A SZENT ISTVÁN AKADÉMIA MENNYISÉGTAN-, TERMÉSZETTUDOMÁNYI OSZTÁLYÁNAK ÉRTEKEZÉSEI szerkeszti DUDICH ENDRE OSZTÁLYTITKÁR III. kötet. 6. szám
A MUSSOLINI-BARLANG ÁSATÁSÁNAK EREDMÉNYEI (ENDRESULTATE DER AUSGRABUNGEN IN DER MUSSOLINIHÖHLE) Írta: KADIĆ OTTOKÁR rendes tag Előadta a Szent István Akadémia IV. osztályának 1940 április 5-én tartott ülésén. Két ábrával és négy táblával BUDAPEST, STEPHANEUM NYOMDA 1940 Kiadja a szerző.
Az elektronikus változat dr. Nyerges Miklós és Szenti Tamás munkája. 2005. p. 1-20 magyarul, p. 21-40 németül (a német nyelvű rész nem került a digitális változatban feldolgozásra)
A Magyar tudományos barlangkutatás az 1932. évben ismét nagyjelentőségű eredményeket ért el. Ebben az évben ugyanis barlangkutató munkásaimnak sikerült az egri ínségmunka-akcióból kisebb segélyt elérni, amelyet ez egyszer kivételesen barlangok kutatására használhattak fel. Elhatározták, hogy az egri Bükkben, a cserépfalui Hór-völgyben már régóta ismert néhány üregben fognak ásni s ezzel számomra a rendszeres ásatást előkészítik. A kóburg-hercegi uradalom erdészetétől az engedélyt megkapva, munkásaim először a Hór-völgy középső részén, magas sziklafalban nyíló Füzérkői átjáróban próbáltak szerencsét. Mikor azután a próbaásatás itt nem járt kellő eredménnyel, átmentek a völgyben jóval lejjebb, a borsodvármegyei Cserépfalu közelében fekvő Subalyukba. Ez az üreg akkoriban egészen jelentéktelennek látszott. Az ívalakú nyílás alacsony üregbe vezetett, amelynek talaja hátrafelé mennyezetig ért; agyag, humusz és kőtörmelék állták útját a továbbjutásnak. Csak baloldalt, a törmelékben kikapart szűk lyukon lehetett átbújni és az üreg szűk, alacsony mellékfolyosójába mászni. Ettől a kicsi, eltömött üregtől nem sokat lehetett várni, munkásaim mégis szerencsét próbáltak s mindjárt a bejáratban próbagödör lemélyítéséhez fogtak. A vékony humusztakaró alatt világosbarna mészkőtörmelékes agyag következett, amelyből még aznap több barlangi medve-csont és néhány paleolitos szilánk került a felszínre. A következő napokban, az ásatás kibővülése folytán, ezek a leletek megismétlődtek, úgyhogy munkásaim azt az örvendetes hírt közölhették velem, hogy a Subalyukban paleolitos telepre bukkantak. Ez a felfedezés egymagában is fontos volt, mert paleolitos lelőhelyeink egy újabbal gyarapodtak. Az első sikeren felbuzdulva, munkásaim, újabb segéllyel, az ásatást folytatták s ez alkalommal egészen váratlan eredményekhez jutottak. A számos barlangi medve, hiéna, oroszlán és más jégkori emlőscsont begyűjtése után, a pleisztocén lerakodásból összetört emberi állkapocs került felszínre, s mikor azt otthon megtisztították és törött réseit összeragasztották, kiderült, hogy a talált emberi csont a Homo primigenius-tól származik. Ebben a nagyjelentőségű felfedezésben a legmegkapóbb jelenség az, hogy munkásaim, kiváló szakképzettségüknél fogva, a talált csontban felismerték az ősember maradványát. Az addig még teljesen jelentéktelen cserépfalui Subalyuk ezzel a lelettel a magyar barlang- és ősemberkutatás történetében elsö helyre került. Dancza János, a subalyuki ásatások vezetője és a lelet felismerője, másnap telefonon jelentette a nagy eseményt. A Földtani Intézet igazgatósága azonnal a helyszínre küldött, ahol személyesen győződhettem meg mindarról, amit munkavezetőm szakszerű jelentésében már hírül adott. A helyszínen egyszersmind azt is láttam, hogy munkásaim teljesen a magam használta és tőlem eltanult módszer szerint ástak. Az ásatások ezentúl az én vezetésem alatt történtek és közel fél évig tartottak. A tudományos kutatás javára szolgált, hogy a munkát tekintélyes anyagi támogatás mellett, kiváló munkaerőkkel egyfolytában végezhettük. Tekintettel a leletek nagy jelentőségére, az ásatást még a megszokottnál is messzebbmenő pontossággal végeztük. Ennek a rendkívül gondos kutatómódszernek köszönjük azt a sok kiváló tudományos eredményt, amit ebben a barlangban elértünk. Az ásatás befejezése után a m. kir. Földtani Intézet igazgatósága a begyűjtött anyagokat hivatalos úton különböző szakembereknek feldolgozásra kiadta. Többévi munka után a vizsgálatok 1935-ben befejeződtek és végre az 1938. év végén megjelenhetett az összes eredményeket ismertető barlangtani mű. Ez az első nagyvonalú magyar barlangtani monografia, amelyben minden egyes szerző, megszorítás nélkül, bőségesen közölhette kutatásainak eredményét. Jelen dolgozatom tulajdonképpeni célja egészen röviden összefoglalni mindazt, amit a Subalyukban ásatásaim révén el tudtunk érni. Mivel ennek a barlangnak teljes kiásatása kiváló eredménnyel járt, a Magyar Barlangkutató Társulat, Hillebrand Jenő dr. indítványára elhatározta, hogy ennek a nevezetes barlangnak tudományos szempontból kevésbé megfelelő népies nevét Olaszország zseniális
miniszterelnöke, a magyarbarát Duce tiszteletére, Mussolini-barlang-ra változtatja. A magyar barlangkutatók ezzel a megtiszteléssel elismerésüket fejezték ki azért a bámulatos fellendülésért, amelyet Olaszországban, a tíz éves fasizmus alatt, barlangkutatás terén elértek. Földtani viszonyok. A Mussolini-barlang (Subalyuk) Cserépfalu (Borsod vm.) község határában, a községtől É-ra fekvő Bükk-hegység D-i peremén és a Hór-völgynek abban a szakaszában fekszik, ahol a patak elhagyja a hegységet és a cserépfalui dombok közé folyik. A Hór-patak ezen a helyen felsőtriászkorú fehér és szürke mészkőszirtek közé szoruló szorosban folyik. A barlang a szoros jobboldalán, a 380 m magas Kút-hegy sziklás oldalában, 45 m relatív magasságban nyílik. A barlang, mint tudjuk, eredeti alakjában jelentéktelen, mészkőtörmelékes agyaggal kitöltött kicsi üreg volt. Kiásatása után a szerény kiterjedésű átjáró nagynyílású barlanggá alakult. Az ívalakú tekintélyes Bejárat egységes nagy üregbe, a Csarnok-ba vezet, ennek hátsó részében egy DK-i irányban haladó, 14 m hosszú keskeny Folyosó s leghátul egy a magasba szökő, 22 m magas Zsomboly fejlődött.
1. ábra. A Mussolini-barlang alaprajza az ásatás négyszögbeosztásával. A barlang a borsodvármegyei Cserépfalu határában Subalyuk név alatt ismeretes. Fig. 1. GrundriB der Mussolinihöhle mit der quadratischen Einteilung der Grabung. Die Mussolinihöhle (Subalyuk) befindet sich in der Gernarkung der Germeinde Cserépfalu, Komitat Borsod. A barlang két egymást keresztező hasadéknak köszöni létét. Az egyik hasadék a Csarnok, a másik a Folyosó hosszában halad. Ahol a két hasadék egymást szeli, ott képződött a Zsomboly. Mint minden más mészkőbarlang kialakulásánál, így itt is a víznek jutott a főszerep. A víz oldó hatásánál fogva először a hasadékokat tágította, s amikor ezek annyira bővültek, hogy a víz bennük folyhatott, megindult a víz romboló munkája. Az erózió nyomai világosan láthatók a barlang falain beöblösödések alakjában. Ezek a beöblösödések a Csarnok
falain három szintben egymás fölött következnek s belülről kifelé gyengén lejtenek. Ebből következik, hogy a folyosón át a belülről jövő víznek erős lejtése volt.
A beöblösödések minden sora az egykori Suba-patak egy-egy medrének felel meg. A barlangi patak először közvetlenül a mennyezet alatt folyt. Tanúskodnak erről a mennyezet alatt látható fali beöblösödések. A patak vize ekkor elég bővizű lehetett és nyomás alatt állott, erre vallanak ugyanis a mennyezeten fejlődött sekély beöblösödések. Közben a folyóvíz erózióbázisa lassan süllyedt, ez idő alatt fejlődtek a falak függőleges részei. Ez a lassú folyamat egészen a III. szintig tartott, ahol a süllyedés megállott. A Csarnok ezen a szinten a legszélesebb s a fali beöblösödések is itt a legtágasabbak, ami arra utal, hogy a barlangi patak e szint magasságában hosszú ideig folyt. Miután a patak ismét süllyedni kezdett, s ekkor vájta ki utolsó, az É-i fal mellett kialakult szűk, teknőszerű medrét. E meder mélyítése még tartott, amikor az erózióbázis hirtelen süllyedésével a víz a mélységben eltűnt, a barlang pedig ennek következtében szárazzá vált. Mihelyt a barlangból a folyóvíz eltűnt, megindult annak kitöltődése. A lerakódások zöme, a barlangi agyag és mészkőtörmelék helyben képződött, míg a csekély mennyiségben talált kavics és homok, a tűzhelyek, paleolitok és csontok kívülről kerültek a barlangba. A barlangi agyag és mészkőtörmelék a barlangi falak és mennyezet elmállásából keletkeztek. A Csarnok aljára ülepedett, erősen vastartalmú vörösszínű agyagok eléggé kötöttek és tiszták, míg a föléjük rakódott hatalmas barlangi agyagok mészkőtörmeléket tartalmaznak. Utóbbiakba még kisebb-nagyobb mészkőtömzsök is be voltak ágyazva, ezek főleg a
Zsomboly kialakulásánál váltak el a barlang falaitól és a Csarnokba zuhantak. Ezek az anyagok a hatalmas Csarnokot háromnegyed részben, a Zsombolyt pedig teljesen kitöltötték. A rendszeres ásatás folytán teljesen kitakarított Előtér, Csarnok és Zsomboly kitöltésében a következő rétegeket állapíthattam meg: 1. A barlang fenekére élénkszínű, helyenként kármin-, másutt cinóbervörös plasztikus agyag rakódott. E lerakódás alsó részében kisebb-nagyobb tökéletesen legömbölyített kavicsokat és homokot találtunk, ami arról tanúskodik, hogy a vörös agyag lerakódása elején, az egykori Suba-patak időnkint, nagyobb áradások alkalmával még mindig hozott egy kis hordalékot magával. A vörös agyag felső részében ezek az exogén, fluviatilis üledékek teljesen hiányoznak. Ebben az agyagban csak kevés csont és paleolit fordult elő. Ez a legalsó réteg az egész Csarnokra és az Előtérre is kiterjedt, átlagos vastagsága 1 m. 2. A Csarnok hátsó szakaszában, a 8 m-től hátrafelé, különösen a D-i fal mellett az élénkvörös agyag felső 0.5 méterje csonttal volt tele, olyannyira, hogy itt valóságos csontbreccsa-telep képződött. Paleolit ebből a rétegből nem került ki. 3. Az élénkvörös agyaglerakodás fölé, a Csarnok teljes kiterjedésében, átlag 0.3 m vastag sárgásvörös agyag települt, mely mindvégig tele volt paleolitokkal s így mint a barlang alsó kultúra-rétege szerepel. Elvétve még faszenek és csontok is voltak benne. 4. A barlang bejáratában, a 0-6 m között, a sárgásvörös paleolitos réteg fölött átlag 0.35 m vastag zöldessárga agyagsáv következik, amelyben alárendelten paleolitok fordultak elő. 5. Az előbbi telepre és a sárgásvörös paleolitos kultúrarétegre sötétbarna agyag ülepedett, mely a Bejárattól kezdve hátrafelé a Csarnok végéig terjedt. Átlagos vastagsága 0.20 m volt. A benne levő keskeny fekete tűzhelyrétegek mint sötétszínű rétegszalagok élesen választják el az alatta és fölötte fekvő rétegektől. Faszenet csak helyenként gyűjthettünk, egyébként teljesen finom szénporrá mállott. Csontok, és paleolitok kisebb számban voltak benne. 6. A barlang bejáratától kezdve a 6 m-ig a sötétbarna tűzhelyes agyagra 0.10 m vastag vörösesbarna agyagsáv települt, amelyből csontok egyáltalán nem, paleolitok pedig csak kisebb számban kerültek elő. Ezzel a réteggel zárul a kitöltésnek, összeálló agyagokból álló, alsó rétegsora. 7. Az előbb felsorolt vékony rétegeket a barlang Bejáratától kezdve zöldesszürke mészkőtörmelékes barlangi agyag fedi. Ez a Bejáratban vékonyan kezdődik, 2-5 m között hirtelen 1 m-re vastagodik, innen tovább gyengén fölfelé emelkedve kissé kivékonyodik, azután pedig a 11 m-től kezdve hátrafelé ismét vastagodik s a Csarnok végén az 1.5 m-t is eléri. Ebből a rétegből kevés paleolit és elég sok csont került ki. 8. Az előző réteg fölé sárgás mészkőtörmelékes barlangi agyag rakódott, amely, mint az előbbi, a Bejáratban vékonyan kezdődött s hátrafelé lankásan emelkedve fokozatosan 1.5 mre vastagodott. Paleolitokat ebben a rétegben nem, csontokat azonban szép számmal találtunk. 9. Az Előtér elejéről, mint átlag 0.15 m vékony rétegsáv, zöldessárga mészkőtörmelékes barlangi agyag nyúlt be a Csarnokba, ahol a 6. m-nél 1.5 m-re vastagodott. A Csarnok hátulsó részében hirtelen felhajolva kiékelődött. Innen is sok csont került ki. 10. A sötétszürke mészkőtörmelékes barlangi agyag két rétegsorból áll. Az alsó réteg az Előtér legelején kezdődik s 0.5 m átlagos vastagságban lankásan fölfelé emelkedve, a 9. mnél megvastagodva a felső réteggel egyesül. Ez a rétegelem meglehetősen meddő volt, a benne levő mészkőtörmelék aprószemű. 11. A sötétszürkéhez hasonlóan a világosbarna mészkőtörmelékes barlangi agyag is két rétegsorból áll, egy alsó és egy felső rétegből, melyeket a felső sötétszürke agyagréteg választ el egymástól. E réteg legvastagabb szakaszát vékony tűzhelyréteg szeli át. 12. A sötétszürke mészkőtörmelékes barlangi agyag felső rétege az alsó sötétszürke agyagrétegtől 1.5 m-rel magasabban a világosbarna barlangi agyag között az Előtér végén
kezdődik s majdnem vízszintes helyzetben 0.25 m vastag sáv alakjában a 9. m-ig tart, ahol megvastagodva az alsó réteggel egyesül. Benne gyéren paleolitok és csontok fordultak elő. 13. Részben a világosbarna alsó, részben pedig a sötétszürke felső agyagra, az Előtéren és a Csarnok elülső részében zöldesszürke mészkőtörmelékes barlangi agyag rakódott, amely az alatta fekvő két réteggel mindenben egyezik. 14. A világosbarna mészkőtörmelékes barlangi agyag felső rétege az Előtéren kezdődik, enyhén emelkedve befelé tart s az 5. m-nél megszűnik. Ez a réteg mindvégig változatos faunát és sok paleolitot tartalmazott. Ennek alsó részében feküdtek az emberi csontok is, ez egyszersmind a barlang felső kultúrarétege. 15. A Csarnok hátsó részében, a világosbarna barlangi agyagra hasonlószínű, de lazánkötött mészkőtörmelékes barlangi agyag rakódott. Ez különösen a Zsombolyt tölti ki, ahol a 6 m vastagságot is eléri, míg a Csarnok hátsó részében csak 2.5 m vastag. Egyébként teljesen meddő. 16. Az előző lerakódáshoz hasonló, de sötétszürke, laza mészkőtörmelékes barlangi agyag a Zsomboly felső részét tölti ki. Átlagos vastagága 3.5 m s ez is teljesen meddő volt. 17. A Zsomboly felső, nyugati sziklás peremét lösszerű meszes agyaggal kötött mészkőtörmelékes lerakódás fedi. Átlagos vastagsága 1 m. Belőle róka- és rozsomákmaradványok kerültek ki. 18. Az összes pleisztocén üledékeket fekete és szürke mészkőtörmelékes humusz fedi. Ez a holocén-képződmény az Előtéren, a Csarnok elülső részében és a Zsombolyban fordul elő. Ez a humusztakaró kevés récens csontot és prehisztorikus cserépedény-töredéket rejtett magában. A barlangkitöltésnek fennebb ismertetett 18 rétegét kőzettani alapon három rétegcsoportba foglalhatjuk össze: Az I. rétegcsoport plasztikus agyagrétege (1-től 6-ig) erősen összeálló, szívós, finom iszapolt, vörösszínű agyagból áll, amelyből hiányzik a mészkőtörmelék és csak a legalsóbb részben találunk homokot és kavicsot. A II. rétegcsoport, a lerakódás zöme, különböző színű, összeálló és laza mészkőtörmelékes barlangi agyagokból tevődik össze (7-től 17-ig). Mindenben egyeznek a többi barlangban ülepedett lerakódásokkal. A III. rétegcsoportba tartoznak végül a holocén, szürke és fekete mészkőtörmelékes humuszlerakódások, amelyek a pleisztocén üledékeket fedik. Ősállattani eredmények. A Mussolini-barlang hatalmas kitöltésének majdnem minden rétegéből gyűjtöttünk csontokat. Minden használható csont számot kapott, mely alatt a gyűjtőleltárban bejegyeztük azt a négyszöget és réteget, amelyben feküdt. Az egymásfölé helyezett, rétegek szerint begyűjtött csontanyag tanulmányozásából kitűnt, hogy a barlangkitöltés számos rétegét őslénytani alapon három főcsoportra oszthatjuk, minden főcsoporton belül az emlősfauna nagyjában egyöntetű. A subalyuki csontanyagot Mottl Mária dr. dolgozta fel, az alább közlendő ősállattani eredményeket, az ő vizsgálatai alapján ismertetem. I. A pleisztocén alsó rétegcsoport faunája a következő: Capra (Aegoceras) severtzowi-ibex. Ursus (Spelaearctos) spelaeus Ros. Ursus (Arctos) arctos L. var. foss. Canis Lupus L. (Forma major et minor.) Cuon alpinus PALL.
Vulpes vulpes crucigera BECHST. Felis spelaea GOLDF. Lynx lynx L. Hyaena spelaea GOLDF. Lepus sp. indet. Cervus elaphus L. Bos primigenius Boj. Rupicapra rupicapra L. Equus mosbachensis-abeli. Rhinoceros (antiquitatis Blb.). II. A pleisztocén felső rétegcsoport faunája így alakul: Ursus (Spelaearctos) spelaeus Ros. Ursus (Arctos) arctos L. var. foss. Canis lupus L. Thos sp. indet. Vulpes vulpes L. Meles meles L. Lutra sp. indet. Martes martes L. Mustela erminea L. Mustela nivalis L. Lutreola? Putorius (eversmanni-soergeli Éhik)? Gulo gulo L. Felis spelaea GOLDF. Felis pardus L. Hyaena spelaea GOLDF. Lepus sp. (europaeus?) Ochotona pusillus Pall. Sciurus vulgaris L. Citellus citellus L. Cricetus cricetus L. Mus sp. (Apodemus sylvaticus L.) Microtus arvalis-agrestis Arvicola (scherman Shaw.). Spalax sp. (hungaricus Nehrg.) Alactaga saliens GMEL. Sus scrofa L. Rangifer tarandus L. Cervus sp. (forma major). Cervus elaphus L. Megaceros giganteus BLMB. Bos primigenius Boj. Bison priscus Boj. Rupicapra rupicapra L. Capra (Aegoceras) severtzowi-ibex. Ovis sp. indet. Equus mosbachensis-abeli. Equus hemionus Pall. Rhinoceros antiquitatis BLMB.
Elephas primigenius BLMB. III. A holocén humusztakaró faunája a következő: Vulpes vulpes L. Cervus elaphus L. Lepus europaeus Pall. Bos taurus L. Sus domesticus Gray. Capra hircus L. Capreolus capreolus L. A Mussolini-barlangban gyűjtött 2387 db emlőscsont rétegtani tanulmányozásából Mottl Mária dr. a következő érdekes és fontos tanulságokat vonta le: Az alsó pleisztocén csoportban, vagyis az élénkvörös, plasztikus, az élénkvörös csontbreccsás és a sárgásvörös paleolitos rétegekben a kőszáli kecske az uralkodó faj. Mellette a főszerepet a barlangi medve játssza. Gyakori a farkas, a gyapjasszőrű orrszarvú, a ló, a barlangi oroszlán, a szarvas, a róka, a zerge és a barlangi hiéna, míg a barna medve, a hiúz, az őstulok és az alpesi cuon alárendelten fordulnak elő. Mint látjuk, az alsó rétegcsoport faunájának nagyobb része mérsékelt erdei, másik része alpesi, a harmadik pedig füves pusztai, vagyis steppei jellegű. A kisemlősfauna ebből a csoportból teljesen hiányzik. Minthogy a barlang a hegység peremén fekszik, könnyen érthető a különböző jellegű állatoknak fent ismertetett keveredése. Európai viszonylatban ez a rétegcsoport az ú. n. meleg musztériennek felel meg, amit a Penck-Brückner-féle beosztás a Riss-Würm jégközi időszakba helyez. A felső pleisztocén csoportban, vagyis a zöldesszürke barlangi agyagtól kezdve a humusztakaróig egymásfölé rakódott rétegsor uralkodó emlőse a barlangi medve. A kísérő fauna leggyakoribb fajai a farkas, a róka, a barlangi hiéna, a zerge, a kőszáli kecske és a ló. Kisebb számban fordulnak elő a nyuszt, a barlangi oroszlán, a nyúl, a hörcsög, különböző pockok, füttyentő nyúl, a szarvas, az őstulok, az ősbölény, a gyapjasszőrű orrszarvú, a mammut és több más jellegzetes emlősfaj. Rendkívül fontos a szélsőséges steppeelemek, mint a lófejű egér (Alactaga) és Equus hemionus megjelenése. A felsorolt emlősfajok azt mutatják, hogy itt már határozottan füves pusztai jellegű állattársasággal állunk szemben. A mókus, a vaddisznó, a gímszarvas, a borz, a nyuszt, az erdei egér és a párduc még erdei elemek. Az éghajlat ebben az időszakban hidegebb és szárazabb volt. Mivel ebben a faunában még nem szerepelnek a lemmingek és a rén is nagyon ritka még, Mottl ezt az állattársaságot a németországi lemminges hideg musztérien-nel - amit a Penck-Brückner-beosztás a Würm-jégkorszak elejére helyez - nem tartja aequivalensnek, hanem mint átmeneti szintet még a R-W interglaciális legvégére teszi. Fontos, hogy a fennebb ismertetett két különböző faunát tartalmazó rétegcsoport közé több vékony réteg ékelődik, amely teljesen meddő volt. A nevezett lerakódások éles elválasztó határt jelentenek az alsó és felső faunás rétegcsoport között. A humusztakaró csak kevés emlőscsontot juttatott birtokunkba, s mivel ezeket semmiféle jellegzetes prehisztorikus emlékek nem kísérték, koruk teljesen bizonytalan. Ősnövénytani eredmények. Mint a legtöbb hazai ősemberlakta tűzhelyes barlangban, úgy a Mussolini-barlangban is, egyes rétegek tűzhelyeiből faszénmaradványokat gyűjtöttünk. Ezek vizsgálatával
Hollendonner Ferenc dr. foglalkozott, elhalálozása után, a hátrahagyott kéziratot Sárkány Sándor dr. rendezte sajtó alá. A begyűjtött faszénszemeket a helyszínen meleg parafinnal öntöttük le, s így a levegőtől elzártan, a további kutatás számára megóvtuk. A kutató a széndarabokat, a parafin kiolvasztása után, szegfűolajos sellakba ágyazta s belőlük metszeteket készített. A subalyuki faszénanyagból 150 metszet készült, ezek vizsgálata alapján Hollendonner dr. a következő fanemeket állapította meg: Larix. Cotinus coggygria Scop. Pinus silvestris L. Cornus. Pinus cembra L. Tilia. Carpinus betula L. A barlangkitöltésben talált fajok függőleges elterjedéséből a következő rendkívül érdekes tényeket lehetett megállapítani. A legmélyebb rétegből, a sárgásvörös agyagból (alsó kultúraréteg) a vörösfenyő, az erdei fenyő, a gyertyán, a sárga szömörce és a som szénmaradványai kerültek elő. A fölötte fekvő sötétbarna agyagból a vörös fenyő és az erdei fenyő szenei erednek. A zöldesszürke mészkőtörmelékes barlangi agyagban egyedül a vörösfenyő szénszemei fordultak elő. A zöldessárga mészkőtörmelékes barlangi agyagban a vörösfenyő és a hárs szénmaradványai voltak jelen. Végül a világosbarna mészkőtörmelékes barlangi agyagból (felső kultúraréteg) a cirbolyafenyő szénszemei kerültek birtokunkba. A barlangkitöltésben gyűjtött 3 tűlevelű és 4 lomblevelű faféleség egymásutánjából kitűnik, hogy az alsó kultúrarétegek lerakódása idejében a Bükkben a lombos fák uralkodtak. A sárga szömörce és a som jelenlétéből továbbá megállapíthatjuk, hogy ebben az időszakban az éghajlat a középtengerihez közel állhatott. Ezután a hőmérséklet fokozatosan csökkent. A lombfák kipusztultak s helyettük fenyőfák jutottak uralomra, és pedig először az erdei fenyő és a vörösfenyő vegyesen, később egymagában a vörösfenyő. Végül a felső kultúrarétegek lerakódása idejében, amikor a hőmérséklet annyira csökkent, hogy a vörösfenyő is megritkult, megjelenik az erősebb lehűtést jelentő cirbolyafenyő. Ez a faj lehetett ennek az időszaknak uralkodó fája. Érdekes, hogy a fennebb ismertetett antrakotómiai vizsgálatok eredményei teljesen egyeznek az emlősök függőleges elterjedésénél tapasztalt viszonyokkal, de egyeznek hazánkban a negyedidőszakban általában ismert éghajlati viszonyokkal is. Ősrégészeti eredmények. Az ősember jelenlétét a Mussolini-barlangban elsősorban a nagyszámban talált paleolitos kőeszközök, másodsorban a megmunkált csonttöredékek s végül a tűzhelyes rétegek, faszénszemek és megpörkölt csontok igazolják. A) A tűzhelynyomok. A legtekintélyesebb tűzhelynyom az a rétegsáv, amely a lerakódás alján az Előtéren kezdődik s a Csarnok végéig tart. Ez a réteg a Csarnok elülső részében sötétszürke, befelé mind sötétebb színű, végül a Csarnok hátsó részében egészen fekete. E réteg színeződése koromtól ered. Belőle faszénszemeket és égetett csonttöredékeket gyűjtöttünk. Egy második tűzhelyréteg a barlang elülső részében levő világosbarna barlangi agyagban, közvetlenül az
ősemberi csontlelet fölött húzódott végig. A barlangkitöltés többi rétegeiből faszenek csak elvétve kerültek a felszínre. B) Paleolitos kőipar. Az ősemberi kultúramaradványok közül legfontosabb a nagyszámban talált paleolitos kőanyag. Minden egyes darab, még a legkisebb szilánk begyűjtése is a legnagyobb gonddal történt. Éppen úgy, ahogy a csontokkal tettük, a talált paleolitok is számot kaptak, mely alatt a gyűjtőleltárban bejegyeztük a fekvőhely körülményeit. Az anyag osztályozása, leltározása és meghatározása helyrajzi, rétegtani és ásványtani szempontok szerint történt. Nagyság tekintetében megkülönböztettem kicsi és nagy szilánkokat, kicsi, közepes és nagy töredékeket. Megmunkálás szempontjából külön választottam a megmunkált és megmunkálatlan darabokat, az előbbieknél végül különbséget tettem az általánosan szilánkolt és a céltudatosan megmunkált eszközök között. A talált paleolitok száma 5333 darab, ebből 750 tudatosan megmunkált szerszám, a többi 4583 darab pedig megmunkálatlan hulladék és nyersanyag. Ha az így kezelt paleolitokat rétegek szerint elosztjuk, arról győződünk meg, hogy a már említett meddő rétegektől eltekintve, majdnem minden rétegben voltak szilánkok, főtömegük mégis két réteghez volt kötve, a sárgásvörös agyagréteghez és a világosbarna barlangi agyaghoz. E kultúrarétegek fölött és alatt fekvő rétegekben szintén voltak paleolitok, míg az említett közbeeső meddő rétegekben hiányoztak, vagy csak szórványosan kerültek elő. Eszerint a szóbanlevő paleolitos kultúra két csoportra oszlik: egy alsó kultúrára, mely a vörösszínű plasztikus agyagrétegek csoportjához kötött és egy felső kultúrára, mely barlangi agyagok csoportjához tartozik. Ez teljesen egyezik a fauna és flóra kettős beosztásával. A két kőipar ősrégészeti, ill. tipológiai tanulmányozása is hasonló eredménnyel jár. Az alsó rétegcsoport kultúrafokozata jól megmunkált kőeszközei közül elsősorban a gyönyörűen kidolgozott hegyek tűnnek fel. Utóbbiak annyira szépek és kidolgozásuk annyira művészi, hogy az európai paleolotikumban párjukat ritkítják. Említésre méltóak a megnyúlt, lapítotthátú lándzsahegyek továbbá a jól kidolgozott háromszögalakú hegyek is. E gondosan megmunkált eszközök mellett olyanokat is látunk, amelyek kevésbé szépen szilánkoltak és érintetlen széleik élesek maradtak. Az alsó kultúrafokozat második fontos eszköztípusa a vakaró, amelynek számos és változatos formája került elő. Ezek egyenes, lekerekített és kivájtélű, valamint magashátú és meredek peremű vakarók. Az alsó rétegcsoport harmadik fontos eszköze a penge, amely itt ugyancsak jól képviselt. Vannak éles és szilánkolt szélűek, továbbá kicsi keskeny és nagy, széles formák közöttük. A többi eszköztípus még fúrók, dekadens szakócák, diszkoszok és kőmagok vannak a leletek között. Amint látjuk, a mélyebben fekvő rétegekből kikerült kőeszközök főleg jól megmunkált hegyek, vakarók és pengék, míg a többi kőeszköztípus alárendelt szerepet játszik. E kőipar összeállításából következik, hogy ez a kultúra nem lehet más, mint musztérien. A kőeszközök tökéletes, pompás megmunkálásából következik továbbá az, hogy a Subalyuk kitöltésének az alján megtaláltuk ennek a kőiparnak a virágkorát, vagyis a javamusztérien-nel állunk szemben. A felső rétegcsoport kőiparában ugyancsak a hegyek uralkodnak, azonban távolról sem olyan szép kivitelűek, mint az alsó kultúrarétegeké. A legtöbb begyűjtött példány nagyrészt kicsi vagy közepes, vékony, részben vastag, háromszögalakú töredék, peremeik jórészt élesek vagy csak részben szilánkoltak. A felső kultúrarétegek hegyei így az alsó kultúrarétegek hegyeihez viszonyítva, bizonyos visszafejlődést mutatnak. A felső kőipar embere hegyeinek kidolgozására korántsem helyezett olyan nagy súlyt, mint a javamusztérien hordozója.
A hegyek mellett a felső kultúraszintben is a vakarók nagy száma és formasága tűnik fel. Ennek az eszköztípusnak különböző formái az alsó kultúrarétegek vakaróival szemben több vonatkozásban háttérbe szorulnak, habár számuk a felső kultúrarétegekben jóval nagyobb. A harmadik gyakori eszköztípus a penge, amelynek nagy, széles, szilánkolt peremű alakjai elég számosak. Az említett főtípusok mellett a felső kultúrarétegben még különböző fúrókat és diszkoszokat találtunk, míg a kaparók és a dekadens szakócák ritkák. Mint látjuk, a felső rétegcsoport kőiparában is a hegyek, vakarók és pengék az uralkodó szerszámtípus, míg a többi csak alárendelten fordul elő. Itt is tehát egy musztériennel állunk szemben, míg azonban az alsó rétegek kultúrája a tökéletesség tetőpontján áll, addig a felső rétegek kőeszközeinek a megmunkálása korántsem olyan szép. Habár a felső kőipar embere sokkal nagyobb mennyiségű nyersanyagot használt fel eszközeinek készítéséhez, azok kidolgozásában bizonyos felületesség és hanyatlás mutatkozik. Ezért ezt a kultúrát későmusztérien-nek kell tekintenünk. A fentiekből kitűnik, hogy a Mussolini-barlang kitöltésében a musztériennek két jól meghatározott szintjét találtuk meg, az alsó rétegcsoportban a javamusztérient, a felsőben pedig a későmusztérient. Mind a két kultúraszintet nemcsak ősrégészeti, hanem réteg-, ősállat-, ősnövény- és éghajlattani szempontok is jól jellemzik. A musztériennek ezt a két kultúraszintjét még sehol sem tanulmányozták ilyen szerencsés körülmények között, s ezért fejlődését sem állapíthatták meg ilyen kézzelfoghatóan, mint ahogy azt mi tehettük. Mindez arra utal, hogy a subalyuki musztérien nemcsak a magyarországi leletek egymáshoz való viszonyát képes volt rendezni, hanem e kultúrafok chronológiáját európai viszonylatban is tisztázta. A Mussolini-barlangban gyűjtött nagymennyiségű paleolitos kőanyag megoszlása a két kultúraréteg csoportjában, kőzettani minősége Vendl Aladár dr. szerint, a következő: A barlang régibb lakója kőeszközeinek készítéséhez elsősorban a szürke szarukövet használta fel. A második kedvelt kőzet a patinás szarukő, a harmadik pedig a fekete szarukő volt. Hasonló mennyiségben képviselt a világosszürke kalcedón is, amelyet a hámori barlangokból jól ismerünk s amely a miskolci Avason szálban található. Elég gyakori még a kalcedónos kvarcit is. A barna szarukőből, az obszidiánból, a kovasavval átjárt márgából, a finomszemű homokkőből és egyéb kőzetféleségekből elenyészően kevés darab került felszínre. A felső kultúrarétegekben előforduló paleolitos kőanyagban szintén a szürke szarukő uralkodik. A második kedvelt kőzetféleség a kovasavval átjárt zöldesszínű márga volt. A harmadik előszeretettel használt kőzetféleség a világosszürke kalcedon. A fekete és patinás szarukő, amely az alsó kultúrarétegekben a főszerepet játszotta, itt meglehetősen háttérbe szorul. Gyakori itt a barna szarukő is. Szembetűnik továbbá, hogy a felső kultúrarétegekben a kékesfehér kalcedón, a vörös, szürke és fehér kvarcit szép számban szerepel, míg az alsó kultúrarétegekben ezek a kőzetféleségek elenyészően csekély számban fordulnak elő. Ha most a két kultúraszint kőanyagát összehasonlítjuk, azt tapasztalhatjuk, hogy mind a két kultúra ősembere jóformán ugyanazt az anyagot használta. A különbség csupán az, hogy a két kultúraszint ősembere más-más kőzetféleségeket részesített előnyben. Mindkét kultúrában azonban a szarukőé a főszerep. A kőanyag eredetét illetőleg megállapítottuk, hogy ősemberünk a szerszámainak előkészítéséhez szolgáló nyersanyagot a legközelebbi környéken szerezte be. Az a körülmény, hogy a paleolitok között feltört kavicsot találtunk és hogy számos kőeszköz ilyen töredékből készült, arra utal, hogy a kőanyag egy része a Hór-patak medréből való. C) A paleolitos csontipar.
A Mussolini-barlang kitöltésében a paleolitok és állati csontok között sok olyant találtunk, amelyek fel voltak törve. Egyik-másik darab alakjánál és feltörés módjánál fogva elárulja, hogy ez nem véletlen, hanem céltudatosan történt. Nem egy darabot találtunk, amelynek hegye vagy éle lekopott, de olyanokat is gyűjtöttünk, amelyek a paleolitokhoz hasonlóan megmunkáltak és szilánkoltak. Kétségtelen, hogy ilyen esetekben csontból készített eszközökkel vagy legalább is használt csontdarabokkal állunk szemben. Ezeknek a tárgyaknak az eszközvoltát azonban nem könnyű minden esetben teljes biztossággal megállapítani, mert sokszor nehéz volt eldönteni, vajjon tényleg ősemberi eszközökkel vagy pedig a természet alkotásaival állunk-e szemben? Így például elég nehéz volt eldönteni, vajjon a csonttöredékeken észlelhető simítottság munkaközben jött létre vagy pedig a folyóvízben kopott el? A döntő kritérium ilyen esetben az volt, hogy azokat a csonttöredékeket, amelyeken csak részleges kopottság mutatkozott, olyanoknak vettük, mint amelyek használat közben a kézben koptak el, míg mindazokat, amelyek általánosan koptatottak voltak, vízben kopott daraboknak tekintettük. Ősembertani eredmények. A Mussolini-barlangban gyűjtött régiségek közül a legnagyobb feltűnést az ősemberi csontváz-maradványok, és pedig egy felnőtt egyén és egy gyermek csontjai keltettek. A m. kir. Földtani Intézet ezeket tudományos feldolgozásra Bartucz Lajos dr. egyetemi magántanárnak adta át, az alábbi ismertetést tehát az ő vizsgálatai alapján közlöm. A csontok, sajnos, sérült állapotban kerültek vizsgálat alá. A sérülések egy része régi eredetű; ez a lerakódás idejében történt, amikor ezzel egyidőben a barlang végén fejlődésnek indult Zsomboly kőanyaga kisebb-nagyobb tömzsök alakjában az üreg középső és elülső részébe zuhant és a talajba zárt törékeny csontokat összezúzta. A friss sérülések az ásatás alatt történtek, amikoris a munkásoknak a rétegek közül az említett nagy köveket és kőtömzsöket erélyes csákányozással, vasrudakkal való kiemeléssel, pöröllyel való szétzúzással, sőt néha szétrobbantással kellett eltávolítaniuk, hogy az ásatással tovább mehessenek. Ha tehát az ilyen kövek alatt a talajban véletlenül csontok voltak, azok természetesen megsérültek. Így nemis a munkások vigyázatlansága, hanem a rendkívül nehéz ásatási körülmények voltak az okai annak, hogy az aránylag gyengébb emberi csontok annyira megsérültek. A még gyengébb gyermekcsontokon még az omlasztási módszer sem segített, a csontok a rögökkel együtt szétomlottak. Az emberi csontok színük és megtartási állapotuk szerint némileg különböznek. Különbség mutatkozik a csontok kövesülési állapotában is. Míg a felnőtt egyén csontjai, különösen az állkapocs, külsőleg és a törött felületeken is, kétségtelenül fosszilisnak látszanak, addig a gyermekcsontok közül legfőbb a koponyáról mondhatjuk ezt, míg a többi csont récensnek látszik. Hogy a két emberi hulla egykor miképpen került a rétegek közé, nehéz biztosan megállapítani. A leletek fölötti réteg zavartalanságából biztosra vehető, hogy a két tetem nem volt utólagosan a barlangkitöltésben eltemetve, hanem a barlangban elpusztulva, természetes úton kerültek a lerakódás rétegei közé. Ennél többet biztosan megállapítani nem lehet, dacára annak, hogy munkásaim minden egyes emberi csontleletről pontos rajzot készítettek és naplót vezettek. A felnőtt egyén csontjai a következők: állkapocs töredékei, szegycsont markolati része, az atlasz két sérült darabja az ívek egy részével, három hátcsigolya sérült testi része s egy tövisnyúlvány-töredék, hiányos keresztcsont, a balkéz második kézközépcsontjának töredéke, baloldali térdkalács, a balláb negyedik lábközépcsontja, a jobbláb második és negyedik lábközépcsontja és végül két sérült lábujjperc.
A felnőtt egyén csontjai között legfontosabb, mert legjellegzetesebb, az állkapocs. Ebből megvan az álli rész 7 foggal, a baloldali vízszintes ág 4 foggal és három különálló jobboldali zápfog. Az álli rész és a vízszintes ág töredéke csak egy ponton, a bal szemfog gyökere alatt illik össze, azonban a Bartucz összeillesztette állkapocs az egyes részek összefüggéséről és az egész állkapocs típusáról mégis egészen jó képet ad. Az állkapocs primitív vonásainál fogva teljesen a Homo primigenius formakörébe tartozik. Mindenekelőtt az egész állkapocsnak a mai méreteket meghaladó nagysága, az állcsúcs hiánya, a metszőfogak és az egész mentális rész erős prognáciája tűnik fel. A fogsorív elől a metszőfogaknál a legmagasabb, innen hátrafelé gyengén homorú hajlásban alacsonyodik. Ha az állkapcsot és a fogsorívet felülről nézzük, azt látjuk, hogy a fogsorív elülső része gyengén ívelt, a szemfogaknál hirtelen megtörik s azután U-alakban hátrafelé fut. Állkapcsunk keskeny, hosszú ősemberi állkapcsok közé tartozik s leginkább krapinai Hjelzésűvel egyezik. Minden jel arra utal, hogy a subalyuki állkapocs nőé lehetett. A fogak rágófelületi kopottságáról ítélve, az egyén 40-45 éves lehetett. A felnőtt egyén második fontos maradványa a keresztcsont, majdnem teljesen ép, csupán a végső két csigolyája törött le. Ez annál is inkább sajnálatos, mert a sérülés a gyűjtés után ismeretlen módon történt. Már első rátekintésre látjuk, hogy a subalyuki keresztcsont récens emberétől, több sajátságos jellegénél fogva, különbözik. A Mussolini-barlangban talált keresztcsont harántirányban elől feltűnően keskeny, hátul pedig feltűnően széles. Érdekes továbbá, hogy a keresztcsont lefelé nem szűkül össze, mint az az európai récens embernél szokott lenni, hanem a primitív, megnyúlt, aránylag keskeny negroid keresztcsontok típusát képviseli. Legszembetűnőbb, a récens európaitól legeltérőbb jellege azonban nagyfokú lapossága és pedig úgy transversalis, mint vertikális irányban. Ősemberi keresztcsontot eddig csak néhányat ismerünk. A szegycsontból csak a markolati rész maradt meg, ennek elülső felszíne teljesen ép, a hátsó felszíne és szélei sérültek. Különösen feltűnik keskeny, hosszúkás alakja és szokatlanul erős görbültsége. Ez és több primitív vonás szegycsontunkat élesen elválasztják a récens szegycsontoktól és a Homo primigenius formakörében utalják. Egyúttal arról is tanúskodnak, hogy a subalyuki ősember mellkasa a mai emberénél keskenyebb volt. A felnőtt egyén csontjai tőszomszédságában, a világosbarna barlangi agyagból kerültek ki a gyermek csontvázának maradványai. A rendkívül vékony és lágy csontok az agyag leomlasztásánál apró darabokra törtek, úgy hogy vizsgálatra csak a következő darabok voltak alkalmasak: koponya apró töredékei, sérült felső állcsont balfele 5 foggal, a jobboldali felső állcsont homloknyúlvánnyal, néhány arccsont-töredék és 7 különálló fog, több csigolya, borda, végtagcsont, kéz- és lábujjperc törött állapotban, végül egy jól megmaradt baloldali orrcsont. Az agykoponya jelentékeny részét vagy 55 csonttöredék összeragasztásával sikerült annyira összeállítani, hogy annak nagyságát és alakját tanulmányozni lehetett. Az összeállított koponyán, különösen a halánték tájékán éles vonalakat figyelhetünk meg, amelyek azt a benyomást keltik, mintha valamilyen éles eszköztől vagy fegyvertől erednének. A vágási felületet borító patina arról tanúskodik, hogy ezek a vágások a földbekerüléssel egyidősek. Mindezek a jelek arra vallanak, hogy a gyermeket annakidején megölték. A koponyán, első rátekintésre, feltűnik annak nagysága, szinte felülmúlja a mai gyermek agykoponya nagyságát. Feltűnik továbbá csontállományának gyermekhez képest igen erős fejlettsége is. Mindkét bélyeg a neandervölgyi rassz jellegzetes sajátsága. A fogak feltűnően nagyok és primitívek. A tejmolárisok még az állcsontban vannak. Az állandó első moláris kúpjai már a fogmeder síkjáig hatoltak fel, vagyis közel álltak a kibúváshoz. A fogsor íve szokatlanul nagy. Mindezeket figyelembe véve, a subalyuki gyermek életkora 6-7 évre tehető.
Végeredmények. Dolgozatom végére érve a Mussolini-barlangban, az 1932. év folyamán végzett ásatásaim révén elért tudományos eredményeket végeredményképpen a következőkben foglalhatom össze. 1. A cserépfalui Mussolini-barlang (Subalyuk) kutatása folytán a hazai barlangok száma egy tágas csarnokból, kicsi folyosóból és tekintélyes zsombolyból álló középnagyságú üreg ismeretével gyarapodott. E barlang legszembetűnőbb jelensége az oldalakon, több szintben látható beöblösödések, amelyek a barlangból kifolyó egykori Suba-patak működéséről tesznek tanúságot. 2. A barlang második érdekessége, hogy üregeinek háromnegyed részét lerakódás töltötte ki. A 18 rétegből álló kitöltés legalsóbb része törmelékmentes, összeálló, élénkvörös, plasztikus agyagok, míg a föléje települt hatalmas lerakódás, a már más barlangokból is jól ismert különböző színezésű és kötöttségű mészkőtörmelékes barlangi agyagokból tevődik össze. A két rétegcsoport nemcsak kőzettani hanem, mint láttuk, egyéb szempontoknál fogva is korban különbözik. 3. A hatalmas lerakódásnak majdnem minden rétege emlőscsontokat tartalmazott. Az alsó pleisztocén rétegcsoportban a kőszáli kecske az uralkodó faj. Ez és a vele együttélt emlősfajok enyhe, mérsékelt éghajlatra utalnak. Ezzel szemben a felső rétegcsoportban a barlangi medve az uralkodó állatfaj s a vele együttélt állattársaságból hideg és száraz éghajlatra következtethetünk. A Penck-Brückner-féle beosztás szerint az alsó rétegcsoport kimondottan a Riss-Würm jégközi időszakba, a felső viszont ennek a legvégére, sőt a Würmjégkorszak legelejére esik. 4. A barlangkitöltés kultúrarétegeiből gyűjtött faszenek antrakotomiai vizsgálata a faunisztikai eredményeket minden tekintetbe megerősíti. A kitöltés alsó rétegeiben gyűjtött faszenek főleg lombos fáktól erednek. A sárga szömörce és a som jelenléte arra utal, hogy a rétegcsoport lerakódása idejében a Bükkben a középtengerihez közel álló éghajlat uralkodott. A hőmérséklet azután fokozatosan csökkent, a lombfák kipusztultak s helyettük a fenyők jutottak uralomra. Ilymódon a felső kultúrarétegekben már a hidegre utaló cirbolyafenyő lett ennek az időszaknak az uralkodó fája. 5. Ásatásaink egyik legkimagaslóbb eredménye a felső rétegcsoportból kikerült ősemberi csontvázrészek felfedezése. Ez a felfedezés azonban csak magyar szempontból jelent csúcseredményt, amennyiben a neandervölgyi ősembernek hazánkban ez alkalommal először találtuk meg több jellegzetes csontját. Európai szemszögből nézve ezek az ősemberi csontok nem jelentenek többet, mint azt, hogy az európai ősemberi lelőhelyek egy továbbival gyarapodtak. Érdekes, hogy a csontok két egyéntől, egy 40 év körüli nőtől és egy 6 év körüli gyermektől származnak s végül fontos, hogy a lelőhely Európa keleti részén fekszik. 6. Ásatásaink csúcseredményét én a bükki musztérien-kultúraemelet két szintjének felfedezésében látom. A musztérient Európában számos helyen találták meg, legtöbbször hideg fauna kíséretében, ritkábban meleggel. Ez a körülmény arra késztette az ősrégészeket, hogy hideg és meleg musztérient különböztessenek meg. Azt is tudjuk, hogy a meleg musztérien a régibb, a hideg viszont az újabb, de hogy az a két kultúraszint kronológiailag pontosan hogy viszonylik egymáshoz, ez mindeddig probléma volt. Ez a zavaros viszony különösen a krapinai leletnél tűnt fel, ahol a kutatókat zavarba hozta és a legkülönbözőbb okoskodásra késztette az a körülmény, hogy Krapinán a musztériennek felismert kőipart a Merck-orrszarvú kíséri. Ezt a problémát a mi subalyuki ásatásaink a legfényesebben megoldották, amennyiben a musztériennek mind a két szintjét egyazon rétegszelvényben barlangunkban megtaláltuk; a lerakódás alsó részében a meleg, a felsőben pedig a hideg musztérient. Ha most kettős leletünkhöz harmadiknak hozzávesszük a krapinai musztérient, mint ennek a
kultúraemeletnek legrégibb szintjét, akkor kimondhatjuk azt a nagyjelentőségű megállapítást, hogy a musztérien kronológiai kialakulása a magyar birodalom területén történt. A legrégibb, vagyis a korai musztérient a Krapinai barlangban, annak virágkorát, vagyis a javamusztérient a Mussolini-barlang kitöltésének alsó részében, a hanyatlását, vagyis a késői musztérient pedig annak felső részében leltük. Ezután már csak az a csábító feladat kínálkozott, hogy az Európai musztérien leleteit e hármas beosztás kereteibe beillesszük. Erre a kényes feladatra vállalkozott Mottl Mária dr. kisasszony, amikor a subalyuki monografia egyik fejezetében ezt a beosztást megkísérelte. Legvégül megállapíthatom, hogy a musztérien nem az egyedüli kultúraemelet, amelyet mi magyar barlang- és ősemberkutatók tisztáztunk. Ugyanezt tettük a szolütrénnel is, amikor a Szeleta-barlangot kiástuk. A subalyuki esethez hasonlóan ennek a kiválóan szép kultúrának is két szintjét találtuk meg a Szeleta rétegszelvényeiben, alul a protoszolütrént, felül a javaszolütrént. Később a bajóti Jankovich-barlangból kikerült a korai szolütrén, a hámori Puskaporosi kőfülkéből pedig a késői szolütrén. Négy kultúraszintjét találtuk meg ennek a pompás kultúraemeletnek hazai területen. Ezeket a nagyjelentőségű, iránytadó őskőkori eredményeket az egyetemes ősrégészet a magyar céltudatos, módszeres és rendszeres barlangkutatásnak köszönheti.
I. tábla. Javamusztérien kőeszközök a Mussolini-barlang mélyebb szintjéből. 1. = kicsi, vékony, részarányos finom hegy. 2. = kicsi, részarányos, finom hegy. 3. = Hosszúkás, részarányosan kidolgozott, finom hegy. 4. és 5. = Kicsi, hosszúkás, háromszögalakú vakarók egyenes éllel. 6. és 7. = Középnagyságú, jól megmunkált, finom hegyek. 8. = Középnagyságú, hosszú, keskeny tompa hegyben végződő penge.
II. tábla. Későmusztérien kőeszközök a Mussolini-barlang magasabb szintjéből. 1. = Kicsi, tompa hegy. 2. és 3. = Kicsi, széles hegy. 4. = Kicsi vakaró lekerekített éllel. 5. = Kicsi baloldali fúró. 6. = Kicsi vakaró egyenes széllel. 7. = Középnagyságú, kerek hegy. 8. = Középnagyságú, vastag hegy. 9. és 10. = Kicsi, fogazott élű vakaró.
III. tábla. Musztérien csonteszközök a Mussolini-barlang mindkét kultúrarétegéből. 1. és 2. = Kicsi, széles csonthegyek. 3. és 4. = Metszőfogak mély bevágással. 5. = Csontgomb. 6. = Kicsi kettős hegy. 7. = Kicsi csonthegy. 8. = Csontpenge. 9. és 10. = Megmunkált csonttöredékek.
IV. tábla. A Mussolini-barlang kitöltésében talált emberi csontok maradványai. 1. = A felnőtt egyén állkapocstöredéke. 2. = A gyermekkoponya oldalról.
