XXII/47*2013. szeptember 27. péntek
A mezőnyben megbújva várta az utolsó kilométert Pompásan kezde a magyar csapat a Koppenhága melle zajló kajak maratoni világbajnokságon. Az i úsági mezőnyben három számból háromban győztek a mieink és melle e rengeteg értékes helyezést is szereztek - lelkendeze a sportág tábora néhány napja. Mi is örülhettünk, hiszen az egyik, ha nem a legnagyobb sikert Petró Ádám (képünkön középen), a Váci Hajó SE versenyzője érte el: minden jel szerint ma ő az egyetlen a világon, aki korosztályában kétszer egymásután le világbajnok.
„
Mindenképpen szerettem volna ezen a versenyen is nyerni, ugyanis a közelmúltban tudomásom szerint egy ifi sem tudta megvédeni a címét ezen a távon és engem nagyon vonzott ez a kihívás.
Pető Tibor alpolgármester tényfeltáró jelentése a testület előtt » 7. old.
Több mint nyolcórás ülést tartott az elmúlt héten csütörtökön Vác Város Képviselőtestülete. A vitákkal tűzdelt tanácskozáson számos, a várost érintő döntés született. Mindjárt az elején pályázatok elbírálása miatt zárt ülést rendeltek el. Nem sikerült igazgatót választani a művelődési központ élére, és a deákvári óvodát is ideiglenes vezető irányítja, mert nem akadt jelentkező a posztra. A gazdasági hivatal esetében viszont sikeres volt a pályázat. » 5. old.
» 19. old.
Harry Pottert olvasnak a focisták?
Testületi zárt ülés már az elején
Légpisztollyal ablakon át lövöldöző diák, dobra tekert vasúti kábelt lopó csörögi E
gy napon belül két bűncselekmény esetében is sikerrel jártak a váci rendőrök. Mindkettőben viszonylag gyorsan előállították a tetteseket, akikhez egy-egy lakossági bejelentés segítségével jutottak el. Így sikerült megtalálniuk azt a diákot, aki egy váci középiskola ablakán át lövöldözött légpisztolyával, és beazonosítani azt a fér it, aki kábeleket lopott a vasútállomás melletti ipar» 9. old. területről.
2
Váci Napló
Thorsten Frei, Donauschingen polgármestere bejutott a Német Szövetségi Parlamentbe Mint arról már korábban beszámoltunk, Vác testvérvárosának, Donaueschingennek jelenlegi főpolgármestere, Thorsten Frei a CDU (Kereszténydemokrata Unió) színeiben indult a 2013-as parlamenti megmérettetésen. A választások vasárnap minden botránytól mentesen lezajlottak Németországban, és Thorsten Frei nagy fölénnyel, 56,7 százalékkal nyert a körzetében, a Schwarzwald-Baar-ban. A donaueschingeniek, bár fájó szívvel válnak meg főpolgármesterüktől, aki immár kilenc éve vezette a várost, mégis 65,6 százalékos bizalmat kapott tőlük 70 százalékos választási részvétel mellett, hiszen a 15 ezer 773 szavazásra jogosultból 11 ezer 45-en já-
Thorsten Frei a választás után beszédet tartott. Háttérben a felesége Katharina rultak az urnákhoz. A második helyezett mindössze 1472 sza-
vazatot tudhat magáénak. A választás utáni köszönő beszédében Thorsten Frei arról beszélt, hogy egy erős küzdelemben a választók döntöttek. Ezzel arra is utalt, hogy ellenfele, Siegfried Kauder - akit kizártak a párt soraiból, ezért függetlenként indult - mindössze 339 szavazatot kapott. A főpolgármester-választás januárban lesz - a jelöltekről még semmit nem tudni -, addig Bernhard Kaiser polgármester irányítja a várost. A választás abszolút győztese lett a kereszténydemokrata párt, hiszen nagy fölénnyel nyertek. Angela Merkel kancellár pedig megerősítette pozícióját. A CDU/CSU több mint 41,5 százalékot kapott, és főlényesen verték a szociáldemokratákat. Majdnem sikerült abszolút többséget szereznie Merkelék pártájnak, de öt
szeptember 27. szeptember 28. szeptember 29. szeptember 30. október 1. október 2. október 3.
mandátum híján elmaradtak ettől, így kénytelenek lesznek koalíciót kötni. A legnagyobb ellenzéki párt, a szociáldemokrata SPD 25,7 százalékot szerzett. A Baloldal nevű párt lett a harmadik 8,5 százalékkal, a negyedik a Zöldek 8,4 százalékkal. Az euroszkeptikus Alternatíva Németországnak (AfD) 4,7 százalékot ért el, így nem jutott be a Bundestagba. Angela Merkel felszabadultan örült a győzelemnek: „Ma ünnepelhetünk, mert fantasztikus dolgot értünk el” – mondta az urnazárás után, de az esetleges koalíciós tárgyalásokról annyit mondott, hogy erről még túl korai beszélni. Politikai elemzők szerint Angela Merkel támogatottsága azért nőtt meg ennyire, mert az emberek úgy érzik, hogy nem a pártja, hanem az ország érdekeit tartja szem előtt. (munkatársunktól)
Alsóvárosi Gyógyszertár Deákvári Gyógyszertár Központi Gyógyszertár Vácz Remete Gyógyszertár Gyöngyvirág Gyógyszertár Duna Gyógyszertár Kisváci Szent Gellért Gyógyszertár
Váci Napló
3
Egy fura döntés: kár nem ért senkit, mégis fizetni kell?
A váci cég büntetése 54 millió forint, de fellebbezést nyújtanak be Budaörs, Százhalombatta és Vác önkormányzati távhőcégeinek több tíz-, illetve százmillió forintos kötbért kell fizetnie fogyasztóinak, mert számlájuk formátuma nem felelt meg pontosan az új előírásoknak. Arra, hogy ha a néhány százmilliós bevételű cégek nem tudnák kifizetni a bírságot, lesz-e ezeken a településeken fűtés, Németh Szilárd fideszes rezsibiztos kitérő választ adott - írja a Népszabadság. Lapunk megtudta: a váci cég is fellebbezést nyújt be. A Budaörsi Településgazdálkodási Kft-nek 101,3 millió, a Szákom Százhalombattai Kommunális Kft 130 millió, a Váci Távhő Kft 54 millió forintot tartozik fizetni fogyasztóinak a törvényeknek nem megfelelő számlakép miatt - jelentette be Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, Kispest fideszes országgyűlési képviselője. A kormányhivatal alá tartozó Pest megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség úgy találta, hogy a társaságok számlaképe a vizsgált időszakban nem felelt meg az előírásoknak. A büntetést ezért kötbér formájában, hibás számlánként 10 ezer forintot kell megfizetni az adott fogyasztóknak. Ennek megfelelően Budaörsön 10 ezer számla érintett, Százhalombattán 13 ezer - esetükben nem különült el a számlán kellőképpen a távhőés a szemétdíj, illetve nem tüntették fel megfelelően a rezsicsökkentést -, Vácott pedig a távhő- és vízdíj nem különült el kellőképpen - közölték. Noha alapesetben a fogyasztóknak a határozat jog-
erőssé válásától számított 15 napon belül - jóváírás formájában - meg kellene kapniuk a kötbért, a fideszes politikus felhívta a figyelmet, hogy van lehetőségük a Nem-
rint lesz a teljes bírság. Rakonczai Róbert, a Váci Távhő Kft ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta: mindenképpen fellebbeznek, mert igazságtalannak tartják a
zeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál, mint fellebbviteli hatóságnál fellebbezni, ezt követően pedig akár bírósághoz is fordulhatnak. A három cég közül egy már be is nyújtotta fellebbezését - közölte. Mindazonáltal abbéli reményének adott hangot, hogy a fogyasztók mihamarabb hozzájutnak a kötbérhez. Németh Szilárd fideszes rezsibiztos, csepeli polgármester a tájékoztatón közölte: tíz szolgáltatóval kapcsolatban folynak vizsgálatok. Öszszesen 55 ezer hibás számlát találtak, vagyis 550 millió fo-
döntést. A felügyelet ugyanis azt kifogásolta, hogy a számlák egy részében, azoknál a fogyasztóknál, akiknek egyben küldik ki a fűtési és melegvíz-, valamint a vízdíj számlát, a rezsicsökkentést összegző résznél nem bontották ketté, hogy mekkora összeget takaríthattak meg az emberek az egyik, és mennyit a másik díjtételen. Kár a fogyasztókat nem érte tette hozzá az ügyvezető igazgató, ezért nem is érthető, miért fizetnének kötbért. Rakonczai Róbert hozzátette: a hibát azóta kijavították. (munkatársunktól)
Fórumot tartanak a rezsicsökkentésről Manapság sokat beszélnek a rezsicsökkentésről, a kormány folyamatosan napirenden tartja a témát és az elkövetkező évekre is újabb döntéseket ígér. Ezért is lesz érdekes a szeptember 27-én pénteken 18 órától Harrach Péter (képünkön) és Deutsch Tamás részvételével meghirdetett fórum, amelynek témája a rezsicsökkentés. A fórum helyszíne a művelődési központ színházterme lesz. A rendezvényt a Fidesz szervezi. ♦
A forgatókönyv szerint tűz volt a malomban Megyei ellenőrző gyakorlatot tartott a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szeptember 19-én a váci malom épületében. A feltételezett helyzet szerint a malom első szintjén tűz keletkezett. A kiértékelés szerint a gyakorlat eredményes volt. A malomban keletkezett tüzet az ott dolgozók megpróbálták eloltani, de nem jártak sikerrel, ezért elhagyták az épületet, két társukról azonban nem volt információ. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási központjába megérkezett a segélyhívás, akik a káresethez riasztották a váci hivatásos tűzoltó-parancsnokság és a rétsági katasztrófavédelmi őrs egységeit.
A váci tűzoltó-parancsnokság két gépjárműfecskendővel és három különleges szerrel, a rétsági őrs pedig egy fecskendővel vonult a tűzesethez. A tűzoltási feladatokat hármas kiemelt riasztási fokozat mellett végezte a beavatkozó állomány. Egységeink a felderítés közben megtalálták a két, épületben ragadt személyt, akiket kimentettek, s közben légzőkészülék használata mellett megkezdték a vízsugarak szerelését. A gyakorlat körülbelül egy órát vett igénybe, amit az ott tapasztaltak összegzése után végül megfelelőre értékeltek – olvasható a pest.katasztrofavedelem.hu oldalon.
4
Váci Napló
Megalakult az Együtt 2014-PM váci aktivistáinak szervezete
Városunkban a megállapodás szerint a szocialisták állítanak képviselőjelöltet
Vácon is megalakult az Együtt 2014-PM aktivistáit tömörítő szervezet - jelentette be Szigetvári Viktor társelnök az elmúlt héten csütörtökön, már lapzártánk után tartott fórum
előtti sajtótájékoztatón. A helyi szervezet vezetője - egyben az alapítás kezdeményezője Weisz György, városunk korábbi tanácselnöke, míg a választókerületi elnök Juhász Béla,
Sződliget polgármestere. A két szervezet választási szövetsége nemrég együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Szocialista Párttal. A megállapodás szerint város-
MSZP: városi pénzügyek, vasúti káosz Ismét sajtótájékoztatón értékelte a baloldal a testületi ülésen történteket. Bóth János, az MSZP helyi vezetője arról beszélt, hogy a tanácskozáson nem esett elég szó a város pénzügyeiről, pedig szerinte a költségvetés nem nevezhető stabilnak. Kiss Zsolt pedig ismét a vasúti késések okozta problémákról beszélt. Bóth János a megszokott testületi értékelőjében ismét a városvezetést kritizálta, mert szerinte nem foglalkoztak eleget a tanácskozáson a város pénzügyeivel. Mint mondta: valószínűleg a többség nem látta át a probléma nagyságát. A baloldali politikus úgy látja, hogy míg a városvezetők 700 milliós hiányról beszélnek, addig a valós adat ennél jóval több. - A közelmúltban, még a szeptemberi helyi adófi-
zetés előtt azt nyilatkozták, hogy túl vagyunk a pénzügyi mélyponton és az évet „csak” 700 milliós hiánynyal zárjuk az adósságkonszolidáció után. Nem vették azonban többek között figyelembe a GE-nek fizetendő 500-600 millió közötti iparűzési adó túlfizetést rendezését, tehát a 700 az több mint
egy milliárd – mondta. A tájékoztatón szintén jelen lévő Kiss Zsolt pedig arról szólt, hogy még mindig nagy késések vannak a vasútátépítés miatt, ezt a problémát szerinte minél előbb orvosolni kell. A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a buszközlekedés lehetne a vasút alternatívája ebben az
unkban az MSZP állíthat majd jelöltet a jövő évi parlamenti választásokra. Weisz György bemutatkozásában elmondta: életében két munkahelye volt, a cementipar és a közigazgatás. Bár világ életében baloldali szavazó volt, a rendszerváltás után egyik pártba sem lépett be. Most úgy érzi, egy alternatív lehetőségeket nyújtó szervezetben szükség lehet tapasztalataira. Úgy gondolja, Vácott nagyon sokan szimpatizálnak a mozgalommal, ők most megfelelő fórumot kapnak aktivitásukhoz. A sajtótájékoztató után megtartott fórumon mintegy félszázan vettek részt, köztük sok volt szocialista szimpatizánst is láttunk. (munkatársunktól) Az Együtt 2014-PM váci alakuló ülésére a helyi Fidesz közleményben reagált. „A váciak nem kérnek többet a bukott baloldalból, ugyanazokból, akik tönkretették az országot. A GyurcsányBajnai-kormány megduplázta a munkanélküliséget, százezreket taszított devizahitelekbe, itt Vácott is” - írják. időszakban, de sajnos már ott is zsúfoltság van. - Rendszeressé vált, hogy naponta 30-40 percet késnek a vonatok mindkét vonalon. Erre már nem lehet azt mondani, hogy az átépítés miatt, hanem az ebből fakadó szervezetlenség okozza. Sokan próbálnak ezért a Volánbusz járataival közlekedni, de itt meg túlzsúfoltság érezhető – mondta. Hozzátette: vonatpótló autóbuszokra lenne szükség, úgy, hogy több járművet állítanak forgalomba. Szerinte ennek költségeit nem a városnak, hanem a projekt gazdájának kellene állnia, hiszen valószínűleg az uniós pályázatban van erre forrás. Kiss Zsolt végezetül pedig a bajai időközi választásról beszélt, amelynek az eredménye szerinte nagyon hasonlít a vácira. Mint ismeretes, Baján fideszes képviselő nyert, mögötte a baloldali összefogás jelöltje végzett, mintegy 60 szavazattal lemaradva. (munkatársunktól)
Váci Napló
5
A nyári szünet után városi ügyekről vitáztak a képviselők Több mint nyolcórás ülést tartott csütörtökön Vác Város Képviselőtestülete. A vitákkal tűzdelt tanácskozáson számos, a várost érintő döntés született. Napirend előtt először Kovács Ágnes (Fidesz-KDNP) tette le a képviselői esküt, majd Alt Gyulát, a Váci Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnökét köszöntötték dubnicai kitüntetése alkalmából és átadták a kiváló diákoknak az elismeréseket (részletek a 8. oldalon). A tanácskozáson minden képviselő megjelent, és a nemrég megválasztott Kovács Ágnessel teljes létszámára bővült ki a testület. A napirend előtti témák sorának megtárgyalása hosszúra sikeredett, hiszen majdnem délig ezekről vitatkoztak. Többek között jelentést hallgattak meg a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, tájékoztatót a bizottsági döntésekről, az operatív programról, és több testvérvárosi látogatásról. Napirend előtt is már többször szóba került a vasúti felújítás és az ez okozta számos vonat késés is. Mint azt korábban Fördős Attila (KDNP) polgármester elmondta, ez a projekt nem városi, így a panaszokat csak továbbítani tudják az illetékesek felé. Két zártülési téma – a gazdasági hivatal és a Madách Imre Művelődési Központ vezetőinek megválasztása – a napirend elejére került, így zárt ajtó mögött kezdték meg az érdemi munkát a képviselők. A szavazás az első pályázatnál érvényes lett: ezt az ülés utáni sajtótájékoztatón jelentette be a polgármester, ahol azt is elmondta, hogy Pápa László korábbi megbízott igazgató kapott többséget. A második voksolás már nem volt eredményes, így újabb pályázatot írnak ki a MIMK vezetői pozíciójára. A nyílt ülés elején beszámolót hallgattak meg a kép-
Kovács Ágnes leteszi a képviselői esküt viselők a 2013. évi első félév gazdálkodásáról, majd immáron hatodszor módosították a költségvetési rendeletet. Elfogadták a likviditási jelentést, majd módosították a magánszemélyek kommunális adóját magába foglaló rendeletet, illetve az iparűzési adóról szóló rendeletet is. Két társulást is megszüntettek: a Dunakanyar Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulást és a Vác-Püspökszilágy Gyermekjóléti Társulást is. A gazdasági-városüzemeltetési és vagyongazdálkodási bizottság tagjának Kovács Ágnest választották meg, aki eddig külsős tagként tevékenykedett. Döntöttek a szervezeti és működési szabályzatról szóló, és az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletére, elidegenítésükre vonatkozó rendeletek módosításáról. Idén is az eddigi évekhez hasonlóan elfogadták a Bursa Hunagrica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázatban való részvételt. Újra pályázatot írnak ki a Deákvári Óvoda intézményvezetői pozíciójára, mivel nem volt rá jelentkező. Jövő év július végéig Pomaháziné Springárt Katalin tagóvodavezetőt jelölték ki az intézményvezetői feladatok ellátására. Kisebb probléma adódott a városi ügyelet Csányi körút-
ra való áthelyezésével, de ezt egy döntéssel sikerült áthidalni, így már semmi akadálya nincsen a költözésnek. A június - júliusi holdingbeszámolók után a Széchenyi utcában elhelyezésre kerülő ivókútról döntöttek, azzal, hogy indul a város a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán. Döntöttek arról is – lakossági kérésre -, hogy a Kárász utca – Szederfa sor – Szőlővessző utca – Papvölgyi út által határolt lakóterületen és a Radnóti út – Újhegyi út – Gombási út Deákvári főút által határolt lakótömbben 30 km/órás forgalomkorlátozást vezet be. A sürgősségi napirendek sorában szerepelt a Váci Dunakanyar Színház kérelme arra vonatkozóan, hogy befo-
gadó színházként működhessen, ezért szükséges volt az alapító okiratának módosítása is. Ezzel a döntéssel 30 milliós támogatásra jogosult az intézmény. Hamarosan elkészül a piac közelébe telepített nyilvános illemhely, melynek üzemeltetését egy döntéssel a Váci Városfejlesztő Kft-re bízták. Utolsó sürgősségi indítványként, egy döntéssel nyílt ülésen tárgyalták a Pető Tibor (Fidesz) alpolgármester által beterjesztett, a Vác Város Labdarúgó SE 2005 és 2012 közötti városi támogatásainak felhasználását tartalmazó jelentést. Az alpolgármester hosszan sorolta azokat a furcsa pénzügyi tételeket, amelyek többek között az elszámolás bizonylatain szerepelnek. Az ellenőrzés a 2012 végéig tartó időszakot ölelte fel, de a 2011-es és a 2012-es elszámolás rendben volt – derült ki. (Részletek az ügyről lapunk 7. oldalán olvashatók.) A tanácskozás most is a zárt ülés témáival ért véget. A döntésekről Fördős Attila adott tájékoztatást. Most is a közbeszerzési munkacsoport üléséről és a beszerzési munkacsoport elbírált pályázatairól hallgattak meg tájékoztatót a képviselők. Döntött a testület arról, hogy idén a Vác Város Szociális Munkáért kitüntetést Márkusné Forberger Éva, a Jávorszky Ödön Kórház szociális nővére veheti át. Tárgyaltak még arról, hogy egy bírósági ülnök bejelentette lemondását, és egy lakásbérleti jogcseréről is. Végezetül pedig egy ingatlanértékesítést fogadtak el a képviselők. (Furucz Anita)
6
Váci Napló
Több pályázati lehetőséget remélnek a vendégvárók Beszélgetés Fónagy Istvánnal, a közösségi Pro Urbe-díjas egyesület elnökével Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan – mint már megírtuk – közösségi Pro Urbe-díjjal ismerte el az önkormányzat a Vendégvárók Váci Egyesületének tevékenységét. A Konstantin téri megemlékezésen a kitüntetést átvevő Fónagy István elnökkel a múlt hét egyik derűs délutánján sikerekről és hiányosságokról egyaránt szót ejtettünk borházuk - fogadójuk udvarán.
Közben pedig igazán kiváló nedűket kóstolgattunk egy, a szőlész - borász - sommelier szakma rejtelmei iránt érdeklődő, fiatalokból álló társasággal. – Az egyesületet tizenhét taggal alapítottuk, jelenleg tizenkettő az aktív taglétszám, de esetünkben nagyon fontos szereplők az úgynevezett pártoló vállalkozások. Mert a késő tavasztól kora őszig tartó idegenforgalmi főszezonban sokan csatlakoznak hozzánk, úgymond idény jelleggel, és talán sokaknak meglepő lesz, de egy-egy fodrászat, gyógyszerbolt, patyolat, szerviz, virágüzlet is, hogy csak néhány különlegesebb példát említsek. Velük együtt igazán teljes a palettánk, hiszen így szinte bármiben tudunk segíteni a városban vendégeskedőknek, akik hozzánk fordulnak valamilyen igényükkel – mondta elöljáróban Fónagy István. – Egyre egyértelműbben látszik, hogy itt, a járási székhelyen az idegenforgalom erősítése lehet az egyik, még mindig nem teljes körűen kiaknázott lehetőség a fejlődésre. – Ez valóban így van, és
leszögezhetjük, hogy Vác már most is alapvetően vendégszerető város ugyan, csak
hát bőven van még tennivaló, hogy még inkább az lehessen infrastrukturális szempontból. Például hiába a gyönyörű Duna-parti fekvés, ha nincsenek meg igazán a feltételek akár a luxus-, akár a fapados vízi turizmus fellendítéséhez. Aztán ugyanígy említhetjük a kerékpáros idegenforgalmat, mert az rendben van, hogy a biciklis úthálózat egyre hosszabb és szerteágazóbb mind a belterületen, mind a környéken, ugyanakkor viszont nagyon hiányoznak az illemhelyek, a komfortos pihenők, büfék. Püspöki központ és búcsújáróhely lévén pedig további fontos kitörési pont lehet annak előmozdítása, hogy a főképp a helyi egyházi építészeti és egyéb ilyen értékek iránt érdeklődők is mindinkább felfedezzék a települést. – Régi gondolat, hogy mivel Vác kétségkívül több misét is megérhet az ide látogatóknak, szükség lenne egy hotelre. Hol tart ez az ügy?
– Ami a konkrét vendéglátást illeti, a csaknem három-
száz szétszórt kereskedelmi szálláshely még viszonylag csekély kínálat, tényleg kellene egy klasszikus szálloda, ahol akár több busznyi látogatót méltó módon fogadni lehetne egyszerre – kényelmes szobákkal, étteremmel, bárral, medencés kerthelyiséggel, akár wellness-részleggel. – Mi az, amiben hiányérzetük lehet a vendéglátással vendégvárással foglalkozóknak mifelénk? – Ez a térség, a Dunakanyar kiemelkedő adottságokkal bír, így az itteni kisebb vállalkozások nehezebben juthatnak pályázati forrásokhoz, mint az úgymond kevésbé frekventált tájegységeken tevékenykedők. Pedig nem csak a nyerteseknek, de közvetetten mindenkinek, az egész idegenforgalmi gazdaságnak jót tenne, ha bővülnének a mi lehetőségeink is ezen a téren. Bízunk benne, hogy előbb-utóbb belátják ezt a döntéshozók, és erősödik a jó értelemben vett lobbizás.
– A Vendégvárók Váci Egyesületéről sokan hallottak már, de lehet, hogy igazán kevesen ismerik. Kérem, mutassa be az egyesület küldetését! – Támogatunk, illetve mi magunk is kezdeményezünk - szervezünk képzőművészeti bemutatóktól a fesztiválokig számos közösségépítő eseményt. Fontosnak tarjuk, hogy a helyieknek a különböző programok keretében bemutathassuk más tájegységek jellegzetes értékeit, gondolok itt a népművészeti hagyományokra, egy-egy kiemelkedő alkotó meghívására ugyanúgy, mint a gasztronómiai különlegességekre. Harmadrészt pedig kiemelhetem a kilenc testvérvároshoz fűződő kapcsolatok elmélyítésében való közreműködésünket. – Ha már a programszervezésnél tartunk, a látottak alapján nagy sikerként könyvelhetik el például a lecsófesztivált, amellyel szeptember elején már kilencedszer „kínálták meg” – igazán impozáns körítéssel – a helyieket és a máshonnan érkező érdeklődőket. Hogy értékelik ezt a forgatagot? - Kiemelve az egykori ötletgazdák, Kászon Gabriella és Teasdale Harold érdemét, érthetően nagyon örülünk, hogy mára ekkora kavalkád kerekedett a lecsófőző versenyből, ami olyanynyira erősödő idegenforgalmi vonzerő, hogy nagyon sokan jó előre felírják a naptárjukba a soron következő időpontját. Most is igazi kihívás volt gondoskodni az indulók „komfortjáról”, a két-háromezer vendég méltó fogadásáról és kiszolgálásáról, de nem ijedünk meg a feladattól, reményeink és szándékaink szerint jövőre a jubileumi, tizedik seregszemle még nagyobb esemény lesz majd. És hát ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a fesztivál egyben jótékony célokat szolgál, hiszen a kóstolókért a csapatoknál fizetett forintokból összegyűlt összeg feléből egy, kettő vagy akár három intézményt szeretnénk támogatni, a végső nagyságrendtől függően. (kép és szöveg: Ribáry Zoltán)
Váci Napló
7
Szigorú ellenőrzés: átvizsgálták a korábbi évek összes számláját A jelentés szerint sok a furcsa elszámolás a Vác Városi Labdarúgó SE gazdálkodásában Az idén júniusban harminc napon át vizsgálták a Vác Városi Labdarúgó Sportegyesület gazdálkodását a városháza munkatársai. Az eléggé terjedelmes jelentés a legutóbbi képviselőtestületi ülésen került napirendre. Mint ilyenkor lenni szokott, a tényeket vérmérsékletüktől és politikai meggyőződésüktől függően többen többféleképpen értékelték, ám a végén a többség szavazatával elfogadta az előterjesztést, amit Pető Tibor alpolgármester jegyez. Az közismert volt, hogy korábban a magyar labdarúgásban rendkívül bonyolult és nem mindig jogszerű helyzet alakult ki. Furcsa módon valahogy mindig lett pénz a profinak mondott, ám nemzetközi mérce szerint igen csak alulteljesítő csapatok működtetésére. Vácott ráadásul érdekes helyzet alakult ki, hiszen a főcsapatot működtető kft-nek és az utánpótlásneveléssel foglalkozó egyesületnek ugyanaz volt a vezetője: Ofella Zoltán. A kormányváltás után hamar kiderült, hogy az ő munkájára hosszútávon nem számítanak. Előbb az egyesületi elnöki posztról mondott le némi nyomásra, majd végül az ügyvezetői munkakört is át kellett adni, miután a Héger József nevével fémjelzett kft meglehetősen botrányos körülmények között szerepet vállalt a másodosztályban jól szereplő csapatunk szélnek eresztésében. Ofella Zoltán jelenleg a hatvani fociklub vezetője. Mivel a korábbi évek gazdálkodásával kapcsolatban sokan sejtették, kevesebben tudták, hogy bizony a könyvelésben olykor némi kreativitásra is szükség volt, hogy az elszámolásokban a végösszeg
stimmeljen, a városvezetés egy képviselői javaslat alapján úgy döntött: tiszta helyzetet kell teremteni és átláthatóvá, ellenőrizhetővé kell tenni az egyesület pénzügyeit. Annál is inkább, mert a TAO-s
rendszerben másképpen nem is lehet támogatáshoz jutni. Az Ofella-korszak után megválasztott klubvezetés, élén Bodonyi Bélával már egy egészen más mentalitással fogott a munkához. Egyrészt igyekeztek jól elhatárolni az egyesület és a kft tevékenységét, amit felgyorsított a Héger Józseffel kialakult, és egyre jobban elmélyülő konfliktus. Másrészt világossá tették, hogy a legfontosabbak maguk a gyerekek, akik a különböző korosztályos csapatokban játszanak. Így az egyesület tevékenységének középpontjába most már valóban az utánpótlás-nevelés került. A városháza által készített ellenőrzési jelentés meglehetősen érdekes megállapításokat tartalmaz. Az adatokból kiderül, hogy az önkormányzat 2005 és 2012 között mintegy 174 millió forinttal támogatta a labdarúgást, ami öszszességében elég nagy összeg ahhoz, hogy a felhasználók pontosan elszámoljanak minden fillérrel. Ennek ellenére az elké-
szült jegyzőkönvet lapozgatva az derül ki, hogy nem így történt. 2006-ban például jóízűen megvacsorázott 200 ember az egyik étteremben, ezért 310 ezer forintot fizettek, nem sokkal később Ti-
hanyban volt egy kis vendéglátás, ez 244 ezer forintba került. Találtak az ellenőrök egy 158 ezer forintos számlát is, amely szerint 200 kilónyi petrezselyemgyökeret vettek, mellé 600 kiló hagymát és 50 kilónyi fokhagymát. 2007-ben egy szállító cégnek fizettek ki 1,1 millió forintot, csak éppen az nem derül ki, hogy mire. A lekönyvelt bizonylatok között volt még hajfesték, baba testápoló, Micimakós harisnyák, és szilikonos altatócumi vásárlásáról kiállított is. Az ilyen és ehhez hason-
ló tételek rendszeresen megjelennek a különböző időszakokról szóló elemzésekben. Még egy Harry Potter könyvet is lekönyveltek, amellett, hogy elszámoltak például 2010-ben csirkeszárny, hálóing, térdfix és bambuszfáklya vásárlást is. Az ellenőrzés kitért az egyesület és a kft viszonyára is. Ebből kiderül, hogy a Héger-korszakot csak úgy tudták lezárni, hogy a VLSE vezetése a korábbról felhalmozódott mintegy 18 milliós tartozását a Vácott egyre fontosabb szerepet vállaló, a jelenlegi cég, a Vác FC tulajdonosaként megjelenő John Marshall kifizette. A testületi ülésen nagy vita alakult ki az előterjesztésről. Jól láthatóan némi meglepetést okozott a jelentés tartalma. (erről lapunk más oldalán írunk - a szerk.) Felmerült a korábbi képviselőtestület felelőssége, illetve azoknak a szerepe, akik akkor különböző választott posztokon tevékenykedtek. A testületi ülésen végül elfogadták azt a javaslatot, hogy a megállapításokra alapozva vizsgálják meg, indítható-e büntetőfeljelentés az ügyben. (Furucz Zoltán) Telefonon felhívtuk Ofella Zoltánt, aki a Váci Naplónak elmondta: nem értesült arról, hogy egy ilyen vizsgálat volt, ezért nem tud állást foglalni a megállapításokkal kapcsolatban.
8
Váci Napló
Tizenkét fiatal vette át a Vác Város Kiváló Diákja elismerést A képviselőtestület művelődési-oktatási és ifjúságisport bizottsága még 1996ban alapította meg a Vác Város Kiváló Diákja nevű elismerést, amely példamutató magatartás és szorgalom, folyamatosan kimagasló tanulmányi teljesítmény, valamint tanulmányi versenyeken elért kiemelkedő eredmény alapján nyújtható. Ebben az évben a szakbizottság ismét döntött arról, hogy kik vehetik a díjat idén át. A kitüntetéseket a szeptemberi testületi ülés előtt tizenkét fiatal kapta meg. Alexy Marcell - Több matematikaversenyen vett részt, ahol kistérségi I. helyet, megyei III. helyet, illetve országos viszonylatban a Kalmár László Matematikaversenyen I. helyet tudhat magáénak, továbbá több meghirdetett országos versenyen ért el kiemelkedő eredményeket, Nemes Tihamér Számítástechnikai Országos Versenyen III. helyezett lett. Bálint János - Sokoldalúságát bizonyítja, hogy nemcsak humán területen, hanem természettudományi tárgyakból is vannak kiemelkedő eredményei. (országos szövegértési helyesírási versenyen I. helyezés, országos történelem verseny 4. helyezés, megyei földrajz verseny 3. és 7. helyezés, továbbá megyei és területi matematikai versenyeken is kiemelkedő eredmények ért el). Az egyéni versenyeken túl csapatversenyeken, mint a Föld napja, valamint az Autómentes nap alkalmából szervezett vetélkedőkön meghatározó tagja, illetve eredményes versenyzője a Földváry Általános Iskola csapatának. Boroncsok Bence - Aktívan sportol, a Vágta Triatlon SE eredményes versenyzője, megyei diákolimpián IV. helyen végzett. A Varga Tamás Országos Matematikaver-
seny megyei 8., országos 22. helyezett, fizikaverseny országos döntőjén 3. helyezett, Boronkay angolversenyen 3. helyezett lett. Városi és területi matekversenyeken rendszeresen az 1-3 helyezett között szerepelt. Frankó Krisztián - Széles látókörű, több műveltségi területen is igen kimagasló munkát végzett. Házi történelem versenyen II. helyezést, házi földrajz versenyen pedig I. helyezést ért el. Sík Sándor díjban részesült. Havasi Boglárka - Igyekezett mindig szorgalmasan fejleszteni a tudását. A legtöbb iskolai és egyéb tanulmányi versenyeken részt vett, több tantárgyból kiemelkedő eredményt ért el. Országos döntőbe jutott szakmai érettségei tantárgyak versenyén keresztül üzleti gazdaságtanból. Közösségi munkáért, iskolai versenyeken elért helyezésért dicséretben részesült. Kovács Dalma - Tantárgyi, illetve több ízben nevelőtestületi dicséretben részesült átlagon felüli tanulmányi teljesítményéért és közösségi munkájáért. A Boronkay Észak Pest megyei matematikai versenyen III., majd II. helyezett lett. A Genius Logicus Kiváló Nemzetközi Feladatmegoldó Versenyen 25., következő évfolyamon 15., 8. évfolyamon pedig 3. helyezést ért el. A Zrínyi Ilona Matemati-
kai Megyei Versenyen a Radnóti Miklós Általános Iskola legeredményesebb versenyzője. A fentieken túl természetismereti, kémiai, illetve biológiai tanulmányi versenyeken ért el kiemelkedő eredményeket. Magyari Péter Márk - A Balogh János Országos Környezet- és Egészségvédelmi megyei első, országos 3. helyezett, majd a következő évfolyamon országos és megyei szinten is I. helyezést ért el. Továbbá eredményeket ért el fizika, kémia és természetismereti versenyeken is, 5., 14., 16., 25. helyezést ért el. Onozó Dávid - A zeneiskolai és a városi rendezvények rendszeres résztvevője, a Bartók Béla Zeneiskola kiváló diákja. Jelenleg a 2013. szeptember 24 és 29. között Olaszországban megrendezésre kerülő versenyre készül. A Pest megyei Dallam-ütőhangszeres Szólóversenyen, illetve Országos Ütőhangszeres Versenyeken ért el I. helyezést. 2013. áprilisában nemzetközi ütőhangszeres versenyen szintén I. helyezést ért el. Szabó András - Angol nyelvből C típusú felsőfokú, német nyelvből C típusú középfokú nyelvvizsgával rendelkezik. Országos középiskolai tanulmányi versenyen matematikából 12., illetve 24. helyezést, a Kenguru Matematikaversenyen 9. és 5 helyezést, továbbá Pest megyei
matematikaversenyen 2, illetve 4. helyezést ért el. Sport területén is kiemelkedő eredményeket ért el, az Országos Amatőr Kosárlabda Diákolimpián 2. illetve 9. helyezett lett. Szölgyémy Géza - Az első tanév végén az angol középfokú, majd 12. évfolyam során felsőfokú nyelvvizsgát szerzett, 10. évfolyamon előrehozott középszintű német és informatika, majd a 13. évfolyam őszén matematika érettségi vizsgát tett. Pest megyei történelem versenyen I. és V. helyezést érte el, matematikából több versenyen is részt vett a pest megyei matematika versenyen 9. helyezést ért el. Tóth Adrienn - Kedves, pozitív személyisége, szorgalma és állhatatossága mindvégig megbízható alapot teremtett a mindenkori osztályközösségnek. Kivételes tehetséggel rendelkezik a kisgyermekekkel való foglalkozásban, kiváló eredményei és kedvessége ideális tanárfigurává avatják. 2011. évben Országos Kamarazene Versenyen vett rész, ahol VI. helyezést ért el. Ványa Csaba - Négy éven keresztül folyamatos fejlődést mutatva, nagy akarattal haladt a kitűzött célja felé. A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola legjobb tanulója. Előrehozott érettségit tett testnevelésből 92 százalékos, angol nyelvből 89 százalékos eredménnyel. Mészkőember hegyi időfutamon 3. helyezést ért el. Továbbtanulási irányultsága: Budapesti Műszaki Egyetem környezetmérnöki szak.
Váci Napló
9
Nem unatkoznak a váci rendőrök: légpisztollyal ablakon át lövöldöző diák, dobra tekert vasúti kábelt lopó csörögi Egy napon belül két bűncselekmény esetében is sikerrel jártak a váci rendőrök. Mindkettőben viszonylag gyorsan előállították a tetteseket, akikhez egy-egy lakossági bejelentés segítségével jutottak el. Így sikerült megtalálniuk azt a diákot, aki egy váci középiskola ablakán át lövöldözött légpisztolyával, és beazonosítani azt a férfit, aki kábeleket lopott a vasútállomás melletti iparterületről. Szeptember 20-án egy fiatalember bejelentést tett a Váci Rendőrkapitányságra, miszerint az egyik városi középiskola ablakából – feltehetően egy légfegyverrel – rálőttek egy parkoló autóra, melynek a szélvédője megsérült. A nyomozók azonnal tisztázták a történteket, melynek során megállapították, hogy az iskola ablakából egy ott tanuló diák lőtt ki a saját tulajdonát képező légpisztollyal. A fiatal vallomásában elmondta, hogy nem volt pénze, ezért a légpisztolyt el akarta adni valakinek az iskolában. A fegyver erejét akarta megmutatni, amikor több, szándékos lövést adott le az utca irányába. Szerencsétlenségére azonban a lövések nem tévesztettek célt, ugyanis egy ott parkoló gépkocsi karosszériáját és ablaküvegét is megrongálták, s ezzel mintegy 100 ezer forintos kárt okozott. Elmondása szerint tettét nagyon megbánta, és vállalta, hogy az általa okozott kárt megtéríti. A 16 éves fiú ellen garázdaság és szándékos rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárás indított. Mivel tettét beismerte és együttműködő volt a hatósággal, várhatóan gyorsított eljárásban bírálják majd el ügyét.
Ugyancsak szeptember 20án reggel az MVM OVIT Zrt képviselője feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki szep-
re ment, ahol megállapította, hogy L. Lajos 22 éves csörögi lakos valóban kábelt éget. A férfi a helyszínen úgy nyilat-
A légpisztollyal lövöldöző diák megbánta tettét és vállalta a mintegy százezer forintos kár megtérítését (képünk illusztráció) tember 19-én éjjel a Honvéd utcai MÁV ipari telepről eltulajdonított 2 darab kábeldobot a rajtuk lévő 800 méter hoszszú, JZ-600-5×4 típusú sodrott réz földkábellel, összesen 350 ezer forint értékben. Még aznap délelőtt lakossági bejelentés érkezett a Váci Rendőrkapitányság ügyeletére, miszerint Csörögben, az egyik családi ház udvarán kábeleket égetnek. A község körzeti megbízottja azonnal a megadott cím-
kozott, hogy a kábeleket egy lomtalanításon találta. A körzeti megbízott további elszámoltatás végett L. Lajost előállította a Váci Rendőrkapitányságra, mivel a helyszínen lefoglalt kábelek típusa és mérete megegyezett a MÁV telepéről eltulajdonítottakéval. A gyanúsított ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat büntetőeljárást. (munkatársunktól)
Képaláírás, hajaj! Múlt heti lapszámunkban, a Mária-napi hétkápolnai búcsú riportjában tévesen jelent meg az egyik képaláírás. A vasárnapi körmenetről szóló fotón természetesen nem Varga Lajos segédpüspök szerepelt, hanem értelemszerűen a sokaságot előénekesként vezető Varga László atya, egyházmegyei főzeneigazgató, Vác idei díszpolgára. Minden kedves olvasónktól elnézést kérünk, különös tekintettel a közvetlenül érintettekre!
Díszdiplomák átadása Az elmúlt héten péntek délután a székesegyházban köszöntötték azokat a környékbeli pedagógusokat, akik legalább 50 éve szerezték meg tanári oklevelüket. Idén a hagyományokkal ellentétben a Váci Pedagógus Nyugdíjas Klub elnöke, Zemplényi Zsuzsanna szervezésében valósult meg az ünnepség, melynek keretében Beer Miklós megyéspüspök adta át az elismeréseket a szépkorú tanároknak és nevelőknek. Idén összesen 30 városi és környékbeli pedagógus részesült díszdiplomában. A ceremónia hagyományosan szentmisével kezdődött, melyet Beer Miklós megyéspüspök celebrált. A folytatásban a Karolina és a Földváry iskola tanulói, illetve a Pikéthy zeneiskola és a Madách gimnázium diákjai adtak elő ünnepi műsort. A díszdiplomás pedagógusok köszöntését 1990 óta a zsámbéki főiskola intézte, majd a 2000-es évektől váci utódja, az Apor Vilmos főiskola látta el ezt a feladatot. Idén rendhagyó módon Zemplényi Zsuzsanna vállalta magára a szervezési feladatokat. - Ebben a tanévben az Apor Vilmos főiskola úgy döntött, hogy a váciaknak nem állít ki oklevelet és nem rendez ünnepélyt, csak azoknak, akik az ő intézményükben végeztek mondta az ES tévének nyilatkozva Zemplényi Zsuzsanna. Hát én úgy gondoltam, először és utoljára megrendezem ezt az ünnepélyt, főleg a két rubindiplomásunk kedvéért és hát a többiek kedvéért természetesen. Nem minden évben van rubindiplomásunk, most kettő is van, és ez nekem olyan nagy öröm, hogy úgy gondoltam méltó keretet kell ennek adni. Elsőként a 90 éves Fejér Ferencnének adták át a rubin díszdiplomáját, majd a 94 éves Vásárhelyi József részesült elismerésben a 70 évvel ezelőtt megszerzett tanári okleveléért. A szépkorú tanárokat, illetve nevelőket a Karolina iskola ebédlőjében vendégelték meg a szervezők.
10
Váci Napló
Először járt Vácon a Nagy Látásteszt szűrőbusza
berek. Koncz Andrea kiemelte: a tapasztalat Vácon is azt mutatja, hogy kortól függetlenül sokan szorulnak látáskorrekcióra, sajnos többek elhanyagolják látásukat, vagy nem megfelelő látáskorrekciót vi-
Vácra érkezett a Nagy Látásteszt szűrőbusza. Az országos programnak köszönhetően szerdán ingyenes vizsgálatokon vehettek részt az érdeklődők a Földváry téren üzemelő kisbuszban. Az akció célja az volt, hogy felhívja az emberek figyelmét a szem egészségének fontosságára – írja az estv.hu. Már a reggeli kezdés előtt is nagy érdeklődés övezte a váci ingyenes látástesztet, melyre délután 5 óráig várták a jelentkezőket. Koncz Andrea optometrista a híradónak nyilatkozva elmondta: fontosnak tartották, hogy Vácra is elérkezzen ez a szolgáltatás, hiszen korábban ebben a régióban ez nem volt elérhető. Egy rövid adatrögzítést követően bárki részt vehetett a vizsgálatokon, melyek mindössze pár percet vettek igénybe. - Arról szól ez az egész nap, hogy szűrőjelleggel megnézzük az emberek látásélességét, jelentős kérdéseket tegyünk fel az egészségügyi állapotukra vonatkozóan. A látást több betegség is befolyásolja, ilyen a cukorbetegség és a vérnyomásprobléma is. Ezzel kapcsolatban alaposan kikérdezzük a vizsgála-
Sok érdeklődő várta, hogy részt vegyen az ingyenes látásvizsgálaton. A Nagy Látásteszt most a Fölváry Optika segítségével Vácra is eljutott ton részt vevőket a szűrőbuszon, és ezt követően az üzletben pedig pontos szemészeti vizsgálatnak vetjük alá őket. Pontos korrekció meghatározást végzünk, és szaktanácsainkkal segítjük a látáskorrekciót, a szemüveg elké-
szítését – mondta Koncz Andrea a Földváry Optika üzletvezetője. A Nagy Látásteszt szűrőbusza már 4 éve járja az országot, azóta közel 120 helyszínen több mint 12 000 ember látását ellenőrizték a szakem-
selnek. A szakember ezért azt javasolja, hogy legalább kétévente végeztessünk vizsgálatot szemeink egészsége érdekében. A szűrőprogram a Földváry Optika szervezésében valósult meg!
Két világnapról is megemlékeznek az idei ŐMH kezdetén Vácon
dő programra 800 forintos áron kaphatók belépőjegyek a váci kulturális központ jegypénztárában. Az Őszi Művészeti Hetek hivatalos nyitóeseményét megelőzően egy másik világnapra is megemlékeznek. A Farkas Pál vezette Váci Szimfonikus Zenekar október elsején - folytatva a tradíciókat - hangversennyel köszönti a Zene Világnapját a Bartók Béla Zeneiskolában. Mendelsohn: Hebridákjának nyitánya, Grieg: A-moll zongoraversenye és Kodály: Galántai táncok-ja szerepel a zenekar repertoárjában ezen az esten. Október elsején, kedden 18 órakor kezdődő koncertre ingyenes belépőjegyek igényelhetők a zeneiskolában. (munkatársunktól)
A Piros tulipán, a Szent karácsony éjjel, Utánam a vízözön, a Csalódott szerelmesek indulója, a Pókháló, a Varázsló és természetesen a Fekete vonat. Néhány dalcím, amelyekről a hatvanashetvenes években megrendezett táncdalfesztiválokon elindult versenyzők egyike, Poór Péter jut eszébe az akkori fiataloknak, aki a napokban ünnepelte hatvankilencedik születésnapját. A Színművészeti Főiskola operettmusical szakán végzett táncdalénekes most Vácra látogat. A Madách Imre Művelődé-
si Központ - az elmúlt években kialakult hagyományokhoz hűen - az idén is megemlékezik az Idősek Világnapjáról. A tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Őszi Művészeti Hetek nyitányának is tekinthető programban elhangzik az öszszes híres Poór Péter dal és számos világsláger, de az énekes néhány meglepetést is tartogat a nézők számára. Az egykori táncdalfesztiválok legendás énekese a fiatal közönségnek felidézi a régi világ hangulatát, az idősebb korosztálynak pedig garantáltan
visszahozza fiatalságát. A vidám, változatos és pörgős retro műsorban Siliga Miklós gondoskodik a muzsikáról. Poór Péter mellett pedig egy tehetséges, fiatal énekesnő is feltűnik a színpadon. Molnár Orsi szintén örökzöld slágereket ad elő, így semmi akadálya annak, hogy a közönség együtt mulasson a szereplőkkel és arra is lehetőség nyílik, hogy a publikum is dalolja a régi nagy slágerek humorral fűszerezett feldolgozásait. Az október 4-én, csütörtökön 18 órakor kezdő-
Váci Napló
11
Jótevők Napja tanácsadásokkal, karatéval, véradással, lilahagymás zsíros kenyérrel Szeptember 21-én szombaton 9 és 17 óra között a felhők közül elő-előbukkanó napsütésben immáron ötödik alkalommal rendezte meg alapítványunk a Jótevők Napját, melyet a „testi, lelki és szellemi egészség” jegyében álmodtunk meg. Az elmúlt két évben a programjaink a lecsófesztivál társrendezvényeként szerepeltek. Azonban a szervezők úgy döntöttek, hogy a két esemény Vác főterén való együttes megtartása már kinőtte magát és így az idei évben rendezvényünk a Családi Napok rendezvénysorozathoz csatlakozott, mely tavasztól őszig érdekes és tartalmas elfoglaltságot kínál a család minden tagjának. Vác főtere 10 óra után dr. Bánhidi Péter önkormányzati képviselő megnyitójára és a Váci Ifjúsági Fúvósok hívogató műsorára telt meg érdeklődő emberekkel. A nap legfontosabb üzenete továbbra is az egészségügyi prevenció népszerűsítése volt. A hagyományos egészségügyi szűréseken közel 150 ember vett részt (vércukor- és koleszterinszűrés, illetve vérnyomásmérés), emellett anyajegyszűrés, újraélesztési és elsősegély bemutató, védőnői tanácsadások, babahordozó-kendő bemutató, valamint Schüssler só tanácsadás várta az érdeklődőket. Az alternatív módszerek közül az immár hagyományosan megjelenő grafológián kívül a kineziológiával és az arcdiagnosztikával is megismerkedhettek a résztvevők. Az önismereti labirintus ösvényeit több mint 100 „önmagát kereső” ember járta végig. Ismételten nagyon közkedvelt volt Sz. Soós Klára és csapatának masszázs sátra, ahol lehetőség nyílott a testmaszszázs, a Bowen terápia, a pedikűr, a tapaszolás, a csontkovácsolás és a denevérpad kipróbálására.
Nagyon sokan ettek egy szelet zsíros kenyeret, amit a Gódor Biokertészet által felajánlott lilahagymával, sárgarépával, retekkel, céklával, sütőtökkel és kukoricával tettek ízletesebbé a készítők. A kézműves sátorban a kisgyermekek között idén az arcfestés mellett a csillámtetoválás volt a legnépszerűbb, míg a nagyobbak a hennafestést választották. A lufi bohóc ál-
nánk iktatni a gyakorlatokat. A Dynamic Táncstúdió táncosai ismét fergeteges műsort adtak a színpadon. A Seishokan Aikido Egyesület látványos harcművészeti bemutatója előtt a Szociális Szolgáltatások Házának jogászai, dr. Tomszer Miklós (6. dan) és dr. Sulányi Péter (5. dan) mutatták be világversenyeken is díjazott judo dobásaikat.
Vendéglátóipari Szakképző Iskola diákjai, akik a közérdekű önkéntes munka keretében 3-3 órát segítettek a rendezvény megvalósításában. A közel 50 diák a kézműves sátorban, a zsíros kenyér kenésében, az ugrálóvár felügyeletében, a szórólapozásban és a pakolásban segédkezett. Szervezőként összefoglalva elmondhatjuk, hogy a család összes tagja megtalálhatta a számára érdekes és hasznos programokat a Jótevők Napján, azaz a Családi Napok rendezvénysorozat őszi eseményén. A nap végére több százan vettek részt a különböző programokon. Ez-
A nap legfontosabb üzenete továbbra is az egészségügyi prevenció népszerűsítése volt latfiguráira és az ugrálóvár ingyenes kipróbálására is tömött sorokban várakoztak a családok. A kézműves foglalkozásoknál agyagozással, karkötőfonással, kavicsfestéssel és könyvjelzőkészítéssel vártuk a gyermekeket. A programok összeállításakor újra nagy hangsúlyt helyeztünk a mozgás népszerűsítésére. A Royal Fitness bemutatkozása során a lendületes kangoo és a zumba között a rúdtáncos lányok fantasztikus mozdulataikkal kápráztatták el a közönséget. Schirilla György most nem a Dunát úszta át, hanem a jóga kedvező hatásairól beszélt és a nézőket is bevonta a gyakorlatok kipróbálásába. Több „ászana” testtartást mutatott be és elmondta ezek pozitív élettani hatásait, amennyiben a mindennapjainkba be tud-
A Ficak Bábszínház Gergő juhász című előadásán ismét a gyermekektől volt hangos a tér. A rendezvény részeként 13 és 16 óra között a Vöröskereszt által szervezett véradás volt. A segítőkész emberek a régi időket idézve sört és virslit kaptak jutalmul. Az idén újra megrendezett amatőr kutyaszépségversenyen 17 kutya közül választott győztest a zsűri két kategóriában. A program végén kutyás bemutatóval kedveskedett a Canispro Hungary Állatvédő Alapítvány a kutyaszerető embereknek. Nagy segítségünkre voltak a Váci Madách Imre Gimnázium és a Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és
úton szeretnénk megköszönni a részvételt minden kedves vendégünknek, segítő önkénteseinknek, adományozóinknak, szervezőinknek és a programok megvalósítóinak! (Klinger Mária - Jótevők Háza Alapítvány)
12
Váci Napló
Váci Napló
13
Támogatást kér az igazgató az utazáshoz Olykor az öröm, a váratlanul jött siker is gondokat okozhat. Ez történt nemrég a Váci Madách Imre Gimnáziumban is, ahol kiderült: az utazáshoz pénz kell. Mivel a kassza meglehetősen szerény, támogatásra kéri a szülőket az igazgató, erről levélben írt. „Kedves Szülők! Kedves Támogatóink! A 2012/2013. tanévben megrendezett Teremlabdarúgó Diákolimpia országos döntőjén a Váci Madách
vetség a költségek egy részét állja, de a költségek nagyobbik részét iskolánknak kell biztosítania. Kérjük, legyenek segítségünkre a pénz összegyűjtésében! Támogatásaikat a Váci Madách Imre Gimnázium Alapítványának 1174209420037941 számú számlájára tudják befizetni. Kérjük, hogy a megjegyzésbe írják be, hogy az Iskolai Futsal Világbajnokságon való részvételre szánják az összeget.
Imre Gimnázium csapata diákolimpiai bajnoki címet szerzett. Ezen eredmény alapján iskolánk jogot szerzett arra, hogy hazánkat képviselje az Iskolai Futsal Világbajnokságon, melyet a Nemzetközi Iskolasport Szövetség a Szardínia szigeten található Sinnaiban, 2014. április 26. és május 3. között rendez meg. A Magyar Diáksport Szö-
Szívesen fogadjuk adójuk 1 %-ának felajánlását is. Alapítványunk adószáma: 19179784-1-13. Köszönjük támogatásukat! A Váci Madách Imre Gimnázium diákjai és dolgozói nevében: Horváth Edit igazgató,” Reméljük, sikerül összegyűjteni a pénzt, hiszen ilyen siker után a gyerekek megérdemlik, hogy kiutazzanak a nemzetközi versenyre.
SZLOVÁK NYELVTANFOLYAM INDUL Az idén is elindítja nyelvtanfolyamát a Váci Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat. Az első találkozásra október 2-án szerdán kerül sor. A szlovák nyelvtanfolyam helyszíne a művelődési központ, minden szerdán 17 és 19 óra között. Ha valaki az első alkalomra nem tud elmenni, később is bekapcsolódhat a tanulásba.
14
Váci Napló
Hajrá Vác Pandas: a cél most még a junior kupa szereplés
szerdán és pénteken vannak este hat órától a királyban. - Ebben a csapatban bárki megtalálhatja a neki való pozíciót, mindenkinek tudunk játéklehetőséget biztosítani, felszereléssel együtt.
Megalakult hivatalosan is a Vác Pandas amerikai futball csapat – ezt kedden sajtótájékoztató keretében jelentették be. Szombaton a Király Endre Ipari Szakközépiskola és Kollégium füvén lépnek pályára egy barátságos mérkőzés keretében a Salgótarján ellen. Az egyesület elnöke Szabó Ádám arról beszélt, hogy több hónapos munka után sikeresen megalakult a csapat. - A csapat megalakulás tavaly télre tehető, amikor egy amerikai futballt kedvelő baráti társaság kitalálta, hogy jó lenne, itt a Dunakanyarban egy ilyen csapatot létrehozni. Kihasználva a sportágiránti növekvő érdeklődést, a közösségi médiát felhasználva sikeres tagtoborzásba kezdtünk. Az első edzésünket március elején tartottuk meg – mondta. Hozzátette: nagyon sokan
A csapat vezetői: Sziráki Botond, Szabó Ádám és Koncz Krisztián segítették őket, hogy eljussanak ide, ezért szeretne köszönetet mondani. Kiemel-
te Jayson Stachofsky, Vácon élő korábbi játékos segítségét, aki elindított a csapatot útjára. A Vácon még kevéssé ismert sportág helyzetéről Sziráki Botond szakosztályvezető, a csapat edzője beszélt. Mint mondta egyre nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban ez a sportág. Jelenleg 24 csapat játszik a magyar bajnokságban. - Szeretném a tudásomat, a tapasztalatomat mint korábbi játékos átadni a váci csapatnak – mondta. A tervekről beszélve elárulta, hogy bekapcsolódnának junior szinten a hazai kupasorozatba, de a cél a bajnokságban való részvétel. A csapatot vezető Koncz Krisztián bejelentette: októberben újabb tagtoborzást tartanak, melyre mindenkit várnak, akit érdekel ez a sport. Az edzések hétfőn,
Ehhez a sporthoz nem kell erős fizikum – mondta. A lányokat is várják, igaz őket nem futballozni, hanem a szurkolói csapatba. A cheerleaderek közé a Puente Sportegyesületnél lehet jelentkezni. További információ a www.puente.hu honlapon.(munkatársunktól)
» Klimász János kőfaragó mester « Vác, Avar u. 16. Érdeklődni lehet: 27/510-335, 06-30/9345-214. Sírkövek, kripták készítését vállalom. Részletfizetési kedvezmény! E-mail:
[email protected], www.klimasz.hu
Váci Napló
15
Nem sikerült a bravúr: végzetes végjáték KÉZILABDA. A héten több váci játékos is kisebb betegséggel küszködött, de – a szokásos sérülteken kívül – mindenki vállalni tudta a játékot. A mérkőzés esélyese, a tavalyi bajnokságban „majdnem dobogós” Tatabánya volt, de Rosta István fiai hamar a vendégek értésére adták, hogy nem fogják olcsón adni a bőrüket. Ennek ellenére sajnos szoros meccsen kikaptunk: Váci KSE – Grundfos Tatabánya KC 21-22 (12-11). Az első 10 perc tapogatózó játékkal telt, és döntetlen állást hozott. A következő szakaszban a váciak feleslegesen siettették támadásaikat, a pontatlan átlövések pedig tatabányai indításgólokhoz vezettek. Négygólos vendégelőnynél felsejlett a Csurgó meccs rémképe, de a vendégek cseréinek (Diaz és Harsányi leültek pihenni), az emberelőnyöknek, Nagy remek védéseinek, valamint Kökény mozgékonyságának köszönhetően a félidő végére már a hazaiaknál volt az előny. A második játékrészt ott folytattuk, ahol az elsőt abbahagytuk, és Gábori hetesével 3 góllal elhúztunk. Ekkor 10 perces hazai gólcsend következett, a tatbányai kapuban a veterán Szente oktatott, elől pedig Bodó távoli átlövései ta-
láltak utat a váci kapuba. A hajrára a minden erőtartalékát mozgósító Vác ismét egalizálta az állást. A küzdőtéren és a lelátón egyaránt izzott a levegő, a Herczeg – Südi bírópárosnak pedig komoly nehézséget okozott az indulatok megfékezése. A végjáték drámaian alakult. A váciak eladott labdáiból a Tatabánya 3 gólos előnyre tett szert, és már biztos győztesnek látszott, de paszszív játék miatt 2 labdát ka-
pott és ebből 2 gólt szerzett a Vác. Az utolsó pillanatokban – sajnos – ismét a sípos emberek lettek a főszereplők: amíg Mazák erősen vitatott helyzetben hétméterest harcolt ki, addig a végig kiválóan játszó Császár, hasonló körül-
mények között nem kapta meg ugyanezt, így a vendégek egy gólt megőriztek az előnyükből. A Vác, a mérkőzés egészét tekintve jól védekezett, ugyanakkor gyengén támadott, de egy pontot mindenképpen megérdemelt volna. Hogy ez a pont mennyire fog hiányozni, az csak akkor derül igazán, amikor a Tatbánya már túl lesz a gyöngyösi, és a balatonfüredi vendégjátékán. Rosta István: - Nagyot küzdöttünk és állva haltunk meg.
Mást nem mondhatok, mert annak következménye lenne. Csapatunk legközelebb megint idehaza játszik. Október 2-án szerdán a Mezőkövesd csapatát fogadjuk, a mérkőzés 18 órakor kezdődik.
Egy pont a küzdésé, egy a kapusé KÉZILABDA. Továbbra is nagyítóval keresi góljait a váci női kézilabda együttes. A fiatalokból álló vendégek ellen csak a szívének és bravúrosan védő kapusának köszönheti minimális hazai győzelmét: Ipress Center-Vác - Veszprém 22-21 (9-9). Az első percekben a szokásos létszámban megjelenő drukkerhad azt láthatta, hogy kedvencei hatosfallal és változatlan védekezési/támadási összetételben kezdik a mérkőzést, míg a vendégek zavaróval és két cserével próbálkoztak. A 11. és a 22. perc között gólképtelen volt csapa-
tunk - így kihagyott két hétméterest is -, fordított az ellenfél és a 20. percben már 8-5-re vezetett. Ekkor - és nagyobb részben a hátralévő időben is - szinte minden kipattanót a Veszprém kaparintott meg, az emberelőnyös helyzetek pedig rendre betlit hoztak a hazaiaknak. Négy perccel a zárás előtt, 22-19-es előnynél úgy tűnt, eldőlt a pontok sorsa. Ám ismét kihagytunk két gólhelyzetet, a veszprémiek pedig szélről lőtt gólokkal pont egy perccel a vége előtt feljöttek 22-21-re. Konkoly Csaba: Sokat dolgozunk az ilyen minimális győzelmekért is. „Csak”
a góllövéssel van bajunk, a szívünk és a fejünk már alakul. A váciak legközelebb ismét itthon játszhatnak: szeptember 28-án szombaton 18 órakor a Siófokot fogadják. (forrás: vac.hu)
Kitüntetett ifi kajakos Vác Város Önkormányzata Képviselőtestületének Művelődési és Oktatási Bizottsága Havas Balázs Gábor részére a Vác Város Sportjáért kitüntetést adományozta. Balázs 10 éves kora óta sportol, 2 év alatt kiváló eredményeket ért el, 5 éve a korosztályos válogatott tagja. Ifjúsági kora óta minden évben kitűnően szerepelt a nemzetközi maraton versenyeken. 2012 tavaszától igazolt át a Váci Vasutas Sportegyesületbe Csernák Károlyhoz. Legjobb eredményei világbajnoki III. helyezések egyesben és párosban is. Maraton Ifjúsági Magyar Bajnokságon első helyezést ért el. Eredményeinek köszönhetően Magyarország legjobb sportiskolása, a 2012-es pályázaton első helyezést ért el kajak sportágban.
www. vaci-naplo .hu
16 Névnapok
szeptember 27. Adalbert Döme szeptember 28. Vencel Bernát szeptember 29. Mihály Mikes szeptember 30. Jeromos Becse október 1. Malvin Teréz október 2. Petra Örs október 3. Helga Ilián október 4. Ferenc Auróra
Idõjárás NAPPAL: 15 - 18 oC ÉJSZAKA: 4 - 7 oC Ma és a hétvégén is még felhős időre számíthatunk, de csapadék nem valószínű. Hajnalban helyenként már talajmenti fagy is lehet. A jövő hét elején egy melegfront érkezik, amely esőt is hoz magával. A hét közepétől már több lehet a napsütés, de a hőmérséklet már nem megy húsz fok fölé. A nap vicce
Éjszaka egy pizsamás férfi rohan be a rendőrségre és elkezd kiabálni: - Segítség, segítség, jöjjenek gyorsan, az anyósom felakasztotta magát! - És levágta már? - kérdi a főkapitány. - Hová gondol, hiszen akkor még élt!
Váci Napló
Autómentes nap: majdnem ezer diák vetélkedett a főtéren Fördős Attila polgármester nyitotta meg, a már hagyományosnak mondható Autómentes Napot Vácon. A múlt hét péntekre szervezett programon helyi iskolások és óvodások mérték össze tudásukat, játékosan. A környezetvédelmi és kerékpáros ügyességi játékokban talán az egyik legérdekesebb az volt, amelyben Kammerer Zoltán, háromszoros olimpiai és világbajnok is segített. A strandon, a medencében kenuval kellett eljutni az egyik oldalról a másikra a fiataloknak. A verseny eredményhirdetésére a városházán került sor, ahol Mokánszky Zoltán értékelte a gyerekek teljesítményét. A díjakat a polgármester és Kammerer Zoltán mellett, a Vác FC vezetősége: Csank János, Orbán Levente és John Marshall adták át. Az eredmények a következők lettek: középiskola - 1. Cházár András EGYMI; 2. Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola; 3. I. Géza Király
Kecskés Marcell a különdíjat a Vác FC vezetőitől vette át Közgazdasági Szakközépiskola; általános iskola felső tagozat: 1. Váci Petőfi Sándor Általános Iskola; 2. Waldorf Általános Iskola; 3. Váci Földváry Károly Általános Iskola; általános iskola alsó tagozat: 1. Váci Juhász Gyula Általános Iskola; 2. Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola; 3. Váci Petőfi Sándor Általános Iskola; óvoda: 1. Alsóvárosi Óvoda- Mókus cso-
port; 2. Kisvác-Középvárosi Óvoda- dr. Csányi László körúti tagóvoda csoportja; 3. KisvácKözépvárosi Óvoda-Eötvös utcai tagóvoda csoportja. Különdíjas lett rajzáért a Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola diákja, Szabó Anna, és a labdarúgóversenyen elért eredményéért a Váci Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója, Kecskés Marcell.
Pályázat ruszin fiataloknak A Váci Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat pályázatot hirdet tanulmányi ösztöndíj elnyerésére 2013-2014. tanévre terjedő időszakra. Az ösztöndíjat havi 5 ezer forint/10 hónap mértékben biztosítjuk azon ruszin kisebbségi közösséghez tartozó fiatalok részére, akik részt vesznek az általános, középfokú vagy felsőfokú intézmények nappali tagozatain. A pályázathoz a következő iratokat szükséges csatolni: intézménylátogatási igazolás, anyanyelven megfogalmazott önéletrajz. Beadási határidő: november 30. A pályázati anyagot postai úton küldje! Cím: 2600 Vác, Március 15. tér 11. (Váci Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat)
Jostein Gaardner: Sofie világa Ma már klasszikus mű, amelyre hivatkozni illik. A filozófia története, mely fiatalok számára íródott, különböző nyelveken több mint kétmillió példány fogyott belőle Európában. Sofie, miután édesapja eltűnik az életéből és a szeme elől is, naponta talál levelet a postaládában, amelyben a nagybetűs életben igyekszik őt valaki eligazítani. Sofie komolyan veszi ezeket az üzeneteket, elmélyed az élet rejtelmeiben, és fejteni kezdi azok tartalmát; napi izgalmakra, gyermeki történetekre egyszerűsödik a hétköznapi élet, tele olyan eseményekkel, amelyekben felnőtt, nevelő szülőként is részt kell vennünk. Az élet nagy kérdéseire keresi a választ Sofie, éppen úgy, mint mindenki más, aki vár valamit tőle. Ára: 4.500 Ft helyett, kedvezményesen 2.250 Ft október 31-ig
Váci Napló
17
Ferenc pápa elítéli a pénz uralmát Ferenc pápa, a katolikus egyház feje elítélte „azt a gazdasági rendet, amelynek középpontjában a pénznek nevezett bálvány áll” vasárnap Cagliariban, Szardínia olasz sziget központjában mondott beszédében. A Szentatya szerint a világ olyan gazdasági rendszert választott, amelyben „a pénz
parancsol”, és ennek következménye a munka hiánya, a munkanélküliség. „Munka nélkül nincs emberi méltóság” – mondta a pápa. Ferenc pápa visszaemlékezett saját szüleire, akik Olaszországból Argentínába vándoroltak, és az 1929-es világ-
válság miatt megszenvedték a munkanélküliséget: „Ez a szenvedés összetöri a reményt és az emberi méltóság érzetét”. A sokezres tömeg előtt mondott beszéde után a Szentatya szakszervezeti vezetőkkel találkozott, majd fölkereste a Cagliari Miasszonyunk, a Jó Szelek Úrnőjének (Virgine de Bonaria) kápolnáját, ahol mi-
sét pontifikált. Argentína fővárosa, Buenos Aires helyén spanyol aranyvadászok 1536-ban alapították az első települést, és azt a Cagliari Miasszonyunk után nevezték el. Ferenc Buenos Aires érseke volt márciusi pápává választásáig – írja az MTI.
Vácon születtek: Szabó Ferenc és Kőhalmi Brigitta fia Levente, Medgyesi Máté és Adamek Szilvia fia Máté Kálmán, Wáhl Viktor és Baracsi Viktória lánya Viktória, Turbucz Gábor és Ember Andrea fia Tamás, Föedl Norbert és Bedők Gyöngyvér lánya Csenge, Dudás Gergely és Bernát Katalin fia Gergely Hunor, Bóka Péter és Fehér Mónika lánya Emma Bella, Tyukász Ferenc és Kucsera Andrea lánya Lili Kata, Bakró Ádám és Takács Melinda fia Ádám, Holonka Attila és Nagy Evelin fia Máté, Holecz Gábor és Kocsis Benadett fia Gábor, Bancsók Miklós és Hafinek Mária fia Mátyás, Simon Mihály és Kollár Andrea fia Máté. Házasságot kötöttek: Viczián Róbert és Kiss-Orosz Tímea Zsuzsanna, Kalász Péter és Kovács Anikó, Tövis László és Ebert Jennifer, Németh Csaba és Zachinger Veronika, Gyurkó András és Tóth Dóra, Schmidt Richárd és Sinka Kornélia, Somogyi Ádám és Jelli Zsófia. Vácon hunytak el: Lózs Jánosné sz. Szabó Jolán (1951) Vác, Rácz Árpád János (1960) Vác, Együd Jánosné sz. Polyák Etel (1936) Perőcsény, Faludi Béla (1931) Zebegény, Varju Tiborné sz. Horváth Rozália (1922) Budapest XIII., Horváth Géza (1953) Dunakeszi, Schoffer Sándor Ferenc (1935) Vác, Jehodek Ferenc (1983) Nagymaros, Reichardt Imréné sz. Kövesdi Judit (1934) Budapest VI., Dalmadi Gyula Ferencné sz. Volár Erzsébet (1926) Göd, Kiss Sándorné sz. Nyuka Julianna (1926) Fót, Tóth Bertalanné sz. Balázsi Irén (1930) Göd, Horváth János (1926) Kosd, Végh István Mihály (1943) Őrbottyán, Csereklye László Nándorné sz. Markó Rozália (1946) Vác, Fekete Tibor Géza (1951) Dunakeszi, Takács Sándor (1929) Dunakeszi, Vancsó Eduárd (1921) Vác, Simon Gyula (1937) Vác, Oravecz József (1936) Legénd, Veress János (1954) Vác, Oszaczki Mihályné sz. Ficsúr Magdolna (1929) Rád, Dinka István (1930) Fót.
Minden, ami taxi! Váci Teletaxi!
Nálunk már bankkártyával is fizethet!* Keresse autóinkat a Dunaka* Bankkártyával történő fizetését nyar áruháznál. 06-27/301-555 kérjük előre jelezze! Ü G Y E L E T E K Orvosi ügyelet Vácott az éjszakai orvosi ügyelet a 06-27/620-620/1465-ös melléken hívható hétfõtõl csütörtökig este 7 óra és reggel 7 óra között, illetve pénteken 16 órától hétfõn reggel 7 óráig, helye a váci tüdõgondozó épülete a kórház területén. Vidéki háziorvosi ügyelet (Kosd, Acsa, Csõvár, Püspökhatvan, Galgagyörk, Rád, Penc, Kisnémedi, Püspökszilágy, Szõd, Csörög, Szõdliget, Vácduka, Vácrátót, Váchartyán): hétköznapokon 17 órától másnap reggel 7 óráig. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon, valamint továbbképzési napokon 24 órás, egész nap. Az ügyelet helye: váci mentõállomás, tel.: 06-27/314-862. Mentõk (súlyos esetben): 104.
PATIKÁK A VÁROSBAN Duna Gyógyszertár (TESCO - Deres u. 2. tel.: 501-415, nyitva H-P 9-20, Szo 9-20, V 9-19), Gyöngyvirág (Széchenyi út 3-7. tel.: 303-343, nyitva H-P 7.30-19.30, Szo 8-13.), Váci Levendula (Sas u. 1/a., tel.: 301-367, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-12), Kisváci Szent Gellért (Papp Béla u. 10., tel.: 306-190, 70/411-7820, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-13), Vácz Remete (Magyar utca 3., tel.: 305-997, tel/fax: 305-997, nyitva H-P 7.30-19.30, Szo 8-13.00, Alsóvárosi Patika (Zöldfa u.1. tel.: 311-157, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-12.
Váci Napló – megjelenik minden pénteken. Fõszerkesztõ: FURUCZ ZOLTÁN . Szerkesztõségi telefon: 27/316-100, fax: 27/305-581. Szerkesztõségi olvasószolgálat munkanapokon
9 és 15 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet * Levelezési cím: 2601 Vác, Pf 64. Interneten levelezés:
[email protected] Kiadja a Proxa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. Felelõs kiadó: a kft vezetõje. Nyomtatás: Multiszolg Bt, 2600 Vác, Lemez u. 2. Felelõs vezetõ: a kiadó vezetõje. Terjeszti a Lapker Zrt, a Posta és a kiadó. Elõfizethetõ a hírlapkézbesítõnél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Elõfizetési díj: egy hónapra 750 forint, negyedévre 2250 forint. (x) = fizetetett közlemény. HU ISSN 1216-4313.
18
Váci Napló
Most csak 100 forint! Ha itt a nyár, akkor szabaduljon meg felesleges dolgaitól!
Frissítve: Frissítve: 2013. 2013. szeptember január 17-én 26-án ELADÓ. Oxigén + gázpalack teljes felszereléssel, Mouinten Bike, sátor, olajemelők. Érdeklődni a 0620/463-0574-es telefonszámon lehet. ELADÓ GARÁZS. Eladó! Vác, Avar úti szerelőaknás, tégla GARÁZS saját villanyórával. Tel.: 0630/ 985-1661. MOTORCSÓNAK ELADÓ! Gécy II. Tip. 25 LE SELVA motorral, érvényes hajólevéllel. Érdeklődni: 06-70/625-9392. Tulajdonostól. MOTORKERÉKPÁR ELADÓ! Kawasaki ZZR 600-as. Túrasport. Érvényes műszaki vizsgával. Tulajdonostól. Robogót vételárba beszámítok. Érdeklődni: 06-70/6259392. HORGÁSZCSÓNAK ELADÓ! Ladik 5 méteres. Külső héj műanyagozott borítású, belseje natúr lakkozott. Extra minőségű. Érdeklődni: 06-70/625-9392 GYALUGÉP ELADÓ! Kombinált abrikter gyalugép eladó. Gyártmánya orosz barkácsgép. Érdeklődni: 06-70/625-9392 GARÁZS ELADÓ. Vác Deákváron kb. 20 négyzetméteres Cserhát u 7/D alatti garázs eladó. Villany van. Érdeklődni a 06-20/323-5174 ELADÓ: utazóbőrönd húzhatós fekete, nagy barna táska (45x40 cen-
timéter), számológép "Olyvetti" papírszalagos. Érdeklődni lehet: 06-30/268-4450 LAKÁS. Sürgősen eladó Vác, Deákváron 56,5 négyzetméteres, újszerű állapotban lévő, balkonnal rendelkező lakás. Irányár: 8,5 millió forint. Érdeklődni lehet: 06-30/4847366 ELADÓ: 1 darab 300-as kombinált gyalugép 3 késes 4 funkciós, 1 darab villanyvarrógép (Union), 1 darab villanyvarrógép (Lucznik), 1 darab 105-ös ülőkád, 2 darab fehér műanyag redőny (130x230; 157x230), 1 darab rugós matrac. Telefon: 06-30/430-6178 PERMETEZŐ, ÍRÓGÉP. Két darab 16 literes háti permetező 4000 Ft/db; táska írógép, SilverREED200 újszerű állapotban 7000 Ft-ért ELADÓ. Telefon: 06-30/3322305 ELIPTIKUS TRÉNER. Keveset használt eliptikus tréner olcsón eladó. Tel.: 06-70/258-9650 SKODA ALKATRÉSZEK. 105ös Skodához - ÚJ hüvelygarnitúra, 120-as Skodához - Váltó ELADÓ! Érdeklődni a 317-710 /délutáni órákban/ GARÁZS. Garázs Kiadó Vácon! Telefon: 06-30/268-4450 TELEK. Vác Duna-parton 2 ut-
A Váci Naplóban most mindössze 100 forintba kerül egy apróhirdetés megjelentetése, egy aprót maximum háromszor közlünk ezen az áron! Megrendeléseket csak a terjedelem által megszabott korlátok figyelembe vételével tudunk elfogadni! cára nyíló 385 m2 telek, 70 százalékban beépíthetőséggel, 2 szint területi mutatóval, tulajdonostól eladó. Irányár: 34 Mft. Telefonszám: 06-30/922-3502 ELADÓ! Deákváron 2 szoba összkomfortos felújított családi ház, garázzsal, műhellyel, 380-as ipari árammal, 100 négyszögöles telken. Érdeklődni a 06-30/430-6178 telefonszámon. KANDALLÓ. Vas komino kandalló 40 ezer forint, cső nélkül. Érdeklődni a 06-20/590-3113-as telefonszámon.
Korrepetálást vállalok Tanító képzőre járó főiskolásként VÁLLALOK – MATEMATIKA KORREPETÁLÁST, javító – osztályozó vizsgákra felkészítést, általános iskolásoknak! Igény esetén házhoz megyek. Érdeklődni a 06-30/220-8562 telefonszámon.
JOGOSÍTVÁNY KONI BT AUTÓSISKOLA (VÁC, CSÁNYI KRT. 45. TELEFON: 06-27/316-300. E-MAIL:
[email protected])
Int. akkreditációs lajstromszám: AL-0175; felnõttképzési nyilvántartási szám: 12-01204) Gépjármûvezetõi tanfolyamot indítunk: M, A, B, C1, C, E, D kategóriákban; ezenkívül indul még GKI, ADR, TARGONCA VEZETÕI SZAKKÉPESÍTÉS, EMELÕGÉP-KEZELÕI SZAKKÉPESÍTÉS, FÖLDMUNKAGÉP-KEZELÕI SZAKKÉPESÍTÉS, MOTORFÛRÉSZ-KEZELÕI SZAKTANFOLYAM. SZÁMÍTÁSTECHNIKA + HALLÓ Mintabolt (VÁC, CSÁNYI KRT. 29/A. - 2-es főút - a város központjában. Tel.: 27/317-380, 06-20/931-7380, FAX: 27/511-382. NYITVA: H-P 8-17, SZO. 8-12 ÓRÁIG.)
SZÁMÍTÁSTECHNIKA: számítógépek egyedi igény szerinti öszszeállítása, gyártása, javítása, programok telepítése, vírusírtás. Kaphatók: részegységek, kiegészítõk, LCD monitorok, nyomtatók, routerek, webkamerák, egerek, mikrofonok, fejhallgatók, hangfalak, írható CD és DVD lemezek, memóriák, Flash-Drive-ok. TÁVBESZÉLÕ ÉS IRODATECHNIKA: számológépek, diktafonok, hordozható telefonok 6.290 Ft-tól, normál papíros faxok: 23.590 Ft-tól, telefon, számítógép, TV kábelek, csatlakozók, videókábelek-átalakítók. Kapható: író-, számoló-, pénztár- és másológépbe, nyomtatóba, faxba különféle: eredeti és utángyártott festékszalag, festékpor, tintapatron, lézertoner, utántöltõmásoló-, fotó-, fax-, tekercs-, leporelló papírok. SODASTREAM TERMÉKEK: gépek 9.990 Ft-tól, szörpök, SodaStream - CO2 patroncsere 2.690 Ft. SZOLGÁLTATÁSOK: lézer toner töltés, bélyegzõ készítés, telefon és fax javítás, iratok másolása és fûzése, faxok feladása és fogadása. Üzletünk: Lyoness termékpartner. Kedvezmény 7 %. Üzletünkben vásárolhat bankkártyával!
Váci Napló
19
Petró Ádám már egy hajszállal a többiek előtt a bólya utáni egyenes elején
Ádám érkezéskor a buszt kereste, hazafelé az aranyérmét szorongatta Pompásan kezde a magyar csapat a Koppenhága melle zajló kajak maratoni világbajnokságon. Az i úsági mezőnyben három számból háromban győztek a mieink és melle e rengeteg értékes helyezést is szereztek - lelkendeze a sportág tábora néhány napja. Mi is örülhe ünk, hiszen az egyik, ha nem a legnagyobb sikert Petró Ádám, a Váci Hajó SE versenyzője érte el: minden jel szerint ma ő az egyetlen a világon, aki korosztályában kétszer egymásután le világbajnok. „Az ifi K-1-esek 21,5 kilométeres versenytávján Petró Ádám megvédte tavalyi világbajnoki címét. A Váci Hajó versenyzője olyan erős mezőnyben győzött, hogy a gyorsasági világbajnokság 1000 egyes döntőjének 4 résztvevője is ott volt a 46 induló között. A B-egységként rajthoz álló Koleszár Mátyás is az élbolylyal együtt ért célba harmadikként, a két magyar versenyző között a belga Peters lett a második” - olvashattuk a honlapunkon már korábban elérhetővé tett beszámolót, amelyet kajakkenusport.hu közölt.
Ádám már hazaérkezett, s lassan visszazökken az élete a megszokott kerékvágásba. Azért az a szép dániai nap még frissen él benne.
- A tudósítások szerint több mint negyven induló volt a távon és igen nagy nevekkel kellett versenyezned. Milyen taktikával vágtál neki?
- A 21,5 km-es versenyszámban korábban már világbajnok lettél korosztályodban: úgy utaztál most Koppenhágába, hogy a cél az elsőség megvédése volt?
- Nem vagyok egy sprinter alkat, ezért az volt a taktikám, hogy az elején megbújok a mezőnyben, majd az utolsó kilométerben megpróbálok előre állni és a lehető legjobban lerázni a mezőnyt.
- Igen, mindenképpen szerettem volna ezen a versenyen is nyerni, ugyanis a közelmúltban tudomásom szerint egy ifi sem tudta megvédeni a címét ezen a távon és engem nagyon vonzott ez a kihívás. - Hogyan készültél a versenyre? - Nem volt egyszerű a felkészülés erre a versenyre. Nyár végén a csapat kicsit szétszéledt, többen pihenőt tartottak, mások az ország más tájain edzettek. Még a válogató előtti időszakban hárman voltunk, ám ahogy elkezdődött az iskola, testvéremmel, Erikkel ketten készültünk. Csak a verseny előtti héten vált ismét nagyobbá a csapat.
- Kellett-e a taktikád menet közben módosítani, vagy mondhatjuk, hogy minden a terv szerint ment? - Igazából minden úgy ment, ahogy elterveztem. Anynyiban változott, hogy egy kicsit hamarabb elfogyott az erőm, mint vártam és emiatt az előre kerülés nem volt könnyű feladat. - Melyik volt a 21,5 km legnehezebb szakasza számodra? - Egyértelműen az utolsó két-három kilométer volt a legnehezebb. Ott azt gondoltam, hogy esélyem sem lesz megnyerni, majdnem le is szakadtam az élbolyról.
- Most, gondolom, pihenés következik, de utána ismét a lapátolás: mi a következő nagy verseny számodra? - A pihenő után lassan elkezdjük az alapozást. A jövő évem fő célja az oklahomai maraton világbajnokságra való kikerülés lesz, bár jövőre már U23-as korosztályú leszek, ahol sokkal nehezebb dolgom lesz. - Mennyit láttál Koppenhágából? - A legérdekesebb az volt, hogy amikor a repülőtérre értünk Koppenhágában, kellett volna egy busz, ami elvisz minket a szállásra, ám a helyiek még csak hírét sem hallották, hogy a városban a hétvégén világverseny lesz, pedig pár kilométerrel odébb minden tele volt a verseny hirdetéseivel. Igazából nem volt túl eseménydús a kint tartózkodásunk, a városból nem láttunk semmit, csak a hotel és a pálya között mozogtunk - mondta Ádám a Váci Naplónak. Gratulálunk a szép sikerhez! (Furucz Zoltán)
20
Váci Napló