszönjük! A törlőkendők a rárakódott anyagok miatt ugyanúgy veszélyes hulladéknak minősülnek, mint az óvszerek. A szexmunkások évente hozzávetőlegesen 172 ezer kg-ot használnak ebből a termékből. Nagyon fontos, hogy az óvszerrel együtt ezt is külön zacskóban gyűjtsétek, és munka után dobjátok a kukába. A papírzsebkendők bár könnyen elbomlanak a természetben, az előzőekben leírt veszélyek miatt mégis kukában a helyük – kérjük erre is figyelj. Üdítőitalok, víz: Legtöbbször műanyag palackba zárt folyadékot viszünk magunkkal. A palackot kiürülése után gyűjtsétek egy helyen és időnként dobjátok ki a sárga színű szelektív kukába. Eldobni nem szabad, mert a műanyag palackok lebomlása akár 1000 évig is tarthat a természetben, eközben pedig folyamatosan szennyezik a talajt. Élelmiszerek, csomagolóanyagok: Próbálj úgy vásárolni, hogy minél kevesebb csomagolóanyagra legyen szükséged. A vásárolt termékeket tedd saját szatyrodba, vagy táskádba, a boltban ne kérj külön reklámszatyrot. Minden csomagolóanyagot (alufólia, papír, nejlon, stb.), amit magaddal vittél vigyél is haza és otthon dobd ki. Cigarettacsikkek: A dohányzás súlyosan egészségkárosító hatásán túl az eldobott csikkek környezetünket szennyező hatása is jelentős. A szexmunkások egy évben kb. 40 millió darab cigarettát szívnak el, mely akkora mennyiség, hogy 13 autóbuszt töltenének meg színültig csak a csikkek. Az eldobott csikk lebomlása akár 3000 évig is tarthat a természetben, ez alatt az idő alatt folyamatosan rákokozó és hormonrendszer befolyásoló anyagok szabadulnak ki belőle, majd beszivárognak a talajba és vizeinkbe, így károsítva saját környezetünket, de még unokáinkat is. A legjobb megoldás, ha leszoksz a dohányzásról, de ha ezt nem is teszed meg, a csikket gyűjtsd össze és dobd a kukába.
Miért vásároljak magyar termékeket?
Ha itthoni terméket vásárolsz, akkor nem támogatod, hogy több ezer kilométerről szállítsanak ide olyan termékeket, melyeket itthon is elő lehet állítani. Ezzel nagyon sokat teszel a környezetvédelem érdekében, mert a szállítás az egyik legkörnyezetszennyezőbb tevékenység.
Ha teheted, vásárolj inkább minőségi termékeket:
Egy „olcsó” cipő vagy ruha hamar tönkre megy és szemét lesz belőle. Ha a minőséget választod, bár többe fog kerülni, - mégis a hosszabb használati idő miatt jobban meg fogja érni számodra és a környezetednek is használsz vele.
Otthon:
Apró odafigyeléssel, egy 50 négyzetméteres lakás esetében évente akár 80.000.-Ft megtakarítást is elérhetsz, ha környezettudatosan gondolkodsz.
A szemetet otthon is szelektíven gyűjtsd: külön a papírt, és a műanyagot. A kukádba csak a konyhai hulladékot dobd ki. Ha fürdés helyett zuhanyozol, évente akár 20 ezer Ft-ot is megtakaríthatsz. Ha víztakarékos zuhanyfejet használsz akár további 10 ezer Ft-ot takaríthatsz meg. Ha hagyományos izzóidat energiatakarékosra cseréled, akkor izzónként évente akár 2000.-Ft-ot is megtakaríthatsz. Ha a TV-t, rádiót, mobiltöltőt használat után kihúzod a hálózatból, akkor évente akár 5-6 ezer Ft-ot is megspórolhatsz áramszámládból. Akár elektromos, akár gázfőzőlapod van, figyelj arra, hogy az edény méretéhez legjobban illő főzőlapot használd. Használj fedőt az edényekhez és lábosokhoz, így hamarabb elkészül az étel és kevesebb energiát fogyasztasz. Hűtőszekrényedben +5 fokot, a fagyasztó részben -18 fokot tarts. 1 fokkal hidegebb akár 5-8% költségnövekedést jelenthet számodra. Ne fűtsd túl a lakásod, 1 fokkal magasabb hőmérséklet 5-6%-os költségnövekedést jelent.
5
Tanulj meg élvezni! Tippek az orgazmus könnyebb eléréséhez
A
nők többnyire nehezebben jutnak el a csúcsra, mint a férfiak. Ez teljesen természetes, hiszen más a testfelépítése a férfiaknak, és más a nőknek. A csúcspont elérése gyakran hosszú tanulási folyamatot jelent egy nő számára.
Hová tedd a lábad? Sok nő csak akkor adja át magát teljesen az orgazmusnak, amikor lábai a számára helyes pózban (Hogy az első éjszaka ne az utolsó legyen) helyezkednek el: teljesen széttárva, vagy épp ellenkezőleg, összeszorítva. Ez attól függ, hogy a nevezett érzést hogyan érted el először, és hogyan emlékszik a helyzetre a tested. Ha egyszer rátaláltál a neked kellemes helyzetre, nyugodtan hű maradhatsz hozzá. Figurázhatsz partnereddel egy éjszakán át, de ha csak úgy jó, ahogy megszoktad, hát legyen úgy!
Találd meg a kedvenc pozíciód! Az élvezet gyakran egy bizonyos, rég bevált pózban érkezik. Mindenkinél más és más. Sokaknál a “misszionárius” jön be, másoknál pedig a “lovagló”, vagy épp a “kutya”. Hogy miért? Egész egyszerűen tested anatómiájától függ! Minden egyes helyzet más és más területen váltja ki a kívánt - vagy éppen nem kívánt - hatást. Ezen kívül a pozíciókhoz kapcsolódó emlékek (Szex a nehéz napokon) is nagyban befolyásolják az élvezet mértékét.
Lélegezz helyesen! Az orgazmus (Miért kell az orgazmus?) ritmusos izom-összehúzódásai tested minden egyes részével összefüggenek. Az izmoknak szükségük van az elegendő oxigénre, hogy jól működjenek. Néhányan visszatartják a lélegzetüket, blokkolják az oxigén megfelelő áramlását, annyira koncentrálnak. Ne felejts el levegőt venni, még akkor sem, ha zihálsz. Sőt. Az még izgalmasabb a partnerednek.
Mozogj! Legideálisabb, ha az orgazmust egyszerre éritek el. Ha mégsem, akkor viszont jó, ha addig juttat el a csúcsra imádottad, míg aktív. Legyél te is aktív, mozogj, vegyél részt az aktusban, hogy az orgazmus mindkettőtök számára tényleg a mennyországot jelentse! Mozgasd a popsid és a csípőd partnered ritmusára! Ha nem megy, nyugodtan iratkozz be egy hastánctanfolyamra (Keleti nők szépségének titka), ott rengeteg erotikus csípőmozgást tanulhatsz!
Ha rájátszol egy picit... Sokszor olvashatsz olyasmit, hogy a nők néha színlelik az orgazmust (Orgazmus - vajon “normális” vagyok?). Ennek ellenére egy kis színjáték nagyon izgató tud lenni! A saját, szabadon választott szereped téged is fel tud tüzelni úgy, hogy megőrül a pasid és te is közelebb kerülsz a csúcshoz! Hát akkor miért is ne? 6
Hagyd beszélni! A gyönyör eléréséhez vezető utat nem csupán mechanikus, fizikai feltételek együttállása kövezi, szükséges hozzá az emocionális faktor is. Mi lehet erotikusabb egy pár füledbe suttogott bóknál, miközben egyik kezét a fenekeden nyugtatja, másikkal pedig a hajadba túr? Sajnos azt nem árulhatom el, kire, milyen szavak hatnak izgatóan, ezt neked kell megtapasztalnod, mi is az, amitől beindulsz... Kérd meg szerelmed, hogy beszéljen hozzád szex (Fogamzásgátló módszerek) közben! Hogy mit, azt adja majd a helyzet!
Vezesd rá a ritmusra! Mindenkinek saját receptje (Mi izgatja a nőket?) van arra, hogyan érje el a kéjek kéjét. Van, akinek lassú és egyenletes mozgások jönnek be, másnak egyre gyorsabb és gyorsabb lökések kellenek. Általában mindenki ismeri a saját szükségleteit, ezért feltétlenül beszéljetek erről a partnereddel! Lehet egyszerűen technikai kérdés. Ha soha nem beszéltek róla, lehet, hogy azt gondolja, minden oké, a valóságban pedig nem is jó neked.
Izgasd a csiklód! A nők 30 százaléka büszkélkedhet a vaginális orgazmus tapasztalatával. 50 százalékuknak szükségük van arra, hogy közben simogassák, izgassák a csiklójukat. Nem lehet eléggé hangsúlyozni: a csikló a női gyönyör elérésének kulcsa. Ha ezt nem tudja a párod, találj rá megoldást, hogy megértesd vele, de csak finoman! Egy elfelejtett csikló kevesebb élvezetet jelent.
Simogattasd a melled! Kevesen tudják, ezzel szemben nagy jelentőséggel bír: kérd meg a társad, hogy simogassa a melled, főleg a mellbimbódat. Ezzel felpezsdítitek véred oxitocin termelését, ami nem csak a tejtermelésért felelős, hanem az orgazmus eléréséért is! A mellek simogatása nem csak rád hat majd...
Erősítsd meg a hüvelyizmaid Orgazmus közben hüvelyed és környéke erőteljes, pulzáló mozgásokat végez. Minél gyengébbek a hüvelyizmok, annál nehezebben jutsz el a csúcsra. Erősítsd meg az izmaid! Végezz hüvelytornát, ne sajnálj energiát fektetni ebbe! Csak neked lesz jobb!
Használd a fantáziád! Gyakorold az erotikus fantáziálást! Képzeld el kedvenc pózod akár a munkahelyeden ábrándozva, vagy a buszon, vagy ha épp dugóban ülsz. Ezzel segítesz (Hálószoba-titkok) az agyadnak, hogy érzékenyebb légy a vágyak és érzelmek birodalmára. Ha szokatlanul hangzik, kezdheted erotikus irodalommal is a hozzászokást. Hidd el, megjön az étvágyad!
Maszturbálj! Igen, ez igaz: azok a nők, akik el tudják juttatni magukat a csúcsra, partnerkapcsolatban is többször élvezik az orgazmust. Ez az önkielégítés hatalmas előnye. Még szexológusok is gyakran ajánlják az otthoni gyakorlást! Ne felejtsd el a régi közhelyet: gyakorlat teszi a mestert! 7
HIV
A HIV-fertőzés kombinált antiretrovirális kezelésével (több gyógyszer együttadása) a korábban rettegett halálos kór kezelhető betegséggé szelídült. A HIV-vírus mennyisége a kombinált antiretrovirális kezelés hatására hatékonyan csökkenthető a szervezetben, ennek hatására a kezelt betegek életkilátása 35-40 évvel is meghosszabbodhat. Mára kiemelkedően fontossá vált, hogy milyen minőségű életet tudnak biztosítani a betegek számára: előtérbe került a gyógyszeres kezelés hosszútávú anyagcsere mellékhatásainak kezelése, a leginkább betegbarát gyógyszer-kombinációk alkalmazása, a betegek interdiszciplinális kezelése, a többi között kardiológus, endokrinológus, sebész, fogász, nőgyógyász bevonása a betegellátásba - közölte a Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház Rendelő Intézet. A mintegy 1300 diagnosztizált, Magyarországon élő HIV-fertőzött személyből 950-et gondoznak az intézetben, akik három havonta orvosi, laboratóriumi, immunológiai és virológiai vizsgálaton vesznek részt. Jelenleg 606 beteget kezelnek, a sikeresen kezelt betegek száma 541 (89 százalék), - ez megfelel a nyugat-európai átlagnak - 74 százalékuk munkaképes. Ebben az évben 116 újonnan diagnosztizált HIV-fertőzött jelentkezett az ambulancián, - ebből hét nő - a fertőzések döntően a melegek köréből kerültek ki. Harminc beteget a HIV-fertőzés késői stádiumában diagnosztizáltak, öt beteget az első szövődményben elveszítettek. Magyarországon a HIV-fertőzött és AIDS-es betegek klinikai ellátása egy centrumban történik a Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház Rendelő Intézet V. Fertőző Belgyógyászati Osztály ambulanciáján, illetve szükség szerint a fekvőbeteg részlegén. A gyermekek ellátását a Gyermekgyógyászati Osztály HIV ambulanciáján végzik. A tájékoztatás szerint az előrehaladott AIDS-stádiumban felfedezett, a gyógyszereiket rendszertelenül szedő, gyógyszerrezisztens és az AIDS szövődményeként jelentkező rosszindulatú daganatos betegek körében továbbra is vannak kudarcaik.
Az AIDS híres áldozatai
A fejlődő országokból érkező sokkoló gyermekhalálozási adatok ellenére sokan még ma is azt hiszik, hogy az AIDS a fehér homoszexuális férfiak betegsége, pedig a kór nem válogat. Elkaphatja mindenki, aki védekezés nélkül él szexuális életet, közös tűt használ egy fertőzöttel vagy fertőzött vért kap. Összegyűjtöttük a legismertebb sztárokat, akik elkapták a HIV -et. Isaac Asimov író vérátömlesztéssel, Magic Johnson kosárlabdázó heteroszexuális , Freddie Mercury a Queen énekese és Nureyev orosz balettművész pedig homoszexuális viszony miatt fertőződött meg.
Isaac Asimov • Magic Johnson • Rudolf Nureyev • Freddie Mercury Mikor és kinek érdemes szűrésen részt vennie? - védekezés nélküli szexuális aktusban vettél rész (akár orális, anális vagy vaginális volt); - megtudtad, hogy partnered megcsalt vagy előző kapcsolatában nem volt monogám; - megerőszakoltak; - közösülés közben elszakadt az óvszer; - közös tűt használtál másokkal drogozáshoz, piercing felrakásához, tetováláshoz; - több szexpartnered volt; - partnered közös tűt használt mással; - megtudtad, hogy partnered HIV pozitív; Magyarországon ma már több helyen is végeznek AIDS szűrést, egyes helyeken akár anonim formában. 8
AIDS Világnap December 1. Percenkent 5, óránként 300, naponta 50 000 ember fertőződik meg HIV vírussal. 1981-ben, Kaliforniában észlelték előszőr egy korábban ismeretlen megbetegedést egeszséges fiatal férfiakban, akik hirtelen életveszélyesen megbetegedtek, mindenféle előjel nélkül. Az amerikai járványügyi hivatal a szimptomák alapján szerzett immunhiányos megbetegedésként osztályozta az új járványt. 1982 végén több kutatócsoport is nekilátott, hogy megkeresse az AIDS okát. A francia Pasteur intézet kutatói fedezték fel a human immundeficiencia vírust (közismert rövidítéssel HIV). Az AIDS – betegséget (szerzett immunhiányos szindróma) előidéző rettegett kórokozót a betegség korai szakaszában levő emberek nyirokcsomóiból mutatták ki. Hogyan terjed a fertőzés? Csak testnedvekben lehet a vírus, és a fertőzött ember valamelyik váladéka bekerülve a nem fertőzött ember vérébe, okozza a fertőzést.
A terjesztésben szerepet jatszó testváladékok:
1. Vér 2. Ondóváladék, hüvelyváladék 3. Anyatej Hogyan nem lehet elkapni a fertőzést? Átlagos közösségi életvitel mellett a fertőzés nem terjed, pl: kézfogással, uszodában, cseppfertőzéssel, közös Wc használattal. Magyarországon leggyakrabban szexuális úton (homo es heteroszexuális, különösen az anális szex veszélyes!) terjed a betegség, másodsorban, pedig fertőzott tű használatával (intravenas drogosok).
A HIV pozitív személyek korai felderitése döntő fontossagú, ezért aki úgy gondolja, hogy fertőződhetett, keresse fel az ANTSZ anonym HIV-AIDS tanácsadását Budapest XI. ker. Karolina út 35/B. Tel:+36-1-466-92-83 (Pécs, Szabadság u 7. hetfő: 8-10 óra, szerda 13-15 óra), ill. a megyeszékhelyeken a Bőr –és Nemibeteg Gondozóban működő tanácsadókat. Mivel a betegség – a tudomány mai állása szerint – gyógyíthatatlan, legfontosabb a megelőzés. Elsősorban a hűségen alapuló, monogám párkapcsolatok kialakítására törekedjünk. Védekezésként elsősorban a gumióvszer használata javasolható. 9
Karácsonyi receptek HALÁSZLÉ Sok családnál el sem tudják képzelni a karácsonyt halászlé nélkül. Ünnepi hagyományként évről évre újból az asztalra kerül. Receptünk segítségével idén te is elkészítheted az ünnepekre. Hozzávalók: • 1 db 1-1,2 kg-os ponty • fél kg apró hal (keszeg, kárász) • vagy halfej és farok • 2 nagy fej hagyma • 2 paradicsom • 2 zöldpaprika • Cseresznyepaprika • 1-2 kávéskanál pirospaprika (ízlés szerint) • só Először is a halat meg kell tisztítani, majd mossuk meg alaposan, a fejét és a farkát le kell vágni, majd a színhúst ujjnyi vastagra szeleteljük fel,és enyhén megsózva tegyük félre. A fejet, a farkat és megtisztított halakat beletesszük egy edénybe és öntünk rá annyi vizet, hogy ellepje, a felkarikázott hagymát is beletesszük, kissé megsózva lassú tűzön addig forraljuk, amíg a hús teljesen le nem fő a csontokról. Szitakanálon passzírozás nélkül szűrjük át a levét, ezután felforraljuk, elkeverjük benne a pirospaprikát, hozzáadjuk a karikára vágott zöldpaprikát, és a szeletekre vágott paradicsomot, egy csipetnyi cseresznyepaprikát és a besózott haldarabokat. Rázogatva a lábast, lassú forralással 10-15 percig főzzük.
MÁKOSGUBA Ezt az egyszerűen elkészíthető, de mégis finom desszertet rövid idő alatt készítheted el az ünnepek alatt. Nagyon jó választás nagy vendégvárás esetén. Hozzávalók: • 6 kifli • 2 evőkanál cukor • 5 dl tej • 15 dkg darált mák • 5 dkg mazsola • 1 vaníliás cukor A kifliket karikázzuk fel és a mazsolával vegyítve, tegyük bele egy tálba. A cukrot és a tejet felforraljuk, beleszórjuk a vaníliás cukrot és a kiflikarikákra öntjük. Meghintjük mákkal és még melegen tálaljuk ízlés szerint porcukorral vagy mézzel ízesítve
FELHÍVÁS Kedves szexmunkások, támogatók, szimpatizánsok! Felhívjuk figyelmeteket, hogy szeretnének teret adni a ti írásaitoknak is. Amennyiben szeretnétek valamit az újságban megjelentetni legyen az a szexmunkával kapcsolatos, vagy attól teljesen független gondolat, cikk, irodalom, érdekesség, vagy akár saját versed szíveskedjetek azt e-mail-ben eljuttatni hozzánk. Kérjük a “tárgy” mezőbe írjátok: HETÉRÁK!
E-mail cím:
[email protected] KÖSZÖNJÜK!
10
Ady Endre KARÁCSONY - HARANG CSENDÜL… Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek. Minden ember Szeretettel Borul földre imádkozni, Az én kedves kis falumba A Messiás Boldogságot szokott hozni. A templomba Hosszú sorba’ Indulnak el ifjak, vének, Az én kedves kis falumban Hálát adnak A magasság Istenének. Mintha itt lenn A nagy Isten Szent kegyelme súgna, szállna, Az én kedves kis falumban Minden szívben Csak szeretet lakik máma.
Bántja lelkem a nagy város Durva zaja, De jó volna ünnepelni Odahaza. De jó volna tiszta szívből - Úgy mint régen Fohászkodni, De jó volna megnyugodni. De jó volna mindent, mindent Elfeledni, De jó volna játszadozó Gyermek lenni. Igaz hittel, gyermek szívvel A világgal Kibékülni, Szeretetben üdvözülni. Ha ez a szép rege Igaz hitté válna, Óh, de nagy boldogság Szállna a világra. Ez a gyarló ember Ember lenne újra, Talizmánja lenne A szomorú útra. Golgota nem volna Ez a földi élet, Egy erő hatná át A nagy mindenséget. Nem volna más vallás, Nem volna csak ennyi: Imádni az Istent És egymást szeretni... Karácsonyi rege Ha valóra válna, Igazi boldogság Szállna a világra.
Egyesületünk egészségügyi programsorozata szeptemberben lezárult, de továbbra is lehetőség van személyes konzultációra egészségügyi kérdésekkel kapcsolatosan Dr. Mlinkó Évánál. Tel.: 06-30-971-37-81 Egyesületünk ingyenes weboldalszerkesztő és blogíró tréninget szervez, ha szeretnél Te is részt venni ezen, akkor jelentkezz a 06-20-334-52-10-es telefonszámon Földi Ágnesnél. Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Intim Zóna • Tel: 06-30-30-30-4565 Szűrővizsgálat
A prostituáltak részére kiadandó orvosi igazoláshoz kapcsolódó Szűrővizsgálat. A szűrővizsgálat a szexuális úton terjedő megbetegedések vizsgálatát végzi (Chlamydia, Hepatitis B, HIV, Szifilisz, Tripper). A vizsgálatok térítési díj kötelesek (mint más foglalkozás egészségügyi vizsgálatok), ára: 20.000 Ft, azaz húszezer forint és 3 hónapig érvényes.
További információk, időpontegyeztetés: Dr. Mlinkó Éva 06-30-97-13-781
Az újságot kiadja a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete Elnök: Földi Ágnes 1114 Bp. Bocskai út 17. Webcím: www.szexmunka.hu Email:
[email protected] •
[email protected] Tel:06-20-334-52-10 Grafikai munkák: Bognár György Az újságot szerkesztette: Bodzsár Marianna