A magyar felsőoktatási intézmények összesített véleménye a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény koncepciójáról
I.
Hatalompolitikai és szakpolitikai érvrendszer
a) A felsőoktatás újjászervezése, vagy átszervezése nem állítható hatalompolitikai célok szolgálatába. A szerző szerint a felsőoktatás újjászervezésének értelme, mint hatalompolitikai cél a középosztály megerősítése. A nemzet versenyképességének alapját az új – egyetemekről kikerülő – elit létrehozásában látja. 2011 februárjában a Kormány, felsőoktatási vezetők és a hallgatók közösen ettől eltérően (gyakorlatiasabban) határozták meg a felsőoktatás feladatait: -
-
-
a szellemi alkotómunkához szükséges ismeretek, készségek és képességek elsajátíttatása, folyamatos továbbfejlesztése és bővítése, felkészítés a hivatásra és a választott munkakörök betöltésére; a tudomány és a művészetek művelése és olyan szakemberek képzése, akik saját munkájuk révén képesek a természetről és a társadalomról a történelem során felhalmozott tudásanyag gyarapítására, továbbadására, a fejlődés előmozdítására; tudásukat a gyakorlatban alkalmazni tudó, konkrét problémákat megoldani képes, naprakész, minőségi tudással rendelkező szakemberek képzése; a jövő nemzedék nevelésére-oktatására elhivatott pedagógusok képzése; felelős, a nemzet iránt elkötelezett, környezettudatos értelmiség nevelése, tanácsadói hálózattal az esélyteremtés, életvezetés és karrierépítés támogatása; a kulturális-, sport-, a tudományos- és műszaki-innováció, a szellemi tulajdon védelmének szolgálata; az oktatás és kutatás szabadságához, a tanuláshoz való jog, mint alkotmányos alapelvek megvalósulásához szükséges feltételek biztosítása.
A felsőoktatás ma világszerte széles néprétegek és nem csak az elitek képzését végzi, a képzés csak egy részhalmaza az elitképzés. Versenyképességünk javításához tehát az új elit kinevelése csak szükséges, de nem elégséges feltétel, hiszen a felsőoktatásba az elitnél lényegesen szélesebb rétegeket kell bevonnunk, ahogy azt Európa-szerte látjuk, és ahogy az az Európai Unió 2020-as stratégiájában szerepel! Közös célkitűzésünk, hogy a fiatalabb generációk 40%-a rendelkezzen felsőoktatási oklevéllel. A javaslatban meghatározott célok között szintén a Kormánnyal közösen meghatározott célkitűzések szerepelnek. Azonban az azokra adott válaszok egy része éppen ellentétes hatást váltana ki a célkitűzésekhez képest. Más célkitűzésekre pedig elmarad a megfelelő intézkedési javaslat. Egyetértünk azzal, hogy az államilag támogatott keretszámok meghatározásánál figyelemmel kell lenni a munkaerőpiac igényeire, de ezeket az igényeket a felsőoktatás logikájából következően megalapozott munkaerőpiaci előrejelzések, és nem a pillanatnyi állapot alapján kell megfogalmazni. Nem támogatható, hogy az indítható szakok listája és a keretszámok évente kerüljenek meghatározásra, mert így nem tervezhető egy-egy képzés jövője.
1
A fokozatosan megszűnő szakok hallgatóinak 2012-ig kötelező átirányítása más intézményekbe – különösen az osztatlan képzések esetében – indokolatlanul, esetenként vállalhatatlanul nagy terhet róna az érintett hallgatókra, s teljesítése könnyen lehetetlen lenne a befogadó intézmények kapacitáskorlátja miatt. A törvény 2012 szeptemberi teljes körű bevezetése várhatóan problémát vet fel az új szerkezetű képzésekben, ahol a felvételi tájékoztató megjelenéséig (mintegy két hónap alatt) minden kérdést (képesítési követelmények, akkreditáció, képzési helyek, kapacitások) szabályozni kellene. Ehhez a rendelkezésre álló idő kevésnek tűnik. A felsőoktatási rendszer hatékonyságához, sőt egyáltalán a működéséhez elengedhetetlen a kiszámíthatóság. Ezért azokban az intézményekben, amelyek fennmaradásával az oktatáspolitika hosszabb távon számol, az átalakítások tervezése során az intézményi folyamatok időszükségletét nem lehet figyelmen kívül hagyni. A meghatározó folyamatok esetében, mint például a keretszámok változtatása, az ütem nem haladhatja meg az évi 25%-ot. Alapelvek, állami szerepvállalás A koncepció egyértelműsíti azt, hogy természetes velejárója az állam szerepvállalásának a finanszírozásban a nagyobb a „beleszólás”, és az eddigi autonómia korlátozása. Bár meg kell jegyeznünk, hogy nemzetközi összehasonlításban autonómia terén eddig sem az európai mezőny első felében helyezkedtünk el. Ugyan a koncepció az autonómia fennmaradásáról rendelkezik, ennek ellenére a valóságban az autonómia az állami intézményeknél jelentősen csorbul. Pl: akkor tartozik az NFR-be egy intézmény ha: „az intézményi szintű az Alaptörvényben garantált autonómiát nem érintő – különösen gazdálkodási, szervezési, képzési szerkezetre vonatkozó – döntéseket a fenntartó felülbírálhatja;” Ez az autonómia teljes hiányát valőszínűsíti. A különböző bizottságok összetételének koncepcióban jelzett változásai a felsőoktatás központosított irányítására vonatkozó általános elképzelést jelenítik meg. A javaslat az autonómia kérdésében nincs összhangban a Kormány álláspontjával sem, hiszen a Kormány, a hallgatók és a felsőoktatási intézmények idén februárban írásban is egyetértettek abban, hogy: - „A felsőoktatási intézmények autonómiája az Alkotmány és a jogszabály által meghatározott keretek között kiterjed az oktatás, a kutatás tárgyának, tartalmának és módszereinek megválasztására, a vezetők kiválasztására, az intézmény működési rendjének és belső struktúrájának kialakítására, valamint az ágazati sajátosságokból következő, specialitásokat érvényesítő, ugyanakkor az egységes és hatékony állami vagyongazdálkodást biztosító gazdálkodására is…” Ezzel szemben a javaslat több helyen jelentősen szűkíti az intézményi autonómiát: ellenőrizni kívánja az egyetemek, főiskolák tudományos és oktatói tevékenységét, meg kívánja határozni az intézmények belső struktúráját, működési rendjét, a vezetők kiválasztását állami egyetértéshez köti. Ez az egyébként jelentős túlszabályozás önmagában is gátja a hatékony intézményi működésnek.
2
Egyetértünk azzal, hogy a közösség által nyújtott támogatás a lehető leghatékonyabban, ellenőrizhetően kell felhasználni, ugyanakkor ezt nem lehet a javaslatban megfogalmazott „kézi vezérlésen” keresztül megtenni. A felsőoktatás hatékony működését csakis a gazdálkodási, oktatási és kutatási autonómia korlátok nélküli érvényesülése garantálja, aminek a társadalmi elvárásokkal összhangban lévő felelősségvállalással kell párosulnia. Költségtérítéses képzés, önköltséges képzés, a képzés költségének visszatérítése „A felsőoktatás államilag támogatott képzéseiben való részvétel lehetőségét teljesítményük, tehetségük és szorgalmuk alapján az arra érdemesek a nemzet juttatásaként kapják, a felsőoktatás ugyanakkor mindenki számára költségtérítés ellenében elérhető képzéseket is nyújt.” A februári nyilatkozatban megjelölt költségtérítéses képzési forma helyett javasolt önköltséges képzési forma bevezetése kizárólag egy szűk, nagyon jó anyagi helyzetben lévő elit számára lesz elérhető, ez a hátrányos helyzetű régióban élő fiatalok számára elzárja az utat a felsőoktatásba jutás lehetőségétől. A javaslat szerint egy felsőoktatási intézményben ugyanazon a szakon csak államilag finanszírozott, vagy csak önköltséges képzés szervezhető. Ez a rendelkezés alapvetően sérti a
szabad továbbtanulás esélyét. Véleményünk szerint mindenkinek lehetőséget (ill. választási jogot) kell biztosítani, hogy lakóhelyéhez legközelebb lévő képzőhelyen tanuljon. A képzések államilag finanszírozott és önköltséges szerinti szétválasztása – bármely szak esetében – olyan megkülönböztetést eredményez, amely akár minőségromlást is okozhat. A tervezett intézkedés az esélyegyenlőséget rontja, az önköltséges képzésben résztvevők továbbtanulási esélyeit jelentősen csökkenti. A felnőtt korosztály képzési és továbbképzési lehetőségét beszűkíti, amely a munkaerőpiaci rugalmasságukat visszavetheti. Ezen túlmenően a tervezett intézkedés gazdaságilag is átgondolatlan, ugyanis az intézmények helyzetét a személyi és infrastrukturális háttér vonatkozásában ez a megoldás nehezíti. Ezzel az intézkedéssel az egyébként csak hitéleti képzést folytató intézmények is teljesen ellehetetlenülnének. Javasoljuk, hogy ha egy képzés indítható, az mindkét finanszírozási formában is indítható legyen, hiszen ehhez a tudományos háttér, kapacitás rendelkezésre áll, másrészt az átsorolás szabályai miatt elvileg évente (két lezárt szemesztert követően) van mozgás az állami és költségtérítéses képzés között. Intézményrendszer A korábban közösen megjelölt alapelvek szerint Magyarországon egyetemek és főiskolák működnek, az intézmények elnevezése, működési rendje és finanszírozási szabályozása világosan elkülöníti az intézmények feladatait. Egyetértettünk abban, hogy mindkét intézménytípus fejlődési pályája kövesse a nemzetközi trendeket. A felsőoktatási intézmények 2010 decemberében egyhangúlag előterjesztett javaslata szerint azt kezdeményeztük, hogy az egyetemi és a főiskolai kategórián belül is hozzunk
3
létre egy, a kiválóságot kifejező kategóriát (kutatóegyetemek, illetve alkalmazott tudományok egyeteme). A javaslat kétféle intézményi kategória, főiskola és tudományegyetem kialakítását célozza, és egy átmeneti időszakra – 2015-ig – fenntartja a tudományegyetem kritériumainak meg nem felelő intézmények számára az egyetem kategória használatát. A tudományegyetem és egyetem kategórianevek egymás mellé állítása felveti a két elnevezés közötti feszültséget: azon túl, hogy ilyen megkülönböztetés nemzetközileg nincs és értelmezhetetlen (miközben másféle, indokolt megkülönböztetések sokféleségére látunk példákat), arra is rávilágít, hogy a „tudomány” előtag alkalmazása semmiféle többletet nem ad az egyetem kifejezéshez. Az egyetem – universitas – már elnevezésében is a teljességre utal, ahogy ez a klasszikus európai universitasok esetében évszázadok óta hagyomány, ahhoz „tudományos” többletet rendelni furcsa gondolatkísérlet A közepes nagyságú regionális egyetemek fő jellemzője az, hogy olyan, viszonylag kisebb városokban működnek, ahol az innováció alapkutatást érintő szegmensében a regionális kereslet mérsékelt; kicsi az esély a világszínvonalú kutatásokban való részvételre; de az alkalmazott kutatásokban és kísérleti fejlesztésekben részt vevő, egyetemi kutatóhelyeken tevékenykedő tudományos szakemberek kisebb helyi tudományos közösségeken keresztül szoros és élő kapcsolatokat alakítanak ki a helyi gazdasági szférával és az induló spin-off vállalatokkal. Az ilyen típusú tevékenység nagy hatást gyakorol a helyi gazdasági szegmens kis és mezo szintű vállalkozásaira. Munkaerőpiaci szempontból pedig jól képzett, gyakorlatorientált munkatársakkal látja el őket, így kompenzálva a leszakadó régiókban való tevékenykedés földrajzi vonatkozású hátrányait. A felsőoktatási intézmény mérete ebben az esetben nem elsődleges, minőséget meghatározó indikátor, hiszen több nyugati elitegyetem egyenesen a kis méretű (kisvárosi) egyetemek közé sorolható, ami a tradíciók jelentősége mellett azt is jelzi, hogy önmagában a méretnagyság nem egyedüli mércéje a sikernek! Az Egyesült Királyságban a közepes méretű egyetemek kategóriájába tartozik mindegyik egyetem, kivéve az élen járó egyetemeket és az új, 1992 után alapított intézményeket. A történelmi útfüggőség következtében a kelet-közép-európai országokban a vezető egyetemek majdnem kizárólag a nagyvárosi/fővárosi térségekben koncentrálódnak. A kisközepes méretű egyetemek többsége ezzel szemben a vidéki térségekben működik, vagyis a fővárosokon kívüli egyetemek többsége a közepes kategóriába tartozik, ahol a kutatás-fejlesztési potenciál és a „kapcsolatsűrűség” sokkal alacsonyabb, és az esetleges tovagyűrűző hatások sokkal ritkábban fordulnak elő. Ugyanakkor a közepes egyetemek a helyi, regionális innovációs rendszerek alappilléreit jelentik, és a regionális innovációs stratégiáknak gyakran meghatározó elemei. A vidéki egyetemek az oktatás, kutatás és a szolgáltató funkció (harmadik misszió) együttes kiteljesítésével lehetnek sikeresek. Ma már azonban egyre erősödik az az elvárás, amely „harmadik funkció” egyetemi misszióba és működésbe való beintegrálását célozza meg. Ennek oka a világszinten megfigyelhető trendváltás. Ennek megfelelően egy ily funkciót betöltő, gazdaságilag életképes, 8-10 éves időtávban tudományegyetemmé fejlődni képes intézmény egyetemi státuszát rövidtávon nem lenne szerencsés megszüntetni. A javaslat nem szól a művészeti felsőoktatási intézményekről, amelyekre a javaslatban szereplő általános szabályok nem alkalmazhatók. Nyilvánvaló, hogy a jelenleg önálló művészeti felsőoktatási intézmények nem felelnek meg mindegyik formális kritériumnak, amelyet a koncepció a tudományegyetemek felé támaszt (nyolc karral rendelkezzen,
4
egyetemi tanárai legalább egyharmada rendelkezzen az MTA doktora címmel stb.). Az átmeneti idő végére sem lesznek képesek megfelelni azoknak – már csak azért sem, mert a művészeti alkotó területen nincs MTA doktora cím, művészetelmélet, művészettörténet terén MTA doktora címmel rendelkező egyetemi tanárból pedig nem szükséges egyharmadnyi arányt foglalkoztatni. Ugyanakkor a főiskolává válás teljesen ellentétes a nyugat-európai felsőoktatási folyamatokkal, ahol a komolynak számító művészeti képzéssel foglalkozó intézmények – főiskolák, college-ok és akadémiák – éppen az elmúlt évtizedekben váltak egyetemmé Indokolt lenne az ezekre az intézményekre vonatkozó speciális szabályok és követelményrendszer kidolgozásának megkezdése. Művészeti képzést folytató intézményeink – fogadókészség esetén – szívesen megfogalmazzák szakmai javaslataikat. Létszám, költségterhek, hallgatói minőség A koncepció bevallottan társadalmi/szellemi elitképzést szorgalmaz, ugyanakkor formálisan fenntartja az EU-s elkötelezettséget a jövendő korosztályok növekvő hányadának diplomához juttatására. Így sem tűnik reálisnak, hogy 2020-ra a 30-34 éves lakosság 30,3% lesz diplomás, ha az állami ösztöndíjas helyek számottevően csökkennek és a költségtérítéses képzés volumenét a társadalom romló anyagi teherbíró képességén túl adminisztratív megkötések is csökkentik. Kérdéses, hogy a 30%-nál nagyobb arányú állami ösztöndíjas beiskolázása (a következő három évben) mennyiben jelent garanciát a 2020-ban 30-34 éves diplomások arányának kívánatos javulásához, hiszen az érintett korosztály életkora akkor 25-27 között lesz. A javaslat szerint a képzési keretszámok és költségviselési formák arányainak meghatározásánál előnyt élveznek a gazdasági kibontakozás, az adósságcsökkentés szempontjából meghatározó műszaki, természettudományos, informatikai, valamint a közoktatás fejlesztéséhez szükséges pedagógusképzési programok, de a többi társadalmi funkcióra, életpályára (egészségügy, szociális gondozás, környezetgazdálkodás stb) való felkészítés képessége sem szüntethető meg az NFR keretei között. Felmerül a contrario: a többi képzés vajon megszüntethető az NFR keretei között? Intézményeink küldetése az egyetemes tudás és kultúra megőrzése, fejlesztése és közvetítése, ahol a humán és reál műveltség elválaszthatatlanul összekapcsolódik. Ezt a felsőoktatási rendszernek is tükröznie kell, ezért a teljes képzési szerkezetben az egyes területek közötti arányok nem válhatnak irreálissá. Mindez természetesen nem zárja ki, hogy az oktatáspolitika az ország gazdasági érdekeinek megfelelő preferenciákat érvényesítsen és egyes szakok állami támogatásának csökkentéséről vagy megszüntetéséről döntsön. Az ország érdekeit az szolgálja, ha fiatal diplomásaink tudásukat itthon kamatoztatják. Ennek ösztönzésére elsődleges eszköz a tartalmas életpálya modellek kialakítása. Emellett meg kell találni a leghatékonyabb megoldásokat arra, hogy a diplomások anyagilag is érdekeltek legyenek az itthoni munkavállalásban. A tervezett visszatérítési rendszer számos veszélyt rejt magában, könnyen visszatartó erővé válhat, ráadásul éppen azokon a viszonylag drága képzési területeken (műszaki-, és természettudományok és a kapcsolódó tanárképzés), amelyeken az országban már hiány mutatkozik.
5
A hallgatók külföldi részidős tanulmányainak támogatásával és annak a törvényben való megjelenítésével teljes mértékben egyetértünk. Képzési szerkezet, képzés minősége A javaslat szerint a főiskolákon gyakorlati célú, a munkaerő-piac igényeire gyorsan reagálni tudó, munkába állást közvetlenül segítő kétéves felsőfokú szakképzés, általában hároméves alapképzés, négyéves hagyományos főiskolai szintű, kivételes esetben egyedi fenntartói döntéssel mesterszintű képzés és alkalmazott kutatás folyik. Az egyetemeken emellett az elméleti és tudományos képzést megalapozó alapképzés, mesterfokú-, osztatlan- és doktori képzés. A tudományegyetemek kitüntetett feladata a mesterképzést megalapozó, elméleti alapképzés, mesterfokú-, osztatlan és doktori képzések mellett az alap- és alkalmazott kutatások folytatása, a nemzetközi viszonylatban is megjelenő publikációk, a kutató- és felsőfokú oktató szakember-utánpótlás biztosítása. Felmerül a kérdés: ha a főiskolán gyakorlati célú FSZ és alapképzés folyik, hogyan teljesül a bolognai elv, az hogy a BSc, BA diplomás MSc-ért, MA-ért tanulhasson, vagy ha az egyetem elméleti és tudományos alapképzést folytat, hogy mehet az egyetemet végző BScs és BA-s a gyakorlati életbe dolgozni? Nem támogatható az, hogy az azonos alapképzési szakok ismeretanyaga, színvonala eltérő lehessen attól függően, hogy főiskolán, egyetemen vagy kutatóegyetemen végzett-e a hallgató. A munkáltatóknak világosan tudtára kell adni, hogy egy-egy alapszakos diploma milyen ismeretköröket fed le. Az átjárhatóság is sérül, mert a kreditbeszámítás az eddiginél is problémásabbá és még időigényesebbé válik. A képzési struktúra kialakítása során kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy az intézmények hazai és EU-s pályázataik végrehajtása során a létrehozott eredmények tekintetében általában 5 éves fenntartási kötelezettséget vállalnak. Ez vonatkozik a beruházásokra, az e-learning tananyagokra stb. Kérdés, hogy ki fogja annak felelősségét vállalni, ha állami döntés következtében a pályázati vállalások nem valósíthatók meg. Támogatjuk azt a javaslatot, hogy a felsőfokú szakképzés csak a felsőoktatásban lesz elérhető. Jelenleg azonban nincs szabályozott bemenet ezen a lehetséges keretszámon. Álláspontunk szerint a kvázi „előszobát” és gyakori indokolatlan „utóképzést” sem indokolt és nem is gazdaságos fenntartani a felsőfokú szakképzés „szerű” bemenettel. A jelenlegi felsőfokú szakképzések gyors és mechanikus reinkarnálása hibás és eredményre nehezen vezethető szándék lenne néhány hónap alatt. 10 ezer fős keretszám allokálása lenne célszerű az alapképzési bemenetnél elsősorban a gyakorlatigényes - erős munka-erőpiaci relevanciával rendelkező - szakoknál, mint pl.: az agrár, a gazdasági(üzleti), az informatikai, a műszaki(részben), a művészetközvetítési, az egészségtudományi, a sporttudományi (részben), a társadalomtudományi(részben) és a természettudományi(részben) területek. El kell készíteni a duális szakképzés rendszereinek az elemeire is támaszkodó erős gyakorlatorientáltságú és munka-erőpiaci relevanciájú un. diplomához nem vezető, de szakképzettséget és persze elszámolható tanulmányokat jelentő felsőfokú szakképzési programot, két, vagy maximum három szemeszter terjedelemben. A megjelölt felsőfokú szakképzésbe az alapképzés első kettő szemesztere után kerülhet a hallgató elsősorban erős minőségbiztosításon alapuló szelekcióval (bizonyítottan nem alkalmas az alapdiploma eléréséhez, nem mutatja az erre irányuló munkateljesítmény elkötelezettséget vagy egyszerűen felmérve a helyzetét ezt választja). A rendszer előnyei a következők lennének: növeli a felsőoktatáshoz történő hozzáférés esélyét; nő verseny a képzési rendszerben; emelkedhet a minősége és a rangja az alapdiplomának; jobb hatékonyságú lehet az első ciklus (a lemorzsolódás nem „vész” el haszontalanul);
6
A felsőoktatási intézmények működése Úgy véljük, hogy a tervezet radikálisan megnyirbálja az intézményi autonómia elemeit. Teszi ezt ráadásul oly módon, hogy nem különbözteti meg azokat az eseteket, amikor az állam, mint tulajdonos, mint fenntartó jár el, azoktól az esetektől, amikor „csak” a közhatalom birtokában igazgat. Tehát ugyanolyan mértékben szabályozná a koncepció az államilag támogatott képzéseket, mint a költségtérítéseseket. Utóbbiaknál is megszabná a felvételi keretszámokat, a költségtérítés lehetséges mértékét, miközben az ilyen szakok támogatásából teljes mértékben kivonulna. Úgy gondoljuk, egyfajta közelítésben megérthető, hogy a tulajdonos, a finanszírozó komolyabb jogokat akar magának. Az üzleti világban ez természetes, senkiben fel sem merül a tulajdonos meghatározó szerepének megkérdőjelezése. A kérdés azonban ezen érvényesítési megoldások módja és várható hatékonysága. Illúzió azt gondolni (eddig is az volt), hogy a „vagyoni, gazdálkodási jogok szabad állami gyakorlása” esetén beszélhetünk akadémiai, kutatási autonómiáról. Illúzió azt gondolni, hogy a miniszteri egyetértéssel kinevezett rektor, valamint egy másik miniszteri kinevezésű, rektor által csak véleményezett gazdasági főigazgató autonóm szenátusi döntéseket képes majd előkészíteni és támogatni. Végül illúzió azt is gondolni, hogy egy kívülről meghatározott, szakokra és finanszírozási módozatokra lebontott és ezáltal a felvehető hallgatók mennyiségét és minőségét is lényegében befolyásoló hallgatói létszám és összetétel mellett az önálló fejlődésnek tág tere nyílhat. A koncepciónak egyik „homályos pontja” a hallgatói létszámstruktúra és létszámkeretek alakulása. Az erről szóló döntés lényegében mindent meghatároz, kezdve onnan, hogy mely intézmény tartozik a Nemzeti Felsőoktatás Rendszerébe (NFR), egészen addig, hogy az egyetemek, főiskolák (gondoljuk) tagozatonként, szakokra lebontva kapják meg a létszámkereteket mind az állami finanszírozású, mint az önköltséges képzéseknél. Ez utóbbinál a kérhető „költségtérítés” is központi döntés. Kiszámítható, hogy ezres nagyságrendben kell majd döntéseket hoznia a minisztériumnak a felsőfokú szakképzésről a doktori iskolákig, „előre látva” a szakterület jövőbeni munkaerő igényét. Mérlegelendőnek tartjuk, hogy a törvény foglalkozzék részletesebben a NFR-hez tartozás és az abból való „kimaradás” folyamatával és következményeivel. Az intézményfejlesztés területén a stratégiai gondolkodás ellehetetlenül, ha egy intézmény négyévente más-más kategóriába kerülhet. Nem értünk egyet azzal a megközelítéssel, hogy a minőségmenedzsment, a hatékonyság mutatók, valamint a teljesítménymérés és tervezés helyett a javaslat lényegében fenntartói kézi-vezérlést vezet be. Ennek jelentősebb formái: a rektor kinevezésével szembeni egyetértési jog, a fenntartó közvetlen beavatkozási joga gyakorlatilag minden intézményi döntésbe, a rektor és a gazdasági vezető párhuzamos vezetési rendszere, ezáltal a szakmai és gazdasági döntések szembeállítása, a szakszerkezet és az államilag finanszírozott, ill. az önköltséges hallgatók arányának a meghatározása.
7
A javaslat szerint a fenntartói jogokat a nemzeti erőforrás miniszter a nemzeti fejlesztési miniszterrel és a nemzetgazdasági miniszterrel közösen gyakorolja, amely a bürokrácia növeléséhez és a működés nehézkessé válásához vezethet. A tervezet nem nevesíti az „egyházi egyetem” kategóriát, amelyről részletekbe menő, alapvető egyeztetések és pontosítások történtek az elmúlt évben. Ennek a területe az ilyen intézmények – azaz a tisztán hitéleti oktatást folytató, akár egykaros – és a hatályos vallásszabadságra vonatkozó jogszabályok szerint államilag támogatott felsőoktatási intézmények fenntartására jogosult felekezetekkel hangsúlyosan egyeztetendő. Ugyanez vonatkozik a koncepcióban szereplő főiskola kategóriájára. Az egyházi fenntartású és tisztán hitéleti képzést folytató felsőoktatási intézmények, számára, amelyek legalább egy képzési területen és legalább egy szakon mesterképzést folytatnak, lehetővé kell tenni az „egyetem” kategóriájába történő besorolást. Ugyanezekkel a kondíciókkal, azon egyházi felsőoktatási intézmények számára, akik alapképzést folytatnak a „főiskolai” kategóriát. Amennyiben a tisztán hitéleti képzést folytató egyházi fenntartású felsőoktatási intézmények (egyházi egyetemek) saját szabályzatuk alapján és fenntartójuk jóváhagyásával nem térhetnek el a 40 fős teljes állású minimális oktatói létszámtól, a korábban már javasolt minimum 12 fős indítványt megtartva (ez a főiskolai karok esetében a tervezetben rögzítetett 35-tel szemben 10 fő), teljesítve természetesen a minősített oktatói és a hallgatói létszám rögzített kötelező arányszámát, úgy ezek az intézmények megszűnnek, amely ellentétes lenne az új vallásszabadsági törvényben rögzített elvek teljesülésével, és az egyes felekezetekkel – akár nemzetközi szerződésben rögzített – megállapodásokkal. Finanszírozás Ellentmondást tartalmaz a koncepció a hallgatók tehervállalását illetően. Egyfelől továbbra is a tandíjmentességet irányozza elő, másfelől a képzések jelentős részében nem kíván állami támogatást nyújtani, így ezekben a részvétel feltétele a költségtérítés. Itt tehát a hallgató tandíjat fizet a jövőben, csak más néven. Kérjük, hogy hozzák nyilvánosságra a jelenlegi és a tervezett finanszírozási és gazdálkodási rendszer közötti különbségeket. Az anyag erről semmi konkrétumot nem tartalmaz, a tényleges helyzet így teljesen kiszámíthatatlan. Ehhez kapcsolódóan szükségesnek tartjuk, hogy a javaslat foglakozzon az intézmények vagyongazdálkodási hatásköreit is! Az, hogy kormányrendelet fogja szabályozni a költségvetési támogatás részleteit azt jelenti, hogy az egyes intézményekre jutó támogatás kiszámíthatatlan, és bármikor változtatható. A koncepció nem tesz említést olyan gazdálkodási elemekről, amelyek eddig támogatták a felsőoktatást. Egyáltalán nem tér ki a koncepció a gazdasági társaságok helyzetére, irányítására, alapítására, sőt a szabad kapacitások kihasználására. A gazdasági tanácsokra vonatkozóan semmilyen iránymutatást nem tartalmaz a koncepció. A felsőoktatás irányításának szétszedése, - az akadémiai és a gazdasági irányításrendkívüli módon megnehezíti az egységes intézményi szempontok érvényesülését, amelyet már a jelenlegi törvény végrehajtásánál is megtapasztaltunk.
8
Javasoljuk, hogy a saját bevétel szerzés és annak az alaptevékenységre történő szabad felhasználása minden intézményi kategóriában legyen alapvető jog, sőt intézményi kötelezettség legyen.
Egyetértünk azzal, hogy Kormány külön felvételi keretszámot biztosítson a hátrányos helyzetű, fogyatékossággal élő, vagy gyermekük gondozása céljából fizetés nélküli szabadságon lévők, terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban vagy gyermekgondozási díjban részesülő jelentkezők számára - a jelenleg hatályos többletpontok helyett, amelyeket inkább versenyeredményekért volna érdemes adni.
9
