A MULTIMÉDIA MÛVEK ELŐÁLLÍTÁSÁNAK ÉS FELHASZNÁLÁSÁNAK EGYES SZERZŐI JOGI KÉRDÉSEI Dr. Kricsfalvi Anita ügyvéd FILMJUS:1088 Bp., Bródy S. u. 14. I/1. Tel: 266 65 88 Fax: 266 45 43 Iroda: 1061 Bp., Jókai tér 8. Tel.: 269-3851 269-3354 Fax: 269-3852 Email:
[email protected] Bevezetés A multimédia mûvek (képek, hangok, mozgóképek, szövegek, fotók, adatok stb. egyidejû megjelenítése) szerzõi jogi besorolását illetõen még ma sincsen egységes álláspont. Egyesek az adatbázisok, gyűjteményes művek, míg mások az audiovizuális mûvek analógiájára képzelik el az ilyen mûvek jogi szabályozását. Vannak olyan irányzatok, amelyek egy teljesen új műkategóriát látnának szívesen a jogszabályban. Utóbbiak azzal érvelnek, hogy a vagyoni jogok automatikus átruházhatóságát meg kell engedni a nagy befektetést és komoly szervezési, technikai ismereteket igénylõ multimédia mûvek esetében, és ehhez célszerû ezt a mûfajt nevesíteni. Függetlenül attól, hogy melyik kategorizálást fogadjuk el kiindulási pontnak, jogilag sokkal relevánsabb az, hogy az ilyen mûvek elõállításához és késõbb a közönséghez való eljuttatásához milyen engedélyezési, jogi procedúrát kell végigjárnia a felhasználónak, illetve milyen feltételek mellett mentesül ezek alól. I. A multimédia művek előállítása és a szerzői jog 1.Mikor kerül kapcsolatba a multimédia mű előállítója/producere mint felhasználó a szerzői joggal és a jogosultakkal? Az Szjt. hatálya alá tartozó védett műveknél és szomszédos jogi jogosultak (hangfelvételek előállítói, előadóművészek, műsorszolgáltatók, filmelőállítók) teljesítményeinél a jogosultak engedélyezési jogával és/vagy díjfizetési kötelezettséggel találkozik a felhasználó, aki esetünkben a multimédia mű előállítója. Mindez nem vonatkozik -a művekre és szomszédos jogi teljesítményekre a védelmi idő lejártát (Szjt. 31. § és 84. §) követően, -a szerzői jogi védelmet nem élvező alkotásokra (Szjt. 1. § (4)-(7) bekezdései), -a szabad felhasználás eseteiben (Szjt. IV. fejezet). Ezért a fentiekkel az alábbiakban nem vagy csak érintőlegesen foglalkozunk, és az alábbiakban – a teljesség igénye nélkül- az engedélyezési eljárás és a díjfizetés egyes kulcsmozzanataira
1
világítunk rá. 2. A multimédia célú felhasználásra kötött tipikus szerződések (vagyoni jog vagy meghatározott felhasználási jogok átruházása) A hatályos magyar szerzői jogi törvény 6. §-a ún. a multimédia művekre is tekintettel az együttesen létrehozott műveknél az azt megszervező, abba anyagilag befektető természetes vagy jogi személy javára az –egyébként kivételes- teljes vagyoni jogátszállást vélelmezi. A teljes vagyoni jogátruházás jellemzően a multimédia műveknél csak a kifejezetten e célra megalkotandó műveknél jöhet szóba. A vagyoni jog átruházása egy felhasználási szerződés keretében történik, amelyben a felek rögzítik, hogy meghatározott díjazás ellenében a teljes vagyoni jog átszáll a szerzői jogosultról a felhasználóra. Nem kizárt, hogy ilyen esetben sem, hogy a jogosult mégis megtart magának valamilyen jogot vagy díjigényt. Itt sem hagyható figyelmen kívül az, hogy a személyhez fűződő jogok (pl. névjog, mű integritásának a joga) ebben a látszólag korlátlan jogokat biztosító szerződésben sem szállhatnak át, azok az eredeti jogosultat illetik meg. 3. A felhasználási szerződések tartalma A már meglévő műveknél a multimédia célú felhasználást, tipikusan felhasználási szerződésben kell az előállítónak megszereznie. Az engedélyezés történhet közös jogkezelés keretében, vagy egyedi a jogosulttal közvetlenül megkötött felhasználási szerződésben. Az egyedi felhasználási szerződésekben, az Szjt. V. fejezetének e szerződéstípusra vonatkozó szabályai az irányadóak. Itt most e szerződés kötelező tartalmi kellékeire és néhány feltétlenül ajánlott szabályozási tárgyára hívjuk fel a figyelmet. A szerződésben a feleket, a felhasználni kívánt művet azonosítható módon és a díjazást kötelezően meg kell jelölni, és a szerződést írásban kell rögzíteni. Ezek nélkül érvényes szerződés nem jön létre. Ez azonban egy szabályozási minimum, ami mellett feltétlenül ajánlott megállapodni a szerződés területi és időbeli hatályában, a kizárólagosság kérdésében, és a személyhez fűződő jogokat esetlegesen érintő kérdésekben (pl. a mű integritása, a név feltüntetése stb.). A multimédia művek felhasználásának módjában (off-line/on-line) is célszerű megállapodni, hiszen ez a díjfizetés szempontjából sem mellékes. A minél konkrétabb és precízebb szerződés a felhasználó (előállító) fokozott érdeke, mert az Szjt. garanciális szabályai, amennyiben a szerződésben ezt a felek nem rögzítették, a szerző javára rendelik értelmezni az említett „ajánlott” kérdésköröket. Ezért a nagy anyagi befektetéssel létrejövő multimédia művekben felhasznált alkotásokra kötött szerződéseknél különös odafigyelés ajánlott, főleg a felhasználó érdekében. Optimális esetben a felek megállapodtak, és a díjfizetésre is sor kerül. A díjazás lehet egyöszegű, vagy „royalty” típusú, vagy a kettő kombinációja, de az sem kizárt, hogy a szerző „részesedést” kap a produkcióban, kvázi koproducere a multimédia műnek. A felek szabadon rendezhetik a díjazás kérdését, két dologra azonban figyelni kell: a díjazásról a szerző lemondhat, de csak írásban, ugyanez vonatkozik a bevétellel arányos díjazás követelményére is. A két garanciális szabály azt jelenti, hogy a jogosult csak kifejezett erre irányuló nyilatkozatával mondhat le a díjazásról, vagy annak arányosságáról.
2
4. Munkaviszonyban vagy más hasonló jogviszonyban alkotott művek Az Szjt. 9. § (6) bekezdésében foglaltak alapozzák meg a vagyoni jogok munkaviszony [és más hasonló jogviszony Szjt. 30. § (7) bekezdése] keretében történő átszállásának a lehetőségét. A jogátszállás a szerző és munkáltatója közötti jogviszony alapján automatikus, az egyes művek esetén így nincs szükség a jogátszállás külön szerződésbe foglalására. A munkaviszony megszűnése nem befolyásolja a munkáltató által megszerzett jogok gyakorlását. A munkaviszonyban álló szerző nem munkaköri kötelességeként készített művére mindez nem vonatkozik. Ezért igen lényeges a munkaszerződés részét képező munkaköri leírásban részletezni, hogy melyek azok a művek, amelyek e kötelesség folytán készülnek el. A vagyoni jogok átszállását a munkaviszonyból származó kötelesség teljesítéseképpen készült művek esetében e rendelkezés vélelmezi, így kifejezetten eltérő, írásbeli megállapodással lehet csak korlátozni e jogátszállást. A korábbi szabályozáshoz képest az Szjt. a vagyoni jogok átszállásának deklarálásával korlátlan felhasználási jogokat biztosít a munkáltató számára. A munkáltató vagyoni jogainak gyakorlását csak az általános szerzői jogi korlátok (pl. szabad felhasználás), illetve az Szjt. 30. § (3) és (5) bekezdései alapján a szerzőt a munkaviszony ellenére megillető jogok határolják be. Az Szjt. 30. § (1) bekezdésében foglalt jogátszállás azt is jelenti, hogy a vagyoni jogokat vagy annak egy részét a munkáltató harmadik személyre átruházhatja. Ez azt is jelenti, hogy az átruházásból származó bevétel meghatározott százalékára munkavállaló-szerző jogosult. Az Szjt. a korábbi szabályozástól eltérően még orientáló jelleggel sem jelöli meg az átruházásból származó bevétel utáni jogdíjrészesedés mértékét, így az a felek megállapodására van bízva. E díjazásról való lemondás írásban, kifejezett nyilatkozattal lehetséges [Szjt. 16. § (4)]. Amíg a nem munkaviszonyban (vagy más hasonló jogviszonyból) készült műveket érintő jognyilatkozatoknak csak egy részét (pl. a díjazásról való lemondást) kell írásba foglalni, addig a munkaviszonyban készült művek esetén minden jognyilatkozat csak írásbeli alakban érvényes. A korábbi szabályozástól (1969. évi III. törvény) eltérően az Szjt. mellőzi a Munka tv. mögöttes jogszabályként való megjelölését. Ez főként azzal indokolható, hogy a magánjogi alapokra épülő szerzői jog általános mögöttes jogszabálya a Ptk., másrészt ahogyan e bekezdés kifejezetten utal rá, nem kizárólag a Munka tv. szabályai jelentenek háttérjogszabályt, hanem a jogviszonytól függően más, pl. a közalkalmazotti, köztisztviselői és más szolgálati viszonyra vonatkozó jogszabályok is. Ennek megfelelően az Szjt. 30. § (1)-(6) bekezdésében foglaltak nem csak a munkaviszonyra, hanem más e jogviszonyhoz hasonló, de más törvények hatálya alá tartozó jogviszonyra is megfelelően alkalmazandóak.
5.) A közös jogkezelés szerepe a multimédia célú felhasználás engedélyezésénél A különbözõ mûvek multimédia mûben való rögzítése gyakran közös jogkezelés alá tartozik, ami indokolt: - az ún. „kisjogos" zenemûvek és zeneszövegek esetén a jogok beszerzése a zeneszerzõ, szövegíró, zenekiadó tekintetében a zenei közös jogkezelõ társaságnál Artisjus Magyar Szerzõi Jogvédõ Iroda Egyesület történik, kivéve ha átdolgozásról is szó van, ilyenkor az egyedi engedély nem mellőzhető 3
- amennyiben már rögzített zenemûvekrõl van szó, úgy a szomszédos jogi jogosultaktól, tehát a hangfelvételgyártókat képviselõ közös jogkezelõtõl is, MAHASZ engedélyt kell kérni - képzõ-, ipar- ill. fotómûvészeti alkotások tekintetében a közös jogkezelõtõl, HUNGART Vizuális Mûvészek Közös Jogkezelõ Társasága Egyesület - filmalkotások esetén egyelõre a FILMJUS, Filmszerzõk és Elõállítók Szerzõi Jogvédõ Egyesülete nem ad engedélyt, csak ha erre a tagok megbízást adtak. A filmeknél persze további mérlegelést igényel, hogy az adott esetben a filmelõállító megszerezte-e a megfilmesítési szerzõdéssel a multimédia célú felhasználási jogokat. Nyilvánvalóan a multimédia ismertté válását megelõzõen a szerzõk errõl érvényesen nem is szerzõdhettek a filmek gyártóival, így a régi filmeknél a szerzõket legalábbis külön, méltányos díjazás jár. 6. A közös jogkezelés lehetséges irányai a multimédia jogosításban Külföldön megjelentek az elsõ kezdeményezések az ún. „one stop shop-ok létrehozására”, pl.: Németországban a CMM- típusú központi "jogosító-helyek" (Clearing Stelle Multimedia) létrehozására (lásd pl.: http/www.promedia/cmmv.de). Az igen praktikus kezdeményezésekkel szemben csupán az a gyakorlati ellenérv szokott felmerülni, hogy egyelõre a különbözõ mûfajokba tartozó repertoárok multimédia célú jogosításai vagy nem tartoznak közös jogkezelésre, vagy csak egy részük, de a jogok egyébként is más-más jogvédõ szervezetnél vannak. A közös jogkezelő szervezeteknek azért is nagyon körültekintően kell eljárniuk, mert amennyiben a felhasználó személyhez fűződő jogokat is érintő változtatást, átdolgozást hajtana végre a műveken, az már a szerzői és szomszédos jogi jogosultak egyedi engedélyét kívánná meg. Minthogy ez az ilyen művek előállításánál sokszor elkerülhetetlen, ezért a közös jogkezelés valójában egy szubszidiárius megoldást jelenthet, és jövője álláspontunk szerint ezért inkább az adatszolgáltatásban és a díjak kezelésében látszik megalapozottnak, míg sok esetben az engedélyezést továbbra is egyenként kell a felhasználónak megszereznie. Az 1999. Évi LXXVI. törvény a szerzõi jogról hatályos változata egyelõre nem szabályozza egységesen a multimédia mûvekben való mûfelhasználás engedélyezését, Így az engedélyezési gyakorlat a közös jogkezelõ szervezetek egymás közötti valamint a jogkezelõk és a tevékenységükkel érintett jogosultak megállapodásai szerint, és nyilván a felhasználók méltányolható igényeinek figyelembevételével (gyorsaság, jogbiztonság, egyszerûség) alakulhat ki a jövõben. A központi jogkezelõ felvilágosítást tudna adni a jogosult személyérõl, a jogdíj mértékérõl, illetõleg a további járulékos kérdésekrõl. A leginkább célravezetõ az érintett jogkezelõ társaságok által közösen felállítandó adatbázis lenne, illetve egy egységes nyilvántartási rendszer bevezetése. Fennáll annak a reális veszélye jelen helyzetben, hogy a nehézségeket és a magas költségeket tekintetbe véve a felhasználók vagy egyáltalán nem fognak ilyen multimédia-termékeket elõállítani, vagy olyan módon dobják õket piacra, hogy közben jelentõs jogsérelmet okoznak az alkotóknak. Természetesen egyik sem lenne senkinek kívánatos megoldás. Így gyakran hallani olyan véleményeket, amelyek valamely központi jogkezelõ szervezet felállítását sürgetik, amely több különbözõ szinten kezelhetné az igényeket. Egy ausztrál felmérés (Licensing Content for Multimedia by Jane Fitzgerald, Copyright World, October 1998) is a fentieket igazolja, amennyiben rámutat arra a tendenciára, hogy a multimédia előállítók preferálják az ún. megrendelt művek előállítását, mert ezzel a már meglévő művek bonyolult jogosítási procedúrája alól mentesülhetnek. Remélhetőleg a szerzői jog és a felhasználói érdekek egy olyan pragmatikus 4
kompromisszumra jut majd, amelynek révén nem az „egyszerűségi” szempontok döntenek majd a felhasználni kívánt mű kiválasztása mellett vagy ellen.
II. Az elkészült multimédia művek felhasználási módjai, útja a közönséghez Elsõként röviden, - a technikai fejlõdés miatt egyre inkább háttérbe szoruló- off-line felhasználásokat mutatjuk be, és ezután térünk rá az egyre tömegesebbé váló, világhálón történõ felhasználások összetett és jogilag éppen napjainkban kidolgozás alatt álló rendszerére. 1. "Off-line" - felhasználások
Az "off-line" felhasználások még mindig igen elterjedtek a multimédia területén (pl. CD-Rom, CD-I, stb.) Ezen termékek besorolása jogilag - elsõsorban szerzõi jogilag - különösebb problémát nem okoz, a hagyományos "kiadói jogok" megszerzése (többszörözés, terjesztés) szükséges hozzájuk. Az egyértelmû jogi helyzet ellenére a valódi problémát a termék elõállításához szükséges nagy számú (akár több száz), szerzõi jogvédelem alatt álló mû felhasználásához szükséges jogok beszerzése okozhat a gyakorlatban, például a jogosult személyének kideríthetetlensége vagy fellelhetetlensége miatt. Jó példák erre az olyan CD-Rom-ok, melyeken újságok, folyóiratok korábbi számait gyûjtik össze. Ez adott esetben több száz, akár ezer szerzõ mûvét érintheti, akiktõl a jogosítás beszerzése könnyen belátható akadályokba ütközik. Bárki, akitõl azonban nem szerzik meg a megfelelõ felhasználási jogosultságot, követelheti a bíróságtól nemcsak kárának megtérítését, de akár a jogsértõ termék megsemmisítését is. (Már csak a kártérítés mértékét tekintve is komolyan veendõ a probléma, jó példa erre, hogy 1997. augusztusában a düsseldorfi bíróság egyetlen egy fotó CD-Rom-on történõ jogosulatlan felhasználásáért 30 000 DM kártérítést ítélt meg.) Adott esetben az újság saját kiadóját is megakadályozhatják a kiadásban hasonló jellegû akadályok. Figyelemmel az on-line szolgáltatások térhódítására, az alábbiakban inkább ennek a felhasználási módnak néhány jogi kérdésére világítunk rá. 2. "On-line" felhasználások Az Internet kezdettõl deklarált elve a szabad információáramlás, a szellemi tulajdon pedig abból áll, hogy a jogosultjának kizárólagos engedélyezési joga van, így például a szerzõi mû többszörözése, közönséghez közvetítése tekintetében. Az Internet-felületen tehát megismétlõdnek azok a viták, melyek mindig lezajlottak, ha újfajta szerzõi mûvek vagy a felhasználások új technikai eszközei jelentek meg (film, hanglemez, magnetofon, szoftver, stb.). A viták témái: ki a jogtulajdonos, eleve engedélyköteles felhasználásokról van-e szó, érvényesek-e rá az eddigi kivételek, ki a felelõs, stb. Ezzel a tipikus "igen-nem" érveléssel, a nyilvánvalóan kibékíthetetlen ellentmondások megoldási kísérletével, gyakran találkozhatunk a modern technológiákkal kapcsolatosan.
5
Az internetes felhasználások hazai szabályozásának elõzményei Hazánk az 57/1998 (IX. 29.) OGY határozattal megerõsítette a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) Szerzõi Jogi és az Elõadásokról és Hangfelvételekrõl szóló Szerzõdését. A jelenlegi "internetes" szabályozás szinte egy az egyben átvette a WIPO Szerzõdés 8. cikkében foglalt szabályt, amely kizárólagos jogot enged a szerzõnek arra, hogy engedélyezze az olyan típusú nyilvánossághoz való közvetítést (right of communication to the public), ahol a közönség a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatja meg. Ez tehát a nyilvánosság fogalmát oly módon terjeszti ki, hogy abba beletartozik az egymástól független individumok különbözõ helyen és idõben történõ felhasználása is. Az 1999. évi LXXVI. törvény a szerzõi jogról (Szjt.) egyik talán leglényegesebb rendelkezése a technikai fejlõdés következtében felmerült új szerzõi jogi problémák rendezése szempontjából, még ha azt nem is nevesíti közérthetõen a törvény - az internetes "lehívásos" interaktív felhasználás nyilvánossághoz közvetítés körében történõ szabályozása. (E helyütt csupán utalunk a közös jogkezelés szerepére az internetes műfelhasználás esetében, és az ARTISJUS vonatkozó közleményére, amely 1998-tól részletes tarifatáblázatot és díjfizetési feltételeket tesz közzé évente.) A többszörözés jogának szabályainál [Szjt. 18. § (2)] az internetes felhasználásokra, a nyilvános elõadás jogára való szabályok [Szjt. 24. §, a "display"/képernyõn való megjelenítés] között, illetve a szabad felhasználás ideiglenes másolatkészítésre vonatkozó szabályánál utal konkrétan a törvény az internetes felhasználásra. Utóbbi szabálynál érdemes elidõzni, mert a kivétel igen sok jogi kérdést vethet fel. Az Szjt. 35. § (6) bekezdése kimondja ugyanis, hogy az ideiglenes többszörözés csak akkor szabad felhasználás, ha az a szerzõ által engedélyezett mûfelhasználás megvalósulásához szükséges mûszaki folyamat része. Az irányelv-tervezet során fõként ennek a garanciális szabálynak a hiánya vitatott, továbbá azt is sérelmezik a szerzõi jogvédõ szervezetek, hogy a szerzõ jogos gazdasági érdekeinek tiszteletben tartása sem biztosított a jelenlegi szövegezés szerint. Különös jelentõsége van e kivételt engedõ szabálynak a "caching" és "browsing" néven ismert folyamatoknál. Ezekben az esetekben az ideiglenes mûtárolás (többszörözés) keretében az internetes felhasználás gyorsabbá, hatékonyabbá válik. A szerzõi jogvédõ szervezetek azzal érvelnek, hogy e két folyamat (caching, browsing) semmiképpen nem férnek bele a kivételt engedõ szabályba, és nem tekinthetõk szabad felhasználásnak, minthogy azoknak önálló gazdasági jelentõségük is van, mert a közönség ezáltal magasabb színvonalú szolgáltatást élvez. Az on-line felhasználások jellege alapvetõen meghatározza a tipikus jogi problémákat is. A felhasználás definiálása sem mindig egyszerû. Az internetes mûfelhasználást a WIPO keretében létrejött nemzetközi egyezmény szerzõi jogilag többszörözésnek, és nyilvánossághoz közvetítésnek tekinti. Hatályos szerzõi jogunk is követi ezt a fogalomrendszert. További jogi kérdések is felvetõdnek, mint pl. az országhatárokon átnyúló felhasználások, a joghatóság, az alkalmazandó jog kérdése. 3. Az Internetes felhasználás szereplõinek felelõssége A szolgáltatás résztvevõinek felelõsségi rendszerének kidolgozása aktuális, kifejezetten , gyakorlati kérdés. A tartalom szolgáltatók szerzõi jogi és a tartalom iránti felelõssége általában korlátlan, és objektív. Mérlegelés tárgya lehet viszont az Internet szolgáltatók felelõssége, akik alapvetõen a tartalmat nem ellenõrzik, azt a közönség felé továbbítják. 6
Az elektronikus kereskedelemrõl szóló EU irányelv tervezetének jelenlegi verziója szerint, amely mindenképpen meghatározza majd a hazai jogfejlõdést is e téren, éppen attól függõen, hogy mennyire csupán a technikai átvitelre korlátozódik tevékenységük, eltérõen felelnek a különbözõ internetes szolgáltatók a jogsértésekért. Az Irányelv tervezetének 12. cikkelye felsorolja a kizárólag technikai átvitelt végzõk, az átvitt anyagokat csak ideiglenesen, automatikusan tárolók legenyhébb felelõsségi alakzatának feltételeit, míg a 14. cikkelye, az információt tároló (hosting) szolgáltatókra már az elõbbinél fokozottabb felelõsséget ír elõ, azaz a nem kizárólag technikai átvitelt végzõ szolgáltató nem mentesül a felelõsség alól, ha a jogsértésrõl tudott, vagy kellõ gondosság mellett tudnia kellett róla. A tartalom-szolgáltatók felelõssége viszont nem korlátozható. Természetesen az Irányelv ezen legkényesebb része még további cizellálásra vár, így jogharmonizációs szempontból érthetõ, hogy az Szjt. nem ment idõben e kérdéskör részletes, európai szintû szabályozása elé. A legrészletesebb külföldi szabályozást az Egyesült Államok jogalkotója dolgozta ki az ún. „Digital Milleneum Act”-ben. Az Internet szolgáltatók felelõssége bizonyos feltételek teljesülése esetén (pl. a jogsértésrõl nem tudott, nem ért el bevételt stb.) kizárható. A jogsértõ termék eltávolítása azonban ilyenkor is feladata az Internet szolgáltatónak, amennyiben azt a jogosult kéri. Ilyenkor a jogsértõ anyag további sorsa a tartalom szolgáltató és a jogosult vitájának alakulásától függ. Ennek a rendszernek is gyenge pontja viszont, hogy semmi nem akadályozza meg a jogsértõ anyag más Internet szolgáltató által történõ további közvetítését. Németország a vámintézkedések analógiájára egy jogi-technikai védõrendszer bevezetésén dolgozik. Minden bizonnyal a jogalkotóknak és a jogalkalmazóknak a világhálón a szerzõi jogsértések azonosítása, és megfelelõ szankcionálása lesz a jövõ nagy kihívása. A szerzõi jogi felelõs személye, annak felelõssége tárgyában a világ különbözõ részein növekvõ számban születnek döntések, de ezek meglehetõsen eltérõek. E kérdésben az 1996. decemberi genfi WIPO konferencia sem jutott egységes álláspontra. Az elektronikus többszörözés értelmezõ szabálya, egészen elmaradt és azt csak egy olyan "közös nyilatkozat" helyettesíti, miszerint "pusztán a fizikai hozzáférhetõség biztosítása nem többszörözés, nem jár szerzõi jogi felelõsséggel az ezt szolgáltató személy, vállalkozás - "acess provider" - terhére". Amellett, hogy e nyilatkozat nemzetközi jogi súlya, hatálya erõsen korlátozott, az is kérdéses, mi tekintendõ pusztán "fizikai hozzáférés lehetõségének". Az Internettel kapcsolatos , a közremûködõk tevékenységére vonatkozó, jogilag elfogadott definíciók általában is hiányoznak." Ugyancsak pontosan tisztázandó különbözõ adatbázisok elérhetõvé tétele esetén, hogy a felettük rendelkezõ személy/szervezet rendelkezik-e egyáltalán a szükséges jogokkal (pl.: múzeumok maximum a katalógusukat tehetik ma jogszerûen elérhetõvé, de az általuk õrzött mûveket semmilyen formában sem, vagy a nagy újságok, folyóiratok korábbi számaik tekintetében meg kell szerezzék az ilyen jellegû felhasználásokhoz visszamenõlegesen a jogokat), és az ebbõl adódó felelõsség mindenképpen õket kell terhelje. A válasz tehát arra a kérdésre, hogy ki felel az Internet felhasználások szerzõi jogi részéért, nemcsak az információ-iparra hat érzékenyen, de talán az egész szerzõi jogi jogintézmény sorsát eldönti. A szerzõi jogi felelõsség ugyanis meglehetõsen szigorú, objektív jellegû: az erkölcsi jellegû jogkövetkezmények, az abbahagyás igénye, a sérelmes helyzet megszüntetése attól függetlenül beállnak, hogy milyen volt a jogellenesen eljáró személy tudati állapota. A magyar 7
jogban ma már ilyen alapon a tevékenységgel elért gazdagodást is (nemcsak a szerzõ kárára keletkezettet!) ki kell adni és adatokat kell szolgáltatni a vonatkozó jogsértõ üzleti kapcsolatokról is. A személyhez és vagyonához fûzõdõ szerzõi jogok felróható megsértése kártérítési kötelezettséggel is jár. E jogkövetkezmények tárgyában a bíróság viszonylag könnyen, egyszerûen ideiglenes intézkedéseket tehet. Megemlíthetõ a Btk. 329/A. §-a is, amely a szerzõi jog megsértése esetére a bûncselekmény miatt szabadságvesztést is kilátásba helyez." III. Szabad felhasználás, különös tekintettel az oktatási célú felhasználásra Az alábbiakban néhány törvényhely kiemelésével kívánjuk vázolni a legfontosabb oktatási célú szabad felhasználásokat. Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy ezek az esetek szűken értelmezendőek. „A szabad felhasználásra vonatkozó részletes és a felhasználási jogok szabályozására egyébként nem jellemző kógens szabályozást a szabad felhasználás jellege indokolja. Az ilyen felhasználás ugyanis díjazáshoz, és szerzői engedélyhez sincs kötve. Ezért a szerzői jog és a felhasználói (társadalmi) érdek védelmének egyensúlya csak akkor nem bomlik meg, ha a jogszabály a szabad felhasználás terjedelmét szigorú keretek közé szorítja. Az Szjt. (új) IV. fejezete e két érdekkör aktuális mérlegét adják. A szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezések a szerzők, illetve a szomszédos jogi jogosultak [Szjt. (új) 83. § (2)] engedélyezési jogait és díjigényre való jogosultságát egyaránt kizárják. Ezért indokolt, hogy e szabályokat ne lehessen kiterjesztően értelmezni. A kiterjesztő értelmezés tilalma mellett, garanciális szabályt tartalmaz továbbá az Szjt. (új) 33. § (2) bekezdése is”( Szerzői Jogi Kommentár, KJK-KERSZÖV Kft.) Az iskolai oktatás céljának fogalma Szjt. 33. § (4) „E fejezet rendelkezéseinek alkalmazása szempontjából az iskolai oktatás célját szolgálja a felhasználás, ha az az óvodai nevelésben, az általános iskolai, középiskolai, szakmunkásképző iskolai, szakiskolai oktatásban, az alapfokú művészetoktatásban vagy a felsőoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó felsőfokú oktatásban a tantervnek, illetve a képzési követelményeknek megfelelően valósul meg.” „Az Szjt. (új) 34. § (2), 35. § (5) bekezdése és az Szjt. (új) 38. § (1) bekezdésének b) pontja a művek iskolai oktatás céljára történő szabad felhasználásának eseteit foglalja magában. Figyelemmel arra, hogy jelenleg igen sokszínű az iskolai oktatás palettája, mindenképpen indokolt az iskolai oktatás fogalmának szűkített értelmezése. Annak nincs jelentősége, hogy magán, vagy állami finanszírozású az oktatási intézmény, lényeg, hogy a felsorolásban foglalt általános jellegű képzés keretén belül maradjon a felhasználás. A művek felhasználása szempontjából különös jelentősége van a művészeti oktatásnak, itt a szabad felhasználást csak az alapfokú művészeti oktatásban ismeri el a törvény. A felsorolás keretein kívül eső oktatási célra történő felhasználás tehát nem tekinthető szabad felhasználásnak. Az országban működő felsőoktatási intézmények felsorolását az 1993. évi LXXX. törvény a felsőoktatásról 1. sz. melléklete tartalmazza. Ezekben az intézményekben is csak az a felhasználás szabad, amely a tantervnek, illetve a képzési követelményeknek megfelel. A tantervek, képzési követelmények tekintetében utalunk az 1993. évi LXXX. törvény 21. fejezetében foglaltakra. Ami tehát ezen kívüli felhasználás, pl. egy nem a tanterv keretében történő zenemű előadása (pl. esti könnyűzenei előadás) nem tekinthető szabad felhasználásnak. ”(Szerzői Jogi Kommentár,KJK-KERSZÖV Kft) 8
Az alábbi szabad felhasználás csak már nyilvánosságra hozott kisebb zene- vagy irodalmi mű esetében ad lehetőséget szabad felhasználásra. Amennyiben bármelyik feltétel hiányzik, szabad felhasználásról nem lehet beszélni. Álláspontunk szerint a művek multimédia műben való felhasználása, ha az nem jár a felhasznált, átvett mű integritásának megsértésével, és a szerzők nevét feltüntetik digitális formában is (pl. CD-ROM) többszörözhető e körben. Sajátos problémát vet fel azonban az on-line felhasználás. Hogyan biztosítható ilyenkor a célhoz kötött felhasználás?A technika nyilvánvalóan kínál erre megoldást (zárt rendszer, kódolás stb). Ha ez megvalósul, még akkor sem ad a jogalkotó szabad utat az iskolai célú nyilvánossághoz közvetítésnek. A törvény ugyanis csak az átvett mű többszörözését, és terjesztését engedi. Furcsa módon a nyilvánossághoz közvetítést nem. A jövőben ennek az értelmezési problémának a megoldása a jogalkalmazók feladata lesz. Szjt. 34. § (2) „Nyilvánosságra hozott irodalmi vagy zenei mű részlete, vagy kisebb terjedelmű ilyen önálló mű iskolai oktatási célra, valamint tudományos ismeretterjesztés céljára a forrás és az ott megjelölt szerző megnevezésével átvehető. Átvételnek minősül a mű olyan mértékű felhasználása más műben, amely az idézést meghaladja. (3) A (2) bekezdésben említett átvevő mű többszörözéséhez és terjesztéséhez nem szükséges a szerző engedélye, ha az ilyen átvevő művet az irányadó jogszabályoknak megfelelően tankönyvvé vagy segédkönyvvé nyilvánítják, és a címoldalon az iskolai célt feltüntetik.” . Az Szjt. 34. § (2) bekezdése az átvételt a felhasználás céljától függően akár kisebb terjedelmű irodalmi vagy zenemű egészének átvételekor is jogszerűnek ismeri el. Az Szjt. az irodalmi és zeneművekre korlátozza az iskolai oktatás vagy tudományos ismeretterjesztés céljából szabad felhasználás keretében történő átvételt. Így nem vehető át pl. filmalkotás ilyen célból. Az idézést meghaladó átvétel is csak abban az esetben nem eredményez jogosulatlan felhasználást, ha a forrás és a szerző megneveztetik. Amíg a rövidebb terjedelmű idézés az átvevő mű jellegétől és felhasználási céljától függetlenül jogszerű lehet, az átvétel jogszerűségének további feltétele, hogy az oktatási vagy tudományos ismeretterjesztést célzó felhasználás érdekében történjen. Az Szjt. (új) 34. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján az átvétellel érintett mű többszörözhető és terjeszthető is a szerző engedélye nélkül, ha az átvevő mű tankönyvnek vagy segédkönyvnek minősül, és a címoldalon az iskolai oktatást feltüntetik. Utalunk az oktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 124. §-ára, amely a tankönyvvé nyilvánítási eljárásra vonatkozóan állapít meg szabályokat.(Szerzői Jogi Kommentár, KJK-KERSZÖV Kft.) Az alábbi szintén célhoz kötött szabad felhasználás a fogyatékosok számára készült művek (beleértve a multimédia műveket) szabad felhasználására vonatkozó speciális rendelkezést emeljük ki. Szjt. 41. § (1) „A mű nem üzletszerű többszörözése és terjesztése a szabad felhasználás körébe tartozik, ha az kizárólag a fogyatékos személyek igényeinek kielégítését szolgálja és kizárólag a célnak megfelelő módon valósul meg.” „Az Szjt. (új) 41. § (1) bekezdésében a fogyatékos személyek igényeinek kielégítését szolgáló műfelhasználás szabad. Ez a szabad felhasználás több szempontból sem teljes körű csak a mű nem üzletszerű többszörözése és terjesztése szabad felhasználás, feltéve, hogy az e személyek 9
igényeinek kielégítését szolgálja és kizárólag a célnak megfelelő módon valósul meg. A jogalkotó azonban nem említi a nyilvános előadás, nyilvánossághoz közvetítés mint a felhasználási jogok egyéb részjogosultságait, így feltételezhető, hogy ezekre nem vonatkozik a szabad felhasználás.(Szerzői Jogi Kommentár, KJK-KERSZÖV Kft. )”
10
