A Nemzetközi Bíróság koszovói függetlenségi nyilatkozatra vonatkozó tanácsadó véleményéről

A Nemzetközi Bíróság koszovói függetlenségi nyilatkozatra vonatkozó tanácsadó véleményéről Németh Csaba

A

Nemzetközi Bíróság 2010. július 22-én meghozta a politika és a nemzetközi jog által nagyon várt tanácsadó véleményét, amellyel Koszovó függetlenségének 2008. február 17-i kikiáltásáról fejtette ki jogi álláspontját. A koszovói függetlenedés jogi megítélésénél azonban több forgott kockán: a szecesszió megítélése. Ezt a  tanácsadó véleményt várták egyrészről a  nemzetközi közösség szereplői, hiszen az ENSZ legfőbb bírói fórumának jogi álláspontját jelentette, amely kötelező erővel – nevéből következően – nem bír ugyan, a határozatot hozó szerv autoritása miatt azonban mérvadó értelmezésnek tekintendő. A tanácsadó véleménytől a nemzetközi közösség jogi tisztánlátást várt, miszerint ettől kezdve egyértelművé válik, hogy a koszovói függetlenedés jogszerű vagy jogszerűtlen volt-e. Ezt követően jogi kockázat nélkül Koszovót, mint önálló államot, kifejezett aktussal, vagy nemzetközi szervezeten belül Koszovó felvételét nem támadva, közvetve el lehet ismerni. Koszovót a tanácsadó vélemény meghozataláig 69 állam ismerte el.1 A nemzetközi jogászok is várták a tanácsadó véleményt, mivel ez jogi értelemben a vitatott koszovói helyzetben eligazítást jelenthetett volna, és egyben mérföldkő lehetett volna egy nemzeti kisebbség önrendelkezési joga kivételes elismerési feltételeinek megalapozásában is. A szerző álláspontja szerint ez nem így történt. A tanácsadó véleménytől mindenki határozott választ várt arra a  kérdésre, hogy a Szerbiától egyoldalú aktussal elszakadt egykori tartomány ezen lépése nemzetközi jogi értelemben jogszerű volt-e, és ha igen, akkor ez mit jelent az önrendelkezési jog alanya és az önrendelkezési jog gyakorolhatóságának feltételei szempontjából. Válasz a fentiekre nem született. Ehelyett a Nemzetközi Bíróság egy kerülőutat választott, és igencsak vitatható jogi érveléssel a koszovói függetlenedésnek adott igazat. A tanácsadó vélemény így várt szerepét az önrendelkezési jog gyakorolhatóságának és alanyi körének kiterjesztésében, valamint a külső önrendelkezési jog feltételeinek meghatározása szempontjából nem tudta betölteni. A következőkben a tanulmány bemutatja a tanácsadó vélemény szerkezetét, a  benne foglalt jogi érvelést, közben pedig megfogalmazza kritikáját, végezetül annak értelmezésről ejt pár szót az önrendelkezési jogra is tekintettel. 2010. tél

63

Németh Csaba

A tanácsadó vélemény alapjai A tanácsadó vélemény előtörténete

Koszovóban, az  egykori autonóm jugoszláv tartományban 1999-ben olyannyira elfajultak a szerb hadsereg és az UCK (Koszovói Felszabadítási Hadsereg) közötti fegyveres összetűzések, hogy a  jugoszláv háború rémségeit újra megengedni nem hajlandó nemzetközi közösség az Egyesült Államok vezetésével a beavatkozás mellett döntött.2 Szerbia-Montenegró, majd a  montenegrói függetlenedés után Szerbia Koszovó felett ettől az időponttól kezdve szuverenitást nem gyakorolt. Ehelyett egy nemzetközi igazgatás alakult ki az  ENSZ felügyelete és  irányítása alatt United Nation Mission in Kosovo (UNMIK) elnevezéssel, amelyet az ENSZ-főtitkár különleges képviselője (Special Representative of the Secretary General, SRSG) vezetett. A nemzetközi igazgatás a ma is hatályos ENSZ Biztonsági Tanács (BT) 1244 (1999) számú határozatán alapult. Koszovó nemzetközi jogi státusát többen próbálták – például Kai Eide, Martii Ahtisaari – megoldani tárgyalásos alapon, sikertelenül. Ezt követően Koszovó az Egyesült Államok és az  európai nagyhatalmak támogatását maga mögött tudva 2008. február 17-én kikiáltotta függetlenségét. Szerbia a függetlenedést nemzetközi jogot sértő lépésnek tekintette, és mind a mai napig nem ismeri el. A szerb diplomácia többször sikertelenül próbálkozott a koszovói állam harmadik országok általi elismerésének megakadályozásával,3 ezt követően Szerbia és  álláspontjának támogatói diplomáciai offenzívával mozgósították az  ENSZ Közgyűlését, amely jogosult a  volt a  Nemzetközi Bíróságtól tanácsadó véleményt kérni. Ezt a lépést politikailag is érdekes és fontos értékelni, a tanulmány azonban a kérdés jogi oldalára koncentrál. E szempontból a Nemzetközi Bíróság bevonása akár okos lépés is lehetett volna, hiszen a hatályos nemzetközi szerződéses jogot és a nemzetközi szokásjogot alapul véve, eddigi ítélkezése alapján feltételezhető volt, hogy az önrendelkezési jog és a területi integritás elvének ütközésében nem fog olyan véleményt elfogadni, amely a sok-sok elszakadási törekvés számára elvi támogatást adhatna, és hozzájárulna a jelenlegi területi status quo és határok rendjének felbomlásához. A Nemzetközi Bíróság ezt nem is tette meg, de a gordiuszi csomót úgy vágta át, hogy gyakorlatilag egyáltalán nem is foglalt állást ebben a politikailag és jogilag is kényes témában.

A tanácsadó véleményben megválaszolandó kérdés

Jelen tanulmány szerzőjének álláspontja az, hogy a  tanácsadó véleményben kifejtett bírósági álláspontra az ENSZ Közgyűlés által feltett kérdés megfogalmazása adott alapot. A kérdés ugyanis így hangzott: „Is the unilateral declaration of independece by the Provisional Institutions of SelfGovernment of Kosovo in accordance with international law?”4 A kérdés tehát arra várta a  választ a  Nemzetközi Bíróságtól, hogy az  UNMIKrezsim alatt az  úgynevezett Constitutional Framework5 által létrehozott koszovói 64

Külügyi Szemle

A Nemzetközi Bíróság koszovói függetlenségi nyilatkozatra vonatkozó tanácsadó véleményéről

önkormányzati intézmények általi függetlenségi deklaráció nem sérti-e a nemzetközi jogot. A kérdést két megközelítésben lehet értelmezni: 1. A függetlenség egyoldalú kikiáltása mint aktus sértheti-e a nemzetközi jogot? 2. A koszovói önkormányzati intézmények, melyek az UNMIK fennhatósága alatt álltak, és külpolitikai mozgásterük csak igen szűk körben6 volt lehetséges, jogosultak voltak-e a Szerbiától való elszakadás egyoldalú deklarálására? A fentiekből látható, hogy a kérdésnek olyan értelmezése, amely az önrendelkezési jog problematikájának felvetését indokolná, nem (feltétlen) vezethető le.

Az eljárás menete Az ENSZ Közgyűlése, Szerbia kezdeményezésére, 2008. október 8-án fogadta el a  63/3. sz. határozatát,7 amelyben a  tanácsadó vélemény kérése mellett döntött, az ENSZ Alapokmány 96. szakasza alapján. 2008. október 15-én a Nemzetközi Bíróság hivatalosan is kézhez vette a Közgyűlés ez irányú kérését. Az eljárás két részből állt: írásbeli és szóbeli szakaszból. Az írásbeli szakasz ugyancsak két részre osztható: a tagállamok 2009. április 17-ig nyújthatták be jogi álláspontjukat tartalmazó nyilatkozatukat, majd 2009. július 17-ig egymás nyilatkozataira tehettek írásos észrevételt. Érdemes néhány országot kiemelni, amely az írásos szakaszban részt vett: a koszovói oldalról kiemelhető az  Egyesült Államok, Németország, Albánia és  Franciaország, míg az ellentábort erősítette Szerbia, Oroszország, Szlovákia és Románia is. Fontos, hogy a függetlenségi nyilatkozat szerzői (a koszovói albánok) is részt vettek az írásos eljárásban. Sajnos a magyar kormány sem az írásbeli, sem a szóbeli eljárásban nem érezte szükségét a részvételnek, pedig a koszovói probléma kapcsán felvetődő kérdésekre vonatkozóan magyar álláspontnak is léteznie kell. A szóbeli szakasz 2009. december 1-jén kezdődött, itt a részvételüket bejelentő tagállamok szóban is kifejthették álláspontjukat. A Nemzetközi Bíróság 2010. július 22-én végül meghozta a tanácsadó véleményt.

A tanácsadó vélemény szerkezete A tanácsadó vélemény lényegében öt részre tagolható: 1. Joghatóság vizsgálata 2. Diszkréciós jog vizsgálata 3. A vizsgálandó kérdés 4. A ténybeli háttér 5. A kérdés érdemi megválaszolása, az érdemi jogi indoklás 2010. tél

65

Németh Csaba

Joghatóság

A Nemzetközi Bíróság statútuma 65. cikkének 1. bekezdésében8 foglalt feltételek fennállta esetén adhat tanácsadó véleményt. Eszerint a feltételek: −− a kérdés jogi kérdés legyen, és −− a kérdést az ENSZ Alapokmány által vagy az alapján felhatalmazott szerv kérje. Az Alapokmány 96. cikkének 1. bekezdése szerint az ENSZ Közgyűlése jogosult tanácsadó véleményt kérni. Az Alapokmány 11. cikk 2. bekezdése szerint: „A Közgyűlés minden olyan kérdést, amely a nemzetközi béke és biztonság fenntartására vonatkozik, és amelyet az Egyesült Nemzetek valamelyik tagja vagy a Biztonsági Tanács vagy a 35. cikk 2. pontja értelmében olyan Állam terjeszt eléje, amely az  Egyesült Nemzeteknek nem tagja, megvitathat és  az  ilyen kérdések tekintetében a 12. cikkben foglalt eset kivételével ajánlásokat tehet az érdekelt Államnak vagy Államoknak, a Biztonsági Tanácsnak, vagy mind az érdekelt Államnak vagy Államoknak mind a Biztonsági Tanácsnak. Minden olyan kérdést, amelyben cselekvésre van szükség, a Közgyűlésnek a vita előtt, vagy azután a Biztonsági Tanács elé kell terjesztenie.” A problémát jelen esetben az Alapokmány 12. cikk 1. bekezdése jelenti, miszerint ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa az Alapokmány által ráruházott funkcióit gyakorolja, a Közgyűlés nem tehet javaslatokat a kialakult vita vagy a szituáció kapcsán. Az eljárás során felvetődött a kérdés, hogy az Alapokmány 12. cikke nem akadályozza-e a Közgyűlést abban a jogában, hogy tanácsadó véleményt kérjen a Nemzetközi Bíróságtól. Ahogy a bíróság helyesen megjegyezte, a 12. cikk nem a tanácsadó vélemény kérését, hanem a javaslattételt tiltja meg,9 következésképpen a 12. cikk a tanácsadó vélemény kézhezvételét követő közgyűlési mozgásteret szűkíti.10 Az első feltételre térve nem lehet jelen esetben vitatható, hogy a Közgyűlés által feltett kérdés jogi jellegű. A kérdés a függetlenség kikiáltásának a nemzetközi joggal való összeegyeztethetőségére vonatkozik, tehát jogi választ igényel.11 Az eljárásban résztvevők közül többen azzal érveltek, hogy a kérdés valójában politikai, hiszen a nemzetközi jog nem szabályozza egyáltalán a függetlenség kikiáltásának aktusát. A Nemzetközi Bíróság szerint viszont a kérdés politikai vonatkozása nem lehet ok arra, hogy joghatóságának hiányát állapítsa meg. A fentiekre tekintettel a bíróság megállapította, hogy van joghatósága a tanácsadó vélemény adására.12

Az úgynevezett kényszerítő ok vizsgálata

A bíróság ezt követően azt vizsgálta, hogy a  diszkrecionális joga alapján jelen ügyben a tanácsadó vélemény iránti kérést elutasítsa-e. A Nemzetközi Bíróságnak ugyanis nincs kötelezettsége tanácsadó vélemény adására, és  a  joghatóságának megállapítása után is figyelembe vehet olyan okokat, melyek azt indokolják, hogy a kérelemnek ne tegyen eleget.13 A mérlegelési jogkörének gyakorlása során azonban a bíróságnak tekintettel kell lennie arra a  szerepre, amelyet az  ENSZ szervezetében betölt, ezért 66

Külügyi Szemle

A Nemzetközi Bíróság koszovói függetlenségi nyilatkozatra vonatkozó tanácsadó véleményéről

a kérés elutasítása csak egy úgynevezett kényszerítő ok („compelling reason”) fennállása esetén fordulhat elő. Az eljárásban részt vevők szerint ilyen oknak tekinthető az, hogy a tanácsadó véleményt kérő közgyűlési határozat egyetlen állam, Szerbia érdekét szolgálja, és nem a Közgyűlés munkáját segíti. A bíróság joggyakorlatára hivatkozva azonban megállapította, hogy a kérdés eredetével, illetve a történeti háttérrel kapcsolatos körülményeket nem vizsgálja a lehetséges kényszerítő ok megállapíthatóságánál.14 Többen azt is kifogásolták az eljárás során, hogy a közgyűlési határozat nem utal arra, miért is szükséges ebben a kérdésben a bíróság tanácsadó véleménye, és ez men�nyiben fogja segíteni a Közgyűlést.15 Kifogásolható ugyancsak több résztvevő fél szerint, hogy milyen súlyos politikai következményei lehetnek a tanácsadó véleménynek. A bíróság korábbi tanácsadó véleményeiben ezen érveket ugyancsak elvetette,16 most sem látott okot tehát az eltérésre. A bíróság ezzel szemben azt vizsgálta valós problémaként, hogy az a tény, miszerint a tanácsadó véleményt a Közgyűlés és nem az ENSZ Biztonsági Tanácsa kérte, nyomós ok lehet-e az elutasításhoz. A bíróság szerint azonban önmagában a  függetlenség kikiáltása és  a  ma is hatályos ENSZ BT 1244 (1999) számú határozata, illetve az  a  tény, hogy a  koszovói kérdés továbbra is napirenden van a  Biztonsági Tanácsban, nem akadályozza meg a  Közgyűlést abban, hogy megvitassa a problémát. A bíróság szerint az idő előre haladtával éppen növekszik annak szüksége, hogy a BT mellett a Közgyűlés is foglalkozzon az adott problémával.17 A bíróság végül megállapította, hogy az a körülmény, miszerint a BT korábban többször foglalkozott a koszovói kérdéssel, nem olyan nyomós ok, amivel a kérelem elutasítását indokolni lehetne.18

A tanácsadó véleményben megválaszolandó kérdés bírósági értelmezése

A bíróságnak adott esetben már a kérdés értelmezése közben jelentős feladatai lehetnek. Egyrészt a kérdés lehet egyszerűen rosszul, illetve bonyolultan megfogalmazott, másrészt elképzelhető, hogy csak kutatás után derül ki, hogy nem a valódi jogkérdést tartalmazza. Az ilyen esetekben a bíróságnak magát a kérdést is meg kell állapítania. A bíróság álláspontja szerint jelen esetben nem ez volt a helyzet: a koszovói függetlenség kikiáltásával kapcsolatban feltett kérdés rövid és világos, amilyennek egy jogászok által megfogalmazott kérdésnek lennie kell: sebészi pontosságú. A szerző álláspontja szerint azonban a  feltett kérdés meglehetősen problémás. Valóban rövid és  egyszerű, ebben a bíróságnak igaza van. Rosszul van azonban megfogalmazva. Legalábbis, ha azokat a kérdéseket vesszük, amelyekre nem adható egyszerű jogi válasz, és ami a tényleges kérdés Koszovó esetében: Államnak tekinthető-e Koszovó, annak ellenére, hogy a függetlenség kikiáltásakor és jelenleg is nemzetközi felügyelet alatt áll? A koszovói albánokat mint Szerbián belüli nemzeti kisebbséget megillette-e a függetlenség kikiáltásakor az önrendelkezés joga, vagy létezik-e koszovói nép? 2010. tél

67

Németh Csaba

Ezek az igazán fontos kérdések. Olyan kérdések, amelyeket egy kevesebb mint tíz (!) oldalas jogi indoklással nem lehet megválaszolni. A feltett kérdés azonban való igaz, hogy nem utalt kifejezetten a fenti alapvető fontosságú kérdésekre, és lehetőséget teremtett megfogalmazása miatt a bíróságnak csak a kifejezett kérdésre szűkített álláspont kialakítására. A kérdés ugyanis magára a függetlenség kikiáltásának aktusára mint egyoldalú jognyilatkozatra és ennek jogszerűségére vonatkozott. Azt, hogy a közgyűlési határozat és Szerbia szándéka valójában nem csak erre irányult, a szerző álláspontja szerint a  Közgyűlés napirendjén szereplő javaslat is bizonyítja.19 A  kérdésbe az  eredetihez képes felvett alany, aki a függetlenséget deklarálta (Provisional Institutions of Self-Government) nyilván azt a megfontolást szolgálta, hogy ezen szerveknek a függetlenség kikiáltására nem lehetett joguk, ez pedig vitathatatlan. Az UNMIK-rezsimben a végső hatóság az SRSG volt, Koszovó végső státusa még korántsem volt megoldott. Csakhogy a bíróságnak erre is megvolt a válasza: véleménye szerint nem feltételezhető, hogy a Közgyűlés a kérdésfeltevéskor a bíróságot korlátozni akarta volna annak jogi feladatai gyakorlásakor, így akár a kérdés értelmezésében, ezért a bíróság joga eldönteni, hogy a függetlenség kikiáltója jelen esetben valóban a kérdésben szereplő alany volt-e egyáltalán.20 Az eljárásban előadott egyik legérdekesebb jogi érv a Kanadai Legfelsőbb Bíróság québec-i szecesszióval kapcsolatos határozatában megválaszolandó kérdés felvetése volt.21 Az ott feltett kérdés a függetlenségi aktus kibocsátójának azon jogára koncentrál, hogy az adott québeci önkormányzati szervnek egyáltalán joga volt-e a függetlenség deklarálására (az önrendelkezési jog alanyára vonatkozó probléma). Ezzel szemben a Közgyűlés kérdése nem az alanyra, hanem az aktusra koncentrál, a szerző álláspontja szerint hibásan. Ezért a bíróság érvelése szerint az alanyra nem is vonatkozhatott a kérdés vizsgálata.22 Ezen problémára a  tanulmány a  tanácsadó vélemény hiányosságai részben még kitér.

A közvetlen politikai előzmények

Az ítélet röviden ismerteti azokat a  körülményeket, amelyek 1999 után a  függetlenség kikiáltásához vezettek. A koszovói háború fegyveres cselekményeinek befejezését követően hozta meg az  ENSZ BT az  1244 (1999) számú határozatát, amelynek céljai a  humanitárius katasztrófa súlyosbodásának megakadályozása, a  NATO-légicsapások befejezéséhez vezető kumanovói megállapodásban foglaltak végrehajtása és Koszovó nemzetközi közigazgatás (United Nations Interim Administration Mission in Kosovo, UNMIK) alá helyezése voltak. Az UNMIK kiépítette a  saját rendszerét Koszovóban, az  SRSG vezetésével, aki az  1/1999-es UNMIK-rendelet szerint Koszovó „teljhatalmú urának” volt tekinthető.23 Az 1999/34-es UNMIK-rendelet24 az UNMIK határozatait a Koszovóban hatályos jogrend részévé tette, a  2001-es átmeneti alkotmány pedig meghatározta a  koszovói 68

Külügyi Szemle

A Nemzetközi Bíróság koszovói függetlenségi nyilatkozatra vonatkozó tanácsadó véleményéről

önkormányzat intézményrendszerét. A fenti szabályrendszer a nemzetközi jogalanyisággal rendelkező Koszovót nem ismerte el.25 2005-től kezdve, Kai Eide norvég politikus különleges megbízottá26 történő kinevezésével a BT is elérkezettnek látta az időt a státustárgyalások megkezdésére.27 Eide utódjául 2005 novemberében Martii Ahtisaarit nevezték ki különmegbízottnak, a koszovói helyzet megoldását a nagyhatalmak továbbra is BT jóváhagyásával képzeltek el.28 Ahtissaari 2006. február 20. és szeptember 8. között próbálta közelíteni a szerb és a koszovói albán felet és álláspontjaikat a tárgyalóasztalnál, hiába. 2007. március 27-én az ENSZ-főtitkár benyújtotta az ENSZ Biztonsági Tanácsának az azóta Ahtisaari által kidolgozott rendezési javaslatként ismert dokumentumot, amely többek között megállapította: „Szilárd meggyőződésem, hogy a tárgyalásokban lévő azon potenciál, miszerint egy kölcsönösen elfogadható eredmény elérhető lenne, kimerült. Hiába a további tárgyalások, akármilyen formát is öltenek ezek, a zsákutcából nem lehet kijutni.”29 Tehát a nemzetközi közösség részéről a koszovói helyzetet, de a szerb–albán tárgyalókészséget feltétlenül a legjobban ismerő ember szerint Koszovónak függetlenné kell válnia, a tárgyalások pedig kudarcra vannak ítélve. Az úgynevezett Ahtisaari-terv azonban semmiképp sem egy teljesen önálló Koszovót hozott volna létre, hanem egy nemzetközi felügyelet mellett gyakorolt korlátozott és fokozatosan kiteljesedő szuverenitással rendelkező államot.30 A BT azonban politikai megosztottsága miatt újra cselekvésképtelennek bizonyult, és nem tudott határozatot hozni a koszovói kérdésben. 2007. december 4-én az utolsó tárgyalásos kísérlet is megbukott.31 Ezt követően 2008. február 17-én Koszovó kikiáltotta függetlenségét. A függetlenségi deklaráció kibocsátói „Koszovó demokratikusan megválasztott képviselői voltak”.32 A függetlenségi nyilatkozatot ténylegesen a 120 tagú koszovói parlament 109 tagja fogadta el, ezen a parlamenti ülésen a koszovói miniszterelnök és a koszovói elnök is jelen voltak és szavaztak, tehát nem (csak) a Constitutional Framework szerinti parlament volt a függetlenségi nyilatkozat kibocsátója. További jelentős eltérés, hogy a Constitutional Framework33 előírásaitól eltérően a dokumentumot nem továbbították a nemzetközi közigazgatást gyakorló hatóság vezetőjének (SRSG) kihirdetésre.

Az érdemi jogi indoklás

Az érdemi jogi indoklásában a bíróság a fentebb már jelzettek szerint kizárólag a függetlenség kikiáltását mint egyoldalú jogi aktust vizsgálta. Abban kellett döntenie, hogy ez a jogi aktus összeegyeztethető-e a nemzetközi joggal. A bíróság az esetleges jogsértést vizsgálta az általános nemzetközi jog, a ENSZ Biztonsági Tanács 1244 (1999) számú határozata és  a  Constitutional Framework szempontjából. A  bíróság megállapította, hogy a 18–20. századi függetlenségi deklarációkkal szemben nem alakult ki olyan állami gyakorlat, ami megalapozná, hogy az általános nemzetközi joggal ellentétben áll a függetlenség kikiáltása, sőt ennek épp az ellenkezője igazolható.34 A 20. századi nemzetközi gyakorlat a  „függetlenséghez való jogot” tovább szélesítette, és  kiterjesztette 2010. tél

69

Németh Csaba

a nem autonóm és az idegen elnyomás alatt álló területekre is (dekolonizáció). A bíróság egy eléggé újdonságnak számító fogalomhasználattal a palesztin, a dél-afrikai vagy éppen a  kelet-timori problémára reflektálva az  önrendelkezési jog fogalmát felváltja az egyszerűbb indoklás kedvéért a függetlenséghez való joggal. A bíróság eljárása során több állam észrevételezte, hogy az egyoldalú függetlenedés ellentétben áll a területi integritás alapelvével,35 valamint az ENSZ BT egyes korábbi határozataival.36 A Nemzetközi Bíróság szerint azonban a korábbi BT-határozatokban azonosított esetekben a függetlenedés jogellenessége nem az egyoldalú jellegben, hanem annak módjában (tiltott erőszak vagy az általános nemzetközi jogi normák más módon történő megsértése) volt. A  függetlenedés és  a  területi integritás tiszteletben tartása között sem látott ellentétet a bíróság, mert mint megállapította, a területi integritás megsértésének tilalma csak az államok közötti kapcsolatban értelmezhető, ezért a függetlenedéskor ez nem jöhet szóba.37 A bíróság jogi álláspontjának a szerző szerint ez a legérdekesebb része, amitől a jogtudomány és a nemzetközi közösség szereplői eltérő álláspontot képviselnek.38 A fentieket összegezve a bíróság álláspontja szerint az általános nemzetközi jogból nem vezethető le olyan következtetés, miszerint az tiltaná a függetlenség kikiáltását.39 A szecesszióhoz való jog vizsgálatát a bíróság ítéletének meghozatalakor nem tartotta szükségesnek vizsgálni, mert ez álláspontja szerint a kérdésen kívüli probléma.40 A bíróság ezt követően az ENSZ BT 1244 (1999) számú határozata és a Constitutional Framework szempontjából vizsgálta meg a koszovói függetlenedést. A bíróság rámutatott az ENSZ BT azon jogkörére,41 amely lehetővé teszi, hogy határozataiban a tagállamok számára kötelezettséget állapítson meg. A bíróság a Constitutional Frameworkt is az alkalmazandó nemzetközi jogi normák részének tekintette, tekintettel arra, hogy ennek kötőereje az  ENSZ BT 1244 (1999) számú határozatában átruházott jogkörből vezethető le. Mind az ENSZ BT 1244 (1999) számú határozata, mind a Constitutional Framework hatályban volt a függetlenség kikiáltásakor, és mindkettő az alkalmazandó nemzetközi jogi normák részét képezte.42 Az ENSZ BT 1244 (1999) számú határozata értelmezésekor a bíróság kiemeli az annak mellékleteiben lefektetett alapelveket, amelyeken a  koszovói státus rendezésének nyugodnia kell. A  szerző álláspontja szerint ezen elvek alapján egy koszovói egyoldalú önállósodás nem támasztható alá jogilag.43 A bíróság az ENSZ BT 1244 (1999) számú határozatának összegző értelmezésekor megállapítja, hogy az egy kivételes és időleges jogrendet hozott létre Koszovóban, ami átvette a  területi állam közigazgatási jogrendjének helyét, és  Koszovó stabilizációját célozta, tehát az ENSZ BT 1244 (1999) számú határozata célja nem a koszovói státus meghatározására, rendezésére irányult.44 A bíróság tanácsadó véleményében alkalmazott érvelés egyik alapvető pontja a függetlenségi nyilatkozat kibocsátójának meghatározása volt. Ugyanis, bár a  szerző álláspontja szerint a  kérdés megfogalmazása Szerbia szempontjából szerencsétlennek 70

Külügyi Szemle

A Nemzetközi Bíróság koszovói függetlenségi nyilatkozatra vonatkozó tanácsadó véleményéről

volt mondható, a deklarációt kibocsátó jogalany kapcsán felvetődhetett (volna) az önrendelkezési jog alanyának kérdése. Az  ENSZ BT 1244 (1999) számú határozata és a Constitutional Framework értelmezéséből ugyanis nem vonható le olyan következtetés, hogy a koszovói parlament a függetlenségi nyilatkozat kibocsátására jogosult lett volna. Ezt a bíróság is így gondolta, ezért egy másik alanyt keresett. A függetlenségi nyilatkozat kibocsátásának előzményeiből arra következtetett,45 hogy a deklaráció kibocsátója nem a Constitiutional Framework szerinti szerv volt. A bíróság szerint a  függetlenségi nyilatkozatban a  Koszovó részéről önállóan elvállalt kötelezettségek is azt erősítik, hogy itt már nem az UNMIK irányította Koszovóról és önkormányzati szervekről van szó.46 Egyéb körülmények, melyek a bíróság szerint a függetlenségi nyilatkozat kibocsátójának megítélésénél fontosak voltak: −− a deklaráció szövegében a parlamentre nincs utalás; −− a deklarációt elfogadó ülésen a koszovói miniszterelnök és a  koszovói elnök is részt vett, akik nem a parlament tagjai; −− az elfogadott nyilatkozatot nem továbbították az SRSG számára kihirdetésre; −− az SRSG nem élt a nyilatkozat kibocsátását követően azon jogával, miszerint a koszovói önkormányzati intézmények jogsértő intézkedéseit megsemmisítheti.47 A bíróság a fentiekre tekintettel arra következtetett, hogy a függetlenségi nyilatkozatot nem egy, a Constitutional Framework hatálya alatt működő parlament fogadta el, hanem a koszovói lakosság politikai képviselői, akik nem a nemzetközi közigazgatás által megszabott keretek között akartak cselekedni.48 A fenti megállapítások után az egyetlen eldöntendő kérdés maradt a bíróság számára, hogy a koszovói függetlenségi nyilatkozat az ENSZ BT 1244 (1999) számú határozatát és az ennek alapján fennálló koszovói szabályozást sérti-e. Szerb oldalról állították, hogy igen, mivel az ENSZ BT 1244 (1999) számú határozata alapján létrehozott nemzetközi igazgatás csakis a vitában érdekelt valamennyi fél egyetértésével vagy egy másik az  ENSZ BT-határozattal szüntethető meg. A  koszovói egyoldalú lépés ezt próbálta megkerülni.49 A másik oldalon azzal érveltek, hogy ha az ENSZ BT 1244 (1999) számú határozata meg kívánta volna tiltani a függetlenség kikiáltását, akkor azt kifejezetten előírta volna a határozat szövegében, mint tette azt korábbi határozataiban.50 Az ENSZ Biztonsági Tanácsának hivatkozott határozata azonban nem tartalmaz ilyen megállapítást, vagy más korlátozást Koszovó státusával kapcsolatban. A bíróság megjegyzi, ahol a BT a státuskérdést korlátozni akarta, ott ezt kifejezetten megtette a határozatában.51 A bíróság megjegyezte továbbá, hogy a BT határozataiban nem ritkán tagállamokon és nemzetközi szervezeteken kívüli alanyokra is kötelezettségekre rótt, tehát nem lett volna akadálya, hogy a koszovói önkormányzati szervek számára is kötelezően betartandó normákat írjon elő.52 Mivel azonban az ENSZ Biztonsági Tanács 1244 (1999) számú határozata a függetlenségi nyilatkozattól nem tiltotta el a koszovói intézményeket, és megállapításra került, hogy a határozat nem Koszovó státusának rendezése céljából 2010. tél

71

Németh Csaba

került elfogadásra, ezért a bíróság szerint az nem válhatott Koszovó függetlenségének akadályává. A fentiek alapján a Nemzetközi Bíróság arra következtetésre jutott, hogy a koszovói függetlenségi nyilatkozat kibocsátása nem sérti az  ENSZ BT 1244 (1999) számú határozatát,53 sem a Koszovóban gyakorolt nemzetközi igazgatás alapdokumentumát (Constitutional Framework),54 és mivel az általános nemzetközi joggal sem ellentétes, ezért a nemzetközi joggal összeegyeztethető. A bíróság döntésével kapcsolatban érdekesség még a relatíve nagy többség is, ugyanis 14 bírából 10 támogatta a döntést.

Kritikai észrevételek a tanácsadó véleményről, következtetések a függetlenedés jövőbeni megítéléséről A dolgozat végén a  szerző a  tanácsadó vélemény legnagyobb hiányosságait, illetve a levezethető jogi következtetéseket kívánja bemutatni.

A tanácsadó vélemény hiányosságai

A tanácsadó véleménytől sokan várták, hogy a dekolonializáció óta a legnagyobb előrelépést jelenti majd az önrendelkezési jog meghatározásában, a jogot gyakorló alany kiterjesztésében, a  külső önrendelkezési jog gyakorlása feltételeinek meghatározásában. A tanulmány a fentiekben bemutatta, hogy ez nem így történt. A tanácsadó vélemény legnagyobb hiányossága a szerző véleménye szerint éppen ez. A szerző nem azt vitatja, hogy a  Nemzetközi Bíróság elé terjesztett kérdést illetően a  bíróság nem juthatott volna el arra a jogi következtetésre, amire eljutott, a szerző csak a bejárt jogi utat, a jogi érvelést vitatja. A szerző álláspontja szerint azt a megállapítást, hogy a koszovói függetlenség nem sérti a nemzetközi jogot, az önrendelkezési jogból is le lehetett volna vezetni. Ha a szecesszióhoz való jogot bizonyos körülmények között el lehet fogadni, akkor ezek a feltételek Koszovó esetében adottak voltak. Az 1999-es fegyveres NATO-fellépést megelőzően és az alatt zajló szisztematikus etnikai vérengzések után Koszovónak (a koszovói albán nemzeti kisebbségnek) az önrendelkezéshez joga volt a szerző álláspontja szerint. A külső önrendelkezési jog gyakorlásának ezen lehetőségét a nemzetközi jogi irodalom is elismerhetőnek tartja,55 sőt közvetetten lehet hivatkozási alap az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata is.56 Éppen a koszovói és más hasonló etnikai tisztogatásokra és vérengzésekre reflektálva alakult ki olyan álláspont is, hogy amennyiben az önrendelkezési jog belső megvalósulása lehetetlen, az embereknek joguk van az elszakadáshoz.57 A koszovói függetlenedésnél érdekes lett volna a bíróság álláspontját megismerni, hogy amennyiben az  önrendelkezési jogból vezeti le a  függetlenség kinyilvánításának jogszerűségét, akkor ennek megállapításakor az önrendelkezési jog alanyát, tehát 72

Külügyi Szemle

A Nemzetközi Bíróság koszovói függetlenségi nyilatkozatra vonatkozó tanácsadó véleményéről

a koszovóiakat népnek, tehát mint önálló identitással, történelemmel rendelkező emberek csoportjának tekinti-e, vagy mint nemzeti kisebbség számára ismeri el a  függetlenedést. A népnek nemzetközi jogi értelemben nincs meghatározható és általános definí­ciója, a tudati elemet és a politikai akaratot mégis ki lehet emelni mint alapvető ismérvet, miszerint az emberek bizonyos csoportja önmagát egy népnek tekinti.58 Megállapítható, hogy Koszovónak van egy Szerbiától és Albániától is eltérő történelme.59 Az is ténykérdés azonban, hogy a Koszovóban élő szerbek és albánok nem úgy tekintenek egymásra, mint a koszovói nemzet tagjaira.60 Még érdekesebb lett volna jogi értelemben, ha a bíróság a koszovói albánokat mint nemzeti kisebbséget ismerte volna el az önrendelkezési jog alanyaként. A nemzetközi jog szerint a  nemzeti kisebbséget nem illeti meg az  önrendelkezési jog, annak külső dimenziója legalábbis biztos nem. Ennek elismerése ugyanis beláthatatlan következményekhez vezetne, ettől féltek és félnek sokan Koszovó példája miatt is, hiába hangoztatják sokan, hogy ez csak egy „egyedi eset” (unique case). Minden eset egyedi valamiben, de minden eset egyúttal hivatkozási alap is. A Koszovó függetlenségének kikiáltása kérdésében elfoglalt nemzetközi bírói álláspont is hivatkozási alapot teremt majd, és az lesz a még egyébként óvatos tanácsadó vélemény is, amelyet e tanulmány be kívánt mutatni. Nyilvánvaló, hogy a szecesszióhoz való jogról nem beszélhetünk, ennek az elismerése világméretű anarchiához vezetne, és Boutros Ghali szavai beigazolódnának.61 A nemzetközi jogtudomány is kezdi azonban emlegetni a szecesszióhoz való jogot „utolsó mentsvárként”, ha a nemzetközi kisebbség az államon belül tömeges diszkriminációnak, emberi jogsértéseknek van kitéve.62 Hasonló érvelést használva a politikatudomány egyes képviselői is elismerik a függetlenedést, ha az államon belül maradás a körülményekre tekintettel már nem várható el az adott csoporttól.63 Tehát a Nemzetközi Bíróság, a szerző álláspontja szerint, az önrendelkezési jogból is levezethette volna a koszovói függetlenedés jogszerűségét. A tanácsadó vélemény másik komolyan vitatható pontja is a fent említett hiányosságból fakad. A bíróság jogi érvelésében, mivel teljesen nem kerülheti ki az önrendelkezési jogot, megteremti a  függetlenedéshez való jogot.64 Akármennyire is veszélytelennek gondolta a bíróság a jogi indoklást, egy kevésbé „puha” következtetés e fogalomcsere után is levonható a tanácsadó véleményből, amelyet a következő rész ismertet alaposabban. Eszerint a függetlenséghez való jog elismerése is veszélyeket rejt magában a szeparatista törekvésekre tekintettel. A harmadik támadási felülete a  tanácsadó véleménynek az  a  megállapítás, hogy az ENSZ BT 1244 (1999) számú határozata nem akadályozza a koszovói függetlenséget. Az  ENSZ BT 1244 (1999) számú határozata Jugoszlávia területi integritását hangsúlyozza, Koszovó számára legfeljebb szubsztanciális autonómia biztosítását teszi lehetővé. Az ENSZ Biztonsági Tanács 1244 (1999) számú határozatának 1. számú melléklete szerint a koszovói rendezésnek Jugoszlávia és más országok területi integritásának 2010. tél

73

Németh Csaba

tiszteletben tartásán, a  rambouillet-i egyezményben lefektetett elveken kell nyugodnia. Ezek pedig a koszovói függetlenedést a szerző álláspontja szerint kizárták.65

A tanácsadó véleményből levonható következtetések

A tanácsadó vélemény egyik legérdekesebb megállapítása szerint a területi állam többé nem hivatkozhat a nemzeti kisebbség függetlenedési törekvésének megakadályozásakor arra, hogy a területi integritás tiszteletben tartása az ENSZ Alapokmány által védett elv, hiszen a bíróság szerint ez az elv csak államközi kapcsolatokban értelmezhető. Tehát államon belüli konfliktusok esetén az önrendelkezési jog és a területi integritás elve nem is versenyezhet a bíróság szerint, ami fontos hivatkozási alap lesz a függetlenedési törekvésekben a világ különböző országaiban. A másik következtetés, hogy a  függetlenség vizsgált körülmények között gyakorolt egyoldalú kikiáltása nem ellentétes a  nemzetközi jog Koszovó esetére alkalmazható normáival. Mivel azonban az önrendelkezési jog kérdésében – szükségszerű előkérdés – a tanácsadó vélemény nem foglal állást, ebből csak annyit lehet megállapítani a szerző véleménye szerint, hogy az egyoldalú függetlenedés önmagában nem jogellenes. Ennek két szempontból nem lehet túlzott jelentőséget tulajdonítani. Egyrészt függetlenséget deklarálni szükségszerűen egyoldalúan lehet, másrészt hiába ismerjük el a függetlenség ki­kiáltásához való jogot, ha annak előfeltételét, az önrendelkezési jogot előtte nem vizsgáltuk, hiszen a deklaráció tartalmának jogszerűségét ennek hiányában nem lehet megítélni. A Nemzetközi Bíróság ezt az előfeltételt nem vizsgálta, ezért a tanácsadó vélemény a szerző álláspontja szerint a koszovói függetlenség jogszerűségének megítélése szempontjából nem „kikezdhetetlen” jogi álláspont. A tanácsadó véleménynek az lehet a további következménye, hogy a Koszovót elismerő államok száma nő. Koszovót a tanácsadó véleményig 69 állam ismerte el, ezt követően 2010. november 21-ig további három. Ebből is az következik a szerző álláspontja szerint, hogy a bíróság fenti ismertetett formális jogi álláspontja a koszovói államiság elismerésétől eddig is ódzkodó államokat nem győzte meg, ami a tanácsadó vélemény legegyértelműbb kritikája.

Jegyzetek  1 „Shtetet që e kanë njohur Republikën e Kosovës”. Republika e Kosovës, http://www.mfa-ks.net/?page=1,33. Letöltés ideje: 2010. november 8.  2 Joschka Fischer: Die rot-grünen Jahren. Deutsche Außenpolitik – vom Kosovo bis zum 11. September. Köln: Verlag Kiepenheuer und Witsch, 2007. 157. o.  3 „Serbia Recalls U.S. Ambassador After Bush, EU Countries Recognize Kosovo as Independent”. Fox News, http://www.foxnews.com/story/0,2933,331018,00.html. Letöltés ideje: 2010. november 21.

74

Külügyi Szemle

A Nemzetközi Bíróság koszovói függetlenségi nyilatkozatra vonatkozó tanácsadó véleményéről  4 ENSZ Közgyűlés 63/3. sz. határozata.  5 Teljes megnevezése: Constitutional Framework for Provisional Self-Government in Kosovo. Az UNMIKigazgatás alatti ideiglenes koszovói alkotmány, az UNMIK 2001/9. számú rendelete.  6 Constitutiunal Framework, 5.6. pontja.  7 ENSZ Közgyűlés 63/3. sz. határozata.  8 „Statute of the International Court of Justice”. International Court of Justice, http://www.icj-cij.org/documents/index.php?p1=4&p2=2&p3=0. Letöltés ideje: 2010. november 22.  9 Lásd a palesztin fal ügyében kiadott tanácsadó véleményt. 10 A Nemzetközi Bíróság 2010. július 22-i tanácsadó véleménye, 24. pont. „Accordance with International Law of the Unilateral Declaration of Independence in Respect of Kosovo”. International Court of Justice, http://www.icj-cij.org/docket/files/141/15987.pdf. Letöltés ideje: 2010. november 8. 11 Lásd a Nyugat-Szahara ügyében adott tanácsadó véleményt. 12 A Nemzetközi Bíróság 2010. július 22-i tanácsadó véleménye, 28. pont. 13 Lásd Skotnikov bíró különvéleményét. Eszerint például a Nemzetközi Bíróságnak tekintetbe kellett volna vennie a tanácsadó véleményt kérő szerv kérését abból a szempontból, hogy erre a Közgyűlésnek valóban szüksége volt-e, és nagyobb jelentőséget kellett volna tulajdonítania az ENSZ Biztonsági Tanács/BT 1244 (1999) számú határozatának. „Dissenting Opinion of Judge Skotnikov”. International Court of Justice, http://www.icj-cij.org/docket/files/141/16001.pdf. Letöltés ideje: 2010. november 23. 14 Lásd a nukleáris fegyverek használatával kapcsolatos tanácsadó véleményt. 15 A Nemzetközi Bíróság 2010. július 22-i tanácsadó véleménye, 34. pont. 16 Uo., 35. pont. 17 Lásd a 377A (V) sz. Uniting for Peace elnevezésű közgyűlési határozatot. 18 A Nemzetközi Bíróság 2010. július 22-i tanácsadó véleménye, 44–47. pont. 19 Eszerint az eredeti kérdés: „Request for an advisory opinion of the International Court of Justice on whether the declaration of independence of Kosovo is in accordance with international law”. 20 A Nemzetközi Bíróság 2010. július 22-i tanácsadó véleménye, 54. pont. 21 Az itt feltett egyik kérdés a  következő volt: „Does international law give the National Assem­ bly, legislature or government of Quebec the right to effect the secession of Quebec from Canada unilaterally? In this regard, is there a right to self‑determination under international law that would give the National Assembly, legislature or government of Quebec the right to effect the secession of Quebec from Canada unilaterally?” http://scc.lexum.umontreal.ca/en/1998/1998scr2-217/1998scr2-217.html. Letöltés ideje: 2010. november 22. 22 „The Court is not required by the question it has been asked to take a position on whether international law conferred a positive entitlement on Kosovo unilaterally to declare its independence or, a fortiori, on whether international law generally confers an entitlement on entities situated within a State unilaterally to break away from it.” A Nemzetközi Bíróság 2010. július 22-i tanácsadó véleménye, 56. pont. 23 „Regulation No. 1991/1”. UNMIK, http://www.unmikonline.org/regulations/unmikgazette/02english/E1999regs/RE1999_01.htm. Letöl­tés ideje: 2010. november 8. 24 „Regulation No. 1999/24”. UNMIK, http://www.unmikonline.org/regulations/unmikgazette/02english/E1999regs/RE1999_24.htm. Letöl­tés ideje: 2010. november 8. Section 1.1 (a) 25 Németh Csaba: „Volt egyszer egy Ahtisaari terv. A nemzetközi közösség változó álláspontja a koszovói függetlenség kérdésében.” In: Phd tanulmányok, 9. Pécs: PTE, 2010. 532. o. 26 Special Envoy. 27 „Statement by the President of the Security Council of 24 October 2005”. http://pbosnia.kentlaw.edu/unsc-24oct2005-statement.pdf. Letöltés ideje: 2010. november 8. 28 „The final decision on the status of Kosovo should be endorsed by the Security Council.” Guiding principles of the Contact Group for a settlement of the status of Kosovo, as annexed to the Letter dated 10

2010. tél

75

Németh Csaba

29 30 31

32 33 34

35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57

58 59

76

November 2005 from the President of the Security Council addressed to the Secretary-General, S/2005/709. A Nemzetközi Bíróság 2010. július 22-i tanácsadó véleménye, 66. pont. Uo., 69. pont. A szerző fordítása. Németh: i. m. 532. o. „Report of the European Union/United States/Russian Federation Troika on Kosovo, 4 December 2007, annexed to S/2007/723”. Blackbaud, http://www.securitycouncilreport.org/atf/cf/%7B65BFCF9B6D27-4E9C-8CD3 CF6E4FF96FF9%7D/Kosovo%20S2007%20723.pdf. Letöltés ideje: 2010. november 8. 11. pont. Lásd a koszovói függetlenségi nyilatkozatot: http://www.assembly-kosova.org/?cid=2,128,1635. Letöltés ideje: 2010. november 8. Constitutional Framework, 9.1.45. pont. http://www.unmikonline.org/constframework.htm#6. Letöltés ideje: 2010. november 8. „In no case, however, does the practice of States as a whole suggest that the act of promulgating the declaration was regarded as contrary to international law. On the contrary, State practice during this period points clearly to the conclusion that international law contained no prohibition of declarations of independence.” A  Nemzetközi Bíróság 2010. július 22-i tanácsadó véleménye, 79. pont. ENSZ Alapokmány 2. szakaszának 4. bekezdése, Helsinki záróakta 4. szakasz; Friendly Relations Declaration. Például: 787 (1997) sz. BT-határozat a Republika Srpskával kapcsolatban. A Nemzetközi Bíróság 2010. július 22-i tanácsadó véleménye, 80. pont Knut Ipsen: Völkerrecht. München: Verlag C.H. Beck, 2004. 417. o. A Nemzetközi Bíróság 2010. július 22-i tanácsadó véleménye, 84. pont. Uo., 83 pont. ENSZ Alapokmány, 24–25. szakasz. A Nemzetközi Bíróság 2010. július 22-i tanácsadó véleménye, 93. pont. Például ilyen elv volt Jugoszlávia területi integritásának tiszteletben tartása. A Nemzetközi Bíróság 2010. július 22-i tanácsadó véleménye, 100. pont. Uo., 105. pont. Uo., 106. pont. Constitutional Framework, 12. fejezet. A Nemzetközi Bíróság 2010. július 22-i tanácsadó véleménye, 109. pont. Uo., 111. pont. Lásd például a 787 (1992) BT-határozat 3. szakaszát. 1251 (1999)-es BT-határozat. Például a korábbi határozatokban az alábbi csoportokra írt elő kötelező normákat a BT: Kosovan Liberation Army, „other armed Kosovan Albanian groups”, „Kosovo Albanian leadership”. A Nemzetközi Bíróság 2010. július 22-i tanácsadó véleménye, 116. pont. Uo., 119. pont. Uo., 121. pont. Ipsen: i. m. 414. o. „Whereas it is essential, if man is not to be compelled to have recourse, as a last resort, to rebellion against tyranny and oppression, that human rights be protected by the rule of law.” Emberi jogok egyetemes nyilatkozata. Preambulum 3. bekezdése. Louise Arbour: „Self-Determination and Conflict Resolution: From Kosovo to Sudan”. International Crisis Group, http://www.crisisgroup.org/en/publication-type/speeches/2010/louise-arbour-selfdetermination-and-conflict-resolution-from-kosovo-to-sudan.aspx. Letöltés ideje: 2010. novem­ ber 26. Ipsen: i. m. 408. o. Juhász József: „A koszovói válság történeti háttere”. http://www.balkancenter.hu/pdf/koszovo02. pdf. Letöltés ideje: 2010. november 8.

Külügyi Szemle

A Nemzetközi Bíróság koszovói függetlenségi nyilatkozatra vonatkozó tanácsadó véleményéről 60 „Report of the Secretary-General on the United Nations Interim Administration Mission in Kosovo. S/2010/562. 29 October 2010”. http://daccess-dds-ny.un.org/doc/UNDOC/GEN/N10/604/77/PDF/ N1060477.pdf?OpenElement. Letöltés ideje: 2010. november 8. IV. 17. pont. 61 „Yet if every ethnic, religious or linguistic group claimed statehood, there would be no limit to fragmentation, and peace, security and economic well-being for all would become ever more difficult to achieve.” Ipsen: i. m. 414. o. 62 Last resort, vagy letzte Zuflucht. Lásd Uo. 412. o. 63 Uo. 424. o. 64 A Nemzetközi Bíróság 2010. július 22-i tanácsadó véleménye, 79. pont. 65 A szerző mindazonáltal tudatában van annak, hogy Jugoszlávia területi integritásának hangsúlyozása történt csupán meg az ENSZ Biztonsági Tanács/BT 1244 (1999) számú határozatában, nem pedig Szerbiáé, illetve Szerbia-Montenegróé; a  két ország jogi kapcsolatát, így az  ENSZ BT 1244 (1999) számú határozatának fenti hivatkozását az ENSZ Közgyűlésének A/RES/47/1 sz. határozata fényében is kell értelmezni.

Résumé The Advisory Opinion of the International Court of Justice on the Independence of Kosovo The paper analyses the advisory opinion given by the International Court of Justice on the independence of Kosovo. The legal position stated in the decision of the ICJ is controversial at the very least. The General Assembly had asked the question whether the unilateral declaration of independence by the Provisional Institutions of Self-Government of Kosovo had been in accordance with international law, which sounds as a clear enough question. However, the ICJ pretended not to understand the real issue concerning Kosovo and avoided addressing the problem of the right to self-determination. The ICJ decided that the unilateral declaration of independence by Kosovo was in compliance with international law without saying a word about the precondition of the declaration of the independence, i.e. self-determination. Therefore the advisory opinion may not be regarded as a milestone in the history of the international law, contrary to the expectations of many who had hoped for such a historic decision.

2010. tél

77