ribizlikave_2009.qxd
2009.11.17.
10:44
Page 7
A nyelv születése „Meg kell értenem a sírást és a nevetést!” „…hogyan érthetnénk meg végül még a néma gyerek szavát is? Hogyan volna lehetséges az a csoda, hogy a mi siralmas eszközeinkkel, szóval, tettel, rúgásokkal, tréfákból, otromba, elnagyolt jelekbõl mégis megértjük egymást? Hogy közölni tudunk többet, mint a mondanivalónk? Hogy felfogjuk azt is, ami nincs benne, s ami bele sem férhet kifejezõeszközeinkbe?” (Ottlik Géza: Iskola a határon) A három hónapos Eszter az édesanyjával
„Információ minden (…) Ebbõl a szemszögbõl a nyelv is egy a sok jelentésrendszer között, és több szempontból nem is a leghatékonyabb.”1 E megállapítás igazságát talán a gyermek ágya fölé hajló szülõ érzi át legjobban, aki hiába csitítja gyengéd szavakkal pár napos, hetes vagy hónapos csemetéjét, az „nem fogad 7
ribizlikave_2009.qxd
2009.11.17.
10:44
Page 8
(mert nem ért) szót”, és nem csitul; a csitító pedig kínlódik és szenved: valósággal küzd, hogy megértse gyermekét. Ebben a helyzetben az emberi kommunikáció legtökéletesebb eszközének, a nyelvnek hiánya szinte bénítóan hat. Gyermekünk születése a nyelv születésének izgató kérdését veti fel. Meg kell tanulnunk érteni, amit a csecsemõ érthetetlennek tûnõ jelekkel közöl, hiszen még jó ideig le kell mondanunk arról, hogy szavakban érintkezzünk vele. Elméletek járják körül a jelenséget; mivel ezek általában csak leírnak, a gyakorlatban nem sokra megyünk velük. A bölcsõben felhangzó csecsemõsírás feloldja a bénító tehetetlenséget. Meg kell értenem a sírást!
A sírás „világnyelve” Elmélet ide vagy oda, az élet cáfolhatatlanul teszi nyilvánvalóvá: a csecsemõ születésének, felsírásának pillanatában születik meg a nyelv. Az újszülött ki tudja fejezni a két alapvetõ magatartást, az igen-t és a nem-et. Elfogad, vagy elutasít. Kézzel-lábbal, egész testével (s teszi ezt kisgyermekkora végéig) – de a hangzásbeliség dimenziójába is betör a sírással és hallgatással. Egyedi vonatkozásban a nyelv a sírással kezdõdik; mindannyian ezzel lépjük át a nyelvbeliség küszöbét. Ezzel érkezünk az emberi kommunikáció oly változatos világába. A csecsemõ sírása lélektanilag old fel – vagy akár: megold! – elméleti problémahalmazokat. Legalábbis számomra, a (gyakorló) szülõvé válás élményének intenzitásában. Elméleteket, mítoszokat rendez át kislányom sírása. Egy csapásra visszautasítom, félreteszem, figyelmen kívül hagyom az olyan állításokat, hogy a kisgyerek korai beszéde 8
ribizlikave_2009.qxd
2009.11.17.
10:44
Page 9
nem kommunikáció, hanem ösztö- Eszter (középsõ) kislányáról, nös, énközpontú, címzett nélküli Rebekáról készült fotósorozattal mutatok keserves sírást megnyilvánulás. A modell- és sémaalkotás elkerül- az Olvasónak… És arckifejezéseket, amelyek igencsak sohetetlen, de nem hozzájuk kell mér- katmondóak. Ezek a csöppséni a világot, hanem fordítva; az élet gek ne „beszélnének”?! teremt ugyan sémákat, de sémákra nem szabad rámerevíteni az életet. Hogy a csecsemõ–szülõ közötti érintkezés nem felel meg egy elvont kommunikációs séma minden ismérvének, még nem jelenti azt, hogy nem beszélhetünk „igazi” kommunkációról. Semmilyen elmélet nem cáfolhatja azt a sok évezredes tapasztalatot, hogy az ember születése pillanatától „beszélõ” lény, amennyiben a hangzásbeliség értelmében a sírás az elsõ – kifejezõ – nyelvi ténykedésünk a földön. Olyan igazság ez, amire azt szokás mondani: általánosan emberi. Sõt, egészen „konkréten általánosan” az. 9
ribizlikave_2009.qxd
2009.11.17.
10:44
Page 10
A sírás az emberiség „világnyelve”, amúgy általánosan is, de a csecsemõknél mint egyetlen nyelvi eszköz: tényleges, konkrét, egyetemes világnyelv. Minden csecsemõ ezt beszéli. Ha kezdetben csupán az igen és nem kifejezésére alkalmas, rövidesen „tagolódik” ez a világnyelv. Egy japán professzor afféle „sírásszótárt” is összeállított; a világ minden pontján e szótár szerint követelnek, hízelegnek stb. („közölnek”) a csecsemõk. Nyolcféle sírás áll az újszülött rendelkezésére, mindegyiknek más a jelentése.2 A sírás nyelvén persze nehéz beszélgetni – elképzelhetetlen, hogy kislányom sírására viszsza- vagy viszontsírjak, méghozzá legalább nyolcféleképpen, mikor, ha jól belegondolok, az utóbbi néhány évben még egyféleképpen se nagyon sikerült –, de megtanulhatom érteni különös szókincsét, a környezetével (velem!) születése óta beszélõ viszonyba került gyermekem kifejezõ eszközeit. Az pedig külön érdekes – kórházban vagy bölcsõdében dolgozók mesélhetnének bõven róla –, ahogyan e kis lények a szóban forgó szótár szerint szót – sírást – váltanak egymással. (Zárójelben megkockáztatom továbbvinni e – játékos? – logika fonalát. A sírás szintjén lehetséges-e „mûalkotás, mûvészet”? Akár idézõjelben is: ahogyan van írásmû, lehetséges-e a „sírásmû”? Mind a tapasztalat, mind a logika szerinti válasz igenlõ. Kislányom hatéves korára 10
ribizlikave_2009.qxd
2009.11.17.
10:44
Page 11
már valóságos virtuóza lett a nem szükséges és nem szükségszerû, tehát önelvûen „mûvészi” sírásnak. S ha jómagam harmincéves koromra nemhogy minden csecsemõkori tehetségemet elveszítettem, hanem egyenesen megkukultam ezen a „nyelven”, felnõttek között is látok bámulatos képességû mûvészeket. E szót már nem is tettem játszi idézõjelbe, mert abszolút komolyan el tudok képzelni például olyan drámát, melyben egy szereplõ kizárólag csak sírjon. Egyetlen kifejezõeszköze a drámai történés- és viszonyulás-sorban a sírás és hallgatás legyen… Kislányom sírásmûvészetét persze igyekeztem visszafogni; gyakorlati és nem mûvészetelméleti megfontolásokból.)
11
ribizlikave_2009.qxd
2009.11.17.
10:44
Page 12
Agyunk boldogsága A sírás mellett – lehetne másként? – ott a nevetés. Formailag: artikuláltabb és elõjelet változtatott sírás. Németh László a csecsemõ nevetése kapcsán már „prozódiai örömöt” emleget: „Érzékszerveink valami egyszerût, megkönnyítõt, játékosan tisztát fedeznek fel a látszólag kuszáltban, bonyolultban”.3 Figyelemre méltó, amit a csecsemõ göcögésében felfedez: „A nevetésrõl van egy kis elméletem, amely csírájában a lelki folyamatok elméletét is magába zárja. Eszerint az agy, akármit csinál, problémákat old meg”.4 Mihelyt megoldotta a problémát, a szellemi feszültség feloldódik: a nevetésben. „…agyunk boldogsága: egy-egy pillanatra kisiklani a problémák kényszere alól. Az értelmi nevetésnek ez a forrása.”5 A nevetés differenciáltabb a sírásnál; talán „nevetés-szótárt” is össze lehetne állítani. Számomra, aki a nyelv születésének állomásait próbálom számba venni, itt az érdekes és fontos, hogy jelezzem: a sírás, nevetés-göcögés edzette kis lény ajkán hamarosan artikulált hangok buggyannak fel. A csecsemõ elõbb a magánhangzókat különíti el, majd a mássalhangzókat, s közben elkezdi a gügyögést. Mindezt minden baba nagyjából ugyanúgy mûveli – tehát a „csecsemõk világnyelvén”. Még a szóféleségek is hasonlóak. „A gügyögés során kiejtett leggyakoribb hangok a pa, ma, da, mu stb., mégpedig úgy tûnik, hogy az anyanyelvtõl függetlenül.”6 Gügyögõ kisgyermekünkkel tehát valamiféle laza világnyelvet beszélünk. Én e mondat végére óvatos és semleges pontot tettem, kinek-kinek felfogása szerint azonban felcserélhetõ lelkes felkiáltójelre vagy ellenkezõ-kétkedõ kér12
ribizlikave_2009.qxd
2009.11.17.
10:44
Page 13
dõjelre. De mindenképpen ott csörgedezik gyermekünk ajkán ez a világnyelvféleség. Eléggé sejtelmesen, de meghatottan érintkezünk a segítségével. A három hónapos, torokhangot á-zgató Esztert karomra vettem, s arcátlanul arcába, szemébe, szájába mondtam a tõlem telhetõ helyességgel ejtett á-t. Provokációmra lelkesen válaszolgat: á! Örömmel á-zgatunk végig egy majdnem teljes intonációs skálát: panaszkodva, pattogva, veszekedve, egyetértve… Hogy mit beszélgettünk? Erre a kaján kérdésre ugyanúgy nem tudok pontos választ adni, mint a tizenéves szerelmesek, akik órákon, napokon, heteken át bizonygatják egymásnak érzelmeiket. Lényegében mindkét esetben – ha tartalmát, az „üzenetet” tekintve különbözõ is – a kommunikáció létezése és fenntartása, mint cél, mindent kimerít és magyaráz.
13
ribizlikave_2009.qxd
2009.11.17.
10:44
Page 14
Hogy az egymásnak nekibuzdulva á-zgató Eszter és elragadtatott apja pontosan mit mondott, nem lehet kitalálni. Jómagam erre a magyarázatra hajlok: ünnepelték, hogy beszélgethetnek, hogy tudnak beszélgetni… Ilyen tömör és ökonomikus ünnepi ódát azóta se vágtam ki… …Ez állításomat persze jó negyedszázaddal késõbb (2009 novemberében) ki kell igazítanom. Már nagyapaként azzal kell eldicsekednem, hogy Eszter lányom mindhárom kislányával, Annával, Rebekával és Petrával is hasonló módon „értekeztem” – és ha lehet, akkor még nagyobb örömmel, még lelkesebben, mint édesanyjukkal annak idején. Hiszen már volt (van) rutinom, édesanyjuktól (hajdan!) kapott „nyelvtudásom”, és már három-négy hónapos unokáimmal is nagyokat „beszélgettem”.
A négy hónapos Annával boldogan nevetünk egymásra
14
ribizlikave_2009.qxd
2009.11.17.
10:44
Page 15
Ribizli kávé
Az emberek közötti érintkezés, a kommunikáció – bár e jelenséggel, úgy tûnik, kevesen számolnak – nem szûkíthetõ le sosem magára az információcsere aktusára. Az információcserét mindig spontán értelmezések, asszociációk, „indukált” információk kísérik, és e kísérõjelenségek, a „mellékinformációk” – hogyan szakad ki, és hogyan épül be egy másik tudatba valami – sokszor érdekesebbek, értékesebbek, sokatmondóbbak lehetnek a „cserélt” információnál. Mert tudatállapotokra világítanak rá, jellemzik azokat. Ugyanaz az információ különféleképpen értékelõdik – tehát mást, egyebet jelent – különbözõ tudatokban. Ha például az a fajta nyelvész vagyok, aki a beszédhangoknak jelentést tulajdonít (a nyelvtudomány történetében van erre példa), akkor számomra kislányom á-zgatása természetszerûen a jelentéses hangrendszer összefüggéseiben értelmezõdik. Ha költõ vagyok, aki Rimbaud versére, a Magánhangzók szonettjére esküszik, akkor e költemény „magánhangzószótára” szerint ilyen jelentéssugallatokkal kell számolnom: „Szurok Á!” (Tóth Árpád fordításában idézek; eredetiben: „A noir” – fekete Á). 15
ribizlikave_2009.qxd
2009.11.17.
10:44
Page 16
Á!: – bolyhos öv, mely a setét legyek faráról Csillog, ha szörnyû bûzt belepnek lomha testtel! Á! árnyak öble… Ha Rimbaud-vá hasonulva tartom kezemben á-zgató kislányomat, akkor elég sötét – a beszéd nyitányának – ez a társalgás… S hát ha még azzal is számolok, hogy a csecsemõk világnyelvének á-ja nagyjából elsõként jelentkezik: ilyen pesszimista volna az ember pár hónapos korában? Ilyen feketén látná a világot? Hogy túlságosan el ne kedvetlenedjem, sürgõsen
eszembe jut, hogy a lelkesen ázgató Eszterrel ugyanakkor végigpróbáltam a teljes magánhangzóskálát, és az é-t például – Rimbaud: „hó É” (fehér É) – szintén tisztán ejtette. 16
ribizlikave_2009.qxd
2009.11.17.
10:44
Page 17
…É! hûs párák, tiszta sátor, Halk hóvirág, királyi hermelin, jégtûs gleccser! Szóval, mondta ezt is Eszter, hosszan, elnyújtottan (fárasztotta) – enyhítendõ az á-t? És az is tény, nyugtatgatom magam, hogy a csecsemõk világnyelvének á-ja nem tiszta á. Kezdetben és még sírásba burkoltan az á o-val keveredik: a jól ismert OÁ! van a kezdetek kezdetén. Ezeken a képeken a négy hónapos Annát hol egyedül, hol az édesany-
„O!: – szörnyû harsonák, jával, Eszter lányommal együtt „faggatom” mik ítéletre zengnek, és Csönd, melyben világok és angyalok kerengnek – állítja Rimbaud magánhangzó-szonettje az o-ról. Megnyugtató. Hogy az õszinte és ártatlan, a maga – szinte biológiai – világnyelvén megszólaló „csecsemõség” elsõ oá-zásával a felnõtt emberiség szemébe a két végletet kiáltja… Elkeveri a pokolit az angyalival – és ítélete máris helytálló a világról. A csecsemõk világnyelvét ízlelgetve pedig én már másképpen emelek kalapot Rimbaud zsenialitása elõtt, aki szonettje magánhangzóit az Á és az O közé szorítja. Kislányom „magánhangzó-költészetét” nem akarom Rimbaud szonettjei mellé betuszkolni a világirodalomba, csupán arra utalnék, hogy hányféle jelentéssugallat-húrt pengethet meg egy csecsemõ által többé-kevésbé „tudato17
ribizlikave_2009.qxd
2009.11.17.
10:44
Page 18
san” ejtett magánhangzó a felnõttben; aszerint, hogy az illetõ mire fogékonyabb.
Itt már egészen komoly lehet a „tárgyalás” tétje Rebekával
Vannak adottságaink, beidegzõdéseink, és akarjuk, nem akarjuk, azok részt vesznek abban az aktusban, amit kommunikációnak nevezünk. Ezért bizonyos határok között szuverén jogunk számolni velük – és elfogadni a helyzetet. Ha egy magánhangzó így gyûrûzhet tovább a tudatokban, mennyivel bonyolultabb a szó, a szavak (vagy nagyobb nyelvi és szövegegységek) visszhangja, tudati tükre. Piaget említi kitûnõ könyvében: másfél éves gyereke egy nap a kacsát („canard”) kaka-val, a nyulat („lapin”) papin-nel (papen) nevezte meg. Pár nappal késõbb viszont a kacsára kaken-t mondott. E „képzésben – írja Piaget – a lapin analógiája is szerepet játszik”.7 18
ribizlikave_2009.qxd
2009.11.17.
10:44
Page 19
Fontos, hogy a gyerek kifejezte magát, hogy a szülõ megértette, hogy beáll és pontosan mûködik a kommunikáció. A pszichológus Piaget szempontjából a „mellékinformáció” a fontos, egyik tudományos feltételezésének igazolásaként: „az új hangok utánzása, mint ahogy a nem ismert gesztusoké is, úgy játszódik le, hogy a használatos sémák koordinálódnak, és ezzel egyidejûleg megy végbe a sémák fokozatos és keresõ akkomodációja a mintához.”8 Ez okfejtéssel tökéletesen egyetértve számomra más egyéb lenne itt a fontos. E szókentaur háttere, környezete. Párhuzamos példával élve, ideírok egy szót: kokolla. Kislányom alkotása. Háttere: reggelente szertartásosan ébredt a család (Eszter, feleségem és én). Rendszerint együtt ittuk meg a kávénkat, Eszter kakaót, mi felnõttek feketét. Nagy szó ez a komolykodó szertartás egy kisgyereknek: kávézik, igaz, hogy õ „kokoót” iszik (ahogyan Eszter ejti még hatéves korában is a „kakaót”), de mégiscsak kávét. Egyszer, betegsége miatt a szokásos és szertartásos reggeli kakaó helyett – követelõzése ellenére – kamillateát kapott. Nagy nehezen belenyugodott, s végül õ maga vigasztalta meg magát és minket: kokolla – mutatott a teájára, s meggyõzõen pillogott: igen, igen! A „háttér” ismerete azért fontos, hogy láthassuk, mennyi érzés és milyen intelligencia – nyelvteremtõ, valóságigézõ erõ! – mûködik egy kisgyerek szóképzéseiben. Késõbb – ilyen és hasonló elõzmények után (mikor ribizliszörpös poharával ölembe telepedett – én kávéztam, olvastam) már nem volt meglepõ, hogy emígyen egyenrangúsítja magát: ribizlikávét iszom! Minden szülõ igyekszik megérteni kisgyermekét, de adottságai, ösztönös érdeklõdése a kommunikációs aktuson túlmenõen a mellékinformációk egészen változatos halmazát gyûjtik és szûrik. Számomra például az volt a fontos, hogy értsem és figyeljem, hogyan bukkan fel egy új 19
ribizlikave_2009.qxd
2009.11.17.
10:44
Page 20
szó, milyen érzelmi és értelmi algoritmusok (szójátékkal élve: gyermeki algorítusok) hozzák létre. Hogyan születik a nyelv, s miként csírázik benne – öntudatlanul? – a logika, a fantázia, a költészet. Mert hiszen a kokolla és a ribizlikávé sûrített metafora a javából… S ha egy kisgyerek ilyen fantáziamozgató szókeresztezéseit a valóság hitelesíti, és kislányom eljárása érthetõ, világos, inventív – akkor miért nem fogadják el egyes ítészek a modern költészetben ugyanezt?! Nemcsak megértem Eszter lányom szóteremtményeit, hanem csodálom is õket, és e csodálat máris költészetelméleti távlatokat villant. A kommunikáció „mellékinformációs” mezejének jóvoltából. Érdeklõdésem köre miatt. Tudatunk adottságaival, ösztönös építkezéseivel, információemésztõ melléküzemi tevékenységével számolnunk kell minden kommunikációs folyamatban. Bizonyos logika körén belül ez teljesen jogos; a kisgyerekek nyelvhasználata egy különös jog logikája és egy különös logika joga alá esik. …E kitérõvel jeleztem az információkezelés és -értelmezés koordinátáit e könyvben. Három hónapos kislányommal a csecsemõk világnyelvén váltott á-król é-krõl és ókról szólva sem léptem át a koordinátákat – hiszen abban maradtunk (egyeztem ki önmagammal), hogy az ilyen sejtelmes kommunikáció fõ tartalma, hogy egyáltalán: létezik.
20
