M A L A K O L Ó G I A I T Á J É K O Z TAT Ó MALACOLOGICAL NEWSLETTER 2002
20: 15–24
A Monyoródi Téglagyár pleisztocén rétegsorának malakológiai vizsgálata Újvári Gábor Abstract: Malacological examination of Pleistocene sequences of the Monyoród brickyard The Monyorod outcrop between Szederkeny and Versend in Southern Hungary exposes the upper Pleistocene sediments of the Southern-Baranya Hills. The loesslayers are divided by two buried soil- and a humic horizons. The fauna of the profile can be grouped into the Catinella arenaria and Semilimax kotulai subzone of the Bithynia leachi-Trichia hispida biozone (Sümegi, P.-Krolopp, E. 1995, Fûköh et al. 1995). The proportions of the xerotherm species (Helicopsis striata, Chondrula tridens, Granaria frumentum) are significant within the fauna. In the overlying deposits appears an important marker, the Punctum pygmaeum. Based on these statements, the lower deposited double palaeosoil horizon can be identified as the Mende Upper Soilkomplex, and the upper, intensely weathered level as the (so-called) lower humic horizon (h2) (Pécsi, M. 1975,1993). According to the faunal composition, the palaeotemperature exceeded 17 C° when the sediments were formed/deposited. These values are also higher than those of Sümegi (1992, 1995) found at the north-eastern part of the Great Hungarian Plain and those of Hum. (1999, 2000, 2001) located at the south-eastern part of the Transdanubian area. Key words: Pleistocene, loess, quartermalacology, palaeoecology, SE-Hungary.
Bevezetés A Mecsek környéki löszképzõdmények földtani, morfotektonikai-neotektonikai, geomorfológiai és kvartermalakológiai vizsgálatát több kutató illetve kutatócsoport (Szabó, P.Z. 1957a; Gebhardt, A. 1959; Moldvay, L. 1964a, 1964b; Krolopp, E. 1966; Pécsi, M. et al. 1988; Koloszár, L.–Marsi, I. 1999; Tóth, Á. 2000) végezte az elmúlt évtizedek során. A paleoökológiai kutatások legújabb szakaszában megjelent munkák (Hum, L. 1998, 1999; Hum, L.–Sümegi, P. 2001; Farkas, SZ. 2000) jobbára a Duna menti magaspart pleisztocén rétegsoraival foglalkoznak. A Dél- illetve Délkelet-Baranyában lévõ negyedidõszaki képzõdmények ilyen szempontból tehát eleddig kiestek a vizsgálatok látókörébõl. A Monyoródi Téglagyár pleisztocén rétegsorának feltárása a Dél-Baranyai-dombság déli-délkeleti peremén található (1. ábra). A jelen tanulmány által vizsgált szelvény üledékei a „fiatal lösz” sorozatba (Pécsi, M. 1993) tartoznak. Módszerek A munka során egy feltárás anyagát gyûjtöttem be. A rétegsorok makroszkópos leírását követõen 40 centiméterenkénti mintázást végeztem. A malakológiai anyag mindig azonos mennyiségû (5-6 kg) üledékbõl származott (Krolopp, E. 1973). Az üledéket 0,8 mm átmérõjû szitán mostam át (Fûköh, L. 1997). A Mollusca-fauna meghatározásához Kerney, M.P. et al. (1983), Ložek, V. (1964) munkáit használtam. A fajok ökológiai besorolásánál 15
Krolopp, E.–Sümegi, P. (1992), Sümegi, P.–Krolopp, E. (1995) munkáit ill. Ložek, V. (1964) és Kerney, M.P. et al. mûveit vettem figyelembe. A júliusi középhõmérséklet értékeit a Sümegi, P. (1992, 2001) által kidolgozott „malako-hõmérõ” módszerrel számítottam ki.
Monyoródi Téglagyár
1. ábra. A Monyoródi Téglagyár térbeli elhelyezkedése
A feltárt rétegsor litofaciológiai leírása, vizsgálati eredmények 1 – recens talaj 2 – paleotalaj 3 – humuszos horizont 4 – tipusos lösz
2. ábra. A Monyoródi Téglagyár szelvénye
A szelvény a Versend és Szederkény községek között kb. félúton lévõ Monyoródi Téglagyár (1. ábra) falában került kialakításra, mely a „fiatal lösz” sorozatba tartozó képzõdményeket tár fel 8,4 m vastagságban (2. ábra). Tengerszint feletti magassága 141 méter. A szel16
vény tulajdonképpen két részre bontható. A felsõ 5,2 m-es szakaszt a jelenleg is bányászott falban, míg az alsó 3,2 m-es szakaszt egy mára már felhagyott falban alakítottam ki. A feltárásban tektonikai elmozdulásra utaló nyom nem fedezhetõ fel, a képzõdmények települése közel vízszintes. A szelvény bázisán 7,80–8,40 m között barna, sárgásbarna színû löszköteg települ, melyben egy erõteljes löszbaba-horizont fedezhetõ fel, a legkülönbözõbb méretû (12K5 2K2 cm), szineretikus repedésekkel tagolt, szilánkos törésû mészkonkréciókból. 7,10–7,80 m között egy vörösbarna színû, morzsalékos szerkezetû paleotalaj réteg, majd 6,50–7,10 m között ismét egy fakósárga színû löszhorizont következik. Határuk elmosódó. Erre fokozatos átmenettel 5,90–6,50 m között egy szürkésbarna színû paleoszol települ. Felette 5,90 mtõl 1,50 m-ig egy sárga, barnássárga, homogén felépítésû löszköteg húzódik. Mátrixában elszórtan pszeudomicéliumok, gyökerek mentén kialakult karbonát-csövecskék, illetve 1,6 m körül (a felsõ mállott, elváltozott réteg alatt) ismét egy kisebb (0,5–1 cm) átmérõjû mészkonkréciókból álló szint figyelhetõ meg. 0,80–1,50 m között húzódik a szelvényben egy szürkésbarna színû, mállott, elváltozott humuszos horizont. A rétegsort 0,20–0,80 m között egy sárga, sárgásbarna löszréteg zárja, melyben égetés nyomai fedezhetõk fel. A feltárásból 25 szárazföldi Mollusca-faj 2591 egyedét határoztam meg (1. táblázat). A szelvény két szakaszán az alacsony egyedszám a statisztikus paleoökológiai feldolgozást nem tette lehetõvé (3. ábra), ennek ellenére azonban néhány helytálló következtetés, megállapítás így is tehetõ az adott szakaszokra vonatkozóan.
3. ábra. Az egyedszám változása a rétegsorban
A Mollusca-fauna alapján 5 paleoökológiai szakasz jelölhetõ ki. A 6,00–8,40 m közötti szakasz egyed- és fajszáma viszonylag alacsony. Mindez az egykori talajvíztükör szintjében lezajlott karbonát-kioldódás (Hum, L. 2001) következménye lehet. Ezen szakasz alatt képzõdött a feltárásban fellelt két paleotalaj réteg is, valamint az alsó paleoszol alatti löszkötegben egy erõteljes mészkonkréciós horizont található. A fauna 60 % feletti részét a melegkedvelõ, szárazságtûrõ csoport fajai (Granaria frumentum, Helicopsis striata, Chondrula tridens) alkotják. A fauna további 1/3-át a nagy ökológiai tûrõképességû fajok (Pupilla muscorum, Vallonia costata) teszik ki. Feltételezhetõ, hogy a területet nyílt vegetáció boríthatta, az éghajlat enyhe lehetett, 17
4. ábra. A júliusi középhõmérsékleti értékek alakulása Jelmagyarázat: folyamatos vonal–megbízható adatok; szagatott vonal–hozzávetõleges érték
ahol a júliusi õshõmérséklet (18–19 ºC) csupán néhány fokkal maradt el a mai értékektõl (4. ábra). A fauna kvartermalakológiailag valószínûsíthetõen a Catinella arenaria szubzóna Granaria frumentum-Vallonia enniensis zonulájába (Sümegi, P.-Krolopp, E. 1995; Fûköh, L. et al. 1995) tartozik. Ezek alapján a fellelt kettõs fosszilis talajhorizont a Mende Felsõ Talajkomplexummal párhuzamosítható. Genetikailag mindkettõ tulajdonképpen egy csernozjom jellegû erdõssztyepp talaj (Pécsi, M. et al. 1977, 1993). A szakaszhoz tartozó üledékek képzõdési ideje analógiák alapján 27–32 000 BP. években adható meg. A 4,80–6,00 m közötti zóna faunájában domináns szerepû (~ 60 %) az euryök fajok csoportja, fõként az enyhébb szakaszokra jellemzõ Vallonia costata magas számarányával. A termofil fajok adják a fauna további 38 %-át. Elsõsorban a szárazságtûrõ, délkelet-európai elterjedésû Pupilla triplicata faj magas aránya (~ 24 %) érdemel említést. Mellette megjelenik az általában interglaciális, interstadiális idõszakokban jellemzõ (Krolopp, E. 1966) Truncatellina cylindrica . Ezek alapján megállapítható, hogy a talajképzõdés lezárulta után az éghajlat 1–1,5 ºCal hûvösebb és szárazabb lett. A legmelegebb hónap (július) középhõmérséklete meghaladta a 17,5 ºC-t és a löszképzõdés továbbra is füves löszsztyepp vegetációval borított területen zajlott. Ez a paleoökológiai szint a Pupilla triplicata zonulába (Sümegi, P.Krolopp, E. 1995; Fûköh, L. et al. 1995) sorolható, amelynek kora radiokarbon vizsgálatok szerint 25–27 000 BP. évek közé esik. A 2,80–4,80 m közötti szakasz faunája statisztikusan értékelhetetlen. Az üledékbõl csupán néhány héj – elvétve egy-egy melegkedvelõ, szárazságtûrõ illetve mezofil faj került elõ. A fauna a Vallonia tenuilabris zonulának (Sümegi, P.- Krolopp, E. 1995; Fûköh, L. et al. 1995) megfelelõ rétegtani helyzetben települ, amelynek C14 koradatokkal igazolt kora 22–25 000 BP. évek. Mivel a héjak döntõ többsége kioldódott, így nem mondható meg teljes bizonyossággal, hogy az a fentebb említett zonulába sorolható-e avagy a megelõzõ zonula folytatása. (Utóbbi esetben üledékhiánnyal kellene számolni, ugyanis a következõ paleoökológiai szint jól besorolható és ebben az esetben a Vallonia
18
db/% db/% db/% 1 3 0,18% 0,55% 3 3 3 0,78% 0,78% 0,78% 1 0,67% 2 3 1,48% 2,22% 1 0,54%
1 16,67%
3,60–4,00 4,00–4,40
2 66,67%
4,40–4,80
1 1,64% 3 0,98%
4,80–5,20 5,20–5,60
1 0,33% 2 0,38%
5,60–6,00
1 2,94%
6,00–6,40 6,40–6,80
1 5,26%
6,80–7,20 7,20–7,60
1 3,85%
7,60–8,00 8,00–8,40
3 9,09%
Granaria frumentum (DRAP.)
Chondrula tridens (MÜLL.)
db/% db/% db/% db/% 2 14 39 0,37% 2,58% 7,18% 1 1 14 62 0,26% 0,26% 3,64% 16,10% 12 54 8,05% 36,24% 15 29 11,11% 21,48% 13 39 7,03% 21,08% 14 11 14,58% 11,46%
2,80–3,20 3,20–3,60
C. Columella edentula (DRAP.)
Trichia hispida (L.)
Cochlicopa lubrica (MÜLL.)
Euconulus fulvus (MÜLL.)
Limacida mészlemez
Semilimax semilimax (FÉR.)**
Nesovitrea hammonis (STRÖM)
Vitrea crystallina (MÜLL.)
Perforatella rubiginosa (A. SCHM.)
Mélység (m) db/% db/% db/% 0,00–0,40 1 25 3 2 0,18% 4,60% 0,55% 0,37% 0,40–0,80 19 2 1 2 4,94% 0,52% 0,26% 0,52% 0,80–1,20 2 1,34% 1,20–1,60 2 1,48% 1,60–2,00 1 1 1 0,54% 0,54% 0,54% 2,00–2,40 1 1,04% 2,40–2,80
Succinea oblonga DRAP.
B.
A.
1 3,03%
1 50,00% 1 1 16,67% 16,67% 2 66,67% 1 33,33%
14 8 4,59% 2,62% 60 1 11,26% 0,19% 2 2 5,88% 5,88% 3 17,65% 8 1 42,11% 5,26% 3 3 37,50% 37,50% 2 15 7,69% 57,69% 12 11 28,57% 26,19% 2 10 6,06% 30,30%
19
Bradybaena fruticum (MÜLL.)
Vertigo pygmaea (DRAP.)
Pupilla muscorum (L.)
Orcula dolium (DRAP.)
Vallonia costata (MÜLL.)
Vallonia pulchella (MÜLL.)
Punctum pygmaeum (DRAP.)
Clausiliidae sp. indet.
Helicidae sp. indet.
Truncatellina cylindrica (FÉR.)
Pupilla triplicata (STUD.)
Helicopsis striata (MÜLL.)
D. Clausilia dubia DRAP.
J.
C.
db/% db/% db/% db/% db/% db/% db/% db/% db/% db/% db/% db/% db/% 12 90 2 18 21 63 145 4 92 1 2 2,21% 16,57% 0,37% 3,31% 3,38% 11,60% 26,70% 0,74% 16,94% 0,18% 0,37% 14 140 1 3 4 8 11 40 52 3,64% 36,36% 0,26% 0,78% 1,04% 2,08% 2,86% 10,39% 13,51% 1 39 1 7 5 5 17 5 0,67% 26,17% 0,67% 4,70% 3,36% 3,36% 11,41% 3,36% 2 39 1 6 3 1 23 9 1,48% 28,89% 0,74% 4,44% 2,22% 0,74% 17,04% 6,67% 5 54 2 8 6 25 28 2,70% 29,19% 1,08% 4,32% 3,24% 13,51% 15,14% 8 26 1 2 1 23 8 1 8,33% 27,08% 1,04% 2,08% 1,04% 23,96% 8,33% 1 3 1 1 16,67% 50,00% 16,67% 16,67% 1 50,00% 2 1 33,33% 16,67% 1 33,33%
14 29 22,95% 47,54% 11 56 2 3,61% 18,36% 0,66% 12 136 1 2,25% 25,52% 0,19% 6 17,65%
3 0,98%
1 0,33%
152 49,84% 240 45,03% 14 41,18% 9 52,94%
8 42,11%
1 3,85% 11 26,19% 10
20
1 12,50% 1 3,85%
2
1 12,50% 6 23,08% 2 4,76% 2
17 27,87% 53 1 17,38% 0,33% 77 4 14,45% 0,75% 8 1 23,53% 2,94% 8 29,41% 5 5,26% 1
6 14,29% 2
1
db/% db/% 3 0,55% 1 0,26%
1 0,54% 17,46 87,85%
385 18,72 87,53%
149 19,72 84,56%
135 19,06 80,74%
185 18,97 82,70%
96 18,66 72,92%
6
2
6
3
3
61 18,52 75,41%
305 17,55 88,85%
533 17,73 85,55%
34 17,63* 88,24%
17
19
42
19,56* 40,48%
33
19,25* 48,48%
1. táblázat. A Monyoródi Téglagyár Mollusca-faunája Jelmagyarázat: A. –hidegtûrõ, szubhigrofil, nyílt területre jellemzõ fajok; B. –higrofil, hidegtûrõ, nyílt területen élõk; C. –melegkedvelõ, szárazságtûrõ, sztyeppelakók; J. –nedvességigényes, bokros területen élõk; D. –nagy ökológiai tûrõképességû fajok; E. –erdei fajok * –az alacsony egyedszám miatt nem megbízható értékek; ** –valószínüleg recens héjak;
543
A fauna hány %–a alapján
Júliusi középhõmérséklet (ºC)
db/%
Összesen (db)
Daudebardia brevipes (DRAP.)**
Perforatella bidentata (GMEL.)
Clausilia pumila (C. PFEIFER)
E.
8
26
21
tenuilabris zonula a rendszerben hiányozna, azonban erre utaló nyom a rétegsorban nem volt felfedezhetõ.) A 0,80–2,80 m közötti zóna faunájának egyed- és fajszáma az elõzõekhez képest ugrásszerûen megnövekszik. Döntõ részét (62%) a termofil fajok adják. Közülük is kiemelkedõ a Kárpát-medencébe a Balkánon lévõ reliktum területeirõl immáron feltehetõen harmadszor visszavándorló (Sümegi, P.–Krolopp, E. 1995) Granaria frumentum, valamint a Pupilla triplicata fajok. A fauna további ¼-ét a nagy ökológiai tûrõképességûek csoportja (fõként a Vallonia costata és a Pupilla muscorum) adják. Megjelennek a nedvesebb klímát (Vitrea crystallina) és nagyobb növényzeti borítottságot igénylõ elemek (Clausilia dubia, Punctum pygmaeum) is. A számított júliusi középhõmérséklet-értékek 18,5–19 ºC körül mozognak. Az elõzõek alapján elmondható, hogy a löszképzõdés meleg, de egyben viszonylag nedves éghajlaton zajlott. A fauna átmeneti vegetációs állapotot igazol, ahol a növényzet zártabbá vált, a bokros-erdõs és a nyílt, füves életterek mozaikszerûen váltakozhattak. Ez a paleoökológiai szint a Vallonia costata zonulába (Sümegi, P.–Krolopp, E. 1995; Fûköh, L. et al. 1995) sorolható, így az ebben a zónában jelentkezõ szürkésbarna, átalakult, mállott réteg feltehetõen a Dunaújváros-Tápiósülyi Löszkomplexum alsó humuszos szintjével (h2) (Pécsi, M. 1975, 1977, 1993) párhuzamosítható. A zóna üledékeinek képzõdési kora az elõzõek szerint 20–22 000 BP. években adható meg. A legfelsõ 0,00–0,80 m közötti szakasz faunájának majd felét a mezofil fajok, valamint több mint ¼-ét a termofil, szárazságtûrõ elemek teszik ki. Továbbra is jelen vannak a szubhigrofil, nyílt területre jellemzõ és magasabb számban a nedvességigényes, zártabb növényzetet kedvelõ fajok. 10% feletti részaránnyal kiemelendõ a sztratigráfiai jelentõségû Punctum pygmaeum faj. Ezen felül egy-két erdei elem is elõfordul. Ebben a szakaszban a területet már kissé alacsonyabb hõmérsékleten (júl. khm. 17–18 ºC), de továbbra is nedvesebb körülmények között élõ, az elõzõ zónához képest még zártabb vegetáció boríthatta. A paleoökológiai szint már a Punctum pygmaeum-Vestia turgida zonulába (16–18 000 BP. évek) (Sümegi, P.–Krolopp, E. 1995; Fûköh, L. et al. 1995) sorolható, annak kezdetét jelzi. Ebbõl következõen azonban üledékhiánnyal kell számolnunk a két szakasz között (Columella columella zonula nem mutatható ki). Ennek megfelelõen mintegy 2000 év „dokumentációja” hiányzik a rétegsorból. Az ún. felsõ humuszos szint (h1) már nem fejlõdött ki a rétegsort bezáró üledékekben, a zonula idõtartama azonban kiterjed a kronológiailag elõtte kifejlõdött lösz képzõdésének idejére is. Ezt Krolopp, E. (2001) illetve Hum, L. & Sümegi, P. (2001) is kimutatták a tápiósülyi, valamint a dunaszekcsõi rétegsorokból. Összefoglalás A monyoródi téglagyár szelvénye a Dél-Baranyai-dombság DK-i peremét alkotó, felsõ-pleisztocén (würm korú), a „fiatal lösz” sorozatba (Pécsi, M. 1993) tartozó üledékeit tárja elénk, a vizsgálatok tanúsága szerint annak egyfelõl a Mende-Basaharci Löszkomplexumba, másfelõl pedig a Dunaújváros-Tápiósülyi Löszösszletbe tartozó részeit. A szelvény faunája a Bithynia leachi-Trichia hispida biozónán belül a Catinella arenaria illetve Semilimax kotulai szubzónákba sorolható. A malakológiai anyag szinte minden mintájában jelentõs szerepûek a melegkedvelõ, szárazságtûrõ fajok és a mezofil elemek 22
is folyamatosan jelen vannak. A területen egykoron és mai is érvényesülõ mediterrán klímahatás és a nagyobb növényzeti borítottság miatt egyetlen hideghullámot jelzõ faj (Pupilla sterri, Vallonia tenuilabris, Columella columella) sem került elõ. A 17 ºC feletti õshõmérsékleti értékek igen magasak (4. ábra), több fokkal magasabbak a SÜMEGI, P. által az Alföld ÉK-i részén, sõt néhány fokkal még a Hum, L. (1999, 2000, 2001) által a DK-Dunántúlon, a vizsgált szelvénytõl ÉK-re lévõ feltárásoknál kimutatott értékeknél is. Az eredmények azt mutatják, hogy a jelen rétegsort alkotó negyedidõszaki képzõdmények a késõvagy új-pleisztocén során enyhe, bizonyos periódusokban csapadékos körülmények között, eolikus úton, száraz térszíni üledékképzõdési környezetben akkumulálódtak. Irodalom Czigány, Sz. (1997): A beremendi löszfeltárás vizsgálata. – Földrajzi Értesítõ, XLVI. évf.: (1–2.) pp. 97–103 Farkas, SZ. (2000): A Bátaszéki Téglagyár pleisztocén képzõdményei – Malakológiai Tájékoztató,18.: pp. 21–27 Fûköh, L.–Sümegi, P.–Krolopp, E. (1995): Quaternary Malacostratigraphy in Hungary. – Malacological Newsletter Suppl. 1.,p.213 Fûköh, L. (1997): A malakológiai vizsgálatok szerepe a régészetben. – Agria XXXIII: 109–123 Gebhardt, A. (1959): A Mecsek-hegység és a Harsányi-hegy jégkori Mollusca-faunája – Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, 5–90 Hum, L. (1999): Mohácstól délre fekvõ fiatal löszszelvények paleoökológiai vizsgálatai Malakológiai Tájékoztató, 17.,pp. 37–52, Gyöngyös Hum, L. (2000): A Szekszárd, volt „Budai úti” téglagyári lösz-paleotalaj sorozat paleoökológiai vizsgálatai – Malakológiai Tájékoztató, 18.: pp. 29–50 Hum, L.–Sümegi, P. (2001): Dunaszekcsõi pleisztocén rétegsorok malakológiai vizsgálatai - Malakológiai Tájékoztató, 19., pp. 17–27 Hum, L. (2001): Délkelet-dunántúli lösz-paleotalaj sorozatok keletkezésének rekonstrukciója õslénytani vizsgálatok alapján – Földtani Közlöny, 131/1–2., pp. 233–251 Kerney, M.P.–Cameron, R.A.D.–Jungbluth, J.H. (1983): Die Landschnecken Nord- und Mitteleuropas. – p. 384, Verlag Paul Parey, Hamburg und Berlin Koloszár, L.–Marsi, I. (1999): Az Üveghuta melletti dombvidék (Mórágyi-rög keleti része) negyedidõszaki képzõdményei – Földtani Közlöny, 129/4. , pp. 521–540 Krolopp, E. (1966): A Mecsek-hegység környéki lösz-képzõdmények biosztratigráfiai vizsgálata. – A MÁFI évi jelentése az 1964. évrõl, pp. 173–191 Krolopp, E. (1983): A magyarországi pleisztocén képzõdmények malakológiai tagolása. – Kandidátusi Disszertáció Bp., pp. 1–160 Krolopp, E. (2001): A tápiósülyi (=sülysáp) felsõ-pleisztocén csigafauna – Malakológiai Tájékoztató, 19., pp. 29–35 Lovász, Gy.–Wein, Gy. (1974): Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlõdése. – p.215, Szikra Nyomda, Pécs Ložek, V. (1964): Quartermollusken der Tschechoslowakei. – Rozpravy Ústredniho Ústavu Geologickeho 31. p.374, Praha Marosi, S.–Somogyi, S. (1990): Magyarország kistájainak katasztere I. - MTA Földrajztud. Kut. Int., pp. 148–152 23
Moldvay, L. (1964a): Adatok a Mecsek-hegységi lösz földtani viszonyainak vizsgálatához – A MÁFI Évi Jelentése 1962-rõl, pp. 91–101 Moldvay, L. (1964b): Adatok a Mecsek-hg. és peremvidéke negyedkori szerkezeti viszonyainak vizsgálatához – A MÁFI Évi Jelentése 1962-rõl, pp. 105–109 Pécsi, M. (1975): A magyarországi löszszelvények litosztratigráfiai tagolása – Földrajzi Közlemények, 3–4.sz., pp. 217–230 Pécsi, M.–Pécsiné Donáth, É.–Szebényi, E.–Hahn, Gy.–Schweitzer, F.-Pevzner, M.A. (1977): A magyarországi löszök fosszilis talajainak paleogeográfiai értékelése és tagolása – Földrajzi Közlemények, 25. 1–3., pp. 94–137 Pécsi, M. (1993): Negyedkor és löszkutatás. – p. 375, Akadémiai Kiadó, Bp. Pécsi, M.–Gerei, L.–Schweitzer, F.–Scheuer, Gy.–Márton, P. (1988): Ciklikus éghajlatváltozás és rosszabbodás visszatükrözõdése a magyarországi löszök és eltemetett talajok sorozatában – Idõjárás, 92. 2–3., pp. 75–86 Soós, L. (1943): A Kárpát-medence Mollusca-faunája. – p.478, Akadémiai Kiadó, Bp. Sümegi, P.–Krolopp, E. (1995): A magyarországi würm korú löszök képzõdésének paleoökológiai rekonstrukciója Mollusca-fauna alapján. – Földtani Közlöny, 125: (1–2) 125–148, Bp. Sümegi, P. (2001): A negyedidõszak földtani és õskörnyezettani alapjai – JATEPress, Szeged Szabó, P.Z. (1957a): A DK-Dunántúl felszínfejlõdési kérdései – Földrajzi Értesítõ VI. 4. pp. 397–421 Szöõr, Gy.–Sümegi, P.–Hertelendi, E. (1992): Õshõmérsékleti adatok meghatározása a malakohõmérõ módszerrel az Alföld felsõ pleisztocén-holocén klímaváltozásaival kapcsolatban. – (in: Szöõr, Gy. ed. Fáciesanalitikai, paleobiogeokémiai és paleoökológiai kutatások.) – MTA Debr. Akad. Biz., pp. 183–192, Debrecen Tóth, Á. (2000): Negyedidõszaki éghajlati ciklusok a Mecsek környéki löszök puhatestû faunájának változásai alapján – Malakológiai Tájékoztató, 18.: pp. 59–67 ÚJVÁRI, Gábor Majs Károlyi M. u. 113. H–7783 E-mail:
[email protected]
24
