A szabadságharc végnapjai 1849. július 12-én új helyzet alakult ki: a várost és a megye északi területeit másodízben is megszállták a császáriak. Székesfehérvárra az egysége élén bevonuló Schütte császári tábornok rendkívüli állapotot léptetett életbe, s megparancsolta: a lakosok puskáikat, pisztolyaikat és egyéb fegyvereiket adják át a megszállóknak. Ellenkező esetben házkutatást rendel el, és a fegyverrejtegetőket haditörvényszék elé állíttatja. Prileczky András és Niczky János tanácsnokok előtt kijelentette, hogy rövid időn belül két fekete-sárga zászlót készíttessenek, az egyiket a városházára, a másikat a templom tornyára tűzzék ki. A középületek kapuit, a korlátfákat is császári színekre festessék át. A fekete-sárga színek az ellenforradalom győzelmét hirdették. A katonai parancsnokság a lakosságot – a fegyverek leadásán túlmenően – a „Kossuth-bankók” beváltására is felszólította. A magyar bankjegyeket július 15-ét követő 48 órán belül át kellett adni a rendeletet kiadó hatóságnak. A város ideiglenes vezetői azonnal fölismerték, hogy a kiadott utasítás politikai célzata mellett elsősorban a vagyonos, kereskedő polgárságot sújtotta – még akkor is, ha kérelmüket azzal indokolták, hogy az „a népre káros hatással van” – a császáriaktól a rendelet visszavonását kérték. Schütte a hozzá eljuttatott petíciót visszautasította.352 A megszállás ismételten megnövelte a polgárság katonai terheit. Július 12-én, a megszállás napján 50 előfogatra, 8460 porció kenyérre, 50 akó borra, 15 öl tűzifára és 15 kocsi szalmára volt szüksége „őfelsége” katonáinak. A betegek és sebesültek ellátása újból a városra hárult. A földművesek elkeseredését nagymértékben megnövelték az indokolatlan visszaélések. A város határában állomásozó egységek a már kepékbe rakott búzát és más gabonát – jelentős kárt okozva – alomnak használták.353 A katonai parancsnokság azon rendelete, mely a beszállásoltaknak a laktanyában történő összevonását hangsúlyozta, nem a terheket, hanem a nyílt összeütközések lehetőségét csökkentette. A város még föl 257
nem oszlatott bizottmánya a pénzviszonyokra, a rendkívüli kiadásokra hivatkozott és kérte a borbeszolgáltatás elengedését, ugyanis naponta több mint 6 akó bort követeltek a császáriak. Kérésüket azzal utasították el: amíg a császári biztos meg nem érkezik, követelésüket vissza nem vonhatják. Ugyanakkor az ellenforradalom kiszolgálóinak (Heringh Ignác, Boros Imre, Farkas Ferenc, Farkas Imre, és Gózon Ferenc) lefoglalt javait – ez esetben nem várták meg a császári biztos rendeletét – azonnal visszaadták.354 A város helyőrsége, de különösen az átvonuló egységek részére az előfogatok gyors kiállítása állandó bonyodalmat okozott, ezért a bizottmány el nem menekült tagjai – tekintettel a rendkívüli helyzetre – elhatározták, hogy három tisztviselő éjszakánként is a városházán tartózkodjék. A városházán levő fegyverek átadására július 14-én került sor; 135 lőfegyvert, 148 dárdát, tehát a népfelkelők fegyvereit adták át a megszállóknak.355 A császári alakulatok július 7-étől folyamatosan foglalták el a Székesfehérvártól északra eső településeket. A Gerstner-dandár Mór és Székesfehérvár térségét szállta meg. A császári III. hadtest (parancsnoka Ramberg altábornagy) kötelékéhez tartozó dandár egységei június 13-án Székesfehérvárról Martonvásárra, majd Budára vonultak. Ugyanakkor a III. hadtest parancsnoksága június 11-én Alsógalláról Bicskére vonult. A Székesfehérvárról Martonvásárra vonuló Gerstner-dandár a város biztosítására a szluini határőrezred 4. zászlóalját hagyta hátra. A helyőrség parancsnokává s egyben városparancsnokká július 12-én Pfuiffnersburg császári őrnagyot nevezték ki, akitől július 17-én Falkenhayn császári vezérőrnagy vette át a feladatok ellátását. A megszálló erők állandó mozgása azt eredményezte, hogy július 12-ét követő napokban 6-8000 főből álló egységek állomásoztak, illetve vonultak át Székesfehérváron. Július 16-án a városba érkezett a Berger császári altábornagy parancsnoksága alatt álló aradi vár osztrák helyőrsége. Az aradi vár kapitulált helyőrsége 662 főből állt, s két napos fehérvári állomásozás után július 18-án megindult AlsóAusztria felé.356 258
Falkenhayn vezérőrnagy, a város katonai parancsnoka július 17-én magához rendelte Hadhalmy Pált, König Józsefet és Kolossváry Miklóst, s ismételten intézkedett a magyar bankjegyek beadásáról. Ugyancsak követelte a császáriak áprilisi kivonulásakor hátrahagyott 1500 lőfegyver átadását. A város vezetői közölték; a menekülő katonai egységek a fegyverek egy részét magukkal vitték. A laktanyában hagyott használható fegyvereket részben a Kmety-hadosztálynak adták át, részben – Batthyány István kormánybiztos utasítására – tulajdonosaiknak adták vissza. Nemcsak a fegyverek után érdeklődött a császári vezérőrnagy, hanem az élelmiszerekről is. Niczky János tanácsnok, a város ideiglenes élelmezési felügyelője jelentésében hangsúlyozta, hogy a katonai raktárak felügyeletét április 25-től július 15-ig a város gyakorolta, július 15-én pedig az ott tárolt élelmiszereket átadta a császáriaknak. Ugyanakkor Eggenberger őrnagy, térparancsnok utasította a bizottmányt, hogy a katonai hatóságokhoz csak német nyelvű levelek továbbíthatók, az útlevelek, a vándorkönyvek német, illetve magyar és német nyelven állíthatók ki, s az útlevelek láttamozása és felülvizsgálata kizárólagosan a katonai hatóságok feladata.357 Az elmondottakból is kitűnik, hogy a császáriak az ideiglenes megszállás időszakából ismert eszközökkel; utasítások, rendeletek, a rendkívüli állapot korlátlan lehetőségei révén igyekeztek megtörni a polgárok ellenállását. A bizottmányt elsősorban azért nem oszlatták fel, mert szükségük volt a közigazgatási apparátus munkájára, különösen abban a feszült helyzetben, amikor a megye teljes megszállására még nem került sor. Falkenhayn július 23-án újból elrendelte, hogy 48 órán belül valamennyi polgár szolgáltassa be a Kossuth-bankókat. Ezzel tehát korábbi rendeleteinek kudarcát ismerte el. Börtönbüntetéssel fenyegette meg mindazokat, akik a városparancsnokság által kibocsátott hirdetéseket, tudósításokat a falakról letépik.358 A bizottmányt utasította, hogy újabb időpontot jelöljön ki a fegyverek beszedésére, s megtiltotta Somogy, Tolna, Zala és Baranya megyék259
be az útlevelek kiadását, mert az említett törvényhatóságokat a császáriak még nem szállták meg. Az előfogatok kiállítása érdekében is erélyes intézkedéseket követelt, ugyanis a város lakói megtagadták szállítási kötelezettségeiket, „noha őket a rendelet házaiknál érte”, a kijelölt helyeken mégsem jelentek meg, inkább elrejtőztek és „a városban sem találtattak”.359 Falkenhayn azonban nemcsak haditörvényszékkel, börtönbüntetéssel fenyegetődzött, hanem megkezdte a forradalom és nemzeti függetlenség ügyét támogató, a népfelkelést meghirdető egyháziak letartóztatását. Maurer György, Krizsány Ignác, Aigner Károly, Pendl Ferenc kanonokokat és Mihálik György belvárosi plébánost katonai őrizet alatt Budára kísértette, s letartóztatásukkal egy időben javaikat és irataikat is lefoglaltatta. Hiábavalónak bizonyult „több városi polgár” erőfeszítése, akik arra ösztönözték a bizottmányt, hogy a kanonokok, de különösen Mihálik György lelkész szabadon bocsátása érdekében nyerjék meg Falkenhayn és Marits Dávid támogatását.360 A megye északnyugati területein megjelenő császári csapatok előnyomulása előbb arra kényszerítette a megyebizottmányt, hogy székhelyét elhagyja, majd a Rácalmáson július 11-én tartott ülésen elhatározták, hogy a tisztikar Kunszentmiklósra vonul.361 A Dunán Pentelénél átkelő és menekülő tisztikar tagjainak magatartásáról – s természetesen a bizottmány határozatáról is – elkeseredett hangon mondott véleményt Záborszki Imre Noszlopy Gáspár kormánybiztoshoz írt jelentésében: „Fejérbe… Rácalmásról a bizottmányi tisztviselőség, az ellenség benyomultával a népfelkelést leparancsolta; lárma rossz hatás nélkül kelt át a Dunán Pentelénél.”362 Azt, hogy a bizottmány határozatával többen nem értettek egyet, bizonyítja Madarász László országgyűlési képviselőnek a tisztikarhoz intézett felhívása, amelyben a szabadságharc cselekvő irányításának vállalására és visszatérésre szólította fel a megye vezetőit.363 Madarász László a megye vezetőitől forradalmi magatartást és tetteket követelő felhívását Besze János – gr. Batthyány István 260
helyébe kinevezett – kormánybiztos azzal az utasítással továbbította Csapó Józsefhez, hogy a felhívás „a tiszti karral, de egyedül csak ezzel közlendő”. A radikális politikusok – Madarász és Besze – együttes fellépésének meg is lett az eredménye. A tisztikar Kunszentmiklósról visszatért, s a megye császáriak által meg nem szállt részén megkezdték az önkéntesek toborzását. A szervezőmunkát megnehezítette, hogy a honvédsereg Szeged felé történt visszavonulásakor Baját is megszállták az osztrákok. Lehetetlenné tették az újoncok és az önkéntesek csatlakozását a magyar hadsereghez. Ezért Besze korábbi rendeletének módosítására kényszerült: meghagyta, hogy az önkénteseket, újoncokat helységenként írják össze, s a megye déli határán tevékenykedő „védsereget” hozzanak létre. A „védsereg” megszervezésében jelentős feladatot vállalt Zsoldos János százados és Bakos József főhadnagy. A kormánybiztos rendelkezéseinek megtétele után azonban fontosabbnak tartotta, hogy a kormány után Szegedre siessen, mintsem a szabadságért küzdők élére állva irányítsa, szervezze a népfelkelést. Azzal indokolta döntését, hogy a szervezőmunkához feltétlenül pénzre van szüksége. Pénzt pedig csakis a Szegedre menekült kormánytól kérhet és kaphat („… néhány napra sietek kormányunkhoz pénzért, mely nélkül minden további lépésünk céltalan.”) Természetesen a megyéből távozó kormánybiztos átlátta elhatározásának kritikus voltát, most hangsúlyozott formában szólt a tisztikar tagjainak feladatáról „… az idő fontosságához képest úgy intézkedjék, hogy nagyobb részben jó szellemű és a haza védelmére kész népünk tisztviselők nélkül ne maradjon mind addig, míg ellenségtől e percig tiszta megyénk alsóbb részei felé ellenség nem tart”.364 A megye déli területeinek reokkupálásától tartani nem kellett, hiszen a székesfehérvári helyőrség (a szluini határőrezred 4. zászlóalja) létszámánál, katonai erejénél fogva erre képtelen volt. Július végén, augusztus első napjaiban nem is kerülhetett sor megerősítésükre, mert a császáriak derékhadát a honvédsereg kötötte le. Székesfehérvár katonai parancsnoka július 24-én arról számolt 261
be a főparancsnokságnak, hogy Dunapentele, Előszállás és Hercegfalva térségében egy huszáregység tevékenykedik. Falkenhayn gyenge helyőrsége megtámadásától tartott, mert – a hírek szerint – a huszárok Sárosdig nyomultak előre. Az előbb említett helységek öt, az utóbbi mindössze három mérföldre találhatók Székesfehérvártól délkeleti irányban. Lovasőrjáratot nem rendelhetett az említett térségbe, de gyalogos különítmény kiküldését sem tartotta tanácsosnak, mert azt a honvédegységek minden valószínűség szerint elfogják és lefegyverzik. Székesfehérvárott is tapasztalnia kellett a polgárság jelentős részének napról napra növekvő szembenállását. A népfelkelők és a honvéd egységek összehangolt támadása esetén támogatást csupán a 9 mérföldnyire Budán vagy Győrben állomásozó helyőrségektől remélhetett. A megye tisztviselői a déli részeken igen határozottan láttak hozzá a népfelkelés megszervezéséhez, melynek alapvető célja a székesfehérvári helyőrség elűzése, illetve harcképtelenné tétele volt. Röpiratok, plakátok, a szabadságharc agitátorai szólították fegyverbe a megye parasztságát. Falkenhayn tehát sem a városban, sem annak közvetlen környékén nem tudta biztosítani „a törvényes rendet”. Az osztrák kormány, a katonai hatóságok rendeleteinek sem tudott érvényt szerezni. Kihirdetésüket a nép, terjesztésüket a „rebellisek” megakadályozták. Ha pedig eljutottak a helységekbe, a falakról leszakították, megsemmisítették azokat. Különösen akkor lett kritikussá a határőrzászlóalj helyzete, amikor a szomszédos megyékben is meghirdették a népfelkelést. Falkenhayn nem tudott megbízható, pontos információkat szerezni a megyében zajló eseményekről. Feladata teljesítésében nem támaszkodhatott a város vezetőire sem, mert azok minden lehetséges eszközt felhasználva gátolták a városparancsnok rendeleteinek végrehajtását. Ezért ismételten sürgette Gaál Ede megérkezését Székesfehérvárra, hogy a császári biztos segítségével állítsa helyre „a megye teljesen lezüllött ügyvezetését”. 365 Haynau utasítására a városba visszatérő (július 30.) Gaál Ede azonnal átlátta Falkenhayn vezérőrnagy megszálló egysége hely262
zetének kritikus voltát. A katonai kerület parancsnokánál sürgette a stratégiailag is igen fontos várost megszállva tartó határőrzászlóalj megerősítését. Ugyanis a „Király út” (Bécs–Győr–Székesfehérvár–Buda-Pest) biztosítása szempontjából a város kiemelt jelentőségű volt, s a helyőrség egy esetleges támadás, népfelkelés során – már Falkenhayn is utalt rá – könnyen a város feladására kényszerülhet.366 A támadástól való félelem nem bizonyult alaptalannak. Boross Mihály másodalispán egy rajtaütésszerű támadás tervét dolgozta ki augusztus elején. Tervezetében abból indult ki, hogy a székesfehérvári helyőrség csekély katonai erőt képvisel. A hiányosan felfegyverzett horvát határőröket sem lovasság, sem tüzérség nem támogatta, így egy honvéd század és egy huszár egység le tudná fegyverezni. A megvalósításhoz 135 kétfogatú kocsit kért Fördős Istvántól, Tolna megye másodalispánjától A 200 jól felfegyverzett honvéd, 75 huszár augusztus 3-án Bonyhádról indult volna Köldesen át Lőrincre. A különítménynek a délutáni órákban Simontornyát kellett volna elérnie, s onnan váltott lovakon és kocsikon éjszaka 11 órakor megérkezve megkezdeni a székesfehérvári helyőrség elleni akciót. Boross különítménye feladatául határozta meg a megyeháza, a püspöki palota (Falkenhayn főhadiszállása) és a katonai laktanya megszállását. Számolt a székesfehérvári polgárság támogatásával is, s így lehetővé vált volna a határőrzászlóalj lefegyverzése, parancsnokuk és Gaál Ede foglyul ejtése is. A megye bizottmánya pénzjutalmat ígért annak, aki a hazaáruló császári biztost elfogja. Boross is hangsúlyozta: „Ezt a szörnyeteget el kell mindenáron fogatni.”367 A tervezett rajtaütés azonban nem valósult meg, nem a tehetetlenség, hanem a bekövetkező események miatt nem vált valóra. Annak azonban fontos bizonysága, hogy a szabadságharc helyi vezetőinek (Csapó József első alispán és Boross Mihály másodalispán) magatartásában, szemléletében jelentős változásokra került sor. Amikor a városba visszatérő és tevékenységét megkezdő Gaál Ede Székesfehérvár nagyobb biztonsága érdekében kérte a helyőrség megerősítését, nem a város polgárainak biztonsága ve263
zérelte, hanem a megszállók pozícióinak stabilizálásától az ellenforradalmi erők térhódításának megvalósulását remélte. Nevezetesen: a szabad királyi városból kiindulva akarta megvalósítani a megye egész területén a katonai uralmat. Egyelőre csak a városban tudták – igaz csak ideiglenesen – megerősíteni helyzetüket. Állandó félelemben és rettegésben tartották a polgárokat, a fizikai és pszichikai terror számos eszközével igyekeztek ellenállásukat felszámolni. A császári biztos tevékenységében jól megfigyelhető a rendőri funkciók túlsúlya. Felségsértés vádjával letartóztatta, majd katonai őrizet mellett Budára kísértette Hadhalmy Pál polgármestert, König József bírót és Kolossváry Miklós városkapitányt. Sürgette a klérus császárhű tagjainak – Farkas Ferenc nagyprépost és Farkas Imre kanonok – visszatérését, akik 1849 áprilisában Badenbe és Fürstenfeldbe menekültek. Rendeleti úton feloszlatta a megyei és a városi tisztikart, a város pénztárait lefoglaltatta. Augusztus 1-jén kinevezte a város „császárhű” tisztikarát. A tanács megalakítását sürgető tényezők közül ki kell emelni a közigazgatási feladatok ellátásának szükségessége mellett a megszállók élelmezésének biztosítását. Gaál Ede az adminisztráció tagjainak feladatait abban jelölte meg, hogy tevékenységüket a császár iránti feltétlen hűség jellemezze. Kötelességük volt „a jelen zivatar körülményei közt habozás vagy félszegség nélkül a belbéke s közrend”368 céljait szolgálni. Kinevezésükkel egy időben a forradalom híveinek bizonyult tisztségviselőket hivatalaikból elmozdította, s mint az előzőekben láttuk, letartóztatta. Törvényen kívül helyezte a megyebizottmányt és a megyei tisztikart is. Csupán a hadsereg szükségleteinek biztosítására nevezte ki a megye központi biztosává Nagy Zsigmondot.369 A városi tanács tagjai augusztus 2-án délelőtt 10 órakor a tanácsteremben gyülekeztek, ahol Gaál Ede és Falkenhayn jelenlétében Baur György polgármester, Lintzer Vilmos főbíró, Füster János főjegyző, Malesevits János főügyész, Ferenczy János városkapitány, Kapy József, Orsonits György, Fanta Károly, Akter Mihály, Guittmann József és Gózon Ferenc tanácsnokok le is tették 264
hivatali esküjüket. Ezt követően a császári biztos átadta a polgármesternek a város pecsétjét, s meghagyta a lefoglalt pénztárak felülvizsgálatát és átvételét. A katonai parancsnok „köszöntő” szavaival – Gaálhoz hasonlóan – az uralkodó iránti engedelmességet, a nyugalom, a vagyon- és személybiztonság helyreállításának parancsoló szükségességét hangsúlyozta.370 A megye ellenforradalmi katonai és politikai vezetőinek törekvései nem hozták meg a várt sikert, elsősorban az általuk alkalmazott terror tette a nép öntudatos többségét ellenállóvá, a szabadságküzdelmét vívó nemzet aktív harcosává. A városi tanács sem bizonyult engedelmes eszköznek, ugyanis az augusztus 2-án kiadott rendelet ellen, amely a katonai élelmiszerraktár feltöltését volt hivatva biztosítani, ha óvatos formában is, de opponáltak. A 200 mázsa széna és 200 pozsonyi mérő zab beszolgáltatását a tanács nem tudta teljesíteni. A nyomasztó pénzhiány a felvásárlás lehetőségét hiúsított meg, a lakosság készleteinek lefoglalása pedig az amúgy is feszült helyzet elmélyülését vonta volna maga után.371 Falkenhayn vezérőrnagy a polgárság jelentős részének ellenállása láttán megtorló intézkedéseket léptetett életbe. Elrendelte: – a kocsmák, vendégfogadók, kávéházak este 10 óra után zárják be kapuikat, – az átutazók útleveleit a helyi parancsnokság felülvizsgálja, s csak az így láttamozott útlevéllel hagyhatják el a várost, – betiltotta a gyűléseket, a kaszinó, olvasó- és egyéb egyletek további tevékenységét felfüggesztette, – ismételten felszólította a lakosságot, fegyvereiket adják le, a fegyverrejtegetők ellen szigorú megtorlást helyezett kilátásba, – „Lázadási küljeleket ún. nemzetőri vagy pártütő tábori egyenruhát vagy a magyar respublika küljeleit: háromszínű, vagy veres szalagokat, veres tollakat kalapokon vagy külsőképp viselni rögtönítélő bíróság elébe vontatás, por és golyó általi halálos büntetés terhe alatt tiltatik.”372 A császári biztos sem maradt el a vezérőrnagy által kiadott 265
terrorintézkedések mögött. Fejér megye lakosságához intézett „utolsó jó akaratú figyelmeztetése” katonai törvényszéki eljárással fenyegette meg mindazokat, akik a megye déli területein segítséget nyújtanak a népfelkelés megszervezésével foglalkozó tisztikarnak és bizottmányi tagoknak. A császári hadsereget megtámadók ellen statáriális eljárást rendelt el, az ellenszegülőkre, a felkelő községekre „végpusztulás vár” – hangsúlyozta Gaál Ede.373 Nem segítette az ellenforradalom politikusait céljaik megvalósításában az a rendelet sem, hogy a forradalom híveinek házaira közel 75 fekete-sárga zászlót tűzetett.374 A császári színeket öltő város polgárságának nagy részét nem lehetett megtéveszteni, miként a zámolyi lakosok sem riadtak vissza a katonai megtorlástól, mert bérelt földjeikről az uradalmat illető rész kiadása előtt behordták a gabonát.375 Székesfehérváron a fegyveres felkelés előkészítésére is sor került. Nyikos György, Király József és Mihályi Peti József – mindhárman földművesek – vezetésével folytak az előkészületek. Augusztus 4-én vált ismertté a császári biztos előtt, hogy a városi tanács tagjait életveszélyesen megfenyegették, s a megye déli területein szervezett szabadcsapatokkal is felvették a kapcsolatot. Gaál a felkelésre készülők vezetőit letartóztatta.376 Ez azonban nem jelentette azt, hogy a császáriak úrrá lettek a nehézségeken, s hogy a városi lakosság felkelését csírájában elfojtották. Pontosan az ellenkezője történt. Augusztus 5-én a határőrzászlóalj elhagyta Székesfehérvárt, mert népfelkeléstől, a lakosság haragjától tartottak. Klapka György augusztus 3-án aratott győzelmével – szétzúzta a komáromi erődöt ostromló csapatokat – ismét visszaadta Északnyugat-Dunántúl népének a szabadság reményét. A megszállók állomáshelyeiket elhagyva Pozsony és Buda felé vonultak vissza. A győri katonai parancsnokság értesítette Falkenhaynt, hogy augusztus 4-én Pozsonyba vonulnak. Klapka egységei elfoglalták Győrt, ellenőrzésük alá vonták a Győrből Bécsbe és Székesfehérvárra vezető útvonalat, de ellenőrzésük alá került a Mészáros 266
út (Buda–Bicske–Győr–Bécs) jelentős szakasza is. A Magyarország elleni hadművelet szempontjából oly fontos Bécs–Győr– Buda közötti útvonal nem állt a császáriak rendelkezésére. Sternfeld császári őrnagy lovasegységét – 4 lovasszázad és tüzérség – Alsógalláig szorították, s az egység a visszavonulást a Mészáros úton, Bicske irányába már meg is kezdte. A felderítést végző Andrássy császári főhadnagy visszatérve Székesfehérvárra az értesüléseket megerősítette. Falkenhayn arra kényszerült, hogy augusztus 5-én feladja a várost. A budai országúton Martonvásárig vonult, ahonnan megfigyelés alatt tarthatta Székesfehérvárt, és – szükség esetén – Sternfeldet is támogatni tudta. Székesfehérvár feladását megelőzően szigorú rendeletet adott ki, amellyel meg akarta félemlíteni a város lakóit. „Célszerűnek találtam az e városban tanyázott katonasággal néhány napra a várost elhagyni, és általadom a tanácsnak, valamint magának a városnak minden itt maradó kincstári javakat, a beteg és lábadozó katonákat, az élelemtárt és egyebeket. Ha a katonaság távolléte alatt valamely császári és királyi katona megsértetnék, vagy a város bármely ellenséges tényt követne el, a város és annak hívtelen polgárai vakmerő merényekért kemény büntetést szenvedni fognak.”377 Falkenhayn a császári főparancsnokságra küldött jelentésében úgy értékelte a történteket, hogy a kivonulás nem jelentette Székesfehérvár feladását, mert ott még továbbra is fekete-sárga zászlók lobognak, a polgárság képviselői pedig kijelentették; a császári és királyi biztos által kinevezett hivatalnokokat nem mozdítják el, holott ezzel a „rossz szellemű nép” közül egyesek nem értettek egyet.378 A város ideiglenes tanácsának tagjai a határőrzászlóalj kivonulását követően tanácskozásra ültek össze. Felhívták a lakosság figyelmét arra, hogy a város megóvása érdekében „csendesen és békésen” viselkedjenek. A szülők gyermekeiket, a mesteremberek legényeiket, inasaikat a „kicsapongásoktól” tartsák vissza. A katonai parancsnok rendelete értelmében eljáró tanács felhívását a város polgárainak jelentős része nem vette figyelem267
be. Falkenhayn kivonulását úgy értelmezte: az osztrák zsarnokság igája alól felszabadult, amit a spontán tömegdemonstráció is bizonyított. Székesfehérvár a nemzet szabadságküzdelmének – még annak végnapjaiban is – lelkes és aktív részesévé vált. Amikor a határőrzászlóalj elhagyta a várost, a polgárok a megyeháza előtti térre vonultak, elözönlötték az utcákat, Kossuthot és a szabadságot éltették. A középületekről, a házak faláról letépték a császári lobogókat és a proklamációkat. A magisztrátus tagjai nem tudták a „rendet” biztosítani, megrettentek a nép bosszújától, s jelentős részük elmenekült. Augusztus 7-én Hamvasy Imre volt városkapitány szabadcsapata élén visszatért Székesfehérvárra. Személyében művelt, forradalmi egyéniség került a város élére, aki a fehérvári önkéntesek parancsnokaként harctéri tapasztalatokkal is rendelkezett. Utasítására a városi tanács még el nem menekült tagjait letartóztatták. A városháza börtönébe zárták az osztrákokkal együttműködő Katonát, Fantát, Malesevicset, Füstert, Aktert és Nagy Zsigmondot.379 Hamvasy, Peterdy és Ullmann haladéktalanul hozzáláttak a város védelmének megszervezéséhez, a népfelkelés előkészítéséhez. Munkájukat megkönnyítette a népgyűlés azon határozata, amely elrendelte az általános népfelkelést. A népgyűlés résztvevői közül többen lelkesen csatlakoztak a Kossuth-önkéntesekhez is. Hamvasy a visszaérkezése utáni napon felvette a kapcsolatot Noszlopy Gáspárral, a dunántúli alsó megyék kormánybiztosával. Noszlopyt arra ösztönözte, hogy a parancsnoksága alatt levő újoncokkal vonuljon Fehérvárra, mert a város biztosítani tudja az újoncok felszerelését. A kormánybiztos mégsem a megyeszékhelyre, hanem Klapka utasítását követve Veszprémbe vonult, innen szervezte a Fejér megyére is kiterjedő népfelkelést. A szabadcsapatokat szervező, újoncokat toborzó másodalispán Noszlopy utasítására augusztus 5-én indult el Földvárról, egysége 8-án délben érkezett Szilasbalhásra. Boross Mihály Veszprémbe vonulása előtt a megyeszékhelyre érkezett, hogy a megyei és a városi hajdúktól átvegye a használható fegyvereket, s az el268
lenség által eddig megszállva tartott területekre is kiterjessze a toborzást. A vállalkozása sikerében bízó alispán – „reménylem, hogy a csapat kétannyira fog szaporodni a megye felső részén, hol eddig az ellenség miatt toborozni nem lehetett” – szabadcsapatának létszáma elérte a 450 főt. Nemcsak Boross, hanem a tisztikar tagjai is Noszlopyhoz akartak csatlakozni.380 Székesfehérvár forradalmi szellemű vezetői augusztus 9-én ismételten kérték Noszlopyt, egységével vonuljon a városba, mert az általa vezetett erőkkel és a városi népfelkelőkkel a Martonvásárnál veszteglő ellenség lefegyverzését végre lehet hajtani. A Hamvasy által megjelölt támadás időpontja is kedvező volt, hiszen Gaál és Falkenhayn Pest-Budán tartózkodtak, s Kempen altábornagynál a határőrzászlóalj megerősítését sürgették. A végrehajtandó támadás sikere tehát a gyors elhatározásban rejlett. Noszlopy egységének s a felfegyverzett polgárság népfelkelő-alakulatainak tervezett akciója a császári katonaság ellen nemcsak azok lefegyverzését, hanem a város védelmét is szolgálta; ugyanis a határőrzászlóalj megerősítését követően Falkenhayn Székesfehérvárt újból vissza akarta foglalni, ahogy Hamvasy fogalmazta: „Fehérvárt összerombolni szándékozván.”381 A megye falvaiban is megkezdődött a parasztság mozgósítása. A kajászószentpéteri jegyző, Mezey József népfelkelésre szólította föl a lakosságot. A felkelők Mezey vezetésével meg is támadták az ellenséget. A rosszul felfegyverzett támadókat a császáriak visszaverték, s a menekülők a szőlőkben kerestek menedéket.382 Mezey József népfelkelőin kívül sem a város, sem a megye nem kísérelte meg Falkenhayn egysége ellen a támadást, helyettük a császáriak cselekedtek. Kempen határozott utasítására Falkenhayn augusztus 9-én éjszaka Székesfehérvár ellen vonult. Ugyancsak előnyomulásra szólította fel azt a századot, amely Esztergomból Buda felé vonult vissza. A katonai kerület parancsnoka tehát a népfelkelők, a Komárom várából kitört honvéd egységek elleni támadásra utasította a visszavonuló osztrák egységeket. A 269
császári hadvezetést nyugtalansággal töltötte el Győr elvesztése. A várost augusztus 6-án foglalták el a népfelkelők, ezzel megbénították Bécs és Pest-Buda között az összeköttetést. Falkenhayn akciója a posta és az utánpótlás útvonalának (Győr–Székesfehérvár–Pest-Buda) biztosítása szempontjából is kiemelt jelentőségű volt. A Székesfehérvár elleni támadásról értesülő Hamvasy felderítőket rendelt a környék falvaiba. Seregélyesre indult Hübner András és Havelka Ferenc, hogy megfigyeljék a császáriak hadmozdulatait. Falkenhayn azonban nem a seregélyesi, hanem a budai úton vezette csapatait. Az ellenség közeledtének hírére augusztus 10-én hajnali fél háromkor dobszó és harangzúgás hívta fegyverbe a fehérváriakat. A népfelkelők – elsősorban a földművesek és a kézművesek – fegyvert, kiegyenesített kaszát, husángot ragadva rohantak gyülekezési helyeikre, a megyeháza és a városháza előtti térre, s parancsnokaik vezetésével vonultak a határőrzászlóalj ellen. Alig érkezett a város közvetlen közelébe Falkenhayn, a népfelkelők 7-800 főből álló egysége – „Hurrá!” kiáltások közepette – rárontott a betolakodókra. Schiketanz hadnagyot súlyosan megsebesítették. A császári vezérőrnagy a meneteléstől elcsigázott katonáinak szuronyrohamot vezényelt, s megfutamították a fehérváriak támadó egységét. Öldöklő ütközet alakult ki a budai és a berényi utak övezte elővárosban. A kétezernél is több felkelő, akiket a Magyaralmás környékéről érkezett megyei lakosok – közel 300 fő – is támogattak, szembeszállt a reguláris erőkkel. Elkeseredett kézitusában sem tudta azonban a horvát határőrzászlóalj szétverni a szabadságukért küzdőket. Falkenhayn katonái tűzcsóvát dobtak a házakra. A lángok igen gyorsan terjedtek, közel 70 ház vált a tűz martalékává. Többen az égő házakban lelték halálukat. Az utcai harcok során heten áldozták életüket a hazáért, 24 népfelkelő súlyosan megsebesült. Fegyverrel a kezükben fogták el Varga Mihályt, Gáncs Pált, Kuczka Mihályt és Uitz Ignácot. A Seregélyesről visszatérő Hübner Andrást és Havelka Ferencet 270
pedig az ütközet napjának délelőttjén tartóztatták le.383 Székesfehérvár elfoglalására tett kísérlet nem bizonyult eredményesnek. A városi és a megyei népfelkelők fegyveres ellenállása meghiúsította Falkenhayn és a Gyulai Gaál Ede helyébe kinevezett császári és királyi biztos, Heringh Ignác terveit, sőt nemcsak az irreguláris erők megismételt támadásától, de a honvéd alakulatok ellenakciójától is tartaniuk kellett. Falkenhayn nem is szállásolta el egységét, hanem tudatta a városi tanács börtönből kiszabadított tagjaival, hogy az ütközetet követően a határőrzászlóalj kivonul a városból. A vezérőrnagy döntését indokló Heringh is elismerte; a polgárság, a nép ellen siker reményében nem vehetik fel az újabb ütközetet. Az osztrákbarát tanácsnokokat felszólította, hogy a katonaság kétnapi élelmiszer-szükségletét – 1532 kenyér-, 126 zab- és 84 szénarészlet – Pákozdra szállítsák.384 A Pákozdra történő kivonulása előtt Falkenhayn 12 tekintélyes polgárt rendelt magához, akiket túszként mindaddig fogva tartott, míg nem szavatolták, hogy „a törvényes kormány” rendelkezéseit betartják, a katonaság kivonulása után az atrocitásoktól, a rendbontástól a polgárokat visszatartják. A hajnali ütközet során elfogottakat – Rákos Mihály és Kubica János megyei lovaskatonákkal együtt – Pákozdra hurcolták, ahol Mittelbacher hadbíró kapitány kihallgatta, majd az éjszaka leple alatt, erős katonai őrizet mellett Budára szállíttatta a császáriak foglyait. A világosi fegyverletételt (augusztus 13.) követő megtorlás első áldozatai közt találjuk a fehérváriakat. Gáncs Pált, Havelka Ferencet, Hübner Andrást, Kuczka Mihályt, Uitz Ignácot és Varga Mihályt a haditörvényszék ítélete alapján augusztus 14én a pesti Újépületben kivégezték.385 A fehérvárcsurgói kastélyban Maschek rendőrbiztos letartóztatta, majd augusztus 12-én éjjel Pestre kísértette a felségsértéssel vádolt gr. Károlyi Györgyöt. A baracskai és a kajászószentpéteri felkelők vezetőjét, Mezey Józsefet árulók segítségével augusztus 13-án fogták el. A 28 esztendős forradalmárt a haditörvényszék golyó általi halálra ítélte. A halálos ítéletet augusztus 22-én reggel az Újépületben hajtották 271
végre.386 A Pákozd, Sukoró, Velence, Baracska, Martonvásár útvonalon Buda felé visszavonuló Falkenhayn megtorló intézkedései félelemben tartották a falvak lakosságát, csakis így tudta egysége ellátását biztosítani. Vál lakói közel 100 kenyérrészletet nem szolgáltattak be. Heringh utasította Tordas, Martonvásár és Kajászószentpéter községek elöljáróságát, hogy pótolják a hiányzó menynyiséget. Ugyanakkor a rendeletét „időn túl sem” teljesítő váliakat pénzbüntetéssel sújtotta, s hozzátette, „a katonai parancsok másodízbeni megszegői... a legszigorúbb eljárást várhatják”. Augusztus 13-án még Martonvásáron állomásoztak, engedélyezték a rekvirálásokat is, de a Mednyánszky Sándor őrnagy által vezetett honvéd alakulatok közeledtének hírére sietve Téténybe vonultak.387 Az augusztus 10-ei népfelkelést követően Székesfehérvárra visszatért a megyei tisztikar. Elsősorban Csapó József első alispán szervezte és irányította a halaszthatatlanul fontos újoncozást. Továbbra is rendszeres kapcsolatot tartott fenn a Veszprémben tevékenykedő Noszlopy kormánybiztossal. Annak ellenére, hogy együttműködésük nem bizonyult zavartalannak, Csapó a kormánybiztos rendelkezéseinek értelmében látta el feladatát, igyekezett rendet teremteni a megfélemlített polgárok körében is. Augusztus 14-én meghirdette az általános népfelkelést; a népfelkelők az ellenség kiűzéséig voltak kötelesek a nemzet szabadságáért harcolni. A községek elöljáróinak, a lelkészeknek hat napot biztosított rendelete végrehajtására. A szabadcsapatok szervezésével párhuzamosan folytak az újoncozás munkálatai is. Klapka honvéd egységeinek megerősítése, feltöltése a kormány Debrecenben – 1849. május 18-án – kiadott rendelete alapján történt. A lőfegyverrel nem rendelkezőket szúró- és vágóeszközökkel látták el; az ellenszegülők felett haditörvényszék mondott ítéletet, az elmenekülőket pedig – elfogásuk esetén – nyolc évi katonai szolgálatra kötelezték. Noszlopy külön kiemelte a tisztviselők, az elöljáróságok felelősségét, a szabotálók vagyonukat és életüket kockáz272
Kmety György
Klapka György 273
Klapka György rendelete 274
Falkenhayn hirdetménye a város elhagyásáról 275
Noszlopy Gáspár rendelete 276
tatták. A rendelet kiadásával azonos időben utasította Csapót, alakítsa meg a megyei hadkötelesek összeírását teljesítő „beavató választmányt”. A népfelkelést, az újoncozás gyors és szervezett lebonyolítását a városban tapasztalt ellenállás veszélyeztette. Egyes polgárok a tanácsteremben „botrányos és kebelrázó hazaárulási bűnt” követtek el, amikor olyan felhívást szerkesztettek, melynek tartalma szerint az aláíró arra kötelezi magát, hogy „hazája védelmére az osztrák sereg ellen fegyvert nem fog”.388 Az ellenforradalmat támogatók nyílt fellépése Székesfehérvárott arra késztette Mednyánszkyt, hogy rendkívüli intézkedéseket hozzon. A hazaárulókat bebörtönözték, s rögtönítélő bíróság kezdte meg működését. A polgári és katonai személyekből álló vésztörvényszék – elnöke Boross Mihály másodalispán – két halálos ítéletet hozott. Halálra ítélték a Falkenhaynnal összeköttetésben álló Kapy József tanácsnokot és Valenták Annát, Farkas Ferenc nagyprépost házvezetőnőjét, aki rendszeresen tájékoztatta a városban zajló eseményekről az ellenforradalmi erőkkel együttműködő és Badenben tartózkodó főpapot.389 Mednyánszky nemcsak az ellenforradalom híveivel való leszámolást tartotta fontosnak, hanem az újoncozást és a városi adminisztráció felállítását is. Utasította a megye első alispánját, hogy 48 óra alatt fejezzék be a sorozást, a forradalom híveiből szervezze meg a város tisztikarát. „Por és golyó által fognak kivégeztetni...” – hangsúlyozta augusztus 14-én kiadott rendelete – mindazok, akik a kereskedelmi forgalomban nem, vagy értéken alul fogadják el a magyar bankjegyet.390 Ezen rendelet eredményességét bizonyítja a császári biztos jegyzőkönyvének bejegyzése. Fehérváron az osztrák utalványokat nem fogadták el, Kossuthbankót és „régi” ausztriai bankjegyeket követeltek.391 Erélyes intézkedéseket foganatosított a megyében is. Nabrádi Bence főhadnagyot palotai térparancsnokká és „újoncszállítóvá” nevezte ki. A főhadnagy feladatai között szerepelt Veszprém, Kenese és Székesfehérvár összeköttetésének fenntartása. A Sármelléki járás felső 277
kerületének elöljáróit felszólította, hogy a községek nemzetőreiket a haza védelmére szólítsák fegyverbe.392 Mednyánszky egysége élén augusztus 14-én, a délelőtti órákban elhagyta Székesfehérvárt. A várostól északkeletre folytatta tevékenységét. Singer honvéd százados parancsnoksága alatt gyalogságot, egy huszár szakaszt és két ágyút hagyott hátra.393 A honvéd egységek jelenlétét a város védelmén túl a felforgatók, a rend megbontását célzók törekvése is megkövetelte. Olyan hírek terjedtek el megyeszerte, hogy újabb ellenséges csapatok érkeztek, s Székesfehérvár megszállása bármikor bekövetkezhet. Csapó szükségesnek tartotta a városlakók megnyugtatására közölni; a hozzá beérkezett jelentések alapján támadástól nem kell tartani, sőt az osztrákok – „honvédeink megjelenésének hírére” – Martonvásárról Pestre vonultak. Valójában a Falkenhayn vezette zászlóalj csak Tétényig hátrált. Azonban augusztus 16-án már aggodalmának is hangot adott. Bicskére 650 főből álló császári egység vonult, és a megyében levő osztrák erők támadásra készültek. Előőrseik már a fehérvári szőlőkig merészkedtek. A városban nem lehetett tovább biztosítani a fegyelmet, az ellenállás megszervezésére tett erőfeszítések kudarcba fulladtak. A forradalmárok a honvéd alakulatokkal együtt elhagyták a várost. A császáriak kegyetlenkedéseiről érkező hírek tovább fokozták a félelmet. Óbarkon négy házat – köztük a bíróét is – felgyújtották, mert a huszárok egy császári katonát megöltek, egyet pedig foglyul ejtettek.394 Falkenhayn vezérőrnagy augusztus 14-én Tétényig vonult. Székesfehérvár visszafoglalásában megakadályozta egy 8 ágyúval is rendelkező népfelkelő egység. Kempen altábornagy a Bécs és Pest-Buda közötti kapcsolat helyreállítása érdekében utasította a vezérőrnagyot, hogy derítse fel a felkelők haderejét, s azonnal nyomuljon előre. A császári hadvezetés Klapka elért sikereinek hatására haderő-átcsoportosítást hajtott végre. A II. tartalékhadtest a Dél-Dunántúlról északra vonult. A Kecskemét térségében tevékenykedő Jablonowski-dandárt még a világosi kapituláció 278
előtt Pestre rendelték. Jablonowski vezérőrnagy azt a feladatot kapta, hogy szállja meg Fejér megyét, s Falkenhaynnal közösen foglalja el Székesfehérvárt. Biztosítsák a Buda–Székesfehérvár útvonalat, majd a dandár folytassa előnyomulását a Székesfehérvárról Győrbe vezető útvonalon. Jablonowski egységei augusztus 13-án és 14-én érkeztek Pestre. Egynapi pihenő után – augusztus 16-án – indult meg a dandár megszálló feladata teljesítésére. Nagy kapitány parancsnoksága alatt a 25. gyalogezred négy százada, megerősítve a Császár-lovasság egy szakaszával, Vörösvárra vonult. Augusztus 17-én el kellett érniük Epölt, 18-án Gallát, 19-én Mórt, ahol a további parancs megérkezéséig kellett tartózkodniuk. A gyalogezred másik két százada Töply kapitány vezetésével Tárnokig nyomult előre. 17-én Vált, 18-án Lovasberényt szállták meg, 19-én pedig Székesfehérvár előterébe érkeztek. Jablonowski fő erőinek 16-án Biát, 17-én Bicskét, 18-án Csákvárt, 19-én Székesfehérvárt kellett megszállnia. A dandár előnyomulása során a menettervben megadott helységeken kívül fegyverek után kutatva a szomszédos falvakat is feldúlta.395 Időközben Falkenhayn gyenge határőrzászlóaljának megerősítésre is sor került. A lovassággal megerősített szluini határőrezred 4. zászlóalja a budai úton vonult Székesfehérvár ellen. Kempen augusztus 17-ei utasítása értelmében felkészült a város elfoglalására. Székesfehérvárra rendelték Mittelbacher hadbíró kapitányt, hogy a császári biztossal karöltve irányítsa a népfelkelés körülményeinek kivizsgálását. A forradalmárokra, az augusztus 10-ei népfelkelésben részt vett kézművesekre, földművesekre súlyos megpróbáltatások vártak, de Kempen a város valamennyi polgárának megbüntetését is tervezte. Elhatározott tényként közölte a császári biztossal: Falkenhayn egységének elűzése miatt hadisarcot vet ki Székesfehérvár lakóira, csupán az összeg menynyiségét nem döntötte még el. A világosi fegyverletételt követően az osztrák főparancsnokság tehát igen sürgősen intézkedett; nemcsak Székesfehérvár, a megye megszállása volt számukra fontos, hanem Klapka honvéd 279
alakulatainak, a visszavonuló népfelkelőknek szétzúzása és Komárom várának elszigetelése. A megye megszállását elősegítette az is, hogy a szabadságharc leverésének, Kossuth menekülésének és Görgey kapitulációjának hírére a reguláris egységek, a tisztikar tagjai augusztus 17-én éjszaka elhagyták a várost. Menekülésük Komárom felé másnap, a hajnali órákban is folytatódott. Nem maradt sem a megyében, sem a város térségében olyan politikai és katonai erő, amely a koncentrált támadással, a túlerővel szemben ellenállást fejthetett volna ki. Székesfehérvárott a lakosságnak az elmúlt napokban megkezdődött menekülése tovább folytatódott, az otthon maradókat félelem és rettegés töltötte el. A Komárom felé visszavonuló felfegyverzett alakulatok a Bakony erdeiben kerestek menedéket. Egy 300 főből álló népfelkelő egység – élén Varga Imre kapitánnyal – Mórra vonult, s megszállták a kapucinus rendházat. A császárért imát mondó házfőnököt letartóztatták; 5000 Ft pénzbírságra ítélték, az összeget azonban a letartóztatott könyörgésére 500 Ft-ra mérsékelték. Lefoglalták a kapucinusok borát is, de csak 14 akó bort vittek magukkal. A szerzetesek közül hárman – Alexius, Heliodorus és Julianus – Kossuthnak voltak hívei és követői. A népfelkelők a császáriak közeledtének hírére elmenekültek.396 A város megszállása, tekintettel arra, hogy mind a reguláris, mind a népfelkelő alakulatok kivonultak a megyéből, nem követelt különösebb intézkedéseket, Jablonowski és Falkenhayn nem ütközött szervezett ellenállásba. Nagy császári kapitány különítménye Galláról 80 huszárt űzött el. Jablonowski a boglári és a lovasberényi lelkészeket tartóztatta le. Falkenhayn augusztus 18án megszállta Pákozdot, majd értesítette a dandárt, hogy 19-én kora délelőtt egységét a fehérvári szőlőskertek vonalában helyezi el, ahonnan a város elfoglalására Lovasberényből és Zámoly térségéből felvonuló csapatokat is megfigyelhette. Falkenhayn a lakosság megfélemlítése szempontjából tartotta fontosnak a katonai egységek egyidejű bevonulását. Heringh Ignác felszólította a Budára menekült császárhű tisztviselőket, 19-én reggel jelenjenek 280
meg Székesfehérvárott. Pákozdon kiadott utasításában a velencei, nyéki, gárdonyi, dinnyési földművelőket és birtokosokat arra kötelezte, hogy a császári csapatok bevonulásának napján 100 mázsa szénát, 300 pozsonyi mérő zabot szállítsanak a városba. A megyeszékhely elfoglalásának előkészületeit mind a császári biztos, mind a tábornokok megtették.397 Augusztus 19-én délelőtt – 10 és 11 óra között – az osztrákok megszállták a várost. Falkenhayn Pákozdról, Jablonowski Lovasberényből érkezett Fehérvárra. Az otthon maradt polgárok nem fogadták kitörő lelkesedéssel a megszállókat. A szabadságharc vérbe fojtását követően a további ellenállás értelmetlenné vált; félelem lett úrrá a megyeszékhelyen. Heringh a megszállás napján Geringerhez írt jelentésében elismerte, hogy a városban tapasztalt idegenkedés, ellenszenv nagyban megnehezíti a rábízott feladatok teljesítését. Különösen az aggasztotta, hogy Székesfehérvárott igen kevés híve van az uralkodónak és az osztrák kormánynak. Szükségesnek tartotta a megszálló zászlóalj további megerősítését is, mert ütőképes lovasegység és tüzérség nélkül nem biztosíthatja a város megtartását. Ugyanis a Jablonowski-dandár Kempen parancsára augusztus 20-án elhagyta a várost, és megindul Mór felé, hogy a Győrbe vezető utat megszállja, s a Bakonyba visszavonult honvéd alakulatokat, a népfelkelőket megsemmisítse. Így – a királyi biztos véleménye szerint – a határőrzászlóalj igen nagy veszélybe kerülhet, mert – a hírek alapján – a Bakony erdeibe menekült szabadcsapatok ismét visszatérnek, hogy elűzzék Falkenhayn egységét. A helyőrség megerősítését kérő Heringh helyesen ismerte föl: Székesfehérvár elfoglalása és megtartása nemcsak a megye megszállásának fontos része, hanem a Dunántúlon közvetlenül az ország székvárosának kulcsa, de közvetve Bécsé is az átvezető – stratégiailag is fontos – útvonal miatt.398 A városlakók passzív ellenállását tapasztalnia kellett Falkenhaynnak is. Nem segítette elő a helyzet megváltozását az sem, hogy augusztus 19-én összeült a városi tanács. A Pestről 281
visszatért Lintzer Vilmos városbíró vezetésével tartott első ülésen Ferenczy János városkapitány, Fanta Károly és Akter Mihály tanácsnok jelent meg. Az elmenekültek közül Baur György polgármester betegségére, Guitmann József halasztást nem tűrő magánügyeire hivatkozott, s nem tért vissza. Gózon Ferenc pedig nem kapott útlevelet, ezért nem teljesíthette a királyi biztos parancsát. A nem teljes létszámú, osztrákhű egyénekből kinevezett tanács nem láthatta el maradéktalanul feladatait. A királyi biztos is veszedelmesnek ítélte meg a helyzetet, mert a személyi okok miatt tevékenységében korlátozott testület és a katonai parancsnokság között állandó súrlódásokra került sor, a rekvirálások pedig fokozták a lakosság körében tapasztalható ellenszenvet. Falkenhayn 16 000 adag kenyeret, 24 000 adag zabot, 93 akó „közönséges”, 8 akó jó bort, tűzifát, szalmát és 700 szénarészletet rendelt. Az élelmiszereken kívül 40 előfogat, 3 futárkocsi azonnali kiállítására kötelezte a városiakat. Székesfehérvár lakossága már közel egy esztendeje viselte a rendkívüli katonai terheket, most élelmiszerkészleteinek teljes kimerülésére volt kénytelen hivatkozni, erre azonban a megszállók nem voltak tekintettel. Ebben a helyzetben a város vezetőinek igen körültekintő eljárásra volt szükségük, még a királyi biztos is figyelmeztette a magisztrátust, „a nép javára is” ügyeljenek a terhek elosztásánál. A városparancsnokság már augusztus 20-án kénytelen volt katonaságot vezényelni a városházára, mert a berendelt előfogatok közül egy sem jelent meg. Falkenhayn az elmenekült polgárokat visszatérésre kötelezte. Ellenkező esetben „engesztelhetetlen szigorúsággal” lép fel rendelete megszegői ellen. „Számos fejérvári lakosok vonósmarháikkal a városból azon vétkes szándékkal távoztak el, hogy ez által a császári és királyi hadsereg számára szükséges előfogatok kiállítása alul magukat kivonhassák: mi által újólag rossz akaratukat nyilvánították: ez azonban megtörténhetett azon vétkes és többször kimutatott árulási szándékkal, hogy szekereikkel a pártütő felekezetnek még tovább is szolgálhassanak, és annak céljait, s rablási kirándulásait elő-mozdíthassák…”399 A szigorú in282
tézkedéseket foganatosító városparancsnok kötelezte a negyedmestereket, hogy a kerületeikben levő igavonó állatokat, azokat is, amelyek jelenleg nincsenek a városban, írják össze, a tulajdonosok nevét jegyezzék fel. A királyi biztos pedig naponta más-más kerületből állította össze a szállításra kötelezettek névjegyzékét. Amennyiben hajnali négy óráig nem érkezett az előfogatok kiállítására parancs, úgy elvégezhették mezei munkáikat, de igásállataikkal csak akkor hagyhatták el a város területét, ha eltávozásuk és visszaérkezésük időpontját bejelentették. Az előfogatok kiállítását szabályozó rendelettel egy időben a megye lakosságát a fegyverek és a Kossuth-bankjegyek beadására kötelezte. A bankjegyeket a térparancsnokság, a fegyvereket a határőrzászlóalj parancsnoksága vette át. A város forradalmi vezetői ellen elfogató parancsot adtak ki. Peterdy, Nagy Ignác, Schachtner, Prileczky, Pacsay és Nicky személyleírását a cs. kir. hadsereg rendőrségi főosztálya kérte, hogy országos körözést adjon ki ellenük. Vagyonuk lefoglalására Heringh Ignác kapott megbízást. Az ellenforradalom terrorja végigsöpört a megye egész területén, de a szabad királyi város lakossága élte át a legsúlyosabb gazdasági és fizikai megpróbáltatásokat. Nugent tábornagy, a császári II. tartalékhadtest parancsnoka a megye déli területeit szállta meg. Dunaföldvár környékén egyesült Burich altábornagy erőivel, s Hercegfalván át két zászlóaljjal, öt lovasszázaddal, három és fél üteggel Székesfehérvár felé vonult. A gyors előretöréssel egyrészt megszilárdította a székesfehérvári helyőrség pozícióját, másrészt a komáromi várerőd ellen jelentős erőket vonultatott fel. Pálffy altábornagy pedig Baranya, Tolna és Veszprém megyéket szállta meg. A II. tartalékhadtest kötelékébe tartozó erők nemcsak Fejér megye egyes részeit, hanem Füredet, Tihanyt, Kenesét, Siófokot és Szántódot is megszállva tartották.400 Nugent tábornagy augusztus 22-én közel 10 000 katona élén érkezett Székesfehérvárra, Burich altábornagy utasítására a városi tanács intézkedett a császáriak élelmezéséről, elszálllásolásáról. 283
A katonáknak levest, húst „vastag ételt” és bort rendelt. A háztulajdonosok három napon át ellenszolgáltatás nélkül voltak kötelesek ellátni „őfelsége” győzelmes katonáit. A rendelettel szembeszegülőket naponta 2 Ft büntetéssel sújtották. A katonaság ellátásának terhét a város polgársága viselte, mert a megye tisztikarát a császári biztos még nem tudta újjászervezni. A megszállók rendeleteit, utasításait kiszolgáló testület hiányában a községeket csak kis mértékben tudták bevonni a város egyre növekvő kötelezettségeinek csökkentése, a terhek arányosabb elosztása érdekében. A katonai raktárak feltöltése is Székesfehérvár lakóira hárult. A csizmadiáktól, vargáktól ellenszolgáltatás nélkül elvették a kész lábbeliket: 755 pár csizmát és 93 pár sarut. Burich altábornagy a lakosoktól 200 pár lábbelit követelt. A tanács küldöttsége eredmény nélkül járt a császári biztosnál, majd a tábornoknál. Ismételten a parancs teljesítésére kötelezték a várost.401 Nugent parancsa újabb teherrel növelte a város polgárságának gondjait. A megyeházát a sebesült, beteg katonák nagy és egyre növekvő száma miatt kórháznak rendezték be. Az ideiglenes kórház berendezése, felszerelése (ágyak, szalmazsákok, lepedők, takarók) a város feladata volt. Sem a katonai, sem a polgári hatóságok nem adtak helyt a polgármester kérelmének, az újabb teher alól nem mentették föl a várost. Sőt Baur Györgyöt öt császári vadász kísérte a városházára, mindaddig katonai őrizet alatt tartották, amíg a polgárok 100 ágyat felszerelve nem szállították a megyeházára. Hamarosan megérkezett a császári főparancsnokság rendelete, mely szerint a megyeházán elhelyezett beteg, sebesült katonák élelmezése, kezelésük költsége, az orvosok és az ápolók fizetése is a várost terheli. A beszolgáltatások, a rekvirálások mellett a fegyelmezetlen katonai egységek garázdálkodásai is sújtották a városlakókat, elsősorban a földműveseket. Földjeikről a burgonyát, kukoricát elhordták.402 A város elfoglalása utáni napokban az ellenforradalom terrorja a polgárság gazdasági kiszipolyozásával párosult. A II. tartalékhadtest közel 10 000 katonájának ellátása e folyamat kezdete volt csupán. 284
Kempen altábornagy, kerületi parancsnok, korábbi elhatározását – Székesfehérvár példás megbüntetését – augusztus 27-én váltotta valóra. A lakosságra 60 000 ezüstforint hadisarcot vetett ki. Három pontban összegezte az uralkodóház ellen elkövetett „kicsapongásokat”: 1. Székesfehérvár lakói a fekete-sárga zászlókat, a császári hatóságok proklamációit a falakról letépték. 2. Hamvasyt, a város forradalmi szellemű kapitányát, amikor társaival augusztus 7-én visszatért, nem fogták el, sőt eltűrték, hogy a királyi biztos által kinevezett tisztviselőket bebörtönöztesse. Az augusztus 8-án tartott népgyűlésen a polgárság elhatározta a népfelkelést. A felkelés megszervezésére egybehívott újabb gyűlésen az őt támogatók, a „garázdálkodó senkik” vettek részt. 3. Az augusztus 10-i fegyveres összecsapás során nem fogták el Hamvasyt, menekülését is elősegítették. Székesfehérvár nemcsak a népfelkeléssel bizonyította „köztudomásúan rossz szellemét”, hanem azzal is, hogy 1849 májusában a függetlenségi nyilatkozat elismerésével egyike volt az ország első városainak. A hadisarcot három egyenlő összegben – az első részt szeptember, a másodikat október, a harmadikat november 10-éig kellett befizetni a hadipénztárba. A fizetési határidők be nem tartása esetén – szólt a fenyegetés – a városban állomásozó egységeket a polgároknál szállásolják el, s minden beszállásolt katona után naponta 20 krajcárt kötelesek fizetni mindaddig, amíg a hadisarc összegét nem törlesztik.403 Falkenhayn szeptember 1-jén ismertette a tanáccsal Kempen rendeletét. Baur polgármester és Lintzer városbíró a rendkívüli terhekre hivatkozva az ülésen jelenlevő császári biztos előtt kijelentette, a város nem tudja a hadisarcot kifizetni. Heringh válaszában arra utalt, hogy nem támogatja a tanácsnak a 60 000 ezüstforint elengedését célzó törekvését, különben is „a katonai parancsokat nem szokták megváltoztatni”, de mindent megtett annak 285
érdekében, hogy a „lázadásban” részt vettek fizessék a sarc nagyobb részét. Ugyanakkor a városi adminisztráció megnövekedett feladatainak jobb ellátását azzal biztosította, hogy teljessé tette a közigazgatási apparátus létszámát, betöltette az adószedői, a számvevői, a telekbírói, a főorvosi hivatalt és 9 képviselőt nevezett ki. Amíg Heringh törekvését az a cél vezérelte, hogy a népfelkelésben részt vettekre hárítsa a hadisarc jelentős részét – össze is íratta a népfelkelőket és a forradalmi magatartásukról ismert egyéneket –, addig Falkenhayn felmentette a sarc fizetése alól Boros Imre volt városkapitányt, Horváth Mihály ügyvédet, Vass Jánosnét, Gózon Ferenc tanácsnokot, Burger István postaellenőrt, Spigliatti József és Fekete András nyugalmazott kapitányt, Heer nyugalmazott főhadnagyot, Nagy Zsigmond megyei biztost, Rieder József megyei mérnököt és Schieder János vendéglőst. Nevezettek a függetlenségi nyilatkozatot nem írták alá és a népfelkelésben sem vettek részt. A városi tanács küldöttséget menesztett Kempenhez, hogy a hadisarcot engedjék el, és a szeptember 10-én esedékes 20 000 ezüstforint ki nem fizetése esetén a lakosságot a beszállásolástól megmentsék. Katona András képviselő, a küldöttség tagja javasolta; a tanács kérjen Falkenhayn tábornoktól igazoló levelet, hogy „az elámítva volt nép most már csendesen viseli magát, a lázadásnak legkisebb jelét sem adja és a katonai parancsolatokat pontosan teljesíti”. Mindezek ellenére a Lintzer Vilmos által vezetett küldöttséget Kempen nem is akarta fogadni, s a többszöri kérés után átvett petícióról pedig megjegyezte; az ismételten „Fehérvár népének nyakasságát” bizonyítja. Tehát a küldöttség eredménytelenül tért vissza Székesfehérvárra. Kempen figyelmeztette a várost, ha szeptember 10-éig a hadisarc első részét nem fizetik ki, megparancsolja Falkenhaynnak, hogy a beszállásolást rendelje el. A katonai beszállásolást, a vele járó bonyodalmakat a tanács el akarta kerülni, ezért engedélyt kért a császári biztostól 20 000 Ft kölcsön felvételére. Heringh nem286
csak jóváhagyta a kölcsön felvételét, de meg is parancsolta azzal a megszorítással, hogy csupán 14 napra és 6%-os kamat mellett vehetik fel, s ezen idő alatt a hadisarc egyharmadát a lakosságtól kell behajtani. A tanács határozata és a királyi biztos utasítása csak ideiglenesen napolta el a problémákat. A 6%-os kamat azonban tovább növelte a polgárság fizetési kötelezettségét. A tanács szeptember 8-án kezdte meg a tárgyalásokat a kölcsön felvétele ügyében. Nemcsak a város vagyonos polgáraival, hanem a megye földbirtokosaival is felvették a kapcsolatot. A Marich István Dávid és Nedeczky Ferenc csóri földbirtokosoknál járt tanácsnokok eredmény nélkül tértek vissza, az aulikusok táborához tartozó arisztokraták nem segítettek Székesfehérvár polgárain. A megye birtokosai közül gr. Batthyány Imre és István adtak jelentősebb összeget: 3880, illetve 4000, a városban lakó zsidók közül Goldschmid Ignác és Hirschl Dávid kereskedők 2700, Tschida János kereskedő 1360, a Székesfehérvári Kereskedő Társulat pedig 3400 ezüstforintot. Rajtuk kívül még kisebb összegeket tizenhatan kölcsönöztek. Az így összegyűlt 20 000 forintot szeptember 10-én sietve vitték Pestre. A város polgáraitól a kamatok és egyéb kiadások törlesztésére 20 466 Ft-ot hajtottak be.404 A fennmaradó 40 000 forint kifizetése is hasonló nehézségekbe ütközött. A második részlet átadása után – október 14-én – Dőry Gábor kerületi főbiztos a további fizetési kötelezettség alól fel akarta menteni mindazokat, akik nem játszottak szerepet a felkelésben. Ellenben a forradalmi mozgalom résztvevőinek és támogatóinak – „ha minden vagyonuk reá mene is” – szigorú megbüntetését követelte. A városi tanács tagjai azonban ellentmondtak a főbiztosnak. A fennmaradó 20 000 ezüstforint kifizetését nem lehetett a forradalomban résztvettekre áthárítani, mert az intézkedés „ingerültséget” idézett volna elő. Különben is a népfelkelésben „főszerepet játszó egyének közül – néhányat kivéve – mindannyian birtoktalanok”. Tartózkodási helyük sem ismert, ugyanis augusztus 18-án a császári csapatok közeledtének hírére elmenekültek. A városi felkelők vezetőire már csak azért sem lehetett kivetni a sarc fennma287
radt összegét, mert javaikat a császári hatóságok lefoglalták, s így a város nem is rendelkezett felettük, következésképpen a hadisarc kifizetésére igénybe nem vehették. Kempen parancsa, a 60 000 ezüstforint kivetése milyen hatást gyakorolt Székesfehérvár népére, azt egy 1850 márciusában íródott hangulatjelentés is érzékelteti. Közel fél esztendővel a hadisarc kifizetése után „a városi nép a múlt évi népfelkelés miatt 60 000 Ft-ra büntetvén, a sarcnak rövid időszakonkénti kielégítése többekre, kik nevezetesebb összeg fizetésével terheltettek, az akkori pénz szűke miatt nyomasztólag hatott, azonban a sarcnak lefizetésével ezen hatás is kevesek kivételével elenyészettnek látszik”.405 A katonai terhek, a hadisarc a gazdasági megtorlás eszközeinek bizonyultak, a fizikai terrort a forradalmi vezetők és polgárok, letartóztatása fejezte ki. Letartóztatták, majd Zircen zárdai fegyelem alá helyezték a ciszter gimnázium négy tanárát; Szvorényi Józsefet, Mezner Rudolfot, Fordermayer Vilmost és Koller Károlyt. Heringh Ignác császári biztos a katonai hatóságok segítségével letartóztatta Pados János katolikus lelkészt, Bruno Tamás ferencrendi szerzetest, Ullmann Ferenc kávéház-tulajdonost, Schaller Pál szappanfőzőt, Szűts Mihály lakatosmestert, Kupetz János háztulajdonost, Tarr János kordovánkészítőt, Kajdi József cserzőt, Weiszner Mihály csizmadiát, Koncz András mészárost, Bakos Ferenc földművest, Major Ferenc kovácsmestert, Petrás Péter tímárt, Preszmanszky János tímárt, Fekete János szatócsot. Fekete János győri születésű, 32 éves szatócsot a pesti haditörvényszék szeptember 4-én 5 évi sáncmunkára ítélte, az ítéletet november 7-én 1 évi sáncmunkára enyhítették. Preszmanszky János 56 éves, fehérvári születésű tímárt 2 évi sáncmunkával büntették. Petrás Péter 30 éves, fehérvári születésű tímárt golyó általi halálra ítélték, de a halálos ítéletet 3 évi sáncmunkára módosították. Bruno Tamás és Ullmann Ferenc ellen október 26-án hoztak ítéletet, a ferences barátot 6 évi várfogsággal, Ullmannt 3 évi sáncmunkával sújtották. Schaller Pál ellen a vizsgálati eljárást október 13-án beszüntették. 288
A székesfehérvári mártírok emlékműve
289
A székesfehérvári polgárok kivégzéséről szóló hirdetmény
290
Decemberben szabadult Kupetz János, Tarr János, Kajdi József, Weiszner Mihály, Koncz András, Bakos Ferenc és Major Ferenc. Hadhalmy Pál polgármestert, König József városbírót és Kolossváry Miklós városkapitányt november 3-án mentették fel a felségárulás vádja alól. Zuber Antalt a városi nemzetőrök kapitányát, pozsonyi térparancsnokot, a honvédsereg alezredesét az aradi katonai törvényszék 1850. január 10-én besorozta a császári hadseregbe.406 Jablonowski Fehérvárra történt bevonulását követően utasította a Gallán állomásozó Nagy császári századost, hogy haladéktalanul vonuljon Mórra, s vágja el a Komárom felé visszavonuló honvédalakulatok és népfelkelők útját. Tehát a császári vezérőrnagy igen fontosnak tartotta a hadászatilag exponált helyen fekvő mezőváros megszállását, s ezért Székesfehérvárról – augusztus 20-án – egy zászlóaljat rendelt a térségbe Nagy százados egységének megerősítésére. Nagy százados augusztus 19-én a kora esti órákban vonult be Mórra. A mezőváros elfoglalásáról azonnal értesítette Jablonowskit, de arról is jelentést tett, hogy előőrsei Bokodon elfogtak egy tüzérkáplárt és kilenc újoncot. A káplár a kihallgatás során felfedte, az újoncokkal Pápára akart vonulni, és Tésen az irreguláris erőkön kívül egy tüzérséggel is megerősített honvéd zászlóalj tartózkodik. Jablonowski a jelentés alapján módosította korábbi rendelkezését, a százados egységét Kisbérre rendelte, s Mórt a megerősítésükre kirendelt zászlóalj szállta meg.407 Stregen lovassági századost, egy portyázó különítmény parancsnokát a megyeszékhely elfoglalásának délutánján százada három szakaszával és egy lovassági üteggel Palota irányába rendelte. A katonai különítmény parancsnoka Sárkeresztesen megbízható forrásból megtudta, hogy a felkelők augusztus 18-án este 11 órakor hagyták el a községet, s Palotára vonultak. A visszavonulók megtámadását és lefegyverzését tervező Stregen Csóron át Inotára vezényelte egységét, ahol arról értesült, hogy Palotát is elhagyták a felkelők, s a Bakony erdeibe menekültek. Kérte Jablonowskit, a Mórra rendelt 291
zászlóalj vonuljon Inotára, az erősítés megérkezése után pedig elfoglalja Palotát. Ellenkező esetben portyázó különítményével Mórra vonul, mert egysége megerősítése nélkül a Bakony egyik fontos kapuját, Palotát képtelen elfoglalni. 408 Jablonowski Stregent Mórra rendelte, s augusztus 21-én dandárával maga is Székesfehérvárról Mórra vonult. A Burich-hadosztály megérkezéséig tüzérséggel és lovassággal megerősített zászlóaljat hagyott hátra azzal az utasítással, hogy a tábornok bevonulása után azonnal vonuljanak Csórra. Jablonowski dandára biztosította a Győr– Székesfehérvár útvonalat és a Buda–Bia–Bicske–Csákvár–Mór– Kisbér közötti postaútvonalat. A Sármelléki járás felső kerületében levő helységek megszállása után szándékában volt egy-egy divízió hátrahagyása Móron, Kisbéren, s dandára többi egységével Palotán át üldözőbe venni a Mednyánszky őrnagy által vezetett forradalmi erőket, akiknek Nagykanizsa felé vezető útját a Burich-hadosztály egyik portyázó alakulata elvágta. Klapka azonban Komáromba rendelte a két honvéd zászlóaljjal és 20 kisebb ágyúval is rendelkező Mednyánszkyt. Így a dandár a mezővárost és környékét tartotta megszállva. Kisbéren egy zászlóalj gyalogság, egy szakasz lovasság, Csóron fél gyalogsági üteggel és egy szakasz lovassággal megerősített zászlóalj állomásozott. Jablonowski két zászlóaljjal, fél gyalogsági, egy lovassági üteggel, valamint két és fél század lovassággal Móron tartózkodott, s megkezdte a forradalmi szellemű lakosok letartóztatását, felelősségre vonását. Haynauhoz küldött jelentésében megjegyezte, a móri lakosság, amelynek „kétharmada jó szellemű”, csapatukat üdvkiáltásokkal fogadta. Augusztus 21-én az izraelita hitközség tagjait vonta felelősségre a „rebellisek” iránt megnyilvánuló szimpátiájuk miatt. 24 óra alatt kötelesek voltak – hadisarc címén – 500 aranyat fizetni, a kapucinusok részére 30 vödör jó bort, a császári katonaságnak pedig 300 pozsonyi mérő zabot beszolgáltatni. Amennyiben nem teljesítik kötelezettségüket, úgy a fenti összeg és élelmiszermenynyiség kétszeresét fizetik, illetve szolgáltatják be. A forradalom 292
híveinek bizonyult földműveseket: Szabó Ferencet, Förhéc Istvánt, Sarok Jánost és Antal Ferencet 50 botütéssel sújtották. A nyilvánosság előtt megbotozottakat 8 esztendőre besorozták a császári hadseregbe. A megtorlás alól nem mentesültek a forradalom eszméit hirdető kapucinusok sem. Közülük kettőt katonai felügyelet mellett Pozsonyba küldött Jablonowski.409 A katonai rémuralom tehát kezdetét vette Móron is, s a környék falvai sem kerülhették el a megtorlást; ahol portyázó különítmények jelentek meg, ott a forradalom, a szabadságharc híveit és harcosait – tevékenységük mértékétől függően – letartóztatták, katonai törvényszék elé állították, megbotozták és alkalmasságuk esetén besorozták a hadseregbe. A különítmények megerősítését, tevékenységük fokozását is igen fontosnak – legalábbis a „győzelmes” osztrákok szempontjából – tartotta Jablonowski. Pasch őrnagyot utasította, a parancs vétele után a rendelkezésére álló lovasságból egy szakaszt indítson Mórra, mert a mezőváros környékén több földművesnél található fegyver. Az őrnagy Csóron hajtott végre szigorú házkutatást. A házkutatás alól csak a politikailag megbízható földesurak és a plébánia mentesült. A Csóron tevékenykedő különítmény Inotán is hasonló feladatot teljesített, a házkutatás során talált fegyvereket Mórra, a dandárparancsnokságra szállították.410 A Jablonowski-alakulatok augusztus 25-én fegyvereket keresve betörtek Veleg helységbe. A község zömében tót ajkú lakosságát megbüntették: 10 szarvasmarhát, 50 mérő zabot és 30 akó bort rekviráltak. Az evangélikus lelkészt is le akarták tartóztatni, mert a híveket az osztrákok elleni népfelkelésre szólította föl. A lelkész azonban a császáriak megérkezése előtt elmenekült. Zámolyt – azt a községet, mely a szabadságharcban mindvégig „rebellis” magatartásáról és szelleméről volt ismert – egy lovasalakulattal megerősített gyalogososztag szállta meg. A megfélemlített lakosok 30 fegyvert adtak át a császáriaknak, de Jablonowskinak ez sem volt elegendő; házkutatást rendelt el. Letartóztatta a bírót, a törvénybírót és a községi elöljáróság tagjait, 293
majd deresre húzatta, s a lakosok előtt megbotoztatta őket. Hat letartóztatottra 60, tizenkettőre 40, háromra pedig 10 botütést mértek. A botozást követően a „veszedelmes” egyének közül a fiatalabbakat azonnal besorozták. Zámolyt sem hagyták el üres kézzel a megszállók: 20 vágómarhát hajtottak el, 400 mérő zabot, 100 mérő lisztet, szénát raktak kocsikra. A zámolyi megtorlást követő napon – augusztus 27-én – Csákberényben tevékenykedtek a császári tábornok katonái. A pusztavámi szabómesternél honvéd egyenruhákat foglaltak le. Csóron állomásozó egységet Fehérvárcsurgóra vezényelte Jablonowski. Döntését meghatározóan befolyásolta, hogy a csóriak a katonai terhek csökkentését kérték a császári biztostól. A Fehérvárcsurgóra rendelt alakulat Bodajkon is házkutatást tartott. A Jablonowski-dandár egységei nemcsak a Sármelléki és a Csákvári járás felső kerületeiben tevékenykedtek, hanem a szomszédos Veszprém megye falvaiban is megjelentek. Kovács Pál ügyvéd augusztus 25-én indult el Mórról egy gyalogos századdal és egy szakasz lovassággal Zirc irányába, hogy célját – Kossuth gyermekeinek elfogását – megvalósítsa. A különítmény Lókúton letartóztatta Kossuth gyermekeit és nevelőjüket. Pénzeskúton elfogták Splényi grófnőt három leányával, közöttük volt Guyon tábornok felesége gyermekeivel. A foglyokat Kovács ügyvéd 26-án hajnalban adta át Jablonowskinak, majd a délutáni órákban erős katonai kíséret mellett Győrbe szállították őket. A császári tábornok a Sármelléki járás felső kerületében fekvő helységek megszállásával nemcsak katonai feladatait teljesítette, hanem a vidék ellenforradalmi főurainak is „visszaadta” hatalmát, akik a szuronyok segítségével úrrá lettek uradalmaik cselédsége, a községek parasztsága fölött. Nem is késlekedtek hálájuk kifejezésével. A nép szabadságvágyát katonai erővel megtörő tábornok is elégedett volt az így elért eredménnyel. Haynauhoz írt jelentésében arról szólt; a nyugalmat, a rendet évekre biztosította.411 294
Az 1849. augusztus 21-én Klapka és Csorich megkötötte 14 napos fegyverszüneti egyezmény lejárta előtt – augusztus 29-én – I. Ferenc József Nugent táborszernagyot, a II. tartalékhadtest parancsnokát a Komárom várát körülzárva tartó erők főparancsnokává nevezte ki. A táborszernagy utasította Jablonowskit, hogy dandára minden egységével – 4 zászlóalj gyalogság, 3 lovasszázad, 2 üteg – szeptember 1-jén vonuljon Kisbérre, a dandárparancsnokság azonban maradjon Móron. Nugent, mielőtt megindult a Székesfehérváron és környékén tartózkodó egységeivel Komárom alá, a II. tartalékhadtest kötelékébe tartozó megszálló feladatot teljesítő alakulatokat hagyott hátra Fejér, Tolna és Veszprém megyékben. A Hohenlohe-gyalogezred 4. zászlóalja megszállva tartotta Tolna megyét; 2 század Szekszárdot, 3 század Földvárt és egy század a Fejér megyében lévő Adonyt. A Piretgyalogezred egy fél üteggel megerősített 4. zászlóalja Veszprém városát, egy század pedig Füredet szállta meg. Nugent a tartalékhadtest fő erőivel, 10 zászlóaljjal, 5 lovasszázaddal, 5 és fél üteggel – közel 7000 fő – megindult Mór felé, ahonnan szükség esetén támogatni tudta az Ács környékén állomásozó Csorich altábornagyot.412 A tartalékhadtest kivonulása után sem történt a katonai terhek terén jelentős változás. 10 000 adag kenyeret és 400 akó bort kellett Mórra szállítani. A megye is jelentős mértékben hozzájárult Nugent egységeinek élelmezéséhez. Nagy Zsigmond megyei biztos kimutatása szerint augusztus 20-tól a községek – elsősorban a város közvetlen közelében fekvők – 2650 pozsonyi mérő kenyérgabonát, 42 613 kenyér-, 56 039 zab-, 32 435 szénarészletet, 331q lisztet és 516 vágómarhát szolgáltattak be. Szeptember 19-én 1120 főből álló helyőrség érkezett Székesfehérvárra. Élelmezésük nagyrészt a megye feladata volt, de a falvak az újabb terheket csak óriási erőfeszítések árán tudták teljesíteni.413 A parancsok megtagadására mindezek ellenére nem került sor, mert a szembenállástól visszatartotta őket a rekvirálás, a katonák elszállásolása, a megtorló intézkedések, elsősorban a sorozások és letartóztatások. 295
A szabadságharc katonai vérbefojtását követően Fejér megye népe osztrákellenességének hol burkoltan, hol nyíltan, de hangot adott. Falkenhayn a hazatérő honvédek összeírására és Székesfehérvárra történő berendelésére utasította a helységek elöljáróit. Haditörvényszékkel fenyegette meg a magyar hadseregben szolgált tisztek, közlegények rejtegetőit. Falkenhayn arról értesült, hogy két honvéd érkezett Felcsútra. A honvédek letartóztatását nem teljesítő közbirtokosokat 3000 forint hadisarccal fenyegette meg. Végül Gulyás József felcsúti bíró jelentése „megnyugtatta” a császáriakat, ugyanis – a bíró szerint – a honvédek nem Felcsúton, hanem Alcsúton tartózkodtak. A családjukhoz visszatérő honvédek a császári vezérőrnagy rendelkezése következtében kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, s ezért tömegesen elhagyva családi tűzhelyeiket, elmenekültek. Vál mezőváros volt honvédei részben a rendelet megérkezése előtt, részben a kihirdetés után elhagyták a helységet. Az Igarra visszatérteket – 25 fő – a megtorlástól való félelem tartotta vissza attól, hogy elmenjenek a megyeszékhelyre. A pátkaiak jelentős része is hazatért szülőfalujába, de a katonai parancsnokság rendeletének publikálása után eltávoztak; a szőlőhegyek és az erdők biztosította rejtekhelyekre menekültek. A községi bíró, hogy védje magát, közölte a 34 pátkai honvéd és a szülők nevét. Heringh a lakosság tudomására hozta, ha 3 napon belül a honvédek nem jelennek meg, szüleiket teszik felelőssé a történtekért.414 A szigorú rendelkezésnek a megye szinte valamennyi helységében az lett az eredménye, hogy a szabadságharc katonái bujdosókká lettek, nem akartak évekig a magyar nemzet szabadságharcát leverő császári hadseregben szolgálni. A nép – elsősorban a megye parasztsága – a féktelen terror ellenére titkon remélte, hogy az ellenforradalom csak ideiglenesen aratott győzelmet. A falvakat bejárta az a hír, hogy a törökök a magyar nép segítségére sietnek, s újabb hadműveletekre kerül sor. Erre a megye egyes helységeinek „elrémült lakosai” a szőlőket leszüretelték, a burgonyát, kukoricát megszedték. A folyamatnak Heringh Ignác szeptember 17-én kibocsátott rendelete vetett vé296
get. Az őszi betakarítást, a szüretelést, a haszonbérleti földeken termelt burgonya és kukorica begyűjtését csakis a földesurak engedélyével végezhették el. Az úrbéri szolgáltatások visszaállítását cáfoló királyi biztosi rendelkezés is leszögezte, a császári hatóságok is megszűntnek tekintik az úrbéri szolgálatokat és a papi tizedet. Változatlanul megtartják azon törvényeket, melyek a kisebb királyi haszonvételekről szólnak és az úrbéri állományhoz nem tartozó szőlők és földek után járó szolgáltatásokat szabályozzák.415 1849 novemberében a megszállók, a császár szolgálatába lépett tisztviselők egyre fokozódó ellenállást tapasztaltak a megyében. Az értelmiség tagjai közül csak kevesen voltak hűek az uralkodóhoz, a nép pedig „még most is... egyre várja a hazát s monarchiát tönkre tenni igyekezett kárhozatos nép boldogítókat, kapja, hordja, terjeszti a veszedelmes értelmű híreket, s úgy mondva, csak úgy neszez, hogy a lázítók által agyába vert szerencsétlen szabadság és communismus eszméit hol nyílik alkalma újra életbe léptetni? Nem hiszik..., hogy Őfelsége kormányának szándoka irányukba jó, üdvös és igazságos... Azt hiszik, hogy a kormány s annak minden eszközei az ő elnyomatásukat vették célba, megteszik ugyan, amit tőlük a felsőbbség kíván, de csak ott és addig, ahol és meddig a hatóság nyomukban van; ahol ezt nem érzik, megtagadják a földesurak irányában tartozásaikat, bitangolják, pusztítják a más tulajdonát, kiváltképp az erdőket...”416 Fejér megye népe az önkényuralom éveiben is őrizte a szabadság, a nemzeti függetlenség eszméit. Kossuth, Petőfi és Táncsics neve számukra azt jelentette: „Folytatni a szabadságharcot, folytatni a jobbágyfelszabadítást... 1848–1849 emléke másfél évszázadon át ösztönzője volt a társadalmi haladásnak, a nemzet felemelkedésének és függetlenségének.
297
