A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye I. – Az Antall-kormány Kovács János vezető elemző
Kovács János
1
Az Antall-kormány A politikai rendszerváltoztatás utáni első magyar kormánynak számtalan olyan kihívással kellett szembenéznie, amelyekre nem voltak eleve adott, jól kiforrott receptek. Az államszocializmus egypárti rendszerét leváltó versengő többpártrendszer, a Kádár-éra utolsó időszakában némileg „felhígított”, de továbbra is működő bürokratikus koordinációt felváltó szabad piacgazdaság (az átdolgozott Alkotmány preambuluma szerint szociális piacgazdaság) kialakulása döntő lépések voltak az átmenet folyamatában, azonban számos kérdésre önmagukban nem adtak válaszokat. Ilyen kérdések voltak többek között a visszanyert állami szuverenitásból fakadó külpolitikai orientáció-választás kérdése, a nemzetpolitikai gondolkodás revitalizálásának problematikája, az állami szerepvállalás terjedelmének dilemmái, a múlttal való szembenézés, az elszámoltatás és kárpótlás körüli teendők, vagy néhány olyan szükséges közjogi átalakítás, amely hozzájárult az új, demokratikus politikai rendszer stabilitásához, konszolidációjához. A harmadik Magyar Köztársaság első kormányának fő politikai, értékrendbeli irányvonalát – részben a rendszerváltoztatók által választott kormányformából adódóan, részben a miniszterelnök személyes meggyőződéséből, kvalitásaiból fakadóan – döntő mértékben áthatotta a kormányfő, Antall József személyisége. Antallt ma általában konzervatívkereszténydemokrata politikusként tartják számon, noha szellemisége közelebb állt a nemzeti liberalizmus gondolatköréhez. „A nemzeti liberalizmus híveként úgy tekintette a parlamentáris demokráciát és a szabad piacgazdaságot, mint amelynek értékei hazánkban összekapcsolódtak a nemzeti függetlenséggel, köszönhetően a XIX. század nagy nemzeti liberális politikusainak.”1 Persze nem elvitathatók azok az érvek sem, melyek a néhai kormányfő vallásosságából, a tradíciók iránti tiszteletéből, vagy egyes politikai megnyilvánulásaiból következően egy keresztény-konzervatív politikus képét tárják elénk. Az Antall-kormány – melynek fő irányvonalára nagy hatással volt a miniszterelnök személyes meggyőződése – „ideológiai orientációját
tekintve
guvernamentalista
[…]
irányzatot
liberális
konzervatív,
képviselt,
amelynek
politikafelfogásában
politikai
gondolkodására
pragmatikus, a
magyar
alkotmányos és közjogi tradíciók voltak hatással [Körösényi,1998.]; az MDF politikai retorikájában a nyugat-európai konzervatív és kereszténydemokrata pártokhoz képest hangsúlyosabb volt a nemzeteszme, a keresztény és tradicionális értékek szerepe”2. A külpolitikában a kormány legfontosabb célkitűzése mindvégig az ország euro-atlanti integrációjának előmozdítása volt, ezt Antall József személyes feladatának, kötelességének érezte: „Ilyen az én euroatlantizmusom. Családi indíttatásomat, történeti tanulmányaimat, politikusi elhivatottságomat, személyes képességeimet és kapcsolataimat mind-mind annak szolgálatába állítom, és teszem, amíg erőm 1 2
Antall József Emlékezete. Politikai elemzések. III. évfolyam 6. szám (4. kiadás). 16-17. o. Antall József Emlékezete. Politikai elemzések. III. évfolyam 6. szám (4. kiadás). 70. o.
Kovács János
2
engedi, hogy Magyarország – rangjának és érdemeinek megfelelően – az Európai Unió és az Északatlanti Szövetség Szervezetének teljes jogú tagjává váljon.”3
1989. október 21-én Antall Józsefet elsöprő többséggel a Magyar Demokrata Fórum elnökévé választották, majd az országgyűlési választások eredményeként miniszterelnök lehetett. Ez hatalmas lehetőség volt, ugyanakkor borzasztó teher is: az országot újjá kellett szervezni a szocializmus romjain. A jogi-institucionális, politikai átalakulás – kedvező feltételek mellett – viszonylag hamar végbe mehet, a gazdasági átalakulás folyamata azonban hosszú és fájdalmas. A harmadik kulcsfontosságú tényező a politikai kultúra átalakulása („rendet tenni az emberek fejében és szívében”), s ez még napjainkban is tart, miképp a kádárizmus szelleme is kísért a társadalomban. Ráadásul a hatalmukat átmentő kommunisták mellett az SZDSZ és a Fidesz részéről is heves támadások érték a kormányt, s mindemellett az MDF-en belül is szakadások következtek be. Antallnak csakhamar be kellett látnia, hogy a szükségesnek tűnő, de népszerűtlen
intézkedések
következtében
kormányának
a
következő
választásokon
szükségképpen buknia kell („kamikáze kormány”). Ennek ellenére mindvégig következetes maradt, nem adta fel elveit a hatalom megtartása érdekében, a taxisblokád idején is határozottan elutasította az SZDSZ-szel való nagykoalíció gondolatát, és soha nem engedett egyetlen volt MSZMP-tagot sem kormánypozícióba. Erről így vélekedett (Antall György nyomán): „Ehhez abszolút következetesen ragaszkodott. Azt mondta: Magyarországon rendszerváltoztatás van. (Nem -váltás, -változás, ezt mindig kijavította: az ember legföljebb gatyát vált, rendszert: változtat!) Tehát rendszerváltoztatás van, ez egy új rendszer. Parlamentáris demokrácia. Az idegen fegyverek által ránk kényszerített, választások által soha nem legitimált régi hatalom megszűnt. Az új hitélethez hozzátartozik, hogy ilyenkor tiszta lapot kell nyitni. Nem szabad átvenni embereket az előző garnitúrából az új vezetés első vonalába. Ennek szimbolikus jelentősége van...”4
A kormány első 100 napja A rendszerváltoztatás utáni első, demokratikus választásokon megválasztott kormány 100 nap türelmi időt kért, hogy felmérje az ország fiskális lehetőségeit, egyúttal az új kormányzat mozgásterét. A kormány nemzetközi kapcsolatainak javítása érdekében több nagyköveti poszton is személycsere történt. A kormányzati ciklus alatt folytatódott az ország demokratikus intézményrendszerének továbbépítése és konszolidálása. Antall József büszke volt arra, hogy
3 4
Marinovich, 2003. 169. o. Debreczeni, 1998. 117. o.
Kovács János
3
egyetlen volt állampárti funkcionárius sem kapott helyet az új kormányban. Ennek ellenére a néhai miniszterelnök soha nem vetette fel lehetőségként, hogy „keresztes hadjáratot” indítson a volt állampárti káderek ellen, s megtisztítsa tőlük a teljes igazgatási rendszert, médiát, stb. Felfogása szerint ő demokrata volt, s egy demokrata csak demokratikus és tisztességes eszközökkel védheti a demokráciát. Ezt történelmi kataklizmák idején különösen fontosnak vélte. Talán – így, több mint két évtized távlatából – egy kissé naivitásnak tűnik a „ha leveszik kezünkről a bilincset, mi baráti jobbot nyújtunk” jelszava, hiszen utólag kiderült, hogy az előző rendszer haszonélvezői politikai hatalmukat a rendszerváltozás idején gazdasági hatalommá, tőkévé konvertálták, majd ennek segítségével a nagypolitika színpadán maradva visszatérhettek a kormányzati hatalomba, s velük együtt egy letűnt korszak minden terhes hagyatéka ismét felszínre került. Ez volt a békés, forradalom nélküli rendszerváltozás ára. Talán Antall József is számított erre, ugyanakkor demokrataként és felelős politikusként bízott a magyar nép józan ítélőképességében. A belügyminiszter beterjesztette a helyi önkormányzatokról és az önkormányzati testületek választásáról szóló törvényjavaslatot. A kormány tárgyalt a szovjet csapatok kivonásáról, valamint bejelentette, hogy tárgyalni kíván a Varsói Szerződésből való kilépésről (1990. június 7én a Varsói Szerződés tagállamai a kelet-európai kommunista rendszerek bukása óta először tartottak csúcsértekezletet, ahol a magyar álláspont az volt, hogy meg kell szüntetni a szervezetet. Antall József bejelentette: 1991 végéig Magyarország kilép a Varsói Szerződésből. A Varsói Szerződés minél gyorsabb feloszlatását (erre 1991. július 1-jén Prágában került sor) azért látták szükségesnek a kelet-európai politikai vezetők (köztük a kezdeményező, Antall József magyar miniszterelnök), mert féltek egy esetleges visszarendeződéstől, az orosz geopolitikai törekvések feléledésétől, ill. attól a legitimációs alaptól, melyet a Varsói Szerződés jelentett egy potenciális szovjet katonai beavatkozásra (noha ennek lehetősége ekkor már igencsak minimális volt). Ezen túlmenően szerepet játszhatott még a döntésben az elmúlt évtizedek keserű emléke, valamint a semlegességi politika előmozdítása, az euro-atlanti integráció távlati szándéka is. A kormány számára szintén nagy kihívást jelentett a Balkánon dúló délszláv háború, aminek biztonságpolitikai kockázatai, a délkelet-európai stabilitás kérdésében megkerülhetetlen következményei voltak, ráadásul a vajdasági magyarság érdekeit is szem előtt kellett tartani. Erős szimbolikus kérdésként merült fel a címer-vita, aminek eredményeképp végül 1990. július 3-án az Országgyűlés kétharmados többséggel a koronás címer mellett döntött. Az AntallTölgyessy paktum (1990. április 29.) megkötése a kétharmados többséget igénylő tárgykörök szűkítésével lehetővé tette az ország kormányozhatóságát. 1990. június 9-én ennek alapján módosításra került az Alkotmány is. Szintén a paktum részeként a harmadik Magyar Köztársaság első elnökévé Göncz Árpádot választották. Napirendre került a társadalmi igazságtétel kérdése
Kovács János
4
is: a Kárpótlási Hivatal felállítása mellett a Justitia-terv kidolgozása is megindult. Javasolták a kiemelt nyugdíjakkal és állami privilégiumokkal foglalkozó jogtalan előnyöket vizsgáló bizottság és a múlt rendszer vezetőire vonatkozó politikai felelősséget vizsgáló bizottság létrehozását.5 Voltak tehát figyelemreméltó kísérletek az állampárti diktatúra rendszerét működtető prominens szereplők felelősségre vonására (Justitia-terv, Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvényjavaslat), ám ezek az ellenzék, a média, a külföldi rosszallás, és legfőképp az Alkotmánybíróság (az AB akkori elnöke Sólyom László későbbi köztársasági elnök) döntése nyomán zátonyra futottak. A lusztráció kérdése ezután jó időre lekerült a napirendről. Egyébként e kérdésben az egymásnak feszülő álláspontokat kiválóan szemléltetik az 1991. november 16-i Kónya-Pető (az akkori két legnagyobb párt, az MDF és az SZDSZ frakcióvezetője csapott össze a Testnevelési Főiskolán) vitán elhangzottak, amit az MTV is közvetített. Az első 100 nap intézkedései közé tartozott még, hogy a kormány leállította a nagymarosi építkezést, előkészítette a privatizációt (az Állami Vagyonügynökséget kivonta a parlament ellenőrzése alól, és a miniszterelnök felügyelete alá rendelte, valamint előkészítették a privatizációt lehetővé tevő tulajdonreform téziseit).6 Az ország megrendült pénzügyi-gazdasági helyzete miatt a kormány még a nyáron (július 13-án) központi áremelésekről döntött.
A kormány előtt álló teendők Az országot a gazdasági átalakulás (a szocialista modellről a piacgazdaságra való áttérés) nehézségei mellett a szocialista éra súlyos gazdasági hagyatéka is terhelte: „a magyar államadósság mint Damoklesz kardja függött az ország fölött. Ezt minden szakember tudta, és természetesen Antall is tisztában volt vele. A mi esetünkben súlyosbító körülmény volt, hogy a Nemzeti Bank több évtizedes politikája következtében a hitelezőink nem államok, hanem szinte kizárólag nemzetközi bankok voltak. Azokat pedig nem lehet türelemre, megértésre, és még kevésbé hitelengedésre rávenni.”7 Antall a kormányprogram bemutatásakor a gazdasági fordulat előmozdítását a legnehezebb feladatok közé sorolta. A „nemzeti adósság” és az infláció mértékének nagysága mellett külön hangsúlyozta a fejletlen infrastruktúrából, a rejtett munkanélküliségből, az egészségügy és oktatásügy nyomasztó helyzetéből, a szocialista gazdaságfejlesztési modell örökségéből fakadó súlyos problémákat, melyeket „nagy ugrás
5
Mit műveltek a kormányok 100 nap alatt?: http://index.hu/belfold/2010/valasztas/szimbolikzus_intezkedesek_a_kormanyok_elso_100_napjan/ 6 Uo. 7 Tar, 2003. 116. o.
Kovács János
5
helyett” a „szakaszokra bontott átalakulással” kívánt orvosolni.8 A kormányfőnek és kormányának tehát szükségképpen több „fronton” kellett helytállnia: a változó és bizonytalan külpolitikai helyzet, a belső gazdasági nehézségek és politikai-társadalmi feszültségek színpadán, s mindezt betegen, legyengült szervezettel, de nem megtörten. Ez önmagában foglalta a társadalom részéről támasztott magas elvárásoknak való megfelelés lehetetlenségét, s előrevetítette a kormány – következő választások alkalmával bekövetkező – politikai bukásának lehetőségét. „Így ért tehát véget a taxisblokád. Ma pedig ugyanúgy, mint három évvel ezelőtt, pizsamában fekszem egy kórházi szobában. Halálos betegség akar leteríteni, ugyanúgy, mint három évvel korábban. Most is csak azt tudom mondani, mint akkor: nincsenek személyes karriercéljaim. Én szolgálok. Addig, ameddig a szolgálatom hasznos. Teszem ezt a legjobb tudásom szerint, ameddig tudom és a magyar nemzet igényli.”9
A gazdaságpolitikára ugyanakkor szintén erősen rányomta bélyegét a „liberalizáció, dereguláció, privatizáció” hármas „ajánlása”, melyet az új orientációs pontként kezelt Nyugat támasztott az országgal szemben. E többé-kevésbé szimpatikus jelszavak megvalósulási módja (a globalista kapitalizmus10
alappilléreinek
letétele,
a
privatizáció
körüli
óriási
visszásságok,
a
transzformációs válság elmélyülése, stb.), kivitelezése következtében mára pejoratív tartalommal telítődött ez a törekvés, mely akkor a piacgazdasági átmenet fontos előfeltételének, garanciális elemeinek tűnhettek. A transzformációs válságot nem tudta megfelelően kezelni az Antall vezette koalíció (részben az idő rövidsége miatt, részben pedig azért, mert nem voltak rá megfelelő eszközei), így a gazdasági válság a miniszterelnök halálának évében (1993) érte el mélypontját: „[…] a magyar gazdaság makrostruktúrája jelentős változásokon ment keresztül. A transzformációs válság miatt a hosszú távú növekedési trend erősen megtört, 1993-ban érte el a mélypontját.”11 Antall József halála után az addigi belügyminiszter, Boross Péter vállalta a kormányfői posztot, ám a miniszterelnök személyének változása nem hozott jelentősebb változást a kormány politikájában. Jól jelzi ezt az a körülmény is, hogy Boross nem módosított a kormány személyi összetételén, aminek következtében – bár közjogilag nem helytálló a kifejezés – az utókor egységesen Antall-Boross-kormánynak nevezi a harmadik Magyar Köztársaság első (és második) kormányát.
8
Szabad György: Antall József újraolvasott kormányprogramja. In: Jeszenszky-Kapronczay-Biernaczky(szerk.): A politikus Antall József – Az európai úton. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 2006. 186. o. 9 Marinovich, 2003. 113. o. 10 A globalista (angolszász) kapitalizmus main-stream áramlata viaskodott a szociális piacgazdaságot hirdető „rajnai kapitalizmusmodellel”. 11 ECOSTAT, Időszaki Közlemények. 4. kötet: http://www.ecostat.hu/archiv/kiadvanyok/idoszaki_kozlemenyek/idosz04.html
Kovács János
6
Antall érdeme még, hogy felismerte: a keresztény értékek az európai civilizáció fundamentumát adják, így megőrzésük létfontosságú nemcsak az ország, de egész Európa életképessége szempontjából. Természetesen nem arról van szó, hogy kétségbe vonta volna az egyház és az állam szétválasztásának elvét és gyakorlatát, hanem arról, hogy felismerte: az európai civilizáció a kereszténység talaján jött létre, s ha ezt a gyökeret megtagadjuk, elsorvasztjuk, úgy elhal kultúránk „törzse” is, annak minden virágával és gyümölcsével. Az ő felfogásában „egyszerűen arról van szó, hogy Európában az ateisták is keresztények. Európa kereszténysége kultúrát, etikát, szemléletet jelent.”12 Beszédeiben folyamatosan visszanyúlt a tradicionális értékekhez, nemzeti hagyományokhoz egy olyan időszakban, amikor a társadalom túlnyomó többsége – a szocializmus korszakának hazugságai következtében – szinte csak a rosszat látta a magyar történelem egyes periódusainak felidézésekor.
Felhasznált irodalom Kötetek: Debreczeni József: A miniszterelnök. Osiris Kiadó. Budapest, 1998. Jeszenszky Géza – Kapronczay Károly – Biernaczky szilárd (szerk.): A politikus Antall József – Az európai úton. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 2006. Marinovich Endre: 1315 nap – Antall József naplója. Éghajlat Könyvkiadó. Budapest, 2003. Tar Pál: In memoriam Antall József – Tanú és szereplő. Kairosz Kiadó. 2003.
Folyóiratok: Antall József Emlékezete. Politikai elemzések. III. évfolyam 6. szám (4. kiadás). Író Gergely Alapítvány. Budapest, 2003. december (4. utánnyomás: 2007. április). Internetes hivatkozások: ECOSTAT, Időszaki Közlemények. 4. kötet: http://www.ecostat.hu/archiv/kiadvanyok/idoszaki_kozlemenyek/idosz04.html Mit műveltek a kormányok 100 nap alatt?: http://index.hu/belfold/2010/valasztas/szimbolikzus_intezkedesek_a_kormanyok_elso_100_na pjan/
12
Antall József Emlékezete. Politikai elemzések. III. évfolyam 6. szám (4. kiadás). 17. o.
Kovács János
7
