A lakosság nyilvántartása

A lakosság nyilvántartása Fő témakörök: 1. Történeti áttekintés 2. Az anyakönyvi nyilvántartás 3. Az állami népesség-nyilvántartás _____________________________

1. Történeti áttekintés A személyi nyilvántartások kialakulása az állami tevékenységhez kapcsolódik. Már az ókori államok is vezettek nyilvántartást polgárairól. Jelenlegi ismereteink szerint az első állami személyi nyilvántartás Kínában jelent meg, időszámításunk előtt a II. században. Ekkor vezette be az uralkodó Han dinasztia a háztartási- és személyi nyilvántartást. Az ókori államokban a személyi nyilvántartás az állami adóztatáshoz, illetve a hadsereg felállításhoz nyújtott segítséget. A középkorban az egyház is felismerte a személyi nyilvántartás jelentőségét, ezért a Tridenti-zsinat (1542) az egyházi anyakönyvezés bevezetéséről döntött. Az anyakönyvek révén az egyháznak egyrészt megbízható adat állt rendelkezésére tagjairól, másrészt lehetővé vált az egyházi adó beszedése és nyilvántartása. Kezdetben, az egyházi anyakönyvben csak a születések és a házasságkötések anyakönyvezése történt, később kezdték el a halálesetek anyakönyvezését. A polgári társadalomban a polgárság az állam és az egyház funkciójának szétválasztására törekedett. Ennek hatásaként – bár más-más időpontban – az egyes államok elrendelték az egyházi anyakönyvektől független állami anyakönyvezést. Magyarországon a kötelező állami anyakönyvezést 1895. október 1. napjával az 1894. évi XXXIII. tv. vezette be. E döntésnek azért is nagy jelentősége volt, mert az állam ettől az időponttól kezdve kizárólag a polgári házasságkötést ismeri el olyannak, melyhez joghatások fűződnek. A hivatkozott törvénycikk többek között – úgy rendelkezett, hogy a „születések, házasságok és halálozások közhitelű nyilvántartására és tanúsítására kizárólag a jelen törvény értelmében arra hivatott közegek által vezetett állami anyakönyvek szolgálnak.” Az anyakönyveket az anyakönyvezető vezette az anyakönyvi kerületek székhelyén. Anyakönyvi kerület volt egy-egy település, illetve annak része, vagy több település. Ugyanis egy anyakönyvi kerülethez maximum 3000 fő tartozhatott.

Az

anyakönyvvezetőket

és

helyetteseiket

a

belügyminiszter

nevezte

ki.

Anyakönyvvezető lehetett – lelkész és rabbi kivételével – minden nagykorú férfi, ha megfelelő iskolai végzettséggel vagy képzettséggel rendelkezett. Az 1904. évi XXXVI. törvény – a jelentkező feladatokhoz igazodva – módosította az anyakönyvi igazgatás szervezetét. Kimondta, hogy anyakönyvi kerület a város, a nagyközség és a körjegyzőség. Az anyakönyvvezetői feladatot a jegyző látja el, helyettese a jegyzősegéd vagy az aljegyző. Az állami anyakönyvvezetés központi irányítását a belügyminiszter látta el. E jogköre 1963-ban a minisztertanács elnökéhez került, aki ezen hatáskörét előbb a Minisztertanács

Tanácsszervek

Osztályán,

majd

–

az

1971-ben

létrehozott

–

Minisztertanács Tanács Hivatalán keresztül gyakorolta. 1988 és 2006 között az anyakönyvi igazgatás feletti felügyeleti jog visszakerült a belügyminiszterhez. 2006-ban – miután a Belügyminisztérium megszűnt – az anyakönyvi igazgatás „főfelügyelet”-ének az ellátása az igazságügyi és rendészeti miniszter (minisztérium) feladata lett. A kötelező állami anyakönyvezés nem zárja ki az egyháznak azt a jogát, hogy tagjairól anyakönyvet vezessen. Bár az egyházi anyakönyvek nem közhitelűek, de bizonyítékul szolgálhatnak mindazokban az esetekben, amikor az állami anyakönyvek megsemmisültek, illetve ha az anyakönyvi eseményről adat nem áll rendelkezésre. A nyilvántartások jelentőségét a XIX. században egyre több állam, illetve szervezet ismerte fel. 1872-ben a Nemzetközi Statisztikai Kongresszus határozatában ajánlotta, hogy munkájuk segítésére a községi, városi hatóságok illetve a rendőrség szervei vezessenek népesség-nyilvántartást. Az ajánlásban foglaltak megvalósulása – bár arra nemzetközi méretekben is komoly erőfeszítések történtek – nem következett be. Ebben szerepet játszott az I. világháború is. A népesség-nyilvántartási rendszer kialakításában az áttörést a XX. század második fele hozta meg. Az ENSZ Statisztikai Bizottsága 1956-ban, a IX. ülésszakán úgy foglalt állást, hogy szükségesnek tartja tagországaiban népesség-nyilvántartási rendszer működtetését. Ennek hatására az 1960-as évek végére már mintegy 60 országban állami népességnyilvántartási rendszer működött. A rendszerek kezdetben manuális nyilvántartások voltak, de az idők folyamán egyre inkább tért hódított a népesség-nyilvántartás adatinak számítógépes feldolgozása. Az

egyes

államokban

a

népesség-nyilvántartási

rendszerek

kialakításának

szabályozásánál meghatározóak voltak az adatvédelmi szabályok. Erre tekintettel a

polgárok nyilvántartására vonatkozó jogszabályi rendelkezések összhangban vannak a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel. Az adatvédelem fontosságát mutatja, hogy több ország (Ausztria, Hollandia, Portugália, Spanyolország) alkotmánya rendelkezést tartalmaz az adatvédelemről is. Ugyanakkor a személyes adatok gyűjtését, nyilvántartását, szolgáltatását és az adatok védelmét többségében törvények szabályozzák. A törvények a polgárok alapvető jogait „a személyes viszonyok sérthetetlenségének jogát” védik. Ugyancsak törvényi szinten fogalmazódtak meg azok a „közhatalmú célok”, amelyek érdekében a polgárok kötelesek a személyes adataik egy részét kiszolgáltatni a közigazgatás számára. A számítógépes személyi nyilvántartás technikai eszköze a személyi szám. A személyi nyilvántartások kialakítását, összekapcsolását az adatvédelmi törvény rendelkezései alapján ombudsman, adatvédelmi biztos, adatvédelmi felügyelő felügyeli, egyes esetekben engedélyezi. A személyi nyilvántartásokat, van ahol országos szinten (Svédország, Finnország, Dánia), van ahol tartományi szinten alakították ki (Németország). A nyilvántartott adatok köre általában a névre, a nemre, a születési időre, a születési helyre, a lakcímre, a családi állapotra tekintettel alakult ki. Ezen túl pl.: a finn népesség-nyilvántartási adatállományba bevonták a foglalkozásra, a képzettségre, a nemzetiségre, a beszélt nyelvre; az olasz nyilvántartásban pedig a végzettségre, a munkakönyv és katonakönyv számára vonatkozó adatokat. Az egyes országok népesség-nyilvántartási rendszereit elemezve az a következtetés vonatható le, hogy azokra az a jellemző, hogy a polgárok saját nyilvántartási adataikat a feldolgozás minden szakaszában megismerhetik a feldolgozás céljával együtt. Harmadik személy (szervezet) a polgár adatait – feltéve hogy az adatokat a polgár nem tiltotta le – csak indokolt esetben ismerheti meg. Európában – a hivatkozott adatvédelmi szabályokra épülve – a népesség-nyilvántartási rendszerek kialakításának két útja alakult ki. Egyrészt valamely ágazat keretébe vezetett nyilvántartás (adó, társadalombiztosítás), melyet más ágazatokban is használtak, másrészt a népesség-nyilvántartásként kialakított rendszer, amely elsősorban az anyakönyvi, a lakcím, és néhány „egyéb alapadatokat” tartalmazza. Magyarországon – az említett európai rendszereket figyelembe véve – a kifejezett népesség-nyilvántartási rendszernek a kialakítására kezdődtek el a munkálatok 1974-ben. Mintául az európai nyilvántartási rendszereken belül elsődlegesen a skandináv rendszer szolgált. A cél az volt, hogy egy olyan országos számítógépes rendszer alakuljon ki, amely főleg közigazgatási és igazságszolgáltatási feladatok végzéséhez szolgáltasson adatot. 1975. januárjában megtörtént az állampolgárok adatainak összeírása – mely a

népesség-nyilvántartási rendszer adatforrását képezte – majd számítógépes feldolgozása. Ezt követően a nyilvántartás az adatait az anyakönyvből és a lakcímbejelentés adataiból nyerte és nyeri ma is. Ugyanis a születés, a házasságkötés és a haláleset adatai az anyakönyvvezetők adatszolgáltatásánál keresztül bekerülnek a népesség-nyilvántartás számítógépes rendszerébe, mint ahogy – a polgár bejelentését követően – a lakcím adatok is. A népesség-nyilvántartás technikai segédeszköze egy matematikai módszerrel kialakított személyi szám lett, amely alkalmas az állampolgár egyedi azonosítására. A népesség-nyilvántartás rendszere öt év alatt épült ki Magyarországon. A jellemzője az volt, hogy a helyi tanácsoknál manuális módon (kartonon) vezették az adatokat, melyeket központi szinten számítógépen feldolgozva, annak eredményeként egy centralizált központi gépi adatbázis jött létre. A rendszer jelentős átalakítására került sor 1986 évben. A gépi nyilvántartás működtetésében decentralizáció következett be. Megyei alközpontok jöttek létre, valamint megkezdődtek a helyi szinten is az adatok számítógépes feldolgozása. Az adatáramlás iránya viszont nem változott, mert az adatok feldolgozása után a központi nyilvántartás adta vissza az adatokat a megyei, illetve a helyi rendszereknek. A jogi szabályozás a decentralizáció mellett nagyobb hangsúlyt fektetett a személyhez fűződő jogok védelmére. Ugyanis a személyre, családi és egyéb körülményre vonatkozó adatok nyilvánosságra hozatala csak az érintett személy hozzájárulása, illetve a jogszabályban meghatározott esetben kerülhetett sor. Hangsúlyozta a szabályozás azt is, hogy az adatszolgáltatás, az adatok felhasználása nem sérthet személyhez fűződő jogokat, állam- vagy közbiztonsági érdeket, államtitkot, vagy szolgálati titkot. Az 1990-es évek elején az adatvédelem körében egyre inkább felerősödtek azok a nézetek, amelyek a népesség-nyilvántartási rendszer működtetése során használt személyi számot alkotmányellenesnek tartották. A személyi szám ugyanis „beszélő szám”, mert abból egyértelműen megállapítható az állampolgár neme, születési adatai, így felveti a személyes adatokhoz fűződő jogok sérülését. Az Alkotmánybíróság a 15/1991. (IV. 13.) AB határozatában a személyi szám korlátlan alkalmazását alkotmányellenesnek nyilvánította, de kifejtette azt is, hogy a személyi szám átmenetileg, szűk körben alkalmazva, más nyilvántartásokkal össze nem kötve fenntartható. Mindezekre tekintettel a törvényalkotó 1992 évben egy olyan népességnyilvántartási rendszer kialakítását határozta el, amely minden tekintetben biztosítja a személyes adatokhoz fűződő alkotmányos jog védelmét, és alkalmas az alkotmányos adatigények kielégítésére is.

2. Az anyakönyvi nyilvántartás 2.1. Az anyakönyvezés alapelvei, az anyakönyv hatálya a)

Az anyakönyvezés állami feladat A tételes jogi szabályzás nem mondja ki azt, hogy az anyakönyvezés állami feladat.

Abból kiindulva, hogy az anyakönyvezés az önkormányzatok kötelező államigazgatási feladata, alapelvként indokolt rögzíteni, hogy az anyakönyvezés állami feladat. A történeti áttekintés során hangsúlyoztuk, hogy az államnak feladatai ellátásához szüksége van olyan nyilvántartásra, mely ellenőrzött adatokra támaszkodik, így megbízható és pontos. Ezt kívánja az anyakönyvi kódex [az 1982. évi 17. sz. tvr., valamint a 6/2003. (III. 7.) BM számú rendelet] több szabálya is biztosítani, akkor, amikor kimondja, hogy: – az anyakönyvi események bejegyzése hitelesített könyvben történik, – a bejegyzés alapja csak okirat, bejelentés, jogszabályok által meghatározott rendben kiadott igazolás (személyi igazolvány, bírósági vagy hatósági határozat, más anyakönyvi okmány) kivételesen személyes nyilatkozat lehet, – az anyakönyv által szolgáltatott adatok más nyilvántartás (pl. polgárok személyi adat és lakcímnyilvántartása) alapját is képezik. Az anyakönyvezés állami feladatként való ellátása lehetőséget teremt a nyilvántartási tevékenység egységes irányítására, a bejegyzési szabályok egységesítésére, valamint az anyakönyvek közokirat jellegének megteremtésére. Mint említettük, a pontos személyi nyilvántartás-vezetés – így az anyakönyvezés – elsődlegesen az állam érdekét szolgálja. Adatai megalapozottabbá teszik az egyes gazdaságpolitikai döntéseket, de segítséget nyújtanak más hatóságoknak (honvédelmi, társadalombiztosítási, statisztika, stb.) a jogszabályokban előírt feladataik ellátásához, alapjául szolgál a személyi igazolvány kiállításához. Az anyakönyvek vezetése kapcsán az állampolgárok érdekeit is hangsúlyoznunk kell, hiszen az állampolgároknak jogaik érvényesítéséhez (pl. örökléshez) az is szükséges, hogy az anyakönyvi eseményen (haláleseten) túl a rokoni kapcsolatot közhitelű okirattal igazolják. Ezt az anyakönyv hitelesen tanúsítja.

b)

A teljes körű nyilvántartás elve Ezen elv alatt azt értjük, hogy az anyakönyvek valamennyi magyar állampolgárt

érintő, illetve valamennyi Magyarországon történt eseményt nyilvántartanak. A teljesség

elvéhez hozzátartozik az is, hogy az anyakönyv az anyakönyvi esemény valamennyi lényeges adatát tartalmazza. A teljes körű nyilvántartás elvével összefüggésben meg kell említeni azt is, hogy bizonyos esetekben az anyakönyv – szükségszerűen – hiányos adatokat tartalmaz. Ilyenkor a teljes körű nyilvántartás elve azt jelenti, hogy az anyakönyvezés során a rendelkezésre álló valamennyi adatot be kell jegyezni. Például az ismeretlen szülőktől származó gyermek születésének anyakönyvezésénél a gyermek születésének pontos ideje nem áll rendelkezésre, ezért ebben az esetben az anyakönyvbe a gyermek nemére, körülbelüli korára vonatkozó, a gyámhatóság által megállapított adatokat kell bejegyezni.

c)

A hivatalból történő anyakönyvezés elve Tartalmát úgy lehet megfogalmazni, hogy anyakönyvi nyilvántartást mindenkiről és

minden olyan adatról vezetni kell, aki (amely) bejegyzési kötelezettség alá esik, függetlenül attól, hogy az érintett vagy hozzátartozója kéri-e, vagy sem. Az elmondottakból következik, hogy az állam mindenkiről nyilvántartást vezet, aki bejegyzés hatálya alá tartozik, a bejegyzésnek nem feltétele, hogy azt az érintett kérje. Az anyakönyvi kódex a hivatalból történő anyakönyvezést azzal is elő kívánja segíteni, hogy bejelentési és adatszolgáltatási kötelezettséget állapít meg. Így pl. a születés bejelentését – intézetben történt szülésnél – az az intézet köteles bejelenteni, ahol a születés történt. Hasonló a szabályozás a halálesetek anyakönyvezésénél is. A házasságkötésnél az anyakönyvvezető közvetlenül közreműködik, ezáltal biztosított a házasságkötés hivatalból való bejegyzése. Az adatszolgáltatási kötelezettség kapcsán szólni kell a bíróság adatszolgáltatási tevékenységéről is. Abban az esetben, ha a bíróság olyan döntést hoz, amely az anyakönyvbe bejegyzett

adatot

is

érinti,

úgy

ezt

a

jogerős

ítéletet

(végzést)

megküldi

az

anyakönyvvezetőnek, aki a megfelelő bejegyzést az anyakönyvbe teljesíti. A hivatalból való anyakönyvezéssel összefüggésben kiemelendő az is, hogy ha az anyakönyvvezető külföldön történt anyakönyvi esemény anyakönyvezendő adatairól szerez tudomást, úgy ebben az esetben – az erre vonatkozó külön szabályok szerint (hazai anyakönyvezés) – az anyakönyvezés iránti a szükséges intézkedést meg kell tennie.

d)

Az anyakönyvi bejegyzés dekleratív jellege Az anyakönyv által tanúsított tények az esemény bekövetkezésével, illetve a

jognyilatkozatok megtételével válnak hatályossá. Ebből következik, hogy ha az anyakönyvi bejegyzés el is marad, az a jognyilatkozat érvényességét nem érinti. Így például a feleknek az

anyakönyvvezető és két tanú előtt tett házasságkötésre irányuló egybehangzó nyilatkozatával a házasság létrejön, függetlenül attól, hogy a házasság anyakönyvezése megtörtént, vagy sem. Ugyanez mondható el a házasság felbontásával kapcsolatban is, hiszen ha a bíróság jogerős ítéletével a házasságot felbontotta, a házasság a bíróság döntésével szűnik meg. Tehát az anyakönyv a már megtörtént tényeket, a megtett jognyilatkozatokat tanúsítja. Az elmondottakat összefoglalva az anyakönyvi bejegyzés deklaratív jellegének az a jelentősége, hogy az anyakönyvi eseményt, a jognyilatkozat érvényességét, az általa létrehozott jogi hatást hatályosnak lehet tekinteni, függetlenül attól, hogy az anyakönyvi bejegyzés megtörtént-e vagy sem.

e)

Az anyakönyv, mint közhitelű nyilvántartás elve Az anyakönyvi kódex szerint az anyakönyv hatósági nyilvántartás, amely – ellenkező

bizonyításig – közhitelűen tanúsítja a benne foglalt adatokat, illetőleg azok változását. Így az anyakönyvbe bejegyzett tények fennállását vagy változását mindenki köteles elfogadni mindaddig, míg azt újabb bizonyítékokkal meg nem cáfolták. Az anyakönyvek, valamint az azokból kiállított okiratok – mind tartalmi, mind formai szempontból – közokiratok. A benne foglalt nyilatkozatok megtételét, annak idejét és módját, valamint a bennük foglalt adatok valódiságát tanúsítják. Az anyakönyvnek ezt a tulajdonságát az anyakönyv bizonyító erejének is szokták nevezni. Ugyanakkor a bizonyító ereje nem feltétlen, mert azt is lehet bizonyítani, hogy a benne foglalt adatok nem felelnek meg a valóságnak. Lehetőséget ad ugyanis arra, hogy az anyakönyvben foglaltakkal szemben az érdekeltek bizonyíthassák azt, hogy más események következtek be. Ezt juttatja kifejezésre akkor, amikor kimondja, hogy az anyakönyv az ellenkező bizonyításig tanúsítja közhitelűen a benne foglalt adatokat. Az anyakönyv valóságtartalmának elemzésénél rá kell mutatni arra is, hogy az örökbefogadók vérszerinti szülőként történő bejegyzésénél, a képzelt apa vagy anya bejegyzése, valamint holtnak nyilvánító végzés által tanúsított adatok bejegyzése során mind az anyakönyvvezető, mind az érdekeltek előtt egyértelmű, hogy az anyakönyv nem a valódi tényeket és eseményeket tartalmazza. Ugyanakkor a jogi szabályozás ezeket a tényeket és eseményeket valósnak tekinti. Ennek indokát az alábbiak szerint lehet összefoglalni: – Az örökbefogadás jogintézményének az a célja, hogy családi nevelést biztosítson mindazon kiskorúaknak, akinek szülei nem élnek, illetve akikről a szülők "lemondtak".

Tehát az örökbefogadás az említett gyermekek esetében a családi neveléshez, az otthonhoz való jutás lehetőségét fogalmazza meg. A kiskorú családba való beilleszkedését segíti elő az, ha az örökbefogadó szülők ugyanazon jogokkal rendelkeznek, mint az örökbefogadás előtt a vérszerinti szülők. A családjogi törvény ezt biztosítja, az anyakönyvi kódex pedig akként deklarálja, hogy az örökbe fogadott gyermek születési anyakönyvébe az örökbefogadókat kell apaként és anyaként feltüntetni. A családi neveléshez, a családba való beilleszkedéshez fűződő egyéni és társadalmi érdek érvényre juttatásával kapcsolatos célt figyelembe véve nem jelentős az anyakönyvi bejegyzés azon hiányossága, hogy a bejegyzett és a "tényleges" adatok eltérnek. Az ebből esetlegesen keletkező joghátrány ugyanakkor elhárítható, mert az anyakönyv valóságtartalmát (a gyámhatósági iratok birtokában) meg lehet dönteni. – A képzelt személyek szülőként való bejegyzése azt a hátrányt igyekszik kiküszöbölni, mely abból adódik, hogy még napjainkban sincs egységes megítélés azon személyek között, akiknek szülei (apja) nem ismertek, azokkal szemben, akiknél a szülők ismertek. Az anyakönyvi bejegyzés jogsérelmet nem okoz, hiszen képzelt személlyel szemben jogot nem lehet érvényesíteni. Abban az esetben, ha a gyermek érdekében igazolni kell, hogy a bejegyzett személy nem "valós", ez megtehető, mert – mint ahogy már többször is hangsúlyozzuk – az anyakönyv által tartalmazott adat valóságtartalma megdönthető. – A Polgári Törvénykönyv szabályzása szerint az eltűnt személyt bírósági határozattal holtnak lehet nyilvánítani, ha eltűnésétől számítva 5 év eltelt anélkül, hogy életben létére utaló bármely adat ismeretes volna. A holttá nyilvánításnál vélelemről van szó, a szabályozás azt a vélelmet állítja fel, hogy az eltűnt személy meghalt. A halál tényét az anyakönyv közhitelűen tanúsítja, de tartalmazza a halál vélelmezett időpontját, helyét, esetleg a halál okát is. Ilyen esetben az anyakönyvi bejegyzés a jogérvényesítés eszköze lehet, hiszen a halálhoz fűződő jogkövetkezmények igazolásához (pl. örökléshez) az anyakönyvi kivonat is alkalmas lesz. A holttá nyilvánítás megdönthető vélelem, így bizonyítani lehet azt is, hogy a holtnak nyilvánított él, de azt is, hogy nem az abban az időpontban halt meg, mint ahogy azt a bíróság végzése alapján az anyakönyv tartalmazza. Ebben az esetben az azt tanúsító okirat alapján a helyes adatot kell az anyakönyvbe bejegyezni. Az anyakönyvek, illetve az azok alapján kiállított okiratok közokiratok. Az anyakönyv személyi hatálya valamennyi magyar állampolgárra kiterjed, függetlenül attól, hogy a magyar állampolgár Magyarországon, vagy külföldön él. Természetes, hogy az anyakönyv elsősorban a Magyarországon élők adatait tartalmazza. Az

államnak azonban érdeke fűződik ahhoz, hogy a magyar állampolgár anyakönyvezendő eseményeit Magyarországon is anyakönyvezzék még az esetben is, ha az esemény külföldön történt. Ezáltal válik ugyanis teljessé a magyar állampolgárok anyakönyvi nyilvántartása. Az említetteken túl az anyakönyv személyi hatálya kiterjed azokra a nem magyar állampolgárokra is, akiknek az anyakönyvi eseménye Magyarországon következett be. Így Magyarországon kell anyakönyvezni azt is, ha az ország területén külföldi állampolgár születik, házasságot köt, illetve meghal. Ennek az az indoka, hogy az anyakönyvek vezetésénél a területi elv érvényesül. Ezért minden Magyarországon történt születést, házasságkötést, valamint halálesetet a magyar anyakönyvnek tanúsítania kell. Egyes államok a nyilvántartásuk teljessége érdekében – külön engedéllyel – külképviseleti hatóságuknál is vezetnek anyakönyveket, de ezek nem teszik szükségtelenné az anyakönyvi eseményeknek a magyar anyakönyvekbe való bejegyzését. A hontalan személyek anyakönyvi eseményeinek anyakönyvezésével összefüggésben arra kell rámutatni, hogy személyi adataiknak anyakönyvezését – arra tekintettel, hogy az államnak nem polgára –, valamennyi állam megtagadhatná. Ennek elhárításához az az általános elv érvényesül, hogy hontalan személyekre annak az államnak a jogát alkalmazzák, amelyben laknak, ezért a Magyarországon lakó hontalan személyek születését, házasságát és halálesetét a magyar anyakönyveknek kell tartalmazniuk. Tehát az anyakönyvi nyilvántartás

kiterjed

valamennyi

magyar

állampolgárra,

függetlenül,

hogy

az

anyakönyvezendő eseménye hol következett be, kiterjed továbbá a Magyarországon lakó hontalan személyre, valamint a külföldi állampolgárra akkor, ha az anyakönyvi eseménye Magyarországon történt. Az anyakönyv tárgyi hatálya a születésre, a házasságkötésre, illetve a halálesetre terjed ki. Az anyakönyvek nem csupán az említett tényeket tartalmazzák, hanem olyan adatokat is feltüntetnek, amelyek az érintett személy azonosítását is lehetővé teszik, így például a születés anyakönyvezésénél a szülők adatait. De tartalmazza az anyakönyv azokat az adatokat is, amelyek a bejegyzések hitelességét támasztják alá (házasságkötés bejegyzésénél az anyakönyvvezető, a tanúk nevét és aláírását).

2.2. Az anyakönyvi alap- és utólagos bejegyzés Az alapbejegyzésen az anyakönyv megfelelő rovatainak a kitöltését értjük. Az alapbejegyzés a születés, a házasságkötés, illetőleg a haláleset adatainak az anyakönyvbe való bejegyzését jelenti. Az anyakönyvvezető az alapbejegyzést a születési és a halotti

anyakönyvbe bejelentésre, a házassági anyakönyvben pedig a házasulók előtt tett egybehangzó kijelentése alapján anyakönyvezi. Az anyakönyvvezető az alapbejegyzést saját hatáskörében teljesíti. Ez alól kivételt képez az ún. hazai anyakönyvezés, amely kizárólag a hazai anyakönyvezést végző kijelölt hatóság a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal hatáskörébe és illetékességébe tartozik. Az anyakönyvvezető az alapbejegyzéskor az adatokat a születés, a házasságkötés, illetőleg a haláleset időpontjának megfelelően jegyzi be. Az alapbejegyzést az anyakönyvvezető aláírásával zárja le. Ha az anyakönyvvezető az alapbejegyzést aláírásával még nem zárta le, akkor a bejegyzett adatokat helyesbítheti. A lezárt bejegyzés adatait csak kijavítással lehet helyesbíteni. Az utólagos bejegyzés azt jelenti, hogy az anyakönyvvezető olyan adatot jegyez be az anyakönyvbe, amely az alapbejegyzés idején még ismeretlen volt. Utólagos bejegyzést – az apa adatai nélkül anyakönyvezett születés kivételével – csak lezárt anyakönyvi alapbejegyzés tartalmazhat. A bejegyzést az anyakönyvvezető a felettes szerv utasítására teljesíti, akkor, ha annak alapja külföldi okirat, külföldi bíróság házassági ügyben hozott határozata, vagy külföldi állampolgár által tett teljes hatályú, vagy házasságkötést megelőző eljárásban tett apai elismerő nyilatkozat. Az anyakönyvvezető ilyen esetekben az iratokat és az alapbejegyzésről készült anyakönyvi másolatot köteles felterjeszteni: a) a felettes szervéhez az ismertetett esetekben, b) az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz akkor, ha az utólagos bejegyzés alapja külföldi bíróság házassági ügyben hozott határozata. A felterjesztett iratok alapján az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium nyilatkozik arról, hogy a külföldi bíróság házassági ügyben hozott határozata megfelel-e a magyar jogszabályoknak. Egyéb esetekben a felettes szerv bírálja el az iratokat és attól függően utasítja az anyakönyvvezetőt az utólagos bejegyzésre.

2.3. A születés-, a házasságkötés- és a haláleset anyakönyvezése a)

A születés anyakönyvezése Az anyakönyvi kódex rendelkezése szerint az élveszületett gyermek születését kell

anyakönyvezni. Ezért tisztázandó, hogy a születés mikor tekinthető élveszületésnek. Erre nézve az egészségügyi intézet, illetve a születésnél közreműködő orvos igazolása az irányadó.

A születési anyakönyvbe azokat a születéseket jegyzik be, amelyeket a születésnél közreműködő orvos élveszületésként jelöl meg. Az intézetben történt születést az intézet vezetője, az intézeten kívüli születést a szülők, továbbá a szülésnél közreműködő orvos jelenti be. A születés bejelentése határidőhöz kötött. Ha a születés intézetben történt, az intézet vezetője a születést, az azt követő első munkanapon köteles bejelenteni. Az intézeten kívüli születést a szülőknek 8 napon belül kell bejelenteni. A születés anyakönyvezését az esemény időpontjától számítva legfeljebb 30 napra el lehet halasztani, ha a születés bejelentésekor valamennyi anyakönyvi adat nem áll rendelkezésre, és a hiányt előreláthatólag pótolni lehet. Az anyakönyvvezető a hiányzó adatok pótlásáról hivatalból intézkedik, vagy a szülőket erre felszólítja. Ha az anyakönyvezés elhalasztását követő 30 napon belül a hiányzó adatok beszerzése nem jár eredménnyel, úgy az anyakönyvvezető a születést a rendelkezésre álló adatok alapján anyakönyvezi. Az ilyen születést hiányos adatokkal csak akkor lehet anyakönyvezni, ha a gyermek személyi azonosságának megállapításához szükséges adatok – a születés ideje, helye, a gyermek születési családi és utóneve – ismert. Ha ezek az adatok nem állnak rendelkezésre, akkor a gyermek születésének anyakönyvezésére az ismeretlen szülőktől származó gyermek születésének anyakönyvezésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Születés anyakönyvezésénél a születési anyakönyvbe a következő adatokat kell bejegyezni: – a születés helyét, idejét (év, hó, nap), – a származás helyét, – a gyermek születési családi és utónevét, nemét, személyi azonosítóját, – szülők születési, családi és utónevét, születési helyét, személyi azonosítóját, annak hiányában a születés idejét, lakóhelyét, – a többes szülést, – a szülők és a gyermek igazolt külföldi állampolgárságát, hontalanságát, ismeretlen állampolgárságát, – a bejegyzés idejét (év, hó, nap).

b)

A házasság anyakönyvezése A házasság egyenjogú férfi és nő szabad, önkéntes szövetsége. A Magyar Köztársaság

Alkotmánya védi a házasságot és a házasság által létrejött családot. A házasság megkötése és

anyakönyvezése során vizsgálni kell, hogy a házasságkötésnek megvannak-e a jogszabályban meghatározott feltételei. Magyarországon házasságot csak az anyakönyvvezető előtt lehet érvényesen megkötni. Ebből az következik, hogy a házasságkötés feltételeinek vizsgálata az anyakönyvvezető feladata. Az, hogy érvényes házasságot csak anyakönyvvezető előtt lehet kötni azt is jelenti, hogyha olyan személy előtt kötötték a házasságot, aki nem anyakönyvvezetői minőségben, illetve

nem

működési

területén,

továbbá

nem

mint

helyettesítéssel

megbízott

anyakönyvvezető működött közre, úgy az a házasság érvénytelen. Az anyakönyvvezető előtti házasságkötési eljárás két fő szakaszra osztható: a házasságkötést megelőző eljárásra és a házasság megkötésére. A házasulandóknak házasságkötési szándékukat személyesen kell bejelenteni az illetékes anyakönyvvezetőnek, aki erről jegyzőkönyvet vesz fel. A házasságkötést megelőző eljárásban a házasulandóknak az anyakönyvvezető előtt ki kell jelenteniük, hogy házasságuknak a legjobb tudomásuk szerint nincs törvényes akadálya, s az erre megállapított szabályok szerint igazolniuk kell, hogy házasságkötésük törvényes feltételei fennállnak. Az anyakönyvvezető felhívja a házasulandók figyelmét arra, hogy a házasságkötés időpontját legkorábban a bejelentéstől számított 30 nap elteltével tűzhetik ki. E határidő alól kivételesen indokolt esetben felmentés adható. Előfordul, hogy olyan személy kíván házasságot kötni, akinek egészségi állapota közeli halállal fenyeget. Ilyen esetben a házasulók nyilatkozata a házasságkötés összes törvényes feltételeinek igazolását pótolja, és a házasságot a bejelentés után nyomban meg lehet kötni. Ennek a szabályozásnak az a célja, hogy a közeli halállal fenyegető egészségi állapot esetén a házasulóknak ne kelljen a 30 napos várakozási időt kivárni, hanem – döntésétől függően – az anyakönyvvezető a házasságot a bejelentést követően nyomban megköthesse. A jogszabály nem határozza meg konkrétan, hogy mi tekinthető közeli halállal fenyegető egészségi állapotnak. Ezt az anyakönyvvezető a körülmények figyelembevételével mérlegelési jogkörében döntheti el. Házassági akadály alól azonban az anyakönyvezető ilyen esetben sem adhat felmentést. A házasságkötést megelőző eljárásban a házasulók a házassági szándék bejelentésekor nyilatkoznak arról, hogy – a Csjt-ben foglaltaknak megfelelően – a házasságkötés után milyen házassági nevet kívánnak viselni. Ha a menyasszonynak rendezetlen családi jogállású gyermeke van, az anyakönyvvezető a házasságkötést megelőző eljárásban hívja fel a személyesen jelenlévő vőlegény figyelmét arra, hogy a menyasszony gyermekét a házasságkötést megelőzően magáénak elismerheti. Ekkor – ha a jogszabályi feltételek

fennállnak – őt kell a gyermek apjának tekinteni. Az apai elismerő nyilatkozatot a vőlegény a házasság megkötéséig teheti meg, azt visszavonni nem lehet. Ha a házasságot a nyilatkozat megtételétől számított 6 hónapon belül nem kötik meg, az apai elismerő nyilatkozat érvényét veszti. Mint említettük, a házasságkötést megelőző eljárás azt a célt szolgálja, hogy az anyakönyvvezető megállapítsa, hogy a házasságkötésnek megvannak-e a törvényes feltételei, illetőleg nincs-e akadálya. A házassági akadályok olyan gátló körülmények, amelyek fennállása esetén a házasság nem jöhet létre, mert a családjogi törvény a házassági akadály ellenére kötött házasságot érvénytelennek minősíti. A házassági akadályok két csoportba oszthatók: elhárítható házassági akadályok és el nem hárítható házassági akadályok. Elhárítható házassági akadályok (olyan akadályok, amelyek fennállása esetén a házasság nem köthető meg, de a házassági akadály alól felmentés adható, így ennek birtokában a házasság megköthető): a) Nem köthet egymással házasságot testvér és testvérének vérszerinti leszármazója. Ilyen házassági akadály áll fenn, pl. nagybácsi-unokahúg; nagynéni-unokaöcs között. b) A házastárs a házasságának felbontása után sem köthet házasságot volt házastársának egyenes ágbeli rokonával. Ennek a házassági akadálynak megfogalmazásával a jogi szabályozás az egyenes ági sógorságot kívánja megakadályozni, ezért inkább erkölcsi jelentősége van. c) Elhárítható házassági akadályt jelent a korlátozottan cselekvőképes életkor. De a 16. életévet betöltött személy a gyámhatóság engedélyével házasságot köthet. d) A külföldi állampolgár Magyarországon nem köthet házasságot, ha nem igazolja, hogy házasságkötése a saját hazájának joga szerint nem ütközik akadályba. e) Az örökbefogadó és az örökbefogadott házasságkötése is érvénytelen. Ennek oka az, hogy az örökbefogadás kapcsán – mint ahogy korábban már említettük – az örökbefogadókat az örökbefogadott születési anyakönyvébe vérszerinti szülőként jegyzik be. El nem hárítható házassági akadályok (ilyen akadály esetén a házasság nem köthető meg, és az akadály alól felmentés sem adható): a) Érvénytelen az a házasság, amelyet valaki egy fennálló korábbi házassága ellenére kötött (kettős házasság). Ezen érvénytelenségi okkal összefüggésben meg kell jegyezni, hogy holttá nyilvánítás esetén – ha a holttá nyilvánított előkerül – a házastárs újabb házasságkötésére tekintettel a korábbi házasságot akkor is megszűntnek kell tekinteni, ha a

bírósági határozat hatálya utóbb megdől. Ez alól kivételt képez, ha a házasulók bármelyike tudta, hogy a halál nem következett be. Érvényessé válik az érvénytelen második házasság: – a korábbi házasság megszűnésével (a korábbi házastárs halála napján, a korábbi házasságot felbontó ítélet jogerőre emelkedésének napján), – a korábbi házasság érvénytelenné nyilvánításával (a korábbi házasságot érvénytelenné nyilvánító határozat jogerőre emelkedésének napján), b) Nem köthetnek házasságot egymással az egyenes ági rokonok. Egyenes ági rokonok azok, akik közül az egyik a másiktól származik. Ebből következik, hogy ilyen viszony létrejön akkor is, ha a szülők nem élnek házasságban, de a gyermeket az apa elismerte, illetve az apaságot (anyaságot) bírói ítélet megállapította. c) Kizárt a testvérek (féltestvérek) egymással kötendő házassága is. Testvérek (féltestvérek) azok, akiknek valamelyik szülője közös. Ugyanakkor nem házassági akadály az örökbefogadás útján keletkezett testvéri kapcsolat, illetve olyan mostohatestvérek esetén, akik között féltestvéri kapcsolat nincs. d) A cselekvőképességet kizáró gondnokság a házasságkötést kizárja. Önmagában a gondnokság alá helyezési ok megszűnése nem jár az érvényes házasság megkötésének lehetőségével, ugyanis ahhoz, hogy az ilyen személy érvényes házasságot kössön az is szükséges, hogy a bíróság az erre irányuló perben a gondnokságot megszüntesse. Abban az esetben, ha az anyakönyvvezető arról szerez tudomást, hogy a házasulók valamelyike ellen a bíróságnál cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezési eljárás van folyamatban, a jogerős bírói ítélet meghozataláig a házasságkötésnél nem működhet közre. e) Nem köthetnek házasságot azok sem, akik a házasság megkötésekor cselekvőképtelen állapotban vannak, annak ellenére, hogy ilyen hatályú gondnokság alatt nem állnak. Ennek megállapítása, eldöntése az anyakönyvvezető feladata. Ilyennek tekinthető, pl. a gyógyszer, kábítószer, vagy szeszes ital hatása alatt álló, öntudatát elvesztő házasulandó. Ugyanakkor az esetlegesen ilyen állapotban megkötött házasság érvényessé válik, ha az a házastárs, akinél a fogyatékosság fennállt, cselekvőképessé válása után a házasság fennállása alatt helybenhagyja azt, vagy a cselekvőképesség visszanyerése után annak napjától számított 6 hónapon belül érvénytelenítési pert nem indít. f) 16. éven aluli személy semmilyen körülmények között nem köthet házasságot. A 16. és

18. év közötti személyek – mint korábban már említettük – gyámhatósági engedéllyel házasságot köthetnek. Ugyanakkor, ha a házasságkötési korhatárt (18. év) elért házasfél a korhatár elérésétől számított 6 hónapon belül nem indít érvénytelenítés iránt keresetet, úgy a korhatáron aluli időpontban kötött házassága érvényessé válik. Ha az anyakönyvvezető törvényes akadályt észlel, illetve ha a házasságkötés előfeltételeit a házasulók nem igazolják, akkor a házasságkötésnél való közreműködést határozattal megtagadja. Az elmondottakat összegezve az anyakönyvezető a házasságkötésnél a közreműködést megtagadja, ha a közreműködésre nem illetékes, az eljárásból ki van zárva, a házasságkötésnek törvényes akadálya van, a házasulandók a házasságkötés törvényes feltételeit nem igazolták, a házasulandók a házasságkötésükhöz a jogszabályban előírt felmentést, illetőleg engedélyt nem mutatták be, a bíróság valamelyik házasulót akár nem jogerős határozattal is cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezte, vagy a házasuló a házasságkötés időpontjában nyilvánvalóan cselekvőképtelen, a házasulók a házasságkötés után viselni kívánt házassági nevükről nem nyilatkoztak, a házasságkötésre előírt várakozási határidő még nem telt el, illetőleg a házasulók e határidő alól felmentést nem kaptak. A családjogi törvény rendelkezése értelmében a házasság akkor jön létre, ha az együttesen jelenlévő házasulók az anyakönyvvezető előtt személyesen kijelentik, hogy egymással házasságot kötnek. A házasságkötés nyilvánosan két tanú jelenlétében, általában az erre a célra berendezett hivatalos helyiségben történik. A házasság a házasulók nyilatkozatával jön létre. Az érvényes házasság feltétele tehát az, hogy a házasulók személyesen és együttesen legyenek jelen, a nyilatkozat a hivatalosan eljáró anyakönyvvezető előtt történjen, a nyilatkozatnak a házasságkötés szándékára kell irányulnia, a házasságkötés két tanú előtt történjen. Mint láttuk, a családjogi törvény a házasság megkötéséhez két tanú közreműködését is megköveteli. Tisztázandó ezért, hogy a házasságkötésnél ki lehet tanú? Erre nézve az anyakönyvi kódex olyan szabályozást ad, hogy házassági tanú lehet minden nagykorú és cselekvőképes személy. Azt is kimondja, hogy a házassági tanúkról a házasulók gondoskodnak. Mindezen jogszabályi rendelkezésekből az is következik, hogy házassági tanú a házasulók hozzátartozója, rokona is lehet. Az eljárás során a tanúknak a személyi adataikat igazolniuk kell. A házasság megkötését követően a házassági anyakönyvbe a következő adatokat kell bejegyezni a házasságkötés helyét és idejét (év, hó, nap), a férj, valamint a feleség születési családi és utónevét, a házasságkötés előtt viselt – előző házassági – nevét, születési helyét,

személyi azonosítóját, annak hiányában születési idejét (év, hóm nap) a házasságkötést megelőző családi állapotát, lakóhelyét, a házasulók szüleinek születési családi és utónevét, a házastársak nevét, a házasságkötés után, a házasságkötésnél közreműködött anyakönyvvezető nevét, a házassági tanúk (és tolmács) nevét, a megállapodást a születendő gyermek születési családi nevére, a férj, illetőleg a feleség külföldi állampolgárságát, vagy hontalanságát, a hazai anyakönyvezésnél ismeretlen állampolgárságát, a házasságkötés során alkalmazott nyelv megnevezését, ha a házasság megkötése valamely Magyarországon honos nemzeti és etnikai kisebbség nyelvén történt. A házassági anyakönyv említett rovatait az anyakönyvvezető értelemszerűen tölti ki. A bejegyzések teljesítése után az anyakönyvi bejegyzést a házasulók, a tanúk, továbbá a tolmács és az anyakönyvvezető aláírásukkal látják el. Nem magyar állampolgár házasságkötésére vonatkozó szabályok az általánostól eltérnek. Ugyanis, ha nem magyar állampolgár kíván Magyarországon házasságot kötni, igazolnia kell, hogy a házasságkötésnek személyes joga szerint nincs akadálya. Az igazolás alól indokolt esetben a közigazgatási hivatal felmentést adhat. A személyes jog alatt annak az államnak a jogát kell érteni, amelynek a házasuló a házasságkötés időpontjában állampolgára. Hontalan személynél a személyes jog annak az államnak a joga, ahol az állandó lakóhelye vagy tartózkodási helye van. Gyakori eset, hogy magyar állampolgár külföldön kíván házasságot kötni. A külföldi anyakönyvvezető nem ismerheti a magyar családi jogot, ezért a magyar állampolgárnak igazolnia kell, hogy a házasságkötésének a magyar jog szerint akadálya nincs. Erre szolgál a tanúsítvány a külföldön történő házasságkötésnél. Magyarországon lakó hontalan személy is a magyar hatóság által kiállított tanúsítvánnyal igazolja, hogy a házasságkötésnek nincs akadálya. A tanúsítványt a felettes szerv (közigazgatási hivatal) adja ki. Ha a magyar állampolgár lakóhelye külföldön van, a tanúsítványt a magyar külképviseleti hatóság állítja ki.

c)

A haláleset anyakönyvezése A halálesetet – anyakönyvezés végett – az anyakönyvvezetőhöz be kell jelenteni, és

ezzel egyidejűleg közölni kell mindazokat az adatokat, amelyek az anyakönyvvezetéshez szükségesek. A halálesetek anyakönyvezéséhez az orvos által kiállított halott-vizsgálati bizonyítvány szolgál alapul. Az egészségügyi intézetben történt halálesetet az intézet vezetője jelenti be az anyakönyvvezetőhöz, az azt követő első munkanapon. Az intézeten kívüli halálesetet az elhalttal egy lakásban élőnek, vagy a hozzátartozójának kell bejelenteni, illetőleg annak, aki a halálesetről tudomást szerez. Hivatalból kell anyakönyvezni a

halálesetet, ha bejelentésre kötelezett személy nincs, illetve a kötelezett a bejelentést elmulasztotta. Ekkor az anyakönyvvezető hivatalból gondoskodik a szükséges adatok beszerzéséről. A haláleset anyakönyvezését is – az esemény időpontjától számítva – legfeljebb 30 napra el lehet halasztani akkor, ha a bejelentéskor valamennyi anyakönyvi adat nem áll rendelkezésre, és a hiányt előreláthatólag pótolni lehet. Az anyakönyvvezető az adatok pótlásáról hivatalból intézkedik, vagy az elhalt hozzátartozóit erre felszólítja. Ha az anyakönyvezés elhalasztását követő 30 napon belül a hiányzó adatok beszerzése nem járt eredménnyel, akkor a halálesetet az ismeretlen holttest anyakönyvezésének szabályai szerint kell bejegyezni. A haláleset helyét és idejét az anyakönyvvezető az orvos által kiállított halottvizsgálati bizonyítványban foglaltak szerint jegyzi be. A halotti anyakönyv az alábbi adatokat tartja nyilván: a haláleset helyét és idejét (év, hó, nap), a meghalt személy születési és házassági nevét, személyi azonosítóját, annak hiányában születési idejét, családi állapotát, lakóhelyét, születési helyét, a meghalt személy szüleinek születési családi és utónevét, a meghalt személy házastársának születési családi és utónevét, személyi azonosítóját, annak hiányában születési idejét, a házasságkötés helyét, ha a haláleset idején a házasság fennállott, a meghalt személy külföldi állampolgárságát, hontalanságát, illetve ismeretlen állampolgárságát, a bejegyzés idejét (év, hó, nap). A holtnak nyilvánító, illetőleg a halál tényét megállapító bírósági végzés alapján történő bejegyzéskor a halál idejét a bírósági végzésben foglalt időpontnak megfelelően kell az anyakönyvbe bejegyezni.

2.4. A névviselés és névhasználat A jogi szabályozás a névviselésre vonatkozó rendelkezéseivel kettős célt kíván elérni. Egyrészt, hogy a személy a névviselés alapján más személytől megkülönböztethető legyen (a személyt azonosíthassa), másrészt, hogy alkalmas legyen a rokonsági fok (családhoz való tartozás) megállapítására. Az anyakönyvi kódex úgy rendelkezi, hogy a magyar állampolgár családi és utónevet visel. A családi név egy- vagy kéttagú. Többtagú családi név akkor viselhető, ha annak a szülőnek az anyakönyvi bejegyzése, akinek az érintett személy a nevét viseli, ilyen nevet tartalmaz. A családi név tehát a szülő után öröklődik. A magyar állampolgár neve lehet születési vagy házassági név. A születési név az a név, amely az érintettet a születési anyakönyvi bejegyzés alapján megilleti. A házassági név

pedig az a név, amely az érintett a házassági anyakönyvi bejegyzés alapján illeti meg. A házasságot kötő személy a Csjt-ben felsorolt névviselési formák közül választhat házassági nevet. Mind a születési, mind a házassági név családi nevekből képzett része – mint ahogy a névviselés kapcsán korábban megállapítottuk – egy vagy legfeljebb kéttagú lehet, amelynek tagjait kötőjel köti össze.

a)

A gyermek névviselése A Csjt. értelmében a gyermek szülei közös házasság családi nevét viseli.

Amennyiben a szülők a házasságkötés után nem viselnek közös házassági nevet, a házasságkötést megelőző eljárás során meg kell állapodniuk arról, hogy a házasságból származó gyermek az apa, vagy az anya családi nevét, vagy mindkét szülő családi nevéből képzett, legfeljebb kéttagú családi nevet viselik. A megállapodást a házassági anyakönyv is tartalmazza. A gyermek nevére vonatkozó megállapodás legkésőbb az első közös gyermek születésének anyakönyvezéséig módosítható. Mint ahogy korábban említettük a jogi szabályozás lehetőséget ad arra, hogy a szülők a gyermek családi nevében megállapodjanak. Akkor, ha ebben a kérdésben megállapodni nem tudnak – kérésükre – a gyermek családi nevéről a gyámhatóság dönt. Ha csak az egyik szülő él, illetve a másik szülő ismeretlen helyen tartózkodik, vagy a szülői felügyeletet nem gyakorolja, úgy a gyermek családi nevét az egyik szülő határozhatja meg. Olyan esetben, amikor nincs olyan személy, akit a gyermek apjának kell tekinteni, akkor a gyermek az anyja családi nevét viseli mindaddig, míg családi jogállása nem rendeződik, illetőleg amíg nem történik meg a képzelt apa bejegyzése. Megvan a lehetőség arra is, hogy a házasságban nem élő szülőktől származó gyermek családi nevéről a szülők megállapodjanak, de ennek feltétele, hogy a gyermek apja ismert legyen. Tehát a megállapodás akkor jöhet létre, ha az apa a gyermeket teljes hatályú elismerő nyilatkozattal magáénak elismerte, vagy az apaságot a bíróság jogerős ítélettel megállapította. A gyermek utónévének megállapításánál a családi névvel kapcsolatos szabályokat kell alkalmazni. Így ebben a kérdésben is a szülők közösen döntenek, ha közöttük vita van, akkor a gyámhatóság dönti el a vitát. Ha csak az egyik szülő gyakorolja a szülői felügyeleti jogot, akkor a gyermek utónevét is egyedül határozhatja meg.

b)

A házasulók névviselése Az anyakönyvi kódex rendelkezése értelmében – mint már korábban is utaltunk rá – a

házasulók a házassági szándék bejelentésekor nyilatkoznak arról is, hogy a házasságkötés

után milyen házassági nevet kívánnak viselni. E nyilatkozat a házasságkötésig megváltoztatható. A Csjt. értelmében: – a feleség a házasságkötés után - kizárólag a maga teljes nevét viseli, vagy - a férje teljes nevét viseli a házasságra utaló toldással, amelyhez a maga teljes nevét hozzákapcsolhatja, - a férje családi nevét viseli a házasságra utaló toldással és ehhez a maga teljes nevét hozzákapcsolhatja, vagy - a férje családi nevéhez hozzákapcsolja a saját utónevét. – a férj a házasságkötés után - kizárólag a maga teljes nevét viseli, vagy - a feleség családi nevéhez hozzákapcsolja a saját utónevét. A férj, illetve a feleség a házasságkötés után házassági névként családi nevüket is összekapcsolhatja, hozzáfűzve a saját utónevét. A házasulóknak a névviselésről meg kell egyezniük. A házasság megszűnése, illetve érvénytelenné nyilvánítása után a házastársak a házasság fennállása alatt viselt nevet viselik tovább, ha ettől el kívánnak térni ezt a házasság megszűnése, illetve érvénytelenné nyilvánítása után az anyakönyvvezetőnek bejelenthetik. Ilyen esetben sem viselheti azonban a volt férj nevét a felség a házasságra utaló toldással, ha azt a házasság fennállása alatt nem viselte. A házassági névviselési forma – a házasság fennállása alatt, illetve annak megszűnése után – a Csjt. szabályainak megfelelően módosítható. A házassági név módosítására irányuló eljárás lefolytatására a házasságkötés helye szerinti anyakönyvvezető az illetékes, de a kérelem a lakcím szerint illetékes anyakönyvvezetőnél is előterjeszthető. A házasság megszűnése, illetőleg érvénytelenítése után a volt feleség – ha nincs eltérő bírósági döntés – a házasság fennállása alatt viselt nevét továbbra is használhatja. Ha ettől el kíván térni, úgy ezt az anyakönyvvezetőnek – határidő korlátozás nélkül – bejelentheti. Újabb házasságkötése kapcsán a korábbi férj nevét a házasságkötésre utaló toldattal még akkor sem viselheti, ha az utóbb kötött házassága megszűnt.

c)

Megkülönböztető betűjel Az anyakönyvi kódex értelmében az egy családhoz tartozók, vagy az azonos

családnevűek megkülönböztetésére használt betűjelzést az anyakönyvbe az érdekelt

kérelmére be kell jegyezni. Erre akkor van lehetőség, ha azoknak a szülőknek vagy nagyszülőknek az anyakönyvi bejegyzése, akiknek családi nevét a kérelmező viseli, azt tartalmazza. E jogi szabályozásból következik, hogy a megkülönböztető betűjel anyakönyvezésére csak akkor van lehetőség, ha az érdekelt kéri, továbbá ha a kérelmező szülőjének vagy nagyszülőjének anyakönyvi bejegyzése a megkülönböztető betűjelet tartalmazza. Nem lehet az anyakönyvbe olyan betűjelzést bejegyezni, amelyet jogszabály tilt, vagy amely személyhez fűződő jogokat sért.

d)

Nem magyar állampolgárok névviselése A jogi szabályozás értelmében külföldi állampolgárok, hontalanok névviselésénél

állampolgárságuk, illetőleg származási helyük joga az irányadó. A magyar jog tehát a külföldi állampolgárok és a hontalanok névviselését nem korlátozza. Ilyen esetben az anyakönyvbe a nevét úgy kell bejegyezni, ahogy azt a külföldi állampolgár, illetve hontalan személy okmánya tartalmazza. Ugyanakkor a magyar anyakönyvbe és az ennek alapján kiadott okiratokban a családi név az utónevet megelőzi. A név bejegyzésénél a magyar nyelv szabályait kell alkalmazni.

2.5. Az utólagos-, újból való- és a hazai anyakönyvezés, az anyakönyvi okiratok A közokirattal

szemben

támasztott

pontosság követelményének

érvényesítése

szükségessé teszi, hogy az anyakönyvi eseményeket azok megtörténte után nyomban, illetve 30 napon belül bejegyezzék. Előfordul azonban, hogy az említett határidőn belül valamilyen oknál fogva az anyakönyvi bejegyzés nem történik meg. Az anyakönyvi kódex ezért lehetőséget biztosít arra, hogy ilyen esetekben utólagos anyakönyvezésre kerüljön sor. Ennek megfelelően a születést, a házasságkötést és a halálesetet utólag kell anyakönyvezni, ha: – a születést és a halálesetet annak időpontjától számított 30 napon belül, – a házasságkötést annak megtörténte után azonnal nem anyakönyvezték. Az utólagos anyakönyvezés annak az anyakönyvvezetőnek a feladata, aki azokat az anyakönyveket őrzi, amelyekben a születést, a házasságkötést, illetőleg a halálesetet eredetileg anyakönyvezni kellett volna. Ha ez nem állapítható meg, vagy ha az eredetileg

vezetett

anyakönyvek

külföldön

vannak,

akkor

a

hazai

anyakönyvezést

végző

anyakönyvvezető jár el. Külföldön történt születés, házasságkötés, vagy haláleset utólagos anyakönyvezésekor a hazai anyakönyvezés szabályai az irányadóak. Az elmondottakból következik, hogy az utólagos anyakönyvezés előtt elsősorban azt kell vizsgálni, hogy az anyakönyvi esemény megtörtént-e, illetve az eseményt az anyakönyvbe bejegyezték-e. Mindez azt is jelenti, hogy végeredményben az utólagos anyakönyvezés nem más, mint az alapbejegyzés egyik különleges fajtája. Éppen ezért az anyakönyvvezetőnek az utólagos anyakönyvezés megtörténte után el kell végezni azt a feladatot, amit az alapbejegyzés teljesítése után el kell látnia. A személyi állapotban bekövetkező változások, vagy egyéb okok szükségessé teszik, hogy

az

anyakönyvi

bejegyzések

teljesítése

után,

az

események

újból

való

anyakönyvezésére kerüljön sor. Újbóli anyakönyvezés mind a születési, mind a házassági, mind a halotti eseményeknél előfordulhat. Nevezetesen újból való anyakönyvezésre kell, hogy sor kerüljön, ha: – a gyermek családi jogállásában, illetőleg személyében bekövetkezett változás miatt a születési anyakönyvbe anyakönyvezett szülők, illetőleg a gyermek családi nevére vonatkozó adatok megváltoztak, – a bejegyzést nem az eljárásra jogosult személy teljesítette, – az alapbejegyzés kijavítással nem pontosítható. Az újból való anyakönyvezés annak az anyakönyvvezetőnek a feladata, amelynek illetékességi területén az anyakönyvi alapbejegyzést teljesítették, illetőleg a születést, vagy halálesetet anyakönyvezni kellett volna. Az eljárás mind hivatalból, mind az ügyfél kérelmére megindítható. Az újból való anyakönyvezéskor a születés, a házasságkötés, illetve a haláleset időpontjának megfelelő állapot szerint kell az adatokat az anyakönyvbe bejegyezni. Az anyakönyv hatálya kapcsán már említettük, hogy az anyakönyvezés valamennyi magyar állampolgárra kiterjed, függetlenül attól, hogy a magyar állampolgár mely országban él. Ebből következik, hogy a magyar állampolgár külföldön történt születését, házasságkötését, vagy halálesetét Magyarországon is anyakönyvezni kell. Ezt szolgálja a hazai anyakönyvezés, amelynek legfontosabb feltétele a magyar állampolgárság fennállásának ténye a születéskor, a házasságkötéskor, illetőleg az elhalálozáskor. A magyar állampolgár születését és házasságkötését a magyar anyakönyv akkor is tartalmazza, ha a magyar állampolgárságot születése, illetve házasságkötése után szerezte meg.

Mint arra a korábbiakban – az anyakönyv személyi hatálya tárgyalásakor – már utaltunk, az anyakönyvbe nemcsak magyar állampolgár anyakönyvi eseményeit lehet bejegyezni. Magyarországon lakó hontalan személy külföldön történt születését, házasságkötését, illetőleg halálesetét, ha lakóhelye Magyarországon van vagy volt, az anyakönyvi ügyekért felelős miniszter által rendeletben kijelölt szerv anyakönyvezi, ha a bejegyzést olyan személy kéri, akinek a magyarországi anyakönyvezéshez érdeke fűződik. A hazai anyakönyvezést a lakóhely szerint illetékes anyakönyvvezetőnél, illetőleg az illetékes konzuli tisztviselőnél kell kérni. Az anyakönyvvezető, illetőleg az illetékes konzuli tisztviselő a hazai anyakönyvezés végett a hazai anyakönyvezést végző anyakönyvvezető keresi meg. Az anyakönyvi kódex rendelkezése értelmében az anyakönyv alapján kiállítható közokirat a másolat, a kivonat és az értesítés. Az anyakönyvi másolat hivatalos megkeresésre állítható ki. Az alap- és az utólagos bejegyzéseket szó szerint tartalmazza. Az anyakönyvi kivonat az anyakönyvezett adatokat a kiállítás időpontja szerinti állapotnak megfelelően tartalmazza. Magánszemély részére csak kivonat adható ki. Kiállításnak feltétele, hogy a kérő az ügyféli minőségét igazolja. Az anyakönyvi értesítés az anyakönyvbe bejegyzett lényeges adatokat tartalmazza. Anyakönyvi értesítést adatszolgáltatás céljára, hivatalos megkeresésre, vagy utasításra állítja ki az anyakönyvvezető. Az anyakönyvvezető – az anyakönyvi értesítés megküldése útján – rendszeresen szolgáltat adatot más anyakönyvvezető, a gyámhatóság, a népességnyilvántartás, vagy más hatóság felé.

2.6. Az anyakönyvi eljárás szabályai A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket. ) 12. § (1) bekezdése szerint a közigazgatási hatóság eljárása során az e törvény hatálya alá tartozó közigazgatási hatósági ügyekben e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. E paragrafus (2) bekezdése kimondja, hogy közigazgatási hatósági ügy minden olyan ügy, amelyben a közigazgatási hatóság az ügyfelet érintő jogot vagy kötelességet állapít meg, adatot, tényt vagy jogosultságot igazol, hatósági nyilvántartást vezet vagy hatósági ellenőrzést végez.

Az anyakönyvi eljárás sajátosságai azonban

szükségszerűen indokolják az általános szabálytól való eltérést. Így az anyakönyvi eljárás

során a Ket. rendelkezéseit az anyakönyvi kódexben foglalt eljárási szabályok figyelembevételével kell alkalmazni. Az anyakönyvezés a községi, városi, megyei jogú városi és fővárosi kerület önkormányzat

polgármesteri

hivatalának

anyakönyvvezetőjének,

valamint

–

az

anyakönyvvezető számára e törvény által biztosított jogokat gyakorolva – az anyakönyvi ügyekért felelős miniszter által rendeletben kijelölt szervnek a hatáskörébe tartozik. Az illetékesség szabályait illetően az anyakönyvi kódex főszabálya (a Ket. szabályozásával összhangban) az, hogy a születést és a halálesetet az az anyakönyvvezető jegyzi be, amelynek a működési területén az esemény történt. Születési helyként azt a községet, várost, fővárosi kerületet kell bejegyezni, ahol a gyermek megszületett. Az anyakönyvi bejegyzésre – az ismertetett főszabálytól eltérően – kivételesen más anyakönyvvezető is illetékes lehet. Így például, ha a születés járművön történt, akkor az az anyakönyvvezető végzi el az anyakönyvezést, amelynek a működési területén az anya a járművet a gyermekkel elhagyta. Vagy: többes szüléskor mindegyik gyermek születését az az anyakönyvvezető jegyzi be, amelynek működési területén az utolsó gyermek született. Ismeretlen szülőtől származó gyermek születésének anyakönyvezése annak az anyakönyvvezetőnek a hatáskörébe tartozik, amelynek működési területét a gyámhatóság határozatában születési helyként megjelölte. (A gyámhatóság a születés helyének megállapításakor a gyermek megtalálásának helyét, illetőleg annak körülményeit veszi figyelembe.) A haláleset anyakönyvezésére általában az az anyakönyvvezető az illetékes, amelynek működési területén a haláleset történt. Ettől eltérő szabály érvényesül, ha a haláleset járművön történik, vagy ha talált holtest anyakönyvezésére kerül sor, illetve, ha az anyakönyvezés alapja a halál tényének bírói megállapítása. Ha a haláleset járművön történt, annak anyakönyvezésére az az anyakönyvvezető az illetékes, akinek működési területén a holttestet a járműről leemelték. Talált holttest esetén az anyakönyvi bejegyzésre az az anyakönyvvezető az illetékes, akinek működési területén a holttestet megtalálták. A halál tényének bírói megállapítása esetén az az anyakönyvi bejegyzésre az az anyakönyvvezető az illetékes, akinek működési területén a bíróság határozata szerint a haláleset bekövetkezett. Ha a bíróság holttá nyilvánító határozatott hozott, a halálesetet az eltűnt személy születését nyilvántartó anyakönyvvezető anyakönyvezi. Ha a születési hely külföldön van, vagy ismeretlen, a hazai anyakönyvezést végző anyakönyvvezető jár el.

A házasságkötési eljárásra és a házasságkötés anyakönyvezésére az az anyakönyvvezető az illetékes, amely előtt a házasulandók vagy egyikük a házassági szándékot bejelentette.Az említett szabályokat vizsgálva azt is megállapíthatjuk, hogy az anyakönyvi kódex az illetékességet eltérően szabályozza az ügyfelek, illetve az anyakönyvvezető vonatkozásában. Az ügyfelek oldaláról vizsgálva az ügyfelek elhatározása, bejelentése határozza meg az illetékességet

a

házasságkötésnél,

mert

ezen

esemény

anyakönyvezésére

az

az

anyakönyvvezető az illetékes, amely előtt a házasulandók, vagy azok egyike a házassági szándékot bejelentette, függetlenül attól például, hogy a házasulók hol laknak. A házasulók a házasságkötés helyére vonatkozó szándékukat a házasság megkötéséig megváltoztathatják. Ekkor az újabb bejelentés határozza meg az illetékességet. Az anyakönyvvezető oldaláról vizsgálva az illetékességet, azt kell kiemelni, hogy az anyakönyvvezető csak abban az anyakönyvi hivatalban járhat el, amelynek területére a megbízása szól. E rendelkezésnek a házasság érvényessége, illetve érvénytelensége szempontjából van nagy jelentősége. Mint ahogy arra korábban is hivatkoztunk a Csjt. úgy rendelkezik, hogy érvénytelen a házasság, ha annak megkötésénél az anyakönyvvezető nem hivatalos minőségben, nem működési területén, illetőleg nem, mint helyettesítéssel megbízott anyakönyvvezető működött közre. Az általánostól eltérő szabály vonatkozik a hazai anyakönyvezésre, illetve annak a külföldi állampolgárnak a külföldön történt születésére, akit magyar állampolgár örökbe fogadott. Ilyen esetekben a hazai anyakönyvezést végző anyakönyvvezető jár el. Az anyakönyvi kódex rendelkezése értelmében az előre bekötött, harminc vagy háromszáz számozott lapot tartalmazó hitelesített (születési, házassági és halotti) és egyedi azonosítóval ellátott anyakönyvet az anyakönyvvezető vezeti. Anyakönyvvezetői feladatokat a jogszabályban meghatározott képesítési feltételekkel rendelkező polgármester, jegyző, illetőleg az illetékes települési önkormányzat a polgármesteri hivatalának köztisztviselője látja el. Anyakönyvvezető az lehet, aki anyakönyvi vizsgával rendelkezik. A polgármester azonban

az

anyakönyvvezető

által

előkészített

névadási,

házasságkötési,

polgári

gyászszertartás levezetésére az anyakönyvvezetőre megállapított képesítési feltételek hiányában is jogosult, az anyakönyvbe azonban bejegyzést nem tehet. Az anyakönyvi szakvizsga előkészítése, szervezése és lebonyolítása a közigazgatási hivatal feladata. A vizsgát bizottság előtt kell letenni. Elnökét az anyakönyvi ügyekért felelős miniszter, tagjait a vizsgát szervező közigazgatási hivatal vezetője jelöli ki.

Az anyakönyvvezetői feladatok ellátásához jogszabályban előírt anyakönyvi szakvizsgát a polgármester és a köztisztviselő tehet. Az Államigazgatási Főiskolán végzett hallgatók szakvizsga nélkül végezhetnek anyakönyvvezetői tevékenységet. Az anyakönyvvezető tevékenysége felett a közigazgatási hivatal gyakorol felügyeletet. Ennek keretében pl. elrendeli – hazai anyakönyvezés kivételével – az anyakönyvezést, ha annak alapja külföldi okirat, vagy külföldi állampolgár által tett apai elismerő nyilatkozat, intézkedik, hogy a megsérült elveszett, részben vagy egészben használhatatlanná vált anyakönyveket pótolják, betekintést engedélyez az anyakönyvbe, és az anyakönyvi alapiratokba, a betűrendes névmutatókba, valamint az apa adatai nélkül anyakönyvezett születések nyilvántartásába (anyakönyvi nyilvántartások) beszerzi külföldről az anyakönyvi okiratokat, illetőleg külföldre továbbítja azokat, ellenőrzi az anyakönyvi nyilvántartásokat és az anyakönyvvezető tevékenységét, az illetékes anyakönyvvezető(k) akadályoztatása esetére kijelöli a helyettesítő anyakönyvvezetőt, előkészíti, szervezi és lebonyolítja az anyakönyvi szakvizsgát. A Ket. rendelkezése szerint az államigazgatási eljárásban a képviselő eljárása általános lehetőség. Kivétel az, ha külön jogszabály az ügyfél személyes eljárását írja elő. E kivétellel az anyakönyvi eljárásban is találkozunk. Ugyanis a házasságkötést megelőző eljárásban, illetve a házasságkötésnél az ügyfél helyett képviselője nem nyilatkozhat. Ugyancsak nem tehet képviselő apai elismerő nyilatkozatot, valamint ehhez kapcsolódó hozzájárulásokat sem az ügyfél helyett. Az anyakönyvvezető kizárására is vonatkoznak a Ket. előírásai. Az anyakönyvi kódex azonban az ott említett kizárási okokat kibővíti azzal, hogy kimondja: az anyakönyvvezető nem működhet közre egyeneságbeli rokona, örökbefogadó és nevelő szülője, örökbefogadott és nevelt gyermeke, testvére, továbbá élettársa és volt házastársa házasságkötésénél. Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy az anyakönyvbe bejegyzett adatok közhitelűek, ezért ki kell zárni minden olyan szubjektív körülményt, amely a közhitelűséget veszélyeztetné. A Ket. úgy rendelkezik, hogy ha az eljárás során tolmácsot kell alkalmazni, akkor arról az államigazgatási szerv gondoskodik. Az anyakönyvi kódex úgy fogalmaz, hogy a házasságkötési eljárásban a tolmácsról való gondoskodás nem az anyakönyvvezető, hanem a házasulandók kötelessége. Az eltérések mellett szükséges rámutatni arra is, hogy az anyakönyvi eljárásban az általános eljárási szabályok gyakran "sajátosan", illetve "hangsúlyozottabban" érvényesülnek. Így például az anyakönyvi eljárásban határozathozatalra ritkán kerül sor. A bejegyzés

teljesítésével az erről készült anyakönyvi kivonat kiadásával ugyanis az anyakönyvi eljárás általában befejeződik. Alakszerű határozatot az anyakönyvvezető akkor hoz, ha az anyakönyvi bejegyzésre, a házasságkötésnél való közreműködésre, illetőleg a bejegyzés kijavítására, kiegészítésére vonatkozó kérelem teljesítését megtagadja. Vonatkozik ez a hazai anyakönyvezésre, az utólagos anyakönyvezésre és az újbóli anyakönyvezésre is. Az anyakönyvi eljárásban a bejegyzendő tényeket általában okirattal kell bizonyítani. A Ket. ide vonatkozóan úgy fogalmaz, hogy ha a jogszabály másképp nem rendelkezik, az aránytalanul nehezen beszerezhető irat helyett az ügyfél a bizonyítani kívánt tényről nyilatkozatot tehet (személyes nyilatkozat). Az anyakönyvi eljárásban gyakran fordul elő, hogy valamely okiratot külföldről kell beszerezni, de az ez iránt tett intézkedések nem vezetnek eredményre.

Ilyen esetben van nagy jelentősége az ügyfél személyes

nyilatkozatának. A Ket. az iratokba való betekintésről szóló rendelkezései az ügyfélnek széles lehetőséget biztosítanak arra, hogy az eljárás során keletkezett iratokba betekintsen. Az egyes nyilvántartások adatainak titkosságához fűződő társadalmi érdekre, valamint a személyiségi jogok védelmére figyelemmel az anyakönyvi eljárásban a betekintési jog korlátozott. Az anyakönyvi bejegyzést és iratot csak az erre feljogosított hivatalos személyek tekinthetik meg, illetve az, aki erre engedélyt kapott. Az ügyfélnek tehát közvetlenül nincs joga sem az anyakönyvbe, sem az anyakönyvi iratokba betekinteni.

3. Az állami népesség-nyilvántartás Az Országgyűlés 1992. évben két rendkívül fontos törvényt alkotott az állampolgári jogok érvényesítése és védelme szempontjából. Az egyik a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (továbbiakban: Avtv.), a másik pedig a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásról szóló 1992. évi LXVI. törvény (továbbiakban: Nytv.) volt. Az alábbiakban e két törvény legfontosabb rendelkezéseit tekintjük át, a következők szerint:

3.1. A polgárok személyi nyilvántartásának fogalma, célja, alapelvei A hatósági nyilvántartások – így a polgárok személyi adat és lakcímnyilvántartása is – az abban foglalt adatok közhitelűen tartják nyilván. Ez azt jelenti, hogy adatait ellenkező

bizonyításig valósnak kell elfogadni. A nyilvántartást vezető szerv a nyilvántartást és az alapjául szolgáló iratok adatait csak a jogszabályban megnevezett szerveknek hozhatja tudomására. A jogi szabályozás azzal a rendelkezéssel, hogy a jogszabályban megjelölt szerven vagy személyen kívül más szerv vagy személy az adatokhoz nem juthat hozzá, a közérdeket és az állampolgárok személyiségi jogait egyaránt védi. A hatósági nyilvántartások, így a polgárok személyi adat- és lakcímnyilvántartásának vezetésére is vonatkoznak a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. tv. rendelkezései. A vezetésével kapcsolatos bejegyzés, törlés, módosítás – bár alakszerű határozat meghozatalát nem igényli – érdemi határozatnak minősül. Abban az esetben, ha a nyilvántartást vezető szerv a bejegyzés teljesítését megtagadja, akkor alakszerű határozatot hoz, mellyel szemben az általános szabályok szerint jogorvoslatnak van helye. A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartása (népességnyilvántartás) fogalma az alábbiak szerint fogalmazható meg: A nyilvántartás olyan hatósági nyilvántartás, mely a polgárok törvényben meghatározott személyi és lakcím adatait, valamint az azokban bekövetkezett változásokat tartalmazza. A polgárok személyi adatainak és lakcímnyilvántartásának az a célja, hogy a személyi és lakcímadatok nyilvántartó rendszerének megteremtésével a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos jog tiszteletben tartása mellett biztosítsa – elsősorban az államigazgatási és igazságszolgáltatási szervek részére – a polgárok ügyeiben történő gyors és zökkenőmentes eljáráshoz szükséges adatok jogszerű gyűjtését és szolgáltatását. E megfogalmazásból mindenek előtt – a személyes adatok alkotmányos védelme mellett – azt szükséges kiemelni, hogy az adatgyűjtés, adatszolgáltatás a polgárok ügyeiben való eljárás gyorsasága és zökkenőmentessége érdekében történik, de az az államigazgatási és igazságszolgáltatási szervek tevékenységét is segíti. Az államigazgatási eljárás egyik alapelve, hogy az államigazgatási szervek feladataikat gyors eljárással teljesítsék. A döntéseknél "az időszerűség" az igazságszolgáltatási szervek munkájával szemben is követelmény. A nagyszámú hatósági és bírósági ügyek gyors elintézése nem csak a polgárok érdeke, hanem közérdek is. Mindezek megvalósításához a nyilvántartás is hozzájárulhat a gyors és pontos adatszolgáltatásával. A személyi adatnyilvántartás főbb alapelvei: A törvény alapelvei a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos jog elsődlegességből indulnak ki. Ugyanis az Alkotmány 59. § (1) bekezdése értelmében „A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet ……. a személyes adatok védelméhez való jog.”

a)

A személyes adatokkal való önrendelkezési jog Ezen alapelv tartalmát az Alkotmánybíróság 15/1991. (IV.13.) AB számú határozata

alapján akként lehet megfogalmazni, hogy mindenki maga dönt személyi adatainak feltárásáról és felhasználásáról. Ennek megfelelően a személyes adatokat csak az érintettek hozzájárulásával lehet felvenni és felhasználni. A személyes adatokkal való önrendelkezési jog ezen túlmenően azt is jelenti, hogy mindenkinek joga van tudni, hogy személyes adatait ki, hol, milyen célra használja fel. Csak kivételesen kerülhet sor a személyes adat kötelező kiszolgáltatására, amit csak törvény rendelhet el. Ugyanakkor a polgár – ha törvény másképp nem rendelkezik – jogosult megtiltani a róla nyilvántartott adatok kiszolgáltatását. Személyes adatot az érintetten és az eredeti adatfeldolgozón kívül harmadik személy számára hozzáférhetővé tenni csak akkor szabad, ha az információ birtokába jutó konkrét törvényi felhatalmazással rendelkezik.

b)

Az adatkezelés célhozkötöttsége A törvényesség érvényesülését minden jogág általános elvként fogalmazza meg. A

polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény a nyilvántartás törvényességét – többek között – annak célhozkötöttségével igyekszik biztosítani. A célhozkötöttség elve lényegében azt jelenti, hogy személyi adatot feldolgozni csak jogszerű és pontosan meghatározott célra szabad. Ebből következik, hogy meghatározott cél nélkül tilos adatot gyűjteni, tárolni. A célhozkötöttség – ezen túlmenően – magába foglalja annak a követelménynek érvényesülését, hogy az adatgyűjtés célját az érintettel ismertetni kell. Az információnak olyannak kell lenni, hogy abból következtetést lehessen levonni az adatfeldolgozás következményeire is. Mindezen adatok birtokában tud csak a polgár dönteni a személyes adatai kiszolgáltatásáról. Természetes, hogy ha az adatgyűjtés céljában változás következik be, úgy erről az érintettet értesíteni kell, s ismét az ő döntése a meghatározó az adatgyűjtésre, illetve adatfeldolgozásra. Az adatkezelés célhozkötöttsége kizárja azt, hogy személyes adatokat előre meg nem határozott célra, esetleg "várakozási készletre" gyűjtsenek, illetve dolgozzanak fel. A célhozkötöttségnek nem csak a gyűjtésnél, hanem a feldolgozás minden fázisában fenn kell állnia. A cél megjelölése nem lehet általános, mindig konkrétan kell megjelölni azt a célt, melynek érdekében az adatok gyűjtése és feldolgozása történik.

c)

Az adatok körének pontos meghatározása A személyes adatok védelméhez való jog az állampolgár alkotmányos joga. Az

Alkotmány 8. §. (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy állampolgár alapvető jogaira és kötelezettségére vonatkozó szabályokat csak törvény állapíthat meg. Ebből következik, hogy a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény kétséget kizáróan, taxatíve meghatározza, hogy az erre feljogosított államigazgatási szerv a polgár mely adatait tartja nyilván. Az adatok körének pontos meghatározása a nyilvántartás törvényességének is garanciája. A törvény a nyilvántartás személyi hatályát akként fogalmazza meg, hogy az a Magyar Köztársaság területén élő magyar állampolgárokra, bevándorolt és menekültként elismert személyekre terjed ki. A külföldön élő, illetőleg a Magyar Köztársaság területét a külföldi letelepedés szándékával elhagyó magyar állampolgárok akkor tartoznak a törvény hatálya alá, ha – a magyar állampolgárságuk igazolása után – kérik adataiknak a nyilvántartásba való felvételét, illetőleg meglévő adataik további kezelését. Adataikat kérelmükre – az archív adatok kivételével – a nyilvántartásból törölni kell. Ennek a szabályozásnak az a célja, hogy segítse a külföldön élő magyar állampolgárt Magyarországon jogának gyakorlásában, illetve, hogy olyan feltételeket teremtsen számára, mint amilyennel a Magyarországon élő magyar állampolgárok rendelkeznek.

3.2. A személyi nyilvántartás szervezete, hatásköri és illetékességi szabályok A polgárok személyiadat- és lakcímnyilvántartásával kapcsolatos feladatokat a települési (fővárosi, kerületi) önkormányzat jegyzője, a közigazgatási hivatal és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi szerv a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala látja el. A nyilvántartás ugyanis egységes nyilvántartás, melyhez kapcsolódva a feladatokat központi, területi és helyi szinten látják el. Az egyes hatáskörök címzettjei első helyen a települési önkormányzatok jegyzői. Az ő feladatuk – többek között – hogy kezdeményezzék a településük közigazgatási területén lakcímmel rendelkező polgár adatainak, illetve adatváltozásainak a nyilvántartáson való átvezetését. A polgárt ő látja el személyi azonosítóval, illetve, ha szükséges ő vonja vissza, vagy módosítja a polgár személyi azonosító jelét. De a lakcímbejelentéssel, a nyilvántartásból való adatszolgáltatással, az adatvédelemmel kapcsolatos tevékenység ellátása is a feladat- és hatáskörébe tartozik.

A jegyzői hatáskörök gyakorlása kapcsán ki kell emelni azt, hogy az okmányirodák létrehozása változást hozott a jegyzői népesség-nyilvántartási feladatok ellátásában. Az okmányirodákat megillető hatásköröket a körzetközponti feladatokat ellátó kijelölt települési önkormányzatok (városok, fővárosi kerületek) jegyzői gyakorolják. Az okmányirodák az anyakönyvre és a népesség-nyilvántartásra épülve speciális feladatokat látnak el, mely szükségessé teszi, hogy a jegyzők népesség-nyilvántartással kapcsolatos hatásköre megosztásra kerüljön a település és a körzetközponti feladatot ellátó jegyzők között. A körzetközpont jegyzője vezeti át a nyilvántartáson a személyi és lakcímadatokat, az adatváltozásokat és adatjavításokat a jegyző és saját illetékességi területén lakcímmel rendelkező polgár tekintetében, valamint hatósági jogkörében eljárva végzi a személyi azonosító igazolvány, illetve a személyi azonosítóról és lakcímről szóló hatósági igazolvány kiadással kapcsolatos feladatokat. A (regionális) közigazgatási hivatal feladat- és hatásköre kettős. Egyrészt felügyeletet gyakorol a helyi nyilvántartási tevékenység felett, melynek keretében – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – másodfokon dönt azokban az ügyekben, amelyekben a jegyző első fokon járt el, illetve ellenőrzi a személyes adatok védelmének érvényesülését, szükség esetén helyreállítja a törvényes állapotot. Másrészt biztosítja a nyilvántartással kapcsolatos technikai feltételeket, közreműködik az adatkezelés és adatszolgáltatás megszervezésében. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal olyan központi államigazgatási szerv, amely a személyiadat- és lakcímnyilvántartás feladatait országos illetékességgel látja el. E feladatainak ellátása során az önkormányzati és területfejlesztési miniszter irányítja. A központi hivatal hatáskörébe tartozik – többek között – a nyilvántartó rendszer működtetésével és üzemeltetésével kapcsolatos feladatok (Így például, kezeli a nyilvántartás adatállományát és biztosítja a nyilvántartásban kezelt adatok helyességét, működteti a nyilvántartás informatikai rendszerét, stb.). Elsőfokú hatóságként jár el akkor, amikor gondoskodik a személyi azonosító képzéséről, vagy amikor a jogszabály szerint hatáskörébe tartozó esetekben adatszolgáltatást teljesít a nyilvántartásból.

3.3. A nyilvántartás adatai, adatszolgáltatás, adatvédelem A nyilvántartás tartalmazza a polgár nevét; magyar vagy külföldi állampolgárságát, illetve hontalanságát, magyar állampolgársága megszűnésének tényét, valamint menekült, bevándorolt, letelepedett jogállását, illetve a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező

személy esetében a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való joggal történő rendelkezés tényét; nemét; születési helyét és idejét; anyja nevét; személyi azonosítóját; elhalálozása helyét és idejét (a holttá nyilvánítását, vagy a halál tényének bírói megállapítását); lakcímét; az adatszolgáltatásra vonatkozó korlátozást, illetve tilalmat; adataiból történő rendszeres adatszolgáltatásra vonatkozó jelzést; családi állapotát, a házasságkötés helyét; arcképmását, aláírását; személyazonosító igazolványának, továbbá személyi azonosítójáról és lakcíméről kiadott hatósági igazolványának okmányazonosítóját. Az adatbiztonság, az adatvédelem és bizonyos adatszolgáltatási célok szempontjából jelentősége van a korábbi adatok megőrzésének is, ezért a törvény tizenöt évben határozza meg az adatok archiválásának határidejét, nevezetesen azon polgárok adatainak a megőrzését (történelmi állomány), akik – elhaláloztak (beleértve a holttá nyilvánítást és a halál tényének megállapítását is), – magyar állampolgárságuk megszűnt, – külföldi letelepedés szándékával hagyják el az országot, – a jegyző illetékességi területén érvényes lakcímmel már nem rendelkeznek. A központi okmánytárban meghatározott adatokat, illetőleg okiratokat a tizenöt év lejártától számított negyven évig kell megőrizni. Ki kell emelni, hogy a személyazonosító jel (személyi szám) a nyilvántartás számítógépes rendszerében használt olyan technikai segédeszköz, amely a személyek egyedi azonosítását szolgálja. A személyi szám egyes országokban eredetileg születési nyilvántartási szám volt (Svédország), míg más országokban (Belgium, Dánia, Izland, Hollandia, stb.) népességnyilvántartási, illetve társadalombiztosítási szám. A személyi szám alkalmazását több országban (Portugália, Németország) alkotmányellenesnek nyilvánították. Ugyanakkor vannak olyan országok (Franciaország, Kanada), melyek a célhoz kötött személyi számot elismerik. A személyi szám (személyi azonosító jel) korlátlan használata azért vet fel alkotmányossági aggályokat, mert a számítógépes feldolgozás elérte azt a fejlettségi szintet, amikor a személyi szám lehetőséget ad a polgárok „totális ellenőrzésére”, különösen akkor, ha a személyi szám segítségével az egyes nyilvántartási rendszereket összekapcsolják. Ennek megakadályozása szükségessé teszi a személyi szám használatának pontos szabályozását, azt, hogy a polgár személyi számát kérni, majd felhasználni csak törvényi felhatalmazás birtokában lehessen. Erre figyelemmel törvényi szabályozás megengedi a személyi azonosító jel (személyi szám) alkalmazását. akként, hogy a személyi azonosító jelet a nyilvántartás szervei az

egymás közötti és az anyakönyvvezetővel való kapcsolatukban az e törvényben előírt feladataik ellátásához belső azonosítóként használhatják, és törvényben előírt használatra feljogosítottak kivételével más polgárnak és jogi személynek nem hozhatják tudomására. A személyi azonosító jelet a törvényben használatra feljogosított szerven kívül más szerv és személy a polgártól nem kérheti, nyilvántartásában azonosításra nem alkalmazhatja és az okiratokban nem tüntetheti fel. Az érintettet személyi azonosítójáról a nyilvántartó szerv hatósági igazolvánnyal tájékoztatja. A nyilvántartás szervei a polgár, illetve jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet kérelmére a felhasználás céljának és jogalapjának igazolása esetén adatot szolgáltatnak. A név- és lakcímadatok adatszolgáltatására – jogának, vagy jogos érdekének érvényesítése érdekében – bármely polgár, illetve jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet jogosult, ha azt írásban, a felhasználás céljának és jogalapjának igazolásával kéri. Kivételt képez az az eset, amikor az adatok kiadását az érintett polgár letiltotta, vagy ha az adatszolgáltatás az adattal érintett polgár személyiségi jogát sérti. A név- és lakcímadatok, anyja neve, állampolgárság, születési hely, születési idő, a nem, a családi állapot, a házasságkötés helye, a nyilvántartásból való kikerülés oka, helye és ideje, mint adat más polgárnak, jogi személynek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek a nyilvántartásból adatszolgáltatás címén csak akkor szolgáltatható ki, ha azt törvény, nemzetközi szerződés vagy viszonosság előírja, vagy ha a kérelmező: – polgár, vagy a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet az adatok felhasználásához fűződő jogát vagy jogos érdekét okirattal igazolja, – jogi személy a polgárral szemben igazolt joga érvényesítése vagy kötelezettsége teljesítése érdekében kéri. Minden esetben jogosultak a fent említett adatok kiszolgálását igényelni a következő szervek: – a helyi önkormányzatok szervei: a törvényben, vagy az önkormányzati rendeletben meghatározott feladataik ellátásához, – a személyazonosító igazolványt kiadó és nyilvántartó hatóság: az ezzel kapcsolatos előírt feladatai végrehajtásához, – a szabálysértési hatóság: a hatáskörébe tartozó szabálysértési eljárásban a feljelentett vagy tanú (szakértő) személyi adatainak és lakcímének megállapításához, – a szociális igazgatás szervei: a szociális gondoskodás körében felmerülő, törvényben meghatározott feladataik ellátásához,

– az útlevélhatóság: az útlevél ügyintézéshez, – a gépjárműveket, a forgalmi és vezetői engedélyeket nyilvántartó hatóság: a nyilvántartásban szereplő polgárok adatai változásának követéséhez, – az anyakönyvvezető, az állampolgársági és névváltoztatási ügyekben eljáró szerv: a törvényben meghatározott feladatai ellátásához, – a Központi Statisztikai Hivatal a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvényben meghatározott feladatai ellátásához, – a polgári védelmi kötelezettség érvényesítése céljából a polgári védelem hivatásos szervezete, valamint a polgármester, – az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló 1994. évi XXIII. törvény 5. §-ában meghatározott bizottság, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága, valamint a bíróság a törvényben meghatározott ellenőrzés lefolytatásához. Név- és lakcímadatok, anyja neve, állampolgársága, születési hely, születési idő, a nem, a családi állapot, a házasságkötés helye, a nyilvántartásból való kikerülés oka, helye és ideje, valamint a személyazonosító jel szerinti adatok igénylésére jogosultak köre az alábbi: – az állami ingatlan-nyilvántartás szervei az ingatlan-nyilvántartás vezetéséhez, – a honvédelmi igazgatás szerve a honvédelmi kötelezettség alá tartozó polgárok nyilvántartásának vezetéséhez, illetve a háborús veszteség nyilvántartással kapcsolatos kötelezettsége teljesítéséhez, – a rendészeti feladatokat ellátó igazgatási szervek: a polgári kézi lőfegyverekkel, ipari célokat szolgáló robbanóanyagokkal, pirotechnikai termékek gyártásával, forgalmazásával, a kábítószerekkel és pszichotrop anyagokkal kapcsolatos engedélyezési és nyilvántartási eljárásokhoz, – az idegenrendészeti szervek: a jogszabályban meghatározott idegenrendészeti feladataik ellátáshoz, – központi menekültügyi szerv a törvényben meghatározott feladatai ellátásához, – a választási szerv a népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló törvényekben és az önkormányzati rendeletekben, továbbá a népszámlálásról szóló törvényben, valamint az országgyűlési, a helyi önkormányzati és kisebbségi önkormányzati képviselő, az országos kisebbségi önkormányzat közgyűlés tagjai és a polgármesterek választásáról szóló törvényben meghatározott feladatai ellátásához, – a választójoggal nem rendelkező polgárok nyilvántartását vezető szerv a nyilvántartás vezetéséhez,

– a választójoggal nem rendelkező polgárok nyilvántartását vezető szerv részére adatszolgáltatásra kötelezett szerv, adatszolgáltatási feladatai teljesítéséhez. A bíróság és a nemzetbiztonsági szolgálatok feladataik ellátása érdekében – a reájuk vonatkozó törvényekben meghatározott célok és feltételek teljesülése esetén – valamint a nyomozó hatóságok bűnüldözési tevékenységük ellátásához, továbbá az állampolgársági ügyekben eljáró szerv a kérelmező adatainak azonosításához a nyilvántartásban felvett adatok teljes körének igénylésére jogosultak. A nyilvántartott adatok szolgáltatását elsősorban a helyi nyilvántartó szervektől, illetve a területi szervektől kell igényelni. A központi szerv nyilvántartása csak akkor vehető igénybe, ha az adatszolgáltatás egyéb módon nem teljesíthető. Az adatvédelem általános szabályait – a korábban már hivatkozott – a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvántartásáról szóló törvény tartalmazza. A törvény kimondja, hogy az adatok biztonságáról – technikai, fizikai és jogi értelemben egyaránt – az adatkezelő köteles gondoskodni. Ennek keretében az adatkezelő köteles védeni az adatokat a jogosulatlan hozzáféréstől, nyilvánosságra hozástól, a sérüléstől és a megsemmisüléstől. Amennyiben az adatkezelő megszegi az adatkezelési szabályokat, és ezzel kárt okoz, úgy köteles azt megtéríteni. Csak akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. A törvény a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos jog védelme és biztosítása érdekében úgy rendelkezik, hogy az Országgyűlés e célból adatvédelmi biztost választ azok közül az egyetemi végzettségű, büntetlen előéletű, kiemelkedő tudású elméleti, vagy legalább 10 évi szakmai gyakorlattal rendelkező magyar állampolgárok közül, akik köztiszteletnek örvendenek és az adatvédelem vonatkozásában kellően jártasak. Az adatvédelmi biztos hármas feladatot lát el: – ellenőrzi az adatvédelmi törvény és más adatvédelmi jogszabályok biztosítását, – kivizsgálja a hozzá beérkezett bejelentéseket, – adatvédelmi nyilvántartást vezet. Az adatkezelő – e tevékenysége megkezdése előtt – köteles bejelenteni az adatvédelmi biztos részére, nyilvántartásba vétel céljából: – az adatkezelés célját, – az adatok fajtáját és kezelésük jogalapját, – az adatok forrását, – stb.

A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény az adatvédelmi törvényben foglaltakon túl azt is kimondja, hogy a jegyző, a közigazgatási hivatal, valamint a központi szerv (Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala) vezetője a polgárok személyes adatai védelméért való felelősségnek körében köteles olyan technikai, szervezési intézkedéseket tenni, olyan ellenőrzési rendszert kialakítani, és adatvédelmi szabályzatot kiadni, amely biztosítja az adatvédelmi követelmények teljesülését. Az adatvédelmi szabályok betartásának ellenőrzésére a közigazgatási informatikáért felelős miniszter, a közigazgatási hivatal vezetője a közigazgatási hivatalnál adatvédelmi felelőst nevez ki. A nyilvántartás szervei az adatszolgáltatásról kötelesek nyilvántartást vezetni. Ezáltal biztosított, hogy az adatszolgáltatások minden esetben kellően dokumentáltak legyenek, s ily módon a polgár tájékozódhat arról, hogy adatit mikor, mely szerv vagy személy részére, milyen céllal szolgáltatták ki. Az adatszolgáltatási nyilvántartást öt évig meg kell őrizni. Az adatvédelem szempontjából garanciális jelentősége van a törvény azon rendelkezésének is, hogy a nyilvántartás más nyilvántartásokkal nem kapcsolható össze.

Kulturális igazgatás Fő témakörök 1. A kulturális örökség védelmének kialakulása 2. Az örökségvédelem hatályos szabályozása 3. Egyéb kulturális javak 4. A kulturális örökségvédelemben részt vevő szervek 5. Hatósági eszközök 6. Nyilvántartások 7. Kulturális örökségvédelem az Európai Unióban _____________________________________________

1. A kulturális örökség védelmének kialakulása A legrégebbi korokban is rendelkeztek az ősemberek olyan rituális szokásokkal, szertartásokkal, amelyeket az adott történelmi korszak kultúrájának tekinthetünk. Az emberi társadalom fejlődését folyamatosan követte a kultúra változása. A mai értelemben vett kulturális örökségvédelem, melynek célja a különleges értékek megőrzése a jövő nemzedéke számára, a fentiek ellenére csak a XX. században jelent meg. Hazánkban a kulturális javakkal kapcsolatos átfogó szabályozás – a fejlett nyugateurópai államokhoz képest – lényegesen megkésve alakult ki. A hatékony védelmet biztosító rendelkezések megalkotása ugyanakkor nem várathatott tovább magára. Az Európai Unió ugyanis rendkívül nagy hangsúlyt fektet a kulturális javak védelmére. Több nemzetközi szerződés már az Európai Unió kezdeményezésére keletkezett, illetve került elfogadásra. 1997-ben született meg a műemlékek védelmét egységesen szabályozó törvény, amelynek jelentősége abban állt, hogy a műemlékvédelmet már nem az építésügyi igazgatás részeként kezelte - mint ahogy az korábban jellemző volt -, hanem biztosította a műemlékekkel kapcsolatos részletes, önálló jogi szabályozást. A kulturális javak többi területén azonban ekkor még nem született meg a részletes, korszerű jogi szabályozás. A kulturális javak egységes jogi védelmének kialakításában lényeges előrelépést jelentett 1998-ban a nemzeti kulturális örökség minisztériumának létrehozása, jelenlegi neve: oktatási és kulturális minisztérium. Ezáltal ugyanis a kulturális javakkal kapcsolatos önálló ágazat alakult ki a közigazgatáson belül. A kulturális javak védelmének átfogó törvényi szabályozása azonban még további 3 évet váratott magára.

2. Az örökségvédelem hatályos szabályozása 2.1. Általános kérdések A kulturális javak védelmével kapcsolatos hatályos szabályozás alapvető rendelkezéseit a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény tartalmazza. A törvény megalkotása mérföldkőnek tekinthető a kulturális örökség védelme szempontjából, mivel a kulturális javak körébe tartozó értékeket egységes kategóriaként, illetve fogalomként kezeli, valamint ezek jogi védelmére egységes szabályozást állapít meg. A 2001. évi LXIV. törvény már címében is kulturális örökség védelméről szól, amely magába foglalja a műemlékekre, a régészeti örökségekre, az egyéb kulturális javakra vonatkozó szabályozást egyaránt. A kulturális örökség és a kulturális javak fogalma között a törvény egyértelmű különbséget tesz. Kulturális örökség tágabb fogalom, amely magába foglalja a következőket: -

régészeti emlékek, régészeti lelőhelyek, ezek védőövezetei,

-

a műemlékek, műemléki értékek és a műemléki területek, valamint

-

az egyéb kulturális javak.

A kulturális javak tehát a kulturális örökség egyik részterületét jelentik, melyek a következőket foglalják magukba: -

a természet keletkezésének, fejlődésének,

-

az emberiség, a magyar nemzet, Magyarország történelmének kiemelkedő és

jellemző tárgyi, képi, hangrögzített, írásos emlékei és egyéb bizonyítékai, valamint a művészeti alkotások.

2.2. Régészeti örökség

2.2.1. Régészeti leletek Előírja a törvény, hogy a régészeti lelet állami tulajdon. A régészeti leletek tulajdonjogáról az állam nevében kizárólag az Oktatási és Kulturális miniszter mondhat le. A régészeti örökség elemeit lehetőleg eredeti lelőhelyükön, eredeti állapotukban kell megőrizni. A régészeti lelőhelyek általános védelem alatt állnak.

A régészeti lelőhelyek jelentőségét bizonyítja az, hogy a kiemelkedő jelentőségű régészeti lelőhelyeket nem hatósági eljárással, hanem kizárólag jogszabályban lehet védetté nyilvánítani. A védetté nyilvánított régészeti lelőhelyek egy részét kiemelten, vagy fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába kell sorolni. A kiemelt védettség jelenti a védelem legerősebb típusát, mivel kiemelten védett az a lelőhely, mely kivételes tudományos jelentőséggel bír, és nemzetközi vagy országos szempontból kiemelkedően fontos. A fokozottan

védett

régészeti

lelőhely,

tudományos

jelentősége ugyancsak

megállapítható, de ez „csak” egy nagyobb tájegységre nézve bír kiemelkedő jelentőséggel. A régészeti lelőhelyeket a Hivatal javaslatára a miniszter rendeletben nyilvánítja védetté. A védetté nyilvánított régészeti lelőhelyeket a Hivatal, a terület szerinti megyei múzeum, a fővárosban a Budapesti Történeti Múzeum közreműködésével rendszeresen ellenőrzi.

2.2.2. A régészeti feltárásra vonatkozó szabályok Elsődleges cél a régészeti leletek eredeti helyeken történő megőrzése. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor azokat elsősorban a feltárást végző illetékes múzeumban, vagy országos szakmúzeumban kell elhelyezni. Régészeti feltárás feltárási engedély alapján végezhető. Az engedélyt a Hivatal adja ki. A próbafeltárás a régészeti lelőhelyek állapotfelmérését, jellegük, kiterjedésük megállapítását célzó ásatás. Próbafeltárás a régészeti lelőhelyen a munkálatok megkezdése előtt végezhető. Megelőző feltárásról akkor beszélhetünk, ha a régészeti lelőhely elkerülése a fejlesztések, beruházások költségeit aránytalanul megnövelné, vagy az említett fejlesztések, beruházások miatt nem valósítható meg. A lelőhelyek feltárását követően fontos a leleteket megfelelő védelemben részesíteni. Ennek érdekében a feltárást végző köteles a feltárás során a régészeti örökség elemeinek őrzését biztosítani. A Hivatal a feltárási engedélyt az Ásatási Bizottság javaslatát figyelembe véve adja ki. A régészeti feltárásokat a Hivatal szükség szerint az Ásatási Bizottság bevonásával ellenőrzi, az ellenőrzés tényét és tapasztalatait, valamint a szükséges intézkedéseket a feltárási naplóba bejegyzi. Amennyiben az ellenőrzés szabálytalanságokat tár fel, a Hivatal határidő kitűzésével felfüggesztheti a feltárást. A Hivatal felfüggesztő határozatában feltételeket

határoz meg, és amennyiben ezeket határidőre nem teljesítették, a Hivatal a feltárási engedélyt visszavonja. Minden feltárásról dokumentációt kell készíteni.

2.3. Műemlékvédelmi szabályok

2.3.1. A műemlékek köre, védelme A kulturális örökség védelméről szóló törvény külön fejezetben szabályozza a műemlékvédelemmel kapcsolatos rendelkezéseket. A törvény különbséget tesz a műemlék és a műemléki érték fogalma között. Műemléki érték minden olyan épített örökségi elem, valamint azok, együttese, amely hazánk múltja szempontjából kiemelkedő jelentőségű történeti, művészeti, tudományos és műszaki emlék, alkotórészeivel, együtt. A műemléki értékek részét képezi a műemlék, ami olyan műemléki érték, amelyet a műemlékvédelmi törvény alapján jogszabállyal védetté nyilvánítottak. A műemlékvédelem területén rendkívül fontos szerepet játszik a védetté nyilvánítás. A műemléki értékek védetté nyilvánítása a Hivatalnál kezdeményezhető. A törvény ismeri az elővédelem jogintézményét is. Erre annak érdekében kerül sor, hogy az ideiglenes, vagy a végleges védetté nyilvánítással kapcsolatos eljárás befejezéséig az arra érdemes értékek előzetes védelemben részesüljenek. A Hivatal az általa meghatározott műemléki értékeket elővédelem céljából listára veszi. A műemléki védelemre javasolt ingatlant, területet illetve értéket abban az esetben, ha azt a megsemmisülés, vagy értékeinek eltűnése fenyegeti a Hivatal a védetté nyilvánítás előkészítésének megindításával egyidejűleg határozatával legfeljebb egyéves időtartamra ideiglenes védelem alá helyezheti, és e határozat azonnali végrehajtását rendelheti el. Az ideiglenes

védelem

indokolt

esetben

egyszer

és

legfeljebb

további

egy

évre

meghosszabbítható. Az ideiglenes védelem alatt álló ingatlanokra – néhány kivételtől eltekintve - a műemlékekre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. A valódi értelemben vett, azaz végleges védelem akkor jön létre, amikor a műemléki értékeket a miniszter a Hivatal előterjesztése alapján rendeletben védetté nyilvánítja. Miniszteri rendelet alapján műemlékeknek minősülnek többek között az alábbiak: -

Hollókői Palóc Múzeum,

-

Nagy-hortobágyi kőhíd.

Amennyiben a műemlékek tulajdonjoga az ingatlan-nyilvántartásban nem az állam javára van bejegyezve, és az nem az ingatlan-nyilvántartás hiányosságának, vagy jogszabálysértésnek az eredménye, a tulajdonjogot az állam javára meg kell szerezni.

2.3.2. A műemlék használata A törvény a műemlékek használatát szigorú feltételekhez köti, annak érdekében, hogy a használat ne okozhassa a műemlékek károsodását. A törvény tilalmazza a műemlék egészének lebontását. A műemlék részleges bontása is csak a törvényben meghatározott esetekben engedélyezhető. Ilyen eset például az, ha a műemlék egyes részeinek megmentése céljából szükséges.

2.3.3. A műemlékvédelem sajátos tárgyai Az örökségvédelmi törvény külön nevesíti a műemlékvédelem sajátos tárgyait. Ilyennek minősülnek a történeti kertek. A történeti kertet, ha az műemlékkel összefüggő kertépítészeti alkotás, műemléki védelemben kell részesíteni. A műemlékvédelem sajátos tárgyainak minősül a temetők, illetve temetkezési emlékhelyek meghatározott része is. A híres Kerepesi-temető mellett szintén műemléki temetőnek minősül az Avasi Temető. A műemlékvédelem sajátos tárgyai között a harmadik kategóriát a műemléki területek képezik. E fogalom körébe tartoznak a történeti tájak, a műemléki jelentőségű területek, valamint a védetté nyilvánított műemlékkel, vagy műemléki jelentőségű területtel közvetlenül határos ingatlanok, amelyek műemléki környezetnek minősülnek. A műemlékvédelem általános és sajátos tárgyaira egyaránt vonatkozik az a rendelkezés, hogy a műemlék fenntartásáról, jó karban tartásáról a műemlék tulajdonosa, vagyonkezelője, továbbá ingyenes használója köteles gondoskodni. Ha a műemlék tulajdonosának személye, lakóhelye, tartózkodási helye ismeretlen, akkor a műemlék fenntartásáról - a tulajdonos költségére - a Hivatal gondoskodik. A védettség megszüntetésére akkor kerülhet sor, ha: - a védetté nyilvánított műemlék megsemmisül, vagy - a műemléki jelentőségű terület, illetve a műemlék a védelem alapját képező értékeit helyreállíthatatlanul elveszti, illetve - a védelem tárgya a műemlék szakmai ismérveinek nem felel meg. Előfordulhat olyan eset, amikor az ideiglenes műemléki védelem alá helyezett érték nem részesül végleges védelemben. Ebben a helyzetben a tulajdonos csak akkor tarthat igényt kártalanításra, ha az elrendelt ideiglenes védettség fennállása alatt bizonyítottan a védettséggel összefüggő korlátozások miatt érte kár.

3. Egyéb kulturális javak 3.1. A kulturális javak köre A kulturális javak fogalmi körébe tartozó értékek körébe a következők sorolhatók: - természet keletkezésének, fejlődésének, - az emberiség, a magyar nemzet, Magyarország történelmének kiemelkedő és jellemző tárgyi, képi, hangrögzített, írásos emlékei és egyéb bizonyítékai, valamint a művészeti alkotások. A művészeti alkotások magukba foglalják többek között: - a képzőművészeti, - iparművészeti, - fotóművészeti és - ipari tervezőművészeti alkotásokat.

3.2. A kulturális javak védetté nyilvánítására vonatkozó eljárás A kulturális örökség körébe tartozó ingatlan, illetve ingó elemek vonatkozásában a védetté nyilvánításra eltérő szabályok vonatkoznak. 1.

a kulturális örökség ingatlan elemeinek minősülnek a régészeti emlékek, a régészeti lelőhelyek és ezek védőövezetei, a műemléki értékek, a műemlékek, valamint a műemléki területek,

2.

a kulturális örökség ingó elemei pedig a kulturális örökség védelméről szóló törvényben meghatározott kulturális javak,

3.

a tárgyegyüttesek kategóriájába az egymáshoz tartozó, illetve egymáshoz kapcsolódó ingó örökségi elemek tartoznak, amelyek egységes egészet alkotnak.

3.2.1. A kulturális örökség ingatlan javainak védetté nyilvánítása A kulturális örökség ingatlan elemeinek védetté nyilvánítása során első lépcsőben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal intézkedik a védetté nyilvánítás előkészítéséről. Ennek keretében védetté nyilvánítási dokumentációt készít, amelynek tartalmaznia kell: a védetté nyilvánítás alá vont ingatlan adatait, dokumentációját, a védetté nyilvánítás tudományos indoklását, az örökségi elem állapotának leírását. A Hivatal által készített védetté nyilvánítási dokumentáció azért nagyon lényeges, mert ez igazolja az örökségi ingatlan elem megőrzendő védett értékeinek adatait.

A Hivatal a dokumentáció elkészítését követően szakértők közreműködését veheti igénybe, akik szolgáltatják az esetlegesen hiányzó adatokat. A Hivatal ezt követően az alábbi feladatokat látja el: előterjesztést készít az örökségi ingatlan elem védetté nyilvánítására vonatkozóan, és azt megküldi a miniszternek, határozatával az örökségi ingatlan elemet ideiglenesen védetté nyilvánítja vagy - műemléki érték esetén - elővédelmi listára veszi.

3.2.2. A kulturális javak ingó elemeinek védetté nyilvánítása A kulturális örökség ingó elemei a védetté nyilvánítás szempontjából többfélék lehetnek: egyedi elemek, gyűjtemények, illetve tárgyegyüttesek. A védetté nyilvánítási eljárásban a kulturális örökség ingó elemei közül a jogszabály példálózva felsorolja azokat, amelyek pótolhatatlannak és kiemelkedő jelentőségűnek minősülnek. Ilyenek például a kiemelkedő alkotóművészek életművének meghatározó alkotásai. Az

ingó

örökségi

elemek

védetté

nyilvánítása

a

Hivatalnál

írásban

kezdeményezhető. A javaslatban meg kell jelölni a védelemre javasolt ingó örökségi elemeket, és a rájuk vonatkozó, az azonosításhoz szükséges adatok közül az ingó örökségi elem őrzési helyét és a tulajdonos, birtokos, illetőleg kezelő nevét, valamint lakcímét. A Hivatal az eljárás megindításáról és annak jogkövetkezményeiről értesíti a kulturális javak tulajdonosát. A védetté nyilvánítási eljárásban közgyűjtemények, más intézmények szakértőként működnek közre, illetve külső szakértő is igénybe vehető. Azoknál a kulturális javaknál, amelyek a felsorolt közgyűjtemények egyikének gyűjtőkörébe sem tartoznak, a Hivatal az általa felkért szakértők bevonásával dönt a védettségről. Az ingó örökségi elemek védetté nyilvánításával kapcsolatos szakvélemény elkészültét követően, a Hivatal ennek birtokában dönt a védettség indokoltságáról. A kulturális javak ingó és ingatlan elemeit egyaránt a miniszter rendeletben, azaz jogszabályban nyilvánítja védetté. A védetté nyilvánított kulturális javak védettségének megszüntetésére a védetté nyilvánítási eljárásra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

3.3. Helyi védelem Az építészeti örökség mindazon elemét, amely jogszabályok alapján nem áll védelem alatt, az önkormányzat rendeletben helyi, települési, táji, természeti, építészeti, néprajzi,

képző- vagy iparművészeti, ipartörténeti, régészeti értékként védetté nyilváníthatja. Mindezekben az esetekben helyi védelemről beszélhetünk. A helyi védelem a település és környezetének egészére, vagy összefüggő részére terjedhet ki. Ebben az esetben beszélhetünk helyi területi védelemről. Másrészt a védelem vonatkozhat egyes építményekre, ezek részleteire. Ilyenkor beszélhetünk helyi egyedi védelemről. A helyi védetté nyilvánítás szakmai előkészítése az önkormányzati főépítész feladata. A helyi védelem tényét az önkormányzatnak az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyeztetnie. A helyi védelem alatt álló értékről az önkormányzatnak nyilvántartást kell vezetni.

3.4. A kulturális javak külföldre történő kivitele A kulturális javak egy viszonylag szűk köre az ország területéről engedély nélkül kivihető. A Hivatal engedélye nélkül vihetők ki az országból például az 50 évnél nem régebbi kulturális javak, néhány kivételtől eltekintve. Minden más esetben a kulturális javak véglegesen vagy ideiglenesen – kizárólag a Hivatal engedélyével vihetők ki az országból. A kiviteli engedélyt a kiállítástól számított egy éven belül lehet felhasználni, meghosszabbítani pedig nem lehet. A kulturális örökséghez tartozó, védetté nyilvánított javakra a Magyar Államot elővásárlási jog illeti meg. Az állam elővásárlási jogát a Hivatal gyakorolja.

4. A kulturális örökségvédelemben részt vevő szervek 4.1. Az Országgyűlés Az Országgyűlés feladatai különösen: a kulturális örökségvédelem alapvető feladatainak meghatározása, a kizárólagos állami tulajdonban lévő, forgalomképtelen értékek rögzítése, a kulturális javak védelmével kapcsolatos éves költségvetések meghatározása.

4.2. A Kormány A Kormány kulturális javakkal kapcsolatos feladatai közül a következőket kell kiemelni: a kulturális értékek védelmét biztosító jogalkotást, a védelem állami rendszerének

működtetésére, illetőleg az állami tulajdonból ki nem adható műemlékek listájára vonatkozó javaslattételt.

4.3. Az oktatási és kulturális miniszter A miniszter a kulturális ágazat irányító szerve. Az ágazati irányítás keretében a miniszter az alábbi feladatokat látja el: a nemzeti és egyetemes kulturális örökség megóvásával, tudományos feltárásával és közkinccsé tételével kapcsolatos ágazati feladatokat, a kulturális örökségvédelemmel összefüggő állami feladatokat, a közművelődési, közgyűjteményi tevékenység ágazati irányítását, a művészeti alkotó munka és előadó tevékenység állami támogatásával kapcsolatos ágazati feladatokat, a hatáskörébe tartozó országos jelentőségű művelődési intézmények közvetlen irányítását, a sajtóigazgatási feladatokat. A miniszter a kulturális örökségvédelemmel összefüggő feladatai körében meghatározza

a

kulturális

örökségvédelem

országos

céljait,

feladatait

és

követelményrendszerét, gondoskodik a kulturális örökségi értékek számbavételéről, nyilvántartásáról és a kulturális örökség védelmét szolgáló tudományos feladatok ellátásáról, dönt a műemléki értékek, illetve régészeti lelőhelyek védetté nyilvánításáról, illetőleg annak megszüntetéséről, gondoskodik a kulturális örökséggel és annak védelmével kapcsolatos közművelődési feladatok megszervezéséről, és közreműködik a kulturális örökségvédelemmel kapcsolatos tudományos és képzési feladatok megoldásában.

4.4. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal A Hivatal a hatósági tevékenységek körében egyrészt építésügyi hatóságként jár el. Ebben a feladatkörben a Hivatal a következő területeken lát el feladatokat: a műemléken végzendő minden olyan építési munka esetében, amely az építésügyi engedélyezés szabályai szerint engedélyköteles, a műemlék ingatlant érintő területhasznosítási és telekalakítási ügyekben. A Hivatal engedélye szükséges a következő, építési, vagy más hatósági engedélyhez nem kötött tevékenységekhez: a védetté nyilvánított régészeti lelőhelyeken végzendő, a terület jellegét veszélyeztető, befolyásoló munkálatokhoz, a kulturális örökség jellegét és megjelenését tartósan érintő munkákhoz, reklámok műemléken történő elhelyezéséhez, a műemlék falfelületeinek, vagy szerkezeteinek tudományos vagy műszaki célú kutatására irányuló

munkákhoz,

a

műemlék

funkciójának,

használati

módjának

megváltoztatásához,műemlékhez tartozó ingatlanterületen fa kivágásához és telepítéséhez, stb. A hatósági jogkörök mellett a Hivatalt számos szakhatósági feladat is megilleti. A Hivatal szakhatóságként jár el a nyilvántartott régészeti lelőhelyeken, és a műemléki területeken. A hatósági és szakhatósági feladatokon kívül a Hivatal egyéb feladatokat is ellát a kulturális örökségvédelem körében, így pl. elvégzi a Magyarországról jogtalanul kivitt, vagy behozott kulturális javak visszakövetelésével, illetőleg visszaadásával kapcsolatos teendőket, részt vesz a jogtalanul eltulajdonított kulturális javak nemzetközi információcseréjében, gyakorolja az állam nevében a kulturális örökségvédelmi törvény által meghatározott elővásárlási jogot, stb. A Hivatal élén elnök áll. A Hivatal regionális szervezeti egységekkel rendelkezik.

4.5. A helyi önkormányzatok és a Közigazgatási Hivatalok szerepe a kulturális örökségvédelemben A helyi önkormányzatok és a közigazgatási hivatal vezetője is számos feladatot lát el a kulturális örökség védelmével kapcsolatban. Itt elsősorban helyi, területi jellegű feladatokról van szó, melyeket indokolt a fenti szervekhez telepíteni. A helyi önkormányzatok szervezetén belül a kulturális örökségvédelmi feladatokat a jogalkotó a jegyzőhöz, illetve a főjegyzőhöz telepítette. A jegyző, illetve főjegyző feladatai a következők: - tájékoztatja a megyei múzeumot az önkormányzatnak muzeális gyűjtemény létesítését szolgáló döntéséről, valamint - tájékoztatja a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt a kulturális javak gyűjtésének megszüntetése tárgyában hozott önkormányzati döntésről.

4.6. Önkormányzati főépítész Az önkormányzati főépítész feladatai: - tanácskozási joggal részt vesz a terület, illetve a településrendezési tervekkel, - ideértve a műemléki - ügyekkel foglalkozó tervtanácsokon, - ellátja a kulturális örökség védelmével kapcsolatos törvényben meghatározott feladatokat, illetve közreműködik a műemlékvédelemmel kapcsolatos építészeti feladatok ellátásában,

- részt vesz - bírálóbizottsági tagként - az önkormányzat illetékességi területét érintő képzőművészeti és építészeti pályázatok elbírálásában.

5. Hatósági eszközök 5.1. Örökségvédelmi hatástanulmány A Hivatal - külön jogszabályban meghatározott esetekben és tartalommal - az engedélyezés előfeltételeként előírhatja az

érintett kulturális örökségre vonatkozó

hatásvizsgálat elkészítését. Kötelező az örökségvédelmi hatástanulmány elkészítése a településrendezési eljárás (például: a településrendezési terv, a helyi építési szabályzat) során.

5.2. Hatósági kötelezés A Hivatal a védett kulturális örökségre vonatkozó szabályok megsértése esetén: a.) felszólítja a tulajdonost a védett kulturális örökség fenntartására, jó karban tartására, b.) elrendeli az engedély nélkül, illetve az engedélytől eltérően végzett munkák, átalakítások esetében az eredeti állapot helyreállítását. Amennyiben a tulajdonos a fenti kötelezésnek nem tesz eleget és ezért a védett kulturális örökség veszélybe kerül, a Hivatal: a.) a munkákat a tulajdonos helyett annak költségére és felelősségére elvégezteti, vagy b.) kezdeményezheti ingatlan esetében a kisajátítást, c.) elrendeli a védett kulturális javak közgyűjteményben történő ideiglenes elhelyezését, vagy d.) kezdeményezi a vagyonkezelői szerződés felülvizsgálatát, illetve a használati jog megszüntetését. A jogerős és végrehajtható határozatban megállapított követelés biztosítékául a Magyar Államot a védett kulturális örökséghez tartozó tárgyon jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom illeti meg. A Hivatal kulturális örökségvédelmi érdekből elrendelheti: a.) a védett kulturális örökséghez tartozó javak felülvizsgálatát, felújítását, b.) olyan munkálatok elvégzését, amelyek a műemlék, vagy a védett kulturális örökség történeti állapotának feltárására, helyreállítására és bemutatására irányulnak.

5.3. A tűrési kötelezettség A védett kulturális örökség tulajdonosa, használója tűrni köteles a Hivatal által elrendelt, vagy engedélyezett munkálatokat. Az elrendelt munkák csak a feltétlenül szükséges mértékben akadályozhatják tartósan a kulturális örökséghez tartozó javak rendeltetésszerű használatát. A kulturális örökség állapotának megőrzése érdekében az állagvédelemhez szükséges átlagos mértéket meg nem haladó jogszerűen előírt korlátozás, tilalom vagy kötelezés kártalanítási igényt nem keletkeztet.

5.4. Örökségvédelmi bírság Azt a természetes, vagy jogi személyt és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetet, aki az engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül, vagy attól eltérő módon végzi, illetve a védetté nyilvánított, vagy a törvény erejénél fogva védelem alatt álló kulturális örökség elemeit megsemmisíti, megrongálja, örökségvédelmi bírsággal kell sújtani. Nem kötelező, de lehetőség van a bírság kiszabására azzal szemben, aki a jogszabály által előírt bejelentési kötelezettségének nem tesz eleget. A bírság megfizetése nem mentesít a bírsággal sújtott tevékenység korlátozása, felfüggesztése, tiltása, illetőleg a kulturális örökség megóvása érdekében a védekezés kialakítása alól.

5.5. Az építésügyi és műemlékvédelmi hatósági ellenőrzés A rendeletben meghatározott hatósági ellenőrzési feladatok ellátása során ellenőrző hatóságnak az első fokú építésügyi, illetőleg műemlékvédelmi hatóság minősül. A műemlékvédelmi hatóságnak a műemlékvédelmi hatósági ellenőrzés során a következő feladatokat kell ellátnia: 1. az egyedileg védett műemlékek építési munkáinak ellenőrzése, 2. a műemlékek állapotának, jó karban tartásának ellenőrzése, 3. a műemlékek rendeltetésszerű használatának ellenőrzése. A műemlékek építésrendészeti ellenőrzése során vizsgálni kell, hogy a műemlék jellegét és megjelenését tartósan érintő munkákhoz rendelkeznek-e a műemlékvédelmi hatóság engedélyével, a műemlékvédelmi hatóság engedélyéhez kötött munkákat az engedély feltételeinek betartásával végzik-e.

6. Nyilvántartások A törvény több körülménnyel kapcsolatban a Hivatal kötelezettségévé teszi nyilvántartások vezetését. Ennek értelmében a Hivatal hatósági nyilvántartást vezet a régészeti lelőhelyekről, a régészeti feltárási engedélyekről, a műemlékekről, ennek keretén belül a listára felvett műemléki értékekről, a védetté nyilvánított kulturális javakról, a kiviteli engedélyekről, a muzeális intézmények működési engedélyeiről, valamint egyéb, a kulturális örökség szempontjából fontos adatokról. A nyilvántartásokra vonatkozó részletes szabályokat rendelet határozza meg. Nyilvántartást kell vezetni a régészeti lelőhelyekről, a műemlékekről, a kulturális javakról, a kiviteli engedélyekről.

7. Kulturális örökségvédelem az Európai Unióban 7.1. Az ingatlan kulturális örökség védelme

7.1.1. Jogszabályi háttér Az Európai Unió alapszerződései tartalmaznak rendelkezéseket a kulturális örökség megőrzésére vonatkozóan annak ellenére, hogy nincs közös kulturális politika, és a kulturális örökség védelmére vonatkozó jogszabályokat nem kötelező harmonizálni csak annyiban, amennyiben azok a gazdasági verseny eltorzításához vezetnének. A Közösség történetében az alapokmányok közül először a Maastrichti Szerződés foglalkozik a kultúra kérdésével. Ekkor egészítik ki a Római Szerződést a IX. címmel. A kultúra szerepének előtérbe kerülését jelzi, hogy az említett IX. cím 128. cikkét kizárólag e témának szentelik. Ratifikálása óta ez jelenti a kulturális szabályozás vezérmotívumát, hátránya annyi, hogy jogi kényszerítő ereje alig érezhető, mivel a Közösség e területen csak „bátorítja”, „előmozdítja” az együttműködést. A Római Szerződés IX., - a kultúrával foglalkozó - címének 128-ik cikke a következőket

mondja

ki:

a

Közösség

közreműködik

a

tagállamok

kultúrájának

kibontakoztatásában, tiszteletben tartja azok nemzeti és regionális különbözőségeit, ugyanakkor előtérbe helyezi a közös kulturális örökséget. A kulturális örökségvédelem területén a Közösség tevékenysége a tagállamok közti együttműködés előmozdítására, és ha szükséges azok tevékenységének támogatására és kiegészítésére irányul a következő területeken:

- Az európai népek kultúrája és történelme ismeretének és terjesztésének javítása, - Az európai jelentőségű kulturális örökség megőrzése és védelme, - a nem kereskedelmi jellegű kulturális csere, - a művészeti és irodalmi alkotás, beleértve az audiovizuális szektort. Az Unió tagországaiban az ingatlan kulturális örökség védelmében nem a klasszikus értelemben vett hatósági tevékenység (azaz a tulajdonnal kapcsolatos jogokat korlátozó, kötelező és kényszerítő erejű intézkedések meghozatala), hanem a tulajdonosokat ösztönző és segítő, közvetett és közvetlen támogatási rendszerek játszanak döntő szerepet. Lényeges jellemző a reaktív, azaz a bekövetkezett eseményekre utólag reagáló szemlélet helyett a proaktív, azaz a megelőző, az események elé menő közigazgatási szemlélet érvényesülése. Az örökségvédelem vonatkozásában ez annyit jelent, hogy már a fejlesztési szándékok megszületésekor, de legkésőbb a tervezés elkezdésekor megkövetelik az ingatlan kulturális örökség értékeit veszélyeztető tényezők hatástanulmány keretében történő feltárását annak érdekében, hogy a terveket időben módosítani lehessen. A hatóságok és szakhatóságok jól képzett szakemberei felkészültek a proaktív intézkedésre. Az ingatlan kulturális örökség megóvásánál törekszenek azok integrálására, azaz arra, hogy ezek az ingatlanok a hétköznapi életben is hasznos funkciót töltsenek be.

7.1.2. Az örökségvédelem gyakorlata az Európai Unió országaiban 7.1.2.1. Szervezet A fejlett európai országokban két egymással összefüggő tendenciát figyelhetünk meg. Egyrészt folyamatosan nő a védett ingatlanok száma, amelyeket többnyire három védettségi kategóriába sorolnak: a nemzeti, regionális és helyi védettség körébe. Az egyes kategóriákkal járó védelmi szabályok a nemzetitől a helyi felé enyhülnek, így ez a besorolás segít a központi támogatások elosztásában is, mivel az erősebb nemzeti érték előnyt élvez. A másik lényeges tendencia az, hogy a védett helyszínek számának növekedésével és osztályba sorolásával egyidejűleg igyekeznek bevonni az örökségvédelembe a regionális és helyi önkormányzatokat úgy, hogy a hatósági-szakhatósági feladatokat és jogköröket átadják ezeknek a szerveknek.

7.1.2.2. Decentralizáció, dekoncentráció A decentralizáció mellett a centralizáció is tovább él a legmagasabb védelmi besorolású nemzeti értékek esetében, ugyanakkor még az ilyen javakkal kapcsolatos feladatokat is dekoncentrált szervek útján látja el a kormányzat. A fejlett országokban általános gyakorlat, hogy az örökségvédelem területén egyre szélesebb jogkört biztosítanak a városi önkormányzatoknak. A közigazgatás építési és örökségvédelemmel kapcsolatos hivatalos ügyeit körzetesített igazgatási szervek intézik. Ezeknél esetenként műemléki referatúrát létesítenek, vagy szakképzett referenseket alkalmaznak. Egy-egy referens ugyanakkor nem rendelkezhet akkora tárgyi felkészültséggel, mint amekkorát az adott ügyek megkívánnak, ezért szakmai szervezetek segítségét is igénybe vehetik, amelyektől kötelező érvényű véleményt kell kikérni. Ez megfelel a mi szakhatósági rendszerünknek. Az örökségvédelmi szakmai érdekek érvényesítése mindenütt szakhatósági rendszerben történik, emellett a legtöbb helyi igazgatási apparátusban is van megfelelő szakember. A hatósági munkához kapcsolódik a nyilvántartás vezetése is a tagállamokban. A legmagasabb fokú védettség ugyanakkor mindig közigazgatási úton – azaz nem az intézet saját jogán - válik hatályossá. A hatósági-szakhatósági feladatokat ellátó intézmények pedig sehol nem végeznek közvetlen felújítási, illetve beruházási tevékenységet (legfeljebb csak magas fokú szaktudást és azonnali beavatkozást igénylő restaurátori vagy régészeti feltárási feladatokat).

7.2. Az ingó kulturális javakra vonatkozó uniós szabályozása Az áruk szabad áramlása – vitathatatlanul - a legelemibb összetevője az egységes európai piacnak, így az egész EU működésének. Az áruk szabad áramlását a vámunió felállítása, és a tagországok közötti mennyiségi korlátozások eltörlése biztosítja. Az EK Szerződés 30. (korábban 36.) cikke mégis lehetővé teszi, hogy nemzeti rendelkezésekkel korlátozzák a tagállamok bizonyos áruk szabad mozgását. A művészeti, történelmi és régészeti értékekkel bíró nemzeti kincsek a kivételezett áruk közé tartoznak, így Magyarország tagországként is fenntartja kulturális öröksége védelmében hozott, szigorú műtárgykiviteli szabályait. A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény, valamint a kulturális javak kivitelére vonatkozó miniszteri rendelet [17/2001.(X. 8.) NKÖM rendelet] meghatározza a kulturális javaknak azt a körét, amelyek engedély nélkül, vagy engedéllyel vihetők ki az országból, illetve amelyek végleges kivitele nem engedélyezett. Ezeket a korlátozásokat az Unió belső határain is érvényesíteni lehet. A tagállamok területéről jogellenesen kivitt

kulturális tárgyak tekintetében létezik egy uniós irányelv: a 93/7/EGK Irányelv (a továbbiakban irányelv), amelyet a jogellenesen kivitt kulturális javak visszaadásáról szóló 2001. évi LXXX. törvény ültetett át a magyar jogrendbe. A törvény meghatározza a kulturális javak azon körét, amelyekre a tagállamok visszaadási kötelezettsége kiterjed. Ezek a következők: - Azok a javak, melyeket a tagállam területéről történő jogellenes kivitel előtt vagy azt követően nemzeti jogszabály vagy államigazgatási eljárás keretében hozott hatósági határozat az EK szerződés 30. cikke szerint művészi, történelmi vagy régészeti értéket képviselő nemzeti kincsek közé sorol. Ezek megfelelnek a magyar jogszabályok szerint védetté nyilvánított kulturális javaknak. - Azok a javak, amelyek az alábbi kategóriák valamelyikébe tartoznak, vagy egyik ilyen kategóriába sem tartoznak, de ahhoz kapcsolódnak: - Muzeális intézmények, levéltárak, valamint könyvtárak megőrzendő állományi leltárában szereplő közgyűjtemények - Egyházi intézmények leltárában szereplő javak. Az előzőekben felsorolt kategóriák meglehetősen magas értékhatárokkal egészülnek ki. (Pl.: bármilyen alapra, kézzel készített vízfestmények, pasztellképek 30000 euró értékben, vagy a fenti kategóriába nem tartozó kézzel készített festmények 150000 euró értékben szerepel). Ez azt jelenti, hogy a visszaadási kötelezettség, - amennyiben a műtárgy nem védett, nem közgyűjteményi vagy egyházi leltárban szereplő, - csak az adott értékhatárokat elérő, illetve meghaladó műtárgyakra vonatkozik. Ha tehát egy védett műtárgy, vagy az említett kategóriák valamelyikébe tartozó műtárgy engedély nélkül hagyja el az ország területét és felbukkan egy másik tagállam területén, Magyarország sikerrel követelheti azt vissza.

7.2.1. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szerepe A visszaadással kapcsolatos feladatok ellátására minden tagállam ún. kompetens hatóságot jelöl ki. Nálunk ezt a szerepet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal hivatott betölteni. Munkájában segítséget nyújt az Országos Rendőr-főkapitányság, illetve a Vám-és Pénzügyőrség. Az irányelv 4. cikke ismerteti a hatóság feladatait, melyek a teljesség igénye nélkül a következők: Konkrét esetekben eljár a kérelmező tagállam megkeresése alapján. - Értesíti a többi tagállamot, ha területén olyan tárgyra bukkannak, amelyet feltételezhetően más tagállam területéről jogtalanul vittek ki.

- Bírósági eljárást kezdeményez a birtokos vagy más letétes ellen. - Háromévenként jelentést készít az irányelv alkalmazásáról.

7.2.2. Az európai kulturális örökség védelme A vámunió létrejöttével minden tagállamnak biztosítania kell az EU külső vámhatárainak ellenőrzését. Ez azt jelenti, hogy Magyarországról harmadik országba történő kivitelkor is biztosítani kell, hogy a többi tagállam területéről származó kulturális javak is jogszerűen hagyhassák el az Unió területét. Ennek megvalósítása érdekében hozták létre a 92/3911/EGK rendeletet (a továbbiakban Rendelet) és ennek végrehajtási rendeletét. Biztosítani kell, hogy az Unió bármely tagországából a magyar határon kivinni szándékozott kulturális javak rendelkezzenek az előírt kiviteli engedélyekkel. A Rendelet elsődleges célja az európai kulturális javak védelme, éppen ezért az engedélyezési eljárás alá tartozó tárgyak köre meglehetősen szűk. Az előző pontban elemzett Irányelv melléklete tartalmazza azokat a kategóriákat és értékhatárokat, amelyeknél a műtárgy kivitelét engedély meglétéhez kell kötni. A kiviteli engedélyt annak a tagállamnak a kompetens hatósága adja ki, amelyből a műtárgyat kivinni szándékozzák, függetlenül attól, hogy honnan ered. Egyes tagállamok (Franciaország és Olaszország) kétoldalú megállapodás keretében a kiviteli engedély előfeltételeként kölcsönösen megkövetelik egy kísérő dokumentum meglétét arról, hogy a kérdéses műtárgy jogszerűen van az ország területén és szabadon forgalmazható. Az engedély kiadására a végrehajtási rendeletben meghatározott formanyomtatvány szerinti kérelem benyújtását követően kerülhet sor. A megkapott engedély 12 hónapig érvényes az egész Unió területén. Az Európai Bizottságnak a Rendelet és az Irányelv alkalmazásának gyakorlatáról szóló jelentése megállapítja, hogy e jogszabályok hozzájárultak a tagállamok örökségének védelméhez.

7.2.3. Együttműködés a tagállamok között Az Irányelv kívánatosnak tartja az együttműködést a tagállamok között, különösen a vonatkozó nyilvántartások adatainak hozzáférhetővé tétele területén: lopott műalkotások nyilvántartásának vezetése, az Interpol-lal és más erre minősített testületekkel hasonló listák (elveszett, ellopott, vagy törvényellenesen elmozdított kulturális tárgyak) közzététele.

A közigazgatási együttműködésre a 81/1468/EGK Rendelet ad lehetőséget. Kifejezetten ebben a témakörben készült 2000-ben egy jelentés, amelynek gondolatmenetét követve az EU 2004-ig szeretné kiépíteni a hatóságok munkáját segítő rendszert.

Egészségügyi igazgatás Fő témakörök: 1. Általános kérdések, az egészségügyi igazgatás fogalma 2. Az egészségügyi igazgatás rendszere, jogi szabályozása 3. Egészségügyi ellátás, intézményhálózat 4. Hatósági intézkedések, közegészségügy, egészségbiztosítás

_______________________________________________

1. Általános kérdések, az egészségügyi igazgatás fogalma Az ember ösztönösen törekszik arra, hogy az életét és a testi épségét fenyegető veszedelmeket elhárítsa. Ha ezek a veszélyek betegségek, járványok formájában jelentkeznek, akkor az egyes ember csak kivételes esetben képes ezekkel szemben eredményesen védekezni. Az egészségre ártalmas dolgok elhárítása azonban nemcsak az egyes személyeknek, hanem az államnak is érdeke, illetve feladata. Az állam kialakulásával jószerivel egyidősek azok az intézkedések, amelyek az ország területén élő lakosság egészségének megóvását voltak hivatottak szolgálni. Érthető is ez, mivel a betegség és a halál nemcsak az egyes személyeket és a családokat sújtotta, hanem az államot is, hiszen a beteg ember nem katonáskodhatott, nem termelt javakat, sőt az ápolása más személyeket is lekötött. Az egészség védelmére vonatkozó első állami intézkedések vallási előírások formájában jelentkeztek. Az egyiptomiaknál és a zsidóknál az egészségügyi szabályokat vallási kívánalmakkal kötötték össze, a különböző szabályokat, előírásokat a vallás közvetítette ugyan, de az állami hatalommal is rendelkező papság segítségével. Az egészség ápolását vallási kötelességnek tartották és ez az idők folyamán általános szokássá alakult. A középkorban annak - ellenére, hogy a gyakran pusztító járványok erre jó okot szolgáltattak volna -, az állam csak ritkán avatkozott be a közegészségügy dolgaiba. A betegek ápolását elsősorban az egyház szolgálatában álló személyek és a különböző lovagrendek végezték. A kolostorok mellett létrehozott kórházakban szerzetesek és apácák végezték a gyógyító és betegápoló munkát. A mai értelemben vett egészségügyi igazgatással rokon, de nyilvánvalóan a kor színvonalának megfelelő intézkedések csak az újkor elején

jelentek meg a városi önkormányzatok intézkedései között. Az a tény, hogy elsősorban a települések igyekeztek egészségüggyel kapcsolatos szabályokat hozni, két okra vezethető vissza. Az egyik ok az, hogy a falakkal körülvett városokban nagyszámú lakosság élt és a népesség számának növekedését a város területe nem volt képes követni, ezért a zsúfoltság miatti állapotok kedvező feltételeket teremtettek a járványok kialakulásához. A másik ok az, hogy a városok önkormányzata viszonylag széles hatáskörrel rendelkezett. A természettudományok fejlődésének eredményeként a közegészségügyi politikában a prevenció került előtérbe. Az egészségügyi igazgatásnak elsősorban az lett a célja, hogy megfelelő intézkedésekkel megelőzze a betegségeket. Hazánkban, a II. világháború befejezését

követően

bekövetkezett

politikai

változásoknak

megfelelően

az

egész

egészségügyi hálózat az állam kezelésébe került. 1972-ben alkotta meg az Országgyűlés az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvényt. Az egészségügyi feladatok ellátására a törvény megalkotásának idején még kizárólag az állam volt köteles, de az időközben lezajlott politikai változásoknak megfelelően sor került 1990ben a törvény preambulumának és számos rendelkezésének módosítására is. Ennek értelmében - a II. világháborút megelőző évekhez hasonlóan - ismét szerephez juthattak az egyházak, az alapítványok és a vállalkozások. Az e törvény megalkotása óta eltelt időszakban bekövetkezett technikai, tudományos, etikai, társadalmi és jogrendszert érintő változások, valamint a vállalt nemzetközi kötelezettségek tették indokolttá az egészségügy új törvénnyel történő szabályozását. A hatályos egészségügyi törvényünk az 1997. évi CLIV. törvény. Mint láttuk, az állam – és a közigazgatás – jelenléte az egészségügyben nélkülözhetetlen, hiszen a közösség egészének, valamint kisebb csoportjainak védelme érdekében az állam feladata az, hogy az egészségüggyel kapcsolatos kérdéseket szabályozza. Az egészségügyi igazgatás fogalma alatt tehát valamely közösség egészségének megóvására, továbbá betegségek elleni védelmére vonatkozó rendelkezések meghozatalával és hatósági intézkedések megtételével kapcsolatos, állami és önkormányzati szervek által végzett igazgatási tevékenységet értjük.

2. Az egészségügyi igazgatás rendszere, jogi szabályozása Az egészségügy szervezésével és irányításával kapcsolatos feladatok ellátásáért, az ezekkel összefüggő jogok gyakorlásáért és kötelezettségek teljesítésért való felelősség az

Országgyűlést, a Kormányt, az egészségügyi minisztert, az egészségügyi államigazgatási szervet, a helyi önkormányzatokat, az egészségügyi szolgáltatók további fenntartóit, az egészségbiztosítási szerveket és a Regionális Egészségügyi Tanácsokat terheli. A Kormány feladata az egészségügy szervezésével és irányításával összefüggő feladatkörében, pl. a Nemzeti Egészségfejlesztési Program előkészítése, az egészségpolitika elveinek, céljainak és főbb irányainak meghatározása, az egészségügyi államigazgatási feladatok végrehajtásának irányítása és összehangolása, katasztrófa esetén a veszély elhárításához szükséges feltételek biztosítása, az egészségbiztosítási szervek tevékenysége feletti törvényességi felügyelet ellátása. A Kormányt az egészségügyi szervezéssel és irányítással kapcsolatos feladatainak ellátásában a Nemzeti Egészségügyi Tanács segíti, amely szerv a kormányzati döntések meghozatalában kezdeményező, javaslattevő, véleményező és tanácsadó testületként, míg a hozott döntések végrehajtásának folyamatában elemző, ellenőrző és értékelő testületként jár el. A Nemzeti Egészségügyi Tanácsnak hivatalból tagja a mindenkori egészségügyi miniszter, az egészségbiztosítási szerv vezetője, az egészségügyi államigazgatási szerv vezetője, továbbá tagjai az egészségügy területén működő országos szakmai kamarák képviselői, az egészségügyi dolgozók érdekképviseleti szerveinek küldöttei, a Magyar Tudományos Akadémia képviselője, stb. Az egészségügyi miniszter ellátja az egészségügy ágazati irányítását, ennek keretén belül ellátja az egészségügyi képzéssel, szakképzéssel, szakirányú szakképzéssel és továbbképzéssel

kapcsolatos

szakmai

feladatokat,

meghatározza

az

egészségügyi

szolgáltatások szakmai követelményrendszerét, támogatja és összehangolja az egészségügyi ágazat feladatkörét érintő tudományos kutatótevékenységet, irányítja az egészségügyi tevékenység ágazati irányításához és egységes működéséhez szükséges nyilvántartási és információs rendszert, irányítja az egészségügy területén működő országos intézeteket, irányítja az ÁNTSZ-t, meghatározza és összehangolja a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök előállításával, forgalmazásával és rendelésével kapcsolatos tevékenységeket. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat központi és területi (regionális és kistérségi) szervei ellátják a népegészségügy, valamint az egészségügyi szakigazgatás és koordináció körében az állami feladatokat és hatásköröket. A települési önkormányzatok feladata gondoskodni a háziorvosi és a házi gyermekorvosi ellátásról, a fogorvosi alapellátásról, az alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátásról, a védőnői ellátásról, az iskola-egészségügyi ellátásról. Ugyancsak a települési önkormányzatok képviselőtestületének feladata az egészségügyi alapellátások körzeteinek

megállapítása. A helyi önkormányzatok biztosítják a tulajdonukban lévő és ellátást nyújtó egészségügyi intézmények működését. A Regionális Egészségügyi Tanácsok az egészségügyi régiókban a regionális egészségpolitika kialakításában közreműködő, jogi személyiséggel rendelkező szervezetek. Tagjai – egyebek mellett - az adott régió megyéinek képviselői, az adott régióban közfinanszírozott gyógyintézetet működtető egyetemi klinikák, egyházak képviselői, stb. A Regionális Egészségügyi Tanácsok feladatai egyebek mellett koordináció és érdekegyeztetés a régió területén működő egészségügyi közszolgáltatók, fenntartók és a lakosság között, közreműködés

a

regionális

szakellátási

normatívák

felosztásában,

részvétel

a

betegelégedettségi vizsgálatok elvégzésében. Az egészségügy körébe tartozó feladatok ellátásában a fentieken kívül részt vesznek a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek egészségügyi szolgálatai, valamint a közlekedés egészségügyi szervezete is. Ezek az egészségügyi szolgálatok az egészségügy körébe tartozó feladataikat az állami egészségügyi szolgálattal szoros együttműködésben látják el. Az állami és önkormányzati szerveken kívül jelentős s társadalmi szervek szerepe is. A társadalmi

szerveknek

az

egészségügyben

betöltött

szerepéről

két

vonatkozásban

beszélhetünk. Egyrészről a hivatás tisztasága felett őrködnek egyes társadalmi szervek bizottságai (pl. a Magyar Orvosi Kamara Orvosetikai Bizottsága) és elmarasztalják azokat, akik a foglalkozás erkölcsi szabályai ellen vétenek. Az ilyen szervek egy része egyben érdekképviseleti szerv is, védelmezik is a tagjaikat, amennyiben azok a hivatásuknak megfelelő magatartást tanúsítanak. A másik terület, ahol a társadalmi szerveknek egyre növekvő szerepe van, az a tényleges egészségügyi ellátás. Az egyházak karitatív tevékenysége az utóbbi években jelentősen megnőtt, ezen túlmenően alapítványok is bekapcsolódtak az egészségügyi feladatok ellátásába. Ez a jelenség a feladat össztársadalmi jellegével hozható összefüggésbe. Az egészségügyi ellátással kapcsolatos alapelveket magas szintű jogszabályok rögzítik. Az Alkotmány az alapvető jogok és kötelességek között említi a 70/E § (1) és (2) bekezdésében a betegség esetére járó ellátási jogosultságot. Ugyancsak az Alkotmány, a Kormányról szóló VII. Fejezetben teszi a Kormány feladatává a szociális és egészségügyi ellátás állami rendszerének a meghatározását, illetve az ellátás anyagi fedezetéről való gondoskodást. Törvényi szintű - 1997. évi CLIV. tv. - az egészségügy szabályozása is. Ebben az alapjogszabályban a betegek jogairól és kötelezettségeiről, a népegészségügyről, az egészségügyi

ellátások

rendszeréről,

az

egészségügyi

szolgáltatások

szakmai

követelményeiről, az egészségügyi dolgozók jogairól és kötelezettségeiről, az állami szervek felelősségéről, az emberen végezhető orvostudományi kutatásokról, a pszichiátriai betegek gyógykezeléséről, a szerv- és szövetátültetésről, a halottakkal kapcsolatos rendelkezésekről szóló fejezetek vannak. A törvények végrehajtásáról alacsonyabb szintű jogszabályok rendelkeznek.

3. Egészségügyi ellátás, intézményhálózat A betegek jogait és kötelezettségeit a törvény II. fejezete tartalmazza. A részletes szabályozás ismertetése nélkül a betegek jogai a következők: az egészségügyi ellátáshoz való jog, az emberi méltósághoz való jog, a kapcsolattartás joga, az intézmény elhagyásának joga, a tájékoztatáshoz való jog, az önrendelkezéshez való jog, az ellátás visszautasításának joga, az egészségügyi dokumentáció megismerésének joga, az orvosi titoktartáshoz való jog. A betegek jogainak védelmét a betegjogi képviselő látja el, aki segíti a betegeket a jogaik megismerésében és érvényesítésében. Az 1997. évi CLIV. tv. alapelvként rögzíti, hogy az egészségi állapot javításának elsődleges eszköze a betegség és a sérülések megelőzése, valamint az egészségnevelés. A megelőzés a kockázati tényezők azonosításán és értékelésén, az emberi szervezet ellenálló képességének fokozásán, a már kialakult betegség vagy kóros állapot egyensúlyban tartásán és a további romlás megakadályozásán alapul. Régóta ismert, hogy célszerűbb a betegséget megelőzni, vagy ha ez nem volt lehetséges, akkor a betegség korai stádiumában aktívan fellépni (Magyarországon közel kétszáz éve alkalmaztak először tömeges méretben védőoltást preventív jelleggel). Alapelv továbbá az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele során az esélyegyenlőség elve. Ez alatt azt értjük, hogy az egészségügyi ellátásnak minden állampolgár számára hozzáférhetőnek kell lennie, mind anyagi, mind pedig földrajzi értelemben. Az anyagi hozzáférhetőség 1992-ig tökéletesen megoldott volt, addig ugyanis állampolgári jogon volt mindenki jogosult az ellátásra. 1992-től a társadalombiztosítás finanszírozza a gyógyító megelőző ellátást. Lényeges változás az ellátásra jogosultak számát illetően nem következett be. A földrajzi értelemben vett hozzáférhetőség azt jelenti, hogy az állampolgárok számára biztosítani kell azt, hogy lakóhelyükre tekintet nélkül az egészségügyi szolgáltatást igénybe vehessék.

A következő alapelv a szükséglethez igazodás elve. Ez alatt azt értjük, hogy az egészségügyi intézményrendszer szakmai ellátási szintekre tagolt felépítése és működése az eltérő jellegű és súlyosságú megbetegedésben szenvedők egészségi állapota által meghatározott szükséglethez igazodik és tudományos tényekre alapozott eljárásokon alapul. A beteg lakóhelyén illetve annak közelében biztosítani kell, hogy választása alapján igénybe vehető, hosszú távú, személyes kapcsolaton alapuló, nemétől, korától és betegsége természetétől függetlenül folyamatosan egészségügyi ellátásban részesüljön. Az alapellátást általában a háziorvosi és a házi gyermekorvosi szolgálat látja el. A háziorvosi szolgálat célja az elsődleges, személyes és folyamatos ellátás nyújtása, az egészségi állapot megőrzése, a betegségek megelőzése és gyógyítása. A háziorvos feladata: tanácsadás az egészségesek számára, a betegek vizsgálata, gyógykezelése, szükség esetén másik egészségügyi intézménybe történő beutalása, közegészségügyi feladatok ellátása. Az általános járóbeteg-szakellátás a beteg folyamatos ellátását, gondozását végző orvos beutalása vagy a beteg jelentkezése alapján, szakorvos által végzett egyszeri vagy alkalomszerű egészségügyi ellátás, ide értve a fekvőbeteg-ellátást nem igénylő krónikus betegség esetén a folyamatos szakorvosi gondozást is. Ezt elsősorban a rendelőintézetek és a kórházak egyes részlegei végzik. Ezekben az intézményekben olyan vizsgálatok elvégzésére illetve olyan gondozás és ellátás nyújtására kerül sor, amelyekre az alapellátás során nincs lehetőség. Az általános fekvőbeteg-szakellátás a betegnek a lakóhelye közelében, fekvőbeteggyógyintézeti keretek között végzett egészségügyi ellátása. Ez az ellátás lehet folyamatos benntartózkodás mellett végzett diagnosztikai, gyógykezelési, rehabilitációs vagy ápolási célú fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás, vagy olyan egyszeri, illetőleg kúraszerű beavatkozás, amelyet követően meghatározott idejű megfigyelés szükséges. Az ellátási formákhoz kapcsolódóan szólnunk kell a mentésről és a betegszállításról is. A mentés feladatait az ország egész területére kiterjedően az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), valamint más, mentésre feljogosított (elsősorban karitatív alapon szerveződött) szervezetek látják el az Országos Mentőszolgálat koordinálása mellett. A mentés igénybevételéhez való jog hazánk területén állampolgárságra, vagy egészségbiztosítási jogviszony fennállására tekintet nélkül mindenkit megillet. Az Országos Mentőszolgálat központi szervezeti egysége a Főigazgatóság, területi szervezeti egységei a regionális mentőszervezetek. A regionális mentőszervezetek irányítása alatt az operatív mentőmunkát végző szervezeti egységek, a mentőállomások állnak. Az OMSZ mentő és betegszállító

járműveit a mentésen és betegszállításon kívül mozgóőrségre, valamint szervátültetéssel kapcsolatos sürgős szállításra is igénybe lehet venni.

4. Hatósági intézkedések, közegészségügy, egészségbiztosítás Az előzőekben ismertetett egészségügyi ellátások igénybevétele főszabályként az arra rászorultak szabad elhatározásán alapul, továbbá az orvos és a beteg közötti jogviszony is alapvetően polgári jogi jellegű, mégis a betegségek egy részénél, mindenekelőtt azok fertőző jellege illetve különös társadalmi veszélyessége miatt, a kellő garanciát jelentő hatósági eszközök igénybevételére van szükség. Az egészségügyi hatóság a fertőző megbetegedések, a járványok megelőzése és leküzdése, valamint az emberi szervezet fertőző betegségekkel szembeni ellenálló-képességének fokozása érdekében az egyének személyes szabadsághoz való jogait korlátozhatja, a szervezeteket pedig intézkedések tűrésére illetve megtételére kötelezheti. Járványügyi intézkedés foganatosítása esetében a beteg beleegyezésére sincs szükség, ilyenkor a beteget csak a tájékoztatáshoz való jog illeti meg. A védőoltásokra vonatkozó szabályok körében a kötelezés elsősorban a megjelenésre és az oltás tűrésére vonatkozik. A kötelező védőoltás alól mentesülésnek csak abban az esetben van helye, ha az érintett személy egészségi állapotát vagy meglévő betegségét a védőoltás károsan befolyásolná. A járványügyi érdekből végzett szűrővizsgálatok körében a kötelezés a megjelenésre vonatkozhat. Mind a szűrővizsgálatra, mind pedig a védőoltásra érvényes az, hogy a megjelenés elmulasztása esetén lehetőség van az intézkedés határozattal történő elrendelésére. Az e körben hozott határozat - az esetleges jogorvoslatra tekintet nélkül - azonnal végrehajtható. A közegészségügyi és a járványügyi feladatok nem korlátozódnak egy - egy közigazgatási egység területére, hanem jellegüknél fogva egyszerre több önkormányzat területét is érinthetik. A közegészségüggyel és a járványüggyel kapcsolatos feladatok ellátása indokolttá tette egy, az önkormányzatoktól függetlenül működő intézmény felállítását. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az egészségügyi miniszter közvetlen irányítása alatt álló, az állami költségvetésből működtetett központi hivatal. Az ÁNTSZ szervei részt vesznek az egészségügyi szűrések megszervezésében, laboratóriumokat üzemeltetnek, felügyeletet gyakorolnak a járóbeteg-szakellátás fölött, stb.

Az ÁNTSZ élén az országos tisztifőorvos áll. Az ÁNTSZ központi és irányító szerve az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH), amely középirányító szervként az irányítása alá tartozó, részben önállóan gazdálkodó és részjogkörrel rendelkező költségvetési szervek felett gyakorol felügyeleti jogosítványokat. A szervezett társadalombiztosítás kialakulásáról a XIX. századtól beszélhetünk. Magyarországon az első – keret jellegű – jogszabály 1891-ben született meg. A kezdeti stádiumban viszonylag nagy volt a szervezeti széttagoltság és erősek voltak az önkormányzati vonások is, ezért évtizedeken át nagy nehézséget okozott a társadalombiztosítási szervek felügyeletének, majd később irányításának, az államigazgatás szervezeti rendszerébe történő integrálása. A második világháborút követően a társadalombiztosítás szervezetrendszere is erősen centralizálttá vált. A kezdeti évtizedek szakszervezeti irányítása után, 1984-ben a társadalombiztosítás közvetlen állami irányítás alá került. 1991-ben – az időközben végbement politikai változások hatására – a társadalombiztosítás önkormányzati igazgatás alá került,

majd

hamarosan

megtörtént

a

Társadalombiztosítás

Alap

megosztása

Nyugdíjbiztosítási Alapra és Egészségbiztosítási Alapra. Az önkormányzati alapon történő működtetés kedvezőtlen tapasztalatai, továbbá az Alkotmánybíróság határozata (a 6/1998. /V.8/ AB határozat megállapította, hogy a társadalombiztosítási alapok nem rendelkeznek a közhatalmi

feladataik

megállapította

azt

is,

ellátásához hogy

az

szükséges

alkotmányos

államnak

nincs

legitimációval,

alkotmányos

továbbá

kötelezettsége

a

társadalombiztosítás önkormányzati keretek között történő működtetésére) vezetett arra, hogy az Országgyűlés az 1998. évi XXXIX. tv.-ben az egészségbiztosítás igazgatási szervezetének a Kormány általi irányítását, továbbá az elkülönített állami pénzalapok Kormány általi felügyeletét rendelte el. Az Egészségbiztosítási Alap kezelését a központi hivatalként működő Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) végzi, amely az egészségügyi miniszter irányítása alatt áll. Az egészségbiztosítás törvényes, zavartalan és magas színvonalú működésének biztosítása érdekében a Kormány létrehozott egy, az egészségbiztosítás hatósági felügyeletét ellátó, kormányhivatalként működő szervet, az Egészségbiztosítási Felügyeletet. Az Egészségbiztosítási Felügyelet élén az elnök áll, akit munkájában egy hét tagból álló Felügyeleti Tanács segít. Az Egészségbiztosítási Felügyelet feladatkörében ellátja az egészségbiztosítási szolgáltatást igénybe vevők jogainak védelmét, az egészségbiztosítást nyújtó szervek szakmai és minőségi ellenőrzését, valamint az egészségbiztosítási szolgáltatások teljesítésének ellenőrzését.

Az oktatás igazgatása Fő témakörök 1. Általános kérdések 2. A közoktatás igazgatása 3. A felsőoktatás igazgatása ________________________

1. Általános kérdések 1.1. Az oktatásigazgatás fejlődésének történeti áttekintése Az oktatás igazgatásáról akkortól beszélhetünk, amikortól az állam közhatalmi eszközök igénybevételével beavatkozott az oktatással kapcsolatos kérdésekbe. Az oktatás terén ez állami beavatkozás már rendkívül régen megjelent, de ezt a beavatkozást korántsem tekinthetjük a mai értelemben vett oktatásigazgatásnak. Az i.e. II. évezredben Kínában már szervezett tanintézetek voltak és az i.e. XII. századtól kezdődően már az egész birodalomra kiterjedő tanügyi- és vizsgarendszert építettek ki. Az oktatás és nevelés terén Rómában kezdetben a családnak volt meghatározó a szerepe, emellett jelentkezett a "ludus", a kis iskola, ahol olvasást, írást, számolást tanítottak. A Kr.e. I. században alakult ki három egymásra épülő tanulmányi és iskolai fokozat: az elemi, a grammatikai és a retorikai iskola. A középkor oktatása fölött a meghatározó szerep az egyházé volt, de ismerünk olyan állami intézkedéseket is, amelyek pontosan meghatározott iskolaszervezet felállítását rendelték el. Európa nyugati felén az egyházaknak az iskolákkal és a neveléssel kapcsolatos meghatározó befolyása a keresztes háborúk után kezdett némileg csökkenni. Ezeknek a háborúknak az iparra és a kereskedelemre gyakorolt fellendítő hatása következtében a polgárság meggazdagodott, a tanulni és művelődni vágyó gyermekeik befogadására az egyházi iskolák már nem voltak képesek. Ez a szükséglet eredményezte azt, hogy a XIII. századtól kezdve már világi személyek is alapíthattak és tarthattak fenn iskolákat. A XV. századra már minden jelentősebb nyugat-európai városban volt ilyen iskola. Az oktatók kezdetben még valamelyik egyházi rendhez tartoztak, de később már a céhekhez hasonlóan szervezkedtek. A városokban működő iskolák fontos előhírnökei voltak az újkori közoktatásnak. A magyarországi fejlődés nem vált el élesen a nyugat-európaitól. Szent István fontos szerepet szánt az egyháznak az általa létrehozott új társadalmi és államrendben. Az egyházi

szervezet létrehozása szükségképpen igényelte iskolaszervezet létrehozását, mivel a feudális államszervezet működtetéséhez elengedhetetlenül szükséges megfelelő számú szakember iránti igényt csak iskolák tudták kielégíteni. A XI. századtól kezdve már kolostori, székesegyházi és káptalani iskolák voltak, ezekben szerzetesek tanítottak. A XVII. századig a köznevelés alapvetően az egyház érdekeit szolgálta, bár az egyházi iskolák mellett – elsősorban a városokban – a kézművesek céh-iskolákat, a kereskedők pedig testületi iskolákat hoztak létre elsősorban a saját gyermekeik nevelésére. 1526-tól a török hódítás nagymértékben hátráltatta az iskolák fejlődését. Az egyház befolyása az oktatásban továbbra is meghatározó volt. Az első állami törekvések a közneveléssel kapcsolatos tevékenységek egységbe foglalására a XVIII. századtól jelentkeznek. Az 1715. évi LXXIV. és az 1723. évi LXX. törvénycikkek állapítják meg az uralkodónak az összes alapítványok és iskolák fölötti felügyeleti jogát, a Suprema Inspectiót. A következő jelentős lépés Mária Terézia nevéhez fűződik. Egy, az oktatásüggyel kapcsolatban a részére készített hivatalos előterjesztés szélére saját kezűleg írta le az emlékezetes sorokat: "...ist und bleibt ein politikum..." azaz a tanügyet mindenképpen politikai kérdésnek kell tekinteni. Ennek a gondolatnak a jegyében került sor annak a közoktatás egészét érintő intézkedéssorozatnak a meghozatalára, amelyet az iskolák statisztikai felmérése nyitott meg. A statisztikai felmérés, majd gondos előkészületi munka után került sor 1777-ben az egységes közoktatásügyi szervezet kidolgozására. A Ratio Educationis a közoktatást első ízben teszi teljes egészében állami üggyé, és a falusi iskolától az egyetemekig az oktatás minden területére vonatkozóan a főfelügyeletet a koronának tartotta fönn. A Ratio Educationis az ország területét 10 kerületre osztotta föl és ezek élére főigazgatókat rendelt ki. A XIX. században az alapfokú oktatás és a népoktatás a társadalmi- gazdasági fejlődés létfeltételévé vált. 1848-ban került sor az egységes nemzeti tanrendszer és a világi iskolázás alapelveinek a kidolgozására. 1867-től – a fejlődés igényeinek megfelelően – került sor a közoktatási intézmények széles körben történő létrehozására. 1868-ban született meg a kötelező állami felügyelet alatt álló népoktatásról szóló törvény. A deklarált állami felügyelet ellenére azonban a népoktatási hálózat jelentős része egyházi kézen maradt. Az egyházak anyagi erőforrásainak csökkenése mellett a helyi és a megyei érdekek érvényesítési lehetőségének a beszűkülése is hozzájárult ahhoz, hogy megszülethetett 1935ben az ún. tanügyigazgatási törvény. A tanfelügyelőségek ekkor jöttek létre új szervezetekként és a tankerületi főigazgatóságok irányítása alatt működtek.

1945-től a politikai változásoknak megfelelően alakult az oktatás sorsa is. Az iskolákat 1948-ban államosították, a közoktatást jelentősen átszervezték, ugyanakkor hálózatát bővítették.

2. A közoktatás igazgatása 2.1. Általános kérdések Az oktatás fogalmát szűkebb és tágabb értelemben definiálhatjuk. A szűkebb fogalomhoz azt a tevékenységet soroljuk, ami kifejezetten oktatási célokra létrehozott intézményekben folyik, míg a tágabb értelemben vett oktatás alatt a továbbképzést, a tanfolyami képzést és általában az iskolán kívüli oktatási formákat értjük. A szűkebb értelemben vett oktatást szokás közoktatásnak is nevezni. A közoktatással kapcsolatos állami kötelezettségvállalás valamennyi államban törvényi szinten jelenik meg. Magyarországon egységes és integrált közoktatási rendszer van, ami azt jelenti, hogy az állam biztosítja, hogy a közoktatási intézmények kellő számban rendelkezésre álljanak és hozzáférhetőek legyenek. A közoktatásról a – többször módosított – 1993. évi LXXIX. törvény rendelkezik.

2.2. A közoktatás alapelvei, a tankötelezettség A közoktatás alapelveit a közoktatásról szóló törvény az általános rendelkezések között sorolja föl, melyek közül a legfontosabbak az alábbiak: -

A közoktatás intézményeiben mindenki nevelésben és oktatásban részesülhet.

-

A közoktatás rendszerének működtetése az állam feladata.

-

A közoktatás igénybevétele ingyenes és kötelező, melynek biztosításáról az állam, az állami, és a helyi önkormányzati feladatellátás keretében gondoskodik.

-

Az állam és a helyi önkormányzat a nevelés és az oktatás terén vállalt feladatainak gyakorlása során köteles tiszteletben tartani a szülőknek azt a jogát, hogy vallási és világnézeti meggyőződésüknek megfelelő oktatásban és nevelésben részesülhessenek gyermekeik.

-

Az állami és a helyi önkormányzati nevelési-oktatási intézmény nem lehet elkötelezett egyetlen vallás vagy világnézet mellett sem. Az iskola pedagógiai programjában biztosítani kell az ismeretek, a vallási, illetve világnézeti információk tárgyilagos és többoldalú közvetítését.

-

A közoktatásban tilos a hátrányos megkülönböztetés bármilyen okból, így különösen a gyermek, vagy hozzátartozói színe, neme, vallása, nemzeti, etnikai hovatartozása, politikai vagy más véleménye, nemzetiségi, etnikai vagy társadalmi származása, vagyoni és jövedelmi helyzete, kora, cselekvőképességének korlátozottsága, vagy egyéb helyzete miatt.

-

Az oktatás és nevelés nyelve a magyar, illetve a nemzeti és etnikai kisebbségek nyelve. A nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozó gyermekek anyanyelvükön, illetőleg anyanyelvükön és magyarul, vagy magyar nyelven részesülhetnek oktatásban, illetve nevelésben. A nevelés, oktatás - részben vagy egészben - más nyelven is folyhat. A közoktatási törvény általános tankötelezettséget ír elő, amikor rögzíti, hogy a Magyar

Köztársaságban minden gyermek tanköteles. A gyermek – ha az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget elérte – abban a naptári évben, amelyben a hatodik életévét május 31. napjáig betölti, megkezdi a tankötelezettség teljesítését. A szülő kérelmére a gyermek megkezdheti a tankötelezettség teljesítését akkor is, ha a hatodik életévét december 31. napjáig tölti be. A tankötelezettség annak a tanévnek a végéig tart, amelyben a tanuló tizennyolcadik életévét betölti. Tizenhatodik életévének betöltése után kérelmére megszűnik annak a tankötelezettsége, aki érettségi vizsgát tett, vagy államilag elismert szakképesítést szerzett, illetve házasságkötés révén nagykorúvá vált, vagy gyermekének eltartásáról gondoskodik. A tankötelezettség – a szülő választása alapján – iskolába járással vagy magántanulóként teljesíthető.

2.3. A közoktatás rendszere A jelenleg hatályos jogszabályi rendelkezések szerint a közoktatás nevelő, valamint nevelő és oktató intézményei az alábbiak:

óvoda, általános iskola, szakiskola, gimnázium,

szakközépiskola (a továbbiakban együtt: középiskola), alapfokú művészetoktatási intézmény, gyógypedagógiai,

konduktív

pedagógiai

nevelési-oktatási

intézmény,

diákotthon

és

kollégium. Az oktatásért felelős miniszter a felsoroltakon túl más közoktatási intézményt alapíthat, illetve alapítását engedélyezheti, ha az megfelel a törvény előírásainak. Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló

foglalkozások keretében folyik. A gyermek abban az évben, amelyben az ötödik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni. Az iskolai oktatásban az első évfolyamtól kezdődően a tizedik, a tizenkettedik, illetőleg a tizenharmadik évfolyamig bezárólag – az alapfokú művészetoktatási intézmény kivételével – a tankötelezettség teljesítését szolgáló nevelés-oktatás folyik. A nyolcadik évfolyam sikeres elvégzéséről kiállított bizonyítvány alapfokú iskolai végzettséget tanúsít. A tizedik évfolyam sikeres elvégzéséről kiállított bizonyítvány alapműveltségi vizsgára történő jelentkezésre jogosít. Az általános iskolának nyolc évfolyama van, de az általános iskola tanulója folytathatja tanulmányait másik általános iskola, szakiskola, vagy középiskola megfelelő évfolyamán. A szakiskolának kilencedik-tizedik és az adott szakképesítés megszerzéséhez szükséges, az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott számú szakképzési évfolyama van. A gimnáziumnak – rendszerint – négy évfolyama van. A négy évfolyamos gimnáziumban a nevelés és oktatás a kilencedik évfolyamon kezdődik, és a tizenkettedik évfolyamon fejeződik be. Hat vagy nyolc évfolyammal működhet a gimnázium, ha a középtávú beiskolázási terv előrejelzése alapján a tankötelezettség teljesítéséhez szükséges feltételek ily módon teremthetők meg, és fővárosi, megyei szinten megoldható azoknak a tanulóknak a gimnáziumi felvétele, akik gimnáziumi tanulmányaikat a kilencedik évfolyamon szeretnék megkezdeni. A nevelés és oktatás a hat évfolyamos gimnáziumban a hetedik, a nyolc évfolyamos gimnáziumban az ötödik évfolyamon kezdődik, és a tizenkettedik évfolyamon fejeződik be. A gimnáziumban a tanuló felkészül az érettségi vizsgára, valamint felsőfokú iskolai továbbtanulásra, illetve munkába állásra. A szakközépiskolának érettségire felkészítő, általános műveltséget megalapozó négy középiskolai évfolyama van. A kilencedik évfolyamtól kezdődően a Nemzeti Alaptantervben meghatározott szakmai orientáció, a tizenegyedik évfolyamtól kezdődően – az Országos Képzési Jegyzék szerinti – elméleti és gyakorlati szakmacsoportos alapozó oktatás is folyhat. A középiskolai nevelés-oktatás a kilencedik évfolyamon kezdődik, és a tizenkettedik évfolyamon fejeződik be. A szakmai vizsgára felkészítő szakképzési évfolyamok számát az Országos Képzési Jegyzék határozza meg. Az alapfokú művészetoktatási intézményben művészeti nevelés és oktatás folyik. Az alapfokú művészeti oktatás megalapozza a művészi kifejező készségeket, illetve előkészít a szakirányú továbbtanulásra. Az alapfokú művészetoktatási intézményben a tankötelezettség nem teljesíthető, illetve a tanuló nem készülhet fel az alapműveltségi vizsga letételére.

Gyógypedagógiai,

konduktív

pedagógiai

nevelési-oktatási

intézmény

a

fogyatékosság típusának megfelelően létrehozott óvoda, iskola, készségfejlesztő speciális szakiskola, előkészítő szakiskola. A Kollégium feladata az iskolai tanulmányok folytatásához szükséges feltételek megteremtése azok számára, akiknek a tanuláshoz a lakóhelyükön nincs lehetőség, vagy a szülők nem tudják a feltételeket biztosítani.

2.4. A közoktatási rendszer intézményeinek működtetése A közoktatási intézmények valamennyi típusáról megállapítható, hogy a közoktatási törvényben meghatározott közoktatási feladatok ellátására létesített intézmény. A közoktatási intézmény jogi személy. A közoktatási intézmény alapítását az alapító okirat aláírását követő harminc napon belül nyilvántartásba vétel céljából be kell jelenteni. A bejelentést költségvetési szerv esetén a törzskönyvi nyilvántartást vezető szervnél, más esetben a jegyzőnél, főjegyzőnél kell teljesíteni. A közoktatási intézmény – az alapító okirata aláírásának napjára visszamenő hatállyal – a nyilvántartásba vétellel jön létre, és a nyilvántartásból való törléssel – a törlés napján – szűnik meg. A közoktatási intézménynek rendelkeznie kell a feladatai ellátásához szükséges feltételekkel. A közoktatási intézmény az alapító, illetőleg a fenntartó szerv által biztosított pénzeszköz, valamint egyéb bevételei alapján gondoskodik feladatainak ellátásáról. A közoktatási intézmény működésére, belső és külső kapcsolataira vonatkozó rendelkezéseket a szervezeti és működési szabályzat határozza meg. A közoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzatát a közoktatási intézmény vezetője készíti el, és nevelési-oktatási intézményben a nevelőtestület, más közoktatási intézményben a szakalkalmazotti értekezlet fogadja el. A szervezeti és működési szabályzat az intézmény fenntartójának jóváhagyásával válik érvényessé. A nevelési-oktatási intézményben a nevelő és oktató munka a nevelési, illetve pedagógiai program szerint folyik. A nevelési, illetve pedagógiai programot a nevelőtestület fogadja el és a fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé. A fenntartó a nevelési program és a pedagógiai program jóváhagyása előtt köteles az Országos szakértői névjegyzékben szereplő szakértő véleményét beszerezni.

2.5. A nem helyi önkormányzatok által fenntartott közoktatási intézményekre vonatkozó külön szabályok Ha a nevelési-oktatási intézményt nem helyi önkormányzat alapítja, működésének megkezdéséhez engedély szükséges. Az engedély kiadása iránti kérelemhez csatolni kell a nevelési-oktatási intézmény alapító okiratát, foglalkozási, illetve pedagógiai programját, továbbá azokat az okiratokat, amelyekből megállapítható, hogy a működéshez szükséges személyi és tárgyi feltételek rendelkezésre állnak. Az engedély kiadásáról óvoda, általános iskola esetén az intézmény székhelye szerint illetékes jegyző, alapfokú művészetoktatási intézmény, középiskola, szakiskola, gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézmény esetén az intézmény székhelye szerint illetékes főjegyző dönt. A jegyző, főjegyző döntése előtt – a fentiekhez hasonlóan – szakértői véleményt kell beszerezni.

2.6. A közoktatás szervezése és irányítása

2.6.1. A Kormány és az oktatásért felelős miniszter feladatai A Kormány rendeletben szabályozza az óvodai nevelés országos alapprogramját, a nemzeti alaptanterv kiadását, a diákigazolvány kiadásával és használatával kapcsolatos kérdéseket. A közoktatás ágazati irányítását az oktatási és kulturális miniszter látja el. Ennek keretében: a.)

kiadja a két tanítási nyelvű iskolai oktatás irányelvét, a sajátos nevelési igényű gyermekek és a nemzeti, etnikai kisebbség óvodai nevelésének és iskolai oktatásának irányelveit és kerettanterveit, továbbá ellátja a felülvizsgálatukkal kapcsolatos feladatokat,

b.)

meghatározza az alapműveltségi vizsga és az érettségi vizsga követelményeit és ellátja az azok felülvizsgálatával kapcsolatos feladatokat,

c.)

az Országos Köznevelési Tanács közreműködésével dönt a könyvek tankönyvjegyzékbe történő felvételéről, továbbá gondoskodik a tankönyvjegyzék közzétételéről,

d.)

gondoskodik a nevelési-oktatási intézményekben folyó pedagógiai munka értékeléséről az oktatási hivatal közreműködésével,

e.)

működteti a közoktatás információs rendszerét.

Az oktatásért felelős miniszter szabályozási jogkörében meghatározza:

a.)

a közoktatási intézmények működésének szakmai szabályait, a tanév rendjét, a tanügyi nyilvántartásokat, az adatkezelés rendjét, a tanuló- és gyermekbalesetek megelőzésével, kivizsgálásával és nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat,

b.)

az óvodai nevelésben való kötelező részvétel, a tankötelezettség, a képzési kötelezettség teljesítésével kapcsolatos feladatokat, a tanulói jogviszonnyal kapcsolatos egyes kérdéseket,

c.)

a közoktatással összefüggő feladatok ellátását szolgáló képzéseket.

Az oktatási és kulturális miniszter közoktatás-fejlesztéssel kapcsolatos feladata: a.)

a közoktatás hosszú és középtávú fejlesztési terveinek kidolgozása,

b.)

az országos vizsgarendszer működtetése és korszerűsítése,

c.)

a hátrányos helyzetű, köztük különösen a roma gyermekek, tanulók nevelésével, oktatásával kapcsolatos feladatok végrehajtását segítő országos szolgáltató rendszer működtetése,

d.)

az új pedagógiai módszerek, megoldások, szervezeti formák – így különösen: óvodaiskola, iskolaotthonos oktatás, erdei iskola – kidolgoztatása, elterjedésének támogatása.

2.6.2. Az Oktatási Hivatal Az Oktatási Hivatal a Kormány által létrehozott központi államigazgatási szerv, feladatait országos illetékességgel látja el, irányítását az oktatási és kulturális miniszter végzi. A közoktatási feladatkörben eljáró Oktatási Hivatal feladatai különösen az alábbiak: a.)

közreműködik a miniszter hatáskörébe tartozó hatósági feladatok ellátásában,

b.)

törvényben és kormányrendeletben meghatározottak szerint első fokú hatósági jogkört gyakorol,

c.)

közreműködik az alapműveltségi vizsga és az érettségi vizsga megszervezésében, a jogorvoslati kérelmek elbírálásában,

d.)

hatósági ellenőrzés keretében vizsgálja a nevelési-oktatási intézményekben a maximális osztálylétszámra,

a

balesetvédelemre,

a

tanulói

óraterhelésre,

a

hátrányos

megkülönböztetés tilalmára vonatkozó rendelkezésekben és a minimális felszerelési jegyzékben foglaltak megtartását, továbbá e körben gyakorolja a szabálysértési hatósági jogköröket.

2.6.3. Az Országos Köznevelési Tanács A közoktatással kapcsolatos döntések szakmai előkészítésében az Országos Köznevelési Tanács működik közre. A tanács döntés-előkészítő, véleményező és javaslattevő szakértői testület. Az Országos Köznevelési Tanács feladata különösen: a.) állást foglal a tantervi szabályozás kérdéseiben, b.) figyelemmel kíséri és véleményezi az Óvodai nevelés országos alapprogramjának, a Nemzeti alaptantervnek, a kerettantervnek a kiadását, alkalmazását, c.) figyelemmel kíséri a közoktatás színvonalának alakulását, a közoktatás fejlesztését szolgáló kutatási feladatokat kezdeményez, d.) javaslatot tesz a közoktatást érintő szakmai kérdésekben az oktatási és kulturális miniszternek, e.) évente jelentést tesz közzé a közoktatás helyzetéről. Az Országos Köznevelési Tanács keretei között állandó és ideiglenes szakmai és szakértői bizottságok működhetnek. Az Országos Köznevelési Tanács állandó bizottságai: az Országos Pedagógus-képzési és Továbbképzési Bizottság, valamint az Országos Érettségi Vizsgabizottság, melynek munkáját az érettségi vizsga követelményeinek meghatározásával kapcsolatos előkészítő feladatok teszik ki. Az Országos Köznevelési Tanács munkáját titkárság segíti, a működéséhez szükséges feltételekről pedig az oktatásért felelős miniszter gondoskodik.

2.6.4. A Közoktatás-politikai Tanács A Közoktatás-politikai Tanács az oktatásért felelős miniszter közoktatás-politikai döntés-előkészítő, véleményező és javaslattevő testülete. A Közoktatás-politikai Tanács jogosult állást foglalni, javaslatot tenni a közoktatást érintő bármilyen kérdésben. A Közoktatás-politikai Tanács tagjai az országos pedagógus szakmai szervezetek, az országos pedagógus szakszervezetek, az országos szülői szervezetek, az országos diákszervezetek, a helyi önkormányzatok érdekképviseleti szervezetei, az országos kisebbségi önkormányzatok, a nem állami, nem önkormányzati iskolafenntartók, négy-négy, továbbá az oktatásért felelős miniszter és más, az oktatásban érdekelt minisztérium, központi hivatal egyegy delegált képviselője.

2.6.5. Szakmai bizottságok Az oktatásért felelős miniszternek a nemzeti, etnikai kisebbségi óvodai neveléssel, iskolai oktatással, kollégiumi neveléssel kapcsolatos döntéseinek előkészítésében az Országos Kisebbségi Bizottság vesz részt. Az Országos Kisebbségi Bizottság véleményét ki kell kérni a nemzeti, etnikai kisebbségi iskolai oktatáshoz készült könyv tankönyvvé nyilvánítása előtt. Az oktatásért felelős miniszter tanulói jogokkal összefüggő döntéseinek előkészítésében az Országos Diákjogi Tanács működik közre. Az Országos Diákjogi Tanács véleményt nyilváníthat, javaslatot tehet, állást foglalhat a tanulói jogokat érintő bármilyen kérdésben. Az

oktatásért

felelős

miniszternek

a

szülői

jogokkal

összefüggő

döntései

előkészítésében az Országos Szülői Érdekképviseleti Tanács működik közre. Az Országos Szülői Érdekképviseleti Tanács véleményt nyilváníthat, javaslatot tehet, állást foglalhat a szülői jogokat érintő bármilyen kérdésben.

2.6.6. A közoktatás közfeladatai, a helyi önkormányzatok feladat-ellátási kötelezettsége A közoktatással kapcsolatos feladatokat alapvetően a helyi önkormányzatok látják el. A közoktatás feladatainak megoldásában az állam intézmény alapításával és fenntartásával, illetve nem állami, vagy nem helyi önkormányzati alapítású intézmény fenntartójával kötött megállapodással közvetlenül is részt vesz. A helyi önkormányzat önállóan, vagy más helyi önkormányzattal közösen köteles a közoktatási feladatai megszervezéséhez szükséges önkormányzati intézkedési tervet készíteni. Az önkormányzati intézkedési tervnek figyelembe kell vennie a fővárosi, megyei fejlesztési tervet. Az önkormányzati intézkedési tervnek tartalmaznia kell, hogy az önkormányzat a kötelező feladatait milyen módon látja el, illetőleg milyen nem kötelező feladatokat kíván ellátni. Tartalmaznia kell továbbá az intézményrendszer működtetésével, fenntartásával,

fejlesztésével,

átszervezésével

összefüggő

elképzeléseket.

A

helyi

önkormányzat a helyi intézkedési terv végrehajtását legalább kétévenként értékeli és szükség szerint felülvizsgálja. A települési önkormányzat köteles gondoskodni az óvodai nevelésről, az általános iskolai oktatásról. Ennek keretében köteles gondoskodni a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók ellátásáról is, amennyiben azok a többi gyermekkel, tanulóval együtt nevelhetők, oktathatók.

A megyei önkormányzat, továbbá a fővárosi önkormányzat köteles gondoskodni a kollégiumi és a nemzeti és etnikai kisebbségi kollégiumi ellátásról, a középiskolai és a szakiskolai ellátásról, a nemzeti és etnikai kisebbség középiskolai és szakiskolai ellátásáról, a felnőttoktatásról,

az

alapfokú

művészetoktatásról,

a

továbbtanulási,

pályaválasztási

tanácsadásról, a logopédiai szolgáltatásról, a gyógy-testnevelésről abban az esetben, ha a települési önkormányzat a feladat ellátását nem vállalja, illetve a feladat ellátása a megye, főváros területén nem megoldott. Az önkormányzatok feladataikat intézmény létesítésével, fenntartásával, társulásban való részvétellel vagy más önkormányzattal, illetve fenntartóval kötött megállapodás útján láthatják el. A közoktatási intézményt fenntartó helyi önkormányzat meghatározza és közzéteszi az óvodák, iskolák működési, azaz felvételi körzetét. Az e körzetben élő gyermekek, tanulók felvételét, átvételét az óvoda, iskola nem tagadhatja meg.

2.7. A finanszírozás kérdései A közoktatás területén fontos kérdés a közoktatás rendszerének működéséhez szükséges anyagi fedezetet biztosítása. A finanszírozást elsősorban az állami költségvetés és a fenntartó hozzájárulása biztosítja, melyet a tanuló által igénybe vett szolgáltatás díja és a közoktatási intézmény más saját bevétele egészíthet ki.

3. A felsőoktatás igazgatása

3.1. A felsőoktatás európai reformja

3.1.1. Az Európai Felsőoktatási Térség Az 1980-as évek végén fogalmazódott meg először az igény az európai felsőoktatás harmonizációjára. Ekkor, 1988-ban került sor a Magna Charta Universitatum aláírására a Bolognai Egyetemen. A dokumentum céljai között megjelent többek között a felsőoktatás egységesítésére vonatkozó elképzelés, az egyetemi autonómia, a társadalom és a felsőoktatás dinamikus kapcsolatának megteremtése. Az európai polgárok számára egyre növekvő fontosságúvá vált egy kiszélesedő Európa létrehozása, mely magában hordozza és folyamatosan építi az együttműködést intellektuális, kulturális, szociális, tudományos és technológiai téren is.

Tíz évvel később került sor a Sorbonne Nyilatkozat elfogadására 1998. május 25-én, melynek jelentősége, hogy hangsúlyozta az egyetemeknek az európai kulturális szféra kialakításában és fejlesztésében betöltött kiemelkedő szerepét. Az egységes Európai Felsőoktatási Térség (EFT) megteremtését célzó legfontosabb intézkedések rögzítése a Bolognában aláírt Bolognai Nyilatkozatban (Bologna Declaration) történt 1999. június 19-én, mely egyúttal a Sorbonne Nyilatkozatban megfogalmazott legfontosabb célok megvalósításának is jelentős mérföldköve volt. Az Európai Felsőoktatási Térség kialakítása hosszú folyamat, melynek során fontos elvárás, hogy az európai országok felsőoktatási és tudományos kutatási rendszerei folyamatosan kövessék a velük szemben támasztott változó elvárásokat és a társadalmitudományos igények fejlődését. Az EFT célja mindezek mellett az, hogy fokozza az európai felsőoktatási rendszer, ezáltal pedig Európa versenyképességét a világpiacon.

3.1.2. A ciklusokra bontott képzési rendszer A Bolognai Nyilatkozat és az EFT létrehozásának egyik pillére az egységes elvek alapján működő, ciklusokra épülő felsőoktatási rendszer kialakítása. Ebben a képzési formában az első ciklus egy általánosabb, a munkaerő-piaci igényeknek leginkább megfelelő, a korábbinál rövidebb, hat illetve nyolc szemeszterből álló alapképzési forma. Az első képzési ciklus végén a jogszabályokban alapfokozatként megjelölt felsőfokú végzettségi szint (idegen kifejezéssel bachelor illetve baccalaureus) és szakképzettség szerezhető. A ciklusokra épülő, osztott képzés második képzési ciklusa a mesterképzés, melyben mesterfokozat (master, magister) szerezhető, és amely a második felsőfokú végzettségi szint. A képzési idő legalább két, legfeljebb négy félév. A doktori képzés a ciklusokra épülő, osztott képzés harmadik, tudományos fokozat (PhD, DLA) megszerzésére felkészítő képzési ciklusa, melyre a mesterfokozat megszerzését követően kerülhet sor. Itt a képzési idő hat félévet tesz ki. A fenti képzési ciklusok mellett továbbra is megmaradnak azok a képzések, melyek az alapképzés szintjét nem érik el, de szakképzésnek minősülnek és melyek keretei között elsajátított ismeretek az alapképzésben elismerhetők (felsőfokú szakképzés), továbbá azok a posztgraduális képzések is, amelyek az alapképzést vagy a mesterképzést követik, szakirányú

ismeretek

továbbképzés).

elsajátítását

biztosítják

és

oklevéllel

záródnak

(szakirányú

Fentiek mellett hazánkban bizonyos területeken megmaradt a hagyományos, egyciklusú képzés, melyet egységes, osztatlan képzésnek nevez a terminológia. Ilyen például az orvos- vagy a jogászképzés is, melyek eredményes befejezésével a megszerzett diploma mesterfokozatú oklevélnek minősül. A Bolognai folyamat másik fontos célja az egységes kredit alapú képzés megteremtése. A kreditrendszer és az oklevélmelléklet rendszerének bevezetése a hallgatói mobilitást segíti, továbbá alapja az élethosszig tartó tanulásnak is. Ez utóbbi lényege, hogy bármelyik képzési ciklus befejezése után kiléphet a hallgató a felsőoktatás szférájából a munka világába, majd később újra beléphet a felsőoktatás szférájába, ahol további tanulmányokat végezhet. Ez azt jelenti, hogy a korábban folytatott tanulmányok, a tematika kellő mértékű és mélységű egyezése esetén beszámíthatók a később folytatott tanulmányokba, intézménytől függetlenül.

3.2. A magyar felsőoktatási rendszer A felsőoktatás magyarországi szabályozása a fenti reformfolyamatnak köszönhetően az utóbbi évek során komoly és alapvető változásokon ment keresztül. Ezek közül az egyik legfontosabb mérföldkövet a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (felsőoktatási törvény) megalkotása jelentette, mely 2006. március 1-jei hatállyal felváltotta a korábban többször módosított, mégis több mint egy évtizedig hatályban volt 1993. évi LXXX. törvényt. A továbbiakban a felsőoktatásra vonatkozó hatályos jogszabályok legfontosabb rendelkezéseit mutatjuk be.

3.2.1. A felsőoktatási intézmény sajátosságai A

felsőoktatás

feladatait

a

felsőoktatási

intézmények

látják

el,

melyek

alaptevékenysége közé tartozik az oktatás, a tudományos kutatás és a művészeti alkotótevékenység. Mindezeken túlmenően azonban a felsőoktatási intézmények elláthatnak szakképzési, közoktatási és felnőttképzési feladatokat is, és jogosultak az ehhez szükséges intézmények megalapítására és működtetésére. A felsőfokú végzettségi szintet nyújtó képzések folytatása és az ezekhez kapcsolódó oklevelek kiadása azonban kizárólag a felsőoktatási intézmények jogosultsága. A felsőoktatási intézmény jogállását tekintve jogi személy, melynek két típusa létezik: egyetem és főiskola. Egyetem az a felsőoktatási intézmény, amelyik legalább két képzési területen jogosult mesterképzésre, valamint legalább egy tudományterületen belül két

tudományágban doktori képzésre és doktori fokozat odaítélésére, és oktatóinak legalább egyharmada doktori fokozattal rendelkezik. Ezzel szemben főiskola elnevezéssel többféle felsőoktatási intézmény működhet, az is lehetséges, hogy egy főiskola csupán alapképzést folytasson, de a mester- és doktori képzés lehetősége sincs kizárva, feltéve persze, hogy a szakmai feltételei ennek fennállnak. A felsőoktatási intézmények jogállása kapcsán feltétlenül szót kell ejtenünk az autonómia kérdéséről, melynek jelentősége, hogy garantálja a tudományos, oktatási és kutatási tevékenység szabad folyását. A felsőoktatási intézmény az államigazgatástól is független, mely nem csupán a tudományos tevékenységre terjed ki, hanem szervezetalakítási, működési és gazdálkodási autonómiát is jelent, ez pedig magában foglalja az önigazgatáshoz való jogot. Mindezekből következik, hogy a felsőoktatási intézmények önkormányzattal rendelkezhetnek, és meghatározhatják saját működésük szabályait, illetve egyedi ügyekben is döntéseket hozhatnak, természetesen a megfelelő jogorvoslati lehetőségek biztosítása mellett. A sajátos jogállás további eleme a hallgatói önkormányzat működése, melynek minden hallgató tagja, és melynek tevékenysége a hallgatókat érintő valamennyi kérdésre kiterjed. A hallgatói önkormányzat alapszabálya határozza meg a működés rendjét, melyet a szenátus hagy jóvá. Az önkormányzatiság garanciája, hogy a jóváhagyás csak akkor tagadható meg, ha az jogszabálysértő, vagy ellentétes az intézményi szervezeti és működési szabályzatával. A hallgatói önkormányzat részére emellett a felsőoktatási törvény több olyan jogosítványt biztosít, mellyel a hallgatók jogosulttá válnak arra, hogy aktívan részt vegyenek az intézmény igazgatásában. Ilyen például a hallgatói követelményrendszer szabályainak megalkotásával kapcsolatos egyetértési jog, kötelezően előírt részvételi lehetőség az intézmény testületeiben, bizottságaiban (szenátus, egyes bizottságok).

3.2.2. A felsőoktatási intézmény felépítése A felsőoktatási intézmény felépítésének tárgyalása során a felsőoktatási törvény az alábbi sorrendet állította fel: a.)

Gazdasági

tanács:

a

felsőoktatási

intézmény

feladatainak

végrehajtása

megalapozásában, a rendelkezésére bocsátott források, eszközök, a közpénz, a közvagyon hatékony és felelős használatát segítő gazdasági stratégiai döntéseket előkészítő és végrehajtásuk ellenőrzésében részt vevő, a fenntartói döntések előkészítésében közreműködő testület.

b.) A szenátus: A szenátus jogosult a felsőoktatási intézmény képzési és kutatási feladatainak meghatározására, és azok végrehajtásának ellenőrzésére. A szenátus jogosult továbbá arra, hogy meghatározza működésének rendjét. A szenátus elnöke a rektor. A szenátus fogadja el az intézmény képzési programját, szervezeti és működési szabályzatát, doktori szabályzatát, minőségfejlesztési programját, költségvetését, vagyongazdálkodási tervét. A szenátus bármely kérdést megvitathat, bármely kérdésben kialakíthatja állásfoglalását, bármely kérdésben javaslattal élhet. c.) A rektor: A felsőoktatási intézmény rektora vezeti és képviseli az intézményt. Eljár mindazokban az ügyekben, amely nem tartozik más személy vagy testület hatáskörébe. A rektor felelős a felsőoktatási intézmény szakszerű és törvényes működéséért, az oktatási és kutatási feltételek megteremtéséért. A rektor gyakorolja a munkáltatói jogokat, és minden olyan ügyben jogosult döntést hozni a felsőoktatási intézmény működésével kapcsolatosan, amelyet jogszabály, a szervezeti és működési szabályzat, a kollektív szerződés nem utal más személy vagy testület hatáskörébe. d.) Szervezeti egységek: A felsőoktatási intézmény különböző szervezeti egységeket hozhat létre és működtethet. Ezek lehetnek oktatási, tudományos kutatási, szolgáltató vagy funkcionális szervezeti egységek. Oktatási és tudományos kutatási szervezeti egységek lehetnek különösen: a kar, a tanszék, az intézet, a botanikuskert, a klinika, a kutatóintézet, a kutatócsoport, a tangazdaság. Mindezeken túlmenően kollégiumi, informatikai, szociális, kulturális, sport, könyvtári, levéltári, múzeumi és egyéb feladatot ellátó szolgáltató szervezeti egység hozható létre. A működtetési feladatok ellátásához gazdasági, továbbá belső ellenőrzési feladatot ellátó funkcionális szervezeti egységet kell létrehozni. Alakítható még (a fentieken kívül) igazgatási feladatot ellátó hivatal, műszaki szolgáltató és más, a működést biztosító funkcionális szervezeti egység. A gazdasági és ellenőrzési szervezet irányítását a rektor látja el. A felsőoktatási intézményekben kart létesíteni a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság előzetes véleményének kikérése után lehet.

3.3.3. A felsőoktatás és az állami hatáskörök Az Országgyűlés jogkörébe tartozik a felsőoktatási rendszer működési elveinek szabályozása, a fejlesztés irányainak és a működéshez szükséges állami hozzájárulás mértékének meghatározása, valamint az egyes felsőoktatási intézmények állami elismerése. A köztársasági elnök jogosult az egyetemek rektorainak megbízására, az egyetemi tanárok kinevezésére, és ezek felmentésére, A miniszterelnök jogosult a főiskolai rektorok

megbízására, a főiskolai tanárok kinevezésére és ezek felmentésére, illetve ő jogosult a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság és a Felsőoktatási és Tudományos Tanács elnökének és tagjainak megbízására és felmentésére. A Kormány hatáskörébe tartozik a felsőoktatás középtávú fejlesztési tervének meghatározása, valamint az államilag támogatott képzésbe felvehető hallgatók létszámának megállapítása. A felsőoktatás ágazati irányítását az oktatásért felelős miniszter látja el. A miniszter feladatai közé tartozik, hogy részt vegyen a felsőoktatási politika és fejlesztés állami döntéseinek előkészítésében. A felsőoktatás-szervezési feladatok keretén belül kell működtetni a felsőoktatás információs rendszerét, a végzett hallgatók pályakövetési rendszerét, biztosítani kell a törvényességi ellenőrzést. A felsőoktatás-fejlesztéssel kapcsolatos feladatok közé tartozik a szakmai ellenőrzés rendszerének működtetése, a fejlesztési tervek elkészítése, a képzési, oktatási problémák vizsgálata, a kutatásokhoz szükséges anyagi fedezet biztosítása, új képzési, oktatási módszerek elterjedésének támogatása.

3.3.4. Az állami hatáskörök ellátásában közreműködő testületek A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) országos szakértői testület, melynek funkciója alapvetően kettős: egyfelől értékeli a képzés, kutatás, művészeti alkotótevékenység

minőségét,

másfelől

segíti

az

intézmények

minőségfejlesztési

tevékenységét. Működése felett a miniszter gyakorol törvényességi ellenőrzést. A Felsőoktatási és Tudományos Tanács (FTT) az oktatásért felelős miniszter döntéselőkészítő, véleményező és javaslattevő szakértői testülete. Tevékenységének fő elemeihez tartozik a felsőoktatás-fejlesztés, a finanszírozás, a kutatás és a fejlesztés. Figyelemmel kíséri a felsőoktatás és a társadalom kapcsolatát, véleményezi a felsőoktatási rendszer költségvetési tervezetét, valamint a vonatkozó jogszabályokat. A Magyar Rektori Konferencia érdekvédelmi testület melynek tagjai az intézmények rektorai. A konferencia a felsőoktatási rendszerrel kapcsolatos bármely kérdésben véleményt nyilváníthat, illetve javaslatot tehet döntések meghozatalára. Az Országos Kredittanács a kreditrendszer országos szintű fejlesztését és annak intézményi működését segíti, ajánlásokat dolgoz ki az intézmények számára.

A MAB doktori képzéssel kapcsolatos szakértői munkája az Országos Doktori Tanács tevékenységére épül. A tanács tesz javaslatot emellett az államilag támogatott képzésre felvehető doktorandusz hallgatók létszámának megállapítására.

3.4. Az európai felsőoktatás jövője Mint láthattuk, a bolognai reformok úton vannak, igyekszünk megfeleltetni képesítési keretrendszereinket, fejleszteni a minőségbiztosítást, és elismerni mások képzéseit, okleveleit. Az európai felsőoktatás hosszú távú céljai között az egyik legfontosabb a mobilitás növelése. Az EU 2020-ra szeretné elérni, hogy minden ötödik európai hallgatónak legyen külföldi tanulmányi tapasztalata. Mindezek mellett a verseny és a kooperáció eredményeként hosszú távon az intézmények számának csökkenésére lehet számítani. Felértékelődik a felsőoktatási intézmények közötti rangsor-állítás jelentősége, ezen kívül pedig új típusú szolgáltatók és szolgáltatások megjelenése is várható a felsőoktatás piacán. A munkaerő-piaci szempontok érvényesítése mellett azonban fokozottan ügyelni kell arra, hogy a piaci érdekek érvényesülése, érvényesítése mellett a felsőoktatás megőrizze és továbbra is közvetítse a hagyományos, európai értékeket.

Gyermekvédelem és gyámügyi igazgatás Fő témakörök: 1. Általános kérdések 2. A gyermekek védelme 3. A gyámügyi igazgatás 4. A gyermekvédelmi és gyámügyi eljárás ___________________________________

1. Általános kérdések 1.1. Alapfogalmak A gyermekvédelemmel- és gyámügyi igazgatással kapcsolatban tisztázásra szoruló legfontosabb alapfogalmak a következők: jogképesség, cselekvőképesség, szülői felügyelet, gyámság, gondnokság, gyermekvédelem, gyámügyi igazgatás. Tekintettel arra, hogy a jogképesség, a cselekvőképesség, a szülői felügyelet, a gyámság és a gondnokság kérdéskörei a korábbi tanulmányok során - így mindenekelőtt a római jog, a polgári jog és a családi jog - keretében már tárgyalásra kerültek, az e fogalmakhoz kapcsolódó ismereteket adottnak vesszük, és a következőkben csak a gyermekvédelem és a gyámügyi igazgatás jogintézményeit tekintjük át részletesen.

Ad.1.) A gyermekvédelem A gyermekek védelme minden társadalomnak, népnek és államnak alapvető feladata, sőt létérdeke, hiszen csak ily módon biztosítható jövője, fennmaradása. Ennek ellenére gyermekvédelemről mégis csak a XIX. századtól beszélhetünk, amikor már társadalmi méretekben jelent meg az igény az "elhagyott" és a "talált" gyermekekről való állami gondoskodás iránt és erre az igényre az állam "szociálisan" érzékennyé vált, reagált. Az eltelt mintegy 100 évben a gyermekvédelem fogalmi köre jelentősen kiszélesedett és napjainkban már - a szociális igazgatás részeként - nem csupán a valamilyen okból veszélyeztetett gyermekek állami védelmét-, hanem minden gyermek jogainak törvényi rögzítését és állami eszközökkel történő érvényre juttatását jelenti. Definíciószerűen fogalmazva: a gyermekvédelem a gyermek: - családban történő nevelkedésének elősegítésére-,

- veszélyeztetettségének megelőzésére és megszüntetésére-, valamint - a szülői, vagy más hozzátartozói gondoskodásból kikerült gyermek helyettesítő védelmének biztosítására irányuló komplex tevékenység, amelyet - a gyermekvédelmi rendszerhez tartozó állami- és nem állami szervek látnak el. Ebből következően a gyermekvédelmi gondoskodás nem más, mint a gyermek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló – többször módosított – 1997. évi XXXI. törvényben meghatározottak szerint elrendelt, hatósági intézkedésen alapuló ellátás és védelem.

Ad.2.) A gyámügyi igazgatás A fentiek szerint körülírt gyermekvédelemmel kapcsolatos feladatok jelentős részét (de nem mindegyiket!) - mint azt a későbbiekben látni fogjuk - a gyámügyi igazgatás szervei (a jegyző, a városi és a megyei szociális és gyámhivatalok, valamint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium) látják el. Ugyanakkor azonban a gyámügyi igazgatás nem csupán a gyermekekkel, hanem a méhmagzat és a felnőttek bizonyos körének ügyeivel is foglalkozik. Ebből következik, hogy: - a gyermekvédelem és a gyámügyi igazgatás nem szinonim fogalmak, bár kétségtelen a két fogalom szoros kapcsolata, amennyiben - a gyermekvédelem - a feladat és a szervezetrendszer oldaláról - tágabb fogalom, mert magában foglalja a gyámügyi igazgatás feladatainak jelentős részét, másrészt pedig olyan szervek tevékenységét is, amelyek kívül esnek a gyámügyi igazgatás szervezetrendszerén, másik szempontból viszont - a gyámügyi igazgatás - az érintettek személyi köre oldaláról - a tágabb fogalom, mert nem csupán a kiskorúak, hanem a felnőttek meghatározott körének és a még meg sem született gyermek (méhmagzat) ügyeinek intézésével is foglalkozik. A gyámhatóságok (jegyző, gyámhivatal) intézik a gyámügyeket, amelyek nem mások, mint a jogszabály által a gyámhatóság feladat- és hatáskörébe utalt ügyek. Ezek az alábbiak: - a méhmagzat és a felnőtt esetében: gondnoksági ügyek - a kiskorúak esetében: a házasságkötés engedélyezése, a családi jogállás rendezése, a szülői felügyelettel és a kapcsolattartással kapcsolatos ügyek, az örökbefogadással kapcsolatos ügyek, a gyámsággal és gondnoksággal kapcsolatos ügyek, a gyermekvédelmi gondoskodási ügyek, továbbá részben a pénzbeli ellátással kapcsolatos ügyek. A gyámügyi igazgatással részletesen a későbbiekben foglalkozunk.

1.2. A gyámság, a gondnokság és a gyermekvédelem kialakulása, jogi szabályozása A méhmagzatról, a kiskorúakról és a nagykorúak bizonyos köréről való állami gondoskodás három tartópillére: a gyámság, a gondnokság és a gyermekvédelem - mint az állam magánéletbe való beavatkozásának kiemelkedő jogintézményei - hosszú történeti múltra tekintenek vissza. A jelen jegyzetben – terjedelmi okok miatt - nincs lehetőségünk részletesen kitérni e történelmi gyökerekre, leszögezzük viszont, hogy a kiskorúakról való bizonyos fokú állami gondoskodás más ókori népeknél is kimutatható illetve bizonyítható. Magyarországon a gyámügyi kérdések rendezése - és ezen belül különösen az árvákról való gondoskodás - a XVI. századig intézményes formában nemigen alakult ki. A XVI. századig mindössze néhány oklevél bizonyítja azt, hogy a nemesi árvák ügyében a király részéről valamiféle gondoskodás történt. Jelentős előrelépés csak az 1517-ben kiadott Werbőczy-féle Hármaskönyv-ben történt, amely már külön fejezetet szentelt a gyámság és gondnokság kérdéseinek, római jogi gyökerekre támaszkodva. A XVIII. század végére kialakult Magyarországon az árvák felügyeletének államilag szervezett rendszere, amelynek értelmében a nemesi árvák a vármegye hatáskörébe, a jobbágyok árvái pedig a földesúri hatóság, azaz az úriszék hatásköre alá tartoztak. A reformkorban természetesen a gyámügyek terén is voltak kezdeményezések, illetve jelentős előrelépések. Ide sorolhatók az 1836-ban kiadott úrbéri törvények, amelyek viszonylag komplex módon rendezték a jobbágyok árvái gyámságának kérdéskörét. Az 1861. évi Ideiglenes Törvénykezési Szabályok tervezete a gyámügyekre kiterjedően is tartalmazott rendelkezéseket. Az ITSZ olyan új jogintézményeket nevesített, mint például a gyámi szolgabíró, a közgyámság, vagy az árvaszék. A kiegyezés után több olyan jogszabály jelent meg, amely jelentős előrelépést jelentett a gyámügy vonatkozásában. Ezek - az európai megoldásoktól eltérően nem a bírósághoz, hanem - a törvényhatóságokhoz kapcsolták az árvaszéket. A későbbiek során az árvaszék már nem csupán a törvényhatóságok szervezetében, hanem az úgynevezett rendezett tanácsú városokban is kialakult, illetve működött. A dualizmus korának egyik meghatározó törvényeként a gyámügyek terén a gyámi és gondnoksági ügyek rendezéséről szóló 1877. évi 20. törvénycikk tekintendő, amelyet módosított az 1885. évi 6. törvénycikk. E két törvény gyakorlatilag 1953-ig hatályban volt és kijelenthetjük, hogy megnyugtató és komplex módon rendezték a gyámsági és

gondnoksági ügyeket. A gyámság és gondnokság kérdéseit rendező fenti törvények mellett a dualizmus időszakában születtek meg az első gyermekvédelmi törvények is. A II. világháború után viszonylag gyorsan születtek azok a jogszabályok, amelyek közvetlenül érintették a gyámság, a gondnokság és a gyermekvédelem kérdéskörét. Gondolunk itt mindenekelőtt a házasságon kívül született gyermekek jogállását rendező 1946. évi XXIV. törvényre, a tanácsokról szóló 1950. évi I. törvényre, valamint a családról szóló 1952. évi IV. törvényre. Az 1950 és 1990 közötti időszakban a gyámsági, a gondnoksági és a gyermekvédelmi ügyek intézésére a tanácsok szakigazgatási szervei közé integrált gyámhatóságok útján került sor, hol a megyéhez, hol a járáshoz, hol a településhez telepítve, hol pedig megosztva. A rendszerváltás és az önkormányzatok létrejötte új helyzetet teremtett a gyámügyek és a gyermekvédelem terén is, ami elsősorban a hatáskörök jelentős decentralizációjában öltött testet. Minden önkormányzat jegyzője - csekély kivételtől eltekintve - minden elsőfokú gyámügyi hatáskört (is) gyakorolt, tegyük hozzá: nem túl magas színvonalon, hiszen az önkormányzatok döntő többségében ennek feltételei nem voltak biztosítottak. (személyi, anyagi, dologi feltételek hiányoztak!) Ugyanakkor az egyes gyámügyi intézmények (otthonok, intézetek) fenntartása, működtetése is sok problémát jelentett, különösen a megyei önkormányzatok számára. A gyermekekről való állami gondoskodás valójában nem akkor kezdődött, amikor még veszélyeztetettség nélkül családban éltek, hanem akkor, amikor a veszélyeztetettség már bekövetkezett. Nem funkcionált tehát a szociális igazgatás és ezen belül a gyermekvédelem szempontjából talán leginkább fontos alapelv, a prevenció elve. Ráadásul az egyes jogszabályokban szétszórtan megjelenő ellátások és intézkedések nem illeszkedtek kellően egymáshoz, nem épültek szervesen egymásra, nem szerveződtek egy komplex, egységes, családot segítő, támogató és helyettesítő rendszerré. Az 1990-es évek közepére a gyámügyi igazgatás és a gyermekvédelem válságba került. Ehhez járult az a tény, hogy hazánk csatlakozott egyrészről a gyermekek jogairól szóló 1989-ben, New Yorkban elfogadott - egyezményhez és azt az 1991. évi LXIV. törvényben a hazai jogrendszer részévé is tette, másrészről pedig 1990-ben az Európa Tanács tagja lettünk, ennélfogva figyelemmel kellett lennünk az európai értékekre és követelményekre is. Mindezek következményeként született meg a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban Gyvt.), valamint az annak végrehajtási rendeleteként értelmezhető - a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmiés gyámügyi eljárásról szóló - 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet.

1.3. A gyermekvédelem és a gyámügyi igazgatás kapcsolata A szociális igazgatásnak - mint a rászorulókról való állami gondoskodásnak - négy területét indokolt megkülönböztetni: a társadalombiztosítást, a felnőttvédelmet, a gyermekvédelmet és a gyámügyi igazgatást. Ezzel azt kívántuk elérni, hogy egyértelmű legyen: a magunk részéről a gyermekvédelmet és a gyámügyi igazgatást a szociális igazgatás szerves részének tekintjük, azonban attól elkülönítve tárgyaljuk. Ennek indokát a védett személyek sajátos körében, az elkülönült szabályozásban, valamint didaktikai okokban látjuk. Ugyanakkor a jelen fejezet 1.1. pontjában, az alapfogalmak kapcsán már érintettük a gyermekvédelem és a gyámügyi igazgatás fogalmát is, s jeleztük, hogy itt kétség kívül két önálló, de szerves kapcsolatban álló fogalomról, illetve jogintézményről van szó, amit bizonyít például az is, hogy a jogalkotó egy törvényt alkotott róluk. Kapcsolatuk tehát két egymást metsző, egymásba fonódó körrel jellemezhető, amelyeknek - ebből következően vannak közös területei: részben a pénzbeli ellátás, és részben a gyermekvédelmi gondoskodás.

2. A gyermekek védelme

2.1. A Gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló – többször módosított – 1997. évi XXXI. törvény célja, alapelvei, személyi hatálya A Gyvt. - a jövő nemzedékért érzett felelősségtől vezérelve és összhangban a Magyar Köztársaság nemzetközi kötelezettségvállalásaival, valamint az Alkotmány és más törvények előírásaival - meghatározza a célját, alapelveit és személyi hatályát, a következők szerint.

2.1.1. A törvény célja A törvény célja olyan alapvető szabályok megállapítása, amelyek segítségével a törvényben rögzített gyermeket megillető jogok - az állami-, az önkormányzati- és a társadalmi szervek összehangolt közreműködésével – érvényesíthetők, annak érdekében, hogy megvalósuljon - a gyermekek családban történő kiegyensúlyozott fejlődése,

- a hiányzó szülői gondoskodás megfelelő pótlása, valamint - a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerült fiatal felnőttek társadalmi beilleszkedése.

2.1.2. A törvény alapelve Az alapelvek a célhoz igazodva kerültek rögzítésre, a következők szerint: - a gyermek érdekei elsőbbségének elve, - az együttműködés és a prevenció elve, - a családból kikerült gyermekek biztonságának elve, - önkéntesség elve, - a hátrányos megkülönböztetés tilalma, 2.1.3. A törvény személyi hatálya. A törvény személyi hatálya arra a kérdésre ad választ, hogy kinek az ügyében kell a törvényt alkalmazni. A Gyvt. e kérdés megoldását alapvetően a területhez és az állampolgársághoz köti, a következők szerint. A törvény hatálya kiterjed: - a Magyar Köztársaság területén tartózkodó magyar állampolgár, vagy az állandó tartózkodásra jogosító személyi igazolvánnyal rendelkező bevándorolt, valamint a magyar hatóságok által menekültként elismert személyekre (gyerekekre, fiatal felnőttekre és szüleikre), valamint azon gyermekekre is, akik e személyi körön kívül esnek, de azonnali védelemre szorulnak, továbbá - a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás tekintetében kiterjed az Európai Szociális Chartát megerősítő országok állampolgárainak a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló külön törvény rendelkezései szerint jogszerűen Magyarországon tartózkodó gyermekeire, - a Magyar Köztársaság területén kívül tartózkodó magyar állampolgárokra (gyermek, fiatal felnőtt és szülei), ha nemzetközi szerződés, vagy jogszabály alapján esetükben a személyes joguk az irányadó, - végül e törvény szerint kell eljárni a Magyar Köztársaság területén tartózkodó nem magyar állampolgárságú gyermek védelmében is, ha az ideiglenes hatályú elhelyezés vagy más ideiglenes hatósági intézkedés elmulasztása a gyermek veszélyeztetettségével vagy elháríthatatlan kárral járna. A Magyar Köztársaság területén kívül tartózkodó magyar állampolgárságú gyermek és fiatal felnőtt, valamint szülei gyámügyében e törvényt akkor kell alkalmazni, ha nemzetközi szerződés vagy más jogszabály szerint a személyes joguk az irányadó.

2.2. A gyermekek jogai és kötelességei A Gyvt . - az Alkotmány előírásaival és a Magyar Köztársaság nemzetközi kötelezettségvállalásaival összhangban - rendkívül széles körét adja a gyermeki jogoknak, míg viszonylag szűkre "szabja" a kötelességek körét. A gyermek jogai a következők szerint foglalhatók össze. A gyermeknek joga van: - a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító saját családi környezetében való nevelkedéshez. A gyermek a szüleitől, vagy más hozzátartozójától csak a saját érdekében és kivételesen, a törvényben meghatározott esetben és módon választható el. - a szülői vagy más hozzátartozói gondoskodást helyettesítő (államilag szervezett és törvényileg garantált) védelemhez. Ez esetben is joga van ahhoz, hogy származását és vér szerinti családját megismerje és vele kapcsolatot tartson. - ahhoz, hogy amennyiben átmeneti, vagy tartós nevelésbe vették, úgy kezdeményezze gondozási helyének megváltoztatását, testvéreivel való együttes elhelyezését, de ahhoz is, hogy véleményt nyilvánítson a részére biztosított nevelésről, oktatásról, ellátásról, - ahhoz, hogy a fejlődésére ártalmas környezeti és társadalmi hatásokkal szemben valamint az egészségére káros szerek ellen védelemben részesüljön, továbbá a médiákban a fejlettségének megfelelő, erőszakmentes, és a humán értékeket közvetítő műsorokhoz hozzáférhessen, védelmet élvezzen az olyan káros hatásokkal szemben, mint a gyűlöletkeltés, az erőszak és a pornográfia. - ahhoz, hogy fogyatékosság, vagy tartós betegség esetén különleges ellátásban részesüljön, - ahhoz, hogy a jogai érvényesítése és védelme érdekében a meghatározott fórumokhoz forduljon, - a gyermek nem vethető alá kínzásnak, testi fenyítésnek és más, kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak, de joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához is, a bántalmazással, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez is. - joga van továbbá ahhoz, hogy a médiában fejlettségének megfelelő, ismeretei bővítését segítő, a magyar nyelv és kultúra értékeit őrző műsorokhoz hozzáférjen. A gyermeki jogok fokozott védelmében részesülnek, amit az állampolgári jogok országgyűlési biztosa - a maga eszközeivel is - segít. A gyermek kötelessége különösen az, hogy

- szüleivel, gondozójával, törvényes képviselőjével együttműködjön, - képességeinek megfelelően folytassa tanulmányait, - tartózkodjon az egészségét károsító életmód gyakorlásától és az egészségét károsító szerek használatától.

2.3. A szülői jogok és kötelességek A szülői jogok és kötelességek szervesen illeszkednek a gyermekek jogaihoz és kötelességeihez, hiszen a gyermek mindenekelőtt a szülőkhöz kötődik, alapvetően a szülőnek kell biztosítania a gyermek jogai és kötelességei érvényesülését. A szülő jogosult és köteles arra, hogy: - gyermekét a családban gondozza, nevelje és a gyermeke testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges feltételeket biztosítsa, továbbá arra is, hogy - ha törvény másként nem rendelkezik - gyermekét személyi és vagyoni ügyeiben képviselje, - ha gyermekét a családból kiemelték és átmeneti nevelésbe vették, akkor együttműködjön a gondozást ellátó intézménnyel és kapcsolatot tartson gyermekével. A szülő jogosult arra, hogy: - a gyermek nevelkedését segítő ellátásokról tájékoztatást, a neveléshez pedig segítséget kapjon, - ha gyermekét a családból kiemelték és átmeneti nevelésbe vették, akkor gyermeke elhelyezéséről, fejlődéséről rendszeres tájékoztatást kapjon, gyermeke elhelyezésének megváltozását kérje és gyermeke családba történő visszahelyezése érdekében az önkormányzattól segítséget kapjon. A szülő köteles: - gyermekével és az annak ellátásában közreműködő személyekkel és szervekkel együttműködni, valamint a gyermek emberi méltóságát tiszteletben tartani, - a gyermeket érintő kérdésekről őt tájékoztatni és véleményét figyelembe venni, - gyermekének jogai gyakorlásához segítséget adni és azok érvényesítésében közreműködni, - a családból kiemelt és átmeneti nevelésbe vett gyermek esetében mindent megtenni a családba való visszakerülés érdekében, gondozási díjat fizetni, továbbá tiszteletben tartani a nevelőszülő családját, az intézményben dolgozó személyeket, és betartani az intézmény házirendjét.

2.4. A gyermekvédelem rendszere

2.4.1. A gyermekvédelmi rendszerről általában A gyermekvédelmet

olyan

komplex

tevékenységként

definiáltuk,

amelyet

a

gyermekvédelmi rendszerhez tartozó állami és nem állami szervek látnak el, a következők szerint. a.)

állami szervek: szociális- és munkaügyi miniszter, a települési önkormányzatok, megyei önkormányzatok, települési önkormányzatok jegyzői és képviselőtestületei, gyámhivatalok.

A

gyermekvédelemhez

kapcsolódó

feladatokat

látnak

el

az

egészségügyi szolgáltatást nyújtók (védőnői szolgálat, háziorvos, házi gyermekorvos), személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatók (családsegítő központok, családsegítő szolgálatok, közoktatási intézmények (iskolák, nevelési tanácsadók), rendőrség, bíróság, ügyészség, menekülteket befogadó állomás és átmeneti szállás. b.)

nem állami szervek: társadalmi szervezetek (alapítványok, egyesületek), egyházak. E szervek - a gyermek veszélyeztetettségének észlelése esetén - kötelesek

haladéktalanul jelzéssel élni a gyermekjóléti szolgálatnál, továbbá kötelesek együttműködni a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, veszélyeztetettségének megelőzése és megszüntetése érdekében. Kötelesek továbbá hatósági eljárást kezdeményezni a gyermek bántalmazása illetve súlyos elhanyagolása, vagy egyéb más, súlyos veszélyeztető ok fennállása esetén. A gyermekvédelmi rendszer működtetése állami és önkormányzati feladat. A gyermekvédelem mindenekelőtt a gyermekek nevelkedését biztosító családokra, a családok anyagi-szociális helyzetének megerősítésére törekszik, hiszen a család a társadalom alapegysége és egyetlen más szerveződés sem tudja kiegyensúlyozottabban biztosítani a gyermek megfelelő fejlődését, mint a család. A családtámogatás lényege a prevenció: annak megelőzése, hogy a gyermek fejlődése veszélybe kerüljön. Ennek módozatai a család- és gyermektámogatási ellátások fogalmi körébe tartoznak - és a szociális igazgatás kapcsán megismert rendszerhez hasonlóan - részben pénzbeli és/vagy természetbeni ellátások, részben pedig személyes gondoskodást nyújtó ellátások biztosítása útján realizálódnak, az alábbi részletezés szerint: a.) pénzbeli és/vagy természetbeni ellátások: rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapítása,

kiegészítő

gyermekvédelmi

támogatás,

rendkívüli

gyermekvédelmi támogatás, gyermektartásdíj megelőlegezése, otthonteremtési támogatás.

b.)

személyes

gondoskodást

nyújtó

ellátások:

b.1.)

gyermekjóléti

alapellátások

(gyermekjóléti szolgáltatás, gyermekek napközbeni ellátása, gyermekek átmeneti gondozása) b.2.) gyermekvédelmi szakellátások: otthont nyújtó ellátások, utógondozói ellátás, területi gyermekvédelmi szakszolgáltatás. Amennyiben a család megerősítésére irányuló fenti ellátások biztosítása sem hozta meg a kívánt eredményt és a gyermek fejlődése veszélybe került, azaz a prevenció elvét nem sikerült érvényesíteni, akkor már sokkal határozottabb, hatósági jellegű beavatkozásra van szükség, hiszen a veszélyeztetettség miatt a gyermek fejlődését fokozottan kell figyelemmel kísérni, illetve a gyermeket ki kell emelni a családjából. Ezt a törvény a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedések fogalmával fejezi ki, amelynek a következő módozatai lehetnek: védelembe vétel, családbafogadás, ideiglenes hatályú elhelyezés, átmeneti nevelésbe vétel, tartós nevelésbe vétel, nevelési felügyelet elrendelése, utógondozás elrendelése, utógondozói ellátás elrendelése. Végezetül: az eszközök oldaláról - a gyermekvédelmi ellátások és a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedések mellett - a gyermekvédelmi rendszert alkotja még a bíróság által javítóintézeti nevelésbe utalt, illetve előzetes letartóztatásba helyezett fiatalkorúak intézeti ellátása, továbbá a fiatalkorúak pártfogó felügyelete. Ezekről azonban nem a Gyvt, hanem külön törvény rendelkezik. A Gyvt.-ben meghatározott, a gyermekek védelmét biztosító hatósági feladat és hatásköröket a helyi önkormányzat képviselőtestülete, a települési önkormányzat jegyzője, a kijelölt városi (fővárosi kerületi) polgármesteri hivatal gyámhivatala, gyermekvédelmi- és gyámügyi ügyintézője, valamint a regionális közigazgatási hivatal területi kirendeltségein működő, gyermekvédelmi és gyámügyi feladatot ellátó szerve gyakorolják.(a korábbi megyei szociális és gyámhivatalok.) A következő fejezetekben a család- és gyermektámogatási ellátások-, majd a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedések módozatait tekintjük át.

2.4.2. A család- és a gyermektámogatási ellátások Mint arra az előzőek során utaltunk, a család- és a gyermektámogatási ellátások alkalmazásának célja a családok anyagi-szociális helyzetének megerősítése, annak érdekében, hogy a gyermek kiegyensúlyozott fejlődése biztosított legyen, illetve ne legyen veszélyeztetve fejlődése. E cél elérését a törvény rendkívül összetett és sokszínű támogatási

módozatokkal kívánja biztosítani, amelyek részben pénzbeli és/vagy természetbeli támogatások, részben pedig személyes gondoskodást nyújtó ellátások útján vehetők igénybe.

2.4.2.1. Pénzbeli és/vagy természetbeni ellátások A pénzbeli ellátásokat - egyedi határozatban - részben a települési önkormányzat képviselőtestülete, részben pedig a gyámhivatal állapítja meg és folyósítja, a szülő, vagy más törvényes képviselő kérelmére a törvény, illetve az önkormányzat rendelete szerint. Tekintsük át a következőkben ezen pénzbeli /vagy természetbeni/ ellátásokat egyenként: a./ A településí önkormányzat jegyzője állapítja meg a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot. Célja annak igazolása, hogy a gyermek szociális helyzete alapján jogosult

a gyermekétkeztetés normatív kedvezményének

igénybevételére, egyszeri pénzbeli támogatásra, valamint a külön jogszabályokban meghatározott egyéb kedvezmények igénybevételére. A kedvezményre való jogosultságot a jegyző 1 évre állapítja meg, de bizonyos feltételek fennállása esetén a gyermek nagykorúvá válása után is megállapítható. b./ Kiegészítő gyermekvédelmi támogatásra az a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek gyámja jogosult, aki a gyermek tartására köteles, nyugellátásban, baleseti nyugellátásban, nyugdíjszerű rendszeres szociális pénzellátásban vagy időskorúak járadékában részesül. Ezt is a gyám lakóhelye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője állapítja meg, határozatlan időre. c./ A rendkívüli gyermekvédelmi támogatás célja megegyezik a rendszeres támogatás céljával. A képviselőtestület akkor részesíti ebben a gyermeket, ha a család időszakosan létfenntartási

gondokkal

küzd,

vagy a

létfenntartást

veszélyeztető

rendkívüli

körülmények közé került. d./

A gyámhivatal

jogosult a

gyermektartásdíj

megelőlegezésére

és

az

otthonteremtési támogatás megállapítására. d./1. A gyermektartásdíj megelőlegezése iránt a gyámhivatal - kérelemre - akkor intézkedik, ha azt a bíróság már jogerősen megállapította, a tartásdíj behajtása átmenetileg lehetetlen és a gyereket gondozó személy sem képes a gyermek részére a szükséges tartást biztosítani. Kizáró feltétel azonban az a körülmény, ha a családban az egy főre jutó jövedelem összege eléri az öregségi nyugdíj legkisebb összegének kétszeresét. A megelőlegezést elrendelő határozat - fellebbezésre tekintet nélkül - azonnal végrehajtható. Nincs helye a gyermektartásdíj megelőlegezésének, ha a kötelezett lakóhelye olyan

államban van, ahol a tartásdíj nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján nem érvényesíthető, vagy külföldi tartózkodási helye ismeretlen, a jogosulttal közös háztartásban él. Nincs helye a gyermektartásdíj megelőlegezésének lejárt gyermektartásdíj esetén sem. A gyámhivatal a megelőlegezett gyermektartásdíj folyósítását – ha a jogszabályi feltételek ezt indokolják – maximum 6 hónapra fel is függesztheti. Megszüntetésére kerülhet sor, ha - a gyermek a külön élő másik szülő vagy más személy gondozásába kerül, - ha nagykorúvá vált és nappali oktatásban tanulmányokat nem folytat, - ha a gyermeket a gyámhivatal átmeneti vagy tartós nevelésbe vette, illetve - ha a kötelezett meghalt. A gyámhivatal a bíróság által megállapított összeget, százalékos marasztalás esetén pedig az alapösszeget előlegezi meg és a jegyző útján folyósítja, a központi költségvetés terhére. d./2. Az otthonteremtési támogatás biztosításának célja az, hogy a családjából korábban kiemelt és átmeneti vagy tartós nevelésből kikerült fiatal felnőtt (18-24 év közötti személy) lakáshoz jutását, tartós lakhatását elősegítse. A gyámhivatal a gyermeket e lehetőségről a nagykorúság elérése előtt 6 hónappal írásban tájékoztatja. A kérelmező az igényt a nagykorúsága elérésétől a 24. életév betöltéséig terjesztheti elő a lakóhelye szerinti illetékes gyámhivatalnál. Az otthonteremtési támogatásra kapott összeg szabályszerű felhasználásáról a szerződés megkötésétől számított 30 napon belül, de legkésőbb a támogatás megállapításától számított 1 éven belül okmányokkal igazoltan el kell számolni.

2.4.2.2. Személyes gondoskodást nyújtó ellátások A személyes gondoskodást nyújtó ellátások - mint a megnevezésből is kitűnik közvetlenül a gyermek személyét, mozgásszabadságát érintik, amennyiben a gyermek már - igaz, csak átmenetileg - nem a családjával tölti minden idejét. A helyi önkormányzatok rendeletet alkotnak a személyes gondoskodást nyújtó ellátások formáiról, azok igénybevételének lehetőségeiről és a fizetendő térítési díjról. Ezen ellátások igénybevétele - ha a törvény másként nem rendelkezik - önkéntes, azaz kérelemre történik és azt a helyi önkormányzat képviselőtestületének-, a jegyzőnek- vagy a gyámhivatalnak a határozata, valamint az intézményvezető intézkedése alapozza meg. A személyes gondoskodást nyújtó ellátásoknak két fő típusa és további altípusai vannak, a következők szerint:

1.)

gyermekjóléti alapellátások: gyermekjóléti szolgálat, gyermekek napközbeni ellátása, gyermekek átmeneti gondozása,

2.)

gyermekvédelmi szakellátások: otthont nyújtó szakellátások, területi gyermekvédelmi szolgáltatás. A bentlakásos gyermekintézményeknél (az alapellátások körébe tartozó gyermekek

átmeneti otthona és a szakellátások körébe tartozó gyermekotthon esetében) az intézmény köteles elősegíteni, hogy a szülő és az egyéb hozzátartozó kapcsolatot tartson a gyermekkel: látogatás, a gyermek elvitelének joga és visszaadásának kötelezettsége, levelezés, telefonkapcsolat, stb. A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és a gyermekvédelmi szakellátások igénybevételéért rendszerint térítési díjat kell fizetni.

A.) Gyermekjóléti alapellátások Az alapellátások biztosításának célja az, hogy a személyes gondoskodás e formája segítségével a települési önkormányzatok – lehetőség szerint a jogosult lakóhelyén vagy lakóhelyéhez, tartózkodási helyéhez legközelebb eső ellátást nyújtó személynél vagy intézményben történő elhelyezés révén - hozzájárulnak a gyermek megfelelő fejlődéséhez, a családban történő neveléséhez, a veszélyeztetettség megelőzéséhez és megszüntetéséhez, valamint a gyermek családból való kiemelése megelőzéséhez. Típusai a következők: a.) gyermekjóléti szolgáltatás, b.) gyermekjóléti szolgálat, c.) gyermekek napközbeni ellátása (bölcsőde, családi napközi, óvoda, iskolai napközi, házi gyermekfelügyelet ), d.) gyermekek átmeneti gondozása (helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona).

Ad.a.) Gyermekjóléti szolgáltatás A gyermekjóléti szolgáltatás feladata igen összetett: a gyermek családban történő nevelésének elősegítését, veszélyeztetettsége megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését és a családból kiemelt gyermek visszahelyezését célozza. Olyan, a gyermekek érdekeit védő, speciális személyes szociális szolgáltatás, ahol a szociális munka eszközeit és módszereit használják fel. A gyermek testi-, lelki egészségének, családban történő nevelésének elősegítése

érdekében a szolgáltatás feladata családtervezési-, nevelési tanácsadás, a szociális válsághelyzetben lévő várandós anya támogatása, szabadidős programok szervezése és a hivatalos ügyek intézésének segítése. Feladata még a gyermeki jogokról és a gyermek fejlődését biztosító támogatásokról való tájékoztatás, a támogatásokhoz való hozzájutás segítése. A gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a szolgáltatás feladata a veszélyeztetettséget észlelő és jelző rendszer működtetése, a veszélyeztetettség okainak feltárása és ezek megoldására javaslat készítése, valamint a gyermekvédelemben érintett szervek és személyek tevékenységének összehangolása. A kialakult veszélyeztetettség megszüntetése érdekében a szolgáltatás feladata a családgondozás, a családi konfliktusok megoldásának elősegítése, különösen a válás, a gyermekelhelyezés és a kapcsolattartás esetében, az egészségügyi- és szociális ellátás, valamint a hatósági beavatkozás kezdeményezése, javaslat készítése a gyermek családból történő kiemelésére, annak módozatára. A családból kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében a szolgáltatás feladata a családgondozás és az utógondozás biztosítása. A települési önkormányzat az itt jelzett gyermekjóléti szolgáltatási feladatok ellátását - választása szerint – önálló intézményként, gyermekjóléti szolgálat működtetésével, családsegítő szolgálat keretében, vagy meghatározott szakképesítéssel rendelkező személy foglalkoztatásával biztosítja. (együtt: gyermekjóléti szolgálat )

Ad.b.) Gyermekjóléti szolgálat. A gyermekjóléti szolgálatot a települési önkormányzat önálló intézményként, családsegítő szolgálat útján, vagy képesített személy foglalkoztatásával biztosíthatja. Hatáskörébe tartozik szervezési, szolgáltatási és gondozási feladatok végzése, a helyettes szülői hálózat szervezése, stb. E szervek azonban - a fentieken túl - fokozattan figyelemmel kísérik a településen élő gyermekek szociális helyzetét és veszélyeztetettségét, meghallgatják a gyermekek panaszát, szervezik a helyettes szülői hálózatot, segítik a nevelési-oktatási intézmény gyermekvédelmi feladatainak ellátását. A gyermekjóléti szolgáltatások igénybevétele térítésmentes. Gyermekjóléti szolgálatot vagy központot (ami önálló intézmény és végezhet utcai és lakótelepi szociális munkát, készenléti szolgálatot és kapcsolattartási ügyeletet működtethet, közreműködhet a kórházi szociális munkában is, stb.) egyházi és más, nem állami fenntartó is működtethet.

Ad.c.) Gyermekek napközbeni ellátása Ezen alapellátás típus a családban élő olyan gyermekek nappali felügyeletét, gondozását, nevelését és étkeztetését biztosítja, akikről a szülők napközben - valamely ok (például munkavégzés, vagy betegség) miatt - nem tudnak gondoskodni. Különösen az olyan gyermekek számára kell biztosítani, akiknek fejlődése érdekében állandó napközbeni ellátásra van szüksége, akit egyedülálló vagy időskorú személy nevel, akivel együtt a családban három vagy több gyermeket nevelnek, illetve akinek a szülője, gondozója szociális helyzete miatt az ellátásról nem tud gondoskodni. A napközbeni ellátás megszervezhető napközbeni, vagy hetes időszakra is, különösen bölcsődében,

családi

napköziben,

óvodában,

iskolai

napköziben

vagy

házi

gyermekfelügyelet keretében.

Ad.d.) Gyermekek átmeneti gondozása A gyermekek átmeneti gondozását a szülő kérelmére, vagy beleegyezésével kell biztosítani ideiglenes jelleggel és teljes körű ellátással (étkeztetés, ruházkodás, lakhatás, egészségi ellátás) akkor, ha a szülő önhibáján kívül került válsághelyzetbe, és akadályoztatás miatt (például kórházi kezelés, más településen történő munkavégzés, csekély jövedelem, stb.) nem tudja ezt gyermekének biztosítani a családban. A fogyatékos gyermek számára a sajátos szükségleteihez igazodó ellátást kell biztosítani. Az átmeneti gondozás az alapul szolgáló ok fennállásáig, legfeljebb azonban tizenkét hónapig tart. Ha az átmeneti gondozás időtartama eltelt, de a gyermek családi környezetébe nem térhet vissza, az elhelyezés – a szülő kérelmére vagy beleegyezésével – hat hónappal szükség esetén a tanítási év végéig meghosszabbítható. Ha az okok még akkor is fennállnak, akkor értesíteni kell a gyámhivatalt, amely megteszi a szükséges intézkedéseket. Meg kell szüntetni az átmeneti gondozást akkor is, ha azt a szülő kéri. A gondozás megszervezhető a települési önkormányzat jegyzője által kijelölt helyettes szülőnél, a gyermekek átmeneti otthonában és a családok átmeneti otthonában egyaránt. A helyettes szülő - erre irányuló és külön jogszabályban meghatározott jogviszonyban, anyagi szolgáltatás (nevelési díj és ellátmány) ellenében - a saját háztartásában biztosítja az egyébként családban élő gyermek átmeneti gondozását. Ilyen feladatokat csak az a 24. életévét betöltött, cselekvőképes és büntetlen előéletű személy vállalhat, aki eredményesen vett részt az e célra szervezett tanfolyamon és személyiségében, körülményeiben is alkalmas a gyermek átmeneti gondozására. A helyettes szülő egyidejűleg - a saját gyermekeit is

beleszámítva - legfeljebb öt gyermeket gondozhat. A gyermekek átmeneti otthonában az az egyébként családban élő gyermek helyezhető el, aki átmenetileg ellátás és felügyelet nélkül maradt, mert lakóhelyéről önkényesen eltávozott, vagy akinek ellátása veszélyeztetett a család életvezetési nehézségei miatt. Ez az intézmény segítséget nyújt a gyermek családba történő visszavezetéséhez, illetve visszatéréséhez A családok átmeneti otthonában a gyermek és a szülő együttesen helyezhető el akkor, ha lakhatásuk nem biztosított és emiatt a gyermeket el kellene választani a szülőtől. A családok átmeneti otthona a felnőtt és gyermek együttes ellátása során befogadja az életvezetési problémával, a szociális és családi krízis miatt otthontalanná vált, védelmet kereső szülőt és gyermeket. A szülőknek az ellátás mellett jogi, pszichológiai és mentálhigiénés segítséget is nyújtanak. A családok átmeneti otthona közreműködik a gyermekjóléti szolgálattal együttműködve az átmeneti gondozást szükségessé tevő okok megszüntetésében, a család helyzetének rendezésében, otthontalanságának megszüntetésében.

B.) Gyermekvédelmi szakellátások A gyermekvédelmi szakellátások egyrészről a családból kikerült gyermekek teljeskörű ellátását biztosítják, másrészről pedig előkészítik a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedések egyes típusainak, valamint az örökbefogadásnak a megvalósítását. Ennek megfelelően több csoportba sorolhatók: az otthont nyújtó szakellátásokra,

az

utógondozói

ellátásra,

valamint

a

területi

gyermekvédelmi

szakszolgáltatásra. a.) Az otthont nyújtó szakellátások keretében kell biztosítani a gyermekvédelmi gondoskodás keretében ideiglenes hatállyal elhelyezett - és átmeneti vagy tartós a nevelésbe vett gyermekek, továbbá az átmeneti vagy tartós nevelésből kikerült fiatal felnőttek utógondozói ellátását. Az otthont nyújtó ellátások keretében különleges ellátást kell biztosítani a tartósan beteg illetve fogyatékos, valamint a kora miatt sajátos szükségletekkel bíró 3 év alatti gyermekek számára. Ezen ellátáson belül speciális ellátást kell biztosítani a súlyos pszichés tüneteket mutató gyermekeknek, az alkohol, drog szerekkel küzdőknek, stb. Ezt évente, a 3 éven aluli gyermekeknél félévente kell vizsgálni. Két fő típusa van: a nevelőszülőnél és a gyermekotthonban történő elhelyezés. a/1. A nevelőszülő - az erre külön jogszabály alapján létrehozott speciális jogviszony

keretében, egyéni gondozási-nevelési terv alapján - a saját háztartásában nyújt teljes körű ellátást az ideiglenes hatállyal elhelyezett, az átmeneti és a tartós nevelésbe vett gyermeknek, valamint a fiatal felnőttnek. Emellett - rendszerint - ellátja a gyámi feladatokat és biztosítja a gyermek kapcsolattartási jogának megvalósulását is. Nevelőszülő az a 24. életévét betöltött, cselekvőképes, büntetlen előéletű személy lehet, aki a gondozásba helyezett gyermeknél legalább tizennyolc, de legfeljebb negyvenöt évvel idősebb, minden szempontból alkalmas a nála elhelyezett gyermek kiegyensúlyozott fejlődésének biztosítására és a külön jogszabályban meghatározott felkészítő tanfolyamon eredménnyel vett részt. A nevelőszülőt nevelési díj illeti meg, melynek összege - gyermekenként - nem lehet kevesebb, mint az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 120-150 % - a. A nevelési díj mellett a nevelőszülő külön ellátmányban is részesül, amelynek éves összege nem lehet kevesebb gyermekenként, mint az éves nevelési díj 25%-a. Ezen összegek kizárólag a gyermek megfelelő ellátására fordíthatók. Nem lehet nevelőszülő az, akinek a szülői felügyeleti jogát a bíróság megszüntette. Az sem, akinek szülői felügyeleti joga szünetel, kivéve ha a szünetelés oka az, hogy a gyermek a különélő másik szülő felügyelete alatt áll. A jogszabály két speciális típusát különbözteti meg a nevelőszülőnek, az alábbiak szerint: - A hivatásos nevelőszülő meg kell feleljen a nevelőszülői feltételeknek, továbbá a külön jogszabályban meghatározott képesítési előírásoknak. A saját gyermekeit is beleszámítva legalább három, legfeljebb nyolc gyermek és fiatal felnőtt együttes ellátását biztosíthatja. - A speciális hivatásos nevelőszülő az a hivatásos nevelőszülő, aki megfelel a képesítési előírásoknak és alkalmas a nála elhelyezett - beilleszkedési, magatartási, tanulási zavarokkal küzdő, szenvedélybeteg, vagy egyéb okok miatt speciális ellátást igénylő gyermek

kiegyensúlyozott

nevelésének

biztosítására

és

családjába

történő

visszakerülésének elősegítésére. Legfeljebb öt gyermeket nevelhet, beleszámítva a sajátjait is. A Gyvt. 2002. évi módosítása részletesen leszabályozta a nevelőszülői jogviszony alapvető kérdéseit – külön kitérve a hivatásos nevelőszülőkre és a helyettes szülőkre is – a díjazásuk szabályaival együtt. Eszerint: -

a nevelőszülői jogviszony a működtető és a nevelőszülő között jogokat és

kötelezettségeket tartalmazó, írásba foglalt megállapodás alapján létrejövő, fő szabály szerint határozatlan időre szóló jogviszony. E megállapodást a működtető és a nevelőszülő

csak közös megegyezéssel módosíthatja. A módosítást mindkét fél kezdeményezheti. A nevelőszülői jogviszony megszűnik: = a nevelőszülő halálával, = a működtető jogutód nélküli megszüntetésével, = a határozott idő (ha pl.: valakit csak helyettesít) lejártával, vagy = ha a nevelőszülő gondozásából valamennyi gyermek kikerült már és a gyámhivatal 6 hónapon belül újabb gyermeket illetve fiatal felnőttet nem helyez el a gondozásában. Megszüntethető viszont a nevelőszülő jogviszonya közös megegyezéssel és – a feltételek fennállása esetén – felmondással is. Tevékenységéért díjazás jár, ez a nevelőszülői díj. Ennek legalacsonyabb összegét a mindenkori éves költségvetési törvény határozza meg. -

a hivatásos nevelőszülői jogviszony a működtető és a hivatásos-, illetve speciális

hivatásos nevelőszülő között, írásba foglalt megállapodás alapján létrejövő foglalkoztatási jogviszony. Ennek egyes megszűnési eseteinél a hivatásos nevelőszülőket végkielégítés is megilleti. Nevezettek részére a törvényben tételesen szabályozott fizetett szabadság is jár. A nevelőszülők ezen kategóriáját is munkájáért díjazás illeti meg és a feltételek fennállása esetén 13. havi díjazásra és jubileumi jutalomra is jogosult. a helyettes szülői jogviszony pedig a működtető és a helyettes szülő között, a gyermek(ek) átmeneti gondozása-nevelése céljából, írásba foglalt megállapodás alapján létrejövő jogviszony, ami alapján a helyettes szülőt tevékenységéért ugyancsak díjazás illeti meg. a/2. A gyermekotthon biztosítja az ideiglenes hatállyal elhelyezett, valamint az átmeneti és a tartós nevelésbe vett gyermekek számára a teljeskörű ellátást. Szükség esetén azonban befogadja az utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőttet és annak gyermekét, a gyermek otthontalanná vált szüleit, valamint a szociális válsághelyzetben lévő várandós anyákat is. A gyermekotthon - a szakmai szabályokhoz igazítva - maga alakítja ki szervezetét, nevelési-gondozási rendszerét. Ez utóbbinak alapdokumentuma a szakmai program, amely tartalmazza a nevelés

célját,

alapelveit

és

módszereit.

A gyermekotthon

- az

alaptevékenységgel összhangban - szolgáltatást is végezhet térítés ellenében a lakosság számára: például üdültetés, gyermekek napközbeni ellátása. A gyerekotthon legalább tizenkettő, de legfeljebb negyvennyolc- önálló lakóegységben elhelyezett - gyermek ellátását biztosítja. A speciális gyermekotthon az ideiglenes hatállyal elhelyezett, az átmeneti vagy tartós nevelésbe vett, különböző zavarokkal küzdő, szenvedélybeteg, pszichés vagy

disszociális tüneteket mutató illetve kora miatt különleges ellátást igénylő gyermekek számára nyújt gondoskodást, szocializációt és reszocializációt, habilitációt és rehabilitációt. A lakásotthon olyan gyermekotthon, amely legfeljebb tizenkét gyermek otthont nyújtó ellátását biztosítja önálló lakásban vagy családi házban, családias körülmények között.

b.) A területi gyermekvédelmi szakszolgáltatás A területi gyermekvédelmi szakszolgáltatást gyermekvédő intézet, vagy más, szakszolgáltatást nyújtó intézmény működtetésével biztosítják.

Feladata sokrétű. A

szakszolgáltatás eseti gondnoki, vagyonkezelő gondnoki, hivatásos gyámi hálózatot működtet, szaktanácsokat ad, továbbá a gyermekek átmeneti gondozását és ideiglenes hatályú elhelyezését biztosító otthont tart fenn. A szakszolgáltatás feladata rendkívül összetett, többirányú: - Az ideiglenes hatállyal elhelyezett, és a nevelésbe vett gyermek gondozási helyének meghatározása

érdekében

például

elvégzi

a

gyermek

személyiségvizsgálatát,

szakvéleményt és elhelyezési javaslatot készít a gyámhivatal megkeresésére. - Gondoskodik a gyermek egyéni elhelyezési tervének elkészítéséről. - Kijelöli az ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermeket is befogadó, önkormányzat által működtetett, illetve fenntartott nevelőszülőt vagy gyermekotthont. - A nevelőszülői hálózat szervezése, fenntartása és működtetése érdekében például elvégzi a nevelőszülői alkalmassági vizsgálatot és kiválasztja a nevelőszülőket. - A gyermek örökbefogadásának szakmai előkészítése és lebonyolítása érdekében például nyilvántartást vezet az örökbe fogadhatónak nyilvánított gyermekekről, valamint az örökbe fogadni szándékozókról, és erről tájékoztatja a központi hatóság által vezetett országos örökbefogadási nyilvántartást. - A nevelésbe vett gyermek gyámja tevékenységének segítése és szakmai ellenőrzése érdekében például elkészíti a gyermek egyéni gondozási-nevelési tervét; jelzi a gyámhivatalnak, ha a gyám jogkörének korlátozása, tisztségéből való felmentése indokolt; családgondozást és utógondozást végez a gyermek családba történő visszailleszkedése érdekében, feltéve, hogy a gyermek gondozási helye nem gyermekotthon. - Ideiglenes hatállyal elhelyezett és a nevelésbe vett gyermek gyámsága érdekében például eseti gondnoki feladatokat lát el.

2.4.3. Gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedések A gyermekvédelmi rendszer általános jellemzőiről szóló korábbi. fejezetben utaltunk arra, hogy a jogalkotó mindenekelőtt a gyermek családban történő ellátására törekszik, és a fő cél a családok megerősítése révén a prevenció: a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése. Ezt célozzák mindenekelőtt az előző fejezetben bemutatott család- és gyermektámogatási ellátások: a pénzbeli és/vagy természetbeni ellátások, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátások. Ugyanakkor arra is utaltunk, hogy ha az adott esetben nem vezetnek eredményre a család- és gyermektámogatási ellátások, vagy ilyenekre nem is került sor, hatósági úton azonnal intézkedni kellett - akár még a szülő akarata ellenére is- a gyermek családból való kiemelése érdekében. Ez esetekben tehát a gyermek már kifejezetten veszélyhelyzetben van, a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődése a családban már nem, illetve csak rendkívüli odafigyelés mellett biztosítható. Ekkor alkalmazza a települési önkormányzat jegyzője, illetve a gyámhivatal a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedések valamelyik típusát, a veszélyeztetettség mértékétől függően, az alábbiak szerint: védelembe vétel, családba fogadás, ideiglenes hatályú elhelyezés, átmeneti nevelésbe vétel, tartós nevelésbe vétel, utógondozás elrendelése, utógondozási ellátás elrendelése. A következő fejezetekben ezen hatósági eszközöket tekintjük át.

A.

Védelembe vétel. A

gyermekvédelmi

gondoskodás

keretébe

tartozó

hatósági

intézkedések

legenyhébb változata a védelembe vétel, mivel ez esetben a gyermek még a családban marad, viszont a sorsát a jegyző fokozottan figyelemmel kíséri. A védelembe vételnek két módozata van. Az egyik esetben a települési önkormányzat jegyzője részére a törvény kötelezővé, a másik esetben pedig csupán lehetővé teszi a védelembe vételt. A jegyző akkor köteles védelembe venni a gyermeket, ha a szülő vagy más törvényes képviselő az alapellátások igénybevétele mellett sem tudja, vagy nem akarja megszüntetni a gyermek veszélyeztetettségét és alaposan feltehető, hogy segítséggel ily módon a gyermek fejlődése a családban mégis biztosítható. Ezzel szemben védelembe akkor veheti a gyermeket, ha az összeütközésbe került a törvénnyel, tehát szabálysértést, vagy bűncselekményt követett el. A védelembe vétellel egyidejűleg a gyermek részére családgondozót kell kirendelni és szükség esetén egyéb intézkedés is foganatosítható. Így például a jegyző: - a gyermeket jegyzőkönyvileg figyelmezteti a helyes magatartási szabályok betartására, és

ilyeneket előír számára, - a szülőt határozatban kötelezi arra, hogy vegye igénybe a gyermekek napközbeni ellátását, vagy gyermekével keressen fel valamely családvédelemmel foglalkozó személyt, vagy szervet, - intézkedik a gyermek egészségét veszélyeztető körülmények megszüntetéséről, az illetékes szervek bevonásával, - figyelmezteti a szülőt a helytelen életvezetés következményeire és felszólítja annak megváltoztatására, - kezdeményezi a háziorvosnál a betegsége, illetve szenvedélybetegsége következtében állandóan vagy időszakosan kóros elmeállapotú szülő, illetve a gyermekekkel együtt élő más hozzátartozó orvosi vizsgálatát, - kezdeményezi a bíróságnál a gyermek elhelyezésének megváltoztatását, vagy a szülői felügyelet megszüntetését. A családgondozó a gyermekre vonatkozóan egyéni gondozási-nevelési tervet készít, amelynek fő célja a gyermek veszélyeztetettségének megszüntetése. A jegyző kérelemre bármikor, hivatalból pedig évente felülvizsgálja a védelembe vétel indokoltságát. Ha azt állapítja meg, hogy a veszélyeztetettség megszűnt, akkor a védelembe vételt megszünteti. Ellenkező esetben a gyermekvédelmi gondoskodás más módozatát választja. Meg kell szüntetni a védelembe vételt, ha -

a gyermek családban történő nevelkedése védelembe vétel nélkül is biztosítható,

-

a gyermekvédelmi gondoskodás más formájáról döntött a gyámhatóság,

-

a fiatalkorú pártfogó felügyeletét rendelték el, valamint

-

a fiatalkorú szabadságvesztését vagy javítóintézeti nevelését tölti. Végezetül azt szükséges kiemelni, hogy a védelembe vétel nem érinti a szülő

felügyeleti jogát.

B.

Családba fogadás A gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedéseknek viszonylag

enyhe formája a családba fogadás is, hiszen ez esetben a gyermek bár kikerül a családból, de ez még a szülő kérelme alapján és az általa megjelölt családba történő elhelyezéssel valósul meg. Ha a szülő egészségi állapota, indokolt távolléte, vagy más családi ok miatt nem tudja háztartásában biztosítani a gyermek ellátását, akkor kérelmére a gyámhivatal

hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyermeket a szükséges ideig az általa megnevezett család átmenetileg befogadja, feltéve, hogy ez a gyermek érdekében áll. A családba fogadás ideje alatt a szülő felügyeleti joga szünetel és a gyámhivatal határozata alapján a gyámi feladatokat a befogadó szülő gyakorolja. A szülőt azonban megilleti a kapcsolattartás joga és az a jog, hogy a gyermeke sorsát érintő lényeges kérdésekben (például pályaválasztás) együtt döntsön a családba fogadó szülővel. A családba fogadás nem érinti a szülő tartási kötelezettségét sem. A családba fogadást akkor kell megszüntetni, ha azt a szülő, vagy a családbafogadó szülő kéri. Ha azonban a megszüntetéskor továbbra is fennáll a családba fogadás oka, akkor a gyámhivatal a gyermekvédelmi gondoskodás más formájáról intézkedik.

C.

Ideiglenes hatályú elhelyezés Az ideiglenes hatályú elhelyezés - az előző két hatósági beavatkozási formától eltérően -

már kifejezetten erőteljes, közhatalmi típusú beavatkozás a család életébe, a gyermek érdekében. Akkor kerül rá sor, ha a gyermek - bármely ok miatt - felügyelet nélkül maradt, vagy fejlődését a családi környezete súlyosan veszélyezteti és emiatt azonnal intézkedni kell a biztonságos elhelyezés iránt. Ez esetben ugyanis az ezt észlelő szerv: a jegyző, a gyámhivatal, a bíróság, a rendőrség, az ügyészség vagy a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka - a gyermekvédelmi szakellátás keretében - egyrészről ideiglenesen, de azonnali hatállyal elhelyezi a gyermeket a külön élő, de azt vállaló másik szülőnél, hozzátartozónál illetve személynél, nevelőszülőnél, gyermekotthonban, vagy más bentlakásos intézményben, másrészről pedig e tényről haladéktalanul értesíti az illetékes gyámhivatalt. A gyermeknek a gondozási helyre viteléről a beutaló szerv gondoskodik. A gyámhivatal 30 napon belül megvizsgálja, hogy megszüntethető-e az ideiglenes hatályú elhelyezés, avagy annak fenntartása vagy megváltoztatása mellett fennállnak-e a gyermekelhelyezés megváltoztatása, illetve a szülői felügyelet megszüntetése iránti perindítás feltételei. Ha azt állapítja meg, hogy az elrendelés okai már nem állnak fenn és a gyermek fejlődése a korábbi környezetében biztosítható, akkor határozatban megszünteti az ideiglenes hatályú elhelyezést. Ellenkező esetben, tehát akkor, ha az ideiglenes hatályú elhelyezés feltételei továbbra is fennállnak, akkor vagy átmeneti nevelésbe veszi a gyermeket, vagy pert indít a gyermekelhelyezés megváltoztatása, illetőleg 60 napon belül a szülői felügyelet megszüntetése iránt. Ezzel egyidejűleg megállapítja a szülő felügyeleti jogának szünetelését, a különélő másik szülő felügyeleti jogának feléledését, illetőleg gyámként rendeli ki azt a személyt, akinél a gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyezték.

Külföldi állampolgárságú gyermek esetében a Kormány által kijelölt gyámhivatalnak kell megtennie a szükséges intézkedéseket a törvényben foglaltak szerint. A gyámhivatal megszünteti az ideiglenes hatályú elhelyezést, ha - feltételei már nem állnak fenn, - ha a gyermeket átmeneti nevelésbe veszi, - ha a gyermeket családba fogadják, tartós nevelésbe veszik vagy örökbe fogadják, -

ha a bíróság a szülői felügyelet megszüntetése illetve a gyermek elhelyezésének megváltoztatása iránti perben jogerősen döntött.

D.

Átmeneti nevelésbe vétel Az átmeneti nevelésbe vétel - mint a szülő akarata ellenére is lefolytatható

kényszerintézkedés - mintegy ráépül a korábbi. fejezetekben tárgyalt gyermekjóléti alapellátásokra és a védelembe vételre. A gyámhivatal ugyanis akkor veszi átmeneti nevelésbe a gyermeket, ha az alapellátás biztosítása, és a védelembe vétel ellenére sem biztosítható a gyermek családi környezetben való kiegyensúlyozott fejlődése, illetőleg a gyermek fejlődését maga a családi környezete veszélyezteti. Ez esetben a gyámhivatal - az átmeneti nevelésbevétellel egyidejűleg – a gyermeket nevelőszülőnél, vagy ha ez nem lehetséges, akkor gyermekotthonban, illetve fogyatékos vagy pszichiátriai betegek otthonában helyezi el és részére hivatásos gyámot rendel ki. Az átmeneti nevelésbe vétel addig biztosítja a gyermek részére az otthont nyújtó, teljes ellátást addig, amíg a család képessé nem válik a visszafogadásra. Ennek érdekében a gyámhivatal évente felülvizsgálja a feltételek fennállását. Az átmeneti nevelésbe vétel feltételeinek fennállását a gyám, a hivatásos gyám, a nevelőszülő, az intézmény, valamint a vér szerinti családot gondozó gyermekjóléti szolgálat, a területi gyermekvédelmi szakszolgálat és a megyei szakértői bizottság véleménye alapján kell felülvizsgálni. Ha annak okai már nem állnak fenn, akkor dönt a megszüntetésről. Ellenkező esetben pert indít a szülő ellen a felügyeleti jog megszüntetése iránt és tartós nevelésbe veszi a gyermeket. Egyébként pedig akkor szűnik meg az átmeneti nevelésbe vétel, ha a gyermek nagykorúvá vált, vagy tartós nevelésbe került. Az átmeneti nevelésbe vétel célja - a kiemelés mellett - a család felkészítése a minél hamarabb történő visszafogadásra.

E.

Tartós nevelésbe vétel A gyámhivatal több esetben intézkedhet soron kívül és azonnal végrehajtható

határozattal a gyermek tartós nevelésbe vétele iránt. Egyrészről akkor, ha a gyermeknek -

valamely ok miatt - nincs szülői felügyeletet gyakorló szüleje (pl. a szülők szülői felügyeleti jogát a bíróság megszüntette, a szülő(k) meghaltak vagy a gyermek ismeretlen szülőktől származik), másrészről pedig akkor, ha a szülő gyermeke örökbefogadásához az örökbefogadó személyének és adatainak ismerete nélkül járult hozzá. Van egy-egy további feltétel. Az elsőben az, hogy a gyermek neveléséről gyám útján ne lehessen gondoskodni, a másodikban pedig az, hogy a gyermek ne lehessen ideiglenes hatállyal elhelyezhető a leendő örökbefogadó szülőnél. A tartós nevelésbe vétellel egyidejűleg a gyámhatóság a gyermeket nevelőszülőnél, vagy gyermekotthonban helyezi el és részére hivatásos gyámot rendel ki. A gyámhatóság a gyermek tartós nevelésbe vételéről soron kívül határoz. A határozat fellebbezésre tekintet nélkül azonnal végrehajthatóvá nyilvánítható. Megszűnik a tartós nevelésbe vétel akkor, ha a szülői felügyeleti jogot a bíróság visszaállította, a gyermeket örökbe fogadták, vagy nagykorúvá vált, illetve a gyermek a bíróság gyermek elhelyezési döntését követően más személy gyámsága alá került.. Ugyanakkor a gyámhivatal a szülő kérelmére is megszünteti a tartós nevelésbe vételt akkor, ha a gyermek örökbefogadására nem került sor és a szülő személye, környezete alkalmas a gyermek nevelésére. A gyámhivatal a tartós nevelésbe vételről soron kívül határoz, ami azonnal végrehajtható. A beszállításról a települési önkormányzat jegyzője gondoskodik. A gyámhivatal a tartós nevelés szükségességét évente felülvizsgálja.

F.

Nevelési felügyelet Ha az átmeneti vagy tartós nevelésbe vételbe vett gyermek egészségi vagy pszichés

állapota következtében saját vagy mások életét, egészségét közvetlenül veszélyeztető magatartást tanúsít és ez csak a teljes körű ellátásnak azonnali, zárt körülmények közötti felügyeletével hárítható el, a speciális gyermekotthon vezetője a gyermeket személyes szabadságában korlátozhatja (pl.:köteles a kijelölt helyiségben tartózkodni, az otthont nem hagyhatja el). Erről haladéktalanul – de legkésőbb 36 órán belül – értesíteni kell a gyermekjogi képviselőt, a megyei gyermekvédelmi szakértői bizottságot valamint a gyámhivatalt. Ha a személyes szabadság korlátozása előreláthatóan 48 órát meghaladóan szükséges, kezdeményezheti a gyámhivatalnál a nevelési felügyelet határozattal történő elrendelését. Időtartama nem haladhatja meg a 2 hónapot. A határozat ellen fellebbezésnek nincs helye, de a döntést a kézhezvételtől számított 3 napon belül a gyámhivatal felülvizsgálat végett meg kell küldje a bíróságnak.

G.

Utógondozás elrendelése Az átmeneti és a tartós nevelésbe vétel megszüntetése, vagy megszűnése esetében a

gyámhivatal legalább egy év időtartamra rendeli el az utógondozást, melynek célja a gyermek, vagy a fiatal felnőtt családi környezetébe való visszailleszkedésének, illetve önálló élete megkezdésének segítése.

H.

Utógondozási ellátás elrendelése A gyámhivatal - a fiatal felnőtt (18-24 év közötti személy) kérelmére és a volt

gyámja javaslatára - akkor rendeli el az utógondozási ellátást, ha létfenntartását önállóan biztosítani nem tudja, nappali tagozaton tanulmányokat folytat, illetve szociális bentlakásos intézménybe felvételét várja és létfenntartását önállóan biztosítani nem tudja. Elrendelése esetén a fiatal felnőtt továbbra is a nevelőszülő háztartásában, illetve a gyermekotthonban maradhat. Az utógondozói ellátásban részesülő, tanintézményben nappali tagozaton tanulmányokat nem folytató munkaképes fiatal felnőtt köteles az állami foglalkoztatási szervvel együttműködni. Azt is előírták, hogy ha a fiatal felnőtt az ellátást nem veszi igénybe és ennek okáról nem értesíti az ellátást nyújtót, az köteles 15 napon belül megkeresni a gyámhivatalt és kezdeményezni az ellátás megszüntetését. A gyámhivatal megszünteti az ellátást akkor, ha annak feltételei már nem állnak fenn, vagy: a fiatal felnőtt többször súlyosan megsérti a gyermekotthon házirendjét, vagy: a nevelőszülőjével szemben elfogadhatatlan magatartást tanúsít. Automatikusan megszűnik azonban az ellátás akkor, amikor a fiatal felnőtt eléri 24. életévét.

2.5. A gyermekvédelmi feladatok ellátása és irányítása Az

alapfogalmakról

szóló

fejezetben

a

gyermekvédelmet

olyan

komplex

tevékenységként definiálták, amelyet a gyermekvédelmi rendszerhez tartozó állami- és nem állami szervek látnak el. Ugyanakkor a gyermekvédelem rendszeréről szóló

fejezetben

utaltunk arra, hogy egyrészről a gyermekvédelmi rendszer működtetése állami és önkormányzati feladat, másrészről pedig abban jelentős szerepet töltenek be a települési önkormányzatok jegyzői, továbbá a gyámhivatalok. A jelen fejezetben a helyi (települési és fővárosi, megyei) önkormányzatok feladatait és azok ellátási módozatait, valamint a szociális- és munkaügyi miniszter feladatait tekintjük át. a.) A települési önkormányzat feladatai:

A települési önkormányzat –a fővárosban a fővárosi kerületi önkormányzatlegfontosabb feladata a gyermekek védelme helyi ellátó rendszerének kiépítése és működtetése, valamint a településen élő gyermekek ellátásának megszervezése. Ennek érdekében az önkormányzat: - biztosítja (a pénzbeli és/vagy természetbeni ellátások közül) a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, (a személyes gondoskodást nyújtó ellátások közül pedig a gyermekjóléti alapellátásokat), a gyermekjóléti szolgáltatást, a gyermekek napközbeni ellátását és a gyermekek átmeneti gondozását, továbbá - szervezi és közvetíti a máshol igénybe vehető ellátásokhoz való hozzájutást. A települési önkormányzat által fenntartott intézmények ellátási területe a település lakosságára terjed ki, kivéve, ha az önkormányzat társulási-, vagy ellátási szerződésben vállalta más települések gyermekeinek ellátását is. A települési önkormányzatok a gyermekjóléti ellátások nagy részét többcélú kistérségi társulás útján is biztosíthatják. A települési önkormányzat 10.000 fő állandó lakos felett bölcsődét, 20.000-nél több állandó lakos esetén gyermekek átmeneti otthonát is, 30.000 állandó lakos felett családok átmeneti otthonát, míg 40.000 állandó lakos felett gyermekjóléti központot

is köteles

fenntartani. b.) A fővárosi és a megyei önkormányzat feladatai: E szervek a személyes gondoskodást nyújtó szakellátások keretében biztosítják az otthont nyújtó szakellátásokat (nevelőszülő, gyermekotthon) és a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatást. Az általuk fenntartott intézmények ellátási területe a fővárosra, illetve a megyére terjed ki. A fővárosra vonatkozó rendelkezések hatályba léptetését viszont egy törvénymódosítás 2009. január 1-re „tolta ki”. c.) A gyermekvédelmi feladatok ellátásának módozatai: Az önkormányzatok a fenti feladataikat megfelelő intézmények alapításával és fenntartásával, továbbá társulási- és ellátási szerződés megkötése révén illetve többcélú kistérségi társulásban láthatják el. c/1. Az intézményalapítás és fenntartás esetében az önkormányzatnak illetve a fenntartónak széleskörű irányítási jogosítványai vannak, hiszen - dönt az alapító okiratról, a tevékenységi körről, a gazdálkodásról és a megszüntetésről, - meghatározza az intézmény költségvetését, valamint az intézmény igénybevételének térítés díjait, - ellenőrzi az intézmény gazdálkodását, működése törvényességét, - jóváhagyja a szervezeti és működési szabályzatot, valamint a szakmai programot,

- értékeli a szakmai munka eredményességét és gondoskodik a dolgozók továbbképzéséről. c/2. Az önkormányzat a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény alapján kötött társulási szerződéssel illetve a többcélú kistérségi társulásokról szól külön tv. szerint többcélú kistérségi társulás keretein belül is gondoskodhat a gyermekvédelmi törvényben előírt feladatainak végrehajtásáról. Ennek érdekében két- vagy több önkormányzat - ilyen megállapodás

útján

-

egyesíti

erejét

és

közösen

működteti

a

gyermekvédelem

intézményrendszerét. c/3. A személyes gondoskodást nyújtó ellátások, továbbá az egyes jól körülhatárolható és megfelelően elkülöníthető feladatok ellátását a helyi önkormányzat illetve annak képviselőtestülete, nem állami szervvel kötött ellátási szerződés útján is biztosíthatja. A szerződés tartalmát a felek szabadon állapítják meg, azonban annak mindenképen tartalmaznia kell azt az időszakot, amelyre a szerződést kötötték. A helyi önkormányzat - a gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatainak ellátásáról – évente május 31-ig átfogó értékelést készít, amit a képviselőtestület vagy a közgyűlés megtárgyal, de azt meg kell küldeni a gyámhivatalnak is. A fenntartónak kell kezdeményeznie a működési engedéllyel rendelkező gyermekjóléti szolgálatok és lakásotthonok közül a módszertani feladatokat ellátó intézmény kijelölését. A miniszter ezután – pályázat útján és a fenntartó egyetértésével –a gyermekek napközbeni ellátását biztosító intézmények illetve a gyermekotthonok közül regionális módszertani feladatokat ellátó intézményt, míg meghatározott esetekben országos hatáskörrel módszertani feladatokat ellátó intézményt jelöl ki öt évre. A kijelölt módszertani intézmények feladatait a törvény részletezi. A gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenység végzése működési engedélyhez kötött. d.) A miniszter feladatai: Gyermekvédelmi feladatai lényegében két területet ölelnek fel: a gyermekvédelmi feladatok központi ágazati irányítását, valamint a javítóintézetekkel kapcsolatos feladatokat. d/1. A gyermekvédelmi feladatok ágazati irányítása terén a miniszter többek között: - meghatározza a gyermekvédelmi feladatok szakmai és szakképesítési követelményeit, továbbá a feladatok törvényességi és szakmai ellenőrzési rendjét, - létrehozza és fenntartja az országos szakmai intézeteket, kollégiumokat, - ellátja a gyámhivatalok szakmai irányítását és felügyeletét, - biztosítja a gyermekvédelmet szolgáló tudományos kutatások és nemzetközi kapcsolatos fejlesztési feltételeit,

d/2. A javítóintézetek a bíróság által oda utalt, vagy az előzetes letartóztatásba helyezett fiatalkorú bűnelkövetők nevelését biztosítják. A miniszternek kell azonban gondoskodnia a bűnelkövetők nevelési feltételeiről és a büntetés-végrehajtásért felelős miniszterrel együttesen ellátja a felügyeletükkel kapcsolatos feladatokat is.

3. A gyámügyi igazgatás Az alapfogalmakkal foglalkozó. fejezetben már körvonalaztuk a gyámügyi igazgatás lényegét és utaltunk arra, hogy a gyermekvédelmi feladatok egy jelentős részét a gyámügyi igazgatás szervei látják el. Ugyanakkor jeleztük azt is, hogy a gyámügyi igazgatás és a gyermekvédelem csupán részben azonos tartalmú fogalmak. Hogy mennyiben, arra is rámutattunk. Amíg azonban a gyermekvédelem részben állami, részben önkormányzati feladat, addig a gyámügyi feladatok ellátása és irányítása, továbbá a gyermekvédelmet biztosító ellátórendszer működésének ellenőrzése, kizárólag állami feladat, amelyeket a gyámügyi igazgatás szervei látnak el!

3.1. A gyámügyi igazgatás szervei A fentiekben jelzett állami feladatokat, valamint a gyermekvédelmi ellátórendszer működése ellenőrzését az állam a gyámügyi igazgatás szervei útján látja el. E szervek a következők: - a települési önkormányzat jegyzője, - a városi és a megyei szociális- és gyámhivatal,

Gyámügyi igazgatási ügyekben első fokon a települési önkormányzat jegyzője, vagy a kijelölt városi gyámhivatal jár el, az adott ügytípustól függően, másodfokon azonban a megyei szociális- és gyámhivatal.( ma a regionálissá tett közigazgatási hivatalok megyei kirendeltségeinek szerveként látják el a feladatukat ) A kijelölt városi gyámhivatal - a Gyvt-ben meghatározott, később ismertetendő kivételekkel - látja el a jogszabály által az elsőfokú gyámhatóság hatáskörébe utalt ügyeket, saját településén kívül a kormányrendeletben meghatározott illetékességi területén lévő településekre kiterjedően is.

3.2. Gyámügyi feladatok és hatáskörök A fentiekből megállapítható, hogy a gyámügyi feladatokat és hatásköröket a települési önkormányzat jegyzője és a (városi-megyei) gyámhivatal látják el, illetve gyakorolják. A gyámügyi feladatok az alábbiak szerint összegezhetők: - kiskorúak esetében: házasságkötés engedélyezése, családi jogállás rendezése, szülői felügyelettel és kapcsolattartással kapcsolatos ügyek, örökbefogadással kapcsolatos ügyek, gyámsági és gondnoksági ügyek, gyermekvédelmi gondoskodási ügyek, és részben a pénzbeli ellátással kapcsolatos ügyek, - a méhmagzat és a felnőtt esetében: gondnoksági ügyek. Az itt bemutatott feladatok és az azok gyakorlását biztosító hatáskörök az alábbiak szerint kerülnek megosztásra: a.)

a települési önkormányzat jegyzőjének feladat és hatásköre,

b.)

a gyámhivatalok feladat- és hatásköre általában,

c.)

a kijelölt városi gyámhivatal feladat- és hatásköre,

d.)

a megyei szociális- és gyámhivatal feladat- és hatásköre.

Ad.a.) A települési önkormányzat jegyzőjének feladat- és hatásköre A hivatkozott kormányrendelet taxatív jelleggel határozza meg a jegyző feladat- és hatáskörét, amelyből a következőket emeljük ki: - felveszi a szülő nyilatkozatát, melyben hozzájárul gyermeke titkos örökbefogadásához, továbbá kérelemre, teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot vesz fel, - ügygondnokot, eseti gondnokot rendel ki a külön jogszabályban meghatározott esetekben, - dönt a gyermek védelembe vételéről, - azonnali intézkedést igénylő esetben a gyermeket ideiglenes hatállyal - nevelőszülőnél, különélő másik szülőnél, gyermekotthonban, vagy fogyatékosok és pszichiátriai betegek otthonában - elhelyezi és erről értesíti az illetékes gyámhivatalt, - közreműködik a gondozási díj-, valamint a megelőlegezett gyermektartásdíj - felveszi a szülő nyilatkozatát, melyben hozzájárul gyermeke ismeretlen személy általi örökbefogadásához.

Ad.b.) A gyámhivatal feladat- és hatásköre általában A gyámhivatal az illetékességi területén - ellenőrzi a gyámügyi igazgatási feladatok ellátását, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátások megvalósulását,

- véleményezi az ellátórendszer átalakítására vonatkozó javaslatokat, - közreműködik a képzési és továbbképzési feladatok ellátásában, - első- és másodfokú hatósági jogkört gyakorol, - ellátja a törvényben-, vagy kormányrendeletben hatáskörébe utalt egyéb közigazgatási feladatokat.

Ad.c.) A városi gyámhivatal feladat- és hatásköre A városi gyámhivatal feladat- és hatásköre többirányú, rendkívüli összetett, mert kapcsolódik a család- és gyermektámogatási ellátások kapcsán tárgyalt pénzbeli támogatáshoz, a gyermekvédelmi gondoskodások keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez, a gyermek családi jogállása rendezéséhez, örökbefogadásához, a szülői felügyeleti joghoz, a gyámsági-, gondnoksági ügyekhez és a vagyonkezeléshez is. c/1. A pénzbeli támogatásokkal kapcsolatban dönt az otthonteremtési támogatás megállapításáról és a gyermektartásdíj megelőlegezéséről. c/2. A család- és gyermektámogatási ellátásokkal kapcsolatban mindenekelőtt a döntési jogosítványait indokolt kiemelni (a teljesség igénye nélkül). Ennek értelmében dönt: - azonnali intézkedést igénylő esetben a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezéséről, illetve a más szerv (például jegyző, bíróság, rendőrség) által alkalmazott ilyen intézkedés megváltoztatásáról, megszüntetéséről, - a gyermek átmeneti és tartós nevelésbe vételéről és ezzel egyidejűleg részére gyámot rendel ki, továbbá dönt ezek megszüntetéséről, - dönt az utógondozás és utógondozói ellátás elrendeléséről. c/3. A gyermek családi jogállása rendezése érdekében megállapítja a gyermek családiés utónevét, teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot vesz fel, valamint cselekvőképtelen jogosult esetén hozzájárul a családi jogállás megállapítására irányuló per megindításához és egyidejűleg eseti gondnokot rendel ki. c/4. Az örökbefogadással kapcsolatban a városi gyámhivatal kulcspozícióban van. Feladat- és hatásköre ugyanis átfogja a teljes folyamatot, mert ez a szerv jogosult dönteni: - a gyermek örökbe fogadhatóvá nyilvánításáról, - az örökbe fogadni szándékozók alkalmasságáról (és kérelemre róluk nyilvántartást vezet), - a szülő titkos örökbefogadáshoz hozzájáruló nyilatkozatáról, - az örökbefogadás engedélyezéséről, valamint a felek közös kérelmére, annak felbontásáról. c/5. A szülői felügyeleti joggal kapcsolatban a városi gyámhivatal döntési-, hozzájárulási és engedélyezési feladatokat lát el illetve ilyen hatásköröket gyakorol. Dönt: a

gyermek és a szülő kapcsolattartásáról, a gyermek házasságkötésének engedélyezéséről, valamint a szülői felügyeleti jogkörbe tartozó olyan kérdésről, amelyben a szülők nem jutottak egyetértésre. Hozzájárul: a gyermek családba fogadásához. Jóváhagyja: a gyermek végleges külföldre távozására vonatkozó nyilatkozatát. Engedélyezi: a gyermek részére a szülői ház, vagy a szülők által kijelölt tartózkodási hely elhagyását. c/6. A gyámsággal- és a gondnoksággal kapcsolatban - a gyermek részére gyámot (hivatásos gyámot) rendel ki, - gondnokot, ideiglenes gondnokot és hivatásos gondnokot rendel ki, - irányítja és felügyeli a gyám (hivatásos gyám) tevékenységét, - felfüggeszti, elmozdítja vagy felmenti a gyámot és a gondnokot, - a külön jogszabályban meghatározott esetekben ügygondnokot, zárgondnokot, eseti gondnokot, a méhmagzat részére és az ügyei vitelében akadályozott személy képviseletére pedig gondnokot rendel ki és ment fel. c/7. A gyermekek és a gondokoltak vagyonkezelésével kapcsolatban a városi gyámhivatal: - dönt a készpénzvagyon elhelyezéséről, felhasználásáról, befektetéséről, valamint a gyám és a gondnok vagyonkezeléshez kapcsolódó jognyilatkozata jóváhagyásáról, - rendszeres felügyelete alá vonja a szülőnek a gyermek vagyona feletti kezelési jogát, ha nem teljesítik erre vonatkozó kötelezettségeiket, - elbírálja a gyám és a gondnok rendszeres-, eseti és végszámadását, - közreműködik a hagyatéki eljárásban. c/8. Egyéb feladatai példálózva: - Pert indíthat, illetve kezdeményezhet pl. a gyermek elhelyezése, illetve kiadása, a gyermek örökbefogadásának felbontása, a szülői felügyelet megszüntetése vagy visszaállítása érdekében. - Feljelentést tehet a gyermek veszélyeztetése vagy tartás elmulasztása, a gyermek sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt. - További döntési jogosítványai vannak még a gyámsági és gondnoksági ügyekben, illetve a vagyonkezeléssel kapcsolatban.

Ad.d./ A megyei szociális- és gyámhivatal feladat- és hatásköre - ellátja az illetékességi területéhez tartozó jegyzők és kijelölt városi gyámhivatalok szakmai irányítását és felügyeletét, - első fokon dönt a gyermekek átmeneti gondozása és a gyermekvédelmi szakellátások

működésének engedélyezéséről, - másodfokú hatósági jogkört gyakorol azon ügyekben, amelyekben a jegyző, illetve a kijelölt városi gyámhivatal járt el, - ellenőrzi az állami és a nem állami gyermekjóléti- és gyermekvédelmi intézmények működését, - kijelöli a megyei gyermekvédelmi szakértői bizottság tagjait, - elősegíti és koordinálja a bűnelkövetés, illetve a bűnismétlés megelőzését célzó programok indítását E területen jelentősen bővültek a megyei gyámhatóságok feladatai, melyet a módosított eljárási rendelkezés ( azaz a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló –többször módosított – 149/l997 (IX.10.) Korm. sz. rendelet tartalmaz. A továbbiakban: Gyer.)

4. A gyermekvédelmi és gyámügyi eljárás A gyermekvédelmi és gyámügyi eljárás államigazgatási eljárás, ennélfogva a Gyvt is kimondja, hogy az ilyen ügyekben a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló 2004 évi CXL- tv – a továbbiakban Ket- szabályait is alkalmazni kell, a törvényben, valamint a külön jogszabályban meghatározott eltérésekkel.

4.1. Közös szabályok A törvény a gyermekvédelmi- és gyámügyi igazgatás főbb eljárási szabályainak rögzítésekor mindössze az illetékesség, az eljárás megindítása, a képviselet és a tényállás tisztázása vonatkozásában állapított meg speciális, tehát a Ket-től eltérő szabályokat, az alábbiak szerint: a.) A Gyvt az illetékesség vonatkozásában általános és különös illetékességi okok egész sorát állapította meg. Az általános illetékesség részletes szabályait ma a 33l/2006.(XII.23.) Korm. sz. rendelet részletezi. A fő szabály szerint az általános illetékességet a gyermek szülőjének, gyámjának illetve a gondnokság alatt álló személynek a lakóhelye alapozza meg. Ha azonban a szülők bejelentett lakóhelye nem azonos, akkor a gyermek bejelentett lakóhelye az irányadó, ilyen hiányában pedig az anya lakóhelye. Ha az anyának lakóhelye nincs, akkor a tartózkodási helye, ilyen hiányában az utolsó ismert hazai lakóhelye az irányadó. Ilyen hiányában pedig a főváros V. kerületi gyámhivatala a kizárólagosan illetékes eljárni. A különös illetékességi okok az ügyek lebonyolításának

célszerűségéhez igazodnak. Így például: - rendkívüli gyermekvédelmi támogatást bármely képviselőtestület megállapíthat a gyermek részére, ha ennek hiányában az élete, testi épsége veszélyben lenne, - ideiglenes hatályú elhelyezés iránt bármely önkormányzat jegyzője, vagy bármely gyámhivatal intézkedhet, - a titkos örökbefogadáshoz való hozzájáruló nyilatkozat felvételére szintén bármely jegyző, vagy bármely gyámhivatal jogosult. Igaz ez a rendezetlen családi jogállású gyermek esetében az apai elismerő nyilatkozat felvételére is. - méhmagzat részére az a gyámhivatal rendel gondnokot, amelynek területén az anya lakóhelye van, - a fiatal felnőttek utógondozói ellátása ügyében az a gyámhivatal illetékes, amelyik az önjogúvá válással összefüggésben döntött, - eseti gondnokot az a jegyző, illetve gyámhivatal rendel ki, amelynek területén a működésére szükség van, - szülői ház elhagyásával a gyámhivatal illetékességét a gyermek lakóhelye alapozza meg, stb. b.) Az eljárás megindítását illetően arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a jegyző, vagy a gyámhivatal - ha jogszabály másképp nem rendelkezik - hivatalból is megindíthatja az eljárást. c.) A Ket.. szabályaitól eltérően gyermekvédelmi és gyámügyekben a képviseleti jogosultságot - közokirattal, vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal - igazolni kell! d.) A tényállás tisztázása körében a törvény szigorú kötelezettségeket állít a hatóság elé, éppen az eljárás speciális jellege és célja miatt. Így például: - kötelező meghallgatni a gyámügyi eljárásban a szülőt, más törvényes képviselőt, a gondozót, a korlátozottan cselekvőképes személyt és az ítélőképessége birtokában lévő cselekvőképtelen gyermeket, illetve azt, akivel szemben kötelezettséget állapítanak meg, - az eljárásban kötelező vizsgálni a kérelmező állampolgárságát, jogállását és személyes jogát, - a kérelmező nyilatkozat tételére kötelezhető a jövedelmi-vagyoni viszonyokat, az egészségi állapotot és a munkavégzést illetően, - ha az eljáró szerv helyszíni szemlét tart a kérelmező vagyoni-, szociális- és lakhatási körülményeinek feltárása érdekében, akkor környezettanulmány készítése kötelező. Utalni kell arra is, hogy a Gyer. további általános (közös) eljárási szabályokat is megállapít (például: környezettanulmány, meghallgatás, tárgyalás, iratbetekintés, az eljárás

felfüggesztése, jogerő, újrafelvételi eljárás, végrehajtás, eljárási költségek, elektronikus ügyintézés, stb.) ezek ismertetése azonban meghaladja a jelen jegyzet kereteit.

4.2. A gyámügyi hatósági eljárás egyes típusai A Gyvt. felhatalmazása alapján a Gyer. kimondja, hogy gyámhatósági eljárásban az a Gyvt. és a kormányrendelet szabályai szerint kell eljárni, de esetenként alkalmazni kell a Ket. egyes rendelkezéseit is. A kormányrendelet részletezi a Gyvt. előző fejezetben ismertetett eljárási szabályait, meghatározza a Gyvt.-ben rögzített család- és gyermektámogatási ellátások-, valamint a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedések igénybevételének eljárási szabályait, az egyes gyámügyi hatósági ügyek intézésének eljárás szabályait.

4.2.1. A kiskorúak házasságkötésének engedélyezése A Csjt. szerint házasságot csak nagykorú személy köthet, kiskorú pedig csak akkor, ha a 16. életévét betöltötte és megfelelően indokolt kérelmére a gyámhivatal engedélyt adott a házasság megkötésére. A gyámhivatal a házasságkötésre az engedélyt csak akkor adja meg, ha megítélése szerint a kiskorú: - érdekeit szolgálja a házasságkötés, - az engedély megadása iránti kérelmet szabad akaratból, befolyásolástól mentesen nyújtotta be. - rendelkezik a házasságkötéshez szükséges testi, értelmi és erkölcsi fejlettséggel, - részt vett a családvédelmi szolgálat tanácsadásán, - megélhetése és lakhatása a házasságkötés után biztosítva lesz, - a meglévő, illetőleg a születendő gyermekének gondozásához, ellátásához és neveléséhez szükséges feltételek biztosítva vannak. Önmagában az a tény, hogy a kiskorú várandós, nem ad okot az engedélyezésre. A házasságkötéshez szükséges engedély megadása iránti kérelemhez a kiskorú köteles csatolni azokat az iratokat, amelyek bizonyítják azt, hogy a házasságkötés után az ő, valamint a gyermeke megélhetése és lakhatása biztosítva lesz. (Ilyen irat például a jövedelemigazolás, a szülőnek a nyilatkozata, takarékbetétkönyv, vagy értékpapír, lakásbérleti szerződés, lakás tulajdonjogát bizonyító tulajdoni lap másolat, stb.) A kérelemhez ugyancsak

csatolni kell egy olyan orvosi igazolást, amelyből megállapítható, hogy a házasságkötéshez szükséges testi és értelmi

fejlettséggel rendelkezik és a házasságkötésnek egészségügyi

szempontból sincs akadálya. A gyámhivatal az engedélyezés előtt köteles meghallgatni a kiskorút, annak leendő házastársát, valamint a kiskorú szüleit, illetve törvényes képviselőit. Ezen túlmenően a gyámhatóság helyszíni szemle keretében környezettanulmányt is köteles készíteni arról, hogy a kiskorú hogyan, milyen körülmények között él, illetve hogyan, milyen körülmények között fog élni. A gyámhatóság a házasságkötéshez szükséges engedélyt határozat formájában adja meg, amely 6 hónapig érvényes. Az elutasító határozat ellen fellebbezésnek van helye, amelyet a megyei, (fővárosi) szociális - és gyámhivatal bírál el. A jogerős határozat bíróság előtt megtámadható. Amennyiben a gyámhatóság kiadta az előzetes hozzájárulását és a fiatalkorú házasságot kötött, úgy az anyakönyvvezető köteles értesíteni a gyámhatóságot a házasságkötés megtörténtéről.

4.2.2. A kiskorú családi jogállásának rendezése Nem csupán fontos egyéni -, hanem társadalmi érdek is fűződik ahhoz, hogy minden gyermeknek legyen egyértelműen azonosítható konkrét szülője, tehát anyja és apja, azaz legyen lehetőség arra, hogy a gyermek születési anyakönyvébe konkrét anya és apa adatai kerüljenek bejegyzésre. A családi jogállás rendezése lényegében azt jelenti, hogy bizonyos körülmények fennállása esetén - mint látni fogjuk - a gyámhivatal megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a gyermek szülei egyértelműen megállapíthatók legyenek, s ezzel a születési anyakönyvbe az apa és az anya adatai bejegyezhetővé váljanak. A családi jogállás rendezése kapcsán abból a Csjt-ben rögzített apasági vélelem alapesetéből indokolt kiindulni, mely szerint a gyermek apjának azt a férfit kell tekinteni, akivel az anya a fogamzási időben vagy annak egy részében házassági kötelékben élt. Amennyiben az anya nem állt házassági kötelékben a gyermek megszületéséig eltelt idő, vagy annak egy része alatt, úgy a gyermek apjának a következő személyeket kell tekinteni: - azt a férfit, aki teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal magáénak ismerte el a gyermeket, vagy ilyen hiányában - azt a férfit, akit a bíróság a családi jogállás rendezésére irányuló perben jogerős ítélettel a

gyermek apjának nyilvánított, s végül ilyen hiányában - azt a férfit, aki a Csjt-ben meghatározott feltételek esetében a gyermek születése után az anyával házasságot kötött. Teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat megtételére - az előzőekből következően csak akkor van lehetőség, ha más férfit, az apaság vélelme miatt, nem kell apának tekinteni, továbbá a gyermek legalább 16 évvel fiatalabb, mint a nyilatkozó férfi. Az apai elismerő nyilatkozat megtételére a fogamzási idő kezdetétől, és csak személyesen van lehetőség, korlátozottan cselekvőképes személy pedig csak a törvényes képviselő hozzájárulásával tehet ilyen nyilatkozatot. További feltétele a nyilatkozat érvényességének az is, hogy ahhoz az anya, a gyermek törvényes képviselője - sőt, amennyiben a gyermek a 14. életévét már betöltötte - úgy a gyermek is hozzájáruljon. A nyilatkozatot az anyakönyvvezetőnél, a bíróságnál, a jegyzőnél, a gyámhivatalnál, vagy a magyar külképviseleti szervnél lehet jegyzőkönyvbe mondani, vagy a közjegyző által okiratba foglaltatni. Az apai elismerésről készült jegyzőkönyvben rögzíteni kell mindazokat az adatokat, amelyekből egyértelműen kitűnik, hogy a férfi a gyermeket teljes hatályú nyilatkozattal magáénak ismerte el. Lehetőség szerint az anyát, a törvényes képviselőt és a nyilatkozatot tevő férfit együttesen kell meghallgatni és nyilatkoztatni. Ha az apa az elismerő nyilatkozatát a gyermek születése előtt teszi meg, úgy köteles szakorvosi bizonyítvánnyal igazolni a fogamzás és a születés feltételezett időpontját. A családi jogállás rendezésére irányuló perben az apaság bírósági megállapítására akkor kerülhet sor, ha sem az anya házassági köteléke, vagy utólagos házassága, sem pedig teljes hatályú apai elismerés útján nem állapítható meg az, hogy ki a gyermeknek az apja. Az ilyen perben - garanciális okok miatt - a szülő nem jogosult gyermekének képviseletére, hanem ilyen esetben a gyámhivatal eseti gondnokot rendel ki, aki megindítja a pert és képviseli abban a kiskorút. A perben a bíróság a gyermek apjának azt a férfit nyilvánítja, illetőleg az alperest akkor nyilvánítja a gyermek apjának, ha az illető az anyával a fogamzási időben nemileg érintkezett és az összes körülmény gondos mérlegelése alapján alaposan következtethető, hogy a gyermek ebből az érintkezésből származott. A gyermek családi jogállás rendezésének harmadik módja az anya utólagos házasságkötése. Ha az anya a gyermek születése után köt házasságot, akkor férjét a gyermek apjának kell tekinteni, feltéve, hogy sem az anya korábbi házassága, sem teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat, vagy jogerős bírói ítélet alapján nem kell más férfit a gyermek apjának tekinteni, és per sincs folyamatban más férfi ellen az apaság megállapítása iránt. További

feltétel az is, hogy a férj legalább 16 évvel idősebb legyen, mint a gyermek. A családi jogállás mielőbbi rendezése fontos érdek, így a Gyer. új szabálya azt is előírja, hogy ha az anyakönyvvezető rendezetlen családi jogállású gyermek születéséről küld értesítést a jegyzőnek, tájékoztatni kell az anyát arról, hogy apai elismerő nyilatkozatot hogyan és hol lehet tenni. Amennyiben erre 30 napon belül nem kerül sor, a gyámhivatal az eljárást hivatalból megindítja. A családi jogállás rendezésével kapcsolatosan eddig csupán az apa kérdéskörével foglalkoztunk. Ugyanakkor azonban - igaz, hogy ritkán - de előfordul, hogy az anyaság bírósági megállapítására kerül sor: például akkor, ha talált gyermekről van szó, vagy nagy valószínűséggel gyermekcseréről. Az anyaság bírói megállapítását kérheti maga a gyermek, ha pedig meghalt, akkor a leszármazottja. Ugyancsak kérheti az is, aki azt állítja, hogy ő a gyermeknek az anyja. Az anyaság bírói megállapítására egyébként ugyanazok a szabályok vonatkoznak, amelyeket az apaság bírói megállapítása kapcsán már ismertettünk. Ugyancsak ritkán, de a gyakorlatban mégis előfordul, hogy a gyermek családi jogállásának rendezése nem történhet meg egyik, eddig ismertetett módon sem, azaz nincs lehetőség arra, hogy a gyermek születési anyakönyvébe az apa vagy az anya adatait az anyakönyvvezető be tudja jegyezni. Ilyen esetben, kisegítő megoldásként biztosítja a jogszabály a képzelt apa (szülő) adatai megállapításának lehetőségét. A gyámhivatal a születési anyakönyvbe apa (anya) adatai nélkül bejegyzett gyermek részére képzelt személy adatait akkor állapítja meg, ha: - a gyermek mindkét szüleje ismeretlen, (ez esetben a születés után nyomban sor kerül a képzelt személy adatainak megállapítására), - a gyermeket örökbe fogadták és az örökbefogadó szülőket nem vér szerinti szülőként jegyzik be, - egyedülálló személy által történt örökbefogadásról van szó, akkor a másik szülőre vonatkozóan, - a gyermek apjának kiléte nem állapítható meg, - ha ezt a harmadik életévét be nem töltött gyermek anyja bármikor kéri, - a gyermek harmadik életévének betöltése után hivatalból, és kérelemre is, ha az apaság megállapítása iránt nincs folyamatban per. Ha a gyermek mindkét szülője ismeretlen, vagy pedig apjának kiléte nem állapítható meg, úgy a gyámhivatal mindazokat az adatokat megállapítja, amelyekre szükség van a születési anyakönyv kiállításához. Ezek az adatok a következők: a képzelt személy családi és utóneve, születési helye, születési ideje, lakóhelye, valamint a gyermek családi neve.

Ezeket az anya meghallgatása során, lehetőleg vele egyetértésben kell megállapítani. A képzelt apa családi nevéül - ha az anya ismert, úgy - az anya legközelebbi ismert anyai ági férfi felmenőjének családi nevét kell megállapítani. Az anya kérelmére azonban a gyámhivatal jogosult az apa családi nevéül az anya családi nevét, vagy az anya által megjelölt más családi nevet is feltüntetni, feltéve, hogy ez nem sérti más személy jogos érdekeit. A képzelt apa egyéb adatait lehetőleg az anyával egyetértésben, a gyámhivatal szabad belátása szerint állapítja meg. Amíg a képzelt apa adatainak anyakönyvi bejegyzésére nem kerül sor, addig a gyermek az anya családi nevét viseli.

4.2.3. Örökbefogadhatóság megállapítása, örökbefogadás engedélyezése, az örökbefogadás felbontása. Az örökbefogadásra a szülő hozzájárulásának hiányában csak akkor kerülhetett sor, ha a bíróság megszüntette a szülői felügyeleti jogot. Ez a rendelkezés alapvetően - mint a gyakorlat bizonyította - az arra érdemtelen szülő-, és nem a kiskorú érdekeit szolgálta. Ezt az ellentmondást és a szabályozás merevségét igyekezett feloldani az 1990. évi módosítás azzal, hogy új jogintézményként bevezette az örökbe fogadhatónak nyilvánítás jogintézményét. Ennek eljárását és feltételeit egy 2003 évben kiadott kormányrendelet – ami a Gyer-be is beépült - részletezi és szigorúan szabályozza. Ennek alapján a gyámhivatal a következő konjunktív - feltételek fennállása esetén jogosult a kiskorút örökbe fogadhatónak nyilvánítani: - a kiskorú átmeneti nevelés alatt áll, - a szülő a gyermekével önhibájából egy éve nem tart rendszeres kapcsolatot, és - életvitelén, életkörülményein nem változtat, emiatt nem szüntethető meg az átmeneti nevelés. A gyámhivatal akkor is örökbe fogadhatóvá nyilváníthatja az átmeneti nevelésbe vett gyermeket, ha a szülő fél éve nem tart kapcsolatot a gyermekkel és a felkutatására tett intézkedések eredménytelenek voltak. Az örökbe fogadhatónak nyilvánítás iránti eljárást a gyermekvédelmi szakszolgálat, a gyermekotthon, a nevelőszülői hálózatot működtető javaslatára, az átmeneti nevelésbe vett gyermek gyámjának kérelmére, a gyermekjogi képviselő kezdeményezésére, de hivatalból is meg lehet indítani. Az örökbe fogadhatónak nyilvánításról a gyámhivatal határozatot hoz, amelynek

kötelező tartalmát a Gyer részletezi. Ellene fellebbezésnek van helye.

Ezzel egyidejűleg a

gyámhivatal a gyermek érdekében a szülő kapcsolattartási jogát korlátozhatja vagy szüneteltetheti. A meghozott másodfokú határozattal szemben pedig az érdekeltek 30 napon belül bírósághoz fordulhatnak. Amennyiben a gyámhivatal megállapítja a kiskorú örökbefogadhatóságát, úgy lehetőség nyílik arra, hogy a kiskorút - külön feltételek mellett – örökbe fogadják. Az örökbefogadási eljárás - mint később látni fogjuk - ez esetben titkos. Az örökbefogadás olyan jogintézmény, amely lehetővé teszi, hogy a kiskorú gyámhivatal határozatával (engedéllyel) - megszakítsa vér szerinti szüleivel a tényleges és jogi kapcsolatait, majd ezzel egyidejűleg átkerüljön egy másik olyan kötelékbe, amely alapján őt úgy kell tekintetni, mintha az örökbefogadó személynek a vér szerinti gyermeke lenne. Másként kifejezve: az örökbefogadás egy meglévő családjogi kapcsolat megszakítása és ezzel egyidejűleg egy másik családjogi kapcsolat létrehozása, gyámhivatali engedéllyel. Az örökbefogadás célja az, hogy az örökbefogadó és annak rokonai, valamint az örökbefogadott között családjogi kapcsolat jöjjön létre annak érdekében, hogy biztosítsa annak a kiskorúnak a családi gondozását, ápolását és nevelését, akinek szülei nem élnek, vagy akit az élő szülők megfelelően nevelni nem képesek, vagy nem akarnak. Hatályos jogunk az örökbefogadásnak két típusát különbözteti meg: a nyílt és a titkos örökbefogadást. A különbség alapvetően az, hogy titkos örökbefogadás esetében a gyermek vér szerinti szüleje nem ismeri, nem ismerheti meg az örökbefogadó szülő adatait. Az örökbefogadás feltételei az alábbiak szerint összegezhetők: - az örökbefogadó csak cselekvőképes, nagykorú személy lehet, - az örökbefogadó nem állhat a közügyektől eltiltó, vagy a szülői felügyeletet megszüntető jogerős bírói ítélet hatálya alatt, - örökbe fogadni csak kiskorú személyt lehet, - örökbefogadásra csak az örökbefogadó kifejezett kérelmére kerülhet sor, - az örökbefogadás iránti kérelemhez csatolni kell a házasságban élő örökbefogadó személy házastársának hozzájárulását, az örökbefogadó szülő jövedelmi és vagyoni viszonyairól szóló igazolást, valamint az örökbefogadni szándékozó személy három hónapnál nem régebbi születési és házassági anyakönyvi kivonatát, továbbá nyílt örökbefogadás esetén a gyermek szüleinek hozzájárulását. Az örökbefogadás előtti eljárás megindítása iránti kérelmet a lakóhely szerint illetékes gyermekvédelmi szakszolgálatnál kell előterjeszteni, amely - az örökbefogadás előtti eljárás keretében - azt vizsgálja meg, hogy a kérelmező személyisége és körülményei alapján alkalmas-e az örökbefogadásra. Ha igen, akkor erről javaslatot készít és azt megküldi a

gyámhivatalhoz. Ezzel egyidejűleg a szakszolgálat nyilvántartásba veszi az örökbe fogadni szándékozó személyt. A módosított Gyer. – mind a gyermek, mind pedig az örökbe fogadni szándékozó(k) érdekében – fontos garanciális szabályokat ír elő az előkészítő eljárásra. Ezekből a legfontosabbak: - az örökbe fogadni szándékozó személynek nyilatkoznia kell arról, hogy szándéka fennáll, milyen elképzelései vannak, - tudomásul veszi, hogy az alkalmasság feltétele az örökbefogadás előtti tanácsadáson és felkészítő tanfolyamon való eredmények részvétele, - alkalmassági vizsgálaton kell részt vennie, környezettanulmányt készítenek nála, stb. Csakis ezután jogosult az örökbe fogadni szándékozó előterjeszteni kérelmét a gyámhivatalnál az örökbefogadás iránt.

Az örökbefogadást a gyámhivatal akkor engedélyezi, ha - nyílt örökbefogadás esetében - mind az örökbefogadó, mind a gyermek törvényes képviselői ezt egyetértően kérik és ehhez a házasságban élő örökbefogadó házastársa hozzájárulását adta, továbbá ha az örökbefogadás a kiskorú érdekében áll és nem sért közérdeket. Az örökbefogadás nem járhat együtt haszonszerzéssel a felek, vagy az eljárásban közreműködő személyek, illetve szervezetek részére,továbbá a gyermek külföldre történő örökbefogadására csak kivételesen, további igen szigorú feltételek mellett kerülhet sor. A Csjt. nevesít olyan körülményeket, amelyek fennállása esetén nincs szükség a vér szerinti szülő hozzájárulására. Ezek a következők: - a szülő, szülői felügyeletet megszűntető jogerős bírósági ítélet hatálya alatt áll, - a szülő átmeneti nevelés alatt álló gyermekét a gyámhatóság örökbe fogadhatónak nyilvánította, - a szülő vagy a házastárs cselekvőképtelen, vagy ismeretlen helyen tartózkodik.

Nincs szükség az örökbefogadó házastársának a hozzájárulásra akkor, ha a házastársak között az életközösség megszűnt. Az örökbefogadási eljárás akkor titkos, ha: - a szülő úgy adott az örökbefogadáshoz hozzájárulást, hogy nem ismerte az örökbefogadó személy adatait, - a 6. életévét betöltött, vagy egészségileg károsodott gyermek esetében a gyámhivatal jóváhagyta a szülőnek a gyermek titkos örökbefogadásához hozzájáruló nyilatkozatát,

- az átmeneti nevelés alatt álló gyermeket a gyámhatóság örökbe fogadhatónak nyilvánította. A titkos örökbefogadás sajátossága az is, hogy az örökbefogadás tényéről a vér szerinti szülők értesítést nem kapnak és a meghozott határozatot sem fellebbezéssel, sem más módon nem jogosultak megtámadni. Mint említettük, az örökbefogadási eljárás kérelemre indul és a kérelemhez bizonyos igazolásokat, iratokat is csatolni kell. A kérelem elbírálása során a gyámhivatal szigorú szabályok szerint folytatja le a bizonyítási eljárást. Ennek során környezettanulmányt készít, szakvéleményt szerez be az örökbe fogadni szándékozóra és a kiskorúra nézve. Ugyancsak lényeges eljárási szabály az, hogy az örökbefogadási eljárás során meg kell hallgatni az örökbe fogadni szándékozó személyt, a korlátozottan cselekvőképes kiskorút, a kiskorú szüleit, a kiskorú törvényes képviselőjét, továbbá, ha az örökbe fogadni szándékozó ügyfélnek van házastársa, akkor őt is. Az örökbefogadott gyermek jogi helyzete - jogállását tekintve - teljesen megegyezik az örökbefogadó szülő vér szerinti gyermekének jogállásával, azaz például ugyanúgy örököl, mintha az örökbefogadó személynek vérszerinti gyermeke lenne. Az örökbefogadott gyermek főszabály szerűen az örökbefogadott személy családi nevét viseli, kivételesen azonban a gyámhivatal hozzájárulhat ahhoz is, hogy az örökbefogadott megtarthassa korábbi családi nevét. Az örökbefogadás eredményeként a kiskorú korábbi családi és vérségi kapcsolatai bár megszakadnak, ez azonban az öröklés vonatkozásában nem jelent kizárást. Ennek következtében az örökbefogadott kiskorú a korábbi családi kapcsolata vonatkozásában is jogosult a törvényes öröklésre. Az örökbefogadás engedélyezése, valamint az örökbefogadásra irányuló kérelem elutasítása határozattal történik, amely ellen fellebbezésnek van helye. A jogerős határozat bíróság előtt megtámadható. Az örökbefogadás megszűnésére kerülhet sor: a felek kölcsönös kérelme alapján a gyámhivatal határozatával. A gyámhivatal a felek kölcsönös kérelmére - határozatban - akkor engedélyezi az örökbefogadás felbontását, ha az nem sérti a közérdeket és a felbontás a kiskorú érdekében áll. Ez utóbbi feltétel azonban csak akkor jöhet szóba, ha az örökbefogadott még kiskorú. Kiskorú esetében az örökbefogadó szülő nem járhat el törvényes képviselőként, hiszen a két fél között érdekellentét van. Ilyen esetben a gyámhivatal a kiskorú részére eseti gondnokot rendel ki. Az eljárás során a gyámhivatal jegyzőkönyvet vesz fel, amely a tartalmazza: - az örökbefogadott és az örökbefogadó személy adatait, - az örökbefogadott leszármazottainak születési helyét, idejét és lakóhelyét,

- a felek nyilatkozatát arról, hogy közösen kérik az örökbefogadás felbontását, továbbá arról, hogy az örökbefogadás felbontásának joghatásait ismerik, - az örökbefogadottnak és leszármazottainak a felbontás utáni családi jogállására és névviselésére vonatkozó adatokat, - azokat az adatokat, amelyekből megállapítható, hogy nem áll fenn az örökbefogadás felbontását kizáró ok.

Az örökbefogadást felbontó határozat rendelkező részének tartalmaznia kell a következőket is: - az örökbefogadást engedélyező gyámhivatal megnevezését, a határozat számát és keltét, - az örökbefogadott személy örökbefogadás előtti és utáni nevét, - az örökbefogadott születési és házasság anyakönyvi bejegyzésének anyakönyvi folyószámát,

házasságkötésének

helyét

és

idejét,

a

leszármazottak

anyakönyvi

bejegyzésének anyakönyvi folyószámát, továbbá mindazokat az adatokat, amelyek szükségesek az örökbefogadás felbontásával érintettek újbóli anyakönyvezéséhez, - az örökbefogadás felbontása iránti kérelem benyújtásának a napját, - annak megállapítását, hogy az örökbefogadás kinek a vonatkozásában szűnt meg.

Az örökbefogadás felbontása esetében vannak olyan szabályok, amelyek a kiskorú örökbefogadott további sorsát rendezik. Ezek a következők: - Amennyiben a szülők szülői felügyeleti joga nem szűnt meg és gyakorolni is kívánják azt, úgy a kiskorú visszakerül a vér szerinti szüleinek felügyelete alá, - ha pedig a szülők felügyeleti jogát a bíróság megszüntette, akkor a szülők vagy a gyámhivatal pert indíthatnak a felügyeleti jog visszaállítása iránt. - Amennyiben a szülők felügyeleti joga nem szűnt meg és nem kívánják gyakorolni felügyeleti jogukat és nincs arra alkalmas más személy, akinél a kiskorút el lehet helyezni, úgy a gyámhivatal a gyermek tartós nevelésbe vétele iránt intézkedik, ha pedig a szülők felügyeleti jogát a bíróság megszüntette, de nem kívánják annak visszaállítását és nincs az elhelyezésre alkalmas harmadik személy sem, úgy a gyámhivatal a kiskorú tartós nevelésbe vétele iránt intézkedik.

4.2.4. A szülői felügyelettel kapcsolatos ügyek rendezése Korábban már érintettük a szülői felügyelet kérdését. Egyrészről utaltunk arra, hogy a

hatályos jogunk szerint a kiskorú szülői felügyelet, vagy gyámság alatt áll, másrészről pedig arra is, hogy e kifejezés tartalmilag a gyermek gondozásának és nevelésének-, vagyona kezelésének, törvényes képviseletének-, valamint a gyám nevezésének- és a gyámságból való kizárásnak a jogát, illetve kötelességét jelenti. A szülői felügyelettel kapcsolatos további - s a gyámügyi hatósági eljárás szempontjából - lényeges szabályok a következők: a) A szülői felügyeleti jogot a két szülő - ellentétes megállapodás hiányában - együtt gyakorolja, még akkor is, ha nem élnek együtt. Ez utóbbi esetben, tehát ha a szülők nem élnek együtt, s a szülői felügyeleti jogot - akár megállapodás, akár a bíróság döntése miatt - csak a gyermeket ténylegesen nevelő szülő gyakorolja, akkor a különélő szülőt megilleti az a jog, hogy a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésben közösen döntsenek. b) A Csjt. a szülői felügyeleti jog gyakorlása során felmerülő vitás kérdések rendezését két részre bontja aszerint, hogy a szülők együttesen gyakorolják-e azt, vagy annak gyakorlása csupán az egyik szülőt illeti meg. Az első esetben a vitában a gyámhivatal, míg a második esetben a bíróság jogosult dönteni. c) A gyermek elhelyezéséről a szülők döntenek. Ha nem tudnak e kérdésben megegyezni, úgy a gyermeket a bíróság helyezi el annál a szülőnél, akinél a kiskorú testi-, értelmi és erkölcsi fejlődése kedvezőbbnek tűnik. d) A szülői felügyeletet gyakorló szülő a saját háztartásában köteles gondoskodni a kiskorú állandó ellátásáról. A 16. életévét betöltött kiskorú azonban a gyámhivatal engedélyével - a szülő beleegyezése nélkül is - elhagyhatja a szülői házat, feltéve, hogy fontos okból az érdekében áll. (Ilyen fontos ok lehet például a kiskorú tanulása.) Ez – a gondozás és nevelés kivételével – nem érinti a szülők szülői felügyeleti jogát és tartási kötelezettségét. e) A szülőnek a gyermek végleges külföldre távozását engedélyező nyilatkozatához szintén gyámhivatali jóváhagyás szükséges. f) A gyermek életpályájának kijelöléséről és az iskola megválasztásáról a szülők és a kiskorú közösen jogosult dönteni, alapvetően a gyermek hajlama, testi- és értelmi képességeinek figyelembevételével. A szülők és a gyermek között e kérdésben felmerült vitában a gyámhivatal jogosult dönteni. g) A szülői felügyeletet gyakorló szülők közös joga és kötelessége a kiskorú vagyonának - a rendes gazdálkodás szabályai szerinti - kezelése. A gyámhivatal azonban jogosult arra, hogy a gyermek érdekében az egyik szülő vagyonkezelési jogát korlátozza, sőt

arra is, hogy a vagyonkezelésre vonatkozó törvényes képviselői jogát megvonja. h) A szülő a gyermek vagyonát számadási kötelezettség nélkül kezeli. Ha azonban vagyonkezelési kötelezettségét nem -, vagy nem megfelelően teljesíti, akkor a gyámhivatal a vagyonkezelést rendszeres felügyelet alá vonja, s arra is kötelezheti a szülőt, hogy a vagyonkezelésről úgy adjon számot, mint a gyám. i) A gyámhivatal - a gyermek és az ügyész mellett - jogosult arra is, hogy pert indítson a szülői felügyelet megszüntetése-, vagy visszaállítása iránt. j) A szülők a gyermekük törvényes képviselői. A gyermekük nevében tett jognyilatkozatok rendszerint nem szorulnak hatósági jóváhagyásra. Kivételesen azonban e jognyilatkozat érvényességéhez szükséges a gyámhivatal jóváhagyása. Így például akkor, ha a jognyilatkozat a gyermek tartására, a gyermeket örökösödési jogviszony alapján megillető jogra, a gyermek tulajdonban lévő ingatlan elidegenítésére vagy megterhelésére irányul, vagy a gyermek részére ígért vagy adott ajándék visszautasítására, százezer forint értéket meghaladó mértékű ingó- és készpénzvagyonát érintő jogügyletre, stb.

4.2.5. Kapcsolattartási ügyek rendezése A Csjt. szerint a gyermekétől külön élő szülőnek joga és kötelessége, hogy gyermekével kapcsolatot tartson fenn és vele rendszeresen érintkezzen. Ennek zavartalanságát a gyermeket ténylegesen nevelő szülő biztosítani köteles. A kapcsolattartás célja az, hogy a kiskorútól külön élő szülő, valamint más kapcsolattartásra jogosult hozzátartozó folyamatosan figyelemmel kísérhesse a gyermek nevelését, és tőle telhetően minden vonatkozásban elősegítse pozitív fejlődését. A kapcsolattartás rendjét - módját, jellegét és időpontját - a szülők megállapodása, a gyámhivatal határozata, vagy a bíróság ítélete állapítja meg. A kapcsolattartás joga a szülő mellett a nagyszülőt, a nagykorú testvért, a gyermek szülőjének testvérét is megilleti. A bíróság akkor hoz döntést a kapcsolattartásról, ha házasság felbontási-, vagy gyermek-elhelyezési per van folyamatban és a szülők nem tudnak megegyezni a kapcsolattartás rendjéről. A gyámhivatal a kapcsolattartás kérdésében akkor hoz döntést, ha a szülők e kérdésben nem tudtak megállapodni és a bíróság a házassági vagy a gyermekelhelyezési perben még nem hozott döntést, vagy hozott, de az ítélet jogerőre emelkedésétől a két év már eltelt. A jogszabályaink a kapcsolattartásnak két formáját ismerik: megkülönböztetnek folyamatos és időszakos kapcsolattartást. Amennyiben a kapcsolattartás kérdésében a

gyámhivatal jogosult dönteni, úgy alakszerű határozatot köteles e kérdésben hozni. A kapcsolattartást akadályozó bármilyen körülményről a szülők illetve az érintettek kölcsönösen kötelesek egymást - lehetőleg írásban - tájékoztatni. A jogosultnak fel nem róható ok miatt elmaradt kapcsolattartást pótolni kell. Új rendelkezés az, hogy a gyámhivatal, illetve a bíróság a kapcsolattartás helyszíneként a gyermekjóléti szolgálat helyiségét is megjelölheti és kötelezheti a gondozó szülőt a gyermek e helyen történő átadására (ún. „kapcsolattartási ügyelet”). Mediációs eljárás lefolytatására akkor kerül sor, ha a jogosultak a kapcsolattartás módjában, idejében nem tudnak egyezségre jutni. Azt, hogy ki lehet az ilyen ügyekben közvetítő, a felek együttesen jelölhetik ki. Ha ez 4 hónapon belül nem vezet eredményre, a gyámhivatal hivatalból folytatja az eljárást és dönt. Bizonyos feltételek esetén mód van a már szabályozott kapcsolattartás korlátozására, szüneteltetésére vagy megvonására is.

4.3. A gyermek és a gondnokság alatt álló személy vagyoni érdekvédelme Mint arra a korábbiakban már utaltunk, a gyermekek és a gondnokoltak cselekvőképtelenek, vagy korlátozottan cselekvőképesek. Ennek következtében vagyoni- és vagyoni jellegű jogaik gyakorlásában a törvény korlátozza őket. Ilyen jellegű nyilatkozatokat rendszerint nem tehetnek, hanem nevükben a törvényes képviselő, a szülő, a gyám vagy a gondnok teheti meg azt. Vannak azonban olyan jellegű ügyek, amelyekben ha a törvényes képviselő jár el, úgy ahhoz gyámhivatali jóváhagyás kell, sőt vannak olyan jogügyletek is, amelyek érvényesen még a gyámhivatal jóváhagyásával sem köttethetők meg. Az alábbiakban az ehhez kapcsolódó főbb szabályokat tekintjük át, először érintve a vagyonkezelés általános szabályait, majd az ingatlannal és ingóságokkal kapcsolatos rendelkezéseket, végül pedig a számadás kérdését.

a) A törvényes képviselő (szülő, gyám gondnok) vagyonkezelésének általános szabályai: A szülői felügyeletet gyakorló szülők joga és kötelessége az, hogy a gyermekük vagyonát a rendes gazdálkodás szabályai szerint kezeljék. A szülők a vagyonkezelői jogaikat illetve kötelességüket közösen gyakorolják. Ha azonban a vagyonkezelés kérdésében megegyezni nem tudnak, vagy a gyermek számára az előnyösebb, úgy a gyámhivatal jogosult a szülő vagyonkezelői jogát korlátozni. A szülői vagyonkezelés

általában biztosítékadási- és számadási kötelezettség-, tehát lényegében a gyámhivatal felügyelete nélkül történik. Amennyiben azonban a gyámhivatal tudomására jut, hogy a szülők nem megfelelően teljesítik a gyermekük vagyonának kezelésével kapcsolatos kötelezettségüket, úgy jogosult a szülőket elszámoltatni. A gyám és a gondnok leltár szerint veszi át a gyermek, illetve a gondnokolt vagyonát, ennélfogva vagyonkezelő tevékenysége csak azon vagyontárgyakra terjed ki, amelyeket leltár szerint átvett. A vagyonkezelés minden esetben gyámhivatali felügyelet alatt történik, számadási kötelezettség mellett. A gyámolt és a gondnokolt vagyonának felhasználásához rendszerint minden esetben gyámhatósági jóváhagyás szükséges. A gyermek, illetve a gondnokolt vagyoni érdekeinek védelme érdekében mondja ki a jogszabály azt is, hogy a törvényes képviselő a gyermeknek, illetve a gondnokoltnak a rendes vagyonkezelésen kívüli pénzét és értéktárgyait (nagy összegű készpénzt, jelentős értékű, vagy muzeális értéktárgyat) köteles a gyámhivatalhoz beszolgáltatni. Az ilyen jellegű értékekről, a törvényes képviselő nem rendelkezhet a gyámhivatali hozzájárulása nélkül. A gyámhatóság a készpénzt pénzintézetben és fenntartásos betétkönyvben vagy folyószámlán helyezteti el, a személyes tulajdon szokásos körébe nem tartozó nagy értékű vagyontárgyakat (arany, platina, ezüst) az OTP Ny Rt-nél, míg a muzeális értékű tárgyakat az illetékes múzeumban helyezteti letétbe. A nagykorúság elérésekor, illetve a gondnokság megszűnésekor a törvényes képviselő vagyonkezelői joga (kötelezettsége), továbbá ezzel együtt a gyámhivatal felügyeleti joga is megszűnik és a törvényes képviselő - az állagra vonatkozó számadással együtt - köteles kiadni a vagyont a nagykorúvá lett gyermek, illetve a cselekvőképessé vált gondnokolt részére.

b) Az ingatlannal és az ingó vagyonnal kapcsolatos főbb szabályok: A gyermek és a gondnokság alatt álló személy tulajdonában lévő ingatlan tulajdonjogának átruházásához, vagy megterheléséhez szükséges jognyilatkozatot a törvényes képviselő teheti meg. Ez a nyilatkozat azonban - az ingatlan értékhatárától függetlenül - csak akkor érvényes, ha ahhoz a gyámhivatal hozzájárult. A jóváhagyásra irányuló kérelemhez csatolni kell a szerződést, a tulajdoni lap másolatot és az ingatlan-értékbecslést is. Az eljárásban a gyámhivatal az vizsgálja, hogy a törvényes képviselő jognyilatkozata vajon a gyermek, illetve a gondnokság alatt álló személy érdekeit szolgálja-e. Ha azt állapítja meg, hogy igen, akkor hozzájárulását megadja a jogügylet érvényességéhez, ellenkező esetben pedig megtagadja azt. A gyámhivatal a kérelem alapján az ingatlan tulajdonjogának átruházására vagy megterhelésére vonatkozó szerződést jóváhagyó záradékkal csak akkor

látja el, ha a szerződésben meghatározott teljes vételárat – még részletfizetésben történő megegyezés esetén is – a törvényes képviselő fenntartásos takarékbetétben helyezte el. A gyermek, illetve a gondnokság alatt álló személy ingóságai vonatkozásában gyámhivatali jóváhagyásra csak akkor van szükség, ha az ingóság sajátos jellege, az OTP NyRt.-nél, vagy meghatározott múzeumban való elhelyezést tett szükségessé. Ilyenkor csatolni kell a vagyontárgy értékesítésével hivatásszerűen foglalkozó személy vagy szerv értékbecslését is.

c) A gyám és a gondnok számadása: A gyermekek és gondnokoltak vagyoni ügyeit - mint láttuk - rendszerint a törvényes képviselők intézik. A törvényes képviselők vagyonkezelői tevékenysége - a szülői vagyonkezelés kivételével - a gyámhatóság felügyelete alatt történik, amit a jogszabály úgy fogalmaz meg, hogy a gyám és a gondok számadásra kötelesek. A számadásnak a jogszabály három típusát ismeri, amennyiben megkülönböztet rendszeres, eseti és végszámadást. A számadásokat a gyámhivatal számszakilag és tartalmilag egyaránt köteles megvizsgálni. Az elbírálásnál fontos szempont annak vizsgálata, hogy a kellően bizonylatolt kiadások indokoltak voltak-e, és a számadó személy nem okozott-e valamilyen módon kárt a gyermeknek, vagy a gondnokság alatt álló személynek. A számadó a kiskorúnak, illetve a gondnokoltnak jogellenesen okozott káráért kártérítési felelősséggel tartozik, a Ptk. általános szabályai szerint. Ha pedig a számadásra kötelezett nem, vagy nem megfelelően tett eleget vagyonkezelési és elszámolási kötelezettségének és ezért okozott kárt a vagyonban, ekkor a gyámhivatal felhívja, hogy 8 napon belül azt térítse meg. Ha ezt vitatja a számadásra kötelezett, akkor a gyámhivatal bírósághoz fordul a követelés érvényesítése iránt. Amennyiben a gyámhivatal a számadás helyességét állapítja meg, akkor azt elfogadja és végszámadás esetében a számadásra kötelezettet felmenti a vagyonkezelés alól. Ha a gyermek elérte nagykorúságát, illetőleg a gondnokolt személy gondnokságát a bíróság jogerősen megszüntette, akkor a gyámhivatal köteles tájékoztatni a nagykorúvá lett, illetve a cselekvőképessé vált személyt vagyonának helyéről, és a felette való rendelkezés módjáról, a vagyon állagáról, valamint a vagyonkezelő személyéről és annak számadási kötelezettségéről. Köteles továbbá felhívni a földhivatalt arra, hogy az adott személy tulajdonában lévő ingatlan vonatkozásában a korlátozottan cselekvőképességre vagy cselekvőképtelenségre utaló bejegyzést törölje. Ugyancsak köteles tájékoztatni az OTP NyRt.-t, az adott pénzintézetet, vagy múzeumot

arról, hogy az érintett személy most már minden korlátozás nélkül hozzájuthat pénzéhez, illetve értéktárgyához.

Összegzés: E szerteágazó, sokszereplős, gyakran szomorú, az ezzel foglalkozóknak esetenként kevés „sikerélményt” eredményező munkát a teljesség igénye nélkül ennyiben kívántuk bemutatni. Mottóként fogalmazható meg az alábbi: „Egy társadalom emberségét végül is azon lehet lemérni, ahogyan a segítségre szoruló tagjairól, a gyermekekről, betegekről, a fogyatékosokról és az öregekről gondoskodik.” (idézet Dr. Villányi Piroska: Szociálgerontológia c. munkájából)