BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY
A propaganda virágkora és hanyatlása
Készítette:
Konzulens:
Juhász Bianka
Szabóné Nagy Judit
Budapesti Gazdasági Főiskola
Budapesti Gazdasági Főiskola
Külkereskedelmi Főiskolai Kar
Külkereskedelmi Főiskolai Kar
Kommunikáció és médiatudomány szak
Társadalmi Kommunikáció
Nappali tagozat
Tanszék
Budapest, 2010. 1
Tartalomjegyzék Bevezetés ............................................................................................................... 4. oldal 1. A propaganda kialakulása és fajtái ............................................................... 6. oldal 1.1. A propaganda története .......................................................................... 6. oldal 1.2. A propaganda meghatározása................................................................ 8. oldal 1.3. A propaganda fajtái ................................................................................ 9. oldal 2. A propaganda eszközei és technikái ............................................................ 12. oldal 2.1. Írott publikációk.................................................................................... 12. oldal 2.2. Nézhető publikációk.............................................................................. 13. oldal 2.3. A propaganda technikái........................................................................ 15. oldal 2.4. Cenzúra .................................................................................................. 16. oldal 2.5. George Orwell munkássága.................................................................. 17. oldal 3. A propaganda pszichológiai háttere ............................................................ 18. oldal 3.1. A manipuláció eredete .......................................................................... 18. oldal 3.2. Kísérletek, elméletek, tanok ................................................................. 20. oldal 3.2.1. Az Asch-kísérlet......................................................................... 20. oldal 3.2.2. Sigmund Freud tana.................................................................. 23. oldal 3.2.3. Edward Bernays és Jacques Ellul ............................................ 24. oldal 3.2.4. Egyéb elméletek ......................................................................... 25. oldal 4. A második világháború alatti propaganda ................................................. 26. oldal 4.1. Adolf Hitler ............................................................................................ 26. oldal 4.1.1. Mein Kampf ............................................................................... 27. oldal 4.1.2. A Hitler kultusz ......................................................................... 27. oldal 4.2. A propaganda boszorkánymesterei ..................................................... 28. oldal 4.3. A sokat érő plakátok ............................................................................. 30. oldal 4.4. A náci propaganda két korszaka ......................................................... 31. oldal 4.5. Propaganda a náci kultúrában............................................................. 32. oldal 4.5.1. A világ leghíresebb és legismertebb propagandafilme........... 34. oldal
2
4.6. A propaganda Goebbelsi elvei.............................................................. 35. oldal 4.7. A vezér-elv.............................................................................................. 37. oldal 4.8. Hitler hallgatósága ................................................................................ 38. oldal 4.9. A propaganda nélkül nem ment volna ................................................ 40. oldal 5. A Public Relations és a propaganda összehasonlítása ............................... 42. oldal 5.1. A Public Relations meghatározása ...................................................... 42. oldal 5.2. A bizalom megteremtése....................................................................... 44. oldal 5.3. Monitoring ............................................................................................. 45. oldal 5.4. Közösséghez való tartozás vágya ......................................................... 46. oldal 5.5. Igazságalap és forrás............................................................................. 48. oldal 5.6. Tömegtájékoztatás ................................................................................ 49. oldal 6. Napjaink propagandája................................................................................ 52. oldal 6.1. Politikai propaganda............................................................................. 52. oldal 6.2. H1N1 – PR vagy propaganda?............................................................. 58. oldal 7. Összegzés ......................................................................................................... 61. oldal 8. Mellékletek...................................................................................................... 63. oldal 9. Felhasznált irodalom...................................................................................... 68. oldal
3
„A propaganda azzal mutatja meg, hogy jó, ha bizonyos időszakon belül meg tudja nyerni a népet, és izzó lelkesedést tud benne kelteni egy eszme iránt.” /Joseph Goebbels/
Bevezetés: Szakdolgozatom témájául a propagandát választottam, hiszen a közéletben e szó a legtöbb emberben rossz érzést vált ki, pedig nem csak manipuláló, hazug propaganda létezik. Már amennyire létezik, ez a fajta meggyőzés, ugyanis egyre inkább kezd kikopni a hétköznapokból, helyét főként a politikai marketing, a reklámok és a public relations szakma veszik át. Úgy vélem érdemes lenne többet foglalkozni a propagandával, jobban körbejárni ezt a témát, hiszen az emberek olyan keveset hallhattak róla – és azt is leginkább negatív ügyek kapcsán. Sokan Adolf Hitler, a náci vezér személyiségével, vagy tanítványa, Joseph Goebbels nevével kapcsolják össze a propaganda kifejezést. Van, akinek a vörös csillag, vagy az amerikai Uncle Sam jut eszébe róla, akivel a hadsereget próbálták népszerűsíteni. Kevesen tudják, hogy a propaganda honnan ered, mikor és miért jött létre, mire jó, milyen fajtái vannak vagy éppen milyen eszközökkel győzi meg a nagyközönséget, hogy azt tegye, amit mondanak neki. Szakdolgozatomban főként ezekre a kérdésekre keresem a választ. Mindezek mellett nagyon foglalkoztat a második világháború alatti náci propaganda is, ahol a meggyőzést és befolyásolást olyan mesteri szinten mívelte a német vezetőség, hogy a világ legtöbb áldozatot követelő vérengzését tudták produkálni. Vizsgálom, hogy a propaganda tevékenység mennyiben befolyásolta a második világháború kitörését és kimenetelét. Kitérek rá, hogy a népeket, legfőképpen a németeket hogyan és miért tudta a Führer és követői úgy manipulálni, hogy saját akaratukból egyezzenek bele és generáljanak egy totális háborút.
4
Ezután a propaganda és napjaink egyik sikerszakmája, a public relations között keresem a hasonlóságokat és a különbségeket, melyből kiderül, hogy a propaganda csupán új névbe burkoltan él-e tovább napjainkban, vagy a PR egy külön szakmává nőtte-e ki magát, teljesen elszeparálva magát a manipuláció és hazugságok felhasználásával élő propagandától? Szakdolgozatom utolsó fejezetében napjaink propagandájára próbálok példákat hozni, főként a politikai pártok és az általuk támogatott médiák tevékenységén keresztül és a napjainkban tomboló H1N1 vírus védőoltásának ’reklámozásán’ keresztül. Vajon propagandát használnake a politikusok, vagy finomabb módszerekkel dolgoznak már? Feltevésem, hogy míg manapság a propaganda egyre inkább egy mellőzött fogássá válik a vezetőség köreiben, addig a helyébe lépő public relations szakma virágkorát éli, s valószínűleg ez a mérce már soha többé nem fog átbillenni korábbi helyzetébe, hiszen az embereket már nem lehet elzárni az információktól, egyre kevésbé lehet megfélemlíteni vagy átverni, mint ahogy az a régebbi korok népeire jellemző volt. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a propaganda eltűnt – valószínűleg ez soha nem fog bekövetkezni – inkább csak átalakult, finomult és veszített a népszerűségéből.
5
1. A propaganda kialakulása és fajtái: A propaganda kifejezés a latin eredetű propagare szóból ered, melynek jelentése: szétszórni, szaporítani. A propagandát már évszázadok, sőt évezredek óta használják az emberek, hogy meggyőzzék, befolyásolják közönségüket. Az első propagandistának Nagy Sándor történetíróját tekintik egyes elméletek, aki Kr.e. 4. században írta le a makedón király hódításait. David Baron és szerzőtársa Linette Padwa szerint pedig Mózes, a zsidók vezetője volt minden idők legnagyobb menedzsere, mint ahogy ezt könyvük címében is feltüntetik (Mózes – Minden idők legnagyobb menedzsere).
1.1. A propaganda története: A propagandáról az első megmaradt dokumentum az 1600-as évek elejéről való. A földrajzi felfedezések után az egyház legfőbb céljává a hit terjesztése vált. Mindenekelőtt valónak tartották, hogy a pogányságot megismertessék Krisztus igéjével és így közelebb vigyék őket is az örök üdvösséghez. 1622-ben VX. Gergely pápa a katolikus hit terjesztése érdekében létrehozta a Sacra Congregatio de Propaganda Fide-t, azaz a Hitterjesztési Kongregációt, mely a mai napig működik. „Szerepe rendkívül fontos mind Európában, mind pedig az egész világon. Európában a reformáció eszméinek terjedése miatt volt nagy szerepe a XVII. században és a későbbiekben is. E szervezet irányította az európai és a világ egyéb részeire küldött missziókat. Európában a reformáció eszméi által áthatott területeken, illetve a török által megszállt területeken fejtett ki jelentős tevékenységet az emberek katolikus hiten tartása, illetve katolikus hitre való visszatérítési feladatokban. A hódoltsági területeken (pl.: Magyarországon) főleg a ferences atyák végeztek térítő, visszatérítő, illetve lelkipásztori munkát. Nagy szerepe volt a kongregáció sikereinek előmozdításában a Jezsuita Rendnek (Societas Jesu). A jezsuita hitszónokok egész Európában teljesítettek szolgálatot. Műveltségüknek, felkészültségüknek és hitvitákban szerzett jártasságuknak köszönhetően rendkívül sok hívet sikerült visszatéríteniük katolikus hitre, főleg a nemesség, arisztokrácia köréből A propaganda másik nagyon fontos feladata a világmissziók szervezése, kivitelezése volt. Az
6
Európán kívüli terültekre folyamatosan szerveztek missziókat. A propagandának köszönhető, hogy a nem rég meghódított „Újvilágban”, az amerikai kontinensen, különösen DélAmerikában látványosan gyorsan terjedt a katolicizmus az ott élő bennszülöttek körében. A propaganda érdeme az, hogy manapság szinte az egész dél- amerikai kontinens katolikus hiten van, sőt sok helyütt az emberek sokkal vallásosabbak, mint a katolicizmus fellegvárának számító Európában. Azonban nem csak Amerikába, hanem a Távol-Keletre, Kínába, Japánba, Afrika egyes területeire is küldtek missziókat több-kevesebb sikerrel. A Propagandának Visszavonhatatlan érdemei vannak abban, hogy ma a világ nagyobb része római katolikus hiten van.” (http://histor.btk.ppke.hu/down/propa.pdf - 10. oldal) Azonban amiatt, hogy a hitet a pápa rákényszerítette az emberekre, a propaganda szó egy negatív, erőszakos jelentést nyert a protestáns országokban. Ezzel szemben a katolikusok körében e szót pozitív jelentéssel kapcsolták össze. A propaganda közhasználatúvá csak az első világháború alatt vált, amikor egyértelmű lett, hogy az emberek manipulálása e tevékenység célja. Így a régebbi pozitív jelentése homályba veszett, és a szó hallatán mindenkiből negatív érzelmeket váltott ki. Ezt tetőzte a második világháború alatt felállított náci propaganda, melynek köszönhetően e fogalom főként Adolf Hitler és propagandaminisztere, Joseph Goebbels nevéhez kötődik. „Sajátos paradoxon, hogy a propaganda, amely tevékenysége során oly gyakran használ sztereotípiákat, ezúttal maga is úgy él a köztudatban, mint egy érzelmileg rossz színezetű sztereotípia, amely lealacsonyítja, irracionálisnak és erkölcsileg gyanúsnak tartja ezt a fogalmat. Ez a sztereotípia úgy alakult ki, hogy vannak bizonyos látható, reális társadalmi és történelmi tapasztalatok, amelyek a propagandát összekapcsolják az osztályelnyomás apparátusának tevékenységével, a vezetettek és a hatalom közötti antagonizmussal, mindenfajta nemzetközi konfliktussal, beleértve a fegyveres összecsapást is. A propaganda bizonyos, történelmileg és osztályszempontból meghatározott formáit azonosították a propagandával általában. […] A propagandához való negatív viszonyra jellemző L. Frazer nézete. Ő a propagandát olyan tevékenységnek vagy művészetnek tartja, amely rákényszeríti az embert olyan viselkedésre, amelyet propaganda nélkül nem lehetne elvárni tőle. Frazer kidomborítja a mozgósító tevékenységnek erkölcsi szempontból negatív jellegzetességét és hangsúlyozza, hogy az eszközökben nem válogató propaganda, egyenlő feltételek mellett, eredményesebb, mint az 7
erkölcsi meggondolásokkal korlátozott propaganda, amely akadályozza a propagandistát képességeinek kidomborításában. H. D. Lasswell ismert amerikai szociológus meghatározása szerint a propaganda jelentős szimbólumokkal manipulál és ezen keresztül közös magatartást formál. Más munkájában ezt a fogalmat összekapcsolja a propaganda számára előnyös tartalom tudatos kiemelésével és a kedvezőtlen tartalom elleni harccal. Még egyértelműbbek az információnak a propagandában betöltött szerepéről alkotott nézetek L. J. Martin műveiben. Ő azt hangsúlyozza, hogy a propaganda nem érdekelt közönségek felvilágosításában vagy tájékoztatásában, mert csak az a célja, hogy meghassa, felizgassa a közönséget. Annak hangsúlyozása, hogy a mozgósító tevékenység független minden érdemi információtól, együtt jár annak feltételezésével, hogy az ilyen tevékenység részben legendát vagy társadalmi mítoszt szül, hogy a propagandát mindig a propagandisták érdekében és leggyakrabban a befogadók érdekei ellen fordítják.” (Michal Szulczewski: A politikai propaganda , Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974, 10-11. oldal)
1.2. A propaganda meghatározása: A propagandának nincs egy általánosan elfogadott definíciója, talán ez azért van így, mert ez a tevékenység annyira szerteágazó és egyben összetett, hogy nem lehet pár mondattal, „jó”, vagy „rossz” dologként beskatulyázni. Néhány kísérlet azonban született a propaganda körülírására; A Révai Nagy Lexikonban például ekképp definiálták: „A propaganda általában eszmék tervszerű terjesztése. A propaganda fő eszköze a sajtó (napi lapok, népszerű iratok, plakátok), de céljait szolgálhatják tanfolyamok, egyesületek, színi előadások, stb.” (Révai Nagy Lexikona: Az ismeretek enciklopédiája XV. Kötet, Babits Kiadó, Budapest, 1994, 717. oldal) Karl Erik Rosengren a Kommunikáció című könyvében a következőképpen definiálja a propagandát: „Propagandán nagyjából olyan, „többé-kevésbé elfogult információt értünk, amit egy kormányzat, vagy más hatalmi pozícióban levő szervezet saját érdekei szolgálatára terjeszt.” […]
8
Ma a „propaganda” szó meglehetősen negatív konnotációkkal rendelkezik, de a tekintélyelvű rendszerek – például a hitleri Németországban, a sztálini Szovjetunióban és a Mao vezetése alatt álló kommunista Kínában – pozitív értelemben használták. […] A gazdasági, politikai és vallási ügyeket érintő közvetett és kevésbé erőszakos jellegű propagandát indoktrinációnak hívjuk.” (Karl Erik Rosengren: Kommunikáció, Typotex, Budapest, 2004, 201.,203. oldal) És végezetül a propaganda fogalmával egybefonódó két személytől idézek, Adolf Hitlertől, és Josep Goebbelstől, hiszen ki értene jobban ehhez a tevékenységhez, mint ők, akik tökéletesre munkálták: „A propaganda funkciója nem az, hogy mérlegelje az emberek igazságát, hanem hogy kizárólagosan hangsúlyozza a mi igazságunkat, amelyért működésbe hoztuk. Dolga nem az, hogy az igazság tárgyilagos lenyomata legyen s a tömegek elé tárja tudományos pontossággal, akkor is, ha az ellenséget szolgálná. A propaganda dolga az, hogy mindig és feltétel nélkül a mi igazságunkat hirdesse…”. / Adolf Hitler / „A propaganda lényege abban áll, hogy az embereket olyan őszintén, olyan mélyen nyerjük meg egy eszmének, hogy végül teljesen magunkévá tegyük…” / Joseph Goebbels /
1.3. A propaganda fajtái: Az embereknek talán azért van negatív véleményük a propagandáról, mert csak a rossz oldalát ismerik. Kevesen vannak tisztában azzal, hogy nem csak a háborúkban használt, befolyásolásra, közös ellenségkép kreálására és hazugságok terjesztésére szolgáló fekete propaganda létezik. Ennek a tevékenységnek több fajtája is van, melyeket főként az igazságtartalmuk és a forrás hitelessége alapján lehet három csoportra bontani: Fehér propaganda: nem tudatosan manipulál, nyílt és lehet tudni, hogy kitől származik az információ, hiteles próbál lenni és nem használ nyílt hazugságot. („Az Egyesült Államok kormánya több mint 400 millió dollárt költ évente arra
9
a 8000 munkaerőre, akiknek az a feladatuk, hogy az ország számára kívánatos kedvező propagandát megteremtsék. Az eredmény: évente 90 propaganda-film, 12 ismeretterjesztő magazin huszonkét nyelven, 8000 óra rádióadás 37 nyelven (a Voice of America hallgatótáborát 75 millióra becsülik), mindez az amerikai szájíz szerinti életideálra és erkölcsi világrendre beszéli rá az emberiséget.”) (Pratkanis és Aronson: A Rábeszélőgép – élni és visszaélni a meggyőzés
mindennapos
mesterségével, AB OVO, Budapest, 1992, 14. oldal)
Szürke propaganda: az információforrást nem lehet beazonosítani, nem saját információt közöl. Általában semlegesnek tűnik, de előfordul, hogy szándékosan manipulál. Fekete propaganda: mind az általa közölt információ, mind pedig az információforrás hamis. Tudatosan manipulál, célja, hogy olyan irányba vigye az emberek viselkedését, ami számára a legkedvezőbb hatást fogja eredményezni. Ezeken belül megkülönböztetünk még néhány fajtát, mint például a kultúrpropagandát, a politikai propagandát, a társadalmi propagandát, az állami propagandát, a háborús propagandát és még lehetne sorolni. A volt MSZMP Politikai Főiskola Propagandaelmélet című könyvében a hajdani orosz központi bizottság ideológiai osztályvezetõje, Sztyepakov gondolatait vették alapul, amikor a propaganda fajtáiról írnak: „[…] a propaganda fajtáiról. Régebben általában három fajtát különböztettek meg: szóbeli, sajtó- és szemléltető propagandát. A rádióadás fejlődésével, a televízió megjelenésével ez a felosztás nézetünk szerint már nem teljes. […] A régi ”klasszikus” felosztáshoz ragaszkodni ma már nyilvánvalóan nem elegendő, mivel így nem tudjuk kellően tanulmányozni a propaganda különböző fajtáinak és eszközeinek sajátos jegyeit és a legmegfelelőbben alkalmazni azokat. A propagandának tehát legalább a következő fajtáit kell megkülönböztetni: szóbeli, sajtó-, szemléltető propaganda, rádióközlés, 10
propaganda a televízió és film eszközeivel.” (MSZMP Politikai Főiskola Pedagógiai Tanszék: Politikaelmélet – Válogatás a külföldi szakirodalomból, Kossuth Könyvkiadó Sokszorosító Üzeme, Budapest, 1975, 7. oldal) A propagandát ezenkívül megkülönböztethetjük még a közlés után kiváltott reakció szerint, mely lehet helyeslés, vagy tiltakozás. Ez alapján különbséget tehetünk a pozitív propaganda között, mely valami mellett szól, valamiért folyik és a negatív propaganda között, mely valami ellen uszít. A pozitív propaganda alatt azt a tevékenységet értjük, melynek célja valami, vagy valaki számára hívek toborozása, bizonyos eszmék terjesztése, meghatározott lépések, vagy emberek népszerűsítése. A negatív propaganda célja éppen ennek az ellenkezője, ugyanis ez a fajta tevékenység meghatározott eszmék, lépések, vagy emberek ellen irányul. A feladata tehát nem más, mint a tömegek uszítása valaki vagy valami ellen.
11
2. A propaganda eszközei és technikái: A propaganda eszközei és technikái az évtizedek, századok, ezredek alatt folyamatosan változtak, fejlődtek. Minden korban azonban megvolt az a néhány alap feltétele a hatásos propaganda megteremtésének, amelyek nélkül az embereket nem lehetett volna olyan mesteri fokon manipulálni, úgy irányítani, ahogy a propagandistának tetszik.
2.1. Írott publikációk: A jól kivitelezett propaganda egyik nélkülözhetetlen kelléke a pénz. Természetesen csak pénzzel nem lehet jó, meggyőző propagandát kivitelezni, hiszen nagyon fontos még, hogy hozzáértő emberek csinálják, akik a népet lelkesedéssel töltik meg, vagy éppen elbizonytalanítják. Míg korábban a propaganda használata csak szóbeli tevékenység volt, addig az újságok megjelenésével egyre kezdett elterjedni az írásos propaganda is. Az első nyomtatott újság Antwerpenben jelent meg 1605-ben. Az első napilapot az angol The Daily Currant megjelenésétől számítjuk, ami 1702-ben volt. Azonban ezekben az időkben az embereknek igen kis százaléka tudott olvasni, így az újságok által közvetített propaganda egyenlőre nem bizonyult hatásos eszköznek. Később azonban, ahogy csökkent az analfabéták száma, egyre elterjedtebb lett a lapnyomtatás. A propaganda hatásos eszközei lettek sajtó mellett a nyomtatott reklámanyagok, a plakátok és a szórólapok egyaránt. A könyvek és brosúrák is csakhamar elterjedtek és egyre nagyobb mennyiségben kezdték őket nyomtatni. Ezek is fontos eszközévé váltak a propagandának. „Ami a propaganda értékeit illeti: a könyvek tartalma rendszerint nem egy alkalomhoz kötődik, hanem tartósabb jelentőségük van, tehát más mozgósító akcióhoz biztosítják a forrást vagy az alapokat. Egyes intézmények vagy kormányszervek gyakran különböző dokumentumokból
vagy
kijelentésekből
gyűjteményeket
jelentetnek
meg
könyvek
formájában. Ezek a könyvek elnevezésükben rendszerint valamilyen „színes“ jelzőt kapnak (mint például a „Barna könyv“, a „Fekete könyv“ stb.). Az ilyen könyv nem egyszerűen 12
publikáció, amelynek segítségévelállásfoglalás történik a problémák adott területén, hanem egy nagyobb propagandakampány lényeges eleme, lezárja vagy megkezdi az akció bizonyos szakaszait. [...] A brosúra, minthogy kisebb terjedelmű, kevesebbe kerül és gyorsabban előállítható, jobban megfelel az aktuaitásnak, ki tud elégíteni helyi vagy környezeti problémákat. A brosúrák megjelentetése – csakúgy, mint a könyvek kiadása – gyakran egy hosszan tartó és sokrétegű propagandakampány kezdetét jelentheti.“ (Michal Szulczewski: A politikai propaganda , Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974, 156. oldal)
2.2. Nézhető publikációk: A propaganda egy másik eszköze a nézhető publikációk között a kiállítás. „Ezen azt értjük, hogy (nyilvánosan vagy csak egy meghatározott környezetben) kiállítunk bizonyos elemeket, s ez a kiállítás tematikailag logikus egységet alkot. Mint minden publikációnál, itt is a hatókörön és a mondanivalón múlik a siker.“ (Michal Szulczewski: A politikai propaganda, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974, 155-156. oldal) Hogy egy kiállítás mennyire sikeres, azt onnan tudjuk, hogy nyomon követjük a látogatottságát. Ez a szám persze azon is múlik, hogy a kiállítás milyen fajta, azaz ideiglenes, vagy állandó, ezen kívül helyben maradó, vagy vándorkiállításról van-e szó. A kiállítás a mondandóját kétféleképpen adhatja át a közönségének: vizuálisan és auditívan. A kiállítás tartalmának befogadása függ attól is, hogy az egyén egyedül, vagy csoportban látogatta-e meg a kiállítást. A csoportos látogatás esetében sok múlik a véleményvezérek véleméynén, akik vagy egyetértenek a kiállítás mondandójával, vagy ellenzik azt, mely esetben a csoport többi tagja is így tesz és nem fogja befogadni a mondandót. A technika fejlődésének köszönhetően a távíró (1844) és a telefon (1876), melyek segítségével a hírek sokkal gyorsabban tudtak terjedni, mint korábban. A következő áttörést az 1894-ben, Guglielmp Marconi jóvoltából megjelenő rádió lett, mely a propagande egyik legfontosabb eszközévé vált, hiszen folyamatosan tudta tájékoztatni közönségét az aktuális történésekről. Ezután következett a mozi a Lumiére-fivéreknek
13
köszönhetően, ahol a közönséget már audiovizuális eszközökkel is tudták manipulálni. Ilyen volt például, amikor Goebbels jóvoltából a II. világháború alatt a tudatot azzal manipulálta, hogy képkockákat vágott be a film alatt, de csupán annyi időre, hogy az agyunk felfogja, de szemünk nem, amit láttunk. Ez hatásos volt agresszió és félelem keltésére egyaránt. A következő nagy lépés az első televíziós adás volt, mely 1926-ban volt látható az USA-ban. „A televízió jelentőségét kezdetben nem ismerték fel: a rádió és a mozi kistestvérének tartották, mert kevesebbet tudott a „régi“ médiumoknál – például nem volt alkalmas helyszíni közvetítésekre és színes képek vetítésére (Miquel, 1984). Hamarosan világossá vált azonban, hogy a tévé válik az első számú médiummá: 1953-ban Nagy-Britanniában már kétszer annyian – mintegy 25 milliónyian – követték figyelemmel II. Erzsébet koronázását televízión, mint rádión (O’Sullivan et al., 2002). A következő évtizedekben a televízió vált a legfontosabb médiummá a szónak abban az értelmében, hogy a tévénézés lett a szabadidő eltöltésének leggyakoribb módja, a televízió vált a legfontosabb információforrássá, a televízióé lett a hirdetési piac legnagyobb része, és a televízió vált a politikai kommunikáció legfontosabb színterévé.“ (Bajomi-Lázár Péter: Média és társadalom, Jaffa Kiadó, 2007, 39. oldal) 1990 óta használható a World Wide Web, azaz az internet. Ezzel az újítással a világ lekicsinyül, (majdnem) minden információt meg lehet innen szerezni, elég csak egyet-kettőt kattintani. „A rábeszélés legáltalánosabb hordozó eszköze manapság természetesen a média. [...] Ha heti 30 órát töltesz a képernyő előtt (ahogyan a tipikus amerikai), akkor hozzávetőleg 37.822 hirdetést kell végignézned egy év leforgása alatt. Naponta százat. Hallasz és látsz további 100-300 hirdetést a rádióban, az újságokban és képeslapokban. De a rábeszélőgép nem éri be ennyivel. Idén kapni fogsz legalább216 borítékot – úgynevezett direct mailt -, és kábé 50 telefonhívást olyan ügynököktől, akik egyébként naponta hétmillió ember számát tárcsázzák föl.“ (Pratkanis és Aronson: A Rábeszélőgép – élni és visszaélni a meggyőzés mindennapos mesterségével, AB OVO, Budapest, 1992, 13. oldal) Az ember szereti, ha foglalkoznak vele, ha fontosnak érezheti magát. Erre az érzésre is alapoz a jó propaganda, így a propagandisták soha nem hagyhatták ki a közönségtalálkozókat, az ünnepi beszédeket, a felhívásokat, tömegrendezvényeket. Ilyen volt Goebbels 1943. február 14
18-án megtartott nagybeszéde is a berlini sportcsarnokban, melyben tíz kérdést tett fel a közönségnek, amely kérdésekre a válasz mindig „Igen!“ volt. Itt hangzott el negyedik kérdésként az is, hogy Németország indítson-e totális háborút, melyre az összegyűlt tömeg szintén „Igen!“-nel felelt. A propagandát mindig gondosan elő kell készíteni, fel kell építeni és számolni kell a közönség reakcióival is. Fontos, hogy a propagandánk befolyásolja az ellenfél politikáját és ezzel egyidőben a mi politikánkat jó színben tüntesse fel a közönség előtt.
2.3. A propaganda technikái: (ezeket főként a fekete propaganda használja) 1. Félelemkeltés – például a II. világháborúban a nácik azt terjesztették, hogy a Szövetségesek ki akarják őket írtani, de ők (Hitlerék) meg tudják őket védeni, ezért csatlakozzanak hozzájuk, támogassák őket. 2. Bandwagon – a tömghez való csatlakozás, azaz a birkaeffektus, melynek lényege, hogy mindenki tartozni szeretne valahova (természetesen mindenki a nyertes oldalhoz szeetne tartozni). 3. Átlagember – a közember nyelvén kell megfogalmazni a mondandót, nem kell szakszavakat használni, így a tömeg látja, hogy a szónok is közéjük tartozik, könnyen megértik a mondandóját. 4. Sztereotipizálás – a sztereotípia általánosító vélemény, mely általában negatívan tünteti fel az alanyt, és belevegyíti saját előítéleteit is. Ilyen volt például a II. világháború alatt a nácik által terjesztett információk, nézetek a zsidókról. 5. Szlogenek gyártása – az a fontos, hogy könnyen megjegyezhető legyen. 6. Ésszerűsítés – homályos és kellemes szókapcsolatok. 7. Ajánlólevél – kiragadott idézeteket kell belevinni a beszédbe, mert azzal más tartalmat nyer a jelentés, hiszen az már meglévő szöveg. 8. Közös ellenségképet kell kialakítani. 9. Szándékos bizonytalanság
15
10. Bűnbakkeresés – például mint a II. világháborúban a zsidók. Tőrdöfés elmélet: ezen elmélet szerint a németek a zsidók árulása miatt veszítették el az első világháborút, így egyértelműen ők a hibásak. 11. Jól hangzó szavak használata 12. Tekintélyhez való folyamodás – híres embereket kell megszólaltatni, akiknek lehet hinni, akik szavában a tömeg megbízik 13. Ellenérzet kiváltása – arra veszi rá a tömeget, hogy hogyan helytelenítsenek egy korábban mások által megfogalmazott eszmét. 14. Ragyogó általánosítás – olyan általános érzelmekre hivatkozik, mint például a béke, szabadság, hazaszeretet. ezek 15. Átvitel – transzfer. (Szeles Péter Budapesti Gazdasági Főiskolában tartott előadása alapján, Budapest, 2009) A propaganda nélkülözhetetlen eszközeit J.A.C. Brown A meggyőzés technikái a propagandától az agymosásig című könyvében fogalmazta meg: Fontos a sztereotípiák használata a behelyettesítés és a hazugság. A propaganda véleménye szerint a világot csak fekete-fehérben láttatja, a kettő között nincs más választásra lehetőség. Folyamatosan ismétel, sulykolással kívánja meggyőzni a tömeget. Fontos, hogy a tekintélyre hivatkozzanak, mint például a vallásban Jézus, vagy a politikában Hitler személye. (Bajomi-Lázár Péter Budapesti Gazdasági Főiskolán tartott Médiaismeret előadása alapján, Budapest, 2008)
2.4. Cenzúra: A propaganda kistestvérnek lehetne nevezni a cenzúrát is, mely látszólag a szólásszabadság, igazából azonban a gondolkodás szabályozására irányul. Az a funkciója, hogy a társadalomban kialakuló véleményeket homogenizálja. Azért lehetne a propaganda tükörképének nevezni, mert a cenzúra egyes nézetek elnyomása más nézetek javára., míg vele szemben a propaganda bizonyos információkat terjeszt, más információk kárára. A cenzúra többek között hivatkozik: államrendekre, vallási tanokra, jó ízlésre és a kiskorúak védelmére. Régebben a cenzúra volt a főszabály, mely alól a szólásszabadság volt a kivétel, míg napjainkra a szólásszabadság lett a fő szabály, míg a cenzúra képezi már a kivételt. A propaganda és a cenzúra közös vonása, hogy mindkettő szerint a médiának nagy közvélemény
16
formáló hatása van, azonban a cenzúra ezt akarja szűkíteni, míg a propaganda felhasználni saját céljaira - saját eszméi terjesztésére.
2.5. George Orwell munkássága: A propaganda szemléletes bemutatásáról George Orwell angol író, kritikus, újságíró is gondoskodott az Álltafarm (1943-44) és az 1984 (1949) című műveiben. Nekem egyik személyes kedvencem az Állatfarm című könyve, hiszen egy kis humor segítségével bemutatja,
hogy
az
emberek
(a
könyvben
állatokként
szerepelnek)
mennyire
befolyásolhatóak, mennyire naivak és hogy a vezető réteg ezen tulajdonágukat száz százalékosan ki is használja, manipulálja őket, ha nem a szavak erejével, akkor a megfélemlítés taktikájával. „Orwell 1943-44-ben írott műve – amelynek a szerző a „Tündérmese” alcímet adta – voltaképpen a sztálini korszak szatírája, a Lenin halálától a szovjet-német megnemtámadási egyezményig terjedő időszakban. Egy angol farm – Mr. Jones „Major”-ja – a színhely, ahol az állatok, a disznók vezetésével, megdöntik az Ember uralmát, és a maguk igazgatta „Állatfarm”-on élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak eszméi, a Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és – természetesen mindig a megfelelő ideológia magyarázattal – egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A kezdeti jelszó pedig – „Minden állat egyenlő” – érdekesen módosul…” (George Orwell: Állatfarm – Tündérmese, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989, hátoldal) A baj csak az, hogy a könyvben talán megmosolyogjuk a buta lovat, Bandit, a betanított ostoba juhokat, vagy a többi naiv állatot, azonban a könyv alcímével ellentétben ez nem Tündérmese, hanem a valóság, éppen ezért itt lenne az ideje felébredni.
17
3. A propaganda pszichológiai háttere
Ahhoz, hogy egy propaganda jól működjön, tudni kell az embereket úgy irányítani, manipulálni, hogy abba az irányba menjenek, azt tegyék, amit a propagandista elvár tőlük. Ehhez természetesen szükséges a pénz, az előre eltervezett és előkészített propaganda, a legtöbb elérhető eszköz (média, gyűlések, plakátok, stb.). Egy jól felépített propagandamunkában az is előre el van tervezve, hogy a propaganda egyes lépései mit váltanak ki az emberekből. Például hogy ha félnek, egy csoportba tömörülnek, az biztonságérzetet ad nekik, ezért első lépésben meg kell őket félemlíteni és ehhez hasonló pszichológiai fogások. Hogy ezt előre ki tudják számítani, nélkülözhetetlen az emberi lélek vizsgálata, csak azután lehet őket manipulálni.
3.1. A manipuláció eredete: A manipuláció kifejezés a latin manipulare szóból ered, mely a középkori latin nyelvben pozitív volt, azt jelentette, hogy kezelés, kézen fogva vezetés. Napjainkban azonban ez a szó – a propaganda kifejezéssel hasonlóan – negatív érzéseket vált ki, hiszen a manipuláció hallatán manapság mindenki arra a tevékenységre reflektál, mely során a manipulátor a hazugság vagy megtévesztés eszközeivel eléri, hogy a manipulált személy, vagy személyek azt tegyék, amit saját akaratukból nem tennének, emellett tettükkel hozzájárulnak a manipulátor céljai megvalósításához. „Az ember magatartását tudata szabályozza. Aki tehát irányítani akarja az emberi magatartást, annak szükségképpen az emberi tudatot kell befolyásolnia. S ha fel akarjuk fedni a titkot, miként lehetséges nemcsak egyes emberek, hanem nagy tömegek tudatát is manipulálni, nagy embercsoportokat arra kényszeríteni, hogy olyat tegyenek, ami szöges ellentétben áll valódi érdekeikkel, akkor mindenekelőtt az emberi tudat egy sajátosságára kell rámutatnunk. Amennyiben azokat követnénk, akik a tudatot szubjektív módon önmagából, saját „természetéből”, „velünk született eszmékből”, eleve adott szemléletmódokból kiindulva próbálják megmagyarázni, illetve valamely emberfölötti vagy emberen kívüli tudatból, egy „abszolút eszméből”, a „világszellemből”, Istenből vezetik le, akkor eleve elzárnánk magunk
18
előtt a célhoz vezető utat.” (Dieter Bergner, Gerda Haak, Peter Hamann, Günter Heyden: Manipuláció (A tudatalattiról), Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1969, 31. oldal) A tömegek tudatának kollektív irányítása nem mai keletű jelenség. Már Arisztotelész korában is foglalkoztak ezzel a jelenséggel. A görög tudós és filozófus már akkor rájött a tényre, hogy az emberek érzelmeit lehet befolyásolni, méghozzá abba az irányba, amelybe csak akarja. „Minden osztálytársadalomban, sőt a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakában, a szocializmus és az imperializmus között folyó küzdelemben is megfigyelhető, hogy az osztályharcot ideológiai síkon is vívják, ideológiai eszközökkel is érvényesítik, s a fennálló uralmat szellemi téren is védelmezik és szentesítik. A gazdasági és politikai hatalom, valamint a velük járó katonai hatalom mellett az osztályharcnak és a hatalom érvényesítésének szerves tartozéka az ideológia, azaz bizonyos politikai, közgazdasági, jogi, művészeti, erkölcsi, szociológiai, történelmi, pszichológiai és filozófiai nézetek terjesztése is. […] A lélektani hadviselés minden rendelkezésre álló technikai, intellektuális és érzelmi eszközzel, offenzív és defenzív módon vívott szellemi küzdelem, amelynek célja egyrészt az ellenfél harci szellemének megtörése, másrészt a saját erők harci szellemének a törhetetlenségig való fokozása. […] A népet a manipuláció segítségével végeredményben arra kárhozatják, hogy a monopóliumok hatalmi törekvéseinek eszköze legyen. Az ember most már nemcsak gazdasági és politikai értelemben válik a kizsákmányolás és az elnyomás áldozatává. Gondolatainak és érzelmeinek világán is úrrá lesz egy idegen hatalom. Megfosztják annak lehetőségétől, hogy tudatára ébredjen önálló személyiségének, és cselekvő részese legyen az eseménynek. […] A cél az, hogy olyan állampolgárt formáljanak, aki tökéletesen hasonul az ország társadalmi viszonyaihoz. […] A tudat-manipuláció segítségével irányított ember sem a munkában, sem a termelésben, sem a fogyasztásban nem találja meg élete értelmét. Csak arra van módja, hogy mint eszköz tökéletes legyen. Aki hozzászokott, hogy manipulálják, az könnyen felhasználható embertelen, agressziós célok érdekében is. Amikor az embereket csupán objektumoknak tekintik, mindig fennáll a visszaélések, az elembertelenítés és az egy kaptafára húzás veszélye.” (Dieter Bergner, Gerda Haak, Peter Hamann, Günter Heyden: Manipuláció (A tudatalattiról), Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1969, 7-8., 19. oldal)
19
A manipuláció leglényegesebb feladata az, hogy elhitesse az emberekkel, hogy amit tesznek, az jó. Ez azért van, mert „Minden meggyőzés magva, lényege a bizonyosságtudat.” (Zrinszky László: Meggyőzés az igaz szó erejével – A meggyőzés pszichológiájáról, pedagógiájáról, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1981, 7. oldal) S ha ezt a bizonyosságtudatot elültetik a manipuláltakban, akkor nyert ügyük van, hiszen mindenki úgy fogja már az adott manipulációs tényt hirdetni, mintha saját tapasztalatain alapulnának.
3.2. Kísérletek, elméletek, tanok: Az évek folyamán sokan vágták bele fejszéjüket az emberi pszichológia kemény fájába, és az általuk kimutatott eredmények bizony néha megdöbbentő tényekkel ejtették és ejtik még napjainkban is ámulatba az embereket. Rámutatnak, hogy egy ember egyedül mennyire kis porszem a sivatag nagy homokdűnéi között, és ha feltámad a szél, bizony akarata ellenére is együtt mozog a buckákat alkotó többi homokszemmel, mert egyedül mindenki fél.
3.2.1. Az Asch-kísérlet: Solomon Asch lengyel származású amerikai pszichológus az alaklélektanban és a szociológiában ért el nagy sikereket kísérleteivel. Az Asch által végzett kísérletek főként arra koncentrálnak, hogy a tömeg hogy tudja befolyásolni az egyén gondolkodását és cselekedeteit. A kísérletet 1955-ben végezte el a kaliforniai Stanford Egyetemen. A kísérlet lényege, hogy a kísérleti személyeknek két lapot mutatnak egyszerre. Az egyiken egy függőleges vonal van, a másikon pedig három, melyek közül csak egy azonos az első lapon látott vonallal. A feladat annyiban áll, hogy a három vonal közül ki kell választani azt az egyet, amely azonos hosszúságú a referenciával, azaz az első lapon látottal. A kísérletben azonban egy ember kivételével mind beavatott személy volt, akik egyöntetűen mindig egy másik vonalra voksoltak, ami semmiképpen nem volt egyenlő hosszúságú a referenciával. Asch megdöbbentő eredménye az volt, hogy a kísérlet alanyai még akkor is hajlandóak voltak behódolni a többség véleményének és követni azt, ha tudták, hogy amit a többiek mondanak, egyértelműen helytelen. Azoknál a kritikus kérdéseknél, ahol a kísérletbe beavatottak direkt
20
rossz választ adtak, a véleményükkel egyedül maradt résztvevők 37%-a csatlakozott a többséghez és ő is így a rossz válaszhoz. A kísérletbe bevont személyek nagyon különböztek abban, hogy mennyire hajlandóak behódolni a többség véleményének. Minden negyedik kísérleti alany a kísérlet egésze alatt tartotta véleményét, így egyszer sem csatlakozott a helytelen választ adók csoportjához. Egy másik részük azonban a kezdeti kérdések után egyből a többség oldalára állt, válaszait szándékosan rosszul mondva. A csoport mérete is befolyással volt az eredményre. Azok a résztvevők, akikkel szemben nem egy egész tömeg, csak egyetlen beépített ember képviselte a rossz választ, mindössze 4%-ban vették azt át. Kéttagú csoporttal szemben ez az arány már14%-ra nőtt, míg a 3-tól 15-ig terjedő létszámú csoportok esetén már 31 és 37% között mozgott azok száma, akik direkt rossz válaszokat adtak. A csoportméret hatása 3–4 fő fölötti létszámnál nem nőtt, ugyanis az 5 és annál nagyobb csoportok sem gyakoroltak erősebb hatást a résztvevőkre. Érdekesség, hogy miután megjelent a csoportban egy másik személy is – aki lehetett beépített ember, vagy akár egy másik kísérleti alanya is – számottevően csökkentette az eddigi csoport által az egyetlen ellentmondó egyénre gyakorolt erejét. Azok a kísérleti személyek, akik mellett volt egy másik ember is, aki a rossz válaszadóknak szintén ellentmond, azok négyszer kevesebbszer adtak helytelen választ azokkal szemben, akiknek egyedül kellett kiállniuk a helyes válasz mellett. Volt olyan alany is, aki ugyan nem a helyes választ mondta, de nem is a csoport többi tagjával megegyező rossz választ – hanem egy másik rossz választ -, azok harmadára csökkentették a résztvevők konformitását, míg egy, a többségnél is helytelenebb választ adó személy kétharmaddal. Azután, hogy a különc rossz válaszadó 6 kör után csatlakozott a többséghez és ugyanazokat a válaszokat adta, mint ők, a kísérleti alany helytelen válaszainak száma visszaugrott arra a szintre, mint amikor egyedül kellett kiállni a jó válasz mellett. Mikor Asch már egyértelműen sokkal nagyobbra növelte a vonalak közötti különbséget - kb. 18 cm -, a kísérleti alanyok egy jelentős része még akkor sem volt hajlandó kiállni a helyes válasz mellett, helyette továbbra is követte a nyílván valóan rossz választ adó csoportot és ő is a helytelen válaszokra voksolt. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Asch-k%C3%ADs%C3%A9rlet)
21
Ebből tehát kiderül, hogy az egyén követi a tömeget, nem meri felvállalni saját véleményét, még ha neki is van igaza, akkor sem. Pontosan erre a tényre apellált például a második világháború során a náci vezér, Adolf Hitler is. Tudta, hogy nem kell mindenkit meggyőznie eszméiről, hiszen a tömeg ereje rövid időn belül úgyis megváltoztatja az egyének véleményét és cselekedeteit. Jó példa erre a 2002-es magyarországi Országgyűlési Választás, amikor a közvélemény kutató cégek által végzett előrejelzésekhez képest döbbenetesen más eredményeket születtek. A megkérdezések általi közvélemény kutatás egyértelműen kimatatta ugyanis a Fidesz várható győzelmét, azonban végül az MSZP-nek hozta meg a 2002-es választás a sikert. Ez abból az okból történhetett, hogy a választások előtti közvélemény kutatások eredményeit közzé tették, melyek mint már említettem, egyértelmű Fidesz győzelmet jósoltak. (Öt közvélemény kutató centrum készített nyolcnapos előrejelzést, melynél a Medián kettő-, a Szonda öt-, a Tárki nyolc-, a Gallup tíz-, a Marketing Centrum pedig tizenkét százalékos Fidesz győzelmet állapított meg). Itt mutatkozik meg az Asch-kísérletben feltárt „az egyén követi a csoportot” effektus, hiszen az ezek után megkérdezettek közül egyre kevesebben mondták, hogy a baloldali pártra fognak szavazni, még ha végül mégiscsak arra szavaztak. Az előrejelzés pontatlansága több okra is visszavezethető: A leginkább elfogadott ok a válaszmegtagadás növekedése volt. A bizonytalanok száma is magasabb volt az előző választásokhoz képest, s ezen belül az „aktív bizonytalanok” száma aránytalanul magasra rúgott. „A legtöbb demokráciában általános trend, hogy növekszik azoknak az aránya, akik csak az utolsó napokban döntik el, hogy melyik pártra fognak szavazni. Igaz, ezek többsége nem egyszerűen impulzív, hanem inkább az utolsó pillanatig kalkuláló szavazó (McAllister 2002). Viszont a szavazási szándékra is igaz, hogy az esetleges véleményváltozások nem tudatosulnak az emberek fejében. A közvélemény-kutatás klasszikus elméletei, az utánfutóhatás (Lazarseld–Berelson–Gaudet 1948) vagy az elhallgatási spirál jelensége (Neumann 1984) végső soron éppen a preferenciák endogén voltát kérdőjelezik meg. A tökéletes választási előrejelzéshez a közvélemény-kutatóknak olyan véleményeket is fel kellene tárniuk, aminek maguk a megkérdezettek sincsenek tudatában. De még ha ez sikerülne is, szavazás sajátos kontextusát, „a szavazófülke magányát” a közvélemény-kutatók soha
22
nem tudják biztosítani. A választási előrejelzések akkor is pontatlanok lehetnek, ha az egyes szavazók viselkedése csak minimálisan tér el a választás előtti véleményüktől. Sokan hajlanak arra, hogy részt vesznek a választáson, de aztán mégis közbejön valami, míg mások annak ellenére mennek el, hogy korábban azt nem mondták biztosra. Az elég életszerűtlen feltételezés, hogy valaki egy olyan pártra szavazzon, akit a választás előtt nem tartott rokonszenvesnek, de az könnyen előfordulhat, hogy valamilyen taktikai megfontolásból végül nem a kedvenc pártjára, hanem egy ahhoz viszonylag közel állóra adja le a voksát. […] A 2002-es „malőr” kapcsán például máig nem sikerült sem cáfolni, sem megerősíteni azt a feltételezést, hogy a Fidesz-győzelmét prognosztizáló előrejelzések nem a kérdezőbiztosok percepciója szerint rájuk nehezedő politikai nyomás miatt születtek-e.22 Az azonban biztosnak látszik, hogy a kérdezőbiztosoknak nagyobb szabadságot adó mintavételi eljárás pontosabb választási előrejelzésekre ad lehetőséget.” (http://www.median.hu//kepek/upload/2010-01/karacsony_lakatos_2006.pdf)
3.2.2. Sigmund Freud tana: Sok propagandista, mint például Adolf Hitler nyúl vissza Sigmund Freud, zsidó származású osztrák neurológus és pszichiáter tanaihoz, melyek a tudatalattit vizsgálják. Ez az elmélet szerint a tudatalatti egy velünk született, vak ösztönök sokaságából álló részünk, melyeket a vágyak formálnak. Freud szerint az egyén viselkedését főként ez a tudatalatti befolyásol. Ebből az a következtetés vonható le, hogy ha az embereknek az érzelmeikre hatnak, sokkal nagyobb eredményeket lehet elérni, mintha az értelmükre koncentrálnak, és ész érvekkel próbálnák meggyőzni őket. „Freudnak a „tudatalattiról” szóló elmélete azért olyan kapós az imperialista államokban, mert segítségével el lehet leplezni az imperialista rendszer valódi természetét: tagadni lehet a társadalmi fejlődés törvényszerűségét, s valahogyan még a kizsákmányolás és az elnyomás szükségességét is meg lehet magyarázni. E felfogás szerint ugyanis bármiféle sztrájk, követelés vagy mozgolódás oka nem a tőkés rend társadalmi viszonyaiban keresendő, hanem azokban az „irracionális erőkben”, amelyek az emberi természetben lakoznak. Ebből pedig önként adódik a végkövetkeztetés, hogy értelmetlen a társadalmi és gazdasági viszonyok megváltoztatását követelni, hiszen a társadalom boldogulását csak a „neurózisok”
23
leküzdése, az emberben rejlő rombolási ösztön megfékezése, a „félreértések” eloszlatása, az érzelmek szervezett irányítása hozhatja meg. […] A csoport-jellegzetességek, sztereotípiák, magatartási formák, motívumok, hajlamok, vágyak, ösztönök, szándékok, várakozások, remények és igények, az emberi gyengék, félelmek és bajok, gondolatok és indulatok – mindez nyersanyag, amelyet a pszichológusok együtt vizsgálnak a szociológusokkal és a közvélemény-kutatókkal. Munkamódszereik a gondosan kidolgozott kikérdezési eljárások, az egyéni és csoportos kikérdezések, a vizsgálat „tárgyában” rokonszenvet vagy ellenszenvet ébresztő tényezők megfigyelése, a különféle tesztek és kísérletek, amelyek egészen egyes kísérleti alanyok hipnózisban történő kikérdezéséig terjednek. S mindez arra szolgál, hogy amennyire csak lehet, behatoljanak a pszichikum területére, a „tudatalattiba”, a „kisagyba” – vagy bárhogyan nevezzék is ezt a területet. Az ily módon előbányászott „kincseket” már csak fel kell dolgozni, természetesen a megbízó kívánságainak megfelelően. Azután hogy teljessé váljék az ember félrevezethetősége, működésbe lép a tudat alatti szférába való fokozatos, módszeres behatolás gépezete, amelyet a pszichológusok hoztak létre.” (Zrinszky László: Meggyőzés az igaz szó erejével – A meggyőzés pszichológiájáról, pedagógiájáról, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1981, 81., 83. oldal)
3.2.3. Edward Bernays és Jacques Ellul: Edward Bernays Freud unokaöccse volt és sokat foglalkozott rokona által elméleteivel. A freudi pszichológia szerint a tömegtársadalomban a tömeg viselkedése nem az egyének viselkedéseinek az összessége. A tömeg irracionális és befolyásolható. Az okosak kevesen vannak, azonban ők irányítják az ostoba ’sokakat’. Szerinte a propaganda beszűkíti a bőséges kínálatot, az eszmék kínálatát, ezzel is segít a döntésben. Jacques Ellul szerint kétfajta propaganda létezik. Egyik az agitációs propaganda, mely esetben a propagandista változásra akarja rávenni az embereket. A másik fajta az integrációs propaganda, amelynek célja, hogy ragaszkodást váltson ki az egyénekből, egyfajta kontinuitást akar elérni. (Bajomi-Lázár Péter Budapesti Gazdasági Főiskolán tartott Médiaismeret előadása alapján, Budapest, 2008)
24
Ilyenek például a Fidesz tüntetések is, ahol a párt ezzel próbálja „összekovácsolni” követőit, hogy közösen vonulnak ki, közösen tartják a zászlókat, helyeselnek és hurrognak, vagy éppen a rendőrökkel csatároznak. Ezek az események akaratlanul is az ember eszébe juttatják Goebbels berlini beszédét, ahol a tömeg olybá egybeforrt, hogy még egy totális háborúba is belementek, mindenre helyeseltek, amit vezetőik mondtak nekik, csak azért, hogy „ne lógjanak ki a sorból”.
3.2.4. Egyéb elméletek: Az 1930-as években kifejlesztették az injekcióstű-elméletet, mely teóriának az a lényege, hogy a média által a nézők, hallgatók felé lövellt információk a bőr alá kerülnek, beivódva a szervezetünkbe. Tehát az üzenet közvetlenül eljut a befogadóhoz, aki minden fenntartás nélkül elfogadja azt. E modell alapjául az 1930-as évek-beli bihaviorizmus szolgált. Az injekcióstű-elmélet azt támasztja alá, hogy a tömegmédiának közvetlen és erőteljes hatása van a közönségére. Azonban a közönségnek nincs esélye semmiféle válaszra, visszacsatolásra, így kénytelen elfogadni azt, amit hall és lát a médiában, így tehát nem a társadalom befolyásolja a médiát, hanem a média befolyásolja a társadalmat. Harold Lasswell, A világháború propagandatechnikái című könyvében a befogadó közönséget egy manipulálható, vélemény nélküli csoportnak tekintette, akik azonos módon reagálnak a tömegmédia által feléjük sugárzott információlövedékekre. Lasswell úgy vélte, hogy az első világháború alatt az embereket becsapták és manipulálták a propaganda segítségével. És ez a második világháború alatt sem volt másként, sőt akár említhetjük napjainkat is, ahol ugyan már nem akkora mértékben, de bizony még mindig élnek a propaganda eszközével, hogy meggyőzzék az embereket, hogy vásároljanak egy bizonyos terméket, szavazzanak az adott politikusra, vagy éppen oltassák be magukat, különben nagy eséllyel meghalnak.
25
4. A második propaganda
világháború
alatti
náci
A propaganda működését hogyan is lehetne jobban bemutatni, mint azon személy tevékenységén keresztül, akinek a nevéhez a legtöbben csatolják e szót. Hitler és legjobb tanítványa Goebbels olyan tökéletesre fejlesztette a tömegmaipulációs eszközeiket, hogy egy egész nemzetet képesek voltak egy totális háborúba vezényelni úgy, mintha ez a nép akarata lett volna. Régebbi tanokat – mint például Sigmund Freudét – használtak fel és ők maguk is új reformokat vittek a propagandatevékenység tökéletessé fejlesztése érdekében. Nos be kell látni, jól sikerült nekik. Hitler és Goebbels mielőtt kialakították propagandájukat, igen részletes kutatómunkákat végeztek ezzel a témával kapcsolatban, főként az emberi pszichológiával kapcsolatos tanokról szóló irományokat forgatták gyakran a kezükben, hogy minél jobban megismerjék az általuk irányítani kívánt nép lélektanát.
4.1. Adolf Hitler, a náci vezér: Adolf Hitler 1889. április 20-án született az Osztrák-Magyar Monarchia területén, Linztől nem messze. Fiatalabb korában művész szeretett volna lenni, azonban a bécsi Művészeti Akadémia két alkalommal is elutasította mondván, nem felet meg a felvételi vizsgán. Később Hitler egyre nagyobb érdeklődést mutatott az antiszemita nézetek iránt, hatással volt rá Lanz von Liebensfels fajelmélete, Karl Lueger bécsi polgármester agresszív retorikája és Georg Ritter von Schönerer is, a pángermán mozgalom vezetője. Hitler egyre inkább meggyőződött arról, hogy az árja faj felsőbbrendű, mint a többi, és hogy a zsidó nép fenyegeti az ő egzisztenciájukat. Az első világháborúban katonaként szolgált, majd a Weimari Köztársaság uralkodása alatt Hitler a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezérévé lépett elő. Olyan kulcsfontosságú embereket szervezett be pártjába, mint Joseph Goebbels, Rudolf Heß és Hermann Göring. 1923-ban hadseregével felkelt a Weimari Köztársaság ellen, de annak katonái leverték a sörpuccs néven elhíresült felkelést és Hitler börtönbe került.
26
4.1.1. Mein Kampf: Raboskodása alatt írta meg a Mein Kampf című könyvét, melyben 32 oldalt szentelt a háborúnak, abból 20 oldalon keresztül kizárólag a propagandával foglalkozik. Pratkanis és Aronson efféleképpen ír Hitler propagandájáról a Rábeszélőgép című könyvükben: „Hitler rájött, hogy ha Németország valaha is vissza akar vágni (s megnyerni a következő háborút), a rábeszélés csatájában is győznie kell. […] Számára a propaganda célirányos eszköz volt, melynek a náci pártot kellett győzelemre juttatnia, s a német nemzetet népszerűsítenie. A rábeszélőgéppel kapcsolatban az egyetlen morális követelmény, hogy győzzön.” (Pratkanis és Aronson: A Rábeszélőgép – élni és visszaélni a meggyőzés mindennapos mesterségével, 188. oldal)
4.1.2. A Hitler kultusz: A Hitler kultusz 1936-ra már kialakult, csúcspontját az 1938-tól 1940-ig terjedő időszakban érte el. Főként Goebbels jóvoltából kialakult egy Hitler-mítosz, melynek az volt a lényege, hogy a Führer a német nép fáradhatatlan harcosaként és védelmezőjeként, zseniális stratégiákat kidolgozva, erőt sugározva a német történelem legjelentősebb államférfiainak méltó utódaként jelenik meg. Magánemberként azonban kisállatok, vagy gyerekek között mutatták általában a híradók, hogy ezzel kiemeljék humanitását. A Hitler által megformált német társadalom hierarchiájának csúcsán a Führer, azaz a Vezér állt, őt követte a sereg, azaz az SS és SA, majd a nagy tömeg, melyen belül a felelősség fölfelé, a tekintély pedig lefelé mozgott. Éppen ezért lehetett az is, hogy a náci ideológiák nevében harcoló németek vérengző, tömegmészárló gépezetekké váltak, és legtöbbjükben a könyörület és emberiség legapróbb szikrája is kialudt a háború során. „A háborús propaganda legártalmasabb következménye, hogy lélektani mentességet ad arra, hogy az egyik nemzet fiai lemészárolják a másikéit. A háború rengeteg kárt és szenvedést okoz, méghozzá gyakran ártatlan kívülállóknak és gyerekeknek is. Az a tudattartalom: „Becsületes, tisztességes és jó vagyok; ilyen a hazám is” – ellentétben áll ezzel: „Ártatlan emberek halálát és szenvedését okozom, ezt teszi a hazám is”. Ha a rombolás és gyilkosság kétségtelen, annak letagadása nem segít, így csak az marad hátra, hogy minimálisra
27
csökkentsd humanitárius eszményeidet vagy maximálisra növeld az áldozatok bűnösségét (jelentsd ki, hogy megérdemelték sorsukat).” (Pratkanis és Aronson: A Rábeszélőgép – élni és visszaélni a meggyőzés mindennapos mesterségével, 1992, 40. oldal) „A lelkiismeret a szemlélődők erénye, s nem a cselekvőké.” Goethe idézete is jellemzi, hogy aki cselekszik, az nem mindig gondolja végig, hogy mit is tesz, s azoknak, akik csak figyelemmel kísérik az eseményeket – vagy visszatekintenek rá – sokkal könnyebb megítélni, hogy mi a helyes és mi nem: Emellett sokaknak futhatott végig az agyán, hogy a cél szentesíti az eszközt, tehát azért, hogy kiirtsák az emberiség „tumorait”(ez az ő ideológiájukban a zsidókat jelentette), azért van, hogy olyan eszközökhöz kell nyúlni (tömegmészárlás), amiket alapból elítélnének.
4.2. A propaganda boszorkánymesterei: A III. Birodalom vezetőségben nem Adolf Hitler volt az egyetlen, aki odaadóan a náci ideológiának szentelte életét. Legfőbb követője, és legjobb tanítványa Joseph Goebbels is sokat tett azért, hogy a németek megszavazzák a nemzetiszocialista pártot és Hitlert Führernek. „Adolf Hitler miniszterelnöki címmel köszönte meg hűséges szövetségese felbecsülhetetlen értékű támogatását, midőn 1933 márciusában a frissen létrehozott propaganda és népfelvilágosítás-ügyi tárcát bízta rá. Ekkor Goebbels a következő bejegyzést tette híres naplójába: „Mi vagyunk Németország urai.” A nagyra nőtt „kisdoktor” szemernyit sem lódított: valóban Németország urává vált.” (Kurt Rieder: Zyclon B – A III. Birodalom bűvöletében, Vagabund Kiadó, 2007, 68. oldal) Mint később kiderült, Hitler egyik lehető legjobb döntésének minősült, hogy jobb kezét, Joseph Goebbelst nevezte ki az általa létrehozott Propagandaminisztérium élére, ugyanis a „kisdoktor” remekül mívelte a rá bízott mesterséget. „A Propagandaminisztérium vezetője pedig ördögien kiváló munkát végzett: mesterien bánt a tömegek befolyásolására alkalmas technikákkal, a dezinformációkkal és a demagógia eszközeivel, és emberek millióit sikerült radikálisan befolyásolnia. Nem túlzás kijelenteni, hogy Dr. Joseph Göbbels, bár a szürke eminenciás státuszát választotta és végig törekedett rá, hogy a háttérben maradjon, 1929 és 1945 között közel hasonló befolyással bírt Németország
28
történetére, mint maga Adolf Hitler.” (Kurt Rieder: A III. Birodalom felemelkedése és bukása – Első rész, Vagabund Kiadó, 2002, 83. oldal) A pszichológiával való visszaélés nem volt új keletű jelenség a kapitalista államokban. A francia Gustave Le Bontól származó „A tömegek lélektana” című könyv egyfajta használati útmutatás volt, melyből a burzsoázia megtudhatta, hogyan kell nagy létszámú tömegeket is kényük-kedvük szerint irányítani. Ebben a könyven többek között a következőket írta: „Mivel előszámláltuk a tömeglélekre hatni tudó tényezőket, szinte fölösleges volna az észt megemlítenünk, ha nem volna szükség befolyásának negatív értékéről szólanunk.” (Dieter Bergner, Gerda Haak, Peter Hamann, Günter Heyden: Manipuláció (A tudatalattiról), 79-80. oldal) Hitler felhasználta, és egyet is értett a gondolattal, hogy a tömeg nem tud ésszerűen gondolkodni. Éppen ezért mondta, hogy: „Nem tételezhetünk föl eléggé alacsony szellemiséget; ebben nem lehetünk elég óvatosak.” Minden propagandának népszerűnek kell lennie és szellemi színvonalát a tömeg legkevésbé képzett rétegének befogadóképességéhez kell szabni. A náci vezér azt is tudta, hogy a nép figyelmét el kell terelni a gondolkodásról, mert ha a gondolataik útnak erednek, semmiféle propaganda, manipuláció vagy hazugság nem állíthatja azt meg. „Képzetek, képek, jelszavak kellenek nekünk, olyanok, hogy mint az ék, fúródjanak a gondolkodás gépezetébe, és onnan többé semmi ki ne ránthassa őket. Még ha látszólag logikusan is beszélünk, következéseket bonyolítunk, annak csak látszólagosnak szabad lennie; megfogalmaznia ennek az egy mondatnak szabad csak: mindennek a zsidó az oka.” (Konrad Heiden: Hitler, Budapest, Eugen Prager Könyvkiadó Vállalat 1937-es pozsonyi kiadása alapján, 1989, 68. oldal) Ahhoz, hogy a tömeg figyelmét folyamatosan eltereljék az ésszerű gondolkodásról, az orruk alá kellett nyomni valamit, amin nyugodtan rágódhatnak egy darabig. Ez a valami pedig nem volt más, mint a sok-sok hazugság, amiket ők gyártottak. „Hitler és propagandaminisztere, Goebbels művészi fokon élt az úgynevezett „nagy hazugságok” – kal. A náci propaganda-elmélet szerint a tömegek meggyőzésének egyik hatásos módja a hamis állítások ismételt szájbarágása. Példa: „A német felsőbbrendű faj.” Vagy: „Európát zsidó összeesküvés fenyegeti.” Az ilyen nagy hazugságokról nehéz 29
bebizonyítani, hogy hazugságok. Hiszen az a tény, hogy a zsidó összeesküvésre nincs bizonyítékuk, jelzi, milyen ügyesen esküsznek össze a zsidók. A nagy hazugságot azután körül kell bástyázni sok kicsivel, melyek irrelevánsak ugyan, de a nagy hazugságot mégis hihetőbbé teszik. Példa: „Sok a zsidó banktulajdonos, ugyanakkor a kommunizmust megalapító Marx is zsidó volt.” A nagy hazugság trükkjét mindmáig sok kormány használja.” (Pratkanis és Aronson: A Rábeszélőgép – élni és visszaélni a meggyőzés mindennapos mesterségével, 64. oldal) A II. világháború alatt mindkét oldalon úgy próbálták bemutatni a hadszíntereket és a megszállt területeken zajló eseményeket, hogy az növelje az adott kormány és az általa folytatott háború támogatottságát. A tengelyhatalmak gyakran tettek közzé nagy hazugságokat. A tengelyhatalmak ugyan inkább pártolták az igazságot, azonban ha arra került a sor, ők sem haboztak, ha céljaik elérése érdekében hazudniuk kellett. Napjainkban az emberek többsége az internetről vagy a televízióból értesül az új eseményekről, azonban a II. világháború idején erre nem volt lehetőség, így a közvéleményt akkoriban a rádió és az újság formálta. Ezek mellett fontos szerepet töltött be a propaganda szempontjából a híradó, azaz a mozifilmek kezdete előtt levetített híradások. A plakát is a propaganda egyik fontos eszközének számított.
4.3. A sokat érő plakátok: „Egy szép napon Hermann Esser, a párt második legjobb agitátora fölfedezi, hogy München városa pénzért bármi célra bérbe adja a hirdetőfelületeket. Miért ragasszanak egyre csak száraz plakátokat ki: péntek este 8 órakor Hitler Adolf festőművész beszél a következő tárgyról: A zsidó börzediktatúra arany internacionáléja és annak marxista hóhérlegényei! Hiszen egy ilyen plakátra egész vezércikkel lehet nyomtatni; ugyanannyiba kerül, és az összes jelszavat el lehet helyezni: börzehiénák, a német nép hullájának fosztogatói, a vérszopó ősJuda, novemberi gazemberek, a zsidó Parvus-Helphand elvtársnak Berlin szomszédságában 12 millió márkát érő kastélya van – német munkás, ezek a te vezetőid! Akarjátok megtudni, mi az igaz oka a nyomorúságotoknak? Jöjjetek el tömegesen péntek este 8 órára a Hofbräuhaus dísztermébe. Szónok: Hitler Adolf festőművész úr stb. És a szakemberek megint csak tévedtek. Az volt a véleményük, hogy hosszú szövegű plakátokat senki se olvas el. Ezek
30
a nemzetiszocialista kezdők azonban bebizonyították, hogy ez nem így van: hatalmas fürtökben lógnak az emberek a plakát szövege előtt. Egy év múltán a rendőrség betiltja ezeket a plakátokat, mert a közlekedést zavarják, de akkor már rég megtették hatásukat.” (Konrad Heiden: Hitler, Budapest, Eugen Prager Könyvkiadó Vállalat 1937-es pozsonyi kiadása alapján, 1989, 70. oldal)
4.4. A náci propaganda két szakasza: A nácik propagandája fokozatosan alakult ki az 1930-as évektől, s két szakaszra osztható. Az első szakasz a Die Kampfzeit, azaz a harci korszak. Ez az a korszak, amikor Hitler és pártja még nem szerezte meg a hatalmat. Ekkor volt jelentősebb szerepe a plakátoknak, reklámtábláknak és reklámfilmeknek is. A népgyűléseknek is hatalmas jelentősége volt, hiszen itt szembesíthették a tömeget az agresszív, de nagy érzelmi hatású szónoklatokkal. Hitler már a legkisebb beszédei során is felhasználta a jelképek erejét, azaz muzsikát és zászlót használt fel a gyűlései alatt. A zászló formájában és mintájában az évek során történt némi változás, azonban a színe és a jelentése sosem változott. A fekete, fehér és vörös színösszeállítás a régi császárságot szimbolizálta. Azonban hogy mit is jelentett a három szín és a zászló közepén feltüntetett horogkereszt? „A vörös színben a mozgalom szociális gondolatát köszöntjük, a fehérben a nemzetit, a horogkeresztben meg az árja ember győzelméért való harcunk küldetését, egyúttal pedig a teremtő munka jelét, amely már magában örök időktől fogva antiszemita volt, és antiszemita is fog maradni.” (Konrad Heiden: Hitler, Budapest, Eugen Prager Könyvkiadó Vállalat 1937es pozsonyi kiadása alapján, 1989, 71. oldal) Emellett az is köztudott, hogy a fekete és a vörös szín egymással kombinálva az emberekben agressziót kelt, így még találóbb e színek felhasználása a náci párt zászlajában. A
náci
propaganda
második
szakaszát
a
Német
Nemzetiszocialista
Munkáspárt
hatalomgyakorlása alkotta. A harcban, amíg az NSDAP megszerezte a hatalmat, Hitler hatalmas jelentőséget tulajdonított addigi propagandamunkájának. Miután Hitler kezébe került a vezetés, a propaganda eszköztára nagy mértékben bővült. Annak érdekében, hogy ez így
működhessen
tovább,
Hitler
létrehozta
a
Népfelvilágosítási
és
Propaganda
Minisztériumot, melynek vezetésével legjobb tanítványát, Joseph Goebbelst bízta meg 1933. március 13-án.
31
Németországban is, akárcsak Japánban, Olaszországban és a Szovjetunióban, totalitárius rendszer működött, amely vasmarokkal irányított a népet. Ezekben az államokban a kormány ellenőrizte a médiát, s a kormányhoz kellett engedélyért folyamodni minden egyes hír leközlése előtt.
4.5. Propaganda a náci kultúrában: „A nácik az újságírókat és a filmeseket a büntetések és jutalmazások bonyolult rendszerével irányították. A kormányzat világossá tette, hogy a legfőbb hírforrás ő maga, se e csatornát csak a kiválasztottak számára nyitotta meg. Ugyanakkor a nácik azzal kerültek a figyelem központjába, hogy a „híreket” szórakoztatóvá tették. […] A náci plakátok azonnal magukra vonták a figyelmet vastag betűikkel, éles vonalaikkal, harsány színeikkel és jelmondataikkal.” (Pratkanis és Aronson: A Rábeszélőgép – élni és visszaélni a meggyőzés mindennapos mesterségével, 189. oldal) „A propagandaminisztérium kemény kézzel csapott le a könyvpiacra: a náci eszmékkel összemérve „felforgatónak és károsnak” titulált műveket kivonták a forgalomból, nyomtatásukat és terjesztésüket pedig betiltották. Ettől kezdve az alkotók valamennyi kéziratot (legyen az könyv, vers, forgatókönyv, avagy színdarab) a nyomdába adás előtt kötelesek voltak engedélyezés céljából eljuttatni a Propagandaminisztériumba, ahol a cenzorok vörös plajbásza sorra igazította ki a nácik számára nemkívánatos ideológiai kanyarokat és erkölcsi tévelységeket, így a nyomdákba csak a „német lélek és a német nép számára kívánatos” anyagok kerülhettek. […] A zeneművészet természeténél fogva nem volt, nem lehetett kitéve a hasonlóan durva beavatkozásoknak. A zenekultúra, mivel politikai vagy vallási ideológiák direkt közvetítésére kevésbé alkalmas, nem kényszerült hasonló erőszak elszenvedésére […]. A faji tisztogatást azonban ez a színtér sem kerülhette el: a zsidó zeneszerzők darabjai gyorsan kikerültek a koncerttermek plakátjairól és mind a szimfonikus zenekarokból, mind az operaházakból kisepregették a „nem árja” művészeket, valamint államilag üldözték az „alsóbbrendű fajok” által kultivált zenei műfajokat.”
32
[…] A német sajtó és a német filmművészet viszont jócskán megsínylette a náci diktatúra éveit. A közszolgálati funkcióval bíró sajtó, illetve film, mint természeténél fogva narratív műfaj, kiváltképpen alkalmas az ideológiai gondolatok és a politikai álláspontok nyilvánosság elé tárására. Adolf Hitler és csatlósai tisztában voltak az újságírás és filmművészet erejével, így a kezdetektől fogva komoly figyelmet tanúsítottak eme területek irányába.” (Kurt Rieder: A III. Birodalom felemelkedése és bukása – Első rész, Vagabund Kiadó, 2002, 86-88. oldal) Goebbels e szavakkal írta le a sajtóról alkotott véleményét: „Úgy kell gondolni a sajtóra, mint egy zongora klaviatúrájára, melyen az állam játszik.” „Az egykoron független német sajtó a náci hatalom stratégiai jelentőségű eszközévé züllött: Goebbels doktor biztos kézzel, mindenféle aggályoskodás nélkül távolította el a neki nem tetsző főszerkesztőket és újságírókat, s helyükre lojális nácikat emeltetett be, ily módon építve ki a teljes sajtóhegemóniát. Döntései által szerkesztőségek alakultak át órák alatt, baloldali lapok szűntek meg egyik napról a másikra, azokat az újságokat pedig, amelyek a kezdetektől fogva segítették a nemzetiszocialista mozgalmat, a párt félhivatalos sajtóorgánumai közé emelték, és komoly támogatásokban részesítették. Goebbels miután befészkelte magát a miniszteri bársonyszékbe, külön osztályokat állított fel, melyek a nyomtatott sajtóval, a rádióval, a filmművészettel, a színházzal, az irodalommal, illetve a zenével foglalkoztak. […] Goebbels törekvése egyértelmű volt: teljes mértékben ki akarta irtani a német sajtóból és kultúrából a „zsidó hatást”, fel kívánta számolni a politikai ellenzék és a vallási mozgalmak kommunikációs terepét, és ki akarta metszeni a művészet testéből a „degenerált tumorokat”.” (Kurt Rieder: Zyclon B – A III. Birodalom bűvöletében, Vagabund Kiadó, 2007, 68-69. oldal) Tehát a propagandaművelet fontos elemei voltak a tömegtájékoztatási eszközök, melyek csak azokat az információkat terjesztették, amelyeket a náci vezetőség engedélyezett nekik. Így a német népet elszigetelték az antant, azaz az ellenség által közreadott hírektől, tehát nem volt választásuk, el kellett fogadni igazságnak azt, amit hallottak, hiszen nem volt több csatorna, ami tájékoztatta volna őket a világban és országukban zajló eseményekről. „A sajtó, a rádió, a film, a színház, a zene és a képzőművészet teljes ellenőrzése révén a náci párt újra meg újra eljuttatta a tömegekhez legfontosabb üzeneteit. A harmincas évek 33
Németországában majdnem lehetetlen volt elolvasni egy könyvet vagy újságot, megnézni egy filmet vagy végighallgatni egy rádióműsort anélkül, hogy kapcsolatba ne került volna az ember a náci világképpel.” (Pratkanis és Aronson: A Rábeszélőgép – élni és visszaélni a meggyőzés mindennapos mesterségével, 189. oldal) „Miután teljes ellenőrzést szerzett a tömegtájékoztatásért felelős médiumok felett, Goebbels kénye-kedve szerint manipulálta a német polgárokat. A propaganda boszorkánymestere nem csupán a károsnak vélt hatásokat irtotta ki, de heves offenzívát is indított a zsidóság ellen, és uszító jellegű antiszemita írásokat helyeztetett el a lapokban, illetve hasonló jellegű műsorokat készíttetett a rádióknál. […] A doktor utasítására a németországi rádiók feltartóztathatatlanul sugározták az antiszemita propagandát, az újságokban hosszú hasábokat töltöttek meg a zsidóság alsóbbrendűségét tárgyaló írások, amelyek megmételyezték a közéletet és közbeszédet, és elővetítették a zsidók jogfosztását, , illetve a 20. század legszörnyűbb bűncselekményét, a holokausztot.” (Kurt Rieder: Zyclon B – A III. Birodalom bűvöletében, Vagabund Kiadó, 2007, 70. oldal) A sajtó és a filmipar mellett a nácik az építészetet sem hagyták ki, ezt az iparágat is felhasználták propagandájuk részeként. „Az építészetet is a Harmadik Birodalom szolgálatába állították. Albert Speer irányításával a nácik egy csomó politikai létesítményt – sportpálya, gyűlésterem, színház, mozi – megépítését tervezték, s ezek csupán a háború miatt nem készültek el. A náci stílus, melyet sokan északi hellenizmusnak neveznek, klasszikus vonalvezetésű és gigantikus léptékű volt. […] Aki belépett, rögtön törpének érezte magát. Az igazi görög templomok mindig emberi méretűek voltak, s azt a protagoraszi gondolatot fejezték ki, hogy „Minden más dolog mértéke az ember.” (Pratkanis és Aronson: A Rábeszélőgép – élni és visszaélni a meggyőzés mindennapos mesterségével, 1992, 190. oldal)
4.5.1. A világ leghíresebb és legismertebb propagandafilme: A náci birodalomban sok olyan művész volt, akik nem engedtek a nyomásnak és továbbra is publikáltak, csak más országban. Akad azonban szép számban olyan is, aki önként szolgálta
34
műveivel a propagandagépezetet. Közéjük tartozott a kor híres rendezőnője, Leni Riefenstahl is. A náci hatalom átvétele után a Führer felkereste Leni Riefenstahlt és arra kérte, hogy forgasson filmet a Német Nemzetiszocialista munkáspárt következő gyűléséről. Az asszony gondolkodás nélkül igent mondott a felkérésre. Az elkészült film, amely a „Hit győzelme” címen vált ismerté, valósággal letaglózta Göbbels: a miniszter hatalmas propagandaértéket fedezett fel a letisztult, markáns és erőteljes látványvilággal operáló filmben. A művésznőt ismét felkérték, ezennel az 1934-es pártkongresszusról kellett filmet forgatnia, az „Akarat diadala” címet kapta. Ez a mű minden szempontból páratlan alkotás, a világ leghíresebb és legismertebb propagandafilmje. Leni Riefenstahlt csupán munkája mesteri fokra emelése érdekelte, éppen ezért fittyet hányt az ideológiai körülményekre, oly pazar esztétikai érzékkel és oly fölényes technikai tudással örökítette meg a pártkongresszus eseményeit, hogy az általa készített „Akarat diadala” című műalkotás a Harmadik Birodalom leghatékonyabb propagandafegyverévé nőtte ki magát, egy olyan kurzusfilmmé, amely képes volt emberek millióinak a gondolkodását befolyásolni.
4.6. A propaganda Goebbelsi elvei: 1. A propagandistának hozzá kell férnie az eseményekre és a közvéleményre vonatkozó hírekhez 2. A propagandát csak a hatóság tervezheti és valósíthatja meg 3. Egy tevékenység következményeit figyelembe kell venni ennek a tevékenységnek a tervezésekor 4. A propagandának befolyásolnia kell az ellenség politikáját és cselekvését - olyan anyagok elfojtása, mely az ellenséget látja el fontos információkkal 5. A nem titkosított, operatív információknak felhasználhatónak kell lenniük egy propagandakampány megvalósításához 6. Keltse fel a közönség érdeklődését, terjedjen egy figyelemorientáló kommunikációs eszközön keresztül 7. A hitelességnek egyedül kell meghatároznia, hogy a propaganda output igaz, vagy hamis
35
8. Ellenséges propaganda célja, tartalma és hatékonysága, egy közlés ereje és hatásai, aktuális propagandakampányok meghatározzák, hogy az ellenséges propaganda figyelmen kívül hagyható-e, vagy meg kell-e cáfolni 9. Lehetséges hatások határozzák meg a cenzúra működését (hitelességek, hírek, kommunikáció lehetséges hatásai) 10. Ellenséges propaganda anyaga akkor hasznos, ha ez segít az ellenség tekintélyét csökkenteni, vagy támogatást szerezni saját célokhoz 11. Inkább a fekete propagandát kell alkalmazni akkor, amikor az utóbbi kevésbé hihető, vagy nemkívánatos hatású 12. Meg kell különböztetni a fekete, fehér és a szürke propagandát 13. A kommunikációnak el kell érni a közönséget a konkurens propaganda előtt -
optimális időben kell elkezdeni, se nem korábban, se nem később
-
a propaganda témáját ismételni kell
14. Szóhasználat -
a szlogen könnyen befogadható és megjegyezhető legyen
-
ne legyen kifordítható
15. A hátországi propagandának meg kell akadályozni olyan hamis remények ébredését, amiket jövőbeli események romba dönthetnek (pl. jön a felmentő sereg) 16. A hátországi propagandának létre kell hozni egy optimális aggodalomszintet -
a propagandának kell megerősítenie a vereség következményekkel kapcsolatos aggodalmakat
-
a propagandának csökkentenie kell az aggodalmakat, amelyeket az emberek maguk nem képesek redukálni
17. A hátországi propagandának csökkentenie kell a csalódottsági szintet 18. Részletezni kell a gyűlölet célpontjait (pl. zsidók) 19. Cselekvésformát vagy elterelő műveletet kell ajánlania (Szeles Péter Budapesti Gazdasági Főiskolában tartott előadása alapján, Budapest, 2009) Mindemellett Goebbels dolgozta ki a propagandaminisztériumi dolgozókkal együtt azt a ’találmányt’ is, hogy a moziban játszott filmek filmkockái közé időnként bevág 1-2 kockányi más képet (például ahol árjákat mészárolnak le). Ezek a néhány képnyi bevillanások annyira gyorsak, hogy az emberek szeme nem igazán látja, de az agyuk felfogja. Így tulajdonképpen nem értik az emberek, hogy egy sima mozifilm nézése miért kelt bennük furcsa, oda nem illő 36
érzéseket és gondolatokat. Ez a módszer főként félelem- és agressziókeltés céljából volt hatásos. „Minden propaganda és „befolyásoló célú” tájékoztatás alapfeltétele a meggyőzés. Mi sem lehetne alkalmasabb eszköz erre, mint egy olyan média, amely komplex módon érvelhet vizuális és akusztikus információk adásával. A ma már szinte evidenciaként emlegetett képi és hangi együttes hatás érvein túl még nagyobb jelentősége van a sűrítés lehetőségének. A film képes időben és térben a meggyőzéshez szükséges megfelelő mértékre sűríteni az információt. A képi érvelést ki tudja egészíteni szöveggel, vagy zenével – és fordítva. Szükség esetén a két fegyverét egyszerre is használhatja. A meggyőzés szempontjából jelentős lehetőség van az előre átgondolt érvelési taktika kibontására. Az időbeli és térbeli szerkesztés, vagyis a sorrend megállapítása a propaganda legfontosabb eszköze. Elég, ha arra a tételre gondolunk, hogy saját véleményünknek mindig nagyobb ereje van, ha az ellenvélemények után ismertetjük – nem pedig fordítva. […] Miben különbözik a propaganda az egyszerű tájékoztatástól? A direkt, vagy kevésbé direkt, de nem titkolt befolyásolási szándékban. A propaganda és ezzel együtt a propagandafilm akkor válik a manipuláció eszközévé, ha a közönségét hamis érvekkel és látszólag az objektivitás köntösébe burkoltan észrevétlenül igyekszik befolyásolni. Az érvek igazsága határozza meg a propaganda minőségét. Az érvek rendszerezése, sorrendisége és előadásmódja pedig a propaganda hatásfokát. A propagandafilm tehát olyan filmalkotás, melynek célja a közönség befolyásolása ideológiai, gazdasági, társadalmi és kulturális eszmék, ismeretek, tények ismertetésével.” (Németh András – Sas István: A reklám- és propagandafilm – Tanfolyami jegyzet. Kézirat, Magyar Kereskedelmi Kamara, 1978., 6-7. oldal)
4.7. A vezér-elv: Hitler a szervezésről is gondoskodott, olyan rendszert és pontokat hozott létre, mely nélkül nem lett volna garantálva sikere a német nép meggyőzésében és felszításában. Hitler akárcsak Goebbels a propagandáról - a szervezésről alkotott szabályokat:
37
„a,
Az egész munkát egyelőre egy helyre kell összpontosítani: Münchenre. Föltétlen megbízható hívők körének kinevezése az első dolog, valamint iskolának a képzése, hogy az később terjessze az eszmét. A későbbi időkre való tekintélyt ezen az egy helyen elérendő lehet nagy, szembeszökő sikerekkel kell megszerezni.
b,
Helyi csoportokat csak akkor kell alakítani, ha a müncheni központi vezetőség tekintélyét már föltétlenül elismertnek látjuk.
c,
A kerületi, tartományi és országos szervezetek
nem csupán szükség szerint
állítandók fel, hanem csak akkor, ha a központ föltétlen elismerését bizton elértük már. A mozgalom vezetőségének tán hatalmas területeket megműveletlenül kell hagynia, ha a hívek közül nem evickél felszínre valami tehetséges fő, aki a vezetőségnek rendelkezésére hajlandó lenni, és a mozgalmat azon a területen szervezni és vezetni tudja… Valamely szervezési részletmunka előfeltétele mindannyiszor: a vezetésre való fő.” (Konrad Heiden: Hitler, Budapest, Eugen Prager Könyvkiadó Vállalat 1937-es pozsonyi kiadása alapján, 1989, 75. oldal)
4.8. Hitler hallgatósága: Hitler szónoki pályafutása 1919-ben kezdődött. Ekkor még kevesen ismerték, és még kevesebben sejtették, hogy ez az ember fogja megváltoztatni a történelem menetét, ő fogja kirobbantani a második világháborút és a valaha látott legnagyobb tömegmészárlásokért is ez az ember lesz a felelős. 1919 nyarán azonban a német tömeg nem hallgatta meg Hitler szónoklatát, hiszen addig is elég beszédet vártak már végig, az emberek szétszéledtek az utcán, magára hagyva a sovány, sápadt embert. Másfél év elteltével ugyanez az ember áll a müncheni nyilvánosság előtt. Neve már nem ismeretlen. Tízezrek állnak a Feldherrnhalle előtt, az entente jóvátételi követelései ellen tiltakozva. Amellett, hogy a tömeg lefújjogja a két horogkeresztes zászlót (mondván: „El a horogkereszttel, nem ide való!”), amikor Hitler a német néphez akar szólni, felhangzik a hazafias egyesületek szövetségesének rezesbandája, s a jövőbeli náci vezért ismét nem hallgatják meg.
38
„Egy év múlva Hitler nevét már egész Németország ismeri, hiszen puccsot szervezett Németország elsőrangú államférfiai és tábornokai ellen. Egy tanút kérdeztek, hogy „És mit mondott Hitler?”, mire a válasz: „Hitler úr egyre csak azt ismételgette: propaganda, propaganda, most minden csak a propagandán múlik. Ez a fajta gondolkodás meg is hozta gyümölcsét, hiszen a német nép évekig hallgatta a propaganda elvei alapján felépített beszédeit. Persze először neki is akadtak ellenlábasai, azonban idővel már senki sem merte a beszédeit, vagy őt magát kritizálni a német nép fiai közül. „Kritikus hallgatói eleinte, később a „Mein Kampf” olvasói, korlátoltnak, unalmasnak mondották, mert hiszen mindig ugyanazt mondja. Nos, ez még szó szerint való értelemben sincsen így. Sőt Hitler, a szónok is, meg az író is nem aggodalmaskodott nagyon, hanem megmondta véleményét a világmindenség valamennyi dolgáról; végtelen sok a témája. Az igaz, és kritikusai bizonyára ezt gondolták, minden elmélkedésének egy a vége, éspedig, népszerűen szólva az, hogy a zsidó az oka mindennek a világon. […] De Hitler a propagandista még jobbat is tud: ugyanannak a dolognak folytonos ismétlése ugyanis a siker harmadik nagy titka. Mily találóan és hatásosan mondja oda a fölényeseknek: „Ezeknek az embereknek minden unalmassá válik, nekik változatosság kell, nem bírnak belehelyezkedni annak a világnak a gondolkodásába, amely nincs annyira minden hájjal megkenve mint ők. A propaganda azonban nem arra való, hogy fölényes úriembereknek folyton érdekes szórakozása legyen, hanem emberek meggyőzésére, mégpedig tömegek meggyőzésére való. A tömeg azonban nehézkes, idő kell neki még arra is, hogy valamiről tudomást vegyen, csak a legegyszerűbb dolgokat fogja kegyesen megjegyezni magának, de azt is csak úgy, ha azokat ezerszer ismételjük. Nem szabad változatosan a propaganda célját, tárgyát cserélgetni; végülis mindig ugyanazt kell mondani. […] A jelszót minden oldalról meg kell ugyan világítani, de minden fejtegetés végének a jelszónak magának kell lennie.” […] a tömeg – és tömeg tudvalévően a művelt ember is, ha ezredmagával van – hazug tényeket szívesebben hall, mint igaz okoskodásokat. És hogy a sokszorosan megismételt hazug tényt aztán vakon hiszi – az valóban „hallatlan, alig is érthetően hatalmas eredmény”, amit még egy Hitler is „bámulattal” vesz tudomásul. Erkölcsileg bármennyire elvetendő is Hitlernek ez a tanítása; amit elért az bizonysága annak a régi állításnak, hogy a lángész: szorgalom. Fáradhatatlan buzgóságával verte meg végül ellenfeleit. 39
A tömeg aktívvá tevése, szívvel-lélekkel való odaadás a szónoklatnak, fáradhatatlan működés: sikerének az a három dolog a kulcsa.” (Konrad Heiden: Hitler, Budapest, Eugen Prager Könyvkiadó Vállalat 1937-es pozsonyi kiadása alapján, 1989, 74-75. oldal) „Ha Hitler hallgatóságát megfigyeljük, jól látható, hogy ájtatos, réveteg tekintettel, mintegy hipnotikus tudatállapotban isszák szavait. […] A baj azonban nem a szónoklatok szuggesztív voltából, vagy a hallgatóság szuggesztibilitásából adódik, ezek ugyanis természetes és hasznos jellemzői a emberi kommunikációnak, hanem egyes szuggesztiók valóságidegen, sőt rosszindulatúan hazug tartalmából, amely a befogadók tudatában valóságos realitás helyét foglalja el.” (Dr. Botond Gyula: Média-mágia – szuggesztibilitás a posztmodernben, Botond Kiadó, Budapest, 2008, 32-33. oldal) A náci propaganda sikeressége természetesen nem csak a ravasz meggyőzőtaktikákon alapult. Fontos volt, hogy a rábeszélést a jó helyen kezdjék el, azonban itt nem földrajzi helyre kell gondolni, hanem a társadalmi ranglétrára. A vezetőség ugyanis fönt, a társadalom csúcsán kezdte el a rábeszélést, ahonnan körkörösen lefelé haladt az információ. „A náci propaganda legveszélyesebb tartalma az a meggyőződés, hogy létezik abszolút igazság, és az uralkodó elit privilégiuma ennek tudása. […] A náci párt a viszonylagosság helyett a dogmában hitt, s abban, hogy az igazság biztos tudatában nincs szükség ellenvélemények tolerálásra.” (Pratkanis és Aronson: A Rábeszélőgép – élni és visszaélni a meggyőzés mindennapos mesterségével, 1992, 192.193. oldal)
4.9. A propaganda nélkül nem ment volna „A Harmadik Birodalom legitimmé tétele és ezen illúzió fenntartása az állam által végzett intenzív propagandatevékenység hiányában közel lehetetlen lett volna.” (Kurt Rieder: A III. Birodalom felemelkedése és bukása – Első rész, Vagabund Kiadó, 2002, 78. oldal) Ha csupán a világra gyakorolt hatása alapján jellemzik Hitlert, elmondható róla, hogy a történelem egyik legjelentősebb – ha nem a legjelentősebb – vezéregyénisége volt. A náci propaganda katonai lángelmének állította be, és a kezdeti német sikerek alapján jogosan
40
mondható, hogy valóban nagyon tehetséges vezető volt. Legnagyobb hibája, az önámítás azonban gyengítette erejét, majd később bukáshoz vezette. Ennek ellenére bátran ki lehet jelenteni, hogy azt a hatalmas teljesítményt se érte volna el Hitler, ha nem űzi mind ő, mind jobb keze, Joseph Goebbels olyan mesteri fokon a propaganda művészetét. Ez segített ugyanis a náciknak kordában tartani a népet és irányítani azt éveken keresztül, még a végső, válságos időszakon keresztül is, s ami még nagyobb teljesítmény volt, kirobbantani egy totális háborút úgy, hogy a nép elhiggye, ezt ők akarták így. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy nem minden népet lehetett volna ennyire könnyedén manipulálni, fontos volt ugyanis az a tényező is, hogy a németeket igen egyszerű volt meggyőzni arról, hogy ők feljebb való nép, mint az összes többi. Kár lenne tagadni, hogy tetszett nekik eme elgondolás, hogy ők vannak a társadalmak csúcsán, s ha ezt elhitték, a többi hazugságot könnyebben el lehetett bennük ültetni, mintha már az alapgondolatot is megkérdőjelezték volna. Azonban mielőtt valakinek előítéletei támadnának a népet nép eme gondolkodásmódja iránt, meg kell említeni, hogy Adolf Hitler Nemzetiszocialista Német Munkáspártja a szavazáson ’csak’ 43%-ot kapott, azaz több, mint a németek fele soha nem akarta őt vezérének fogadni.
41
5. A PR és a propaganda összehasonlítása:
Ebben a fejezetben a Public Relations és a propaganda közötti hasonlóságokat és ellentéteket próbálom feltárni, azonban ehhez előbb tisztában kell lenni azzal, hogy mi is az a PR, milyen eszközökkel és hogyan dolgozik, mennyire népszerű és mennyire etikusak a módszerei. Összehasonlítom, hogy a két szakmában mennyire fontos a bizalom kiépítése, a vetélytársak/ellenfelek folyamatos figyelése, hogyan használják fel az emberek közösséghez való tartozás vágyát. Ezenkívül megvizsgálom, hogy mik a hasonlóságok – például a jól csengő, rövid szlogenek kialakítása -, és a különbségek – például a félelemkeltés, az igazságalap és a forrás beazonosíthatósága – a PR és a propaganda között. Ezenkívül párhuzamot vonok a két tevékenység tömegtájékoztatása, bűnbakkeresése és a közösség informálása között is. Mindezekből kiderül, hogy vajon jogosan nevezik-e sokan a Public Relations szakmát a propaganda kistestvérének, vagy e két tevékenység merően eltér-e egymástól, mint ahogy a PR-es szakemberek többsége állítja.
5.1. A Public Relations meghatározása: A Public Relationsnek nincs általánosan elfogadott, mindenki által használt definíciója. Több törekvés is történt ugyan már e tevékenység megfogalmazására a múltban, azonban egyik sem fedi le teljesen, hogy mit is takar a PR. Elsőként ezt említeném, mint közös tulajdonságot a Public relations és a propaganda között, hogy mindkét tevékenység annyira komplex és szerteágazó, hogy szinte lehetetlen egy definícióba összesűríteni a lényegüket. IPRA (International Public Relations Association, magyarul Nemzetközi Public Relations Szövetség) 1978-ban a Mexikói Nyilatkozatban - melyet több, mint 30 public relations szervezet elfogadott - megfogalmazta a Public Relations jelentését: „A Public Relations tevékenység a tendenciák elemzésének, azok következményei előrejelzésének, a szervezet vezetésének adott tanácsok és a tervezett akcióprogramok
42
végrehajtásának művészete és társadalomtudománya, amely egyaránt szolgálja a szervezet és a köz érdekét.” Az Angol Public Relations Szövetség (IPR) is létrehozott egy meghatározást, melyet ma a legkorszerűbb szakmai definícióként tartanak számon: „A public relations a HÍRNÉVRŐL szól, ami annak az eredménye, amit teszel, amit mondasz, és amit mások mondanak rólad. A public relations tevékenység az a tudományterület, amely a HÍRNEVET gondozza azzal a céllal, hogy megértést és támogatást nyerjen és befolyásolja a véleményt és a viselkedést. A public relations munkafolyamata tervszerű és hosszan tartó erőfeszítés azért, hogy egy szervezet és környezete között jóakaratot és kölcsönös megértést építsünk ki és tartsunk fent.” A Public Relations, akárcsak a propaganda nem napjaink-beli képződmény. Néhány szaktekintély véleménye szerint a PR gyökerei időszámításunk előttről valók. Úgy vélik ugyanis, hogy a Biblia, melyet évszázadokkal Jézus születése előtt írtak több, mint 1600 éven keresztül, az tekinthető az első Public Relations dokumentumnak. Mónus Ágnes a Public Relations – A bizalomépítés művészete című könyvében a Biblián keresztül mutat be egy példát a PR tevékenység bemutatására: Józsefet testvérei eladják rabszolgának egy Egyiptomba tartó izmaelita kereskedőnek, aki ezután eladja a fiút Potifárnak, a fáraó hivatalnokának. Azonban csakhamar egy félreértés kapcsán József börtönbe kerül, ahol megfejti rabtársai álmait, s álomfejtése helyesnek bizonyul, ugyanis a jövőben bekövetkeznek az általa megjósolt események. A fáraó egy alkalommal két álmot is lát. Egyik arról szól, hogy a Nílus mellett hét kövér tehén legelészik, amelyeket a folyóból kijövő hét sovány tehén felfal. A másik álmában azt látja, hogy hét viruló kalász nő, amelyeket hét száraz kalász elnyel. Mivel Egyiptom bölcsei nem tudják megfejteni e két álom jelentését, a fáraó József segítségét kéri, aki elmondja, hogy Isten így akarja a tudtára adni, hogy hét gazdag, termésben bő esztendő jön, melyet hét ínséges esztendő követ majd, ezért a bő termésű esztendőkben gabonát kell elraktározni a szűkösebb esztendőkre. József az álomfejtés mellett tanáccsal is szolgált a fáraónak, miszerint a hét bő termésű esztendőben tetesse félre a termés 1/5-ét, hogy a hét szűk esztendőben is legyen mit enni Egyiptom népének. A fáraó kitünteti Józsefet, Egyiptom főtiszttatójának nevezi ki. A hét termékeny és hét ínséges esztendő a megjósoltak szerint be is következett, 43
azonban Egyiptom népe nem éhezik, hiszen elraktározták a bő esztendők alatt termett gabona egy részét. „Lássuk be, a történetben több szálon is tetten érhető a befolyásolás aprócska, de hatásos folyamata. Akkor hát kimondható-e, hogy a Public Relations egyidős az emberiséggel, vagy netán az emberi kommunikációval? Elképzelhető, hogy születésének pillanata arra az időpontra esett, midőn egy embercsoport a másikkal valamit meg akart értetni, el akart hitetni, valamilyen oknál fogva, valamilyen fontos cél érdekében. A szándékból valóság lett, egyetértés, vagy párbeszéd, béke, vagy háború. […] A PR célja az, hogy az emberek tudatában kialakuló kép – az „imázs” – kívánatos legyen, elismerést sugalljon. Mert ami jó, amiről elhiszi az ember hogy értékes, arra igényt tart, arra szavaz, azért fizet. Ezek a kulcsszavak, ezek a mozgatóerők.” (Mónus Ágnes: Public Relations – A bizalomépítés művészete, SHL Hungary Kft., Budapest, 2001, 13-14., 16. oldal) A Public Relations és a propaganda között a korai kialakulás és a definíciós nehézségek mellett nagyon fontos hasonlóság, hogy mindkettő el akar adni valamit az embereknek. Ez az eladni kívánt dolog lehet egy tan, egy eszme, vagy akár egy politikus is. Ahhoz, hogy az embereket rávegyék arra, hogy fizessenek az általuk sulykolt termékért, igényt tartsanak rá vagy éppen szavazzanak rá, ahhoz egy nagyon precíz, pontos stratégiát kell kidolgozni mind a PR, mind a propaganda tevékenységet folytató szakembereknek. Fontos, hogy előre számolni tudjanak az emberek reakcióival, úgy ütemezzék és szervezzék a PR-es vagy propagandista munkájukat, hogy az jó fogadtatást nyerjen.
5.2. A bizalom megteremtése: Ehhez mindenféleképpen fel kell deríteni az érdekgazdákat, be kell azonosítani a célcsoportokat. A Public Relations egyik fő célja, hogy bizalmat teremtsen az általa képviselt egyén, csoport, eszme, stb. és a meggyőzni kívánt tömeg között. Úgy is lehet fogalmazni, hogy a Public Relations a bizalomépítés művészete. A bizalmat többek között Yosihiro Francis Fukuyama amerikai filozófus és politikai közgazdász is definiálta. Az általa kreált meghatározás a következő:
44
„A bizalom a szabályszerű, becsületes és együttműködésre kész viselkedés elvárása egy közösségen belül, a közös normák alapján.” A bizalmat a nemzetközi hírű keresztény, pszichológus és lelki gondozó Tom Marshall is megfogalmazta Helyes Kapcsolatok című könyvében: „A bizalom olyan állapot, melyben önként függő helyzetbe hozod magad valakivel szemben, valamilyen cél, vagy végeredmény érdekében.” Ahhoz, hogy az emberek megbízzanak a PR-es szakemberben, fontos, hogy ezt a bizalmat folyamatosan ápolják. Mert ha elveszik a bizalom, nagyon nehéz és sokáig tartó folyamat azt visszaszerezni. A propagandistában is bíznia kell az emberknek, például a második világháború alatt is sokan azért szavaztak Hitlerre és náci pártjára, mert bíztak benne, hogy a Führer majd megvédi őket a Németországot fenyegető veszélyektől.
5.3. Monitoring: Mindkét a PR és a propagandista tevékenységnél is egyaránt fontos, hogy az ellenséget, ellenfelet folyamatosan figyeljék, elemezzék a taktikájukat és próbálják meg kitalálni, hogy mi lesz a következő lépésük. Ha előrelátóak, meg tudják akadályozni, hogy a konkurencia rossz színben tüntesse fel őket, ami akár azonnali bizalomvesztéssel is járhat. A PR-es szakembernek és propagandistának is folyamatosan figyelnie kell az általa képviselt egyénekről, vagy csoportokról keringő pletykákat, híreket, híreszteléseket. Az ellenfél, a rivális is célcsoport. Figyelni kell minden lépését, hogy mit közöl, merrefele tart, mennyire veszélyeztet bennünket, hogyan, milyen eszközökkel lehet semlegesíteni, kikkel kell szövetségre lépni, hogy közösen le tudjuk győzni. Ha megvannak a szövetségeseink, vagy rájöttünk az ellenfél taktikájára, akkor már majdnem garantálva van a sikerünk. Az ellenfelet nem szabad lenézni, hanem fontos, hogy tiszteletben tartsuk személyét. Ha a szervezet kommunikációja hatékony, akkor a konkurencia által terjesztett (rém)híreket meg tudja előzni. Éppen ezért írta Mónus Ágnes a Public Relations-ről írt könyvében, hogy
45
„A „hírt adni és hírt szerezni” magatartás elemi kényszer.” Ez a magatartás természetesen a propagandistákra is ugyanúgy érvényes.
5.4. Közösséghez való tartozás vágya: Egy másik hasonlóság a Public Relations és a propaganda között, hogy mindkettő megpróbálja felerősíteni a közösséghez való tartozás tudatát. Azonban az ehhez használt eszközeik különböznek egymástól. A Public Relations arra törekszik, hogy a szervezeten létrejöjjön a csapatszellem, ami egyik fontos tényezője, hogy a csapat tagjai nem félnek felvállalni véleményüket, meglátásaikat, mernek új ötletekkel előállni. Ha a kommunikáció könnyedén és őszintén zajlik, az emberek megbíznak egymásban, a szervezet sokkal könnyebben és gyorsabban jut előre, nem kell olyan nagy hangsúlyt fektetni az állandó ellenőrzésekre. Ezzel ellentétben a propagandánál nem a csapatszellem létrejötte a lényeg, hanem a közösségi tudat, amely hasonlít a csapatszellemre, de közel sem ugyanaz. A közösségi tudat egy jóval nagyobb tömeget foglal magába, ahol nincs feltétlenül kölcsönös bizalom egymás között. Inkább csak azért csatlakoznak a tömeghez, mert az embernek eredeténél fogva szüksége van azonosságtudatra, szüksége van a mi-tudat megélésére. Ezt a propagandisták ki is használják. Hitler és propagandaminisztere, Goebbels is tisztában volt vele, hogy az embereknek szükségük van a tömegre, ahova tartozzanak, azonban ők korántsem a csapaszellemet akarták építeni, sokkal inkább a birkaeffektusra koncentráltak, melynek lényege, hogy az egyén nem számít, az egyénnek nincs véleménye, csak megy a többiek után. Orwell Állatfarm című könyvében a birkaeffektust éppen a birkákkal szimbolizálta, akik ha valaki megpróbálta elmondani a véleményét, ők rázendítettek a vezetőjük, Napóleon által tanított „Négy láb jó, két láb rossz.” című szlogenre, így a felszólalónak esélye sem volt, hogy társai meghallgassák véleményét, észrevételét, kritikáját. Nagyon
fontos
motívuma
a
propagandista
közösségi
tudat
kialakításának,
hogy
félelemkeltéssel próbálják meg elérni, hogy az egyén csatlakozzon a csoporthoz. Ez előbb említett szlogenben is megjelenik a „rossz”, azaz a gonosz, aki esetleg ellenük tör. Ezért sulykolják, hogy csatlakozzanak a csoporthoz, mert az meg tudja védeni őket. Így volt ezzel Hitler is, aki azt az eszmét terjesztette, miszerint a németeket ki akarják irtani, ez ellen kell
46
létrehozniuk egy német hadsereget, aki megvédi a német népet. Tehát tudatosan kreált egy közös ellenségképet, mely minden németet fenyeget, így nem csoda, hogy még ha nem is tetszettek a náci vezér módszerei és nézetei, a németek egybeolvadtak a tömeggel, elhallgatták véleményüket és „buta birkák” lettek, hiszen féltek, hogy az ellenség máskülönben ellenük tör. A Public Relations nem használ ilyen drasztikus módszereket, nem kreál közös ellenségképet, nem a félelemkeltés a célja, éppen ellenkezőleg, a biztonság tudatát próbálja kialakítani a csapat tagjai között. Ugyan tisztában vannak vele, hogy vannak vetélytársak, ők azonban nem veszélyeztetik a csoport tagjainak identitását. Igaz, az eddig leírtak alapján a két terület sok hasonlóságot mutat, a Public Relations és a propaganda azonban közel sem hasonlít olyan nagyon egymásra, sok fontos különbség van e két szakterület között. „Fel kell ugyanis hívni a figyelmet a propagandának arra az alapvető jellemzőjére, amely mégis elválasztja a tudományos munkától, a kutatáson és komoly ismeretanyagon alapuló, egyedi szellemi terméket „előállító” olyan magas szintű szakmai tevékenységtől, mint például a public relations kutatómunka vagy megemlíthetnénk a reklám, de a marketing tudományát is. A propaganda kifejezésről általában az él a köztudatban, hogy egyének vagy csoportok magatartásának, cselekedetének befolyásolása. A propagandista valamit – legyen az jó vagy rossz, szellemi értéket képviselő vagy értéktelen „termék”, nézet, eszme – bármi áron (!) „keresztül akar vinni”, érvényre akar juttatni. A tudomány embere azonban nem akar mindenáron elérni, megvalósítani valamit, mivel igazából annak szenteli életét, hogy új tényeket, jelenségeket, viselkedéseket tanulmányozzon, szellemi termékeket alkosson meg vagy fedezzen fel. A propagandista szinte sosem törekszik az alapos kritikai megközelítésre, vizsgálatra. Az a cél vezérli, hogy az általa megvalósított akció „nagyot szóljon”, de ennél többre nem törekszik. Ezzel ellentétben a tudományos megközelítés és az ilyen szemléletű szakember alapos felkészültséggel, és semmiképpen sem alapozza munkáját féligazságokra. Tevékenységét és lépéseit a tények részletes kritikai vizsgálata jellemzi, vezérli.” (Dr. Beke Tamás: A public relations szakma története, Management Kiadó Kft., Budapest, 2001, 31. oldal)
47
5.5. Igazságalap és a forrás: A fő különbség a Public Relations és a propaganda szakterület között az általuk kommunikált információknak az igazságalapja és forrása hitelessége között rejlik. Míg a PR szakember által közzétett információk igazak, be lehet azonosítani a forrásukat, addig a propagandista által közölt információk csupán részigazságok, vagy egyenes hazugságuk, s a hír forrása sem teljesen tiszta. A PR-eseknek, mint ahogy már szó volt róla korábban, nagyon fontos a bizalom és mindenképpen megpróbálják elkerülni azt, hogy a ’követőik’, a hallgatóságuk bizalomvesztést szenvedjenek el. Így alapvető követelménynek számít, hogy mindig igazat mondjanak, tartózkodjanak az elhallgatásoktól, hiszen a veszélyekről szóló információk visszatartása, vagy a tények egyoldalú tálalása manipuláció, azaz nem tisztességes eszköz, mely használata esetén a PR-es szakemberekbe vetett bizalom megtörhet. A manipuláció kétféle lehet. Az egyik a valami ellen érvelő manipuláció, erre példa a náci vezér által használt uszító manipuláció, amikor a népét az ellenségek ellen próbálta hangolni olyan információk terjesztésével, miszerint azok ki akarják irtani a németeket. A másik fajtája a valami mellett érvelő manipuláció, ami általában valamit eladni próbál, rávenni az embereket, hogy akkor is megvegyék az adott dolgot, ha az haszontalan, káros, veszélyes, stb. A propagandista szemléletet talán Hitler idézetével lehetne a legkönnyebben megérteni: „A propaganda funkciója nem az, hogy mérlegelje az emberek igazságát, hanem hogy kizárólagosan hangsúlyozza a mi igazságunkat, amelyért működésbe hoztuk. Dolga nem az, hogy az igazság tárgyilagos lenyomata legyen, s a tömegek elé tárja tudományos pontossággal, akkor is, ha az ellenséget szolgálná. A propaganda dolga az, hogy mindig és feltétel nélkül a mi igazságunkat hirdesse…” Ebből kiderül, hogy a propagandista mindent elkövet azért, hogy csak a saját igazát tegye közzé, tudatosan manipulál és hazudik, megpróbálja megtéveszteni az embereket, hogy az általa képviselt csoport, eszme, személy, stb. jó színben tűnjön fel.
48
Ezzel szemben a PR tevékenység funkciója a Magyar Public Relations Szövetség szerint: "A Public Relations célja, az egyének a szervezetek és környezetük közötti - kölcsönös előnyökön alapuló - kommunikációs kapcsolatok alakítása. A PR irányítási funkció." "A Public Relations vezetési szemléletmód, a vezetőknek és a szervezőknek belső és külső környezetéhez való viszonyát határozza meg." Ahhoz, hogy ezt el tudja érni, ki kell iktatni az ellenség és a meggyőzni kívánt tömeg közötti kapcsolatot. Ezért a propagandatevékenységre jellemző, hogy csak egy csatornán tudósít, a többit elhallgattatja. Ez azért fontos, mert így a tömeg nem tud más csatornákból információt szerezni, csak azokat az üzeneteket kapja meg, amit a propagandista közöl velük, így nincs összehasonlítási alapjuk, hogy mi a jó és mi a rossz, kénytelenek elfogadni azt, amit hallanak. Ezzel ellentétben a Public Relations egy fontos feladata, hogy folyamatosan tudósítson, hogy az emberek minél több információt tudjanak szerezni az adott hírről.
5.6. A tömegtájékoztatás: Közös vonása a két szakterületnek, hogy mindkettő leginkább a sajtót és a médiát használja fel, mint fő kommunikációs csatornákat, hiszen így lehet a legkönnyebben és leggyorsabban eljuttatni az információkat a tömeghez. Ehhez a propaganda felhasznál olyan manipulációs eszközöket is, mint például a montázs. A média és a sajtó segít abban mind a PR szakembernek, mind a propagandistának, hogy az általuk jól felépített és megírt szlogeneket folyamatosan közvetítsék az emberek felé. Mindkét szakterületre igaz ugyanis, hogy rövid, jól csengő szlogenekkel próbálják ’reklámozni’ az általuk képviselt érintetteket. Azért kell rövidnek lennie, hogy sok ismétlés után a közönség könnyen megjegyezhesse a pár soros felhívást, beépüljön a tudatukba. Fontos tudni, hogy a sokat ismételt hazugság egy idő után igazsággá válik, s mindenki elfogadja azt feltétel nélkül. A propagandista is erre próbál építeni, ez a motívum is megjelenik George Orwell Állatfarm című regényében („Négy láb jó, két láb rossz!”). Ezekkel a szlogenekkel és minden más eszközzel is a PR-es és a propagandista is befolyásolni akarja az embereket. A különbség azonban a befolyásolás irányában van. Mivel míg a PR-es jó irányba akarja befolyásolni az embereket, addig a propagandista olyan irányba próbálja
49
terelni őket, ami az általa képviselt személy, eszme, nézet, stb. számára előnyös, nem baj, ha az a befolyásolt tömegnek hátrányára válik a későbbiekben. Ezenkívül a Public Relations mindig több alternatívát kínál, melyek közül az egyén a számára leginkább kedvezőt választhatja, míg a propaganda mindig csak egyetlen alternatívát kínál fel, így az egyénnek nincs módjában mást választani helyette, kénytelen beérni azzal az eggyel. Tehát összességében a PR szakember a megbízója általi üzenetet közvetíti valakinek, vagy valakiknek leginkább a médián és a sajtón keresztül, s ehhez a PR-es a szaktudását használja fel, segítve ezzel az ügyfelének, hogy elérje a célját és befolyásolja a tömeget. Akkor mi is a különbözteti meg a PR szakembert a propagandistától, akire szintén igaz mindez? A különbség, hogy a Public Relations nem hazudik, nem manipulál, nem kelt félelmet, nem keres bűnbakot és nem kreál közös ellenségképet. A PR a folyamatos kommunikációt, kapcsolatot építi ki a megbízója és a tömeg között, megpróbálja jó színben feltüntetni az általa képviseltet, képviselteket, fontos neki a megbízójáról kialakult minél pozitívabb kép elérése, a jó hírnevének kialakítása. Éppen ezek az ellentétek miatt jelenthetjük ki, hogy ugyan a Public Relations és a propaganda szakterületeknek vannak hasonló, sőt azonos jellemzőik is, azonban a közöttük levő különbségek miatt e két tevékenység nem köthető össze egymással, nem válhatnak egymás szinonímáivá. Ugyan igaz, hogy a propaganda kifejezést a legtöbb emberben negatív érzelmeket kelt, nem szabad elfelejtenünk, hogy létezik – kis mértékben ugyan – a fehér propaganda is, mely közel sem áll olyan távol a Public Relations szakmától, mint a PR- esek azt szeretnék. Hiszen a fehér propaganda is, akárcsak a Public Relations, tud pozitív tartalmakat is közvetíteni, mely az emberek viselkedését, gondolkodását jó irányba terelheti.
50
Public Relations
(főként fekete) Propaganda
Meghatározás
Nincs általános
Nincs általános
Eredet
Emberiség egyidős
Eladás
El akar adni valamit
El akar adni valamit
Bizalom kialakítása
Nagyon fontos, mert a PR épít az involválás érdekében
Fontos, (nem annyira, mint a PR-nél), de csak az integráló uniformizált hit érdekében
Folyamatos monotoring
Van
Van
Közösséghez való tartozás kialakítása
Csapatszellem kialakítása (cél: ötleteivel, meglátásaival segítse a tömeget)
Közösségi tudat kialakítása (cél: csak csöndben kövesse a tömeget)
Félelemkeltés
Nincs
Van
Igazság / Hazugság
Csak az igazság a megengedett
Hazugság is megengedett
Forrás
Beazonosítható
Nem mindig beazonosítható
Manipuláció
Kis mértékben
Teljes mértékben
Igen
Igen
Rövid, jól csengő szlogenek használata
kialakulásával
és
médián
Emberiség egyidős
kialakulásával
Tömegtájékoztatás
Főként sajtón keresztül
Főként sajtón és médián keresztül
Bűnbakkeresés
Nincs
Van
Informálás
Folyamatosan informál
Elfojt minden információforrást, csak a saját csatornáján keresztül tudósít
51
6. Napjaink propagandája:
A propaganda sokat változott az évtizedek, századok, ezredek folyamán, megszűnni azonban sosem szűnt meg. Napjainkban is létezik, még ha nem is olyan számottevő hatalommal bíró eszközként, mint például a második világháború alatt.
6.1. Politikai propaganda: Elsőként Machiavelli nevét szeretném megemlíteni, ő volt ugyanis, aki először kimondta, hogy az államnak semmi köze Istenhez (természetesen ezt a fajta politikát egyház erősen ellenezte). Mivelhogy az állam az emberek összességéből tevődik össze, ezért vezetők kellenek ezen államok élére, hogy irányítsák az embereket. Mivel vezetőről van szó, a tömeg élére álló embereknek erősnek kell lenniük, mert a gyengékre senki sem figyel. Tehát elmondható, hogy a reneszánsz politikai ideálja, hogy az állam mindenekfelett és az erős ember az állam fölött (tehát még inkább mindenekfelett) áll. Főként a diktatórikus országokban erős a propaganda, mint például Kuba. Ilyen például a nemrégiben leforgatott nyolc részes tévésorozat, mely Fidel Castro kubai miniszterelnök életét, s az elmúlt öt évben ellene elkövetett 638 sikertelen merényletet mutatja be. Szakértők szerint az életéről szóló tévésorozattal szeretne a diktátor továbbra is jelen lenni a kubaiak mindennapjaiban, mivel egészsége miatt már nem tud részt venni nyilvános eseményeken. Mások szerint Kuba vezetője már nincs is életben, a film csupán figyelemelterelés, az országot ugyanis megbénítaná, hogy vezetőjük már nincs köztük. Ezzel szemben a demokratikus országokban már sokkal kevésbé van jelen a közéletben a propaganda, mivel helyét lassanként a politikai marketing vette át. Egyre több elméletet dolgoztak ki arra, hogy az emberek miként válogatják ki a számukra fontos, vagy érdektelen információkat. Erre a problémára Joseph Klapper A tömegkommunikáció hatásai című munkájában világít rá. Szerinte az emberek szelektíven érzékelik a feléjük záporozó információkat.
52
Klapper a szelekciónak három szintjét különbözteti meg: 1. Szelektív válogatás: az emberek eleve nem követik figyelemmel azokat a médiumokat, melyek véleményükkel ellentétes információkat közölnek 2. Szelektív észlelés: ha mégis meghallanak olyan információt, ami az ő véleményükkel ellentétes, akkor azt egyszerűen semmibe veszik 3. Szelektív emlékezés: ha (véletlenül) meghallgatják és esetleg meg is jegyzik a véleményükkel nem egyező információkat, akkor azokat hamar el is felejtik Ez a tudatos információszelekció azért jöhetett létre, mert az ember kerüli a disszonáns helyzeteket, így próbálja semmibe venni, nem meghallani azokat az információkat, amik az általa felépített világkép újragondolására késztetnék. Ebből adódóan tehát a média nem véleményváltozás
kiváltásában,
hanem
elsősorban
a
már
meglévő
vélemények
megerősítésében mutatkozik meg. (Bajomi-Lázár Péter Budapesti Gazdasági Főiskolán tartott Médiaismeret előadásai alapján, Budapest, 2008) A politikai propagandának azonban vannak olyan eszközei, amiket bevetve az ember észre sem veszi, hogy manipulálva van. Ezt például a műsorok – főként a hírműsorok – szerkesztésénél valósíthatják meg a legegyszerűbben. Ez úgy történik, hogy megváltoztatják a hírek sorrendjét, nem fontosság szerint mondják be. Ebből az embereknek tudattalanul is az a benyomása keletkezik, hogy az a hír, amit negyediknek, ötödiknek, vagy később mondanak be, az nem is olyan fontos. Közben ez nem így van. Csak elképzelhető, hogy az adott adó – leginkább titokban – ’támogatást’ kapott egy párttól, így a másik pártról/pártokról szóló információkat már csak a főhírek – amik lehet, hogy nem is olyan fontosak – után adják csak le. Vannak olyan médiumok, amelyek nyíltan felvállalják, hogy ők bizonyos párt szócsövei, ilyen például a Fideszes ECHO Tv, Hír tv, vagy a Heti Válasz újság, az MSZP-s ATV, vagy a szintén baloldali Népszabadság újság. A pártos média megjelenését Magyarország talán 1841-től számíthatjuk, amikor Landerer Lajos a börtönből nemrégiben szabadult Kossuth Lajost kérte fel induló lapja, a Pesti Hírlap szerkesztésére. Eleinte hetente kétszer, majd háromszor megjelenő újság előfizetőinek száma 53
hamarosan több, mint ötezerre duzzadt. A kormány viszont tévedett: a Pesti Hírlap nemhogy levezette, hanem még inkább fokozta a politikai feszültséget. A napilap folyamatossá tette a az ellenzéki politizálást. Cikkeiben kritizálta az igazságszolgáltatást és a közigazgatást, hosszasan ecsetelte a társadalmi viszonyok tarthatatlanságát és a gazdasági elmaradottságot. A megoldás véleménye szerint az érdekegyesítés programjának végrehajtásában rejlett, melynek pontjait közzétette – politikai jogok kiterjesztése, örökváltság megoldása, közteherviselés, stb. Kossuth a Pesti Hírlap révén vált az ellenzék egyik vezetőjévé. A Hírlap megjelenése arra is felhívta a figyelmet, hogy egyetlen politikai irányzat sem nélkülözheti a saját újságot, ami saját véleményüket és nézeteiket ismertetné a nagyközönséggel. Így hamarosan kialakult a magyar nyelvű sajtó: Széchenyi István konzervatív liberalizmusát a Jelenkor képviselte, a Világ az újkonzervatívok lapjává lett kikiáltva. A Hírnök a kormány, míg a Nemzeti Újság a katolikus klérus szócsövének számított. (A magyarok krónikája, Magyar Könyvklub, 1996, Németország) Ezek a médiumok azonban nem igazán tudják manipulálni az embereket a hírszelektáció miatt. Aki ugyanis baloldali, nyilván nem fogja az ECHO Tv műsorát nézni, vagy aki jobboldali, az nem fogja kezébe venni a Narancsvidék című újságot. A 2010-es választások alatt nagymértékben megnőtt a pártpropaganda szerepe, minden párt szeretné, ha bekerülne a parlamentbe, illetve ha az ő jelöltjének szavazna bizalmat az ország és így miniszterelnökké válhatna, és az adott párt kerülhetne kormányra. E célból a megszokottnál is több kommunikációs szakembert béreltek fel, hogy sikerült garantálva legyen. Ezek a szakemberek azonban nem csak tisztességes módszerekkel szokták megszerezni az adott pártnak az emberek szavazatait, hanem manipulációval, kommunikációs trükkökkel, vagy tisztességtelen meggyőzéssel. A politikai kommunikációnak kétféle megközelítése van. 1. Idealista : átadja az információt – tudatos, megfontolt döntéseket hozhat, politikai jogokkal élhessen, legyen tárgyilagos, sokoldalú, hiteles. 2. Propagandista: mindaz a kommunikáció, melynek célja a politikai hatalom megszerzése, megtartása, minden megengedett. Alkalmazza a Machiavelli politikai ideálját, miszerint: „A cél szentesíti az eszközt.” (Bajomi-Lázár Péter 2008-ban, a Budapesti Gazdasági Főiskolán tartott Kommunikáció- és médiatörténet előadása alapján) 54
Az fn.hu online híportál a választások előtti hetekben összegyűjtötte napjaink hat legaljasabb politikai propagandáját, melyek természetesen a már meglévő propagandista technikákra hagyatkoznak: „1. Egyszerű, érzelmekre ható, ismételgetett üzenetek A propaganda alfája és ómegája, hogy az érzelmekre ható, bárgyú üzeneteket addig kell ismételgetni, amíg a befogadók elméjében igazsággá nem válik. Érzelmi töltésű szavak használatával csökkenteni lehet a higgadt érvelés képességét, növelni annak esélyét, hogy az üzenetet „perifériás úton” (azaz lényegében tudattalanul) dolgozzuk föl – írja Síklaki István A meggyőzés pszichológiájában, Robert H. Thouless csalárd meggyőzési trükkjeit idézve. […] A kereskedelmi reklámok gyakran élnek ezzel az egyszerű módszerrel: például láthatunk a televíziós reklámban boldog, felszabadult embereket, amint éppen egy adott márkájú üdítőitalt isznak, s ezt a hirdetést számtalanszor megismétlik. Az üzenet bárgyú, mégis hat, még akkor is, ha egyébként semmi nem szólna az üdítőital mellett, mert mondjuk egy cukros üdítőitalról van szó, ami hizlal, és a fogakat is rontja. Az eszköz a politikai reklámoktól sem idegen. 2. Trükkös érvelés Síklaki Robert H. Thouless nyomán 38 féle csalárd érvelési típust sorol föl A meggyőzés pszichológiájában. Ilyen például a hamis analógiák használata, vagy hogy a beszélő bölcs kompromisszumként tünteti föl a saját véleményét (minden vélemény beállítható kompromisszumként, ha két szélső álláspontot mutatunk föl mellette). Ugyancsak jó trükknek számít a könnyen elfogadható állítások közé csempészni a kétségesebbeket. A meggyőzés „perifériás”, azaz a tudatos gondolkodást megkerülő módszereknek számít a tekintélyre hivatkozás, avagy a szakzsargon használata is. Példának okáért trükkös érvelés - hamis analógia használatával - úgy érvelni az egykulcsos adó bevezetése mellett Magyarországon, hogy lám, Oroszországban bevezették a 13 százalékos egykulcsos adót, és növekedtek az adóbevételek, ezért Magyarországon is ez történne. Magyarország ugyanis számos tekintetben különbözik Oroszországtól. Lényeges 55
különbség például, hogy Oroszországban sokkal gyengébb az államhatalom, mint nálunk. 3. Vakcsoport képzése A propaganda kihasználhatja a csoportpszichológia törvényszerűségeit. Az emberi természet lényegéhez tartozik a csoporthoz tartozás vágya. A sikeres propagandista vakcsoportot képezhet a hívekből (és potenciális hívekből), még akkor is, ha a csoport tagjaiban valójában semmi közös nincs, és megteremtheti a Mi és az Ők kategóriáit. Szociálpszichológiai kísérletek szerint a teljességgel véletlenszerűen összeállított csoportok (vakcsoportok) tagjai is rendelkeznek azzal a hajlammal, hogy fölértékeljék egymást, míg más csoportokat leértékeljenek. Ennek alátámasztására Joseph P. Forgas A társas érintkezés pszichológiájában többek közt Tajfel és munkatársai kísérleteire hivatkozik. Ez a jelenség is nagyszerűen állítható a propagandacélok szolgálatába. A vakcsoport képzése Pratkanis és Aronson „szektavezéreknek írt hétparancsolatának” egyik eleme, a félelmetes eredményekkel járó „agymosás” egyik módszere. […] A technikára kereskedelmi reklámokban bőven találhatunk példát annak sugallására, hogy pusztán egy adott termék vagy szolgáltatás megvásárlásával már egy "felsőbbrendű", nagyszerű csoport tagjaivá válhatunk. Egy pókerreklám például biztos, hogy valószínűbben él ezzel a módszerrel, minthogy a szerencsejáték-függés veszélyeire hívná föl a figyelmet. Ha a politikai propaganda él ezzel az eszközzel, akkor annak tragikus eredménye lehet - ami legvégletesebben a náci Németország esetében mutatkozott meg. 4. A vezető vonzerejének, nagyszerűségének hangsúlyozása A propagandának egy sajátos eleme lehet a vezető mitikus alakká történő növesztése, ami eltereli a figyelmet a racionális érvekről, s a politikai (vagy bármely más egyéb) kérdések ésszerű átgondolásáról. A vezető ésszerűtlen túlértékelése, mitizálása ugyancsak a Pratkanis és Aronson által leírt szektás agymosó módszerek közé sorolható, bár – csakúgy, mint a többi szektás módszer nemcsak a szekták körében tapasztalható. A politikai szférában legszélsőségesebb módon a 56
totális államokban mutatja meg magát e módszer - gondoljunk például Sztálin személyi kultuszára, egész hegyoldalból faragták ki a politikus arcélét -, ám demokratikus államban is előfordulhat, hogy a vezető háznyi nagyságú képét nézegethetjük (jobb esetben csak a választási kampány idején). A tekintélyelvű meggyőzés - tekintélyelvű, az őt ajnározókat jutalmazó politikust, főnököt, családfőt valószínűleg minden olvasónk elő tud kutatni az elméjéből - lényegében az észelvűség tökéletes ellentéte, a korai középkor öröksége. 5. A fantomra összpontosítás Újabb Pratkanis és Aronson által leírt agymosó technika: a propagandának el kell érnie, hogy az emberek nem létező dolgokra összpontosítsanak. Az ígéret földje, amiért küzdeni kell (de soha nem jön el), avagy a náci propaganda által kitalált, soha nem létezett csodafegyver. Valami, ami ugyan nem létezik, de távol tartja a racionalitást, s fönntartja a motivációt. 6. Sajátos társadalmi valóság teremtése A Rábeszélőgépben leírt talán leggyilkosabb agymosó technika, a maga teljességében valóban csak szekták és totális államok tudják alkalmazni, ám részleteiben e szférákon kívül is találkozhatunk ilyen módszerekkel. Ennek az eszköznek a lényege a pozitív és negatív címkézés, a saját nyelv használata, amely egy sajátos – a propaganda céljaival összhangban lévő – világképet igyekszik fölkínálni a célpontjainak. Nem lenne helyes kipécézni példaként egy magyar politikust sem, de könnyen találhatnánk olyat, aki érdemi vita helyett inkább címkézi, stigmatizálja ellenfeleit, s az általuk vallott gondolatokat.” (http://www.fn.hu/tudomany/20100325/propaganda_6_legaljasabb_modszere/)
57
6.2. H1N1 – PR vagy propaganda? Napjainkban szinte nem lehet úgy végighallgatni egy híradót, hogy ne essen szó a sertésinfluenzáról, ismertebb nevén a H1N1-ről. Folyamatosan ebben a vírusban elhunyt emberekről, főként terhes nőkről lehet hallani, és természetesen mindig hozzáteszik, hogy a sajnálatos esetek mindig olyanokkal történtek, akik nem voltak beoltva a vírus ellenszerével, melyről szinte semmit nem tudunk – persze ezt már nem szokták hozzátenni. Természetesen nem véletlen, hogy a hajdanán elterjedt kerge marha-kór, a madárinfluenza, vagy a napjainkban terjedő sertésinfluenza elleni oltóanyagai ekkora kelendőségnek örvendenek minden ország piacán. De vajon tényleg veszélyben lennének az embereke, vagy ez ismét csak egy médiafogás lenne? Erre keresem ebben a fejezetben a választ:
6.3.1. Kóripar „A személyes testi, lelki sérülékenységünkből fakad az egyik legősibb érzés, ami szorongással jár és óvatosságra int, az egészségünk féltése. A betegség, mint potenciális veszélyforrás irányában minden egyéb riasztó jelzéshez képest szuggesztibilisebbek vagyunk. Ennek köszönhető pl., hogy a modern medicina talán legnagyobb jótéteményét, a higiénés szabályok alapjait szinte mindenhol, mindenki betartja. Ugyanakkor a betegségtől való eredendő félelmünkkel minden korban vissza is éltek a hatalom-, vagy pénzszerzés céljából. Ám napjaink posztmodern civilizációjában a betegségekre épített ipar nyeresége minden más iparágét felülmúlja. Ennek a soha nem látott üzleti sikernek két technikai feltétele van. Egyik az élet kialakulásától fennálló és az egészségféltésből fakadó nagyfokú szuggesztibilitás, a másik pedig a mindössze néhány éve létező, rendkívül szuggesztív posztmodern tömegmédia. Egy ősi biológiai szükséglet és a legújabb kommunikációs technika ilyen „szerencsés” egymásra találására nincs még egy példa.” (Dr. Botond Gyula: Média-Mágia – szuggesztibilitás a posztmodernben, Második kiadás, Botond Kiadó, Budapest, 2008, 110. oldal) Ez a szerencse azonban nem mindenkinek szerencse. A sok újkeletű járvány, betegség miatt egyre több a beteg, az országok egészségügyi mutatói rohamosan romlanak és az egészségügyben dolgozókra egyre több beteg jut, így egyre inkább túlterheltek. Az előbb
58
említett szerencse tehát sem a gyógyítók, sem pedig a pácienseik mellet nincs, egyedüli haszonélvezők itt a járulékos közreműködők, a gyógyszer gyártók. A gyógyszereket a médiában csak kevés országban engedik legálisan reklámozni, így az csak kis hatékonyságú propaganda. „Annyit azért érdemes megjegyezni, hogy a direkt fogyasztói gyógyszerreklám tiltása jellegzetes példája a kommunikáció törvényeit illető általános tudatlanságnak. Ha ugyanis a túlzott gyógyszerfogyasztást szeretnénk megakadályozni, akkor az indirekt, rejtett, bujtatott propagandát kellene betiltani, ez azonban mindenütt korlátlanul folytatható.” (Dr. Botond Gyula: Média-Mágia – szuggesztibilitás a posztmodernben, Második kiadás, Botond Kiadó, Budapest, 2008, 111. oldal) Napjainkban is a H1N1 kapcsán rengeteg olyan reklámba bujtatott propagandát láttunk, amelyek arra próbálták rábeszélni az ország lakosságát, hogy oltassák be magukat a sertésinfluenza ellen. A híradóban nap, mint nap kezdő hírként – azaz legfontosabbként – mondták be, hogy újabb és újabb áldozatokat követelt a H1N1. Ezzel azt sulykolták, hogy ha nem oltatják be magukat az emberek, akkor ők is így fognak járni. Természetesen olyan esetről nem nagyon lehetett a televízióban hallani, hogy olyasvalaki is meghalt, aki megkapta már az ellenszert. Számokat zúdítottak az emberekre, hogy a vírussal fertőzött országokban – főként Angliában – hány emberi életet követelt eddig a sertésinfluenza, és arra figyelmeztették az embereket, hogy hazánkat is fenyegeti a betegség, hamarosan nálunk is tombolni fog. Sokan megijedtek, és azonnal beadatták maguknak az oltást, amiről jórészt semmit sem lehetett – és lehet napjainkig – tudni. Az összes információ annyi róla, hogy a szinte ismeretlen, 90%-ban ciprusi offshore tulajdonban levő Omnivest Kft. gyártja, aki más influenza elleni gyógyszereket is dobott már piacra, így tehát máris megbízhatónak pecsételték a legtöbben. A televízióban csak olyan orvosokat, sztárokat, hírességeket szólaltattak meg, akik már megkapták a kétes eredetű védőoltást, ellenvéleményt szinte egyet sem lehetett hallani. És ez bizony a propaganda egyik eszköze, hogy csak a saját igazunkat ismételik, a többi információforrást – akik esetleg az oltás hitelességében kételkednek – elhallgattatják. Persze arról sem lehetett hallani, hogy a H1N1 elleni oltóanyag hetekre úgy leterheli az immunrendszert, hogy ha esetleg alapból nem kaptuk volna el a vírust, ebben a gyenge állapotban sokkal könnyebben megfertőződhetünk. Felröppentek olyan pletykák is, hogy a 59
vakcináknak nincs lejárati ideje, ezért a gyógyszertárak nem is akarták átvenni, azonban ezt a szóbeszédet hamar kiirtották. Érdekes az is, hogy a propaganda egy másik technikáját is felhasználják a gyógyszer mellett kampányolók, mégpedig a azt, hogy nem kínál másik utat, nincs más lehetőség, csak az oltás. Nem adnak semmiféle tájékoztatást arról, hogy azok, akik úgy döntenek, mellőzik az oltást, milyen óvintézkedéseket tudnának tenni a vírus elkerülése érdekében. Tehát elmondhatjuk, hogy a H1N1 elleni védőoltás melletti kampány egy elég rosszul felépített propaganda és semmiféle képpen sem PR munka. Az erre utaló jelek pedig a következőek: el akar adni valamit (a vakcinát), félelmet kelt (ha nem adatják be, meghalnak), forrása és igazságtartalma kétes az általa terjesztett üzeneteknek, manipulál, hiszen elhallgat sok információt és csak olyanokat ad közre, ami az oltás mellett szól.
60
Összegzés: Mint azt már korábban kifejtettem, a propaganda tevékenység egy igen veszélyes fegyver, főként ha hozzáértő kezekbe kerül. Erre a legjobb példa a már részletesen elemzett náci propaganda, ahol a nép saját akaratából gyalogolt be a világ legirtózatosabb vérfürdőjébe. Azonban az emberek tanultak a hibáikból, napjainkra – főként a sok ilyen témával foglalkozó könyvnek és filmnek hála - egyre többen kapják fel a fejüket, és veszik észre, hogy eddig az orruknál fogva vezették őket. Manapság is létezik még propaganda, azonban helyét az évtizedek alatt más szakmák vették át, legfőképpen a public relations. Ez azért volt lehetséges, mert az emberek elkezdték szelektíven szűrni a nap, mint nap rájuk özönlő információkat, így a propaganda üzenetei képtelenek elérni a társadalomban kialakult csoportok mindegyikét. Ezenfelül több olyan alapfeltétel is megszűnt, ami nélkül nem lehet egy ütős, meggyőző propagandát felépíteni. Egyik ilyen eszköz az információk elzárása a nagyközönségtől. Mivel már külföldi adókat is lehet fogni a televíziókban és jobb esetben a rádiókban – főként a határ menti településeken -, külföldi újságokra is elő lehet fizetni, és főként az internet elterjedése miatt. A világhálón ugyanis majdnem minden szükséges információt megtalál az ember ahhoz, hogy kialakítsa véleményét egy bizonyos dologról, több helyen is ellenőrizni tudja az információk hitelességét és forrását. Hozzá szeretném azonban tenni, hogy a propagandának nem is kell teljesen eltűnnie, hiszen mint már korábban említettem, ennek a szakmának is vannak ’jótékony hatásai’. Nem kell mindig a fekete propagandára gondolni, jusson eszünkbe e szó hallatán a fehér propaganda is, ami a nép javát szolgálja, művelni és felvilágosítani, vagy figyelmeztetni akarja az embereket minden rossz-, vagy hátsó szándék nélkül. Ezenfelül hozzá szeretném fűzni, hogy a propagandát felváltó Public Relations szakmát sem éppen szentek végzik, ők is igen gyakran élnek elődeik eszközeivel. Azonban ezt a témát is egyre több könyv és film dolgozza fel, ilyen például Barry Levinson által forgatott Amikor a farok csóválja, vagy ebben a témában lehetne említeni a Köszönjük, hogy rágyújtott!, című
61
amerikai vígjátékot is, ami napjaink szóvivőinek mesterkedéseit, csűr-csavart beszédeit legfőképpen a szavak által nyert hatalmukat mutatják be. Az emberek azonban egyre szkeptikusabbak, egyre nehezebb elültetni a fejükben egy-egy gondolatot, ami nem a sajátjuk, így remélhetőleg semmilyen propaganda, semmilyen manipulációval és hazugságok terjesztésével élő szakma nem tudja követői soraiba csábítani őket. Nehéz azonban a dolguk, hiszen ahogy kezdik egyre inkább felfedezni a Rábeszélőgép technikáit, az annál agyafúrtabb és észrevehetetlenebb eszközöket vet be ellenük. Szakdolgozatomat Milan Kundera cseh-francia író gondolatával zárom:
„Ha az ember csak azért volna felelős, amiről tud, akkor az ostobák eleve mentesülnének minden bűn alól. Csakhogy […] az embernek kötelessége tudni. Az ember felelős a tudatlanságáért. A tudatlanság bűn.”
62
Mellékletek
Képen: szovjet propagandaplakát a második világháborúból
63
Képen: amerikai propagandaplakát a második világháborúból (kép címe: Azért harcolunk, hogy ezt megakadályozzuk)
64
Képen: amerikai seregtoborzó plakát, rajta a jól ismert Uncle Sammel
65
Képen: német propagandaplakát a második világháborúból 66
(Hitler a gyerekek ’barátja’)
Képen: H1N1 elleni propagandaplakát napjainkból
67
Felhasznált irodalom
•
A magyarok krónikája, Magyar Könyvklub, 1996, Németország
•
Anna Maria Sigmund: Diktátor, démon, demagóg – Kérdések és válaszol Adolf Hitlerről, Athenaeum, Kaloprint Nyomda, Kalocsa, 2007.
•
Bajomi-Lázár Péter: Média és társadalom, Jaffa Kiadó, 2007.
•
Bernard Goldberg: Médiahazugságok, Kaposvári Nyomda Kft., 2002.
•
Bevezetés a politikai oktatás pedagógiájába – Tankönyv a kétéves propagandista továbbképző tanfolyam hallgatói részére, I. kötet, Kossuth Könyvkiadó, 1981/1982.
•
Daniel Pipes: Összeesküvések, Agave Könyvek Kiadó Kft., 2007.
•
Dieter Bergner, Gerda Haak, Peter Hamann, Günter Heyden: Manipuláció (A tudatalattiról), Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1969.
•
Dr. Beke Tamás: A public relations szakma története, Management Kiadó Kft., Budapest, 2001.
•
Dr. Botond Gyula: Média-mágia – szuggesztibilitás a posztmodernben, Botond Kiadó, Budapest, 2008.
•
Dr. Réthy Lajos Attila, Dr. Mészner Zsófia: A (H1N1)-influenza – Betegség vagy védőoltás?, SpringMed Kiadó, 2009.
•
George Orwell: Állatfarm – Tündérmese, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989.
•
Kapitány Ágnes, Kapitány Gábor: A Tömegkommunikáció szimbolikus üzenetei – Kommunikáció, demokrácia, média, Sajtóház Kiadó, 2000.
•
Karl Erik Rosengren: Kommunikáció, Typotex, Budapest, 2004.
•
Konrad Heiden: Hitler, Budapest, Eugen Prager Könyvkiadó Vállalat 1937-es pozsonyi kiadása alapján, 1989.
•
Kurt Rieder: A III. Birodalom felemelkedése és bukása – Első rész, Vagabund Kiadó, 2002.
•
Kurt Rieder: Zyclon B – A III. Birodalom bűvöletében, Vagabund Kiadó, 2007.
•
Lakatos Ernő: Meggyőzés az egységes cselekvésért, Kossuth Könyvkiadó, 1986.
•
Michal Szulczewski: A politikai propaganda, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974.
68
•
Mónus Ágnes: Public Relations – A bizalomépítés művészete, SHL Hungary Kft., Budapest, 2001.
•
MSZMP Politikai Főiskola Pedagógiai Tanszék: Politikaelmélet – Válogatás a külföldi szakirodalomból, Kossuth Könyvkiadó Sokszorosító Üzeme, Budapest, 1975.
•
Németh András – Sas István: A reklám- és propagandafilm – Tanfolyami jegyzet. Kézirat, Magyar Kereskedelmi Kamara, 1978.
•
Nyárády Gáborné, Szeles Péter: Public Relations I-II. Perfekt Nyomda, 2005.
•
Paul Dowswell: A második világháború, Szalay Könyvkiadó és Kereskedőház Kft., 2006.
•
Pratkanis és Aronson: A Rábeszélőgép – élni és visszaélni a meggyőzés mindennapos mesterségével, AB OVO, Budapest, 1992.)
•
Révai Nagy Lexikona: Az ismeretek enciklopédiája XV. Kötet, Babits Kiadó, Budapest, 1994.
•
S. Nagy Anikó, Babucsné Tóth Orsolya, Szoleczky Emese: Mindenütt hódít. Reklám a Nagy Háborúban (1914-1918), 2009.
•
Tömegkultúra és tömegmanipuláció a modern társadalomban – A média- és a művelődésszociológia új aspektusai, Comenius Bt., Pécs, 2004.
•
Vonsik Gyula: A propagandamunkáról – hatékonyság és minőség, Kossuth Könyvkiadó, 1982.
•
Zrinszky László: Meggyőzés az igaz szó erejével – A meggyőzés pszichológiájáról, pedagógiájáról, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1981.
Internhivatkozások: •
http://histor.btk.ppke.hu/down/propa.pdf , letöltés ideje: 2010. március 13. 17:45
•
http://hu.wikipedia.org/wiki/Asch-k%C3%ADs%C3%A9rlet, letöltés ideje: 2010. február 26. 13:05
•
http://www.google.hu/imgres?imgurl=http://andrikyrychok.files.wordpress.com/2008/ 11/propaganda_quiet.jpg&imgrefurl=http://andrikyrychok.wordpress.com/2008/11/21/ american-propaganda-ww1ww2/&h=525&w=350&sz=54&tbnid=AGiza4TJGFwulM:&tbnh=132&tbnw=88&pre v=/images%3Fq%3Dpropaganda&hl=hu&usg=__LhI3CV1_qYFgg31d69
dA2ygXrWgg=&ei=C4e_SpqcB8uOsAau380d&sa=X&oi=image_result&resnum=20 &ct=image, letöltés ideje: 2010. február 19. 14:40 •
http://www.szmm.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2182,
letöltés
ideje: 2010. február 19. 15:25 •
http://memoir44.hu/cikkek/haborus_propaganda, letöltés ideje: 2010. február 19. 16:20
•
http://hangorienidiocc.blog.hu/2008/01/03/propagandaallam, 2010. február 20. 11:30
•
http://www.propagandacritic.com/articles/intro.why.html, letöltés ideje: 2010. március 22. 19:05
•
http://www.propagandacritic.com/articles/intro.why.html, letöltés ideje: 2010. április 8. 19:20
•
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=548928, letöltés ideje: 2010. április 8. 20:10
•
http://www.xxszazadintezet.hu/rendezvenyek/valasztasok_es_nepakarat_tudom/hman n_gabor_a_propaganda_lehe.html, letöltés ideje: 2010. február 15. 16:35
•
http://www.e-thepeople.org/article/13473/, letöltés ideje: 2010. március 16. 14:40
•
http://www.collectionscanada.gc.ca/eppparchive/100/202/300/mediatribe/mtribe95/propaganda.html, 2010. március 16. 15:45
•
http://www.comprad.hu/hu/comprad/amit-a-szakmarol-gondolunk.html, letöltés ideje: 2010. április 1. 13:25
•
http://www.radioislam.org/historia/hitler/mkampf/hun/06.htm, letöltés ideje: 2010. február 27. 10:15
•
http://oszkopeter.blog.vg.hu/tag/suttogo-propaganda/, letöltés ideje: 2010. február 19. 20:35
•
http://www.fn.hu/tudomany/20100325/propaganda_6_legaljasabb_modszere/), letöltés ideje: 2010. április 10. 18:40
70
71
