HADTUDOMÁNY
Berkovics Gábor
A MAGYAR HONVÉDSÉG ELSŐ LOKÁTORAI
A magyar figyelő és jelentő rendszer 1943 közepére — nem kis erőfeszítések árán — kiépült. A 15 Légvédelmi Kerület valamennyi Kerületi Légvédelmi Központja (KERLÉKÖZ) működőképes volt. 1944-re az összes központ és alárendeltjeik között megvalósították az „automatizáltnak” nevezett információcserét. Állományukba 550 figyelő- és jelzőőrs tartozott (egy részük 1944-ig még csak papíron, illetve hiányos szak- és híradó felszereléssel). Készen állt egy mozgó jelzőosztály is 32 jelzőőrssel, alapvetően az immobil őrsök bizonyos irányokban történő kiegészítése céljából.[1] Azonban az 1940-es évek elejére a légvédelmi feladatok megoldása egyre nehezebbé vált. Emiatt a kialakított figyelő és jelentő rendszer lehetősége, valamint hatékonysága egyre csökkent. Szükség volt az információ minél korábbi és pontosabb megszerzésére. A felderítési rendszer hatékonyabbá tétele, egyáltalán működőképességének megőrzése gyakorlatilag lehetetlen volt egy új, modern eszköz nélkül. A korszerű légvédelem szinte már „követelte” a rádióbemérő rendszert.[2] Az alaprendeltetéséből adódó feladatok maradéktalan megoldása érdekében szükségszerűvé vált rendszeresítésük a honi légvédelemben, annak fegyvernemeinél. A vezetéstechnikai eszközök alkalmazása mellett újra élesen felvetődtek a légvédelem klasszikus problémakörei: a hogyan biztosítható a korai felderítés, a riasztás, a folyamatos, pontos, minimális késedelmi idejű tájékoztatás, az erők és eszközök aktivizálása, időbeni harcbavetése, az erőforrások optimális elosztása a harc sikeres megvívása érdekében. Ekkorra a rádiólokációnak és a rádiólokátornak már jelentős múltja volt: Heinrich Hertz már 1886-ban, laboratóriumi körülmények között igazolta, hogy az elektromágneses hullámok visszaverődnek az elektromosan vezető anyagokról. A németek kísérletei és kutatásai 1935-től felgyorsultak. A rádiólokáció problémái és ennek megfelelően a „radar” megteremtése állt az ezzel foglalkozó tudósok érdeklődésének középpontjában. 1937-ben a „Gema” gyár elkészítette a FREYA készüléket, melynek hatósugara ekkor mintegy 35-40 kilométer volt. A „Telefunken” gyár pedig 1938-tól megkezdte a WÜRZBURG radarcsalád kísérleteit, majd gyártását.
Magyarországon a kísérletek a harmincas évektől folytak. A Tungsram Rt.[3] kutatólaboratóriumában dr. Bay Zoltán (1900—1992)[4] vezetésével 1936-tól mikrohullámú adócsöveket terveztek. Önálló lokátor létrehozása azonban egyelőre még nem folyt, Magyarország így német importra és segítségre szorult. Németország a légvédelem és a légoltalom hatékony megoldásának érdekében négy alapvető feladatra gyártott lokátorokat: a légitámadások előrejelzésére, a légvédelmi tüzérség tűzvezetésére, a vadászrávezetésre és a repülőgépek (éjszakai vadászok) felszereléseként. Bennünket az eszközrendszer teljes spektruma érdekelt, hiszen egységes honi légvédelmet nem lehetett megvalósítani valamelyik típus hiánya esetén. Valószínűsíthető volt, hogy a várható események — Magyarország egyre nagyobb légi fenyegetettsége — megnövelik az éjszakai vadásztevékenység jelentőségét és a légvédelmi tüzérség hatékonysága növelésének szükségességét. A polgári lakosság időbeni tájékoztatásának, riasztásának kötelezettsége szintén e mellett szólt. A vezérkar értékelése szerint: „Az éjjeli légvédelem leglényegesebb eszközei, — tekintve, hogy szemmel való látás lehetősége lehetetlen, illetve korlátozott, — az elg. gépet regisztráló villamos mérő és jelzőkészülékek (rádió lokátorok).”[5] Így erre az eszközre a honvédségnek feltétlenül szüksége volt, s megtették a megfelelő lépéseket beszerzésükre, illetve hazai gyártásukra. A Magyar Királyi Honvéd Haditechnikai Intézet (HTI) mindenképpen önálló, hazai tervezést és gyártást akart bevezetni, s 1942 nyarán javaslatot tett a kísérletek megkezdésére. Ennek előzménye volt Jáky alezredes és Huba százados (a HTI mérnökei) németországi útja, melyet a német híradó felszerelés és különösen a mikrohullámú technika tanulmányozásának érdekében rendelt el a vezérkar főnöke.[6] Természetesen a HTI a külföldi beszerzéstől nem zárkózott el, de azt csak kiegészítésnek tekintette, addig, amíg az önellátást nem tudják megvalósítani. Az intézmény vezetője szeptemberben jelentést tett a vezérkar főnökének és a honvédelmi miniszternek. Ekkor javasolta a hazai fejlesztést is, nemcsak a német segítséggel történő gyártást.[7] A honvédelmi miniszter a dr. Bay Zoltánnal folytatott személyes megbeszélés után megbízta a professzort, hogy a magyar hadsereg számára dolgozza ki a radartechnika elméletét és végezze el alapkísérleteit. A katonai vezetés tehát elfogadta a javaslatokat, és 150 000 pengőt biztosított a fejlesztésre. Ezt az összeget a dr. Bay Zoltán vezette csoport (nyolc mérnök, illetve fizikatanár és körülbelül húsz műszerész) kapta. Így elegendő pénz volt a magyar távolfelderítő lokátor-programra. (A FREYA alapján elkészítendő radarok tervezéséről, szerkesztéséről, gyártásáról volt szó, melyek hazai neve VIKTOR, majd később SAS.) A radar gyártása hamarosan megkezdődött. Négy darab elkészítését tervezték, ami 400 000 pengőt biztosított a Honvédelmi Minisztérium. A zseniális Bay professzor és csoportja kitűnő munkát végzett. Bár kénytelenek voltak triódás adócsövekkel dolgozni — a magnetron- és klisztron-elvet is ismerték, de a hazai fejlesztésre nem volt elegendő pénz s idő — mégis kiváló eszközöket terveztek meg.
A gyakorlati kidolgozást a STANDARD Rt.-nél dr. Istvánffy Edvin igazgató csoportja végezte. 1942 decemberében Hellebronth Vilmos vezérőrnagy (a Légierő parancsnoka) vezetésével Németországban utazott a magyar szakemberek egy csoportja német lokátorokat tanulmányozni.[8] A vezérőrnagy a következőket jelentette a vezérkar főnökének Milch vezértábornaggyal folytatott tárgyalásairól: Négy alap típusról van szó, melyet a honvédségnek feltétlenül rendszerbe kell állítania: ¨ Kereső lokátor: „FREYA” (felderítési távolsága 120-300 km); ¨ Légvédelmi tűzvezetőlokátor: „kis WÜRZBURG” vagy „WÜRZBURG-DORA” (felderítési távolsága mintegy 30 km); ¨ Vadászrávezető lokátor: „nagy WÜRZBURG” vagy „WÜRZBURG-RIESE” (felderítési távolsága 40-75 km); ¨ Vadászrepülő-műszer: „LICHTENSTEIN” (felderítési távolsága mintegy 3 km).[9] Hellebronth vezérőrnagy az azonnali magyar szükségleten kívül (1 darab FREYA, 2 darab WÜRZBURG-RIESE és 4 darab WÜRZBURG-DORA) bejelentette a további (természetesen hosszabb távú) igényeket is, melyet 4 darab FREYA, 8 darab WÜRZBURG-RIESE és 30 darab WÜRZBURG-DORA berendezésben jelölt meg azzal a lehetőséggel együtt, hogy természetesen az alkatrészek és a lokátorok gyártásában is részt vennénk.[10] Elsősorban az adócsövek és a villamos alkatrészek előállítására lenne képes a hazai ipar. Milch vezértábornagy maximálisan egyetértett azzal, hogy a magyarok is kezdjék el a lokátor gyártást, elsősorban az alkatrészekét, ehhez átadják a licencet, s addig is vásárolhatunk tőlük eszközöket. Ígéretet kaptunk továbbá a leendő magyar kezelőszemélyzet kiképzésére is a német iskolákban. A vezértábornagy pozitív és segítőkész hozzáállása ellenére a valóság máshogyan alakult. A dr. Jáky József ezredes vezette csoport a „Luftwaffen-befehlfa-haber-Mitte” cégnél tett két napos látogatást. Az ő jelentése már nem volt túl optimista. Feladatánál fogva — tanulmányoznia kellett a német rádióbemérő-rendszert, a gyártást, és ki kellett választania a számunkra feltétlenül szükséges típusokat — jóval részletesebb leírást adott a vizsgált lokátorokról. Az ezredes jelentésében megemlítette, hogy szakirányú kérdéseikre gyakran kitérő vagy elnagyolt, általános válaszokat kaptak. Így az eszközök paraméterei, mint később kiderült, helyenként alaposan eltértek a németek által mondottaktól. Nagyjából az 1. számú táblázat szerinti adatokat adták meg. Ezeket az értékeket természetesen később pontosították. Jákyék feladata volt továbbá a Hellenbronth vezérőrnagy által kért berendezéseken felül az itthoni kiképzéshez is
eszközöket igényelni. Ezeket előzetesen 2 darab kereső, 2 darab légvédelmi tüzér tűzvezető és 8-10 darab vadászrávezető lokátorban jelölték meg. Vitathatatlan, hogy a magyar igények túlzottnak tűntek a németek szemében, akiknek — a mind erősebb szövetséges bombázások miatt — minden lokátorukra szükségük volt, de ha effektív felderítő rendszert akartunk szervezni, akkor valóban komoly eszközmennyiséget kellett beszereznünk. 1. számú táblázat[11] Típus JELLEMZŐK WÜRZBURG- WÜRZBURGFREYA LICHTENSTEIN D R Éjjeli Légvédelmi Vadász Távolvadásztüzér Funkció rávezetés felderítés repülés tűzvezetés Rácsantenna, Parabola, Parabola, Antenna Dipólos Dipólos 3,5 m-es 7,5 m-es Felderítési távolság 120-200 km 25 km 40-80 km 3 km Impulzusteljesítmény 50-70 kW 50-70 kW 50-70 kW — Hullámhossz 2,5 m 0,5 m 0,5 m — Impulzushossz 1 µs 1 µs 1 µs — Impulzussűrűség 1 ms 1 ms 1 ms — Iránykarakterisztika 30 fok 5 fok 5 fok — Oldalszögmérés — 5’ 5’ — pontossága Távolságmérés — 25 m 50 m — pontossága
Jáky ezredes a HTI javaslatával némileg ellentétesen foglalt állást. Ő azt javasolta, hogy elsősorban azonnal vásárolni kell a németektől rádiólokátorokat, másodsorban pedig a gyártási licencet kell megszerezni. A teljesen saját erőből történő fejlesztést, gyártást csak mint végső megoldást ajánlotta, igen nagy időszükséglete miatt (egy-másfél év).[12] A vezérkar elfogadta a következtetéseket, s ennek megfelelően mind a repülő, mind a légvédelmi tüzérerőknél, valamint a honi célokat szolgáló felderítő rendszernél rendszeresíteni akarták a lokátorokat. Ennek érdekében államközi szerződés megkötését kezdeményezték Németországgal. A német tapasztalatok és a magyar szükségletek elemzése után végül is a 2. számú táblázat szerinti eszközöket ítélték szükségesnek a légvédelem hatékonnyá tételére.
2. számú táblázat[13] Cél Típus FREYA WÜRZBURG-D WÜRZBURG-R LICHTENSTEIN
Budapest oltalmazására (darab) 4 30 10 4
Budapest és az ország oltalmazására (darab) 100 60 100 100
A németek ennél az igénynél „valamivel” kevesebbet voltak hajlandók szállítani. Mindösszesen 3 darab FREYA-t és 2 darab WÜRZBURG-D-t ígértek. A rádiólokátorok licencének átadása elől elzárkóztak. Azt viszont megígérték, hogy a későbbiekben — az időpontot nem jelölték meg — még szállítanak néhány FREYA-t és esetleg LICHTENSTEIN-t. 1943 elején egyelőre egy darab kereső-, két darab vadászrávezető- és négy darab tűzvezető lokátorra fogadott el megrendelést a német Reichsluftwehr Minisztérium.[14] Ez a magyar vezetést, és persze a szükségleteket enyhén szólva nem elégítette ki, ezért úgy döntöttek, hogy kell az önálló tervezés és gyártás. A „Bay-csoport” munkáját igen eredményesnek tartották, különösen a kereső-, távolfelderítő lokátor-munkálatokban. A további három típus fejlesztésének felgyorsítása is szükséges volt azonban, ezért elhatározták ennek a területnek a megerősítését. A honvédelmi miniszter 1943. március 5-ei hatállyal megbízta dr. Jáky József ezredest — miniszteri biztosként, közvetlenül a miniszterhelyettesnek alárendelve.— a magyar rádiólokátor kialakításának, elkészítésének vezetésével.[15] Feladata volt az ország rádió- és villamosiparának a feladat végrehajtásába való bevonása, a „Bay-csoport” munkájának irányítása olyan számvetéssel, hogy a kísérletek és a fejlesztés még 1943 végére befejeződjenek, s a következő évben megkezdődjön a tömeggyártás. Konkrét felhatalmazást kapott arra is, hogy szükség esetén más iparágak — nehézipar és precíziós mechanika — gyárait is bevonja a munkába, a Honvédelmi Minisztériummal történő egyeztetést követően. Hozzá tartozott a lokátorrendszer híradó hálózatának fejlesztése, kiépítése és a német importból való elektronika felhasználásának felügyelete, koordinálása, valamint ő irányította a program számára biztosított anyagiak felhasználását is. Felhatalmazása, jogköre meglehetősen széles körű volt, de a feladat bonyolultsága, nagyságrendje ezt megkövetelte. Ez a kinevezés, mint kiderült, telitalálat volt: Jáky személyében kiváló szervezőt és önálló koncepcióval rendelkező nagy tudású, perspektívákban gondolkodó vezetőt nyert a magyar lokátorprogram. 1943 januárjában már maga a honvédelmi miniszter, nagybaczoni Nagy Vilmos vezetett küldöttséget Németországba, ahol többek között tárgyalt a légvédelem kérdéseiről és Magyarország szükségleteiről is. Az év elején a szükséges rádiólokátorok egy részét már megrendeltük, és a rendelés töredékének szállítására
ígéretet is kaptunk, de a németek a gyártási licenceket továbbra sem voltak hajlandóak átadni. A „Bay-csoport” 1943-ra elkészítette a magyar FREYA terveit, s gyártása ez évben megkezdődött. A légvédelmi tüzérség és a vadászirányítás számára szükséges lokátorok kísérletei még folytatódtak. Erre szükség is volt, hiszen — mint kiderült — külföldről nem számíthattunk jelentős eszközmennyiségre. Ezt támasztja alá a Honvédelmi Minisztérium értékelése is: „Az ország biztonsága is megkívánja, hogy ezen életbevágóan fontos műszerek az ország hadi és gazdasági termelésére itthoni munkával is biztosíttassanak, mert hiszen teljes egészében a német segítségre, mint ahogy a múltban is tapasztalhattuk, nem alapozhatunk.”[16] A budapesti német légügyi attasé február 12-én értesítette a Honvédelmi Minisztérium V. osztályát, hogy a magyar hadsereg számára a németek április elejére 3 darab légvédelmi tüzérlokátort, májusra 1 darab kereső- és 2 darab vadászrávezető lokátort fognak szállítani. Megállapodás született a szükséges állomány kiképzéséről is. A németek hozzájárultak, hogy a WÜRZBURG-D kezelésére kiküldhettünk 36 főt a német légvédelmi tüzériskolára 6 hetes kiképzésre, majd újabb 36 főt FREYA és WÜRZBURG-R oktatásra 6-8 hetes időtartamra.[17] Májusban megkezdődött a vadászrepülők átképzése is éjjeli vadász feladatokra.[18] Az állomány külföldi felkészítése mellett megtervezték a magyarországi kiképzést is. Ezt a Németországból érkező eszközökön, majd — a rendelkezésre állásuk függvényében — a hazai gyártású lokátorokon akarták végrehajtani. A beszerzett és gyártott rádiólokátorokat az első ütemben a következő elosztásban tervezték felhasználni: ¨ FREYA-ból Budapestre 4 darab, a Balatonhoz 3 darab, Miskolcra 3 darab, Győrbe 1 darab, Lispére 1 darab, Szolnokra 1 darab; ¨ éjjeli vadász feladatokra 5 vadászsejt, melynek szükséglete 5 darab FREYA és 10 darab WÜRZBURG-RIESE; ¨ légvédelmi ütegek számára 45 darab WÜRZBURG-DORA.[19] A további fejlesztések keretében az ország teljes területét tervezték lefedni, mintegy 27-30 darab FREYA-val, melyek biztosították volna a határokon túli felderítést is, valamint újabb 16 vadászsejt felállításával (sejtenként 1 darab FREYA-val és 2 darab WÜRZBURG-R-rel). A várhatóan megalakítandó légvédelmi tüzérütegek számára további 20 darab WÜRZBURG-D-t akartak rendszerbe állítani. A nagyvonalú, bár valóban logikus tervek ellenére a honi légvédelem, s részeként a figyelő és jelentő szolgálat továbbra is a pénz- és eszközhiány csapdájában
vergődött. A honi légvédelmi jelzőrendszer (hagyományos) kiépítése, elsősorban a visszatért területeken még mindig nem fejeződött be, bár a KERLÉKÖZ-ök és alárendeltjeik már működőképesek voltak. A központok kiépítését, felszerelését szükséges volt folytatni, mivel egyelőre sem a vezetékes, sem a rádiócsatornák kiépítése nem volt még teljes. A szűkös import miatt a rádiólokátor-rendszer kialakítása is igen lassan haladt,[20] így mindenképpen szükség volt ezen eszközök hazai gyártására. A németek májusban átadtak a magyar hadseregnek három darab WÜRZBURG-Dt a légvédelmi tüzérség részére, majd novemberben újabb kettőt. A HTI elkészítette a lokátorok értékelésére szolgáló műszerrendszert, és javasolták a tavasszal megérkezett három eszköz négyhetes csapatpróbáját a Budapesti Légvédelmi Kerületnél.[21] A STANDARD Rt. már júniusban jelezte a Honvédelmi Minisztériumnak, hogy a meglévő kapacitásaival képtelen lesz az 1944-re és 1945-re igényelt eszközöket legyártani. A HM megrendelés 1944-re mintegy hatmillió pengőt, 1945-re mintegy tízmillió pengőt tett ki. Egy új gyártelepre volt szükségük, melynek kivitelezésére négymillió pengő hitelt igényeltek a honvédelmi tárcától. A létesítményt Budapest környékére, esetleg valamelyik iparvárosban tervezték felépíteni. A termeléshez szükségletként jelöltek meg további, mintegy ezer fő munkást is. A HM 17/b. osztály, miután Jáky ezredessel konzultált, novemberben úgy döntött, hogy a gyár rendelkezésére bocsátja a kelenföldi autóbuszgarázs csarnokát és kétmillió pengő hitelt. Az új üzem elkészítésének határidejét 1944 közepében jelölték meg. A HM elfogadta a STANDARD azon javaslatát is, hogy a kölcsönt készeszközökkel törleszthessék 1945 végéig.[22] Vázolták a lokátorgyártás jelenlegi helyzetét, és várható perspektíváit is, és ezek alapján a 3. számú táblázatban foglalt eszközmennyiségre lehetett számítani a következő időszakban.[23] Jáky ezredes májusban, majd július elején jelentést tett a vezérkarnak az általa vezetett területről.[24] Határozott és igen gyors munkát végeztek. A dr. Bay Zoltán vezette csoport nagyon komoly eredményeket mutatott fel mind a tervezés és a gyártás előkészítés, mind a kísérletezés területén. A magyar lokátorok szerkesztésénél egyrészt közismert elgondolásokat, másrészt általuk kikísérletezett, teljesen önálló eljárásokat valósítottak meg, melyek felkeltették a németek érdeklődését is. Például a SAS felderítési távolsága később a fejlesztések eredményeként nagyobb lett a FREYA-énál. Új kísérleti laboratóriumot állítottak fel az Egyesült Izzó egyik épületének tetején, és sikerült jelentős haladást elérni a katódsugárcsövek fejlesztésében. Mind az adó-, mind a vevőcsövek tervezése olyan stádiumban volt, hogy meg lehetett kezdeni a tömeggyártásukat, valamint a lokátorok munkái is rohamléptekkel haladtak. Elkészítették a tüzérségi lokátor (BORBÁLA) „általános elrendezési” rajzát. Jáky ezredes a mechanikus szerkesztési feladatokkal megbízta a GANZ-ot és a GAMMA-t, és lehetségesnek tartotta, hogy az év végére vagy a következő év elejére egy darabot a magyar ipar el tud készíteni. A vadászirányító lokátor (BAGOLY) munkálatai is jól haladtak, a BORBÁLA-tól
tulajdonképpen csak mechanikus felépítésében különbözött, elektromos berendezésében alig. Jáky a vadászirányító lokátor mechanikus munkáival is megbízott magyar cégeket. Ezt a feladatot a győri WAGON és GÉPGYÁR, valamint a MÁVAG kapta. Véleménye szerint a kísérleti gyártás is megkezdődhet augusztus—szeptember folyamán. Az 1942 végén megrendelt, 4 darab kereső, távolfelderítő lokátorból ekkorra (július) 1 darab elkészült. Ezt kísérleti példánynak tekintették, és az üzemeltetés tapasztalatai alapján akarták módosítani a gyártás alatt álló 3 berendezést. A SAS egyelőre 60 kilométeres felderítési távolságra volt képes, de Jáky úgy ítélte meg, hogy ezt különösebb nehézség nélkül képesek lesznek 100 kilométerre, majd még többre kiterjeszteni. Mint később kiderült, prognózisa reális volt. A következő eszköz elkészülését szeptemberre, a harmadik és negyedik lokátorét az év végére várta. 3. számú táblázat[25] Típus SAS BORBÁLA BAGOLY
1943
Idő (év, hónap) 1944
1945
08 09 01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12
01
1 1 1 1 — — — — 1 2 3 3 3 — — — — 1 1 1 — — — 1 2 2 — — — — 1 1 1 1 — — 1 1 1
— 3 —
3 2 1
Mivel a vezérkar ragaszkodott hozzá, ezért megkezdték a magyar, vadászrepülőgépbe szerelhető radar (TURUL) tervezési munkáit is. Ez a PHILIPS gyárban folyt, egyelőre csak az elvi kísérletek síkján. A jelentés kitért arra is, ha megkapják a szükséges támogatást — elsősorban a gyári kapacitások területén — akkor az év második felében meg lehet kezdeni a tömeggyártást. E mellett Jáky ezredes azt is kiemelte, hogy a magyar gyárakat — nem csak a STANDARD Rt.-t, hanem az elektromos és mechanikus alkatrészgyártó üzemeket is — ehhez fejleszteni kell. Mindezt feltétlenül szükségesnek tartotta, mert szerinte a németek a lokátorok és alkatrészeik árait irreálisan magas összegekben jelölték meg. A miniszteri biztos a Németországból érkezett lokátorokról is jelentést tett. A leszállított három darab WÜRZBURG-D működése nem volt stabil, előfordult, hogy csak egy volt közülük üzemkész. Javításukkal is voltak problémák, mivel a hazai TELEFUNKEN sem megfelelő felszereléssel, sem elég szakemberrel nem rendelkezett. A lokátorok tartozékai is hiányosak voltak az átadáskor, de ezt a HTI a saját műhelyében képes volt pótolni. A németek által júniusra megígért két darab WÜRZBURG-R részei megérkeztek, de egyelőre olyan hiányosak voltak, hogy üzemeltetésükről szó sem lehetett. Az irányításukra szolgáló FREYA szállításáról ekkor még nem gondoskodtak a partnerek (szeptemberben érkezett meg az eszköz). Jáky mindenesetre utasítást adott, hogy Dunapentelén kezdjék meg a lokátortelep műszaki munkáit, mivel ide tervezték az importból származó kereső- és vadászirányító lokátorok telepítését. A miniszteri biztos leírta a lokátorrendszer javasolt és szükséges működésének rendjét is harchelyzet esetére.[26] Végül tájékoztatást adott a vezérkarnak a magyar gyártási lehetőségekről (amennyiben
javaslatait elfogadják), a várható és szükséges német szállításokról, valamint a lokátorprogram költségeiről a következő két és félévben. A várható költségek viszont nagyon magasak voltak. 1943-ra az összes felszereléssel, tartozékkal, a lokátortelepek kialakításával együtt, mintegy 13 és fél millió, 1944-re 72 millió, 1945-re 57 millió pengőt jelentett volna.[27] Sajnos, erre a tervek megléte és a szándék ellenére sem volt elég anyagi forrás és gyártási kapacitás, s mint hamar kiderült, elegendő idő sem. Jáky ezredes augusztusra kidolgozta a kereső- és tüzérlokátorok országos telepítési hálózatát is, melyet egyeztetett a Légvédelmi Erők parancsnokával, és felterjesztette a vezérkarhoz. Véleménye szerint létre kellett hozni egy országos felderítő- és egy országos tüzérségi rendszert. Első lépésben 8 darab SAS és FREYA állásának létrehozására tett javaslatot. A keresőlokátorok telepítését párosával ajánlotta, mivel egy ilyen típusú eszköz 225 fokos szektorban volt képes kutatni, és így minden állásból képesek lettek volna a körkörös felderítésre, sőt a veszélyes irányban még megfelelő átfedés is biztosítva lett volna. Egy állás kiépítése meglehetősen drága volt, körülbelül félmillió pengőbe került.[28] Hosszabb távon olyan rendszer megvalósítását tervezte, mely biztosítja az ország határain kívül, átlag 100 kilométerre a rádiólokációs mező kiterjesztését. A keresőeszközök mellé javasolta két-két BAGOLY, illetve WÜRZBURG-R telepítését is, mert műszaki szempontból szinte nem jelentett többletkiadást (10 000 pengő). Megtervezte a tüzérségi tűzvezető lokátorok telepítési rendszerének első ütemét is. A budapesti légvédelmi tűzrendszerhez négy, valamint a győrihez, a veszprémihez, a szolnokihoz, a miskolcihoz és a lispeihez két-két lokátortelep létrehozását javasolta.[29] Kidolgozta az éjjeli vadászirányító szervezet felépítését is, amihez további 18 telepet tartott szükségesnek.[30] Hosszabb távra 40 LRB (légvédelmi rádió-bemérő) telep felállítását látta szükségesnek a hatékony felderítés, tűzvezetés és vadász-rávezetés érdekében. A honvédelmi miniszter 1943 szeptemberében elrendelte, hogy a „101. Mozgó légvédelmi jelző és léggömbosztály” állományából töröljék a léggömbalosztályt — melynek szakanyaggal való ellátása amúgy is állandó gondot okozott — és helyére a „271. Légvédelmi rádióbemérő üteg”-et rendszeresítette.[31] Ezzel létrehozták a lokátorrendszer szervezeti feltételeit is. Ezt az alakulatot, ugyanezen a hadrendi számon egyébként már júniusban felállították, de eddigi működését nehezítette a gépjármű- (3 darab vontató, 6 darab tehergépkocsi, 1 darab közepes és 1 darab kis személygépkocsi) és egyéb anyaghiány.[32] Decemberben a szervezetet „101. Honvéd mozgó légvédelmi bemérő és jelző osztály”-nak nevezték el.[33] 1943 szeptemberében elkészült a STANDARD művekben a második, a tapasztalatok alapján módosított, javított SAS lokátor is, majd november 2-án Jáky ezredes jelentette[34] a vezérkarnak, hogy a magyar gyártású keresőlokátorból már kettő rendelkezésre áll. Ezekből az egyiket augusztusban a jánoshegyi Erzsébet-kilátónál telepítették. A lokátor kísérleti példányként szolgált, melynek üzemeltetési
tapasztalatai alapján módosították a továbbiakban gyártott eszközöket, és ezen kívül felhasználták a hazai kiképzés céljaira is.[35] A telepítési hely azonban nem volt megfelelő, ezért Jáky ezredes Sárit javasolta a keresőlokátor új állomáshelyének, mivel innen is képes volt a SAS a budapesti tűzrendszer három darab WÜRZBURGD-jének vezetésére. A sári telep decemberben elkészült, és 20-ától megkezdte működését.[36] A második saját gyártású keresőlokátort éjjeli vadászirányításra tervezték. Vita folyt arról, hogy hová telepítsék az eszközt. Javasolták Csórványost, majd a Felsőerdő 269. HÁRP-ot (háromszögelési pontot),[37] de a vezérkar egyik lehetőséget sem támogatta. Ezek után Terecske és Jászkisér merültek fel megoldásként, végül az időtényezőt figyelembe véve az utóbbi helység mellett döntöttek.[38] (Ez a lokátor és a telep 1944 elején kezdte meg működését.) A SAS-ok kitűnően üzemeltek, s különlegesen jó feltételek mellett, időnként még 500 kilométeres távolságban is képesek voltak detektálni a célokat. Az év végére — ahogy ekkor nevezték, a LRB/V (Légvédelmi Rádió-Bemérő/Vadász) telep — üzemképes állapotban volt (eszköze a német importból származó FREYA), Dunapentele állomáshelyen. A tüzérlokátorok telepeit LRB/T-nek (Légvédelmi Rádió-Bemérő/Tüzér), a keresőlokátorok telepeit pedig LRB/K-nak (Légvédelmi Rádió-Bemérő/Kereső) nevezték. Jáky ezredes, a terület miniszteri biztosa javasolta a másodiknak elkészült lokátor „berepülését”, majd december 1-jétől rendszerbe állítását.[39] Megoldották a telep híradóhálózatba kapcsolását is. A vezérkar döntésének megfelelően a dunapentelei lokátort a vadászirányítás mellett távolfelderítő feladatokra használták, bekapcsolását csak „éles” helyzetben engedélyezték.[40] A vadászirányítás céljaira a két darab rendelkezésre álló WÜRZBURG-R-t ugyanebben a körzetben telepítették. Decemberben a németek a második FREYA-t is átadták a magyar honvédségnek. Azonban 1943 végén még csak a sári és a dunapentelei telep üzemelt, ezért Jáky ezredes októberben intézkedett az újabb LRB/V telep munkálatainak megkezdésére Jászkisér[41] község mellett. Ide szintén SAS-t (a második elkészült magyar kereső, távolfelderítő lokátort) akart telepíteni, vadászirányítási, rávezetői funkcióra.[42] A magyar BORBÁLA gyártása is folyamatban volt a STANDARD műveknél, azonban a három lokátor készítése leállt a német megszálláskor, pedig a kísérletek alapján a lokátorok tökéletesen megfeleltek feladatuknak, ráadásul viszonylag nagy mozgékonysággal is rendelkeztek, hiszen a 36M légvédelmi gépágyútalpra dolgozták ki felszerelésüket.[43] A vadászirányító és a repülőgépbe szerelt radarok végül is csak a gyártás megkezdése, illetve a tervezés szakaszáig jutottak. Az 1943as évben a teljes honi légvédelmi figyelő- és jelzőszolgálatot a megalakított „Légvédelmi Erők Parancsnokság” hatáskörébe utalták. Az év végére a magyar légvédelem rendelkezésére állt — bár nem volt még az összes eszköz telepítve, berepülve — 4 darab kereső- (ebből kettő darab hazai gyártású, SAS), 5 darab WÜRZBURG-DORA légvédelmi tüzér tűzvezető- (német import), és 2 darab WÜRZBURG-RIESE vadászirányító (német import) lokátor. A keresőlokátorokból 1 darabot távolfelderítésre, 2 darabot vadászirányításra, 1 darabot a légvédelmi tüzérség tűzvezetésére terveztek felhasználni. A hadsereg rendelkezésére állt tehát egy olyan eszközrendszer, mely alapját képezhette a modern légvédelem
megteremtésének. Erre azonban a hadi események és bizonyos szempontból a német megszállás már nem adtak lehetőséget. November 23-án a HTI parancsnoka, Harmos Zoltán vezérőrnagy és Jáky ezredes egyaránt kérte a „Bay-csoport” megbízásának meghosszabbítását 1944. december 31-ig, mivel véleményük szerint még legalább a következő év szükséges a kutatások, kísérletezések és tervezések befejezéséhez. Legfőbb eredményként Harmos vezérőrnagy a következőt jelölte meg: „3 alapvető lokátor típusból 1944re saját gyártású eszközzel fogunk rendelkezni”. Az ipari kapacitás képes az összes hazai igény, mintegy 300 darab lokátor legnagyobb részének gyártására. Véleménye szerint a német importra nem lehetett alapozni, hiszen eddig csak 6 radart[44] szállítottak. Ezen kívül kiemelte a következő eszközöket, melyet a „Bay-csoport” megtervezett, létrehozott: nagy teljesítményű adócső, erősítőcső, dióda, kis teljesítményű rezgéstkeltő cső, katódsugárcső. A meghosszabbítási kérelmet azzal indokolta, hogy jó néhány megoldásra váró kérdés még hátravan. Ezek a zavarvédelem, a sajátrepülőgép-felismerő rendszer és az 55 cm-nél rövidebb hullámtartományú eszközök problémái voltak. Kiemelte dr. Bay Zoltán egyedülálló érdemeit, s mivel a professzor nemhogy fizetést, de még a dologi kiadásaiért költségtérítést sem fogadott el, őt kitüntetésre javasolta.[45] 1943 második felétől a németek megkezdték több, saját céljaikat és érdekeiket szolgáló felderítő- és vadászirányító eszköz Magyarországra telepítésének tervezését. A magyar javaslat ezek közös használatára valószínűleg nem realizálódott (a forrásokból nem derül ki egyértelműen).[46] A „Bay-csoportot” a március 19-ei német megszállás után a magyar lokátor fejlesztésről egy univerzális német katonai mikrohullámú cső gyártásának előkészítésére és sorozatgyártására állították át. A zseniális szervező, Jáky József ezredes életét vesztette a magyarországi bombázások során. A magyar polgári és katonai vezetés igyekezett a körülményeknek és a lehetőségeknek megfelelő eszközrendszerrel felszerelni a Honvédséget, s ez elég jó úton haladt. Magyarország és hadserege legközelebb csak a következő évtized közepén került hasonló technika birtokába.
FELHASZNÁLT IRODALOM Barczy Zoltán: A magyar légvédelmi tüzérség 1943-ban a radar bevezetése idején. Hadtörténeti Közlemények, 1977/2. sz. Barczy Zoltán: A magyar légvédelmi tüzérség fejlődése a Horthy korszakban. Tanulmánygyűjtemény, Hadtörténeti Levéltár. Bay Zoltán: Az élet erősebb. Debrecen—Budapest, 1990. Bay Zoltán: Válogatott tanulmányok. Gondolat, Budapest, 1988. Bekker Cajus: Augen durch Nacht und Nebel (Die Radar-story). Oldenburg, 1958. HL, HM 3. a. 24084/Eln. 1943. HL, HM 3/b. 43270/Eln. 1943. HL, HM 17. v. 101938/Eln. 1943. HL, HM 17/b. 210656/Eln. 1944. HL, HM III. csf. 14624/Eln. 1943. HL, HM III. csf. 14625/Eln. 1943. HL, VKF 1. o. 4600/Eln. 1943. HL, VKF 1. o. 4776/Eln. 1943. HL, VKF 1. o. 4803/Eln. 1943. HL, VKF 1. o. 4807/Eln. 1943. HL, VKF 1. o. 5150/Eln. 1943. HL, VKF 1. o. 5301/Eln. 1943. HL, VKF 1. o. 5606/Eln. 1943. HL, VKF 1. o. 5636/Eln. 1943. HL, VKF 1. o. 5644/Eln. 1943. HL, VKF 1. o. 5852/Eln. 1942. HL, VKF 1. o. 5839/Eln. 1943. HL, VKF 1. o. 5908/Eln. 1943. HL, VKF 1. o. 6192/Eln. 1943. HL, VKF 1. o. 6195/Eln. 1943. HL, VKF 1. o. 6211/Eln. 1943. HL, VKF 1. o. 6327/Eln. 1943. HL, VKF 1. o. 6444/Eln. 1943. HL, VKF 1. o. 6470/Eln. 1943. HL, VKF 1. o. 6509/Eln. 1943. HL, VKF 1. o. 6653/Eln. 1943. HL, VKF 1. o. 6654/Eln. 1943. HL, VKF 1. o. 9195/Eln. 1943. HL, VKF hdm. csf. 258/Eln. 1942.
HL, VKF hdm. o. 697/Eln. 1943. HL, VKF hdm. o. 850/Eln. 1943. Komposcht Nándor: A honi légvédelem háborús tapasztalatai a fejlődés szolgálatában. Légoltalmi Közlemények, 1941/24. sz. M. Szabó Miklós: A magyar királyi honvéd légierő a második világháborúban. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1987. Magyarország Hadtörténete. Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1985. Móra László: Radar harcászati alkalmazása. Honvéd, 1947/6. sz. Nagyváradi Sándor—M. Szabó Miklós—Winkler László: Fejezetek a Magyar katonai repülés történetéből. Műszaki könyvkiadó, Budapest, 1986. Pataky Iván—Rozsos László—Sárhidai Gyula: Légiháború Magyarország felett. Zrínyi Kiadó, 1992. Sifter László: Magyar radarkészülékek. Honvéd 1948/1. Varga József: A légvédelmi tüzérség története a kezdetektől a második világháború végéig. Magyar Honvédség Légvédelmi Rakéta- és Tüzérfőnökség kiadványa, 1996.
[1] HL, VKF 1. o. 4776/Eln. 1943. [2] HL, VKF 1. o. 6192/Eln. 1943. [3] Európa harmadik legnagyobb izzólámpa és rádiócső gyára volt, a PHILIPS (holland) és az OSRAM (német) cégek mögött. [4] Dr. Bay Zoltán a magyar tudomány egyik kiemelkedő alakja volt. Már harminc éves kora előtt az elméleti fizika tanára lett Németországban, majd a szegedi egyetemen az elméleti fizika professzoraként tanított 1936-ig, amíg meg nem hívták a TUNGSRAM kutatólaboratóriumának élére. A világháború után még nagyobb hírnevet szerzett magának a nemzetközi tudományos életben, olyan kísérleteivel, mint például a hold—föld távolság megmérése mikrohullámú technikával stb. [5] HL, VKF 1. o. 5852/Eln. 1942. [6] HL, VKF hdm. csf. 258/Eln. 1942. [7] HL, VKF 1. o. 4600/Eln. 1943. [8] HL, HM 17. v. 101938/Eln. 1943. és HL, VKF 1. o. 5852/Eln. 1942. [9] HL, VKF 1. o. 5852/Eln. 1942. [10] HL, HM 17. v. 101938/Eln. 1943.
[11] HL, HM 17. v. 101938/Eln. 1943. alapján. [12] HL, VKF 1. o. 5852/Eln. 1942. [13] HL, VKF 1. o. 4600/Eln. 1943. [14] HL, HM III. csf. 14625/Eln. 1943. [15] HL, VKF 1. o. 4803/Eln. 1943. és HL, HM III. csf. 14624/Eln. 1943. [16] HL, HM III. csf. 14625/Eln. 1943. [17] Uo. [18] HL, VKF 1. o. 4803/Eln. 1943. [19] HL, VKF 1. o. 4807/Eln. 1943. [20] HL, VKF 1. o. 6192/Eln. 1943. [21] HL, VKF 1. o. 6211/Eln. 1943. [22] HL, HM 17/b. 210656/Eln. 1944. [23] Uo. [24] HL, VKF 1. o. 5150/Eln. 1943. és HL, VKF 1. o. 5644/Eln. 1943. [25] HL, HM 17/b. 210656/Eln. 1944. alapján. [26] HL, VKF 1. o. 5301/Eln. 1943. [27] HL, VKF 1. o. 5644/Eln. 1943. Melléklet. [28] Ez 100 000 pengővel kevesebb volt a júniusban nagyjából számvetett költségeknél. Akkor Jáky első lépésben összesen 18 telep létrehozását javasolta. HL, VKF 1. o. 5301/Eln. 1943. [29] HL, VKF 1. o. 5606/Eln. 1943. [30] HL, VKF 1. o. 5301/Eln. 1943. [31] HL, VKF hdm. o. 697/Eln. 1943. [32] HL, HM 3/b. 43270/Eln. 1943. [33] HL, VKF hdm. o. 850/Eln. 1943. [34] HL, VKF 1. o. 6327/Eln. 1943. [35] HL, VKF 1. o. 5839/Eln. 1943. [36] HL, VKF 1. o. 6653/Eln. 1943. [37] HL, VKF 1. o. 5636/Eln. 1943. [38] HL, VKF 1. o. 6195/Eln. 1943. [39] HL, VKF 1. o. 6444/Eln. 1943. [40] HL, VKF 1. o. 6654/Eln. 1943. [41] HL, VKF 1. o. 5908/Eln. 1943. [42] HL, VKF 1. o. 9195/Eln. 1943. [43] HL, HM 3. a. 24084/Eln. 1943. [44] Ebbe a számba Harmos vezérőrnagy még nem számolta be a novemberben érkezett újabb 2 darab WÜRZBURG-DORA-t és természetesen nem is számolhatta be a decemberben megérkezett FREYA-t. [45] HL, VKF 1. o. 6470/Eln. 1943. [46] HL, VKF 1. o. 6509/Eln. 1943.
