A MAGYAR BENCÉS KONGREGÁCIÓ TÁJÉKOZTATÓ LAPJA STUDIA MONASTICA TANULMÁNYI NAPOK PANNONHALMÁN

BENCÉS HÍRLEVÉL A MAGYAR BENCÉS KONGREGÁCIÓ TÁJÉKOZTATÓ LAPJA

VIII. évfolyam 3. szám 2006. ősz

15 ÉVE ÁLL PANNONHALMA ÉLÉN VÁRSZEGI ASZTRIK FÕAPÁT ÚR 1991. augusztus 27-én, a pannonhalmi Bazilika felszentelésének ünnepén kezdte meg Asztrik fõapát úr szolgálatát a Pannonhalmi Fõapátság és egyben a Magyar Bencés Kongregáció élén. Az elmúlt tizenöt év során szerzetesközösségünk a megújulás útjait kereste hivatásában, küldetésében. A megújulás építkezés, a szellemi és lelki élet terén, de fizikai környezetben is. Fõapát úrnak, a Psalterium Abbatis zsoltár-elmélkedés kötettel köszöntük meg, hogy a megújulás élén áll, irányít és bátorít bennünket. Cirill atya

STUDIA MONASTICA TANULMÁNYI NAPOK PANNONHALMÁN

K

özösségünk idén másodszor tartotta meg a Konstitúcióban is ajánlott, szerzetesi képzésre szánt tanulmányi napokat. A küszöbön álló iskolaév ellenére is szép számmal jöttünk össze a kongregáció vala mennyi magyarországi házából, különösen a fiatalabb generáció tagjai, de nem hiányoztak az elõadásokról kevésbé fiatal rendtársaink képviselõi sem. A Studia Monastica idei meghívott vendége Enzo Bianchi, az észak-olaszországi bose-i ökumenikus szerzetesközösség alapító perjele volt. Enzo Bianchi a monasztikus élet történetének, teológiájának és jelenének egyik elismert szaktekintélye, több szentszéki dokumentum elõkészítõje, társszerzõje. Számos írásában és elõadásában szólt a Zsinat utáni szerzetesség elõtt álló utakról, lehetõségekrõl, kihívásokról. Az általa alapított és vezetett bose-i szerzetesközösség ma Olaszországban a Zsinat utáni szerzetesi megújulás egyik legfontosabb központja. Ökumenikus találkozóik, a liturgia, patrisztika, Biblia / Lectio divina és a szerzetesség-történet témákban megrendezett konferenciáik és publikációik ma már nemcsak Olaszországban, de egész Európa-szerte ismertek; ugyanakkor lelkigyakorlatokat, kurzusokat is szerveznek, és így szoros kapcsolatokat ápolnak egyházmegyéjük fiataljaival és papságával, valamint a hagyományos bencés és ciszterci közösségekkel is. (A világhálón is megtalálhatjuk monostorukat: www.monasterodibose.it/main.html). Enzo perjel testvért arra kértük, hogy segítsen bennünket annak feltérképezésében, hogy milyen kihívások, utak elé állítja a monasztikus szerzetességet a XXI. század. Négy elõadását négy nagy téma mentén építette fel.

S ZÁMUNK

TARTALMÁBÓL

• Arcus Temporum mûvészeti fesztivál

• Oblátusaink nyári ünnepe • Beöltözés és fogadalom • Lopás a Levéltárban

• Nemzetközi Család-

• Pannonhalma – Bakonybél – Tihany zarándoklat

• Beszámoló Tiszaújfaluból

találkozó Valenciában

Tihanyból és Gyõrbõl

• A Római Ministránstalál-

• Megújult a tiszaugi ká-

kozó eseményei 1

polna

Az elsõ nap délelõtti elõadásában a monasztikus szerzetesség alapjairól beszélt. Rámutatott, hogy a kezdetek szerzetesatyái – Pachómiusz, Vazul – egyszerûen úgy tekintenek a monasztikus életre, mint az evangélium radikális megélésére, az evangéliumról való folyamatos emlékezésre. Az új jelentkezõ számára sem ígérnek mást, mint azt, hogy a monostor az a hely, ahol radikálisan élheti az evangéliumot. Ha Pachómiusz Szent Atanázzal beszélgetve magát és szerzetestestvéreit „szegény, minden fontosság nélküli laikusoknak” nevezi, ezt azért teszi, hogy a szerzetességet ezekhez az evangéliumi gyökereihez vezesse vissza. Benedek ezt a hagyományt foglalja össze a szerzeteséletre jelentkezõ újonccal kapcsolatos kérdésben: „Valóban Istent keresi-e?”. Valójában téves és felesleges dolog más célt kijelölni a szerzetesség számára; ugyanakkor a monasztikus szerzetességnek ezt az ingyenességen alapuló aspektusát – a monostor „jelen van”, minden különösebb külsõ cél nélkül – sokszor sem az egyházban, sem magukban a szerzetesközösségekben sem könnyû megértetni. Ennek következményeképpen a monasztikus szerzetesség mindig kisebbség lesz az Egyházon belül feltéve, hogy hû marad ehhez a hivatásához. Másrészrõl, ha ennek nem vagyunk tudatában, téves utakra fogunk lépni, mind az életformánkban, mind spiritualitásunkban. A monasztikus szerzetesség, amely nem külsõ feladatai alapján határozza meg önmagát, és nem tekinti önmagát úgynevezett tökéletesebb életformának – az Egyházban hosszú ideig ez volt a vélekedés –, hanem a keresztény élet egyik alternatívájának, akkor melyek azok a karizmák, ajándékok, amelyek ezt az életformát jellemzik? Elsõsorban a cölibátus és a testvérek szövetsége. A második elõadás a délelõtti fogalomtisztázást teológiai és spirituális irányba mélyítette el. A monasztikus szerzetesség – a tiszta és testvéri szövetségben leélt élet – egyetemes emberi jelenség, amely más világvallásokban elõbb született meg, mint a kereszténységben. Ugyanakkor a keresztény szerzetes egy hívásra adott válaszként értelmezi az életét. A monostor nem valamilyen egyházban jelenlévõ szükséglet, pasztorális kihívás vagy egy meghirdetett program nyomán születik, hanem a Szentléleknek adott válaszként, aki az evangéliumi életre hív. A monasztikus szerzetesélet másfajta élet, de nem jobb, mint a többi keresztényé. Eredetileg két fogadalmat tettek a monostorban élõk: a conversio morum és a stabilitas fogadalmát. Az engedelmesség és a szegénység – más szóval a javak testvéri megosztása – minden keresztény feladata. Az evangéliumból világosan kitûnik, hogy Jézus követõitõl mindenekelõtt a családi kötelékek megszakítását várta (vö. Mt 19, Lk 18). Pál ugyanakkor két jelzõt használ a cölibátusban élõkkel kapcsolatban: nem aggodalmaskodóak (1Kor 7,32) és nem szétszórtak (1Kor 7,35). A cölibátusban tehát elsõsorban nem az önmegtartóztatáson van a hangsúly: az csupán eszköz arra, hogy ne legyünk aggodalmaskodóak és szétszórtak. Ha az elmúlt évszázadokban a cölibátusról gyakran negatív oldalról, a cölibátus ellen elkövethetõ bûnök és az ezektõl való félelem szempontjából gondolkodtak, úgy ma egyre inkább hangsúlyossá válik a cölibátus pozitív oldala: szabaddá tesz bennünket arra, hogy aggodalom nélkül és osztatlan, nem szétszórt szívvel éljünk. Ma, hála az embertudományoknak, jobban látjuk, hogy a cölibátust lehet rosszul élni, ugyanakkor azt is látjuk, hogy melyek azok a támaszok, elengedhetetlen körülmények, amelyek azt lehetõvé teszik. Ha ezek a körülmények hiányoznak, ha a szerzetes folyamatosan „önmagán kívül” él, idõpontok szorításában, s egész napját olyan dolgok után való futkosással tölti, amelyek frusztrálják õt, úgy megtalálja azokat a veszélyes kompenzációkat, amelyekkel öntudatlanul is a frusztrációira keres orvoslást. A cölibátushoz elengedhetetlen, hogy a cölibátusban élõ személy érzelmi élete kielégített legyen, persze strukturált és a cölibátussal összeegyeztethetõ módon. Idõt kell teremteni arra, hogy a szerzetes önmagával lehessen (habitare secum), s elõször legyen Istenre figyelõ szerzetes (a személyes imában, a Lectio divinaban, a zsolozsmában), s csak azután következzék a külsõ szolgálat. A monasztikus szerzetesség így lehet az emberség, a humanitas utolsó mentsvára, hiszen megteheti, hogy a mai kor emberét különösen is jellemzõ bálványimádásból, az idõ bálványként való imádásából kitörjön. Ugyanakkor Istent keresni annyit is tesz, mint emberséget keresni, hiszen Jézus Krisztus valóban emberré lett, azzá az igazi Ádámmá, akit Isten a teremtéskor elgondolt. A monostor tehát schola pulchritudinis, a szépen leélt emberi élet iskolája is. A harmadik elõadás a monasztikus szerzetesközösség mai valóságáról és a jelentkezõk felvételének kritériumairól szólt. Ma már nem gondolkodhatunk úgy egy szerzetesközösségrõl, mint régen, azt afféle hadseregnek tekintve. Az individualizmus széteséssel fenyegeti a közösségeinket. A mai elöljáróknak rugalmasnak kell lenniük, néha a közösségben ellentmondásosnak tûnõ helyzeteket kell elfogadniuk s ezekkel dolgozniuk. Éppen ezért fontos hogy minden közösségben legyen egy egyetértõ, elhatározott, és a monasztikus életben elkötelezett mag, amely, úgymond, a közösség formáját meghatározza, s ez lehetõvé teszi, hogy a monasztikus közösséghez úgy is tartozzanak szerzetesek, mint afféle szatellitek. Ha a mag nem világosan körülhatárolt, akkor minden szerzetes szatellit lesz, és nincs többé közösség. Másrészrõl ma már nem lehet a regula-apát-közösség viszonyról hierarchikus módon gondolkodni. E három valóságot, egymással való körkörös-dinamikus kapcsolatukban érdemes szemlélni: az apát és a közösség közös regula-interpretációjából nõhet ki a monostor élete. Másrészt a mai kor lét- és világértelmezését áthatja a véletlenszerûség és szükségszerûség gondolata: a dolgok vagy véletlen folytán vagy valamilyen szükségszerûségbõl jöttek létre. A keresztényeknek ezzel szemben fel kell mutatnia, hogy Isten szabadon és szeretetbõl hívta létbe a világot, s Jézus Krisztus szabadon és szeretetbõl 2

vitte véghez megváltó mûvét; az ember is szabadon és szeretettel válaszolhat Istennek erre a teremtõ és megváltó aktusára. A növendékfelvétel legfontosabb kritériumaként tehát azt jelölte meg Enzo testvér, hogy a jelentkezõ képes-e szabadságra és szeretetre. Három konkrét kritérium különösen is fontosnak tûnik: vajon a jelentkezõ nem a családból való menekülésképpen, biztonság keresésébõl jön-e a monostorba. Fontos szempont a jelentkezõ szexuális irányultságának tisztázása, illetve annak világossá tétele, hogy a jelentkezõ nem szenved-e pszichés betegségben: ez többek között az ételhez, a testhez és a munkához való viszonyban érhetõ tetten. Végsõ soron fel kell tenni a kérdést a jelentkezõnek: mennyire engedelmes önmagának? Az engedelmesség elsõ aktusa ugyanis teremtményi mivoltunk, valamint Isten Teremtõként való elismerése. Vagy elfogadjuk azt, akik vagyunk, amit kaptunk és nem választottunk, s adottságainknak engedelmeskedünk, és mindezekkel együtt követjük az Urat, vagy egész életünkben lázadók leszünk. Teremtményi mivoltunk és határaink elfogadása a legelsõ kritériuma annak, hogy boldog szerzeteséletet élhessünk. Az utolsó elõadás a monasztikus közösség és Egyház kapcsolatáról szólt: mit adhat ma a monasztikus szerzetesség az egyháznak és a keresztényeknek? Itt Enzo testvér két dolgot emelt ki: egyrészt felmutatni a világnak Isten mindent megelõzõ elsõbbségét az életünkben. Az idõ bálványimádásában szenvedõ világ számára különösen erõs tanúságtétel, ha az idõnk beosztásában tudjuk megmutatni Istennek ezt a mindent megelõzõ primátusát az életünkben, amennyiben az Opus Deinek és a Lectio Divinanak elsõ és kiváltságos helyet biztosítunk a napunkban; ez az ami valóban szerzetessé tesz bennünket. Ebbõl a szempontból valóban mondhatjuk azt, hogy a szerzeteséletben a tényleges életforma és struktúrák számítanak, nem pedig az úgynevezett bencés lelkiség vagy Szent Benedekre való hivatkozás. A második dolog pedig, amit az egyháznak adhatunk, a közösségi élet. A Regula stabilitás-fogadalmát nem lehet pusztán stabilitas locira redukálni, hiszen Benedek szándéka szerint a stabilitas egyben stabilitas fratrum, egymással szövetségben élõ testvérek kommúniója. Schola amoris, communionis signum, domus communionis: ezek a fogalmak az elsõ ciszterciektõl származnak, s mind a monostor körülírására szolgálnak. A szerzeteséletnek az a hivatása, hogy az Egyházban látható jele legyen annak a dinamikus szeretetnek, amely a Szentháromság személyei között áramlik. Olyan ajándék, amelyet féltékenyen õriz és ápol a szerzetesi közösség, s ennek az ajándéknak különös fénnyel kell tündökölnie, és hasznára kell lennie az egész egyház számára. A monasztikus élet minõsége a testvéri élet minõségétõl függ. Enzo testvér elõadásait a következõ reménykeltõ gondolatokkal zárta le: A monasztikus szerzetesség a nyugati világban létszámbeli csökkenést tapasztal. A jelenlegi megpróbáltatások azonban nem spirituális hanyatlást jelentenek, hanem szegénységet. Szegénységet a létszámban, de szegénységet abban is, hogy az Egyházon belül is átéljük kisebbségi mivoltunkat. A hangunk is mind gyengébben hallatszik a világban. De ahol van megpróbáltatás, ott van húsvét is. Ha Iz 8,17-18-at a mai monasztikus szerzetesség analógiájaként értjük, úgy még egy egész kicsi monasztikus szerzetesközösség is jel lesz, elõjel Izrael számára, mint Izajás próféta, aki kézen fogva áll két gyermekével a romokban álló Jeruzsálem közepén. A monasztikus életben egy szerencsénk van: igazából soha, semmitõl nem kell félnünk, hiszen nincs más dolgunk, mint hogy az evangélium szerint éljünk; ebben pedig senki nem tud minket megakadályozni, csak mi akadályozzuk meg magunkat. Enzo testvér elõadásain átvilágított, mennyire tisztában van a mai nyugati társadalomban jelenlévõ problémákkal; az idézett példák sokasága amellett, hogy életszerûvé és kézzelfoghatóvá tette beszédét, felvillantotta nagy emberi, egyházi, szerzetesi és ökumenikus tapasztalatát, amelyek különleges rálátást biztosítanak számára s hallgatói számára a mai világban zajló folyamatokra, s azok hatására a szerzeteséletben. Prófétai beszéde, kendõzetlen, néha mellbevágó õszintesége, nyíltsága, amely elsõsorban nem a tetszést keresi, hanem az általa igazságnak felismerteket akarja közölni, nem tartozik a könnyû mûfajú elõadás kategóriájába. Nem is kellett vele mindig egyetérteni. Ha gondolkodásra, vitára serkentett, úgy már elérte a célját: az igazság mélyebb megismerésének és megfogalmazásának vágyára vezette a hallgatókat, amit jól mutat, hogy mind a négy elõadást élénk és hosszú eszmecsere követte, elõször az elõadóteremben az elõadó jelenlétében, majd kisebb csoportokban is; ez bizonyára annak is jele, hogy sokunkban felébredt a vágy, hogy magunknak is újra megfogalmazzuk a hallottak tükrében – ugyan azokkal nem mindig összhangban – egy igazabb, élhetõbb, hitelesebb szerzetesélet kritériumait. A Studia Monastica szándéka szerint nemcsak a továbbképzés és együttgondolkodás, hanem a testvéri találkozás alkalma is. Idén a tavaly már jól bevált könnyített napirendet követtük, amely bõségesen hagyott idõt alvásra, pihenésre, beszélgetésre. Noha hétfõn délután még fenyegetõ felhõk vonultak el Pannonhalma felett, estére megenyhült az idõ, így idén a tavaly elmaradt „kerti-partyt” is megtarthattuk a pincészet teraszán, finom borok és hidegtálak társaságában. Kedden délben pedig az eucharisztia keretében Asztrik fõapát úr apáti szolgálatának tizenötödik évfordulójáról emlékeztünk meg, az ünnepi ebéden pedig Cirill atya az egész közösség nevében átnyújtotta a rendtársak által ajándékul készített zsoltár-meditációkat, amelyeket a Psalterium Abbatis címû kötetben gyûjtöttek egybe a szerkesztõk. Az ember óvatosan fogalmaz meg ilyesmit, de a rendtársak fogadókészsége remélni engedi, hogy a Studia Monastica második alkalma egy fontos, erõsödõ közösségi hagyomány jele, amely ismét beépülhet az életünkbe – a kifejezés mindegyik értelmében. Jákó testvér 3

PANNONHALMI FÕAPÁTSÁG

OBLÁTUS LELKIGYAKORLAT PANNONHALMÁN Az Oblátus Szövetség lelkigyakorlata minden esztendõben Szent Benedek nyári ünnepéhez kapcsolódik. Már tavasszal készülõdünk, és egyre türelmetlenebbül várjuk ezt a néhány napot, amikor a „hegyen”, a kolostor csendjében egészen Istenre figyelünk, Õt keressük, és végül megújult lélekkel ünnepeljük Szent Benedek atyánkat, rendünk alapítóját. Ebben az évben lelkigyakorlatunkat Bartók Ferenc atya vezette, aki néhány éve a Pannonhalmi Egyházmegyéhez tartozó, Gyõr melletti (Ménfõ)Csanak plébánosa. Ennek köszönhetjük, hogy teológiai tudásán kívül nemcsak szerzetesi, tanári, hanem lelkipásztori tapasztalatait is megosztotta velünk a Szentlélekrõl szóló elmélkedéseiben. Bevezetõ mondata újból és újból visszacsengett az elsõ elõadás során: „A Szentlélek mögöttes erõként van jelen életünkben.” Szent Benedek Regulájában számtalanszor utal a Lélek jelenlétére és erejére. Ez minket is arra hív, hogy „legyen bennünk jó szándék a Lélekkel való együttjárásra”. Az elhangzottak kifejtését késõbb kiscsoportos megbeszélés is követte, hogy így személyesebbé váljék számunkra mindaz, amit hallottunk. A további elmélkedések a Szentlélek munkájáról szóltak, és két fontos gondolatkört érintettek. Ferenc atya arról beszélt, hogy ma, a relativizmus korában különösen nagy jelentõsége van annak a ténynek, hogy „a Szentlélek objektív mértéket szab a világnak”, illetve kiemelte a Szentlélek szerepét a bûn elleni harcban. A fõbûnök rövid kifejtése már átvezetett bennünket lelkigyakorlatunk következõ részéhez, a bûnbánati felkészüléshez. Itt már Elréd atya volt a kísérõnk. Elmélkedést hallgattunk a labirintus jelképes értelmérõl, és egy könyvben megnéztük a chartres-i katedrálisban látható labirintus fotóját. Az utolsó gondolatsor témája a belsõ szabadság volt. Elmélyülésünket segítette az atyákkal végzett közös zsolozsma a Bazilikában. A szellemi és lelki táplálék mellett azonban még sok egyéb jóban is volt részünk: Láttuk Fellini szép filmjét, az Országútont, amely a szeretetrõl, illetve annak hiányáról szólt. A fotókiállításon bepillanthattunk a második világháború elõtti bencés életbe, élvezhettük a mûvészi felvételeket, és örömmel láttuk viszont azokat a kedves arcokat, akiknek tulajdonosa már „szemtõl-szemben” zengi az istendicséret énekét. Magányos séták és spontán kialakult személyes beszélgetések váltakoztak a „szabad idõnkben”, de volt alkalom közös megbeszélésre az egész közösség számára is. Ábel atya egy évre Bakonybélbe költözik, ezért búcsút vett tõlünk, és Elréd atyára bízott bennünket, akit nagy szeretettel üdvözöltünk rektori „székében”. Ezen a lelkigyakorlaton látványos példáját adtuk annak, hogyan integráljuk mindennapi életünket vallásos életünkbe, ugyanis a lelki programok között helyet kapott a foci vb döntõjének megtekintése, Damján atya pedig a „csúcstechnológia” segítségével készítette el az Oblátus Szövetség elsõ igazi csoportképét, és rögzítette az ünnepi szentmise fontos pillanatait. Nagyon tartalmas napokat töltöttünk Pannonhalmán, egy beszámoló azonban csak a külsõ történéseket sorolhatja. Ami a lélekben történt, ami személyesen a miénk, nekünk szólt ezen a lelkigyakorlaton, azt hazavittük, és õrizgetjük, hogy segítsen bennünket további oblátuséletünkben. Köszönjük a törõdést és a sok szeretetet. Kálmán Gabriella Ágota OSB obl. 4


arcus temporum 2 0 0 5 . a u g u s z t u s 2 5 - 2 7. A MEGKERÜLHETETLEN DOMB Augusztus utolsó hétvégéjén rendezték meg, immár harmadszor, a pannonhalmi Arcus Temporum (Idõívek) fesztivált. Bár a három év egy fesztivál történetében nagyon rövid idõ, mégis bátran kijelenthetjük, hogy ami Pannonhalmán augusztus utolsó hétvégéjén évrõl-évre megtörténik, az a mai magyar kulturális életben (a kultúrát tessék nagyon-nagyon tágan értelmezni) példa nélküli. Az ember megérkezik Pannonhalmára. Ott áll egy csodálatos, a pannon tájra oly jellemzõ, méreteit tekintve teljesen jelentéktelen domb (sõt: dombocska) elõtt, amelyet megkerülni éppoly egyszerû lenne, mint átugrani. Ám valahogy ez a domb hívogat, csalogat a tetejére, s bár méretei nem ígérnek sportdiadalt, az ember mégis ellenállhatatlan vágyat érez, hogy engedjen a csalogatásnak. Nyilván ugyanez az érzés kerítette hatalmába több mint ezer éve a bencés apátság építõit és elsõ lakóit is. A hegy jelzett, hogy itt a szellem szívesen idõz. Elõbb volt Pannonhalma az emberek lakta tér egyik szakrális pontja, s csak késõbb kerültek rá a szentség egyértelmû közvetítõ jegyei: az apátság, a bazilika, a kollégium, a Boldogasszony kápolna, az arborétum és a gyógyító füvek kertje. S ha a szellem a mûvészet alakjában ölt testet, akkor is otthonosan mozog ezen a tájon, és ezt az otthonosságot mûvész és mûélvezõ – különösen, ha több napot tölt el Pannonhalmán – megérzi, majd hatása alá kerül. A mûvészettel való találkozás sorsformáló erejével szinte lehetetlen szembesülni az erre kialakított helyeken, a koncerttermekben vagy a színházakban; Pannonhalma számomra az egyetlen hely, ahol ez az erõ a maga természete szerint, szabadon végzi áldásos munkáját: sorsokat formál. Már a tavalyi zenei program (maradjunk ezúttal a fesztiválesemények legnagyobb részét kitevõ rendezvényeknél) végighallgatása is egyedülálló élmény nyújtott, akkor a koncerteken Joseph Haydn és a végig jelenlévõ Szofia Gubajdulina mûveibõl állt a mûsor. A 18. század és a jelen közé épült a törékeny, de mégis biztonsággal végigjárható idõív. Így volt ez idén is, ezúttal Mozart és a hazai közönség (ideértve a szakma jó részét és magamat is) számára gyakorlatilag ismeretlen olasz zeneszerzõ, Salvatore Sciarrino (1947) mûvészete közé feszült az idõív. Sciarrino – õ is jelen volt a fesztiválon és bárki megszólíthatta – ismeretlensége, ha az életmû jelentõségébõl indulunk ki, érthetetlen; a magyar kultúra históriája alapján viszont nagyon is érthetõ, hiszen mi, magyarok – ilyen-olyan okok miatt – évszázadokon át csak az európai kultúra szeletkéivel voltunk képesek kapcsolatba lépni. Ezúttal hét különbözõ koncerten, Mozart-mûvek társaságában, tizenhat mûve hangzott el, bizonyára valamennyi hazai bemutató volt; ez hatalmas szám, hiszen az elmúlt harminc évben tényleg egy kézen meg lehet számolni a hazai Sciarrino-bemutatókat. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a teltházakat vonzó koncertek közönsége bepillantást nyert az európai zenekultúra egyik ismeretlen zugába, úgy érezhette, hogy valami fontos mulasztást pótol és három napra felszabadult a provinciálitás nyomasztó terhe alól. Utóbbi – itt, a végtelenül provinciálisnak tûnõ fõvárostól 130 kilométerre, a Dunántúl egyik szegletében – alaposan elgondolkodtatja a pesti polgárt. A koncertek zenei színvonala egy igen magas szint alá soha nem süllyedt, ezt garantálta az elõadók személye, (felsorolásuk helyett álljon itt egy hasznos link: www.arcustemporum.hu), Sciarrino gyakran döbbenetesen nehéz mûveit pedig olyan elõadás is közvetítette, melybõl maga Sciarrino is tanult. Nemcsak hitelesnek ható produkcióknak tapsolhattunk tehát, hanem néha revelatívnak is. S ami Mozartot illeti? Nos, a fesztivál utolsó koncertje (Boldogasszony kápolna, augusztus 27., délelõtt 11 óra) a Mozart-év egyik legnagyobb koncertélményévé vált. Ebben nyilván közrejátszott a lélek háromnapos tréningje is. Hiába, Pannonhalma, néhány röpke év alatt a magyar zenei élet megkerülhetetlen magaslatává vált. Molnár Szabolcs Gramofon Zenekritikai Mûhely 5


ÚJ APÁTSÁGI TERMÉK

Gasztronómiai kuriózum salátakedvelõknek 2006. augusztus 21-én került rá Asztrik fõapát úr és Zentai László, a BUSZESZ Zrt. vezérigazgatójának aláírása arra a szerzõdésre, amelynek eredménye az új apátsági termék, a bencés borecet család. A pincegazdaság megjelenésével a saját borokból boreceteket is készítettek eleink, mind étkezési, mind pedig gyógyászati célokra. A mai korszerû hûtéstechnikák elterjedése elõtt nagyobb jelentõsége volt az eceteknek a tartósításban is. Azzal pácolták és ízesítették a húsokat, elsõsorban az akkoriban nagyon kedvelt vadételeket, valamint az ugyancsak nagy mennyiségben fogyasztott zöldségféleségeket. Keller Bálint bencés pincefelügyelõ 1703-ban vetette papírra latin nyelvû pincekönyvében a borecet elkészítésérõl és tárolásáról szóló utasításait: „Gondoskodni kell egészséges, erõs és tüzes alapanyagról (ecetágyról), amely nemes fajtájú borból készítendõ. Az a bor pedig ne legyen idei termés, hanem harmadik vagy negyedik évjáratú. Tehát vegyünk tiszta és nemes fajtájú bort, minél magasabb szesztartalommal. Semmibõl ugyanis nem lesz semmi, a rosszból csak rossz lesz, a jóból viszont jó, az erõsbõl erõs.” Keller Bálint bencés receptjei alapján készítették el a BUSZESZ laboratóriumában a bencés borecet nagyüzemi elõállítási receptjét. Az ecetek alapanyaga a bor, természetesen a Pannonhalmi Apátsági Pincészetbõl származik. Az ecetek ízesítése ugyancsak pannonhalmi hagyományok szerint történt Az egyik ecetünk gyógy- illetve fûszernövénye a levendula, melyet az ókor óta tisztító tulajdonságáért, illatáért, az idegrendszert nyugtató hatásáért sokan kedvelnek. A másik fehérborecet pedig zsályát és diólevelet tartalmaz, amelyek gyógyító hatását ugyancsak régen ismerik. A zsálya latin neve „salvia”, a meggyógyít igébõl származik. Diólevélbõl készült teát pedig ma is használnak étvágytalanság kezelésére, köhögés csillapítására és vértisztító hatása miatt. A különleges érlelésû fûszerezett bencés ecetek igazi értéke a gyógynövények és a pannonhalmi apátsági borok természetes ízének és beltartalmának gazdagsága. Örömmel ajánlom olvasóink figyelmébe új eceteinket, a mellékelt recepttel együtt! Cirill atya

ILLATOS TEJFÖLÖS AVOKÁDÓSALÁTA

Hozzávalók 2 kemény húsú paradicsom 2 avokádó 1 mozzarella sajt (lé nélkül 12,5 dkg) 1 kisebb vöröshagyma 3 dl tejföl 2 evõkanál levendulás borecet só, késhegynyi durvára õrölt bors 1 kiskanál friss vagy feleannyi szárított kakukkfû A paradicsomok szárát kimetsszük, húsukat kockákra, a meghámozott avokádót 1 centi vastag szeletekre vágjuk. A mozzarellát 1,5 centis kockákra aprítjuk. Az így elõkészített hozzávalókat tálba szórjuk. A hagymát megtisztítjuk, majd finomra vágjuk, és a tejfölt hozzáadjuk. Az ecettel ízesítjük, megsózzuk, megborsozzuk. Ráöntjük a salátára, és friss kakukkfüvet (esetleg feleannyi szárítottat) morzsolunk rá. Elkészítési idõ: 30 perc Egy adag: 1618 kJ/387 kcal 6


ÚJ BORAINK Szent Benedek Regulájában olvassuk a következõ, a szerzetesek táplálkozására vonatkozó sorokat: „Kinek-kinek saját ajándéka van Istentõl, az egyiknek így, a másiknak meg amúgy. Éppen ezért némi töprengéssel rendelkezünk mások táplálkozásának mértékérõl. Mégis, ha tekintetbe vesszük az erõtlenek gyöngeségét, azt tartjuk, hogy minden egyesnek elég lesz napjában egy hemina bor.” De mennyi az az egy hemina bor? A választ a lexikonokban nem fogjuk megtalálni, hiszen Szent Benedek elsõsorban nem mértékegységre gondolt. A hemina kinek-kinek saját ajándéka, az a mennyiség, amit nyugodt lélekkel, tiszta lelkiismerettel megihat. A XIII. században, a pannonhalmi bazilika építésének idején, a szomszédos Ausztria monostoraiban kettõ-négy liter volt a napi adag, máshol csupán két-három deciliter. Hogyan lehet ekkora különbség? Bizonyára figyelembe kell vennünk, hogy eleink elsõsorban vizezett, kevert bort ittak, továbbá nagy különbség van bor és bor között: egy könnyû itáliai vörösborból többet lehet inni, mint a pannon tájakon termett testes italokból. Mi tehát a hemina titka? Leginkább az, hogy a mennyiség mindegyikünk számára személyre szabott! A hemina annyi korty vagy pohár, amennyi felemel, megvidámít, erõt, kreativitást szabadít fel bennem, bölccsé, boldoggá tesz! A hemina titka tehát a személyre szabott, a szívet megvidámító, egyedi mérték! Hiszen tudjuk, hogy ha túllépjük saját mértékünket, homály borít el, elveszítjük arányérzékünket, úrrá lesz rajtunk a rossz és megaláz bennünket. Mennyi tehát a Pannonhalmi Hemina mértékegysége? „Kinek-kinek saját ajándéka van…” Cirill atya

HEMINA 2005

PINOT NOIR 2005

A 2005-ös évet nem tekinthetjük a legkiválóbb évjáratnak. Különösen igaz ez, ha a Dunántúl borvidékeit vizsgáljuk a korai és középkorai érésû szõlõknél. Szerencsénkre azonban a tavalyi õsz október elejére szárazra fordult, s így a középérésû fajták esélyt kaptak az érésre, cukrok gyûjtésére. Így szüretelhettünk október közepén 21MMO-kal érett, jó savszerkezetû Chardonnay-t és Fehérburgundit. A Chardonnay-t már több évjáratban szüretelhettük, azonban a Pino blanc negyedik éves ültetvény termése. Az egészfürtben préselt szõlõ mustja hordóba került, s erjedés után 10 hónapot érett. A másodtöltésû és újhordó használatnak köszönhetõen tetten érhetõ a burgundi stílusú fehérborok nagytestû, olajos szerkezete, a fa cserességével támogatott vanília és karamell, színesítve a túlérett gyümölcsízeket biztosító érett szõlõízekkel. A bor játékos savharmóniája az egyharmad rész Fehérburgundinak köszönhetõ, amely részaránya az új telepítésû ültetvények fokozatos termõfordulásával növekedni fog. A bort bátran ajánljuk fûszeres húsok, grillételek, kiváltképp õszi erdei gombákat tartalmazó étkek mellé. Gyûjtõknek 5-8 éves tárolás ajánlott!

2005-ben elkészülhetett az Apátsági Pincészet második Pinot noir bora. Az évjárat nem volt kegyes hozzánk, különösen ha figyelembe vesszük a Pinot noir ampelográfiai jellemzõit: kis fürtje tömött, a bogyók aprók s nagyon közel állnak egymáshoz, néha egy „rövid kukoricacsõre” emlékeztethetnek. Mindez azt eredményezi, hogy szinte lehetetlen a szürkepenész elleni védelem. Talán a legtöbb feladatot jelenti ez a fajta a szõlészetben és a borkészítés során is. Szeptember végén szüretelt szõlõnket bogyóztuk, majd acéltartályba töltöttük. Az erjedés beindulása után naponta 2-3 alkalommal „csömöszöltük” a cefrét. Ez a szín és aromaanyagok kioldása érdekében történik, s a gyakorlatban az erjedés közben felszálló héjrészek visszakeverését jelenti a mustba, az erjedõ újborba. Az erjedés alatt különösen fontos a hõmérséklet szabályozása, ami maximálisan 25-26 CO-ot jelent. A héjon tartás ideje 25 nap volt, amit a préselés követett. A préselt újbor 10 hónapot érett kisméretû (225 l) és nagyméretû (500 l) hordókban. Ezalatt a bor karakteres Pinot noir-rá vált, amit érett piros gyümölcs illatok: málna, cseresznye, fahéjillat jellemez. Ízére a harmónia a legjellemzõbb, amit az elegáns vörösborjegyeknek, lágy tanninoknak köszönhet kiegészülve a fahordó ízvilágával. A karácsonyi asztal méltó vörös-bora. Ínyenceknek bártan ajánlom sült gesztenyével is.

Liptai Zsolt borász

7


H Í R E K mányaiért Asztrik fõapát urat Bartók Béla-emlékdíjjal tüntette ki a Magyar Mûvészetért Alapítvány és a Herendi Por-celánmanufaktúra Rt.

május 27. A Bencés Diákszövetség immár huszonötödik alkalommal tartotta meg országos találkozóját Pannonhalmán. A szentmise fõcelebránsa Asztrik fõapát úr volt a bazilikában, akit hatvanadik születésnapja alkalmából ott köszöntött az elnökség. A „Regula oculorum” fotókiállítás megtekintése és az ebéd után a tornateremben mutatkozott be a Diákszövetség új vezetõsége (Bischof Péter elnök, dr. Németh Szilárd ügyvezetõ elnök, Németh László fõtitkár), ezt követõen Korzenszky Richárd atya emlékezett vissza a huszonöt évvel ezelõtti „kezdetek”-re, majd Fáber Miklós leköszönõ elnök (örökös tiszteletbeli elnök) tartott elõadást, végül gimnáziumunk egyegy kezdõ és végzõs diákja mutatta be iskolánk életét.

június 5. A pünkösdhétfõi hangversenyt Rostetter Szilveszter veszprémi orgonamûvész adta a bazilikában. június 14. Lukács László Sch.P. atyát, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Fõiskola rektorát köszöntötték hetvenedik születésnapja alkalmából barátai és munkatársai, köztük a Fõiskolán tanító bencés atyák és testvérek is. június 16. A bencés szerzetesközösség tagjai Pannonhalmán gyûltek össze a Kiengesztelõdés Napja alkalmából, hogy a megbocsátás szellemében szembenézzenek az 1950 és 1990 közötti idõszak bencés vonatkozású történetével.

május 31. A Pannonhalmi Fõapátság konvent-káptalanja ülést tartott, amelyen megválasztották a Fõapáti Tanács tagjait a következõ három évre, beszámolót hallgattak meg az általános káptalan munkájáról és elõkészítették az õszi kánoni vizitációt. Az új Fõapáti Tanács tagjai Cirill atya, Richárd atya, Ákos atya, Tamás atya, Mátyás atya és Iván testvér.

június 19. Az Osztrák és Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közös mariazelli ülése elõtt Asztrik fõapát úr meghívására a magyar püspökök látogatást tettek a Pannonhalmi Apátsági Pincészetben. A látogatás keretében Erdõ Péter bíboros-érsek úr, a MKPK elnöke Pro Paedagogia Christiana díjat adott át Csóka Gáspár atyának több évtizedes eredményes oktatói-nevelõi tevékenységéért.

június 1–3. Monostorunk adott otthont a VII. Országos Pannon Bormustra rendezvényének, melynek keretében a többségében külföldi zsûri 86 pincészet 228 borát bírálta el és választotta ki közülük a legjobbakat, a csúcsborokat. Külön örömet jelentett, hogy a fehérbor kategóriában a legtöbb pontot a Pannonhalmi Apátsági Pincészet Chardonnay 2004 bora kapta.

június 22. A Magyarországi Evangélikus Egyház Tényfeltáró Bizottsága és a Lénárd Ödön Közhasznú Alapítvány Kuratóriuma Pannonhalmán Ittzés János elnök-püspök úr és Asztrik fõapát úr, kuratóriumi elnök vezetésével megbeszélést tartott. Tájékoztatták egymást a Magyar-országi Evangélikus Egyház ill. a Magyar Katolikus Egyház 1945 és 1990 közötti történetének feltárása területén eddig végzett munkájukról és elhatározták, hogy a továbbiakban is találkoznak és keresik az együttmûködés lehetõségeit, beleértve a közös publikációkat is.

június 2. A gimnázium Asztrik-termében Hraskó András gimnáziumi tanár tartott elõadást Nagy pillanatok a projektív geometria történetében címmel. június 3. Az egyház és a társadalom közötti kapcsolat erõsítéséért, az emberi jogok képviseletéért, az ökumenikus gondolat szelleméért, spirituális, erkölcsi tárgyú tanul8


június 23. A tanévzáró konferencián búcsúzott el a pannonhalmi tanári kar tagjaitól Tamás atya, aki az új tanévtõl kezdõdõen a Gyõri Bencés Rendház házfõnöke és a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium igazgatója.

július 8–11. Bakos Gergely atya és Fehérváry Jákó testvér A csöndbe vezetõ ige – A Szentírás imádságos olvasása címmel tartott lelkigyakorlatot az érdeklõdõk számára. július 11. Szent Benedek Atyánk ünnepén oblációra és beöltözésre került sor az ünnepi szentmise keretében, amelynek fõcelebránsa és igehirdetõje Asztrik fõapát úr volt.

július 3. Lázár atya gyémánt-, Otmár és Félix atya aranymiséjét ünnepelte a szerzetesközösséggel és a vendégekkel a pannonhalmi bazilikában.

július 17–20. Borián Elréd atya Utaidat, Uram, mutasd meg nékünk… címmel tartott lelkigyakorlatot a jelentkezõk részére.

július 3–5. A Cultura Nostra történelmi verseny gyõztesei a nyári jutalomútjukat Pannonhalmán kezdték, majd Bábolnán és Herenden folytatták.

augusztus 6. A Laudes keretében Szabó Márton és Gérecz Imre testvérek magukra öltötték a szerzetesruhát, a délelõtti szentmisében pedig Dejcsics Konrád testvér ünnepélyes örökfogadalmat tett.

július 4. Ursula Seiler-Albring német nagykövetasszony tett búcsúlátogatást Pannonhalmán, amelynek során megbeszélést folytatott Asztrik fõapát úrral a német-magyar kapcsolatokról, különösen is azok egyházi vonatkozású területeirõl.

augusztus 7. Habsburg György fõherceg látogatott Pannonhalmára és megbeszélést folytatott Asztrik fõapát úrral.

július 4–7. A Rákóczi Szövetség meghívására határon túli magyar katolikus papnövendékek találkoztak és hallgattak meg elõadásokat monostorunkban.

augusztus 15. Az ünnepi szentmise keretében Asztrik fõapát úr diakónussá szentelte Konrád testvért. augusztus 20. Szent István napján az ünnepi szentmisét a bazilikában Asztrik fõapát úr tartotta. A könyvtárban bemutatásra került az eredeti Pannonhalmi és Tihanyi Alapítólevél. Napközben a gyerekek játékos program keretében a búza útját követhették nyomon a vetéstõl egészen a kenyérsütésig. Délután a bazilikában Cziglényi László orgonamûvész és Stepper Tibor trombitamûvész közös hangversenyére került sor. Az ünnepi vesperást követõen az Ektár Zenekar játszott jazz zenét az Apátsági Pincészet teraszán, este pedig idén is elhangzott a bazilikában Szent István Intelmeinek a szövege Bogdán Zsolt színmûvész elõadásában, amit Horváth Kornél ütõs játékával kísért. Az elõadást Harsányi Attila rendezte.

július 7. Az E.ON AG Igazgatóságának elnöke és több tagja látogatott Pannonhalmára az E.ON Hungária Rt. vezetõinek kíséretében. A monostor megtekintése mellett a vendégek megbeszélést folytattak Asztrik fõapát úrral. július 7–11. A bencés oblátus közösségeink számára rendezett lelkigyakorlatot Bartók Ferenc atya vezette Pannonhalmán. július 7–12. A Pannonhalmi Területi Apátság plébániáiról és a bencés gimnáziumokból, valamint más bencés vonatkozású helyekrõl fiatalok szép számú csoportja kelt zarándokútra Szent Benedek atyánk tiszteletére, hogy az összetartozásban erõsítse az útvonal három monostorát: Pannonhalmát, Bakonybélt és Tihanyt.

9


augusztus 25–27. Idén harmadszor rendezte meg a Pannonhalmi Fõapátság Kulturális és Turisztikai Igazgatósága az Arcus Temporum (Idõívek) címû mûvészeti fesztivált Pannonhalmán. A régi és a kortárs muzsika arányos ötvözeteként Mozart mûvek mellett a nemzetközileg ismert és a fesztiválon személyesen résztvevõ olasz Salvatore Sciarrino alkotásaiban gyönyörködhettünk a Boldogasszony kápolnában és a Bazilikában. A zenei élmények mellett megcsodálhattuk az amerikai-japán Eiko és Koma bútó-színházi elõadását, valamint megtekinthettük Lovas Ilona S.O.S. címû videóinstallációját és Sárkány Kata Jeanne d'Arc és Villon címû installációját. A Muzsikás együttes pedig népi kesergõk és siratók megszólaltatásával járult hozzá a fesztivál sikeréhez.

augusztus 31. – szeptember 2. Asztrik fõapát úr és Richárd perjel atya képviselte a magyar bencés közösséget a Renovabis 2006. évi kongresszusán Freisingben, ahol a Közvetítõ címû filmet is bemutatták az érdeklõdõknek. szeptember 1. A tanévnyitó konferencia keretében mutatkozott be a tanári karnak Titusz atya mint a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégium új igazgatója, valamint Fidél atya, Barcza István és Csertán Károly igazgatóhelyettesek. szeptember 3. A Veni Sanctéval megkezdõdött az új iskolai év. Végzõs diákjaink hosszabb tanulmányi kiránduláson vettek részt Krakkóban illetve Prágában. szeptember 5. Az Asztrik-teremben a manilai börtönmisszióról tartott vetítettképes elõadást a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség magyar nõvére, Edit-Myriam, aki négy francia és osztrák segítõvel látogatott Pannonhalmára.

augusztus 26. A véneki templom felszentelésének századik évfordulóján Asztrik fõapát úr mutatott be szentmisét az egyházközség ünneplõ közösségének, majd megáldotta a templomkertben felállított emlékoszlopot. augusztus 28–29. A Magyar Bencés Kongregáció tagjai a monasztikus szerzetesélettel kapcsolatos tanulmányi napokon vettek részt Pannonhalmán. A Studia Monastica idei elõadásait Enzo Bianchi, az észak-olaszországi bosei ökumenikus szerzetesközösség alapító perjele tartotta Kihívások, utak a XXI. századi monasztikus szerzetesség elõtt címmel. A tanulmányi napok keretében emlékezett meg a szerzetesközösség Asztrik fõapát úr tizenöt éves apáti szolgálatáról és adta át a Psalterium Abbatis címû, a bencés atyák és testvérek zsoltármeditációit tartalmazó kötetet az ünnepeltnek.

szeptember 6. Juliusz Janusz apostoli nuncius úr vezetésével emlékeztünk meg II. János Pál pápa tíz évvel ezelõtti pannonhalmi látogatásáról. szeptember 16. Bernard Sawicki tynieci bencés apát adott orgonahangversenyt a bazilikában.

A BENCÉS KÖZÖSSÉG AUGUSZTUSI ÖRÖMEI Augusztus folyamán a szerzetesélet különböző alkalmaihoz kapcsolódóan a magyar bencés közösség több ízben is megtapasztalhatta Isten gondoskodó jóságát. Augusztus 6-án a reggeli istendicséret keretében két jelölt, Szabó Márton és Gérecz Imre testvér öltötte magára a bencés szerzetesruhát a pannonhalmi bazilikában. Ugyanezen a napon a konventmisében Dejcsics Konrád testvér kötelezte el magát örök, ünnepélyes fogadalommal Krisztus szorosabb követésére. Augusztus 14-én, Nagyboldogasszony vigíliáján az esti imádság, a vesperás keretében a tihanyi bencés közösségben beöltözött Barkó Ágoston és Mihályi Jeromos testvér. A bakonybéli közösségbe pedig egy jelöltet vett fel a főapát úr. Nagyboldogasszony ünnepén Asztrik püspök-főapát diakónussá szentelte Konrád testvért. 10


ÚJ MUNKAKÖRÖK PANNONHALMA Endrédy Csanád dr. Solymosi Damján Áment Lukács dr. Hirka Antal Lõrincz Pál

Nádai Fidél Borián Elréd dr. Hardi Titusz Pór Bálint Baumgartner Bernát Vincze Iván Szita Bánk Dejcsics Konrád

nyugalomban a Szent Adalbert Otthon lelki igazgatója a Bazilika custosa, regens chori, magister liturgiae, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Fõiskola tanára, a zenetár õre eddigi munkakörei megtartása mellett a gimnáziumi igazgatóhelyettesi munkakör alól felmentve eddigi munkakörei megtartása mellett Bakonypéterd, Gyõrasszonyfa és Ravazd plébánosa továbbá Tarjánpuszta lelkésze; a vendégpáter segítõje munkakör alól felmentve eddigi munkakörei megtartása mellett kollégiumi igazgatóhelyettes eddigi munkakörei megtartása mellett az Oblátusszövetség rektora eddigi munkakörei megtartása mellett gimnáziumi és kollégiumi igazgató gimnáziumi tanár, kisegítõ lelkész, a vendégpáter segítõje gimnáziumi tanár eddigi munkakörei megtartása mellett a vendégpáter segítõje eddigi munkakörei megtartása mellett a házgondnokság munkatársa; a fõapáti szertartó munkakör alól felmentve gimnáziumi tanár, kollégiumi prefektus, fõapáti szertartó

BAKONYBÉL Halmos Ábel

a Szent Adalbert Otthon igazgatósága mellett egy év szabbatikumon

GYÕR Horváth Dori Tamás Csóka Gáspár Horváth Valér Kiss Barnabás dr. Tóth Konstantin

házfõnök, gimnáziumi és kollégiumi igazgató levéltár igazgató, fõiskolai és gimnáziumi tanár gimnáziumi tanár, kisegítõ lelkész Gyõr-Kismegyeren fõiskolai és gimnáziumi tanár, templomigazgató eddigi munkakörei megtartása mellett házgondnok

BUDAPEST Nyiredy Maurus dr.

komáromi és budapesti házfõnök, kápona igazgató

TERÜLETI APÁTSÁG Szalóky Albert Hortobágyi Arnold A Fõapáti Tanács tagjai:

Gyõrszentiván plébánosa lelkipásztori munkatárs Ménfõcsanakon, kórházi beteglátogató Hortobágyi Cirill, Korzenszky Richárd, Horváth-Dori Tamás, Binzberger Ákos, Varga Mátyás, Vincze Iván

LOPÁS A LEVÉLTÁRBAN A nyár folyamán a híradásokból sokan hallhatták, hogy Levéltárunkból dokumentumokat loptak el. Az elkövetõ, az apátság fénymásolóit hét éve szervizelõ szakember, idõnként egyedül léphetett be a Levéltár külsõ helyiségébe. Elõször a Fõiskola könyvtárából tulajdonított el három könyvet, majd (tavaly nyár óta) értéktelenebb 19. századi leveleket, késõbb koraújkori függõpecsétes okleveleket, 2006. április elején pedig a felbecsülhetetlen értékû Dávid dux oklevelet vitte el. Utóbbiakat a levéltár belsõ termébõl. A híradásokban szerepeltekkel ellentétben kódexek nem tûntek el, csak egy 18. század végi protocollum-kötet. Nem semmisült meg több száz középkori pecsétlenyomat sem. A mintegy háromszázhatvan, borítékokról levágott, épségben megkerült pecsétlenyomat újkori volt. Ezek az egyik kutatást végzõ atya szobájából tûntek el (néhány régebbi dokumentummal együtt), mivel neki is volt fénymásolója, és a szerelõ többször megfordult nála. A lopás felfedezése után az azonnal megkezdett belsõ vizsgálatot követõen a Nemzeti Nyomozó Iroda folytatta a nyomozást, és ez az apátság dolgozóinak közremûködésével viszonylag hamar eredményre is vezetett. Bár az eset a Levéltár biztonsági rendszerét megkerülve történt, biztonsági rendszerünket korszerûsítettük, és a Levéltárba történõ bejárást megszigorítottuk. Dénesi Tamás a Levéltár igazgatóhelyettese 11


Ú J K I A D VÁ N Y O K

PSALTERIUM ABBATIS Várszegi Asztrik pannonhalmi fõapát hatvanadik születésnapjára 2006, 216 oldal ISBN 963 9053 73 2 3450 Ft Asztrik fõapát úr születésnapjára másodikként jelent meg az a kötet, amelyben a pannonhalmi bencés közösség tagjai köszöntik a fõapátot, mégpedig úgy, hogy mindannyian a napi zsolozsma zsoltárai közül választottak egyet, és ahhoz fûzik meditációjukat.

HERBERT HAAG: Csak aki változik, marad hû önmagához – A katolikus egyház alkotmányáért (Napjaink Teológiája Sorozat) 2006 3450 Ft Herbert Haag (1915–2001) svájci katolikus teológus, aki majd húsz éven át volt a tübingeni Katolikus Egyetem Teológiai Karának ószövetségi egzegézis professzora. Könyve nem sokkal halála elõtt jelent meg a Herder Kiadónál. Haag itt azt a kérdést vizsgálja, hogy nem kellene-e sok szempontból új alapelveket („alkotmányt”) bevezetni a katolikus egyházban. Mindenekelõtt az egyház szervezeti felépítését, a hagyomány szerepét, a klerikusok (hierarchia) és laikusok viszonyát, a kötelezõ papi celibátus kérdését, a tanításhoz való jogot, az elöregedés okait, a nõk szerepét és az emberi jogok helyzetét vizsgálja a katolikus egyházban. Haag radikális gondolatait nem egyszerûen elfogadni vagy elutasítani kell, hanem az egyházról és annak helyzetérõl alkotott vélekedésünkben szem elõtt tartani. ANDRÉ LOUF: A többi – kegyelem, A spirituális kísérés 2006, 284 oldal ISBN 963 9226 56 4 2900 Ft Ez a könyv arra az evangéliumi türelemre tanít, amely egyszerre tudatosítja saját felelõsségünket, a másik ember szabadságát, és bízik Isten Lelkének teremtõ és megújító erejében. A szerzõ mély biblikus, teológiai, szerzetesi mûveltségére és több évtizedes apáti szolgálatának emberi tapasztalataira támaszkodva egy egészen különös és bátorító út lehetõségét fogalmazza meg. „A kísérõ segít a másik embernek, hogy – túl minden sebesülésen és ellenálláson – megszülessen önmaga számára, a saját valódi énje számára. A kísérõ elkísér, vagyis a másik mellett halad, ugyanazon az úton. Figyelmeztet az akadályokra és segít õket elkerülni. Nem elõzi meg a másikat, mégcsak nem is követi. Saját személyes útja általában nem is hasonlítható az övéhez. Minden út szigorúan egyedülálló.” 12


SCHMAL RÓZA – VARGA MÁTYÁS: Szent István király 2006, 36 oldal ISBN 963 9226 59 9 790 Ft E könyv – a kiadó reményei szerint – sok örömet szerez majd azoknak a kisebb gyerekeknek, akik csak képeket nézegetve ismerik meg elsõ királyunk életét, de azok is kedvüket lelhetik benne, akik már el tudják olvasni a képekhez tartozó rövid szövegeket is. Az olvasni tudó nagyobb gyerekek és a felnõttek pedig egy összefüggõ életrajzot találnak majd a könyv végén.

IGELITURGIKUS ÚTMUTATÓ 2007 56 oldal 295 Ft Ez a füzet egyidõs a Bencés Kiadóval, és szinte mindmáig az egyik legnépszerûbb kiadványunk. Az Igeliturgikus útmutató tartalmazza az egyházi év különféle ünnepeit és az aznapi szentmise olvasmányainak szentírási helyeit.

A Bencés Kiadó törzsvásárlóinak 15 % kedvezményt biztosít. Törzsvásárlói kártya igényelhetõ: [email protected] levélben: 9090 Pannonhalma, Vár 1.

A PANNONHALMI SZEMLE őszi (2006/3.) számának témája:

a hõs

Nicolae Steinhardt: Napló a boldogságról (börtönnapló) 1962. február; Kõszegi Miklós: Góliát a legenda és a történelem határán; Willem Frijhoff: Szentek, hősök, bálványok és példaképek; David Brooks: Napjaink amerikai fiataljainak hősképe; Adrigán Erzsébet: Hőseink és önmagunk; Nádas Péter és Bazsányi Sándor: A legvalóságosabban valóságos világról; Czirják Pál: Hőstípusok Bódy Gábor Psyché című filmjében; Tóta Péter Benedek: Hasadó hősök közös nevezője Beckett; Mikola Gyöngyi: Tolnai Ottó antihősei; Hirka Antal: Szent Benedek személye és a

Regula; Jász Attila, Tolnai Ottó, Visky András és Uri Asaf versei

E számunkat novemberben mutatjuk be a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A LAP MEGRENDELHETŐ: A SZERKESZTŐSÉG CÍMÉN: 9090 Pannonhalma, Vár 1. ([email protected]) TARTALOMJEGYZÉK (1993-2004) AZ INTERNETEN: www.bences.hu/hu/kiadvanyok/phszemle/repertorium KORÁBBI ÍRÁSOK LETÖLTHETŐ (PDF) FORMÁTUMBAN: Central and Eastern European Online Library, Frankfurt am Main: www.ceeol.com

13

PANNONHALMI TERÜLETI APÁTSÁG

„Család, éld és add tovább a hitet!”

Július elseje és 9-e között Valencia városa adott otthont a Családok V. Világtalálkozójának, melynek befejezõ két napján XVI. Benedek pápa is jelen volt. Erre az eseményre – a magyar katolikus családok képviseletében – autóbuszos zarándoklat indult. Szinte minden egyházmegye képviseltette magát. Pannonhalmát feleségemmel együtt én képviselhettem. Zarándoklaton vettünk részt, a tetemes távolság (oda és vissza egyaránt két és fél napot vett igénybe) kiváló lehetõséget adott, hogy – a velünk utazó öt pap lelki vezetésével – odafelé ráhangolódjunk az eseményre, visszafelé meg elmélyítsük élményeinket. A zarándoklat állomásai voltak: Maria Saal (Ausztria), Milánó (Olaszország); a Lerin-szigeti ciszterci monostor (Franciaország); Barcelona; Montserrat bencés apátság (Spanyolország); Avignon (Franciaország); Genova és Montichiari-Fontanelle (Olaszország). De nézzük magát a Világtalálkozót. „A Szentatya azért jön Valenciába, hogy hirdesse a család evangéliumát” – olvashattuk még tavasszal a spanyol püspökök üzenetében. Ennek hirdetése ma különösen idõszerû, amikor egyesek továbbra is makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy „eltorzítsák a házasság valóságát az ifjú nemzedékek számára”. A találkozó elsõ fontos mozzanata a családok éjszakai gyertyás rózsafüzér imája volt a Földközi-tenger partján. A külön erre az alkalomra megfogalmazott titkok imádkozása alatt egy nagy csónakban elhelyezett és megvilágított „Úti Boldogasszony” szobrát vállon vitték a családok az állomásokat jelzõ színpadok elé, ahol az egyes titkokat gyerekek és fiatalok jelenítették meg. Felemelõ érzés volt együtt énekelni a jól ismert fatimai Ave Maria-t számos nemzet családjaival, sok tízezer fiatallal és gyermekkel. Másnap este került sor a Családok Világfesztiváljára, melynek helyszíne Valencia Mûvészetek és Tudományok Városrésze volt. E modern, sajátságos hangulatot adó környezetben – kb. 2 millió emberrel együtt mi is – több tucat kivetítõn keresztül tudtuk követni az eseményeket. Tanúságtevõk sora jelent meg a Szent14


atya elõtt hitet téve arról, hogyan ajándékozza meg õket a család boldogsággal, élettel. Megható volt az a család, akinek gyermekei közül az egyik tolószékben él. Édesanyja mint valóságos királylányt mutatta be a Szentatyának, aki székébõl felállva megáldotta a boldogságtól sugárzó gyermeket. Ezek után következett a Szentatya beszéde: „A család köztes intézmény az egyén és a társadalom között, és semmi nem helyettesítheti teljesen… A család alapvetõ érték a népek számára, nélkülözhetetlen alapja a társadalomnak, és hatalmas kincs a házastársaknak életük során. Pótolhatatlan érték a gyermekek számára, akik a szülõk szeretetének és teljes, nagylelkû odaadásának gyümölcsei kell, hogy legyenek. A házasságon alapuló családnak mint családegyháznak és az élet szentélyének igazságát hirdetni mindenkinek nagy felelõssége.” A családtalálkozó mottójával kapcsolatban – „A hit továbbadása a családban” – a pápa a Katolikus Egyház Katekizmusát idézve hangsúlyozta: „Mint az anya, aki beszélni és ezáltal megérteni és közösségben élni tanítja gyermekeit, tanítja nekünk az Egyház, a mi Anyánk, a hit nyelvét, hogy bevezessen a hit megértésébe és életébe… A hitet átadni a gyermekeknek, más személyek és intézmények – mint a plébánia, az iskola vagy a katolikus egyesületek – segítségével olyan felelõsség, amelyrõl a szülõk nem feledkezhetnek meg, nem hanyagolhatnak el, a másikra nem ruházhatnak át.” A pápa külön köszöntötte a nagyszülõket: „Õk kezeskedtek és gyakran kezeskednek is a szeretetrõl és a gyengédségrõl, amelyre minden embernek szüksége van… Õk adják a kicsinyeknek az idõ távlatát, õk a családok emlékezete és gazdagsága. Soha, semmilyen okból ne legyenek kizárva a család körébõl! Olyan kincs õk, amelytõl nem foszthatjuk meg az új nemzedéket.” Jó volt látni, hogy a családok gyermekeikkel együtt vettek részt még ezen az éjszakai virrasztáson is. Meglepõ figyelmességgel hallgatták – még a kisebb gyerekek is – a Szentatya beszédét. Gyakran felhangzott a „Benedetto, Benedetto, Papa Benedetto” örömkiáltás és a taps. Vasárnap délelõtt a pápai szentmisével zárult a családtalálkozó. Ezt megelõzõen a Szentatya a pápamobilon bejárta a környezõ utcákat, hogy köszöntse a családok sokaságát, akik ott töltötték az éjszakát. Mindezt a mindenhol megtalálható hatalmas kivetítõkön keresztül követhettük. Homiliájában a Szentatya egyebek mellett arról beszélt, hogy a család az a hely, ahol az ember méltósággal jön a világra, ahol felnövekszik és fejlõdik. A család a Szentírás szerint nemcsak a szülõket, hanem a nagyszülõket, az õsöket is magában foglalja. A pápa felszólította a keresztény szülõket, hogy hitelesen tegyenek tanúságot hitükrõl és reményükrõl. Az evangélium üzenetét „igen világosan és hitelesen” kell közvetíteni. „A szülõi odafigyelés és szeretet tapasztalata alapozza meg az emberi érlelõdést, amely a másokkal és Istennel való közösségre vezethet.” A nagyszülõknek és a család többi tagjának is ki kell venniük részüket a hit továbbadásában. A család „nemzedékek közössége, és az örökségül kapott hagyományok garanciája” – mondta a pápa. „A keresztény család – apa, anya és a gyermekek – arra kaptak meghívást, hogy nem külsõ kényszer hatására, hanem a házasság szentségének kegyelme révén törekedjenek céljaik elérésére. A Lélek jelenléte segíti a házastársakat, hogy ne veszítsék szem elõl szeretetük forrását és dimenzióját. A Lélek ébreszti fel bennük a Krisztussal való végleges találkozás utáni vágyat is, amelyre az atyai házban kerül majd sor. Ez a reménység üzenete, amelyet a világ minden családjához intézek Valenciából.” XVI. Benedek pápa e szavakkal zárta a Családok V. Világtalálkozóját, majd bejelentette, hogy a következõ találkozónak 2009-ben Mexikóváros ad otthont. A csúcs természetesen a valenciai események voltak, de maradandó emléket hagyott bennünk az út során érintett helyszínek. Így Barcelona, a Gaudi tervezte Megszentelt Családok templomával; a Lerins szigetén található ciszterci kolostor, ahol az oltár mögött megvilágított feszület és Mária szobor a templom egyedüli dísze; vagy Montserrat õsi kolostora, ahol a Fekete Madonna elõtt a bencés közösségért is imádkozhattunk… Nagy Lajos diakónus, családreferens

15

PANNONHALMI PANNONHALMI TERÜLETI FÕAPÁTSÁG APÁTSÁG

Pannonhalma – Bakonybél – Tihany

zarándoklat

A Pannonhalmi Területi Apátság gimnáziumaiból és plébániáiról, valamint más bencés vonatkozású helyekről fiatalok csoportja kelt zarándokútra Szent Benedek atyánk tiszteletére, hogy az összetartozásban erősítse a három monostort: Pannonhalmát, Bakonybélt és Tihanyt. Nem kevesebbre vállalkoztunk ezen felül – Pál szavaival idézve –, hogy megtanuljuk, miként tudjuk magunkra ölteni Jézus Krisztust. A begyakorlásnak egy szép színtere volt ez a Pannonhalmától Tihanyig tartó közösségben végigjárt nem csak fizikai, hanem belső lelki út. „Boldog az az ember, aki Benned találja erejét, aki szívében zarándokútra indul…” Asztrik főapát úrnak a 83. zsoltárból vett szavaival és áldásával, valamint a bencések úti imádságával indultunk útnak június 7-én reggel Pannonhalmáról, hogy az öt napon át tartó kb. 125 kilométer hosszú zarándokút végén megérkezzünk Tihanyba, Szent Benedek atyánk ünnepének esti dicséretére és az ünnep szent liturgiájára. Az „út” motívuma végigkísérte zarándoklatunkat. Úton vagyunk. Ez életünk állandó tapasztalata. Elindulni, az úton járni és megérkezni, ezek életünket újra és újra átszövő élmények, bármilyen feladat vagy hivatás felé nézünk is. Napról napra közösen elmélkedtünk saját életutjainkról, és a bibliai értelemben vett utakról: Isten hozzánk lehajló és az emmauszi út végén velünk közösséget vállaló útjáról. Azt gondolhatnánk, hogy csak a nyugtalan lelkűeké a vándorlás. Nem. Mindenkié, aki egy belső utat szeretne megtenni. Így elmélkedtünk zarándok-utunkról: Amikor zarándoklatra indulunk, kimozdulunk megszokott környezetünkből, abból a közegből, ahol jól tájékozódunk, ahol ügyesen eligazodunk a tárgyak és az emberek világában. Amikor elindulunk gyalogosan egy kitűzött cél felé, a világ diktálta ritmusból szakadunk ki zarándokként. Nem csak otthagyjuk a megszokottat, hanem átállunk a világ ritmusáról Isten ritmusára, arra a ritmusra, amely az ember eredeti önmagának a tempója. Utunkon rácsodálkozhattunk Isten szép teremtett világára. Átéltük, hogy utunk során nem csak környezetünk változott meg, hanem mi magunk is megváltoztunk. Beigazolódott – ahogyan Márai Sándor mondja –: „Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás”, vagyis maga az út. Az igazi célunk nem mindig a megérkezésben, a célban van, hanem az úton, amelyet járnunk kell, az átváltozás útján. Akik azelőtt külön utakon jártunk, most – szemmel látható módon – ráléptünk az egymás felé vezető szeretet útjára. Szép élményben volt része mindannyiunknak, amikor láttuk, hogy a nagyobb, az idősebb önmagáról elfeledkezve szolgálja a fiatalabbat, a fiatalabb pedig odanyújtja a kezét a nagynak a patakon átkelvén. Az előzékeny szeretet, az egymás tisztelete, a szolgálat és egymás szükségletei iránti érzékenység, az önmagunkról való lemondás lelkületével voltunk egymás iránt. Közös zsolozsmát – bencés módra – napjában háromszor imádkoztunk. A legszebb alkalmai voltak a közös imádságnak, amikor a három monostorban (Pannonhalmán, Bakonybélben és Tihanyban), a szerzetesekkel együtt mondhattuk és énekelhettük az ősi zsoltárokat. Bakonybélben, a bencések új 16


alapításában élő Anzelm testvér adott tanítást, majd Domonkos atya, a házigazda áldásával vettük utunkat Veszprém irányába. Mire Veszprémbe értünk, a bencés öregdiákok egy csoportja által készített főtt étel várt bennünket. Bischof Péter, a BDSZ (Bencés Diákszövetség) elnöke és a veszprémi öregdiákok fakanállal a bogrács körül és hűtött sörrel fogadták a három részre szakadt zarándokcsoportunkat. Megjegyzendő: a bencés öregdiákok, amikor együtt vannak, hosszan tudnak a diákéveikben átéltekről, tanárokról, diáktársakról anekdotázni, diáksztorikat mesélni. Ez is bizonyítja, hogy többségüknek a gimnáziumban töltött évek nagyon szépek, tartalmasak és meghatározóak voltak. Az útszéli keresztek alatt megállva számos alkalommal hangzott el ajkunkról: „Mi pedig mindnyájan födetlen arccal szemléljük az Úr dicsőségét és e szemléletében fokról fokra az ő képmásává változunk át az Úr Lelke által” (1Kor 3,18). Évről évre megtesszük, hogy megállunk néhány másodpercre a zarándokutunk mellett emelt keresztek előtt, mert a kereszten függő Krisztus arcán ragyog fel mindannyiunk számára a legkiválóbb módon Isten dicsősége. Efrém atya tanításában kiemelte, a kereszt útjának értelme nem csak Krisztus szeretetből vállalt szenvedése, hanem az ő dicsőséges feltámadása is. Veszprémfajszon, a Kálvária-dombon keresztutat imádkoztunk. A dombtetőn emelt kis sátor alatt zarándokcsapatunk szentmisét ünnepelt Efrém atya vezetésével. Ezen a napon Isten hozzánk vezető útjairól elmélkedtünk. Nem csak mi járunk Isten útját, hanem Isten maga is utat épít felénk. A szentmisében, az eukarisztikus egyesülésben Isten Fia önmagát ajándékozza nekünk. Napjában egyszer egy órára csendes menetelésre vállalkozott zarándokcsapatunk. Ezek a percek alkalmasak voltak az elmélyülésre, az egyéni imádságra. Egymást látva tapasztalhattuk meg, hogy keressük Isten közelségét. Talán ezekben a percekben alkalom volt arra, hogy a zarándok imádságát, a Jézus-imát is ki-ki csendben mondhatta. „Uram, Jézus Krisztus, élő Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!” Ez a rövid fohász egyszerre hitvallás és bűnbánat. Hitvallás, melyben elfogadom az Úr Krisztust Istenemnek, és bűnbánat, amelyben kérem az ő bűnbocsánatát. A közös zsolozsmában (amit úgy imádkoztunk, ahogy a pannonhalmi bencések szokták) elhangzó elmélkedésben a Biblia legszebb útjáról elmélkedtünk, az emmauszi útról. Két tanítvány Jeruzsálemből (ami számukra a kudarc és a csalódás helye, mert Jézust keresztre feszítették) elmenekülnek. Mi magunk is így teszünk, amikor egy konfliktus szorongat bennünket: ki akarunk lépni belőle. És… a tanítványok útközben találkoznak valakivel, de nem tudják, ki az. Emmauszba érve ez a valaki megtöri a kenyeret és magyarázza az írásokat. Majd felismerik: a Mester az. Lángol a szívük, marasztalják: Maradj velünk…! És látjuk a tanítványokat, amikor elindulnak vissza Jeruzsálembe, a kudarc, a csalódás városába. Hogyan lehetséges ez? Vissza oda, ahonnan menekülök? Úgy lehetséges, hogy találkoztam Jézussal. Megtapasztaltam őt. Örömmel éltem át az ő jelenlétét. Így vagyok képes visszatérni oda, ahol nehézségeim voltak. – Uram, Krisztus, te magadat útnak mondtad. Segíts, kérlek, hogy képes legyek rálépni a szűk útra, amely az életre vezet. Utak tudunk lenni mi magunk is mások számára. Utak, akik Jézushoz vezetjük az embereket. – Szeretnék hozzád vezetni mindenkit, Uram. A Jézus neve litániát útközben minden nap elénekeltük. Szerettünk volna megerősödni abban, hogy Jézusban Isten felénk áradó, feltétel nélküli szeretetét elfogadjuk. Zarándoklétünk egy igen ősi és szép mozzanata volt a litániázás. Szeretnénk Istennek megköszönni, hogy velünk volt az idei zarándokúton. Köszönet Neki a találkozásokért, a bensőséges beszélgetésekért, a közösségért, az időjárásért. Köszönet Neki azért, mert folyton el akar vezetni bennünket önmagához. Uram, Istenem, én reménységem, hallgass meg engem! Ne engedd, hogy belefáradjak keresésedbe. Adj erőt, hogy mindig és mindenütt, arcod látására törekedjem. Önts belém reményt, hogy minden lépéssel közelebb kerüljek hozzád. Te ismered erőmet és gyöngeségeimet. Őrizd az egyiket és gyógyítsd a másikat! Te juss eszembe mindenről, szeretnélek megismerni és megszeretni. Add, hogy egyre inkább magamra öltsem Jézus Krisztust, a te Fiadat, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, mindörökkön-örökké. Ámen. Arnold testvér 17


NEMZETKÖZI MINISTRÁNSTALÁLKOZÓ

RÓMÁBAN

2006. augusztus 1–2. Spiritus vivificat (A Lélek az, ami éltet – Jn, 6,63) Még nem hallottam, hogy valaki unatkozott volna Rómában, vagy úgy jött volna haza, hogy már unta a várost. A többször visszatért turistát vagy zarándokot minden alkalommal elhalmozza az Örök Város szépségével, kulturális, vallási gazdagságával. Nekem is adott újat és szépet az idei utazás, amit a területi apátság ministránsainak vezetõjeként tehettem meg Bánk testvérrel, Gregosits Gábor és Soós Károly tanár urakkal és negyvenkét fiatallal, akik az iskoláinkból, illetve a bencés plébániákról jöttek. Augusztus elején zajlott le a Nemzetközi Ministránstalálkozó, amelyre ezer nyolcszáz magyar ministráns zarándokolt el. Összesen negyvenkét ezer fiatal jött el, csak Németországból huszonöt ezren! Jó volt látni ezeket a fiatalokat, akik kitörõ örömmel köszöntötték honfitársukat, a Szentatyát. Az idei futball világbajnokság és a zarándoklat sok németben növelte a nemzeti önbecsülést, amit a zászlójuk lobogtatásával, harsány felkiáltásaikkal többször ki is fejeztek. (A mostani szeptemberi látogatás, XVI. Benedek látogatása szülõföldjén, is ezt a célt szolgálja: erõsíteni a hitet és a vallásosságot Németországban.) Augusztus elsején este hétkor Christoph Schönborn bíboros, bécsi püspök mutatta be a szentmisét mintegy huszonkét püspök és kétszáz pap koncelebrálásával. A forró augusztusi nap perzselése már alább hagyott a késõ délutáni órákban. Mindenki élvezhette a Szent Péter bazilika hûs, árnyat adó védelmét. A bécsi püspök beszédében ügyesen kapcsolta össze az ókort a jelennel. Milyen szerencsések lehetünk, hogy olyan helyen vagyunk, ahol az õskeresztények is éltek és megvallották hitüket! A mi feladatunk is ez: követni a példájukat és tanúságot tenni a harmadik évezredben. A szentmise után csak lassan oszladozott a tömeg, mindenki felszabadultan beszélgetett, vagy próbálkozott a nyakkendõcserével. Mindegyik országnak más-más színû nyakkendõje volt. Hamar ki lehetett szúrni, hogy ki jött Németországból vagy Olaszországból, Lengyelországból vagy Svájcból. A narancssárga nyakkendõ, amit a magyarok viseltek (és elég kevés is volt belõlük), hamar kapós lett, és lépten nyomon lehetett találkozni cserét felajánló fiatallal. Ezeket a cseréket lehetett úgy is értelmezni, hogy kapcsolatkeresés, a baráti beszélgetés indítása. A következõ nap délelõtt a Szent Péter téren fogadta a ministránsokat XVI. Benedek pápa, és buzdította a további szolgálatra. A megváltozott politikai események miatt itt is lassan ment a bejutás a térre, a bejáratoknál átvilágították a táskákat, ellenõrizték a belépést. Sajnos a biztonsági rendszerek már mindenhol így mûködnek, függetlenül attól, hogy milyen céllal jönnek össze a fiatalok, akik lehetnek éppen ministránsok is. A többi napokon aztán megnéztük a legnagyobb bazilikákat: a Falakon Kívüli Szent Pált, a Lateránit, a Santa Maria Maggiorét, átérezhettük a keresztény Róma hangulatát. Szálláshelyünk a Sant' Anselmo apátságban volt. Somorjai Ádám atyának köszönhettük, hogy „hazajöttünk”, élvezhettük a bencés vendégszeretetet és az olasz konyha áldásait. A szeptemberi évkezdéskor a képeket nézegetve újra felidézõdnek a nyári élmények, és a bizakodás a következõ nagy római találkozóban. De addig is megmarad az oltárszolgálat, az állandó közelség érzete, hogy ez is összeköt minket az egyesült Európában: a közös keresztény gyökerek és a megélt vallásosság. Odó atya

18

BENCÉS RENDHÁZ GYÕR

NYÁRI BESZÁMOLÓ Diákjaink a nyár folyamán tanáraik vezetésével több közös túrán és kiránduláson vettek részt. Folytatódott a németországi testvériskola-kapcsolat, amelynek keretében egy csoport ismét ellátogatott Bad Driburgba Szigetváry Judit és Borbély Marianna tanárnõk vezetésével. A napokban várjuk a viszontlátogatást. Áron atya énekkarával (Collegium Musicum J.) Olaszországba (Róma és Montecassino) utazott, majd az énekkar egy részével kórus táboron vett részt a Zirci Apátságban. Többen részt vettek a hagyományos Barátok útja (Mecsek – Máriagyûd) gyalogtúrán Odó atyával együtt. Ugyancsak Odó atyával egy kisebb csoport részt vett Rómában a Ministránsok Európai találkozóján a Pannonhalmi Gimnázium és a Területi Apátság ministránsaival együtt. Panykó János és Molnár Zsolt tanár urak Dunabogdány–Mohács szakaszon vezettek csónaktúrát. Konstantin atya kerékpártúrát szervezett a Duna mentén Passauig és vissza. A túrák és kirándulások szervezõinek köszönöm, hogy családjuk és egyéb nyáron is létezõ munkájuk mellett idõt szakítottak diákjainkra. Nyáron immár hagyományosan a kollégiumban helyet adtunk a szlovákiai magyar nyelvû hitoktatók lelkigyakorlatának. Az új iskolaévet háromszáznyolcvanhét tanulóval kezdtük. A tanári és nevelõi karban is több változás van. Néhányan másutt folytatják munkájukat. Tanári munkáját iskolánkban kezdi Bárdosi István testnevelõ, új prefektus lesz a diákotthonban Stánitz Attila volt gyõri diákunk, óraadó tanár lesz Sebestyén Ákos rajztanár. Évek óta visszatérõ probléma a szombati tanítási nap. Iskolánk összetétele az elmúlt tizenöt évben jelentõsen megváltozott, diákjainknak szinte a fele bejáró Gyõrbõl vagy Gyõr környékérõl. Számukra egyre problematikusabb a szombati tanítás, szombaton nehezebb idõben megérkezni, a családból a lányok vagy már esetleg a fiatalabb fiútestvérek sem hozzánk járnak – sokszor éppen a szombat miatt. Így aztán nagy nehézségek árán vagy vállalják a szombati tanítást és lemondanak a szombati családi programról, vagy a gyermek „családi okok“ miatt nem jelenik meg a tanításon. Ezzel párhuzamosan a kollégisták közül is egyre többet szeretnének szülei kikérni „családi okok“ miatt már szombati napra is. Problémát jelentett a szombati órarend összeállítása is, mert a tanári kar sem tud teljes egészében szombaton tanítani, õket is várja a család, s így nehéz tartalmas órarendet összeállítani. Végiggondolva az említett (és nem említett) okokat és azok következményeit, a 2006/2007-es tanévben szombatonként kb. hat alkalmat kivéve nem tanítunk. A kollégisták is pénteken hazautazhatnak, de ez nem kötelezõ a számukra. Igény szerint megtartjuk a kollégiumi felügyeletet szombaton és vasárnap, illetve munkaszüneti napokon. Bizonyára sokak számára meglepetést okozott döntésünk, amely elsõ tekintetre sok bizonytalanságot hoz magával. De remélem, hogy szülõk és iskola egymásra figyelve a megváltozott helyzetet gyermekeink javára tudjuk felhasználni. Július 1-én délelõtt tartotta aranymiséjét Otmár atya, aki nehéz idõkben volt iskolánk igazgatója és a Rendház vezetõje. Az ötven év örömeiért és megpróbáltatásaiért, a sokszor megtapasztalt isteni segítségért rendtársai körében, diákjainak és barátainak népes közösségében adott hálát Istennek templomunkban, amelynek restaurálási munkái egy idõre a vége felé közelednek (remélhetõleg szeptemberben a restaurált tabernákulum is a helyére kerül). A Gyõr-Moson-Sopron megyei közgyûlés Péterfy Sándor-díjat adományozott Csóka Gáspár atyának, iskolánk volt igazgató-házfõnökének, elismerve a megye közoktatásáért nyújtott fáradozásait. A díjat Szakács Imre, a megyei közgyûlés elnöke adta át 2006. augusztus 19-én a fertõdi Esterházy-kastélyban rendezett augusztus 20-i megyei ünnepségen. Az iskola tanárai, munkatársai és a diákjai nevében ezúton is szeretettel gratulálunk neki, és köszönjük áldozatos munkáját. Fõapát úr dispozíciója szerint július 1-tõl a Gyõri Rendház létszáma két fõvel növekedett, Kelemen testvérrel és az új házfõnökkel és igazgatóval. Kelemen testvér, aki a Sapientián hitoktatói végezettséget is szerzett, szeptembertõl négy osztályban hittant tanít, és a „Kisinter“ nevû kollégiumi részben prefektuskodik. Tamás atya 19

TIHANYI APÁTSÁG

A NYÁR ESEMÉNYEI Gazdag volt a nyár, bõvelkedtünk eseményekben, találkozásokban, ünnepekben. Június 21-én Milcsinszky Alajos székesfehérvári egyházmegyés atya mondta Tihanyban aranymiséjét: régi barátunk, õ kísérte Pannonhalmára Kisberk Imre püspök urat, amikor 1964-ben Ambrus atyával együtt pappá szenteltek. Július 1jén Félix atya aranymiséjére gyûltek össze volt diákjai, akik zsúfolásig megtöltötték a templomot. Szent Benedek ünnepén Félix atya volt a fõcelebráns, utána sokan köszöntötték: igazi ünnep volt a találkozás a környékbeli hívekkel, ismerõsökkel, barátokkal. Márfi Gyula érsek atya is jelen volt. Gyûrû Géza helynök úr olvasta fel a fõpásztor levelét: „Ötven esztendeje, hogy szeretett szerzetének központjában, Pannonhalmán részesült a papszentelés kegyelmében. (…) Hálás köszönet Fõtisztelendõségednek, hogy ezt a legszentebb hivatást elfogadta, és szolgálta a jó Istent. Boldog évei voltak azok, amikor diákjainak nem csupán tanára lehetett, hanem lelkivezetõje, akihez bizalommal fordultak növendékei. (…) Öregdiákjai szeretettel veszik körül ma is. Megköszönöm, hogy 1992 óta Tihanyban szolgálja a lelkeket, odaadó szívvel szolgálja mások örömét és üdvösségét. Neve fogalommá lett lelkipásztorként is. A jó Isten áldja meg hûségéért, sok-sok munkájáért, s adja meg az Úristen, hogy még sokáig szolgálhassa Õt igaz odaadással és töretlen hûséggel.” Augusztus 12-én nyitottuk meg a Borsos Miklós szobrászmûvész születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállítást. Jókai Anna írónõ mondott beszédet, Czigány György vezette az ünnepséget. Sokan vannak, akik éppen ezért a kiállításért látogatnak el augusztus közepe óta Tihanyba. Augusztus 14-én, Nagyboldogasszony vigíliáján az ünnepi vesperás keretében két jelöltünk öltözött be: örömmel fogadtuk a két novíciust, Ágoston és Jeromos testvért. Szeptember 9-én volt a hagyományos ökumenikus könyörgés a magyarságért. Lackner Pál evangélikus tábori püspök úr végezte az igehirdetés szolgálatát.

20

TIHANYI APÁTSÁG

A nyár történéseirõl, látogatóiról, szolgálatairól beszámolni a Hírlevél keretei között lehetetlen. Külön fejezetet érdemelne a lelkipásztori munka, a keresztelések, az idegenbõl érkezõ párok, akik a tihanyi templomot választották az esküvõ helyéül. A szeptember beköszöntével folytatódnak az elõadásaink, a „Tetõtéri esték”. Jönnek a különbözõ csoportok, lelkigyakorlatozók, továbbképzésen résztvevõk, akik között egyre többen vannak a visszatérõk.

Az elõttünk álló idõszak ünnepei, eseményei: November 17. 17.00 Szent Ányos püspöknek, a Tihanyi Apátság védõszentjének ünnepén vesperás és szentmise. (Fõcelebráns: Szabó Tamás tábori püspök). November 11. 10.00 „Kézfogás” (Egyházi iskolás öregdiákok hagyományos találkozója) Hangversenyek: Szeptember 17.

17.00

December 10. December 26. Január 1.

16.00 16.00 16.00

Tetõtéri esték (mindig Szeptember 15. Október 27. November 10. December 15.

pénteken!) 18.00 17.00 17.00 17.00

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem ének- és zenekarának hangversenye (vezényel: Baross Gábor). Adventi áhítat az Apátsági Templom Kórusával. „Magyar karácsony” (a Kecskés együttes hangversenye) Újévi orgonahangverseny (Mali Katalin)

Sára Sándor: „Memento” (Filmvetítés, beszélgetés) Gábor Dzsingisz: Európába – félúton Kindler József: Pénz, kereszténység Korzenszky Richárd: Az élet titka

Adventi lelki nap: December 9. (szombat) 10.00 – 16.00 Richárd atya

21

SZENT BENEDEK LEÁNYAI TÁRSASÁGA

NYÁRI ESEMÉNYNAPTÁR június 11–16.

Közösségünk nyári rendi lelkigyakorlata Ménfõcsanakon volt a lelkigyakorlatos Centrumban Bartók Ferenc bencés atya elõadásaival. Tanítása Szent János evangéliumáról szólt. Újfaluból heten vettünk részt, és nagy örömünkre három nõvérünk Pannonhalmáról is csatlakozni tudott hozzánk.

június 19–21.

Szemlélõdõ lelkigyakorlatot szerveztünk vendégházunkban Beöthy Tamás jezsuita atya vezetésével.

június 23.

Templomunk Jézus Szíve búcsúján az ünnepi szentmisét Gellért atya celebrálta. Meghívtuk a tihanyi énekkart, akik ének-zenei szolgálatukkal tették felemelõvé a liturgiát.

június 26. – július 1. Az idei pannonhalmi gregorián kurzuson Benedikta, Ágota és Márta nõvér vett részt. július 6–9.

Tavasszal a Cursillo nõi lelkigyakorlatát szerveztük meg, most a férfiakat hívtuk meg.

július 10.

Szent Benedek nyári ünnepének vigiliáján Félix atya jött el Tihanyból, hogy ünnepi szentmisét celebráljon, amely egyben aranymiséje is volt.

július 14.

A Fraternitas Mozgássérültek Egyesületének lelkigyakorlata volt vendégházunkban.

augusztus 1.

Közösségünk alapításának 79. évfordulója. Keserû Hedvig jelölt testvérünk Katalin nõvérként megkezdte novíciátusát. A beöltözés szertartását plébánosa, Bartók Ferenc atya végezte.

augusztus 2–8.

Gitártábor a vendégházban. A tábor lakói zenei szolgálatot vállaltak a Pax Otthonban, Tiszakécskén, és részt vettek a kalocsai jubileumi zarándoklaton.

augusztus 6.

A nándorfehérvári diadal 550. évfordulója alkalmából tartott ünnepi szentmisére egy busznyian elzarándokoltunk a helyi egyházközségekbõl.

augusztus 13.

A nyárlõrinci búcsúra Lázár atya hazalátogatott, hogy gyémántmisés áldásban részesítse egykori híveit, akik ma is a régi szeretettel veszik körül õt.

augusztus 16–19-ig és 25–28-ig hittantábor volt általános iskolásoknak Ágnes és Benedikta nõvér vezetésével. augusztus 20.

Az újfalusi templom Szent István búcsúját ünnepeltük. A közeli Szentkirályon a templom védõszentjének ünnepét az a különleges kiváltság tette még emlékezetesebbé, hogy Bábel Balázs érsek atya ez alkalommal ott szentelte pappá Molnár Zsoltot, az egyházmegye diakónusát.

augusztus 24.

Márta nõvér elsõ fogadalma. A szentmise celebránsa Richárd atya volt.

szeptember 10.

Közösségünk részt vett a felújított tiszaugi kápolna búcsúján és ünnepélyes megáldásán, melyet a megyéspüspök, Beer Miklós püspök atya végzett. Összeállította: Ágota nõvér és Márta nõvér 22


„Taníts meg engem, Uram…” Visszagondolva az elmúlt nyár eseményeire hálával és köszönettel tartozunk Atyánknak kegyelmeiért és ajándékaiért. Végig tapasztalhattuk gondviselõ jóságát, szeretetét, mellyel betöltötte szívünket és átsegített nehézségeinken. Júniusban rendi lelkigyakorlatunkat a ménfõcsanaki Lelkigyakorlatos Centrumban tarthattuk meg Bartók Ferenc bencés atya vezetésével. Szent János evangéliuma volt tanításának vezérvonala: kik Jézus barátai, ellenségei, Jézus mûve: aratás, tanítványság. Újra átgondolhattuk szeretetünket, barátságainkat, kapcsolatainkat. Újra tudatosíthattuk: „Semmit elébe ne tégy Krisztus szeretetének” (Reg. 4,21). A lelkigyakorlat gondolatait felidézve, jegyzeteimet átolvasva kezdtem meg felkészülésemet elsõ fogadalmamra. Miközben újra és újra elmélkedtem a Regula és Szabályzatunk sorain, kérdések sokasága merült fel bennem, melyre válaszokat vártam és kerestem. A novíciátus ugyan véget ért, de a szerzetes élete sokszor úgy tûnik: örök novíciátus. Mindig van mit tanulni az Úrtól és egymástól. A képzések, beszélgetések, tanítások során újabb feleletek érkeznek állandó kérdéseinkre, melyek segítenek megtalálni az utat Krisztushoz. A Lélek munkája, az elmélkedések és imádságaim csendjében feleletet, utat mutatott. Nõvéreim által többször kapok megerõsítést, támogatást a következõ lépések megtételéhez. A közösség csodálatos „eszköz” Isten kezében önmagunk formálásához. Ezáltal történik „csiszolódásunk, metszésünk”, átalakulásunk, szentté válásunk. Augusztus 24-én Szent Bertalan apostol ünnepén tehettem elsõ fogadalmamat az Atyának közösségem és ismerõseim elõtt. Richárd atya buzdító szavai után következett a fogadalom szertartása. Számomra minden kimondott szó egy-egy lépés volt Isten felé, olyan, melyet mindennap megteszünk, de „formájában” és „mértékében” mégis más, különleges. „Taníts meg engem utadra, Uram, hogy igazságod szerint járjak. Szívemet tedd egyszerûvé, hogy félje nevedet.” (Zsolt. 85,11) Márta nõvér

23


Megújult a több mint két évszázados tiszaugi kápolna Örömteli eseményre kaptunk meghívást: a felújított tiszaugi kápolna megáldására, amely egyben búcsúünnep is volt. A Szent Kereszt Felmagasztalásának titulusát viselő kis kápolna gyönyörűen megújult, sok anyagi áldozat és utánajárás árán, de elsősorban a helyi egyházközösség tagjainak áldozatos munkájából, összefogásából és szeretetéből, amellyel szívükön hordozták ennek a szent helynek a sorsát. Hogy mit jelenthet ez a kis templom a számukra és az, hogy most megújulhatott, s azok a kegyelmek, amelyeket az önzetlen munka során megtapasztaltak, azt csak a meghatottság szemekben megcsillanó könnyeiből és az elszoruló torkok hangjaiból lehetett megsejteni. Bensőséges, ökumenikus ünneplésnek lehettünk részesei. Néhány hónapja hasonló egységet élhettünk át: hitvallástól független hálaadást az árvíztől való megmenekülésért a Tiszazugban, Tiszasason, a református templomban. Most is eljöttek protestáns testvéreink lelkészeikkel együtt, hogy velünk adjanak hálát a megújult istenházáért. Átélhettük az egységet a különbözőségben életkorban is: minden generáció képviseltette magát, sok apró gyermeket is elhoztak szüleik, mert fontos, hogy már korán megérezzék a közös ünneplés igazi ízét. Néhány éve fedezték fel egy apró javítás alkalmával, hogy a templomtorony faszerkezete megroggyant. A szakvizsgálat használhatatlannak nyilvánította az 1780-as években épült épületet. A harangozás felfüggesztésével és gondos megfigyelés mellett azért továbbra is használták, de elkezdték a felújítás előkészítését és megszervezését, az anyagi források felkutatását. A széles körű mozgósítás nem maradt eredménytelen, hiszen sikerült a munkálatokat két év alatt elvégezni. Az ünnepi szentmise végén a plébános atya az adományozók örvendetesen hosszú sorát olvasta fel, akik a régi, kicserélt gerendázatban talált eredeti, ereklyének számító kovácsoltvas szögekből kaptak egyet-egyet emlékül, köszönetképpen. Lédeczi Dénes atya, csépai plébános, aki Tiszaugot is ellátja, Beer Miklós megyéspüspök tájékoztatása végett is, idézett Asztrik főapát úr tanulmányából, amelyben megemlékezett alapítónkról, Berecz Skolasztikáról, ezen a területen végzett missziós tevékenységéről, és a Steer házaspárról, akik adományaikkal és segítségükkel támogatták annak idején a nővérek alakuló rendjét. Ezt a szeptember 10-ei szép estét közös agapé zárta, majd a holdfényes hazaút alapító elődeink lelkületének felidézésével az egykori missziós területen. Ágota nővér

BENCÉS HÍRLEVÉL • A Magyar Bencés Kongregáció tájékoztató lapja • Megjelenik negyedéveként • Kiadó: Pannonhalmi Fõapátság • Felelõs kiadó: Dr. Várszegi Asztrik fõapát • Szerkeszti a Fõapáti Hivatal, fõszerkesztõ: Hortobágyi T. Cirill • Levélcím: Fõapáti Hivatal 9090 Pannonhalma, Vár 1. • E-mail: [email protected] • Megrendelhetõ a szerkesztõség címén. • Nyomdai munka: Pénzes Nyomda, Gyõr. 24

A MAGYAR BENCÉS KONGREGÁCIÓ TÁJÉKOZTATÓ LAPJA STUDIA MONASTICA TANULMÁNYI NAPOK PANNONHALMÁN

Recommend Documents