SIMON JÁNOS:
A POLITIKAI KULTÚRA
Írta: Németh Attila
Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Politológia I. évfolyam Tudományos írásmőfajok, Nagy Gábor Dániel 2005. november 28.
1
A politikai kultúra fogalma nehezen meghatározható, ha a politika definíciójából kiinduló fogalomként kezeljük a kifejezést. Hiszen maga a politika szó is csak elemeire bontva értelmezhetı, mint Lánczi András fogalmaz „a politikatudomány alapfogalmai a politikára föltett elsı kérdésekbıl erednek”. (LÁNCZI 2003, 39.) Bihari Mihály könyvében azt írja, nem a politika fogalmát kell definiálni, hanem a fogalom tartalmát és összetevıit kell elemezni. (BIHARI 1992, 62.) Ezt a nehézséget alapul véve megállapítható, hogy amikor Simon János a politikai kultúra fogalmának definiálására tesz kísérletet, nincs könnyő helyzetben. Simon János a politikatudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Politikai
Tudományok
Intézetének
fımunkatársa,
a
Miskolci
Egyetem
Bölcsészettudományi Karának politológia és szociológia szakos elıadója. Az oktatásban eddig eltöltött huszonöt éves pályafutása alatt a politikai kultúrával, a demokrácia elméletekkel, a parlamenttel, politikai elittel, politikai szocializációval és a politikai kommunikációval foglalkozott. Három kontinens harmincegy külföldi egyetemén tanított. 1998-ban Széchenyi professzori ösztöndíjjal tüntették ki.
Simon a politikai kultúráról szóló értekezésének alapjául Gabriel Almond, Sidney Verba és Lucien Pye nézetei szolgálnak alapul. İk hárman - a Chicagói Egyetem Politikatudományi Karának diákjai - voltak azok, akiknek szakmai vitáiban a politikai kultúra fogalma megszületett. Míg Almond és Verba az emberek ismereteire, érzelmeire és értékeire vonatkozó pszichológiai összetevık segítségével vizsgálta a rendszert a demokrácia stabilitásának szempontjából, addig Pye fogalom meghatározása eltért másik két társának nézeteitıl, amennyiben ı „nagyobb hangsúlyt helyezett a politikai kultúra történetiségére és fejlıdésére, másrészt a fogalom értelmezési körébe bevonta a magatartásokat” is. (348.) Mint kifejti a politikai fejlıdés rendszerében és értelmében keletkezı, a politikai rendszerhez való viszonyt alapjaiban meghatározó magatartások, meggyızıdések és érzékek együtteseként határozható meg a politikai kultúra. Hasonló következtetésre jut Bayer József is, aki úgy vélekedik, hogy a „politikai kultúra része a társadalom általános kultúrájának, és az állampolgároknak a politikával kapcsolatos beidegzıdéseit, politikai értékeit és érzelmeit foglalja magában”. (BAYER 1999, 395.) Pye fogalom megközelítésének szemléltetésére talán a két tekintélyes ókori filozófus, Platón és Arisztotelész példája a legalkalmasabb. Mindkét gondolkodó az
2
athéni állam hatékony mőködésérıl elmélkedett. Míg Platón államelméletét sokszor mondják utópiának, annak kivitelezhetetlen, megvalósíthatatlan elemei miatt, addig Arisztotelészét inkább megvalósíthatónak tartják, ı ugyanis az eszményi állam képét félretolva, a történeti alkotmányok vizsgálatával, vegyítésével próbálkozott, hogy megteremtse az erıs athéni állam hátterét. Arisztotelészhez hasonlóan Pye is a fejlıdı világ tanulmányozása után dolgozta ki elméletét, „a politikai kultúrát nemcsak mint a társadalmi tanulás, a szocializáció során elsajátított jelenséget kezelte, hanem mint a múltból örökölt történelmi-kulturális örökséget is”. (352.) Bayer szerint a politikai kultúra fogalmának van értékelı és leíró meghatározása. Az értékelı fogalmat leginkább Hanák Péter nézete vetíti elénk, aki egy helyütt azt írja, a politikai kultúra olyan értékfogalom, amelynek központi eszménye a demokrácia, a közösség tagjainak részvétele közügyei intézésében. (BAYER 1999, 395.) A Hanák-féle meghatározáshoz részben hasonlít Almond vélekedése is, aki „számára nem a demokrácia, hanem a demokratikus részvétel szintje volt a politikai kultúra mércéje”. (351.) Ebben a felfogásban a politikai kultúra a kulturált politizálással azonosítható, jelentése a politikai vitákban hajlíthatóvá válik. Az egyes politikusok és pártok eltérı hagyományokat, értékeket vélnek elsıdlegesnek, ezért a politikai kultúra fogalmának értékszerő használata könnyen válik a kölcsönös politikai minısítés és megbélyegzés eszközévé, negatív értékmércévé; vagy ahogy Bayer ironikusan fogalmaz, „politikai kultúra az, ami ellenfeleinknél hiányzik”. (BAYER 1999, 396.) Az értékelı fogalommal a politikai kultúra értékmentes, leíró fogalma áll szemben. Ennek megalkotói Almond, Powell és Pye, akiknek nézete több vitát és helyesbítést követıen máig is a politikai kultúra empirikus vizsgálatának alapjául szolgál. Almond és Verba közös munkája - mely „A polgári kultúra” címet viseli azóta is „minden jelentısebb politikai kultúrakutatás referenciamunkája, forrása vagy kritikájának tárgya”. (349.) A vitatott fogalmat meghatározó triumvirátus – Almond, Verba és Pye – mindegyik tagja egyébként ez utóbbi irányelvet követi, számukra a demokratikus részvétel a mércéje a politikai kultúrának, nem pedig a demokrácia maga. Az utóbbi kategória az egyes magatartásoknak, különbözı orientációknak fontosabb szerepet szán. Almondék az orientációk három típusát különböztetik meg: a megismerésre vonatkozó kognitívet, az érzelmekre vonatkozó – a politikai eseményekre és intézményekre való tipikus érzelmi reagálásokat felölelı – affektívet, és az értékekre
3
vonatkozó evaluatívet, mely magában foglalja a rögzült beállítottságokat, attitődöket, jellegzetes értékválasztásokat. A fentiekbıl látható, hogy az értékeknek fontos szerepük van a politikai szocializációban, majd az ennek során kialakuló politikai kultúrában. Simon János a politikai kultúra összetevıinek meghatározásakor azt írja, a politikai kultúra fıbb komponensei között a politikához kapcsolódó vélemények, attitődök és értékek kapnak helyet. Ez a három dolog azonban nagyon szorosan összetartozik. Míg a vélemények racionális alapú, alkalmi elemek, addig az értékek a politikának lényegi és tartós vezérlı elvei, melyek a történelem élményszerő tapasztalatai alapján formálódnak. A politikai attitődök pedig „olyan politikai orientációk, bizalmak és hitek, melyek viszonylag tartósak, a politikai kultúrát a politikai véleményeken és viselkedéseken keresztül határozzák meg”. (354.) Bihari Mihály úgy fogalmaz, hogy „az értékek elvontan megfogalmazott követelményekként jelennek meg”, (BIHARI 1992, 137.) a politikai értékek pedig „a politikailag tételezett alapvetı társadalmi értékekbıl vezethetık le”. (BIHARI 1992, 142.) Ez tehát azt jelenti, hogy a politika azokat az értékeket tőzi zászlajára, melyeket szerinte a társadalom tagjai követhetınek vélnek. Az értékek magatartás-befolyásolók, meghatározzák az egyén viselkedését egy konkrét szituációban; továbbá integráló szerepük is van, amennyiben az azonos értékeket valló egyéneket egy csoportba tömörítik. Mint Bayer József fogalmaz „a politikai
eszmék,
alapértékek
általában
mély
elkötelezettséget
fejeznek
ki,
választásukban formálódik ki az egyén önazonossága, politikai identitása”. (BAYER 1999, 397.) A politikai kultúrára tehát egyaránt hatnak a hosszabb idıszakok politikai tapasztalatai, nehezen megingatható meggyızıdései, valamint a napi politikai törekvéseket tükrözı esetleges értékek és célok is. A politikai kultúra szempontjából nyilvánvalóan a mélyebben gyökerezı beidegzıdések, beállítottságok relevánsak, melyek a politikai kultúra egyes típusainak elkülönítésére is módot adnak. Almond és Verba nézeteire hivatkozva minderrıl azt mondhatjuk, hogy „a politikai kultúra kialakulásában egyrészt döntı szerepe van a gyerekkori szocializációs élményeknek, a családi és iskolai nevelésnek és nevelıdésnek, a tömegkommunikáció befolyásának, valamint a felnıtt korban szerzett tapasztalatoknak”. (350.) Vagyis a politika irányába tanúsított magatartások, a politikai irányultságok határozzák meg a politikához való viszonyt, alakítják ki az egyén politikai kultúráját. A politikai szocializáció azonban eltérı mértékben érinti az egyes embereket, mely kategóriák
4
felsorolására a szerzıpáros mellett Bihari is vállalkozik. Az Arisztotelész által életre hívott „zoón politikon” felé támasztott követelményekhez viszonyítva a modern politikai rendszerekben több csoportot különít el a demokratikus részvétel szintjén. A politikában eligazodni képtelen politikai névtelenek, a közös érdekérvényesítéstıl távol maradó passzívak mellett az erıs közéleti elkötelezettséggel jellemezhetı aktívak, és a hivatásos politikusok csoportját különbözteti meg. Almond és Verba három típust különít el. A parochiális politikai kultúrájú egyéneket, akik bár általánosan részt vesznek szőkebb közösségüket érintı döntések meghozatalában, ám nincs tudatuk egy felsıbb politikai szerv létérıl, melynek engedelmeskedni kötelesek. Az alattvalói típust, amelyre a tudatos engedelmesség és a politikai döntések meghozatalától való szándékos távolmaradás jellemzı, a modern demokráciákra jellemzı részvételi politikai kultúra követi, ahol az állampolgár nemcsak bekapcsolódik a döntéshozatalba, hanem igénye is van sorsának jobbra fordítására. Bihari megfogalmazásában a politika aktív alanyai megfelelnek Almondék „résztvevıi típusával”, akik nemcsak igényt tartanak az elıkészítésben és a döntéshozatalban való részvételre, hanem elfogadják a demokratikus intézményeket, azok vezetıit, mőködési elveit. İk képezik a „polgári kultúra” bázisát, „melynek megléte a demokratikus rendszer stabilizálódásának alapvetı feltétele”. (349.) Az Almond és Verba által felsorolt három típus alapvetıen ideáltípusnak tekinthetı. „A létezı politikai rendszerekben azonban ezek a típusjegyek keverednek, azaz a valóságban a rendszerek soha sem homogének”. (KURTÁN 2003, 150.) A legjobb keverék a civic culture (állampolgári politikai kultúra), mely Almondék szerint a politikai stabilitás záloga.
Mint látható, a politikai szocializáció, politikai értékek, és a politikai kultúra egymással szorosan összetartozó fogalmak, hiszen mint Bayer József fogalmaz „a politikai szocializáció a társadalom politikai kultúrájának elsajátítási folyamata”, (BAYER 1999, 402.) mely folyamat alakulásában nagy szerepet játszanak a mélyebben gyökerezı politikai értékek. Magyarországon az államszocialista korszakban kettıs értékrend volt megfigyelhetı, azaz „a hivatalos ideológia és értékek látszólagos elfogadása mellett a hivatalos értékek tényleges elutasítása és a családokon belüli önálló értékrend volt jellemzı”. (KURTÁN 2003, 154.) Ma a magyar politikai kultúra – ha a fenti tipizálásokat vesszük alapul - vegyes politikai kultúrának tekintendı, ahol a résztvevıi kultúra súlya az alacsony politikai részvétel miatt kisebb a legtöbb nyugati
5
mintánál. Ennek oka, hogy Magyarországon az emberek csalódtak a rendszerváltásban. Az 1990-es fordulatot követıen a nyugati demokratikus államberendezkedésre való áttérés az emberek fejében összekapcsolódott a jólét fogalmával, mivel azonban a változás nem járt gazdasági fellendüléssel, csalódtak az új rendszerben. A csalódottság legmagasabb fokát a Bokros-csomag évében mérték. A részvételi típus központi eleme, a
demokrácia
stabilitása
azonban
elképzelhetetlen
a
választópolgárok
a
döntéshozatalban való részvétele nélkül. Azonban az alacsony politikai aktivitás ezt a területet is érinti. A 2002-es parlamenti választások jelentıs fordulatot eredményeztek e téren, a választások második fordulójában csaknem az ország háromnegyede részt vett. Arra a kérdésre pedig, hogy ez tendenciaszerő vagy egyedi eset az „újkori” magyar politikai kultúrában Kéri László adja meg a választ: „a legfontosabb politikai attitődök változásairól a részletekbe menı vizsgálatok révén képesek leszünk pontos képet alkotni”. (KÉRI 1999, 327.)
6
A recenzált mő: SIMON János (1999); A politikai kultúra In: A. Gergely András – Bayer József – Kulcsár Kálmán (szerk.); A politikatudomány arcai, Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 347-361.
Felhasznált irodalmak: -
BAYER József (1999); A politikai kultúra In: A politikatudomány alapjai, Napvilág, Budapest, pp. 395-409.
-
BIHARI Mihály (1992); A politikai értékek In: Bihari Mihály – Pokol Béla (szerk.); Politológia, Universitas, Budapest, pp. 137-159.
-
BIHARI Mihály (1992); A politika alapfogalmai In: Bihari Mihály – Pokol Béla (szerk.); Politológia, Universitas, Budapest, pp. 61-66.
-
KÉRI László (1999); A politikai szocializációról In: A. Gergely András – Bayer József – Kulcsár Kálmán (szerk.); A politikatudomány arcai, Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 324-346.
-
KURTÁN Sándor (2003); Politikai kultúra In: Gallai Sándor – Török Gábor (szerk.); Politika és politikatudomány, Aula, Budapest, pp. 147-157.
-
LÁNCZI András (2003); A politika alapfogalmai In: Gallai Sándor – Török Gábor (szerk.); Politika és politikatudomány, Aula, Budapest, pp. 29-44.
7
