A szalagavatót megnyitó ünnepi beszéd

V. évfolyam 1. szám

2006. tavasz

Ára: 100 Ft

A szalagavatót megnyitó ünnepi beszéd Nagy szeretettel és tisztelettel köszöntöm mindannyiukat, tanárainkat, szüleinket, rokonainkat és barátainkat a váci Piarista Gimnázium szalagavató ünnepélyén. Az itt töltött diákévek alatt mindennél fontosabb volt számunkra, hogy szabadnak érezzük magunkat, és bizonyítsuk: meg tudunk állni a saját lábunkon, nem kell a támogatás, egyedül is tudunk helyes döntéseket hozni. Sokszor szertelenek voltunk és felelőtlenek. A mának éltünk, és nem tudtuk elhinni, hogy mindez egyszer a múlté lesz. Az idő megállíthatatlan és az ember erre csak akkor jön rá, ha ilyen fontos fordulópontokhoz érkezik, mint mi most, közel az érettségihez és a felvételihez. Életünk talán legszebb és legfontosabb szakaszát töltöttük itt és töltjük még néhány hétig: a fiatalkorunkat. Felnőtté válásunk útja volt ez, mely négy év öröm és bánat, siker és kudarc, hit és meg-megújuló remény érzésével volt kikövezve. Sosem feledjük a közösen átélt élményeket: az izgalommal szervezett és várt osztálykirándulásokat, az erdélyi körutat, a különböző iskolai rendezvényeket, a nyári geológus táborokat, és vízitúrákat. Ezzel lezárjuk az elmúlt négy évet, ami alatt oly sok emlékkel gazdagodtunk. Új emberekkel találkoztunk, bizalmunkba fogadtuk őket, és életre szóló barátságokat kötöttünk, s váltunk gondtalan kisdiákból érett felnőtté. Egymás számára ismeretlenként érkeztünk, és majd nemsokára összekovácsolódott közösségek tagjaiként távozunk. Az itt megszerzett tudás és a szelíden belénk táplált keresztény gondolkodásmód segítségével pedig felkészültünk arra, hogy a ránk váró új világ kihívásainak is megfeleljünk. A jövőnk bizonytalan, de kell, hogy terveket szőjünk, hiszen boldogabb az az ember, aki rengeteg álma közül csak egyet is megvalósít, mint az, akinek nem volt egy sem. Bízom abban, hogy lesz elég kitartásunk ahhoz, hogy elérjük célunkat, és büszkék lehetnek ránk szüleink és tanáraink egyaránt. Hiszen az ő szeretetük és támogatásuk nélkül nem juthattunk volna el idáig. Kedves Szüleink, Tisztelt Tanáraink! Köszönetet mondok mindannyiunk nevében tanárainknak tudásuk lelkiismeretes átadásáért, a felénk áradó szeretetükért, és türelmükért, mellyel segítettek bennünket eljutni az előttünk álló feladatok leküzdésére. Köszönetet mondunk kedves szüleinknek, nagyszüleinknek, rokonainknak, akik egész eddigi életünkben biztos és szeretetteljes hátteret nyújtottak számunkra. Segítő kezükre, bölcs tanácsaikra továbbra is nagy szükségünk lesz. Elmondta: Kolozsi Mariann

A tartalomból Szalagavató beszéd 1 ● A szalagavató 2 ● Farsangi mulatság 3 ● Sítábor 3 ● Távolodó tavasz 4 ● Kövek, falak épületek 5 ● A Polski Fiát hazájában 9 ● Néhány gondolat... 11 ● József Attila unokái vagyunk 12 ● Alkotóműhely az iskolában 13 ● Vendégünk volt 14 ● A hetedik pecsét 16 ● Kerekasztal beszélgetés 17 ● Kérdőív elemzése 18 ● A büfé véleményezése 19 ● Socrates, Comenius... 20 ● Levelezések 21 ● A rendi állam kialakulása 22 ● Koffein 24 ●Lettország 25 ● Sporteredmények 26 ● Cserkész hírek 26 ● Nyári túrák 27 ● Aranyköpések 28

2

Váci Piar

Szalagavató a Váci Piarista Gimnáziumban Február 25-én rendezte meg iskolánk a 12. évfolyam szalagavatóját. Valóban az év fénypontja ez az esemény, amire minden érettségiző diák heteken keresztül nagy lelkesedéssel készül. Ez alkalommal is a szokásos módon, az osztályok felsorakozásával és Nyeste Pál igazgató úr beszédével kezdődött meg az ünnepély. Ezt követően a szalagok megáldása következett, melyeket az osztályfőnökök tűztek fel méltóságteljesen a büszke diákok mellére, miközben a náluk is büszkébb szülők egymáson átkönyökölve próbálták meg lencsevégre kapni egyetlen kis magzatjukat, ami érhető is. A következőkben megtekinthettük az egyes osztályok életképeiből készült összeállításokat. Véleményem szerint, bár kicsit hosszúra sikeredett, igazán mulatságos és kedves képsorok voltak. Négy év hosszú idő, és ők is sokat változtak azóta, hogy először átlépték az iskola küszöbét. Egyben azonban szerintem mindenki egyetért velem: kiskorukban ők is sokkal aranyosabbak voltak. Ezek után következett a mindenki által leginkább várt keringő első része. Pár percre minden jelenlevő részese lehetett egy varázslatnak, ami betöltötte az egész termet, ahogy felcsendültek a keringő ismerős dallamai. Néhány pillanatra minden táncoló pár hercegnek és hercegnőnek érezhette magát. Mindegyik lány és fiú csinos és bájos volt, míg talán a próbákon gyakran bizonyultak ügyetlennek, most ebből semmit sem lehetett észre venni, úgy forogtak és lépkedtek, mintha mindig is ezt csinálták volna. A műsor további részében is számos remek produkciót nézhettünk meg. Elsőként hat gyémánt torkú fiút hallhattunk énekelni, majd egy komplett zenekar szórakoztatott minket néhány közismert zeneszámmal. Meg kell jegyeznem azonban, hogy a hangosítással akadtak problémák. A keringő második, a „Szépség és szörnyeteg” betétdalára táncolt része is igen látványos és szép volt. A zeneválasztás telitalálat volt,

ahogy a táncoló párokat figyeltük mi is majdnem táncra perdültünk. Nem maradhattak el ez alkalommal sem a tanár paródiák. Meszlényi tanárnő, Nemes tanár úr és Nyeste Pál igazgató úr kerültek sorra. Ila Horváth Gergő igen tehetséges ebben a műfajban, és most meg is csillogtatta színészi tehetségét. Azzal biztos az igazgató úr is egyetért, hogy csak azt próbáljuk meg utánozni, akit igazán nagyon szeretünk és tisztelünk. A többiek is rendkívül ügyesek voltak. Sajnálatomra egyesek a teremben állók vagy ülők között késztető vágyat éreztek arra, hogy akkor és ott osszák meg mondani valójukat környezetükkel, így néhány jó poénról lemaradtam. A country kedvelők is örülhettek, mert az est folyamán ebből a műfajából is ízelítőt kaptunk. A legjobb műsorszám azonban a Grease betétdalára előadott táncos produkció volt. Ötletes kosztümök, merész lépések és mozdulatok. A hangulat fantasztikus volt, és hatalmas tapsvihar kísérte az előadást. Nagyon bensőséges hangulat uralkodott a teremben a szalagavató ideje alatt végig. Igazán családias légkörű ünnepség volt, ahogy szerin-

tem azt az összes ilyen piarista rendezvényen megszokhattuk. Valóban színvonalas és sokrétű műsort, sikerült összeállítani. Talán akadt egykét probléma a szervezésben, ami tanulságul szolgálhat a jövőre érettségiző diákoknak, de ezt leszámítva jól sikerült. Én igazán jól éreztem magam, és remélem az összes többi meghívott is! Szakolczai Zsófia 10.c

Váci Piar

3

Farsangi mulatság Iskolánkban a farsangi bál nem hagyományosan megrendezett esemény. Talán ez volt az oka, hogy sokan - tanárok és diákok egyaránt - tartottak ettől az estétől. A díszterem vidám öltözetben várta a diákokat. A bál öt órakor kezdődött a Light zenekar zenéjével. A 70-es, 80-as évek hangulatát hozta vissza az a zene, melyre oly sokan táncoltak. Akinek már elege volt a táncból, vagy csak egy kis csendre vágyott az elmehetett a büfébe. Gyertyafényes világítás és sokféle étel, ital várta a fáradt diáksereget. A táncnak vége szakadt fél hétkor, amikor is elkezdődött a játékos vetélkedő. Ez volt az a programpont, amely mindannyiunkat a legjobban érdekelt. A feladatokat Endreffy tanár úr ismertette. A beosztás osztályonként történt, szinte minden osztály képviseltette magát. Az első feladat a kihúzott borítékban talált vers előadása rock, rap, ária, vagy népzenei stílusban volt. Ehhez a feladathoz tartozott nevet adni együttesünknek, illetve albumunknak, melyen a már előadott szám is szerepel. Szintén feladat volt CD borítót rajzolni. A második feladat hat filmzene felismerése volt. Harmadikként pedig a cipőkanál, lapátnyél, diáknaptár, beköltözik, kellemes és legel szavakból egy „értelmes” mondatot kellett öszszeállítani. A zsűri döntése szerint a versenyt a 10.C osztály nyerte meg. Az együttes kilenc óráig zenélt, majd tízig egy laptopról szólt a rock and roll, a twist, a 90-es évek zenéje és néhány a maiak közül. A buli tíz órakor véget ért. Aki elment az első farsangra, nem érezte rosszul magát, nem bánta meg. Köszönjük Glacz Bernátnak (11.a) ezt a remek szerezést, reméljük, hogy jövőre is engedélyt kapunk egy hasonló, talán még jobb mulatságra. Fricz Dóra 10. c

Beszámoló a sítáborról Iskolánk február 11-től 16-ig sítábort rendezett az ausztriai Hirschegg falucskába Szeri Eleonóra, Rózsáné Zabulik Imola tanárnők és Szemerédy Koppány tanár úr vezetésével (akiknek ezúton is szeretnénk köszönetet mondani). A túrán egy harmincegy fős csoport vett részt. Az első nap utazással és a szállás elfoglalásával telt, ám a második naptól kezdve Salzstiegl pályáit rótta a társaság. A terepen mindenki megtalálta a saját tudásának megfelelő pályát, ráadásul a tanulóknak minden nap Szandra nyújtott segítséget, a haladóknak pedig Mezei László, vagyis Mező javította a technikáját. Az utolsó előtti napon egy szlalom versenyben mértünk össze erőinket. Igazságos küzdelem volt, hisz több korcsoportban kezdők, és haladók, síelők, és snowboardosok versenyeztek egymással. Vacsora után a legjobbakat éremmel díjazták. Hasonlóképpen jól telt a többi este is: kártyázással, pingpongozással, jóízű beszélgetésekkel. Az egyik este például vetélkedőben mutathattuk meg, hogy melyik a legügyesebb csapat. Nyugodtan kijelenthető, hogy mindenki nagyszerűen érezte magát, és ha teheti jövőre is ott lesz! Kovács Zoltán 10.a

4

Váci Piar

Távolodó tavasz A vörös nap végtelen kezei nyúlnak Eget simogató hegy boltívei közt, A fák védtelen, gyenge bimbói nyílnak, Kibújnak a dér hulló cseppjei között. Erdőnyi fűszál bíztató ropogása, A kis hóvirág kecses hajlongásának Tánca, ifjú sárgarigó monológja Sugall: zöld mezők, gazdagabb erdők, tavasz… Végig söpör újra a tél jégszablyája, Az oly éles, szúró, ködös, rázó hideg. Süvöltő hóvihar fák közt kanyarogva Zúz s tép, s szomorkodnak a megtörött rügyek. A hűs csermely fodros tükre ismét megáll, A domború hegy háta néma ködfedél. Az erdő szárnyas kórusa pedig elszáll, Ismét bemutatkozik, a hatalmas tél. KOVÁCS DOROTTYA 12.b

Váci Piar

5

Kövek, falak, épület - emberek Betekintés az iskola életének „egy „egy szeletébe” – ismerkedés a technikai dolgozókkal Természetes, hogy egy iskola egyszerre jelent egy épületet, de jelenti a benne dolgozó embereket, a benne folyó sokszínű munkát. Az iskola, a másfél évtizeddel ezelőtt történt újraindulás óta óriási fejlődésen ment keresztül. Gyarapodott az épület, növekedett a diákok létszáma, közben – a kor követelményeihez alkalmazkodva – megjelent a koedukáció. Az idei tanévtől „teljes” az iskola, megvan benne a nyolc évfolyamos, a nyelvi előkészítő és a négy évfolyamos tagozat. Nyolc fővel működik a 13. évfolyam is. Az iskolaújság rendszeresen beszámolt a fejlődés eredményeiről. Az iskola azonban nem működnék technikai munkatársak nélkül. Ebben a cikkben őket szeretném megismertetni, az általuk végzett munkát kívánom bemutatni. Az iskolaorvos Dr. Hirling András, az ő munkáját segíti a védőnő, Komjátiné Bartos Nóra, aki részben pedagógus is, hiszen nemcsak az orvosi rendelőben foglalkozik a diákokkal. A fejlődés része, hogy folyamatosan „működik” az orvosi szoba, vagy az iskolaorvos, vagy a védőnő mindennap megtalálható. Az iskola fontos része az iroda, pontosabban az irodák, hiszen ezek nemcsak az intézmény szervezeti, „hivatalos” működését teszik lehetővé, hanem az itt dolgozók a diákokkal is közvetlen kapcsolatban vannak, akik ügyes-bajos dolgaikat itt intézhetik el, általában az első három szünetben. Az iroda vezetője Pintér Gáborné, munkatársai pedig Kerezsi-Szabó Vera, Galaczi Magdolna és Vastag Alíz. Az iroda munkájáról Pintér Gábornét, Ildikót kérdeztem. –Mikor kerültél az iskolába? Mik voltak az első feladatok? –Negyedik éve vagyok az intézmény gazdasági vezetője. Elődöm Lakatosné Ábrahám Ágnes volt, aki nagyon értette a munkáját. Amikor ide kerültem, akkor bővült az iskola az ötödik évfolyammal. Egy évvel korábban pedig meg-

indult a három párhuzamos évfolyam a „felső tagozatban”. Az én szempontomból azonban az igazán nehéz munka az épület teljes visszaadását követően kezdődött. Felújítottuk és saját üzemeltetésbe helyeztük a konyhát és az ebédlőt, és az egyre növekvő tanári létszámnak megfelelően kialakítottuk az új tanárit. Az igazgató úrnak és a helyetteseknek is lett méltó irodája. Ebben az időszakban sikerült kialakítani jó néhány új termet. Az utolsó nyáron pedig hosszú előkészítő munka után megnyílhatott saját épületünkben a kollégium. Szintén fontos, hogy az iskola könyvtára megkapta a működéshez szükséges végső helyét. Az első szint gyönyörű zeneteremmel és új osztálytermekkel bővült. A felsőbb emeleten pedig angol nyelvi kabinetek létesültek. A dísztermet az iskola céljaira már használni tudjuk, bár a teljes felújítás még hátra van. A kazánház rekonstrukciója is elkészült. –Mi az „iroda” munkája? Milyen kapcsolatban vannak az irodai dolgozók a diákokkal? –A diákok Galaczi Magdolnával, Magdi nénivel találkoznak legtöbbször, vele vannak napi kapcsolatban. Ő az iskolatitkár, ő vezeti a diáknyilvántartásokat, ő foglalkozik a diákigazolványokkal, azonosítókkal és a menza ügyeivel. Lebonyolítja a felvételit, a beiratkozást, és részt vesz az érettségi feladatokban is. Szeretettel fogad minden diákot, aki bármilyen problémával hozzáfordul. Vera néni az iskola alkalmazottainak (tanárok, technikai dolgozók) munkaügyi feladatait intézi. Alíz pedig a könyvelői munkakört látja el. Az utóbbi kettő is részt vett az előző tanévben tartott érettségivel kapcsolatos munkában. Az első három szünetben elég népes az iroda, hiszen a diákok akkor kereshetik föl. –Mi az, amiről szívesen beszélnél még? –A tanév kezdés előtt a technikai dolgozók szívvel-lélekkel készültek a diákok fogadására.

6

Váci Piar

Sokat dolgoztak azért, hogy mind az iskola, mind a kollégium a lehető legszebb, legtisztább állapotban várja a diákokat. Itt minden értük, nekik készült. Arra kérném őket, hogy vigyázzanak mindenre. Becsüljék meg a termeket, a berendezéseket és mindent, amihez az őket szeretők munkája kapcsolódik. Tudom, hogy a világban nem ezt látják, de ők itt fogadhatják meg a szentírási intelmet: „ne hasonuljatok a világhoz”. Az iskola személyzetéhez tartozik Csabai János gondnok, Galaczi Tibor karbantartó, Praszna László portás és karbantartó. Galaczi Tibor, „Tibi bá” közvetlen kapcsolatban van a diákokkal, főleg akkor fordulnak hozzá (nem ritkán), amikor elrontanak valamit. Szeretik, egy alkalommal a szalagavató bál tanárparódia műsorában őt is „megszemélyesítették”. A két főfoglalkozású portás Puskás Attiláné, aki részt vesz az ebédeltetés munkájában is, és Ulrich Ferencné, népszerű nevén „Suli mama” vagy „Juci néni”, aki a legrégebben dolgozik nálunk, még abban az időben jött ide, amikor a rendház és a noviciátus megkezdte a működését. Őt kérdeztem munkájáról és az elmúlt másfél évtized tapasztalatairól. –Jutka néni a legrégebben itt dolgozó munkatárs, hiszen már az első évben itt dolgozott. Hogyan emlékszik vissza ezekre az évekre? –Nagyon szívesen emlékszem vissza mindenre. Az első évek nagyon nehezek, de nagyon szépek voltak. Iskola akkor még nem volt, de az első évben tizenkét novícius volt. (Belőlük heten megmaradtak, köztük a több évig itt működő Nagy Attila tanár úr. A szerk.) Akkor alakult ki a rendházi konyha, a reggelit és a vacsorát egy-két hónapig a későbbi nevén Boronkay Szakközépiskolából kellett hozatni. Abban az évben már készültünk az iskola megnyitására. Az első évben a konyhán dolgoztam, a következő évben pedig azt választottam, hogy az iskola portása legyek. –Mekkora volt akkor az iskola? –A szakközépiskolának csak egy kis töredékét kaptuk vissza, de annak is nagyon örültünk. A porta több mint tíz évig a mai lépcsőházzal szemben, az akkori bejárat közelében volt. Egy kis üveges helyiségből állt. A diákság

évente gyarapodott, én pedig szinte valamenynyi diákkal személyes kapcsolatba kerültem. A legtöbb osztály ragaszkodott ahhoz, hogy a tablójukon szerepeljek, aminek én nagyon örülök. Kezdetben, a szakközépiskolai rendhez igazodva a csengetés is az én munkám volt. Jóval később vett az iskola saját automata csengőt. Jelenleg a porta szolgálata általában estig tart, így már nem egyedül végzem ezt a feladatot. –Jelenleg mennyire ismeri a diákokat? –A létszám ilyen mérvű megnövekedése óta elsősorban már csak a menzásokat ismerem, hiszen a fényképes menza-kártyájuk nálam van. De azért más diákok is megkeresnek ügyes-bajos dolgaikkal. A diákok modorával általában meg vagyok elégedve. Ha valami probléma volt, úgy érzem közös beszélgetéssel, esetleg humorral meg tudtuk oldani a feszültséget. –Mi az, amikről még szívesen beszélne? –Arra büszke vagyok, hogy ha tömegközlekedési eszközön utazom, megismerem, hogy melyik diák tartozik hozzánk, a piarista családba. Egy esetben viselkedésükről még az én fiam is felismerte a cukrászdában, hogy „ezek piarista lányok”, aki természetszerűen addig nem ismerte őket. A jóval nagyobb épület a takarítónőknek is sokkal több munkát ad. A leggondosabb tanári felügyelet, odafigyelés ellenére igen sok szemetet kell eltakarítani a diákok után. Ebben a tanárok részben segítenek annyiban, hogy az órák végén „almoltatnak”, azaz összeszedetik az addigi szemetet, de a takarítónőknek így is igen sok munkájuk akad. Ezt a munkát már nem lehet tanítás után, délután elvégezni, szükséges itt lenniük a tanítási időben is. Ebben a munkakörben dolgoznak: Hevér Róbertné, Pataki Józsefné, Pintér Miklósné, Szegner Józsefné, Batári Mihályné, Ivony Istvánné és Kozma Anna. Hevér Róbertné, Teri néni szintén nagyon régen itt dolgozik. Munkájáról, illetve az iskola fejlődésével járó új feladatokról őt is megkérdeztem. –Teri néni, mióta dolgozik itt? –Tizenegy éve dolgozom itt. A volt Boronkay épülete akkor még nem tartozott ide. Éppen emiatt akkor kevesebben is voltunk. Amikor sok volt a munka, férjem, Robi bácsi is besegített. Nekem már akkor is nagyon tetszett az intézmény meghitt, családias légköre.

Váci Piar –Milyen változást hozott az épület jelentős

megnagyobbodása? –Mi, takarítónők elsősorban az épület megnagyobbodását észleltük, de természetesen láttuk azt is, hogy mennyivel több diák van. Iparkodom mindent a legnagyobb rendben elvégezni, örülök, amikor a nap végén látom a szépen rendbe tett termeket. Olykor többlet-munkát ad, hogy a diákok a takarítás után még használják egyik-másikat. –Milyen kapcsolatban áll a diákokkal? –Nagyon szeretem a gyerekeket, még kisebb csintalanságaik ellenére is. Azt is észre vettem, hogy tudnak figyelmesek is lenni, néha a cipelésben is segítenek. Sajnos a mai élettel az is együtt jár, hogy a különböző modern csomagoló anyagok miatt nagyon sok a szemét. Köszönöm, hogy a tanárok időnként az órák végén is összeszedetik a szemetet. Ezzel segítik a munkánkat. Sajnos, így is sok szemét marad, hatalmas zsákokkal kell mindennap kivinni. –Miről tetszene még szívesen beszélni? –Mivel egyházi iskola vagyunk, minden osztályban kiemelt szerepet kap az osztálykarácsony. Ilyenkor különösen iparkodunk rendbe tenni a termeket. Nagyon örültem, hogy egyikmásik osztály meg is hívott az osztálykarácsonyára. Mikor unokám még kicsi volt, örült, hogy ő is ott lehetett, hallgathatta a műsort. Amikor a diákok egymást megajándékozták, ő is mindig kapott egy kis ajándékot, aminek nagyon örült. –Teri néni kérem, most egy kicsit én veszem át a szót. Már említettük, hogy Robi bácsi sokszor segített a takarításban. De nemcsak ez fűződik a nevéhez. Igen sokszor főzött jóízű marhapörköltet vagy marhagulyást az évzáró tanári ebédre. Egy alkalommal az egyik osztály arra is megkérte, hogy a bankettes vacsorát is ő főzze meg. Teri néninek még milyen tervei vannak? –Amíg a jó Isten ad erőt, szeretnék itt dolgozni. A munkámat szeretem, a tanárok és a diákok között nagyon jól érzem magam. Nagyon örülök, hogy mindenkivel jó kapcsolatot tudtam kialakítani. Az iskola, illetve a kollégium fontos része a gyönyörű, új konyha és az ebédlő. Nagy öröm

7

volt mind a nevelők, mind a diákok számára, amikor birtokba vehették. Az élelmezésvezető Dr. Oroszi Sándorné szintén régi ismerősünk, annak idején fiai nálunk érettségiztek, legidősebb fia itt tanít. A konyhán dolgoznak még Rolencz Sándorné, Makkai Jánosné, Erdélyi Györgyné, Kovácsné Kovalcsik Margit, Szalai Mihályné, Varga Istvánné és Gáspár Istvánné. Az élelmezésvezetőt, Juli nénit kérdeztem munkájáról, illetve a konyha működéséről. –Mióta dolgozol itt? –Ebben az intézményben a konyha indulásától dolgozom. Bár eddig is a kereskedelemben és a vendéglátásban dolgoztam, az élelmezésvezetői beosztás ellátásához még egy komoly iskolát el kellett végeznem. –Mondj valamit a konyha munkájáról! –Amióta a kollégium működik, azóta a kollégisták számára háromszori étkezést, a többi diák számára rendszeres ebédeltetést biztosítunk, de hétköznap a rendház étkeztetése is a mi feladatunk. A világi tanárok és alkalmazottak nagy része is itt étkezik. Az iskola létszámának növekedése szükségessé tette, hogy a konyhán több alkalmazott legyen. Ezzel a létszámmal elég feszített a munkatempó. Mindezek mellett a konyha megoldja a bankettek, érettségi találkozók és esetleg lakodalmak rendezését is. Ilyen alkalmakkor a volt diákok, illetve az egyéb vendégek is megismerkedhetnek az új konyhával és a gyönyörű, kulturált ebédlővel. –Mondj egy-két szót a diákokról! –Legnagyobb szívfájdalmunk, hogy a világban ma divat a kényeskedés, és ez sajnos a mi diákjainkat is „megfertőzte”. Bár természetesen létezik tanári felügyelet, a diákok ezt időnként kijátsszák, átrendezik az ebédlőt, ezzel sajnos néha akaratlanul is - rongálják a berendezést. Hogy mit kívánnék? Jobb étvágyú gyerekeket, akiknek az ebéd valóban a főétkezést jelentené. Ez magát az ételt, és a hozzá kapcsolódó emberi munka tiszteletét jelentené. Mi a jövőben is mindent megteszünk azért, hogy a diákok méltó körülményekhez és jóízű falathoz jussanak. Az iskolához tartozik a büfé is. Ennek üzemeltetője Csabai Jánosné, Angéla, aki napi kapcsolatban áll a diákokkal. Az újságnak ebben a számában szó lesz az egészséges táplálkozásról is. A tanulságokról itt Angélát kérdeztem.

8

Váci Piar

–Mióta dolgozol itt? –Tizenkét éve kerültem ide, éppen Károly-nap

alkalmával rendeztük be a büfét. „Első ijedtségemben” nem tudtam, miért nincs tanítás. Később tudtam meg, hogy az akkori igazgató úrnak volt a névnapja. –Mi a munkád? Milyen kapcsolatban állsz a diákokkal? –Be kell szereznem, amit majd a szünetekben eladásra tudok kínálni. A napi friss, péksüteményekből előállított szendvicseket mind én készítem. Természetesen tartós élelmiszerek, tejtermékek és italok is nagy választékban kaphatók. A büfé az otthonról hozott tízórai kiegészítésére szolgál. Ha névről nem is, legalább arcról minden gyereket ismerek. Amikor kisebb létszámú volt az iskola, a gyerekek türelmesebbek voltak. Most néha nekem is figyelmeztetnem kell a nagyokat, hogy például a tíz éveseket ne szorítsák háttérbe, illetve hogy a fiúk viselkedjenek udvariasan a lányokkal. Ha nincsenek sokan, el is tudok beszélgetni velük. –Miről beszélnél még szívesen? –Szeretek itt dolgozni, ezt az is mutatja, hogy már tizenkét éve itt vagyok. Nagyon örültem annak, hogy elmehettem egy diákcsoporttal

Rómába. Erre azóta is nagy élményként emlékszem. De voltam például Erdélyben is diákcsoporttal. Férjem is volt néhány túrán, egy alkalommal pedig a Tiszaugon táborozó, az időjárás viszontagságaitól megviselt csapatot látogattam meg. –Mit mondanál az egészséges táplálkozásról szóló „kerekasztalról”? –Örültem, hogy ott lehettem ezen a megbeszélésen, hiszen ez az én munkámhoz is tartozik. Várom a kerekasztalról szóló cikk megjelenését, illetve a büfével foglalkozó közvélemény kutatás eredményét. A cikk vázlatosan bemutatta az iskolában dolgozók munkáját. Éppen a megnövekedett feladatok miatt a hagyományosnál szorosabb kapcsolatban állnak a diákokkal. Reméljük, tanulóink - nagykorú, keresztény középiskolásként - értékelik a munkájukat, és tisztelettudó viselkedésükkel, udvarias modorukkal segítik is azt. Minden megkérdezett hangsúlyozta, hogy mennyire szereti a diákokat. Többen arra is utaltak, hogy - a csintalanságok ellenére - a diákok általában tisztelettudók, megbecsülik az itt dolgozók munkáját. Ez is az iskola fejlődéséhez tartozik. Nemes György

Váci Piar

9

A Polski Fiat hazájában Interaktív túrabeszámoló képre és szövegre A precíz lengyel mérnökök közbenjárásával születhetett meg 1972-ben az első Fiat Polski, amely 594 cm3 hengerűrtartalommal és 18 LE (13,24 kW) teljesítménnyel rendelkezett. Az 1977-ben bekövetkezett hihetetlen fejlesztéseknek köszönhetően, amely a vezérműtengely bütyökprofiljainak változásából adódik, az égésteret 652 cm3-re, a teljesítményt pedig 23 LE-re növelte. Ezek a változások magában hordozták az esztétikus, funkcionális rádiókészülék számára üreggel ellátott műanyag műszerfallal, automata biztonsági öv beszerelését lehetővé tevő belső oldalfal kialakításával, osztott padlóborítással, billentyűs világításkapcsolással, reteszelhető első ülésekkel való felszereltséget. (Innentől, a jobb hatás elérése érdekében ajánlott a képek nézegetése közben olvasni útirajzunkat, melyet itt találsz meg: http://vacipiar.iok.hu/galeria/2007b/zakopane2006/allindex.html) A fenti tények ellenére mind a nyolcan úgy döntöttünk, (Kovács Gergely túravezető, Galbács Gergely, Gerendai Márk, Hujbert Áron, Kovács András, Lukács Ferenc, Soós Árpád, Szöllősi János 11.b-s tanulók) hogy utunkat nem egy Polskival, hanem inkább egy Volkswagennel kezdjük meg 2006. február 11-én, rögtön az 5. óra után. Ezt a lehetőséget pedig az iskola igazgatóságának, és a Püspöki Hivatalnak köszönhettük. Rövid időn belül átléptük Ipolyságnál az országhatárt, majd az autóból szemünkkel kísérhettük a Felvidék szép tájait. Átléptük a lengyel határt is, de amilyen egyszerű volt elérni Zakopaneba (ez volt ugyanis úti célunk), olyan nehéz volt megtalálni a szállást. Érkezésünkkor szánnal felszerelt lovak akadályozták parkolásunkat. Később kiderült: ezek voltak a taxik.

A szállást elfoglalva fény derült minden turpisságra. Nyolcan kaptunk két, szobának nem nevezhető hálófülkét. A magasabb egyének lázadoztak ez ellen, később persze beletörődtek. A késői érkezés miatt lefeküdtünk aludni, némi anyai gondoskodásnak köszönhető tápanyag után. A reggel vidáman indult. Be kellett látnunk, nincs menekvés: az amúgy is 85 cm-es hóra újabb 20 cm kristályképződmény rakódott az elég bizarrnak tűnő koromfekete felhőből. A reggeli fűtőanyag után szemügyre vettük Zakopane belvárosát és értelmes illetve kevésbé értelmes látnivalóit. Az út során készült fényképekkel pont az utóbbi irányzatot próbáltuk előtérbe helyezni, hiszen ezek nem mindennapiak és nem találhatóak meg az interneten. Találkoztunk például a mikulással, aki magához hűen egy fiatal, árva rénszarvast nyúzott a sétálóutca gyermekcsordájával. Mellesleg csúnyán nézett mikor lefényképeztük a tiltótábla ellenére. Előfordult, hogy bele-bele botlottunk olyan emberekbe, akik szintén csúnyán néztek. Nem értjük miért! Márk például fontosnak tartotta, hogy meglovagoljon egy tequilát szállító lovat. A belvárosi mókázást követően kicsit körüljártuk ezt a szép várost. Magával ragadott minket a történelmében többször szétcincált ország mai szervezett élete és sokszínűsége. Modern templomai szintén nagy hatással voltak ránk, hiszen itthon nem jellemzőek ezek az épületek. A „kemény fáradozást” jól megérdemelt ebéd követte, ami a szokásos „piarista svédasztaltól” (tudod: májkrém, löncshús, ipari szalonna esetleg halkonzerv) merőben eltért. Ám nem bírtuk sokáig a fenekünkön. A lakmározást téli sportprogram követte, ami egészen késő délutánig

10

Váci Piar

elhúzódott. Este részt vettünk egy igazi lengyel misén. Ez igazán nagy hatással volt ránk. Őszintén megvallva nem gondoltuk, hogy anynyira mosolyra fakasztó lesz, (a teljes értetlenség) mint amilyen volt. Napunkat játékkal és régi ismerősünkkel való beszélgetéssel zártuk. A régi ismerős Andy volt, Kovács tanár úr ír barátja, kit néhányan már az angliai túra során megismertünk. Hétfő. Általában rosszul hangzik, de most más volt. Mindenki örömmel kelt ki az ágyból és tekintette meg az elmúlt két nap szakadó hava által alkotott 130 cm-es hódűnéket. Az álmélkodás után Krakkóba indultunk. Az út kissé rázósra sikeredett. Egy lengyel buszos gondolt egyet, és ránk húzta a volánt egy jobbról előzés keretében, ezért mi majdnem felkenődtünk a szalagkorlátra. De kiváló sofőrünk reflexeinek köszönhetően szerencsésen megérkeztünk. Rögtön az óvárost kerestük és meg is találtuk. Itt volt a XII. századi piac (ahol tényleg egy galamb volt a Márk feje feletti lámpán és majdnem...). Kívülről, belülről megcsodáltuk az új toronyfővel megtűzött gótikus székesegyházat. Majd a tanár úr kegyességének köszönhetően rendelkeztünk másfél óra szabadidővel. Megcsodáltuk lengyel barátaink tömegközlekedési eszközeit, majd kipihentük a fáradalmakat. A pihenést újabb túra váltotta fel a várban. Ez se volt ronda, de különös ingert nem váltott ki belőlünk. Lassan kezdett esteledni és még nem jártunk a zsidónegyedben. Úgy véltük ez egy javításra szoruló hiba. Sajnos nyitott zsinagógát már nem sikerült elkapni, de a környék varázsa magával ragadó volt. A szépségeket látván alaposan megéheztünk. Vacsoránk színhelye egy kiváló vendéglő volt. Olyannyira, hogy Gergőt engedték zongorázni, mindenki nagy örömére. Aztán nem is volt más hátra, mint előre. A zúduló hó kicsit akadályozta tovahaladásunk. Azért lassan, de biztosan hazaértünk. Ismét szépséges napra ébredtünk. A hó érkezésünktől kezdve egészen kedd estig esett. Tehát ezen a napon is gyarapodtunk „fehér, csúszós barátunkból”. Kezdett ellepni minket a másfél méteres hó, ezért mielőtt „ő” terített volna el minket, jól meglovagoltuk. Ez a nap csak a túráról és a szánkózásról szólt. Apropó lovag-

lás... A főúton haladva (mikor is felderítetlen szánkópályát kerestünk) egy lovas vágott elénk kb. 70 km/h sebességgel. Egy ideig bírta a hölgy(!), de mikor lova kezdett fáradni leugrott a lóról, és mi mint segítőkész kalandra szomjazók felvettük őt autónkba, majd utolértük kerge paciját. Később kiderült, hogy a lovacska nem kergült meg, csak kiesett a szájából a zabla, azaz „elszállt a fék”. A rövid izgalmak után, mint jó óvodások, egy hosszan tartó élményre vágytunk. Ezért előkaptuk szánkóinkat és repesztettünk hegyről le, kocsi után, ahogy csak lehetett. Ezt is megunván, új tájakra szomjazva felmásztunk egy hegyre. Ott aztán volt minden. Néhányan úgy döntöttünk megfürdettetjük magunkat egy igazi „állattal”. Az „állat” szerepében Gergely kollégám állt. Jót tett a hűtés, mert most már tudtuk: jobb szánkózni, mint fürödni. Szállásunkra érve eleget tettünk azon vágyunknak, hogy felhúzzuk kedves kísérőtanárunkat. Őt sajnos nem, de a nadrágját sikerült felhúzni egyszerre két embernek is. Tehát mindent megpróbáltunk...

Szerda, a hazautazásunk napja. A kifakadó öröm lankadni látszott. Sajnáljuk, hogy itt kell hagyni Közép-Kelet-Európa ékszerét, Lengyelországot. Rettentő hálásak vagyunk Kovács Gergely tanár Úrnak, hogy elhozott minket ide és nem húzta fel magát semmin. De ez az áldott jó viselkedésünkből is fakadhatott. Nem tudom, mindenesetre Erdély és Felvidék után méltón állt be a téli túrák sorába ez a mostani is. Köszönjük. Gerendai Márk és Soós Árpád (11.b)

Váci Piar

11

Néhány gondolat Endreffy Loránd tanár úrral Endreffy Loránd tanár úr iskolánk egyik legrégebben itt tanító tanára. Akikkel együtt indítottuk az iskolát, azok vagy meghaltak már (pl. Kőváry Károly igazgató úr és Molnár István tanár úr), vagy nem dolgoznak itt (pl. Pázmándy György magiszter úr most a pesti rendházban tevékenykedik). Vele idézem fel az elmúlt másfél évtizedet egy beszélgetésben. –A kezdetektől fogva itt dolgozol! Mik voltak az első benyomásaid a Vácott is meginduló Piarista Gimnáziumról? –Nagy, túl nagy elvárásokkal tekintettem a meginduló Piarista Gimnáziumra. Ami az akkori tantestületet illeti, annak elszántsága láttán ebben nem is csalódtam. A diákokról hamar kiderült, hogy mint gyerekek, ők is olyanok, mint a többiek. Az évek során, amint a túlzó várakozás lecsillapodott, a diákokkal való kapcsolat is bensőségesebb és élményszerűbb lett. A kicsi iskola családias volt, a tanárok elfértek egy asztal mellett. Az akkori igazgató, Kőváry Károly személye iránti tisztelet segítette a jó légkör kialakulását. –A Te szemszögödből hogyan látod az iskola fejlődését! –A testnevelő szemével nézve az, hogy az iskola nagyobb lett, és új képzési formák indultak be, még nem feltétlenül jelent fejlődést. Én azt érezném fejlődésnek, ha a piarista szellemiséghez való mind jobb közeledést sikerülne megvalósítanunk. Egy nagy iskolát egy kicsivel nehéz összehasonlítani. Egy nagy iskolában nem ismerhetünk mindenkit személyesen. A fejlődés újdonsága az volt számomra, hogy ebben a nagy iskolában többen vagyunk testnevelők, az én számomra ez visszatérést jelent a csapatmunkához. –Mik voltak a legszebb emlékeid, és esetleg mik voltak azok, amikre nem szívesen emlékszel? –Ezeket csak felsorolásszerűen lehet megemlíteni. Nagyon örültem a templomi ünnepélyeknek, a szentmiséknek. Szintén nagyon örültem a túráknak, sok ilyenen részt vettem. Kiemelten örültem a Vereb Zsolt által szervezett római kerékpáros túrának, de nagy élményt jelentettek a prágai és krakkói kirándulások is. Sokat jelentett nekem, hogy egy Te Deumon Kőváry igazgató úr azt mondta a búcsúzó gyerekeknek, hogy „ne féljetek!”. Ezt szívembe véstem, úgy éreztem, hogy nekem is szól. Kellemetlen élményeim lényegében nincsenek, a diákok ókori csínyeit minden tanárnak el kell viselni. –Nagyon gyakran részt vettél olyan munkákban, ami nem tartozik szorosan az órák keretéhez (pl. sportversenyek, vakációs túrák, erdélyi kapcsolat). Ezekről mit mondanál szívesen a mai diákoknak? –A szakosztályi munka nem egyszerűen sporttevékenység, „edzés” egy iskolában, hanem a legszorosabb értelemben vett közösségnevelés. Azok, akik egy-egy szakosztályban esetleg négy évig együtt dolgoznak, utaznak, részt vesznek versenyeken, sokkal szorosabb kapcsolatot ápolnak egymással és az iskolával, mint aki ezt nem teszi. Természetesen örültem, hogy ha diákjaink eredményeket is elértek egy-egy versenyen. Ebben a tevékenységben soha nem egyedül dolgozik az ember, sokszor nem is saját kezdeményezésre vesz részt, hanem meghívják vagy felkérik. Így kiváló együttműködést tudtam kialakítani Vereb atyával, Nagy Attila atyával, és jelenleg is együtt dolgozom Nemes atyával, veled. A mi közös munkánk legfőbb területe a kolozsvári Báthory István Líceummal való vakációs sportkapcsolat. Ezt eleinte évenként, most kétévenként rendezzük meg. A kezdetek kezdetén ennek „missziós jellege” is volt, hiszen ott egy nagyon sötét, kemény diktatúra dőlt meg.

12

Váci Piar

–A sport, illetve testnevelés szempontjából milyen változást hozott a koedukáció bevezetése? –Eleinte nehéz volt, mert együtt kellett tartani az órákat, ami szakmai szempontból abszurdum.

Amióta külön csoportokban folyik a testnevelés oktatása, azóta mindenki életkorának és nemének megfelelő munkát végez. Számomra mindig élmény, ha lányokkal megyek sportversenyre, mert a lányok érzelmileg kapcsolódnak a sporthoz, a fiúk pedig inkább racionálisabban, ha lehet így mondani, „szakszerűbben”. A lányok lelkesedése mindenképpen élmény. –Most egy kicsit én veszem át a szót. Nekem nagy élmény volt veled együtt dolgozni. Mindig szót értettünk - néha szavak nélkül is. Valahogy a gondokat-bajokat, amik egy iskolában mindig megvannak, azonosan ítéltük meg. Nagyon szívesen emlékszem vissza a római túrán való beszélgetéseinkre, amikor kulturális, politikai és főleg vallási tapasztalatainkat megoszthattuk. Mint hittanárnak, nagyon jól esett, hogy mindig szorgalmaztad, hogy rendszeresen legyenek diákmisék. Osztályfőnökként mindig részt vettél rajtuk. –Befejezésül azt mondhatjuk, arra törekszünk, hogy olyan nevelés alakuljon ki, ami egy igazi iskolát jellemez. Arra törekszünk, hogy eszményeinket a jövőben is mindjobban meg tudjuk közelíteni. Mindent megteszünk az iskola javáért, és azért is, hogy továbbra is jól tudjunk együtt dolgozni. Nemes György

„József Attila unokái vagyunk” Bizonyára sokan hallottatok már Földváry András díjnyertes színdarabjáról, mely a fenti címet viseli. A következő sorokban Andrist faggatom az irományról. –Mondd el néhány gondolatban, miről szól a színdarab azoknak, akik esetleg nem tudják, vagy nem volt alkalmuk megnézni! –A színdarab egy osztályról szól, amely feladatot kap, hogy csináljon egy műsort József Attila születésnapjának századik évfordulójára. A történet azért nem csak ennyi, beleírtam egy-két szerelmi szálat, és rengeteg poént. –Hogyan tudtad meg, hogy létezik a pályázat? –Édesanyám hallotta a rádióban, hogy kitűzték ezt a pályázatot. Ez tulajdonképpen egy országos színjátékíró verseny volt. A követelmény annyiból állt, hogy egy harminc oldalas színdarabot kellett írnom a „József Attila unokái vagyunk” jeligére. –Mennyi időd volt elkészíteni? –Júniusban kezdtem el. Egy nyaram volt rá. –Segített valaki a megírásban? –Édesanyám sok ötletet adott, de magát a színdarabot persze én írtam. –Mit gondolsz, mit volt a legnehezebb kivitelezni? –A gépelés volt a legnehezebb és a legfárasz-

tóbb. Az utolsó napokra hagytam, és alig tudtam befejezni. Aztán szeptemberben jött egy telefon, hogy benn vagyok a legjobbak között. Szeptember 21-én a budaörsi színházban volt a döntő, ahová az egész osztályom elkísért. Itt a beküldött legjobb pályamunkákat színészek adták elő. A zsűri, amiben neves emberek is ültek, például Koncz Gábor, a helyszínen választotta ki a legjobbak legjobbjait. És az én munkám is köztük volt. –Neked tetszett a darabod ottani előadása? –Nem nagyon. A színészek nem élték át a szerepeket, és egy csomó poént kihagytak. Akkor mondtam először a többieknek, hogy ezt mi is meg tudjuk csinálni. És meg is csináltuk. –A szerepkiosztással nem volt gond? –Nem. A szereplők nagy részét az osztálytársaimról mintáztam, így nem volt vita abból, hogy ki melyik szerepet kapja. –És mit kaptál jutalmul? –Rengeteg könyvet, cd-ket és oklevelet. Váctól is kaptam egy jelentős összegű könyv utalványt, aminek nagyon örültem. –Hol adtátok eddig elő a darabot? –Először a Credo-házban, aztán pedig a Madách Imre Művelődési Központban, ahol a nézők már kétszáznál is többen voltak. Verőcén is felléptünk az általános iskolában, márciusban. Juhász Júlia 10.a

Váci Piar

13

Alkotóműhely az iskolában Hosszú hónapok „titkos” készülődése és egy zártkörű iskolai bemutató után március 26-án széles közönség és szakmai zsűri előtt is színpadra lépett iskolánk színtársulata, a Kavics Kör. A Gödöllőn rendezett Pest megyei színháztalálkozón nem egymással versenyezve, hanem minősítés reményében mutatkoztak be a színkörök. A Váradi Ágnes tanárnő vezette társulat a Trisztán és Izolda című darab - melynek segédrendezője a 13. évfolyamos Tóth Szabina volt előadásával ezüst minősítést érdemelt ki. A Kavics Körről beszélgettünk Váradi tanárnővel. –Azt hiszem, az egész iskola nevében gratulálhatunk a sikerhez. Milyen felismerésből, milyen körülmények között született meg a Kavics Kör? –Hosszabb ideje terveztem színjátszó kör létrehozását, de a végső lökést az adta meg, hogy diákok megkerestek, és jelezték, örömmel vennének részt egy ilyen jellegű munkában. Mióta elkezdtünk közösen dolgozni, még inkább viszszaigazolva látom a kezdeményezés létjogosultságát. A diákokban nagy az igény arra, hogy művészeti, alkotó tevékenységben vegyenek részt. Megteremtettük a kereteit annak, hogy irodalmi művekről beszélgessünk, értelmezzük őket, majd beléjük helyezkedjünk. Az előadás, az eredmények is fontosak, de a legfontosabb az, hogy a próbák alatt mindenkinek jut az alkotás öröméből. Sok humorral, jó hangulatban telnek el ezek a péntek délutáni másfél órás alkalmak. –Miért éppen a Trisztán és Izolda feldolgozása mellett döntöttetek? Amilyen egyszerűnek tűnik egy ilyen középkori szerelmi történet színpadra vitele, annyi veszélyforrást is hordoz a szappanoperák korában. –Az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy mind a huszonöt jelentkező szerepet kapjon. Ez a darab erre alkalmas volt. Fontos volt továbbá, hogy tragédiát könnyebben játszik el ez a korosztály, mint komédiát. A Trisztán és Izolda egy ősi kerettörténet, a megszentelt, mélyen megélt, és nem csupán a testre kihegyezett szerelemről szól. Ezzel párhuzamosan szerepet kap benne barátság, árulás, hűség, halál is. Ez érdekelte a játszani vágyókat. A történet pedig inkább meseszerű, mint más tragédiáké. Stili-

zálnunk kellett tehát a darabot. Kortalanná tettük, például a takarítónő beiktatásával. Az ő elvágyódása ebből a vágy nélküli világból egy gazdagabb érzelmek által fűtött korba közelebb hozza a mai emberhez is a történetet. Ma mindent könnyedén meg lehet kapni, a takarítónő azonban megteremti magában azt a világot, ahová vágyik. Ezt elvileg bárki meg tudná tenni, viszont ez könnyedén átcsaphat léthazugságba is. Ez utóbbit tükrözi vissza a szappanoperák világa. –Feltűnő, ugyanakkor szokatlan, hogy a történet színrevitelében jelentős szerepet kap a humor. Ez hadüzenet lenne a pátosznak? –Ahhoz, hogy a darabot a mai korra alkalmazzuk, szükség van elidegenítő elemekre, és ez leginkább a humor lehet. A pátosz manapság inkább komikusan hat, ha szabadjára engedjük, újfent a szappanoperák világában találhatjuk magunkat. A humor tudatos használata távolságtartást eredményez attól, amit ma csöpögősnek neveznénk. –Miért a Kavics Kör nevet vette fel a társulat? –Szerettünk volna valami jellegzetesen Dunához kapcsolható nevet választani. Hosszas keresgélés után így leltünk rá a „kavics”-ra. Csak később gondoltuk végig, hogy ez jelenti valaminek a csiszolódását, kikristályosodását is, és szeretettel emlékeztet „Kavics Atyára”, Kőváry Károlyra, az újraindult iskola első igazgatójára. –Mit tekintesz az eddigiekben sikernek, mik a hiányosságok? –Mindenképpen siker, hogy húsz-huszonöt diák tudott együtt dolgozni a hetedikestől a tizenharmadikosig, és mindenki kapott a számára megfelelő szerepet. Az ezüst minősítés nagy bíztatást adott a csapatnak. Fontos az is, hogy az iskolában létezik a tanórákon kívüli művészeti oktatás. A társaságot jellemzi még egy kis bátortalanság, ami Gödöllőn kritikaként is megfogalmazódott, de ez idővel biztosan változni fog. Április végén, a ballagás előtt került sor a bemutatásra a Madách Imre Művelődési Központban, ahol iskolánk minden diákja láthatta az előadást. Kovács Gergely

14

Váci Piar

Vendégünk volt …….. Enyedi Ildikó filmrendező 2006. március 29-én rendhagyó filmesztétika órája volt a 12-es évfolyamnak. A Tamás és Juli és a Bűvös vadász című filmekről beszélgethettek a rendezővel. –A közönségtalálkozók elején mindig van egy kínos időszak, tíz perc, amíg senki nem mer kérdezni. Mivel be van határolva az időnk, most úgy teszünk, mintha eltelt volna ez, és már annyival később lenne. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a Tamás és Juli, ott a hátul somolygó hölgyekre hogy hatott. Ennek a két fiatalnak a kapcsolata teljesen idegen volt vagy ismerősek voltak a problémáik? –Számomra nagyon idegesítő volt a film. A szereplők már biztosan elmúltak húsz évesek mégis úgy viselkedtek egymással, mint a gyerekek. Mi is sokszor ilyen „bénák” vagyunk egymással, de tíz év múlva biztosan nem fogjuk ilyen ügyetlenül csinálni a dolgokat. –Maguk azt élik át, hogy az ember fejlődik, először nagyon béna, aztán ahogy nő, egyre kevésbé lesz az. Lehet, hogy ezek a dolgok formájukban változnak, mert az ember bizonyos technikákat elsajátít bénaságának az elfedésére. De én rengeteg negyven-ötven éves, sőt nyugdíjas korú ügyetlen embert ismerek, akik éppen azért nem tudnak kiszabadulni saját lelki ügyetlenségükből, mert túl jól elsajátították ezeket a technikákat. Belül nem oldották meg az életüket, csak rágódnak, magányosak és suták. Az ember a korai neveltetésében nem kap elég fogódzót ahhoz, hogy ügyesen bánjon a társas kapcsolataival. Ezért kicsit idegtépő volt a filmben, hogy ennyit szerencsétlenkednek egymással a fiatalok. Mit gondolnak, mi volt a fő témája a filmnek? –A bántásokból fakadó meg nem értés… –Tartsunk „népszavazást” arról, hogy beteljesült-e a fiatalok szerelme a film végén! (Kezek magasba lendülnek.) Úgy látom, szoros a választási eredmény. –Kérdés persze, hogy mit nevezünk beteljesülésnek. Ha elfogadjuk, amit maga mondott, hogy a film témája a meg nem értés volt, akkor egy beteljesült szerelemről szólt a film, mert létrejött a kommunikáció, ahogy a végén egymásra néztek. Abban a pillantásban már nem volt zavar, félreértés köztük, már senki nem játszott semmiféle szerepet, én vagyok a menő „csávó”, akinek minden sikerül, én meg a rátarti lány. Két ember egymásra nézett és mindkettőjük tekintetében ott volt, hogy szereti a másikat, és ez a két érzés akadály nélkül találkozott. Ha én is szavazhatok, akkor azt mondom, hogy ez beteljesült szerelem volt. Sokféle formája lehet annak, hogy egy érzés hogyan bontakozik ki. A kívülállónak persze ez idegtépő, ahogy annak a mesternek is a film elején, akihez Tamás tanácsért fordult. Lehet, hogy itt velem szemben csupa szerencsés ember ül, de elég sokszor előfordul ehhez hasonló helyzet az életben. –Miért éppen az ezredforduló éjszakáján ér véget a film? –Ezt a filmet felkérésre készítettem, egy francia-német kulturális tv-csatorna egy sorozatot hozott létre. A világ legkülönbözőbb tájáról kértek fel rendezőket, hogy készítsenek filmet, a 2000-es ezredfordulóról. –Nekem az a személyes meggyőződésem, hogy az igazán fontos dolgok a családban, a párkapcsolatokban, a kis közösségekben történnek meg. A nagy folyamatoknak puszta elszenvedői és kiszolgáltatottjai vagyunk. Csak a saját éltünkben tudunk dönteni. Olyan történetet akartam bemutatni, ami emberekről szól, időtlen témáról. Az emberi kapcsolatok kétszáz évvel ezelőtt is ilyen fázisokon mentek át, és kétszáz év múlva is ugyanígy lesz. Hasonló lelki nehézségeik lesznek és hasonló nagyon-nagyon erős vágyaik. A többi film az új évezred futurisztikus voltával foglakozott. Én dacosan másként közelítettem. A filmet egy kis bányászfaluba tettem és akár a hatvanas években is játszódhatott volna. Amikor megérkeztünk a Szikla büfébe forgatni - a film egyik helyszínére - , a helybeliek azt mondták: Á, már megint jönnek a filmesek! Igen, 1932-ben itt forgatták a faluban A meseautó című filmet.

Váci Piar

15

–A diszkós jelenetet ugye Miskolcon vették fel, mert szerepel benne villamos? –Nem, mert olyan lepukkant diszkót nem találtunk Miskolcon, amilyenre nekünk szükségünk lett

volna. A diszkó Pest környéki volt. Miskolc mellett, a nagy sziklafalban viszont találtunk egy elképesztő helyet. Valaha titkos katonai bázis volt, hatalmas vasajtókkal, félköríves folyosókkal. A villamossal betartottuk a helyrajzi hűséget. –Miért nem mutat be a filmjeiben harmonikus kapcsolatokat? –A filmben a szereplők valamilyen konfliktus mentén tudnak megnyilvánulni. Van egy „alapséma”: az ember egy kicsit el van veszve, mert ügyesen próbál alkalmazkodni külső elvárásokhoz. Sokféle sugallat jön, akár a neveltetés, akár az iskola vagy a baráti társaságok és a média részéről. Az ember úgy érzi, akkor valósítja meg önmagát, ha az általa kiválasztott vagy neki vonzónak tűnő követelményrendszernek megfelel. Ha úgy öltözik, vagy olyan fajta pályára lép. Ennek azonban mindenképpen torzulás az eredménye, mert nagyon szűkek ezek a sémák… Mégis van esély arra, hogy az ember megtalálja magát, csak nem kifelé, hanem befelé kell keresgetni. Nagyon rossz a helyzet, de van megoldás, ami nem kint, hanem bennünk van. –Hogyan alakul ki egy olyan bonyolult film, mint a Bűvös vadász? –Amiről szerettem volna beszélni, ahhoz kellett egy konfliktusos történet, amit meg lehet úgy feszíteni, hogy fönntartsa az érdeklődést. Erre fűztem fel mindazt, amivel én filmrendezőként ismeretlenekkel, a nézőkkel szeretnék beszélgetni. Maga az opera erre alkalmas volt, és nem véletlen, hogy hol tértem el az alaptörténettől a filmben. Az egyik fő téma, ami azóta is foglalkoztat, az idő kérdése. Az a jelen, amiben élünk nagyon sok időnek az egymásra helyezése. Ezt a templom történetében akartam megmutatni, ahol a Mária-kegykép található. Ez egy szent hely. Itt állt egykor Thonar fája. Germán-lengyel területeken a kereszténység térhódítása nagyon furcsa háború volt. Lényegében erdők ellen harcoltak a térítők, szent ligetek és fák ellen. Angliában ma is nagyon pontosan meg lehet figyelni, hogy a különböző hitek szent helyei miként épülnek egymásra és kapnak más-más funkciót. Ezen a szent helyen kristályosodik ki az emberben, hogy nem vagyunk egyedül a világban és nemcsak ezt a behatárolt életet éljük itt. A filmben kivágják ezt a tölgyfát, ahova véletlenül a Mária-kép kerül, ami csodát tesz, és templom épül köré, és ma ismét csoda történik. Ma úgy teszünk, mintha csak a jelen lenne, pedig az időben való ide-oda „mászkálás” a hétköznapjainkat is átszövi. Európában a történelmi gondolkodás körülbelül húsz éve megszűnt. Én a saját életemről és jelenemről is múlt időben gondolkodom. Egyszer voltam itt Vácott, ültem, néztem ezeket az arcokat…, ültem és próbáltam kitalálni, hogy mi van a fejükben, mit látnak itt a helyemen. És most visszagondolok erre a napra. A másik fő téma, ahhoz a hithez kötődik, amelyben Krisztus olyan mércét állít egy keresztény ember elé, ami megugorhatatlan. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ez a mérce ki van jelölve, ami egy viszonyítási pont. Ez borzasztó nagy feszültséget okoz minden igazán hívő számára. Ki van jelölve egy olyan pont, amelynek csak másodpercekre tud megfelelni az életében. De ott áll Mária is, a feltétel nélkül elfogadó és szerető Anyuka, aki ezt a követelményt segít megugorni. A filmben ügyetlen és elveszett felnőtt embereket lát, akik nem rosszaságból, gonoszságból de össze vannak zavarodva, az életük kusza. Nem szigorúan, hanem feltétlen odafordulással közelít feléjük. –A film végén Mária átváltozik, és mint a kislány fogja meg a lövedéket. Mit jelent ez? –Számomra a két figura összeolvad. A kislány a teljes ártatlanságban él még, ő még mindazt a csodát birtokolja, amit Mária. Erre a kérdésre nincs logikus válasz. Mária nem a kislány alakjába „költözött”. A kettő egy. –Nagyon köszönjük a beszélgetést és ha megengedi, odaadnánk a két filmről készített házi dolgozatokat. Jó szórakozást a olvasáshoz. –Köszönöm, hogy itt lehettem.

16

Váci Piar

Ingmar Bergman: A hetedik pecsét Hit, csalás, öncsalás (részlet) A végzős osztályok heti egy órában filmelemzést tanulnak. Az itt készülő házi dolgozatokból adunk közre egy részletet, amely Ingmar Bergman egy korai filmjéről szól. A főszereplő a halállal sakkozik, miközben éltének végső értelmét, Istent keresi. Amikor a Halál eljön a lovagért, azt mondja neki: „A testem fél, én nem.” Valójában azonban ő is félt, nem a fizikai fájdalomtól, hiszen azzal már megismerkedett a Szentföldön töltött tíz év alatt. Igazi félelmeiről többször vall a műben (gyónás, beszélgetés Miával). Hinni akar, de nem tud. Szeretné kiűzni Istent magából, de nem „menekülhet”. Szólítja őt, kiált hozzá, de ő nem válaszol. Biztos tudásra vágyik, arra, hogy a Mindenható kinyújtsa felé a kezét. Ezért ment a keresztes háborúba, hagyta ott feleségét, boldogságát. (A hit kemény megpróbáltatás.) Ezért kér haladékot és sakkozik fáradhatatlanul a Halállal. Mindenütt Istent keresi, ezért beszél mindkét boszorkánnyal. Szeretne találkozni az ördöggel, hogy Istenről kérdezhesse. Furcsa, vagy inkább szándékos, hogy a „boszorkányokat” a rendező keresztre feszített helyzetben ábrázolja. Itt viszszatér a mű elején megjelent Krisztus (Máriajelenés). A két lány, akiket azzal vádoltak, hogy az ördöggel kötött házasságuk miatt sújtja a népet a pestis, ártatlanul, el nem követett bűnökért, krisztusi módon szenved. A második lány

kínok és fájdalmak közepette úgy nyilatkozik Antonius Blocknak, hogy az ördög vele van mindenütt. Ez kettős szerepű. Egyrészt a szenvedés mondatja vele, másrészt szeretné azt hinni, hogy az ördög vele van, mert ez reményt jelentene neki, hogy a tűz nem fog kárt tenni benne. Pedig a lány ártatlan, a lovag se lát semmit a szemében. A papoknak és a katonáknak azonban nem esett nehezére meglátni a gonosz személyét a lányban. Úgy gondolják, azt hiszik, hogy a boszorkányégetéssel eltávolíthatják az ördögöt. Becsapják önmagukat. Könnyű mást vádolni. Jellemző, hogy csak addig foglalkoznak a pestissel, amíg nem adódik valami jobb téma (lásd: kocsmás jelenet). Visszatérve a lovagra, az ő szemén is hályog ül. Istent keresi mindenkiben és mindenben, s nem veszi észre, hogy tulajdonképpen már megtalálta. A Mindenható kinyújtotta felé a kezét, mindenütt ott van az egyszerű mosolytól a hétköznapi dolgokon át a megpróbáltatásokig. Egyszer érezhető, hogy a lovag megértett ebből valamit, hogy a „mennyei szellő” megérintette. A „szamóca és tej” jelenetben elégedettség fogja el, boldognak tűnik, mintha mázsás súlytól szabadult volna. Ez a pillanat, melyet magával visz, vigyáz rá, mint a tejjel színültig töltött tálra. Simon-Szendrey Réka 12.A

Váci Piar

17

Kerekasztal-beszélgetés a büféről Both Mária: Kérem a beszélgetés résztvevőit, mutatkozzanak be és mondják el, hogy az iskola büfé kérdését személy szerint miért érzik szívügyüknek! Komjátiné Bartos Nóra: Az iskola védőnője vagyok, szakmai okok miatt vagyok itt. Az Oktatási Minisztérium rendeletet készített, mellyel a szülők közösségének és az iskola-egészségügyi szolgálatnak egyetértési jogot adott az iskolában működő büfé címkínálatával kapcsolatban. A doktor úrral együtt február végéig véleményeznünk kellett a büfé kínálatát, hogy az megfelel-e az egészséges táplálkozásra vonatkozó előírásoknak. Az egészséges életmódról, étkezésről szinte minden évfolyamon tartok órákat. Csabai Jánosné: 1994 óta ebben a gimnáziumban a büfét én vezetem, azért vagyok itt, hogy meg tudjam mi a véleményetek a büféről és javaslatokat várok, hogy a jövőben mi legyen másként. Juhász Júlia 10. A-ból: Én az osztálytársaimmal szoktam vitatkozni, amikor visszajönnek egy halom csokival a büféből, hogy „ezt talán mégse kellene mind megenni”. Várom az újításokat. Ila Horváth Gergely 12.C-ből: November választottak meg a DÖK vezetőjévé. Felmérést készítünk a diákok között, hogy ők milyen változást szeretnének a büfében. Reklámokat szeretnénk, azt, hogy több mindent lehessen vásárolni. Persze nem volna jó, ha a büfét ez veszteségessé tenné. Garanciákra is szükség van. B.M.: Az iskola egyik biológia tanára vagyok, és különösen fontosnak tartom, hogy a diákok biológia órán sok hasznos ismeretet kapjanak az egészséges táplálkozásról, illetve, hogy az iskola adjon lehetőséget a helyes étkezési szokások kialakítására. Angéla! Te, aki több mint tíz éve működteted a büfét, látsz-e változást a diákok ízlésében, szokásaiban, elvárásaiban? CS.J.-né: Az iskola fenntartó rend elvárása kezdetektől az volt, hogy legyenek olcsóbb, mindenki számára megfizethető termékek is. Azt tapasztalom, hogy ma a gyerekek nagyon igényesen választanak a csokoládékból. Az olcsóbb, talán kevésbé finom csokik eladhatatlanok. Elsősorban azokat a drágább csokikat veszik, amelyekkel a reklámokban találkoznak. A szénsavas üdítő italok iránt nálunk sohasem volt komoly kereslet. Örömmel tapasztalom, hogy a teára mindig van igény, friss teát, bögrében fogyaszthatnak diákok. Két éve megpróbáltam gyümölcsöt is árulni, banán, narancs és alma volt kapható. Sajnos minimális volt az igény. Hat szem alma egy hét alatt nem fogyott el. Gyümölcsöt a diákok nagy része otthonról hoz magával, vagy a menzán kap délben. Ez nem a büfé feladata. K-né B.N.: Szeptemberben körülnéztem a büfében és úgy tapasztaltam, hogy a burgonyaszirmot (csipsz) és a kólát leszámítva minden termék megfelel a törvényajánlásban leírtaknak. Sok iskolabüfét ismerek, a mienket jónak tartom, széles a választék. A büfé ugyanakkor nem pótolhatja a menzát. J.J.: Én ritkán járok a büfébe, legfeljebb akkor, ha otthonról elfelejtettem tízórait hozni magammal, vagy az osztálytársaimat elkísérem. Ők rendszerint „nasit” vesznek, van aki naponta négyszer megy be ropit venni. Sokan vesznek ásványvizet is. A korpás zsemlyét azért nem veszik meg, mert otthon sohasem esznek ilyet, a másikról meg tudja, hogy finom. Mi otthon is ilyet eszünk, de tudom, hogy sokan még csak ki sem próbálták. Biztosan nem tartanám ezt fontosnak, ha otthon nem ezt látnám. Én örülnék, ha például mandarint lehetne darabonként venni. De szívesen innék időnként egy pohár tejet is. Az osztályban engem „bioemberként” tartanak számon. Tudom, hogy az iskolabüfében nincs gyümölcs ezért az iskolába jövet szoktam gyümölcsöt venni. Amikor a menzások feljönnek az ebédlőből, sokan elkérik tőlük a gyümölcsöt. Kellenének pozitív reklámok. Sok ember aszerint vásárol, hogy mit kínálnak fel neki. CS.J.-né: Érdekesek a vásárlási szokások. Az édesség 11 óra után fogy csak, sokan ebéd után jönnek be csokit venni, például fakultáció előtt. Nem régen bevezettem a bögrét, sokan isznak teát és ha elviszik, a poharat rendszerint vissza is hozzák. A fél literes zacskós kakaóhoz is felajánlom a bögréket. Sokan élnek a lehetőséggel. A tartományfőnökség örül annak, hogy nálunk nincs italau-

18

Váci Piar

tomata. A dobozos tej, kakaó helyett a bögrés olcsóbb, mégis sokan a dobozos drágábbat veszik. Nyitottabbnak és okosabbaknak kellene lenniük a diákoknak vásárláskor. Minden igényeteket szívesen kielégítem, de mondjatok konkrét javaslatokat, mit szeretnétek! I.H.G.: Például, hogy lehessen gyümölcssalátát kapni. CS.J.-né: Ez sajnos kivitelezhetetlen. Egyrészt a gyümölcsöknek napi áruk van a piacon, másrészt a felvágott gyümölcs hamar megbarnul, gusztustalan lesz és eladhatatlan. Mégis, hogy adagoljam ki? Nem tartom okos ötletnek. I.H.G.: Pohárba, kis tányéron, önkiszolgáló módon. Egy próbálkozást mégis megérne. A kérdőívünkön szerepelni fog ilyen kérdés is. CS.J.-né: Ez az elveimmel és a gyakorlattal is ütközik. Ez nem a büfé feladata. B.M.: Befejezésként, ki milyen büfét tartana ideálisnak? CS.J.-né: Én olyan büfét szeretnék, ahol mindenkinek az igényeit ki tudom elégíteni. I.H.G.: Én olyan büfét szeretnék, ahol ezek az igények ki is elégülnek. B.M.: Én azt szeretném, ha az iskola jó mintát tudna adni, az otthonról hozott kevésbé jó étkezési szokások helyett is. Köszönöm a beszélgetést!

A büféről szóló kérdőív elemzése Egy kérdőív értékelésekor az elemző szűk határok között kénytelen mozogni. Ilyenkor csak arról lehet írni, amit a kérdőív tartalmaz, tehát ez esetben is erősen a kérdőívhez vagyunk kötve. Ami viszont egyik oldalról megkötés, az a másik oldalról könnyebbség is: így legalább nem kell foglalkoznunk a probléma széleskörű feltárásával (ami talán túlságosan is ingoványos talajra vezetne bennünket. A kérdőív hat kérdésből állt, amit két részre lehetne osztani. Egyrészt felmérte a konkrét vásárlási szokásokat, másrészt igyekezett felderíteni a jelentkező igényeket. Tehát a jelenlegi állapotot és egy ideális jövőbeli állapotot igyekezett körvonalazni. A vásárlási szokásokkal négy pont foglalkozott, míg az igényekkel kettő (amiből tulajdonképpen az egyik értelmezhetetlen). A jelenlegi fogyasztási szokásokról egyértelműen kiderült, hogy az iskola tanulóinak 65%-a heti 1-2 alkalommal vásárol a büfében (30%-a pedig napi rendszerességgel) és egyszeri vásárláskor többségében (65%) 100-300 Ft öszszegben vesznek élelmiszert (e feletti összeget a tanulók 21%-a költ). Itt érdekes lenne azt vizsgálni, hogy a heti 1-2 alkalommal vásárlók közül átlagosan mennyit költenek, illetve a napi rendszerességgel vásárlók mennyi pénzt hagynak a büfében. Az is érdekes kérdés lett volna, hogy a 300 Ft felett vásárlók pontosan mennyit költenek (nem mindegy, hogy 400 vagy 1400 Ft ez az összeg), ennek hiányában azonban a személyenként a büfében egy vásárláskor elköltött pénzösszegről nem tudunk képet kialakítani. Ezek a számok azt jelzik nekünk, hogy az iskola tanulói közül szinte mindenki (95%) legalább hetente megy büfébe. A vásárlók több mint a fele a tízórait szerzi be itt, viszont az egynegyedükről nem lehet tudni, hogy milyen céllal vásárolnak. A megkérdezettek közel 70%-a vesz péksüteményt vagy szendvicset, ami a fogyasztás túlnyomó többségét alkotja, míg meg kell emlí-

Váci Piar

19

teni az édességeket is, ami 40%-ot tesz ki. Közel 60% vesz valamiféle italt (üdítő, tejtermék, ásványvíz). A jövőbeni igényekkel kapcsolatos két kérdés közül az elsőt (Szeretnél egészséges és olcsó terméket vásárolni?) alapvetően elhibázottnak tartom, amire a megkérdezettek 97%-a természetszerűleg igenlően felelt. Ebből sajnos nem tudunk meg semmit. A megkérdezettek nagy többsége a büfé kínálatában gyümölcsöt (36 szavazat) és salátát (24 szavazat) szeretne látni, más kérdés, hogy ennek mik a realitásai. A kérdőívből annyi derül ki világosan, hogy az iskola egészét érinti a büfé kérdése. A diákok túlnyomó többsége használja, így az, hogy jól és igényesen működjön, kulcsfontosságú az iskola életében. A kínálat bővítése, átalakítása értékes kezdeményezés, de ez ügyben érdemes lenne egyeztetni a büfé üzemeltetőjével, és a realitások talaján maradni. Bizonyára partner lenne a számára is kivitelezhető indítványokkal kapcsolatban. Untsch Gergely

Az iskolai büfé véleményezése Az OÉTI ajánlásait figyelembe véve áttekintettük az iskolai büfé választékát. Mivel egy iskolában a büfé is terepe az egészségnevelésnek, ezért fontos a kínálatot a korszerű táplálkozásnak megfelelően kialakítani. Az iskolai büfé választéka iskolánkban igen széles. A szendvicsek tartalmasak, a felvágottakon, sajton kívül mindig van benne valamilyen zöldség is. Ezen kívül kapható melegszendvics is és különféle péksütemények. A büfé kínálatában szeptember óta szerepel a korpás vagy magos kifli is, de sajnos a diákok azt sem tudják mi az, így aztán az a néhány darab, amelyet rendelnek, megmarad. Ennek ellenére a választékban tartását továbbra is javasoljuk. Friss saláták, illetve gyümölcsök a kínálatban nem szerepelnek. A büfé korábbi években megpróbálkozott gyümölcs árusításával, de nem volt rá igény. Zöldségfélék csak a szendvicsekben vannak. Diák javaslatra megjelent a szárított alma, ami igen jó. Esetleg más szárított, aszalt gyümölcs is lehetne, előre csomagolt formában. Italok közül megtalálható a tej, kakaó, különféle joghurtok, kefirek. Széles választékban kaphatóak a rostos gyümölcslevek és az ásványvíz, mely a törvényi ajánlásnak megfelel. A nem ajánlott szénsavas üdítők is széles választékban találhatók meg. A választékból leginkább a kólának az árusítását nem javasoljuk, illetve a koffein tartalmú italok kiszolgálását is csak az iskola dolgozóinak javasoljuk (pl. jegeskávé!). Az iskolai büfében megtalálható burgonyaszirom árusítását az ajánlás alapján nem javasoljuk. Az ajánlás alapján a csokik sem valók az iskolai büfé polcára, helyette nasinak a müzli szeletek és tartalmas kekszek javasoltak, melyek szerencsére iskolánkban megtalálhatóak. Az iskola védőnő és orvos Vác, 2006. február 27.

20

Váci Piar

SOCRATES, COMENIUS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ Hogyan került Szókratész, (Kr. e. 470-399) athéni filozófus, valamint Johannes Amos Comenius (1592-1670) cseh-morva pedagógus és iskolaszervező az Európai Unióba és iskolánkba? E két kiemelkedő gondolkodó nevét választotta az Európai Unió oktatási együttműködési programjainak elnevezéséhez. Az 1995-ben elindított SOCRATES program nyolc különböző pályázati lehetőségre tagolódik, ezek egyike a COMENIUS. Céljai között szerepel, hogy az iskolai társulásokban résztvevők jobban megismerjék egymás iskoláit, gyakorolják nyelvtudásukat, megismerkedjenek más országokkal, kultúrákkal és gondolkodásmódokkal. Ma Európa-szerte mintegy tizenöt ezer iskola, 150 ezer tanár, valamint kétmillió diák vállal szerepet a COMENIUS programban - sőt szeptember óta a mi iskolánk is résztvevő!

Az előzmények Tavaly télen keresett meg minket egy osztrák katolikus leánygimnázium Wels városából, és egy közös nemzetközi programba hívta iskolánkat. Örültem ennek a lehetőségnek, hiszen az iskolák közötti kapcsolat tálcán kínálja a személyes tapasztalatokat. Megismerhetem, hogyan élnek más országokban az emberek, diákok, mit gondolnak különböző kérdésekről, milyen az iskolájuk, milyen problémákkal küzdenek. Megnézhetem otthonukat, beleláthatok hétköznapjaikba. Tanulhatok tőlük, mert lehet, hogy valamit jobban oldottak meg, mint én - ezáltal pedig saját életemet is tudatosabban élem meg, mert nem megyek el magától értetődően minden mellett, hanem rácsodálkozok, elgondolkozom, összehasonlítok. Nyelvtanárként pedig óriási lehetőséget látok abban, hogy „élesben” próbálhatják ki a résztvevők nyelvtudásukat: levelezhetnek, közös fórumra írhatnak, utazhatnak, előadást tarthatnak, telefonon beszélhetnek egymással - mindezt persze idegen nyelven. Nem tagadom, lelkes voltam. Ráadásul tudtam, hogy sokan évekig keresnek partneriskolákat több-kevesebb sikerrel, mi pedig már „készen kaptuk” a társakat. (A részvétel feltétele, hogy legalább három európai iskola pályázzon közösen különböző országokból.)

A program Gimnáziumunk újraindítítása (1991.) óta még nem vett részt nemzetközi együttműködési programban, így igazgató úr örömmel támogatta az osztrák iskola felkérését. A Diákönkormányzattal folytatott rövid beszélgetés után már több tanácskozást nem tarthattunk, hiszen gyorsan el kellett készíteni a pályázatot, mert a leadási határidő vészesen közelgett. A nagy sietség ellenére sikerült egy komoly tervet összeállítanunk: a Socrates Iroda elfogadta jelentkezésünket, és 2005. szeptemberében elindulhatott a projekt. A megnyert európai uniós támogatásért természetesen dolgoznunk kell. A pályázatban résztvevő iskolák a következő témában és címmel kezdtek bele a programba:Limited-Unlimited: Korlátokkal és korlátok nélkül. Az együttműködés három éve alatt törvényeket, előírásokat, életünket érintő írott és íratlan szabályokat vizsgálunk, hasonlítunk össze közösen a welsi osztrák leánygimnáziummal, és egy liepajai lett gimnáziummal. (Egy norvég iskola is pályázott velünk, de sajnos az idén elutasították őket, jövőre viszont újra próbálkoznak. Ennek ellenére saját iskolai pénzből a program több részében velünk dolgoznak.) Mi is történt eddig, és mi várható?

Váci Piar

21

 2005. szeptemberében iskolánkba érkezett két lett és egy osztrák tanárnő, hogy a prog-

ram gyakorlati kérdéseit megbeszéljük. Eközben pedig órákat látogattak, beszéltek iskolájukról és országukról, megmutattuk nekik Vácot és Budapestet, megkóstolták a halászlét, a hurkát, sőt a pálinkát is!  2006. januárjában Both Mária tanárnővel Lettországban tanári találkozón vettünk részt, ahol a jövő évi pályázati anyagot állítottuk össze. (Bővebben a LETTORSZÁG című cikkben.)  Februárban elindult egy közös fórum az osztrák iskola honlapján. A regisztrált diákok leírhatták véleményüket a hónap kérdésére: Milyen állami törvények vonatkoznak országotokban a 16-17 éves fiatalokra?  Márciusban két diákunk telefonos interjút adott az osztrák iskola „újságíróinak” a fenti kérdésről - angolul!  A 10.a és 10.b történelem óráin a diákok XIII. századi törvényeket tanulmányoztak, a magyar és német Aranybulláról, valamint az angol Magna Cartaról öszszehasonlító elemzések készültek. A legjobb dolgozatokból olvashattok kivonatokat a MAGNA CARTA című cikkben.  A múltra és jelenre vonatkozó szabályok mellett új törvények megalkotásának folyamatába is belekóstoltunk az új büfé-törvénnyel kapcsolatban. (Bővebben a Büfé-törvény cikkekben).  Eközben a 10.a és 10.b egy-egy angolos csoportjában kipróbáljuk, milyen is a projektmunka - ennek eredményét májusban láthatjátok majd az ebédlő előtti paravánokon.  Májusban hat napra négy tizedikes diák Welsbe utazik és részt vesz az idei programévet lezáró nemzetközi diáktalálkozón. Erről részletesen a PIÁR őszi számában olvashattok. A partneriskolákban a tizenhat éves korosztályt vonták be a programba, ezért ebben az évben elsősorban a tizedik évfolyam diákjaival kezdtük el a közös munkát. Ennek ellenére nem szeretnénk kizárni másokat sem, az érdeklődők számára megkeressük a részvétel lehetőségét. Salamon Ágota

Levelezés Sokan kezdtek levelezni, bár néhány próbálkozás megfeneklett, és az első néhány levélváltás után megszakadt a kapcsolat. Vannak azonban, akiknek sikerült hosszabb távon levelezőtársat találni, sőt nem is egyet, lássuk, mit is gondolnak ők. Szerintem nagyon jó ötlet ez a levelezés, mert megismerkedhetünk külföldi gyerekekkel, megismerhetjük országaikat, kultúrájukat. A másik jó dolog, amiért működik ez a fórum, mert tudjuk fejleszteni angoltudásunkat. Németh Balázs (10.a) Korábban nem próbáltam külföldi diákokkal levelezni, ezért nem is tudtam milyen lehet az. Nekem összességében pozitív élményeim vannak ezzel kapcsolatban, mivel megismertem jó pár embert. Van néhány „cikis” történetem is, de úgy gondolom, hogy ez belefér. Az egyik levelezőpartneremnek véletlenül Lettország helyett Litvániáról írtam … Egy másik gyerek sokáig nem válaszolt, ezért írtam neki pár cifraságot. Ezek után mégis jelentkezett, és kiderült, hogy el kellett intéznie pár dolgot, azért nem volt ideje levelezni. Sebestyén Melinda (10.a)

22

Váci Piar

Úgy gondolom ez jó kezdeményezés a külföldi diákok felé, és jó kapcsolatok születhetnek belőle, főleg ha másoknak nem olyan a társuk mint az enyémek (kettőből csak egy írt vissza, sajnos ő sem sokáig). Azért akivel hosszabban leveleztünk, sok érdekes dolgot mondott el magáról, beszélgettünk hobbiról, szülőföldről, városról. Az egészben az tetszett a legjobban, hogy nem angolok voltak és a lány is vétett hibákat az írásban! Ujszegi János (10.b) Megismerkedtem két külföldi lánnyal. Ez számomra elég nagy élmény. Szeretek velük levelezni, mert így csiszolhatom az angoltudásom és gyakorolhatok a nyelvvizsgára is. Küldtek képet és szerintem elég jól néznek ki. Úgyhogy még ezen a téren is szerencsés vagyok! Seres Csaba (10.a)

A rendi állam kialakulása A Comenius programban életünket átszövő törvényeket, írott és íratlan szabályokat vizsgálunk, rajtuk keresztül ismerkedünk lett és osztrák diákok hétköznapjaival partneriskoláinkban. A projekt témájához kapcsolódnak múltunk törvényei is, melyről a 10.a és b osztályok tanultak történelemóráikon, és a három ország királyi leveleinek összehasonlításáról házi dolgozatok születtek. A két legjobb dolgozatot Lachegyi Anna (10.b) és Ujszegi János (10.b). készítette - ezekből olvashattok itt részleteket. Rend és rendiség Miért volt szükség a rendiség kialakulására Európa országaiban? A rendiség kialakulásának feltétele: válságba kerül a korábbi társadalmi tagolódási forma. Ennek lehet politikai oka – a nagy hűbéresek birtoka és hatalma megnő, a király csak mint primus inter pares maradt meg, tehát megrendül a hűbéri viszony -, és a társadalmi oka – a vazallusoknak több irányból van birtoka, több seniornak tartoznak szolgálatokkal. Mit nevezünk rendnek és mi a rendi állam? A rend a társadalmi hierachia azonos fokán álló, azonos jogokkal, kiváltságokkal rendelkező tagjai, akik felismerik közös érdekeiket. Minden rend valami feladatot lát el az egészben. Ez az egész rendi állam, amely tulajdonképpen a régi, a XII. században felbomlott hűbérrendszer hagyományait követi. A rendi monarchiának két típusa van: egykamarás (pl. Franciaországban), és kétkamarás (Anglia és Magyarország) országgyűlés. (…)

A Magna Charta és az Aranybulla Sokáig úgy gondolták, hogy az 1222. évi Aranybulla átvétele valamelyik európai ország jogi szövegéből származik, azonban „az Aranybulla a XIII. század első évtizedeinek magyar viszonyaiból nőtt ki, a benne foglalt intézkedések nem hozhatók közvetlen kapcsolatba feltételezett aragóniai, jeruzsálemi vagy angol mintákkal. Ugyanakkor az Aranybulla beleillik abba a nagy európai törvénykezési hullámba, amely az 1215. évi lateráni zsinattal indult el…” (Kristó Gyula: Magyarország története, 210. oldal, Osiris, Bp., 2003.) A szövegek hasonlósága azzal is magyarázható, hogy mindkét országban egy irányban mozdult a társadalom. Mindkét dokumentum bevezető szövege a régi királyok által a nemeseknek adományozott „szabadságról” szól, a befejezésben pedig mindkét törvény leírja, hogy a nemesek szabadon, büntetés nélkül ellenállhatnak a királynak, ha az megsértené a törvényt. A formai különbség csak annyi, hogy a Magna Charta sokkal hosszabban írja le eme „ellenállási jog” részleteit és szabályozását, mint az Aranybulla. Tehát a két okirat közti hasonlóság abból eredhet, hogy jogi értelemben a két ország közel áll egymáshoz és hasonlóak a társadalmi mozgások. Lachegyi Anna 10.b

Váci Piar

23

A rendi állam kialakulása Európában Európa történelmében a XII-XIII. században a gazdasági változások, és népességrobbanás eredményeként a társadalmi rétegek jelentősen elkülönültek, és míg a főurak dőzsöltek, a szegények éhezni kényszerültek, valamint minden réteg más módon próbálta érvényesíteni akaratát a királlyal szemben, felkelések robbantak ki a királyok és főurak ellen, a főurak pedig a király főszerepe nélkül képzelték el az ország irányítását. Ekkor alakultak ki véglegesen a korábban elhatárolódott rendek, (mint papság, nemesség, polgárság) és országaikban lehetőségük nyílt szavuk hallatására a rendi gyűléseken, melyek létrejöttét országonként más alakította, de kialakulásuk minden nemzetnél hasonlóan ment végbe, hiszen hasonló okok irányították, és királyi levelek szabályozták. Angliában például a király elleni felkelés vezetett először a rendek összeüléséhez 1265-ben, a történet azonban jóval messzebbre nyúlik vissza. (…) Angliához hasonlóan Magyarország rendiségének kialakulásában is nagy szerepe volt egy királyi levélnek, az Aranybullának. Hazánkban is a serviensek, és az adományozásból kimaradt urak kényszerítették II. Andrást az Aranybulla kiadására 1222-ben. András is, mint Földnélküli János, III. Ince pápával került összetűzésbe, mivel az egyházfő Magyarországot mint hűbért kezdte kezelni. Csak abban az esetben ismerte el II. Andrást királynak, ha belemegy, hogy részt vegyen a keresztes háborúkban. Ez azonban a gazdaság romlását vonta maga után, amit tetézett a pénzrontás is. A király, hogy híveit megtartsa és újakat szerezzen, hatalmas földeket adományozott el. A főurak így kiskirályként kezdtek uralkodni, és jobbágysorba taszították a szabad, földdel rendelkező servienseket. A serviensek és várjobbágyok alkották a század vége előtt kialakuló nemességet. Nemesnek először 1267-ben nevezték őket. Mivel a vármegyék eladományozása sújtotta őket, az ő követeléseik és jogaik fogalmazódtak meg a bullában. Valamint a hűbériség és korlátlan királyság gondolatának visszautasítása; mert egyik sem gyökerezett a nemzet múltjában. A Magna Charta módjára nem hűbéri alapokon nyugodott, ez is csak régi jogokat erősített meg. Helyreállította a hagyományos alkotmányt, biztosította a nemesek (ekkor még serviensek) szabadságát és egyenlőségét. Fellépett az idegen urak, vendégeknek való címadományozás: „Ha vendégek, tudniillik előkelő emberek jönnek az országba, az ország tanácsa nélkül méltóságra ne emeljék őket!”- és a korlátlan birtokadományozás ellen is: „Egész megyéket vagy bármiféle méltóságokat örök tulajdonul vagy birtokképpen nem adunk”. Kimondja azt is, hogy évente kétszer üljön össze országgyűlés, ahol a király jelenlétében a nemesek, polgárok és papok képviselői megvitatják dolgaikat. A király - mint a Magna Chartában - felruházza népét az ellenállás jogával, ha a bullában megfogalmazottak nem teljesülnek. (…)

Az Aranybulla XIV. századi másolata Különbözik azonban e kettőtől a Német Aranybulla mind tartalmában mind idejében; 1356-ban adta ki IV. Károly, egy évszázaddal később. Ebben a dokumentumban a császárválasztást végleg a választófejedelmek kezébe adta. A birodalom ugyanis ebben az időben - XIII-XIV. század - különálló államokra esett szét, melyek vezetői minél kisebb hatalommal rendelkező herceget akartak császárnak választani, hogy megőrizhessék függetlenségüket, így a császári cím névlegessé vált. (…) A Német Aranybulla tehát az ország szétesését hozta, míg a Magyar és Angol királyi levelek megmentették királyságukat, és az akkori emberek jogait és érdekeit védték. Ujszegi János 10.b

24

Váci Piar

KOFFEIN Mi áll a pörgés mögött? Az egészséges életmódról nem csak biológia órán esik szó. Egy cikket adunk közre, ami angol órán született a témával kapcsolatban. Az élvezeti cikkeket azért fogyasztjuk, hogy hatásukra szervezetünk teljesítőképességének határát kitoljuk. Mi a koffein? koffein? A koffein egy növényekből származó szerves vegyület, amely előfordul a tea-, kávé-, kakaó-és kólafa levelében, magjában és gyümölcsében. Kulcsfontosságú alkotóeleme a csokoládénak, a szénsavas üdítőknek, mint a kóla, és persze az energiaitaloknak, mint a Red Bull (szárnyakat ad… a ford.) és a Rhinos. Fáj a fejed? A fájdalomcsillapító tabletta is valószínűleg tartalmaz koffeint. Hogyan hat? Amikor az agy felszívja a koffeint, hatástalanítja az andenozin nevű anyagot, amelyet a test felszabadít, hogy jelezze az agynak a fáradtságot. Tehát a koffein megváltoztatja a „Fáradt vagyok!” üzenetet arra, hogy „Friss vagyok!”, szóval rophatod egész éjjel és a töri fogalmazásod is be tudod fejezni!

Mik a mellékhatások? A koffein enyhe függőséget okozó szer, melynek túlzott fogyasztása számos egészségügyi problémát okoz. Túlserkenti a központi idegrendszert, emeli a pulzusszámot és a vérnyomást. Irritálhatja a gyomrot, fejfájást, álmatlanságot okozhat. Ezenkívül befolyásolja a test energiaszintjét, a kezdeti energiahullámot követően a szint leesik a vércukorcsökkenés miatt.

Veszélyes? Kutatások kimutatták, hogy alacsony dózisban nem veszélyes a koffein. A mérsékelt mennyiség maximum. 300 mg-ot jelent naponta. Megihatsz 1-2 kis csésze kávét vagy 6-8 pohár szénsavas üdítőt komolyabb mellékhatás nélkül. Ennek ellenére a koffein szokásformáló szer, és néhány kormány növekvő aggodalommal figyeli az elfogyasztott mennyiséget. Franciaország és Dánia például betiltotta a Red Bull-t és hasonló energiaitalokat. Sőt túl sok koffein akár meg is ölhet, de a halálos dózis 100 csésze kávé elfogyasztását jelentené rövid idő alatt.

Miért függ tőle a társadalom? Tudósok szerint nem véletlen, hogy a kávé és a tea az Ipari Forradalom kezdetén vált felkapottá Európában. A munkások italában lévő koffein megakadályozta, hogy elaludjanak a gépek mellett. Bizonyos értelemben a koffein egy olyan szer, amely élhetővé teszi ezt a modern világot. Az emberi életben hosszú időn keresztül az ébrenlét és alvás rendjét a nap járása és az évszakok változása határozta meg. Mikor azonban a munka jellege megváltozott, az embereknek alkalmazkodniuk kellett, és a koffeintartalmú ételek és italok tették lehetővé, hogy ne a nappali világosság és természetes alvási ciklus, hanem az óra alakítsa munkarendjüket. „Ha koffeint fogyasztasz, éberebb vagy. Másnap reggel viszont kialvatlanul ébredsz, a szer hatása elmúlik. Újra koffeinre lesz szükséged, hogy figyelni tudj. De ki lehet lépni ebből a körforgásból, mert akik nappal dolgoznak, koffein nélkül is jól érezhetik magukat” - nyilatkozta Derk-Jan Dijk, a Surrey-i Egyetem profeszszora.

Váci Piar

25

Te is függő vagy? Ellenőrizd, mennyi koffeint fogyasztasz naponta! Vezethetsz koffein-naplót. Ha túlléped a 300 mg-ot, itt az ideje csökkentened a mennyiséget. Próbáld meg teljesen kiiktatni a kávét és szénsavas üdítőket az életedből néhány napig! Ha erős fejfájás gyötör, nehezen kászálódsz ki az ágyadból reggelente vagy durvább vagy a társaiddal - ezek az elvonás tünetei. De szerencsére más drogokkal ellentétben ezek a tünetek csak néhány napig tartanak. Fordította és tömörítette a brit Current folyóirat(2005 november) cikke alapján Sás Bence 9.c

LETTORSZÁG Képzelj el egy országot, melynek partjait 531 km hosszan mossa a Balti-tenger, amelynek területe Magyarország területének 2/3 része, ahol annyian élnek, mint Budapesten, amelynek legalább háromezer kis tava van, erdeinek többsége tűlevelű,  amely 800 éves történelme során 1991 előtt csak 20 évig volt független, mégis megőrizte nyelvét, kultúráját, népe hazaszeretét, bátorságát és optimizmusát,  ahol a népdalokat, népzenét legalább olyan becsben tartják, mint nálunk, és azt mondják, hogy mind a kétmillió lett emberre négy saját népdal jut, olyan gazdag a gyűjteményük. A Comenius program keretében a második tanári találkozóra Lettországban került sor 2006. januárjában. Iskolánkat Both Mária tanárnővel képviseltük. Partneriskolánk, a liepajai 10-es számú Általános-és Középiskola látta vendégül az osztrák, norvég és magyar együttműködő iskolák tanárait. A négy nap alatt sok megbeszélést tartottunk, hiszen a találkozó célja a jövő évi pályázat összeállítása volt. Emellett azonban megismerkedtünk Liepaja, a főváros után Lettország második legnagyobb városának történelmével és nevezetességeivel. Nevét a településen található rengeteg hársfáról kapta (lettül lipa), ami a város címerén is látható. A fa számukra nagy érték, hiszen otthont, meleget és élelmet ad. Még ma is sok házat építenek fából, a virágukból készült mézet pedig rengeteg ételben használják, számunkra elég szokatlan módon. Kóstoltunk mézzel grillezett lazacot – nagyon finom volt! A mézes lett rozskenyér világhírű, néhány cipót még itthonra is vásároltunk. Jártunk családoknál vendégségben, bepillantottunk a lett emberek hétköznapjaiba. Találkozóink többségét az iskolában szervezték, ahonnan pont úgy lehet leszaladni a Balti-tengerhez, mint tőlünk a Duna-partra. Sajnos ott még téli szünet volt, ezért csak tanárokkal találkoztunk, pedig szívesen beültünk volna néhány órára is! Hazafelé fél napot töltöttünk Rigában, a fővárosban, és ámuldozva sétáltunk Óvárosában, ahol minden utca külön kis csoda. Fényképeinket áprilisban láthatjátok az ebédlő folyosóján, de jövőre a hatnapos diáktalálkozó helyszíne Norvégia vagy Lettország lesz, így négy diákunk élőben is megnézhet mindent! Salamon Ágota    

26

Váci Piar

Sporteredmények Atlétika Diákjaink kitűnően szerepeltek a Pest megyei atlétikai bajnokságon. Király Eszter (9.a) 3. lett 200 méteres síkfutásban, Szakolczai Tamás (7.a), míg Hámory Zsófia (9.b) súlylökésben megszerezte az első helyet. Zsófi az országos bajnokságon, serdülő kategóriában hasonlóan jól szerepelt, míg gerelyhajításban a bronzérmet vihette haza. Sári Viktor a 10.a-ból fergeteges fekvenyomásával eljutott a diákolimpia dunántúli elődöntőjére, ahol felállhatott a dobogó legfelső fokára.

Sakk Nem hiába vezeti az iskola sakkszakkörét Hujbert Flórián (9.c), hiszen megyei 1. helyezésével bejutott az országos diákolimpiára. Sok sikert!

Ping-pong Iskolánkban télen lezajlottak a ping-pong háziversenyek. Decemberben az általános iskolások, február végén pedig a gimnazisták mérték össze tudásukat. Az általános iskolás lányoknál Hajdi Nóra (7.a) állhatott a dobogó élére, a második helyet Molnár Orsolya (8.a), míg a dobogó harmadik fokát Jámbor Flóra (8.a) szerezte meg. A fiúk esetében két korcsoportot hirdettek meg a szervezők. Az 5.-6. évfolyamban Horváth Csongor (5.a), Varga Bence (5.a), Falta Bonifác (5.a), a

7.-8. évfolyam korcsoportjában Horváth Olivér (7.a), Miklovicz Tamás (8.a), Gyombolai Zsigmond (7.a) sorrend alakult ki. A gimnazistáknál is szoros küzdelemre és jó mérkőzésekre számíthattunk. Itt két korcsoportban mérettek meg a versenyzők, egy tanár-fiú, valamint egy leány csoport alakult ki. A lányok esetében az aranyérmet Horváth Luca (9.c) szerezte meg, a második Koós Judit (9.a), a harmadik holtversenyben Koós Ágnes (9.a) és Kovács Csilla (10.b) lett. A másik kategóriában Tarr Máté örülhetett az aranynak, aki Juhász Gábor tanár urat előzte meg. A harmadik helyet ebben az esetben is ketten, Enyedi Krisztina tanárnő és Gelléri Bence (9.c) vihették haza. Minden résztvevőnek gratulálunk a kiváló helytállásért.

Labdarúgás Véget ért az iskolán belül zajló Migazzi Kupa. A vándorserlegnek ezúttal a 10.b osztály labdarúgói örülhettek, akik a szoros hajrában legyőzték a 12.a osztály csapatát. Hujbert Gellért (7.a) és F.Ö.

Cserkész hírek Iskolánk cserkészcsapata a tavasz beköszöntével egyre aktívabb. Áprilisban próbáztak újoncaink, akik év eleje óta tevékeny cserkészmunkát folytattak. A felkészülési időszak elteltével kezdődhetnek a megérdemelt túrázások és a nyári táborok időszaka. A vezetők is könnyen vették a további képzésre való bejutás akadályait.

Idén iskolánkban került megrendezésre tavaszi cserkész olimpia. Csapatunk tagjai kitűnően megállták a helyüket a Dunakanyar körzetének csapatai között, többször is felállhattunk a dobogó legfelső fokára. Vezetőink a verseny lebonyolításában is segédkeztek. Nagy Gergely (11.c)

Váci Piar

27

Nyári táborok Július 1-4.: Nógrádi kézműves tábor (szervező: Dubniczky Zsuzsanna) Az eddigi hagyományoknak megfelelően idén is megrendezésre kerül a kézműves tábor a rajz és a művészet iránt érdeklődőknek. A kézműves foglalkozásokat egy mitológiai történet foglalja keretbe.

Július 3-7.: Bakonyi geológus tábor (szervező: Juhász Gábor) Nagy hagyományokra visszanyúló geológus tábor (nem csak földrajz faktosoknak…) ez évben is Pénzesgyőrben várja az érdeklődőket.

Július 8- 16: Cserkésztábor (szervező: Ivony István) Újonnan alakult iskolai cserkészcsapatunk első tábora. Ide csak azok jöhetnek, akik az év közbeni cserkészfoglalkozásokon is részt vettek, de mivel ez kb. 70 diákunkat érinti, ezért közzé tesszük ezt az információt is.

Június 22-július 1.: angliai túra (szervező: Kovács Gergely) A 10. évfolyam számára szervezett túra.

Július 20-augusztus 27 római zarándoklat kerékpárral (szervező: Untsch Gergely) Minden út Rómába vezet… aki nem hiszi járjon utána! Szigorúan csak 10-12. évfolyam jó kerékpáros diákjai (és az öregdiákok) számára.

Augusztus 21-27 tiszai evezős túra (szervező: Kovács Gergely) Evezés a Tiszán.

Két napos túra: Pozsony, Prága (szervező. Nemes György) A „Régi idők túrái” keretében. Lehet csak Pozsonyra - egy naposra – is jelentkezni.

Három napos túra Erdélyben. Erdélyben. Nagyvárad, Kolozsvár, Segesvár (szerv: Nemes György) A túrák időpontját - a többihez igazítva - hamarosan közöljük. Ezt a túratípust az előző nyáron kezdtük újraszervezni.

28

Váci Piar

Aranyköpések Gutbrod András Bocsa József „Hányféle képen tudunk kiválasztani valamennyi elemből egyetlen egy elemet sem?” „Ez pontosan hat: itt van négy, ott van még három.”

Pálfai Remig „Ajándékul adom neked ezt a fa páncélszekrényt.” „Az a semmi, hogy semmire sem emlékszik, hogy mire.”

Meszlényi Lívia „Neked kb. kevés jegyed van.” „Tessék engem sajnálni!” „Megint szeretném, ha... Mi volt a harmadik kérdés?”

„Húzott egy jó slukkot a korsó sörből.”

Chován István „A római nép valahol él, ahol valami elterül.” „Régen a szerzetesek gyertyával másoltak.” „Mindig szoktam vele néha beszélni.” „Hány olyan ember van, aki nincs?” „Érezzük, hogy ennek a versnek... Érezzük?” „A villamos teljesen maga alá gyűrte a nénit. Zárójelben teszem hozzá, hála Istennek.” „Dongott a babfőzelék.” „Azt gondolom, egyfelől könnyű, másrészt pedig nem nehéz.” „Nem tudom, milyen gondolattól vezérelve tegnap hazamentem.” „A magyar költészetben nagyon régi téma, hogy küzdeni kell, de nem fogjuk.”

Felelős kiadó: Nyeste Pál O. Sch. P. Főszerkesztő: Both Mária Szerkesztő: Farkas Örs 11.a Közreműködtek: Dr. Nemes György Sch.P. w Kovács Gergely w Salamon Ágota w Untsch Gergely w Kolozsi Mariann 12.a w Simon-Szendrey Réka 12.a w Kovács Dorottya 12.b w Gerendai Márk 11.b w Soós Árpád 11.b w Juhász Júlia 10.a w Kovács Zoltán 10.a w Lachegyi Anna 11.b w Ujszegi János 10.b w Fricz Dóra 10.c wSzakolczai Zsófia 10.c w Sás Bence 9.c w Hujbert Gellért Tipográfus: Farkas Örs 11.a Tördelés:Farkas Örs 11.a Lektor:w Kovács Gergely Megjegyzéseket, hozzászólásokat, híreket és cikkeket az [email protected] címre várjuk!