A MAGYARORSZÁGI ÉRDEKEGYEZTETÉS TÖRTÉNETE

A MAGYARORSZÁGI ÉRDEKEGYEZTETÉS TÖRTÉNETE ÉS HELYZETÉNEK ÁTTEKINTÉSE A RENDSZERVÁLTÁSTÓL 2010-IG (KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A KÖZSZOLGÁLTATÓ SZEKTORRA)

Szerző: UNIO 2004 Consulting Kft. Készült a MAT támogatásával, az FSzH közreműködésével, 2010-ben.

Tartalomjegyzék 1. Bevezetés ............................................................................................................... 3 2. Illúziók: gondoskodó állam – gondoskodás – állam ................................................ 4 3. Egy az utunk ........................................................................................................... 8 4. Rendszerváltás a társadalmi párbeszéd területén .................................................. 9 5. Az érdekegyeztetés rendszerének átalakulása a rendszerváltáskor ..................... 11 6. Civilek a pálya szélén ............................................................................................ 16 7. Az érdekegyeztetés rendszerének fejlődése az 1990-es évek első felében ......... 17 8. Szerződést a néppel! Vagy mással. Egymással… ................................................ 21 9. Királyi, többes ........................................................................................................ 24 10. Semmit nem tanultak, semmit nem felejtettek ..................................................... 29 11. Az érdekegyeztetés rendszere 2004-től 2010-ig ................................................. 31 12. Bipartit egyeztetési és együttműködési formák ................................................... 40 13. Civilek továbbra is a pálya szélén ....................................................................... 42 14. Civilek a saját pályájukon .................................................................................... 44 15. Mi lesz így a motivációval? .................................................................................. 46 16. Ki képvisel? Kit képvisel? .................................................................................... 47 17. A gazdasági szervezetek önszerveződésének erősödése .................................. 49 18. Szabályozási anomáliák ...................................................................................... 51 19. Nemzetközi kitekintés: érdekegyeztetés az Európai Unióban ............................. 55 20. Érdekegyeztetés közelebbről: a közúti közforgalmú tömegközlekedés példája . 96 21. A kollektív szerződés elterjedtsége és értéke a versenyszférában ................... 101 22. Felvezetés a strukturált interjúkhoz ................................................................... 106 23. Interjú Dénes Andrással .................................................................................... 110 24. Interjú Varga Istvánnal ...................................................................................... 116 25. Interjú Solecki Szilárddal ................................................................................... 123 26. A tanulmányban használt rövidítések jegyzéke ................................................. 131 27. Felhasznált és ajánlott irodalom ........................................................................ 133

A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

2

1. Bevezetés A jelen tanulmány célja egyrészt, hogy bevezetést-áttekintést biztosítson a közszolgáltató szektor érdekképviseletével most ismerkedők (a munkába most beletanulók, a stafétát átvevők) számára; másrészt pedig, hogy felvessefelelevenítse-összefoglalja mindazon problémákat, melyek az utóbbi 20 év háromoldalú érdekegyeztetési tárgyalásai folyamán, illetve a kialakult érdekegyeztetési rendszerben felvetődtek. Mindazok, akik az érdekegyeztetés utóbbi közel negyedszázadának részletes krónikájára kíváncsiak, ajánljuk a Politikatörténeti Alapítvány és Politikatörténeti Intézet közös honlapjának összefoglalóját i , illetve Héthy Lajos – a jelen tanulmányban is több ponton idézett – kiváló rendszerező munkáját. ii A jelen munka nem elsősorban a kronológiára, illetve a politikai döntések sorozatának összefüggéseire koncentrál, hanem elsősorban arra a néhány interjúra kíván felkészíteni, melyeket szerzői tapasztalt szakszervezeti, intézményi és civil érdekképviselőkkel vettek fel. A jelen dokumentum célja, hogy politikai szempontból elfogulatlan és erősen kritikus legyen, hogy a 2010-2014-es időszakra ne csak szakmai felkészítő, hanem gondolatébresztő is lehessen a STRATOSZ képviselői és tagszervezetei számára.


3

2. Illúziók: gondoskodó állam – gondoskodás – állam 1989 előtt mind a hivatalos sajtóban, mind pedig a szamizdat irodalomban publikáló közgazdászok és szociológusok kételkedtek abban, hogy az 1940-es, 1950-es években lezajlott államosítás jelentős mértékben visszafordítható lenne. iii Ennek ellenére az 1989-1994 közötti időszakot az utóbbi években egyre többen aposztrofálják nemhogy a (re)privatizáció, hanem az ország kiárusításának korszakaként. Tény, hogy az utóbbi bő 20 évben mind Magyarországon, mind pedig a valamikor Keleti Blokk államaiban szinte elképzelhetetlen mértékű és ütemű magánosítás zajlott le. Ahhoz képest azonban, ami a privatizáció során történt, a szociálisjóléti rendszerekben máig sokkal kevesebb a változás. A „bölcsőtől a sírig” tartó állami gondoskodást feltételező rendszer belső logikája változatlan maradt – mind a választói elvárások, mind pedig a politikusi gondolkodás (és a választóktól való félelem) szintjén (okán…). Ez az, ami ahhoz a Magyarországhoz vezetett, melyet Kornai János már 1992-ben koraszülött jóléti államnak nevezett. iv Erre 1995-ben a Világbank szakértői is rámutattak: „Nemzetközi összehasonlítások mutatják, hogy Magyarország erőforrásainak lényegesen nagyobb hányadát költi jóléti intézkedésekre és intézményekre, mint a fejlődés hasonló fázisában lévő más piacgazdaságok. (…) A jóléti rendszer reformja elkerülhetetlen, ha Magyarország valaha is csatlakozni akar a magas jövedelmű országok csoportjához.” v Vajon ki ígérte a magyar lakosságnak először, hogy alig néhány év, és utolérjük Ausztriát? Lehet, hogy senki. Az akkori (politikai, gazdasági, szakszervezeti) vezetők közös felelőssége, hogy hagyták, hogy egy ország elhiggye, hogy ha új hűtőszekrényt és használt autót tudnak hozni Nyugatról, akkor előbb-utóbb hasonló bérszínvonalra is kerülhetnek mint a „sógorok”, hiszen már nincsenek határok. Mindezt persze úgy, hogy megtartják a kiépült gondoskodó társadalombiztosítást, szociális juttatási rendszert… és úgy, hogy az 1970-es, ’80-as években kialakult munkamorálon nem változtatnak. Nem arról van szó, hogy a magyarok nem tudnak dolgozni, sőt. Nem véletlen, hogy a „brain drain”, vagyis az agyelszívás fogalmát az 1990-es években legszívesebben Közép-Kelet Európával illusztrálták nagy amerikai egyetemeken. A gond ott van, hogy ebben az időszakban „elfelejtődött kezelődni” az a hozzáállás, miszerint előrejutni csak „potyautasként”, a közteherviselés alól kibújva, fusizva, kiskapukat kijátszva lehet. „Tetszettek volna forradalmat csinálni”, utalhatunk vissza Antall Józsefre vi – de nem érdemes. Nem visszautalni kéne, hanem azt a felelős véleményformálót megkeresni, aki akkor figyelmeztette az országot, hogy ez már nem diktatúra, itt végre vannak jogok és felelősség is. Sajnos azonban akkoriban nem volt ilyen. Akkor mindenki „csak” A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

4

jóléti rendszerváltást várt, remélvén, hogy mind a gazdasági, mind pedig a szociális „kérdéseket” a többpártrendszer és az átjárható határok mintegy varázsütésre megoldják – de attól még megmarad a kényelmes munkatempó, a balatoni nyaraló, az olcsó kenyér, és talán könnyebb lesz Zsigulit (vagy „fauvét”) szerezni is… „Derűs estét”, köszönhettek Aigner Szilárd meteorológussal sokan akkoriban, de hiába minden várakozás, hiába az ellenzékiek öröme afölött, hogy vértelenül sikerült bedönteni „a rendszert”, borús idők következtek. Senki nem akadt, aki felhívta volna a figyelmet a szocialista berendezkedés három nagy hibájára, a piacgazdaságra átörökített három nagy illúziójára, melyek a következők: a) A kereslet-kínálati egyensúly felbomlása. A tervutasításos rendszerben a piac nem irányíthatta a termelést. Ennek két súlyos következménye, hogy egyrészt a jó szakemberek alulfizetettnek (és – minden marxista retorika ellenére – kizsákmányoltnak) érezték magukat, másrészt pedig kiváló táptalaja alakult ki a korrupciónak. Minden volt, kis szívességért, komatálért, borítékért… Ha a szükséget pedig le lehetett így gyűrni 1989ben, akkor ki lehet elégíteni 1991-ben is. Csak megfelelő ügyességgel, kapcsolatokkal kell rendelkezni. Módszertanában a milliárdos tételben folytatott olajszőkítés és a szolid GMK-zás nem sokban tér el egymástól, csak nagyságrendjében… b) A minőségszemlélet hiánya. Nem videómagnót gyártottunk, hanem (robbanós) Color Star televíziót, de – kis szemfülességgel persze és hitelekkel megtámasztott forintárfolyammal – hozzájuthattunk a csúcstechnikához. Az, hogy a magyar családba Commodore 64 számítógép kerülhetett, táplálta azt az tévhitet, hogy nemcsak a megszerzésben, hanem az előállításban is (továbbra is) jelen van a magyar találékonyság, „mi” ugyanúgy tervezünk és termelünk mint a nyugatiak. Pedig nem, már rég nem. A társadalom komoly áldozatokat kellett, hogy hozzon ennek belátására egészen a 2000-es évekig. c) „A legvidámabb barakk” talmi csillogása. Erről az utóbbi évtizedben viszonylag kevés szó esett a közbeszédben. Csodálkozunk azon, hogy a lenézett szlovákok, románok hogy „leléptek” bennünket az utóbbi 4-6 évben, szidjuk a mindenkori gazdaságpolitikát ahelyett, hogy belátnánk, hogy a „magyar virtus” utolsó mentsvárába kapaszkodtunk a gazdaság és a személyes egzisztenciák megroppanása idején is. Az Antall-kormány nem kért adósság-elengedést mint Lengyelország. Sem ők, sem az utánuk következők nem vették komolyan a jóléti és államigazgatási rendszerek átalakításának kényszerét – mondván, hogy nem állunk olyan rosszul mint a többiek, nem olyan terhes az örökség, nem olyan nagy az adósság, a mi startvonalunk beljebb van. Bírjuk az autópályát drágán is A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

5

építeni, elvégre eleve több van mint a horvátoknak. Fenn tudjuk tartani a mezőgazdasági támogatások rendszerét, elvégre nálunk minden falu villamosított és már 40 éve ipari-agrárország vagyunk. Satöbbi. Történt ez mindaddig, amíg valóban olyan rosszul nem álltunk mint a többiek…

Mindezek következtében a rendszerváltást nem jóléti rendszerváltás és gazdasági felemelkedés, hanem összeomlás – 2010-ben beláthatjuk, ráadásul fokozatos (többlépcsős) összeomlás (eladósodás, illetve a tartalékok felélése) – követte. A 2008-ban kezdődött világgazdasági recesszió a legrosszabbkor érte a magyar gazdaságot, elavult társadalombiztosítással (a háztartásoknak juttatott pénzbeli támogatások közel 80%-a nyugdíj! vii ), átláthatatlan és kirívóan nagy terhet jelentő adórendszerrel, rossz foglalkoztatási szerkezettel, az átlagember számára is nyilvánvaló, pimasz korrupcióval mind állami, mind pedig önkormányzati szinten (autópálya-építések és PPP-beruházások, BKV, budapesti kerületek, önkormányzati beruházások a fővárosban és vidéken, az adott helyhatóság „színétől” függetlenül). 2010-ben a Fidesz-KDNP pártszövetség 68%-os többséget szerzett a parlamentben. Orbán Viktor, a győztes politikai erő vezetője szerint „most tetszettünk forradalmat csinálni.” viii Orbán ezt arra alapozza, hogy elsöprő mértékű felhatalmazást kapott a kormányzásra, miközben két rendszerváltó párt, a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége eltűnt a süllyesztőben, és a baloldal történelmi vereséget szenvedett. Pedig ez (még) nem a forradalom – a Fidesz-KDNP-t választó népet nem a rendszerváltó hevület, hanem a Fidesz-KDNP populista szólamai, ígéretei fűtötték (ugyanezen okból szerepelt kiválóan a választásokon a szélsőjobboldali Jobbik is. Megszorításokkal, racionális érvekkel nem lehet kampányolni – a józan észre apelláló és csak sovány vigaszt ígérő MDF az 5%-ot sem érte el, persze eredményét befolyásolták a budapesti szervezeti botrányai és rossz PRstratégiája is). Forradalom akkor következik (majd), ha „a zemberek” belátják, hogy áldozatvállalás, valódi rendszerváltás nélkül nincs hosszú távú felemelkedés. Ahhoz, hogy mindenki nyerjen, (közel) mindenkinek dolgoznia és adóznia kell. A (Jobbik által is szlogenként használt) „radikális változás” nem férfias szórakozás, elszámoltatás és kocsiborogatás, netán jó hangulatú kockakődobálás pártszékházak és közintézmények előtt (vagy beléjük), hanem szorgos, kemény, kitartó munka. Vért, verítéket és könnyeket tényleg csak háborúban vagy forradalomban lehet eladni a népnek. A forradalom azonban – ugyanúgy, ahogy 1989-ben lett volna – továbbra is veszélyes, kontrollálhatatlan jelenség. Ahhoz, hogy teremtő erői felhasználhatóvá váljanak, de pusztítása ne törhessen elő, az érdekegyeztetésnek, a társadalmi feszültségek artikulálásának és levezetésének A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

6

széles és jól működő csatornákkal kell rendelkeznie. A továbbiakban az érdekképviselet közelmúltbeli történetét áttekintve és jelenét interjúkon keresztül feltárva azt vizsgáljuk, hogy alkalmas-e a hazánkban kialakult és működő háromoldalú egyeztető rendszer feladatának betöltésére, vagyis a politikai ÉS nemzetgazdasági döntések közép- és hosszú távú befolyásolására mind a makrogazdasági mutatók javulása, mind pedig a Magyarország határain belül lakók lehető legszélesebb rétegei jólétének előmozdítása mellett.


7

3. Egy az utunk A társadalmi párbeszéd célja a civil társadalom bevonása a törvényalkotásba és az állam működtetésébe, vagyis beleszólás, ráhatás engedélyezése a törvényhozó és végrehajtó hatalom döntéseit tekintve mindazok szervezett csoportjainak, akik ezen hatalomnak nem közvetlen gyakorlói. (A definíció szerint tehát a civil társadalom rendkívül heterogén – az ebből fakadó legitimációs és reprezentativitási problémákkal a továbbiakban részletesen foglalkozunk is.) 1989. előtt „értelemszerűen” nem volt tér az egyeztetésre, ha igény lett is volna rá, elvégre az országot a dolgozó nép homogén tömege alkotta, melyet a ha esetleg a Párt és ifjúsági szervezete nem képviselt volna maradéktalanul, ott volt a Hazafias Népfront, mely majdnem-alternatívát kínált az előbbiekkel szemben, pontosabban inkább azokat kiegészítette. Elvtársias légkörben majd’ mindent meg lehetett beszélni, erre ott voltak a szakszervezetek fórumai is, és végül mindig megszületett a marxizmus és az aktuális (állandó…) irányvonal alapelveinek megfelelő konszenzus. A döntési folyamatba történő bevonás, visszacsatolás lehetősége természetesen csak látszat volt. Ez az, amit szociológiai-politológiai szakszóval korporatizmusnak neveznek, melynek lényege az állam (kormány) és a tőle függő szakszervezetek, valamint munkaadók szoros együttműködése, mely valódi népképviselet híján „legitimálja” a hatalmon lévők döntéseit. A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) és a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) együttműködése a korporatizmus iskolapéldája: a SZOT állami feladatokat látott el, például a munkavédelem felügyeletét, a kedvezményes üdültetés rendszerének működtetését, valamint a kormánnyal közösen jogszabályokat alkotott.


8

4. Rendszerváltás a társadalmi párbeszéd területén Paradox módon a rendszerváltástól mindenki a szocialista berendezkedés és értékrend végső ígéretének teljesülését várta. Azt, amit már Petőfi Sándor (tételes baloldali előképzettség nélkül, hiszen a Kommunista Kiáltvány 1848-ban jelent meg /németül/, és nincs jele annak, hogy haláláig a kezébe került volna) 1847-ben így fogalmazott meg: Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán! ix

A „bőség kosara” helyett pontosabban fogalmazunk, ha „privatizációs svédasztalt” írunk. A többi kelet-európai társadalomhoz hasonlóan a magyarnak is csalódottan kellett tudomásul vennie (1989 és 1992 között), hogy ehhez a svédasztalhoz bizony nem fér rendesen hozzá, mert egy szűk réteg már – igencsak udvariatlan módon – még a székét is odahúzta mellé és buzgón falatozik róla. Az a szűk réteg pedig nem kis részben az 1989 előtt hatalmat gyakorló körből került ki. Az átlagembert azonban nem is annyira ez a tény háborította fel, hanem inkább az, hogy ő miért nem került be ebbe a körbe, vagy legalább miért nem él úgy (hirtelen…) mint egy osztrák. Ha a problémától egy lépést hátrálva jobban belegondolunk, el kell ismernünk, hogy éppen a kapitalizmus szabályai szerint (az eredeti tőkefelhalmozás elvéből következően, vagyis röviden azért, mert pénzből mindenki mindig többet szeretne, tehát esetében nincs értelme határhasznosságról beszélni) a gazdasági rendszerváltás máshogy nem is történhetett volna meg. A szocialista államrend bukása nem egy jótékonysági est keretében zajlott le, bár kétségkívül voltak-vannak olyan idealisták (és/vagy radikálisok) Magyarországon és külföldön egyaránt, akik szerint egy ilyen közjószág-újraelosztó ankétot még most sem volna késő megszervezni. Az emberi természet, a gazdasági racionalitás, illetve a 2. fejezetben pontokba szedett szocialista örökség (illúziók) okán a rendszerváltás a fent idézett Petőfiversnek csak a szabadságjogokra vonatkozó részére terjedhetett ki. A „jognak asztalánál” valóban mindenki helyet találhatott 1989-től napjainkig, és jelenleg, 2010. közepéről visszatekintve szépen megfigyelhető, hogy az eleinte A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

9

pluralizmusként emlegetett vívmány hogyan vált (nem kis mértékben a vele való visszaélések következtében) egyre többek által kárhoztatott közéleti és közkulturális szabadossággá. A társadalmi kontroll, a felelős állampolgári magatartás azonban csak úgy alakul ki, ha adottak az önrendelkezés és az érdekegyeztetés lehetőségei. Ezek sorában az egyik első és a mai napig legfontosabb volt az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) létrehozása 1989-ben. Az OÉT megalakulása, a többpártrendszer „engedélyezése”, valamint a Vörös Hadsereg kivonulása az országból (a szovjet fennhatóság megszűnése) három olyan esemény volt, melyek egyértelművé teszik, hogy igenis rendszerváltás történt. A lehetőségekkel élni viszont azóta is folyamatosan tanulunk.


10

5. Az érdekegyeztetés rendszerének átalakulása a rendszerváltáskor 1988. decemberében a Grósz-kormány határozata útjára indította az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, amely egy októberi „próbaülést” követően 1989. december 5-én, a Németh Miklós vezette kormány idején alakult meg. Az országos társadalmi párbeszédet abban a formájában, ahogy Magyarországon és a régióban (a következő évben) megjelent, a szakirodalom tripartizmusnak nevezi, három résztvevő csoportjára utalva: a szakszervezetekre, a munkaadókra és a kormányra. A munkaügyi kapcsolatok rendszere a fejlett világban nem egységes. Léteznek kétoldalú (bipartit) modellek is. A bipartizmus a munkavállalók (szakszervezetek) és a munkáltatók (illetve munkáltatói szövetségek) kapcsolatára, ezen belül a kollektív tárgyalásokra és megállapításokra szorítkozik. Ilyen az amerikai és a brit érdekegyeztetési modell. Maga az érdekegyeztetés kifejezés is különféle jelentéstartalmakra utalhat attól függően, hogy milyen helyzetre értjük, illetve milyen kultúrából fordítjuk. Alapvetően a social dialogue szókapcsolatot fordítják vele. Mivel azonban a magyar nyelvben a szociális párbeszéd kifejezés a „szociális” szó angoltól eltérő értelme miatt zavaró lehet, pontosabb, ha úgy fogalmazunk, az érdekegyeztetés konzultációt és együttdöntést jelent, illetve ezek időről időre és fórumról fórumra (illetve azonos fórumon belül közép- és hosszú távon) változó arányát. A tripartizmus jellemzően közép- és kelet-európai jelenség. Míg az EU régebbi tagállamaiban – az angolszász országokhoz hasonlóan – a bipartizmus általános, térségünkben az egyeztetést az állam (a mindenkori kormány) közvetlen szerepvállalása kíséri a munkavállalók és a munkáltatók kapcsolataiban. Mint arra Ladó Mária és Tóth Ferenc már 2001-es tanulmányában rámutatott, „a hazai makroszintű kapcsolatokban (makroszintű érdekegyeztetésben) napjainkig sem sikerült pontosan meghúzni a határvonalakat a konzultáció és a tárgyalások (megállapodások) között.” x „Törvényszerű” tehát, hogy az OÉT feladatrendszere és státusa kezdettől, a történelmi meghatározottságtól fogva felemás. Mivel eredete nem elsősorban a politikai rendszerváltásra, hanem az 1988-ban kezdődő (persze a politikai rendszerváltástól egyáltalán nem független) bérrendszer-reformra vezethető vissza, küldetése már indulásakor is kettős volt. Egyfelől fórumot kellett biztosítania ahhoz, hogy a bérszabályozás megszületéséhez szükséges döntések a szociális partnerekkel (vagyis a szakszervezetekkel, akkoriban: a szakszervezettel, melyben ellenzéki hangokat is lehetett már hallani) közösen megszülessenek. Másfelől pedig intézményi keretet kellett biztosítania az A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

11

országos bértárgyalásokhoz. Így már 1989-ben egyszerre lett eszköze és szabályozója a központi bérmeghatározásnak. Természetesen ez a bonyolult ágazati és vállalati szerveződés, a decentralizált iparági szakszervezeti struktúra is a rendszerváltás környékén alakult ki. Akkor vált meghatározóvá az egy vállalat-egy szakszervezet elv: az újonnan szerveződő demokratikus mozgalmak ebben a formában jöttek létre, eleve így jegyezték be őket. Ám az örökölt szakszervezeti struktúra reformja során – részben a demokratizálódó politikai környezet természetes fejleményeként, részben az 1989. évi II. tv. (egyesülési törvény) kötelező alkalmazása miatt – szintén a vállalati szakszervezetek dominanciája érvényesült. Ha nem is jegyezték be az összes vállalati szakszervezetet önálló jogi személyként, akkor is az (al)ágazati szövetségekben nagyfokú autonómiával rendelkeznek, mind a tagdíjak felhasználásában, mind pedig vállalati érdekképviseleti politikájuk alakításában. A vállalati szervezetek szabadon dönthettek arról, hogy melyik szövetségbe lépnek be, és csatlakozásuk után is megőrizhették viszonylagos függetlenségüket a választott (al)ágazati szakszervezeti vezetéssel szemben. Az, hogy a szakszervezeti szerveződés súlypontja a vállalati szintre esett, nyilvánvalóan hozzájárult a kollektív alku erősen decentralizált jellegének fennmaradásához, egymást erősítette ebben a munkáltatók ágazati szerződésekkel kapcsolatos ellenérdekeltsége és az ágazati szakszervezetek gyengesége. A szakértők hiánya a szakszervezetek sivár pénzügyi helyzetének következménye – arról pedig hosszasan lehetne vitatkozni, hogy a pénzhiány az 1990-es évek első felében hatalmasat zuhant taglétszámnak oka vagy következménye. A szakszervezetek működési költségeiket az elmúlt évtizedben három forrásból fedezték: az örökölt, illetve újra elosztott szakszervezeti vagyonból (tipikusan ingatlanhasznosításból), tagdíjakból és pályázati úton elnyert közpénzekből. A szakszervezeti konföderációk mindegyike, de az ágazati központok többsége is mára már felélte vagyona nagy részét. Ennek látványos – a médiában is gyakran taglalt – jele a székházak és más ingatlanok eladása, a központok kisebb – esetleg bérelt – irodákba költözése. A sztrájk idejére, szociálpolitikai vagy önsegélyező céllal gyűjtött jelentékeny ágazati pénzalapok is hiányoznak Magyarországon. „Ha pedig az öröklött vagyon elúszott, a tagdíjak elapadtak, akkor más források után kell nézni. A kilencvenes évek közepe óta növekvő mértékben érkeznek a különböző projektekre közpénzekből származó támogatások, részben a magyar kormánytól és hazai köztestületektől, részben nemzetközi szervezetektől. A többé-kevésbé nyilvános projektfinanszírozás mellett meg kell említeni, hogy az új plurális struktúra megszilárdulása óta tudatos szakszervezeti politikává vált különböző befolyásos pozíciók meghódítása az állami intézményekben. Sikeresen hivatkoztak olyan nyugateurópai példákra, ahol a szociális partnerek részt vesznek nyugdíjalapok, A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

12

munkanélküli-biztosítás, szakképzés és más, speciális ágazati pénzalapok kezelésében. Ennek lehetősége 1993 után nyílt meg, amikor a társadalombiztosítási alapok irányító testületébe bekerültek a szakszervezetek és munkáltatók képviselői. Bár a társadalombiztosítási alapok körüli botrányok ezt a szerepet könnyen megszűntethetővé tették az 1998-ban hatalomra került jobboldali kormány számára, de a magyar gyakorlatban a vagyonkezelő és pénzosztó mechanizmusokban való részvétel nem korlátozódott a társadalombiztosításra. Másfelől a 2002-es szocialista választási győzelemmel a szakszervezetek újult erővel követelnek helyet a különböző „korporatív” struktúrákban, illetve az egyházak és a civil szervezetek normatív állami támogatásához hasonló rendszeres juttatást, sőt, ennek ideológiai háttereként megfogalmazódott az igény a szakszervezeti tevékenység „közjószágként” való állami elismerésére.” xi Mindennek következtében állhatott elő az a szomorú helyzet, melyben ma már sokszor elmondható, hogy a szakszervezetek nem azok a tényezők, melyek révén a munkavállalói oldal befolyásol, hanem azok a tényezők, melyek révén a munkavállalói oldal befolyásolható. A szocialista rendszer a vállalatokat és vállalkozókat kényszerveződésekbe tömörítette. Az öt országos hatáskörű szervezet: a Magyar Gazdasági Kamara (MGK), az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsa (Okisz),3 a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa (TOT), a Szövetkezetek Országos Szövetsége (Szövosz), a Kisiparosok Országos Szövetsége (Kiosz), a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Kisosz). A békés átmenet lehetővé tette – hasonlóan a szakszervezetekhez – ezeknek a monopolszervezeteknek az átalakulását önkéntes tagságú, autonóm egyesületekké. Az átalakulás a legtöbb esetben névváltozással is járt. A monopolszervezetek valódi egyesületekké alakulása előtt – részben azzal párhuzamosan – alakultak új érdekképviseletek is, elsősorban a feltörek vő magánszféra vállalkozásainak képviseletére. Elsőként a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) jött létre 1988-ban. A VOSZ-ból 1990 nyarán kivált középes és nagyvállalatok új munkáltatói szervezetet hoztak létre Gyáriparosok Országos Szövetsége (GYOSZ) néven, amely 1991-ben a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) nevet vette fel. Szintén még 1990-ben alakult meg a Magyar Agrárkamara, amelyet 1995-től – a gazdasági kamarák létrehozása miatt – Agrár Munkaadói Szövetségnek (AMSZ) neveztek el. Az 1989–1990-es átalakulási/megalakulási hullám után egyetlen jelentős munkáltatói szervezet alakult, a legnagyobb állami tulajdonban levő közszolgáltató vállalatok képviseletére 1994-ben létrehozott Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége (Stratosz). (Míg a bekezdés elején felsorolt 9 testület már 1990-től tagja volt az Érdekegyeztető Tanácsnak, a Stratosz az érdekegyeztetési fórumok átalakulása nyomán – az első Orbán-kormány idején – 1999-ben nyert csak tagságot az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) munkaadói oldalán.) A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

13

A gazdasági kamarákról szóló 1994. évi XVI. törvény újból intézményesítette a gazdasági kamarákat, amelyeket kötelező tagságon alapuló köztestületként határozott meg. A törvény ugyanakkor elzárta az MKIK-t az érdekképviseleti feladatok ellátásból. Az új kamarai törvény 2000 novemberétől megszüntette a kötelező tagságot. Azóta a kamarák is önkéntes alapon szerveződnek, az eddig végzett közigazgatási feladatok elkerültek tőlük, de még így is számos közfeladatot látnak el. Korábbi tagságuk kevesebb mint 10 százalékát tudták megőrizni. De hogyan is hivatott működni az érdekegyeztetés Magyarországon? A rendszerváltás utáni néhány évben az érdekegyeztetésnek 5 többé-kevésbé pontosan elhatárolható szintje alakult ki, melyet az EU-csatlakozás még egy szinttel fejelt meg (melyen az EU-s direktívák hatása a magyar szabályozásra, az uniós szintű ágazati párbeszéd zajlik, illetve érdekegyeztető fórumok, bizottságok, pl. Szociális Bizottság működnek). Ezek rendszerét szemlélteti az 1. ábra.

1. ábra - Az intézményes érdekegyeztetés szintjei

A szintekről, fórumokról, alapvető funkciókról könnyen áttekinthető összefoglalást ad a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség (SZISZ) átalakítás alatt lévő weboldaláról letölthető összefoglaló PowerPoint-diavetítés. xii A jelen tanulmány, céljának megfelelően, az érdekegyeztetésben résztvevő szervezetek történetével, illetve elnevezésük és funkcióik változásaival folytatódik. Előtte azonban ki kell térnünk azokra az érintettekre is, melyek (akik) szervezettsége, reprezentativitása és kötődése egyáltalán nem olyan könnyen meghatározható mint a munkavállalói A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

14

vagy munkáltatói érdekképviseleteké – és még kevésbé volt ez megfogható az 1990-es évek elején.


15

6. Civilek a pálya szélén A rendszerváltáskor burjánzani kezdett a nonprofit szféra. Ez számos okra vezethető vissza: a szocializmus időszakát is túlélt történelmi hagyományokra és sérelmekre, új problémák (környezetszennyezés, munkanélküliség, hajléktalanok) megjelenésére, a társadalmi (jövedelmi) különbségek növekedése miatt fokozottan igényelt jóléti szolgáltatások hiányára, az állam legyengülésére (a felelősség és feladatok áthárítására-leadására), illetve nem utolsó sorban „Európa” igényére a civil társadalom erősítése iránt. A civil társadalom és véleménynyilvánítás mennyiségi fejlődése azonban nem rejtette el a folyamat minőségi gyengeségeit, vagyis azt, hogy a hangjukat akár országos szinten is hallatott szervezetek jelentős része mögött nem állt jelentős tagság és anyagi erő, vagyis gyakran csak „megélhetési civilek” szereplésének kereteit adták, vagyis kizárólagos küldetésük az volt, hogy főként állami támogatásokból egy-két embernek és családjuknak megélhetést biztosítsanak. xiii Több év kellett ahhoz, hogy kikristályosodjanak a valóban egyéni-társadalmi támogatásra méltó (azzal mind figyelemmel, mind pályázati pénzekkel életben tartott) kezdeményezések és megerősödjenek a befolyásos civil szervezetek. Ezzel párhuzamosan azonban megjelent (és azóta is jelen van) a politikai pártok azon igyekezete, hogy a jelentősebb szervezeteket magukhoz kössék, élükön saját embereiket lássák, sőt, maguk hozzanak létre „önszerveződő” csoportokat. (Az ezredforduló után a polgári körök központi „felfuttatása” ennek extrém példája.) Seres Mária képviselői költségtérítésekkel kapcsolatos népszavazási kezdeményezése (2009.), illetve az általa vezetett Civil Mozgalom párttá alakulásának (és 2010-es országgyűlési választási szereplésének) példája ugyanakkor azt mutatja, hogy a folyamat visszirányban is működhet, azaz az állampolgárok többségét foglalkoztató (irritáló…) kérdésekben van esély arra, hogy hivatalosan kialakított és pénzelt ágazati vagy országos fórumokon kívül is, legitim keretek között az állampolgári kezdeményezések a törvényalkotói munkát is befolyásolják. (Ehhez azonban a civil társadalmi kontroll 20 éves folyamatos fejlődésére volt szükség.) A rendkívül heterogén civil szféra képviseleti problémáiról, legitimitásáról a tanulmány további részében még szó lesz – egyelőre térjünk vissza a szervezett és felülről koordinált érdekegyeztetési rendszer történeti áttekintéséhez.


16

7. Az érdekegyeztetés rendszerének fejlődése az 1990-es évek első felében Az 1. ábrán bemutatott rendszer lényegi elemei az Antall-kormány idején alakultak ki, illetve erősödtek meg – annak ellenére is, hogy a rendszerváltás utáni első kormány megalakulása után felmerült, hogy az OÉT életben tartása a demokratikus fordulat után okafogyottá vált, az érdekegyeztetésnek más, merőben új fórumokat kell keresni, illetve létrehozni. Abban, hogy az MDF vezette kormány ideje alatt az 1988-89-es alapítású szervezet tovább működött, jelentős szerepe volt annak a felismerésnek, hogy a háromoldalú érdekegyeztetés, különösen válságos helyzetekben, jelentős szerepet tölthet be a társadalmi együttműködés erősítésében és a társadalmi béke megőrzésében. Ezt nemcsak az 1991-es „taxisblokád” kezelésének példája bizonyította, hanem számtalan példa igazolta-igazolja az EU fejlettebb tagállamaiban is. Az országos háromoldalú érdekegyeztetés valamennyi részese számára a legitimitás és a társadalmi támogatottság egyaránt való megerősítését ígérte 1990-ben. Az OÉT-alapítókon és az aktuális kormányzaton kívülállók azonban egyre gyakrabban kifogásolták az országos egyeztetésben résztvevők támogatottságát, illetve legitimitását. A szakszervezeteken azt a demokratikus legitimációt kérték számon, amelyhez a parlamenti pártok a szabad választások révén jutnak, s ami a szakszervezetek esetében nem értelmezhető, velük szemben sehol máshol sem (volt) követelmény, hiszen esetleges érvényesítése a szakszervezetek alárendelését jelenthetné az általános választói (s nem munkavállalói) akaratnak, vagyis visszarendeződést eredményezne a korporatizmusba. Ezzel a problémával részint átfedésben merült a reprezentativitás kérdése. Egyszerűen fogalmazva semmilyen reprezentativitási kritérium nem érvényesült a makroszintű tripartizmus szereplőinek meghatározása során, s ez 1990-ben kétségkívül indokoltnak is volt tekinthető. A reprezentativitás figyelmen kívül hagyása a feleknek azon közös véleményén alapult, mely szerint: a) ahhoz, hogy a partnerek valóban függetlenek, autonómok és relatíve erősek legyenek, jelentős időre lett volna szükség, amit aligha lehetett volna kivárni; b) a szociális partnerek, illetve a munkaadói oldal képviseletének túl korai szelektálása, bármilyen kritériumot is választottak volna, akadályozta volna az organikus fejlődést, akár lehetetlenné is téve az új szervezetek (bármilyen új érdekszövetség) megerősödését (jelentőssé válását); c) egy gazdasági és politikai átmenet időszakában minél több partnert sikerül bevonni, annál nagyobb az esély a társadalmi béke megőrzésére. A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

17

Mindezen meghatározottságoknak megfelelően az Antall-kormány idején lényegesen átalakult az érdekegyeztetés rendszere, 1990. augusztus elsején létrejött az Érdekegyeztető Tanács (ÉT). A szereplők száma megnövekedett: a munkavállalókat 7 szakszervezeti konföderáció képviselte, míg a munkáltatói oldalon 9 szervezet kapott helyet (ld. a 2. ábrán). Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) (1988-1990) Témától függően változó

Témától függően változó; állandó tag a mindenkori munkaügyi politikai államtitkár

•

•

Autonóm Szakszervezetek

•

ÉSZT

•

FSZDL

•

MOSZ

•

MSZOSZ

•

SZEF

•

Szolidaritás

Kormányoldal SZOT

Munkavállalói oldal

Munkaadói oldal

Érdekegyeztető Tanács (ÉT) (1990-1994)

•

MGK

•

ÁFEOSZ

•

OKISZ

•

GYOSZ

•

SZÖVOSZ

•

IPOSZ

•

TOT

•

KISOSZ

•

KISOSZ és KIOSZ (egy közös képviselővel)

•

Magyar Agrárkamara

•

MGK (MAOSZ, MGKMSZ)

•

MOSZ

•

OKISZ

•

VOSZ

2. ábra - Az OÉT és az ÉT összetételének különbségei

Az ÉT „érdeklődési köre” is tovább bővült: a kormány a bevont érdekképviseletek hatására elfogadta, hogy az ÉT gazdasági (adózás, társadalombiztosítási járulékszabályozás), továbbá a költségvetést érintő kérdésekkel is foglalkozzék. xiv Az új felállásban a kormány elismerte, legalábbis nem feszegette tovább a szociális partnerek legitimitását, azok pedig tudomásul vették – ha nem is feltétlenül támogatták – azokat a kormányoldali gazdasági kényszerintézkedéseket, melyeket a szakszervezeti tagok (sőt, időnként maguk a munkaadók is) sérelmeztek.


18

Annak érdekében, hogy a kölcsönös elfogadásra épülő tripartit struktúra kiegyensúlyozottan működhessen, az ÉT ritka döntési mechanizmus szerint működött. Minden oldalának egy, közös hangon kellett megszólalnia (ez az, melyet a nemzetközi szakirodalom „one-voice system”-nek nevez xv ). Ennek következtében a tripartit fórum oldalai egy-egy szavazattal rendelkeztek, melyhez az egyes szervezetek különvéleményt fűzhettek. A tárgyaló oldalak tehát közös véleményt kellett, hogy kialakítsanak az ÉT plenáris üléseit megelőző zárt üléseiken. Ebben a sajátos struktúrában a legfontosabb kérdés az volt, hogy az azonos oldalon helyet foglalók együttesen relevánsan képviselik-e a különböző érdekeket, és ezeket mennyire képesek eredményesen egyeztetni. Az „egy közös hang – egy oldal” rendszer az ÉT működési hatékonyságát nagyban fokozta. A tripartit fórum küldetésének újradefiniálása az OÉT és az ÉT szervezeti struktúráinak különbségeiben is tükröződött. Az ÉT (és utódszervezetei) munkáját nagy mértékben bizottságokban végezte, és megalakult saját (központi) titkársága is (ld. a 3. ábrán). Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) (1988-1990) Nem voltak bizottságai

Bizottságok

Nem volt titkársága

Érdekegyeztető Tanács (ÉT) (1990-1994) •

Bér- és Munkaügyi Bizottság

•

Gazdasági Konzultatív Bizottság

•

Információs Bizottság

•

Jószolgálati-Etikai Bizottság

•

Jövedelempolitikai Bizottság

•

Munkaerőpiaci Bizottság

•

Munkavédelmi Bizottság

•

Országos Képzési Tanács

•

Privatizációs Bizottság

•

Szociálpolitikai Bizottság

•

Kis létszámú, mindhárom oldalt kiszolgáló titkárságának elsődleges feladata a plenáris ülések előkészítése volt

•

Elkülönült titkárságok is alakultak a bizottságok kiszolgálására

Titkárság

3. ábra - Az OÉT és az ÉT szervezeti felépítésének különbségei A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

19

Mint azt struktúráik különbsége is mutatja, az ÉT felhatalmazottsága jelentősen különbözött az OÉT-étől, és a megfigyelhető eltérések az általános konzultáció, illetve a jogszabályalkotást megelőző konzultáció feladatainak túlsúlyba kerülése irányába mutattak. Ezt tükrözi a hatásköröket és jogokat összefoglaló 4. ábra is.

Illetékesség

Feladatok, jogok

Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) (1988-1990)

Érdekegyeztető Tanács (ÉT) (1990-1994)

•

Bérmeghatározás

•

•

Foglalkoztatási válságkezelés (részben)

Gyakorlatilag a gazdaságés foglalkoztatáspolitika összes területe, különös tekintettel a munkaügyi kapcsolatokra

•

Folytasson tárgyalásokat és kössön országos hatókörű megállapodásokat egyes bér-kérdésekben (pl. a minimálbérrel kapcsolatban, a bérszabályozás alóli kivételek tekintetében, a versenyszférának ajánlott bérnövekedés kapcsán)

•

Folytasson tárgyalásokat és kössön országos hatókörű megállapodásokat egyes bér-kérdésekben (pl. a minimálbérrel kapcsolatban, a bérszabályozás alóli kivételek tekintetében, a versenyszférának ajánlott bérnövekedés kapcsán)

•

Közösen (tripartit egyetértéssel) határozza meg a kritikus területeknek szánt támogatás mértékét foglalkoztatási válság esetén

•

Folytasson konzultációt a gazdasági, szociális és munkaügyi törvénytervezetekről, illetve minden olyan jogszabályról, amelyet a szociális partnerek kiemelten fontosnak tartanak, beleértve a jogszabályokat megalapozó koncepciókat

•

Folytasson konzultációt az országos jelentőségű, a szociális partnereket érintő kérdésekről (általános konzultáció)

4. ábra - Az OÉT és az ÉT hatásköreinek és jogainak különbségei

Az Antall-kormány idején alakult meg továbbá – szinte kizárólag az ÉT-ben is helyet foglaló munkavállalói és munkaadói szervezetek képviselőiből – az Egészségbiztosítási Önkormányzat és a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat, amely 1993. és 1998. között gyakorolta az ellenőrzést a két jelentős állami pénzalap fölött, illetve ekkoriban jöttek létre a költségvetési szféra első érdekegyeztetési intézményei, köztük a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT). A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

20

8. Szerződést a néppel! Vagy mással. Egymással… A kormányokban, pontosabban egyes jó szándékú és/vagy alulfoglalkoztatott politikusokban (hazánkban és külföldön egyaránt) időről időre felmerül a nagy paktumok, társadalmi szerződések megalkotásának és leírásának vágya. Hasonló ez ahhoz a helyi szintű politikai törekvéshez, mely szerint egy-egy kistelepülésen ne az iskola legyen felújítva vagy a művelődési ház infrastruktúrája felfrissítve, hanem épüljön valami új – például uszoda. Hogy a helyiek nem tudják soha kihasználni a kapacitást, illetve, hogy az önkormányzat belerokkan a fenntartásba, az másodlagos kérdés – az építés az a történelmi tett, melynek híre fennmarad, nem pedig az olajozott, hatékony hétköznapi működés. Mindegy tehát, hogy egy-egy nagy paktum meddig maradhat aktuális, a lózungok iránt fogékony nem-szakemberek fantáziáját bármely korban megmozgatja – pártállástól függetlenül. Az 1994-ben hatalomra került szocialista-liberális (MSZP-SZDSZ) koalíció szociális érzékenységét demonstrálandó azzal az eltökélt szándékkal lépett hivatalba, hogy Társadalmi-Gazdasági Megállapodást (TGM) kezdeményez, ezzel is előmozdítva a tárgyalásos megegyezést, a folyamatos és lehetőleg konfliktusmentes konzultációt minden „jóléti” kérdésben. A tárgyalások 1994. júliusában kezdődtek, épp akkor, amikor egyre inkább a gazdasági fejlődés válságával mintsem jóléti kérdésekkel kellett már foglalkozni... 1995. februárjára a kormányoldal kénytelen volt belátni, hogy nincs esély a rövid távú megegyezésre, és otthagyta a tárgyalásokat. 1995. közepén aztán – az újrakezdés reményében – egy, a TGM-nél szűkebb tárgykörű Ár-Bér Megállapodást (ÁBM) kezdeményezett, amely azonban az év végére a TGM-hez hasonló sorsra jutott. Az ÉT működése eközben – elmaradó szervezeti reformja és a romló makrogazdasági mutatók miatt is – több ponton megfeneklett. 1995-ben története során először nem sikerült tagjainak megállapodnia a következő évi keresetnövelési ajánlásban, és a felek nem jutottak dűlőre a Munka Törvénykönyvének módosításával kapcsolatban sem. Ezt követte a Bokroscsomag puccsszerű (azaz mindenfajta érdemi előzetes konzultációt nélkülöző) bevezetése. Tény, hogy az ÉT minden bizonnyal erősen szembehelyezkedett volna a megszorító csomag egészével, de a kormány által követett módszer az érdekegyeztetés legfelső szintű fórumának negligálásával minden addiginál több és keserűbb visszajelzéshez vezetett az érdekegyeztetés szervezésével és színvonalával kapcsolatban. Az előállt „egyeztetési vákuumból” a kormányzat oldalazva menekült ki. A meglévő intézményrendszer újrahangolása helyett az elkövetkező 3 éves időszakban a „folyamatos egyeztetés” jelszava alatt olyan nehezen áttekinthető, A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

21

tagolt rendszert alakított ki, melyben az ÉT formális keretei között megvalósuló tripartit együttműködés mellett rendszeressé váltak a miniszterelnök és a szakszervezeti, valamint munkáltató-oldali vezetők zártkörű találkozói, az ÉToldalak soros elnökeinek informális egyeztetései, a formalitás és az informalitás határán mozgó szakértői megbeszélések. A „nemhivatalos” egyeztetés térnyerésének köszönhetően erősen elváltak egymástól a formális üléseken és a zárt ajtók mögött, szűk körben megvitatott témák. Míg a plenáris és bizottsági ülések az ÉT alapvető funkciójának megfelelően a törvények és jogszabályok véleményezésével, finomításával voltak elfoglalva, addig a színfalak mögött az ÉT mozgásterének újrafelosztása zajlott – ÉT-vezetők aktív részvételével (pl. az ÉT bizonyos jogosítványainak átkerülése a Munkaerőpiaci Tanácshoz). Mindez azzal is járt azonban, hogy a gyanútlan nyilvánosság 1996. és 1998. között konszolidáltabb működést és látványos eredményeket láthatott. Mivel a plenáris ülésekre többségében a már „leegyeztetett”, illetve kevésbé érdekes (vitás) kérdések jutottak el, könnyebb volt konszenzust elérni. Így születhetett megegyezés a munkaügyi ellenőrzés törvénytervezetéről, illetve a Munkaerőpiaci Alap önkormányzati jellegű tripartit irányításának elveiről (1996.), így alakulhatott meg 1997-ben a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat, illetve jöhetett létre viszonylag részletes egyezség a nyugdíjrendszer átalakításáról. A társadalombiztosítási önkormányzatok igazgatásáról szóló javaslat estében az ÉT egyetértett a delegálással, nem volt viszont közös álláspont az irányítási struktúráról. Teljes egyetértés fogadta viszont a kormány kollektív szerződések regisztrálására vonatkozó javaslatát. 1996. és 1998. között minden évben sikerült megállapodni a minimálbérről és az átlagkeresetek ajánlott mértékéről is. A társadalmi szerződés témája 2005-ben tért vissza – immár jóval konkrétabb tartalommal, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 12 pontos tartalmi javaslatot tett le a Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) asztalára. A miniszterelnök javaslatcsomagja nyilvánvalóan túlzott optimizmussal vázolta fel a makrogazdasági mozgásteret, az euró bevezetésének feltételeit 2008-ra téve, illetve nagyarányú bérfelzárkóztatási programot bejelentve. A GSZT, bár a kezdeményezést üdvözölte, érdemben nem foglalkozott a kérdéssel. Ezt több szakértője azzal indokolta, hogy a javaslatcsomag igen kampánygyanús volt. Az, hogy a társadalmi szerződés ügye újfent elsikkadt, mind a testületnek, mind pedig a kormánynak jól jött. Nehezen lehetett volna ugyanis az aláírt szerződést megvédeni bármelyik félnek alig 2 év elteltével… Mégis, alig fél évvel később, a parlamenti választások lezárulta után, a GSZT-ben helyet foglaló néhány gazdasági érdekképviselet és több külső gazdasági szereplő (pl. hazai és külföldi kamarák) fizetett hirdetésben szorgalmazták újfent a társadalmi szerződés megkötést. A kiáltvány kapcsán a kormánnyal és az ellenzéssek is felvették a kapcsolatot. 2006. őszére viszonylagos egyetértés körvonalazódott abban a tekintetben, hogy a társadalmi szerződés fő témája az úgynevezett államreform A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

22

lehetne. Ez azonban a magyar társadalom számára korántsem volt megfelelően motiváló erejű – nem úgy, mint pl. az uniós források elosztására koncentráló Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT). Az államreformba bele kellett ugyanis érteni a közszféra karcsúsítását, illetve az egészségügyi reformot is, melyekkel kapcsolatosan a kormánystratégiát a szociális partnerek hevesen bírálták. Így aztán nem csoda, hogy a GSZT államreformmal kapcsolatos, feltételesen 2006. október 19-ére kitűzött plenáris ülésére nem került sor (különösen, hogy a nyilvánosságra került „őszödi beszéd” miatt a közhangulat sem kedvezett már egy nagy paktum aláírásának). A kérdés legközelebb 2008-ban, a „Nemzeti Csúcs” kapcsán került ismét napirendre, miután tudatosult, hogy a világgazdasági válság hatásai alól hazánk sem mentesülhet, illetve az év tavaszán lezajlott „vizitdíjas” népszavazás felhívta a figyelmet az átfogó reformok társadalmi támogatásának fontosságára. Az egynapos konferencia célja az lett volna, hogy „alkossa meg a nemzeti felemelkedés programját”, ennek keretében pedig „tegyen javaslatot az euró magyarországi bevezetésének dátumára, egy középtávú bérmegállapodásra, a nyugdíjrendszer hosszabb távú fenntartása érdekében teendő középtávú lépésekre, a szociális rendszer megújítására, és állapodjon meg az oktatási és képzési rendszer koncepciójáról.” xvi Az indítványok közt szerepelt még, hogy a Nemzeti Csúcs fektesse le a takarékos állami működés feltételeit, garanciáit, emellett az önkormányzati reform elveit, tegyen ajánlásokat az új pártfinanszírozási rendszerre, és segítse javaslatokkal a korrupció elleni fellépést. A miniszterelnök feladatlistája tehát mindazt tartalmazta, amit saját kormányának kellett volna elvégeznie. Hiába voltak azonban jóval többen jelen mint egy kormányülésen, hiába fogadta el a meghívást az ellenzék minden parlamenti pártja is, a felszólalások csak a jól ismert álláspontokat tükrözték, és a hatalmas feladatot értelemszerűen nem lehetett jól megoldani. Nem véletlen, hogy Sólyom László köztársasági elnök a szimbolikus és a gyakorlati jelentőség összekeverésére hivatkozva nem ment el a rendezvényre, ahogy az sem véletlen, hogy nem lett folytatása. A társadalmi szerződés-problematika mindazonáltal több mint valószínű, hogy előkerül a most kezdődő második Orbán-érában is. A jelen tanulmány szerkesztési logikája szerint azonban egyelőre még csak az első Fidesz-vezette kabinet alatti érdekegyeztetési tevékenység áttekintése következik.


23

9. Királyi, többes Héthy Lajos megfogalmazása szerint az ÉT „lényegében bármiféle komolyabb [szervezeti, működési] korrekció nélkül hajózott át a konzervatív Orbán-kormány időszakába.” xvii Az első Orbán-kabinet megalakulását követően, már 1998 nyarán kezdeményezte az érdekegyeztetés átalakítását annak érdekében, hogy még a látszatát is elkerülje a korporativizmusnak. Az új kormány eltökélt szándéka volt, hogy a szociális párbeszédben a konzultációt helyezi előtérbe, és a tárgyalásokat azokra a témakörökre limitálja, melyekben a kormány és a Parlament előjogai nem sérülnek, illetve csak olyan partnerekkel tárgyal, akik felelősséget tudnak (és akarnak) vállalni szerződéses kötelezettségeikért. A konzultáció célját abban határozta meg, hogy „a kormány szándékairól részletes tájékoztatást adjon, és ezzel lehetőség szerint biztosítsa a részvételt a döntéshozatali folyamatban, illetve biztosítsa a folyamatos párbeszédet a gazdasági fejlődés minden fontos kérdésében.” xviii Ennek következményeként cserélte a kormány az ÉT „bejáratott” nevét Országos Munkaügyi Tanácsra (OMT) 1999. áprilisában. Tény azonban, hogy bár a változásoknak sok harcos ellenzője akadt akkoriban, a jelentősnek sugallt változtatások csak kis mértékben érintették az (O)ÉT / OMT helyét, súlyát és jogosítványait; ellenben olyan irányokban jelen tettek ésszerű elmozdulásokat, amelyben azokat már a megelőző szocialista-liberális koalíció szakértői is szükségesnek ítélték. Így pl. a Munka törvénykönyve módosítása lehetővé tette, hogy a kormány egyoldalúan meghatározhassa a minimálbért, amennyiben erről nem születik háromoldalú megállapodás, a szakszervezeti és munkaadói részvételt pedig támogatottsági követelmények teljesítéséhez kötötte – hiszen ennek 1999-re, a közel tíz éves új magyar demokráciában már minden alapja megvolt. Jelentős újdonság volt, hogy az OMT már nem foglalkozott a gazdasági jogszabályokkal, vagyis nem vitatta meg a költségvetési és adótörvényeket. A gazdasági konzultációkra a kormány létrehozta a Gazdasági Tanácsot (GT – itt vitatták meg a stratégiai kérdéseket), valamint az Európai Integrációs Tanácsot (EIT). A GT, amely a gazdasági érdekképviseletek szélesebb körét foglalta magában mint előzőleg az ÉT, a későbbi Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) előképének is tekinthető. A testületekről részletes tájékoztatást az 5. ábra ad. Gazdasági Tanács (GT) (1999-2004) Illetékesség

Feladatok, jogok

Európai Integrációs Tanács (EIT) (1999-2004)

•

Gazdaságpolitika és gazdasági stratégia, az ország egészét érintően

•

EU-csatlakozási folyamathoz kapcsolódó általános kérdések

•

Konzultáljon a gazdaságpolitikáról és a gazdasági stratégiákról

•

Nyújtson információt a csatlakozási folyamat állásáról


24

Résztvevők

•

Informáljon az EU-hírekről

•

Folytasson általános konzultációt a csatlakozáshoz kapcsolódó kérdésekben

•

Kormány (külügyminiszter, szociális párbeszédért felelős kormánytag, illetve a téma jellegének megfelelő felelős)

•

Szakszervezetek (melyek az OMT tagjai)

•

Munkaadói szervezetek (melyek az OMT tagjai)

•

Kormány (a téma jellegének megfelelően legmagasabb szinten képviselve)

•

Szakszervezeti konföderációk (melyek tagjai az OMT-nek)

•

Munkaadói konföderációk (melyek tagjai az OMT-nek)

•

Magyar Nemzeti Bank

•

Gazdasági kamarák

•

Gazdasági kamarák

•

Pénzügyi és befektetői szektor képviselői (Bankszövetség, Befektetői Tanács, a Budapesti Értéktőzsde Tőzsdetanácsa)

•

•

A termelő szektor nagybefektetőinek érdekképviseletei (Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társasága, Joint Venture Szövetség)

Állandó meghívottak megfigyelői státuszban: Magyar Szakszervezetek Európai Integrációs Bizottsága, ill. Magyar Munkaadói Szervezetek Nemzetközi Együttműködési Szövetsége

•

Magyarországon képviselettel rendelkező külföldi kereskedelmi kamarák

5. ábra - Az ÉT gazdasági konzultációt ellátó utódszervezeteinek fő jellemzői

Munkaügyi kérdések tárgyalására az OMT-vé alakuló ÉT mellett létrejött a Nemzeti ILO Tanács. Ezek fő jellemzőit a 6. ábra foglalja össze. Országos Munkaügyi Tanács (OMT) (1999-2002)

Nemzeti ILO Tanács (1999-)

•

A munka világához kötődő kérdések

•

ILO-val (nemzetközi munkaügyi szervezet) összefüggő kérdések

•

Folytasson tárgyalásokat és kössön központi, tripartit megállapodásokat egyes bérkérdésekben (például országos minimálbér, átlagkereset növekedésére vonatkozó ajánlás a versenyszférában)

•

Biztosítson intézményi keretet az ILO 144. egyezménye szerinti tripartit tárgyalásoknak xix

•

Segítse elő az ILO-hoz kapcsolódó nemzeti szintű tevékenységeket

•

Folyamatosan működjön együtt az ILO-val

Illetékesség

Feladatok, jogok •

Folytasson jogszabályalkotást megelőző konzultációt munkaügyi, ill. a szociális partnereket érintő témákban


25

Résztvevők

•

Folytasson általános konzultációt munkaügyi és foglalkoztatási kérdésekben

•

Kormány (a téma jellegének megfelelően, ill. a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára állandó jelleggel)

•

Kormány (az ILO-ügyekért felelős állandó képviselő, valamint további 5 kormányképviselő)

•

Munkavállalói oldal: ASZSZ, ÉSZT, FSZDL, MOSZ, MSZOSZ, SZEF

•

Munkavállalói oldal: 6 képviselő, az OMT által kijelölve

•

Munkaadói oldal: AMSZ, ÁFEOSZ, IPOSZ, KISOSZ, MGYOSZ, Magyar Iparszövetség (OKISZ, MOSZ, STRATOSZ, VOSZ)

•

Munkaadói oldal: 6 képviselő, az OMT által kijelölve

6. ábra - Az OMT és a Nemzeti ILO Tanács fő jellemzői

Az OMT tevékenységét – az ÉT-hez hasonlóan, de az informális egyeztetések minimalizálásával – szintén szakbizottságok révén végezte, melyek a következők voltak: a) Bér- és Kollektív Megállapodások Bizottsága b) Információs és Statisztikai Bizottság c) Munkaerőpiaci Bizottság d) Munkajogi Bizottság e) Munkavédelmi Bizottság f) Szakképzési Bizottság g) Szociális Bizottság

A Nemzeti ILO Tanács gyökerei két tekintetben is az ÉT-hez nyúltak vissza. Egyfelől az ÉT egyik bizottsága, a Nemzetközi Bizottság korábban a Nemzetközi Munkaügyi Szervezettel (ILO) való együttműködés legfontosabb kérdéseivel (is) foglalkozott. Másfelől pedig a kormányzat már 1998-ban kezdeményezte olyan tirpartit bizottság felállítását, amely az ILO-hoz eljuttatott kormányjelentések kidolgozását segíti, illetve figyelemmel kíséri az ILO munkaügyi sztenderdjeinek érvényesülését. Az első Fidesz-kormány 1999-ben megújította a már 1991-ben létrehozott, de egyre kisebb jelentőségű Szociális Tanácsot (SZT) is, és a civil párbeszéd fórumává tette, amelyben a kormány nevesített képviselői voltak hivatva konzultálni a társadalom több rétegét érintő kérdésekben országos civil szervezetek képviselőivel. Az SZT alsó szintjén az azonos területen, azonos A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

26

célért tevékenykedő civil szervezetek rétegtanácsai voltak megtalálhatók, a következőképpen: a) Idősügyi Tanács b) Országos Fogyatékosügyi Tanács c) Nőképviseleti Tanács d) Család-, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szakmai Kollégium e) Szociális Szolgáltatást és Szociális Képzést Nyújtók Tanácsa f) Szociálisan Sajátos Élethelyzetben Lévők Tanácsa g) Munkaadók és Munkavállalók Szociális Szervezeteinek Tanácsa

A rétegtanácsok egy része már az SZT megújítását megelőzően, jogszabály alapján létrejött. A rétegtanácsokban – az Országos Fogyatékosügyi Tanács és a Nőképviseleti Tanács kivételével – a kormány nem vett részt. A megújult SZT, elődje példáját követve elsősorban „nyilvános toborzással” igyekezett megtalálni a releváns civil szervezeteket. Az újjáalakuláskor a rétegtanácsok mintegy 60 civil szervezetet tömörítettek. A rétegtanácsok kormányhatározatban megadott számú képviselőt delegálhattak az SZT-be, mely a civil delegáltakon (23 fő) kívül a kormány (9 fő) és az önkormányzatok (1 fő) képviselőiből állt. E sajátos struktúra kialakításával a kormány nem túl nagy létszámú, épp ezért döntésképes szervezetet kívánt létrehozni (ellentétben a „régi” SZT nehezen mozdítható, 11 szekcióba rendezett 160 fős tagságával). Ennek persze a civil szervezetek egy részének kiszorulása volt az (elkerülhetetlen, de megfizethető) ára. Az egyeztetési struktúra megváltoztatásával összességében gyengült a makroszintű tárgyalások, megállapodások szerepe, s előtérbe került a makroszintű konzultáció, illetve megnőtt a bipartit (illetve az SZT-ben a multipartit) tárgyalások szerepe. Mindezek következtében a szociális partnerek korábbi feladati és felelőssége más szereplőkkel megosztásra kerültek. Ezt a szakszervezeti vezetők – leginkább pozícióikat, kiemelt szerepüket féltve – igen nehezményezték és az átalakítást visszalépésnek aposztrofálták. A későbbiekben a szociális partnerek kritikai észrevételei már inkább a különböző fórumok működésére vonatkoztak – immár az előzőnél komolyabb jogalappal. Véleményük szerint a GT-ben folyó gazdasági konzultáció egyirányúvá vált, a plenáris ülés alapvetően Orbán Viktor miniszterelnöki cselekvésiterv-ismertetéseinek helyszíne lett; a személyes miniszterelnöki megnyilatkozásokon kívül azonban elmaradtak belőle a meghatározó fontosságú A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

27

témakörök, pl. a többéves gazdasági fejlesztési tervezés, illetve az adózási kérdések. A témákat a kormányzat a szakterületekhez hasonlóan felosztotta az egyes fórumok között, és az érdemi tárgyalások helyét egyre inkább a kormányzati álláspont kinyilatkoztatása, majd védelmezése váltotta fel. Nem alakult ki szinergia a makroszintű munkaügyi kapcsolatok (OMT, Nemzeti ILO Tanács), illetve a civil párbeszéd különböző fórumai (különösen az SZT) között. Minderre az országhatáron kívül is felfigyeltek: az Európai Parlament például már 1999-ben hangsúlyozta, hogy „a csatlakozásra való felkészülés nélkülözhetetlen eleme a reprezentatív és autonóm szociális párbeszéd létezése”, és sürgette, hogy „a magyar kormány szorosan vonja be a gazdaság- és szociális politika formálásába a szociális partnereket és nem-kormányzati szervezeteket”, illetve 2000-től kezdve rendszeresen írásbeli tájékoztatást kért az érdekegyeztetés állapotáról, aggodalmát fejezve ki az egyeztetés formáinak kiüresedése miatt. xx


28

10. Semmit nem tanultak, semmit nem felejtettek Az MSZP-SZDSZ kormányzat „visszatérése” 2002-ben a Bourbonokéhoz volt hasonlatos – ahelyett, hogy megőrizték és valódi tartalommal töltötték volna meg a korai Fidesz-érában kialakított rendszert, restaurálták az 1998. előtt (kívülről) sokat bírált érdekegyeztetési szisztémát, melynek működtetéséhez a fél- és egyáltalán nem hivatalos egyeztetések legalább olyan szükségesek voltak mint maguk a plenáris fórumok. A Medgyessy-kormány 2002. július 26-án állapodott meg a szociális partnerekkel az érdekegyeztetés régi-új rendszeréről. Az érdekegyeztetésben résztvevő 6 országos munkavállalói és 9 munkaadói érdekképviselet létrehozta a háromoldalú tárgyalások legátfogóbb fórumát, melynek ismét Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT) lett a neve. Hivatalosan ennek hatáskörébe tartozik a mai napig a munka világával összefüggő valamennyi kérdéskör, beleértve a gazdaságot, a foglalkoztatást, illetve a jövedelmek alakulását befolyásoló adó-, járulék- és költségvetési témaköröket, valamint jogszabálytervezetek megvitatását. Az OÉT aktuális felépítését a 7. ábra foglalja össze. Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) (2002-)

Illetékesség és jogok

A munka világához kötődő kérdések. Visszakerült illetékességébe az éves költségvetési- és adótörvény-tervezetek megtárgyalása. A munkavállalók szociális helyzetét alapvetően meghatározó ügyekben (bér- és adórendszer, járulékmértékek, infláció, foglalkoztatás, munkanélküli ellátás, nyugdíj stb.) egyfajta jövedelempolitikai tárgyalásokra kaptak jogosítványt a szociális partnerek. A makroszintű érdekegyeztetés a konzultáció mellett a megállapodások lehetőségét biztosította a tárgyaló feleknek.

Résztvevők – kormányoldal

A tárgyalt napirend függvényében kapnak képviseletet az egyes minisztériumok / szakterületek. A tárgyalócsoporton belül a kormány általános felhatalmazással rendelkező, állandó képviselője a munkaügyi területért felelős államtitkár.

Résztvevők – munkaadói oldal

Résztvevők – munkavállalói oldal

•

AMSZ

•

ÁFEOSZ

•

IPOSZ

•

KISOSZ

•

OKISZ

•

MOSZ (= Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Sz.)

•

MGYOSZ

•

STRATOSZ

•

VOSZ

•

ASZSZ

•

ÉSZT

•

Liga Szakszervezetek

•

MOSZ (= Munkástanácsok)


29

Szakbizottságok

Szakfórum

•

MSZOSZ

•

SZEF

•

Bér- és Kollektív Megállapodások Bizottsága,

•

Gazdasági Bizottság,

•

Esélyegyenlőségi Bizottság,

•

Információs és Statisztikai Bizottság,

•

Munkaerőpiaci Bizottság,

•

Munkajogi Bizottság,

•

Munkavédelmi Bizottság,

•

Nemzeti Fejlesztési Terv Bizottság (újonnan alakult)

•

Szakképzési Bizottság,

•

Szociális Bizottság.

•

Nemzeti ILO Tanács

7. ábra - A 2002-ben újjáalakult OÉT legfontosabb jellemzői

Az OÉT és a kormány egyeztetése, 2009. február 5. (Forrás: http://www.liganet.hu)


30

11. Az érdekegyeztetés rendszere 2004-től 2010-ig A kormány 2004-ben nemzetstratégiai konzultációk céljára életre hívta a Gazdasági és Szociális Tanácsot (GSZT), mely funkcióját tekintve a Gazdasági Tanácsot váltotta fel. Az állam intézményépítő, illetve a spontán létrejött szervezeteket szabályozó törekvését minden résztvevő a mai napig szükségesnek ítéli. Ez azonban támogató beavatkozás a pályázati rendszerben meghatározott feltételeken keresztül, és mint olyan, veszélyeztetheti a szociális párbeszéd autonóm jellegét, amelynek megóvása az intézményépítés egyik legkényesebb kérdése. Az állami beavatkozás persze más területeken is megjelenik: a kollektív szerződések kiterjesztésében, a kollektív munkajogi szabályok betartását is vizsgáló munkaügyi felügyelet működtetésében, és a – napjainkban ismét előtérbe kerülő – „rendezett munkaügyi kapcsolatokat” megkövetelő munkaügyi politikában, amely a foglalkoztatási és közbeszerzési pályázatok megítélésénél venné figyelembe az adott cég „jó magaviseletét”. Megfigyelhető tehát, hogy a mindenkori kormányzat lehetősége szerint minél mélyebben, tehát nemcsak országos, hanem ágazati és területi szinteken is igyekezett dominálni az érdekegyeztetés rendszerét. A jelenlegi működés részletes áttekintését mindazonáltal célszerű felülről kezdeni. Felismerve az épp általuk visszaállított rendszer elavultságát, a szocialisták vezette kormány az érdekegyeztetés működését jelentősen, törvényalkotás révén szabályozta – a jogszabály szövegezése során még a köztársasági elnök aggályait is kiváltva. A 124/2008. (X. 14.) alkotmánybírósági határozatban megállapított alkotmányossági követelményeknek is megfelelően megalkotott, 2009. augusztus 20-án hatályba lépett OÉT-törvény újraalkotta a szociális párbeszéd rendszerére vonatkozó törvényi szintű rendelkezéseket. Ezzel Magyarországon véget ért a szociális párbeszéd és konzultáció spontán szerveződésének rendszerváltás utáni korszaka. A törvényben meghatározásra került az érdekegyeztetésben résztvevők köre, és az abba való bekerülés módja. Míg a korábbiakban a résztvevők köre a felek egymás általi elismerésén alapult (ennek következtében alig történt változás a résztvevő szervezetekben az 1988. és 2008. között eltelt 20 évben), addig ma a részvétel a támogatottság mérésén alapul. Az OÉT működésének feltételeit az OÉT-ben kötött megállapodás alapján a kormány biztosítja. A munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek támogatásának, az OÉT működésével összefüggő adminisztratív, gazdálkodási, pénzügyi és információs tevékenységnek, valamint az OÉT működése infrastrukturális feltételeinek támogatása a Munkaerőpiaci Alapból történik, annak mértéke 2010-től a munkáltatók és a munkavállalók által a tárgyévet megelőző második évben ténylegesen befizetett járulék 0,6%-a. A törvény egyebek mellett módosította a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvényt (Mt.) is, rögzítve, hogy a kormány az Országos Érdekegyeztető Tanáccsal folytatott A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

31

konzultáció alapján rendeletben határozza meg a foglalkoztatás érdekében a munkavállalók nagyobb csoportját érintő gazdasági okból történő munkaviszonymegszüntetéssel kapcsolatban az Mt.-től eltérő szabályokat és a kötelező legkisebb munkabér, valamint a garantált bérminimum mértékét. Az aktuális szabályok szerint tehát az OÉT-tel a fenti tárgykörökben csak konzultálni kell, a testület egyetértési jogot nem gyakorol. A kormány évente szeptember 30-ig – az országgyűlési képviselők általános választásának évében legkésőbb október 31ig – köteles országos bértárgyalásokat kezdeményezni. A fentivel együtt hatályba lépett 2009. évi LXXIV. törvény az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről a munkavállalók és a munkáltatók érdekképviseletei között a középszintű szociális párbeszédre, e szervezetek érdekvédelmi és érdekképviseleti jogainak érvényesülésére, valamint az ágazati párbeszéd intézményrendszerére vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza. A jogszabály az Mt. hatálya alá tartozó munkavállalók és munkáltatók párbeszéd bizottságot alkotó érdekképviseleteire, valamint az ágazati, alágazati, szakágazati, illetve a rehabilitációs párbeszéd bizottságra alkalmazandó. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény estében a jogszabály csak a megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató munkáltató érdekképviseleteire terjed ki. A törvény szerint a munkaügyi kapcsolatokat és a munkaviszonyt érintő kérdésekben a szociális partnerek ágazati, alágazati, szakágazati szinten, illetve a munkavállalók meghatározott csoportjait érintően párbeszédet folytathatnak, e célból kétoldalú szociális párbeszéd bizottságot hozhatnak létre. Az ágazati párbeszéd bizottság (ÁPB) a munkaügyi kapcsolatokat és a munkaviszonyt érintő ágazati jelentőségű kérdésekben az ágazati munkáltatói érdekképviseletek és az ágazati szakszervezetek részvételével működő kétoldalú szociális párbeszédet folytató testület. ÁPB hozható létre ágazati, alágazati, szakágazati szinten. Egy ágazatban, alágazatban, szakágazatban egy bizottság jöhet létre. Az ÁPB feladata az ágazat kiegyensúlyozott fejlődésének elősegítése, az ágazati szintű autonóm szociális párbeszéd megvalósítása, amelynek célja a megfelelő munkafeltételek kialakítása, a munkabéke megőrzése és a munkaerő-piaci folyamatok jogszerűségének előmozdítása. A törvény meghatározza az ágazati párbeszéd bizottság tagságára, létrejöttére, megszűnésére, az ágazati szintű szociális párbeszédben való részvételi jogokra, a reprezentativitási szempontokra, továbbá az ÁPB-k működésére, a tagok jogaira vonatkozó szabályokat is. A törvény alapján az ott meghatározott eljárásrend szerint az ágazati párbeszéd bizottságban megállapodások, kollektív szerződések köthetők, és azok hatálya továbbra is kiterjeszthető valamely ágazatra. A megváltozott munkaképességűek és az őket foglalkoztatók érdekképviseletei közötti szociális párbeszéd tekintetében a törvény speciális rendelkezéseket tartalmaz. A törvény a A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

32

munkaügyi miniszter (jelenleg: a munkaügyi területért felelős miniszter) és az ágazati párbeszéd bizottságok munkavállalói, illetve munkáltatói oldalainak képviselőiből álló háromoldalú testületként határozza meg az Ágazati Párbeszéd Bizottságok Tanácsát, amelynek feladata, hogy intézményi keretet nyújtson az ÁPB-k működéséhez szükséges koordinációs tevékenység ellátásához. (A jogszabályok teljes szövege a Magyar Közlöny 2009/93. számában (2009. júl. 6.) jelent meg.) xxi A közszféra munkaügyi kapcsolataiban az állam nemcsak kormányzati, szabályozó, hanem munkáltatói szerepben is megjelenik. A szféra munkaügyi folyamatainak kulcsfontosságú kérdései (létszám, bér) a parlament, illetve a kormány intézkedési körébe tartoznak. Ennek következtében az államnak, kettős funkciójának megfelelően, kettős viszonyrendszert kell kialakítania. Egyfelől be kell töltenie a kormányzati funkciókat, másfelől, be kell tölteni a munkáltatói funkciókat is. A versenyszférához hasonlóan a költségvetési területen is változások történtek az érdekegyeztetés rendszerében. Országos szinten (még 2002-ben) átfogó konzultatív fórumként megalakult az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT), mely valamennyi közszolgálati alkalmazottat közalkalmazottakat, köztisztviselőket, fegyveres szervek hivatalos állományú tagjait (rendvédelmi szervezetek munkavállalói) és a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáit - érintő jövedelempolitikai, bérpolitikai, munkaügyi és foglalkoztatási kérdésekkel foglalkozik. Az intézményrendszer az integrációnak és szakosodásnak azt a fokát mutatja, melyet a kormányzati szervezet és az államigazgatás maga is elért. A 2010-es kormányváltás előtt alig akadt olyan minisztérium, amely legalább egy egyeztető fórumot ne működtetett volna. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium egész sor intézmény gazdája volt, hozzá tartoztak például a legjelentősebb munkaügyi érdekegyeztető fórumok, így a az OÉT, a fent említett OKÉT, a Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsa (KOMT), illetve a Munkaerő-piaci Alap kezelése révén a Munkaerő-piaci Alap Irányító Testülete (MAT) és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács (NSZFT), valamint a szociális terület nagyszámú konzultatív, egyeztető testületei is (az Országos Szociálpolitikai Tanács, az Országos Fogyatékosügyi Tanács, az Idősügyi Tanács, a Nők és Férfiak Esélyegyenlősége Tanács stb.) és végül a Fogyasztóvédelmi Tanács. A középszintű egyeztetés szervezeti kereteit, illetékességi körét, felhatalmazását az OKÉT részletesebb bemutatásával illusztráljuk. Az OKÉT tagjai: • a kormány megbízott képviselői, • a több közszolgálati ágazatot érintő, illetve több ágazati, szakmai szakszervezetet összefogó, legalább két szektorális fórumban részvételi joggal rendelkező országos szakszervezeti szövetségek, konföderációk. A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

33

(Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége); • a helyi önkormányzatok országos érdekképviseleti szervezetei. Az OKÉT-et tájékozódási, véleményezési, javaslattételi, valamint - a saját szervezetével, működésével és a munkaprogramjával kapcsolatos belső ügyekben – döntési jog illeti meg. A javaslattételi jog alapján az OKÉT jogosult megállapodni kormányzati intézkedés kezdeményezéséről, valamint a költségvetési intézményi szférában szektorális, ágazati, helyi önkormányzati és intézményi szinten folytatott érdekegyeztető tárgyalásokon követendő elvekkel, eljárással, magatartással kapcsolatos ajánlásról. A véleményezési jog különösen az alábbi kérdéskörökre terjed ki: • a közszolgálati alkalmazottak összességét elsődlegesen érintő politikák kiemelt kérdései; • a közszolgálati alkalmazottak összességét érintő politikák végrehajtási eszközei, ezek összehangolása; • a közszolgálati rendszerei, jogállási törvények éves és hosszabb távú összehangolt működtetése, fejlesztése; • az egységes közszolgálati reform tartalma; • a költségvetési szféra szociális párbeszéd rendszerének működtetése, fejlesztése; • a jogállási törvények szerinti, szektorális érdekegyeztető fórumokon esetenként felmerülő szektorközi összehangolást igénylő kérdések. Az OKÉT, illetve az oldalak jogosultságaikat elsődlegesen plenáris üléseken gyakorolják, melyeket eseti szakértői egyeztetések, valamint az oldalügyvivők konzultációi segíthetik. Szavazáskor az oldalakat egy-egy szavazat illeti meg. Valamely szavazásra bocsátott javaslat, közös álláspont, megállapodás elfogadása konszenzussal történik. Egy oldal tartózkodása azonban a konszenzus létrejöttét nem akadályozza meg. A plenáris ülés levezető elnöki tisztét az oldalak által megbízott személy tölti be. Az OKÉT működésének feltételeiről, a titkársági feladatok ellátásáról az ülések előkészítéséről 2010. júniusáig a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, illetve az e feladatra kijelölt Bérpolitikai Főosztály gondoskodott. Az OKÉT ülései nyilvánosak. A megállapodások, állásfoglalások – az oldalak döntése alapján – a Magyar Közlönyben megjelennek. Az országos társadalmi párbeszéd ma létező intézményei – számuk meghaladja a két tucatot – nagyjából 3 fő csoportba sorolhatók: A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

34

a) Munkaügyi érdekegyeztetésre, s ezzel együtt a munkaügyi politika alakításával és a munkaügyi jogszabályalkotással kapcsolatos egyeztetésekre létrehozott testületek, mint az OÉT, OKÉT stb. b) A közpolitika formálásával, illetve a jogszabályalkotással összefüggésben létrehozott konzultatív, véleményező, javaslattevő testületek (pl.: Gazdasági és Szociális Tanács, Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács, ill. részben maga az OÉT is). c) Az állami pénzalapok kezelésében szerepet játszó, s emellett olykor a közpolitika formálásában is véleményt nyilvánító testületek, mint a Munkaerő-piaci Alap Irányító Testülete, a Nemzeti Civil Alapprogram stb. A munkáltatói szervezetek az ágazati párbeszédbizottságokban elsősorban konzultatív-információs fórumot látnak, amely reményeik szerint lehetőséget biztosít a kormányzati szintű ágazati stratégiák befolyásolására. Ezzel szemben a szakszervezetek azt remélik, hogy az ágazati párbeszédbizottságok válnak az ágazati szakmai kollektív szerződéseket megkötő fórumokká. A területfejlesztés az érdekképviselet (regionális érdekegyeztetés) új dimenzióját jelenti a munkáltatói szervezetek számára, a gazdaságfejlesztési irányokkal, programokkal kapcsolatos állásfoglalás során lehetőségük adódik sajátos lobbiszempontjaik érvényesítésére. A regionális tervezés uniós normái szerint a fejlesztések valamennyi szakaszában egyeztetni kell a partnerekkel. A Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT), valamint az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) szerint a regionális fejlesztések elkészítésébe bevonandó célcsoportok között szerepelniük kell a regionális munkáltatói és munkavállalói szervezetek képviselőinek, valamint a szociális partnerek országos szintű képviselőinek. A megvalósítási szakaszban a létrejövő regionális intézmények veszik át az EU strukturális alapjaiból finanszírozott regionális operatív programok lebonyolítását. Vagyis, itt is érvényesül a tripartit működési elv, amelyben a regionális önkormányzat mellett a munkáltatók és munkavállalók érdekképviseletei vesznek részt. A regionális fejlesztési tervekhez kapcsolódó intézményépítés a munkáltatói szervezeteket is megfelelő belső szervezeti rend kiépítésére ösztönözte. A Kisosz megyei szervezetei például egyeztető fórumot hoztak létre mind a hét statisztikai régióban. Az Iposz az Országos Érdekegyeztető Tanács keretén belül megalakult Nemzeti Fejlesztési Terv Bizottság keretei között mindent elkövet, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások érdekei érvényesüljenek e terv keretében. 1991-től 1996-ig a munkaügyi tanácsok működése 1996-ig a területi tripartit munkaügyi kapcsolatokban a rendszerváltást követő évek spontán, „autonómönszerveződő”, plurális, decentralizált szakaszát testesítette meg. 1997-től kezdődött a napjainkban is létező, a szereplőket testületekbe tömörítő korporatívszabályozó szakasz, amely alapvetően korlátozta a tripartit kapcsolatokban A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

35

résztvevő szereplők számát, és a szereplők önszerveződése helyett a testületi típusú funkcionális érdekegyeztetés fórumainak dominánssá válásához vezetett, s ez a korábbi autonóm, plurális érdekegyeztető fórumok testületté alakításában vagy azok megkettőzésében mutatkozott meg. Az elmúlt években egyre változatosabb formát öltöttek a sok résztvevős kapcsolatok (a helyi szociális partnereket, a munkaügyi tanácsok munkavállalói és munkáltatói oldalának képviselőit is magukban foglaló, többszereplős kistérségi fejlesztési tanácsok, a térségi foglalkoztatáspolitika társadalmasításának fontos eszközét jelentő, a helyi partnerségen alapuló foglalkoztatási paktumok stb.). Az egyre átfogóbb és „láncszerű” jogi szabályozás” következtében a munkaügyi kapcsolatok területi szereplőinek részvétele a helyi tripartit, multipartit intézményekben a makroszintű érdekegyeztetés szereplőivel való kapcsolatuk függvényévé vált: ugyanis – a rendszerváltást követő évekkel ellentétben – a tripartit és a multipartit területi fórumok szereplői csupán a makroszintű érdekegyeztetésben – jelenleg az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) – képviselettel rendelkező országos munkáltatói és munkavállalói szövetségek (konföderációk) megyei, helyi szervezetei, képviselői lehetnek. Napjainkban a munkaügyi kapcsolatok bipartit területi intézményei – például kollektív alku, kollektív tárgyalás, kollektív munkaügyi vita, sztrájk – alig léteznek (leszámítva az egyetlen, megyei hatályú területi kollektív szerződést). A bipartit munkaügyi kapcsolatok területi fórumai alapvetően hiányoznak, a tripartit, multipartit fórumok pedig szinte kivétel nélkül funkcionális testületek, nem autonóm szerveződésű egyeztető, tárgyaló fórumok, amelyek ráadásul betagozódtak a vertikális struktúrájú korporatív jellegű érdekegyeztető rendszerbe. A területi érdekegyeztetésben a munkaügyi tanácsok központi szerepet töltenek be: a területen működő szociális partnerek ugyanis e tanács tagjaként jogosultak arra, hogy más területi, helyi vagy regionális fórumnak tagjai lehessenek. A tanács tagjává azonban csak akkor válhat valaki, ha valamely országos szövetséghez tartozik. A munkaügyi tanácsok szervezetére vonatkozó jogszabályi feltételek szinte változatlanok voltak az Flt. 1991. évi életbelépésétől 1996. végéig. Az 1997. január elsejétől hatályos 1996. évi CVII. törvény azonban lényegesen módosította az érdekegyeztető intézmény szervezetét s az érdekegyeztetésben résztvevő szereplők körét. A munkaügyi tanácsok átalakításának szándéka több forrásból táplálkozott. Egyrészt jól illeszkedett az 1990-es évek derekától egyre erősödő folyamatba, amely az érdekegyeztetési intézményekbe történő állami, elsősorban a jogalkotás útján történő beavatkozásban nyilvánult meg. Másrészt válasz volt azokra a – területi szociális partnerek által is – egyre határozottabban megfogalmazott véleményekre, feltételezésekre, amelyek szerint a tanácsok 1991-ben az önszerveződés alapján létrejött munkáltatói és munkavállalói tárgyalóküldöttségei megmerevedtek, már A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

36

nem fogják át az érdekképviseletre igényt tartó kört, a tárgyalóküldöttségek túlságosan zárt rendszerré váltak, nem léteznek képviseleti kritériumok, így olyan képviselők is megőrizhetik képviseleti tagságukat, akik mögött már „nincs tagság”. Az 1997. januári változás ugyan nagy mértékben átrendezte a munkaügyi tanácsokat (leginkább a helyi szintű szervezetek kárára!), de azóta – a törvényi előírások ellentmondásossága következtében – a munkaügyi tanácsokban a szociális partnerek küldöttségeinek újraválasztására nem került sor, ezért az utóbbi több mint 10 évben a kialakult erőviszonyok stabilizálódtak, napjainkra mozdíthatatlanokká váltak, a képviselők köre állandósult, döntően csak az önkormányzati oldalon van csere, ahol az önkormányzati választási ciklusok hatásai érvényesülnek. Mindazonáltal a munkaügyi tanácsoknak jelentős szerepük volt abban, hogy a megyék gazdaságának gyökeres átalakulásával járó folyamatok nem vezettek rendkívül intenzív és tartós társadalmi konfrontációhoz. Elvi döntéseikkel a területi, kistérségi, ágazati foglalkoztatási folyamatok közül elsősorban az elmaradott (válság-) térségek kiemelt támogatására, a hátrányos munkaerőpiaci rétegek, népcsoportok (a cigányság) helyzetének javítására gyakoroltak nagyon jelentős hatást. Megállapítható, hogy munkaügyi tanácsok oldalai között igen gyakran élénk és konstruktív vita alakult ki az egyes eszközök felhasználási elveiről és arányairól, a különböző eszközök célszerűségének és hatékonyságának a megítéléséről, ennek ellenére a vita eredményeként a kompromisszum szinte minden esetben létrejött. A munkaügyi tanácsok – az Flt. alapján nevesített konkrét hatáskörökön túl – ellátnak más jogszabályban meghatározott feladatokat is. Ezen hatáskörök alapvetően a foglalkoztatáspolitika aktív eszközrendszeréhez (támogatásokhoz) kapcsolódnak. A területfejlesztési törvény 2004 szeptemberében hatályba lépett módosítása ismét visszavezette a szociális partnereket a területfejlesztés testületi (érdekegyeztető) rendszerébe, mégpedig a kistérségekben, a területfejlesztési feladatok összehangolására, a kistérségi területfejlesztési koncepció elfogadására, közös területfejlesztési programok kialakítására létrehozott kistérségi fejlesztési tanácsok tagjai közé. A kistérségi fejlesztési tanácsok működését vizsgálva a fő funkció a következő: a kistérség területén annak társadalmi, gazdasági és környezeti fejlesztése érdekében a régió fejlesztési terveivel összhangban koordinálja a helyi önkormányzatok, azok területfejlesztési társulásai és a kistérség területén működő gazdasági szervezetek fejlesztési elképzeléseit. Itt tehát nem csak a forráselosztó szerep, hanem az egyeztető, koordináló funkció is nagy hangsúlyt kap (együttműködés a helyi önkormányzatokkal, az önkormányzatok területfejlesztési társulásaival, a kistérségben működő állami szervekkel, az érdekelt társadalmi és szakmai szervezetekkel, a gazdasági szervezetekkel.) A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

37

A tanácsok tagjai a következők: a) szavazati joggal valamennyi települési önkormányzatának polgármestere. b) tanácskozási joggal a gazdasági kamaráknak a kistérségben működő egyegy képviselője, a megyei területfejlesztési tanács képviselője, a megyei munkaügyi tanácsba delegálási joggal rendelkező munkáltatói és munkavállalói szervezetek egy-egy kistérségi képviselője, az iparosok és kiskereskedők országos szakmai érdekvédelmi szervezeteinek egy kistérségi képviselője, a társadalmi szervezetek fóruma által delegált, a civil szervezetek egy képviselője, a megyei közigazgatási hivatal képviselője, a Magyar Államkincstár területi igazgatóságának képviselője. c) meghívottként az e szervezeteket (személyeket) érintő kérdések tárgyalásán tanácskozási joggal vesznek részt mindazon gazdasági, társadalmi és egyéb szervezetek képviselői, amelyeket a kistérségi fejlesztési tanács döntése közvetlenül érint, vagy akit az ülésen való részvételre felkérnek. A kistérségi fejlesztési tanács szabályozhatja a kisebbségi önkormányzatok részvételét. d) konzultációs joggal rendelkeznek a kistérségben működő mindazon bírósági nyilvántartásba vett társadalmi szervezetek, amelyek a területfejlesztést érintő kérdések megtárgyalására egyeztető fórumot hoznak létre, és a kistérségi fejlesztési tanácsnál jelzik együttműködési szándékukat. (Az egyeztető fórum véleményét az adott napirendi pont tárgyalásakor ismertetni kell.) A jogok tartalmát illetően a munkáltatói, illetve a munkavállalói szervezetek képviselőit azon tagok között találjuk a kistérségi fejlesztési tanácson belül, akik csupán tanácskozási joggal rendelkeznek, és nincs szavazati joguk. A területfejlesztési törvény szerint a térségi fejlesztési tanácsokban, a regionális fejlesztési tanács tevékenységében tagként a szociális partnerek közvetlenül nem vesznek részt, mozgásterük területi szinten – a kiinduló állapothoz képest – beszűkült mind a részvétel lehetőségében, mind a jogok gyakorlásának erősségében. A szociális partnerek a területfejlesztési célelőirányzat felhasználásának szabályozása keretében, 37 már az EU-csatlakozást megelőzően is szerepet kaptak az uniós pénzügyi források felhasználásának ellenőrzésében. A regionális fejlesztési tanácsok ugyanis az előzetes nemzeti fejlesztési tervben foglaltak figyelembevételével elkészítették hároméves Előzetes regionális fejlesztési programjaikat. E programok végrehajtásának megfigyelésére és értékelésére regionális monitoring bizottságokat kellett létrehozni, amelyek ülésein – tanácskozási joggal – az állandó résztvevők között szerepeltek a megyei munkaügyi tanácsok munkáltatói és a munkavállalói oldalának (megyénként) egy-egy képviselője. A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

38

A csatlakozást követően a szerep – az alanyok kevésbé egzakt jogszabályi megfogalmazása mellett – tovább él,38 mivel a közösségi támogatási keret, az operatív programok – közöttük a humánerőforrás-fejlesztési operatív program –, illetve a kohéziós alap végrehajtását önálló monitoring bizottságok felügyelik, amelyeknek – a kohéziós alap kivételével – tagjai a gazdasági és a szociális partnerek. Az évezred elején Magyarországon a területi munkaügyi kapcsolatok világában új színfoltként jelentek meg az Európai Unió tagállamaiban már hagyományosnak számító foglalkoztatási paktumok. A foglalkoztatási paktum a térségi munkapiaci szereplők írásos megállapodásban rögzített összefogása foglalkoztatáspolitikai célok közös kijelölése, valamint megvalósítása érdekében (a fogalmat tágan kell értelmezni, hiszen a paktum részesei lehetnek azok is, akik az adott pillanatban közvetlenül nem kapcsolódnak a piachoz, de erőforrásaikból, „áldoznak” a paktum céljainak megvalósulása érdekében). A paktumok résztvevői tipikusan a következők: az önkormányzatok, az állami munkaügyi szervezet (a hazai paktumok esetén az Állami Foglalkoztatási Szolgálaton belül a munkaügyi központok, illetve azok illetékes kirendeltségei), a munkáltatók, a képzőintézmények, a munkáltatók és munkavállalók érdekképviseleti szervei, és a civil szervezetek. A paktumok száma és az általuk elért területek (nemcsak földrajzi értelemben vett) nagysága egyre nő. Ebből arra következtethetünk, hogy ez az eszköz eredményesen segítheti a foglalkoztatási problémák megoldását, s a szociális partnerek lehetőségei is bővülnek a foglalkoztatáspolitikai érdekegyeztetés területén. A paktumok esetében nincs jogszabályi háttér, a rendszer működésének fontos alapelve az önkéntesség. Ez a körülmény a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseleti szervek érdekérvényesítő funkcióját visszabillentheti az önszerveződés irányába, ugyanis az elmúlt évtized a szereplőket a korporatív megoldások irányába terelte, ahol a működés, a részvétel lehetőségeit elsősorban az irányadó normatív háttér határozta meg.


39

12. Bipartit egyeztetési és együttműködési formák A munkaügyi kapcsolatok már létező tripartit struktúráit (a kormány és a szociális partnerek közötti formalizált együttműködést) egészíti ki a szociális párbeszéd bipartit, ágazati együttműködési formái, azzal a céllal, hogy ágazatspecifikus témakörökkel a leginkább az érintettek foglalkozzanak, mégpedig oly módon (a kormányzattal folytatott konzultációtól kezdve egészen a bipartit szabályozásig és kollektív tárgyalásokig), ahogyan az az adott téma szempontjából a legmegfelelőbb. Ez a gyakorlatban – az EU elvárásainak megfelelően – úgy történik, hogy úgynevezett ágazati bizottságokat állítanak fel minden olyan szektorban, ahol a szociális partnerek azt közösen igénylik. Az ágazati bizottságok alkalmasak arra is, hogy segítsék a szociális partnerek felkészülését a hasonló európai intézményekben való részvételre. PHARE-támogatással 2003-ban összesen 18 párbeszédbizottság alakult. Ez volt az első, tudatos, tervezett intézményfejlesztési projekt a munkaügyi kapcsolatokra vonatkozóan. Minden résztvevő a lehető legkörültekintőbben, minden lehetséges változatot számba véve kívánta megalkotni az új intézményeket. A kormányzati oldal kifejezett sikerének tekintette, hogy a reprezentativitás mérésének módját – első alkalommal a rendszerváltás óta – sikerült a szociális partnerekkel közösen megvitatni, mégpedig szakmai alapokon. Az már más kérdés, hogy a végeredménynek – hosszú távon – nem valószínű, hogy a gyakorlatban komoly hatása lesz az ágazati fórumok összetételére, tevékenységére. Az ágazatok felkészültsége az új intézményrendszer felállítására és működtetésére meglehetősen különböző volt. Emellett a mai napig komoly dilemmát jelent, hogy ha a kormány a finanszírozó, akkor mekkora lehet a beleszólása? A szociális partnerek érvelése szerint az ágazati fórumok működtetéséhez szükséges pénzügyi forrásokat teljes (vagy döntő) mértékben a kormánynak kell biztosítania. Ez azonban nem hatalmazza fel arra a kormányt, hogy bármilyen módon beleszóljon a szociális partnerek tevékenységébe, vagy ellenőrizze az ágazati fórumok működését. A finanszírozási igény következik egyrészt a kormánynak a munkaügyi kapcsolatok intézményeit támogató, működtető szerepéből, általános felelősségéből. Másrészt a kormánynak érdeke is, hogy az ágazati fórumok rendszere zökkenőmentesen működjön, hiszen megkönnyíti az ágazati szociális partnerekkel folytatott konzultációt, és a szociális partnerek megállapodásai, kollektív szerződései jelentős szerepet játszanak az ágazatok szabályozásában. Harmadrészt, ha valamiben, akkor éppen a finanszírozási megoldásban lehetne az uniós mintát követni. Az uniós ágazati párbeszédbizottságok működésével és a titkársági háttérrel kapcsolatos


40

feladatok finanszírozására ugyanis az Európai Bizottság elkülönített költségvetési sorral rendelkezik. Az ágazati párbeszédbizottságok működésének finanszírozása nem választható el a tágabb dilemmától: a szociális partnerek tevékenységének, a munkaügyi kapcsolatok bipartit és tripartit intézményei működésének állami finanszírozásától. Úgy gondoljuk, hogy ki kellene dolgozni egy korrekt, intézmény- (és nem szervezet-) centrikus, transzparens és stabil támogatási mechanizmust. Ehhez első lépésben, meg kellene vizsgálni a jelenlegi állami támogatások eredményességét. Például, hogyan részesültek az ágazati szociális partnerek a kormányzati pénzügyi forrásokból? Mennyiben „akad el” a támogatás a konföderációk szintjén? Mit lehetne tenni a források célirányosabb, hatékonyabb, hosszabb távon is eredményeket hozó felhasználása érdekében? Mennyiben transzparens a jelenlegi támogatási rendszer? Milyen finanszírozási megoldásokkal lehetne elérni, hogy az állami források felhasználásának ellenőrzése a szociális partnerek „belügyeibe” való illetéktelen betekintés nélkül történjen?


41

13. Civilek továbbra is a pálya szélén Magyarországon eddig egyetlen eddigi kormányról, illetve mögöttük álló parlamenti pártról sem állítható, hogy szemben álltak volna a háromoldalú érdekegyeztetéssel, illetve társadalmi párbeszéddel. Szinte valamennyiről elmondható ugyanakkor, hogy vonakodtak a civil társadalommal a közhatalom gyakorlásában osztozni. 2008-ban a hazai országos párbeszéd kontextusában – figyelembe véve a már létező OÉT-et és GSZT-t – sajátosan új és némileg váratlan fejlemény volt, hogy az Országgyűlés mellett létrejött a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT), méghozzá igen ritka, ötpárti konszenzussal. Korántsem világos és viszonylag nehezen értelmezhető alapító szövege szerint a testület általános feladatköre az alábbi: „a hazai fenntartható fejlődési alapelvek, célkitűzések, átfogó feladatok meghatározásának elősegítése, az ezzel összefüggő nemzetközi együttműködés figyelembe vétele, a fenntartható fejlődéssel foglalkozó stratégia rendszeres megújításának és végrehajtásának elősegítése, a vonatkozó tervezési és egyeztetési feladatok koordinálásának támogatása, a nyilvánosság és a társadalmi részvétel elősegítése.” xxii Bármennyire is megkérdőjelezhető, hogy a Parlament miért is alapít így és ilyen szervezetet, érv a testület létrehozása mellett, hogy a civil társadalom szélesebb képviseletét biztosítja mint az OÉT, illetve a GSZT (bekerültek ugyanis pártok, egyházak, önkormányzati szövetségek, nemzeti és etnikai kisebbségek képviselői). A „bevonásra” vonatkozó szándék komolytalanságát jelzi viszont, hogy civil szervezet nem kapott meghívást a 2008. októberében tartott „Nemzeti Csúcsra”, ahol egyébként az OÉT és a GSZT összes egyéb szereplője jelen volt. Továbbra is tény, hogy a konzultatív testületekben és kuratóriumokban szereplő civil testületek legitimitása még a munkaadók és munkavállalók érdekvédelmi szervezeteinél is nehezebben meghatározható. Mégis, mivel a civil szervezetek számuk és az általuk képviselt ügyek száma, valamint jelentősége folytán egy demokratikus társadalomban nem megkerülhetőek, ki kell közülük választani, mégpedig nyilván demokratikus úton, hogy ki jelenítse meg őket az országos társadalmi párbeszéd folyamatában és intézményeiben. Ma már törvény által szabályozott mechanizmus keretében jutnak be civil képviselők a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) tanácsába, illetve kollégiumaiba. Kiválasztásuk ugyanakkor számos más intézmény esetében szabályozatlan, és ezzel mintegy vonzza a politikai-világnézeti alapú kiválasztást. Erre még ráerősít, hogy amellett, hogy az érintett szervezetek maguk is gyakran keveslik beleszólási, pontosabban érdekérvényesítési jogukat, a különböző (politikai) táborok is megkérdőjelezik a másik „civiljeinek” legitim szerepeltetését különböző testületekben, sőt, akár megkérdőjelezik az ellentáborhoz tartozó szervezetek A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

42

legitim létét is. Ez a civil képviselet ügye számára összességében igen kedvezőtlen helyzetet teremt, illetve tart fenn. Kérdés persze, hogy miért „hagyják” a civilek politikai okból kisajátítani kezdeményezéseiket, illetve szerveződnek gyakran eleve politikai erővonalak mentén? Ennek oka az egyeztetés szervezésében és ezzel szoros összefüggésben a finanszírozásban keresendő. A kormányzati részvétel nélkül beindított, illetve nem a kormány által mozgatott társadalmi párbeszéd megdöbbentő tapasztalata, hogy a civil társadalom nem képes rá és nem is motivált abban, hogy egymással beszéljen, összefogjon.


43

14. Civilek a saját pályájukon Kérdés, hogy mi a jobb: ha van intézményes konzultáció, csak arra épp a legfontosabb kérdések, legégetőbb problémák esetében nem kerítenek sort, vagy ha nincs és nem is teszünk úgy, mintha lenne, de időről időre látványos gesztusok történnek a „másik”, illetve a „harmadik” oldal meghallgatására. Az utóbbi eredményei persze szinte semmilyen kötelezettséget sem jelentenek a kormányoldalra nézve – ezért is fogadhatjuk szkepszissel a magát a napi operatív ügyektől tehermentesíteni igyekvő Orbán Viktor „nép közé leszálló” miniszterelnökként való elképzelését. Na de mennyivel volt jobb, hogy az OÉT véleményezhette 2005-ben a százlépés-programot, részt vehetett az ÚMFT előkészítéseében, 2006-ban kikérték a véleményét az „új egyensúly” megteremtése érdekében, ha nem-kormányoldali résztvevői már 2006-ban azzal „vigasztalódhattak”, hogy „el lehet innen menni Magyarországról”, ha nem tetszik a kormány által kitalált elosztási és teherviselési rendszer xxiii , illetve a Bajnai Gordon nevével fémjelzett válságkezelő kormány intézkedéseinek előkészítéséből teljesen kimaradtak? Mindennek persze előjelei is voltak: az elvileg nemzetstratégiai kérdésekben való konzultációra létre hívott GSZT-t a Gyurcsány-kormány elhanyagolta (épp a „mutatósabb” de kevésbé szaktestületi felépítésű OÉT-et preferálva 2005-ben). Az 1998. előtti informális egyeztetéses rendszeren túllépve Medgyessy Péter, majd Gyurcsány Ferenc kormányai azonos küldetéssel, de tisztázatlan feladatokkal létrehozott intézményeket versenyeztettek egymással, hogy politikájukhoz támogatókat találjanak. (A kormányoknak nem volt társadalmipárbeszéd-stratégiája. Pozitívum, hogy az utóbbi egy évben már legalább kirohanásai sem.) Az egyik legismertebb „alternatív” intézmény a 2008-ban létrehozott Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) volt. A GEF küldetése – átfedésben mind az OÉT-ével, mind pedig a GSZT-ével így szólt: „az együttműködés és párbeszéd erősítése, az ország gazdasági növekedésének elősegítése, versenyképességének javítása és az üzleti környezet fejlesztése.” xxiv Ráadásul a GSZT-ben a „gazdasági szakmai érdekképviseletek” sokkal szélesebb köre van jelen mint az NFFT-ben vagy a GEF-ben (kivéve a külföldi és vegyes kamarákat). Annak sem volt soha akadálya, hogy a gazdasági élet jelentős személyiségei közvetlenül kommunikáljanak a kormány tagjaival vagy éppen a miniszterelnökkel. Nem látszik indokolni a GEF létrehozását az ÚMFT sem, hiszen ez nemcsak az OÉTet járta meg több körben, hanem a GSZT-ben is részletekbe menő egyeztetések folytak róla. Létezik továbbá ilyen konzultációkra a Nemzeti Fejlesztési Tanács, ahova a GSZT hét képviselője is meghívást kapott.


44

A bizonytalan hatáskörök és az ebből egyenesen következő átláthatatlan bizottsági struktúra mellett komoly probléma, hogy máig nincs törvényekben lefektetett visszacsatolási kötelezettsége a kormánynak. Ilyen kötelezettség mellett ugyanis a mindenkori kormány nyilván alaposan megfontolná, hogy mikor állítson fel új intézményt (fórumot), és vállalja a működtetéssel járó többletmunkát is. „A visszacsatolási garanciák hiánya annál is inkább fájó, mivel az érdemi társadalmi párbeszéd lényege éppen az, hogy a véleménynyilvánító gondos mérlegelés után, felelősen fogalmazza meg véleményét, a véleményt kérő pedig hasonlóan gondosan mérlegelje azt, és reagáljon rá.” xxv


45

15. Mi lesz így a motivációval? Motiváltság nélkül nincs eredményes közéleti munka. A motivációt az OÉT vagy a GSZT esetében nem az anyagi javadalmazás jelenti, hanem elsősorban az a megtiszteltetés, hogy valaki tag lehet – hiszen a résztvevők a polgári életben általában elismert és tapasztalt szakemberek. A motiváció azonban könnyen forgácsolódik, ha az elért megállapodások, a konzultáció jegyzőkönyvei csak papíron maradnak fenn, gyakorlati haszon nélkül, vagy ha a tripartit fórumokat személyes egyezségekkel, közvetlenebb „jó kapcsolattal” meg lehet kerülni, vagy ha az egyeztetés nyíltan átpolitizált, vagy ha a társadalmi párbeszéd intézményesített formája inflálódik, azaz – mint azt a fentiekben is kiemeltük – testületek sora jön létre hasonló funkciókkal, nincs tisztázott feladat- és felelősségmegosztás, és/vagy a szakértők maguk is hol itt, hol ott tűnnek fel. Egy tekintélyes egyeztető fórumtól joggal lenne elvárható, hogy betöltse küldetését anélkül, hogy versenyeznie kelljen a feladatokért. A Gazdasági és Szociális Tanácson belül kétségtelenül tapasztalható a tagság érdeklődésének lanyhulása, illetve demoralizálódása. 2007-től egyre nehezebbé vált plenáris ülést összehívni, az állandó bizottság találkozóin is egyre kevesebben jelennek meg, és előfordul, hogy a gazdasági érdekképviseletek vagy a szakszervezetek részéről senki sincs jelen. Ugyanakkor a társadalmi párbeszéd pozitív politikai, társadalmi hatásai nehezen mérhetők, illetve bizonyíthatók – éppen ezért gyakran vitatottak. Szakértők általában megegyeznek abban, hogy az 1990-es taxisblokád idején, illetve a Bokros-csomag bevezetésekor keletkezett feszültség oldásában egyértelműen megmutatkozott az OÉT pozitív szerepe. Tény azonban az is, hogy az OÉT-et nem kevés kritika éri a benne helyet foglaló szakszervezetek közös fellépésének hiánya miatt (a tárgyalóasztalt nem számítva – a harcos érdekvédelem az utóbbi 20 évben csak egy-egy szakmai kisebbségre volt jellemző).


46

16. Ki képvisel? Kit képvisel? Az OÉT valamennyi létező országos szakszervezeti konföderációt és munkaadói szövetséget magában foglal, azaz senkit nem rekeszt, illetve rekeszthet ki – nincs is kit kirekesztenie. Az OÉT-et, ha át is nevezték, illetve illetékességi körét némileg meg is változtatták, az utóbbi bő 20 évben minden kormány legitimnek (és partnerének) ismerte el. A többé-kevésbé kötelező tagság hiánya, a szakszervezeteknek a múltjukból adódó hitelvesztése, a privát gazdaság erősödése, de különösen a fekete- és szürkegazdaság térnyerése révén a szakszervezetek tagsága a foglalkoztatottak teljes körében igen alacsony, a versenyszférában régóta 10% alatti. xxvi Alternatíva híján még sem mondhatjuk azt, hogy a csökkenő vagy alacsony szervezettségre hivatkozva kétségbe vonjuk a szociális partnerek legitimitását, illetve a munkavállalók képviseletére való alkalmasságát. Komolyabb probléma azonban, hogy mind Magyarországon, mind pedig Kelet-Közép és NyugatEurópában kialakult az „érdekképviselőknek” és a „társadalmi párbeszélőknek” egy professzionális kasztja, mely összetételében igen nehezen változik, és a szervezetépítés, az alulról szerveződés, vagyis a „választóival” való kommunikáció elhanyagolásával hajlamos igen jelentős távolságra kerülni saját tagságától, mintegy állandó konstruktív ellenzéki státuszt felvéve, kiváló személyes kapcsolatokat ápolva inkább a nagypoltikában résztvevőkkel saját szakmájának, ágazatának átlagos képviselői helyett. Sovány vigasz, hogy a trend általános, de ha az emberi oldalát nézzük, érthető: a szakszervezetiségnek, ha (például az előző fejezetben felsorolt okok miatt) látványos eredményeket nem tud felmutatni, egyéb vonzó oldalai kell, hogy legyenek (például a döntéshozókhoz való közelség, a hosszú távú, biztos hely a felső szintű egyeztető fórumokon, a „többi” fontos emberrel) ahhoz, hogy karrierszempontból vonzó legyen. A legitimitás sokat feszegetett kérdése háttérbe szorítja azt a sokkal fontosabb kérdést, hogy az érdekképviseletek valójában kit is képviselnek, és ennek érdekében mekkora erőt tudnak kifejteni. A munkavállalói érdekképviseletek erejét hazánkban nagymértékben gyengíti hagyományos megosztottságuk. Ennek fő törésvonala a hajdani, pártállami Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) alapjain létrejött konföderációk, illetve a rendszerváltás idején újonnan létrejött szövetségek között húzódik. Sajnálatos, hogy a szakszervezetek közötti konfliktusok, amelyek mögött érdekek és rájuk települt személyes ellenszenvek egyaránt jelen vannak, az évek során újra meg újra kiújultak. Ennek „ékes” példája a 2006 óta eltelt időszakban a Magyar Államvasutaknál lezajlott bizarr munkabeszüntetések sorának szervezése (szervezetlensége) és kezelése (kezeletlensége), valamint a kormány(ok) megszorító intézkedései ellen kialakult A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

47

tiltakozások spontaneitása és radikalizálódása (feltételezhetően sem rendbontásról, sem rendőrterrorról nem cikkeztek volna, illetve cikkeznének még mindig a sajtóban, ha a nép bízott volna a hagyományos tiltakozási és érdekképviseleti módokban. A költségvetési szféra, melyben a szakszervezeti jelenlét erősebb volt, csak kevés és gyenge mozgósító erejű valamint eredményességű demonstrációt tudott felmutatni). A munkaadói oldalon a szakszervezetekéhez hasonló sokszínűség, és az eltérő méretekből, gazdasági háttérből és szervezettségből adódóan jelentős érdekellentétek okoznak szétforgácsolódást. Mindezek igen megnehezítik, sőt, majdhogynem lehetetlenné is teszik reprezentativitási kritériumok kidolgozását is. Ennek is köszönhető az OÉT-ben az elmúlt másfél évtizedben szinte változatlan munkaadóioldal-összetétel is. Az OÉT legjelentősebb bértárgyalási és –megállapodási funkciójára vet árnyékot annak tisztázatlansága, hogy a nemzetgazdaság egészét, így a közszolgáltatásokat is lefedő, vagy csupán a vállalkozási szférára szorítkozó intézményről van-e szó. Az éves bruttó keresetnövekedésről elfogadott ajánlások a vállalkozási szférában folyó ágazati, illetve vállalati kollektív tárgyalásokat hivatottak orientálni, mint ahogy a garantált minimálbér alapvetően ugyancsak a vállalkozások bérminimumait határozza meg, jóllehet a közszolgáltatásokra is hatással van. Ha az OÉT ilyenformán a vállalkozási szféra érdekegyeztető intézménye, akkor kérdéses, hogy mit keresnek a munkavállalói oldal soraiban azok a szakszervezeti konföderációk, amelyek tagsága kizárólag a közszolgálatok munkavállalóiból áll (SZEF, ÉSZT)? Ha viszont a nemzetgazdaság egészét reprezentálja, akkor miért hiányoznak a munkaadók soraiból a közszolgálati intézmények munkaadóinak, illetve az önkormányzatoknak a képviselői? És miért volt a múltban a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT), vagy van ma az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT), ahol a közszolgálatok bértárgyalásai folynak és bérmegállapodásai születnek?


48

17. A gazdasági szervezetek önszerveződésének erősödése A Gazdasági Tanács, majd a Gazdasági és Szociális Tanács keretei között már nemcsak az OÉT 9 munkaadói szövetsége kap helyet, hanem számos további is (jelenleg a GSZT-ben összesen 18). Kifejezetten a gazdaság képviselőivel folytatandó konzultációra hozta létre a Gyurcsány-kormány a Gazdasági Egyeztető Fórumot 2008-ban. Emellett azonban 2006-tól a gazdaság nemkormányzati szereplőinek folyamatosan erősödő önszerveződését figyelhetjük meg. Ehhez az említett egyeztető fórum mellett lökést adhatott a 2007-ben életre hívott Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal is. A legismertebb kormányzaton kívüli új egyeztető fórum a 2008-2009-ben aktív Reformszövetség, melyet az OÉT munkaadói szövetségei, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint az MTA képviselői (jelenlegi és volt elnökei) hoztak létre. Működése igen sikeresnek tekinthető, hiszen a Bajnai-kormány válságkezelő intézkedései részben a Reformszövetség 2009. februári javaslatcsomagjára épültek (és az aktuális makrogazdasági adatok alapján céljuknak megfelelőnek bizonyultak). Miért is kerestek a gazdaság képviselői a formális kereteken kívüli utakat? Nagy valószínűséggel a for-profit szféra vezető személyiségeit és a gazdasági érdekképviseleteket csalódással töltötte el az, ami 2004. óta az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, illetve a Gazdasági és Szociális Tanácsban folyt. Az OÉT-ben a „frontok” már 2006. nyarán bemerevedtek, a szakszervezetek szembehelyezkedtek az újegyensúly-programmal, majd a módosított konvergenciaprogrammal, a GSZT-t pedig elkerülték az érdemi gazdaságpolitikai ügyek. Ennek is tulajdonítható, hogy a Gazdasági és Szociális Tanácsból lényegében visszavonultak olyan neves személyiségek, mint Demján Sándor, a VOSZ akkori elnöke, illetve Erdei Tamás, a Bankszövetség akkori elnöke. Ezen kívül, az OÉT összetételének és működési rendjének értelmében számos ügyben – ideértve a béreket és a költségvetést – a vállalkozási szférában működő munkaadók arra kényszerültek, hogy konfrontálódjanak a szakszervezetekkel, így olyan szakszervezeti konföderációkkal is – pl. a költségvetési szféra szakszervezeteivel –, akikhez gyakorlati tevékenységük során vajmi kevés közük volt. A kormányhoz való közvetlen utak keresésében emellett a multinacionális vállalatok mindig nagyobb fantáziát láttak, mint a szélesebb részvételre építő fórumokon való megjelenésben. A gazdasági szereplők „különutas” törekvéseit a szakszervezetek részéről kezdettől fogva éles bírálatok érték, beleértve a GEF vagy a Reformszövetség létrehozását is – hiszen ezekben az OÉT alternatíváját látták. Persze míg ez a szakszervezeti hozzáállás érthető, ne felejtsük el, hogy a különutak keresésében épp a szakszervezetek jeleskedtek-jeleskednek már a Horn-kormány regnálása A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

49

óta (ezt bizonyítja például az 1996-ban megkötött Közalkalmazottak Hároméves Megállapodása). Mindez, vagyis a gazdasági érdekképviseletek és a kormány közötti formális és informális eszmecserék akár elő is segíthetik a társadalmi párbeszédet, ha a létező intézmények működését nem gátolják, hanem előmozdítják. Az egyes szakszervezetek vagy a gazdaság szereplői és a kormány közti esetleges különalkuknak csak akkor van, csak akkor lehet pozitív hatása a gazdaság működésére és a társadalmi békére, ha ezeknek az érintettek többsége részesévé válik.


50

18. Szabályozási anomáliák Miközben Magyarországon közel két évtizedes múltja van a demokratikus társadalmi párbeszédnek, pontosabban az országos érdekegyeztetésnek, mind a mai napig tisztázatlan az olyan intézmények jogi státusza mint az Országos Érdekegyeztető Tanács vagy a Gazdasági és Szociális Tanács. Az OÉT vagy a GSZT, függetlenül attól, hogy működésük az államhoz, pontosabban a kormányhoz kapcsolódik, nyilván nem állami szervek. Az OÉT-ről szóló törvény a testületet „érdekegyeztető fórumnak”, a GSZT-ről szóló törvénytervezet az intézményt „konzultatív fórumnak” nevezi. Ilyen intézményeket azonban a magyar jogrend nem ismer. A GSZT-t többen köztestületnek neveznék, amely államtól átvett feladatokat lát el hasonlóan a Magyar Tudományos Akadémiához vagy a gazdasági kamarákhoz. De a társadalmi párbeszéd nehezen tekinthető állami „feladatnak”. Legyen akkor inkább „kormányzati tanácsadó” vagy „konzultatív” testület? Ez esetben elsősorban véleményezési joga lenne, nevesített (küldött / tisztségviselő útján történő) kormányzati részvétellel, de nem önálló jogi személyiségű formában. Ez esetben kormányhatározattal kellene alapítani és működését szabályozni, vagy törvény által. Ezzel nem is volna gond, ha a GSZT tagjai puszta tanácsadóvéleményező szerepnél eleinte nem aspiráltak volna többre (illetve a Medgyessykormány retorikájában nem szerepelt volna ennél többnek az ígérete). A Gazdasági és Szociális Tanács felfogható olyan társadalmi egyesületként is, amelyet alapítói azzal a céllal hoztak létre, hogy a gazdaság és a társadalom állapotával foglalkozzon, így nemzetstratégiai kérdéseket vitasson meg. Ez esetben maga alakíthatja munkaprogramját, és saját elhatározásán múlna, hogy mit vesz fel a kormány napirendjéből saját napirendjére. Így a kormánnyal kölcsönösen nem tartoznak egymás felé elszámolással (ami lényegében így is van, de ez az állapot láthatóan inkább csak a GSZT-t mint a mindenkori kormányt zavarja…). Egy ilyesfajta működéshez már cégbírósági bejegyzésre lett volna szükség. A tevékenységet a tagok anyagi hozzájárulása kellene, hogy fedezze, közvetlen állami költségvetési támogatás híján. A GSZT-t azonban nem egyszerűen saját alapító tagjai hozták létre, hanem felállítása kormányzati kezdeményezésre történt, így a testület aligha hasonlít bármilyen egyesületre. A kormány nem tagja, hanem „állandó résztvevője”, és működését a központi költségvetésből finanszírozza. A GSZT minden bizonnyal ezért sem ambicionálta, hogy független egyesületté váljon, jóllehet munkájának, napirendjének meghatározásában (és a kormánnyal való szembeszegüléssel) valóban csak „társadalmi egyesületként” rendelkezhetne megfelelő szabadsággal. A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

51

A magyar alkotmány nem tesz említést a társadalmi párbeszédről, illetve az érdekegyeztetésről, így e folyamatok átfogó törvényi alapjainak megteremtéshez, illetve az OÉT és a GSZT, valamint bármely más társadalmipárbeszéd-intézmény jogszabályi alapjainak megteremtéséhez is hiányzik ez a hivatkozási alap. A lisszaboni szerződés ugyan tartalmazza mindazon hivatkozásokat, melyek az alkotmányból hiányoznak, de kérdés, hogy mennyiben pótolhatja az alkotmányt, illetve ratifikálása milyen esetleges konzekvenciákkal járhat a tervezett újrainduló alkotmányozásra nézve. Az érdekképviseletekkel folyó társadalmi párbeszéd átfogó alapját máig az államszocializmusban elfogadott 1987. évi XI. törvény tartalmazza a jogszabályalkotásról. Ezen törvény előírja, hogy „a társadalmi szervezeteket és az érdekképviselet szerveket be kell vonni az olyan jogszabályok tervezetének elkészítésébe, amelyek az általuk képviselt és védett érdekeket, illetőleg társadalmi viszonyokat érintik.” Így a kodifikációs folyamatban „részt vesznek az érdekelt állami szerveknek, társadalmi szervezeteknek, érdekképviseleti szerveknek, valamint a megfelelő tudományágnak a képviselői is.” xxvii A törvényt az Antall-kormány is fenntartotta, bár módosította, kivéve belőle a társadalmi vitával kapcsolatos kormányzati kötelességeket, azzal az erősen vitatható indokkal, hogy a társadalmi vita a demokratikus parlamentarizmus viszonyai között elvesztette létjogosultságát… Az 1987. évi XI. törvény betartása, illetve betartatása, valamint a jogszabály korszerűsítése mindenesetre nem az alkotmányos hivatkozás hiányán múlik, hanem kormányzati elhatározás, vagyis a társadalmi párbeszéddel kapcsolatos következetes kormányzati magatartás kérdése.

Az Alkotmánybíróság határozata alapján az Országgyűlésnek törvényt kellett alkotnia az Országos Érdekegyeztető Tanácsról. Ez 2006. végén valósult meg, de megszületése után a köztársasági elnök (Sólyom László) azonnal normakontrollra az Alkotmánybíróság elé utalta. A módosított törvény végül 2009. nyarán lépett hatályba. A 2004-ben létrejött Gazdasági és Szociális Tanács sürgetésére a Gyurcsánykormány maga vállalta fel, hogy törvényt alkot, pontosabban kezdeményez róla a Parlamentben. A tervezetet az általános vitában – kellő támogatás híján – a kormány kénytelen volt a napirendről levetetni 2006. elején. Miközben az OÉT és a GSZT esetében sajátos szabályozási hézagok alakultak ki, az országos társadalmi párbeszéd mintegy kéttucatnyi más intézménye korántsem szűkölködik jogszabályi alapokban. A kormány, illetve az Országgyűlés mellett működő, az utóbbi években létrejött általános politikai, gazdaságpolitikai konzultatív testületeket kormányhatározat (GEF) vagy országgyűlési határozat (NFFT) hozta létre. Ezzel szemben az ágazati A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

52

(szakpolitikai) konzultatív intézmények, kormányzati tanácsadó testületek közül számos törvényi alapokkal (is) büszkélkedhet. Ilyen az Országos Területfejlesztési Tanács, az Országos Környezetvédelmi Tanács, a Nemzeti Egészségügyi Tanács, az Országos Szociálpolitikai Tanács, az Országos Fogyatékosügyi Tanács. Vannak persze olyanok is, melyeket kormányhatározat alapított, pl. a Fogyasztóvédelmi Tanács, a Nők és Férfiak Esélyegyenlősége Tanács, vagy az Idősügyi Tanács. Ugyancsak törvényi alapjuk van a közszolgálatok területén működő országos munkaügyi érdekegyeztető fórumoknak. Az OKÉT, a KOMT, a Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács (KÉT) vagy a Szolgálati Viszonyban Állók Érdekegyeztető Fóruma (SZÉF) jogszabályi alapjait az egyes foglalkoztatási viszonyokra vonatkozó törvények tartalmazzák. Természetesen törvényi fundamentummal rendelkeznek az állami pénzalapok kezelésében szerephez jutó intézmények, mint például a MAT, az NSZFT, az NCA tanácsa, vagy a Nemzeti Kulturális Alapot kezelő intézmények. Általában elmondható, hogy az Országgyűlés, illetve a kormányok leginkább azoknál az intézményeknél fukarkodtak a törvényi alapok megteremtésével, melyek küldetése a legközelebb esett saját „területükhöz” – a nemzeti stratégiák, ezen belül is a gazdasági stratégia megfogalmazásához, és az ezzel összefüggő jogszabályalkotáshoz. Az Országos Érdekegyeztető Tanács feladatait és jogait, ahogy ezek a közelmúltig, vagyis a róla szóló törvény megszületéséig fennálltak, részletesen (ideiglenes) alapszabálya tartalmazta, illetve munkájának egyes elemeit törvények rögzítették. Így az 1992. évi XXII. tv. a Munka Törvénykönyvéről (Mt.), az 1991. évi IV. tv. a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról, az 1993. évi LXXVI. tv. a szakképzésről és az 1993. évi XCIII. tv. a munkavédelemről. Ezek nevesítették az OÉT tájékozódási, véleményezési és egyetértési jogosítványait is. Az OÉT egyetértési jogosítványait figyelembe véve a kormány csak a szociális partnerek hozzájárulásával intézkedhetett az alábbi kérdésekben: a) Az OÉT mint tripartit fórum működési rendje. b) Az OÉT által életre hívott Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat eljárási és működési szabályai, közvetítői és döntőbírói listája, főállású alkalmazottai kinevezésére vonatkozó javaslatok. c) Ágazati szintű érdekegyeztetést segítő intézmény létrehozása, eljárási és működési szabályai, vezetőjének személyére vonatkozó javaslat. d) Ajánlások kidolgozása a kormány és a szociális partnerek által egyaránt követett elvekre, szabályokra vonatkozóan, mint például a versenyszféra éves átlagkereset-növekedésére vonatkozó ajánlás.


53

e) A foglalkoztatás növelése érdekében a munkavállalók nagyobb csoportját érintő gazdasági okból történő intézkedésekkel kapcsolatos szabályok. f) Az országos minimális munkabér, a napi munkaidő hosszabb mértéke, illetve a munkaszüneti napok meghatározása.

Az OÉT egyetértési jogosítványa kiterjedt a szociális és munkaügyi miniszter rendeletei közül – az Mt. felhatalmazása alapján – azokra, amelyek a munkaminősítés rendszerének, a kollektív szerződés bejelentési kötelezettség teljesítésének és nyilvántartásának részletes szabályait foglalták magukban. Ilyenek voltak továbbá meghatározott körben a kötelező legkisebb munkabértől való eltérés, a megváltozott munkaképességű munkavállalók alkalmazása, a korkedvezményre jogosító munkakörök jegyzéke, illetve a foglalkoztatás tekintetében a törvénytől való eltérés szabályai. Az OÉT továbbá mindezidáig más, közhatalmi jellegű jogosítványokkal is rendelkezett, törvényi felhatalmazás alapján. Így például munkavállalói és munkaadói oldalai delegálták az 1998-ban megszüntetett társadalombiztosítási önkormányzatok tagjainak túlnyomó többségét, illetve delegálják a Munkaerőpiaci Alap irányító testületének, a megyei (regionális) munkaügyi tanácsoknak a munkavállalói, illetve munkaadói képviselőit. Mindezek a konzultáción túlmutató, közhatalminak minősíthető jogosítványok több alkotmányossági aggályt is magukkal hoztak – épp ezért is volt fontos az OÉT magyar jogrendbe illeszkedő törvényi szabályozása. A törvény megszüntette az OÉT jogszabályalkotásban korábban létezett nem túl jelentős, a mindenkori kormány tevékenységére korlátozódó egyetértési jogosítványait (például az Mt. egyetértési jogokra vonatkozó részének módosításával). Míg – igaz, meglehetősen hosszú idő alatt – az OÉT működését megfelelő jogszabályi csatornába lehetett terelni, a Gazdasági és Szociális Tanáccsal kapcsolatos törvénytervezet „hibernálásához” súlyos alkotmányossági aggályok és viták vezettek, melyek javarészt abból adódtak, hogy az Igazságügyi Minisztérium és más jogi szakértők közhatalmi, közjogi funkciókat tulajdonítottak neki, és ennek megfelelően a tagok kiválasztását az általános alkotmányossági követelményekhez kívánták igazítani. Egy ilyesfajta harmonizáció nagymértékben átrendezte-újjáalakította volna a GSZT-t. A szocialista-liberális koalíció végnapjaira (2009.) az a vélekedés vált nyilvánvalóvá, hogy külön törvényre voltaképpen nincs is szükség, mivel a GSZT enélkül is be tudja tölteni küldetését. Kérdés persze, hogy ha a GSZT-nek valóban nincs szüksége jogszabályi alapokra, akkor a legtöbb EU-tagország gazdasági és szociális tanácsa, illetve az OÉT és számos hazai ágazati (szakpolitikai) párbeszédtestület miért rendelkezik, miért rendelkezhet az Országgyűlés által elfogadott törvényi alapokkal? A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

54

19. Nemzetközi kitekintés: érdekegyeztetés az Európai Unióban Az érdekegyeztetésnek nincs egységes, európainak nevezhető gyakorlata – ezt könnyű belátni, ha a hagyományosan erős, de érdekeit egyre kisebb mértékben szakszervezeteken keresztül képviselő francia közszférára, ugyanakkor a skandináv országokban igen népes, mégis „halkszavú” szakszervezetekre gondolunk. Az egymástól számos tekintetben eltérő nemzeti sajátosságok miatt természetesen az európai példákra történő hivatkozásokat is a saját helyükön szükséges kezelni, hiszen mindenre – és kis túlzással – mindennek az ellenkezőjére is lehet példát találni. Napjainkban az Európai Unió tagállamainak többségében létezik – elnevezésétől függetlenül – olyan intézmény, szervezet, amelynek küldetése a gazdasági és szociális kérdésekről való konzultáció. Kivételként leggyakrabban az Egyesült Királyságot és Németországot szokták említeni. Ezekben az államokban a jelen tanulmány elején is említett bipartit egyeztetési formák dominálnak, ezért nem rendelkeznek az OÉT-hez, illetve a GSZT-hez hasonló szervezetekkel. A leginkább történelmi okokra visszavezethető eltérések mellett elmondható, hogy szinte minden uniós tagállam rendelkezik olyan, kifejezetten szakmai testülettel, ami a hazai Gazdasági és Szociális Tanáccsal küldetésében, munkaszervezésében és / vagy eredményeiben összehasonlítható. Ez igaz azokra az országokra is, melyekben a posztszocialista örökséggel nem kellett megküzdeni, ezért a továbbiakban inkább a GSZT-hez hasonló szervezeteket kívánjuk bemutatni. Az Európai Gazdasági Közösség 1957. évi megalakulásával a gazdasági és szociális tanácsok köre folyamatosan bővült. Az Unió több körben történő bővítése pedig tovább szélesítette ezt a folyamatot. Az egyes országok Európai Unióhoz történő csatlakozása és a konzultatív testület létrehozásának időpontja között közvetlen időbeli összefüggés általában nincs. Az országok jelentős részében ezek a konzultatív testületek az európai uniós tagságot megelőző időpontban jöttek létre, néhány országban pedig – ilyen például Luxemburg, Görögország, Portugália, Spanyolország –, a tagság után néhány évvel. De akad példa arra is, amikor az intézmény létrehozását a társulási tárgyalások során vállalt kötelezettség „kényszerítette” ki. Magyarországon a csatlakozás évében (2004.) alakult meg a Gazdasági és Szociális Tanács, de nem hagyható figyelmen kívül, hogy Magyarországon már 1988-ban – a közép-kelet európai térségben elsőként – létrejött az országos tripartit társadalmi párbeszéd keretéül szolgáló intézmény, az Országos Érdekegyeztető Tanács. De ehhez hasonló Bulgária és az akkori Csehszlovákia esete is. Mindkét országban 1990-ben háromoldalú megállapodás hozta létre a társadalmi párbeszéd egy más típusú intézményét, Bulgáriában az Országos A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

55

Érdekegyeztető Bizottságot (mai elnevezése a Tripartit Partnerség Országos Tanácsa), Csehszlovákiában pedig a Társadalmi és Gazdasági Megállapodások Tanácsát. Az alábbi táblázatban xxviii az egyes országok EU-tagságának és a gazdasági és szociális tanácsok, vagy hasonló intézmény létrejöttének időpontját vetettük össze, az EU bővítésének időrendi sorrendjében. Ország

EU-tagság időpontja

Az intézmény létrehozása

Belgium

1957

1948

Franciaország

1957

1958 (1925)

Hollandia

1957

1950

Luxemburg

1957

1966

NSZK

1957

–

Olaszország

1957

1957

Egyesült Királyság

1973

–

Dánia

1973

–

Írország

1973

1973

Görögország

1981

1994

Portugália

1986

1991

Spanyolország

1986

1991

Ausztria

1995

1963

Svédország

1995

–

Finnország

1995

1966

Ciprus

2004

–

Csehország

2004

1997

Észtország

2004

1999

Lengyelország

2004

2001

Lettország

2004

–

Litvánia

2004

1995

Magyarország

2004

2004

Málta

2004

2001

Szlovákia

2004

1997


56

Szlovénia

2004

1992

Bulgária

2007

2001

Románia

2007

2001

8. ábra - A Gazdasági és Szociális Tanácshoz hasonló intézmények az EU-államokban

A legelső gazdasági és szociális tanácsok Belgiumban, Hollandiában és Franciaországban alakultak meg, már az Európai Gazdasági Közösség 1957. évi létrehozását megelőzően. Elődszervezetek pedig már az 1920-as, 1930-as években léteztek ezekben az országokban. Arra vonatkozóan nem állnak rendelkezésünkre pontos információk, hogy milyen módon befolyásolta ezen intézmények létezése a későbbi folyamatokat, de hogy befolyásolta és bizonyos tekintetben talán „példaként” is szolgáltak, az nem vonható kétségbe. A fent említett mindhárom ország az EGK alapító tagja, ezért joggal feltételezhetjük, hogy ezen országok tapasztalata is hozzájárult ahhoz, hogy már az alapító Római Szerződés (1957.) rendelkezett egy ilyen típusú szervezet létrehozásáról közösségi szinten, nevesítve a Gazdasági és Szociális Bizottságot mint összefogó konzultatív testületet. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot (EGSZB) azzal a céllal hozták létre az Európai Közösség alapítói, hogy a közösségi döntések előkészítésébe bevonják a különböző gazdasági és szociális érdekcsoportokat. A testületben helyet foglaló gazdasági és érdekvédelmi szervezetek három csoportot alkotnak: a) munkaadók csoportja; b) munkavállalók csoportja; c) egyéb érdekvédelmi szervezetek csoportja. Ez utóbbi igen széles érdekcsoportokat fog össze (pl. környezetvédők, fogyasztóvédelmi szervezetek, egyéni vállalkozók, tudósok, tanárok, szövetkezeti tagok, nem kormányzati szervezetek stb.) és ezáltal lehetővé teszi a szervezett civil társadalom sokszínű (társadalmi, szakmai, gazdasági és kulturális) érdekeinek kifejezésre juttatását. A Tanácsnak jelenleg 344 tagja van, akik kinevezésére személyükben kerül sor. A tagok személyére a tagállamok kormányai tesznek javaslatot. (A Gazdasági és Szociális Tanácsban természetesen azok az országok is rendelkeznek képviselettel, amelyekben nemzeti szinten gazdasági és szociális tanács, vagy hasonló intézmény létrehozására nem került sor.)

Az EGSZB alapvető feladata, hogy gazdasági, szociális- és foglalkoztatási kérdésekben tanácsot adjon az Európai Bizottságnak és Európai Tanácsnak, A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

57

ugyanakkor mint konzultatív szerv, a közösségi döntések befolyásolására lehetőségei meglehetősen korlátozottak. Jóllehet a Szerződés konkrétan meghatározza azokat a kérdéseket, amelyekben fenti intézmények kötelesek konzultálni az EGSZB-vel, de véleményét nem kötelesek figyelembe venni. A vélemény kialakítására határidőt szabhatnak. A véleményadás elmulasztása, vagy késedelmes kialakítása ugyanakkor nem késleltetheti a döntéshozatali folyamatot. Az EGSZB-nek háromféle véleményezési lehetősége, jogosítványa van: a) az Európai Bizottság, a Tanács vagy az Európai Parlament felkérésére adott vélemény; b) saját kezdeményezésű vélemény; c) feltáró vélemény, amelyben az Európai Bizottság, a Parlament vagy a soros Elnökség felkérésére egy adott témában fejti ki véleményét és tesz javaslatot (ez utóbbi számos esetben az Európai Bizottság javaslatainak alapját képezheti). A Bizottság élén elnök és Vezetőtestület áll, amelyet kétéves időtartamra maga választ. A Bizottság két alelnöke a költségvetési, illetve kommunikációs csoport munkáját irányítja. A Bizottság munkáját Titkárság segíti, melynek tevékenységét a főtitkár felügyeli. A Bizottságnak hat szekciója van: 1. Gazdasági és monetáris unió, gazdasági és szociális kohézió, 2. Egységes piac, termelés és fogyasztás, 3. Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom, 4. Foglalkoztatás- és szociálpolitika, állampolgárság, 5. Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és környezetvédelem, 6. Külkapcsolatok. Ezen túlmenően bizonyos sajátos jellegű, vagy több szekciót érintő témák esetén az EGSZB ideiglenes „ad hoc” szervezetet is létrehozhat, amelyeket általában albizottságnak neveznek. A plenáris ülés az EGSZB véleményét – a szekciók álláspontjának figyelembevételével – egyszerű szótöbbséggel fogadja el, amelyet az Európai Tanácshoz, az Európai Bizottsághoz és az Európai Parlamenthez továbbítanak és közzéteszik az Európai Unió hivatalos lapjában. Fentiek alapján állíthatjuk, hogy az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság az Európai Unió „kormánya”, az Európai Bizottság mellett ugyanolyan, vagy nagyon hasonló szerepet tölt be, mint a nemzeti szinten létrehozott tanácsok a nemzeti kormányok mellett. Működése ugyanakkor ugyanolyan mértékben eltér a nemzeti A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

58

gazdasági és szociális tanácsokétól, mint ahogy az Európai Unió Bizottságáé a nemzeti kormányokétól. Az elkövetkezőkben az európai uniós országok gazdasági és szociális tanácsait mutatjuk be – a hazai Gazdasági és Szociális Tanács oldaláról nézve – néhány kiemelt szempont alapján. A testületek létrehozásának alapja az Európai Unió országaiban általában kétféle. A tagországok többségében a testületet jogszabály hozta létre, vagy később jogszabály született róla, de e tekintetben is meglehetősen árnyalt a kép. Azokban az országokban, ahol a testületnek jogszabályi alapja van, ott a szabályozás általában törvényi szinten történt. Ez alól lényegében csak Észtország jelent kivételt, ahol kormányrendelet hozta létre a Gazdasági és Szociális Tanácsot. A gazdasági és szociális tanács törvény alapján jött létre az alapító, illetve régebbi tagországok közül Belgiumban, Finnországban, Franciaországban, Görögországban, Hollandiában, Luxemburgban, Olaszországban, Portugáliában és Spanyolországban. Az utóbb csatlakozott országok közül pedig Bulgáriában, Lengyelországban, Máltán és Romániában. Litvániában és Szlovákiában az eredetileg megállapodással létrehozott testületről később született jogszabály. Litvániában a Munka Törvénykönyve, Szlovákiában az országos tripartit konzultációról szóló törvény keretében. Ez utóbbit 2007 elején fogadta el a szlovák parlament. A törvények jellege vonatkozásában is jelentős eltéréseket figyelhetünk meg az egyes országok gyakorlatában. A törvények vagy keretjellegűek és a működés részletes szabályait más formában rögzítették, vagy néhány esetben meglehetősen részletes szabályozást tartalmaznak. Előbbire példaként a francia, utóbbira a holland törvényt említhetjük. Különbség figyelhető meg a törvények esetében a jogalkotás tárgya szempontjából is. Találkozunk olyan törvényekkel, amelyek kizárólagos tárgya a testület, a gazdasági és szociális tanács, vagy átfogó törvényekkel (pl. munka törvénykönyve, társadalmi párbeszédről szóló törvény, stb.), amelynek keretében, annak részeként tartalmaz rendelkezéseket a jogszabály a tanácsról. Néhány országban a gazdasági és szociális tanács, vagy hasonló intézmény létrehozásának alapját az alkotmány is rögzíti. Az alkotmányos alapok tekintetében is megfigyelhetünk bizonyos eltéréseket. A különbség alapvetően abban jelentkezik, hogy az alkotmány csupán a szociális párbeszéd alkotmányos alapelvét rögzíti, vagy felhatalmazást ad a testületről szóló törvény megalkotására. Arra is van példa, hogy alkotmány nevesíti is az intézményt (például a francia alkotmány). A testületnek alkotmányban rögzített alapja van Franciaországban, Görögországban, Hollandiában, Lengyelországban, Olaszországban, Portugáliában és Romániában. Görögországban a 2001. évi A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

59

alkotmány módosítással, Portugáliában az 1989. évi alkotmánymódosítással, Lengyelországban és Romániában pedig az új alkotmányok elfogadásával teremtődtek meg ezek a legmagasabb szintű jogszabályi alapok. Az 1958. évi francia alkotmány külön címben tartalmaz rendelkezéseket a Gazdasági és Szociális Tanácsról, egyben felhatalmazást adva működésére és szervezetére vonatkozó törvény megalkotására. Az országok másik csoportját azok alkotják, amelyekben a gazdasági és szociális tanácsok működésének alapja nem jogszabály, hanem a kölcsönös együttműködés, párbeszéd minden részes fél által vállalt elve. Az erre irányuló megállapodás lehet informális, azaz nélkülözi az erre irányuló szándék formális rögzítését, vagy a felek által aláírt megállapodás formáját ölti. Informális megállapodással jött létre 1963-ban és működött hosszú éveken keresztül az osztrák Gazdasági és Szociális ügyek Tanácsa, amelyet azután 1992-ben a felek egy formális megállapodással is megerősítettek. Megállapodással jött létre a gazdasági és szociális tanács továbbá Írországban, Csehországban, Litvániában, Szlovákiában, Szlovéniában és Magyarországon. Mint említettük, Litvániában és Szlovákiában később jogszabály is született a testületekről. Magyarországon a Gazdasági és Szociális Tanács alapját egy, az Országos Érdekegyeztető Tanácsban 2002-ben – az érdekegyeztetés megújításáról – született megállapodás hozta létre. 2005-ben a magyar kormány törvényjavaslatot nyújtott be az országgyűléshez, amely azonban nem kapta meg az elfogadásához szükséges támogatást. A gazdasági és szociális tanácsok küldetése – leegyszerűsítve – a társadalom egészét érintő átfogó gazdasági és társadalmi kérdésekről való konzultáció a konszenzus elősegítése érdekében és ezzel összefüggésben a társadalmi párbeszéd és a társadalmi béke erősítése. Ami az egyes testületek tényleges feladatait és jogosítványait illeti, ott már mutatkoznak különbségek, eltérések attól függetlenül, hogy a gazdasági és szociális tanácsok magukat általában konzultatív, tanácsadó testületként definiálják. Ezért ez részletesebb elemzést érdemel. Elsőként azzal a kérdéssel foglalkozunk, hogy azokban a testületekben, amelyekben a feladat tartalma „csupán” konzultáció, tanácsadás, véleményezés – az kinek a kezdeményezésére, milyen módon történik. A testületek ilyen típusú – általánosnak mondható – tevékenységét tanulmányozva azt látjuk, hogy nagyjából kétféle gyakorlat van. Ezt a tevékenységet a gazdasági és szociális tanácsok saját kezdeményezésből, vagy a kormány, – néhány esetben – a parlament felkérésére végzik. Az eltérések abban jelentkeznek, hogy e tekintetben a testületeknek, illetve kormányoknak mennyire vannak erős jogosítványaik, illetve kölcsönös kötelezettségeik, illetve vannak-e ilyenek egyáltalán. A testület számára létezik-e olyan kötelezettség, A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

60

hogy meg kell tárgyalnia az elé benyújtott javaslatot, vagy pedig ez a tanács döntésén múlik. A kormány számára pedig van-e olyan kötelezettség, hogy bizonyos javaslatokat köteles a testület elé bevinni. További kérdés, hogy a kormányok, parlamentek milyen mértékben veszik figyelembe a tanácsok véleményeit, javaslatait és erről milyen a visszacsatolás a tanácsokhoz.

Az európai gyakorlat sokszínűségéből adódóan valamennyi megoldásra találunk példát. A példák sorából itt azokat tartjuk kiemelésre érdemesnek, ahol a konzultáció, véleménykérés, illetve véleményezés kötelezettséget jelent vagy a tanács, vagy a kormány, vagy mindkettő számára. Nem törekszünk teljességre, csupán az egymástól eltérő gyakorlatokat kívánjuk érzékeltetni, bemutatni. A belga Országos Munkaügyi Tanács – törvényi felhatalmazás alapján – a munkajog és szociális jog területén a jogalkotási folyamatban jelentős véleményezési, javaslattételi jogosítványokkal rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a törvényekben előírt kérdésekben kötelező konzultációt folytatni a tanáccsal és előzetesen kikérni a véleményét. Hasonló módon Franciaországban a Gazdasági és Szociális Tanács köteles véleményezni valamennyi gazdasági és szociális tárgyú törvényjavaslatot (kivéve a költségvetési törvényt). A kormány ezt sürgősségi eljárás keretében is kérheti rövid határidővel. A tanács delegálhat egy tagot véleményének ismertetésére a parlamentbe. Ezzel egyidejűleg a miniszterelnöknek is megvan az a kötelezettsége, hogy minden évben tájékoztatást adjon arról, hogy a tanács véleményéből, javaslataiból mi került elfogadásra. A görög Gazdasági és Szociális Tanács bizonyos tárgykörökben szintén köteles jogszabályokat véleményezni. Ezeket a tárgyköröket törvény határozza meg. Véleményét a kormány rendkívüli, 15 napos határidővel is kérheti. A luxemburgi kormány általában – a rendkívüli sürgősség esetét kivéve – kikéri a Gazdasági és Szociális Tanács véleményét a gazdasági és szociális kérdések szabályozása esetén. A Tanácshoz fordul általában minden olyan kérdésben is, amelyekben a szakmai kamarák álláspontja jelentősen eltér egymástól. Ez utóbbi esetben a Tanács egységes, koordinált álláspontot alakít ki. Portugáliában a kormánynak van olyan kötelezettsége, hogy minden évben be kell számolnia a Gazdasági és Szociális Tanács véleménye, javaslata alapján megtett intézkedéseiről. Spanyolországban törvény határozza meg azokat az eseteket, amelyekben a Gazdasági és Szociális Tanács számára a véleményalkotás kötelező, más esetekben csupán lehetőség. A Tanács véleménye természetesen a kormányra nézve nem kötelező. A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

61

Romániában a jogalkotók minden olyan esetben kikérik a Gazdasági és Szociális Tanács véleményét, amikor a jogalkotás tárgya a béreket, vagy a munkaadók és munkavállalók alapvető jogait és kötelezettségeit, a társadalombiztosítást, a nyugdíjakat, vagy a munkanélküliek jogait érinti. Más országokban ilyen típusú konzultációs kötelezettség egyik fél számára sem áll fenn (sem vélemény kérésére, sem vélemény adására), az elsősorban a partnerek eseti döntésének a függvénye. A kormány nem rendszeresen és nem meghatározott tárgykörökben fordul a tanácshoz. Ez utóbbi megoldás – megítélésünk szerint – „súlytalanabbá” teszi ezeket a testületeket. A magyar Gazdasági és Szociális Tanács működése sajátosnak – és valószínűleg egyedülállónak – tekinthető ebből a szempontból. A tanács – a 2005. december 1-ei ülésen megfogalmazott álláspontja szerint – még annak a döntésnek a lehetőséget is fenntartja a maga számára, hogy kíván-e egyáltalán konzultációt folytatni vagy sem a kormány által hozzá benyújtott javaslatról. Ugyanakkor teljesen informális alapon, a felek kölcsönös együttműködési szándékán alapuló testület, a kölcsönös jogok és kötelezettségek deklarálása nélkül is lehet eredményes. Ez utóbbira a legjellemzőbb példa az osztrák Gazdasági és Szociális ügyek Tanácsa. Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ez utóbbi a munkaadók és munkavállalók közötti konzultáció fóruma, azonban egy olyan testület (Paritásos Bizottság) albizottságaként működik, amelynek keretében a kormány és a szociális partnerek között folyik a párbeszéd és ezáltal képes befolyásolni a kormány döntéseit a kompetenciájába tartozó kérdésekben. A másik szempont, amelyből a gazdasági és szociális tanácsok működését érdemes vizsgálni, hogy az egyes testületeknek vannak-e egyéb olyan feladatai, jogosítványai, amelyek túlmutatnak az általános konzultációs, tanácsadási, véleményezési funkción. Azokban az országokban, ahol a gazdasági és szociális tanácsok un. többletjogosítványokkal és egyéb hatáskörökkel is rendelkeznek, ezek a jogosítványok általában egy hosszabb folyamat eredményeként szélesítették a testület hatáskörét. Belgiumban az 1952 óta működő Országos Munkaügyi Tanács eredetileg konzultatív testületként jött létre, majd 1968-ban törvény hatalmazta fel országos és ágazati kollektív megállapodások kötésére. A holland Szociális-Gazdasági Tanács azon túl, hogy a kormány legfőbb konzultatív testülete, egészen speciális jogosítványokkal is rendelkezik. A tanácsnak igazgatási jellegű feladata is van: a gazdaság különböző szektoraihoz tartozó bipartit (munkaadókból és munkavállalókból álló) szakmai és szakmaközi szervezetek irányításának, felügyeletének ellátása. Ezen túlmenően a tanács A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

62

fontos szerepet tölt be bizonyos törvények végrehajtásában is (pl. üzemi tanácsokról szóló törvény .) Ez utóbbival kapcsolatban olyan jogosítvánnyal is rendelkezik, hogy mentességet adhat az üzemi tanács létrehozása alól. Fontos szerepet tölt be a cégek összevonása területén is különböző „kódexek” kidolgozásával, melyek egy része törvényi szintre is emelkedett. Cégösszevonással kapcsolatos konfliktusos helyzetek megoldására 5 fős arbitrációs testületet működtet. Jelentős tevékenységet végez a fogyasztóvédelem területén a vállalkozások és a fogyasztói szervezetek közötti párbeszéd ösztönzésével. Írországban az Országos Gazdasági és Szociális Tanács három évente átfogó jelentést készít az ország gazdasági és társadalmi helyzetéről és ezek a jelentések képezik az ún. társadalmi szerződések alapját, melyek közül itt csupán példaként a 2003-2005.évekre szóló Fenntartható Fejlődésről szóló megállapodást említjük. Megjegyezzük a társadalmi szerződések kérdése szintén egy külön tanulmány tárgya lehetne, hiszen ilyenek nem csupán Írországban születtek, azonban ezek „kihordása” nem mindenütt és nem feltétlenül a gazdasági és szociális tanácsok keretében történt. Az olasz Gazdasági és Munkaügyi Tanács esetében említésre érdemes az a jogosítványa, hogy meghatározott körben (foglalkoztatás, munkajogi kérdések) jogalkotást is kezdeményezhet, ezen kívül a kollektív megállapodások archívumának szerepét is betölti. Munkaügyi adatbázist működtet, az adatfelvételt végző intézmények (adatszolgáltatók) közreműködésével. A lengyelországi helyzet abból a szempontból kivételes, hogy ott a Szociális és Gazdasági ügyek Bizottsága részt vesz a költségvetési törvény és a kapcsolódó törvények kidolgozásában. (Ez a jogosítvány általában kivételt képez a gazdasági és szociális tanácsok jogosítványai tekintetében, még a véleményalkotás szintjén is.) Romániában a Gazdasági és Szociális Tanács a munkaügyi vitákban közvetítői, mediátori szerepet tölt be abban az esetben ha erre mindkét fél felkéri. A szlovén Gazdasági és Szociális Tanács egyesíti a konzultatív és a tárgyalási funkciókat. A tanács keretében társadalmi szerződések és bérpolitikai megállapodások egyaránt születnek. (Megállapodás a nyugdíjreformról, a munkaügyi kapcsolatokról szóló törvényről, a 2003-2005. évekre szóló átfogó társadalmi szerződés, stb.). Az európai gazdasági és szociális tanácsok sorában van néhány olyan testület, amely hangsúlyosan a gazdasági élet, vagy a munka világával összefüggő problémákra koncentrál. Előbbire példaként említhetjük Finnországot, utóbbira Belgiumot és Olaszországot. Ezek a tematikai hangsúlyok egyébként a testületek elnevezésében is tükröződnek. (Finnország – Gazdasági Tanács, Belgium – A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

63

Országos Munkaügyi Tanács, Olaszország – Országos Gazdasági és Munkaügyi Tanács).

Az európai gazdasági és szociális tanácsok a tagok száma tekintetében is igen változatos képet mutatnak. A legkisebb tanács Máltán (14 fős), a legnagyobb Franciaországban (231 fős) működik. A testületeket tagjaik számát tekintve kis-, közepes- és nagy létszámú kategóriákba sorolhatjuk. Ha kicsinek a 25 fő alatti testületeket tekintjük, akkor ebbe a csoportba az alábbi országok tartoznak: Ausztria, Csehország, Észtország, Finnország, Lengyelország, Litvánia, Málta, Szlovákia és Szlovénia. Létszáma alapján (25-nél több, de 100-nál kevesebb tagot számláló) közepes nagyságú testület működik Belgiumban, Bulgáriában, Görögországban, Hollandiában, Írországban, Luxemburgban, Magyarországon, Portugáliában, Romániában és Spanyolországban. A két legnagyobb létszámú intézménnyel rendelkező ország pedig Olaszország (111 fő) és Franciaország (231 fő). A testületek létszámából önmagában természetesen messzemenő következtetéseket nem lehet levonni. Ennek érzékeltetésére említhetjük Hollandia példáját, ahol a tanács csupán 33 tagból áll, de e mögött több mint háromszoros létszámú háttérapparátus áll. A testületek nagyságánál, a tagok számánál jóval érdekesebb a gazdasági és szociális tanácsok összetételének a kérdése. A vizsgálódás e témakörben elsődlegesen arra irányult, hogy az egyes országok – a testületek összetételében – inkább az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság szerkezeti modelljét követik, vagy attól eltérő megoldásokat alkalmaznak. Mint korábban leírtuk, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot három csoport alkotja: a munkaadók, a munkavállalók, valamint az egyéb érdekképviseletek. Lényegében ennek a modellnek felel meg Bulgária, Franciaország, Görögország, Hollandia, Magyarország, és Spanyolország gazdasági és szociális tanácsa. Annyiban mindenképpen, hogy ezekben az országokban a testületben tagként a kormány nem vesz részt. Az összetétel tekintetében ezek között az országok között is vannak bizonyos eltérések, sajátos megoldások. Például az un. „harmadik csoport”-ban egyik-másik országban nem csupán egyéb érdekképviseletek (beleértve a szervezett civil társadalom szervezeteinek képviselőit is), de szakértők, tudósok, nagytekintélyű személyek, vagy egyéb kiemelt intézmények képviselői is részt vesznek. Hollandiában például a munkaadók és munkavállalók képviselőin túl a harmadik csoportot az. un.”korona-tagok” – a király/nő által kinevezett független szakértők – és a Holland Központi Bank és a Tervezési Hivatal elnökei alkotják. De említhetnénk Magyarországot is, ahol a Gazdasági és Szociális Tanácsot négy csoport alkotja: a munkavállalók, a gazdasági élet képviselői (amely A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

64

tágabb kört foglal magában mint a munkaadói érdekképviseletek), a civil szervezetek és a tudomány képviselői. Ezek a tanácsok abban azonban mindenképpen megegyeznek, hogy a kormányok nem részei a testületnek. Magyarországon a kormány „állandó résztvevő.” A kormány szintén nem tagja az osztrák, a belga, az olasz és a luxemburgi tanácsoknak sem, de ezek összetétele alapvetően „bipartit” jellegű, azaz alapvetően két csoport alkotja: a munkavállalók és a munkaadók képviselői. Egyik-másik országban ebben a körben még egy-két szakértő is helyet kap, de ők is a szociális partnerek szakértői. A kormány részvételével működnek a gazdasági és szociális tanácsok Csehországban, Észtországban, Finnországban, Írországban, Lengyelországban, Litvániában, Máltán, Portugáliában, Romániában, Szlovákiában és Szlovéniában. Ezen országok jelentős részében azonban a kormány, a munkaadók és a munkavállalók képviselőin túl a tanácsban egyéb érdekképviseletek, szakértők, tekintélyes személyiségek is helyet kapnak. Különösen érdekes ebből a szempontból a portugál Gazdasági és Szociális Tanács, amelyben a 66 tagból csupán 8-8 fő képviseli a kormányt, a munkaadókat és a munkavállalókat és 40 fő az egyéb érdekképviseleteket, illetve néhány szakértő is tagja a tanácsnak. A tagok mandátuma általában mindenütt személyhez kötött és a tagok a tanácsban nem helyettesíthetőek. Néhány országban az ebből adódó problémák kiküszöbölésére a tagok számával azonos számú un. póttag, helyettesítő tag kinevezésére is sor került (pl. Belgium, Luxemburg). A tagok mandátuma általában határozott időre szól, de a mandátum hossza tekintetében már jelentős – általában egy és öt év között változó – különbség tapasztalható. Egy évre szól a tagok mandátuma Máltán és öt évre például Olaszországban és Franciaországban. Leggyakrabban a mandátum négy évre szól, ami általában egy alkalommal megújítható. Van olyan ország, ahol a mandátum a kormányzati vagy parlamenti ciklushoz igazodik (pl. Portugália). Talán a magyar Gazdasági és Szociális Tanács az egyetlen, ahol a tagok mandátuma nincs meghatározott időtartamhoz kötve. Szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy az előkészítése során a mandátum javasolt időtartama négy év volt, ez azonban végül nem került be az Alapszabályba. A gazdasági és szociális tanácsok belső működési szabályaikat általában maguk határozzák meg, elfogadásukra a plenáris ülésen kerül sor. Ezek a belső szabályok általában alapszabály, vagy szervezeti és működési szabályzat formáját öltik. Néhány országban a szervezetre, működésre vonatkozó rendelkezések jogszabállyal, vagy egyéb módon külön megerősítésre kerülnek. Belgiumban a tanács belső működési szabályait a király erősíti meg. Finnországban, Görögországban a szervezeti, működési szabályokat kormány, illetve miniszteri rendeletben hirdetik ki. Luxemburgban több nagyhercegi A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

65

rendelet is szabályozza a működés egyes kérdéseit. Hollandiában a Gazdasági és Szociális Tanácsot létrehozó terjedelmes, több mint száz szakaszból álló törvény a működés szabályait is részletesen rögzíti. Az osztrák Gazdasági és Szociális Ügyek tanácsát kivételként említhetjük, mert ott a tanács működésére vonatkozóan semmilyen formális szabályozás nem született – ez nyilvánvalóan szorosan összefügg minden tekintetben informális jellegű működésével. A gazdasági és szociális tanácsok működésének szervezeti keretei, szervezeti formái jelentős hasonlóságot mutatnak. Ez a szervezeti modell a következő elemekből épül fel: a tanácsok élén elnök áll, akinek munkáját egy-vagy több elnökhelyettes segíti (elnökség). A tanácsok legjelentősebb működési formája a plenáris ülés (elnevezésétől függetlenül), amelynek keretében a döntések (vélemények, határozatok, állásfoglalások stb.) születnek. Mindenütt működik valamilyen döntés előkészítő szervezet (állandó bizottság, hivatal stb. elnevezéssel).A tanácsok állandó vagy eseti munkabizottságokat, munkacsoportokat hoznak létre és működtetnek – általában külső szakértők bevonásával – a vélemények, javaslatok, állásfoglalások szakmai megalapozása érdekében. A tanácsok működését titkárság segíti, amelynek alapvető feladata a plenáris ülések technikai előkészítése és az adminisztratív háttér biztosítása. A titkárság élén titkár vagy főtitkár áll. Az egyes országokban természetesen csak a fent ismertetett szervezeti séma hasonló, de amikor annak egyes elemeit vizsgáljuk, jelentős eltéréseket tapasztalunk. Igen különböző például az elnöki tisztség betöltésének módja is. Van, ahol az elnök a tanács tagjai sorából kerül ki és van ahol az elnöki tisztet a tanácstól független személy tölti be. Számos ország gyakorlatából látszik, hogy annak ellenére, hogy a tanács az államhatalomtól független testület, elnökének kinevezésében az államfő, a kormány, vagy a törvényhozó hatalom jelentős szerepet játszik. A parlament választja az elnököt például Portugáliában, Bulgáriában, Romániában. Belgiumban és Hollandiában a király (királynő) nevezi ki az elnököt, Olaszországban a köztársasági elnök. A miniszterelnök, vagy a kormány, illetve annak valamely tagja bízza meg az elnököt például Spanyolországban és Finnországban. Mindezekben az esetekben azonban megelőzően kikérik a tanács véleményét, van ahol a tanács tagjai részéről kétharmados támogatásra van szükség az elnök kinevezéséhez, megbízásához. Vannak országok, ahol az elnöki tisztség a tanácsban helyet foglaló szervezetek képviselői sorából rotációs alapon – a szervezet belső szabályai szerint – kerül betöltésre (pl. Ausztria, Magyarország). De van példa arra is, hogy az elnök a kormány tagja vagy maga a miniszterelnök (pl. Írországban). Az egyes országokban eltérő az elnöki mandátum időtartama is. A plenáris ülések tekintetében említésre méltó eltérések nem jelentkeznek, a különbségek A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

66

alapvetően az ülések gyakoriságában figyelhetőek meg. Vannak tanácsok, amelyek negyedévente üléseznek és vannak amelyek kéthavonkénti, vagy havonkénti gyakorisággal. Indokolt esetben rendkívüli ülések összehívására is sor kerül. Az üléseken a határozatképesség, illetve határozathozatal szabályait a tanácsok belső szabályzatai rögzítik. A plenáris ülések általában nyilvánosak, de ettől néhány országban eltérő gyakorlattal találkozunk, például Ausztriában, Finnországban, Görögországban. A tanács határozatai, véleménye azonban ezekben az országokban is publikusak.

A gazdasági és szociális tanácsok működési kérdéseinek keretében még érdemes áttekinteni a testületek finanszírozását. Négy ország (Ausztria, Hollandia, Szlovákia, Görögország) kivételével a gazdasági és szociális tanácsok működését teljes mértékben az állami költségvetés finanszírozza, eltérés csupán abban van, hogy a forrás a költségvetés mely fejezetében kerül tervezésre, illetve biztosításra (parlament, miniszterelnök, miniszterelnöki hivatal, vagy valamely minisztérium, egyéb költségvetési szerv fejezetében, illetve önálló fejezetként). Az osztrák Gazdasági és Szociális ügyek Tanácsa e tekintetben is kivételt jelent. A Tanácsnak nincs önálló költségvetése, a működés során esetlegesen felmerülő kiadásokat (konferenciák, publikációk stb.) a felek egyenlő arányban viselik. A holland Szociális-Gazdasági Tanács finanszírozása nem része az állami költségvetésnek, attól teljesen független. A működési és egyéb költségeket a vállalatok befizetéseiből finanszírozzák. Szlovákiában egy un. vegyes finanszírozási rendszer működik, amelynek keretében az állami költségvetés csupán a Gazdasági és Szociális Partnerség Tanácsa és titkársága működési kiadásait fedezi, a szociális partnerek költségeinek forrását a tagok befizetései jelentik. Görögországban pedig az állami költségvetés meghatározó finanszírozása mellett a Gazdasági és Szociális Tanács egyéb forrásokat is bevonhat a finanszírozásba, de ehhez a közgyűlés (plenáris ülés) jóváhagyására van szükség. Az állami költségvetésből történő finanszírozással természetszerűen együtt jár az állam azon jogosultsága, hogy a források felhasználását – erre felhatalmazott szervezetein keresztül – ellenőrzi, illetve ellenőrizheti. Számos országban a tanács titkársága is valamelyik kormányzati szerv (miniszterelnöki hivatal, vagy minisztérium) keretében működik (pl. Franciaország, Írország, Finnország, Észtország, Lengyelország, stb.) és az ülések helyszínét is a kormány biztosítja. A magyar Gazdasági és Szociális Tanács titkársága a Magyar Tudományos Akadémia Titkárságának keretében végzi tevékenységét. Ausztriát e tekintetben A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

67

is kivételként említhetjük, mert ott a tanácsnak nincs állandó székhelye, üléseit a tanács elnökét adó (félévenkénti rotáló elnökség) szervezet helyiségében tartják. A következő oldalakon az egyes országok konzultatív testületeivel kapcsolatos adatok strukturált összefoglalása található.

Ország A testület elnevezése Létrejöttének éve (előzményei) Létrejöttének alapja

Feladata, jogosítványai

Létszáma, összetétele

A felek együttműködése

A működés fő jellemzői (finanszírozás, működési rend, kormányzati szerepvállalás stb.)

Ausztria (Osztrák Köztársaság) Gazdasági és Szociális Ügyek Tanácsa Beirat für Wirtschafts- und Sozialfragen (BWS) 1963 Előzmény: 1957: Paritásos Bizottság (A Paritásos Bizottság egyik albizottságaként jött létre a BWS.) Létrejöttének alapja a szabad akaraton való együttműködés elve, amelyet 1992. november 23-án a „négyek” megállapodás (Sozialpartnerabkommen) formájában erősítettek meg. Konzultatív, tanácsadó testület. Tanulmányokat készít, ajánlásokat fogalmaz meg a kormány részére a gazdaság- és szociálpolitika területén: •

vizsgálatokat kezdeményez makrogazdasági és szociálpolitikai kérdésekben,

•

ajánlásokat fogalmaz meg a vásárlóerő stabilizálása, a fenntartható fejlődés és a teljes foglalkoztatás elősegítése érdekében,

• tényeket, adatok dolgoz fel, stb. A Tanács jogosítványait a fent hivatkozott Megállapodás tovább bővítette. 21 fő Szövetségi Gazdasági Kamara – 4 fő Szövetségi Munkás Kamara – 4 fő Osztrák Szakszervezetek Szövetsége – 4 fő Osztrák Mezőgazdasági Kamara – 4 fő Állandó szakértők – 5 fő A felek együttműködése informális alapon történik, alapja az önkéntes együttműködés elve. A tagok és a szakértők is – egy kivétellel – a szociális partnerek képviseletében vesznek részt a testület munkájában. (A kivétel az osztrák Gazdaságkutató Intézet vezetője.) A kormány a testület munkájában nem vesz részt. Nem rendelkezik semmilyen írott belső szabályozással. Nincs saját költségvetése. (Az esetlegesen felmerülő költségeket – publikációk, konferenciák – a felek egyenlő arányban viselik. Nem rendelkezik állandó székhellyel (helyszínnel). Tisztségviselők: •

Elnök (a négy szervezet delegálja féléves rotálással)

•

Főtitkárok: a munkaadói, illetve a munkavállalói szervezetek 1-1 delegáltja (4 fő).


68

•

Tagok: delegálása a delegáló szervezetek belső szabályzata alapján történik. A Tanács havonta egy alkalommal ülésezik, ülései nem nyilvánosak. Határozatait konszenzussal hozza. A Tanács véleményét, ajánlását hivatalosan megküldik a kormány részére, publikálják a Tanács kiadványsorozatában, illetve sajtótájékoztató keretében ismertetik. A vélemények és ajánlások jelentősége abban van, hogy azok politikamentesek és a szociális partnerek közös akaratából, egyetértésével születnek. 9. ábra Ország A testület elnevezése

Létrejöttének éve (előzményei)

Létrejöttének alapja



Belgium (Belga Királyság) „A Szociális Partnerek Háza”: „Maison des Partenaires Sociaux”: Központi Gazdasági Tanács Conseil Central Économique 1948 1945: Társadalmi Szolidaritási Paktum (a II. világháború. alatt a szakszervezetek és a munkaadók illegalitásban készítették elő) – ez a dokumentum tekinthető Belgiumban a munkaügyi kapcsolatok alapjának. Törvény 1948. szeptember 20-i törvény a gazdaság megszervezéséről. A törvény intézményesítette a munkavállalók és munkaadók közötti párbeszédet gazdaságpolitikai kérdések tekintetében. Konzultatív szakmaközi és paritásos szervezet. Eredeti küldetése a nemzetgazdaságot érintő vélemények, ajánlások megfogalmazása volt, akár saját kezdeményezésből, akár valamely miniszter vagy a törvényhozó testület kérésére. 1948 óta a testület konzultatív jogosítványai tovább erősödtek az új jogszabályi előírásoknak megfelelően. Maximum 50 tag (+50 póttag ) Munkaadói szervezetek: 22 tag (+22 póttag) Munkavállalói szervezetek: 22 tag (+22 póttag) Külső szakértők (a tudomány és technika területének elismert személyiségei): 6 tag + 6 póttag (un. kooptált tagok) A tagok mandátuma 4 évre szól és újabb 4 évre megújítható. Elnök: •

Az elnök független személy, nem tartozik sem a közigazgatáshoz, sem a Tanácsban képviselettel rendelkező egyetlen szervezethez sem.

•

A működés fő jellemzői (finanszírozás, működési rend, kormányzati

Az elnököt a király nevezi ki, a Tanáccsal folytatott konzultációt követően, mandátuma 6 évre szól. 4 alelnök (paritásos alapon 2-2 tag a munkaadói, illetve munkavállalói szervezetek részéről). Az alelnökök a Tanács tagjai és jogosultak az elnök helyettesítésére. Belső működési szabályait maga határozza meg, de a király hagyja jóvá. Szervezet:


69

szerepvállalás stb.)

•

Plenáris ülés: a tagok összessége alkotja, a Tanács legmagasabb döntéshozó szerve.

•

Hivatal: 12 tagból áll (paritásos alapon a munkaadói, illetve munkavállalói szervezetek jelölik a tagokat. A Hivatal a jelentős gazdasági és szociális szervezetek vezetőiből áll, olyan személyiségekből , akik széleskörű kapcsolatokkal rendelkeznek az ország meghatározó politikai, gazdasági és szociális köreivel. A Hivatal a Tanács központi szerve, „motorja”: •

szervezi a Tanács munkáját: meghatározza a tanulmányok témáit, a kormány és a törvényhozó testület tárgyalási menetrendjét, valamint a vizsgálandó témakörök prioritását;

•

előkészíti a véleményeket és ajánlásokat a Plenáris ülés elé történő benyújtásra;

•

előkészíti döntésre az adminisztratív ügyeket (személyi kérdések, költségvetés, infrastruktúra). Munkacsoportok és munkabizottságok: A munkacsoportok munkájában a Tanács tagjain kívül külső szervezetek (Tervhivatal, Nemzeti Bank, egyetemi kutatóintézetek, nemzetközi intézmények) is részt vesznek. A munkacsoportok és bizottságok sorában különbséget kell tenni az ún. „tematikus”és „szektorális” bizottságok között. 10. ábra Ország A testület elnevezése

Létrejöttének éve (előzményei) Létrejöttének alapja



Belgium (Belga Királyság) „A Szociális Partnerek Háza” „Maison des Partenaires Sociaux”: Országos Munkaügyi Tanács Conseil National du Travail (CNT) 1952 Előzményei: 19.század végétől kezdődően megalakuló elődszervezetek: 1886, 1887, 1935, 1944 1952. május 29-i törvény Eredetileg: A kormány, a parlament, vagy saját kezdeményezésére tanulmányokat, véleményeket készít a munkaadókat és munkavállalókat egyaránt érintő általános szociális, társadalmi kérdésekről, ajánlásokat, javaslatokat dolgoz ki. 1968.évi december 5-i törvény alapján: Kollektív megállapodások megkötése a gazdaság egészét érintően, illetve egyes ágazatok tekintetében. Egyéb törvényi felhatalmazás alapján: Munkajog (egyéni és kollektív munkajog) és szociális jog területén (pl. munkaszerződés, a munkaidő hossza, besorolás, szociális biztonság, nyugdíj stb.) a jogszabály alkotási folyamatban előzetes véleményezési és javaslattételi jogosítványokkal rendelkezik. (Ezekben a kérdésekben kötelező a Tanáccsal konzultálni!) 24 tag (+24 póttag) + társult tagok A tagokat királyi rendelettel nevezik ki 4 évre, mandátumuk megújítható.


70

Munkaadók 12 fő Munkavállalók: 12 fő Társult tagok: 2 fő (a nem kereskedelmi szektor képviselői) A társult tagok megfigyelői státuszban, szavazati jog nélkül vesznek részt a testületben. Szervezet: Plenáris Tanács A Tanácsot az elnök hívja össze, általában havonta 1 alkalommal, de negyedévente legalább egyszer ülésezik. A Plenáris Tanács keretében születnek a kollektív munkaügyi megállapodások és kerülnek elfogadásra a javaslatok, vélemények. A kollektív megállapodások megkötéséhez a tagok minimum felének a jelenléte szükséges. A vélemények és javaslatok elfogadása általában egyhangúan történik, ha véleménykülönbség van, akkor az eltérő véleményt rögzíteni kell. Ügyvezető testület (10 fős) •


Összetétele: Elnök, 4 elnökhelyettes, 4 tag (2 munkaadó, 2 munkavállaló), titkár • Feladatai: o a Tanács feladatainak meghatározása és ütemezése, a napirendre kerülő kérdések előkészítése és a tárgyalási eljárás meghatározása o a Tanács döntéseinek végrehajtása o a Tanács éves költségvetési javaslatának elkészítése Titkárság (közel 40 fő) •

Biztosítja a működés feltételeit, gondoskodik a szükséges dokumentumok és információk megszerzéséről. Munkabizottságok • Üzemi tanácsok bizottsága • Egyéni munkaügyi kapcsolatok bizottsága • Kollektív munkaügyi kapcsolatok bizottsága • Társadalombiztosítási bizottság • Nemzetközi munkaügyi szervezetek bizottsága Vegyes bizottságok •

A Központi Gazdasági Tanács és az Országos Munkaügyi Tanács képviselőiből, a mindkét testület kompetenciáját érintő kérdések közös megvitatására. 11. ábra

Ország A testület elnevezése Létrejöttének éve (előzményei) Létrejöttének alapja Feladata, jogosítványai

Bulgária (Bolgár Köztársaság) Gazdasági és Szociális Tanács Ikonomicseszki i Szocialen Szivet 2001 (jogszabály) 2005 (tényleges működés kezdete) 2001. évi 41. törvény (április 26.) Módosítások: 2002. évi 120. törvény; 2003. évi 20. törvény A szervezett civil társadalom érdekeinek és véleményének kifejezésre juttatása céljából létrejött konzultatív testület. A gazdaság- és szociálpolitikai kérdésekről folytatott konzultációk


71

fóruma, amelyen keresztül lehetőség van a civil társadalom bekapcsolódására az ország gazdasági és társadalmi életébe. Feladatai, jogosítványai: •

állásfoglalások kialakítása a gazdasági és társadalmi fejlődést érintő jogszabálytervezetekről és nemzeti programokról,

•

állásfoglalás a gazdasági és szociális fejlődést érintő törvényekről,

•

állásfoglalás a gazdaság- és szociálpolitika stratégiai kérdéseiről,

•

éves jelentés készítése az ország gazdasági és társadalmi fejlődéséről,

•




- egyéb , az éves munkaprogramjában tervezett elemzések készítése. 36 fő + elnök. Az elnök és a tagok mandátuma 4 évre szól. 1.csoport: országos szintű munkaadói szervezetek (12 fő) (a Munka Törvénykönyvében meghatározott feltételek alapján a Miniszterek Tanácsa által elfogadott szervezetek) 2. csoport: országos szintű munkavállalói szervezetek (12 fő) (mint a munkaadói szervezeteknél) 3.csoport: egyéb szervezetek (mezőgazdasági termelők, szövetkezetek, nőszervezetek, fogyasztóvédelem, környezetvédelem, nyugdíjasok, hátrányos helyzetűek érdekképviseleti szervezete, kutatók stb.) A törvény rögzíti, hogy állásfoglalások kialakítása történhet a Nemzetgyűlés (parlament) elnöke, a köztársasági elnök, vagy a Miniszterek Tanácsa elnökének kezdeményezésére. A vélemény kialakítására határidőt tűzhetnek ki, amely azonban nem lehet 1 hónapnál rövidebb. A köztársasági elnök ennél – rendkívül sürgős esetben – rövidebb határidőt is meghatározhat. A Tanács saját kezdeményezésből is alakíthat ki állásfoglalásokat. Működésének alapelve a függetlenség, az együttműködés (ezen belül együttműködés az állami testületekkel), az egyenlőség, a vélemények sokszínűsége és a nyilvánosság. Az elnököt a Parlament választja a Miniszterek Tanácsának javaslatára, a csoportok előzetes egyetértésével. A Tanács finanszírozását az állami költségvetés biztosítja a Parlament költségvetésében. A Tanács munkájában a kormány nem vesz részt, véleményeket, állásfoglalásokat kér és vár tőle. Belső működési szabályait a Tanács maga határozza meg. Az elnök és a tagok mandátuma 4 évre szól. Irányító testületek: •

Plenáris ülés: A plenáris ülést az elnök hívja össze, vagy össze kell hívni a tagok legalább egyharmadának kérésére, az ülések nyilvánosak. A plenáris ülés fogadja el: o a köztársasági elnök, a Parlament elnöke és a


72

o o

Miniszterek Tanácsának kezdeményezésére kialakított véleményeket, a Tanács belső szabályzatát, éves akcióprogramját éves költségvetését és költségvetési beszámolóját.

•

Elnök: Az elnök felel a Tanács teljes tevékenységéért és ő képviseli hivatalosan.

•

Elnökök tanácsa: A Tanács elnökéből és a három csoport által megválasztott alelnökökből áll.

•

Állandó és eseti bizottságok: 5 állandó bizottság működik; az állandó bizottságok véleménytervezeteket és elemzéseket készítenek, amelyeket a plenáris ülés megtárgyal. A tanács által készített vélemények, elemzések írott formában és az interneten is publikálásra kerülnek. 12. ábra Ország A testület elnevezése Létrejöttének éve (előzményei) Létrejöttének alapja





Csehország (Cseh Köztársaság) Gazdasági és Szociális Megállapodás Tanácsa Rada hospodarské a socialní dohody (RHSD) 1997 Előzmény: 1990: Szociális Megállapodások Tanácsa, amely jelentős változáson ment keresztül Nincs jogszabályi alapja, a felek önkéntes megállapodása hozta létre. Az 1990. óta bekövetkezett változások eredményeként a Tanács mára a kormány, a szakszervezetek és a munkaadók közötti szociális párbeszéd intézményes fóruma, tripartit testület. A testületnek az a célja, hogy a gazdasági és szociális fejlődés alapvető kérdéseiben egyetértésre (konszenzusra) jussanak a szociális partnerek. 21 fő Munkaadói szervezetek: 7 fő Munkavállalói szervezetek: 7 fő Kormány: 7 fő ( 5 miniszter, 2 miniszterhelyettes) Az üléseken a miniszterelnök is részt vesz. A Tanács elnöke a kormány tagja. 2 elnökhelyettesét a munkaadói, ill. munkavállalói szervezetek választják. A főtitkárt a kormány nevezi ki a szociális partnerekkel történt egyeztetést követően. A főtitkár a kormány hivatalának alkalmazásában áll. Működésének alapját az első plenáris ülésen (1997. nov.13.) elfogadott és azóta többször módosított Alapszabály képezi. Működésének feltételeit (adminisztratív személyzet, költségvetés stb.) a kormány biztosítja. Szervezet: •

Plenáris ülés: A plenáris ülés konzultációk, tárgyalások legmagasabb szintű fóruma.

•

Hivatal: A Tanács végrehajtó szerve, a plenáris ülések között megvitatja a különböző stratégiai dokumentumokat, a plenáris ülésen felmerült eltérő véleményeket, javaslatot tesz a plenáris ülés


73

napirendjére. •

Munkacsoportok: 19 állandó munkacsoport van, amely a Tanács szakértői hátterét biztosítja (pl. Oktatás és emberi erőforrás, Munkabiztonság, Közigazgatás és közszolgálat, Szociális ügyek, Gazdaságpolitika, Európai Unió, stb.). Működik olyan munkacsoport is, amely a Tanács belső működési szabályaival, kérdéseivel és az Alapszabály módosításával foglalkozik.

•

Titkárság: o előkészíti a napirendeket, o az ülésekről jegyzőkönyvet készít, o ellátja a kormányt és a sajtót információval, o sajtókonferenciát szervez, o a Tanács dokumentumainak végső változatát továbbítja a kormány és a szociális partnerek titkárságai részére. o - Munkáját főtitkár irányítása mellett végzi. 13. ábra

Ország A testület elnevezése


Létrejöttének alapja Feladata, jogosítványai




Észtország (Észt Köztársaság) Gazdasági és Szociális Tanács Eesti Sotsiaalmajandusnöukogu (ES) 1999 Előzmény: 1992: Az ILO Észt Tanácsa 1993: Kollektív megállapodásokról szóló törvény (Collective Agreement Law) Kormányrendelet: 1999. február 26-ai 256.sz.kormányrendelet. Konzultatív, tanácsadó testület gazdasági és szociális kérdésekben 23 fő Munkaadói szervezetek: 6 fő Munkavállalói szervezetek: 6 fő Kormány: 6 fő A kormány saját tagjain kívül 5 külső szakértőt is delegál a Tanácsba (kutatók, tudósok stb.). A szociális partnerek együttműködésében a szociális miniszter közvetítő szerepet tölt be. A tanács véleményét, javaslatait ő juttatja el hivatalosan a kormányhoz, illetve ő tájékoztatja a Tanácsot a kormány döntéseiről. A testület elnökét a kormány nevezi ki,a szociális ügyekért felelős minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára személyében. A két alelnököt a munkavállalói, illetve munkaadói szervezetek jelölik. A Tanács évente legalább 4 alkalommal ülésezik. Munkaprogram alapján végzi tevékenységet, amelynek kialakítása háromoldalú megállapodás alapján történik. A működéshez szükséges adminisztratív személyzetet a Szociális Minisztérium biztosítja. Finanszírozását az állami költségvetés biztosítja a Szociális


74

Minisztérium fejezetben. 14. ábra Ország A testület elnevezése Létrejöttének éve (előzményei) Létrejöttének alapja





Finnország (Finn Köztársaság) Gazdasági Tanács Talousneuvosto 1966 2/1966. évi törvény A kormány, a Nemzeti Bank és a finn társadalom főbb érdekcsoportjai közötti együttműködés szervezete. 1998-tól kezdődően (Finnország EMU-tagsága) egyben a kormány, a szociális partnerek és a Finn Nemzeti Bank közötti társadalmi párbeszéd fóruma az Európai Központi Bank monetáris politikájával összefüggő kérdésekben. Feladata az ország fejlődését érintő alapvető, legjelentősebb kérdések megvitatása, jelentések készítése. 10-20 fő Tagjait a kormány nevezi ki, a Tanács mandátuma 2 évre szól. A tagok között számos kormánytag is van, akik kormányzati mandátumuk lejártáig lehetnek a Tanács tagjai. A tanács elnöke a miniszterelnök. A kormány szerepe meghatározó A Tanácsot a kormány működteti. Titkársága a kormány Titkársága keretében működik. Tevékenységét éves munkaprogram alapján végzi, de ezen túl aktuális kérdéseket is napirendjére tűzhet. Havonta legalább egy alkalommal ülésezik. Ülései nem nyilvánosak, az ülésen folytatott konzultációk, viták nem kerülnek nyilvánosságra. Bizonyos jelentések nyilvánosságra hozataláról azonban külön dönthetnek. Munkáját Titkárság segíti, amelynek élén főtitkár áll. Szakértői munkacsoportok, kutatóintézetek által készített jelentéseket felhasznál fel az egyes kérdések megvitatása során. 15. ábra




Franciaország (Francia Köztársaság) Gazdasági és Szociális Tanács Conseil Économique et Social (CES) 1958 Előzmény: 1925: Országos Gazdasági Tanács (Conseil National Économique) 1946: Gazdasági Tanács (Conseil Économique) 1925. január 16-ai rendelet: Országos Gazdasági Tanács 1946. évi Alkotmány: Gazdasági Tanács 1958. évi Alkotmány (2007. február 19-i módosítás) XI. Fejezet 69-71.§§: Gazdasági és Szociális Tanács 1958. évi december 29-i törvény a Gazdasági és Szociális


75

Tanács szervezetéről, működéséről . Módosítások, kiegészítések: 1962, 1984, 1990, 1992, 2000. A közhatalom mellett működő konzultatív testület, amelynek feladata: Feladata, jogosítványai




•

gazdasági és szociális tárgyú törvények véleményezése,

•

konzultáció a testület által fontosnak ítélt gazdasági és szociális kérdésekről.

231 fő 1.) Munkavállalók képviseletében: 69 fő 2.) Vállalkozások képviseletében: 72 fő 3.) Szabad foglalkozásúak: 3 fő 4.) Mezőgazdasági kölcsönös segélyezési és hitelszervezetek: 10 fő 5.) Nem mezőgazdasági szövetkezetek: 5 fő 6.) Nem mezőgazdasági kölcsönös segítő szervezetek: 4 fő 7.) Szociális tevékenységet folytató szervezetek: 10 fő 8.) Megyék, tartományok, tengeren túli területek: 9 fő 9.) Franciaországon kívül élő franciák: 2 fő 10.) A gazdasági, szociális, tudományos és kulturális élet területén tevékenykedő tekintélyes személyek: 40 fő Az 1.) és 2.) csoportba tartozó tagokat – az állami vállalatok képviselőinek kivételével – a legreprezentatívabb szakmai szervezetek és szakszervezeti szövetségek jelölik. A tagok jelölését az Államtanács hagyja jóvá. A tagok jelölésének feltételeiről és részarányáról külön Államtanácsi dekrétum rendelkezik. A választási törvény értelmében a tagság összeférhetetlen a képviselői mandátummal és az Európai parlamenti képviselői mandátummal. A tagság 5 évre szól, a tagok díjazásban részesülnek, melynek mértékét külön jogszabály határozza meg. A kormány nevében a Tanácstól a miniszterelnök kér tanulmányokat, véleményeket. A Tanács köteles véleményt alkotni valamennyi gazdasági és szociális tárgyú törvényjavaslatról, kivéve a költségvetési törvényt. Sürgősségi eljárás keretében a kormány a vélemény kialakítását 1 hónapos határidővel kérheti. A Tanács kijelölhet egy tagot véleményének ismertetésére a parlamenti ülésen. A miniszterelnök minden évben tájékoztatást ad arról, hogy a Tanács által megfogalmazott véleményekből mi került elfogadásra. A Tanács saját kezdeményezésből is felhívhatja a kormány figyelmét bizonyos reformok szükségességére, illetve véleményt nyilváníthat gazdasági és szociális jellegű akciótervek és akcióprogramok végrehajtásáról. A működés belső szabályait a Hivatal javaslatára a Tanács állapítja meg, de megerősítése rendelettel történik. A kormány nevében a Tanácstól a miniszterelnök kér tanulmányokat, véleményeket. A működés szervezeti keretei:


76

•

Elnök (A Tanács tagjai közül választják)

•

Közgyűlés (Assemblée)

•

Szekciók (az Államtanács határozza meg a szekciókat, azok kompetenciáit és összetételét.)

•

Ad hoc bizottságok

• Hivatal Üléseit a belső szabályzatában foglaltak szerinti rendszerességgel tartja. A kormány kérésére rendkívüli ülést kell összehívni. Az ülések – ellenkező döntés hiányában – általában nyilvánosak. Az ülésről készült jegyzőkönyvet 5 napon belül a kormány részére meg kell küldeni. A kormány tagjai, vagy az általa kijelölt biztosok a Tanács Közgyűlésén és szekcióülésein részt vehetnek – és amennyiben kérik – a Tanács meghallgatja őket. A szavazati jog mind a Közgyűlés, mind a szekció ülés keretében személyhez kötött, nem delegálható. A Tanács véleményét és jelentéseit a Hivatalon, bizonyos esetekben a Kormányon keresztül juttatja el a miniszterelnökhöz, aki gondoskodik annak közzétételéről a hivatalos lapban. A működéshez szükséges forrásokat az állami költségvetés a Miniszterelnök költségvetési fejezetében biztosítja. A működéshez szükséges helyiségeket a kormány biztosítja a Tanács számára. 16. ábra Ország A testület elnevezése Létrejöttének éve (előzményei) Létrejöttének alapja

Görögország (Görög Köztársaság) Gazdasági és Szociális Tanács ΟΙΚΟΝΟΜΙΚΗ ΚΑΙ ΚΟΙΝΩΝΙΚΗ ΕΠΙΤΡΟΠΗ (OKE) 1994 1994. évi 2232. sz. törvény A 2001. évi módosítással az Alkotmányba is bekerült: 82.§ (3) Önálló jogi személyként került Athénban bejegyzésre. Létrehozásakor az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot (EGSZB) tekintették irányadónak, mindenek előtt összetétele tekintetében. Feladata: •



jogszabálytervezetek véleményezése,

•

társadalmi párbeszéd elősegítése,és ennek keretében lehetőség szerint közös vélemények kialakítása a társadalom egészét, vagy egyes csoportokat érintő kérdésekben. A felek együttműködésének alapja a kölcsönös, egyenrangú felek együttműködése, egymás érdekeinek megértése és elfogadása. 48 tag, 3 csoportban: 1.) munkavállalói érdekképviseletek: 16 fő 2.) munkaadói érdekképviseletek: 16 fő 3.) egyéb érdekképviseletek (farmerek, helyi önkormányzatok, szabadfoglalkozásúak, fogyasztók stb.): 16 fő A tagok mandátuma 3 évre szól.


77


A kormány nem tagja a testületnek. A Tanács bizonyos tárgykörökben köteles a jogszabálytervezeteket véleményezni. Ezek a tárgykörök:a munkaügyi kapcsolatok, a társadalombiztosítás, adóintézkedések, általános társadalmi-gazdasági kérdések, a regionális területfejlesztés, beruházások, export, a fogyasztóvédelem és a verseny. Minisztertanácsi rendelet felhatalmazza a Tanácsot arra, hogy egyéb kérdésekben is megfogalmazza véleményét, javaslatait. A kormány a véleményezésre határidőt szab, amely 30 napnál nem lehet rövidebb és 45 napnál nem lehet hosszabb. Rendkívüli sürgősség esetén ez a határidő 15 nap is lehet. A Tanács véleménye általában egy elemző, egy értékelő és egy javaslattevő részből áll. Ennek kialakítása érdekében a Tanács létrehozhat kutatókból, minisztériumi szakértőkből , közjogi testületek képviselőiből és egyéb szervezetek szakértőiből álló munkacsoportokat, harmadik féllel szerződéseket köthet. A Tanács által elfogadott véleményeket és az ülések jegyzőkönyveit megküldik a gazdasági miniszter, illetve az érintett miniszter számára. A testület működésének belső szabályait 1995-ben elfogadott Működési Szabályzat rögzíti. Szervezet: •

Elnök - Az elnököt a gazdasági és pénzügyminiszter nevezi ki rendelet útján a Közgyűlés javaslatára. (Az elnöki tisztség 3 évenként, a csoportok közötti rotációs alapon kerül betöltésre.) Az elnök mandátuma 3 évre szól. Az elnök képviseli a testületet és felelős a tevékenységéért.

•

3 elnökhelyettes - Az elnökhelyetteseket a Közgyűlés választja a 3 csoport képviselői sorából, három évre.

•

Közgyűlés - A Közgyűlés fogadja el a véleményeket és dönt a saját működését és szervezetét érintő kérdésekben. Ülései nem nyilvánosak, kivéve, ha a Közgyűlés másképpen dönt. Az ülésekről jegyzőkönyv készül, amelyet az elnök és a főtitkár aláírásával hitelesít. A jegyzőkönyvek nyilvánosságra hozhatóak.

•

Végrehajtó Bizottság - A VB tagjai: az elnök, elnökhelyettesek és csoportonként 3 fő. Megbízatásuk általában 1 évre szól, de a Közgyűlés másképpen is dönthet. Feladata: viszi a napi ügyeket, előkészíti a véleményeket és biztosítja az azok kialakításához szükséges információkat.


•

Főtitkár - Nem választott tisztségviselő, nyilvános pályázat alapján kerül betöltésre. A főtitkár a Közgyűlésen és a VB ülésein szavazati jog nélkül vesz részt. A testület működését a Gazdasági Minisztérium finanszírozza egy külön számláról. Egyéb források bevonására is van lehetőség, amennyiben azt a Közgyűlés jóváhagyja. 17. ábra Ország A testület elnevezése

Hollandia (Holland Királyság) Szociális-Gazdasági Tanács


78

Létrejöttének éve (előzményei) Létrejöttének alapja




Sociaal-Economische Raad (SER) 1950 A kormány és a szociális partnerek konzultációinak kezdetei az 1920-as évekre nyúlnak vissza. Alkotmány 1950. évi január 27-i törvény (gazdasági szervezetekről). Módosítás: 1999. április 3. A kormány legfőbb konzultatív szerve gazdasági és szociális kérdésekben mind hazai, mind nemzetközi szinten. A Tanács ezekben a kérdésekben a munkaadók és munkavállalók érdekeit jeleníti meg és képviseli. A kormány felkérésére, vagy saját kezdeményezésből bármely gazdasági és szociális természetű kérdésben véleményt nyilváníthat. Irányítási és ellenőrzési jogosítványokkal rendelkezik a szakmai és szakmaközi (kamarai) szervezetek tekintetében. Jelentős szerepet tölt be egyes törvények (pl. üzemi tanácsokról szóló tv.) végrehajtási folyamatában . 33 fő •

Munkaadók képviseletében: 11 fő

•

Munkavállalók képviseletében: 11 fő

• „Korona-tagok”: 11 fő A „Korona-tagokat” a királynő nevezi ki a gazdaság, jog, pénzügy, szociális területet képviselő független szakértők soraiból, illetve hivatalból vesz részt a testületben a Holland Központi Bank elnöke és a Központi Tervhivatal igazgatója. A minisztériumok képviselői megfigyelői minőségben vehetnek részt az üléseken. Szervezet: •

Elnök - Az Elnököt a királynő nevezi ki.

•

Két alelnök - Az alelnököket a Tanács tagjai sorából választják.

•

Tanács - Havonta általában egy alkalommal ülésezik. Az ülések elsődleges célja a kormány kérésére egyes kérdések vizsgálata és az arról való vélemény kialakítása, illetve elfogadása. Az ülések általában nyilvánosak. Ettől kivételesen, indokolt esetben el lehet térni.

•

Bizottságok - A vélemények előkészítése érdekében számos bizottság és munkacsoport működik. Egyes bizottságoknak törvényi felhatalmazásuk van arra, hogy közvetlenül tárgyaljanak a kormánnyal. A bizottságok elnökségében a „Korona” által kinevezett személy is részt vesz.

•

Titkárság - Több mint 100 főből áll, tevékenységét főtitkár irányítása mellett végzi. Feladata a különböző tevékenységek és azok végrehajtásának előkészítése. Több szervezeti egységből áll (Gazdasági ügyek Igazgatósága, Szociális ügyek Igazgatósága, Adminisztratív ügyek Igazgatósága, Pénzügyi Főosztály, Személyügyi és Szervezeti Főosztály, Információs Főosztály stb.).

A Tanácsot jóllehet törvény hozta létre, az nem része a A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

79

közigazgatásnak. Finanszírozása sem állami költségvetésből történik. A működési és egyéb költségeket a vállalatok befizetéseiből finanszírozzák. 18. ábra Ország A testület elnevezése Létrejöttének éve (előzményei) Létrejöttének alapja




Írország (Ír Köztársaság) Országos Gazdasági és Szociális Tanács National Economic and Social Council (NESC) 1973 Nincs jogszabályi alapja, a kormány tanácsadó testületként hozta létre Feladatait, jogosítványait, összetételét egy un. „Constitution and Terms of Reference”elnevezésű rövid dokumentum rögzíti. Főfeladata elemzések és jelentések készítése a gazdaság hatékonyságának növelésével és a szociális igazságossággal összefüggő stratégiai kérdésekről. Jelentősége számottevően növekedett az 1980-as gazdasági válságot követően, amely 1986-tól kezdődően több jelentős társadalmi megállapodás megkötéséhez vezetett. Az elnököt a miniszterelnök nevezi ki, a Tanácsban helyet foglaló érdekképviseletekkel folytatott konzultációt követően. Mezőgazdasági és farmer szervezetek képviseletében: 5 fő Munkáltatói és üzleti szféra képviseletében: 5 fő Szakszervezetek Ír Kongresszusa. 5 fő Egyéb közösségek és önkéntes szervezetek képviseletében: 5 fő A kormány delegál további 10 főt (a kormány és a helyi kormányzatok képviseletében). A napirendtől függően egyéb kormányképviselők is részt vehetnek az ülésen. A tanács tagjainak megbízatása 3 évre szól. A Tanács belső működését maga szabályozhatja. A Tanács a Miniszterelnöki Hivatal keretében működik, működéséhez pénzügyi támogatást is a Miniszterelnöki Hivatal költségvetéséből kapja. A Tanács által készített valamennyi jelentés benyújtásra kerül a Parlamenthez és a jelentések nyilvánosak. A Tanács minden három évben átfogó jelentést készít a gazdasági és szociális helyzetről, amely az alapját képezi a szociális partnerségi programoknak, megállapodásoknak. 19. ábra

Ország A testület elnevezése Létrejöttének éve (előzményei)

Lengyelország (Lengyel Köztársaság) Szociális és Gazdasági Ügyek Tripartit Bizottsága Trójstronna Komisja do Spraw Spoleczno-Gospodarczch (TKSSG) 1994 Előzmény: 1993. február 22.: Megállapodás az állami vállatokról az átmenet időszakában.


80



7/1994. (II.15.) kormányrendelet; módosítás: 69/1996. (VI.18.) kormányrendelet Az 1997-ben elfogadott új Alkotmány a társadalmi párbeszédet az alkotmányos alapelvek sorába emelte: „ A szociális partnerek párbeszéde a szociális piacgazdaság alapja” (20. cikk). 2001. évi július 6-i törvény a Szociális és Gazdasági Ügyek Tripartit Bizottságáról és a területi szociális bárbeszéd bizottságokról. Módosította a 2004. évi október 8-i törvény Az országos társadalmi párbeszéd legjelentősebb intézménye. Elsődleges feladata a munkavállalók a munkaadók és a közérdek egyeztetése. Célja a társadalmi béke megteremtése és fenntartása, amelyhez az alábbi módon járul hozzá: •

a bérekről és társadalombiztosítási juttatásokról szóló párbeszéd fóruma,

•

bármelyik fél kezdeményezésére megtárgyalja a jelentős gazdasági vagy társadalmi kérdéseket,

•

részt vesz a költségvetési törvény és kapcsolódó jogszabályok megalkotásában. A 2004. évi törvénymódosítás a Bizottság jogosítványait kibővítette a tevékenységi körét érintő kérdésekben az Európai Unió dokumentumainak (fehér könyvek, zöldkönyvek, bizottsági közlemények, stb.) véleményezésével. Erre a feladatra külön konzultatív bizottság jött létre. Tripartit testület:


•

Kormány: Miniszterelnök (a kormányzópárt képviseletében), Szociális és családügyi miniszter, Gazdasági miniszter, Államkincstárt vezető miniszter, Pénzügyminiszter, Építésügyi és közlekedési miniszter, Oktatási miniszter, Regionális fejlesztésért felelős miniszter;

•

Munkavállalók: 3 szakszervezet képviselői;

• Munkaadók: 4 munkaadói szervezet képviselői. Tanácsadói minőségben vesz részt a Bizottság munkájában a Központi Statisztikai Hivatal, a Lengyel Nemzeti Bank, a Területi Önkormányzatok Közös Bizottsága, az Országos Szövetkezeti Tanács, a Civil Kezdeményezések Fóruma, valamint a Munkanélküli Szervezetek Szövetségének a .képviselője. A Bizottság működését erről alkotott szabályzata rögzíti. Szervezet:


•

Elnök - Az elnököt a miniszterelnök nevezi ki az Elnökséggel egyetértésben.

•

Elnökség - Valamennyi csoport vezetőjéből áll, az Elnökség határozza meg a Bizottság munkaprogramját, a feladatok ütemezését, valamint az egyes ülések napirendjét.

•

Elnökségi Titkárság - Az Elnökségi Titkárságba minden csoport jelöl egy-egy titkárt, feladata az Elnökség munkájának segítése.

•

Plenáris ülés - Szükség szerint, de kéthavonta legalább egy alkalommal ülésezik.

•

Titkárság - A Bizottság titkársági feladatait a Szociális és Családügyi Minisztérium Társadalmi Párbeszéd és


81

Partnerség Főosztálya látja el. •

Állandó munkacsoportok - Jelenleg 9 állandó munkacsoport működik. 20. ábra






Litvánia (Litván Köztársaság) Litván Köztársaság Tripartit Tanácsa Lietuvos Respublikos trisale taryba 1995 A kormány, a munkavállalók és munkaadók 1995. május 5-i megállapodása hozta létre. 2003 január óta a társadalmi partnerség és párbeszéd kérdéseit a Munka Törvénykönyve szabályozza. A Tanács költségvetési szervként került létrehozásra. Küldetése a gazdasági, társadalmi és foglalkoztatási problémák kezelése, a társadalmi béke elősegítése. Tanácsadó testület a gazdaságot, társadalmat és foglalkoztatást érintő kérdésekben (a kormány, a parlament számára) és ennek keretében: •

törvénytervezetekkel, jogszabálytervezetekkel kapcsolatban ajánlásokat fogalmaz meg (akár a kormány kérésére, akár saját kezdeményezésre),

•

tanulmányokat, jelentéseket készít a kompetenciájába tartozó területeken, különösen a munkaügyi kapcsolatok, a bérezés, a foglalkoztatás és társadalombiztosítás, az oktatás és az egészségügy területén,

•

közös éves, illetve kétéves programokat készít és valósít meg, amely a szociális partnerek közötti együttműködés alapját képezik és konkrét, a gyakorlatban felmerülő problémák kezelését szolgálják (pl. képzési programok a szociális partnerek számára, elemzések, kutatások, segítségnyújtás a tárgyalások szervezéséhez és módszertanához, stb.).

15 fő Munkaadók: 5 fő Munkavállalók: 5 fő Kormány: 5 fő A tagok mandátumának időtartamát a küldő szervezet határozza meg. Az együttműködés alapja a háromoldalú megállapodás Szervezet: •

Elnök - Az elnöki poszt betöltése rotációs alapon, 4 hónapos időtartamra történik.

•

Plenáris ülés - A Tanács ajánlásait és döntéseit a plenáris ülés fogadja el, a döntések konszenzussal születnek.

•

Állandó bizottságok: o Munkaügyi kapcsolatok bizottsága o Bérügyi Bizottság o Foglalkoztatási és társadalombiztosítási bizottság


82

o

ILO nemzetközi munkaügyi normáival foglalkozó bizottság

•

Időszaki bizottságok - Mind az állandó, mind az időszaki bizottságok tripartit összetételűek. A működéshez szükséges forrásokat az állami költségvetés biztosítja. 21. ábra Ország A testület elnevezése





Luxemburg (Luxemburgi Nagyhercegség) Gazdasági és Szociális Tanács Conseil Économique et Social (CES) 1966 Előző intézmények: 1931: Gazdasági Tanács (Conseil Économique) 1935-ben átalakult 1944: Országos Munkaügyi Konferencia (Conférence Nationale du Travail) 1945: Nemzetgazdasági Tanács (Conseil de l’Économie Nationale) Közvetlen előkészítő intézmény: Gazdasági és Szociális Bizottság (Commission Économique et Sociale) 1996. évi március 21-i törvény Módosítások: 1986. évi december 15-i törvény; 2004. évi június 15-i törvény Konzultatív szerv, amely a Kormány felkérésére, vagy saját kezdeményezésből tanulmányozza a nemzetgazdaság egészét, vagy a több szektort érintő gazdasági, pénzügyi és társadalmi problémákat. Minden év elején jelentést készít az ország gazdasági, pénzügyi és társadalmi előrehaladásáról. (A jelentés figyelembe veszi a különböző intézmények dokumentumait és adatait pl.a Központi Statisztikai Szolgálat, a Foglalkoztatási Szolgálat és a Központi Bank adatait.) A kormány – kivéve a rendkívüli sürgősség esetét – kikéri a tanács véleményét a gazdaságot érintő stratégiai elképzeléseiről is, amelyeket azután a törvényhozásban, vagy egyéb szabályozás során érvényesíteni kíván. A kormány kérheti a Tanács véleményét minden olyan kérdésben is, amelyekben a szakmai kamarák egymástól jelentősen eltérő álláspontot képviselnek. Ezekben az esetekben a Tanács egységes és koordinált álláspontot alakít ki. A Tanács az országos társadalmi párbeszéd fórumául is szolgál és szervezi azt. A Tanács koordinációs szerepkörében figyelemmel kíséri az Európai Unióban és a nemzetközi szintéren zajló folyamatokat. 39 fő, 3 csoportban: 1.) munkaadói szervezetek képviselői (a kormány nevezi ki, a legreprezentatívabb szervezetek javaslatára) – 18 fő 2.) munkavállalók képviselői (kinevezésük mint a munkaadóké) – 18 fő Az 1. és 2. csoport összetételét nagyhercegi rendelet részletesebben meghatározza.


83




3.) közvetlenül a Kormány által kinevezett gazdasági, szociális és pénzügyi területen elismert szakember – 3 fő A tagoknak vannak helyetteseik, a tagok és helyetteseik mandátuma 4 évre szól. A kormány nem tagja a testületnek, akkor vesz részt a plenáris ülésen, ha annak napirendjén olyan kérdés szerepel, amelynek véleményezését a kormány kezdeményezte. A Tanács és a Kormány, a Képviselői Kamara, az Államtanács és más közhatalmi szervezet közötti kapcsolattartás az államminiszter közvetítésével történik. A testület belső működési szabályait a kormány hagyja jóvá. A testület elnökét és két alelnökét a nagyherceg nevezi ki a Tanács javaslatára, mandátumuk 2 évre szól. A Tanács jelölése a három csoport közötti rotáció elvére épül. A tanács titkárságot működtet főtitkár vezetésével. A tanács működésének finanszírozás az állami költségvetésből történik. A tagok besorolásának, bérezésének kérdéseit a nagyherceg rendeletben szabályozza. Szervezet: •

Plenáris ülés - A plenáris ülést a Tanács tagjainak összessége alkotja.

•

A plenáris ülés szavaz a bizottságok által készített véleményekről, jóváhagyja a folyamatban levő feladatokat és meghatározza a kialakítandó vélemények fő irányait. A plenáris ülések nem nyilvánosak, jegyzőkönyv készül az ülésről, amelyet az elnök és a főtitkár írnak alá.

•

Hivatal - A Hivatalt az elnök, az alelnökök és a főtitkár alkotja, ez utóbbinak nincs szavazati joga.

•

Speciális bizottságok - A Tanács véleményeinek kidolgozásában működnek közre, munkájukat elnök irányítja rapporteur-ök közreműködésével.

•

A Gazdasági és Szociális Tanács kibővített ülése: o a luxemburgi Tanács o az EGSZB luxemburgi képviselete o a Benelux gazdasági és szociális tanácsok luxemburgi delegációja o a határokon átívelő Nagy Régió Gazdasági és Szociális Tanácsának luxemburgi delegációja

•

Titkárság - A Tanács elfogadott véleményei és tanulmányai publikálásra kerülnek írásos formában és az interneten keresztül is. 22. ábra

Magyarország (Magyar Köztársaság) Gazdasági és Szociális Tanács 2004 Gazdasági Tanács Megállapodás az érdekegyeztetés megújításáról.(2002. július 26.)


84


Nincs jogszabályi alap, a GSZT-ről szóló 2005. évi törvényjavaslat nem kapta meg a parlamenti többség támogatását. Törvény újbóli benyújtása kormányzati döntést igényel. Konzultatív, véleményező testület: a nemzeti gazdasági és társadalompolitikai stratégiákról való konzultáció, a kormányzati stratégiák megvitatásának független fóruma a nemzeti konszenzus elősegítése érdekében. Tevékenysége az alábbi főbb területekre terjed ki: •

gazdaság- és szociálpolitika

•

fejlesztés-politika

•

munkaügyek és foglalkoztatáspolitika

•

társadalombiztosítás és egészségügy

•

európai integráció

• egyéb társadalompolitikai kérdések 43 fő, 4 csoportosulás: 1. gazdasági szféra képviselői: 18 fő •

az OÉT-ben helyet foglaló országos munkáltatói érdekképviseletek elnökei (9 fő)

•

országos gazdasági kamarák elnökei (2 fő)

•

a befektetői szféra szervezeteinek elnökei (5 fő)

•

az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke (1 fő)

•


a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának képviselője (1 fő) 2. a munkavállalók képviselői: 6 fő •

Az OÉT-ben helyet foglaló országos munkavállalói érdekképviseletek elnökei 3. a civil szféra képviselői: 11 fő 4. a tudomány képviselői 8 fő A kormány a GSZT-nek nem tagja, de üléseinek állandó résztvevője (szavazati joggal nem rendelkezik). A tagok mandátuma nincs időhöz kötve. A kormány és a GSZT közötti együttműködést kormányzati koordinátor segíti. A kormány állandó képviselője a Tanácsban akancellária miniszter. Állandó meghívottak:


•

a miniszterelnök

•

szociális és munkaügyi miniszter

•

gazdasági és közlekedési miniszter

•

egészségügyi miniszter

•

pénzügyminiszter

•

oktatási és kulturális miniszter

• KSH elnöke Az együttműködés keretében a jogok és kötelezettségek nem kerültek egyértelműen rögzítésre (sem a kormánnyal való A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

85

együttműködés , sem a GSZT tagjai közötti együttműködés tekintetében). A működés alapja a GSZT 2005. február 25-i ülésen konszenzussal elfogadott Alapszabály. A testület működését az állami költségvetés finanszírozza, jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia elkülönített fejezetében. A Titkárság az MTA Titkárságának keretében működik. Szervezet:


•

Elnök - Az elnöki tisztséget az egyes csoportok által választott társelnökök – évenkénti rotáció alapján – töltik be. Az elnök vezeti a plenáris üléseket és külső (hazai és nemzetközi) kapcsolatokban képviseli a testületet.

•

Társelnökök (a csoportosulások elnökei)

•

Plenáris ülés - A konzultáció legmagasabb szintű fóruma, szükség szerint, de évente legalább kétszer ülésezik. Az ülések általában nyilvánosak, az elnök zárt ülést rendelhet el. Az ülésekről jegyzőkönyv készül, amelyet a tagok tájékoztatásul megkapnak.

•

Állandó Bizottság - Feladata a plenáris ülések szakmai előkészítése. Tagjai: az egyes csoportok által, tagjaik sorából delegált 3-3 fő. (Esetenként külső szakértők bevonására is sor kerül.) Munkáját tagjai sorából választott elnök irányítja.

•

Titkárság, amelynek élén főtitkár áll. Feladata a GSZT munkájának koordinálása, segítése. 23. ábra


Málta (Máltai Köztársaság) Gazdasági és Szociális Fejlődés Máltai Tanácsa Malta Council for Economic and Social Development (MCESD) 2001 2001. évi 15.sz. törvény (augusztus 1.) Konzultatív, tanácsadó testület, amely a szociális partnerek és a szervezett civil társadalom közötti párbeszéd fórumául szolgál. A Tanács önálló jogi személy. Fő feladatai: •

a társadalmi párbeszéd és megállapodások elősegítése a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődés területén,

•

a gazdasági, pénzügyi és társadalmi fejlődést elősegítő célok megfogalmazása és ennek érdekében javaslatok a célok elérését szolgáló intézkedések megtételére,

•

a gazdaság és a szociálpolitika irányainak megváltoztatására vonatkozó ajánlások megfogalmazása,

•

ajánlások nemzeti gazdasági és fejlesztési terv készítésére és végrehajtására,

•

vélemények megfogalmazása a kormány által hozzá e célból benyújtott javaslatokkal, vagy minden olyan kérdéssel kapcsolatban , amely összefügg az ország



86

gazdasági és társadalmi helyzetével. Szervezet:


•

Elnök - Az elnököt a miniszterelnök nevezi ki a Tanácsban helyet foglaló munkaadói és munkavállalói szervezetekkel történő konzultációt követően.

•

Elnökhelyettes, akit a miniszterelnök nevezi ki a közszolgálat területéről.

•

Az országos reprezentatív munkaadói és munkavállalói szervezetek

•

jelölésében, delegálásában (a reprezentativitásra vonatkozó

•

rendelkezések alapján): 9 fő

•

A felek együttműködése A működés fő jellemzői (finanszírozás, működési rend, kormányzati szerepvállalás stb.)

A Kormány képviseletében: 5 fő (A pénzügyekért, a gazdasági ügyekért, a szociális ügyekért és az Európai uniós ügyekért felelős minisztériumok képviselői, valamint hivatalból a Máltai Központi Bank vezetője.) A tagok megbízatása 1 évre szól. Az együttműködés főbb kereteit a törvény meghatározza. A miniszterelnök rendeletet alkothat a törvény hatékony végrehajtása érdekében. A működés belső szabályait a Tanács maga határozza meg. A Tanács költségvetését a miniszterelnök hagyja jóvá a pénzügyminiszterrel történt konzultációt követően. A Tanács havonta legalább 2 alkalommal ülésezik. Munkáját kis létszámú adminisztratív szervezet segíti, titkár irányítása mellett. 24. ábra



Olaszország (Olasz Köztársaság) Országos Gazdasági és Munkaügyi Tanács Consiglio Nazionale dell’Economica e del Lavoro (CNEL) 1957 Alkotmány 99. cikkelye 1957.évi 33.sz. törvény 1986.évi 936.sz. törvény (1957. évi tv. hatályon kívül helyezése, újraszabályozás) Véleményező, tanácsadó és konzultatív testület, a kollektív szerződések és megállapodások archívuma és egyben adatbank szerepét is betölti. Feladatai: •

a kormány gazdasági és szociális programjaira vonatkozó dokumentumok véleményezése, javaslatok megfogalmazása,

•

jelentések készítése és elfogadása a munkaerő-piaci helyzetről - félévente értékeli a gazdasági konjunktúra helyzetét (ezzel járul hozzá a Jelentés elkészítésével hivatalosan megbízott Intézet munkájához),

•

értékeli a kormány jelentéseit a közösségi politikák végrehajtása szempontjából,

•

kutatásokkal, tanulmányok készítésével járul hozzá a gazdaság- és szociálpolitika fő irányait meghatározó


87

jogszabályok előkészítéséhez, •

meghatározott körben jogalkotási kezdeményezéssel élhet,

•

archiválja a kollektív szerződéseket és más munkaügyi megállapodásokat,

•

munkaügyi adatbankot működtet olyan állami intézmények közreműködésével, amelyek adatfelvételt végeznek. 111 fő, a következő megoszlásban: •

12 szakértő (a gazdasági és szociális szféra és a jog területéről). Jelölésük: 8 főt a köztársasági elnök, 4 főt a Minisztertanács elnöke jelöl.

•



99 fő az állami és magán termelési és szolgáltató ágazatok képviseletében („gazdaságilag produktív szféra”), ebből: 44 fő a munkavállalók képviseletében (mezőgazdaság és halászat, ipar, kereskedelem, szolgáltatások, közlekedés, hitel és biztosítási ágazat, közigazgatás), 18 fő az önfoglalkoztatók képviseletében, 37 fő a munkaadók (vállalkozások) képviseletében. A tagok megbízatása 5 évre szól és meghosszabbítható. A kormány nem tagja a testületnek, de képviselői a plenáris üléseken és a bizottságokban – szavazati jog nélkül – részt vehetnek, felszólalhatnak. Ez vonatkozik a parlamenti bizottságok elnökeire és az Európai Parlament olasz képviselőire is. A Tanácstól véleményt kérhet: •

bármely kamara,

•

a Kormány (a minisztertanács elnökének, vagy az illetékes miniszternek a javaslatára),

• a régiók a választmány elnökének a kérésére. A véleményt a Tanács köteles a megadott határidőn belül megadni, de indokolt esetben határidő módosítást kérhet. A Tanács működési szabályait Alapszabálya rögzíti. Szervezet:


•

Elnök - Az elnököt a köztársasági elnök rendelettel nevezi ki a Minisztertanács elnökének javaslatára.

•

2 alelnök - Az alelnököket a Tanács tagjai közül választják.

•

Főtitkár - Kinevezése az elnök meghallgatását követően a köztársasági elnök által történik.

•

A főtitkár hivatala (apparátusa) - Az apparátus díjazásáról külön jogszabályok rendelkeznek.

•

Plenáris ülés - Az ülések nyilvánosak (a Plenáris ülés dönthet másképpen)

•

Speciális bizottságok és tanácsok

•

Információs bizottság

• Kollektív szerződések archívuma és adatbankja A Tanács személyi állományát, a besorolást és illetményt külön jogszabályok állapítják meg. A Tanács működéséhez szükséges előirányzat a költségvetés külön fejezetében szerepel. 25. ábra A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

88





Portugália (Portugál Köztársaság) Portugál Gazdasági és Szociális Tanács Conselho Económico e Social de Portugal (CESP) 1991 Előző intézmények: 1976: Országos Tervbizottság 1984: Társadalmi Egyeztetés Állandó Bizottsága (A CESP önálló bizottságaként ma is működik) 1989. évi Alkotmánymódosítás 1991. évi 108.sz. törvény A gazdaság- és szociálpolitika területén az egyeztetés és konzultáció alkotmányos szervezete. Fő célkitűzése az állam döntéshozatali folyamatában biztosítani a szociális partnerek és a civil társadalom részvételét. Feladatai: •

véleményezi a kormány vagy más állami szerv által készített gazdaságpolitikai programokat, illetve jogszabálytervezeteket,

•

elősegíti a kormány és a szociális partnerek közötti párbeszédet a „Társadalmi megállapodások állandó bizottsága” keretében. 66 fő (beleértve az elnököt és elnökhelyetteseket):



•

Kormány képviseletében: 8 fő

•

Szakszervezeti konföderációk: 8 fő

•

Vállalkozások: 8 fő

•

Egyéb érdekképviseletek: 35 fő

• Tekintélyes, ismert személyek: 5 fő Az egyes szektorok képviselői bizonyos számú póttagokat is jelölhetnek. A tagok mandátuma a törvényhozó testület mandátumának időtartamára szól. A Tanács által megfogalmazott és elfogadott vélemények nem kötelezik a kormányt, azokat a hivatalos lapban nem teszik közzé, de a Tanács maga publikálja a véleményeket és tevékenységéről tájékoztatja a közvéleményt. A kormánynak minden évben be kell számolnia a Tanácsban a Tanács véleménye, javaslata alapján megtett intézkedéseiről. Szervezet:


•

Elnök - A Tanács elnökét a parlament választja, a képviselők kétharmadának támogatásával.

•

Elnökség

•

Plenáris ülés - A plenáris ülést az elnök hívja össze a Koordinációs Tanács véleményét meghallgatva. Évente 6 alkalommal, kéthavonta ülésezik. A döntéseit egyszerű többséggel hozza, kivéve ha az jogszabály kezdeményezésére irányul (ebben az esetben 2/3-os többségre van szükség).

•

Társadalmi Egyeztetés Állandó Bizottsága - A Tanácstól teljes mértékben független bizottság, speciális küldetéssel, melynek lényege a szociális partnerek


89

közötti párbeszéd és megegyezés elősegítése és hozzájárulás a bér- és árpolitika, a foglalkoztatáspolitika és szakképzési politika irányainak meghatározásához. Véleményezi, értékeli a szociális- és munkaügyi tárgyú jogszabálytervezeteket. A Bizottság is aláírója a szociális partnerek között létrejött paktumoknak, megállapodásoknak. Összetétele tripartit. •

Állandó Szakbizottságok: Gazdaság- és Szociálpolitikai Állandó Bizottság, illetve Területfejlesztési Állandó Bizottság. Ezek tagjait a Plenáris ülés jelöli ki. Az állandó bizottságokhoz a kérdéseket és kéréseket a Tanács elnöke juttatja el, és a bizottság véleményét szintén hozzá juttatja el.

•

Koordinációs tanács (4 alelnökből áll)

•

Adminisztratív tanács - A Tanács adminisztratív és pénzügyi tevékenysége feletti ellenőrzési jogosítványokkal rendelkezik. Működését az állami költségvetés finanszírozza. 26. ábra Ország A testület elnevezése Létrejöttének éve (előzményei)




Románia Gazdasági és Szociális Tanács Consiliul Economic si Social 1997 Előzmény: Szociális Párbeszéd Tripartit Titkársága 1997. évi 141.törvény Az új Alkotmány (nevesíti a testületet). Létrehozásához jelentős mértékben hozzájárult Románia által a Társulási Megállapodásban vállalt kötelezettsége. Az Alkotmány a parlament és a kormány konzultatív testületeként határozza meg a Tanácsot, mely tanácsadó szerepet tölt be a gazdasági és társadalmi fejlődést érintő kérdésekben és társadalmi konfliktusok kezelésében; elemzéseket készít az ország gazdasági és társadalmi helyzetéről, továbbá közreműködik a vállalatok átalakításával és a privatizációval kapcsolatos problémák, a munkaügyi kapcsolatok, a bérpolitika, a társadalombiztosítás, az egészségügy és az oktatás keretében felmerülő kérdések, problémák megoldásában. Továbbá: támogat bizonyos törvényjavaslatokat és kormányzati döntéseket, javaslatokat tesz – az általa végzett elemzések alapján – az egyes problémák kezelésére alkalmas intézkedésekre. Kollektív munkaügyi vitákban közvetítői (mediátori) szerepet tölt be, amennyiben erre mindkét fél felkéri. Az érintett természetes és jogi személyek abban az esetben is a Tanácshoz fordulhatnak, amennyiben azt tapasztalják, hogy a szociális ellátások területén nem tartják be a Románia által aláírt nemzetközi egyezményeket, megállapodásokat. Erről a Tanács tájékoztatja az illetékes hatóságokat. Tripartit testület, 27 fő: Kormány: 9 fő Munkavállalók: 9 fő


90



Munkaadók: 9 fő A tagok mandátuma 4 évre szól, amely megújítható. A jogalkotók kikérik a testület véleményét minden olyan esetben, amikor a jogalkotás tárgya a béreket, vagy a munkaadók és munkavállalók alapvető jogait és kötelezettségeit, a társadalombiztosítást, nyugdíjakat, vagy a munkanélküliek jogait érinti. Működésének alapját belső működési szabályzata határozza meg. Szervezet: •

Plenáris ülés - Havonta egy alkalommal ülésezik, de rendkívüli ülés is összehívható indokolt esetben. A plenáris ülésen a döntések konszenzussal történő meghozatalára törekednek, amennyiben ez nem lehetséges, akkor háromnegyedes többségre van szükség. A plenáris ülések nyilvánosak.

•

Hivatal - Összetétele: elnök, 2 elnökhelyettes és minden csoport 2-2 képviselője. Az elnököt a Plenáris ülés javaslatára a parlament nevezi ki 4 évre. A főtitkár nem lehet tagja a testületnek (összeférhetetlenség).

•

A főtitkár a Titkárság vezetője, amely egy 6 főből álló technikai irányító

•

testület.

•

Állandó bizottságok: Munkaügyi viták közvetítői bizottsága; Foglalkoztatási bizottság; Társadalombiztosítási, oktatási, egészségügyi és környezetvédelmi bizottság; A civil szervezetekkel és nemzetközi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős bizottság. Működését az állami költségvetés finanszírozza. 27. ábra Ország A testület elnevezése Létrejöttének éve (előzményei) Létrejöttének alapja

Spanyolország (Spanyol Királyság) Gazdasági és Szociális Tanács Consejo Económico y Social (CES) 1991 1991. évi 21. törvény (június 17.) A kormány konzultatív testülete,önálló jogi személy. Küldetése: a gazdasági és társadalmi élet szereplői részvételének erősítése a gazdasági és szociális életben és ezeken a területeken a fejlődés elősegítése. Véleményezi: •


a gazdasági, szociális és foglalkoztatási tárgyú törvénytervezeteket és rendelettervezeteket,

•

a Tanács szervezetét, kompetenciáit és működését érintő adminisztratív jellegű törvény és egyéb jogszabálytervezeteket, illetve minden olyan kérdést, amelyet a központi kormány, vagy annak tagjai véleményezésre – nem kötelező jelleggel – elé terjeszt. Tanulmányokat és jelentéseket készít a kormány kérésére, vagy saját kezdeményezésre a kompetenciájába tartozó területeken: A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

91




gazdaság és fiskális politika, munkaügyi kapcsolatok, foglalkoztatás és társadalombiztosítás, mezőgazdaság és halászat stb. Éves jelentést készít a kormány számára, amelyben ismerteti megállapításait az ország egészének gazdasági, társadalmi és foglalkoztatási helyzetéről (az év első 5 hónapjában). 61 fő; 20-20 fő csoportonként+ elnök: 1.csoport: A legjelentősebb munkavállaló szervezetek (reprezentativitásuk alapján) 2.csoport: a főbb munkaadói szervezetek (reprezentativitásuk alapján) 3.csoport: mezőgazdaság (3 fő); tengerészet és halászat (3 fő); fogyasztók és felhasználók (4 fő); kormány által delegált 6 független szakértő. Az elnök és a tagok mandátuma 4 évre szól, amely egy alkalommal újabb 4 évre meghosszabbítható. Az együttműködés alapját (kötelezettségeket és jogokat) a törvény rögzíti. Vannak esetek, amelyekben a tanács számára kötelező a véleményalkotás, más esetekben csupán lehetőség. A véleményalkotásra megszabott idő nem lehet rövidebb 15 napnál (kivételesen sürgős esetben 10 napnál). A Tanács véleményének ugyanakkor a kormány számára nincs kényszerítő ereje. Működésének részletes szabályait az 1993. február 25-ei plenáris ülésen elfogadott belső működési szabályzat határozza meg. Szervezet: •

Plenáris ülés - A tagok összessége alkotja, üléseit az elnök vezeti a főtitkár közreműködésével. A plenáris ülések nyilvánosak, bizonyos esetekben ettől a plenáris ülés döntése alapján el lehet térni. A plenáris üléseken előzetes egyeztetés alapján a kormány tagjai is részt vehetnek és felszólalhatnak. Havonta legalább egy alkalommal ülésezik. Az elnök az Állandó Bizottság vagy legalább 20 tag kezdeményezésére rendkívüli ülést is összehívhat.

•

Állandó Bizottság - A 3 csoport 6-6 képviselőjéből áll, munkáját az elnök irányítja a főtitkár közreműködésével.

•

Elnök - Az elnököt a központi kormány nevezi ki a szociális- és munkaügyi miniszter és a gazdasági és pénzügyminiszter közös javaslatára a Tanács tagjainak legalább kétharmados támogatásával.

•

Elnökhelyettesek - 2 elnökhelyettes van, akiket az 1. és 2. csoport tagjai közül választ a plenáris ülés a csoport javaslatára.

•

Főtitkár - A főtitkárt a kormány nevezi ki az elnök kinevezéséhez hasonló eljárással.

•

Munkabizottságok - 10 munkabizottság van, amelyek a Tanács kompetenciájába tartozó fő kérdések elemzésével foglalkozik. A Tanács működéséhez szükséges forrásokat az állami költségvetés biztosítja. A Tanács költségvetési javaslatát a munkaügyi és szociális miniszter nyújtja be a Gazdasági és Pénzügyi Minisztériumhoz további intézkedés céljából. Az Állami A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

92

Számvevőszék jogosult a Tanács gazdálkodásának ellenőrzésére. 28. ábra Ország A testület elnevezése Létrejöttének éve (előzményei) Létrejöttének alapja





Szlovákia (Szlovák Köztársaság) Gazdasági és Szociális Tanács Hospodárska a sociálna rada Slovenskej republiky 2007 1997: Gazdasági és Szociális Partnerség Tanácsa Rada hospodarskej a sociálnej dohody Slovenskej republiky (RHSD) 103/2007. évi törvény az országos tripartit konzultációkról (un. „Tripartit törvény”) Országos szintű konzultatív testület, amely a szociális partnerek fórumául szolgál annak érdekében, hogy megállapodásokat kössenek, vagy legalább közelítsék álláspontjaikat. Feladatai: •

megvizsgálja, tanulmányozza és állásfoglalást alakít ki a gazdasági és szociális élet fontos kérdéseiről,

•

megállapodásokat köt a gazdasági és szociális fejlődés és a foglalkoztatás elősegítése érdekében,

•

véleményt és ajánlásokat fogalmaz meg az állami költségvetésre vonatkozóan,

•

konzultációkat folytat a szociális és munkaügyi tárgyú jogszabálytervezetekről, és ajánlásokat fogalmaz meg a kormány számára,

• - támogatja a kollektív tárgyalások minden formáját. Tripartit testület: Kormány: 7 fő Munkaadók: 7 fő Munkavállalók: 7 fő Mind munkaadói, munkavállalói képviselő esetében 1 tag 100.000 fő képviseletét látja el. A Tanácsban való részvétel személyhez kötött, nem helyettesíthető. A kormány a Tanács döntéseihez szükséges valamennyi információt köteles biztosítani. Szervezet: •

Plenáris ülés - A Gazdasági és Szociális Tanács legfőbb konzultációs és döntéshozó fóruma. A plenáris ülést az elnök, vagy általa megbízott elnökhelyettes hívja össze és vezeti. Üléseit negyedévente tartja. A Tanács tagjai a plenáris ülés egyes napirendi pontjaihoz szakértőket is meghívhatnak.

•

Elnökség - Az elnököt a kormány nevezi ki tagjai sorából. A 2 elnökhelyettes közül az egyiket a munkaadói szervezetek, a másikat a munkavállalói szervezetek jelölik. Elnökségi tagok: 3 fő (1-1 fő mindhárom csoport képviseletében).

•

Tanácsadó testületek - Egyes témák előkészítésére ilyen


93

testületeket létrehozhat a Tanács, mind a kormány, mind a szociális partnerek által jelölt szakértők bevonásával. A tanácsadó testületek létrehozásának szabályait a Tanács működési szabályzatában kell meghatározni. •

Titkárság - A Titkárság háttéranyagokkal, szervezési és adminisztratív tevékenységgel segíti a Tanács munkáját. A Tanács működésének költségeit az állami költségvetés biztosítja. A szociális partnerek költségeit az őket delegáló szervezetek finanszírozzák. 29. ábra Ország A testület elnevezése Létrejöttének éve (előzményei) Létrejöttének alapja


Szlovénia (Szlovén Köztársaság) Gazdasági és Szociális Tanács Ekonomsko socialni svet 1994 A kormány, a szakszervezetek és a munkaadók között létrejött megállapodás A szociális partnerség legmagasabb szintű fórumaként jött létre, annak érdekében, hogy a szociális partnerek tárgyalásának színteréül szolgáljon, különösen az alábbi területeken: •

bérpolitika

•

szociálpolitika

•

foglalkoztatás és munkaügyi kapcsolatok

•

kollektív tárgyalások

•

árak és adók

• gazdaság- és szociálpolitikai kérdések A tanács egyesíti a konzultatív és a tárgyalási funkciókat. Keretében társadalmi megállapodások (szerződések) és bérpolitikai megállapodások egyaránt születnek. Megvitatja a gazdasági és szociális tárgyú jogszabálytervezeteket. 22 tag ( + 22 póttag): •

Kormány: 7 fő (5 miniszter, a Miniszterelnöki Kabinet képviselője, a Makro-gazdasági Elemzési Intézet igazgatója)

•

Munkaadói szervezetek: 7 fő




• Munkavállalói szervezetek: 8 fő A Tanácsban megszületett véleményeket, javaslatokat és ajánlásokat megküldik a kormány, a parlament és más szervezetek számára. Parlamenti határozat született arról, hogy amennyiben gazdasági-szociális tárgyú törvényjavaslat vitája folyik a parlamentben, ismertetni kell a Tanács véleményét a tervezetről. A Gazdasági és Szociális Tanács működésének alapja az 1974. évi eljárásrend, amelynek legutóbbi módosítására 2007-ben került sor. Szervezet: •

Elnök – A poszt betöltése az egyes csoportok közötti éves rotálással történik, de a partnerek ennél rövidebb időszakban is megállapodhatnak.

•

Plenáris ülés - Havonta legalább egy alkalommal


94

ülésezik, de ha valamelyik csoport kéri, bármikor összehívható. A tanács tagjai – távolmaradásuk esetén – elektronikus formában is kifejthetik véleményüket. Az ülések nem nyilvánosak. •

Állandó és ad hoc munkacsoportok - A munkacsoportokat a szociális partnerek és független szakértők alkotják.

•

Főtitkár - A főtitkárt az adminisztratív tennivalók ellátására a kormány bízza meg. A Tanácsban született döntések mindhárom csoport szervezeteire nézve kötelezőek. A döntések meghozatalánál konszenzusra törekednek. A Tanács működését az állami költségvetés finanszírozza. 30. ábra


95

20. Érdekegyeztetés közelebbről: a közúti közforgalmú tömegközlekedés példája Bár a területen domináns Volán-társaságok privatizációja több mint 10 éve időről időre napirendre kerül, a személyszállítás stratégiai fontosságú állami szolgáltatásához eddig egy kormány sem mert struktúrájában hozzányúlni. A Volán-társaságok rendszere lényegében az 1980-as években alakult ki, és elmondható, hogy a „Volán-csoport” érdeme, hogy felelős gazdálkodással (és a veszteséges vonalak keresztfinanszírozásával) a mai napig meglehetősen olcsón és elfogadható minőségi színvonalon biztosítja a közszolgáltatást (ha nem így lenne, a MÁV-hoz és BKV-hoz hasonló botrányoktól lenne hangos a sajtó). A mindenkori kormány tehát nem is került lépéskényszerbe a szolgáltatásrendszer összeomlása, eladósodása vagy jelentős minőségi hiányosságai miatt (ehhez a drámai helyzethez most legközelebb a BKV áll), és úgy tűnik, az EU által is szorgalmazott piacnyitás 2012-es dátumának szolgáltatási szerződések révén 2016-ra tolásában is érdekelt lehet, kényelmi szempontból. Az Orbán-kormány – 2010. májusának végén, júniusának elején meghozott intézkedéseiből következtetve – valószínűleg egyszerűsíti a felügyeleti struktúrát és erősíti a regionális szervezettséget, de nem fogja a társaságok működési rendjét középés alsó szinten, operatív működésében befolyásolni. A piacnyitás és a tulajdonosi szerkezet megváltozása azonban jelentős, a kormányzat és a kormányzati (tulajdonosi) érdekeket képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által nem befolyásolható változásokat hozhat mind a szolgáltatási, mind a foglalkoztatási szerkezetben, mind pedig a Volánoknál foglalkoztatottak kollektív jogai és a helyi szintű érdekegyeztetés terén. Milyen is az érdekegyeztetés rendszere ma, és hogyan alakult ki? xxix A Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége (KKVSZ) munkáltatói, vállalkozói, szakmai érdekképviseleti tevékenységet ellátó szervezet, összefogja a közúti közlekedési szolgáltatást és az ahhoz kapcsolódó tevékenységeket ellátó vállalkozásokat. Jelenleg 72 tagja van, ebből 52 társaság tartozik az alágazati kollektív szerződés hatálya alá, az itt foglalkoztatottak létszáma meghaladja a 23000 főt. A társaságok között megtalálható a 24, személyszállítással foglalkozó Volán-társaság. Érdekképviseleti feladatkörében az alágazati, ágazati érdekegyeztetési fórumokon közvetlenül képviseli a tagok összegzett véleményét. Mint a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) tagja a konföderáció igénybevételével – szükség szerint – kormányzati szintű érdekegyeztetést is kezdeményez. Feladata továbbá kapcsolatot tartani az érdekképviselet szempontjából fontos szervezettel, szövetséggel (állami szervek, Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete, Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete). A KKVSZ tagjai felhatalmazása alapján az arra feljogosított munkavállalói érdekképviselettel A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

96

közös ajánlásokat adhat ki, és középszintű megállapodásokat köthet. Az alapszabály értelmében a megkötött megállapodásokat a tagvállalatok kötelesek betartani, annak érvényességéhez nem szükséges utólagos ratifikáció, és bizonyos rendelkezések kizárása (opt-out) sem lehetséges a tagok részéről. A megállapodások közül a legfontosabb a Volán-társaságokat és 2003-tól az árufuvarozó tagszervezetek egy részét is aláíróként magában foglaló közúti közlekedési alágazati kollektív szerződés. A Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) 1990. január 1-től működik önálló szakmai, alágazati szakszervezetként. A szakszervezet megalakulásakor a közúti személy- és áruszállítás területén közel 100000 fő volt a taglétszáma. Ez azonban a Volán-vállalatok részvénytársasággá alakulásával (1992–1993), majd a profiltisztítás következtében jelentősen lecsökkent. A KKSZ szerveződési területén (főleg a Volán-társaságokban és az azokból korábban kivált kisebb áruszállító társaságokban) a munkavállalók létszáma jelenleg kb. 20000 fő, s hozzávetőlegesen 60 százalékuk tagja a szakszervezetnek. A több mint 11000 szervezett tag között megtalálhatók gépjárművezetők, karbantartók, csomagoló és szállító munkások, a területen foglalkoztatott szellemi és egyéb fizikai foglalkozásúak. A KKSZ a közúti személyszállítás legnagyobb taglétszámú szakszervezeteként működik. A szakszervezet egyik legjelentősebb eredménye, hogy az alágazatra kiterjedő hatályú kollektív szerződés, és valamennyi munkahelyen vállalati kollektív szerződés is, szabályozza a munkavállalók életés munkakörülményeit. A KKSZ jelenlegi legfontosabb törekvése a teljes alágazatra kiterjeszteni a megkötött alágazati kollektív szerződést. A Volán-társaságoknál két nagyobb létszámú szakszervezet található a KKSZ-en kívül. Az Autóbusz-közlekedésben Dolgozók Uniója (ADU) és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ). A szervezetek becsült taglétszáma 900– 1000 fő körül van. Az alágazatban működő munkaügyi kapcsolatrendszerben a Közúti Közlekedési Ágazati Párbeszédbizottságon kívül nincsenek állandó, folyamatosan működő intézmények. Az alágazat munkaügyi kapcsolatrendszerének intézményei: a) alágazati kollektív alku, b) Modernizációs Állandó Bizottság, c) Közúti Közlekedési Alágazati Párbeszédbizottság, d) munkahelyi kollektív alku. A kollektív alku mindenekelőtt az alágazati kollektív szerződést jelenti. Az alágazatban formálisan kétoldalú munkaügyi kapcsolatrendszerről beszélhetünk. Az alágazati kollektív szerződés évenkénti módosításának tárgyalásain a KKSZ és a KKVSZ képviselőiből álló kétoldalú vegyes bizottság készíti elő a testületek által elfogadásra kerülő módosítást. A kollektív szerződés módosításához tartozó A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

97

évenkénti bértárgyalásokon a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek mellett a tulajdonos – a Volán-társaságok többségi állami tulajdonának a – képviselői is részt vesznek. Jellemző, hogy a munkáltatói szövetség a tulajdonossal egyeztetett és általa elfogadott álláspontot képvisel. Az alágazati kollektív szerződés tartalmát tekintve keretmegállapodás, hiszen iránymutatásként a főszabályt adja meg egy-egy témában, amelyeket a helyi kollektív szerződésekben pontosítanak. Általános követelmény, hogy a társasági szintű kollektív szerződések munkavállalókra vonatkozó tartalma az alágazatihoz képest csak kedvezőbb irányba térhet el. A gyakorlatban azonban a helyi megállapodások megelőzik az alágazati megállapodásokat, ezért ez az elv nem mindig érvényesül. A Modernizációs Állandó Bizottság a 2003-ban megkötött úgynevezett hároméves megállapodás alapján jött létre. Tagjai a Pénzügyminisztérium, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, az ÁPV Rt. (később: MNV Zrt.), valamint KKVSZ és a KKSZ egy képviselője. Létrejöttének célja a közúti közlekedés területén tapasztalt munkavállalói elégedetlenséget kiváltó problémák megtárgyalása, időben ütemezett megoldása. A MÁB a hároméves megállapodás ideje alatt működő ad hoc bizottság. 2003 és 2005 között igen fontos szerepet töltött be, mert lehetőséget adott a személyszállítás területén kiemelkedően fontos feladatok érintett minisztériumokkal történő egyeztetésére, a párbeszéd folyamatosságára. A Közúti Közlekedési Ágazati Párbeszédbizottság – mint a fentiekben már kifejtettük – egy EU-támogatott (PHARE) program keretében alakult meg 2003ban. Tény azonban, hogy az alágazatban érdekelt munkáltatói és munkavállalói érdekképviseleteknek már a projekten kívül is sikerült tárgyalóasztalhoz ülniük, mivel létezik az előzőkben említett alágazati kollektív szerződés, aminek a kiterjesztésén munkálkodnak az alágazati érdekképviseletek. Munkaügyi konfliktusok – mind alágazati, mind vállalati szinten – leggyakrabban a bértárgyalások során alakulnak ki. A viták, érdekellentétek általában tárgyalásos úton rendeződnek. A szakszervezetek két évtizedes fennállásuk során háromszor (1990-ben, 2003-ban és 2007-ben) szerveztek tényleges sztrájkot, és többször eljutottak a sztrájkfenyegetésig, a sztrájk meghirdetéséig. Az állami tulajdonosi fennhatóság miatt, illetve azért, mert az állam is beavatkozik a társaságok gazdálkodásába, a szakszervezetnek esetleges nyomásgyakorlását nemcsak a munkáltató, hanem a tulajdonosi érdekeket képviselő Nemzeti Vagyonkezelő, vagyis az állam ellen kell alkalmaznia. A szakszervezeti vezetők szerint ez utóbbi tény, valamint az, hogy hiányzik az ágazaton és az alágazaton belüli szolidaritás, és a társaságok munkavállalóinak megosztottak, jelentősen megnehezíti a sztrájk eszközének az igénybevételét. A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

98

A munkáltatói oldal céljai három szempont szerint csoportosíthatók: a) az állami tulajdonos és más állami szervek által meghatározott feltételek és feladatok keretei között megfogalmazható célok (például az alágazatnak a tulajdonos által előírt„nullszaldós” gazdálkodása „félpiaci” körülmények között); b) az alágazat finanszírozásával és fejlesztésével kapcsolatos szakmai célok; c) a Volán-társaságok saját gazdasági helyzetéből adódó célok (például vélhetően eltérők a kb. 160 fős Hatvani Volán Zrt. és a kb. 3000 fős Volánbusz Zrt. céljai). Ez a hármas célrendszer ad értelmezési keretet a munkáltatói oldal tárgyalások során megfogalmazott konkrét céljainak és magatartásának. A közúti személyszállítási ágazatban a munkáltatói szövetség helyzete speciális, hiszen a KKVSZ jogosult ugyan a szakszervezeti oldallal megállapodásokat kötni, de a megállapodás tartalmát illetően a tulajdonosi szándékok a meghatározók. A KKVSZ delegációjának tagjai a tárgyalások eredményeként sokszor szinte teljesíthetetlen gazdálkodási követelményekkel szembesültek, amelyet a tulajdonos fogalmazott meg a bérfejlesztés feltételeként. Mivel a tárgyalásokat a kormány képviselői, illetve a tulajdonos ÁPV / MNV Zrt. uralták-uralják, valójában másodlagos szerep jutott a munkáltatói oldalnak. Gyakran csak csendes szemlélői az eseményeknek. A menetrend szerinti közúti személyszállítás közszolgáltatói tevékenységre előírt feladatok maradéktalan teljesítéséhez, a szolgáltatás színvonalának megtartásához a Volán-társaságok többsége, helyzetéből következően, hiánygazdálkodásra kényszerül. Így a vezetői teljesítményekben a piac által elismert eredményesség helyett a tulajdonosi követelményeinek való megfelelés kényszere a meghatározó, amely adott esetben jó lehetőség a közvetlen irányítás érvényesítésére. A tulajdonosi követelmények – különösen a 2005-től kötelezően elvárt 5-15%-os alvállalkozói bevonás – már nagyobb (belső) átszervezés nélkül nem voltak teljesíthetők. Ennek kényszere viszont a szakszervezettel való érdekütközéshez vezetett. Mindeddig azonban a munkáltatóknak sikerült elérniük a vállalati és az ágazati bértárgyalások egyidejűségét, amit a munkáltató saját céljai elérésére használhatott fel. A sztrájkok szervezése idején egyre több helyről jött hír helyi tárgyalásokról, sőt, sikeres megállapodásokról. Kétségtelen, hogy az úgynevezett jóléti elv érvényesülése azt igényelné, hogy előbb szülessen meg az ágazati, majd ennek ismeretében a dolgozó számára kedvezőbb vállalati megállapodás. Noha jogszabály tételesen nem tiltja, mégis kétséges a fordított eljárás törvényessége. Ez a jogbizonytalanság tükröződött abban, hogy több esetben csak a helyi megállapodásra vonatkozó szándéknyilatkozat előzte meg az ágazati megállapodást. Az egyes Volán-társaságok saját gazdasági helyzete A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

99

adott ösztönzést vezetőiknek arra, hogy az alágazati tárgyalásokkal párhuzamosan helyi megállapodásokat kezdeményezzenek, és meg is kössék azokat. Így a bérek alakításánál nem az alágazati megállapodást kellett figyelembe venni, hanem társaságok adottságait. Ezzel a nézettel kénytelenkelletlen azonosultak a helyi szakszervezetek is. Hangsúlyozni kell, hogy a helyi szakszervezeti vezetők a Volán-társaságok alkalmazásában állnak, ebből adódóan sajátos pozíciót foglalnak el a szakszervezet céljainak megvalósítása és a társasági érdekek képviselete között. A szakszervezetek törekvései néhány pontban összefoglalhatók. Rövid távon befolyást gyakorolni – akár egy platformot alakítva a munkáltatói szövetséggel – az alágazat gazdasági, gazdálkodási környezetének javítására, ezzel párhuzamosan a munkavállalók foglalkoztatási feltételeinek javítására. Ennek eszköze lehet az alágazati kollektív szerződés kiterjesztése, amellyel egyenlő versenyhelyzetet lehet teremteni az alágazat vállalatai között. Az európai uniós csatlakozás óta a személyszállításra vonatkozó kötelező garanciális elemek magánvállalkozásokra való kiterjesztése ugyancsak az azonos feltételeket jelentő versenyhelyzetet szolgálja. A 2005-ben kötött (és többségében 2009-ben meghosszabbított) közszolgáltatási szerződések a Volán-társaságok számára alvállalkozók bevonását teszik kötelezővé, amelyekre nem vonatkozik az alágazati kollektív szerződés. Ugyanakkor a szakszervezet hosszú távú célja befolyást gyakorolni a társaságok szerkezeti átalakítására, esetleges regionális összevonására, privatizációjuk módjára, idejére, körülményeire, főleg a foglalkoztatás feltételeire. A szakszervezet tevékenységének erősítését igényli az alágazat előtt álló problémák sokasága, mert csak így képes a privatizáció, a társaságok átalakulása során a munkavállalók érdekeinek képviseletére, és a szükséges átalakulások konfliktusmentes végrehajtásához nélkülözhetetlen érdekintegráció megteremtésére.


100

21. A kollektív szerződés elterjedtsége és értéke a versenyszférában Mint a fentiekből több ponton kiderült, a szakszervezeti szervezettség, a munkavállalói érdekképviselet elsősorban a közszférában, illetve az államiönkormányzati többségi tulajdonú szervezeteknél erős. A hazai munkaerő túlnyomó többségét ugyanakkor a versenyszféra, azon belül is a 250 főnél több embert foglalkoztató, elsősorban multinacionális vállalatok alkalmazzák. A méretek és arányok miatt tehát nem megkerülhető az érdekegyeztetés állapotának, ezen belül a kollektív alkuknak a helyzete bármilyen elemzésben – így ebben sem. A szakszervezetek felfogásában a kollektív szerződés megkötése egyet jelent a szabályozott foglalkoztatással és a munkavállalók mindegyikének kollektív védelmével. A rendezett viszonyok ellentéte a kíméletlen egyéni verseny és alku, ahol az erőfölényben lévő munkáltatóval szemben a – munkapiaci vagy munkaszervezeti helyzeténél fogva – gyenge alkupozíciójú munkavállaló védtelen és kiszolgáltatott, akivel minden vagy majdnem minden megtehető. Nem ezt az „axiómát” szeretnénk megkérdőjelezni, azt kívánjuk bemutatni, hogy a szocialista vállalatok viszonyaiból kinőtt (vagy abban szocializálódott) mai magyar szakszervezetek mennyire mást értenek a munkaviszony szabályozásán, a rendezett munkáltató-munkavállaló kapcsolatokon, mint a klasszikus szakszervezetek – akár az 1945–1947-ig működő magyarországi szociáldemokrata szakszervezetek, akár napjaink nyugat-európai és amerikai szakszervezetei. A gazdasági és jogi szabályozási környezet teljes átalakulása ellenére a szakszervezetek érdekvédelmi stratégiáját – és talán a munkavállalók igényeit is – még mindig a szocializmus korszakában elsajátított szerep alakítja. Nemcsak arról van szó, hogy a szakszervezet archaikus, idejétmúlt gyakorlat foglyai, hanem arról is, hogy ez a szocializmusból átörökített „hagyományos” érdekvédelmi szerepfelfogás felel meg a rugalmas szabályozásra törekvő vállalatok termelés- és munkaszervezési stratégiájának. Az esetek többségében a vállalatok nem várják tárt karokkal a szakszervezeteket, legfeljebb elfogadják közreműködésüket a munkaviszony szabályozásában. Sőt, ezeket a kötöttségeket elutasítva, sok vállalatban mindent megtesznek a még működő szakszervezetek marginalizálására, aktivistáinak ellehetetlenítésére, esetleg eltávolítására. A munkaszervezés „japánosodása” Amerikában, majd Európában is komoly kihívást jelentett a hagyományos érdekvédelmi stratégiákkal szemben. Az egyéni teljesítményt és hozzáállást honoráló bérezés, a rugalmas munkabeosztás és a rugalmas termelésszervezés a versenyképesség kulcskérdése lett. Az utóbbi két A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

101

évtizedben sok tekintetben rugalmasabbá vált munkaviszonyok csökkentették az ágazati kollektív szerződések szabályozó erejét.

Magyarországon a munkaügyi kapcsolatok új rendszerének posztszocialista öröksége és egyik legfontosabb sajátossága a fejlett piacgazdaságok gyakorlatához képest, hogy a munkahely kapuján belül tevékenykedő szakszervezetek fő törekvése nem az egységes munkavállalási feltételek kialakítása a vállalaton kívüli (ágazati-szakmai-lokális) munkapiacon, hanem a foglalkoztatási és munkafeltételek alakításában és szabályozásában való részvétel saját vállalatuk belső munkapiacán. Részvételük módját nagyban meghatározta a szocializmusból örökölt vállalati bértarifák természete. Ezek meglehetősen tág keretek közötti „tól-ig” bértételeket határoztak meg az iskolai végzettség szerinti nagy munkavállalói csoportok: segédmunkások, betanított munkások és szakmunkások számára. A tényleges egyéni bérek meghatározására a szocializmusban csak a szakszervezettel való formai egyetértés után kerülhetett sor. A mai gyakorlatra különösen nagy hatással volt az Alkotmánybíróság 42/1990 (VI. 12.), a munkatörvénykönyv végrehajtásáról szóló 48/1979. (XII. 1.) Mt-rendelet 2. szakaszát hatályon kívül helyező döntése, amely szerint alkotmányellenes az, hogy a szakszervezet egyetértése szükséges a személyi alapbérek megállapításához, mert korlátozza a munkaszerződés alanyainak szerződéses szabadságát a munkaviszonnyal összefüggő egyedi ügyekben. A munkavállaló szerződéskötési szabadságát hangsúlyozó alkotmánybírósági döntés, és annak nyomán az 1992-es új munkatörvénykönyv megerősítette, hogy a szakszervezetek feladata a kollektív tárgyalások során kialkudni azokat a lehető legjobb feltételeket, amelyeken belül a munkavállaló és a munkáltató megállapodhat a tényleges bérekről, munkakörülményekről. A jogi értelemben vett megállapodás persze az esetek többségében – mint ma már tudjuk – alkuképes munkavállalók híján azt jelenti, hogy gyakorlatilag a vállalatvezetés egyoldalúan dönthet. A magyar szakszervezetek felfogásában a rendezett munkaügyi viszonyok az alapvető keretek szabályozottságát jelentik, amelyen belül tág tér nyílik – már szakszervezeti beleszólás nélkül – a vállalatvezetés egyéni és csoportos teljesítményértékelésen alapuló egyoldalú döntéseire, illetve az egyéni és kiscsoportos informális alkura. Ez az érdekvédelmi felfogás látszólag megfelel a rugalmasságra törekvő vállalatvezetésnek. A mindennapi tapasztalatok szerint még ez a rugalmas szakszervezeti „keretszabályozási” megközelítés is gyakran túl merev a vállalatvezetés számára, amelynek a bérek emelésére vagy bizonyos munkáltatási feltételek tiszteletben tartására vonatkozó szakszervezeti követelések elfogadhatatlanok. Konkrét esetekben a vezetők magatartásától, a piaci verseny és/vagy a vállalatközpont által felállított korlátoktól, a szakszervezet rugalmasságától és/vagy nyomásgyakorló képességétől függ, hogy mennyire A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

102

lehetséges egy tárgyalásos alapon nyugvó kétoldalú szabályozás kialakítása vagy fenntartása. Gyakori tapasztalat, hogy a minimális kötöttségtől is szabadulni szándékozó vállalatok mindent megtesznek a még létező szakszervezetek marginalizálására, aktivistáinak ellehetetlenítésére, a vállalattól való eltávolítására. A szakszervezetek sok esetben nem találják az ellenszerét az egyoldalú munkafeltétel- és a munkaviszony-szabályozásra irányuló határozott vállalati törekvéseknek. Amíg a szakszervezet csak a munkavállalók számára előnyösebb keretfeltételek meghatározására törekszik, addig tág teret enged a vállalatvezetésnek az egyéni munkavállaló tényleges helyzetének meghatározására, illetve az informális egyéni alkura, s ezáltal nem lehetséges mechanikus szolidaritás kialakítása a munkavállalók között. Vagyis szemben a nyugat-európai munkavállalók tapasztalataival, amely szerint az egyén helyzete csak mindenki más helyzetével együtt javulhat, ez az érdekvédelmi stratégia lehetőséget ad arra, hogy az egyes munkavállaló helyzete társaiétól függetlenül javuljon. A mechanikus szolidaritás e hiánya miatt oly nehéz – ha nem éppen lehetetlen – a magyar szakszervezeteknek tagságukat a szakszervezeti követelések érdekében mozgósítani, ha nyíltan kívánnának fellépni a vállalatvezetéssel szemben. Van ugyanis egy másik sajátossága a magyar szakszervezeti stratégiának: amennyire lehetséges a vállalatvezetéssel való együttműködésre törekszenek. Ennek a fajta munkahelyi együttműködésnek megvannak a (félmúltban gyökerező) hagyományai. A nyílt konfliktust kerülő magatartás a legtöbb esetben még akkor is biztosítja a szakszervezet megmaradását, ha a vállalatvezetés maga nem igazán tartja fontosnak a szakszervezetekkel való érdemi tárgyalást. Sajátos módon, a keretfeltételek jobbítására törekvő és kisebb csoportok érdekében szót emelő szakszervezeti stratégia még relatív sikertelenség esetén is elősegíti az együttműködés fenntartását. A szakszervezeti tárgyalási forduló után ugyanis van még egy forduló, a munkavállaló és a munkáltató közötti alku, ahol véglegesen eldőlnek a dolgok. Ezért a nyomásgyakorlásra képtelen szakszervezetek egyetlen reménye gyakran az, hogy az egyre jobban szűkülő munkapiacon a vállalatok maguk is érdekeltek lesznek olyan belső stratégiák kialakításában, amely a munkavállalók megelégedettségére és elkötelezettségére alapoz, s a fluktuáció csökkentése érdekében a szakszervezeteket is bevonják olyan programokba, amelyek célja a munkavállalói elégedettség növelése. Ezen a ponton szót kell ejtenünk az üzemi tanácsok helyéről, szerepéről is. Mivel a pl. a német modelltől eltérően Magyarországon az ágazati kollektív szerződések nem váltak meghatározó erejűvé a bérek, az alkalmazási és munkafeltételek alakításában, olyan kétcsatornás rendszer alakult ki, amelyben munkahelyi szinten megkettőződik a képviselet. Ezáltal mind a munkáltatók, mind a szakszervezetek sokszor fölöslegesnek, sőt egyenesen károsnak tartják az A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

103

üzemi tanácsot. Ugyanakkor a váltakozó kormányok – részben politikai megfontolásokból – gyakran változtattak a munkahelyi érdekképviseletek jogosítványain, hol megerősítették, és kollektív szerződéskötésre is felhatalmazták az üzemi tanácsot, hol pedig annak ellenében a vállalati szakszervezeti jogosítványokat erősítették meg. Kezdetben a szakszervezetek egy része nem támogatta az üzemi tanácsok képviseleti szerepének megerősödését, jogainak bővítését, mert szerintük azok korlátozták a szakszervezetek befolyását, gyengítették jogaikat. E mögött nyilvánvalóan az a magyar sajátosság lelhető fel, hogy a szakszervezetek – függetlenül tényleges befolyásuk mértékétől – riválist láttak az üzemi tanácsban, amelyet egy esetleges, az üzemi tanácsok jogosítványait megerősítő törvénykezéstől való félelem is táplált. Mára azonban a hátrányok mellett az üzemi tanács létének előnyei is megmutatkoznak: a szakszervezetek számára az üzemi tanács jelentősége az általa megszerezhető információban rejlik. Az üzemi tanáccsal való együttműködés azonban nem csupán lehetőség, hanem kényszerűség is. Hiszen szakszervezeti kontroll hiányában az új részvételi intézmény riválissá is válhat, a munkáltató számára lehetőséget ad legitim, alternatív munkavállalói képviselőkkel való együttműködésre. A gyakorlatban előfordul, hogy a szakszervezetek versenyeznek az üzemi tanácsi helyekért. Ennek negatív hatásait szakszervezeti vélemények is alátámasztják. Megállapítható, hogy a munkahelyen tevékenykedő szakszervezetek számának növekedésével gyakoribbá válnak közöttük a nézeteltérések is. Két szakszervezet esetén még az együttműködés a gyakoribb, azonban ennél több munkahelyi szakszervezet esetén a viszony eltolódik a versengés felé. A munkavállalói részvétel intézményesülésére tehát jelentős hatással van a munkahelyi szakszervezetek egységessége vagy megosztottsága. A tapasztalatok szerint a szakszervezetek közötti konfliktusok egyik következménye az is, hogy munkáltató a helyzetet kihasználva, tárgyalópartnernek a konfliktuskerülőbb üzemi tanácsot választja. Ezt valószínűsíti az a megfigyelés is, hogy a szakszervezetek négyszer gyakrabban kerülnek konfliktusba a vállalatvezetéssel, mint az üzemi tanácsok. A munkáltató rangsorát igazolja, hogy a szakszervezeti kötődésű tagok számának csökkenésével az üzemi tanács egyre jobb tárgyalópartnerré válik a munkáltató számára. A magyar üzemi tanácsi rendszer működésének másik problémája a munkavállalókkal való kapcsolattartás megoldatlansága. Az üzemi tanácsok egyszerűen nem érzékelik, hogy választott képviselők, és beszámolási kötelezettséggel tartoznak a dolgozóknak. A vizsgálatok szerint a munkavállalóknak csupán egyharmada érdeklődik az üzemi tanács munkája iránt. Ennek egyik lehetséges oka, hogy gyakran semmilyen visszajelzés sem A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

104

érkezik az ülésen történtekről. A munkavállalók informáltsága az üzemi tanács munkájáról nagyon esetleges, legtöbbször kimerül abban, hogy a tanács tagjai közvetlen munkatársaikat tájékoztatják. A munkavállalók előzetes megkérdezésére csak igen ritkán kerül sor. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy – a szakszervezettel szemben – az üzemi tanácsoknak nincsen kiépített szervezeti struktúrájuk, amelyen keresztül elérhetnék a munkavállalókat. Annak ellenére, hogy az üzemi tanács létrejötte többletfeladatot rótt a munkáltatóra, előnyei is származtak belőle, mert az új részvételi intézmény egyúttal a hatalmi játéktér kibővülését jelentette. A munkáltató gyakran támogatja az üzemi tanács szervezeti önállóságát, hiszen érdeke azt kívánja, hogy amennyire csak lehet, egy független érdekképviseleti csatorna jöjjön létre, amely alkalmas döntéseit legitimálni. Az üzemi tanáccsal való együttműködés új lehetőséget jelent azoknak a munkáltatóknak, akik mellőzni szeretnék a szakszervezetekkel való tárgyalást. Ezt a hipotézist alátámasztani látszik, hogy amíg a külföldi és a hazai tulajdonú munkahelyek között alig van eltérés az üzemi tanács előfordulási gyakorisága között (55 és 52 százalék), addig a szakszervezetek munkahelyi jelenlétével kapcsolatosan ugyanez már nem mondható el. xxx


105

22. Felvezetés a strukturált interjúkhoz Mindaz, amit eddig a jelen tanulmányban írtunk, egyszerűen fogalmazva „a levegőben lógna”, ha nem egészítenénk ki, illetve pontosítanánk az érdekegyeztetésben résztvevő, illetve attól érintett, gyakorló szakemberek véleményével. A kép természetesen annál pontosabb lenne, minél több interjúalannyal készítenénk riportot, erre azonban nem adottak a feltételek (a jelen felmérés nem országos reprezentatív kutatás része, így igazán részletes és statisztikai eszközökkel is elemezhető adat- és véleményfelvételre sem idő-, sem pedig anyagi keret nem áll rendelkezésre). A kiválasztásnál ezért a tanulmány céljának megfelelően elsősorban a közszolgáltatások területén érdekelt szakembereket kerestünk. Az ő véleményüket, tapasztalataikat árnyalandó azonban interjúalanyul választottunk egy olyan szakembert is, aki az intézményi, illetve nonprofit szférában rendelkezik jelentős gyakorlati tapasztalattal. Interjúalanyaink a következők voltak: a) Dénes András – Az ÉPFU-nál kezdte pályafutását, majd a Volán Trösztben folytatta. Később a Volán Tefu kereskedelmi vezetője lett. 1990. márciusától főtitkára a Közúti Közlekedési Kamarának, azóta folyamatosan tanulja Magyarországon és külföldi tanulmányútjai révén a szakmai érdekegyeztetési munkát a munkáltatói oldalon. Az 1990-es évek második felében, a névváltozás után is maradt a KKVSZ vezetője. (A KKVSZ az érdekegyzetetésben a MGYOSZ tagszervezeteként vesz részt, döntően a nagyobb fuvarozó vállalkozásokat tömöríti.) b) Varga István – 1970-től szakszervezeti vezető, 1976-tól megyei munkavédelmi felügyelő, majd 1980-tól 1989-ig a Szakszervezetek Komárom Megyei Tanácsa szervezési osztályát vezette. 1989-től a Vértes Volán KKSZ-alapszervezetének elnöke (a szakszervezetnek a VV-nál a munkavállalók 92%-a tagja, a szakszervezet jelentős üdültetési és sportszervező tevékenységet folytat). A KKSZ társadalmi elnöke 2009-től. (A KKSZ-hez jelenleg 32 alapszervezet tartozik, döntően a Volántársaságoknál. Elnöksége 11 fős.) c) Solecki Szilárd – 1976 és 1989 között városi intézményvezető (Komáromban), majd 1989-94 között állami vállalatvezető volt (Tatán). A Dorogi Közművelődési Nonprofit Kft-t 1997-től igazgatja. 2000-től vezeti a Dorogi Nyugdíjas Egyesületet. 2002-ben kezdeményezésére és vezetésével jött létre a Pilis-Gerecse Térségi Vendégvárók Egyesülete, de már az 1990-es évek második felétől aktívan részt vesz civil szervezetek létrehozásában és működtetésében helyi és kistérségi szinten egyaránt. 2005-től a dorogi Civil Fórum elnöke. A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

106

Mindhárom interjúalanyunknak hasonló kérdéseket tettünk fel annak érdekében, hogy válaszaik révén az Olvasó lehetőleg minél teljesebb, ugyanakkor összetettebb képet alkothasson az érdekvédelem múltjáról, jelenéről és az előtte álló kihívásokról. A strukturált kérdéssor az alábbi volt: a) Kornai János már 1992-ben koraszülött jóléti államról beszélt. Azóta 2-3 kiigazító csomagot vezettek be különböző kormányok az állami túlköltekezés miatt. Az érdekegyzetetésről, illetve a munkavállalókkal és civil szervezetekkel való konzultációkról azonban leginkább olyan kontextusban hallunk, hogy sikerült engedményeket elérniük, az életszínvonalat-életminőséget javítaniuk – a gondoskodó államot erősítve a költségvetés egyensúlyának és a gazdaság versenyképességének kárára. A munkavállalói, illetve a civil oldal valóban az aranytojást tojó tyúkot falja fel? b) Milyen tekintetben számolnak tehát a közgazdasági racionalitással („nincs ingyenebéd…”)? c) Kit képvisel a munkavállalói és a civil oldal az Ön véleménye szerint az OÉT-ben, illetve egyéb konzultatív testületekben? d) Az előző kérdéshez kapcsolódva: kiket NEM képvisel? (Igen, kissé provokatív… úgy tűnik, itthon mindenki a középosztályt akarja kialakítani, illetve képviselni…) e) 1993 és 2003 között nettő 13,5%-os összjárulék-csökkentés volt. A TBalapok alulfinanszírozottá váltak, mégis 500 ezer fővel csökkent a gazdaságilag aktív népesség. 2003 és 2006 között stagnálás, 2006 és 2008 között enyhe növekedés, 2008 második félévétől pedig soha nem látott zuhanás volt tapasztalható a foglalkoztatottság mértékében. A Fidesz-KDNP kormány – legalábbis egyelőre – ígéretéhez híven adócsökkentést jelentett be. Véleménye szerint megfelelő intézkedés lesz ez a foglalkoztatottság növelésére, a fekete- és szürkegazdaság arányának visszaszorítására? f) Hogyan lehetne az adóbázist növelni, ezáltal az átlagos adózó terheit közép- és hosszútávon garantáltan csökkenteni? g) Egységes a munkavállalói oldal a minimálbér kérdésében? 2010-ben várhatóan mi lesz a szociális partnerek közötti konszenzus a minimálbér kérdésében? h) A munkanélküliség jelenleg közel 12%-os. A vállalatok (nemcsak a kis- és középvállalkozások, hanem a nagy cégek is) gyakorlata szerint a többletjövedelmet első sorban a meglévő foglalkoztatottak bérnövekedésére, aztán pedig beruházásra, terjeszkedésre fordítják. Mit A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

107

tehet egy országos szintű érdekképviselet a foglalkoztatás mielőbbi szélesítéséért? i) Egyetért-e azzal, illetve igaznak tartja-e magyar viszonylatban azt a mondást, hogy a szakszervezetek azt védik, akik „bent vannak” – elsősorban azoktól a munkavállalóktól, akik nem tagjai? Miben tér, térhet el ettől a korszerű szakszervezetiség? j) Tartozik, tartozhat-e az érdekképviseleti munkához / civil szervezeti munkához minőségbiztosítás, azaz rögzített elvárásrendszer, értékelés és visszacsatolás? k) Mik az érdekegyeztetés eredményességének mérőszámai? l) Milyen elért eredményekre büszke a saját területén? Melyek az érdekegyeztetés országos viszonylatban is kiemelkedő fegyvertényei az utóbbi években? m) Milyen tendenciát mutat a szakszervezetek népszerűsége/hitelessége/elfo-gadottsága az utóbbi években? n) Véleménye szerint mi az OÉT célja? Van-e értelme fenntartani? o) Lehet-e akár az OÉT-nek, akár másmilyen, kormányzat által létre hívott és finanszírozott konzultatív testületnek célja a közfeladatokat ellátók sztrájkjogának legitimálása, akár indirekt módon? (Hol vannak a feladatkör „etikus” határai? – Gondoljon a 2007 óta vissza-visszatérő /gördülő/ vasutassztrájk felemás eredményeire és felemás megítélésére…) p) Milyen jelentős, országos egyeztető fórumokat nevezne még meg az OÉTen kívül? (Versenyképességi Kerekasztal?) q) Az OÉT és az egyéb érdekegyeztető fórumok gyengítik-e (gyengítették-e) az ágazati, illetve vállalati munkaügyi egyeztetést? r) Véleménye szerint mennyire hatja át a politika az országos szintű érdekegyeztetést? s) A napokban a második Fidesz-KDNP kormányzat programját mélyebben is megismerhette az ország a parlamentben elhangzott 29 pont révén. Mindebből, illetve az érdekképviseleti rendszer 1998-99-es átalakulásából, illetve az előző Orbán-kabinet társadalmi párbeszéd-gyakorlatából következtetve milyen változásokat vár az érdekképviseleti rendszerben? t) Az atipikus foglalkoztatás kényelmesebb lehet a munkavállaló számára, kiválóan segítheti a részmunkaidős foglalkoztatást, illetve a gyermekgondozás utáni visszailleszkedést a munka világába, de a teljesítés kényszere a vállalkozási szerződéssel foglalkoztatottak idő- és


108

teljesítésprését erőltetheti a munkavállalókra, és kiégéshez is vezethet. Mit lehet tenni, mit tesznek a kérdés szabályozására? u) Csak civil területen: Kinek érdeke és feladata családbarátnak lenni? Milyen nem-kormányati erőfeszítések történnek a családbarát („fenntartható fejlődést mutató”) társadalmi és politikai rendszer kialakítására? v) Csak civil területen: A közszféra vállalatainak kuratóriumi tagságai nem amortizálják a civil kontroll ügyét?

Az interjúk elkészítésére átlagosan 2 óra állt rendelkezésünkre. A felhasználható időnek, a beszélgetés előrehaladásának, valamint az egyes témák kifejtésének fényében egy-egy kérdést elhagytunk, illetve mélyebben körüljártunk, mint az a következőkben látható (olvasható) lesz. Bízunk abban, hogy az alábbiakban következő beszélgetés-átiratok a tanulmány egészébe illeszkedve hozzájárulnak ahhoz, hogy az érdekegyeztetés közelmúltjáról és jelenéről az Olvasó ne csak áttekintés kapjon, hanem az ebben a dokumentumban megismerteken elgondolkozva önálló kérdéseket és véleményt formálva (meglévő véleményét tovább árnyalva) a témáról az érdekegyeztetés (továbbra is) aktív, hasznos szereplője legyen a 21. század második évtizedének Magyarországán. Munkájához sok sikert, jelentős és tartós eredményeket kívánunk!


109

23. Interjú Dénes Andrással Kornai János már 1992-ben koraszülött jóléti államról beszélt. Azóta 2-3 kiigazító csomagot vezettek be különböző kormányok az állami túlköltekezés miatt. Az érdekegyzetetésről, illetve a munkavállalókkal és civil szervezetekkel való konzultációkról azonban leginkább olyan kontextusban hallunk, hogy sikerült engedményeket elérniük, az életszínvonalat-életminőséget javítaniuk – a gondoskodó államot erősítve a költségvetés egyensúlyának és a gazdaság versenyképességének kárára. A munkavállalói, illetve a civil oldal valóban az aranytojást tojó tyúkot falja fel? Így van. A bérfejlesztési lehetőségek általában limitáltak, az állami szférában különösen. A szakszervezetek maximálni akarják a kedvezményeket és a juttatásokat (pihenőidő, készenléti idő, szabadidő megfizetése, egyéb pótlékok) – ez rontja a versenyképességet.

Milyen tekintetben számolnak tehát a közgazdasági racionalitással („nincs ingyenebéd…”)? Kifejezetten a mi szakmánkat tekintve: sok és szakmailag gyakran felkészületlen a szakszervezet, nehéz így a tárgyalás. A helyzetet tovább rontja, hogy sok helyen belső konfliktusok vannak mind a szakszervezetek, mind pedig a szakszervezet és az üzemi tanács között, ez az ő erőiket szétforgácsolja, és mi mint munkaadói oldal sem tudjuk, hogy kivel tárgyaljunk. 1992. óta van alágazati kollektív szerződésünk a legnagyobb hazai személy- és árufuvarozó cégekkel – azt akkoriban a KKSZ-szel kötöttük. A KKSZ azonban azóta jelentősen meggyengült, sajnos a belháborúik, a helyezkedések minket is érintenek, minket is „rángatnak”. Ez persze a kisebb szakszervezetek esetében még inkább így van. De gyengébbek mint mi.

Kit képvisel a munkavállalói és a civil oldal az Ön véleménye szerint az OÉT-ben, illetve egyéb konzultatív testületekben? Az OÉT önmagát túlélt szervezet. A bérmegállapodásokon kívül nem hozott érdemi döntéseket, a határozatok-megegyezések betartatása nem szankcionálható. A munkavállalói oldalt konföderációk képviselik, minket a munkaadóit a mi esetünkben az MGYOSZ, ami még nekünk is túl magas szintű, túl általános szervezet, messze a valóságtól. A képet „zavarja” a Kamara is, ami szintén általános érdekképviseletként lép fel, vagy kellene fellépnie, de azzal, hogy túl sok érdeket akar átfogni, nem lehet eredményes, még akkor sem, ha van közlekedési kollégiuma, dr. Szeri István vezetésével. Az Ágazati A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

110

Párbeszédbizottság sokkal inkább szakmai szervezet, ott lehet érdemi munkát folytatni. Az eredményeket realizálni, az ígéreteket „betartatni” azonban lényegében csak ágazati kollektív szerződésekben lehet, ott lehet szankcionálni is.

Az előző kérdéshez kapcsolódva: kiket NEM képvisel? (Igen, kissé provokatív… úgy tűnik, itthon mindenki a középosztályt akarja kialakítani, illetve képviselni…) A foglalkoztatottak viszonylag kis hányada foglalkozik érdekegyeztetési kérdésekkel. A legtöbb embert nem is érdekli. Még a munkaadói oldalon is nagyfokú tájékozatlanság tapasztalható (sokan azt hiszik, hogy a „mi” oldalunkon is szakszervezeti tevékenység folyik). Az érdekképviselet igencsak belterjes lett, de ez nem is újkeletű.

1993 és 2003 között nettő 13,5%-os összjárulék-csökkentés volt. A TB-alapok alulfinanszírozottá váltak, mégis 500 ezer fővel csökkent a gazdaságilag aktív népesség. 2003 és 2006 között stagnálás, 2006 és 2008 között enyhe növekedés, 2008 második félévétől pedig soha nem látott zuhanás volt tapasztalható a foglalkoztatottság mértékében. A Fidesz-KDNP kormány – legalábbis egyelőre – ígéretéhez híven adócsökkentést jelentett be. Véleménye szerint megfelelő intézkedés lesz ez a foglalkoztatottság növelésére, a fekete- és szürkegazdaság arányának visszaszorítására? Nem. Kevesebb jövedelmet fog hozni mint amennyit várnak. Jönnek azzal, hogy majd most a munkaadók nagyobb kedvvel fognak fizetni, mondván, hogy kevesebbet kell. Azt is mondják, hogy most, hogy egyszerűbb a rendszer, könnyebb lesz „behajtani” is a kintlevőségeket. A magyar mentalitás azonban olyan, hogy mindenki minél több adót akar elkerülni, nemcsak a munkavállalók, hanem a munkaadók is.

Hogyan lehetne az adóbázist növelni, ezáltal az átlagos adózó terheit közép- és hosszútávon garantáltan csökkenteni? Az állami kontroll alatt lévő területek, illetve azok, amikre könnyebb az államnak rálátni, túl vannak adóztatva. Az adócsökkentés önmagában kevés, tudomásul kell venni, hogy a vállalati-vállalkozói szektor túlnyomórészt nem tőkeerős. Amiben pedig van pénz, azok pedig jól tudják saját érdekeiket képviselni (bankszektor, például), és ha lesz is tőlük „extra” pénz, az sem a vállalkozások megsegítését fogja szolgálni. Az EU-pénzekkel sem lehet segíteni, ott is leginkább átpolitizált ködösítés folyik, és annyi forrás nincs, amennyi a gazdaságnak kellene. A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

111

Van értelme konszenzust keresni a minimálbér kérdésében? Látja értelmét a minimálbérnek? 2010-ben várhatóan mi lesz a szociális partnerek közötti konszenzus a minimálbér kérdésében? A nemzetgazdaságnak nem egy területe van, ahol sokan a minimálbér alatt vannak foglalkoztatva. Ez egy politikai szólam. A minimálbér összetömöríti a bérstruktúrát, legalábbis a hivatalos fizetéseket tekintve, folyamatosan csak az alacsony béreket följebb nyomva, míg a legtöbb cégnek a jobban fizetett és jobb fizetést érdemlő munkavállalók arányos béremelésére nem marad pénze. Kinek fontos akkor a minimálbér? A szakszervezeteknek, talán. Bár magánszférában szinte egyáltalán nincs szakszervezet, sőt, a legtöbb helyen munkavállalók sem igénylik. Ahol van szakszervezet, az az állami szféra, ahol minimálbér tényleges minimálbér, nincs mellette zsebbe fizetés. Ezeknek cégeknek azonban tényleg nagy érvágás, ha emelkedik a minimálbér.

a a a a

A munkanélküliség jelenleg közel 12%-os. A vállalatok (nemcsak a kis- és középvállalkozások, hanem a nagy cégek is) gyakorlata szerint a többletjövedelmet első sorban a meglévő foglalkoztatottak bérnövekedésére, aztán pedig beruházásra, terjeszkedésre fordítják. Mit tehet egy országos szintű érdekképviselet a foglalkoztatás mielőbbi szélesítéséért? A mi szakterületünkön (a közúti közlekedés területén) nincs munkaerőhiány most sem. Minket egyébként köt az uniós szintű szabályozás is a munkaidőre vonatkozóan, tehát a legtöbb munkavállalót nem lehet még átmenetileg sem tovább terhelni mások elbocsátása mellett. Azt el tudom képzelni, hogy a válság után a szakképzettebb emberek foglalkoztatása arányaiban tovább fog nőni (azért utána, mert a képzettebb munkaerő magasabb bért is kíván). Külön gond, hogy a foglalkoztatás legnagyobb problémája a legképzetlenebb, eleve hátrányos helyzetű rétegeket érinti.

Tartozik, tartozhat-e az érdekegyeztető munkához minőségbiztosítás, azaz rögzített elvárásrendszer, értékelés és visszacsatolás? Nálunk ilyesmi nincs, de van tudomásom róla – ahol van, ott is leginkább papírtermelést jelent. Ha fel is merül nálunk néha, akkor olyan megszólalásokban, hogy „belépek, ha…” Inkább arról van szó, hogy az érdekképviseletek (a munkáltatói oldalon) szolgáltatóként igyekeznek fellépni, és vállalkozási tevékenységet is folytatnak, egyéb bevételekre is szert téve. Ennek révén igazolja életképességét, teremti meg stabil gazdálkodását.


112

A minőséget nálunk leginkább az jelzi vissza, hogy bár nem kötelező tagnak lenni, tőlünk nagyon kevesen léptek ki.

Mik az érdekegyeztetés eredményességének mérőszámai? Ld. feljebb.

Milyen elért eredményekre büszke a saját területén? Melyek az érdekegyeztetés országos viszonylatban is kiemelkedő fegyvertényei az utóbbi években? A már említett ágazati KSZ és annak működtetése, a bérmegállapodási melléklettel együtt – ez minden évben ismétlődő feladatot, egyeztetést jelent mind a tagvállalatainkkal, mind pedig a reprezentatív szakszervezetekkel (Munkástanácsok, KKSZ). A tárgyalásokra ugyanakkor a többi szakszervezetet is meghívtuk (ADU, Liga). Bipartit vonalon, vagyis a kormányzattal tárgyalva: van egy „együtt erősebbek vagyunk” kezdeményezés, amiben a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete, NIT Hungary és Fuvarozók Országos Tanácsa mellett vagyunk tagok, és fontos kérdésekben közösen lépünk fel. Ilyen például a jövedéki adó kérdése, remélem, hogy előbb-utóbb megállapodunk. Sikerült áttörést elérnünk például az üzemanyagmegtakarítás adóztatásával kapcsolatban (most 100 eFt-ig adómentes), a nehéztehergépjárművek súlyadójának csökkentésében, a hétvégi forgalomkorlátozás újraszabályozásában. Négyesben két megállapodásunk is volt már a kormánnyal, amiket jórészt sikerült betartatnunk is. Amit nem tudunk négyesben kezelni, hiszen érdekellentét van közöttünk, az például az alvállalkozók bevonásának kötelezettségével kapcsolatban.

Felvállal az érdekképviselet olyan ügyeket, melyek a tagoknak „egyéb” területeken hozhat nyereséget vagy megtakarítást? (Például a buszgyártás vagy a beszerzés területén…) Mi ilyet nem vállaltunk soha fel, de erre igény sem mutatkozott.

Lehet-e akár az OÉT-nek, akár másmilyen, kormányzat által létre hívott és finanszírozott konzultatív testületnek célja a közfeladatokat ellátók sztrájkjogának legitimálása, akár indirekt módon? (Hol vannak a feladatkör „etikus” határai? – Gondoljon a 2007 óta vissza-visszatérő /gördülő/ vasutassztrájk felemás eredményeire és felemás megítélésére…) A sztrájkért leginkább a munkaadó fizet, a sztrájkfenyegetést „mi” hárítjuk el. A tárgyalásokat a tömegkommunikáció hisztériája hihetetlen mértékben A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

113

megzavarja, míg a hatóságok, az érintett minisztérium leginkább csak drukkol és eltűnik, ha sztrájkveszélyt érez. A sztrájktörvény rossz, a minimális szolgáltatásról való megállapodás módja nincs szabályozva. A KSZ megléte sokat segít az ilyen kérdésben. A sztrájk szinte soha nem a munkavállalói szintről, hanem fölülről indul, a szakszervezetek vezetésétől. Ezek szerint nincs arról szó, hogy a szakszervezet nem „mer” sztrájkolni, mert fél, hogy elveszti a finanszírozási alapját.

Milyen jelentős, országos egyeztető fórumokat nevezne még meg az OÉT-en kívül? Hogyan kéne a rendszernek működnie? Az ágazati párbeszéd-szint sok országban a minisztériumokhoz van bekötve, és jól működik. Az egyeztetések ezekben megelőzik az átfogó megállapodásokat. Ez jó is, mert ha az átfogó képviseletek politizálni kezdenek, akkor nem születnek használható megállapodások.

Az OÉT és az egyéb érdekegyeztető fórumok gyengítik-e (gyengítették-e) az ágazati, illetve vállalati munkaügyi egyeztetést? Nem igazán. Nem is igazán futnak össze a szálak, és szakmai érdekegyeztetés nem nagyon van az OÉT-ben. Az Ágazati Párbeszédtanácsban az OÉT konkurenciát látott és megpróbálta „megfúrni” azzal, hogy ráülni szándékozott az ÁPB-kre.

Véleménye szerint érdekegyeztetést?

mennyire

hatja

át

a

politika

az

országos

szintű

Sajnos nagyon. De ha valaki az érdekképviseleti oldalon elkezd politizálni (mint pl. a Liga), akkor a tartalmi érdekképviseleti munka véget ér. Politika- és szektorsemlegesnek kell lenni, bár jó viszony fenntartására törekedni a mindenkori kormányzattal.

A napokban a második Fidesz-KDNP kormányzat programját mélyebben is megismerhette az ország a parlamentben elhangzott 29 pont révén. Mindebből, illetve az érdekképviseleti rendszer 1998-99-es átalakulásából, illetve az előző Orbán-kabinet társadalmi párbeszéd-gyakorlatából következtetve milyen változásokat vár az érdekegyeztetési rendszerben? A mi szakterületünkön az érdekegyeztetés 1990-től folyamatosan a szakminisztériumig ért. Ebben egyetlen visszaesés volt, az első Orbán-kormány idején. De lehet, hogy ez most nem így lesz. Bízom abban is, hogy a velünk A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

114

kapcsolatot tartó tapasztalt szakemberek is megmaradnak a minisztériumban. Bízom abban is, hogy megszűnik a Vagyonkezelő, a Pénzügyminisztérium és a Gazdasági Minisztérium közötti „labdázás” a szakmai kérdésekkel is a minisztériumok átszervezése révén. Az a baj, hogy a közlekedésre ráhúzzák az „ipari sémát” – igazán azonban senki nem ért hozzá legfelső szinten. Remélem, előbb-utóbb szakmai irányítás jön. Az országban egyébként több a fuvareszköz mint amennyire szükség van. A kihasználtság érdekében gyakran a kisebb vállalkozók önköltségi szint alá mennek és tönkreteszik a piacot. Megfelelő piacszabályozást is kellene végre csinálni…

Az atipikus foglalkoztatás kényelmesebb lehet a munkavállaló számára, kiválóan segítheti a részmunkaidős foglalkoztatást, illetve a gyermekgondozás utáni visszailleszkedést a munka világába, de a teljesítés kényszere a vállalkozási szerződéssel foglalkoztatottak idő- és teljesítésprését erőltetheti a munkavállalókra, és kiégéshez is vezethet. Mit lehet tenni, mit tesznek a kérdés szabályozására? Ezen a szakterületen ez jelenleg egyáltalán nem érdekes kérdés, de úgy látom, általában sem. Szakszervezeti oldalról sem forszírozzák.


115

24. Interjú Varga Istvánnal Kornai János már 1992-ben koraszülött jóléti államról beszélt. Azóta 2-3 kiigazító csomagot vezettek be különböző kormányok az állami túlköltekezés miatt. Az érdekegyzetetésről, illetve a munkavállalókkal és civil szervezetekkel való konzultációkról azonban leginkább olyan kontextusban hallunk, hogy sikerült engedményeket elérniük, az életszínvonalat-életminőséget javítaniuk – a gondoskodó államot erősítve a költségvetés egyensúlyának és a gazdaság versenyképességének kárára. A munkavállalói, illetve a civil oldal valóban az aranytojást tojó tyúkot falja fel? A gazdaság működéséhez a munkavállalók megfelelő szellemi-fizikai erőnléttel kell, hogy rendelkezzenek, illetve motivációval a munkára. Ha nincs meg a megfelelő feltételrendszer, akkor a munkavállaló nem tud megfelelően teljesíteni. Ez pedig nem a munkahely méretének, a szerszámok mennyiségének, minőségének függvénye, vagy az ergonómiáé. Ehhez megfelelő kultúra is kell, amiben mindenki a belépéstől a távozásig érzi, hogy ő maga is a munkahely része. Éreznie kell saját munkájának célját, értelmét, a cég hasznát és ennek folyományaként a saját hasznát is. Mindezt szabályokkal kell körülbástyázni (Mt, társasági törvény), és biztosítani kell a beleszólás megfelelő minőségét. A munkavállalónak, ha betartja a szabályokat, akkor tudnia kell, hogy mit várhat el, hogyan-miben fejlődhet (elsősorban szakmailag). A fejlesztéshez (is) a munkavállaló fejlődése elengedhetetlen. Ellenpélda arra, ha nem megfelelőek a feltételek és nem elegendő a megbecsültség: csak részlegesen új / felszerelt hengersor beállítása Diósgyőrben az 1970-es években. A hengersor a kovács szakmunkáját részben kiváltotta, ezzel a munka presztízse csökkent, a gépsor mégsem tudta kiváltani a felkészült munkaerőt. Romlott a morál, nem álltak elő a megfelelő termékek – pedig csak a technológiai és az emberi fejlesztést összehangoltan kellett volna végrehajtani, és az érintetteket egyfelől megbecsülni, másfelől továbbképezni kellett volna.

Milyen tekintetben számolnak tehát a közgazdasági racionalitással („nincs ingyenebéd…”)? Az élőmunka költséges, ezt tudomásul kell venni. A mi szakterületünkön például ideje volna hosszú távú koncepciót, stratégiát alkotni, számolva azzal, hogy a közlekedés a mindenkori kormány szociálpolitikájának része. Ezért tartják mesterségesen alacsonyan az árakat – de nem kéne elfelejteni, hogy attól még a szolgáltatás pénzbe kerül. A törvényi szabályozást hosszabb távon is kiszámíthatóvá kell tenni, az árkiegészítés rendszerét szintén, hogy a társaságok A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

116

tudják, mibe fektessenek, mit fejlesszenek, így téve gazdálkodásukat olcsóbbá és stabilabbá. Ha nincs kiegyensúlyozott gazdálkodás, nincs nyereség, nincs fejlesztés, nincs gazdálkodás sem – ezt pedig a munkavállalók is tudják.

Kit képvisel a munkavállalói és a civil oldal az Ön véleménye szerint az OÉT-ben, illetve egyéb konzultatív testületekben? Kiket NEM képvisel? Tény, hogy a szakszervezetek nem fedik le a teljes munkavállalói kört, és a helyzet a privát szférában a közszféránál rosszabb. Az Mt. azonban úgy fogalmaz, hogy a szakszervezet nem tagjait, hanem a munkavállalókat általában védi, képviseli. A kollektív szerződés nem csak a szakszervezeti tagokra vonatkozik, hanem adott helyen minden munkavállalókra. Más kérdés, hogy hatóság, bíróság előtt a munkavállalót csak felhatalmazással lehet képviselni. Erre viszont igen kevesen adnak felhatalmazást, általános a bizalomhiány. Ma Magyarországon 6 szakszervezeti konföderáció van, léteznek ágazati párbeszédbizottságok, a rendszer elvileg megvan, de vita van arról, hogy ki kit képvisel, milyen súllyal. A Liga és a Munkástanácsok tagságának méretéről személyiségi jogokra hivatkozva nincs megbízható adat. A reprezentativitás problémája a munkáltatókra is érvényes. „Mindenki ott van.” Ki kellene tisztítani tehát a bekerülés lehetőségét. Ezen kívül meg kell határozni, hogy mely kérdéseket kell kötelezően megtárgyalni az OÉT-ben. Sérül a demokrácia, ha úgy lehet a foglalkoztatási szabályokat módosítani, ahogy az új kormány tette a közalkalmazottak esetében a felmondási szabályok változtatásával, a tömegeket is büntetve néhány vezető „utolérése” érdekében. A fekete- és szürkegazdaságban foglalkoztatottakért, a legkevesebbet keresőkért „le kéne hajolni”, de ennek jelenleg az OÉT-ben is a kényelmesebb útját választják a minimálbérek csökkentésének javaslatával. Ezért is kéne bevinni az adó- és járulékfizetési kérdéseket is.

1993 és 2003 között nettő 13,5%-os összjárulék-csökkentés volt. A TB-alapok alulfinanszírozottá váltak, mégis 500 ezer fővel csökkent a gazdaságilag aktív népesség. 2003 és 2006 között stagnálás, 2006 és 2008 között enyhe növekedés, 2008 második félévétől pedig soha nem látott zuhanás volt tapasztalható a foglalkoztatottság mértékében. A Fidesz-KDNP kormány – legalábbis egyelőre – ígéretéhez híven adócsökkentést jelentett be. Véleménye szerint megfelelő intézkedés lesz ez a foglalkoztatottság növelésére, a fekete- és szürkegazdaság arányának visszaszorítására? Hogyan lehetne az adóbázist növelni, ezáltal az átlagos adózó terheit közép- és hosszútávon garantáltan csökkenteni? A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

117

Az önfegyelmet erősíteni kell. A gazdagokat, reflektorfényben lévőket rá kell szorítani az adózásra, a példamutatásra. A kényszervállalkozás rendszerét meg kell szüntetni. Az adócsökkentésnek akkor van értelme, ha tisztázzuk, mit akarunk az eredményéből finanszírozni? Az egészségügyet például? A nagy ellátórendszerek vagy az oktatás reformja nélkül csak elfolyik a pénz – ezt is figyelembe kell venni. Megjegyzem, az öngondoskodást is csak akkor lehet forszírozni, ha a lakosság megfelelő jövedelemmel rendelkezik, amiből költhet magára. Most levitték a társasági adót és módosították az SZJA-szabályokat – de kérdés, hogy aki eddig fegyelmezetlen volt és adóelkerülő, az ettől fizetni fog? Hangsúlyozom, hogy nem csak az ellenőrzést kell szigorítani, hanem a gazdasági környezetet is kiszámíthatóvá kell tenni, annak érdekében, hogy egyáltalán megérje vállalkozni.

Egységes a munkavállalói oldal a minimálbér kérdésében? 2010-ben várhatóan mi lesz a szociális partnerek közötti konszenzus a minimálbér kérdésében? A munkáltatók szerint nem kell minimálbér, vagy legyen alacsonyabb, ez a gazdasági versenyképességet fokozza. Az alkalmazotti kedvezmények eltörlésével azonban azt mondják, hogy emelkedni fog a minimálbér. Mitől? Ha ez tényleg megtörténik, akkor a minimálbér mindenképpen növekszik. És akkor még a munkáltatói oldal még meg szem szólalt, csak a munkáltatók és a kormány érdekellentétéről beszéltünk. A munkavállalók ragaszkodnak a bérminimumhoz. Azt, hogy mi is fog történni, a kormány fogja eldönteni… Még valami: a munkahelyeken nem kötelező a kollektív szerződés, vagyis az ilyen szerződéssel lefedett munkahelyek összességében a 30%-ot sem érik be a teljes állományon belül. Ahol nincs KSZ, ott a munkáltató úgy cselekszik, ahogy akar. Ráadásul ágazaton belül sem egységes a KSZ-ek rendszere. A KSZkiterjesztésre, hiába szerepel (folyamatosan) több ÁPB munkatervében, kevés az esély. Tény persze az is, hogy például a mi ágazatunkban ott van az a probléma is, hogy az ország eltérő régióiban eltér a fizetőképes kereslet, eltér a bevétel nagysága, eltér a munkalehetőségek száma, innentől kezdve törvényszerűen el fog térni a bérszínvonal is…

A munkanélküliség jelenleg közel 12%-os. A vállalatok (nemcsak a kis- és középvállalkozások, hanem a nagy cégek is) gyakorlata szerint a többletjövedelmet első sorban a meglévő foglalkoztatottak bérnövekedésére, aztán pedig beruházásra, terjeszkedésre fordítják. Mit tehet egy országos szintű érdekképviselet a foglalkoztatás mielőbbi szélesítéséért? A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

118

A munkanélküliség lejjebb vitele csak kormányzati szándék, szólam. Munkahelyet csak akkor lehet teremteni, ha van munka. Először ott kéne tartani. Az eszközállomány fejlesztését az állami szektorban pedig meg tudom érteni, hiszen a versenyszféra konkurenciájával fel kell tudni venni a versenyt (példának ott van a közforgalmú személyszállításban kötelező kiszervezés esete).

Egyetért-e azzal, illetve igaznak tartja-e magyar viszonylatban azt a mondást, hogy a szakszervezetek azt védik, akik „bent vannak” – elsősorban azoktól a munkavállalóktól, akik nem tagjai? Miben tér, térhet el ettől a korszerű szakszervezetiség? Ld. feljebb, az Mt.-re való hivatkozást. Továbbá: a jó szakszervezetnek érzékelnie kell, hogy a követelések teljesítésének vannak határai. A juttatások emelése bizonyos szint fölött óhatatlanul munkahelyek elvesztésével jár.

Tartozik, tartozhat-e az érdekképviseleti munkához / civil szervezeti munkához minőségbiztosítás, azaz rögzített elvárásrendszer, értékelés és visszacsatolás? Ki kéne alakítani a termelő- és szolgáltató cégeknél használt ISO-rendszerhez hasonló minőségi kritériumokat. A szakszervezeteknek ezeket maguknak kellene meghatározni. Ennek PR-értéke is lehet, de eddig még nem volt ilyen irányú próbálkozás.

Mik az érdekegyeztetés eredményességének mérőszámai? Nem számokban, inkább dokumentumok tartalmában megjelenítve lehet értékelni a teljesítményt. Ami számokban kifejezhető: a tagság létszáma, a foglalkoztatás lefedése kollektív szerződéssel, a keresetek színvonala országos szinten (bérjellegű és béren kívüli juttatások összesen).

Milyen elért eredményekre büszke a saját területén? Melyek az érdekegyeztetés országos viszonylatban is kiemelkedő fegyvertényei az utóbbi években? Minden Volánnál van KSZ, a szakszervezeti szervezettség kifejezetten erős a társaságoknál (ezen belül a mi szakszervezetünk a legnagyobb). A bérek minden nehézség ellenére folyamatosan emelkedtek. A Bajnai-kormánnyal keretmegállapodás született, melynek része a közszolgáltatási szerződések meghosszabbításának lehetősége, a munkahelyek védelme (keveseknek sikerült a válságkezelő kabinettel hasonló megállapodásokat kötni…). Eredmény továbbá a gépjárművezetők korkedvezményének meghosszabbítása, járműtípustól A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

119

függetlenül. Szintén jelentős siker, hogy céljainkat túlnyomórészt kölcsönös megelégedésre, eredményesen, tárgyalóasztal mellett sikerült megvalósítani.

Milyen tendenciát mutat a szakszervezetek népszerűsége/hitelessége/elfogadottsága az utóbbi években? Kisebb annál, mint amennyit a szakszervezetek tesznek és amilyen eredményeket elérnek. A kormányoknak időnként, a költségvetés tervezésének, az adó- és tb-szabályok változtatásakor kellene gesztust tenniük az OÉT, illetve a szakszervezetek felé egyeztetésre, valódi konzultációra – ebből a közvélemény is jobban értené a szakszervezetek jelentőségét. Hogy erre szükség is van, azt igazolja például a „szociális népszavazás” eredménye, a nem-egyeztetett egészségügyi reform kényszerű visszavonása (szocialista kormányoknak különösen feladata lett volna a gesztusok gyakorlása, illetve az egyeztetés).

Az OÉT és az egyéb érdekegyeztető fórumok gyengítik-e (gyengítették-e) az ágazati, illetve vállalati munkaügyi egyeztetést? Mindenképpen. Ennek sajátos példája a 2009. decemberében elfogadott OÉTmegállapodás a bérajánlásról. Igazából ugyanis nem is volt megállapodás. Régebben sávos rendszerben egyeztek meg, hogy a kisebb jövedelmezőségű és a húzóágazatok egyaránt beleférjenek. Igaz, hogy az ajánlás soha nem volt „kötelező”, de az állami cégek elfogadták iránymutatónak magukra nézve, hiszen a kormány is aláírta. Ennek persze az is része volt, hogy az ajánlás kereteitől fölfelé sem térnek el. A mozgástér most eltűnt, mindössze annyit mondtak ki, hogy „a reálkereset ne csökkenjen”, méghozzá csak 164 ezer Ft/fő/hó alatt. Az adószabályok változása miatt a kiskeresetűek kicsit jobban jártak, de a bérfejlesztéshez hivatkozási alap, ajánlás egyébként nem maradt. Kérdés, hogy az idei évben, illetve a továbbiakban a nettó keresetek maradnak-e az irányadók, vagy visszatérünk-e a bruttóhoz mint kiinduló alaphoz. Tény ugyanakkor, hogy a korkedvezmény és egyéb kedvezmények, országos szintű megállapodások „hajtásával” a helyi szintnek az OÉT segít.


mennyire

hatja

át

a

politika

az

országos

szintű

Nem az a fontos, hogy a szakszervezeti vezetők is állami alkalmazottak. Ami nem helyes, az a szereplők időnkénti „kibeszélése” valamelyik párt irányába. A szakszervezeteknek elvileg semlegesnek, politikamentesnek kell lennie. De ez tarthatatlan. Az elkötelezettség nem is kéne, hogy szégyen legyen, NyugatEurópában felvállalható is lenne. Miért? Miért ne lehetne itt is egy szakszervezet A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

120

nyíltan szocialista vagy kereszténydemokrata kötődésű? A politikai kötődés időről időre nyilvánvalóvá lesz, legalább a vezetők esetében. A szakszervezet óhatatlanul politizál – csak az arányokat kéne megtalálni. A konföderációk egymással is túlságosan nemtelen vitákat folytatnak, épp a politikai érzékenység, beállítottság miatt. Ezt az élet minden bizonnyal meg fogja oldani. Idő kérdése az is, hogy mikor egyesülnek a konföderációk, és alakul ki kis számú, de valóban reprezentatív érdekképviselet.

A napokban a második Fidesz-KDNP kormányzat programját mélyebben is megismerhette az ország a parlamentben elhangzott 29 pont révén. Mindebből, illetve az érdekképviseleti rendszer 1998-99-es átalakulásából, illetve az előző Orbán-kabinet társadalmi párbeszéd-gyakorlatából következtetve milyen változásokat vár az érdekképviseleti rendszerben? Alapvetően optimista vagyok. Az ígéreteknek megfelelően a párbeszéd megkezdését, az érdekegyeztetés meglévő intézményrendszerének további működtetését várom – és azt, hogy tanultak az 1998-99-es időszakból (1999-ben volt az egyetlen példa arra, hogy valamennyi szakszervezet együttesen felvonult tiltakozásul a kormány intézkedései ellen).

Az atipikus foglalkoztatás kényelmesebb lehet a munkavállaló számára, kiválóan segítheti a részmunkaidős foglalkoztatást, illetve a gyermekgondozás utáni visszailleszkedést a munka világába, de a teljesítés kényszere a vállalkozási szerződéssel foglalkoztatottak idő- és teljesítésprését erőltetheti a munkavállalókra, és kiégéshez is vezethet. Mit lehet tenni, mit tesznek a kérdés szabályozására? Az atipikus foglalkoztatás Nyugaton jóval elterjedtebb mint itt. Hozzá tartozik azonban az is, hogy gyakran kapcsolódik hozzá átképzés, továbbképzés is. A kérdés azért is fontos, mert az európai ember (a magyar ezen belül még inkább) nehezen mobilizálható, tehát legszívesebben szülő- és lakóhelyén keres (csak) munkát és viszonylag ritkán vált munkahelyet. Véleményem szerint a legfontosabb probléma ebben a körben az átképzés, új ismeretek megszerzése. Ha ezt kezeljük, mindenképpen figyelni kell arra, hogy a mobilitást is ösztönözni kell (figyelembe véve, hogy pl. egy KeletMagyarországon eladott lakás árán nem lehet Nyugat-Magyarországon lakást venni, ez is röghöz tudja kötni a munkavállalót). Az atipikus formák elterjedése ellen hat két további tényező is: egyrészt az, hogy a részmunkaidő törvényi szabályozása, elfogadása hiányos, másrészt pedig az, hogy a kisgyermekeket egyre nehezebb otthagyni akár rövid időre is, hiszen kevés a bölcsődei, óvodai férőhely. Ezen kívül a vezetői mentalitásban is váltásra A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

121

van szükség – sok főnök a mai napig azt szereti, ha minden dolgozón rajta tarthatja a szemét.


122

25. Interjú Solecki Szilárddal Kornai János már 1992-ben koraszülött jóléti államról beszélt. Azóta 2-3 kiigazító csomagot vezettek be különböző kormányok az állami túlköltekezés miatt. Az érdekegyzetetésről, illetve a munkavállalókkal és civil szervezetekkel való konzultációkról azonban leginkább olyan kontextusban hallunk, hogy sikerült engedményeket elérniük, az életszínvonalat-életminőséget javítaniuk – a gondoskodó államot erősítve a költségvetés egyensúlyának és a gazdaság versenyképességének kárára. A munkavállalói, illetve a civil oldal valóban az aranytojást tojó tyúkot falja fel? 1977 óta, azaz az olajválság „begyűrűzése” óta Magyarország belső fogyasztása meghaladta a termelt nemzeti jövedelmet. Kádár János félt az eladósodástól, és igyekezett nem támogatni a tendenciát, de a rendszer ideologiájának megfelelően az életszínvonal csökkenésétől még jobban tartott. 1989-ig a szakszervezeti vezetőket „az állam” nevezte ki és fizette. A tényleges hatalmi centrum az MSZMP PB volt, ezt a SZOT nemcsak „mélyen” kiszolgálta, hanem kádersüllyesztőként is funkcionált. Érdekegyeztetés tehát 1989 előtt nem volt és nem is lehetett – tényleg mindenki ugyanazon az oldalon állt, és még jó is volt nekik… Véleményem szerint a szakszervezeti szférában nem történt rendszerváltás, azóta sem. A szakszervezeti pluralizmus inkább látszat mint valóban működő rendszer – hiszen jelenleg inkább sokféle néven, de a régi reflexek szerint működnek. Érdekvédelemmel nemcsak szakszervezeti szinten lehet (és kell) foglalkozni – lásd kamarák, ágazati szövetségek (IPOSZ, MAGOSZ), civil szervezetek (egyesületek, kisebbségi önkormányzatok stb.). A „hivatalos” szakszervezeteknél ez utóbbiak az állami szférán kívül jóval hatékonyabban működnek. Nem tudom, hogy például a kereskedelmi dolgozók hagyományos szakszervezeti tömörülései mennyire vannak, mennyire lehetnek jelen multinacionális kiskereskedelmi láncoknál. Mennyire lehet tehát egyáltalán reprezentatív az az érdekegyeztetés, melynek munkavállalói oldalát szinte kizárólag a kormányoldal tartja el? Valódi érdekvédelemnek itt még csak esélye sincs. Ha az utóbbi 20 év szakszervezeti megmozdulásait tekintjük, ezek leginkább a parasztvakítás kategóriájába estek, azzal a céllal, hogy igazolják, hogy szakszervezetek működnek, és céljukat ellátják. Nem falják fel az aranytojást tojó tyúkot: nincs már tojás (a vagyon már sehol), legfeljebb néhány tyúk.

Kit képvisel a munkavállalói és a civil oldal az Ön véleménye szerint az OÉT-ben, illetve egyéb konzultatív testületekben? A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

123

Saját magát – és ez sajnos a civilek esetében is így van. A Nyugdíjas Kerekasztal pl. élénken asszisztált a nyugdíjkorhatár 65 évre emeléséhez, és jelenleg támogatni látszik viszonylag könnyedén akár a 70 éves korhatárt is. Könnyű nekik, ők többségben már nyugdíjasok. Úgy tűnik, hogy ha valaki az aktuális kormány elképzeléseivel messzemenően nem ért egyet, akörül elfogy a levegő. A képviselet kérdése a reprezentativitás (legitimitása) miatt is érdekes, fontos – éppen ezért fontos a kötelező kamarai tagság, így ha egy érdekképviselet vagy ágazati szervezet megszólal, akkor valóban egy egész szakma, szakterület nevében beszélhet. Még valami: ha egy érdekképviseleti vezető magasan a tagság átlaga felett keres, akkor saját magát, a saját pozícióját jobban képviseli mint az (elvileg) mögötte állókat.

Az előző kérdéshez kapcsolódva: kiket NEM képvisel? (Igen, kissé provokatív… úgy tűnik, itthon mindenki a középosztályt akarja kialakítani, illetve képviselni…) A fentieket igazolandó, a munkavállalói és civil oldal gyakran olyan kérdésekben sem szólal meg, melyek az adott ágazat alapvető működési feltételeivel kapcsolatosak. Példa erre az oktatás területe. A munkavállalói oldal néhány hangja – akár vezetői szinten – is hallatszott, de a reprezentativitás, illetve a nagymértékű és hatásos fellépés hiánya miatt nem történt valamire való egyeztetés az SZDSZ-tervezte oktatási reformokról és a bolognai rendszer adaptálásának módjáról sem. A pedagógustársadalom szép lassan beletörődött a sorsába, a vezetők pedig visszakoztak – ők is féltették „érdekképviselői” juttatásukat.

1993 és 2003 között nettő 13,5%-os összjárulék-csökkentés volt. A TB-alapok alulfinanszírozottá váltak, mégis 500 ezer fővel csökkent a gazdaságilag aktív népesség. 2003 és 2006 között stagnálás, 2006 és 2008 között enyhe növekedés, 2008 második félévétől pedig soha nem látott zuhanás volt tapasztalható a foglalkoztatottság mértékében. A Fidesz-KDNP kormány – legalábbis egyelőre – ígéretéhez híven adócsökkentést jelentett be. Véleménye szerint megfelelő intézkedés lesz ez a foglalkoztatottság növelésére, a fekete- és szürkegazdaság arányának visszaszorítására? Nem tartom magam kompetensnek a kérdésben. A közterhek valóban agyonnyomják a gazdaságot, különösen a KKV-szektorban – de ez a teljes képnek csak egy része.


124

Hogyan lehetne az adóbázist növelni, ezáltal az átlagos adózó terheit közép- és hosszútávon garantáltan csökkenteni? Kiszámítható és átlátható, hosszú távon is állandó jogszabályi környezetre van szükség. Az adórendszer egyszerűsítése és áttekinthetővé tétele valóban nagyon fontos. Ha valakire (vállalkozására, szervezetére) 3-400, többé-kevésbé évente változó jogszabály vonatkozik, akkor ezt képtelenség éves szinten követni, ellenőrizni, számon kérni – illetve elvárni, hogy a társadalom önként támogassa az államháztartás bevételi oldalát… Másrészt pedig, ha a gazdaság szerkezete rossz, akkor szintén gond van a bevételekkel. Magyarországon hihetetlenül kevés a képzett szakmunkás. Világbajnokok vagyunk abban, hogy a még át sem vett autópálya beomlik, a milliárdokért épített és felújított épületek beáznak, satöbbi. A multik megtalálják vagy betanítják az igényeiknek megfelelő képzettségű embereket, nekik csak alapanyag kell. A KKV-szektor versenyképessége, ezáltal jövedelme, nyeresége és adói ezek után hol maradnak…? Pedig ők is fontosak volnának, tekintve, hogy a multinacionális cégek csak átmeneti terepnek tekintik Magyarországot, és a termelő szektorban szép lassan mozdulnak is tovább. Ezt még mindig nem vesszük észre, és még mindig nem invesztálunk eleget a KKV-fejlesztésbe – nem infrastrukturális pályázatokkal, hanem képzéssel, igényes és etikus munkára való neveléssel.

A munkanélküliség jelenleg közel 12%-os. A vállalatok (nemcsak a kis- és középvállalkozások, hanem a nagy cégek is) gyakorlata szerint a többletjövedelmet első sorban a meglévő foglalkoztatottak bérnövekedésére, aztán pedig beruházásra, terjeszkedésre fordítják. Mit tehet egy országos szintű érdekképviselet vagy a civil szféra a foglalkoztatás mielőbbi szélesítéséért? Nem törvényszerű, hogy a meglévő dolgozók bérét „visszakorrigálják” a recesszió után. A terjeszkedés viszont a vállalkozás alaptermészetéből adódik. Emellett a leépítés elkerülése valóban érdekvédő feladat – a már munkanélküliek visszaintegrálása a munka világába azonban csak áttételesen tartozik akár a szakszervezeti, akár a civil érdekvédelem látókörébe.

Egyetért-e azzal, illetve igaznak tartja-e magyar viszonylatban azt a mondást, hogy a szakszervezetek azt védik, akik „bent vannak” – elsősorban azoktól a munkaváll-alóktól, akik nem tagjai? Miben tér, térhet el ettől a korszerű szakszervezetiség? Még azokat sem védik… mint a fentiekben mondtam, meglátásom szerint leginkább a vezetők eltartása a feladatuk. A szakszervezet nem védte meg legutóbb azt a sofőrt, aki megmutatta a tévében, hogy milyen állapotú buszokkal A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

125

kell, hogy közlekedjenek. Amikor az illetőt kirúgták, egyetlen szakszervezet sem szólalt meg az országos médiumokban.

Tartozik, tartozhat-e az érdekképviseleti munkához / civil szervezeti munkához minőségbiztosítás, azaz rögzített elvárásrendszer, értékelés és visszacsatolás? A „minőségbiztosítás” divatszó, inkább kerülném. Magántulajdonú cégek esetében a tulajdonosoknak és a vezetésnek elemi érdeke a minőség gyártásaforgalmazása, ennek érdekében pedig a megfelelő szakemberek foglalkoztatása. Ehhez formális rendszerre nem is nagyon van szükség egy kisebb vállalkozás esetében. Nagy cégeknél a tanácsadók, minőségügyi és munkabiztonsági szakemberek, tanácsadók folyamatosan garantálhatják (és helyre tehetik) a minőségi kontrollt és elvárásrendszert. Az állami szféra azonban ismét más… hiszen itt nem egy olyan terület van, ami amúgy sem mehet csődbe. A köztisztviselői kar vagy egy-egy (egyetemes) közszolgáltató lehet olyan, amilyen, megszüntetni mégsem lehet. A szakszervezetek, civil szervezetek feladata az volna, hogy idejekorán felhívja a figyelmet az állami-önkormányzati szervezetek működési anomáliáira, teljesítménycsökkenésére. Természetesen ehhez az is fontos, hogy a eredményeit megfelelően artikulálja és érthetővé tegye. Régen rossz, ha a például az előbb is említett BKV problémáit már azok is kívülről fújják, akik évente egyszer ülnek fel egy villamosra, vagy ha egy multinacionális cégnél (ez is mai példa, nem is nálunk, hanem Franciaországban) sorozatos öngyilkosságok hívják fel a külső és belső közvélemény figyelmét a problémákra. A szakszervezeti apparátustól, illetve a civil kontroll szervezeteitől nem lehet azonban elvárni, hogy a helyzetet minden esetben és vetületében érdemben átlássa. Ha a munkavállalói-igénybevevői szempontot nézik, az már épp elég, már csak azért is, mert épp ezek a szempontok azok, melyet mind az állam, mind pedig a munkaadó kevéssé vesz észre, illetve kevésbé értékel. A vállalatiintézményi stratégiák érdekképviseleti véleményezése szintén ezért lenne kiemelten fontos.

Mik (legyenek) az érdekegyeztetés eredményességének mérőszámai? A jövedelmi olló szétnyílása tipikusan érdekképviseleti mérőszám. Egészséges társadalomban legfeljebb 5-10-szeres szorzó kéne, hogy álljon a legkisebb jövedelem (azaz a minimálnyugdíj) és a legnagyobb bevallott kereset között. Nem változó, de szintén fontos korlát, és a fentiekhez kapcsolódik, hogy a tőkejövedelmek és tőkepiaci tranzakció jövedelmei után mennyi hasznot lehet éven belül realizálni és „kivenni” (adott esetben az országból kivinni). Lehet, hogy idealista módon hangzik, de a nyereséget az átlagember fizeti meg, tehát ezzel a kérdéssel igenis foglalkozni kell. A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

126

A nemzeti (fejlesztési) stratégia puszta megléte és az irány tartása szintén tükrözi az érdekegyeztetés eredményességét. Kevés számú prioritás kell (hiszen minden fő célnak ára van), de azokat keményen végig kell vinni a szakpolitikákon, ágazatokon. Magyarország felemelkedése nem a Lisszaboni (vagy bárhol máshol a határokon kívül megállapított) Stratégia, hanem saját meghatározottságaink figyelembe vételével meghatározott fő célok mentén valósítható meg. Nem mondom persze, hogy az uniós elvárásokat negligálni kell, csak azt, hogy saját céljainkat, mérőszámainkat nem levezetni, hanem felépíteni kell. Ha pedig tényleg összefoglaló mérőszámot keresünk, akkor – nem minden cinizmus nélkül – azt mondanám, hogy akkor van „rend” és siker, ha magas a GDP, kicsi az államháztartási hiány és alacsony az adósságállomány. Erre az érdekegyeztetésben is tekintettel kell lenni, azaz az igények egyeztetésekor és tálalásakor felelősen gondolkodni, már csak azért is, mert az érdekegyeztetést fenn kell tartani – mielőtt már nem lesz egyeztetés, csak érdekérvényesítés, csak sztrájkok, zavargások, mint most éppen Görögországban.

Milyen elért eredményekre büszke a saját területén? Melyek az érdekegyeztetés országos viszonylatban is kiemelkedő fegyvertényei az utóbbi években? Amire büszke lehetek (nemcsak a saját érdememből, persze): az az, hogy a közművelődés, közművelődési intézmények fenntartása még mindig jelenthet kohéziós erőt. Az, hogy van még, maradt még olyan terület, ahol nem csak szétválasztás van, hanem civil szervezetek, állami és önkormányzati intézmények (azok programjai) összekötése. A civileket véleményem szerint kormányzati szinten csak látszatra vonták be az egyeztetésbe. Sólyom László köztársasági elnökké emelését sem a civil szféra ereje demonstrálásának látom, hanem politikai csaták eredményének. A civil szféra erőtlenségét mutatja az is, hogy csak akkor van lehetősége országos szinten hallatni magáról, ha már tényleg nagy a felháborodás, például Seres Mária költségtérítés-elszámoltatási kezdeményezése kapcsán. Ennek a végkifejletét is szomorúnak látom, nem pedig sikertörténetnek. A Parlament alkotmányos eszközökkel ugyan, mégis nemtelenül kijátszotta a kezdeményezést, felemás intézkedéseket hozva, a több százezer aláíró véleményét és akaratát a tételes elszámolásról semmibe véve. Ezek szerint a rövid távon gondolkozó hatalomnak nem érdeke, hogy a civil szféra és az érdekvédelem erős legyen. A Nemzeti Civil Alapprogram működtetése is botrányos, hiszen a kuratóriumban a mindenkori államhatalom adja a többséget. Sikernek könyvelhetnénk el, ha ez megváltozna. Siker lehetne az is, ha a civil kezdeményezések nem buknának meg a Parlamentben jogi machinációkkal vagy államhatalmi fellépéssel – ez elvi kérdés. A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

127

A szakszervezetek területéhez ugyanakkor nem nagyon tudok, és nem is nagyon kívánok hozzászólni e kérdés kapcsán.

Lehet-e akár az OÉT-nek, akár másmilyen, kormányzat által létre hívott és finanszírozott konzultatív testületnek célja a közfeladatokat ellátók sztrájkjogának legitimálása, akár indirekt módon? (Hol vannak a feladatkör „etikus” határai? – Gondoljon a 2007 óta vissza-visszatérő /gördülő/ vasutassztrájk felemás eredményeire és felemás megítélésére…) Amint már hangsúlyoztam, az OÉT-nek éppen a prioritások közös meghatározása és betartatása révén kellene visszafognia tagjait, hogy ne tarthassák sakkban se a tripartit fórum többi tagját, se saját oldaluk többi résztvevőjét. A gördülő sztrájk esetében pedig épp az OÉT munkavállalói oldalán belül kellett volna figyelmeztetni a kollégákat, hogy a privatizáció során soha nem volt gyakorlat a munkavállalók „automatikus” és azonnal pénzre váltható részesedéshez juttatása, illetve „kifizetése”, tehát a 250.000 forint / fős követelés irreális. Egyébként is igen valószínűtlen, hogy Gaskó Istvánék egyáltalán az érintett dolgozókkal egyeztettek volna arról, hogy akarják-e az eladást, és ha igen, milyen feltételekkel, mennyiért, milyen feltételekkel, részesedéssel…

Milyen jelentős, országos egyeztető fórumokat nevezne még meg az OÉT-en kívül – különösen saját szakterületén? (Versenyképességi Kerekasztal?) A létező fórumokat nem sorolom fel, mivel nem felelni akarok mint a jó tanuló Karinthynál. Ha hatékony egyeztető fórumot keresnek, akkor csak egyet tudok mondani, igaz, nem a saját szakterületemen, az pedig a Bankszövetség. Legalábbis a Bankszövetség hatékony egyeztető fórum volt a legutóbbi időkig, és meggyőződésem, hogy számukra kedvező feltételekben fognak megegyezni az új Orbán-kormánnyal az imént bejelentett bankadó kapcsán is.

Az OÉT és az egyéb érdekegyeztető fórumok gyengítik-e (gyengítették-e) az ágazati, illetve vállalati / intézményi munkaügyi egyeztetést? Mindenképpen. Az OÉT működése meglehetősen nyilvánvalóan látszattevékenység volt az utóbbi bő 10 évben, a kormány összetételétől függetlenül. Mivel ezt a munkaadók / állami / önkormányzati vezetők is látták, könnyű szívvel megengedhették maguknak a határozatok, ajánlások, elképzelések helyi szintű negligálását is. Ezt igazolja az a tény is, hogy például a Magyar Suzukinál vagy az állami támogatással és kedvezményekkel szépen


128

kistafírozott Hankook gumigyárnál a helyi szakszervezeti tisztségviselők törvényben biztosított védelme láthatóan fabatkát sem ér.


mennyire

hatja

át

a

politika

az

országos

szintű

Azt hiszem, az előbbiek után a véleményem többé-kevésbé egyértelmű. Bő 20 év alatt az átpolitizáltság ellen semmi sem történt, nem mutatkozott markáns ellenállás a mindenkori kormányzati stratégiából való kimaradás ellen, az érdemi egyeztetés elmaradásával szemben. A hatalmon lévő politikusok a szakszervezeteket nem tekintik nemhogy partnernek, de ellenségnek sem, egyáltalán, nem veszik őket komolyan. Sőt, az MSZOSZ MSZP-n belüli meggyengülésével a helyzet még tovább romlott (részemről nem tartottam aberrált dolognak, hogy egy szociáldemokrata párt szoros jó viszonyt ápoljon egy vagy több szakszervezettel, ha annak autonómiáját is tiszteletben tartja). Ezek után mit is várhatnánk a civil szervezetekkel kapcsolatosan?

A napokban a második Fidesz-KDNP kormányzat programját mélyebben is megismerhette az ország a parlamentben elhangzott 29 pont révén. Mindebből, illetve az érdekképviseleti rendszer 1998-99-es átalakulásából, illetve az előző Orbán-kabinet társadalmi párbeszéd-gyakorlatából következtetve milyen változásokat vár az érdekképviseleti rendszerben? Ha most tényleg „a nemzeti összetartozás kormánya” áll fel, akkor valóban konszenzusos kormányzás, tehát folyamatos konzultációk következnek. Remélhetőleg az összetartozáson Orbán Viktor és közvetlen munkatársai nem csak saját kétharmados többségüket fogják érteni, tanulva a Gyurcsány-féle reformpolitika bukásából, melynek legfőbb oka a rosszul választott kommunikációs módok, illetve az egyeztetések elmaradása voltak. Sajnos azonban már a 29 pontban volt olyan bejelentés, melyet az érintett ágazattal nem egyeztettek előre, jelesül a „közszféra” bértömeggazdálkodására és 15%-os bértömeg-csökkentésére vonatkozóan, melyet a bejelentés óta igyekeznek kormányzati források finomítani, de korántsem egyeztetni az érdekképviseletekkel. De a civil párbeszéddel kapcsolatban is tudok aggályt mondani. A pálinkafőzés szabadsága nagy tetszést váltott ki, de a bejelentés előtt nem volt sem ágazati, sem civil egyeztetés arról, hogy a hungarikumnak nyilvánított pálinka minőségét ezután hogy s mint fogják garantálni.

Az atipikus foglalkoztatás kényelmesebb lehet a munkavállaló számára, kiválóan segítheti a részmunkaidős foglalkoztatást, illetve a gyermekgondozás utáni visszailleszkedést a munka világába, de a teljesítés kényszere idő- és A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

129

teljesítésprést erőltethet a munkavállalókra, és kiégéshez is vezethet. Mit lehet tenni, mit tesznek a kérdés szabályozására? Ezt a kérdést nem lehet jól szabályozni központilag, nagyon ágazat- és munkahelyfüggő, a teljesítmények, normák, minőségi kritériumok eltérése miatt. Az atipikus foglalkoztatást a visszaélések ellenére pártolni kell, hiszen nagyon sok esetben – ahogy a kérdésben is szerepelt – kifejezetten hasznosnak bizonyul. Az atipikus formák mögé bújó nem valós foglalkoztatást azonban - a közszférában - ki kell szűrni.

Kinek érdeke és feladata családbarátnak lenni? Milyen nem-kormányati erőfeszítések történnek a családbarát („fenntartható fejlődést mutató”) társadalmi és politikai rendszer kialakítására? Kinek nem érdeke családbarátnak lenni? A Családsegítő Szolgálat a kormányzati rendszer része. Pozitívum, hogy az egyesülési joggal élve a ’90-es évektől kezdve egyre több érdekvédő, segítő és karitatív szervezet létezik. Ezek Szociális Tanácsbeli összefogásának eredményeiről keveset tudni. Többségében állami köldökzsinóron lógnak, és nincs a támogatásuknak kialakult rendszere. Egyetlen rossz döntéssel, pl. az adományokat sújtó adóval sokukat sikerült lehetetlen helyzetbe hozni a Gyurcsány-kormány alatt (az intézkedés az egyeztetés hiányát is fényesen mutatja…).

A közszféra vállalatainak kuratóriumi tagságai nem amortizálják a civil kontroll ügyét? Gyanús a „paritásos” kiválasztási metodika – ennek befolyásolását például a közmédiumok uralására törekvő kormányok több mint valószínű, hogy nem hagyták és a továbbiakban sem hagyják ki. Ha innen nézzük, a kuratóriumi tagságok valóban többet ártanak a civil ügynek mintsem használnak. Az amortizációt szintén jól érzékelteti, hogy például média-ügyekben (botrányoknál…) soha nem kuratóriumi tag, hanem mindig „médiapolitikus” nyilatkozik, és egy másik oldalon álló „médiapolitikusnak” felelget. Nemcsak az a szomorú, hogy nincsenek igazán szakértők, hanem az, hogy láthatóan sok esetben csak dísznek van a civil kontroll. A helyzet az 1990-es évek óta lényegében csak romlott. Most úgy tűnik, hogy mind a civil társadalom, mind pedig a szakszervezetek rendszere alulról szerveződve (tehát minden esetben „civil” oldalról) teljesen meg kell, hogy újuljon. Jelenleg inkább csak a kamarák és szakfórumok tűnnek működőképesnek.


130

26. A tanulmányban használt rövidítések jegyzéke • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

ÁBM – Ár-Bér Megállapodás ADU – Autóbusz-közlekedésben Dolgozók Uniója ÁFEOSZ – Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (a SZÖVOSZ jogutódja) AMSZ – Agrár Munkaadói Szövetség ÁPB - Ágazati Párbeszédbizottság ÁROP – Államreform Operatív Program ASZSZ – Autonóm Szakszervezetek Szövetsége AVOP – Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program EGSZB – Európai Gazdasági és Szociális Bizottság EIT – Európai Integrációs Tanács ÉSZT – Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés ÉT – Érdekegyeztető Tanács FSZDL – Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája GEF – Gazdasági Egyeztető Fórum GOP – Gazdaságfejlesztési Operatív Program (régebben: GVOP) GSZT – Gazdasági és Szociális Tanács GT – Gazdasági Tanács GYOSZ – Gyáriparosok Országos Szövetsége HEFOP- Humánerőforrás Operatív Program ILO – International Labour Organization IPOSZ – Ipartestületek Országos Szövetsége (a KIOSZ jogutódja) KDNP – Kereszténydemokrata Néppárt KÉSZ – Kis- és Középvállalkozások Érdekképviseleti Szövetsége KIOP – Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program KIOSZ - Kisiparosok Országos Szövetsége KISOSZ – Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége KKSZ – Közúti Közlekedési Szakszervezet KKVSZ – Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége KMSZ – Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége KOMT – Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsa KSH – Központi Statisztikai Hivatal MAOSZ – Munkaadók Országos Szövetsége MAT – Munkaerő-piaci Alap Irányító Testülete MDF – Magyar Demokrata Fórum MGK – Magyar Gazdasági Kamara MGKMSZ – Magyar Gazdasági Kamara és Munkaadói Szövetség MGYOSZ – Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége (a GYOSZ jogutódja) MOSZ – Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége


131

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

MOSZ – Munkástanácsok Országos Szövetsége MSZMP – Magyar Szocialista Munkáspárt MSZOSZ – Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (a SZOT jogutódja) MSZP – Magyar Szocialista Párt MT – A munka törvénykönyve (1992. évi XXII. törvény) NCA – Nemzeti Civil Alapprogram NFFT – Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács NFT – Nemzeti Fejlesztési Terv NSZFT – Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács OÉT – Országos Érdekegyeztető Tanács OKÉT – Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács OKISZ – Magyar Iparszövetség OMT – Országos Munkaügyi Tanács ROP – Regionális Operatív Program STRATOSZ – Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége SZDSZ – Szabad Demokraták Szövetsége SZEF – Szakszervezetek Együttműködési Fóruma SZISZ – Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség (MSZOSZ) SZOT – Szakszervezetek Országos Tanácsa SZÖVOSZ – Szövetkezetek Országos Szövetsége SZT – Szociális Tanács TÁMOP – Társadalmi Megújulás Operatív Program TB – Társadalombiztosítás TGM – Társadalmi és Gazdasági Megállapodás TOT – Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa ÚMFT – Új Magyarország Fejlesztési Terv VOSZ – Vállalkozók Országos Szövetsége, ill. Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (utóbbi néven 1998-tól)


132

27. Felhasznált és ajánlott irodalom

i

http://www.polhist.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=72&Itemid=81

ii

Héthy Lajos, Civil beszéd vagy „párt-beszéd”? Az érdekegyeztetés ma. Napvilág Kiadó, Budapest, 2010.

iii

V.ö., Mihályi Péter, Miért beteg a magyar gazdaság? HVG Könyvek, Budapest, 2008., 9-10. oldal.

iv

Kornai János, Posztszocialista átmenet és az állam. Gondolatok fiskális problémákról. IN: Közgazdasági Szemle, 1992. június. v

A Világbank jelentése Magyarországról, 1995., 25. oldal.

vi

http://hu.wikiquote.org/wiki/Antall_J%C3%B3zsef

vii

V.ö., Mihályi Péter, i.m., 29. oldal.

viii

http://www.mno.hu/portal/713360

ix

Petőfi Sándor, A XIX. század költői (részlet). http://mek.niif.hu/01000/01006/html/vs184701.htm

x

Ladó Mária – Tóth Ferenc, A konzultáció és intézményei az Európai Unióban, tagállamaiban és Magyarországon. Közösen a Jövő Munkahelyeiért Alapítvány, Budapest, 2001., 131. oldal. xi

Neumann László, A magyar szakszervezetek – hogyan tovább? IN: Koltay-Neumann (szerk.), Közelkép. Munkaügyi kapcsolatok Magyarországon. SZMM, Budapest, 2004., 65. oldal.

xii

http://www.szisz.org/segedanyagok/Azerdekegyeztetesrendszere.ppt

xiii

Az idézett kifejezés forrása: Sárközy Tamás, Kormányzás – együttműködve az érdekképviseletekkel? IN: Népszava, 2007. március 10. xiv

Az összefoglaláshoz felhasznált forrásmunka: Urbánné dr. Lux Judit, Érdekegyeztetés makroszinten. Kézirat. Elérhető: http://www.polhist.hu/index.php?option=com_phocadownload&view=category&download=10 0:lux-judit-erdekegyeztetes-makroszinten&id=1:erdekegyeztetes&Itemid= xv

Idézi Ladó-Tóth, i.m., 139. oldal.

xvi

http://index.hu/gazdasag/magyar/csucs081012/

xvii

Héthy Lajos, i.m., 30. oldal.

xviii

Herczog László, Az Érdekegyeztető Tanácstól az Országos Munkaügyi Tanácsig. IN: Magyarország politikai évkönyve 2000., Demokráciakutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 2000., 414. oldal.

xix

http://www.ilo.org/public/english/dialogue/ifpdial/downloads/papers/c144.pdf

xx

A jelentést idézi Ladó-Tóth, i.m., 193. oldal.

xxi

A törvények tartalmi összefoglalása a Társadalmi Párbeszéd Központ Tudásbázisportálján megjelent tájékoztatás felhasználásával készült. http://www.tudasbazis.org.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=32%3Aszocp bhirek1&catid=27%3Amain&Itemid=1 A magyarországi érdekegyeztetés 1989-2010. verziószám: 2.0 [email protected] 2010. június 17.

133

xxii

57/2008. (V.22.) OGY-határozat, 4. pont.

xxiii

http://www.fn.hu/belfold/20060615/gyurcsany_el_lehet_menni_magyarorszagrol/

xxiv

A kormány 1052/2008. (VIII.4.) számú határozata.

xxv

Héthy Lajos, i.m., 61. oldal.

xxvi

KSH-statisztikai adatok (Statisztikai Évkönyvek) alapján.

xxvii

Az 1987. évi XI. tv. 18., 20., 25., 27. és 31. paragrafusai.

xxviii

A táblázat és a fejezet összeállításához felhasznált tények forrása: Héthy Lajos, Ónodi Irén, A Gazdasági és Szociális Tanács (2004-2007). Foglalkoztatási és Szociális Hivatal, Budapest, 2008. xxix

Az összefoglaláshoz felhasznált forrás: Korcsolayné Kovács Krisztina, Kollektív alku az állami vállalati szektorban – a közúti tömegközlekedés esete. IN: Fazekas-Koltay-Neumann (szerk.), Munkaerőpiaci Tükör 2005. MTA-KI – OFA, Budapest, 2005., 146-159. oldal. xxx

Az adat forrása: Benyó-Neumann-Kelemen, A munkavállalói részvétel magyarországi gyakorlata. IN: Fazekas-Koltay-Neumann (szerk.), i.m., 175. oldal.


134

A MAGYARORSZÁGI ÉRDEKEGYEZTETÉS TÖRTÉNETE

Recommend Documents