A köztársaság elnöke

İrsi Gábor József

A köztársaság elnöke Sólyom

László

köztársasági

elnökké

történı

megválasztása

óta

új

viszonyrendszer kezd kialakulni az államfı és a kormány között. A köztársasági elnök nem csupán a tisztséghez tartozó reprezentatív és szimbolikus funkciókat gyakorolja, de bizonyos esetekben markáns politikai véleményt is megfogalmaz, ezzel pedig látszólag lerombolja az intézmény „pártok felett álló” státuszát. De csak látszólag. Sólyom eddigi mőködésének elemzését mindenképpen beiktatása

elıtti

beszédének

vizsgálatával

kell

kezdeni.

Már

elsı

megnyilatkozásában rögzítette szerepfelfogásának sarokpontjait: „Az elnöknek ma az a kötelessége, hogy az értékek tiszteletére hívja fel a figyelmet. Most, amikor nagyfokú értékvesztés jellemzi a társadalmat, morális fogódzókat kell nyújtania.” Az újdonsült köztársasági elnök egyes, elıdei szokásától eltérı, lépéseit elırevetíti azon megállapítása is, miszerint a parlament és a végrehajtó hatalom esetenként nincs tisztában alkotmányos felelısségével, e szempontból pedig számottevıen romlott az alkotmányos kultúra színvonala. Az, hogy az államfı nyíltan kiáll egy értékrendszer képviselete mellett, valamint egyfajta alkotmányosság feletti ır kíván lenni, habár elüt az eddigi gyakorlattól, alkotmányjogilag támadhatatlan. A magyar alkotmány ugyanis az államfıi jogok részletezésekor lehetıséget nyújt a köztársasági elnöknek közjogi megkötés nélküli politikai nyilatkozattételre. Sólyom

László

elnöki

szerepfelfogásához

hozzátartozik,

hogy

jogászprofesszorként miként viszonyul a magyar alkotmány és alkotmányosság kérdéséhez. Az Alkotmánybíróság elnökeként aktivista alkotmánybírói szemléletet vallott: a joganyag alkotmányossági felülvizsgálata nem egyszerően az alkotmány szövegén alapszik, az alkotmányossági jog nem abszolút értelmő, ezért az Alkotmánybíróság döntési szabadsággal bír, hogy ítéleteiben saját tartalmi koncepcióját érvényesíthesse. Az alkotmány értelmezése tehát nem lehet független az „alkotmányosság szellemétıl”. -1-

Megfigyelhetı, hogy a hivatalát majd másfél éve betöltı Sólyom László a köztársasági

elnöki intézményt

hasonló

módon

interpretálja:

az

alkotmány

szövegéhez ragaszkodik ugyan, de egyfajta „államfıi szellemiséggel” tölti meg azt. A köztársasági elnöki intézmény ideologikus értelmezésével azonosul, melynek értelmében az elsı közjogi méltóság a pártok felett áll, védi az alkotmányosságot és a társadalom érdekét, habár tényleges hatalma csekély. Ezen csekély hatalmával élt Sólyom László akkor is, mikor 2006. szeptember 18-án, az ıszödi beszéd kiszivárgásának másnapján, széles nyilvánosság elıtt megszólalt. Sólyom nyilatkozatában többek között ezt mondta: „A most kialakult helyzet újdonsága, hogy a demokrácia morális alapjainak kérdése minden korábbinál élesebben lett a közbeszéd fı témája. Ebben a vitában a köztársasági elnöknek kötelessége tisztázó szándékkal megszólalnia. A demokrácia és az alkotmányos jogállam mőködése nem korlátozódhat a jogszabályok betartására. Alapvetı erkölcsi normák betartása is szükséges. Ezen alapul a politikába, és végsı soron a demokráciába vetett bizalom. [kiemelések tılem – İ. G.]” Az államfı és a kormány ezen elsı komolyabb konfrontációját a kormány részérıl az ún. Gönczöl-bizottság értékelte. A Gönczöl Katalin kriminológus által vezetett testület jelentése szerint 2006 ıszén a köztársasági elnök erkölcsi válságot hangsúlyozó, a konfliktus megoldására tett kísérletei alkalmasak voltak hamis képzetek keltésére, és nem járultak hozzá az alkotmányos helyzet javulásához, ráadásul

Sólyom

László

lépései

már-már

hatáskörén

is

túlmutattak,

és

egyoldalúságtól sem voltak mentesek. A jelentés külön kiemeli az államfı azon megnyilatkozását, melyben helyesnek ítélte a bizalmi kérdés felvetését a miniszterelnök részérıl, és egyúttal felhívta a pártok figyelmét arra, hogy a parlament a bizalmi szavazással arról is határoz majd, hogy a kormányfı megengedhetı eszközöket használt-e az országgyőlési választások megnyerése érdekében. Ugyanakkor

fontos

megjegyezni,

a

kormány

az

általa

felkért

–

részben

köztisztviselıkbıl álló – bizottság jelentését nem tekinti saját álláspontjának, mindazonáltal döntéseiben figyelembe veszi a felkínált javaslatokat. Sólyom László az alkotmányosságról, sıt a demokrácia helyes mőködésérıl alkotott – fentebb már kiemelt – elképzelései a 2007. december 27-én kelt, Szili

-2-

Katalinnak elküldött levelébıl is kiolvashatók: „A jogalkotási eljárás garanciái a megalapozott és egyetértésre számító döntéshozatalhoz elengedhetetlenek. […]A törvény számos eleme az országgyőlési döntéshozatal során a koalíciós pártok háttéralkujában, a lehetı legkésıbb született meg. Ez az ellenzék számára eleve kizárta az érdemi hozzászólás lehetıségét. De a kormánypárti képviselıkre is áll, hogy nem lehet elvárni országgyőlési képviselıktıl, hogy a bizottsági ülés elıtt néhány órával ismertté vált, vagy az ülés kezdetén kiosztott nagyszámú módosításról azonnal állást foglaljanak. Nem értek egyet azzal, hogy egy, a társadalom életét alapvetıen és hosszú távon meghatározó törvény ilyen eljárásban szülessen meg. […] Tekintettel a törvény tárgyának jelentıségére, valamint a jogalkotási eljárás hiányosságaira, ezt az orvoslást az államszervezet demokratikus mőködésének biztosítása megköveteli. [kiemelések – İ. G.] ” Az államfı az egészségbiztosítási pénztárakról

és

a

kötelezı

egészségbiztosítás

természetbeni

ellátási

igénybevételének rendjérıl szóló törvényrıl emelt kifogásai tehát a levél teljes tartalma alapján nem csak szakmaiak, azaz nem kizárólag a törvény tartalmára utalnak. Sólyom levele explicite ugyan, de sokkal súlyosabb kritikát fogalmaz meg: a törvényhozás nem a demokrácia szabályai szerint járt el a jogalkotás és a törvény megszavazása során, vagyis kvázi antidemokratikusan cselekedett. Sólyom László nyilvános állásfoglalásában ezek mellett kiemeli az ellenzék komoly felelısségét, illetve a társadalmi nyilvánosság, a társadalmi párbeszéd hiányát is. A köztársaság elnöke tehát az alkotmány szellemisége mellett a demokrácia erkölcsi normák szerinti mőködése felett is ırködni kíván. A ciklusokat átívelı, komoly gazdasági és társadalmi következményekkel járó reformok sikeres meghozatalakor

pedig

a

felelıs

politikai

magatartás

szükségszerőségét

hangsúlyozza. Az államfı mindazonáltal nem sőrőn él a számára alkotmányosan biztosított politikai megnyilvánulás lehetıségével. Sólyom hatalmának kibıvítéseként értékeli mind a kormányoldal, mind az ellenzék, hogy a köztársasági elnök a legfıbb ügyész vagy éppen az ombudsmanok kijelölésekor nem egyeztet a parlamenti pártokkal. Viszont nincs is rá szüksége, hiszen az alkotmány erre nem kötelezi. Sólyom László ezirányú lépéseinek magyarázatát is beiktatása elıtti beszédében fogalmazza meg, miszerint azzal, hogy

-3-

ha például az ombudsmanok, vagy éppen az alkotmánybírók megválasztásakor a pártok nem tudnak megegyezni, határozatképtelenné válhatnak alkotmányos intézmények, így veszélybe kerül Magyarország demokratikus mőködése. Magyarországon

az

1989-1990-es

alkotmányreformok

és

az

azokat

megerısítı 1991-1992-es alkotmánybírósági döntések eredményeként parlamentáris kormányzati rendszer jött létre egy erıs kormánnyal, és a parlament által választott, gyenge legitimációjú és gyenge jogkörő államfıvel. A rendszerváltás idején a pillanatnyi politikai erıviszonyok eredményeként alakult ki, hogy a köztársasági elnököt a parlament öt évre választja, újraválasztására pedig maximum egyszer kerülhet sor. A törvényalkotók mindenekelıtt német mintát követtek a rendszer megalkotásakor, amely egy már bevált és valóban jól mőködı szisztémának mutatkozott. A Bundestag által öt évre választott német államelnök magyar kollégájához hasonló jogkörökkel rendelkezik, tehát „gyenge” államfınek tekinthetı. A 2004. július 1-jén megválasztott Horst Köhler (Sólyomhoz hasonlóan) az általa betöltött intézményt szintén nem egy új hatalmi ágnak fogja föl. Beiktatásakor ı is megfogalmazott egy „pártok feletti krédót”: meggyızıdése szerint Németországot meg kell reformálni, Németországnak fel kell ébrednie, hogy versenyképes maradjon, az államelnöknek pedig e cél elısegítése az alapvetı feladata. Csekély politikai súlyát jelzi egyfelıl, hogy mikor neve felmerült, mint lehetséges államelnök, a választók mindössze 35%-a hallotta a nevét; másfelıl hogy még azzal sem váltott ki komolyabb

belpolitikai

vitákat,

mikor

egyértelmően

kiállt

Angela

Merkel

kancellárjelölése mellett. Saját véleményének és értékítéletének adott hangot akkor is, amikor nyilatkozatban ítélte el az Egyesült Államok külpolitikai törekvéseit, arrogánsnak nevezve azt. A végrehajtó hatalom álláspontjától eltérı államelnöki vélemény nyilvánosságra hozatala ugyanakkor nem gyakorolt hatást a német politikai stabilitásra. A szintén gyenge jogokkal rendelkezı szlovák köztársasági elnök abból a szempontból érdekes a számunkra, hogy az államfı közvetlen választás révén tölti be hivatalát. Bár politológusok eltérıen ítélik meg a megválasztás módjából fakadó legitimáció kérdését, Szlovákiában minden bizonnyal hatással van az államfı és a

-4-

kormány viszonyára a közvetlen választás aktusa. A köztársasági elnöki választáson a jobbközép kormánykoalíció jelöltjeivel és a szélsıséges Meciarral szemben a késıbbi miniszterelnök,

Fico

által is

támogatott nacionalista-populista

Ivan

Gasparovic gyızött; Fico és Gasparovic nyugodt kapcsolata tehát legfıképpen ennek tudható be. Véleményem szerint azonban a választás módjának is szerepe van abban, hogy Fico miniszterelnök a kormány minden fontosabb elképzelését, törvénytervezetét megosztja Gasparoviccsal, noha például a szlovák alkotmány alapján a köztársasági elnöknek még a szentesítési joga is redukáltabb a magyar intézmény jogához képest, így semmiképpen sem tekinthetı valódi súllyal rendelkezı politikai tényezınek. Elemzésembıl egyértelmően levonható azon megállapítás, miszerint a gyenge jogkörrel bíró államfık (pl: magyar, német, szlovák) egyike sem tekinthetı önálló hatalmi tényezınek hazájában, habár a vizsgált példák arra is rávilágítanak, hogy az államfı és a kormány viszonya nem redukálható kizárólag az alkotmány tartalmára. E tekintetben meghatározó szerepet játszanak a politikai erıviszonyok, a párthovatartozás kérdése, valamint a köztársasági elnök szerepfelfogása és politikához főzıdı attitődje is.

-5-