A SZABADKİMŐVES TEMPLOM
A V.°. N .°. É .°. M .°. D .°.
Kedves Testvéreim! Munkatáblám témája a szabadkımőves templom. Mindenekelıtt a témával kapcsolatos alapfogalmakat és a tulajdonképpeni szabadkımőves templom fejlıdéstörténetét szeretném felvázolni. Fogalommagyarázat: PÁHOLY 1. a középkorban (operatív szabadkımővesség) páholynak nevezték azt az egyszerő épületet, amely közvetlenül az építkezés mellett lehetıséget nyújtott a kımőveseknek arra, hogy fedél alatt dolgozzanak, pihenjenek, megtervezzék napi munkájukat. 2. a modern (spekulatív vagy szimbolikus) szabadkımővesség kialakulásától a páholy szó egyrészt azon férfiak csoportját jelenti, akik egy nagypáholytól engedélyt kaptak a mőködésre, másrészt azt a helyiséget, ahol az összejöveteleiket tartották. PÁHOLYHÁZ Olyan épület melynek helyiségeiben az elıírások szerinti szabályos páholyélet kialakítható. TEMPLOM(páholycsarnok, mőhely) A páholyház legfontosabb helyisége, ahol a testvérek a rituális munkáikat végzik. SZABADKİMŐVES KÖZPONT Olyan létesítmény, ahol számos, különféle függetlenül a tevékenységét.
Az aranykor
rend
végzi egymástól
A történeti építészet legjelentısebb alkotásai minden korban a szakrális épületek, a templomok voltak. Egy épület alaposabb megértésének a kulcsa az épület funkciójának az ismerete. A szakrális épületeknél a meghatározó funkció a liturgia ill. az adott épületben végzett szertartások összessége. Ezeket a követelményeket veszik figyelembe a tervezésnél, ezekre törekednek az átalakításkor. A "liturgia" a szószerinti értelmezésben (léiton, ergon) annyit jelent, mint "közjóra irányuló munka". Ennek építészeti kerete a templom, vagy az egyéb szakrális célú épület. A különbözı liturgiák kialakulása, történeti változása eredményezte a különbözı templomtípusok, liturgikus terek létrejöttét. A ?közjóra irányuló munka? alatt az adott mozdulatok, testhelyzetek, mozgások, cselekmények, a szükséges bútorzat és felszerelés a tartalom szempontjából lényegtelenek, ám a rítus külsıségeinek a tartalommal szinte egyenrangú szerepe van. Az építészeti keretet, a liturgikus teret is ennek megfelelıen képezik - és képezték - ki a különbözı korokban és vallásfelekezetekben. A szabadkımővesség eredete homályba vész. Az egyik legelterjedtebb szabadkımőves eredetmítosz szerint a Rend Salamon király templomépítı kımőveseitıl származtatható.
A szabadkımőves páholy archetípusa - Salamon temploma A jeruzsálemi Salamon templom építésének elıkészületei hatalmas méreteket öltöttek. Salamon munkásokat győjtött egész Izraelbıl. A munkások száma harmincezer embert tett ki, ezen kívül Salamon hatvanezer teherhordozója és nyolcvanezer kıfejtıje is itt dolgozott. A király hatalmas kövek fejtését rendelte el, hogy faragott kockakövekbıl vessenek alapot. Így kezdett a türoszi Hirámmal a templom építéséhez Jeruzsálemben, amely Izrael fıvárosa lett. Salamon király által Jahvénak építtetett templom 60 könyök hosszú, 20 könyök széles és 30 könyök magas volt. (29 m hosszú, 9.5 m széles, 14.5 m magas). Egyszerő formákból alkotott terekbıl állt, falai vastagok, cédrusfából készült falazat két részre osztotta, a szent helyre és a szentek szentjére. A templomhoz udvar, csarnok és számos melléképítmény is kapcsolódott. A templombelsıt teljes egészében fából készült burkolat fedte, hogy a falat alkotó köveket nem is lehetett látni. A padlózat ciprusból készült, a mennyezetet cédrusgerendák és deszkák alkották.
A szent hely volt a naponkénti bőnelrendezés helye. A bejárattól balra menóra állt, jobbra a kenyerek asztala. A szentek szentjétıl kárpit is elválasztotta, ez elıtt állt az illatáldozati oltár. A szentek szentjének terében ırizték a frigyládát, ez volt az évenkénti egyszeri bőneltörlés helye. A templom elırészén nyílt, elıtte két hatalmas 18 könyök magas ércoszlop állt, Jákin és Boáz oszlopai. A templomot déli, keleti és északi felén három szint magas oldalépítmények vették körül, ahol a templomi kellékeket tartottak. Két udvara volt, a belsı udvart papok udvarának nevezték, ezt alacsony kıfal vedte körül. Itt állt középen az égıáldozati oltár, nyolc lépcsı vezetett föl rá. Az oltár és a csarnok között - némileg délre - vízmedence is volt. A külsı udvar volt a nép udvara, innen templomszolgálati lakások ás tárházak nyíltak. Ez volt a gyülekezıhely, a nép számára. A templom elıtti oszlopcsarnok 20 könyök hosszú volt a templom szélességének irányában és 10 könyök széles elıre. A szentélyt arra a célra jelölték ki, hogy oda helyezzék a frigyládát. A szentély kocka alakú belseje 20 könyök magas volt. Benn a szentélyben két kerub vadolajfából, 10 könyök magasak. A kerub egyik szárnya 5 könyöknyi volt, és 5 könyöknyi volt a másik szárnya is, így szárnyai egyik végétıl a másikig 10 könyöknyit tett ki. Mindkét kerub egyforma nagy volt és egyforma alakú is, szárnyaik összeértek. A szentek szentje tehát tökéletes kockaalakot mutat, az akácfa oltár feltehetıleg 5 könyök hosszú, 5 könyök széles négyzet. A templomban fıpap, papok és leviták teljesítettek szolgálatot. İk irányították a kultuszt, ık mutatták be a nép nevében a mózesi törvény által elıírt áldozatokat. A pogány szentélyekkel ellentétben itt nem volt szobor, mert az igazhitő zsidók viszolyogtak minden olyan próbálkozástól, mely az egy és igaz Isten ábrázolására irányult. A templom és a benne található tárgyak a kozmosz pontos szerkezetét hivatottak visszatükrözni. Philon szerint az illatok oltára jelképezi a kegyelem gesztusát, dicsıítendı az egek Istenének tökéletes jóságát. A gyertyatartó hét ága a hét bolygót jelzi, az asztal a bőnbocsánatot, amely a földi életben beteljesül. Az asztalon tizenkét ostya szimbolizálja a hónapokat, ezek a felajánlás ostyái (az isteni arcok ostyái). A frigyláda a kerubok szárnyai alatt található, a szellemit szimbolizálja. A templom alapkövének kozmikus ereje van, Béthel kövével azonosítják, ahonnan Jákob a nyitott eget láthatta. Ez a kı világközpont, olyan pont, ahol a földi és égi találkozik.
A zsidó liturgia A zsidó istentisztelet két színtéren folyt. A templom alatt kizárólag a jeruzsálemi salamoni templomot értették, ahol a leviták a Tóra szellemében végezték az áldozatokat. Itt jöttek össze évenként a Peszah megünneplésére a zsidó törzsek képviselıi, tagjai. Emellett minden településnek volt zsinagógája, azaz imaháza. Ezt nem tekintették a "templommal" azonos rangúnak, itt áldozat-bemutatást nem végeztek. Az éppen Jézus korában virágzó rabbinus gyakorlat szerint a zsinagógákban ırizték a szent tekercseket, a Mózes könyveit tartalmazó Tórát és a próféták iratait. A szombati és ünnepnapi délelıtti istentiszteleten ezek egyegy szakaszát felolvasták és magyarázták, a délutáni és az esti imaórákon a zsoltárok és imák elmondását bizonyos kötött szövegformák jellemezték. A késıbbiekben megfogalmazódó keresztény liturgikus térigény is sokat merített a zsinagógák térszervezésébıl.
Az ortodox (értsd: régi szertartású) és neológ (újabb szertartású) zsinagóga terének általános elrendezése szerint az elıcsarnokban kút vagy vízmedence van a rituális tisztálkodás céljára. A központi térben körben padok vannak, középen helyezkedik el az elkerített bima (migdal, felolvasó állvány). A keleti oldalon kiemelt helyen áll a tórafülke vagy tóraszekrény, közelében a rabbi és az elıimádkozó (hazzan) ülıhelye. A kifejlett zsinagógai tereknél ezt a részt kiemelik, külön pódiumra helyezve quasiszentélyként kezelik. A nık részére külön helyiség vagy karzat épült. A szertartás során a fülkébıl a tóratekercset körmenetben viszik a bimára, ahol azt széttekerve, kelet felé fordulva a kijelölt szakaszt felolvassák. A
rabbi is a bimáról prédikál, önálló szószék csak késıbb került a neológ zsinagógákba.
Dura-Europosz, zsinagóga és lakóház A mezopotámiai Dura-Europoszban (Szíria) egy 245-256 között épült zsinagóga és lakóház maradványait tárták föl. Az imaterem az átriumos udvarból közelíthetı meg. A bejárattal szemközti falán van a tórafülke, mellette a felolvasóhely illetve a rabbi helye. A nık a tornácról nyíló ablakon keresztül vehettek részt az istentiszteleten. Az épület többi része részben rituális, részben lakó célokat szolgált. Ez a zsinagógatípus szolgált közvetlen mintaképül a korai kereszténység legkorábbi gyülekezeti épületeihez, a háztemplomokhoz. A szintén Dura-Europoszban feltárt háztemplom egyfajta "szükségleti építészet" terméke: a területen általános kisázsiai-szíriai átriumos lakóház helyiségeit alakították át szakrális funkció céljára.
A helyiségek csoportosításából, a megmaradt berendezésekbıl lehet következtetni az épület használatára, egyúttal a késıbbi keresztény templomok kialakítását meghatározó funkciók eredetére. A bejárattal szemközti, díszesebb, padokkal körülvett terem a coenaculum (az Utolsó Vacsora terme, a tulajdonképpeni templomtér). Az asztal (oltár) a terem közepén állt, a cathedra a keleti falnál volt. Itt egy kisebb helyiség kapcsolódik a templomtérhez, de ugyanakkor van bejárata az udvari folyosóról is. Ez a kismérető helyiség a késıbbi keleti liturgiák elıkészületi terének, a protheszisz-nek az elıképe. Az istentiszteletre érkezık a tornác felıl itt adják át a diakónusnak (segédkezı szerpap) a hozott adományokat, az kiválasztja a szertartáshoz szükséges kenyeret és bort, majd az imák, olvasmányok és az egyházfı tanítása (homilia) után a cathedra melletti ajtón viszi be a terembe. A háztemplomon belül a központi tér, a templomtér kialakítása nagyon hasonlít az említett, szintén Dura Europoszban feltárt zsinagóga imaterméhez, szinte közvetlen funkcionális és formai elıképnek tekinthetjük. A zsinagógai tórafülke helyén a templomtérben a cathedra kapott helyet, s a résztvevı hívek ülıhelyei, kıpadjai az egész teremben
körbefutnak. Az oltárhely nem maradt meg, csupán az ülıhelyek elrendezésébıl lehet arra következtetni, hogy a terem közepén állt. Az épületen belül az egyéb szertartások is külön teret kaptak. A gyülekezet életének fontos funkció-csoportja volt az új tagok befogadása, a keresztelés. E célra külön helyiséget alakítottak ki az ellentétes oldalon, a háztemplom nyugati sarkában. A Húsvét éjjelén végzett ünnepélyes keresztelést ebben az önálló keresztelıtérben (baptisterium) végezték. A terem végében baldachinos (ciborium, kivorion) keresztelımedence állt. A kapcsolódó, díszes bejáratú terem, a consignatorium eredeti funkciója bizonytalan, de a kereszteléssel volt kapcsolatban. Egyesek a keresztelésre jelentkezettek összeírására, consignálására szolgáló helyiségnek tartják, mások a vizsgák, a scrutiniumok helyszínének tekintik, míg ismét mások szerint a keresztelést követı felkenés, a bérmálás helyszíne volt. A templomtér nyugati végének leválasztott, emelt része lehetett a halotti szertartás színhelye (nyugati oldal!), de lehetett a nık elkülönített tartózkodási helye is (zsinagógai hatás).
Keresztény szakrális építészet kialakulása - az "Utolsó Vacsora liturgiája" Jézus jeruzsálemi Utolsó Vacsorájának ismert leírásaiban szerepel a keresztény liturgiákat létrehozó alapmondat: "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre". Amit cselekedni kellett: a vacsora egyes elemei, a kenyértörés, a kenyér és a bor kiosztása, hálaadó ima. Magáról a vacsoráról megállapítható, hogy annak kerete a zsidó húsvéti emlékvacsora, a Széder-lél-Peszáh volt, benne a zsidó családi rítus minden fontosabb elemével Az egyiptomi fogságból szabadulás emlékére minden év Niszan hó l4-én este a zsidó családok kötött szertartású vacsora keretében ülték meg az ünnepet. Más utalások szerint Jézus vacsorája egy nappal korábban történt, tehát valamiféle anticipált (elıvételezett) húsvéti vacsora volt. A húsvéti jelleget bizonyítja, hogy Jézus a tanítványaival az ünnepekre (Peszáh) ment Je-ruzsálembe, hogy esti étkezés volt, hogy a kenyér megtörése a vacsora közben történt, hogy egy közös serlegbe töltött bort ittak, hogy az étkezést hálaadó énekkel fejezték be. Így több volt, mint a Haburáh, a baráti körben elköltött egyszerő vacsora. Az elsı és megismételhetetlen keresztény liturgia, az Utolsó Vacsora építészeti kerete nem ismert. Leírásból tudjuk, hogy Jeruzsálem déli részén, az Esszénus-kapuhoz közel állt János és Márk apjának a háza, ahol az Utolsó Vacsora megtörtént. A Jeruzsálemben jelenleg ilyen néven
szereplı helyiség a XII-XIII.századi lovagrendi építészet terméke, és csak a kegyes emlékezet ruházta föl az "Utolsó Vacsora terme" névvel.
Az elsı keresztény istentiszteletek és építészeti keretük Az apostolok és az elsı jeruzsálemi keresztények számára a zsidó ceremoniális törvények Jeruzsálem pusztulásáig (Kr.u. 70.) adottak voltak, azokat maguk is megtartották. "Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, ujjongással és tiszta szívvel részesültek az ételben." Így az anamnézis parancsa, melyet "kenyértörésnek" neveztek, a zsidó rituális szokásokkal párhuzamosan, de azoktól függetlenedve teljesült. Eleve szükséges volt a húsvéti vacsorától való szertartásbeli elkülönülés, hiszen azt a zsidók csak évenként egyszer végezték. Hasonló volt a helyzet a Jeruzsálemen kívüli elsı zsidó-keresztény gyülekezeteknél. A troászi közösség pl. "a hét elsı napján összegyőlt kenyértörésre", vagy "állhatatosan kitartottak az apostolok tanításának megtartásában, a közösségben, a kenyértörésben és az imádságban". Ez az utalás - spontán módon - már magában hordozza a késıbb rögzıdı mise-liturgia fontosabb elemeit: tanítás, közösség (közös felajánlás), kenyértörés (és szétosztás), hálaadó ima. Találunk utalásokat a lakomával (Haburáh) együtt tartott eukharisztiára is. Itt élesen meg kell különböztetni a két liturgikus összejöveteli formát, az "Úr Vacsoráját" (küriakon deipnon) és a "szeretetlakomát" (agapé). Az agapé az elsı keresztény gyülekezetek összetartozásának és karitatív készségének a megnyilvánulása. Lakoma, melyen a hozott élelmeket közösen fogyasztják el, és a szegényeket is megvendégelik belıle. Párosulhat (és gyakran párosult) kenyértöréssel, eukharisztiával is, de a kettı tartalmilag elkülönült. Kopt hagyomány említi ugyan az anamnézis parancsában együtt az "emlékezetemet és az agapét", de ez kizárólag a Húsvét éjjeli szertartásra vonatkozó utalás. Egy másik hagyomány szerint Húsvét éjjelén az újonnan keresztelteknek tejet és mézet adtak (mint "gyermekek eledele") a szertartás keretében. Azonban ez sem hozható kapcsolatba a teljes húsvéti lakoma rituális ismétlésével, s nem bizonyítja, hogy az agapé és az eukharisztia kötelezıen együtt szerepelne. A II. század elejére az apostoli térítések valamennyi színhelyén többé-kevésbé egyforma módon - kialakult a liturgikus "szkéma", mely az
Utolsó Vacsora stilizált, lényeges elemeit tartalmazza: a kenyér és a bor elıkészítése, hálaadó ima, a kenyértörés és az anamnézis, majd a kenyér és a bor szétosztása. A cselekményre Antiochiai Sz.Ignác (110.k.) használta elıször az "eukharisztia" (= hála-felajánlás) elnevezést. A szertartás idıpontja is függetlenedett a vacsoraidıtıl: a keresztény (zsidó) hét elsı napján, vasárnap, a kora reggeli órákban végeztek eukharisztiát.
A szabadkımőves építészet Magyarországon Angliában a modernkori szabadkımővesség hajnalán egy fennmaradt vésett jegyzék arról tanúskodik, hogy kezdetben a páholyok különbözı ivókban tartották üléseiket. Nem valószínő, hogy a magyar szabadkımővesek valaha összejöveteleket tartottak volna ehhez hasonló ivókban, vendéglıkben.
is
A legkorábbi olyan találkozóhely, melyet a forrásokban említenek, Fejérváry Gábor házában volt, Eperjesen. Fejérváry nevét ma leginkább antik tárgyakból álló kitőnı mőgyőjteménye kapcsán szokás említeni, amelyet tanítványa és fogadott fia, Pulszky Ferenc - a Nemzeti múzeum késıbbi fıigazgatója, valamint az 1886-ban az egyesülésbıl létrejött Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy elsı nagymestere - örökölt. Az elsı magyar páholyok között számon tartott eperjesi Az erényes utazóhoz nevő páholy mőhelye a forrás szerint külön lejáratú pincében, egy háromszor három méteres kockás padlózatú helyiség volt, kékre festett falakkal és a világtájak jelzésével. Ez a helyiség bizonyára hasonló lehet(ett) ahhoz a pincekápolnához, amely a budatétényi Jókai Mór utcában ma is látható. A régebbi szakirodalomban ezt "ismeretlen rendeltetéső, ún. pincekápolnaként" említik. Ma már egyre inkább elfogadott tényként kezelik, hogy a copf stílusú kápolnát szabadkımőves célokra építették. A bejárat fölötti "Éljen a Barátság" feliratot nem nehéz összefüggésbe hozni a szabadkımővességgel, már csak a "szabadság, egyenlıség, testvériség" jelmondattal való rokonsága miatt sem. A magyar arisztokrácia bekapcsolódása a társaságba sokáig meghatározta a szertartások helyeit, ık adtak otthont ugyanis a testvéreknek kényelmes palotáikban. Ez a forma lehetett általános a 19. század közepéig. Kérdés, vajon a kastélyok ilyen funkciója befolyásolta-e építészeti formáikat, vagy csupán már az angol tavernákban is használt ideiglenes kellékekkel díszítették, illetve jelölték ki a páholyokat a kastélyok kisebb-nagyobb termeiben.
Ma a bécsi városi múzeumban található egy festmény, amely az egyik legelıkelıbb bécsi páholy, A megkoronázott Reményhez mozgalmas életét mutatja be. A festményen szereplı páholytagokat azonosították. Hírességei: a jobb szélen őlı Mozart, aki épp Schikanederrel beszélget, a bal szélen álló figura Johann Nepumuk Esterházy, az elıtérben ülı, kezet fogó alak Esterházy Miklós és hátul a szivárványnál vörös ruhában a páholy fımestere, Esterházy János. A páholy, ahol ülnek, egy téglalap alakú terem, kétoldalt négy-négy pilaszterrel keretelt ív, a két-két szélsın trófeaszerően elrendezett szabadkımőves szimbólumokkal, a két középsıt antik istenek fülkeszobraival díszítve. A terem végén két oszlop és háromlépcsıs emelvény. A páholy hátsó falán a festmény a páholy nevére utal, a szivárvány a remény és a Nap, amely megkoronázza. A terem építészeti kidolgozása nem különleges, még az is lehetséges, hogy csak a korban igen gyakori ideiglenes díszleteket látunk. A másik példa a dégi Festetich-kastély. Ez a kastély fontos szabadkımőves-központ volt. Gróf Festetich Antal az 178o-as években lépett be a pesti Nagyszívőséghez páholyba. Késıbb közeli barátja és támogatója volt Aigner Ferenc Ádámnak, aki az elsı betiltó rendelet után megpróbálta összegyőjteni a megszüntetett páholyok iratait. Amikor Aigner 18o5-ben pénzügyi zavarokkal küzdött, Festetich megvásárolta tıle ezeket az iratokat, és késıbb dégi kastélyában helyezte el ıket. (Ugyanitt volt a mára elveszettnek tekintett, különbözı közgyőjteményekbe felosztott híres szabadkımőves-könyvtára is.) A kastély Pollack Mihály tervei alapján készült, 1815 és 1819 között, jellegzetessége az oldalrizalitba tett, átlós fülkékkel bıvített ovális díszterem. Nem nehéz rájönni arra, hogy a Magyarországon formai elızmény nélküli jelenség oka a megrendelı különleges kívánsága volt (lásd még ). Gróf Festetich Antal arra kérhette az építészt, hogy olyan reprezentatív termet készítsen, ahol a munkákat úgy lehet megtartani, hogy a kastélyban egyébként folyó élet ezt ne zavarja. Ha valóban így történt, akkor ez az elsı jele annak, hogy a szabadkımőves eszmék gazdagították a magyar építészettörténet formakincsét is. A jelenleg felújításra váró kastély külsején is volt szabadkımőves utalás: a külsı lunettákba illesztett napmotívumok. A 19. század második felében a szabadkımőves-páholyok "familiáris" jellegő, kastélyokban tartott összejövetelei helyett egy új, a városi polgárság igényeinek jobban megfelelı forma terjedt el, hiszen ez az a kor, amikor a szabadkımőves-testvériséghez a harmadik rend tagjai egyre nagyobb számban csatlakoztak, s amikor az arisztokraták is városiasabb életet kezdek élni. Az 186o-as évektıl ismét legálisan mőködhettek a páholyok, ekkor már a munkák nagy részét bérelt, illetve egy-egy páholy saját tulajdonában lévı helyiségekben tartották. Ismert, hogy például a
Magyarországi Nagyoriens a Hungária szállóban bérelt két lakosztályt, a Symbolikus Nagypáholy a mai Bajcsy-Zsilinszky úton székelt, a Grossmuth páholy pedig 1889-ig a Hunyadi téren. Ennek lényeges következménye volt, hogy a páholytagoknak nem kellett alkalmazkodniuk vendéglátójuk biztonsági érdekeihez. Hiszen a szabadkımővesség, titkos szervezet lévén, amikor egy tag házában vendégeskedett, vagy olyan rejtett helyiségeket használt, mint Fejérváry Gábor pincéje, vagy a budatétényi kápolna, egyáltalán nem jelölte (illetve csak ideiglenes kellékekkel) a termet, ahol a munkák folytak. Attól kezdve, hogy a páholyok külön erre a célra vettek vagy béreltek egy-egy lakást, kialakulhatott összejöveteleik helyszínének jellegzetes építészeti formája. A kiegyezéstıl a millenniumig tartó idıszakból több páholy is ismert. Értelmezésükben a szertartáskönyvek segítettek, mert erre a korra már kikristályosodott rend uralta a páholymunkák ceremoniális részét éppúgy, mint a páholy formáját. Egy szabályos páholyba az elıszobán (elıcsarnok) keresztül érkezhetünk. Az elıszoba - szokásos funkcióján kívül - azt a célt is szolgálja, hogy a munkák alatt egy kisegítı testvér távol tartsa a "profánokat" a páholy belsıbb helyiségeitıl. Az elıcsarnok tartalmazta a keresık nevével és arcképével ellátott fekete táblát, egy szekrényt, melyben a páholy tagjai jelvényeiket és eszközeiket tartották, valamint asztalt a jelenlévık könyvével és egy másik táblát a közérdekő hirdetményeknek. A páholyház legfontosabb helyisége a mőhely. Ennek a téglalap alaprajzú helyiségnek az oldalai a világtájak szerint kerülnek elnevezésre. A páholyoknak a bejárattal szemben levı részét keletnek nevezik, függetlenül a páholy valós tájolásától. Az alaprajzi megjelenés tehát hosszított négyzet. Ez a forma irányt mutat. Az iránymutatást nem a páholyba belépés vagy érkezés határozza meg, hanem a páholyban folyó munkavégzés. Délben a Fımester Keleten megnyitja a munkát (fényt gyújt), majd éjfélkor nyugaton az Elsı Felügyelı segítségével a Fımester lezárja a páholymunkát. Vagyis a páholy hossztengelye Kelet felé, a világosság felé orientálódik. A négy égtáj fontos szimbolikus jelentıséggel bír. A bejárattal szemben a három lépcsıfokkal megemelt pódium van. A lépcsık mindig a fokozatokban elérhetı bölcsességet jelentik. A baldachin alatt lévı háromszöglető asztal mögötti trónuson ül a páholy fımestere, a mögötte levı székekre az elıkelı vendégeket ültetik. Oldalt a pódiumon, lent a korlát alatt és nyugaton, a két oszlopnál (lásd. Salamon temploma), a fıbb tisztviselık kiemelt helyei találhatóak. A páholytagok a kétoldalt levı padsorokon foglalnak helyet, északon az inasok, délen a legények és a mesterek.
Szimbolikus jelentısége volt még a spalettáknak, amelyek teljes sötétséget biztosítottak a munkák alatt. Gyakori volt, hogy egy-egy mőhelynek nem is volt ablaka. A titkok védelme mellett fontos volt ez azért is, mert ezzel fejezték ki, hogy a munkáknak a világ zajaitól távol, a világi élettıl függetlenül kellett végbemenniük. A páholybelsı díszítésében fontos jelentése van a fekete-fehér kockás padlónak (mozaikpadló), a csillagokkal díszített mennyezetnek, a keleti falra festett Napnak és Holdnak, és a fımester trónusa felett helyet kapó mindent látó szemnek, a mozaikpadlóra helyezhetı szınyegnek és az azt szegélyezı három világosságnak. A sok kocka az isteni adományok bıségét, a két szín pedig az emberi szerencse, illetve a világ dolgainak kétarcúságát jelentette. A csillagok az ég, a felfelé törekvés szimbolikáját kísérik, így a páholy az egész világot, az univerzumot utánozza. Elmaradhatatlan még az úgynevezett sötét kamra, ahová a keresıt felvétele elıtt vezetik. Ablaktalan, komor, általában feketére festett helyiség, melynek falain rendszerint jelmondatokat találunk. A sötét kamrában való tartózkodás a felvétel elıtti "lelki sötétséget" szimbolizálja, melyet késıbb a "szabadkımővesi világosság" vált fel. Bútorzata igen egyszerő, mindössze székbıl és asztalból áll, utóbbin koponya, egy darab kenyér, egy korsó víz, homokóra és írószerek kapnak helyet. A berendezést csontváz egészíti ki. A századforduló a magyar szabadkımővesség fénykora. Ez volt az a kor, amikor a legkevésbé sem volt veszélyes szabadkımővesnek lenni, már nem volt olyan nehéz viselni a katolikus egyház átkát, és még nem, vagy kevésbé hallatták hangjukat azok, akik az 192o-as évektıl "elalvásra" kényszerítették ıket. Ebben a korban merült fel elıször Magyarországon, hogy az, ami Európa más részein már a 19. század elejétıl általános volt, az itthon is megvalósuljon, ti. egy állandó páholyház építése. A magyarországi János-rendő szabadkımővesség, valamint a magyarországi Nagyoriens - egyedüli módon - 1886. március 21-én egyesültek, s hozták létre közös szervezetüket, a Magyarországi Symbolikus Nagypáholyt. Nagymesterré Pulszky Ferencet választották. Hamar felmerült egy állandó páholyház létesítésének gondolata, hiszen a szabályos páholyélet egyik alapvetı feltétele saját ház vagy helyiség léte, tételesen rögzített berendezéssel. 1890. február 27-én Berecz Antal tiszteletbeli és helyettes nagymester és Gelléri Mór fıtitkár felhívásban javasolták egy állandó páholyház felépítését. Több, más telkekre is kiterjedı próbálkozás után 1893. május 1én a nagymester bejelentette, hogy a nagybizottság megvette a Podmaniczky és a Vörösmarty utca sarkán lévı telket.
Az építésznek írt megrendelıi kívánságlista szerint az épületbe három szentélyt és két mőhelyt terveztek. Ez mutatja azt a szokást is, hogy míg régen az egyes páholyoknak saját helyiségük volt, most több páholy dolgozott ugyanott, meghatározott idı és terembeosztás szerint. A páholyházban ezenkívül volt még ebédlı, ahol a munkák után "vakolásokat", azaz kedélyes beszélgetéseket tartották, egy bérbe adható étterem, könyvtár, társalgó és játékszoba, valamint hivatali szobák, és minden olyan, ami egy székházban egyébként is lenni szokott. Ez épült meg, sok huzavona után a Podmaniczky utcában, és áll ma is, habár a régi funkciójától megfosztva. A páholyház kívülrıl ma alig különbözik a körülötte álló bérházaktól. A századfordulón készített fotón azonban még régi dicsıségében tündököl. A rusztikázott földszinti rész zárókövein egyiptomizáló nıi hermák voltak. Ezek, és a fıhomlokzat bal oldali, leghangsúlyosabb részének timpanonján ülı szfinx adott egyiptomi jelleget az alapvetıen neoreneszánsz épületnek. Érdekes, hogy a homlokzat többi olyan hangsúlyos helyére, ahol szimbólumokat kívánnánk, semleges díszítések kerültek. Így például a sarkon álló címerpajzs üres, az alatta levı szoborfülkébe sosem került szobor, a nagy timpanon alatt lévı kicsibe virágcsokrok kerültek, a második, fıhangsúlyos emelet ablakainak aedikuláját rocaille díszíti, a falon elszórt stukkódíszeknek sincs semmiféle szimbolikus jelentése. E hiányzó tartalmaknak talán éppen az lehetett a magyarázata, hogy a szabadkımővesek mindig nagy tartózkodást mutattak szimbólumaik mutogatásában. Az egyszerő járókelı csak annyit tudott, hogy mi ez az épület és mikor lett kész. Csak a legfigyelmesebb járókelık vették észre a tetıdíszeket az urnák és a bábkorlátokat díszítı mellvédek mögött. A földgömbre támaszkodó szfinx mellett az épület másik fı dísze a négy bagoly tartotta éggömb, amelyen a zodiákus jegyek vonulnak. Ennek talapzatán van a legfontosabb szabadkımőves-jel, az egymásra helyezett körzı és derékszög, és ezt koronázza meg sugárzó delta. Az épület berendezési tárgyainak és igen díszes bútorzatának egy része ma is megtalálható - részben kiállítva - a Magyar Nemzeti Múzeum ırizetében. Számos épület van Budapesten és az ország más városaiban - így Pécsett is -, melyeknek köze volt a szabadkımőves-testvériséghez. Szólottam.
