A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) „A”: ÁLTALÁNOS ISMERETEK (munkaközi tanfolyami anyag)
Budapest–Gödöllő 2003
Szerzők: Ángyán József és Podmaniczky László
Szerkesztette: Vásárhelyi Judit
Készült: a Független Ökológiai Központ (FÖK) és a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete (SZIE-KTI) együttműködésével, „A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) országos bevezetéséhez szükséges oktatási és szemléletformálási tevékenységek megtervezése és kipróbálása az érintettek bevonásával” című projekt keretében, a PHARE ACCESS program támogatásával. A projekt száma: HU0010-01-03-0016
További információ: Zentai Kinga, e-mail:
[email protected] Független Ökológiai Központ 1035 Budapest, Miklós tér 1. Tel: 1/368-62-29 Fax: 1/250-15-46 Dr. Ángyán József, e-mail:
[email protected] Dr. Podmaniczky László, e-mail:
[email protected] Szent István Egyetem, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet 2103 Gödöllő, Páter K. u. 1. Tel./Fax: 06-28-415 383
2
Tartalomjegyzék 1. 2. 3.
4. 5. 6.
7.
8.
BEVEZETÉS ..................................................................................................................... 5 MILYEN FELADATAI VANNAK A MEZŐGAZDASÁGNAK?............................... 7 MIT TUD ÉS MIT NEM TUD EZEK KÖZÜL TELJESÍTENI AZ IPARSZERŰ MEZŐGAZDÁLKODÁS? ....................................................................... 9 3.1. MILYEN JELLEMZŐI, EREDMÉNYEI ÉS PROBLÉMÁI VANNAK AZ IPARSZERŰ MEZŐGAZDÁLKODÁSNAK? .......................................................................................... 9 3.2. LÁSSUNK KICSIT RÉSZLETESEBBEN NÉHÁNY JELLEGZETES PROBLÉMÁT!.............. 12 3.2.1. Környezeti problémák és kockázatok ............................................................. 13 3.2.2. A mezőgazdasági termékek, az élelmiszerek minősége .................................. 21 3.2.3. A vegyszer- és metabolitprobléma, humánegészségügyi kockázatok ............. 22 3.2.4. Transzgénikus haszonélőlények termesztése/tenyésztése, mint komplex kockázati tényezőegyüttes............................................................................... 23 3.2.5. Az energetikai és társadalmi hatékonyság romlása ....................................... 24 3.2.6. Az elváló növekedési pályák........................................................................... 25 HOGYAN FIZETHETŐK MEG A MEZŐGAZDASÁG KÜLÖNBÖZŐ TELJESÍTMÉNYEI? ..................................................................................................... 27 A MEZŐGAZDASÁGI STRATÉGIAVÁLTÁS FÖLDHASZNÁLATI ALAPJA: A MAGYAR ZONÁCIÓS PROGRAM...................................................... 31 A MEGVALÓSÍTÁS KERETE: A NEMZETI AGRÁRKÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAM (NAKP) ......................................................... 35 6.1. AZ NAKP CÉLKITŰZÉSEI ÉS ALAPTÖREKVÉSEI....................................................... 35 6.2. AZ NAKP SZERKEZETE, ALKOTÓELEMEI ÉS CÉLPROGRAMJAI .............................. 36 6.2.1. Agrár-környezetgazdálkodási alapprogram .................................................. 38 6.2.2. Integrált gazdálkodási célprogram ................................................................ 38 6.2.3. Ökológiai gazdálkodási célprogram .............................................................. 38 6.2.4. Gyephasznosítási célprogram ........................................................................ 39 6.2.5. Vizes élőhely célprogram ............................................................................... 40 6.2.6. Térségi célprogramok: az Érzékeny Természeti Területek (ÉTT) rendszere...... 40 6.3. AZ NAKP MŰKÖDÉSMÓDJA ÉS TÁMOGATÁSI RENDSZERE ...................................... 41 6.4. AZ NAKP ÉRTÉKORIENTÁCIÓJA ÉS TERÜLETI IRÁNYULTSÁGA.............................. 44 6.5. A 2002. ÉVI PÁLYÁZATOK ELŐZETES ÉRTÉKELÉSE, TAPASZTALATAI .................... 47 AZ NAKP INFORMÁCIÓS RENDSZERE ................................................................. 51 7.1. MILYEN CÉLOKAT SZOLGÁL AZ INFORMATIKA?...................................................... 51 7.2. MIRE KELL SZÁMÍTANUNK AZ EU-CSATLAKOZÁS UTÁN? ....................................... 51 7.2.1. Az Integrált Igazgatási és Ellenőrző Rendszer............................................... 53 7.2.2. Az agrár-információs rendszerek fejlődési irányai ........................................ 56 7.3. MELYEK A NAKP INFORMÁCIÓS FELADATAI? ........................................................ 56 7.3.1. Agrárkörnyezeti üzemtervek........................................................................... 57 7.3.2. A táblatörzskönyvek készítése......................................................................... 64 ELÉRHETŐSÉGEK ÉS TOVÁBBI INFORMÁCIÓS FORRÁSOK ...................... 69 8.1. SZERZŐK, SZERKESZTŐ............................................................................................. 69 8.2. AJÁNLOTT SZAKIRODALOM ...................................................................................... 69 8.3. INTERNETES INFORMÁCIÓS FORRÁSOK .................................................................... 70
3
4
1. BEVEZETÉS "Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze." (Teremtés könyve 2,15)
A mezőgazdaság mindig is több volt, mint egyszerű árutermelő ágazat. Az élelmiszerek és nyersanyagok előállításán túl egyéb feladatokat is ellátott, tájat, élővilágot, talajt, vizet, környezetet is “termelt”, és munkát, megélhetést adott a vidék embere és közösségei számára. Ez ma sincs másképpen. Néhány évtizedes agráriparosítási, termésmaximalizálási kitérő után ismét rá kellett jönnünk: a mezőgazdaságnak a termelési feladatok mellett regionálisan eltérő mértékben ugyan, de környezeti és társadalmi, foglalkoztatási feladatokat is magára kell vállalnia. Ez utóbbiak olyan – az egész társadalom és a helyi közösségek számára egyaránt fontos – u.n. ökoszociális szolgáltatások, amelyek helyben keletkeznek, nem importálhatók, és amelyekért a mezőgazdaságot, a gazdálkodót fizetség illeti meg. Az, hogy a mezőgazdaságnak a termelő vagy a szolgáltató jellege, funkciója válik-e hangsúlyozottá, attól függ, hogy milyen – nagy agrárpotenciálú és környezeti szempontból kevéssé érzékeny, vagy pedig kis termelési potenciálú és érzékeny, sérülékeny, természeti értékekben gazdag – területeken, tájon vagyunk. Minél érzékenyebb, sérülékenyebb területen gazdálkodunk, annál fontosabbá válnak a mezőgazdaság ökoszociális szolgáltatásai. Mivel azonban az iparszerű – a termelés hatékonyságának és piaci versenyképességének növelésére koncentráló – mezőgazdálkodás ökoszociális szolgáltató teljesítménye igen gyenge, ezért ettől eltérő gazdálkodási rendszereket kell alkalmaznunk. Ezt a sűrűn lakott vidéki térségekkel és még mindig nagy természeti értékeket hordozó természeti és kultúrtájakkal jellemezhető Európa nem hagyhatja figyelmen kívül. Ezek a felismerések vezettek el a többfunkciós európai agrármodell megfogalmazásához, az e modell elterjesztését szolgáló közös agrár- és vidékpolitika reformjához, támogatási rendszerének kiépítéséhez és közösségi költségvetési forrásainak európai megteremtéséhez. Ennek szellemében és EU-harmonizációs feladataink megoldása sorában született meg nálunk a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP), majd az ennek bevezetéséről rendelkező 2253/1999 (X.7.) számú kormányhatározat. A 2002-es költségvetés az agrártámogatások között 2,2 milliárd Ft-ot különített el e támogatási-kifizetési rendszer kísérleti indítására. Ezzel valamint az EU csatlakozási tárgyalások lezárása után az agrár-környezetvédelem és vidékfejlesztés helyzete, megítélése gyökeresen meg kell, hogy változzon. Az nem lehet már csupán egy kötelező, utolsó, „hatékonyságrontó” fejezete a „tisztességes agrárpolitikának”, hanem az integrált agrár- és vidékfejlesztési politika ökoszociális pillérévé és az EU források megszerzésének fontos tényezőjévé vált. Látnunk kell ugyanis, hogy míg kiváló agrárterületeinken az első – termelési – pillér kínál megélhetési lehetőségeket, addig érzékeny, sérülékeny, kisebb agrárpotenciálú, ráadásul mindezekkel összefüggésben gazdasági értelemben általában hátrányos helyzetű, gyakorta munkanélküliséggel sújtott térségeinkben a többfunkciós európai agrármodell második, ökoszociális pillére mentén megnyíló európai források jelenthetnek igen komoly segítséget. Fel kell ismernünk, hogy a két pillér más-más adottságú területeinkre irányul, azok nem kizárják, hanem kiegészítik egymást! Az ökoszociális pillér mentén megfogalmazott agrár-környezetgazdálkodási programok indításával a mezőgazdasági stratégiaváltás Magyarországon is elkezdhető, ha felismer5
jük a két pillér nyújtotta lehetőségek egymást kiegészítő jellegét. E nagy léptékű, történelmi jelentőségű agrár-, vidék- és környezetpolitikai stratégiaváltás azonban csak akkor sikerülhet, ha kiépül annak nemcsak fizikai, hanem mindenek előtt szellemi infrastruktúrája. Ehhez új ismeretekre, tudásra és gondolkodásmódra van szükség, amely sok esetben nem jelent mást, mint saját hagyományainkhoz való visszatérést, kialakult, évszázadok alatt csiszolódott, a tájakhoz illeszkedő gazdálkodási rendszereinek korszerű újrafogalmazását. A képzési tanfolyam és jelen jegyzetünk ehhez kíván segítséget adni azok számára, akik az NAKP keretei között kívánnak gazdálkodni, erre vonatkozó pályázatukat elfogadták, és a támogatási szerződést megkötötték. Rajtuk kívül jó szívvel ajánljuk ezen ismeretkört valamennyi mezőgazdának, továbbá a közép- és felsőfokú graduális és posztgraduális képzés keretein belül környezet- és tájgazdálkodással, mezőgazdálkodással foglalkozóknak, oktatóknak, hallgatóknak és mindazoknak, akik érdekeltek a mezőgazdaság, a vidékfejlesztés és a természetvédelem összehangolásában, harmonikus fejlesztésében. Akik tudnak, és akarnak is tenni ezen új típusú fejlődés kibontakoztatásáért, és akik részesei kívánnak lenni a mezőgazdaság stratégiaváltásának. *** A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program törekvéseinek, rendszereinek megértéséhez mindenek előtt azt kell tisztáznunk, hogy a mezőgazdaságtól milyen feladatok megoldását várja ma el a társadalom, mit vár tőle a magyar és az európai adófizető és fogyasztó közönség. Lássuk tehát először a mezőgazdaság feladatait! ***
6
2. MILYEN FELADATAI VANNAK A MEZŐGAZDASÁGNAK? Az európai társadalom a mezőgazdaságtól az alábbiakat várja: • értékes beltartalmú, szermaradvány mentes, egészséges és biztonságos termékek előállítása; • a meg nem újítható nyersanyagok és energia takarékos felhasználása; • a talajt, vizeket, levegőt érintő környezetterhelés csökkentése ill. elkerülése; • a kultúrtáj ápolása és a biodiverzitás fenntartása; • a vidék kulturális és agrikulturális értékeinek megőrzése; • munkalehetőség és elfogadható jövedelem biztosítása a lehető legtöbb ember számára. E feladatok egyidejű megoldására az eddig volt – iparszerű, nagy mesterséges (fosszilis) energiaigényű, erősen kemizált, a mezőgazdálkodás céljai közül egyedül a tömegtermelést, a tőkemegtérülést szem előtt tartó – gazdálkodás (amint azt hamarosan érvekkel is alátámasztjuk) nem alkalmas. E feladatok teljesítése az erősen kemizált, iparszerű rendszertől eltérő megoldásokat követel. Nem elég tehát az eddigi stratégia, rendszer technológiáit tökéletesíteni, hanem új gazdálkodási és ehhez illeszkedő, ennek gyakorlati megvalósítási kereteket adó megoldásokra, rendszerekre van szükség. Ez az új stratégia, az új európai agrármodell az úgynevezett többfunkciós („multifunkcionális”) mezőgazdálkodás, a környezet- és tájgazdálkodás, melynek feladatait két nagy körbe sorolhatjuk: • az alapvetően a piac által szabályozott termelési feladatok, melyek az élelmiszerek előállításán túl a nem élelmiszer célú termékek (megújítható nyersanyagok, energiaforrások stb.) előállítását is egyre inkább magukba foglalják, valamint • a körzettel, a tájjal, a földdel kapcsolatos környezeti, társadalmi, foglalkoztatási és kultúrfeladatok. Ez utóbbi társadalmi szolgáltató teljesítmények olyan „nem importálható közjavakat” (élelmezésbiztonság, a kultúrtáj ápolása, a biológiai sokféleség fenntartása, a társadalmi és biológiai élettér megőrzése, a természetes vagy természetközeli élőhelyek rendszerének fenntartása, környezeti stabilitás, népességmegtartás, munkaerő kiegyenlítés, a vendégfogadás és idegenforgalom alapjának biztosítása, paraszti értékek és hagyományok ápolása stb.) testesítenek meg, amelyek létrejötte a piac hagyományos eszközeivel, az árakon keresztül nem szabályozható. Ezek ugyanakkor a vidék társadalmának és környezeti egyensúlyának fenntartásában növekvő szerepet töltenek be, így a mezőgazdaság e teljesítményeit közvetlen kifizetések formájában a társadalomnak honorálnia kell.
7
8
3. MIT TUD ÉS MIT NEM TUD EZEK KÖZÜL TELJESÍTENI AZ IPARSZERŰ MEZŐGAZDÁLKODÁS? 3.1. MILYEN JELLEMZŐI, EREDMÉNYEI ÉS PROBLÉMÁI VANNAK AZ IPARSZERŰ MEZŐGAZDÁLKODÁSNAK? Az iparszerű mezőgazdálkodási rendszerrel az ipar logikája, mint ideál jelenik meg a mezőgazdálkodásban. Alaptörekvése ennek megfelelően a természeti erőforrások fokozatos kicserélése (helyettesítése) mesterséges erőforrásokkal. Ez a rendszer igen jelentős termelésnövekedést eredményezett, ám egyre nagyobb számban jelentkeztek azok a problémák, amelyek kedvezőtlenül hatnak magára a termelésre, de a helyi társadalomra és az általános emberi létfeltételekre is. Ezek a negatív jelenségek többségükben az energiaintenzív földhasználat és az ezzel együtt járó automatizálás növekvő közvetlen (üzemanyag) és közvetett (műtrágya, növényvédőszer, gép, stb.) energiabevitel környezetterhelő és az élőmunkát, az embert kiszorító hatásának tulajdoníthatók. Közülük számos a termelési alapokat romboló jelenségek közé sorolható, mint például a termőtalaj pusztulása (szervesanyag-tartalmának, biológiai életének csökkenése, savanyodása, vizenyősödés, láposodás, szikesedés, illetve sivatagosodás, kiszáradás, talajvízszint sülylyedés, a talajszerkezet romlása, porosodás, tömörödés), a növényi és állati genetikai alapok beszűkülése, pusztulása, a biológiai sokféleség csökkenése, a gyomosodás, fajspektrumbeszűkülés, rezisztencia, vagy a mezőgazdasági területek és termékek szennyeződése, a mezőgazdasági terület csökkenése az iparosítás és az urbanizáció következtében. Mások az emberi létfeltételek közvetlen veszélyeztetettségére utalnak, mint például a vadon élő növény- és állatfajok, természetes élőhelyek, élővizek, talajvíz, rétegvíz, ivóvízbázisok elszennyeződése, szermaradványok feldúsulásának, bomlástermékeik nyomonkövethetetlen, kiszámíthatatlan hatása az élőlényekre, köztük az emberre, az élelmiszerek beltartalmának felhígulása, táplálkozási és környezeti eredetű humán egészségkárosodás, tájképi elszegényedés, ingerszegény környezet, az ember belső (pszichikai, fizikai, biológiai) és külső (természeti, társadalmi és épített) környezetének erős eróziója, szellemi és lelki elsivárodás. Ugyanakkor számos olyan jelenség is felerősödött, amelyek a közgazdasági, piaci, társadalmi közeg megváltozására, az iparszerű gazdálkodás ellehetetlenülésére utalnak. Ilyenek például a vidéki munkanélküliség és elvándorlás felgyorsulása, a negatív externáliák (a gazdasági növekedés társadalmi költségeinek) rohamos növekedése, az energiaigényes gazdálkodás erős függősége az energetikai piactól, a véges mennyiségű kőolaj árának hosszú távú törvényszerű és gyorsütemű emelkedése, ezzel a kőolaj alapú anyagok és energiahordozók felhasználására épülő gazdálkodási stratégia előrelátható veszteségessé válása, ellehetetlenülése, a gyenge minőségű tömegáruk iránti fizetőképes kereslet erőteljes csökkenése a piacokon, igény a változatosabb élelmiszer-kínálat iránt, szelektívebb vásárlási szokások, a közvélemény fokozódó nyomása a “biztonságosabb” élelmiszerek előállítása érdekében, társadalmi előítéletek az élelmiszerek minőségének és biztonságának vonatkozásában, különösen ha azokat új technológiák (besugárzás, biotechnológia, génsebészet, GMO-k) segítségével állították elő, vagy a növekvő társadalmi érzékenység az állatvédelemmel kapcsolatban. E negatív – egymással is összefüggő – jelenségek és a természeti, gazdasági, társadalmi környezet megváltozásának első figyelmeztető jelei az 1970-es évek közepétől már Magyarországon is mutatkoztak. A magyar mezőgazdaság fejlődését az elmúlt évtizedekben szintén a közvetlen és közvetett energiabevitel rohamos növekedése jellemezte. Az ipari eredetű, illetve feldolgozású anyagok részaránya a mezőgazdaság összes anyagfelhasználásán 9
belül az 1960-as évek elején még elenyésző volt, de az 1980-as évek közepére megközelítette a 60 %-ot. A gyors ütemű iparosodó fejlődés hatására 25 év alatt a területegységre jutó hozamok megkétszereződtek. Magyarország élelmiszerekből önellátóvá vált, sőt jelentős export árualapot is előállított, amely a fizetési mérleg egyensúlyban tartásának egyik legfontosabb elemévé vált. Ugyanakkor alapjaiban megváltozott a parasztság évszázadok alatt kialakult hagyományos, a természeti folyamatokhoz közelálló életmódja, a termelési módszerek, az alkalmazott fajták, a tápanyagellátás, a növényvédelem egész rendszere. E változási folyamat legfontosabb eredményei a következőkben foglalhatók össze: • A terméktömeg valamint a termésátlag megtöbbszöröződött (1. táblázat) 1. táblázat: Néhány kiemelt szántóföldi növény termésátlaga (t/ha) (Ángyán-Menyhért, 1997 és KSH kiadványok) Időszak 1931-40. 1951-60. 1961-65. 1966-70. 1971-75. 1976-80. 1981-85. 1986-90. 1991-95. 1996-2000.
Őszi búza 1,37 1,48 1,86 2,43 3,32 4,06 4,63 4,88 4,26 3,76
Növényfajok Kukorica Cukorrépa 1,87 20,34 2,19 19,94 2,61 24,64 3,23 32,52 4,17 33,00 4,85 33,64 6,11 38,90 5,63 38,40 4,43 31,23 5,70 39,64
Lucerna 4,06 3,83 2,97 4,30 4,79 5,29 5,23 5,24 4,59 4,98
• Miközben az abszolút termésingadozás nőtt, a relatív termésingadozás - éppen a termésátlagok rohamos növekedése következtében – jelentősen csökkent (2. táblázat). Az időjárási ingadozásokat tompítani képes technológiák mögött bőséges – sokszor a kultúrnövény termésképzéséhez szükséges mértéket meghaladó – tápanyagellátás állott, amiben kiemelt szerep jutott a könnyen oldódó N-műtrágya forrásoknak. 2. táblázat: A búza és a kukorica országos termésátlagának szélső értékei (Bocz et al., 1992 és KSH kiadványok) Évek
Búza t/ha termésingadozás (%) 1921-30 0,90 - 1,59 51 1931-40 1,10 - 1,66 41 1961-70 1,57 - 2,71 53 1971-80 3,07 - 4,76 43 1981-90 4,00 - 5,44 31 1991-2000 3,05 - 5,19 53
Kukorica t/ha termésingadozás (%) 0,92 - 2,07 77 1,20 - 2,29 63 2,03 - 3,79 60 3,54 - 5,40 42 5,47 - 6,86 23 3,50 – 6,71 67
• Kezdeti anyagi gyarapodás, viszonylagos anyagi jólét, átmeneti szociális biztonság jelei mutatkoztak a falvakban, (ami ugyan sok esetben együtt járhat, de nem azonos az ember „jól-létével”!). • A különböző üzemi formák (nagyüzemi, kisüzem, háztáji) sajátos, számos vonatkozásban hatékony együttműködése alakult ki a mezőgazdaságban. Mindezen elvitathatatlan eredmények arra utalnak, hogy az iparszerű gazdálkodás az adott történelmi helyzetben, a gazdaság és társadalom meghatározott fejlődésfokán Magyarországon is szükségszerű, a belterjesítés folyamatába illeszkedő lépcsőfok volt. Az intenzív, növekvő ráfordítások, energiabevitel kezdeti látványos sikerei azt sugallták, hogy az ipari folyamatokhoz hasonlóan szabályozható és környezetétől egyre inkább függetleníthető a gazdálkodás. Ez csak úgy valósítható meg, ha a "kikapcsolt" természeti erőforrá-
10
sok pótlására a rendszerbe egyre több mesterséges energiát (műtrágyát, növényvédőszert, gépi munkát, energiahordozót, ipari technológiát, stb.) viszünk be. Azt a felfogást, hogy a kibocsátott termék mennyisége a meghatározó, ami csaknem kizárólag az energiaátalakító rendszer (növényfajta) teljesítőképességétől és a bevitt energiák mennyiségétől függ, jelzi a fajtaváltás felgyorsult folyamata (1. ábra), és a termelésben felhasznált műtrágyák és növényvédőszerek mennyiségének robbanásszerű növekedése. (3. és 4. táblázat). 1. ábra: A fajták minősítésének éve és elért életkoruk (Ángyán-Menyhért, 1988)
11
3. táblázat: A mű- és szervestrágya felhasználás Magyarországon (Ángyán-Menyhért, 1997 és KSH kiadványok) Időszak
1931-40. 1941-50. 1951-55. 1956-60. 1961-65. 1966-70. 1971-75. 1976-80. 1981-85. 1986-90. 1991-95.
Szántó + kert + gyümölcsös + szőlő mill. ha 5,95 5,90 5,85 5,75 5,63 5,62 5,54 5,39 5,30 5,25 5,02
Műtrágyahatóanyag-felhasználás N 2 1l 15 60 143 293 479 556 604 487 172
1000 t/év P K 10 19 12 55 100 172 326 401 394 278 25
1 5 8 25 56 150 400 510 495 324 27
NPK 13 35 35 140 299 615 1205 1467 1493 1081 224
Szervestrágy Szervestrágyázott a felhasználás terület aránya,
kg/ha/év NPK millió t/év 2,2 30,0 5,9 26,5 6,0 25,7 24,3 21,5 53,1 20.5 109,4 22,0 217,5 14,6 272,2 14,3 281,7 15,3 207,1 13,0 44,6 6,3
t/ha/év 5,04 4,49 4,39 3,74 3,64 3,91 2,62 2,65 2,92 2,48 1,25
% 25,0 21,0 20,1 18,1 13,7 13,7 7,6 7,4 7,6 6,2 3,1
4. táblázat: A növényvédőszer-felhasználás Magyarországon (1951-1995) (Ángyán-Menyhért, 1997 és KSH kiadványok) Időszak Szántó+kert + gyümölcsös + szőlő mill. ha 1951-60. 5,80 1961-65. 5,63 1966-70. 5,62 1971-75. 5,54 1976-80. 5,39 1981-85. 5,30 1986-90. 5,25 1991-95. 5,02
Gombaölő
11,6 12,5 13,5 17,6 19,2 19,8 12,5 5,3
Gyomirtó Rovarölő Egyéb Összesen Összesen Hatóanyag 1000 tonna/év 0,2 1,3 1,2 2,9 21,2 6,6 21,4 15,6 28,8 15,0 27,5 13,5 20,2 13,5 8,6 5,8
3,0 3,5 1,3 0,5
13,1 16,6 41,3 54,6 66,0 64,1 47,5 20,2
k /ha/év 2,3 0,9 3,0 1,2 7,3 2,7 9,9 3,9 12,2 5,5 12,1 5,6 9,1 4,2 4,0 1,8
Napjainkban az ország területének 65,5 %-a a mezőgazdaságilag hasznosított terület, a termőterület pedig 86,4 %-ot tesz ki, így a mezőgazdaság a környezet állapotára igen jelentős hatással van nem csupán a közel 6 millió ha művelt területen, hanem az érintkező egyéb területeken is. A mezőgazdálkodás és a környezet szoros, de egyben kényes egyensúlyokra épülő kapcsolatára utal, hogy míg egy – az ökológiai feltételekhez – alkalmazkodó mezőgazdálkodás elengedhetetlen feltétele a területfedő természetvédelemnek, a biológiai sokféleség, a környezeti egyensúly fenntartásának, addig egy környezettől függetlenedő, iparos, „csúcsra járó” rendszer épp ellenkező hatású. Nézzük meg egy kicsit részletesebben ezeket a problémákat, mert így érthetjük meg igazán a változtatás szükségességét.
3.2. LÁSSUNK KICSIT RÉSZLETESEBBEN NÉHÁNY JELLEGZETES PROBLÉMÁT! A környezet átalakításával, a természeti erőforrások kikapcsolásával járó rohamos mesterséges energiaráfordítás-növelési kényszer káros környezeti, társadalmi és gazdasági hatásai természetesen nálunk is megjelentek. A jelek arra utalnak, hogy a magyar mezőgazdaság már az 1980-as évek közepére ebbe a „fejlődési” szakaszba jutott. Lássunk e problémákra – különböző területekről vett – néhány jellegzetes példát.
12
3.2.1. Környezeti problémák és kockázatok A mezőgazdálkodás káros környezeti hatásai közül az egyik legfontosabb a biológiai sokféleséget veszélyeztető, csökkentő hatása. Magyarországon a magasabb rendű természetes növényvilág fajszáma mintegy 3000. Veszélyeztetettségének mértéke az 5. táblázat adatai alapján megítélhető. 5. táblázat: A magasabbrendű növényfajok veszélyeztetettsége Magyarországon (Rakonczay, szerk. 1989) Megnevezés
Összes Veszélyeztetettségi kategóriák fajszáma (db) Arány fajszám 1. Kipusztult 2. Közvetlenül 3.Aktuálisan 4.Potenciálisan 5.Összesen (%) Magyar(1+2+3+4) országon veszélyeztetett (db) Mohák 589 4 32 39 45 120 22,7 Harasztok 60 1 1 13 20 35 58,3 Nyitvatermők 8 2 2 25,0 Zárvatermők 2343 35 40 114 384 573 24,5 Összesen 3000 40 73 166 450 730 24,3 Arány (%) 100,0 1,3 2,4 5,6 15,0 24,3 -
Az ország állatvilága mintegy 30 000 ismert és 8-12 000 ismeretlen fajból áll. A veszélyeztetett fajok száma mintegy 400, amelyből a rovarok (272 faj) és a madarak (83 faj) száma a legnagyobb. A mezőgazdálkodás biológiai sokféleséget veszélyeztető, csökkentő tényezőinek, okainak többsége a termőhely adottságait, környezeti érzékenységét meghaladó földhasználati, gazdálkodási intenzitásra, annak mértéktelen növekedésére vezethető vissza. • Az emberiség létszámnövekedése és az ezzel párhuzamos, egyre intenzívebb élőhelyhasznosítás következtében az élővilág is jelentős emberi befolyás alá került. A hatások egyik csoportját az jelentette, hogy az ember kiválasztott és háziasított néhány fajt. Ezeket egyre nagyobb tömegben kezdte termeszteni illetve tenyészteni, és elterjesztette mindenütt a Földön. Egyre nagyobb területeket vont mezőgazdasági termelésbe. Ennek következtében a vadon élő fajok élettere szűkült, esetleg meg is szűnt. • Egy faj eltűnésével a táplálékláncokban ráépülő fajok (ragadozók, parazitáik és parazitoidjaik) is kipusztulhatnak. A nagyobb testtömegű fajok eltűnése több egyéb faj pusztulását vonja maga után. Becslések szerint egyetlen növényfaj kihalása átlagosan mintegy 30 specializált, egyéb szervezet pusztulásához vezet. • Az iparszerű mezőgazdasági termelésbe vont területeken élő fajok számát rendszerint nem vizsgálják, a gazdálkodás szervezésénél nem veszik figyelembe. Megelégednek a termelés szempontjából közvetlenül fontos fajok, a termesztett növények és gyomok, a tenyésztett állatok valamint ezek parazitái, a területen előforduló kártevők számbavételével. Ez mindösszesen néhány tíz faj táblánként. Ha az eddig figyelembe nem vett fajokat is számba vesszük, kiderül, hogy a talajokban – még növénytakaró teljes hiányában is – rendkívül bonyolult faji összetételű életközösségek vannak, amelyek nagyon különböző szervezetek millióiból tevődnek össze. • A monokultúrák elterjedése az egyik legfontosabb oka a fajszám csökkenésének a mezőgazdasági területeken. Ez az előzőekben leírtakból egyenesen következik. Ennek mindent egységesítő törekvése és hatása gyökeres ellentétben van a természet sokszínűségével. • A mezőgazdasági termelési technológiák a földrészek között is terjedni kezdtek, a nö13
•
•
•
•
•
•
1
vény- és állatfajok elterjesztése a faj saját életterén kívül is lehetséges módszerré vált. Fajokat telepítettek a termés növelése, növényvédelem vagy egyéb célokból. Idegen fajok betelepítésekor azonban az őshonos növény- és állatvilág gyakran károsodott, mivel az idegen faj létszámszabályozásának tényezői (ragadozók, paraziták, abiotikus feltételek) nem voltak jelen, és így nem szabhattak természetes gátat a betelepített faj szaporodásának. Ebben az összefüggésben utalni kell a génmódosított (transzgénikus) szervezetek (GMO1-k) mezőgazdasági felhasználásának kockázataira is. A túl nagy intenzitású legeltetés jelentősen befolyásolja a növényzet fajösszetételét. A legelők túlterhelése gyakran vezet a fajösszetétel változásához és ritka fajok kihalásához, esetenként a növénytakaró teljes pusztulásához. A nagytestű növényevő háziállatok válogatva fogyasztják a növényeket, tapossák a legelőt, és ezzel kiirtják a mechanikai hatásokra érzékeny növényfajokat, valamint tömörítik a talajt. Mindezek a hatások a legelők növényzetének fajgazdagság-csökkenéséhez vezethetnek. A mezőgazdaságban használatos növényvédő szerek hatásairól már igen sok ismeret áll rendelkezésre. Ezeket itt még vázlatosan sem tudjuk leírni. Csupán a példa kedvéért említjük, hogy hiába fejlesztettek speciális rovarölő, gombaölő és gyomirtó szerek, és tesztelték azokat a szokásos tesztfajokon, az egyéb élőlényekre gyakorolt hatásaik nagyrészt ismeretlenek. A szerves anyagok lebontása szempontjából fontos talajlakó ugróvillás rovarokra például a növényvédő szerek mindegyik típusa halálos lehet. Megjegyezzük, hogy a műtrágyázás is járhat hasonló hatásokkal az élővilágra, mint a növényvédőszeres beavatkozás. A modern állatorvosi kezelések szintén veszélyt jelenthetnek a növény- és állatfajokra. A paraziták ellen használt gyógyszerek maradványai és bomlástermékei az ürülékkel a talajba kerülnek, és ezek - hasonlóan a növényvédő szerek maradványaihoz számos esetben a talajállatok fajszámát csökkentik, hiszen éppen állatok irtására fejlesztették ki azokat. A talajművelési módokat egyértelműen annak érdekében fejlesztették ki, hogy a növények fajszámát csökkentsék, és csakis a termesztett faj (esetleg néhány faj) maradjon a táblán. Ennek következményeképpen jelentősen csökken a növényeket fogyasztók fajszáma is. A talajművelés hátrányos lehet a földön fészkelő madarakra, mert a fészkelési és intenzív talajművelési periódusok gyakran egybeesnek. A talajművelés következtében jelentősen megváltozik a talaj szerkezete, porozitása, ennek következtében a levegő- és vízviszonyok és talajhőmérséklet is. Mivel ezek a tényezők befolyásolják legjobban a talajéletet, a talajszerkezet romlása a fajszám csökkenéséhez vezet. Tovább növelheti a fajok pusztulását a talajművelés következtében fellépő talajerózió is. A vizes, nedves területek lecsapolása és átalakítása mezőgazdasági tevékenységek céljaira különösen nagy károkat okoz, és komoly mértékű fajszámcsökkenéshez vezet. Ezek a környezetileg érzékeny területek, vizes élőhelyek igen sérülékenyek. Sajátos növény- és állatviláguk van. Különösen sok ritka mocsári növény-, hal-, kétéltű- és hüllőfaj él ilyen helyeken. Említendő a lecsapolások káros hatásai között az is, hogy a kialakított öntözőcsatornán keresztül gyakran szennyezett, pl. nitrátos víz kerül a területre, ami további káros hatással van az élővilágra. Az egyoldalú, „termeléshatékonysági”, „méretökonómiai” szempontok szélsőséges érvényesítése következtében a mezőgazdasági területeken a tartós szerkezetek, a bolygatatlan élőhelyek (a biotóphálózat) rendszere és annak elemei (erdősávok, fasorok, fák, bokrok,
GMO: Genetically Modified Organism (Genetikailag Módosított Szervezet)
14
stb.), mint a gazdálkodást zavaró tényezők szinte teljesen eltűntek. Az így kialakult nagy üzem és tábla méretek nem hagytak teret az ökológiai infrastruktúra, a biotóphálózati rendszer számára. Az iparszerű gazdálkodás földhasználati rendszere minimálisra szorítja és elszigeteli a számára haszontalan természetes ill. természetközeli élőhelyeket, erdősávokat, fasorokat, gyepsávokat, stb. Az ökológiai hálózat ennek következtében a „keringési rendszer infarktusához” hasonló képet mutat. Ezt szemlélteti egy németországi agrártáj élőhelyrendszere állapotváltozásának példáján a 2. ábra. 2. ábra: Az agrártáj biotóphálózatának változása (Schleswig - Holstein) (Knauer, 1980)
Látható, hogy az erdősávok, fasorok, gyepsávok, mint termelési szempontból „haszontalan” területhasználati kategóriák 100 év alatt milyen mértékben tűnnek el az agrártájról, ha csak a termeléshatékonysági szempontok határozzák meg a mezőgazdaság fejlődését. • Az iparszerű gazdálkodás általános homogenizáló hatása (monokultúra, fajszegény növényszerkezet, technológia egységesítés, méretek, stb.) kiterjed a gazdálkodás intenzitási fokának környezettől függetlenül egységes növelésére is, amely a területek többségén túlhasználathoz, és ebből következően „környezeti distresszhez” vezet. A vázlatosan felsorolt tényezők mindezeken túl nem csupán önmagukban, hanem egymással kölcsönhatásban, egymást erősítve hatnak a biológiai sokféleségre. Ennek bemutatására példaképpen a gyomproblémát vehetjük, amely a három országos gyomfelvételezés adatai alapján jól nyomon követhető. A monokultúrás gazdálkodás és a vegyszerek hatására a gyomok fajszáma jelentősen lecsökkent, de a megmaradt fajok vegyszer-rezisztenciája folyamatosan növekedett, és mivel a konkurens fajok is eltűntek, szaporodásuk szinte ellenőrizhetetlenné vált. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy míg 1950-ben például az első húsz legnagyobb borítású faj aránya az összes gyomborításon belül 49,2 % volt, addig 1970-re ez az érték 62,8 %-ra, 1987-re pedig 76 %-ra növekedett, vagyis az összes gyomborítás 76 %-át húsz faj tette ki. Az erdőket érő kedvezőtlen hatások közül a legjelentősebbek az erdőirtás, a légszenynyezés (savas esők, S, N-oxidok), a talajvízszint változása, a mezőgazdasági kemikáliák helytelen és túlzott használata, természeti csapások, járványszerű vírus- és gombabetegségek, stb. Ezeken túl a legfontosabb tápelemek (N, P, K, S stb.) pozitív mérlege, vagy a legtöbb kation
15
(Ca, Mg, Na stb.) negatív mérlege jelzik a környezet szennyezés természetszerű és természetes erdőkre gyakorolt kedvezőtlen hatását, és az iparosítás valamint a kemikáliák növekvő használatával az egész bioszférára kiterjedő környezeti kockázatait. Mindezek hatására a károsodott erdőterület aránya az összes faállománnyal borított erdőterület 10 %-ára tehető. Az intenzív erdőgazdálkodás rendszere, valamint a felsorolt károsító tényezők hatására elsősorban a gyertyán-, a bükk-, a cser- és a tölgyfaállomány csökkent, a károsodás elsősorban az értékesebb faállományt súlytja, csökken a természetes és természetszerű erdők aránya, és nő a telepített, általában elegyetlen, ökológiailag kevésbé stabil erdőállomány. A termőtalaj pusztulása (erózió, defláció) is igen kifejezett és jelentős területeket érint. Mértékét a 6. táblázatban összefoglalt néhány adat is jól szemlélteti. 6. táblázat: Talajpusztulás Magyarországon (Stefanovits, szerk., 1977. és Stefanovits, 1981 nyomán) Talajpusztulás 1000 ha Az összterület %-a Erózió Erős 554 6,0 Közepes 885 9,5 Gyenge 858 9,2 Összesen 2297 24,7 Defláció által erősen veszélyeztetett 1450 15,6 Összesen: 3747 40,3 Megjegyzés: Az eredeti talajszelvény szintjeinek: – több mint 70 %-a lepusztult: erős erózió; – 30-70 %-a lepusztult: közepes erózió; – kevesebb, mint 30 %-a lepusztult: gyenge erózió.
A talaj pusztulása – bár eltérő mértékben, de – az ország területének több mint 40%-át érinti. Ennek jelentőségét igazán csak akkor értjük meg, ha tudjuk, hogy a teljes nemzeti vagyon mintegy 20%-át a termőföld értéke adja. A talaj pusztulása azon túl, hogy a nemzeti vagyon nettó csökkenéséhez vezet, rombolja a mezőgazdálkodás legfontosabb termelő eszközét. Ehhez járul az egyéb célú földkivétel termőterületet csökkentő hatása is. Az erózió és a defláció igen kifejezett, és jelentős területeket érint. A víz (erózió) és a szél (defláció) okozta talajpusztulás jeleit mutató területek növekedése számos okkal magyarázható, melyek közül a legfontosabbak a következők: a) domborzati és talajtényezők (lejtésviszonyok, kötöttség, szemcseösszetétel, nedvességi állapot, fedettség, stb.); b) éghajlati tényezők (a légmozgás (szél) iránya, sebessége, csapadékviszonyok, a levegő hőmérséklete, nyomása, sűrűsége, stb.); c) gazdálkodási, agrotechnikai tényezők (a vetésszerkezet elszegényedése, a váltás nélküli, illetve monokultúrás termesztés térhódítása, a talajvédő vetésforgók szinte teljes megszűnése, a szerkezetképző szervesanyagok és mész felhasználásának csökkenése, a talajművelés hibái (célszerűtlen bolygatás, az időpont rossz megválasztása, az eredeti növényzet felszaggatása, stb.), a mezővédő erdősávok, fasorok kiirtása, nagy táblák, tömbök kialakítása céljából, a művelés irányának helytelen megválasztása, stb.). A mezőgazdasági terület csökkenése napjainkban is tartó folyamat, amivel a jövőben is számolni kell. 1945-ben még az ország területének mintegy 81%-a állt mezőgazdasági művelés alatt. Ez a terület 1950-re 79 %-ra, 1994-re pedig 66 %-ra csökkent. A mezőgazdasági terület csökkenése tehát 45 év alatt mintegy 1.250.000 ha-ra tehető, ami évi átlagban megközelítően 28.000 ha-os területcsökkenést jelent. Ennek egy részét persze erdő, nádas és halastó foglalta el, ám így is a termőterület csökkenése ugyanezen időszakban megközelítette a 650.000 ha-t, ami 14.000 ha-os csökkenési átlagütemet jelez. Különösen kedvezőtlen, hogy a
16
művelés alól kivett terület 45 év alatt mintegy megduplázódott, meghaladta az összterület 14 %-át, valamint méginkább az, hogy az ipar, a bányászat, az út-, vasútépítés és városfejlesztés céljaira igénybe vett területből a szántó aránya megközelítette a 75 %-ot. A termőterületekre világszerte és Magyarországon is az egyik legfőbb veszélyt azok beépítése jelenti. Ez a népesség növekedésével és a civilizáció fejlődésével szükségszerűen együtt jár. Egyetlen társadalom számára sem mellékes azonban az, hogy mekkora és milyen minőségű területek kerülnek a termőterületből végleges kivonásra, mivel az igazán jó minőségű talajok és sajátos minőségű termékek előállítására alkalmas termőhelyek (pl. szőlő- és borvidékek) nagysága véges, az természeti adottság. A “szocialista” gazdaságban a talajokat értéknélküli eszközként csak a terület nagysága alapján tartották nyilván, így a talajok értéke sohasem szerepelt a vállalati vagyonban. Ez megkönnyítette azt, hogy különböző célokra szinte korlátlanul vonjanak ki területeket, függetlenül azok minőségétől és hosszú távú nemzetgazdasági vagy környezeti jelentőségétől. Mivel építkezések céljára is azok a területek a legalkalmasabbak, amelyek sík vagy enyhén lejtős fekvésűek, és nem tartalmaznak káros sókat, a talajvíz pedig megfelelő mélységben helyezkedik el, a kivonás is leginkább ezekre a mezőgazdasági termelésre jó adottságokkal rendelkező területekre irányult. Így a legnagyobb gazdasági kárt az jelentette, hogy a pazarló felhasználás is a legjobb adottságú területekből történt. A mezőgazdaság és a környezetvédelem szempontjai itt lényegében egybe esnek, mert minden területkivonás ökológiai veszteséget jelent, hiszen az az élet feltételeit alapvetően korlátozza. A talaj védelménél tehát abból kell kiindulni, hogy az nemzeti kincs és a legértékesebb termőhelyeket, talajokat és élőhelyeket adminisztratív védelemben kell részesíteni. A kivonás mértékét a lehető legkisebbre kell csökkenteni. (Sántha, 1995). A talaj humusztartalmának változása – még a legnagyobb mértékben különböző növénytermesztési rendszerekben is – minimális. Hosszabb időszakot tekintve azonban a humusz mennyiségét és minőségét illetően is kedvezőtlen folyamatok alakulhatnak ki a talajban. A talaj humusztartalmának alakulására elsősorban a talajművelés rendszerének, másodsorban a trágyázásnak, harmadsorban pedig a vetésforgónak van hatása, mert a talajműveléstrágyázás-vetésforgó minden növény termesztési rendszerében önálló és egymással összefüggő egységként jelentkezik, így jelentősen befolyásolja a humusztartalmat is. A talajok szervesanyag-tartalmának csökkenése elsősorban a következő okokra vezethető vissza: • a szervesanyagok bomlási feltételeinek romlása, a talajok biológiai aktivitásának csökkenése; • a szervesanyag-bevitel részbeni (istállótrágya, komposzt, zöldtrágya) csökkenése, egyoldalú műtrágyázás, amit a nagyobb gyökér- és szártömeg – a talajélet csökkenése következtében – sem tudott kiegyenlíteni; • az elszegényedő növényszerkezet és a vetésforgó, vetésváltás elveinek háttérbe szorulása; • a folyamatos növényborítottság csökkenése, huzamosan csupasz talajfelszín: erózió, defláció; • a talajművelési rendszer: egyre mélyebb és egyre gyakoribb szántás (forgatás, szellőztetés). A talajok savanyodását jelzi, hogy területük 10 év alatt (1976-1985 között) 2,8 millióról közel 4 millió ha-ra növekedett. Különösen aggasztó ez a jelenség akkor, ha fokozott figyelmet fordítunk Stefanovits (1981) azon megállapítására, hogy egyes talajtípusok esetén a kedvezőtlen folyamat viszonylag lassú kezdeti szakasz után egyre inkább felgyorsul, gyakorlatilag visszafordíthatatlanná válik. A talajok savanyodása természetesen nem csupán a mezőgazdálkodás következménye. Abban számos tényező (talajképződési folyamatok, meteorológiai jelenségek, stb.) közrejátszik. Savanyodást kiváltó talajképződési tényezők:
17
• a savanyú, kvarcban gazdag kőzetek semleges, illetve lúgos mállástermékekben szegények, ezért a rajtuk képződött talajok eleve savanyúak, savanyodásra hajlamosabbak; • az éghajlat az elsavanyodásban elsősorban csapadékos (humid) viszonyok között játszik szerepet; • az erdős vegetáció alatt az elemek biológiai akkumulációja kisebb, így a talajok kilúgozása és ezzel savanyodása intenzívebb; • a láposodás és a réti talajképződés során az intenzív kilúgzás és a telítetlen szerves anyagok felhalmozódása szintén a talaj savanyodását okozhatja; • a táj domborzati, hidrológiai viszonyainak szerepe is fontos lehet; • a talajok korával is összefügg savanyodásuk: minél nagyobb a talajfejlődés kezdete óta eltelt idő, annál kilúgzottabb, savanyúbb talajok keletkezhetnek; • a talaj egyszerű szerves savainak bomlása, valamint a mikrobiológiai folyamatokban felszabaduló kénsav és salétromsav egyaránt csökkenti a pH-értéket; • a csapadék alacsony pH-értéke (savas esők), amely Európa különböző területein már az 50-es években is 4,3-6,4 között alakult, Magyarországon átlagértéke 4,67, és az esetek 62 %-ában 5,5 alatt van. E folyamatokon túl a talajsavanyúság kialakításában azonban az emberi tevékenység is jelentős szerepet játszik. Ezek közül a legfontosabbak: • az egyre nagyobb termések betakarításával csökken a talajok bázis- (fém-kation)- tartalma; • a fémkation tartalom csökkenést az öntözés a talaj kilúgozásának növelésével is elősegítheti; • savanyúan hidrolizáló műtrágyák nem okszerű, túlzott mértékű, a talajtulajdonságokat figyelmen kívül hagyó, helytelen alkalmazása; • az ipari tevékenység következtében létrejövő száraz és nedves savas ülepedés. A savanyodás következményei igen összetettek, és mértékétől függően súlyosak lehetnek. Ezek közül a növénytermesztés eredményeire döntő hatást gyakorló néhány tényezőt emelünk ki: • növekszik a mikroelem- és nehézfém- (Al, Fe, Mn stb.) toxicitás, és a talajból nehézfémek a táplálékláncon keresztül az emberi szervezetbe jutnak; • csökken a növények tápanyagfelvevő képessége; • megváltozik a talaj kicserélő komplexuma; • nélkülözhetetlen elemek (N, P, Ca, Mg, stb.) növekvő kilúgozódása, illetve egyre korlátozottabb felvehetősége. A savanyú talajokon a külső (természetes és antropogén) tényezők savanyító hatása még erőteljesebben érvényesül, így a folyamat önmagát gerjeszti. Az elvizenyősödés a sík és mély fekvésű területeken okoz károkat. Szélsőséges esetben a síkvidéki területeken a belvízi elöntés nagysága megközelítheti az 1 millió ha-t. Sokéves átlagban az elöntött terület mintegy 130 000 ha, és további fél millió ha-on jelentkezik túlnedvesedés, 200 000 ha-ra tehető az elvizenyősödött, völgyfenéki területek nagysága. Láposodás akkor következik be, ha öntözés, vagy egyéb beavatkozás hatására a talajvízszint megemelkedik. A tiszai vízlépcső hatásterületén például az OMMI 1967-ben végzett mérései szerint 20 000 ha-on következett be másodlagos láposodás, ebből mintegy 14 000 haon szikesedéssel kísérve. Ennél is lényegesen nagyobb azonban az a terület, ahol a láposodás még nem alakult ki, de a gyökérzóna anaerob feltételei gátolják a növények fejlődését, és ez18
zel csökkentik a talaj termékenységét (Stefanovits et al. 1977). Az energetikai beruházások előnyei és azok káros kísérőjelenségei által okozott hátrányok tehát a döntés előtt igen gondos mérlegelést igényelnek (Bős-Nagymarosi, Drávai-Gyurgyeváci vízlépcső!). Szikesedés talajképződési folyamatok hatására, de antropogén hatásra is bekövetkezhet. A szikesek kialakulásában elsősorban a közeli talajvíz kapilláris vízemelkedése folytán előálló elsósodás és lemosódás játszik döntő szerepet, de a felszíni vízborítás is elszikesítő hatású lehet. Genetikailag szikes talajaink területe megközelítően 560 ezer ha. Az antropogén hatásra (öntözés, talajvízszint-emelés) bekövetkező másodlagos szikesedés által érintett területek nagyságát Stefanovits és munkatársai 1977-ben még „csak” mintegy 200 ezer ha-ra tették, amelyből a tiszalöki öntözőrendszer hatásának tulajdonítottak 100 ezer ha területet. Ezzel egybevágó adatokat közöl Szabolcs és Várallyay, megállapítva, hogy a szikesek összterülete mintegy 757 ezer ha-ra tehető, ami az ország területének 8,1%-a. Megállapítják azonban azt is, hogy a szikesedés közvetlen veszélye további 245 ezer ha-on fennáll, ahol az a mélyebb talajrétegekben már regisztrálható. Ezeken a területeken a szakszerűtlen öntözés és talajvízszint emelkedése másodlagos felszíni szikesedést okozhat. Úgy tűnik, hogy ez jelentős területeken be is következett. A KSH adatai szerint ugyanis a másodlagosan szikesedett területek nagysága elérte a 400 ezer ha-t, vagyis a szikesek összterülete napjainkban mintegy 960 ezer ha-ra tehető. (Lásd a vízlépcsőkkel kapcsolatban tett megjegyzést!) A talaj biológiai életét illetően megállapítható, hogy az eddig felsorolt problémák közül különösen a talajpusztulás, a humusz és a pH csökkenése hat negatívan a hasznos talajlakó baktériumok számára és aktivitására. Ezeken túl a növényszerkezet és a vetésforgó is igen jelentősen módosítja azt. A növényszerkezet elszegényedése és a vetésforgó, az elővetemény-hatás figyelmen kívül hagyása a talajélet jelentős csökkenéséhez vezet. Ezt a hatást erősíti a kemikáliák kényszerűen növekvő felhasználása a növényvédelemben, amelyek nemcsak a kártevőket és kórokozókat, de a hasznos talajlakó szervezeteket is erősen károsítják, szaporodásukat, működésüket gátolják. A talajok degradációjának egyik jele a szerkezet romlása. Erre utal, hogy talajaink porosodnak, tömörödnek, ellenállásuk növekszik, gyakori az eketalpréteg kialakulása. Ezek a tünetek számos okkal magyarázhatók. Közülük a legfontosabbak: • a gépesítés, a talajművelés szélsőségei, • a nem megfelelő talajnedvesség-állapotban végzett gépi munkák (talajművelés, betakarítás stb.), • a talajtömörödés miatt nehezebb a talajművelés (nő a talajművelő eszközök vonóerőigénye), a víz nehezebben hatol be a talajba, több a felszínről elfolyó víz mennyisége, ugyanakkor a kultúrnövény gyökerei nem képesek áthatolni a tömődött rétegen, így az aszályérzékenység jelentősen felerősödik. • a szerkezet kialakításában és fenntartásában döntő szerepet játszó szerves anyagok használatának mellőzése és a meszezés elhagyása, • ezekkel összefüggésben a talajlakó szervezetek (mikrobák, földigiliszták stb.) számának és aktivitásának erőteljes csökkenése, • a vetésváltás és vetésforgó háttérbe szorulása stb.. A víz minőségének romlása különösen a felszín alatti vízkészletek esetében nyugtalanító mértékű. A minőség szempontjából kifogásolt ivóvízminták arányát mutatja be a 7. táblázat.
19
7. táblázat: Ivóvízvizsgálatok értékelése (Horváth - KSH, 1986) Vizsgálati szempontok Bakteriológiai Kémiai összesen vas nitrát ammónium Biológiai
Kifogásolt minták aránya az összes minta %-ában Ásott kutak Fúrt kutak Vízművek (talajvíz) (rétegvíz) 42,4 18,8 25,4 58,9 36,9 26,4 20,0 15,9 11,3 25,3 12,5 9,0 17,0 10,6 7,6 26,8 10,3 17,4
Az ország hasznosítható vízkészlete megközelíti az évi 20 milliárd köbmétert. Ennek 67 %-a felszíni vizekből, 33 %-a pedig felszín alatti vizekből nyerhető. A felszín alatti vízkészletek 40 %-a parti szűrésű víz, 19 %-a talajvíz, 35 %-a rétegvíz és 6 %-a karsztvíz. A gazdaság és ezen belül elsősorban az ipar vízkitermelése és felhasználása a rétegvízszint süllyedését eredményezi, növekszik a beszivárgás mennyisége és ezzel egyidejűleg a rétegvíz szennyeződésének veszélye. Hasonlóan a rétegvízhez a karsztvízszint is süllyed. Igen kifejezett karsztvízszint-csökkenés következett be például a Dunántúli Középhegység területén a bányák víztelenítő hatása következtében, s ennek hatására több jelentős forrás elapadt, és a Hévízi tó forrásának hozama is jelentősen csökkent, a tó végveszélybe került. A karsztvíz nyomásának csökkenése az egész karsztterületen tapasztalható. A víz minőségének romlása különösen a felszín alatti vízkészletek esetében nyugtalanító mértékű. Az ivóvíz nitrátosodása általános jelenséggé vált. A nitrátszennyezett vízműkutak száma megközelítette a 100-at, és azoknak a településeknek a száma, amelyek közműves vízellátása megoldatlan, és ásott kutjaik vize nitrátszennyezett, elérte a 600-at. Különösen aggasztó a helyzet, ha ezt a számot ahhoz viszonyítjuk, hogy ezen települések száma 1981-ben még „csak” 264 volt. A helyzet ellentmondásossága abban van, hogy miközben nagy ráfordításokkal igyekszünk a termésátlagokat növelni, a termésnövekmény értékének akár többszörösét leszünk kénytelenek az ivóvíz nitráttalanítására, a lakosság vízellátására fordítani. A mérleg országos, gazdasági egyenlege – csak ezt az egy tényezőt figyelembe véve is – mindenképpen negatív. A lakosság egészséges ivóvízzel való ellátása már a legközelebbi jövőben egyik legnagyobb problémánkká válik. Az ivóvíz-bázisok elszennyeződésének riasztó jelei évek óta megfigyelhetők. Ezek közül az egyik legsúlyosabb következményekkel fenyegető jelenség az ivóvíz nitrátosodása. Magyarországon 15 évvel ezelőtt az ásott kutak 25,3 %-a, a fúrt kutak 12,5 %-a, a vízmű kutak 9 %-a a megengedett hazai legnagyobb koncentrációt meghaladó nitrát tartalmú vizet adott (lásd fentebb, 7. táblázat). A nitrát (NO3) eredete alapvetően hármas, amely vázlatosan a következőkben foglalható össze: • kommunális szennyvizekből, hígtrágyából és műtrágyákból származik, amelyek a csapadék- és öntözővízzel közvetlenül a felszíni vagy felszín alatti vizekbe kerülnek; • a légköri nitrogén természetes ülepedése is hozzájárul a nitrát gyarapodásához, hiszen − a légkörben a földfelszín minden egyes négyzetmétere fölött N2 gáz formájában 8000 kg = 8 tonna! nitrogén van, amiből villamos kisülések (villámlás) hatására átlagosan mintegy 7 kg/ha/év oxidált (savanyú) nitrogén jut vissza a felszínre; − az ipari tevékenység és a járművek kipufogógázai további 35-50 kg/ha/év N-t juttatnak a talajra, így ezek összmennyisége helytől függően 40-60 kg/ha/év között mozog; • a talajban lévő vagy oda bevitt szervesanyagok ásványosodásából származik, amely ásványosodás akkor gyorsul fel, ha oxigéndús környezetben a szervesanyagok bomlá20
sa, a nitrifikáció fokozódik; ezt alapvetően a talaj állandó bolygatása, forgatása, szántása, levegőztetése idézi elő. Látható tehát, hogy a nitrát feldúsulása a környezetben nem csupán a mezőgazdálkodás intenzifikálásának, vagy a műtrágyázás növekedésének tudható be, ám ez mégis jelentős tétel a problémák okai között. A felszíni vizek eutrofizálódása a növényi tápanyagok (elsősorban a foszfor és a nitrogén vegyületeinek) dúsulását, felhalmozódását jelenti a felszíni vizekben. A mezőgazdaságban felhasznált műtrágya-hatóanyagok döntő mértékben az erózió útján, a talajrészecskékhez kötődve jutnak a felszíni vizekbe. Egy év alatt a nitrogén 50-60%-a, a foszfor 10-15%-a távozik csak el a mezőgazdasági területről betakarított termény formájában. A fennmaradó igen tekintélyes menynyiség a talaj mikrobiális tevékenységétől függően vagy szerves illetve szervetlen kötésbe kerül, vagy kimosódik, és a talajvízbe, rétegvízbe vagy a felszíni vizekbe kerül. 3.2.2. A mezőgazdasági termékek, az élelmiszerek minősége Az iparszerű gazdálkodás, a mesterséges energiaráfordítás-növelés hatására a termésátlagok robbanásszerű növekedése a termékek minőségromlásával és egészségre káros szenynyeződésük növekedésével járt együtt. A minőségromlásra példának termesztett búzafajtáink sütőipari minőségét vehetjük (8. táblázat). 8. táblázat: A műtrágya-ráfordítás, a termésátlag és a termesztett búzafajták nedves sikértartalmának változása az 1961-1980-as időszakban Magyarországon (%) (Szabó, 1990 adatai alapján) (1961-65-ös érték = 100 %) Megnevezés Műtrágya hatóanyag-felhasználás (kg/ha) Termésátlag (t/ha) Nedves sikértartalom (%)
1961-65 100 100 100
1966-70 206,2 130,6 83,7
1971-75 409,6 178,5 71,9
1976-80 512,6 218,3 66,9
Ha összehasonlítjuk a műtrágya-ráfordítás, a termésátlag és a minőségi paraméterek közül pl. a nedves sikértartalom változását az 1961-1980-as időszakban, az intenzifikálás legerőteljesebb időszakában, akkor jól látható, hogy miközben 15 év alatt a műtrágya-ráfordítás 5,1-szeresére növekedett, azonközben a búza termésátlaga 2,2-szeresére nőtt, a termés nedves sikér-tartalma viszont 1/3-al csökkent, és nem érte el a 15 évvel korábbi érték 67 %-át sem. Az 1980-as évek elején e folyamat következtében nem volt A1-es – javító minőségű – kenyérgabonája annak a Magyarországnak, amely a két világháború között minőségi búzát exportált Kanadába! E folyamat mögött nyilván nem csupán a műtrágya felhasználás növelése, hanem – egyebek mellett pl. – egy egyirányú nemesítési-, fajtaminősítési - és fajtaváltási program is meghúzódott. Ha az 1970 előtt minősített fajták jellemzőit 100 %-nak vesszük, akkor megállapítható, hogy az 1979 után minősített fajták ugyanezen minőségi jellemzőinek értéke már csupán 80-94 %-ra tehető (9. táblázat). 9. táblázat: A különböző időszakban minősített fajták minőségi jellemzőinek alakulása az 1970-1989es időszak adatai alapján (Szabó, 1990) Megnevezés Sikér Farinográfos min. értékszám A próbacipó térfogata
mennyiség % mennyiség % cm3 %
21
A fajta minősítésének időszaka < 1970 1971-79 > 1979 32,9 30,1 28,9 100,0 91,5 87,8 64,8 62,8 60,9 100,0 96,9 94,0 1227,0 1108,5 980,0 100,0 90,3 79,9
Ez a termésnövelő, minőségrontó, iparszerű „fejlődési” folyamat nyilvánvalóan tarthatatlan. 3.2.3. A vegyszer- és metabolitprobléma, humánegészségügyi kockázatok Az élelmiszerek beltartalmi romlása, táplálkozásfiziológiai értékük csökkenése, káros vegyületekkel, metabolitokkal és azok maradványaival való feldúsulása, a táplálkozási lánc általános szennyeződése olyan káros folyamat, amely igen súlyos egészségügyi kockázatokat hordoz magában, s következményei beláthatatlanok lehetnek. Az egészségre káros – táplálékláncon keresztül az emberi szervezetbe kerülő – kémiai anyagok, szermaradványok (reziduumok), átalakulási termékek (metabolitok) és azok új képződményei (neokombinánsai) mennyiségének növekedése, feldúsulása a kemizáció és iparosítás egyenes következménye. Ezt a zömében iparszerű gazdálkodási rendszerekből származó élelmiszerek káros maradványtartalma egyértelműen igazolja (10. táblázat), és a különböző gazdálkodási rendszerek közti különbségek e tekintetben igen meggyőzőek (11. táblázat). 10. táblázat: Növényi eredetű élelmiszerek növényvédőszer-maradványokkal való szennyezettségének mértéke Németországban az 1984-86-os időszak adatai alapján (Guhl - Sante, 1990) Termékcsoport Gyümölcs Zöldség Gabona, gabonatermékek Kenyér- és pékárú Tésztafélék Teák, teaszerű termékek Fűszerek Hüvelyesek, olajosok, héjasok Növényi zsírok és olajok Bor, sör Összesen
Mintaszám db 6.154 6.304 1.479 72 111 568 155 768 319 381 16.311
Maradványok db % 2.573 41.8 1.686 26.7 813 55.0 54 75.0 68 61.3 504 88.7 112 72.3 574 73.0 131 41.1 264 69.3 6.779 41.6
Határérték felett db % 93 1.5 188 3.0 15 1.0 0 0.0 1 0.9 33 5.8 6 3.9 91 11.6 4 1.3 0 0.0 431 2.6
11. táblázat: Növényvédőszer-maradványok különböző gazdálkodási rendszerből származó zöldség- és gyümölcsmintákban (Schüpach, 1986) Megnevezés Mintaszám (db) Maradványmentes, % Maradványt tartalmazó < e.ü. határérték (%) > e.ü. határérték (%)
Gazdálkodási rendszer Biológiai Iparszerű 173 856 97,1 60,9 2,9 39,1 2,9 32,9 6,2
Ennek jelentőségét igazán akkor érthetjük meg, ha tudjuk, hogy az életfolyamatokat károsító kémiai anyagok több mint 70%-a a táplálékkal kerül a szervezetbe! Az élelmiszerek kémiai maradványai által kiváltott egészségügyi kockázatok növekednek, melyek közül külön kiemelésre érdemesek a kémiai maradványok szervezetben való felhalmozódása, idült mérgezések kifejlődése, daganatképző, torzképződést kiváltó, szaporodóképesség-csökkentő, valamint szív- és agyérrendszert károsító hatása (Kovács-Brydl-Sas, 1995). E kozkázatok növekedését jelzi az is, hogy az elmúlt 30 év alatt a 100 ezer lakosra jutó halálozások száma összességében mintegy 48 %-kal emelkedett, ezen belül is a – környezet, az ivóvíz és a táplálék szennyeződésével legszorosabban összefüggő – rosszindulatú daganatos (rákos) valamint az emésztőrendszeri betegségek okozta halálozás mintegy 55 %-kal, vagyis az átlagot meghaladó mértékben növekedett (12. táblázat).
22
12. táblázat: A 100 ezer lakosra jutó halálozások számának változása (%) halálokok szerint (1965 = 100 %) (KSH 1996/97; Farkas 1994) Halálokok Rosszindulatú daganatok Emésztőrendszeri betegségek Egyebek Összesen
1965 100 100 100 100
1975 110,8 107,7 113,2 112,3
1985 126,1 118,7 124,8 124,7
1995 154,4 154,6 145,1 147,9
Ebben kétségtelenül fontos szerepet játszik a szennyezett közegben, szintetikus növényvédőszerek hozzáadásával előállított élelmiszerek valamint a szennyeződő ivóvíz elfogyasztása is. Miközben felmérések szerint a világon eddig mintegy 6 millió szintetikus anyag született, az IARC Nemzetközi Rákkutató Központ eddig mindössze 900 anyag alapos vizsgálatát tudta elvégezni, és adott ki róluk bizonyítványt. (Farkas, 1994). Ezek ismeretében talán megérthető, hogy milyen kockázatokat is vállalunk, amikor e szintetikus vegyszereket használjuk élelmiszereink előállítására. 3.2.4. Transzgénikus haszonélőlények termesztése/tenyésztése, mint komplex kockázati tényezőegyüttes Az első génmódosított (transzgénikus) haszonnövényt 1983-ban hozták létre, de mezőgazdasági termesztésük csak 1994 óta folyik. Az Európai Unióban komoly ellenállás tapasztalható e növények termesztésével szemben, míg másutt – elsősorban az amerikai kontinensen – 1999-ben már mintegy 40 millió hektáron vetettek génmanipulált növényeket. Ezek vetésterületének 99,5%-án mindösszesen négy növényfaj osztozik. A ma termesztett génmódosított növények az alábbi fő csoportokba sorolhatók: a. gyomírtószerrel szemben ellenállóvá tett növények (70 %), b. rovarkártevőkkel szemben ellenállóvá tett növények (22 %), c. mindkét fenti tulajdonsággal rendelkező növények (7 %), d. az egyéb tulajdonságokra módosított növények (1 %). A transzgénikus haszonállatok esetében nagy hozamú, jó tápanyag-hasznosítású, betegségekkel szemben ellenálló fajták létrehozása a cél. Az állati géntechnológia eddigi fő eredménye (ami először 1982-ben sikerült), hogy növekedési hormont kódoló gént vittek be embriókba. Milyen aggályos tények és események vezettek az egyértelműen elutasító vélemények kialakulásához a GMO-kal szemben? A növekvő GMO-ellenes nemzetközi tendencia kialakulásához – sokak mellett – pl. az alábbiak is hozzájárultak: • a génkiszabadulás nem akadályozható meg, és a fertőzöttség visszafordíthatatlan állapotot idéz elő; • a GMO-k alkalmazásának igazi hatását még nem ismerjük (elővigyázatosság elve!); • a GMO-k felhasználásával előállított élelmiszerek gyengébb értékű tömegáruvá minősülnek, így leértékelik egy ország élelmiszergazdaságát; • veszélybe kerül a biológiai sokféleség fenntartása, sőt jelentős leromlás következik be; • a szinte teljes európai fogyasztói elutasító véleményt nagyban igazolta az a jelentős mértékű allergiás megbetegedési hullám Észak-Amerikában, amelyet a GMO-s „Start Link” étkezési kukorica okozott. A hasonló jellegű hazai folyamatok megértéséhez és a valódi hosszú távú nemzeti érdekek érvényesítéséhez kapcsolódóan a GMO-k megítélésekor a következő sajátos magyar szempontokat is figyelembe kell venni: • az ökológiai gazdálkodást és bioélelmiszer-forgalmazást szabályozó európai és hazai törvények és rendeletek (EU EC 2092/91. és az IFOAM előírásai, valamint a hazai 140/1999. sz. kormány- és 2/2000. sz. FVM miniszteri rendelet, illetve a Biokontroll 23
Hungaria KHT előírásai) szigorúan és egyértelműen tiltják a GMO-k alkalmazását, így azok felhasználása e rendkívül ígéretes gazdálkodási rendszer elterjedését nagy térségekben ellehetetleníti; • egy olyan ország képét, amelynek kiváló minőségű élelmiszertermelése és feltörekvő idegenforgalma van, a GMO-k használata jelenősen lerontja; • ebben az esetben leértékelődik a mezőgazdaság és a táj, nehezen vagy áron alul lesznek eladhatók a hazai termények és élelmiszerek; • jelentősen csökken a mezőgazdasági és élelmiszeripari jövedelmezőség, elsorvad több, tradicionális hazai ágazat, mint pl. a vetőmagtermesztés, valamint visszafordíthatatlan károsodás éri a természeti és vidéki értékeket stb.. 3.2.5. Az energetikai és társadalmi hatékonyság romlása Kifejezetten tragikus és minden józan észnek ellentmond az a korábbi magyar gyakorlat és bizonyos körökben ma ismét tapasztalható törekvés is, amely óriási mennyiségű importált energiával, importált vegyszerekkel és más eszközökkel valamint energiaintenzív, iparszerű technológiákkal olyan mezőgazdasági termékeket állít elő, amelyek exportálása csak jelentős exporttámogatással lehetséges. Az így szerzett csekély összegű nettó nyereséget ezután ismét energiaimportra fordítjuk. Ezzel csak a környezet és az élővilág pusztulását „támogatjuk”, miközben egyre kevesebb és kevesebb vidéken élő ember talál megélhetést a mezőgazdaságban. „Értelmesnek” csak azok a rendszerek tekinthetők, ahol egységnyi pótlólagos ráfordításnöveléssel még legalább egységnyi hozamnövekedés érhető el, vagyis a „marginális hatékonyság” nagyobb mint 1. Ez az iparszerű rendszerek többségénél energetikei szempontból már egyáltalán nem teljesül (13. táblázat). 13. táblázat: Különböző termelési rendszerek energiamérlege (Ángyán – Menyhért, 1997) A vizsgált egység és jellemzője
Energia MJ/ha/év bevitel fosszilis kihozatal 1 % 2 1. Új-Guinea (erdős hegyoldal, naturális gazdálkodás) 103 0 1460 2. Dél-Anglia (Wiltshire, farm az 1800-as évek elején) 586 2 7390 3. Jáva (Polinézia, 1970-es évek, kezdeti technikai fejlődés) 1079 54 14760 4. Dél-India (1955, farm, „zöld forradalom”, kezdete) 3255 58 42280 5. Dél-India (azonos terület, 1975) 6878 77 66460 6. Franciaország (biogazdálkodás) 8160 * 51500 7. Németország (biogazdálkodás) 10741 * 66986 8. Németország (integrált gazdálkodás) 11882 * 63360 9. Franciaország (integrált gazdálkodás) 16658 * 59000 10. Franciaország (iparszerű gazdálkodás) 21388 * 62000 11. Németország (iparszerű gazdálkodás) 21498 * 83710 12. Dél-Anglia (Wiltshire, farm az 1970-es években) 21870 99 44890
Megjegyzés:
Arány Marginális hatékonyság 2/1 MJ/MJ ** 14.2 14.05 12.6 12.28 13.6 11.07 13.0 7.01 9.7 3.47 6.3 2.95 6.2 2.24 5.3 1.92 3.6 1.25 2.9 0.88 3.9 0.87 2.1 0.85
* = A forrás ezt az adatot nem közli. ** = Egységnyi energiaráfordítás-növelésre jutó energiahozam
A különböző gazdálkodási rendszerek energetikai hatékonysága rendkívül eltérő. Annak tudatában tehát, hogy a fosszilis energiahordozók ára - véges mennyiségük következtében - az idő előrehaladtával kiszámítható módon, exponenciálisan növekedni fog, az a gazdálkodási rendszer, amely csökkenő hatékonyság mellett a ráfordítások növelésén alapul törvényszerűen ellehetetlenül, nemcsak környezeti szempontból, hanem gazdasági oldalról is tarthatatlanná válik. Ráadásul az ilyen rendszer mesterséges, foszilis energiával helyettesíti az élő munkát, kiszorítja az embert, elveszi a vidéki népesség megélhetési lehetőségét, és így piacszerzési, eladási, profitszerzési érdekközösségben lévő műtrágyát, növényvédőszert, gépet, GMO-t gyártó, beszállító országok munkanélküliségét importálja Magyarországra. Jó példa erre a 24
14. táblázatban összefoglalt adatsor, mely az amerikai kukoricatermesztés példáján szemlélteti ezt a folyamatot. 14. táblázat: Kukoricatermesztés az USA-ban Dekádok
Átlagtermés Emberi munkaerő-felhasználás t/ha óra/t termés óra/ha 1900-1909 1,66 58,8 97,6 1910-1919 1,66 53,6 89,0 1920-1929 1,70 47,6 80,9 1930-1939 1,57 46,4 72,8 1940-1949 2,19 26,4 57,8 1950-1959 2,82 10,8 30,5 1960-1969 4,47 3,6 16,1 1970-1979 5,62 2,0 11,2 1980-1989 6,99 1,2 8,4 Forrás: Farmer’s Digest, 1999. januar, Vol. 63., No. 1. p. 10
Ez az adatsor – attól függően, hogy a hatékonyságot mely szempontból vizsgáljuk – teljesen eltérő értékelést kaphat. Ha az adatokat egyedül az „élőmunka hatékonysága” szempontjából elemezzzük, akkor igen elégedettek lehetünk, hiszen 90 év alatt az 1 tonna termés előállításához szükséges emberi munka, helyben hozzáadott emberi érték az 1/50-ed részére, a területegységre jutó emberi munka pedig 1/12-ed részére csökkent. De ha a többfunkciós mezőgazdaság társadalmi, regionális, foglalkoztatási szempontjai mentén értékeljük, akkor ez az adatsor katasztrófára utal. Hosszabbítsuk meg ezt a trendet! És akkor megdöbbenve azt látjuk, hogy igen rövid időn belül ebben a rendszerben egyáltalán nem lesz szükség emberre! Legalábbis a mezőgazdaságban nem, ugyanis az embert helyettesítő eszközöket és energiát előállító, beszállító iparok telephelyein, távol a mezőgazdaság színtereitől, általában a városi körzetekben, vagy ráadásul gyakorta külföldi városi körzetekben akár sok munkát is adhat az embereknek, exportálva ezzel az ottani munkanélküliséget vidéki térségeinkbe! Más megoldásokat kell tehát keresnünk! 3.2.6. Az elváló növekedési pályák Amit az előbbiekben vázolt folyamattal elérünk, az ráadásul csak látszólagos növekedés, ha a helyben termelődő új értékek szempontjából vizsgáljuk azt. Ennek szemléltetésére kiválóan alkalmas a 3. ábrán bemutatott magyarországi „fejlődés”. Az a körülmény, hogy a mezőgazdaság gyors fejlődését az anyagi ráfordítások fokozott növelésével értük el, és a munkaerőt a technikával drágán sikerült kiváltani, azt eredményezte, hogy a világviszonylatban is kiemelkedőnek számító bruttó növekedés mellett a mezőgazdaság helyben keletkező, nettó termelése ezen időszak alatt gyakorlatilag nem változott. Más szavakkal a mezőgazdaság „látványos növekedésének” 30 éves időszaka alatt tulajdonképpen csak az ember és a természeti folyamatok helyettesítésére használt ráfordítások, mesterséges, ipari eredetű inputok növekedtek, a helyben hozzáadott érték ezzel szemben alig változott. Jogosan tehetjük fel tehát a kérdést: mezőgazdaságot akarunk fejleszteni, vagy az ipar számára akarunk felvevőpiacot és a tőke számára befektetési terepet biztosítani?
25
3. ábra: A mezőgazdaság bruttó és nettó termelésének valamint anyagköltségének alakulása (1949 = 100 %) (Fecske, 1987)
*** E negatív jelenségek vezettek azokhoz az európai felismerésekhez, amelyek előkészítették a többfunkciós európai agrármodell kialakulását, és amelyek segítik ennek közös agrár- és vidékpolitika rangjára emelését, a mezőgazdaság támogatásának gyökeres átalakítását. ***
26
4. HOGYAN FIZETHETŐK MEG A MEZŐGAZDASÁG KÜLÖNBÖZŐ TELJESÍTMÉNYEI? Láttuk, hogy a mennyiségi termelésre figyelő, iparszerű mezőgazdaságnak igen rosszak a környezeti és társadalmi hatásai. Ha tehát a mezőgazdaságot kizárólag a méretökonómiai, termeléshatékonysági, tőkemegtérülési szempontok vezérlik, akkor annak katasztrofális következményei lehetnek a vidéki környezetre és társadalomra. Ezt felismerve határozta el 1992-ben az európai agrár- és vidékpolitika támogatási rendszerének fokozatos átalakítását. Az EU Közös Agrárpolitikájának (CAP2) 1992-es reformja óta zajlik annak agrár- és vidékpolitikává alakítása, vagyis épül a közös agrár- és vidékpolitika második, a termeléspolitikai pillért kiegészítő – környezeti, társadalmi, regionális, szociális és foglalkoztatási elemekre épülő – vidékpolitikai (ökoszociális) pillére. E feladatok megoldása tehát – ellentétben sok magyar „agrárstratéga” elképzelésével – nem másra (pl. a szociálpolitikára, foglalkoztatáspolitikára, környezetpolitikára, stb.), hanem a mezőgazdaságra és az agrárpolitikára tartozik. Ezek a mezőgazdaságnak olyan – termeléssel egyenrangú – szolgáltatásai, amelyek helyben keletkező, „nem importálható közjavak”, a társadalom számára nélkülözhetetlenek, így e teljesítményeiért a parasztságot fizetség illeti meg. A Közös Agrár- és Vidékpolitika (CARPE3) „két lábra állításának” zajló folyamata a támogatások oldaláról úgy jelenik meg, hogy csökkennek a termeléshez (kvótákhoz, mennyiségekhez), az első pillérhez kötődő támogatások, és az így felszabaduló források fokozatosan átkerülnek a második – agrár-környezeti és vidékfejlesztési – pillérhez kapcsolódó kifizetésekre (4. ábra). 4. ábra: Az EU Közös Agrárpolitikájának átalakítási folyamata (Forrás: Buckwell Report, 1998) 1990
CAP
1996
2002
Direkt támogatások Átmeneti átalakítási támogatások
1. (termelési) pillér
Kompenzációs támogatások
2. (ökoszociális) pillér 3
2008 Átmeneti átalakítási támogatások Piacstabilizációs támogatások
Piacstabilizációs támogatások Piaci támogatások (Közös piaci szervezetek, CMOs)
Piaci támogatások Környezeti és tájgazdálkodási támogatások
(Közös piaci szervezetek, CMOs)
2
CARPE
Agrár-környezeti támogatások Strukturális támogatások
Agrár-környezeti támogatások Vidékfejlesztési támogatások
Strukturális támogatások
Környezeti és tájgazdálkodási támogatások
Vidékfejlesztési támogatások
CAP: Common Agricultural Policy (Közös Agrárpolitika) CARPE: Common Agricultural and Rural Policy for Europe (Európai Közös Agrár- és Vidékfejlesztési Politika)
27
Vagyis: az EU a termelési ágazatok mennyiségekhez kötött támogatásáról fokozatosan áttér olyan gazdálkodási rendszerek területalapú támogatására, amelyeknek jók az élelmiszerminőségi és -biztonsági, a környezeti és a társadalmi, regionális foglalkoztatási teljesítményei. E folyamat jegyében és a 2000-2006-os időszakra vonatkozó EU Közösségi Költségvetés, az AGENDA 2000 részeként született meg a 1257/1999. számú EU tanácsi rendelet, amely az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alapból (EMOGA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatás formáiról és módszereiről intézkedik. A rendelet – amely a korábbi 2078/92 EU agrár-környezeti rendeletet teljes egészében magába emelte – lényege, hogy az eddigiekben elszórtan és többnyire egymás ellenében is „dolgozó” agrár-környezeti és vidékfejlesztési – a közös agrár- és vidékpolitika második (ökoszociális) pilléréhez kapcsolódó – intézkedéseket egységes rendszerbe foglalta, és meghatározta a vidékfejlesztés célkitűzéseit, eszközeit, intézkedéseit. A támogatások fő területei tehát az alábbiak: • agrár-környezetvédelmi és tájgazdálkodási támogatások, melyek célja: − a környezet védelmét, a táj és annak összetevői (a talaj, a természeti erőforrások és a genetikai sokféleség) megóvását elősegítő mezőgazdasági földhasznosítási módszerek alkalmazása, − a gazdálkodás környezetbarát módon történő extenzifikálása és alacsony intenzitású legeltetési rendszerek alkalmazása, − a veszélyeztetett, nagy természeti értékű mezőgazdasági területek megóvása, − a mezőgazdasági táj karakterének és történelmi jellegzetességeinek fenntartása, − környezeti szempontú tervezés alkalmazása a gazdálkodási üzemi gyakorlatban; • kedvezőtlen adottságú területek (LFA4) normatív támogatása, melynek célja: (a) kompenzáció a kedvezőtlen természeti adottságú térségek számára: − a folyamatos földhasznosítás biztosítása és ezáltal hozzájárulás a vidéki közösségek életképességének megőrzéséhez, − a tájjelleg megóvása, − olyan fenntartható gazdálkodási rendszerek megőrzése és támogatása, amelyek különösképpen figyelembe veszik a természetvédelmi elvárásokat; (b) kompenzáció a környezet- és/vagy természetvédelmi korlátozások alá tartozó térségek számára: − e térségekben a környezet- és/vagy természetvédelmi elvárások betartása és a gazdálkodás folytatásának biztosítása; • mezőgazdasági beruházások támogatása, melyek célja: − a minőség javítása, a termelés átalakítása, költségeinek csökkentése, − a természeti környezet fenntartása, − a higiéniai és az állatjóléti körülmények javítása, − a gazdálkodási tevékenységek diverzifikációja; • mezőgazdasági termékek feldolgozásának és értékesítésének támogatása, melynek célja: − az előre látható piaci fejlődési irányok jelzése a termelés számára, − a mezőgazdasági termékek új értékesítési lehetőségeinek fejlesztése, − az értékesítési csatornák és/vagy a feldolgozási eljárások javítása, ésszerűsítése, − a termékek feldolgozásának és megjelenésének javítása,
4
LFA: Less Favourable Areas, az EU 1257/1999 sz. tanácsi rendeletének LFA besorolása alapján.
28
− a melléktermékek és hulladékok jobb felhasználásának vagy megsemmisítésének ösztönzése, − új technológiák, innovatív befektetések előnyben részesítése, − a minőség és ellenőrzésének javítása, − az egészségügyi körülmények javítása és nyomon követése, − a környezet és természet védelme; • erdőtelepítési támogatások, melyek célja: − a fenntartható erdőgazdálkodás és az erdészet fejlesztése, − az erdészeti erőforrások megóvása és javítása, − az erdősített térségek kiterjesztése; • a vidéki térségek alkalmazkodásának és fejlődésének elősegítése, úgymint pl.: − falumegújítás, vidéki (agrár)infrastruktúrák fejlesztése, − jövedelem diverzifikáció elősegítése, − mezőgazdasági vízgazdálkodás támogatása, − falusi turizmus és kézműves tevékenységek támogatása, − birtokrendezés támogatása, − minőségi termékek marketingje, − életkörülmények javítása stb.; • idős gazdálkodók korai nyugdíjazásának támogatása, melynek célja: − jövedelem biztosítása azoknak az idősebb gazdálkodóknak, akik úgy határoznak, hogy beszűntetik gazdálkodási tevékenységűket, − az idősebb gazdálkodók felváltásának ösztönzése olyan gazdálkodókkal, akik képesek szükség esetén javítani a rájuk hagyott gazdaság életképességét, − mezőgazdasági terület nem mezőgazdasági hasznosítású területté alakítása olyan esetekben, amikor a gazdálkodás nem folytatható a gazdasági életképesség szempontjából kielégítő módon; • fiatal gazdálkodók támogatása, amely megvalósulhat: − a jogosultság mértékéig terjedő egyszeri támogatás, illetve − az indulás költségeinek fedezésére felvett hitelre adott kamattámogatás formájában, amely nem haladhatja meg az egyszeri támogatás összegét; • gazdálkodók oktatása, képzése, melynek keretében: − fel kell készíteni a gazdálkodókat a termelés minőségi irányváltására, a tájat fenntartó termelési módszerek alkalmazására, a környezet védelmére, a higiéniai és állatjóléti követelményekre, a gazdaságilag életképes mezőgazdasági vállalkozás működtetéséhez szükséges szakismeretek megszerzésére, és − fel kell készíteni az erdőtulajdonosokat és az erdészeti tevékenységet végző más személyeket az erdők gazdasági, ökológiai és társadalmi funkcióit fejlesztő erdőgazdálkodási gyakorlat alkalmazására. A felsorolt intézkedések „menülistájáról” a tagországok maguk választhatnak, közülük azonban az agrár-környezetvédelmi és tájgazdálkodási támogatások alkalmazása kötelező elem. Ha a magyar vidék és agrárium érdekeit szem előtt tartó agrárfejlesztést akarunk megvalósítani, akkor nekünk is a többfunkciós gazdálkodási modellnek megfelelő megoldásokat kell alkalmaznunk, és nagyobb figyelmet kell fordítanunk e második, ökoszociális, vidékfejlesztési pillér nyújtotta lehetőségekre. Az európai folyamatok más típusú fejlesztésre várhatóan egyre kevésbé biztosítanak lehetőséget és forrásokat. Magyarország szempontjából
29
ez a helyzet az EU-csatlakozást illetően kettős stratégia kialakítását kívánja meg, „egyszerre két pályán kell játszanunk”. • Egyrészt a szűkülő első– termelési – pillér mentén is törekednünk kell a megfelelő kvóták és az ezekhez kötődő normatív kompenzációs kifizetések (pl. a gabonánál ma 63 Euro/tonna) megszerzésére. Ha minden kívánságunkat elfogadnák, amire a szűkülő első pilléres költségvetés ismeretében szinte esélyünk sincs, akkor ez maximálisan 350 milliárd Ft éves forrást jelenthetne. Reális megítélés szerint azonban ha ennek az egyharmadátegynegyedét (80-100 milliárd Ft-t) meg tudnánk szerezni, az komoly sikernek számítana. Az EU Bizottság ajánlata e pillér mentén éppen 25 %! • Másrészt a CARPE épülő és növekvő költségvetésű második pillére mentén a következő, 2007-2013-as EU költségvetési tervezési időszakra jelenlegi értéken évi mintegy 270 milliárd Ft forráskeretet tudunk az országba behozni, ha e pillér agrár-környezeti és egyéb vidékfejlesztési elemeire programok készülnek, indulnak, és ezekre a nemzeti költségvetésben forrásokat különítünk el. Minden egyes elkülönített és e programokban felhasznált forinthoz – agrár-környezetvédelmi és tájgazdálkodási intézkedés esetén – négy forint – de az egyéb intézkedések esetén is legalább egy forint – normatív közösségi támogatási forrás szerezhető. Az EU Bizottság 2002. januári ajánlata itt felső korlátot nem szabott meg, hanem úgy fogalmazott, hogy „a csatlakozásra váró országok e pillér mentén felkészültségük arányában juthatnak forrásokhoz”, vagyis a támogatás mértéke attól függ, hogy vannak-e ilyen második pilléres programjaik, és azokra mennyi saját nemzeti forrást kölünítünk el költségvetésünkben. Mindez úgy valósulhat meg, hogy nem termeléspolitikai, ágazati programokat („gabonaprogramot”, „húsprogramot”, „tejprogramot” stb.), hanem olyan gazdálkodási rendszereket (ökológiai gazdálkodás, integrált gazdálkodás, extenzív gyepre alapozott állattartás, vizes élőhelyek – árterek, belvizes területek, volt rizstelepek, tógazdaságok stb. – extenzív mezőgazdasági hasznosítása, Érzékeny Természeti Területek mezőgazdálkodása, stb.) támogatunk, amelyek: • termelési oldalról jó minőségű, szermaradvány mentes, egészséges, biztonságos élelmiszereket és egyéb nyersanyagokat állítanak elő, • a második pillérhez tartozó környezeti valamint regionálisan eltérő, társadalmi, szociális, foglalkoztatási teljesítményeik, összhatékonyságuk pedig jobb, mint a mennyiségi termelési orientációjú rendszereké. Magyarországon ennek kereteit a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) teremti meg. Mielőtt azonban e programot ismertetnénk, lássuk előbb földhasználati alapjait, a magyar zonációs programot.
30
5. A MEZŐGAZDASÁGI STRATÉGIAVÁLTÁS FÖLDHASZNÁLATI ALAPJA: A MAGYAR ZONÁCIÓS PROGRAM A bemutatott kétpilléres agrár- és vidékfinanszírozási modell megvalósításához földhasználati oldalról mindenek előtt azt kell tudnunk, hogy hol milyenek az agroökológiai és természeti feltételek. Az, hogy a termelési illetve a környezeti és a szociális feladatok milyen súlyt képviselnek egy adott térség mezőgazdálkodásában, attól függ, hogy milyen adottságú területen helyezkedik el. Erről ad eligazítást Magyarország földhasználati zónarendszere. Ennek alapját az a földhasználati (agráralkalmassági-környezetérzékenységi) értékskála adja, mely a területek agrártermelési alkalmasságának (1. térkép) és környezeti érzékenységének (2. térkép) térinformatikai egyesítésével, területi integrációjával került meghatározásra (3. térkép). E földhasználati zónációs alaptérképen a fekete területek a piacorientált, versenykategóriájú mezőgazdasági termelés, a szürke területek az extenzív mezőgazdálkodási rendszerek, a fehér területek pedig a természet- és környezetvédelmi szempontú gazdálkodás elsődleges célterületei. E térkép információit egybevetve a jelenlegi földhasználattal, annak formájával és intenzitásával megállapíthatjuk, hogy az ország területének mintegy ¼-én jelentős művelési ág változásra illetve gazdálkodási rendszer- és intenzitásváltozásra van szükség. Ennek során a vizsgálatok szerint mintegy 1,5 millió ha-t célszerű az intenzív szántóföldi művelésből kivonni, melyből mintegy 6-700 ezer ha erdősítésre, 3-400 ezer ha gyepesítésre vár, mintegy 500 ezer ha pedig külterjes szántóföldi művelésbe kerülhet. E térképek alapján azt is megállapíthatjuk, hogy az ország melyik területén milyen intenzitású gazdálkodás támogatandó. A jövő útja az lehet, hogy a mezőgazdaságból élő családok jövedelemszerkezete annak megfelelően alakul, hogy milyen tipusú értéket „termelnek”. Ezt szemlélteti egyszerűen a különböző földhasználati kategóriák szerinti megoszlásban az 5. ábra. 1. térkép
31
2. térkép
3. térkép
32
5. ábra: A gazdálkodó családok elvi jövedelemszerkezete a gazdaság földhasználati zónarendszerben való elhelyezkedése szerint 100%
agrár-környezetiés egyéb vidékfejlesztési közösségi teljesítm ényekértkapott közvetlen állam i kifizetések
90% 80%
Jövedelem (%)
70%
piaciáruértékesítésböl szárm azó jövedelm ek
60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% agrártermelési-
kettős- (agrár+védelmi)
védelmi/környezeti meghatározottság
Földhasználati kategória
Míg pl. Bácskában vagy a Mezőföldön a családok megélhetésében a jó minőségű mezőgazdasági termékek értékesítéséből származó piaci árbevételek lesznek a meghatározóak, addig az Őrségben vagy Szatmár-Bereg térségében e minőségi termelés mellett a környezeti, szociális és egyéb teljesítményekért, mint társadalmi szolgáltatásokért kapott állami kifizetések jelentős szerepet kell, hogy játszanak. Minél inkább korlátozottak a termelés ökológiai feltételei, minél érzékenyebb, sérülékenyebb a természeti környezet és/vagy súlyosabb a munkanélküliség, annál nagyobb súlyt képviselnek a mezőgazdaság „második pilléres” teljesítményei, helyben keletkező társadalmi és környezeti szolgáltatásai és az azokért kapott állami kifizetések a családok jövedelmében, az adott térség, a vidék megmaradásában és fejlődésében.
33
34
6. A MEGVALÓSÍTÁS KERETE: A NEMZETI AGRÁRKÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAM (NAKP) 6.1. AZ NAKP CÉLKITŰZÉSEI ÉS ALAPTÖREKVÉSEI A vázolt többfunkciós agrármodell és ennek alapjául szolgáló földhasználati zónarendszer gyakorlati megvalósítását célozza a Kormány 2253/1999 (X.7.) számú határozatával elfogadott Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP), az európai agrármodell elterjesztésének magyar kerete. A továbbiakban e kormányhatározat szakmai anyagára támaszkodva, annak megfelelően ismertetjük az NAKP-t. Ez tehát egy olyan új agrárstratégiai rendszer, amely: • többfunkciós mezőgazdaságot céloz, amely mindazon – élelmiszertermelési, ökológiai-környezeti valamint regionális, társadalmi – funkcióját betölti, melyeket a társadalom elvár tőle; • fenntartható mezőgazdálkodást céloz, amely tartósan abban a helyzetben van, hogy e többféle funkcióját egyaránt el tudja látni azáltal, hogy fenntartható termelési módszereket alkalmaz, valamint annak beismerése által, hogy e termelési, gazdálkodási mód környezeti valamint társadalmi, regionális teljesítményeit honorálnunk kell; • alkalmazkodó mezőgazdaságot céloz, amely a tájak adottságainak megfelelő gazdálkodási rendszereket és intenzitási fokot használ a tájra, termőhelyre jellemző, minőségi termékek előállítására; • egész területünkre kiterjedő („területfedő”) mezőgazdaságot céloz, amely védett vagy hátrányos helyzetű térségeinkben ugyanúgy jelen van, mint agrártermelési régióinkban, de itt ökoszociális feladatai kerülnek előtérbe; végezetül • versenyképes mezőgazdaságot céloz, amely megállja a helyét a piacokon is; a verseny azonban tisztességes versenyt jelent, vagyis azokat az „ökoszociális játékszabályokat”, amelyeket az európai s benne a magyar mezőgazdaság modellje magába foglal és gyakorlata betart, azokat valamennyi agrárgazdálkodó számára, a WTO5 keretei között is rögzíteni kell A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) elsődleges törekvése tehát olyan mezőgazdasági gyakorlat kialakítása, amely a természeti erőforrások fenntartható használatán, a természeti értékek, a biodiverzitás megőrzésén, a táj értékeinek megóvásán valamint egészséges termékek előállításán és élhető vidék, az embereknek munkát és megélhetést biztosító gazdálkodási rendszer megteremtésén alapszik. Ennek megfelelően nem egyes termelési ágazatokat, hanem a felsorolt igényeknek egyaránt megfelelő gazdálkodási rendszereket támogat, és az alábbi célkitűzéseket fogalmazza meg: • „a környezetkímélő mezőgazdasági termelési módszerek és ezeket megtestesítő rendszerek széleskörű elterjesztése, ezáltal természeti értékeink, a biodiverzitás, a táj, a termőföld és a vízkészletek állapotának megőrzése és javítása; • hozzájárulás egy fenntartható mezőgazdasági földhasználati, ésszerű területhasználati rendszer, illetve Magyarország agro-ökológiai adottságainak megfelelő kiegyensúlyozott és stabil földhasználati, termelési struktúra kialakításához; • piacképes, kiváló minőségű, értékes termékek termelésének növelése, és ezáltal a mezőgazdasági exportlehetőségek javítása;
5
WTO: World Trade Organisation (Világkereskedelmi Szervezet)
35
• a vidéki foglalkoztatási és jövedelemszerzési lehetőségek bővítése, a vidéki életminőség javulásához való hozzájárulás, alternatív jövedelemszerzési lehetőségek kialakítása; • a turisztikai potenciál fejlesztése, kihasználása elsősorban a vidék, a táj képének javítása, az ökoturizmus, falusi turizmus feltételeinek javulása révén; • hozzájárulás egyéb vidékfejlesztési intézkedések sikeréhez, a vidéki népesség, a gazdálkodók termelési-környezeti ismereteinek fejlődéséhez, szemléletváltás elősegítéséhez.” Miután minden EU-tagállamnak kötelezően kell, hogy ilyen működő programja legyen, belépésünk alapkritériuma az NAKP indítása. Mindemellett kedvező európai fogadtatása lehetőséget biztosít egy olyan országimázs kialakítására, melynek mottója: „Tiszta, élő környezetből egészséges és biztonságos élelmiszert!” lehet. Elkerülhetetlen és érdekeinknek megfelelő bevezetését ezen túl az is indokolja, hogy: • megteremti a forrásait a sokszínű, minőségi termékkínálat és környezet biztosításának és az ökológiai szempontból tartamos („fenntartható”) agrár- és vidékfejlesztésnek; • a vidéken élő emberek és családok, közösségek számára munkalehetőséget, megélhetést biztosít különösen azokban a térségekben, amelyek környezeti szempontból sérülékenyek, agrárpotenciáljuk és így piaci versenyképességük alacsonyabb, és már ma is jelentős munkanélküliséggel, foglalkoztatási gondokkal küzdenek; • a kultúrtájak és a környezeti elemek fenntartásával alapvetően meghatározza a Nemzeti Környezetvédelmi Program céljai megvalósításának sikerét a vidéki térségekben; • egészséges élelemmel, tiszta ivóvízzel és élő, egészséges környezettel jelentősen hozzájárul az „Egészséges Nemzetért” Népegészségügyi Program – a hangsúlyt a prevencióra helyező – törekvéseinek megvalósításához; valamint • hozzájárul, konkrét formába önti és forrásokat teremt a „Magyarország Középtávú Gazdaságpolitikai Programja (az uniós csatlakozás megalapozásához)” kormánydokumentumban megfogalmazott agrár- és vidékfejlesztési, regionális fejlesztési és környezetvédelmi programelemekhez, valamint foglalkoztatáspolitikai célokhoz; mindezen túl • a két pillér mentén megcélzott EU forrásbevonás mértéke és esélye lényegesen nagyobb, mint az első pillér termelési kvóták mentén megnyíló lehetősége. Mindezek alapján joggal mondhatjuk, hogy a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program az ökoszociális piacgazdaság közegébe ágyazott fenntartható, többfunkciós európai agrármodell, a környezet- és tájgazdálkodás hazai megvalósításának széleskörű elterjesztésének magyar keretét, nagyléptékű hazai programját adja, és így a termelés-, a környezet- és a vidékpolitika területileg differenciált összekapcsolásának, az agrárpolitika stratégiaváltásának alapvető jelentőségű kerete és eszköze.
6.2. AZ NAKP SZERKEZETE, ALKOTÓELEMEI ÉS CÉLPROGRAMJAI A NAKP célkitűzéseiben a különböző térségek adottságainak megfelelő, ahhoz igazodó fenntartható mezőgazdasági földhasználat kialakítása fogalmazódik meg olyan módon, hogy az megfeleljen az EU 2078/92 számú agrár-környezetvédelmi és 1257/1999. számú vidékfejlesztési rendeletében foglaltaknak. A program jelentős támogatási prioritást biztosít az ökológiai adottságokon alapuló, multifunkcionális mezőgazdasági földhasználatnak, az EU-ban is megcélzott agrár-vidékfejlesztési politika célkitűzéseinek. Célprogramjai két fő típusba sorolhatók. Az első fő típust az úgynevezett horizontális vagy országos célprogramok alkotják, amelyek a hazai mezőgazdasági földhasználat teljes területére kiterjednek. Ezen programok célkitűzése az, hogy támogatást nyújtsanak a különféle földhasználati ágakban a környezetbarát termelési, gazdálkodási eljárások terjedéséhez. Ennek érdekében különböző támogatási
36
programok révén segítik, az integrált növény-, zöldség- ill. gyümölcstermesztés, az ökológiai gazdálkodás terjedését, a gyepterületek és vizes élőhelyek ökológiai feltételeknek megfelelő hasznosítását valamint a környezetbarát állattartás kialakulását. A célprogramok másik fő típusát a zonális vagy térségi célprogramok adják, amelyek az adott térség környezet- és természetvédelmi szempontú mezőgazdasági földhasználatát segítik, hozzájárulva az adottságaikhoz illeszkedő gazdálkodási formák elterjedéséhez, a tájgazdálkodás kialakulásához, a terület környezeti, természeti értékeinek megőrzéséhez és fejlesztéséhez. Ezen programok célterületei közé olyan térségek tartozhatnak, amelyek természetvédelmi, talajvédelmi és/vagy vízvédelmi szempontok miatt valamilyen speciális hasznosítást igényelnek. A térségenként kidolgozott földhasznosítási formák, gazdálkodási módszerek alkalmazását támogatják az egyes célprogramok, amelyek hálózatot alkotnak, így kialakulhat az ún. Érzékeny Természeti Területek (ÉTT) hálózata. A NAKP felépítését a 6. ábra szemlélteti. Célprogramok formájában megfogalmazott, intézkedései az alábbiak: • agrár-környezetgazdálkodási alapprogram, • integrált gazdálkodási célprogram, • ökológiai gazdálkodási célprogram, • extenzív gyephasznosítási célprogram, • vizes élőhely-hasznosítási célprogram, • az Érzékeny Természeti Területek célprogramjai, • képzési, kutatási-fejlesztési, szaktanácsadási és demonstrációs programok. 6. ábra: A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program felépítése
A felsorolt célprogramokon kívül (amelyek hektáralapú támogatásokat illetve költségtérítésre alapuló projekt-támogatásokat tartalmaznak) szükség van az agrár-környezetvédelmi intézkedésekhez kapcsolódó beruházás jellegű támogatásokra. Ezek körébe olyanok tartoz37
hatnak, mint pl. szántó/gyep konverzió, gyümölcsös, illetve ártéri gyümölcsös telepítése, őshonos állatok beszerzése, az állattartáshoz kapcsolódó legeltetési berendezések helyreállítása, létesítése (karámépítés, villanypásztor rendszer kialakítás, itatók, stb), agrár-környezetvédelemhez kapcsolódó eszköz illetve járulékos munkagép beszerzése, talajvízháztartás helyreállítása, épületberuházások, feldolgozási, marketing támogatások stb. 6.2.1. Agrár-környezetgazdálkodási alapprogram Az alapprogram intézkedései között a gazdálkodás körülményeit feltáró felmérés végrehajtása, a környezeti szempontokat figyelembe vevő, a teljes gazdaságra kiterjedő középtávú gazdálkodási terv elkészítése, és bizonyos táj-, természet-, talaj- és vízvédelmi alapintézkedések végrehajtása szerepel. A farmszintű agrár-környezetgazdálkodási terv magában foglalja a farm adottságain alapuló és a tájgazdálkodás lehetőségeit figyelembe vevő környezetkímélő növénytermesztés (tápanyag-gazdálkodás, növényvédelem, talajművelés, vetésforgó, fajtahasználat) és állattartás tervének kialakítását. A terv elkészítését a megfelelő szaktanácsadási hálózat igénybevételével a gazdálkodó és regisztrált szaktanácsadó ill. szaktanácsadó szervezet közösen végzi. Az alapprogramban való részvétel együtt jár képzési programban való részvétellel is, és bizonyos elemei (felmérés, tervezés, képzés) minden további célprogramban is szerepelnek. 6.2.2. Integrált gazdálkodási célprogram Az ökonómiai és ökológiai szempontok együttes érvényesítése révén a mezőgazdasági termelésben a környezetkímélő „integrált termesztés” gyakorlata alakult ki Európában. Ez a célprogram az integrált termesztési eljárások (ICM6) elterjedését kívánja elősegíteni. Különböző szakmai követelmények vonatkoznak a szántóföldi kultúrákra, a zöldségtermesztésre és az ültetvényekre (szőlő, gyümölcs). A programban részt vevők vállalják az integrált termesztés előírásainak betartását. Alapvetően a következő intézkedéseket kell alkalmazni: • vetésforgó és talajművelés tervének kialakítása és végrehajtása, • talajvizsgálaton alapuló tápanyag-gazdálkodás (trágyázás) tervének kialakítása és végrehajtása, • integrált, megelőzésen alapuló növényvédelem szabályainak alkalmazása, • az állatlétszám és az állateltartó-képesség összehangolása, • alapvető talaj- és tájvédelem, • a gazdálkodási tevékenységekről nyilvántartás vezetése, • képzési programban való részvétel. Az első két célprogramnak elsősorban a környezeti elemek (víz, talaj, levegő, élővilág) ill. az előállított termékek minőségére van kedvező hatása, a következő horizontális célprogramok ezentúl a természetes élőhelyek védelmét illetve a biodiverzitás megőrzését is szolgálják. 6.2.3. Ökológiai gazdálkodási célprogram Ez a célprogram az ökológiai növénytermesztést és állattartást folytató gazdálkodóknak ill. az arra átállni szándékozóknak nyújt támogatást. A támogatások a különböző művelési ágak (szántó, gyep, zöldség, szőlő, gyümölcs) ill. állatfajok szerint eltérőek lehetnek. Az ökológiai gazdálkodásra vonatkozó EU (2092/91 rendelet) szabályok betartását feltételezi a program. A célprogramban az alábbi fő intézkedéseket kell alkalmazni: 6
ICM: Integrated Crop Management
38
Növénytermesztés • vetésforgó és talajművelés tervének kialakítása, • ökológiai módszerekkel termeszthető, ellenálló, általában tájfajták használata, • ökológiai tápanyag-gazdálkodás (trágyázás) tervének kialakítása és végrehajtása, • ökológiai növényvédelem alkalmazása, • talajvédelmi, tájvédelmi intézkedések elvégzése (pl. eróziófogó sáv, talajvédő mulcsozás, élőhelyfejlesztés, biotóphálózati rendszer kialakítása a gazdaság bizonyos területén, legalább 7-12 %-án, stb.), • a gazdálkodási tevékenységekről nyilvántartás vezetése, • képzési programban való részvétel. Állattartás • gyephasznosítási, legeltetési terv készítése és végrehajtása, • az ökológiai módszerekhez alkalmazható – általában őshonos – fajták használata, • az agro-ökológiai adottságokhoz igazodó állatsűrűség kialakítása, • állatvédelmi szabályok betartása, • ökológiai úton előállított takarmány etetése, • az állatok szabad vagy félszabad tartása, • a gazdálkodási tevékenységekről nyilvántartás vezetése, • képzési programban való részvétel. Őshonos állatok tartása esetén állatonként extra prémium kifizetése jár. Az átállási periódusban az átállás miatti jövedelemveszteséget kompenzálandó, magasabb támogatási összeg kifizetése indokolt. 6.2.4. Gyephasznosítási célprogram A magyarországi extenzív mezőgazdálkodási rendszerek közül mind gazdasági, mind természetvédelmi szempontból a legnagyobb jelentősége a gyepgazdálkodási rendszereknek van, ugyanis ezekhez kötődik a védett növény- és állatfajok mintegy egyharmada. Magyarországon ma az ország területének kb. 11 %-a, mintegy 1,1 millió hektár terület tartozik a gyep művelési ágba. A gyepek túlnyomó részét legelőként, kisebbik hányadát pedig kaszálóként és legelőként vegyesen hasznosítják. A kifejezetten rét hasznosítású területek (ahol csak kaszálást végeznek) aránya és maga a rétgazdálkodás - a vízrendezés és az utóbbi évek csapadékhiánya miatt ma már elenyésző. Nem elhanyagolható a - korábban súlyosan erodált lejtőkön elhelyezkedő talajvédő gyepek aránya sem. Ezek igen kis produktivitásuk és sérülékenységük miatt a termelésben alig játszanak szerepet. A magyarországi gyepek csaknem 70 %-a kis produktivitású, és csak 5 %-a jó termőképességű. A becslések szerint több mint 50 %-uk még extenzíven kezelt, és így természetvédelmi szempontból potenciálisan értékesek. Ez több mint 500 ezer hektár. Ebből csak mintegy 200 ezer hektár áll természetvédelmi oltalom alatt. A gyephasznosítási horizontális program részben a meglévő értékes gyepek – mint füves élőhelyek – megőrzését, másrészt a szántó művelési ágból kikerülő mintegy 3-400 ezer haos terület visszagyepesítését valamint e területek extenzív állattartási hasznosítását szolgálja. A program a különböző gyeptípusokra eltérő kezelési, gazdálkodási előíráscsomagokat tartalmaz és részesít kifizetésben, a legelőkön pedig az állattartás rendszerét is meghatározza az alábbi kategorizálás szerint: • száraz és félszáraz gyepek fenntartása; • szikes legelők és legeltetési rendszerek fenntartása; • domb- és hegyvidéki gyepek fenntartása; 39
• rétgazdálkodási rendszerek fenntartása; • legelőerdők és fás legelők hasznosítása, fenntartása; • füves mezsgyék, vegyszermentes szegélyek létesítése és fenntartása. 6.2.5. Vizes élőhely célprogram A mezőgazdasági műveléssel kapcsolatba hozható vizes élőhelyek szintén nagy jelentőségűek. Hatásuk termelési, környezeti-ökológiai (természetvédelmi) valamint tájvédelmi szempontból egyaránt kedvező. Több területre terjed ki e célprogram: árterek, vízfolyások parti sávja, egyéb természetes vizes élőhelyek, halastavak, nádgazdálkodás, rizstelepek és termelésből kivont területeken (pl. belvízzel veszélyeztetett területek), vizes élőhelyek kialakítása és extenzív mezőgazdasági hasznosítása. A felsorolásra kerülő élőhelytípusokon eltérő gazdálkodási módok alkalmazásával valósulhatnak meg a környezet- és természetvédelmi célkitűzések. 6.2.6. Térségi célprogramok: az Érzékeny Természeti Területek (ÉTT) rendszere A térségi célprogramok keretében egy-egy térség ökológiai adottságainak és védelmi szükségletének megfelelő előíráscsomagok betartása fejében kaphatnak támogatást illetve kifizetést azok a gazdálkodók, akik az adott térségben, érzékeny területen gazdálkodnak. Ezek a programok azokon a területeken kerülnek lépcsőzetesen bevezetésre, ahol speciális intézkedések szükségesek a fennálló környezeti problémák megszüntetésére, a természeti értékek megőrzésére. Az érzékeny természeti területeket a természetvédelmi támogatás fontossága alapján értékelve az alábbi három kategóriát állíthatjuk fel. l. Kiemelt területek: ahol nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő természeti értékek jelentős állománya fordul elő, amelynek fennmaradása már középtávon (5-10 év) is kétséges, amennyiben a természetkímélő gazdálkodás nem részesül támogatásban. 2. Fontos területek: ahol országos viszonylatban jelentős természeti, táji és kultúrtörténeti értékek fordulnak elő, amelyek fennmaradása, vagy állapotának javítása érdekében a természetkímélő gazdálkodás támogatása szükséges. 3. Lehetséges területek: ahol jelentős az extenzív mezőgazdasági élőhelyek aránya, de a természeti, táji és kultúrtörténeti értékek jelentősége kisebb, illetve olyan területek, hol az extenzív gazdálkodás ösztönzésével a terület természeti értéke növelhető lenne. Az érintet terület nagysága mintegy 3,3 millió ha, ami az ország összterületének 35 %-a. Területi lehatárolásukat a 4. térkép szemlélteti. Fontossági sorrend szerinti megoszlásukat a 15. táblázat mutatja. 15. táblázat: Az ÉTT kategóriák területe és aránya ÉTT kategória Mintaterület Igen fontos Fontos Lehetséges Összesen Ország összesen
Terület (1000 ha) 162,2 1 900,4 936,4 294,4 3 293,7 9 300,8
40
Arány (%) 1,7 20,4 10,1 3,2 35,4 100,0
4. térkép
2002-ben 11 mintaterületen, elsősorban természetvédelmi, tájvédelmi, talajvédelmi, valamint komplex (víz, természet és talajvédelmi) vonzatú program indult. A későbbiekben évente – a prioritási sorrendnek megfelelően és a rendelkezésre álló költségvetési valamint EU-források arányában – újabb területi programok indulhatnak.
6.3. AZ NAKP MŰKÖDÉSMÓDJA ÉS TÁMOGATÁSI RENDSZERE A program működésmódja és támogatási rendszere jelentősen eltér a Magyarországon ma alkalmazott agrártámogatási rendszertől. A célprogramokban való részvétel önkéntes, a gazdálkodók maguk döntik el, hogy részt kívánnak-e azokban venni. Az országos programokhoz bárki csatlakozhat, akinek – 0,5300 ha – saját tulajdonú termőföldje vagy erre vonatkozó tartós földbérlete van, a térségi (zonális) programokhoz természetszerűleg csak azok, akik a meghatározott régióban vagy kistérségben gazdálkodnak. A gazdálkodó, miután megismerkedik a feltételekkel, és úgy dönt, hogy csatlakozni kíván, 5 éves szerződést köt az állammal, amelyben vállalja, hogy a szerződésben foglalt feltételeket (az adott célprogramban megfogalmazott gazdálkodási „szabályokat”) betartja. Ennek fejében évente rögzített hektáronkénti kifizetést kap a szerződött időszakban. Ez fedezi a felvállalt intézkedések miatti esetleges jövedelemkiesést, a felmerülő többletköltségeket, és tartalmaz további 20 % ösztönzőt, amely az esetleges gazdasági hátrányok kiegyenlítésén túl a gazdálkodási rendszer ökoszociális szolgáltatásait honorálja, és így a környezetbarát gazdálkodási formákat versenyképessé, vonzóvá teszi a gazdálkodók számára. Célprogramok formájában megfogalmazódó támogatott gazdálkodási rendszereit, azok becsült területét és finanszírozását a 16. táblázat foglalja össze.
41
16. táblázat: A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program potenciális kiterjedése és tervezett felhasználható támogatási forrásai (2006) Támogatási célprogram
Potenciális célterület (2006-2007) ezer hektár 600 Agrár-környezetgazdálkodási alapprogram 2700 Integrált gazdálkodási célprogram 300 Ökológiai gazdálkodási célprogram 400 Gyephasznosítási célprogram 80 Vizes élőhely célprogram 1980 Érzékeny Természeti Területek célprogramja 6060 Összesen
Társfinanszírozás megoszlása
EU forrás (80 %) 266 milliárd Ft
Támogatási forrás nagysága (jelenlegi EU normák szerinti minimummal számolva) ezer Ft/hektár milliárd Ft 35 21 45 122 50 15 25 10 75 6 80 158 332
Nemzeti költségvetés (20 %) 66 milliárd Ft
Támogatásra jogosultak: az agrár-környezetvédelmet és tájfenntartást szolgáló környezetés természetkímélő mezőgazdasági termelési módszerek és tevékenységek alkalmazását felvállaló, 300 ha-t meg nem haladó területen mezőgazdasági tevékenységet folytató, földhasználó a) természetes személyek, b) jogi személyiségű és jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, és c) egyéb mezőgazdasági tevékenységet folytató szervezetek. A támogatási jogosultság további feltételei: a) a pályázó földhasználó földtulajdonnal, vagy az érintett területre vonatkozó, legalább 5 évre szóló – a Földhasználati rendeletben foglaltaknak megfelelő – érvényes földhasználati szerződéssel rendelkezzen; b) tulajdonában vagy használatában van − legalább 1 hektár szántó vagy gyepterület; illetve − legalább 0,5 hektár zöldség-, vagy gyümölcs-, vagy szőlőterület; vagy − legalább 5 ha halastó. A program támogatására a 2002. évi agrártámogatási keretből az agrártárca önálló soron 2,2 milliárd Ft-ot, a környezetvédelmi tárca pedig 0,3 milliárd Ft-ot különített el. Az egyes célprogramok induló, 2002-es területalapú támogatásainak mértékét a 17. táblázatban összefoglalt adatok mutatják. Jelen kísérleti tananyag részletes részében („B” modul) e célprogramok közül a C.1.3, C.1.4., C.1.5., C.2.3., C.2.4., C.2.5. valamint a D.1. célprogramok ismeretanyagát foglaljuk össze (lásd később).
42
17. táblázat: Az NAKP célprogramjainak területalapú támogatásai (2002) Agrár-környezetvédelmi célprogramok A A 1. B B 1. B 2. B 3. B 4. C C 1.1. C 1.2. C 1.3. C 1.4. C 1.5. C 2.1. C 2.2. C 2.3. C 2.4. C 2.5. D D 1. E E 1. F
Támogatási összeg (Ft/ha)
Agrár-környezetvédelmi alapprogram Talajvédő gazdálkodás
18 000
Szántóföldi zöldségek Almatermésűek Csonthéjasok és bogyósok Szőlő
30 000 50 000 40 000 40 000
Szántóföldi növények Zöldségek Gyümölcs Szőlő Rét-legelő Szántóföldi növények Zöldségek Gyümölcs Szőlő Rét-legelő
25 000 30 000 40 000 40 000 10 000 15 000 18 000 20 000 20 000 8 000
Legeltetésre alapozott gyepgazdálkodás
8 000
Halastó Zonális agrár-környezetvédelmi célprogramok7, amelyek az alábbi érzékeny természeti mintaterületeken kerülnek bevezetésre: SzatmárBereg, Észak Cserehát, Őrség-Vendvidék, Hevesi sík, Borsodi Mezőség, Marcal medence, Drávazug, Dunavölgyi sík, Dévaványa, Turjánvidék, Szentendrei sziget
8 000 10-40 0008
Integrált növénytermesztési célprogram
Ökológiai gazdálkodási célprogram átállási időszakban
a már átállt területekre
Gyepgazdálkodási célprogram Vizes élőhely célprogram
A területalapú támogatásokat kiegészítő agrár-környezetvédelmi támogatások az alábbiak: 1.) Agrár-környezetgazdálkodási üzemterv készítéséhez nyújtott támogatás, melynek mértéke: komplex üzemtervenként a) 10 ha gazdaság méretig legfeljebb 50 000 Ft, b) 10-100 ha gazdaság méretig legfeljebb 70 000 Ft, c) 100 ha feletti méret esetén legfeljebb 100 000 Ft. 2.) Kiegészítő állat-beállítási támogatás az alábbiak szerint: Támogatott haszonállat Őshonos fajta esetén9 Nem őshonos fajta esetén Ft/db Ft/db szarvasmarha 10 000 6 000 juh 2 000 1 000 sertés 2 000 -
7
8 9
A természet védelméről szóló 1996 évi LIII. Törvény 53. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közös KöM-FVM rendelet készül az Érzékeny Természeti Területek rendszerének kialakításáról. A hivatkozott mintaterületeken a később teljes körűen bevezetett rendszer kipróbálása történik 2002 során. A támogatási összegek a felsorolt területeken szántó- és gyephasznosítási programokra vonatkoznak. Az alábbi fajták esetében: magyar szürkemarha (szarvasmarha), hortobágyi és gyimesi racka, cigája, cikta (juh), szőke, vörös, fecskehasú mangalica (sertés)
43
3.) Agrár-környezetvédelmi tanfolyamok, képzések támogatása képzési tanfolyamonként maximum 400 000 Ft. A képzések/tanfolyamok minimális időtartama (nettó) 12 óra, a résztvevők minimális száma 10 fő. 4.) Agrár-környezetvédelmi mintagazdaságok támogatása pályázatonként legfeljebb 8 millió Ft vissza nem térítendő támogatás formájában.
6.4. AZ NAKP ÉRTÉKORIENTÁCIÓJA ÉS TERÜLETI IRÁNYULTSÁGA Az NAKP pályázatok elbírálásának rendszere is jelzi annak értékorientációját, egyúttal jelentősen eltér az eddigi magyar gyakorlattól, amennyiben normativitást visz azok megítélésébe. A 100 pontos EU-konform rendszer szempontjait a 18. táblázat foglalja össze. 18. táblázat: Az NAKP pályázatok elbírálásának szempontrendszere Megnevezés
Adható pontszám
1. A pályázó gazdálkodási formája: természetes személy jogi személyiségű vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéb mezőgazdasági tevékenységet folytató szervezet 2. Piaci kapcsolat: terméktanács és TÉSZ tagja terméktanács vagy TÉSZ tagja nem tagja termelői szervezetnek 3. Kedvezőtlen adottságú térségben való gazdálkodás10: hegyvidéki, dombvidéki térségek alacsony termőképességű, gyenge földterület (17 AK alatt) egyéb, környezetvédelmi korlátozás 2 vagy több tényező együttes fennállása 4. Környezetkímélő gazdálkodás megléte (ökológiai gazdálkodás, integrált növénytermesztés, extenzív gyepgazdálkodás, halgazdálkodás, egyéb): több mint 3 éve kevesebb mint 3 éve nincs 5. A gazdaság területének környezeti (természet-, talaj-, vízvédelmi) érzékenysége11: hármas érzékenység kettős érzékenység egyszeres érzékenység 6. Vidéki foglakoztatáshoz való hozzájárulás (munkanélküliségi ráta alapján): országos átlag alatt vagy egyenlő azt meghaladja 10 %-kal 20 %-kal 30 %-kal 7. Agrár-környezetvédelmi mintagazdasági szerepkör betöltése, felvállalása (térségi bemutató, képzési, szaktanácsadási, információs feladatok): igen nem 8. Agrár-környezetvédelmi célprogramban a pályázó: teljes területével részt vesz területe több mint 50 %-ával vesz részt területének kevesebb mint 50 %-ával vesz részt Összesen 10 11
10 6 4 10 5 0 5 5 5 10 10 5 0 30 20 10 3 7 10 15 5 0 10 6 2 100
Az EU 1257/1999 EU tanácsi rendeletének LFA – Kedvezőtlen Adottságú Területek – besorolása alapján. A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program kialakításához elkészült földhasználati zonációs adatbázis alapján.
44
A pályázat elbírálása a pályázó egyéni gazdálkodási adottságai (összesen 45 pont) és területének adottságai (összesen 55 pont) alapján normatív módon történik. Minél nagyobb egy adott településen ez a területi pontszám (vagyis hátrányos helyzetű, környezetileg érzékeny és/vagy munkanélküliséggel súlytott térségben helyezkedik el a település), annál inkább számíthat e program támogatására. 5. térkép
A termelés ökológiai feltételeinek korlátozottságát az úgynevezett kedvezőtlen adottságú térség (LFA) (18. táblázat, 3. bírálati szempont) európai kategóriája határozza meg. Ide a hegyvidéki, dombvidéki térségek, valamint az alacsony (17 AK alatti) termőképességű, kis agrárpotenciálú és/vagy egyéb – környezet- és/vagy természetvédelmi – korlátozás alá eső (védett természeti vagy vízbázisvédelmi) területek tartoznak. Ennek településenkénti alakulását mutatja az 5. térkép. A település/gazdaság területének környezeti (természetvédelmi, talaj-, vízvédelmi) érzékenysége12 (18. táblázat, 5. bírálati szempont) (6. térkép) szintén korlátokat szab a termelés intenzitásának, és annál jelentősebb a szerepe, minél több szempontból minősül a terület sérülékenynek. Az érzékeny térségekben, településeken fokozottan felértékelődik a mezőgazdaság környezeti teljesítménye.
12
A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program kialakításához elkészült földhasználati zonációs adatbázis alapján.
45
6. térkép
Végül a vidéki foglakoztatáshoz való hozzájárulás (18. táblázat, 6. bírálati szempont) (munkanélküliségi ráta figyelembevétele) (7. térkép) adja e területileg differenciált, többfunkciós agrár- és vidékfejlesztési stratégia társadalmi, szociális elemét. 7. térkép
46
Ha e három szempontot a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) pontrendszere szerint összegezzük, akkor értjük meg igazán, hogy milyen nagy térségekben válhat létkérdéssé egy ilyen megközelítésű agrár-, környezet- és vidékfejlesztési stratégia követése, a többfunkciós európai agrármodell megvalósítását segítő program gyors ütemű fejlesztése és e pillér mentén európai források bevonása. Településenkénti területi megoszlását a 8. térkép szemlélteti, pontos értékei pedig a http://www.nakp.hu http://nakp.gau.hu/palyazat_elbiralas.php internetcímen tudhatók meg. 8. térkép
Minél nagyobb pontszámot ér el (a térképen minél sötétebb) egy település e minősítési rendszerben, annál fontosabb, annál több lehetőséget kínál az agrár-környezetgazdálkodás valamint az ennek hazai keretit megteremtő NAKP a település és gazdálkodó közössége számára.
6.5. A 2002. ÉVI PÁLYÁZATOK ELŐZETES ÉRTÉKELÉSE, TAPASZTALATAI A program 2002. évi – az agrártámogatások között önálló fejezetben megjelenő – pályázati kiírására több mint 5000 pályázat érkezett, a pályázott terület meghaladta a 270 ezer ha-t, az igényelt területalapú támogatási összeg pedig megközelítette a 4,5 milliárd forintot. Egy pályázat átlagos területe 51,4 ha, összege 839 eFt. Az 1 ha pályázott területre jutó átlagos támogatásigény 16 320 Ft/ha. A pályázatok célprogramonkénti statisztikai adatait a 19. táblázatban foglaltuk össze.
47
19. táblázat: az NAKP-2002 pályázatok értékelésének statisztikai adatai Célprogram
Pályázott terület Pályázatok száma Pályázott támogatás ha % db % eFt % Agrár-környezetgazdálkodási alapprogram 18 184 7 154 3 327 428 7 Integrált gazdálkodási célprogram 18 913 7 1633 31 804 965 18 Ökológiai gazdálkodási célprogram átállási terület 41 386 15 692 13 773 982 17 átállt terület 33 967 12 351 7 399 148 9 Gyephasznosítási célprogram 94 911 35 1770 33 759 368 17 Vizes élőhely célprogram 17 536 6 80 2 140 344 3 ÉTT célprogram 46 854 17 641 12 1 247 692 28 Összesen 271 751 100 5 321 100 4 452 927 100
A program rendelkezésére álló 2,5 milliárd Ft keret célprogramok közötti szétosztása a pályázott terület arányában történt. A területalapú kifizetések és az ezekhez kapcsolódó üzemtervkészítési és oktatási feladatok elvégzésének költségei a 20. táblázatban összefoglaltak szerint oszlanak meg a célprogramok között. 20. táblázat: Az NAKP-2002 forráskereteinek célprogramok szerinti megoszlása Célprogram Agrár-környezetgazdálkodási alapprogram Integrált gazdálkodási célprogram Ökológiai gazdálkodási célprogram átállási terület átállt terület Gyephasznosítási célprogram Vizes élőhely célprogram ÉTT célprogram Összesen
Támogatás Ft 111 361 440 128 790 000 293 573 700 231 939 230 645 513 280 116 856 720 613 340 846 2 140 375 206
% 5,2 6,0 13,7 10,8 30,1 5,5 28,6 100,0
A nyertes – támogatásban részesülő – pályázatok száma és a program-főcsoportonkénti ponthatárok alakulása a 21. táblázatban tanulmányozható. 21. táblázat: A támogatásban részesülő pályázatok programonkénti alakulása Célprogram
Ponthatár
Agrár-környezetvédelmi alapprogram Integrált növénytermesztési célprogram Ökológiai gazdálkodási célprogram átállási terület átállt terület Gyepgazdálkodási célprogram Vizes élőhely célprogram Zonális célprogram Összesen
43 72 63 63 50 52 62
Nyertes Kimaradt Összes pályázatok száma (db) 100 54 154 320 1 313 1 633 332 238 1 320 55 326 2 691
360 113 449 25 316 2 630
692 351 1 769 80 642 5 321
A 22. táblázatban összefoglaltuk a NAKP-2002 forráskereteinek támogatási jogcímek szerinti megoszlását.
48
22. táblázat: Az NAKP-2002 forráskereteinek támogatási jogcímek szerinti megoszlása Támogatási jogcím Területalapú támogatás Üzemterv-készítés támogatása Oktatás, képzési tanfolyamok támogatása Állatbeállítási (beruházási) támogatás Mintagazdaságok támogatása Program-működtetés költsége Összesen
Támogatás Ft % 2 008 925 216 80,4 41 050 000 1,6 91 400 000 3,7 144 624 784 5,8 184 000 000 7,4 30 000 000 1,2 2 500 000 000 100,0
A rendelkezésre álló területalapú támogatási forráskeret a pályázók által igényelt összegnek csak mintegy 45 %-át fedezi, más szavakkal az igény a rendelkezésre bocsátott keret mintegy 2,2-szerese már úgy is, hogy az agrárium a programot és annak lehetőségeit szinte nem is ismeri. Ez önmagában – EU forrásbevonási szándékainkon túl – is feltétlenül indokolja a program költségvetésének gyors ütemű emelését, és minimális célként 7,5 milliárd Ft biztosítását a 2003. évi agrártámogatási rendszerben.
49
50
7. AZ NAKP INFORMÁCIÓS RENDSZERE Közhelyszerű az információ fontosságát hangsúlyozni napjainkban. Mégis, annak ellenére, hogy jelentőségével szinte mindenki egyetért, az információ kezelésével kapcsolatos elvek és módszerek sok esetben még tisztázatlanok. Emiatt nem csoda, hogy a szükségesnél kevesebben rendelkeznek – különösen a mezőgazdálkodás területén – megfelelő informatikai ismeretekkel. Különösen bonyolult a helyzet az agrár-környezetgazdálkodás területén, hiszen itt a gazdálkodási gyakorlat változtatásával együtt kell az informatikai elvárásoknak is megfelelni. Emellett az is nehezíti a gazdálkodók helyzetét, hogy egyszerre kell informatikai szolgáltatókká és használókká válniuk. A következőkben az agrár-környezetgazdálkodással kapcsolatos informatikai feladatok áttekintésével szeretnénk segítséget nyújtani annak elfogadásához, hogy az informatikával való foglalkozás nemcsak kényszerű kötelezettség, hanem a sikeres gazdálkodás egyik legfontosabb feltétele, és emiatt alapvetően a gazdálkodó érdekeit kell, hogy szolgálja.
7.1. MILYEN CÉLOKAT SZOLGÁL AZ INFORMATIKA? Az informatikával valójában nagyon egyszerűek a céljaink: döntéseinket szeretnénk segítségével megalapozottabbá tenni. Ahogy bővül a környezetünkről rendelkezésre álló ismeretek köre, ugyanúgy – sőt talán sokkal nagyobb mértékben – válik egyre nehezebbé a döntéshozatal, és igényli egyre inkább a mérlegelést segítő információt. Különösen igaz ez az agrár-környezetgazdálkodásra, hiszen itt amellett, hogy új szemléletet igénylő gazdálkodási gyakorlatot kell kialakítanunk, a természeti folyamatok jellegéből fakadóan sokszor nincs elég idő a döntéshez szükséges információ beszerzésére, ezért hiányos ismeretek birtokában kell döntenünk. Mindez csak növeli a jelentőségét azon információs rendszereknek, melyek az információs hiánnyal küszködő döntési helyzeteken kívánnak segíteni.
7.2. MIRE KELL SZÁMÍTANUNK AZ EU-CSATLAKOZÁS UTÁN? Magyarország EU-csatlakozása az informatika terén is új feladatokat – és egyben új lehetőségeket – teremt a gazdálkodók számára. Talán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a legtöbb változás – amivel a gazdálkodóknak szembe kell nézniük a csatlakozás után – éppen az informatikával kapcsolatos. Ezek megértéséhez elengedhetetlen legalább nagy vonalakban ismerni az EU agrár-informatikai rendszerét, ezért a továbbiakban röviden összefoglaljuk az ezzel kapcsolatos – elsősorban a gazdálkodókat érintő – ismereteket. Az EU agrár-informatikai rendszere alapvetően kettős célt szolgál. Egyrészt a különböző szintű statisztikai elemzésekhez biztosít adatokat, másrészt pedig az agrártámogatások, kifizetések nyilvántartásának és ellenőrzésének feltételeit teremti meg. Részletesebben az alábbi feladatok elvégzése kötődik hozzá. • Gazdasági helyzetelemzések és előrejelzések készítését teszi lehetővé a mezőgazdasági piacokon, a politikai szabályozás megalapozásának és eredményeinek elemzése céljából. Ezen feladatok elvégzésének kényszerét tovább erősítették a Közös Agrárpolitikában az elmúlt 10 évben történt változások, melyek nemcsak a piacpolitikát hanem a társadalomszerkezeti és vidékfejlesztési politikát is érintették. • A mezőgazdasági piacok „menedzselése” a mezőgazdasági termékekre alkalmazott közös piaci rendelkezésekkel összhangban (például: az ugaroltatás mértéke, intervenciós felvásárlások és eladások, export programozás és piaci támogatás). 51
• A mezőgazdaság szerkezeti változásainak és fejlődésének követése, gyengeségeinek meghatározása, a mezőgazdasági üzemek számának és termelésének nyomon követése, a mezőgazdasági struktúrát fejlesztő intézkedések megalapozása, és az alkalmazott intézkedések eredményeinek értékelése. • Gazdasági modellek tervezése a mezőgazdasági szektor számára a közép és hosszú távú előrejelzések készítése és a politikai intézkedések hatásainak elemzése céljából. • Az alkalmazott eszközök költségvetésre gyakorolt hatásának kimutatása a költségek programozhatósága végett. • Az EU különböző – a kereskedelmet szabályozó – rendelkezései információs igényeinek kielégítése, különösen a nemzetközi egyezmények előkészítése, az egyes megállapodások hatásainak kimutatása és a kereskedelmi egyezmények jobb menedzsmentje érdekében. Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának hatékony működtetéséhez tehát elengedhetetlen a pontos, időszerű és átfogó adatszolgáltatás, mely bizonyos mértékű előrejelzést is lehetővé tesz. Az EU agrárstatisztikai és információs rendszere a tagországok gyors, pontos és harmonizált adatszolgáltatására építve olyan központi adatbázist hozott létre, mely az EUROSTAT keretein belül működve segíti a bizottságot a fenti célok elérésében. A tagországok tehát eleget téve a pontosan szabályozott adatszolgáltatási kötelezettségüknek, fontos és friss adatokkal töltik fel ezt a rendszert. A központi irányításnak az adatszolgáltatási kötelezettség szabályainak kialakításában és az adatok feldolgozásában, értékelésében van szerepe. Ennek értelmében: • az adatgyűjtések csak a megengedett statisztikai módszerekkel végezhetők el, különös tekintettel a minőségre; • az adatgyűjtés bázisának le kell fednie a tagország mezőgazdasági teljesítményértékének legalább 99 %-át, ezért a gazdaságok mérethatárát ennek megfelelően kell kialakítani; • az adatokat megadott határidőre kell eljuttatni az EUROSTAT-hoz; • a tagországi adatoknak összehasonlíthatóknak kell lenniük más tagországi adatokkal, tehát az alkalmazott felvételezési és kiértékelési módszereknek egyezniük kell. Az EU statisztikai rendszere jól példázza a szubszidiaritás elvének érvényesülését a gyakorlatban, hiszen az EU mezőgazdasági statisztikáinak adatai gyakorlatilag szinte teljesen a tagállamok nemzeti statisztikai rendszereitől függnek annyiban, hogy az EU maga nem működtet semmilyen önálló adatelőállító rendszert, bár ez a helyzet megváltozhat a távérzékelés fokozódó használatával. Az EU intézmények (elsősorban az EUROSTAT) szerepe a koordinálás, a metodológia összehangolása, és az egyes tagállamok tevékenységének egyeztetése, ezáltal lehetővé téve olyan statisztikák előállítását, amelyek segítségével az információ országok közötti összehasonlíthatósága révén egyfajta „EU kép” is kialakítható. A tagországok többféle szintű jogszabályok alapján kötelezettek az információ szolgáltatásra az EUROSTAT és a brüsszeli bizottság felé, (rendeletek, irányelvek, határozatok) valamint úgynevezett „gentlemen’s agreement”-eken keresztül is, melyek ugyan jogilag nem kötelező érvényűek, gyakorlatilag mégis annak tekintik őket a tagországok. A tagországbeli agrárstatisztikai információk az EUROSTAT útján jutnak el az EU Bizottsághoz. Az EUROSTAT mintegy hitelesíti a tagországoktól kapott információkat, és ezután küldi tovább a bizottság felé, mivel a bizottság csak az EUROSTAT-tól kapott információkat fogadja el hitelesnek. Az EUROSTAT pedig csak a tagországbeli statisztikai hivataltól fogad el agrárstatisztikai információkat, mivel csak ezeket tekinti hitelesnek. Hazánk csatla-
52
kozásakor tehát a Központi Statisztikai Hivatalnak kell majd ezen adatszolgáltatási kötelezettségeknek eleget tennie. Az EU információs rendszere két nagy csoportra osztható: • primer (elsődleges) információs rendszerek, • szekunder (másodlagos) információs rendszerek. Az elsődleges információs rendszerek az EU nagy adatgyűjtő és feldolgozó rendszerei, melyekre az agrárinformációs rendszer is épül. Az elsődleges információs rendszer négy fő elemből áll: • az EUROSTAT által vezetett és koordinált agrárstatisztika, mely statisztikai adatokat nyújt az EU mezőgazdasági termeléséről, főbb tendenciáiról; • a Piaci Információs Rendszer, mely kettős funkciót ellátva egyrészt tájékoztatja a piaci résztvevőket a piaci folyamatokról, másrészt a brüsszeli vezetés számára nyújt információkat; • a tesztüzemi rendszer feladata a gazdaságok pénzügyi folyamatainak, jövedelmi helyzetének nyomon követése; • a negyedik elem leglényegesebb része az Integrált Igazgatási és Ellenőrző Rendszer, mely elsősorban az agrárpolitikai támogatások ellenőrzésére szolgál. A másodlagos információs rendszerek nem végeznek az elsődleges rendszerekhez hasonlítható adatgyűjtést. Adataikat elsősorban az elsődleges rendszerek adatbázisából nyerik. Feladatuk egy-egy speciális adatszolgáltatási igény kielégítése, a termelési, felhasználási és technológiai adatok összefogása, valamint a rövid távú előrejelzés. Ilyen másodlagos információs rendszer például a Mezőgazdasági Számlák Rendszere. Mindezen rendszerek közül a gazdálkodók számára a legfontosabb az Integrált Igazgatási és Ellenőrző Rendszer, hiszen ezzel találkoznak majd a legtöbbször, és ennek hazai kialakítása jelentős hatással lesz gazdálkodási gyakorlatukra is. Emiatt a továbbiakban egy kicsit részletesebben kitérünk e rendszer felépítésére. 7.2.1. Az Integrált Igazgatási és Ellenőrző Rendszer Az Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer az EU elsődleges információs rendszerének negyedik pillére, ami azonban alapjaiban különbözik a másik három pillértől. Míg a statisztikai, a piaci információs rendszerek és a tesztüzemi rendszerek a gazdaságpolitikai döntések megalapozását és utólagos kontrollját szolgálják, addig az Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer kizárólag a Közös Agrárpolitika (KAP) egyik meghatározó elemének, a kompenzációs vagy direkt támogatásoknak adminisztrálására és ellenőrzésére szolgál. Lehetőséget nyújt a kérelmezett támogatások felhasználásának ellenőrzésére és jogosságának tisztázására. Mivel a kompenzációs kifizetések alapja a megművelt földterület és a tartott állatlétszám, a rendszer ennek ellenőrzését végzi a következő támogatási formákra kiterjedően: • szántóföld-hasznosítási támogatás, • speciális marhatartási prémium, • borjastehén prémium, • hegyvidéki jószágkompenzációs járadék, • éves juhprémiumhoz kapcsolódó elmaradott térségi támogatás, • szemestermények és hüvelyesek segélyprogramja. A szántó-földhasznosítási kompenzációs támogatás egyik alapvető feltétele a megművelt terület bizonyos hányadának az élelmiszer termelésből való kivonása. A vágóállatokra járó prémium odaítélésének feltétele pedig az, hogy a gazdaság állatsűrűsége ne lépje túl a meg53
adott értéket. Ezeknek a szabályoknak a betartását szintén ellenőrzi a rendszer. Tehát a kompenzációs kifizetésekkel járó mindenféle adminsztráció (támogatási kérelmek benyújtása, kifizetések engedélyezése és lebonyolítása, nyilvántartása) valamint a felhasználás ellenőrzése és a visszaélések felderítése az Integrált Adminisztrációs és Ellenőrző Rendszer feladata. Ennek megfelelően a területtámogatási kérelmek 5 %-át, az állattartási prémium kérelmeknek pedig 10 %-át kötelesek központilag a helyszínen ellenőrizni. Ezt az arányt visszaélések esetén az adott régióban növelni kell. Ezen központi ellenőrzés mellett természetesen a tagországok maguk is ellenőrzik támogatási kérelmeiket és azok jogosultságát, hiszen visszaélés esetén szigorú büntetések sújtják az országot és a gazdát. Ha a tévedés 3-20 % közötti, a támogatási többlet kétszeresét kell büntetésként befizetnie a gazdának. Ha a tévedés 20 % feletti, nem fizetnek támogatást, és a gazdát a következő évre kizárják a támogatásból. A tagországokat a nekik szánt kompenzációs keretnek a tévedés mértékének megfelelő csökkentésével szankcionálja a brüsszeli központ. A rendszer működésének megfelelően a gazdáknak évente csak egyszer – természetesen megfelelő adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése mellett – kell benyújtaniuk a kompenzációs támogatásra irányuló kérelmüket. A rendszer az alábbi részekből áll: • számítógépes adatbank, mely a támogatási kérelmek adatait tárolja, • a megművelt szántóföldi táblák azonosító rendszere, mely az ingatlan-nyilvántartásra és a légi- illetve űrfelvételekre támaszkodik, • az állatok azonosítási rendszere, • a támogatási kérelmek nyomtatványai, • az integrált ellenőrző rendszer, mely a tényleges szakigazgatási és szúrópróbaszerű ellenőrzést végzi. A támogatási kérelmek benyújtásakor az IIER az alábbi információkat tartalmazza: A területtámogatási kérelmek esetében: • a gazdálkodó állandó, egyedi nyilvántartási száma, • az egyes mezőgazdasági táblák egyedi azonosítói, a tagország által választott Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer (LPIS, magyarul MEPAR) parcelláinak megfelelően, • a különböző földalapú támogatások alapját képező terület, táblánként, két tizedesjegy pontossággal, ha-ban, támogatástípus szerinti bontásban, • az egyes mezőgazdasági parcellákon termelt növény vagy területpihentetés, • a mezőgazdasági tábla megtalálását segítő digitális térképi rendszer a LPIS, az annak alapját képező térképi háttér és éves változásai, • a termelő nyilatkozata a szabályozás ismeretéről, • a termelésből való kivonásra vonatkozó nyilatkozat. Az állattartási támogatási kérelmek esetében: • a termelő azonosítója, • a már benyújtott többlettámogatási kérelmekre történő hivatkozás, • a támogatandó állatok száma fajonkénti bontásban, • a termelő kötelezettségvállalása a bejelentett állatok előírt időtartamig szóló üzembentartásáról, • az érintett állatok létszámára vonatkozó egyedi vagy általános korlátok, • a tejüzem esetében a referenciamennyiségek, • a termelő nyilatkozata a szabályozás ismeretéről.
54
A beadási határidők igen szigorúak, a támogatási igények és adatok a beadás után nem, vagy csak igen indokolt esetben módosíthatók. 1-25 napig terjedő késedelmes beadás esetén az igényelt prémiumot munkanaponként 1 %-kal csökkentik, illetve 25 nap után elvész a támogatási jogosultság. Mód van azonban a határidő lejárta után a területtámogatási kérelmek esetében földterületek visszavonására, de csak írásban, megfelelő indoklással és adatszolgáltatással. A gazdálkodók elsősorban az alábbi feladatok elvégzése érdekében használhatják a IIER adatait: • technológiai és vetésterv készítése, elővetemény-hatás kalkuláció; • vidékfejlesztési programok készítése; • agrár-környezetvédelmi vállalások tervezése; • segítség a kórokozók elleni védekezésben; • talajerő-gazdálkodás tervezése; • a biotópháló monitorozása, fejlesztése • az előírt természetvédelmi követelmények teljesítésének kidolgozása; • a gazdaság profilváltásának (biotermelésre váltás, szerkezetátalakítás stb.) tervezése; • ültetvény telepítési (gyep, szőlő, gyümölcsös) és művelési ág váltási tervek készítése. Magyarországon jelenleg még nem működik az Integrált Adminisztrációs és Ellenőrző Rendszer, de kialakítására már történtek lépések, hiszen a kompenzációs kifizetésekben való részesedésnek előfeltétele az ezirányú megfelelő felkészültség. A rendszer kialakítása több intézmény (FVM, FÖMI, AIK, OMMI, FVM-Hivatalok) összehangolt működését igényli. A rendszer bonyolultságát jól mutatja az alábbi felsorolás, mely az IIER keretében megoldandó feladatokat összegzi: 1. a támogatási/kifizetési kérelem összeállítása és kiküldése; 2. segítségnyújtás a támogatási kérelem benyújtásához, a kérelmek előzetes ellenőrzése, javaslattétel a korrekciókra; 3. a támogatási kérelem befogadása, formai ellenőrzése, regisztrációs igazolás kiállítása; 4. a támogatási kérelem rögzítése, a rögzítések ellenőrzése, teljességvizsgálat, hiánypótlás vagy elutasítás; 5. a támogatási kérelmek nyilvántartása; 6. a kérelmek adminisztratív keresztellenőrzése (területi adatok ellenőrzése, állattartók adatainak ellenőrzése); 7. az adminisztratív ellenőrzések eredményeinek kiértékelése, az ellenőrizendő gazdák körének kijelölése; 8. helyszíni ellenőrzés; 9. távérzékeléses ellenőrzés; 10. a nyilvántartott és az ellenőrzött adatok összevetése, a gazdák értesítése az ellenőrzés eredményeiről, az esetleges szankciók kezdeményezése; 11. az ellenőrzések felülvizsgálata; 12. a szankciók elrendelése, államigazgatási határozathozatal; 13. a támogatási összegek kiszámítása és utalványozása, értesítés a kifizetésről; 14. jelentés az Európai Bizottság illetékes Monitoring Bizottsága felé. Az agrár-környezetgazdálkodási kifizetések nyilvántartása és ellenőrzése valószínüleg szintén az IIER keretében fog történni, hiszen a kifizetések igénylésének és azok ellenőrzésé-
55
nek eljárásrendje nagyon hasonló a többi területalapú támogatáshoz. Remélhetőleg az a viszonylag jelentős összeg (8 milliárd Ft), melyet a kormány a hazai IIER megteremtése érdekében előirányzott, kellő alapot biztosít az EU-csatlakozás után várható területalapú támogatások és kifizetések befogadásához. 7.2.2. Az agrár-információs rendszerek fejlődési irányai Az EU információs rendszere dinamikusan fejlődik. Ennek egyrészt a folyamatosan fejlődő technikai lehetőségek (lásd távérzékelés), másrészt a gyorsan változó politikai és fogyasztói igények az okai. A KAP minden egyes reformja így újabb kihívások elé állítja az információs rendszert. Napjainkban leginkább a mezőgazdaság multifunkcionalitásának és a vidékfejlesztés, természetvédelem fokozódó jelentősége támaszt újabb és újabb követelményeket. Ennek megfelelően a fő támogatási célok a következők lettek: • a mezőgazdasági szektor verseny- és életképességének növelése; • vidéki térségek életkörülményeinek és gazdasági lehetőségeinek javítása; • környezetbarát technikák és szolgáltatások javítása az élőhelyek, a biodiverzitás és táj védelme érdekében (multifunkcionális mezőgazdaság). A mezőgazdasági statisztika néhány elemének továbbfejlesztése már megkezdődött, hogy képes legyen megfelelni a fenti új elvárásoknak. Ezek a következők: • a mezőgazdasági háztartás jövedelmének kimutatása, mely nem csupán a kizárólagos mezőgazdasági termelést tartalmazza; • információgyűjtés a farmok nem-mezőgazdasági tevékenységeiről a szerkezeti felmérésekben; • a mezőgazdasági számlák rendszerének adaptációja (egyre kevésbé figyelembe véve a tisztán mezőgazdasági termelést, és fokozatosan közelítve a Nemzeti Számlák (ESA) szélesebb, a pusztán termelési adatokon kívül más adatokat is tartalmazó számítása felé). Az információs rendszer fejlesztésében az alábbi trendeket kell figyelembe venni. • Csak rendszeres statisztikai adatok által lehetséges a mezőgazdasági piacok folyamatos monitoringja, valamint rövid és közép távú előrejelzések készítése. Valószínűsíthető, hogy a KAP szerepe a mezőgazdasági piacok irányításában csökkeni fog, mivel a piacok működésébe való közösségi beavatkozás egyre inkább elveszti jelentőségét. Ugyanakkor egyre fontosabb lesz a versenyképesség megtartása szempontjából a kínálati oldal alakulásának figyelemmel kísérése nemcsak az EU hanem a versenytársak és potenciális fogyasztók piacain is. • A mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja várható a gazdálkodók multifunkcionális tevékenységének felismerésével, melyet a statisztikai kimutatásoknak is követniük kell, felölelve a mezőgazdasági termelésen kívül egyéb kiegészítő tevékenységeket is, mint a mezőgazdasági termékek feldolgozása, marketingje, vidéki turizmus, erdészeti tevékenység és a tájfenntartás tevékenységei. • A statisztikának várhatóan még pontosabban kell követnie az új környezet-orientált és egészségesebb minőségi termelést. A statisztikai adatok regionális és sub-regionális részletezése a jövőben továbbra is döntő fontosságú lesz nemcsak a régióspecifikus intézkedések kialakításában, hanem azok végrehajtásában és értékelésében is.
7.3. MELYEK A NAKP INFORMÁCIÓS FELADATAI? Az informatikai feladatok elvégzéséhez különféle bonyolultságú információs rendszereket alkalmazunk. A „rendszer” szót is tulajdonképpen azért használjuk, hogy kifejezést ad56
junk a feladat bonyolultságának, mert sokszor indokolatlannak érezzük, ha egyszerű feladatokat is informatikai eszközökkel (számítógéppel) akarunk megoldani. Szerencsére – vagy sajnos – az agrár-környezetgazdálkodás eléggé összetett ahhoz, hogy indokolt legyen a „rendszer” szó használata. Elég ha arra gondolunk, hogy a temészeti, gazdasági környezethez való alkalmazkodás korántsem egyszerű feladatait kell összehangolni az egymástól sokszor eltérő igényeket támasztó döntéshozói kör információs szükségleteivel. A továbbiakban alapvetően a „gazdálkodó kör”-re váró információs teendőket mutatjuk be, nem feledve, hogy ezek nagy része szoros kapcsolatban áll az ún. „felsőbb szintű” (minisztériumi) információs feladatokkal. Az agrár-környezeti programban résztvevő gazdálkodók az alábbi esetekben kerülnek informatikai problémák közelébe: • a pályázatok beadásakor, az elbírálási pontszámok megállapításakor, • az agrárkörnyezeti üzemtervek készítésekor, • a különféle termelési nyilvántartások, naplók (táblatörzskönyvek, permetezési naplók) vezetésekor, • az ellenőrzések során, • a különféle információ-igényük kielégítésekor. A következő fejezetekben a felsorolt problémakörök közül az üzemtervek és a táblatörzskönyvek készítésével kapcsolatos teendőket ismertetjük. 7.3.1. Agrárkörnyezeti üzemtervek 7.3.1.1. Miért szükséges tervet készíteni? A tervezés szó keltette gondolattársítások manapság valóban meglehetősen ellentmondásosak. Sokan a tervgazdálkodás fogalmával azonosítva kérdőjelezik meg létjogosultságát. Mások, változó és valóban bizonytalan gazdaságunkra gondolva, a tervezés értelmetlenségét hangoztatják. Ugyanakkor a tervezést elutasítók is nemegyszer jelentős erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a jövőbeli változások lehetséges következményeit minél előbb megismerjék. A fentiekben rejlő ellentmondás magában a tervezés szóban, pontosabban a hozzá kapcsolódó szemléletben keresendő. A tervezés általános értelmezése - nevezetesen, hogy az valamilyen kívánatosnak tartott jövőbeli állapot felvázolását, valamint az annak elérését lehetővé tevő út(utak) és feltételek (eszközök) meghatározását jelenti - ma is elfogadható. A problémát mindig az okozta, ha a tervezés eredményeként elkészült és gyakran túlzottan részletes tervhez mereven, mint egy megmásíthatatlan cselekvési programhoz ragaszkodtunk. Ez eredményezte a tervgazdálkodási rendszer torzulásait, hibáit. Ilyen értelmű tervezésre egy változó gazdaságban valóban nincs szükség. Más értelemben viszont nem lebecsülendő a tervezés jelentősége napjainkban. Ennek elfogadása azonban szemléletváltást igényel. A tervezés célja ugyanis nem egy végleges cselekvési program kidolgozása, hanem - lehetőség szerint minél több “mi lenne, ha” jellegű vizsgálat eredményéből kiindulva, a korábbi elképzeléseket mindig újratervezve - folyamatos alkalmazkodás a gazdasági környezet változásaihoz. A természeti, gazdasági környezethez való alkalmazkodás szükségessége mellett az agrárkörnyezeti programokban való részvétel – már önmagában is – indokolja, hogy a gazdálkodó tervet készítsen. Elsősorban önmaga számára, hiszen a tervezés, mint folyamat során viszonylag könnyen tud szembesülni a vállalt agrárkörnyezeti előírások teljesíthetőségével. Mondhatni talán azt is, hogy nem is annyira maga a terv, hanem a tervkészítés folyamata a
57
legfontosabb, hiszen ennek során derül ki, hogy miképpen lehet a meglévő gazdálkodási gyakorlatba beilleszteni az újabb – agrárkörnyezeti – teendőket, vagy az, hogy milyen átalakítások szükségesek az addigi gazdálkodás terén. Mindez persze a programot koordináló tárca számára is fontos, hiszen a tervből derül ki, hogy egyáltalán megvannak-e a feltételei a vállalt célprogram(ok) teljesülésének. 7.3.1.2. Az üzemtervezés környezeti szempontjai Környezeti szempontból kiegyensúlyozott és egyben gazdaságos, hosszú távon működőképes birtokok csak úgy alakíthatók ki, ha azok tervezése a természeti és az agroökológiai, termőhelyi feltételekből, a helyi tradíciókból, azaz összefoglalóan az adottságokból indul ki, és ezeket a szándékoknak, hosszú távú érdekeknek és a piaci lehetőségeknek megfelelően hasznosítja. Erre építve végezhető el a termelési és természetvédelmi célú földhasználat, az épületek, a szükséges közművek és infrastruktúra tervezése. Mindezek a tervezési program, a beruházási programterv, az engedélyezési terv s végül a kiviteli terv formájában jelennek meg. E tervezési folyamat fő lépéseinek és környezeti szempontjainak, egyszerű gyakorlati számítási metódusainak ismerete a fenntartható birtokok kialakításában elengedhetetlen. E szempontok egyesítése a birtoktervezésben új megoldásokat követel, és az európai dokumentumokban megfogalmazott többfunkciós mezőgazdálkodás, környezetgazdálkodás gyakorlati megvalósításának egyik legfontosabb eszköze. A környezeti szempontból kiegyensúlyozott mezőgazdasági termelőegységek (birtokok) működését úgy kell kialakítani és irányítani, hogy a mezőgazdasági termelési ciklusok egymásra épüljenek. A mezőgazdasági termelőtevékenység alapja a növénytermesztés, az állattartó tevékenység erre alapulhat, és a két fő termelési ágazat jellemzőit (területhasználat, hozamértékek, épület- és technológiai igények/méretek, feldolgozás) azok harmonikus összhangja szerint kell kialakítani. A mezőgazdasági termelés egységei (a birtokok) a termelési ciklusokat tekintve alapvetően kétfajta rendszerben működtethetők. Zárt rendszerű birtoknak tekinthetők azok, amelyekben az egyes termelési folyamatok a birtokon belül körfolyamatokká szervezettek, és amelyek rendelkeznek: • a termék előállításhoz szükséges méretű földterületekkel, • a földek termőképességének biztosításához elegendő istállótrágyát termelő állatállománnyal, • az állatállomány takarmány- és alomszükségletét biztosító növénytermesztési célú területhasználattal, • a birtok működtetéséhez szükséges épület- és gépállománnyal, • eladható, a birtokon gazdálkodó személyek megélhetését biztosító termékmennyiséggel. Nyitott rendszerűnek tekinthetők azok a meghatározott növényi vagy állati termékek előállítására szakosodott termelőegységek, melyekben az egyes termelési folyamatok nem képeznek biológiai értelemben zárt körfolyamatokat, és a termékelőállításhoz szükséges anyagokat (takarmányt, trágyát, almot, stb.) nagyrészt külső forrásból teremtik meg maguk számára. A zárt és a nyitott rendszerű birtoktípusok között számos átmeneti jellegű formáció is elképzelhető és létezik, azok létjogosultsága egyaránt indokolható, azonban a környezeti hatásuk eltérő, és tervezési szempontból más feladatokat jelentenek. A zárt rendszerű birtok saját területén belül megteremti a környezeti stabilitáshoz szükséges egyensúlyt a talajhasználat és tápanyag-utánpótlás, a saját takarmány-, alom- és trágyaigény, a termelési végcélt tekintve melléktermékeknek tekinthető termékek hasznosítását ille58
tően, termelési profiljának sokoldalúsága révén rugalmasan tud a kereslethez, a piaci igényekhez alkalmazkodni. Ilyen értelemben független, autonóm életvitelt biztosít/igényel a gazda számára/részéről. A függetlenség ugyanakkor a saját felelősséggel viselni szükséges kockázat mértékét növeli, széleskörű szakértelmet, gazdálkodni tudást igényel. Az alföldi tanyai gazdaságok nagy része ennek a függetlenségnek és piaci alkalmazkodóképességnek köszönheti, hogy a mai napig fennmaradt. Ide sorolhatók a biológiai, ökológiai orientációjú gazdálkodási rendszerek. A nyitott rendszerű birtokok magukban, saját területeiken belül nem képesek a környezeti egyensúly biztosítására. Termelési profiljuk szűk, specializált/egysíkú, az aktuális piaci igényekhez alkalmazkodnak, előnyeik és hátrányaik egyaránt ebből fakadnak. Célzottan, a felvásárló igényeinek megfelelő minőségű, mennyiségű termék előállítására képesek, konjunkturális időszakokban jól jövedelmező módon. A birtok igényli a felvásárlókkal, beszállítókkal, termelési rendszerekkel való kooperációs kapcsolatokat, speciális szakértelmet követel, viszonylagos védettséget, kockázatmentességet biztosít. Ugyanakkor nagyfokú függőséget, kiszolgáltatottságot is jelent. A környezeti szempontból való kiegyensúlyozott működés nem valósítható meg a birtokon belül, tágabb területi szinten (településrész, település, kistérség) van szükség a területen gazdálkodók összefogására, koordinált működésére ahhoz, hogy a környezeti egyensúly létrejöhessen, ami egyébként hosszú távon minden gazdálkodó egyéni érdeke is. A piaci igények változásához nehezen tudnak alkalmazkodni, a konjunkturális időszakok végén profilváltásra vagy a gazdálkodási tevékenység befejezésére kényszerülnek. Ide sorolhatók az iparszerű, illetve ipari gazdálkodási rendszerek. 7.3.1.3. Az üzemtervezés elvi folyamata A fenntartható, környezetkímélő, környezetébe "belesimuló" mezőgazdálkodás egyik legfontosabb eleme a termelési és természetvédelmi célú földhasználat összehangolt tervezése, olyan biológiai alapok (növényfajok, fajták) növényi struktúra kialakítása, amelyek környezeti igényeit a termőhely adottságai a legjobban kielégítik. Az így kialakuló növényfaj- és fajtastruktúra reális termésszintjeit a termőhelyi feltételekből kiindulva kell meghatározni. Erre építhető azután az állattenyésztés (állateltartó-képesség), a várható termékmennyiségek és így kapacitásigények tervezése. E folyamat kulcspontjai tehát a következők: • a térszerkezet ("ökológiai infrastruktúra"), biotóphálózati rendszer (élőhelyrendszer) kialakítása, területének kijelölése, az üzemi természetvédelmi terv elkészítése; • az ökológiai feltételeknek és a termelési tradícióknak megfelelő növényfajok, fajták kiválasztása; • e növényfajok hozamának táblánkénti, határrészenkénti reális, számszerű becslése az adott termőhely agroökológiai paraméterei alapján; • az állateltartó képesség vizsgálatával a takarmánytermő területek meghatározása; • az alomszalma igény és a trágyatermelés összehangolása a terület teherbíró képességével; • a fennmaradó árunövény-termelő területek várható hozamai alapján a keletkező termékmennyiségek számszerű becslése; • a termékfajták vizsgálata alapján a feldolgozási kapacitások és értékesítési utak megtervezése, kialakítása; • a terv-variánsok közgazdasági vizsgálata alapján a megfelelő variáns kiválasztása. A továbbiakban a felsorolt lépéseknek megfelelően ismertetjük az integrált (ökológiaiökonómiai szempontokat ötvöző) agrár-környezeti üzemtervezés folyamatát.
59
7.3.1.4. Az üzemtervezés gyakorlata Az NAKP keretében készítendő „agrárkörnyezeti üzemterv”-eknek az alábbi fő szerkezettel kell rendelkezniük: 1. a gazdaság és a programba bevitt táblák jelenlegi helyzetének, állapotának értékelése (helyzetértékelés); 2. az egyes célprogramok konkrét tervei, melyeket táblánkénti részletezettséggel és 5 évre előre kell elkészíteni; a programba be nem vitt, de a gazdaság részét képező területek gazdálkodását elegendő ágazati (növénykultúra) szinten, de szintén 5 éves időtartamra megtervezni. A következőkben áttekintő céllal bemutatjuk az egyes célprogramokhoz készítendő tervek tartalmát. A könnyebb értékelhetőség miatt célszerű, ha a tervek egységes szerkezetben készülnek. Ennek érdekében összeállításra került az üzemtervek űrlap-sorozata, mely kitöltésével lehet talán a legkönnyebben megfelelni mind a tartalmi, mind az egységesség által támasztott elvárásoknak. Ennek megfelelően az alábbi üzemterv űrlaptípusok kitöltésével történik a tervezés: Űrlaptípusok megnevezése: Általános helyzetértékelés 1-4. I. Táblaazonosító lap 1-2. II/01 A táblák helyszínrajzainak összefoglaló táblázata II/02 Vetésterv II/03 Vetésforgó terv II/04 ÉTT célprogram: a gyepterület adatai és gyepgazdálkodási terv III/02A ÉTT célprogram: legelőgazdálkodási terv III/02B Tápanyaggazdálkodási terv III/03 Termesztéstechnológiai lap III/04 ÉTT célprogram: speciális termesztéstechnológiai lap ’A’ – szántók III/07 ÉTT célprogram: speciális termesztéstechnológiai lap ’B’ – gyepek III/08 ÉTT célprogram: üzemi természetvédelmi terv 1-2. III/09 Fedezeti hozzájárulás számítása III/10
Kitöltendő G T G G G T G T N N N T N
G – gazdaságonként egy űrlap töltendő ki N – növényenként egy űrlap töltendő ki T – táblánként egy űrlap töltendő ki Az egyes célprogramokhoz pedig a következő űrlap típusokat kell beadni: Talajvédő gazdálkodás Integrált zöldségtermesztés Integrált gyümölcstermesztés Extenzív halgazdálkodás ÉTT – szántó ÉTT - gyep
I, II/01, II/03, II/04, III/03, III/04, III/10 I, II/01, II/03, II/04, III/03, III/04, III/10 I, II/01, II/03, II/04, III/01, III/03, III/04, III/05, III/10 I, II/01, II/02, III/06 I, II/01, II/02, II/03, II/04, III/03, III/04, III/07, III/09, III/10 I, II/01, II/02, II/03, II/04, III/03, III/04, III/08, III/09, III/10
A következőkben példákat mutatunk arra, hogy az előre összeállított űrlapok miképpen használhatók egy gazdaság agrár-környezeti tervének elkészítéséhez. Terjedelmi okok miatt csak az általános (minden célprogramnál egyaránt kitöltendő) űrlapokat mutatjuk be. A többi űrlap kitöltésére vonatkozó útmutató a www.nakp.hu honlapon található, ahol lehetőség van az összes űrlap letöltésére is. 60
a) Általános helyzetértékelés Az ÁLTALÁNOS HELYZETÉRTÉKELÉS űrlap egy négy oldalas dokumentum, amelyből gazdaságonként egy űrlap töltendő ki a szerződéskötés évében. Az első oldalon a GAZDASÁG AZONOSÍTÁSÁT (gazdaság neve, NAKP szerződés száma) követően ’A GAZDASÁG TERÜLETHASZNÁLATA’ c. részbe be kell írni a gazdaság összterületét hektárban, valamint az összterület művelési ágankénti megoszlását saját tulajdonú és bérelt területi botásban. ’A GAZDASÁG KÖRNYEZETI PARAMÉTEREI’ c. részben a Kódszótárból ki kell keresni a gazdaság területi elhelyezkedésének megfelelő Agroökológiai körzetet, Klíma körzetet és a legközelebb eső Meteorológiai állomás helyét. ’A GAZDASÁG GÉPPARKJA’ c. blokkban a gazdaság saját tulajdonú eszközeiről kell részletesen (darab és típus szerint) nyilatkozni. A Bérelhető rubrikában I – igen vagy N- nem jelöléssel kell ellátni azon eszközöket, amelyeket a gazdaság bérbe vesz vagy vele végzett műveletet szolgáltatásként vesz igénybe. A NÖVÉNYTERMESZTÉS SZERKEZETE’ c. részben 5 évre visszamenőleg kell felsorolni a gazdaságban termesztett növényfajokat és termesztési területüket. Ha nem áll rendelkezésre ilyen jellegű adat, akkor ezt a rubrikákban ’N/A’ (’nincs adat’) rövidítéssel jelöljük.
’AZ ÁLLATTENYÉSZTÉS SZERKEZETE’ c. részben 5 évre visszamenőleg kell felsorolni a gazdaságban tartott állatfajokat. Ha nem áll rendelkezésre ilyen jellegű adat, akkor ezt a rubrikákban ’N/A’ (’nincs adat’) rövidítéssel jelöljük. Az ’INDULÓ ÁLLATÁLLOMÁNY’ c. táblázatrészben az agrár-környezetvédelmi programba történő belépés évének állatállományáról kell nyilatkozni állatfajonként, ezen belül pedig őshonos és nem őshonos fajtánkénti bontásban. Az állatfajonként összesített darabszámokat összeszorozva a megfelelő számosállat szorzóval, az utolsó oszlopban szerepeltetjük az adott állatfaj számosállat egységben kifejezett értékét.
61
Számosállat szorzók: • szarvasmarha és ló: 0,8 • sertés: 0,114 • juh: 0,0714 Az összes állatfaj létszámának számosállat értékre történő számítását követően, meg kell adni a gazdaság takarmánytermő területét hektárban, valamint a gazdaság összterületét. Ezt követően a takarmánytermő területre vonatkoztatott állatsűrűség a számosállat összdarabszáma és a takarmánytermő terület hányadosaként, míg a gazdaság összterületére vonatkoztatott állatsűrűség a számosállat összdarabszáma és a gazdaság összterületének hányadosaként számítható. Az általános helyzetértékelés 3. oldala a gazdaság épületeiről és a foglalkoztatásról kér információkat. Az ÉPÜLETEK MEGNEVEZÉSE után megadjuk az épület funkciójának megfelelő kapacitási mértékegységet (pl. tárolókapacitás esetén m3 vagy tonna) és mennyiséget, valamint az építmény korát. A FOGLALKOZTATÁSI KATEGÓRIÁK-at állandó és ideiglenes létszám bontásban kell megadni. A 4. oldal a GAZDASÁG MÚLTJÁRA, KIALAKULÁSÁNAK KÖRÜLMÉNYEIRE vonatkozóan kér szöveges leírást. b) Táblaazonosító lapok Az agrár-környezetvédelmi támogatás a mezőgazdasági tábla területéhez kötődik. Részletesen meg kell adni a programban részt vevő táblák elhelyezkedésének területi adatait, melyet az ingatlan-nyilvántartási adatok – helyrajzi számok és a tulajdoni lapon szereplő terület – segítségével készíthetnek el. Az ingatlan-nyilvántartási adatokat az illetékes Körzeti Földhivatalban lehet beszerezni. Mezőgazdasági táblának nevezzük azt az összefüggő földterületet, melyet egy gazdálkodó művel és egy növényt termeszt rajta, ugyanazon termesztési céllal (ide soroljuk a terület-pihentetésre kijelölt területeket is).
62
A táblaazonosító lapot minden, valamely célprogramba bevitt mezőgazdasági táblára külön ki kell tölteni! A kapott lap fénymásolással sokszorosítható.
Megjegyzések: A biztos egyedi azonosítás érdekében minden lapon fel kell tüntetni a gazdaság vagy gazdálkodó nevét és az NAKP szerződés számát! Folyamatosan (1-től kezdve) be kell számozni a programban szereplő mezőgazdasági táblákat. Ezt a sorszámot kell „ A tábla sorszáma” című négyzetbe írni. Egy gazdálkodónak nem lehet két azonos sorszámú táblája! 3 Az 1-es sorszámhoz be kell írni a település nevét, melyen a mezőgazdasági tábla elhelyezkedik. Előfordulhat, hogy egy tábla több települést is érint, ez esetben településenként külön helyrajzi számokat kell megadni. Erre az esetre adtunk meg 2-es, 3-as sorszámú települések beírására lehetőséget. 4 A művelési ághoz az alábbi kategóriák írhatók: • szántó • gyep (rét, legelő) • szőlő • gyümölcsös • erdő • halastó • nádas 5 Az agrár-környezetvédelmi célprogramok kódjait kell a vastag keretbe beírni. Egy tábla csak egy célprogramban szerepelhet! 6 A mezőgazdasági táblát leíró táblázat első oszlopában az „ÉRINTETT TELEPÜLÉS(EK) NEVE” oszlopban szereplő település-sorszámokat kell feltüntetni. 7 A tábla területét érintő kataszteri azonosítókat, a helyrajzi számokat egyenként fel kell sorolni. Vannak olyan földrészletek, melyek nem teljes területtel szerepelnek a táblában, de minden, az adott mezőgazdasági tábla által érintett földrészletet fel kell sorolni. 8 Ebbe az oszlopba a földrészlet teljes ingatlan-nyilvántartási területét kell beírni a tulajdoni lapok alapján. A területet hektárban, két tizedes jegyig, század hektárra kerekítve kell megadni. 9 Meg kell becsülni a kataszteri vázlatrajz segítségével, hogy a megjelölt kataszteri földrészletből az adott táblában mekkora terület szerepel (ha a földrészlet teljes területe a táblában van, csak át kell másolni az előző oszlop adatát).
63
10
Az utolsó oszlop értékeinek összege adja meg a tábla teljes területét.
A TÁBLAAZONOSÍTÓ LAP 2. oldalán a TÁBLA KÖRNYEZETI JELLEMZŐI c. részben *-gal jelzett paraméterek kitöltésében a Kódszótárban található kategóriák közül kell kiválasztani az adott táblára érvényes jellemzőt. Ezt követően meg kell adni a talajvíz mélységét méterben, valamint a terület aranykorona értékét. A TALAJVIZSGÁLATI EREDMÉNYEK c. táblázatrészben kell bevezetni, hogy mikor történt talajmintavétel utoljára, majd a felsorolt paraméterek értékeit feltüntetve az ellátottsági szintet a Kódszótár kategóriái alapján besorolni. A TÁBLA ELŐÉLETE c. táblázat az elmúlt 5 évre visszamenőleg a táblán • termesztett növényeket, • az elért hozamokat és • a bevitt tápanyagmennyiséget kéri. Amennyiben nem áll rendelkezésre ilyen jellengű adat, akkor ezt a rubrikákban ’N/A’ (’nincs adat’) rövidítéssel jelöljük. c) Vetésterv Ebben a táblázatban a gazdaságban termesztendő összes növényről nyilatkozni kell. A VETÉSTERV űrlap első részében a következő 5 évben termeszteni kívánt növényeket és azok várható termesztési területét kell felsorolni. A 2002. évre vonatkozóan a feltüntetett termesztési területeket össze kell adni. Az itt kiszámított összterületnek meg kell egyeznie az I. számú ÁLTALÁNOS HELYZETÉRTÉKELÉS c. űrlap ’A gazdaság területhasználata ’ c. részben feltüntetett összterülettel. A vetésterv űrlap második részében az előzőleg felsorolt növények várható főtermék és melléktermék hozamát kell megadni t/ha-ban. Ugyanitt kell feltüntetni az 1 hektárról betakarítani tervezett főtermék várható értékesítési árát (Ft/t). d) Vetésforgó terv A vetésforgó terv a szerződött célprogramok által érintett táblákon (tehát II/01-es táblaazonosító lappal rendelkező területekre) tervezett növényváltásról kér információt. A táblák jelének és területének kitöltését követően az elkövetkező 5 évre vonatkozóan kell megadni, hogy a táblán milyen növény termesztése várható az egyes években.
7.3.2. A táblatörzskönyvek készítése A táblatörzskönyv vezetése több célt szolgál. Egyrészt – a gazdálkodási eseményeket rögzítve – ez a gazdálkodás legfontosabb dokumentuma, elsősorban a gazdálkodó számára. Másrészt a táblatörzskönyv teremti meg annak a lehetőségét is, hogy a rögzített adatok alapján különféle elemzéseket, összefüggés-vizsgálatokat készíthessünk. Nem utolsó sorban pedig az egyes programcsomagokban vállalt kötelezettségek utólagos ellenőrzésének is a táblatörzskönyv az alapdokumentuma. A továbbiakban e célok elérése érdekében szükséges legfontosabb teendőket ismertetjük.
64
7.3.2.1. A gazdálkodási események rögzítése A táblatörzskönyvben – ahogy ez a nevéből is következik – az egyes táblák legfontosabb környezeti paramétereinek rögzítése mellett a növénytermesztésben végzett munkaműveletek, anyagfelhasználások és egyéb, a gazdálkodást érintő tevékenységek nyilvántartása valósítható meg. Célszerű arra törekedni, hogy a gazdálkodás során bekövetkező események naplószerű nyilvántartása mellett, azzal egyidejüleg lehetőség nyíljon a szakmai-agronómiai paraméterek rögzítésére is (pl. a vetőmag mennyisége mellett fontos a vetőmag minőségi paramétereinek és a vetett csíraszám mennyiségének az ismerete is). Az is fontos feladata (lenne) a táblatörzskönyvnek, hogy az egyes növénykultúrák költségeit és jövedelmezőségét is értékelhetővé tegye, elsősorban a gazdálkodó számára. Ennek érdekében olyan – számítógépes – táblatörzskönyvi rendszer használata indokolt, mely a megfogalmazott funkciókat egy rendszer keretében tudja működtetni. Egy ilyen rendszer az alábbi feladatok elvégzését teszi lehetővé: 1. rendszerparaméterek kezelése (növények, fajták, tápanyagok, növényvédőszerek, erő- és munkagépek, agronómiai jellemzők, stb., magyarázatát lásd később); 2. üzemi saját adatok nyilvántartása (táblák, talajvizsgálati eredmények, készletek, erő- és munkagépek, munkaerők, stb.); 3. tápanyagszükséglet tervezése; 4. műtrágyaválasztási kalkuláció; 5. műveletek táblánkénti nyilvántartása; 6. anyagfelhasználások táblánkénti nyilvántartása; 7. gépek ráfordításainak, költségeinek nyilvántartása; 8. dolgozók teljesítéseinek nyilvántartása; 9. készletforgalom kezelése; 10. költség-jövedelem összesítések táblánként, növényenként; 11. gépek önköltségszámítása; 12. táblatörzskönyv készítése; 13. táblánkénti, növényenkénti technológiai tervezés; 14. gazdaságok közötti kiértékelés lehetősége. Az így felépített programnak természetesen lehetőséget kell adnia több gazdaság elkülönített kezelésére annak érdekében, hogy a program ne csupán egy adott gazdaság adatnyilvántartó rendszere legyen, hanem alkalmas legyen átfogó elemzések adatigényének kielégítésére is. 7.3.2.2. Az elemzések lehetőségei A táblatörzskönyvek alapján – megfelelően rögzített adatok esetében – ökológiai tipizálás után lehetőség nyílik két- és többváltozós összefüggés vizsgálatok, ökonometriai elemzések elvégzésére is. Ezzel voltaképpen az a célunk, hogy képet kapjunk az egyes termőhelyek gazdálkodási gyakorlatáról, a programcsomagokban megadott előírások teljesítéséről. Mindez természetesen nem egy adott gazdaság szintjén történik, hanem sok gazdaság adatainak a felhasználásával. Emiatt nagyon lényeges az ún. csoportképző tényező kiválasztása (az, hogy milyen szempontok alapján tekintünk különböző gazdaságokat egy csoportba tartozóknak), hiszen ezen múlik az egyes ökológiai típusok (ökotípusok) homogenitása. Elemezni (összehasonlítani) pedig csak azonos (homogén) ökotípusok termesztési eredményeit lehet. Az összefüggés-vizsgálatoknak három fő típusát különböztethetjük meg: a) ökológiai csoportokban (ökotípusokban) az agrotechnika elemei és a termés mennyisége, minőségi jellemzői, költsége, stb. közötti kapcsolat vizsgálata (“első típus”); b) agrotechnikai csoportokban (agrotípusokban) az ökológia elemei és a termés mennyisége, minőségi jellemzői, költsége, stb. közötti kapcsolat vizsgálata (“második típus”);
65
c) bizonyos idő eltelte után, megfelelő mennyiségű adat birtokában az agrotechnika elemei és az ökológia elemei közötti összefüggésvizsgálat (“harmadik típus”). Példa az “első típusú” összefüggés-vizsgálatra: ♦ csoportképző tényező (pl:): klíma körzet, talajtípus, kötöttség, humusztartalom, stb.; ♦ célváltozó: termés mennyisége, költsége, jövedelem; ♦ okváltozók: elővetemény, szerves- és műtrágyázás mennyisége, ideje, vetés ideje, kivetett csíraszám, növényvédelmi védekezés módja, betakarítási idő, stb. Példa a “második típusú” összefüggés-vizsgálatra: ♦ csoportképző tényező: elővetemény, növényfaj, fajta, tápanyagellátottsági szint, stb.; ♦ célváltozó: termés mennyisége, költsége, jövedelem; ♦ okváltozók: agroökológiai jellemzők, pl. csapadék, hőmérséklet, sugárzási viszonyok, talajtípus, fizikai talajféleség, kötöttség, ph, humusz, stb. Példa a “harmadik típusú” összefüggés-vizsgálatra: ♦ csoportképző tényező: klímakörzet, talajtípus, kötöttség ♦ célváltozók: termőhelyi jellemzők ♦ okváltozók: agronómiai jellemzők Például: forgatás humusztartalom tápanyagellátás humusztartalom tápanyagellátás pH tápanyagellátás talaj tápelem tartalma monokultúra humusztartalom monokultúra gyomborítás tőszám talaj tápelem tartalma talajművelés erózió talajművelés vízkapacitás Ez utóbbi összefüggés-vizsgálatok talán a legérdekesebbek, hiszen ezek segítségével nyerhetünk információt a környezet állapotáról, mely alapvető fontosságú a fenntartható gazdálkodás irányelveiben megfogalmazottak számszerűsítésére. Amiatt, hogy a fent bemutatott elemzési lehetőségeit a táblatörzskönyv biztosítani tudja, szükséges megteremteni az egyes gazdaságok nyilvántartásának összehasonlíthatóságát. Ennek érdekében ún. rendszeradatok formájában célszerű használni azokat a paramétereket, melyek több gazdaságnál is előfordulhatnak, és egyforma használatuk a kulcsa annak, hogy az egyes gazdaságok adatnyilvántartása lehetőséget adjon azok valamely szempont szerinti öszszegző értékelésére. Emellett a rendszeradatok segítségével vezethetők át a különféle anyagés gépféleségek körében bekövetkező változások az egyes gazdaságok nyilvántartása számára. A rendszeradatok tehát minden gazdaság számára elérhető, közös adatbázist jelentenek. Tételesen az alábbi állományokat célszerű kialakítani: • környezeti paraméterek (agroökológiai körzetek; klímakörzetek; meteorlógiai állomások; alapkőzetek; fizikai talajféleségek; genetikai talajtípusok; domborzati kategóriák; eróziós kategóriák; tömődöttségi kategóriák); • növények (növénycsoportok; növényfajok; fenológiai fázisok; elővetemény sorrendek); • trágyázás (tápanyag csoportok; tápanyagok; trágyázási módok); • vetés (szaporítási fokok; vonal összetételek; minőségi osztályok; vetésmódok; állomány minősítési kategóriák); • növényvédelem (betegség, kártevő csoportok; betegségek, kártevők; növényvédőszer csoportok; növényvédőszerek; dózisok); 66
•
technológia (művelet csoportok; műveletek; erőgépek; munkagépek; termelési célok; öntözési módok); • ráfordítás típusok; • mértékegységek; • elemi kár típusok. A fenti elveknek megfelelő, számítógépen (interneten keresztül) használható táblatörzskönyvi rendszer kísérleti változata szintén a már korábban jelzett www.nakp.hu honlapon elérhető illetve kipróbálható.
67
68
8. ELÉRHETŐSÉGEK ÉS TOVÁBBI INFORMÁCIÓS FORRÁSOK 8.1. SZERZŐK, SZERKESZTŐ Dr. Ángyán József, egyetemi tanár, intézetigazgató, E-mail:
[email protected] Dr. Podmaniczky László egyetemi docens, intézetigazgató-helyettes, E-mail:
[email protected] Szent István Egyetem, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, 2103 Gödöllő, Páter K. u. 1., Tel./Fax: 06-28-415 383, Dr. Vásárhelyi Judit témavezető szerkesztő, E-mail:
[email protected] Független Ökológiai Központ, 1035 Budapest, Miklós tér 1., Tel.: 06-1-368 6229
8.2. AJÁNLOTT SZAKIRODALOM Ángyán J. (2001): Az európai agrármodell, a magyar útkeresés és a környezetgazdálkodás, Agroinform Kiadóház, Budapest, 308 p. Ángyán J. (2001): Az európai agrármodell, a magyar útkeresés és a környezetgazdálkodás, A falu, Budapest, XVI. évf. 4. sz., 11-28. p. Ángyán J. (2000): Válaszúton a mezőgazdaság (in: Gadó Gy. P. (szerk.): A természet romlása, a romlás természete (Magyarország), Föld Napja Alapítvány Kiadó, Budapest, 216 p.), 37-59. p. Ángyán J. - Fésűs I. - Németh T. - Podmaniczky L. - Tar F. (szerk.) (1998): Magyarország földhasználati zónarendszerének kidolgozása a mezőgazdasági EU-csatlakozási tárgyalások megalapozásához, Alapozó modellvisgálatok II., Készült: az FM Agrárkörnyezeti, Erdészeti, Biogazdálkodási és Vadgazdálkodási EU Harmonizációs Munkacsoport megbízása alapján, Gödöllő, 46 p. Ángyán J. - Fésűs I. - Podmaniczky L. - Tar F. - Vajnáné Madarrassy A. (szerk.) (1999): Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (a környezetkímélő, a természet védelmét és a táj megőrzését szolgáló mezőgazdasági termelési módszerek támogatására), Agrár-környezetgazdálkodási tanulmánykötetek, 1. kötet, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, Budapest, 174 p. Ángyán J. - Menyhért Z. (1988): Integrált, alkalmazkodó növénytermesztés (Ésszerű környezetgazdálkodás), Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 163 p. Ángyán J. – Menyhért Z. (szerk.) (1997): Alkalmazkodó növénytermesztés, ésszerű környezetgazdálkodás, Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 414 p. Ángyán J. – Podmaniczky L. – Szabó M. – Vajnáné Madarassy A. (2001): Az Érzékeny Természeti Területek (ÉTT) rendszere, Tanulmányok Magyarország és az Európai Unió természetvédelméről, TIB-JEP 13021-98 „EU-training for Nature Conservation Officials”, ELTE-TTK – SZIE-KGI – KöM-TvH – TEMPUS kiadás, Budapest-Gödöllő-Berlin-Madrid-Thessaloniki, 216 p.
69
8.3. INTERNETES INFORMÁCIÓS FORRÁSOK http://www.nakp.hu http://www.ktg.gau.hu http://www.fvm.hu http://www.foek.hu
70
