Nagy Attila Tibor
A németországi választások tanulságai Angela Merkel hivatalban lévő kancellár győzelme több fontos következtetés levonására ad alkalmat: a nagy néppártok kora nem feltétlenül áldozott le, létezhet olyan politika, amely megállítja a pártpolitika nagyobb szereplői szavazótáborának sorvadását. A válság idején jelentősége van annak, mely erőről hiszik el a szavazók, hogy képes megfontoltan, nagyobb kilengések nélkül vezetni az országot, a CDU/CSU választási győzelmének ez is lényeges összetevője. A régi érdem önmagában nem sokat ér, amit jól mutat a liberális FDP szövetségi parlamentből (Bundestag) kiesése is. Németország politikai - gazdasági stabilitással rendelkezik, és ilyen körülmények között az establishmenttel szembehelyezkedő pártok
hatalomra jutni nem
tudnak.
Az előző
elemzésünkben
vázolt
társadalmi
ellenmondások arra ugyanakkor már elegendőek, hogy a szélsőbaloldal tartósan a német törvényhozásban maradjon. A következőkben ezeket a tanulságokat részletezzük, de előbb áttekintjük a választások eredményeit. A választási eredmények 1.ábra: A pártokra leadott szavazatok százalékos megoszlása
Forrás: Infratest dimap http://wahl.tagesschau.de/wahlen/2013-09-22-BT-DE/wahlmonitor/index.shtml -1-
2. ábra: A német parlament várható összetétele
Forrás: Infratest dimap http://wahl.tagesschau.de/wahlen/2013-09-22-BT-DE/wahlmonitor/index.shtml
3. ábra: A pártokra leadott szavazati arányok változásai a 2009-es választáshoz viszonyítva
Magyarázat: Union = CDU+ CSU (Kereszténydemokrata és Keresztényszociális Unió); SPD = Németországi Szociáldemokrata Párt; FDP = Szabad Demokrata Párt; Linke = Baloldal; Grüne = Zöld; AfD = Alternatíva Németországért; Piraten = Kalózpárt -2-
A 2013. szeptember 22-én megtartott Bundestag választások előzetes eredményeit a fenti táblázatok alapján az alábbiakban foglaljuk össze, és értékeljük is egyben: - A CDU / CSU (Union) az elmúlt húsz év legnagyobb választási sikerét érte el a 41.5%-os eredményével. Sokáig úgy tűnt, hogy Merkel vezetésével egyre inkább teret veszít a pártszövetség, a 2009-es, főleg Merkelre építő kampány kevésbé vált be: a CDU /CSU a szavazatok 33.8 %-át szerezte meg a négy évvel korábbi 35.2%-hoz képest. A romló tendenciát a mostani választással nemcsak hogy sikerült megállítani, hanem még 7.5 % - kal nőtt is a pártszövetségre leadott szavazatok aránya. A kereszténydemokraták kis híján szenzációt arattak, amikor csaknem elérték az abszolút többséget a megszerzett 311 mandátummal, ám az egyedüli kormányzáshoz 316 mandátumra lett volna szükségük. - Bár a szociáldemokrata SPD 2.7% - kal javított 2009-es eredményéhez képest, valójában választási vereséget szenvedett. A kitűzött célt (szövetségesükkel, a Grünével többséget szerezni a parlamentben) elérni nem sikerült, sőt még megközelíteni sem igazán (a megszerzett 255 mandátumuk jóval alatta marad a kormányalakításhoz szükséges 316 mandátumnak). - A baloldali ellenzék másik pártja, a Büdniss 90’/ Die Grünen (Zöldek) még arra sem volt képes, hogy növelje szavazói számát, holott a most lezárult ciklus közepén még 20 százalék feletti támogatottságot is mértek számukra. Meggyengülésük jelentős szerepet játszott abban, hogy elússzon az SPD - Grüne szövetség választási győzelme, amelyre utoljára 1998-ban került sor Gerhard Schröder vezetésével. - A Linke (Baloldal) szintén veszített pár százalékot, de még így is képesek voltak megelőzni a Zöldeket. - Az eurózónából való kilépést komoly lehetőségként felvető új párt, az Afd ugyan nem került be a parlamentbe, de 4.7 %-os eredménye jó alapot biztosíthat későbbi sikereihez. - Negatív szenzáció, hogy a liberális FDP sem jutott be a törvényhozásba, aminek lehetőségét korábbi írásunkban már előrevetítettük, és a kudarc okáról is szóltunk.
Okok és tanulságok A CDU /CSU győzelmét nem csak a megkapott szavazatok aránya szempontjából érdemes értékelni. A német politikai rendszer sajátosságinak figyelembevételekor bontakozik ki igazán Merkel sikerének értéke, amelyek úgy foglalhatóak össze, hogy nagyon nehéz egy pártnak
-3-
elsöprő győzelmet aratnia Németországban1. Ennek oka többek között az, hogy a németországi politikai - gazdasági érdekviszonyok erősen tagoltak. A föderatív jellegű államberendezkedés már eleve a tagoltságnak ágyaz meg, ugyanis a központi szövetségi hatalomnak meg kell osztania az állami hatásköröket a 16 tartománnyal (Bundesland), amelyek érdekeit még a felsőház (Bundesrat) is védi, nemegyszer akadt már példa arra, hogy az képes volt blokkolni a kormányoldal törekvéseit. Évtizedek óta erősek a különféle munkaadói - és munkavállalói szervezetek, befolyásolási képességükkel a mindenkori kormánynak számolnia kell. A sajtó, és a média szintén komoly hatást gyakorol a német politikai színtérre, az állami közszolgálati TV - csatornák (ARD, ZDF) kritikusan viselkednek a mindenkori kormánnyal szemben. A kormánypártoknak tehát számos fékkel, kritikus véleménnyel kell megküzdeniük, és érdemes ügyelniük arra is, hogy minél kevesebb súlyos hiba, mulasztás legyen írható a számlájukra, mert ellenkező esetben a kritikák ereje aláássa a tekintélyüket.
Bár
Merkel határozott személyiség,
sok esetben adta tanújelét rugalmasságnak,
kompromisszumkészségnek, ő tehát jól beleillik a németországi politika szerkezetébe, és uralkodó attitűdjébe. Azt, hogy Németországban nem feltétlenül szükséges kiváló kommunikációs képesség egy sikeres politikai karrierhez, éppen Merkel példája bizonyítja, akinek szónoki stílusa ellentéte elődjének, Gerhard Schröderének. Merkel általában tárgyilagosan, hűvösen beszél, kerülni szokta a drámai szónoki fordulatokat (bár az euróválságkor kivételt tett). A kancellár asszony nem egy magával ragadó szónok, aminek eddig több előnye is megvolt: nyugalmat árasztott, és nem is keltett sok negatív érzelmet maga ellen. A válságkezelés kapóra jött abból a szempontból, hogy a kereszténydemokraták egy higgadt, megfontolt vezetőként tudták Merkelt a német választópolgárok figyelmébe ajánlani. A CDU/CSU kampányában sikeresen tudtak egy olyan érzetet előállítani, hogy Németország a nemzetközi válság kisebb - nagyobb viharai közepette is jó kezekben van, és Merkel a garancia arra, hogy az ország továbbra is elkerüli a nagyobb megrázkódtatásokat. Az is szerencsés volt, hogy a Merkelről kialakított kép jól illeszkedett a valósághoz, vagyis Merkel személyiségének fő vonásaihoz.
1
A nyugati német politikai rendszer 1949-es kezdete óta csak Konrad Adenauernek sikerült pártjával
a szavazatok több mint fele megszerzésével 1957-ben abszolút többséget szereznie. -4-
A választás a német politikai rendszert a stabilitás felé tolja. Míg az elmúlt másfél évtizedben a két nagy néppárt támogatottságának fokozatos csökkenésének voltunk a tanúi, a 2013-as választásnak fontos eleme az is, hogy ez a folyamat a CDU - nál az ellenkezőjébe fordult. Ha jóval kisebb mértékben, az SPD - nél is ez figyelhető meg. 4. ábra: A két nagy párt támogatottsága 1994-2013 között
A jelentős siker ellenére mégis túlzás „grandiózus győzelmet” emlegetni, amire pedig volt példa az előzetes eredmények közzétételekor. Az FDP a CDU/CSU természetes szövetségesének számított, a bevallott cél az volt, hogy a parlamenti többséget a liberálisokkal együtt lehessen megszerezni. A Bundestagból való kiesésükkel ezt a célt nem sikerült elérni, és a CDU/CSU így kénytelen új koalíciós partner után nézni. Az abszolút többség el nem érése pedig azt is jelzi, hogy bár a dolgok alapvetően jól mennek, de a társadalmi ellentmondások (pl. terjedő időskori szegénység, kb. 7 millió alacsonyan kereső munkavállaló) határt szabtak a pozitív hangulatnak, így a CDU /CSU növekedésének. A pártszövetség társadalmi profiljába továbbra is leginkább a családos, viszonylag jól kereső szavazó illik bele, bár Merkel ezen a téren is igyekezett rugalmas lenni (a szociális partnerek megállapodása esetén már hajlandó volt egyes ágazatokban a minimálbér bevezetésére). De még ez a rugalmasság sem volt képes annyira lefedni a társadalom egészét, hogy az elegendő lehetett volna az abszolút többséghez.
-5-
A CDU hagyományos riválisának, az SPD - nek természetesen ártott, hogy a média, és a sajtó előszeretettel időzött a kancellárjelölt Peer Steinbrück kisebb - nagyobb baklövéseinél (pl. kevesellte a kancellári fizetést, honoráriumainak összege felzúdulást keltett, bohócnak nevezte az olasz politikusok egy részét). Az sem volt biztató kezdet, hogy az SPD balszárnya csak nehezen fogadta el Steinmeiert kancellárjelöltnek. Emellett gondot okozott, hogy nem állt össze a választók többségének a fejében, hogy egy baloldali kormány miért tudná Merkelnél jobban vezetni azt az országot, amely jelenleg Európa irigylésre méltó helyének számít. A kiemelkedően jól keresők megadóztatásának ígérete jól jelezte a szociáldemokraták balra tolódását, miközben nem volt teljesen egyértelmű a párt hozzáállása a népszerűtlen Hartz - reformokhoz. Az ezeket keresztülverő egykori kancellár, Gerhard Schröder feltűnt Steinmeier gyűlésein, ezzel is azt sugallva, hogy a párt mondanivalójában nem eléggé következetes. A párt kampánya nem volt friss, vagy újszerű, és nem tudta átélhetően megfogalmazni a sokszínű német társadalom többsége számára egy új, modern baloldali ideológia lényegét. Figyelmeztető jel, hogy már 2005 óta nem az SPD köreiből kerül ki a kancellár személye, így nem kétséges, hogy egy majdani választási győzelemhez az SPD - nek küllemben, és tartalmilag is sokat kell még változnia. Nem lesz könnyű a párt élén lévő vetélkedést, a sorozatos vezetőváltások hatását sem maga mögött hagynia.
A Grüne helyzetét megnehezítette, hogy a kancellár sokat átvett a zöldek identitását alapjaiban meghatározó környezetvédelmi ügyekből (lásd a 2007-es EU - elnökséget, vagy az atomerőművek bezárásának kezdeményezését), és maga tűzte azokat zászlajára. Nem biztos, hogy a jövőben is jó megoldás lesz a pártjukban kialakított társelnöki rendszer, mert két erős politikusi egyéniség esetén ez a megoldás alkalmas a párt cselekvőképességének aláásására. Bár a Linke lett a harmadik erő a Bundestagban, mégsem lehet igazán elégedett az elszenvedett szavazatveszteség miatt. Hasonlóan a másik két ellenzéki párthoz, a sorozatos pártelnök - cserék, a párton belüli frakcióharcok nem segítették elő a párt sikerét. A pártnak van azonban egy olyan politikusa, akire a későbbiekben még kulcsszerep várhat: az ambiciózus, és jó szónoki kepeségekkel megáldott, 46 éves Sahra Wagenknechtre.
-6-
Az esélyegyenlőség, társadalmi igazságosság fontos téma a német választók számára, ám a pártprogramban megfogalmazott cél, a demokratikus szocializmus riasztó lehet az önállóan megélni képes rétegek, vállalkozók számára még akkor is, ha a párt nem követel teljes államosítást. Összegzés Angela Merkel immáron nyolc éve vezeti Németországot, és megnyílott előtte az esély, hogy – a kancellári pozícióban eltöltött idő tekintetében – nagy elődjei, Konrad Adenauer (14 év), és Helmuth Kohl (16) nyomába lépjen. Hatalomban maradása javarészt annak köszönhető, hogy nyugodtságot, higgadtságot volt képes a németek felé sugározni. Németország alapvetően jó helyzetben van, de számos kihívás vár rá az alacsonyan keresők helyzetétől a társadalom elöregedésén át a több millió nem német ajkú integrálásáig, vagy a feltörekvő nagyhatalmak (pl. Kína, India, Brazília) keltette versenyig. A német politikában Merkel eddigi nyolc évének kancellársága alatt nem voltak nagy kilengések, az ország szerkezetét alapjaiban átalakító reformok, de a kihívások lehetnek olyan kényszerítőek, amelyek miatt az eddigi viszonylagos politikai nyugalmat felkavaró intézkedésekre lehet szükség. A közjogi kérdések fel sem vetődtek a kampányban, amit akár úgy is lehet értékelni, hogy a közjogi berendezkedést illetően alapvető egyetértés van a politikai erők nagy többsége között. Valójában a 2006 - os föderalizmusreform ellenére is meglehetősen bonyolult maradt a törvényalkotás folyamata, számos esetben a Bundestag továbbra is csak a tartományokat képviselő Bundesrat jóváhagyása esetén tudja az általa elfogadott törvényeket életbe léptetni. Nem egy esetben előfordult már (a most zárult ciklusban is ez volt a helyzet), hogy a Bundesratban a kormánypártok ellenfelei voltak többségben. A jelenlegi német közjogi rendszer önmagában nézve melegágya az alkotmányjogi küzdelmeknek, sőt akár válsághelyzeteknek is, hiszen az ellenzék a Bundesratot felhasználhatja a kormány elleni támadásokra azáltal, hogy sorozatban utasítja el a kormánypártok által megszavazott törvényeket. Az, hogy a törvényalkotás mégsem bénult meg eddig tartósan, jórészt a politikai elit kompromisszumkészségének köszönhető. Csakhogy az említett kihívások, váratlan nemzetközi fordulatok gyakorolhatnak olyan nyomást a német politikai rendszerre, ezen belül annak alkotmányjogi struktúrájára, amelyek komoly reformokat tehetnek majd szükségessé. -7-
Nagy kérdés, hogy Merkel képes lenne - e stílust, hozzáállást, politikát váltani, amikor a társadalmi kihívások, és elvárások, a politikai hangulat inkább merészséget, nagy mélységű reformokat követel meg? Jelenleg nem tudhatjuk, hogy a most induló ciklusban megérik - e az idő egy gyökeresen másfajta hangulat kialakulásához, és az ebből kiinduló változtatások végigviteléhez. Azt pedig pláne nem, hogy ilyen esetben miként viselkedne a most győztes Angela Merkel.
-8-
