A polgármester naplójából Beszámoló az elmúlt hetek tárgyalásairól, történéseiről
BDM Klaszter sajtótájékoztató és konferencia Szeptember 30-án egész napos sajtótájékoztatót és indító konferenciát rendezett a BDM Klaszter Törökbálint. A VIV Centerben megrendezett klaszter indító nap célja az volt, hogy bemutatkozzon városunk kis- és középvállalkozásainak ez a szervezeti forma. Úgy a sajtótájékoztatón, mint a konferencián „Helyzetkép Törökbálintról, a városról, annak jövőképéről, a régió gazdasági versenyképességéről, Törökbálint, mint a Közép - magyarországi Régió vonzó desztinációja” címmel tartottam előadást. A sajtótájékoztató vendége volt Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Fejlesztéspolitikai Államtitkára, aki „A Közép - magyarországi régió kitörési lehetőségei, a klaszterek, mint fejlesztési potenciálok” címmel tartott előadást. Dr. Kabai Anikó, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatóság osztályvezetője a gazdaságfejlesztési programok jelentőségéről adott tájékoztatást.
Jegyzői konferencia Budaörsön Október 1-én a „Jegyző és Közigazgatás” című havilap rendezésében a budaörsi városházán rendeztek térfelügyelet témában konferenciát. Tekintettel arra, hogy városunkban rövidesen megkezdődik a térfigyelő rendszer telepítése, Dr. Horti István jegyző úr társaságában részt vettünk a konferencián.
Tervezői észrevételek Az Árpád utcában épülő új 6 csoportos óvodával kapcsolatban az elmúlt hetekben négy levél is érkezett. A kivitelezéssel kapcsolatban felmerült problémák megoldását, a Polgármesteri Hivatal, mint megrendelő közreműködését kérte a tervező. Október 12-én délután Csuka Attila alpolgármester úr és a Beruházási Iroda munkatársai társaságában fogadtam a tervezőt, ahol néhány kérdést azonnal tisztázni tudtunk. Másnapra bekérettük a műszaki ellenőrt, átadtuk neki a tervezői észrevételeket azzal, hogy várjuk ellenőri véleményét, javaslatait a felmerült kérdések kapcsán. Időközben jeleztük az irányító hatóság felé a kivitelezővel kötött szerződés módosításának igényét.
Családfakutatás Törökbálinton Dr. Bárdossy Péter kutatót fogadtam október 13-án Megyaszai Zoltánné – a Német Nemzetiségi Kisebbségi Önkormányzat elnöke – társaságában. A kutató korábban írásban tett javaslatot arra, hogy elvégzi a törökbálinti családok eredtének vizsgálatát a születési, házassági és halálozási anyakönyvek alapján. Az elhangzott javaslatok alapján előterjesztést készítettünk a Képviselő-testület november 5-i ülése részére.
Égettvölgyi területek értékesítése
A polgármester naplója 2009. 11. 2.
Oldal: 1
Tekintettel arra, hogy szeptember 30-án lejárt a Pannon vásárlási opciója az épülete szomszédságában lévő 8 hektáros területre, a Képviselő-testület korábbi döntése értelmében megindítottuk a terület értékesítését célzó verseny-folyamatot. Az államháztartásról szóló törvény és a helyi önkormányzat vagyonrendelete is előírja, hogy milyen módon lehet vagyontárgyaink hasznosítására versenyt hirdetni. A felhívás pontosítását a kijelölt ad-hoc bizottság október 13-án elvégezte, a hirdetés a versenyfelhívásról két országos napilapban október 15-én megjelent. A Pannon gazdasági vezetői már 13-án érdeklődésüket jelentették be a terület hasznosítására. Ki is váltották a versenyfelhíváshoz kapcsolódó dokumentációt, el is készítették ajánlatukat, ám október 29-én személyesen tájékoztattak arról, hogy a tulajdonos úgy döntött: nem nyújtják be ajánlatukat. A terület hasznosítására nem érkeztek ajánlatok. E tény komoly zavart jelenthet önkormányzatunk költségvetésében, hiszen a területek értékesítéséből származó bevételeket az év elején beterveztük a költségvetésbe.
Környezeti információs rendszer Törökbálinton Október 14-án délelőtt sajtótájékoztatót tartottunk arról a rendszerről, amelyet jelentős európai uniós támogatással valósítunk meg. Az információs rendszer prototípusát, úgynevezett: pilot példányát bemutatták a fejlesztők. Nagyon ígéretesnek mutatkozik a rendszer. Még 2008-ban hirdették meg a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében azt a pályázatot, amely környezetvédelmi célú közigazgatási informatikai fejlesztések létrejöttét kívánta támogatni. A nyertes projektek az EU támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak meg. Városunk elsőként adta be a pályázatát „Törökbálint Város környezeti GIS alkalmazásainak megvalósítása, a környezeti adatok integrálása és egységes, átlátható rendszerben való kezelése” címmel. A pályázaton 62 millió forintot nyertünk. A támogatás különlegessége, hogy mindössze 3,3 millió forint önrészt kellett hozzátennünk, így a fejlesztés közel 95%-át pályázati forrás fedezi. A fejlesztés keretében három célt szeretnénk elérni. Egyrészt készül egy környezeti adatbázis amely lehetőséget fog adni a környezetünket jellemző adatok integrált és átlátható kezelésére. Másrészt az önkormányzat eleget tud tenni a környezetállapotra vonatkozó tájékoztatási kötelezettségének, ezen belül a lakossági bejelentések fogadásának a környezeti demokrácia megvalósulása érdekében. És végül: környezeti, térkép alapú alkalmazások kifejlesztésével informatikai támogatást kívánunk nyújtani a település környezetvédelmi, környezetgazdálkodási, településfejlesztési és egyéb feladatink ellátásához. Mindezt olyan formában, amely az internet felhasználásával bárki számára elérhető lesz. A projekt befejezési határideje: 2010. március 15. Arra törekszünk azonban, hogy a már elkészült szolgáltatások – persze folyamatosan bővülő tartalommal – már a fejlesztés időszakában is elérhetővé váljanak.
Megalakult az Idősek Tanácsa, ülést tartott az Ifjúsági Önkormányzat Október 14-én délután tartotta meg alakuló ülését az Idősek Tanácsa. Az alakuló ülésen a Képviselő-testület által delegált tagok egy része – különféle okok miatt – nem tudott megjelenni. Az elhangzottak nyomán javaslatot tettünk a Tanács tagjaiban személyi változtatásokra illetve a Tanács tagjainak kiegészítésére. Október 16-án az Ifjúsági Önkormányzat ülésén jártam Hámoriné Olár Mária tanácsnok aszszony társaságában. Az ülésen Palkó Boglárka bejelentette, hogy nem tudja a továbbiakban vállalni az Ifjúsági Önkormányzat vezetését. Ugyancsak lemondott helyettese: Strasszer György. Az ifjúsági Önkormányzat Major Sándor személyében új vezetőt választott, míg a helyettes személyéről később fog döntést hozni. Tekintettel arra, hogy az Ifjúsági Önkor-
A polgármester naplója 2009. 11. 2.
Oldal: 2
mányzat egy tagja elköltözött Törökbálintról, helyének betöltéséről előterjesztés készült városunk önkormányzatának novemberi ülésére. Úgy az Idősek Tanácsa, mint az Ifjúsági Önkormányzat tekintetében célszerűnek látszik a személyi kérdések tekintetében minden jogkör átadása. Nehézséget jelent ugyanis, ha folyamatosan Képviselő-testületi döntéseket kell kérni a személyi összetétel változtatására, kiegészítésére.
BULÁKE Október 15-én részt vettem Budaörsön a Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete szakmai napján. A „Fehér Bot Napja” alkalmával megtartott rendezvényt köszöntötte Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester. Az Egyesület vezetőivel október 27-én személyesen is találkoztam. Nyikes Fatima és Miklós Tibor keresett fel egy kérelemmel, amelyben városunk támogatását kérik működésükhöz. A kérelemhez előterjesztés készült a Képviselőtestület novemberi ülésére.
M0 bővítés – Lakossági fórum Október 15-én este a Művelődési Házban lakossági fórumot szervezett a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az M0 autópálya megkezdett bővítésével kapcsolatban. Bár a fórumot széles körben hirdette a NIF és Törökbálint Város vezetése is, a lakossági részvétel viszonylag szűk körű volt. A Fórumon először bemutatták a várható fejlesztéseket, ezek következményeit (részben a forgalomtechnika változásaiban, részben pedig az építkezés lebonyolításával kapcsolatban.) A prezentációkat kérdések-válaszok követték. A fórum lezárta után volt alkalmam hosszasan beszélgetni a NIF jelen lévő vezetőivel és a Nemzeti Közlekedési Hatóság tisztségviselőjével. A beszélgetés során a hatóság részéről világosan kifejtésre került, hogy az M0 építése során elhibázott tervezői megoldás volt a bevásárlóközpont és a Kazinczy utca vége közötti, az M0 feletti csomópont kialakítása. A hibát abban látja, hogy a kialakítás során nem lett volna szabad a felüljárót rákötni a Kazinczy utca végére, hanem a beruházás részeként végleges formában meg kellett volna építeni a Régi vasútsort, valamint a Bajor Gizi utca, Bajcsy Zsilinszky utca csomópontját. Ezt a hatósági véleményt én azért fogadtam nagy lelkesedéssel, mert reményét látom annak, hogy tárgyalásokba bocsátkozzunk a NIF-fel, a Közlekedési Koordinációs Központtal, valamint a Közlekedési- Hírközlési és Energiaügyi Minisztériummal arról, hogy a csomópontot valamint a Régi Vasútsort ne kelljen tisztán önkormányzati finanszírozással megvalósítani. A csomópont kialakítására vonatkozóan a Város vezetése már „előre dolgozott”, megrendelte a terveket, ezek már engedélyeztetés előtti állapotban vannak. Bár a NIF láthatóan nem fogadta örömmel a hatósági véleményt, de nem zárható ki, hogy az M0 bővítésének következő szakaszában (az Óvoda utcával szemben fekvő keresztmetszettől az M1 autópályáig terjedő szakasznál) szóba kerüljön ennek az 1994. óta húzódó kérdésnek a megoldása.
Konzultáció közlekedési ügyekről Kálnoki Kiss Sándor úr, aki szakértőként és kapcsolataival segíti elő a törökbálinti érdekek érvényre jutását közlekedési kérdésekben, október 27-én keresett fel. Csuka Attila alpolgármester és Molnár Tibor polgármesteri referens társságában tárgyaltunk meg több témát. Elkészült egy előzetes koncepció-terv arról, hogy az Érd parkváros felől érkező és Törökbálinton csak áthaladó gépjármű forgalmat milyen módon lehetne az M7 autópályára felvezetni az M7-M0 csomópont felhasználásával. A komplex terv számos egyéb bővítést, kiegészítést is tartalmaz, várom hozzá a szöveges tájékoztatót, amely, ha megérkezik, be fogom mutatni a Képviselő-testületnek. A Budapesti Műszaki Egyetem szakemberei olyan komplex megol-
A polgármester naplója 2009. 11. 2.
Oldal: 3
dást javasoltak, amellyel meg fogjuk keresni a szakminisztériumot és az illetékes közlekedési hatóságokat. Az együttműködésben érdekelt Érd is, polgármesterével: T. Mészáros Andrással még a nyáron indítottuk el ezt a tervezési munkát.
Tópark szabályozási terv Október 27-én megbeszélést tartottunk a Pestterv Kft. és a Tópark szakembereinek bevonásával a most újra elkészülő szabályozási terv kérdéseiről. A szabályozási terv gyakorlatilag az államigazgatási eljárás megkezdésére alkalmas állapotában van. A decemberi ülésre elkészül az a munkaközi dokumentáció, amelyet be tudunk mutatni a Képviselő-testületnek, felhatalmazást kérve az eljárás megindításához. A következő napon kaptam kézhez az Alkotmánybíróság levelét, amelyben polgármesteri álláspontom kifejtését kérik a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal által még tavaly december 29-én benyújtott törvényességi észrevétellel kapcsolatban. Mint arról korábban már tájékoztattam a Képviselő-testületet, a Közigazgatási Hivatal utolsó olyan munkanapján nyújtott be törvényességi észrevételt az Alkotmánybírósághoz, amelyen hatásköre volt a törvényességi ellenőrzésre. A közigazgatási hivatalok önkormányzatok feletti törvényességi ellenőrzési hatásköre ugyanis 2008. december 31-vel megszűnt. Az eljárást azonban megindították, így az Alkotmánybíróság foglalkozik a kérdéssel.
Városőrség, Hegyőrség és Rendőrség Már az október 23-i nemzeti ünnepen, az esti fáklyás felvonuláson találkozhattunk a frissen alakult Városőrség jelenlétével. Mindenszentek ünnepén – meg az azt megelőző és követő napon is – egész nap jelen voltak a temetőnél, a Hegyőrséggel együtt segítették a rendőrséget a forgalom irányításában. Számos pozitív visszajelzés érkezett a lakosságtól, amelyben elismerően nyilatkoztak a városőrök, a hegyőrök és rendőreink munkájáról. Ezúton is kifejezem köszönetemet az ünnepeken nyújtott szolgálatukért, segítségükért!
A DEPO igazgatójának látogatása Mescsán Géza úr november 2-án keresett fel a hivatalban. Tájékoztatást kért arról, hogy a DEPO által használt iparvágány fenntartásának milyen településrendezési feltételei vannak. A jelenleg érvényes Településszerkezeti Terv és Helyi Építési Szabályzat ugyanis pontatlanul, illetve hiányosan jeleníti meg ezt a működésük szempontjából oly fontos szállítási útvonalat. Tájékoztattam arról, hogy folyamatban van a TSZT és a HÉSZ módosítása, amelynek során a tervező figyelmét felhívjuk a pontosításra és a tervnek a valóságos helyzettel történő öszszehangolására.
Köszöntöttem: Székelyderzs unitárius lelkészét: Demeter Sándor urat, és az egyházközség kórusát, akik Törökbálinton is bemutató műsort tartottak. A rendezvény bevételét a székelyderzsi vártemplom megőrzésének költségeire ajánlották fel a résztvevők. Köszönet illeti az Erdélyi Magyarok Törökbálinti Egyesülete tagjait, akik e napon vendégül látták az erdélyi szereplőket. A megalakult Városőrséget október 14-én köszöntöttem.
A polgármester naplója 2009. 11. 2.
Oldal: 4
Gubicza Ilona védőnőt abból az alkalomból, hogy immáron 20 éve végzi Törökbálinton védőnői szolgálatát. A Bálint Márton Iskolában Czink Melindát, aki nagy sikerű bemutató edzést tartott az iskolában. De nem csak ebből az alkalomból, hanem azért is, mert éppen ezen a napon volt a születésnapja. Nemzeti ünnepünkön, október 23-án a Törökbálinti Kamarakórust és kórustársait, a Budapesti Strauss Zenekart, akik nagy sikerrel adták elő Mozart Requiem-jét (nem csak itt Törökbálinton, hanem október 22-én este Budapesten a Szent István bazilikában is!) Október 23-án Szőnyi Erzsébetet, akinek rendeletünk és a testületi határozat értelmében átadtam díszpolgári kitüntetését. Október 29-én rendkívüli képviselő-testületi ülés keretében adtam át Rolf Karrer úrnak – németországi testvértelepülésünk Süssen Város volt polgármesterének – ugyancsak a díszpolgári kitüntetést. Rolf Karrer úrral a következő nap meglátogattuk a Pannon új székházát. Augusztin Jánosnét – Mariska nénit – 95. születésnapja alkalmából Rothauszky Györgyné társaságában látogattam meg. Isten éltesse sokáig! Október 31-én, Mindenszentek ünnepe előestéjén néhány képviselőtársammal és Megyaszai Zoltánnéval, a Német Kisebbségi Önkormányzat elnökével koszorút helyeztünk el Hősi Emlékműnél, mindkét temetőnk Mindenki Keresztjénél, valamint a budaörsi katonai temető keresztjénél. Az új temetőben mécseseket gyújtottunk azoknak a képviselő-társainknak a sírjánál, akik már nem lehetnek közöttünk.
Lezárva: 2009. november 2.-dikán.
Turai István polgármester
A polgármester naplója 2009. 11. 2.
Oldal: 5