A modern tánc mesterei

A modern tánc mesterei (Rövid összefoglaló) I. „Szabad tánc” a kezdetek 1. 1 Loie Fuller 1. 2 Isadora Duncan 1. 3 Ruth St Denis II. Korai modern tánc 2. 1 Ted Shawn-Denishawn 2. 2 Doris Humhrey 2. 3 Charles Weidman 2. 4 Marta Graham 2. 5 Helen Tamiris 2. 6 Lester Horton III. A modern tánc Európában 3. 1 Jacques Dalcroze Németország 3. 2 Lábán Rudolf 3. 3 Mary Wigman 3. 4 Kreutzberg 3. 5 Kurt Joos Magyarország 3. 6 Dienes Valéria 3. 7 Madzsar Alice 3. 8 Szentpál Olga IV. A modern tánc fejlődése 4. 1 H. Holm 4. 2 Anna Sokolow 4. 3 Limon 4. 4 Cunningham 4. 5 Erick Hawkins 4. 6 Paul Taylor 4. 7 Alwin Nikolais V. Afroamerikai modern tánc 5. 1 Katherine Dunham 5. 2 Alvin Ailey 5. 3 Pearl Primes

I. „Szabad tánc” a kezdetek A XIX. század végére, a technikai haladástól várt fellendülés elmaradása miatt, a társadalmi problémák egyre erősödtek. A szabadsájogokat korlátozták, az életszínvonal nem emelkedett számottevően, a társadalom alsóbb rétegei egyre jobban elszegényedtek. A művész társadalom is kiábrándult a neki szánt szerepből. A művészek fellázadtak, már nem a konvencióknak, a közízlésnek, hanem saját elképzeléseiknek akartak megfelelni. A kor klasszikus

művészetével

szembefordulva,

valamennyi

művészeti

ágban,

így

a

táncművészetben is radikális változások következtek be. Lázadtak minden kötött forma, szabály és előírás ellen. Az irányzat kezdeményezői, a klasszikus balett „szögletességét” is elítélték, a kosztümöket, balettcipőket felesleges kiegészítőknek tartották. Fő céljuk az volt, hogy megszabaduljanak a szigorú szabályoktól és technikáktól, előtérbe került az improvizáció és az önmegvalósítás. Forrásként sokan az ősi kultúrák, letűnt korok táncaihoz, ritusaihoz nyúltak vissza. A természetesség dominált a színpadon. A változás Amerikából indult, és lassan egész Európában elterjedt. Ez a folyamat számos új iskolát, irányzatot eredményezett, melyek fontos mérföldkövei a mai modern tánc kialakulásának.

Loie Fuller (1862-1928)

A szabadtánc legelső képviselőjének tekintik. Az Illinoisban született művésznő táncos, színész, producer és drámaíró volt egy személyben. A színészkedést gyermekkorában kezdte, 4 évesen lépett fel először. A táncot autodidakta módon kezdte el tanulni. Előadásai során főleg a vizuális hatásokra koncentrált. Darabjainak fő jellegzetessége, az úgynevezett „szoknyák tánca”, valamint a különleges színpadi világítások, foszforeszkáló anyagok használata volt. (A szoknyás tánc ötletét egyesek szerint, a kínai selyem hullámzó mozgása ihlette.) A művészi megvilágítás területén elért eredményei miatt díjat is kapott.

2

Az első hivatalos előadása 1892-ban volt New Yorkban. Főként Európában lépett fel, közel 130 szóló és csoportos előadást komponált élete során. Az I. vh. után már csak alkalmanként lépett fel. Párizsi iskolájából számos kitűnő csoport került ki. Ő volt az első, aki improvizált a színpadon, és akinek a művészete eltért a megszokottól. Számos francia festő, többek között Toulouse-Lautrec, és Auguste Rodin készített róla portrét. 1908-ban adta ki emlékiratait.

Isadora Duncan (1878-1927)

Isadora 1878-ban született San Franciscoban, édesanyja már gyermekkorában bevezette őt a művészet világába. Isadora órákat töltött azzal, hogy a tengerparton táncolt, ráadásul táncórákat tartott kisebb gyerekeknek, hogy hozzájáruljon valamivel a család szűkös költségvetéséhez. 14 éves korában Chicagoba, majd New Yorkba utazott a család rokonaival. Gyermekként számos darabban játszott, olyanokban, mint például a Szent Iván éji álom. Londoni fellépései után indult el a világhír felé, és Európa szinte összes híres színpadát meghódította. Első iskoláját Grünwaldban alapította 1904-ben. Ezt követően, először Párizsban, később pedig Moszkvában hozott létre tánciskolát. Szegény családból válogatta tanítványait, és kiemelte őket a szegénységből. Két szeretőjétől Gordon Craigtől, és Paris Singertől született gyermekei, 1913-ban, egy tragikus autóbaleset során belefulladtak a Szajnába. Ezt követően, érthetően összeroppant és egy ideig nem táncolt. Később mégis a táncból merített új erőt, tanítványait tekintette gyermekeinek, közülük hatot hivatalosan is örökbe fogadott, akiket a sajtó, később közös fellépéseik miatt, csak „Isadorables”-ként emlegetett. 1922-ben Moszkvába költözött, ahol férjhez ment egy fiatal költőhöz, de házasságuk nem volt hosszú életű. Élete vége felé, egyre kevesebbet lépett fel, egyre több botrányba keveredett, kifizetetlen számlái miatt, állandóan hitelezői elől kellett bujkálnia. Isadora élete tragikus véget ért, 1927ben, a sors fintoraként, gyermekeihez hasonlóan, autóbalesetben halt meg. 3

Nagy hatással volt a 20. század művészetére, a modern tánc szülőanyjaként is emlegetik. Nem éppen

mindennapi

életvitele,

botrányai,

szabad

gondolkodásmódja,

meghökkentő

táncelőadásai világhírűvé tették, az amerikai származású táncosnőt. Harcolt a nők jogaiért, a szociális igazságért, kritikával illette a modern társadalmat. Szabad természetes mozgását az ie. 6-5. századi ókori görög művészetekre, népi táncokra és az egyszerű atlétikus mozgásokra, a futásra, ugrásra alapozta. Egyik híres jelmondata: „Az emberi test szabad akar lenni, az emberi lélek is”. Egyszerű kosztümökben, laza leplekben, mezítláb és kiengedett hajjal lépett fel. Azt táncolta el, amit a világ eseményei és a környezete kiváltott belőle. A klasszikus balett kötöttségét elutasította, éppen ezért a balett világa is kiközösítette őt, munkásságának hatása azonban jelentősen befolyásolta a klasszikus balett fejlődésének irányvonalait. Fő feladatának a fiatalság oktatását tartotta. Tanítványai azonban nem csak örömöt, hanem bosszúságot is jelentettek számára. Testvére Elisabeth átvette a grünwaldi iskolát, és férjével új szellemiségben folytatták az oktatást. Az isadorables-ek el akartak szakadni tőle, egyikük éjszakai bárokban lépett fel, Irma Duncan pedig Moszkvában maradt és Isadora szerint, az ottani iskola előadásait közönségessé tette.

Ruth St Denis (1877-1968)

Már gyermekkorában nagy érdeklődést mutatott a színház, és különösen a tánc iránt. Fiatal korában, zenés komédiákban játszott. David Belasco számos elődásában szerepelt, mint például a Zaza és a Du Barry. Egyik turnéja során, egy Isist ábrázoló cigaretta reklám váltotta ki belőle az egyiptomi kultúra és táncművészet iránt érzett szenvedélyes ragaszkodást. Nem sokkal ezután felvette a Ruth St Danis nevet, majd hindu művészetet és filozófiát tanult. 1906-ban bemutatta első táncos előadását a Radha-t, valamint több rövidebb darabot, mint például a Kobrát, melyet 3 éves európai turné követett. Németországban, Ausztriában, Bécsben különösen nagy sikereket ért el, és két további rövid darabbal egészítette ki programját. Későbbi darabjai, javarészt vallásos témájúak voltak (Egypta). 1914-ben hozzáment táncpartneréhez Ted Shawnhoz, majd az ezt követő évben, közösen megalapították, Los Angelesben, a Danishawn tánciskolát.

4

St Denis koreográfiáiban ekkor már fel lehetett fedezni keleti stíluselemeket is. Kifejlesztette a „synchronic orchestra” technikát, ami hasonlóan Emile Jaques Dalcroze „eurytmics” technikájához, azon alapult, hogy a táncosnak, a zenében hallható valamennyi hangszer dallamát, saját mozgásával kellet visszaadnia. 1931-ben mind szakmailag, mind a magánélet területén elszakadtak egymástól feleségével, habár hivatalosan sosem váltak el. St Denis röviddel ezután, egy időre, felhagyott a nyilvános szerepléssel és meglapította a Spirituális Művészetek Társaságát. Élete hátralevő részében egyre több időt töltött a vallás és a tánc kapcsolatának kutatásával. 1940-ben, La Meri-vel (Russel M. Hughes), megalapították a Natya elnevezésű iskolát és Dél Ázsiai táncokat tanítottak. Egy évvel később, újra fellépet Massachusettsben, egy fesztiválon, ahol egészen 1955-ig minden évben színpadra állt. „Az amerikai tánc First Ladyének” kikiáltott St Denis, a 60-as évekig aktív táncos maradt. Ekkor a legsikeresebb szóló előadásait filmre vették. St Denis meghatározó szerepet játszott az amerikai modern tánc kialakulásában, különösen a Denishawn megalapításával, mely az első szervezett tánciskola és kutatási központ volt. Olyanok végeztek itt, mint Martha Graham, vagy Doris Humprey. St Denis úgy gondolta, a táncnak nem pusztán a szórakoztatás az elsődleges célja, sokkal fontosabb az, amit a tánc segítségével próbálunk kifejezni. A tanítványai az ő stílusából, ázsiai mozgásformáiból hozták létre később a mai modern táncokat. Önéletrajzát az „Egy befejezetlen élet”-et 1939-ben adták ki.

II. Korai modern tánc

Ted Shawn (1891-1972)

Ted Shawn, eredeti nevén Edwin Myers Shawn, tulajdonképpen egy betegségnek „köszönheti” táncos pályafutását, ugyanis a táncórák látogatását, gyógyászati célból, egy súlyos betegségből való felépülés felgyorsításaként írták elő számára orvosai.

5

Röviddel táncos karrierje kezdete után, hozzáment Ruth St Denis-hez és együtt alapították meg a Danishawn iskolát. Shawn számos különböző népi és színpadi stílust tanított, adott elő és St Denissel közösen alkották meg az iskola teljes repertoárját. Miután 1931-ben különváltak, férfiakból álló tánccsoportot hozott létre, akik számára olyan koreográfiákat készített, mint az Olympiad és a Kinetic Molpai. Művei megalkotása során, sokszor az életből merített, felhasználva az egyszerű munkások mozdulatait, az amerikai indiánok ősi táncait, az amerikai népi és populáris tánc bizonyos lépéseit. Nyári programként létrehozta az évenként megrendezésre kerülő Jacob’s Pillow táncfesztivált. Majd csoportja feloszlása után nemzetközi eseménnyé tette a rendezvényt. Habár a saját koreográfiái, általában nem a balett technikákra épültek, úgy gondolta, maga a tánc, számos stílusból épül fel, így a fesztiválra, nem csak a modern tánc képviselőit, hanem, a legnagyobb balettművészeket is meghívta. Alkalmanként továbbra is fellépet, koreográfiákat készített, könyvet írt. Életrajzi könyve „Az amerikai tánc szülőapja” 1976ban jelent meg.

Doris Humphrey (1895-1958)

Doris 1895-ben született Illinoisban, de Chicagoban nőtt fel. Humphrey kivételesen tehetséges táncos volt már fiatal korában is. 1917-ben, miután lediplomázott, négy évig táncot tanított Chicagoban a saját tánciskolájában. Ezután elköltözött Kaliforniába, és ő is tagja lett a Denishawn-nak. Tanított, tanult és fel is lépett a tanítványokkal, de már koreográfiákat is készített, mint például a Valse Caprice. Két évig keleten turnézott, majd amerikai „vaudeville” színházakban lépett fel. 1928-ban, ő és egy másik tanuló, Charles Weidman, kiléptek az iskolából, és New Yorkba költözve kulcsfiguráivá váltak a modern tánc fejlődésének. A Humphrey Weidman iskola még a Nagy depresszió idejében is sikeresen működött, folytatták turnéikat és előadásaik fő témái az akkoriban lezajló események és tragédiák voltak. 1945-től már nem lépett fel nyilvánosan, a Jose Limon Társaság művészeti igazgatója lett és tovább folytatta a koreografálást. A röviddel a halála után kiadott könyve, a „Tánc művészete”, posztumuszkötet lett. A nyolcvanas években sok művét újra műsorra tűzték,

6

Mino Nicolas rendezésében, régi táncosai segítségével (Eleanor King, Letitia Ide, Lee Sherman).

Charles Weidman (1901-1975)

Weidman, az után kezdett el táncolni, hogy látta Ted Shawn és Ruth Denis egyik előadását. Társulatuk egyik leghíresebb tagjává vált. A késői 20-as években kilépett a Denishawn-ból és megalapította Doris Humphreyvel a Humprey Weidman iskolát, mely 1945-ig működött. Közös munkájuk során, néha segített Humhrey-nek a koreográfiakészítésben (New Dance) és sokszor fellépett az előadásain, habár a pantomime, és a jellemábrázolás maradtak a legfőbb specialitásai. Első nagy munkája a Happy Hypocrite volt 1931-ben, az általa átdolgozott Candide volt az első egészéjszakás műsor, az amerikai moderntánc történetében. Későbbi munkáiban, olyan kiválóan illesztette össze a pantomim és a táncos elemeket, hogy a néző észre se vette a különbséget. Szintén ő volt az első, aki nem csak a megszokott témákat, hanem társadalmi megfigyeléseit is beleépítette műveibe. A Flickersben, amelyben Weidman, Rudolf Valentinot játszotta, komikus ábrázolást ad a némafilmekről. A Lynch Town a déli tömegmészárlásokról szól, a This Passion pedig egy híres gyilkossági ügyet dolgoz fel. Weidmant, tánccal kapcsolatos munkái teljesen lefoglalták. 1932 és 1934 között broadway darabokat és revüket koreografált, mint az As Thousands of Cheer, vagy az I’d Rather Be Right. Ted Shawnhoz hasonlóan ő is támogatta a férfi táncosokat. Miután abbahagyta a szereplést, megalapította saját iskoláját a Theatre Dance Companyt 1948-ben. Utolsó éveiben, átformálta, újraélesztette leghíresebb darabjait.

7

Martha Graham (1894-1991) Amerikai táncos, tanár és koreográfus. 14 éves korában költözött Kaliforniába, és miután látta Ruth St Denis egyik előadását, már nem tudta legyőzni a tánc iránt érzett vonzalmát. 1925-ben, New Yorkban kezdett el dolgozni és egy évvel később megalapította saját iskoláját. 1951-ben alapító tagja volt, a Julliard táncszakának.

Élete során, több mint 180 művet alkotott és a legtöbb előadásában saját maga is táncolt. Témáit az amerikai történelem fontos eseményeiből válogatta. Az emberi érzéseket speciális, erőteljes mozdulatokkal vitte fel a színpadra, melyeket a balett képviselői, szinte visszataszítónak tartottak. 1948-ban hozzáment Erick Hawkinshoz, az egyik táncoshoz az iskolájából, akivel előtte 8 évig éltek együtt. Az 1960-as évektől, már csak ritkán lépett fel, egyre nagyobb hangsúlyt fektetett koreográfiák készítésére. Egészen 96 éves koráig táncolt és koreografált. A TIME a 20. század legfontosabb emberének nyilvánította, és megkapta „a század legkíválóbb táncosa” címet is. Legismertebb művei, az amerikai tőzsdei krachról és a spanyol polgárháborúról szóló Chronicle és az egészestés Clytemnestra.

Helen Tamiris (1905-1966)

Eredeti nevén Helen Becker, amerikai származású modern táncos, koreográfus és tanár, elsőként használt jazz elemeket, és dolgozott fel társadalmi témákat. A szabadstílus mozgalom idején, Irene Lewisohn oldalán kezdte táncos pályafutását, majd Michael Fokine-nél és a Metropolitan Opera Balett Companyban balettozott. Az Opera Balettban 3 szezont táncolt végig, itt vette fel a Tamiris művésznevet. Később, egy olasz társulattal turnézott Dél-Amerikában. Nem étrett egyet a tradicionális balett módszerekkel, ezért egy darabig Isadora Duncan iskolájában is tanult, de az ő egyszerű stílusával se tudott azonosulni, így lassan elkezdte kialakítani saját arculatát. 1927-ben mutatta be, első saját előadását. 1928-ban, Európában turnézott és 1930-ban megalapította saját iskoláját, amit 1945-ig vezetett. Szintén ő hívta életre, a Dance Repertory

8

Színházat, mely csak két évig működött, célja az volt, hogy közös előadásokat hozzanak létre a műfaj nagyjaival, mint Martha Graham, vagy Doris Humphrey, vagy Chaerles Weidman. Úgy gondolta, minden egyes táncnak megvan a saját kifejező ereje, így nem alakított ki egyedi stílust, vagy technikát. Művei elevenek és bohémak voltak, általában amerikai témákat dolgoztak fel, mint a Bayou Balladsban, vagy a Liberty Songban. Az 1930 és 1945 között készített koreográfiáinak többségében társadalmi és politikai problémákkal foglalkozott. Az egyik legismertebb műve a How Long Brethren a déli, munkanélküli feketék kétségbejtő helyzetét jelenítette meg, Lawrence Gellert: Negro Songs of Protest című műve segítségével. 1945-1957 között zenés játékokat koreografált, felidézve amerika nagy történelmi korszakainak hangulatát. Zenés koreográfiáiért Antoinette Perry Díjat kapott. 1960-ban férjével Daniel Nagrinnal megalapították a Tamiris-Nagrin Dance Companyt.

Lester Horton (1906-1953)

Indianaban nőtt fel, érdeklődése a művészetek, a balett, a színházi produkciók és a régi amerikai táncok iránt, arra sarkalta, hogy helyi táncos felvonulásokon vegyen részt. A modern tánc egyik úttörőjeként Horton egyedi stílust és technikát fejlesztett ki, és az ő nevéhez fűződik az első állandó táncszínház megalapítása Amerikában. A 20-as évek végén, Los Angelesben telepedett le, először Michio Ito társulatával lépett fel, majd megalapította saját csoportját. A társaság nagyobb, Los Angelesi rendezvényeken lépett fel, mialatt Horton folytatta a tanítást. Az 1940-es és 50-es években zenés betéteket koreografált különböző filmekhez. Pályája során, Horton tökéletesen ötvözte a dráma és a tánc világát. A produkció minden részletét ő szerkesztette, a kosztümöktől kezdve, a világításon és koreográfián át, a zenéig. Sokat foglalkozott a különböző a népek ősi táncaival, az emberi érzések megjelenítésével, melyeket bámulatos mozdulatok segítségével varázsolt a színpadra. „Choreodrámái” olyan mozgáástechnikára épültek, melyet még ma is tanítanak a tánciskolákban. Tanítványi között olyan nevekel is találkozhatunk, mint Alvin Ailey, Janet Collins, Carmen de Lavallade, Bella Lewitzky, vagy James Mitchell.

9

Pályatársaival összefogva, 1946-ban, megalapították a Hollywoodi Táncszínházat. A színházban felnőtt és gyermekoktatás is folyt, a neves tanárok művészettörténetet és színészetet is tanítottak. Amikor a társulat feloszlott, Horton Frank Eng segítségével működtette tovább a színházat, egészen 1953-ban bekövetkezett haláláig. Eng ezután még hét évig üzemeltette a színházat, de 1960-ban végleg bezárta kapuit.

III. A modern tánc Európában

Jacques Dalcroze (1865-1950)

Svéd származású zenetanár és zeneszerző. Kifejlesztett egy módszert, mely azon alapul, hogy az ember, a tánc és mozgás segítségével könnyebben tanul meg bonyolult zenei képleteket. Később, ezekből, a gyakorlatokból alakultak ki, a komplett produkciók. Iskolájának egyik leghíresebb tanulója Marie Rambert balettművész volt. Az iskolában külön órán foglalkoztak a zenére történő improvizációval, a tanulóknak kis koreográfiákat kellet készíteniük különböző zenei témákra.

Németország

Lábán Rudolf (1879-1954)

Eredetileg a festészet és az építészet érdekelte. Párizsban kezdett el tánccal foglalkozni. A magyar származású táncos, koreográfus, pedagógus és táncteoretikus a 20. század közép-európai táncművészet és mozgáselmélet egyik legnagyobb alakja. Növendékei között, olyan neves személyiségek voltak, mint Mary Wigmann vagy Millos Aurél. A Lábán-féle mozdulatjelíró rendszer kifejlesztésével leegyszerűsödött a táncban használt különböző mozdulatok lejegyzése.

1915-ben megalapította Zürichben a Choreographic

Institute-t, továbbá kihelyezett iskolákat nyitott Olaszországban, Franciaországban és KözépEurópában. 10

1928-ban kiadta „Kinetographie Laban” című könyvét, melyben az emberi mozgások praktikus és egyszerű leírásának módszerét ismerteti, amit ma Labanotation-ként ismernek világszerte. 1930-ban a Berlini Egyesült Állami Színházak igazgatója lett, ahol számos koreográfiát készített. 1953-ban Surreybe költözött, ahol Lisa Ullmann segíségével kutatott és tanított tovább.

Mary Wigman (1886-1973)

A Németországban született Wigman, ritmikus gimnasztikát tanult Hellerauban, majd 1913-tól Lábán Rudolfnál kezdett el táncot

tanulni,

de

tanult

Dalcroznál

is

egy

ideig.

Expresszionista stílusa sokban segítette a német, az amerikai, és az angol modern tánc fellendülését. Műveiben sokszor élt a túlhangsúlyozás és a torzítás eszközeivel. Hatalmas testkörzéseket, meghajlásokat alkalmazott és a mozgásokat leplek, bő ruhák segítségével erősítette fel. Drezdában nyitotta meg első saját iskoláját, melyet számos további iskola követett németországszerte. A Hitler korszak alatt miden iskoláját bezáratták, és csak 1948-ban nyithatták megki őket újra. Tanítványai voltak, többek között, Hanya Holm és Margarete Wallmann.

Harald Kreutzberg (1902-1968)

Német származású, koreográfus és táncos, legismertebb művei szóló előadások, melyekben a tánc és a pantomim elemei keverednek. A Drezdai balettiskolában kezdte táncos tanulmányait, de Mary Wigmannal és Lábán Rudolffal együtt, modern táncot is tanult. 1927-től Max Reinhardt színdarabjaiban szerepelt. Turnézott az Egyesült Államokban, Kanadában és Európában, de járt a Közel-Keleten is.

11

Koreográfiáiban felhasználta a szabad tánc elemeit, és különböző színházi technikákat, mint például a pantomimot. Egyaránt készített tragikus „The Angel Lucifer” és komikus The Wedding Bouquet műveket is. Amikor visszavonult 1959-ben, tovább folytatta a koreográfiák készítését, és tanított, Bernben alapított, saját iskolájában.

Magyarország

Hazánkban 3 nagy művész, és az általuk megalapított 3 iskola hozta létre a modern tánc alapfeltételeit. A három iskola köré szerveződött a magyarországi táncélet. Valamennyien saját, egyedi, módszereket dolgoztak ki, és számtalan emlékezetes előadással ajándékozták meg a hazai közönséget. A 20. század első felében, sok külföldi táncművész látogatott el hazánkba, mint Isadora Duncan, Loie Fuller, Mary Wigman, Alexander Sakharoff, Valeska Gert, vagy Harald Kreutzberg. A II. vh. alatt, minden tánccal kapcsolatos tevékenységet betiltottak és csak a balett és a néptánc biznyos formáit engedélyezték, de természetesen, mint minden tiltás idején, most is folytatták a tanítást néhányan, persze titokban.

Dienes Valéria (1879-1978)

Dr. Dienes Valéria, eredeti nevén Geiger Valéria, író, filozófus, és az első professzornő Magyarországon. Számos folyóiratban publikált, mint a Huszadik Század, a Nyugat, és a Gyermekvédelem. Neki köszönhetőek például a Bergson művek fordításai, továbbá Baumgartner-díjat kapott, a magyar filozófiai nyelv fejlesztéséért. Szekszárdon született, Győrben végzett a tanítóképzőben, majd a budapesti egyetemre is beiratkozott, valamint ezzel párhuzamosan a Zeneakadémián és 1908-1912 között a Sorbonne-on is tanult. Párizsban ismerkedett meg a szabadtánccal, ezután kezdett komolyabban foglalkozni a mozgáselmélettel.

12

Újszerű előadásai rengeteg embert vonzottak. 1905-ben hozzáment Dienes Pálhoz, akitől két gyermeke született. A Tanácsköztársaság bukása után emigrációba kényszerültek, Bécsben, majd Nizzában, később Párizsban tanított. Ez alatt, Mirkovszky Mária vezette a budapesti iskolát. Egy év múlva hazatért és elkezdett foglalkozni a művészi mozgással és szemiotikával, célja az volt, hogy művészeti eszközökkel érje el a test erősödését. Dienes Valéria egy olyan technikát dolgozott ki, mely a természetes emberi mozgás alapvető törvényein alapul. Rendszerének négy alapelve a plasztika, ritmika, dinamika és a szimbolika. A 30-as években bevezette iskoláiban a balett és jógaoktatást is. Műveinek egy része vallásos és történelmi témájú misztériumjáték (Hajnalvárás), vagy a tanítványok számára létrehozott vizsgamű (Danaidák, Két nővér), valamint a hagyományos koncertszámok (Aratáskor). Fontos szerepet töltöttek be nevelési módszerében a mesejátékok is (A királykisasszony, aki sohasem nevetett). Amikor hazatért az emigrációból beindította iskoláiban a tnanárképzést, az itt végzett tanárok a lehető legszélesebb körű képzésben részesültek. Testvére Dienes Gedeon is táncolt, jelenleg tánctörténettel, táncelmélettel foglalkozik.

Madzsar Alice (1885-1935)

A magyar mozdulatművészet jeles képviselője, Mensendieck és Delsarte elveit követte. Először a női egészség megőrzése érdekében foglalkozott ezzel a témával, majd a 20-as évektől a tánc, mint művészeti forma vált legfőbb érdeklődési körévé. Tanítványai többek között: Róna Magda és Kövesházi Ágnes. Nagykárolyban született, a mozgással 1905-ben kötött házassága után kezdett el komolyabban foglalkozni, ugyanis férje orvos volt és azt valotta, hogy az orvostudomány elsődleges feladata a betegségek megelőzése. Nézetei szerint a felgyorsult életmód, a növekvő elvárások egyre nagyobb terhet rónak a női társadalomra, és ezeket, a terheket próbálta valamelyest ellensúlyozni, speciális módszereivel. Berlinben, majd Norvégiéban megismerkedett a tudatos és célszerű mozgáson alapuló, Mensendieck-rendszerrel, valamint Francois Delsarte módszereit is tanulmányozta. Fontosnak tartotta, hogy a test harmonikus felépítésén már gyermekkorban el kell kezdeni dolgozni,

13

elsősorban a kiscsoportos órákat részesítette előnyben. A természetesség szintén alapelvei közé tartozott, sokra tartotta az improvizációt. Munkáját munkatársa Palasovszky Ödön segítette. Legjelentősebb koreográfiája a Bilincsek, melyet 1930-ban mutattak be, tornarendszere több mint 1500 lejegyzett gyakorlatból áll.

Szentpál Olga (1895-19689)

Tanár, táncpedagógus, érdemes művész. 1913-ban érettségizett, a budapesti Zeneakadémián szerzett diplomát, ezután a helleraui Dalcroze Intézetben tanult. 1919-1931-ig a Nemzeti Zenedében Dalcroze-ritmikát tanít. Budapesten, saját iskolájában, gyermek- és felnőtt-táncoktatást, tanár-és művészképzést folytatott. A 20-as években Dalcroze művekkel lépett színpadra és koreográfiakészítéssel is foglalkozott. 1925-ben hozta létre a Szentpál tánccsoportot. A következő években a Színművészeti Akadémia tánctanára, majd részt vett az antifasiszta megmozdulásokban (Vajda János Társaság, Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma, Független Színpad). 1945 után politikai rendezvényeken szerepelt tánccsoportjával. 1947-től újra elkezdhette az oktatást, majd a Színművészeti Főiskola tánctanáraként dolgozott. Az Állami Balett Intézetben történelmi társastáncot tanított és egészen az 50-es évekig ezeknek, a táncoknak a leírásával, kutatásával foglalkozott. Elméletének négy legfontosabb eleme a formatan, a funkciótan, a kompozíciótan és a kifejezéstan. Legtőbb műve üres tánctérre készült, jelmez nélküli kamaraszám, rövid táncjáték, vagy szvit, többnyire csoportos előadásban. Főbb művei: Elemek tánca, Márialányok.

14

IV. A modern tánc fejlődése Anna Sokolow (1910-2000) Anna Hartfordban született, tanulmányait Marta Grahamnél és Louis Horstnál kezdte. 1930-tól a Graham társulat tagja és Horst koreográfiáinak elkészítésében segédkezett. Ezalatt az idő alatt hozta létre saját társaságát és szóló előadásaival turnézott. Az emberi érzések, megjelenítése foglalkoztatta őt a leginkább. Széles repertoárjában szerepel a dráma, komédia, líra. Fellépett a szociális igazság érdekében, életszemléletét és hitvallását valamennyi művében kifejezésre juttatta. Művei segítségével próbálta felhívni a társadalom figyelmét a meglévő problémákra. Mexikóban, majd Izraelben is elterjesztette nézeteit, megalapozta a modern tánctanítást ezekben a távoli elzárt országokban is. Műveit sok társulat vette fel előadásai közé (Joffrey Ballett, Holland Táncszínház, Rambert Ballett, Jose Limon Társaság, Boston Ballett). A Broadway számára is koreografált (Camino Real, Hair). Ő volt az első, akinek egyik művét, a Rooms-t, a nemzeti televízióban is leadták. Tagja volt a Julliard-nak, világszerte ismerték, és számos nemzetközi díjat tudhat magáénak.

José Limon (1908-1972)

Mexikóban született, majd 1928-ban New Yorkba költözött. 1946-tól, miután Doris Humphreynál és Charles Weidmannál tanult 10 évig, megalapította saját iskoláját, melynek művészeti igazgatója, maga Dors Humphrey volt. Dorise, kezdetben segített a koreográfiák készítésében, az ő felügyelete mellett készült el Limon első műve a The Moor’s Pavane. A Limon-technika ma is alapvető elem a moderntánc oktatásban. Capezio díjat is kapott, leghíresebb művei, ma már a modern tánc legnagyobb klasszikusai közé tartoznak (Psalm, The Winged).

15

V. Afroamerikai modern tánc

Katherine Dunham (1910-2006)

1979. január 15-én megtelt a Carnegie Hall, és Katherine Dunham tanítványainak 3 generációja, lépett a színpadra Dunham műveinek egy-egy részletével, hogy megünnepeljék a kitűnő táncost és koreográfust, aki munkásságáért Albert Schweizer díjat kapott. Ő volt az első, aki visszanyúlt egészen a tánc gyökereihez. Műveinek mindig mögöttes jelentése volt, és mindenkihez szóltak. Ő mutatta meg a világnak, milyen nagy jelentősége van az afro amerikai örökségnek. 1930-ban lépett fel először a Broadwayn. Soha nem gondolta volna, hogy híres táncos válik belőle, bár már gyerekkorában is érdekelte őt ez a mozgásforma. Szülei kérésére a Chichagoi Egyetemen tanult antropológiát, de folytatta a tánctanulást is, olyan tanárok segítségével, mint Ludmilla Speranzeva, Mark Turbyfill vagy Ruth Page. Eközben megalapíotta saját tánciskoláját is, és első nyilvános fellépésüket követően egy pályázaton el is nyerte a Julius Rosenwald Alapítvány ösztöndíját. Ennek köszönhetően a Karib szigeteken folyathatta táncos és antropológiai tanulmányait. Sokáig élt Jamaicán és az ott élő emberek annyira befogadták, hogy a titkos rítusaikon is részt vehetett. Az 1930-as évek végén lemondott ösztöndíjáról a tánc miatt, és New Yorkba költözött. 1946-ig számos darabban játszott, és rendezéssel is foglalkozott, majd 1948-ban fellépett csoportjával Londonban a Caribbean Rhapsody-val. Ez volt az első alkalom, hogy európai emberek fekete előadást láthattak, és most először tűntek fel. az ameriki modern tánc speciális elemei az amerikai kontinensen kívül. Az 1963-ban színpadra vitt Aida hozzájárult Dunham hallhatatlanságához, hiszen ő volt az első afro-amerikai, aki a Meropolitanban koreografálhatott. Ezután sorra kapta a felkéréseket, filmekben játszott és zenés filmbetéteket koreografált. Egyik legnagyobb műve, Scott Joplin egyik operája a Treemonisha.

16

Alvin Ailey (1931-1989)

Alvin Aileynek szomorú gyerekora volt. Édesanyja még csak 17 éves volt, amikor világra hozta, apja 6 hónapos korában magára hagyta a fiatal édesanyát. Los Angelesben telepedtek le, ház körüli munkákból és gyapotszedésből éltek. Ailey már korán érdeklődni kezdett a művészetek iránt, rengeteg képet rajzolt gyermekkorában. Katherine Dunhamnál tanult táncolni, de a legnagyobb hatással Lester Horton volt munkássságára. Horton csoportjában indiai, japán és amerikai táncosok is voltak, így sokféle stílus keveredett egymással. 1953-ban debütált, és Horton halála után, átvette a társaság vezetését. Már egy év múlva fellépett a Broadwayn, később New Yorkban maradt, kalsszikus balettet, modern táncot és színészetet tanult. Egyik tanára maga Martha Graham volt. Ezekben, az években sokszor tűnt fel különböző filmekben, előadásokon, koreografált, és színészkedett. Első anyagilag is sikeresnek mondható műve a Blues Suit lehetővé tette, hogy megalapítsa saját iskoláját. Az ő csoportja volt az első, mely 50 év után először lépett fel a volt Szovjetúnióban, méghozzá hatalmas sikerrel. Az iskola számos díjat kapott, többek között magáénak tudhatja: Dance Magazine Award, 1975; Capezio Award, 1979; Samuel H. Scripps American Dance Festival Award, 1987; Kennedy Center Honors, 1988.

17