A LOCATIO PUBLICA A KÉSEI KÖZTÁRSASÁG IDEJÉN CICERÓ VERRES ELLEN ÍRT BESZÉDE ALAPJÁN BAJÁNHÁZY ISTVÁN*

Sectio

Jurídica et Politica, Miskolc, Tomus XXIII/1. (2005), pp. 27-47

A LOCATIO PUBLICA A KÉSEI KÖZTÁRSASÁG IDEJÉN CICERÓ VERRES ELLEN ÍRT BESZÉDE ALAPJÁN BAJÁNHÁZY ISTVÁN* Bevezetés Jelen munkámban Ciceró Verres ellen írt vádbeszéde alapján a Castor templom felújításával kapcsolatos szerződések bemutatásával a Kr. e. I sz. közjogi vállalkozási szerződések működését szeretném elemezni. Ciceró Kr. e. 70-ben életében először és sokak számára talán meglepő módon nem védőként, hanem vádlóként lépett fel egy büntető perben C. Verres ellen.1 A per egy un. repedunda2 per volt, mely a római jogban csak a Kr. e. II század során jelent meg és tette lehetővé a provinciai helytartóktól a hivatali idejük alatt kizsarolt összegek utólagos visszakövetelését. A repedunda kezdetben nem volt önálló bűncselekmény, mert az általános szabályok tiltották azt, hogy a magisztrátus tevékenységéért anyagi ellenszolgáltatást kérjen vagy fogadjon el római polgároktól.3 A provinciában élő meghódított népeket pedig a római jog kezdetben egyáltalán nem védte ezek ellen. A tartományi tisztségviselők mohósága azonban azzal fenyegetett, hogy a provinciában az elégedetlenség a római uralom elleni felkeléseket vált ki, ami viszont már érintette a római államot, ezért fokozatosan kialakult a provinciai helytartók elleni jogi fellépés lehetősége és ezzel a fenti bűncselekmény. Ennek első megjelenése Kr. e. 171-ben a két Hispania provincia lakosai által megindított eljárás volt.4 Ekkor azonban még inkább a mos, mint a ius elleni magatartásnak tekintették a repedundát. Ezt bizonyítja, hogy az eljárás ekkor még rendkívüli eljárás volt: a szenátus külön engedélye volt szükséges a per megindításához, az ügyet a praetor és az általa kijelölt öt recuperator tár' DR. BAJÁNHÁZY ISTVÁN egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem ÁJK, Római Jogi Tanszék 3515 Miskolc-Egyetemváros 1

Cic. In Caec.: 1.1.: ... defenderim multos, laeserim neminem... " MOMMSEN Strafrecht, 705.O.: teljes nevén crimenpecuniarum repetundarum 3 MOMMSEN Strafrecht, 705.O.: lex Cincia Kr.e. 202-től Liv. 43.2.3.: „Cum et alia indigna quererentur, manifestum autem esset pecunias captas,"

28

Bajánházy István

gyalta, a vádlók pedig a sértettek által megbízott római polgárok voltak.5 Majd Kr. e. 149-ben megszületett az első repedetunda törvény, mely rendes eljárássá tette az ilyen pereket,6 amit később újabb törvények szabályoztak. Ettől kezdve a provinciai lakosoknak már joguk volt a volt helytartó elleni fellépésre.7 A per bemutatása Ciceró vádbeszédének Verresnek propraetorként Szicília provinciában Kr. e. 7370 között elkövetett visszaélései képezik a fő részét, azonban Ciceró teljes jellemrajzot kívánt adni a vádlottról, így korábbi tetteit is bemutatja: Verres a polgárháború zűrzavaros időszakában kezdte hivatali pályáját, Kr. e. 84-ban volt quaestor, majd a következő évben mint proquaestor elsikkasztotta a konzul hadipénztárát: 2.235.417.-HS-t, méghozzá úgy, hogy 1.635.417.-HS-t egyszerűen elszámolt a hadsereg és saját szükségleteire.8 Ezt ugyan megtehette, hiszen épp ez volt a feladata, de Ciceró itt éppen az elszámolás „lazaságát" kifogásolta9: ugyanis nem kerültek a kiadások tételes felsorolásra, tehát nem is lehetett ezeket utólag ellenőrizni! A maradék 600.000.-HS összeget ugyan elvileg visszajuttatta a kincstárnak, de ezt sem lehetett ellenőrizni, mivel a polgárháború során ez egyszerűen eltűnt.10 Ciceró feltételezte, hogy ezt az összeget a vádlott magához vette, bár ezt nem bizonyította mivel nem ez volt a perben a fő kérdés. A következő tisztség, amit Verres betöltött Kr. e. 80/79-ben Ázsia provinciában a legátusi tisztség volt, amit szintén saját vagyona gyarapítására használt fel: például a szövetségesek által Róma részére épített és felszerelt hajóról leparancsolta annak legénységét, majd a hajót egyszerűen eladta." Ez után következett a praetor urbánus tisztsége Kr. e. 74-ben, amit Ciceró szerint Verres vesztegetéssel szerzett meg.12 Hatalma gyakorlása során - főleg az öröklési ügyekkel kapcsolatban - számos visszaélést követett el, ezek közül azonban egyesek végrehajtását társa intecessiója megakadályozta.13 Nem akadályozta viszont meg a P. Iunius serdü5

Liv. 43.2.3.: „... daretpatronosque quos vellent sumendipotestatem facérét." MOMMSEN: Strafrecht: 708., Cic. In Verr: 2.4.25.56.: primus de pecuniis repedundis legem túlit." 7 Cic. In Caec. 5.17.: „... tota lex de pecuniis repetundis sociorum causa constituta sit. " 8 Cic. In Verr. 2.1.13.36., 9 Cic. In Verr. 2.1.13.36.: „Hoc est rationes referre?" 10 Cic. In Verr. 2.1.13.36.: „... neque in aerarium relata sunt. " 11 Cic. In Verr. 2.1.34. 87.: „Navem tu de classepopuli Romani,... ausus es vendere? " 12 Cic. In VerT. 2.4.20.45., 13 Cic. In Verr. 2.1.46.119.: „Itaque L. Piso multos codices implevit earum rerum in quibus ita intercessit... " 6

A Locatio Publica a kései köztársaság idején.

29

letlen fiának kifosztását, ami jelen témánkkal kapcsolatban kerül majd részletesen tárgyalásra. A legnagyobb visszaéléseket azonban legkönnyebben Rómától távolabb nyílt lehetőség elkövetni, ezek Verres három éves szicíliai propraetorsága alatt teljesedtek ki Kr.e. 73 és Kr. e. 70 között. Ciceró szerint ezekben az években gyakorlatilag kirabolta az egész provinciát, főleg a régi és ezért igen értékes remekművek iránt tanúsított élénk érdeklődést,14 nem kímélve még a köztulajdont és a szakrális védelem alatt álló kincseket sem.15 A műgyűjtést vagy békésebb eszközökkel folytatta: ha megtetszett neki egy értékes régi szobor, akkor azt tulajdonosától valamilyen ürüggyel elkérte, majd egyszerűen „elfelejtette" visszaadni neki, vagy néha „megvette" azt jelképes áron.16 A közösségek ellen hivatali hatalmával nyíltan visszaélve is fellépett és elérte, hogy a köztéri szobrokat elvihesse.17 Végül pedig, ahol ő maga nem akart nyíltan fellépni, oda titokban rabszolgáit vagy felbérelt és felfegyverzett bandáit küldte.18 Tetteit ugyanis nem egyedül hajtotta végre, több - egyes esetekben műértő19 segítői is voltak. Ezen nyílt rablásait tetézte még egyéb visszaélésekkel is, például úgy exportálta magán árúit, hogy nem fizette meg azok után a kikötői vámokat,20 melyekkel a publicanusok társaságát károsította meg. Visszaélt továbbá a gabonatizeddel és a gabonafelvásárlással kapcsolatos feladatával is,21 ezzel pedig már közvetlenül a római államot károsította meg.22 Mindezeken túl odáig merészkedett elbizakodottságában, hogy - részben a fentiek, részben egyéb viszszaélések elleplezése céljából - római polgárokat vetett fogságba, bántalmazott és végeztetett ki.23 Mindezek a tettek világosan mutatják, hogy Verres tipikus mintapéldánya volt a hirtelen felemelkedő és a gazdagságtól és a korlátlan hatalomtól megrészegült római hivatalnokoknak. Ciceró a vádlott visszaélések iránti hajlamát annak alacsony származásával és rossz képzettségével magyarázta.24 Nyilvánvaló azonban, hogy a polgárháborús zavaros állapotok is segítették ezek felszínre kerülését, hiszen a közbiztonság hiánya miatt joggal számíthatott arra, 14

Cic. In Verr. 2.4.60.135., Cic. In Verr. 1.5.14., 2.4.1.3., 2.5.1.1., 16 Cic. In Verr. 2.4.4.8. és 2.4.5.9-10., 2.4.6.12., 17 Cic. In Verr. 2.4.34. 75.-76.., 18 Cic. In Verr. 2.4.45.99., 19 Cic. In Verr. 2.4.13.30: két testvér: Tlepolemus és Hiero 20 Cic. In Verr. 2.2.70. 171.: „... ea quae sineportorio Syracusis erant exportata," 21 Cic. In Verr. 2.3.35.83., 2.3.63.147.,2.3.70., 2.3.77.179., Cic. In Verr. 2.3.77.177.: „Iste in hoc generepeculatus non nuncprimum invenitur," Cic. In Verr. 1.5.13.: „... cives Romani servilem in modum cruciati et necati...", 2.5.28.,73.,2.5.62.163., 24 PAULYS Band VIII A.2. 1563. o., Cic. In Verr. 2.1.17.47., 2.3.69.161., 15

30

Bajánházy István

hogy cselekedetei nem kerülnek nyilvánosságra vagy ha mégis, akkor egyéb fontosabb és súlyosabb ügyek miatt nem lesznek azoknak következményei! Verres perbefogása után először még bízhatott abban, hogy barátai segítségével olyan vádló fogja képviselni a vádat, aki nem érdekelt az ő elítéltetésébcn, ezt azonban Ciceró megakadályozta perbeli első beszédével, amikor elérte, hogy ő lehessen a vádló.25 Ez után a vádlott arra törekedett, hogy elhúzza az eljárást a következő évre, amikor számíthatott arra, hogy pozícióba kerülő barátai révén meg tudja akadályozni elítélését, azonban Ciceró a vádbeszéd újszerű felépítésével és ennek következtében az eljárás meggyorsításával ezt is megakadályozta.26 Ez után még mindig bízhatott a bíróság tagjai között ülő pártfogóiban, azonban végül miután Ciceró a fenti cselekményeket bizonyította, már nem volt reménye a felmentésre, ezért az eljárás alatt önkéntes számkivetésbe vonult, amit a joggyakorlat büntetésként elfogadott. Az ügyről Ciceró vádbeszéde maradt ránk, melyből a fenti okok miatt a második beszéd ténylegesen már is nem hangzott el a perben,27 illetve azt sem lehet pontosan tudni, hogy a szerző a beszédein a „sajtó alá rendezés" során mennyiben és hogyan változtatott. Ezek a bizonytalanságok azonban az ügy lényegét tekintetve nem jelentenek hiányt, mivel a második beszéd megírásakor még Ciceró sem tudhatta, hogy arra már nem lesz szükség és a későbbi változtatások is csak finomítást jelenthettek, hiszen a kortársak az elhangzott beszédeket ismerték. Mindezek ellenére nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy Ciceró állításai vádbeszédben hangzottak el, ami azt is jelenti, hogy bizonyos - a vádlott jelenére utaló - kijelentései néha nyilvánvalóan túlzóak, illetve kiszínezettek. De mindezek az állítások ténybeli alapjait nem érintik, hiszen a vád sikere miatt Cicero nem engedhette meg magának, hogy olyan valótlanságokat állítson, amelyeket nem hogy nem tudott volna bizonyítani, de az ellenkedő bizonyításával még szavahihetetlenné is vált volna a bírák előtt. A Castor templom ügye A választott témához Verres praetor urbánusként a Castor templom felújításához kapcsolódó visszaélései tartoznak. Verrest a Kr. e. 74. évre választották meg praetomak, majd a sorsolás a praetor urbánus tisztségét juttatta neki. Itt hamarosan ismét lehetőséget talált arra, hogy vagyonát törvénytelenül gyarapítsa. Erre a „bevételre" szüksége is volt, hiszen ha hihetünk Cicerónak akkor megválasztását 25 26 27

Cic. In Verr.: az un. divinatio vagy Q. Caecilius elleni beszéde Loeb: The Verrine Orations: 16-18. o. Loeb: The Verrine Orations: 19. o.


31

is vesztegetéssel érte el, ami 300.000.-HS kiadásába került.28 Vagyongyarapításához indokot - a peres eljárásokkal kapcsolatos megvesztegetéseken kívül véletlenül a Castor templom felújítási munkálatai kapcsán talált. A templom felújítási munkáira az állami megrendelést még Kr. e. 80-ban nyerte el P. Iunius, aki azonban hamarosan meghalt, így az elvégzett munkák nem kerültek átadásra, öt évvel később, Kr. e. 75-ben újabb, az összes templomra kiterjedő felújítást határoztak el. Azonban sem az abban az évben hivatalban lévő konzulok, sem a feladatukat átvevő akkori praetorok nem tudták ellenőrizni a munkák elvégzését. Ezen okok miatt a szenátus határozatban rendelkezett arról, hogy a következő év praetorai közül - Verres és P. Caelius - vegyék át ezt a feladatot.29 Kettejük közül azonban a későbbiekben már csak Verres játszott Cicero beszédében szerepet, ezért valószínűsíthetjük, hogy a két praetor épületenként osztotta fel egymás között az ellenőrzés lefolytatását és nem szóltak bele egymás tevékenységébe. Különben nem találnánk magyarázatot az intercessio elmaradására, holott Verres tettei alapján illetve az alapján, hogy ügyben érintettek mindent megtettek Verres döntései ellen - mindenképpen indokolt lett volna kollégája intercessiójának kikérése. Erre azonban nem találunk utalást, holott tudjuk, hogy más az igazságszolgáltatással kapcsolatot túlkapásai miatt másik kollégája L. Piso gyakran élt ezzel a lehetőséggel.30 Verres első feladta volt annak kiderítése, hogy ki is a felelős az építkezésért. Ennek során megállapította, hogy mivel P. Iunius meghalt és fia aki egyben örököse is még mindig kiskorú - pupillus ezért helyette egyik gyámja L. Habonius vette át az építési feladatok befejezését.31 Verres tehát maga elé idéztette Haboniust és kikérdezte, hogy volt-e valami gondja a feladat átvételével kapcsolatban, azonban Habonius semmi ilyenről nem tudott neki beszámolni: egyetlen szobor, egyetlen díszítmény sem hiányzott az átvételnél és az épület is megfelelő állapotban volt.32 Ciceró feltételezése szerint azonban Verres mindenképpen nyerni akart a véletlen lehetőségen, ezért maga is megtekintette a templomot. Sajnálattal kellett azonban megállapítania, hogy a templom mennyezete nagyon szépen elkészült és az épület is újszerű és jó állapotban van.33 Ekkor egyik tanácsadója felcsillantotta előtte a reményt, amikor a helyszínen közölte, hogy az épületeknél a tartó oszlopokat szinte lehe28

Cic. In Verr. 2.4.20.45. Cic. In Verr. 2.1.50.130. 30 Cic. In Verr. 2.1.46.119.: „... multos codices implevit earum rerum in quibus ita intercessit... " 31 Cic. In Verr. 2.1.50.132. 32 Cic. In Verr. 2.1.50.132.: ,,... signa et dona comparare omnia, ipsum templum omni opere esse integrum... " 33 Cic. In Verr. 2.1.51. 133.

29

32

Bajánházy István

tetlen teljesen függőleges állapotba hozni. Erre Verres elrendelte, hogy vizsgálják meg, hogy az oszlopok függőlegesen állnak-e.34 Habonius, aki feltehetőleg jelen volt a helyszínen, ez ellen rögtön tiltakozott: hivatkozott arra, hogy a szerződésben csak az oszlopok számát rögzítették és nem rendelkeztek arról, hogy azoknak függőlegesen kell-e állniuk és mivel ő a jogelőd helyébe lépett, így rá sem vonatkozhat más kötelezettség.35 Mindezek alapján tagadta, hogy az oszlopok fuggőlegessége miatt tőle bármit is követelni lehetne.36 Nyilvánvaló, hogy ekkor ő még mint a gyámolt képviselője nyilatkozott, annak ellenére, hogy Ciceró mindezt a közvetett képviselet miatt egyes szám első személyben adja elő. Verres azonban ezt az érvet durván és egyszerűen lesöpörte és egyben utalt arra, hogy Habonius sem jár rosszul, ha nem ellenkezik. Egyben határozottan kijelentette, hogy az oszlopok függőlegességét központi kérdésnek tekinti.37 Az itt történtek hamar a fiú rokonai és gyámjai tudomására jutottak, ezért a fiú mostohaapja, a nagybátyja és egy másik gyámja felkeresték a tekintélyes M. Marcellust, aki szintén a fiú gyámja volt és kérték közbenjárását. Ő fel is kereste Verrest és kérte, hogy kímélje meg a szerencsétlen árva vagyonát, azonban Verrest az ilyen könyörgések egyáltalán nem hatották meg.38 Ekkor a gyámok elhatározták, hogy a Verres kegyencnőjét Chelidont keresik meg és kérik segítségét, mivel Verres praetorsága alatt ő befolyásolta nemcsak a peres ügyek eldöntését, de a felújításokkal kapcsolatos építkezések ügyeit is.39 Az aggódó férfiak küldöttsége tehát felkereste Chelidont azonban ő sem tudott segíteni, mivel Verres továbbra is hajthatatlan maradt a kérdésben.40 Miután más reményük már nem maradt, azért felkeresték Haboniust és átvállalták a kijavítás költségeit, mely során 200.000.-HS-t ígértek a munkák elvégzéséért, annak ellenére, hogy mindössze azok 40.000.-HS-ból megoldhatóak lettek volna.41 Habonius mindezt jelentette Verresnek, hozzátéve, hogy szerinte ez egy elég nagy összeg, de mivel Verres még ennél is jobb üzletet remélt, ezért nem fogadta el ezt a megállapodást, hanem versenytárgyalást hirdetett meg 34

Cic. In Verr. 2.1.51.133.:,,... columnae adperpendiculum exigantur. " Cic. In Verr. 2.1.51. 134.: „ ... et qui non putaret sibi expedire ita accipire, ne eodem modo tradendum esset, " 36 Cic. In Verr. 2.1.51.134.: „... negat id sibi deberi, negat oportere exigi. " 37 Cic. In Verr. 2.1.51.134. 38 Cic. In VerT. 2.1.51.136. 39 Cic. In Verr. 2.1.51.136.: „... quae isto praetore non modo in iure civili privatorumque omnium controversiis populo Romano praefiut, verum etiam in his sortis tectisque dominata est. " 40 Cic. In Verr. 2.1.52.138. 41 Cic. In Verr. 2.1.54. 140. 35


33

az ügyben.42 Ezt viszont - mivel erről a gyámok még nem tudtak - nagyon közeli határidőre tűzte ki: Ciceró szerint minden előzetes hirdetmény és felszólítás nélkül,43 sőt tulajdonképpen alkalmatlan időre - a Római Játékok idejére. Habonius viszont értesítette a gyámokat minderről, így azok a Forumra siettek és felajánlották, hogy továbbra is biztosítják a szerződés teljesítését vagyis kijavítják az oszlopokat.44 Ez természetesen elfogadhatatlan volt Verres számára, hiszen így elesett volna a zsákmányától, ezért Ciceró szerint egy tisztességtelen, de ügyes megoldást alkalmazott:45 kizárta a gyámokat a megkötendő szerződésből, még a biztosítékadásból is. A kizárás minden elképzelhető részvételre vonatkozott: sem társként, sem résztvevőként, de még kezesként sem vehettek részt a szerződésben.46 Ciceró szerint ezzel Verres megszegte az általános - a konzulok, cenzorok, praetorok, sőt még a quaestorok által is folytatott - gyakorlatot, ami szerint az állammal szerződőktől mindig elfogadták a biztosíték adását, sőt arra is volt lehetőség, hogy ha a biztosíték nagysága nem volt megfelelő, akkor ahelyett, hogy másnak adták volna az üzletet, megengedték a biztosíték kiegészítését.47 Verres tehát az általános gyakorlattal ellentétben nem engedte meg a biztosíték adását a gyámok részéről, hanem új szerződést kötött Iunius pupillus feladatának befejezésére,48 ami az oszlopok függőleges helyzetbe hozására irányult49 Ebben követte ugyan a cenzori szerződések szövegét, de ezekhez még további feltételeket írt elő, azonban ezek Ciceró szerint nem a munkák megfelelő elvégzését biztosították, hanem éppen ellenkezőleg a gyámok szerződésből való kizárását célozták. Ezt pedig - hogy célját elleplezze - általános megfogalmazással tette, tehát nem név szerint zárta ki a gyámokat, hanem mindazokat kizárta, akik L. Március Philippus és M. Perperna cenzorok50 idejében szerződtek az állammal.51 Ez a visszaéléshez nyilvánvalóan szükséges lépés volt: Verres így tudta elérni, hogy a szerződéssel kapcsolatos ügyekre a többi gyámnak ne lehessen rálátása és csak az ő embere, Habonius járhasson el a biztosíték ügyében: ő ígéri meg a biztosítékot a gyámolt nevében, majd ő fizeti ki azt a 42

Cic. In Verr. 2.1.54.140.: „... locaturum se esse confirmât. " Cic. In Verr. 2.1.54.140.: „... locare incipit, non proscripta neque edicta die, " 44 Cic. In Verr. 2.1.54.141.: „Siopuspupillo redimeretur... " 45 Cic. In Verr 2.1.54.131.: „... improbe, verum callide:" 46 Cic. In Verr. 2.1.55.143.: „... SOCIUM NE ADMITITO, NEVE PARTÉM DATO, NEVE REDIMITO... " 47 Cic. In Verr. 2.1.55.144. 48 Cic. In Verr. 2.1.55.143. „LEX OPERI FACIUNDO. QUAE PUPILLIIUNII...." Cic. In Verr. 2.3.20.51: „... locatione columnarum... " 50 Kr.e. 86-ban, 1.: PAULYS XIX, 1. 896. o. 51 Cic. In Verr. 2.1.55.143-144., 43

34

Bajánházy István

gyámolt vagyonából. Ezzel Verres elkerülte a kifizetéssel kapcsolatosan esetlegesen felmerülő valamennyi vitát, a biztosíték ígéretből így lett számára egyszerűen realizálható készpénz. Az, hogy a kizárást Verres a korábbi cenzorok működése idején kötött szerződésekre hivatkozással el tudta érni, bizonyítja azt is, hogy Iunius többi gyámja szintén építkezéssel foglalkozó vállalkozó volt.52 Felmerülhet ezzel kapcsolatban az az értelmezés is, hogy P. Iunius az első szerződést még Kr.e. 86-ban a cenzorokkal kötötte meg, azonban ez a rendelkezés ekkor Haboniust is kizárta volna a szerződésből, így ezt elvethetjük.53 Sajnos Ciceró pont azt a részt nem idézi, amely felvilágosítást adna arról, hogy a korábbi cenzorokkal milyen kapcsolatban voltak azok, akikre a kizárás vonatkozik, de csak szerződéskötésre következethetünk a szövegkörnyezetből. A szerződést ezek után megkötötték méghozzá 560.000.-HS díjért, annak ellenére, hogy az árverésen a kizárás ellenére jelenlévő gyámok még ekkor is hangosan tiltakoztak azzal, hogy a munkát mindössze 40.000.-HS-ből is el lehet végezni.54 Ciceró itt elemzi, hogy miért is volt ez ténylegesen rablás: nem csak azért, mert az összeg sokszorta nagyobb volt annál, mint amennyiért ténylegesen el lehetett volna végezni a munkát, hanem azért is, mert a munkát tulajdonképpen el sem végezték. A borítókövek nagy részét csak levették, kifehérítették,55 majd ugyanazt tették vissza eredeti helyére, minden különösebb költség nélkül, sőt egyes oszlopokhoz hozzá sem nyúltak, csak a díszítést újították fel!56 További Ciceró által erősen kifogásolt rendelkezései is voltak a szerződésnek: ezek szerint a felújítással okozott károkat is helyre kell állítania a vállalkozónak, illetve a korábbi vállalkozónak biztosítékot kellett adnia az új vállalkozó részére, az okozott károk helyreállítására.57 Ezt Ciceró egyenesen nevetségesnek tartja, mivel Habonnius (Iunius gyámja) lett a nyertes, tehát úgy tűnik, hogy magának ad biztosítékot!58 Azonban nem mindegy, hogy kinek a vagyonából: Ciceró

52

Ezt erősíti az a tény is, hogy amikor tiltakoztak a díj meghatározása ellen, akkor megjelölték, hogy mennyiből lehetne azt elvégezni 1. Cic. In Verr. 2.1.55.144. 53 Ezt támasztja alá az is, hogy Kr. e. 86-ben P. Iunius páter familiasa még élt, így P. Iunius még nem köthetett szerződést. 54 Cic. In Verr. 2.1.55.144., 55 A kifehérítés szintén általában a tipikus felújítási feladat volt, (1. Liv. 40.51.2.), de úgy tűnik, hogy az első szerződésben ez nem szerepelt, hiszen különben elvégezték volna. 56 Cic. In Verr. 2.1.55.145., 57 Cic. In VerT. 2.1.56.146.: „QUI REDEMERIT SATIS DET DAMNIINFECTI El QUI A VETERE REDEMPTORE ACCEPERIT." 58 Cic. In Verr. 2.1.56.146.: „Deridet, cum sibi ipsum iubet satis dare Habonium. "


35

azzal vádolja meg Verrest, hogy az árva gyermek és a gyámok vagyonát fosztotta ki ezzel a megoldással!59 A szerződés további előírása volt, hogy a helyreállításnak teljes egészében jó, tehát megfelelő anyaggal kell történnie.60 Ciceró szerint ez itt teljesen értelmetlen, hiszen nem kellett semmit sem pótolni, mivel mindenütt az eredeti anyagot használták fel: se új követ, se új egyéb anyagot nem építettek be, az összes költség csak a kőművesek munkabére volt.61 Ciceró összehasonlító adatokat is felhoz: egy magánházban a vízgyűjtő medence köré épített - messziről és rossz utakon szállított (tehát költségesebb) - hasonló nagyságú oszlopok darabja 20.000.-HS-ba került.62 Végül megemlíti a szerződés azon különös rendelkezését, miszerint a vállalkozó a fel nem használt régi anyagokat megtarthatja,63 ami azért különös mivel az eddigiekben kifejtettek szerint, ilyenek itt egyáltalán nem voltak!64 A szerződés megkötésére szeptember 15. napja körül került sor, a szerződésben rögzített átadási határidő pedig december elseje volt: ez a rendelkezés gyakorlatilag minden be nem avatott pályázót kizárt, mivel ennyi idő alatt lehetetlen volt a munkát elvégezni.65 Haboniust, a nyertest ez nem zavarta, hiszen ő tudta, hogy gyakorlatilag érdemi munkát nem kell végezni az épületen. Verres azonban nem tudta a munka elvégzését leellenőrizni és leigazolni, mivel a határidő letelte előtt már provinciájába távozott és csak Habonius többszöri unszolására és csak négy év múlva - már a per ideje alatt - adta ki az igazolást a munka elévégzéséről.66 Végül Ciceró elemzi beszédében azt is, hogy ezen az üzleten Verres mennyit nyert: Habonius kénytelen volt ugyan az 560.000.-HS-ból 110.000.-HSt az újabb szerződés megkötése után Decimus Brutusnak, a korábbi szerződés egyik kezesének visszafizetni, de ezt a „hiányt" nyilván kiegészítette az új biztosítékokból. Ez után a teljes 560.000.-HS összeg Haboniustól Comificiuson, Verres írnokán (scirba) keresztül Verreshez került. Mindezeket a perben 59

Cic. In VerT. 2.1.56.146., Cic. In Verr. 2.1.56.146.: „HOC OPUS BONUM SUO CUIQUE FACITO." 61 Cic. In Verr. 2.1.56.147.: „ ... operaefabrorum mercedis... " 62 Cic. In Verr. 2.1.56.147.: „... columnas singulas ad impluvium HS xx. milibus non minus magnas locatas. " 63 Cic. In Verr. 2.1.56.148.: „REDIVIVA SIBIHABETO," 64 Cic. In Verr. 2.1.56.148.: „... quasi quicquam redivivi ex opere illo tollerentur ac non totum opus ex redivivis constitueretur. " 65 Cic. In Verr. 2.1.56.148., 66 Cic. In Verr. 2.1. 57. 149.: „Habonio opus in acceptum rettulit quadrienniopost quam diem operi dixerat. " 60

36

Bajánházy István

Habonius könyvelése is bizonyította, ami alapján viszont úgy tűnik, hogy Habonius semmit sem nyert ezen.67 A locatio publica elemzése a per adatai alapján a) A középületek fenntartása A Castor és Pollux68 tiszteletére emelt szentélyt a források általában csak Castor69 templomként említik, melynek építésére Postumius diktátor tett fogadalmat a latinok elleni háborúban Kr. e. 499-ben,70 majd a templomot fia, mint a templom felszentelésére kinevezett duumvir szentelte fel Kr. e. 484-ben.71 A templom a Forumon72, Róma szívében,73a Curiától nem messze helyezkedett el és - mint Ciceró megemlíti - sokszor fontos szerepet játszott a köztársaság életében, gyakran a szenátus is ezt választotta tanácskozása helyszínéül.74 A középületek az idő múlása illetve rendkívüli természeti események következtében megsérülhettek, ezért szükséges volt azok időnkénti felülvizsgálata és esetleges helyreállítása.75 Ez Polübiosz szerint a quaestorok feladatát képezte, ahogy az új épületek építtetése is, mindkettőhöz a szenátus engedélyezte a szükséges pénzügyi forrásokat.76 Ezt az állítását azonban rögtön cáfolja is ugyanezen munkájában a cenzorok feladatáról írt részben, mely szerint a cenzorok feladata volt a középületek helyreállítása és építtetése! Ez egybe vág a korábbi, a quaestorokról szóló részben leírtakkal, mely szerint a középületek karbantartására ötévenként került sor, ami alapján tehát az mégis inkább a cenzorok feladata volt! Ezt a megállapítást megerősíti Livius több helyen is, miszerint a középületek építtetése és felújítása általában a cenzorok feladatát képezte.77 67

Cic. In Verr. 2.1.576. 150.: „Recita. NOMINA HABONII. " Cic. In Verr. 2.5.72.186., 69 Liv. 8.11.16.: „ ... aeneam tabulam in aede Castoris Romae fixerunt", Liv. 9.43.22.: „quae ante templum Castoris posita est. " 70 Liv. 2.20.12., 71 Liv. 2.42.5., 72 Liv. 9.43.22.: „... inforo..." 73 Cic. In Ven-. 2.5.72.186., 74 Cic. In Verr. 2.1.49.129., 75 A leggyakoribb feladat a tető felújítása volt, melyből a felújításra sokszor használt általános „sarta tecta" kifejezés is származik pl: Liv. 29.37.2., 45.15.9., Cic. In Verr. 2.1.49.128., 76 Polyb. Hist.: 6.11.11-18., 77 Liv. 6.32.1.: a városfal helyreállítása, 9.43.25.: templom és út építése, 10.1.9: templom építése, 24.1810-11, és 27.11.16.: különböző épületek helyreállítása, 29.37.2: épületek helyreállítása és útépítés., 34.53.6., 36.36.4., 36.36.6.: templom építése, 38.28.3.: támfal 68


37

Mindezek alapján kijelenthetjük, hogy a középületek építtetése és felújítása a cenzorok feladatkörét képezte és azokra általában a cenzorok hivatali idejében, tehát ötévenként és ezen belül másfél évig került sor. Ez utóbbit igazolja az a forráshely, ami arról tudósít, volt olyan év is, amikor a cenzor nem volt hajlandó másfél év elteltével letenni hivatalát, hanem a teljes öt éves ciklust kitöltötte.78 Erre azért került sor, hogy a már elkezdett müvek elkészültéig hivatalában maradjon, tehát a dicsőséget ne más arassa végül le, hiszen az elkészült mű nevét általában a megrendelőtől kapta, mellyel általában saját dicsőségét örökítette meg.79 Szintén a másfél éves ciklusra bizonyíték az a forráshely, ami arról tudósít, hogy a jogkövető cenzorok kifejezetten kérték hivatali idejük meghosszabbítását80 az építkezések befejezésére hivatkozással, amit viszont a szenátus - egy haragos néptribunus ellenkezése miatt - végül nem teljesített. A forrásokból azonban megállapíthatjuk azt is, hogy a fenti feladatok nem képezték kizárólagosan a cenzorok feladatát, azokat más magisztrátus is elláthatta.81 Ezekre általában akkor került sor, ha a cenzor éppen nem volt hivatalban, de a munka nem várhatott a következő ciklusig. Az elemzett per adatai szerint ekkor a praetor urbánus feladata volt a korábbi szerződések ellenőrzése. Azonban érdekesnek tartom a hivatkozott előző évek vizsgálatát: Ciceró szerint P. Iunius a konzuloktól kapta a feladatot még a Kr.e. 80-ban82, erről azonban nem ir bővebben. Majd öt év múlva, azaz Kr. e. 75-ban a hivatalban lévő konzulok újabb szerződést kötöttek a templomok felújítására. Ez a két öt éves ciklus teljesen megfelel a cenzorok hivatali idejének azzal, hogy az öt évente választott cenzorok csak másfél évig voltak hivatalban, így az általuk be nem fejezett ügyeket a konzulok mint általános hatáskörrel rendelkező magisztrátusok vették át. A konzulok viszont „leadhattak" feladatokat a collega minor-ként eljáró praetorok részére. Mivel azonban a vizsgálat Kr. e. 75-ben nem zárult le, Verres és társa már senatus consultum alapján kapták meg a feladatot. Ezt a külön felhatalmazást az indokolta, hogy ez eredetileg nem az ő feladatuk lett volna! Ugyanakkor tudjuk azt, hogy Sulla hatalma idején a építése, út kaviccsal borítása, 40.51.3.-7., 41.27.5., 45.15.9.: különböző építkezések és felújítások, 48. per.: színház építése, 78 Liv. 9.29.8.: Appius Claudius esete 79 1: aqua Appia, via Appia, utalás ezekre Liv. 9.29.6.: ,,... memoriae tamen felicioris ad posteros nomen Appi, quod viam munivit et aquam in urbem duxit... " Liv. 45.15.9.: „... ut ex instituto ad sarta tecta exigenda et ad opera quae locassent probanda anni et sex mensum tempus prorogaretur," 81 Liv. 5.23.7. : diktátor, 10.46.14. és 34.53.7.: konzul, 43.4.8.: praetor, 34.53.7.: aedilis, 22.33.8. és 40.44.10.: duumvir, 82 Cic. In Verr. 2.1.50.130.,

38

Bajánházy István

azt, hogy Sulla hatalma idején a cenzorok működése háttérbe szorult83, ezzel indokolható, hogy Kr.e. 80-ban nem volt a cenzori tisztség betöltve, de valószínűleg Sulla halála84 után még a Kr. e. 75. évben sem.85 Ez alapján bizonyítható, hogy a konzulok kötötték meg a szerződést P. Iuniussal, átvéve a középületek felújításának felügyeletét a cenzoroktól. Ennek során azonban betartották azt a cenzorok hivatali idejéből eredő és ekkorra már rögzült szabályt, hogy a felújításokra általában öt évenként kerülhet sor. Mivel a szerződést Kr. e. 80-ban kötötték meg, de a munkálatok közben meghalt a vállalkozó, ezért fordulhatott elő, hogy az ellenőrzés a következő öt éves ciklusra maradt. Ekkor a már ismertetett módon a konzulok a praetorokra hárították a feladatot. Az, hogy mindezek végrehajtása végül még egy évet csúszott, talán a polgárháborús állapotokkal magyarázható. A fenti megállapításokat nem rontja le Ciceró azon hivatkozása a per során, miszerint Verres a cenzori szerződéseket javította ki.86 Ez ugyanis jelentheti egy általános értelemben vett szerződés minta, azaz egy cenzori formula kijavítását, de jelentheti azt is, hogy Ciceró a fő szabály szerint cenzori szerződésekként említi azokat is, amelyeket ténylegesen - és kivételesen Sulla uralma idején - más magisztrátusok kötöttek az állam nevében. Mindkét értelmezést alátámasztja a „leges censoriae" használata holott nyilvánvaló, hogy Verres ebben a kérdésben csak egy szerződéssel foglalkozott. Az állam által kötött szerződést a források következetesen nem contractusnak, hanem lex-nek87 nevezik, így a cenzor88, a praetor89, de még a kolóniák nevében kötött szerződést is.90 Ezek a szerződések egyértelműen a közjog terültére tartoztak, mivel az egyik szerződő fél a közösség volt, így ezek más szabályok hatálya alá estek, mint két magánfél közötti szerződés. A különbséget jól mutatja már az elnevezésbeli különbség is. További eltérés, hogy a közjogi szerződések megkötésére 83

PAULYS Band VIII A,2: 1571. o.: „... von Bauarbeiten von öffentlichen Gebäuden und Tempeln betraut worden, einer Aufgabe, die früher zu den Obliegenheiten der Censoren gehört hatte und, seitdem deren Tätigkeit unter Sulla weggefallen war.", PAULYS, Band 111,2: 1903.old, Cic. In Caec. 1.8., 84 Liv. per. 90.: Sulla Kr.e. 79-ben hunyt el 85 Livius sem Kr. e. 80-ból, sem Kr. e. 75-ből nem tudósít cenzorokról, de Kr. e. 70-ből már igen: 1. per. 98., illetve cenzori lista szerint is Kr. e. 86 után csak Kr. e. 70-ben voltak újra cenzorok. 1: http://eu.wikipedia.org/wiki/List_of_censors 86 Cic. In Verr. 2.1.55.143.: „Corríguntur leges censoriae. " 87 D.19.2.29. Alef.: „In lege locationis...", D.19.2.61 .pr. Scaev.: „... cum lege locationis..." 88 Cic. In Verr. 2.1.55.143.: „ ... leges censoriae" 89 Cic. In Verr. 2.1. 55.143.: „LEX OPERI FACIUNDO." 90 1. LEX PARIETI FACIUNDO PUTEOLANA, Kr.e. 105-ből. FIRA III. 472-475. o., továbbiakban: Lex parieti


39

mindig versenytárgyalás útján került sor, ahol egy földbe szúrt lándzsa tette nyilvánvalóvá a közjogi jelleget.91 A versenytárgyalás előtt a magisztrátus feladata volt az, hogy hirdetményben,92 mely a Kr. e. I sz.-ban már egyértelműen írásbeli hirdetményt jelentett, tudassa a potenciális pályázókkal az állam szerződési szándékát. Ciceró Vertes ellen azt hozza fel, hogy ugyan ő is meghirdette a versenytárgyalást, de azt nem megfelelő módon tette,93 vagyis nem biztosította azt, hogy minden potenciális pályázó erről tudomást szerezzen, ami Verres szemszögéből érthető, hiszen neki éppen ez volt a célja! A versenytárgyalást azonban, még ha színlegesen is de megtartotta, azt nem merte mellőzni. Ez esetben ugyanis formailag hibás lett volna a szerződés, ami nyilvánvaló és nehezen kivédhető okot adott volna arra, hogy hivatala letétele után már ezért felelőségre vonják. Ezt a visszaélést rendkívül könnyen lehetett volna bizonyítani, a per pedig Verres további hivatali karrierjét kettétörte volna. Az, hogy a versenytárgyalásról kizárta a korábbi pályázókat, a per hátterének ismeretében egyértelmű visszaélés, viszont a kizárásra a korábbi időkből is ismerünk példákat, amikor a cenzorok bizonyos személyeket kizártak a pályázók közül.94 Ezek alapján úgy tűnik, hogy ezt a magisztrátus megtehette, ez ellen legfeljebb a másik magisztrátus tiltakozását lehetett kikérni, de utólagos felelősségre vonásról nincs forrásunk. A versenytárgyalást tehát megtartották és azon többen is részt vettek, amit bizonyít Ciceró azon állítása, miszerint a rendkívül rövid teljesítési határidő megszabására azért volt szükség, hogy a beavatott személyen kívül mindenki mást kizáijon a pályázatból.95 A szerződés rendelkezéseit mindig a magisztrátus határozta meg, ebben tág mozgástere volt abban az általában előforduló helyzetben, amikor is a keresleti oldal volt meghatározó. Mivel az állami építkezések általában nagy költséggel jártak és jelentős bevételt jelentettek a vállalkozóknak, ezért általában nagy volt a törekvés ilyen munkák elnyerésére, ami azt jelentette, hogy az állam megszabhatta a feltételeket. Ez alól csak olyan kivételes helyzetben találunk eltérést, amikor az állam - az államkincstárban felhalmozott tartalék lecsökkenése miatt - szorult pénzügyi helyzetbe került, mint amire a II. pun háború idején találunk két példát: Az első esetben az állam még a hadiszállítások esetében 91

Liv. 24.18.11.: „ ... qui hastae huius generis adsueverant... " Erre nyilvánvalóan szükség volt, hogy el lehessen különíteni, hogy a magisztrátus mikor jár el a római állam nevében és mikor saját nevében. 92 Liv. 23.48.12.: „ ... edixitque diem... ", Cic. In Verr. 2.1.55.143.: „... edictum... " Cic. In Verr. 2.1.53.141.: „... locare incipit, nonproscripta neque edicta die," 94 Liv. 39.44.8.: M. Cato és L. Valerius Kr. e. 189-ben, 43.16.2.: C. Pulcher és S. Gracchus Kr.e. 169-ben, 95 Cic. In Verr. 2.1.56.148.: „ ... angustiis temporis exclunduntur omnes... "

40

Bajánházy István

került kényszerhelyzetbe, mivel az államkincstár üres volt annak ellenére, hogy nem sokkal korábban kétszeresére emelték a hadiadót.96 Az előzmények miatt újabb adókivetésre nem volt lehetőség, viszont a hadsereg ellátásáról mindenképpen gondoskodni kellett. Erre lehetőséget a halasztott fizetésben történő megegyezés jelentett. Az, hogy a halasztott fizetésben külön meg kellett egyezni, bizonyítja azt, hogy a főszabály az volt, hogy a teljesítéskor volt esedékes a díj kifizetése. Ezért cserébe a vállalkozók még két további feltételt tudtak a kialkudni: elérték, hogy az állam mentesítse őket a közjogi kötelezettség, a katonai szolgálat teljesítése alól, ami az akkori súlyos vereségek ismertében rendkívül értelmes és élelmes feltétel volt a vállalkozók részéről, továbbá az állam kénytelen volt még a vis maior okozta károkat is átvállalni.97 A másik esetben Livius szerint a cenzorok azért nem tudtak szerződést kötni az építkezésekre, mert a hadikiadások miatt szintén üres volt a kincstár.98 Ekkor már a vállalkozók maguk kérték, hogy ennek ellenére kössenek szerződéseket, úgy hogy beleegyeztek a halasztott fizetésbe azzal, hogy a fizetséget nem követelik a háború végéig.99 Ekkor is érvényesült azonban az a szabály, hogy a szerződés rendelkezéseit a magisztrátus határozta meg, de ekkor az árverést nyilván megelőzte egy előzetes - formátlan megbeszélés100 - a vállalkozók képviselői és a magisztrátus kötött. A vizsgált esetben viszont az állam nem volt kényszerhelyzetben, ezért Verres minden kötöttségtől mentesen tudta a szerződés rendelkezéseit úgy megszabni (pl: a szük teljesítési határidő kikötése), hogy annak teljesítését csak a saját beavatott embere merte elvállalni. b) A szerződések nélkülözhetetlen rendelkezései Ciceró beszédéből két szerződésre találunk hivatkozást: az első - viszonylag kevésbé hangsúlyosan tárgyalt - a P. lunius és az állam között Kr. e. 80-ban kötött szerződés. A másik a részletesen tárgyalt és részben szó szerint is idézett Kr. 74-ban kötött Habonius és az állam közötti szerződés. Az első szerződés csak mint előzmény szerepel Cicerónál, ezért részletesen nem foglalkozik ezzel. Nyilvánvaló azonban, hogy azt a Castor templom felújítására kötötték meg. Sajnos arról nem tudósít, hogy mennyiért és milyen határidővel vállalta a nyertes P. lunius a felújítást. Az azonban kiderül, hogy a 96

Liv. 23.31.1., Liv. 23.48.-49., 98 Liv. 24.18.2: „Censores, vacui ab operum locandorum cura propter inopiam aerarii, ", illetve 24.18.10.: „... ob inopiam aerarii... " 99 Liv. 24.18.11.: „ ... neminem nisi bello confectopecuniam ab aerario petiturum esse. " 100 Liv. 24.18.11.: „... convenire, ad eos frequentes qui hastae huius generis adsueverant, " 97

A Locatio Publica a kései köztársaság

idején.

41

munka az egész templom felújítására vonatkozott. A szerződésben pontosan szám szerint előírták az épületben lévő oszlopok számát101, illetve az épületen szereplő díszeket is102, ez utóbbinak az esetleges tisztításon túl azért volt jelentősége, hogy később ellenőrizni lehessen, hogy a régi és ezért értékes díszek nem tűntek-e el a felújítási munkák során. A felújítás kiterjedt az épületeknél egyébként leggyakrabban előforduló tető illetve mennyezet felújításra is.103 Nyilvánvalóan az is pontosan elő volt írva, hogy mit kell a felújítás keretében elvégezni, ilyen részletező előírásra szintén találunk máshol is példát. Kr. e. 105-ban Puteoli városa kötött szerződést egy fal felépítésére, melyben pontosan előírták a fontosabb műszaki paramétereket104, ezek nemcsak a méretek megadására teijedtek ki105, de előírták az egyes részfeladatok során felhasználásra kerülő anyagokat106, illetve építési technikát is.107 A Castor templommal kapcsolatban azonban ezek a részletek nem ismeretesek, mivel Habonius mint gyám az ügy átvételekor semmi hibát vagy hiányosságot nem tudott felmutatni, ezért bizonyítottnak vehetjük, hogy P. Iunius az első szerződés minden rendelkezésnek eleget tett. Ha nem így lett volna, akkor Verres nem az oszlopok ferdeségére, hanem a meglévő és nyilvánvaló szerződésszegésre hivatkozott volna! Verres e célból személyesen is megtekintette a templomot, mégsem talált hiányosságot. Ciceró itt megemlíti, hogy még a mennyezet is felújításra került és minden más is szép állapotban volt.108 Nincs a peranyagban részletesebb utalás arra, hogy mi történt ezzel az első szerződéssel. Annyi bizonyos, hogy az először jogutódlással átszállt a Habonius által képviselt gyámoltra. Az új szerződés megkötésekor azonban két lehetőség is elképzelhető: a praetor vagy megszüntette a régi szerződést arra hivatkozva, hogy a vállalkozó azt nem teljesítette, vagy nem szüntette ugyan meg, de a nem teljesítés miatt az állam nyilván ekkor sem fizette ki a díjat. Az első esetre - érdekes módon és a magánjogi viszonyokban elképzelhetetlenül - a magisztrátusnak meg volt a törvényes lehetősége, erre is találhatunk

101

Cic. In Verr. 2.1.51.134.: „... qua in lege numerus tantum columnarum traditur, " Cic. In Verr. 2.1.50.132.: signa et dona... " 103 Cic. In Verr. 2.1.51.133. 1102 02

104 ,

Lex parieti Lex parieti I.IO.: „... long(um)p(edes) VIII latump(edem) /... " Lex parieti 1.15.: tölgyfa, II. 1.: fenyőfa, H.5.: cserép, 107 Lex parieti II.5.: „... ferroque piano figito... ", II.5.: „... ferro figito marginemque inponito. " 108 y-,' Cic. In VerT. 2.1.50.133. „ ... videt undique tectum pulcherrime laqueatum, praeterea cetera nova et intégra... " 105 106

42

Bajánházy István

a gyakorlatból példákat.109 Ezek azonban nem dokumentáltak részletesen, ezért nem lehet egyértelműen állást foglalni abban, hogy ezt a magisztrátus hatalmi szóval szüntette meg, amit megtehetett a közhatalmi jogosítványából következően (ezzel kockáztatta a hivatala letétele utáni esetleges felelősségre vonást)110, vagy azzal érte el a szerződés közös akarattal történő megszüntetését, hogy informális úton a szerződő fél tudomására hozta, hogy ellenkezése esetén kizáija a további szerződéskötések lehetőségeiből, amit szintén jogszerűen megtehetett.111 Jelen esetben azonban Verres érdeke inkább azt diktálta, hogy ne szüntesse meg a régi szerződést, hiszen akkor az eredeti állapot jött volna létre: nincs elkészült mű (legalábbis a megrendelő szerint, de ez a közjogi jelleg miatt nem vitatható!) és nincs díjfizetés sem. Ez esetben viszont az állam nevében Verres csak annyit tehetett volna, hogy egy új - és az előzőtől független - szerződést köt egy másik vállalkozóval, aki részére a most már elvégzett műért az állam fizet. Ez esetben azonban az állam pénze került volna Haboniuson keresztül jogtalanul Veireshez, tehát a vád ellene az állam megkárosítása lett volna, amit Ciceró mint súlyosabb cselekményt, nyilván nem hagyott volna említés nélkül! ő azonban kifejezetten a pupillus kifosztását jelölte meg.112 Ebből az következik, hogy Verres nem szüntette meg az előző szerződést, hanem annak nem teljesítése miatt, annak kijavítására kötött új szerződést, amire egyébként a szerződés szövegezése is utal.113 Ez esetben tehát P. Iunius által elvégzett, de ilyennek el nem ismert munkákat Habonius „végezte el" ezért viszont nem az állam, hanem Iunius, illetve gyámjai fizettek Haboniusnak, akitől viszont ez a pénz végül Verreshez került. A kifizetés jogcíme ugyan biztosítékadás volt, de ez a végeredményen nem változtat. A másik szerződés már részletesebben került tárgyalásra, sok részét idézetként szó szerint is megőrizte Ciceró beszéde. A szerződés kikötései követik a cenzori szerződések tartalmi elemeit, melyek az elkészülő műre, illetve a vállalkozó eljárására adnak előírást. Leglényegesebb elem minden esetben a vállalt feladat meghatározása és a teljesítési határidő megszabása a megrendelő szempontjából. A per adatai alapján nyilvánvaló, hogy a második szerződés célja 109

Liv. 39.44.8.: „... de integro locari iussisset... " itt ugyan a szenátus utasítására, Liv. 43. 16.7.: „... ab integro locarentur... " itt pedig a nép határozata alapján. 110 A fenti két példa esetén ez a veszély nem állt fenn, hiszen az első esetben a szenátus, míg a másodikban a nép rendelte el az eredeti állapot helyreállítását. 1. az előző lábjegyzet. 111 Liv. 39.44.8.: „... censores, edicto summotis ab hasta qui ludificati priorem locationem erant, " 1. még Liv. 43.16.2., 112 Cic. In Verr. 2.1.56.146., és 2.1.58.153., 113 Cic. In Verr. 2.1.55.143: „LEX OPERI FACIUNDO. QUAE PUPILLIIUNII..."


43

nuDillus kifosztása volt, melyre csak akkor kerülhetett sor, ha az előző szerződést nem teljesítettnek tekintik. Ebből következik, hogy a második szerződést is a Castor templom felújítására kötötték meg, különben az első szerződést legalább részben teljesítettnek kellett volna tekinteni, ami egyben fizetési kötelezettséggel járt volna az állam részéről, ilyenre azonban nincs utalás. Mivel a vállalt munka csak annyiban érdekelte Cicerót, hogy egyértelmű legyen a viszszaélés, ezért a szerződésnek a műre vonatkozó részletes rendelkezéseit Ciceró nem idézi. Valószínűsíthető az is, hogy a nem is volt ebben a szerződésben a munkáról részletes rendelkezés, mivel ez a szerződés az előző, el nem végzett szerződés kijavítására irányult, így tehát itt elég volt utalni az előzményre, mely a szerződés bevezető sorából is kitűnik: „QUAE PUPILLIIUNII..." 114 Lényeges elem volt a teljesítési határidő meghatározása is, ezzel Ciceró is részletesen foglalkozik, mivel ez központi elemet játszik Verres bűnösségének bizonyításában. A másik oldalról szerződések lényeges eleme volt a díj meghatározása, mely fő szabály szerint a mű elkészültekor, illetve annak átvételekor volt esedékes. Ciceró bár nem idézi szó szerint a szerződés szövegét, de egyértelműen rögzíti, hogy ennek a szerződésnek is részét képezte a vállalkozói díj meghatározása. Ciceró éppen a díj nagysága miatt emel kifogást, hiszen a szerződéskötésből kizárt gyámok szerint 40.000.-HS összegből el lehetett volna azt végezni, amire 560.000.-HS-t állapított meg Verres.115 A fenti elemek megfelelnek a később a magánjogban megjelenő locatio-conductio operis esszenciális szerződési elemeinek: tehát a mű meghatározása (mit és mikorra készít) a vállalkozó továbbá, hogy a megrendelő mennyi díjat köteles ezért kifizetni.116 A közjogi szerződéseknek további lényeges eleme volt, az, hogy az állammal szerződő fél köteles volt biztosítékot felajánlani arra, az esetre, ha szerződést nem vagy nem megfelelően teljesítené. A biztosíték lehetett kezesek állítása vagy zálog felajánlása. Jelen ügyben, mivel itt egy korábbi - nem teljesített - szerződést vett át a pályázó még további feltétel volt, hogy a korábbi szerződő fél örököse köteles volt biztosítékot adni az új szerződő félnél esetleg bekövetkezett károk miatt: „QUI REDEMERJT SATIS DET DAMNIINFECTI El QUI A VETERE REDEMPTORE ACCEPERIT". Itt arra kell gondolnunk, hogy elvileg - ha a templom felújítása nem fejeződött volna már be - egy félbehagyott munkánál könnyen előfordulhat, hogy a munka folytatása során derül ki az, hogy előzőleg valamit nem jól építettek be és ez okoz az új vállalkozóak kárt. Akár úgy, hogy bizonyos munkákat újra el kell végeznie, akár úgy, hogy az 114

Cic. In Ven*. 2.1.55.143. " 5 Cic. InVerr. 2.1.55.144. " 6 D . 19.2.2. pr.Gai.

44

Bajánházy István

elvégzett munkája megy tönkre a korábbi helytelen kivitelezés miatt, vagy esetleg a teljesítési határidőt nem tudja tartani a később jelentkező hibák miatt. Ez a rendelkezés tehát önmagában még nem lenne méltánytalan a jogelődre nézve, de itt mégis az mivel az előző munkák teljesen elkészültek. Ez a rendelkezés azonban - a következővel együtt - feltétlenül szükséges volt a pupillus kifosztásához, mivel így lehetett elérni, hogy a pupillus gyámja Habonius kifizethesse a gyámolt vagyonából saját maga részre a teljes szerződési összeget. Méltánytalan a következő kikötés is, mivel Verres - vagyonszerzését biztosítandó - ezt a biztosítékot csak pénzben fogadta el, hiszen például egy biztosítékként felajánlott ingatlan sorsát könnyebb lett volna követni, illetve azt nehezebb lett volna eltüntetni: "PECUNIA PRAESENS SOLVATUR". Ez a rendelkezés viszont bizonyítja azt, hogy az állam meghatározhatta a nemcsak a biztosíték mértékét, de a biztosíték adásának módját is.

c) A szerződések további rendelkezései Ide azon rendelkezéseket sorolhatjuk, melyek a peranyagban - a vádlott bűnösségét bizonyítandó - kiemelésre kerültek. Ciceró azért foglalkozik ezekkel az egyébként szokásos feltételekkel, mivel az előzmények ismeretében ezek teljesen értelmetlenek az adott szerződésben: „SI Q U O D OPERIS CAUSA RESCIDERIS, REFICTO": Ez előírja, hogy a felújítás során esetlegesen elmozdított elemeket vissza kell helyezni azok eredeti állapotába. „HOC OPUS BONUM SUO CUIQUE FACITO": Ez a rendelkezés előírja, hogy a munkát teljes egészében és j ó anyagból kell elvégezni, vagyis nem lehet nem odavaló vagy gyenge minőségű anyagot felhasználni. „REDIVIVA SIBI HABETO": E szerint a kibontott és vissza nem épített régi anyagot a vállalkozó megtarthatta. Mindezek a rendelkezések számos olyan kérdést rendeznek, melyek a magánjogi vállalkozási szerződésekben a klasszikus magánjogban részben beépítésre kerültek: a magánjogban a vállalkozási szerződés un. bonae fidei szerződés, 1 ' 7 amelyet tehát a jóhiszemű eljárás alapján kell megítélni. Ebből következik, hogy a vállalkozó j ó minőségű, az adott javításra alkalmas anyagot köteles felhasználni és ha nem ezt teszi, akkor nem produkálja az eredményt, tehát a díj sem illeti meg. A jelen szerződés azonban még a praeklasszikus kor idejére datálódik, amikor a jóhiszeműség követelménye a magánjogban nem terjedt el. A közjog terültén azonban a jóhiszemű eljárás követelménye már a Kr. e. III sz. során

117

D. 19.2.1. Paul. és D.19.2.2.pr.Gai.


45

megjelent118, de láthatjuk, hogy még a Kr. e. I sz.-ban sem vált uralkodóvá: ezért került sor a fenti rendelkezések kikötésére: előírták tehát, hogy a leszerelt elemeket vissza kell helyezni, a munkához jó, megfelelő anyagot kell felhasználni, ami egyébként a jóhiszeműségből is következne. Kicsit más a kibontott és fel nem használt anyagok kérdése: ezek a megrendelő tulajdonát képezték, tehát az állam a közösség tulajdonát, ezért a vállalkozó nem vétett volna a jóhiszeműség ellen, ha ott hagyta volna azokat a helyszínen, sőt ellenkezőleg, akkor járt volna el jogellenesen, ha elvitte volna azokat. Nyilvánvalóan azonban itt olyan bontott anyagokról van szó, melyekre már nincs szüksége az államnak, sőt a helyszínen hagyásuk egyenesen zavarná az épület rendeltetésszerű használatát, ez esetben újabb szerződést kellene kötni azok elszállítására. Sokkal egyszerűbb és ésszerűbb mindezt a vállalkozóra telepíteni, aki amúgy is a munkák befejezése után helyszínről levonul, vagyis saját munkaeszközeit onnan elszállítja. Jelen rendelkezés tehát a vállalkozó kötelességévé teszi azt, hogy a munka helyszínét a felújítás után tisztán köteles átadni. d) A teljesítés A közjogi vállalkozási szerződéseknek mindig lényeges eleme volt a munka elvégzésének igazolása, a mű átvétele az un. probatio.m Erre Cicerónál két utalást is találunk: az egyik az első szerződéssel kapcsolatban, amikor megemlíti, hogy a Kr. e. 80-ban kötött szerződéssel kapcsolatos átvételi eljárására csak Kr. e. 74-ban került sor.120 A másik utalás a Kr. e. 74-ben kötött szerződés teljesítésének igazolásával kapcsolatos, amire viszont Verres a teljesítési határidő előtti elutazása miatt csak négy év múlva került sor. Az első esetben a probatio sikertelen volt, mivel Verres az oszlopok ferdesége miatt nem vette át az elkészült művet. A második esetben a probatio nyilván sikeres volt hiszen Verres Habonius többszöri sürgetésére kiadta a munka elvégzéséről az igazolást, igaz már csak a per ideje alatt.121 Az viszont nem derül ki, hogy ezt milyen időre dátumozta, elképzelhető lenne ismerve az előzményeket a visszamenőleges dátumozás is, hiszen a munkát csak magisztrátus vehette át, márpedig Verres a per idején mar nem volt az, tehát egy akkori elismervénnyel Habonius nem tudott volna mit kezdeni! A probatiot úgy tűnik személyesen kellett elvégezni, külön118

Liv. 25..3.10.: „...falsa naufragia... ", 25.3.10.: „ ...fraude ipsorum facta erant, non casu... " Cic. In Verr. 2.1.54.142.: „... probatio jutura...", Lex parieti: III 10.: „... eorum viginti iurati probauerint probum esto, quod ieis inprobarint inprobum esto. ", Livius: 45.15.9.: „... ad opera quae locassentprobanda... " 120 Cic. In Verr. 2.1.51.133., 121 Cic. In Veir. 2.1.57. 149.,

46

Bajánházy István

ben Verres elutazása nem akadályozta volna ezt meg, hiszen már korábban látta az épületet és azt is tudta, hogy ott Habonius tevékenységétől függetlenül minden rendben van, de a leglényegesebb, hogy az egész ügy jellege miatt itt a probatio csak formális szerepet töltött volna be! Végül felmerül az állam fizetési kötelezettsége, hiszen a Castor templom nem vitásan felújításra került, vitatni csak azt lehet, hogy már az első szerződés alapján tehát még Kr. e. 74 előtt, vagy csak a második alapján Kr. e. 74 után. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy az államot fizetési kötelezettség terhelte. Minden valószínűség szerint az első szerződés alapján nem fizetett semmit, hiszen ahhoz a müvet át kellett volna venni Verresnek, ami viszont kizárta volna annak a kijavítására kötött második szerződés lehetőségét. Ez alapján azt állapíthatjuk meg, hogy a fizetés kérdése csak a második szerződés teljesítése után merülhetett fel. Erről azonban Ciceró már nem ír, hiszen Verres is csak a per alatt adta ki az igazolást a munka elévégzéséről Haboniusnak, tehát a fizetés akkor, amikor Ciceró a beszédét megfogalmazta valószínűleg még szintén nem történt meg. Nem zárható ki viszont, hogy Habonius utólag jelentkezett a pénzért, bár valószínűbb, hogy Verres pere és száműzetésbe vonulása miatt jobbnak találta nem feszegetni ezt a kérdést. Cicerónál csak egy elejtett megjegyzést találunk ezzel kapcsolatban, miszerint Verres azzal vonta be Haboniust a pupillus kifosztásába, hogy ő sem fog ezzel rosszul járni. 122 Minden valószínűség szerint - mivel a pupillus pénze Verreshez került 123 - Habonius jutalma az állami kifizetés lett volna.

Összefoglalás Megállapíthatjuk, hogy a peranyagból hiteles tudósítást kapunk a Kr. e. I sz. idejének közjogi vállalkozási szerződéseiről. Ciceró mint vádló a tények tekintetében nyilvánvalóan nem engedhette meg magának, hogy eltérjen a valóságtól, továbbá a szerződés számos rendelkezéseit szó szerint is idézte, ezért elsődleges és hiteles forrásnak fogadhatjuk el. A szerződésekről általában az derül ki, hogy a magánfél halála esetén a jogutódlás lehetséges volt az állammal kötött szerződések esetén is. Ehhez külön eljárásra nem volt szükség, sőt ha azt be sem jelentették, akkor a magisztrátus feladata volt az, hogy kinyomozza, hogy kit terhel a szerződés teljesítése. 124 A Verres által kötött szerződés érdekessége, hogy ha eltekintünk az előzményektől (vagy azokat nem 122

Cic. In Verr. 2.1.51.134.: „ ... et simul ei nonnullam spem societatis ostendit... " Cic. In Verr. 2.1.57.150., 124 Cic. In Verr. 2.1.50.131.: „Quaesivit quis aedem Castoris sartem tectam deberet tradere. " 123


AI

eltekintünk az előzményektől (vagy azokat nem ismernénk), akkor ez a szerződés teljesen megfelelne egy korábbi, de nem teljesített szerződésben vállalt munka kijavítására kötött szerződésnek. A szerződés szövege hivatkozik ugyanis a korábbi szerződésre, ezzel meg is határozza az elvégzendő feladatot, továbbá rögzíti a teljesítési határidőt és a vállalkozói díjat is. E mellett a szerződésből a magisztrátus kizárta azokat, akikkel szemben az állam elveszítette a bizalmát, továbbá biztosítékot írt elő a korábbi vállalkozó terhére az új vállalkozónak okozott esetleges károk megtérítésére, melynek előírására a használt terminus technicus megegyezik a magánjogból ismert cautio damni infecti-\e\.125 Egyéb előírásai, mind a felhasznált anyagok jó minőségének előírása, a kiszedett vagy kiemelt műtárgyak visszaszerelésének előírása tulajdonképpen felesleges túlbiztosításnak tűnik, azonban a jóhiszemű eljárás ellenére a magisztrátusnak - a díj kifizetése vagy ellenkezőleg annak megtagadása miatt - fel kellett készülnie az esetleges későbbi felelősségre vonás során a védekezésre. Végül a fel nem használt anyagok elszállításának előírása, a felújított épület rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban való átadását biztosítja és mint ilyen szintén ésszerű kikötés. A szerződésben tehát nem találunk semmilyen egyértelműen visszaélésre utaló adatot, azonban szereplők, az előzmények és a körülmények ismeretében egyértelmű, hogy Cicerónak igaza volt akkor, amikor a szerződést mégis úgy jellemezte, mint Iunius kifosztásának ravasz eszközét.

Irodalomjegyzék CICERO, The Vemne Orations ( In Q. Caecilium, In Verrem) The Loeb Classical Library London, 1989, ford: L. H. G. Greenwood LIVIUS, Ab űrbe condita, The Loeb Classical Library London, 1984, ford: B.O Foster, F. G. Moore, E. Sage, A. C. Schlesinger POLYBIUS, The Histories, The Loeb Classical Library London, 1979, ford: W. R. Paton FIRA, Pars Tertia, S. A. G. Barbera, Firenze, 1968. PAULYS, Realencyclopädie der Classischen Altertumwissenschaft, Band III 2, Band VIII A 2, Band XIX 1, Alfred Druckenmüller Verlag München, 1899. (Változatlan kiadás München, 1991.) MOMMSEN, Theodor: Römisches Strafrecht, Akademische Druck- und Verlagsanstalt Graz, 1955.

125

D.39.2.2. Gai.

A LOCATIO PUBLICA A KÉSEI KÖZTÁRSASÁG IDEJÉN CICERÓ VERRES ELLEN ÍRT BESZÉDE ALAPJÁN BAJÁNHÁZY ISTVÁN*

Recommend Documents