A MELKIZEDEKRŐL KÖZÉRTHETŐEN Tartalomjegyzék: Makiventa Melkizedek A Melkizedek tanítások keleten A Melkizedek tanítások a Levantéban A Melkizedek tanítások nyugaton Egyes események és történések időrendi sora az Urantia könyv szerint
Makiventa Melkizedek (93.) A Melkizedek Fiak gyakran működnek veszélyhelyzetekben és a mi világunkon kivételesen aktívan tevékenykedtek eddig is. Röviddel a Kaligasztia-féle árulást követően tizenkét melkizedek vette át az itteni irányítást. Ők tizenketten maradtak a bolygói ügyek irányítói Ádám és Éva megérkezéséig, majd pedig vissza is tértek Éva vétkezése után. Ádám és Éva kora után az emberi lények lassan elfelejtették a korábban megismert istenképet. Az igazság fényének kihunyását megakadályozandó, a tizenkét melkizedek egyike, Makiventa, önként vállalkozott arra a feladatra, hogy emberi alakban megszemélyesül a földön és az igazságról új kinyilatkoztatást tesz közzé az Urantián. Makiventa Palesztinában jelent meg csaknem kétezer évvel Jézus születése előtt. Az átalakulási megtestesülésére az élethordozók és más mennyei személyek együttműködése révén került sor. Makiventát emberi szem akkor látta először, amikor belépett egy pásztor sátrába s így szólt: „Melkizedek vagyok, El Elyonnak, a Fenségesnek, az egyetlen Istennek papja.” A Melkizedek néhány év alatt gyűjtötte maga köré azokat tanítványként, akik később megalapították a sálemi közösséget (a mai Jeruzsálem területén). Makiventa kinézetre a kevert fajú nodfi és sumér népek férfijaira hasonlított. Hét nyelven beszélt. Makiventa egy három koncentrikus kör alkotta jelvényt hordott a ruházatán; ez a jelkép olyan szent lett a követői körében, hogy soha nem is merték használni. Csak kevés követője értette meg, hogy a körök a paradicsomi Háromság végtelenségét, örökkévalóságát és egyetemességét jelképezik. A Melkizedek azt tanította az embereknek, hogy csak egy Isten van, és hogy az Isten kegyét hit által lehet elnyerni, nem áldozatokkal. A Melkizedek kenyér és bor áldozására cserélte le a régebbi idők hús-vér áldozási szokásait. Hét parancsolat megtartására kérte a követőit, valamint arra is, hogy a tanításait terjesszék mindenkinek. Az ő tanításai a korabeli emberek többsége számára túl haladók voltak; az emberek egyszerűen nem voltak képesek felfogni, hogy egyedül hiten keresztül elnyerhető az Isten kegye. Tekintettel arra, hogy kapcsolatot kellett kiépíteni egy olyan családdal, amelynek igénybevételével Makiventa sikerrel terjeszthette az új tanokat, a melkizedekek számos nemzedéken át figyelték Ábrahám őseit. Biztosak voltak abban, hogy egy bizonyos nemzedékben megjelenik majd valaki, aki kellően értelmes, bölcs, őszinte és rátermett. Ebből a családból a Melkizedek Ábrahámot választotta, hogy nála tanuljon Sálemben. Ábrahám király akart lenni. Idővel elismerték őt, mint Sálem és hét másik törzs polgári vezetőjét. A Melkizedek békés viszonyt tartott fenn a szomszédos törzsekkel, Ábrahám viszont arról ábrándozott, hogy erővel hódítja meg az egész Kánaánt. A Melkizedek csak nagy nehézségek árán tudta visszatartani Ábrahámot attól, hogy háborúskodással akarja rákényszeríteni a szomszédos törzsekre a sálemi igazságok minél gyorsabb elfogadását. Makiventa nem volt hajlandó szentesíteni Ábrahám katonai hódítási terveit s ez a kettejük kapcsolatában átmeneti törést hozott. Az idő múlásával Ábrahám számára kezdtek jól alakulni a körülmények ahhoz, hogy ő lehessen majd az erős palesztinai állam polgári vezetője, de két dolog miatt nem mert belevágni a tervének megvalósításába: a Melkizedek nem támogatta ezeket a terveket, és Ábrahámnak nem volt fiúörököse. Ábrahám egyeztetést szervezett a Melkizedekkel. A Melkizedek meggyőzte Ábrahámot, hogy hagyjon fel a katonai terveivel és inkább szellemi téren segítse a mennyország ügyét. Cserébe a Melkizedek biztosította Ábrahámot arról, hogy fia fog születni és számos leszármazottja lesz. Ábrahám felesége, Sára, ezt követően fiúgyermeket szült, akit Izsáknak neveztek el.
Röviddel a fiúgyermek megszületése után Ábrahám és a Melkizedek hivatalosan is szövetséget kötött, melyben Ábrahám lemondott a személyes ambícióiról annak a tervnek a javára, hogy a Melkizedek szellemi céljai szerint munkálkodjanak az emberiség érdekében. A Melkizedek és Ábrahám közötti szövetség azt a nagyszerű megállapodást képviseli az isteniség és az emberiség között, amelyben az Isten megígéri, hogy megtesz mindent, míg az ember csak annyit ígér, hogy hisz Isten ígéreteiben és követi az útmutatásait. A Melkizedek misszionáriusai a sálemi központjukból eljutottak Egyiptomba, Mezopotámiába, KisÁzsiába, a Brit-szigetekre, Izlandra, Kínába és Japánba. A Melkizedek tanításait megismerhették Ádámszon leszármazottai is, akik akkoriban még ott éltek a Van-tó partján. Makiventa 94 éven át oktatta a tanítványait. Amikor már megtett mindent, amit megtehetett, eltűnt az emberek köréből, mégpedig ugyanolyan feltűnésmentes módon, ahogyan egykor megjelent közöttük. Ábrahám leszármazottai a sálemi tanok nagy részét gyorsan elfelejtették. Ötszáz éven belül sokan már csak legendának tekintették a Melkizedek történetét. A Melkizedek-féle evangéliumot csaknem teljesen beolvasztották a Nagy Anya, a Nap kultuszába és egyéb ősi hiedelmekbe. A héber írástudók később úgy szerkesztették át a szent írásaikat, hogy a Melkizedekre való utalásokat törölték s úgy akarták felerősíteni a nemzeti öntudatukat, hogy Ábrahám történetét állították előtérbe. Miután az Urantiát elhagyta, Makiventa Melkizedek a tizenkét urantiai megbízott egyikeként folytatta működését. Továbbra is nagy érdeklődéssel figyeli azok utódainak sorsát, akik hittek benne, amikor húsvér testben a Földön tartózkodott. Makiventát a közelmúltban nevezték ki az Urantia Bolygóhercege Helyettesévé. A Melkizedek tanítások keleten (94.) A brahman papság ereje és vallási rítusaik miatt az ősi India népei nem tudták elfogadni az egyedül hit révén való üdvözülés Melkizedek-féle tanát. A brahman papok túl sok energiát fektettek a kasztrendszer csúcsának elfoglalásába, semhogy megengedhették volna, hogy az emberek higgyenek abban, hogy az Istennel való kapcsolatteremtéshez egyedül hitre van szükség. A rigvédát, mely az egyik legősibb szent könyv a Földön, brahman papok írták abban a harcban, amikor a sálemi misszionáriusok tanításait igyekeztek kiszorítani. A Melkizedek-féle evangélium elutasítása fordulatot hozott az indiai civilizáció fejlődésmenetében. Amint az emberek elutasították a halandói törekvéseket és elfogadták a reinkarnációt, nyomban a szellemi reménytelenség érzésével szembesültek. Mindazonáltal a brahmanizmus nemes erőfeszítés volt a bölcselet és a metafizika terén. Közel jutottak a mindent átható Abszolút felfogásához, melybe azonban nem fért bele a VAGYOK felismerése. Az egyetemes felügyeletről szóló brahman tanok nagyon közel jártak a Legfelsőbb Lényre vonatkozó igazsághoz. A karma-tan mutat némi hasonlóságot az egyén tetteiből fakadó elkerülhetetlen következmények igazságához. A lélekre, mint az emberben lakozó Brahman-részre vonatkozó tanításuk a Gondolatigazítóval kapcsolatos felfogáshoz hasonlít, ráadásul azt is tanították, hogy a lélek visszatér a Brahmanhoz, s ez olyasmi, mint hogy az Igazító visszatér az Atyához. A mai hindu vallás egyfajta keveréke a brahman tanoknak, az ősi védikus rítusoknak, a buddhizmusnak és a dzsainizmusnak. A hinduizmus a legtoleránsabb a földi vallások között, és India társadalmi szerkezetének részeként maradt fenn a mai napig. Kínában a sálemi tanokból alakult ki a taoizmus egy korai formája, mely igencsak különbözött a mai formában létező vallástól. A korai taoizmus magában foglalta Szinglangton monoteista tanításait, a Melkizedek-féle tanok egy változatát és a brahman felfogást. Japánban ennek a taoizmusnak a neve sintó volt. A taoizmus Japánban is és Kínában is végül összevegyült az ősök imádásának vallásával. A Jézus alászállását megelőző hatodik században szellemi közvetítők szokatlan együttműködése számos vallási tanító színrelépéséhez vezetett szerte a világon. Lao-ce az Egyetlen Első Okról, a Taóról tanított, s arról, hogy az ember beteljesülését a Taóval való egyesülés jelenti; tanított továbbá a Háromságról mint a minden valóság forrásáról, és arról, hogy a rosszat jóval kell viszonozni. Lao-cének az ellen nem állásról szóló tanításait később elferdítették s megalkották a semmit sem látni, tenni és gondolni téveszméjét. A mai taoizmusnak már alig van köze Lao-ce tanításaihoz. Konfuciusz főművét az ősi filozófusok bölcs mondásainak egyfajta gyűjteménye képezte. Írásait az életében nem nagyon ismerték vagy követték, később viszont a művei nagy hatást gyakoroltak az emberekre Kínában és Japánban egyaránt. Konfuciusz erkölcsiséggel cserélte fel a varázslást, és tanított a Mennyei Útról, a kozmosz mintáiról.
Indiában Gautama Sziddhártha színrelépésétől számíthatók a buddhizmus kezdetei. Azzal harcolt az erősödő kasztrendszer ellen, hogy hirdette az egyetemes üdvözülés evangéliumát, az áldozatoktól, a rítusoktól, az önsanyargatástól és a papoktól való megszabadulás tanát. Azt tanította, hogy isteni természet lakozik minden emberben, és hogy mindenki képes hozzáférni ehhez az isteniséghez. A tanai meglepően hasonlítottak a sálemi evangéliumhoz. A modern buddhizmusnak nincs több köze Sziddhártha egykori tanításaihoz, mint a kereszténységnek Jézus tanításaihoz. Minél messzebbre jutott a buddhizmus Indiától, annál jobban összekeveredett más vallásokkal; hatással volt rá a taoizmus, a sintó és a kereszténység is. A buddhizmus azért lehet egyre nagyobb teret hódító vallás manapság, mert magasrendű erkölcsi értékeket őriz, támogatja a higgadtságot és az önuralom megőrzését, fokozza a derűt és a boldogság érzését. A Melkizedek tanítások a Levantéban (95.) Mezopotámiában a sálemi misszionáriusok nem tudták tartósan elfogadtatni az egyistenhitet. A mezopotámiaiak több istenben hittek, és különösen Istárt és a vallási áhítattal vegyített orgiákat kedvelték. Amikor a sálemi tanítók megpróbálták eltörölni a templomi bujálkodást, a mezopotámiaiak ellenálltak; később aztán elutasítottak minden, a sálemiektől való szellemi és bölcseleti tanítást. Egyiptomban már ekkor erős erkölcsi törvény volt érvényben, és a sálemi vallás ennek megfelelően virágzott is. A kevés egyiptomi próféta egyike Amenemope volt. Ő azt tanította, hogy a gazdagság az Istentől való ajándék, s hogy az embernek minden pillanatot az Isten jelenlétének felismerésével kell megélnie, és hogy minden földi dolog múlandó. Amenemope írta a Bölcsesség könyvét, melyből több szakaszt megőrzött a Példabeszédek könyve, és fennmaradt az első zsoltár is. Írásait lefordították görögre és héberre. Ikhnaton, Egyiptom fáraója az anyjától tanulta az egyistenhitet. Ikhnaton tartotta életben az Egy Isten tantételét Egyiptomban. A Melkizedek kora után élt emberek közül neki sikerült a legtisztább képet alkotnia a sálemi vallásról. Ikhnaton elhatározta, hogy népét áttéríti a többistenhitről az egyistenhitre, s ezért szakított a múlttal, nevet változtatott, elköltözött udvarával a régi székhelyről, új várost alapított, és új művészetet és irodalmat teremtett a népe számára. Ikhnaton azt tanította, hogy az Isten nem csak Egyiptomot teremtette, hanem az összes országot és az összes népet is a világon. Ez már sok volt azoknak a nacionalista papoknak, akik Ikhnaton halála után visszavették a hatalmat. Habár a halála után az emberek nem követték a tanításait, az egyistenhit felfogása soha többé nem veszett ki teljesen Egyiptomban. Ikhnaton 137 himnuszt írt, melyek közül tizenkettőt a Zsoltárok könyve őriz. Iránban a Melkizedek-féle tantétel ötszáz éven át fejtette ki a hatását, mígnem egy uralkodóváltás következtében elkezdődött az egyistenhit tanítóinak üldözése. A monoteizmus gyakorlatilag már eltűnt Iránból, amikor megjelent a színen Zoroaszter, a nagy perzsiai próféta, és életre keltette a sálemi evangéliumot. Zoroaszter a lángot használta az egyetemes uralmat gyakorló bölcs Szellem jelképeként. A zoroasztrizmus az egyetlen földi vallás, mely megőrizte a hét Tökéletes Szellemmel kapcsolatos felfogást, melyet egyébként Zoroaszter Ur városában ismert meg. A zsidóknak a mennyel, a pokollal és az ördögökkel kapcsolatos hiedelmei mind a zoroasztrizmusból erednek. A sálemi tanítók legnagyobb kudarca Arábia volt, mely pedig oly közel helyezkedett el magához Sálemhez. Ez a sivatagi vidék megmaradt olyannak, amilyen évezredeken át volt, s az egyes törzsek a maguk ősi fétisét imádták és sok család a saját házi isteneihez imádkozott. Köreikben hosszú küzdelem folyt a babiloni Istár, a héber Jahve, az iráni Ahura és a keresztény Jézus Atya között. Egyik felfogás sem tudta teljesen kiszorítani a többit; Arábia népei egészen az iszlám koráig nem fogadták el általánosan az egyistenhitet. A Melkizedek tanítások nyugaton (98.) Palesztinában a vallási dogma nyomta el a racionális gondolkodást; a görögöknél az emberi gondolkodás oly elvonttá vált, hogy elhalványította az istenképet. A sálemi misszionáriusoknak nem sikerült nagy vallási építményt emelniük a görögöknél. Annyira mereven értelmezték a Melkizedek azon intelmét, hogy ne papokként tevékenykedjenek, hogy nem alakulhatott ki befolyásos papság a hellén népek körében. A görögök azért vetették el az egyistenhitet, mert úgy tartották, hogy a végzet még az istenek sorsát is meghatározza. A görög etika és bölcselet azonban később jóval meghaladta a szellemi felfogásuk határait.
Az értelmesebb görögök olyan bölcseletben és metafizikában merültek el, mely mentes volt az istenimádat minden formájától. Csak ímmel-ámmal fogadták el a Nagy Forrás gondolatát. Szókratész, Platón és Arisztotelész taposta ki a hellén intellektuális haladás útját. Az egyszerű emberek azonban nem értették a mély bölcseletet, s ezért elutasították mind a bölcselőket, mind a sálemi tanítókat, és a misztériumkultuszokat részesítették előnyben. A görögök hatása által erősen befolyásolt római államvallás egy sor istent és istennőt ismert el. Számos kultusz virágzott Rómában egészen Augustus császár koráig, aki átszervezte az államvallást és saját magát tette meg a legfelsőbb istennek. A cinikusok egy kisebb vallási csoportja volt az utolsó közösség, mely még követte a Melkizedek-féle tanokat. A görög-római népek többsége a látványosságot és bőséges érzelmeket kínáló rejtelemvallások felé fordult, melyek a halál utáni üdvözülés ígéretével kecsegtettek. A legnépszerűbb misztériumkultuszok közé tartozott Cibele és fia, Attisz fríg kultusza, Ozirisz és anyja, Ízisz egyiptomi kultusza, valamint Mitrásznak, az egész emberiség megváltójának az iráni eredetű kultusza. A mitraizmus végül háttérbe szorított minden más kultuszt. Mire a Mitrász-tisztelet elérte Rómát, addigra kissé javítottak rajta Zoroaszter tanai. E kultuszhoz olyan legendák és rítusok tartoztak, melyekben volt egy áradás, amelyből egyetlen ember menekült meg egy különleges hajón, valamint volt egy utolsó vacsora is, mely után Mitrász felemelkedett a mennyekbe, és volt egy éves ünnep is december hónap huszonötödik napján. A Mitrász-hívők úgy tartották, hogy akit nem keresztelnek meg, az majd megsemmisül s a gonoszakat tűz emészti el, míg az igazak Mitrásszal együtt uralkodnak mindörökké. A Jézus utáni harmadik században a mitraikus és a keresztény templomok nagyon hasonlók voltak. A legtöbb templomot föld alá építették, és a megmentő szenvedését ábrázoló oltárokat alakítottak ki. A Mitrász-imádók szentelt vízbe merítették az ujjukat, amikor beléptek a templomba. Mindkét vallás keresztelte a híveket és alkalmazta a kenyér és bor szentségét. A két vallás abban különbözött, hogy a mitraizmus bátorította a militarizmust, míg a kereszténység inkább pacifista volt. A két vallás közötti küzdelmet az döntötte el, hogy a kereszténység a soraiba fogadta a nőket is. A keresztény felfogás a következő elemekből összeállt keverékvallás: a Melkizedek-féle tanítások; a héber erkölcsiség, etika és istentan; a jó és a rossz küzdelmének zoroaszteri felfogása; a misztériumkultuszok, különösen a mitraizmus; a názáreti Jézus tanításai; a tárzusi Pál személyes vallásfelfogása; és a hellén bölcselet. A kereszténység szép vallási képet igyekszik mutatni Jézusról, de már régóta nem minősül Jézus vallásának. Krisztusként dicsőíti Jézust, de nagyobbrészt már elfelejtette az ő személyes evangéliumát – az Isten atyaságát és az összes ember egyetemes testvériségét.
Egyes események és történések időrendi sora az Urantia könyv szerint Kr.e. 3000 ― Az emberfajták értelmileg fejlődnek ugyan, de a szellemi talajt lassan elveszítik a lábuk alól. Az istenkép igen ködössé lett az emberek elméjében. (Az Urantia könyv, 93:1.1) Kr.e. 1980 – Kr.e. 1886 ― Makiventa Melkizedek alászállása. A küldetésének bejelentése abból az egyszerű kijelentésből állt, melyet a pásztornak tett, „Melkizedek vagyok, El Elyonnak, a Fenségesnek, az egyetlen Istennek papja.” Makiventa az alászállását húsvér teremtményként éppen olyan hirtelenül és mindenféle körülményesség nélkül fejezte be, ahogy megkezdte. Ábrahámnak nagy próbatételt jelentett a Melkizedek hirtelen eltűnése. Bár [Makiventa] kellően figyelmeztette a követőit arra, hogy egyszer majd el kell mennie úgy, ahogyan jött, az emberek mégsem nyugodtak bele a csodálatos vezetőjük elvesztésébe. (Az Urantia könyv, 93:2.1; 93:9.1; 93:10.2) Kr.e. 1500 – Kr.e. 1400 ― A sálemi hitterjesztők átjutnak Ázsián, terjesztve a Fenséges Isten és a hiten keresztüli üdvözülés tantételét. A Melkizedek által megbízott tanítók és az ő utódaik nem tévesztették szem elől a rájuk bízott feladatot; eljutottak az eurázsiai földrész minden népéhez, Kínába is. A sálemiek több mint száz éven át Szí Fuch-ban tartották fenn a központjukat, ott képezték ki a kínai tanítókat, akik a sárga emberfajta minden vidékén tanítottak. A sálemi hitterjesztők az egy Isten felfogását hirdették a tanító-papok brahman kasztjának Indiában. E tantétel szembehelyezkedett a brahman papság hitelveivel, hagyományaival és tanításaival. A Rigvéda, a legősibb szent könyvek egyike ebből az időszakból származik, melynek tartalmát a papok válogattak össze a melkizedeki tanítások cáfolataként. (Az Urantia könyv, 94:5.1 94:1.5; 94:1.7) Kr.e. 1300 ― A Mózes utáni nemzedékek nehezen tudták megérteni a Melkizedek történetét; ötszáz éven belül sokan az egész történetet már legendának vették. (Az Urantia könyv, 93:9.5)
Kr.e. 600 – Kr.e. 500 ― Az Urantia számos vallási igazság felettébb szokatlan előadásának tanúja. Több emberi tanító közvetítésén keresztül a sálemi evangéliumot újrafogalmazták és életre keltették. A kiemelkedő tanítók közé tartozott Kínában Lao-ce és Konfuciusz, Indiában Gautama Sziddhártha, valamint Zoroaszter, a dzsainista tanítók és Pindarosz, a görög költő. (Az Urantia könyv, 94:6; 92:5.12; 95:6.1; 98:2.5) Kr.u. 1000 ― Makiventa Melkizedek, Sálem egykori bölcse, láthatatlanul jelen van az Urantián egy száz évnyi időszakra, amikor is a bolygó állandó főkormányzójaként tevékenykedik. (Az Urantia könyv, 93:10.10) Kr.u. 1924 ― Február 11. Makiventa Melkizedek bejelenti a kapcsolattartó csoportnak az Urantia írások elkészítésének tervét. (Kulieke)
Felhasznált irodalom: Az Urantia könyv. Urantia Foundation. 2010. ISBN 978-1-883395-11-7. p.983-1019, p.1043-1050 Klimesh, M.: The Story of Everything : as told in the Urantia Book / an overview by Michelle Klimesh. Square Circles Publishing, Inc. Rev. ed. 2005. ISBN 0-9666705-9-0. p.126-131, p.134-135. www.squarecircles.com/books/pdf/StoryOfEverything.pdf Urantia Book Timeline. The Urantia Book Fellowship. http://truthbook.com/urantia-book/urantia-booktimeline Kulieke, Mark: Birth of a Revelation. The Story of the Urantia Papers. Third edition. 1994.
