Magyar Pszichológiai Szemle, 2012, 67. 1. 13–18. DOI: 10.1556/MPSzle.67.2012.1.2.
A POZITÍV PSZICHOLÓGIAI SZEMLÉLET ELŐFUTÁRAIRÓL ———
PLÉH CSABA BME Kognitív Tudományi Tanszék E-mail:
[email protected] Beérkezett: 2011. december 1. – Elfogadva: 2012. január 15.
A dolgozat áttekinti, hogy milyen fogalmi előzményei voltak a pozitív pszichológiai szemlélet kialakulásának. Ilyen a kultúra és a személyiség szerepe a 19. század közepén John Stuart Mill filozófiájában, az aktiváció és a viselkedés energetikájának problémája, a kompetencia fogalomrendszerének beillesztése az emberi motívumok rendszerébe, a személyiség aktív koncepciója az önmegvalósítás előtérbe helyezésével és a determinizmus megkérdőjelezése. Kulcsszavak:
aktiváció, személyiség, kompetencia, motívumok rendszere, önmegvalósítás
A pozitív pszichológiai hagyománynak több történeti rekonstrukciója létezik. Magának a mozgalomnak az elindítói, Martin SELIGMAN és CSÍKSZENTMIHÁLYI Mihály (2000) is elmondták, hogyan kapcsolódik ez a modern, önálló pszichológiában a boldogságérzet biológiai és kulturális alapjainak a kereséséhez, illetve a kreatív és spirituális mozzanatok kultuszához, a 20. század közepi, determinált behaviorista emberképpel való elégedetlenség közepette. LINLEY, JOSEPH, HARRINTON és WOOD (2006) a pozitív pszichológia saját folyóiratának indulásakor szintén rámutatnak arra, hogy a pozitív pszichológia közvetlen mozgalmi indulása az 1990-es évek végén csak egy szervezeti öndefiníció. Maga az erények és bűnök listájának gondolata kultúránk egyik vezető elve, a személyiség és a helyzetek negatív vonásaival történő megküzdés és a pozitív jegyek köré integrálás pedig legalább a humanisztikus pszichológia óta vezérelv. Mind a MASLOW (1943, 1954), mind a ROGERS (2008) által kiemelt önmegvalósítás, a személyiség aktív önalakítása kétségtelen előképei a pozitív pszichológia fogalomrendszerének. 13
14
Pléh Csaba
Korábban magam is megpróbáltam éreztetni, hogy milyen mozzanatok vannak elsősorban a 19. század közepi európai pszichológiában, amelyek a pozitív pszichológiai szemlélet felé vezetnek (PLÉH, 2004). Ebben a felfogásban az egyik oldalon John Stuart MILL (1908, 1962, 1980) szerepét állítottam előtérbe. Rámutattam, hogy Mill, miközben a haszonelvű, utilitáriánus emberképből indul ki, saját személyes válságának keretében is észreveszi ennek korlátozottságát. A szeretet és a tudás problémáját, mint nem disztributív mozzanatokat előtérbe állítva, hangsúlyozza, hogy a kultúra művelése és – a később elcsépelt kifejezéssel – a „mindenoldalú személyiség kibontakoztatása” milyen mértékig jelentik az ember mozgásterének kitágulását. Hasonló módon kiemeltem Karl Bühler jelentőségét. BÜHLER (1922, 1927, 1936) két észrevétele miatt fontos a pozitív pszichológiai gondolatmenet kibontakozásában: a viselkedés értelemteli jellegének kiemelése és a szelekciós viselkedésváltozási elv. Minden viselkedés szerveződésére jellemző egy olyan korai szakasz, melyben a növekvő számú asszociációk gazdag és redundáns viselkedéskészletet hoznak létre, valamint egy olyan későbbi, szelekciós szakasz, amelyben bizonyos mintázatok a környezeti visszajelzések alapján kiválasztódnak. Ez a kétszakaszos fejlődés három formában mehet végbe BÜHLER (1922, 1936) szerint: az elsőt az ösztönök, a másodikat a szokások, a harmadikat pedig az ésszerűség irányítják. A három szint közötti kapcsolat lényege Karl POPPER (1972), Bühler tanítványa szerint az, hogy a darwini evolúciós túlélés kockáztatása helyett az intellektuális szelekcióban csak gondolatainkat kockáztatjuk. A három szint hajlékonyságában különbözik ugyan, de a szervező erő mindhárom szintnél ugyanaz: először kísérletet teszünk különböző viselkedéssorok létrehozására, majd később a környezeti visszajelzések alapján ritkítjuk azokat. Minél nagyobb a hajlékonyság és a belső szelekció mértéke, a folyamat – amint azt CAMPBELL (2001) megfogalmazta – annál egyedibb és élvezhetőbb élményeket eredményez. Ebben a rövid írásomban megpróbálom kiegészíteni, kiteljesíteni ezt a korábban adott képet, túllépve az európai pszichológia kereteit. Kiemelek néhány jelszót, amelyek mint fogalmi előfutárok fontosak a pozitív pszichológia megjelenésének értelmezésében. Kiindulópontom az 1. táblázaton látható szembeállítás kétféle emberkép között. 1. táblázat. A pozitív pszichológia és a hagyományos pszichológia vezető gondolatainak összehasonlítása
Pozitív pszichológiai gondolatmenet
Hagyományos gondolatmenet
A nem haszonelvű motivációk központi szerepe
Minden motiváció homeosztatikus jellegű
A tudásnak önmagában pozitív értéke van
A tudás pusztán hasznossága szempontjából értékelendő
Önindította tevékenységek
Reaktív szervezetek
A kíváncsiság és az unalom kerülés az emberi élet központi elemei
Az alapvető emberi motívumok a félelem és a szorongás
14
A pozitív pszichológiai szemlélet előfutárairól
15
Nézzünk néhány mozzanatot, amelyek a 20. század második felében ennek az alternatív felfogásnak a megjelenéséhez vezettek! 1. Az aktiváció és a viselkedés dinamikája. A pszichológia a 20. század közepi nagy szintetizátorral (Donald HEBB, 1949, 1975) az aktivációs kontinuumot és az aktiváció és feszültség viszonyának értelmezését állítja a motivációs pszichológia egyik kulcskérdéseként előtérbe. Ennek egyik folytatása GRASTYÁN Endre (1985) koncepciója a feszültség ludikus, játékos szerepéről. A modern pozitív pszichológia azonban az aktivációs kontinuumot nem pusztán a feszültség és teljesítmény öszszefüggésében értelmezi, amint az jól ismert, hanem ezt kiegészíti a személyes megméretés dimenziójával. Ennek megfelelően nem egyszerűen csak arról lesz szó – Hebb fordított U görbéjét kiegészítve –, hogy a teljesítmény közepes feszültségi szinteken optimális, hanem arról, hogy a feszültség és a képesség kölcsönhatásában jelenik meg a felszabadultság, illetve a kétségbeesés pólusa. 2. A kompetencia fogalma. Mindez a pozitív pszichológia értelmezésében összefüggésbe kerül a személyi képességrendszerrel. Ez az, amit majd a 20. század végén a különböző személyiség-elméletek és gyakorlati szervezet-pszichológiai és pedagógiai elméletek, mint a lehetőség, a kompetencia rendszerét fogják értelmezni, szemben a puszta tudások és szokások rendszerével. A pozitív pszichológusok számára a kompetencia a személy képességeinek rendszere, amely a feladatok keretében mérődik meg. Tudjuk jól azonban, hogy maga a kompetencia fogalma a 20. század közepén WHITE (1959) sokat idézett (5000 feletti hivatkozás látható róla) munkájában, mint alapvető motivációs konstrukció jelenik meg. White megkülönbözteti egymástól már az emlősállatoknál is azokat a viselkedéseket, ahol az állat a környezet összefüggéseinek, kontingenciáinak kiszolgáltatott, azoktól, ahol a sikerét saját magának tudja tulajdonítani. Klasszikus példája ennek a pavlovi versus az instrumentális kondicionálás. Az instrumentális kondicionálásban az állat a helyzet változását mintegy saját viselkedésének tulajdonítja. A kompetencia kitágítva a személyiségértelmezés kulcsfogalma lesz, mint azt a magyar pszichológiában KULCSÁR Zsuzsanna (1981) már igen korán kifejtette. A személyiség fejlődése mint az egyre nagyobb önállóság, hogy ANGYAL (1941) fogalmaival éljünk, a környezetről való leválás növekedésének keretében értelmeződik. Minél inkább úgy érezzük, hogy saját uraink vagyunk, annál nagyobb összhangot érzünk cselekvéseink és képességeink között. A kompetenciának megfelelő viselkedés ebben a felfogásban a tágan értelmezett emberi boldogság egyik lehetősége. 3. A motivációs rendszer és a boldogság keresése. Ez a kompetencia-fogalom, együtt az aktiváció és a feszültségi szint problémájával, beilleszkedik az angolszász pszichológiából örökölt, igen régi, klasszikus problémarendszerbe, a „pursuit of happiness”, azaz a boldogság keresésének problematikájába (BENTHAM, 1789). A pozitív pszichológia beilleszkedik azokba a 20. század közepi gondolatrendszerekbe, amelyeknek első és mára már elcsépelt példája Abraham MASLOW (1943, 1954) motivációs hierarchiája, amely a hiányszükségletektől halad az önmegvalósítási szükségletek felé. Egy történeti esszében nem értékelni kell ezeket a törekvéseket, ugyanakkor fontos azt látnunk, hogy ezek a mozzanatok mind az emberi motivációs rendszer valamiféle hierarchikus képében keresik a boldogság problémáját. A boldogságot sosem pusztán a hiányszükségletek kielégítésében találják meg. A pozitív 15
16
Pléh Csaba
pszichológia állandóan előreható, önmagát megváltoztató törekvései ebbe a többletmotivációs rendszerbe illeszkednek, amelyet a 20. század közepén LEWIN (1935) dinamikus pszichológiájától MCCLELLAND, ATKINSON és munkatársai (1976) teljesítmény-motiváció elméletén keresztül, sokan képviselnek. 4. A személyiség és az önmegvalósítás. A motivációs hierarchia gondolata a kompetenciarendszerrel együtt szervesen kapcsolódik a 20. század közepén abba az elképzelésrendszerbe, amely az emberi személyiséget, szemben a behavioristák és a pszichoanalitikusok pusztán a külső motivációs tényezőknek való kitettségfelfogásával mint egy sajátos önmozgó, önmegvalósító rendszert képzeli el. Megjelenik ez már Gordon ALLPORT személyiségfelfogásában (1980), majd Karl ROGERS (2008) önmegvalósító pszichoterápiás felfogásában is. Rogers elképzelésében a kliensközpontú pszichoterápia feladata nem egyszerűen valamilyen múltbéli eseményre történő visszavezetés, hanem a saját lehetőségeknek a személyi, mintegy önalakító lehetőségek kifejtése. Jól tudjuk, hogy mind Allportnál, mind Rogersnél ez a gondolatrendszer hogyan kapcsolódik vissza egészen a 19. század végi német szellemtudományos pszichológia, elsősorban DILTHEY (1894) értékközpontú emberképéig. 5. A determinizmus problémája. A pozitív pszichológia emberképe éppen az ember önalakító felfogásának megfelelően mindenhol azt hangsúlyozza, hogy az ember nem tekinthető pusztán determinált lénynek. Saját maga felelős értékrendszeréért, értékrendszerének alakulásáért. Nem olyan kép ez, mint Albert Camus lázadó embere, hanem olyan, ahol a saját értékrend állandó átalakítása vezet a pozitív élményállapotok túlsúlyához. A pozitív pszichológia pozitív, nem pusztán ez elődöket kritizáló gondolatmenetének előzményeit keresve visszajutunk John Stuart Mill klasszikus elképzeléseihez (PLÉH, 2004). Az elme mozgósító erőiről felállított rendszer Millnél négy mozzanatban rekonstruálható: – A tudás nem megosztott tulajdon. Tudásunk gyarapításával nem csökkentjük másokét. Mai terminológiával élve azt mondhatjuk, hogy a tudás nem egy zéróösszegű játék gazdasági tulajdona. – A szeretet nem értelmezhető utilitarista szemszögből. A szeretet sem megosztott. Több embert szeretve nem vonom el másoktól a szeretetemet – hangzik a kissé romantikus tézis. – Önmagunk tökéletesítése önálló életcélnak tekintendő. Az ember nem pusztán az öröm megszerzésére és a fájdalom elkerülésére törekszik, hanem saját magát is próbálja csiszolgatni. – Az emberi életnek ennek megfelelően van egy sajátos, romantikus, nem haszonelvű távlata. 6. A tudás öröme. A pozitív pszichológia egyik, a motivációs mozzanatok mellett kevéssé kiemelt előképe a tudás örömének hangsúlyozása, a tudás önmaga jutalmaként való megjelenítése. Mindez előrevetítette a kognitív, megismerési motiváció alapvető szerepét hangsúlyozó 20. századvégi elméleteket (LOWENSTEIN, 1994). A motivációs összetevőket illetően ennek a hagyománynak a máig érvényes látszólagos paradoxona annak felismerése, hogy még a látszólag haszontalan szellemi tevékenységek is hasznosak, mivel elűzik az unalmat, és csiszolják az értelmet. 16
A pozitív pszichológiai szemlélet előfutárairól
17
IRODALOM ALLPORT, G. (1980). A személyiség alakulása. Budapest: Gondolat. ANGYAL, A. (1941). Foundations for a Science of Personality. Oxford: Commonwealth Fund. BENTHAM, J. (1789/1977). Bevezetés az erkölcsök és a törvényhozás alapelveibe. In BENCE GY. (szerk.), Brit moralisták a XVIII. században (pp. 677–744). Budapest: Gondolat. BÜHLER, K. (1922). Die geistige Entwicklung des Kindes. III. kiadás. Jena: Fischer. BÜHLER, K. (1927). Die Krise der Psychologie. Fischer, Jéna. Magyarul egy fejezete: In PLÉH CS. és GYŐRI M. (2004, szerk.), Szöveggyűjtemény a kísérleti pszichológia történetéhez (pp. 293–303). Budapest: Osiris. BÜHLER, K. (1936). Die Zukunft der Psychologie und die Schule. Bécs–Lipcse: Fischer. CAMPBELL, D. (2001). Evolúciós ismeretelmélet. In PLÉH CS., CSÁNYI V. és BERECZKEI T. (szerk.), Lélek és evolúció (pp. 336–375). Budapest: Osiris. DILTHEY, W. (1894/2004). A történelmi világ felépítése a szellemtudományokban. Budapest: Gondolat. GRASTYÁN E. (1985). A játék neurobiológiája. Budapest: Akadémiai Kiadó. HEBB, D. O. (1949). The Organization of Behavior: A Neuropsychological Theory. New York: Wiley. HEBB, D. O. (1975). A pszichológia alapkérdései. Budapest: Gondolat Kiadó. KULCSÁR ZS. (1981). Személyiség – pszichológia. Budapest: Tankönyvkiadó. LEWIN, K. (1935). A dynamic theory of personality. New York: McGraw-Hill. LINLEY, A. P., JOSEPH, S., HARRINTON, S., & WOOD, A. M. (2006). Positive psychology: Past, present, and (possible) future. Journal of Positive Psychology, 1, 3–16. LOWENSTEIN, G. (1994). The Psychology of Curiosity: A Review and Reinterpretation. Psychological Bulletin, 116, 75–98. MASLOW, A. (1943). A Theory of Human Motivation. Psychological Review, 50, 370–396. MASLOW, A. (1954). Motivation and Personality. New York: Harper. MCCLELLAND, D. C., ATKINSON, J. W., CLARK, R. A., & LOWELL, E. L. (1976). The achievement motive. Oxford, England: Irvington. MILL, J. S. (1980). A szabadságról. – Haszonelvűség. Budapest: Magyar Helikon. MILL, J. S. (1908). Autobiography. London: Longmans. MILL, J. S. (1962). Essays on Politics and Culture. New York: Doubleday. PLÉH CS. (2004). A pozitív pszichológiai hagyományok Európában. Iskolakultúra, 15(5), 57– 61. POPPER, K. R. (1972). Objective knowledge: An evolutionary approach. Oxford: Clarendon Press. ROGERS, K. (2008). Valakivé válni. – A személyiség születése. Budapest: Edge. SELIGMAN, M. E. P., & CSIKSZENTMIHALYI, M. (2000). Positive psychology: An introduction. American Psychologist, 55, 5–14. WHITE, R. W. (1959). Motivation reconsidered: The concept of competence. Psychological Review, 66, 297–333.
17
18
Pléh Csaba
ON THE FORERUNNERS OF THE POSITIVE PSYCHOLOGY VISION PLÉH, CSABA
The paper surveys the intellectual past in the formation of positive psychology views. Among them, one can find the role attributed to culture and personality in middle 19th Century visions of John Stuart Mill, the problem of activation and energy mobilization, the allocation of the competence notion in the system of human motives, an active vision of personality with foregrounding self actualization and questioning over determinism. Key words:
18
activation, personality, competence, motivational systems, self actualization
