Kiss Anna
EGY SZÉP DÉLUTÁN
58
– M A G A Z I N A LáriFári Alapítvány, a Magyar Vitorlás Szövetség, valamint az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa jóvoltából, elsô alkalommal idén rendezik a nehéz élethelyzetben lévô gyermekek karitatív vitorlásverseny-sorozatát. A sorozat egyik állomásaként a Magyar Honvédség Balatonkenesei Rekreációs Központjában tartottak egész napos élményterápiás programot. A versenysorozatot számos vitorlázó is biztosította támogatásáról, lehetôvé téve, hogy a meghívott gyerekek, családtagjaik és segítôik, egy rövid pályaverseny keretein belül kóstolhassanak bele a vitorlázás élményeibe.
H A J Ó
E G Y
S Z É P
D É L U T Á N
A
2 1 8
L Á R I F Á R I
A L A P Í T V Á N N Y A L
A LÁRIFÁRI ALAPÍTVÁNNYAL
59
60
Kinek az ötlete volt? Nem fontos. Kik szervezték? Nem érdekes. Kik valósították meg? Nem lényeges. De volt, és csak ez számít! Augusztus 17-én a LáriFári Alapítvány mintegy százötven sérült társunk részére biztosított egy szép napot Balatonkenesén. Ez sem indult zökkenômentesen. Két héttel a verseny napja elôtt az eredetileg tervezett helyszín nem tudta fogadni a programot, ezért Hosszú Adrienn levelet írt Hende Csaba honvédelmi miniszternek, amelyben kérte, hogy a Magyar Honvédség Balatonkenesei Rekreációs Központja lehessen a helyszíne a rendezvénynek, és a miniszter úr vállalja el az esemény védnöki szerepét. Hende Csaba a felkérést elfogadta és lehetôvé tette, hogy a program a Rekreációs Központban kerüljön megvalósításra. A Központ parancsnoka, Kisbenedek Sándor ezredes a legnagyobb jóindulattal állt az ügy mellé, és látta el a helyszín biztosításával kapcsolatos teendôket.
–
LáriFári verseny
M A G A Z I N
A LáriFári Alapítvány elsôdleges célja a bármely okból – különösen, de nem kizárólag betegség miatt – átmenetileg nehéz élethelyzetbe került gyermekek és családjuk támogatása, segítése, életkörülményeinek javítása. Az érintett családok egységének, a családi összetartás és öszszetartozás fontosságának erôsítése. Alapítványunk a nevét egy gyógyító tündértôl kölcsönözte, aki egy mesekönyv keretein belül mutatja meg a szülôknek és gyógyítóknak, hogy hogyan lehet a gyermeki világ meséibe szôni a betegségek kellemetlenségeit, fájdalmait és élhetôvé, eljátszhatóvá tenni a betegség által elnehezült és leszûkült világot. – Betegség? Ááá… lárifári… – mondja a kistündér, és játékká, színekké, kacagássá varázsolja a szürke világ árnyait.
2 1 8
A történet hét évvel ezelôtt kezdôdött, amikor Barabás Éva és Láng Robert azzal az ötlettel kereste meg Bakóczy Kálmánt, hogy az SOS Gyermekfalvakban élô gyerekek közül néhányat el kéne vinni az utánpótlás Tengeri Nagyhajós Bajnokságra. Az elsô évben hét gyermek jutott le az Adriára, a következôben már tizenöt. Kálmánt nem hagyta nyugodni az a gondolat: kimaradt háromszáz gyermek. Ezért a harmadik évben a Balatonra szervezett vitorlásversenyt, amelyen több mint 200 lurkó próbálhatta ki a balatoni vitorlázást. Ez az Erste – SOS Gyermekfalu Jótékonysági vitorlásverseny. 2012 tavaszán dr. Hosszú Adrienn azzal kereste meg Kálmánt, hogy a pécsi gyermekonkológiai centrumban gyógykezelt gyermekeknek és családjuknak egy vitorlázással egybekötött élménynapot szeretne szervezni. Ezért megrendezésre került az I. Eurakvilo Regatta. 2013 tavaszán létrejött a LáriFári Alapítvány. Ezzel szinte egy idôben került Kollár Lajos a Magyar Vitorlás Szövetség elnöki székébe. Az MVSz támogatásáról biztosította a kezdeményezést, ennek következménye az öt versenybôl álló karitatív vitorlásverseny-sorozat, melynek fôvédnökségét Litkey Farkas vállalta. A 45. Kékszalagon nyolc, SOS Gyermekfaluból érkezô fiatal vehetett részt. Ezt követte augusztus 8án az SOS Gyermekfalu Regatta Balatonfüreden.
H A J Ó
E G Y
S Z É P
D É L U T Á N
A
L Á R I F Á R I
A L A P Í T V Á N N Y A L
Elôzmények
61
– M A G A Z I N
A vitorlázást követôen, alig egy óra elteltével kezdôdött a díjkiosztó ünnepség. Ennyi idô kellett, míg a Kenese Marina-Port kikötôbe kihajózott, majd partra szállhatott és a Rekreációs Központba autózott a társaság. A rövid beszédek – Hende Csaba, Kollár Lajos (MVSz elnök), Hosszú Adrienn (LáriFári Alapítvány elnök) után – Bakóczy Kálmán (LáriFári Alapítvány jószolgálati nagykövet) mondott köszönetet mindenkinek, aki segítette a munkájukat. Szép hosszú listát olvasott fel, amelyet – szokásunktól eltérôen – most teljes egészében közre adunk. Hende Csaba kifejtette, hogy örömmel vállalta el a mai esemény védnöki tisztét, remélve, hogy a honvédség is tehet azért az ügyért, amely az itt jelenlévôk – és az egész magyar társadalom – részére oly fontos. – Egyszerûen nem lehetett nem támogatni ezt a rendezvényt, amely igen jól illeszkedik a közelmúltban meghirdetett Honvédelmi Kötelék programhoz is. – mondta. – Nagyon meghatott az a szeretet és közvetlen egyszerûség, amellyel a magyar vitorlás sport kiemelkedô alakjai, köztük az eseménysorozat fôvédnöke, Litkey Farkas, tizenegyszeres Kékszalag-gyôztes vitorlázó ezekhez a nehéz élethelyzetben élô gyermekekhez fordultak. – mondta a miniszter. – Most személyesen is megtapasztalhattam, hogy a vitorlázás
2 1 8
Ünnep
H A J Ó
A L A P Í T V Á N N Y A L L Á R I F Á R I A D É L U T Á N S Z É P E G Y 62
A vendégek már délelôtt megérkeztek az üdülôbe, ahol harminc fôbôl álló önkéntes csapat fogadta ôket és leste minden kívánságukat. A délelôtt közös foglalkozásokkal, játékokkal telt el, az ebéd után a kikötôkben harminc nagyhajó és legénysége várta a fiatalokat egy élményvitorlázásra. Egy versenyhez általában is sok minden szükséges, de ebben az esetben ez fokozottan igaz. Elsôsorban szél, most pontosabban is meghatározhattuk: ne legyen túl gyenge, mert akkor az élmény vész el, de erôs se, mert az veszélyes… Tehát, legyen 10–12 csomó (a rajtnál 11 csomót mért a rendezô). Szép napos idô, de ne túl izzasztó meleg legyen (30 fok volt, ami a szél miatt nagyon kellemes volt). A feltételek tehát adottak voltak, viszont ennyi embernek, akik a mindennapok során is segítségre szorulnak, a hajóra be-, illetve onnan a kiszállása is jelentôs feladat. Különösen számunkra – akik ezt a világot kevésbé ismerik – tûnt szinte elképzelhetetlennek. A kísérôknek azonban nem jelentett különösebb problémát, rendben és idôben mindenki a fedélzeten volt. Kifuthattak a hajók. A rajt elôtti percekben, annak aki látott már túraverseny rajtot, fel sem tûnt, hogy nem egy szokványos regattát szemlél. Illetve talán annyi – mivel itt azért tapasztaltabb és az átlagosnál jobban képzett nagyhajós versenyzôk voltak jelen –, hogy a szokásosnál inkább élesebb volt a rajt elôtti helyezkedés. A rajt után hamarosan az EvoPro Lisa állt az élre, és végig vezetve gyôzött az Avatar, Sirocco, Sleep Walker elôtt. Az EvoPro legénységéhez egy illusztris vendég, a verseny fôvédnöke, Hende Csaba, Honvédelmi miniszter is csatlakozott. Ami azt illeti, Hende doktor csak a hajón volt vendég, mert a mai eseménynek a Honvédelmi Minisztérium Kikötôje adott otthont, így ô volt egyben a rendezvény házigazdája is. A vendéglátók, a kikötô dolgozói a háttérben meghúzódva tették a dolgukat. Pontosabban fogalmazva, igazából dolguk ekkor már alig akadt, mert a helyszínen elôzetesen, a legapróbb részletekre is gondolva készítették elô a számukra sem mindennapos eseményt.
63
Az események sora nem ér véget. Következik augusztus 31-én a budapesti gyermekonkológiai centrumokban gyógykezelt daganatos betegségbôl gyógyuló, valamint a Szent László Kórház transzplantációs osztályán transzplantált gyerekek és családjuk élményterápiás jótékonysági vitorlásversenye Balatonfüreden. Végül szeptember 14-én kerül sor a rendôr árva gyermekek megmérettetésére.
Konklúzió Ennyi történt augusztus 17-én. Magam nem tudom, hogy ez sok vagy kevés. A résztvevôknek persze rengeteget jelentett. – Nagyon jól éreztem magam – mondja egy fiatal leány, akit betegsége kényszerített tolószékbe. – Szép emlék lesz a mai nap az életemben, de a legfontosabb, hogy gondoltak ránk, és nem csak azok, akik ezt évek óta önzetlenül teszik, hanem olyanok is, akiket nem is
–
Folytatás
M A G A Z I N
Avatar, Bettus, Blöff, Carpe Diem, Daruvár, Evolution, Fantom, Hedda, High Flyer, Infinity, Lisa, Macarella, Magnum, Mahi Mahi, Menta, Orion, Phoenix, Predator, Primor, Pixis, Rock Me Baby, Rosa, Sindbad, Sirocco, Sonny, Sleep Walker, Szebi, Tabu, Veronika, Viking, Viktória.
2 1 8
Akik velünk voltak
H A J Ó
A L A P Í T V Á N N Y A L L Á R I F Á R I A D É L U T Á N S Z É P E G Y 64
csapatsport. Ugyanúgy, mint a társadalmi segítségnyújtás is. Akkor lehet eredményes, ha jó a csapat. Meggyôzôdésem, hogy a LáriFári Alapítvány és a mögötte álló csapat kiváló, ezért is sikerült ilyen jól a mai nap. Kollár Lajos, aki szintén részt vett a versenyen, beszédében kitért arra, hogy a Magyar Vitorlás Szövetség egyik kiemelt feladata a segítséggel élô emberek támogatása, sportolási és rekreációs tevékenységük elôsegítése. Örömét fejezte ki, és egyben megköszönte, hogy ennyi vitorlázó áldozta mai délutánját erre a célra. – Jó volt a mai délutánt önökkel, veletek tölteni, látni a sok felszabadult mosolyt, és tapasztalni, hogy sokan tesznek, ha jó és nemes célt látnak maguk elôtt. Kérek mindenkit, segítse a szervezôk munkáját a jövôben is hasonló szeretettel és alázattal, hogy a mai napra néhány év távlatából úgy emlékezzünk, mint egy hagyomány kezdetére! – mondta az MVSz elnöke. Hosszú Adrienn emlékeztette a jelenlévôket: az útjára indított kezdeményezés célja, hogy versenyprogramok keretei között élményterápiás céllal, a lelki rehabilitációt elôsegítve, egész napos kikapcsolódást biztosítson a nehéz élethelyzetben lévô gyermekek és családtagjaik, segítôik részére. – Jártunk korábban a balatonkenesei Rekreációs Központban, és arra gondoltunk: milyen csodálatos helyszíne lenne ez ennek a versenynek. A Honvédelmi Minisztérium munkatársai, mint ahogy a miniszter úr is, az elsô szóra támogatta a rendezvényt, így nem volt akadálya, hogy a mai napot itt tölthessük. – fogalmazott Hoszszú Adrienn. – A vitorlásverseny napján délelôtt kreatív foglalkozásokkal, játékokkal vártuk a kikötôkben az érintetteket. A délutánt pedig igazi versenyhangulatban tölthettük a Balaton talán legszebb vitorlás hajóin. Köszönöm mindenkinek! Az ünnepségen érmet – amelyet a miniszter adott át – és a Zrinyi Kiadó ajándékcsomagját kapták a résztvevôk, majd a vendéglátók uzsonnára várták a résztvevôket. Este felé véget ért a program, de aki tehette, még idôzött egy keveset a tóparton.
65
Kollár Lajos
Bakóczy Kálmán Hosszú Adrienn
M A G A Z I N
–
2 1 8
Hende Csaba
H A J Ó
A L A P Í T V Á N N Y A L L Á R I F Á R I A D É L U T Á N S Z É P E G Y 66
ismertünk, legfeljebb a televízióban láthattuk ôket korábban. Az itt jelenlévôk egy nagyon kicsiny hányadát jelentik azoknak az embertársainknak, akik rászorul(ná)nak a társadalom segítségére. Ritka alkalom, hogy odafigyelünk rájuk. Mire lenne szükségük a rászorulóknak? Természetesen elsôsorban emberségre és némi empátiára. Vannak szép számmal civil kezdeményezések, amelyek segítséget jelentenek, sok önkéntes áldozza szabadidejét egy olyan társadalmi célért, amely tulajdonképpen kiemelt állami feladat lenne. A mai helyzet tarthatatlan. A jogszabályi rendelkezések léteznek ugyan, de közel sem koherensek. Nem egységes a megítélésük a mozgássérülteknek, a vakoknak és gyengén látóknak vagy a siketeknek. A jogszabályokat az arra kötelezettek nem minden esetben tartják be. Az akadálymentesítési törvény rendelkezései közül a parlament törölte a határidôket, mert azok nyilvánvalóan tarthatatlanok voltak. Olyan rendelkezéseket sem tartanak be azok, akiket erre a törvények köteleznek, amelyek nem, vagy csak jelentéktelen kiadással járnak. Ami az életkörülményeiket illeti, sok esetben a minimális feltételek sem adottak. Sok helyütt az emberi lét feltételei sem teljesülnek. Orvosi ellátásuk nem mindenütt megoldott, sok esetben a minimális szociális igényeiknek sem tesz eleget a rendszer. A társadalom teherbírása persze véges, de talán részleteiben átgondolva, apró gesztusokat téve jelentôs javulást lehetne elérni. Amit a társadalmi szervezetek, magánalapítványok megtehetnek, azt állami támogatással egységesebben és fôleg gazdaságosabban lehetne és kellene megoldani. A legfôbb baj azonban a szegregáció. Hazánkban aki bármilyen okból kilóg a sorból – legyen az cigány vagy vak, mozgássérült vagy súlyos beteg –, egyik pillanatról a másikra a periférián találja magát. Egy tolószékes ma Magyarországon gyakorlatilag nem tud közlekedni. Igaz ez akkor is, ha valami kevés javulást láthatunk ezen a téren. Ezzel gyakorlatilag a társadalmi beilleszkedés minden további lehetôsége megszûnik számára: nem tud munkába járni, bevásárolni, színházba vagy moziba menni. És hosszasan sorolhatnám a napi problémákat. Az orvosi rehabilitáció is korlátozott, a tudomány messze elôtte jár a hazai financiális lehetôségeknek. Aki Európa nagyvárosaiban jár, minden nap találkozik például kerekesszékes emberekkel, akik élik az életüket. Budapesten elvétve, és akkor is gyakorlatilag kizárólag kísérôvel látni ôket az utcákon, mert egyedül nem képesek közlekedni. A közintézmények ma már itthon is – többé-kevésbé – megközelíthetôek, de egyéb helyek csak kevésbé, vagy inkább sehogy. Tessék mondani mibe kerül egy rámpa megépítése ott, ahol mondjuk két-három lépcsô választja el a segítségre szoruló embertársunkat a normális élettôl? Miért nem áldoz erre mondjuk egy étterem? Egyetlen vacsora árából megtérülne a »befektetése«… Volna egy javaslatom (az ötlet nem az enyém, mert évekkel ezelôtt már volt egy hasonló): minden parlamenti és önkormányzati képviselô, minden minisztériumi és közintézményi alkalmazott, pedagógus és professzor, orvos és ápoló, színház, mozi vagy uszodai alkalmazott, áruházi dolgozó stb. töltsön el egyetlen napot tolószékben vagy bekötött szemmel. Lássuk, akkor is ilyen toleránsak lennének mondjuk az akadálymentesítés határidejének kérdésében? Ez persze nem kizárólag, sôt, megkockáztatom nem is elsôsorban jogszabályi probléma. Sokkal több annál.
67
Élmény a léleknek LáriFári alapítvány Alapítványunk a nevét egy gyógyító tündértôl kölcsönözte, aki egy mesekönyv keretein belül mutatja meg a szülôknek és gyógyítóknak, hogy hogyan lehet a gyermeki világ meséibe szôni a betegségek kellemetlenségeit, fájdalmait és élhetôvé, eljátszhatóvá tenni a betegség által elnehezült és leszûkült világot. – Betegség? Ááá… lárifári… – mondja a kistündér, és játékká, színekké, kacagássá varázsolja a szürke világ árnyait.
E célok megvalósítása érdekében mûvészeti, mentálhigiéniás és meseterápia, sport, szabadidôs és élményvitorlás programokat, jótékonysági sporteseményeket, rekreációs foglalkozásokat, gyermektáborokat szervezünk. Ismeretterjesztô elôadásokat tartunk. Könyvek és kiadványok megjelenését támogatjuk. Berendezésekkel, mûszerekkel támogatunk egészségügyi intézményeket. Kérjük, személyes részvételeddel segítsd a munkánkat! Ha ez nem lehetséges, anyagilag is támogahatod céljainkat. Az Alapítvány bankszámlaszáma: 0918001-00000038-48200012 www.larifari.eoldal.hu, www.facebook.com/LarifariAlapitvany
Szekeres László
RÖVID INTERJÚ
70
M A G A Z I N
–
2 1 8
Dr. Hende Csaba 1984-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. 1988-ban lépett be a Magyar Demokrata Fórumba, 1991ben az országos választmány tagja, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti titkára lett. 1994-ig jogi fôosztályvezetôként és kabinettitkárként is dolgozott. 1996-ban az országos elnökség tagjává választották. 1993 és 1996 között a párt etikai biztosaként is tevékenykedett. 1998 és 2002 között Dávid Ibolya akkori igazságügyminiszter politikai államtitkára volt. 2000-tôl a párt alelnöke, 2001 és 2002 között általános alelnöki tisztét töltötte be. 2004-ben kilépett a pártból, pár hónappal késôbb a Fideszben folytatta politikai pályáját. A 2002-es országgyûlési választáson a Fidesz és az MDF közös országos listájáról szerzett mandátumot. Orbán Viktor kabinetfônöke, valamint több évig a Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriumának elnöke volt. A környezetvédelmi bizottság tagja lett, itt 2005-ig dolgozott, emellett 2002–2004 között az ügyrendi bizottság, illetve 2004–2006-ban a honvédelmi bizottság tagja volt. A 2006-os országgyûlési választáson Vas megye 2. számú egyéni választókerületébôl szerzett mandátumot. 2009-ig a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságban dolgozott. Késôbb a nemzetbiztonsági bizottság tagja volt. 2010-ben már az elsô fordulóban egyéni mandátumot szerzett szülôvárosában, Szombathelyen. 2010. május 29-én tette le a honvédelmi miniszteri esküt. Elsô szóra – mikor megtudta mirôl van szó, szinte gondolkodás nélkül – vállalta a felkérést, mely szerint ô lesz a mai nap, a nehéz élethelyzetben lévô gyermekek karitatív vitorlásverseny-sorozat egyik regattájának védnöke. A díjkiosztó után volt alkalmam pár szót váltani vele.
H A J Ó
R Ö V I D
I N T E R J Ú
H E N D E
C S A B Á V A L
HENDE CSABÁVAL
71
R Ö V I D
I N T E R J Ú
H E N D E
C S A B Á V A L
Hosszú Adrienn és Bakóczy Kálmán fogadja
72
– Volt már ilyen, esetleg hasonló közösségben? – Ilyenben még nem, de azt hiszem, hogy ilyen esemény se nagyon volt még korábban. Egészen megindító volt, ahogy találkoztak itt a vitorlás társadalom kiválóságai és a mozgássérült, rokkant, fogyatékos – egyszóval halmozottan hátrányos helyzetû –, sokszor súlyosan beteg emberek és családjaik. Vannak bizonyos sztereotípiák. Az egyik ilyen, hogy a vitorlázók valamiféle sznob, úri társaság, akik a saját körükben élik a maguk luxus, vagy legalábbis annak tekinthetô életüket. Ehhez képest ma azt láttam, hogy végtelen egyszerûséggel, türelemmel, szeretettel és abszolút természetességgel foglalkoztak olyan fiatalokkal és idôsebbekkel, akikkel az utcán találkozva sokszor talán meg is ijedünk picikét. Ez nagyon nagy benyomást gyakorolt rám. Öröm volt látnom, hogy Litkey Farkas és mancsaftja – akikkel én együtt vettem részt ezen a versenyen – milyen remek emberek, hogy mennyire sugárzott belôlük a szeretet egymás iránt, nem utolsó sorban ezek iránt a sérült emberek iránt és mindenek felett a vitorlázás iránt. Ez olyan hatást gyakorolt rám, mint nagyon régóta semmi sem. Ez lenyûgözô. – Örülök, hogy ezt mondja. Ha már a sztereotípiáknál tartunk: a honvédség nagyon ritkán köthetô öszsze a karitatív dolgokkal. Átléptek önök is valami féle határt? – Ez is hamis sztereotípia, hiszen a honvédség alapvetô hivatása az a gyengéken való segítés és legfôképp a védelmük. Azt szokták mondani, hogy a katona nem azért küzd, nem azért harcol, mert gyûlöli azt ami vele szemben áll, hanem azért, mert szereti azt ami mögötte van. Ha csak a külföldi missziókban nyújtott teljesítményüket említem, akkor rögtön látható, hogy a karitatív gondolat mennyire természetesen van benne a mindennapjainkban. Afganisztánban az elmúlt tíz évben vagy ötven iskolát építettünk fel, úgy harmincöt kórházat, rendelô intézetet, orvosi rendelôt hoztunk létre, több mint negyven ivóvíz kutat fúrtunk a helyi lakosságnak. Ezen kívül megszámlálhatatlan mennyiségû takarót, élelmiszert, ruhát, egyéb dolgot osztottunk szét. A mi katonáink, a hazától távol is, nap mint nap az irgalmas szamaritánus szerepében gyakorolják a legszebb erényeket. Vagy inkább gondoljunk Szent Mártonra, aki az egykori Pannóniában, éppen Szombathelyen, az én városomban született 1700 évvel ezelôtt. Római katona volt, akinek a leghíresebb és legtöbbször ábrázolt jótette az volt, amikor találkozott egy út szélén didergô koldussal és a katona köpenyét karddal kettévágva a felével beburkolta a fázó szerencsétlent. Ez talán a legkorábbi olyan keresztény ihletésû gondolat, vagy ábrázolás, amelyben katona ember az irgalmasság erényét gyakorolja.
Litkey Farkas társaságában a Lisán
Csapatával a díjkiosztón – örök emléke marad az itt kapott érem
Lent: díjat és ajándékot ad át
Gyerekek között A legénységgel beszélget
73
R Ö V I D
H A J Ó
74 75
M A G A Z I N
I N T E R J Ú
–
2 1 8
H E N D E
C S A B Á V A L
H A J Ó
M A G A Z I N
–
2 1 8
C S A B Á V A L H E N D E I N T E R J Ú R Ö V I D 76
Amikor megérkezett a Magyar Honvédség Balatonkenesei Rekreációs Központjába pontosan olyan volt, mint bárki a környezetében. Rövid nadrág, póló és egy mezítláb viselt saruféle volt az öltözéke. Nem kísérték testôrök, nem volt körülötte semmilyen felhajtás. Azonnal mindenkinek bemutatkozott: Hende Csaba (a doktort nem használta). Udvarias, közvetlen és szimpatikus volt. Majd az EvoPro Lisával kiment a vízre, és a sérült gyerekekkel ott töltött – nem is túl hosszú – idô mintha kissé megváltoztatta volna. A barátságos, ugyanakkor magabiztos és erôt sugárzó fellépése – ha lehetséges – nyíltabb, közvetlenebb lett. Tekintete elgondolkodóvá vált. Szembesült azzal, amit látott. Abban volt minden, bánat és szomorúság, de öröm és boldogság is. Látszott rajta, hogy megélte azt, amit mindannyian, az ambivalens érzések sokaságát. Talán azt is, milyen jó, hogy segíthetett, mit is jelent az ittlévôknek egy ilyen nap. Ugyanakkor azt is láthatta, hogy mennyivel többet kell(ene) tennünk, nekünk, a társadalomnak és talán a politikának is a rászorulókért. Miniszterként vártuk, közvetlen emberként érkezett és jó ismerôsként – sok gyerek számára szinte barátként – távozott. Kiss Noémi – egy kísérô
77
