A RUBINMISÉS BESZÁMOLÓJA Zirc-Budapest-Székesfehérvár-Siklós 2014 Életem legutolsó stációjához érkeztem. Ezt az érzést ugyan már évtizedekkel előbb is megfogalmaztam, de ez a mostani mindenképpen realis minthogy öt év múltán lennék száz éves. Ez az érzés tehát most realisabb, mint az előbbiek. És hogy mennyire az, arról gondoskodik fizikai létem leépülésének napi átélése….. Éppen ezért kimondhatatlan élményt jelent minden, amit a szellem, a kegyelem világa nyújt az aggastyánnak. A sorra kerülő jubileumok különösen ebbe a kategóriába tartoznak. Őszintén mondhatom, hogy már az 1994-ben bemutatott aranymisém is hihetetlen volt számomra. Hiszen a börtönből kiszabadulva, 1963 márciusában, 44 évesen csupán néhány esztendőt adtam magamnak, nemhogy megérjem a 75-t. Rá tíz évre, 2004-ben súlyos betegség után, tolókocsiból kilépve,
újból járni tanulva a székesfehérvári Papi Otthon lakójaként mutattam be gyémántmisémet. 2009-ben volt a vasmisém, mely azért volt különleges kegyelem, mert évekkel előbb egy életmentő szívműtétet hajtott rajtam végre Papp Lajos professzor. A szakorvosi vélemény szerint is ezzel öt évre meghosszabbították életemet,- ez az időpont is „lejárt”. Meg lehet érteni, hogy nem számítottam a 2014-es rubinmisémre. Annál is inkább, mert a pécsi klinikán februárban makacs tüdőgyulladással feküdtem heteken át, amint ebbe az Indítlak olvasóit is beavattam. Mint aggastyán, jól tudom, hogy ilyen magas korban az esetek többségében a tüdőgyulladás oltja ki az élet lángját. Szándékosan indítom beszámolómat ezzel a húsz évet átölelő diagnosztikával, hogy megértse az olvasó mindazt, amit ezután írok. Beszámolómat egy fontos vallomással kezdem- Azt szeretném nyomatákosan kijelenteni, hogy minél idősebb vagyok, annál jobban megértem Avilai Teréz egyházdoktor definicióját az alázatról. Senki nem tudta három szóba foglalva oly tömören elmondani, hogy az alázat egyenes arányban van az igazsággal. . ”Humilitas est veritas”. És valóban, alázatos csak az tud lenni, aki a szóban forgó témával kapcsolatban elfogadja a rá vonatkozó igazságot, és a valóság felismerését követően aszerint cselekszik is. Átvíve az elmondottakat saját életemre és a magas koromról szóló tájékoztatásra, azt kell mondanom, hogy aggságom és még szellemi munkára is képes aktivitásom nem a magam „terméke”. Vagyis nem azért vagyok ilyen, mert szent vagyok, vagy hosszú életért könyörögtem az Úrhoz, és ő meghallgatott. Az igazság az, hogy anyai ágon svájci őseim legtöbbje 90 és 100 év között haltak meg. A Gondviselés a géneken keresztül hajtja végre akaratát. Édesanyám 99 éves volt, és utolsó félévet leszámítva teljesen épp értelemmel élt, s egy német szakkönyv nehéz szövegét segített magyarra fordítani reneszánsz kutatásaim során. Igaza van az evangéliumnak és Szent Pálnak, aki nem győzi eléggé elhitetni velünk, hogy mindent ajándékként kaptunk. Ne viselkedjünk úgy, mintha talentumainkat, vagy karizmáinkat mi magunk hoztuk volna létre. Már fiatal káplán
koromban megtudtam, hogy kassai nagyapám, Deil Jenő híres szónok, író, költő és a kereskedelmi kamara kiváló szervezője volt. Akik ismerték, még gesztikulálásaimban is őt vélték látni. Ezek tények, vagyis igazságok, melyeket életem folyamán mindig szem előtt tartottam. Hiszem, hogy ez tett alázatossá akkor is, amikor sikereim gőgössé tehettek volna. Az pedig külön kegyelem, hogy gyerek koromtól kezdve mindmáig nem a makkegészségesek táborához tartozom. Gimnazista koromban torna alól felmentett az iskolaorvos a malária miatt kialakult szívgyengeségem miatt. Klerikus koromban előljáróim nem engedték a szigorú nagybőjtöt gyakorolnom…… És nem folytatom tovább. Elég ha megemlítem, hogy ötször voltam élet-halál között, és nem az én érdemem, hogy három hónap múlva 95 éves leszek. Az azonban az én érdemem, hogy egészségemre és a kapott karizmákra nagyon vigyázok, orvosi előírásoknak engedelmeskedem, mert a rám bízott feladaton az utolsó percemig dolgoznom kötelesség. Jelszóm ebben az agg korban így hangzik:” Ahogy lehet” (Reményik Sándor)
ZIRCI RUBINMISÉM Május 18. vasárnap 10 óra 1. FELKÉSZÜLÉS. Elsősorban annak örültem,hogy vágyam teljesült. mert abban a székesegyházban mutathatom be rubin misémet, melyben szenteltek, és ahol első misémet, primiciámat Vendel apátúr kézvezetésével bemutattam. Rólam sokan tudták, különösen a rend legfőbb vezetői, hogy érettségim után Zirc lett életem centruma. A rend feloszlatásáig meghatározó eligazítási bázisnak tekintettem. Családi fészkem után a zirci szellem gondolkodásomra, világszemléletemre, életvitelemre oly mértékben nyomta rá bélyegét, hogy rólam még most is mindenki úgy beszél, mint a „zirciek” nestora, legidősebb tagja. Ez az elszakíthatatlan Zirchez kötődés a Vendel apátúrhoz és sok idős rendtárshoz fűződő ragaszkodásommal kezdődött, és az 1990-ben bekövetkezett rendszerváltozás után újból fellángolt. Egykori tanítványaimnak, a budai gimnázium V/b öreg diákjainak is megmutattam azt a szent helyet, amely osztályfőnöküket -engem -olyan emberré alakított, amilyennek azóta is ismernek. Zirc „genius loci-ja” változatlan intenzitással irányítja most is életemet, különösen az új főapát, Sixtus atya regnálása óta. Már tavaly, az egykori veszprémi püspök, Mindszenty József emlékére rendezett ünnepi szentmisére is meghívást kaptam, melynek keretében koncelebráltunk Hervay Leventével. Mi ketten maradtunk azon 25 diákon közül, akiket ő szentelt pappá 1944 május 17-én. Már akkor kértem a székesegyházban eltemetett vértanúnkat, Vendel apátunkat, hogy segítse megvalósítani álmomat: itt mutathassam be rubin misémet.
Heteken át készültem a május 18-i „találkozóra”. Ez ugyanis elevenbe vágó találkozó volt saját egykori énemmel. Ez a pillanat, amikor az Idő óceánjába érkező folyam valami szent titok segítségével találkozik azzal a forrással, melyből származik. A természet rendjében ez lehetetlen, de a szellem és a kegyelem síkján ez a misztérium megvalósulhat. Ha máskor nem, ilyen szent pillanatokban biztosan megadatik. Ez a tükörbe néző tetemrehívás természetesen őszinte penitencia-tartással kezdődött. Életgyónást végeztem, és legjobb meggyőződésem szerint minden nyomorúságomat az Úr keresztjéhez vittem, ezzel az imával:”Jézus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz nekem…” A másik élményről szintén beszámolok. E nélkül ugyanis nem lett volna jubileumi misém íly magasztos. A múlt ugyanis a maga teljes erejével és eredeti színpompájában jelentkezett. Felsorolás következik: Megjelent a novicius fráter Szabolcs fehér reverendájában,-majd az új apátválasztsra összejött 150 rendtárs szemkápráztató közössége,-a nagy többséggel megszavazott új apát, Endrédy Vendel robusztus alakja,-Szüleim meghatódottsága reverendás fiúk első láttán,- a regula napirendje, az officium, a gregorián és a liturgia csodája,-az első római út,- úszás a tengerben,-a filozófia és a teológia latin nyelve,-a klerikusok cserkésztábora, Koszter atya- cserkésztiszti egyhetes tábora,-a háború réme (1941-től),- első repülő utam Velencébe. a peruggiai szabadegyetem,-Mussolini bukása,menekülés haza express vonaton a ránk zúdított géppuska tűzben a Karsztokon,- Pázmány egyetemen töltött éveim a budapesti Bernardinumban,- bomba támadások rémisztő sokkja a bunkerekben,- Horthy kormányzó sikertelen akciója, majd a német megszállás aljassága,- a sárga csillagosok látványa,-az előre hozott ünnepélyes fogadalom és az 1944.május 17-i szentelés, Mindszenty József karizmatkus személye,-meglepő feladatok: apátúr futárjaként lóháton megyek Bakonybélbe az orosz ágyúk távoli zajának rémülete közben,- vagány élet állandó életveszélyben a megszálló szovjet katonák fosztogagatása közepette a Magyarpolányi ciszterci plébánián, megjelenik 1945.aug.19-: a Szent Jobb hazaérkezésének közvetlen szereplője és tanúja vagyok,-apátúr egy évre Rómába küld a budapesti egyetem ösztöndíjasaként,- a Vatikáni Könyvtárban készülés a diplomára, új dokumentumok felfedezése, tudósi hivatásom gyökerei,-a római Magyar Akadémián szerzett tapasztalatok Mindszenty József bíborossá avatásán,-a hercegprimás kisegítő titkáraként kapott megbizatások,- újra Zircen 1946 augusztusában,-Vendel apátúr új megbizatásai,- egyetemi ösztöndíjasként a gyulafehérvári könyvtárban végzendő kutatást álcázva a bíboros futárjaként levelet viszek Márton Áron püspöknek, akinek vendége voltam.,még nincs tanári oklevelem, de van doktorátusom:-olasz-magyarművészettörténelem doktorátus summa cum laude fokozattal. Kinevezés a budai Szent Imre gimnáziumunkba: vágyaim teljesültek: nyolcvan 11 éves kisfiú osztályfőnöke lettem, az V/B máig élő „oszija,…mindenük voltam:János Vitézt végig játszottuk, „lovagoltunk”, öreg gramofonon hallgattuk a felejthetelen Kukorica Jánost, meg Iluskát,kirándultunk, Visegrádon a szabad ég alatt aludtunk .
ÉS AZTÁN egy tollvonással vége mindennek egy egész életen át: a Sátán bevonult hazánk földjére, hogy amit Trianon még meghagyott, összezúzza a keresztény magyarság fellegvárait , az egyházi iskolákat…….De azután elém állt a 30 éves ciszterci káplán, aki 30 évesen főpásztorától a „Műegyetem lelkésze” dispoziciót kapta, apátjától pedig a Szent Imre város katolikus ifjúságának pasztorációját, ezt nem írásban, de négyszemközti beszédben tudatta velem, és 1956-ban kérésem ellenére nem vonta vissza, sőt életfeladatként bizta rám.(erről sem a Rendem, sem az Avo soha nem tudott meg semmit)… És ekkor egy ökölcsapás érte arcomat, agyamat, szívemet: Zircre, az én Zircembe bevonult a sátán. Ekkor vette kezdetét a magyar egyház keresztrefeszítése……Apátunkat véresre verték…és Zircet szíven szúrták, és elvérzett. Az a Zirc már soha többé nem jöhet vissza. A Werner Adolfok, a Dombi Márkok, a Kiss Albinok, Horváth Konstantinok, Czilek Balázsok, Özséb atyák, Halász Piuszok, Naszályi Emilék…és a többiek Zirce….Soha ennyien nem voltunk, mint 1950-ben: 220 ciszterci szerzetes, közöttük 180 felszentelt paptanár, 40 klerikus. A török megszállás után újra elindult szerzetesi élet soha nem volt ennyire elmélyült Zircen, ahol az ősi rendi gregorián teljes repertoirját énekeltük a konventmisén és az opus Dei officiumán. Az 1938-ban elfogadott vita communis reformja óta Zirc újből monachusok közössége lett. Az én évfolyamommal kezdődött ez a szigorú szabályok önként elfogadására épült szerzetesi élet, az engedelmesség, a tisztaság és a teljes szegénység aszketikája és misztikája jegyében. Egy új életforma kezdete volt az az évtized (1938- 1950), mely megkísérelte szintézisre emelni a Zircen élő szerzetesek és a gimnáziumokban működő atyák paptanári életét. Az atyák száműzetésben élték le életüket, sorra meghalt mindenki, és ma 2014-ben Hervay Levente az utolsó, aki mindazt tudja és tanúsítja, amit írok……A Zirci monostor, a magyar egyház egyik ütőere elvérzett. Zirc latin neve Nova Clara vallis, vagyis Szent Bernát Clara vallisából sarjadt új hajtás. A Gondviselés gondoskodik a mostani idők új hajtásáról. A keret megvan, de az élet csak szemmel alig látható csíra formájában létezik a Mater Ecclesia méhében. Az én rubim misém requiem és Veni Sancte együtt.
+ 2 A zirci szentmise János barátom autóval vitt Székesfehérvárról. Nyolc óra után már Zircen voltunk. Megható volt, ahogy Sixtus főapát és Lőrinc atya vártak. A jubileumi mise tízkor kezdődött. A sekrestyében ráismertem mindenre, amit hatvan éve nem láttam. Közben a székesegyház megtelt a zirci hívekkel és az Amerikából, Budapestről, Székesfehérvárról vonattal, autóval érkező barátaimmal. A kóruson Lantos István orgonaművész és Rónaszéki Tamás hegedűművész várták a mise kezdetét jelző csengőt. Kérésemre Bach fúgájának megrázó akkordjai mellett indultam az asszisztenciával a főoltár elé. Most minden erőmet
összeszedve és a főasszisztens, János barátom karjába kapaszkodva letérdeltem én is (t.i. már évek óta nem hajlik a térdem). Mindenképpen le akartam térdelni, így is átélve mindazt, ami a főoltár előtt hetven éve történt velem. A Lélek ereje mindenre képes. Arra is, hogy eltüntesse a különben árkot ásó és mindent elködösítő időt. Bár a körülmények felismerhetetlenségig megváltoztak, és az a robusztus apát, akinek segítségével hetven évvel ezelőtt a primíciámat szüleim és testvéreim boldog társaságában bemutattam, már e templom kriptájában nyugszik, maga a hely, a hatalmas székesegyház és az ősi oszlopokra épülő falak, a szentély, a több száz éves kisorgona és minden, ugyanúgy fogadott, mint első misémen 25 éves koromban. Fizikumom most 95 éves, de lelkem, meghatódottságom, hogy pap lehetek, ugyanaz, mint akkor. Az asszisztenciával előre megbeszéltük, hogy a szentmisét ugyanúgy kezdem a Veni Creator intonálásával, mint a hetven évvel ezelőttit. Mindezt az egybebegyűlt híveknek is elmondtam Igy tehát az apát köszöntő szavai után teljes hangerővel énekeltem a Veni Creator Spiritus himnusz első sorát,-erre az orgona és a hívek a Jőjj Szent Lélek Úristen énekkel válaszoltak. És jó volt ez így! Hiszen tudtam, hogy rajtam abban az órában ezeréves történelmünk és a magam sorsa akkora terhet zúdít rám, hogy ezt csak a Szentlélek Úristen különleges kegyelme, virtusa tudja bennem ellensúlyozni. enélkül összeroppantam volna. Az első negyedórában így sem voltam teljesen magamnál. Kérésemre a szentbeszédet nem az evangélium után mondtam el, hanem a szentmise végén. T.i tapasztalatból tudom, hogy a prédikáció befejeztével teljes kimerültség vesz erőt rajtam, rosszullét fog el, hangom sincs. Most pedig a szentmise áldozat bemutatásán van a hangsúly, erre kell összpontosítanom minden képességemet, fizikai szellemi, kegyelmi erőtartalékomat. És ha még marad valami energia a szentbeszédre, az maradjon a végére-(különben is jó tudni, hogy az ősegyházban „kenyértöréskor”, vagyis szentmise közben nem volt prédikáció). 3.Zirci prédikáció. Aki rubinmisémen elmondott prédikációt kívánja meghallgatni, a honlapon megtalálja. Itt most a főgondotokra térek ki. A most templomba járó zirci hívek nem ismernek engem. Ezért néhány szóval elmondom, hogy bár a rubinmisén a hetven éves papi szolgálatért mondunk Te Deumot, de én ebben a templomban hetvenöt évvel ezelőtt már noviciusként fehér kukullában szolgáltam az Urat. Mert az én történetem itt kezdődik . 1938-ban tizenketted magammal itt a főoltár előtt Adolf apátúr előtt állva megrendülve ezt mondtam: „Kérem az Isten és a Rend irgalmát”. Igen, az Isten irgalmából vagyok most is itt. Mert maga a hívatás is az ő irgalmától származik. „Nem ti hívtatok engem, hanem én hívtalak titeket”. Az hogy pap lehettem, Isten irgalma. Az pedig különösen, hogy ott mutathatom be rubinmisémet, ahol bemutattam első áldozatomat 1944.májusában. Isten irgalmától függ minden. Te vagy Uram, az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég.. A bölcső és a koporsó……
És Isten irgalmának köszönhetem, hogy mind a mai napig igyekszem teljesíteni azt, amivel megbízott az Úr. Minden papnak, nekem is azt adta feladatul, hogy hirdessem az Örömhírt, az Evangéliumot,-gyógyítsam a betegeket, lelki sérülteket,- és űzzem ki a sátánt. És mivel ezt tettem, a vörös diktatúra pribékjei földönfutóvá tettek. Bár ketté akarták törni a gerincemet, és a Márianosztra-i börtön cellájába úgy dobtak be, hogy „itt fogsz megdögleni”, mégis Isten irgalmából „megfogyva bár, de törve nem” itt állok előttetek….Misericordia Dei et Ordinis. A legnagyobb kegyelem abban van, hogy ma is hirdetem: az élet gyönyörű, hogy magyar kereszténynek lenni küldetés, mert az Evangélium talaján áll, az pedig örömhír. Itt tanultam meg, Zircen azt a jelszót, hogy lángolj és világíts, és ezt teszem egy életen át. Bizonyára nem véletlen, hogy ebben a templomban tanultam meg azt az imát, ami a börtönben a legnagyobb erőt adta. Minden este két gyertya fénye mellett 50 férfi imádkozta a Tu Domine universorum szavait. :”Mindenség Ura, Neked semmire sincs szükséged, mégis azt akartad, hogy mi váljunk templomoddá. Őrizd meg tisztán ezt a hajlékot mindörökre.” A székesegyház misztikus csendjét betöltötte a szerzetesek esti imája. Éveken keresztül nem láthattam templomot, nemhogy misézhettem volna. Ennek a zirci imának legmélyebb titka feddte fel előttem, hogy elvehették tőlem az oltárt, nem hallhattam a harangszót, nem volt templomom, és mégis mindez megvolt a szívem mélyén, mert hisz én magam vagyok a templom, az oltár, a harangszó, az orgona, és rab lelkem a tabernákulum.”Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok?” Ez az igazi, egyetlen örömhír: amikor mindentől megfosztanak, akkor vagyok a leggazdagabb. Hogy ez mennyire igaz, ime a 70 év emlékeiből előhozok egy felejthetetlen törtnetet, melyből megérthetitek, hogy a börtön hogyan válhat templommá, katakombává. A Tököli hirhedt internáló táborban a piszkos,összevissza firkált falra egy nagyon kis keresztet rajzoltam a körmömmel. Nem tudtam, hogy cellatársam rám épített besugó volt. Azonnal jelentette, hogy keresztet rajzoltam. Rá következő napon nyílik a vasajtó, kicibál a tábor leggonoszabb és mindig részeg főhadnagya. Rám ordít: Tudsz rajzolni? Azt válaszoltam, hogy nem. Erre két éktelen pofot adott, akkorát, hogy kettétört arcomon a szemüveg és kiesett az ablakon. Majd bevágott a zárkába. Rá egy órára kivezetett a folyosóra a tábor parancsnoka, a hírhedt egykori spanyol terrorista,a zsidó Béres ezredes, aki kihirdette az ítéletet: negyven nap szigorított fogda…. A lényegre térek rá. Az őrök között nem volt mindenki szadista pribék. Volt egy őrmester, aki sose botozott, nem üvöltött: ember volt a pokolban. Éjjel rámnyitotta a vasajtót és kivezetett az őrszobába. A rabnak mindig a fal felé kell állnia, hátratett kézzel. Ez az őr le akart ültetni, és közben mondta, hogy a felesége küldött nekem süteményt. Érthető volt a viselkedésem:. sehogysem akartam leülni vele szemben a székre. Már vette is a kosarat: szép fehér szalvétába becsomagolt bukta volt benne. Azt hittem, provokálni akar, és nem mertem belemenni a játékba- Erre belenyúlt rendőr zubbonyának belső zsebébe, elővett
pénztárcájából egy fényképet, és kezembe tette: Nézze meg! Ámulva és megrendülve láttam kislányának első áldozói fényképét. „Most már elhiszi, hogy feleségem küldi a süteményt”? Átvettem, megköszöntem, és visszamentem a zárkámba. Sírva-zokogva mondogattam magamban: ime a jutalom a kis keresztért….ÚPgy éreztem magam, mintha az ősegyház katakombájában lennék, ahol a császári őrség egyik megkeresztelt tagja is jelen volt az éjszakai titkos szentmisén. Én attól a naptól kezdve nevezem Jézust a gazdámnak, aki mindig velem van, és a pokolból is mennyországot tud varázsolni hűséges apostola számára.. A földalatti egyház korából való ez a mogyorófa ágból készített kereszt. Ez volt 1955-ben a Csaba-forrás melletti szakadékban bemutatott titkos tábori misém szikla oltárán a kereszt. Ezzel áldalak most meg benneteket és ezzel adom rubinmisés jubileumi áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében Amen
PESTI FERENCESEKNÉL BEMUTATOTT RUBINMISÉM JÚNIUS 7. ESTE FÉLHÉT Kis tájékoztatót adok, hogy miért épp a pesti ferences atyák templomát választottam a budapesti jubileumi misémre. Egyetlen templomhoz sem kötött annyi lelki élmény, mint ehhez. Egyrészt a legnehezebb években ide jártam gyónni Péter atyához,- másrészt közel tíz éven át abban a kegyelemben részesültem, hogy a templom kisegítő gyóntatója voltam. Közismert, hogy Budapesten ez az egyedüli templom, ahol a déli órákat leszámítva, egész nap gyóntatók várják a híveket. Sokan vannak, akik vidékről is azért keresik fel a ferenceseket, mert tudják, hogy a gyóntató kápolnában mindig találnak papot. Sok fiatalnak, ídősnek lettem lelkivezetője- 1986-1995 -esztendőkben. Amikor a ferencesek újból visszatérhettek rendházukba, s átvették templomuk vezetését, megbíztak a péntek és szombat esti misék bemutatásával. Ekkor mindig prédikáltam. A különben is a nagyon látogatott templom ekkor megtelt. Három-négy mobil készülék is rögzítette beszédeimet. Tehát mély kapcsolat alakult ki, különösen az utolsó években, amikor a hittanteremben havonta Prohászka szemináriumot tartottam. Ő rájuk gondoltam, amikor Budapesten is szerettem volna jubileumi misét bemutatni. Bár húsz év hosszú idő, mégis sokan jöttek. egykori gyónóim, diákjaim, cserkészeim.
Prédikáció: Mivel húsz éve elköltöztem Budapestről, a ferences atyák templomába járó hívek nem ismernek. Ezért bemutatkozom,-méghozzá úgy, ahogy Ferenc pápa egy interjú alkalmából. A riportot készítő jezsuita feltette a kérdést: „Ki Ön”? A pápa nem számított erre, és ezért őszintén azonnal válaszolt,-azt mondta, ami szíve mélyén volt:”Én egy bűnös ember vagyok, akit az Úr irgalomból kiválasztott, megszólított, és én követtem”. Ez történt velem is 75 évvel ezelőtt gimnazista koromban:”Jer, és kövess engem”. És most itt állok megrendülve előttetek pappá szentelésem hetvenedik jubileumán. Némaságomat egy valami oldja fel, a hála, mely kezet csókol drága szüleimnek, akiknek köszönhetem, hogy negyedik gyermekként világra jöhettem. Hála, hogy Édesanyám megtanított a kereszt szeretetére,-tőle tanultam, hogy aki nálam jár, keresztet kap a homlokára.Édesapámnak hálásan köszönöm ezt a gyűrűt, amelyet hadnaggyá avatásakor húzott az ujjára.”Eiserne Brigade” van belevésve: vas brigád. Szívműtétem óta hordom, hogy vitéz apám szívóssága, ereje és bátorsága kísérje minden léptemet. Hála nevelőimnek, tanáraimnak a ciszterci rendnek, hogy példát adtak, megmutatták, hogy mit jelent keresztény magyarnak lenni---És mit csináltam hetven éven át? Igyekeztem az Istent lehozni az emberek közé, hogy szebb és jobb legyen a föld. Az Istennek öt alaptulajdonsága van, mindegyik azonos önmagával: Ő az élet teljessége, az abszolút igazság, szentség, jóság, szépség. Azért
mondjuk az embert Isten képére, hasonlatosságára teremtett lénynek, mert ezen tulajdonságoknak lényege, csírái bennünk is megvannak. Mindannyiunknak, különösen nekünk papoknak az a szent hívatásunk, hogy ezeket az isteni tulajdonságokat, örök értékeket segítsük felszínre hozni a ránk bízottak karakteréből. Amikor Jézus azt mondja az apostoloknak: menjetek, és hirdessétek az örömhírt, az evangéliumot, akkor azzal kijelölte az én hívatásomat is. Magyar paptanárnak lenni azt jelenti, hogy küldjenek bárhová: iskolába, egyetembe, katedrára vagy szószékre, szabadlábon vagy börtönben, mindenütt hirdessem az élet kultúráját, ahogy a keresztény eszméket nevezte II.János Pál pápa. Hetven éven át hirdettem, hogy legnagyobb kincs, amit a Teremtőtől kaptunk, maga az élet, mely gyönyörű és szép, mert isten-arcú teremtmények vagyunk, és részesei lehetünk az isteni életnek. Hirdettem, hogy Jézus Krisztus mindent elmondott nekünk az Atyáról. Azt, hogy Ő az abszolút igazság, a legfőbb törvényhozó és törvény, akinek minden engedelmeskedik. Ezért hirdettem hetven éven át, hogy a törvény adta isteni rend elfogadása az a mérce, amit mindig szem előtt kell tartanunk. Ez dönti el, hogy „ki a betyár, ki a szent? Magyar honban ki a szent? Ha a mérték tönkrement, senki, semmi meg nem ment” (Mécs László). És hirdettem, hogy Jézus kérése szerint mindannyiunknak >szentté kell válnunk:”Hadd legyünk mink is tiszták, hősök szentek, hazánkat így mentsd meg”. Azt is hirettem, hogy a hét szentségen kívül az adott szó szentsége alapja a szent életnek Mindig mindenütt igyekeztem jót tenni, és meggyőzni mindenkit, hogy hitünk, vallásosságunk csak jócselekedetekkel válik hitelessé. Napokban kaptam egy levelet egy megtért férfitől. Ez volt benne:”Köszönöm a jóságát”…A szép szintén isteni tulajdonság, mely a dolgok, teremtmények fölséges harmóniájában tükröződik vissza. Az életünk akkor szép, ha a bűn nem rútítja el. És tettem mindezt nem iróasztal mellől, hanem, ahogy Dsida Jenő írja versében: „házról házra, városról városra, mint egy izzadt, fáradt fanatikus csavargó…aki félig sírva kiabálja minden ablak alatt:”szakadt lelket foltozni, foltozni! Tört szíveket drótozni, drótozni!” Hogy mi mindenre használt fel az Úr, és mi mindenre voltam képes, az a következő megtörtént esetből is látható: Helyszín Tököli internáló tábor 1958 Húsvét vasárnap reggel. Ezt a napot is un. sétával kezdtük: hátra tett kézzel, némán, tizes sorokban közel ezer férfi masírozott körbe-körbe. Amikor befejeződött a séta, maga elé állított az a főhadnagy, aki a kereszt miatt megvert. Gúnyosan rám ordított: „Imádkoztassa a tábort”. Bennem, de az őrökben is óriási volt a megdöbbenés. Bizonyára megint alkohol mámorban volt, mert nem mérte fel parancsának elképesztő következményeit. Én viszont nem sokat töprengtem, hanem elitélt sorstársaim felé fordultam, jobb karomat felemeltem és elüvöltöttem magam: Tábor! Imához!!, és hangosan elkezdtem mondani a Miatyánkot A rabok felmérték a helyzetet, és velem együtt imádkoztak… Mindenkiben meghűlt a vér,
mert nem tudtuk, hogy mi fog ebből következni. Én meg voltam győződve, hogy a legsúlyosabb megtorlásban lesz részem, és úgy forgatják majd ki, hogy én lázitottam fel a tábort. Még sem így történt,- nem volt retorzió. De bajtársaim az épületben vállukra vettek… Felejthetetlen húsvét volt ez. Magamban Allelúját énekeltem. Amen A szentmise után a hittanteremben fogadtam azokat, akik külön beszélni akartak velem, vagy dedikálásomat kérték könyveimbe. Megható találkozásokra került sor. Voltak olyanok is, akiknek 1948-ban voltam osztályfőnökük, vagy 1998-ban cserkész parancsnokuk. A legváratlanabb a Professzorok Batthyányi Köre részéről ért. Részt vett jubileumi misémen ugyanis egyik professzor társam is, aki elmondta, hogyan vett részt az általam vezetett földalatti egyház munkájában az ötvenes években, amikor kitelepített családoknak segítettünk, máskor világnézeti előadásokra hívtam meg őket. Ez a kollega levélben hívta fel a Kör tagjainak figyelmét a jubileumra. Kedves Professzortársak, szép és felemelő volt tagtársunk szombati rubinmiséje a Ferencesek templomában. Egy sokat szenvedett, némelykor gyarló hős, megrokkant egészséggel, mélységes alázattal, de tökéletesen ép szellemmel, sziklaszilárd és lángoló hittel mutatta be a krisztusi áldozatot Gazdája és hívei előtt. A benne lobogó lángot soha nem állította takarékra. A belső erőt adó láng azonban hosszú ideig veszélyessé vált: a véget érni nem akaró sötétségben megmutatta az ellenségnek, hova kell lőni. És a golyók jöttek, jöttek - bátortalanul jegyzem meg - nem ritkán „baráti” oldalról is. De hite, lelke és szelleme ép és erős maradt. Mély hála illeti a Szent Ferenc Rend vezetőit is azért, hogy teret biztosítottak e láng ébrentartásához és széles körbeni láttatásához. Szabolcs Atya, további tömérdek erőt és elszántságot. Sajgó Mihály
A SZÉKESFEHÉRVÁRI CISZTERCIEKNÉL BEMUTATOTT RUBINMISÉM SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA JÚNIUS 15. 9 ÓRA Mivel 1997 óta Székesfehérváron lakom, és minden vasárnap prédikációval egybekötött szentmisét mutatok be, életem utolsó két évtizede ehhez a városhoz, illetve híveihez köt. Sőt azt mondhatom, hogy ilyen közösséget máshol nem tudtam létrehozni. Éppen ezért nagyon fontos volt számomra, hogy itt, Fehérváron ünnepélyes keretek között adjak hálát pappászentelésem hetvenedik évfordulóján. Mivel a városban ciszterci plébánia és gimnázium is van, érthető, hogy Brückner Ákos Előd plébánossal és a gimnázium igazgatójával már hónapokkal előbb részletesen megtárgyaltuk a rubinmise megünneplését. A ciszterci plébános atya gimnazistaként hallgatta szentbeszédeimet a szétszóratásunk előtt, és mint budai plébános helyet adott volt osztályom ( V/B) öregdiákjainak összejöveteleihez. Tehát közelről ismert engem és szívén viselte, hogy most is nagyon szép legyen ez a rubinmise. Az igazgató felajánlotta, hogy mise után a zenés matiné-műsor és az agapé az iskola dísztermében legyen. Közösségünk agilis asszonyát dr.A-né Anikót kértem fel, hogy a mise utáni műsornak ő legyen a háziasszonya. Készültem, és velem együtt a hívek is nagyon készültek erre a nagy eseményre. Szakítva az eddigi csendes készüléssel, a hetvenedik jubileumra kinyomtattam harminc meghívót, mondván, hogy ez az utolsó ilyen rendkívüli megtiszteltetés, hát legyen meghívó is. Postán küldtem a székesfehérvári megyéspüspöknek is. Ezer szentképet is nyomattam: 19442014!. Elérkezett a várva várt reggel. A kóruson a pesti jezsuiták Jézus Szíve énekkara várta a csengő szót, hogy két barátom, Rónaszéki Tamás karnagy és Lantos István orgonaművész kíséretével elénekeljék bevonulásra Handel Allelujáját. Én kértem ezt fönséges ísteni nyítányként, amely némikép visszaadta azt, amit nekem egész papságom és különösen ezek az „arany”, „gyémánt”, „vas”-misék jelentenek. Szinte megsemmisülve mentem a hívek sorfala közt az oltárhoz. A bevonulási menet élén fehér ruhában a 11 éves Péter vitte magasra emelve a Csaba-forrásnál 1953-ban mondott tábori misém félméteres mogyorófa keresztjét…. Az oltárnál állva hallgattam meg Csuti Árpád 70 éves barátom köszöntőjét, aki a hívek nevében mondta el megható szavait. Ezután felesége, Erzsébet állt a pulpitusra, és felolvasta Magyarország Miniszterelnökének levelét, amelyről előtte nem tudtam. Bár ő minden jubileumi misémre gratulált, de ilyen díszkötésbe tett levéllel eddig nem tüntetett
ki. Hogy ez valóban nem várt és számomra, szolgálatomra igen megtisztelő figyelem volt, mutatta az is, hogy zúgó tapsvihar tört ki a templomban. A szentmisét és a prédikáció teljes szövegét rögzítettem és hallható a hanganyagban. Itt most a legfőbb gondolatokat írom le. A magyar pap szónak latin megfelelője s a c e r d o s. Ez két latin szóból van összetéve, a sacer és a dos szavakból. Szó szerint szent ajándékot jelent. Most ne értsük félre, amit ebből ki akarok hámozni,- mert furcsa lenne arról beszélnem, hogy én személy szerint miért és mekkora ajándék vagyok,- hanem arról szeretnék beszélni, hogy az Isten mekkora ajándékot ad az ő nyájának azzal, hogy meghívja és különleges megbízatással küldi közétek az ő papját Mi mindenre képesít az ordo, a pappá szentelés? Papnak lenni annyit jelent, mint közvetíteni ember és Isten között, összekötni a földet az éggel.A pap adja neked Krisztust, méghozzá úgy, hogy saját hitének kisugárzása által megmutatja neked, milyen is ő valójában. Ez a legnagyobb ajándék, amit egy pap adhat Isten népének. Ő az én életem egyetlen fix pontja: benne, vele, érte élek, és Őt mutatom meg, őt adom most is nektek. Ez a krisztocentrikus élet tesz erőssé, boldoggá. Krisztustól elválaszthatatlan a kereszt. Oly annyira, hogy ahol a kereszt, ott van Krisztus. És miközben válladra rakja a keresztet, mondja: E jelben győzni fogsz.Ez tesz képessé, hogy mi győzzük le a gonoszt, és ne az győzzön le minket. Ő ad erőt aj feladatok, kihívások megoldására. A kereszt jele a T. Jelszavam a három TTT,- annyit jelent, hogy Több is Telik Tőlem. Krisztus keresztje mutatja az irányt. Ó, Uram, „adj jó irányt útjaimnak” (118.zsoltár) A nagy zűrzavarban, amikor minden gubanccá válik, letérdelek veletek együtt a kereszt tövébe, és látni fogjuk, hogy ne „arra”, hanem „erre”. Jézus a kereszten a mi iránytűnk.Jézus a mérték. Ő dönti el, hogy ki és mi vagyok. ki az igazi szent és ki a gonosz? „Ki a betyár? Ki a szent? Magyar honban ki a szent? Ha a mérték tönkre ment, senki, semmi meg nem ment.” Amikor üldözik Krisztust, és amikor elvérzik az egyház, akkor a pap a föld alatt a gyökér. „Én vagyok a szölö tő, a gyökér, ti vagytok a szölővesszők”. Amikor kikergettek a templomunkból és eltiltottak még a szentségek kiszolgáltatásától is, akkor jött létre a földalatti egyház. Ennek egyik ereklyéjét hoztam el most rubinmisémre. 1952-ben Leányfalú felett a hegyekben, Viktor kunyhó melletti szakadékban, Csabaforrásnál titkon mutattam be tábori misémet 20 fiúnak. A hatalmas szikla volt az oltár, a fa-kehely köré mindenki hozott egy szál virágot. Kész volt minden, csak egy kereszt hiányzott. Szilveszter barátom, a csapatparancsnok helyettes a mellettünk lévő mogyorófa ágából készítette ezt a keresztet. Azóta is velem van. Ezt hozta most a mise bevonuláskor az élen haladva Peti. ŐEzzel adom rubinmisés áldásomat rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében Amen
A szentmise végén Ákos atya, a ciszterci plébánia vezetője köszöntött fel és ajándék csomagját cserkészek adták át. Ő Budán volt plébános, gyémánt- és vasmisémet nála mutattam be..A csomagban találtam levelét. Ákos atya tudta, hogy 1983-ban Polikárp generális nem fogadott vissza a rendbe. Ezért külön is meghatott levelének az a mondata, hogy rendünk áldozatának tart engem. Igen, ez a legmegfelelőbb és igaz megállapítás….Mert ugye minden éremnek két oldala van. Az én sorsomnak is…. Zenés matiné és agapé. A szentmise végén, az áldás után be kellett mennem a sekrestyébe, mert egyre rosszabbul éreztem magam. Gyógyszerek, szendvics, több pohár tea segítségével újból felerősödtem, és összeszedve magam átvittek a ciszterci gimnázium dísztermébe, ahol már vártak ötvenen -barátok, ismerősök. Dr Abkarovics G.né, Anikó volt a háziasszonya a matiné megrendezésének, Rónaszéki Tamás pedig a műsorról gondoskodott és konferált. Meglepetés volt számomra minden és végtelenül jól esett az a szeretet, mellyel megajándékoztak. A színpadon Major István vonós együttese, lent a zongora körül a budapesti énekkar foglalt helyet. Erről is készült felvétel, és így a másfélórás műsort a hanganyagban megtalálja a kedves érdeklődő. A matinét Andrásfalvy Bertalan professzor nyitotta meg, aki az un laudaciót mondta. Igy nevezik azt a köszöntőt, amit valaki vállal, hogy röviden összefoglalja az ünnepeltről mondandó dicséretet. Azért esett rá a választás, mert Berci barátom 1947- óta ismer engem. Még az Ibrahim utcai rendházban laktunk, amikor tizenhatévesen felkeresett, és felkért, hogy máskor is elbeszélgessen velem. Aztán a Kaszap István rajban találkoztunk, ls mint parancsnoka azonnal észrevettem, hogy a többiek közül ő a legigazibb cserkész, igaz keresztény patrióta, akinek fontosabb a hagyomány, mint a modern új dolgok hajszolása.életre szóló barátság alakult ki köztünk, és tart a mai napig. Megható beszédet mondott, amiből most egy szót emelek ki: prófétának nevezett. Ezt ugyan még soha senki rólam nem mondta, de ismerem forradalmár alkatát , és tőle elfogadom,mert tudom miért mondta. Rendületlenül vallom, ha kell a szélvihar, az orkán ellenében is azokat a keresztény magyar eszméket, elveket, melyekről tudom, hogy elfojtani nem lehet, mert előbb-utóbb úgyis feltörnek népünk szívéből, becsületéből. Ez prófétai üzenet. Berci ezt vette észre bennem, és ezt becsüli nagyra. Egész életében ezt tette ő is. Rokon lelkek vagyunk. Ezért .nem éreztem túl dimenzionáltnak a kifejezést. Tamás, a hűséges barát, konferálta egyik műsorszámot a másik után.Hegedült, Lantos László zongorázott, kisért,- a vonós zenekar remekelt. Elhangzott az elmaradhatatlan „.Hazám, hazám, te mindenem” ária. Utána pedig finom falatokkal várta Anikó a vendégeket.-én pedig dedikáltam….Utána csak arra emlékszem, hogy gyorsan hazavittek, és lepihentem. Hálát adtam az Úrnak, hogy végig bírtam mindent. Deo gratias!!!!
A SIKLÓSI RUBINMISÉM AUGUSZTUS 2 SZOMBAT 18.óra 1938 óta életem erősen Siklóshoz kötödik. A vérzivataros évtizedekben Siklós volt családunk egyetlen fix pontja. Nővérem, Edit férje, Bakó Géza ennek a baranyai nagyközségnek volt körzeti orvosa. Szép nagy házuk, nagy gyümölcsösük, szőlőjük volt, és igen nagy szívük. Befogadták a mindenüket elvesztett szüleinket,-az itteni gimnáziumba helyeztette át magát Magda nővérem, és a börtön után itt próbáltam magamhoz térni heteken át. Tudtuk, tapasztaltuk, hogy nagyon tiszteltek és szerettek minket az emberek, akik büszkék voltak, hogy egy hős öreg tábornok és felesége az ő községükben lakik. Ezért sok ismerősöm volt, különösen a siklósi és a máriagyűdi plébánián. Érthető, hogy jubileumi miséimet Siklóson is bemutattam,- így volt ez arany-gyémánt-vas miséimen,- és ezt terveztem most is. De a nagy távolság és a fizikai gyengeség kérdésessé tette a terv megvalósulását mindaddig, míg.Tóth János barátom kézbe nem vette a jubileumi misém ügyét. Megszervezte az utazást, a plébániai elhelyezésemet, a szentmise időpontját. Augusztus 2-án hajnalban indult értem, és minden elő volt készítve, hogy több órás pihenés után este megtarthassam az ünnepi szentmisét. A délutáni órákban visszaidéztem azokat az időket, amikor még ferences atyák laktak a rendházban, és velük együtt gyóntattam a harctérre induló katonák százait a templomkertben késő éjszakán. És sorra jöttek az emlékek: 1956 szeptemberében a szölöhegyen át szakállal, felismerhetetlen külsővel „álruhában” loptam be magam otthonunkba, hiszen féléve köröztek utánam. Az októberi forradalom utáni hetek…az internálás utáni aranylakodalom Édesapámék szobájában….Újabb letartóztatásom siklósi lakásunkban 1961 február éjszakáján…1963 márciusi amnesztia után újra otthon…Édesapám temetése decemberben…….A ciszterci fehér fekete márvány sírhely….. Mindenkit eltemettem,- én pedig most rubinmisét mutatok be a temetőtől pár száz méterre. Siklósi prédikáció Különös és megható volt a bevonulás a templom kapujától. Előttem cserkészek (egykori csapatunk fogadalmas fiataljai), fehér ruhába öltözött papok, mellettem karomat fogva János barátom cserkész ruhában. Csengő szóra fent a kóruson a siklósi hegedűs kvartett gyönyörű darabot játszott, közben zúgtak a harangok. A hívek, köztük sok ismerős, tanítvány, a pécsi klinikáról egy ápoló állva fogadták agg papjukat. Az oltárhoz érve a plébános köszöntő szavai után felolvasta a Szentatyától kapott külön áldást, a magyar bíboros érsek, majd Magarország miniszterelnökének levelét. Mindenütt, de itt Siklóson különösen szeretek meditálni az Isten végtelen irgalmáról.”Az Isten irgalmas mindenkihez, még én hozzám is”,- kezdtem a szentbeszédet. Nincs az országban még egy hely, ahol így le tudnám mérni, hogy mennyi bajból, szörnyűségből,
örvényből szabadított meg az Isten, mint itt Siklóson. Maga a hívatás, vagyis az, hogy immár 80 évvel ezelőtt kiszemelt magának, megszólított:”Jer, kövess engem”, már ez irgalom! És milyen élet-halálharcot vívtam egy életen át ezért a megrendítő hívításért És ti siklósiak ezt mind láttátok, és részvéttel voltatok irántam, és a legnagyobbat adtátok: befogadtatok, és ki ahogy tudott, segített. Az Úr Jézusnak egy szava jut eszembe: „Boldogok, akik nem botránkoznak meg bennem”.A mai evangélium épp azt mondja el, amit az Úr Jézus. nekem is mondott. A nép napokon át követte Jézust, akit több ezren hallgattak. Amikor lemenőben volt a nap, az apostolok szóltak Jézusnak, hogy a nép megéhezett, és nincs náluk ennivaló.-Ezért jó lenne, ha elküldené a tömeget, szerezzen be magának élelmet. Jézus rájuk nézett, és a legtermészetesebb hangon azt mondta: ne küldjétek el őket, hanem ti adjatok enni nekik. Mi papok, mindenütt a földön, magyar földön is, hallgatunk Jézusunkra, és tesszük, amit az apostolok lelkére is kötött: ne küldjétek el őket, ti adjatok enni nekik. Hihetetlenül elfáradt, elcsigázott a mi népünk. Lelke,belefáradt az évszázadok óta dúló külső-belső harcba, széthúzásba, háborúba, megszállásba, elhurcolásba, kitelepítésbe, bebörtönzésbe, akasztásba…..Bárhol voltam, bárhova sodort az élet, hirdettem az örömhírt, az evangéliumot, az élet kultúráját, nem a halálét, a gonoszságét, a hitet,népet, nemzetet gyilkoló kultúrát. És gyógyítottam a sebzett, vérző, halálosan beteg, szeretetre éhes és szomjas lelkeket. És üldöztem a sátánt, ahogy Jézus megparancsolta apostolainak. …És mindezt tettem évtizedeken át akkor is, amikor nem volt templomom, oltárom, szószékem. Apostolkodtam gyárban, három műszakban gép mellett a kőbányai mechanikai hordógyárban,- a budapesti Fő utca avós tisztjei előtt,- az internáló táborban az őreimmel, amikor egy kis keresztjel miatt pofozással széjjel verték fejemen a szemüvegemet, és a véreskezű, szadista Béres ezredes, táborparancsnok negyvennapi szigorított fogságra itélt. Mert apostolkodni nemcsak templomban, szószéken lehet, hanem bárhol, akár némán, puszta létünkkel. Ez történt 1959 nyarán abban a bizonyos szigorított negyvennapos pokolban. Volt egy törzsőrmester őrünk, aki más volt, mint a többi. Ő tudta, hogy ki és mi vagyok, és azt is, hogy a kereszt miatt vagyok a szigorítottban. Egyik éjjel kihívott az őrszobába, és le akart ültetni a székre, hogy beszélgessek vele. Tudván, hogy ez a letartóztatottak szigorúan tiltva van, nem ültem le, mert provokációnk gondoltam. Még akkor sem álltam kötélnek, amikor jószándékkal felém fordult és ezt mondta:”feleségem süteményt küldött magának”….. Amikor látta, hogy nem merek hinni a szavának, elővette zubbonya belső zsebéből a tárcáját, kivett belőle egy fényképet, és kezembe adta. Megrendülve néztem: első áldozó kislányának volt a képe. Akkor már hittem, mert a szeretet sebhelyébe tehettem az ujjaimat, mint az előbb még hitetlenkedő Tamás apostol Jézus oldalába….. Igen, Testvéreim, ahol a kereszt, ott mindig jelen van Krisztus. És én most ezzel a kereszttel adom rubinmisés áldásomat mindannyiotokra az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében Amen.
