A PREMONTREI SZENT NORBERT GIMNÁZIUM, EGYHÁZZENEI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS DIÁKOTTHON (GÖDÖLLŐ, EGYETEM TÉR 16.)
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a 2016/2017-es tanévre
KEDVES SZÜLŐK, KEDVES FELVÉTELIZŐ DIÁKOK! Iskolánk, Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon keresztény szellemben működő katolikus iskola. Ezzel szoros kapcsolatban pedig premontrei, amely a premontrei szerzetesi közösséghez kapcsolódó, vele szorosan együttműködő, neki felelősséggel tartozó intézmény. Intézményünkben a szülők áldozatos munkájához társulva olyan hitben felnövő ifjúságot nevelünk, akik képesek és tudnak felelősséget vállalni tetteikért, döntéseikért, megtanulnak önzetlenül szolgálni és másokért cselekedni, azaz megtanulnak keresztény módon élni. Az élő hit mellett a tudásra, a tudás átadására, a minőségi oktatás megőrzésére és megteremtésére összpontosítunk. Az oktatás jó tárgyi feltételeit a fizika, biológia, kémia, földrajz előadók, a média, ének, rajz és nyelvi szaktantermek, az informatika korszerű oktatását elősegítő informatika termek, a sportcsarnok, a sportpályák, valamint a tágas könyvtár biztosítják. Az idegen nyelvek magas szintű oktatását testvériskolai kapcsolatok és nyelvi táborok is segítik. Végzett diákjaink több mint kétharmada rendelkezik egy vagy két középfokú nyelvvizsgával. A tanulói igényeknek megfelelően az utolsó két tanévben minden tantárgyból indítunk emelt szintű érettségire felkészítő fakultációs foglalkozásokat is. Mindezek eredményeképpen az érettségizett diákok rendre felvételt nyernek az általuk választott felsőoktatási intézményekbe. Országos beiskolázású intézményként diákotthoni elhelyezésre is lehetőséget biztosítunk. Más felekezetek tanulóinak jelentkezését is szívesen fogadjuk, de a felvett tanulóknak katolikus hitoktatásban is részt kell venniük. Iskolánk jelmondata 1924 óta a Virtute vinces! (Erénnyel győzni fogsz!), melynek jegyében kívánok mindenkinek sikeres felkészülést és eredményes felvételi vizsgát! Takácsné Elek Borbála igazgató Az iskola adatai: cím: 2100 Gödöllő, Egyetem tér 16. OM azonosító kód: 038127 honlap: iskola.premontrei.hu
tel./fax: 28/514-995 e-mail:
[email protected]
Tanulmányi terület kódok: 101 102 Gimnázium
Szakközépiskola (új elnevezés lesz: szakgimnázium)
103 104 105 106
Nyolc évfolyamos Nyelvi előkészítő osztály angol nyelv 1+4 év Nyelvi előkészítő osztály német nyelv 1+4 év Emelt szintű angol nyelv 4 év Biológia-kémia tagozat 4 év Egyházzenei szakközépiskola (szakgimnázium) 4+1 év
A NYOLC ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI OSZTÁLY (101) A gimnázium klasszikus nyolc évfolyamos képzése kiemelkedő lehetősége a tehetséges tanulók felsőoktatásra való felkészítésének. Azoknak a jelentkezését várjuk, akik az általános iskola 4. osztályának elvégzése után gimnáziumi tanulmányaikat keresztény nevelést adó középiskolában szeretnék folytatni. (Felhívjuk a szülők figyelmét arra, hogy a 2015/16. tanévtől ötödik osztályosok újra már nem felvételizhetnek.) A matematika, az idegen nyelvek és az informatika tantárgyak oktatása csoportbontásban történik. Az iskola tanulószobai rendszerrel működik, tehát tanári felügyelet biztosítja a délutáni felkészülést, azok számára, akik ezt igénylik. Pontszámítás: 20 hozott pont (matematika, magyar nyelv és irodalom, természetismeret 4. évfolyam félévi eredmény) + írásbeli 100 pont x 1,3 + 50 pont szóbeli = 200 pont
AZ ANGOL (102) – NÉMET (103) NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ, VALAMINT AZ ANGOL EMELT SZINTŰ (104) KÉPZÉST NYÚJTÓ OSZTÁLYOK A 9. évfolyamon két osztályt indítunk: Az egyik angol-német nyelvi előkészítő osztály (102, 103 tagozat) A másik osztály fele emelt szintű angolos csoport (104), a másik fele biológia-kémia tagozatos (105), illetve egyházzenész szakközépiskolai képzésben részesül (106).
Mindkét osztályban az első idegen nyelv oktatása haladó szintről kezdődik. A nyelvi előkészítő osztályban a választott nyelvből intenzív felkészítés folyik heti 15 órában, emellett heti 4 órában informatikát tanulnak a diákok. A többi órán képességfejlesztés és szinten tartás történik. Így a tanulók nemcsak az első, hanem a második idegen nyelvből (angol, német, francia, orosz, latin) is nyelvvizsgát szerezhetnek. A távolabbról érkezőket az iskola kollégiuma várja. Pontszámítás: 100 hozott pont + írásbeli 100 pont x 2 + 50 pont nyelvi szóbeli + 50 pont hitéleti szóbeli = 400 pont TERMÉSZETTUDOMÁNYI (BIOLÓGIA – KÉMIA) TAGOZAT (105) A természettudományos pályák iránti megnövekedett érdeklődésnek megfelelően iskolánkban természettudományos tagozat indult biológia-kémia szakiránnyal. A biológia órák száma a négy év alatt öszszesen heti 14,5 óra, a kémia tantárgyé 12,5 óra (biológia: 2,5+4+4+4, a kémia 2+3,5+3+4 óra). A természettudományi tárgyak oktatása élménypedagógiai módszereken alapul: a négy év alatt üzemlátogatásokra, terepgyakorlatra és egyetemi laborok meglátogatására is sor kerül. A matematika tantárgy tanításában helyet kap a statisztika és a biomatematika, az angol oktatásában pedig a szaknyelvi angol. Az emelt szintű biológia és kémia tantárgyak oktatását a tehetséggondozás területén szakképzett és országosan elismert középiskolai tanárok végzik. A tanulók első idegen nyelvként angolt tanulnak, amelynek oktatása nem kezdő szintről indul, tehát olyan diákokat várunk a tagozatra, akik általános iskolás éveik alatt angolt tanultak. A tanulók második idegen nyelve a német lesz. A távolabbról érkezőket az iskola kollégiuma várja. Az érdeklődő diákoknak novembertől felkészítő szakköröket tartunk, melyek időpontjait honlapunkon tesszük közzé. Pontszámítás: 100 hozott pont + írásbeli 100 pont x 2 + 70 pont biológia és kémia szóbeli + 30 pont hitéleti szóbeli = 400 pont
EGYHÁZZENEI SZAKKÖZÉPISKOLAI (ÚJ ELNEVEZÉS LESZ: SZAKGIMNÁZIUMI) OSZTÁLY (106) Az egyházzenész OKJ szakképesítést adó 4+1 éves képzés 2005 szeptemberében indult. Az egyházi gimnáziumhoz szervesen kapcsolódó oktatás középiskolai szintű zenei felkészítést nyújt, előtérbe helyezve az egyházi és liturgikus zenei ismeretanyag, műfajok és korok megismertetését. A képzés során a tanuló választhat a kántorénekvezető, kántor-kórusvezető és kántor-orgonista szakirányok közül. Az érettségi és szakmai vizsga megszerzésével a diákok megfelelő felkészítést kapnak a felsőfokú egyházzenei továbbtanuláshoz, illetve az általános zenei (pl. hangszer, énektanár-karvezető stb.) továbbtanuláshoz. Az országos beiskolázást 40 fős kollégium biztosítja. A további részletek az erről szóló külön tájékoztatóban olvashatók. Pontszámítás: 100 hozott pont + írásbeli 100 pont x 2 + 50 pont zenei szóbeli + 50 pont hitéleti szóbeli = 400 pont
TÁJÉKOZTATÓK ÉRDEKLŐDŐ SZÜLŐKNEK ÉS DIÁKOKNAK Tájékoztató egységesen minden képzésre: november 11, 12, 25, 26. Ezeken a szerdai/csütörtöki napokon 17 órakor kezdjük a tájékoztatót az érdeklődők számára a Fényi Ottó-teremben. Ekkor az iskolával és a felvételi eljárással kapcsolatos minden további kérdésre készséggel válaszolunk. Előtte 16 órától vagy utána 18 órától iskolalátogatás keretében bemutatjuk a diákjaink számára kialakított nevelési-oktatási környezetet (épületek, szaktantermek stb.)
A FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE 1. Jelentkezés írásbeli vizsgára (mindegyik tanulmányi területen) A túljelentkezés miatt a felvétel írásbeli vizsgához kötött. Az írásbeli felvételi vizsgára vonatkozó jelentkezési lap beküldési határideje: 2015. december 8. Letölthető az oktatas.hu vagy az iskola.premontrei.hu oldalakról. 2. Az írásbeli vizsga (mindegyik tanulmányi területen) Az írásbeli vizsga időpontja 2016. január 16. szombat 10 óra. A pótírásbeli időpontja az igazoltan hiányzók számára január 21. csütörtök 14 óra. A jelentkezők magyarból és matematikából központilag szervezett vizsgán vesznek részt. Az írásbeli vizsgák beosztásáról külön értesítést már nem küldünk. Az írásbeli vizsgára személyi- vagy diákigazolványt hozzanak magukkal a diákok. 3. A kijavított feladatlapok megtekintése 101 (nyolc évfolyamos): január 21-én 9-17 óráig 102, 103, 104, 105, 106 (4 és 5 évf.): január 22-én 9-17 óráig 4. Az írásbeli vizsga eredményéről szóló Értékelő lap átvétele: február 4-én csütörtökön 9 és 17 óra között.
5. Minden felvételizőnek február 12-ig be kell nyújtani (a 101-es tagozaton csak a szóbelire behívottaknak):
a központi tanulói jelentkezési lapot, az Értékelő lap másolatát (akik nem a mi iskolánkban írták), a plébánosi/lelkipásztori ajánlást, a félévi értesítő másolatát (csak a 101-es tagozaton).
A tanulói adatlapot a győri Felvételi Központba kell küldeni! 6. Szóbeli felvételi beszélgetés – 101-es tagozatkód (nyolc évf.) A szóbeli felvételikre (hittan, olvasás és szövegértés) 2016. február 13-től 19-ig délutánonként kerül sor, a pótfelvételi időpontja február 29. hétfő 14 óra. Erre a beszélgetésre az írásbeli vizsgán legjobb teljesítményt nyújtó 50-60 főt hívjuk be. 7. Szóbeli felvételi vizsga – 102, 103, 104-es és 105-ös tagozatkód A szóbeli felvételire 2016. február 22 és 26 között délutánonként kerül sor. Pótfelvételi: február 29. hétfő 14 óra. A mindenkit érintő hitéleti beszélgetés mellett a 102 és 104 tagozatokon angolból, a 103-as tagozatkódon németből, a 105-ös (természettudományi) tagozatkódon pedig biológiából és kémiából is lesz szóbeli vizsga. A szóbeli vizsga beosztását az iskola honlapján közöljük. Erre az alkalomra kérjük, hogy a tanulók hozzák magukkal az általános iskolai ellenőrzőjüket. 8. Szóbeli felvételi vizsga – 106-os tagozatkód (egyházzene) A szóbeli felvételi időpontja 2016. február 13. szombat 9 óra, a pótfelvételié február 29. hétfő 14 óra. Erre az alkalomra kérjük, hogy a tanulók hozzák magukkal a zeneiskolai bizonyítványukat és az általános iskolai ellenőrzőjüket. A felvételin a jelentkezőknek zeneiskolában megszerzett tudásukról kell számot adni (ének-, hangszer- és szolfézstudás). Ezt követi a hittan felvételi. A szóbeli vizsga beosztását az iskola honlapján közöljük. 9. A felvételi vizsga eredményét 2016. március 9-én 9 órától lehet megtekinteni az interneten és az iskolában. Azonos pontszám esetén a rangsorolás az iskolába járó testvér, a hátrányos helyzet és a hitéleti beszélgetés alapján történik. A felvételről szóló értesítést levélben küldjük el április 26-ig.
ÍRÁSBELI VIZSGÁK Az egységes középiskolai felvételikre kétféle típusú, anyanyelvi és matematikai feladatsorok készülnek. Az írásbeli felvételi célja elsősorban nem a tantárgyi ismeretek, hanem a középiskolában való eredményes tanuláshoz szükséges alapkészségek és -képességek felmérése, ezért egyik feladatlap sem hagyományos tantárgyi teszt. A magasabb évfolyamok feladatsorai ugyan nagyobb arányban építenek a tanult alapismeretek alkalmazására, de a feladatok többsége a készségek és képességek mérését szolgálja. Az anyanyelvi feladatlapokon a nyelvtani alapismeretek, illetve a helyesírási szabályok alkalmazását igénylő feladatok mellett hasonló arányban szerepelnek az anyanyelvi készségek, például a szövegértés, az írásbeli kifejezőkészség, illetve a gondolkodás, a kreativitás, a fantázia működését vizsgáló feladatok. A feladatsorok sikeres megoldásához a tanult ismeretek mellett megfelelő figyelem, szókincs, kifejezőkészség, absztrakciós képesség, nyelvi ötletgazdagság szükséges. A matematikai feladatsorokba a matematikai alapfogalmak alkalmazására épülő, szokásos feladatokon kívül főként a tanult szabályok, összefüggések újszerű szituációkban való alkalmazását igénylő feladatok kerülnek, néhány kreativitást, ötleteket feltételező feladattal is kiegészítve. A feladatmegoldás sikerében a tantárgyi ismeretek mellett itt is a megfelelő figyelem, feladatmegoldó készség, problémaérzékenység, logikus gondolkodás és a kreativitás játszhat fontos szerepet. Az egységes írásbeli felvételiken részt vevő tanulók várható - képességeik, felkészültségük szerinti - megoszlására való tekintettel a készülő feladatlapok nehézségi mutatóit úgy határozták meg, hogy a negyedik osztályosok feladatsorai elsősorban a kiemelkedő és a jó képességű tanulók körében differenciáljanak jól, míg a nyolcadik osztályosok tesztjei ezeken kívül az átlagos felkészültségű felvételizők körében is megfelelően mérjenek. A részképességi zavarokban szenvedő diákok számára az iskola - a szakértői véleményben foglaltak alapján - a felvételi vizsgán biztosítja a hosszabb felkészülési időt, valamint az írásbeli vizsgán lehetővé teszi az iskolai tanulmányok során alkalmazott segédeszköz alkalmazását, szükség esetén az írásbeli beszámoló szóbeli beszámolóval vagy a szóbeli beszámoló írásbeli beszámolóval történő felváltását.