A személyes imádság részei

drd. Kovács Árpád: a személyes imádság 12 tevékenysége

A személyes imádság részei Anélkül, hogy túlzottan kiemelnénk valamelyik vallási tevékenység fontosságát, mégis az imádság magasan kimagaslik a többi szent aktus fölé, mivelhogy benne nem egy előirt, egyházi kegyesség-gyakorlási formát kell lássunk, hanem a lelki életünk titkát. Mindez azért, mert nélküle nincs kapcsolat Istennel, nincs lelki erő, nincs növekvés és nincs örök élet. „Az ima a lélek lélegzete”, szoktuk mondani, és jól mondjuk, mert azt Ellen White is így fogalmazta meg, sőt ő azt is állítja, hogy „a lélek élete.”1 Hogy rövidre fogjuk az érvelést, azért annyira fontos ez, mert ez az egyedüli kommunikációs eszköz köztünk és az Élet Forrása között. Semmi sem pótolhatja azt a személyes kapcsolatot, amit kialakíthatunk Istennel a személyes, belső szobában végzett imádság által. De sajnos az imádság elveszítette az ő pótolhatatlan státuszát, és sokak számára egy egyházi aktussá, egy külső formává redukálódott. Meg is látszik ez. De aki teszi is, sok esetben csak egy néhány tevékenységre korlátozza azt, amelyek között a főhelyen a kérések állnak. Igaz, hogy Jézus tanácsként és ígéretként mondta, hogy "Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek” (Mt 7,7), de a Bibliának nemcsak ez a kijelentése van a fohászról. A személyes imádság sokkal több, mint kérés. A következőkben az imáról alkotott eddigi meggyőződésünk bővítését tűztük ki célul. A személyes imádság egy másik fontos tényezője az időtartam. Mennyit jó, mennyit kell, mennyit szükséges imádkozni. Ide a legjobb modell Jézus Krisztus. Mennyit imádkozott Ő? A Biblia és E. White írásai alapján kijelenthetjük, hogy mindaz, amit Jézus elért, az imának köszönhette. „Jézus ereje az imádságban állt”2. Munkásságát 40 nap ima és böjt periódussal kezdte. Majd olvassuk róla, hogy kora hajnalban, és este egyedül volt újra puszta helyen imádkozni. A Bibliából nem tűnik ki világosan, de E. White kijelenti, hogy Jézus ezt minden egyes nap megtette, több órán keresztül. És mindezek mellett, amikor szüksége volt, vagy valami fontos eseményre készült az egész éjszakát imában töltötte.3 Így amint látjuk, Jézus nagyon sokat imádkozott. De természetes kérdés: hogy mit tett Jézus annyi ideig. Gyakorlatilag mivel töltötte az „imádság” idejét? Olvassuk róla, hogy beszélgetett Atyjával, énekelt, olvasta a szent tekercseket, elmélkedett, közbenjárt másokért.4 S eredményként ugyancsak E. White irja róla, hogy „Ő életet kapott Istentől, hogy életet adhasson a világnak. Az ő tapasztalata a mi tapasztalatunkká is kell váljon.”5 És ugyanott olvassuk róla: „ez által a kapcsolat által feltárta előttünk a lelki erő titkát.”6 A következő ima-programnak a fő célja a személyes imádság aktivitás skálájának a gazdagítása. 12 tevékenységet szeretnénk ajánlani, amelyek az imáink részét képezhetik. Olyan ismert, és imádságként lehet kevésbé ismert, tevékenységeket szeretnék bemutatni, melyek a fohászunk részeit képezhetik. Lehet, néhány közülük eltér a klasszikus felfogástól, de kérem ne legyetek előítélettel, olvassátok végig, mert ezek a Bibliából, E. White írásaiból és az imádság szakirodalomból származnak, de mindeniknek bibliai alapja van. 1

White Ellen G.: Rugăciunea, 14 o. Uo. 162 o. 3 Uo. 4 Uo. 168 o. 5 Uo. 163 o. 6 Uo. 166 o. 2

1


A cél az, hogy segítséget nyújtsunk az imádság szakszérűsítésére és minőségi növelésére. Isten a rendnek és rendszernek az Istene, és ez az imaéletünkre is vonatkozik. Ha valakinek eddig az a kifogása volt, hogy imádkozna többet, de nincs mit mondania annyit Istennek, most segítséget fog kapni, mert az imádság nemcsak beszéd, nemcsak kérés, hanem ennél sokkal több. Ami a javaslatunk gyakorlását illeti: nem szükséges mind az egészet egy alkalommal használni, de nem is kizárt egy ilyen használat. Egy ima-alkalomba is belefér mind a 12, általunk bemutatott ima-aktivitás, amit ajánlani fogunk a következőkben. De az is lehetséges, hogy néha csak egy-néhányat vegyünk igénybe, lelkiállapotunk- vagy más külső tényezőtől függően. Az is megtörténhet, hogy nem mindenik tűnik elfogadhatónak első olvasásra. Nem kell azonban idegenkedni, meg kell próbálni, ebben áll a fejlődés. Ha mégsem működik mindenik, nem hoz áldást, félre lehet tenni azokat. Nem vagyunk egyformák. Másak a személyes sajátosságaink, örökölt hajlamaink, neveltetésünk, értelmi és érzelmi világunk, személyiségünk, és mindezek figyelembevételével használjuk ezeket úgy, hogy jót hozzanak nekünk. Ezek gyakorlásának a természetes következménye pedig az is lesz, hogy növekedni fog az imában eltöltött időnk. Ez is egyik cél, hiszen az imában töltött idő egyenesen arányos az ima hatékonyságával. Az is lehetséges, hogy először nem fog könnyen menni ennek gyakorlása, vagy lehet a papírt kell nézzük, amire leírtuk ezeket, de idővel magától fog menni, sőt ha majd nem gyakoroljuk rendszeresen, hiányozni is fog. Ha ezt tesszük, akkor valóra válik az, amit E. White ír a JVÚ 99. oldalán: „Irányítsuk lelkünket Isten felé, hogy Ő a mennyei légkör leheletét biztosíthassa számunkra. Oly közel lehetünk Istenhez, hogy minden váratlan próbatétel idején oly természetesen fordulnak gondolataink Hozzá, mint a virágok a nap felé.” De mivel az imádság tárgya nem elmélet, hanem gyakorlat, ezért a témáról nem csak beszélni kell, hanem gyakorolni is. Így mi is ezt ajánljuk, gyakoroljátok az imádság 12 tevékenységét, melyeket a következőkben be fogunk mutatni. Hadd lássuk tehát az imádság 12 aktivitását. Ha az ima távbeszélgetés, akkor mindenekelőtt kapcsolatba kell kerülnünk azzal a személlyel, akivel 1 beszélgetni szeretnénk. De hogyan is tehető ez meg? A zsoltáros válaszol a kérdésre Zsolt 37:7-ben: „Légy csendben, és várj az Úrra!” Egyértelmű, hogy a világ zajától elcsendesülve rá kell hangolódnunk Istenre. Bármilyen külső zaj és belső gondolat megzavarhatja az Istennel történő beszélgetésünket. Ezt a rákoncentrálást, odafigyelést és ráhangolódást lelki „bemosakodásnak” is nevezik.7 Biztosnak kell lennünk abban, hogy Istennel beszélgetünk. Nevezhetjük ezt akár úgy is, hogy ráhangolódunk az isteni hullámhosszra, amely az imádság első aktusaként konkretizálható: konnexió, azaz csendes Istenre hangolódás. Hogyan is valósítható meg a konnexió a gyakorlatban? Elsősorban arra kell gondolnia az imádkozónak, nekünk, hogy Isten reális személyként van mellettünk, és vele beszélgethetünk. Ha önmagunkat Isten trónja elé képzeljük, hogy a Magasságos előtt mondjuk el kéréseinket, még hitelesebbé válhat a kép. A gyakorlatba ültetést azonban ezeken túl mindenki a maga módján teheti meg, ahogy neki a legkényelmesebb Istent önmaga elé idéznie. Az Istenre hangolódás előtt viszont semmiképpen ne kezdjünk el imádkozni: tudatosítanunk kell, hogy Ővele beszélgetünk. De ha már a csendről beszélünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy maga a csend is válhat imádsággá. Szavak nélkül is fohászkodhatunk. Ezt a magány imádságának nevezik. A belső csend, a lélek 7

Gyökössy Endre: Életápolás, o.n.

2


csendje van ilyenkor jelen, amelytől nem kell, nem szabad félnünk, hanem inkább keresnünk kell a lehetőséget rá, gazdagítva ezáltal is lelki életünk. A csendről ilyen értelemben Szigeti Jenő is szót ejt: „A szép szavaink egyre jobban megporosodó szóvirágai miatt nem tudunk imádkozni. A szemlélődés, a meditáció hiányában, csak szavaink üresednek meg. A kiüresedéshez elég az énünk, a szemlélődéshez kell az Isten, az, az értem cselekvő Valaki, aki azt mondja önmagáról: VAGYOK. Nélküle a csend nem otthon, hanem űr, a béke pedig, bénaság. Hiszen az imádságban nem mi keressük Istent, hanem ő talál meg minket. A keresztény csend nem az egyedüllét csendje, hanem az együttlété. A csendben mondott imádság ezért soha nem monológ, hanem dialógus azzal az Istennel, aki a szívünkhöz beszél.”8 Az istenre hangolódás után az imádságot mindig dicsérettel és hálával kell kezdeni, amely a legjobb 2 és legmegfelelőbb közeledési mód az Úrhoz. A dicsőítés Isten tulajdonságainak a méltatását jelenti, amelyet adorációnak is neveznek, a hála pedig az Ő tetteinek a megköszönése avagy méltatása. „Míg a dicsőítés Isten személyére koncentrál, a hálaadásban arra gondolunk, amit Isten tett és megtehet értünk.”9 Gyakorlati megközelítésből szemlélve a dicséret és hála több módon valósítható meg: saját szavainkkal, esetleg a Biblia zsoltáraival – amelyeket úgy olvashatunk vagy mondhatunk el, mintha saját imáinkként születtek volna meg. Az Ó- és Újszövetség liturgiájában gyakorta használt dicsőítési módnak számított a Zsoltármondás, de ezenkívül a zene és az ének is igen megfelelő Istendicsőítő lehetőség. Feltevődhet a kérdés, hogy miért kell dicsőíteni Istent? Semmiképpen sem azért, mert Neki lenne erre szüksége, hanem azért mert az emberi léleknek igen nagy áldására szolgál. A hála és a dicsőítés összhangot teremt a személyiség különböző aspektusai között, így fejlődik a lelkiismeret és az ítélőképesség.10 Amikor Isten népe elkezdi dicsérni Urát, az isteni erő különleges megnyilvánulása árad ki rájuk, amely eltávolítja a gonoszt. Sátán nem bírja elviselni, amikor az emberek a Magasságost dicsőítik.11 A dicsőítés másfajta, különleges atmoszférát teremt, a menny légköre alakul ki az Urat magasztaló ember körül.12 Isten kinyilatkoztatja terveit azoknak, akik dicsérik Őt,13 és szépsége árad ki az Őt magasztaló közösségre, ugyanakkor a gesztus különleges isteni közbelépéseket is eredményezhet.14 "Imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt" – mondja Pál apostol (Fil 4,6), a zsoltárokban pedig Isten kinyilatkoztatása olvasható: "Aki hálával áldozik, az dicsőít engem" (Zsolt. 50,23). Hihetetlenül fontos a hála és dicséret imádságainkban tehát a Biblia lapjain is. Valójában minden ember szívének hálára kellene indulnia, hiszen ha valaki látta és tapasztalta Isten szeretetét, dicsőítő szavakkal kénytelen kifejezni köszönetét. Mint már fentebb is volt róla szó, az imádság valójában kapcsolat, beszélgetés Istennel. Ez azonban 3 nem közönséges, hanem baráti beszélgetés Urunkkal, „a szívünk megnyitása Isten mint egy barát előtt,”15 Ez a kijelentés akár az imádság alapdefiníciója is lehet: kommunikáció Istennel. Jób, a pátriárka, ezt a lehetőséget nagyon komolyan vette és a végletekig fokozta. A negyvenedik fejezetben olvasunk erről. „Szólott az Úr, és ezt mondta Jóbnak: Mit perlekedik a Mindenhatóval az akadékoskodó? Aki Istennel akar 88

Szigeti Jenő: Urunk, taníts minket imádkozni, 9 o. Vandeman George E.: Prayer on Target, 20. o. 10 B.M.Palmer: The Theology of Prayer, 11 Kelly Douglas F.: De ce să ne rugăm, 47-48 o. 12 Uo. 49 o. 13 White Ellen G.: Rugăciunea, p. 13 14 Lásd 2Krón 20. Főleg a 22. vers 15 Uo. 16 o. 9

3


vitatkozni, feleljen neki!” (1-2 v) Jób tehát annyira közeli viszonyban volt Istennel, hogy vitatkozott, perlekedett vele. Ezért, nyugodtan elmondjuk imában mi magunk is életünk bánatait és örömeit. Beszélgessünk Istennel úgy, akár egy reális, földi személlyel, és legyen Ő a legbizalmasabb barátunk, akiben teljes egészében bízhatunk. Képzeljük őt magunk mellé, és meséljünk neki. Mondjuk el mindazt, ami a szívünket nyomja, mert ő nemcsak meghallgat, hanem el is veszi a terhet, megoldást ajánl, erősít lelkileg, válaszol kérdéseinkre, irányt ad a nehéz döntésekben, de nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy megkönnyebbülést hoz, ha elmondhatjuk valakinek, ami vállainkat nyomja. Az imának ilyen értelemben lelki gondozói funkciója is van, de ezzel egy időben, észrevétlenül történik még valami. Elmesélve Neki életünk fájó pontjait, önmagunk számára is azonosítjuk azokat, vagyis elbeszélgetünk saját szívünkkel – Ellen White szavai szerint. Igen, ilyen módon beszélgethetünk önmagunkkal is. A harmadik rész a leírtak értelmében tehát nem más, mint az úgynevezett konverzáció, azaz párbeszéd Istennel és önmagunkkal. Az imádság következő gyakorlati szerepe a konfesszió, azaz vallomás. Ennek alapját és 4 eredményességének ígéretét Salamon templomszentelési imájában is megtaláljuk. 2Krón 7:14-ben azt olvassuk: „megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz utjaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat.” De vajon miért van szükség a bűnvallomás gyakorlására? Vallási, rituális vagy erkölcsi szerepe lenne ennek? Ezek a szempontok is érvényesülnek, de ezen túlmenően a vallomás lélektani funkciója sem csekély, nélküle ugyanis lelki egyensúlyról sem lehet beszélni. Amíg a bűnös nem vallja meg bűnös tetteit, hibáit, lelki teherként fogják nyomni lelkét, és emiatt nem lehet lelki békessége, nyugalma, sőt fizikai és pszichés betegséget is okozhat. Ellen White szerint a vallomás az imádság meghallgatásának a feltétele is. „Ha igazságtalanságot rejtegetünk szívünkben, és tudatosan vétkezünk, az Úr nem hallgathat meg bennünket; csak a bűnbánó és összetört szív imája kedves előtte. Ha minden felismert igazságtalanságot jóvátettünk, remélhetjük, hogy Isten meghallgatja kérésünket.”16 Ennélfogva az imának lényeges része a bűnvallomás, amely azonban csak úgy lehet teljes, ha az Úrnak és érintett embertársainknak egyaránt megvalljuk tévedésünket bocsánatot kérve emiatt. Ne feledjük: az örök életet veszíthetjük el egyetlen meg nem vallott bűn miatt. Az imádság legismertebb és leggyakrabban használatos formája a kérés vagy a könyörgés. A 5 legtöbb ember imája szinte csak ezekből áll. Ha folyton csak kérnénk Istentől, túlságosan leredukálnánk az imádság szerepkörét, tehát – habár fontos része a könyörgés is – nem szabad csak ezt tartalmaznia az imának. Jézus azt mondta követőinek, "kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.” (Mt 7,7) Láthatjuk, hogy fontos helye van a könyörgésnek is az imádságban, ugyanis a kérések teszik valóssá, személyessé, gyakorlativá az imát. Ez által Isten tudomására hozzuk személyes vágyainkat, amelyek lehetnek lelki és mentális, valamint emocionális és fizikai szükségletek egyaránt, amelyeket viszont pontosan kell megfogalmaznunk, majd kitartóan és hittel kérnünk Istentől. Hogy el ne felejtsük valamelyik célt, imalistát is használhatunk. 6 Az imádság hatodik aktivitása a közbenjárás, amely nem más, mint a könyörgés altruista formája. Ilyenkor nem önmagunkért, hanem mások szükségleteiért hangzik fel az ima. „Valljátok meg azért 16

White Ellen G.: Jézushoz vezető út, 72 o.

4


egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok.” (Jak. 5,16) De az imádság ezen részének a hatékonysága tudományosan is bizonyított, több ilyen jellegű kutatást is végeztek: a célszemélyek olyan betegségben szenvedő személyek voltak, akiknek fogalmuk sem volt az értük szóló imádságok létezéséről. A kutatások eredményei azt igazolták, hogy az ilyen betegek hamarabb gyógyultak meg, jobbak voltak a véreredményeik, kevesebb elhalálozás volt soraikban, és lelkiállapotuk is stabilabbá vált.17 A közbenjáró imádság csúcsa, amikor ellenségeinkért imádkozunk, amely nem is feltétlenül őket, hanem először is bennünket fog megváltoztatni. A legtöbb esetben a jó viszony és a harmónia is helyreáll, ha ilyen jellegű imákat tudunk és vagyunk hajlandóak tiszta, őszinte szívvel gyakorolni. Ehhez bátorításként hadd mondjuk el azt, hogy amikor közbenjárunk másokért, Jézusnak is segítünk. „Ő mindenkor él, hogy esedezzék” érettünk – erősítenek Pál apostol szavai. Jézus mennyei munkája főképp a közbenjárásból áll, így ezt a munkát nem egyedül végezzük, hanem Krisztussal együtt. A jó imádságnak segédeszköze is van, és ez nem más, mint a Biblia. Igen, a Bibliát lehet, sőt kell az 7 imádságban használni. A középkor szentjei fohászaik közben Bibliát és énekeskönyvet is használtak, de már a bibliai idők óta használták a Szentírást az imádságban, úgy az Ó-, mint az Újtestamentum idején. Maga Jézus Krisztus is idézett ószövetségi igéket az imádságában. „Mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak” tanácsolja Pál Efézus 5,19-ben. De hogyan használhatjuk a Bibliát imádságunkban és az imádságunkhoz? Ennek öt módja van: 1. Úgy olvassuk azt, mint Isten személyesen nekünk küldött üzenetét. Az imádságba belefér a Bibliaolvasás is, amely nem Bibliatanulmányozást jelent, hanem egy igerész Isten privát üzeneteként való egyszerű elolvasását. 2. A Biblia imádságait imádkozni szó szerint, amely olvasást vagy kívülről való elmondást egyaránt jelenthet: a cél ezzel, hogy Istenhez úgy jusson el, mintha az imádkozó maga fogalmazta volna meg. Ez a módozat használható a vallomás alkalmával, vagy amint már említettük a dicsőítés és hála kifejezésnek alkalmazásakor is. 3. A Biblia elolvasott üzenete alapján kérni valamit Istentől, amely egy rövid szövegrész elolvasásából áll, majd a benne található tanítás, felhívás alapján fogalmazható meg az Úrhoz intézett kérés. 4. Az ígéretek használata, amelynek esetében arra kérhetjük Istent, hogy egy konkrét, a Bibliában található ígéretét teljesítse életünkben. 5. A Biblia mint imatankönyv, amely a Szentírás lapjain található imaelvek használatát jelenti imádságunkban: ezeket a Biblia imádságaiban és imatanításaiban találhatjuk meg. Ha bevonjuk a Bibliát az imádságunkba, gazdagodni fognak imáink és minőségi szintjük is emelkedni fog. Miután az imádkozó egy rövid igerészt elolvasott, elidőzhet felette, azaz elmélkedhet rajta. Ezt a 8 középkorban Meditatio Scripturarumnak nevezték el. Ez a nyolcadik ima-eszköz. A Biblia is több helyen utal erre. „És kiméne Izsák este felé elmélkedni a mezőre..” (1Móz 24:63) Az imádkozó „az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal.” (Zsolt 1:2) Az elmélkedés az egyik legfontosabb, de ugyanakkor a legelhanyagoltabb része a személyes imádságnak. Gondolkodást jelent valójában, főként a gyakorlati alkalmazás céljából. A Biblia valamely kijelentése alapján való elmélyülésről van itt szó: Isten személyéhez és tetteihez tartozó tényekről és valóságokról. 17

Williams Debra: Scientific Research of Prayer: Can the Power of Prayer Be Proven?; http://en.wikipedia.org/wiki/Efficacy_of_prayer

5


Az imáság eddigi részében mi beszéltünk Istenhez, a bibliai imádságtól viszont Isten is elkezd beszélni mihozzánk, a keresztény meditációnak azonban van egy másik vetülete is: az önvizsgálat. Amikor Isten igéjén elmélkedünk, óhatatlanul is önmagunkra gondolunk, ugyanis amiről gondolkodunk, nagymértékben befolyásol bennünket. Ha alkalmazni szeretnénk, azt kell először megállapítanunk, miként tettük eddig, hiszen az önvizsgálat teszi személyessé a meditáció tárgyát. Ellen White naponta szánt időt a meditációra, és úgy vélte, a mennyel kerül kapcsolatba az elmélkedő ember. Az ilyen imádkozó magaviseletnek üdvözítő és átalakító befolyása lesz a környezetére nézve is. Magasztos gondolatokat, nemes vágyakat fog ébreszteni az imádkozóban, aki igy tisztán megérti az igazságot és kötelességeit Istennel szemben. A következőket tanácsolja ezzel kapcsolatban: „Helyezd önmagad teljes bizalommal Jézus kezeibe. Csodáld nagy szeretetét, és mialatt elmélkedsz önfeláldozásán, végtelen áldozatán, szíved szent örömmel, békességgel és leírhatatlan szeretettel fog megtelni. ... Az ő szeretetének csodálása folytán jutsz el az Ő irgalmának és gyöngédségének a megértésére, és ugyanígy törik össze és válik érzékennyé a kőszíved. Így válik érezhetővé, hogy Krisztus a te lelkedben lakozik.”18 De az imádságban nemcsak kérhetünk Istentől, nemcsak Ő beszél hozzánk, hanem mi is 9 beszélhetünk hozzá ígéret formájában. A szaknyelv ezt promissziónak nevezi, amelyre több bibliai igehely is utal: „Hálaadással áldozz Istennek, és teljesítsd a Felségesnek tett fogadalmaidat!” (Zsolt 50,14), „Rólad szól dicséretem a nagy gyülekezetben, teljesítem fogadalmaimat az istenfélők előtt.” (Zsolt 22,25). A promisszió, a fogadalomtevés nem más, mint célok kitűzése Isten jelenlétében, mint az imádság kilencedik aktivitása. Isten előtt ünnepélyesen kell megígérnünk, hogy növekedni, változni, fejlődni szeretnénk és fogunk. Ne feledjük! Akinek nincsenek céljai, az nem fejlődik! És hogy mit mondhatunk el fogadásban Istennek? Többek között azt is, hogy megbocsátunk az ellenünk vétkezőnek, hogy leküzdjük szenvedélyeink, rossz szokásaink és megígérjük, hogy helyette jó tulajdonságokat fogok fejleszteni önmagunkban. Az Istenhez szólva az imádság dedikáció is lehet, azaz odaszentelődés Istennek. Anna, Sámuel 10 édesanyja, mondta el a Biblia egyik legszebb dedikáló imádságát: „Most azért én is az Úrnak szentelem; teljes életére az Úrnak legyen szentelve!” (1Sám 1:28) Míg ez a nő saját fiát szentelte oda Istennek, Jézus a főpapi imájában önmagával teszi ezt meg. János 17,19-ben azt mondja Ő: „én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal." Az imádság tehát oltár is egyben, ahol odaszentelünk valamit, valakit – akár önmagunkat – Istennek, ez pedig gazdagítja, valamint szélesíti az imalehetőségeket. A dedikációt megtehetjük reggelente, mielőtt napi teendőinket elkezdenénk, Isten vezetésére bízva életünket, hogy vezessen oda bennünket, ahol terve van velünk. Az ehhez hasonló kijelentésekkel megadjuk a szabadságot Neki, hogy Ő irányítsa életünket. „Légy csendben, és várj az Úrra!” Ez volt az ima elkezdésére tett javaslatunk. És most, amikor az ima 11 végéhez közeledünk, ugyanezt kell tennünk. Vagyis várjunk csendben Istenre. Ez a tizenegyedik imaaktivitás. Miután mindent elmondtunk a Magasságosnak, és igéjén, az elmélkedésen keresztül Ő is szólt mihozzánk, várnunk kell még egy keveset, hátha még szeretne mondani valamit nekünk. Lehet, hogy válaszolni szeretne kérdéseinkre, kételyeinkre, lehet, hogy valamilyen küldetése van számunkra, hiszen „Imáinkban Istennel beszélgetünk, mint barát a baráttal, és Ő maga mondja el nekünk titkait. Gyakran elfog 18

White Ellen G.: Rugăciunea, 13 o.

6


bennünket valamilyen kellemes, boldog érzés - Jézus jelenlétének tudata. Sokszor átforrósodik szívünk amikor közeledik hozzánk, hogy beszélgessen velünk, mint ahogy Énokkal beszélt. Amikor a hívő ember életében mindez valósággá válik, élete olyan egyszerűségről, alázatosságról, szelídségről és szerénységről tanúskodik, amelyből társai megláthatják, hogy Jézussal volt, és tőle tanult.”19 Isten szívesen szól hozzánk, ha adunk időt Neki erre. Ilyenkor meglephet egy új gondolattal, egy egyedi ötlettel, egy gyakorlati tervvel bennünket. Eszünkbe juttathat egy elfelejtett bűnt vagy egy elintézetlen ügyet, és mindemellett az ő jelenlétének boldog érzésével tölthet el bennünket, ezért várjunk nyugodtan Őrá! És végül, az imát záró rész a köszönet. Megköszönhetjük Istennek ezáltal az ima lehetőségét, a vele 12 való beszélgetést, értékelhetjük az Vele együtt eltöltött időt. Ha bűnt vallottunk meg, megköszönhetjük a bűnök bocsánatát. Ha szólt hozzánk az elmélkedés és a várakozás ideje alatt, ha tervet helyezett elénk, ezért is hálát adhatunk Neki. Ha rávilágított hibáinkra vagy gyengeségeinkre, ha megmutatta az utat amelyen járnunk kell, a legjobb válasz erre is a köszönet. Az imádság legjobb befejezési módja tehát a hálaadás, hiszen mindenünk Tőle, Istentől származik. Áldozzunk hálával a mennyekben lakozó magasságos Istennek! Összefoglalásként az imádság részeiként a következő 12 tevékenységet ajánljuk: 1. Csendes Istenre hangolódás; 2. Dicsőítés és hálaadás; 3. Párbeszéd Istennel és önmagammal; 4. Bűnvallomás; 5. Könyörgés; 6. Közbenjárás; 7. Biblia-imádság; 8. Elmélkedés; 9. Fogadalom Istennek; 10. Dedikáció; 11. Várakozás Istenre és 12. Köszönet.

19

White Ellen G.: Krisztus példázatai, 129 o.

7

A személyes imádság részei

Recommend Documents