A MISKOLCI GÖRÖG KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2016. október a) A felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató: 1. Belépés az iskola első évfolyamára: Feltételei: Legalább hat éves életkor. Óvodai szakvélemény a beiskolázhatóságról. Problémás esetben, vagy ha a gyermek nem járt óvodába, szükséges az iskola- érettségi vizsgálat eredménye a Nevelési Tanácsadótól. Figyelembe vehető döntés: "Beiskolázható az általános iskola első évfolyamára". Egyházi elvárások elfogadásával kapcsolatos szülői nyilatkozat aláírása, keresztlevél, (előny: egyházközösséghez tartozás). Felvételi vizsgát nem tartunk, csak elbeszélgetés van a szülőkkel és gyerekekkel, melynek során igyekszünk meggyőződni arról, mennyire tud azonosulni a család keresztény nevelési elveinkkel, céljainkkal. Az iskola házirendjének elfogadása. Beiskolázásunkat nem köti körzethatár: felvételi körzetünk: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye. A felvétel során különleges helyzetű lehet (előnyt élvez) az a gyermek, akinek testvére már az intézmény tanulója és betartja a házirendben foglaltakat, valamint megfelel az egyházi elvárásoknak. A beiskolázást az igazgató a fenntartóval egyeztetve végzi. A tanulók felvételéről/elutasításáról az igazgató dönt. A felvételről/elutasításról írásban kell értesíteni a gyermek szülőjét. Elutasítás esetén a szülő a döntés ellen jogorvoslattal élhet a Miskolci Egyházmegye Oktatás- Nevelésügyi Osztályán (3526 Miskolc, Szeles utca 59.) Az iskolába felvett tanulók osztályba sorolásáról az igazgató dönt. A jelentkezés módja: Előjelentkezés telefonon vagy személyesen Igazgatónőnél, az igazgatóhelyetteseknél vagy a titkárságon. Végleges jelentkezési lap letölthető az iskola honlapjáról. Beadási határidő: 2017. március 27. 2. Átvétel a felsőbb évfolyamokra: Feltételei: Az átadó iskola elbocsátója: "Értesítés iskolaváltoztatásról". Érvényes iskolai bizonyítvány. Jó tanulmányi eredmény és magatartás, hitoktatásban való részvétel. Egyházi elvárások elfogadásával kapcsolatos szülői nyilatkozat aláírása, keresztlevél, egyházközösséghez tartozás. Felvételi elbeszélgetés van a szülőkkel és az átvételét kérő tanulóval, melynek során igyekszünk meggyőződni arról, mennyire tud azonosulni a család keresztény nevelési elveinkkel, céljainkkal. Az iskola házirendjének elfogadása.
1
Intézményünkben nem oktatott idegen nyelv esetén megköveteljük a szülő nyilatkozatát arról, hogy vállalja gyermeke idegen nyelvi oktatásának finanszírozását, vizsgáztatásáról ő gondoskodik. A tanulók átvételéről/elutasításáról az igazgató dönt. A felvételről/elutasításról írásban kell értesíteni a gyermek szülőjét a döntést megalapozó indoklással. Elutasítás esetén a szülő a döntés ellen jogorvoslattal élhet a Miskolci Egyházmegye OktatásNevelésügyi Osztályán (3526 Miskolc, Szeles utca 59.) Az iskolába átvett tanulók osztályba sorolásáról az igazgató dönt.
Ha az átvett tanuló iskolájának pedagógiai programjában a tantárgyi struktúra lényegesen eltér iskolánkétól, a tanuló különbözeti vagy osztályozó vizsgára kötelezhető, amelyhez felzárkóztató segítséget kaphat. A vizsga letételére szükség esetén türelmi időt biztosítunk. A vizsga jellegéről, módjáról, időpontjáról az igazgató átvételkor tájékoztatja a szülőt.
b) a beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok száma, a beiratkozás módja: A beiratkozás ideje: április hónapban a Kormányhivatal által meghatározott napokon. A fenntartó által engedélyezett osztályok száma: 3 vagy 4 A beiratkozáshoz szükséges iratok, dokumentumok: - a beírató szülő személyi igazolványa - a gyermek születési anyakönyvi kivonata, lakcímkártyája, személyi azonosítója - óvodai igazolás/ Nevelési Tanácsadó szakvéleménye az iskolába lépéshez szükséges fejlettség eléréséről - az okmányirodától fényképezés után kapott nemzeti egységes kártyarendszer-adatlap - keresztlevél, (előnyt jelent: lelkészi ajánlás). c) térítési díj, a tandíj, egyéb díjfizetési kötelezettség: Tandíj nincs. Étkezési térítési díjak vannak. Étkezési kedvezményre jogosultak: - a három- vagy több gyermeket nevelők (50 % kedvezmény) - a tartós betegségben szenvedő gyerek (50% kedvezmény);(MÁK igazolás) - sajátos nevelési igényű tanuló (50 % kedvezmény); Szakértői vélemény - a gyermekvédelmi kedvezményben részesülők (100 % kedvezmény); érvényes jegyzői határozat
2
d) a fenntartó nevelési-oktatási intézmény munkájával összefüggő értékelésének nyilvános megállapításai:
3
4
5
6
e) a nevelési-oktatási intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai: Nyitvatartás, félfogadási rend: Az iskola tanítási napokon 6.00-20.30 között tart nyitva. A gyerekeknek tanítás előtt (6.157.45) és után (16.00-17.00) pedagógus felügyeletet biztosítunk. Félfogadások ideje: Titkárság: hétfő, kedd, szerda: 7.30-9.00 és 15.00-16.00; csütörtök, péntek: 7.30-9.00 Iskolavezetés: Igazgató: hétfő: 11.00-12.00 és 15.00-17.00, kedd: 11.00-12.00 és 15.00-17.00, szerda: 11.0013.00, csütörtök:11.00-12.00 és 16.00-17.00, péntek 14.00-16.00. Mivel óralátogatás, konferenciák, egyéb elfoglaltságok ezekre az időpontokra is eshetnek, érdemes előzetesen telefonon bejelentkezni: Pappné Orosz Klára 30/677-42-48. Igazgatóhelyettesek: 7.30 és 15.30 között valamelyikük mindig megtalálható a helyettesi irodában. Eseménynaptár: Augusztus 15-17 22. hétfő 23-24
Máriapócsi lelkigyakorlat több kollégának. Alakuló értekezlet Pedagógusok lelkigyakorlata, 24-én 12.30-tól dolgozói ebéd, majd közös elmélkedés. 25. csütörtök: 8 órától javító- és osztályozóvizsgázók korrepetálása, 9 órától munkavédelmi oktatás, 10 órától minőségügyi összdolgozói értekezlet. Utána munkaközösségi értekezletek. 26. péntek: 8 órától javító- és osztályozóvizsgázók korrepetálása, utána munkaközösségi értekezletek. 16 órától közös szülői értekezlet az 1. évfolyam számára, majd osztályszülői értekezlet. 29. hétfő: 8 órától pótvizsgák, osztályozóvizsgák. Akik nem vizsgáztatnak: osztálytermek dekorálása. Egyházi ünnep: Keresztelő Szent János fejvétele. 10 órától Szent Liturgia a kápolnában. Kb.11 órától 5. évfolyamosokkal kapcsolatos konzultáció. 30. kedd: 10 órától egyházmegyei tanévnyitó a Székesegyházban, utána közös ebéd. 31. szerda: 8 órától tanévnyitó értekezlet.
Szeptember 01. csütörtök: Első tanítási nap. 9-kor Tanévnyitó Szent Liturgia és ünnepség a Székesegyházban. Utána: felsősöknek osztályfőnöki órák 13.35-ig, (14-től tanulószobás ismerkedés), alsósoknak 16.00-ig tanítás, 17.00-ig ügyelet. Az énekkarok időpontjai a tanév során: 2. évfolyam: csütörtök 4. órában; 3-4. évfolyam: csütörtök 5. órában; 5-8. évfolyam: kedd 7. órában. 02. péntek: 17 órától szülői értekezlet a 2-4. évfolyamosok számára. 7
05. hétfő: 16.30 szülői értekezlet az 5. évfolyamosok számára. Elején: tanárok bemutatkozása. 17 órától szülői értekezlet a 6-8. évfolyam számára. 08.csütörtök: Egyházi ünnep: Az Istenszülő születése. 8-kor Szent Liturgia a Székesegyházban. 12. hétfő: 17 órától Szülői Közösség választmányi értekezlete. 14. szerda: Egyházi ünnep: A Szent Kereszt felmagasztalása. 8-kor Szent Liturgia az aulában. 17. szombat: Őszi tanulmányi kirándulás (tanítási nap dec. 19. helyett!) 24. szombat: Dolgozói bográcsozás. 19. hétfő: 16 órától 1 óra a gyermekemért – iskolai családcsoport. 30. péntek Iskolánk védőszentje, az Istenszülő Szűz Mária oltalmának előünnepe - 8-kor Szent Liturgia az aulában.
Október (01. szombat) 03.hétfő: 04.kedd: 06. csütörtök: 07. péntek: 10. hétfő: 15. szombat: 10 órától
Iskolai egészségnap 13.35-ig. Utána ügyelet 16 óráig. 17. hétfő: 16 órától munkaértekezlet, közben 1 óra a gyermekemért – iskolai családcsoport. 17 órától 18.30-ig fogadóórák. Előzetes bejelentkezés telefonon a titkárságon! 21. péntek: 8 órától ünnepség az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére. (23. vasárnap: Nemzeti ünnep az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére.) 25. kedd: „Katolikus Kulturális Hetek” rajzpályázat eredményhirdetése, kiállítás megnyitója. 28. péntek: Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap. Délután Márton napi táncház. (31. hétfő: betanítva október 15-én)
November (01. kedd:
(őszi tanulmányi kirándulás esőnapja) 11 órától rádiós megemlékezés a Zenei Világnapról. 11 órától rádiós megemlékezés az Állatok Világnapjáról. 11 órától rádiós megemlékezés az aradi vértanúkról. Görög Foci Kupa. 8 órától filharmónia bérletes hangverseny az aulában. Áthelyezett munkanap október 31. hétfő helyett. 3 rövidített tanítási óra, utána
07. hétfő: felsős
munkaszüneti nap) ŐSZI SZÜNET november 2-4. Az őszi szünet utáni első tanítási nap.14.50 - től felsős negyedéves értékelés,
munkaértekezlet. 8. kedd: Szent Mihály és Gábor főangyalok és az összes mennyei erők ünnepe. 8 órától Szent Liturgia az aulában. 09. szerda: Tanítás 12.40-ig! Utána ügyelet 17 óráig. 13 órától őszi nevelőtestületi továbbképzés. 11. péntek:. 15-18 óra között felsősöknek diszkó a kistornateremben. 17.00 szülői értekezlet 5-8. évfolyam. 14. hétfő: 16.10 Munkaértekezlet – alsó tagozat. 17.00 Szülői értekezlet 1-4. évf. (1.évf. 1. negyedéves szöveges értékelésének kiosztása) 14-18. Görög napok (városi/regionális szinten meghirdetett verseny-sorozat): 14. hétfő: rajzpályázat eredményhirdetése, kiállítás megnyitója 8
15. kedd: várostörténeti vetélkedő 16. szerda: regionális versmondó verseny (3-8.o.) 18. péntek: angol országismereti és társalgási vetélkedő. 14-18. Szent Erzsébet emlékére ruhagyűjtés és játékgyűjtés a rászorulók számára. 15. kedd: Karácsonyi böjt kezdete. 7.55 órakor 1. gyertyagyújtás az aulában 18. péntek? vagy márc.24.? filharmónia bérletes hangverseny a Művészetek Házában. 21. hétfő: Egyházi ünnep: Szűz Mária bevezetése a templomba. Szent Liturgia, majd 2. gyertyagyújtás az aulában. 16 órától 1 óra a gyermekemért – iskolai családcsoport 22. kedd: 8-12 óra: nyílt nap a 4. évfolyamosok szülei számára. 23. szerda: 8-12 óra: nyílt nap a 2-3. évfolyamosok szülei számára. 24. csütörtök: 8-12.40: nyílt nap az 5-8. évfolyamosok szülei számára. (A 3-4. osztályosok szüleit is szívesen látjuk a felső tagozatos órákon!) 28. hétfő: 10.55 órakor 3. gyertyagyújtás az aulában
December 02. péntek: be
05. hétfő: 06. kedd:
(09. péntek: 09. péntek: 12. hétfő:
16. péntek:
17. szombat:
(24.szombat:
Január (01. vasárnap: 02. hétfő: 06. péntek: házszentelés. 16. hétfő:
17. kedd: 20. péntek:
Nyílt nap óvodások és szüleik számára. 8 órától vezetői tájékoztatót tartunk, s mutatjuk az épületet. 9-tól 11-ig az 1. osztályosok óráit lehet megtekinteni. 16.00 órától karácsonyi jótékonysági vásár kezdete. 7.55 órakor 4. gyertyagyújtás. Szent Miklós ünnepe. 8 órától Szent Liturgia az aulában, utána Mikulás műsor az alsó tagozatosoknak. a 8. osztályosok jelentkezési határideje a központi írásbeli felvételi vizsgákra) Egyházi ünnep: Szent Anna foganása. 8 órától Szent Liturgia az aulában. 10.55 órakor 5. gyertyagyújtás. 16.00-17.00 szülői fogadóórák. Előzetes bejelentkezés telefonon a titkárságon! 17 órától szülői lelki ráhangolódás a karácsonyra. (1 óra a gyermekemért) Utána fogadóóra folytatódik 18.00-18.30. A téli szünet előtti utolsó tanítási nap. Karácsonyi lelkinap a tanulók számára. (Tanítás nélküli munkanap.) 14 órától karácsonyi műsor a tanulók, szülők, vendégek számára (4. évf. + színjátszósok+ énekkar). Dolgozóknak munkanap december 21. helyett. 8 órától karácsonyi rekollekció a pedagógusok számára, 12 órától közös munkatársi ebéd. 13.30-tól folytatódik a lelkinap, melynek elmélkedésein már részt vesznek a technikai dolgozók is. 15.30-tól közös kántálás. Téli szünet: december 19 -30. Szenteste, 25-26: Karácsony, 27. Szent István vértanú ünnepe) egyházi ünnep) A téli szünet utáni első tanítási nap. Egyházi ünnep: Vízkereszt. - 8-kor Szent Liturgia az aulában, utána 10 órától 5. osztályosainknak ökumenikus istentisztelet a miskolci egyházi ált. iskolák 5-6. osztályos tanulóival közösen. 17 órától a Szülői Közösség választmányi értekezlete. 8.00-12.00 nyílt nap a jelenleg 1. évfolyamos tanulók szülei számára. 11.45 órától rádiós megemlékezés a Magyar Kultúra Napjáról. 9
Az első félév vége: Felsősöknek tanítás 12.00-ig - 12.30 órától felsős osztályozó értekezlet. Alsósoknak tanítás 14.15-ig (Ügyelet 17 óráig!) 14. 30-tól alsós osztályozó értekezlet. (21. szombat: 10 órától központi írásbeli felvételi vizsgák a középiskolákban.) 23. hétfő: 8 órától filharmónia bérletes hangverseny az aulában. 16 órától 1 óra a gyermekemért – iskolai családcsoport. 27. péntek: 17 órakor szülői értekezlet az 1-4. évfolyamnak. A félévi értesítők kiadásának határideje. 30. hétfő: Egyházi ünnep: 3 főpap. 8órakor Szent Liturgia az aulában. 17 órakor szülői értekezlet az 5-8. évfolyamnak.
Február 02. csütörtök: Gyertyaszentelő Boldogasszony. 8 órakor Szent Liturgia + gyertyaszentelés az aulában. 03. péntek: Tanítás nélküli munkanap. (6.15-17.00 között ügyelet!) 8 órától félévértékelő értekezlet, utána báli előkészületek. 04. szombat: 18.30-tól alapítványi jótékonysági bál. (dolgozóinknak munkanap április 13. helyett) 09. csütörtök: Tanítás nélküli munkanap: délelőtt Diákfarsang. 14.30 órakor felső tagozatosok farsangja. 10. péntek: 14.30 órától alsó tagozatosok farsangja. (Önkéntes véradás) 15. szerda: 2. nyílt nap a leendő első osztályosok számára. 8-tól vezetői tájékoztató, épületbemutatás. 9-12 között az 1. és 4. osztályok tanórái, foglalkozásai tekinthetők meg. (Jelentkezési lapok továbbításának határideje a középfokú iskolákba.) 20. hétfő: 16 órától 1 óra a gyermekemért – iskolai családcsoport. 23. csütörtök: 3. nyílt nap a leendő első osztályosok számára. 8 órától tájékoztató, épületbemutatás. 9-12 között az 1. és 4. osztályok tanórái, foglalkozásai tekinthetők meg. 27. hétfő: A Nagyböjt kezdete: 7.55-kor nagyböjti elmélkedés. Március 01. szerda: 8 órakor közös szentmise és hamvazás a Mindszenti Római Katolikus Templomban. 06-10. „pénz” témahét 07. kedd: 16 órától szülői fogadóórák,-(előzetes bejelentkezés telefonon a titkárságon!)majd szülői böjti elmélkedés 17-18 óráig, utána ismét fogadóórák 18.30-ig. 10. péntek: 10.55-kor nagyböjti elmélkedés az aulában. 15-16 óráig: 1. iskolakóstolgató foglalkozás – (Jelentkezési lehetőség!). 14. kedd: 8-kor iskolai ünnepség az 1848-as forradalom és szabadságharc tiszteletére. 15. szerda: Munkaszüneti nap. Az 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepe) 17. péntek: 7.55 órakor nagyböjti elmélkedés az aulában. 15-16 óráig: 2. iskolakóstolgató foglalkozás – (Jelentkezési lehetőség!). 22. szerda: 10.55 órakor nagyböjti elmélkedés az aulában. A Víz világnapja. Rádiós műsor, tematikus programok. 24. péntek: 15 órától 3. iskolakóstolgató foglalkozás óvodásoknak / fórum a szülőknek, 16 órától bemutatók: néptánc, showtánc, judo, cserkészet. (25. szombat: Egyházi ünnep: Gyümölcsoltó Boldogasszony) 27. hétfő: leendő elsősök jelentkezési határideje. 29. szerda: 7.55-kor nagyböjti elmélkedés az aulában. 29-31.: Elbeszélgetések a jelentkező óvodás gyerekekkel és szüleikkel. 10
Április 03. hétfő: 17 órakor szülői értekezlet az 1-4. évfolyamnak.(1. osztályosok: ¾ éves értékelés kiosztása. 05. szerda: 10.55-től nagyböjti elmélkedés az aulában. 10. hétfő: 8 órakor rádiós műsor, 13 órakor könyvtári vetélkedő a Magyar Költészet Napja tiszteletére 14.50-től felsős ¾ éves értékelő értekezlet. 17 órakor szülői értekezlet az 5-8. évfolyamnak. 11. kedd: Nagyböjti lelkinap a tanulók számára 13.35-ig. (Utána hazamennek, ügyelet 17 óráig!) 14 órától bemutató órák – szakmai értekezlet. (A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap.) Tavaszi szünet: április 12-18. 12. szerda: 8 órától pedagógusok nagyböjti rekollekciója. 14 órakor bekapcsolódnak a technikai dolgozók is. 17 órától közös részvétel az Előszenteltek Liturgiáján a Székesegyházban. (16-18: Húsvét) 19. szerda: A tavaszi szünet utáni első tanítási nap. 21. péntek: a Föld Napja – tematikus programok 22. szombat: Tanulmányi kirándulás (kivétel a 2. és 6. évfolyam!)– tanítási nap dec.21. helyett. (23. vasárnap: Egyházi ünnep: Szent György nagyvértanú) 24. hétfő: 16 órától 1 óra a gyermekemért – iskolai családcsoport ????? Leendő elsősök beiratkozása (a Kormányhivatal határozza meg az időpontot!) Május 06. szombat: a 2. és 6. osztályok részt vesznek a Máriapócsi Gyermekbúcsún, utána kirándulnak még a környéken.(számukra ez az osztálykirándulás – tanítási nap dec. 20. helyett) 07. vasárnap: Anyák napja! – a következő napokban osztályszintű anyák napi műsorok. 10. szerda: Madarak és fák Napja. Rádiós műsor 11 órakor. 17. szerda: Országos angol szövegértési mérés a 6. és 8. évfolyamokon. 24. szerda: Országos kompetenciamérés a 4., 6. és 8. évfolyamon. 25. csütörtök: Egyházi ünnep: Áldozócsütörtök. – 8 órakor Szent Liturgia a Székesegyházban, utána cserkészek fogadalomtétele. 26. péntek: Tanítás nélküli munkanap: Gyermeknapi programok egész nap. 29. hétfő: 16 órától 1 óra a gyermekemért – iskolai családcsoport Június
02. péntek: 11 órától Pedagógusnapi köszöntő az aulában. (04 05. Pünkösd!) 06. kedd: 8 órától rádiós megemlékezés a Nemzeti Összetartozás Napjáról. 09. péntek: Tanítás nélküli munkanap: Tehetségnap + versenygyőztesek köszöntése. Ügyelet 13.35-től! 8 órától a legkiválóbb művészeti versenygyőztesek (2-2-2), legjobb furulyás+legjobb zongorista előadása+ színjátszósok, néptáncosok és showtáncosok műsora, kiállítás a képzőművészeti műhelyekben készült alkotásokból. 14.00 órától: Versenygyőztesek köszöntése. 12. hétfő: 17 órakor a Szülői Közösség választmányi értekezlete. 13. kedd: 16.10. Hálaadó Szent Liturgia a ballagó 8. osztályosokért a kápolnában (8. osztályosok, szüleik, minden pedagógus, aki tanította őket az évek során). 11
14. szerda:
16. péntek: előkészületek.
Utána: Bankett 8 órakor ballagási próba. 14.00 órától osztályozó értekezlet a felső tagozatnak. Tanítás nélküli munkanap (április 12. helyett): kirándulás a városban, ballagási
(Az 1-2. évfolyamos gyerekeket 12.30-ig kell elvinni! Utána 17.00-ig ügyelet) 15 órától: 8. osztályosok ballagása, számukra bizonyítványosztás. Nyári szünet kezdete 19. hétfő: 8 órától osztályozó értekezlet az alsó tagozatnak. Bizonyítványok, törzskönyvek írása. 20. kedd: Bizonyítványok, törzskönyvek írása. 21. szerda: A továbbtanulók a titkárságon átvehetik bizonyítványaikat. (Indok: 2223.beiratkozás a középiskolákba!) 21-22-23.: Munkaközösségi értekezletek, naplók lezárása, leltározás, stb. 24. szombat: 8 órától Tanévzáró Szent Liturgia és bizonyítványosztás. (munkanap április 14. helyett) (Egyházi ünnep: Keresztelő Szent János születése.) 23/24. vagy 25.A Miskolci Egyházmegye oktatási intézményeiben dolgozók tanévzáró hálaadása. 26. hétfő: 8 órától minőségügyi összdolgozói értekezlet. 27. kedd: 8 órától tanévzáró értekezlet 28. szerda: Munkatársak kirándulása
f) a pedagógiai-szakmai ellenőrzés megállapításai Komplex intézményellenőrzés és értékelés: 2012.03.21-23. A komplex intézményértékelést fenntartónk megbízásából a Katolikus Szervezési és Továbbképzési Intézet 2 munkatársa végezte. Az értékelés összegző megállapításaiból: „1. Az intézmény erőforrásai: Az intézmény legnagyobb erőforrása a nevelőtestület. A pedagógusok jól felkészültek, rátermettek, a nem pedagógus dolgozókkal együtt elkötelezettek az intézmény iránt. Munkájukban tükröződik a hit, a gyermekek szeretete és a munkatársak megbecsülése. A vezetők eredményesen vezetik az iskolát. A gyermekek száma örvendetesen megnövekedett, túljelentkezés van. Az intézmény és a szülők kapcsolata kiegyensúlyozott, többségében elfogadják az iskola értékrendjét. A fenntartó folyamatos kapcsolatot tart az iskola vezetőjével. Elégedett az intézmény működésével, a vezető és munkatársai szakmai munkájával. Az intézmény külső kapcsolatrendszere is fejlett, ennek köszönhető, hogy a környezet is elismeri az itt folyó munka magas színvonalát. Az előző komplex vizsgálat óta egy teljesen új informatikai termet hoztak létre, amely egyben nyelvi laborként is működik. Interaktív táblákkal, WIFI-vel, szerverrel bővült az intézmény, valamint egy főállású rendszergazda segíti a pedagógusok munkáját. Az intézmény a 2002-es átvétele óta hatalmas utat tett meg a hitbeli fejlődésben a tanulók és az iskola összes dolgozói körében. 12
Az intézményben dolgozók sokat tesznek a tantermek esztétikus, igényes kialakításáért. Az intézmény tárgyi feltételei jók. A gazdálkodás kiegyensúlyozott, amit a megfelelő gyermeklétszám, a költséghatékony meg¬oldások megtalálása mellett az eredményes alapítványi és pályázati tevékenység is támogat. 2. Az intézmény stratégiája: Az intézmény rendelkezik a működéshez szükséges stratégiai alapdokumentumokkal, amelyek a folyamatos munka eredményeként naprakészek. Az intézmény dolgozói, a szülők és a tanulók ismerik a bennük foglaltakat, azok megvalósításában és betartásában aktívan részt vesznek. Az intézmény vezetője és pedagógusai azon dolgoznak, hogy az iskola pedagógiai programjában megfogalmazott intézményi célokat, feladatokat a nevelésében minél jobban megvalósítsák. Az iskola dolgozói fontosnak tartják a szakmai fejlődést, önképzést. A 277/1997. (XII. 22.) Korm. Rendeletnek megfelelő középtávú továbbképzési program alapján a pedagógusok a továbbképzési kötelezettségüket szervezetten teljesítik. 3.Vezetés és szervezeti kultúra: Az intézmény vezetése eredményes. A vezetés tagjai a vezetésre jól felkészült, nagy pedagógiai gyakorlattal rendelkező, rátermett pedagógusok. Az intézmény szervezeti struktúrájának fejlettségét mutatja, hogy a vezetési funkciók gyakorlásában a munkaközösség-vezetők is nagyon jelentős szerepet kapnak. A vezetés munkájával szemben magas az elégedettség. Az intézmény hagyományrendszere gazdag, amelyet a pedagógusok és a vezetés innovatív törekvései továbbra is fejlesztenek. Az ellenőrzés során egyértelműen kiderült, hogy az igazgató és vezetőtársai maximálisan elfogadottak a pedagógusok, a dolgozók, a szülők és a gyerekek körében. Munkájukat a partnerek elismerik, nagyra értékelik. 4.Az intézmény kulcsfolyamatai: Az intézményben a nevelés és a tanítás magas színvonalú. A pedagógusok szakmai és módszertani tekintetben is kiemelkedően felkészültek. Jól hasznosítják az intézményben adott lehetőségeket. A tehetséggondozásban és a felzárkóztatásban jelentős sikereket érnek el. Nagy gondot fordítanak e területen a sajátos nevelési igényű gyermekek esetében is. A tanórán kívüli foglalkozások kínálata gazdag. A tanár-diák viszony példás, kölcsönös tiszteletre épül. Az étkeztetés jól szervezett, megfelelő körülmények között zajlik, a partnerek elégedettsége az étel mennyiségével és minőségével jónak mondható. Az adminisztráció pontos. Az intézmény folyamatai jól szabályozottak és e szabályzatok alapján történnek. A pályázatokon való eredményes részvétel nagymértékben az állandó pályázati felelős munkájának köszönhető. 13
5. Az intézmény eredményei. A partnerek elégedettsége magas. Az intézmény is mérte a minőségirányítás keretében az elégedettséget, a minőségirányítás jól működik. Mérhető tanulói eredmények: Az előző vizsgálat óta a hiányzási adatok némileg változtak, enyhe növekedést mutatnak az igazolt hiányzások, mivel egyre többen mennek szorgalmi időben síelni és külföldi nyaralásokra. Az igazolatlan napok száma viszont csökkent. Az iskola tanulmányi átlaga 4,36, ami az elmúlt két évben is hasonló értéket mutat. A legeredményesebb (nem készség) tantárgy a hittan 4,38-as átlaggal. A gimnáziumba, ill. szakközépiskolába felvettek aránya kiemelkedően magas: 2011-ben 100% (az elmúlt két évben 96,8% illetve 91% volt). 2011-ben katolikus intézményben 40% folytatta tanulmányait. Nagyon sikeresek a diákok a helyi, megyei, regionális, országos tanulmányi és sport versenyeken (hittan, matematika, történelem, magyar nyelv- helyesírási, rajz, testnevelés),évről-évre a diákok kb. 30 %-a elér valamilyen rangos versenyeredményt (városi 1-3, megyei 1-5., országos 1-20), ami a tanárok áldozatos, lelkiismeretes, magas szintű tehetséggondozó munkáját dicséri. Az országos kompetenciamérésen az intézmény matematikából nem mindig éri el az országos átlagot,de csak néhány ponttal marad el attól, szövegértésből jobb eredményt ér el. Az elmaradás oka, hogy a jobb tanulók elmennek az iskolából 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, így az ő eredményeik itt nem mutatkoznak. A tanítás - tanulás folyamatában jelentős előrelépés történt. A szakértői csoport által látogatott tanítási órák színvonala mutatja a jelentős fejlődést. Mindezt a középiskolai visszajelzések és a versenyeredmények is alátámasztják. Egyre több gyerek megy továbbtanulni a 6 ill. 8 osztályos gimnáziumokba.” B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal törvényességi ellenőrzésének (2012.11.09.) eredménye: „A törvényességi ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy jogsértés nem történt.” -
-
Fenntartói belső ellenőrzés: 2013.január 28-tól február 08-ig
I. A vizsgálatra a Miskolci Apostoli Exarchátus által jóváhagyott ad 133/2013 sz. Ellenőrzési program alapján került sor. A belső ellenőrzés egyben tanácsadó tevékenységet is végez. A vizsgálatot végző szerv megnevezése: Miskolci Apostoli Exarchátus Az ellenőrzött szerv megnevezése: Miskolci Görög Katolikus Általános Iskola Az ellenőrzött szerv címe: 3527 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 27. Az ellenőrzött szerv vezetőjének neve, beosztása: Pappné Orosz Klára intézményvezető 14
Az ellenőrzés tárgya: Az intézmény tevékenységének átfogó költségvetési ellenőrzése. A vizsgálat célja: A személyi és tárgyi feltételek értékelése, a gazdálkodás szabályszerűségének, hatékonyságának, eredményességének vizsgálata. Az ellenőrzés tervezett időtartama: 2013. január 28-tól 2013. február 08-ig. Az ellenőrizendő időszak: 2011. január 1-jétől 2012. december 31-ig. Az alkalmazott ellenőrzési eljárások, módszerek: Tételes és mintavételes ellenőrzési módszerek alkalmazása a szabályzatok, szerződések, pénzügyi nyilvántartások során, illetve közvetlen megfigyelésen alapuló ellenőrzés. II. Az ellenőrzés során tapasztaltak rövid összefoglalása „Az intézmény szabályozottsága megfelelő. Rendelkeznek Alapító okirattal, az intézményi alapdokumentumokkal, elkészítették a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény által kötelezően előírt szabályzatokat, rendelkezik még ezeken kívül több lényeges belső szabályzattal. Az intézménynek az alapfeladat ellátásához szükséges források rendelkezésre állnak. Lehetőség van a tárgyi feltételrendszer javítására. A fenntartó által biztosított külön forrásból új épületrész épülhetett. (Megvalósult.) A tanulói nyilvántartások, a tanügy-igazgatási dokumentumok kezelése, a számviteli munkák, a gazdasági kimutatások vezetése renden történik. Az intézményvezető a belső ellenőrzés keretében a személyi iratok ellenőrzését évente több alkalommal elvégezte, ez dokumentálva van. Az oktatási intézmény működtetése során számos olyan vezetői intézkedés történt a belső ellenőrzés keretében, melyek a vagyon védelmét, a takarékosságot szolgálták. A belső ellenőrzési tevékenységet szolgálják a megtartott vezetői értekezletek, megbeszélések. Az intézményvezető, a gazdasági vezető nagy odafigyeléssel, körültekintően, az intézményvezetéssel egységes csapatban, a fenntartói szempontok szem előtt tartásával koordinálja az intézményi munkát, a pedagógusok és az egyéb munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók, az iroda dolgozói lelkesen, az intézmény iránti elkötelezettséggel végzik munkájukat.” - Fenntartói témaellenőrzés: 2014. június 4-6. A témaellenőrzés tárgya: A kötelezően előírt nyomtatványok használatának, valamint a normatíva igénylés és elszámolás során a fenntartó részére biztosított adatok megalapozottságának ellenőrzése. Megállapítások: 15
„ Az intézmény alapvetően rendelkezik a jogszabályban előírt kötelezően használandó nyomtatványokkal, kitöltésük folyamatos, a bejegyzések egyértelműek, esetenként azonban hiányosak. Az osztálynaplók, a törzslap bel- és külívek, beírási naplók kitöltését nagy gondossággal végzik. A normatíva igénylést és elszámolást megfelelően alátámasztják. A csoportnaplók és az egyéb foglalkozások nyilvántartását szolgáló füzetek vezetése azonban számos kívánnivalót hagy maga után. A dokumentumukon levő esetleges adatjavítások zömében szabályszerűen történnek, bélyegzővel, aláírással ellátottak. A normatíva igényléshez fenntartó részére leadott létszámadatok helyesek, dokumentumokkal alátámasztottak.” g) Szervezeti és Működési Szabályzat, Házirend, Pedagógiai program: elolvasható és letölthető a „Dokumentumok” fülről 2/a) a betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége osztály csoport
Sorszám
létszám
Pedagógus
neve
végzettsége
óraszám
szakképzettsége tantárgy tanító
tanító, tanár
tanító, magyar
tanító, angol műv.ter.
tanító, angol
3
tanító
tanító
4
tanító
tanító
5
tanító, fejlesztő pedagógus
tanító, fejlesztőped.
1
2
6
7 8
magyar össz. tanító angol össz. tanító össz. tanító össz. tanító fejlesztés össz.
tanító tanító, fejlesztés fejlesztő tanító, fejlesztés pedagógus össz. tanító tanító tanító
tanító
össz.
tanító
tanító össz.
9
tanító
tanító
10
tanító
tanító
11
tanító
tanító
tanító össz. tanító össz. tanító
16
össz.
12
13
tanító, angol műv. ter. tanító magyar műv. ter. műv. ter.
tanító
tanító,
angol
tanító magyar
magyar
össz.
14
tanító, ének spk.
tanító, ének.zene
15
tanító
tanító
16
tanító
tanító
17
tanító
tanító
18
tanító
tanító
19
tanító
tanító
20
tanító
tanító
21
tanító
tanító
22
angol össz.
tanító össz. tanító össz. tanító össz. tanító össz. tanító össz. tanító össz. tanító össz.
tanító össz.
tanító tanító, tanító, szomatofejlesztés szomatopedagógia pedagógus össz.
23
tanító
tanító
24
tanító
tanító
tanító össz. tanító könyvtár össz.
25
tanító,
tanító
tanító
össz. tanító
26
tanító
tanító, hittan
hittan össz.
tanító, fejlesztő pedagógus
tanító, fejlesztőped.
28
tanár
testnevelés
29
tanár
angol kémia
27
tanító fejlesztés össz. testnevelés osztályfőnöki angol kémia össz. magyar
30
tanár
osztályfőnöki
magyar, könyvtáros
könyvtár össz. vizuális kultúra
31
tanár
rajz, földrajz
földrajz osztályfőnöki össz.
17
angol
32
tanár
magyar, angol
osztályfőnöki magyar össz. matematika
33
tanár
kémia
matematika, kémia
osztályfőnöki össz. magyar
34
tanár
magyar, angol
angol osztályfőnöki össz. biológia
35
tanár
természetism. term.tud. gyak. össz.
biológia
matematika informatika
36
tanár
matematika, informatika
fizika osztályfőnöki össz.
37
tanár
földrajz, rajz
földrajz vizuális kultúra term.tud. gyak. össz. testnevelés
38
tanár
testnevelés
osztályfőnöki össz.
39
tanár
fizika term.tud. gyak.
fizika
össz.
40
tanár
41
tanár, tanító, fejlesztő pedagógus
ének-zene
ének-zene
össz. technika testnevelés fejlesztés
technika, testn.speck. Fejlesztés
osztályfőnöki össz. történelem
42
tanár
történelem, népművelés, alapf.könyvtáros
könyvtár hon- és népism. össz.
43
tanár
német
44
tanár
teológia. pedagógia
45
tanár
angol
német teh.fejl. össz. görög hittan össz. angol
18
óraadó
tanár
informatika
informatika
össz. tömegsport
óraadó
tanár
testnevelés össz.
óraadó
logopédus
óraadó
logopédus
SNI-s fejlesztés
logopédia
össz. SNI-s fejlesztés
logopédia
össz. informatika
óraadó
tanító
informatika műv. terület
óraadó
tiflopedagógus
tiflo-pedagógia
össz. SNI-s fejlesztés össz.
b) a betöltött munkakörök alapján a nevelő és oktató munkát segítők száma, iskolai végzettsége és szakképzettsége:
Sorszám 1.
munkakör iskolatitkár
iskolai végzettség főiskola
2. 3. 4. 5.
iskolatitkár rendszergazda pedagógiai asszisztens pedagógiai asszisztens
érettségi főiskola főiskola érettségi (egyetemi képzés folyamatban)
szakképzettség banki referens/bérés tb. szakelőadó iskolatitkár informatikus tanító nincs
c) országos mérés-értékelések eredményei: Iskolánkban a negyedik évfolyam végén a kitűnő, jeles és jó tanulók nagy számban (az évfolyamon tanulók kb. 50 %-a) nyolcosztályos gimnáziumban tanulnak tovább. Így a felső tagozatra megváltozik a tanulók összetétele, kevés jó képességű gyermek marad. Ez sajnos megmutatkozik az eredményeken. 1. Országos kompetenciamérés: Szövegértés 6. évfolyam
19
Év
intézményi átlag
(konfidenciaintervallum)
országos átlag
2008
541
521; 558
519
2009
541
514-563
513
2010
1494
1443-1555
1483
2011
1520
1471-1563
1465
2012
1474
1405-1535
1472
2013
1487
1443-1539
1497
2014
1515
1440-1580
1481
2015
1569
1500-1627
1488
473;522
506
Szövegértés 8. évfolyam
2008
495
2009
513
2010
1634
1593; 1671
1583
2011
1646
1598-1682
1577
2012
1556
1473-1612
1556
2013
1631
1581-1679
1555
2014
1572
1505-1633
1557
2015
1593
1541-1652
1567
502
20
Matematika 6. évfolyam: Év
intézményi átlag
(konfidenciaintervallum)
országos átlag
2008
488
470-502
499
2009
509
487-529
489
2010
1489
1513-1585
1498
2011
1546
1513-1585
1486
2012
1481
1427-1528
1489
2013
1494
1446-1538
1489
2014
1473
1400-1528
1491
2015
1547
1506-1580
1497
Matematika 8. évfolyam: Év
Intézményünk Átlag
(konfidenciaintervallum)
Országos
2008
468
448; 491
497
2009
488
466-508
484
2010
1624
1578-1660
1622
2011
1656
1599-1697
1601
2012
1603
1550-1647
1612
2013
1704
1650-1767
1620
2014
1614
1568-1664
1617
2015
1611
1561-1665
1618
2. Országos angol nyelvi szövegértés eredményei: 6. évf. :76 % 8. évf. 57 % 21
d) a tanulók le- és kimaradásával, évfolyamismétlésével kapcsolatos adatok: 1 tanuló ismétel évfolyamot a 6. és 1 tanuló a 7. évfolyamon. e) a tanórán kívüli egyéb foglalkozások igénybevételének lehetőségei: alsó tagozaton választható foglalkozások: Tanórán kívüli foglalkozások a dél környéki szabadfoglalkozások idején: alkotókör (heti 1 óra) informatika (1 félévben heti 1 óra) játékos tömegsport
(heti 1 óra)
egészségmegőrző, tartásjavító tornafoglalkozás (heti 1 óra) Tanórán kívüli foglalkozások 16 óra után: sakk (heti 1 óra ) német tehetségfejlesztő foglalkozás (4. osztálytól!) cserkészet (heti 60 perc) csoportos citeraoktatás (heti 1 óra) fociedzés (heti 1x2 óra) kosárlabda edzés (heti 1x2 óra) kölyökatlétika (heti 1x2 óra) színjáték (heti 1x2 óra) képzőművészeti oktatás (heti 1x2 óra) ritmikus sportgimnasztika – showtánc a Fortuna táncstúdió tanárával (heti 1x60 perc) judooktatás (külsős edzővel, heti 2x1 óra) zeneiskola (az Egressy-Erkel Zeneiskola tanárainak közreműködésével) felső tagozaton választható foglalkozások: tanulószoba általános játékos tömegsport (heti 1 óra) egészségmegőrző, tartásjavító tornafoglalkozás (heti 1 óra) 22
informatika szakkör (heti 1 óra) német tehetségfejlesztés (heti 1 óra) angol tehetségfejlesztés (heti 1 óra) matematika tehetségfejlesztés (heti 1 óra) robotika szakkör (heti 1x2 óra) filmes szakkör (heti 1x2 óra) csillagász szakkör (heti 1 óra) kézműves szakkör (heti 2 óra) cserkészet (heti 60 perc) sakk (heti 1 óra) fociedzés (heti 1x2 óra) – tömegsport keretében kosárlabdaedzés (heti 1x2 óra) tömegsport keretében) színjáték (heti 1x2 óra) képzőművészeti oktatás (heti 1x2 óra) fittnes aerobic– showtánc a Fortuna táncstúdió tanárával (heti 1x60 perc) zeneiskola (az Egressy-Erkel Zeneiskola tanárainak közreműködésével)
f) a hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai: A tanulók eredményes felkészüléséhez, a tanítási órákon szerzett ismereteinek elmélyítéséhez, kreatív alkalmazásához és a helyes önismeret kialakulásához szükséges a „házi” feladatok adása. A „házi” feladatok kijelölésénél figyelembe kell venni - a tanulók életkori sajátosságait, - képességeit (differenciált, egyénre szabott feladatok), - a tanulók délutáni időarányos terhelhetőségét, - az egyenletes terhelést, a tantárgyi toleranciát. A „házi” feladatok jellege: - írásbeli munka, - gyűjtő-/ kutatómunka, 23
-
tananyagrögzítés, memoriter, kreativitást igénylő feladatok.
„Házi” feladat csak olyan tananyagrészből adható - amelyet a tanórán már megismert a tanuló, - amely alkalmas a segítség nélküli feldolgozásra, - amely kellően előkészített, - amelyhez a feldolgozás során megfelelő szakirodalom és egyéb információhordozó rendelkezésre áll. További elvek: - Alsó tagozaton minden tanuló iskolaotthonos oktatási keretben tanul, így ők a „házi” feladatokat az iskolában az önálló órák keretében készítik el. Így hét közben csak nagyon indokolt esetben adható otthoni feladat (pl. felzárkóztatás esetén). Hétvégére és a tanítási szünetek idejére a tanulók pihenése érdekében nem adható kötelezően elvégzendő írásbeli házi feladat. Azonban adhatók olyan szóbeli feladatok, amelyek a tananyagrögzítést vagy memoriter tanulását szolgálják, hiszen a csoportos felkészülés keretein belül ezek elsajátítása nem mindig lehetséges. Írásbeli szorgalmi feladatok elvégzésére is buzdítjuk tanulóinkat: jutalmazását és értékelését a nevelő dönti el. A nyári szünet idején kötelezően elvégzendő feladatok lehetnek: kötelező olvasmányok elolvasása és olvasónapló készítése. -
A választható tantárgyak esetében szükséges az otthoni felkészülés alsó tagozaton is, hiszen az önálló órák keretében nincs elegendő idő arra, hogy ezen tantárgyakra is megfelelően felkészüljenek a tanulók, tehát ezekből adhatók otthoni feladatok.
-
Felső tagozaton minden tanítási napon adható házi feladat. Fontos, hogy a hétvégére és a rövidebb tanítási szünetekre kijelölt házi feladatok mértéke arányos legyen a hétköznapokra feladottakkal. A nyári szünet idején kötelezően elvégzendő feladatok lehetnek: kötelező olvasmányok elolvasása és olvasónapló készítése.
Az iskolai dolgozatok szabályai: Előzetes bejelentés (legalább 1 hét!). Dolgozatnak minősül minden olyan írásbeli számonkérés, amely 3 vagy ennél több óra tananyagának elsajátítását ellenőrzi. Kedvező órarendi pozíció. Egy nap legfeljebb két „témazáró” dolgozat íratható. A feladat megfogalmazása legyen egyértelmű. Az elvégzésre fordított idő legyen elegendő. Csak olyan feladat adható, melynek elvégzésében a tanulók gyakorlatot szereztek. Csak a tanterv által előírt, leadott anyag kérhető számon. A tanulónak ismernie kell az értékelési alapelveket.
24
Az írásbeli teljesítmény értékelése (egységes pontrendszer alapján): Jeles Jó Közepes Elégséges Elégtelen
(5-ös) (4-es) (3-as) (2-es) (1-es)
= = = = =
100-91 % 90-76 % 75-51 % 50-31 % 30- 0 %
g) az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje: Az osztályozó vizsga követelményeit tantárgyanként és évfolyamonként a Helyi tanterv követelményrendszere tartalmazza. Az osztályozó vizsga teljesítésének határideje: - félévkor: február 1-15 - tanév végén: augusztusban, a javító vizsgák idején, illetve 8. osztályos tanuló esetén június hónap folyamán. h) az iskolai osztályok száma és az egyes osztályokban a tanulók létszáma 2016. 10.01. (a + utáni létszám az SNI tanulók számított létszáma) 1.a 1.b 1.c 2.a 2.b 2.c 3.a 3.b 3.c 3.d 4.a 4.b 4.c 4.d Összes alsós:
26 26+2 26+2 28+1 27 28 25 25 25+2 23 17+3 25 20+1 22
5.a 5.b 6.a 6.b 7.a 7.b 8.a 8.b Összes felsős:
20+1 18 18 16+1 20+4 23+1 16+2 19+2
78+4 83+1
98+2
84+4
343+11 38+1 34+1 43+5 35+4 150+11 493+22
Jogviszonyszünetelés
13
25