;
/
A SZARVASI EV. TANÍTÓNŐKÉPZŐ
tx 1937—38. TANÉVI
ÉRTESÍTŐJE KÖZLI;
KISS SÁNDOR IGAZGATÓ.
KIADJA: A SZARVASI EV. TANÍTÓNŐKÉPZŐ IGAZGATÓSÁGA, SZARVAS
A SZARVASI EV. TANÍTÓNŐKÉPZŐ 1937—38. TANÉVI
ÉRTESÍTŐJE KÖZLI:
KISS SÁNDOR IGAZGATÓ.
KIADJA: A SZARVASI EV. TANÍTÓNŐKÉPZÖ IGAZGATÓSÁGA, SZARVAS.
L Az 1937 ~ 38. tanév 1. Az iskolai év története. Halottaink. Néhai Mikolik Kálmán ny. polg. iskolai igaz gató 1924—1937. volt tagja a szarvasi ev. tanítónőképző Intéző bizottságának. Magas kora ellenére sohasem sajnálta a fáradságot, ha Budapestről Szarvasra kellett utazni az Intézőbizottság gyűlé sére vagy a tanítónőképző meglátogatása végett, a püspök úrtól kapott megbízásból. Az örök derűtől sugárzó idős pedagógus lelke tele volt szeretettel és ragaszkodással az intézet iránt, meg értéssel és gyöngédséggel a növendékek iránt. Közülük egész sereget névszerint is ismert, mert egyszeri látás elég volt az ő cso dálatos arcemlékezetének, hogy örökre megőrizze azt az arcot, amire egyszer rámosolygott. Az egész intézet szeretett Kálmán bácsija az előző tanév végén fogyni érezte örök ifjúnak hitt erejét és váratlanul lemondott intézöbizottsági tagságáról. Utána néhány hónappal csöndesen elhunyt 1937. okt. 20-án 81 éves korában. Jóságos lényének kedves emlékét sohasem fogjuk elfelejteni. Sztik Idát, intézetünk V. osztályának küntlakó növendékét, a vizsgák előtt pár nappal súlyos betegség verte le, már nem vehetett részt az osztályvizsgán, meg is halt mire osztálytársai képesítő-vizsgálatra kerültek. Kedves szülői otthonában, Csanádalbertin mondott búcsút a földi életnek június 10-én. A folyamat ban lévő vizsgálatok és a távolság miatt őszintén résztvevő ta nárai és osztálytársai nem jelenhettek meg a temetésén, de örök emlékezetükbe zárták személyét, mint a szorgalom és kötelesség tudás szelíd mintaképét. Kedvesen mosolygó csöndes lénye bensőleg mélységes komolysággal volt telítve, társalgása és életfelfo gása egy kiforrott bölcs komoly értelmességével bűvölték meg a a beszélőt. a) A tanév lefolyása. A tanévet aug. 31-én kezdtük tan évnyitó értekezlettel. Ezt követő két napon megejtettük a beirat kozásokat. Szept. 3-án az egész tanári kar és az ifjúság tanév nyitó istentiszteleten vett részt az Ó-templomban. Ez alkalommal
4 Korim Kálmán óraadó vallástanár prédikált. Az istentisztelet után tanévnyitó ünnepélyt tartottunk, melynek legfőbb pontja a fe gyelmi szabályok ismertetése volt. Szept. 4-én kezdődött a ta nítás . A tanév folyamán megtartottuk a különböző ünnepi alkal makkal kapcsolatos rendes szüneteket, melyekről később esik szó részletesebben. A karácsonyi szünetet idevágó püspöki ren delkezés értelmében dec. 23-tól jan. 5-ig tartottuk, a félévi szü net jan. 31-én és febr. 1-én volt. A húsvéti szünet ápr. 10-től 23-ig bezárólag. A tanári kar és az ifjúság kétszer járult úrva csorához a tanév folyamán: nov. 1-én és jún. 8-án. A tanévet befejező osztály- és képesítő-vizsgálatokat a rend tartásnak és az idevágó miniszteri rendeletnek megfelelő időben tartottuk és a tanévet jún. 24-én rekesztettük be tanévzáró érte kezlettel. b) Szervezeti, személyi és fizetési ügyek, A tanári kar összetétele az előző tanévhez képest annyiban változott, hogy a gazdaságtan és a kézimunka tanítására új tanerőt alkalmazott az Intézőbizottság elnöksége Oppel Vilma polg. isk. gazdasági szak tanár, mint óraadó személyében. Az intézet anyagi helyzetére való tekintettel az eddig ideiglenes h. tanári minőségben szolgált Zsolnai Etelka tanárnőt is óraadó minőségben alkalmazta az in tézet az elmúlt tanévben az intézőbizottsági elnökség megbízásá ból. Medveczky Júlia r, tanárrá való előléptetéséről már a múlt tanév Értesítőjében beszámoltam, noha csak 1937. július 1-vel lépett érvénybe. V. Szomjas Frigyes tanárnak a VI. fiz. o. 3. fo kozatába való kinevezéséről is említés történt már a legutóbbi Értesítőben az akkor még nem ismert miniszteri szám nélkül. A vonatkozó rendelet száma 19.029/1937. (945—1937. ísz.) Az intézeti pénztár teljesen maga gondoskodott a vallásoktatás költségeiről, Korim Kálmán ^gimnáziumi vallástanár óraadói minő ségben való alkalmazásával; a gazdaságtan és kézimunka tárgyak tanításának költségeit is az intézet viselte Oppel Vilma óraadó megbizásával. Az intézetet terhelte Zsolnai Etelka óraadó tanár díjazása is, mivel államsegélyben ő sem részesült, noha régóta megszervezett és nyugdíjazás folytán megürült állásban teljesít szolgálatot. Az V. o,-ban dr. Ribárszky Pál intézeti orvos taní totta az egészségtant. Itt van helye megemlíteni, hogy az ev. egyetemes egyház nak az 1934—37. évi zsinaton alkotott új egyházi törvényei, ame
5 lyek lényegesen átalakították az eddig érvényben lévő egyház alkotmányt, beleértve annak az ev. közoktatásra vonatkozó ré szeit, a lefolyt tanévben emelkedtek érvényre és annak megfele lően e tanévtől kezdve intézetünk is minden vonatkozásban az új egyházi törvények hatálya alatt végzi munkásságát. c) A tanári testület egészségi állapota általában kedvező volt. Betegség címén csak rövidebb mulasztások fordultak elő, azok sem súlyos okok miatt. 2. Az intézet egyházi hatóságai. A tanítónőképző fenntartó hatósága a bányai ág. h. ev. egyházkerület. Közvetlen felettes hatósága az egyházkerület elnöksége: dr. Raffay Sándor püspök és dr. Pesthy Pál egyházkerületi fel ügyelő. A tanítónőképző kormányzó testületé az egyházkerületi közgyűlés által választott Intézőbizottság. Intézőbizottságunk tagjai: Világi elnök: dr. Lányi Márton ny. főispán, orsz. gyűl. képviselő, a képviselőház alelnöke (Budapest), egyházi elnök: Bartos Pál ev. lelkész (Szarvas); Tagjai: a) helybe liek : Kiss Sándor, igazgató, Miklós Ida és v. Szomjas Frigyes tanár kari kiküldöttek. Remenyik László pénztáros, Tömörkényi Dezső ellenőr, Kellő Gusztáv, Szelényi János, Borgulya István, Dauda Mihály, dr. Benczúr Vilmos, Ponyiczky Kálmán, Ribárszky Pál, Rohoska Géza, v. Tepliczky János; b) vidékiek: Kovács Andor esperes (Orosháza), Benkóczy Dániel esperes (Battonya), dr. Szeberényi Lajos Zsigmond esperes (Békéscsaba), dr Krayzell Miklós (Budapest), vitéz dr. Purgly Emil (Battonya, Tompa-pa), Kovácsik István (Kondoros), dr. Pesthy Pál egyházközségi felügyelő (Buda pest, Széchenyi-u. 2), Szever Pál (Aszód), dr. Scholtz Oszkár (Budapest, Szentkirályi-u. 51. Luther-Otthon), dr. Zelenka Frigyes (Budapest, I. Eszék-u. 13--15. II. em.)
6
<33
I
1
K iss Sándor (középiskolai tört.-földr.) igazgató
2
Lípter Melánia (tanítóképző int. német magyar) r. tanár
3
M edveczky Júlia (középiskolai menny.-tan fizika tanítóképzőkre á tm ) r. tanár
4
M iklós Ida (polg- iskolai rajz) r. tanár
5
vitéz Szomjas Frigyes (polg. isk. nyelv [német]történet, mellékszak ének) r. tanár
összesen
Szolgálati évei eD s A tantestületi tag neve, < JS képesítése és alkalma- , © ) zá sá n ak minősége ■IS © a . a 03 más intézetben
Sorszám
3. Az intézet tanári testületé.
Tanított a tanév Egyéb szolgálati! beosztása folyam án
I
29 29
Lélektan 111. 3. Igazgató, interFöldrajz 11. 2. nátusi felügyelő, Közgazdaságtan gondnok, gazV. 2. gaság- és közTanítói hivatás tartásvezető. 111. 1. V. 1.
— 10 10
Német 1. 2, 11. 2, 111. 2, IV. 2, V. 2. Alkotmányt. V. 2. Z ene 1. 2. 11. 2. Tanítói hivatás 1. 1, 11. 1, IV. 1.
I. o főnöke, tanári könyv- } táros, kisinternátusi felü gyelő tanár.
8
Mennyiségtan 1. 3. 11. 3. 111. 2. IV. 2. V. 2. Fizika 111. 2, IV. 3. Gyak. kiképzés V. 2.
IV. o. főnöke, Ifj. Segélyegy let elnöke, m ennyiségtani és fizikai szer tár őre.
15 14 29
Rajz 1. 2, 11. 2, 111. 2, IV. 2, V. 2. Torna 1—11. 2, 111. 2, IV. 2, V. 2.
111. o. főnöke, Ifj. Sportkör el nöke, rajz és tornaszertár őre, Ibgi tag.
27 27
Földrajz 111. 2. Ének 1. 2, 11. 2. 111.1. IV. t.V .l. Z ene 111. 2, IV. 2, V. 2. Kántorképzés 111.1, IV. 1. V. 1. Karének 1—V. 2.
Z eneszertár és zenem űkönyvtér őre. Ibgi tag.
8
7
j) Sorszám
1Szolgálati A fantestületi tag neve. képesítése és alkalm a zá sá n ak minősége
Tanított a tanév Egyéb szolgálati folyam án ! beosztása
Tömörkényi Dezső (polg. isk. nyelv-történet, m ellékszak torna) r. tanár
N eveléstan IV. 4. V. 4. Történet 1. 2, 11'A 111. 2, IV. 2. Szépírás 1. 1. Ped. gyak. V. 1.
Dr. V eress Amália (középiskolai term -rajz vegytan r. tanár
10
í
í
28 31
Pénztári el lenőr.
Testtan 11. 2. Földrajz 1.2, IV. 1. Term .-rajz, vegy- Földrajzi és 15 15 tan 1. 3, II. 3, j természetrajzi 111. 3, IV. 2. j szertár őreGyak. kiképzés | V. 2.
O ppel Vilma (polg. isk. gazdaságtan) óraadó
G azdasági. 1. 2, 11. 2.111. 2. IV. 2. Kézim unka 1. 2, 11. 2, Hl. 2. IV. 1. V. 1. Gyak. kiképzés V. 2.
Zsolnai Etelka (középiskolai magyar-né met tanítóképzőkre átm.) óraadó
3 ! 3
II. o. főnöke, Kötelező Könyv Magy. 1. 4, 11. 3. tár őre. ifj. Ön 111. 3. IV. 2, V. 2. képzőkör és ifjGyak. kiképzés Cserkészcsapat V. 2. vezetője, tanárkari jegyző.
R em enyik László (elemi iskolai tanító) gyakorlóisk. tanító
25 32
Pénztáros, Gyak- isk. l-tV.30- gyak. isk. szer Gyak. kiképzés tár és segélyIV. 2, V. 6. könyvtár őre.
I I
V o. főnöke, a női kézimun ka, a kézügvességi és gazda sági szertár őre.
8
összesen
i
ezen intézetben
A tanteslületi tag neve, képesítése és alkalm a zásának minősége
más intézetben
Sorszám
j
Szolgálati évei | Tanított a tanév Egyéb szolgálati folyamán beosztása
i n
Povázsay Edit (elemi iskolai tanító) nevelő •
12
Sass Mária (elemi iskolai tanító) nevelő
— 16 16
13
Korim Kálmán (oki. ev. lelkész, gimn. vallástanár) óraadó
— —
Ifj. Luther-SzöV allás I. 2 . 11. 2. vetség elnöke, 111. 2, IV. 2, V. 2. bibliakörök vezetője.
14
H alász Szabó Imre (ref. lelkész) hitoktató
— —
Ref. vallás 1-11.1, 111—IV. 1, V. 1.
15
H olecz István (r. k. segéd-lelkész) hitoktató
— — —
R. k. vallás 1-11. 1, 111—IV- 1, V. 1.
16
Dr. Ribárszky Pál intézeti orvos
—
2
Egészségtan V. 1-
anulm ányi fel 18 18 Tügyelet
2
T anulm ányi fel ügyelet
Egyéb internátusi elfoglalt ság.
Ibgi jegyyző. Irodai szolgálat.
9 1. Kiss Sándor. Tagja a bányai egyházkerület iskolai bizott ságának, az ev. egyetemes egyház tanügyi bizottságának, az egye temes ev. egyház szabályrendeletkészítő bizottságának, az Orsz, Luther-szobor bizottságnak, a békési ev. egyházmegye közgyűlé sének ; a Magyar Pszichológiai Társaságnak, a Magyar Kulturligának, az órsz. Ev. Tanáregyesületnek, a Tanítóképző-Intézeti Tanárok Orsz. Egyesületének, a Magyar Nevelők Egyesületének, a Kir. Magy. Természettudományi Társulatnak, a DMKE-nek, a helybeli Luther-Szövetségnek, a helybeli Stefánia-Szövetségnek, stb. A tanév folyamán résztvett a Békési Ev. Egyházmegye, a Bányai Ev. egyházkerület, az Ev. Egyetemes Egyház közgyűlé sein és a különböző bizottságok ülésein. 2. Lipter Melánia. Tagja az Orsz. Ev. Tanáregyesületnek, a Tanítóképző-Intézeti Tanárok Orsz. Egyesületének, a DMKE-nek, a helybeli Luther-Szövetségnek, a Prot. Nőszövetségnek és a helybeli Stefánia-Szövetségnek. 3. Miklós Ida. Tagja az Ev. Tanárok Orsz. Egyesületének, a Tanítóképző-Intézeti Tanárok Országos Egyesületének, a Ma gyar Rajztanárok Országos Egyesületének, a DMKE-nek, a hely beli Luther-Szövetségnek, a Prot. Nőszövetségnek és a Magyar Nevelők Egyesületének. A szegedi tankerület tanító- és tanítónő képzőiben a női kézimunkának a VKM. által kinevezett tanulmá nyi felügyelője. 4. vitéz Szomjas Frigyes. Emléklapos százados, a III. oszt. vaskoronarend lovagja; az Intézőbizottságnak a tanári kar által kiküldött tagja. Tagja a Tanítóképző-Intézeti Tanárok Országos Egyesületének, az Ev. Tanáregyesületnek, a Vitézi Rendnek, a Békés vármegyei Vitézi Társadalmi Bizottságnak, a Polgári Lövészegyesület nek, a helybeli Színügyi Bizottságnak, elnöke a Levente Egyesület nek, és karnagya a Szarvasi Chován Kálmán Zeneegyesületnek. 5. Tömörkényi Dezső. Tagja a Magyar Pedagógiai Társa ságnak, az Ev. Tanárok Orsz. Egyesületének, a Tanítóképző intézeti Tanárok Orsz. Egyesületének, a Szarvasi Chován Kálmán Zeneegyesületnek. 6. Dr. Veress Amália. Tagja a Kir. Magyar Természettudo mányi Társulatnak. 7. Remenyik László. Tagja a Tanítóképző-Intézeti Tanárok Orsz. Egyesületének, a Kir. Magy. Természettudományi Társulat nak, a Könyvbarátok Szövetségének, a Frontharcos Szövetségnek, a Szarvasi Tanítók Egyesületének.
10 8. Povázsay Edit. Tagja a helybeli Prot. Nőszövetségnek a Jótékony Keresztény Nőegyletnek, a helybeli Luther-Szövetségnek, 9. Sass Mária. Tagja a helybeli Prot. Nőszövetség Vá lasztmányának, a Jótékony Keresztény Nőegyletnek, a helybeli Stefánia-Szövetségnek.
11 4. Az intézet növendékei.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17 18 19 ,20 21 '22
23
Babinszki Anna ev. Balogh Julianna ref. Becskereki A nna ev. Dankó Margit ev. F.lek Ilona ref. Falusi Lenke ev. Frcska Ilona ev. Gál Eszter ev Guóth Blanka rk. Hajts Emma ev. Kollár A nna rk. Kovács Ilona ev. Medgyaszay Ildikó rk. Ottmar Márta ev. Pálinkás A nna rk. Póhl Ilona ev. Prám er Jolán rk. Raffay Eszter ev. Sárkány Erzsébet rk. Skúlléty Márta ref Szigethy Rózsi ref. Szvak A ranka ev. Varsányi Margit ref.
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
2 2 1 1 1 1 2 1 1 1
2 2 2 2 2 2 3 1 2 2 1 3 1 2 2 3 1 2
1 1 1 1 1
3 3 2 2 1 1 3 1 2
2 3 1 3 1 2 3 1 2
3 3 2 2 2 2 3 2 1
1 1 1 1 3
2 3 3 1 3 2 2 1 2
3 2 2 1 2 1 2 3 2 1 i 2 2 1 2 2 3 1 1 3 3
1 3 2 3 t 2
3 2 2 3 2 2
2 2 2 2 2 2 3 2 3 1 2 1 3 1 2 2 1
í 1 1 i 1 1
3 3 2 2 2 2 3 2 2 1
3 2 3 2 2 2 2 1 2 3 1 3
2 2 2 2 2 2 3 2 2 1 2 2 3 2
2 2
2
f 1 1 1 2 1 1 2 i i i i 2 2 1 2 1 2 1 1
í 2 2 3 2 2 3 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
i 1 2 1 3 1 1 1 1 1 2 1 1
Q3 3 O 1 o 1 3 2 2 2 2 3 2 2 2 2
í í 2 t i i 3 1 _ 1 _ 2
. 1
_ 2 _ 1
_
í í 3 2 2 1 3 2 2 1 2 3 3 1 2 3 2 1 2
rt
1 a © fi© M 9 tsa w 2 2 2 2 2 1 2 1
2 1 1 1 2 1 3 1 1 1 1 1 1 1 2 1 1 2 1 1
2 2 1 2 2 1 1 1 1 1
2 2 2 2
i 1 1 1 i 2 2 2 2 3 2 2
Évközben k im a ra d t: Raksa Erzsébet ev. Nem v izsg áztak : Binder Katalin ev.. K olozsvári Rózsa ref.
212 l 1! 2 2 22 2 2 ll1 12 2 1 12 t 1 1 1 22 13 1 1 2 1 2 2 2 2 1 1 1 1 12 12
1 Int díjfokozat
8B ’Sa 'c? -c. k-i t; 2 91 19 12 3Cb H
Testgyakorlás I írásb. dóig. külalak.
a •9 M 1 0in bC.N ‘c?
j Szépírás Egyházi ének ] Ének és zeneehn.
500 o » ©K ’S a o> c<J •o c:n t k 5
Magyar nyelv Német nyelv
Sorszám
rt
N év és vallás
Gazdasági ism.
1 |j
I. osztály növendékei. Osztályfő : Lipter Melánia.
V. — _ V. — —
v. v.
—
v. V. V.
— — — V. — V. V. 1 2 — 2 2 — 1
12
i 2 3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14
15
Asztalos Anna ev. Dalos Etel ev. Gungl Mária rk. Koroknai Matild ref. Kvasz Etelka ev. Miklós Mária rk. Németh Margit ev. Pepó Erzsébet ev. Pukánszky Jolán ev. Safrankó Gizella ev. Sülé Etelka ev. Szabolcs Ottilia ev. Szita Olga ev. Tóth Mária ref. Varga Magdolna rk.
”© ’O ► ej 8ea0 35 1 l 1 l 1 1 1 l i 1 l l 1 1 1
i i i i i i i i i i i i ) i i
i i i 2 1 3 2 1 2 3 1 2 1 1 1
i 2 2 2 2 2 3 2 2 2 1 2 2 2 1
1 2 3 2 i 2 3 2 2 3 3 1 1 1 1
2 i i 2 2 i 3 1 1 3 1 1 1 2 1
2 2 2 2 1 3 3 2 9
2 1 2 2 1 1
2 2 2 3 1 1 2 2 3 3 2 1 2 3 1
1 1 1 2 2 3 3 1 3 3 2 2 2 1 1
2 2 í 2 1 2 2 1 2 3 1 1 2 1 1
1 2 2 2 i 2 2 1 2 i i i i i i
l 2 2 3 3 1 2 1 1 3 2 1 1 1 _2 1 2 3 1 1 2 1 1 1 1 1 2 2 2 3 2 1 2 1 1 2 1 1 2 1 “ 1 1
i í 2 1 1 1 1 1 2 2 1 1 1 1 1
JA UJ rt 3j*i ~o be & "c >> •a te ä TV n Eh 1 1 2 2 1 1 2 1 2 1 2 1 1 1 1
í 2 2 1 1 1 2 2 1 2 1 2 2 í i
Int. díjfokozat
és vallás
á I M 9 1 a •© m < 1 "5 •a © >. ‘t? fco i 09 W‘éi tSJ
| Kézimunka
Név B •a N cu.fi O cn
«8 Ö •© a 05 j> •© ”® a ta •© é? G© © « w "aa£» s ti 32 © *a© X 55 H» s* k *©
Gazdasági ism.
| Hit* és erkölcstan 1Test- és élettan Magyar nyelv
II. osztály növendékei. Osztályfő: Zsolnai Etelka.
V. —
V. V. V. — 1.
V. V. _ J — — —
V.
Évközben kim aradtak: Ferenczy E rzsébet ev., Forrésy Emília ev., H e gedűs Franciska rk., Gy. Szabó E rzsébet ref. Nem vizsgázott: Majercsik Júlia ev.
IS
A ranyi Mária r. k. Beinschróth Emilia ref. Bodnár Margit ev. Czám pert Erzsébet rk. Fekete Gizella ev. Galó A nna rk. H orváth Irén ref. Knopp Lenke ref. Kosztra Ilona ev. Lenháti Etelka ev. Lipták A nna ev. Lipták Ilona ev. P ataki Éva Rózsa ev. Pontőr Eldit ev. Raskó Klóra ev. Rohoska Vilma ev. Róth A nna ev. Salónki A nna ref. Székely Erzsébet evSzm etanovics Magdolna ev. Sztricsek Márta ev. Tím ár M ária rk. Tóth Irén ev. Tóth Judit ev. V arga A nna ev. Vízi Rózsa ev. Zom bai Borbála rk. Eörsi Nagy Katalin rk.
5 6 7 8
9 lü 11 12
13 14 15
16 17 18 19
20 21 22 23 24 25
26 27 28
1
1 1 1 1 1 1 1 2 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
í i í í 2 1
1 1 1 1 1 1
1 2 1 1
2 2 1 1 1 1 1 1 1 1 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
2 2 3 1 3 3 2 2 1 1 2
► ’S H
I
*
a iH 'S a H 1:0 -a H ÖN
2 2 2 1 3 3 2 2 1 1 2 1 1 2 2 2 3 3 1 2 2 2 3 3 2 2
í 2 2 3 1 2 2 1 2. 2 3 ,2 1 1 2 3 1 1 2 1 2 2 1 I 1 2 i 1 3 2 3 2 3 1 2 1 2 3 2 3 3 2 2 1 1 1 3 3 3 2 2 1 2 3 2 3 3 2 3 3 3 3 3 1 2 1 1 1 1 1 1 2 2 3 2
Évközben kimaradt: K artalik Magdolna.
2 2 2 1 3 3 2 2 1 2 1 1 1 3 1 1 3 3 1
3 1 3 3 3 2
1 2 3
3 2 2 1 2 3 1 1 2 2 3 1 1 2 2 1 3 2 1 2 2 2 3 3 2 1 1 2
■3 ■a 1
I •8 •M ■e«n SJ E
B ■ 43 1M 'S) « ■B o53 ’S -m § VI Ji<4 73 N 3 © ® .§N M tn ■S É ® "n 3 V & a g w *ÖN * S 5 * E o 1 2 1 1 3 1 2 2 i i 2 1 1 2 2 1 3 3 1 3 1 3 3 3 2 1 1 1
2 2 1 2 2 2 1 2 1 1 1 1 1 1 3 3 2 1 3 2 1 . 2 1 1 1 2 2 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 3 2 1 1 2 2 1 1 1 1 1 1 3 3 1 3 2 2 1 2 1 i 1 1 3 2 1 1 1 1 1 1 3 2 2 3 3 3 2 3 1 2 2 2 1 1 2 1 1 I 1 1 1 1 . 2 2 2 *
2 2 1 1 3 3 2 2 1 1
1 1 1 3 1 1 3 3 1 2 2 2
3 3 2 1 1 3
2 2 2 1 1
2 2 2 1 1 1 1 1 3 1 1 3 3 1 2 2 3 1 3 2 1 1 3
1 1 2 1 1 1 1 2 1 1 1
1 3 1 1 1 1 2 1 2 1
2 2 1 1 1 1 3
1 2 2 2 1 2 1 1 1 1 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 1 2 1 1 1 1 2
2 1 1 1 2 2 2 1 1 1 2 1 3 1 1 1 2 3 1 1 1 V 2 1
Int. díjfokozat
1 2 3 4
15 ’S VI
M e n n y is é g ta n
és vallás
| N é m e t n y e lv
Név E 'C O N nV-i o CO
1H it- é s e r k ö l c s ta n 1L é le k t a n é s lo g i k a
1
H L osztály növendékei. Osztályfő: Miklós Ida.
_ V. — — V. — V. — V.
v.
— — — v. — — V. —
v.
— IV.
—
— — 1 — 1 111. 1 V. 2 v.
14
i
i
í
l
2 1 2 2 2 1 2 2 2 2 2 2 2 1 1 2 1 1 1 l 2
2
cí 4« ’5 £
R •flS ci T3 2 £? Ö M
1 § ta
cS
M ö *© Ö £ © © a ’3« © *« esi
bf 'S a
s 5
Int. díjfokozat
1
á tn •r*
9 | T s tg y a k o rlá s
1
03 a E gyházi ének
i
£ ts © :o 3 55 c-t %
M e n n y is é g ta n
í
00 48 O fc>* ► © © 55 55
— '© a >» © a ■© N © •©3 ■as?
T e r m .- r a j z é s k é m ia
I ö rts rt
| M a g y a r n y e lv
■3 h bű
1 H it
é s e r k ö l c s ta n
S
| M a g a v is e le t
N év és vallás
II
Sorszám
||
IV . o sztá ly növendékei. Osztályfő: Medveczky Júlia.
1 1 2
3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28
Baranyai Judit rk. Bodnár Ilona ev. Boross Lívia rk. Dévánszky M agdolna ev. Dobza Erzsébet ref. Ehmann Irén rk. Ehmann Judit rk. Eichberger K lára ev. Fruttiger Margit ev. H ajas Margit ref. Hoczman M ária rk. Honti Ida ref. Jankó M agdolna ev. Kollár Edit ev. Koltai Ilona ev. Kovács Em m a ref. Kovács M ária ev. Miszlai Margit evNádor K lára eV. Németh Ilonka ev. Remenvik M ária ev. Schneider Friderika ev. Soóky Irén ev. Szakonyi Erzsébet ev. Szalai Izabella ev. Tóth Lenke ev. Vadányi Katalin rk. Zsurkay K lára ev.
2 í 2 1 í 2 1 í 1 1 í 1 1 í 1 1 í 2 1 i 2 3 i 3 1 i 1 2 i 2 1 i 2 1 i 2 1 í 1 2 i 2 1 i 2 1 í 1 1 i 1 1 í 1 1 2 2 1 9 2 1 I 1 1 1 1 1 1 2 1 2 3 1 1 2 1 1 1
2 2 2 3 2 1
3 3 2 2 2 3 3 3 2 2 2 2 1 2 2 1 2 2 3 2 3 1 3 3 2 1
2 1
2 2 1 3 1 2 3 3 2 3 2 1 1 2 1 1 2 2 3 1 3 1
1
2
1
3 2 1 1
1 2 1 1 1
2
1
2 1 2 1 3 2 1 1 2! 1 2 2 1 1 1 1 3 2 1 1 1 1 1 1 2 1 2 3 2 2 2 1 1 1
2 2 2 3 3 2 3 2 1 1 1
1
2 2 i 1 2 í i 1 3 2: 3 2 2 2 12 1 2 i i 3 2 3 i 2 _o 2 i 3 2 2 2 2 3; 3 2 3 3 3 2 3 2 1 1 2 1 2 1 3 3 3 2 2 1 1 1 1 1 1 1 2 2 o 2 2 1 í 1 1 1 1 1 2 1 1 1 1 1 1 1 3 3 3 2 3 3 3 1 2 2 2 2 2 1 2 1 3 2 3 2 3 3 3 2 1 1 1 1 1 1 1 1
1
2 2 1 2 1 1 2 1 1 2 2 1 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
2
í 2 3 í 2 2 3 3 3 1 3 1 2 1 2 _ 2 1 2 2 3 1 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 3 3 3 1 2 1 2 1 1 1 1 _ 2 1 1
2 2 3 2 2 1 1 3 2 3 2 2 2 2 1 1 2 1 1 2 2 3
l
í
1
1 2 1 1 2 1 1 1 2 2 i i 2 1 1 1 1 1 1 2
i 2 1 1 2 i 2 1 2 2 i i i i 2 2 1 1 1 2 1 1 1 1
2 2 1 1 2 2 2
1 2 1 2 1 1 1 1 I 1 1 2 2 2 1 1 2 1 2 1 1 2 1 l 1 1 2 1 2 1 1 2 1 1 1 i
V. V,
v. IV.
v. V. v.
v.
V.
V. V. II.
V. 111. V. I- 1
V. V.
IV. V,
v. 1
15
és vallás
u* O
3 4
5
6 7 8 9 10
11 12
13 14 15 16 17 18 19 20
21 22
23
B agdán Olga ref. Bartos Éva ev. Demény Hilda ev. F arkas Erzsébet ev. Fröhlich Lenke ev. H anzm ann Karolin evHoller Klóra evHősz Márta ev. Koltai Erzsébet evKováts A nna rk. Nagy Erzsébet ref. Németh Teréz ev. Pánczél Katalin ev. Pettendi Irén rk. Ribór Magdolna ev. Serény Ilona ev. Szatm ári Teréz ref. Szelényi Katalin ev. Szender Mária ev. Szula Erzsébet ev. T ebay Margit rk. Tóth Margit rk. Z áhony Margit ev.
•cto. > 0) 55
d « d til -< D y i fi tn
N ti 01 t.0 55 w c c
0 a ’S a> 1
od 5 u X r. c? ÍZ d ai •a 1 < o: « N
I
1 2
rtd
i
| M a g y a r n y e lv 1 Német n y e l v | A lk o f ra á n y ta n
s
1C0
Ml OS >> U
uví2?svpz*320}í
N év
1B o QJ I tö 2-J CD % Q > 52 N. i/i n u S •<£ ~á «O8 £ 5f S Xi £ 55 K
1 1 2 2 i 2 3 1 2 1 1 2 2 2 1 1 1 2 1 2 2 2 í 2 3 1 3 1 1 1 i i i 1 1 1 1 2 2 2 i i 2 1 1 1 1 1 1 i i 1 1 1 1 1 1 2 2 2 2 1 1 1 1 1 i 1 i 1 1 1 1 1 1 i 1 i 1 1 1 1 1 2 2 1 i 2 1 2 2 1 2 2 1 i 2 1 1 1 1 2 3 3 2 2 1 2 1 1 1 1 1 i 1 1 1 1 1 1 1 1 i 1 1 1 1 1 1 1 1 1 i 1 1 1 1 1 1 2 2 2 2 3 1 2 1 12 2 3 2 2 2 1 3 1 2 2 2 3 3 3 3 1 3 1 1 2 1 1 1 1 2 2 1 1 1 2 3 2 1 2 1 2 1 1 1 1 2 1 I 1 1 1 2 2 2 1 i 2 1 2 3 3 2 3 2 1 1 i 1 1! 1 1 1 1 i i
1 i
1 i 1 i 1 i 1 i 1 i 1 i 1 i I i 1 i 1 i 1 i 1 i 1 i 1 i 1 i 1 i 1 i 1 i 1 i 1 i
Nem vizsgázott: Sztik Ida ev.
1 2 1 l 1 1 1 1 2 1 1 1 1
Int. díjfokozat
V. osztály növendékei. Osztályfő: Oppel Vilma.
1 2 1 1 1 1 1 2 1 1 1 2 1 i 1 i - 2 1 2
1 1
l 1 1 1 1 1 l 2 1 1 l 2 1 2
1 1 1 ■} 1 J 1 1 11 11
— V 111. v. 11. : V. 11. — —
1 1 1 2 1 — 1 1. 1 V. 1 2 1 11 — 1 1 i 1 1 1 111. V. 1 1 i 1 1 2 3 3 1 1 2 — 1 — 1 i i 1 1 i 1 1 1 — 1 1 V. 1 2 2 1 1 — - i 1 - 3 3 J 1 1 — 1 i 1 1 1 1 V* 1 1 1 1 1 l 1 1 1 1 2 1 í 1 2 2 1 1 1 1 1 l 1
16 5. Gyakorló-iskola. Tanítja: Remenyik László. Beiratkozott 21 fiú, 34 leány, összesen 55 tanuló. Ebből 18 fiú, 31 leány; ref. 3 fiú, 3 leány. Összesen 55 tanuló. A tanulók névsora: I. osztály. Kapuszta János Tóth János Komár Zsuzsánna* Uhljár Mária* Roszik Mária Valent Julianna* Sovány Mária* Valach Zsuzsanna II. osztály. Demeter Mária* Litauszky Ernesztin* Feder Anna Rafaj Mária* Szrnka Gyula Kovács György Varsányi Kornélia* Kovács Zsuzsanna" Liska György Zuberecz Márton* III. osztály. Bencsik Margit* Kriska György* Frecska Zsuzsanna Skorka Mária* Gyurik Pál* Sovány Pál Hankó Judit Szalai István Uhljár Mária* IV. osztály. Demeter Zsuzsi Feder Mátyás Gunda Erzsébet Kovács Anna Zvara Jenő
Skorka Judit* Sipos Mihály Sovány Zsuzsi* Szrnka Sándor* V. osztály.
Bakator János* Bencsik Erzsébet* Brachna Judit* Demeter György Harmati Judit Kovács János* Kriska János
Kolimár Julianna* Molnár Jolán Szebedinszky Mária* Szrnka Irén* Védő János* VI. osztály. Lapis János Rafaj Ilona
17 Szalai Sándor Szirony Mária*
Szrnka Anna Tusjak Erzsébet* Varga Mária
A tanévet szept. 3-án kezdtük meg. Okt. 6-án megünnepeltük az aradi vértanuk emlékét, oki. 31-én a reformáció emlékét. Március 15-én ünnepélyt tartottunk a tanárikar és tanítónövendékek jelenlétében. Az ünnepi beszé det Holler Klára V. éves növendék mondotta. Június 4-én egy óra kereteben a könyvnapról és a magyar irodalom megbecsülé séről emlékeztünk meg. A Madarak és Fák napját kirándulással kapcsolatban junius 7-én ünnepeltük meg a IV. éves tanítónő vendékek egy részének részvételével. Az őszi és tavaszi meleg napokon a délutáni tanórákat az utasí táshoz híven az Erzsébet-ligetben tartottuk meg ,hol a gyermekek a jó levegőn való rendszeres tanulással és játszással foglalalkoztak. A női kézimunkát két csoportban tanította Oppel Vilma tképző-int. tanárnő. A tanulók résztvettek néhány oktatófilm előadáson is. A tanév folyamán iskolánkat meglátogatta Barcsay József szakfelügyelő úr január 21-én, Ringbauer Károly tanügyi taná csos, kir. tanfelügyelő úr április hó 9-én. Ez évben 8 tanulónk részesült konfirmációi oktatásban s járult első alkalommal az Ür szent asztalához. A téli időben vasárnapi iskolát tartottunk, hol a tanítást a IV. és V. éves tanitónö vend ékek fölváltva végezték. Tanulóink gyűjtést rendeztek az Ev. Gyámintézet részére. A gyűjtés eredménye 15 P 45 f. volt. Rendeltetési helyére juttattuk. A gyakorlóiskola évzáró vizsgálata junius hó 13-án volt nt. Barlos Pál lelkész úr, intézőbizottsági egyh. elnök elnöklete mellett, a tanárikar és a nagyszámban megjelent szülők és érdek lődők jelenlétében. Ez alkalommal a gyak. isk. tanulók rajzai és kézimunkái is ki voltak állítva a vizsgateremben. A tanulók teljes számban vettek részt a befejező képesítő vizsgálatok jun. 16—18-ig tartott gyakorlati tanításain. Kiváló előmenetelük és szorgalmuk elismeréséül az intézet által beszerzett jutalomkönyvet a *-gal jelzett gyak. isk. tanulók kapták. A helybeli Müller cég 5 drb. jutalomkönyvet adott a gyak. isk, tanulók jutalmazására. E helyen is köszönetét mondunk érte.
18 6. Az intézet gazdasága és személyzete. A békésszentandrási határban fekvő gődcnylaposi föld, 52 kát. hold kiterjedésű tanyásbirtok, mint a helybeli Luther-Árvaliázzal feles közös tulajdon, ezidén is bérbe volt adva, mégpedig 1936. aug. hó 20. napjától kezdődő 10 gazdasági évre, vagyis 1946. évi szept. 29-ig Csernus Ferenc békésszentandrási lakos haszonbérlőnek. Az új bérleti szerződés alapján a tanítóképzőre eső évi bér 36 métermázsa búza és 11 métermázsa árpa. A hálás nyilvántartás végett meg kell említeni, hogy a tanítónőképző ez idén is használta a Szarvas nagyközség által ingyen használatra átengedett 3000 négyszögöles községi földet a mangolzugi szőlőkön túl fekvő Körös-parton, mint konyhakertet és gyakorlókertet házi kezelésben. Mivel azonban a községi képviselőtestületnek az intézet segélyezésére vonatkozó határoza tit a törvényhatóság rendelkezése folytán ezentúl évről-évre kell kérni, ezidén már az intézet részére megszavazott községi segély csak egy gazdasági évre szólt. Egyébként a segélyezés mértéke továbbra is a régi maradt, vagyis az említett szántóföld ingyen használatán kívül 25 métermázsa búza, 10 métermázsa árpa és 30 métermázsa csöves tengeri évi segély. A Havíár-háznak és a Lukes-teleknek összefüggő konyha kertjét ezidén is házi kezelésben műveltük és termésével az internátus szükségletét láttuk el. Az intézeti köztartás konyhai hulladékából egész éven keresztül sertéseket tartottunk és rész ben azok hizlalásával fedeztük a köztartás zsír- és hússzükségletét. A csabacsűdi közlegelőn birt 2 és 1U legelőjárásnyi köz legelőrészünket a gazdasági év tartamára bérbe adtuk 2X21 P illetve 5'50 P-ért. Az intézet gazdaságának mindenes munkáját, valamint az internátusi vízhordást Surina Mihály állandó férfícseléd látta e l; a kisinternátusban és Tessedik-épületben Osztroluczky Pál min denes dolgozott. Az intézet közétkezőjét, háztartását és kertgazdaságát a tanév folyamán özv. Borosa Józsefné házvezetőnő vezette kiváló hozzá értéssel és lelkiismeretes buzgósággal. Ez volt első szolgálati éve. 7. Az intézet és ínternátus telkei, épületei és karbantartásuk. A tanítónőképző négy telken fejtette ki működését. A ta nítás összes helyiségei és az internátus kétharmada a gimnázium
19 tulajdonát képező és örökhasználatra átengedett Tessedik-épületben, az internátus kisebb része a szomszéd kisinternátusi telken, a közétkező, a vele kapcsolatos raktárak és konyhakertek az ugyancsak szomszédos Haviár-házi és Lukes-telken voltak. A négy telken való működés gyakorlatban nem jár akkora kényt !metlenséggel vagy akadályoztatással, mint a látszatból következ tetni lehetne, ellenben annál több hátránya van abban, hogy az intézet soha ki nem fogy az elkerülhetetlen kisebb nagyobb tatarozási munkákból. Az elmúlt tanévben a Tessedik-épület főkapuja előtt a hídcsövön keresztül betonjárót építtettünk a kocsiútig; annak a nyári utat keresztező szakaszát a község rakatta ki gránitkockakővel. A község csak a felhasznált kőanyag árát kívánta megtéríteni, a munkát ingyen teljesítette, amiért ezúton is kifejezzük az intézet hálás köszönetét. Az idén is folyt a küzdelem az intézet telkeinek befásítása és szebbé tétele végett. Az aszályos szarvasi talajban minduntatan kipusztuló lombfákat újra meg újra kell ültetni míg azok végre megfogamzanak. Ezidén a kisínternátusban ültettünk két drb hársfát a kipusztultak helyére. Az ültetéskor jelen volt Oppel Vilma gazdasági tanárnő a gazdasági gyakorlatra kirendelt osztállyal. A Haviár-ház kertjében 2 darab nyárfát ültettünk el az igazgató által ajándékozott csemetékből. Ugyanitt az éveken ke resztül féleredménnyel megismételt virágápolás helyett az erre használt területen díszcserjéket ültettünk abban a reményben, hogy ezek megtelepítése több sikerrel fog járni és a fönntartásuk sem okoz annyi költséget az intézetnek, mint a virágápolás. 8. Berendezés. Fölszerelés. Szertárak. Könyvtár. Az intézet gondnoki leltára az elmúlt tanévben nem gyara podott nagyobbarányú beszerzéssel. Elhasználódott samottbéléses kályháink helyett 2 régi típusú használt Kalán-kályhát vásároltunk a nagy hálóterembe, Ezek a gyártmányok még mais gazdaságo sabban használhatók, mint az egyszerűbb kivitelű, hengeralakú bélelt kályhák. A tanítás célját szolgáló berendezések közül az állattani szerelvények szertára gyarapodott azokkal az értékes adományok kal, amelyeket Némethy Samu ny. polg. isk. igazgató úr aján dékozott az intézetnek. Az alább fölsorolt szemléltető preparátu
20 mok mind eredeti készítmények, csinos üvegdobozokba zárva és névvel ellátva: tengeri csillag, csikóhal, brazíliai fecskefark, ká posztapillangó, mustárlepke, pirosszalagos fűzpílle, ezüstsávos paphia, szarvasbogár, ácscincér, orrszarvú bogár, 2 rózsagubacs, selyemhernyó gubója. Ugyancsak tőle vettük kedvezményes áron a következő két készítményt: korai denevér, kis tengeri pók és remeterák. Az ajándékért ezúton is kifejezzük az intézet hálás köszönetét. A fizikai szertár a következő beszerzésekkel gyarapodott: faék súlypont meghatározáshoz 2 drb, spírálrugó indexszel, 3 drb mérlegcsésze, tükrös skála, függőón 2 drb. Az ifjúsági kötelező könyvtár. A magyar nyelv és iro dalom tanításához szükséges kötelező és ajánlott olvasmányokat az intézettől kapják kölcsön a növendékek. 110-féle olvasmány van 20 —20 példányban 992 drb, 1836 80 P értékben. A gyakorlóiskolai kölcsön-tankönyvtár állománya (116 drb) a f. tanévben 19 drb új könyvvel szaporodott a beiratásí dijak ból. Valamennyit szegénysorsú tanulóink között osztottuk ki kölcsöntankönyv gyanánt. A beiratási díjak másik felét, (27'50 P) a Protestáns Tanítói Internátusok Alapja javára fizettük be. A tanári könyvtár a folyó iskolai évben vétel útján 21 művel 21 kötetben 96'60 P értékben, ajándék útján 32 művel 32 kötetben 34'20 P értékben, összesen 53 müvei 53 kötetben 130'80 P értékben gyarapodott. A jelenlegi állomány 4425 mű 5393 kö tetben, továbbá a nem lajstromozott időszaki kiadványok és má sodpéldányok. A könyvtár részére a tanév folyamán érkezett fonfosabb ajándékok a következők: 1. V. K. M.-iő1: Misángyi O .: A test nevelés jelentősége a közművelődésben; 2. Kiss Sándortól: Ozse I. L .: Ébredjünk! Versek Nagymagyarországért; 3. Az Orsz. Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központtól: 24 kötet észt, nor vég, svéd s dán elbeszélésgyüjtemény, továbbá : A cs. és kir. 3 számú „Gróf Hadik“ huszárezred története; 4. Dr. Nádor Jenő től : A szarvasi ev. gimnázium könyvtárának címjegyzéke; 5. Dr. Pécsi Alberttól: Bos-Niermeyer: Schoolatlas der geheele aarde és L. Visintin: Calendario-Atlante De Agostini 1937. (Ahol a szerző nincs feltüntetve, ott a szerző maga az ajándékozó.) A tanári kar a következő folyóiratokat járatja: a) Vallásos és egyházi folyóiratok: Magyar Protestánsok Lapja, Evangélikus Élet, Harangszó, Keresztyén Igazság, Misszió Lapok,
21 b) Humánus és vegyestárgyú folyóiratok: Magyar Nyelv, Magyarosan, Népünk és Nyelvünk, Népélet, Földrajzi Közlemények, A Földgömb, Turisták Lapja, Magyar Szövetkezés, Kansz, Va sárnapi Könyv, Hivatalos Közlöny, Magyar Pedagógia, Nevelés ügyi Szemle, Protestáns Tanügyi Szemle, Magyar Tanítóképző, Evangélikus Népiskola, Néptanítók Lapja, Magyar Iparművészet, Tiindérujjak, A Cél, Testnevelés. c) Természettudományi folyóiratok: Természettudományi Közlöny, A Természet, Búvár, Növényvédelem, Kertészet, Mezőgazdaság. d) Szórakoztató folyóiratok: Pásztortűz, Protestáns Szemle, Kelet Népe. 9. Bentlakás és közétkező. Küntlakás. A 100 internátusi hely közül 70 a Tessedikféle nagyinternátusban, 30 a kisinternátusban van. A nappalt minden internálusí növendék este 9 óráig a Tessedik-épületben tölti, még pedig az I—IV. osztály a tanulószobában, az V. osztály a saját osztálytermében. A kisinternátus növendékei az esti könyörgés után távoznak el a főépületből éjtszakára a kisinternátusba. Internátusunk összes helyiségei, mind a hálótermek, mind a tanulásra szolgáló dolgozótermek, tágasak, levegősek és napfényesek. A bentlakó növendékek a Haviár-házban lévő közétkezőbe járnak étkezni háromszor naponta. Az asztalterítést és leszedést maguk a növendékek végzik hetes rendszerben. A tízórait és az uzsonnát a megfelelő óraközben a Tessedik-épületben osztjuk szét a növendékek között. Internátusunk ételrendje változatos, tápláló és bőséges. Több tekintetben felülmúlja más fényűző és drága intézetek ellátását. A növendékek sohasem tudják előre, milyen étel várja őket. Az ebéd hétköznaponként két, vasárnaponként három fogásból áll. A vacsora pedig egy vagy két fogásból, de mindig elegendő. Mióta a növendéklétszám megengedi, a vidéki növendékeket csak bentlakásra vesszük fel. Küntlakást senkinek sem engedélye zünk. Kivétel csupán 3 árvaházi növendék, ezeknek a helybeli Luther-Árvaház ad ellátást és otthont. 10. Nevelés és tanítás. Kántorképzés. Nevelés. Intézetünk ezídén is a régi bevált módszerekkel törekedett szolgálni a művelt és vallásos magyar tanítónő neve
22 lését. A tanári kar munkája el is érte kitűzött célját, mert nö vendékeink viselkedése az egész tanév folyamán nem adott okot különösebb kifogásra. Aki az intézet fegyelmét terhesnek találta, az önként megvált az intézettől. Ezidén is termette értékes gyü mölcseit Intézőbizottságunknak még 1934. július 13-án 11. jkvi p. a. hozott határozata, amellyel megszüntette az internátusi nö vendékek kijárását helybeli vendéglátó családokhoz. Mióta ez a gyakorlat életbe lépett, egy csapásra megszűntek azok a régi bajok, amelyek eladdig a kijárások kapcsán különböző fegyelmi esetek alakjában jelentkeztek. Azelőtt sok ártalmas befolyás érvényesült az internátus növendékeinek életében egyes családok részéről. Ter mészetes, hogy az ilyen eset csak sajnálatos kivétel, de baj az, hogy a kivételekkel nem lehet külön harcba szállni. Növendé keink engedelmessége, tisztelettudása, helyre magaviseleté általá ban oly kifogástalan, hogy azt fölismeri minden idegen, aki meg látogatja intézetünket, Az ifjúság vallásos érzületét bizonyítja, hogy vallási kötelezettségeiknek minden alkalommal szívesen kénysze rűség nélkül tesznek eleget. Osztályonkint, illetve hálótermenkint bibliakörökben vannak csoportosulva, teljesen saját jószántukból. Reggel fölkelés, este lefekvés előtt Bibliát olvasnak magyar, illetve német nyelven. A bibliakörök munkáját Korim Kálmán vallás tanár irányítja. A növendékek nevelését szolgálják : a nevelőnők és taná rok közvetlen személyes hatása, a tanítási órák, a gondosan meg válogatott olvasmányok, az iskolai vagy iskolán kívüli ünnepé lyek. A tanítás kezdete előtt minden reggel könyörgést tartottunk, amelyen részt vettek az intézet prot. növendékei egy nevelőnő és egy vagy több tanár felügyelete mellett. Az imát egyik növen dék olvasta, a kezdő és bezáró éneket naponként más növendék kísérte harmóníumon. Az internátusi növendékek este is tartot tak hasonló könyörgést lefekvés előtt. Vasárnaponkint az összes növendékek templomba mentek az egész tanári kar kíséretében, kivéve a hideg téli hónapokat, amikor Korim Kálmán óraadó vallástanár tartott háziistentiszteleteket. A tanári kar többnyire az igazgató előterjesztése alapján, gyakran foglalkozott a nevelés és tanítás különböző kérdéseivel a havi értekezleteken. Ilyenek voltak : kétes osztályzatok eldön tése, különböző mulasztások elbírálása, fegyelmi esetek megíté lése, az u. n. büntető feladatok fogalmának tisztázása, az olvas mányok ellenőrzése, a növendékek illendő magaviseleté az ínté-
r 23 zetí alkalmazottakkal szemben, a tanítóképzés átszervezésének kérdése, az intézeti egyenruha formájának megbeszélése; Remenyik László gyak. isk. tanító ismertetésében a csodagyermek jel lemvonásai, Tömörkényi Dezső tanár ismertetésében a történelem, neveléstan és tanítástan módszeres feldolgozása, v. Szomjas Fri gyes tanár ismertetésében az énektanítás módszere grammofon felhasználásával, A nevelés sokoldalú feladatát van hivatva szolgálni és az iskola munkáját jelentősen elmélyíti a tanítói hivatás óráinak be vezetése, melyet a vallás-és közoktatásügyi miniszter úr kötelezőleg elrendelt az ország valamennyi tanítóképző-intézetében a 18 229/1937. számú rendeletével (L. H. K. 1937/210. o.) A tanév elejétől fogva a rendeletnek megfelelően minden osztályban heti 1 órában dolgoztuk föl a tanítói hivatás órájának azt az anyagát, amelyet az idézett rendelet megállapította, közölt utasításnak meg felelően. Az iskolai növendékek intézeten kívüli viselkedésére mindig jótékony hatással van a mindenkire kötelező intézeti egyenruha viselése. Ma már országszerte általános az intézeti egyenruhákat magyaros nemzeti ízlésű formákban megszerkeszteni. Ebben a szarvasi tanitónőképző volt az úttörő, mert a magyaros formájú intézeti egyenruhát és egyensapkát intézetünk még 1921-ben be vezette kötelezően. Hét éven keresztül használatban volt akkor a szarvasi tanitónőképző növendékei között a magyaros szabású egyensapka és egyenruha viselése, de mivel akkor még ez nem volt általános divat, a kezdeményezés az úttörő újítások sorsára jutott: az általános ellenzésnek engedve meg kellett szüntetni. A közóhajnak megfelelően áttértünk matróz szabású intézeti ru ha és stílustalan intézeti kalap használatára. Pár évvel ezelőtt a legmagasabb tanügyi hatóság kezdeményezésére országosan di vatba jött az intézeti formaruhák magyaros ízlésben való készí tése. A hivatalos irányításra az országnak valamennyi intézete hozzászegődött a nemzeti ízlésben szerkesztett intézeti egyenruha divatjához. Ezidén mi is újra felkaroltuk az üdvös újítást: az V. o kivételével az összes növendékek köteleztettek magyaros szabású egyenruha és egyensapka beszerzésére. A tanári kar nevelőnaunkáját kiegészítették azok az emlé keztető és ünnepi alkalmak, amelyeken a növendékek vagy tevé kenyen vagy hallgató gyanánt vettek részt a tanév folyamán lel kűk nemesítése, elméjük okulása végett. A reformáció emlékeze-
24 tét okt. 31-én ünnepeltük, reggel templomi ünnepi istentisztelet hallgatásával, d. e. nyilvános intézeti emlékünnepély tartásával a gimnázium tornacsarnokában. Az ünnepély műsora a következő volt: Énekkar: 1. Erős várunk, 2. Bartos Éva V. é. n. : Szavalat, 3. Énekkar : Kárpáti—Kodály : CL. zsoltár, 4. Korim Kálmán . Ünnepi beszéd, 5. Holler Klára V. é. n. : Szavalat, 6. Énekkar; Himnusz. November 1-én a tanári kar és az ifjúság résztvett a hősök temetőjében rendezett iskolaközi emlékünnepélyen. Meg koszorúztunk és égő gyertyákkal földíszítettünk 6 hősi sirt, az ifjúsági énekkar pedig elénekelte a Nemzeti Hiszekegyet. Ezt követőleg Haviár Daninak, az intézet jóltevőjének sírját kerestük föl, elhelyeztük rajta az intézet koszorúját, az ifjúsági énekkar pedig egy gyászénekkel rótta le az intézet háláját az egykori jóltevő iránt, Az Ifj. Önképzőkör márc. 14-én nyilvános emlékün nepélyt rendezett a márc. 15-iki események megünneplésére a gimnázium tornacsarnokában. Az ünnepély műsora a következő : 1. Énekkar : Hiszekegy. 2. Énekkar : Kodály : Vízkereszt. 3. Bar tos Éva V. é. n. szavalata: Reményik: Erdélyi március. 4, Szelényi Katalin V. é. n. zongorajátéka: Liszt: II. rapszódia. 5. Pettendi Irén V. é. n .: Ünnepi beszéd. 6. Énekkar: Péter: Föltá madás. 7. Ribár Magda V. é. n. zongorajátéka: Kodály: Közjá ték a Hárí Jánosból. 8. Holler Klára V é. n. szavalata: Gyula diák: Márciusi zsoltár. 9. Énekkar: Szögi: Kárpáti virágok. 10. Demény Hilda és Pánczél Katalin V. é. növendékek zongorajá téka: Chovan: Magyar táncok. 11. Énekkar: v. Szomjas: Cser' készlányok indulója. 12. Énekkar: Himnusz. A vallásos és hazafias nevelés ügyét szolgálták azok a külső ünnepi alkalmak is, amelyeken ifjúsági énekkarunk is vál lalt több-kevesebb tevékeny részt. Ilyenek voltak : nov. 7-én a a templomjavítást bezáró avató istentisztelet az Üjtemplomban I ezen az ifjúsági énekkar két énekszámmal szerepelt; febr. 20-án a prot. társadalmi egyesületek vallásos estélye, itt az intézet az ifjúsági kiskar egy énekszámával és Szelényi Kató V. é. n. zon goraszámával szerepelt; máj. 28: a prot. társadalmi egyesületek Tessedik-emlékestjén az ifjúsági énekkar előadta dr. Kerényi : Szita, szíta, péntek és Kiss Menyhért: Feltámadunk c. énekszá mokat. Máj. 29. a hősök szobránál rendezett társadalmi emlék ünnepélyen résztvett az egész tanári kar és az ifjúság. Az ének kar a Nemzeti Hiszekegyet adta elő. A vallásos nevelés szolgálatában gyümölcsöztek a követ
25 kező alkalmak. Ápr. 8-án a húsvéti szünetet megelőzőleg a püs pök úr hozzájárulásával tanítási szünetet tartottunk, dr. br. Podmaniczky Pál egyet, professzor két előadást tartott az ifjúság nak : 1. Hogyan olvassuk a Bibliát, 2. A nők munkája Isten orszá gában. Ápr. 25-én a húsvéti szünetet követő napon a MEKDSz. kiküldöttei tartottak konferenciát az intézet ev. növendékeivel a püspök úr előzetes engedélye alapján. Ebben a munkában résztvettek dr. Scholtz Oszkár egyh. kér. főjegyző, Schulek Dóra, Kada Judit és Orbán Gyöngyi. Részint a nevelés, részint az oktatás javára gyümölcsöztek azon előadások, amiket ifjúságunk megtekintett vagy meghallga tott az intézetben és az intézeten kívül. A légoltalom kérdésé vel két előadás foglalkozott a tanári kar és a ifjúság előtt. Dec. 9-én v. Szomjas Frigyes tanár légoltalmi előadása a VKM. úr és a püspök ur rendelete alapján. Jan. 7-én Hollay Béla őrnagy előadása a légoltalom kérdéseiről. Dec. 3-án György Dénes er délyi tanár a jelenkor erdélyi magyar irodalmát ismertette be mutató szavalásokkal. Nov. 6-án minden osztályban takarékossági propagandát tartottak az arra vállalkozó tanárok. Nov. 15-én az ifjúság érdeklődő része meghallgatta a Szarvason szereplő Regős Csoport ifjúsági előadását, nov. 25-én pedig szomolánkai Kowách Ernő szavalómíívész előadását. Résztvettek még a nö vendékek a következő előadásokon és ünnepélyeken: A prot. társadalmi egyesületek jótékonycélú műsoros előadásán nov. 5-én, az árvaházban tartott vallásosestélyen jan. 23-án, a gimnázium farsangi ünnepélyén febr. 11-én, a gimnázium tornabemutató ün nepélyén márc, 26-án, és az áll. polg. leányiskola farsangi elő adásán febr. 25-én. Megtekintettek a tanév folyamán 7 oktató, illetve szórakoztató filmet, és Szigeti József: Rang és mód c. színdarabját. A növendékek a saját mulattatásukra maguk is rendeztek házimulatságot, dec. 6-án Mikulás-estet, febr. 27-én farsangi mu latságot. Mindkettő tréfás szavalatokból, énekszámokból és elő adásokból állott, utána éjfélig tartó tánc következett. Tanítás. Oktató munkánkban szorosan alkalmazkodtunk az állami tantervhez. Gondot fordítottunk a megfelelő tárgyakban az előírt számú dolgozat elkészítésére, főképen a magyar fogalma zásbeli jártasság és helyesírási biztosság tanítására. Tanítási mun kánk a püspök úr által jóváhagyott és a kir. főigazgató úr részé ről felülvizsgált részletes tanmenetekhez igazodott. Az igazgató
C6 minden havi értekezleten jelentést tett a szaktanárok tanmenet szerű előhaladásáról. Ugyanekkor történt gondoskodás annak pót lásáról, ha valami oknál fogva bármelyik tárgyban elmaradás mu tatkozott. Ez a gyakorlat tette lehetővé, hogy a szaktanárok so hasem maradtak el lényegesen tanmeneteiktől és az anyagot fel dolgozták az előírt időre. Ugyanezzel a módszerrel történt a dol gozatírások menetének a nyilvántartása is. A tanév folyamán a növendékek a következő tanulmányi kirándulásokon vettek'részt. Oppel Vilma gazdasági tanárnő veze tésével az I. é. növendékek márc. 28-án megtekintették a városi kertészetet, ápr. 6-án a II. é. növendékek megnézték a községi faiskolát, máj. 28-án a III. és IV. o. növendékei meglátogatták a Tessedik Sámuel Középfokú Gazdasági Tanintézet bikazugi gazda ságát. Oppel Vilma, mint kézimunka tanárnő az V. o. növendé keivel meglátogatott egy helybeli gazdacsaládot a házivászonszövés helyszínen való tanulmányozása végett, ugyanez az osztály egy más alkalommal fölkereste Szloszjár János helybeli fazekas mester műhelyét, ezúttal jelen volt dr. Veress Amália, a kémia tanára is. Veress Amália, a természetrajz tanára a II. o. nö vendékeivel növénygyüjtő kiránduláson volt szept. 25-én az ÉlőKörös partján Kántorképzés. Egyházi intézet lévén, tanítómunkánkban nagy jelentősége van a kántorképzésnek, melyet az 1927. évi okt. hó 27-i egyet, közgyűlés által életbeléptetett kántorképzési tanterv alapján végeztünk. A III—IV—V. oszt.-ban heti egy-egy órá ban készítettük elő a kántori tanfolyamra jelentkezett növendéke ket. A kántorjelöltek felváltva orgonáltak a naponként tartott reggeli és esteli könyörgéseken. Minden kínálkozó alkalmat meg ragadtunk, hogy a kántorjelöltek minél többször gyakorolhassák magukat a liturgikus istentiszteleti orgonálásban, éneklésben, kar vezetésben. A kántorképző tanfolyamot vitéz Szomjas Frigyes vezette mind a három csoportban. A tanfolyamon a következő növendé kek vettek ré szt: a III. oszt.-ból: Beinschroth Emilia, Bodnár Margit, Czampert Erzsébet, Kosztra Hona, Lenháti Etelka, Lipták Anna, Pontőr Edit, Raskó Klára, Rohoska Vilma, Tóth Irén, Vizy Rózsa, Knopp Lenke, Székelv Erzsébet, Sztricsek Márta. Össze sen 14 jelölt. A IV. oszt.-ból: Fruttiger Margit, Koltai Ilona, Kollár Edit, Kovács Emma, Kovács Mária, Miszlai Margit, Né meth Ilona, Szakonyi Erzsébet, Tóth Lenke és Zsurkay Klára,
27 összesen 10 jelölt. Az V. oszt.-ból: Bartos Éva, Demény Hilda, Farkas Erzsébet, Hanzmann Karolin, Hősz Márta, Pánczél Kata lin, Ribár Magdolna, Szender Mária és Záhony Margit. Összesen 9 jelölt. Kántori bizonyítványt kapott mind a kilenc jelölt. 11, Gyakorlati kiképzés. A gyakorlati kiképzés a tanterv utasítása szerint ment végbe. A IV. és V. évesek mindennap hospitáltak felváltva a gyakorlóiskolában. Hetenként egyszer két IV. éves növendék ta nított egy-egy félórában, összesen 41 félórát. Az előkészítést és a bírálatot a gyakorlóiskola tanítója vezette. Az V. évesek heti 3 órában 6 félórás tanítást tartottak. A második félévben a folytatólagos tanítást is gyakorolták. Tanítot tak összesen 124 félórában. Az V. évesek átlag 5 alkalommal tanítottak. A IV. éves növendékek tanításai felölelték az I —II. elemi osztály tantárgyait, az V. éveseké pedig kiterjedt a hatosztályos elemi iskola összes tantárgyaira. A gyakorlóiskola tanítóján kívül v. Szómjas Frigyes tanár énektanításból mutatott be mintatanításokat a IV. és V. éves nö vendékeknek. A téli időben a IV. és V. éves növendékek vasárnapi is kolát tartottak a gyak. isk. tanulóinak, melyre a vallástanártól nyer tek előkészítést. A tanítás a gyak. isk. tanítója jelenlétében történt. Különös gondot fordítottunk arra, hogy az új tanterv szel lemét a gyakorlati tanításban megvalósítsuk. A tanítási vázlatnak készítésére gondosan ügyeltünk. A rendtartási naplókat a gyak. isk. tanító ellenőrzése mel lett a IV. és V. éves növendékek vezették. A helybeli ev. iskolákba pedagógiai kirándulást tettünk két alkalommal. Először május 3-án az V. éves növendékekkel, a Kossúth-utcai ev. iskolában két tanórán, május 10-én a Kossuthtéri ev. iskolában két tanórán más-más osztályokban hospítáltunk. Az iskola vezetőségének e helyen is köszönetét mondunk a szí ves figyelemért, amelyben részesítettek. 12. Ifjúsági egyesületek. 1. Ifjúsági Luther-Szövetség. Elnöke : Korim Kálmán val lástanár. Alakuló gyűlését 1937. szeptember 15-én tartotta, A
28 tagok száma 80 volt. A tisztikar tagjai a következők : ifj. elnök : Farkas Erzsébet V. é. n. Belmissziói titkár: Ribár Magda V. é. n., főjegyző : Záhony Margit V. é. n., jegyző : Miszlai Margit IV. é. n., pénztáros: Serény Ilona V. é. n., ellenőr: Kovács Má ria IV. é. n., laptáros: Dévánszky Magda IV. é. n., karvezető: Pánczél Katalin V. é. n., háznagy : Bodnár Tlona IV. é. n. Minden hónapban műsoros gyűlést tartott, amelyben ima, szavalatok, szabadelőadások, dolgozatok felolvasása, ének- és zongoraszámok hangzottak el. A kitűzött cél ebben az évben is a vallásosság mélyítése és az evangélikus öntudat erősítése volt. Október 31-én nyilvános ünnepély keretében áldozott a reformá ció emlékének. A Szövetség keretében működött a bibliakör is. Ebben a tanárelnök irányítása mellett a két felső osztály növendékei mű ködtek közre és fejtettek ki eredményes munkát. Hetenként egy szer volt bibliaköri összejövetel. Ugyancsak a Szövetség kereté ben működött a vasárnapi iskola, melynek munkájában szintén a két felső osztály növendékei vettek részt. Az egész munka a növendékek önálló mnnkásságára volt felépítve és ennek a célnak minél tökéletesebb megvalósítása ér dekében minden alkalmat megragadott az elnökség. így 5 növen déket elküldött a MEKDSZ. téli konferenciájára, hogy az ott szer zett tapasztalatokat és élményeket a Szövetség munkájában és vezetésében értékesíthessék. A húsvéti szünidő előtt és után csöndesnap volt, az evan gélikus növendékek számára. A húsvét előtti csöndesnap előa dója dr. Podmaniczky Pál báró egyetemi tanár volt. A húsvét utáni csöndesnap előadói a MEKDSZ. kiküldöttei voltak, akik szintén nagyban hozzájárultak buzdító előadásaikkal az ifjúság hitéleté nek elmélyítéséhez. A vallásos élet elmélyítése céljából, vallásos és egyházi la pokat és folyóiratokat járatott a növendékek számára. A téli hónapokban a tanárelnök tartott házi istentisztelete ket a tanári kar és az ifjúság számára. Ifjúsági gyámintézet. Ez évi bevétele a multévi marad vánnyal együtt 321 '48 P, Különböző adományok, segélyek és ki adások összege: 93'60 P. Maradvány, mint betét: 227‘88 P. 2. G reguss Ágost Ifjúsági Ö nképzőkör. Tanárelnök: Zsol nai Etel. A szept. 19-én tartott alakuló gyűlés a következő tisztikart választotta: ifj. elnök: Hanzmann Karolin V., alelnök: Zsurkay
29 Klára IV., jegyzők : Holler Klára V., Baranyay Judit IV., Kollár Edit IV., könyvtárosok: Hősz Márta V., Fruttiger Margit IV., Kosztra Ilona III., pénztáros: Németh Teréz V., ellenőr: Szakonyi Erzsébet IV., lapkezelő: Kovács Emma IV., főrendező: Németh Ilona IV., karmester: Demény Hilda V. Az alakuló, záró és két diszgyűléssel együtt 11 gyűlést tartottunk. A gyűléseken elhangzott számok a következőkép osz lanak meg ■ ünnepi beszéd 2, dolgozat 8, szabadelőadás 3, sza valat 16, zongoraszám 6, ének 4, kiskar 5, színdarab 4, tánc 1. Külön díszgyűlés keretében emlékeztünk meg az aradi vér tanukról és a szabadság ünnepéről, ez utóbbi alkalommal a vá ros közönségének élénk érdeklődése mellett. A pályadíjnyertes ünnepi beszédet Pettendi Irén V. é. n. mondta el. Pénztári jelentés. Bevétel tagsági díjakból és a márc. 15-i ünnepélyen begyült önkéntes adakozásokból 243'54 P, kiadás könyvekre, lapok előfizetésére 197'11 P, az Önképzőkör pénzállománya a múlt évi maradvánnyal 316'80 P. Könyvtári jelentés. A könyvtár ebben az évben 6 drb könyvvel gyarapodott, a könyvállomány tehát 1051 kötet 3260 86 P. értékben. Az Önképzőkör a következő folyóiratokat járatta: Neve lésügyi Szemle, Néptanítók Lapja, Ifjúság és Élet. Vasárnapi Könyv, Evangélikus Élet, Harangszó, Napkelet, Uj Magyarság. Ezekkel a lapokkal a kör a tudományos és vallásos nevelést akarta előmozdítani és a politikai érdeklődést kielégíteni. 3. lfj. Segélyegylet. Tanárelnöke Medveczky Julia, jegyző Pettendi Irén V. é. n., pénztáros Bartos Éva V. é. n., választ mányi tagok Frölich Lenke, Szender Mária V. é. n., Szalai Iza bella, Tóth Lenke IV. é. n., Plorváth Irén, Zombai Boriska III. é. n., Asztalos Anna, Tóth Mária II. é. n., Hajts Emma, Raffay Eszter I. é. n. A tagsági díj 80 f. volt, A segélyegylet jövedel mét képezik ezenkívül a javító vizsgálat után fizetett díjak és a növendékek által elhagyott tárgyak megőrzéséért fizetett pár fil léres őrzési díjak is. A segélyegylet idei vagyoni állása a következő: Maradvány a múlt évről 1010'15 P., összes bevétel a kamatokkal együtt 224'70 P., összes kiadás 239'58 P. Jelenlegi vagyon 995.27 P. ÍA 140 P névértékű, Gisz részvényeket és a 20 f. értékű hadikölcsönkötvényt is beleértve). Az ifj. Segély egylet keretében működik a tanulói segély-
ad könyvtár, amelynek készletéből a segélyegyíet szegénysorsú nö vendékeket lát el kölcsön tankönyvvel, darabonként 30 f. hasz nálati díj ellenében. Ezt a könyvtárat a segélyegylet állandóan gyarapítja és rendben tartja. Ezidén 31 drb. új tankönyvet szer zett be 105'26 P-ért, 20 drb. új templomi énekeskönyvet 66 P-ért és 74 drb. régi és új tankönyvet köttetett be 36 P-ért, A tehe tősebb növendékekkel közösen vásárolt 18 drb. új tankönyvet. A könyv árának felét a növendék, felét a segélyegylet fizette, a segélyegylet a könyvet beköttette és az egyévi díjtalan haszná lat után a segélyegylet tulajdonába ment át. A segélykönyvtár állománya jelenleg 325 drb. tankönyvből és 30 drb. templomi énekeskönyvből áll. A templomi énekeskönyveket a segélyegylet olyan vidéki növendékeknek adja kölcsön, akik lakóhelyükön más énekes könyvet használnak. A fentebb közölt könyvállományban a segélyegylet külön kezeli a Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület többszörös nagylelkű adományaiból létesült DMKE tanulói segély könyvtárat, amely jelenleg 103 könyvből áll. Az Ifj. Segélyegylet itt emlékezik meg azokról a jótékony adakozókról, akik a segélyegylet vagyonát vagv könyvtárát az év folyamán adományaikkal gyarapították. Barcsay József tanul mányi felügyelő úr látogatása alkalmával 10 P-t, Káldy Jolán volt növendék 2 P-t adományozott a segélyegyletnek. A szarvasi ev. egyházközség pedig 10 drb. új énekeskönyvvel gyarapította a könyvtárat. Segélyegyesületünk ezen a helyen mond köszöne tét a nagylelkű adakozóknak, akik adományaikkal szegénysorsu növendékek tanulmányait könnyítették meg. 4. Az Ifjúsági Sportkör tanárelnöke: Miklós Ida, ifjúsági elnök: Hősz Márta V. é. n., jegyző : KoltaiErzsébet V. é. n., pénz táros : Szula Erzsébet V. é. n., szertárosok : Jankó Magda, Hajas Margit és Koltay Ilona IV. éves növendékek. Alakuló és zárógyülést tartott. Bevétele a tanév folyamán: múlt évi maradvány 4^6'65 P, — 94 növendék tagsági díja: 188 P, — 1 növendék félévi befizetése 1 P, (személyenként 2 P). betétkönyvi kamat 1937. június 30-ig 7'30 P. betétkönyvi kamat 1937. december 31-ig 6'70 P, az intézet által kivett 200 P után járó kéthavi kamat 1937. jul. 1-től szeptember 3-ig 1‘75 P, összes bevétele 631 ‘40 P, összes kiadása 94‘38 P, maradvány 537'02 P. — Vagyonát a Szarvasi Hitelbankban kamatoztatja. — 31 szegény sorsú növendéket tagdíjelengedésben részesített. A VKM rendel-
31 kezese alapján az évi tagdíj 10%-át befizette a Középiskolák Ifj. Sportkörének, tanártestületi hozzájárulással 10 P-t a Lutherszoboralapra 20 P-t pedig intézetünk 95. sz. Papp-Váryné Sziklay Sz. cserkészleánycsapata támogatására adományozott. — Szertár gyarapodás nem történt. Gyürühintáján és 2 tenniszpályáján be osztott sorrendben játszhattak az intézet növendékei. Vízhiány miatt e tél folyamán nem sikerült a teniszpályákat korcsolya pályává alakítani, de a bejáró növendékek szülői felügyelet mel lett kijárhattak a községi korcsolyapályára, a bentlakó növendékek pedig asztali teke és asztali tenniszjátékkal szórakozhattak. Tag jai részére a tanuló ifjúság testi nevelésével és sportjával foglal kozó : Ifjúsági Testnevelés című lapot járatta, 5. 95. sz. Papp-Váry Elemérné cserkészleánycsapat. Csapatvezető: Zsolnai Etel. A csapatmunka szept. 11-én indult meg 30 taggal. Az év folyamán 3 újonc kilépett, így a létszám az évvégén 27 volt. A cserkészmunka három családban folyt a III. II. I. o. próbapontjai szerint családvezetők irányítása mellett heti összejöveteleken. A csapatösszejöveteleket ősszel és tavasszal a szabadban tartottuk kisebb kirándulásokkal összekötve. A téli hónapokban dr. Ribárszky Pál intézeti orvos elsősegélynyújtási tanfolyamot tartott a csapat valamennyi tagja számára. Fáradsá gos és önzetlen munkájának eredményeképen minden cserkész sikerrel megszerezte az elsősegélynyújtás! különpróbát. Lelkes és nemes támogátását a cserkészcsapat ezúton is hálásan kö szöni. Dec. 11-én műsoros karácsonyi teadélutánt rendeztünk. Jö vedelmét eltettük szegénysorsú cserkészek táborozási költségei nek fedezésére. Dec. 4-én megkezdtük a próbapontokból a számonkérése ket. Máj. 21-en bonyolítottuk le a központtól elrendelt próba versenyeket. Fokozottabbá vált a cserkészmunka a nyári köz ponti táborba való készülődéssel- Ennek költségeihez a tanári kar két tagja 7., Holecz István rk. hitoktató a Varga Magda táboro zási díjának fedezésére 10 P-vel járult. A csapat hálás köszö netét fejezzük ki ezen az utón is az adakozóknak. Jún. 5-én, pünkösd első napján volt az avatás. 13 újonc, név szerint: Dalos Etelka, Elek Ilona, Fekete Gizella, Guoth Blanka, Horváth Margit, Nádor Klára, Ottmár Éva, Prámer Jo lán, Safrankó Gizella, Sárkány Erzsébét, Schneider Friderikái
32 Skultéty Márta, Szigethy Rózsa tették le a fogadalmat, 10 cser kész meg fogadalmának megújításaival kíván végezni „Jó munkát". 13. A növendékek egészségi állapota. Ebben az évben is megtörtént miként más esztendőkben, hogy az I. évfolyamról több olyan növendék kimaradt, aki gyönge, beteges alkatánál fogva nem birja az intézeti élettel járó munkát, a koránkelést stb. A tapasztalat igazolja, amire a Fölvételi Tájé koztatóban az igazgató évről-évre figyelmezteti a szülőket, hogy az otthon is betegeskedő, elkényeztetett vagy gyönge alkatú gyer mekek rendszerint megsínylik az internátusi élet fegyelmezett és kötött munkarendjét. Ebből magyarázhatók az I. osztályban meg ismétlődő kimaradások. A különféle meghűléses betegségek is rendszerint az alsó osztályokban fordulnak elő az olyan növen dékekkel, akiken még nem fogott intézetünk óvó és figyelmez tető nevelése az időjárás változásaihoz alkalmazkodó öltözkö désre vonatkozólag. A felső osztályosok már jobban vigyáznak magukra, számolnak az időjárás veszélyeivel és óvatosabb öltöz ködéssel többnyire ki is kerülik a mulasztással járó meghűléses bajokat. Mindamellett influenzás megbetegedések többször fordul tak elő. Szerencsére mindig könnyű lefolyásúak voltak. Az intézet orvosa, dr. Ribárszky Pál, nagy rátermettséggel és rendkívüli éberséggel áll őrt az intézeti növendékek és az internátus egészsége fölött. A növendékek a legkisebb bajukban is azonnali és szakszerű orvosi tanácsban részesülnek, mert az or vosi rendelő órák a tanév minden napján percnyi pontossággal megtartatnak. Értékes újítása az intézet orvosának az, hogy az orvosi rendelő órákon hetenkint felváltva az V. éves növendé kek segédkeznek az intézeti orvosnak és ezáltal az egészségtan tanítása üdvös gyakorlati kiegészítésben részesül. A leggyakrab ban előforduló gyermekbetegségek tüneteit orvosi vezetés alatt ismerik meg a növendékek és megszerzik a szükséges gyakor latot a különböző betegségek kezeléséhez, az orvosságok adago lásához. 14. Látogatások. Jan. 20—22. Barcsai József, a bajai áll. tanítóképző tanára, tanítóképző-intézeti tanulmányi felügyelő úr látogatta meg intéze tünket, dr, Kisparti János kir. főigazgató úr megbízásából, álta
33 lános tanulmányi felügyelet gyakorlása végett. Tanulmányozta az intézet elhelyezését, épületeit és szertárait, az egész intézet külső rendjét. Meglátogatta az összes tanárok óráit minden tárgyból. Különös érdeklődéssel foglalkozott a nevelés és gyakorlati kikép zés kérdéseivel. Tapasztalatairól részletes és beható tájékoztatást közölt a tanári testülettel a látogatást bezáró tanulmányi felügye lői értekezleten. Ápr. 6 —7. Kócza Géza testnevelési szakfelügyelő úr láto gatta meg a tanítónőképző torna óráit. Ápr. 9-én Ringbauer Ká roly kir. tanfelügyelő úr a gyakorló-iskolában tett több órára ki terjedő látogatást. Tapasztalatairól részletes jegyzőkönyvben nyúj tott tájékoztatást. Máj. 10-én és 11-én dr. Raffay Sándor püspök úr, dr. Lá nyi Márton intézőbizottsági világi elnök úr és dr. Zelenka Fri gyes úr, ibgi tag kíséretében látogatta meg intézetünket. Kimerítő tárgyalást folytatott a tanitónőképző Intézőbizottságának helybeli tagjaival és a tanári karral : a tanítónőképzőnek az új törvény alapján líceummá való átszervezéséről, az akadémiai tagozat ki építésének, az intézet elhelyezésének nehézségeiről. Kifejezte, hogy az intézet Szarvason maradásának, az akadémiai tagozat elnyerésének elengedhetetlen alapföltétele, hogy Szarvas város közönsége és illetékes hatóságai fölismerjék azt a nagy gazda sági és kulturális nyereséget, amit jelent számukra a jövendő lí ceum és akadémia, és megfelelő áldozatkészséggel tegyenek ta núságot az intézet megtartása iránt való igyekezetükről. 15. Adományok. Jutalm ak. Kedvezmények. a) Adományok, melyeket az intézet kapott. Elsőnek kell említeni a községi segélyt, melyet Szarvas nagyközség az elmúlt tanévben is nyújtott: 25 q búza, 10 q árpa és 30 q csöves ten geri, továbbá a Körös-parton fekvő 3000 négyszögöl területű köz ségi szántó ingyenhasználata gyakorlókért céljára. Az intézet ez úton is kifejezi hálás köszönetét a községnek és a község nagy érdemű vezetőségének a jelenben is, mint a múltban mindenkor tapasztalt segítő jóindulatáért, A Szarvasi Hitelbank ez évben is 20 P-t adományozott az internátusnak. Az intézet hálás köszönetét mond a szíves ado mányért. b) Adományok a növendékek részére, A M. Kir. Közp,
34 Statisztikai Hivatal a kiadásában megjelent 1937. évi Magyaf Statisztikai Zsebkönyv 3 példányát küldötte érdemes növendékek jutalmazására: 1—1 példányt kaptak: Hanzmann Karolin, Koltay Erzsébet és Pánczél Katalin V. é. növendékek a közgazdaságtan ban tanúsított kiváló előmenetelük jutalmául. c) Könyvjutalmat kaptak az Ifj. Luther-Szövetség által be szerzett vallásos művekből a vallástanban tanúsított kiváló elő menetelük jutalmazására: az I. osztályban : Gál Eszter, Ottmár Márta és Raffay Eszter ; a II. osztályban : Kvasz Etel, Sülé Etel és Szita Olga; a III. osztályban: Lenháti Etelka, Lipták Ilona, Székely Erzsébet és Vizy Rózsa; a IV. osztályban: Koltai Ilona, Kovács Mária, Miszlai Margit, Nádor Klára és Zsurkay Klára ; az V. osztályban: Farkas Erzsébet, Hanzmann Karolin, Hősz Márta, Pánczél Katalin, Ribár Magda és Záhony Margit. A juta lomkönyvek egyikét dr. Veress Amália tanárnő adományozta. — Az Exodus könyvkiadó vállalat adományából Karácsonyi S .: Magyar Nyelvtan társaslélektani alapon: Kovács Anna V. é. n. d) Kedvezményt a f. tanévben a helybeli ev. egyház által fönntartott 3 íngyenhely-alapítvány jövedelméből senki sem ka pott, mert az nem folyt be az intézetnek. Ellenben az intézeti pénztár terhére több érdemes és rászorult növendék részesült különböző fokozatú kedvezményben. Ezeket a kedvezményfoko zatokat, valamint azok juttatását még a nyári szünidő folyamán állapítja meg a tanítónőképző Intézőbizottsága a költségvetés el készítésekor. Tanévközben csak akkor lehet új kedvezményt jut tatni arra érdemessé vált növendékeknek, ha az eredetileg része sített növendékek közül valaki elvesztette a neki juttatott ked vezményt magaviseletí kifogások, tanulmányi hátramaradás vagy anyagi viszonyaiban történt javulás következtében. Az öt foko zatban megállapított kedvezmények mértékét a statisztikai táblá zatok mutatják, a juttatott kedvezményfokozat pedig az illető nö vendék neve után van feltüntetve az osztályok táblázatában, A növendékeknek juttatott kedvezmény címén az intézet összesen 2102 P-t fordított szegény tanulók segélyezésére ebben a tan évben. e) Köztisztviselői állami ösztöndíjat kapott az 1927. évi XIV. te. által megszervezett forrásból — ez idén már csak évi 60 P-t — Pánczél Katalin V. é. növendék a VKM. úr 114.091/1933. IX. számú rendeletéből. f) A Horthy Miklós-ösztöndij 200 pengős évi támogatású-
35 ban intézetünk növendékei közül Hajts Emma és Szvák Aranka I. é. növendékek részesültek a 18.428/1938. IV. számú VKM. rendelet alapján. Ebben a fejezetben fölsorolt adományokért, melyek az in tézetnek, vagy az intézet útján másoktól a növendékeknek jutói tak, fogadják a nagylelkű adakozók az intézet hálás köszönetét. Az itt nem említett adományok az Értesítő 8. pontjában (Berendezés és fölszerelés. Szertárak. Könyvtár), illetve 13. pont jában (Ifj. egyesületek) vannak nyilvántartva. 16. Vizsgálatok. Tanítóképesítés. Javítóvizsgálatot tettek 1937. szept. 1-én Hegedűs Franciska az I. oszt. történelemből elégséges, Németh Margit az I. oszt. né metből elégséges, történelemből elégséges, Szluka Lívia az I. oszt. történelemből elégséges, természetrajzból elégséges, Gruber Ág nes a II. oszt. történelemből jó, Roth Anna a II. oszt. test- és élettanból elégséges, mennyiségtanból elégséges, Dobza Erzsébet a III. oszt. ének- és zeneelméletből elégséges eredménnyel. A tanévzáró vizsgálatok rendje a következő volt: máj. 16—17-én tartottuk az V. évfolyam osztályvízsgálatát, máj. 23— 27-ig az V. évfolyam írásbeli képesítő-vizsgálatát, jún. 8-án d. e. a tanári kar és az ev. ifjúság úrvacsorához járult az Üj-templomban, jún. 8-án d. u. a I—IV. oszt. tornabemutató vizsgálata a gimn. tornacsarnokában, jún. 9—14. az I —IV. évfolyam osztályvizsgálatai, jún. 13-án d. e. a gyakorlóiskola vizsgálata a tornacsarnokban, Bartos Pál intézőbizottsági egyházi elnök úr veze tése mellett. A tanítóképző-intézeti növendékek rajzai és kézi munkái az évvégi vizsgálatok alatt a rajzteremben voltak kiál lítva az érdeklődő közönségnek is hozzáférhető módon. A gya korlóiskolai tanulók rajzai és kézimunkái pedig a vizsgálat nap ján és annak helyiségében, a tornacsarnokban voltak kiállítva. A tanítóképesítő vizsgálatokat jún. 15—18-ig tartottuk bezá rólag. A vissgálat püspökhelyettes elnöke dr. H. Gaudy László középiskolai vallásoktatási igazgató volt, kormányképviselője pedig ifj. dr. Bruckner Győző szegedi polg. isk. tanárképző főiskolai r. tanár és egyet. m. tanár. Képesítő-vizsgálatot tett összesen 24 jelölt, ezek közül Gáspár Katalin már tavaly megszerezte a V. évf. osztálybizonyítványt, de akkor betegség miatt lemaradt a képesítő-vizsgálatról és ez idén az V. évf. növendékeivel együtt
36 állott elő képesítő-vizsgálatra. Általános jeles képesítő-vizsgála tot tettek: Farkas Erzsébet, Hanzmann Karolin, Hősz Márta, Pánczél Katalin, Pettendi Irén, Ribár Magdolna, Záhony Margit; általános jó t: Bagdán Olga, Bartos Éva, Demény Hilda, (Fröhlich) Sólyí Lenke, Holler Klára, Koltay Erzsébet, Kovács Anna, Nagy Erzsébet, Serény Ilona, Szender Mária, Szula Erzsébet, Tébay Margit, és Gáspár Katalin ; általános elégségeset: Németh Teréz, Szatmári Teréz, Szelényi Katalin, Tóth Margit. Német nyelvi kiegészítő vizsgálatot tett három jelölt: De mény Hilda, Hanzmann Karolin és Pánczél Katalin. Kántorképesitő-vizsgálatot tett jún. 18-án 9 jelölt: Bartos Éva, Demény Hilda, Farkas Erzsébet, Hanzmann Karolin, Hősz Márta, Pánczél Katalin, Ribár Magdolna, Szender Mária és Zá hony Margit.
IL Statisztikai kimutatások.
I.
II.
111.
IV.
V.
Ö sszesen
1. a) Áramlati és származási statisztika.
26 3
20
29
127 |
1
28 —
24
5 15
1
28
28
23
. 10 i 117
— —
—
6
— —
» ! 13
O s z tá ly o k
b e ir a tk o z o tt :0 TJ Z
évköztjen kim. vagy nőm vizsgázott v iz s g á la to t te tt 1 9 2 3 -b a n s z ü le te tt
23
Q> T3 > C W >
1 9 2 2 -b e n s z ü le te tt
11 7
1 9 2 1 -b e n s z ü le te tt
3
8
19
1
1 9 2 0 -b a n s z ü le te tt
1
7
18
—
31 27J
c *s
1 9 1 9 -b e n s z ü le te tt
1
7
12
21
M N ! o w N < •*— ' ct3 co I! — ra*| P»-«P •m I **
1 9 1 8 -b a n s z ü le te tt
1 — —
1 — —
1
2
6
9
1 4
1 4
3
; !
1 9 1 7 -b e n s z ü le te tt 1916-ban vagy korábban szülelett e v a n g é lik u s
-
—
—
__
—
—
—
12
10
18
18
16
74
5 6
2
4 6
4
3 4
18 25
r e fo rm á tu s r. k a th o lík u s
3
6
U
»
.
f
*
t
<
z
E
-
-s
g. k a th o lík u s
—
—
iz ra e lita
—
—
—
23
15
28
— —
— —
—
m agyar g a -O sZ> tó t N 03 « n é m e t SÄ ä CS30 -< ro m á n n
t
csak m agyar M "SS tó t is —>«3 CZ3 22'S ~ n é m e t is = sS ro m á n is o la s z is
— —
— —
— —
28 —
23
117
—
—
— —
— —
22
24 1
19 3 — —
—
22
12
—
3
1 —
—
5 1
—
—
3 —
—
—
—
—
— — 1
99 10 8 — —
38
1. b) Áramlatí és származási statisztika.
1.
O s z t á ly o k
II.
in.
IV.
V.
C5 4) OT
C fl o >> > c :0 ‘CO c e O3 N2 o « ■as
H a la d ó o s z t á ly o n k é n t
23
I s m é t lő o s z t á ly o n k é n t
—
P o lg á r i is k o lá t v é g z e t t
21
K ö z é p is k o lá t v é g z e t t É r e t t s é g it te tt
o «
> < :0 Ö
26 2
26 2
17 6 — —
e l é g s é g e s e n é r e tt
5 8
b e u ta z ó ö s s z e s e n
11 9 1 2
M e z ő tú r r ó l b e u t a z ó
—
í
1
Béiésszentandrásról beutazó Nagyszénásról teutazó
—
Ö c sö d r ő l b e u ta z ó
—
* 1 árvaházból bejáró
2
—
—
K o n d o r o sró l b e u ta z ó
**
23
—
—
k ü n tla k ó
sQ)
28
—
j e l e s e n é r e tt
b e n tla k ó
'cd
28
j ó l é r e tt
h e ly b e li * . «3 O :Q o
2
15 — 14 1
1
12 12 3** 1
—
—
7 21
1 39 62 6 10 5 2 —
—
—
—
—
—
—
—
—
—
—
—
* —
1
—
1
104 13
i
—
í
—
—
4 12 1 6 4 1
r
117
—
—
1 2
39
2. Az osztályzott növendékek szüleinek lakóhelye. N C 0 u> o co
Lakóhely
I. II. III IV V.
C V 0
I. Vármegyei törvényhatóságok. A baúj-Torna.................................. Bács-Bodrog .................................. — — — — — — Baranya ....................................... Békés ............................................ 15 10 16 15 8 64 Bihar ........................................ 1 — — — — 1 Borsod, Gömör és Kishont k. e. egy. — — — 1 — 1 Csanád, Arad és Torontál k. e. egy. — — — 1 2 3 Csongrád ....................................... F e j é r ............................................ — — 2 2 — 4 Győr, Moson és Pozsony k. e. egy. — — — — 1 1 H a j d ú ............................................ Heves ............................................ — — 1 1 1 3 — Jász-Nagykun-Szolnok . . . . 1 — — 5 6 1 Komárom és Esztergom k. e. egy. — — 1 — — Nógrád és Hont k. e. egy. . . 3 1 1 1 — 6 Pest-Pilis-Solt-Kiskun ......................... 2 3 3 4 3 15 — S o m o g y ................................................... — — — — Sopron .......................................................... Szabolcs és Ung k. e. egy. . . Szatmár, Ugocsa és Bereg k. e. egy. T o l n a .......................................................... — — — — 1 1 V a s ................................................................ 1 — — _ — 1 V eszprém .................................................... — — — — — — Zala .......................................................... — — 1 1 — — Z e m p lé n ................................................... — — — — — — II. Városi törvényhatóságok. — .......................................................... — — — — — 1 Baja 5 2 B u d a p e s t ................................................... 1 — 2 2 — 3 D e b re c e n ................................................... 4 G y ő r .......................................................... 1 5 Hódmezővásárhely ................................ — — 1 — — 6 K e c s k e m é t ............................................. 1 7 M i s k o l c .................................................... — — — — 1 8 P é c s ................................................................ — — — — — — 9 Sopron .......................................................... — — — ................................................... 1 10 Szeged 1 — 11 Székesfehérvár ...................................... 1 III. Megszállt terület: — — — — 1 \ helyben 11 5 12 7 4 39 Az osztályzott f D ,. « , i .. , .. 4 5 4 8 4 25 növendékek Bek.es vm - mas k° zsegcben 8 5 12 13: 14 52 szüleinek lakása m a s v a rm e g y e b e n — | — 1-- 1 1 | 1 ' külföldön
t 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 116 | 17 118 19 20 21 22 23 24 25
40
N0 C JO h co 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38
I- II. III. IV. V. 1
Foglalkozás Nagybirtokos, nagybérlő . . . . Középbirtokos és bérlő . . . . Kisbirtokos, k is b é r lő .................... Kisbirtokos napszámos . . . . Egyéb önálló őstermelő . . . . Gazdasági tisz tv ise lő .................... Egyéb gazdasági segédszemély Földműves napszámos . . . . Nagyiparos, bánya-nagyvállalkozó . Kisiparos, bánya-kisvállalkozó . . Ipari, vagy bányászati tisztviselő . Egyéb ipari vagy bányászati segédsz. Ipari, vagy bányászati napszámos Nagykereskedő .............................. Kiskereskedő................................... Kereskedelmi tisztviselő . . . . Egyéb kereskedelmi segédszemély Kereskedelmi napszámos . . Közlekedési nagyvállalkozó . . Közlekedési kisvállalkozó Közlekedési tisztviselő . . . . Egyéb közlekedési segédszemély . Közlekedési napszámos . . . . Köztisztviselő (papok és tanítók k iv ) Pap, tanár, t a n í t ó ......................... Másféle értelmiségi . . . . . Közhivatali, vagy más érteim, altiszt K a to n a tis z t ............................................. K a to n a -a ltis z t ....................................... Nyugdíjas köztisztv. (pap, tanító is) Egyéb nyugd. tisztv. (ősterm., iparos stb )
Nyugdíjas altiszt, szolga, munkás . Tőkés, já r a d é k o s ................................. Különböző napszámos . . . . Házi c s e l é d .............................................. Egyéb ismeretlen foglalkozású . . Árvaházi, szeretetházi tanuló . . M á s .................................................................
Összesen
3. Az osztályzott növendékek szüleinek foglalkozása.
_
— — — — 1 3 — 2 — — —
1 2 —
— — 1 — 1 1 — 2 — — — — — — 3
4
1
—
— — — 3 1 — — — _ — _ — _ 1 _ — 2 — — 1 —
2 6 2 — ____
—
—
—
____
8 1 — —
2 1 4 — 2 1 1
—
—
—
____
____
—
.
—
—
—
4 4 1 2
3
_ _
1 _ 2 —
2 — — — —
— — — 2 — 1 1 1 2 1 — — _ — — — — _ — — 2 1 1 — 1
1 3 1 _____
2 —
— —
2 8
---— — — — —
3 — —
— 1 1 2 1 — — — — ____
____
—
____
1 8 — — 3 2 —
12 — oí~J — —
7 5 1 — — _ 5 1 — 12 29 5 2 _
3 7 2 5 — —
1 3 1
M a g a v is e le t.............................................. Hit- és e rk ö lc s ta n .................................... í Test- és élettan . . . .
— - — _ — 23 23 23
F ö l d r a j z .................................................... M e n n y is é g ta n ......................................... Természetrajz és k é m ia .......................... F i z i k a ........................................................
4 12 7 — 23 711 5 — 23 23 313 7, _1 _ _ —
Gazdasági is m e re te k ............................... .................................... Közgazdaságtan R a j z .............................................................. S z é p í r á s .........................................................................................................
317 3 — —I-I— 16 7 615 2 — 11 5 1; — 710 6. — 11 12 _!— 14 8 l' — 13 10 _1— 9 13 1 — 21110
Ének- és z e n e e l m é l e t ....................................................... Z e n e ...................................................................................... ..... K é z i m u n k a .................................................................................................. T e s t g y a k o r l á s ......................................... írásbeli dolgozatok külső alakja . . 1 Szorgalom ...............................................
— —-
311 1 — 6 5 4— — 9 4
15 15 10 3 — 28 —1— — — 15 21 6 1 — 28 —
12 15 15 15 15 15 15
—
ni 12 13 20 20 in 9
4 1— 8 8— 9 6— 6 2— — 8 9 2— 910 —
—
22 28 28 28 28 28 28
S
23' 1_ 23 _! — — — _! — __ “ 1 — — — — 19 4 — 19 4 — 10 13 9 9 5— 14 6 3 — —! — 15 7j 1 19 8 1 — 23 —! — 6 1 2 1 0 — 28 10 8 5 — 1111 6 — 28 — 13 6 9 — 28 _1— 1 — 28 — — 1711 —1-— — 1010 3 — — — 2r 7 28 21 2 — — !— — — 18 3 1 — 22 18 1 9 11 8 — 28 14 7 2 — 816 4 — 28 14 7 2 — 21, 7 - — 28 23 -- j_ _ — j19 9 — — 28 22! 1 — — 1810 28 20 3 1 - 1 - — — — 11 8 4 —
15 26 2 _ _ 28 24 3 15 23 5 _ — 28 25 3 _:__ i— 15 -- 1 — 6 12 10 — 28 13 13 _1 _ — — _! _ _ — _ — 10 17 í- l 15 7 15 6 — 28 5 14 15 1010 8 — 28 1010 15 12 10 6 — 28 12 12 28 28 28 28
V. elégs. elégi.
i § ■xS 3 =>
IV. összesen
(=3
09
jeles jó elégs.. ! elégt.
elégs-1 elégt.
;0
4 9 2 — 15 10 810 — 4 7 4 — 15 913 6 — 6 5 4 — 15 14 7 7 — _ — — — 10 10 8 —
7 7 1— — — — 23 9 6 23 17 9 2 1 — 23 3 8 4 — — 23 11 4 — 23 12 3 23 10 5 — — 23 7 8 - _ 23 2 10 3 — 23
111.
jeles
elégs. elégt.
1 jeles
összesen
elégt.
Nevelés- ) kelek,!an es !og,k
*=3 09 co a se
1
— — _— 2— — — 1— 9— 8— 4—
28 28 _ — 28 — — 2« 28 28 28
09 CO
09 00 co to 23 23 — — — 23 23 23 23 23 — 23 23 — —
23 — 23 23 —
19 23 23 23 23 23 23
Az osztályzott növendékek részletes tanulmányi statisztikája.
O sztályzatok
1. 11. C0 te ‘O <) "1 _l_ [23 — _' _ 23 15 —■ 17 6 23 15 —-1 — — 9 3 3 ! —i jeles jó
Évfolyam ok
42
1 I. II. III.'IV. V.
Osztály Magaviselet
példás jó szabályszerű rossz jeles jó elégséges egy elégtelen két elégtelen több elégtelen Csak igazoltan Igazolatlanul Semmit sem 30 órámd kevesebbet 30 órán.íl többet V. fok. int. díjat 50 P-t II. élév IV. fok. int. díjat 45 P-t II. félév III. fok. int. díjat 40 P-t 11. élév II. fok. int. díjat 35 P-t 11, élév I. fok. int. díjat 30 P-t II. félév
23|15 26 24 23 111 5 —!— 0 3' — i— — 1 1 CJ
—
—
—
1 —
—
—
i 1 4! 3 8 t i 7 13 14 10 í i 7 11 11 5 — — i I
Előmenetel
—
—
—
I —
—
17 55 45 — — —
órák 1303 59014301209 1168 Ü700 — száma — “ 1 2 3 7 7 26 7 növen dékek 11 7 6 7 4 35 száma 9 6! 15 14Í12 56 9 7"IÖ 16 6 48 — 1 2 3 1 1 2 4 1 2 3 1 1 *1 3
*V. osztályban 1 növendék féldíjas.
—
fizetett
mulasztott
Összesen
5. Az osztályzott növendékek általános tanulmányi és kedvezmény-statisztikája.
—
—
—
—
—
—
—
—
—
43
I.
II.
III.
IV.
V.
Összesen
6. A tanulók számának alakulása 1920/21—1937/38.
— — — — 9 4 7 8 14 24 42 38 39 38 27 23 21 23
92 59 44 30 41 57 96 133 147 173 181 172 162 143 135 132 124 117
É v évfolyam 1920—21. 1921—22. 1922-23. 1923-24. 1924-25. 1925 -2 6 . 1926-27. 1927—28. 1928-29. 1929-30. 1930-31. 1931—32. 1932-33. 1933—34. 1934- 35. 1935-36. 1936-37. 1937—38.
18 6 6 10 16 25 45 44 38 43 36 31 33 30 36 34 25 23
29 14 4 5 8 15 24 41 37 34 42 31 26 24 25 31 30 15
19 20 12 4 4 8 13 24 39 35 32 43 25 25 22 22 26 28
26 19 22 11 4 5 7 16 19 37 29 29 39 26 25 22 22 28
44
7. Az iskolai felszerelés gyarapodása és értéke. Tanévi oyarapolls A leltári csoportok megnevezése
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22
Gondnoki leltár Lélektani szertár Történeti „ Földrajzi „ Növénytan „ Állattani „ Ásványtani „ Kémiai „ Fizikai „ Mennyiségtani „ Rajz Kézügyesség! „ Női kézimunka „ Zene „ Zeneműkönyvtár „ Tornászati „ Ifj. Sportkör „ Gyak. islc. berendezés Kötelező Könyvtár Önképzőköri leltár Cserkészcsapat „ Tanári Könyvtár Összesen:
Vétel dék darab aaraü
— 1 — —
2 —
— —
2 — 1 — — — — 20
— 34 —
—
10 —
Érték pengő
— — 12 1
—
Államául a tanév véaéD
— —
12-50 3 —
23-40
—
—
3— — 6— — — — — 30-50
—
— — — — — — -■ —
6 — 21
— 32
63
45!
26-60 — 130-80
Darab
Érték pengő
4284 44,11292 12 322‘— 27 454-— 403 2,605-50 109 364-20 297 2,853-56 259 172-17 137 60048 257 5,52299 23 188"— 454 700-64 562 64891 258 756-80 39 10,79112 741 1,876-50 98 87002 207 1,854-84 931 2,257-24 992 1,836-80 1052 3,260 80 363 431-C6 5393| 28,98445
26980 16,898 111,465-—
HL Tájékoztató. A szarvasi ev, tanítónőképző I. osztálya a jövő tanévtől kezdve, mint leányliceum nyílik meg, a II—V. osztályok meg maradnak tanítónőképzői osztályoknak. A leányliceumba a hely beli növendékek nem folyamodnak fölvételért, hanem 1. születési anyakönyvi kivonatuk és 2. utolsó iskolai bizonyítványuk (a pol gári iskola vagy gimnázium IV. o.) bemutatásával jelentkeznek íralkozásra az igazgató által meghirdetett iratkozási napokon. Minthogy intézetünk vidéki tanulót csak úgy vesz fel, ha az illető a liceum internátusában lakik, a vidéki tanulóknak kérni kell az internátusba való fölvételt 1. születési anyakönyvi ki vonat, 2. a polgári iskola vagy gimnázium IV. o. bizonyítványá nak (illetve, ha a folyamodás korábban történik, ugyanezen isko lák félévi értesítőjének) továbbá 3. a családfő lakását és foglal kozását igazoló községi bizonyítványnak csatolásával. Az inter nátusba való fölvétel iránti kérvényt az igazgatósághoz kell be nyújtani. A fölvételi kérvényben hiábavaló segélyért folyamodni, mert a segély elnyerésére csak akkor lehet reménye a tanulónak, amikor intézetünkben tanulva bebizonyította érdemességét. Segély ben vagy kedvezményben csakis ev. vallásu tanuló részesülhet. A bentlakó növendékek a következő felszerelési tárgyakat hozzák magukkal: 180X80 cm. széles, új és féregmentes matrac, 1 fehér ágyterítő, 1 vánkos, 1 új és féregmentes paplan (vagy dunyha), háromszori ágyhuzat, 1 fehér abrosz, 3 pohártörlő, 3 mosdótörlő, 6 törülköző, 1 fejkendő, 1 nagy téli kendő vagy kötött kabát, 1 sötétkék, magyaros téli és 1 tavaszi kabát, 1 fürdőruha, I für dőköpeny vagy lepedő, 2 pár cipő (az egyik okvetlen fekete legyen), 6 pár szürke harisnya és annyi fehérnemű, amennyi a havonkénti egyszeri mosás mellett a váltáshoz szükséges, to vábbá egy szennyesgyűjtő zsák. Felsőruhákat és kötényeket az intézetben kötelező forma szerint készíttetnek a felvett növendé kek. Egyöntető sapkaviseletröl és tornaruháról a növendékek költ
46 ségére az intézet gondoskodik. Minden növendék hoz 1 fehér zó máncozott mosdótálat, 1 szappantartót, sürü-és bontófésüt, hajke fét, fogkefét, 2 poharat, kést, villát, nagy és kískanalat, 4 drb. szalvétát, melynek oldalhossza ne legyen hosszabb 3 dm-nél és 1 szalvétagyűrüt. Minden új növendék hoz 1 drb. törlőruhát „E. L.“ jelzéssel, mely az intézet tulajdona marad. A z összes felszerelési tárgyakat el kell látni azzal az internátusi számmal, amelyet a növendék a felvétel alkalmával kap. A ruhaneműekbe gyárilag készült számok varrandók. Kert tapasztalás szerint a kézi hímzés hamar kifoszlik. A líceum és tanítónőképző minden internátusi növendéke, tehát még a magasabb osztálybeliek is, szeptemberi jelentkezé sükkor orvosi bizonyítványt tartoznak magukkal hozni arról, hogy a legutóbbi 6 hét folyamán nem fordult elő ragályos betegség családjukban. A növendékek szeptember____ d. e. 9 —1-ig és d. u. 4—6-ig jelentkezzenek beíratásuk végett az igazgatószobában. Ugyanakkor bemutatják a magukkal hozott tárgyakról szóló jegy zék két aláírt példányát és a szülők levelezési engedélyét. A ta nítás kezdete szeptember-----*
* *
Az igazgató vagy helyettese a nagy szünidőben kedden és szombaton d. e. 11—1 óráig fogad, a tanév folyamán pedig hétköznaponkint 11 —12 között. *
*
*
A líceum és a tanítónó'képző növendékei a következő inté zeti díjakat tartoznak fizetni: Minden növendék fizet egy év re:
00 o
beíratásí díjat . . . . . . . 6 P-t tandíjat ev, növendékek . . . . . . 90 „ ref. „ . . . . . . 94 „ r. kát. „ . . . . . . 102 „ izr. „ . . . 3. bútor- és zongorahasználatért . 6 „ 4. fönntartási járulékot . . . . 90 „ Bentlakó növendék fizet egy hónapra: 1. gyógykezelési d í j a t ....................1.20 P-t
47 2. köztartásí díjat az V. fokozat szerint . . . . 50 a IV. „ . . 45 a III. . . 40 a II. . . 35 P-t a I » > . . . 30 Az alacsonyabb fokozatú köztartási dijak megállapítása, de csakis evangélikus növendékek részére, a tanárikar javaslata alapján az Intézőbizottság hatáskörébe tartozik és mindenkor a folyamodó növendékek anyagi ráutaltságának, magaviseletének és tanulmányi előmenetelének figyelembevételével történik. A fölté telekben beállott időközi változások miatt a tanítónőképző Intéző bizottsága a növendéket az eredetileg megállapított díjfokozat ból más díjfokozatba sorolhatja, de az alacsonyabb díjfokozatokba csakis a költségvetésben megállapított számban vehetők föl a növendékek. A növendékek túlnyomó része a legmagasabb díj fokozatba tartozik, a más vallásuak valamennyien. Az éves díjakat az évközben kimaradó növendékek is egész évre tartoznak megfizetni, a köztartási díjat pedig, kiki a részére megállapított díjfokozat szerint, a tanév mind a 10 hónapjára havonkint tartozik befizetni, tehát a karácsonyi, a húsvéti és a júniusi csonka hónapokra is. Kéthavi köztartási díjjal való elmaradás az intézetből és az internátusból való kirekesztést vonja maga után, ff
ff
9
ff
-Ttxts-sr
Tartalomjegyzék. I.
Az 1931—38. tanév értesítője. 1. Az iskolaév tö rté n e te ......................................................... 3 2. Az intézet egyházi h a tó sá g a i.......................................... 5 3. Az intézet tanári te s tü le té ...............................................6 4 Az intézet n ö v e n d é k e i.................................................. 11 5. G y a k o rló is k o la ................................................................ 16 6. Az intézet gazdasága és sz e m é ly z e te .........................18 7. Az intézet és internátus telkei, épületei és karbantartásuk 18 8. Berendezés és fölszerelés. Szertárak, Könyvtár . . .1.9 9. Bentlakás. Közétkező. Küntlakások . . . . . . 21 10. Nevelés és tanítás. Kántorképzés.................................. 21 11. Gyakorlati k i k é p z é s ...................................................... 27 12. lfj. e g y e sü le te k ................................................................ 27 13. Növendékek egészségi á l l a p o t a ........................ . 32 14. L á to g a tá s o k ..................................................................... 32 15. Adományok. Jutalmak. Kedvezmények . . . . 33 16. Vizsgálatok T a n ító k é p e síté s....................................... 35 II. Statisztikai kimutatások. 1. a) Áramlati és származási s t a t i s z t i k a ........................ 37 b) Áramlati és származási statisztika . . . . . 38 2. Az osztályozott növ. megoszlása szülők lakóhelye szerint 39 3. Az osztályozott növ. megoszl, szülők foglalkozása szerint 40 4. Részletes tanulmányi s ta tis z tik a .................................. 41 5. Általános tanulmányí-és kedvezmény-statisztika . . 42 6. A tanulók számának alakulása 1920/21—1937/38 . 43 7. Az iskolai felszerelés gyarapodása és értéke . . . 44 III. Tájékoztatató.
NYOMATOTT BORBÉLY GYULA KÖNYVNYOMDÁJÁBAN MEZŐTÚR 1937.