A nyelvföldrajztól a névföldrajzig
A MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI TÁRSASÁG 234. SZÁM KIADVÁNYAI 234. SZÁM
A nyelvföldrajztól a névföldrajzig A 2010. június 8-i szombathelyi tanácskozás előadásai
Szerkesztette
Vörös Ferenc
Magyar Nyelvtudományi Társaság NyME Savaria Egyetemi Központ Budapest–Szombathely, 2010
A kötet megjelentetése a NyME Savaria Egyetemi Központ Tudományos Bizottsága, a NyME Bölcsészettudományi Kara, és a szerzők támogatásával valósult meg.
Lektorálta: HAJDÚ MIHÁLY VÖRÖS FERENC
ISSN 0133-218X ISBN 978-963-7530-98-2
© A szerkesztő © A szerzők
Felelős kiadó: prof. dr. Gadányi Károly elnök-rektorhelyettes Készült: 2010
Tartalomjegyzék Előszó ....................................................................................................................... 9 Benevolo Lectori Salutem ...................................................................................... 11 Vörös Ferenc: A magyarországi családnévföldrajz új távlatai ................................ 13 Juhász Dezső: A személynevek mint a nyelvföldrajz tárgyai ................................. 31 Pusztai Ferenc: Kérdések és esélyek a történeti szóföldrajzban ............................. 41 Zelliger Erzsébet: Név – szó – földrajz Lőrinczétől Lőrinczyig. A családnevek morfológiai kérdései ................................................................................................ 47 Korompay Klára: Mit nyújthat a helyesírás-történet a szinkrón magyar családnévatlasz munkálataihoz? ................................................................................. 57 Farkas Tamás: Családnév-változtatás és névföldrajz .............................................. 67 Fábián Zsuzsanna: Az olasz vezetéknevek geolingvisztikai sajátosságai és földrajzi megoszlása ........................................................................................................ 81 Gerstner Károly: Mutatvány a hazai német (kisebbségi) családnevekből .............. 93 Vörös Ottó: Kétnyelvűség és személynévhasználat .............................................. 101 Mizser Lajos: Családnévkutatásaim az északkelet-magyarországi határ két oldalán ………………………………………………………………………………..105 Farkas Ferenc: A Jászság kettős családneveiről ................................................... 111 Fülöp László: Családneveink nyelvföldrajzi jellemzői a Kapos mentén (18–19. század) ............................................................................................................ 115 Ördög Ferenc: Névföldrajz, onomatodialektológia, névdialektológia .................. 127
Előszó Minden tudomány fejlődésének fokmérője annak differenciálódása: szakágak kiválása, megerősödése, fokozatos önállósulása és a társtudományokkal való közvetlen kapcsolata. Az önelvű magyar onomatológia még nem vált le a nyelvészeti „anyatudományról” (nem is fog teljesen leválni sohasem, hiszen a nevek „anyaga”, megnyilvánulási formája a nyelv); és bármennyire is fiatal, máris a szétágazás, elkülönülés állapotát mutatja. 2004-től elkezdett önállósulni a helynévtörténet, ekkortól ugyanis rendszeresen megjelennek a Helynévtörténeti Tanulmányok, s a Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke vezetőjének, Hoffmann Istvánnak a szervezésében rendszeres tanácskozásai is vannak Síkfőkúton. Ugyanakkor a családnévkutatás témakörének önállósodását is megfigyelhetjük. A közelmúltban rendezte meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Nyelvtörténeti, Nyelvjárási és Szociolingvisztikai Tanszéke valamint a Magyar Nyelvtudományi Társaság az első konferenciát a családnév-változtatásokról Farkas Tamás következetes munkálkodása eredményeként, s szinte ugyanakkor jelent meg tőle önálló kötet is ebben a témakörben. Most pedig mindezt megerősítendő: Vörös Ferenc lelkesedése, elhivatottsága és kitartó aktivitása révén kezünkbe vehetjük a családnevek területi sajátságairól szóló konferencia előadásainak kötetét. Természetesen minden nyelvben vannak a családneveknek regionális eltérései, amelyek egyrészt meglétükben vagy hiányukban, másrészt megterhelésükben mutatkozik meg. Ennek ábrázolására elterjedt világszerte a térképes megjelenítési forma. Sokan ismerik minden bizonnyal a francia, német, angol stb. fölméréseket és közléseket e témakörben. Nagyszerű példáját láthatjuk e kötetben Fábián Zsuzsanna tanulmányában az olasz nyelvterület családneveinek regionális sajátságairól elsősorban Enzo Caffarelli kutatásai alapján. Egyértelmű az a föltételezés, hogy a magyar családnévkincs is tartalmaz földrajzi eltéréseket sokféle megnyilvánulásban. Egyike a mindenki számára ismert keresztnévi eredetű családneveknek gyakorisága az erdélyi Székelyföldön és az ausztriai Őrségben. Magyarázni sem kell az átlagos műveltségű magyarok számára, hogy miért több a Horváth családnév Dunántúlon, s az Oláh pedig Tiszántúlon. A Kicsi családnév Erdélyre való korlátozódása már nem ilyen egyszerű és közérthető. Még nehezebb az egyes nevek kisebb körzetben történő nagyfokú elterjedését indokolni. Így például Ivádon az Ivády, Alsóőrött a Seper, Székelyvarságban a Tifán családnév nagy számát – nyugodtan mondhatjuk: túlsúlyát – megmagyarázni. Miért Dunántúlon található a legtöbb Lövei, Őri, Kárpátalján az Íjgyártó, Fölvidéken a -ci ~ -czki ~ -szky végű családnév? Érthetetlen, hogy Korondon nem a Fazakas, hanem a Pál családnév a legelterjedtebb. Természetesen megvan mindegyik jelenségnek az elfogadható névtani (történelmi, település-, gazdaság-, művelődés- vagy hadtörténeti) oka, és ezt ki is lehet fejteni. De nem ez az első lépés! Biztosak lehetünk-e abban, hogy csak a föntebb jelzett vidékekre, településekre jellemzők a fölsorolt családnevek? Valóban az -y végződés dunántúli és fölvidéki sajátság, az egyszerű -i pedig tiszántúli és erdélyi? Valóban egyenletes elterjedésű az egész nyelvterületen a Kovács, Szabó; Kiss, Nagy családnév használata? Azért mert a látszat ezt mutatja, addig nem állíthatjuk határozottan, amíg tényekkel, kutatással, számadatokkal be nem bizonyítottuk. Tulajdonképpen a megalapozott állítások érdekében jött létre ez a konferencia, s az volt a célja, hogy kedvet ébresszen a résztanulmányok elkészítéséhez, a mélyreható kutatómunka megindítá9
sához ebbe az irányba, s biztos alapokra helyeződjenek az eddig bizony nagyrészt kis adatmennyiségre, vagy látszatra, néha csak megérzésre alapuló megállapítások. A kötetben szereplő minden tanulmány segítséget ad a regionális eltérések fölismeréséhez és további kutatásához. Nem csupán az „onomatodialektológia” terminussal nevezett vizsgálati területre tartozó Gölöncsér ~ Gerencsér; Fazekas ~ Fazokas típusú nevek bemutatásaira gondolok (jóllehet ez is nagyon érdekes és fontos jelensége a családneveknek), hanem a névtípusok elterjedésének területi meghatározására, ami nem nyelvjárási, hanem sokkal inkább lélektani jelenségekre vezethető vissza. Ha nem is a Humbold által kezdeményezett „Völkerpsychologie” elméletét kellene föleleveníteni, de a Karácsony Sándor által kutatni kezdett és az ő szóhasználatával „társaslélektan” alapú nyelvtani kutatások mellé a névadás társaslélektani vizsgálataival is foglalkozni lehetne. Sokszor adna választ a népcsoport, etnikum, de a különböző népek névadási szokásaira, azok bizonyos jelenségeire a pszichológiai megközelítés. Miért nevezik el metaforikusan a tulajdonságaikról az embereket egyes vidékeken (Medve, Virág), másutt pedig konkrét megjelölésekkel (Erős, Szép), vagy „pars pro toto” módon (Bajúsz, Szin ’arc’). Miért szimbolikusak néhol a foglalkozásnevek (Patkó, Suba). Biztosan vannak ilyen „vidékek” (népcsoportok, falvak), vagy csak elszórt névelőfordulások a föntiek? Minderre akkor tudunk választ adni, ha megtörténik a magyar családnevek rendszeres földrajzi, területi, regionális földolgozása. Ezt az alapvető munkát kezdeményezi a konferencia szervezője, Vörös Ferenc, s már több tanulmányt is publikált ebből a témakörből. Kollégánknak szép eredményei vannak már az egyes nevek, névtípusok megyénkénti elterjedésének vizsgálatáról. Amennyiben sikerül a jól kiválasztott neveknek településenkénti előfordulásait is bemutatni, meg a határokon túli magyarság családnévkincsének sajátságait is föltérképezni, igen sok kérdésre kapunk biztos alapokon nyugvó, kielégítő és időtálló választ. Ugyanakkor nagymértékben kerülünk közelebb az onomatológia nyugat-európai színvonalához is. Az első lépéseket megtette ez a konferencia, illetve ez a kötet. A folytatás a középnemzedék és a fiatalság föladata. Bízom lelkesedésükben, szorgalmukban, kitartásukban, és biztos vagyok értékes eredmények elérésében. Budapest, 2010. szeptember 12. Hajdú Mihály az ELTE professor emeritusa, az MTA doktora
10
Benevolo Lectori Salutem A 2010. június 8-i szombathelyi szakmai tanácskozás előadásainak írott változatát tartja a kezében az olvasó. Az eszmecsere alapötletét egyik lektori jelentésében Hajdú Mihály adta, aki akkortájt már csak szinte az utolsó simításokat végezte a családnév-enciklopédiáján. A jelentés végén így fogalmazott: „nagyon szeretném, ha nem csupán a lektor nyilvánítana véleményt, hanem vitát rendeznénk a készülő családnévatlaszról”. Hajdú tanár úr felvetése szöget ütött a fejemben, hiszen a szinkrón családnévatlasz addigra elkészült néhány térképlapja alapján magam is éreztem, hogy számos olyan problémával kell szembesülnöm, amelyekre a rendelkezésre álló szakirodalomban nem kaphatok választ. Az általam ismert külföldi családnévatlaszos példák is arra intettek, hogy a munka során jelentkező buktatókat csak úgy lehet elkerülni, ha minél több, a szakterülettel foglalkozó szakemberrel sikerül konzultálni a problémákról. Ezt megszívlelendő fogtam bele a tanácskozás előkészítésébe. Az olvasó számára nem haszontalan felidézni, hogy 2009 utolsó negyedében éppen a hazai gazdasági válság kellős közepén tartottunk. Lépten-nyomon különféle megszorításokról lehetett hallani. Ezek a tudományos életet sem kerülték el: mindenhonnan csak azt hallottuk vissza, hogy a kutatásokhoz nem állnak rendelkezésre a szükséges anyagi források. Ennek ellenére kapcsolatba léptem néhány kollégával, akik a felvetést életképesnek tartották, és maguk is készségesnek mutatkoztak arra, hogy a tanácskozás során a saját tapasztalataikat előadás formájában megosszák másokkal. Az említett kényszer hatására az eredeti ötlettől eltérően végül csak egynapos tanácskozásban gondolkodhattam. A felkérések személyi és tartalmi megtervezésekor többnyire olyan kollégák részvételére számítottam, akikkel korábbról a szombathelyi dialektológiai műhely intenzívebb munkakapcsolatban állt. Külön szempont volt, hogy ne csak névtanos, és főként ne csak kimondottan családnevekkel foglalkozó szakemberek meghívására kerüljön sor, hiszen a dolog természetéből adódóan hangtani, morfematikai, lexikai, szemantikai, ortográfiai, dialektológiai, etimológiai kérdésekkel szembesültem az előmunkálatok során, amelyek nem egy esetben a nyelv történetiségével, a kontaktológiával, a hazai és a határainkon kívül élő kisebbségek és a velünk szomszédos népek és nyelvek kutatásával is érintkeztek. Mivel valódi tanácskozást kívántam szervezni, ezért az időkeret nagyban behatárolta a meghívandó szakemberek körét. A rendelkezésünkre álló bő hét óra csupán a valamivel több mint tíz előadó egyenként huszonöt perces előadásának meghallgatását tette lehetővé. Ezt áthidalandó úgy egyeztünk meg, hogy a vitaindítónak szánt előadások írott változatát utólag valamelyest mindenki bővítheti, hogy ezáltal a vázlatszerűséget minden kolléga némileg kiküszöbölhesse. Az előadók többsége élt is ezzel a lehetőséggel, de nem mindenki. Ez utóbbi tény magyarázza a kötetben olvasható tanulmányok terjedelmi különbségeit. A szerkesztés során a megszokottól eltérően nem a szerzők betűrendjében adjuk közre a dolgozatokat, hanem abban a sorrendben, ahogy azok a tanácskozáson elhangzottak. Ez a szerkezet egyúttal egyfajta tematikus elrendezést takar. A kötet számvetés is kíván lenni: tükrözni akarja az előadókhoz címzett felkérésekben hangsúlyosan megfogalmazott óhajt, hogy ne csak arról halljunk, mit tudunk a családnévföldrajzból, hanem arról is, melyek azok a területek, ahol adósságai vannak a névtudománynak.
11
Végezetül nem mulaszthatom el, hogy a szerzők nevében is köszönetet mondjak a Savaria Egyetemi Központ vezetésének és a bölcsészettudományi kar dékánjának, akik méltó helyet adtak a tanácskozásnak, és a valóban égető pénzhiány ellenére is lehetővé tették a rendezvény zavartalan lebonyolítását. Nem feledkezhetünk meg a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának Tudományos Bizottságáról sem, hiszen a kiadvány megjelentetéséhez is hathatós anyagi támogatást kaptunk. Továbbá hálával tartozunk lektorunknak, Hajdú Mihály professzor úrnak, aki mindenféle ellenszolgáltatás nélkül vállalta a kötetben szereplő írások szakmai szempontú bírálatát. A szerkesztő
12
