A Ny-Pannon medence határokkal osztott geotermikus rezervoárjai Nádor Annamária, Tóth György, Uhrin András, Fodor László, Tóthné Makk Ágnes, Palotás Klára, Selmeczi Ildikó, Rotárné Szalkai Ágnes, Sz cs Teodóra, Muráti Judit
Magyar Mérnöki Kamara Geotermikus Szakosztálya el adóülése
2010. május 17.
A MÁFI helye a geotermikus piacon - Jogszabályi keretek 344/2009 (XII.30.) Korm. rendelet 19 §: A MÁFI alaptevékenysége körében állami földtani kutatással összefügg feladatokat lát el a) az ország földtani felépítésének megismerésére irányuló, valamint az ország földtani er forrás-gazdálkodását megalapozó kutatások végzése e) az Európai Uniónak a földtani közegre, valamint a felszín alatti vizekre vonatkozó jogszabályi átvételéhez, végrehajtásához kapcsolódó kutatási feladatok ellátása (pl. 2000/60/EC WFD, 2009/28/EC RES ) MÁFI Alapító Okirata (JKH-6/4/2010) részvétel a geotermikus energia földtani viszonyainak vizsgálatában, országos felmérésében, egyes el fordulásainak részletesebb vizsgálatában, a kitermelés és használat földtani közegre gyakorolt hatásának vizsgálatában, különös tekintettel a geotermikus véd idomokra 30/2004. (XII. 30.) KvVM rendelet 2. § (2) Az országhatárral osztott víztest kijelölését egyeztetni kell az érintett országgal, amelyr l a ...Magyar Állami Földtani Intézet bevonásával a környezetvédelmi és vízügyi miniszter gondoskodik
Kárpát medence: határokkal osztott víztestek (földtani er források) Economic Commission for Europe: Inventory of Transboundary Ground Water in Europe G.E. Arnold, Zs. Buzas GROUND WATER 2001. 43, no. 5: 669 678
Lenkey et al., 2002
vízföldtani szempontból fontos k zetegységek térbeli helyzete FÖLDTANI TÉRMODELL
k zetegység HIDROSZTRATIGRÁFIAI EGYSÉGEK: vízföldtani (áramlási és transzport), h tani PARAMÉTEREK
HIDROGEOTERMIKUS MODELL ModFlow, FeFlow
MODELL KALIBRÁCIÓ (mért és modellezett adatok összevetése): vízgeokémia (országos vízgeokémiai adatbázis): víz-k zet kölcsönhatás áramlási pályák Országos Felszínalatti Vízmegfigyel Hálózat 160 észlel kút (81 VKI monitoring) vízszintek és nyomásszintek id és térbeli változásai h mérsékleti adatok (mért)
T-JAM
Thermal Joint Aquifer Management
Geotermikus hasznosítások felmérése, a hévízadók értékelése és közös hévízgazdálkodási terv el készítése a Mura-Zala medencében Operational Programme Slovenia - Hungary 2007 2013 2009. szept. 1.
2011. okt. 31.
Partnerek:
NE-SLO
SW-HU
-1000 m 60-70 C
40-60 C
-2000 m 100-120 C
90-100 C
Ravnik et al., 1995, Dövényi and Horváth, 1988 alapján
(Ravnik et al.1995)
Fodor et al., 2003 nyomán
Magyar et al. 1999 nyomán
A f hévíztartó rezervoárok: pannon homokkövek delta front homokok: folyamatos delta progradáció következtében összeköttetésben álló kiterjedt homoktestek
after Juhász, 1994
turbiditek: különálló homokk testek egyedi csuszamlások során: gyenge összeköttetés
Szlovénia
Mura Formation Lendava Formation
Magyarország
Mura Formation
Formation
Algy Formation
slope
Lendava Formation Formation
VI. Nemzetközi Geotermikus Konferencia, Budapest, 2010. március 4.
sand-prone units
TWT (s)
SP R
4 km
Depth (m)
Szeizmikus értelmezés Uhrin András
0.5
500
1000
delta front 1.0
delta front: lower boundary is clearly visible, upper boundary should be found on well-logs
1500 1.5
sandy turbidites
2000 2500 3000
2.0
basement
sandy turbidites: might be slope indicated by sharper reflectors within basin-floor deposits; should be validated by well-logs
Delta front homokok alja
Pannon talp
-200 -300 -400 -500 -600 -700 -800 -900 -1000 -1100 -1200 -1300 -1400 -1500 -1600 -1700 -1800 -1900 -2000
-4900
-4400 -3900
-3400
-2900
-2400 -1900
-1400
-900
-400
Többnyelv (SI-HU-EN) fúrási adatbázis (MS-ACCESS) alapadatok (név, koordináták, mélység, sz r zött szakaszok, stb.) a fúrás célja (földtani alapfúrás, vízkutató, termálkút, CH-kutató, stb.) hasznosítás (f tés, fürd , besajtoló, stb.) földtan (rétegsor, formáció, fáciesek, stb.) vízföldtan (permeabilitás, porozitás, stb.) geotermia (BHT, kifolyó-víz h m., h vezet képesség, stb.) izotópok (O, C, Rn, Ra, nemesgázok) szerves komponensek nyomelemek terepi mérések (pH, vezet képesség, redox, alkalinitás, stb.) hidraulikai tesztek (vízhozam, vízszint)
A hasznosítás jelenlegi helyzete Use Individual space heating District heating Air conditioning (cooling) Greenhouse heating Bathing & swimming (incl. balneology) Subtotal Geothermal heat pumps at thermal spa centers (used to raise water temperature for further use) Total - direct use without ground-source GHPs Geothermal (ground-source) heat pumps (estimated number) TOTAL
Installed capacity (MWt) Annual energy use (TJ/yr) NE-Slovenia SW-Hungary NE-Slovenia SW-Hungary 11,69 1,76 131,55 12,46 3,29 43,98 0,13 2,04 7,06 25,59 16,38 65,17 176,52 591,03 38,55 66,93 379,68 603,49 0,26 38,81 10 no data 48,81
66,93
4,75 384,43
603,49
66,93
50 no data 434,43
603,49
www.t-jam.eu
VI. Nemzetközi Geotermikus Konferencia, Budapest, 2010. március 4.
Transboundary Geothermal Energy Resources of Slovenia, Austria, Hungary and Slovakia