A NÉPRAJZI KUTATÁS LEVÉLTÁRI FORRÁSAI Balogh István
Az utóbbi két évtizedben a szemléletében és kutatási módszerében megújult néprajztudomány, amely éppen e réven kezd önálló, saját módszerrel, kérdésfeltevéssel és szemlélettel rendelkező tudományággá válni, fokozott érdekl ődéssel fordul a levéltárak felé. A megújult tudomány mind jobban hasznosítja a kutatási tárgya megismerése szempontjából a történettudomány által már régen használt, de a népi kultúra múltjának feltárásához is nélkülözhetetlen levéltári forrásokat . Nem általános még ez a nézet az etnográfusok körében sem, mert sokan vannak olyanok, akik módszertani érvekkel, vagy csupán a néprajz speciális jellegére hivatkozással ellenzik, néha csak mellőzik a népi kultúra recens, él ő formái történeti előzményeinek feltárását . Ennek oka a magyar néprajztudomány közel évszázados múltjában rejlik . A múlt század utolsó évtizedeiben a néprajz első művelői geográfus és természettudományos előképzettségű emberek voltak ; a néprajzot emberföldrajz és az antropológia sajátos segédtudományának tekintették, és a népi élet jelenségeit a fejlődéselmélet tükrében szemlélték .l A kultúrának - szerintük - fokozatai vannak, és a Föld különböz ő tájain fellelhető primitív formáktól egyenes vonalú a fejl ődés a legmagasabb, európai, technikai jellegű írásos civilizációig. E gondolatkörben mozogva keresték az egyetemes jelleg űnek vélt primitív kultúrelemeket az európai társadalmakban is, és ezeket az osztálytársadalmak alsóbb szintjén, elsősorban a parasztság körében vélték felfedezni . A parasztság volt a nép, és a néprajz itt Kelet- és Közép-Európában - a német Volkskunde példájára - lényegében a parasztság körében akkor még általánosabban élő hagyományos gazdálkodási, mesterkedési, társadalmi és hiedelemvilági elemeket kezdte gyűjteni, leírni, kés őbb rendszerezni .2 Mivel ezek a műveltségi elemek valóban erősen eltértek a fels őbb társadalmi osztályok már régóta írásos műveltségétől, szokásaitól, hitvilágától, egy 1 E vonatkozásban legjellemzőbb Herman Ottó munkássága . Már a címek is árulkodnak erről : Ősfoglalkozások, Bp . 1898 ; A magyar ősfoglalkozások köréb ől, Bp . 1899 . ; A magyarok nagy ősfoglalkozása, Bp . 1909, amelyekben bőségesen közölt, de eredeti összefüggésébő l kiszakított levéltári anyag csak az előre megkonstruált feltételezések illusztrációja. 2 A néprajztudomány feladatát, tárgykörét, módszerét először Viski Károly foglalta össze, a harmincas években általánosan elfogadott nézetek alapján. Gondolatmenete szerint a néprajz azzal az ősi, kezdetleges kultúrkincs kutatásával, rendszerezésével foglalkozó tudomány, amely a magyarság ősi hagyományait őrző parasztság körében maradt fenn. A parasztság mindenütt - nálunk is - a korábbi, primitív művelődés őrizője .
185
ideig inkább a kuriozitás, a különlegesség varázsával hatottak . A néprajzi kutatás néhány évtizedig meg is elégedett a puszta leírással, meg sem kísérelte a paraszti, a népi kultúra jelenségeinek eredetét, mibenlétét, kapcsolatát megmagyarázni . Vagy ha igen, akkor sem a történeti múltban, hanem a távoli ősidőkben kereste. Figyelmen kívül hagyva, hogy egy-egy analóg jelenség tértől és időtől függetlenül aligha maradhat meg változatlan formában. A magyarság a honfoglalás előtt - feltételezték - pásztorkodással, állattartással foglalkozott, ennek következtében az állattartás maradványaiban imitt-amott a XIX. századi még élő, extenzív formája az egykori nomád, ősi életmód reliktuma . 3 Az 1930-as évekre a kutatás már eljutott arra a szintre, hogy elég sok leírás állott rendelkezésére, és eljött az ideje a meglev ő anyag rendezésének . Ennek a rendezésnek eredményeképp jött létre az els ő összefoglalás, A Magyarság Néprajza négy kötete, amely azt a célt tűzte ki, hogy számot adjon arról a kultúrkincsr ő l, amely a magyar népet minden más néptől megkülönbözteti.4 A magyar néprajztudomány sajátos alakulása következtében azonban ez az összefoglalás tulajdonképpen a magyar parasztság anyagi, társadalmi és szellemi mű veltségkincsének a XIX. és XX. század fordulóján felkutatható leltára lett . Ez a leltár lényegében leírás, egy-két tanulmánytól eltekintve adós maradt azzal, hogy mi a nép?, mit értenek a kultúra alatt?, és milyen elemekb ől, miként állott össze az a műveltségállomány, amit a néprajz hagyományos, népi kultúrának nevez? A szerz ő k némelyike ugyan megpróbálta a kultúra egyes jelenségeinek történeti gyökereit is felkutatni, de ez az eljárás éppen nem volt általános . Pedig egyes tudósok - elsősorban Györffy István, és itt Debrecenben Ecsedi István is - már éltek a történeti, a forráskutatás módszerével és jelentős eredményekre is jutottak. (Pl. Györffy István a településtörténetben vagy a hajdúság eredetéről írott tanulmányában.)5 Működésük mégis eredményes volt abban az irányban, hogy ma már senki sem vitatja, a néprajztudomány történeti szemléletű tudomány, amelynek a népi kultúra alakulását történeti fejl ődésében kell nyomon kísérni. Ma már ezt a követelményt senki sem vonja kétségbe, de rengeteg bajjal jár a megvalósítása . Az egyik néhézség technikai, a másik módszertani. Az 3 Az első világháború el őtti felfogást és módszert tükrözi például a debreceni, hortobágyi pásztorkodás és pásztorélet monográfusának, Ecsedi Istvánnak, akkor úttörőnek számító műve is. (A Hortobágy puszta és élete. Db. 1914.) Ecsedi István nyomon követte a Hortobágy környéki pásztorkodás történeti kialakulását aXVIII. századtól kezdve, de a gyökerét a délorosz sztyeppék és a középázsiai nomádizmusban kereste, részben a szkíta, részben a XIX. századi közép-ázsiai kirgiz, türkmén nomád pásztorkodás egyesjelenségeit állította párhuzamba a hortobágyi pásztorszokásokkal . Bizonyos korrekciókkal Györffy István is azt a nézetet vallotta, hogy a Kis- és Nagykunságon és a Hortobágy környékén a XIX. század végén és az első világháború előtt még meglev ő hagyományos állattartásmód egyenes ági örököse a honfoglaló magyarság feltételezett nomádizmusának, csak bizonyos történeti hatások módosították . A gazdálkodásmód és életforma konzerválódását a XIII . században betelepült kunok, majd a XVI. században bekövetkezett török hódoltatás nyomán el őállított falupusztulás segítették el ő.Vö .Milyen elemekből áll a magyar nép? A kunok; A magyar tanya ; Az Alföld ősi településmódja ; Pásztorépítkezés a magyar Alföldön . Györffy István munkái . I-II . k. Bp. 1942-1943. I. 17-112; II . 49-96 ; 162-222 . 4 Magyarság néprajza. (Szerk . : Viski Károly-Györffy Istvá~r-Bátky Zsigmond), Bp . I-IV . I. kiad . é. n. - 2. kiadás I-IV. k. Bp . 1941 . 5 Györffy István : A hajdúk eredete; Az alföldi kertes városok; Hajdúböszörmény települése ; A Fekete Körös völgyi magyarság települése ; Az erdélyi magyarság eredete, a 2. jegyzetben említett kötetekben.
186
etnográfusok nem ismerik a levéltári anyagot, és nem tudják olvasni. Nem tudják, hogy mit hol kell keresni és elcsüggeszti őket a levéltári kutatás kilátástalansága . Egy-egy szóért, mondatért iratok tömegén kell átrágniuk magukat és végül is szerencse dolga, hogy mire bukkannak. De akkor előttük áll az adatok értelmezése. A néprajztudomány kutatási módszere a recens (élő) jelenségek esetében a kikérdezés, a leírás, az ábrázolás . Ez a levéltári anyag felhasználása esetén nem vezet célra, az akták ritka esetben adnak pontos képet pl. egy tárgyról, vagy építményről, legfeljebb a nevét, ritkább esetben - ezt is inkább következtetés révén - használata módját árulják el. Anyagra, technikára már kevesebb - vagy éppen semmiféle - támpontot nem adnak. A szellemi művelődés területén (hiedelemvilág, jogszokások stb.) még nehézebb a helyzet, mert igen nehéz megállapítani, hogy a leírt vagy megemlített jelenség a nép, a parasztság, vagy éppen a parasztság fölött álló, uralkodó osztály, írásos kultúrájának lecsapódása-e? E meggondolások alapján tehát az etnográfusok eléggé vonakodnak a levéltári anyag kutatásától és felhasználásától. Pedig a kutatás nem reménytelen, csak a néprajz nem minden ágában egyforma eséllyel . A következ őkben a Magyarság Néprajza tárgybeosztását követve kívánom érzékeltetni, hogy a levéltárakban hol, milyen tárgykörökben kecsegtet sikerrel a kutatás . Anyagi kultúra L Gazdálkodás Gyűjtögetés :
Gyógynövények, vadgyümölcsök gyűjtögetésére alkalmilag a határ- és birtokperekben, ritkábban kártételek kapcsán a büntet ő perek irataiban érdemes és ajánlatos kutatni . Néha meglepő adatokat talál a kutató a bűbájoskodás, kuruzslás során keletkezett büntet ő perekben . (Én találtam bűnjelként iratokhoz mellékelt gyógynövénymaradványokat is.) Méhészkedés A debreceni erdőségeken a XVIII-XIX . században rendszeresen méhészkedésb ől élő szegényemberek eszközeire, építményeire (kelenc) leírások vannak a városi levéltár Jelentések" iratsorozatában.s Halászat :
A hortobágyi határperekben felvett tanúvallatások során a halászati eszközökre (gyalom, kerítő háló, vész, csíkgát) és a halászati módokra (kerít ő, rekesztő, tapogatós halászat), továbbá a halászszervezetre vonatkozóan a
6 Balogh István : A debreceni erdő s puszták betelepülése . Debreceni Gazdasági Lapok 1936 . (XXVIL) 39-40 . sz .
187
XVIII. században olyan helyekről tudunk e foglalkozásról, ahol ma már víz nincs is.' Állattartás-pásztorkodás :
A Tiszántúl északi részén, a Hortobágy és a Sárrét mellékén a XVI. század első évtizedeit ől kezdve nyomon követhető a pusztai pásztorkodás alakulása egészen 1944-ig. A debreceni városi levéltár anyaga a határperek irataiban igen gazdag, s ezekből kiderül, hogy a debreceni, s környékbeli mezővárosok jómódú tőzsérgazdái hol, mikor, milyen körülmények között tartották, tenyésztették a szarvasmarhagulyáikat és juhnyájaikat, (kertek, szállások) sőt még a pásztorok mindennapjai (élelmezés, farkaskaland) is kiderül belőlük. Ismerjük a XVI. századi pásztorok, tőzsérgazdák nevét, a XVIII. században keletkezett határperekben pedig a határnevek keletkezésére, a legelőterület foglalására, a tanya, az állás, a telek e korbeli értelmezésére is gazdag anyagunk van. Ugyane perekbő l kiderül, hogy mit jelentett a XVIII. században a pásztortalyiga, a talyigás, később a pásztortanyák állandó helyre kötődésével a tanyás elnevezés . A XVIII. század végén, s a XIX. század első évtizedeiben megismételt pásztorösszeírásokból az újkori pásztorszervezet képe is kirajzolódik . Ugyanígy csupán levéltári adatokból ismerjük meg a XVIII. század elejéről a mai tanyák elő zményeként a nagy határú alföldi városok szántóföldi művelés alá vett területein keletkezett teleltető szállásokat, amelyekb ől a gazdálkodás funkciója átalakulása révén a majoros, majd gazdatanyák alakultak ki. A debreceni városi levéltár térképgyűjteményében találjuk a hortobágyi pásztor első képes ábrázolását, a baluraz-elepi határper térképén és több szepesi és ebesi tanyaudvar alaprajzi elrendezését . $ Teherhordás:
A teherhordás különböz ő módozatai közül a fogatolás és szekerezés módját, az ökör- és tófogatolás arányait, a szekerek fajtáit, a szekér alkatrészeit, a lószerszámok elnevezését tudjuk visszafelé követni, a levéltári források alapján a XVIII. század elejéig. A levéltár céhirataiból, a régi debreceni szíjjártók és kerékgyártók emlékezéseib ől sikerült rekonstruálni a paraszti használatban lev ő (fakó és vasas) szekerek és lószerszámok XVIII. századi valószín ű formáit .9
7 Ilyen jellegű levéltári adatokat közöltem Néprajzi adatok a Hortobágy környékéről. Ethnog raphia, 1959 . 463-466 . old.
8 A hortobágyi pásztorábrázolások 1748-ból és 1795-bőt. HBmL. SzmT . 1.ésBmT. 37.-A kolszím 1839-bőt. DvT. 29, 579, 621. -A legelő rendtartás alakulása a debreceni Hortobágyon, Legeltetési rend a Hortobágyon a XVIII-XIX. században" Ethnographia 1958 . 537 . 566, a pusztai állattartás történeti alakulására és a XVI. század óta fennálló formáira, Tugurium-szállás-tanya" c. (Ethn. 1976 :1-62) dolgozatom.-AXVLszázadizámiéskócsi pusztákon álló kertek"-et Zoltai Lajos közölte először, éppen a debreceni városi levéltár iratai alapján. Zoltai Lajos : Ismeretlen részletek Debrecen múltjából, Db. 1936 . 169-191 . old. 9 A szekerezés, fuvarozás különféle formáira, a lószerszámokra és a szekér részeire Lófogatok Debrecenben a XVIII-XIX. században" Ethnographia 1965 . 161-186 . old .
188
Település, építkezés; házberendezés:
Az előbbiekben már említettem Györfiy István kutatásait az alföldi kétbeltelkes (kertes) településforma felfedezése körül. Lényegében ennek a közlésnek eredményeként indult el nálunk a néprajzkutatásban a levéltári anyag behatóbb feltárása. Györfiy István még elsősorban térképeket használt, ma is ezek a legfontosabb, máig nem teljesen kimerített források . A levéltár egyik kiadványa is mutatja e vonatkozásban a számba jöhető anyag gazdagságát. A hagyatéki leltárak, a végrendeletek, a nem túlságosan nagy számban megmaradt tervrajzok még ma is sok lehetőséget kínálnak a kutatóknak . Hogy ez mennyire így van, legyen elég éppen a debreceni városi levéltár Zolnai Lajos által felhasznált gazdag anyagára utalni .lo Természetesen az innen meríthető anyagok - nemcsak Debrecen, hanem a hajdúvárosok levéltáraiban is - nem egyetlen városi vagy mezővárosi polgár házának, udvarának vagy házbeli belső berendezésének leírását adják, hanem egy meghatározott korszakra, egy meghatározott polgártípusét. A néprajztudomány különben is éppen a tipikusat, az általánost kutatja. Határbeosztás, határhasználat :
A XII. század végétől kezdve a debreceni és a hajdúvárosi jegyzőkönyvek, polgári peres iratok, igazgatási akták máig eléggé ki nem használt forrásai a polgári, földmagántulajdon kialakulását megelőző határ-, illetve földközösségi határhasználati rendszerek kutatásának . A szántóföldek, rétek, erd ők, nádas, legelők használatában a XIX. század közepe előtt helyileg igen változatos formák alakultak ki, s ezek hatása egyes helyeken még 1945-ig érezhető volt.ll Kismesterségek :
A paraszti életformával a XVII-XIX . században szoros kapcsolatban álló kismesterségek (céhes iparosok) szervezeti formáira, társadalmi szerkezetére, technikájára, készítményeire . a levéltár gazdag céhiratanyaga korábban már eléggé felhasznált forrás volt. Igaz, hogy az iratok a technikai eljárásokról keveset közölnek, bár néha erre is akad utalás . A szappanosok 1676 . évi szabadalomlevelén egy szappanosmester van kifestve, amint vágja a szappant, de néhány hagyományos céhes iparág történéti és nyelvészeti feldolgozása példa lehet arra, miként lehet a levéltári forrásokat az élő, recens eljárásokkal, az emlékezetben élő hagyománynyal összevetve hasznosítani .lz 10 Zoltai Lajos : Vázlatok a régi debreceni polgár háza tájáról. A lakóház belseje, Db . 1938 . ; Uő.
A lakóház külseje és részei . Db. 1938 . -Szöllős pajta rajza 1783-ból, HBmL . DvT. 62 . -A hortobágyi csárda távlati képe 1748, 1750 és 1810-ből. HBmL . SZmT . 1 . ; DvT. 9., 232. i l Györffy István : Az alföldi kertes városok. Id . műben. Balogh István : Határhasználat Hajdúböszörményben a XVIII-XIX. században. Ethnographia . 1954 . 441-45 7 ; 1955 . 99-124 . old. Újabban megjelentek a hajdúvárosok (Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúhadház, Hajdúnánás, Hajdúszoboszló és Polgár) monográfiái és a gazdálkodással foglalkozó fejezetek írói, az ide vonatkozó levéltári adatokat szinte hiány nélkül feltárták. 12 A szappanoscéh itt említett kiváltságlevele és céhszabályai a Déri Múzeum várostörténeti gyűjteményében . - A hivatkozott céhiratok a levéltár IX . 1-32 . fondjaiban . - A levéltári adatok figyelembevételével az alábbi néprajzi, nyelvészeti feldolgozások jelentek meg : N . Bartha Károly A debreceni fésűsmesterség . Db . 1929 . - Uő. : A debreceni gubacsapó céh. Db . 1939 . - Peth ő József: A debreceni tímárok céh- és mesterségszavai, Db . 1938 . Vámosi Nándor : A debreceni csizmadiák céh- és műszavai, Db . 1942 .
18 9
Szellemi művelődés A néprajz e területén a levéltári anyag nem minden vonatkozásban kínál lehetőséget a kutatónak. Népdal, népzene, vagy a művészet kutatói nem sok reménységgel indulhatnak, bár népdal szövege vagy egy-egy tárgy neve mégiscsak előkerülhet elvétve. A debreceni jegyzőkönyvekben az ünnepek megtartásával kapcsolatban imitt-amott előfordul az utcai zenélés, dalolgatás tilalma, de ez csupán a jelenség meglétére utal, a tartalmára nem. Azt sem tudjuk, hogy mi volt az a márványozás", amit mint gyermekjátékot eltiltanak . Ami a levéltári iratokban előfordul, az inkább a társadalmi néprajz körébe tartozna, ha lenne ilyen. Ilyen például Debrecenben és a hajdúvárosokban az egyház és a városok egymáshoz való viszonya . A lelkészek fogadása, papmarasztás, az egyházi és anyagi szükségletek biztosítása, az ünnepek megtartásának módja, sőt egyes esetekben a szertartásrend szabályozása, a városok magisztrátusa hatáskörébe tartozott. Minden esetben a városi magisztrátus mint világi hatóság gondoskodott az egyházfegyelem és a közerkölcs elleni vétségek megtorlásáról.ls A dolog természeténél fogva nyilvánvaló a levéltári anyag használhatósága a jog területén. Tudvalevő, hogy a feudális korban a joggyakorlat három alapon nyugodott, a tételes törvényeken, a helyi statútumokon és a szokásjogon . A tételes törvények értelmezését a falvak, mezővárások és megyék statútumai, szabályrendeletei állapították meg, a helyi körülmények, a társadalmi viszonyok és a pillanatnyilag felmerült szükségletek szerint . E szempontból a hajdúvárosok és Debrecen jegyzőkönyvei a határhasználat rendjének megszabásától a lakosok viseletének előírásáig az élet jóformán minden vonatkozására forrásul szolgálhatnak. De nem kevésbé fontosak a szokásjog előírásai, amelyek ház- és földeladásnál pl. előírták a szomszédok megkínálását azért, hogy a két szomszéd az elővásárlási jogát gyakorolhassa . A hajdúvárosokban és Debrecenben is élt az a szokás, hogy a szülők halála után a lakóház a legkisebb fiúra szállott, amelynek gyakorlata a paraszti konzervativizmus következtében még a századforduló táján általánosan élt : Te vagy a legkisebb, tied marad a ház", nemcsak szólásmondás, hanem a levéltárban őrzött végrendeletek és peres ügyek által is igazolható . A társadalmi néprajz eredménnyel kutathatná az eljegyzés és házasságkötés körüli szokásokat, pl . a jegykendőadás kötelező érvényét, vagy a lakodalomba meghívható személyek számának meghatározását, sőt a keresztkomák hívásának rendjét is. Ilyen jelleg ű szabályozások legb őségesebben a XVIIXVIII. századi debreceni jegyzőkönyvekben találhatók, részben a polgári perekben, részben a város népének egészét illető statútumokban . A XIX. század utolsó harmadában Debrecenben szokásban volt a céhes temetés, ami azt jelentette, hogy a temettet ő megkereste az akkor már megszű nt céhek utódainak elöljáróit, és felkérte őket, hogy megfelelő díjazás ellenében 4-6 cégtag az illető mesterek ruhájában vigye vagy kísérje ki a koporsót a temetőbe . E szokás eredete középkori céhszabályokra vezethető vissza, amelyek akkor még csak az elhalt céhtag illő kikísérését tette kötelezővé a testület 13 Az idevonatkozó adatokat - sajnos iratmegjelölés nélkül - bőségesen közölte Koncz Ákos : Debrecen város régi büntetőjoga . Db . 1913 . Az adatai egy része a város büntetőtörvényszéke ~Protecollum nigrum elnevezésű jegyzőkönyvéből származik. HBmL . IV. A. 1018/c.
190
számára. A XVII-XVIII . századi céhszabályok és iratok szerint ez a kikísérés már nemcsak a céhtagok vagy mesterlegények halála esetén kötelező, hanem felkérés esetén más polgárok temetésénél is .14 Leggazdagabban mégis a hiedelemvilág különféle megnyilvánulásait lehet, főleg a XVII-XVIII . századi bűnperekben nyomon követni. A gyógyítás, amely ritkán válik el a bővölés-bájolástól, a megrontás, a boszorkányhit szá mos formája nagyrészt feltáratlan anyag. Részletes leírásokat találhatunk a boszorkányok beavatásáról, egy hajdúszoboszlói boszorkányper vizsgálati jegyzőkönyvében. E szerint a növendékeket Belgrádban és Konstantinápolyban éjjeli röpülés után avatták be a tudományba, s a találkozók a tokaji Kopasz-, vagy a budai Gellérthegyen voltak . A bájolás, a megrontás módozatait Zombor Kata pere mondja el : Ő a legénynek inge kötőit elszakasztotta, az égő kemencébe vetette, mely miatt a legény a szőllő munkájában semmit nem mívelhetett, míg haza nem jött és a házat háromszor meg nem kerülte.' ms Összefoglalva a mondottakat, a néprajztudomány a parasztság íratlan, hagyományos műveltségével foglalkozó tudomány, de az eddigi módszere szerint inkább a parasztság körében élő (recens) művelődési elemek összegyűjté sével, rendszerezésével foglalkozott . Ezeket hasonlította össze sokszor földrajzilag is távol eső, egészen más körülmények között kialakult társadalmak körében található, hasonló kultúrelemekkel, és az analógia alapján kíván a kultúra alakulására, fejl ődésére valami általános jelleg ű törvényszerűségeket megállapítani, levonni . A magyar néprajzkutatás azonban - egy-két kivételtől eltekintve - eddig nem nagyon vette figyelembe azt, hogy a paraszti élet körében feltárt kultúrelemeknek történeti előzményei is vannak, s ezek a történeti előzmények kutathatók és fel is tárhatók . Igaz, hogy az ilyen irányú levéltári kutatás sok időt, türelmet, előképzettséget és szerencsét is kíván, azonban a néprajztudomány sokáig nem nélkülözheti az általa rendszerezett néprajzi jelenségek előzményeinek feltárását . Az előzmények ismerete nélkül ugyanis megállapításainak nagy része hipotetikus értékű, egyedi jelenségként értékelhető, holott számára is elsőrendű feladat az általános érvényű törvényszerűségek feltárása. Lényegében a néprajz az írástalan, hagyományos művelődés története, s e művelődés történeti hátterének összegezése azért is kötelező, mert maga a parasztság, amely ennek a művelődésnek alakítója és hordozója volt, éppen napjainkban válik történeti kategóriává. Az a kultúrkincs, amelyet nálunk több mint ezeréves léte alatt alakított ki, éppen napjainkban válik történetivé. De megvolt mindig és nagyon sok megnyilvánulását a levéltárak őrzik . A mai, de már lassan történetivé váló népi művelődés jelenségeinek magyarázata és helyes értelmezése tehát aligha képzelhető el a levéltári források feltárása nélkül .
14 HBmL. IV. A. 1011/a. 362. old. 15 A pert közöltem : Egy bű bájos pere 1715-ből. Néprajzi közlemények: III. (1958) 312-320. old. A debreceni boszorkánypereket elemezte Hacísz Imre : Boszorkánypörök Debrecenben, Db . 1929 . (Klny . Debreceni Szemle, 1929 . 3. évf.) Egy táltos pere, HBmL . IV . A. 1011/a. 861. old. 1711 .