A Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület Mûhelye

MÉCSVILÁG A Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület Mûhelye

XIII. évfolyam 4. szám 2013. december

muveszetbarat.mateszalka.hu

Két emlékmû és egy ásatás

Czine Árpád fotói

Egyesületünk rendkívül erõs év végi hajrával teljesítette vállalásait, és állított emléket a város neves szülöttének, s az elsõ világháború hõseinek, miközben egy évek óta húzódó régészeti ásatás megkezdéséhez is hozzákezdett. A múltunkról, Mátészalka múltjáról van szó valamennyi esetben. Kell-e ezzel nekünk egyáltalán foglalkoznunk? Van ennek valami értelme? Az én válaszom egyértelmû: Ha nem keressük a példaképeket, ha nem emlékezünk azokra, akik a nehéz idõkben hõsiesem viselkedtek, ha nem érdekel bennünket eleink élete, azzal magunkat becsüljük le, s eleve lemondunk arról, hogy gyermekeink úgy gondoljanak majd ránk, mint akik valami értelmeset, becsülendõt hagytak maguk után. Az biztos, hogy én ebben a nihilben nem leszek közömbös, érdektelen magatartásommal partnere senkinek. Ellenkezõleg. Keresem azokat a mátészalkaiakat, akik velem tartanak a régi értékek mentésében, az újak teremtésének csodálatos, felemelõ folyamatában. Pedig nem mindig könnyû dolgokról van szó. A város jogászait kértem, segítsenek abban, hogy a neves tudósnak, egykori egyetemi rektornak Kosutány Ignácnak állítsunk emléket. Ma sem értem pontosan, hogy mi váltotta ki azt az erõteljes ellenkezést, ami majdnem meghiúsította a tervet, bár tagadhatatlan, hogy Mécsvilágbeli cikkemben nem kíméltem azokat a doktorokat, akik nem ismerték fel értelmiségi kötelezettségüket. A Kosutány emlékmû azonban áll a Járásbíróság bejáratánál, s Ihanus Sirpa mûvésznõ alkotása városunk egyik gyöngyszeme lett, emlékeztetve valamennyiünket a kiemelkedõ jogtudósnak,

városunk egykori szülöttének nem mindennapi alakjára. Nem volt egyszerû az a vállalkozás sem, amelynek keretében a politikai pártok helyi szervezeteit szerettem volna "kitessékelni" az országban egyedülálló módon iskolának épült elsõ világháborús emlékmûbõl. Bár a siker még nem teljes, de a Száz Család Mozgalom és több jóakaratú támogató segítségével legalább már felújíthattuk, eredeti állapotába visszaállíthattuk a Hõsök Emlékiskoláját, és egy szép adventi estén fel is avathattuk. A középkori szalkai Fellegvár nyomait keresve sem ment minden simán. Miközben a zsidó temetõ területére tervezett ásatás engedélyezését szinte "percek alatt" intézhettük el a Mazsihisz és a múzeumi illetékesekkel, addig mátészalkai honfitársaink "jóvoltából" sikerült immár három évre elhúzni azt a munkát, amit akár három hónap alatt is elvégezhettünk volna. Kitartásunk azonban itt is eredményre vezetett, s ma már nagyon értékes és érdekes dolgokat ismerhetünk településünk legkorábbi lakóiról. Szóval, amikor a karácsonyi Krisztus-váró hangulatban egy kis számvetést készítünk, s közösségi ténykedésünket is számba vesszük, talán nem kell szégyenkeznünk. Dolgunk persze nagyon sok van még. Hogy ezeket elvégezhessük, ahhoz nagy nagy türelemre, alázatra, egymásra figyelésre, szeretetre van szükség. Ezt kívánom mindnyájunknak. Pénzes Ottó

MÉCSVILÁG

2

Dr. Telkes Lászlóra emlékezve Néhány éve hatalmas gyereksereg, itt-ott már felnõttekkel is tûzdelt társaság lepte el az otthonunkat. Csupa "Telkes-gyerek", akik "szülõ-apjuk" hatvanadik születésnapjára készültek. A versek, dalok elõadásáról, a Laci bácsi arcára csalt meghatott mosolyról már csak elbeszélésekbõl, és fotókról értesülhettünk mi vérszerinti szülõk, mert a meglepetésként felvezetett ünneplésbõl - teljesen jogosan - minket kihagytak gyermekeink.

Ezeket a fotókat nézegetem már órák óta, s persze jönnek az emlékek. Elsõ gyermekünk nehézkes érkezésekor Õ tartotta bennünk a lelket. A belõle áradó nyugalom átragadt a környezetére, s így még a legnagyobb nehézségeket is ember-módra lehetett elviselni. Amikor férfikórust alapítottunk, Õ volt a vezéregyéniség, aki nemcsak a legszebb hangú volt közöttünk, hanem a legfegyelmezettebb, legpontosabb is. Néhány évig minden Húsvétkor elõadtuk a Kolozsvári Passiót, amelyben Jézus szerepét énekelte, s én minden alkalommal megkönnyeztem a halálát. Ha baráti összejövetelen sütöttük a szalonnát, ettük a puliszkát és a sült krumplit, végül mindig a zongorához ült, s játszott nekünk. A református lelkész fia kívülrõl énekelte meleg baritonján az összes zsoltárt és dicséretet. Pontosan tudta, hogy hol van az a határvonal, ami értéket az értéktelentõl elválasztja. Mi, akik körülötte lehettünk, megtanulhattunk tájékozódni a zûrzavaros világban, s megtanulhattuk azt is, hogy csak a fegyelem és a rend lehet az értelmes élet lelke. Errõl az öntudatról, errõl a következetességrõl beszélt búcsúztatóján egykori iskolatársa Bölcskei Gusztáv református püspök is. Ott Debrecenben mindnyájan megtanulták, hogy csak annak az életnek van célja és értelme, amit a másik ember javára élünk. E-világra segíteni egy embert, aki az Isten tenyerérõl érkezett, s anyja keblére helyezve egy imát rebegni érte. Van-e ennél értelmesebb, nagyobbra hívatott élet? Ez az élet a Telkes Lacié volt, aki mindig ragyogó fehér ruhában állt az anyák ágya mellett, aki fehér ingben, nadrágban ment a teniszpályára, akinek tekintete a vakító fehér hófödte csúcsokat kereste, ha síelni ment, s aki most patyolat-tiszta lélekkel végleg elvitorlázott közülünk e földi világból. Pénzes Ottó

2013. december

Kosutány Ignác jogtudós emlékét õrzi ezután szülõvárosa Mátészalka Egy éve indult a Mûvészetbarát Egyesület berkeibõl, majd Mátészalka vezetõ jogászainak körébõl a kezdeményezés, hogy a város szülöttének, Kosutány Ignác jogtudósnak, a Kolozsvári Egyetem egykori rektorának, majd a Szegedi Egyetem tanszékvezetõ professzorának emléket állítsanak Mátészalkán. A megszólított hatvanegynéhány városban élõ és dolgozó jogász közül tizenketten - Dr. Vadászné Dr. Lehoczky Marianna, Dr. Varga Ákos, Dr. Varga Miklós, Juhászné Dr. Izsoó Mónika, Bojerné Dr. Varga Ágnes, Dr. Láposiné Dr. Kicsák Tünde, Dr. Czuprák Edit, Dr. Kocsis Erika, Fülöpné Dr. Karácsony Ibolya, Dr. Kovács László, Dr. Illés Mária, Dr. Horváth László - gondolták úgy, hogy az ügy támogatandó. Ihanus Sirpa szobrászmûvész alkotása azonban Filep Anita áldozatos munkájának eredményeként végül a Nemzeti Kulturális Alap segítségével készülhetett el. A szervezõk megragadták az alkalmat, s a bíróság - eredetileg városháza - faláról levették a rosszemlékû Tanácsköztársaság helyi direktóriumának tábláját - ami a helyére, a Szatmári Múzeumba került - s Turgyán Sándor csapatának, valamint Lábas Tibor és Balogh Ferenc segítségével esztétikus homlokzatot varázsoltak. November 20-án délelõtt a Járásbíróság bejáratánál bensõséges ünnepség keretében kerülhetett felavatásra a Kosutány emlékmû. Kapturné Bíró Beáta Képes Géza Mátészalka címû versét mondta el, majd Szabó István polgármester

Két sikeres akciónk bizonyítja: van értelme annak, hogy elégedett emberekként, közös erõfeszítéssel tegyünk valami hasznosat, értelmeset kedves városunkért. Amikor a Rossmann üzlet elõtti terecskét újítottuk fel, még negyvenhárom család vallotta velünk, Pénzesékkel együtt, hogy boldog, és elégedett, városáért áldozatot hozni kész. Most, amikor a Hõsök Emlékiskolájának adtuk vissza régi fényét, már csak 22-en voltunk. Nincs értelme értetlenkedni, kérdéseket feltenni, hát nem is teszem. Kijelentem azonban, hogy történjék bármi, mi úgy döntöttünk, hogy elégedettek vagyunk, leszünk, s ha egyedül maradunk is, a mozgalmunkat Száz

köszöntötte a megjelenteket. Avatóbeszédet Professzor Dr. Szabó Gábor a Szegedi Tudományegyetem Rektora mondott. Rendkívüli megtiszteltetés, hogy az európai rangú egyetem nagyhírû tudós vezetõje elfogadva meghívásunkat méltatta Kosutány munkásságát, értékelte gondolkodásmódját, értékrendjét. A kezdeményezõk, illetve a befogadó Járásbíróság dolgozóinak nevében Dr. Láposiné Dr. Kicsák Tünde bírónõ mondott beszédet: Tisztelt Rektor Úr! Polgármester Úr! Tisztelt Ihanus Sirpa Asszony! Sok szeretettel köszöntöm Önöket és valamennyi egybegyûlt vendéget, érdeklõdõt a mai dombormû-avató, leleplezõ ünnepségünkön a Mátészalkai Járásbíróság Elnökasszonya nevében, aki sajnos, halaszthatatlan, tegnap kezdõdött és három napos elfoglaltsága, budapesti tartózkodása miatt nem tud körünkben jelen lenni, de szívében velünk ünnepel. Ritka, a Mátészalkai Városi Bíróság életében egyedülálló alkalomra gyûltünk most össze. Az ötlet, egy példaértékû életnek és munkának emlék állítása, Pénzes Ottó tanár úr terve, lám, megvalósult. Dr. Koch Sándor orvos, a Sabin-cseppek elõállítója mondta valahol: "A múltat azért szereti az ember, mert abból él. Akinek nincs múltja, annak jövõje sincs." Kosutány Ignác, a 20. század elejének országos hírû és

Családnak hívjuk, valami aprósággal akkor is hozzájárulunk majd városunk szebbé tételéhez, értékeinek, emlékeinek megõrzéséhez. Tudjuk, hogy erre nem elsõsorban Mátészalkának van szüksége, hanem nekünk, magunknak. Elküldtem hát ez év Adventjén is levelemet társaimnak, s most nyilvánossá is teszem kérésemet: "A jól végzett munka fölötti örömünk akkor lehet teljes, ha már az új feladatot keressük. Sohasem ragaszkodva saját elképzelésemhez, várva javaslataitokat azonban most is van egy ötletem: Ezúttal nem külsõ, hanem belsõ térben kellene valamilyen értéket teremtenünk. Mit szólnátok hozzá, ha a megújuló Mû-

fotó: Czine Árpád

jelentõségû jogtudósa, városunkban, Mátészalkán született a 19. század közepén, és gyermekkorát itt töltötte. Ez a tény lexikonokból, a Tanár Úr helytörténeti kutatásainak nyomán született könyvbõl, sõt manapság az internetrõl megtudható, mátészalkaiaknak fontos tény, de még nem ad alapot a dombormû elkészítésére. Ahogyan az Kosutány Ignác életmûvérõl Polgármester Úr ünnepi köszöntõjébõl, és a Rektor Úr megemlékezésébõl is egészen biztosan körvonalazódik Önök számára, hogy korának hatalmas tekintélyû jogászprofesszora, tanára, a kolozsvári egyetem dékánja, majd rektora volt. Az alkotmányjog, jogtörténelem, egyházjog kutatója, számos tudományos munka szerzõje. Emellett szépirodalmi mûveket publikált Ignotus álnéven. Gazdag életmûvét megismerve kétségtelen, hogy méltó arra, hogy neki emléket állítsanak. Kosutány Ignác lévén mátészalkai születésû, országos hírû jogtudós, ki más állíthatna neki emléket, ha nem a Mátészalkai Jogászok?

Büszkék vagyunk arra, hogy városunk jogászai, bírói, ügyvédei, ügyészei, közjegyzõi önkéntes adományaikkal indították el, és tették lehetõvé e mûalkotás megvalósulását. Hiszem, hogy az adakozásukat a szívük jó szándéka vezette, mert a kezdeményezésben felismerték, hogy a mátészalkai jogásztársadalom gyökerét tisztelhetjük Kosutány Ignácban. Elkészült a jogtudós dombormûve, és a helyére került. Hadd fejezzem ki a városi bíróság nevében köszönetemet, hogy a dombormû elhelyezésére méltónak találta épületünket a szobrászmûvész, és Tanár úr. Remélem, hogy a dombormû valóban Helyére került, nagybetûvel írva, és buzdítom arra jogásztársaimat, hogy érezzék magukénak valamennyien, emlékeztessen mindnyájunkat arra, hogy vannak gyökereink, akiket példaképül tisztelhetünk, és állíthatunk gyermekeink elé ebben a világban, ahol példaképekre fiataljainknak és nekünk magunknak is szükségünk van. Álljon sokáig ez emlék!

velõdési Központban egy állandó mátészalkai Színháztörténeti Kiállítást hoznánk létre. Hál' Istennek a múltból s a jelenbõl is van bõven olyan anyagunk, amelyre büszkék lehetünk. Hiszem, hogy a megújuló épület belsõ esztétikáját is emelve valósítható meg ez a terv. Magam és családom részérõl továbbra is 10.000 Ft-ot, és természetesen a szervezõ munkánkat ajánlhatom ennek - vagy más - elképzelésnek a megvalósítására."

nak, Filep Gyuriéknak, Katona Pistiéknek (biztosítási szakember), Szászi doktoréknak, Tóth Jóskáéknak, (uszodavezetõ), Nagy Jóskáéknak (Gépészeti igh.), Makrai Tibor fõorvos úréknak, Havasi Feriéknek, és Kaptur Sanyiéknak az erõt és a támogatást. Mozgalmunk nyitott, várunk mindenkit, aki vállalja a fent vázolt értékek mentén velünk az együttmûködést. Írjon egy e-mailt, telefonáljon, szóljon az utcán (vagy tessék kézzel inteni). Most, Advent idején is kívánom, hogy erõsítsék magukban az elégedettség érzését, s töltsék majdan boldogságban, szeretetben együtt a Karácsonyt, s reményteli szívvel várják az Új Esztendõt. Nagyrabecsüléssel és szeretettel!

Megköszönöm a velünk tartó családoknak, Vargha Ferdiéknek, Szombathy Gézáéknak, Illés Istvánéknak, Oláh Andráséknak, Soltész Feriéknek, Fogarassy Karcsiéknak, Pankotai Lászlóéknak, Nagy Csabáéknak, Ignácz Gyusziéknak, Pataki Pistiéknek, Lukács Berciéknek, Duljánszki Tamáséknak, Bereczky Kálmán fõorvos úrék-

Pénzes Ottó

MÉCSVILÁG

2013. december

3

Ez az épület egy iskola, ez az iskola egy emlékmû!

Közadakozásból újult meg az elsõ világháborús emlékmû, a Hõsök Emlékiskolája Huszonkét mátészalkai család, mi a Száz Család Mozgalom tagjai, a korábbi sikeres lokálpatrióta akciónk után döntöttünk úgy, hogy eredeti állapotába állítjuk vissza az ország egyetlen olyan elsõ világháborús emlékmûvét, amelyet az állíttatók - szintén közadakozásból - iskolának építettek. Az eredeti állapot nemcsak azt jelenti, hogy újra fehér a terméskõ lábazat, fehérek a falak, új az esõvíz csatorna, és újra a régi felirat olvasható a homlokzati párkányon. Az eredeti állapot az is, hogy az épületben gyerekek élnek és mozognak minden nap. Ami a külsõt illeti, teljes sikerrõl számolhatok be. A Száz Család Mozgalom és a Mûvészetbarát Egyesület támogatása mellett Kedves Gusztáv bádogosmester, Dr. Esztergályné Jeszenszky Katalin, a békésszentandrási Bõdi Mária, és a Budapesten élõ Hagymássy Irma, valamint Dr. Ungor Károly nagyvonalú adománya, Kóródi László lelkes munkája, Kálnási László a Viadukt Kft társtulajdonos vezetõjének és Baliga Tamás mûvezetõnek támogató jóindulata kellett ahhoz, hogy a tervünk megvalósulhasson. Azt még nem mondhatjuk el, hogy kérésünknek megfelelõen a politikai pártok helyett ma már a Szatmár Alapfokú Mûvészeti Iskola diákjai vették birtokba az épületet, de városunk polgármesterének ígéretét bírjuk, hogy a választások után erre is sor kerül majd. Mindenesetre a pártok nyitottak a probléma megoldására, s kérésemre, hogy a felújítási munkálatokból is vegyék ki részüket, készséges felajánlásokkal reagáltak. Ennek eredményeképpen olvasható az impozáns felírat a díszpárkányon - köszönet az MSZP helyi szervezetének, különösképpen Kövendy Zsoltnak és Király Mihálynak - és leng az épületen az a szépen hímzett kis nemzeti zászló, ami Szabó István polgármester úrnak, a FIDESZ helyi szervezete elnökének személyes adománya. A bensõséges avató, újraavató ünnepségre december 8-án, Advent második vasárnapján, a városi koszorú gyertyájának meggyújtása után került sor. A polgármesteri köszöntõ után magam olvashattam fel Dr. Ungor Károlynak az iskola egykori diákjának, mátészalkai ügyeink nagyvonalú támogatójának avató beszédét. Az emlékmûvet Becsei Miklós a Kossuth téri Református Egyházközség lelkésze áldotta meg. Pénzes Ottó Tisztelt Megjelentek, Kedves Ünneplõ Közönség! Nagy öröm és kivételes jelentõségû megtiszteltetés számomra, hogy - ha levelem által csak jelképesen is, de - jelen lehetek ezen a nagyszerû alkalommal szülõhazám, "szülõfalum", a mátészalkai õseinket, azok csodás tettét, egykori iskolalaszentelõ tevékenységét felidézõ, régen várt

ünnepélyén. Az országban egyetlen település sem rendelkezik és dicsekedhet egy ilyen egyedülálló intézménynyel, mint a Mátészalkán meglévõ Hõsök Emlékiskolája!! Az elmúlt sok-sok évtized politikai erkölcstelensége a magyar hõsiséget, hõsiességet, a magyar emlékeket pusztító intézményes rendszere teljesen elhallgatta ennek a most "halottaiból feltámasztott" iskolának is az eredetét, keletkezésének a történetét, pedig az párját ritkító még a mi történelmünkben is! Sajnos ezt olyan hatásosan tették, hogy én, aki 70 évvel ezelõtt ide jártam éveken át, akkor sem tudtam, hogy milyen csodálatos elgondolás, akarat és tettrekészség avatta hõsivé ezt az épületet, amely mellett most állnak. Az iskola nevében pedig még csak meg sem jelent a "hõs"…"hõsi" szó, csupán 1950-tõl a bélyegzõjén, akkor is csak úgy, hogy "Általános Iskola Mátészalka Hõsök tere 8. "Tehát akkor is csak a hely megjelölésében! Mondjanak nékem még egy olyan települést az országban, ahol egy intézményt, egy iskolát építettek a hõsi halált halt magyar katonák, honvédek emlékére, nem obeliszket, nem hideg márványtömböt emeltek nevekkel felsorolva. Természetesen az is dicséretes, de, az hogy, mint névtelen, hõsi embertömböt megtestesítõ épületet, élõ erkölcsi kötelezettségekkel, nevelési elvárásokkal adtak át a jövõ nemzedéknek mementóként, emlékképpen, ez egyedülálló. Nem egy hideg kõoszlop hirdeti az ezred 17 hõsi csatáját, elesettjeinek áldozatát, hanem a tudás, a nevelés, a gyereksereget befogadó iskola melegségének a zsivaja hirdeti, hogy az áldozatuk nem volt hiábavaló, példás helytállásuk eredménye pedig az újabb nemzedékek szellemi felemelése, tanítása. Így élnek Õk tovább bennünk, az utódokban. Márpedig Mátészalkán ez történt 1936. szeptember 13-án, amikor a Szatmár megye háziezredének, a még Mária Terézia idejében alapított Császári és Királyi 5. Gyalogezred hõsi halottainak emlékére ezt az iskolát tisztelték meg a Hõsök Emlékiskolája címmel, és helyezték el falán a most is látható emléktáblát, melyen jól olvasható a mementó: "GYERMEK! VALAHÁNYSZOR E HÁZ KÜSZÖBÉT ÁTLÉPED, GONDOLJ BÜSZKESÉGGEL A HÕSÖKRE, KIK ÉLETÜKET ÁLDOZTÁK A HAZÁÉRT." ezzel is egyértelmûsítve, hogy kinek, kiknek a használatába szánták az épületet!! Nem véletlen, hogy amikor tudomást szereztem arról, hogy Mátészalka büszkesége, a "Pannon Példakép Díj"-as Pénzes Ottó tanár úr gondjaiba vette és szervezni kezdte ennek a méltatlanul elhallgatott és eredeti hivatását mellõzõ iskolai épületnek a restaurációját, iskolakénti újraélesztését, olyan sokan, közöttük

én is csatlakoztunk a terveihez. Különösképpen nagyra becsülöm a tanár úr igyekezetét, amiért élére állt ennek az értékmentõ feladatnak és hálásan köszönöm neki, hogy ennek a néhány sornak a felolvasására is vállalkozott, mivel személyes megjelenésemnek sajnos akadályai vannak. Nekem személy szerint is szívügyem volt ez a kezdeményezés, mivel iskoláskorom elsõ 7 évét itt jártam ki, sõt másodikos elemistaként ebben az épületben énekeltem a többiekkel kórusban a szorzótáblát, amíg bejött az osztályba a tanító bácsink, Juhász Ferenc, (akit magunk között csak a megtisztelõ becenevén " Kucubácsi"-nak neveztünk), történetesen az egész iskola igazgatója is volt egyben. Mikor belépett, gyönyörû, érces baritonján, mely úgy szólt, mint õszi erdõn a szarvasbõgés, csak sokkal lágyabban, dallamosabban töltötte ki az osztálytermet, hogy "tovább gyerekek" és mi a "számtani énekórát" addig folytattuk, amíg Feri bácsi komótosan elfogyasztotta a Róth Robi osztálytársunk által behozott, lábain inogva-egyensúlyozva, remegõ kezekkel félig-meddig kilocsogtatott reggelijét, amit az iskola területén lévõ szolgálati lakásból Ilonka néni küldött be. Kicsit raccsolva, enyhén meghajolva, tétován széttárt kezekkel kért bocsánatot a kilötyögtetett kávéért, de Feri bácsi ezért sohasem feddte meg. Mi pedig folytatva, így énekeltük be a kis agyunkba a szorzótáblát. Ezen az udvaron futkároztunk, lovacskáztunk, játszottunk "adj király katonát", meg az egymás nyakában lovagolva megrendezett és végrehajtott "lovagi tornákat", amiket a kiválasztott királylány kegyeiért vívtunk, s amit ha nem tudtunk befejezni becsengetésig, megtoldottuk kicsit a szünetet és egymás nyakán lovagoltunk be az osztályba Feri bácsi nagy derültségére. Ehhez az iskolához köt sok-sok szép emlék, hiszen itt szereztem meg a késõbbi tanulmányaimhoz szükséges alapismereteket. Itt plántálták belém drága tanáraim a szorgalmat, a kötelességtudást, a tudásvágyat, a becsületes kiállást tetteimért, a felelõsség tudatot. Ide kötnek az énekkari, zenekari szereplések, a magyar és orosz tánccsoportbeli sikerek, a kamaszkorbeli elsõ szerelmi indíttatások, érintések, lovagias bunyók a választott ideál védelmében… Tudatos szellemi kibontakoztatásom kezdete, igen értékes idõszaka volt ez az életemnek, amire késõbb alapozhattam tanulmányaimat, az egész életem. Ebbõl a csodálatos nevelõintézetbõl került ki sok nagyszerû képességû osztálytársam, mint pl. Misley Attila, akinek az óraközi szünetekben és az un. lyukas órákon lélegzetvisszafojtva hallgattuk az igen szemléletesen elmondott regényismertetéseit.

fotó: Czine Árpád Pénzes Ottó, Becsei Miklós és Szabó István az avatáson

Magunk elõtt láttuk az egész történetet. Tisza Jóska eminens tanuló késõbb kiváló körzeti orvos, majd belgyógyász fõorvos lett. Nyéki Karcsi a korunkbeliek közül a legtudósabb indiánszakértõ volt, aki az iskolapadot is megsarkantyúzva végig tudott száguldozni, mint tüzes lovon a képzeletbeli préri végtelenjén. Késõbb mint újságíró lett Mátészalka emblematikus jelensége. Rácz Guszti nagyon megbízható, becsületes, jó tornász, kiváló, megbecsült mesteremberré vált. A mackós mozgású Mónus Béla nyugodt, kiegyensúlyozott lénye már akkor is békét sugárzott, sejttette a leendõ lelkészi talentumát. Róth Robi gyógyszerészként rázza a kémcsöveket Franciaországban, de most saját akarattal, nem izgalomtól remegõ kézzel. Sorolhatnám még tovább is az értékes embereket, akiket ez az iskola adott Mátészalkának az osztályomból. Emlékeimre utalok a "Szülõfalum" címû versemben is. Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy a benne szereplõ érzések, minõsítések, alapos meggondolások és értékek igazak, és büszkén vallom, hogy Mátészalka, az itt átélt idõszak életem meghatározója volt, lett és marad amíg élek. Különös szeretettel és megbecsüléssel gondolok tanáraimra, akik bölcsen, szeretettel egyengették az utamat ebben az iskolában is. Külön hálás köszönetem Pénzes tanár úrnak azért a határozott kiállásáért, hogy ez a patinás épület továbbra is a tudomány, a tudás, az oktatás fellegvára legyen, megfosztva a jelenlegi felhasználásától. Az alapítók célja annak idején azzal a csodálatos gondolattal, amivel elhatározták, hogy létrehozzák ezt a "Hõsi" épületet az volt, hogy a gyerekeiket, gyerekeinket istápolva, oktatva, becsületre, kitartásra nevelve erõsítsék a magyar értékeket, tudatosítsák az egységben, az összefogásban rejlõ hatalmas erõt, és ne a pártokra bontást, a szétszakítottságot szolgálja!! Én egyébként úgy vagyok a pártokkal, mint a võlegénysorba érett legény, akit az anyja sarkalt a nõsülésre: Igazán megházasodhatnál már gyermekem. - Édesanyám elõször egy lányt akartak rám erõltetni, de az nem kellett semmiképp. Aztán meg 5-6 -ban

találtam meg azt, amit egyben kerestem, de hát csak nem vehetem el mindegyiket!! Így aztán én sem lettem sohasem egyetlen pártnak sem a tagja, pedig azt az elsõt, azt nagyon erõltették!!! Magyarországnak minden idõben az összefogás, az egység alapozta és hozta meg a fennmaradást, de ennek a felismerése, tudatosítása csakis a fejlett elme, a tudásalapú logika adhatta meg az alapját. Nincs ez másképp most sem. A tudás hatalom! Ne a kétes értékû szólamok terheljék, butítsák az emberek agyát, hanem a tisztánlátás alapját képezõ TUDÁS-t,LOGIKUS GONDOLKODÁS-t tanító iskola tegye lehetõvé, alapozza meg az emberek okos döntõképességét. Ezért kell átadniuk ezt a helyet is a pártoknak az oktatás, az iskola számára, amint ezt meg is ígérték. Remélem, ez nem csak üres ígéret marad (mint eddigi tapasztalatom alapján oly sok más), mert hiszen ennek az iskolának is az volt és maradt az a feladata is, hogy becsületes szavatartásra is nevelje az embereket. Remélem, hogy az illetékesek közül senkit sem kell majd beíratni ilyen jellegû oktatásra (ne adj Isten pótvizsgáztatni) majd ebbe a tanterembe. Nagy örömömre szolgál, hogy gyerekkoromnak ez a tudásomat megalapozó, patinás épülete ismét bekerül az oktatás vérkeringésébe, ahogy azt az alapítók annak idején elrendelték. Az pedig örök hálára kötelez és büszkeséggel tölt el, hogy ennek a folyamatnak én is önkéntes, tevõleges részese lehettem, valamint szerény képességemmel és lehetõségemmel az megtisztelõ átadásában is közremûködhettem. Mindezt köszönöm és egyben azt is, hogy türelemmel végighallgattak. Isten áldja meg ezt az iskolát, Mátészalkát és benne Önöket!!! Dr. Ungor Károly, az iskola volt diákja, fül-orrgégész és aneszte-ziológus szakorvos,Magyar Köztársasági Érdemrend Lovag-keresztjével kitüntetett Aranydiplomás, nyugdíjas fõorvos

MÉCSVILÁG

4

Isten éltesse "Csöves" Tanár Urat! Egyre ritkábbak az olyan tanáregyéniségek, akiket évtizedek múlva is emlegetnek még azok is, akiket nem is tanított, mert hírük messzire jutott, személyüket tisztelet, megbecsülés övezi. Ilyen pedagógus Oláh István tanár úr, akit még egy másik legenda, az azóta sajnos már elhunyt orvos, Nagy Laci bácsi divatos nadrágjára utalva nevezett el "Csöves"-nek. Azóta így ismeri Õt az egész város. Október 16-án családja, barátai, Mátészalka elõjárói, egykori kollégái, tanítványai és tisztelõi körében ünnepelhette a mindig elegáns, mai napig szellemileg friss, kitûnõ humorú Tanár Úr a 80. születésnapját. A matematika-fizika szakos tanár 1959-tõl tanított Mátészalkán az Esze Tamás Gimnáziumban. Nyugdíjba vonulása után, 1996ban keresték meg Nagyecsedrõl, hogy vállalja el az induló református gimnázium igazgatását. Egy évre vállalt, hat évig maradt. Mi is azt kívánjuk, maradjon még nagyon sokáig közöttünk kedves Tanár Úr! Isten éltesse sokáig! Pénzes Ottó

Filep Gergõ házassága Szeptember 28-án egy egész napos élõ körkapcsolás résztvevõje volt városunk, az "Itthon vagy! Magyarország szeretlek!", a Magyar Televízió által meghirdetett programsorozat keretében. Ebbõl az alkalomból a lelkes fiatalokból álló csapat, a Szalka EgyüttEst SZAL-KA-LAMAJKA címmel szervezett változatos rendezvényeket, programokat. Ügyességi játékok, gasztronómiai bemutatók, rock-koncertek váltották egymást, de a nap fénypontja mégis egy igazi szatmári esküvõ, illetve lakodalom volt. Ország-világ láthatta, hogy a Szatmári Múzeum gyönyörû udvarán, miképpen ropták a szatmári táncokat a pompás ruhákba öltözött férfiak és asszonyok, fiúk és lányok! Büszkék és rendkívül elégedettek lehettünk, hiszen éppen akkor kapcsolták Mátészalkát, amikor a Szatmár Táncegyüttes oszlopos tagja, mûvészeti iskolánk mûvész-tanára Filep Gergõ mondta ki a boldogító IGEN-t, s fogadott örök hûséget párjának, Vass Erikának. A fiatal pár életére mi is a Jóisten áldását kérjük, s köszönjük, hogy velünk, s az egész országgal megosztották örömüket, Mátészalka jó hírét öregbítették! P.O.

Ha vasárnap, akkor zongoraest Talán már megszokássá - alig merem leírni igénnyé vált városunkban az, hogy vasárnap délután klasszikus zenei koncerttel zárjuk hétvégi pihenõnket, mintegy feltöltõdve a kezdõdõ robotos hét elõtt. Ha ez így van, abban elévülhetetlen érdeme van Mándi Ákos zongoramûvésznek és Nagy Ágnes pszichológusnak, aki mindig érdekes "mesékkel", elemzésekkel segít befogadhatóvá tenni a sokszor nem könnyû mûveket. November 10-én is ez történt, a soros Vasárnap Esti Zongoraesten. Liszt, Bach, Rachmaninov, Schubert, Kodály Bartók, Purcell és Debussy mûveinek elõadása most is nagy élmény volt. A rendkívül szimpatikus páros ezúttal is hívott vendéget: Sebestyén Zoltán énekmûvész szép basszusa új szint hozott a vasárnap délután hangulatába. P.O.

2013. december

Elõször kívülrõl - a Fényes Napokról két tételben A belsõ fény

Bár mi itt Mátészalkán annak a technikatörténeti eseménynek a kapcsán rendezzük immár egy évtizede a Fényes Napokat, ami a mesterséges fény, az utcai közvilágítás elterjedésében tesz minket elsõvé a mai Magyarországon, én mégis arra a másik fényre, arra belsõre igyekszem figyelni. Azt hiszem ez ad egyébként értelmet az egész rendezvénysorozatnak, s amúgy nem mellesleg az egész életünknek. Ha a kultúrát - kultuszt - úgy fogjuk fel, mint az ember válaszát a szellemi világ megnyilvánulására, akkor világos, hogy csakis szakralitásban gondolkozhatunk, ha mûvészetrõl beszélünk. Ami nem hordozza ezt az élményt - nevezzük katarzisnak - arra mondhatjuk, hogy "ügyes", hogy "káprázatos", hogy "meghökkentõ", hogy "divatos", még azt is, hogy "mestermû", de azt hogy mûvészet, azt bizony nem. A régieknek volt erre egy kifejezésük: klasszikus. Egy kortárs mû is lehet klasszikus, bár az idõ sok mindent eldöntõ szerepének elég nagy a jelentõsége, s azért a tehetség szabta korátok is differenciálják a végeredményt. Ha azonban az alkotó nem tagadó "mûvész", hanem legalább keresõ, vagy inkább a magas szellemi

szférák beavatott közvetítõje, akkor mi közemberek bizony sokat kaphatunk - ha hagyják - hogy mindennapi terheinket viselni tudjuk, hogy értelmet találjunk életünknek, s a küzdést annak lényegévé tegyük. Ezért örülök annak, hogy a Fényes Napok indulása óta mindig ott van a centrumban ez a belsõ fény, ami a teremtõ gondolatot, a katarzis élményét hozhatja el annak, akinek nyitva van rá az elméje, a szíve. Gondoljunk csak a csodálatos nyitókoncertekre Kocsis Zoltánnal, Hauser Adrienne-vel, Jandó Jenõvel, vagy Bogányi Gergellyel. Ezt a hagyományt folytatták a szervezõk, amikor a városunkban élõ Mándi Ákos zongoramûvészt kérték fel - a rendezvénysorozat történetében már másodszor - az indító hangverseny fõszereplõjének. Rachmaninov, Beethoven, Schubert és Liszt mûveinek tolmácsolása ezúttal is olyan hiteles volt, hogy a zsinagóga szent terében komoly élményként fogadhattuk be a beavatottak üzenetét. A Mátészalkán már megszokott Vasárnapi Zongoraestek forgatókönyve szerint ezúttal is Nagy Ágnes volt a mesélõ, akiknek szavakkal is sikerült segítenie abban, hogy a hatás mindenki számára érzékelhetõ legyen. A jól is-

mert páros ezúttal vendéget is hívott. A karcagi származású, de ma már Egerben élõ Dusik István Brahms mûvek elõadása mellet saját alkotását is bemutatta. A Fényes Napok hagyományai szerint a következõ napon is klasszikus mûfajnak adott otthont a zsinagóga. Az elõadók most is mátészalkaiak voltak, mégpedig a nemrég alakult vonós kamarazenekar, a Szalka Consort tagjai. A rendkívül lelkes és egyre érettebben muzsikáló társaság rövid idõ alatt nagy népszerûségre tett szert, s már az elsõ hivatalos elismerés is megérkezett, amikor augusztus 20-án, nemzeti ünnepünkön a zenekar alapítója, mûvészeti vezetõje Béltekiné Szívós Ágnes Pro Urbe díjat vehetett át. Úgy érzem, hogy a Szalka Consort több egy klasszikus mûveket tolmácsoló kamarazenekarnál. Ez egy szeretet által összetartott közösség, ahol igazi örömforrás az együttmuzsikálás. Egy hely, ahol a felnõttek valós, hiteles példaképként állnak az ifjak elõtt, s valódi értékeket mutatnak kifelé, befelé egyaránt. Az ügyesebb kezû diákok pedig örömmel segítenek a már nehezebben engedelmeskedõ ízületekkel bíró idõsebbeknek. Rendkívül megható volt látni, amikor a

A Mécsestartó fiú életre kel

hetedik X-en is túllévõ Dr. Sõreg István a nyílt színen köszönte meg a neki nyújtott segítséget a tizenéves srácoknak. De ha valaki csak a zenekar elsõ hegedûsére, Viktorné Szabados Zsuzsára figyel, már egy újabb titokhoz kerülhet közelebb: hogyan képes a szeretet és a muzsika mindig mosolygóssá, kedvessé és türelmessé varázsolni egy ötgyermekes édesanyát. Nagy élmény és nagy remény ez az együttes, mert itt a tizenévesek, a középkorúak és az idõsebbek közös világot találtak és közvetítenek értõn, szeretettel. Na, kérem, ez a klasszikus.

A külsõ fény 2003 óta elõször nem vettem részt a Fényes Napok elõkészítésében, szervezésében, bonyolításában. Ez a tény lehetõséget adott nekem arra, hogy kívülrõl is szemlélhessem az eseményeket. Elfogulatlan így sem tudok - és akarok - lenni, hiszen ami Mátészalkáról szól az nekem sohasem közömbös. Az elmúlt évben már aggodalmamnak adtam hangot, amikor az egyre apadó pénzügyi háttérrõl számoltam be. Ebben az évben még a korábbinál is több millió forinttal jutott kevesebb a rendezvénysorozatra, s láss csodát, fantasztikus Fényes Napokat kaptunk forgataggal, látványosságokkal, élményekkel. S, ennek nincs más magyarázata, mint hogy Buzogány Béla színmûvész-igazgató és a mûvelõdési központ csapata olyan kreatív és profi munkát végzett - ismét - amirõl csak a legnagyobb elismerés hangján lehet szólni. Eldõlt, hogy a rendezvénysorozat központi és legfontosabb eleme maga a fényes felvonulás. Ennek megrendezése, a fényforrások felvonultatása, az élõ-szobrok megkomponálása, az érkezõk fogadásának megszervezése

legalább tízezer embernek nyújtott feledhetetlen élményt. A belsõ fényt sem hagyták azonnal külsõvé válni, hiszen amikor a Mécsestartó fiú életre kelt, s a fényt átadta a város polgármesterének, akkor még talán az egyébként érzéketlenebbek is valamiféle megrendülést érezhettek. Ahogy aztán a tûzvarázslók vezetésével a sokaság ezerféle világítóeszközzel átvonult az elsötétített városon, az belülrõl, s kívülrõl egyaránt pompázatos élmény volt. A szervezõk éppen abban az évben, amikor a Fényes Napok helyett MA CSAK SZALKA volt értették meg, hogy a városlakók ebben az egészben a forgatagot, a találkozások lehetõségét szeretik a legjobban, a mûvészeti produkciók - legyenek azok bármily igényesek csak ürügyet szolgáltatnak, hátteret adnak a többségnek. Ma már az elszármazott szalkaiak is erre az eseményre idõzítik hazajövetelüket, s nekik is az a legnagyobb élmény, ha találkozhatnak a régi iskolatársakkal, szomszédokkal, barátokkal. Miközben a fõtér színpadain egymást követték a minõségi produk-

Floridai és venezuelai vendégek a Fényes Napokon

ciók - Ismerõs Arcok, Tárkány Mûvek, Cimbaliband, a 4 for Dance, Tóth Gabi, Back II Black koncertek - a jó hangulatú sörözések, beszélgetések adták a legfontosabb élményt. A gyorsan elillanó nagyszerû élményekbõl talán a Mécsvilág írásai is megõrizhetnek valamit, de az igazi örömöket, nosztalgikus hangulatot azok a kivilágított fotók, "citylight" -ok idézhetik fel akár nap mint nap, amelyek között ezután a belvárosban sétálhatunk. Filep Anita nagyszerû ötletét, mûvészi koncepcióját két ma már nemzetközi hírû és elismertségû, Mátészalkáról induló mûvész valósí-

totta meg. Bócsi Krisztián és Asztalos Zsolt - akik ráadásul a mai Képes Géza Általános Iskolában még osztálytársak is voltak - városunk legszebb, legigazabb arcát villantották fel. A ma Berlinben élõ Bócsi Krisztián látásmódja megrendítõ és felemelõ, a Velencei Biennálén hazánkat oly sikeresen képviselõ Asztalos Zsolt képi világa pedig elgondolkodtató, elmélkedésre késztetõ. A sorozat folytatható. Remélhetõleg a három mûvész alkotásai sokasodnak ezután Mátészalkán, s mi a szürke hétköznapokon is élvezhetünk majd valamit a Fényes Napok itt maradt sugaraiból. Pénzes Ottó

MÉCSVILÁG

2013. december

5

Egy gyöngyszem távozott

Égigérõ közösségi ház

"Magasztallak Uram, mert szereteted az égig ér, hûséged a magas fellegekig." (Zsolt 108,5) Ez az ige és az újonnan átadott közösségi ház képe található azon a hûtõmágnesen, amelyet azok kaptak, akik résztvevõi voltak ennek az ünnepi eseménynek. A Mátészalka Kertvárosi Egyházközség lelkipásztorát, Nagy György tiszteletes urat több minden mellett ez az ige vezérelte, amikor a felépülõ háznak nevet keresett. Az ember és az Isten kapcsolatát olvashatjuk belõle. Az ember, aki minden percéért magasztalja, dicsõíti az Urat. Az Úr, aki nem fogy ki a szeretetbõl a folyton csetlõ-botló ember iránt, hanem hûséges teremtett lényéhez, s ahhoz, amit megígért neki. Az Égigérõ közösségi ház elnevezés, tehát arra emlékeztet bennünket, hogy ne felejtsük el Isten szeretetét és hûségét, és ne éljünk vissza ezzel. A Mátészalka Kertvárosi Református Egyházközség újtelepi városrészén 2013. október 13-án hálaadó istentisztelet keretében került sor az Égigérõ közösségi ház átadására. Nagytiszteletû Bartha Gyula esperes úr imájával és áldásával, valamint a kivitelezõ, Gaál Krisztián kulcsátadásával vehette birtokba a felújított épületet az ünneplõ közösség. Az istentisztelet Nagy György lelkipásztor imádságával kezdõdött, majd fõtiszteletû Derencsényi István lelkipásztornak, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi fõjegyzõjének az igehirdetésével, valamint a Református énekkar és az Örömhír kamarakórus szolgálatával folytatódott. Ezután dr. Makrai Tibor fõgondnok úr köszöntötte a meghívott vendégeket s a közben ünnepi közgyûléssé alakult gyülekezetet. Nagy György lelkipásztor ismertette az Égigérõ közösségi ház projektjét, s egy videofilm segítségével a terv megvalósulásának jelentõs pillanatait láthattuk. A meghívott vendégek - Végh József tervezõmérnök, Kovács Sándor a SzabolcsSzatmár-Bereg Megyei Közgyûlés alelnöke, Szabó István Mátészalka város polgármestere, Fülöp István országgyûlési képviselõ és a Járási Hivatal vezetõje, dr.

Móricz Ildikó színmûvész halálára

Egy nagy korszakban még a legkisebb szerepeket is színészóriások játszották. Bessenyei, Sinkovics, Latinovis, Mensáros, vagy Pathó István mellett szobalánynak lenni nagyobb dolog volt, mint manapság akár fõszerepet alakítani. Mert, ha valakit a Jóisten is a színpadra teremtett, annak nem volt kérdés, hogy miképpen tovább! Mátészalka valahogy az átlagosnál is több tehetséget küldött, s küld ma is az ország nagy színpadaira. Szentpéteri Zsigmondtól Fehér Tiborig, Szendrey Mihálytól Láng Annamáriáig, Békefi Lajostól Szabó P. Szilveszterig, Szalkai Lajostól Ferenczi Anettig, vagy Pathó Istvántól Gere Dénes Ákosig hosszú a sor. fotó: Czine Árpád

Bodnár Ákos a Magyarországi Református Egyház Zsinatának volt világi elnöke, valamint Török Sándorné gyülekezeti tag mondták el ünnepi gondolataikat. A továbbiakban a kertvárosi gyülekezet lelkipásztora és fõgondnoka köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik szellemi vagy kétkezi munkával jelentõsen hozzájárultak a közösségi ház felépítéséhez. Az ünnepség végén egy meglepetésre is sor került. Fõgondnok úr az Örömhír kamarakórus szolgálatának kíséretében a presbitérium és a gyülekezet nevében köszöntötte a Mátészalka Kertvárosi Református Egyházközség lelkipásztorát, Nagy György nagytiszteletû urat, mátészalkai szolgálatának 10. évfordulóján. Ez után az Árva Bethlen Kata Nõi Kör szervezésében szeretetvendégségre hívtak minden résztvevõt, majd pedig a gyülekezet ifjúságának koncertjét hallgathattuk meg. Ezen a hálaadó napon elgondolkozhattunk a közösségi ház elnevezésén, amely Derencsényi István fõjegyzõ úr igehirdetésének központi gondolata volt. A találó neveket már megszokhattuk. Elég, ha csak a tavaly átadott Kincses közösségi házra gondolunk. Az Égigérõ közösségi ház elnevezése világi és bibliai történeteket egyaránt eszünkbe juttat. A magyar népmesék világába vezet az égig érõ fa vagy az égig érõ paszuly motívuma. Ezekben a mesékben az egyszerû emberek a vágyaikat

fogalmazták meg. A felfelé törekvés, az elérhetetlennek, távolinak tûnõ ég felé való törekvés, a titokzatosság hajtja a szerencsét próbáló bátor, vállalkozó szellemû hõsöket. Az égig érõ fa vagy életfa megjelenik a templomok díszítõelemei között is, amelynek gyökerei a föld alá, a pokolba vezetnek, a törzse a földi világban van, de a lombkoronája az égbe nyúlik, fel Istenhez. Tehát a segítségével juthatunk el oda, ahová szívünk-lelkünk vágyakozik. Ez a jelkép a bibliában is megtalálható Jákob égig érõ lajtorjája és a Bábel tornya történetekben. Mindkettõ Isten felé való irányulást mutatja, persze más-más céllal. A Bábel tornya azért épült, hogy megmutassa Istennek, a Teremtõnek, hogy mit tud a teremtett lény, aki már sokkal többet gondolt magáról, mint ami a valóság. Azt az embert láthatjuk itt, aki nem érlelte tovább magában a lélek gyümölcseit, hanem annak éppen az ellenkezõjét növesztette meg: a szeretet helyett az önzést, az öröm helyett a kárörömöt, a békesség helyett a harcot, a türelem helyett a lobbanékonyságot, a szívesség helyett a kapzsiságot, a jóság helyett a gonoszságot, a hûség helyett az árulást, a szelídség helyett az erõszakot, az önmegtartóztatás helyett a gátlástalanságot. Azt hitte képes lesz egyedül, Isten nélkül megmaradni a földi világban. Végtelen önzésében, beképzeltségében azt hitte, Isten helyére ülhet. Ezért az Úr megbüntette és a Bábel-

történetben szembesítette porszem voltával. De az ember nehezen tanul a hibáiból, s amint erõre kap, azonnal a Teremtõjét akarja legyõzni, nem pedig önmagát. Jákob égbe érõ lajtorjája viszont az Istennel való egységet, meghitt együttlétet sugallja, hisz azon keresztül járnak fel s alá az angyalok, és az Úr is ott áll, onnan szól Jákobnak. Az Égigérõ közösségi ház elnevezése is ezt akarja szimbolizálni: az Istenhez való közelkerülést a soksok imával, dicsõítéssel, hálaadással és énekléssel. Azt, hogy imádságunk, dicsõítésünk és hálánk nem fogy ki soha, hanem elér az Úrhoz. Azt, hogy akik ide, ebbe a házba jönnek, közösséget és barátokat találnak. Azt, hogy csak akkor juthatunk közel Istenhez, ha növeljük magukban a lélek gyümölcseit. Ezt pedig nemcsak az istentiszteleteken, bibliaórákon, hanem a kis csoportok alkalmain is megtehetjük: a gyermekfoglalkoztatókon, az ifis együttléteken, a kóruspróbákon, a váló-háló, a babamama, a nyugdíjas, a házaspári, valamint a nõi körökön, a filmvetítéseken vagy az ötórai teadélutánokon. Mindenkinek lehetõsége van erre, tehát, aki eljön az újtelepi Égigérõ közösségi házba! Ehhez kapunk erõsítést Nehémiás könyvébõl is. "De te megbocsátó Isten vagy, kegyelmes és irgalmas, hosszú a türelmed és nagy a szereteted." (Neh 9,17) Oláhné Borzován Edit

És innen indult az a ragyogó szemû, táncos lábú gyöngyszem is, aki annyi mindenkit bûvölt el bájával, tündéri kedvességével, ragyogó tehetségével. Móricz Ildikó itt járta ki iskoláit, majd 1956-tól Debrecenbe került, ahol elõbb a Dongó Színpadon, majd a Csokonai Színházban játszott. Ezután az Egri Gárdonyi, a Békéscsabai Jókai, aztán a kecskeméti Katona József Színház következett, majd sikerült bevenni a fõvárost is. 1965-ben a Vidám Színpad, 1981-tõl a Madách Színház tagja lett. A kisebb alakítások mellett persze eljátszhatta a Csárdáskirálynõben Stázi-t, Brecht Koldusoperájában Lucy-t, vagy a Nem élhetek muzsikaszó nélkül címû Móricz Zsigmond darabban Birike szerepét is. A film világában is otthonosan mozgott. Az utánam srácok címû ifjúsági filmben, s a nagy sikerû Egy óra múlva itt vagyok címû sorozatban is láthattuk szerepeiben "lubickolni". Ezek persze csak villanások, kiragadt alakítások egy szép, de a kegyetlen betegség által mégis kettétört színészkarrierbõl. Legnagyszerûbb, és leghûségesebb játszótársa, életének utolsó pillanatáig szerelmes társa az a Pathó István volt, akivel Mátészalka utcáin már összekötötték sorsukat. Ez a szerelem végigkísérte életüket, a film és a színház által kijelölt keretek között. Szép volt, gyönyörû volt, nagyon nehéz volt. De igazán nehéz ez a karácsony lesz. Elõször Nélküle. Pénzes Ottó

MÉCSVILÁG

6

2013. december

"Valahol egy lány..."

Októberi ünnepek

Fábiánné Kenyeres Magdolna kiállítása a Szatmári Múzeumban

Az október hónap nemcsak õszt, hanem

néhány nagy ünnepet is elhoz nekünk. Olyan ünnepeket, amelyek többnyire sok szomorúságot hordoznak, de mégis ott van bennük az emelkedettség, Október 6-án a Vörösmarty Kör rendezvényén az aradi vértanúkra emlékeztünk a Kegyeleti Parkban, Dorgay Károly 1848-49-es honvéd százados sírjánál. Soltész Katalin a Széchenyi István Katolikus Iskola igazgatóhelyettese mondott beszédet, és az intézmény tanulói adtak szép emlékmûsort.

Dr. Kahler Frigyes

Nemzeti ünnepünkre emlékezve, ezúttal annak elõestéjén október 22-én gyûltek össze a város polgárai Nagy Imre mártír miniszterelnök szobránál az Ifjúság téren. Az Esze Tamás Gimnázium tanulóinak mûsora ezúttal is méltó volt a kiemelkedõ eseményhez, ami Kovácsné Kiss Csilla és Földvári Andrásné tanárnõk, valamint Csányi Szabolcs tanár úr munkáját, hozzáértését dicséri.

Dr. Fekete Károly

Szintén az ünnep elõestéjén Október 30-án került megrendezésre - immár 25. alkalommal - a Reformáció Emléknapja városunkban. A Kálvin szobornál és a Kossuth téri nagytemplomban a város gyülekezetei, lelkészei és a Kálvin János Református Általános Iskola Tiszta Forrás Gyermekkara szolgáltak. Imát mondott Bartha Gyula esperes, ünnepi beszédet tartott és Igét hirdetett Prof. Dr. Fekete Károly a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Rektora. P.O.

Lassan 15 éve dolgozom a mátészalkai Szatmári Múzeumban, ahol számos nívós kiállítás rendezésén vettem részt, voltam megnyitójának aktív közremûködõje. A különbözõ kiállítás megnyitóknak volt egy közös vonása. A kezdése elõtt fél órával, amikor még senki nem volt a teremben, megjelent egy különös hölgy, aki alaposan végignézte a bemutatásra kerülõ alkotásokat, láthatóan nagy szakértelemmel vizsgálta azokat, aztán vagy megvárta a megnyitót, vagy nem. Egy idõ után csatlakoztam a korai vendéghez, és együtt elemeztük az alkotásokat. Én többnyire a képek lélektanát, a festõ által közölt érzelmeket értelmeztem, õ az alkalmazott technikát magyarázta nekem. Természetesen Magdiról van szó, akinek különös, izgalmas személyisége nemcsak a vele való beszélgetésekbõl derül ki, de Mátészalka utcáin látva is megállapítja róla az ember: õ egy jelenség. Nem lehetett ezelõtt negyven évvel sem nem észrevenni, és nem lehet ma sem. Felvállalva egyéniségét, nem olvad bele a hétköznapiba, másként viselkedik, másként öltözködik, másként gondolkodik, ennél fogva természetesen másként is fest. Ismertem mûvészetét, volt már kiállítása a Szatmári Múzeumban. A nyár folyamán megmutatta nekem legújabb alkotásait, ahol nyugtáztam magamban: Hála Istennek, Magdi az idõ múlásával semmit sem változott. Ugyanaz a habitus, ugyanaz a szenvedély áradt a képeibõl, mint ezelõtt jó néhány évvel. Búcsúzáskor közölte velem: Te olyan jól ismersz engem, - mondta hogy a legközelebbi kiállításomat te fogod megnyitni. Nagy megtiszteltetés volt ez számomra, ugyanakkor nagy kihívás is. Én a magam részérõl mindig is az olyan alkotásokat szerettem, amelyek nem egyszerûen szépek, gyönyörködtetnek, hanem felkavarnak, elgondolkodásra késztetnek, pszichológiája van, feladatot állítanak elém, hogy megfejtsem az alkotó személyiségét, a kép mondanivalóját, mi vezette a mûvész kezét alkotás közben. Mivel kiállításának megnyitására engem kért fel Magdi, meg kellett tudnom róla sok mindent: gyökereit, életének fõbb állomásait, néha legbelsõbb titkait… "Beszélnek helyettem a képeim" - mondta, miután megkértem, hogy meséljen magáról. Magdi a látszat ellenére nehezen nyílik meg, féltve õrzi azt a szférát, ami

csak az övé. Ritka és tiszteletreméltó ez a manapság, amikor szinte semmi sem tabu már egy ember magánéletével kapcsolatban. Mégis a képek mondanivalójának jobb megértése végett sikerült egy kellemes délutáni beszélgetést kieszközölni a mûvésznõbõl. Így sejlettek fel a múlt homályából a nagybirtokon gazdálkodó hajdúsági nagyszülõk: a szakállas, nagybajuszos nagypapa, a hosszú õsz hajú nagymama, akinek haját unokája gyakran fésülgette…., a tornácos ház bejáratát szegélyezõ illatos violák, melyek olyan mélyen ívódtak a kisgyermek emlékezetébe, ha mindmáig rózsaszín, vagy fehérek színnel dolgozik vásznon, a nagyszülõket juttatja eszébe. …na és az édesanya, aki fiatal lányként lóháton vitte testvérbátyjainak az ebédet a pusztába, a Hortobágyra…a szürkegulya, a legelészõ birkanyáj….. a gyerekkor Zsákán…, a sudár termetû, intelligens, kedves, több üzlettel rendelkezõ kereskedõ édesapa, aki imádta gyönyörû feleségét és tisztességben, jómódban nevelte két gyermekét mindaddig, míg az 50es évek szertefoszlott álmokat nem hagytak maguk után, s sanyarú körülmények közé sodorták a családot. …de az élet él és élni akar. Az általános iskola, mely a Rédey kastély falai közt tanította betûvetésre az "egyéb" társadalmi kategóriába tartozó kisleányt olyan tanítókkal, tanárokkal ajándékozta meg, mint: Dr. Kardos Klára, Dr. Nagy Kálmán és mások, akik mint "nemkívánatos személyek" a Szegedi József Attila Tudományegyetem falai közül kerültek a kis falusi iskolába, ahol kitûnõ tanulót neveltek a sportot-, néptáncot szeretõ, zongorázni tanuló, mindenre nyitott Kenyeres Magdolnából. A Berettyóújfalui Arany János Gimnázium elvégzése után Komádi Erzsébet osztályfõnök jóvoltából az "egyéb" - bõl, munkás származásúként szerepelt a káderlapon, így sikeresen felvételizhetett a Debreceni Tanítóképzõ Intézetbe. Félegyházi László Munkácsy-díjas festõmûvész, - aki rajzot-festészetet és vizuális kultúrát tanított, - személyiségével és mûvészetével olyan hatást gyakorolt a fiatal Kenyeres Magdolnára, hogy sorsa végképp megpecsételõdött. A fõiskolás évektõl kezdõdõen 12 éven át volt a Debreceni Képzõmûvészeti Kör tagja, ahová hetente kétszer még akkor is bejárt festeni,

amikor visszakerült Zsákára, szülõfalujába tanítani. A Képzõmûvészeti Körben vezetõje Bíró Lajos festõmûvész szárnyai alatt fejlesztette tovább tehetségét és olyan, ma már nagynevû festõkkel együtt "koptatta a festõpalettát", mint Józsa János, Madarász Gyula, vagy Bényi Árpád. Ekkor már a debreceni mûvészeti életben aktívan jelen volt. A Kör tagjaként rendszeresen kiállított, de ha kellett, festett plakátot a mozinak, dekorációt a színháznak. A debreceni éveket a mátészalkai követte, amikor kisfiával, férjét követve került a városba, ahol él ma is, ahol életének nagy részét töltötte, de ahonnan - mint maga mondta, - mindig visszavágyott oda, ahonnan származik, ahol az "ég a földdel összeér". Tanári pályafutása mellett mindig festett, majd hogy tudását átadja szakkört vezetett és vezet ma is a tehetséges diákok számára. Nagyon büszke rá, hogy keze közül 16 építész került ki, 3 Indiai-díjas tanítványa volt, de állítottak ki neveltjei Moszkvában, Krakkóban, Karl Marx Stadt-ban. Nyugdíjba vonulása után sem tudott megválni a tanítástól. Nagydoboson szakkört vezetett, ahonnan már 5 gyerek nyert felvételt a debreceni Meggyesi Mûvészeti Iskolába. Fábiánné Kenyeres Magdolna képei fellelhetõk a világ számos pontján, többek között Amerikában, Londonban, Németországban is. A Stockholmi Galériában kiállított rajzainak köszönheti mûvésznevét. Miután a svédek se kimondani, se leírni nem tudták a számukra furcsa magyar nevet így lett "Fabiani", s mind a mai napig így szignózza képeit. Idehaza több helyen nyílt kiállítása, mint említettem Mátészalkán, de volt Nyíregyházán, Debrecenben és természetesen szülõfalujában Zsákán többször, ahol mindig szívet melengetõ érzés számára, amikor a fejkendõs nénikék

nagy-nagy szeretettel veszik õt körbe egy-egy kiállítás megnyitó után. A 2013. november 11-én a Szatmári Múzeumban nyílt kiállítás anyaga meggyõzött bennünket arról, hogy a mûvésznõ nagy utat járt be, képei melyek egytõl-egyig lelki töltetûek - rendkívül impulzívak, beszédesek, sokatmondóak. A kiállított képek jól elkülöníthetõ csoportokra bonthatók, melynek ihletõi: a gyermekkor, a falusi élet, a férfi-nõ kapcsolat. De egy Sára Sándor filmbõl, vagy egy zenehallgatásból is született már festmény. Legutolsó képének megfestésére Koncz Zsuzsa dala inspirálta, melynek címe Valahol egy lány. Évtizedek óta számos vita lezajlott már abban a témában, hogy vajon a mûvészettörténetben elkülöníthetõk-e külön kategóriaként a nõi alkotók által létrehozott mûalkotások csupán abból a szempontból, hogy készítõik nem az "erõsebbik nem" körébõl kerültek ki. Vagyis létezik-e nõmûvészet, vagy a mûvészet nemektõl független? Nehéz azonban meghatározni azt, hogy miben áll a nõi mûvészek mássága férfi kollégáikhoz képest. Napjaink mélyre ható elemzései rámutatnak arra, hogy léteznek olyan ösvények a mûvészet történetében, melyeket csak a "gyengébbik nem" képviselõi tudnak bejárni. Ilyen ösvényeken járhatunk, miközben sétálunk a kiállított képek között. Fábiánné Kenyeres Magdolna alkotásaiból sugárzik a nõi lélek, mert úgy lát és láttat, ahogy csak egy ízig-vérig nõ tud. Olyan nõ, aki öntudatos, erõs karakter, színes egyéniség, ezért aztán határozott ecsetkezelése, merész, harsány színei, színtársításai rendkívül egyediek, senkihez sem hasonlíthatóak, de csak így jöhetett létre az, amirõl már messzirõl megállapíthatjuk: Igen! Ez "Fabiani"! Farkas Judit

MÉCSVILÁG

2013. december

7

Losonczi Léna születésnapi kötetbemutatója Hangraforgó koncerttel Nyugodtan nevezhetjük élõ legendának Losonczi Lénát, aki pedagógusként, költõként rendkívüli elismerést szerzett, s nemcsak Mátészalka társadalmában. A szatmári térség, a megye, sõt az ország kultúrköreiben megbecsült alkotó születésének napján - igen, pontosan a napján - egy nagyon szép verseskötet jelenhetett meg. A Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület kiadványa azokat a - régi és új mûveket tartalmazza, amelyek a hitre jutás gyönyörûséges-fájdalmas útját mutatják be. Tisztelõinek sokasága ünnepelte Losonczi Lénát a Képes Géza Városi Könyvtárban, ahol a

Széchenyi István Katolikus Iskola diákjainak ünnepi mûsora után a Gyõrbõl hazatérõ Hangraforgó együttes adott meglepetés-koncertet. Sipos Bea és Faggyas László természetesen új Léna dalokkal is kedveskedett ezen az estén a költõnek és a közönségnek. Az est háziasszonya pontosan ugyanúgy, mint a tíz évvel korábbi születésnapon, Kapturné Bíró Beáta volt. Az ünneplés azonban nem korlátozódott erre az eseményre, hiszen a Kálvin János Református Iskolában, a Képes Géza Általános Iskolában és a Kastélyszállóban, a Vörösmarty Kör rendezvényén is találkozhatott diá-

fotó: Czine Árpád

kokkal, barátokkal, ismerõsökkel az örökifjú költõtanár. A kötet még megvásárolható a Képes Géza Városi Könyvtárban, a Kossuth téri Református Lelkészi Irodában, a Képes Géza Általános Iskolában, a

Széchenyi István Katolikus és a Kálvin János Református Iskolában, az Esze Tamás Gimnázium Könyvtárában, és a Forrás Könyvesházban a Szalkai László úton.

Írói-költõi számvetés a hetvenedik születésnapon Egy kézbesimuló ünnepi kötetbe gyûjtött össze Losonczi Léna hetven verset, és Eddig jutottam címmel, Szöllösi Lajos grafikáival nyújtja át olvasóinak, barátainak, tanítványainak. Akik ismerik Léna költészetét, pályáját, sokoldalú kulturális tevékenységét, minden bizonnyal egyfajta számvetésként értékelik a kötet tartalmát, akik pedig csak most találkoznak vele, azokban sürgetõ igényként vetõdik fel a kérdés: ki ez a mondanivalójában sokszínû, érzelmeiben gazdag tartalmú, stílusában és verselésében elragadóan sokhúrú költõasszony. A kötet hátoldalán, a fénykép alatti szövegben Pénzes Ottó minden fontos tudnivalót elmond róla, nemcsak szülõhelyét, származását, ötvenéves pedagógusi munkáját villantja fel, hanem, ami a legfontosabb, hogy írói-költõi munkásságának forrásaként mélységes hitét és hatalmas mûveltségét tartja. Máris érzem, hogy a mostani kötetbemutató nem a szokványos tartalmi-gondolati-stiláris jelenlét számbavétele lesz, hanem sokkal inkább arra tesz kísérletet, hogy a címben megjelenõ kijelentõ mondatot, az Eddig jutottam tényét erre a költõi pályára visszatekintve értelmezze. Amikor 1992-ben Futásodat elvégezted címû kötete megjelent, a belsõ címoldalon még Losoncziné Szabó Magdolna szerepelt, de a Lénaságom történetében

már új nevet választva, lányok, asszonyok, anyák sorsát, az általuk átélt viharokat mutatja fel írásaiban. Aztán két évvel késõbb, a Bodzák tenyerén címû kötetében a szülõföldhöz, a hazai tájhoz, a gyermekkorhoz kötõdõ, elszakíthatatlan érzéseit kiáltja világgá, s megéli a "verssel vert asszonyi sorsát". A Debora dalok költõasszonya az Ószövetség okos nõ-bírájának magatartásával szembesít bennünket verses vallomásaiban, amikor az emberlét keserû élményeirõl csakúgy vall, mint az istenkeresés nyugtalanságáról, a megtapasztalás örömérõl, és a hitét megtaláló ember ujjongó bizonyosságáról. Három év múlva a Vallomások versben és prózában is megszólalnak, egyre drámaibb felütéssel. 2009.ben hitvalló lírájának indoklását maga adja meg: "Indokoltnak tartom hirdetni ma is a megtérés, a próbatételek hálás fogadását, a megbocsátás fontosságát, a kegyelmi idõ lehetõségének kihasználását… Teszem mindezt a saját megtapasztalásom alapján, hitünk erõsítésére". Válogatott versek- diákesszékkel a Végtelen felé terelgetik az ifjak gondolatait, s a vélemények erõsítik õt abban, hogy egyre feszítõbb a XXI. századi költõi felelõsség. 2004-ben a Zsoltár minden idõben címû kötetével mely a Biblia 150 zsoltárának parafrázisát tartalmazza -, az Istent magasztaló énekeket formálta versbe mai

nyelvezettel. 2005-ben a Hûség jutalma címû prózai kötetében õszintén hiszi, hogy a bibliai példa minden korban erõt ad a nõknek, asszonyoknak a SORS által rájuk mért nehézségek elviselésére, de más üzenete is van a könyvnek, mégpedig az, hogy Isten nem személy-válogató, minden megtérõ bûnöst elfogad. Egy év múlva a Találkozások címû novelláskötetében le sem tagadhatja költõi és pedagógusi létét. Dr. Györgypál Katalin fõszerkesztõ az emberségesen szigorú erkölcsi világát dicséri, amely hitelesen mutatkozik meg a napjainkban játszódó elbeszélésekben. Aztán 2007-ben a Kármeltõl a Hórebig címû kötet verseit olvasva, megdöbbent bennünket a felismerés, hogy nekünk is van Istentõl kijelölt tennivalónk. Hite erejével, biztonsággal tudja kimondani: "minden omlás alól lehet menekülés". Finom, lágy dallamokkal bukkan fel a vallomások sorában a messze tûnõ szerelem, de szenvedélyes hangon szólal meg a nemzetért, az országért érzett aggodalom. Költõi ars poétikájának is tekinthetjük e sorokat: "Ha nem leszek már veletek / sok leírt kósza sorral / még túlról is üzenhetek." Aki ismerte a 2009-ben megjelent Csend-súly alatt címû kötetét, joggal hihette, hogy egyfajta költõi összegzésnek a tanúja, de Léna az Eddig jutottam kötetével rácáfolt erre.

Az ünnepi válogatás két idõpont közötti apropója 1943. november 13. és 2013. november 13. - közben megélt hetven esztendõ gazdag termése legjavát gyûjtötte új kötetének magtárába, olyan terméseket, mint a Szalkához ragaszkodó kötõdéseit, a szeretet himnuszának szárnyaló dallamát, hamvadó szerelmek emlékének mámorát, egy életgyónással felérõ õszinte önvallomását, a túlsó partra készülõdés belsõ nyugalmát, és mindeközben a hazánkat féltõ szókimondó indulatát. A kötet címe - Eddig jutottam - így, põrén csak kijelentés, nem dicsekvõ magamutogatás, és nem is elégedetlenkedõ siránkozás. Szeretnénk biztosítani Léna, téged arról, hogy messzire jutottál, magasra emelkedtél, jutalmat érdemlõ pályát futottál be!

Találkozások Hamar Péterrel Filmklub és kötetbemutató

Az Esze Tamás Gimnázium videotermében éppen lapunk megjelenésekor fejezõdött be az a sorozat, amelynek keretében Dr. Hamar Péter filmesztéta vezetésével ezúttal a középiskolai kötelezõ olvasmányok filmadaptációit nézhették meg az érdeklõdõk. Örök vita, hogy miképpen szabad - egyáltalán szabad-e - ezeket az irodalmi mestermûveket ilyenformán diákjaink elé tárni. Magam részérõl bátran kijelenthetem, hogy aki Hamar Péterrel nézi végig az alkotásokat, az Õ felvezetõ elõadásait hallgatja és a vetítések utáni beszélgetések részese, annak az mindenképpen hasznára válik. Élmény és mûveltség lesz a jutalom. Az Iphigénia, a Rómeó és Júlia, az Anyegin, a Párizsi Notre Dame és a Goriot apó bemutatása után azonban, december 12-én - immáron új helyszínen - a Városi Könyvtár olvasótermében az irodalmár Hamar Péter mutatkozott be, illetve Oláh András és ezen írás szerzõje egy felszabadult beszélgetõs est körében mutatta be a szerzõ Anzikszkártyák Bajáról címû új novelláskötetét. Pénzes Ottó

Múzeumok Õszi Fesztiválja a Szatmári Múzeumban Mozgalmas volt az október a Szatmári Múzeumban. Nagy népszerûségnek örvendtek a Múzeumok Õszi Fesztiváljának programjai, melynek központi témája az idén a TERMÉSZET volt. A programok nagy része a múzeum két új idõszaki kiállítására épült: Kiss B. Zoltán világjáró vadász gyûjteményére; és a Nyíregyházi Jósa András Múzeum által rendezett régészeti kiállításra,mely az Ég madarai az erdõ vadjai címet viselte.

Dr. Csermely Tibor

MÉCSVILÁG Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület Mûhelye XIII. évfolyam 4. szám

Belsõ terjesztésû hírlevél Megjelenik: negyedévente Szerkesztõ bizottság tagjai: Czine Árpád, Kapturné Bíró Beáta, Losonczi Léna, Pénzes Ottó Tördelõ-szerkesztõ: Orbán Norbert

A Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület a következõ címeken érhetõ el:

4700 Mátészalka Csokonai utca 5. sz. Pénzes Ottó egyesületi elnök Telefon: 44/500-091 vagy 44/313-233 Honlapunk: muveszetbarat.mateszalka.hu Villámposta (e-mail): [email protected] Nyomdai munkák: INFÓ-WEST Kft. Nyomdaüzeme Mátészalka, Tompa M. u. 1. Telefon:44/500-024 e-mail: [email protected]

A múzeumba látogató gyerekek bepillanthattak a múzeumi kulisszák mögé, hallgathattak vadásztörténeteket, lehettek kis restaurátorok, vagy éppen " barlangrajzot készítõ õsemberek". F.J.

MÉCSVILÁG

8

2013. december

KARÁCSONY MÁTÉSZALKÁN "Szálljatok le, szálljatok le karácsonyi angyalok" KARÁCSONYI HANGVERSENY 2013. december 18-án - szerdán - 18 órától a mátészalkai görög katolikus templomban Közremûködnek: Ádám Jenõ Pedagóguskórus Esze Tamás Gimnázium Leánykara és Happy Nation Együttese a kórusok szólistái, valamint Bráder István - gitár Csányi Szabolcs - billentyûs hangszerek, zenei alapok Jakab Lászlóné - zongora, orgona Máté Dóra - fuvola, furulya Németh Istvánné - zongora, orgona Mûsorközlõ: Kovácsné Kiss Csilla Vezényel: CSÁNYI OTTÓ Szeretettel várunk minden kedves érdeklõdõt! A hangverseny ingyenes, de adományokat köszönettel elfogadunk.

A Városi Mûvelõdési Központ szeretettel meghívja Önt és kedves családját VÁROSI KARÁCSONYI ÜNNEPSÉGÉRE 2013. december 20-án (pénteken) a Polgármesteri Hivatal elõtti térre. 16.30 órától HANGOLÓDÓ • Élõ Betlehem megtekintése (József és Mária köszönetének fogadása) • Szentcsalád-járás • Melengetõ pásztortüzek, dúdolók • Pásztortáncok • Kóku-mókák • Képes szamárkodás • Bárányok bégetõ-csilingelõ koncertje • Ólomöntés (avagy tréfás jövendölés bárkinek) Aranyos víz ivása (amitõl következõ évre megõrizzük egészségünket!) Forralt bor, forralt tea szürcsölése, Mézeskalács ropogtatása, Aranydió dobáló játék Köszöntõt mond: Szabó István Mátészalka Város polgármestere 17.00 órától MAGYAR KARÁCSONY A Garagulya Komédiás Kompánia gólyalábas elõadásában a hagyományos téli ünnepkörhöz, karácsony havához kapcsolódó népszokások, hiedelmek jelennek meg a társulattól megszokott jó hangulatban. Közremûködnek: A város mûvészei, mûvészeti csoportjai, nyugdíjas klubjai és civil szervezetei A rendezvény támogatói: Mátészalka Város Önkormányzata, Mátészalkai Rotary és Inner Wheel Klubok

MEGHÍVÓ a Mátészalkai Zenebarátok Kórusa adventi szolgálataira december 15.17 óra Papos - Római katolikus templom december 22. 17 óra Mátészalka, Kossuth téri Plébániatemplom A mûsort a kórusmûvek mellett karácsonyi történet és versek is gazdagítják Koleszár Mária és Pállné Bajnay Krisztina tolmácsolásában. Konferál: Juha Pál Elektromos orgonán közremûködik: Jakab Lászlóné Vezényel: BALOGH FERENCNÉ Szeretettel várunk minden érdeklõdõt! A belépés díjtalan.

Embergyertyák A Talán Teátrum karácsonyi koncertje

Szeretettel invitálunk minden kedves érdeklõdõt! Töltsünk együtt egy kellemes ESTÉT a hit, a békesség, a szeretet és a remény hangjainak IGAZSÁGÁBAN. A belépés díjtalan!

A Dancs Lajos Népdalkör sikerei

Márciusban újra kezdjük(?)

Igazi közösség, az idõskor napjait bearanyozó elfoglaltság, amellyel ráadásul másoknak is nagy-nagy örömöt szereznek. Ezzel a megállapítással jellemezhetnénk a Dancs Lajos Népdalkör létét, tevékenységét. Élmények és sikerek

sorát vehették számba a Béltekiné Szívós Ágnes tanárnõ vezette kórus tagjai, amelyek közül egyet meg is osztottak a Mécsvilág olvasóival. A pécsi nyugdíjas Ki Mit Tud? elõdöntõjérõl Schwarzkopf Józsefné írt beszámolót.

Ki Mit Tud?

Határok nélkül nyugdíjasok és szépkorúak részére

A Dancs Lajos Népdalkör is benevezett a nyugdíjasok részére megrendezett vetélkedõbe. A mátészalkai selejtezõt megnyertük, így továbbjutottunk a pécsi elõdöntõbe. Nagy izgalommal és soksok gyakorlással készültünk. A Mária éneket adtuk elõ. Az idõ és a pécsi Zsolnay Manufaktúra csodálatos volt. Itt volt a verseny megrendezve. Száznál is több produkció volt látható a kétnapos rendezvény során. Nagyon színvonalas elõadásokat láttunk, sokat tanulhattunk. A LATERUM négycsillagos szállodásban kaptunk helyet, svédasztalos reggelivel egybekötve. Vacsorát, ebédet Pécs Város Önkormányzata biztosította a résztvevõ versenyzõknek. Nagy köszönet érte. Köszönet azoknak is, akik támogatták

utazásunkat, mert a busz költségét saját erõbõl nem tudtuk volna biztosítani. (polgármester úr, vállalkozók, civil szervezetek, köztük a Mûvészetbarát Egyesület) Nagyon köszönjük. A térségünkbõl 3 produkció volt látható Rajtunk kívül Nyíregyházáról és Sényõrõl érkeztek fellépõk Sajnos nem jutottunk tovább, de nagyon szép oklevelet és ajándékcsomagot kaptunk, és öregbíthettük városunk hírnevét. De azért egy kicsit csalódottak voltunk. A versengést követõen a gálamûsor a Kodály Központban volt megrendezve. Mikor beléptünk a csodálatos épületbe, szemünk, szánk tátva maradt. A díj átadás és a köszöntõk után indultunk haza, ami az éjszakába nyúlt, de az élmény feledtette a hosszú út fáradalmait.

A rendezvény helye: Mátészalka, Kossuth-téri Református templom A koncert ideje: 2013. december 23. 17.00 óra

Új irány vett a Fellegvár kutatás

Legutóbbi lapszámunkban Pintye Gábor régész, a Fellegvár ásatás vezetõje számolt be múltfeltáró erõfeszítésünk állásáról. Néhai W. Vityi Zoltán helytörténész munkássága nyomán, annak a XVI. századi várnak a nyomait keressük, ami valamikor az Erdély és a Királyi Magyarország közötti végvárrendszer része volt. Az egyesületünk kezdeményezésére és támogatásával meginduló munkálatok ahhoz a stádiumhoz érkeztek, amikor már a tényleges régészeti feltárás, a klasszikus értelembe vett ásatás is megkezdõdhetett. Rendkívül hálás vagyok Kóródi Attilának városunk közismert és sikeres vállalkozójának, hogy támogatásképpen rendelkezésünkre bocsátotta munkagépét. Köszönet illeti Turgyán Sándor urat, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökét, a Városfejlesztési Kft. munkatársát, hogy embereivel a novemberi fagyos idõjárás ellenére végig kitartva segítette munkánkat. Czine Árpád nemcsak végigfotografálta a munkálatokat, hanem meglepõ jártasságot bizonyítva segítette a régészek nagy gondossággal és felelõsséggel végzett munkáját is. Na, de mit rejt a talányos "új irány" írásom címében? Várat, középkori, XVI. századi várat kerestünk a zsidó temetõ területén, de helyette nem mást, mint egy másik temetõt találtunk. Egy jóval korábbi idõszakból valót, mint akár a vár lakóinak, vagy méginkább mint a mátészalkai zsidóság kora. A magamfajta jóakaratú dilettáns fantáziája ilyenkor meglódul, s a karkötõvel eltemetett kislány, vagy az övkarikás férfi láttán már az avarok jelenlétérõl vizionál. (De jó lenne igazolni annak az arany avar szíjvégnek az eredetét, amit valaha Mátészalkán találtak, s amit ma a Nemzeti Múzeumban õriznek!) Szerencsére a józan és jól felkészült régészek volt olyan nap, hogy négyen is bontották a

sírokat - mértéktartásra intettek, s az antropológiai vizsgálatok befejezéséig csak azt merik nagy biztonsággal valószínûsíteni, hogy Szalka település legkorábbi, az Árpád-korból származó lakónak maradványai kerülhettek elõ. Pintye Gábor régésszel idõközben elhatároztuk, ha rajtunk múlik, tavasszal folytatjuk a munkálatokat, amelyekbe már azokat a diákokat is bevonhatjuk, akik most csak mint látogatók kereshették fel az ásatás helyszínét. Remélve, hogy bírhatjuk továbbra is a Mazsihisz, Kóródi Attila és Turgyán Sándor támogatását, a Fellegvár maradványait is keressük majd tovább. Ahogyan Pintye Gábor már a feltárás megkezdése elõtt valószínûsítette, inkább a zsidó temetõtõl déli irányban lévõ, Budai Nagy Antal utca kertjeiben kellene tovább kutakodni. Még mielõtt megijesztenénk az arrafelé lakó jó szalkaiakat, megígérjük, hogy semmiféle rombolást nem végzünk ott, csak bebocsáttatást kérünk majd a portákra, esetleg általuk talált köveket, téglákat, régiektõl hallott történeteket várunk, amelyekrõl eddig nem volt kivel beszélniük. Mert ahol õk laknak, az volt a "Kõ-kert", ami azért rendkívül beszédes elnevezés. Most, hogy nyílik ki elõttünk Mátészalka legkorábbi, középkori története, egyre értetlenebbül állok az elõtt a tény elõtt, hogy a Templomkert lakópark építésekor nem végeztek kutatásokat, feltárásokat. Ugyanis az nem új felfedezés, hogy az õsi Szalka település szakrális központja, temploma, piaca ott volt a mai Kossuth utca végén, a Kossuth téren. Hogy lesz-e még valaha lehetõség arra. hogy bizonyos munkálatok azon a helyen is folyjanak azt nem tudom, de onnan néhány száz méterre mi igyekszünk tovább keresni eleink nyomait. Pénzes Ottó