A rádióiránymérés formaváltozásai hazánkban a rádiótechnika fejlődésének tükrében
Készítette: Fent Marianne Szak:
Edzői-tájfutás
Tagozat:
Levelező
Év:
1987
A rádióiránymérés formaváltozásai hazánkban, a rádiótechnika fejlődésének tükrében Régi újságokat lapozgatva lassan megjelenik előttem az első versenyzők képe. Ők még igazi amatőrök voltak. Kivétel nélkül mindenki saját készítésű vevőkészülékkel állt rajthoz. Nagy többség a Rádió Technikában, a sportág szakfolyóiratában - az első verseny előtt néhány hónappal - megjelent kapcsolási rajz alapján megépített készülékével jött el a versenyre, hogy itt kipróbálja, mint amatőr mire képes. A készülékek kivétel nélkül mind csövesek voltak, melyek a mechanikai állóképességet nagyon lerontották, s az áramellátást is többnyire csak akkumulátorról, vagy nagymennyiségű telepről tudták megoldani, melyet többnyire hátukra szerelve cipelek a verseny ideje alatt. Ajánlott ruházatuk: bakancs vagy csizma, sí- vagy lovaglónadrág, pulóver vagy melegítő felső és svájcisapka volt. A jelen rádióiránymérői már ugyancsak megmosolyogják a régi fényképen látható úttörőket. Hiszen az Ő készülékeiket már integrált áramkörökből építették fel, és nagyrészt olyan kicsi, hogy szinte elveszik a kezükben. Öltözetük sem hasonlít már a régiekéhez, hiszen a legjobbak terepszögesben hasítják az erdőt. Ruházatuk a tájékozódási futók által kikísérletezett könnyű, un. bozótruha, és elmaradhatatlan segédeszközük a térkép, tájoló. A két kép között közel 30 esztendő telt el, Nézzük tehát a megtett utat.
1958. szeptember 20-21-én új versenyág született. Ekkor rendeztek hazánkban először rókavadász versenyt. A versenyzőknek, számukra teljesen ismeretlen terepen, a rajthelytől egy 3 km-es kör sugarán elhelyezett adót kellett megkeresni. Ez az adó volt a "ravaszdi róka", melynek igazán a róka ravaszságával kellett rendelkeznie, hiszen rajta állt vagy bukott a verseny sikere. Mert ha nagyon jól álcázta magát, ha sikerült igen jól elbújnia úgy, hogy csak egész közelről lehessen szabad szemmel észrevenni, akkor megtalálása igazi élménnyé vált a vadász számára. Így a verseny végeredménye nem a szerencsén múlt, hanem azon, hogy az amatőrök közül melyiknek sikerült olyan készüléket építenie, mely a legjobban megfelelt e sportág által felállított speciális követelményeknek. Lényege
azon
alapszik,
hogy
egy
rádióállomás
helyének
iránya,
megfelelő
vevőkészülékkel meghatározható. Az adás időtartama alatt végzett mérés megadja azt a vonalat, melynek valamelyik pontján helyezkedik el az adóállomás. Ha a mérőhelytől távolabbra is végzünk mérést a vétel iránya a két mérés helyén különböző lesz. Az eltérés szöge és a mérések közötti távolság pontosan meghatározza az adó helyét. Ezt a módszert
tengeren, szárazföldön és levegőben egyaránt széleskörűen alkalmazzák. Az amatőrök rókavadászata is hasonló elven alapszik. Egy bizonyos körzeten belül elrejtett róka, adókészülékével időnként jelet ad. A keresésére indult vadászok vevőjük segítségével igyekeznek e rókát minél előbb megtalálni. Természetesen a keresgélés közben igen sok élményük akad, melyek színessé, érdekessé tették az egyébként is jó technikai felkészültséget kívánó versenyt. A rókavadász versenyek a versenyzőtől sokoldalúságot követelnek meg. A jó eredményhez a jó készüléken kívül bizonyos fokú fizikai erőnlét is szükséges, mivel a legkülönbözőbb terep és időjárási viszonyok között kerülhetnek e versenyek megrendezésre. A jó tájékozódó képesség, találékonyság sem utolsó követelmény. Technikailag sem könnyebb a feladat. A rókaversenyhez speciálisan irányérzékeny vevőket kell alkalmazni, hogy jó eredmény születhessen. Ugyanekkor számolni kell a terep okozta nehézségekkel, a készülék rázkódásával, és az időjárással. A viszonylag egyszerű konstrukció, a gyors kezelési lehetőség, a fokozottabb igénybevétel miatt a megbízhatóság növelése; a hordozhatóság arra készteti az amatőr konstruktőrt, hogy a méreteket minimálisra csökkentse. Az amatőrök érdeklődésüknek megfelelően két különböző kategóriában indulhattak, rövidhullámon vagy ultrarövidhullámon. E két kategória mind e mai napig fennmaradt. Igen különbözik egymástól az RH és URH versenyzés módja e hullámhosszok különböző terjedési tulajdonságai miatt. Míg RH-on a hullámhossz 80 méter, ez megközelítőleg a föld felszínén terjed, addig URH-on a hullámhossz 2 méter, melynek terjedési tulajdonságai a fényéhez hasonlóak. Természetesen a vevőkészülékek felépítésében is igen lényeges eltérések mutatkoznak. A kezdeti időszakban mindkét kategóriának megvoltak a specialistái, s természetesen egyegy amatőr, csak az általa kedvelt kategóriában indult el versenyen. Ma már ez nem így van, ma mindenki mindkét kategóriában versenyez. Ekkor még a kialakulatlan versenyformák voltak jellemzők, minden rádióklub kereste azt a formát, mely leginkább elnyeri az amatőrök tetszését. 1959-ben már rendeztek éjszakai rókavadász-versenyt, majd Debrecenben egy olyan versenyt, ahol az adó versenyzőnek volt álcázva, tehát mozgó adót kellett keresni. Majd volt Kecskeméten egy próbálkozás, motoros rókaverseny rendezésével, ahol nagy távolságra helyezték el az adót kb. 50 km-re, amit motorral lehetett megkeresni. Ez a versenyforma állította talán legspeciálisabb követelmények elé az amatőröket. Olyan készüléket kellett
konstruálniuk, amely igen érzékeny volt, a nagy távolságban elhelyezett adót is lehetett vele hallani. Ez mellett igen jól leszabályozhatónak kellett lennie, hogy amikor az adó közelébe értek, akkor is biztonsággal tudjanak vele mérni. A nagy térerő nem ronthatta le a készülék szabályozhatóságát. Hamarosan megjelentek az első tranzisztoros rókavevők is, a Rádiótechnika 1959. évi számában már több utalást találunk erre. Tudósit egy miskolci kiállításról, ahol 145 MHz-es tranzisztoros rádióiránymérő készüléket állítottak ki. Későbbi számaiban hamarosan megjelenik egy tranzisztoros RH rókavevő kapcsolási rajza, majd később egy URH rókavevő is. Ezek a készülékek már sokkal könnyebben kezelhetők, lényegesen kisebb helyen elfértek. Könnyebb volt velük a futás, nem akadályozták annyira a versenyzőt, mint a régi nagy készülékek
és
nem
utolsósorban
nagyságrendekkel
jobb
műszaki
paraméterekkel
rendelkeztek. Ennek tudható be, hogy 1960-ban az országos versenyen már három adót kellett keresniük a versenyzőknek. De tranzisztoros készülékekkel tömegesen először csak az 1962-es országos bajnokságon indultak. Lendületet adott a sportág fejlődésének az MHSz 1963-ban lezajlott kongresszusa, amely arról beszél, hogy: "A szövetség technikai sportágai közül figyelmet kell fordítani azokra a sportágakra, amelyek nagy vonzerővel hatnak a fiatalokra. Ilyen sportág a rókavadászat is. Amellett hogy technikailag, műszakilag igen értékes tapasztalatok birtokába jutnak az e sportágban tevékenykedő fiatalok fizikailag is edződnek, jelentősen fejlesztik ügyességüket, tájékozódási képességüket, ráadásul ezek a versenyek bőven rendelkeznek érdekességekkel, izgalmakkal. A szövetség - a kongresszus határozataiból adódó feladatok nyomán - még erőteljesebben kívánja fejleszteni és főleg tömegesíteni a rókavadász versenyeket. A közeljövőben feladataink között szerepel, hogy merészebben lépjünk be az iskolások, az úttörők körébe, és népszerűsítsük ezt az igen érdekes, hasznos sportágat." S itt valóban elindul egy folyamat, melynek célja a fiatalok széleskörű megnyerése a sportág számára, s 1966-ban az országos bajnokságon már ifjúsági kategóriát is nyitnak a fiatal versenyzők nagy száma miatt. Maradjunk még az 1963-as évnél. A rádiós válogatott keret megalakulása is erre az időpontra tehető. Ekkor már a sportág III. Európa-bajnokságát rendezik Vilniusban. A magyar rádiósok is készülnek erre a versenyre. A válogatott keret Európa-bajnokság előtti edzőtábora
Dobogókő környékén egyben válogató is a legjobbaknak. Itt dőlt el, hogy kik indulhatnak ezen a nemes vetélkedőn. A magyar csapat az Európa-bajnokságról szerényebb eredményekkel, de nagyon sok hasznos tapasztalattal tért haza. Egyértelművé vált, hogy mind technikailag, mind fizikailag előrébb kell lépni, ha nemzetközileg is számottevő eredményeket akarnak elérni. Magyarországon először 1964. augusztus 9-11.-én Galgamácsa és Ócsa környéki erdőkben rendeztek nemzetközi versenyt, melyen hat ország; Bulgária, Lengyelország, Csehszlovákia, NDK, Szovjetunió és Magyarország versenyzői vettek részt. A verseny igen nagy elismerést keltett a résztvevő országok között jó szervezettségével és hibátlan technikájával. Külföldi vendégeink egyöntetű véleménye volt, hogy ilyen komoly magas színvonalú és stílusú versennyel még nem igen találkoztak, valamint hogy igazán méltó elődje volt a következő évben, Varsóban megrendezésre kerülő IV. Európa-bajnokságnak. Itt tapsolhattunk először nemzetközi versenyen magyar győztesnek, Farkas Imrének, aki URH kategóriában nyert. 1966-ban az MHSz megváltoztatta az országos bajnokságok lebonyolításának rendszerét. A nemzetközi versenyek példájára már öt adót telepítettek. A felnőtt versenyzőknek mindet, és ebben az évben először belépő ifjúsági kategóriájú versenyzőknek három adót kellett keresni. Nagy lendületet vett a sportág népszerűsítése az ifjú nemzedék soraiban. Belőlük lehet majd egy új szellemben nevelődött versenyző gárdát kialakítani, akiknél a sportág jellegéből adódó kettős feladatot; a technikai és fizikai felkészültséget egyezerre lehet majd megvalósítani. 1967. A Rádiótechnika első öt számában igen fontos módszertani anyag látott napvilágot „Rókavadász iskola” címmel. Ebben Lengyel Gábor, a válogatott keret akkori edzője rendszerezi tapasztalatait, me1yet hosszú évek versenyein gyűjtött össze. Ő már az 1958-as első rókavadász versenyen is rajthoz állt. Sőt éveken keresztül a válogatott egyik erőssége volt. Egyszerű, közérthető mádon ír a vevőkészülékek működéséről, a hullámterjedésről, az adókeresés, a sorrend meghatározás, a terepen való tájékozódás technikájáról. Az általa leírt elvek, módszerek még ma is megállják helyüket. Gyakorlatilag ma is ugyanezen módszer szerint keressük az adókat, ami változást csak a technika fejlődése és a mérés igen nagyfokú felgyorsulása hozott. Gyakorlatilag az Ő nevéhez fűződik a rádióiránymérés verseny sportággá fejlesztése Magyarországon.
A széleskörű népszerűsítésnek hamarosan eredménye is lett. 1967-ben már azt írta a Rádiótechnika: „Kezdetben nehezen indult ez a sportág, és meg is kellett magyarázni, hogy mi is ez tulajdonképpen. Ma már ott tartunk, hogy egyik verseny a másikat éri. Egyiknekmásiknak több száz résztvevője van. Eljutottunk oda, hogy tömegsporttá vált, és sokszor csak az eredmények ismertetésére van 1ehetőség. Nehéz faladata van ilyenkor a riporternek. Melyiket szeresse, melyikrő1 írjon? Balaton Kupa, Hírös Kupa, Alföld Kupa, Avas Kupa, következtek egymás után, és még hátra van az országos bajnokság.” Ebben az évben álltak először női versenyzők is rajthoz. A kupa-versenyeken az átlagosan 200 indulóból 50-en már a női nem képviselői voltak.
1968. Tízéves lett a Magyar Rókavadász sport Rövid kivonat a Rádiótechnika 1968. októberi számából és Stefanik Pál, a Rádiótechnika főszerkesztője tollából, aki szintén rajthoz állt az első versenyen. "Az 1950-es évek derekán megjelenő amatőr szaklapok egyre abban írtak az itt-ott megrendezésre kerülő rókavadászokról. Először csak a "fegyvereket" nézegettük a szaklapokban, melyek akkor még egy-egy jól sikerült csövekkel működő, hordozható vevőkészüléket jelentettek egyenes és szuper kiviteliben. 1958. júniusában lapunk szerkesztőségében készült e1 az ország első rókavadász vevője, egy egyenes rendszerű készülék melyet az 1958. évi augusztusi számunkban közöltünk. Jellemző a nagy érdeklődésre, hogy a szeptember 21-én megtartott versenyen legalább 50 versenyző nevezett be a minta után megépített készülékkel. Egy-két év múlva megjelentek a szuperrendszerű készülékek is, kifejlesztése Lengyel Gábornak, a válogatott keret mostani edzőjének érdeme. A készülékek mérete ekkor még igen változó volt, és inkább nagynak, nehezen hordozhatónak, mint pici, könnyűnek volt nevezhető. Mu1t az idő, nagy változást hozott a tranzisztor megjelenése. Most már igazán mini készülékeket lehetett építeni. A versenyzők évről-évre modernizálták vevőiket, fejlesztették technikai, taktikai tudásukat, melynek következtében egyre nagyszerűbb eredmények születtek. Versenyzőink hamarosan elérték a nemzetközi élmezőny szintjét, amit a különböző versenyeken nyert sok-sok érem, oklevél és serleg tanúsít. Ez évben rendezett versenyeinken különösen örvendetes, az egészen fiatal korosztály nagy száma és jó versenyzése. Most már az lenne a feladat, hogy a számszerűség megtartása mellett, minőségi változást érjünk el. Tovább kell lépni, és elsősorban műszakilag kell tökéletesíteni a készülékeket. Jó érzékenységű, nagy stabilitású, könnyen kezelhető készülékeket kell most már csinálni,
me1yek hűvös időben és tűző napon is megállják helyüket." 1969. Megalakult a Magyar Rádióamatőr Szövetség, bekapcsolódhattunk a nemzetközi rádióamatőr szövetség munkájába, részt vehettünk ülésein és az egész rádiós sportra vonatkozó nemzetközileg érvényes szabályok kidolgozásban. A szövetség megalakulása után a rádióamatőr tevékenység továbbra is az MHSz felügyelete alá tartozott. Az újonnan alakult szövetség nagysikerű nemzetközi versenyt rendezett már ez évben Fót környékén. Ez volt az első, amelyen hivatalosan is indulhattak női versenyzők. E szocialista országok közötti versenyen női versenyzőink egyéni és csapat 2., valamint férfi versenyzőink szintén egyéni és csapat 2. helye jó eredménynek mondható. A szakvezetés mégis úgy látta, hogy sokkal jobbak is lehetnének. Általános vélemény volt, hogy a versenyzők elsősorban állóképesség kérdésében maradtak el a nemzetközi élvonaltól. A rókavadászatot időre játsszák. A jövőre gondolva kiválasztották azokat a fiatalokat, akik egész évben egyenletesen jó eredményt értek el, és belőlük sikerült az 1971. évi duisburgi Európa-bajnokságra már egy igen fiatal csapatot kiállítani. Az elért eredmény, bár elmaradt a várakozástól, de sejtetni engedte, hogy ezen az úton kell tovább haladni. A rövidhullámú kategóriában elért egyéni, és csapat 2. hely jónak mondható, de korántsem tükrözi azt a teljesítőképességet, amire ez a magyar csapat képes. A közeljövőben kiadásra kerülő versenyszabályzat a kupaversenyek jellegének ésszerűbb, és elsősorban a nemzetközi versenyeket segítő jellege minden bizonnyal meghozza majd a várt eredményt. A Magyar Rádióamatőr Szövetség megtisztelő feladatot kapott a DARC és az IARU felkérésére, hamarosan el kell készítenie az egységes nemzetközileg is érvényes rádióiránymérő versenyszabályzatot. Ugyanakkor egybehangzó vélemény alapján megbízták az 1973. évi Rádióiránymérő Európa-bajnokság megrendezésével. E megtisztelő megbízatások a magyar rádióamatőr mozgalom, a rádiós sport elismerését és nemzetközi tekintélyét bizonyítják. Ez évben a sportág végre elfoglalhatta méltó helyét a hazai sport porondon. Nemcsak eredményeiben, hanem a versenyzők nagyobb erkölcsi és anyagi elismerésében is. Ebben a sportágban először osztották ki az MTS díjait az Európa-bajnokságon eredményesen szereplő versenyzőknek. Megszületett az 1. OTSH által is jóváhagyott minősítési szabályzat. Végre ennek a sportágnak is vannak elismert, hivatalosan jegyzett, minősített sportolói.
1973. az egész magyar rádióamatőr mozgalom a hazánkban megrendezésre kerülő Európabajnokság lázában ég. A sikeres megrendezés érdekében mindenki maximális erőbedobással és odafigyeléssel dolgozik. A megtisztelő és nehéz feladat örömmel is eltöltött bennünket, hiszen ez a magyar rádióamatőr mozgalom eddigi eredményeinek hazai és nemzetközi sikeres szereplésének elismerését jelentette. A verseny után elmondhattuk, hogy e ránk bízott feladatot nemzetközi mércével mérve is jól és sikeresen oldottuk meg. A nemzetközi zsűri, amely a résztvevő országok csapatvezetőiből állt, a záróülésen a legnagyobb elismerésse1 szólt az Európa-bajnokság jó megszervezéséről és hibátlan lebonyolításáról. Nagyra értékelte a technikai személyzet felelősségteljes munkáját, mely alapvető feltétele volt az eredményes versenyzésnek, a kimagasló eredményeknek. De nemcsak a rendezők, a versenyzők is kitettek magukért, hiszen URH kategóriában magyar Európa-bajnokot avathattunk Venczel Miklós személyében. Ő ezután meghatározó egyénisége lett a Magyar rádió iránymérő sportágnak. 1974-től a rádió iránymérő válogatott munkáját irányítja és vezeti. Műszaki felkészültségét és versenyzői tapasztalatait sikerrel ötvözte új típusú RH és URH készülékek kifejlesztésében, kikísérletezésében. Neki köszönhető, hogy a magyar válogatottnak ma már nincsenek a külföldi versenyen technikai problémái. Az általa tervezett készülékek nemzetközi viszonylatban is igen kiválóak, a legjobbak közé tartoznak. Most már egyenlő eséllyel vehetik fel a küzdelmet nagy nemzetközi versenyeken. Munkásságának kézzelfogható eredményei: 1977-ben a Skopjei Európa Bajnokságon szintén magyar Európa bajnokot avattak URH kategóriában, Mátrai István személyében. Az
Európa-bajnokságok
megszüntetésével
az
eddig
megrendezésre
került
világbajnokságokon is tapsolhattunk magyar győztesnek. 1980-ban Lengyelországban még csak egy ifjúsági világbajnokot ünnepelhettünk, szintén URH kategóriában, Ruzsiczki Pált. Az 1982-es évi világbajnokság technikai okok miatt elmaradt. 1984-ben Norvégia vállalta e1 a rendezést, és itt szintén ünnepelhettünk URH kategóriában magyar győztest, Fent Marianna személyében. A technika világszínvonalra emelése mellett hatásosabban lehetett foglalkozni a fizikai képzéssel és azt hiszem, hogy ez a sikerek elsődleges titka. Ma már azt mondjuk rokon sportágak, amikor a tájékozódási futásról, a rádióiránymérésről hallunk. Az élvonalbeli rádió iránymérők szinte kivétel nélkül mind igazán
kiváló tájékozódási futók is. Az ott szerzett állóképességet, a változékony terepeken való gyors haladást, az igen pontos és biztonságos térképolvasást, a teljesen ismeretlen terepen való gyors tájékozódást nemcsak hogy hasznosítani lehet a rádió iránymérő versenyeken, hanem ma már nyugodtan állíthatjuk, hogy nemzetközi szintű eredmény eléréséhez nélkülözhetetlen. Az élsport fejlődésének lehetőségei nemcsak elméletben, de gyakorlatban is adottak. A legjobbak ma már nemzetközi edzőtáborokban is felmérhetik erejüket, tudásukat és tág lehetőség nyílik a széles nemzetközi tapasztalatcserékre. Nem utolsó sorban gyakrabban mérhetik össze erejüket igen erős ellenfelekkel, mely a fejlődés egyik biztosítéka.
Szólnom kell pár szót a hiányosságokról is. A válogatottságra még csak készülő fiatalok lehetőségei meg sem közelíti a már válogatottságot elért versenyzőkét. Igen kevés e jól képzett, középszintű szakember, bár az elmúlt években egy-két megyében beindult a segédedzői képzés, de ez nem vált általánossá, csak egy-egy évre, egy-egy alkalomra szólt. Középfokú és szakedzői képzésről egyáltalán nem beszélhetünk a megfelelő módszertani anyag hiányában, hiszen még nincsenek lefektetve a sportág oktatásának alapvető sportpedagógiai, sportpszichológiai és edzéselméleti módszerei. Azok ez utánpótlással foglalkozó lelkes amatőrök, akik szeretnék az edzéselméleti kutatások legújabb módszereit alkalmazni, kénytelenek atlétikai vagy tájékozódási futás szakokra jelentkezni az edző képzéseken. Így pontosan a sportszakági nevelésben mutatkoznak igen nagyfokú eltérések. Szinte mindenki csak saját tapasztalataira hagyatkozhat. Legsürgetőbb feladat lenne egy egységes sportszakági, módszertani útmutató kidolgozása, mely alapján az utánpótlás nevelésében tevékenykedő szakemberek egy egységes tematika szerint készíthetnék fel a fiatalokat a versenyzésre, és így egyenlő eséllyel indulhatnának a válogatottságért folyó harcban. Nem elég a fiatalokat megnyerni a sportágnak, meg is kell tartani Őket, s ez csak akkor lehetséges, ha igen jól képzett szakemberek foglalkoznak velük. Ez a csodálatos sportág, míg elsősorban technikai, mégis igen közel van a természethez, hiszen színhelye az erdő sűrűje, igazán megérdemelne egy kicsivel több odafigyelést, törődést. Észre kellene benne venni a lehetőséget a civilizációs ártalmaktól szenvedő emberek kicsalogatására a természetbe.
