A MI KÓRHÁZUNK június. Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai

Korhazunk_10_fedel:Korhazunk_8_fedel.qxd

2010.06.29.

19:46

Oldal 3

A MI KÓRHÁZUNK Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Eg yesített Kórházai

2010. június

• Főigazgatói interjú • Elismerés szakdolgozóinknak • Bemutatkoznak a Kardiológiák


2010.06.29.

19:46

Oldal 4

Műtét az Idegsebészeten

Tartalomjegyzék Két év a kórház élén – Interjú a Főigazgató asszonnyal

3

Szívünk ügye a kórházban – a Kardiológiai osztályok

5

Szíve a gyerekeké – Dr. Boros Veronika

8

Új vezető az Idegsebészeti Osztályon – Dr. Székely György idegsebész

9

Az ápolási szakma lelkei – Boldog Ibolya és Wetzelné Gál Anna ápolási igazgató-helyettesek

11

Ápolók Nemzetközi Napja

13

Az ünnepség után

Jó, hogy Katika van velem! – Jáger Lászlóné Kati – a kitüntetett nővér 14 Sebkötözésből jeles – Vass Istvánné Edina a Szakdolgozói Konferencia győztese

15

Dr. Szigeti Zoltán: Sikeres élet

16

A Magyar Diabetes Társaság XX. Kongresszusa

18

Könyvismertetés

19

Hírek, események

20

Ez a lapszám a Roche (Magyarország) Kft. támogatásával készült.

A Semmelweis-gyűrű ez évi díjazottja

Dr. Demeter Jolán

Véradás

A címlapon Dr. Boros Veronika a Semmelweis-gyűrű ez évi díjazottja

A Mi Kórházunk • a Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai ingyenes lapja Megjelenik 2000 példányban, szerkeszti a Szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Dr. Pintérné dr. Gönczi Ágnes főigazgató Szerkesztőbizottság: Dr. Pintérné dr. Gönczi Ágnes, Dr. Badacsonyi Szabolcs, Lászlóné Dezső Kornélia, Dr. Demeter Pál, Dr. Katona József, Dr. Balázs Magdolna, Bősze Izabella • Újságíró: Székely Ilona • Címlapfotó: Bazánth Ivola • Képszerkesztő: Várkonyi Zoltán • Fotók: Bazánth Ivola, Szabadosi Béláné, Várkonyi Zoltán Nyomdai előkészítés és kivitelezés: fotoGOLD Kft. Felelős vezető: Borvető Béla Kapcsolat: [email protected] • Budapest 1125 Diós árok 1–3. ISSN 1587-1193

Két év a kórház élén Interjú dr. Pintérné dr. Gönczi Ágnes főigazgató asszonnyal – Két és fél év telt el a kórházegyesítés óta. Az integrációtól költséghatékonyabb működést, gördülékenyebb, színvonalasabb betegellátást reméltek a döntéshozók. A három telephely munkájának összehangolása, racionalizálása azonban nem mindennapi feladat elé állította a menedzsmentet. A változások időnként feszültséget okoztak a kórházon belül és a kórházi telephelyek között is. Hogy látja: mennyire tudták megvalósítani a kezdeti terveket? – A három kórház összevonása az elképzeltnél nagyobb feladatot rótt az intézmény menedzsmentjére és személy szerint rám is. Egyrészt nagy tömegű adminisztrációs munkával kellett megbirkóznunk, s az új struktúrának megfelelően újra kellett alkotni a játékszabályokat. Miután közpénzből gazdálkodunk, a szigorú államháztartási törvény, az önkormányzati rendeletek és egyéb jogszabályok miatt nagy körültekintéssel kell dolgoznunk ahhoz, hogy a három kórház – Budai Gyermekkórház, Szent Margit és a Szent János Kórház – „közös mederbe való terelése” megtörténjen. A háttérmunkát úgy kellett végeznünk, hogy a betegellátásban ne lehessen érezni, hogy konfliktusokat kezelünk a színfalak mögött. A munkaügy és a humánerőforrás területén problémát okozott, hogy a három kórházban különbözőek voltak a munkabérek, a kinevezések, a logisztikai, műszaki, pénzügyi, informatikai és egyéb gazdálkodási folyamatok, s ezeket mind egységesíteni kellett, mint ahogy ki kell alakítani a közös minőségirányítási rendszert is. Meg oldotttuk az informatikai egységesítést, elértük, hogy a különféle szabályzatok, utasítások folyamatleírások közös nevezőre jussanak, új weblapot alakítottunk ki, bővítettük az információs rendszert a kórházon belül, valamint nyitottabbak lettünk a háziorvosok, rendelőintézetek és önkormányzatok felé. Csak töredékét soroltam fel a tennivalóknak, de ebből is látszik, mennyire szerteága-

zó munkát igényelt az integráció tőlünk. Úgy gondolom, hogy a kórház csapata sikerrel oldotta meg a feladatokat, én csupán „karmestere” voltam a feszített munkának. Létrehoztunk egy átlátható és jól strukturált rendszert, amelyben egyértelműek a felelősségi szintek, feladatok, jogok, munkakörök. – A menedzsment fő feladata, hogy biztosítsa a zavartalan gyógyító ellátást, s hogy dolgozói számára megteremtse a jó munkakörülményeket és a megfelelő bérezést. Az összevonással járó feladatok mellett jócskán adódtak az elmúlt időszakban infrastrukturális és anyagi problémák. – A jelenlegi finanszírozási rendszerünk egy év alatt négyszer változott, s ez igen súlyos bevételi gondokat okozott: nehézkessé, döcögőssé tette a gazdálkodásunkat. Be kellett vezetni újra a szigorú keretgazdálkodást: a beszerzési és a felhasználói kereteket kellett oly módon korlátoznunk, hogy „mindenre jusson”. Ugyanakkor nincs lehetőségünk arra, hogy egy-egy nagyobb beruházással, vagy egy-egy nagyobb infrastrukturális terület korszerűsítésével tegyük költséghatékonyabbá működésünket. Gondolok itt olyan volumenű ügyre, mint pl. az energia racionalizálás. A legtöbb osztálynak vannak alapítványai, támogatásuk sokat segít a műszerezettségből adódó hiányosságok, kisebb infrastrukturális-

változtatások, továbbképzések, konferenciákon való részvételek alapítványi forrásból történő megoldásában. De ezek a civil szervezetek sem egyformán gazdagok. A négy telephely (Pesthidegkút is) épületeinek javítása, karbantartása, különböző minőségű és szintű feladatok elé állítja a kórház vezetését. Az azonnali hibaelhárításokon túl felügyelni kell a különböző beruházásokat, gyakorlatilag majdnem minden beszerzésünk, beruházásunk közbeszerzés alá esik, ráadásul a közbeszerzési törvény is állandóan változik, egyre nehezebb ennek is megfelelni A finanszírozási kondícióink romlottak, a tavaly tervezett költségvetésünk az idén már nem érvényes. Ez igen nagy feszültséget okoz a gyógyító szakmában, mert szerényebb költségekből kell ugyanazt a betegellátást biztosítani. És akkor még nem említettük a volumenkorlátot, amely megszabja számunkra a betegellátás finanszírozásának felső határát. A túlteljesítés pedig minden esetben kifizetetlen

A Mi Kórházunk • 3

marad, és költséggerjesztő hatása is van. A fegyelmezett betegirányítás és a költségek állandó figyelése mellett is mindig 4-5%-kal felette vagyunk a megengedhető volumennek. – Korábban készültek fejlesztési tervek arról, hogy a takarékosabb működés érdekében a János Kórház területén létesülne egy manuális tömb, központi műtővel, ahol helyet kapna az intenzív és aneszteziológiai ellátás és a diagnosztika is. A régi pavilonokban pedig rehabilitációs, és belgyógyászati tipusú betegek ellátása történhetne.. Van esély ennek megvalósítására? – A döntés a főváros kezében van de ha a kivitelezéshez nincs anyagi forrás, akkor nem valószínű, hogy a közeljövőben ez a fejlesztés létrejönne. Pedig egy tömbszerű elhelyezés esetén a korszerűbb kubatúra mellett mind a humánerő-gazdálkodás, mind az energiaigény jobb működési feltételeket, magasabb minőségű betegellátást tud biztosítani, és még számtalan egyéb előny is kovácsolható belőle. A szerényebb működési költségek mellett másra is jutna, pl. munkabérre, szociális támogatásra, stb. Tavaly tudtuk a dolgozókat bérlettel, étkezési jeggyel, iskolakezdési anyagi segítséggel támogatni. Az idén erre nem volt lehetőségünk, a szűkös bevételek miatt,- hogy nullszaldósak tudjunk maradni faragni kellett a kiadásokon. Jelenleg a tartalékainkat próbáljuk beosztani úgy, hogy elég legyen a következő finanszírozási év kezdetéig. Nagyon várom, hogy a finanszírozásunk pozitív irányba változzon, mert ilyen szűkös keretek között csak ideig-óráig boldogulhatunk. – Az integráció egyik célja volt a párhuzamosságok megszüntetése, illetve bizonyos osztályok homogenizálása, egybevonása. Hol tart most ez a folyamat? – Kísérlet történt arra, hogy csak egy laboratóriumot működtessünk. De a Bécsi úti Margit Kórház telephely aktív fekvőbeteg ellátása olyan laborigénnyel rendelkezik, hogy ennek kielégítése költséghatékonyabb és jobban szolgálja a betegellátás érdekeit ha változatlanul marad. Egy

4 • A Mi Kórházunk

évig vizsgálódtunk, számításba vettünk több tényezőt, pl a laboranyag szállítási költségeit, a sürgős vizsgálati igényt s arra jutottunk, hogy nem volna ésszerű a Margit laboratóriumát megszüntetni. Átvilágítottuk a patológiát is. Mind az aktív betegellátást kiszolgáló szövettani, citológiai igény, mind a halott ellátáshoz tartozó kórboncolás helyben maradása az ésszerű, ill. az orvosszakmai javaslat nem tükrözött sem humánerőforrásban, sem költségben „megtakarítást”. Nagyon meggondoltan és csak valódi előnyök esetén szabad hozzányúlni a meglévő struktúrához, ugyanis mindegyik telephelynek megvan a maga területi ellátási kötelezettsége, s a gyógyító ellátás minősége nem sérülhet az összevonás miatt. – Felmérhetetlen károkat okozott az országnak a napokig tartó esőzés, az orkánszerű szélvihar. A szélsőséges időjárás kórházunkat sem kímélte. A legsérülékenyebb volt talán a Diós árok menti telephely, a maga régi, műemlék jellegű épületegyüttesével. A sürgős veszélyelhárítás után mi lesz a gyönyörű, ámde felújításra váró pavilonokkal? – Az esőzés következtében több épületünk súlyosan beázott. A szél fákat csavart ki, néhányat végleg ki kellett vágnunk. Sajnos a tetőszerkezetek felújítására készített tervünk ekkor közbeszerzés alatt volt, a munka még nem kezdődhetett el és már újabb sérülések keletkeztek a tetőkben. Elavult a csatornahálózatunk és a közmű alagútrendszer, úgyhogy az azonnali veszélyelhárítás sajnos nem oldja meg a bajokat, egy generális átalakítás lenne a megoldás. A kórház tervszerű felújítása, ha apróbb lépésekben is, de azért folyamatosan zajlik, főként önkormányzati forrásból, és uniós támogatásból. Vannak épületek, melyeknek állapota olyan „válságos”, hogy a felújítás nem várathat magára. Itt megemlíteném az Ortopédiát, a Traumatológiát, Sebészetet vagy a Fül-orr-gégészet pavilonját. Van reményünk arra, hogy a Traumatológia épületének felújítását meg tudjuk oldani egy sürgősségi pályázat keretében, itt több százmilliós

összeget nyerhetünk. Ebből rendbe hoznánk a Traumatológia ambuláns részét úgy, hogy az sürgősségi betegellátásra alkalmas legyen és más típusúsürgősségi betegek is érkezhetnének az osztályra. Az összes többi épületről most készül hivatalos felmérés és költségvetés. A rekonstrukció megoldásában az önkormányzat fenntartó segítségére várunk, mert a jelenlegi OEP bevételünk nem teszi lehetővé, hogy több száz milliót költsünk egy-egy pavilon rendbetételére. Szeretnénk felújítani többek között a műtőket, a közműalagutakat és felmerült az az igény is, hogy egy-egy tetőtér beépítésével korszerű szociális blokkokat hozzunk létre a dolgozók számára. – Azt mindenki tapasztalhatta, hogy az elmúlt két évben megmozdult valami az öreg épületek állapotának javításában, hiszen az osztályok némelyike és a kórház belső udvara jelentősen megszépült. Új helyet kapott a Reumatológia, a Szülészeten elkészült a kisműtő, átadták az új Mozgásszervi Rehabilitáció épületét, kifestették a Szemészetet és az Urológiát, zajlik a kátyúk felszámolása és lezajlott a külső világítás energetikai programja. A Gyermekosztályt, a Gyermeksebészet felújítottak játszótér került eléjük és korszerű liftet helyeztek üzembe az épültben. Mi az, ami a közeljövőben még biztosan megvalósul az infrastruktúra fejlesztés területén? – Most zajlik a Szemészet akadálymentesítése uniós forrásból, valamint pillanatok alatt indul a munka a főbejáratnál. Itt nemcsak az omlásveszélyt szüntetjük meg, hanem teljesen felújítjuk a külső kőpárkányt, visszaállítjuk a stukkókat és belül egy kulturált főporta is kialakításra kerül. Az Urológia vizes blokkjainak felújítására is megvan az engedélyünk és az I-es Belgyógyászat rekonstrukciója is elkezdődik az idén. Több elképzelésünk megvalósult, de még több fejlesztést szeretnénk. A terveink készen állnak, csupán a kedvezőbb finanszírozási feltételekre, és az önkormányzati tulajdonos segítségére várunk. Kórházunk rengeteg beteg embert gyógyít, a fejlesztés közös érdek. Székely Ilona

Szívünk ügye a kórházban Kardiológia a Jánosban III. Belgyógyászati-Kardiológiai Osztály kórházunk egyik büszkesége. Világosra festett falak, csillogó csempék, tiszta ajtók és folyosók fogadják a belépőt. Ilyen kellemes környezetben a betegek is jobban bíznak a gyógyulásban. Ha beljebb megyünk, minden lépcsőfordulónál és ablakpárkányon cserepes növények: fikuszok, begóniák és páfrányok zöldellnek. (A virágokat Bali Lászlóné Ica, Jánosi professzor titkárnője gondozza.) Az osztály területi betegellátási kötelezettsége kétirányú: belgyógyászati és kardiológiai, ezért kétféle módon érkezhetnek ide betegek. Egyrészt belgyógyászati jellegű megbetegedés miatt: pl. magas vérnyomás, cukorbetegség, vagy valamilyen hasi, emésztési panasszal. Ilyenkor egy választott időben történő kivizsgálás folyik a gyógyulás érdekében. Belgyógyászati ellátás szempontjából az I. kerület, valamint Piliscsaba, Pilisvörösvár, Pilisszántó, Gyermely és Szomor lakosai tartoznak ide. A kardiológiai ellátás körzete az I., II. és a XII. kerület. „Főleg azokat a szívbetegeket fogadjuk, akik sürgős kardiológiai ellátást igényelnek – mondja Jánosi András professzor, az osztály vezető főorvosa. – Ilyen pl., ha valaki szívinfarktus miatt, vagy annak gyanújával érkezik hozzánk, esetleg szívelégtelensége, súlyos ritmuszavara van. Az ő esetük ún. koronária őrzőt, tehát intenzív kardiológiai ellátást igényel. De gyakran irányítanak hozzánk olyan betegeket, akiknél speciális műszeres vizsgálatra van szükség. Az osztályon ugyanis rendelkezésre állnak a kardiológiai nem invazív diagnosztika legkorszerűbb műszerei.” Amikor a betegek összetételéről, az emberek jellemző szívpanaszairól érdeklődöm, kiderül, hogy az évtizedek alatt sokat változott a helyzet. Az utóbbi időben nőtt a születéskor várható élettartam, azaz átlagosan magasabb kort érünk meg, az ország lakossága öregszik. Ennek következté-

A

ben a népesség egyre nagyobb hányadát alkotják a 65 évesnél idősebb személyek, akiknél nagyon gyakori a szívelégtelenség. Ezért az osztályon is – és országosan is – nő a szívelégtelenséggel kezelt páciensek száma. Ennek egyik oka, hogy az orvoslás fejlődésével a heveny történést, pl. a szívinfarktust, szerencsére egyre többen élik túl. A túlélés azonban mindig azzal jár, hogy a szívrohamon átesett ember szívizomzata károsul, s a beteg szívizom egy idő után szívelégtelenséghez vezet. „A szívelégtelenség krónikus betegség, amelynek kórlefolyásában vannak olyan periódusok, amikor a beteg állapota stabil, nem változik és vannak olyan szakaszok, amikor romlik, illetve javulást mutat, éppen a gyógyszeres kezelés következtében – avat be türelemmel az orvoslás folyamatába a főorvos. – Mi a szívbetegeket általában akkor látjuk, amikor állapotuktól függően valamilyen szakmai döntés szükséges a további kezelésükhöz. A gondozás a családorvos feladata. Ha a beteg állapotában valami változás következik be, akkor küldi szakrendelésre az illetőt.” Az osztály 69 ággyal rendelkezik, ebből 10 ágy a kardiológiai intenzív ellátáshoz tartozik. A jól felszerelt koronária őrzőben ágy melletti monitorok jelzik a beteg szívének minden „dobbanását”, adatát, valamint a

pultnál a centrális monitoron is folyamatosan figyelik a betegek szívműködését. Az ergometriás laboratóriumban kerékpár- és járószőnyeg-terheléses vizsgálatra, valamint ambuláns EKG monitorozásra (Holter vizsgálat) és vérnyomás monitorozásra is van lehetőség. Betekinthettem az echocardiográfiás laboratóriumba is. Itt egy modern kardiológiai ultrahang készülékkel épp egy olyan vizsgálatot végeztek, amikor a készülék „felvevő feje” a nyelőcsőben helyezkedett el, tehát nagyon közel a szívhez, s így lehetett látni a képernyőn az áramlást. Erre a vizsgálatra azért volt szükség, hogy kiderítsék: a beteg billentyűelégtelensége milyen fokú. Az eredménytől függ, hogy a műtéti megoldást választják, vagy sem. A laboratóriumban 2D, színes Doppler transthoracalis, illetve transoesophagealis kardiológiai ultrahang vizsgálatok végezhetők, valamint terheléses echocardiográfia készülék is rendelkezésre áll. Az angiológiai laboratóriumban megoldható a végtag és az agy ereinek komplex vizsgálata. Az osztály szoros együttműködést alakított ki a Semmelweis Egyetem Szívsebészeti Tanszékével, így az osztályon fekvő betegek szívkatéteres vizsgálatát a városmajori klinikán végzik. Az osztálynak nagy forgalmú já-

róbeteg-rendelése is van, ahol kardiológiai szakrendelés, kardiológiai szakambulancia és belgyógyászati szakambulancia működik. 1999-ben az osztály megpályázta és elnyerte a Semmelweis Orvostudományi Egyetem akkreditált képzőhely minősítést, korábban pedig a Kardiológiai Szakmai Kollégium minősítette az osztályt kardiológus képzőhellyé. A Magyar Hypertónia Társaság az osztályt Hypertónia Centrumnak ismerte el. Az itt dolgo-

zó orvosok folyamatosan részt vesznek az orvostanhallgatók gyakorlati és elméleti oktatásában, a szakorvosképzésben és az orvostovábbképzésben. Jánosi András professzor a Semmelweis Egyetem címzetes egyetemi tanára és a Kardiológiai Tanszék meghívott külső előadója. Tavaly kórházunk belgyógyászati osztályai közül a CMI és az ágykihasználás aránya itt volt a legmagasabb, a halálozási arány pedig a legalacsonyabb.

1989-ben alakult az osztályon a „Szív Adj a Szívnek” közhasznú alapítvány, melynek segítségével jelentősen sikerült javítani a kardiológiai betegellátás színvonalán. Alapítványi forrásból valósulhatott meg többek között a WC-k és fürdőszobák számának növelése, a földszinti bejáratoknál a szélfogó ajtók felszerelése, valamint az alagsor falainak szigetelése. Minden nem orvos szakdolgozó évente rendszeres szociális támogatást kap az Alapítánytól. A főorvos úr elmondja: osztályán soha nem volt gond az orvosok létszámával az elmúlt húsz évben. „Büszke vagyok a munkatársaimra, mert jó szakemberek és becsületes emberek. Annak is nagyon örülök, hogy sokan vannak, akik a kezdetektől folyamatosan velem dolgoztak, s az eltávozottak közül többen visszajárnak önkéntes segítőként.” Jánosi professzor kevés szavú, szigorú egyéniség, akinek vasalt köpenye gondoskodó szívet takar. A törődés az osztályon is meglátszik. Még az asszisztens is fülembe súgja: nekünk van a legjobb főnökünk!

Kardiológia a Margitban Szent Margit Kórhában dr. László Zoltán főorvos vezeti a Kardiológiai Osztályt. Pár perc alatt kiderül: egy kardiológus dinasztia tagjával ülök egy szobában. Az édesapa, dr. László Lajos, az elsők között végzett szívkatéterezést annak idején a Városmajorban. „Sajnos fiatalon meghalt, nem érte meg az ötvenedik születésnapját – mondja László doktor – Remek apa volt, személyiségében pedig ízig-vérig orvos, s annak ellenére, hogy korán elment közülünk, olyan mértékben hatott ránk, hogy a húgom is és én is kardiológusok lettünk.” A friss diplomás orvos 1980-ban a SOTE III-as Belklinikán kezdett, s itt lett belőle belgyógyász, majd kardiológus. Ez a Klinika még a 70-es években felköltözött a Svábhegyre, a valamikori Svábhegyi Tüdőszanatórium épületébe. „Ez a hely olyan volt, mint egy elvarázsolt elefántcsonttorony – emlékszik vissza a főorvos úr. – Semmi más nem számított, csak a beteg érdeke és a szakmaiság, abban az időben még nem

A


voltak az egészségügyben ilyen kiélezett financiális problémák. Akkor is sokat dolgoztunk, de most visszagondolva úgy érzem, hogy jóval kisebb volt rajtunk a terhelés. Nagyon nehéz volt például hasi ultrahang vizsgálatot szerezni, endoszkópos vizsgálathoz jutni, a laboratóriumi diagnosztika is gyerekcipőben járt még, mégis betegcentrikusabb volt az orvoslás. Manapság a technika sokat könnyít a gyógyítás öszszetett folyamatában de sajnos az emberi beszélgetésnek, az orvos személyiségének kevesebb szerep jut.” László Zoltánt 1998-ban nevezték ki osztályvezető

főorvossá, ekkor a SOTE III-as Belklinikát már a Kútvölgyi Tömbbe költöztették. Ezt követően vezetőként megfordult a csepeli, majd a tatabányai kórházban is, de az előbbi megszűnt, a tatabányai belgyógyászatot pedig úgy vonták össze, hogy egyszerre 165 ágy tartozott kardiológiával, gasztroenterológiával, hematológiával, diabetológiával, nefroló-

giával és még bőrgyógyászattal is a felügyelete alá. „Nehezen lehetett áttekinteni azt a mammut osztályt, minden nap más részlegen viziteltem – folytatja László doktor – a nagy betegforgás miatt szinte nem volt mód ugyanazt a beteget ismételten látni a viziten. Két évig mindennap lejártam Pestről, amikor egy nap megpályáztam a Szent Margit Kórház Kardiológiai Osztályát, melyet immáron hetedik éve vezetek. Elődöm, Holló János tanár úr, egy csodálatos csapatot és légkört örökített rám, ami kicsit emlékeztet a nyolcvanas évek III-as Belklinikájának közösségére. Itt is szeretik, ismerik a beteget, tudják pontosan az anamnézist, és lelkiismeretesen megtesznek mindent a beteg gyógyulásáért. Ez a kitűnő orvos–beteg kapcsolat nem általános sajnos a mai egészségügyben.” Az osztály 49 aktív ággyal és 15 kardiológiai rehabilitációs ággyal rendelkezik. Kardiológiai szempontból az egész III. kerület tartozik a Margitba, s ezen kívül 34 háziorvosnak az általános belgyógyászati hátterét jelenti a Kardiológiai Osztály. Főleg speciális kardiológiai ellátást igénylő betegek jönnek az osztályra: pl. ritmuszavarban, szívizomgyengeségben, koszorúsér betegségben, szívinfarktusban, vagy billentyű betegségekben, szívelégtelenségben szenvedők, vagy akiknek pacemekert, szívritmusszabályozót kell beültetni. Az invazív kardiológiai kivizsgálást a Margit Kórház betegeinél is a Városmajorban végzik. Manapság a szívsebészet szerepét egyre inkább átveszi az invazív kardiológia. Katéteres technikával ma már sok olyan dolgot meg tudnak oldani az orvosok, ami korábban csak műtéttel volt lehetséges. László főorvos elmondja: hogy a betegségek előfordulásának országos trendjeitől a Margit Kórház sem különbözik, vagyis nagyon sok a kardiovaszkuláris megbetegedés, ezért kardiológusra fokozottan szükség van. Infarktus előfordulása tekintetében ugyan mutatkozik javulás, de Európában még mindig a listavezetők egyike vagyunk. Franciaországban, Spanyolországban például ötödannyi szívinfarktus van, mint nálunk. Ennek lehet egyik oka a me-

diterrán étrend, de minden bizonynyal sokkal fontosabb a társadalmi és szociális háttér és a lényegesen fejlettebb egészségkultúra. László doktor úr hangsúlyozza: csak egészséges életmóddal vigyázhatunk a szívünkre. Ne hízzunk meg, és szakítsunk időt a rendszeres mozgásra. A doktor úr maga is lelkes kerékpározó, gyakorta felteker családjával (sportos feleség, három fiú + egy kutya!) Dobogókőre, a Prédikálószékre, a Csóványosra vagy hasonló mesés hegyekre. A kirándulások sokat segítenek a kikapcsolódásban. „A két évvel ezelőtti kórházegyesítés sok feszültséget okozott az osztályon, mert nagyon megnövekedtek a logisztikai és az adminisztrációs terhek – mondja a főorvos úr. – Jelenleg az egységes informatikai rendszernek köszönhetően lényegesen jobbak a viszonyok. Az ügyeleteket sem egyszerű megszervezni, mert az utóbbi időben, ahogy csökkentek az ágyszámok, úgy nőtt az ellátási terület. Ebből adódóan csak az igazán súlyos betegeknek van lehetőségük bekerülni az osztályra. A gondot sokszor az okozza, hogy nincs kellő kiáramlás a krónikus osztályok felé. Sajnos időnként a krónikus betegek „fojtják meg” az aktív betegellátást. A másik állandósult gond: a nővérhiány. Nehezen tartható az a helyzet, ha 40-45 betegre délután már csak mindössze két nővér jut. Hogy vonzóbb legyen az ápolónői státusz, minden eszközzel segíteni próbálunk. Mi is létrehoztunk egy Alapítványt, de az itt befolyt összeg nem elég az ápolók rendszeres és érdemi támogatására. Az alapítvány még nagyon friss és a mai időkben nem adakoznak könnyen sem a cégek, sem a magánemberek.”

Az osztály alapvetően belgyógyászati jellegű, ezért a kezeléshez kevésbé eszközök, inkább megfelelő gyógyszerek kellenek. László főorvos szerint az alapvető gyógyszerekből nincsen hiány, eddig még mindig el tudták látni gyógyszerrel a betegeiket. Sokat segítenek a különböző gyógyszercégek is. Amikor a főorvos úr tudományos szakterülete felől érdeklődöm, kiderül: Ph.D. dolgozatát a vérnyomásszabályozás kérdéseiből írta. Megtudom, hogy két évet Grazban töltött ösztöndíjas kutatóként, ahol űrmedicinával is foglalkozott az ottani Élettani Intézetben. A súlytalanság körülményei között ugyanis különösen fontos, hogyan alakul az ember keringése és miként lehet visszatérni a földre collapsus nélkül. Jelenleg elsősorban a keringési elégtelenség klinikuma és vizsgálata érdekli. A Kardiológiai Osztály a Margit egyik legrégebbi, belgyógyászati jellegű osztálya. Az osztályt több, mint két évtizeden át dr. Holló János tanár úr, a főváros belgyógyászati szakfelügyelő főorvosa vezette, s ő minden tekintetben a kórházi belgyógyászati ellátás legmagasabb színvonalát honosította meg. Jelenleg valamennyi osztályos orvos a belgyógyász szakképesítés mellett rendelkezik kardiológiai szakvizsgával is. Az Intenzív Részleg a legsúlyosabb kardiológiai kórképek ellátására is alkalmas. „Büszke vagyok osztályunk teljesítményére, vezetőként megpróbáltam óvni Holló tanár úr örökségét. Bízom benne és remélem a betegek is ezt tapasztalják: jól sáfárkodtam ezzel az értékes örökséggel.” Székely Ilona


Szíve a gyerekeké Dr. Boros Veronika

Gyermekosztály vezetője nyugdíjba megy. Dr. Boros Veronika közel negyven évet töltött a János Kórházban, az áprilisi főorvosi értekezleten búcsúztatta a vezetőség. Nemrég szívbillentyű-műtéten esett át, épp lábadozott, amikor a kórteremben felkerestem. A vékony doktornő csupa mosoly, fürgén kel ki a paplan alól. Az operációra csak egy tapasz emlékeztet a mellkasán. A városmajori klinika üveges verandáján beszélgetünk. Kiderül: a szülők közül édesanyja is az egészségügyben, a HIETÉ-n dolgozott, de nem a gyógyítás, hanem a gazdaság területén. Veronika alig múlt tízéves, amikor súlyos betegséggel a Szabolcs utcai kórház sebészetére került. A szövődményes vakbélgyulladás fájdalmas görcsökkel járt, azonnal műtéti beavatkozásra volt szükség. „Kislányként itt tapasztaltam meg először, milyen sokat számít, ha egy orvoscsapat segítőkész – meséli a főorvos asszony. – Meggyógyultam, de ez a kórházi esemény jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy középiskolásként az orvosi egyetemre jelentkezzem.” A Radnóti Gimnáziumban erős volt a biológia, fizika, így nem jelentett gondot a felvételi. Veronika sokáig szemésznek készült, de az utolsó pillanatban meggondolta magát: a

A


gyermekorvoslás mellett döntött. 1973-ban friss diplomával a János Kórházban kezdett, ahol kilenc hónapot töltött a tüdőosztályon. Aztán, ahogy találtak számára helyet, elkezdhette a gyógyítást a Gyermekosztályon. „Itt nagyon sokat köszönhettem Szabó Lajos tanár úrnak, első főnökömnek, aki Magyarországon az újszülöttkori fenilketonúria (veleszületett enzimhiányon alapuló anyagcsere betegség) szűrés bevezetésében úttörő szerepet játszott, és az anyagcsere-betegségekről rengeteget lehetett tanulni tőle – folytatja a doktornő. – Később, ahogy teltek az évek, én is anya lettem és otthon maradtam egy ideig a kisfiammal. Amikor visszatértem a kórházba, megerősödött bennem az érzés, hogy legjobban a koraszülött osztályon szeretek dolgozni, ezért főleg a neonatológia területén képeztem magam.” A nyolcvanas években Boros doktornő kiegészítő szakon pszichológus diplomát szerzett és pszichoterápiás tanulmányokat is folytatott. A gyermekorvosi munkában ez a tudás sokszor segített neki abban, hogy észrevegye: mikor küzd valamelyik kis páciens olyan súlyos pszichés problémával, hogy pszichológushoz kell irányítani, valamint az anya–gyerek kapcsolat meglátásában is hasznosí-

tani tudta a lélekgyógyászati ismereteket. Fokozatosan jutott előbbre a ranglétrán, egy nap adjunktus lett. Szeretett főorvosa, dr. Szabó Lajos nyugdíjba vonulása után, dr. Marosvári István lett az osztály vezetője. „Marosvári doktor inkább elméleti orvos volt, a gyakorlati munkában nála nagyobb önállóságot kaptunk, elődjénél jobban magunkra hagyott minket – meséli Veronika. – Ezt eleinte hátránynak éreztem, de az idősebb kollégák segítettek és így egyre nagyobb tapasztalatot szerezhettem a gyógyításban.” 1991-ben Kanadába hívták, ahol az újszülöttek oxigén okozta tüdőkárosodásával kapcsolatos tanulmány készítésében vett részt egy nemzetközi program keretében. Egészen 1995ig dolgozott a tengerentúli gyerekklinikán. Amikor visszatért a „Jánosba”, Marosvári főorvos nyugdíjba vonult. Boros doktornő először megbízott osztályvezető főorvosként, majd végleg kinevezett osztályvezetőként folytatta a gyermekorvosi munkát. „Főorvosként megpróbáltam a kanadai gyerekklinikán szerzett pozitív tapasztalataimat hasznosítani, s ezért szorgalmaztam az osztályon pár lényeges változtatást – mondja Veronika. – Igazából nem a szakmai munkában volt nagy különbség, hanem a vezetői stílusban. Kanadában sokkal inkább csapatmunka folyt, és nem volt jellemző a merev, hierarchikus orvos viszony, hogy pl. az osztályvezető élet-halál ura legyen, és még a rezidensnek is volt szava a megbeszéléseken. Nyoma sem volt a félelemnek, s ezt a légkört nagyon megkedveltem. Itt a kórházban is feladatomnak tekintettem, hogy a munkatársi kapcsolatokban leépítsem a nyomasztó hierarchiát.” Boros doktornő másik újítása szakmai szempontból lényeges. A protokoll szerinti gyógyítást már akkor bevezette az osztályon, mielőtt megjelent volna nálunk is a minőségbiztosítás. A „guideline”-ok mintáját szintén Amerikában leste el. A főorvos asszony idejére esik a szülők kórházi tartózkodásának megváltoztatása is. Korábban a szülő nem lehetett beteg gyereke mellett, csak

látogatási időben: délután háromtól ötig, háromszor egy héten. „Ezen fokozatosan oldottunk. Le kellett küzdeni a nővérek ellenállását is, hiszen nekik meg kellett tanulni kommunikálni a kétségbeesett, izgatott szülővel. Ma már egy kórteremben aludhatnak a gyerekek a szüleikkel és az egészségügyi törvény is előírja, hogy a szülőnek joga van gyereke mellett lenni korlátozás nélkül.” Veronika elmondja még, hogy pályája során rendkívül látványos fejlődést élt meg a gyerekgyógyászat területén, főleg, ami a koraszülött ellátást illeti. Még mindig látja maga előtt annak a kislánynak az arcát, aki karjai

között halt meg egy ügyeletes éjszakán 35 évvel ezelőtt. „Borzasztó volt, hogy tehetetlen voltam. A kisbaba két kilót nyomott, nem is volt kicsi, de felületaktív anyaghiányos tüdőbetegséggel született, amit a hetvenes évek elején még nem tudtak orvosolni. Alig rá egy évre kezdték el nálunk az ún. CPAP kezelést, gépekkel ki tudták tágítani a tüdőt, és a hasonló betegséggel született csecsemőket már sikerrel gyógyították.” Boros doktornő továbbra sem hagyja magára „gyerekeit”, nyugdíj után is folytatja a gyógyítást. Gyermekgyógyász konzultánsként dolgo-

zik a Hattyú utcai magánklinikán, és kórházunkban dr. Kurimay Tamás tanár úrral továbbra is aktívan részt vesz az „Együtt” programban, melynek lényege: a pszichiátriai beteg anyukák egységben történő ellátása. Ha a gyereket nem szakítják el beteg édesanyjától, a gyermek egészséges marad. Ez a gyermekek szempontjából megelőző kezelés, az anyukát pedig így humánusabban és hatékonyabban lehet gyógyítani. A törékeny doktornő Balatonfüreden piheni ki a műtét fáradalmait, s amint munkába áll: szíve a gyerekeké. Székely Ilona

Új vezető az Idegsebészet élén Dr. Székely György idegsebész ájus elsejétől dr. Székely György főorvos került az Idegsebészeti Osztály élére. A főorvost korábbi munkájáról, életéről, János kórházi terveiről kérdeztük.

M

– Pár hete érkezett a Jánosba, épp hogy csak berendezkedett. Kórházi beszélgetéseim során több orvosról kiderült, hogy családjában szinte öröklődött a doktori pálya. Önnél ez hogyan történt, miért választotta a fehér köpenyt? – Pécsen születtem, édesapám anatómus, édesanyám pedig fogorvos volt. Nagyszüleim közül mindkét nagyapám doktorként praktizált. Bőrgyógyász nagyapám professzorként egy ideig a Pécsi Tudományegyetem orvosi karán a dékáni posztot is betöltötte. Másik nagyapám háziorvosként és tiszti főorvosként gyógyította a betegeket. Szüleim nem tették kötelezővé a medikusi pályát, mást is választhattam volna, de úgy gondoltam: az orvosi diploma többféle lehetőséget is kínál, a gyógyítás mellett kutatómunkát is végezhetek, és később majd elválik melyik szakterület illik jobban az egyéniségemhez, képességeimhez.

az állatok viselkedéséhez kapcsolódott. Akkoriban azonban a pszichológiai egyetemet pszichiátriai szakvizsgához kötötték. Az ideg-elme osztályos főorvosom ragaszkodott hozzá, hogy csak akkor tehetem le a pszichiátriai szakvizsgát, ha előbb ideggyógyász leszek. Így történt, hogy friss diplomával Debrecenbe kerültem és először az ideggyógyászati szakvizsgát szereztem meg. Ezekben az időkben már úgy ítéltem meg, hogy személyiségemhez mégsem illik igazán a pszichiátria, mert egy betegség kezelésénél nem akartam csupán gyógysze-

rekkel próbálkozni. A gyógyításnak egyre inkább az a módja vonzott, ahol benyúlhatok a beteg szervezetébe és kivehetem azt, ami rossz, s azonnal látható javulást érhetek el. Ezért az idegsebészet felé fordultam. 1986ban kerültem át a debreceni idegsebészetre, ahol a szakvizsga letétele után tudományos fokozatot is szereztem. – A cívis város híres kiváló Idegsebészeti Klinikájáról. Mondana pár szót ottani tapasztalatairól, munkájáról? – A Debreceni Idegsebészeti

– Hogy kötött ki az idegsebészetnél? – Kis vargabetűvel. Pécsi egyetemistaként még pszichológus akartam lenni, tudományos diákköri munkám


Klinika az egyik vidéken lévő centrum. Ez azt jelenti, hogy innen csak nagyon ritka esetben lehet továbbküldeni beteget. Voltunk nyolcan-kilencen, de a négy idősebb szakorvosnak az idegsebészet minden spektrumán komoly gyakorlatot kellett szerezni, hogy az ügyeletet megfelelő módon el lehessen látni. Emiatt a legnehezebbnek számító operációkat is gyakran végeztem, mint pl. az aneurysma és angióma műtéti ellátását. A gerincsebészeten belül pedig degeneratív gerincbetegségeket operáltuk a legnagyobb számban: porckorongsérveken kívül a bonyolultabb fixációs műtéteket, mint pl. a csigolyacsúszásokat. Komoly tapasztalatot szereztem a gerinc traumás betegségeinek és daganatos elváltozásainak ellátásában is. Idegsebészként szerencsésnek mondhatom magam, mert nemcsak nézhettem a szakma mestereit, de gyakorolhattam is a tanultakat. – Van olyan terület, amely a specialitása? – A specializáció nálam a tudományos munkára vonatkozik: az idegrendszert érintő elektrofiziológiai vizsgálatok a kutatási témám. Ennek megfelelően főleg azokban a műtétekben vettem részt nagyobb számban, ahol ún. elektrofiziológiai monitorozásra volt szükség. Ilyenek: aneurysma műtét, különböző gerincműtétek, ahol a deformitást érintette maga az operáció. De meg kell említenem a carotis stenosis műtéteket, ahol carotis endarterectómiát is végeztünk. Az elektrofiziológiai laborban nagy számban fedeztünk fel ún. „alagútszindrómás” betegségeket, s ezt meg is tudtuk operálni. – Mit jelent az alagút-szindróma? – Perifériás idegek lefutása bizonyos helyeken nyomás alá kerülhetnek. Az ideg kompressziója tünetet okoz, melyet alagút szindrómának nevezünk. Az alagútban az idegeknek a vezetési sebessége meglassul, ezt elektrofiziológiai módszerrel lehet igazolni. Ennek az „alagútnak” a műtéti felszabadítása meggyógyítja a beteget. – Úgy tudom, az idegsebészeten előfordulnak különösen hosszú műtétek. – Igen, de az öt-hat óránál hoszszabb operáció azért ritka. Az én re-


kordom egy tizenhat órás agyműtét. Az agy középvonalában helyezkedett el egy nagy kiterjedésű vérzékeny meningeoma, melyet több oldalról kellett operálni. Egyik irányból először a vérellátást kellett megfogni, a másik irányból pedig a daganat teljes eltávolítása következett be. Régen nem volt szokás a váltott orvosi team, ma már úgy gondolom, hogy a hasonlóan hosszú műtéteknél ez indokolt lehet. – A debreceni klinikán kívül hol dolgozott még? – Néhány évvel ezelőtt a Honvédelmi Minisztérium vezetése felkért arra, hogy az újonnan megszülető Állami Egészségügyi Központban szervezzem meg az idegsebészeti ellátást. A négy intézmény összevonásával egy új struktúra jött létre, itt másfél évig megbízott osztályvezetőként tevékenykedtem. Ezért a munkáért miniszteri kitüntetést kaptam, majd a következő másfél évben független idegsebészeti státuszban dolgoztam osztályvezető-helyettes főorvosként. – Miért váltott, mi vonzotta a „Jánosba”? Hallottam, hogy megürült a kórházban az osztályvezetői pozíció, s egy kis rábeszélés után rászántam magam a pályázatra. Megtiszteltetésnek érzem, hogy elfogadták a jelentkezésemet. A János kórház azon kevés intézmény közé tartozik, ahol centrum szintű idegsebészeti ellátóhely működik, s ez a korábbi főorvosok tevékenységét dicséri. Itt mindig nagyon magas volt a szakmai színvonal. – Milyenek az első benyomásai, vezetői tervei? – Az itt megismert műszerpark rendkívül jó és széles körű. Szeretném a kórház idegsebészetének jó hírét megtartani, s még tovább fejleszteni a műtéti technikát. Minden új vezető új elképzeléseket hoz, de ez nem azt jelenti, hogy a régi rossz volt, hanem azt, hogy az új ember a saját tudása, egyénisége és motivációi szerint módosítja kicsit az osztályt. Engem például nagyon motiválnak a minimálinvazív (endoszkópos) beavatkozások, amiket szeretnék az osztályon nagyobb mértékben alkalmazni. – Indokolná pár szóban, hogy a sebészeti gyakorlatban mit jelent ez, s miért van ennek jelentősége? – Például az agykamrában elhe-

lyezkedő daganatokat egy kis fúrt lukon keresztül behelyezett endoszkóppal meg lehet operálni, vagy vízfejűség esetén ugyanígy el lehet végezni a kamrarendszerek egymásba való öszszenyitását. Az orron keresztül el lehet érni az agyalapi mirigyet direktben és endoszkóppal is. Endoszkópos hipofízis műtét már folyik Magyarországon – bevezetése Bognár professzor nevéhez fűződik Debrecenben. De menjünk a testünkön lejjebb. A gerincben különböző endoszkópos beavatkozások jöhetnek szóba: porckorongsérv eltávolítása többféle megközelítésből, törött gerinc fixálása endoszkópon keresztül, akár háti szakaszon, kicsi behatolási kapun, vagy ha a hashoz megyünk, az endoszkópos beavatkozás nem sérti a hasizmot, nem kell hasizmot varrni. Ha a gerincbe megyünk, kevesebb heget okozunk a hátizomban, illetve magában a gerinccsatornában, s ez azért is nagyon lényeges, mert a későbbi panaszok oka általában a hegképződés. A gerincvelőben meglévő üregek endoszkópos megtekintése, a hártyák átvágása minimál invazív módszerrel szintén előnyösebb lenne. Koponya vonatkozásában már folytak eddig is az osztályon endoszkópos műtétek, de a gerinc területén ez a módszer úttörő tevékenység lenne a Jánosban. – Tagja az Idegsebészeti Szakmai Kollégiumnak és a menedzserképzőt is sikerrel elvégezte. A Debreceni Egyetem docensi címet adományozott. Az agyban és az idegek körül végzett operációk, valamint az osztály gazdaságos működtetése erős koncentrációt, feszített munkatempót diktál. Műtét közben nem remeghet a keze, s a magyar egészségügyi finanszírozás mindig újabb problémákat vet fel. Mikor simulnak ki az idegei? Jut idő a nyárra és a családjára? – Családcentrikus ember vagyok, négy fiam van: a legkisebb kilenc, a legnagyobb harmincéves. Imádjuk a Balatont, a nyár nem telhet el vitorlázás, balatoni fürdőzés nélkül. A vízi sportok mellett, ha lehet, lovagolni járok. A természetben való kikapcsolódás persze a családom nélkül semmit sem ér. A szakmai munkámhoz a legtöbb erőt a családi háttér, a feleségem és a gyermekeim adják. Székely Ilona

Az ápolási szakma lelkei Boldog Ibolya ápolási igazgató-helyettes

órházunk Boldog Ibolya személyében egy magasan képzett ápolási igazgató-helyettessel büszkélkedhet. A Budai Gyermekkórház tartozik hozzá, a Bolyai utcában találkozunk. Ibolya alföldi lány, a nagy múltú mezővárosban, Túrkevén nevelkedett. Édesapja műszakvezető molnárként tartotta el a családot, a három lánygyerekre az édesanya vigyázott. Ibolya, kollégistaként végezte a Karcagi Egészségügyi Szakközépiskolát, a tanulóévek alatt elkötelezte magát az ápolásszakma mellett. „Gyakorlatra főleg a sebészetre, vagy a traumatológiára jártunk, és valamiért engem mindvégig a manuális szakmák vonzottak – emlékszik viszsza az ápolás szakma vezetője. – Nagyon örültem, amikor az érettségi után állást kaptam az Országos Sebészeti Intézetben (I.sz. Sebészeti Klinika) az Üllői úton. Itt azonnal be is iskoláztak, hamarosan felnőtt szakápolói képesítéssel rendelkeztem. A gyakorlatok elvégzése alatt sok egyéb

K

területen is megfordultam. Betekintést nyertem a belgyógyászat, urológia, szemészetet, fül-orr-gégészetet rejtelmeibe.” Ebben az időszakban Ibolya életében egymást követték a különböző szaktanfolyamok. A transzfúziós képzés után, intenzíves szakápoló képesítéssel a kezében már a Sebészeti Klinika intenzív osztályán dolgozott. Itt hálával gondol vissza Darvas professzor aszszonyra, Tarjányi főorvos asszonyra, akiktől nagyon sokat tanult. Miután elvégezte a másodfokú aneszteziológiai szakasszisztensi képzést, már a műtőben segédkezett. Akkor még a transzplantációkat is ezen a klinikán végezték, így Ibolya is részt vehetett pl. vesetranszplantációs műtéteken. Különlegesnek érezte az orvoslásnak ezt a módját, amikor csak lehetett, vállalta a munkát a transzplantációs operációknál. 1993-ban Járay professzor és több a transzplantációban jártas munkatársa megalapította a Transzplantációs és Sebészeti Klinikát a Baross utcában, ahová Ibolyát is elhívták. Egészen 1999-ig itt dolgozott aneszteziológiai asszisztensként, úgy, hogy közben Pécsen végezte az Egészségügyi Főiskolát. „Ez a három év nagyon keményen telt, mert sok ügyelet mellett kellett a szigorlatokra, vizsgákra készülnöm – mondja Ibolya –, de megérte, mert a Diplomás Ápolói szak után jelentkezhettem posztgraduális képzésre, és beiratkozhattam az akkor még JATE Egészségügyi Szakközgazdász és Menedzserképzőbe.” Bármennyire is szeretett a Transzplantációs Klinikán dolgozni, a fárasztó ügyeletek és az altatógázok helyett nyugodtabb légkörű munkát keresett a családi állapotában bekövetkezett változások miatt. Fellapozta

a telefonkönyvet, s felhívta ismeretlenül a Budai Gyermekkórház ápolási igazgatóját, Scholtz Andrásnét, hogy megannyi szakirányú végzettséggel rendelkezik, alkalmaznák-e valamilyen egy műszakos állásra az intézményben. Azt sem titkolta: hamarosan babát szeretne. Így került Ibolya a Bolyai utcai Gyermekkórházba, az új épület első emeletére ún. kezelős nővérnek. Itt dolgozott, amikor befejezte az egyetemet, s 2001-ben megszülettek a gyermekei. A „Budaiban” töltött egy év azonban nem telt el nyomtalanul, Ibolya a gyes után szívesen tért vissza. Nagyon megszerette a Gyermekkórházat, magas szakmai szintű gyermekellátást, és az akkori ápolási igazgató asszony segítette a zökkenőmentes visszailleszkedését. 2004-ben a kezelősnővéri feladatok mellett belső auditorként Badacsonyi doktornak segített a minőségbiztosítási rendszer kidolgozásában, majd osztályvezető főnővér lett az Ortopédián. Később a minőségbiztosítás terén is rábízták az irányítást. „A feladat tetszett, csak azt bántam, hogy kicsit eltávolodtam az ápolászszakmától – vallja be Ibolya –, 2008ban lettem először megbízott, majd véglegesen kinevezett ápolási igazgató-helyettes.” Három részleg – a központi telephely, az Ali utcai Gyermekgyógyászati Rehabilitációs Osztály, Pszichiátriai részlege, és a Baba utcai Légzésbénult Betegeket Ellátó Osztály is - a felügyelete alá tartozik. Ibolya a munkatársait jól ismeri, készséggel segíti kollégáit, akik bármikor bizalommal fordulhatnak hozzá. Megtudom, hogy az egyik legfőbb gondot itt is a nővérhiány okozza. Az integráció óta ugyanis nem lényegesen kisebb a betegforgalom, új dolgozót viszont nem lehet felvenni a gazdasági helyzetre való tekintettel. A legnehezebb a helyettesítés megoldása a Baba utcai Légzésbénult Betegeket Ellátó Osztályon, mert az itt lévő lélegeztetőgéppel élő betegek ellátása folyamatos feladat. A Bolyai utcában 18 szakrendelővel működik a szakambulancia, nagyon jó szakemberekkel.


Ibolya szabad idejét mostanában az életmód terápiás foglalkozások szervezésével tölti. Pl. a túlsúlyos gyerekek egyhetes tábora, scoliozisos tábor a gerinc-deformitásban szenvedő gyerekeknek, asztma tábor a légúti bántalmakkal élőknek, valamint terá-

pia a Williams szindrómás gyerekeknek. Heti turnusokban 15-15 fő gyermeket fogadnak a Bolyai utcai telephelyen. A tornatermi foglalkozásokon kívül kirándulásokon vesznek részt, valamint egy állapot felmérés után dietetikai tanácsadásban is részesül-

nek. Érdekes és hasznos programokkal színesítik a gyermekek élmény terápiáját. Ibolya azzal zárja a beszélgetést, hogy: „boldog vagyok, hogy ilyen színvonalas, családbarát munkahelyen dolgozhatom”.

Wetzelné Gál Anna ápolási igazgató-helyettes Bécsi úton egy vidám, barátságos asszonyt találok az ápolási igazgató helyettesi székben. Wetzelné Gál Anna 38 éve dolgozik a Margit Kórházban és szinte véletlenül került ide. Kezdetben azt hitte: rövid állomás lesz életében az intézmény szülészete. Nem így történt. „Dunavecsén nevelkedtem, kollégistaként jártam a budai Móricz Zsigmond Gimnáziumba (most Baár-Madas). A biológia és a genetika érdekelt, azon gondolkodtam, hogy tanár leszek. A kollégiumban szobatársam lett egy egészségügyis lány, aki szülésznőnek készült. Sokat beszélgettünk, és a születés csodája engem is eltérített eredeti tervemtől. Az érettségi után egészségügyi vonalon tanultam tovább.” Anna gyakorlatra érkezett a Margit szülészetére. Itt szerette meg igazán a pályát és döntött úgy: belőle is szülésznő lesz. „Jó érzés volt segíteni az újszülötteknek, és az anyáknak, s azt is észrevettem, hogy szavaimmal meg tudtam nyugtatni a vajúdó nőket - meséli Anna. – Akadt, aki felhívta a figyelmemet: ne beszélges-

A

sünk annyit, mert elmúltak a fájásai. Ezt pozitív jelnek vettem, és örültem, hogy el tudtam terelni a figyelmüket. Sokan még most is meglátogatnak és hozzák a kétméteres fiukat, akinek a világra jövetelénél én is ott voltam. Vagy épp lányukat, menyüket kísérik az osztályra, hogy ők is nálunk szüljenek.” Elöször Kubinyi főorvos úr, majd Pilishegyi tanár úr, Tóth tanár úr volt Anna főnöke az osztályon. Mindhárman az új felé nyitották, fejlesztették a szakmát, ezért Annát is biztatták a tanulásra és hogy minél több szakmai szervezeti megmozdulásban vegyen részt. A szülésznői szakképesítés után elvégezte az intézetvezetői, majd az egészségügyi menedzser szakot. A Szakfelügyelői Testületben pár évig ápolási szakfelügyelő, majd ennek folytatásaként 1992-től 98-ig az ÁNTSZ ápolási szakfelügyeletében szakértői tevékenységet vállalt. Az Ápolási Szakmai Kollégiumnak már a megalakulásától tagja, jelenleg titkára. Közel negyven előadást tartott szülészetről és ápolásról különféle kongresszusokon és tudományos értekezleten. Szülésznők és ápolónők részére több alkalommal írt tankönyv fejezetet, illetve protokollkönyvet. Az évek folyamán vizsgáztatott szülésznő és ápoló jelölteket, oktatott különféle tantárgyakat: ápoláselméletet, minőségbiztosítást. Anna elmondja: az eltelt harminc-negyven évben jelentősen megváltoztak a

szülészeten az eszközök és a körülmények. Már nem viszik el a szülő nőt egy zárt szobába, hanem családbarát módon pl. az apa, vagy a kismama édesanyja is jelen lehet az eseménynél. Ehhez a szakdolgozóknak is meg kellett tanulni megfelelő módon beszélni az izgatott családtagokkal. A szülésznők pedig már a terhesség szakaszában megismerik a várandós anyukát és a védőnőhöz kapcsolódva folyamatosan felkészítik a szülésre: oktatják, felvilágosítják. Felhívják a figyelmet a szoptatás és az anyatej fontosságára és meglátogatják a szülőszobát az apával együtt. Anna vezetőként először osztályvezető szülésznő lett, majd ápolási igazgató helyettes, végül ápolási igazgató. A kórházegyesítés után őt nevezték ki a Margit ápolási igazgató helyettesévé. Az integrációval feladata lényegében nem változott, csupán a János és a Budai Gyermekkórház ápolási vezetőivel, főnővéreivel kell összehangolniuk a munkát. Kórházunk ápolási igazgatójával és a többi ápolóval Annának eredményes, együttműködő a kapcsolata. „Most éppen az egységes számítógépes ápolási dokumentáción dolgozunk. Úgy szeretnénk ezt kialakítani, hogy könnyítse az ápolónők munkáját, s hogy benne legyen mindaz, amit a törvény előír. A jelenlegi létszám mellett ugyanis egy pontos ápolási dokumentáció vezetése a nővéreknek gondot jelent.” Anna a kórházon kívül szívesen gyűjti maga köré a rokongyerekeket, s viszi őket kirándulni, nyaralni. Ha van ideje: képeket fest, ruhákat varr, vagy kertészkedik. Azt mondja: mindaddig szeretne dolgozni, amíg szükség van rá. Mert legkedveltebb foglalkozása: az emberek segítése. Székely Ilona

Ápolók Nemzetközi Napja Az alábbiakban dr. Polner Kálmán a Szt. Margit Kórház Nephrológiai osztály osztáyvezető főorvosának az Ápolók Napján elhangzott ünnepi beszédét olvashatják rövidített formában.

Tisztelt Ünneplő Közönség! Hölgyeim és Uraim! agy megtiszteltetés számomra, hogy az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából kórházunk vezetése engem kért fel az ünnepi beszéd megtartására. Köszönöm a lehetőséget. Ma mindenütt a világon az angol származású Florence Nightingale-re, a modern betegápolás megteremtőjére emlékeznek, aki 1820. május 12én Firenzében született. Az ő emlékére immár 38. alkalommal ünnepeljük Magyarországon is az Ápolók Nemzetközi Napját. Ennek a csodálatos asszonynak életére emlékezve engedjék meg, hogy egy személyes élményemről számoljak be. 1987 tavaszán Londonban jártam, és ekkor módom volt eljutni a Florence Nightingale Múzeumba, ahol a kor eredeti tárgyai és dokumentumai között ismerhettem meg a brit történelem egyik leghíresebb személyiségét, korszakalkotó munkásságát és azt a szeretetet és tiszteletet, amivel őt a mai napig is körülveszik. Valóban rendkívüli egyéniség volt. Egy gazdag főúri család gyermekeként átlagon felüli műveltségre tehetett szert, majd egy németországi diakonissza intézetben nővérképző tanfolyamot végzett. Minden lehetőséget kihasznált, hogy az elesett, szociálisan kiszolgáltatott embereken segítsen. Meggyőződése volt, hogy az ápolás szent és tiszta hívatás, hiszen a

N

szenvedőknek enyhülést, a haldoklónak könnyebbséget, a gyógyulóknak életet ad. De csak akkor válhat az ápolás szent és tiszta hívatássá, ha azt az emberszeretet hatja át. Életében váratlan fordulatot hozott, hogy 1854-ben kitört a krimi háború, és Florence Nightingale-t 29 ápolónő élén a törökországi Üsküdarban felállított hadikórházba küldték. A kórházi körülmények megdöbbentőek voltak, a kórtermek piszkosak, a betegek ápolatlanok voltak, nyüzsögtek a patkányok a kórházban. Nightingale szigorú higiénés rendszabályokat vezetett be, a sebesülteket szakszerűen ápolták és gondozták. Minden éjjel körbejárt a kórtermekben és még ekkor is ápolta és vigasztalta betegeit. Így kapta a katonáktól a Lámpás Hölgy nevet, s lámpása világszerte az ápolás jelképe lett. Munkája révén a halálozási arány az elképesztően magas 42%ról 2%-ra csökkent. A krimi háború után, Nightingale hazatért, és 1860-ban a londoni Szent Tamás Kórházban megalapította a „Nightingale nővérképző iskolát”. Ebben az évben jelent meg a „Jegyzetek az ápolásról” című tankönyve. Ez a könyv nem volt tankönyv a szó szoros értelmében, hiszen nem adott leírást egyetlen betegségről sem, és mégis a leggyakorlatibb kézikönyv volt, ami arra tanított, hogyan kell „élni segíteni” a beteget. A magatartásról szólt. A betegápoló magatartásáról szólt, amely a padlósúrolástól a beteg érzékeny lelkivilágának tapintatos kíméléséig mindent magában foglalt, ami a beteg jóllétével összefügg. Élete kései szakaszában a szakszerű nővérképzés fontosságát hirdette. 1907-ben VII. Edward királytól megkapta a Becsületrendet, amit először kapott meg nő a brit birodalomban. Kilencvenéves korában, 1910-ben halt meg. Florence Nightingale munkásságának köszönhetően az ápolói munka hivatássá vált, amelyben elkötelezett, magas szinten képzett szakemberek az orvosokkal együttműködve, velük

egyenrangú módon váltak részesévé a betegellátásnak. Bálint Mihály azt mondta, hogy az orvos magatartása és személyisége „gyógyszer” a beteg számára. Én úgy gondolom, hogy az áldozatos, szeretetteljes ápolói munka ugyanilyen fontos „gyógyszer” a beteg számára. A szeretet és az odaadó gondoskodás a gyógyuláshoz vezető út elengedhetetlen része, és ez ugyanolyan fontos, mint az orvos munkája. Hiszen mi orvosok hiába végzünk el sikeresen egy műtétet, állítunk fel helyesen egy diagnózist és írjuk elő a szükséges terápiát, ha a beteg mindennapi szükségleteit az ápolók nem biztosítják, ha a megalázott és kiszolgáltatott helyzetét szerető gondoskodással nem oldják fel, és ha támogató, emberséges magatartásukkal nem tartják fenn benne a gyógyulásba vetett hitet. Az ápolók közvetlenül a betegágy mellett mutatnak példát az emberségre, a másik ember tiszteletére, és az önzetlen szeretetre. Ezekre az emberi értékekre ott van a legnagyobb szükség, ahol a legnagyobb a reménytelenség, a szenvedés, az elkeseredettség. Mert ma a legjobban kiszolgáltatottak a beteg emberek. Számukra az ápolók közvetítik a társadalmi gondoskodást, a másik ember szeretetét, megbecsülését. Vagyis az élet tiszteletét, amiért érdemes tovább élni. A legszebb emberi hivatás azon munkálkodni, hogy valakinek az életét, az életbe vetett hitét, élni akarását visszaadjuk. Calcuttai Teréz anya azt mondta, „ha nem tudunk nagy dolgokat tenni, tegyünk kis dolgokat, de azt nagy szeretettel”. Ez az ápolók legfontosabb feladata és küldetése. Úgy vélem, hogy az elhivatott ápolók csodálatos emberek, akik ugyanolyan hivatástudattal dolgoznak, mint az orvosok. Ezért ők is ugyanolyan megbecsülést és elismerést érdemelnek. A mai társadalom ezt az „egyenlőséget” igen magas szinten gyakorolja, hiszen sem az orvosoknak, sem az ápolóknak nem adja meg azt az elismerést és megbe-


csülést, amit valóban megérdemelnének. A pénzhajhász világunkban az egészségügy a gazdaságnak az az ága, amelyik közvetlenül nyereséget nem termel. Ezért mindenütt igyekeznek a költségeket visszafogni, a teljesítményeket mesterségesen meghúzott keretek közé szorítani, és ezáltal olyan működési feltételeket teremtenek, ami az egészségügy ellehetetlenüléséhez vezet. A csökkenő létszám már a betegellátást veszélyezteti, aránytalan többletmunkához, és előbb-utóbb a minőség romlásához, a lelkiismeretes dolgozók kiégéséhez vezet. Ez a folyamat legjobban az ápolókat érinti. A társada-

lom pedig úgy tesz, mintha minden rendben lenne. De mi itt a kórházban, orvosok, felelős vezetők mindannyian tudjuk, hogy ezek a dolgok egyáltalán nincsenek rendben. Az ápolókat nem a kórházak napszámosainak, hanem a betegellátásban egyenrangú munkatársainknak kell tekinteni. És ha a közvélemény nem becsüli meg őket, akkor nekünk kell megadni számukra azt az elismerést és tiszteletet, amit a végzett munkájuk, elkötelezett hivatástudatuk szerint valóban megérdemelnek. Úgy vélem, hogy erre az elismerésre nemcsak erkölcsileg, de tevőlegesen is lenne módunk. Itt van például a nővérszállónk helyzete, ahol

Összefogás a Kórházi Dolgozókért Alapítvány támogatásának módja: Számlavezető bank: Kereskedelmi és Hitelbank 1033 Budapest, Flórián tér 1. Bankszámlaszám: 10404065-50526569-75701004 Átutalási csekkek igényelhetők: Szent János Kórház Szakszervezeti Iroda, Horváth Ferencé, titkárnál Szent János Kórház Ápolási Igazgatóság Irodájában Szent Margit Kórház Ápolási Igazgatóság Irodájában Alapítvány székhelyén: Szent Margit Kórház, II. Belgy. Dr. Polner Kálmán titkárnál Az Alapítvány kiemelt célja, hogy a nővérszálló felújításához támogatást nyújtson. Első feladatként a teljes gázvezeték kicseréléséhez, és a hét konyha felújításához szeretnénk a szükséges összeget előteremteni. Kérjük, hogy az átutalási blankettán az adományozó tüntesse fel a nevét, lakcímét és adószámát, hogy a támogatásról igazolást állíthassunk ki. Előre is köszönjük mindenki együttérzését és segítségét. Dr. Haris Ágnes elnök

áldatlan körülmények uralkodnak. A halaszthatatlan felújításokhoz szükséges anyagi feltételeket a kórház nem tudja előteremteni. Úgy vélem, hogy az Ápolók Nemzetközi Napján nemcsak arról kell beszélni, hogy mennyire megbecsüljük őket, hanem tenni is kellene annak érdekében, hogy ezt a gyakorlatban is érzékeljék. Ezért szeretnék most felhívással fordulni valamennyi orvos kollega, kórházi vezető és dolgozó felé, hogy fogjunk össze, és személyes anyagi támogatásunkkal járuljunk hozzá, hogy a nővérszálló felújítása megkezdődjön és ezáltal az ott lakó nővéreink, ápolóink, és valamennyi kórházi dolgozónk méltó körülmények közé kerüljenek. Ezt a felhívást kórházunk Egészségügyi Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete nevében is teszem, mely szervezet fél millió forint alapító tőkével létrehozta az „Összefogás a Kórházi Dolgozókért Alapítványt” melynek kiemelt célja a nővérszálló felújítása. És előre is szeretném megköszönni az Önök aktív támogatását, amivel megmutathatjuk, hogy mire képes egy közösség, ha képes összefogni, még akkor is, ha a kitűzött cél elérése kezdetben reménytelennek látszik. Ehhez az összefogáshoz Teréz anya üzenetét szeretném még egyszer emlékezetükbe idézni: Ha nem tudunk nagy dolgokat tenni, akkor tegyünk kis dolgokat, de azt nagy szeretettel. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Budapest, 2010. május 12

Jó, hogy Katika van velem! Jáger Lászlóné Kati – a kitüntetett nővér z Ápolók Nemzetközi Napján Jáger Lászlóné Kati vehette át kórházunkban a kiváló ápolói munkáért járó kitüntetést. A Traumatológián, az „őrzőben” találok rá, ahol a súlyosabb állapotú betegek posztoperatív megfigyelése zajlik. . Pár perc alatt kiderül: Kati sorsa különleges, nem mindennapi módon lett belőle ápolónő. „Kapuvár-Csorna mellett egy kis községben nőttem fel, édesanyám korán meghalt, édesapám egyedül

A


nevelt engem és hét testvéremet – meséli Katalin. – Amikor Pestre kerültem, takarítói állást vállaltam, 1972 óta iskolákban, napköziben dolgoztam. Három fiút szültem, a nagyobbak már családot alapítottak, a legkisebb most tizenhét éves, középiskolás. Amikor 1998-ban bizonytalanná vált a munkahelyem, a Szent János Kórházba jelentkeztem takarítói alkalmazottnak.” És Kati sepert, súrolt és felmosott a különböző osztályokon. Eltelt egykét év és a főnővérek felfigyeltek

szorgalmára, kedvességére és hogy mindig segítőkészen fordult a betegek felé. 2001-ben az osztályvezető főorvos kezdeményezésére az ápolási igazgató asszony átvette Katit a takarítóktól, ápolási alkalmazott lett. Még abban az évben elkezdhette az ápolói képzést. Negyvenöt éves volt ekkor, s nagyon megszerette a nővérkedést. Az általános képzés után kitanulta a sürgősségi ellátást is. És amikor feltették neki a kérdést: az Intenzíven vagy a Traumatológián lenne szívesebben nővér, Kati az

utóbbit választotta. Azóta a baleseti sérültek ápolója. „Messziről indultam, keményen dolgoztam azért, hogy egyszer képzett ápoló legyek – folytatja a kitüntetett nővér. – De ez a közvetlen munkatársak és az orvosok segítsége, bizalma nélkül nem sikerült volna. A kórházi dolgozókon kívül a kisfiamnak is sokat köszönhetek, mert

kiállt mellettem, támogatott a tanulásban. 2001 óta egyedül nevelem.” Katiék a traumán két műszakban dolgoznak. Reggel héttől este hétig vagy fordítva. Váltáskor ágytól ágyig név szerint adják át egymásnak a betegeket, felhívják a figyelmet, melyik betegnél fordulhat elő légzéselégtelenség, vérnyomás kiugrás, ki milyen műtét miatt került az „őrzőbe.” A lázlapot megmutatják az orvosnak, gyógyszerelnek, részt vesznek a viziteken, végzik az orvos utasításait, előkészítik a betegeket a következő vizsgálatra, vagy épp transzfúzióra és az új „felvételest” is el kell látniuk. Láss, hallj, tapints! Hangzik a sürgősségi nővér jelmondata. „Itt fokozottan kell figyelnünk a beteg minden rezdülésére – avat be az ápolói feladatokba Katalin. - Azért vagyunk és figyelünk az őrzőben, hogy ne várjuk meg, amíg a beteg állapota romlik, hanem még előtte észleljük az állapotromlás jeleit és időben tudjunk szólni az orvosnak. Persze így is sokszor kell azonnal döntenünk, ha a

beteg élete váratlanul veszélybe kerül. Ilyenkor egyik kezünk a telefonon, a másikkal a helyzetet próbáljuk megoldani. Előfordult, hogy életet mentettünk egy-egy gyors cselekedettel: pl. oxigént adtunk egy vélhetően infarktusos betegnek, aki panaszkodott, hogy nehezen kap levegőt. S mire az orvos megérkezett, a beteg már túl volt a krízisen, megcsináltuk az EKG-t, megmértük a vérnyomását.” Kati elmondja: a Traumán is jellemző a nővérhiány, nem könnyű megszervezni a műszakot. Irén főnővér elárulja: váratlan beugrásnál Katira mindig lehet számítani. A kitüntetett nővér további terveket sző: az oktatásban szeretné hasznosítani tapasztalatait. „Szerencsés vagyok, mert azt csinálhatom, amit szeretek: emberekkel foglalkozom. Jó érzéssel tölt el, amikor végigmegyek a folyosón és a betegek megszólítanak: Jaj, Katika, de jó, hogy maga van itt velem!” Székely Ilona

Sebkötözésből jeles Vass Istvánné Edina a Szakdolgozói Konferencia győztese kedves, sötét szemű lányt az Ápolási Osztályon kerestem fel. Edina Szentesen született, Békés megyében töltötte gyerekkorát. Édesanyja óvónőként kezdte pályáját, majd jelentkezett a nővérképzőbe. Az esti iskolába sokszor lányait is magával vitte. Edina határozottan emlékszik, hogy ötévesen „szembe nézett” Samuval, a csontvázzal, s ha kissé álmosan is, de végighallgatta a padban kucorogva a késő esti tanórákat. „Ahogy anyu bekerült az egészségügybe, életünk része lett a nővérkedés – meséli Edina. Kislányként nővéremmel sokat jártunk hozzá az orosházi kórházba, megszoktuk, hogy három műszakban dolgozik. Számomra természetes volt, hogy nyolcadik után belőlem is ápoló lesz.” Hódmezővásárhelyen végezte az egészségügyi szakközépiskolát, a májusi érettségi után nyáron már az orosházi kórház intenzív osztályán dolgozott. Nem volt könnyű kezdet,

A

hiszen az intenzív gépekhez nem értett, a korábbi gyakorlatokon még a betegeket sem érinthették. Edinában megvolt az alázat, de az osztályon megviselte a halál közelsége. Sok beteget elvesztettek, reménytelen küzdelemnek tűnt az ápolás. Hamarosan váltott és az Idősek Otthonában helyezkedett el. Maga is meglepődött: mennyire jól érzi magát az idősek közt. „Nemcsak sajnáltam a magányos öregeket, de szívesen beszélgettem velük. Úgy éreztem: egy küzdelmes élet után többet érdemelnének, modern világunk elhanyagolja őket. Jómagam korán elvesztettem a nagyszüleimet, talán ezért is fordultam olyan érdeklődéssel és örömmel feléjük. A nővérkedés mellett részt vettem a mentálhigiénés csoport tevékenységében: szerveztem a különböző

ünnepségeket, énekeltem, táncoltam az otthon lakóival.” Aztán megakadt a szeme egy hirdetésen. A fővárosi Szent János Kórházba kerestek ápolónőket. Az állás vonzónak tűnt, Edina utazni vágyott. Nem habozott: felszállt a vonatra és munkára jelentkezett a Diós árok mentén. Alig volt húszéves, s habár alkalmazták, azt sem tudta hol tölti aznap az éjszakát. Az ápolási igazgató asszony kedves volt: Edina berendezkedett a nővérszállón. A kettes Belgyógyászatra került, Winkler főorvos osztályára. Edina itt tanult meg mindent, amit a cukorbe-

tegségről tudni kell. Kis idő múlva megtalálta párját is: jelenleg kétgyermekes anyuka, lassan tízéves házassági évfordulót ünnepelhet a család. „Amikor gyes után visszajöttem a Jánosba, választhattam az Ápolási Osztály és a Krónikus Belgyógyászat között – folytatja Edina. - Az előbbi mellett döntöttem, nyolc éve dolgozom itt az idős betegek között. A kisfiammal és a kislányommal is otthon maradtam két-két évig, de ezt az időt a gyerekek mellett tanulásra is fordítottam. A gyógypedagógiai felső aszszisztensi képzettség mellé felsőfokú szociális és gyermekvédelmi ügyintézői képesítést is szereztem. Ezek az ismeretek az Ápolási Osztályon is hasznosak, hiszen az idősek között is akad fogyatékkal élő, és sok ápolásra szoruló néninek, bácsinak meg kell oldani az elhelyezését, amikor távozniuk kell a kórházból.” Edina tervei szerint továbbra is betegágy mellett szeretne dolgozni, és a későbbiekben az idősekkel kapcsolatban szeretné képezni magát. S hogy hogyan lett az idei szakdolgozói tudományos konferencia győztese? Ennek is van története. Tavaly került az osztályra a közel hatvanéves Kati néni hatalmas sebekkel. Edina kíváncsi volt: mit lehet elérni a kórházban beszerezhető fan-

tasztikus, új, intelligens kötszerekkel. Gondos alkalmazásukkal vajon gyógyulnak-e a néni lábát borító csúnya fekélyek? Négy hónapig feküdt az ápolási részlegen a beteg, ezalatt Edina folyamatosan kötözte és figyelte a sebek változását. Még fényterápiát is használtak, s az eredményt látva nem kételkedtek többé a bioptron lámpa gyógyító erejében. Felföldi Kati főnővérrel egyetértésben az elejétől fogva fényképezték és dokumentálták a sebek és a néni állapotát. Ahogy teltek a hetek, a fekélyek olyan szépen gyógyultak, hogy a nővér később sem akarta szem elől téveszteni Kati nénit. Megkérték: beleegyezik-e, hogy otthonában is meglátogassák és kötözzék a lábát. A néni örült a további gondoskodásnak, mert nagyon megkedvelte Edina nővért. A szakszerű kötözésnek hála, egyik lábán teljesen elmúlt a seb (csontig hatoló teljes lábszárat érintő fekély volt körkörösen), a másik lábán egy kisebb kiterjedésű fekély maradt. „Sajnos a sebek bármikor újra előjöhetnek, mivel a néni cukorbeteg – mondja Edina. – Az esetről az előadást főnővérünk javasolta, én nem is tudtam róla, hogy témának beadta a konferenciára. A dokumentálást eredetileg azért készítettük, hogy ta-

nuljunk belőle. Mikor értesültem róla, hogy érdemesnek ítélték az esetet a bemutatásra, örömmel vállaltam a szereplést. Kati néni nagyon hálás volt, hogy javítottunk életminőségén, így azt sem bánta, hogy fényképe megjelenik a kórház közönsége előtt. Mikor telefonáltam neki, hogy első díjat nyertem, meghatottan gratulált.” Edina elmondja még, hogy többszörösen is örül az elismerésnek, mert úgy tapasztalja, hogy az aktív osztályok kicsit alulértékelik azt a munkát, amit ők az Ápolási Osztályon végeznek. Sokan azt gondolják: itt az időseket csak pelenkázzák, nem is tudják, hogy az osztályon sebkezelés is folyik. Ráadásul az idősek ápolása kemény fizikai munkával jár, hiszen a betegek nagy része meg se tud mozdulni és nagy a baleset veszélye. A másik nehézség, hogy a krónikus osztályon naponta egyszer jelenik meg orvos, a nap huszonnégy órájában kizárólag nővérek látják el a betegeket, s az ápolóknak sokszor azonnali döntést kell hozniuk, ha valamelyik beteggel gond van. Edina bízik benne, hogy elért eredménye javítja az osztályukon folyó ápolási munka elismertségét a kórházon belül. Székely Ilona

Sikeres élet

– Százszor megmondtam, hogy a könyveimet ne csukd be, ne tedd a helyükre! – idegesen gesztikulált – El fogom veszíteni a fonalat.


– Édesem, – karolta át a magas vékony asszony – most már pihenj. Nem kell már a tudománnyal foglalkozni. Menjünk színházba, vagy úgy megnéznék egy jó filmet. Azt mondják, fantasztikusak ezek a modern mozik. – A mozi ostobaság, egyébként is most a könyveimről beszélek. Morogva ült az íróasztalához, Ágnes pedig, ahogy a régi időkben, egy metszett pohár jéghideg csapvizet tett csendben elé. Ahogy a régi időkben, sóhajtva roskadt bele ő is a nappali nagy foteljébe, az állólámpa alá. Hallotta a dolgozószobában a könyvlapok zizegését, de tudta, hogy férje nem olvas, hanem ugyanazt, a csak ő által átlátható rendetlenséget terem-

ti meg az asztalán, amit aktív korában megszokott. Rozsnyói Árpád professzor két éve ment nyugdíjba, véglegesen és visszavonhatatlanul. A világ már korábban elrohant mellette, de még kitűnően értett a kutatási pénzek megszerzéséhez, a régi brancsból még el tudták helyezni a cikkeit, és üléselnök is lehetett a nagy kongresszusokon. Összeköttetései révén még a hetvenen túl is kapott néhány hónapot a Tanszék élén, de közel két éve végérvényesen, már csak a dolgozószobájának íróasztala maradt neki. – Ez a víz langyos! – dúltan rohant végig a nappalin és csörömpölve tette a mosogatóba a nehéz vizes poharat.

Felesége letette a könyvet. Fáradtan dörzsölte meg a homlokát. Segíteni szeretne, de hogyan, ha ez a szamár ember nem engedi. Pedig kirándulásokat szervezett volna, elvitte volna néhány napra valamelyik távoli, vidéki gyógyfürdőbe, de Rozsnyói mindannyiszor lehurrogta. – Tudod, hogy a kutatásaimat nem hagyhatom félbe, – mutatott ilyenkor körbe a könyvein – azért mert már nem járok be, itt még sok feldolgozatlan ötlet van. – kopogtatta meg gyér hajú koponyáját. Az asszony visszaült a fotelba, de már elszállt a kedve az olvasástól. Nézett ki a sötét ablakon, a lenti város vidám fényeire. – Ne égesd mindkét lámpát! – Férje fojtott hangjából megérezte a civakodás előszelét, ezért lekapcsolta az állólámpát és a csillárt is, behajtotta a dolgozószoba ajtaját és átment a hálószobába. Emlékezett még a finom, szellemes úriemberre, a csillogó elméjű tudósra, világjárásaikra, a régi sikeres konferenciákra, fogadásokra, külföldi tudósokra, akik olyan elismerően csókoltak kezet a nagy Rozsnyói Árpád nejének. Remélte, hogy csak pár nehéz hónapot kell kibírni, és visszakapja azt a férfit, de most, hogy több mint egy éve él egy házsártos, nehéz ember mellett, már az ő legendás türelmét is kikezdte az idő. Most szeretett volna legalább valami szépet álmodni. Egy hét is alig telt el, és a rendbe rakott könyvespolc ismét foghíjas lett, az íróasztalon pedig egymás hegyén hátán a félig nyitott könyvek. A telefoncsengésre összerezzent, és futott át a nappaliba. – Árpád, szívem, – fogta be a kagylót – téged keresnek. – A gyerekek? Beszélj velük te! – Valamilyen szerkesztő, szívem, vedd át! Mikor meghallotta férje hangját, óvatosan letette a kagylót. Megállt a dolgozószoba ajtajában és nézte őt. – Igen, – simogatta homlokát a

másik kezével a professzor – nagyon szívesen fiatal barátom. Ezt a hangot, a kedvességet olyan régen nem hallotta már a férjétől. Izgatott lett és hangtalanul, mosolyogva biztatta Rozsnyóit.

– Bocsásson meg egy pillanatra, – felesége felé fordult – drágám, kedden délután tudunk fogadni egy szerkesztő urat? – Jöjjön kora délután, háromkor, – bólintott – hogy legyen elég időtök. Mindketten hosszan hallgattak, miután Rozsnyói letette a kagylót. – Mesélj, drágám, mi volt ez? – Cikket kérnek tőlem, cikket! – karolt Ágnesbe, és kihúzta magát – Nem felejtettek el, úgy látszik, tudunk még újat mondani a mostani fiatalságnak is. Keddig az a négy nap olyan volt, mint a régi időkben. Rozsnyói megkérte feleségét, hogy tegyék rendbe együtt a könyvespolcot, mert a cikk elé egy bevezető interjút is készít vele a szerkesztő, legyen jó benyomása az itt dolgozóról. Ágnes virágot vágott a kertben és a legszebb vázában az íróasztal szélére tette. – Gyönyörű ez a rózsa! – szívta be mélyen az illatot Rozsnyói – Mi van ma, még csak vasárnap? – Igen, drágám, miért kérded? – Gondoltam, csapjuk agyon az időt! – karolta át felesége vállát – Egyszer igazán ebédelhetnénk valamelyik régi jó vendéglőnkben, utána meg nézzük meg a legújabb filmet!

Te úgyis mindig a mozival nyaggatsz. Átölelte a nevető Ágnest, és finoman arcon csókolta. – De csak akkor, ha felveszed a szép világos öltönyöd. – húzódott el tőle. – Akkor neked is fel kell venned azt a szexis kivágott ruhád – ölelte át szorosan férje –, amiben a bécsi fogadáson olyan ellenállhatatlan voltál. Ágnes majdnem elsírta magát. Idejét sem tudta, mikor csókolták meg így egymást, ahogy most. A szerkesztő úr pontos volt, kedden háromkor Ágnes ment kinyitni a kert kaput és kísérte be a magas szőke fiatalembert férje dolgozószobájába. Kávét vitt be és narancslét, óvatosan, hogy ne zavarja a térdén jegyzetelő fiatalembert és a gondolataiban szemmel láthatóan valahol máshol járó férjét. – Köszönöm, drágám. – mosolygott rá Rozsnyói – Ülj le egy pillanatra! A cikk terjedelmesebb lesz, mint gondoltam, keményen kell majd dolgozni. Azt hiszem, egy most induló tudományos laptól nem szabad honoráriumot elfogadnom. Három hónap múlva kell leadnom. A feleségemnek jobb a memóriája, – kacsintott tréfásán a szerkesztő fiatalemberre – majd ő lesz az én lelkiismeretem. Rozsnyói professzor kipirult, még a szeme alatti ráncok is elsimultak, Ágnes nem is engedte ki így, felhevülten, a széljárta kertbe. Ő majd kikíséri a szerkesztő urat. Ágnes tudta, hogy férje ott áll az ablakban és izgatottan várja vissza, hogy beszámoljon az előbbi beszélgetésről, ahogy a régi szép időkben megszokták. – Így gondolta, asszonyom? A fiatalember rámosolygott, de még nem mozdult. Finoman igent bólintott, kezet nyújtott, és átcsúsztatta a férfi tenyerébe a kicsit átnedvesedett tízezer forintost. Dr. Szigeti Zoltán


A Magyar Diabetes Társaság XX. Kongresszusa Tihany, 2010. április 22–25. közelmúltban került sor a hazai diabetológia legnagyobb seregszemléjére, a Magyar Diabetes Társaság (MDT) kétévente megrendezésre kerülő kongresszusára. Az esemény fővédnöke Romics László professzor, akadémikus és Dr. Rácz Jenő, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója, a kongresszus elnöke Winkler Gábor professzor, az MDT elnöke volt. A rendezvényt rekord érdeklődés kísérte: a regisztrált résztvevők száma meghaladta az 1500-at. A benyújtott előadás összefoglalások értékelése, a programbizottság anonim döntése alapján 119 előadás hangzott el, illetve poszter került bemutatásra. Köztük hét bejelentett előadást és a csatlakozó szimpóziumokon két további előadást tartottak, s egy posztert is bemutattak az intézmény munkatársai. Az előadás kivonatokat magyar és angol nyelven közreadó Diabetologia Hungarica is korábban soha sem látott terjedelemben, 248 oldalon jelent meg! A kongresszus – előre meghirdetve

A

és hivatalosan bejegyezve – az első magyar orvos-szakmai „ÖKO” konferencia volt: a szervezés minden részlete a tudatos környezetvédelem jegyében szerveződött, újrahasznosítható anyagok, műanyagok helyett papír használatára került sor (pohár, zacskó). A társaságot alapító Magyar Imre professzor születésének 100. évfordulója alkalmából emlékelőa-

pályadíjat, amelyet idén Thomas Pieber professzor, a Grazi Egyetem tanszékvezetője nyert el. Neves külföldi előadók áttekintő referátumai gazdagították a négynapos, egészében igen feszes, esetenként három párhuzamos helyszínen futó programot. A bejelentett előadások mellett hét, szatellita rendezvényként meghirdetett cégszimpózium, két könyv-

A tihanyi kongresszuson Prof. dr. Winkler Gábor, a II. Belgyógyászat-Diabetológia osztályvezető főorvosa diabetológiai munkássága elismeréseként „életmű-díjat”, a Magyar Diabetes Társaság legmagasabb kitüntetését, Pro Diabetologia díjat kapott. Gratulálunk!

dásra került sor és negyedik alkalommal adták át a Lilly Hungária által szponzorált, rangos, nemzetközi fórumok által is jegyzett Somogyi

bemutató, „Találkozz a szakértővel” (Meet the expert) konferencia, az OEP vezetői bevonásával sorra került finanszírozási konferencia kísérte a rendezvényt. A hagyományokat, hazai társ szakmai szervezetek meghívását követve, idén a Klinikai Kémiai Társasággal közös szimpózium került meghirdetésre. Harmadik alkalommal került sor a Civil Fórum, páciens szervezetek képviselőinek meghívására.. Most először, a Társaság éves közgyűlésén az MDT bejegyzett munkacsoportjai (Gyermekdiabetes-, Metabolikus-, Szakdolgozói-, Genetikai-, Terhesdiabetológiai- és Inzulinpumpa munkacsoport) is beszámoltak előző évi tevékenységükről és képet adtak az idei év feladatairól. A Gyermekszekció beszámolóját annak elnöke Dr. Blatniczky László tartotta. Intézetünket a rendezvényen népes csoport, 11 orvos és 10 szakdolgozó képviselte. A hazai diabetológia nagy kihívások előtt áll. Rohamosan emelkedik a betegség és előállapotai által érin-

tettek száma, egyre nő a megbetegedéssel kapcsolatos egészségügyi ráfordítások összege. Ezért, mind nagyobb hangsúly helyeződik a korai felismerésre és az azonnal megkezdendő hatékony, komplex, célértékre történő kezelésre. Az MDT meghirdette a Nemzeti Diabetes Program újraindítását, s ennek keretében, Diabetes Prevenciós Nemzeti

Kerekasztal létrehozását. Befejeződött az első hazai kockázat-alapú lakossági szűrés első fázisa, a nyár elején indul második szakasza, 100.000 felnőtt személy bevonásával tervezve annak érdekében, hogy 2011-2012-ben a kötelező lakossági diabetes szűrés terve megvalósulásra kerülhessen. Az MDT XX. Kongresszusa jól szolgálta e célokat,

a szakterület elméleti és gyakorlati lehetőségeinek áttekintését, a továbblépés lehetőségeinek körvonalazását. Prof. dr. Winkler Gábor a Magyar Diabetes Társaság elnöke Dr. Blatniczky László a MDT Gyermekszekciójának elnöke beszámolója alapján

Könyvismertetés Péter Ferenc (szerk): Gyermekendokrinológia Semmelweis Kiadó, Budapest, pp: 1-488., 2010

z elmúlt évtizedek szakmai fejlődésének jellemző tendenciája a specializálódás volt. A rohamosan gyarapodó tudásanyag szinte kezelhetetlen volta mára elengedhetetlenné teszi, hogy egy-egy nagy szakterületen a specializálódás a szintetizálás irányába is forduljon. Ennek a folyamatnak klasszikus példája lehet a Péter professzor által szerkesztett, most megjelent Gyermekendokrinológia című kézikönyv. A 25 fejezetre tagolt mű nem csak a szorosabban vett gyermekendokrinológia szakterületét fogja át, hanem – az alapgondolattal öszszekötve - kitekint a gastroenterológia, a nephrológia az immunológia, a genetika, vagy az anyagcsere

A

betegségek irányába is, mintegy igazolva, hogy a rész és egész egysége csak harmonikus szintézissel együtt vezethet általános, magas fokú tudáshoz. Az általános gyermekgyógyászok felkészültsége nem nélkülözheti a könyvben megtalálható alapvető auxológiai(testi fejlődési) vagy képalkotó ismereteket csakúgy, mint az ortopédiai eltéréseket, vagy akár a nőgyógyászati vonatkozásokat. Napjainkban az itt tárgyalt kálcium- és csont anyagcsere eltérések ismerete a gyermekek-ifjak fejlődésének homlokterében áll, ugyanúgy, mint a lassan népbetegséggé váló elhízás-metabolikus szindróma, vagy annak fenyegető veszélye, a kardiovaszkuláris megbetegedések és 2-es típusú cukorbetegség. A klasszikusan endokrinológiai fejezetek (növekedés, pubertas, mellékvese-, pajzsmirigy, diabetes) nemcsak logikus és mindenre kiterjedő ismereteket adnak tovább, hanem meghatározzák az egyes tünetek és állapotok racionális diagnosztikai módszereit és terápiáját is, amelyek – mint a pszichológiai fejezetből kitűnik – nem közömbösek az általában ambulanter vizsgált gyermekek és családjuk számára. A malignus betegségek endokrin vonatkozásai, vagy a szindrómák fejezetekből ismét csak az alapkoncepció ereje sugárzik. A mai korunk laboratóriumi módszereinek dzsungelében élő, nem laboros kollégáink rendkívül fontos és hasznos összeállítást találhatnak a

hormonértékek referenciatartománya című fejezetben. Valamennyi fejezetnek közös vonása, hogy miközben kimerítő információt kíván adni az adott témában, eközben – algoritmikus logikájával – egyben motivációt indukál a prevencióra és a korai felismerésre. Az ízléses kivitelű kiadványt 23 szerző jegyzi. Ők valamennyien egy fantasztikus közösség, a szakmailag indokolatlanul és érthetetlenül megszüntetett Budai Gyermekkórház ( ma „Telephely”-ünk) volt és jelenlegi munkatársai, Péter professzor több mint negyven éves debreceni és budapesti munkásságának élő gyümölcsei. A szerzők témájukban országos-, többen nemzetközi-hírnévre tettek szert, és méltó művelői szűkebb szakterületüknek. Jelentős számban ma a Szt. János kórház munkatársai, akik a tudásukat és tapasztalataikat továbbra is itt szeretnék – talán szervezettebben - az általános gyermekgyógyászat, mint a magyar egészségügy önálló alrendszere keretén belül a budai gyermekek számára kamatoztatni. A könyv igényes megjelentetése a Semmelweis Kiadó gondos munkáját dicséri. Ajánlom a kézikönyvet nemcsak gyermekendokrinológusoknak, vagy jelölteknek, de minden gyakorló gyermekgyógyásznak, és valamennyi olyan kollégámnak, aki munkája során gyermekek ellátásra is hivatott. Dr. Blatniczky László


HÍREK – ESEMÉNYEK Főorvosi értekezletek A 2010. április 20-i értekezlet elején két osztályvezető főorvos búcsúztatására került sor. Dr. Boros Veronika a Gyermekgyógyászati és Koraszülött osztály, valamint dr. Pelényi Attila a Gyermeksebészeti és Traumatológiai osztály vezetője megy nyugdíjba. A Vezetőség tagjai kiemelték, hogy valójában nem is búcsúztatásról van szó, hanem az eddigi munkájukat köszönték meg, hisz a jövőben is számítanak még a tapasztalatukra. Boros főorvos aszszony, akinek ez a Kórház volt az egyetlen munkahelye, kiemelte, hogy mennyire fontos volt számára az a pozitív együttműködés, amit itt megtapasztalt. Ezt mutatja az is, hogy a Princzkel főorvos asszony a PIC vezetője egy kis külön ajándékkal búcsúzott tőle, egy albummal, melyben az elmúlt közel 3 évben a Kórházban a PIC részlegen gyógyított babák fotói voltak. Pelényi főorvos úr hangsúlyozta, hogy munkája nem szolgáltatás, hanem szolgálat a beteg gyerekekért. Ezt követően a rehabilitációs osztályok szakmai beszámolója hangzott el. Dr. Fazekas Gábor osztályvezető főorvos kiemelte annak fontosságát, hogy a rehabilitáció széles eszköztárát alkalmazzák, és nagy hangsúlyt fektetnek a saját dolgozóik továbbképzésére. A tervek közül fontosnak tartotta egy osztályos szociális munkás jelenlétét, aki nem csak konzultációs jelleggel vesz részt a munkában. Dr. Tóth Ignác osztályvezető főorvos az integráció pozitív hatásaként említette az informatikai fejlesztéseket, pl. az EEG távleletezés lehetőségét. Problémaként jelezte viszont, hogy a III. kerületi lakosok aktív neurológiai ellátás terén az OITI-hez tartoznak, míg belgyógyászati területen a Szt. Margit Kórházhoz. Dr. Medveczky Erika osztályvezető főorvos kiemelte a gyermek-rehabilitációban alkalmazott korszerű eljárásaikat, a komplex rehabilitáció fontosságát, de súlyos gondként említette a szakorvos hiányt. Terveik között megemlítette az


ambuláns ellátás fejlesztését, mivel erre nagyobb igény lenne, mint a fekvőbeteg-ellátásra. A május 13-i értekezlet az Orthopéd-Traumatológiai Osztály beszámolójával kezdődött. Dr. Kiss Jenő osztályvezető főorvos kiemelte, hogy több területen – pl. gerincsebészet, váll- és könyöksebészet – az egész országból érkeznek betegek az osztályra. Az ellátást nehezíti a tvk miatti műtétszámcsökkenés, és a tárgyi feltételek nem megfelelő volta. A másik napirendi pontban dr. Kurimay Tamás osztályvezető főorvos tartott előadást a zavart betegek ellátásának problémáiról. Az orvosszakmai áttekintésen túl a jogi és etikai aspektusokról is beszélt. Az előadást élénk vita követte, ahol többek között megfogalmazódott, hogy szükség lenne egy kórházszintű protokollra a témában, valamint egy pszichiátriai mobil team kialakítására. Dezsőné László Kornélia ápolási igazgató asszony a szakdolgozói hiányra hívta fel a figyelmet, a szakdolgozók több mint 10%-a tartósan távol van, és ennek a létszámnak a fele egyáltalán nincs visszapótolva. A június 9-i értekezlet a Semmelweis gyűrű ez évi kitüntetettjeinek megválasztásával kezdődött, majd dr. Detre Zoltán osztályvezető főorvos tartott beszámolót a Traumatológiai és Kézsebészeti osztály munkájáról. Kiemelte, hogy az elmúlt években több műtéti eljárást, először alkalmaztak az országban. Ezt követően dr. Szilágyi Szabolcs a Bér és Munkaügyi Osztály vezetője beszélt a munkaidő-nyilvántartás új szabályozásáról és az ezzel kapcsolatos intézeti változásokról (új munkaidőbeosztás-nyomtatványról, valamint az ezt remélhetőleg ősztől felváltó számítógépes programról). Hanusz Ákos a Műszaki osztály vezetője tartott még beszámolót az elmúlt egy év eseményeiről, valamint a közeljövő terveiről. A legtöbb gondot a vizesblokkok és a fűtési rendszer karbantartása jelentik. Tudja, hogy a jelenleg élő 2900

munkalapra az osztályok visszajelzést várnak, de ezt fizikai képtelenség egy diszpécserrel megoldani. Akut feladat a viharkárok rendezése, ami folyamatban van. Ezzel párhuzamosan a tetőfelújításra fenntartótól kapott összeg is úton van. A napokban elkezdődik a Szt. János Kórház főbejáratának felújítása is, az Urológiai osztályon a vizesblokkok cseréje, az Ortopédiai osztály festése, valamint ha a fővárosi közgyűlés megszavazza az I. BelgyógyászatGasztroenterológia épületének felújítása. A csapadékvíz elvezetése a Szt. Margit Kórházban is gondot okoz, erről tanúskodott dr. Lengyel Zoltán osztályvezető főorvos hozzászólása is. Jánosi professzor úr a nővérszálló felújításáról kérdezte Hanusz Ákost, aki válaszában elmondta, hogy pénzügyi keret hiányában nem tud számottevő előrelépésről beszámolni. [Ehhez jelenthet segítséget az önszerveződés, ami egy alapítvány formájában már meg is történt, erről bővebben a 14. oldalon olvashat.]

Pfizer adomány a műszaki osztály dolgozóinak 200 db pólót adományozott a Pfizer Magyarország Kft. a műszaki osztály dolgozóinak. Segítve ezzel nélkülözhetetlen „kézműveseink” egységes és higiénikus osztályon, esetlegesen műtőben történő megjelenését. A Pfizer Magyarország Kft. szponzorációs tevékenységébe jól illeszkedik ez a tevékenység, hiszen jelentős összeggel támogatták korábban az Országos Mentőszolgálat munkatársainak új egyenruháját is.

Helytörténeti séta a János Kórházban Izgalmas helytörténeti sétára invitálta május 29-én a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és a PR csoport a János Kórház múltja iránt érdeklődőket. A megjelent mintegy 50-60 résztvevőnek dr. Katona József főorvos úr mesélt a kórház múltjáról, az építkezés körülményeiről, az egyes épületek történetéről, hozzájuk kapcsolódó titkokról és legendákról. Mesélt a főorvos úr a régi orvoslásról, a gyógyítással kapcsola-

tos korábbi elvárásokról és felszereltségről, a gyógyító személyzet odaadásáról, a kórház háborúban és forradalmakban betöltött szerepéről. Megtekinthették az érdeklődők a most rendezés alatt álló és nemsokára megnyíló kórházi kiállító helyet is.

Folyamatban lévő beruházások, felújítások Jelenleg is zajlik a Szemészeti osztály épülettömbjének akadálymentesítése. A KMOP-4.4.3. uniós pályázaton elnyert 35 millió forintból egy új akadálymentes bejárat, hozzá vezető rámpa, 2 db vizesblokk és a belső folyosó átalakítása, a régi bejárat lépcsőinek felújítása, jelzőtáblák felszerelése és egy személyfelvo-

nó beépítése fog megvalósulni. Megkezdődött a főbejárat felújítása is. Ezen munkálatokra a kórház 12 300 000 forintot fordít, amelyből megtörténik a bejárat feletti rész javítása, 2 db üveg információs pult telepítése, a Szt. János szobor áthelyezése és a fedett főbejárati szakasz új burkolattal történő ellátása is.

Búcsúzunk Tóth Gézáné Gurguly Eszter (1954-2010) 2010. június 10-én mindnyájunk számára váratlanul elhunyt Tóth Gézáné Eszter, a Sebészeti osztály szakápolója. Gurguly Eszter 1954-ben született Székelyföldön, a Maros megyei ma 1700 lelket számláló Makföldön. Itt, Erdélyben járt iskolába, kezdett el dolgozni egy almafeldolgozó üzemben, majd iskolái befejeztével kórházban. Itt volt szerelmes először, házasodott, gyermeket szült, majd elvált, s települt át Magyarországra új életet kezdeni, szerencsét próbálni az 1990es évek elején. Itteni első munkahelye az azóta már megszűnt nyolcadik kerületi Kun utcai égési osztály volt. Kezdetben sem kerülte, inkább vonzották a nehézségek. 1993-ban került a Szent János Kórházba, a Tüdő-belosztályra. 1995-től Tóbi Irén főnővér ápolói csapatában tanulta, érlelte a szakma, a betegellátás összes fortélyát, a gondosságot, a pontosságot, a tapintatot, a beteg komfortérzetének növelésére irányuló szemléletet. A

közvetlen főnök, Irén Eszter haláláig az egyik legjobb barátnőjévé is vált. 2005-ben, a Tüdő osztály megszűnésekor Eszter a Sebészeti osztályra került. a régi, otthonossá vált ápolói csapat szétszéledt a házban, viszont teljesült Eszter régi vágya és Kiss Sándor főorvos úr által vezetett Sebészeti osztályon dolgozhatott. Itteni főnővére, Pusztai Erzsi csak jót tud mondani Eszterről. Nagy munkabírású, munkára, a problémák megoldására mindig kész kollégaként emlékszik rá. Szerette a betegeket, következetes, lelkiismeretes ápolói hivatásának élő kolléga volt. „Eszti néni majd megoldja!” – cseng még Erzsébet fülében ma is a mondat. Sütött-főzött, karácsonykor bejglit, az orvosoknak kávét, még a kávéfőzőt is behozta Ercsiből. Meleg szívű, jó kolléga és ember volt, sajnos már így múlt időben. Mindkét főnővér, Erzsébet is és Irén is messze elnézve, mosolyogva emlékszik Eszter almás pitéjére. Az illatára, az alma-réteg vastagságára, a porcukorral be-

hintett tetejére. A május 12-ei Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából ápolási igazgatói dicséretben részesült. Nagyon örült neki, munkája, a három műszak, a hajnali kelések, a hosszú műszakozások elismeréseként értékelte. Elment Egyiptomba férjével pihenni egy hétre, hazajöttek, s a tv előtt ülve meghalt. Sok újjáélesztésben vett részt, naponta szembement a halállal, s ahogy más sem, a magáét ő sem tudta megoldani. Szeretettel gondolunk rá: barátai, kollégái, és munkatársai


Főnővéri értekezlet A 2010. április 26-i értekezleten meghívott előadóként a MESZK részéről Dr. Kálmán Lászlóné beszélt a budapesti területi szervezet munkájáról. Elmondta, hogy a SE Magatartástudományi Intézetével közösen felmérést készítenek a szakdolgozók pszichés terheléséről. Az eredmények fényében cselekvési programot fognak kidolgozni. Ezt követően a rehabilitációs osztályok főnővéreinek ápolásszakmai

beszámolóját hallhattuk. Reithofferné Kiss Mária is kiemelte az osztály nagyon jó akadálymentes környezetét. Hangsúlyozta, hogy az ápolók fizikai terheit csökkenteni kell, ehhez a gyógytornászokkal közös gyakorlati oktatást szeretnének szervezni. Altmann Mariann a szakdolgozói fluktuációt tartja a legnagyobb kihívásnak és azt, hogy kevés a szakképzett dolgozó és sokan idősebbek is, ami a betegmozgatásban jelent folyamatos prob-

lémát. Boldog Ibolya kiemelte, hogy a gyerekellátásban a szülő educatioja is alapvető az eredményességhez, és ő is hangsúlyozta a gyerekbarát környezet kialakításának fontosságát. Wetzelné Gál Anna ápolási igazgató-helyettes az ápolási projektek beindításáról beszélt, illetve arról, hogy néhány témában még nincs meg a kellő létszám. Felvetette továbbá a szakdolgozói létszámhiány problémáját, és ennek kihatását a szabadságok kiadására.

Tudományos ülések Április 29-én „Klinikai kutatások a Neurológiai Osztály – Stroke Centrumban. Tudományos együttműködés – eredményes tevékenység” címmel került sor tudományos ülésre. Az üléselnök: prof. dr. Jánosi András a Tudományos Bizottság Elnöke volt. Az előadások: Dr. Folyovich András: A szerum nociceptin-szintjének változása akut ischaemias stroke-ban, ischaemias szívbetegségben és peripheriás érbetegségben; dr. Horváth Sándor (Flór Ferenc Kórház): Az akut ischaemias stroke thrombolysis kezelése. Ellátás a budapesti régióban.; dr. Kaszás Nóra: A Szent János Kórházban 2009-ben thrombolysissel szerzett tapasztalatok; dr. Farkas Zsuzsa (SE Neurológiai Klinika): Tremorok differenciáldiagnózisa; dr. Vastagh Ildikó ( SE Neurológiai Klinika): A Fábry-betegség neurológiai szövődményei. Május 6-án az I. Belgyógyászati és

Gasztroenterológiai Osztály a Magyar Gasztroenterológiai Társasággal és a Magyar Ultrahang Társasággal közösen szervezett tudományos ülést „Aktualitások és kuriózumok a gasztroenterológiában” címmel. Az üléselnökök dr. Székely György és dr. Siket Ferenc főorvosok voltak. A szűkebb tematika a gasztroenterológia és az infektológia kapcsolata volt. Az előadók: dr. Kocsis Sándor: Ismeretlen etiológiájú gastroenteritisek; dr. Siket Ferenc: Fertőző gastroenteritis: Differenciáldiagnosztikai problémák a gasztroenterológus szemszögéből; dr. Székely György: A kezelés dilemmái gastroenteritis járvány esetén; dr. Szilvás Ágnes: A gyulladásos bélbetegség biológiai terápiája – diagnosztikus aktualitások; dr. Tóth Gábor Tamás: Gyulladásos bélbetegség – a biológiai terápia kivitelezése. Tanulságos esetek közül egy került bemutatására dr. Bóka Béla ismertetésében, aki egy ismeretlen eredetű

magas Westergreen értékkel kezelt betegről számolt be. Május 27-én a Kórház Tudományos Bizottsága dr. Pelényi Attila osztályvezető főorvos elnökletével tudományos ülést tartott „Szemelvények a gyermeksebészeti és traumatológia betegek ellátásáról” címmel. Hét igen érdekes előadást hallhattunk: dr. Pelényi Attila főorvos: Floating elbow; dr.Bazsika Anna főorvos: A Gyermek Intenzív Osztály feladatai napjainkban – dr. Kraliczkyné S. Erzsébet főnővér: Polytraumatizált betegek ápolása a Gyermek Intenzív Osztályon; dr. Pászti Ildikó Mária főorvos: Korrosiv bélsérülésekről gyermekkorban; dr. Gyüdi István főorvos: Bokatörések gyermekkorban; dr. Veress Andrea adjunktus: Reconstructios sebészeti beavatkozások; Hatvani Dorottya gyógytornász: Az SMR és trigger massage alkalmazása a gyermektraumatológiai fiziotherápiában.

Új ultrahang-készülék a gasztroenterológiai ambulancián Új ultrahang készülékkel gazdagodott az I. Belgyógyászati osztály gasztroenterológiai ambulanciája. Kórházunkban elsőként Magyarországon, 1978 óta működik


gasztroenterológiai labor. Évtizedekig tartott, amíg a szakma elérte, hogy a gasztroenterológiai munka része legyen ez a diagnosztika. Idő közben újabb készülékek kerültek az osztályra, amely a gasztroenterológiai diagnosztika egyik oktató központjává vált. Hazánkban elsőként végeztek itt ultrahang vezérelt máj mintavételt, publikálták a májkeringés doppler-vizsgálatának, a háromdimenziós hasi ultrahang diagnosztikának, valamint a végbél háromdimenziós ultrahang vizsgálatának az eredményeit. Időközben a készülékek cserére szorultak, amit 5 éven át az „Alapítvány a Krónikus Májbetegekért” finanszírozott. Idén nyílt lehetőség arra, hogy a fenntartó Fővárosi Önkormányzat támogatásával a kórház egy új, Hitachi típusú ultrahang készüléket vásároljon. A készülék az összes hasi szerv diagnózisára alkalmas, kiválóan segíti a betegségek időben történő felismerését és gyógyítását.


2010.06.29.

19:46

Oldal 5

HÍREK Egészségnap a Hegyvidéken Május 15-én szűréssel egybekötött Egészségnapot szervezett a XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat. Az eddigi szokásoknak megfelelően az önkormányzat ismét segítséget kért kórházunktól a szűrések minél szélesebb körű elvégzése érdekében. Az új

helyszín és a kevéssé csalogató időjárás ellenére most is sokan várakoztak a SportMaxban felállított pavilonoknál. Érszűkület szűrést végzett dr. Csitáry Gábor, a III. Belgyógyászat adjunktusa, hallásvizsgálatot Dr. Kiss Sándor adjunktus úr, szájüregi szűrést

Dr. Földi Tímea fogorvos a Fül-OrrGégészeti osztályról, szemészeti szűrést Dr. Bodrogi Petra szakorvos, helicobakter szűrést Bárkányi Anna az I. Belgyógyászati Osztályról, valamint csontritkulás vizsgálatot végzett Dr. Fükő Zita főorvos asszony, és asszisztenseik. Orvosaink és segítőik munkáját nagyon köszönjük, minden bizonynyal hozzájárultak a prevenció és az egészségtudatos szemlélet további elterjedéséhez.

Új ápolási igazgató-helyettes a János Kórházban A főigazgató asszony által kiírt belső pályázat eredményeként 2010. június 1től Felföldi Katalin főnővér tölti be a János Kórházban az ápolási igazgatóhelyettesi munkakört. Az Ápolási osztály vezetésével – pályázat kiírásáig és eredményes elbírálásáig – Horváth Tamásné lett megbízva. Mindkét kollégánknak gratulálunk és eredményes munkát kívánunk!

A Magyar Kórházszövetség tisztségviselői 2010–2013 A 2010. április 21–23. között megrendezett XXII. Kongresszus tisztújító szavazásán megválasztották a Magyar Kórházszövetség tisztségviselőit: Elnök Dr. Rácz Jenő Előző elnök Dr. Varga Ferenc Jelölt elnök Dr. Velkey György

Elnökségi tagok Dr. Csidei Irén Dr. Fülöp Rudolf Dr. Golub Iván Dr. Varga Gábor Dr. Antal Gabriella

Dr. Svébis Mihály Halmosné Mészáros Magdolna Dr. Ari Lajos

BM, IM, MH, MÁV Dr. Rudner Ervin Egyházi intézetek Dr. Trombitás Zoltán

Vezetőségi tagok Egyetemek Dr. Kollár Lajos Országos intézetek Dr. Ofner Péter Tüdőkórházak Dr. Fülöp Rudolf Gyermekkórházak Dr. Harmat György Pszichiátriák Dr. Pollák Csaba Krónikus intézetek Prof. Dr. Veress Gábor Dr. Tótth Árpád

1000 ágy feletti kórházak Dr. Pintérné dr. Gönczi Ágnes Dr. Csidei Irén 500-1000 ágy feletti kórházak Dr. László Imre Dr. Pusztai Dezső Harsányi Imre 500 ágy alatti kórházak Dr. Baráth Lajos


2010.06.29.

19:46

Oldal 2

Ápolók Nemzetközi Napja 2010

A MI KÓRHÁZUNK június. Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai

Recommend Documents