TÁJÉKOZTATÓ magánszemélyek részére a Központi Hitelinformációs Rendszerről A Központi Hitelinformációs Rendszerről szóló 2011. évi CXXII. törvény előírásainak megfelelően az az eljáró pénzügyi intézmény az adatszolgáltatás tárgyát képező szerződések előkészítése során a természetes személyek felé fennálló írásbeli tájékoztatási kötelezettségének jelen, a Magyar Nemzeti Bank által elkészített tájékoztató átadásával tesz eleget. Ahol jelen tájékoztató "hitelt" vagy "kölcsönt" említ, azon értelemszerűen a pénzügyi lízinget is érteni kell. Jelen tájékoztatást azért kapja, mivel Ön szerződés megkötése előtt áll, és a szerződéskötést követően a törvényben meghatározott adatai a Központi Hitelinformációs Rendszerbe (továbbiakban: KHR) kerülnek. A tájékoztató célja a KHR-rel kapcsolatos fontos tudnivalók, illetve az Önt megillető jogok ismertetése. A pénzügyi szervezetek által a KHR-re vonatkozó tájékoztatás megtörténtéről a szerződés megkötése során nyilatkozatot is alá kell írnia.
1.
Mi is az a KHR1?
A KHR a hazai pénzügyi intézmények kezelésében álló hitelinformációs adatbázis, amely hozzájárul ahhoz, hogy a hitelt nyújtók felmérjék a hitelt igénylők hitelképességét. Ezáltal a hitelezési kockázatok összességében csökkenhetnek, a felelős hitelezési tevékenység könnyebbé válhat, és mindez gyorsíthatja és kedvezőbbé teheti a hitelfelvételt. A KHR működtetésének célja ezen túlmenően, hogy védje az ország pénzügyi rendszerét az olyan személyekkel szemben, akik korábban visszaéléseket követtek el a pénzügyi piacon. A fenti célok megvalósítása érdekében a pénzügyi szervezetek adatokat adnak és kapnak a KHR-ből. Az Önnel szerződő intézmény az adatainak egy részét a szerződés megkötése után, más részét bizonyos események bekövetkeztekor adja át a KHR-nek (lásd részletesen 3. pontban). Amennyiben Önről az előzőekben említettek következtében már van információ a KHR-ben, az intézmények az Önnel való szerződés előtt információkat kérhetnek a KHR-ből hitelképességének megállapításához (lásd részletesen a 2. pontban). A KHR-ben kizárólag a törvényben meghatározott adatok tárolhatók, és az adatok kizárólag a törvényben meghatározott célokra használhatók fel, valamint csak az arra jogosult pénzügyi szervezeteknek adhatók ki, szigorú törvényi feltételek alapján. A KHR-t működtető vállalkozás2 felelős az adatok teljes körű és naprakész nyilvántartásáért. A KHR-ben rögzített adatok banktitoknak minősülnek, és ennek megfelelő jogi védelem alatt állnak.
2.
Hogyan döntik el a hitelezők, hogy kaphatok-e kölcsönt?
Mielőtt a hitelezők – így például bankok, szövetkezeti hitelintézetek – Önnek kölcsönt nyújtanak vagy egyéb szolgáltatásra szóló szerződést kötnek (lásd 3.1. pont), meg kívánják állapítani, hogy képes lesz-e kötelezettségvállalását teljesíteni, hitelét visszafizetni. A hitelképesség vizsgálatához a hitelt nyújtók adósminősítő rendszert használnak. E rendszer lehetővé teszi, hogy a hitelnyújtók minden hitelkérelmet azonos szabályok szerint bíráljanak el. Ahhoz, hogy a hitelnyújtó megállapíthassa az Ön adósminősítését, különböző adatokat használ fel. Ilyen adatok lehetnek részben a hitelkérelmének kitöltése során megadott információk (például van-e állása, mennyi a havi jövedelme, van-e saját ingatlana, hány éves), valamint a KHR-be került adatok (lásd részletesen 3. pont). Ezen információk összesített értékelése alapján dönt a hitelnyújtó a kölcsön folyósításáról, vagy éppen elutasításáról. Minden egyes hitelnyújtó saját egyedi adósminősítő rendszert használ. Fontos tudnia, hogy a KHR-be került adatok – a 3.2. pontban felsorolt esetek kivételével – csak az Ön hozzájárulásával adhatók át más pénzügyi szervezetnek. Amennyiben nem adja meg hozzájárulását, ennek tényét is rögzíti a KHR, és ezt megismerhetik a pénzügyi szervezetek. A hozzájárulása, vagy annak megtagadása az Ön összes szerződésére kiterjed és bármikor szabadon módosítható. A megfelelő hitelbírálat kialakítása szempontjából rendkívül fontos, hogy a KHR-ben lévő, Önről szóló adatok helytállóak és érvényesek legyenek (probléma esetén lásd 4. és 5. pont). Fontos tudnia azt is, hogy szerződéskötést megelőzően az intézmény köteles ismertetni Önnel a KHR-ből a hitelképességének megállapítása érdekében beszerzett adatokat, valamint az adatokból a hitelképességére vonatkozóan levonható következtetéseket. Szükség esetén az intézménynek figyelmeztetnie kell Önt a pénzügyi szolgáltatási szerződés (hitelfelvétel, lízingügylet, stb.) kockázataira. A pénzügyi szervezet csak abban az esetben fog Önnel szerződést kötni, ha Önt – a KHR-ben lévő információra is tekintettel – megfelelő adósnak ítélte.
3.
Milyen adatokat tartalmazhat rólam a KHR?
Fontos tudnia, amikor a pénzügyi szervezet Önről adatot ad át a KHR részére, erről az átadást követő 5 munkanapon belül írásban tájékoztatja. Kérésére a tájékoztatás e-mailben is teljesíthető. E kötelezettség nem vonatkozik a szerződése fennállása alatti rendszeres havi adatátadásra a fennálló tőketartozásokról, valamint a szerződéses összeg törlesztő részletének összegére és devizanemére vonatkozó adatátadásra. 3.1 Szerződéshez kapcsolódó adatátadás 3.1.1 Szerződéskötéshez kapcsolódó adatátadás Ha Ön hitelt vesz fel, illetve egyéb szolgáltatást vesz igénybe (például pénzügyi lízingszerződést, hallgatói hitelszerződést, értékpapír kölcsönzésre vonatkozó szerződést köt), az alábbi adattípusok kerülnek a szerződéskötést követően a KHR-be: az Ön azonosító adatai (név, születési név, születési idő és hely, anyja születési neve, személyi igazolvány szám, vagy egyéb azonosításra alkalmas igazolvány száma, lakcím, levelezési cím, elektronikus levelezési cím) a szerződésére vonatkozó adatok (a szerződés típusa és száma, a szerződés megkötésének, lejártának, megszűnésének időpontja, ügyféli minősége (adós, adóstárs), a szerződés összege, a szerződéses összeg törlesztő részletének összege és devizaneme, valamint a törlesztés módja). 3.1.2 Szerződéshez kapcsolódó rendszeres adatátadás
havonta fennálló tőketartozásainak összege és pénzneme, esetleges előtörlesztéseinek ténye, dátuma, összege a szerződéses összeg törlesztő részletének összege és devizaneme
Az ebben a pontban felsorolt adatokat a szerződés megszűnését követően törlik a KHR-ből. Amennyiben Ön írásban kéri, az adatai a szerződés megszűnését követő 5 évig még a KHR-ben maradhatnak. Amennyiben meggondolná magát, e kérését bármikor visszavonhatja, melynek eredményeként a nyilvántartott adatokat törlik.
1 2
A köznyelvben gyakran a korábbi elnevezése alapján BAR-listának nevezik a KHR nyilvántartást. KHR-t az MNB által engedélyezett és folyamatosan felügyelt vállalkozás működtethet. Jelenleg Magyarországon a BISZ Zrt. rendelkezik a KHR működtetésére engedéllyel.
01_42_2010_BU_10_2014.11.21
3.2 Egyes eseményekhez kapcsolódó adatátadás 3.2.1 Hitelmulasztás nyilvántartása Amennyiben szerződéses kötelezettségének olyan módon nem tesz eleget, hogy a lejárt és meg nem fizetett tartozásának összege meghaladja a késedelembe esés időpontjában érvényes minimálbér összegét és az folyamatosan, 90 napon túl fennáll, az alábbi adatok kerülnek a KHR-hez: a 3.1.1 pontban ismertetett azonosító adatok és a szerződésre vonatkozó adatok a mulasztás adatai és annak sorsa (a 90 napon túli késedelembe esés időpontja, ebben az időpontban fennálló és meg nem fizetett tartozás összege, a lejárt és meg nem fizetett tartozás megszűnésének módja és időpontja, a követelés átruházása, perre utaló megjegyzés) A minimálbér aktuális összegéről a pénzügyi szolgáltatóknál érdeklődhet, vagy felkeresheti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal weboldalát3. Fontos tudnia, hogy ebben az esetben az adat-átadás megtörténte előtt 30 nappal az Önnel szerződéses viszonyban lévő pénzügyi szervezetnek figyelmeztetést kell küldenie arról, hogy a fenti adatai fognak bekerülni a KHR-be, ha nem rendezi mulasztását. A tartozásának rendezésére a figyelmeztetést követően is van lehetősége. Ezen adatok- amennyiben a tartozás nem szűnt meg- az átadástól számított 5 évig maradnak a KHR-ben és ezen idő alatt felhasználhatók a hitelképesség vizsgálatához, az Ön hozzájárulása nélkül is. A tartozás teljesítése esetén a teljesítéstől számított 1 évig maradnak az adatok a KHR-ben. 3.2.2 Csalás miatt elutasított hitelkérelmek nyilvántartása Aki a szerződéskötés során valótlan adatot ad meg és ez okirattal bizonyítható, vagy hamis okirat használata miatt bíróság jogerős ítéletében bűncselekmény elkövetését állapítja meg, arról az alábbi adatok kerülnek a KHR-be: a 3.1.1 pontban ismertetett azonosító adatok, ilyen magatartás adatai (igénylés elutasításának időpontja és indoka, okirati bizonyítékok, jogerős bírói ítéletre utaló megjegyzések). Ezen adatok az adatátadástól számított 5 évig maradnak a KHR-ben, és ezen időszak alatt hozzájárulás nélkül is felhasználhatók a hitelképesség vizsgálatához. 3.2.3 Kártyavisszaélések nyilvántartása
Akit bíróság jogerősen elítél bankkártyával való visszaélés miatt, annak az alábbi adatai kerülnek a KHR-be: a 3.1.1 pontban ismertetett azonosító adatok, a jogellenes bankkártya használattal kapcsolatos adatok.
Ezen adatok az adatátadástól számított 5 évig maradnak a KHR-ben, és ezen időszak alatt hozzájárulás nélkül is felhasználhatók a hitelképesség vizsgálatához.
4.
Hogyan ismerhetem meg a KHR-ben rólam nyilvántartott adatokat?
Joga van az Önről nyilvántartott adatokat megismerni. Bármely KHR-hez csatlakozott pénzügyi szervezetnél tájékoztatást kérhet arról, hogy milyen adatok szerepelnek Önről a KHR-ben, illetve melyik intézmény adta át ezeket, ki, mikor és milyen jogcímen fért hozzá ezekhez az adatokhoz. A tájékoztatásért költségtérítés és egyéb díj nem számolható fel. A kérelmének eredményéről szoros törvényi határidők alapján levélben, vagy kérése esetén emailen kap hivatalos tájékoztatást.
5.
Mit tehetek, ha a rólam nyilvántartott adattal problémám van?
Amennyiben úgy gondolja, hogy az Önről nyilvántartott adat jogellenesen került a KHR-be, vagy a nyilvántartott adat nem felel meg a valóságnak, úgy Ön kérheti annak helyesbítését vagy törlését. A kifogását az adatot átadó pénzügyi szervezetnek, vagy a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozásnak nyújthatja be. A kifogás vizsgálatának eredményéről szoros törvényi határidők mellett írásban kap tájékoztatást. A kifogás beadása előtt érdeklődjön az intézménynél a vonatkozó eljárási szabályokról és a beadvány szükséges tartalmáról. Amennyiben a KHR-be adatot szolgáltató pénzügyi szervezet az Ön kifogásának helyt ad, a helyesbítésről vagy törlésről haladéktalanul köteles a KHR-t kezelő vállalkozást értesíteni, amely a helyesbítést, illetve a törlést elvégzi. Amennyiben a kifogásáról kapott tájékoztatással nem elégedett, annak kézhezvételétől számított 30 napon belül a lakóhelye szerint illetékes járásbírósághoz fordulhat. Személyes adataival kapcsolatban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot is megkeresheti, illetve fogyasztói beadványt nyújthat be a Magyar Nemzeti Bankhoz, ha megítélése szerint az adatot átadó intézmény, vagy a KHR-t kezelő vállalkozás nem a fentiekben ismertetett tájékoztatási, eljárási, illetve adatátadási szabályok szerint járt el.
6.
Hol kaphatok további információt a KHR-rel kapcsolatban?
A KHR-rel kapcsolatos kérdésével forduljon bizalommal bármelyik pénzügyi szervezethez, vagy a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozáshoz. A KHR-re vonatkozó részletes szabályokat a 2011. évi CXXII. törvényben találja meg. A témával kapcsolatban további információkat olvashat a Felügyelet honlapján is: http://felugyelet.mnb.hu/fogyasztoknak
Hasznos címek A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás adatai: Bankközi Informatikai Szolgáltató (BISZ) Zrt. Cím: 1205 Budapest, Mártonffy utca 25-27., honlap: www.bisz.hu, telefon: (+36 1) 421-2505 Felügyeleti hatóság: Magyar Nemzeti Bank Cím: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39., honlap: www.mnb.hu, telefon: (+36 40) 203-776 Adatvédelmi Biztos: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22.C, honlap: www.naih.hu telefon: (+36 1) 391-1400
3
http://www.nav.gov.hu/nav/ado/jarulek/minimalber.html 01_42_2010_BU_10_2014.11.21
Tájékoztató a túlzott eladósodottság kockázatairól
A nem körültekintő hitelfelvétel komoly anyagi nehézséget okozhat! Kérjük, alaposan tanulmányozza át ezt a tájékoztatót!
Kiadja a Magyar Nemzeti Bank www.mnb.hu 2016. május 1.
Tájékoztató a túlzott eladósodottság kockázatairól1 Terveink megvalósításához átmenetileg több pénzre lehet szükségünk, mint amennyit meglévő megtakarításaink és havi jövedelmünk megenged. Egy hitel felvétele segítheti céljaink gyorsabb elérését, azonban egy ilyen döntés előtt érdemes időt szánni a kockázatok mérlegelésére is. Ha a teherbíró-képességünknél nagyobb hitelt veszünk fel, akkor előfordulhat, hogy a hitelt nem tudjuk maradéktalanul visszafizetni. Ebben az esetben komoly anyagi hátrány is érhet minket. Kérjük, mindenképpen szánjon időt ennek a rövid tájékoztatónak az elolvasására, a hitelfelvétel kockázatainak megismerésére és mérlegelésére!
Milyen kockázatai vannak a hitelfelvételnek? Hitelfelvételkor a legjelentősebb kockázat az, ha az adós nem tudja visszafizetni a hitelt. Ez akkor következhet be, amikor a hitel törlesztőrészletében és/vagy az adós jövedelmében, életkörülményeiben jelentős, kedvezőtlen változás történik. Amennyiben az adós a törlesztőrészletek teljesítésével tartósan késedelembe esik, a hitelező felmondhatja a szerződést és az abból eredő tartozás megfizetését egy összegben kérheti. Ha az adós rosszul mérte fel törlesztési képességét, és anyagi lehetőségeit meghaladó mértékben eladósodott – elveszítheti a hitel fedezetéül szolgáló vagyontárgyat, akár a lakhatása is veszélybe kerülhet. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a késedelmes fizetés és a követelésérvényesítés – sokszor jelentős összegű – költségei is az adóst terhelik. Amennyiben a vagyontárgy értékesítéséből nem fedezhető a hiteltartozás és az egyéb járulékos díjak, költségek összege, az adóst még további fizetési kötelezettség is terheli. Ha az adós a mindenkori minimálbért meghaladó összeggel több mint 90 napja tartozik, adatai bekerülnek a Központi Hitelinformációs Rendszerbe (KHR, korábbi közismert nevén BAR-lista), ami jelentősen megnehezíti, illetve sokszor kizárja a későbbi hitelhez jutás esélyét. Fontos, hogy a hitelfelvevő hitelfelvételkor reálisan és inkább óvatosan ítélje meg jövőbeli hiteltörlesztési képességét, és csak akkora összegű hitelt vegyen fel, amelynek törlesztését – még váratlan kiadások felmerülése, jövedelmének csökkenése és a törlesztőrészlet emelkedése esetén is – biztonsággal tudja teljesíteni! A felvett hitelt és kamatait a hitel futamideje alatt általában havonta kell törleszteni. A hitel kamata lehet rögzített (fix) vagy valamilyen kijelölt piaci kamatlábhoz (ún. referencia-kamatlábhoz) igazítottan változó. A referenciakamatláb mellé egy rögzített kamatfelár is megállapításra kerül. Mind a fix kamat, mind pedig a rögzített kamatfelár a három évnél hosszabb futamidejű hitelek esetén legalább három évre előre rögzített. Az adott periódusokra rögzített kamat vagy kamatfelár az egyes periódusok végén emelkedhet, de csak a Magyar Nemzeti Bank által elfogadott módszertanoknak megfelelő mértékben (bővebb tájékoztatás kapcsán lásd: https://www.mnb.hu/fairbank). A hitel kamatlábának emelkedése esetén a törlesztőrészlet megemelkedik. Minél hosszabb a hitel futamideje, annál nagyobb arányban emelkedik a törlesztőrészlet a kamatláb azonos mértékű emelkedése esetén. Bizonyos konstrukcióknál a törlesztőrészlet emelkedése helyett a futamidő növekszik, így az eredeti futamidő lejáratát követő időszakra további törlesztőrészlet-fizetési kötelezettség keletkezhet. A törlesztőrészletet a devizaalapú hiteleknél a deviza kamatszintjének változása mellett a forint/deviza árfolyam is befolyásolja. Ha az árfolyam megváltozik, akkor a törlesztőrészlet ezzel megegyező arányban változik: például a forint árfolyamának 10 százalékos leértékelődése, minden más tényező (kamat, kezelési költség) változatlansága mellett, önmagában is 10 százalékos törlesztőrészletemelkedést jelent.
1
Ez a tájékoztató, melyet a hitelező köteles a hiteligénylőnek átadni, a körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló 361/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdésében foglalt kötelezettséggel összhangban készült. A tájékoztató célja, hogy felhívja a figyelmet a túlzott eladósodottság kockázataira és ajánlásokat tegyen a körültekintőbb hitelfelvételre. Mivel azonban egy hitelfelvétel során nem lehet minden kockázatot kizárni, ezért a Magyar Nemzeti Bank nem vállal és nem is vállalhat semmilyen felelősséget a felvett hitellel kapcsolatos esetleges veszteségekért.
Tájékoztató a túlzott eladósodottság kockázatairól
Mielőtt hitelt venne fel, érdemes megvizsgálni, hogyan hatnak a hitel egyes paramétereinek esetleges változásai a törlesztőrészletre. Ehhez használja az MNB honlapján elérhető hitelkalkulátort: http://www.mnb.hu/fogyasztovedelem/dontenem-kell/alkalmazasok/szamitsa-ki-hitelet Hitelfelvétel előtt alaposan tekintse át a hitel feltételeit, különös figyelmet fordítva arra, hogy a törlesztőrészleteken felül milyen egyéb díj- és költségelemek merülhetnek fel, változó kamatozású hitel esetén mi alapján számítják a kamatot (pl.: mi a referencia kamatláb), illetve milyen gyakorisággal (pl. havonta, negyedévente, évente) változhat a kamat! Jelentősen nehezedhet a hiteltörlesztés, ha az adós vagy a háztartásában élők jövedelme csökken, esetleg elveszíti a munkáját, vagy váratlan kiadások merülnek fel. Amennyiben van rá lehetőség, javasolt olyan mértékű tartalékot képezni, amely segítségével hosszabb ideig, akár 6-12 hónapig képes a hitel további törlesztésére. Ennyi idő alatt lehetőség van új munkahelyet találni, a hitelnyújtóval a feltételeket újratárgyalni. Hitelfelvétel előtt gondolja végig, hogy esetleges jövedelemcsökkenés esetén vannak-e a hiteltörlesztéshez felhasználható tartalékai! Ha nehéz helyzetbe került, mihamarabb vegye fel a kapcsolatot a hitelezővel és egyeztessen a szerződés átütemezésének lehetőségeiről! Ügyeljen arra, hogy a hitel kiváltása során egy növekvő terhet jelentő hitel felvételével könnyen adósságcsapdába kerülhet, és egyre nagyobb adósságot kell törlesztenie!
Mekkora törlesztőrészlet vállalható a kockázatok figyelembevételével? Hitelfelvétel előtt gondolja végig és próbálja kiszámítani, hogy háztartásának jövedelméből mennyit tud tartósan hitel törlesztésre fordítani. Ha több hitellel rendelkezik, azok törlesztőrészleteit össze kell adni. Ne az alacsonyabb, kezdő akciós törlesztőrészletet vegye alapul a tervezésnél, hanem azt, amit majd tartósan fizetnie kell! A jövedelmének megfelelő alacsony törlesztőrészlet választásával jelentősen csökkenthető annak a kockázata, hogy nem tudja visszafizetni hitelét. A Magyar Nemzeti Bank rendeletben 2015. január 1-jétől adósságfék-szabályozást írt elő (32/2014. MNB rendelet). A jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) értékére előírt felső korlát megakadályozza, hogy a hitelfelvevő rendszeres, legális jövedelméhez képest túlságosan nagy törlesztési teherrel járó új hitelt vegyen fel. A mutató értéke úgy határozható meg, hogy az adós havi törlesztőrészletét és a kapcsolódó díjak, költségek összegét elosztjuk a havi nettó (adózott) jövedelmével. Jövedelemként az igazolt, legális nettó jövedelem (munkabér, nyugdíj, családi pótlék, stb.) számítható be. A 300 ezer forintot meg nem haladó hitel esetében nem kell alkalmazni az adósságfék szabályozást, amennyiben az adósnak nincs másik olyan korábbi – 2015. január 1-jét követően felvett - hitelből eredő fennálló tartozása, amelynél a hitel eredeti összege nem haladta meg a háromszázezer forintot. Ha új hitelt vesz fel, akkor a JTM arány kiszámításához az újabb hitel havi törlesztőrészletét és egyéb díjait hozzá kell adni a fennálló, korábban felvett (és még maradéktalanul vissza nem fizetett) hitelek törlesztőrészleteihez és egyéb díjaihoz. Adóstársak bevonása esetén a JTM meghatározásához az adóstársak fennálló havi törlesztőrészleteit és kapcsolódó fizetési kötelezettségeit, valamint az új hitel törlesztőrészletét és egyéb díját, költségét össze kell adni és azt kell arányosítani a nettó jövedelmek összegéhez. Az összes havi kötelezettség és jövedelmek aránya kell, hogy alacsonyabb legyen az előírt JTM-korlátnál. A tartósan rendelkezésre álló jövedelem és a hitel devizaneme alapján a hitelezőnek legalább a következő ábrán olvasható felső korlátok betartása szükséges a hitelfelvétel során. Kérjük, hogy hitel igénylése során vegye figyelembe a rendszeres megélhetésének költségeit, főként a havi kötelező jellegű rendszeres kiadásait mint a rezsire és élelmiszerre fordított összegeket. (Azt javasoljuk, hogy amennyiben lehetséges, inkább alacsonyabb korlátokat állítson magának!) Fontos, hogy a hitelnyújtó ezeknél szigorúbb feltételeket is elvárhat a hitel elbírálásakor! A hitelfedezeti mutató (HFM) korlát a fedezett hiteleknél (pl. jelzáloghitelek, gépjárműhitelek) a fedezetek (lakás, gépkocsi) értékének arányában korlátozza a felvehető hitelek nagyságát. A HFM a fogyasztók számára azt mutatja meg, hogy a hiteligénylés során a hitel fedezetét képező ingatlan forgalmi értékének vagy gépjármű piaci értékének maximum hány százalékáig kaphatnak hitelt a pénzügyi szervezettől. Felhívjuk figyelmét, hogy a fedezet forgalmi értéke, illetve piaci értéke eltérhet a tényleges vételártól.
Tájékoztató a túlzott eladósodottság kockázatairól
Megjegyzések: A JTM korlát a legalább 5 éves kamatperiódusra rögzített jelzáloghiteleknél úgy módosul, hogy a rendszeresen fizetendő törlesztőrészlet 85%-os súllyal vehető figyelembe a havi törlesztőrészletek meghatározásánál, azonban a mutató értéke ekkor sem haladhatja meg a 400 ezer forint feletti jövedelem esetére vonatkozó felső korlátot. A HFM korlát pénzügyi lízing esetén 5%-kal magasabb mint a jelzáloghiteleknél és a gépjárműhiteleknél
JTM Példa: Tegyük fel, hogy az Ön háztartásában élők összes havi nettó jövedelme 320 e Ft. Ezt nem fordíthatják mind hiteltörlesztésre, hiszen megélhetésre is kell költeniük. A fenti táblázat alapján, ha forint alapú hitelt venne fel, és a hitelfelvétel időpontjában nincs más hiteltartozása, akkor a hitel elbírálásakor az előre kalkulálható maximális törlesztőrészlete nem lehet több havi 160 e forintnál! (320 e Ft * 50% = 160 e Ft) Ugyanakkor Önnek kell mérlegelnie, hogy a fennmaradó összeg elegendő lesz-e a megélhetésre! Inkább alkalmazzon szigorúbb korlátokat! Ha euró alapú hitelt választana, akkor az Ön hitele havi törlesztő részlete nem haladhatja meg a 80 ezer forintot (320 e Ft * 25% = 80 e Ft), egyéb devizában a hitel törlesztőrészlete pedig nem lehet több havi 32 ezer forintnál (320 e Ft * 10% = 32 e Ft). Vegye figyelembe, hogy a devizahitelek kockázatosak, nagymértékű árfolyamváltozás esetén törlesztési terhei jelentősen megemelkedhetnek! HFM Példa: Tegyük fel, hogy Ön forint hitelből szeretne ingatlant vásárolni. A hitel fedezetét képező ingatlanra jelzálogjog kerül bejegyzésre. A megvásárolni kívánt ingatlan vételára 10 millió Ft, a forgalmi értéke 8 millió Ft. A felvehető hitel nagysága legfeljebb 6,4 millió Ft (8 m Ft * 80% = 6,4 m Ft) lehet. Amennyiben euró hitelből szeretne gépjárművet vásárolni és a megvásárolni kívánt gépjármű vételára 1,4 millió Ft, de a piaci értéke 1,2 millió Ft, akkor a felvehető hitel nagysága legfeljebb 540 ezer Ft (1,2 millió Ft * 45 % = 540 e Ft) lehet. A táblázatban megjelölt jövedelemkategóriákhoz képest az egyes konkrét élethelyzetekben, életvitel függvényében eltérő lehet a szabadon felhasználható jövedelemhányad mértéke, ezért egyéni helyzete alapján mérlegeljen, és inkább alkalmazzon szigorúbb korlátokat!
A döntés előtt mindig tájékozódjon! Hitelfelvétel előtt tájékozódjon a hitelek, finanszírozási lehetőségek különböző fajtáiról, azok kondícióiról! Ebben segítségére lehetnek a szolgáltatók honlapjain közzétett összehasonlító alkalmazások, tájékoztató anyagok, illetve az MNB honlapján található alkalmazás (http://alk.mnb.hu/portal/fogyasztoknak/bal_menu/ptilekerdezo ). Kérjen részletes tájékoztatást a hitelezőtől a hitel minden lényeges feltételéről, beleértve a kamatozást, a különféle díjakat és költségeket, a teljes hiteldíjmutatót, a kalkulált törlesztési összeget! Tájékozódjon a kamat- és díjfeltételek változtatásának lehetőségéről, az adóst terhelő összes kötelezettségről! E részletes tájékoztatás megadására törvény kötelezi a hitelezőket. Mindenképpen olvassa el figyelmesen a hitelszerződést és az annak részét képező általános szerződési feltételeket, az üzletszabályzati rendelkezéseket, a hirdetményt! Ha esetleg egyes részek nem egyértelműek, kérjen segítséget az ügyintézőtől! Szükség esetén kérje szakértő, pénzügyekben jártas ismerős, vagy tanácsadó közreműködését pénzügyi döntésének meghozatalához, a választott hitelfeltételek értelmezéséhez!
Tájékoztató a túlzott eladósodottság kockázatairól
AZ FHB JELZÁLOGBANK NYRT. ÁLTAL NYÚJTOTT INGATLANCÉLÚ TÁMOGATOTT ÉS PIACI HITELEK Jelen vázlatos tájékoztató az FHB termékeinek összehasonlíthatóságát támogatja. A részletes feltételeket a Bank Üzletszabályzata, az Általános Szerződési Feltételek, az Ügyféltájékoztatók és Hirdetmények tartalmazzák! Államilag támogatott hitelek Ingatlancélú hitelek 10 + 10 FHB Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel
FHB Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel HUF
Devizanem
Leírás
Legalább 3 gyereket vállaló, új lakáscélt megvalósító családoknak ad lehetőséget legfeljebb 10 millió Ft összegű, kedvező kamatozásó kamattámogatott hitel igénylésére, amennyiben 10 millió Ft összegű Családok Otthonteremtési Kedvezményét vesznek igénybe.
Igénylési feltételek
A kölcsönt magyar állampolgárok vagy Magyarországon állandó lakóhellyel rendelkező külföldi állampolgárok igényelhetik, akik a vásárolt ingaltlanban legalább 50%-os tulajdoni hányaddal fognak rendelkezni, illetve kötelezettséget vállalnak arra vonatkozóan, hogy a hitelcél megvalósulását követő egy éven belül a lakásban, lakóingatlanban lakóhelyet létesítenek.
Hitelcélok Elfogadható fedezetek Futamidő
Új lakás vásárlása, építése
Új építésű vagy használt lakás vásárlására, építésre, korszerűsítésre, vagy bővítésére állami kamattámogatás mellett nyújtott lakáshitel.
A kölcsönt magyar állampolgárok vagy Magyarországon állandó lakóhellyel rendelkező külföldi Vásárlás, építés esetén: állampolgárok igényelhetik, akik a Nagykorú, legfeljebb 1 vásárolt ingaltlanban legalább 50%Korszerűsítés gyermeket nevelő a kérelem os tulajdoni hányaddal fognak esetén: benyújtáskor 35. életévét nem rendelkezni, illetve kötelezettséget Nagykorú betöltött, vagy többgyermekes vállalnak arra vonatkozóan, hogy a támogatott a kérelem benyújtáskor 45. hitelcél megvalósulását követő egy személy. életévüket nem betöltött éven belül a lakásban, támogatott személyek. lakóingatlanban lakóhelyet létesítenek. Használt lakás vásárlása, korszerűsítés, bővítés
Új lakás vásárlása, építése
minimum 5 év, maximum 25 év
Termék besorolása teljes hiteldíjmutató alapján
Korszerűsítés
minimum 5 év, maximum 30 év
FHB Tízes Fix Kölcsön ingatlancélra
minimum 1.000.000 Ft maximum 10.000.000 Ft
minimum 1.000.000 Ft maximum 15.000.000 Ft
minimum 1.000.000 Ft maximum 10.000.000 Ft
Az adós 18. életévét betöltött, cselekvőképes, rezidens magyar és rezidens külföldi állampolgár természetes személy, aki a kölcsön lejáratának évében nem tölti be 70. életévét, vagy ha betölti akkor a kockázatok csökkentése érdekében fiatalabb adóstárs bevonását írhatja elő a Bank. Nem szerepel a KHR nyilvántartásban. Házastárs/élettárs adóstársként kerül bevonásra.
Új építésű, szakaszos finanszírozású, önállóan forgalomképes lakó- vagy üdülőingatlan megvásárlása, lakásépítés, bővítés, -felújítás. Lakóingatlan (lakóház, lakás, ikerház, sorház), garázs (csak amennyiben az ingatlannal együtt kerül megvásárlásra), építési telek, tanya/külterületi lakóingatlan, zártkerti lakóingatlan, üdülő/nyaraló, termőföld.
min. 1.000.000 Ft
minimum 1.000.000 Ft
Budapesten és a megyei jogú városokban legfeljebb 12.500.000 Ft egyéb településeken legfeljebb 10.000.000 Ft
Legfeljebb 5.000.000 Ft
kölcsönösszeg maximuma nincs meghatározva
1
4,99% - 7,10%
4
5 év
10 év
6 havi BUBOR + 2,40% -4,65% 5,17%
5,17%
5,50% - 7,75%
5,79% - 5,89%
5,89%
6,01% - 8,43%
4,95% - 7,89%
3,11% - 5,47%
6
5
2
A Bank nem számít fel kezelési költséget. 4,99% - 7,10%
minimum 3 év, maximum 30 év
minimum 6 év, maximum 30 év
Min. 1.000.000 Ft
Az első 5 évben: Bruttó kamat: 5 éves ÁKKH*1,3+ (0,75% - 3,00%), de 6,00% vagy azt meghaladó Bruttó kamat: 5 éves ÁKKH*1,3+ 3,00% bruttó kamat esetén minimum Kamattámogatás: 5 éves ÁKKH*1,3 6,00%, egyéb esetben minimum Fizetendő nettó kamat: 3 % 4,50%, jelenleg: 4,50% - 5,56% 6. évtől: fix kamatozású 4,50%-7,25%
FHB Hatos Referencia Köcsön ingatlancélra
Legalább 15 éves futamidő esetén 1-5 év türelmi idő igényelhető.
5 év
3,42% - 3,50%
FHB Ötös Fix Kölcsön ingatlancélra
HUF 5 éves kamatfelár-periódusú Fix kamatozású, 10 éves termék a 6 havi BUBOR-hoz, mint kamatperiódusú kölcsön, hosszú Fix kamatozású, 5 éves kamatperiódusú távra rögzített, kamatperióduson kölcsön, hosszú távra rögzített, referencia kamathoz kötve.3 A belül fix kamatozással. A terméket a kamatperióduson belül fix kamatozással. A terméket a Bank az ügyfél Bank az ügyfél minősítéstől függő terméket a Bank az ügyfél minősítéstől függő minősítéstől függő egyedi egyedi kamatozással nyújtja. Igénybe egyedi kamatozással nyújtja. Igénybe vehető kamatozással nyújtja. Igénybe vehető akkor is, ha az ügyfél már akkor is, ha az ügyfél már kihasználta az vehető akkor is, ha az ügyfél már kihasználta az állami állami kamattámogatott lakáshitel lehetőségeit kihasználta az állami kamattámogatott lakáshitel vagy nem felel meg a jogszabályi kamattámogatott lakáshitel lehetőségeit vagy nem felel meg a előírásoknak. lehetőségeit vagy nem felel meg a jogszabályi előírásoknak. jogszabályi előírásoknak.
Legalább 15 éves futamidő esetén 1-5 év türelmi idő igényelhető.
Kezelési költség (éves) THM2
Új építésű lakás vásárlása, építése
minimum 5 év, maximum 30 év
Kamatperiódus/ Kamatfelárperiódus
Kamat (éves)1
Új építésű lakás vásárlására, építésére, korszerűsítésére állami kamattámogatás mellett nyújtott lakáshitel.
Lakóingatlan (lakóház, lakás, ikerház, sorház), garázs (csak amennyiben az ingatlannal együtt kerül megvásárlásra), építési telek, tanya/külterületi lakóingatlan, zártkerti lakóingatlan, üdülő/nyaraló, termőföld.
Türelmi idő/ csökkentett törlesztésű idő
Kölcsönösszeg
FHB Államilag Támogatott Lakáshitel
4,50% - 7,25%
jelenleg: 2,74% - 4,99%
A Bank nem számít fel kezelési költséget.
3
1%, de max. 200.000 Ft
1%, de max. 200.000 Ft
Folyósítási jutalék
A Bank visszavonásig, de legkésőbb 2017. február 28-ig átvett, és legkésőbb 2017. április 30-ig szerződött, legalább 3 millió Ft hiteösszegő* hitelek esetén nem számolja fel a folyósítási jutalékot.
A Bank visszavonásig, de legkésőbb 2017. február 28-ig átvett, és legkésőbb 2017. április 30-ig szerződött, legalább 3 millió Ft hiteösszegő* hitelek esetén nem számolja fel a folyósítási jutalékot.
Közjegyzői költség akció
A Bank visszavonásig, de legkésőbb 2017. február 28-ig átvett kérelmekre és a 2017. április 30-ig szerződött, legalább 3 millió Ft hitelösszegű* ügyletekre visszatéríti a közjegyzői okirat költségét legfeljebb 50.000 Ft-ig.
A Bank visszavonásig, de legkésőbb 2017. február 28-ig átvett kérelmekre és a 2017. április 30-ig szerződött, legalább 3 millió Ft hitelösszegű* ügyletekre visszatéríti a közjegyzői okirat költségét legfeljebb 50.000 Ft-ig.
Kamatkedvezmény akció
Ingatlan értékbecslési díj THM-ben figyelembe vett egyéb díjak: 1
-
31.668 Ft/ingatlan (jóváírásra kerül)
-
31.668 Ft / ingatlan
Az FHB Bank Zrt.-nél vezetett Alap bankszámla tartozó számlavezetési díja(elektronikuskivonattal), törleszés beszedésének díja, 3 db Takarnet lekérdezés költsége, a jelzálogjog ingatlannyilvántartásába történő bejegyzésének költsége, a bank hiteláttekintő szolgáltatásának díja, szakaszos finanszírozású hiteleknél 2 db ingatlan felülvizsgálati díj és havi 1 db csoportos beszedési megbízás díja.
A 2016. június 15. napjától visszavonásig, de legkésőbb 2017. február 28. napjáig átvett és legkésőbb 2017. április 30. napjáig szerződött kölcsönök esetén a Bank a meghirdetett kamatkedvezményen felül akciós jelleggel 50 bázispont kamatkedvezményt nyújt legalább 5 millió Ft hitelösszeg esetén.
-
31.668 Ft/ingatlan (jóváírásra kerül) Az FHB Bank Zrt.-nél vezetett Alap bankszámla tartozó számlavezetési díja(elektronikuskivonattal), törleszés beszedésének díja, 3 db Takarnet lekérdezés költsége, a jelzálogjog ingatlannyilvántartásába történő bejegyzésének költsége, a bank hiteláttekintő szolgáltatásának díja, szakaszos finanszírozású hiteleknél 2 db ingatlan felülvizsgálati díj és havi 1 db csoportos beszedési megbízás díja.
A kamat mértéke az ügyfél minősítésétől, továbbá állami támogatott hitelek esetén a támogatás jogszabályban szabályozott mértékétől függ. A THM meghatározása a 2017. február 1-i feltételek szerint és a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén mértéke módosulhat. A feltüntetett THM értékek, az adott hitelkonstrukció esetében ténylegesen felmerülő költségek figyelembe vételével, 5 millió Ft hitelösszegre 20 éves futamidőre, standard feltételek alapján, annuitásos törlesztési módra vonatkozóan kerültek kiszámításra. A THM értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A további THM értékeket a mindenkor érvényes Lakossági Jelzáloghitelekre vonatkozó Hirdetmények tartalmazzák. THM: Teljes Hiteldíj Mutató A kölcsön nyújtásának feltétele az ingatlanra vonatkozó vagyonbiztosítás megkötése. 3 A kölcsön kamata 6 havonta a BUBOR mértékének változásával módosul. *A 3 millió Ft hitelösszeget el nem érő lakossági jelzáloghitel igényléseknél az alábbi feltételek teljesülése esetén továbbra is érvényesíthetőek a kezdeti költség akciók: - Több jelzáloghitel együttes igénylése esetén, amennyiben a jelzálogkölcsönök külön-külön nem érik el a 3 millió Ft hitelösszeget, azonban együttesen elérik vagy meghaladják azt, vagy - Családi Otthonteremtési Kedvezménnyel együttesen igényelt jelzálogkölcsön esetén, függetlenül annak hitelösszegétől, vagy - A jelzáloghitel igénylést olyan Ügyfél nyújtja be, aki már rendelkezik az FHB Bank Zrt. -nél vagy FHB Jelzálogbank Nyrt. –nél élő, fel nem mondott lakossági jelzáloghitel szerződéssel. Előzetes értékbecslés esetén amennyiben a hitel összege nem éri el a 3 millió Ft-ot, a díj megfizetése legkésőbb szerződéskötésig szükséges. Hatályos: 2017. február 1. napjától 04_106_2009_BU_82_2017.02.01 2
AZ FHB BANK ZRT. ÁLTAL NYÚJTOTT INGATLANCÉLÚ, INGATALN HITELKIVÁLTÁSI CÉLÚ HITELEK Jelen vázlatos tájékoztató az FHB termékeinek összehasonlíthatóságát támogatja. A részletes feltételeket a Bank Üzletszabályzata, az Általános Szerződési Feltételek, az Ügyféltájékoztatók és Hirdetmények tartalmazzák! Ingatlancélú hitelek FHB Tízes Fix Kölcsön ingatlancélra
Ingatlan hitelkiváltási hitelek
FHB Ötös Fix Kölcsön ingatlancélra
FHB Hatos Referencia Köcsön ingatlancélra
FHB Tízes Fix Kölcsön hitelkiváltásra
HUF
Devizanem
FHB Ötös Fix Kölcsön hitelkiváltásra
FHB Hatos Referencia Köcsön hitelkiváltásra
HUF
Leírás
Fix kamatozású, 10 éves Fix kamatozású, 10 éves Fix kamatozású, 5 éves kamatperiódusú 5 éves kamatfelár-periódusú termék a 6 Fix kamatozású, 5 éves kamatperiódusú 5 éves kamatfelár-periódusú termék a 6 kamatperiódusú kölcsön, hosszú kamatperiódusú kölcsön, hosszú távra havi BUBOR-hoz, mint referencia havi BUBOR-hoz, mint referencia kölcsön, hosszú távra rögzített, kölcsön, hosszú távra rögzített, távra rögzített, kamatperióduson belül rögzített, kamatperióduson belül fix 3 kamatperióduson belül fix kamatozással. A kamathoz kötve. A terméket a Bank az kamatperióduson belül fix kamatozással. A kamathoz kötve.3 A terméket a Bank az fix kamatozással. A terméket a Bank kamatozással. A terméket a Bank az terméket a Bank az ügyfél minősítéstől terméket a Bank az ügyfél minősítéstől ügyfél minősítéstől függő egyedi ügyfél minősítéstől függő egyedi az ügyfél minősítéstől függő egyedi ügyfél minősítéstől függő egyedi függő egyedi kamatozással nyújtja. Igénybe kamatozással nyújtja. Igénybe vehető függő egyedi kamatozással nyújtja. kamatozással nyújtja. Igénybe vehető kamatozással nyújtja. Igénybe vehető kamatozással nyújtja. Igénybe vehető vehető akkor is, ha az ügyfél már Igénybe vehető akkor is, ha az ügyfél már akkor is, ha az ügyfél már kihasználta akkor is, ha az ügyfél már kihasználta akkor is, ha az ügyfél már kihasználta akkor is, ha az ügyfél már kihasználta kihasználta az állami kamattámogatott kihasználta az állami kamattámogatott az állami kamattámogatott lakáshitel az állami kamattámogatott lakáshitel az állami kamattámogatott lakáshitel az állami kamattámogatott lakáshitel lakáshitel lehetőségeit vagy nem felel meg a lakáshitel lehetőségeit vagy nem felel meg lehetőségeit vagy nem felel meg a lehetőségeit vagy nem felel meg a lehetőségeit vagy nem felel meg a lehetőségeit vagy nem felel meg a jogszabályi előírásoknak. a jogszabályi előírásoknak. jogszabályi előírásoknak. jogszabályi előírásoknak. jogszabályi előírásoknak. jogszabályi előírásoknak.
Igénylési feltételek
Az adós 18. életévét betöltött, cselekvőképes, rezidens magyar és rezidens külföldi állampolgár természetes személy, aki a kölcsön lejáratának évében nem tölti be 70. életévét, vagy ha betölti akkor a kockázatok csökkentése érdekében fiatalabb adóstárs bevonását írhatja elő a Bank. Nem szerepel a KHR nyilvántartásban. Házastárs/élettárs adóstársként kerül bevonásra.
Az adós 18. életévét betöltött, cselekvőképes, rezidens magyar és rezidens külföldi állampolgár természetes személy, aki a kölcsön lejáratának évében nem tölti be 70. életévét, vagy ha betölti akkor a kockázatok csökkentése érdekében fiatalabb adóstárs bevonását írhatja elő a Bank. Nem szerepel a KHR nyilvántartásban. Házastárs/élettárs adóstársként kerül bevonásra.
Használt, valamint új építésű, önállóan forgalomképes lakó- vagy üdülőingatlan megvásárlása.
Lakáscélú hitelkiváltásra
Hitelcélok Elfogadható fedezetek
Lakóingatlan (lakóház, lakás, ikerház, sorház), garázs (csak amennyiben az ingatlannal együtt kerül megvásárlásra), építési Lakóingatlan (lakóház, lakás, ikerház, sorház), garázs (csak amennyiben az ingatlannal együtt kerül megvásárlásra), építési telek, tanya/külterületi lakóingatlan, zártkerti lakóingatlan, üdülő/nyaraló, termőföld. telek, tanya/külterületi lakóingatlan, zártkerti lakóingatlan, üdülő/nyaraló, termőföld.
Futamidő
minimum 6 év, maximum 30 év
Türelmi idő/ csökkentett törlesztésű idő
minimum 3 év, maximum 30 év
minimum 6 év, maximum 30 év
Legalább 15 éves futamidő esetén 1-5 év türelmi idő igényelhető.
Kölcsönösszeg Kamatperiódus/ Kamatfelárperiódus
minimum 3 év, maximum 30 év
nincs
minimum 1.000.000 Ft
minimum 1.000.000 Ft
kölcsönösszeg maximuma nincs meghatározva
kölcsönösszeg maximuma nincs meghatározva
5 év
10 év
5 év
10 év 6 havi BUBOR + 2,40% - 4,65%
Kamat (éves)
1
5,50% - 7,75%
Kezelési költség (éves) THM
2
Termék besorolása teljes hiteldíjmutató alapján
4,50% - 7,25%
jelenleg: 2,74% - 4,99%
6 havi BUBOR + 2,15% - 4,65% 5,25% - 7,75%
A Bank nem számít fel kezelési költséget.
Kamatkedvezmény akció
Közjegyzői költség akció
6,06% - 8,49%
5,00% - 7,94%
3,16% - 5,52%
5,79% - 8,49%
4,73% - 7,94%
2,90% - 5,52%
3
2
1
3
2
1
1
1%, de max. 200.000 Ft
A Bank visszavonásig, de legkésőbb 2017. február 28-ig átvett, és legkésőbb 2017. április 30-ig szerződött, legalább 3 millió A Bank visszavonásig, de legkésőbb 2017. február 28-ig átvett, és legkésőbb 2017. április 30-ig szerződött, legalább 3 millió Ft hiteösszegő* hitelek esetén nem számolja fel a folyósítási jutalékot. Ft hiteösszegő* hitelek esetén nem számolja fel a folyósítási jutalékot.
-
A 2016. június 15. napjától visszavonásig, de legkésőbb 2017. február 28. napjáig átvett és legkésőbb 2017. április 30. napjáig szerződött kölcsönök esetén a Bank a meghirdetett kamatkedvezményen felül akciós jelleggel 50 bázispont kamatkedvezményt nyújt legalább 5 millió Ft hitelösszeg esetén.
-
-
A 2016. június 15. napjától visszavonásig, de legkésőbb 2017. február 28. napjáig átvett és legkésőbb 2017. április 30. napjáig szerződött kölcsönök esetén a Bank a meghirdetett kamatkedvezményen felül akciós jelleggel 50 bázispont kamatkedvezményt nyújt legalább 5 millió Ft hitelösszeg esetén.
-
A Bank visszavonásig, de legkésőbb 2017. február 28-ig átvett kérelmekre és a 2017. április 30-ig szerződött, legalább 3 millió Ft hitelösszegű* ügyletekre visszatéríti a közjegyzői okirat költségét legfeljebb 50.000 Ft-ig.
A Bank visszavonásig, de legkésőbb 2017. február 28-ig átvett kérelmekre és a 2017. április 30-ig szerződött, legalább 3 millió Ft hitelösszegű* ügyletekre visszatéríti a közjegyzői okirat költségét legfeljebb 50.000 Ft-ig.
31.668 Ft/ingatlan (jóváírásra kerül)
31.668 Ft/ingatlan (jóváírásra kerül)
Ingatlan értékbecslési díj THM-ben figyelembe vett egyéb díjak:
jelenleg: 2,49% - 4,99%
A Bank nem számít fel kezelési költséget.
1%, de max. 200.000 Ft Folyósítási jutalék
4,25% - 7,25%
Az FHB Bank Zrt.-nél vezetett Alap bankszámla tartozó számlavezetési díja(elektronikuskivonattal), törleszés beszedésének Az FHB Bank Zrt.-nél vezetett Alap bankszámla tartozó számlavezetési díja(elektronikuskivonattal), törleszés beszedésének díja, 3 db Takarnet lekérdezés költsége, a jelzálogjog ingatlannyilvántartásába történő bejegyzésének költsége, a bank díja, 3 db Takarnet lekérdezés költsége, a jelzálogjog ingatlannyilvántartásába történő bejegyzésének költsége, a bank hiteláttekintő szolgáltatásának díja, szakaszos finanszírozású hiteleknél 2 db ingatlan felülvizsgálati díj és havi 1 db hiteláttekintő szolgáltatásának díja, szakaszos finanszírozású hiteleknél 2 db ingatlan felülvizsgálati díj és havi 1 db csoportos beszedési megbízás díja. csoportos beszedési megbízás díja.
A kamat mértéke az ügyfél minősítésétől függ.
2
A THM meghatározása a 2017. február 1-i feltételek szerint és a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén mértéke módosulhat. A feltüntetett THM értékek, az adott hitelkonstrukció esetében ténylegesen felmerülő költségek figyelembe vételével, 5 millió Ft hitelösszegre 20 éves futamidőre, standard feltételek alapján, annuitásos törlesztési módra vonatkozóan kerültek kiszámításra. A THM értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A további THM értékeket a mindenkor érvényes Lakossági Jelzáloghitelekre vonatkozó Hirdetmények tartalmazzák. THM: Teljes Hiteldíj Mutató A kölcsön nyújtásának feltétele az ingatlanra vonatkozó vagyonbiztosítás megkötése. 3
A kölcsön kamata 6 havonta a BUBOR mértékének változásával módosul. *A 3 millió Ft hitelösszeget el nem érő lakossági jelzáloghitel igényléseknél az alábbi feltételek teljesülése esetén továbbra is érvényesíthetőek a kezdeti költség akciók: - Több jelzáloghitel együttes igénylése esetén, amennyiben a jelzálogkölcsönök külön-külön nem érik el a 3 millió Ft hitelösszeget, azonban együttesen elérik vagy meghaladják azt, vagy - Családi Otthonteremtési Kedvezménnyel együttesen igényelt jelzálogkölcsön esetén, függetlenül annak hitelösszegétől, vagy - A jelzáloghitel igénylést olyan Ügyfél nyújtja be, aki már rendelkezik az FHB Bank Zrt. -nél vagy FHB Jelzálogbank Nyrt. –nél élő, fel nem mondott lakossági jelzáloghitel szerződéssel. Előzetes értékbecslés esetén amennyiben a hitel összege nem éri el a 3 millió Ft-ot, a díj megfizetése legkésőbb szerződéskötésig szükséges. Hatályos: 2017. február 1. napjától 04_106_2009_BU_82_2017.02.01
AZ FHB BANK ZRT. ÁLTAL NYÚJTOTT SZABADFELHASZNÁLÁSÚ ÉS EGYÉB HITELKIVÁLTÁSI CÉLÚ HITELEK Jelen vázlatos tájékoztató az FHB termékeinek összehasonlíthatóságát támogatja. A részletes feltételeket a Bank Üzletszabályzata, az Általános Szerződési Feltételek, az Ügyféltájékoztatók és Hirdetmények tartalmazzák! Szabadfelhasználású hitelek Egyéb hitelkiváltási célú hitelek FHB Tízes Fix Kölcsön szabad felhasználásra Devizanem
FHB Ötös Fix Kölcsön szabad felhasználásra HUF
FHB Hatos Referencia Köcsön szabad felhasználásra
FHB Tízes Fix Kölcsön hitelkiváltásra
FHB Hatos Referencia Köcsön hitelkiváltásra
FHB Ötös Fix Kölcsön hitelkiváltásra HUF
Leírás
Fix kamatozású, 10 éves 5 éves kamatfelár-periódusú termék a 6 kamatperiódusú kölcsön, hosszú távra Fix kamatozású, 5 éves kamatperiódusú havi BUBOR-hoz, mint referencia rögzített, kamatperióduson belül fix kölcsön, hosszú távra rögzített, kamathoz kötve.3 A terméket a Bank az kamatozással. A terméket a Bank az kamatperióduson belül fix kamatozással. A ügyfél minősítéstől függő egyedi ügyfél minősítéstől függő egyedi terméket a Bank az ügyfél minősítéstől függő kamatozással nyújtja. Igénybe vehető kamatozással nyújtja. Igénybe vehető egyedi kamatozással nyújtja. Igénybe vehető akkor is, ha az ügyfél már kihasználta akkor is, ha az ügyfél már kihasználta akkor is, ha az ügyfél már kihasználta az állami az állami kamattámogatott lakáshitel az állami kamattámogatott lakáshitel kamattámogatott lakáshitel lehetőségeit vagy lehetőségeit vagy nem felel meg a lehetőségeit vagy nem felel meg a nem felel meg a jogszabályi előírásoknak. jogszabályi előírásoknak. jogszabályi előírásoknak.
Fix kamatozású, 10 éves Fix kamatozású, 5 éves kamatperiódusú kamatperiódusú kölcsön, hosszú kölcsön, hosszú távra rögzített, távra rögzített, kamatperióduson belül kamatperióduson belül fix kamatozással. A fix kamatozással. A terméket a Bank terméket a Bank az ügyfél minősítéstől az ügyfél minősítéstől függő egyedi függő egyedi kamatozással nyújtja. Igénybe kamatozással nyújtja. Igénybe vehető vehető akkor is, ha az ügyfél már akkor is, ha az ügyfél már kihasználta kihasználta az állami kamattámogatott az állami kamattámogatott lakáshitel lakáshitel lehetőségeit vagy nem felel meg lehetőségeit vagy nem felel meg a a jogszabályi előírásoknak. jogszabályi előírásoknak.
Igénylési feltételek
Az adós 18. életévét betöltött, cselekvőképes, rezidens magyar és rezidens külföldi állampolgár természetes személy, aki a kölcsön lejáratának évében nem tölti be 70. életévét, vagy ha betölti akkor a kockázatok csökkentése érdekében fiatalabb adóstárs bevonását írhatja elő a Bank. Nem szerepel a KHR nyilvántartásban. Házastárs/élettárs adóstársként kerül bevonásra.
Az adós 18. életévét betöltött, cselekvőképes, rezidens magyar és rezidens külföldi állampolgár természetes személy, aki a kölcsön lejáratának évében nem tölti be 70. életévét, vagy ha betölti akkor a kockázatok csökkentése érdekében fiatalabb adóstárs bevonását írhatja elő a Bank. Nem szerepel a KHR nyilvántartásban. Házastárs/élettárs adóstársként kerül bevonásra.
Szabad felhasználás
Hitelcélok
Nem lakáscélú hitelkiváltásra
Lakóingatlan (lakóház, lakás, ikerház, sorház), garázs (csak amennyiben az ingatlannal együtt kerül megvásárlásra), építési telek, tanya/külterületi lakóingatlan, zártkerti lakóingatlan, üdülő/nyaraló, termőföld. minimum 3 év, maximum 30 év minimum 6 év, maximum 30 év
Elfogadható fedezetek Futamidő Türelmi idő/ csökkentett törlesztésű idő
Lakóingatlan (lakóház, lakás, ikerház, sorház), garázs (csak amennyiben az ingatlannal együtt kerül megvásárlásra), építési telek, tanya/külterületi lakóingatlan, zártkerti lakóingatlan, üdülő/nyaraló, termőföld. minimum 3 év, maximum 30 év minimum 6 év, maximum 30 év
Legalább 15 éves futamidő esetén 1-3 év türelmi idő igényelhető.
nincs
minimum 1.000.000 Ft
minimum 1.000.000 Ft
maximum 20.000.000 Ft
kölcsönösszeg maximuma nincs meghatározva
Kölcsönösszeg Kamatperiódus/ Kamatfelárperiódus
5 év
10 év
5 év
10 év 6 havi BUBOR + 3,90% - 6,15%
Kamat (éves)
1
6,50% - 8,75%
Kezelési költség (éves) THM
2
Termék besorolása teljes hiteldíjmutató alapján Folyósítási jutalék
Kamatkedvezmény akció
Közjegyzői költség akció
5 éves kamatfelár-periódusú termék a 6 havi BUBOR-hoz, mint referencia kamathoz kötve.3 A terméket a Bank az ügyfél minősítéstől függő egyedi kamatozással nyújtja. Igénybe vehető akkor is, ha az ügyfél már kihasználta az állami kamattámogatott lakáshitel lehetőségeit vagy nem felel meg a jogszabályi előírásoknak.
6,00% - 8,75%
jelenleg: 4,24% - 6,49%
6 havi BUBOR + 2,65% - 6,15% 5,25% - 8,75%
A Bank nem számít fel kezelési költséget.
4,75% - 8,75%
jelenleg: 2,99% - 6,49%
A Bank nem számít fel kezelési költséget.
7,08% - 9,53%
6,54% - 9,53%
4,68% - 7,07%
5,74% - 9,53%
5,21% - 9,53%
3,37% - 7,07%
3
2
1
3
2
1
1%, de max. 200.000 Ft
1%, de max. 200.000 Ft
A Bank visszavonásig, de legkésőbb 2017. február 28-ig átvett, és legkésőbb 2017. április 30-ig szerződött, legalább 3 millió Ft hiteösszegő* hitelek esetén nem számolja fel a folyósítási jutalékot.
A Bank visszavonásig, de legkésőbb 2017. február 28-ig átvett, és legkésőbb 2017. április 30-ig szerződött, legalább 3 millió Ft hiteösszegő* hitelek esetén nem számolja fel a folyósítási jutalékot.
A 2016. június 15. napjától visszavonásig, de legkésőbb 2017. február 28. napjáig átvett és legkésőbb 2017. április 30. napjáig szerződött kölcsönök esetén a Bank a meghirdetett kamatkedvezményen felül akciós jelleggel 50 bázispont kamatkedvezményt nyújt legalább 5 millió Ft hitelösszeg esetén.
A 2016. június 15. napjától visszavonásig, de legkésőbb 2017. február 28. napjáig átvett és legkésőbb 2017. április 30. napjáig szerződött kölcsönök esetén a Bank a meghirdetett kamatkedvezményen felül akciós jelleggel 50 bázispont kamatkedvezményt nyújt legalább 5 millió Ft hitelösszeg esetén.
-
-
A Bank visszavonásig, de legkésőbb 2017. február 28-ig átvett kérelmekre és a 2017. április 30-ig szerződött, legalább 3 millió Ft hitelösszegű* ügyletekre visszatéríti a közjegyzői okirat költségét legfeljebb 50.000 Ft-ig.
-
-
A Bank visszavonásig, de legkésőbb 2017. február 28-ig átvett kérelmekre és a 2017. április 30-ig szerződött, legalább 3 millió Ft hitelösszegű* ügyletekre visszatéríti a közjegyzői okirat költségét legfeljebb 50.000 Ft-ig.
Ingatlan értékbecslési díj
31.668 Ft/ingatlan (jóváírásra kerül)
31.668 Ft/ingatlan (jóváírásra kerül)
THM-ben figyelembe vett egyéb díjak:
Az FHB Bank Zrt.-nél vezetett Alap bankszámla tartozó számlavezetési díja(elektronikuskivonattal), törleszés beszedésének díja, 3 db Takarnet lekérdezés költsége, a jelzálogjog ingatlannyilvántartásába történő bejegyzésének költsége, a bank hiteláttekintő szolgáltatásának díja, szakaszos finanszírozású hiteleknél 2 db ingatlan felülvizsgálati díj és havi 1 db csoportos beszedési megbízás díja.
Az FHB Bank Zrt.-nél vezetett Alap bankszámla tartozó számlavezetési díja(elektronikuskivonattal), törleszés beszedésének díja, 3 db Takarnet lekérdezés költsége, a jelzálogjog ingatlannyilvántartásába történő bejegyzésének költsége, a bank hiteláttekintő szolgáltatásának díja, szakaszos finanszírozású hiteleknél 2 db ingatlan felülvizsgálati díj és havi 1 db csoportos beszedési megbízás díja.
1
A kamat mértéke az ügyfél minősítésétől, továbbá állami támogatott hitelek esetén a támogatás jogszabályban szabályozott mértékétől függ.
2
A THM meghatározása a 2017. február 1-i feltételek szerint és a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén mértéke módosulhat. A feltüntetett THM értékek, az adott hitelkonstrukció esetében ténylegesen felmerülő költségek figyelembe vételével, 5 millió Ft hitelösszegre 20 éves futamidőre, standard feltételek alapján, annuitásos törlesztési módra vonatkozóan kerültek kiszámításra. A THM értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A további THM értékeket a mindenkor érvényes Lakossági Jelzáloghitelekre vonatkozó Hirdetmények tartalmazzák. THM: Teljes Hiteldíj Mutató A kölcsön nyújtásának feltétele az ingatlanra vonatkozó vagyonbiztosítás megkötése. 3
A kölcsön kamata 6 havonta a BUBOR mértékének változásával módosul.
*A 3 millió Ft hitelösszeget el nem érő lakossági jelzáloghitel igényléseknél az alábbi feltételek teljesülése esetén továbbra is érvényesíthetőek a kezdeti költség akciók: - Több jelzáloghitel együttes igénylése esetén, amennyiben a jelzálogkölcsönök külön-külön nem érik el a 3 millió Ft hitelösszeget, azonban együttesen elérik vagy meghaladják azt, vagy - Családi Otthonteremtési Kedvezménnyel együttesen igényelt jelzálogkölcsön esetén, függetlenül annak hitelösszegétől, vagy - A jelzáloghitel igénylést olyan Ügyfél nyújtja be, aki már rendelkezik az FHB Bank Zrt. -nél vagy FHB Jelzálogbank Nyrt. –nél élő, fel nem mondott lakossági jelzáloghitel szerződéssel. Előzetes értékbecslés esetén amennyiben a hitel összege nem éri el a 3 millió Ft-ot, a díj megfizetése legkésőbb szerződéskötésig szükséges. Hatályos: 2017. február 1. napjától 04_106_2009_BU_82_2017.02.01
AZ FHB BANK ZRT. ÁLTAL NYÚJTOTT INGATLANCÉLÚ, INGATALN HITELKIVÁLTÁSI CÉLÚ HITELEK Jelen reprezentatív példák az FHB termékeinek összehasonlíthatóságát támogatja. A részletes feltételeket a Bank Üzletszabályzata, az Általános Szerződési Feltételek, az Ügyféltájékoztatók és Hirdetmények tartalmazzák! Konstrukció Fedezet Hitelező/Hitelközvetítő Hitelkamat típusa Hitel összege Hitel devizaneme Hitel futamideje Törlesztőrészletek száma Vállalt havi rendszeres jóváírás összege Hitelkamatláb mértéke THM Törlesztőrészlet összege
FHB Tízes Fix Kölcsön ingatlancélra
FHB Ötös Fix Kölcsön ingatlancélra
FHB Hatos Referencia Kölcsön ingatlancélra FHB Tízes Fix Kölcsön lakáscélú kiváltás a jelzáloghitel fedezeteként bevont ingatlan(ok)ra jelzálogjog kerül bejegyzésre FHB Bank Zrt. Változó kamatozás
FHB Ötös Fix Kölcsön lakáscélú kiváltás
FHB Hatos Referencia Kölcsön lakáscélú kiváltás
5 000 000 Ft HUF 20 év 240 250 000 Ft- 399 999 Ft 6,45% 7,08% 37 397 Ft
5,45% 6,00% 34 469 Ft
3,69% 4,14% 29 623 Ft
6,20% 6,81% 36 654 Ft
5,20% 5,74% 33 756 Ft
3,44% 3,88% 28 968 Ft
A teljes visszafizetett összeg
9 168 416 Ft
8 463 536 Ft
7 297 136 Ft
8 989 616 Ft
8 291 936 Ft
7 139 456 Ft
A hitel teljes díja
4 168 416 Ft
3 463 536 Ft
2 297 136 Ft
3 989 616 Ft
3 291 936 Ft
2 139 456 Ft
AZ FHB BANK ZRT. ÁLTAL NYÚJTOTT SZABADFELHASZNÁLÁSÚ ÉS EGYÉB HITELKIVÁLTÁSI CÉLÚ HITELEK Konstrukció Fedezet Hitelező/Hitelközvetítő Hitelkamat típusa Hitel összege Hitel devizaneme Hitel futamideje Törlesztőrészletek száma Vállalt havi rendszeres jóváírás összege Hitelkamatláb mértéke THM Törlesztőrészlet összege
FHB Tízes Fix Kölcsön Szabadfelhasználásra
FHB Ötös Fix Kölcsön Szabadfelhasználásra
FHB Hatos Referencia Kölcsön Szabadfelhasználásra FHB Tízes Fix Kölcsön egyéb célú kiváltás a jelzáloghitel fedezeteként bevont ingatlan(ok)ra jelzálogjog kerül bejegyzésre FHB Bank Zrt. Változó kamatozás
FHB Ötös Fix Kölcsön egyéb célú kiváltás
FHB Hatos Referencia Kölcsön egyéb célú kiváltás
5 000 000 Ft HUF 20 év 240 250 000 Ft- 399 999 Ft 7,45% 8,11% 40 445 Ft
6,95% 7,57% 38 907 Ft
5,19% 5,68% 33 728 Ft
6,20% 6,81% 36 654 Ft
5,70% 6,27% 35 190 Ft
3,94% 4,41% 30 287 Ft
A teljes visszafizetett összeg
9 883 600 Ft
9 513 520 Ft
8 266 720 Ft
8 989 616 Ft
8 637 296 Ft
7 456 976 Ft
A hitel teljes díja
4 883 600 Ft
4 513 520 Ft
3 266 720 Ft
3 989 616 Ft
3 637 296 Ft
2 456 976 Ft
AZ FHB JELZÁLOGBANK NYRT. ÁLTAL NYÚJTOTT INGATLANCÉLÚ TÁMOGATOTT ÉS PIACI HITELEK Konstrukció
FHB 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Kölcsön Új lakás vásárlás
Fedezet Hitelező/Hitelközvetítő Hitelkamat típusa Hitel összege Hitel devizaneme Hitel futamideje Törlesztőrészletek száma Vállalt havi rendszeres jóváírás összege Hitelkamatláb mértéke THM Törlesztőrészlet összege
Építés
FHB Otthonteremtő Kamattámogatott Kölcsön Vásárlás
FHB Állmalag támogatott Lakáshitel
FHB Tízes Fix Kölcsön ingatlancélra
FHB Ötös Fix Kölcsön ingatlancélra
FHB Hatos Referencia Kölcsön ingatlancélra
5,75%
6,45% 7,02% 37 132 Ft
5,45% 5,96% 34 253 Ft
3,69% 4,10% 29 489 Ft
Építés, bővítés, korszerűsítés
Új lakás vásárlás Építés, korszerűsítés a jelzáloghitel fedezeteként bevont ingatlan(ok)ra jelzálogjog kerül bejegyzésre FHB Jelzálogbank Nyrt. Változó kamatozás 5 000 000 Ft HUF 20 év 240 250 000 Ft- 399 999 Ft
3,00% 3,38%
3,47% 27 730 Ft
Támogatott időszak alatt: 4,50% / támogatott időszak után: 5,95% 5,73% 5,82% Támogatott időszak alatt: 31 632 Ft / Támogatott időszak után: 34 897 Ft
5,17% 5,65% 33 461 Ft
A teljes visszafizetett összeg
6 851 453 Ft
6 888 915 Ft
8 394 403 Ft
8 431 865 Ft
8 262 033 Ft
8 299 495 Ft
9 168 842 Ft
8 457 611 Ft
7 283 644 Ft
A hitel teljes díja
1 851 453 Ft
1 888 915 Ft
3 394 403 Ft
3 431 865 Ft
3 262 033 Ft
3 299 495 Ft
4 168 842 Ft
3 457 611 Ft
2 283 644 Ft