Hajdú-bihari
Fotó: Szekeres Tibor
[ I. évfolyam 15. szám | 2007. szeptember 26. ]
A mindennapin felülemelkedve Több országban is fog az eddiginél markánsabb reklámtevékenységet kifejteni a debreceni repülőtérre irányuló légiközlekedésért a Magyar Turizmus Zrt. A tervek szerint az Észak-Alföld régió vállalkozóival és önkormányzataival közös finanszírozási alapot hoznak létre a költségek fedezésére. Mert a térség minden értelmes közszereplője tudja, hogy van mit kiajánlanunk, van mire alapozni egy ilyesféle kampányt. Persze minden eredményes akció alfája és ómegája az összefogás, a közös gondolkodás és cselekvés. Ilyen és ehhez hasonló települési együttműködésekre találták ki eredetileg, a
mostanság sajnos csak a botrányaival a lapok hasábjaira kerülő LEADER-programot. A brüsszeli pénz olyan ideákat hivatott támogatni, amelyek a vidék gazdaságának fellendítését, a munkalehetőségek érdemi bővülését és a biztonságosabb megélhetést segítenék elő. A program tehát szép és nemes, csak éppen a megvalósulása idézi azokat az időket, amelyeket a rendszerváltással szerettünk volna magunk mögött hagyni. Pedig az uniós elv világos: a LEADER nem tűr semmiféle kirekesztést – főként nem politikait. Mostanság ennek dacára arra történnek kísérletek a hatalom jelenlegi
birtokosai részéről, hogyan lehetne különböző trükkökkel kijátszani az európai normákat. Meg is lehet ezt tenni, más kérdés azonban, hogy a botrányok hangjai hamarosan elhallatszanak majd egészen Brüsszelig, az pedig nem lesz a legjobb országimázs. Ennek ellenére a szólás ilyen esetekben nemcsak jog, hanem kötelesség is. Meg kellene már érteniük egyeseknek végre, hogy a magyar vidék mindannyiunké. Csak fel kell emelkedni a levegőbe, és rögvest kiderül: nem láthatóak a pártszínek... Gurbán György
2
Az ország
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. szeptember 26. ]
Lesújtó kép 5921 pedagógus a közoktatásról DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter: Az 19901991-es tanévben Magyarországon 1 millió 180 ezer általános iskolás korú diák, gyermek volt. Ez a 2001-2002-es évben már 947 037 tanulót jelentett; 2006-2007-ben, tehát a most befejeződött tanévben 831 262-t, a most elkezdődött tanévben pedig 823 ezer körül van az általános iskolás korú gyermekek száma. Minthogy azok a gyermekek, akik az elkövetkező években iskolások lesznek, már megszülettek, reális becslés szerint 2010-ben Magyarországon 755 ezer körüli lesz az általános iskolás korú diákok száma. Az idei tanévkezdésre, szeptember 3-ára 8677 pedagógust küldtek el különböző okokból, ezek között ott vannak azok is, akik nyugdíjasok voltak, nyug-
A parlament szeptemberi évnyitóján igen sok szó esett közoktatásunk helyzetéről. Összeállításunkban közreadjuk a debreceni Pósán László (Fidesz) kérdését, és az arra kapott államtitkári választ, s bemutatjuk Hiller István miniszter legfontosabbnak vélt összehasonlító adatait. Emellett még egy véleményt idézünk „középről”, a Magyar Demokrata Fórum képviselőjétől. DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): 2002ben Magyar Bálint akkori miniszter kézbe kapta annak a polgári kormány által megrendelt vizsgálatnak az eredményét, amelyben a közoktatási intézmények állapotát mérték fel. A vizsgálat az oktatás körülményeiről lesújtó képet adott, a miniszter ezt drámai hangon jelentette be, és meghirdette a Fidesz-kormány által előkészített iskolafelújítási programot. Egyúttal a miniszter hatalmas anyagi ráfordítással informatikai fejlesztésekbe is fogott: lett kakaóbiztos számítógép, informatikai labor interneteléréssel, digitális zsúrkocsi és sok egyéb, milliárdokat fordítottak informatikai fejlesztésre anélkül, hogy törődtek volna az iskolaépületek állapotával, egészségügyi feltételeivel, fűtésével vagy éppen a tornaterem hiányával. Az állami pazarlás miatt 2007ben mintegy 30 milliárdot önök kivontak a közoktatásból, amitől intézmények tömegei váltak egyik napról a másikra fenntarthatatlanná. A beruházások, felújítások, fejlesztések költségeinek számottevő része hiába volt, odaveszett az oktatás számára. Az átszervezett, megszűnt ötszáz intézményből idéntől gyerekek tömegei kénytelenek más településekre járni iskolába, pedagógusok ezrei kerültek az utcára, és közben elkészült az iskolák újabb állapotfelmérése. Az intézmények 85 százalékát kellene felújítani. Ugyanott vagyunk, ahol öt évvel ezelőtt, csak intézmények százaival lettünk szegényebbek, a munkanélküliek száma nőtt, a nemzetközi vizsgálatok pedig az oktatási eredmények további romlását mutatják. ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár:
díjasként tanítottak, és most valóban nyugdíjba helyezték őket. Jelen pillanatban 5921 pedagógus jelent, jelenhet meg a munkaerőpiacon. 2002-ben a Magyar Köztársaság 119 milliárd 66,6 millió forintot költött általános iskolára, általános iskolai oktatásra; ez 2006-2007-ben 262 milliárd 663,2 millió forint volt. Magyarországon 7297 intézmény rendelkezik úgynevezett OMazonosítóval. Ebből a 7297-ből most 38 szűnt meg jogutód nélkül, 478 tovább folytatja a működését valamilyen formában, ezzel egyidejűleg vagy kiadtunk, vagy a közeli napokban kiadunk összesen 163 új intézményre vonatkozó OMazonosítót. Egyébként pedig nem a minisztérium, hanem a magyar parlament dönt ezekről a kérdésekről.
A váncsodi iskola Önök a kormányzatuk alatt nem is jutottak tovább egy felmérésnél, ennyit sikerült a kormányzati ciklus végére az intézmények felújítása, rendbehozatala terén produkálni. (Dr. Pósán László: Nem zártunk be iskolákat!) A képviselő úr ugyan joggal idézi emlékezetünkbe azt, hogy nagyon jelentős forrásokat fordítottunk informatikai fejlesztésre, és ez így van rendjén, hiszen a közoktatás a XXI. században informatika nélkül aligha lehet versenyképes, azt a képviselő úr azonban elfelejti, hogy regionális operatív programból és PHAREprogramból intézményfelújításra is nagyon jelentős források álltak rendelkezésre az elmúlt években. Mit is mutat még ez a felmérés, amiről a képviselő úr nem beszélt? Azt is mutatja, hogy az elmúlt évtizedben az iskolák 31 százalékában került sor kisebb vagy nagyobb felújításra, és minden öt esetből négyszer, tehát az esetek 78 százalékában, közel 80 százalékában azt is mondhatnánk, hogy négyszer több intézmény kapott felújítást az elmúlt öt évben, mint az önök időszakában. De a képviselő úrnak igaza van természetesen, számos feladatunk van még. Éppen ezért beszélünk azokról az uniós pályázatokról, amelyekről nemcsak beszélünk, de meg is hirdettük őket.
Bukás! ALMÁSSY KORNÉL (MDF): Hiller István oktatási és kulturális miniszter a tévénézők előtt beismerte, hogy a baloldali oktatáspolitika az elmúlt öt évben csődöt mondott. Beismerte, hogy öt évvel ezelőtt egy átlagos magyar iskola közelebb volt Európához, mint most. Ma az általános iskolás gyermekek alapképességei – írás, számolás és szövegértés – területén egyértelműen visszaesés tapasztalható az öt évvel ezelőtti állapotokhoz képest. Mi lehet a háttérben, kérdezhetnénk. A válasz egyszerűen és tömören: az oktatást szétziláló reformkapkodás. Bővebben a miniszter úr szavaival: túlságosan sok olyan helyi és országos döntés született, amelyek ellentmondóak voltak egymással, amelyek megszüntették azt a légkört, amit egy jó pedagógus egy tanteremben, amikor együtt van húsz diákkal, meg tud teremteni. Túlságosan nagy a bürokrácia, és le kell venni minél több terhet a pedagógusokról.
Bárcsak az oktatáspolitikában se csináltak volna semmit, de sajnos csináltak. Ennek eredménye a magyar közoktatás példátlan hanyatlása. Mi nem kételkedünk abban, hogy fontos dolog a digitális táblák kérdése, de ha a kormányzat elismeri, hogy ötéves tevékenykedése az oktatás két fő feladatában, a mindennapi élethez szükséges képességek elsajátításában, illetve a társadalmi környezetből adódó különbségek mérséklésében csak ártott, akkor erre csak azt mondhatjuk, hogy Hiller István már a tanévnyitón megbuktatta magát és a kormányzati oktatáspolitikát. Országgyűlési képviselőink felszólalásait teljes terjedelemben elolvashatják internetes honlapunk ( HYPERLINK “http:// www.deol.hu” www.deol.hu) politikai oldalának parlamenti aloldalán. Az oldalt összeállította: Dombrovszky Ádám
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. szeptember 26. ]
Már a látszat sem fontos? Akár Brüsszelbe is elmennek tiltakozni a LEADER-csoportok alapító tagjai közül kirekesztett sárréti és bihari polgármesterek, vállalkozók és a civil szervezetek képviselői. Attól tartanak, hogy őket kirekesztve, kampánycélokra akarja felhasználni az uniós vidékfejlesztési forrásokat a Magyar Szocialista Párt. Mint arról a múlt héten beszámoltunk, a milliárdos uniós összegek elosztásáról helyben döntő sárréti LEADER-csoportot az érintettek többségének kizárásával alapították meg. Az ülést eredetileg este 6 órára hívták össze, de a valóságban 4 órakor kezdték, és a változtatásról csak néhány MSZP-s polgármestert és hozzájuk köthető szervezetet értesítettek, így a 6 órakor megjelent több száz érintettet kész tény elé állították – számoltak be az esetről a polgármesterek és civil szervezetek képviselői. A LEADER-programban ös�szesen 160 milliárd forint uniós vidékfejlesztési forrás érkezik Magyarországra a következő években. A pénz elosztásáról a helyben, önkéntes alapon szerveződött úgynevezett LEADER-csoportok döntenek, amelyeknek polgármesterek, civil szervezetek és vállalkozók lehetnek a tagjai. – Elvileg bármennyi csoport alakulhat, akár több kistérséget is magába foglalva, de az állam ös�szesen hetvenet választ ki közülük, amelyek egyenként 1–2 milliárd forint szétosztható forrás felett rendelkeznek majd – ismertette Rácz Róbert, a hajdú-bihar megyei közgyűlés elnöke a megyeházán, ahol több érintett polgármesterrel és civil szervezet vezetőjével tartott közös tájékoztatót. Az elnök hozzátette: az uniós elveknek megfelelően a LEADER-csoportoknak pártállástól függetlenül kell ös�szefogniuk a helyieket, hogy ők maguk, kompromisszumok alapján dönthessenek az odaérkező pénzekről. – A belépésről szóló szándéknyilatkozatokkal még nem is volt
Ha kell, még az Európai Parlamentbe is elviszik a „Leader-ügyet” (Fotó: Gurbán György) semmi baj, hiszen ezeket megkapták az érintettek pártállástól függetlenül. Csakhogy a sárréti kistérség Leader-csoportjának alapító ülésére szinte kizárólag az MSZPhez köthető szervezeteket és polgármestereket hívtak meg. Az igaz, hogy később bárki csatlakozhat, de nem mindegy, hogy kik az alapító tagok, mert ők dönthetnek arról, kiket vesznek fel, illetve ők hozzák a szabályokat is. Ezért félő, hogy MSZP-s kampányberuházások finanszírozására használják majd fel az uniós pénzeket, és kirekesztik azokból a nem kormánypárti vezetésű településeket, ahol a megye lakosságának 73 százaléka él – mondta Rácz Róbert. Az elnök hangsúlyozta: az uniós szabályok szerint a LEADERcsoportok megalakulásának függetlennek kell lenniük a helyi vidékfejlesztési irodáktól is, amelyek a megyében egytől egyig MSZPhez köthető szervezetek irányítása alatt állnak. – Ehhez képest a sárréti alakuló ülést a berettyóújfalui vidékfejlesztési irodát vezető szervezet hívta össze, amelynek elnöke kijelentette, a termet ő bérli, és csak az tartózkodhat ott, akinek ezt megengedi – mondta Rácz Róbert. Az elnök szerint súlyosan sérti a pártfüggetlenségről szóló
uniós elveket az is, hogy az egyik sárréti polgármesternek, aki a LEADER-csoportról érdeklődött, a helyi MSZP-irodából küldtek faxot. Arnóth Sándor, Püspökladány polgármestere pedig arról számolt be, hogy a sárréti LEADER-csoport alakuló gyűlésén „MSZP-frakcióülés” feliratú tábla volt az ajtón. – A függetlenségnek még a látszatára sem ügyeltek az elvtársak, pedig az uniós állampolgárok adóforintjaiból álló pénz nem arra való, hogy az MSZP kampánycélokra fordítsa. Ha mégis pártpolitikai irányítás alá kerül az EU-s vidékfejlesztési források elosztása, akkor Brüsszelbe vonulunk tiltakozni a kirekesztett polgármesterekkel, vállalkozókkal és civil szervezetekkel. Rácz Róbert ennek elkerülése érdekében arra kérte az MSZP-t: ne avatkozzon a helyiek ügyébe, hagyja, hogy ők maguk egymás között döntsenek a pénz felhasználásáról. Arról, hogy végül melyik csoport kapja meg az uniós források feletti döntési jogot, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium határoz a következő hónapokban. Kenyeres Attila
A megye
3
Nyitott közösség A múlt héten Püspökladányban a sárréti és a bihari térség képviselőiből alakult meg helyi vidékfejlesztési közösség. Az újabb csoportot azok hozták létre, akik két hete nem csatlakozhattak a Berettyóújfaluban megalakult LEADER-közösséghez. Hangsúlyozottan pártállástól függetlenül háromszáznál is többen gyűltek össze a Püspökladányi Művelődési Házban. Összejövetelükre azért volt szükség, mert – amint arról már beszámoltunk – Berettyóújfaluban csaknem száz embert, köztük több polgármestert, valamint vál lalkozót és civil szervezetet rekesztettek ki a LEADERcsoport szervezői az alakuló ülésről. A közösséghez itt bárki csatlakozhatott. A jelen lévők Oláh Jenőt választották meg az Összefogás a Sárrét és Bihar Jövőjéért Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Közösségének képviselőjévé. Ahhoz azonban, hogy az általuk képviselt térségnek esélye legyen részesülni a kétmilliárd forintos uniós forrásból, a hatályos jogszabályok szerint egyesülniük kell a Berettyóújfaluban létrejött közösséggel. Ha nem, a szaktárca dönt arról, hogy melyik csoportot fogadja el partnernek. A hivatalos közösséget konkrét szempontok szerint kell kiválasztani. A döntésben – elvileg – szerepet játszhat majd, hogy melyik csoport „fed le” nagyobb területet, illetve melyik jött létre nagyobb társadalmi összefogással. Az új, Püspökladányban létrejött testület hivatalos tagjainak száma már a megalakulás pillanatában is meghaladta a százat. Sőt, ha a dokumentumok hiánypótlása megtörténik, a közösség vezetői szerint várhatóan még 150-nel bővül a létszám.
Megjelenik: Hajdú-Bihar megyében 128 ezer példányban – Főszerkesztő: Szénási Miklós – Szerkesztő: Gurbán György – Lektor: Arany Lajos – Fotó: Nagy Gábor – Szerkesztőség: 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A., tel.: (52) 581-800 – Kiadja: a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat megbízásából a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft. (a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tagvállalata), 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A., tel.: (52) 581-818 –
[email protected] – Felelős kiadó: Angi János – Hirdetési vezető: Bodnár Gabriella – Lapterv: Petromán László – Tördelés: Kaméleon Dizájn Kft., tel.: (52) 532-211 – Nyomtatás: Alföldi Nyomda Zrt., 4027 Debrecen, Böszörményi út 6., tel.: (52) 515-715 – Terjesztés: Magyar Posta Zrt. – ISSN 1789-039X – Terjesztési reklamáció: (52) 581-800. A hirdetésben közölt adatokért a hirdető vállalja a felelősséget. A Kaméleon Dizájn Kft. által tervezett egyedi grafikai megoldások utánközlése engedélyünk nélkül tilos.
4
A megye
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. szeptember 26. ]
Leader-zűrök másutt is Nemcsak a sárréti, hanem a hajdúböszörményi és hajdúszoboszlói kistérségeket összefogó LEADERcsoport megalakítása is vitatott körülmények között történt. Emiatt itt is új csoportot alapítottak a kirekesztettek. A vélt visszásságokról Kiss Attila, Hajdúböszörmény Fidesz-es polgármestere számolt be. Kiss Attilát meghívták a Leadercsoport alakuló ülésére, amelyet Ebesen kellett volna megtartani. – A meghirdetett helyszínen azonban a baloldali kötődésű meghívottak közül többen félrevonultak, és közölték, hogy magánbeszélgetést folytatnak, amelyen nekem nem lehet részt vennem. Később azt mondták, hogy nemkívánatos emberek is jelen vannak, akiket nem tudnak bevenni a csoportba. Majd átvonultak egy hajdúszoboszlói szállodába, s onnan üzentek az Ebesen maradt, MSZP-hez köthető személyeknek, menjenek utánuk. Így végül egy másik időpontban és másik helyszínen tartották a Hajdú
Dr. Kovács László elmondta: a 30–40 méter mély talajvízkutakban előfordulhat kisebb szennyeződés, csakhogy a vízmű 100–150 méter mélyről nyeri az ivóvizet. Ennek minőségét a társaság akkreditált laboratóriumaiban rendszeresen vizsgálják, és az ÁNTSZ is folyamatos ellenőrzéseket végez nemcsak a kutakban és a vízvezetékekben, hanem a csapból kiengedett víz esetében is. A káros anyagok (pl. arzén) mennyisége jóval a szigorú uniós határértékek alatt van, így a regionális vízminőség-javító programba sem kellett bevon-
A hiány
Nyertek
A Hajdú-bihari Hét szeptember 12-i számában megjelent, „A múlt bűnei” című írásban többek között felvetetődött: honnan származik az a 400 millió forintos adósság, amelyet az új balmazújvárosi önkormányzati testület örökölt. A kérdésre dr. Tiba István polgármester válaszolt. – A 2002-ben megválasztott SZDSZ-es többségű������������� ��������������������� városvezetőség, Gál István polgármesterrel az élen, a lehető legoptimálisabb helyzetben kezdhette meg a munkát. A 2003. évi költségvetés elfogadása után a polgármester a Hajdú-Bihari Naplónak maga nyilatkozta, hogy hitel és hiány nélkül gazdálkodhat Balmazújváros. Ettől kezdve a válasz adott, a hiány 2003 és 2006 között képződött úgy, hogy azt a mindenkori költségvetési beszámolóban tételesen soha nem mutatták ki. Megépült a szennyvízhálózat, az egész város vonatkozásában, a legdrágább kivitelezésben. Örülnünk kellene, de az előzőekben leírtak okán és a szennyvízberuházás során tapasztalt szabálytalanságok miatt a sötét felhők most tornyosulnak felettünk örökségként.
Hajdúbagos ifjúságának színvonalasabb szórakozási lehetőségét teszi lehetővé egy megnyert pályázat.
Kiss Attila polgármester (középen) is méltatlannak tartja az eljárást Versenyképesség Helyi Közösség nevű Leader-csoport alapító ülését, amelyen mint meghívott én is részt vehettem. Eredetileg 20 civil szervezetet hívtak meg, ezek közül 16–17 baloldali kötődésű. Érdekesnek tartom a kiválasztási elvet, hiszen a kistérségben több ezer vállalkozás működik. Végül annyit sikerült elérnem, hogy négy másik szervezetet is felvettek az alapítók
Kárt okozó állítások Teljes tájékozatlanságot tükröznek Posta Józsefnek azok az állításai, amelyeket a balmazújvárosi ivóvízzel kapcsolatban mondott – reagált dr. Kovács László, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatok Vízmű Zrt. vezérigazgatója a Múlt bűnei címmel nemrég közölt olvasói levélre.
közé, így a 30 tagú testületben hétre emelkedett a nem baloldali szavazatok száma – mondta Kiss Attila. A hajdúböszörményi polgármester hozzátette: rajta kívül még 40–50 vállalkozó, egyházi személy, illetve civil szervezet képviselői jelentek meg Ebesen, s őket végül kirekesztették a Leader-csoport megalakításából, arra hivatkozva,
hogy nincs meghívójuk és nemkívánatosak. Kiss Attila méltatlannak tartotta az eljárást, hiszen az alapító ülésen bárki részt vehetett volna, mivel a rendelet szerint ehhez nem szükséges meghívó. A kint maradottak végül úgy döntöttek: új Leader-csoportot hoznak létre Hajdúk Helyi Közössége néven. A szervezet szintén a hajdúböszörményi és a hajdúszoboszlói kistérséget foglalja magában, és a civil szervezetek, vállalkozások, egyházi személyek mellett csatlakozott hozzá a hajdúböszörményi és a hajdúnánási képviselő-testület is. A hajdúböszörményi polgármester hozzátette: a vonatkozó rendelet szerint, ha azonos lefedettségű területen két LEADER-csoport is alakul, akkor a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak egyeztetésre kell felkérnie a két szervezetet. Kiss Attila abban bízik: elindul a párbeszéd és sikerül egy közösségben egyesíteni a most még külön létező két Leadercsoportot. Kenyeres Attila
ni a települést – tette hozzá az igazgató. – Nem igaz az sem, hogy a víz azbesztet tartalmaz, mert az azbeszt nem tud a csövekről a vízbe oldódni, az anyag pedig csak belélegezve lehet káros. Így a vízminőség és a betegségek közötti összefüggések hamisak. Az sem igaz, hogy 1997-ben dr. Veress Ferenc, korábbi balmazújvárosi polgármester apportálta a város közművagyonát a megyei vízmű részvénytársaságba. Erről az akkori önkormányzati testület döntött, felhatalmazta és kötelezte a polgármestert az rt. alapító okiratának aláírására és így a vagyon apportálására is – mondta dr. Kovács László. Az igazgató szerint az olvasói levél semmilyen fizikai, kémiai és egyéb hozzáértést nem tükröző rosszindulatú vélemény, amelynek nincs alapja, viszont arra alkalmas, hogy a balmazújvárosiaknak és a vízműnek is kárt okozzon. K. A.
Az úgynevezett YOUTH-pályázatot a Fiatalok Lendületben Programján nyerték meg a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat támogatásával. A program révén rengeteg információt szerezhetnek az EU-s és hazai ifjúsággal kapcsolatos projektekről, környezetvédelemről, ifjúságvédelemről, valamint az Unió működéséről, céljairól. A programsorozat magában foglal egy tanulmányi kirándulást is a romániai községbe, Magyarremetére, illetve a határainkon túliak is ellátogatnak Hajdúbagosra. Minden hónapban lesznek filmklubos foglalkozások, az előadásokon – melyeken szituációs játékok, filmvetítések és beszélgetések is helyet kapnak – a fiatalokat érdeklő problémákat mutatnak be. Az ifjak végül egy filmmel dokumentálják az eseményeket. A pályázati összegbõl – 3049 euróból – egy projektorra is futja. Kopcsák Jolán
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. szeptember 26. ]
Iskola, a jövő záloga Régi álma vált valóra Hajdúböszörmény Középkert nevű városrészének: a mintegy hét és félezernyi lakos általános iskolája a korábbi négy épület helyett egy vadonatújban kezdhette meg az idei tanévet. Az iskolaavató ünnepségen egykori és jelenlegi diákok idézték fel az intézményhez fűződő élményeiket, s ízelítőt kaphattak a vendégek az iskolában folyó szabadidős és művészeti tevékenységekből is. Kiss Attila polgármester ünnepi beszédében kiemelte: a Középkert új iskolája 850 millió forintból készült el: 480 millió címzett támogatás, 116 millió a Területfejlesztési Tanácstól kapott összeg, s a város önkormányzata 250 millió forint önerővel járult hozzá a beruházáshoz, a kivitelező a Keviép Kft. volt. A mintegy félezer diák tizenhét tanulócsoportban szerzi meg az alapismereteket, míg a felnőtt dolgozók száma hatvan. A huszonegyedik század követelményeinek megfelelő épületben informatikai szaktanterem, természettudományi előadók, szertárak, csoportszobák, két osztály együttes befogadására alkalmas tornacsarnok, 600 adagos konyha és ebédlő, fedett aula, sportudvar, játszóudvar és könyvtár található.
Szólláth Tibor, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntőjében kiemelte: pénz kell ahhoz, hogy a kiművelt fők száma növekedjen. Ám egy iskola ereje nem a falakban rejlik, hanem a pedagógusok elhivatottságában és a tudás megszerzésére fogékony diákok tehetségében, szorgalmában. Varga Mihály, az országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságának elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta: ez az iskola a múltat köti össze a jövővel, hiszen éppúgy eljöttek a 60 évvel ezelőtt, miként a frissen végzettek. Az ide járt diákok közül többen tanárai a mai intézménynek, így a 16. tanévét kezdő igazgató, Bodnár Margit is itt koptatta a padokat. Nemzetként nem fejlődhetünk gyorsabban, mint ahogyan az oktatásunk fejlődik. Éppen ezért fontos, hogy anyagi erőforrásainkhoz mérten támogassuk az oktatással és művelődéssel kapcsolatos létesítmények és programok megvalósulását, szögezte le Varga Mihály. Az ünnepségen részt vett Magyar Bálint fejlesztéspolitikai államtitkár is. Kép és szöveg: Nyírő Gizella
Csaknem félezer diák tanul itt
Sámson testvérei Hajdúsámson városa négy éve ápol testvérvárosi kapcsolatot a bulgáriai Belene városával. Idén, szeptember elején Andó Lászlóné polgármester és Máté Attila alpolgármester vezetésével hattagú delegáció utazott ki a testvérvárosba. A háromnapos program ünnepélyes megnyitóval kezdődött, melyet katonai díszszemle és a katonai zenekar játéka színesített. A megnyitón jelen volt Bulgária köztársasági elnöke, Georgi Parvanov, a Bulgáriában dolgozó magyar nagykövet, dr. Faller Jenő, a meghívott városok polgármesterei és egyéb közjogi méltóságok. A díszvacsorán Andó Lászlóné polgármester asszony mutatta be Hajdúsámson városát a vendéglátóknak, a sámsoni delegáció egy magyar nótával kedveskedett a megjelenteknek. A
nagykövet lehetőséget kínált egy szófiai látogatásra is. A három nap alatt a hajdúsámsoni delegáció barátságot kötött a romániai Alexandria város küldötteivel is, kiknek meghívására néhány órát eltölthettek vendégszeretetüket élvezve. A baráti beszélgetések során felvetődött egy tavaszi üzletember-találkozó gondolata is. A városnapi rendezvényen fellépett a hajdúsámsoni Muskátli Népdalkör. Műsorukat a lelkes közönség nagy tapssal és egy-egy szál virággal jutalmazta. A búcsúvacsorán pedig közösen ünnepeltek a vendéglátók a magyar és a román testvérváros küldötteivel és a sámsoni népdalkörösökkel. D. M.
A megye
5
Útmutató emléktáblák
Közös múlt, közös emlékezés Immár a 21. emléktáblát helyezték el – Aradtól Beregszászig, Máriapócstól Érmihályfalváig – Simonyi József huszár ezredes tiszteletére szeptember első vasárnapján a partiumi Székelyhíd római katolikus templomának kertjében egy sziklatömbön. Az ünnepség ökumenikus szentmisével kezdődött, melyen megjelentek a határon inneni és túlsó oldal önkormányzatainak képviselői: politikus a román parlamentből, megyei közgyűlési alelnök és tag Hajdú-Biharból, a Pro Patria Alapítvány, a Vitézi Rend és a történelmi egyházak követei. Szólláth Tibor, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés alelnöke azt hangsúlyozta: manapság hiányzik a magyar nemzetből a haza iránti elkötelezettség. Kiemelte a Pro Patria Alapítvány szerepét – báró Emődy Dániel vezetésével – az emléktáblák elhelyezésében, mondván: segít eligazodni mai világunkban, mintegy útjelző táblát hagyva maga után. Sóki Béla román országgyűlési képviselő férfiasan bevallotta, eddig nem hallott Simonyi Józsefről. – Hajlamosak vagyunk csak Mohácsra, Trianonra gondolni, s kevesebbet emlegetjük Klapkát, a Telekieket. Pedig a legtöbb csapás nem kívülről származik, hanem belőlünk, gondoljunk csak december 5-re – utalt a közelmúltra a bukaresti képviselő. Legelemibb feladatnak az egységet említette, mert csak így lehetünk sikeresek. Jantyik Zsolt, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés kulturális, sport- és sajtóbizottságának elnöke, a Megyek a hegyen című saját szerzeményét énekelte el. Az emléktáblát Emődy Dániel és Gyurcsik Zoltán székelyhídi polgármester leplezte le, majd a kősziklát elborították a tisztelet és hála koszorúi. Kép és szöveg: Nyírő Gizella
6
Megyei krónika
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. szeptember 26. ]
Utólagos támogatás Hajdú-Bihar megye idei nagyrendezvényei 40 millió forintos pályázati támogatást kapnak utólag – erről döntött az Észak-alföldi Regionális Idegenforgalmi Bizottság. A régióba érkező 90 millió forint több mint felét osztották szét a megyei programok között. A pályázati forrásra 88 pályázat érkezett, a bizottság a napokban tartott ülésén 56 pályázatot támogatott. A turisztikai bizottság azokat a programokat segítette, amelyeket elég színvonalasnak és turistacsalogatónak talált. Így a Cívis Korzót hárommillióval, a Pulykanapokat kétmillió forinttal támogatta a bizottság, emellett több megyei rendezvény költségéhez is hozzájárult.
Az égetés ellen A Zöld kör Egyesület képviseletében Dezső Emil és Molnár Antal a napokban átadták a Mondjunk NEMet a hulladékégetésre kampány keretében összegyűjtött aláírásokat, Radácsiné Kolbász Piroskának, Hajdúböszörmény aljegyzőjének. Az aljegyző elmondta, hogy a képviselő-testület elé terjesztik az indítványt, bár erre az ügyre nem terjed ki a hatáskörük, hiszen a tervezett hulladékégető terület magánkézben van, valamint hozzátette, az aláírások nem felelnek meg sem a népi kezdeményezésnek, sem a népi szavazásnak, mivel előtte nem lettek hitelesítve.
Égi csapás Villám csapott egy társasházba szeptember 18án késő délután Berettyóújfaluban. Az újfalui tűzoltók két kocsival vonultak a Dózsa György utcába, ahol az egyik épület tetején lévő kupolába csapott a villám. A tüzet szerencsére gyorsan sikerült eloltani, így a lángok nem terjedtek tovább. Az eset során nem sérült meg senki, a kár viszont meghaladja a félmillió forintot.
Tilosban jártak A Nyírbátori Határőr-i Igazgatóság létavértesi határállomásán a napokban egy román állampolgár jelentkezett belépésre saját személygépkocsijával, aminek hátsó ülése előtt a padlólemezen egy román állampolgár bújt meg, aki kabátokkal volt letakarva. A gépkocsit vezető férfi ellen embercsempészet, míg a „bújócskázó” személy ellen tiltott határátlépés miatt járnak el a román illetékes szervek.
Lopott Mercedes Egy 27 éves román állampolgár jelentkezett nemrégiben hazánkból kilépésre egy spanyol rendszámú autóval Ártándon. Az ellenőrzéskor az útlevélkezelőnek feltűnt az alsó rendszám festése, amely úgy nézett ki, mintha kézzel átfestették volna. A további vizsgálatok során, az alváz- és motorszám alapján bebizonyosodott, hogy lopott járműről van szó. A 12 millió forintot érő autót szeptember 3-án lopták el Spanyolországban. A lopott jármű lefoglalásra került, a férfi ellen pedig egyedi azonosító jel meghami-
Hátrányos helyzetű, kistelepüléseken élő iskolásoknak szervez akciót a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ kisválalkozókkal és a Hajdú-Volánnal összefogva. A kultúra mindenkié elnevezésű akció célja, hogy ezek a gyermekek – különösen kedvező jegy- és útiköltséggel – megnézhessék Az igazi da Vinci című kiállítást. A múlt héten Bagamérból érkezett meg az első iskolai csoport a kiállításra. A gyerekek a kedvezményes jegyárak mellett ingyenes tárlatvezetést is kaptak. A közlekedési vállalat csak az üzemanyag árát kérte az utaztazásért.
sítása miatt eljárást indított a Biharkeresztesi Bűnügyi Felderítő Szolgálat. A járművet vezető férfi elmondta, hogy egy barátja kérte meg, hogy vigye át az autót Romániába, amiért 500 eurót fizetett neki.
Halálos gázolás Húszéves fiatalember vesztette életét Beret�tyóújfaluban. A tragédia bekövetkezésének oka – a rendelkezésre álló adatok alapján – az volt, hogy egy 71 éves, kerti traktorjával közlekedő férfi nem biztosított elsőbbséget az útkereszteződésben egy motorkerékpár fiatal vezetőjének. A fiatal férfi a helyszínen meghalt. A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.
Rablás kettesben A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság nyomozói elfogták azt a testvérpárt, akik kiraboltak és bántalmaztak egy 69 éves helyi asszonyt saját lakásában. A rabló páros a néni spórolt pénzével, 200 ezer forinttal távozott, és megrongálta a telefonkészüléket is, hogy a sértett ne tudjon segítséget hívni. A nő hozzátartozói másnap reggel jelentették az esetet, azt követően a rendőrök őrizetbe vették a rablás bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, büntetett előéletű 42 éves férfit és 34 éves húgát. Gyorsított eljárás keretében a Berettyóújfalui Városi Bíróság a nőt 4 év 6 hónap, míg a férfit 5 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős.
Pedig alapos a gyanú Juhászné Lévai Katalin (MSZP) mentelmi jogának felfüggesztését javasolta az Országgyűlésnek legutóbbi ülésén a mentelmi bizottság. A bizottság munkatársa, Karsai József az Magyar Távirati Irodának elmondta: Juhászné Lévai Katalin esetében a legfőbb ügyész indítványozta a mentelmi jog felfüggesztését, közokirat-hamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt. Az ügyészség gyanúja szerint a szocialista képviselő a Hajdú-Bihar Megyei Területfejlesztési Tanács elnökeként egy könyvvizsgáló megbízásának megszűnésekor – amit időközben a szervezetnél korrigáltak – követett el okirathamisítást. A közvádas mentelmi ügyekben minden esetben a mentelmi jog felfüggesztése a gyakorlat – tette hozzá a bizottság munkatársa. A bizottság kilenc igen szavazattal és egy tartózkodással javasolta a mentelmi jog felfüggesztését. Ennek ellenére hétfőn a Parlamentben a javaslat ellenére nem függesztették fel a volt hajdú-bihari közgyűlési elnök mentelmi jogát.
A megye
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. szeptember 26. ]
7
A megszorítások sújtják a kistelepüléseket Az MSZP–SZDSZ-kormány konvergenciaprog ramnak beharangozott, de leginkább megszorításokat hozó intézkedései valamennyi önkormányzatot sújtják, de legsúlyosabban a kistelepüléseket érintik, véli Rácz Róbert. A Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke szerint egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a kistelepülések: működésük már az ellehetetlenülés határát súrolja. – Gondoljunk csak az elmúlt időszak iskolatársulási kötelezettségének teljesítésére, melyet az 1500-as lélekszám alatti települések számára írt elő a kormány – hozza fel példaként az elnök. – Ez a kényszerhelyzet rengeteg konfliktussal járt, emlékezzünk csak a darvasi-furtai iskola-összevonási procedúrára, amely a szülők és pedagógusok ellenállásával találkozott. Hiszen mindenki beláthatja, hogy az a település, amely iskoláját szünteti meg, a halálos ítéletét írja alá – és akkor még nem is beszéltünk a vasúti szárnyvonalak megszüntetéséről, a kisposták bezárásáról, az autóbuszjáratok ritkításáról. Számtalan példát hozhatnék fel a megyéből – húsz fölötti a létrejött intézményi társulások száma –, ám olyan is akad, ahol a kényszerhelyzet következtében – Bakonszegen – felállt a polgármester, mert éppen a kormánypárti képviselők akadályozták meg a társulást. De ugyanilyen „jó szándékú” cselekedet az oktatásból kivont 30 milliárd forint is, amely az iskoláknak nyújtott normatív támogatást nyirbálta meg, csoportlétszámhoz kötve azt. A pedagógusok óraszámának emelése több ezer tanító, tanár állásának megszüntetésével, a dolgozók utcára kerülésével járt országos viszonylatban, s megyénkben is több százra rúg az elbocsátott dolgozók száma. A gondot növeli továbbá az a tény is, hogy
Rácz Róbert: Át kell gondolni, kiben bízhatunk a kormányzat figyelmen kívül hagyta az intézmények finanszírozásában az energiaárak növekedését, így a működési költségének kifizetése sok önkormányzatnál súlyos gondot okoz. – Az uniós pályázatok hozhatnak-e megoldást? – Nem igazán. Óriási gond ugyanis az önkormányzatok számára az önerő előteremtése. Mivel szinte kivétel nélkül valamennyien önhibájukon kívül hátrányos helyzetű települések, a pályázatokban elvárható önrész megléte rend-
kívüli feladatok elé állítja az önkormányzatokat. Ha viszont mégis előteremtik az önrészt, és elkészül a beruházás, akkor meg a fenntartás, a működtetés költségei okoznak szinte megoldhatatlan gondot. Tehát egy őrült adósságsprirálban, az anyagiak hiányának csapdájában vergődnek a települések. Összefogással sok problémát meg tudunk oldani. A most alakuló Leadercsoportok létében is kulcskérdés, hogy minél szélesebb réteget fogjanak össze, és minél többen kaphassanak támogatást. – Súlyosbodhat-e még a lakosság helyzete? – Mint tudjuk, minden ígéret ellenére lett gázáremelés, és nem is kismértékű. Sajnos, ez a folyamat tovább tart. Nemcsak a gáz, hanem a villanyáram árát is emelni fogják, amit a kormány liberalizációnak mond. Tudjuk, hogy minden pénzelvonást más néven neveznek. Reform, liberalizáció, racionalizáció – ezeket halljuk nap mint nap, és tudjuk, hogy ezek semmi jót nem hoznak nekünk. Amit tapasztalunk: áremelkedés minden területen – sajnos, legjobban a nélkülözhetetlen élelmiszerek és az energia tekintetében –, adóemelés, megszorítás. De ezek mindig csak utólag derülnek ki, amikor már begyűjtötték a szavazatokat. Később már nem kérdezik meg, hogy mit gondolnak az emberek, és nem is érdekli őket. Ezért kell nagyon átgondolni, hogy kiben bízhatunk meg. Nehéz olyan ember szavát elhinni, aki már többször becsapott bennünket. – Létezik még az adott szó szentsége? – Léteznie kell. Magam is csak olyan emberekkel tudok együtt dolgozni, akikről tudom, hogy igazat mondanak. Az emberek legfőbb mércéje a becsület volt, és annak is kell maradnia. Ny. G.
Egy pályázat különös sorsa Hozzászólás érkezett szerkesz tőségünkbe a mostanában Ba konszegen történtekkel kapcsolatban. Olvasónk a helyi óvoda vezetőváltásával kapcsolatban adta közre gondolatait. Mivel szüleim Bakonszegen laknak, sőt úgy gyanítom, apám volt az a vállalkozó, akit említenek egyik írásukban, érdeklődéssel olvasom a településről szóló cikkeket. Szeretnék a történethez még valamivel hozzájárulni. Mivel a szeptember 19-i lapszám többek között arról is beszámol, hogy legalább az óvoda vezetősége a helyén van, muszáj reagálnom.
Augusztus 20-i határidővel pályázatot írtak ki a közlönyben az óvodavezetői posztra. Az eddigi – 30 év után, ha jól tudom – nyugdíjba vonul. Anyósom, aki szintén óvónő, járt az óvodában és az önkormányzatot is megkereste, és arra biztatták, adja be a pályázatot, mert egyelőre nincs más jelölt. A puhatolózás arra ment ki, hogy van-e saját jelentkezője az ovinak, mert akkor, ugye, nem túl valószínű, hogy külsős nyer. Ilyenről senki nem tudott. A pályázatot anyósom leadta személyesen, és valóban jó pályázat volt. Teltekmúltak a napok, és a bakonszegi ebben illetékesek döntöttek a
pályázatokról, és megtalálták az ideális vezetőt. A galiba akkor kezdődött, amikor az egyik ismerős képviselő megkérdezte, hogy anyósom végül miért nem adta be. Nekik ugyanis úgy volt beállítva minden, hogy egyetlen pályázó van, az pedig az egyik mostani óvónő lánya, akit meg is választottak. Törvénytelen körülmények között, törvénytelenül. A „poén” az, hogy az addig évtizedek óta vezető óvónő sem tudott a lány megválasztásról, és amikor rákérdezett, hogy mikor és kinek kell átadnia posztját, az önkormányzatot megkeresve, ott kinevették: Az már régen át
van adva, mehet haza – mondták neki. Anyósomat azóta sem értesítették, hogy miért nem fogadták el a pályázatát, pedig egy hónap eltelt. Én azt gyanítom, hogy rögtön a kukába került az anyag. Próbálta elérni az „illetékest” többször is a polgármesteri hivatalban, de olyan ember, aki ezt meg tudná magyarázni, nincsen. Ő veszekedett egy sort, aztán visszavonult, mert szerencsére van munkahelye, és nem is az a harcos típus. Némelyeknek nagyon is fekszik az itteni anarchikus állapot... Baradács Péterné
8
A megye
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. szeptember 26. ]
Légimarketing a régióért Három országban fog az eddiginél erősebb reklámtevékenységet kifejteni a debreceni repülőtérre irányuló légiközlekedésért a Magyar Turizmus Zrt., amely a tervek szerint az Észak-Alföld régió vállalkozóival és önkormányzataival közös finanszírozási alapot hozna létre a költségek fedezésére. A Magyarországon újdonságnak számító kezdeményezéssel kapcsolatban a Magyar Turizmus Zrt. igazgatótanácsának elnöke, Niklai Ákos arról beszélt, hogy az idegenforgalom továbbra is a három hazai húzóágazat közé tartozik. Hozzátette, a turizmus nélkül 11–13 százalékkal kevesebb munkahely lenne az országban. Az eredményekben a régió, illetve Hajdú-Bihar megye is jelentõs szerepet játszik, ugyanis a legnépszerûbb idegenforgalmi célpontok között Hajdúszoboszló harmadik, Debrecen nyolcadik a rangsorban. Szembetûnõ a belföldi turizmus elõretörése, ami régiónkban az országos átlagot is meghaladta, így az elõzõ évhez
A debreceni repülőtér várja a vendégeket képest tavaly 19 százalékkal nõtt a szálláshelyek bevétele. A jó adottságokkal rendelkezõ debreceni repülõtéren keresztül a külföldrõl ide áramló turizmus javíthat ezen – tette hozzá az elnök. Miután az idegenforgalom többszereplõs, a megoldás valamennyi fél összefogásában rejlik. Errõl már a zrt. vezérigazgatója, Róna István számolt be. Eszerint a
cég ugyanannyi összeggel támogatja egy marketingalap létrehozását, amennyit a régió turizmusban érdekelt vállalkozói, szolgáltatói és önkormányzatai fizetnek be. Az így képzett alap felhasználásáról a befizetõk közösen döntenek majd aszerint, hogy milyen irányból érdemes a régióba csábítani a külföldi turistákat. Ezt követõen a Magyar Turizmus Zrt. ottani munkatársai
szervezik meg a reklámkampányt, és választják ki azt a légitársaságot, amely menetrendszerûen szállítja majd a turistákat a régióba. Kérdésre válaszolva Róna István elmondta, egy ilyen járat marketingköltsége mintegy százezer euró évente, a megtérülést legalább három esztendõre kell tervezni. Az elõkészítõ bizottságban városunkat képviselõ Pajna Zoltán alpolgármester elmondta, hogy a fõleg debreceni idegenforgalmi szakemberekbõl álló grémium feladata a potenciális alaptagokkal való kapcsolatfelvétel. Beszámolt arról is, hogy kedvezõ a kezdeményezés fogadtatása, ugyanis még Miskolcról is mutatkozik érdeklõdés, hiszen a turizmus hatása régiókon átnyúló. Hozzátette: az együttmûködésben résztvevõ önkormányzatoknál a képviselõtestületek döntenek majd az erre a célra fordítható összegek nagyságáról, csak ezután derül, ki mekkora pénzalappal számolhat. Égerházi Péter
Bioslambuctól a sompálinkáig Szintén a megfelelő marketing is szerepet játszott abban, hogy hatalmas szabadtéri konyhává változott Hajdúszoboszló városközpontja egy hétvégére. Megszokott ez ilyenkor szeptemberben a fürdővárosban, hiszen megannyi finomság sül a kemencékben és rotyog a bográcsokban a Bioétel és Borfesztivál alkalmával. Bográcsgulyás, kemencében sült kenyérlángos, szürkemarhalábszárból készült pörkölt puliszkával, toroskáposzta mangalicából, slambuc, lepcsánka tejföllel – csak néhány fogás, amely arról gondoskodott, hogy gyomor ne maradjon üresen szeptember 14–16. között Hajdúszoboszlón. – A három nap alatt tizennyolc borosgazda ajánlotta finomabbnál finomabb nedűit, tizenkét biotermelő mutatta be termékeit, és tizenöt vendéglátóegység főzte bioalapanyagokból az ételeket – készített leltárt kérésünkre Istók Csaba, a Hajdúszoboszlói Vendéglátók Egyesületének elnöke. A szakember felidézte: a fesztivál öt
Volt minden, mi szemnek s szájnak ingere évvel ezelőtt azzal a céllal jött létre, hogy a nyári programdömping után utószezonban is legyen valami nagyobb megmozdulás a városban. A bioalapanyagok felhasználásának ötletét a hortobágyi és balmazújvárosi biogazdaságok adták. És, hogy mitől lesz bio egy étel? Attól, hogy tanúsítvánnyal rendel-
kező bioalapanyagok alkotják. A rendezvényen ennek érdekében a Biokontroll Hungária Kht. szakemberei folyamatosan ellenőrizték a minőséget és a hozzávalókat. Vasárnap délelőtt még csak a füst gomolygott, és a vendéglátósok sürögtek-forogtak a bográcsok, nyársak, illetve tepsik között,
aztán ahogy tizenkettőt ütött az óra, szempillantás alatt megtelt az összes rögtönzött étterem. Hiányérzete annak sem lehetett, aki vasárnap lévén ragaszkodott a húslevesből és töltött káposztából álló menühöz, ám aki különlegességre vágyott, az sem maradt hoppon. Az egyik szálloda standján ajánlottak például rozmaringos amurfilét zöldséges lángoson, tárkonyos zöldséges marharagut fűszeres rozscipóban tálalva, sőt még grillezett sertéstarját gombapaprikással, burgonyás lángoson is. Akibe pedig még egy kis desszert is fért, kedvére válogathatott az ugyancsak bio rétesek, palacsinták és sütemények között. Mindehhez szomjoltóként például egri, villányi, badacsonyi vagy tokaji bor társult, alternatívaként pedig bioszörp vagy biopálinka is szóba jöhetett. Ez utóbbit kóstolhattuk igazi kuriózumként: például kökényből, vadalmából, vadcseresznyéből vagy a kétévente termő somból... D. O.
Szerintem
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. szeptember 26. ]
9
Egyenlőbbek
Pellengér
„Pártunk és kormányunk” azt hangoztatta: az egészségügyi reform egyik fő célja, hogy kiegyenlítődjön az ellátás színvonala a leggazdagabb és a legszegényebb állampolgárok, illetve térségek között. Így a kispénzű nyugdíjasnak is ugyanannyi vizitdíjat kell fizetnie, mint azoknak, akiknek úgymond van mit aprítaniuk a tejbe. Gál J. Zoltán államtitkár májusi őszödi beszédében hallhattuk, hogy elméletileg úgy lehet elviseltetni az emberekkel a megszorításokat (pardon: reformkiigazításokat), ha a politikusok azt magukon kezdik. A szó persze sokszor (újabban nagyon sokszor) elszáll… Egy titkos szerződés kiszivárogtatásával ugyanis ismét kiderült az orwelli igazság: az egyenlőknél is vannak azért még egyenlőbbek. Létezik ugyanis egy kormányüdülő a Balatonnál, ahol az ott pihenő állami vezetők, ha orvoshoz fordulnak, nem tartoznak vizitdíjat fizetni. Nagylelkűen megteszi ezt helyettük a Miniszterelnöki Hivatal. (Az adófizetők pénzéből.) Szerintem maguktól is kitalálnák, hogy vajon hol van ez a földi paradicsom. A biztonság kedvéért megmondom: Balatonőszödön.
Tizenegy éves, és korának több mint a tízszeresét nyomja a súlya. Hatalmas terhet cipel nap mint nap, fizikai és átvitt értelemben egyaránt – ráadásul most még a tvben és az újságokban is mutogatják, mint egy óriási felkiáltójelet: Szülők, vigyázzatok, nehogy ilyen monumentális méretetekkel rendelkező tizenévest neveljetek! A kamera élvezettel pásztázza végig pufók kezeit, gömbölyű vállait, hasán lógó zsírpárnáit, fatörzs vastagságú combjait, majd kilóktól eltorzult arcára fókuszál a tekintetét keresve... – amelyet persze nem talál. Nem is találhat, hiszen a megaláztatás ilyetén fokán még egy felnőttnek is dicsőségére válna, ha bátran farkasszemet nézne az őt kritikusan vizslatóval. Persze ez a szerkesztőknek nem elég. Még az ország ügyeletes fogyi-varázslóját is bevetik, aki esetlenül haverkodni próbál a már amúgy is romjaiban heverő kislánnyal: vállon veregeti, és fogadalmat tesz – segíteni fog a fogyókúrájában. Mindez szép és nemes cselekedet a tévések részéről: segíteni, segíteni, segíteni... Kár, hogy a hatás kedvéért emiatt pellengérre kellett állítaniuk valakit...
(domdám)
Faar Ida
Mindannyian mások vagyunk (Ozsváth Sándor fotója)
Haverok, buli, hanta Jó két éve a szocialisták újszerű kampánnyal próbálták magukhoz édesgetni a fiatalokat. „A buli színe” – állították az MSZP vöröséről. Volt CD is, kissé geil bulizós zenékkel, s az új arculatot nem DJ Horn Gyulával, vagy MC Kósáné Kovács Magdával gondolták tálalni, hanem a párt jövőjét szimbolizáló fiatal szocialistákkal. Az egykor szépreményű Zuschlag János már nem vehetett részt az akcióban, őt holokausztviccelődése miatt visszautalták a megyei első osztályba, pedig korábban még a pártelnökségre is pályázott. Viszont, ha valaki, hát ő tudta, hogy a vörös a buli színe. A haverokkal szervezett bulijait most az ügyészség vizsgálja. De nem is ez az érdekes. A bizonyítékok és a vallomások elég egyértelműek, a bíróság majd dönt valahogy – ahogy ez már lenni szokott. Inkább az az érdekes, ahogy a média reagált az ügyre. Tucatjával születtek–születnek a publicisztikák, hogy mindez hogyan következhetett be. Hogy miféle titkos hatalmi játszmák, milyen obskurus koalíciós érdekharcok vezettek a bizonyítékok felbukkanásától a megbilincselt politikus pórázon vezetéséig. Van elemző, aki szerint most ütött vissza holokausztos vicc. Van, aki szerint az ügy egészen a miniszterelnökig futhat ki, és Z. János beáldozásával veszik elejét a
botrány továbbgyűrűzésének. Van olyan is, aki szerint már minden alku meg van kötve, Z. János ül egy kicsit, a hallgatásáért pedig visszautalnak neki egy kisebb (egy kisebb település költségvetésének megfelelő) összeget a pártkas�szából. De olvastam olyanokat is, hogy ez egy üzenet Gyurcsánynak a pártbéli ellenfeleitől, hogy „látod, bilincs!”. Vagy hogy ez egy üzenet Gyurcsánytól a koalícióbéli ellenfeleknek, hogy „látjátok, bilincs!” Érdekes módon sem a jobb-, sem a baloldalon nem jött elő senki azzal a – más országokban kézenfekvőnek tűnő – magyarázattal, hogy egyszerűen az történt, aminek ilyenkor történnie kell. Egy kormánypárti politikus lebukott, az igazságszolgáltatás pedig teszi a dolgát, mert ez a normális. Nem, Magyarországon az fel sem merül, hogy a lopáson kapott politikus láncon vezetése nomális lenne. Nem, az ilyennek csak valami titkos, konspiratív háttere lehet. Ki kell esni a pixisből, kegyvesztetté kell válni, meg kell kapni a selyemzsinórt, hogy ez bekövetkezhessen – mert a kormánypárti poltikus az igazságszolgáltatásnak tabu, érinthetetlen, megpiszkálhatatlan. (És ha nem így lenne, már tele lenne velük az összes börtön – véli az utca egyszerű embere.)
Van hát Zuschlag-jelenség: ittem kérem nem a lopás a hír, abban nincs semmise’. Ezek így működnek, Gyurcsány újraválasztásával tulajdonképpen szentesítette ezt a magyar nép. Hanem, hogy a lopással meg lehessen bukni, az már igazi szenzáció, bulvárcsemege, mint a bakonydaróci szőrös gyerek, a háromfejű borjú, meg a kanálhajlító látóasszony. Már-már parajelenség. De még csak nem is ez az érdekes. Hanem az, hogy az ügy tulajdonképpen kapóra jött a kormánynak. Amíg az emberek a szocialista politikusok lopási ügyeiről beszélnek, addig kevesebb szó esik a kormányzati teljesítményükről. (Ugye, érzik a finom iróniát: „kormányzati teljesítmény”. Bruhaha!) Mert az 1,2%-os gazdasági növekedés az igazi botrány, nem a milliókat lopó ifjúszocialista. A tökölés, a programtalanság, a „reform” szó üres puffogtatása, a harsány vádaskodás, az ellenzék állandó vegzálása mögül öt év kormányzás után előcsillan a totális tehetetlenség. A csőd, ami már nem csak a kormány, de lassan az egész állam, az ország csődje. Az 1,2% elmond mindent, amit egy publicista csak tollára tűzhet. Az 1,2% azt jeleni: elbuktak, elbuktunk, mint Z. János ifjúszocialista. Petromán László
10 A megye
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. szeptember 26. ]
Összevonás konfliktus nélkül Már ez év tavaszán kiderült, hogy a Bihar széli kisfalu – Újléta – általános iskolájának csak ideiglenes működési engedélyt ad ki az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont, ugyanis 2008 szeptemberétől nem lát garanciát a 4–6–7. osztályokban a megfelelő tanulólétszámra. Ha nem tudják a jelenlegi alacsony osztálylétszámokat növelni, akkor a 7–8. osztályosoknak a nyolc kilométerre található Vámospércsre kell átjárni. Ezt semmiképpen nem akarja a falu vezetősége, hisz még amikor közös tanácsi rendszerben működött a két település, akkor is helyben maradtak a gyerekek. Szabó Sándor polgármester, megelőzendő a bajt, megkereste vámospércsi kollégáját, Ménes Andreát, s kezdeményezte közoktatási társulás létrehozását. – Így tudjuk szavatolni a megfelelő tanulólétszámot – mondta a kis falu vezetője. – Ezért ez látszott a célszerű megoldásnak. Próbáltunk hirdetés útján is nagycsaládosokat a faluba csalogatni – két önkormányzati lakást adunk át térítésmentesen –, de még így sem tudnánk helyben tartani a két évfolyamot. Ménes Andrea kedvezően fogadta a kérésemet, s többszöri szakértői egyeztetés, valamint a két képviselő-testület véleményét figyelembe véve létrehoztuk a társulást. Szeptember 1-jétől az iskola és az óvoda működik ebben a formában. A vámospércsi intézmények lettek a gesztorok, az újlétaiak pedig tagintézményekként működnek a továbbiakban. Az irányítást a társulási tanács végzi, amelybe demokratikus úton mindkét település három–három tagot delegált, köztük a polgármestereket is. A munkáltatói jogokat is a tanács gyakorolja, de dönteni csak a képviselő-testületek és a pedagógusok véleményének megkérdezése után lehet. Újlétán az iskolában 136 tanuló és tizenhat pedagógus, míg az óvodában 60 kisgyerek és három óvodapedagógus van. Átszervezés várható, de állás nem szűnik meg. Akinek túl sok pluszmunkát kellett eddig végeznie, az lead az óraszámából, akinek túl kevés volt az óraszáma, az taníthat a másik tele-
A kis elsősök kezét óvó néni helyett már a tanító néni fogja pülésen is, de fordítva is ugyanígy működik majd a rendszer. – Nekünk csaknem 9 millió forint bevételünk származik az ös�szevonásból, hiszen az az iskola, amelyik társulás formájában látja el a feladatait, 45 ezer forint plusznormatívát kap fejenként. Amikor az intézmények működéséhez 30 millió forint hiányzik, akkor ezt a lehetőséget nem hagyhattuk ki – mondja az újlétai polgármester. Már közös évad eleji értekezletet is tartottak a hivatalos tanévnyitó előtt a két település pedagógusai, s egymás tanévkezdő ünnepségén is részt vettek az intézmények és a települések vezetői is. Vámospércs polgármestere, Ménes Andrea örül a társulásnak, mert ezzel a város mikrotérségi szerepe erősödik. Támogatásának feltételt szabott, amelyet a megállapodás is rögzít: ne kerüljön többe Vámospércsnek, mint amibe egyébként is kerül az intézményfenntartás. A gesztorintézmények nem kapnak plusznormatívát, így pillanatnyi előnnyel nem jár számunkra az intézmények összevonása. A hosszú távú célok megvalósításához azonban szolgálhat
eszközként, ugyanis nem titok, hogy a legkisebb hajdúváros mielőbb szeretne középiskolát is működtetni. A megfelelő gyereklétszám helyből és a környező kisebb településekről összeadódna. – Ha már általános iskolában is van kapcsolat a szülőkkel, s jól működik a társulás, akkor a bizalom is nagyobb a település iránt. Ha úgy meg tudjuk szervezni, hogy példértékű is lehet, akkor ha más település is olyan helyzetbe kerül, mint Újléta, csatlakozhat a társuláshoz – véli Ménes Andrea. – E szerveződést a humánerőforrással való ésszerű gazdálkodás mellett a művészeti oktatásban, a kijáró pedagógusok utaztatásában, valamint a pályázatokban is hasznát vehetjük, ugyanis az Európai Unió is a társulásokat preferálja. Városként többet, mást tudunk és akarunk nyújtani környező kisebb településeknek, ezért bízom abban, hogy a közoktatási társulási megállapodáshoz hasonlóan más szakterületeken is létrejönnek hasonlók. Kép és szöveg: Sz. Vrancsik Éva
Megyénk térképen Debrecen és a régió után a Stiefel Eurocart Kft. Hajdú-Bihar megye térképét is elkészítette, melynek első nyomatát a cég képviselői a napokban mutatták be. A Klub Barabásban megtartott bemutatón a Stiefel Eurocart Kft. üzletágvezetõje, Kovács Mariann hangsúlyozta: elsősorban falitérképekre szakosodtak, hiszen üzleti partnereik is ezekre tartanak igényt. A cég legújabb munkáját Kocsis István, a Stiefel Eurocart Kft. területi igazgatója hiánypótlónak nevezte, mert mint mondta, ennyi információt egyetlen elődje sem tartalmazott. A nyomdából 3500 példányban egy hét múlva kikerülő megyetérképen láthatók az új autópályaszakaszok, az eddig átadott fő- és mellékutak, az elkerülő szakaszok, a kerékpárutak, a vasúthálózat és vasútállomások. A kistérségek határait és neveit, valamint kategóriába sorolva a megye összes fürdőhelyét is tartalmazza a térkép, melyen jól látszanak a megye és közvetlen környezetének kapcsolati viszonyai is. Ugyancsak nyomon követhetõk rajta a megye turisztikai és idegenforgalmi látnivalói, a tájvédelmi körzetek, a természetvédelmi területek és a műemlékek is. Mindehhez a megyei önkormányzat mellett a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága, a Magyar Közút Kht., valamint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal debreceni irodája adott szakmai segítséget a készítőknek. A kiadványból Hajdú-Bihar minden települése, kistérségi irodája és munkaügyi központja kap, emellett a vasúti és buszpályaudva rokon is láthatók lesznek. A megyei kereskedelmi és iparkamara ügyfélszolgálatán pedig minden olyan vállalkozás képviselõje átvehet egy példányt, amely vállalkozás kettőnél több dolgozót foglalkoztat. Égerházi Péter
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. szeptember 26. ]
János alpolgármester. A nosztalgiavillamoson egészségügyi tanácsadás kérhető; 10 és 14 óra között az Unió Áruház mellett felállított pavilonokban többek között vérnyomás-, testzsír- és haskörfogatmérést, allergológiai, zöldhályog-, anyajegy- és csontritkulásszűrést, fogászati prevenciós tanácsadást is végeznek.
Véradást tartott az önkormányzat vöröskeresztes alapszervezete szeptember 18-án a régi városháza ebédlőjében; ezúttal a körzeti és a megyei földhivatal, valamint a polgármesteri hivatal és a közterület-felügyelet 37 dolgozója adott vért
Szeptember 17.
TÓCÓSKERT. Rendbe teszik a zöldfelületeket, és megjavítják a köztéri padokat a következő hónapokban a Tócó-völgyben – jelentette be Halász János, a terület önkormányzati képviselője, miután a városüzemeltetési osztály vezetőivel bejárta a környéket. A képviselő szorgalmazni fogja, hogy gyakrabban ürítsék a szemeteskonténereket, mivel sok esetben a túlcsordult kukák mellé újabb szemetet hordanak, ami elcsúfítja a környéket. A tönkretett, illetve felgyújtott, műanyag köztéri szemeteseket fémből készült kukákra cserélik.
Debreceni krónika
11
Szerinte, amikor arról beszélünk, hogy hozzunk létre közgazdasági erős szervezetet – amely felülbírálhatja a Parlament döntését –, akkor közgazdasági szempontból fenyegeti diktatúra a parlamenti demokratizmust. A költségvetés kérdésében pedig sokkal nagyobb szerepet kellene kapnia a Pénzügyminisztériumnak, mint jelenleg. A konferencián Veres János pénzügyminiszter arról szólt, hogy a reformok során úgy kellett hozzányúlni az államháztartáshoz, mint még soha. Úgy véli, hogy 2007-ben jobb lesz a hiány, mint azt tervezték, 2008-ra pedig kisebbet tervezhetnek, mint amelyet a konvergenciaprogram rögzít. Veres János szerint a nyugdíjrendszer, az egészségügy, az oktatás és a közigazgatás nem tartható fenn, ha nem avatkoznak be, s az önkormányzati szféra sem finanszírozható a jelenlegi formájában.
ÚTBURKOLÁS. Felújítják az aszfaltburkolatokat a Gázvezeték és a Veres Péter utcán, valamint a Kertvárosban – tájékoztatott Pajna Zoltán alpolgármester. A kivitelezés 145 millió forintba kerül, melynek felét az önkormányzat állja, míg a másik részét a regionális tanács pályázatán nyerte a város. Az október 15-ig, illetve 31-ig tartó munkák során szintbe állítják a csatornaakna-fedőlapokat és az útpadkákat is. ÖTVENEZREDIK látogatóját fogadta a Leonardo da Vinci-kiállítás a Modemben. A Tiszavasváriból érkezett Rozman Béla és neje wellness-hétvégét nyert az Aquaticum Hotelbe, s azt a két különleges palack bort is átvehették, melyeket Szepsy István készített a tárlatra.
Szeptember 18. AZ OKTATÁS infrastrukturális feltételeinek javítására országosan 400 milliárd forint fordítható a következő 7 évben – mondta el Magyar Bálint fejlesztéspolitikai államtitkár Debrecenben. A régió iskolái mintegy 30 milliárd forintra pályázhatnak, s ebből az első 2 évben 12 milliárd forint hasznosulhat; a nagy felújítások hajthatók végre, hiszen az elnyerhető minimumösszeg 20 millió forint. Az önkormányzatoknak 10 százalék önerőt kell fedezniük, a többi vissza nem térítendő támogatás.
Első alkalommal avatott Debrecenben (szeptember 22-én) az Európai Borlovagrend Magyarországi Konzulátusa borlovagokat. A rend tagjainak szertartásos felvonulása az Aranybika Szállóból indult a Nagytemplomba. Pammer István magyarországi prokonzul szólította avatásra a jelölteket; nyolcan léphettek be a rendbe, és három személyt előléptettek
HONVÉDELEM. Több pénz juthat jövőre a Magyar Honvédség V. Bocskai István Könnyűlövészdandárjának – jelentette be Vadai Ágnes államtitkár Debrecenben. Havril András vezérkari főnök elmondta: mivel 80 százalékos a szerződéses állomány feltöltöttsége országosan és Debrecenben is, elsősorban katonai gépjárművezetőkre van szükség.
MAGYAR TERMÉK. A II. Coop Rally érkezett a Debreceni Hús Zrt. székházához. A 60 versenyautóval a minőségi magyar termékekre kívánta felhívni a figyelmet a Coop-üzletlánc. Kovács István, a Debreceni Hús Zrt. vezérigazgatója elmondta: cégük örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez, mert fontosnak tartják, hogy minél több jó minőségű magyar terméket fogyasszon a hazai lakosság.
Szeptember 21.
Szeptember 22.
AZ EGÉSZSÉGNAPOT és a szív világnapját együtt tartja meg az önkormányzat és a VESZ Kht., a prevenció szerepét hangsúlyozva. A szeptember 29-i rendezvénynek az is előnye, hogy ezen a vizitdíjmentes napon minden ingyen vehető igénybe – hangsúlyozta Halász
KÖZGAZDÁSZOK. Példamutató és korrekt kapcsolatrendszerben dolgozik együtt az Állami Számvevőszék, a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank – jelentette ki Kovács Árpád, a számvevőszék elnöke a debreceni közgazdász-vándorgyűlés záró, plenáris ülésén.
Az európai autómentes nap alkalmából rendezett kerékpáros-felvonulást, valamint – a Kossuth téren – egyéb programokat szeptember 22-én a Filantróp Egyesület, a Navigátor Debreceni Túra Klub, a Hamahama Természetjáró Egyesület és a Zöld Kör
12
Közelkép
Bocskai István, Magyarország és Erdély fejedelme 1606. szeptember 2-án, Kassán kelt adománylevelével 300 lovas hajdút telepített le szoboszlói birtoktestére. E sorsfordító dátumhoz igazodva tartják évente a városnapi rendezvényeket. Idén, az ünnepi önkormányzati ülés több vonatkozásban is kötődött a múlthoz, illetve a történelmére büszke város múzeumához. Első ízben ítéltek oda díszpolgári címet élő személyeknek: Hajdúszoboszló díszpolgára lett Erdei Gyula helytörténész és dr. Juhász Imre, a Bocskai István Múzeum nyugalmazott vezetője. Avatásukat követően, a hajdútelepítés 400. évfordulójára emlékezve és Bocskai István kultuszának hódolva, Hajdú-Bihar megye önkormányzatának Bocskai Emlékbizottsága a múzeumnak ajándékozta Szilágyi Imre grafikusművész Bocskai népe című alkotását. A aquatinta-rézkarcot dr. Nagy Ibolya, a Bocskai István Múzeum megbízott vezetője vette át. – Ez a nap, úgy érzem, csakugyan az intézményünk ünnepe, a munkánk megbecsülésének szép kifejezése volt, s egy reményteljesebb fejlődési, gyarapodási pálya esélyét is megcsillantotta előttünk
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. szeptember 26. ]
– mondja a muzeológus. – Szilágyi Imre művét a 2005 decemberében nálunk rendezett (E. Lakatos Arankával közös) kiállításán ismertük meg. Nyomban szemet vetettünk rá, a megvásárlására azonban gondolni sem mertünk. Nem feledkeztünk meg róla, minden állománygyarapítási előterjesztésünkben szerepeltettük. Most érkezett el a pillanat. Én a Tanár úr díszpolgári címére is úgy tekintek, mintha jelképesen a gyűjteményünk gyarapodott volna. E múzeum attól speciális, hogy egyetlen ember – dr. Juhász Imre – alapította; az ismeretanyaga, a kapcsolatrendszerének hozama formálta olyanná, amilyen. A Tanár urat ismeri a város. 1956 óta itt tanított, dinasztiák nevelkedtek fel a keze alatt. Aztán, a kutatásai során megismert emberek sokasága! Egy ilyen kis múzeum életében és működésében a személyes kapcsolatok társadalmi figyelemmé növekednek, társadalmi súlyúvá váltak, jelentékeny a felhajtóerejük. – A Tanár úr nyugállományba vonult. Nem állhat meg az élet… – A személyes múlt nem örökölhető. A jelenlét nagyon fontos: az, hogy itt legyünk, és találjunk irányt a folytatásra. A tárgyi gyűjteményi anyag több mint 14 000
A poggyász fol
A szoboszlói Bocskai István Múzeum méltó alternatívát kínál a p
Egyéves a Modem
lklórja
plázakultúrával szemben
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. szeptember 26. ]
darabból áll. Ennek nagyságát tekintve a Déri és a Hajdúsági Múzeum után a harmadik helyen állunk a megyében. Az eredeti, forrásértékű dokumentumok száma 2000 tétel, a fényképeké 3600 darab, a könyvtári állomány, pedig mintegy 7700 darabot számlál. A múzeum törzsgyűjteményét az állandó kiállítások anyaga képezi. A főtér közelében, de a fürdőtől igen messzire vagyunk. Sok turista azt gondolja, a fürdő környéke a város központja. A rendszerváltásig intézményes keretek között folyt a város arculatának propagandája. A szakszervezeti üdülők kultúrfelelősei városnéző programokat szerveztek, idegenvezetők hozták a csoportokat. A múzeum nyitva tartása is a „szakszervezeti turizmus” igényeihez igazodott: az üdülővendégek napirendjében az ebéd utánra csendes pihenő volt előírva, ezért a holtidőre bezártunk: 9–13, 15–19 óra között álltunk a látogatók rendelkezésére. Ma, a privatizált üdülőkben nem kultúrfelelősök, hanem hoszteszek dolgoznak. Saját propagandánkkal, egyenként kell megszólítanunk az embereket. Nehezíti a munkánkat, hogy a vállalkozók a hozzájuk érkezők teljes pénztárcáját megcélozzák. A vendégnek úgyszólván
ki sem kell lépnie a szállodából. Be van vezetve a termálvíz, a falakon belülre került a gyógyászat, s vele a járulékos szolgáltatások is (például gyöngyfűzés a medence partján – gyermekfoglalkoztatás, amíg apukát-anyukát dögönyözik). A múzeumi érdek, és a város érdeke az lenne, hogy lépjen ki a vendég a falak közül, kapjon új távlatokat, és maradjon nálunk minél tovább. Szeretnénk méltó alternatívát kínálni a plázakultúrával szemben. A személyesség többletélményét, a kétoldalú kapcsolatot, a megszólítható múltat kínáljuk. Lehetőségeink tekintetében egyelőre nem kelhetünk versenyre Debrecennel. Ésszerű lenne kihasználnunk azt a szabadidőt, amely a gyógyfürdő zárása után keletkezik. A biztonságos harmadik (éjszakai) műszakos nyitva tartáshoz azonban ki kell javítani a Bocskai utcán az útburkolatot, ki kell terjeszteni a közvilágítást. Ígéretünk van rá. A turisták szolgálata lényeges, ám ugyanannyira fontos, hogy a múzeum épüljön be szervesebben az iskolai oktatásba (másik díszpolgárunk, Erdei Gyula helytörténeti olvasókönyve nagy segítségünkre van ebben a munkában). – Ősz van, de ez az évszak nem csak az iskolakezdés jelképe. A
Közelkép
13
tudományos kutatómunkáról is a napfényben szegény idők-terek jutnak az eszünkbe. – Nem feltétlenül. A jelenkorkutatás teljesen feltáratlan terület. Konkrét esetünkben: mi van a poggyászban? Élőben kellene rögzíteni, antropológiai módszerekkel (kortárs tárgygyűjtéssel, dokumentálással) az ide érkezők utazási szokásait. Tágabb összefüggésben, feltáratlan a közelmúlt kulturális hagyománya, a szocializmus néprajza: milyen kulturális emléket hagytak hátra, például a Szoboszlón elszállásolt, Kabán foglalkoztatott lengyel vendégmunkások? A Bocskai István Múzeum első kiállítása a művelődési ház egyik termében, 1958-ban nyílt meg. Ehhez számítva, jövőre lesz ötvenéves. A mi mostani kiállításaink alkalmasak arra, hogy aktív érdeklődést ébresszenek. S – mint bármelyik múzeum – nem tíz-száz évben, hanem évszázadokban gondolkodunk; ez a gyűjtemény is, az emberi idő végezetéig gyarapodni fog. Egyszer majd minden tárgy előre kerül, amikor tematikus kiállításokat szervezünk, vagy megvalósul a látványraktár, a digitalizáció. Esetleg – jövőre… Balogh Tibor
Tizenkét művészeti kiállítás Hetvenöt társművészeti rendezvény Több mint százezer látogató
Modem – kapcsolódás a művészethez
Debrecen, Baltazár Dezső tér 1. • Nyitva 10-től 20 óráig, csütörtökönként 12-től 24 óráig.
14 Hirdetés
14
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. szeptember 26. ]
Pályázati felhívás
Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Óvodai és Általános Iskolai Gazdasági Ellátó Intézmény (4080 Hajdúnánás, Iskola u. 3. sz.)
intézményvezetői álláshelyének betöltésére Pályázati feltételek: – gazdálkodási szakirányú egyetemi, főiskolai végzettség, vagy felsőfokú iskolai végzettség és szakirányú felsőfokú szakképesítés, – könyvviteli szolgáltatás végzésére való jogosultság államháztartási szakterületen, – legalább öt év gazdálkodási területen szerzett szakmai gyakorlat, – számítógépes felhasználói ismeret (Word-, Excel-, internethasználat), – magyar állampolgárság, – büntetlen előélet. A pályázat elbírálásánál előnyben részesül, aki vezetői gyakorlattal rendelkezik. Illetmény és egyéb juttatások a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerint. A pályázathoz csatolni kell: – részletes szakmai önéletrajzot, – végzettséget igazoló okirat hiteles másolatát, – az intézmény vezetésére vonatkozó programot, – három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. Az intézményvezetői megbízás 2008. január 1-jétől 2013. március 31-ig tartó határozott időre szól.
A pályázat benyújtásának határideje 2007. október 10.
A pályázatokat dr. Éles András, Hajdúnánás Városi Önkormányzat polgármesterének nevére, az alábbi címre kérjük benyújtani: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. A pályázat elbírálásának határideje a beadási határidőt követő 15 nap utáni első képviselő-testületi ülés. Bővebb felvilágosítás: az 52/382-176 telefonszámon kérhető.
Szótér
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. szeptember 26. ]
15
Büszke gyönyörűség Még ott játszik a friss emlékezetben Szent Anna és Mária egymásba lényegülő, festett alakjának, az Utolsó vacsora mentális mozgásait illusztráló, fiziognómikus megközelítésének vagy éppen a csatajelenetből kölcsönzött, metamorfózis-rendbe illesztett bestialitás stigmáinak videó-képes instrumentálása, de Az igazi da Vinci című kiállítás felső emeleti terében már új talányok (és magyarázatok) fogadják a látogatót. Ha a szellemi izgalmakat fokozó kérdések sorát éledeztette addig a Leonardo interpretálta festéLeonardo már a kezdetektől fogva együtt és egy időben foglalkozott a művészet és a tudomány kérdéseivel
A különteremben bemutatott, 1480 körüli tanulmányrajz szerzőségéhez nem fér kétség szet, mint legmagasabb rendű tudomány, válaszlehetőségként a múzeumpedagógiai elvet megvalósító, gyakorlati művészettörténet-órákon vehetünk részt az utolsó három teremben. Hasznos rendezői fogásnak köszönhetően ugyanis itt van módunk mintegy összegezni magunkban a látot-
takat. Virtuális fantáziafilmet forgattak a bronzkolosszus öntéséről (ahogyan Leonardo elképzelte, s ahogyan ma is végeznék a műveleteket). Megelevenednek a „láthatatlan remekmű”, a vázlatokban és másolatokban fennmaradt freskó, az anghiari csata képei (a modern restaurálási eljárások talán lehetővé teszik, hogy az 1563-as fedés után újra látható legyen Leonardo keze nyoma). S nem kevésbé tanulságos az újra felfedezett Háromkirályok története – nemcsak a mű sorsáról és előéletéről számolnak be a képsorok, hanem a mértani pontosságú tervezés, a bibliai hűség, a művészi atmoszférateremtés stádiumairól is. A fokozott védelemről tanúskodó üvegkalitka előtt még elbizonytalanodunk – lehet, hogy mégsem eredeti a Leonardónak tulajdonított szobor (mindenesetre a műtörténeti filológia igen óvatos a bizonytalan adatokat illetően) –, ám a Medici-hagyatékban fennmaradt, különteremben bemutatott, 1480 körüli tanulmányrajz szerzőségéhez nem fér kétség. Igaz, a tárlat-
vezető feliratokból többet megtudunk, mint amit szabad szemmel látunk – a fémirón nyomai a vörös-narancs papíron 527 esztendő misztikus homályából tűnnek elénk. Azzal nyugtatjuk magunkat, hogy nem a puszta papírban és a vonalakban van az érték, hanem az abba sűrített Szellemben, s annak egyedülálló voltáról pedig már a belépéskor meggyőződhettünk. Mindenesetre az eredetiség varázsa felkiáltójelessé teszi a megállapítást: Leonardo már a kezdetektől fogva együtt és egy időben foglalkozott a művészet és a tudomány kérdéseivel, a mechanikát például nem választotta külön a művészi ábrázolástól. (Itt ugyanis a repülő gépezettel kapcsolatos legrégebbi vázlatokat a Háromkirályok imádása motívumelőzményeinek számító tervekkel párhuzamban véljük látni.) S a teremben körberakott fakszimile rajzok – volt miből választani, csak freskótanulmányaihoz mintegy 7 ezer vázlatlapot hagyott a művész az utókorra – szintén úgy foglalkoznak a ló és az ember anató-
Az Utolsó vacsora mentális mozgásait illusztráló fiziognómikus megközelítések
miai párhuzamaival és (inkább) különbségeivel, hogy azok egyszerre számítanak természettudományi és művészeti tanulmányoknak, a profán anatómiai kérdéseket egy magasabb rendű elv szolgálatába állítva. Leonardo olyan univerzális, élő formát keresett, amelyben összegezhette festői, szobrászi és tudósi tapasztalatait, ráadásul egyszerre tudta ábrázolni általa a zabolátlan elemi erőt és a büszke gyönyörűséget; lovai az élet allegóriái, de a pusztulás képeit is koreografáló alakok. Életműve középponti motívuma volt a ló (megkülönböztetett figyelmet fordítva az ágaskodó ló egyetlen pillanatba sűrített egyetemes mozgásának), nemcsak a Sforza-háznak „múlhatatlan dicsőséget s örök tisztességet” hozva, de az Anghiari csata és a Trivulzio-emlékmű tervein is ez a motívum dominált. Vázlataiban is tökéletes, mint Leonardo szerint a festmény, amiről már csak a fegyverek csörgése, a testek puffanása, a lovak nyerítése és a paták zenéje hiányzik. Vitéz Ferenc
16 Tájoló
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. szeptember 26. ]
CD-ajánló
DVD-Tár
Ütőtök
Pénz, ház, mese
A Billy Corgan vezette Smashing Pumpkins egyike volt a kilencvenes évek legfontosabb zenekarainak. A grunge robbanás idejéről eredeztethető csapat hamar kinőtte a kritikusok skatulyáit. Alapvetően hangos és karcos gitárokra épített zenéjük sokrétűsége kiemelte őket hasonszőrű társaik közül. S bár a zenésztársak időnként nehezen viselték Corgan mániákus precizitását, a banda jobbnál jobb lemezeivel a nemzetközi élbolyba emelkedett. Az ezredfordulóra azonban elmúlt a tűz, a kiégett vezér huszáros fordulattal beszüntette a zenekar működését. Hat év útkeresés következett eztán, készült egy lemez a Zwan nevű új formációval, s egy szólóanyag is. Tavaly Corgan nyílt levélben fejezte ki abbéli meggyőződését, hogy neki és egykori társainak újra együtt kellene dolgoznia. A most elkészült új S. P. album, a Zeitgeist a gyümölcsöző együttműködés bizonyítéka. Igaz, csupán ketten készítették. Az elmúlt években is kitartó, hűséges társ Jimmy Chamberlain üti a bőrö-
ket, rajta kívül minden hangszert Corgan játszott fel. A korszellem megragadására tett kísérlet sűrű és tömény anyagot eredményezett. A Smashing Pumpkins egyik legkeményebb anyaga készült el, húzós és magával ragadó örvény, melyből csak a lemezt záró dalok líraisága enged szabadulást. Rajongóknak ajánlott, aki most ismerkedik a bandával, feltétlenül hallgasson bele előtte néhány korábbi lemezbe. (bigtom)
A legendás francia filmrendező, Luc Besson (Nagy kékség, Leon, a profi, Taxi) képes állandóan megújulni: az utóbbi évek sikeres produceri munkálatai után íróasztalhoz ült, és írni kezdett. Egy számára eddig ismeretlen területet hódított meg, és egy animációs jelenetekkel megtűzdelt filmsorozat alapjául szolgáló történetet kreált. Az öt kötetből álló mesefolyam megfilmesítésekor a rendezői székében is ő maga foglalt helyet. A történet középpontjában a tízéves Arthur áll, aki éppen nagymamajánál tölti szokásos szünidejét, amikor feltűnik nagyapja kincsei között egy mesebeli rajzokkal megtűzdelt napló, mely a villangók és az afrikai bogomataszalajok világával ismerteti meg. A szomszédos kisváros egyik pénzéhes üzletembere eközben szemet vet a nagymama házára, s kilakoltatással fenyegeti. Arthur azonban fejébe veszi, hogy a nagyapja utasításai alapján megmenti nagymamája birodalmát. Mindenféle kalandokba bonyolódva sikerül eljutnia a villangók birodalmába, s
ott a kis tündéri lények segítségével próbálja megszerezni a nagyapja által elrejtett kincset. A film mesebeli világa magával ragadó képiséggel párosul, a film készítői ráadásul nem fukarkodtak a viccel sem, s így egy nagyon szórakoztató, mesterien elkészített és nemkülönben tanulságokkal megtűzdelt (felnőtteknek is címzett) korongot kapunk ajándékba. (lara)
Polcra való TV-szem
A mi őrsünk táján Tűzvonalban címmel készített az MTV sorozatot egy magyar rendőrőrs mindennapjairól. A tizenhét rész főhőse egy korábban botlott, gyarló, de egyébként gáncsnélküli és legyőzhetetlen zsaru. Ő nemcsak egyre inkább rendet tesz majd az angyalföldi „helyőrség” működésében, hanem nyilván esetről esetre győzelemre vezeti csapatát az aktuális gonoszok ellen. Most jó magyar szokás szerint a jegyzetírónak fanyalognia kellene az amerikai, illetve nyugat-európai minták alapján készült sorozat mikéntjéről és hogyanjáról. Számba venni minden kis melléfogást, minden kétségbe vonható szakmai részlet hitelességét, de ezúttal ez elmarad. Több okból. Az egyik: végre megint láthatunk egy kis „hazai” tévéfilmet! Valódi színészekkel – úgy látszik, elsősorban a Nemzeti Színház tár-
sulata „érintett” a dologban – és nem amolyan interaktív nézőkből agyonmutogatott sztárocskákkal, akik már-már azt hitetik el velünk, hogy mi is lehetnénk felkapottak, csak balszerencsénkre nincs, aki felkapjon bennünket. A másik: újfent bebizonyosodhat, a nézők számára legalábbis, hogy a mi kis valóságunk egészen más, mint San Francisco, Beverly Hills, a Cobra 11, a Harmadik műszak vagy a Rex felügyelő valósága. Harmadik: nem árt, hogy bár a tévézés eszközeivel, a forgatókönyvíró, a rendező és a színészek által közvetítve, de mégis bepillantunk, az elmúlt évben bizony „hideget-meleget” egyaránt kapott rendőrségünk mindennapjaiba, emberi viszonylataiba, sikerélményeibe, kudarcaiba, nehézségeibe. Az őrszoba falai mögé. (erjel)
Forrás és olvasmány A számokkal, adatokkal teletűzdelt dokumentumkötetek nem tartoznak a kedvencek közé. Egyszerűen azért, mert az információhalmaz általában az ilyen jellegű könyvek olvashatóságának rovására megy, és legfeljebb az adott téma kutatóinak körében számíthat megbecsülésre. Dr. Szemerédy Miklós könyve is dokumentumkötet, mégis kitűnő olvasmányt jelent a szélesebb rétegek számára is. Az Erdőspuszták Parkerdei (sic!) címet viselő kiadvány lényegében a szerző 2002-ben megjelent munkájának új, jelentősen bővített kiadása. A múlt század hetvenes éveiben debreceni erdőmérnökök és erdészek egy kis csoportja fogott össze,
hogy a város környékén pihenőerdő fejlesztésbe kezdjen. Az Erdőspusztákon üdülésre és a szabadidő hasznos eltöltésére alkalmas területek kialakításában tevékenyen vett részt dr. Szemerédy Miklós, aki főmérnökként a kezdetektől 1991-ig volt a közjóléti fejlesztések irányítója. A személyes érintettség és az ügy iránti elkötelezettség eredményezi a kötet legfőbb erényét. Számos kulisszatitok, színes történet gazdagítja a dokumentumokkal amúgy bőven ellátott kiadványt, amely fotókkal is illusztrálva mutatja be a küzdelmes vállalkozást. A könyv a Nyírerdő Zrt. kiadásában látott napvilágot. (pásti)
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. szeptember 26. ]
Szeptember 28. (péntek) 18 óra, Kastélykert, szabadtéri színpad: Rockest a Karantén, Magyarock, Diktátor és a Chrome Rt. zenekarokkal Szeptember 29. (szombat) 18 óra, művelődési központ, színházterem: Idősek világnapja alkalmából „Szól a nóta, perdül a tánc” címmel műsoros est HAJDÚNÁNÁS A Móricz Pál Városi Művelődési Központ és Könyvtár programjaiból: Szeptember 29. (szombat), tájház (Hunyadi u. 21.): Szüreti sokadalom: 13.30: a szüreti menetben résztvevők zsűrizése, 14 óra: a menet indulása, szőlőpréselés-, kovácsolásbemutató, kézműves foglalkozások: agyagozás, nemezelés, szalmafonás, 14.15: Pillangó Bábszínház: Az aranyhal című gyerekelőadása, 15.15: a hajdúdorogi Bocskai Népzenei Együttes műsora, 16 óra: eredményhirdetés, csergetőverseny, 17 óra: K-Roy: Világslágerek, örökzöld dallamok HAJDÚSÁMSON A közművelődési intézmény programjaiból: Állandó kiállítás: Bardi János öntöttvaskályha-gyűjteménye és Vitéz Bakó István ny. ejtőernyős adományai. Nyitva hétköznapokon 8–16 óráig, egyéb időpontban előzetes bejelentkezés alapján (Szabadság tér 7. érd.: 52/590-013) Időszaki tárlat: Helyi alkotók – Fábián Anita, Fekete Sándor, Gargya János, Kozma Gabriella, Kovács Barnáné, Posta József – kiállítása (festmények, grafikák), megtekinthető szeptember 29-ig hétköznapokon: 8–16 óráig, egyéb időpontokban bejelentkezésre HAJDÚSZOBOSZLÓ A Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár programjaiból: Szeptember 26. (szerda) 17.30: Agy kontrollklub, vezeti: Vincze Irma és Tallódi Julianna Szeptember 28. (péntek) 18 óra, felnőttkönyvtár, olvasóterem: Szo boszlói Irodalmi Esték, Vida Lajos: Szép Ernő kötetének bemutatója, házigazda: Túri Borbála Október 7-ig, galéria: Szabó Lászlóemlékkiállítás KABA A Mácsai Sándor Művelődési Ház programjaiból: Szeptember 27. (csütörtök) 17 óra: II. Kabai Alkotótábor kiállítását megnyitja:
Subicz István grafikus művész (megtekinthető október 12-ig, naponta 9-től 17 óráig) Szeptember 28. (péntek) 14 óra, Gonda Ferenc Városi Könyvtár: Népmese napja – III. Népmesemondó Verseny, közreműködik: Hideg Anna ördöngősfüzesi mesemondó Szeptember 28. (péntek) 15 óra, mozi: Harry Potter és a Főnix rendje Szeptember 28. (péntek) 17 óra: Zene világnapja alkalmából: népdalosok találkozója, közreműködik: Hideg Anna Szeptember 28. (péntek) 21.30: Ifjúsági rockbuli a PANKK támogatásával, közreműködik: a Battery Október 1. (hétfő) 18 óra: Jóga a mindennapi életben – Jógatanfolyam, vezeti: Poór László jógaoktató Október 2. (kedd) 19 óra: Mit üzennek a természeti katasztrófák? (hurrikán, tájfun, tűzvész, felmelegedés, földrengés stb.), Kiss J. Zsolt okleveles asztrológus és pszichodráma-asszisztens előadása KOMÁDI Zonda-ház: Újra megnyílt a Komádi Helytörténeti Kiállítás MIKEPÉRCS Szeptember 26. (szerda) 14 óra, könyvtár: Magyarnépmese-vetítés a népmese napja alkalmából Szeptember 28. (péntek) 18 óra, művelődési ház: Falugyűlés Szeptember 29. (szombat), iskola tornaterme: „Csillagokra lépsz” amatőr művészeti gyermekfesztivál NAGYRÁBÉ A Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár programjaiból: Szeptember 28. (péntek) 13.30, református templom és parókia udvara: Sinka István és Kodály Zoltán születésének 110., illetve 125. évfordulójára emlékezve: Kodály Zoltán és a Sinkaénekek, előadók: Joób Árpád tanszékvezető, főiskolai docens, Bakó Endre irodalomtörténész, 14 óra: Berecz András: Sinka-ének című műsora, közreműködik: Dsupin Pál, Kovács Nóra és a Móricz Zsigmond Általános Iskola és Óvoda nagycsoportosai, 15 óra: kopjafaavatás NÁDUDVAR Az Ady Endre Általános Művelődési Központ programjaiból: Szeptember 28–29. (péntek, szombat) 19 óra, mozi: A fantasztikus négyes és az ezüst utazó (am.) Szeptember 28. (péntek) 19 óra: Moldvai táncház élő zenével Október 3. (szerda) 17 óra: Nádudvari Fotóklub kiállításának megnyitója Október 4. (csütörtök)18 óra, színházterem: Zene világnapja az Alapfokú Művészeti Iskolával, a Liszt Fe-
17
Mit ajánl?
Megyei programsoroló BALMAZÚJVÁROS
Hívogató
renc Kórussal, illetve a Kéknefelejcs Citeraegyüttessel Az 1956-os forradalom tiszteletére, a Városi Könyvtár és az Ady Endre ÁMK közművelődési egysége második alkalommal hirdet vers- és prózamondó versenyt általános és középiskolások, felnőttek és nyugdíjasok részére. A választott művek témája kapcsolódjon az őszhöz. Jelentkezni a Városi Könyvtárban lehet, a nevezési határidő folyamatos 2007. október 18-ig. Bővebb felvilágosítás a művelődési központban és a Városi Könyvtárban! NYÍRADONY A Móricz Zsigmond Művelődési Ház programjaiból: Szeptember 30-ig, művelődési ház, kisterem: a XVI. Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor kiállítása: a tárlaton a művésztelep 13 alkotójának csaknem 50 festménye és 8 kisplasztikája látható, az alkotók: Bogdándy György, Bíró Eszter, Birki Helga, Comisarschi Petru, Cristea Mircioane, Jászai János, Kiss József, Kurta Kázmér, Kurta Árpád Cristia, Lukács Gábor, Palotai Erzsébet, Subicz István, Tóth Lajos (megtekinthető: vasárnap kivételével naponta 8–18 óra között) Állandó kiállítás: Móricz Zsigmond Művelődési Ház előtere: A Nyíradonyi Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor állandó kiállítása. Fecskeház: Természetrajzi és helytörténeti gyűjtemény, látogatható csütörtökönként 8–16 óra között, ettől eltérő időpontban a művelődési házban történő bejelentkezés alapján. Aradványpusztai Csomózótájház néprajzi gyűjteménye: előzetes bejelentkezés alapján (52/203-092). POLGÁR Szeptember 29. (szombat), 18 óra, mozi: Transformers (am.) PÜSPÖKLADÁNY A Dorogi Márton Városi Művelődési Központ programjaiból: Karacs Ferenc Múzeum: Állandó kiállítás – A Nagy-Sárrét története a lecsapolástól 1914-ig, (érd: 06-54/451-295, Kossuth u. 28.); időszaki kiállítás: november 4-ig: Múltunk a kutak tükrében SZENTPÉTERSZEG Faluház: Keresztelő címmel kiállítás a szentpéterszegi keresztelői szokásokról
A Megyei programsoroló rovatba folyamatosan várjuk a megye települései kulturális rendezvényeinek időpontját, programját a
[email protected] e-mail címre.
Szólláth Zoltán, a hajdúnánási Móricz Pál Városi Művelődési Központ és Könyvtár művelődésszervezője: A hajdúnánási művelődési központ 1998-ban élesztette újra a szüreti mulatságok hagyományát. Azóta minden évben sikerül megrendeznünk a szüreti sokadalmat, amelynek idén szeptember 29-én, szombaton a Hunyadi utcában található Tájház lesz a „házigazdája”. Onnan indul 14 órakor a szekeresekből, hintósokból, lovasokból álló színes, látványos szüreti menet, és végighaladva a város nagykörútján ide is tér vissza. A felvonulókat szakértő zsűri bírálja el több kategóriában. Például díjazzuk a legszebb hintót és szekeret, a legszebb öltözetű hajtót és lovast, valamint a legékesebb lovast. Fontos szempont az esztétikum, a hagyományokhoz való ragaszkodás. A Tájházban levők a kocsik visszaérkeztéig sem fognak unatkozni: a legkisebbeket bábműsor várja, de kipróbálhatják az ügyességüket az agyagozás, a nemezélés és a szalmafonás területén, és kovácsolásbemutatót is láthatnak. A nagyobbak bizonyára jól szórakoznak majd a hajdúdorogi Bocskai Népzenei Együttes műsorán, de a fiatal előadó, K-Roy népszerű slágerei is érdeklődésre tarthatnak számot. Nem maradhat el a hagyományos csergetőverseny sem, amelyen Hajdúnánás legügyesebb lakói mutathatják meg, hogyan bánnak a karikással. Természetesen a szüret mit sem ér szőlő nélkül, a programra kilátogatók frissen préselt musttal olthatják a szomjukat.
18 Közelkép
– Amennyit mi szellemileg és fizikailag szenvedünk, ahhoz képest annak is jobb a sorsa, aki fegyházban ül – jutott el hozzám a panasz a pusztáról, ahol már-már kilátástalannak látszik a küzdelem, és mérhetetlen a keserűség az emberekben. – Ki van téve a fekete zászló! – E figyelemkeltő szavakkal adta értésemre a hírek mélységes hitelességét Kovács József, vagy ahogy családjukban sokáig hívták, s gyakran még most is hívják, Faragó Barna hajdúböszörményi őstermelő. Menjek csak ki hozzájuk, győződjek meg róla, és ha lehet, írjam meg, hogy milyen helyzetben vannak, biztatott mobiltelefonján. Megrendült biztonságérzet Így indultam el augusztus végén Rókahátra, a Balmazújváros és Hajdúböszörmény közt levő tanyára, amelynek gádoros, három osztatú, százévesnél idősebb lakóépülete előtt szőlőlugas nyújt hűvöst az alkalmi beszélgetésekhez: múltról, jelenről, jövőről. Amikor derűért sóvárog a lélek, akkor leginkább a múltról, mert a jövő bizonytalan, a jelen pedig maga a hiábavalóság. Eddig valahogy megvoltak, mostanra azonban megrendült bennük az a biztonságérzet, amelyet korábban a több lábon álló gazdaság nyújtott számukra, érzékeltette velem gondjaik súlyát a gazda már odamenet, miután Lászlóházáig, az ott véget érő műútig jött elém kocsijával. – Hogy egy üszőborjút valaki megvenne, és tenyésztésbe állítana? Ilyen most nincs, ez most szinte lehetetlen. Eladhatatlan a hízó marha is. Orosz Lászlónak uniós színvonalú vágóhídja van Hajdúnánáson, de hiába vagyunk nála régóta feliratkozva, húsz darab háromszáz kilogrammos növendékmarhám vár hetek óta folyamatosan elvitelre. Készen van, és nem kell. Eladhatatlan. Megmondta nekem már áprilisban egy tapasztalt kereskedő, hogy Románia csatlakozása itt rendkívüli gondokat okoz. Itt a termelő ki lesz nyírva. Ennek ez a célja. És tessék, már 250 forintért hasított sertést hoznak be! Közben írják, hajtogatják, hogy hamarosan 400 forint lesz a sertés felvásárlási ára, mert majd öt és fél, hatezer forintba kerül egy mázsa tengeri. Szándékosan szuggerálnak, befolyásolnak mindenfelől, az járja mindig, hogy nincs jövője, nincs is már semmi értelme a jószágtartásnak, nem érdemes vele foglalkozni. Tagadhatatlan, hogy a mai helyzet sok gazdát állít máris választás
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. szeptember 26. ]
elé: hizlaljon-e vagy adja el a kész takarmányt? Kovácséknak például idén 20 hektár földön 400 mázsa takarmányuk termett. Kapnának érte rögtön 2 millió forintot. De vajon ez-e a megoldás? Aligha. Nyolc-tíz kocát tartanak évek óta, és természetesen „hizlalgattak” is mindig. Újabban pedig, ha nem is hizlalnak, malacként értékesítik a szaporulatot.
Őstermelők a p
Szerelemgyerek volt Kovács Józsefék gazdasága persze nem elsősorban a sertésről, nem is a szarvasmarhatartásról nevezetes. Sokkal inkább a juhászatáról: ma is piacképes tejes bárányairól, párját ritkító tenyészállományáról. Noha a juhászatoknak sem fenékig tejfel… Történetünk 1959-ben kezdődött, amikor Kovács József hatévesen az első juhot kapta. A nagybátyja nyáját őrizte már akkor is. – Egy bárány elbitangolt, és én megtaláltam. „Jó, akkor legyen a tied”, mondta Anti bátyám. A bárány meg is maradt, nagyapáméknál nevelkedett. Mire nyolcadikba mentem, már hét juhom volt. Azóta, és ennek két év híján ötven esztendeje, megszakítás nélkül foglalkozom juhval. Mostohaapám juhász volt, nem véletlen tehát, hogy kezdettől fogva csábított a juhászat. – Úgy tudom, két neve is van. Miért? – kérdeztem tőle a mostohaapa említésekor. – Mert szerelemgyerekként jöttem a világra, és a nagyszüleim még csak véletlenül se akarták hallani az édesapám nevét. Az életem ezért születésemtől kezdve bonyolult. A családban nem Kovács Józsefnek hívtak, hanem édesanyám, Faragó Julianna után Faragó Barnának. Nagyon sokan a mai napig ezen a néven keresnek
A karámban száz jerke és he Böszörményben. Tizennyolc éves koromban tudtam csak felvenni a kapcsolatot édesapámmal, aki nem vehette feleségül édesanyámat, mert a család nem akarta. Édesapám már meghalt, de a mostohamamával is jó a kapcsolat.
Kovács József 1974-ben vásárolta meg a 840 négyszögölön fekvő tanyát a takaros, kétszobapitvaros házzal négyezer-ötszáz forintért, amely ma csekély ös�szegnek mondható, de akkoriban még sokkal többet ért. A pofont is kiállták
Kovács József: „Kezdettől fogva csábított a juhászat”
– Megvettem, nősülhettem, volt hová vinnem az asszonyt, boldog voltam – sűrítette a gazda a világ legtermészetesebb hangján egyetlen rövid mondatba mindazt, ami számára huszonévesen a legfontosabb volt, s amire később családapaként is bízvást támaszkodhatott. 1976-ban megnősült, feleségül vette Nagy Ilonkát, akinek azután valóban nem volt ismeretlen vagy szokatlan a tanyai élet, hiszen ott nőtt fel a szomszédban, ahogyan ő fogalmaz, egy dűlővel arrébb. Három gyermekük született, egy lány és két fiú. Gyöngyi, az elsőszülött ma titkárnő, közjegyző mellett dolgozik, Zoltán, az idősebb fiú pedig, aki szakmájára néz-
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. szeptember 26. ]
puszta peremén
– Ez a juh egész télen megyen. Csak így lehet fenntartani, hogy sosincs bent. Annyi avar mindig van a területen, hogy eltartja. S mindig van olyan hely, ahol elvan a juh. Áprilisban elletek. Gyepre. A bárány a gyepen születik meg. Nem tudok ugyanis neki olyan takarmányt adni, hogy januárban olyan tőggyel elljen meg, mint ekkor. Áprilisban már igen. Mindegy, hogy alig tud csipegetni, a gyepben megvan a kellő kalória. Szeptemberben, októberben azonban már hiába zöld, lejárta az idejét. November huszadikán engedem közé a kost, és április tizennyolcadikán-huszadikán születik az első bárány. Ötven százalékuk kettőt ellik. Ennyi bárányt télen bent elletve nem tudnék megfogni, megőrizni. Az áprilisi bárány kint van egész nap az anyjával. Piaci oldalról nézve ez azzal jár, hogy egy szem abrakot nem kap, az anyja alól megy el mint tejes bárány. Húsz guriga nádas kóró
etven selejt juh vár eladásra ve mezőgazdasági gépszerelő és üzemeltető, bedolgozóként segít az apjának. A kisebb fiú, Richárd még tanul, idén kezdte a nyolcadikat a hajdúböszörményi Baltazár Dezső Református Általános Iskolában. – Édesapám, Nagy Sándor, meg a nagyapám olyan parasztok voltak, akik a pofont is kiállták, mert hiába sanyargatták őket, nem léptek be a szövetkezetbe – színezte tovább a családi szőttest a maga történetével Kovácsné. Téeszesíthették körbe a tanyájukat, szoríthatták ki őket, a földjeiket a lehető legrosszabb területekre, nem törtek meg, nem hajtottak fejet az akkori hatalmasoknak. Ilonka apja ma is, hetvennégy évesen is a sajátjában gazdálkodik, gépen jár. Ő pedig, köszönhetően az erős családi gyökereknek, továbbvivője lehet az életörökségnek. Mint méh a kaptárban – Regisztrált őstermelők vagyunk mind a ketten – nevezte meg
a státuszokat, de annak megértéséhez, hogy ez az ő esetükben vagy felfogásuk szerint pontosan mit is jelent, a férj adott sajátos definíciót: – Nekünk úgy kell élnünk, mint méhnek a kaptárban. Magunknak kell mindent bekészíteni, ha azt akarjuk, hogy legyen. Üdülés ezért nem volt, vagy ha volt is, nagyon-nagyon régen, mert innen ritkán és csak rövid ideig lehet elmaradni. E lehetőségek leginkább a feleségnek és a kisebb fiúnak adatnak meg. Ők 1980 óta bent laknak Böszörményben, s ha ingáznak is, azért eljutnak egy-egy városi, iskolai ünnepségre, és templomba is járnak. – Nem feledkezünk el a névnapokról sem, de akkor is csak este van együtt a család. Józsefnek pedig se húsvét, se karácsony – tett végül pontot Kovácsné a kikapcsolódásról mondottakra. Minekutána ismét a juhászatra, megélhetésük legfőbb forrására terelődött a szó.
Május végén, hathetes korukban kezdem őket eladni, amikor a súlyuk átlaga tizennyolc-tizenkilenc kilogramm. Idén ötszáznéhány anyától 664 bárányt választottam, azon felül harmincat elajándékoztam. Ez összesen majdnem hétszáz. Mert biztos, hogy több volt tíznél hármas ellés is. Amióta gazdálkodom, én minden évben száz jerkét hagyok utánpótlásnak az áprilisi szaporulatból. És mindig az ikerellésből. – Ha volna szebb, akkor is? – Volna szebb, de nálam a kettes bárányt az egyes nem veri meg. Mutatja az idei szaporulat is. Ötszáznál több juh megellett, és csak három hullott el. Anya és bárány. Nem tudtunk rajtuk segíteni. Kovács József azóta, hogy 1983 decemberében megvált a böszörményi II. Kongresszus Tsz-től, vagyis huszonnégy éve magángazda, de már azelőtt mint termelőszövetkezeti tag is mindig tartott jószágot. Földet sokáig csak béreltek, hosszú időbe telt, míg a birtok több mint hatvan hektár saját szántóval és a nemzeti parktól bérelt százharminc hektárlegelővel a mai formájában kialakult. – Az a szerencsénk, hogy nem ütött még agyon bennünket a bérlet. Nem drága, ezer-kétezer forint hektáronként, de ezt minden évben ki kell fizetni. Plusz annyiszor ötezer forintot, ahány hektárt kaszálunk. Idén azonban csak egy csatornapartról nyertünk húsz guriga nádas kórót. Ezzel indulunk a télnek a szokásos négy-ötszáz guriga gyepszéna helyett, amikor a
Közelkép 19
selejttel együtt kilencszáznéhány juhról, hatvanvalahány szarvasmarháról és tizenegy kocáról kell gondoskodnunk. Nyolcvan selejt juh van itt rajtam, úgy, hogy elmúlt augusztus huszadika is, amikor összesen három selejt juhra volt igény. Egészségesnek lenni és menni – Ezelőtt? Nem lehetett vele bejutni a vásárba, mert már a kapuban elvették az embertől. S ha egyik héten nem ment, ment a másikon. Nem úgy, mint most, amikor szép telepek állnak üresen az országban, és olyat, hogy valaki fejlesztene, évek óta nem tudok. Ugyanott kötöttünk tehát ki, ahonnan a találkozásunk kezdetén elindultunk: ilyen kilátástalan helyzetben még sose voltak a jószágtartásra berendezkedett őstermelők. Pedig okosan választották ki a helyet, alakították ki a nemzeti parki legelőre és a parkon kívül levő szántókra alapozott gazdaságukat Kovács Józsefék is. Dolgozva látástól vakulásig.
Gazda és fia, Richárd egy hétéves kossal – Itt mindennap teljes erővel, teljes odaadással ki kell állni, reagálni kell, és tudni a feladatomat. Makkegészségesnek lenni, és menni. Ezt az egyet eddig megkaptam az Atya jóvoltából. Bár 1987 októberében megtörtént velem, hogy Hajdúböszörményben egy gépkocsivezető bajt okozott, és a jobb térdem darabokra tört. Az eset után két hetet kórházban töltöttem. Amikor azonban kiengedtek, másnap már mankóval a jászolban álltam, és irányítottam a válogatást. De olyan, hogy három hétig beteg lennék? Isten őrizz! – kísértek el Kovács József szavai végig hazafelé. Kép és szöveg: Gulyás Imre
17 20
Arcél
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. szeptember 26. ]
Tudja, mit akar Mosolygósan ül le beszélgetni. Hamar elárulja magáról, hogy bár ízig-vérig mai lány, korát meghazudtoló céltudatossággal irányítja az életét. Triffa Ágnest, a válogatott kapust nem a véletlen sodorta Debrecenbe.
ÉPÍTÉSI TELEK DEBRECEN BELVÁROSÁBAN ELADÓ!
A Cívis Ház Zrt. árverezés útján történő értékesítésre meghirdeti a tulajdonát képező Debrecen, Simonffy utca 27. szám alatti építési telket. Az ingatlan a tervezett Nyugati kiskörút mentén található. Árverezés időpontja: 2007. október 31. (szerda) 14 óra
Érdeklődni: a 06-52/523-178 és a 06-20/471-43-90 telefonszámokon lehet. www.civishaz.hu
Válasszon JÖVŐ-t!
Induló tanfolyamainkból:
– Adótanácsadó (153 558–179 600 Ft) Indul: október 5. – Társadalombiztosítási ügyintéző (50 958–59 600 Ft) Indul: szeptember 29. – Pénzügyi-számviteli ügyintéző (50 958–59 600 Ft) – Mérlegképes könyvelő (109 440–128 000 Ft)* *(most még diploma nélkül jelentkezhet)
4025 Debrecen, Simonffy u. 4–6. I/121. – Halköz Üzletház Telefon: 52/322-135, 30/633-0033 • www.saldonet.hu
Éppen abban az évben született Gyulán, amikor a debreceni női kézilabda történetének első aranycsapata, a Loki mindmáig egyetlen bajnoki aranyérmét szerezte. Nyüzsgő, mozgó gyerek volt, olyan, akinek nagyon kell a mozgás. Mindenféle sportágat kipróbált. Atlétika, karate, foci és ráadásként néptánc volt a választék – no meg természetesen a kézilabda. Nevetve rázza a fejét arra kérdésre: mindjárt a kapuban kezdett-e. Ugyan dehogy, mondja. Hisz’ aligha lehet az álma egyetlen tízéves gyereknek sem, hogy kemény lövések útjába igyekezzen állni egy „ketrecben”, ahelyett, hogy fusson-rohanjon szélsebesen, s kergesse a labdát meg az ellenfelet. – Így voltam ezzel én is – meséli Ági –, de egyszer az edzőm, poénból beküldött a kapuba egy büntető erejéig. Én meg kispárgáztam a labdát mindenki megrőkönyödésére. A kivédett hetes aztán nem maradt következmények nélkül. Békéscsabára került tanulni és kézilabdázni, de ott ennek ellenére még mindig nem tudták sokáig eldönteni, hogy kapust vagy irányítót faragjanak belőle. – Végül aztán apám szava volt a döntő, aki szintén kapus volt – tesz pontot a sztori végére „Tréfi”. – Ő mondta: legyél kapus, mert abból kevés jó van minálunk. És igaza lett. Olyannyira, hogy a lány egyremásra kezdte el szállítani az eredményeket. Tizenhét évesen ment el Budapestre, a Vasashoz. A piroskékeknél a legnagyobb sikere a 2005/2006-os szezonban szerzett Magyar Kupa-bronzérem és a bajnoki hetedik hely volt, no meg az, hogy tavaly már megmutathatta tudását a felnőttválogatottban is. – Hihetetlen élmény volt Brazíliában megélni első válogatottságomat – meséli. – Azon a túrán barátkoztam össze Orbán Annával. Akkor még nem gondoltam volna, hogy hamarosan csapattársak leszünk. Pedig így lett, mert a hálóőr úgy gondolta, váltania kell, tovább fejlődni csakis jobb csapatban, na-
Tréfi hamar beilleszkedett a Loki-családba gyobb célokért lehet. Így – mivel párja is Debrecenbe, a DKSE-ez igazolt – logikus volt, hogy a Lokicsalád tagja lesz. Könnyen megbarátkozott mindenkivel, de az hamar kiderült, hogy egy kapusnak a csapat szerkezetébe beillesztenie magát nehéz feladat. – Nagyon jólesett, amikor csak néhány napja voltam itt, hogy megállítottak drukkerek az utcán és elmondták: örülnek az érkezésemnek. Ám a nyári felkészülésben a válogatott programja miatt alig tudtam részt venni, így aztán eleinte nem ment a védés. Alig éreztem, ki hová mozog a falban, s csak őröltem magam mögöttük. Azóta persze már több meccsen is bizonyította, hogy kezdi elkapni a fonalat. De csöppet sem elégedett. – Még mindig csak ötvenszázalékos formám; a Dunaferr elleni meccs után nagyon dühített, hogy gyatrán védtem. De érzem, hogy előrehaladok. Én is meg a csapat is... Gurbán György
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. szeptember 26. ]
Debreceni programsoroló SZEPTEMBER 26., SZERDA 10 és 13.30 óra: DE Konzervatóriuma: Nagyerdei Ősz: „Angyalbárányok” – Zenés-mesés gyerekműsor. Km.: Écsi Gyöngyi mesemondó, Kováts Marcell népzenész 14.30: Svetits-kollégium: Keresztény könnyűzene – előadó: Gyarmati Barnáné (gitár), 17 óra: „Egy év a gambiai misszióban” – Nyúl M. Fidelis nővér élménybeszámolója 18 óra: Vásáry u. 4.: Életreform esték: „Belső út” – az Egótól a Belső Mesterig – Kövesi Péter előadása 18 óra: Híd Kulturális Központ: „Otthonom, Afrika” – Láng Emese úti beszámolója 19 óra: DE Zeneművészeti Kar: Nagyerdei Ősz: Marczi Mariann zongoraestje 19 óra: Kamaraszínház: Liliomfi (Honthy Hanna-bérlet) 21 óra: Lovarda: Campus-party. Km.: dj Náksi és Brunner, dj. PéGé 21 óra: Orange Music Club: FOKK: Ninjahelikopter-koncert, Dj Justice SZEPTEMBER 27., CSÜTÖRTÖK 10 óra: Kölcsey Központ: Lengyel napok: „Varsó modern építészete” – fotókiállítás (szept. 29-ig) 14 óra: Belvárosi Közösségi Ház: „Schwajda György: Nincs többé iskola!” (mesejáték) – előadja a DMK Alföld Gyermekszínpada és Főnix Diákszínpada 15 óra: Kismacsi Közösségi Ház: „Ábránd és valóság…” – kézműves játszóház 17.30: Méliusz-könyvtár: „Felolvasás, művészet, zene” – a debreceni Német Kulturális Fórum rendezvénye. Km.: Borbély Szilárd, Krause Mark, Csorba Gergő 19 óra: Kamaraszínház: Liliomfi (Ady Endre-bérlet) 19 óra: Kölcsey Központ: Lengyel napok: Nyitóünnepség, a Lautari együttes lemezbemutató koncertje 19 óra: Szent Kereszt-kápolna: Sillye Jenő és Borka Zsolt koncertje tanúságtétellel 20 óra: Sikk Music Cafe: Táncház a Törköly zenekarral 20 óra: DEOEC II. kollégium, alagsor: KonzervArtaudrium: Nyílt tréning (aktív részvétellel) SZEPTEMBER 28., PÉNTEK 13 óra: DAB-székház: Kiss Árpádemlékkonferencia (szept. 29-én is) 15 óra: Svetits-kollégium: A Grund zenekar koncertje, „Szabó Magda és Debrecen” – Lukács Katalin előadása, 16.30-tól: városi emlékséta 19 óra: Kamaraszínház: Liliomfi (Téri Árpád-bérlet) 18 óra: Kölcsey Központ: Lengyel napok: „Lengyel és magyar mentali-
tás, nemzeti mítoszok és komplexusok” – Nagy László Kálmán előadása 18 óra: Belvárosi Közösségi Ház: Bolgár zenés irodalmi est 18 óra: Bocskai-iskola: Ingyenes jógagyakorlás 19 óra: Boldog Terézia Egyetemi Kollégium (Szt. Anna u. 20–26.): Jablonczay Lenke – pódiumest és koncert 19 óra: Új Vigadó: VII. Metallicaest: Fellének: Vertigo, Scary Guyz, Battery 20 óra: Club Morrison (Salétrom u. 5.): Blues-rock-est Radics Béla emlékére. Km: a Retronome és a Labirintus zenekar 20 óra: Sikk Music Cafe: Latin est SZEPTEMBER 29., SZOMBAT 10.30: Modem: „Leonardo és szerkezetei” – múzeumpedagógiai foglalkozás 4 éves kortól. Vezeti: CsonkaKovács Abigail 12.30: Józsapark: józsai szüreti nap, 15 óra: a Józsai Közösségi Központ megnyitója 13.30: Idősek Háza: gyűjtőhobbisok összejövetele a Magyarok Világszövetsége szervezésében 14 óra: Modem: „Zenélő kert”. Fellép: DJ Zsupi és Dr. Justice (jó idő esetén) 14.30: Csapókerti Közösségi Ház: III. Szomszédsági Nap és Csapókerti Szüret. Program: bolhapiac, térzene, néptánc, kézműves játszóház, utcabál 15 óra: Homokkerti Közösségi Ház: Motolla családi délután. Km.: gyimesi vendégek 15 óra: Nagysándor-telepi református templom: ökumenikus istentisztelet. Igét hirdet: dr. Fekete Károly ny. teológus professzor, Derencsényi István esperes, Tariska Zoltán ref. lelkész, Kandacs Gábor baptista lelkész 15 óra: DEOEC Mini Galéria: Sulyák Imre festő kiállítása (okt. 12-ig). Mny.: Hornyák András, km.: Virágh Tibor előadóművész 16 óra: Vasutas művelődési központ: a debreceni Magyar Nóta Egyesület rendezvénye. Km.: Jeremiás Béla és zenekara 17 óra: Déri Múzeum: Unokáknagyszülők hangversenysorozat: Kodály Zoltán: Háry János – daljátékrészletek. Km.: Debreceni Filharmonikus Zenekar, Cantemus fiúkórus, Bódi Marianna, Wagner Lajos, O. Szabó István. Vez.: Kocsár Balázs 17 óra: Füredi úti református templom: Jótékonysági koncert hajléktalanok javára 17.30: Főnix Csarnok: Dr. Bubó – családi musical 19 óra: Lengyel napok: „Farsang és Böjt harca” (koreografált zenei instal-
láció) – A Poznani Lengyel Táncszínház előadása 19 óra: DE Zeneművészeti Kar: Nagyerdei Ősz: A DE Zeneművészeti Kar Rézfúvós Együttesének 20. éves jubileumi hangversenye 19 óra: Kamaraszínház: Liliomfi (Csortos Gyula-bérlet) 19 óra: Dorcas kemping: Konzerv Artaudrium: „Hídverés”-találkozó – előadás hajléktalanoknak és szociális munkásoknak 21 óra: Sikk Music Cafe: Rockkon certek. Fellépnek: Garden of Eden, Ebola Fakó, Secret Sin SZEPTEMBER 30., VASÁRNAP 7 óra: Tesco-parkoló: Régiségvásár 10 óra: Vojtina Bábszínház: Égenföldön mese – bemutató előadás 11 óra: DEOEC Elméleti Galéria: Vészabó Noémi festőművész és Vadász György Kossuth-díjas építész kiállítása (okt. 12-ig). Km.: DE Zeneművészeti Kar kamaraegyüttese OKTÓBER 1., HÉTFŐ 10 óra: Újkerti Könyvtár: Nagy Csaba festőművész kiállítása (okt. 20-ig), 14 óra: A három bajusz – mesejáték a Szeredás együttes előadásában, 17 óra: Kineziológia – Égerháziné Hegedűs Anna előadása 16.30: Aranybika Galéria: Bornemissza Vass Kató kiállítása. Mny.: Palotai Erzsébet festőművész 19.30: Kölcsey Központ: Debreceni Filharmonikus Zenekar és Kodály Kórus koncertje a zene világnapja és a Kodály-év tiszteletére. Műsor: Kodály: Háry János OKTÓBER 2., KEDD 10 és 14 óra: Vojtina Bábszínház: Égen-földön mese 16.30: Csokonai könyvesbolt: Tolvaly Ferenc dedikálja Boszporusz felett a híd c. kötetét 18 óra: DEOEC, gyermekklinika: Világjáró Klub: dr. Kocsis István: Kuba OKTÓBER 3., SZERDA 10 és 14 óra: Vojtina Bábszínház: Égen-földön mese 14 óra: Csapókerti Közösségi Ház: „Az öregedés művészete – Az időskori lelki problémák és megoldásaik” – Pék Győző klinikai szakpszichológus előadása 18 óra: Vásáry u. 4.: Életreform esték: „Életfeladataink az asztrológiai képletben” – Borsos László asztrológus tanár előadása 19 óra: DE Zeneművészeti Kar: Nagyerdei Ősz Művészeti Napok: Ütős est, a Sonus ütőhangszeres együttes és vendégeinek hangversenye. Vendég: Dörnyei Gábor és Horváth Kornél
Hívogató
21
Lengyel vendégség A Főnix Rendezvényszervező Kht. Központban a nagyvilág! című programsorozatának következő vendége Lengyelország, amely kiállításokkal, mozifilmekkel, színpadi produkciókkal szeptember 26–29. között mutatkozik be városunkban. A programok egyik helyszíne az Apolló mozi: ott 26-án az 1929-ben készült némafilm, az Erős ember tekinthető meg, 27-én a 2005-ös Örömóda, 28-án a „lengyel Bridget Jones”-ként reklámozott Soha többé szerelem, 29-én pedig a 2006-os Jóvátétel című lengyel alkotásokat magyar felirattal, szinkronnal vagy hangalámondással adják. A Lautari együttes 27-én 19 órától a Kölcsey Központban tartja lemezbemutató koncertjét. Azok a látogatók, aki erre az eseményre jegyet váltanak, ingyen nézhetik meg 29-én 19 órától a Poznani Lengyel Táncszínház előadását, melynek címe: Farsang és Böjt harca. A csaknem 35 éve működő táncegyüttest nemcsak saját országukban, de Európa-szerte is az egyik legjelentősebb kortárs balett-társulatként tartják számon. Előadásuk, mely Brueghel híres festményétől kölcsönözte címét, az emberi természetben rejlő ellentmondásokat járja körül. A lengyel és magyar mentalitásról, a nemzeti mítoszokról és komplexusokról történelmi és irodalmi példákkal illusztrálva Nagy László Kálmán, a lengyel nyelv és irodalom tanszék vezetője tart ingyenes ismeretterjesztő előadást 28-án 18 órától a Kölcsey Központ báltermében. Kísérő rendezvényként 27–29. között a Kölcsey Központ 102–103-as szekciótermében a Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet standja is fogadja az érdeklődőket, ugyanitt folyamatosan gyermekfilmeket vetítenek, és a Varsó modern építészetét bemutató fotókiállítás is megtekinthető. D. O.
22 Tájoló Tájoló
DE BR E C E N | 2 0 0 7. S Z E P T E M B E R 26 .
MOZIMŰSOR Moziműsor
Anya, lánya, unokája APOLLÓ MOZI (Miklós u. 1.) Lengyel filmnapok: Erős ember (lengyel) 26-án 5 Örömóda (lengyel) 27-én 5 Soha többé szerelem (lengyel) 28-án 5 Jóvátétel (lengyel) 29-én 5 Transylvania (francia) 27–3. 4, 6 Törés (am.) 27–3. 8 Farkas (magyar) 27–3. 5, 30–3. f8 is Farkas (magyar) 1-én f8 díszelőadás, közönségtalálkozó KÖDÖS UTAK FILMKLUB (Debreceni Egyetem, aud. max., főépület IV. em.) Harry Potter és a Főnix rendje (angol–amerikai) 1-én 7 L’ecsó (am.) 2-án 7 CINEMA CITY (Debrecen Plaza) Este (am.) 27–3. n2, f4, hn6, 8, 29–30. de. 11 és 28–29. n11 is Mr. Brooks (am.) 27–3. f2, hn4, 6, n9, 29–30. de. n12 is, 28–29. f11 is Csúcsformában (am.) 27–3. f5, f7, f9, 28–29. f11 is Anya, lánya, unokája (am.) 27–3. 3, n6, f8, 29–30. de. f11 és hn1 is, 28–29. hn10 is Ízlések és pofonok (am.) 27–3. 2, 6, 8, 28–29. 10 is Zuhanórepülés (magyar) 27–3. f8, 28–29. hn10 is Next – A holnap a múlté (am.) 27–3. f9, 28–29. f11 is, 27–1. és 3-án n5 is TMNT–Tini Nindzsa teknőcök (am.) 27–3. n3, 29–30. de. n11 és n1 is Harry Potter és a Főnix rendje (angol–amerikai) 27–3. hn5, 29–30. de. f12 is Evan, a minden6ó (am.) 27–3. 4, 29–30. de. 10 és 12 (dél) is Férj és férj (am.) 27–3. 1, n4, f6, hn8, 29–30. de. hn11 és 28–29. 10 is L’ecsó (am.) 27–3. 1, n4, f6, hn8, 29–30. de. hn11 is, 28–29. 10 is Törés (am.) 27–3. n7 Vigyázz, kész, szörf! (am.) 27–3. hn3, 29–30. de. f11 és f1 is Ocean’s thirteen – A játszma folytatódik (am.) 27–3.
22
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. szeptember 26. ]
AADEBRECENI PROGRAMJA debreceni VÁROSI városi TELEVÍZIÓ televízió programja SZEPTEMBER 27., CSÜTÖRTÖK n 5.00–8.00, 9.00 Napszemle (ism.) n 9.15 Esti Közelkép (magazinműsor) (ism.) n 9.45 Siker (gazdasági műsor) (ism.) n 10.00 Zacc (szórakoztató magazin) (ism.) n 15.40 DKSE-Airport–Nyíregyháza (férfi-kézilabdamérkőzés közvetítése felvételről) n 17.00 Biztonsági zóna n 17.30 A virágkarneválok története (a Debrecen Televízió filmje) n 18.00 Erőnk Forrása (történelmi egyházak műsora) n 18.20 Zacc n 18.30 Siker n 18.45 Napszemle n 19.00 Köz-ügy (magazinműsor) n 19.30 Építész (ingatlanforgalmi és építészeti magazin) (ism.) n 20.00 Napszemle (ism.) n 20.15 Első kézből (kommentár nélkül) n 20.30 Hírháló (az ország hírei) n 20.55 Ízelítő (kukkantson be hozzánk 5 percre) n 21.00 Az igazság megszállottja 2. (am. akciófilm) n 23.00 Napszemle (ism.) n 23.15 Köz-ügy (ism.) n 23.45 Zacc (ism.) n 23.55 Siker (ism.) SZEPTEMBER 28., PÉNTEK n 5.00–8.00, 9.00 Napszemle (ism.) n 9.15 Köz-ügy (ism.) n 9.45 Siker (ism.) n 10.00 Zacc (ism.) n 15.40 DKSEAirport–Nyíregyháza (férfi-kézilabdamérkőzés közvetítése felvételről) (ism.) n 17.00 Öko-Házak (építészeti magazin) n 17.30 Pénz, divat, szex, alkohol (a Debrecen Televízió filmje) n 18.00 Kukta (gasztronómiai és főzőmagazin) (ism.) n 18.30 Siker n 18.45 Napszemle n 19.00 Esti Közelkép n 19.30 Megyei Tükör (magazinműsor) n 20.00 Napszemle (ism.) n 20.15 Első kézből n 20.30 Hírháló n 20.55 Ízelítő n 21.00 A bilincs szorításában (am. akciófilm) n 23.00 Napszemle (ism.) n 23.15 Esti Közelkép (ism.) n 23.45 Siker (ism.) SZEPTEMBER 29., SZOMBAT n 5.00–8.00, 9.00 Napszemle (ism.) n 9.15 Esti Közelkép Megfejtéseiket október 2-ig juttassák el levelezőlapon a szerkesztőség (4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A ) címére. Sorsolás szerdán délben! A nyeremény egy-egy könyv, a nyertesek nevét az október 10-én megjelenő számunkban közöljük. #
(ism.) n 9.45 Siker (ism.) n 10.00 Grand Prix (autó- és motorsportkrónika) n 10.30 Irányjelző (autósmagazin) n 11.00 Játékháló (telefonos nyereményjáték) n 14.15 A Kaláka együttes koncertje (a Debrecen Televízió filmje) n 16.00 Építész (ism.) n 16.30 Debreceni Színképek (színházi magazin) (ism.) n 17.00 Csalafintúra (játékos turisztikai városismereti műsor Miskolcról) n 17.30 Kukta n 18.00 Kliptománia (klipkívánságműsor) n 19.00 Hétszemle n 19.20 Erőnk Forrása (ism.) n 19.40 Zacc (ism.) n 20.30 Hírháló n 21.00 Házibuli Attilával és vendégeivel (zenés show-műsor) n 22.00 Virágzó Magyarország n 22.30 Bence-show (beszélgetések hírességekkel) SZEPTEMBER 30., VASÁRNAP n 15.40 Metadolce közvetítése felvételről a Csokonai Színházból (a Debrecen Televízió felvétele) n 17.20 Megyei Tükör (ism.) n 17.50 Kliptománia (ism.) n 18.50 Hétszemle n 19.10 Vasárnapi Napszemle n 19.30 Család, plébánia – zarándokút (a Debrecen Televízió filmje) n 20.30 Szent Iván napja Debrecenben (a Debrecen Televízió filmje) n 21.00 Lidérces hétvége (amerikai akciófilm) n 23.00 Vasárnapi Napszemle (ism.) OKTÓBER 1., HÉTFŐ n 5.00–8.00, 9.00 Vasárnapi Napszemle (ism.) n 17.00 Elemi ösztön (vadászat, erdészet, természet, gasztronómia) n 17.30 Kossuth őrvárosa (a Debrecen Televízió filmje) n 18.10 Nyitott világ: Esztergomi vár n 18.20 Zacc n 18.30 Siker n 18.45 Napszemle n 19.00 Esti Közelkép n 19.30 Hajrá n 20.00 Napszemle (ism.) n 20.15 Első kézből n 20.30 Hírháló n 21.00 A düh utcája (am. akciófilm) n 23.00 Nap-
!% # $% " #!
%#
! !
szemle (ism.) n 23.15 Esti Közelkép (ism.) n 23.45 Zacc (ism.) n 23.55 Siker (ism.) OKTÓBER 2., KEDD n 5.00–8.00, 9.00 Napszemle (ism.) n 9.15 Esti Közelkép (ism.) n 9.45 Siker (ism.) n 10.00 Zacc (ism.) n 16.30. Építész (ism.) n 17.00 Kézilabda-fesztivál n 17.30 Zöldkamera (ism.) n 18.00 Balatonpart ékköve (Balatonfüred) n 18.20 Zacc n 18.30 Siker n 18.45 Napszemle n 19.00 Esti Közelkép n 19.30 Csatornázási fórum (kérdéseiket az 525-100-as telefonszámon tehetik fel, válaszolnak: dr. Patai Lajos, Deéry Attila, Marcsinyi György, és Ányos József) n 20.30 Hírháló n 20.55 Ízelítő n 21.00 Az idegen (am. akciófilm) n 23.00 Napszemle (ism.) n 23.15 Esti Közelkép (ism.) n 23.45 Zacc (ism.) n 23.55 Siker (ism.) OKTÓBER 3., SZERDA n 5.00–8.00, 9.00 Napszemle (ism.) n 9.15 Esti Közelkép (ism.) n 9.45 Siker (ism.) n 10.00 Csatornázási fórum (ism.) n 11.00 Zacc (ism.) n 16.30 Kukta (ism.) n 17.00 Irányjelző (autósmagazin) n 17.30 Egészségére (egészségmagazin) (ism.) n 17.50 Hajrá (sportmagazin) (ism.) n 18.20 Zacc n 18.30 Siker n 18.45 Napszemle n 19.00 Esti Közelkép n 19.30 Debreceni Színképek (kulturális magazin) n 20.00 Napszemle (ism.) n 20.15 Első kézből n 20.30 Hírháló n 21.00 Gúzsba kötve (német thriller) n 23.00 Napszemle (ism.) n 23.15 Esti Közelkép (ism.) n 23.45 Zacc (ism.) n 23.55 Siker (ism.)
Ügyeleti telefonszám: 06-30/2787-131 Fax.: 52/525-105, 52/525-115 E-mail:
[email protected] " !
" !
&
""
#&"
&
#! % "!%
" ) $%
"!
# #
!$
"
&
# #!
& "
$
#! &
&
"
! ##
"
!
#
&& %
""
A szeptember 12-i rejtvény megfejtése: „Szükséggel együtt nő meg az erény”. A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyert: Bartha Elek debreceni, Zoltai Lajos utcai (a nyereményt átveheti a szerkesztőségben) és Matolcsi Áron berettyóújfalui olvasónk (neki postán küldtük el).
23
Hirdetés 23
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. szeptember 26. ]
zdijY{h{cV`hoda\{
Vo
Hitelre van szüksége? Jelzáloghitelek: • lakásvásárlásra • építésre és felújításra • kedvezőtlen kamatozású hitelek kiváltására, valamint • szabad felhasználásra.
zdijY{h{cV`hoda\{aVi{WVc
Hívjon és közösen megoldjuk: Tóth Sándor telefon: 06-30/238-37-34
Válasszon széles képzési palettánkról! • Államilag elismert OKJ-s képzések • Jogszabályilag elôírt kötelezô szakmai továbbképzések ijY{h{cV`hoda\{aVi{WVc • Nyelvi képzések • Tréningek
zd
Vo
FNYSZ (01-0507-04) (0036)
Kedvezmények, finanszírozási lehetôségek: • Kamatmentes részletfizetés • Szakképzési hozzájárulás igénybevétele • EU-s forrásból támogatott képzési lehetôségek
J[hl[p][jd_W\[b`j|ij$
Tekintse meg teljes képzési ajánlatunkat: www.perfekt.hu INFO: 52/410-421 •
[email protected]
C[]ip[hl[pd_W\[b`j|ij$
)( /+(<j%^
' +&& &&&<j
-(^dWf
trlesztrszlet
klcsnsszeg
futamid
9_j_XWda8bYiAbYidÅÓp[ii[d^WledjWb[]Wb|XX,&&&<j#jWba[l[i[XX[j 9_j_XWda:[Xh[Y[d_<_a*&(+:[Xh[Y[d"F_WYk$+'$J[b$0+(+(--&Do_jlWjWhj|i0>"Ip.#'-)&1A"9i"F.#', 9_j_XWda:[Xh[Y[d_xhja[iji_Apfedj*&(+:[Xh[Y[d"F_WYk$)'$?$%)$J[b$0+(+),#((,>#F.#',
UIN;2:-34&.31-33&
BUINnfhibusp{tbb{bluvmjtgfmuufmfl-jmmfuwfbibumzptkpht{bcmzplßhzfmfncfwufmwfmusuou-tbgfmuufmflwmup{tbftfuobnsulfneptvmibu/ +7pW`|dbWj(&&-$ip[fj[cX[h'#`jb(&&-$del[cX[h',#_]hldo[i-tb{2-6njmmjgpsjouwbhzboomobhzpcclmdtott{fhflsf83iobqptgvubnjesfwpobulp{jl-nfmmzfmb{pok hzgfmflmifuofl-bljloflblmdtojhozmtflpsojodtswozftDjujcbolT{fnmzjLmdto.t0wbhzDjujcbolIjufmlsuzbt{fs{etf/BDjujcbolCmdtLmdtosfwpobulp{bkombuvolupwccjlfewf{noozfmofnwpoibutt{f/ B usmft{ust{mfu.l mocth nfhibusp{tom b{ bldju nfhfm{ obqpo- 71 iobqpt gvubnjesf gpmztupuu 2611111 Gu tt{fh Djujcbol T{fnmzj Lmdto ibwj usmft{ust{mfuu )4:436 Gu0i* wfuu l bmbqvm/ 7p W`|dbWj _ZjWhjWc|dWaj[a_dj[jX[dWabYid_]dobid[aW9_j_XWda_d\ehc|Y_ih[dZip[hX[djhjdh]pji__Zfedj`WWp_h|doWZ$ mmm$Y_j_XWda$^k
40-es, sportos testalkatú, aktív társasági életet élő, művészetek iránt érdeklődő, szeretetet adni es kapni tudó, átlagon felűli egzisztenciájú, amerikás üzletember, tartós párkapcsolat céljából várja 26–36 év közötti, természetes szépséggel, átlagon felüli intelligenciával, fejlett esztétikai érzékkel rendelkező, kreatív hölgyek fényképes, bemutatkozó levelét, akiknek fontos az egészséges életmód. Főiskolai, egyetemi végzettség, nyelvtudás előny. Mobil: 06-20/970-1756 E-mail:
[email protected] 1276 Budapest, Pf: 56
Õsznyitó akciók
LIMUZIN AUTÓHÁZBAN!
A LIMUZIN AUTÓHÁZ 2005 után 2006-ban is elsõ lett a 150 Suzuki márkakereskedés között. Köszönjük, hogy bennünket választottak!
I. 500 000–700 000 Ft kedvezmény!* II. 0 Ft induló részlet, 0 Ft üzembe helyezés*
• A 10% induló részletet ajándékba adjuk. • A forgalomba-helyezés költségét átvállaljuk. • 3 évig a havi részlet felét mi fizetjük.
*Ajánlataink 2007.szeptember 1-tõl október 31-ig, illetve az akciós készlet erejéig érvényesek. A különbözõ akciók nem vonhatók össze és nem válthatók készpénzre. Hitelre történő vásárlásnál. Üzemanyag-fogyasztás (kombinált): 5,0–7,6 l/100 km. CO2-kibocsátás (kombinált): 122–182 g/km.
LIMUZIN AUTÓHÁZ Debrecen, 47-es Mikepércsi út mellett Telefon: 52/503-233 • Mobil: 20/9471-279 Nyitva: H.–P.: 8.00–18.00-ig, Szo.–V.: 9.00–13.00-ig E-mail:
[email protected] • Internet: www.limuzinautohaz.hu
Maximális futamidő: 30 év Kamat: 3,49%
Vo
24 Sporthét
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. szeptember 26. ]
szerint az ifiolimpia egyben kulturális esemény és ifjúsági találkozó is lenne.
Győzni! „Kikaptunk ugyan, de a csapat helytállt.” Ugye, ismerős ez a megfogalmazás? Én is gyakran leírom, ha egy sokkalta erősebb ellenféllel szemben marad alul a vesztes. Már csak az esélytelenebbel való együttérzésből is. Nos, Kovács Mihály, a DKSEAirport Debrecen NB I-es férfi-kézilabdacsapatának edzője úgy küldte pályára legutóbb tanítványait, hogy leszögezte: „Engem nem érdekel a tisztes helytállás! Akarjatok győzni!” És ők akartak. A bajnok Pick-Szeged meg bánta. Tényleg ilyen egyszerű a recept? Szerintem nem, de azért a közelgő EHF-kupabeli debütálás előtt én is kiadom a jelszót: „Akarjatok győzni!” Hátha bejön… (KyT)
Szerda
Hozta a kötelezőt a DVSC-Aquaticum a női kézilabda NB I-ben. A debreceni lányok a Hódosban 29–23-ra bizonyultak jobbnak a Vasasnál. A cívisvárosban edzőtáborozó, az október végi sakkcsapat-Európa-bajnokságra készülő válogatottunk tagjai – Gyimesi Zoltán, Berkes Ferenc, Balogh Csaba, Ruck Róbert és Horváth Ádám –, valamint Pintér József szövetségi kapitány a Debrecen Plaza halljában villámpartikat vívott a vállalkozó kedvűekkel. A nagymesterek legfiatalabb ellenfele a 7 éves Simon Lili, a legidősebb a 96 esztendős Kovács Ferenc volt.
Péntek Szenzációs diadalt aratott a DKSE-Airport Debrecen a férfi-kézilabda NB I-ben! A bajnok PickSzeged mindent megpróbált, hogy elkerülje a kudarcot, de ezen az estén tehetetlenek voltak a klasszisok a szinte végig extázisban kézilabdázó debreceniek ellen. Kovács Mihály tanítványai minden tekintetben felülmúlták nagynevű ellenfelüket és teljesen megérdemelten nyertek 30–27-re.
A DVSC-Teva labdarúgócsapata csak 1–1-es döntetlent ért el Angyalföldön Ligakupa-meccsen a Vasas ellen, ám a negyedik forduló után így is az élre ugrott a csoportjában.
Füredi Sörözõ Füredi út 42–44.
Megszerezte második győzelmét a TajtavillDerecske a női kézilabda NB I-ben. A lelkes szurkolótáboruk támogatást élvező Kocsik Viktóriáék szinte végig vezetve múlták felül 26–22-re a Kiskunhalast. Egy vereség, egy győzelem volt a mérlegük a hajdú-bihariaknak a női kézilabda NB I/B-ben. A Hajdúnánás-Termál SC hazai környezetben 37–30-ra intézte el a Tököl-Spartacust, míg a DVSC II. nagy csatában, 23–20-ra kapott ki Gyulán a bajnoki címre törő ellenfelétől. Tornát nyert Nagykállóban a DEKE NB I/B-s férfi-kosárlabdaegyüttese. A debreceniek a Tiszaújvárost 67–54-re, a házigazdákat 85–52re győzték le.
Csütörtök Jó esélyekkel pályázik Debrecen a 2010-es első ifjúsági olimpia megrendezésére – nyugtázta sajtótájékoztatón a Nemzetközi Olimpiai Bizottság székhelyén, a svájci Lausanne-ban vizitált magyar küldöttség egyik tagja, Kósa Lajos polgármester. A többi kandidálóval szemben városunk sanszát növeli, hogy a NOB elképzelései
A lányok rutinból, a fiúk extázisban játszva győzedelmeskedtek
A sakkcsapat-válogatottunk tagjai villámpartikat vívtak a közönséggel
Javított a Debreceni Floorball SE. A Mechwartközépiskola tornatermében az Egert lépte le 8-1-re az OB I. második fordulójában. A bajnok DFSE az egy héttel korábbi nyitányon idegenben nagy riválisától, az Arestól 4–2-es vereséget szenvedett.
Sportprogram
Ajándék szelvény
Arizona Sörözõ
Ajándékszelvény
Füredi Sörözõ és Játékterem
Szombat
u. 68. SzeptemberCsapó 26., szerda
Bizonyára sok szó esik majd még a Nyíregyháza– n 18 óra, Hódos Imre-sportcsarnok: DKSE-Airport DebreDVSC-Teva keleti No, 16.00–20.00 de nem az óra cen–Nyíregyháza A kivágott szelvénnyel 2007.rangadóról. 9. 28–29-én, között NB I-es férfi-kézilabdaösszecsapás eredmény (1–1) és a játék kapcsán, hanem az Szeptember 29., szombat a Füredi Sörözõben és az Játékteremben 2000 bónus játékot kap! NBArizona I-es labdarúgó-mérkőzés előtt, alattFt ésértékben után n 16 óra, Hódos Imre-sportcsarnok: DKSE-Airport Debrecen– *egy személy csak egy szelvény felmutatására jogosult történtek miatt. A helyi rendőrök szurkolói feVolendam (holland) EHF-kupa férfi-kézilabdamérkőzés n 18 óra, Oláh Gábor utcai stadion: DVSC-Teva–Tatabánya gyelmezetlenségekről, bűnökről beszélnek, NB I-es labdarúgó-mérkőzés míg a megvádoltak rendőri brutalitást emlegetSzeptember 30., vasárnap nek. Ami tény: az összecsapások során néhány n 11 óra, agrár tornacsarnok: DEAC–Pécs NB I-es férfi-röpembert kórházba szállítottak kisebb sérüléseklabdatalálkozó kel, míg kilenc személyt állítottak elő garázdaOktóber 3., szerda ság és rendzavarás miatt. A DVSC Futball Zrt. n 18 óra, Oláh Gábor utcai stadion: DVSC-Teva–DVTK Ligakuvezetői tiltakoztak a szerintük a szurkolóikkal pa labdarúgó-mérkőzés szembeni jogtalan rendőri fellépés miatt, így ez Nem a foci miatt lesz emlékezetes a a „meccs” még folytatódik. Loki-szurkolók nyíregyházi kirándulása
Füredi Sörözõ és Játékterem Füredi út 42–44.
Füredi út 42–44.
A kivágott szelvénnyel 2007. szeptember 28–29-én, 16.00–20.00 óra között a Füredi Sörözõ és Játékteremben 2000 Ft értékben bónus játékot kap! *egy személy csak egy szelvény felmutatására jogosult