A szellem bűvöletében

KENÉZ HEKA ETELKA

A szellem bűvöletében

2015.

KENÉZ HEKA ETELKA

A szellem bűvöletében

Felelős kiadó: Kenéz Heka Etelka Nyomdai munkák: „Norma” Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely ISBN: 978-963-89910-2-7

Szeretet Mily óriás erő a szeretet Isten öröksége az, ha valaki hűen szeret engemet Ó, Atyám, szívem ünnepel mindig ha epedve reád lel! Érzem, hallom verseim, dalom mindig hallom, bennük vegyül az Úr szeretete a központom. Óh, hívom az Urat, a lépteit hallom Verseim könnyezve várják, hogy a fehér papíron hívja őket az ég kékjén lázas tűzi szirmon A világnak írom, az elmúlásban égnek, reszket az érzelmük, tiszták, szépek, fehérek Óh, mindnek lehull a lombja Olyanok lesznek mint virág hulla A némaság uralja, elítéltek lesznek Egy napon verseim fényének apadása Elapad a mezítelen lelkem csillogása a lélek nyoma a titkot magában hordja, magában elássa.

3

A tudat fénye A tudatom fénye ha felgyúl bennem a tudásom a világnak szentelem Kivirágzik bennem az égi bölcs egyetem és kinő a fény a sötétségből Fénylázba bújnak elő a lélek törvényéből Az Úr álma bennem ébred fel s feltölt fényeledellel! Megnyargalom fényességét A törvényének erénységét Óh, kelet fia erőssége az egedre felhozza a Napot néked kelet testet szabott. Szakítsd le a kelet fényét Elűzi a fénysebesség belőled a világ sötétségét! Fényed benned az égre hág Fényt szül benned az égi fényes társaság!

4

Égi dísz Óh, szerelmetes Istenem Teremtőm, törvényem Üzend meg lelkemnek mit tegyek én, mit is tegyek, hogy égi díszpolgár lehessek! Szívemet, szememet feltölthetnéd gyönyörködtető fénnyel, égi sétáló űrmesékkel Lelkem világegyetemnek igaz,, bölcs törvényével Teremtő, töltődjek fel szellemed erejével! Ringassál fényláz engem el a fényláz égi gyönyörével! Óh, legyek én égi díszpolgár! Az égnek féltekén lelkem följebb lépdegél Szívem ösvényén Istenem legyek égi dísz, égi költemény!

Áradat Óh, a teremtő gondolata sziklahegyeket szül Bolygókat, tengereket teremt örömében öröm hangon csendül. Óh, istenek áradt tava nem vénül el a vize soha Árnyat adó óriás fa Te sem vénülsz el soha Te is Istentől származva Égi legyőzhetetlen palota, lelki, szellemi élet örök Naprendszerben új és új körök Mérhetetlen erő az Úr Bolygóján csillagdíszes heverők, s mily szép Hold leányok gondolatból szövik a világot ők. Óh, lám milyen jó lenne ott élni, a nem vénülő folyó partján, ahol örök a dal, örök az élet Játszik lélek a lélekkel, s szerelmeskedik saját lelkével.

Kigyúló gondolat Óh, világ nagy rezgések ti, ki vetítitek örökké a mozgó nagyszerű képeket! Az áramló útja megállás nélkül mozog, él! Különös titka van minden gondolatnak, a vérkörei összefonódnak Isten áramlása benne él! Az időnek múló küszöbén A szélfúvás csak zenél Panaszos torlódó nyitányok Földi bánatból lépnek elő – gondolatjelek, látomások helyett a tudat örvénye leadott s elnémul ajkam az éjszakában szökő árnyas Hold udvarán, s ha fölébredek gondolatom újra kigyúl a napfény pályáján!

5

Armagedon Óh, Föld planétája Maja isten gálya Titánok, gigászok földnek szülte óriása a szellemetek kérdem Föld anya Isten mióta van? Volt már az ősi korban? A nő az emberi lét hordozója, a nő sokasága lelkének a gyermek nemző anyja Gigantikus szellem háborúja villámfényhez hasonló gyorsasága korszakalkotó lesz netén a nő mágikus fekete szellem rejtett titka az elsárkányosodása. Vakságba, sötétségbe buknak, s a vágyuk tiszta lélekre bukik az igaz úton járókat elsodorni Lehet, hogy ez az armagedon fehér és fekete szellem háborúja Egyre inkább a nő van többletsúlyba Óh, sebzetlen lelkű Te tiszta égi ő a nagyszerű oltalma.

6

Szeretet

Kimegyek az erdőbe, kimegyek Az érzelmeim feléd röppennek Elmondom a magányos utaknak, hogy mennyire szeretlek Érzelmi szárnyaim édes, feléd röppennek. Elmondom a magányos utaknak mennyire szeretlek! Fejemre hullnak az évek Velük hullnak a falevelek Sárgák, pirosak kísérnek Gondolataim járják az ég falat! A kopár fán a madár is hallgat! Merengve lépkedek előre Lában előre halad, elfogy az út Az ég visszhangja is rég szomorú Az elmúlás hanyatlása bú, a lélek áramlása felszabadul!

Ambrózia

A világi csalódások

A kiáradt világ Ambrózia isteni eledel magasztos világa, mely kiárad, felvillan Az eszmélet, döbbenet Ezer bolygók ágazata élnek, vannak, tűnnek, s újra életre kelnek! Eltűnt, kihunyt ős tüzek, s visszatükröződik bennük a álma a égnek! Hajnalban tőlük újra ragyog a szürkület, s az óceánok hömpölyögve a fényben sétát tesznek, s a rejtélyes ereje teszi a zajt, felavatja a csendet, elnyeli a fehér habokat Egy napon engem is velük összeringat, amikor majd arcomat beszövi az alkonyat, beszövé az áldott sugarat örökre!

Már sokszor tehetségem Isten fiainak megmutattam. Vívni s lemondani is tudtam! Szégyen nélkül elhagyhatom e földi nyirkos helyem, már nem lelkesít semmisem! Mozogjon a világ ahogy akar, a kerekét nem igazítom! Ha leáll az sem zavar! Egykedvűen nézem botlásait. Nemesebbé vágytam tenni földi tudatos eszméim! Nyugtalan erőm pihenni akar! A világ hibái már nem zavar! Mutasd meg uram a te nagyszerű égi országodat. Itt a Földön oly sokan becsaptak!

7

Tűzvész A tűzelem bennem az isteni áradat, ha uralmon van bennem, s mint tollpihét engem felkap lelkem égi tükre boldogságot ad! Kozmikus kitörő élmény, céltudatos, igaz törvény. Óh, aranyos lesz a szellem fénye s átvilágítja a gondolatot, s átvillannak a régi bolygók napgyűrűjébe. Óh, aratást jelez az idő titkos meredekén. Óh, jön felém az égre fel egy égi bűvös jel, s átszövi az én lelkem Óh, mily óriás érzelem! Istenem ha hozzád a mennybe keveredem az égi fényes meredeken.

8

Az égi törvény Óh, Uram Atyám! Te vagy a hatalom, a törvény Gondolatban mindig nálad vagyok én itt lent a földtekén Nálad vagyok égi költemény! Óh, az ég térképén nézem magam a Hold tükrén, s úgy érzem lelkem hozzád víziókban följebb lépdegél! Ó, ember vedd észre, nézz, láss mily nagy művészet az elmúlás! Bűvös égi sejtelmes fény elvonás! Részt veszek pogány istenek táncán, a lélek úszik üvegtengerek hullámán, csöndben csukódik szempillám, s fölismerik énem a csillagok, az égi istenek levették testem örök mennyei álom terápián. A Földre hullik rólam a zöld selyem ruhám!

Isten Óh, AKASA – te ember lelke Te világosság – bölcsessége az ész nedűje, a lélek ünnepe! Igazság az ő erős szépsége Ő a világ egyetlen szépsége Ő a becsület ereje, törvénye Szemet gyönyörködtető a fénye Erény a fényes lélek menedéke Óh, ő az Istennek szépséges beteljesedése Isteni erő sugárzik a költészetben. Bilincsek közt élő lélek, Tölts fel engem fényeddel! A tiszta erkölcs földön elgurult, a pokol fenekére hullt! Gyúlékony gyönyör Óh, Akasa te vagy a kicsi óriás lélek mérlegre vonása, Te ég sugalma Te vagy a céltudatos élmény, Kozmikus szép kitörő törvény! Csillagrajz vagyok óh, égi lélek a Földön céltudatosan veled lépkedek!

Az ég áldása szálljon reád Alen maohejanetan = az ég áldása szálljon reád Tündérek nyelvén e szó áldást ád a lélek lát és szór a fejemre fényes koronát! A Nap ezer felől világít s a Földre küldi az isteni erőket, az sugallja a tündéri lélek az ész, az Isten hő szeme, belőle lesz az elmélyedés Belőle lesz a megismerés Az akarat, az eszme, a szép beszéd, a tündéri fény, a jó lelkek szaporítják az égen a csillagokat! A tündér más dimenzióban is Isten világában szemlélődik elválaszt a rossztól a lélek! A lélek a gát, szétválasztja a rossztól a világát, a halál sem töri őt át! 9

Professzor Makra Lászlónak Születésnapodra nem kívánok neked ettől szebbet: a szerelmetes égi hő vonja be a lelkedet. Csüngjön rajtad az égnek aranykoszorúja s majd elmúlik a szívednek szomorúsága, búja. Ha a föld kizöldült, ő lesz Szíved szépséges nyaralója Így leszel majd örömbe bújva. Szeretettel: Etelka

10

Az Úr hangja Az éterben száll az úr hangja mégis hallja az aki akarja! Óh Atyám, én gondolatban mindig hallak, bennem nagy a te hatalmad! Hitbéli eszmeiségem feléd kinyílik a nagy hozama bennem, sziklák hegyén áll a mennyei érzelemnek örökös megtisztulására vár. Óh, hatalmas az erődnek sugara. Az igéd tiszta, csepeg tőle az aranyfa! A szó a lélek lakója A szó életerő vibrál a világában, s bizalmat érez a becsület saját magában az Isten tiszta forrásában.

Csend Óh Istenem, elmerülök mélységemben Összeolvadok a csenddel Reggeli elmélkedés Beszélgetek a széllel Beavat az ég tengerébe Óh, ami nem látható Rejtett világomban elkísérnek túl van a szemem világán Időtlenség horizontja Lelkem a múlt időnek őshomálya Túl van a Földnek káprázatán Ez az egyetemes tudat Titokzattal összevonja Egyedül vagyok a nagy csöndben Engem tüzének ereje Óh, égi béke elvisz Isten ölére Illúzió a fényben szőtte Óh, Uram naponta az eget járom, Megyek előre naponta mint földi hajótörött lelki, isteni erőnek lángjában! lengő, megsebzett szárnyon. Óh, csábos fény áradása Fekszem és a sötétben látok! Feltámad bennem Látom a lángarcú csillogó arcod, az egyetlen csúcs forgása s hallom, értem a titkos beszéded az érzelmem tudata. Az űrben mint a magot szétszórod őket. A csendjének tisztasága Vannak titkokból fakadó, az égnek nagyszerű ajándéka! összefonódott, mélyülő szenvedések. Óh ős tűz, égesd el sorra mindet Óh, te szunnyadó gerjedő parázsfészek egy napon fölissza belőled magát a bölcs isteni lélek! Benne elszáll az áhítat s az igazság, s szivárványszínben forrása teremtő képzelete istenné válik, s fénymagom az égben világít! 11

Varázs

Az ige a szó

Óh, rezgő lélekfürdők varázsa ne legyen benned sosem! A szeretetnek múló apadása. Ó tudásom fényének nyoma emelkedjél a csillagokba! Légy az igazság látnoka! Távoli szép áramlása! Az Úrnak bölcs áramlása! A lelki erő nagy tudása, Ott lakik a mennyeknek fényes várában! Óh süppedő időnek forrása A fénynek nagy égi rendszabálya Alapvető törvényed a rend A bölcsesség az egyensúlya A tüzed benned óh, lángra gyújtja A szellemed igaz öröm kulcsa Lesz néked a szeretet alkotója! A kozmikus fény a lelked síkja A bölcsességed ember, az Isten útja! A kozmosznak örökös parancsolója!

Kinyílik a szemem bogarába Az ég fényvirága Istennek csillogó világa A földi illúzió Az Úrnak áradása Ó, mily szép, mily jó e földi fény illúzió! Minden nap felgyújtja bennem a meleg tüzet. Az égi harcokból születik meg a földi ember, s itt lent harcol tovább földiekkel, égiekkel. Az ige szó az ember szava Az Úrnak dicshimnusza A szózat az árnak dala A szó az Isten maga A szó összeköti a lelket az ég szintjével A rossz szó összeköti a pokol fenekével!

12

Égi szó

A kezdet

Óh, égi szó mondd el mi is a vágy kozmoszi bíratlan szép otthon! Túl van a sok tetten Túl van a sok rosszon! A bölcs ember túl van a túlon Túl van a láthatáron Titkokat fejt folyton, az ő alapja Túl van az élvezeten Túl van a földi gondon A gondolat égen, földön, mint a szellő szétszalad! Úgy a bölcsnek lelke s mégis otthon, egyedül marad! Őt boldogítja az isteni gondolat Az ő tűzhelye a titok, a bölcsesség Az Úrnál lángra lobbant rég A gyökere lent és fönt is ég A léleknek ha visszfénye van nagyon boldogtalan!

A kezdet a geo Óh, pokoli hő öl Leszakadt egy darab földrész az égből Piros sárkányként fölszállt a nap a vízből. A bolygók egyensúlya a kozmoszi törvényektől a világ hatalma fel van írva az égre, meg kell ismerni Istennek útját végre! Óh, a titkok rejtett tudása ott éled a szeretet s igazság fényéből. Óh, ember te is olyan vagy mint az álmodozó vidékek Fényre vágyik benned rég a virtuális képzelet Bölcsességed menhelye az égi tudás Hódítsd meg a félelem szellemét A lelked elnyeri a fényét A káprázatnak igaz törvényét Elűzi a tudat tüze, a fényszikra a sötétség folyóját benned a tűz tudata Szívedbe tesz piros pecsétet vallomása lesz néked a lángból lett arany fegyvered áramlása.

13

A törvény igazsága Óh, emelkedj fel lelkem az Úr nagyságos fényében gondolatom ne légy sötétségben, szívem így lesz fényölelésben! Mert a fény mesés, gyengéd benne Isten szelleme fogja az embernek kezét. Óh Uram, soha nem láthatlak Égi jeleid bennem folyton bujdokolnak A vérem sejtjeinek érzem nagy titkai vannak Verseimben izgalmak hadakoznak Süppedő idő ringatja csillagomat A tudás megismerteti velem a múltat! Újra ha kutatom. Óh, a tudásban egy sejt vagyok csak, mely egyre nő, s a bölcsesség fele halad Boldog leszek ha a fényben érzem a tudatban ébresztő szabályokat Így leszek lelkemben boldog s szabad, ha a tűz fényétől kinyílik a tudás, az égi törvényű akarat!

14

Óh égi törvények Óh égi törvények, a Földön sokszor hullnak napbarnított súlyos könnyek Körben arcok sorra kiürülnek és az árnyék táncában eltűnnek! A föld halálos ágyán vért lát! Az istenek útján a tudat folyton keresi önmagát! Óh, tűzben ég az én lelkem! Olykor magam szentnek érzem Élek a titkok tengerében Földön kis liget szépet Égnek lepecsételt fénye Lelkem nincs a Földön, Gondolataim az égből töltöm Többet van az Isten síkján, visszaszökik az égbe! Óh, jaj Istenem hozzád az ős tudás helyére szívem lázán ne vérezzen a magány!

Rablánc

Érzelmem

Ember, te ki rabláncra verettél Olykor érzelmem Magával visszahord a tér gyöngyökkel teli s elveszít téged a láthatár képen fenséges fény, te isteni! az időnek szemrésén Ilyenkor a lelkem Száműzetésbe süllyeszt a mély! napsugarakkal teli. Az élet elűz, konok hozzád Fénymagok gyűlnek össze Szíved mélyén az élet bánt Jó a vakságból elmenekülni Az életből kötőereje a halálba ránt s az úratyával egyesülni! Végtelen óh ember, számodra az éj Felnyílik a lepecsételt fény, Óh, talpalatnyi anyaföld, édes hon! s fut át a tudaton keresztül Ember légy őszinte, neked mondom s az égnek fénymagot szül nincs titok a Földön, tudd meg, és szétszórja a mindenségnek rólad amit az ég ne tudjon! A világban újra visszakerül Lehetsz poéta, koronás cseléd Így az istenek is boldogok Önvédelmem az igaz, tiszta beszéd Olykor a Föld is küld s majd eldönti a fény a helyzetem, az égnek emelkedő fénymagot! honnan jövök és megyek és miért Kifogyhatatlan az ige szónak ős igaz isteni áramlása A kék távolság leng a múltban, s csillag születik a sötétség fényének fodrában.

15

Ízisz Osiris A pusztákban Ízisz Osiris lelke A sivatagon keresztül száll át Hallod Isten óhaját A gyöngyökbe fűzött az ég kék selyme a szélben dúdol a hatalom bölcsességéről. Titkos fény, villanó áriát a mélységes szentélynek Földre zuhan a tiszta álma Ős arany korok sugarában Röpköd a lelkük, érzik mily áhított az ő visszatértük. Ne legyen vaskorszakban a vágy szíve áhított s vak! Aranyhomokot leheljen szívünkben az áldott felkelő Nap Ízisz Osiris varázsálmai futnak, szállnak le hozzám! Óh a nagy természet ereje elűzi a rosszat, mondá a gondolat a tudás fája. Lassan a világosság szelleme arat!

16

A tudat sík A tudat tüze sikít Lézerként beléd siklik Befogadására a lét nagy gerjedésre vált Óh, a kozmosz bölcsessége a tűz Egyensúlyban tartja a csillagokat, s az ember elméjében kódolva van! Az ember tudata hajtja előre, s a titkok törvénye a nagy tudásnak a titka Óh, a létező törvényben fürdesd lelked sugarát! A bölcsesség igaz ereje ott lakik a nagy fény közelében Az embernek tudat fénye idézi elő az űrben a terjeszkedését Saját lángod tüzében keresd bölcsességed. Világi gondolat elenged, mert áthelyezem Isten síkjára s eggyé válok vele, visszamegy az ős helyére.

Szenti Tibor néprajzkutató az Úr jeles fiának 75. születésnapjára szól a dicső szeretet óda Mielőtt megszülettél A Kárpátok koszorúit Nézegette az Isten. Óh, mondogatta magában E jeles magot hova is tegyem? Gondolt egyet végre, S bele ültette e nemes magot A Kárpát koszorúk Medencéjébe – délre! Óh, zöldbe omló erdő, rengeteg, Rajtuk királyi sasok kerengenek, Itt lakik a szeretet visszhangja, Délen a tanyavilágba Száll a sok fecske gólya, Ezer fajta virágok ringanak sorba, Mily szép is a róna! Itt terem a búza, s itt álmodik a föld, Dúslakodik minden jóban. Ide születik Tiborka a kisded! Ide hozta Isten szent imája, S az Úr figyeli a napsugarát, S a deli ifjú mosolyát. Felnő, figyel, s látja a neki szánt pályát, Télen, nyáron járja a tanyát, 17

És figyeli az elhagyatott Sorsára bízott házak sokaságát. S figyelte a sok jégvirágos ablakot, Melyet a nép lassan elhagyatott. Viselte magában a haza bánatát Fújta a szél felé a halotti beszéd Kettétört sóhajtását, S kutatta a föld törvényének titkát Szeretettel egy életen át. Különös nagy tudású Kutató az Úr fia Ma is megy előre tovább, Amerre csak a szeme ellát, Átdogozza életét, nappalát. Nem néz hátra csak előre, Ki hátra néz, elbukik Királyi sas kering fölötte Ő boldog attól is, ha a nap Százfelől süt arany sugarakba Virágos bokrétát tesz ő naponta A szép-csonka drága hazájára. Óh, a kutatóúrnak a tanyákban Bele van ültetve szeretete, s mosolya, Sóhaja, fájdalma, Mely szívét bölcsen ringatja, A Teremtő fénye, s a Kutató Gondolata felavatja a zajt, Legyen néma akár a puszta, Ahol fürdeti lelkét 18

Tőle őserőt kap, Ömleszt belé erőt, öntudatot, Az égi bölcs sugallat! Novemberben született, Ilyenkor rejtélyesen hullnak A falevelek színek pompájában. Ilyenkor van halottak napja, A magyar mártírok Lelkei felébrednek, S viszik magukkal A fehér ős keresztet. Árpád házi királyaink Tisztelték a fehér fényes keresztet. Óh, minden hova oda ér az ő keze, Lába, szíve, lelke, tekintete, Embereken, városán segít, Mindenkihez van jó szava, Óh, olyan ő mint egy táltos, Szavával gyógyít, Lelke erejével, sugallatával Füveket sarjaszt. Biztonságot ad a vak világnak, A tanyáknak, falvaknak, Éhezőknek, koldusnak. Az égnek magjában lehet ily erő, Mely fényes és hatalmas Szent forrásában Isten is csodálja Magával ránt mindenkit. Az ő bölcsessége tettei, s tudásától 19

Lelke eggyé válik a Kozmosszal. A fény parányok csak este Szálnak el belőle. Álmai igaz tisztaságában. Öröm fényt gyújtanak az Atyának. Reggel újra már Új terveket ringat, Jön felé egy új hír, munka, feladat, A Kutató az Atya fia, megy haza, Jönnek új üzenetek, siet, S viszi haza a családjának A hóna alatt a meleg kenyeret. Feljön a Göncöl szekér, Újhold, csillag sereg, Mindegyik utat mutat, S nyújtja a fénylő szeretetet. Haza ér lassan, csendben, Ma Luca nap van, Elültette a búzát az ablakba, cserépbe, Had viruljon Karácsonyra Az Úrnak segedelmével, És figyeli az ég szemét, Hallgatja a szél zenéjét, Bárhova hívná a lét, Szent kötése az alföldi vidék. Igyekezete közelében Isten él. Madár ablakába repül, Friss földet hoz szárnyain, Ők a háznak barátai, 20

Óh, hamarosan a fenyő zöldül, Suhan be a házba szellők álmain, A ház urának akarat ereje óriás. Drága Csilla az ő kedves neje, Számára égi áldás. Este van, összeül a család, A kedves szép unokák Meggyújtják az ádventi gyertyát, A ház ura, asszonya boldog. Mindenki jelen, Pattog a parázs a tűzhelyen, Kábulatos a szent tömjén ő is jelen Szenti Tibor zseniális embernél Híres néprajzkutatónál. Itt az Alföldön, Hódmezővásárhelyen, Itt Magyarországon, Az ős szeretet Kárpát-medencében. Ámen! Szeretettel: Kenéz Heka Etelka Igaz jó baráttól írva az óda a 75. születésnapodra

21

Pompa Mi is a pompa? Magasztos ég karja Aranyban ragyog a Nap az égen, virágcsoportok nyílnak tőle a földkerekségen. Ez a keleti-pogány oltár Magamat régóta keresem A fényben megtalálom itt keleten Óh, csodás mesevilágom Te sugaras örök forrásom Leszek égi szent lovag Megnyargalom a csillagokat Orion ős csillag legyél áldott Ne legyen rossz a te álmod Óh, virrasztol te az ég szélén A titkok rejtelmes meredélyén Némaságban az ős Isten székén Fenn jársz Keletnek égi reménységén, s mint Orion ős csillag ülsz az öreg Isten székén. Ülsz folyton az Úrnak arany székén.

22

Áhítat Óh mennyei áhítat! Te lélek szent kegye Isten előtt jegyzem el magamat hőn szeretett égi hitembe. Ó lélek, te isteni hatalom! Kifejezést keres a boldogságom Sejtjeimbe visszaadja hitemnek mély álmát, tiszta bűvös szabadságát! A bölcsesség sugallata megpihentet Óh lélek, miért is létezel? Kérdelek téged Égen, Földön kémnek kódolod a létet, figyeled, méred égen Földön a rezgéseket. Óh kicsi lélek – fényem kérlek a testemen hasson át! Figyeld az erőm szavát Szélesítsd rajtam az aurát! Így bevonod a testem árnyékát, s uralni fogod a élet forrását!

A lélek történte Ember, ne hagyd zuhanni a lelkednek csillagát! Az ilyen elveszíti örökre önmagát! Arany planéta a lélek helye Tudom én már rég Te adod lelkem a számba, az arany hangú bölcs igét! Istenem, valahol messziről érzem a te bölcs mosolyod, diadal hús varázslatod! Szentséges üde hajnal mágnese a világon ül Aranyos kűrt a titkokba elmerül Óh, láthatatlan mitikus istenek, s láthatatlan égi kezek! Ti hordozzátok égi álmok közt az én bűvös, titkos kicsi lelkemet. 23

Remény

Szenvedély

Óh, halhatatlan Nem láttalak rég örökös reménység Sírni szeretnék Lelkemet átjárja a kék ég! Magamról írok neked Mi is lenne velem, Versem tehozzád vezet ha a Nap mosolyába nem nézhetnék! Írom e sorokat Óh, égi forrásom A lelkemben hagy fájó nyomokat ne legyen komor a hervadásom! Parázsló szenvedély ár, Lelkem kering önmagában mint álom visszajár. Virágba bújtatom gyászom Nem hallom saját szavam körülöttem a valóságban. Keresem benned önmagam. Óh lelkem, létem! Tört arany ne legyél te soha nekem! Feljövő erőm dagaszd keblem! Tudatom teljen nesztelen bennem! Veszteségem az idő fenségem! Óh, tegyél a tűzre fát az égen! Halhatatlan legyen reménységem! Agykérgembe belevéstem Óh Atyám, hova lesz a törmelékem? Időben, fényben hova lesz a kihunyt létem?

24

A teremtő fénye Óh, tudom a léleknek az égi gyümölcse A keleti szélnek ő fehér fény a zenéje. Tiszta fénymagot érlel a lélek gyöngyöt gyűjt belőle Ez a harmónia ékessége Mennyei virágok nyílnak a vérben A szellő édessége imával olvad a létbe! A kozmosz fénye törvénye Az égi úr magasztos vallása A Nap világa, a mindenség gyarapodása Azt súgja a lélek; én nem félek Győzelmet hoz reá a tükörképe Ő növeszti a létben az emberiséget Isten közelében él ő a fény az égnek szemében a Napnak igaz szentülete Benne rejlik a hő Álom A lelkekben rejlik a kozmoszi ős erő! Álmaimban gyakran kereslek Bennem látom tükörképedet Szerelmem a játékod rabja lett Már soha sem leszel enyém Ez gyermekes, hiú remény Én mégis reszketve féltelek Álmaimból lassan ébredek.

25

Halottak napja

Gyötrődés

Ma van halottak napja Az ég beöltözött fényébe Üzenetet ad magáról a Nap ragyogó sütésével! Mindenki siet ki a temetőbe Óh, ez a való és nem álom Óh teremtő, te járó árnyék vagy örökkön, folyvást, folyton! Hajótörött az ember, élünk a Földön megsebzett szívvel! Koszorúk lengenek mindenfele a sírokon Szomorú díszek ők a bánat lengő világából! Ó, hova tűntök el valódi álmok Apám, anyám, testvérem nyugodjatok örökre, nyugodt békességben ringasson az Úr titeket az égben éjjel-nappal fénnyel a Föld ölében!

Lelkem feletted viaskodik Tested karjaimból, mint egy gyors álom, elszökik. Bennem az időd futó homok Ettől lelkemben gyászt hordozok Bennem már nem én vagyok Bennem te vagy A kínt adó gyönyör, de az út végén érzem engem örökre elgyötör!

26

Helyes út A helyes út nem oly nehéz csak ne válassz, s ne szeress. Ha nem gyűlölsz s nem szeretsz fényesség vár, sosem lesz est, s felhő sem lesz, a kék ég fénylik át vészes sötét felhők torlaszán.

Ábránd

Hold II.

Fénylő gondolatot magamba zárom minden létezőt ábrándként látom. Az égbolt üressége vagyok, s képzeletben reám szólnak a fénylő gondolatok. Magam szánalmasan nézem a víz tükrében hamis varázslón inog, mozog a képen. Merengek az élet káprázatán Lehet, hogy az életet a Földön álmodom csupán?

Szólj vándorló Hold, égi társam Látszik-e onnan, mit keres az ember idelenn a földi porban? Bűvös árnyak közt forog tébolyultan, titkos jelek közt kutat vakon kínban. Örökké ugyanott önmagát keresi Ám a térképen az utat sohasem leli Űzi az elszánt ész Csatát csatára vív Sokszor a lapján az elme küzd ha megszólal a szív.

Veled Ritkán vagyok veled, de belőled reám ismerek Bár csak tudnám a szavad, halljam, hogy te vagy bennem önmagam! Lerántom rólad az álruhád Nélkülem egyedül mi is várhat rád? Engem gyilkod a toll, versem nem ismer határt 27

Világ Mi is ez a gyönyörű világ, káprázat, valótlanság? Örökös a létben változás Mire kiismered már újra más! A létezés pillanata sohasem ismétli magát E Földön éljük a szédítő létfolyam áramlatát Alant az óceán és sziklakő, mely él, mozog, magát gyötrő. Felül az éltető levegő. Mi is a való kérdjük sokszor ezredeken át bölcsek, tudósok könyvében is elakadtatok! A létezésről sokszor foglalkozni bosszantó, hisz haszontalannak tűnik, azért eltűnődni nem árt még mielőtt a test hamuvá vált Hát furcsa, hogy az ember nem is ismerte magát!

Aratás A lányok fején kalászkoszorúk Hálaadó áldást dúdolnak a mennybéli fenséges Úrnak Verejtékcseppes drága mező Kenyeret ád asztalunkra ő. 28

Gondolat

Csillag

Ábrándok káprázatában szemed mindig keresi a szemem Járod az utad nélkülem Olykor szívünk ha összeforr, már ezer lépés sem lehet távol Újra elmész hogy lásd a nagyvilági tornyokat. Bennem emészt e gondolat. Szobámba rejt engem az esti félhomály, s képzeletem újra és újra kutatva rád talál!

A csillagokat sokszor csodálom A csillagásznak is megmarad egy álom. Ahogy megtaláltam csillagod Fénye bennem ragyogott Az ég változik, minden forog, de bennem leléd otthonod Téged köröz a csillagom maga, mert te vagy verssoraim ezer csillaga.

Múzsa

Harc

Óh, múzsám te vagy minden örömöm. Mégis szemed fényében oly ritkán gyönyörködöm. Kővé dermed bennem a gondolat, hogy szíves fölé rakott falat.

Olykor szörnyű arc lázong s dúl bennem Sárba fúl érzelmem Olykor a lét nagyszerűt ígér Olykor bennem a nappal is éj Hiába becéznek égi hatalmak Este lesz, sötétedik Vége lesz fejem fölött a napnak.

29

Hold

Az idő

Vándorló Hold kérdelek, hol van áruld el a boldogság sziget! Mond el hova s merre is menjek! A tündér otthonává válnak a magas hegyek Szikla csúcsán büszkén élnek a fák A pillangó otthona a virág Az én otthonom bárhol lehet az ég alatt Az ember bárhol lakhat, de igaz otthont a Föld mégsem ad! Ha eljön az est, s szomorúan kísér a Hold Otthonod te az égben keresd, súgja a Holt A Földön igazi otthonod sosem volt!

Az idő a hatalom ura A világon mindenre a kiterjedő idő foglya A nagyvilág s az idő hordja majd darabonként rakja a halál ravatalra.

30

Jelenemnek

A Hold és az ember

Káprázatos tükör. A jövőben velem Fordul a Föld Lent és fönt Hozhat vízözönt Uram nézek én Az égre föl Az igazság elválik a félelemtől. Az életemben Az életem sorsa Függ a jövőtől. Hív a jövő Most a tél után a tavasz üde szeme Megyek vele a jövőbe Ha megérkezik szeretem Ő akkor már a jelen! Az ős erő a múltat hajtja Előre a jelenbe, s aztán a jövőbe tovább. Elhagyott minden, Múlt századi tanyát, A múlt elmúlt Nem boldogul tovább. Az idő a múlt megkötözője.

Nézem a Holdat az égen Sarlója fénylik a bíbor kékes levegőben Varázslatosan szép jelenet az ég sötétjében. Közben csodálattal nézem Lehajol az ég homlokáról és álmodozón suttog nékem Én vagyok az éj királya Az ég homlokdísze a homályban A homály égi teste Ezüstös fénylő ruhát viselve, s te úszol a fény ragyogásomba, melynek lágy s szelíd a pillantása A hódolóm lehetsz nékem, mert istenség vagyok én is a fenséges, titokzatos égen…

Az elmúlás A halál törvénye a testem magára öltése A halál a fény fölragyogása A halál az valóság Az élet nyújtja nekünk a tükörben tűnő káprázatát!

31

Esőcsepp

Nevem

Ember esőcseppje a szélben, A tudatban ömlő Csillogás képében Háromdimenziós Egyforma érzelem. A lélek sugár műve Ő a boldogság szövője! Ez a nagyszerű Szép törvény – örök! Óh mint a nap és az égi földi körök s újra zuhan a Nap S a Föld szomorú marad! Reggel újra fényes lesz az ég Hazám, óh mily szép! Telítve csüngenek rajt Fehér, piros, kék Virágos szók. Künn a tanyákon színes pillangók játszanak a Nap fényében, szép, színes képben Óh gyermekkori képem maradj meg emlékbe! Künn a tanyán oly szép minden! A csillagod is fölismer.

Nevem tegnap, holnap akárcsak ma ő néma Mi múlhat a szón s néven, mi? Ami csak némán tud létezni A te s én nevem tökéletlen A szó mindig kevés, így hibás a gondolattal szemben. Mégis a szavak ezrével merednek ránk Az elmének ők akarnak mutatni balga irányt. Csak a szavakat nem érti az ész mindig jól Olykor a szavakba öltöztetett gondolat szépsége reánk szól, hisz ő szebbet szeretne mondani. Tudósok, földi istenek, ennyit tudtok csak szavakban reánk hagyni? Az észnek nem mindig elég ennyi!

32

Nimfák A gondolatok kikelnek úgy, mint a földben kikelnek a búzaszemek! Kiragad egy felső szellemvilág a gyötrelmes sárból! Kiragad a szép eszmekép e hazug világból! Így nem jajdul a lélekben a viharzó orkán. Így nem sír a jaj már az ember lázas torkán! Jöjjetek virágos álmok! Aranykor a szívben éled Jöjj ajakra ömlő csurgó mézű édes ének!

Nimfák, s méhek, ők még ismerik az ős édent. Ők hozzák vissza szárnyon a zümmögő lágy zenéket. Korszakok múlnak, s élnek Ezt súgja a szív, a lélek! A szememből eredő könnyek Óh a zöld pázsitok a selymek. Levetik rólam a h olt érzelmet Sugallják bennem a sugalmak Rejtett erőm felszínre hozza az isteni mély gyökeret. Az égnek fensége ragyogja be egy percre az életet.

Tollam Papírra rója! Óh, érzem kinyílik Lüktető Tollam a versben. Elkísér a naprendszerben Óh, szebb már talán nem is lehet.

Küldi az ég felöl a nagy kegyet, hogy Magyar föld lágy öledről járjam a tollal együtt a világegyetemet!

33

Ősz Az őszben érek S a világ szemébe Mélán belenézek, S figyelem miként A Föld öle hordja körbe az ember arcát A belevésett képet, Valami súgja, hogy az ős egységek bennünk végleg elmerülésben élnek. Az ég a gondolatunkat folyton folyva titkaival beteríti, s belebonyolódunk

az idő forgatagába, a titkos üzenetébe. Az ember sora reá van írva a világ négy sarkára A kophatatlan halott szemfedő égi kódolása, s félénk, hallgat a világ. Hozzánk irgalmatlan, s az égben érzem az Úr szeme Földre rebben. Gondolatai ugyan úgy a világ baján töpreng.

A Föld Ahol a földből a szeretetet érzed, ahol nem hagynád el semmi áron e vidéket. Iránta benned szeretet éled Ahol úgy érzed magad,

34

mint egy gyermek. Ahol megleled örömödet. Ahol a tudatot súgja ez a magyar föld, ez a te vidéked!

Fények

Ernő-nap

Megjelennek a szeretni való reggeli fények, s befogadja a lélek Az ismertet, örül neki, mint régi vendégnek. Békés szándékában játékosan elringatnak. Bennem a szép emlékek suhannak át a naprendszerben. Bejárja a gondolatom árnyas falát. Nesztelen lélekkel rám jön az álom. Vérem lassú lüktetésében elérem a fényzuhanásom. Óh titkos álmom, nem tudom, hogy lesz-e reggel újra föltámadásom.

Ernőkém, a Te szent napod 23-án éjjel, 24-én félkettő óra. Virradóra megszülettél Repültek a vadludak Itt volt az égen a tél Sírtál, aludtál, nevettél. itt járt kertedben hírnökül a kis Jézuska. Ott maradt a karácsonyi lábnyoma a hóban, s a te szívedben verset írt karácsonyra! A világra a szent éj álma fényt szült a nagyvilágra A szentlélek és a csend szívünkben összedermedt A lélegzeted a fényre ébredt, s a te tudásod, gondolatod egész életedben tisztán fénylett! Mélyre merülésed, s tetted elbűvölte eget, Földet, Atyám, kérlek a szelleme soha ki ne hűljön. Ős szellemmé Atyától istenüljön! Hallgasd meg szeretetét, keservét, az élet tengerében Istenem!

35

Ernő-napra Lélek csillagok A világosságot birtokoljátok Csillagporból vagytok összegyúrva Istenben bolyongok, mint holdkórosok Bennünk a szeretet hívja elő a visszhangot. Ma reggel ajtómon Drágám névnapod kopogott Dermedt szívemben Fészkelnek Isteni viharok. Bolyongunk a földön, Mint szegény koldusok, Estefelé fejfán fehér árnyképed Néz felém, mint emlékkép Óh emberi agy rengeteg Szép szó birtokosa vagy Szellemem varázsa Szívemre tereget szebbnél szebb perceket Drágám villan a csillagod, látlak Tudatomba tesz égi mutatványokat. Hullanak felém égi szikrák Névnapi égi mutatvány Ösvénye utakat szab a villám Zarándokol bennem a lelked Kísértenek titokzatos fények! A temető misztériuma kővé dermed Bánatos a hangja az esti sötét szélnek

36

Óh égi filmek bennem Sokszor levetítődnek S a gondolat raktárban rajtőznek Óh szerelmes föld te vagy Az égi csillagok sarja Rózsás karú Istenek bűvös magja. Óh legyen ében, földön harmónia Istenek hangja legyen visszhangzásba Bolyongok gondolatban Mesés éjszakákba. Nélküled drága Fényűzésem árva Két gyertya lángja vérpiros cseppje Hull a szívemnek ravatalára.

37

Isteni szentség Eggyé vál velem és veled a bölcsesség Testem, lelkem töltöm fel Folyékony fénnyel, Mert a fénye összeolvad a tied az enyémmel Óh szállj lelkünkben vissza nyugalom Isten velünk van, tudom. Óh lélek te mindennek tudója Azt súgja néked a csend A hallgatásban leled meg Istent Fénysebesség ott él a villám hegyén A tudás mi lehet más mi? A csillagok szülöttjei Mert a tudat mindig a nap felé igyekszik S titkokat gyűjt s levetíti a nap Arcomat, arcodat s a jövőnkben szánthat S az égi világnak méri árnyamat Röntgen képet készít rólam az égnek Ha elmegy a vak föld alatt Drágám búcsúzom tőled képjelekkel Keleti tájról üzenettel. Béke zeng diadalt, a szeretet hőt ád A bölcs az ég fele így halnak.

38

Elmélyülés bölcs üzenete égi páromhoz Kedves párom az égben van Ma karácsony, az ő születésnapja Odafent tudom buddhává lettél A szeretet éjjelén fénnyel összeölelkeztél A lelkem ékköveket gyűjt neked. A szívem mélyén a tudatom szigetén Ha meghalok, hozzád elmegyek Meglásd buddhává válok én Beavatom karácsonyra Érzelmeim fényforrását Megszületik bennem a mágikus varázs, S a szívem panaszkodik Az ezerszálú idegének Majd egy napon hozzád érek A lelkem a földi szenvedésből Visszatér az ében végleg Az úr felé fordítom orcám S tőle vissza kérlek Drágám téged És a mennyben majd a kettőnk fénye felavat Fel majd a fénykára Az eljövendő korszakon A végtelenség karácsonyába Boldogok leszünk Az anyag nélküli korszakok világába.

39

Ékes szózatom Óh, te drága lélek, Igaz balzsamom. Szeretetre uram hozzád vágyom Fényes árnytánca Az élet pillanatnyi szigetem Újra születés lesz a fénytörésben Őszi koszorúk, sápadt világa Gyertyafényben visszavetül Vízióban a lelked aurája. Óh keresem az égen, keleten, délen A halhatatlanságban ékes fényem Óh várom illúzió szólíts a nevemen Óh titokzatos létem mond Hol találom meg igazi létem. Az árny szívben magas falat rak Bennem összekuszáltak a csillagok Óh kérdem uram szívem szabálya A lélek lüktető nyoma a zene lenne talán A végtelen lélek bolygója Ott lakik az isteni harmónia.

40

Gondolat Gondolatban a tanyákon rovom az utat. A jelenből látom a múltat. A jelen semmilyen jövőt nem mutat Ó szeretet! Magyar eleink mi is lesz velünk! Sír a puszta Víz alatt a róna… Uram kérlek arra segíts, ne hulljon naponta könny a szemünkből. Elveszítettük a földön a múltat. A tanyákból kitúrtuk magunkat. Visszasírjuk a biztonságot, a régi nyugalmat! A csendnek nyoma veszett! Nincs jele a szeretetnek! E gondolat keresztül szúrja árnyomat.

Regős Tűz áldozat míg az ember beszél nem lélegzik. Így az ember a belélegzést a szóba áldozza fel, s míg belélegzik nem tud beszélni. Így a szó a belélegzésnek áldoz a két szakadatlan áldozat az ember. Ébren szüntelenül műveli a többi áldozat tettekből áll.

41

Puszta Puszták, tanyák Az ég kék színében A gyönyörű Nap fényes tükrözet ha reád száll. Gyengülnek az Érzék-áramlatok, Külső világból Az ember keveset hall Találkozik az igazsággal! Lelki kincsekre teszünk szert. Körülveszi a fény Istent, s embert, s megtölti erővel

a Teremtő a teret, s feltöltődik az emberi lélek S a szív békével, S felemelkedik a bensőnk a Teremtő birodalmába Úgy érzed magad megérkeztél az örök hazába. Minden embernek szívéből fakadó örök vágyában, részt vesz egy mennyei utazásban, Lázálmában édeni révedő táltosok meditáció áramlásában.

A tél A tél hófehérségét beszövi a fekete bánat! Az emberek télen fényvilágra vágynak! A Napnak is sötét a mindennapi körútja! Dédelgetik a telet titkos holt üzenetek! 42

Atlantiszi nép Óh, őket valakik az óceán fenekére kényszerítették! S futott a nép. Futottak ide-oda kis csoportok, s elértek a világon sok-sok tengerpartot. Amerikát, Afrikát, Európát, Ázsiát! Vitték magukkal a tudás fáját, s a Földön megmaradt a magja, s a tudást újra virágba borította. Él e Földön róla a nagyszabású legenda. Él az ember tudatában

A nagy misztika, él Él, mert valaha mindenki átélte lelkén S ha felkel az ember szívében a fájdalom, érzem szilánkot hasít a csillagokon! Óh, hazátlan ember! A földtől az eltávozásom, elszakadásom Csak neked fáj ha menni muszáj! A lélekből lett csillagok csupa ultrahangok. Lehet, hogy szívük távozáskor megrepedt, s lehet, hogy belőlük vannak a kristályüvegek?

Törvény A törvény megszegése ráteszi bélyegét minden betegségre! Ő okozza az okok okozatát Az okozatok az ő törvénye. 43

Világi trón

A tél

A sötétségből hatalmas trón tűnik föl és ül rajta egy éji árny a legfeketébb sötéttől. Fekete az alakja telítve a sötéttel uralma, katedrája a sötétet szolgálja, a fénynek itt-ott villanása Az igaz ember tiszta mása A sötétek közt emlékeztetnek a Szent János bogárra. Uralja a Földet a sötétségnek nagy mestere, felemelte őt az árny keze, ki félelemben tartja az embert, ha nem követi büntetést nyer, világos az útja, ki bölcs az tudja, hogy újra kivirágzik a csillaga.

A szívben a hervadhatatlanságnak mily jó, hogy ti régi emlékek itt vagytok. A fehér télben egyedül vacogok! Tenyeremben fogom fel a napot! Nőnek az utcán itt-ott a hó csúcsok! Ki van a Föld teste, mint fekete beteges foltok.

44

Tűz A tűz az élet forrása, Oszd be, hogy legyen Mindenkinek Életében elég tűzifája. Ültess sok-sok fát, És vedd hasznát Annak a hőnek, Amit a Nap ád.

Tél Élem a földnek sokadik telét! A Föld olyan lett, mint jégben egy égi sarkvidék! Előjött a szél hangja, oly hős, elmenekült tőle rég az ősz! Ringat a szél Reszket a suhanó vér! A szív is fázik, érvel A vacogó hidegségben, ha hullik a hó a kedélyre Fehér felhőpárnákon alszik mélyen az éj.

Szent vadludak más vidékre szállnak vakul, tébolyultan eledelért Forgok az ágyban Dobog a szívem Holnap Karácsony lesz, Önmagam rég elveszítettem A térképen arcom már rég sehol sem lelem! Vörös lett az érzelmem Fényesre fonja vérem. A telet figyelem. Mily fehér, tiszta, s hallgatag Megölted az őszt, a nyarat, hogy elérd a hatalmadat!

Hideg Hideg szabdalta Földön a lét Teremtés kínja Az embert folyton A földbe hullajtja A lelkemben Légvárak soka Óh, a porszem is súlyos rajta! 45

Tragédia Égig érő jéghegyek, ti pusztítottátok el az Édenkertet? Láttam a fagyos Szibériát, s a Jegyes-tengert. Nyuszik a Csendes óceán, megszerette a csendet! Azt mesélik régóta az ősi idők és a szelek ő volt a harcolni vágyó óceán, ki valamikor rég, amikor a Földön a hajnal derengett. Ő volt ki elnyelte Szíriuszt, s a hegyeket, valamint a „Mu” földet. Atlantisznak nagy volt a hangja. Az ős kultúrák birodalmát siratta! Aztán feltalálta a halál fényét, hogy az óriás gyíkokat pusztítja.

46

Aztán nemsokára ő is elsüllyedt az Atlanti óceánba. És futott az atlantiszi nép. Futott szerteszét. Nem akarta senki élő megismerni az óceánok, s a tengerek fenekét! S maroknyi nép várta az istenek könyörületét… Óh, gyászol az ég! Atlantisz volt már csak az egyetlen földi csillaga! S ő futtatta magát az óceán aljában, mert a fekete bogár szellem uralma a jómódban élt. Ők imádták a Démon fő istenét.

Élni Élni a létben Nyugodtan, csendben, mint ahogy a Nap felkel! Ne pocsékoljam a rohanó időm, s ne éljek sohasem tévedésekben növekvőn! Valahol várnak engem tudom, érzem. Sodorja a szél könnyem! Remeg a figyelésem Eremből elszökik a vérem! S érzem valaki szívével itt járt. A légben illata

suhant át, s bejárta a szobát! nagy ég, nincs hozzám szavad. Kiáltok, hogy halljad A hangtól kristályok is széthasadnak! Súgja az éj! Ha egyedül vagy naprendszer között sose félj! Az élet ünnepély! Óh, borul bánatomra lelkem megduzzadt folyama. Körül ölel a szív fájdalma. Erek, benneteket ölel a vér suhanása.

Regős bölcsesség Hercegnő, sejtem az égi titkokat Táltosként érzem, rejtem bennem Megérzem! Ott él a gondolatom rezgésében, a Törvény, mely Létrejön Isten Legfelsőbb misztériuma Tartományában

Törvény az Őr hangja A földi elemeket ember őrizd, S ne pocsékold! A vizet, melyet néked A mennyei Atya ád Úgy őrizd, mint A kristályt!

47

Gondolat

Az ég

Gondolatban újra a földre léptem Óh, a Karácsonyi éjben fenyők gyönyörű zöld erdejében Besüt a fényes Nap A sok ragyogó csillag Istenem hozzád esdekelnek, imádkoznak Óh az én beszédem szeretetével az eget körbe vonja S esik a hó a te csendes sírhalmodra Kiballagok hozzád Arcod úszik előttem Beesteledik csendben, s lehull egy csillag Fénye havas sírodra vetődik. képed a kereszten fénylik, s mily szép! Szívembe rejtem Könnyet ejtek s mily szép, ha bennem kereslek. Rád találok születésnapod bennem éled!

Az égben, az égen a Hold ringott, s figyelte, amint belepték a templomtornyot a bagoly csoportok Szemük villogott egyfolytában, Mint a fáklya lángja. Tolluk a jégtől Zúzmarás fénylő Páncélruha. Óh, ti arany csillagok! Figyelitek az égről a házakat, s a vártornyot, A hó alatt be is rogyhatott. Óh, Isten ege! A sok ezer szemed itt lent mit látott? Az ember kinő a földből A temetővel addig flörtöl, Míg egy napon a jövő Már benned nem Tündököl, az árnya Titkon megöl. Minden várja, Hogy a fájdalmat, Szennyet, egy új korszak lemossa!

48

Ember Nincs az ember szívében Istennek hely! A nép egész évben sír. Örömet semmiben nem lel! Jajgat és ünnepel! A teste az élet Mintha a lélek volna A másodrangúságban Ő csak lényük mása Üres lesz a szív, A szív is érzi lázában Egyedül él önmagában! Mert a lélek nem repül Ha a lelki szomja, szeretetet kiürül Ha lakomát ül, csak a testben gyűl, A salak, a sok zűr Eltűnik a fölséges

Szeretet, s nem hevül! A sok ünnepi kör Elvonja a lelki fénytől! Hát nem figyel A test a szívre Lecsökken a szívben a helye, A gondolat az eszme Az égi létrán, ő is csökkenésben Nem világítanak sem Nekünk, sem az égnek A Teremtőhöz vezető fények Az ürességbe bele hal A test, a lélek! Az ég sirat meg Engem, téged, Elmarad az álmod, Az égi ringatásod.

49

Szerelmes levél Lelkem, óh megvakult nélküled hercegem, nem lát Mióta nem láttalak, elmentél. Hétszer hullott le az akácfa virág Isteni vonás a fénylő szemed Szóljon fohászom az égboltra érted! Keringjen bennem újra szavad, mely eláraszt, eloltja lelki szomjamat. Óh, homályos kezdetekben az idő beültette szívembe az érzelmem örök vetülő fáját! Így az égi rendszer reá veti hálóját Az érzelmek szunnyadnak, érzelmi vetülések felébrednek, az égtől átragyognak, szépek A vágyak sorsa világít - vágyak őszinte érzelmek, a lélek tűzcsíramagja vidít, tőle szalad, sikít, s az ember lelke a boldogságban kikristályosodik.

50

Halottak napja I. Fény végén künn vagyok a temetőben az elmúlás színpadán. Ostromló, varázslatos örök álmok terén álarcban Az ég kietlen borús pusztulásán Mélységes érzelem érinti a szív falat, a vér dobban benne Fénylényekké vagy netán ördögökké vál az ember Súrlódó, révülő körök álmodom talán a tudatomat! Villám magja fényesíti és változtatja gondolatomat. Az ég fölismeri lelkem kivetíti arculatom az atommag ma holtaknak az ég ünnepet ad. Óh, zúg a halottak égi himnusza Kitörő megrázkódtatás a kihunyt a holtak álmában a varázslatos Nap! Mélyülő álmom vízre hullanak s kéri az Úrtól a szabadságomat.

Halottak napja II. Halottak ünnepe Óh, micsoda nemes érzelem! Elővillan az ég nemes magja A halotti nász örök álma Földi csodás kiszárat keresztek Vérfolyamok óh, sírok s nem gyönyörködőm Aranyáradás tetszik égnek Földnek pókháló leng az őszi ködön szomorúság ringat s nem gyönyörködöm e rettenetes véres vonuló körön! Egyedül a vigasz csak az a fény gyűrű októberben szenderül arany zúgássá válok s a szív bennem legbelül kábulatot szül! Óh, elhunyt kedveseim a lelkem az égben hozzátok menekül A Hold udvarán aranysugárrá válok veletek boldogan, óh legbelül! Az istenek bölcs kegyére várok veletek künn! Eltűnik belőlünk a földi bűn. Ámen!

51

Karácsony Karácsonykor Figyelem a vadludak Félelmetes, titkos hangját Fejem alatt megigazítom a párnát Hites párom az égi síkon alussza álmát. Karácsonykor Hol maradsz el boldogság! Az égi honban! Halála Azóta fekete fátyollal arcomat bevonja … Azóta hánykolódva hálok Fejem fölött az égen nem a csillagot látom! Nem terem csak felhőt, s ködöt Míg boldog voltam Gondolatom tett az égben egy kört, Minden esete a menny S a szeretetem rátalál nyomban Csillagba öltözött! Születésnapodon, Karácsonyban. Párom a szereteted A Földön már nem örülök Volt nékem a csodás haza Hold udvarkörök hozzátok menekülök, Ő volt a világ oltalma. A Tejút fehérbe öltözött, Karácsony van Égi karácsonykörök. Harangok zúgnak, Templomba mennek Az atyák fiai, s imádkoznak

52

Földanya Új, földrengető, megtisztuló A Földanya sóhaja Korszakot az égtől majd Mintha fárad volna, Magának kiharcolja S hogy már figyeljen le reá Egy új hajnal hasadta, Az ég szeme, s ahogy pazarol Új ébredő aranykorra váltja. Cudar világa, pusztító Vágyod a Föld, a világ, az ember, Lávákat ömleszt reája! S az élet a Földön szoros, csupa fül, Az élőlények, a Tenger. Mindezeken sok a sebhely. Nem lát, nem hall, S napról napra a Körünk a Földön csak feszül! Óh, a világnak, Földnek Embernek lejárt A régi kódja, mindenki Érzi a bajt, mindenki fél, S mindenki az eget rója. Óh, mily szomorú a természet! Óh, mily nagy az ő fájdalma, Mily nagy a benső zaja, Levegő Mintha az ég felé sikítana! Sikoltása világrengető rapszódia, Ne szennyezd Óh, az ő ultra hangja A levegőt! Mintha az ég Törvényének imádkozna! Ne pusztítsd el, Mely a lélegzeted, Tüdőd tölti fel. Az élet törvénye Élni tiszta levegővel. 53

Tanya

Tanya boldogsága

Kinn a tanyán szeretek, Itt is írok verseket! Eszmém a sok Versem ríme Legyen fényes A gondolatom képe. Ha leírom, akár Egy falevélre Szálljon Istennek Fenséges kegyébe Ne haljon bele a toll Az eszményeim szégyenébe! Legyen áldott a toll, Más síkokon is, Tanyán, réten, Pusztában, rónán, Mezőn, az éterben, Valahol a sok csillag is Az égen a szép szavaktól derüljön, Lelkemben a fény Áhítattal istenüljön. Óh toll, a csendből te Áradó költői irónia, A tollam gondolatom Ragyogásban szórja.

Körülöttem kihűl a levegő, kezd rohamosan Hűlni, tanya, erdő Hova is menjek melegedni? Talán próbálok magamban eltűnni! Becsukom szemem, s rá gondolok a forró nyárra. A szép pusztában, virágok álmában S szíven talál az érzelem. Lengő szárnya, S a fénylő jelensége Glóriája. Mindent Legyőz az ő különös tengernyi boldogsága. Tele van rakva kavargó lázzal, szenvedélyszikrákkal. Varázsos hatalma minden akadályt legyőz az ő nagy áradása, csodája!

54

János-nap János napon Gondoltam Édesapám fejére Koszorúfényt fon. Mily szívből Jövő e szózat! karácsony van, A hó esik, szakad, Süvít a szél A kopár fák alatt! Sötétedni kezd, Fehérben néz Reám hűvösen az est. Az örök szunnyadó Semmibe szállt el apám! Belevegyült az elmúlás Porába egy nyári délután. Az égről is lehullt Egy üstökös Az ő mély halálában, S tüzes lávaként vegyült a Föld porába . . . Óh, titkokban rejlő hit, Az energia magja széthasít! S a sötétet fény fölemeli Ha eljött a törvénye már Előlép a sötétből apám. Az atomszemcséd Elburkolt magján

S egy napon a titkot Az energiád Előhívja saját magában Fölemel majd téged A saját fényed, s újra lát Eljött az ideje, hogy Fölismerje saját magát, Mert az energiád Széthasítja saját sötét árnyát. Felbukkan a fény, S újra látod az Atyát! S az érzelmem hozzád Az ég kékjén a Múltból suhan át, S a végtelenbe vonz, Az elérhetetlen után. Visszaszállni vágy S az elmúlás dimenzióból Újra és újra kivirágozni, S ha megérzem azt, hogy A misztika látóvá Válhat felismerem Kibontakozását Vízióképekben láthatom még Az édesapát, anyát Isten éltessen odaát, Ahol őrzöd Az atomok reaktorát! 55

Istenem

A Föld

Azt álmodtam tavaszból ősz lett, a vihar énekelt szomorú voltam, egyedül a Föld síkján s nagyon árván. csillagom fénye a ködben rám talált, s megszúrta szívemet a csillogó fénye s kifolyt belőle a vérem összes cseppje! S egy piros rózsa lett belőle Uram! Ez az álom netán valamit jelent? Lelkem sötétben él most bennem, a csillagom is kialudt s körülöttem nagy a csend! Istenem, kora reggelen lidérc álomból kár volt fölébrednem a fűzek lombjai felém integetnek! Égből nyert szent gyökerek a világon reszketek!

Amióta forog a Föld a nap azóta az ős erőnek fényszórója, szép tavaszt, s nyarat ád. Te féltett világ a hitemben kinyílasz csendes, gyógyító némaság. Virágos fák álmodozón néznek a zöld fa rebbenésében, s a boldogság a szívben kristályt éget mélységes lelki ünnepségében.

56

Ezotér láng

Szív írása

Emelem szemem a csillagokra és a Napra, s átélem, mintha én lennék a csodás fénynek napja, s a fény reám hat boldogan, és szabadságot ad! S letiporom véglet az alantos sötétet! S a lángom fénye hat a mindenségre s átölel az égnek fénye, mert a fény forrása virágzik a bölcsességben.

A szeretetem az éterben kottázva beleírva, s a Földön énekelem egyfolytában sírva s a csöndet hallgatom A bölcsesség súlya bele van mélyen gyúrva, s a hitem igazsága rávetül a hamisságra. Az eszmém leplezi Nem lehet elrejteni, A lelkem a szakadékot folyton építi. A tűzgyújtó imája visszhangja az eget átjárja!

57

Álmok Hova tűntél régi álmok álma, Eltűntél rég A múlt századnak Homályában, Amióta a Földre Az emberiség ideköltözött Keressük egyfolytában a Teremtőt, hogy segítsen, Fetrengünk a sok Lelki sebekben Tanyák, ti a várostól Mindig szökellésben Madár sóhajod idehallatszik a múltból. Szereteteddel rég

Beoltottad a néped, S mégis elhagyott téged! A szenvedéstől rajtad halálosak a sebek. De menni kell előre, A múltból a jövőbe, S most visszanézünk Reád a képzeletünk Hazaszeretetével, Tanya, te árva szeretet Azt üzenték az istenek, Nélküled élni nem lehet! Az Isten tartja a kék eget, A képzeleted oda vezet Téged, s bennünket.

Tavasz Örömre hull a Nap fény-mosolya Tőle a Föld árnya a fénytől haldokol, s az ég fényláz lengő kötelén zöld tavasz idején 58

himbálózik a szellő karjában a fény aranyszála, s a virágok káprázatos vonulása a sugár vonzalmába.

Tanya

Kelet

A tanya hangod ad, Úgy érzem, erre járt a Nap. A tavasz fényű pitymallat Ó, figyelek én öreg tanya Reggel, este, délben, mint Fa tetejére rászállott a gerle, A nádas is a parton muzsikál, Ez már a tavasz zenéje, A tavasz üde fajairól A virág csókja hull, A természet arca csak pirul, Én múlt századi öreg tanya Elkorhadtak gerendáim Rég a múltban. Engem itt felejtett a múlt Az életem most nem boldogul A szomorúság sírja folyton felé int. Számolom az idő Tűn, futó perceit, Szomorú homlokom Fújja a tavaszi szél, Száz színű virág A kedves tavaszban él, Ha Isten vigyáz reám Jöhet még jó gazdám Él bennem a remény Ez lenne nékem A tavaszban a Legnagyobb babér.

A szél hozta el Keletről a Suhanó napnak Fényét áldjuk A Nap meleg bölcsőjét A fény aranyat érlel A vérünkben, s Melegít a Napisten Lépkedünk a Nap alatt, Vadvirágból fonjuk Halottainkra A koszorúkat. A szemünk Könnyes lesz A fényben A múlton jöttünk át A rémület követte Lépésed, lépésem.

59

Az ember

A szél

Az embereknek Te vagy a gyönyörű kísértet. Leigázod őket Ha a Nap heve dédelget. Szép puszta, hidd el, hidd Kiben erő van ott az Isten lakik. Rajtad megrendíti Az embert a hit. A tanyán nem fél Belenézni a vésznek szemébe Eszméjéért kiáll Szívének ez szabálya A Föld háta olyakor Fényt hint az ember Lelkének gyarapodására. S a szellemem végre Új magokat hint Eszményem földjébe. Szép földem künn a határon Szép tanyám, tanyai álom Erkölcsös munka Rád áldás szálljon, Az ég tiszta vallása A Föld jogát kárpótolja. A Föld szeretete az ő Igaz tiszta szabadsága.

A szél hozza el A keletnek fényét Köszönjük a Napnak, hogy melegíti a Föld bölcsőjét. Köszönjük a suhanó tavasznak S az érlelő nyárnak, Hogy kenyeret adnak. S köszönjük az ősznek, Melynek bölcsessége Mindent beérlel. Biztonságos földhát A bizonytalanságban isten vigyáz reád. Mindig hallatszik A táltosaink sóhajtása A szélfúvásban Glória leng a Kopjafákra, Te vagy magyar Emese anyánk Biztonsága.

60

Régi tanya A régi tanyák Titkokat takarnak A régi gazda Elbujdosott a múltban A tanyák sírtak, S végül megvakultak Sír a tanyán Mindenfelé a szeretet – A tanya alig áll Reszket, mint a gyermek. Beborult az ég, Sírnak a szelek Futnak utánam, Ha a tanyára kimegyek A sárgult levelek.

Kelj fel sírodból Hajdani gazda Gyere vissza egy szóra Kisüt majd a Nap, Kinyílik minden ablak. A házam falára A sugarak Piros szívet raknak. Istenem ha látsz Küldjél új gazdát, Jöjjön daliás üzenet, Hogy házam közepén Besétál a szeretet. Szállj ide üzenet Virágbeszédében.

61

Nagyanyám Ifjú korban Nagyanyámnál A tanyán jártam S a sublót alján Minap találtam Egy ottfelejtett, Őseimről, régi képet. Magas rózsabokrok közt a tanyai ház előtt állok, Rózsaszín rózsák Rengetege keblemen Nyíló óriások Mily gyönyörű Istenem az emlékház Micsoda emlék E régi vérnász Az ember családjával Hazájával Hűséget esküdött Lehet száműzött E pillanat a lélekbe Fényt küldött Ragaszkodunk a múlthoz Ahol a szülők emléke él, Oda vissza lelkesül Üdvözül, ha hazakerült Csendet szül a szívemben A tiszta szeretetet Benne van az Istennek lakhelye. 62

Puszta A pusztai tanyákon A virág illata Lecsap a kertekben S az illatában Párolog lassan A világegyetem. Reggel ébren álmodok Ébresztgetnek édes illatú virághimnuszok. A Nap ős lángja A természetet titkaival táplálja A pusztában A szívnek üvöltését Nem hallja senki, Csak a csillagok Szent virágok A fölre hullnak, Őslángú liliomok Az éj oltárán időtlenül virulnak Pusztában, ha Figyeled az ég arca Mesebeli titkok Harca, Kinyírással Belénk van Karcolva A nagy titok Az Isten Tudata maga.

Tavasz Jön a tavasz nemsokára Kedves tanyavilág Jön fel a napsugár És eltűnik a Földről. Őrizni fogja a földhát a sok Víznek párolgását S a fényre kibomlik A sok-sok rügyek álma Ünneplik a Napot A pusztákban, tanyákban S kihajt a lelke A szépséges Földnek S a titkos kis hajtások Lassan, csendben előjönnek A téli álmaikból Vágyva az életbe szöknek Egy láthatatlan kéz Telehinti virággal A kertet és a fát S minden fa óriásnak érzi magát Szépséggel, kedvességgel Körül rajongják A természet világát S új öltözetet kapnak Az öreg tanyák Ha eddig vak volt, Most újra lát! A csendben lehet hallani A boldog titkos sóhaját.

A szél A szél a tanyákon Most még sírva jár Óh, a tanya, azt várom, Hogy mikor muzsikál, De ha eljön a tavasz Szelek szárnya Figyeld, halld, amint Lelkem szárnyra kap, S várom a Naptól Az égi csodát, Hogy élvezzem A kék, sárga csillogását Én öreg tanya, Szegény, árva, Most hömpölyög Belép a tavasz föltámadása S virágcsokrot rak a tavasz Az ország déli tája Virágos akácokkal A napfényben találkoztam A háztetőn a gólya kelepel S körtáncolják S a régi fészkére lel. S vetül a tavasz köre Az ég és Föld áldott menyegzőjére Ó, te drága tanya Lehetsz te öregen is büszke, Az Úr néz le reád A fény tükrében. 63

Egyedül

Álom

Egyedül maradtatok. Akár csak én is A magányban A földre roskadok. Nem emel föl senki, Ott is maradok! Égtől nyert Drága piros jel, Keblemen Mily nagyon ver Néha, majd agyon sújt, Benne hordom Folyton a kiszabott sújt, Lüktető öröm Az életkörön A szívből lökd ki a bánatot Mielőtt innen Végképp elvándorlok, Még mielőtt végképp Az égben csatangolok, Az élet már kifosztott A régi házon bárhol járok, Látom az ablakot, miként Rám mosolyog.

Álmomban künn jártam A határban. Künn a tanyákon, Pusztákban Jelen volt a pusztulás Erős rapszódiája, Halálba dűlő fák Örökre elásva Bebalzsamozott titeket Az idő folyása. Pusztulásba kergetett Ez a világ titeket! Érzem ez már Végleg ne álom Kényszerből vagyok E gyönyörű világon Elpusztult szép Élet a tanyákon Ez az éber álom Ami volt, ma Holnap, gyászba Tesz mindent az idő.

64

A Föld

Regős

A tanya, a föld Végtelen, a end szemében Ő a gyökerek álma, ő a forrás fakadása, a meg nem álmodott Álmok igaz álma. A kék égnek is A tanya a világközpontja. Ő tudja, hogy a Nap fényétől elpirul a szép Földnek arca. kipirul az ő háta, A sok múlt emlék is Ami hozzá engem folyton visszavisz. Keserves gondok a város életéből a szökés vágya Lép az emberen föl, Szökés a vész elől, Künn a pusztán eltemetem A sok-sok bánatomat. Mielőtt a bánat Temet el engem egy napon, itt nem gondolok a világra, Csak a pusztákra, És a kedves tanyákra.

Tanyák, puszták újra Az ember álma … Föléled bennünk A regős regölés táltosok megújult világa Lelkét az ember Átéli künn a Tanyákban, Pusztákban. Ott rejtőzik sorra A magyar legenda, A vérsejtekben Még nem halott Olykor az ember ajkán ott Elhangzanak Régi ősi dallamok!

65

A szív A szívnek mily nagy óhaja, Hogy az elfelejtett Gyermekkori szeretetét Egyszer végleg visszaadja, S az álma éjjelekben Szép mesékkel egyszer elringatna, Az anyaföld hátán száguldoznék Ő lehetne bár az álombeli fehér paripa, Melynek csillagokból van a patkója, s elvinne a mesés mennyek kapujába, Hogy az Úr a gyermekkori Álmokat váltsa valóságra, Hogy ne legyek égen, Földön Egy életen át árva, Hogy derüljön a lélek, Szívem birodalmában.

66

Csillagporos álmom Egyszer váljon valóságra, Ettől szebb nem lehetett A Tündér Ilona álma. Sem az édenkertnek közepette, A Holdon szálló Lilit Árnya, Ki a világ titkait véste Az álmok tudatába. Szerettem volna élni A gyermekkor ily mesevilágában, Mert a mese álma a gyermek igaz világ ő álmodtatja, A gyermekkel saját maga Gyönyörű álmára.

Angyal Lettem én agyagból, földből, S az ég szelleméből. Testi táplálékom Ajándékba kapom a Földtől! Törvénye engem Bölcsen vezet, S bölcsen tart! Hitet, szeretet ad, S ha jön fel a Nap A földdel együtt Boldogan érezzük Mindketten magunkat. S ha zuhan a Nap, Mindkettőnk Szomorú marad! De ha megtelik újra A Föld fénnyel, Terjed a dússág Az ezerfajú magvak létében Terjeng az ember javára A vásárhelyi tanyákra, ily szép harmóniában, kiléphetek a földi életből, Végleg kiszállva Agyagból és földből lett testem, Belevertem a Föld porába Merülő mélységemet, Az ég és Föld ringatja el a karjaiban áldva.

Gyönyör Óvatos gyönyörrel Álmaim a természet Ősi hangja a Földnek A lélekben felszentelődik Gondolatom az ős tanyába téved, Pusztában, a homokban érek, A világot uralja Káosz, tragédia, Óh, alföldi délibáb, Te vagy a világ hatalma! A vitéz Nap Teremt, s arat A pusztába, Mintha minden A Földön a Széllel szembe Menne De a tanyán itt az idő megáll S a Föld ölén Az ember Gyöngyöt talál, Itt a tanyán Az ember áldva A bőségtől kel, jár, Meghipnotizálva, Isten záporában.

67

Zöld pázsit

Hópehely

Vásárhelyi Tanyák felett Leszáll az álma Az estnek, S a fáradt emberek Nyugovóra térnek. A Napból ott maradt Lepergő cseppek Vigyáznak titeket a szorgos munkátokért A Nap megfizet. A Föld örül veled, Hogy amint a kaptárban A méz édeskedve Vigyázza a szorgos Száguldó méheket. A nektár bódulata A lélek vendége A gazdag élet Szeretet tükörképe, Amit a Földanya Nyújt az emberiségnek, S a Föld mindenségnek Zöld pázsit, rét, Ringó szellő szél Ezt súgja belém, A tanya világa.

Hópelyhek szállanak A karácsonyi éjben Tanyákon, pusztákon E szép magyar vidéken, A boldogság, mily szép is, Ha itt lakik a téli világban, A karácsonyfa zöld ága Áhítatot nyújt A meleg szobában Össze-vissza vándorol a szél Vacog a foga, sír az ablakban, Az ajtón kopogtat, csak azt várja, hogy mondják neki, szabad! Hordja a sok havat, Ide-oda cipeli, Örökké folynak a könnyei, Beesteledik csak a Hó az, ami világít. Itt már csak a karácsony Az, ami az emberen segít, Megszólal a mennyei kürt, Beledobog szívünk, lelkünk A Hold is fenn az égen Béke, nyugalom, s Égi fény van a vidéken, Tömjén füst a szélben leng Keresi a Kis Jézust, Keresi a mennyei Istent, Keressük a fény

68

Óriás

Virul

Óriás, magas Fenyőfák terítik be A tanyát, pusztát, Ők a szélben ringó Karácsonyi harsonák Embernek, A szép Földnek Kell a szabadság, Szent karácson Felhasítja Az érzelmeket, Szívünk is beleremeg, S az érzelmek Is tovaszállnak, Oda, ahol a ősök járnak, Utat hagytak Hozzájuk örökre Az égi fények! Karácsonyi Szentséges ének A pusztában Körben remeg. Napfoszlányok Kora reggel előjönnek, Bíbor színt öltenek, S az égi fények Istenhez vezekelnek, Az ősökhöz vezető úton Az érzelmi pecsétek.

Hej, regélem, Viruljon a haza A tanya, puszta, róna, Úgy, mind valamikor Réges régen. Szívből szökő vérem, A jó Istent kérem, Hogy megérjem, Ne legyen senki A hazában koldus kenyéren, Tenger sok búzakalász Teremjen Földön, égen, Teremjen a Kárpát medencében.

69

Délceg

Érzelem

Künn a tanyán Mily szép is lám Délceg paripán Fut a meleg nyár Suhan az árny A kedves nap arcán S jön az ősz azután, Sárgult levél sorra száll A ringó avar szárnyán, Elringatta a nyár Jövőig magát. Az embernek Sírni kedvet ád Gyászoló ember, S szomorú tanyák Tűzzétek a földbe Az emlék kopjafát.

Olyan, mint a szívroham. Érzelmeink inganak, Veled minket Az Isten összeringat. hazám, téged bennem Visszatükröz Az égnek álma, Hallatszik bennünk, A te álmod a reményében, összefonódunk vele érzem. Szívünk imát remeg Lelkedben, Óh, mi vagyunk A várostornyod álma, mi is dobbanunk A te szíved dobbanásában A te szíved érezzük, boldog Érzelme a Nap körül forog. A tanyáid szíve feléd Soha ki nem hűl, Erőnk feléd Egetverő viharrá lelkesül. Így épülünk, Így épül a Testünk, lelkünk.

70

A nap A csodás Nap ragyogása Kinyitotta szemét, A tanyavilágot koszorúzza, Mily szép! A boldogság is ragyog, Hív a virágos rét. Mikor besüt a Nap. A szerelmes Föld ölében, A Kárpát medencében, Alföld gyönyörében. Ott feküdni simogató Virágfüzérekben S belebújva ölel a Vadon koszorúja. Ó, csodás világ, Hogy este az égen Kinyílnak A szűzi csillagok S virágként Díszlenek Fehér-sárga Fényekben. Mi lenne, ha Nem lenne virág?

A föld Szerveit ne bántsd Föld mágnese Szén, vas, érc, réz Olaj, gáz, kristály, Arany, s ásványok Ezer, vagy ezerszáz! Ha kiürül a teste Földrengés lesz, vigyázz!

Igazság A törvényben Legfontosabb az Igazság, neki Szeme van, lát, Az igazlátás Az életben elengedhetetlen! Mélymerülésed Lelkedben mélyítsd Az önátadás Az igazsághoz visz A Teremtő akarata Szerint cselekszik, Szabaddá tesz, Az ön igaz hit.

71

Csillagok A csillagok lehetnek Akár égi Fénymagok! Lehet, hogy A naprendszerben Ők nyitják fel a Napot.

Harmónia A harmónia A fénymelódia, A tudnak Gyönyörű jutalma.

A Hold A Hold az Isten birtoka, Gazdag az ő Égi talaja. Hajnalcsillagot A Hold titokzata Köti, vonzza. A Földnek Tőle gazdag az aratása.

72

Titok Szent titkok A lélek forrása mennyei szomj Az embernek Szeretetláza Tőle jön a Fény támadása. A fény sóhaja Vetül a fénytudatra S éled tőle bennünk A fény visszhangja. Hajnalfény Hasad fel Békés égi jel A Nap Felkelő Derűje Körbering Áramlása A fényeső Csillogása.

A Fény A fény törvénye Bennünk éled A fénynek Áradása A fények hatalma A tudatnak jutalma.

Szeretet A szeretet láza A fény támadása A rezgést érintő áradata Égi folyama Isteni áldása.

A nap A Nap aranyderűje Kering, csillog, él. Az örökös égi törvény.

Szekér Nyugodott a Boldogasszony szekere, Krisztus Urunk vele Visszafelé ment, s A Tejúton a szalmaszórás Útján eltévedt, A Hajnalcsillag szekér Kaláccsal volt tele! Szent László, mikor A Földről eltávozott, Ő is szekéren A Tejúton száguldott. A legendában A Göncölszekérrel Mindig más Kergeti a Fiastyúkot. Ahogy Föld forog, A csillagképek Egymást kergetik Akár az ikercsillagok. Mondák szerint Ők őrzik a gyöngytavat A mennyei Tejút Állományában, S ők a mennyország Biztonsága, a két Ajtón állója. 73

Hajnal A hajnalfény világa Az ég tiszta álma S ha a fény hasad fel, A szívnek csillogása.

Jelvény Mily nagy jelvény, A láthatatlan fölény, Ó a láthatatlan Öreg szellem, az ukk Ma már ükk, Vagy a vanae – a vén! A Teremtő a melléknevén Szólítva így oly rég A régiek esténként A tanyán petróleumlámpa Fényénél sok különös Dolgokat meséltek, Csudaság, bűvészet Tündéres képzetek Voltak láthatatlan szellemek, holtak feltűnő lelke Télen fontak Az asszonyok, leányok, Jóslatok, áldozás, tétel Istenhez szentelődéssel. 74

Tavasz Megújul a tavasz, Vagy a csodás elme Elhal a sejtje, ha Nem használódik Lehet akár a testben Sejtek halnak, S újjá születnek! A világ s az élet – Egyre jobban süllyed, S az önpusztítás Nem ér véget. Bölcs parasztelme Hívlak téged, Lépj elő kérlek Hanyatlóban Lenne talán a Nap, nem oly melegek a sugarak, talán a csillagok is egymással harcolnak Templomok lángokban Állnak! Isteni szobrok Sírni látszanak.

Ének

Isten

Szól az égi ének Szűz Mária könnyei fájnak, gyötörnek, Szent lélegzet is összedermed, Mintha az istenek is távozni készülnének. Városok, falvak, kertek Remete lakok lesznek, levetik a szépségüket, Kali korszak szüli A szörnyűséget, Óh, világ rólad Eltávozik a boldogság, S az ember szívében Mégis él a remény, hogy a kék csillag Az égre visszatér, jövendők szavát hallom, folyton Mikor feljön újra A kék csillag, S rezgéskörben Kering folyton S a kék nap is Megjelenik az égbolton. S a különös üstökös fény Visszatér, megdöbbentőn A világegyetem egén.

Isten nyomán szellemem lebeg Isten fenséges szentületében! Földön a fénypecsétet csalfa játéknak véled! Istenem, fegyverként hat ránk a tudományod, de a titkot ember nem lehet soha feltárnod! Az Úr senkinek nem engedi, azt ő magának szenteli. Óh, mily igaza van az Úrnak, ha a tiszta lelke egymásba borulnak, örömfényt gyújtanak a sápadt csillagoknak.

75

Húsvét Istenem, ha húsvét vasárnapja van gondolatokban találkozom Jézus Urunkkal, a lüktető színével gyöngyözőn, pirosan a szív fellobban. hozzád ma Uram eltávozott Jézus Urunk tavaszi tiszta üde fényáldásban, az ég szeretet dallamot játszott! A szeretet tőletek hozzánk áradott, feláldozott emlékei fényesen jönnek elő a létben Isteni derűt, mint az égből a lelkemben a telített szeretettel a szent szellemek fényével találkoznak a szeretet Jézus Urunkból az éterben áradnak. Ember, te Isten fia Te vagy az életnek nagy titka! A Földnek űzött árnyéka. 76

Végzet A Földön az igazságtalanság hívővé tette az emberiséget emberfeletti hatalomnak kell lenni meleg igazsággal borítja be felettünk az eget! Halál után az ég majd jutalmat oszt a büntetés helyett! S ki mondja meg! Hol kezdődik a földi sors csapás, emberi igazságtalan égtől kiszabott végzet.

Hold Óh, ti égi szentségek felettünk ti uralkodtok az ember szellemi erőtökből született meg, itt a Földön bennünk foglal helyet s feláldoztok bennünket a mennynek Óh, az ember mily árva akár a Hold az udvarában ő is mindig készen áll az elfogyásra.

A lét Ahol az ember létét lakja a sötét ahol a vágynak elmúl a vágya ahol a vér nem izzik vágyra ahol fekete az élet virága ahol az ember már nem vágyik új istenek születésére ahol az ember nem figyel félve az Isten büntetésére.

A Nap imádata Nézem a Napot érzem rajta a véres színjátékot Óriás hatalmak alatt a sötétségben némán zuhantak, csillagként hulltak a feledések titkába. Szemükben fény volt, most vakok árnyvonulatok. Nem néz feléjük az Isten sem Szemét behunyta, de rajtuk maradt az ujja. S a világ végén őket feltámasztja.

77

Gyermekkorom

A remény

Gyermekkoromban Nagyanyámhoz jártam Sepsére vakációra Péter Pálkor. Akkor érett a nyári alma naponta ott csüngtem rajta Oly boldoggá tett a kicsi alma, nagy volt a szegények álma, ide hallatszik most is a mély sóhajtása, s körbevesz az alma varázsa. Nem fürödtem tejben vajban csokoládé mámorokban, de a lelkem örökre ott maradt a baranyai nagyanyám almafája alatt!

A hallhatatlan reményem a szellemem folyékony aranya s az örömöm sejtelme a lélek kenyere Istenem a te fénylő Napod örökké megmarad. A világon látható épített formák mind összeomolnak, de az égi titkos misztérium hullámai hosszát kapcsolja be az emberi mély tudatba, az idő Törvénye fölé. Uram, az életem és a halálom tudata közé. Uram, úgy érzem az élet valamennyi jelentősége, összefüggése kering bennem, mintha egy falevélben hatalmas életfa lenne! S a nedvei a titkok örök valósága él bennem!

78

A kozmosz üzenete Az embernek születésének pillanatában fellobban benne az életérzés tudatos öröme, s a halhatatlanság örök tűzzé váljon benne. A rohanó időben az ember csak átrohan életén, s előttünk tátong a halál a civilizáció kételyes nyomán szellemi kultúra vénámban felgyúl a szellemi energiám, s távoli célok visszavezetnek a gyökerekhez létemben ömölnek.

Istenem Az ember Tetőled egy lepecsételt fény, s a Földön mégis sötétben él! Uram, tudom hozzád feljövök majd egyszer szép káprázatos fénnyel szilárd keménységgel.

79

Az Úr Az Úrhoz könyörög a szánalmas ember, s imádkozik újra s újra „Tizezerszer” mire az ég a sivatagot megszánja vízzel! Itt az eső lába meg van kötve, hegyek, völgyek száradnak tönkre s ha felhő az égen az ember elé jön, kincsek kamarája lesz a remény, s az öröm. Óh, megvakul az ember a sivatagban a sok fénytől s az élete függ a távoli felhő üzenetétől. Ó nemesség csepegő forrása ülj ki az égnek arcára s nézz le az élet sivatagára.

80

Benső hangok Agyam, hangom szavam reszket! Ki teremti a Földön a sok gyönyörűséget? Dicsőítem érte a pogány Istent. Ki teremti a létben a sok szörnyűséget? Egymást elemésztő vérengző az ember! Pusztításnak teremtett éhes, szomjas szellem? Azért él ő kéjjel, hogy földön, vízben, légben minden élőt elemésszen? Óh nagy égi, földi uralom égig érő isteni fák suhogása ringatják gyönyörű álmom.

Sivatagban jártam Uram,tudod Te régen már a vízért folyik az élet és halál! Ha az ég borúja esőt a Földnek nem kínál folyókat sorvaszt el vár rá a halál.

Uram Istenem Kérlek vigyázz reám. Vezesd a szellemem vihar veri a szívemet csak ő nyújt nékem védelmet Óh, Uram, ne hagyd, hogy őseim hite bennem tévelyegjen s a jajban elvérezzen. Óh, a hitük nagy volta visszhangja visszaszáll visszakiabál álomba ringató magyar álom. Őseim csillaga díszlett a mennyországon Óh, nem tudok élni sem halni, kihalóban az emlékezet vára Óh hazám, felhő borult Nemzetem fénysugarára. uram, kérlek tedd a sérült Lelkünk vigasztalásba.

Bölcselet A tudat homálya a mély révedésben kutatja önmagát. Valami súgja a megújulását, az ős erőnek áramlását! A gondolatok titkos hajtásai fényt rejtenek s föltépi szívét s a reménység sugarat bont a benső sötétben s reám száll.

81

Istenem, a mágus állítja A légben különös szellem forradalmak, szétvető energiák a létre rosszul hatnak. Él a kitörő döntő törvények ritmusa nyugtalan, erőtlen gyenge erők rezgésszáma a kozmikus szellemű energiák velük összecsapnak, lesújtanak. Istenem, tőled átvilágított negatív szellemek kellemetlen ütközőket képeznek az embereknek a jó és a rossz szellemek harca rezgő távépítkezések nagy alakulatai erjednek szövevényben alakulnak át. uram, de a te céltudatos fénylő csillagerőidet nem befolyásolják! Isten erővel törekszik tisztán igazin tehozzád! 82

Szenvedés Egyik síkon öregszel, másikon fiatalodsz tested beteg, a lelked felgyúl! Szenvedés a szenvedéstől gyógyul! A halál ne más fejlődés gyorsítás, az anyag lángban áll körülötted az atomok elnehezültek, ez korszakváltást jelez az emberek játszák a szerepemet.

Dallam Van egy dallam, amelyben sok rejtett mágia van. Fekvését a hangom öleli szeretetével, s ível a dallamban a csúcsra fel! mágikus alvadt káprázata feszíti szét,, s a kristályosodás beleég! S szatvikus fényvillanások a hang varázsából szállnak fel az ég felé, s odaborulnak a kristály érzelmű hangok az Úr lábai elé.

Ének Ekkor felizzik a szív csúcs Utána a lélek kiröppen, Innen a szemen át, a fejtetőn át, Vagy más szerven át. S mikor kiröppen, magával rántja a lélegzetet, a lélegzet magával rántja a többi érzékszervet. A lélek megismerésből áll, Megismerőt, Tudása, tettei Bölcsessége vezetik tovább az úton.

Levél Mint, ahogy a hernyó a levelet, Levél végére ér, összehúzza magát, Hogy átlendüljön a másik levélre. A lélek is a testet ledobva és a Nem tudást eleresztve, ő is így Vesz lendületet, az új kezdet előtt, Most a lélek egy új szebb formát Teremt magának, az ősök A „gandharvák”. Ők is istenek között Pradzspatinál az öreg istennel Brahmannál az Istennel, vagy Magas beosztásban levőknél! 83

A lélek A lélek a Brahman megismerésből áll! Lélegzetből áll, észből áll, szemből áll, fülből áll Vízből áll, szélből áll, űrből áll, fényből áll, Nem fényből áll,vágyból áll és nem vágyból áll, Haragból, és nem haragból áll, törvényből áll, És nem törvényből áll, tehát mindenből áll …

Az ember Az ember aszerint születik, újra Amiből áll, ami szerint cselekszik A gonosztevő gonosszá, jól lesz Az ember, a jótett által és gonosz, A gonosztett által, ezért mondják Azt, hogy az ember vágyakból van, s áll, Amire vágyik azt akarja, Amit akar, azt teszi, amit tesz Úgy alakul az élete …

84

Vége Odacsapódik, odajut a végén Ahova esze, és az érzéki szerve sodorta. S ha elfogyott, a tettek Égi jutalma újra cselekszik, Visszatér a Földre. Ki vágytalan, vágyai beteltek, Csak önmagára vágyik Abból nem szállnak el Az életerők, hanem Brahmanná válik. És a Brahmanhoz jut el, Ki minden vágyat eléget Halandó, s szívét se félti Örök az és az Istent Brahmant már itt a Világba eléri.

A test Úgy hever a levetett test, Mint a kígyóbőr Hever a hangyabolyon. A lélegzet azonban Testetlen, örök ez a Brahmán ez a Tiszta fény.

Remény Óh, a remény mily nagy Ő követel az agytól, kér! Sokkal nagyobb ő az Emlékezésnél, hisz a Remény lobbantja fel Az elékezést, s a vágy, hogy ami szép volt néki A lélek lélegzése, kifejezze Benne óhaját, így Lelked, hidd el, ő a tudatban Szentelődik a reménynek, S így küldi tovább az égnek.

Kedves Égnek, Földnek kedves Dolgokat csak az teremt, Ki igazi örömét benne leli. Az életet, az igazi célokra A hatalmas örömnek Szenteli a teremtése … Célját meg kell ismerni, Mert a kis dolgokban Elkopik a öröm, s a hit létrehozza A nagyörömét Akart megismerni Nékie kell szentelődni. 85

Szem

Az Úr

Mikor a szem a Mindenségre nyílik A lélek van akkor a szemben A szem, csak a látásra Eszköze, ha szagol az Ember,akkor a lélek Megy az orrban, Ha szól az ember, a Lélek megy a hangban, Ha hallani Akar az ember, A lélek meg akkor fülbe. Ha észlelni akar az ember, A lélek van akkor az észben, Az ész az Isten szeme, És ő az ésszel látja Az Isten szemével az Örömöket, és élvezi azt Lélekként szemlélődnek Neki Brahman világában Teljesül ezért minden Vágyuk, és világuk Teljesül annak minden Vágya, ki ezt a lelket Megtalálja és ismeri ezt Pradzspati mondta Ezt az öreg Isten mondta.

Óh, Uram légy Tanítóm, Tőled akarom A nagy dolgokat Megismerni, néked Akarom életem Többi részét Szentelni, Önmagam Hatalmasságát Segíts megélni.

86

Lélek

Igazlátó

Óh lélek, téged kérlek, Segíts, hogy életemben Néked szentelődjek! Mert lelkemből Lesz a lélegzetem. A remény, emlékezésem, A lélek kitölti A világi űrt, melyet Maga a lélek szült Belőle lesz a hő, s Belőle lesz a vízerő, A teremtés elmúlás Belőle lesz a levegő, A lelki eledelem, A szerelem, s benne A vágy, a tetterő, Belőle lesz az elmélyedés, Belőle lesz a megismerés, Az akarat, az eszme, A szép beszéd, a név, Lélekből lesnek A ettek, a szép igék, A lelkek csinálják A csillagok szaporulatát, Ő más dimenziókban is lát, Ő elsöpri a szenvedést, Átlépi a fekete halált, Mert belőle van Az égi és földi világ!

Az igazlátó Lát fent és lent a hatalmát Délre, keletre lát Északra, nyugatra, Az igazlátó látja A mindenség Mindig máson Alapuló világát! Aki igazin lát Az égre is kiterjeszti Gondoskodását Ő kedve szerint Más síkokat érint. Összekapcsolja a Lelkével gondolatát. És ki tudja, hogy a Lélekörömmel Pajkos, játszó kedvvel.

87

Ember

Gát

Az ilyen embernek Az isteni energiája Elfogy a magas égben Eltűnik a jótettek jutalma Az Isten világában, Aki úgy távozik, ki Megismerte Lelke igaz tiszta vágyát. A halál után Bejárhatja az Úrnak Sok ezer palotáját, Sok ezer világát! S a földi önhajszoló Birtokgyűjtő Kiskirályok zsarnoksága Nem üdvözül A mennyek országában.

Gát Mert a lélek a gát, mely Elválasztja a rossztól magát. A világokat szétválasztja, Össze ne folyjanak, Nem töri át éjjel S nappal, se öregség Se elmúlás, halál. Minden bűn Visszaverődik róla, Mert tiszta a lélek vágya, S bűntelen a Brahman Istennek világa, Ha vak, átkel ezen a gáton Látó lesz újra a fenti világon, S ha éjszaka lesz, akkor is Brahman fénylő napja Fogadja a örök Világosság áldáson.

88

Az ész Mert az okosság Az ész nedűjének Tanultságnak ünnepe! S a hallgatás, a Tanítványságon keresztül talál az ember lelkére, És aki gondolkodik felőle, mert Aki a fenti utakat Tanulja, méri, az a saját Lelkében böjtöl, s már Nem lesz romlandó, Mert a hallgatás a Gondolkodást méri, S így a gondolkodás Remeteségre ítéli! Brahmannak van két tava, Ára és Nnya, ahonnan a Lelkesítő vizek fakadnak. Ahol az ige szavától Csepegő a fa, s az Aparádzsita Az Atya, herceg királysága, Arany palotája és még Sok Prábhuvimita, szélpaloták Világa állnak. Aki Brahman világában jártas, Az szabadon él minden palotában.

A szív Barna, piros, kék, fehér, sárga értékel Vannak tele a szíverek, Ezek a nap színei Ezek veszik körös körül Két világot kötnek össze A napsugarak Kiröppennek, s az Ezekben bújnak A lélekből kiröppennek, S a Napnak bújnak. Az erők odajutnak, S ha az ember elalszik, S teljes elnyugvásban ez S már álmot sem lát, Akkor a lélek Az erekben búvik S védi a szívcsakrát. A tündöklő hővel Egyedül, s nem éri El a gonosz, eléri az Álomban, így megnyugvását. S ha egy haldokló Elgyengül az ismerősök Felismerését K övei a lélek, s az Ember ismeri, s lát Csak elmúlás után, Hagyja el a testet A lélekvilág. 89

A boldogság filozófiája A boldogság szó mit is jelent, mit lehet a szó alatt érteni? Ha olyan állapotba jutottam, hogy éhezem, szomjazom, s fázom, hajléktalan lettem valami okból, háború esetén, hajótörött, és ha jóllakok, eszem, iszom, melegszem boldogság érzete önt el, elértem azt az állapotot már nem szenvedek, s ha kilátásba van, hogy továbbra a helyzetem így marad, megnyugszom, s egy ideig örülök sorsom felett. S egy idő után szegénynek érzem magam másokhoz viszonyítva, s szomorú leszek, ha nem sikerül elérnem magasabb színvonalat! Elszáll a boldogságom, mert ez pillanatnyi boldogság volt, inkább örömnek is mondhatjuk. A boldogság az lelki, eszményi fogalom, a Földön őérte érdemes élni, nélküle üres a világ! Harc, szenvedés, küszködés, bánat, betegség gyötri az embert Ezer gond, nincstelenség, megoldatlan helyzetek merednek reánk.

90

Az ember Az ember, ha gondjait csillapítja rövid időre, ha evett, ivott, s nem esik eső a fejére elfogja az öröm érzete! A boldogság kis fénye világít lélekben, mely lelki boldogságot ád! Érte érdemes élni, halni és semmi másért A boldogság nyújtja, hogy el tudjuk viselni az életet, s az életben maradáshoz egészségesen szükséges a boldogság. Ehhez szükségesek a nyitva levő égi csatornák, mely áldást, harmóniát szór reánk, s hogy nálunk maradjon művészi fokon kell bánni vele, őszinteség, s ha gondolat ellenőrzése érezzük, hogy tiszta a boldogság megmarad odahaza, mert marasztalja őt az égi harmónia.

A szív dobogva A szív dobogva sír a némaságban, s hallgatom ébren a szívverésem a vérszínű jelében! Arcomra ér a Nap, óh áldott Nap arcomon én is megsimogatlak, tudom Isten keze simogatja arcomat, s álmodozik az alkonyat! S a szerencse szívemben csak hallgat! Fejem fölött a sikereket hozó bolygók már áthaladtak, s az éjben itt, s amott elgurulnak a csillagok! S egy percre megállnak, s mozdulatlanok, ha nézed őket sok milliárdok, árvák, s boldogtalanok!

91

Mítosz Mi volna az emberrel, ha nem lenne mesevilág, mítoszok, legendák, elárvulna az ember, világ… Mi volna, ha nem lenne jövő, jelen vagy a múlt. Mi volna, ha nem lenne a Földön titok A titkok tartják fenn a létet, nem tudjuk mit hoz a jövő, a titokban rejlik a jövő a régi múlt, amire nem emlékszünk s a tudat mély álmára hullt! 92

A titok s a jövő adja az erőt a kíváncsiság. Bennük rejlő erő kell, hogy én megküzdjek a jövővel, a jelennel is meg kell küzdenem, a jövőtől félek, hisz nem ismerem. A mesékben a múltunkat átéljük, feléleszti a mélységünket! A legendák nagy tetteket rejtenek erőket, hősöket, fennkölt érzelmet!

Fantázia

OM

Fantázia síkom mindig magasan halad, a tudatban összegyűlt dolgok lehet, hogy más időből jött századok alatt révedésben itt maradt a Teremtő mágia és a fantázia egy síkon találkozik egy meghitt randevúban, s kirobban egy vízió alatt, eléri célját és babért arat. Fantázia s a mágia vágya kitört a megvalósulásban és lát, észrevétlen a léleknek suhant a közelében.

OM, te vagy a teremtő szó. Univerzumuk teremtésekor hangzott el az OM. Szent Teremtő szó! Az igazságot, s a Teremtő OM. Istent képviseled Óh, ő hangoztatta e szó mágia jelet. Védelmet nyújt a Földön mindenkinek! Óh, ő képviseli a lélek harmóniáját az OM mantra az elme.

93

Mítosz A mítoszok a teremtő Istenekről titkokat burkolnak, amikor még itt a Földön Isten, ember egyek voltak, s az istennők szerelmükkel bennünket megáldottak! Mítoszokat fába, agyagba költők rótták ihletett állapotban, a világban szétszórták, a szentírások a költő papok víziókban látott isteni égi kinyilvánulások, lettek leírva

94

képírásban, hieroglifában, ékírásban, ős keleti szankszrit írásban, indiántörzsek írásában, Az ember egyedül elárvulva kereste, kutatta a teremtőt, ki magát soha nem mutatja, s az embernek járta, gondolata, s azért van agyunk, hogy fejtsük meg miért vagyunk és kik is vagyunk ezen a világon!

Halál árnya Örök lesz a naplementem órája, az ember rászáll a szívdobogásra. Számára lehunyt szemmel fekete marad a fény, elvész a halálban a világ! Az utolsó tűz porladása lesz a testből elszálló szellem kalandja! S jön a mozdulatlan jóság sugárzó, tiszta fénypillanata, érzelmében marad az emlékképben! S hallasz te, én suttogást a sötétben! Vagy visszhangok

jönnek feléd? Az alvilág titkos fenyegetésében, s a test nélkül a lélek már elszállt, nem boldogul a testnélküliségben oly nagy a magányos félelmében. Keresi folyton Istent a lélek. Látása a test nélkül a fényben is ő sötétben kiszakadva él s már többé nem találkozik az élőkkel. Gyászolja a testet, s a megalázó szégyent!

95

Lélek

A gyertya lángja

Óh, lélek az emberek világából valaki kirekesztett örökké téged! Fekete, vörös füst színű láng alattad az alvilág birodalom, halálország! De feletted drága kövekből épült mennyei ország! Keresd a csillag kapu ajtaját! Keresd az Isten birodalmát! Álmod tisztára mossák a vízmosások. Az égben nyílnak tiszta lótuszvirágok. Csillaglángok elvezetnek Istenhez! Drága, legnemesebb Teremtménye az égnek, Földnek, itt biztos a kapcsolatod megtalálod.

Szívemben a gyertya misztikus lángja Valami azt súgja, a lángoló gyertya a léleknek egy kis égi univerzuma. Színe sok fajta: piros, sárga, lila, s amint repdes ide-oda játékának van az emberen hatalma! A szemet magához köti, csalja, vonzza, magához ragadja Az isteni csendben, s rejt magában bűvös titkokat. Olykor szememben meghasad a fénye s csorogni kezd könnye körben – rajta egymásba üközve szemembe csempészett varázslata a változó színes aura! Felfedem benne magamat Érzem a lángokban a titkokat, s megmutatja ha figyelem a sorsomat.

96

Az elme Az elme felszabadulását Óh, OM te isteni szó Elvonod az elmém a zajos külvilágtól feltöltöd a testem a kicsi, nagy lelkem értékes erőddel s feltöltöd fényeddel lelki eledellel. Világossá válnak a titkok bennem. Nagyságod mellett életem egy homokszem a tenger vizében és mégis vigyázol reám az idő csobbanásának hullámzó vizében Keblem a titkaid rég tudni vágyó gyönyöre feszíti szét.

Gyönyör OM, tetőled kapja a gyönyörét, s az égig terjed. Nálad lelem az én örömömet! Az ihlet mi más, az égtől kihívás. A szó vala a kezdet a Himnusz a vers, az ember számára Te rendeltetted Atyám, tetőled ered. Égi hegyek hozzád OM Isten körmenetre mennek. Óh, égi lángoló hatalmas körmenet a neveddel Uram előlép az erőd az OM, a kezdet. Amit leírok te is olvasod Óh, OM istenem, te is élvezed.

97

Hold legenda

Csillagszóró

Én, a Hold az égre Csillagszóró gondolat már megint feljöttem. rak bennem erős falat. Eljött újra az éjszaka. Küzd önmagammal bennem Én vagyok a varázsfüvek mások fele ártalmas sarjasztója, gondolatok, s felém, ellen a lélek titkos orvossága. nem tűröm, hogy Halovány csodás éjféli madonna megerősödjenek, Homály és szépség között s leigázzanak a legdrágább, melyet a homály szövött a téveszmék s mégis éji csodás ragyogó az ég fölött. a magasabb forrást A sötét világ ékességének kioltja bennem a sötét neveznek ősidők óta engem. s a világosság sötétté válik, Az éj semmit sem érne nélkülem! s nem találom így Jéggé dermedt sötét félelem a járható utat, mely hiányzik! lenne a Földön nélkülem. Bennem él a titokzat, mely mágikus varázsló Kristály kehely, s ezüst hajó Ezüst tollat hullató hattyú leányzó, anya, hitves, királynő, világhódító Vonzó misztikus körtáncot járó Bennem leled a vonzás és vonzalom erejét s átadod magad nekem, mert vonz az erőm, szépségem, s a titokzatos, rejtelmes érzésem.

98

Közelség

Szó mágia

A közelségednek kerítő hatalma szerelmi szenvedély, felfokozott érzelmi állapota. Akadályok legyőzése feléd gerjeszt a vonzalomra Közelséged oly ritka Várom jöttöd minden rezdülő hangra, mint Vénus istennő várt a hazatérő Marsra az őskortól fogva … Szerelemre vágyik minden halandó E szerelmi varázs nélkül az ember árva, nélküle nem lehet boldog senkise soha.

Vizuálisan megjelenítve képviseli védelmet nyújt, s segíti a lélek harmóniáját. A mantra az elme felszabadítását szolgálja. Óh, OM, te isteni szó lenyugtatod az elmém, a külvilágtól szakítasz s megtöltöd a testet tiszta erővel.

Bűvölet Szerelem bűvölet behálózza szívemet Vonzásod mint a holdsugár körbe jár, s mágikus vonzerőd bénítón hat reám, de a szem ha nem lát a szív lassan elfeled, mondom régóta már neked!

99

Ritz Judit főigazgatónak szól az égi himnusz, óda Óda a filozofikus bölcsesség tétele Meditáció Ó a nagy asszony az Úr leánya Kinek érzéke csillog a vágyba, Hogy az úrnál az eget hágja, Óh a nap szíve mesés, gyengéd, Az Úrral jár és fogja leánya kezét, Ki fölnevelte a lelkében a napot Ki erőforrást nyert vele, S lelkében aranyozza a látást és a gondolatot A bölcsességet adják neki Az ős szülöttjeink, csillagos űrben Eggyé válik Istennel, éggel, S a bölcsesség folyékony fényével. Róla nem tud már leválni a nap parazsa Él az égi atyai körbe Szeretete hazamenekítette Az ég rendjébe S folyók, patakok futnak benne. Fénytől kihajt, s magához emeli az ég szeretetét S felkapja, mint szél a tollpihét, S elmúlik a lélek földi sebe.

100

Az ő szívét a lelke az égre menekítette A földön nem találja áldását Fénye nem tud már élni az ürességben Ahol a lét forrása tűnik el a sötétségben Fény-színt mágnes az ő szellemi ereje A kozmosz bölcsesség elrejtve benne, Lelke Istentől hevül érzelmében Behunyja szemét, s látja Az Úrnak fénysugarát, S mindig érzi és látja az atyát S vágyódásába a lelke Beissza az Úrnak fény aranyát Fölissza az ő lelke saját magát, S fénnyé válik az atyában odaát Óh ott, ahol a fényrezgések Harmonikus virtuóz zenét képeznek, Égi harsonák, lélekjárás-kórus ének Az isteni tűz ereje a mindenségnek Óriás műve a megrázkódtatás A berobbanás egy tisztuló mag cserjének Ő az óriása az Úrnak Ámen!

101

Mirjam Kumara Óh Istenem! netán álmomban vagy éberen belebonyolódtam egy tündérbeszédbe! Azt mondta egyszer nékem az Úrnak szent leánya Ő volt valamikor a kezdetben az égnek Tündér Ilonája és beszélt szent égi nyelven! Tíz-húsz szót, mely oly gyönyörű volt, majdnem transzba estem Transzcendentális gyönyör volt e legszebb élményem. Isten nevét hívta az ő szavával Tündér nyelve, ott lakott ő magas Deva várban Azt mondta ő az áldozó tűz Ő az élet tiszta életfája, ő a szeplőtelen tündérek virága. Eszményképe, hírnöke, hisz ő a Nap lelke!

102

Ha felébred elűzi a sötétet, félelmet az emberből reggelre! Ő a fényes zengzetesség forrása Tanácsára köré gyűlnek, ha valaki a végét járja. A fényparányokat magához vonzza Felneveli magában a Napot A teremtményekhez csendíti a dalt Előzi bennük a félelmet! Forrása a fény zengzetesség szétáradása a szentelődik az Úrnak Ő az aranyló lelkek tudója Nagyszerű élmény aranyfényű sugara! A bal szemében van Isten képmása a szeretet virága lakozik a szívben Őt fonja át Isten a szívüregében, s ezer hajszálér fut belőle Istenhez fel a magas égbe!

Akadály

Szellem

Legyőzendő akadályok erősítik a szerelmet. A torlasz, akadály fontos, hogy felduzzadjon az érzelem. Így van és volt mindig: tegnap, holnap, ma! A történelem korszakában az ember épít magának gátat, hogy a szerelmet élvezni tudja, s a reménytelen álmokat! Forróbb bennem a szerelem s a harcmodorom küzd bennem, a felzaklatottság hat szédülten, félve vágyom a szerelmi áramütésre. Agy erősödik az akadály legyőzéssel az érzelem s a szerelem.

Majd egykoron alámerül szellemem, mely törvényszerűn lát, feltárja a lélekspirálnak a lét titokzatos tragédiáját! A Földön a démon hatalmassága szedi sorra az áldozatát, követeli a vérplazmát, az idegen energiát! Sóvárgás, s szenvedély gondolat a démonnak kiszolgáltat. Feláldozom magam a fénynek, mely lát s visszatükrözi a harmóniát.

Dereng Lettem én a kegyes égnek ajándéka teli Hold kerek arculatán elmerengek és a vonzalmán ébren álmodozom s már újra a hajnal pírja dereng reám!

Mély gondolat A lelkem állandóan sértegeti a tévelygő testem. A szellemem mi sérthetné más csak a szenvedély tépte lelkem.

103

Démon

Isten

Csalódások ezer hulláma felcsapott a lelkem bárkájába. Sorra bántalmak érik örökké szívemet. Az emberek szíve felém kiürült, megdermedt. Már nem oltalmaznak sem égi se földi istenek. Így élni hosszasan rosszabb az alvilágban sem lehet, hát leszállnék az alvilágba Tüzes, égő glóriába, hogy megismerjem személyesen a gonosz démon szellet, aki behálózta a Földet és lehet, hogy eléri a csillagos eget!

Bensőmben rejtett erőm gyökere istenné tud tenni … ha a holdvilág testem felöld – vagy megfékezem, mint a párát a fény az égen. Az anyag a szellemmel nem találkozik sohasem El kell hogy tűnjön az egyik hogy a másik hatalomhoz jusson. Magam válok ösvénnyé, s így találom meg az utat a végén.

Sivatagi rózsa Olykor lelkem viharos felhők tanyája, szívemben fájdalmas ezer tövis szúrása! A pusztító szélvihar testemre a homokot szórja e kies lelketlen világba, mintha én lennék régóta a hírhedt sivatagi rózsa.

104

Antenna

190. Vágy

Az agy antennám a misztériumom a fejemen körbe hordozom. Bennem olykor a lappangó energiát homály borítja s így nem látok másik dimenzióban. Csak olykor a képzeletem nyílik meg az égi régióban, s a harmadik szem tudat sok embernek mutatja az utat s az érzelem világ kitágul, s átfogón lát! A világ tudat egyre tágul a Földnek új érzékszerve kapcsolódik be új forrásul. Időtlen misztériumok a láthatatlanság tudata örök tüze kigyúl!

Ne hidd, hogy meghal a vágy ha már kielégül. Ő konok s legyőzhetetlen ha táplálod a szenvedély megfog, mint lépvessző a madarat, s szokássá válik rövid röpke idő alatt! Kívánságunk alakot ölt, s ő ural, mi csak vagyunk a gondolatok ellenséggé válnak, s rabszolga bilincsben hurcolnak.

Melódia Az égnek mit vétetem? Az életnek mártírja lettem. Az áldozat mágiája már régóta ég bennem. Az önvalóm is kérdezi tőlem Istennek mit vétettem! A Föld hozzám mostoha Jöhet már felém a finálé, az örök fény melódia.

105

Szent folyó Szent folyó a hegycsúcsról folyik, szállva a zúgása, s a természet benne minden hangja. Víz hangsor lele s rezeg a tükre, mint élő lélegzőnek, s összhangban van a bölcsességgel! A víz folyama igazi harmónia …

106

Igaz álom? Létem anyaggá alvadt élet álom! Álmomban Kos szigetére lép a lábam A csillag óceánból kiemelkedő gyógyerőt és derűt sugárzó a kikötőjét látva s a szigetre besiklik a bárka. Próféták felsorakoznak isteni gyógymódjukkal hatnak a sziget közepén márvány oltár áll! Vakító fehérsége az égbe rajzolódik körben virágos mező, babér liget virít. Gyönyörű fáknak arany zöld levelei rezegnek s a napsugárba szinte csengenek, ózont árasztanak s elém terül az örök lét kéklő vize.

Oltár Szólít a lelki oltárom az életem minden órájába áldozat kényszerül reája. Olyan bálványok előtt áll, melyek elszívják az energiám. Ő a kivérzett lelki rabszolga, mint ahogy pereg a homokóra fentről lefele a homokot szórja ugyan úgy hull az erőm a mélybe az áldozat szívja el tőlem. Nem marad erőm testem szükségletére. Súlypontja nehezül a mély sötétségbe Fut a homokóra, nehezül az idő súlypontja. Én is erővel rokkanok előtérben – a hiúság kényeleme csak épp már megnyomorodott a szellemem. Üldöz a homokóra mutatója Tornyosuló sivataggá lettem. Körülöttem önmagukba csavarodó zsákmányt nyelő kígyók! Önzés börtönében merülő csoportosulók! A vérkeringés áramlatomban cirkulálnak … Belém kígyóábrákat operálnak. Nékem ezzel rossz sorsot provokálva szívják az energiát! Így építi a démon más erejéből az uralkodói hatalmát.

Fénytörés A szivárvány hét színe csillagszóró, színes álmok. Kirándulás a csillagokba, a misztériumba, a mágia varázslata, a fény melódiája, szerelem bűvölete? Végzetes vonzalom, közelség hatalma, a szív intelligenciája, a lélek rejtelmei. Üzenet a szellemvilágból. Átölel a fényözön Rejtett energiák Fénysorompó Árnyék tánca Fény szög a bolygók találkozása.

107

Mars a Skorpióban Félelmetes, magasztos tűzontó Állandó égő támadásban külső és belső marcangolásban Szívem a kétely és a vágy zárótüzét bocsátja mindazokra Tudom rég már: mert, hogy amelyek rezgésszáma szívem van, úgy fáj, támadható általa. megfagy benne a vágy. Ő a csillagok háborúja központja. Olyan mint egy rózsakristály Önmagát a legmagasabb tetszhalott, viruló szivárvány! lángban égeti s a mindenség Szerelmed életre kelti legfontosabb hőeleme. ha reá száll, mert ő a lélek madár. A törekvéseit lángostorral korbácsolja végig. Ami lappang, stagnál felrobbantja. A tévideákba mérget csempész. Minden szorítót szétlazít a Skorpió lángoló titánja a fényben az árnyék felé mutat, üszkös sebeit cudar gyönyörrel Szemed fénye mélyíti el a szikrázó intellektusában. Vallása a könyörtelen igazsága, Szemeiddel hatása a meztelen testen hordott rádium, lopod a fényt lényege rokon a rádium formulával! a csillagoktól. Bennem elűzi a sötét gondolatot s tisztítja felhőtől a Napot.

108

Igaz álom Testet-lelket gyógyító már maga a színe halad előre a nyomon hét lépcsőfokon a víz már a nyakamig ér kimos belőlem minden ártalmasat. Tisztul a gondolat, pezseg a vér, s lassan lebegek az élet vize felett, mely él, s ömlik belém az isteni gyógyáram. Kigyúl vénámban a fény lázam. Tudatom kitágul, szárnyat bont más dimenziókat nyit meg, s fényt ont, s felpattan a harmadik szemhéj határtalan erő ömlik belém, lüktet az ér s átmossa agyam a rossztól, fájdalomtól! A mérgező gondolat már el nem nyel, nem küzdök a halálfélelemmel. Megkapom az égi borogatásokat, s bennem felgyújtom vele a benső örökös napomat! Csukott kelyhű lótusz áll az oltár mellett s reá irányítom figyelmemet. Kinyílnak szirmai gyöngyszínűek. Az Istenhez nyúlik fel gyökere az égbe. Az önvalóm gyökere feloldódik a fénylángban, ki istenítve elnyugszom benne. Boldog percek ezek, mert újjászületek!

109

Varázs

Csend

Egyedül vagyok mégsem magányos. Őrangyalom körbe szálldos, ha elhiszem, hogy az életem titkos varázslatos!

A csend a lelkem gyöngy patakja Takarót sző reá a csendnek szárnya Ráébredek a titokzatos, mitikus önvalómra.

Utazó Egy életen át átutazó vagyok. Nehezek a csomagok. A fénysugárral vizsgálnak az égből. Lelkem világít a fénytől, s nem mutat ki fém elemet, s mégis észre veszik a csomagban a rejtett szellemet!

Nyugalom A nyugalom sötét csendkamra Kigyúl benne víziók valósága Eltűnik a halál mulandó árnya. 110

Kitüntetés Kitüntet engem az ég ha felnyitja reám a szemét s felragyog a feje mire a Nap a kitüntetés az rang lehet belőle szégyen holnap Jobb ha szellemem meztele marad az ég alatt.

Sejtelem A sejtelem valamit sejt már, aki tudja nem tud semmit a gondolat az mi körbe jár a lelket láthatatlan titkos érzelmek érintik s e titkoktól boldogan elnyugszik!

Jelmez

Szem

Édesem! Selyem réten harmat gyöngyében te vagy a meseszőnyegem. Szerelmed egyetlen gyógyszerem! Ne légy szomorú kedvesem, de lassan elkopik a jelmezem. Ne hulljon könnyed értem Úgy érzem nem sokára levetem.

Isteni a szemem Világmindenséget átfogó ha kinyitom megfeszítve feltámadást is mutató Nyílj ki szemem, fáj rajtad a takaró!

Kincs Pazar tested kincse borít be hullik fejemre, testemre lelkedből érzelmet reám hint. Csak ámulok sírva, nevetve. Az életem lehullt csecsebecse, hol található az értékek rendje? Az agyba nem rébe! Az égben? Isten és kőztem álok én elhagyom a világ színpadát, az élet varázstükrét. Nem érdekel a káprázatos lét. Hallgatom a végtelen selymes csillagok csendjét.

Harmat Szeretet nélkül az ereim befagynak, melegséget koldulnak. Szállj le rájuk égi meleg harmat!

Varázsszó A varázsszó olyan mint a varázsló. Ő vígasztal nem ver, nincs mögötte fegyver. Simogat mint a szellő. Ringató, altató tengeri sellő. A rossz eltűnik a jó tőle megnő.

111

Alkotás

Tudat

Olykor panaszkodom, hogy létem mostoha. Pedig létem állapota csoda! Van úgy hogy érzem boldog vagyok, s minden sikerül könnyen, s a sors nem is annyira mostoha, ha a homály árnyéka eltűnik a titkos lényemből! S a létem állapota lesz a csoda! A lelkemben, testemben mély tiszta levegő áramlik a duzzadó ereimben Isten lehelete, lélegzete simogat s lüktetve tőle, a lélek madár száll s énekel, égi himnuszt kreál belőlem sóhajtott örömmel mitikus égi tájra fel alant a vízben a tengeri csillagok úgy a mása az égen ragyog, mint idelent úgy fent! Úgy érzem bennem összeraktam Isten. Itt tengeri virágzó korallok szeretetben élő halrajok! A megcsonkított lelki mivoltomban tőlük harmonikus szeretetet kapok. Megrendítők e hajnali gondolatok. A szeretet hiánya uralkodik bennük, melyet valaha Isten alkotott.

A tudatom magasabb rezgését az extázis tüze váltja ki bennem. Ez a gyönyörű áram szolgálat borítja fénybe az intellektusomban dimenziót kreáló pályaudvart, ahonnan szárnyas fantáziám elindul a belső kozmoszomba felfedezés útjára a tudatalatti, régi visszahódítására. A bennem lévő misztérium csak a küszöbömig vezet onnan már átkapcsol a víziók látására – szimbólum pszichés többdimenziós beszédére. Itt a szimbolikus logika tudattalan régiót érint. Így a mély tudat ösztönök okult kiterjedésűek. Ez energiaforrás. A teremtő ideák médiuma kényszerítő erőket árasztanak Befolyásolnak mint a rádium Jól hatnak vagy mérgeznek, mint akár a Mars csillag a Skorpióban.

112

Magány

A szem

A kirekesztett magány képzete A szemsugár gyönyörű megdermeszti a lelket! fénylő Naphoz hű, Saját indulatossága mert ő is nap szerű. gyötrő hazug meghasonlást A Napot sohase láthatná, idéznek elő benne. ha nem lenne ugyan azon fényű! A kirekesztettség maró sava Sötétben a szem nem érvényesül, őt saját magát mérgezi meg. a felkelő Nap áramával egyesül! A boldogság élvezet vágyát névtelen bűntudat és halálos nyugtalanság követi, mivel a hajtóerő az anyag síkján magát erőszakkal próbálja érvényesíteni, kielégíteni, s ott megsűrűsödnek halmazállapotukban, s az isteni fény energiák is elnehezülnek, mérges szennyeződés részei lesznek… A psziché a négy elemmel táplálkozik: az égi tűzzel, az érzések tiszta forrásából merített elixírrel, a szűz földdel és a levegővel, amelyet Isten lélegzésének neveznek.

113

Mantra Misztérium királya a művész ujjá teremtő lelki táplálékot nyújt a művészetének szépsége a szavakban rejlő mágikus képek érzéke zenéje és színei hozzák létre, a kapcsolatot melyen át cirkulálni kezd az égi áram ember és a mindenség között, az örökké valósághoz fűződött égi köldökzsinór, amelyen a misztérium író, előadó, éneklő művész szívja magába a nélkülözhetetlen érzelmi mélységeket, melyek szuggesztív erővel a szavak felülete mögött rejtőznek a misztérium alkotó szövegeknél a rezgés mantrikus törvénye érvényes, mert a mantra rezgése magas dimenzió erőmezeje, amelyek a lélek hídján keresztül lépnek az anyag világ síkjára. AZ intellektusban felgyújtott varázsszavak ha az élő ember tüze árama hatja át őket ellenállhatatlan lendülettel valósítják meg tartalmukat!

114

Isten

Kéj

Pompában úszó Nap isten, tehozzád szól himnuszom! A fényedben napleányodként úszom! A Föld mélye is visszatükröz téged, a Föld és a csillagos ég gyűjti a drága fényed. Ha boldog a földi halandó lelkének fénye hozzád hasonló. A te aranyszekered az égen száll, félistenek, hősök száguldanak arany sugaradnak paripáján. Üdvözlégy csodás fényű égi óceán, kinek behódol miden titán AZ emberi lélek a te üdvödben felragyog, mert felismeri saját fényét, amit tőled kapott, s a múzsák terjesztik a világnak énekét.

Csak egyszer hallanám még ékes szózatát! Könnyes szemmel nézek az ablakon át, nem küld-e egyszer utánam még szerelmes pillantást, mely a szemében ég! Ne rabolja el egy rossz álom a gyönyörű kéjt, e szellem küldeményt!

Eredmény Nagy ég, mondd meg végre mitől lehet dicső az eredménye, mely ifjúságot öt az agg erébe s nemes létet visz a szürkeségbe! 115

Rezgő mantra Mantra, Istenhez rezgő ismétlődő búgó szavak. Nagy erőenergiát fejlesztő képességei vannak! Az agyat a felgyújtott tűz árama varázsszavak Erős lendülete hatja át s terjeszti a mágia tűzgyújtását. Nap erejét hordozó erős Művész ötvözetű szöveggel sugaras szerelem Isten. benső gyertya tűz varázsával Tőled kellemesebb Isten nincsen! mágikus zenei hatásokkal, A vágyba mártod arany ujjad melyek áthatnak az anyagon fúródik az ember szívbe és a titkos képzeleten, szerelemre gyúl tőle a vér s rejtett érzésvilágon, s a szívnek e gyönyörű gyötrelem s a misztérium a védtelen már többé elkerülhetetlen. meztelenséget érintik különös hermetikus törvények, melyek a műalkotásra érvényesek! Misztikus irodalmak az olvasóra akkor hatnak hajtóerők élnek bennük s az író híreket hoz saját benső önmagáról, melyek a mélységekből és az égi magasságból ömölnek elő. Az író a nyers anyagot mantrákká örvözi. A lelkében a varázsfogalmak beleégését a világnak tükrözi. 116

Misztérium A misztérium az írásművészetnek a legköltőibb és legzeneibb műfaja. Veled A misztérium író teremtő képessége célja egyetlen mágikus Veled a végletek közt élek szimbólummá egyesül az erő örvények bennem égnek s az örökkévalóságot idézi, a vonzalmunk robbanása amely mögött a múlt gyötrő szépségű tűzijátéka emlékezet élménysora feszül. tűz szökőkutak kéje E bennünk élő húrokhoz kitörő szerelmi extázis őrülése! olyan extázis férhet hozzá, amelyet szatvikus benső fény hevít át, mely a művészi kapcsolatból születik, s az igazság szépsége zendíti meg bennük a teremtő hang figurákat, amelyek lelkünk a sötétség és halál felé törekvő ösztönökben új, halhatatlanságot idéző Árnyék ábrákká alakítja át! A zenében és a hangban Olykor vallom,hogy a földi létet a misztérium költő szavak vakító fény gyönyör a zenei lüktetését is kihangsúlyozzák! izzító mágikus szépsége igéző bűbája szövi át. Olykor érzem az élet görcsös önkínzó játékát. Tömörülve követnek a léten át, ahogy a fény érzi mögötte a követő árnyékát. 117

Napleány

Szenvedély

Ha a szenvedély aranyát Nemes hölgy a Napleány. önti bódító Arany sugarak fénylenek szoknyáján. a lényünk legmélyén Piros ég alján ülve buzog a forrás folyvást. mosolyog az ég karimája, s csücske. Aranyköpenyét leveti estére A Nap bíbor csarnokába érve. Szövőszékben dolgozik az éjben. A csillagok mosolyognak a szövőszékre. A Napleány bátran vár a hajnalpír házban, A Hold hogy csillogtatja fátylát aranyos uszályát Mily szép hajadon lány a Hold. az ég és Föld birodalmában. Olykor ezüst sarlót a fején gyönyörű pártaként hord! Hosszú hajat szó, mely fénylő selymesen hat. Addig szövi míg feljön a Nap.

Álom Álom állapotban hallok valami bűvös hangot, csengő dallamos kicsengésű imádságot. Olvadó színek pasztellé szelídül a ragyogása Álombeli véső titkot sejtő homály állomása.

118

A vágy krónikája

Szenvedély

Olykor édes vágy ragad el, támad, mert vonz az epekedő titkos szerelmi vágyad. ilyenkor az ég vonzón reánk pillant. A Hold maga a varázsló lant az éj ölén ontja a szerelmet, virágos rét nyújt hálótermet! A vágy közt nem gondolunk másra csak a mámoros nászra, a fellegeket ilyenkor eltorlaszolja az ég arany felhőt borít köréd! Ilyenkor a szívünk lát, ébren éli álmát a szemünk az vak, egymás szemébe borultak s hajadon leng a bódító illat, amit a földi nyoszolyánk ad!

A szerelem önégető káprázata szenvedélye bódító mágiája gyönyör csúcs őrlő forgása. mélységben elmerít: s a kárhozatban a szívet marja a szerelem szépség papja!

Transzállapot Gondoltál már arra, hogy bekövetkezhet a finálé állapota? Ahol megjelen a köddé mosódó fény játéka a végtelen felé ringó érzelem elcsendesül, amelyben a lét már nem hullámzó személyiséged leveti utolsó leplét, s az éned kristálymagja szétolvad, mint a vízben a só kristályállománya, elmerül a misztikus transzba! 119

Korszak

Szerelem

Az életem végső korszakát Egy régi dalt magány és elzárkózás dúdolnak a szerelmesek. gubójában élem át Azt dalolják, hogy Legnagyobb harcmezeje ők fedezték fel a szerelmet. ott él a lélekben, Előtte senki még sötétség szövő az énem, nem ismervén a szenvedélyt, fény sóvárgást idéz a lényem. a szerelmet nem bírta A titokzatos kristály tisztasága senki élő Isten fia kapcsolatban áll a befelé fordulásba! És ez így megyen Fénymagot érlel néhány évezred óta. a kristály eszmével, Cseng a szózat a fülembe a lélek alkimista tégely. szüntelen halva! Olykor dimenziókon át terjengő hatalmas ideám lát, érett fénymagot észlel Határozott s szabad útjára bocsát. Eszme szövevény gyötör, Bennem szilárd határozott éheztet egy életen át! erők vegyülnek anélkül, hogy feloldhatnám őket Valami mindig zavarosan elerőtlenül határozott mágikus erő lendülete sem segít más irányú negatív erőkkel összevegyül a legharmonikusabb állapotnak feloldani sem mindit sikerül.

120

Energia Energia mezőm görcsös Különös szellemi forradalmak hatnak óriási erővel szétvető létformát adnak. Él a kitörő törvények ritmusa Életműködésem halálos magányban, elégedetlenség, életfogság, élem a sátán gonosz elvű poklát!

Mámoros reggel E lángoló önző korban csak csalódok E megvénült kebelnek már csak a mámor terem nagyot. Az Isten szikráját magában mindenki félti, de legtöbbünk nem érti, mily bámulatos nem tudni, mely nagyobb: a bűne vagy erénye! Ha a sár vérrel volt is bekenve, s az erő nyomta reá bélyegét, s mégis érzem létem világa törpeségét. Mosolygó arc alá rejtett bűneivel s a megszokás hazug erényeivel ily lehangolás köszön hozzám be mámoros reggelen.

Világ Már sokszor tehetségem megmutattam Vívni s lemondani is tudtam. Szégyen nélkül elhagyhatom e földi nyirkos helyem, már nem lelkesít semmisem! Mozogjon a világ ahogy akar Kerekét nem igazítom, ha leáll az sem zavar! Egykedvűen nézem botlásait. Nemesebbé vágytam tenni tudatos élveim Nyugtalan erők pihenni akar, a világ hibái már nem zavar!

121

Csillag Te is tudod a csillagod oldott mindennel kapcsolódó, lebegő nyugtalan, erőtlen erő, mindent elfogad s továbbad! Nem nehezül különös, mert szabad! Okosságod különös kissé körvonaltalan, Nyitottság a gyengeséged így energiaáramod veszélyezteted! Lényed, mint gyermek kedves, kiszolgáltatott, felületes. Kozmikus hadjáratok célpontjában részes. Támadnod nem lehet, mert nincs védelmi rendszered. A kísértés áldozata lehetsz! A régióid igen kellemes, alakod átvilágított, folyton változásban levő, lebegő, akár a felhő. Szerelmed vetületes köd játék.

122

Az életed változata mind sápadt marad, tűz nélkül formát ölt benned s elenyészik, semmisem marad meg! Semmisem döntő, csak langyos kiszolgáltatott a pokol képzeletvilágában. Kozmikus ragadozók erőgócok célpontja csillagod. Magadban ártalmatlan vagy, passzív jóindulatú, zsákmányoló hadjáratok célja az erőd leigázása és áthangolása.

Istenek Mily elhagyatottak lettek a templomi oltárok! Legtöbbjei mártírok! Kegyelettel meg kell óvni a romot A szószéknek nem lehetnek elavult eszmények! Ne legyenek áldozatok a száműzött istenek!

Nagy ég Rák csillag A Rák erő nélkül való korlát Felhőkben rohanó, égbe emelt fej s száj. Önmagában elmerült, kiszámíthatatlan, ütközők mérgei telítik a sejtelem gőzeiben oldódó rezgő tévépítkezések alakulata szüntelen hullámázásban, Kísérleti plazmák szétfoszlandó szövevénnyé erjednek, alakulnak át Céltudatos csillag erők szellemi baktériumok berajozzák. Benne háború folyik, egyik ide fertőzi a másikat Isteni erővel törekszik, hogy saját ideája legyen a győztes!

Ha meghalok a lélek tovább él, e kínos szent gyökér az égből nyert örökség, mely tenni vágyik folyton csatára kél! Fagyos világ e, reszketek elszakadni tőle, mégis szenvedek. Tárd fel előttem nagy ég rejtélyes szent könyvedet Törvényeid így majd ellesem. Ne legyen titok körülöttem!

Áldozat Az életben jöhetnek még rövid szép napok. Az Úr előtt áldozok. Az áldozat én magam vagyok! A világból úgy érzem nekem is van parányi részem, s a halált ahogy így nézem ül a trónon a királyi székben, a drága vér elfoly s várom mikor jön reám a sor! 123

A színek fénye A hangban élő a festménye a zenében nagyszabású a lényege. A „C” dúrban: győzelem, szabadság hangja van. A „C” mólnak: fehér szűzies, tiszta a színe. A „G” dúr, s mol: merev, komoly, agyagsárga a színe. A himnuszok itt kapnak sötétes árnyalatot! A „D”-dúr, s mól: ujjongó érzéki öröm színét kapja a narancssárgából. „Á” dúr, s mól: szerelem láng, báj, színe a piros, példája számtalan tavaszi opus. „E” dúr – mól: tündéri, remegő, hullámzó, varázslatos, színe rózsaszín, pasztellkék és tavaszi zöld. „H” dúr – mól: kétség, küzdelem, erotika, vágy, elégedetlenség, a színe mélybíbor szín. „Fisz” dúr – mól: sátáni vulkánikus gyötrő rabszolgaság, színe feketés vér színű. „Desz” dúr – mól: befelé forduló, érzékeny, színe pasztellkék, simulékony. „Asz” dúr – mól: fájdalom, zavar, panaszos, de ott él a türelem is benne, színe hűvös kék. „Esz” dúr – mól: uralom, vak áldozat, halál színe asztrál zöld, démoni, örvényes. „B” dúr – mól: nyers, nehézkes, reális, színe barnás zöld. „F” dúr – mól: elernyedés, nyugalom színe arannyal átszőtt smaragdzöld. 124

Varázs

Csata

Az ember ha szerelmes olyan, mint a királyi sas. Száll az ég felé, boldog s szabad. A lelkem is ott száll Boldogságot kutat, s mégis félek, hogy varázsa felkap s elragad, s tudom szeretni nékem nem szabad!

Reménytelenül csatázom Istennel és a saját végzetemmel! Ha netán síron túl megbékélés szellemem, lehet, hogy leveti a kor véres csatás porát! Az örök törvényt, hogy min alapul a lét nem tudom meg sosem, sem itt a Földön, sem odaát!

Való álom A szél az ablakot becsapta, el a szentelt küszöbömről s szemeim nyitom egy rém alakra. Óh, szólal meg kajánul: nincs olyan ház ahova nem ér el a halál csontváz. Ott élek minden rosszban, szépben. Ott vagyok csókodban, ölelésedben. Édes vetés, fanyar gyümölcs Kígyómelengetés vagyok a kebleden. Jöjj álombeli rém alak: Isten segíts ha meghalok!

Érzés Óh, a szerelmi érzés mily titokzatos égi nagyszerű törvénykedés, melynek lényege, s teste nincsen melyet a természet eltagad. Nincs ellentéte, nincs rokona, nincs ami védje, s mégis a külhatás ellentéte, az ami hat a szenvedélyre, s a titkos homályból vonzón előjön a szerelem rejtélye!

125

Isten

Szenvedés

Vezess Isten új létre Téged ajkam mindig dicsére Eretnekek alvilági képe Bűn bélyegét sütötték az élvezetre Hiába űzök szent eszméket Ördögi jég kebellel! Lovagi erénnyel Nagy eszmékbe ha szökök Ott is az ördög már szíven döfött! Mutasd meg Isten a te kegyes országodat! Itt a Földön már annyian becsaptak! Vezess új létre, hogy megtaláljam magamat!

Félem, mily iszonyú lehet a megsemmisülésem. Tudom, hogy élek, hisz mindenem fáj, szenvedek. Olykor a szenvedés is türelmes még boldog is lehetek, ha közben ölel a szeretet!

Elmúlás

Álmodás

Szörnyű e világ! Csupa kiábrándító! Tán a Nap is elhunyni készül! Olyan piros mint egy vérgolyó. Nem sajnálok itt hagyni a Földön semmit! Az életem harcát végig csatáztam, csupán meghalni jó!

Álmodtam csupán, vagy éppen mostan álmodom? És ki tudja több-e az álom mint a lét! Csupán egy perc, mely a holt anyagra száll, hogy azzal végképp szétbomoljon. Miért is e percnyi öntudat hát? Hogy lássuk a nem lét borzalmát!

126

Látomás

Erős

Rettenetes látások gyötörnek Ha lelked erős, szíved emelkedett, Nem tudom mi bennük a való! alkotásra hív a tér. Óh, mondd Uram, milyen Ne vonja el az ég a vezérkezet, sors is vár reám! majd a szózat zeng feléd, E szűk határú lét mindenem, dús tettek átitatják életed! melynek küzdése közt Vigyázz, mert a zajban lelkem szűrődik, elnémul az égi szó gyorsan! mint a bor, midőn tisztul a Földre öntsd, Uram, ha elmegyek egykoron Vagy a nemes italt jobbra rendeléd, vagy megy-e előre tőle ember fajzatom? A trónodhoz nemesen közeledjen, ne mint holtra fáradt barom, mely nem tud kitörni a karám ajtaján!

Szív

Jutalom

Szívem tiszta lelkülete az érdek mocskát a szívéren keresztül itatja, megszűri, dallá és költészetté szövődik a balsorson vigasztaló géniusz őrködik!

Van-e jutalma a nemes kebelnek, melyre olykor mosolyog az ég s az alvilág meg nevet a vérhullatásáért!

127

Isten

Szavak

A vágyó szememtől a titkot Isten eltakarta, hogy a Földön csak pihen a lelkem s örök idő vár odatúl a mennyben. Nem erény a Földön szenvedni, ha az eszmének nem volna szárnya a múló perc elvéről lemondva. Így jövőm ködön csillog át a percnyi létem súlyától görnyedek, de emel a végtelen érzet, de elragad a büszkeség. Így korlátozhat az arasznyi lét! Így bebiztosítva a nagyság erényét! Nagyság erény így vezéred e két szó megtestesült előítélet, s őrt áll a tudatlanság mellett!

Ne hatnak meg a nem őszinte szavak. A hamisság emelt büszke fővel kacag! Nem leszek szövetségese, mely eszmét s izmot öl! Ne hatoljon vérembe a hamis szennyes lég, mely a kínok padjain már nem keresi a törvényt!

Csatatér a Föld Óh, oly sokszor elmennék a mennyek országába! Nincs már erőm a földi csatára! Lehet, hogy ott se lelém a boldogságot! Lehet, hogy újra a Földre vágyok?

128

Fény Csendes éjben az eget nézni olyan mint egy nagy szív, amely a boldogságtól dobog, s mintha az impulzust tőle kapnák a csillagok, melyek reánk küldik a sugarukba az energia kristály fényű atomot!

A szív

Ördög

Azt mondják, ha a szív egymástól elszakad megint könnyen összeforr, s repes a boldogságtól, ameddig nem tudjuk, s újra, s újra fáj ha elszakasztjuk!

Csodálatos olykor az ember szívében alkímiai folyamat vándorol! S az ember hő kebellel eseng, epedve szerelem után. Csak figyel, mint egy naiv gyermek bután, s csak rakja a szívében a szerelem falat. Rájön, hogy csak kínt arat. Az ördög jeges keble küldi reánk az átkokat!

A Nap Feltűnt az égen a vereslő Nap, mint egy óriás oroszlán. A Merkur és a Mars csillag egyesülni készül a hatásán! Így az égen a szent menyegzője egyben dicső eredménye, mely ifjúságot önt az ember vérébe, s nemességet küld az emberek szívébe, s így erősödik benne a Föld szelleme!

Tündér álom Az ember szívében ott él a gyermekies tündér álma, mely az égből kísérte ide le a földi világra. A lég hullámain mosolyogtak reánk mentő angyalok ezrei fölül. Testvér csókkal köszöntött a Föld szelleme a lomb mögül. Mondd meg Teremtő kérlek az anyag falak hova tűntek? Hozzánk már nem beszélnek! 129

A magasztos fény agg ura

Ítélet

Ó én, Ohm Merkar agg ura Én az áradó fény erő vagyok Én vagyok a Mag úr magja Ős fényes erő árnya Az Úr népe, faja, fája Ó hajnal könnye Csírákat hajtó titkok titka Titkokat rejtő világ gyönyöre Tűzzel teli lelkem gyökere Lángja körben rejtőn jár, Ó Úr fény világa Előlép a földi jelenlétemből Tőlem elválna a titkos árny Áradó fénymagom vigyázz reám! Ne legyen sorsom bizonytalan A Földön a lépésem Víztükör bennem A Hold arca A titkok bennem az őr harca Gondolatom elégetném előle, ha tudnám, hogy hamuvá vál az Úrnak világában. Élősködök itt a Földön Napról – napra lopják az erőm! Elmegyek óh Uram hozzád ködfolton is az égi árnya, Az ég arany kapujába.

Mit tegyek, hogy az élet elveit fel tudjam fogni? Nehéz a Földön az éj hűvös szelét kiállni! A bűnnel szívem roncsolom szét, s vonom magamra a világ ítéletét, s nem tudom meg sosem, mit szól ehhez az ég! Törvényeit már ellesném, hogy megnyugtassam lelkemben élő előítéletét.

130

Hatalom A közelséged hatalma jön bennem föl égő máglyát rakva a mágia ravatalra. Felfokozott érzelmi állapot ledönt köztünk minden erős korlátot, melyet legyőzhetetlen akadály rakott.

Transz fény derűje A múltban a tudat alatt az örökkévalóságot írásomban elmélyedésben az örökké valóságot idézem! Élménye feszül az emlékezetben. Az extázis fénye hevíti át a Teremtő igazsága lát, s fényfigurákra vált át Ösztöne pillanatra elüldözi a halhatatlant A titkok lüktetése kiható fénye Elmosódó ködfigurákból ábrák születnek Az érzelem transzállapotba lép Levezeti az énem leplét, felolvad a kristály állománya és az éned énem elmerül a titkok varázsába.

131

Hajnali elmélkedés

Illúzió, érzelmi törvény

Bolyong a képzelet, akár a névtelen szelek Becsavarogják a gondolatok eget, Földet, a mindenséget. Fölöttem a csillagok is gyöngyszemeket reszketnek. Az ösvényen följebb lépdegélek Ékesek lesznek a valótlanok Titkok közt lelkembe siklok, s magamnak vigaszt adok. Összeolvasztom a valótlant a földi valósággal Tükörré varázsolja át a napfény a lelkemnek árnyát. Kérdem magamtól fent és lent Mindkettő valótlan valóság, s írásba foglalom a világnak, embernek cseppfolyós árnyát. Írhatok még verseket ezret, s nem tudom eldönteni se én, se tudós, se más a nagy titkok nyitják a Teremtő kulcsát. A szélben odakünn bólintgat a fűzfa ág reám vissza.

Mi is a szerelem a vágyával, a szépséges, erős világával? A szív boldogságra lel A lélekkel együtt ünnepel. A felhők közül kilép a Nap Vége van a tegnapi búnak! Óh, de olyan ez, mint a lopott fény, mélységem meleg rejtekén csillan az illúzió, a fény. Óh, mint napkitörés rád vetül a lángörvény! Óh, a szív ilyenkor csenget. Eloszlatja a sötétséget Olyan ez mint a védelmi ének Napfényből kibúvó költemények. Hangtalan varázshang reám adja az izgalmat, belém vés álmokat egy perc alatt, de lehetek akár arctalan áldozat!

132

Eszme

Kárpát medence

Óh, lényemben zörget érzem a fénylő eszme, mintha a lélek fényt termelne! Magzat gondolatok átvonulnak, csillagok százai gyúlnak! Óh, a mély csend körülleng, élve átalakulok ha fény földereng! Bennem egyszerre az eszme leng s a vérkörökben a Föld is körbe reng! Mily sok kellemet vesz itt a Földön körös körül, s az eszmém ha boldoggá tesz a szívfok járványként örül, ki sem hűl. Óh, lelkem csak menj előre semmitől sem félj, mint nap kitörő szeszély. Csak a fényre fölfele lessél. A fény szebb sokkal az estnél A bölcs imája él A főnix madár hazatér, s a Föld és ég rendje bennem összeér. Édenen túli táj lelkembe hatol és hazatér!

Óh, Kárpát medence Te szomorú bölcső Ma van Kétezer-tizennégy Január tizenkettő. Az égen ásítozik sok-sok álmos felhő. Koszorúban tolonganak sorakozva jobbra – balra, s a feledésben mennek az idő fátylán elnémulásukban. Ma Ernő nap van A szél szanaszét hordja a neved, mint szent éneket, s dúdolja a múltat, jövőt, jelent. Feledésbe mennek népek, nevek, nemzetek és a csillagfények összekötik eget Földet! Mesélnek a képírás jelek! Lelkemben őrzöm nevedet. Óh, káprázat szülte álmok Legyen neved Istentől áldott Angyalok és csillagok ti reá vigyázzatok!

133

Szellemi élet a csillagok közt Halottak napja Óh, lépj elő lélek békéje Te szeretetből fakadó áldás Eltávozott családom Odafent az égben, nem más mint soha ki nem hűlő csillagparázs. Az gazságban érzem, mint égi jel, kihajt a tudás! Óh temető, te megnyugvás! Óh, te boszorkányruhás! Te vagy a világ uralom rejtélye Óh, te a háborgás! Óh, lélek lásd más bolygókra visz a vándorlás! Óh, halottak napja Te őszinteség ünnepe! Istennek óriás üdve, hangja, a titkok égi üzenete, remény sikító pontja! Óh, idő, te reménytelen lángok fala Vértől kiszáradt fejfák hegyet raknak a lánghullámok égő falára Bennem családomért álmok égnek Rejtély marad mindig az elmúlásnak hulló lombja végleg.

134

Halottak Óh Teremtő! Tőled kérem számon A világ nem más, mint egy dermedt álom? Vagy a világot én is álmodom, vagy te álmodod, hogy én élek és sok-sok néped mind boldogtalan! Képvisel mindenki téged, s a haláltor az ünnepélyed, vagy a rossz tetteinkért óh, végzetes az ítéleted! Atya, Fiú, Szentlélek osztod – szorzod mennyi milliárd élőlény annyi számú halott, az égen annyi milliárdban rejtőznek a csillagok, ős erő isteni fényszóró Óh, a lélek csodálkozik csendben száll a szerelmetes csillagok meséje. Emberi hamvak közt sír a Föld rezgése Megölt földi csillagoknak fájdalmas az ének! Halottak tengerében a hervadt koszorúk is Rettegőn múlnak el. A Földön mindenki vándor! 135

Óh legyek Óh Isten fakadó forrása Óh legyek olyan mint a vizek árja, mely kőkorlátok közt is folyik, ha elakadt új utat tör, tovább visz Legyek az Úr fája, Orfeus, ki újra élet a pusztulásba, mely szent, ő az Isten Szent ringató karjaiban, s az álmok istene ringatja a borostyán szunnyadó álmában. Óh illúzió, te élő fény engem téged formált a formálatlan víz, az isteni óriás láng! Lehet puha, kemény, mindent legyőz, ami útjába tér! Feltartóztatni nem lehet Az isteni óriás szellemet!

136

Isten szellemköre Óh, ősi isteni szerető emlékezet Te fényláz, látom a szent születésed hasadó világát! Óh, ég és Föld, te vagy a hit Az isteni erény ha keressük bennünk folyton világít! Óh, elmúlt szeretteim az égő lefátyolozott titok Óh hit, te óriás szent ki rajtunk segít! Isten oltalmában a reményben rejlik Óh szeretteim, lehet, hogy üldöz titeket valaki! Egy más tudat, egy más hit bolygóktól bolygókig, hogy a küldetésed fényűzésekben mérjed! Óh drága szüleim, szólít az értelem! Fel kell szállnom az éterbe Egyesülni kell csillagfényemmel Csak így tudhatom talán meg mi van veletek! Csillag utcákat kell járnom, hogy megtaláljalak titeket. Szeretettel ölellek benneteket és férjemet addig is míg Isten felszenteli szívemet. Az világít mindenkiben 137

Ima

Kelet

Ma Február elseje Ahol a Nap fölkel Lehunyta szemét a Nap Az Úrnak laknia ott kell! A szív magányában sóhajt Keleten az erény száll Nagy hópelyhek hullanak. emberekre, magaslatokra. Óh, mily sötét az éj! Ott van a bölcsesség otthona. Szomorúan nézek elém. A szűzi tiszta fényt fölissza Óh, fénysorompó a táj, s az emberi lét! Lelkem Isten imádó! Ott a szenny lecsukja szemét! Színes adonis pillangó Óh, legyek én a keletnek leánya… ma tizenhat éve veled boldogságom leljem repült el a férjem! az Úr magasztos fény tisztaságába. Akkor is esett a hó. Óh, kék ég, te selyem szatén A ködben nem látni Keleten leljem meg a fenségén a napsugarat, hogy fölkel a boldogságom mindig én! Ködös felhők indulnak Az égi úr várának szent küszöbén bosszús útra tervekkel, áldozom az Úrnak keleten én. hófúvásos széllel. Óh, kitisztul a lélek itt Olykor fényfoszlányt hoz a saját fényhevülésén. felém az északi szélben. Fejem fölött nézem a plafont Aki fogta a kezem eltávozott. Küszöbömön gyászol a csend A szívemben fáj valami odabent Hova lett a titán szerelem, mikor megakadt szemed a szememen. Vigyázzon reád az ég, az Urat kérem Ámen. 138

Levelek tánca

Rohanó idő múlása

Az idő november vége fele jár, minden faág kopár. Lombot, levelet száműzte a gyér napsugár. Őszi tangó él most már az ember hitének fáj e gyógyító szálló némaság. Valahova mennék óh, ahol vár a fájó emlék. Körülöttem sok távolság sok-sok idegenség, mintha egyedül álló szomorú fűz lennék, s mégis szűzies szépség benne krizantém illatú gyógyító bűvös keverék, sírokon hervadó szertartásos emlék. Őszi könnyből írt versek arcom magánya, óh, lelkemnek magam érzem Istenhez közel égi szentnek! Kitisztult arany fájdalmak haldokló tánca szélfutta levelek csendes repkedő avarában.

Az idő rohan és kinevet téged, engemet. Ellopja szerelmes óráim, éjemet Óh, szerelem érzelmem virágot lenget! Óh szép, erős szerelem csillogtál felém melegen, s elvesztél, elsodort az idő rideg foszladozás idején! Megcsúfol az idő ő a vezérem, lassan csordul a vérem Óh, lopott fény elvesztél! Tömény babér illat elszállt az idő emlékén! Úszik a bánat a halott virágok tetején!

139

Óh, lét fényem Óh, lét fényem! Te drága, szeretett törvényem! Ne járjak összetört lélekkel a Napnak fényében! Kizárok minden rossz gondolatot, s a szeretet bennem föléled, a fényforrása előre vezet! Mosolyog az Úr bennem! Nem merül a mocsárban el, fölhatol a csillagokba fényszintem. Tisztulási folyamatok működnek titkok közt bennem. Kutatom a múltam anyag elvű gondolkodás többsíkú szent fényű gondolatomban! Önmagamról szőtt álomképzeletek jönnek. Fellobban bennem a boldogság vágya Az ég ösvényére a bolygók zarándoklatár – neki virágok.

140

Önmagam Óh, Uram ott ragyogsz fényemben Óh lángoló árnyéka is tiszta érzelmemnek titkos az arca! Bolygókkal harcolok sorra Költői vágyott szabadságra ajkamnak legyen hatalma, szívemnek szökőárba harca Óh, a végén igaz örömöm lesz, igazgyöngyöm Célom fényben ér, nagy csendülő lesz az örömöm rálelek az ihletett égi fényre, a menedékre, a Földön égi tükörképre. Óh fényes, éltető szentélyre! Szívem mélyén halk dal szeretetkötél, ős hitem lát s hall Óh Uram! Találkozom önmagammal!

141

Ősi szonett

Ős tüzek

Sárgult falevelek rezdülése, suhannak a hűvös légbe. Kottázott fejek ébrednek minden kis levélbe. Üvölt a vihar a hegytetőn kavar az elsárgult avar szívemben bánatot kerget Az Úr sugallata óh, bennem mélyen éled, s újra a ligetbe érek! Én vagyok a levél, a fa, én vagyok a rezdülés benned szépségem szívedben, lelkedben újra, Én vagyok benned az Isten maga, s én vagyok neked, nekem a világnak rejtélyes központja!

A Nap vére lüktet minden apró sejtemben! Sugara kihajt a lelkemben, s belém hömpölyög az élet ős föltámadása! S káprázok a szent gyönyörnek zivatarában. Életem telítve titkokkal! Óh, fény, ott ragyogsz fényemben, halálomban. Legyen ajkad próféta. Legyen maradandó, mint a Nap föltámadása! Ne legyen sosem üszkös az álmom Csillagok gömbjében él a költői gondolatvilágom! Körülöttem óriás terek, tengerek, s kihunyt emberek, sok halott régi nemzetek, szobák, istenek!

142

Viruló élet Óh, viruló élet Égből indulsz s gyökéren állsz Földtől az égig! Benned az Úr neve OIX Felcsendítve megszentelődik Hódolok a Nap arany fényének Ő adja a tündöklő leges-legfőbb menedéket! Millió sugarával százezer felől világít! S a fény sugara a Nap óriás lelkében éterből, Földről életerőt röpít s a lángja megtermékenyíti az óriás mindenséget! A Nap arca lélekből születik, mint ahogy az emberi lélek tudata nélkül beleszáll a testbe úgy a Nap is a lelkével életerőket röpít fényével a mindenségbe!

143

A bölcs Egy igaz bölcs ember tudatában Isten életerőt kap s halhatatlan Ő elrendeltetett az égtől szíve, lelke szolgáló varázsigék fényétől, földből, tűzből, égből beleszáll az isteni szó, óhajai valóra válnak az égből, Napból beleszállnak. Az isteni szó – óh az a tökéletes gyönyör. Óh, általa elszáll a gond a vízből, Holdból jön létre, az isteni lélegzet! Szakrális egek világa óh, te vagy szép napkelet! Érzéken túli ész, s szellem Óh a lélek, te megnyilvánulhatatlan Te legfelül vagy, Te halhatatlan Felette az Úr áll Ki őt megismeri nem éri többé halál.

144

Virág Ne hervadj el bennem lelkemnek virága képzeletem színesítsd váltva Esti tűzben legyen égő az érzelmem Hasson a szívében kiért forrong a vérem. Ég ős fényén érkezett hozzád szerelmed Halljad szomorú versemet Vihar süvít a tengeren át! Szerelmünk úszott kéklő tengeren Óh az illúzióból fel kellett ébrednem Óh a lélekben él a mag Óh adjál kérlek nyugalmat! Ha szomorú nem jön ő elő csíraképtelenné válik Szeretet szabadítja fel lelked virágzásit!

145

Úr tana Alen mao heja netan Az Úr bölcs tana igéről igére száll az ég áldása a tudás fáján hál, az áldás a lélekre rátalál! Óh felnevelem majd a lelkemben a Napot, s a lélegzetem sóhajt, ki vagyok? Az anyaméh királynője, óh a Nap a világ hőse! Szeretetet ad az ő titkos lénye! El nem éri őt senkinek szeme Az Úrból kiszakad óh a lélek! Leírhatatlan öröm másképp őt nevezni Óh ott bent van az üregben, s ha boldog repül, fénylik gondolata születik, s ő belül időzik. A sötétség túlpartjára Istenhez énedet ő vezeti!

146

Égi erő Óh az óhajomnak minden vágya legyek én az Úrnak égi díszpolgára. Lelkem óh legyél példa! Igazgyöngyöket tegyél a mennynek asztalára. A felhők közül lépjek elő, akár a Nap s neveljem fel a szívemben a sok ezer áldott sugarat. Virágméz ízével ne legyen szívem rejtekén hamis, lopott fény! Nem kell nékem soha a Földtől tömjén, illat, babér, ha úszik a bánat az ég tetején! Óh Teremtőm, legyen én Orfeusz – az ős úr fája, gyökere – az égben él

Földön legyek óriássága! Voltam netán? Fáraó! Az ő úr fája – faja java! Ha felnevelem bennem a Napot villámcsapásként sutba vágom a földi bánatot! Nem él nékem elkárhozottul üdvösségbe ha úszik szívem életköre napkitörésben. Óh Isten, ott vagy te fényemben, halálomban! Időzetlenül lengsz Uram körben a gondolatomban! Csillagok közt hangtalan lesz a végtelenség hangja, arctalan lesz a Hold arca! mögötte a Nap arca megáll majd egy pillanatra.

147

Tartalomjegyzék Szeretet Kigyúló gondolat Áradat Armagedon Szeretet Ambrózia A világi csalódások Tűzvész Az égi törvény Isten Az ég áldása szálljon reád Professzor Makra Lászlónak Az Úr hangja Csend Reggeli elmélkedés Varázs Az ige a szó Égi szó A kezdet A tudat fénye Égi dísz A törvény igazsága Óh égi törvények Rablánc Érzelmem Ízisz Osiris A tudat sík Szenti Tibor Pompa

148

3 4 4 5 5 6 6 7 7 8 8 9 9 10 10 11 11 12 12 13 13 14 14 15 15 16 16 17 22

Áhítat A lélek történte Remény Szenvedély A teremtő fénye Álom Halottak napja Gyötrődés Helyes út Ábránd Veled Hold II. Világ Aratás Gondolat Múzsa Csillag Harc Hold Az idő Jelenemnek A Hold és az ember Az elmúlás Esőcsepp Nevem Nimfák Tollam Ősz A Föld

23 23 24 24 25 25 26 26 26 27 27 27 28 28 29 29 29 29 30 30 31 31 31 32 32 33 33 34 34

Fények Ernő-nap Ernő-napra Isteni szentség Elmélyülés bölcs üzenete égi páromhoz Ékes szózatom Gondolat Regős Puszta A tél Atlantiszi nép Törvény Világi trón A tél Tűz Tél Hideg Tragédia Élni Regős bölcsesség Gondolat Az ég Ember Szerelmes levél Halottak napja I. Halottak napja II. Karácsony Földanya Levegő Tanya Tanya boldogsága

35 35 36 38 39 40 41 41 42 42 43 43 44 44 44 45 45 46 47 47 48 48 49 50 51 51 52 53 53 54 54

János-nap Istenem A Föld Ezotér láng Szív írása Álmok Tavasz Tanya Kelet Az ember A szél Régi tanya Nagyanyám Puszta Tavasz A szél Egyedül Álom A Föld Regős A szív Angyal Gyönyör Zöld pázsit Hópehely Óriás Virul Délceg Érzelem A nap A föld Igazság

55 56 56 57 57 58 58 59 59 60 60 61 62 62 63 63 64 64 65 65 66 67 67 68 68 69 69 70 70 71 71 71 149

Csillagok Harmónia A Hold Titok A Fény Szeretet A nap Szekér Hajnal Jelvény Tavasz Ének Isten Húsvét Végzet Hold A lét A Nap imádata Gyermekkorom A remény A kozmosz üzenete Istenem Az Úr Sivatagban jártam Benső hangok Uram Istenem Bölcselet Istenem, a mágus állítja Szenvedés Dallam Ének 150

72 72 72 72 73 73 73 73 74 74 74 75 75 76 76 77 77 77 78 78 79 79 80 80 80 81 81 82 82 83 83

Levél A lélek Az ember Vége A test Remény Kedves Szem Az Úr Lélek Igazlátó Ember Gát Az ész A szív A boldogság filozófiája Az ember A szív dobogva Mítosz Fantázia OM Mítosz Halál árnya Lélek A gyertya lángja Az elme Gyönyör Hold legenda Csillagszóró Közelség Bűvölet Szó mágia

83 84 84 85 85 85 85 86 86 87 87 88 88 89 89 90 91 91 92 93 93 94 95 96 96 97 97 98 98 99 99 99

Ritz Judit főigazgatónak Mirjam Akadály Dereng Szellem Mély gondolat Démon Isten Sivatagi rózsa Antenna 190. Vágy Melódia Szent folyó Igaz álom? Oltár Fénytörés Mars a Skorpióban Szívem Szemed fénye Igaz álom Varázs Utazó Nyugalom Csend Kitüntetés Sejtelem Jelmez Kincs Szem Harmat Varázsszó Alkotás

100 102 103 103 103 103 104 104 104 105 105 105 106 106 107 107 108 108 108 109 110 110 110 110 110 110 111 111 111 111 111 112

Tudat Magány A szem Mantra Isten Eredmény Kéj Rezgő mantra Erős Misztérium Veled Árnyék Napleány Álom A Hold Szenvedély A vágy krónikája Szenvedély Transzállapot Korszak Határozott Szerelem Energia Mámoros reggel Világ Csillag Istenek Rák csillag Áldozat Nagy ég A színek fénye Varázs

112 113 113 114 115 115 115 116 116 117 117 117 118 118 118 118 119 119 119 120 120 120 121 121 121 122 122 123 123 123 124 125 151

Való álom Csata Érzés Isten Elmúlás Álmodás Szenvedés Látomás Szív Erős Jutalom Isten Csatatér a Föld Szavak Fény A szív A Nap Ördög Tündér álom A magasztos fény agg ura Ítélet Hatalom Transz fény derűje

152

125 125 125 126 126 126 126 127 127 127 127 128 128 128 128 129 129 129 129 130 130 130 131

Hajnali elmélkedés Illúzió, érzelmi törvény Eszme Kárpát medence Szellemi élet a csillagok közt Halottak Óh legyek Isten szellemköre Ima Kelet Levelek tánca Rohanó idő múlása Óh, lét fényem Önmagam Ős tüzek Ősi szonett Viruló élet A bölcs Virág Úr tana Égi erő Tartalomjegyzék

132 132 133 133 134 135 136 137 138 138 139 139 140 141 142 142 143 144 145 146 147 148