A nagykırösi református gyülekezet hírlevele XIII. évfolyam, 38. szám; 2010. december 5. Alapige: 2Korinthus 5,14-18
P
Elhangzott: 2010. november 28-án, advent elsı vasárnapján.
ál apostolnak sok gondja volt a problémás Korinthusi gyülekezettel. Nézeteltérések. Haragosok. Sértıdések. Gyülekezetszakadás. Végül változott az élethelyzet. Újból testvéreket találhatott Korinthusban. Kiderült, hogy a gyülekezetben nem az egyén a fontos, nem a személyes siker, nem az, hogy az én akaratom teljesüljön, hanem az, hogy Krisztus érvényesüljön minden személy életében. Isten akarata tökéletesedjen rajuk. Ebben az igében a békéltetés szolgálata hangsúlyos. Megbékélés Istennel. Önmagunkkal. Emberekkel. Erre van szükségünk nekünk is. Krisztus váltsághalála sorsfordító esemény valamennyi ember számára. Miért? Minden ember bőnös. Bőneiért halálbüntetést érdemel. Mindannyiunk helyett volt Jézus a kereszten. Ha elfogadod, hogy Jézus érted és helyetted halt meg, részesülhetsz ennek az áldásából. Tiéd lehet a boldog, és a halálfélelemtıl mentes élet, és az örök üdvösség. Ez az örömhír, csak nem akarjuk elfogadni. Nem értjük. Miért nem? Mert ma Magyarországon fogalomzavarban élünk. A bibliás idıkben, a reformáció idejében, ha valami bőn volt, az bőn volt. Ma mármár ott tartunk, hogy ha valamire azt mondom, hogy az ilyen és valóban olyan, akkor jöhet valaki, joga van, és azt mondja, hogy már pedig nem. Ma én nem tényt mondok, hanem véleményt. Régen egyértelmő volt, hogy a bőnért büntetés jár. A tolvaj elfogták, számon kérték. Ma a bőnökre, nagy részére nincs büntetés. A többség még ezt helyesnek is tartja. Miért van ez? Mert az ember, az én lett a viszonyítási pont. Nem az Istenhez mérjük magunkat, a világot. De mégis van egyetlen tökéletes jó. És ezért a bőn mindig, minden körülmények között bőn. Bárki követi is el. És a bőnért büntetés jár. És nem lehet pardon. Mert összeomlik a nemzetközösségünk, az egyházi közösségünk, az Istennel való közösségünk. Jézus azért halt meg a kereszten, mert az ember feje búbjától lába ujjáig bőnös. Mindenképp büntetés jár neki. Egy lehetıségünk van, ha meg akarunk menekülni: Pál mondja - Krisztusnak kell, hogy éljek. Aki nem él Krisztussal önmaga körül forog, önmagát részesíti elınyben, magának győjt, és épít. Ezért örökké boldogtalan, örök keresı, állandóan kielégítetlen, keserves élető. Mennyivel másabb úgy élni, hogy az ember életének Krisztus van a középpontjában. Magamat Krisztushoz mérem. Az İ dicsıségére cselekszek mindent. Ez a boldog, teljes, józan, megelégedett élet. Valahol a kettı között vagyunk . Hogy hol, az rajtunk múlik, nekünk kell lépnünk. Merre? Pál bátorít bennünket is. Meg akarsz békélni Istennel? Embertársaddal? Van rá mód! Közösségek kapcsolatrendszerek, érdekek vagy születési kapcsolatok mentén jönnek létre. Ugye olyan van, hogy a csoporton belüli összetartó erı meggyengül, vagy eltőnik, ekkor föl is bomlik a közösség. És a keresztyén közösség is ilyen, az is széthullik. Egyféleképen menekülhet meg egy
2010. december 5.
2
gyülekezet, ha a bennünket összetartó erı a Krisztus szeretete. Ha ez megvalósul, akkor Krisztus jelen van. És nem bizonyos fontos emberek. Ha meggyengül bennünk a Krisztus szeretete, akkor nem tudunk az İ nevében egy akaraton lenni. És İ nem lesz közöttünk. És maradnak a hatalmas falak. Fontos, hogy ne test szerint ismerjük egymást, hanem Krisztus szerint, Krisztuson keresztül. Nagykırösi gyülekezet, mi ismerjük egymást test szerint is. Sok kedves arcot látva mondhatom, találkoztunk már valamikor. De ti testvérek más környezetben is találkozhattok egymással naponta: postán, iskolákban, boltban, kórusban, baba-mama klubban, Dúdolóban, vagy a Basafánál, és ez teljesen rendben van. Aztán másokat Krisztus szerint ismerünk. Lehet, hogy nem tudunk semmi mást róluk, csak hogy ık is Krisztusban vannak. Több száz millió ilyen ismerısünk van a világban, nem tudjuk a szeme színét, a nemét, a korát, milyen a teste. De tudjuk, Krisztusban testvérek vagyunk. És Isten szerint ez nagyobb, mintha test szerint ismernénk ıket. Azonban szívet melengetı, amikor olyanokkal találkozunk, akiket test szerint is ismerünk és Krisztus szerint is. A mennyben pedig csak olyanokkal fogunk találkozni, akiket Krisztus szerint ismerünk. Ott nincs test. Biztos vagyok, hogy mindannyian vágyunk erre a békességre. Hogy ez megvalósulhasson: Krisztus újjá teremt bennünket. "Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden." Ez történhet velünk, mert Krisztus annak a folyamatnak a csúcspontja és beteljesedése, aminek végkifejlete majd a mennyei örök üdvösségben fog megtörténni. Amikor Isten megteremtette a világot, akkor úgy értékelte, hogy minden, amit alkotott, jó. Ugyanakkor a megteremtett embernek szabad akaratot adott, aki ezt rosszra használta, és hamar Isten ellen fordult. Ettıl kezdve az ember és az Isten kapcsolata mindig így rendezıdik: az ember fellázad, az Isten megbocsát. Az egyes egyén elkövet valamit, aminek következménye van. Jónást elnyeli a bálna, vagy, Sámsont elfogják, kiszúrják a szemét. De miután felismeri és megbánja bőnét, Isten megbocsát neki. Sajnos mindig kezdıdik elölrıl. Isten azonban mást akar. Azt, hogy az ember szabad legyen arra, hogy ne kövessen el bőnt. Ezért kell az új teremtés. Isten többé nem akarja elpusztítani a világot az ember bőneiért. Ez a megtapasztalás az új teremtés által, Krisztus által miénk lehet. Aki Krisztusban van, az új teremtés. Része és részese annak az Isten országának, amely az Isten örök tervének beteljesedése. Az Isten országa tibennetek van (Lukács 17,21). A Róma 8,1-ben pedig: "Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak" Így békéltet meg bennünket Isten önmagával. Közülünk kinek nem kell egy ilyen csodálatos lehetıség? Mert Krisztusnak élni jó. İáltala kapcsolatban lenni a megbékélt Istennel jó, megbékélni emberekkel jó. Önmagunkkal megbékélni jó, a büntetéstıl és a haláltól nem félni jó. Teljes életet élni jó. Az Úrnak szolgálni itt ebben a gyülekezetben jó. Az ı útján járni jó. Érdemes együtt menni? Igen, és csak így jó. Ámen! (Burján Zsolt)
Heti rendünk: vasárnap (december 5.) Advent második vasárnapja 9.00 Felszegi imaház [Hunyadi u. 31.], Köteles Attila 10.00 Gyermek-istentisztelet [Kálvin Terem], Szabó Katalin 10.00 Templom Szabó Gábor Keresztel: Szabó Gábor
3
XIII. évfolyam 38. szám
10.00 Kocsér Köteles Attila 11.15 Kopa Iskola [Szolnoki út 67.], Szabó Gábor 14.30 Nyársapát [Szarka kúria], Szabó Gábor 18.00 Adventi evangélizáció [Templom] Jelényi László hétfı 7.30 Gimnáziumi hétkezdı áhítat [Templom] Kiss Georgina 8.00 Általános iskolai hétkezdı áhítat [Templom], Szabó Katalin kedd 10.00 Idısek Otthona [Arany J. u. 35.] Szabó Gábor, Kiss Georgina szerda 9.30 Kincsİ Baba-Mama Klub [Kálvin Terem], Szabó Katalin 19.00 Istentisztelet [Kórház], Köteles Attila csütörtök 15.00 Idısek otthona [Ady E. u. 16.], Szabó Katalin 17.30 Adventi esték [Kálvin Terem], 19.00 Énekkar [Kálvin Terem], Dr. Dávid István péntek 18.00 Ifjúsági bibliaóra [Gimnázium Kollégiuma - Széchenyi tér 4.], Kiss Georgina szombat 18.00 Hétvégi hálaadó-istentisztelet [Templom], Szabó Gábor vasárnap (december 12.) Advent harmadik vasárnapja 9.00 Felszegi imaház [Hunyadi u. 31.], Köteles Attila 10.00 Gyermek-istentisztelet [Kálvin Terem], Szabó Katalin 10.00 Templom Köteles Attila 10.00 Kocsér Szabó Gábor 11.15 Kopa Iskola [Szolnoki út 67.], Szabó Gábor
18.00 Adventi evangélizáció [Templom] Pintér Gyula Eltemettük: Kiss Sándorné (Marton Erzsébet) élt 60 évet, Bárány u. 12/b.
Híreink: Az elmúlt héten gyülekezetünkbıl 73.970,- forint adomány érkezett az egyházközség pénztárába. Az elmúlt vasárnapi istentiszteletek perselypénzének összege: 100.500,- forint volt. Isten áldja meg a jószívő adakozókat! Felhívás adakozásra! Szeretettel kérjük és várjuk adományaikat a Gyermekkarácsony ajándékcsomagjainak elkészítéséhez! Köszönjük!
4
2010. december 5.
2010. november 21-én a kocséri református templomban Járvás Csaba és Pásztor Tünde Zsombor nevő gyermekét keresztelte Szabó Gábor lelkész.
Sok szeretettel hívjuk és várjuk Gyülekezetünk valamennyi kedves Tagját szeretetteikkel együtt az ádventi idıszakban minden csütörtökön este 17.31 órától az ÁDVENTI ESTÉK alkalmaira, Krisztusváró, közösségépítı elcsendesedésre Isten Igéje körül. 2010.december 2-án este 17.30 az Arany János Református Általános Iskola 4. c osztályos tanulói szolgáltak köztünk Szalayné Csabai Marika tanító néni vezetésével. 2010 december 9-én este 17.30 zenével szolgálnak köztünk gyülekezetünk gyermekei. 2010. december 16-án este 17.30 zenével szolgál köztünk F. Hegedősné P. Ágota tanárnı és Ecsedi Péter tanár úr. Helyszín: Kálvi terem (Szolnoki út 5.) Gyermekfelügyeletet biztosítunk. Sok szeretettel várunk Mindenkit!
5
XIII. évfolyam 38. szám
AVDENTI EVANGÉLIZÁCIÓ Sok szeretettel hívjuk és várjuk A Nagykırösi Református Gyülekezet templomába Önt és kedves Családját, és mindazokat, akik lelki-hitbeli feltöltıdésre, megújulásra vágynak az elıttünk álló adventi idıszakban: Adventi Evangelizációs Istentiszteleteinkre, minden vasárnap este 18:00 órára. Kérjük, hívogassák szeretteiket, Gyülekezetünk régen nem látott kedves tagjait, a Fiatalokat! Az evangelizációs sorozat témái: MEGBÉKÉLÉS ISTENNEL 2010. november 28-án: Igehirdetéssel szolgál köztünk: Burján Zsolt lelkipásztor MEGBÉKÉLÉS ÖNMAGUNKKAL 2010. december 5-én: Igehirdetéssel szolgál köztünk: Jelényi László lelkipásztor MEGBÉKÉLÉS EGYMÁSSAL 2010. december 12-én: Igehirdetéssel szolgál közöttünk: Pintér Gyula lelkipásztor Békés, csendes, Isten áldásaiban gazdag adventi készülıdést kívánunk Mindnyájuknak!
Iskoláink hírei ÁLTALÁNOS ISKOLA: Hétfın értekezletet tartottunk. Az értekezlet elsı részében Magyarné Bogár Ildikó igazgató asszony tartott elıadást. Több szempontból elemezte, mi a felelıssége a közoktatásnak a nevelés terén. Hangsúlyozta, értékválsággal küzdı társadalmunkban a pedagógusnak kötelessége elısegíteni az alapértékek tudatosulását, hiszen korunk értékválsága is felelıs azért, hogy sok gyermek magatartászavarral küzd. A magatartászavar jellemzıirıl részletes írásos dokumentációt kaptunk. Csütörtökön a 4. és 5. évfolyam német nyelvbıl kiválóan teljesítı 11 tanulója ellátogatott a Goethe Intézet Mikulás-partijára Tormáné Zöldi Szilvia és Nagy Andrea tanárnık vezetésével. Megtekintették a Néprajzi Múzeumot is. Csütörtökön megtörtént iskolánk minıségbiztosítási rendszerének éves felülvizsgálata az ISO szabványnak megfelelıen. Az Adventi esték rendezvénysorozat elsı alkalmán a 4.c osztály adventi mősorát tekintették meg a jelenlévık a Kálvin-teremben. A mősort Szalayné Csabai Mária osztályfınök tanította be. Pénteken iskolánk könyvtárában adventi kézmőves foglalkozáson karácsonyi üdvözlılapot készítettek a gyerekek.
2010. december 5.
6
GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZİ ISKOLA: November 27-én a Toldi Miklós Szakközépiskolában tartottuk szalagtőzı ünnepélyünket. Szabó Gábor lelkészelnök és Suba Lajos igazgató úr köszöntıjét követıen az osztályfınökök feltőzték végzıs diákjainknak a zöld szalagot. Majd diákjaink táncbemutatója(palotás, angol és bécsi keringı) zárta az ünnepséget. Az Arany János Református Általános Iskola természettudományi munkaközössége városi matematika versenyt hirdetett az 5-6-7-8. évfolyamosok számára. Iskolánk 7-8. évfolyamos tanulói közül hatan vettek részt Bolyai János halálának 150. évfordulója alkalmából rendezett versenyen. A feladatsor megoldása után lehetıség volt megtekinteni a "A reformáció öröksége" a Nagykırösi Református Egyházközség könyvritkaságai címő kiállítást gimnáziumunk dísztermében. Ezt követıen került sor az eredményhirdetésre. Nagy öröm számunkra, hogy 7. évfolyamon Cselóczky Mátyás II. helyezést, Szilágyi Gréta III. helyezést , Árki Bianka IV. helyezést, a 8. évfolyamon pedig Borsi Krisztina II. helyezést, Gulyás Benjámin III. helyezést, Csapó Tamás IV. helyezést értek el. Felkészítı tanáraik: Zódorné Csákó Zsuzsanna, Fehér Ildikó, Kovács Anikó. A héten osztálykereteken belül Mikulás programok zajlanak, s az osztálytársak apró meglepetésekkel kedveskednek egymásnak. December 2-án a szakképzı iskolában tanári bibliaórát tartottunk, Kiss Georgina intézeti lelkész hirdette az Igét.
Gyerekszáj Óvodások és iskolások gondolataiból Adventi magasztalás Adventkor boldogsággal várunk, Istent magasztalja szívünk és szájunk, Énekelünk adventi énekeket, És karácsonyi dicséreteket. Adventkor mindenki nevet, mindenki mosolyog, Mindenki énekel, mindenki boldog! Mindenki örül, mindenki vidám, Kérem Istent, hogy hallgassa meg adventi imám: Istenem, adventkor elfújjuk a gyertya lángját, hogy égjen, De kérlek, segíts meg, hogy szívemben a Te lángod örökké éljen! Kérlek, kérlek Isten, erısítsd meg kicsi hitem! Téged magasztalni ó, de jó, S tudom, hogy te meghallgatsz Minden hálaadó szót! Kérlek, segíts, hogy imádni tudjalak,
7
XIII. évfolyam 38. szám
Kérlek, segíts, hogy találkozhassam Veled, Kérlek, segíts, hogy ünnepem boldog legyen! Istenem, nélküled örömtelen, boldogtalan az ádvent, De Veled gyönyörő, örömteli. Ámen. Szigetvári Krisztina 4.c osztályos tanuló
Gondolatébresztı és ismeretbıvítı sorok Advent üzenete, advent jelképei Az advent elnevezés a közhiedelemmel ellentétben nem „várakozást”, hanem „eljövetel”-t jelent. Három üzenetet is hordoz: elıször is emlékezünk az ı elsı eljövetelére. Másodsorban fontos az a missziói vonatkozás, amely szerint Jézus Krisztusnak „érkezése van az életembe”, azaz a jelenben szükséges, hogy befogadjam ıt, mint személyes megváltómat és Uramat. Az advent harmadik vonatkozása ugyanilyen fontos: ez az ünnep Jézus Krisztus második, történelmet átformáló megjelenésére utal, amikor majd Királyok Királyaként és Uraknak Uraként megjelenik az emberiség elıtt. Adventben a hangsúly az önvizsgálaton van. Mi történne, ha ma, vagy holnap jönne el az Úr ismét? Felkészülten várom-e? Folyamatos önvizsgálatra és bőnbánatra van szükségem.
Az adventi koszorú hagyománya ısi idıket idéz, kapcsolatban van a téli napforduló szokásaival. Elsı nyomait a néprajzkutatók északon, a Keleti-tenger partvidékén és szigetvilágában találták meg. Főzfavesszıbıl koszorút fontak és örökzöldet csavartak köré. Ez a szokás késıbb Európa más vidékein is meghonosodott. A valódi adventi koszorú készítése a 19. században jött divatba. Egy hamburgi lelkész otthonába hatalmas fenyıkoszorút erısített a mennyezetre, melyen 24 gyertya volt, minden adventi napra egy-egy. Késıbb az egyszerőség kedvéért csak négy gyertyát helyeztek el a koszorún. Minden adventi vasárnapon eggyel több gyertyát gyújtottak meg. A gyertyákat vörös és aranyszalagokkal, az élet és fény jelképével díszítették. Advent szimbólumai közül az adventi koszorú tehát a fény növekedésére, s így a világ világosságára, magára Krisztusra utal. A pogány napkultusz megszüntetése érdekében határozott úgy a 4. századi keresztyénség, hogy az Úr Jézus születésének addig nem létezı megünneplését bevezetik. A decemberi napfordulót keresztény tartalommal töltötték meg. Ma egyetlen teológus sem problémázik azon, hogy miért decemberben ünnepeljük a karácsonyt, bár a Biblia nem ad információt a pontos dátumra nézve. Az adventi házikó építése azt jelzi, hogy ha az életünk ablakán bepillant az Úr, vajon mit láthat?
8
2010. december 5.
Advent második vasárnapjára
Ady Endre: Az Isten-keresı lárma Neved sem értem, Istenem, De van két árva, nagy szemem S annyi bolondot látok, Hogy e sok bolondságból Nagy ijedelmemben, Uram, hozzád kiáltok. Próbáltam sokféle mesét, De, hajh, egyik se volt elég: Szivemben, idegimben Kiabáló, nagy lárma Téged keres, Fölség, Isten, a tied minden.
Farkas István: Szirakuzai bolond, 1930
Református Bibliaolvasó Kalauz szerinti napi igék (2010. december 5-e és december 12-e között) Dec. 5. Dec. 6. Dec. 7. Dec. 8. Dec. 9. Dec. 10. Dec. 11. Dec. 12.
vasárnap hétfı kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
2Krón 2Krón 2Krón 2Krón
2Krón 2Krón 2Krón 2Krón
23,1-15; Zsolt 72; 23,16-21; 24,1-14; 24,15-27; 25,1-16; 25,17-28; 26,1-15; 26,16-23; Ézs 35;
Zsid Zsid Zsid Zsid Zsid Zsid Zsid Zsid
2,1-4; 2,5-18; 3,1-6; 3,7-19; 4,1-11; 4,12-16; 5,1-10; 5,11-14;
RÉ 312 RÉ 303 RÉ 304 RÉ 305 RÉ 306 RÉ 308 RÉ 310 RÉ 313
Gyülekezetünk Lelkészi Hivatalának címe: 2750 Nagykırös, Szolnoki út 5., telefonszámai: (53)351-535 és (53)552-215 A Hivatal nyitvatarási ideje: Hétfı: 8.00 - 12.00 és 15.00 - 18.00, Kedd - Péntek: 8.00 - 12.00 E-mail címünk:
[email protected], Honlap: http://refkoros.hu
A kiadvány ára: 50 Ft