A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI ÉS EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI KARÁNAK (PTE FEEK) ERASMUS SZABÁLYZATA A Pécsi Tudományegyetem Erasmus szabályzatának 25.§-a alapján az Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar az alábbi szabályzatot alkotja 1.§ A szabályzat hatálya A szabályzat hatálya kiterjed: a) a PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának Erasmus programban részt vevő oktatóira és hallgatóira, b) az Erasmus program megszervezésében, koordinálásában, és a kapcsolattartásban részt vevő kari szervekre, szervezeti egységekre. 2. § Általános rendelkezések Az Erasmus ösztöndíjak célja a hallgatók nemzetközi oktatási és kulturális cseretevékenységének támogatása. Az Erasmus ösztöndíjak elbírálása pályázati rendszerben történik, a pályázati lapok biztosításáról, valamint a pályázati határidő kiírásáról a kari Erasmus koordinátor gondoskodik. 3. § Az Erasmus program kari szervezeti rendszere (1) Az Erasmus ügyekben eljáró Mobilitás Bíráló Bizottság a Külügyi Bizottság felügyelete alatt áll. Tagjai a Külügyi Bizottság által választott elnök, Intézetenként egy oktató, a PTE FEEK HÖK által delegált hallgató, valamint Erasmus koordinátor. Az üléseken részt vehetnek tanácskozási joggal az elnök által meghívott személyek. (2) Az Mobilitás Bíráló Bizottság szavazati joggal rendelkező tagjai érdemi és eljárási kérdésekben egyszerű többséggel döntenek. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. (3) Az Mobilitás Bíráló Bizottság az Erasmus programmal kapcsolatban a) véleményezi az oktatók által benyújtott Erasmus pályázatokat, b) véleményezi és rangsorolja a hallgatók által benyújtott Erasmus pályázatokat, c) ellátja a pályázati eljárással kapcsolatos hatáskörébe utalt feladatokat. (4) A kar Erasmus koordinátora a kar teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottja. A kari Erasmus koordinátort a dékán bízza meg. (5) A koordinátor a) kapcsolatot tart a külföldi partnerintézményekkel, b) törekszik a külföldi kapcsolatok bővítésére, amelyhez kérheti a kar oktatóinak és szervezeti egységeinek a javaslatát, támogatását és közreműködését, c) kezdeményezheti az Mobilitás Bíráló Bizottság összehívását, d) ellátja a pályázat kiírásával és elbírálásával kapcsolatos adminisztratív feladatokat, e) kezdeményezi a kari Erasmus-pályázat kiírásával kapcsolatos Mobilitás Bíráló Bizottság ülés összehívását és előkészíti az ülés napirendjét, f) tájékoztatja az Erasmus-programban részt vevő oktatókat és hallgatókat a programmal kapcsolatos adminisztratív és gyakorlati kérdésekben, g) elkészíti az Erasmus-programmal kapcsolatos statisztikai adatsorokat és jelentéseket,
h) ellátja a PTE Erasmus szabályzatában meghatározott feladatokat (PTE ESZ 21. §). (6) A HÖK a) informálja a hallgatókat az Erasmus-program lényegéről, a program keretében biztosított lehetőségekről, b) kapcsolatot tart a pályázatot elnyert hallgatókkal, c) megszervezi a korábbi években és a tárgyévben pályázatott elnyert hallgatók közötti tapasztalatcserét. 4.§ A pályázat beadásának feltételei (1) A pályázatra beadhatja jelentkezését minden hallgató, aki (a) a jelentkezés félévében és az ösztöndíj ideje alatt is a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának beiratkozott nappali vagy levelező tagozatos, illetve a doktori iskola hallgatója és tanulmányai során még nem részesült Erasmus-ösztöndíjban, (b) jelentkezéskor aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik az adott karon (c) a kiutazás félévében minimum két lezárt félévvel rendelkezik (d) a fogadó intézményben folytatott tanulmányok nyelvéből, vagy angol nyelvből legalább középfokú C vagy azzal egyenértékű nyelvvizsgával vagy nyelvtudással rendelkezik. Abban az esetben, ha a pályázó nem rendelkezik nyelvvizsgával, nyelvi meghallgatás dönt, hogy pályázhat-e a továbbiakban, fenntartva, hogy nem kerül hátrányba emiatt, (e) az utolsó két lezárt félévének – melyben legalább 15 kreditet teljesített- tanulmányi eredményeinek átlaga félévenként legalább 4,0, (f) vállalja, hogy az ösztöndíj elnyerése esetén hazaérkezéskor PTE Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya (PTE NKO) számára nyomtatott formában és a PTE FEEK NOK számára elektronikus formában beszámolót készít a PTE NKO által megadott szempontok alapján. 5.§ Tanulmányi és szakmai mobilitási pályázat jelentkezés formai feltételei (1) A pályázati lap kitöltése magyar nyelven történik. (2) a pályázati laphoz csatolni kell: (a) a nyelvvizsgát igazoló okirat másolatát, (b) az utolsó két lezárt félév Tanulmányi Osztály által hitelesített indexmásolatát, (c) egy oktatói ajánlást, (d) szakmai önéletrajzot, (e) cselekvési programtervet, (f) tudományos, diákköri, egyéb tudományos munkájának ismertetését, (g) közéleti tevékenységének bemutatását. (3) A hiányosan illetve nem megfelelően kitöltött jelentkezési lap, hiányzó mellékletek esetén a hiányzó adatok pótlására egyszeri lehetőséget kap a hallgató; ha öt munkanapon belül ennek nem tesz eleget, automatikusan kiesik a pályázati rendszerből. (4) A hiányzó jelentkezési lap nem pótolható. (5) A jelentkezést tartamilag hangsúlyosan és lényegesen befolyásoló külső információk esetén, változástól számított 5 munkanapon belül lehetőség van a pályázat módosítására. 6. § Az oktatói pályázatok (1) Az oktató pályázatát a Mobilitás Bíráló Bizottság számára nyújtja be.
(2) A pályázatnak tartalmaznia kell a fogadó intézmény nevét, a kiutazás időtartamát, az oktatási nyelvet, az órák rövid tematikáját, valamint csatolni kell a külföldi partnerintézmény fogadólevelét. (3) Az oktatók által benyújtott pályázatot a Mobilitás Bíráló Bizottság a benyújtástól számított tíz napon belül véleményezi. Az oktatói pályázatok tárgyában a dékán dönt. 7.§ Az Mobilitás Bíráló Bizottság (1) A beadott pályázatokat az Mobilitás Bíráló Bizottság rangsorolja. A bizottság tagjai: (a) A Bizottság elnöke. Az Mobilitás Bíráló Bizottság elnökét a Külügyi Bizottság választja meg. (b) A Kar Dékánja által felkért oktató, (c) A PTE FEEK Erasmus koordinátora, (d) A PTE FEEK HÖK külügyi titkára, illetve érintettsége esetén a PTE FEEK HÖK Ügyvivő Testületének egy tagja, akit a PTE FEEK HÖK nem érintett tagjai kétharmados többséggel maguk közül jelölnek ki. (e) Az üléseken részt vehetnek tanácskozási joggal a Dékán és az Elnök által meghívott személyek. 8.§ A pályázat meghirdetésének módja (1) A pályázati tanévet megelőző félévben a pályázatot a Kari Erasmus koordinátor írja ki olyan időpontban, hogy benyújtására kellő idő - legalább három hét - álljon rendelkezésre. (2) A pályázat kihirdetése a helyben történik, a kiírás olvasható a kar honlapján és a kari hirdetőtáblákon. (3) A pályázati kiírás tartalmazza a fogadó intézmények megnevezését, a fogadó intézmények által meghatározott helyek várható számát, a pályázattal kapcsolatos formai és tartalmi követelményeket (5. § (1) (2) bekezdés), a pályázatok értékelésénél alkalmazott pontrendszert, valamint a pályázat benyújtásának határidejét. A pályázat elbírálásának szempontjai (1) az utolsó két lezárt félév tanulmányi átlaga, (2) a fogadó intézményben folytatandó tanulmányainak megfelelő és/vagy angol nyelvből a nyelvvizsga típusa és foka, illetve a nyelvi meghallgatás eredménye, (3) aktív kari közösségi tevékenység a pályázat leadásáig eltelt teljes hallgatói jogviszony ideje alatt, (4) tudományos tevékenység a pályázat leadásáig eltelt teljes hallgatói jogviszony ideje alatt. 9.§ A pályázat elbírálásának menete (1) A rangsorok fogadóintézményekként, majd nyelvterületenként kerülnek felállításra. (2) A pályázatokra maximum 100 pont adható, az alábbiak szerinti megosztásban: (a) Nyelvtudás (a.1.) Nyelvtudásra maximum 25 pont adható. (a.1.) A fogadó intézmény oktatási nyelvéből, vagy angol nyelvből szerzett nyelvvizsgák értékelése: Nyelvvizsga foka Pontérték Államilag elismert általános középfokú C típusú nyelvvizsga 10 pont Államilag elismert általános felsőfokú C típusú nyelvvizsga 20 pont Abban az esetben, ha a pályázó nem rendelkezik nyelvvizsgával, nyelvi meghallgatás dönt, hogy pályázhat-e a továbbiakban, fenntartva, hogy nem kerül hátrányba emiatt.
(a.1.1) Más nyelv(ek)ből meglévő nyelvvizsgá(k)ért összesen 5 pont adható. (b) Tanulmányi eredmény (b.1.) Tanulmányi eredményre maximum 35 pont adható. (b.1.1) A két legutolsó lezárt félév - melynek során a pályázó legalább 15 kreditet teljesített és félévenként elérte a 4,0-es átlagot. Átlagainak egyszerű számtani átlaga alapján kerül kiszámításra az átlagok alapján adható pontszám. 4,000 4,099 15 pont 4,100 4,199 17 pont 4,200 4,299 19 pont 4,300 4,399 21 pont 4,400 4,499 23 pont 4,500 4,599 25 pont 4,600 4,699 27 pont 4,700 4,799 29 pont 4,800 4,899 31 pont 4,900 4,999 33 pont 5,000 35 pont (c) Közéleti tevékenység (c.1.) Közéleti tevékenységre maximum 15 pont adható. Az értékeléshez az adott testület véleményét ki kell kérni, illetve 2 munkatárs, szervezeti tag referencia-személyként való megnevezése szükséges, akik a pályázó közösségi munkáját felelősséggel értékelni tudják. (c.1.1.) A beutazó külföldi hallgatók mentorálásában részt vevő hallgatók max. 6 pontot kaphatnak a munka rendszerességének és hatékonyságának függvényében. (c.1.2.) A diákszervezetek, illetve a Kar legjelentősebb programjainak szervezői munkájuk hatékonyságának függvényében max. 3 pontot kaphatnak programonként, de a maximális pontszám nem haladhatja meg a 6 pontot. (c.1.3.) Egyéb kari szervekben (Kari Tanács, Tanulmányi Bizottság, Diákjóléti Bizottság, Hallgatói Tanács, Ellenőrző Bizottság, stb.) tisztséget ellátó hallgatóknak összesen 3 pont adható évente. (c.1.4.) A tisztségekhez kötődő, automatikusan delegált posztokért külön pont nem jár. (d) Tudományos tevékenység: (d.1.) Tudományos tevékenységre maximum 25 pont adható az alábbiak megosztásban: (d.1.1.) Tudományos Diákköri Konferencián való részvételéért 4 pont adható. (d.1.2.)A Tudományos Diákköri Konferencia országos döntőjének első tíz helyezettjének, a kari forduló első három helyezettje illetve a különdíjasoknak legfeljebb további 4 pont adható. (d.1.3.) Tanulmányi versenyen való részvételért 2 pont, az eredményes - díjazott – részvételért legfeljebb még 4 pont adható. (d.1.4.) Szakmai folyóiratban megjelent szakmai publikációkért legfeljebb 6 pont; (d.1.5.) A hallgatónak valamely tanszéken az oktatók által elismert kutatómunkájáért 5 pont adható. (d.1.6.)Egyéb szakmai rendezvényen, konferencián való igazolt részvételért és előadás tartásáért vagy írásos jelentés, beszámoló elkészítéséért 2 pont, összesen maximálisan 4 pont adható. (3) A végső pontszámok több hallgatónál való egyezése esetén a tanulmányi eredmény alapján adott pontszám dönt, ha ez is megegyezik, akkor az adott nyelvterületre vonatkozó nyelvtudás szintje. További pontszámegyezés esetén a további, legalább középfokú szintű, élő nyelvből szerzett nyelvvizsga(k) száma, és ezen belül szintje dönt. (4) A pályázat elbírálásában pályázatot benyújtó hallgató nem vehet részt. 10.§
Az Erasmus ösztöndíj kiszámításának módja (1) Az Erasmus mobilitási ösztöndíjak időtartama minimum 3 hónap vagy legalább egy teljes tanulmányi terminus, illetve maximum egy teljes tanév. (2) Az Erasmus ösztöndíj időtartama alatt a hallgató nappali tagozatos alap, posztgraduális vagy doktori részképzésben vehet részt, elkészítheti diplomamunkáját. (3) A küldő intézmény és a hallgató a kiutazást megelőzően Ösztöndíj-szerződést köt, amelyben rögzítik az Erasmus ösztöndíj havi és teljes összegét, valamint a folyósítás részleteit. (4) Az Erasmus ösztöndíj maximális havi összege 500 euró, illetve 5000 euró a teljes tanévre. (5) Az Erasmus hallgató 200 euró/hó Erasmus támogatásnál kevesebbet nem kaphat az intézménytől. A minimum ösztöndíjnál csak abban az esetben lehet kevesebb ösztöndíjat adni, ha olyan körülmény lép fel, amely a külföldi tartózkodás költségeit jelentős mértékben csökkenti. Ezt a körülményt az Ösztöndíj-szerződésben fel kell tüntetni. (6) Amennyiben a hallgató saját maga bizonyíthatóan rendelkezik a szükséges anyagi fedezettel, megfelel a fentebb leírt jogosultsági kritériumoknak, és kiutazását az intézmény támogatja, úgy az Erasmus hallgatókkal megegyező jogi státuszban, de Erasmus ösztöndíj nélkül, önfinanszírozó-hallgatóként vehet részt a programban. (7) A hallgató az Erasmus mobilitási ösztöndíjra csak akkor jogosult, ha ezen időtartam alatt más, Európai Uniós program (pld. Leonardo da Vinci, Marie Curie ösztöndíj, Jean Monnet) által biztosított támogatást - azonos célra és költségekre -, nem vesz igénybe. 11.§ Erasmus kiutazó tanulmányi hallgatói ösztöndíjat elnyert hallgatók ügyeivel kapcsolatos feladatok 11/A. § (1) A félévkezdést követő 15 munkanapon belül a kari koordinátor által leadott Erasmus ösztöndíjas névsor alapján a Központi Tanulmányi Iroda (KTI) az ETR-ben jelöli, hogy a hallgató Erasmus Mobilitási Programban vesz részt az adott félévben. (2) A hallgató a kiutazás félévében is köteles a küldő intézménybe bejelentkezni (aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezni), valamint egyidejűleg aktív hallgatói jogviszonyt létesíteni a fogadó intézménnyel, annak rendelkezései szerint. Amennyiben a tanév első félévében utazik ki az Erasmus ösztöndíjat elnyert hallgató, akkor lehetősége van az Erasmus státusát meghosszabbítani az adott tanéven belül. A hallgató hosszabbítási szándékáról köteles tájékoztatni a kari koordinátort, valamint az OIG-ot. A KTI minden esetben rögzíti a félév időpontokat és a félév későbbi lezárásához szükséges időpontokat az ETR hivatalos bejegyzések rovatában. 11/B. § A félévkezdést követő 15 munkanapon belül a kari koordinátor által leadott Erasmus ösztöndíjas névsor alapján a KTI az ETR-ben jelöli, hogy a hallgató Erasmus Mobilitási Programban vesz részt az adott félévben, külön jelölve azt is, hogy ez külföldi szakmai gyakorlat. Az ETR-ben a Tanulmányi Osztálynak a félévkezdést követő 15 munkanapon belül fel kell vezetnie a hallgató tanulmányi felületéhez a fogadó cég, fogadó szervezet illetve felsőoktatási intézmény nevét, megjelölve a külföldön tartózkodás időtartamát. 12.§ Vegyes és záró rendelkezések (1) A sikeres pályázatok nem jelentenek automatikus kiutazást, mivel az ösztöndíj egyetemi keretösszege előre nem ismert, az eredeti keretszámok módosulhatnak.
(2) A tízhónapos ösztöndíjak feloszthatók két öthónapos ösztöndíjra. (3) Erasmus ösztöndíjban mindenki csak egyszer részesülhet tanulmányai alatt, függetlenül attól, hogy költségei térítéséhez támogatást nyer-e el vagy sem. (4) Azok a hallgatók, akik az Erasmus ösztöndíj keretében pénzbeli támogatásban részesültek, azokra a következő szankciók vonatkoznak: (a) Az őszi (tavaszi) félévben kiutazó hallgató az ösztöndíjat szankciók nélkül visszamondhatja, a pályázat benyújtás évének tavaszi (őszi) félévében a vizsgaidőszak (szorgalmi időszak) második hetének péntek 12 óráig. (b) Az őszi (tavaszi) félévben kiutazó hallgató az ösztöndíjat nem veszi igénybe vagy visszamondja pályázat benyújtás évének tavaszi (őszi) félévében a vizsgaidőszak (szorgalmi időszak) második hetének péntek 12 órától július 15-ig (október 15-ig), akkor a részére nyújtott támogatás (Brüsszeli Alapból) összegének 10%-át köteles megtéríteni a Kar részére. (c) Az őszi (tavaszi) félévben kiutazó hallgató az ösztöndíjat nem veszi igénybe vagy visszamondja pályázat benyújtás évének július 15. (október 15.) után, akkor a részére nyújtott támogatás teljes összegét köteles megtéríteni a folyósító részére. Speciális esetekben a Tanulmányi Bizottság dönt az összeg visszafizetésének mértékéről, melynek eredményét a hallgató köteles elfogadni. Ezen kötelezettségek vállalását az ösztöndíj elnyerése után, a Kar által kiállított Erasmus igazolás kézhezvétele előtt írásos nyilatkozatban köteles megtenni a nyertes pályázó. Ezen szabályzat 2006. április 25-én lép hatályba. A szabályzat módosítását a Kari Tanács 2011. március 22-i ülésén elfogadta. A módosítások az elfogadás napján lépnek hatályba. A szabályzat módosítását a Kari Tanács 2012. július 13-i ülésén elfogadta. A módosítások az elfogadás napján lépnek hatályba.
A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI ÉS EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI KARÁNAK (PTE FEEK) HALLGATÓI ÁLTAL KÜLFÖLDI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN SZERZETT KREDITEK ELISMERTETÉSÉNEK RENDJÉRŐL 1.§ A melléklet hatálya A melléklet hatálya kiterjed: a) a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karán lebonyolított Erasmus programban részt vevő hallgatókra, b) az Erasmus program megszervezésében, lebonyolításában részt vevő Kari egységekre. 2.§ Értelmező rendelkezések a) Learning Agreement: Hivatalos dokumentum, mely tartalmazza a kiutazó Erasmus hallgató tervezett tanulmányi programját. A dokumentumot mind a küldő, mind pedig a fogadó intézmény Kari Erasmus koordinátorának alá kell írnia jelezvén, hogy a tanulmányi programtervezetet elfogadják. b) Transcript of Records: Hivatalos dokumentum, mely tartalmazza a kiutazó Erasmus hallgató által a fogadó egyetemen elvégzett tantárgyakat, valamint az azokra kapott érdemjegyet, illetve a tantárgy ECTS kredtiértékét. 3.§ Általános rendelkezések a) Az Erasmus-ösztöndíjak célja a hallgatók nemzetközi oktatási és kulturális cseretevékenységének támogatása. A Kreditátviteli Bizottság (KÁB) biztosítja a kredittranszfer lehetőségét, vagyis beszámítja a külföldön szerzett krediteket, a szabályzatban foglalt eljárási rendnek megfelelően. b) Az Erasmus programban részvevő hallgatónak minimum 3 szakmai tárgyat kell a fogadó intézményben elvégeznie. Amennyiben ezt nem teljesíti, a Kar ösztöndíjmegvonással sújthatja a hallgatót a további tanulmányi időszakban. A hallgató a kötelező három szakmai kurzuson felül továbbiakat, és nyelvkurzus is felvehet. 4.§ A külföldön szerzett kreditek elfogadásának feltételei a) Ha egy külföldön teljesített tárgy közvetlen beazonosítható egy saját tárggyal, és tárgyat oktató tanárok valamelyike azt elfogadja, a KÁB is elfogadja a tárgyat, vagyis felmentést ad annak teljesítése alól, a krediteket regisztálja a saját tárgy kreditértékének beszámításával. b) Ha egy külföldön teljesített tárgyat közvetlen nem lehet azonosítani saját tárggyal, de maga a tárgy beleillik egy specializáció témakörébe, az illetékes specializáció-vezető egyetértésével a KÁB elismeri 3 kreditpont értékkel. c) Ha egy külföldön teljesített tárgyat a hallgató itthon már tanult, a krediteket nem lehet elfogadni. Amennyiben a hallgató szerint a külföldi tárgy érdemben több volt, mint az itthon tanult tárgy, az elfogadásról a tárgyért felelős itthoni oktató dönt. A KÁB ezzel a támogatással fogadja el szakmai választható tárgyként a külföldi teljesítményt, 2 kreditpont értékkel. d) A külföldön tanult egyéb szakmai tárgyak teljesítésének elismeréséről a KÁB dönt. Abban az esetben, ha a tárgyat elismerhetőnek ítéli meg a KÁB az általános szakmai választható tárgyak kreditjei között ismeri el, 2 kreditpont értékkel.
e) A nyelvi, általános műveltségi, társtudományi tárgyak teljesítését a nyelvi, illetve általános választható tárgyak között legfeljebb az itthoni választható tárgyak 2/4/6 kreditpont értékével megegyezően fogadja el (akkor is, ha az formálisan pl. 10 ECTS kredit). f) Ha egy külföldön teljesített szakmai gyakorlat beazonosítható egy saját szakmai gyakorlattal, és az adott intézet azt elfogadja, a KÁB is elfogadja a szakmai gyakorlatot, vagyis felmentést ad annak teljesítése alól, a krediteket regisztrálja a saját szakmai gyakorlat kreditértékének beszámításával. 5.§ A külföldön szerzett kreditek elfogadásának menete a) A hallgató a kiutazást megelőzően (az őszi félévben utazó hallgató május 2-ig, a tavaszi félévben utazó hallgató november 2-ig) köteles beszerezni és a Kari Erasmus hoz eljuttatni a következő dokumentumokat: (1) Kitöltött Learning Agreement. (2) Azon tárgyak syllabus-át melyeket a fogadó intézményben felvenni szándékozik. A fenti dokumentumok alapján a tantárgyfelelős oktató állásfoglalást ad a hallagtónak, hogy az érintett tárgyat a hazaérkezést követően a (2.§) elveinek megfelelően elfogadni, és az előírt kreditértéken beszámítani javasolja-e. A fentiek alapján a KÁB döntést hoz, hogy mely tárgyakat fogja elfogadni. A határozatot a KÁB továbbítja a Kari Erasmus koordinátornak, aki értesíti a hallgatót a döntésről. b) A hallgató a hazaérkezését követő két héten belül köteles beszerezni és a Kari Erasmus koordinátorhoz eljuttatni a következő dokumentumokat: (1) a kitöltött és érvényesített Learning Agreement egy eredeti példányát, (2) a kitöltött és érvényesített Transcript of Records egy eredeti példánya. A Kari Erasmus koordinátor a Transcript of Recordsban szereplő tárgyak, valamint a KÁB határozat alapján listát készít a Központi Tanulmányi Iroda (KTI) számára, melyet az Oktatási Dékánhelyettes aláírásával hitelesít, hogy mely hallgatónak mely tárgyat, milyen kreditértéken kell elismerni. 6.§ Az eljárás résztvevői és feladataik A Karon az Erasmus program működéséhez szükséges feladatok ellátásában az alábbiak működnek közre: (1.) Az ösztöndíjat elnyert hallgató köteles a megfelelő dokumentumokat az eljárás beindításához biztosítani, és együttműködni a folyamat minden résztvevőjével. (2) A Kari Erasmus koordinátor feladatai: (a) A kiutazást megelőzően előkészíti az oktatói javaslattételt (egyéb választható tárgy esetében a KÁB javaslattételét). (b) A kiutazást megelőzően összegyűjti a hallgatóktól, valamint az oktatóktól a szükséges dokumentumokat, azok tartalmáról összefoglaló táblázatot készít a KÁB-nak, előkészíti a döntést. (c) A hazaérkezést követően Transcript of Recordsban szereplő tárgyak, valamint a KÁB határozat alapján listát készít a Tanulmányi Osztály számára, melyet a mindenkori Oktatási 10
Dékánhelyettes aláírásával hitelesít, hogy mely hallgatónak mely tárgyat, milyen kreditértéken kell elismerni. (3) A tantárgyfelelős Oktató feladatai: (a). A Kari Erasmus koordinátor által rendelkezésére bocsátott anyagok alapján javaslatot tesz az adott tárgy elfogadására, vagy elutasítására.
(4) A Kreditátviteli Bizottság (KÁB) feladatai: (a). A kiutazást megelőzően döntést hoz, hogy mely tárgyakat fogja elfogadni az ösztöndíjat elnyert hallgató esetében a benyújtott dokumentumok alapján (syllabus, oktatói ajánlás, kari koordinátor összefoglalója). (d) A kiutazás időtartama alatt dönt a Learning Agreement módosítások során felmerült tantárgyak elfogadásáról (5) A Központi Tanulmányi Iroda (KTI) feladatai: (a) A hallgató hazaérkezését követően a hallgató indexében rögzíti az elfogadott tárgyakat, valamint az elismert krediteket. 7.§ Az Erasmus ösztöndíjban részesülő hallgatók beiratkozása, tantárgyfelvétele (1) Az aktuális félév lezárása nélkül a hallgató beiratkozhat a következő félévre. (2) A kötelezően és szabadon választható, valamint az előfeltételi tárgyak nélküli kötelező tárgyakat felveheti. (3) Az előfeltételes tantárgyak csak a vizsgák teljesítése után, egyedi tantárgyfelvétellel vehetők fel. 8.§ Egyéb rendelkezések (1) Amennyiben az Erasmus programban résztvevő hallgató nem törekszik arra, hogy a fogadó intézményben olyan tárgyakat vegyen fel, melyek a küldő intézményben (PTE FEEK) elfogadtathatóak a Kar ösztöndíjmegvonásban részesítheti a hallgatót a további tanulmányi időszakban. (2) A Learning Agreement módosítására indokolt esetben lehetőség van (ha a változtatás nem a hallgató hibájából szükséges), amennyiben a módosítani kívánt tárgy helyébe lépő tárgyat a KÁB elismerhetőnek nyilvánítja. (3) Amennyiben a hallgató a kiutazást megelőzően önhibáján kívül eső okok következtében nem tud információt szerezni a felvehető tantárgyakról, a kiutazást követő két héten belül kell a szükséges dokumentumokat (Learning Agreement, érintett tantárgyak sylabusai) az Erasmus Kari Koordinátornak eljuttatnia (e-mail-en, fax-on, vagy postai úton).