A spirituális út, az önmagunkká válás útja
A spirituális fejlődés egy hosszú és fáradságos utazás, mert az út idegen tájakon át vezet, melyek épp úgy telve vannak meglepetésekkel, örömökkel és szépséggel, mint nehézségekkel is. Az utazásunk fő állomásait az eddig szunnyadó képességeink felébresztése, a tudatunk új síkokra való emelése, és a személyiségünk gyökeres átalakítását jelenti. Ebben az értelemben a „spirituális” szó nemcsak a hagyományosan vallási értelemben vett tapasztalatokat jelenti, hanem a tudat fejlődésének valamennyi állapotát, amelyeknek a magasabb és az átlagon felüli értékek adják az alapját. A Felettes Tudat, az alacsonyabb tudatalattinak a magasabb rendű ellenpárja, az emberi élet egységet teremtő központja, és ezáltal a magasabb Énünk, vagyis a lelkünk síkja. Ennek a síknak a felismerése és tudatosítása, a spirituális tapasztalatok értelme. Ám a tudatunk azonosulása az egyén feletti magasabb Énünkkel, csak fokozatosan tud kialakulni. Ennek az alapvető és mélyreható átalakulásnak több kritikus szakasza van, amelyek különféle szellemi, érzelmi vagy fizikai problémákkal is járhatnak együtt. Ebben a folyamatban főleg négy fejlődési lépést ismerhetünk fel: -
a spirituális ébredést megelőző válságok, a spirituális ébredés által kiváltott válságok, a spirituális ébredés reakciói, és a változás folyamatának a szakaszai.
1. A spirituális ébredést megelőző válságok Az emberről általánosságban elmondható, hogy alapvetően passzívan éli az életét, ahelyett, hogy azt maga is aktívan alakítaná. Olyannak fogadja el az életet, amilyen, és nem törődik a dolgok értelmével, az értékekkel és az idővel. Kizárolagosan a személyes igényei és vágyai beteljesülésére törekszik. Ki akarja elégíteni az érzékeit, és érzelmi örömökre, anyagi biztonságra, valamint a személyes becsvágya kielégítésére összpontosít. És még akkor is vallásosnak és istenhívőnek tartja magát, ha ez a vallásosság csak külsődleges, és csak a hagyományokon alapul. Vagyis ha betartja az egyháza parancsolatait, részt vesz a szertartásokban, mert ezzel már ki is alakult benne az az érzés, hogy megtett mindent, amit tennie kellett. Tehát a változás mindig az elégedetlenség fokozódó érzésével kezdődik. Ilyenkor egyre erősebbé válik az az érzés, hogy üres az élet. A személyünkkel összefüggő kérdések is, amelyeknek eddig oly sok figyelmet szenteltünk, lassan a háttérbe húzódnak és elveszítik a volt jelentőségüket, ha elkezdjük az élet értelmét és a szenvedéseink okát kutatni. Egy új 1
felelősségtudat alakul ki bennünk, ami azonban egyuttal erős önvádat és lelkiismeret-furdalást is kivált. Ezért a spirituális gondolatokkal való találkozást, a nagyob dimenziók iránti sejtelmek felbukkanását az életünkben, az emberi élet egyik legnagyobb fordulópontjának tekinthetjük. Ezek a válságok pozitív válságok, amelyek felszínre hozzák a személyiségünk azon vonásait, amelyeket a fejlődés érdekében észre kell hogy vegyünk és meg kell hogy változtassunk.
2. A spirituális ébredés által kiváltott válságok Amikor a fény és az energiák áramlásának hatására megnyílik a tudatos és a tudattalan síkok közötti, vagyis az „én” és az „Én” közötti csatorna, ennek a megélése csodálatos enyhülést tud eredményezni. Ilyenkor megszűnnek az előző időszakot jellemző konfliktusok és szenvedések, mind az általuk kiváltott lelki és fizikai tünetekkel együtt. Ez bizonyítja azt is, hogy a testi panaszainkat nagyon sokszor nem a fizikai problémák okozzák, hanem egy belső küzdelem következményeiként jelennek meg. Minde ilyen esetben is, a spirituális ébredés egy valódi gyógyulást jelent. De sokszor a személyiség még nem elég érett ahhoz, hogy a teste kellőképpen tudja befogadni és vezetni a fény és az erő áradását, ezért az intenzív meditációkban fájdalmat érez. Ez például megtörténhet, ha az értelem még nem kiegyensúlyozott, az érzelmek és a képzelőerő még kontrollálatlan, vagy az idegrendszerünk még túlságosan érzékeny. Hisz az intenzív áradása a spirituális energiáknak erős reákciókat vált ki a testben, ami elsőnek ugyan megzavar, viszont elősegíti és lehetővé teszi a következő lépést. Egy másik ismert probléma az út kezdetén, hogyha félreismerjük a lélek változásra hívó üzenetét. Ez különösen akkor történik, ha hajlunk az önelégültségre és a hiúságra, és dicséretnek, és elismerésnek véljük az energiák érintését, és nem mint egy változásra hívó impulzust. Az abszolút és a relatív, vagyis az „én” és az „Én” közötti különbségek elmosódnak, és a beáramló spirituális energia a személyiséget fujja fel. A különösen érzékeny emberekben még a parapszichológiai képességek is felébredhetnek. Látomásaik vannak, magasabb szellemiségű lények hangját hallják, elkezdik gyakorolni az automatikus írást, majd kritika nélkül fogadják el az üzeneteket, és fenntartások nélkül engedelmeskednek is nekik. Az ilyen üzenetek ugyan tudnak különböző értékeket is képviselni, és néha valóban fontos jeladásokat is tudnak tartalmazni. Ezért fontos egy egészséges ítélőképességgel és fokozott megkülönböztetéssel vizsgálni őket, anélkül, hogy engednénk, hogy elvakítson a szokatlan eredetük, vagy az állítólagos személyisége a közvetítőnek. Sohasem szabad hitelt adnunk az olyan üzeneteknek, amelyek egyértelmű utasítást tartalmaznak, engedelmességet követelnek, vagy felnagyítják a befogadó személyiségének a fontosságát.
3. A spirituális ébredésre adott reakciók Ha a belső ébredést az öröm és a szellemi megvilágosodás érzése kíséri, és a tapasztalatok bepillantást engednek az élet céljába és értelmébe, megszűnik a kételkedés, megoldásokat találunk a problémáinkra, és biztonságérzet tölt el bennünket. Felismerjük, hogy minden élet egy egységet alkot, és a szeretet érzése áramlik bennünk mások, és az egész teremtés felé. A korábbi személyiség, annak minden tökéletlenségével és csiszolatlanságával, kezd a háttérbe 2
szorulni, és egy új, szeretetteljes, szeretetreméltó lény nevet a világra. A felébredt Énünk sürgető kényszert érez, hogy szolgáljon, hogy másokkal is megtudja osztani az újonnan megtalált szellemi gazdagságot. Ám ez a felfokozott állapot mindig csak egy bizonyos ideig tart, majd ismét véget ér. A fény és a szeretet áradása mindig egy ritmust követ, akárcsak mint minden más is a világegyetemben, hisz minden dagályt, egy apály követ. A személyiség átformálódása ugyan megkezdődött, de az egyes átalakulások ritkán teljesek és tartósak. Igy a személyiség elemeinek nagy része legtöbbször ismét vissza tér a korábbi állapotába. Tehát ennek a folyamatnak háromféle kimenetelét különböztethetünk meg: 1. Ha a lélek energiája elég erős ahhoz, hogy egy magasabb síkra emelje a tudatot, és szétrombolja, ill. átnemesítse a személyiség mintáit, szokásait, nézeteit és hajlamait, mielőtt az energia áramlása véget ér, akkor az új integráció tartós lesz. 2. Ha a lélek sugárzó energiája még nem olyan intenzív, vagy a tudat még nem elég érzékeny és befogadó, akkor ellehetett ugyan érni egy magasabb szintet, de a személyiség régi mintáinak csak egy része alakult át. 3. De ha a lélek által közvetített energia még nem volt elegendő ahhoz, hogy a tudat egy magasabb szintet érintsen meg, akkor még túl erősek az ősrégi minták és blokádok, és elnyelik az energiát. Viszont a megélt folyamat során sok minden tudott napvilágra kerülni, aminek révén a magasabb sík már észlelhetővé és megközelíthetővé vált. És mégis, az ilyen esetekből sokszor csak egy fájdalmas tapasztalat emléke marad, mert nem a lélek „érintését” éreztük, hanem csak a megzavarását annak ami vagyunk.
4. A változás folyamatának a szakaszai A magasabb célok és az önmegvalósítás felé vezető út lépcsőfokai, a személyiségben sok mélyreható átalakulási és megújulási lehetőséget hívnak elő. Ez egy hosszú és sokrétű folyamat, amelyben a sors nyujtotta lehetőségek által tanuljuk a személyiségünkben mindazt kiküszöbölni, amelyek a lélek szabad áramlását és hatását akadályozzák. Igy ezek az ídők olyan képességek fejlődését tudják magukkal hozni, amelyek eddig kihasználatlanok voltak, vagy megrekedtek az alapszinten. Ilyenkor főleg a magasabb Énünk cselekszik, és mi egyre fogékonyabbá válunk erre a vezetésre. De ezekben a sokszor nagyon eseménydús időkben, a fény és a sötétség, az öröm és a szenvedés állandóan váltogatja egymást. Ezekben a változó időkben, egyre inkább távolodunk a régi szokásainktól és nézeteinktől anélkül, hogy elértünk volna már egy új szintet, egy új bizonyosságot. Ilyenkor az ember olyan, mint egy hernyó, amely végighalad a pillangóvá változás folyamatán. A különbség csak az, hogy az embert nem veszi körül óvón egy gubó, amelyben elszigetelten, teljes nyugalomban élhetné meg az átalakulás folyamatát. Neki tovább kell folytatnia az életét ott, ahol most áll, és mintha mi sem történt volna, minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy továbbra is megfeleljen a családi élet, a társadalom és a hivatás sokrétü kötelezettségeinek.
3
Ez világosan mutatja, hogy mennyire nehéz a mindennapi életben egy olyan nehéz feladatot, mint a személyiség átalakítása véghezvinni. Tehát nem is meglepőek azok az idők, amikor annyira elmerülunk az önmagunk változásainak a feladatába, hogy a képességeink, amellyel külömben sikeresen kezeljük a mindennapi élet eseményeit és problémáit, most korlátozva vannak. Am az ilyen periodusok egyben a legfontosabb vizsgák ideje is, amelyeket az „Énné-válás” útján kell letennünk. Ezért ezek az időszakok rendkívül értékesek, megtanítanak leküzdeni a személyes érzékenységet, és lehetőséget ad, hogy kifejlesszük magunkban a belső függetlenséget és önbizalmat. De ilyenkor az is megtörténhet, hogy valaki nem értette meg a „lélek, vagyis a sors” üzenetét, és nem néz szembe a saját problémáival. Igy ahelyett, hogy ezeken változtatna, egy belső fantáziálásba menekül, és a vélt tökéletessége tükrében tetszeleg.
5. A képességek és készségek felébresztésének folyamata A fejlődés útja, mindig a szeretet és az együttérzés kialakulásának az irányába vezet. Hisz ez a szellem munkájának a legfontosabb gyümölcse, a fejlődés leglényegesebb és legmagasabb célja. Ezt a szeretetet mint melegség és közelség éljük meg a kapcsolatainkban, mint a világ minden teremtményével való összetartozásnak az érzését, ami imár nem pusztán csak hit vagy képzelőerő, hanem egy igaz tapasztalat. A tudatosság az a kapu, amelyen át belépünk a spirituálitás birodalmaiba. De csak akkor, ha a tudatos létezés az élet mindenkori jelenjében cselekszik, és nem a múltba merül, vagy a jövőbe réved. Mert a múlt emlék, a jövő pedig elképzelés, és csak a mindenkori itt és most nyitja meg a kaput a magasabb tudat valamennyi régiójához, amelyek a megszokott, mindennapi életünk határain kívül vannak. De hogy ezen az úton eltudjunk indulni, a fegyelem gyakorlására van szükségünk. Hasznos gyakorlatok pélául a tudatos lélegzés ritmusát figyelemmel követni, a gondolatainkból belső képeket alkotni, vagy meditációkba elmerülni, mert mindez a figyelem összpontosítását fejleszti. Ezáltal tudjuk a kapcsolatunkat úgy a testünkkel mint a szellemünkkel is elmélyiteni. Viszont a csönd idelyében gyakran észreveszük, hogy ha csak önmagunkra figyelünk, a testünk fizikai tünetekkel reagál! Ez abból ered, hogy fokozatosan oldódnak a régi görcsös, merev minták, és felszínre kerülnek azok a mélyen gyökerező viselkedésmódok és blokádok, amelyek az eddigi életünk során mint energiacsomók a testünkbe rakódtak. Hisz mindannyian „tartogatunk” még valamelyik testrészünkben eldugottat érzéseket vagy gondolatokat. Ezek lehetnek a testnek akár az állkapocs, az arcizmok, a nyak, a váll vagy a hát izmaiban, amely egy Stresszhelyzetben a feszültséget öszpontosítja és görcsösen összehúzodik. Csak a figyelem csöndjében tudunk ezekkel a belső energiamintákkal találkozni, és az ebben a fájdalomban élő feszültséget tudatosítani. Mert a feloldása ezeknek az akadályoknak és korlátozásoknak csak a tudatisítás által lesz lehetséges, ha már világosan felismertük, hogy mi is van mögöttük. A témáink lehetnek: vágy és kívánság, vagy ennek az ellentéte, ellenszenv, düh, elutasítás és félelem, amelyek bennünk élnek, és a felismerésüket szeretnék megakadályozni. Ezért a csend idelyében sokszor menekülünk az álmosságba, a letargiába, vagy annak az ellentétébe az izgatottság és nyughatatlanságba, vagy a 4
kételkedésünk jelentkezik. De ha elkezdünk ezekkel az akadályokkal dolgozni, és felkutatjuk annak eredetét, akkor a felismerések a meditációs gyakorlatunk hasznos részévé válhatnak. Viszont sokan vannak azok is, akik a spirituális munkából csak azt szeretnék, ami az életüket megszépíti, de ez sajnos sokszor a megrekedés pontja is marad, ahonnan aztán a fejlődés nem megy tovább. Mert a spirituális út ugyan a felszabaduláshoz vezet, de meg is követeli az én fontosságának a feladását, az önmagunkról alkotott eddigi elképzeléseinknek a megváltoztatását. Egy csodálatos érzés lesz ha egyszer megértjük, hogy milyen nagy és átfogó az az elmúlási folyamat, amikor az ego készen áll arra, hogy a helyét, a magasabb Énnek átadja. De nagy szomoruságot is tud okozni, ha az, aminek mi magunkat tartottuk, úgy érezzük, hogy lassan eltűnik. De abban a pillanatban, amikor elengedtük a „különlegességünket”, részévé váltunk mindennek, és egy mindent átfogó harmoniában, a taó-ban vagyunk. Ahogy Mahatma Gandhi is mondta: „Aki elveszíti az egóját, az abban a pillanatban, az élet szolgálatában találja magát, ami örömet, és elragadtatást jelent. Új emberré válik, aki sohasem lesz fáradt, az életét a Teremtés szolgálatába állítani.” Hisz végső soron a spirituális úton, mindig csak önmagunkon dolgozunk. Mert minaddig, amíg magunkban a béke, a nyugalom, a szeretet, és az öröm, a tudatosság, az egyenesség és az igazság értékeit nem fejlesztettük ki, addig minden tettünkre a személyiségünk teszi a bélyegét. És mivel a feladatainkkal nem várhatunk addig, amíg „megvilágosodtunk”, a legjobb lenne, ha az egész életünket egy spirituális útnak tekintenénk, amely csodálatos lehetőséget ad arra, hogy önmagunkon dolgozzunk.
„Mert csak abban a mértékben, ahogy mi a kis énünket az örökös változásnak újra és újra kitesszük, tud az örökké élö énünk a belsönkbe lépni. Csak a mindig új átlépése a megsemmisülés határának, teszi lehetővé, hogy a megsemmisíthetetlen Létezés síkját megéljük. Tehát minnél jobban tudunk a sokszor oly értelmetlennek tünő világgal kapcsolatban élni, annál inkább nyílnak meg előttünk a nagyobb élet dimenziói, és egy új élethez és létezéshez vezető kapu”.
5
