A KÖZSZOLGÁLAT SZOLGÁLATÁBAN A SZAKSZERVEZETI MOZGALOM MEGÚJULÁSÁÉRT Az alsó szervekb l els szervek lesznek!

DR. SZABÓ ENDRE

A KÖZSZOLGÁLAT SZOLGÁLATÁBAN A SZAKSZERVEZETI MOZGALOM MEGÚJULÁSÁÉRT Az alsó szervekbl els szervek lesznek! (Részletek a Közalkalmazottak Szakszervezete Központi Vezetségének 1988 augusztus 30-án tartott ülésén elhangzott beszédbl)

A politikai intézményrendszer reformja nemcsak lehetvé teszi, hanem megköveteli az érdekképviseletek, így a szakszervezetek öntevékenységének, mozgásterének és új típusú felelsségének lényeges ersödését. Nem lehet kétséges a munkastílus-váltás indokoltsága sem. Ezért fontos és halaszthatatlan a reális helyzetértékelés, a szükséges változások megalapozott kijelölése, s a határozott, dinamikus cselekvés… A szakszervezeti mozgalom modernizálására irányuló viták — st több vonatkozásban a tettek — nem most kezddnek. Igaz ez szakszervezetünkre is. Elég utalni legutóbbi kongresszusunkra és a központi vezetség megelz napirendjeire. Most azonban gyorsabb és nagyobb lépésekre van szükség. Ezt indokolják a már említett okok, s ezekhez nagy hangsúllyal csatlakozik a szakszervezeti tagság határozott sürgetése és igénye... Ha az elgondolások, javaslatok tükrében azt a kérdést tesszük fel, milyen szakszervezeti politikát akarunk folytatni, azt felelhetjük: reális, felelsen cselekv, önálló, demokratikus érdekképviseleti és érdekvédelmi politikát. Úgy véljük, a Központi Vezetség elé terjesztett vitaanyag ilyen irányban késztet újszer gondolkodásra, felvetve a politikával, a gazdasággal, s önmagunkkal szemben magatartásunk újragondolásának igényét. Folytonos az eszmecsere arról, hogy milyen válasz adható a szakszervezeti mozgalommal szembeni kritikára, elégedetlenségre, ami helyenként már bizalmi válságot is elidézett nálunk is. Úgy gondolom, a bajok forrásának egyik, talán a jelentsebb része nem a szakszervezetek munkájában, magatartásában keresend. Az utóbbi esztendk gazdasági

nehézségei olyan radikális intézkedéseket váltottak ki a gazdaság- és az életszínvonalpolitikában, amelyek gyakorta a társadalmi trképesség határát súrolták, s amelyeket a szakszervezetek nem tudtak kivédeni. Jórészt ennek következtében bonyolultabbá váltak a társadalmi szituációk, új jelenségekkel kellett szembenézni az érdekek politikai kezelésében is. Nehezebbé, korlátozottabbá vált az érdekérvényesítési mozgástér a szakszervezetek számára, s ezzel egyidejleg ntt a tagság nyomása a fokozott érdekvédelemért. Az említett, részint igazolható, részint igazolhatatlan korlátokban a fszerepet kétségtelenül küls, a szakszervezetektl független hatások játszották. Emellett önkritikusan és tanulságként el kell azonban ismerni, hogy a szakszervezetek — ez alól mi sem vagyunk kivételek — maguk is állítottak korlátokat önmaguk elé, részben a mozgástér és a nyilvánosság szk lehetségeinek túlértékelésével, részben pedig az új körülményekhez alkalmazkodás lassú ütemével. Teljesen nyilvánvaló, hogy a szakszervezeti munka fejlesztésének legfontosabb kérdése, teendje a sajátos karakter, valós önállósággal rendelkez, reális, határozott érdekképviselet. Álláspontunk szerint a szakszervezetek alapvet funkciója a munkavállalói érdekképviselet és érdekvédelem… Az új felfogású szakszervezeti funkcióhoz és politikához más mködési elvekre és gyakorlatra van szükség. Minden bizonnyal alapos átértékelésre szorul a demokratikus centralizmus eddigi felfogása és érvényesítése. Úgy tetszik, hogy az eddigi centrális irányítást minden póluson mindinkább a tagsággal, illetve annak közvetlen képviselivel folytonosan fenntartott párbeszéd, konszenzuskeresés, s az ezen nyugvó cselekvési egység váltja fel. Változik a szakszervezetek bels kapcsolatrendszere, az egyes szakszervezeti szervek közti munkamegosztás, feladat- és hatáskör. Találónak érzem a megállapítást: az alsó szervekbl els szervek lesznek! Ami egyaránt jelenti autonómiájuk, mozgásterük, cselekvési szabadságuk és felelsségük növekedését is. Az említettekbl következik, hogy a különböz foglalkozási, szakmai érdekek sokszín kifejezésére, ütköztetésére és érvényesítésére jobban alkalmassá kell tenni a mozgalom szervezeti rendszerét, nem elsdlegesen felülrl kitalált és vezérelt módon, hanem a tagság véleményére alapozva. A megújulási munkabizottság elterjesztése tartalmaz elgondolásokat lehetségeket, szervezdési formákat, de ezekben nem a központi vezénylés, hanem a választékkínálás, az alternatív lehetség szándékát kívánták kifejezni. Arról viszont csak a tagság dönthet, hogy a jelenlegi megoldás keretében vagy más módon látja-e szükségesnek és célszernek érdekképviseletének szervezetét, illetve milyen igényeket támaszt szakszervezetével szemben. Tudni kell még azt is, hogy új tartalmú, új stílusú munkához ezt vállaló és erre képes tisztségviselkre van szükség, akik felkészültek, vitaképesek, elvszeren bátrak, határozottak. Ez lehet mind a kiválasztódás, mind a kiképzés, továbbképzés vezérl szempontja… Tisztában vagyunk azzal, hogy tagságunk jelents részét az foglalkoztatja elssorban,

hogyan alakul saját helyzete, miként vélekedik errl a szakszervezet, mit tesz romló életkörülményeinek megállítása, érdekeinek képviselete ügyében, s nem csupán a szakszervezeti mozgalom elvi, irányítási, szervezeti kérdései és változásai áll érdekldése középpontjában. Ezért szükségesnek tartjuk, hogy a terveken túl a tagsági vitában nyilvánosságra hozzuk, hogy még ez év szén a Központi Vezetség elé terjesztjük tagságunk egészének bér- és kereseti viszonyait bemutató feldolgozásunkat, és ennek alapján megfogalmazzuk a rövid és hosszú távú javaslatainkat és követeléseinket. Ugyancsak még az idén a tagság elé kívánjuk terjeszteni az államigazgatás, illetve a bíróságok és az ügyészségek dolgozói elmeneteli és bérrendszerére vonatkozó javaslatainkat. Országos tanácskozás keretében kívánunk eszmecserét folytatni a tanácsigazgatás dolgozóival, továbbá a társadalombiztosítási szervek szakszervezeti tisztségviselivel az ket foglalkoztató problémákról, a megoldás lehetségeinek együttes kialakításáról. Tervezzük más foglalkoztatási területek megoldásra váró ügyeinek napirendre tzését is, amelyet a vitaanyag mellékletében foglalunk össze. A sorra kerül tagsági vita nem szokványos eszmecsere, hanem hozzájárulás egy változó, minségében átrendezd szakszervezeti mozgalom kialakításához. Fontos tehát, hogy minél tartalmasabb, gazdagabb vélemény, javaslatanyag birtokába jussunk, mind a mozgalom egyetemleges, mind pedig saját szakszervezetünk jövjét illeten. Új szellemiséget sürget az id (Elhangzott a Közalkalmazottak Szakszervezete Központi Vezetségének 1988. november 15-ei ülésén) Az utóbbi hetekben széles kör tagsági vita volt a szakszervezeti mozgalom helyzetérl, jövjérl, a bérreformról, az üdülési rendszer módosításáról. Sokszín, szókimondó, kritikus, itt-ott indulatokkal ftött, jellemzen azonban sok hasznos és fontos tanulsággal szolgáló eszmecsere volt. Ha mondanivalóját egy mondatban kellene megfogalmazni, így hangozhatna: a szakszervezetektl is új politikát, új szellemiséget, új gyakorlatot sürget és követel a tagság. Csupán ez lehet a meghatározója jövbeni cselekvésünknek. Evidenciaként kell elfogadnunk, hogy a szakszervezeti tagság nagyobb önállóságot, mozgásteret tart indokoltnak sajátos szakmai-munkavállalói érdekeinek megjelenítésére, képviseletére. Ehhez megfelel szervezeti, strukturális lehetségeket kíván teremteni. Világos a szándék: a maihoz képest differenciáltabb, az egyes foglalkozási, szakmai törekvéseket markánsabban és közvetlenebbül kifejezni képes mködési megoldásokra. Ez ma a szervezeti átalakulás f iránya. Úgy véljük, ez a társadalmi, gazdasági változásokból következ, azokkal összhangban lév törekvés. Ezért általánosan és szakszervezetünkre vonatkoztatva is maximálisan támogatni kell az ilyen irányú kezdeményezéseket. Lényeges azonban, hogy ezek az érdekviszonyok az érdekérvényesítés lehetségeinek valós elemzésére és értékelésére

épüljenek. Vagyis óvni kell az illúzióktól, a divat keltette elhamarkodástól, a gyakorlat által még nem igazolt modellek kritikátlan átvételétl. Messzemenen figyelembe kell venni az önszervezdés, az önállósodás, a differenciálódás elnyeit, ugyanakkor lehetleg helyesen kell kijelölni annak határait, amelyen túl már magában rejtheti az elszigeteldés, az érdekérvényesítésben az er- és befolyásvesztés, a mködésképtelenség veszélyeit. Önkéntes szövetségként Ezért az látszik célravezetnek, ha a differenciálódás és az integráció, az önállóság és az összefogás, a sokféleségre épül egység optimális kereteinek és gyakorlatának kimunkálására fogunk össze. Ez egybevág tagságunk dönt többségének álláspontjával, s ez jelentheti szakszervezetünk új, önkéntes szövetségi mködésének és szervezetének megalapozását is, amelynek ideiglenes szabályzatát januári konferenciánkon jó lenne elfogadni. A szakszervezeti mozgalom megítélése kapcsán sokoldalúan került szóba — gyakran igen kritikusan — a SZOT képviseleti munkája, mködése, különösen az értelmiséget érinten. Nemegyszer az is elhangzott, szükség van-e a SZOT-ra. Ha a kérdést úgy tesszük fel, szükség van-e a korábbi, vagy akár csak a jelenlegi formában, azt felelhetjük: nincs. Ha úgy hangzik a kérdés, szükség van-e új típusú, szövetségi szaktanácsra, a válasz csak határozott igen lehet. Enélkül egyetlen országban sem képzelhet el ütképes szakszervezeti mozgalom. Fontos, hogy a SZOT munkájában már napjainkban minél érzékelhetbben jelenjék meg a szövetségi tartalom, magatartás, szemléletmód és munkastílus. Kevesebb dologgal foglalkozzék, de alaposabban: ersödjék szolgálati, szolgáltató és koordinatív szerepe, csökkenjenek mködési költségei. Itt jegyzem meg, hogy tarthatatlan például az érdekegyeztetés mai rendje és rendszere. Alapvet elvként és gyakorlatként kell elfogadni, hogy egyes ágazati, szakmai szakszervezetek javaslatairól nem lehet nélkülük tárgyalni és megegyezni. Ez sürgeti mind az állam, a munkáltatók és a szakszervezetek közötti, mind a szakszervezetek bels érdekegyeztetési mechanizmusának új alapokra helyezését. A tagsági vitában egyértelmen kifejezésre jutott az is, hogy minden közalkalmazotti réteg elégedetlen, mind munkafeltételeinek, életviszonyainak romlása, mind érdekképviseletének gyengesége miatt. Különösen a központi vezet szerveket érte kemény kritika. Ezt el kell fogadnunk még akkor is, ha tudjuk, nem mindenért vagyunk elmarasztalhatóak, nem mindenért vállalhatjuk a felelsséget, s nem volt teljesen eredménytelen a munka, amit végeztünk. Való igaz azonban, hogy a közalkalmazottak minden foglalkozási kategóriája — ha nem is egyforma mértékben — érzi a szellemi munka értéke devalválódásának, a néhány éve különösen agresszíven megjelen pénzügyi restrikciónak a hátrányos következményeit. A helyzetet ma már súlyosbítja az egzisztenciális bizonytalanság általános ersödése is.

Mai feladatunk a bérhelyzet megítélése, s a jöv évi bérpolitikai magatartásunk meghatározása. Az 1988. évi bérfejlesztésrl, a bérarányok alakulásáról, s az 1989. évi, illetve a további feladatokról szóló elterjesztésünk újszer törekvéseink körébe tartozik: • részletesen nyilvánosságra hozzuk tagságunk túlnyomó többségének bérhelyzetét, bérarányait. Reméljük, közel az id, amikor ezt a tagság egészére tehetjük. Ezzel lehetvé válik, hogy az egyes szakmák dolgozói megismerjék saját helyzetüket, s azt más rokonszakmák állapotával is összevethessék; • bemutathatjuk konkrét tényekkel, hogy X. Kongresszusunk óta több sikeres kezdeményezésünk is volt a hátrányos bérarányok kedvez módosítására; • kísérletet tehetünk, hogy a manapság nehezen kialakítható szolidaritás megjelenjék, s ennek alapján sikerüljön valamiféle konszenzusra jutni a bérfeszültségek feloldásának sorrendjét illeten; • végül a közalkalmazottak béradatainak nyilvánossága talán segíti eloszlatni azt a közvéleményi tévhitet, hogy bérük túlzottan magas. Meg kell mondanunk, hogy az elzetes eszmecsere során többen úgy vélték, hogy egy ilyen elterjesztés, amely szinte minden foglalkozási szférában feszültségeket és gondokat jelez, az ország mai gazdasági lehetségeinek ismeretében nem tükröz felels magatartást. Csak valós alapokon Véleményünk szerint azonban nincs jogunk elfedni a valóságot. A tényleges helyzet ismerete adhat alapot a felels, reális javaslatokra, megoldási alternatívák — sorrendek — megegyezésen nyugvó kialakítására. Egyben ez ösztönözheti az egyes szakterületek és az egyes munkahelyek állami és szakszervezeti vezetit arra, hogy a bérgazdálkodás helyi lehetségeinek, forrásainak feltárását se tévesszük szem ell. Kétségtelen ugyanis, hogy a különböz bérarányok az azonos jelleg munkaterületek között, részint a helyi kezdeményezkészség különbözségeit is jelzik. Mindemellett azt is el kell ismerni, hogy a bérgazdálkodás mai rendszere több tekintetben kritizálható, mert a különböz pozíciókkal és mozgástérrel rendelkez szervezetek között indokolatlan bérarányokat is keletkeztet. Plasztikus példa erre a központi igazgatás létszám- és bérhelyzetének elfogadhatatlan mérték aránytalansága, amelynek tarthatatlanságára külön fel kell hívnunk a kormány vezetinek figyelmét, kérve intézkedésüket. A bértéma kapcsán külön kiemelem a közgyjteményi, közmveldési dolgozók bérhelyzetének javításáért folytatott erfeszítéseinket. Ismeretes titkárságunk állásfoglalása, amit az elnökség egyhangúlag jóváhagyott. Ebben kinyilvánítottuk: nem tudjuk elfogadni a kormány és a SZOT képviselinek a közgyjteményi, közmveldési dolgozók jogos bérigénye kielégítésének ismételt elnapolására vonatkozó megállapodását.

Többen rendbontásnak nevezték ezt a lépésünket. Mi visszautasítottuk ezt a minsítést. Meggyzdésünk: nem feleltlen lépésrl volt szó, st, abban a robbanásig feszült helyzetben, ami ezen a területen kialakult, az egyedüli helyes megoldás volt a tiltakozás, a választott szakszervezeti tisztségviselk országos tanácskozásának összehívása, s az ott elfogadott petíció átadása a kormányzat és a SZOT részére. A petíció egyértelmen kifejezte, hogy a több éve tartó ígérgetés hitelét vesztette, a bizalom utolsó szikrái is kialvóban vannak, de jelezte azt is, hogy a kultúra e területén dolgozók szeretnék elkerülni a hozzájuk méltatlan munkabeszüntetési akciókat, ezért ismételt, rövid idre szóló türelemmel várják jogos bérköveteléseik kielégítését. A konkrét tárgyalások folynak, s reméljük ezúttal nem végzdnek csalódással. Azt javaslom, hogy szakszervezetünk, mint eddig, ezután is álljon mellettük teljes támogatásával. Ismert, hogy mind szélesebb kör az államigazgatási — minisztériumi, tanácsi, társadalombiztosítási — dolgozók munkájával, magatartásával szembeni jogos és jogtalan kritika. A több helyen felszínre került, fként etikailag kifogásolható esetek miatt, gyakori a társadalmi ingerültség, ami sok esetben sajnos, az államapparátus egészére elmarasztalást jelent. Ezzel egy idben fokozódik a nyomás a kormányra az állami közkiadások, ezen belül az államigazgatás költségeinek csökkentésére. Ezekkel a körülményekkel minden felels szervnek szembe kell néznie, s megoldást kell találni arra, hogy a helyzetet társadalmilag, s az apparátus körében is normalizáljuk. Az egyik leghatásosabb eszköz erre is a nyilvánosság lehet. Széleskören és valósághen be kell mutatnunk az államigazgatás helyzetét, dolgozóinak munkáját, kereseti, szociális viszonyait. A társadalom számára nyilvánvalóvá kell tenni, hogy egyetlen modern társadalom sem nélkülözheti a hatékony, színvonalas államigazgatást, a korszer körülmények között dolgozó, s a társadalom elvárásaira és igényeire orientált, azokat kielégíteni képes államapparátust. Ez viszont nem oldható meg rosszul fizetett, s különösen a helyi szerveknél alacsony színvonalú technikai eszközellátottság közepette dolgozó emberekkel. Az is beigazolódott, hogy az a differenciálatlanul érvényesül pénzügyi elvonás, ami évek óta jellemz, itt alkalmatlan az általánosan elvárható pozitív hatások kiváltására, kikényszerítésére. Sokkal inkább azt eredményezi, hogy nemkívánatos aránytalanságokat konzervál, növeli a feszültségeket, kedveztlenül hat a morális állapotokra. Ma az államigazgatási pálya nem vonzó, erteljes a kontraszelekció, a magasan kvalifikált szakemberek egy része sajnos nem fogja a “bársonyszéket”, ahogy ezt néha mondják, hanem távozik, s helyére nem állnak sorba jól felkészült jelentkezk. Átértékelni az államapparátus szerepét és funkcióját Meggyzdésünk szerint halaszhatatlan az államapparátus szerepének, funkciójának, feladatainak átértékelése, s az új követelményekhez igazoldó újragondolása. Erre már történtek kormányzati és lokális intézkedések, kezdeményezések. Az átfogó rendezés azonban a következ idszak feladata.

Azt is valljuk, hogy az államigazgatás a társadalom számára akkor válik igazán drágává, ha az indokoltnál kevesebbet fordítunk mködésére. Bizonyos, hogy az államapparátus létszámának csökkentése, munkája színvonalának emelése, morális tartása csak akkor valósítható meg, ha radikálisan csökkennek a feladatai, ha a szükséges apparátust a mainál sokkal jobban megfizetik, s technikai eszközökkel célszerbben felszerelik. Mindezekbl következen 1989-re elfogadhatatlan számunkra az a kormányzati szándék, ami az államigazgatás egészét kirekesztené abból, hogy az évi bérfejlesztéshez központi forrásból támogatást kapjon. Az a feltételezés, hogy a bels tartalékok elégségesek a szükséges bérfejlesztéshez, nem megalapozott. Emiatt lehetetlen helyzetbe kerülhetnének a helyi (községi, kerületi, kisvárosi tanácsok), több központi igazgatási szervezet, a társadalombiztosítás területi szervei és mások. Ezek elrebocsátása után azt javasoljuk, hogy ma a következkben foglaljunk állást: • ELSZÖR: A szakszervezetünkhöz tartozó szakterületek mindegyikénél központi forrásból legyen biztosítható az évi bérfejlesztés. Az anyagi ágak és a költségvetési ágazat között kialakult béraránytalanságok további növekedésének megakadályozására pedig olyan mechanizmust tartunk szükségesnek, amely a költségvetési szférában megengedett bérnövekedés mértékét az anyagi szférában elz évben ténylegesen megvalósult bérnövekedés mértékéhez köti, s az elmaradást utólag megfelel mértékben korrigálja. • MÁSODSZOR: 1989. január 1-jétl a közgyjtemények és közmveldési intézmények dolgozói részére központi forrásból nyíljon lehetség minimálisan 30 százalékos béremelésre. • HARMADSZOR: 1989-ben megoldást kell találni a társadalombiztosítás területi szerveinél, valamint a földhivatalokban dolgozók bérhelyzetének jelents javítására. • NEGYEDSZER: Az elterjesztésben jelzett további gondok és feszültségek megoldására, illetve a fegyveres testületek polgári alkalmazottai és a társadalmi szervek apparátusai mai jelentésünkben nem szerepl problémáinak rendezésére januári országos értekezletünk programjában térjünk vissza. A szakszervezetek jogairól A tagsági vitában s napjainkban más fórumokon is sok szó esik a szakszervezetek jogairól. Tudjuk, hogy a szakszervezeti mozgalom társadalmi súlyát, politikai befolyását, érdekérvényesítési törekvéseinek sikerét elssorban a tagság bizalma, támogatása, kiállása alapozhatja meg, s teheti valóban hatásossá. Mégsem mellzhetjük a jog szerepét. Azt, hogy a jellegében újszer, követelményeiben növekv szakmaimunkavállalói képviseleti munkát korszer jogi garanciák támasszák alá. A téma egyik aktualitása a Munka Törvénykönyvének módosítása. A szakszervezeteket érint jogi

szabályozás kapcsán két álláspont ütközését tapasztalhatjuk. Az egyik a munkáltatói aspektusok túlsúlyára törekedve mind szkebbre kívánja vonni a szakszervezeti jogok körét. A másik a kialakult jogi garanciarendszer változatlansága, illetve annak újabb jogokkal történ kibvítése mellett száll síkra. Úgy véljük, egyik álláspont sem minsíthet korszernek. Csak olyan jogi szabályozást fogadhatunk el, amely egyes konkrét elemeiben a maitól esetlegesen eltér módon alkalmazkodik változó társadalmi, gazdasági viszonyainkhoz, egész rendszerében azonban nem csökkenti, st bizonyos esetekben erteljesebbé teszi a szakszervezetek jogainak garanciáit. Külön utalni kívánok a sztrájkjog közalkalmazottakat érint vonatkozásaira. Ismert, hogy az állami tervezet a fegyveres testületeket, a rendészeti, az igazságügyi szervek és az államigazgatás dolgozóit ki szándékozik zárni e jog gyakorolhatóságából. Hangsúlyosan aláhúzom: általában sem, s ezeken a területeken sem vagyunk sztrájkpártiak. A jogról azonban mint végs lehetséges eszközrl általában és fenntartás nélkül mégsem mondhatunk le, különösen az államigazgatás teljes szférájában. Sem a magyar kormány által elfogadott nemzetközi konvenciók, sem a nemzetközi gyakorlat, sem hazai viszonyaink nem indokolják ezt. Készek vagyunk az említett szférák sajátos helyzetének differenciált megközelítésére a konkrét jogi szabályozás során. Alapfeltételünk viszont, hogy ezeken a területeken dolgozókat ne érje semmiféle hátrány munkavállalói érdekeik védelmében, s pozícióik ne legyenek rosszabbak más munkavállalókhoz képest. Napirendünkön szerepel a tagdíjrészesedés arányának megváltoztatása, alternatív javaslatok formájában. Gazdálkodásunk is olyan témakör, amelyrl országos konferenciánkon felels, reális álláspontra kell jutnunk. Az egyik igény a tagság részérl: minél több maradjon a tagdíjbevételbl az alapszervezeteknél. A másik igény az, hogy a szakszervezet bvítse szolgáltatásait, képezzen különböz célú központi alapokat. Mindkét követelmény érthet, azt, hogy ellentmondásait miként lehet feloldani, közösen kell kialakítanunk. Követelmények, feladatok a megújulás útján (Elhangzott a Közalkalmazottak Országos Szakszervezeti Értekezletén, 1989. január 20án — rövidítve) Mélyreható és társadalmunk szinte minden elemét érint változások korát éljük. E megújulásra törekvést a felhalmozódott gazdasági, szociális problémák, az életszínvonal romlása miatt erteljes társadalmi feszültségek kísérik. Szaporodnak a gyakran indulatoktól ftött viták, amelyekben az aggodalom, az éles kritika és az elkeseredettség, más oldalról pedig az apátia is megjelenik. A társadalom egészében tapasztalható elbizonytalanodást ersítik az értékrendszer súlyos zavarai, az elvek és az ellentmondásos valóság heves konfrontálódása. Ezzel egyidejleg jellemz az útkeresés, a reális alternatíva kiválasztására irányuló szándék.

Mindezek sürgetik, hogy nyíltan, önkritikusan, felelsen, célratör következetességgel gondoljuk végig a múlt tanulságait. A társadalmi kiegyezés, st ha lehet, a közmegegyezés talaján teremtsük meg a nemzeti megújuláshoz olyannyira szükséges közös cselekvés feltételeit. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a mai súlyos helyzetünkbl a kilábalás, a stabilizáció megteremtése nem lesz könny, nem megy kényszer és fájdalmas gazdasági és szervezeti intézkedések és azok konfliktusai nélkül. Nincs azonban más lehetség. Nehéz idszakot él át a mozgalom A szakszervezeti mozgalom is igen nehéz idszakot él át, úgy is fogalmazhatok, nagy megrázkódtatásokon meg keresztül. Teljesen nyilvánvaló, hogy a kialakuló új társadalmi-gazdasági viszonyok közepette a szakszervezetek nem tudják a korábbi szerepfelfogás és gyakorlat alapján betölteni hivatásukat és ellátni feladataikat. Ebben a felismerésben egységesek vagyunk. Türközte ezt az a széleskör tagsági vita is, amelyet az utóbbi hónapokban folytattunk. A többség azt juttatta kifejezésre, hogy gyökeres, átfogó változások szükségesek, mert csak ez lehet az egyedüli megfelel válasz a társadalmi-gazdasági viszonyok támasztotta kihívásokra, s a tagsági követelményekre. Mindez azonban nem jelentheti a magyar szakszervezeti mozgalom több mint százéves tradícióinak, valós értékeinek tagadását és feladását. Megrzésükre, st felelevenítésükre is szükség van. Meggyzdésem, hogy a tagság érdekvédelme, a munkavállalói érdekképviselet, egyáltalán a hatásos szakszervezeti munka elképzelhetetlen egyebek között olyan értékek nélkül, mint a szolidaritás, a tagságért érzett felelsség, az együtt figyelés a napi és távlati érdekekre, a közösségteremtés, a politikai és közéleti kultúra fejlesztése, a személyiségformálás. Ma folyamatos az eszmecsere arról, milyen okok vezettek a szakszervezeti mozgalmat érint kritikára, elégedetlenségre, st már-már bizalomvesztésre. Úgy gondoljuk, hogy két szélsséges felfogástól kell elhatárolni magunkat. El kell utasítani azt a felfogást, amelyik a bajok forrásának fókuszába a szakszervezeteket állítja, s azt is, amelyik fel kívánja menteni a szakszervezeteket a felelsség alól. A szakszervezetek iránti bizalmi válságot álláspontunk szerint a társadalompolitika, a gazdaságpolitika zavarai, a voluntarista ellentmondások, s ezek negatív következményei, valamint saját hibáink együttesen okozták. Felelségünket fként abban látjuk, hogy tévesen fogtuk fel a hatalom támogatásának funkcióját. Azt gondoltuk, hogy ha tompítjuk a helyzet, a gondok súlyosságát, az érdekek érvényesítésének és ütköztetésének élét, ha észrevételeink, javaslataink képviseletében visszafogottak, ha munkánk nyilvánosságában, nyitottságában óvatosak, ha a józan önmérséklet helyett önkorlátozóak vagyunk, akkor ersítjük igazán a hatalmat. Ma már látjuk, hogy ez hibás felfogás és magatartás volt, mert ezáltal nemcsak a szakszervezeti mozgalom szenvedett presztízsveszteséget, hanem a hatalom is gyengült. Új ellentmondásokkal kell számolni

De az említettek nem csupán a múltra vonatkozóan érdemelnek figyelmet, hanem a jöv szempontjából is. Jól látható, hogy a következ idszakban is mind a társadalompolitika, a termelés, a gazdálkodás, mind az elosztás területén olyan új ellentmondásokkal kell számolni és szembenézni, amelyek az érdekképviselet, az érdekérvényesítés konfliktusait még élesebbé tehetik. Emiatt a szakszervezetekre nézve is tovább nhet a ketts szorítás ereje, s ennek következtében fennáll mind a feleltlen radikalizálódás, mind az indokolatlan önmérséklet veszélye. S ha az említettek és a dokumentumainkban megfogalmazottak alapján azt a kérdést tesszük fel, hogy milyen szakszervezeti politikát akarunk folytatni, azt felelhetjük: önálló, demokratikus, reális, felelsen cselekv érdekképviseleti és érdekvédelmi politikát. Konstruktívan és aktívan támogatni kívánunk minden kezdeményezést, amely a társadalom demokratizálódását viszi elre, minden olyan gazdasági intézkedést, amely ésszer, s egyúttal a dolgozók trképességét is gondosan figyelembe veszi. Ez utóbbinak a hangsúlyozása különösen indokolt és idszer napjainkban, amikor a bejelentett árintézkedések a közvélemény egyes, köztük a közalkalmazottak csoportjait tiltakozásra gerjesztették. A jövben nem lehet elégséges a “követ stílusú”, kissé kényelmes, bürokratikus magatartás. Nem jár eredménnyel a nemet-mondás sem, hatásosabb lehet a kezdeményez, az érvekkel vitatkozás, az aktív magatartás. De arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy az “alulról” építkezés nem jelenti az igények azonnali kielégíthetségét. Mindez azonban nem menthet fel bennünket az alól, hogy a legerélyesebben képviseljük a napi, esetenként az egyéni érdeksérelmek minimalizálásának szükségességét, illetve az eddigieknél határozottabban közremködjünk a jogos egyéni sérelmek orvoslásában. Az említettekbl következen az a kötelességünk, hogy a különböz foglalkozási-szakmai érdekek sokszín kifejezésére, ütköztetésére és érvényesítésére jobban alkalmassá tegyük a mozgalom szervezeti rendszerét… A tagsági vitában egyértelmen kifejezésre jutott, hogy a hozzánk tartozó majd minden szakma elégedetlen érdekképviseletével. Ezt el kell fogadnunk még akkor is, ha tudjuk, nem mindenért vagyunk elmarasztalhatóak, nem mindenért vállalhatjuk a felelsséget, még ha az a munka, amit végeztünk, sok eredményt is hozott. Bár hozzá kell tennem, hogy a tagság eltt ez nem mindig vált ismertté és elismertté sem. Nehezíti helyzetünket az is, amit a szekciók összetétele is tükröz, hogy sok foglalkozási csoportot, szakmát tömörít szervezet vagyunk, amit erfeszítéseink ellenére sem sikerült elég markánsan tevékenységünkben és szervezeti struktúránkban megjelenítenünk. Tudjuk azt is, tagságunk jelents részében az általánosnál erteljesebb az igény új szervezeti formák keresésére. A tudományos kutató intézeti dolgozók egy szkebb csoportjánál ez a SZOT-on kívüli szakszervezet alakításában, dönt többségénél pedig szakszervezetünkkel társszervezeti viszonyban mköd önálló szakszervezet, a TUDOSZ megalakításában formát is öltött a múlt év tavaszán. Mindamellett természetes, hogy a tagság nagyobb önállóságot, mozgásteret és annak megfelel szervezetet kíván sajátos szakmai, munkavállalói érdekeinek képviseletére. Ez

ma a szervezeti stabilizálás f iránya. A legteljesebb mértékig támogatni kell az ilyen kezdeményezéseket. Óvakodni kell azonban az illúzióktól, a szétaprózódástól, illetleg a mködési képtelenség veszélyétl. Ez az alapállás vezette a központi vezetséget szakszervezetünk szervezeti megújulása, a szövetség alapelvei tervezetének kidolgozása során. Ehhez csatlakozva ersítem meg azt a javaslatunkat, hogy az alapelvek elfogadásával egyidejleg a tanácskozás adjon felhatalmazást a szövetség szervezeti és mködési szabályzatát elkészít bizottság életre hívására azzal, hogy a szabályzattervezet legkésbb ez év áprilisáig készüljön el, és azt a munkahelyi szakszervezeti választásokhoz kapcsolódva bocsássuk tagsági vitára. Ez id alatt várhatóan befejezdnek a különböz szakmai, foglalkozási csoportok szervezeti formakereséssel is együtt járó konzultációi, illetve megfogalmazódnak azok a javaslatok, amelyek az érdekképviselet sajátos megoldásait tartalmazzák. Javasoljuk továbbá, hogy a tagsági eszmecserén, a szövetségi szabályzattal egyidejleg az egyes tagszervezetek mködésére vonatkozó dokumentumokat is tzzék napirendre az alapszervezetek. Azt is elfogadásra ajánljuk, hogy tavasszal kezddjék el a munkahelyi szakszervezeti szervek és tisztségviselk, illetve a különböz szakszervezeti fórumokra a delegátusok megválasztása. Az lenne célszer, ha a munkahelyi választásokat követen legkésbb október végéig a tagsági szándékoknak megfelelen kialakuló közép-, illetve országos szint szakmai, foglalkozási tagszervezetek is megtartanák alakuló tanácskozásaikat, megválasztanák tisztségviseliket és delegáltjaikat a szövetségi vezet szervekbe, illetve a szövetség ez év végéig tartandó, elrehozott kongresszusára. Ez az év tehát szakszervezetünk történetének igen jelents szakasza lesz. Ebben a periódusban várhatóan mind tartalmában, mind szervezetében egy gyökeresen új, alulról építkez mozgalom alapjai és feltételei épülnek ki, amelynek betetzése sokszínségében gazdag, és ily módon egységes, ers, ütképes, önkéntes, harcos szövetségi szervezet megteremtése lesz. Szóba került az országos tanácskozás elkészítése során az is, nem lenne-e célszer ehhez kapcsolódva a vezet testületek személyi megújítását is napirendre tzni. A következk miatt nem tettünk erre javaslatot. Egyrészt azért, mert 1985. decemberi kongresszusunkon a Központi Vezetség tagjai 52 százalékban kicseréldtek, így a 113 fs testületnek 59 új tagja van. Az elnökség tagjainak 56 százaléka cseréldött, s így a húsz tagú testületbl mindössze kilenc volt tagja korábban is az elnökségnek. A választott tisztségviselknek pedig mindegyike — egy központi vezetségi titkár kivételével — ekkor kapott elször megbízást jelenlegi funkciójára. Másrészt azért sem terveztünk személyi változást, mert a tagsági vita során ugyan általában szóltak a személyi megújulás fontosságáról, de konkrétan sehonnan sem érkezett olyan javaslat, vagy követelés, hogy a központi vezetség vagy az elnökség mondjon le, illetve valamelyik tisztségviselt hívják vissza.

Harmadsorban azért sem tartjuk célszernek a személyi változásokat, mert az csak a jelenlegi szervezeti rendnek megfelelen történhetne hiszen — a TUDOSZ kivételével — még nem alakultak meg az új autonóm szervezetek, amelyek majd a szövetséget alkotják, és amelyek majd delegálhatják képviseliket a vezet szervekbe. Végül nem javasoljuk a személyi változásokat azért sem, mert ahogy jeleztem, a következ hónapokban teljes kör, minden bizonnyal új szabályzat, új delegálási elv és gyakorlat szerinti tisztségviseli választásra kerül sor. Így mód lesz a jelenlegiek megmérettetésére, s arra is, hogy olyan tisztségviselk — köztük friss szellem fiatalok — kerüljenek megválasztásra, akik jól felkészültek, vitaképesek, elvszeren bátrak és határozottak. Ez lehet a kiválasztódás vezet szempontja. Mi aggasztja a tagságot? Tudatában vagyunk annak, hogy tagságunkat nem csupán, st talán nem is elsdlegesen a szakszervezeti mozgalom szervezeti, mködési kérdései foglalkoztatják, hanem nagyon hangsúlyozottan az, hogyan alakul helyzete, miként vélekedik arról a szakszervezet, mit tesz életkörülményei romlásának megállításáért, érdekeinek hatásos képviseletében. Ezért láttuk szükségesnek, hogy az ezzel összefügg álláspontunkat az országos értekezlet elé került dokumentumtervezet hangsúlyozottan tartalmazza. Programjavaslatunkban összefoglaltuk szakszervezetünk legfbb érdekképviseleti törekvéseit, a foglalkoztatáspolitikától a bérreformig, a 40 órás munkahét bevezetésétl az adórendeletek módosításáig, a szociálpolitikától a gazdálkodásig. Ezek megvalósulását várja és követeli a tagság. Nekünk pedig kötelességünk ezeket képviselni és ezekért küzdeni. Jóllehet reálisan és felelsen szembe kell néznünk a tényekkel. Egyfell gazdaságunk súlyos helyzetével, s a szk mozgástérrel, másfell azzal, hogy a közalkalmazottak minden rétege és csoportja aggódik munkafeltételeinek, életviszonyainak romlása miatt, amit súlyosbít az e területeken is mind erteljesebben fenyeget egzisztenciális bizonytalanság. Az évek óta tartó erfeszítések, az életszínvonal drasztikus korlátozása ellenére sem halad kellen a népgazdaság szerkezet-átalakítása, jövedelemtermelésében még nincs pozitív elmozdulás. Az életszínvonal csökkentése ellen mind határozottabb a közvélemény tiltakozó hangja. A legutóbbi árintézkedések elleni protestálás erre bizonyíték. — Ezt a közvéleményi megnyilvánulást súlyosbítja, hogy fogytán van a bizalom a kormány gazdaságpolitikai koncepciójával és gyakorlatával szemben. Tagságunk körében is mind gyakrabban hallhatók olyan vélemények, amelyek szerint a kormány elgondolásai nem teremtenek megfelel, reális alapot a stabilizációra, a kibontakozásra. Súlyos és komoly figyelmeztet jelzések ezek, amit a kormánynak nagyon felelsen mérlegelnie kell. Támogatjuk azt az igényt, hogy a szociálpolitikai és

nyugdíjintézkedések körét tovább kell bvíteni, s halaszthatatlan a bér- és szociálpolitikai reform. A szociálisan különösen nehéz helyzetben élk támogatására szakszervezetünk — lehetségeihez mérten — eddig is teremtett pénzügyi alapokat. Ennek bvítését szolgálja elfogadása esetén az a javaslat, hogy biztonsági tartalékalapunk kamathozadékára építve 1989-ben négymillió forintnyi szociális alapot hozzunk létre. Az alap a szolidaritás jegyében bvíthet, elosztására pedig kuratórium felkérését látnánk célravezetnek. Alapvet követelésünk: meg kell állítani a szellemi munka, a tudás leértékelésének folyamatát, egyúttal a feledés lomtárába kell helyezni a “nem termel” szféra fogalmát, azzal a felfogással együtt, hogy ez a terület azzal érje be, ami jut neki a költségvetési maradványból. Mindez nem csupán ennek a területnek az érdeke, hanem a társadalomnak is. Amit elértünk és amit meg kell oldanunk Van bizonyos elmozdulás, amely reményt kelt bennünk néhány kormányzati megnyilvánulással és konkrét lépéssel összefüggésben, ami a közelmúltban történt. 1989re az államigazgatás kivételével más területeken megsznt a bér- és dologi költségek kigazdálkodási kötelezettsége. A múlt évben béremelésre került sor a bírósági, ügyészségi szervezetben, a közeljövben — határozott fellépésünk eredményeként is — hasonló intézkedésre kerül sor a közmveldési, közgyjteményi intézmények és remélhetleg a társadalombiztosítás dolgozói részére is. Szorgalmazzuk és elengedhetetlennek tartjuk a folytatást más területeken is annak megfelelen, ahogy azt az írásos elterjesztés rögzíti. Támogatjuk és részt kívánunk venni az államélet fejlesztésében. Szakszervezetünk érdekelt a jogállamiság megteremtésében, ennek kapcsán különösen abban, hogy a jogállamiság intézményrendszere magas színvonalú munkájához szükséges feltételek komplex módon, a döntések kapcsán megvilágításra kerüljenek és garantáltassanak. Az államigazgatással kapcsolatos politikai, kormányzati és társadalmi megnyilvánulások az utóbbi években fként két összefüggésben jelentek meg. Egyrészt a magasabb követelménytámasztás formájában, vagyis dolgozzék többet, jobb színvonalon, kisebb létszámmal és olcsóbban. Másrészt a fokozódó kritika formájában, vagyis nem elég hatékony, bürokratikus, nemegyszer konzervatív magatartása miatt reformellenes. Az ellenérzéseket, a társadalmi ingerültséget csak fokozták azok a felszínre került, s fként etikailag elítélend esetek, amelyek nyilvánosságot kaptak, és sajnos sok esetben az államapparátus egészére általánosító elmarasztalást váltottak ki. Hosszú ideje viszont kevés figyelmet kapott az államigazgatás feltételrendszerének komplex vizsgálata. Történtek ugyan elhatározások korábban és a közelmúltban is a közigazgatás korszersítésére. Programirodák bséges mennyiségben termeltek tanulmányokat, s konkrét lépésekre is sor került. Ezek jelentségét és értékét nem

kívánjuk lebecsülni. Azt azonban hangsúlyozandónak tartjuk, hogy a konkrét lépéseket gyakran mégis az esetlegesség, az improvizáció, a nem kell összehangoltság, és gyakran az elkészítés konspirációja jellemezte. Ez változtatást igényel, beleértve a szakszervezeti részvétel lehetségének biztosítását is. Azt szorgalmazzuk, hogy átfogó közigazgatási koncepcióban határozzák meg az államigazgatás funkcióit, az apparátus helyét, szerepét, az iránta támasztott elvárásokat, s a racionális mködés szervezeti-technikai feltételeit. Az államigazgatás dolgozói 1974-ben részesültek legutóbb általános központi béremelésben. Azóta a létszám- és bérgazdálkodás liberalizáltabb lehetségei alakították a bér és kereseti viszonyokat. Több éve tettünk már jelzéseket az államigazgatás, s ezen belül különösen a helyi tanácsok dolgozói bér- és kereseti színvonalának elmaradásáról, továbbá az egyes fhatóságok bérszínvonala indokolatlan különbségeit jelz tendenciák felersödésérl. Ennek nyomán kisebb korrekciókra sor került ugyan, de sajnos az alaphelyzet lényegileg nem változott. Segítnk a nyilvánosság Mit lehet tenni? Az egyik leghatásosabb eszköz itt is a nyilvánosság lehet. Széleskören és valósághen be kell mutatni az államigazgatás helyzetét, munkáját, bér- és kereseti, szociális viszonyait. A társadalom és az apparátus számára is nyilvánvalóvá kell tenni, hogy egyetlen modern társadalom sem nélkülözheti a hatékony, színvonalas korszer államigazgatást, az olyan szervezetet, amely szakáganként és szintenként együttmködésre képes, s a jogalkotás és jogalkalmazás egységében valósítja meg mindennapi feladatait. Ez viszont nem oldható meg egyrészt az új körülményekhez alkalmazkodni képes és megújulásra kész szakembergárda nélkül, másrészt rosszul fizetett, s különösen a helyi szerveknél alacsony színvonalú technikai eszközökkel dolgozó emberekkel. De a hiteles nyilvánosság lehet az egyik hatásos eszköz a közélet tisztaságával, a közszolgálati etikai normák betartásával kapcsolatos követelmények garantálására is. A közélet tisztaságáért szakszervezetünknek is határozottan ki kell állnia. A nyilvánosság munkánk egész megújulásának fontos követelménye. A nyilvánosság politikai alapállás, a demokratizmus nélkülözhetetlen feltétele, a tagság bizalma visszanyerésének, támogatásának, a szakszervezeti politika eredményességének fontos záloga. Ebben a felfogásban kívánatos tovább gazdagítani kapcsolatunkat a tömegkommunikációs eszközökkel és átalakítani bels információs rendszerünket is. Az utóbbi érdekében profi szervezetet is megbíztunk javaslatok kidolgozásával arra, hogyan, milyen korszer módszerekkel valósíthatjuk meg az érdemi és közvetlen párbeszédet a tagsággal. Egyetlen feladatunk legyen az érdekképviselet, az érdekvédelem (Elhangzott az országos tanácsi aktíva értekezleten, 1989. június 27-én)

Az utóbbi hónapokban tömegesen kapunk jelzéseket, észrevételeket, kritikai megjegyzéseket tanácsi szakszervezeti tisztségviselktl, a tagságtól. Panaszolják romló helyzetüket, a mind nehezebb munka és életkörülményeiket, elfogadhatatlan bér- és kereseti viszonyaikat. Követelik a határozottabb, harcosabb érdekképviseletet, érdekvédelmet. Ezért úgy ítéltük meg, hogy az adott körülmények, a problémák jellege és súlya miatt nem halasztható a szélesebb kör eszmecsere, mert mozgalmunk vezet testületei nem vállalhatják csupán maguk a döntést abban, hogy mit tegyünk, milyen követeléseket támasszunk a kormányzattal és önmagunkkal szemben, mindehhez milyen tagsági támogatásra számíthatunk. Nincs még egy éve sem, amikor összehívtuk a Tanácsi ügyintézk I. Országos Konferenciáját. Már akkor is világos volt, hogy a tanácsapparátus körében komoly és mély feszültségek vannak, rosszabbodik az emberek közérzete, hangulata. A helyzet azóta még problematikusabbá vált. Ez elssorban a társadalom általános gazdasági állapotával függ össze, amely miatt mind kisebb a lakossági tolerancia, s mind nagyobb a szociális érzékenység. Az els vonalban dolgozó tanácsi vezetk és ügyintézk élik meg leginkább közvetlenül azokat a konfliktushelyzeteket, amelyek a szkül anyagi források következtében a jogos lakossági igények, szükségletek és ezek kielégíthetségének hiányában mindinkább kiélezdnek. Mind általánosabb jelenség, hogy a társadalom igen nagy részére kiható életszínvonal-csökkenés, a gazdasági válság súlyos hatása, a politikai intézményrendszer egészével szembeni bizalmatlanság, s mindezekbl következ társadalmi kritika és elégedetlenség a tanácsi intézményrendszert állítja a legélesebben a támadások kereszttüzébe. Mindez önmagában is elégséges lenne az apparátus szárnyaszegettségéhez. Társul azonban ehhez az a bizonytalanságérzet is, ami a tanácsok, s az apparátus jövjével függ össze. Az teljesen világos, hogy gyökeres társadalmi változások a helyi közigazgatással szemben is alapveten új, az eddigiekhez képest lényegesen más követelményeket támasztanak. Ennek koncepcionális és gyakorlati körvonalai azonban még nem vagy csak nagyon halványan látszanak. Még sok tekintetben az a paradox helyzet van a tanácsoknál is, hogy a régi módon már nem lehet, új módon pedig még nem képesek dolgozni. S a képesség hiánya nem róható fel csak nekik. A munkájukat meghatározó közgazdasági és jogi környezet csak lassan változik. Terhelik ket korábbi és közelmúltbeli hibás döntések, még ma is hatnak rájuk a paternalizmus évtizedes beidegzdései. Vagyis általános módon bnbakká tételük, generálisan alkalmatlanná nyilvánításuk, lejáratásuk nem csak megalapozatlan, hanem igazságtalan is. Súlyos gond a tanácsapparátus társadalmi, anyagi elismertségének elégtelensége, rossz bér- és kereseti viszonyaik. Másfél évtized alatt ez az apparátus nem részesült központi bérfejlesztésben. Ez nem csupán anyagi-financiális összefüggéseket takar. Alapvet oka az az elhibázott közigazgatás-politika, amely lényegében a negyven évet jellemezte, s amelyet szakszervezetünk évtizedek óta bírál. Ideológiai és politikai meggondolások, mesterségesen szított averziók, a közigazgatás sajátosságainak lebecsülése, a torzult személyzetpolitika, s több más tényez együtt vezetett el a mai helyzethez.

Sajnos az utóbbi évek közigazgatással kapcsolatos reform törekvéseiben is sokkal több a deklaráció, az improvizáció, a szándéknyilatkozat, mint a megalapozott, konzekvens modernizáció. A szakszervezeti mozgalom is nagyon nehéz idszakot él át. Viselnie kell a múlt felelsségét, s emiatt a vele szembeni bizalmatlanság következményeit. Vállalnia kell a mai helyzet és körülmények adta keretekben az állásfoglalást, a harcot olyan körülmények között, amikor egyfell jelen van a valóságtól elszakadt radikalizmus, a szociális demagógia, másfell a legégetbb, jogos igények kielégítésének is gátat vet gazdasági korlát, s az erre hivatkozó elutasító magatartás. Mit tehet ilyen viszonyok között a szakszervezeti mozgalom? Mindenekeltt azt, hogy meghatározza önmagát. Ebben a legfontosabb az, hogy a szakszervezetek a munkavállalók érdekeinek képviseletét, érvényesítését és védelmét tekintik egyetlen funkciójuknak és feladatuknak. Erre irányuló politikájukat tagságuk által meghatározottan maguk alakítják ki, politikai pártoktól és szervezetektl függetlenül. A mozgalom joga és kötelessége, hogy befolyásos társadalmi, politikai tényezként jelen legyen mindazoknak a döntéseknek a meghozatalában, amelyek tagságának helyzetét, életviszonyait érintik és meghatározzák. A realitás és a felelsség alapján a tanácsigazgatás és az apparátus helyzetérl vázolt képhez hozzátartozóan hangsúlyozni kell azt is, hogy nem lennénk tárgyszerek és igazságosak, ha azt állítanánk, hogy az utóbbi években semmi pozitív irányú elmozdulás nem történt a közigazgatásban, s különösen a tanácsszervezetben. A kormányzati irányításban és a tanácsi szférában is nyomon követhetk az új követelményekkel adekvát lépések. Ezek közé tartozik a tanácsi önállóság bvülése, az önkormányzatiság csíráinak megjelenése, a vállalkozó szellem közigazgatás vonásainak jelentkezése, a határozottabb helyi képviselet és társadalmi kontroll megjelenése. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a liberalizált bérgazdálkodás lehetségei módot adtak bizonyos, a központilag meghatározott mértéknél esetenként nagyobb, helyileg jelentsen eltér bérfejlesztésre. Ehhez egyes tanácsi foglalkozási kategóriák (adóapparátus, mszakiak stb.) szolid mérték központi preferenciát is kaptak. Lényegében teljessé vált a 40 órás munkahét, bár sajnos sokaknál ez inkább csak jogi lehetség, semmint valóságos gyakorlat lehet. Az ügyfélfogadás korábbi — joggal kifogásolt — központi szabályozása megsznt. Ismét megilleti az 50 százalékos vasúti utazási kedvezmény a közalkalmazottakat. Mindezekben benne van a helyi, területi és központi szakszervezeti szervek szívós képviseleti munkája és törekvése. Sürgetjük és szorgalmazzuk a közigazgatás átfogó reformját, az önkormányzatokra vonatkozó koncepció mielbbi megalkotását, a központi és a helyi igazgatás funkcióinak, feladatainak újrafogalmazását, feltételrendszerének az elbbiekkel összhangban álló biztosítását.

Igényeljük a közigazgatási reformmunkálatok nagyobb nyilvánosságát, az érintett szakapparátusok bekapcsolásának, részvételének biztosítását. Ösztönözzük és szervezzük a közigazgatási, a tanácsi apparátus progresszív köreinek fokozott aktivitását. Központilag, s szükség szerint helyben is teremtsük meg ennek szervezeti keretét, formáit (például reformbizottságok, reformklubok útján). Követeljük a közigazgatás sajátosságait kifejez elmeneteli és bérrendszer — a szakszervezet gondozásában elkészült — koncepciójának haladéktalan kormányzati napirendre tzését, s azt követen a konkrét jogi szabályozás elkészítését és elfogadását. Tekintsük elengedhetetlennek a közigazgatási munka körültekint gépesítését. Az illetékes kormányzati és tanácsi szervek vessenek véget a meggondolatlan, szakszertlen, presztízsszempontú technikai fejlesztésnek, az ehhez kapcsolódó indokolatlan pénzpazarlásnak. Társadalmi gondjaink, feszültségeink leküzdésében minsítsük halaszthatatlanul szükségesnek a morális válság leküzdését, a közéleti tisztaság garanciáinak felállítását, a nyilvánosságot. Vállaljuk fel, hogy a szakszervezeti mozgalom eszközeivel is határozottan fellépünk ezek érdekében. Nem vállalunk közösséget a közszolgálati etikát tudatosan megsértkkel, kiállunk viszont azért, hogy ártatlanul, igazságtalanul senkit ne pellengérezzenek ki, ne ültethessenek a vádlottak padjára, hogy egyes esetekbl — még ha ezek helyenként több személyt jelentenek is — ne általánosítsanak a lejáratás szándékával. Tartsuk fontosnak, hogy a szakszervezet vállaljon tevleges szerepet a közigazgatás etikai kódexének kidolgozásából, kezdeményezze olyan team életre hívását, s olyan hiteles kollektívák mködését, amelyek etikai ügyekben joggal hallathatják szavukat. Az érdekvédelem körébl: Halaszthatatlannak tartjuk a tanácsapparátus bér- és kereseti színvonalának javítását. Ennek forrásaként nem mondunk le a tanácsi szervezet korszersítésével még felszabadítható források feltárásáról és mobilizálásáról, azt azonban határozottan kijelentjük, hogy csupán ezekre alapozva nem lehet a szükséges — a helyi, települési tanácsoknál minimálisan 20 százalékos — soron kívüli bérfejlesztés fedezetét megteremteni. Ezért határozottan igényeljük a központi forrásból a garancianyújtást. Tegye a kormány automatikusan garantálttá: • els lépcsben a népgazdaság kereseti átlagához igazodó bérszínvonal követést, • második lépcsben az árindexhez igazodó bérkövetést. Végül kifejezzük véleményünket, hogy a közigazgatás reformja megértésre és támogatásra talál nem csupán az e területhez közvetlenül kötd progresszív erk, hanem

a politikai, a társadalmi közélet, s az állampolgárok részérl, s ez teremthet valódi alapot a közigazgatás presztízsének. Felforrósodott viták idszakát éljük (Elhangzott a Közalkalmazottak Szakszervezete Központi Vezetségének 1989. szeptember 21-i ülésén — rövidítve) A SZOT-hoz tartozó szakszervezeti mozgalom mai helyzete bonyolult ellentmondásos, kritikus, az átmenet állapotát tükröz idszakát éli át. Igaz ez küls környezeti viszonyaira és igaz bels viszonyaira is. Ami a küls környezeti viszonyokat illeti: elég kemény viták és kiélezett viszony jellemezte a múlt idszakot a kormányzattal. Különösen felforrósodtak az eszmecserék a húsáremelés, az ehhez társuló figyelmeztet sztrájkról, a bányász demonstráció kapcsán. Az MSZMP vezetésével is elég kemény vitákat folytatott a Szakszervezetek Országos Tanácsának vezetése, és ennek kapcsán sok kérdésben itt sem kapott a mozgalom kell támogatást. Az alternatív szakszervezetek magatartásban is megfigyelhet egyfajta változás, fként abban, hogy ma már határozottan szakszervezetként kívánnak dolgozni. Az alternatív szakszervezetek megjelenése és ilyen fajta aktivitása abban az értelemben lehet pozitív, hogy egyértelmvé tette a monopólium megtörésére irányuló szándékokat, világossá tette a SZOT számára a számvetést a konkurenciaharccal és a felkészülést erre. Más politikai szervek törekvéseivel is találkoznunk kell. Ismert, hogy több helyen megalakultak, más helyen megalakulóban vannak a munkástanácsok, ezért sürgsen szükség van arra, hogy a szakszervezeti mozgalom tisztázza álláspontját a munkástanácsokkal kapcsolatban. A kialakuló vélemények szerint a munkástanácsoknak, illetve a munkavállalói érdekképviseleteknek, szakszervezeteknek nem egymás konkurenseinek kellene lenniük, hanem valamilyen sajátos munkamegosztás alapján egymással együttmköd, sok kérdésben egymást támogató formációnak. A politikai egyeztet tárgyalások is úgy alakultak, ahogy az ismert. Nem volt vitanélküli: helyesen tettük-e, hogy kivonultunk ezekrl a tárgyalásokról. A dolog új fejleményt vett, a tárgyalások gazdasági, szociális kérdésekben folytatódnak. Ezekre a tárgyalásokra újra vissza kell menni, s ott kell maradni mindaddig, amíg az egyenrangú, a döntésekre gyakorolt egyenl esély befolyás a különböz felek részérl nem kérdjelezdik meg. Ebben a szituációban mi lehet a szakszervezeti mozgalom magatartásának iránya? Mindent el kel követni azért, hogy valóban az új viszonyoknak megfelel, az önállóság, az autonómia önkéntes elhatározásaiból kiinduló és azon nyugvó, újszer integráció erteljes szervezeti, strukturális rendjét tudja a szakszervezeti mozgalom meghatározott id alatt kialakítani. A szakszervezeteknek alapveten más módon kell kialakítaniuk kapcsolataikat a tagsággal. Véget értek azok az idk, amikor a politikai intézményrendszerben elfoglalt hely és pozíciók útján lehetett ilyen vagy olyan érték eredményeket elérni, amikor egy-

egy képviseleti testület viszonylagos magabiztossággal meg tudta ítélni, hogy bonyolult szituációkban mi a tagság véleménye. Az élet sok olyan kihívást intézett a közelmúltban a szakszervezeti mozgalommal szemben, amire választ már képviseleti úton sem lehet kell biztonsággal adni. Ezért a mozgalomnak elemi érdeke fzdik általában — és a mi esetünkben is — ahhoz, hogy a kommunikálás új formáit és ezzel összefüggésben az információs adatbázis lehetségeit is megteremtse. Nem lehet szakszeren tárgyalni csak mások adataira támaszkodva, vagy felkészületlen tárgyalásra alkalmatlan emberekkel. Profi módon kiképzett szakszervezeti tárgyaló funkcionáriusokra lesz szükségünk, és ez a továbbképzésünk, kiképzésünk. egész szemléletmódját és tematikáját gyökeresen át kell hogy alakítsa. Mindehhez a szükséges modern infrastruktúra pedig pénzbe kerül. A harmadik kérdés a mozgalom általános léptékében, de a mi szövetségünk, szervezetünk esetében is a szakszervezeti tagdíj adómentességének az ügye. Ez sem egyszeren adórendszer kérdése. Javaslom a Központi Vezetségnek, hogy ellenezze a tagdíj adómentességének megszüntetését, és azt a munkavállalókkal és a szakszervezetekkel szembeni lépésnek tekintse. Az állam saját jól felfogott érdekeit tartja szem eltt akkor, amikor adómentességet biztosít a világ legtöbb országában a szakszervezeti tagdíjaknak. Nálunk még hozzátehet az, hogy a magyar szakszervezeti mozgalom bevételeinek nagyobbik hányadát fordítja szociális, kulturális és egyéb más olyan típusú funkciók támogatására, amelyek más összefüggésben egyben állami jelleg kötelezettségeket is hordoznak magukban. Ezért tehát nagy a felelssége mindazoknak, akik amellett kardoskodnak és korteskednek, hogy a szakszervezeti tagdíjak adómentessége sznjön meg. Az 1990. évi bérpolitikával összefüggésben érik az egyezség az illetékes kormányzati szervekkel abban, hogy a jövben a költségvetési intézményekben dolgozóknál a bér három részbl építkezzen: egy: a nominál, az úgynevezett bérfejlesztési automatizmusból, másik eleme: a következ bérautomatizmus, az elz évben az anyagi szférában elért bérfejlesztés mértéke és a költségvetési szférában elért bérfejlesztés mértéke közötti különbség utólagos kiegyenlítését szolgálja, a harmadik eleme lenne a soron kívüli bérintézkedés-sor. Ami a jöv évi nominál bérfejlesztés ügyét illeti, álláspontunk az, hogy a népgazdasági és vállalati szféra becsült bérfejlesztését, az infláció tervezett mértékét együttesen kell figyelembe venni. A következ bérautomatizmus ügyében emlékeztetek arra, hogy a költségvetés az idén hat százalékos fejlesztést kapott, a vállalati szféra becsült fejlesztése pedig 22 százalék körül mozog. Ebbl az következik, hogy ennek a különbségét kellene meghatározni fejlesztésként. Ebben nyilvánvalóan kemény csatározások lesznek. A harmadik elem keretében a bérarányok javítása a cél. Mi most elssorban a közigazgatás, ezen belül is a tanácsi igazgatás, a földhivatalok, a TAKEH, az illetékhivatalok, az illetményhivatal és a GAMESZ ügyeit képviseljük. Nemrégiben országos tanácsi aktíva volt, amely elfogadta azt a követelést, hogy a tanácsok és említett szerveik részére ebben az évben húsz százalékos, a jöv év végén pedig ismételten húsz százalékos fejlesztést igényelünk. Igényeinket eljuttattuk a

belügyminiszternek, a pénzügyminiszternek, a miniszterelnöknek, az ÁBMH elnökének. A válaszok mindenhonnan megérkeztek. A legpozitívabb válasz a belügyminisztertl érkezett. Ez más összefüggésben persze érthet. E válasznak a lényege az, a helyzetmegítéléssel egyetért, a bérkövetelést jogosnak tartja, a bérfejlesztést szükségesnek látja, erre az évre azonban ennek realizálását nem tartja kivitelezhetnek. Lényegében hasonlóan nyilatkozott az ÁBMH elnöke. A pénzügyminiszter azt válaszolta: elismeri ugyan, hogy nem indokolatlan ez a követelés, de sem az idén, sem a jöv évben úgynevezett soron kívüli bérfejlesztésre nem lát lehetséget központi forrásokból. Azt reméli, hogy majd a kétfajta automatizmus ad bizonyos lehetséget a nagyon éles feszültségek enyhítésére. A miniszterelnök viszont azt válaszolta, hogy egyetért a belügyminiszterrel, válaszát álláspontjaként is elfogadja. Ez nem rossz válasz. A belügyminiszter a miniszterelnöktl személyes felhatalmazást kapott arra, hogy kezdje meg velünk a bértárgyalásokat, amelyek meg is kezddtek. Az ott kapott információk szerint a pénzügyminisztérium hallani sem akar arról, hogy soron kívüli bérfejlesztést adjon jövre ennek a területnek, st már arról sem nagyon, hogy itt is úgy fogjuk fel a bérautomatizmus két elemét, ahogy én itt errl beszéltem. Tehát az igazgatásban már ez a normál és követ bérautomatizmus ügye is — legalább is — a központi forrásokból biztosított módon bizonytalanná vált. Mindezekre figyelemmel javaslom a Központi Vezetségnek: ersítse meg azt az álláspontot, hogy elfogadhatatlan a bérautomatizmus rendszerében és mértékében bármiféle megkülönböztetés a költségvetési szféra dolgozói között. Ami a külön bérkövetelést illeti, azt hangoztattuk, hogy nincs módunk megváltoztatni az országos aktíva értekezlet ezzel kapcsolatos álláspontját. Ezért javaslom, hogy ezt az álláspontot is ersítse meg a Központi Vezetség, továbbá ehhez kapcsolva azt is, hogy amennyiben nem tudunk tovább tárgyalni, akkor újra hívjuk össze a tanácsi dolgozók országos értekezletét, és ott döntsünk arról, hogy mi legyen a magatartásunk. A központi igazgatásban is szükségesnek tartok bizonyos bérkontingens biztosítását. Alapveten olyan céllal, hogy a minisztériumok és a fhatóságok közötti indokolatlan bérarányok javítására sor kerüljön. Itt is kilátásba kell helyeznünk központi igazgatási aktíva összehívását, a magatartásmódunk közös kialakítására. Támogatjuk a TUDOSZ — ebbe a kosárba tartozó, tehát a tudományos kutatóintézetek — soron kívüli bérfejlesztésére való igényét abban az összefüggésben, hogy a TUDOSZ ennek a szövetségnek tagjaként legalábbis az eddig bejelentett módon, társult szervezetként fogja föl a maga státusát. A foglalkoztatáspolitikával összefügg témák napi gondként jelennek meg a közszolgálat legkülönbözbb területein. Ezért nagyon sürgsen fel kell készülnünk a foglalkoztatási problémákat jelent változásokra, illetve azokra a feladatokra, amelyek lehetvé teszik, hogy ezekkel valamilyen módon szembe tudjunk nézni, helyileg és központilag. Javaslom: a Központi Vezetség nyilvánítsa ki, hogy a különböz reformokat, korszersítési törekvéseket, ha azok megalapozottak, támogatja. Ugyanakkor a feltételek

a következk: — idben történjen reális és nyílt tájékoztatás azon intézmények dolgozói számára, akiket érint az átszervezés, — kellen körültekint tervek legyenek a közigazgatásban is a felszabaduló munkaer sorsára vonatkozóan, — foglalkoztatáspolitikai eszközrendszer munkavállalói jogon kerüljenek kialakításra,

igénybevételének

szabályai

általános

— mielbb kerüljön kidolgozásra a közszolgálati törvény, illetve a kormány mielbb fogadja el az államigazgatási és igazságügyi dolgozók munkaviszonyával, elmeneteli és bérrendszerével kapcsolatos elterjesztést, — álláspontunkat juttassuk el az illetékes kormányzati szerveknek, és egyben kezdeményezzük az ezzel összhangban álló intézkedések kidolgozását. Nyilvánítsuk ki azon követelésünket, hogy az átalakuló vagy megszn szervezetek dolgozói — objektív kritériumok alapján — kapjanak lehetséget az újjá vagy újonnan alakuló állami szervezetekben elhelyezkedésre. A szubjektív alapú protekcionizmus és a megalapozatlan, negatív diszkrimináció egyaránt elfogadhatatlan. A szakszervezethez tartozó területeken általában, a közigazgatás dolgozói körében pedig különösen rossz a hangulat. A trképesség fogytán van. Nyílván egyebekkel együtt kiváltja a társadalmi kritika, amely gyakran jogos és gyakran nem, a tartós bizonytalanságérzet, a rossz mködési és bérezési feltételek. Tehát közelrl sem csak bérkérdésrl van itt már szó, hanem nagyon kemény egzisztenciális és mindezekkel együtt járó morális problémákról. És itt azt is meg kell fogalmazni: nem hihet, hogy bármely kormánynak célja lehetne az, hogy ezt a közigazgatást — amely sok kritika mellett is azért még ma is a helyén van — dezorganizálja és demoralizálja azzal a bizonytalansági érzet keltésével, amivel élnek ma a minisztériumok, fhatóságok, tanácsok és általában az igazgatás dolgozói. Új utakon a közszolgálati érdekképviselet és érdekvédelem (Elhangzott a Közalkalmazottak Szakszervezetének XI.— a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének megalakulását kimondó — kongresszusán 1990. január 12-én, rövidítve.) Mostani tanácskozásunk a Közalkalmazottak Szakszervezete történetének jelents állomása: lezárunk egy több mint négy évtizedes korszakot, s egyidejleg remélhetleg lerakjuk egy új minség, új dimenziójú szakszervezeti szervezdés, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének alapját. Milyen okok és felismerések indították el azt a több mint két évvel ezeltt kezddött folyamatot, amely a monolit, tradicionális szakszervezet átalakulását, fokozatos és folyamatos lebontását — s nem lerombolását — ezzel egyidejleg alulról építkez, önálló, egyenrangú szakmai-foglalkozási

érdekképviseleti szervezetek életre hívását és azok szövetsége keresését eredményezte. A viták tanulságait summázva azt mondhatjuk: a szakszervezetek, s így a saját szakszervezetünk iránti bizalmi válságot egyfell a társadalompolitika, a gazdaságpolitika súlyos hibái, a politikai intézményrendszer szervezdésének és mködésének negatívumai, másrészt a szakszervezetek — történelmileg is hibásnak bizonyult — ketts funkciója, továbbá a szerepfelfogás és a hatásos érdekképviseletre alkalmatlan struktúra együttesen idézték el. Területünkön a helyzetet súlyosbította a szellemi munka értékének fokozatos devalválódása, s a néhány év óta különösen jellemz agresszív pénzügyi restrikció hátrányos következménye. Mindebbl egyenesen következett az a kötelességünk, hogy nyíltan, önkritikusan levonjuk a múlt tanulságait: a szakszervezetek vezeti, a régi és új tisztségviselkkel együtt kiformálják a stratégiáját, s ha lehet a közmegegyezés talaján megteremtsék a közös cselekvés feltételeit. Ez a folyamat nem volt zökkenmentes. Azt a többségi álláspontot támogattuk, hogy gyökeres, átfogó változások szükségesek: funkciójában, feladataiban, struktúrájában, munkastílusában új szakszervezetre van szükség. Vitába szálltunk azokkal, akik a megújulás retorikájával valójában csak a névtábla cseréjét akarták. Ugyanakkor perlekedtünk azokkal is, akik szakszervezetünk múltjának vitathatatlan eredményeit is megtagadták. Meggyzdéssel valljuk, hogy szakszervezetünk — béklyói ellenére — a magyar közszolgálat ügyéért sok olyan kezdeményezés elindítója és szorgalmazója volt, amely történetileg is kiállja majd a próbát és elismerést vált ki. Hiszem és vallom: nem kell szégyenkezve és bntudattal élnie annak a több tízezer tisztségviselnek, aktivistának, akik jó szándékkal, becsülettel, önzetlenül tették mindennapi dolgukat társaikért, képviselték munkatársaik érdekeit, szervezték a rászorulók szociális támogatását, az amatr együtteseket és a sportvetélkedket. A megújulási folyamat elindításakor evidenciaként fogaduk el, hogy a szakszervezeti tagság határozott érdekképviseleti és érdekvédelmi politikát, új szellemiséget és gyakorlatot sürget. Nagyobb önállóságot, mozgásteret, s ennek megfelel szervezeteket kíván a munkavállalók és nyugdíjasok érdekeinek képviseletére. Ebbl következen a múlt idszak szervezeti átalakulásának f iránya az önszervezdés, az önállósodás és a differenciálódás volt. Ennek eredményeként a Közalkalmazottak Szakszervezetének tagsága jelenleg 24 szervezetbe tömörülve folytatja harcát saját érdekeinek képviseletéért és védelméért. Mind világosabbá vált elttünk ugyanakkor, hogy feltétlenül szükségünk van az egyenl rangú szervezetek önkéntes társulására, s az így létrejöv érdekintegrációra: olyan szövetkezésre, amelyben messzemenen tiszteletben tartják az egyes szervezetek autonómiáját, egyben védelmet nyújtanak az elszigeteldés, az er- és befolyás-vesztés, a gazdasági mködésképtelenség valós veszélyeivel szemben.

Tehát a megalakítandó szakszervezeti szövetség az érdekérvényesítésben egyrészt képviseli a közös, egyetemleges érdekeiket, másrészt az összefogás és a szolidaritás útján megsokszorozza az egyes szervezetek erejét, eredményességét. Ez a formáció szolgáltatásaival, vállalkozásaival racionálissá teszi a szervezetek mködésének gazdasági hátterét. Az utóbbi hónapok vitáiban mindenütt szóba kerültek — sokszor igen kritikusan — az értelmiségi, alkalmazotti szféra SZOT-on belüli képviseletének kérdései. Alapjaiban új típusú, a szakszervezeti mozgalom egyetemleges kérdéseivel, a szervezett dolgozók átfogó érdekeivel foglalkozó szövetségi szaktanácsra van szükség. Napjainkban minden közszolgálati dolgozói réteg elégedetlen munkafeltételeinek, életviszonyainak nagyfokú romlása miatt. Ezzel a ténnyel reálisan és felelsen szembe kell nézni. Tény az is, hogy több eredményes kezdeményezésünk volt. Nincs azonban sem okunk, sem jogunk elfedni a valóságot: úgyszólván minden közszolgálati terület az intézményrendszer mködési feltételeit tekintve súlyos gondokkal küzd. Romlottak a munkavállalók bér- és kereseti viszonyai, rosszabb lett az egyes rétegek szociális helyzete. Az aktív foglalkoztatottak között fokozódott az egzisztenciális bizonytalanság. Ugyanakkor az 1990-re elfogadott költségvetés további igen kemény megszorításokat jelent. A költségvetési szféra több területén a mködképtelenség veszélyében élnek. Néhány más szakszervezettel összefogva — együttesen — a leghatározottabban felemeltük tiltakozó szavunkat a kormányzatnál, országgylési képviselknél a tervezett intézkedésekkel szemben. Az engedmények azonban sajnos csak nagyon esetlegesek és részlegesek. Beszélnünk kell a közigazgatás súlyos bérgondjairól, a helyi igazgatás, a földhivatalok, a GAMESZ-ek dolgozóinak rendkívül alacsony bérszínvonaláról, a központi területi igazgatás béraránytalanságairól, feszültségeirl. A kormányzat 1974. óta és a közelmúltban is minden fellépésünk és követelésünk ellenére elzárkózott az intézkedéstl. Ezt nem fogadhatjuk el. Nem vehetjük tudomásul a bérbl és fizetésbl, nyugdíjból élk terheinek már-már az elviselhetetlenségig terjed növelését. Ezért határozottan támogatjuk a szociálpolitikai és nyugdíjintézkedések körének és mértékének további bvítését, annak figyelembevétele mellett is, hogy ismert elttünk a gazdaság súlyos helyzete. Halaszthatatlannak tartjuk továbbá a költségvetési, a bér- és a szociálpolitikai reform mielbbi, egymással összehangolt kidolgozását és bevezetését. Határozott antiinflációs gazdaságpolitikát követelünk. Összehangoltabb és hatásosabb harcot kell folytatnunk jogos bérköveteléseinkért, a költségvetési intézmények helyzetének jobbításáért. Érdekképviseleti politikánk súlyos tehertétele az, hogy mindmáig kevés figyelmet kapott a közszolgálat, a mveldés, a tudományos kutatás feltételrendszerének komplex vizsgálata. Elkerülhetetlennek tartjuk a különböz költségvetési területek tartalmi, funkcionális, strukturális, szervezeti reformját. A reformmal várhatóan együtt járó foglalkoztatási

gondok megelzésére és orvoslására idben készüljenek foglalkoztatáspolitikai tervek, s legyen olyan eszközrendszer, amely megfelel garanciákat nyújt a prevencióra, illetve a felszabaduló munkaer sorsának humánus és elfogadható rendezésére. Ezeket a javaslatokat juttattuk el a kormányhoz, s ennek jegyében szorgalmaztuk — egyebek között — a közszolgálati törvény kidolgozását és elfogadását, amelynek egy átmeneti idszakra szóló tervezetérl néhány napja szakmai vitán összegeztük álláspontunkat. A következ idszakban mind a társadalompolitika, a gazdaság mind az elosztás területén olyan feszültségekkel kell számolni és szembenézni, amelyek az érdekképviselet, az érdekérvényesítés konfliktusait még élesebbé tehetik. Ennek tudatában kell feltenni a kérdést: milyen szakszervezeti politikát folytassunk? Független, önálló, demokratikus, reális, konstruktív érdekképviseleti és az értelmiségiek, a szellemi dolgozók érdekeit határozottan megvéd szakszervezeti politikára van szükség. Ennek jegyében olyan országos társadalmi, gazdasági fejldést szolgáló programokat szabad csak támogatnunk, amelyek az európai értékeket, a társadalom demokratizálódását, a normális, tisztességes megélhetést biztosítják. A leghatározottabban el kell utasítanunk mindenféle kapkodást, feleltlenséget, s a csak zavarkeltésre alkalmas rögtönzéseket, a társadalmi egyenltlenség igazságtalanságait kiváltó, vagy eltr magatartást. Konzekvensen fejlesztenünk kell munkánk bels és küls nyilvánosságát. Ebben a felfogásban kívánatos tovább gazdagítani kapcsolatainkat a tömegkommunikációval és átalakítani bels információs rendszerünket is. Szakszervezeti politikánkat, magatartásunkat az állami, politikai, társadalmi szervektl függetlenül, de azoktól nem elszigetelten kívánatos folytatni. Ez határozza meg a partneri együttmködést a különböz pártokkal és a viszonyt más politikai társadalmi szervezetekkel. Konstruktív partneri kapcsolatot kell fenntartani a kormánnyal, valamint más állami és gazdasági szervekkel. Szükségesnek látszik a szakszervezeti képviselet biztosítása a parlamentben. Az említettekbl kiindulva a SZOT-hoz nem tartozó szakszervezetekhez fzd magatartásunk vezérl elve csak az együttmködés lehet. Olyan együttmködés, amelynek a munkavállalói érdekképviselet alapján mindkét részrl természetes eleme a párbeszéd, egymás álláspontjának megismerése, érveinek tiszteletben tartása, az elvszer vita, s ezek alapján a közös fellépés mindazokban a kérdésekben, amelyekben az célszer és lehetséges. E tekintetben vannak kedvez jelek, munkálkodnunk kell ezek uralkodóvá válása érdekében. Ez a kongresszus nem a szokványos eszmecserék egyike. Feladatunk egy változó, minségileg megújuló magyar szakszervezeti mozgalom kibontakozásához való hozzájárulás és saját közszolgálati mozgalmunk megújulásának kiteljesedése. Az elttünk álló út nem kitaposott. A szövetség modellje sem kipróbált. A valódi megmérettetés ezután következik. Bízom azonban abban, hogy a sok türelmet, toleranciát, bölcsességet és szolidaritást igényl és felmutató elkészítés, együttes erfeszítés, amelynek eredményeként eljutottunk a mai napig, nem bizonyul hiábavalónak.

Felelsséggel a jövért (Zárszó a KSZSZ alakuló kongresszusán 1990. január 13-án, rövidítve.) Tisztelt Kongresszus! Meg vagyok hatódva! Azt hiszem elhiszik nekem, nem valamiféle formális fogásként mondom, hanem legbelülrl származó érzéseimbl. Több ízben kaptam már bizalmat, amióta ebben a mozgalomban dolgozom, s ez mindig nagyon jól esett. Ez a bizalom az örök emberi értékek között igen rangos helyen van. Ma pedig, ezekben a viharos idkben, ez az Önöktl kapott bizalom különösen megható és különösen jólesik. Nagyon sokat gondolkodtam azon, lehet-e, szabad-e vállalni, hogy a jelölbizottság kérdésére igennel válaszoljak… Mert ahhoz a generációhoz tartozom, amely generációnak viselnie kell a múlt felelsségét. S ez nagyon súlyos felelsség. De egyben azokhoz az emberekhez is tartozom, akik míg tehetik, felelsséget éreznek a jövért. Hogy mégis igent mondtam, annak az az oka — mert bár rendkívüli kemény vitákat éltem át a múlt két esztendben, nagyon sok jogos kritikát kaptunk és kaptam személy szerint is — mégis azért tudtam túlélni, mert ezek mögött mindig jó szándékot tapasztaltam az elkészít bizottság minden tagja részérl, s most ezt a fajta bizalmat és jó szándékot érzékelem az Önök részérl, az Önök szavazataiban. Még azok szavazataiban is, akik nem mellettem voksoltak, mert meggyzdésem, nekik is igazuk van. Köszönöm tehát ezt a bizalmat mindenkinek, aki itt jelen van, azoknak, akik nincsenek itt, de együtt tartottak velünk és velem személy szerint is a múlt esztendkben, amikor hozzáláttunk — és nem nagy reménnyel az els idkben — a szövetség építéséhez. Mit ígérhetek? Csak egyet: hogy ermhöz és képességeimhez képest igyekszem tisztelettel és becsülettel szolgálni a közszolgálat nagy családját. Tudom, ez iszonyatosan nehéz lesz. Nyilván olvasták a miniszterelnök levelét, és ez a levél sajnos, amelyben Nagy Sándornak válaszolt, nem azt jelzi, hogy kompromisszumkészségben sokat léphettünk elre. Nagy Sándor is válaszolt ma, felhasználva a MEDOSZ kongresszuson kapott lehetséget. Ez a válasz is azt mutatja, hogy a szakszervezeti mozgalom és ebben a mi nagy közszolgálati családunk is már a következ napokban nehéz választásokra kényszerülhet. Mégis úgy érzem, hogy optimista lehetek, mert sokak bizalmát élvezzük együtt és remélem, hogy érezni fogom ezt a késbbiekben is. Ezzel köszönöm meg még egyszer Önöknek a kongresszuson tanúsított és a jobbítás szándékától vezérelt nagyon korrekt, nagyon tisztességes, és nagyon bölcs munkáját, kompromisszumkészségét. Szövetségben (Elhangzott a KSZSZ els közgylésén, 1990. július 3-án.) Megjegyzéseim nem a szokványos beszámoló szabályait követik, mivel a közszolgálati szakszervezetek kongresszusa óta eltelt idszak sok tekintetben rendhagyónak tekinthet.

A szövetséggé alakulás tendenciája pozitív volt. Ma már elmondható, hogy a korábbi Közalkalmazottak Szakszervezete tagságának mintegy 90-95 százaléka — különböz társult szervezetek útján — tagja a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének. Pozitívumként értékelhet az is, hogy a korábban szakszervezetünkhöz nem tartozó intézmények tagságából is több ezren csatlakoztak hozzánk. A változásokat értékelend elmondható, hogy nem valami névtáblacserérl volt csupán szó, nem kvázi-szövetség jött létre, hanem — s ez szerénytelenség nélkül megállapítható — gyökeres, strukturális szervezeti tartalmú, személyi változásokat is magában foglaló modernizációs folyamatról van szó. Ez akkor is elmondható, ha a folyamatokat úgy értékeljük, hogy a szövetség alakulása még nem fejezdött be. Mi jellemezte a szövetség megalakulása utáni idszakot? Kezdetben a szövetség feltételrendszerének a kialakítására törekedtünk, amely talán kritizálható is, hisz túlzottan is befelé fordultunk, többet foglalkoztunk saját magunkkal ahelyett, hogy tagságunk gondját-baját intéztük volna. Mentségünkre legyen mondva azonban, hogy egy kitaposatlan úton járó organizáció létrehozása kétségtelenül sok gondot hoz magával. Az is igaz viszont, hogy az elmúlt hónapokban lényegében már nem volt tárgyalóképes az ország régi vezetése, míg az új kormány még nem volt tárgyalóképes. Ebbl következen nem volt kinek kifejtsük a magunk álláspontját. Talán ez a körülmény indokolhatja a befelé fordulásnak a célszernél nagyobb arányát. Az utóbbi két-három hétben azonban már felélénkülni látszik a kormányzati munka. A korábbiakhoz képest nagyobb arányban kérték, hogy a közszolgálati szövetség vagy társult szervezetei valamely kérdésrl nyilvánítsanak véleményt. Természetesen az ezt megelz hónapok sem voltak eseménytelenek. A közszolgálat védelmében fölléptünk minden lehetséges eszközzel. Els helyen említem meg, hogy a Magyar Demokrata Fórummal és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörüléssel közös állásfoglalást adtunk ki a közszolgálatról. Nem akarom ennek a hatását túlértékelni, de ennek a fellépésnek is szerepe volt abban, hogy a korábbi boszorkányüldözéses politikai hangulat az országgylési választások periódusában disztingváltabbá, visszafogottabbá, differenciáltabbá vált. Tájékoztatom önöket arról is, hogy a szövetségi tanács felhatalmazása alapján tárgyaltunk a Magyar Szocialista Párt képviselivel is. Elmondhatom: ezeknek része volt abban, hogy a differenciálatlan boszorkányüldözés nem vált általánossá a közszolgálati apparátus ellen. Itt jegyzem meg, hogy miután a képviseleti rendszer formái Magyarországon eddig nem alakultak ki, oly módon kell majd kialakítani a szakszervezeti képviselet rendjét, hogy abban a különböz szakmai, ágazati szakszervezetek maximális önállósága és kompetenciája érvényesüljön. A jövben az egyes társult szervezetek vagy a társult szervezetek mindegyikét érint ügyekben azonban bátrabban kell élnünk a szövetség képviseleti jogkörével. Ma Magyarországon több mint 100 különböz önálló szakszervezet mködik. Elképzelhetetlen, hogy a jöv érdekegyeztetési rendszere úgy épüljön ki, hogy a mezo- és makroszint fórumon közvetlen képviseletet lehessen mködtetni. Ha a jövben valóban

jelen kívánunk lenni ezeken a fórumokon, akkor a társult szervezetek és a képviselet közötti munkamegosztás kérdéseit a maihoz képest jobban ki kell dolgoznunk, és megnyugtató módon szabályoznunk kell. Szólni kell azokról a funkciókról is, amelyek a tagság igényeinek, érdekeinek szolgálatára, és a szolgáltatások szervezésére vonatkoznak. Szövetségünk kísérletet tett egy közszolgálati munkaer-közvetít iroda kialakítására. A tagság érdekldése — különösen egyes fhatóságok és intézmények körében — a vártnál is nagyobb. Mint új lehetséget említem meg, hogy egy amerikai-magyar biztosító társaság 1 milliárdos alapító tkéjébe 1 százalékos mértékkel kapcsolódtunk. Úgy gondoltuk, hogy ezen a biztosítási rendszeren belül sikeresen tehetünk olyan lépéseket, amelyek sok tekintetben folytathatják a korábbi közszolgálati biztosítás pozitív tradícióit, amelyekre nemcsak az amerikai cégnek, a Világbanknak is komoly fogadókészsége van. Nyugdíjas alapítványról is beszámolhatok, és a munkanélküliek számára is elkészítünk egy alapítványt. Sikerült sztrájkalapunkat is gyarapítani. Reméljük, hogy a felsoroltakkal nemcsak a megalapításig jutunk el, hanem bellük jól mköd, és tényleg a célszerséget maximálisan szem eltt tartó szociális vagy más rendszerek kerekednek. Ebben mindannyiunknak van közös feladata. Említést kell tennem az üdültetésrl. A szakszervezeti kedvezményes üdültetés korábbi rendje, formája totális válságba került. Javaslom a közgylésnek, hogy szakszervezeti szövetségünk ez év szén — koncepcionálisan és gyakorlati kérdéseiben — komplex módon tekintse át a szakszervezeti üdültetést, beleértve ebbe saját üdültetési filozófiánkat, rendszerünket is. Határozzuk meg ezzel kapcsolatos teendinket hosszabb és rövidebb távra, mert ez egyre inkább megoldhatatlan gondokat jelent számunkra. Fontos kérdésnek tartottuk és tartjuk a szakszervezeti vagyon racionális hasznosítását. Úgy vélem, a szövetségi tanács maximális korrektséggel igyekezett ebben eljárni, amikor egy küls céget — pályázat útján — megbízott a vagyonhasznosításra vonatkozó koncepció kidolgozásával. Szövetségi tanácsunk — sok vita után — igyekezett olyan vagyonmegosztási javaslatot készíteni, amely az érdekeltek szerint elfogadhatónak látszik. Bízom benne, hogy hasonló korrektség jellemez majd bennünket akkor is, amikor a vagyon jövbeni sorsáról és a tagság számára is jól érzékelhet hasznos mködtetésérl kell dönteni. A jelek bíztatóak, senki sem törekszik a vagyon széthordására. A szervezeteket az a cél vezérli, hogy ezt a vagyont a tagság hasznára fordítsák. A szövetség infrastruktúrája, valamint apparátusa kialakulóban van. Az elterjesztett költségvetésbl jól látszanak ennek az apparátusnak a “méretei”. Szakszervezeti szövetségünknek azonban egy-egy f erejéig szüksége lesz további szakértk alkalmazására is. Ismeretes talán a jelenlévk eltt, hogy a Szakszervezetek Együttmködési Fóruma — amit a közelmúltban létrehoztak a különböz költségvetési szervezetek — nem tart fönn apparátust, hanem a társult szervezetek szakértinek a szellemi, potenciális erejét próbálja egyesíteni, tehát számítanak a közszolgálati szövetség szakértinek közremködésére is. Az apparátus mködési tapasztalatainak

híján a szövetség mai keretei, apparátusi létszáma az optimum minimumán helyezkedik el. Infrastruktúránkat javítja, hogy vásároltunk egy telefax és egy telexgépet, amely remélhetleg enyhíti szervezeteink napi érintkezési gondjait. Úgy tnik tehát, szövetségünkben egyre jobbak lesznek a feltételek egy valóságos szövetségi léthez. A múltban nagyon sok kívánni valót hagyott a szövetség munkájának sajtónyilvánossága. Szövetségünk a jövben szóvivt alkalmaz, aki egyben ellátja a közszolgálati szakszervezetek lapjának fszerkeszti teendit is. Úgy véljük, hogy a tömegtájékoztatás orgánumai sohasem helyettesíthetik egy saját lap megjelentetését. Más szakszervezeti szervekkel való kapcsolatunkról szólva abból kell kiindulnunk: ma a magyar szakszervezeti mozgalom pluralizált, sokpólusú, több országos szakszervezeti szövetség létezik, st vannak egyetlen szövetséghez sem tartozó, úgynevezett autonóm szervezetek is. Szövetségünk nem tagja egyetlen szakszervezeti szövetségnek sem, hiszen a SZEF-et sem tekinthetjük formalizált szövetségnek. Javaslom a tisztelt közgylésnek: nyújtsunk kezet minden szakszervezetnek és minden szakszervezeti tömörülésnek, vegyünk részt minden olyan kezdeményezésben, amelyek megegyeznek szövetségünk politikájával, egybeesnek tagságunk érdekeivel. Továbbra is rizzük meg az MSZOSZ-on belüli megfigyeli státusunkat, tartsuk fenn a Ligával a már kialakult alkalomszer együttmködést, s az eddigieknél fzzük szorosabbra kapcsolatainkat az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörüléssel. F törekvésünk tehát az legyen, hogy munkálkodjunk a szakszervezeti mozgalom új alapokon nyugvó egyetértésén, és amely kérdésekben lehet, készek legyünk az akciószövetségre, st egységre is. Szövetségünk magatartását a párbeszéd, a bizalomépítés, az akciószövetségek létrehozása jellemezze! A közgylés megersítését várom abban a kérdésben, hogy az elbbi szellemben vegyünk részt egy ilyen jelleg szakszervezeti kerek-asztal munkájában is! Elssorban azt keressük, ami összeköt bennünket, és ne azt ami elválaszt! Szövetségünk nemzetközi kapcsolataiban úgy vélem, hogy hasonló magatartást tanúsíthatunk. Eddig is jelents nemzetközi kapcsolataink voltak, több mint 20 ország 32 szakszervezetével tartott fönn kapcsolatot a Közalkalmazottak Szakszervezete. Ma új dimenziók jelennek meg. Ennek megfelelen megszüntettük tagságunkat a Szakszervezeti Világszövetségben. Az a véleményünk, hogy az SZVSZ betöltötte hivatását. Szeretném, ha a közgylés ezzel összefüggésben is állást foglalna. Ugyanakkor egyelre nem fejeztünk ki semmiféle csatlakozást más nemzetközi szövetségekhez. Orientálódó, informálódó megbeszéléseket viszont folytattunk az osztrák, az angol, a finn és a kelet-német szakszervezetekkel. Els ízben a közelmúltban vett részt egy delegációnk az Európai Önkormányzati Munkavállalókat Tömörít Szakszervezetek összeurópai konferenciáján, amely hasznos tapasztalatokat hozott. Megersíthetjük eddigi álláspontunkat: önállóságunkat, függetlenségünket rizve — ezt másokkal is tiszteletben tartva — a párbeszédre, az együttmködésre törekszünk mindazon politikai erkkel, szervezetekkel, amelyek a közszolgálati munkavállalók érdekeit felvállalják, harcolnak anyagi, erkölcsi és társadalmi megbecsülésükért. Javaslom a közgylésnek, hogy a nemzetközi kapcsolatainkat komplex módon még ebben az évben tzzük

napirendre. Szakszervezeti szövetségünk kapcsolatai közül kitüntetett figyelmet szentelünk az új kormánnyal kialakítandó kapcsolatunkra. A miniszterelnökkel és az érdekszféránkban illetékes miniszterekkel, valamint a miniszteriális vezetkkel levélváltás formájában a kapcsolatfelvétel megtörtént. A reagálások abban az értelemben pozitívak voltak, hogy mindegyeik megersítette a szövetségünkkel való együttmködés szükségességét. Tárgyaltunk a Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkárával, aki megbízást kapott a szakszervezetekkel való elzetes tárgyalásokra. Találkozásunkkor az államtitkár kijelentette: a közszolgálati szövetséget legális szövetségként és az érdekegyeztetés mechanizmusában nekünk is “széket juttató” tömörülésként kívánják kezelni. Ennek ellenére szövetségünknek is csatlakoznia kell azokhoz, akik követelik, szorgalmazzák: a tárgyalások a lehet legrövidebb idn belül kezddjenek meg a szakszervezetek és a kormány között, s minél elbb szülessék megegyezés az egyeztetés fórumrendszerének kialakítására. Ezen kívül a költségvetési szféra munkavállalóit tömörít szakszervezeteknek speciális érdekegyeztet mechanizmust is mködtetni kell. Nyilvánvaló, hogy az általánoson belül sajátosan és markánsan jelennek meg a költségvetési érdekeltségi témák, amelyeket nem lehet megtárgyalni egy országos érdekegyeztet tanács fórumrendszerében. Milyen prioritásokat lenne célszer kitzni a kormánnyal folytatandó tárgyalásokra? A szakszervezeteknek részletesebb információkat kellene szerezniük a kormány gazdasági programtervérl, amelyrl ezután eszmecserét kell folytatni. Elssorban az antiinflációs politika, az ár-, bér- és jövedelempolitika összehangolására irányuló, illetve a bér- és jövedelmi helyzet romlásának megállítását, illetve javítását célzó kormányterveket kellene napirendre tzni a kormány és a szakszervezetek tárgyalásán. A másik prioritás lehet a foglalkoztatáspolitika és az ezzel összefügg eszközrendszer kérdésköre, amelyet ugyancsak sürgsen meg kellene tárgyalni. A harmadik problémakör a szociális védelem helyzete. Milyen legyen a magatartásunk a kormánnyal kapcsolatos tárgyalásokon? Szövetségünk a konstruktív partnerség célját kövesse a kormánnyal való tárgyalásokon. Ennek azonban legyen alapfeltétele: a kormány is tartsa tiszteletben minden diszkrimináció nélkül a szakszervezeti jogokat, ne avatkozzék be a szakszervezetek belügyeibe, tanúsítson kell érzékenységet a munkavállalók, a költségvetési, közszolgálati dolgozók munka- és életfeltételei iránt, s legyenek ezzel kapcsolatban konkrét intézkedései. Konstruktivitásunk bizonyítékaként a legsürgsebben készítsük el a magunk javaslatát a közszolgálati törvényrl, a közszolgálatok elmeneteli és bérrendszerérl. Dolgozzuk ki a foglalkoztatáspolitika közszolgálati vonatkozásaiból fakadó — a költségvetési szféra esélyegyenlségét biztosító — eszközrendszert, amely magában foglalja a közszolgálatot érint sürgs bér- és szociálpolitikai teendket, és az államháztartás reformjával kapcsolatos követelményeket. Változatlanul fenn kell tartani korábbi álláspontunkat, azaz a közigazgatási apparátus védettségére, védelmére követeljük: a közigazgatási és a tanácsi apparátus foglalkoztatás-

biztonsága megítélésekor kerülni kell mindenféle politikai megkülönböztetést, csak a szakmai rátermettség és az etikai értékek lehetnek e megítélés szempontjai. Tiltakozunk tehát mindenfajta általánosítás, a tanácsi apparátus általános és generális elítélése ellen! Mi a kétkamarás parlament létrehozását szorgalmaztuk, de ez nem alakult ki. Nem sikerült megoldanunk a szakszervezetek parlamenti képviseletét sem. Ezért egyfell szorgalmaznunk kell egy parlamenten kívüli érdekegyeztetési és képviseleti fórum életre hívását. Másfell: ösztönözzük a parlamenti bizottságok és képviselk közötti kapcsolat és kommunikáció — mindkét irányba érvényesül kommunikáció — intézményesítését. Emiatt levelet írtunk a parlamenti bizottságoknak. A társadalmi viták korábbi rendjének megszüntetésére hivatkozva elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a parlamenten kívüli politikai és érdekképviseleti erket kizárják a törvényhozói munkából. Elfogadhatatlannak tartunk minden olyan parlamenti aktust, amely adminisztratív, küls beavatkozást jelent a szakszervezetek belügyeibe. A szakszervezeti tagság évenkénti megújítását — a szakszervezeti tagok egyéni jogára hivatkozva — úgy ítéljük meg, hogy az sért lenne a tagok egyéni szuverenitására, de sért az újonnan, legálisan alakult szövetségi tagszervezetek legitimitására is. Hívei lehetünk viszont a szakszervezetek és az állam közötti vagyoni helyzet rendezésének, a kölcsönösség, a korrektség, a tárgyszerség jegyében. Most csak néhány gondolatot tudtam felvillantani. Szövetségünk kezdeti lépéseit — némi tapasztalatlanságai mellet is — bíztatónak látom. Széthúzás helyett összefogást, igazi érdekvédelmet (Részletek a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének 1991. április 4-ei közgylésén elmondott beszédbl) Miközben fokozódik a szakszervezeti tagság nyomása a radikálisabb és eredményesebb szakszervezeti fellépésért, n az elkeseredettség az életkörülmények romlása, az érdekképviselet elégtelensége miatt, eközben tovább tart a szakszervezetek bels vitája a legitimációról, a vagyonról, a szakszervezeti megmérettetés mikéntjérl. Mihamarabb nyugvópontra kell jutni ezekben a neuralgikus ügyekben. Egy szakszervezet legitimációját csak saját tagsága döntheti el. Kívülrl nem lehet beleavatkozni a szakszervezetek bels életébe. Az ilyen kísérlet az önállóság és szuverenitás megsértését jelenti. A hitelesség kritériuma az, hogy az adott szakszervezet hány tagdíjfizet taggal rendelkezik, ennek alapján képes-e — nem külföldi segítséggel — önmaga fenntartására, döntési mechanizmusa demokratikus-e, és tisztségviseli demokratikus választásokban kapták-e megbízatásukat. A szakszervezeti vagyon megítélésében jelenleg két végletes nézet áll egymással szemben: ne osszuk meg, és teljesen osszuk fel. Itt kompromisszumra van szükség. Olyan megoldás a kívánatos, amely enyhíti a nézeteltéréseket. Ha most nem is lehet

végérvényesen rendezni a vagyon megosztását, meg lehet alapozni a késbbi megnyugtató megoldást. Az látszik célszernek, hogy kapják meg az egyes szakszervezetek a vagyon feletti rendelkezés jogát (de nem az elidegenítés jogát). Az üzemitanács-választásokat is másként értelmezi egynémely szervezet. Mi kiállunk az üzemitanács-választások szükségessége mellett. Ezek a tanácsok az alanyi jogú dolgozói beleszólás (participáció) fórumaiként mködnének, ugyanakkor nem helyettesíthetik a szakszervezetek helyi szervezeteit. Az ÉSZT, a SZEF, az Autonómok, a Szolidaritás nem ért egyet azzal, hogy az üzemi tanácsok választását összemossák a szakszervezetek közötti megmérettetéssel. Támogatják ugyanakkor a tisztségviseli választásokat, a tagkönyvcseréket, de ezek minden egyes szakszervezet saját kompetenciájába tartoznak. Érdemi érdekegyeztetés A Szakszervezeti Kerekasztal felújításának nincsenek meg a realitásai. Nem lehet viszont lemondani az együttmködésrl, az érdekek egyeztetésérl, a közös fellépés igényérl és gyakorlatáról. Ezért mindent meg kell tenni egy ers, szakmailag alátámasztott, a munkavállalói érdekek képviselete szempontjából egységes és kiszámítható munkavállalói intézményi oldal eredményes mködéséért. Ez azonban feltételezi az Érdekegyeztet Tanács (ÉT), s az egész érdekegyeztetés rendszerének alapos felülvizsgálatát. Valós gond, hogy az ÉT ülésein sok a résztvev, a szerepl, s ez gyengíti a munka hatékonyságát. Ezért különböz elgondolások születnek az érdemi érdekegyeztetés érdekében. Egyes vélemények szerint csak az MSZOSZ, a Liga, és a Munkástanácsok legyenek az ÉT résztvevi. A kormány szerint a munkavállalói oldal a versenyszféra, az infrastruktúra és az anyagi ágazatok, valamint a költségvetésbl élk képviselibl álljon. Úgy tnik, egyik álláspont sem kap többséget. Kompromisszumra lesz szükség. Az látszik célszernek, hogy a munkavállalói oldal három szektora alakítson munkabizottságokat, s a “nagy” ÉT legyen három “kis” Érdekegyeztet Tanács szerve. Mindenképpen kívánatos a költségvetési munkavállalói oldal szervezettebb összefogása. Ebben nagy szerepe van a Szakszervezetek Együttmködési Fórumának. Feladatai ellátásához azonban ersíteni kell a SZEF akciószövetség-jellegét, és javítani szükséges képviseleti rendszerét. A SZEF-nek nincs apparátusa, nem lesz tagdíja. Az egyes szakszervezetek rotációs alapon látják el idszer kötelezettségeiket, blokkok — fegyveres, felsoktatás-kutatás, egészségügy, mveldés-kultúra — ügyvivket jelölnek ki. És mködnek a regionális SZEF-ek. Sajnos a parlamentben sincs munkavállalói képviselet. Ez a pártok tevékenységében sem jelenik meg. A kormány kevés jelét adja annak, hogy ers és hatásos érdekképviseletet kíván. A tények tanúsága szerint nem veszi elég komolyan az érdekegyeztetést, amely nem szívesség, hanem kötelezettség, kölcsönös érdek. Konkrét esetek figyelmeztetnek rá, hogy az állami, gazdasági vezetk gyakran figyelmen kívül hagyják a szakszervezeti

jogokat, vagy a rendszerváltásra hivatkozva mellzik azokat. Elfordulnak törvénysértések is, például a szakszervezeti tisztségviselk személyével kapcsolatban. A fenti problémák úgy szüntethetk meg, hogy az érintett érdekképviseletek legyenek jelen a parlamenti bizottságok tevékenységében. A parlamenti pártok frakciói mellzzék a diszkriminációt a szakszervezetekkel kapcsolatban. A kormánynak legyen tájékoztatási kötelezettsége az érdekképviseleti szervek álláspontjáról. A kormány tartsa kötelességének a valóságos érdekegyeztetést, tartsa be a hatályos jogszabályokat. Egység, önállóság, szolidaritás A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége olyan tömörülés, amely garantálja a társult szervezetek önállóságát, biztosítja számukra a közvetlen képviseletet a szövetségi politika formálásában. Ez a munka iránya a jövben is. Mindezzel együtt azonban további erfeszítések szükségesek a szövetség erejének és befolyásának ersítésére, a közös sorsvállalás, a szolidaritás, az összefogás kifejezésére, gyakorlati érvényesítésére. Különösen szükség van a közszolgálati érdekek határozottabb képviseletére, a szakmai színvonal emelésére, a vagyoni források célszer hasznosítására, a közös célokat szolgáló alapok és szolgáltatások fejlesztésére. Bíztató fejlemény, hogy megntt a nemzetközi érdekldés a KSZSZ tevékenysége iránt. Idszer és indokolt ezért a szövetség kapcsolatainak rendezése a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségével, illetve a Munka Világszövetségével. Ez segíteni fogja a szövetségbe társult szervezetek bekapcsolódását az európai folyamatokba. Aggodalomra ad okot, hogy a közszolgálat szinte minden területére jellemz a nagyfokú bizonytalanság. Ez kifejezésre jut az intézményrendszer korszersítésével összefügg koncepciók hiányában, a feladat- és hatáskörök rendezetlenségében, a pénzügyi restrikcióban, a reálbérszínvonal csökkenésében. A munkanélküliség tényleges megjelenésével mind aggasztóbbá válik a veszélyeztetettség érzése a közszolgálat munkavállalói között, különösen az önkormányzatoknál és a kulturális intézményeknél, de a honvédség polgári alkalmazottainál is. Ezért szigorúbban kell rködni a munkaviszonyhoz kapcsolódó jogszabályok betartása felett, komolyabban kell foglalkozni az átképzés feladataival, meg kell ersíteni a jogsegélyszolgálatot és munkaer-közvetít, segít szolgálatot. Elfogadhatatlan az az álláspont, amely hosszú ideje a parlament eltt vesztegl, a köztisztviselk jogállásáról szóló törvénytervezetet országos jelentségnek, de nem határidhöz kötöttnek nyilvánítja. Történik mindez akkor, amikor ersödik az állampolgári kritika, súlyosan romlanak az igazgatási munka személyi feltételei, s a közigazgatás a szétzilálódás állapotába kerül.

Érthet érdekldés kíséri az új Munka Törvénykönyv elkészületeit. Ismerve az elzetes koncepciót és szakérti tervezetet, komoly fenntartással kell fogadni a vitaalapul szolgáló anyagot. A jelenlegi szövegbe sok csapda van beépítve. A szakszervezetek jogai csorbulnának, hiszen minden lényeges jog az üzemi, a munkahelyi tanácsokat illetné meg. A törvénytervezet már tiszta piacgazdaságot tételez fel, holott csak most alakulnak ki a piaci viszonyok. Szükség van tehát a Munka Törvénykönyv módosítására, de nem olyanra, mint amilyen a jelenlegi változat. Otthonosabb szövetséget — közösen (Interjú a KözHírnök 1992. júniusi számában) — Élve a KSZSZ ötödik közgylésén szerepelt téma kínálta lehetséggel és a rangos fórumot jelent közgylés alkalmával, többen és több ponton bírálták a szövetség munkáját. Volt, aki a szakérti tevékenység színvonalát kifogásolta, volt aki a markánsabb véleménynyilvánítást hiányolta, és volt aki így fogalmazott: “Több segítséget vártunk a KSZSZ-tl, de ebbl csak kevés valósult meg.” Mi a véleménye e kritikákról, hol lehet a hiányérzet forrásvidéke, melyek a teendk? — Csaknem két és féléves a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége. Úgy érzem, ez id alatt igazolódott, hogy a szövetség valós, közös érdekekre épül. Ezzel is magyarázható, hogy létrejötte óta a társult tagszervezetek száma ntt, például a minisztériumi szakszervezetekkel. — Melyek a kohéziós ert jelent közös érdekek? — Azok, amelyek a szövetségbe tömörült szakszervezeteket az államhoz, az államisághoz, az önkormányzatokhoz fzik. Kötdést jelent, hogy közpénzbl finanszírozódnak, munkaviszonyuk kérdései is egyeznek, vagy közel állnak. Jól tükrözi ezt az a tény, hogy — néhány szakszervezetet kivéve — a köztisztviseli és a közalkalmazotti törvény hatályába tartoznak. Ezen a pályán mozog a szövetség szervezete, gépezete. E közös érdekek felismerése az alapja a KSZSZ mködésének. A közös érdekek egy adott közegben jutnak felszínre, s érvényesülnek. A kormányzati szférában szövetségünk — mint ismeretes — bekapcsolódott az országos érdekegyeztetés áramkörébe, ahol nem speciális közszolgálati érdekek jelennek meg, hanem olyan általános érdekek, témakörök, mint a nemzetgazdaság viszonyai, a munkaviszony általános kérdései, a foglalkoztatási törvény, a szociális szféra konkrét területei: a társadalombiztosítási reform, a tervezett nyugdíjreform, a készül szociális törvény. Meggyzdésem, hogy külön-külön az egyes szakszervezetek nem tudnának érdemben bekapcsolódni az országos vérkeringésbe, csak egy ilyen középnagyságú szövetségen keresztül. — A környezetrajz meggyznek tnik. De hogyan mködik ebben a közegben a szövetség? Miként tudja teljesíteni azokat a követelményeket, amelyeket a társult tagszervezetek várnak tle?

— A szövetség mködését küls és bels körülmények egyaránt befolyásolják. A küls tényezk között meghatározó a gazdaság tényleges állapota, s az ebbl adódó valós lehetségek és korlátok. Ettl nagymértékben függ, hogy milyen esélye van nálunk az érdekek érvényesítésének. Fontos, hogy milyen készség mutatkozik a kormány részérl a munkavállalói képviselet iránt. Éreztük és tapasztaltuk, hogy eddig ez nem volt elégséges. Az utóbbi idben mintha valami javulás mutatkozna, de még nem lehetünk elégedettek a partneri viszony ilyen mérték kifejezdésével. Ebben a gondolatkörben említem azt is, hogy a szakszervezetek mennyire jelentenek ert, tekintélyt az alkufolyamatokban. Közismert, hogy ez a presztízs nem túl magas, amihez hozzájárul a szakszervezetek egymáshoz való megromlott viszonya is. — A küls körülmények után vegyük szemügyre a bels tényezket is. — Figyelembe kell venni, hogy a társult tagszervezetek el voltak foglalva saját gondjaikkal, bels építkezésükkel. Ezért talán túlzottan is felersödött az autonómiavágy. Ez a megnövekedett önállóságigény gyengíthette a szövetséghez tartozás érzését, a szövetségi munka olajozottságát. Mi tagadás, a szövetség bels kohéziója nem alakult még ki. Sokkal inkább dominál az ilyen felfogás: vagyunk mi a tagszervezetek, és van a szövetség, amelyet elssorban bírálni kell. Nem tudatosodott eléggé — amit dr. Novák Csilla oly pontosan és kifejezen fogalmazott meg a közgylésen, hogy “mi vagyunk a szövetség”. Vagyis: közösek az eredményeink és gyengeségeink, együtt örülünk és bánkódunk, össze van kötve a sorsunk. Fel kell tehát ismernünk, hogy meddig terjed egy tagszakszervezet autonómiája, és hol kell építeni az integrációt. Arra van szükség, hogy ezt megértsük, ezért tegyünk. Ellenkez esetben gyengül a szövetség és gyengülnek a tagszakszervezetek is. Nincs jobb megoldás, mint az, hogy több figyelmet és energiát fordítsunk arra, ami összeköt bennünket, s közösen tegyük ütképesebbé, otthonosabbá szövetségünket. — Ehhez módosítani kellene egy kicsit az eddigi gondolkodásmódot is. — Szemléletváltásra van szükség. Ha szövetségrl és a tagszervezetekrl beszélünk, akkor ne azt gondoljuk, hogy mi és k, hanem ezen értsük magunkat, mindannyiunkat együtt. Gondoljuk és mondjuk azt, hogy: mi. Az ilyen szemlélet megersödése és elterjedése segíthet a szövetség hatékonyabb mködésében, a szövetségi tanács átalakításában, a döntési rendszer korszersítésében. Az ilyen szemlélet birtokában reálisan és önzetlenül tudnak határozni az ügyvivi testület megválasztásában, az alelnökök szerepkörében, a szakmai blokkok tevékenységében. — Tehát els a szemlélet. — Igen, mert ha egyetértünk a közös felfogásban, akkor könnyebb megválaszolni az állandóan visszatér kérdést: milyen szövetséget akarunk? Lényeges a szövetség mködésének feltételrendszere. Milyen szakérti szervezetre van szükség? Milyen szakérti szolgáltatást akarunk? Nem külön-külön számítógépeket, hanem közös

infrastruktúrát, közös adatbankot. Együtt eldönteni, hogy milyen célokra célszer létrehozni alapítványokat, és milyenekre nem. Ha így építkezünk, akkor fegyelmezettebben folyna a tagdíjak befizetése is. Ilyen felfogásban a nemzetközi kapcsolatainkat is megnyugtatóbban tudnánk elrendezni. Ismétlem, a szövetség bels ügyeinek kulcspontja: a megváltozott korszer szemléletre épül mködési mechanizmus. Ennek kellene megjelennie az alapszabályban. Ezekben szükséges közös nevezre jutnunk. Mindez persze nem képzelhet el vita, az érdekek ütközése nélkül. Mindeközben természetesen figyelemmel kell lennünk a különbségekre, az eltér körülményekre, tiszteletben tartva a sajátosságokat. Úgy és olyan mértékben, hogy senki se optimalizálja a saját érdekeit. Mire jó a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége? (Interjú a TB-Dolgozó cím szakszervezeti lap 1992. szeptemberi számában) — A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (KSZSZ) 34 szakszervezet érdekszövetsége. Mi értelme van a KSZSZ-nek, hogyan tud tagszervezeteinek a hasznára lenni? — Szövetségünk a közszolgálat általános és integrált érdekeit képviseli és jeleníti meg. Közös jellemzjük ezeknek a szervezeteknek, hogy valamennyien állami vagy önkormányzati költségvetésbl finanszírozottak, és valamennyien évek óta szorongatott helyzetben vannak. Ide tartozik a társadalombiztosítás is, hiszen ha ma még nem is, de jövre már — a társadalombiztosítási törvény alapján — önkormányzati irányítás alá kerül. Az általunk képviselt területen dolgozókra a közalkalmazottak és a köztisztviselk jogállásról szóló törvény vonatkozik, tehát a munkaviszonyukkal összefügg kérdések jelents része egyetemleges. Nyilvánvaló, hogy a közös érdekek nem jeleníthetk meg szakszervezetként, mert az állami vagy az önkormányzati partner nem hajlandó több tucat szakszervezettel külön-külön tárgyalni egyazon témáról. Ezért indokolt, hogy minden egyes, a közigazgatási szférában dolgozó munkavállalót érint kérdésben szövetkezzünk és egységesen lépjünk fel. Tesszük is, hiszen közvetlen vagy közvetett formában részt veszünk az Érdekegyeztet Tanácsban, a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztet Tanácsában és alkalmunk lesz hallatni a hangunkat a közeljövben megalakuló Közigazgatási Érdekegyeztet Tanácsban is. Megalakulásunk óta harcolunk a közigazgatás reformjáért, és azért, hogy ne lehessen szervezeteket egyik napról a másikra megszüntetni, ne kerüljön sor tömeges elbocsátásokra. Talán kicsit részünk van abban, hogy a kormány elfogadott egy több évre szóló közigazgatási reformprogramot. Nem lebecsülend, hogy a miniszterelnök által felkért 11 tagú közigazgatási tanácsban — amely rangos szakmai fórum lesz — szövetségünk is kapott egy helyet, és az sem, hogy a reform fontos részterületeit kidolgozó bizottságok mindegyikében kaptunk egy-egy helyet.

Minden fórumon, ahol a munkavállalói érdekekrl esik szó, közszolgálati szövetségünk képviselje jelen van, és keményen harcolunk olyan típusú szabályokért, mint például a létszám, a bér, a szociális juttatások rendszerének a törvényben meghatározottnál pontosabb elrendezése. A társadalombiztosítás reformja kapcsán is többször emeltük fel a szavunkat, így egyebek között a társadalombiztosítás feleltlen átszervezése ellen is. A közelmúltban pedig kivívtuk, hogy a TB igazgatási apparátusa is részesüljön a céltámogatásos béremelési kontingensbl. Azzal érveltünk, hogy ma még közel sem vált szét olyan mértékben a költségvetés és a társadalombiztosítás büdzséje, hogy ennek alapján el lehetne tekinteni az egyébként köztisztviseli törvény hatálya alá tartozó tbapparátus béremelésétl. — Jelenleg mire összpontosítanak? — A jöv évi költségvetésre. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a kormány a közigazgatási területre dologi és bérstopot irányzott el. Megértjük ugyan, hogy nehéz helyzetben van az állam és a társadalombiztosítás költségvetése, de valamilyen megoldást kell találni. Szövetségünk szakérti dolgoznak a javaslaton, hogy ez a terület ne pusztán az idei összeg bér és dologi kiadások alapján mködjön jövre. E célból szeretnénk magunk mellé állítani politikai, kormányzati és parlamenti erket is. Ilyen irányú tárgyalások folynak jelenleg a munkaügyi és a belügyi tárcával. — Milyen a viszonya a szövetségnek a többi szakszervezeti szövetséghez? — A közszolgálati szövetség viszonyát meghatározza az, hogy számos szakszervezet direkt vagy képviseleti alapon a Szakszervezetek Együttmködési Fórumának (SZEF) tagja. Ebbl következen a szövetség is megjelenik a SZEF színeiben. A SZEF számos érdekünket próbálja érvényesíteni olyan fórumokon — például az Érdekegyeztet Tanácsban, vagy a konföderációk tanácskozó testületében —, ahol mi közvetlenül nem veszünk részt. Néhány szervezetünk egyidejleg tagja az MSZOSZ-nek, illetve az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülésnek (ÉSZT) is. Ezekkel a konföderációkkal, de lényegében minden más szövetséggel is kollegiális, jó a kapcsolatunk. — És a pártokkal? — Valamennyi párttól egyforma távolságot tartunk, nincs egyikkel sem együttmködési vagy másfajta megállapodásunk. Ugyanakkor számos felhívást, állásfoglalást juttatunk el valamennyi parlamenti párthoz egy-egy törvény kapcsán. Legutóbb a köztisztviseli és a közalkalmazotti törvénnyel kapcsolatosan néhány törvénymódosító javaslatunk felett bábáskodtak oly módon, hogy azt önálló képviseli indítványként terjesztették a Ház elé. Ez nem politikai platformon való együttmködés, hanem célirányos érdekképviseleti lobbízás. — Hogyan lehetne ersebb a hangjuk a KSZSZ-hez tartozó szakszervezeteknek? — Megérett végre az a felismerés, hogy ersebb hangra van szükség, ezért azonban

többet is kell tenniük, és ez több pénzt igényel. Saját lapunk szerkesztségén kívül egy id óta van sajtómenedzserünk és a jövben szeretnénk létrehozni egy sajtóirodát. De úgy is ersebb lehetne a hangunk, ha az egyes szakszervezeteké is ersebb lenne. Súlyos kihívások eltt a közszolgálati érdekvédelem (Elhangzott a KSZSZ 1993. júniusi közgylésén. Részletek.) A társadalombiztosítási választások eredményei a legderlátóbb prognózisokat is felülmúlták. Általános következtetésként vonható le, hogy van közéleti aktivitás, s a közvéleményben elevenen él a változások iránti igény. A megmérettetés közvetlen eredménye, hogy létrejöttek a tb-önkormányzatok, javult a szakszervezetek kondíciója, legitimációt kapott a mozgalom, megersödött a pluralista struktúra, az MSZOSZ vált az ország legersebb szövetségévé, de megersödött a SZEF is. Lezárultak a viták az érdekvédelmi szervezetek törvényességérl, befejezdött egy szakasz a szakszervezeti mozgalom történetében, s így más alapokról lehet tovább haladni. A májusi választások egyszersmind belpolitikai jelentségek is voltak, hiszen a tbönkormányzatokkal együtt létrejöttek a közalkalmazotti- és üzemi tanácsok is, amelyek meghatározóak a vagyonelosztás és az érdekvédelem szempontjából. A közalkalmazottak, a köztisztviselk szép eredményeket értek el, a közalkalmazotti és üzemi tanácsok tevékenysége hatással lesz a szövetség munkájára, az érdekegyeztetés rendszerére. Javultak tehát az érdekérvényesítés esélyei, kérdés azonban, hogy sikerül-e kamatoztatni a választások eredményeit, sikerül-e kihasználni a kedvezbb lehetségeket. Eltnik a régi és az új választóvonal. Ideológiai orientációkkal is számolni kell. Érdekes a KESZOSZ megjelenése. Új érdekcsoportok is alakulhatnak. Mindez hatással lesz az érdekegyeztetésre. Leáldozik a blöffölés idszaka, megn a taglétszám szerepe. Az átrendezdés nem lesz túl gyors. Számolni kell a presztízs-szempontokkal, a személyi ambíciókkal, s a vele járó ellentétekkel. Ilyen összefüggésben kell gondolkodni mind a SZEF korszersítésérl, mind a KSZSZ tagszervezeteinek egységtörekvéseirl. A KSZSZ jöv év elejére tervezi kibvített közgylését a szövetség jövjérl, és szükséges személyi változásokról. Minthogy alapszabály-módosítás is lesz, elkészít bizottság fogja össze a közgylés tartalmi és szervezeti kérdéseit. Arra a kérdésre, hogy szükség lesz-e KSZSZ-re, határozott igen a válaszom. Arra a kérdésre, hogy ezt a felállást, ezt a szervezeti felépítést kell-e követni? — határozott nemmel felelek. Tehát változtatásokra van szükség a szakmai érdekek fokozottabb érvényesítésével. A közepes méret szakszervezeteké a jöv. A lényeg tehát: a KSZSZ tisztességgel teljesítette eredeti célját. Kivédte a dezorganizálódás veszélyét, felersítette az érdekek képviseletének esélyét. A régi struktúrák lebontásával együtt újakat kell építeni a hatékony érdekvédelem szolgálatára. A közszolgálati érdekvédelem súlyos kihívások eltt áll, amelyekre összefogással kell válaszolni. Az államháztartás reformja húzódik, sok népszertlen intézkedésre kell majd

felkészülni. A szakszervezet szerepe az lesz, hogy csökkentse a negatív hatásokat. Világos stratégiára lesz szükség. Az állam nem vonulhat ki a humánszférából. Nem lehet mindent alárendelni a piacnak. Ezek jelentik az érdekképviselet kiindulópontjait. Ki kell állni a közalkalmazotti és a köztisztviseli törvény betartásáért, egyszersmind ki kell állni a törvények szükségszer módosításáért, különösen a bérkövetelésekért. A pótköltségvetés tovább nehezíti az intézmények mködését, az 1994. évi költségvetés pedig újabb megszorításokat, terheket helyez kilátásba. Kemény idszak eltt állunk, amelyre fel kell készülnünk. Folyamatosan tárgyalnunk kell, de készenlétben tartandók az érdekérvényesítés keményebb eszközei is. Megfontolt, határozott érdekképviseletre van szükség, amelynek erejét az egység, a szervezettség biztosítja. Négy év után — átalakulás eltt (Interjú a KözHírnök 1993. november-decemberi számában) — Négyéves a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége. A jöv év elejére tervezett közgylés nemcsak a szövetség tevékenységének eddigi mérlegét vonja majd meg, hanem a KSZSZ jövjérl is dönt: arról, hogy milyen átalakulások, szervezeti és más változtatások révén felelhet meg jobban a tagszervezetek mai igényeinek, a korszer érdekképviselet követelményeinek. Hogyan látja a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének ezt a négy esztendejét? — A kép, amely felvázolható a KSZSZ négy évérl, eléggé sokszín. Mint ahogy az ország egész közéletében, a szakszervezetek, köztük a KSZSZ életében is szolid sikerek, nemegyszer viszont kellemetlen, fájdalmas kudarcok jellemezték ezt a periódust. A kérdésre azonban, hogy igazolta-e az id azokat, akik négy évvel ezeltt igen kemény viták közepette és egyben nagy kompromisszumkészségrl tanúságot téve kiálltak a KSZSZ létrehozása mellett, az én véleménye szerint egyértelm igen a válasz. Igazolta az élet az alapítókat, mert abban az idben igen nagy volt a veszélye annak, hogy a közalkalmazotti, köztisztviseli szféra szakszervezetei teljesen atomizálódnak, s ez magával hozta volna a szétforgácsoltság minden veszélyét, az érdekvédelmiérdekképviseleti szervezkedés fenyeget leépülését. Nem lehet elhallgatni, hogy bizonyos mérték leépülés így is bekövetkezett, a korábbi szervezettség jelentsen visszaesett, de meggyzdésem, hogy szövetségi összefogás nélkül ez a devalválódás sokkal súlyosabb következményekkel járhatott volna. A KSZSZ legnagyobb eredményét éppen abban látom, hogy a különböz közalkalmazotti-köztisztviseli szakszervezeteknek sikerült egy olyan megállapodást kötniük, amelyben kifejezésre jutott közös érdekük, és az a szándékuk, hogy érdekeikért közösen lépjenek fel. — A KSZSZ-ben megteremtdött összefogás és közös fellépés nélkül, a közszolgálati szakszervezetek atomizált állapotában is megszülethetett volna-e a közalkalmazottak és a köztisztviselk jogállásáról szóló két törvény, meg lehetett

volna-e egyezni a köztisztviselk sztrájkszabályairól, Érdekegyeztet Fórum (KÉF) létrehozásáról?

a

Köztisztviseli

— A példasor nagy részére azt mondhatom, hogy nem. Egyetlen kivétel a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény, amelynek megszületésében jelents szerepe volt ugyan a KSZSZ-nek és szövetségünk egy-két tagszervezetének, de tevékenyen részt vettek a törvény elkészítésének vitáiban, igen következetesen érveltek, vitáztak a közalkalmazottak minél szélesebb kör jogainak kodifikálásáért olyan jelents szakszervezetek is, mint a Pedagógusok Szakszervezete, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és mások is. A köztisztviselk jogainak törvényben, kormányrendeletben rögzítése, a köztisztviseli érdekegyeztetés rendszerének kialakítása és az, hogy az állami szervek részérl több figyelmet kap a köztisztviselk bérügye — ez egyértelmen a KSZSZ kezdeményez szerepének, makacsul kitartó érdekképviseleti munkájának köszönhet. A köztisztviseli törvényért folytatott szakszervezeti harc már a rendszerváltás eltt megkezddött az akkori Közalkalmazottak Szakszervezetében. Ebbl adódóan a KSZSZ olyan koncepcionális alapokkal rendelkezett, amelyek lehetvé tették, hogy ne csak jelszószeren lépjünk fel, hanem a törvény alapját képez irányok és normaszövegek felvázolásában is komplex és konkrét javaslatokkal élhessünk. Szerénytelenség nélkül mondhatom: abban, hogy a köztisztviseli törvény — igen hiteles nemzetközi fórumok minsítése alapján — jobb, mint a közalkalmazotti, s az európai köztisztviseli törvényekkel összevetve is kiállja a próbát, abban a KSZSZ-nek jelents szerepe volt. Ugyanilyen meghatározó módon vett részt a KSZSZ a köztisztviselk sztrájkjogának gyakorlását szabályozó megállapodás létrejöttében. Azzal együtt mondható ez, hogy önkritikusan el kell ismernünk: hosszú ideig elhúzódott a megállapodás aláírása. De ha nem is voltunk elég eredményesek annak kierszakolásában, hogy hamarabb kerüljön tet alá ez a szabályzat, következetesek voltunk abban, hogy állandóan napirenden tartottuk és újra meg újra bombáztuk a kormányzatot az ezzel kapcsolatos tárgyalások folytatásának sürgetésével. A Köztisztviseli Érdekegyeztet Fórum létrehozását a KSZSZ kezdeményezte. Igen kemény vitában sikerült a kormány egyik nagyon határozott emberét, a belügyminisztert meggyzni arról, hogy a KÉF-re szükség van. Bár ez az érdekegyeztet fórum még nem régóta mködik, az eddigi néhány ülés is igazolta, hogy fontos funkciója van. Az volt a megalakításával szemben felhozott ellenérv, hogy már sokféle érdekegyeztet fórum van, minek kell még egy. Mi abból indultunk ki, amikor nem hagytuk lebeszélni magunkat a KÉF létrehozásáról, hogy ma Magyarországon a lényeges társadalmi csoportoknak megvan a markáns érdekegyeztet fórumrendszere. A versenyszféra munkavállalóinak érdekeit több jelents befolyással rendelkez szakszervezet képviseli, olyan tekintélyes konföderációval, mint amilyen például az MSZOSZ. A másik nagy társadalmi csoport, a közalkalmazotti réteg érdekeit képvisel SZEF-nek és ÉSZT-nek is számottev az érdekérvényesít ereje. Elég utalni arra, hogy a kormány eredetileg egy évvel késbbre, 1995-re akarta halasztani a közalkalmazotti bértábla bevezetésének határidejét, s ugyanez a kormány visszakozott, mégis 1994-tl lépnek életbe a törvény ezzel kapcsolatos

rendelkezései, ami jelzi, hogy jelents nyomásgyakorló ereje van ennek a szférának. A foglalkoztatottak harmadik nagy csoportja a százezernél is több köztisztvisel szintén jogosan várja el, hogy megbízható, ers érdekképviselete legyen. Ebbl a szempontból kell vizsgálni, hogy szükség van-e a KÉF-re vagy sem. — Fennállásának négy esztendeje alatt milyen fbb gondokkal kellett megküzdenie a KSZSZ-nek? Milyen jelenségek nehezítették a vállalt feladatok megoldását? — A gondok egyik forrása az ország súlyos gazdasági helyzete, ami nem tette lehetvé, hogy a kereseti és szociális viszonyokkal kapcsolatos érdekérvényesítés eredményesebb legyen. Ha e téren többet engedtek volna meg a körülmények, akkor ersebb lehetett volna a munkavállalók körében az az érzés, hogy érdemes szervezkedni, összefogni. Ezt a rossz anyagi helyzetet súlyosbította és bonyolította, hogy a politikai erk, s ezen belül a sajátos felelsséggel bíró kormányzat illetékesei hosszú idn át nem ismerték fel: nemcsak a szakszervezeti mozgalomnak, hanem a kormányzatnak is elengedhetetlenül szüksége van egy fajta szociális párbeszédre, a közmegegyezés keresésére. Ennek a párbeszédnek, kompromisszumra törekvésnek alapvet feltétele, hogy a kormányzat tanúsítson szociális érzékenységet, s a mindenki által elismerten szk gazdasági mozgástéren belül is maximális erfeszítést tegyen a társadalmi feszültségek enyhítéséért. Ezt nem ismerte fel ez a kormány, bár az utóbbi idben érzékelhet némi változás. Általánosságban azonban azt kell mondanom, hogy a szociális partnerség még messze nincs azon a nívón, amit a körülmények megkövetelnének, s aminek a révén a feszültségek valamelyest csökkenthetk lennének. Ez a két körülmény — a rossz gazdasági helyzet és a szociális partnerség hiánya a kormány oldaláról — alapveten befolyásolta, sok tekintetben nagyon megnehezítette e négy év alatt a szakszervezeti munkát. Ide kell számítanunk a közszolgálat sajátos helyzetébl fakadó gondokat is. Az állam a költségvetési gondokat enyhítend — nemcsak nálunk, hanem a világon mindenütt — elssorban az állami közszolgálat dologi és személyi kiadásait igyekszik lefaragni. A magyar kormány is ezt tette. Igaz, ellentmondásos módon, mert létrehozott új intézményeket az új állami feladatok elvégzésére, de esetenként fennmaradtak az állam túltengésére utaló párhuzamosságok is. Miközben itt-ott a túlköltekezés jelei tapasztalhatók, feszít pénzhiány akadályozza az alapvet tevékenységet olyan költségvetésbl finanszírozott intézményekben — például az iskolákban, az egészségügyi ellátásban, a közigazgatási alapszolgálatban —, amelyeknek a létét nem lehet megkérdjelezni, mert a normális állampolgári léthez szükségesek. Ezek az intézmények évek óta nem kapják meg dologi kiadásaikra azt, amit az infláció felfal a pénzükbl, s a béremelés mértéke is minden évben alatta marad más szférák béremelésének, noha az sem tudott lépést tartani az inflációval. A közszolgálatban tehát a reálbér csökkenése az átlagosnál nagyobb. Egyfell ezzel a ténnyel kellett szembenéznünk az elmúlt négy év alatt, másfell pedig azzal, hogy a társadalom nem túlságosan lojális a közalkalmazottak, de fleg a köztisztviselk irányában. Szakszervezeti szövetségünk emiatt a nyilvánosság erejével sem élhetett olyan mértékben, mint ahogy számos más, jobban preferált réteg ezt

megtehette. Pedig nem kétséges, hogy az érdekérvényesítés esélyeiben nagyon nagy szerepe van a nyilvánosságnak. A KSZSZ-nek ebben a szorításban kellett a maga munkáját végeznie. Ezeken a tevékenységünket nehezít általános okokon kívül megjelentek a mi szféránkban politikai attitdök is, amelyek a rendszerváltás óriási változásai közepette részben természetesek, de az állami végrehajtó apparátusban mindez erteljesebben csapódott le. Megmutatkozott ez a viszonylag nagyarányú személycserékben nemcsak vezeti posztokon, többen pedig önként távoztak a különböz apparátusokból. A politikai rátelepedést jelzi az is, hogy a közhivatalok nem túlzottan kedvelik az érdekképviseleteket és a szakszervezeteket. Több helyen a hivatalvezetk nyíltan vagy burkoltan értésre is adták, hogy nincs szükség szakszervezetekre. A gazdasági helyzetbl és a költségvetés recessziós jellegébl adódó szk mozgástér a közhivatalnokok iránti gyenge társadalmi szimpátia, az a politikai légkör, amelyben ha boszorkányüldözésre nem is került sor, de az indokoltnál jóval nagyobb arányú személycserére igen, és egyes vezetk diktátori ambíciói együtt elég sok gondot okoztak a szakszervezeti munkában, alaposan megnehezítették a dolgunkat. A szakszervezetek korábbi — rendszerváltozás eltti — tevékenységének kritikáján kívül ezek a jelenségek is hozzájárultak ahhoz, hogy a szervezettségünk ersen megcsappant, sokan elfordultak a szakszervezettl, nem bíztak benne, mások viszont nem mertek szervezkedni. És mondjuk meg szintén, a megélhetési költségek meredek emelkedése miatt nem kevesen úgy érezték, hogy a fizetésük szakszervezeti tagdíjra szánt egy százaléka is nagyon hiányzik a családi kasszából, ezért maradtak ki vagy nem léptek be. — Nem hagyhatók figyelmen kívül a KSZSZ bels gondjai sem. — Valóban, de ezek — anélkül, hogy kisebbíteni akarnám ket —a küls viszonyokhoz képest csak másodlagosnak, harmadlagosnak minsíthetk. Bels gondjaink egy része abból adódik, ami más aspektusból elnyünk is: a KSZSZ sokszínségébl. Tagszervezeteink alapvet érdekei ugyan egybeesnek, hiszen mindannyian az állam kenyerét esszük, de az egyes konkrét kérdésekben már eltérek lehetnek az érdekek, attól függen, hogy kulturális szférában vagy közhivatalban, bírói vagy fegyveres testületnél mköd szakszervezetrl van-e szó. Ez mind megtalálható a KSZSZ-ben. Az is bonyolítja reagálási lehetségeinket, hogy a KSZSZ tagszervezetei több konföderációhoz tartoznak. Ez elny is lehetett volna, ha például azok a tagszervezeteink, amelyek az MSZOSZ-hez tartoznak, konföderációjuk érdekképviseleti politikájában nagyobb hangsúllyal tudták volna érvényesíteni azt, hogy az MSZOSZ jobban támogassa a közszolgálati szféra törekvéseit. Az ÉSZT esetében — a jellegébl következen — ez a szolidaritás követlenebbül érzékelhet. A több konföderációhoz tartozásból fakadó problémák az els idszakban az érdekképviseleti politika és gyakorlat síkján is tapasztalhatók voltak: az MSZOSZ akkor egyes kérdésekben radikálisabb volt, mint a KSZSZ, ami az MSZOSZ szempontjából érthet volt, a mi szempontunkból pedig nem minden esetben volt elfogadható. Késbb

ezek a megítélésbeli különbségek mérsékldtek. Ahogy a szakszervezetek egymás közti vitái elültek, kiegyensúlyozottabbá vált az érdekképviseleti politika, s a nézetkülönbségekbl ránk nehezed terhek is kisebbek lettek. De jelentkeztek más problémák. Ezek egy része abból adódott, hogy a KSZSZ különböz konföderációkhoz tartozó tagszervezetei úgy érezték — és nem teljesen alaptalanul —, hogy integrált érdekeiket k meg tudják jeleníteni a konföderációk útján. Ez különösen igaz az ÉSZT-re, amely viszonylag kis konföderáció, s benne például a TUDOSZ — érvényesíteni tudja makro- és mezoszint érdekeit is. A makroszint érdekek vonatkozásában ez érvényes az MSZOSZ-re is. Ezért ezek a tagszervezeteink azt gondolták, hogy csökkenthetik a KSZSZ-szel szembeni igényeiket, vagy például a közvetlen érdekképviseletet nem is igénylik. Ehhez társult egy másik körülmény is: az, hogy az érdekképviselet mindinkább pénzbe kerül. Ezeket a szervezeteket a ketts szövetségi kötdés ketts anyagi terhe mindinkább nyomasztotta, miközben tagdíjbevételük nem emelkedett, hanem a taglétszám apadása miatt esetleg éppenséggel csökkent, mivel — például a kutatóintézetekben vagy a honvédségnél — kevesebb lett a foglalkoztatottak száma is. Egyrészt tehát az érdekegyeztetés új fórumainak megjelenése, másrészt a kétirányú pénzügyi kötelezettség terhe, harmadrészt pedig esetenként a KSZSZ mködésében észlelhet hibák kritikája — különösképpen a szövetségi szolgáltatások jogos kritikája — együttesen arra a gondolatra juttatta néhány szakszervezetünket, hogy kilép a KSZSZ-bl, vagy a szövetséget gyökeresen átalakítva a mostaninál differenciáltabb szövetségi funkciókat, szolgáltatásokat és vagyonkezelést stb. igényel. A több konföderációhoz tartozás egy másik következménye az is, hogy a KSZSZ szövetségként egyetlen konföderációhoz és egyetlen nemzetközi szakszervezeti szövetséghez sem csatlakozhatott. Ezért állt el az a felemás helyzet, hogy a KSZSZ egyes tagszervezetei nemzetközi vonatkozásban sehová sem tartoznak, mások közvetlenül, megint mások pedig csak közvetve tagjai az EUROFEDOP-nak. Külföldön elég nehezen értik meg ezt a felemás helyzetet. — Az Ön megítélése szerint milyen irányban lenne célszer változtatni a KSZSZ arculatán? — Érdekldéssel olvastam a KözHírnök hasábjain ezzel kapcsolatban folyt eszmecserét. A vélemények legtöbbjét konstruktívnak, a KSZSZ helyzetének megítélését, a gondok felvetését reálisnak éreztem. A nyilatkozók többsége arra a következtetésre jut, hogy a KSZSZ-t fenn kell tartani, de lényeges modernizációval egybekötve. Magam is ezt az álláspontot vallom. A leghatározottabb meggyzdésem, hogy nem szabad kérdésessé tenni a KSZSZ indokoltságát és létét. Azzal együtt sem, hogy a változtatásoknak nagyon alapveteknek kell lenniük. — Fenntartható-e távlatilag is a KSZSZ jelenlegi konföderáció-semleges arculata, illetve az, hogy a szövetség tagszervezeti több konföderációhoz tartoznak?

— Ez összefügg azzal, hogy milyen lesz az új KSZSZ. Azért mondom, hogy az új KSZSZ, mert a változások olyan méretek lesznek, hogy valójában egy új szövetség alakul ki. A KSZSZ modernizációja során több dolgot kell figyelembe venni. Az egyik a szövetség funkciója. A jelenlegi KSZSZ funkciója az volt, hogy a tagszervezetek integrált érdekeit képviselje, védje, érvényesítse. Aki figyelemmel kíséri a szövetség érdekképviseleti politikáját, már ma is azt tapasztalhatja, hogy a KSZSZ egy id óta elssorban a köztisztviseli érdekek kifejezje. Ez nem véletlenül alakult így, hanem abból következik, hogy a KSZSZ-ben társult közalkalmazotti szakszervezetek — ilyen például tipikusan a KKDSZ, a TUDOSZ, és a HODOSZ — különböz konföderációkhoz direkt módon csatlakoztak, a közalkalmazotti tanácsválasztáson élért eredményeikkel jogot szereztek az érdekegyeztet fórumokon való közvetlen képviseletre, például a KIÉT-ben, amely jelents fóruma a közszolgálati érdekérvényesítésnek. Ezzel ezek a szervezetek már kevésbé érezték a szükségességét, st nem is vették volna jó néven, ha az  érdekeik képviseletében a KSZSZ lép porondra, elhalványítva ezzel az  más konföderáció keretében megnyilvánuló érdekkifejezésüket. Ezek a szervezetek taglétszámukat tekintve elég ersek ahhoz, hogy viszonylag önállóan is, vagy konföderációk útján megjelenítsék érdekeiket. Ezért a KSZSZ a közalkalmazotti érdekek érvényesítése és képviselete ügyében jobbára csak az általánosság, a szolidaritás szintjén járt el. Minden nyilatkozatunkban hangoztattuk az általános közalkalmazotti érdekeket, de markánsan, kezdeményez módon köztisztviseli érdekeket juttattunk kifejezésre. Elég csak utalni a köztisztviseli törvénnyel kapcsolatos kezdeményezéseinkre, a KÉF létrehozására és a köztisztviseli sztrájkszabályzat kierszakolása ügyében tett lépéseinkre. Ide sorolható az is, hogy az idén a közalkalmazottaknak kiharcolt 10 milliárd forint béremelés elosztásakor a KSZSZ szorgalmazta a leghatározottabban a köztisztviselk fizetésjavítását, és a KSZSZ kezdeményezte még a nyáron azt is, hogy jövre közelítsük valamelyest a köztisztviselket a számukra 1995-tl esedékes bértábla összegeihez. A köztisztviseli érdekérvényesítés ersítését az a realitás is indokolta, hogy az ebben a szférában mköd szervezeteink nagy része lokális szervezet, vagy olyan közösség, amely egyedül nem érzi elég ersnek magát a köztisztviseli érdekek hatásos megjelenítéséhez. Gondolok például a különböz minisztériumok, fhatóságok önálló jogi személyként mköd szakszervezeteire, vagy a Statisztikai Hivatal központjában és megyei igazgatóságainál mköd két szakszervezetre. Ezek viszonylag izoláltak is, kicsik is, ezért k az átlagosnál sokkal jobban érzik az integrált érdekképviselet szükségességét. Hozzá kell tennem, hogy a SZEF-en belül is fontos feladat a köztisztviseli érdekek markáns képviselete, mert a konföderációban létszámuknál fogva természetszeren dominánsak a közalkalmazottak. Mindebbl következen azok igazsága felé hajlok, akik szerint a KSZSZ-t kétkamarás szövetséggé kell átalakítani. — Mit jelent ez a két kamara? — Az egyik kamara — de lehet, hogy más, kifejezbb, pontosabb elnevezést kellene találni neki — a köztisztviselk szervezeteit tömörítené, a másik pedig a

közalkalmazottakét. A köztisztviseli kamara esetében nyilvánvaló, hogy teljes komplexumában integrált módon kell megjeleníteni a köztisztviselk érdekeinek érvényesítését, képviseletét, védelmét. A köztisztviseli munkavállalói oldal markáns, domináns képviselje lenne tehát a közszolgálati szövetség, amely a maga súlyával jelenik meg a KÉF-en és minden egyéb érdekegyeztet fórumon. A másik kamarában tömörül közalkalmazotti szakszervezetek a maguk érdekérvényesítését nem elssorban a közszolgálati szövetségtl várják. — Akkor ket mi köti a KSZSZ-hez? — Azt azért nem lehet tagadni, hogy az érdekképviseleti politikának van és a jövben is lesz számos olyan eleme, amely köztisztviselt és közalkalmazottat közös gyékényre terel. Ezekben az ügyekben a KSZSZ köztisztviseli és közalkalmazotti kamarájának célszer együttmködni, érdekeiket egyeztetni. Ilyen például a szociális törvény, a nyugdíjrendszer várható módosítása, vagy a társadalombiztosítási törvény szintén elttünk álló változtatása. Az ezekkel kapcsolatos köztisztviseli és közalkalmazotti érdekek ugyanis nem különölnek el, hanem jószerivel azonosak. Nem így az MSZOSZben — st bizonyos mértékig az ÉSZT-ben sem —, ahol a közszolgálatban állók elenyész ert képviselnek a konföderáció többi tagszervezetéhez képest. Véleményen szerint a nagy konföderációk nem tudják helyettesíteni a közszolgálati szövetség szerepkörét, mert ott a közalkalmazottak, köztisztviselk sajátos ügyei és érdekei már csak egy nagyobb dimenzióban jelenhetnek meg. Ezeket a sajátos ügyeket és érdekeket célszer megbeszélni egy kisebb közösségben, mint amilyen például a KSZSZ, és csak ezt követen érdemes továbbvinni a SZEF-be, ÉSZT-be, MSZOSZ-be. Vannak olyan jellegzetes közszolgálati témák, amelyekre érdemes fenntartani egyfajta közös mhelyt, eszmecserefórumot. Ezt is szolgálhatja a kétkamarás közszolgálati szövetség, amelyet még összefzhet egy nagyon pontosan meghatározott és komolyan végiggondolandó szolgáltatási kör. Ezeknek a szervezeteknek például lehet közös igényük olyan szolgáltatásra, mint például a közmegelégedésre mköd sajtószolgálatunk. Ezt is komplexitásában képzelem el. Egyáltalán végig kell gondolnunk a valós igényekre épül, pénzügyileg és szervezetileg racionálisan funkcionáló közös szolgáltatások körét. A közös ágazati vagyon ügyében egybehangzóak a vélemények: a közös vagyon kezelését jobban el kell különíteni a szövetségtl, talán teljesen önálló vagyonkezel szervezetre kellene bízni. Ha a most itt sebtében felvázolt modell szerint megoldható a KSZSZ kétkamarás szövetséggé alakítása, akkor a több konföderációhoz tartozás könnyebben áthidalható lesz mint ma, mert lényegében csak a közalkalmazotti kamarában lesznek olyan szervezetek, amelyek más-más konföderációhoz tartoznak. Ebben az esetben a köztisztviseli kamarának, amely nyilvánvalóan a KSZSZ jellegadó szervezete lesz, meg kell adni azt a jogot, hogy együttesen lépjen be hazai konföderációba vagy nemzetközi szervezetbe. Mindezt érdemes lenne végiggondolni, mert véleményem szerint nem kivitelezhet semmiféle olyan elképzelés, amely a KSZSZ-hez tartozó különböz érdekeltség szakszervezetek homogenizált szövetségi keretben tartására törekszik.

Mindebbl az is következik, hogy a szövetség mködésének háttérfeltételein szintén változtatni kell. A köztisztviseli kamarában együttmköd szervezeteknek például nagyobb részt kell vállalniuk a szövetség fenntartásából, mert számukra a KSZSZ teljes kör szolgáltatást nyújtana, beleértve az érdekképviseletet is. A közalkalmazotti kamaránál meg kell majd találni, hogy a hozzájárulás mértéke milyen arányban áll az általuk valóságosan igénybe vett szolgáltatásokkal, és milyen részt méltányos vállalniuk a szövetség általános mködésének költségeibl. Az bizonyosnak látszik, hogy az új KSZSZ a jelenleginél kisebb apparátussal végezheti majd a munkáját. Csökkentenünk kell például a szövetség szakérti bázisát, és az esetleg elkülönített vagyonkezelést is a mostaninál kisebb, de azért még mködképes apparátusnak kell végeznie. Érdekvédelem — még határozottabban (Interjú a KSZSZ négy esztendejérl és új feladatairól a KözHírnök 1994. márciusáprilisi számában) — Négy év munkájáról ad számot a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége az 1994. április 13-án rendezend kibvített közgylésén. A KSZSZ jövjét is meghatározó közgylésre készülve, hogyan reális megítélni ezt a négy évet és az új tennivalókat? Mennyiben sikerült végigvinni azt a megújulási folyamatot, amely mellett a KSZSZ alakuló kongresszusa négy évvel ezeltt hitet tett? — Úgy gondolom, hogy szervezeti téren minden tekintetben pontosan követtük az alapítók akaratát, a kongresszus döntéseit. Megrizve az ágazati szervezkedés és az egy munkahely - egy szakszervezet elvének értékeit, a szövetség ersítette, következetesen tiszteletben tartotta az együttmköd szervezetek teljes autonómiáját. Ugyanakkor minden ernkkel munkálkodtunk azon, hogy a korábbi monolit egységet szükségszeren felváltó decentralizáció, a különböz foglalkozási csoportok, st munkahelyek szerinti polarizáció ne jelentsen teljes különállást. Védjük ki az atomizálódással járó veszélyeket, az autonómia egyoldalú és kizárólagos értelmezése ne tegye ertlenné és hatásképtelenné szervezeteinket, az önállóság sérelme nélkül váljék lehetvé a közös fellépés, a közös cselekvés azokban az ügyekben, amelyekben közösek az érdekeink. — Hogyan ítéli meg az ezzel kapcsolatban tapasztalt ellentmondásokat? — A szövetség építésének folyamata természetszeren nagyon sok ellentmondással, tapasztalatlansággal járt együtt. Egyszerre kellett ugyanis megoldani az önállósult tagszervezetek szakszervezetté válását, és a szövetség megalapozását, amelyben szintén nem voltak tapasztalataink. Ez a szövetség ugyanis nem kvázi-szövetségként jött létre, hanem valóságos szövetségként, amelyben együtt hatott a különböz önálló szervezetek együttmködési törekvése és az egymás érdekeivel ütköz jelenségek, szándékok felszínre kerülése. Az összefogás szükségességét és vitathatatlan elnyeit elismerve egyes tagszervezetek priorizálták a saját ügyeiket. Sok esetben a szövetség rovására is tették ezt. Érthet okokból többet tördtek a maguk dolgaival, mint a szövetség ügyeivel. St, nem egy esetben elfordult, hogy a szövetség eredményeit saját eredményként tüntették fel, éppen azért, hogy a saját imázsukat építsék. Mindez a szövetségi rendszer építésének

egyik nagyon összetett, ellentmondásos és bizonyos értelemben mindmáig érezhet jelensége volt. Bonyolította a szervezetépítést, hogy megjelent a taglétszám területenként ugyan változó mérték, de tendenciájában mégis észreveheten számottev csökkenése. Ebben egyaránt kifejezdött a szakszervezetek iránti bizalmatlanság, a korábbi csalódottság, de az is, hogy az új hatalom nem nézte jó szemmel a szakszervezeteket, kiváltképpen azokat, amelyek a korábbi vállalható értékeket megrizve próbáltak megújulni. Ez a fenntartás kifejezdött politikai nyilatkozatokban, az ilyen szakszervezetek kezelésében, s abban is, hogy az egész érdekegyeztetési rendszer csak nagyon nehezen, vontatottan alakult ki. A taglétszám csökkenésének harmadik oka az, hogy súlyos gazdasági helyzetben kellett építkezniük az új szakszervezeteknek, olyan körülmények közepette, amikor az érdekérvényesítés eredményeinek csak a morzsáit lehetett felmutatni. Mindez hátráltatta, nehezítette az egész magyar szakszervezeti mozgalom, köztük a KSZSZ tagszervezeteinek és magának a szövetségnek a megalapozását is. A taglétszám csökkenése nemcsak morálisan, hanem pénzügyi szempontból is érzékeltette negatív hatását: nem tette lehetvé, hogy akár az egyes szakszervezeteken belül, akár szövetségi szinten olyan háttérfeltételeket teremtsünk, ami szükséges lett volna egy megalapozott, nívós érdekképviseleti munkához. A munkát befolyásoló tényezk közé sorolom azt is, hogy a szakszervezeti tisztségviselk igen tekintélyes része cseréldött ki, ami hatásában azzal járt, hogy az új tisztségviselk legtöbbje maga is csak ismerkedett a mozgalommal, nem rendelkezett az érdekképviselethez szükséges tapasztalatokkal, rutinnal. Ez növelte az átalakulással, az új szervezeti forma építésével járó bizonytalanságokat, esetenként a hibás lépések lehetségét is. Azt is szintén meg kell mondani, hogy meglehetsen hosszúnak bizonyult az a folyamat, amíg megtaláltuk azt az eszköz- és feltételrendszert, amellyel jobban hitelesíteni tudtuk, jobban meg tudtuk jeleníteni törekvéseinket a nyilvánosság eltt. Végül nehezítette a munkánkat az a kemény harc is, amely a szakszervezeteken belül folyt a legitimitásért, a vagyonmegosztásért és minden másért. Mindez hatott a KSZSZ szervezeteire is. És nem hagyhatjuk számításon kívül azt sem, hogy a tagság körében még igen elevenen él az a felfogás, amely szerint a szakszervezet elsdleges dolga a szociális tevékenység: üdülbeutalót, segélyt adni, kedvezményes akciókat szervezni. Ez a felfogás munkál a megszokott kérdésekben: “És mit ad nekem a szakszervezet?” Az új körülmények, a kialakuló piacgazdaság viszonyai sajnos még nem teszik feleslegessé az ilyen jelleg tennivalókat, de az érdekvédelmi funkció betöltése most más tevékenység eltérbe helyezését követeli. A tagság még nagyon személyesített módon éli meg a szakszervezet szükségességét és értékeit, ami abban jelenik meg, hogy kaptam-e segélyt, nnapra figyelmességet, Mikulásra valami kis csomagot a gyereknek. Nem sikerült a tagsággal kell módon megértetnünk, hogy nem ez a fajta szakszervezeti munka tartozik az érdekképviselet legfontosabb eszközei közé. Ma már sokkal inkább az a kérdés van eltérben, hogy mi módon lehet általánosabb érdekeket, nagyobb csoportok vagy az összes munkavállaló érdekeit jó eredménnyel képviselni.

Nem sikerült bebizonyítanunk, és érzékeltetnünk a tagsággal, hogy amikor globális kérdésekben megállapodunk és elrelépünk, az igazából az egyén számára is hasznos, elnyös. Ha például a minimálbér emelésében megegyezésre jutunk az érintett szociális partnerekkel, akkor ez az egyéni bérekre is visszahat. Nemcsak azokéra, akik minimálbért kapnak, hanem másokéra is, mert a minimálbér az egész bérstruktúrára hatást gyakorol. Vagy ha az érdekegyeztet tárgyalásokon született megállapodás eredményeként a személyi jövedelemadó-kulcsok az átlag fizetés ember számára kedvezen változnak, akkor az a fizetési borítékban megjelen haszon. Közszolgálati vonatkozásban: ha a szociális partnerek megállapodnak, hogy a közalkalmazotti bértábla 1994-tl pótlékaival együtt érvénybe lép, akkor az ugyan egy globális megegyezés, de az egyének bérbesorolását is pozitívan befolyásolja. Ugyanez mondható a köztisztviselk ügyében is: ha megállapodunk a béremelés országos kontingensében, abból minden köztisztvisel részesedik. A makro- és mezoszint érdekképviseleti eredmények, és az egyén élethelyzetének az összekapcsolódása sajnos nem kapott kell figyelmet a mi propagandamunkánkban, a nyilvánosság eltt. Az egyén természetesnek veszi, hogy ezek a megállapodások megszületnek, s nem tudatosul benne, hogy az érdekképviseleti harc eredménye a siker. Az érdekegyeztet megbeszéléseken ugyan a szakszervezet képviseli tárgyalnak a kormány és a munkaadók képviselivel, de a megegyezés eredményei nemcsak a szakszervezeti tagokra érvényesek, hanem valamennyi munkavállalóra. De ebbl nem kevesen azt a következtetést vonják le, hogy nem fontos szakszervezeti tagnak lennem, mert anélkül is részesedem az eredményekbl. — Ez nem valami etikus magatartás. Nem erkölcsös dolog arra számítani, hogy más majd kikaparja számomra a gesztenyét. — Valóban nem. A szakszervezeti harc szempontjából ugyanis nem közömbös, hogy mennyien állnak szervezett munkavállalóként is az egyes szakszervezetek zászlaja alatt. A tárgyalópartnereknél igen fontos kritérium, hogy az adott szakszervezet kiket, hány tagot képvisel. Nem ok nélkül szorgalmazták koalíciós körökben a szakszervezeteket megmér választásokat. Arra számítottak ugyanis, hogy a választások majd bebizonyítják: valójában nem sok embert képviselnek a szakszervezetek. Szerencsére nem így történt. Mindezek alapján határozottabban és nyíltabban kell beszélnünk a jövben arról, hogy aki valóban felelsséget érez a saját sorsáért és egy nagyobb közösség jövjéért, az ezt a felelsséget azzal nyilvánítja ki, ha szervezett munkavállalóvá válik. Mindez rendkívül fontos az érdekképviseletek jövje szempontjából, többek között a KSZSZ jövje szempontjából is, mert a szövetségünkhöz tartozó szakszervezeteknél átlagosan csupán 50 százalék körüli a szervezettség. — Milyen lehet a KSZSZ jövje?

— A KSZSZ jövjérl gondolkodva nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a szövetség formálása mindmáig elég sok gonddal terhelt volt. A szövetségen belüli szervezetek KSZSZ-szel kapcsolatos magatartása különböz volt. A szövetséggel szembeni igényük szintén meglehetsen eltéren alakult. Fként attól függött, hogy egyegy szakszervezet önmaga is mennyire tartotta magát képesnek a szakszervezeti funkciók komplex betöltésére. Ebbl alakult ki az a helyzet, hogy egyes szakszervezetek úgy érezték: a KSZSZ nem kínál számukra kellen hatásos érdekképviseletet, illetve úgy látták, hogy az érdekképviseleti kötelezettségek nagy részét saját maguk is el tudják látni, felesleges fizetniük a szövetségi hozzájárulást. Mindebben természetesen van több-kevesebb igazság. Hozzá kell még tenni azt a tényt is, hogy idközben létrejött a Szakszervezetek Együttmködési Fóruma (SZEF), a költségvetési szféra érdekeit képvisel makroszervezet, amelyhez a KSZSZ szervezetei közül is többen csatlakoztak. Ez a konföderáció a közalkalmazottak érdekképviseletét makroszinten látja el, ezért a KSZSZ-en belül a közalkalmazotti érdekképviselet kissé halványabb lett, ugyanakkor viszont dominálóbbá vált a köztisztviselk érdekképviselete. A köztisztviselk közös érdekei ugyanis a mai szakszervezeti palettán igazából nem jelennek meg másutt, csak a KSZSZ kereteiben. Ezért a KSZSZ jövje szempontjából a korrekció egyik lehetséges iránya éppen az lehet, hogy meghagyva a szövetség alapfunkcióját, a közszolgálat munkavállalóinak általános érdekvédelmét, hangsúlyosabbá, elsdlegessé tesszük a köztisztviselk és a szolgálati viszonyban állók érdekeinek szolgálatát. Ez nyilvánvalóan hatással lesz a szövetség tevékenységének tatalmi irányultságára, és a szövetségbe tömörült szakszervezetek tagsági viszonyára is. Arra is, hogy teljes jogú tagként hány szervezet vesz majd részt a munkában, és esetleg milyen új, jelenleg ide nem tartozó szervezetek csatlakoznak a szövetséghez, és melyek lesznek azok a szakszervezetek, amelyek csak társult tagként vesznek részt benne. A társult tagság azt jelentené, hogy ezek a szakszervezetek érdekeik képviseletét nem elssorban a KSZSZ útján kívánják ellátni, csak együttmköd, konzultatív jelleggel, és a vagyonközösségi funkció alapján maradnak a KSZSZ-ben. Mindent egybevetve, változatlanul úgy látom, hogy a KSZSZ megalakításának létjogosultságát az azóta eltelt id igazolta. Mert azok a szervezetek, amelyek a KSZSZ-t létrehozták és azóta is együtt maradtak, az együttmködési, együvé tartozási szándékuk deklarálásával lehetvé tették az egységes fellépést az érdekképviselet különböz fórumain, lehetvé tették e kör érdekeinek megfelel tekintély és hatású képviseletét az érdekegyeztetés országos mechanizmusában. A KSZSZ fontos szerepet töltött be abban is, hogy létrejöjjön a költségvetési szféra intézményeinek érdekegyeztet szervezete a KIÉT, s megalakuljon és hasznosan mködjék a köztisztviselk érdekegyeztet fóruma a KÉF. Szervezeti szempontból nézve ez a KSZSZ négyéves mködésének egyik jelents pozitívuma. — Mit sikerült elérni a KSZSZ érdekérvényesít, érdekvéd munkájában? Milyen f célokat tzött maga elé e téren a szövetség, s hogyan teljesítette azokat?

— A KSZSZ f célja egyértelm: a közszolgálati munkavállalók érdekeinek képviselete, védelme és érvényesítése. Ezen belül kiemelkeden fontos ügyként kezeltük a közszolgálat munkavállalóinak egzisztenciális biztonságáért folytatott harcot. Ez a rendszerváltozást követen megmutatkozott az úgynevezett boszorkányüldözés elleni nyílt kiállásban, a közszolgálat és különösen a köztisztviseli szféra politikai befolyásolása elleni fellépésben. Nagyon határozottan hangoztattuk és képviseltük: a közszolgálati munkavállalókat, a köztisztviselket kizárólag annak alapján lehet megítélni, hogy az illet színvonalas munkát végez-e, etikus magatartást tanúsít-e, és nem lehet belekeverni ebbe a megítélésbe politikai megfontolásokat. Az egzisztenciális biztonság védelmének egyik leágazása tehát a politikai érdekekkel szembeni fellépés és a politikai érdekek visszaszorítására irányuló szakszervezeti kiállás volt. Abban, hogy nem volt látványos boszorkányüldözés, hogy a politikai behatolás bár jelents volt ebbe a szférába, de nem érte el a kritikus határt, ebben szerepe volt a szakszervezeti fellépésnek is, amelynek nemegyszer nyilvánosságot adunk. A másik egzisztenciális kérdés a munkajogi eszközökkel történ védelem garantálása volt. Ennek keretébe tartozik az a két törvény — a közalkalmazotti és a köztisztviseli törvény —, amelynek kezdeményezésében és megalkotásában a KSZSZ vezérszerepet töltött be. Ezeket a törvényeket lehet, st kell is bírálni, mert sok vonatkozásban korrekcióra szorulnak, de azt mindenki elismeri, hogy e két törvény igen jelentsen javította a közszolgálat munkavállalóinak egzisztenciális biztonságát. Az egzisztenciális biztonságot ersítette a közszolgálat társadalmi presztízsének építése is, amelyben szintén aktív részt vállalt a KSZSZ, méghozzá olyan idszakban, amikor sok oldalról próbálták kikezdeni a közszolgálatot. Abban is részük van a KSZSZ és tagszervezetei szívós erfeszítéseinek, hogy legalábbis globálisan nincs lényeges nagyságrend munkanélküliség a közszolgálatban. Mindig azt mondtuk, hogy nem vagyunk ellene a reformoknak, még olyanoknak sem, amelyek bizonyos területeken létszámcsökkentéssel járnak együtt, de határozottan ellene vagyunk minden improvizációnak, minden olyan létszámcsökkentésnek, amely valójában nem megalapozott, és ennélfogva csak károkat okozhat. — Mennyiben lehet sikeresnek minsíteni a KSZSZ bérharcát? — A bér- és kereseti viszonyok némi javulásában is része van szövetségünk szívós munkájának. Ez a másik nagy területe volt a KSZSZ tevékenységének. Közismert, hogy igen ers volt a restrikció ezen a területen. A kormányzat minden évben olyan költségvetési javaslatot terjesztett a parlament elé, amely egyetlen fillért sem szánt bérfejlesztésre, és minden évben sikerült kisebb-nagyobb változtatásokra bírnunk a döntésre illetékeseket. Igaz, a végs mérleg sajnos nem pozitív — de az ország általános bérviszonyai sem mondhatók pozitívnak —, mert a közszolgálati bérek, keresetek reálértéke a rendszerváltozás óta becslések szerint 25-30 százalékkal csökkent. De ha a szakszervezetek bérharca nem lett volna ilyen erteljes, akkor — ezt szerénytelenség nélkül mondhatjuk — minden bizonnyal még súlyosabb lett volna a bérek reálértékének vesztesége.

Nagyon sokat küszködtünk a szociális biztonság kérdéseivel. Ez nem kifejezetten közszolgálati ügy, de az is. A KSZSZ következetesen kiállt a nyugdíjak értékének megrzéséért, elsként deklaráltuk, hogy nem értünk egyet a ni nyugdíjkorhatár felemelésével, többször szót emeltünk az ifjúsági munkanélküliség mérsékléséért. Ezek voltak és a jövben is ezek maradnak a KSZSZ érdekvédelmi politikájának f területei, természetesen kiegészülve az aktualitásokkal. Sajnos, minden egyes kérdéscsoportban ma is megvannak az aktualitások. Választások eltt állván nagyon is aktuális az a kérdés, hogy a választások után hatalomra kerül politikai erk miként vélekednek majd a közszolgálatról, és a köztisztviselkrl, milyen mértékben lesznek újabb személycserék, az államháztartás reformja címén milyen mértékben akarják kivonultatni az államot a közszolgálatból azzal, hogy az állami költségvetés nem finanszíroz különböz, jelenleg még állami fenntartású intézményeket, s milyen mérték lesz ennek következtében a közszolgálat területén a munkanélküliség. Egyáltalán nem közömbös, hogy az új politikai kurzus mennyire akar majd behatolni a köztisztviseli karba a maga embereivel. Bár a közalkalmazotti és a köztisztviseli törvény nagy vívmány, de igen sok területen korrekcióra és korszersítésre szorul mind a kett. Két igen lényeges dologért kell keményen harcolnunk: az érdekképviseletek jogkörének bvítéséért — beleértve az ágazati kollektív szerzdés kötésének jogát, a munkahelyi érdekvédelem jogosultságait, és az országos érdekegyeztetési fórumok nagyobb kompetenciáját is —, valamint a munkavállalók egzisztenciális biztonságának további szilárdításáért, az egyéni jogvédelem garanciáinak biztosításáért. A munkajog szkebb szféráiban is igen sok tennivalónk van tehát. És természetesen nagyon kemény teendink lesznek a közszolgálatban állók még mindig nem kielégít bér és kereseti viszonyainak további javításában. A közalkalmazotti bértábla A1-fokozata, az alapszorzó mindössze 8 ezer forint, de a köztisztviselk esetében is csak 9 ezer forint az alapszorzó, kevesebb a mai minimálbérnél. Ahhoz, hogy a mainál tisztességesebb középosztálybeli életnívót tudjunk garantálni a közszolgálatban állóknak, még nagyon hosszú ideig és szívósan kell dolgoznunk. És nagyon sokat kell tennünk a nyugdíjasok, a fiatalok és a nk szociális gondjainak enyhítéséért. — Hogyan nézhet szembe a KSZSZ a jöv kihívásaival? — Teljesen nyilvánvaló mindannyiunk számára, hogy világméretekben és hazánkban is nagyok lesznek a jöv kihívásai. Ha csak arra gondolunk, hogy az államháztartási reform végrehajtása vagy az abból következ szektorális reformok, köztük a közigazgatás modernizációja nálunk valójában a következ idszak ügye lesz, akkor ez önmagában is világossá teszi, hogy olyan kemény és a mi szféránkra nézve sok tekintetben népszertlen intézkedésekre is sor kerül, amelyek kell ellensúlyozás nélkül igen nagy károkkal járhatnak. Ahhoz, hogy ezekkel a kihívásokkal szembenézhessünk, a negatív hatásaikat kivédhessük vagy legalább mérsékelhessük, az ehhez szükséges ellenpont csak a szervezettség, az összefogás és a közös fellépés lehet. Ez pedig szövetségünk egységének

további ersítését igényli. Ehhez bvíteni, növelni kell tagszervezeteink taglétszámát — ez nagyon lényeges kérdés lesz a következ években —, fokozva ezzel a szövetség erejét, befolyását is. Ersíteni kell az integrációt, az összefogást, a szövetség vonzerejét azok számára is, akik ma nincsenek ebben a szövetségben. Nagyon sok egymástól is elszigetelt, kis létszámú, s emiatt erejét, befolyását tekintve alacsony hatásfokú szakszervezet mködik ma a közszolgálati szférában. A szolgálati viszonyban állók is meglehetsen megosztottak. Jó lenne, ha a KSZSZ a maga sok tekintetben új alapszabályának megfelelen összegyjthetné a ma még különálló, de érdekeik szempontjából együvé tartozó erket. Egy ersebb szövetség bázisán lehet igényt támasztani a szakértelemre, a szolgáltatások, a nyilvánosság fejlesztésére, a nemzetközi együttmködés és szolidaritás növelésére, s mindezekre alapozva egy, a mainál sokkal erteljesebb és befolyásosabb érdekérvényesítésre. AKCIÓSZÖVETSÉGBL ERS KONFÖDERÁCIÓT Korszerbb, ütképesebb, bejegyzett szövetséget! (Javaslat a SZEF els alapszabályának elveire és válasz az általános vitában elhangzott észrevételekre a SZEF 1991. április 29-én tartott alakuló közgylésén) Szöllsi Istvánné kolléganm már hangsúlyozta a tájékoztatójában, hogy a SZEF rövid mködése alatt ebben a bonyolult, ellentmondásos érdekegyeztetési szituációban is beváltotta a hozzáfzött reményeket, s valóban olyan érdekeket képviselt, amelyek markánsan jelenítdnek meg a makroszint érdekegyeztetés folyamatában. Fel kellett azonban ismernünk azt, hogy a makroszint érdekegyeztetés korszersítése követelményeket támaszt a SZEF-fel szemben is, amennyiben a SZEF-et létrehozó szervezetek úgy gondolják, hogy egy ilyen szint szövetség maradjon meg az érdekegyeztetés porondján. Különösen két vonatkozásban látszik szükségesnek ebben az esetben a SZEF korszersítése. Az egyik — amirl itt már szó esett — a SZEF jogi bejegyzése, miután a makroszint érdekegyeztetésben polgárjogot nyert 7 jelenlegi szakszervezeti tömörülés közül ma már csak a SZEF nem rendelkezik jogi bejegyzéssel. Minden más tömörülés bejegyeztette magát, illetve az Autonóm-tömörülés bejegyzése a bíróságnál most van folyamatban. A másik — ami ennél természetszerleg semmivel sem lényegtelenebb, st a mködés szempontjából nagyon fontosnak tartom —, hogy a SZEF mködéséhez szükséges feltételeket javítanunk kell. Úgy gondolom, hogy három területen különösen szükség van a SZEF mködésének javítására. Ezek: 1. A munka sokkal színvonalasabb koordinálása

2. A képviseleti szervek szakmai színvonalának növelése 3. A SZEF munkája nyilvánosságának lényeges javítása. Ezért az a javaslatunk, hogy az együttmködési megállapodás lényegi elemeit megtartva az alapszabály ügyében döntsünk, és amennyiben ez lehetséges, az alapszabályt fogadjuk el. Elnézést kérek, hogy a résztvevk az alapszabály tervezetet késn kapták meg, de sok tekintetben ez is összefügg azzal, amit a SZEF koordinációs munkájával szembeni követelményekrl említettem. Mit tartott szem eltt az alapszabályt elkészít bizottság? Alapveten azt, hogy az alapszabály feleljen meg a jogi bejegyzéshez szükséges minimum-feltételeknek. És itt nagyon hangsúlyozom a minimum-feltételeket, mert ez az alapszabály egészét jellemzi. Másrészt azt tartottuk szem eltt, hogy a SZEF akciószövetség lényegi elemeit rizze meg, így váljék — a tagszervezetek önállóságát maximálisan tiszteletbe tartva — makroszint, laza konföderációvá. Úgy gondolom, ez a két egymással összefügg kritérium ad arra magyarázatot, hogy az alapszabály miért nem intézkedik számos olyan kérdésrl, vagy miért nem von szabályozási körébe számos olyan szférát, amelyeket más nem ilyen igénnyel megjelen szövetségi alapszabályok általában tartalmaznak. A második tényez, amelyet szem eltt tartunk, hogy a cél, amelynek elérése érdekében a SZEF létrejött, az változatlan és felfogásunk szerint a cél elérésére szövetkezk lehetséges köre is lényegében változatlan maradt. Ez — úgy vélem — azt fejezi ki, hogy a SZEF akciószövetség jellegét magán visel szövetség, hogy a SZEF nyitott, hogy a SZEF nem kíván rákényszeríteni megoldhatatlan problémákat különböz szervezetekre. Vagyis úgy fogjuk fel, hogy a rendes tagság körébe azok tartoznának, azon szövetségek, illetve szakszervezetek, amelyek a SZEF-et kizárólagos képviseletként ismerik el a makroszint érdekegyeztet mechanizmusban. Ezeknek természetesen szavazati joguk van a közgylésen. A társult tagok azok a szervezetek lehetnének, amelyek nem a SZEFet tartják kizárólagos képviseletnek, azonban érdekldnek a SZEF munkája iránt, megnyilvánulásaikkal, javaslataikkal részt kívánnak venni a SZEF munkájában, egyébként más szövetségek útján is képviseltetik magukat. Nekik természetszeren csak tanácskozási joguk lenne, szavazati joggal ezek a szervezetek nem rendelkeznének. A szerkesztknek és a javaslattevknek az is szándéka az alapszabállyal, hogy a SZEF vezetése demokratizálódjék, s egyben operatizálódjék. A vezetés demokratizálódását az jelzi az alapszabályban, hogy minden lényeges stratégiai kérdésben, továbbá minden olyan ügyben, amelyrl a közgylés úgy gondolja, hogy saját hatáskörében kell döntenie, a SZEF-ben tömörült szervezetek képviseletét direkt módon lehetvé tev közgylés lenne a jövben a döntésre jogosult fórum. Ugyanakkor viszont, miután nyilvánvaló, hogy az érdekegyeztetés nem tri, hogy konkrét kérdésekben hosszabb idszakonként ne kelljen állást foglalni, ezért tartjuk

szükségesnek egy delegálási elven nyugvó ügyvivi testület életre hívását, amely a közgylés által meghatározott kompetencia-körökben és a közgylés által meghatározott módon a SZEF operatív ügyintéz testületeként és képviseleteként mködne. Azt gondolom, hogy az eddigi soros ügyviv feladatai ilyen módon kollektivizálódnak. Amire nagy szükség van éppen azért, mert nincs függetlenített ügyviv, és a jövben sem szándékozunk ilyen posztot létesíteni. Az ügyvivi testület jobban megalapozhatja az operatív döntéseket, javíthatja a gyakorlati végrehajtás feltételeit, bvítheti a képviseleti ügyekben eljárók körét és hatásosabbá teheti a munka szakmai követelményeit, és a nyilvánosságot. Ebben az összefüggésben a soros ügyviv természetesen változatlanul koordinátori és els ügyvivi szerepkört töltene be. Az alapszabályból nyilvánvalóan kitnik, hogy hierarchizált szervezetet továbbra sem szándékoznánk kiépíteni. A regionális és megyei szervezdések elismerése és bevonása a SZEF politikájának kialakításába viszont úgy érezzük, hogy indokolt és célszer. Erre olyan megoldást javasol az alapszabály, hogy a regionális és a megyei szervezdések képviseli tanácskozási joggal vegyenek részt a közgylés munkájában. Ez az elkészít bizottság javaslata. Természetesen mint mindenrl, errl is célszer eszmecserét folytatni. A SZEF továbbra sem hoz létre szakapparátust. Ezt a feladatot azonban a SZEF-ben társult szervezetek szakértinek jobb összefogása, teamjeinek létrehozása útján színvonalasan meg kell oldanunk. E nélkül a képviseli munka szakmai színvonala úgyszólván elképzelhetetlen. A költség viselésével kapcsolatban — amint az alapszabály tervezetébl is látható — változatlanul nem gondolunk valamiféle tagdíj vagy más formalizált, rendszeres hozzájárulás bevezetésére. Közös költségre azonban igen, hiszen a legtakarékosabb megoldások mellett is merül fel költség. Úgy gondolom, korrekt dolog csak az lehet, hogy ezeket a költségeket — a közgylés álláspontjának és megállapításának megfelel arányok tiszteletben tartása mellett — együttesen kell viselni. A nemzetközi kapcsolatok tartásában is az az elv vezette az elkészít bizottságot, amely általában is érvényes és igaz: a SZEF szervezetei önállóak, ezért a SZEF részt vesz azokon a fórumokon, amelyeket a különböz nemzetközi szövetségek és az összeurópai fórumok szerveznek. Ezekre igényli a meghívást, és amennyiben teheti, képviselteti is magát, de úgy gondolja, hogy tagként a SZEF nem lép be ezekbe a szervezetekbe. Vagy nem lépne be — mert hiszen a döntés ebben az esetben is a közgylésé —, hanem a tagként való részvételt a SZEF-ben társult szervezetek nemzetközi tagsága útján biztosítja. És végül még azt szeretném javaslatként elterjeszteni, ami már nem szigorúan az alapszabályhoz tartozik, hanem az alapszabály elfogadása utáni idszakra vonatkozik. Amennyiben ma el tudjuk fogadni ezt az alapszabályt, akkor május 31-ig, tehát lényegében 1 hónapig adjunk moratóriumi idszakot arra, hogy az elfogadott alapszabály ismeretében azok a szervezetek, amelyek az együttmködési megállapodás aláírásával a SZEF-nek alapító tagjai voltak, dönthessenek arról, hogy ebben az új szituációban — amely azonban, még egyszer nagyon hangoztatom, csak abban az értelemben új, hogy

egy korszerbb és ütképesebb szervezet irányába mutat, tehát semmiképpen nem abban az értelemben új, hogy egy hierarchizált és egy agyonformalizált szervként mködjék — továbbra is kitartanak-e a SZEF mellett, azok pedig, akik nem voltak aláírói ennek az alapító okiratnak, azok dönthessenek arról, hogy csatlakozni kívánnak-e a SZEF-hez és milyen minségben. Errl azért kell döntenünk, mert számos szervezet már jelezte: testületi kompetenciák kötik abban, hogy ma itt végérvényesen nyilatkozzék. Ez természetszerleg nem jelenti azt, hogy akinek felhatalmazása van, az ne tegye meg nyilatkozatát még ma. Az a javaslatunk tehát, hogy május 31-én vonjunk mérleget, akkor állítsuk össze a SZEF-hez rendes tagként és társult tagként csatlakozók listáját. kérjük fel azokat a csoportokat, amelyek ügyvivket küldhetnének, hogy eddig az idpontig nevezzék meg ügyviviket. Így ezzel az idponttal egyidejleg alakulhatna meg az ügyviv testület, és ezzel az idponttal egy idben dönthetnénk a soros ügyviv személyérl is. Addig az a javaslatom, hogy a SZEF jelenlegi soros ügyvivjét hatalmazzuk fel jelenlegi feladatainak további ellátására. Ez a megoldás formáljogi szempontból közelítve is rendjén van, mert Szöllsi Istvánné kolléganm múlt év június 8-án kapott felkérést, megbízást erre a feladatra azzal, hogy 1 évig tart a megbízás. Ezeket kívántam bevezet megjegyzésekként itt elterjeszteni. Azt kérem, hogy igyekezzünk tárgyszer módon megvitatni az alapszabály tervezetét. *** Köszönöm a megjegyzéseket. Olyan két téma körül alakult ki nézetkülönbség, amely elég nagy biztonsággal prognosztizálható volt, mert ezek valóban nagyon sokoldalú mérlegelést igényl ügyek. Tóth Attila arra vonatkozó kritikai észrevétele, hogy az alapszabályt elkészít bizottság nem demokratikus úton keletkeztetett, lényegében megalapozott. Nem hívtunk össze ezért közgylést. Ha ez nagyon komoly mulasztásnak minsül, akkor ezért itt mindazok nevében, akik vállalkoztak arra, hogy megpróbálnak valamilyen, a vita alapjául szolgáló elterjesztést összeállítani, meg kell kövessem a közgylést. A SZEF mködése azonban nem olyan, mint a közgylésé. A SZEF-nek sem pénze, sem apparátusa nincs, legfeljebb önkéntes aktivistái vannak. Ezért jogos a kritika. Ami Tóth Attilának az alapszabály lényegét érint megjegyzését illeti, az szintén figyelmet érdemel. Számomra azonban ez nem alapozza meg azt az igényt, hogy az egész alapszabályt generálisan utasítsuk el. Tóth Attila számára — ha jól értelmezem, mert hiszen még konkrét javaslatokkal nem állt el — a képviseleti ügy az a neuralgikus pont, amit legkevésbé tart elfogadhatónak. A bevezetben is említettem, hogy a képviselet témájában a demokrácia, a szakszerség és a mködképesség egymással majdnem összeegyeztethetetlen ellentmondásának valamiféle kompromisszumos feloldása vezetett. Ez — elismerem — nem biztos, hogy jól sikerült. Figyelemmel arra, hogy a SZEF-nek sem pénze, sem apparátusa nem volt, és a mostani szándékok szerint nem is lesz — ebben a körben nem kell magyarázni, hogy ezt miért

hangsúlyozom — ezért gondoltuk úgy, hogy mködtessünk egy közgylést. Azért nem egy önkényes módon felállított testületet, mert ha valaki megnézi ezt a csoportosítást — elfogadom, hogy ehhez képest lehet ez kevesebb létszámú, lehet népesebb —, azért e mögött valamilyen módon valós érdekek integratív megjelenítési szándéka húzódik meg. Mert csak a közigazgatáson belül is hány érdekszféra létezik. De a települési önkormányzatoknak, vagy a fegyveres szolgálatnak, az egészségügynek is nagyon sok szférája van. Ezek mögött azért meghúzódik az a feltételezés, hogy ezeknek önmagukban kell integrálniuk a saját részterületeiket, amelyek valószínsítheten integrálhatóak is. Valóban a SZEF érdeme, hogy integrálhatók, másrészt viszont ez a jelleg határt szab annak, hogy minden tovább bomló, egyébként markáns és fontos érdek tovább jelenjék meg. Nagyon hangoztattam, hogy a SZEF makroszint képviselet. Ebbl az is következik, hogy szakmai, ágazati, tömbökbeli érdeket nem elssorban a SZEF szintjén kell képviselni. Ehhez persze lehet azt az elvet vallani, amit Vadász János elvezetett konkrét javaslat formájában: a KSZSZ struktúrájához hasonlóan legyen egy közgylés és legyen egy SZEF Szövetségi Tanács, amelyben minden SZEF-ben társult szervezet 1 fvel képviselteti magát, s legyen Ügyviv Testület. Ez már nem egyezik meg a KSZSZ struktúrájával, mert itt nincs 3 lépcs. Én ezzel a megoldással tulajdonképpen szimpatizálok. Fenntartásom egyetlen vonatkozásban van. Nem tudom, hogy az egy hónapos várakozás idején hány szervezet fogja bejelenteni, hogy közvetlen módon kíván részt venni a SZEF közgylésének munkájában, és a képviseletet csak az Ügyviv Testület útján látja lehetségesnek. Elvileg ugyanis elképzelhet, hogy 40-50 ilyen szervezet lesz. Ha a KSZSZ 34 szervezete közül csak 30 nyilatkozik így, akkor az már önmagában nagy szám. Ha ez így történik, akkor a Szövetségi Tanács 1-1 képviselettel mondjuk 50 fs is lehet. Operatív döntésekhez egy ekkora testület mködésképtelen lesz. Az élet viszont úgy jeleníti meg a SZEF ügyeit, hogy ma Kupa Mihály ideküldi az 1991. évi költségvetés tartalékelosztására vonatkozó 300 oldalas javaslatát, és azt mondja, hogy holnap délután a SZEF nevében nyilatkozzon valaki az elterjesztésrl. Tessék megmondani, hogy egy 50 fs szervezet mit tud dönteni. Személy szerint nem vagyok ellensége ilyen kompromisszumos megoldásoknak, de nagyon kérem, még egyszer vegyük figyelembe a demokráciát, a szakszerséget és a mködésképességet, a finanszírozhatóságot és apparátusnélküli szervezhetségét mindennek. Ennek figyelembevételével próbáljunk valamilyen megoldást találni. Nem érzem áthidalhatatlannak az ellentétet. Szerintem precíziózni kell az alapszabálynak ezt a pontját. De ez ne jelentse az egész alapszabály elutasítását. Tehát ez az egyik javaslatom. A másik indítványom egy neuralgikus ügyre vonatkozik. Ebben a kérdésben valóban külön figyelmet érdemel az, hogy milyen megoldásra lehet jutni az alapító SZEF-tag megyék ügyében. Ettl eltekintve a megyékre vonatkozóan az a véleményem nekem is, hogy a megyei érdekegyeztet fórumok megyei körben önálló kompetenciájú fórumok. Úgy társulnak és úgy mködnek, ahogy ott helyben ezt helyesnek tartják, de az a fajta összecsatolás, amit az alapszabály elhoz, helyes. Az ország nemcsak budapesti

székhely országos szervezetekbl, hanem vidékbl áll. A makroszint fórumok ugyan nem hivatottak megyei ügyeket megoldani, a megyék pedig nem is tartanak igényt arra, hogy a saját megyei problémáikat mások oldják meg. Arra viszont igényt tartanak a megyék — regionálisan feltétlenül —, hogy az olyan ügyeiket, amelyek túlmutatnak a helyi megoldás lehetségén, artikulálni tudják az országos érdekegyeztet fórumok irányába, ki tudják fejezni a maguk észrevételeit, javaslatait. A megyék bekapcsolódása a SZEF munkájába ezt a funkciót egészségesen tölthetné be. Hogy mi lesz egy év múlva az érdekképviseleti struktúrával, milyen szövetségek maradnak, milyen szövetségek integrálódnak, melyek bomlanak szét, és hogy ülnek az érdekegyeztetés asztalánál? Ezt ma roppant nehéz prognosztizálni, mert a viszonyok korántsem letisztultak. Egy biztos: addig is egyetlen komoly feladat-teljes lépésünk lehet. Az, hogy ahol csak tehetjük, tegyük túl magunkat a napi ellentéteken és fogjunk össze a közös érdekekben. Rettenetes támadás eltt áll ugyanis a közszféra. Az államháztartási törvény elkészületei már jól jelzik, milyen kemény csaták lesznek abban az ügyben, hogy az állam mit tart állami feladatnak, a mecénás szerepét hogy fogja föl, mit gondol finanszírozni, és mit gondol odaadni a prédára. De a Munka Törvénykönyvének koncepciója is jelzi, hogy az új törvény a szabadpiac nyugaton is régen idejét múlt munkavállalói védtelenségét próbálja idehozni. Próbáljunk egyezségre jutni abban, hogy fogadjunk el egy alapszabályt. Egyes pontokat meg is jelölhetünk, hogy azokon tovább kell dolgoznia egy bizottságnak, de az egész alapszabályt ne adjuk föl. Miért csendes a SZEF? (Interjú a KözHírnök 1991. augusztusi számában) — Miért ilyen csendes a SZEF? — Nevezhetjük csendességnek is, én azonban szívesebben minsíteném a SZEF magatartását tudatos önmérsékletnek. Nem vesz részt a szakszervezeti zenebonában, a szakszervezetek közötti pengeváltásokban, vádaskodásokban, egymás lejáratásában. Ugyancsak távol tartja magát az úgynevezett nagypolitika olyan kérdéseinek vitájától, amelyek fontosak ugyan, de az érdekvédelem szempontjából nem elsdlegesek. Ugyanakkor a Szakszervezetek Együttmködési Fórumának képviseli minden aktuális témakörben kifejtik álláspontjukat, igaz, nem hangoskodva. Vagyis: a SZEF igyekszik tenni a dolgát. Tennivaló pedig van éppen elegend. A költségvetési intézmények mködése, a munkavállalók mindennapi élete tele van gondokkal, feszültségekkel. — Mindez azonban mintha kevésbé tükrözdne a tömegtájékoztatásban. — Valóban. A csendesség, a visszafogottság miatt a sajtó sem nagyon érdekldött irántunk, illetve csak nagyon szerény mértékben. Ez kétségkívül hátrány, mert ily módon a SZEF kevésbé ismert szereplje a szakszervezeti közéletnek. Sajnos a tagság sem tud sokat a SZEF-rl, szerencsére azonban tagszervezeteiket jobban ismerik, bíznak bennük, amit a nyári tagmegújítás eredményei is bizonyítottak.

— A kilátásba helyezett szakszervezeti választások újabb megmérettetést jelentenek. Mi a SZEF álláspontja a választásokról? — Jogtalannak tartunk minden küls beavatkozást a szakszervezetek bels életébe. Ilyen a választások kérdése is, mert ez szigorúan a szakszervezeti tagságra, és választott testületeire tartozik. Nem élünk viszont légüres térben, tisztában vagyunk bizonyos politikai erk szándékaival, amelyek parlamenti eszközökkel is kikényszeríthetik a választásokat, annak ellenére, hogy két-három hónappal ezeltt mindenki kinyilváníthatta, melyik szakszervezetnek kíván fizet tagja lenni. — És ha kikényszerítik a választásokat? — Amennyiben akaratunk ellenére választásokra kényszerülünk, akkor elfogadjuk a kihívást, felvesszük a kesztyt, lefolytatjuk a procedúrát. Mi azonban nemcsak konföderációk közötti, nem pusztán szimpátia vélemény-nyilvánítást jelent megméretésre gondolunk, hanem a ténylegesen mköd szakszervezetek közötti választásra. Eszerint nem csupán a szakszervezeti tagok szavazhatnának, hanem a munkavállalók egésze. — Hogyan tovább SZEF? — kérdezhetné bárki, akit érdekel ennek a tömörülésnek a tevékenysége és jövje. — A SZEF eddigi visszafogottsága, önmérséklete továbbgondolandó, mert a nyilvánosság nagy érték, s ezt egyetlen szervezet sem nélkülözheti. E tekintetben módosításra szorul magatartásunk, gyakorlatunk. — Mirl van szó konkrétan? — Arról, hogy a költségvetési intézményhálózat, s ebben a humán közszolgáltatásokat végz intézmények mködése és személyi feltételei lényeges javulást igényelnek. Ezért els számú követelésünk az államháztartás mielbbi reformja, nagyobb részesedés az állami költségvetésbl, a munkavállalók egyéni és kollektív jogainak garanciális biztosítása. Ugyancsak garantálni kell a szociális helyzet további romlásának megállítását. Újabb megmérettetés eltt (Interjú a KözHírnök 1992. februári számában) — Az utóbbi idben már mind több szó esik a szakszervezetek közötti választásokról. Kell-e ez igazán? Mikor kerül rá sor? Milyen lesz a lebonyolítás rendje? Kinek mi az álláspontja ezekben a kérdésekben? — Szakszervezeti konföderációnk, a SZEF álláspontja szerint valamiféle szakszervezeti megmérettetést szolgáló akció úgy tnik, kikerülhetetlen.

— De hát tavaly augusztusban szeptemberben már lezajlott egy szavazással felér tagmegújítási procedúra. — Valóban, a nyáron már volt egy véleménynyilvánítás. Ugyanakkor tudomásul kell vennünk, hogy részint politikai szándékok szorgalmazzák, részint parlamenti törvény írja el a választást. Nem utolsó sorban az is szempont, hogy ezzel — reményeink szerint — lezárható a szakszervezetek közötti legitimációs vita, amely már jó ideje tart, és jelents erket von el a tagságot elssorban érdekl érdekvédelemtl. — Ebben tehát van egyetértés? — El kell vállalni a megmérettetést — ebben kialakult a közös nevez. Ám nyitott a kérdés abban, hogy mikor legyenek a választások, milyen módon történjék? Ezekben már megoszlanak a vélemények. — És hogyan látja a SZEF? — Célszer lenne a szakszervezetek közötti választásokat összehangolni a munkavállalói képviseletek kialakításával, az üzemi tanácsok megválasztásával. Sok minden szól amellett, hogy ezt együtt csináljuk. — S mi errl a többi szakszervezeti konföderáció véleménye? — Elzetes tájékozódásunk szerint ezzel a megoldással több szakszervezeti szövetség szimpatizálna. Mások viszont továbbra is a társadalombiztosítási önkormányzatok képviselinek megválasztásával kötnék össze. Úgy látjuk — ez utóbbi — célját, jellegét, valamint a szavazásra jogosultak körét tekintve is alkalmatlan a szakszervezetek közötti megmérettetésre. Nem beszélve a tetemes költségekrl. — A SZEF milyen választási idpontot tartana megfelelnek? — Mi az idei szt tartjuk megfelelnek. Az ilyen horderej esemény alapos elkészítést igényel. Meg kell mondani a munkavállalóknak, a szakszervezeti tagságnak, hogy mirl is van szó tulajdonképpen, mi a tét, melyek a teendk? Emellett a választások megfelel technikai elkészületeket is feltételeznek. — Kik vehetnének részt a választásokon? — A SZEF álláspontja: üzemi (intézményi) tanács választások esetén a munkavállalók részvételét tartjuk természetesnek. Amennyiben a társadalombiztosítási választásokhoz kötdne a megmérettetés, akkor nem lehet csak a munkavállalókra korlátozni a választásokra jogosultakat, hanem a nyugdíjasokkal és a munkanélküliekkel is számolni kell. ket sem lehet kirekeszteni. St jelents arányban számolni kell olyan szavazásra jogosultakkal is, akiket a szakszervezeti megmérettetés szempontjából lehetetlen figyelembe venni (például: szövetkezeti alkalmazottak, külföldi munkavállalók stb.). A

részletkérdésekbe nem érdemes belemenni, mert még további viták, egyeztetések várhatók. A témakörre ugyanis vissza kell térnünk, ha az elkészületek felgyorsulnak, hiszen a választásokra való felkészülés külön tervet igényel. A tájékoztatás, a nyilvánosság pedig kulcskérdés. A SZEF és a pártok (Interjú a KözHírnök 1992. júniusi számában) — A szakszervezetek és a pártok kapcsolatában szemmel látható élénkülés tapasztalható. Hogyan értékeli e viszony alakulását a SZEF soros elnökeként? — A SZEF önálló, független konföderáció, de nyitott az együttmködésre minden olyan szervezettel, így pártokkal is, amelyek felvállalják a költségvetési szféra munkavállalóinak érdekképviseletét, illetve hajlandók arra, hogy adott témakörökben véleményt cseréljenek a szakszervezetek képviselivel. — Történt-e kezdeményezés ez irányba? — A SZEF együttmködve az Autonómok és az ÉSZT szakszervezeti konföderációkkal megkereste a különböz pártok parlamenti frakcióit, és ajánlotta, hogy találkozzanak a Munka Törvénykönyve, a köztisztviselk és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény, valamint aktuális kérdések megbeszélése céljából. — A fogadtatás? — Kedvez. Ennek eredményeként került sor az MDF, az SZDSZ és a Fidesz parlamenti frakciói képviselivel való megbeszélésekre. Tervbe vettünk azonban további találkozókat is, nemcsak a frakciókkal, hanem a pártok egyes vezetivel, képviselivel is. — Milyen tapasztalati hozadékuk van az eddigi találkozóknak? — Úgy éreztük, a parlamenti frakciók is helyeslik és hasznosnak tartják az eszmecserét, különösen a törvényhozásban. Az ilyen megbeszélések lehetvé teszik a szélesebb kör tájékozódást. A pártok képviseli arra is készséget mutattak, hogy a szakszervezetek indítványait mérlegeljék, hasznosítsák. A köztisztviselk és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény vitájában például számos szakszervezeti javaslatot karoltak fel, és továbbítottak. Együttmködünk az oktatási törvény elkészítésében is. Úgy tnik tehát együttmködésünk a törvényalkotásban távlatos. — A pártok hogyan ítélik meg a szakszervezetek helyzetét, egymás közti viszonyukat, s általában mit gondolnak a szakszervezetek jövjérl? Erre vonatkozóan milyen megfigyeléseik vannak? — Jelenleg folyik a szakszervezeti választással foglalkozó törvénytervezet elzetes

egyeztetése az egyes konföderációk között. A pártok érdekldéssel kísérik ezt. Érdekeltek abban, hogy a szakszervezetek közti viták lezáruljanak. Az a benyomásunk, hogy egyre inkább valóságos szakszervezetekben gondolkodnak. Az egyes szakszervezeti tömörülésekrl azonban továbbra is különbözképpen vélekednek, mint ahogyan eltér a véleményük a szakszervezeti vagyon felosztásáról is. Mindenesetre jó lenne, ha a szakszervezetek közötti választásokkal kapcsolatos törvénytervezet a szakszervezetek egyetértésével kerülne a parlament elé. — Ezek alapján optimista a szakszervezetek és a pártok kapcsolatát illeten? — Igen, ma derlátóbbak lehetünk a korábbi idszaknál. És kívánatos is, hogy szervezett kommunikáció alakuljon ki és honosodjék meg a szakszervezetek és a pártok viszonyában. A termékeny kapcsolatok szorgalmazása viszont továbbra sem jelent formalizált kötdést a pártokhoz. Kapcsolatainkkal, eszmecseréinkkel a munkavállalók érdekeit kell szolgálnunk. Tehát egyszerre kell érvényesítenünk az érdemi együttmködést a pártokkal, és a pártoktól való függetlenséget. Ilyen szellemben, ebben a felfogásban kívánunk dolgozni a jövben is. Vizsga eltt (Az írás a KözHírnök 1993. márciusi rendkívüli számában jelent meg) Nagy próbatétel eltt áll szakszervezeti mozgalmunk. A társadalombiztosítás egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási önkormányzatának, valamint a közalkalmazotti tanácsok tagjainak megválasztása hatalmas szervez munkát, összehangolt, jól átgondolt tennivalókat kíván minden alapszervezettl, a közszolgálat valamennyi területén mköd szakszervezettl. Közel 20 ezer munkahelyen kell közalkalmazotti tanácsot — a 15-nél kevesebb dolgozót foglalkoztató munkahelyeken közalkalmazotti képviselt — választani, a két társadalombiztosítási önkormányzat munkavállalókat képvisel tagjainak választása pedig valamennyi alapszervezetet, az egész országot érinti. A szakszervezetek a legközvetlenebb módon érdekeltek mindkét választás sikerében. A közalkalmazotti tanácsok révén a munkavállalók törvényes lehetséget kapnak arra, hogy — képviselk útján — tájékozottak legyenek az ket érint munkahelyi intézkedések elkészítésérl, s befolyásolhassák a döntéshozatalt. Ezért fontos, hogy olyan tagjai legyenek ezeknek a tanácsoknak, akik készek együttmködni a munkavállalók érdekképviseleti szerveivel, a szakszervezetekkel. A választás eredménye jelentsen befolyásolhatja a szakszervezetek mködésének anyagi hátterét is, mert a szavazatok arányában osztják majd meg az egyes szakszervezetek között az ágazati-szakmai szakszervezetek vagyonának használati jogát. A társadalombiztosítási önkormányzatok választásának is nagy a tétje, hiszen ezek a testületek lesznek a biztosító gazdái. Olyan jelents ügyekben lesz beleszólási joguk, mint például, hogy milyen a nyugdíjkorhatár, milyen rendszer szerint számolják ki a nyugdíjalapot, a táppénzt, a betegszabadságot, mennyivel járuljon hozzá a biztosító az

egyes egészségügyi szolgáltatások és gyógyszerek költségeihez, vagyis betegség esetén mennyire kell majd zsebbe nyúlnia magának a biztosítottnak. Az önkormányzatok szükségesek ahhoz, hogy a biztosító mködéséhez fontos feltételeket kikényszerítsék, s az igen magas tb-járulék mellett is idnként igen alacsony nívójú szolgáltatások minségén javítani lehessen, sikerüljön végrehajtani egy átfogó nyugdíj- és egészségügyi biztosítási reformot. Nem mindegy tehát, hogy milyen szemlélet, mennyire vitaképes, a biztosítottakért, a nyugdíjasokért kiállni tudó, vagy mindenre bólogató képviselket juttatnak ezekbe az önkormányzatokba. A költségvetési intézményekben — a közigazgatási és kulturális közszolgálat, az oktatásügy, az egészségügy, különböz intézményeiben — dolgozók sajátos érdeke, hogy az  érdekeiket képvisel jelöltek közül minél többen kerüljenek a 60-60 tagú egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási önkormányzatba. Gyenge választási eredmény esetén ugyanis elfordulhat, hogy ez a terület jelentségénél jóval szerényebb képviselethez jut, s háttérbe szorulhat azoknak a gondoknak a megoldása, amelyek régóta foglalkoztatják a költségvetési intézmények dolgozóit és nyugdíjasait, s amelyeket csak azok tudják a legeredményesebben képviselni, akik — benne élve — a legjobban tudnak érvelni, harcolni rendezésükért. A társadalombiztosítási önkormányzatok választásával kapcsolatos szakszervezeti szervez és propagandamunkát több tényez nehezíti. Az egyik közülük a választások érvényességi küszöbének viszonylag magas szintje. Az Országgylés döntése alapján a választás akkor lesz érvényes, ha a szavazásra jogosultaknak legalább 25 százaléka az urnák elé járul. A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége amellett volt, hogy szerényebb mérték, maximum 20 százalékos limit legyen, mert a teljesen tét nélküli választások nem vonzóak. Azért nem magasabb limitre gondoltunk, mert figyelembe vettük a lakosság választások iránti érdekldésének lanyhaságát, s azt is, hogy a közvélemény eltt kevéssé ismert e választások tétje, az emberek kevés közvetlen érdekeltséget éreznek a részvételben. A limit felemelését szorgalmazó kormánypárti képviselk két gondolatban fogalmazták meg érveiket. Szerintük ahhoz, hogy a megválasztott önkormányzati képviselket valóban legitim képviselknek lehessen tekinteni, legalább 25 százalékos — a képviselválasztási limittel azonos — részvételi arány szükséges. A másik érvük: az érdekképviseletek és a kormány közötti eredeti (20 százalékos) megállapodáshoz képest magasabb limittel serkenti a szakszervezeteket arra, hogy igen aktív választási propagandát folytassanak, s hogy a lakosság minél szélesebb körével megismertessék a társadalombiztosítási önkormányzatok fontosságát. Az igazsághoz tartozik, hogy a KSZSZ egyáltalán nem volt a választások híve, szerettük volna megspórolni és a nyugdíjak, az egészségügyi ellátás javítására fordíttatni azt az 500 millió forintot, amelyet a társadalombiztosítás egyébként is igen szkös kasszájából ez a választás kivesz, és azt a majdnem ugyanennyi összeget, amelyet az állami költségvetés fedez. Nem beszélve arról, hogy az érdekvédelmi munkában is ezer helye lenne azoknak a millióknak, amelyeket a szakszervezeti kasszákból kell a választásokra költeni. Megítélésünk szerint ugyanis, ha a munkáltatók képviseli delegálással bekerülhetnek a

társadalombiztosítási önkormányzatokba, akkor a munkavállalók képviselit is lehetett volna hasonló módon — a szakszervezetek regisztrált tagságának számarányában — jelölni. A parlament azonban másként döntött, s a KSZSZ a törvényt tiszteletben tartva, ennek ellenére minden tle telhett megtesz a választások sikeréért. A törvény elírásaihoz ragaszkodunk akkor is, amikor fontosnak tartjuk, hogy a választások következménye szigorúan az legyen, amit a törvény megszab — a társadalombiztosítási önkormányzatok felállítása —, s utólag senki ne próbálja a szakszervezetek közötti szimpátia-szavazásnak minsíteni a választásokat, ne legyen az eredmény hivatkozási alap arra, hogy mondjuk ki milyen helyet kapjon az érdekegyeztetés asztalánál, s melyek legyenek az irányadó konföderációk. Álláspontunk ebben az ügyben határozott és világos: ezen a választáson nem a szakszervezetekrl van szó, hiszen valamennyi állampolgár szavaz, nemcsak a szakszervezeti tagság. A választások mozgósító ereje nem az lesz, hogy melyik szakszervezetet tartják jónak, hanem az, hogy kiket tartanak alkalmasnak arra, hogy a biztosítottakat képviseljék a két társadalombiztosítási önkormányzatban. A szakszervezetek közötti szimpátiaszavazás elvetett ötletét nem lehet ilyen módon visszacsempészni. A KSZSZ választási tevékenységét sajátossá teszi, hogy szövetségünk tagszervezetei nem egy, hanem több szakszervezeti konföderációhoz tartoznak. Hat szakszervezetünk az MSZOSZ-hez, kett (ebbl az egyik megfigyeli státusszal) az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörüléshez, 13 a Szakszervezetek Együttmködési Fórumához kötdik, 14 pedig nem lépett be egyetlen konföderációba sem. Ez utóbbiak közül jó néhányan már jelezték, hogy a választásokon milyen konföderáció színeiben indulnak majd, így egyértelm, hogy a KSZSZ tagszervezeteinek többsége a SZEF-et támogatja. Ezt a sokszínséget a KSZSZ alapszabálya megengedi, s mi tiszteletben tartjuk az autonóm szakszervezetek döntését, amely reményeink szerint egységünk további megrzésének is garanciája lehet. Vergdés helyett tisztes körülményeket (Interjú a Népszava 1993. március 23-i számában) — A kultúra munkásai, mvészek, pedagógusok, egészségügyiek, tisztviselk a Szakszervezetek Együttmködési Fórumának (SZEF) tagjai, akiket az elmúlt rendszerben sem a dúskálás jellemzett. Hogyan kívánja érdekeiket képviselni a SZEF? — A SZEF 1990. szén szervezdött, s az ország több mint 22 ezer munkahelyén vagyunk jelen, 25 szakszervezetünk a nyugdíjasokat is beleszámítva több, mint félmillió embert jelent. Taglétszámunkat tekintve mi vagyunk a második legnagyobb szakszervezeti tömörülés. Úgy gondolom, a vergdés az a szó, amelyik legkifejezbben jellemzi azokat az embereket, akik elssorban hivatástudattól vezérelve, az elmúlt rendszerben és mos is kicsi, sokszor megalázóan alacsony fizetésekért állnak a betegágy

mellett, az iskolai katedrán, vagy éppen a leszegényed mveldési házakban, könyvtárakban próbálják meg néha a lehetetlent is megtenni. Egyeseknek persze lehet, hogy üres jelszóként hat, én azonban komolyan gondolom: nem hagyhatjuk, hogy tagjaink, akik a humán közszolgálati szférában tevékenykednek és az emberi élet minségét teszik jobbá, mindenkor csak ígéretekkel érjék be, hogy intézményeik, ahol dolgoznak, folytonosan súlyos mködési gondokkal, maguk pedig mindennapos megélhetési problémákkal küszködjenek. Óriási ellentmondásnak érzem, hogy azok az emberek, akiknek lelkiismeretes munkájára az egész társadalom minden tagja rászorul, munka- és életkörülményeikben ne, vagy csak nagyon keveset tudjanak elrelépni. Mi persze, elssorban tagjaink érdekeit képviseljük, de nem túlságosan nehéz belátni: közérdek az, hogy a kisablak mögött ül tisztvisel vagy az óvón ne napi kenyérgondokkal foglalkozzon, hanem velünk, állampolgárokkal, mosolygósan. Erkölcstelennek is lehet nevezni, hogy a rendszerváltás után is ezek az emberek többnyire szépen cseng ígéreteket kaptak. Nem lehet folytonosan visszaélni azzal, hogy ket hivatástudatuk úgyis megtartja a gyerekek, öregek, betegek vagy olvasni, mveldni vágyók, vagy éppen az ügyfelek mellett, mint ahogyan meg is kezddött a fluktuáció. — Az ország közismerten nehéz pénzügyi helyzetében milyen eszközei vannak a SZEF-nek? — A szakszervezetek, köztük a SZEF nagyon határozott kiállásának is köszönhet — s határozottságunk mellett más eszközök kilátásba helyezésének is —, hogy a költségvetés e szféra bérfejlesztésére 10 milliárd forintot mégiscsak szánt. Ez persze kevés, de mégis valami. Emlékezetes a pedagógusok és az egészségügyiek tömegdemonstrációja. Úgy vélem, e nagyon sok embert fegyelmezetten megmozgató két tüntetés jelezte a kormányzatnak és partnereiknek, hogy a SZEF tényleges ert képvisel, és valóban tagjai akaratát közvetíti. Azóta már nem lehet a tárgyalásokból kihagyni szakszervezeteinket, s ez sok kicsi, nem túl látványos, de mégis fontos eredményhez vezetett. A SZEF egyébként elssorban a tárgyalásos megoldás híve, legyen ez a módszer olykor bármilyen keserves is. Adódhatnak persze olyan helyzetek, hogy más eszközzel kell kikényszeríteni a tárgyalásokat. Azok a költségvetési intézmények, ahol tagjaink dolgoznak, gyakran veszélyhelyzetbe kerülnek, s bezárás fenyegeti ket. Nyilvánvaló, hogy az államháztartási konszolidáció programja igen kemény megszorításokat fog tartalmazni éppen a mi szféránk számára. A SZEF is úgy gondolja, ezek a területek reformra szorulnak, de szerintünk a “hétszer mérj és egyszer vágj” elvét alkalmazva lehet csak modernizálni. Vagyis nagyon komoly, emberi szempontokat is figyelembe vev koncepció alapján lehet a karcsúsítást végrehajtani. — Milyen eredményt vár a tb-választásoktól? — A SZEF önálló listával indul a tb-választásokon. Jelöltjeink szakmailag hozzáértk,

emberileg hitelesek és bátrak, vitaképesek. Bár tudjuk, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatokban nagyon nehéz lesz a magas járulék és az alacsony nívójú szolgáltatás közti ellentmondást feloldani, de reméljük: bölcs döntésekkel ez sikerül. Tisztességes kampánnyal olyan választási eredményt kívánunk elérni, mely bizonyítja: e nagyon fontos szféra igazi érdekeit képviseljük, nem demagóg módon. A SZEF igazolta életképességét (Elhangzott a társadalombiztosítási önkormányzatok választási kampányának nyitó rendezvényén, a SZEF kibvített és nyilvános közgylésén 1993. április 17-én.) A három évvel ezeltt alakult SZEF munkájában együtt van jelen az egyetemes értékekért, az oktatás, a kultúra, a mvészet, az egészségügy, a modern államiság intézményeinek sorsáért és jövjéért érzett felelsség és e területek dolgozói érdekképviseletének kötelezettsége. Ennek megfelelen a SZEF kiállt a szakszervezetek közötti együttmködés és összefogás mellett, világosan látva a mozgalom megosztottságának veszélyeit, s azt, hogy ennek elssorban a munkavállalók lehetnek a kárvallottjai. Örülünk, hogy napjainkra lényeges javulás állt be a szakszervezetek közötti kapcsolatokban. szintén óhajtjuk, hogy ez a sorra kerül választások idején is fennmaradjon. Nem törekedhetünk olcsó és könny népszerségre. Sem azzal, hogy bekapcsolódunk a nagypolitika hatalmi csatározásaiba, sem azáltal, hogy demagóg jelszavakat és követeléseket hangoztatunk. Ez kétségtelenül hátrányokat jelent számunkra a publicitásban, az ismertségben, hosszú távon azonban remélheten kamatozik majd valós értékeinek elismerésében, morális tartásunk megbecsülésében. Ezen az alapállásunkon és magatartásunkon alapveten a jövben sem kívánunk változtatni. Ne a munkavállalók rovására! A SZEF mködése során kiemelten kezelt, s a jövben is a szervezet figyelmének középpontjában maradó kérdésekrl szólva elsként az állam szerepének változásáról kell beszélnünk. Magyarországon korábban az állami jelenlét mind a gazdaságban, mind a humán infrastruktúrában túlsúlyos volt. Ezért a szerepváltozás — aminek f iránya az állam kivonulása vagy jelents visszavonulása az egyes területekrl — hazánkban sokkal nagyobb arányú lesz, miközben a változáshoz szükséges gazdasági, pénzügyi és egyéb feltételek kevésbé adottak, a személyi következmények kezelhetetlenebbek, s mindezek következtében a negatív társadalmi veszélyek és hatások is ersebben jelentkezhetnek. Eddig sem kifogásoltuk és ezután sem tagadjuk a változások, az ésszer struktúrák kialakításának szükségességét sem az oktatásban, sem az egészségügyben, a kulturális és mvészeti intézményrendszerben, sem a közigazgatásban, vagy éppen a védelmi, belbiztonsági területeken. St: szorgalmaztuk az államháztartás komplex reformját. Álláspontunk azonban sziklaszilárd abban, hogy mindez csak világos stratégia alapján, ideológiai és aktuálpolitikai befolyástól mentesen, gondos elkészítés és a fokozatosság

alapján történhet. Tilos mindenfajta rögtönzés. Az állami szerepváltás nem veszélyeztetheti a humán közszolgáltatások alapintézményeinek mködképességét, nem róhat további elviselhetetlen terheket az állampolgárokra, nem járhat gyors és tömeges elbocsátásokkal. Az államháztartás konszolidációja csak társadalmi párbeszéd útján, az érintettek bevonásával, közmegegyezés alapján lehet eredményes. Ezt az álláspontot képviselte a SZEF a készül oktatási, egészségügyi, közigazgatási s más reform-elképzelések kapcsán. Azt javasoljuk, hogy ezt az irányvonalat ersítsük meg a jövre nézve is. Mindezt idszervé teszi a kormány államháztartási konszolidációs programja és a racionalizálási bizottság felállítása. A másik kihívás, amivel a SZEF folyamatosan szembe találja magát, a közkiadások csökkentése, amely évek óta drasztikus intézkedések formájában jelenik meg. Tudatában vagyunk a gazdaság, a költségvetés súlyos helyzetének. A közpénzekkel való ésszer gazdálkodást és takarékoskodást pedig egyenesen kívánatosnak tartjuk. Erre nézve a költségvetési viták során javaslatokat is tettünk. A leghatározottabban tiltakozunk viszont a költségvetési intézményeket és munkavállalókat évek óta sújtó differenciálatlan megszorítások ellen. Nem hagyható ugyanis figyelmen kívül, hogy a különböz intézmények alaphelyzete nem azonos. Indokolatlan aránytalanságok vannak közöttük mind a mködés feltételeiben, mind a bérszínvonalban. A feszültséget csak fokozzák a mindenkire egyaránt hátrányos intézkedések. Mára az a helyzet alakult ki, hogy az intézmények nagy száma küzd a mködés zavaraival. A munkavállalók jelents része elfogadhatatlanul alacsony bér és kereseti színvonalon van, s a reálbérek csökkenése évek óta meghaladja az általános trendet. Miként nem fogadható el a SZEF számára, hogy a gazdaság gondjainak megoldása, a szerkezetátalakítás, fként a munkavállalók és a nyugdíjasok áldozatvállalása révén történjék, nem fogadható el az sem, hogy a közkiadások csökkentése a költségvetésnek közvetlen módon kiszolgáltatott intézményrendszereket sújtja. Ez a magatartás vezérelte érdekképviseleti politikánkat. Szerénytelenség nélkül mondhatjuk: határozott fellépésünknek nagy szerepe volt abban, hogy minden évben sikerült enyhíteni a költségvetés eredeti szándékai szerinti prés szorításain. Ennek következtében, ha nehézségek közepette is, mködnek és tisztességgel teljesítik funkcióikat az iskolák, a kórházak, a rendelintézetek, a mveldési intézmények, a színházak, a közhivatalok, a rendrségi szervek. Nem szabad visszaélni e területek trképességével, s azzal, hogy az itt dolgozók többsége szakmáját egyben hivatásának is tekinti. Felemeljük szavunkat a munkahelyi szociális ellátás adott színvonalának megrzéséért. Megengedhetetlen, hogy a költségvetési intézmények szociális célú létesítményei és szolgáltatásai teljesen visszafejldjenek, hisz ezeket a lehetségeket a dolgozók mai jövedelmükbl nem képesek biztosítani. A SZEF és tagszervezetei komoly erfeszítéseket tettek azért, hogy a közalkalmazottak és a köztisztviselk jogállásáról szóló törvények jobban megfeleljenek a munkavállalók elvárásainak. Több mint 200 javaslatot és módosító indítványt terjesztettünk el, közülük

76-ot elfogadtak. Ezek a törvények számos ponton — különösen, ha majd teljes kören hatályosulnak —, elrelépést jelentenek a közszolgálati dolgozók karrierjének kiszámíthatóságában, egzisztenciájuk stabilizálásában és jobb anyagi megbecsülésében. Ugyanakkor látnunk kell súlyos és korrigálandó fogyatékosságaikat, hibáikat is. Az említetteket szem eltt tartva vettünk részt a végrehajtási rendeletek elkészítésében, amelyek kapcsán ugyancsak számos javaslatot fogalmaztunk meg. Ebben a szellemben készítettük el törvénymódosító indítványainkat is. Most az a leglényegesebb, hogy segítsük a hatályosulás gyakorlatát, határozottan lépjünk fel a törvényben biztosítottak teljesítéséért. E tekintetben számos bizonytalanság, st mulasztás is tapasztalható. Többet kell tenni a munkanélküliekért, a nyugdíjasokért A foglalkoztatáspolitikában a SZEF alapvetnek tartja a munkanélküliség megelzését, mérséklését, amelynek f eszköze a munkahelyteremtés. Helyeseljük az aktív megoldásokat, a vállalkozások elsegítését, a közmunkák rendszerére irányuló törekvéseket. Aggodalommal tapasztaljuk, hogy a munkanélküliek között már egyharmados arányt képvisel a fiatal korosztály. Ez súlyos, s meggyzdésünk szerint ma még teljes kören fel sem mért gazdasági és morális veszélyeket rejt magában. A SZEF egyes tagszervezetei kísérletet tettek a közszolgálati munkanélküliek, köztük a pályakezdk ingyenes munkaközvetítésére. Az eredmények azonban szerények. Sajnos pénz hiányában nem sikerült a hálózatot kialakítani, ezért folytatni kell erfeszítéseinket, beleértve a pénzügyi lehetségek bvítését is. A SZEF az aktív munkavállalókkal egyenrangúan kezeli a nyugdíjasok érdekvédelmét, akiknek a száma szervezeteink soraiban meghaladja a 100 ezer ft. Szomorú tény, hogy nyugdíjasainknak több mint a fele a nyugdíjminimumnak megfelel, vagy ahhoz közeli összeg nyugdíjból él. Jól tudjuk, hogy ez a legszkösebb létfenntartást is alig fedezi. Egyik leglényegesebb társadalmi kérdésnek tekintjük a nyugdíjasok életviszonyainak javítását, élethelyzetük elviselhetbbé tételét. Elfogadhatatlan a nyugdíjemelés ez évi mértéke, nem felel meg a megállapodásunknak, s még kevésbé annak, hogy elletételezze az ez év eleji áremelkedéseket, amelyek az alapvet közszükségleti cikkek és szolgáltatások körében súlyosak voltak. Ezért kezdeményeztük a kérdés újratárgyalását az ÉT-n, amihez megnyertük a munkavállalói oldal szervezeteinek egyetértését. Bízunk abban, hogy hasonlóan reagál a másik két szociális partner is. A társadalmi konszenzushoz kiépült, jól mköd érdekegyeztetési mechanizmusokra van szükség. Az ÉT és a KIÉT létjogosultságát ma már törvények deklarálják, s kormánydöntés szorgalmazza az ágazati, regionális és helyi érdekegyeztetés kiépítését is, amelynek intézményei — örömmel látjuk — kialakulóban vannak. Noha az ÉT és a KIÉT mködése során számos nehézséggel kellett szembenézniük, mégsem lennénk tárgyilagosak, ha nem hangsúlyoznánk, hogy az ÉT és a KIÉT fontos szerepet játszott a társadalmi béke és stabilitás megrzésében, a konfliktusok megrzésében és elhárításában. Mód nyílt egy-egy idszak gazdasági és szociális problémáinak megvitatására és megállapodásokra. A SZEF a tárgyalásos megoldások híve volt és ma is az. Bíztunk és ma is bízunk abban,

hogy a különböz érdekek létjogosultságát elismer és folyamatok, a szociális partnerek kompetenciája és eredményeként józan és elfogadható megállapodások alkufolyamatban azonban kiemelt a kormány felelssége, jogosultságai nem azonosak. Ezért a kormány szociális érdekegyeztetés eredményes mködésének alapvet feltétele.

tolerálni képes egyeztet kompromisszumkészsége lehetségesek. Ebben az hisz a partnerek döntési érzékenységének foka az

Van elegend ernk A tárgyalásos megoldások melletti álláspontunk nem jelenti ertlenségünket, és azt sem, hogy ha a tárgyalások kudarccal fenyegetnek, ne tartanánk szükségesnek a nyomásgyakorlás más formáinak alkalmazását. Ilyen megoldások eddig sem hiányoztak a SZEF egyes tagszervezeteinek eszköztárából. Gondoljunk csak a pedagógusok és az egészségügyek impozáns, ert mutató, ugyanakkor fegyelmezett és békés demonstrációira, a különböz aláírásgyjt akciókra. Ezek, ha nem is hoztak látványos eredményeket, azt mindenesetre meggyzen bizonyították, hogy a SZEF tagszervezetei nem fantom szakszervezetek, követeléseik nem apparátusi érdekekbl fakadnak, hanem tényleges támogatottságot élveznek és ezért komoly partnerként kell tárgyalni velük. A SZEF eddig alapveten akciószövetségként mködött, amit jól kifejez elnevezésünkben az “együttmködés” szó. Fontosnak tartottuk, hogy tagszervezeteink megrizzék autonómiájukat, hogy sajátos arculatukat ne árnyékolja le a szövetségi lét dominanciája, hogy önmagukban is ersek és jelentsek legyenek, s kell nyilvánosságot kapjanak. Nem építettünk ki szövetségi hierarchiát, nem rendelkezünk sem ffoglalkozású, sem tiszteletdíjas alkalmazottakkal. Szakérti és adminisztratív hátterünket a tagszervezetek munkatársai jelentik, szervezeti bázisunkat a SZEF megyei koordinációi, s a tagszervezetek mintegy 22-25 ezer munkahelyi szervezete adják. Nem vagyunk ismeretlenek a nemzetközi szakszervezeti fórumokon, bár jelenleg egyetlen szervezetnek sem vagyunk tagjai. Ismertségünk és kapcsolatunk dönten tagszervezeteink széles kör nemzetközi tevékenységére alapozódik, több szervezetünk tagja nemzetközi szakmai szövetségeknek, például az EUROFEDOP-nak, az EULASnak, az Oktatási Internacionálénak, st vezetik fontos pozíciókat töltenek be e szervezetekben. Kiterjedtek a kétoldalú kapcsolatok is. Különösen élénk az együttmködés szomszédunkkal, az Osztrák Közalkalmazottak Szakszervezeti Szövetségével, s a Finn Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségével. A SZEF eddigi eredményei, ha szerényebbek is annál, mint amit elérni szerettünk volna, vagy amit tagságunk és a közszolgálati munkavállalók joggal elvártak tlünk, mégsem adnak okot kishitségre. A SZEF igazolta értelmét, létjogosultságát és életképességét. Egyértelm és elszánt kiállásunk megmutatta, hogy az érdekeit pontosan megfogalmazni és védeni képes szövetség kell lehetségekkel rendelkezik a kormányzati és parlamenti döntések befolyásolására. Érdekeink pedig nyilvánvalóan a humán intézményrendszer mködképességében, a munkavállalók egzisztenciájának védelmében, életkörülményeik javításában foglalhatók össze. Ez képezte eddigi programunk lényegét, és ez marad a jöv parancsa is számunkra.

A lényeget talán éppen választási mottónk fejezi ki: az emberi élet jobb minségéért küzdünk, s aki maga is vallja, hogy kitartó munkával, szívós elszántsággal az élet tartalmasabbá, szebbé s a maihoz képest gondtalanabbá tehet, az tartson velünk, támogassa szövetségünk törekvéseit mind a közelg választások alkalmával, mind az azt követ idszakban. A biztosítottak kapjanak meg mindent, ami jár nekik (Elhangzott a Kossuth Rádióban 1993. május 19-én) Azok nevében szólok most az ország választópolgáraihoz, akik mindennapi munkájukkal a köz szolgálatában állnak. A pedagógusokat, az egészségügyben dolgozókat, a kulturális és mvészeti élet területén tevékenykedket, a közigazgatás alkalmazottait képvisel szakszervezetek szövetsége, a Szakszervezetek Együttmködési Fóruma — rövidített nevén a SZEF — távol tartja magát a választási kampányok szokásos fogásától, az üres ígéretektl. Nem hisszük magunkat csodatévnek, ezért nem fogadkozunk, hogy ha május 21-én a mi jelöltjeinkre szavaznak, akkor másnaptól mindenre telik pénz, amire most nem futja. Magunk sem hisszük, hogy a nyugdíjrendszer igazságtalanságait, a nyugdíjasok százezreinek mindannyiunk szégyenére valló nyomorúságait, az egészségügy kínzó bajait látványos gyorsasággal fel lehetne számolni. Ilyesmit nem ígérünk, mert ez feleltlenség, st annál is több — sarlatánság lenne. Azt viszont a leghatározottabban ígérjük, hogy aki a SZEF-re szavaz, bízhat bennünk, mert a törvény minden eszközével meg fogjuk követelni, hogy a társadalombiztosításra a keresetünkbl levont nem kevés összeget és a munkaadók befizetéseit az utolsó fillérig arra használják, amire befizettük, és ne a bürokrácia hízzon rajta. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a nép belelásson ezeknek a pénzeknek a felhasználásába, a lehet legnagyobb nyilvánosságot kapják a társadalombiztosítás önkormányzatai, mert csak így lehetnek a biztosítottak jól mköd érdekképviseleti szervei, csak így valósulhat meg a nyugdíjbiztosítással és az egészségbiztosítással kapcsolatos intézkedések társadalmi kontrollja. A SZEF képviseli ragaszkodni fognak törvény adta jogukhoz, ahhoz, hogy az önkormányzat egyetértése nélkül ne születhessen kormányzati döntés a nyugdíjak és az egészségügyi ellátás kérdéseirl. Tudjuk, hogy a sürget tennivalókhoz képest ma kevés a pénz a nyugdíjak érezhet javítására, az egészségügyet gyötr gondok megoldására. De azt is tudjuk, hogy ezt a keveset is lehet igazságosabban, célszerbben elosztani, lehet másképpen rangsorolni a feladatokat, lehet — st kell is — revízió alá venni a rossz elosztást. A SZEF képviseli erre vállalkoznak, ha május 21-én bizalmat kapnak a választóktól. És arra, hogy távol tartják a társadalombiztosítási önkormányzatokat a politika befolyásától. A pártok foglalkozzanak a maguk dolgával, a politikával. Mi nem politizálni akarunk a társadalombiztosítási önkormányzatokban, hanem a körmére nézni azoknak, akik a pénzünket költik.

A Szakszervezetek Együttmködési Fórumának van még egy sajátossága. Az, hogy ebben a szakszervezeti szövetségben fejezdik ki a legmarkánsabban a biztosítottak és az egészségügyi szolgáltatásokat végzk érdekközössége. Ennek a tömörülésnek a tagja ugyanis az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, az EDDSZ. Ebbl adódóan a SZEF nemcsak a legnagyobb és a legkompetensebb szakérti gárdával rendelkezik, hanem közvetlenül is érdekelt abban, hogy a biztosítottak mindent megkapjanak, ami jár nekik, hogy ne maradjon senki egészségügyi ellátás nélkül, hogy a nyugdíjba menetel senki számára se jelentse az elszegényedés, a kiszolgáltatottság kezdetét. Aki a SZEF-re szavaz május 21-én, az erre szavaz. A SZEF elutasítja a kormány csomagtervét (Nyilatkozat az 1993. május 27-én tartott sajtótájékoztatón) Elzmény: A kormány egyeztetés nélkül a parlament elé terjesztette és szinte belopta a közoktatási törvénytervezetbe a közalkalmazotti bértarifa bevezetésének elhalasztását 1994-rl 1995re. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Közgyjteményi és Közmveldési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ), valamint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) tiltakozásul sztrájkbizottságot hozott létre, hogy a munkaügyi miniszterrel kötelez módon kezddhessenek tárgyalások az ügyrl, s a követelések társadalmi súlyának kifejezésére 1993. június 1-jére tömegtüntetést hirdetett Budapestre. A bértábla bevezetésének elhalasztása ügyében a SZEF és a hozzá tartozó, összesen több mint félmillió munkavállalót képvisel szakszervezetek nem tehetnek további engedményt, hiszen már eléggé nagy engedményt tettünk akkor, amikor — vállalva a kompromisszumot — beleegyeztünk, hogy az 1992. július 1-jén hatályba lépett törvénynek a közalkalmazottakkal szemben támasztott magasabb követelményeit azonnal alkalmazzák, az ezért járó magasabb béreket garantáló bértáblát pedig csak másfél évvel késbb, 1994. január 1-jétl vezessék be. Ezért a SZEF határozottan támogatja a sztrájkbizottságot alakító és tárgyalásokat követel, elégedetlenségüket tömegdemonstráción kifejezni akaró munkavállalói érdekképviseleteket. A SZEF sohasem volt ellenzje az államháztartás reformjának, st szorgalmazta azt, ugyanakkor igen megdöbbent a kormány csomagtervén, hiszen ez újabb áldozatvállalást és pluszterheket jelent majd a középosztálynak, ahová a közszolgálat dolgozói tartoznak. A SZEF jogot formál arra is, hogy az államháztartás konszolidációs programjának kialakításában érdemi szociális partnerként vehessen részt. Rövidesen folytatjuk megkezdett tárgyalásainkat a pénzügyminiszterrel. A konföderáció nem ellenzi a költségvetés konszolidációját, de csak világos, megalapozott stratégiát tud támogatni az átalakítás során. Tisztában vagyunk vele, hogy kemény kihívással kell szembenéznünk a közeljövben — talán elbocsátásokkal is.

E tárgyalási sorozatban jelents ert jelent a tb-választáson elért eredmény. A közszolgálati szférában a legersebb érdekképviseleti szervezetté lett a SZEF. Másrészt a múlt pénteki szavazás a többszín szakszervezeti mozgalmat ersítette meg. A SZEF ugyanakkor elfogadhatatlannak ítéli mindazokat a próbálkozásokat, amelyek a tbönkormányzat felállítását késlelteti. A parlamenti módosító indítvány szerint most az utolsó pillanatban kellene megváltoztatni a tb-önkormányzat összetételének rendjét. Cseppet sem etikus, hogy az állam legnagyobb munkáltatóként újabb helyeket kér magának a testületben, miközben kollektív szerzdések megkötésére nem hajlandó. A társadalombiztosítási választások eredményei bátorítást adnak a SZEF-nek (Interjú a SZEF-Újság 1993. június-júliusi számában) — A vártnál nagyobb sikerrel zajlott le a társadalombiztosítási önkormányzatok választása. A SZEF a nyugdíjbiztosítási önkormányzatban a harmadik, az egészségbiztosítási önkormányzatban pedig az ötödik helyre került, szinte holtversenyben a negyedik helyezett KESZOSZ-szal. Hogyan értékeli ön a választások tapasztalatait? — A választások egyértelmen bebizonyították, hogy a költségvetési, közszolgálati szféra legersebb érdekképviseleti szervezete a Szakszervezetek Együttmködési Fóruma. A nyugdíjas listánkra 306 ezer 843-an adták le szavazatukat, egészségbiztosítási listánkra pedig 242 ezer755-en. Ez a tény annál is inkább értékes számunkra, mivel a SZEF egyetlen foglalkoztatási csoport érdekképviseletére korlátozódik, de szép eredmény akkor is, ha azt vesszük figyelembe, hogy igen szerény anyagi eszközökkel rendelkeztünk a kampányköltségekre. A SZEF nem kért és nem kapott anyagi támogatást egyetlen párttól, közéleti szervezettl sem. Ám az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy a SZEF társadalmi ismertsége igen alacsony volt. Ennek okát részben abban látom, hogy nem voltunk részesei aktuálpolitikai csatározásoknak, demagóg íz akcióknak vagy a szakszervezetek közötti vádaskodásoknak. Végs soron törekvéseink igazolódtak vissza a választók irántunk megnyilvánult bizalmában. A nyugdíjbiztosítási önkormányzatba került három, az egészségbiztosítási önkormányzatba került két képviselnk személye a garancia arra, hogy ezt a bizalmat megszolgáljuk. — Milyen tanulságai voltak a választásoknak? — Az elért eredmények bátorítást adnak a SZEF-nek, hogy ersítse szövetségi jellegét. Szeretnénk rövid idn belül összegezni eddigi mködési tapasztalatainkat és a SZEF-fel szembeni elvárásokat, majd ennek tükrében felülvizsgálni, hogy alapszabályunkat hol, milyen pontokon kell módosítani, mködésünket hogyan kell továbbfejleszteni, és mit kell tennünk azért, hogy ebbl az akciószövetségbl egy összefogottabb, szervezettebb szövetség legyen. Erre a vizsgálódásra azért is szükségünk van, mert a májusi választás a kielégít eredmények mellett is rámutatott arra, hogy a SZEF-nek vannak gyenge pontjai

is. — Miben látja ezeket a gyenge pontokat? — A szavazatok megoszlása egyértelmen azt igazolta, hogy budapesti támogatottságunk alatta marad általános támogatottságunknak, különösen a vidékinek… Anélkül, hogy mélyebb analízist végeztünk volna, egy már biztos: a fvárosban nagyobb propagandára lett volna szükség. Hátrány volt számunkra, hogy a legtöbb konföderációhoz képest jóval kevesebbet fordítottunk kampányköltségre. A kampánybizottság kevés figyelmet szentelt a fvárosnak, megelégedtünk a jól sikerült nyitó rendezvénnyel. Annak is kárát láttuk, hogy szinte csak az utolsó napokban alakult meg a koordinációs szervezet. Ezek mind közrejátszottak abban, hogy a fvárosban gyengébben szerepeltünk, mint vidéken. Tanulságul szolgál ez a választás arra vonatkozóan is, hogy a SZEF-nek többször ki kell lépnie a nagy nyilvánosság elé, mert az emberek kötdése ily módon könnyebben biztosítható. SZEF-siker a közalkalmazotti tanácsok választásán (Interjú a SZEF-Újság 1993. június-júliusi számában) — Lezárult a közalkalmazotti tanácsok május 21. és 28. között tartott választása. A jövben a reprezentatívnak tekinthet szakszervezeteknek lesz lehetségük a legfontosabb érdekvédelmi jogosítványok gyakorlására. Hogyan szerepeltek a SZEF-hez tartozó tagszervezetek a választásokon? — A SZEF-hez tartozó szakszervezetek számára életbevágóan fontos esemény volt a közalkalmazotti tanácsok választása. Nemcsak a vagyonmegosztás és a reprezentativitás követelményei miatt volt fontos ez a választás, hanem a SZEF-ben együttmköd szakszervezetek közéleti súlyának megítélése szempontjából is. Ezért örömteli, hogy az eddig nyilvánosságra került adatok alapján a SZEF tagszervezeteinek jelöltjei általában többséget, st sok helyen abszolút többséget szereztek a közalkalmazotti tanácsok választásán. Joggal remélhet ennek alapján, hogy mind a SZEF képviseli, mind pedig a SZEF-hez tarozó szakszervezetek az érdekegyeztetés valamennyi fórumán hangsúlyos és valóságos támogatottságot reprezentáló szereplk lesznek. — Említene néhány konkrétumot? — A Baranya megyében lezajlott közalkalmazotti választásokon a Pedagógusok Szakszervezete a leadott szavazatoknak 70 százalékát szerezte meg. Heves megyében pedig a 79 százalékát. Zalaegerszegen a választók 61 százaléka voksolt a Pedagógusok Szakszervezetére. Az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének támogatottsága — az eddigi megyei összesítések alapján — 53 és 92 százalék között van. A munkahelyek zöménél abszolút többséget szerzett az EDDSZ. Hasonló szép eredményeket ért el a Közgyjteményi és Közmveldési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ): a megyékben 82 és 100 százalék közötti volt a támogatottsága. A Mvészeti

Szakszervezetek Szövetségéhez tartozó szakszervezetek általános támogatottsága az elzetes felmérések szerint 82 százalékos. Összességében elmondható, hogy a SZEF-hez tartozó szakszervezetek szép eredményeket értek el, mindenütt jogot szerezve — helyi és ágazati szinten — arra, hogy a közalkalmazotti tanácsban képviseleti helyük legyen. Igen örvendetes volt számunkra, hogy a választásokon nemcsak a szakszervezeti tagok szavaztak ránk, hanem igen szép számmal azok a munkavállalók is, akik nem tagjai ezeknek a szakszervezeteknek. Ebbl az a következtetés vonható le, hogy nemcsak saját tagságunk, hanem az adott foglalkozási szféra munkavállalóinak dönt többsége is bizalmat nyilvánított a SZEF iránt. Egyben felhatalmazást is adott számunkra, hogy ne csak a szakszervezeti tagokat, hanem a többi munkavállalót is képviseljük a legkülönbözbb fórumokon. — Ez igen komoly felelsséget is jelent… — Nyilvánvalóan. Akik bizalmukat nyilvánították tagszervezeteinkkel szemben, egyben követelményeiket is megfogalmazzák és élni fognak a számonkérés lehetségeivel… Az effajta kötelezettségeknek nem lesz könny eleget tenni, ha arra gondolok, hogy a közszolgálati szférát a következ idszakban milyen kihívások fogják érni. A pótköltségvetés, a közalkalmazotti törvény hatálybalépése, a bértarifa, valamennyi olyan nagy horderej kérdés, amelyben keményen meg kell majd küzdenünk. A kormánnyal, a kormányzati szervekkel folytatandó érdekképviseleti és érdekegyeztetési tárgyalási pozíciónkat viszont kétségtelenül ersíti a közalkalmazotti tanácsi választások során elért eredményünk és támogatottságunk. A SZEF pártsemleges marad! (Elhangzott a SZEF sajtótájékoztatóján 1993. november 8-án Nem változott a Szakszervezetek Együttmködési Fórumának az a felfogása, hogy pártoktól és pártpolitikai szempontoktól mentesen kíván politizálni. Ezt most megersítette konföderációnk szövetségi tanácsa. A SZEF minden párttal tárgyalásra nyitott, eltekintve a szélsségektl. Konföderációnk elnyben részesíti azokat a pártokat, amelyek az elmúlt idszakban szociális érzékenységrl tettek tanúbizonyságot, szívükön viselték az oktatásban, az egészségügyben és a közigazgatásban zajló reformot, támogatták a munkavállalókat. Bár a konföderáció nem indít képviseljelölteket, ugyanakkor tudomásul veszi szakszervezeteinek önállóságát, és kész támogatást nyújtani azoknak a szakszervezeti embereknek, akik független képviseljelöltként vagy esetleg bizonyos pártok támogatásával indulnak. A nemzetközi szakszervezeti mozgalomban sem alakult ki egységes álláspont arról, vajon jó dolog-e, ha a szakszervezeti politikusok képviseljelöltként indulnak. Az 1994-ben megválasztandó új kormány kemény intézkedésekre kényszerül majd, ezek nyilvánvalóan érzékenyen érintik majd a munkavállalókat, s ha egy szakszervezeti politikus képviselként kormánypozícióba kerül, úgy nehéz lesz a helyzete. A SZEF tagszervezeteinek képviseljelöltjeit a konföderáció nem kívánja támogatni a választások során, mert a SZEF-nek semmiféle anyagi eszközei nincs erre a célra.

Ami az államháztartási reformot illeti, a SZEF egyetért azzal, hogy reform szükséges, ugyanakkor ezt csak úgy tartjuk végrehajthatónak, ha az kidolgozott koncepció alapján történik. Elengedhetetlen a nyilvánosság és az érdekvédelmi szervezetek bevonása is az államháztartási reform kidolgozásába. Sürget az állami feladatok körének meghatározása. Konföderációnk csak olyan reformot tud támogatni, amely megteremti a humán infrastruktúra munkavállalóinak foglalkoztatási biztonságát. Megengedhetetlen, hogy törvénytelenül vonnak össze intézményeket a bérek megtakarítása céljából. A manapság tapasztalható ilyen folyamatokban egy koncepciótlan államháztartási reform zajlik, amelynek az egyetlen mozgatórugója a pénzügyi restrikció. (Népszabadság, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Új Magyarország, Pesti Hírlap, Kurir, Esti Hírlap, MTI.) Parancsoló igény a SZEF megersítése (Beszéd a SZEF I. Kongresszusán 1995. május 4-én) Kedves Küldöttársaim! Tisztelt Miniszterelnök úr! Tisztelt Miniszter-asszony! Tisztelt Vendégeink! Sorsfordító öt esztend telt el azóta, amikor ebben a székházban néhányan aláírtuk azt az alapító okiratot, ami kinyilvánította, hogy létrehozzuk a Szakszervezetek Együttmködési Fórumát. Gyökeres átalakuláson ment át a társadalom politikai-gazdasági szerkezete, kialakultak a demokrácia intézményei, jelents lépések történtek a jogállamiság megteremtése területén. Mi, szakszervezetek is új kihívásokkal találtuk szemben magunkat. Merben más módon kellett meghatároznunk viszonyunkat a politikai és gazdasági intézményrendszerhez, a végrehajtó hatalomhoz. Alapvet változásokat kellett végrehajtanunk funkciófelfogásunkban, érdekképviseleti stratégiánkban, szervezeti és mködési rendünkben. Ha az öt évet röviden jellemezni kívánjuk, azt mondhatjuk, hogy egyfell a talpon maradásért küzdöttünk, másrészt súlyos gazdasági és szociális problémákhoz kapcsolódó érdekvédelmi kérdésekkel foglalkoztunk. Elénk tornyosult a dilemma: ha nem állunk ki azok érdekeiért, akiket képviselünk, s akikrl mára már világosan kiderült, hogy a legnagyobb kárvallottjai az átalakulásnak, akkor joggal elhagynak bennünket. Ha pedig túlzottan radikalizálódunk, olyan irányba vihetjük az eseményeket, ami a társadalom számára okozhat károkat. A nehéz körülmények ellenére kiálltuk a próbatételt, a megmérettetést. Minden meggyengítésünkre irányuló lépés ellenére ma is mi vagyunk a civil társadalom legnagyobb és legszervezettebb eri, a közélet fontos tényezi, s mondjuk ki ezt is bátran: jelents szerepet vállaltunk és vállalunk ma is a társadalmi stabilitás fenntartásában. Mi késztette 1990. júniusában a közszolgálati szakszervezetek többségét a SZEF létrehozására? Történetileg az elégedetlenség azzal, ahogy a korábbi szövetség, a SZOT a költségvetési intézményeket és munkavállalóikat képviselte. Aktuálpolitikai szempontból pedig az a felismerés, hogy azokkal a kihívásokkal szemben, amelyek a közszolgálatot érik, csak az érdekeltek együttmködése és összefogása jelenthet esélyt a hatásos

védelemre. A SZEF azt a célt tzte ki maga elé, hogy minden lehetséges módon kiáll és harcol a közszolgálati intézményrendszer mködési feltételeiért, a közszolgálati munkavállalók egzisztenciális biztonságáért és tisztességes megélhetést nyújtó javadalmazásukért. Szövetségünk munkájában az egészségügy, az oktatás, a kultúra, a mvészet, a modern államiság intézményeinek sorsáért és jövjéért érzett felelsség együtt van jelen az e területen dolgozók, illetve szakszervezeti tagok érdekvédelmének, érdekképviseletének kötelezettségével. Ez határozta meg, s ez jellemzi ma is érdekvédelmi filozófiánkat, mindennapos törekvéseinket, a pártokhoz, a szakszervezetekhez, a közélet más szervezdéseihez, s nem utolsó sorban a kormányhoz fzd viszonyunkat. Céljaink érdekében együttmködésre törekedtünk mindazokkal a szervezetekkel, amelyek fogékonyak voltak javaslataink iránt, s támogatták azokat. Tettük ezt anélkül, hogy bármely párt vagy más szervezet mellett elköteleztük volna magunkat. Kiálltunk a szakszervezetek közötti együttmködés mellett, látva a megosztottság veszélyeit, s azt, hogy ennek a munkavállalók lehetnek leginkább a kárvallottjai. A kormányzati és a munkáltatói szervekkel igyekeztünk korrekt munkakapcsolatokat kiépíteni és fenntartani. Nem törekedtünk olcsó népszerségre sem a nagypolitika hatalmi csatározásaiba való bekapcsolódással, sem azáltal, hogy demagóg jelszavakat és követeléseket hangoztatunk. Ez hátrányokat jelentett számunkra a publicitásban, az ismertségben. Hosszú távon remélheten kamatozik azonban majd valós értékeink, morális tartásunk elismerésében. Eddigi alapállásunkon — amennyiben a kongresszus is jóváhagyja — a jövben sem kívánunk lényegesen változtatni. Érdekképviseleti politikánknak, szerénytelenség nélkül mondhatjuk, vannak eredményei még akkor is, ha messze nem vagyunk elégedettek. Összefogásunknak és határozott fellépésünknek jelents szerepe volt abban, hogy minden évben sikerült az állami költségvetés eredeti szándékai szerinti prés szorításain enyhíteni, alapveten megrizni a foglalkoztatás biztonságát. Részünk van abban, hogy — ha nagy nehézségek közepette is —, ma is mködnek, s tisztességgel teljesítik funkcióikat a kórházak, a rendelintézetek, az iskolák, a mveldési, a mvészeti intézmények, a közhivatalok, a rendrségi szervek. Kiemelked szerepe van ebben annak, hogy az itt dolgozók többsége munkáját nem pusztán foglalkozásnak, hanem hivatásnak tekinti. Tisztelt Küldöttek! Programjavaslatunkat írásban kézhez kapták. Ez lehetvé teszi, hogy csupán néhány kérdést érintsek azok közül, amelyekkel a SZEF kiemelten foglalkozott, s amelyek a jövben is figyelmünk középpontjában állnak. Az egyik az állam szerepének változásával jellemezhet. Ez világviszonylatban ismert jelenség. Gyakran hivatkoznak is rá politikusaink. Magyarországon azonban ez sajátosan aktualizálódik azáltal, hogy itt korábban az állami jelenlét mind a gazdaságban, mind a humán szférában túlsúlyos volt. Ezért az állam kivonulása vagy jelents visszavonulása az egyes területekrl hazánkban sokkal nagyobb arányú, miközben a váltáshoz szükséges gazdasági, pénzügyi és egyéb feltételek nem, vagy csak kevésbé adottak, a személyi következmények pedig kezelhetetlenebbek. Emiatt a negatív társadalmi hatások

erteljesebbek, a feszültségek akár társadalmi robbanások kiváltói lehetnek. Ez az átalakulási folyamat egésze és a közszféra szempontjából is az egyik legfontosabb és legmeghatározóbb körülmény, amit sokkal komolyabban kell figyelembe venni a döntéseknél. A SZEF a problémakört kiemelten a közszolgálat helyzete és jövje szempontjából vizsgálja. Mi az álláspontunk? Tudatában vagyunk annak, hogy a közszféra sorsa szoros összefüggésben és kölcsönhatásban van az állami szerepváltással, a gazdasági szféra létproblémáival. Ezért sosem tagadtuk a költségvetési intézményrendszer átalakításának, ésszer struktúrák kialakításának szükségességét sem az egészségügyben, sem az oktatásban, a kulturális és mvészeti intézményrendszerben, sem pedig a közigazgatásban, vagy éppen a védelmi és belbiztonsági területeken. St hosszabb ideje szorgalmazzuk az államháztartás komplex reformját. Tiltakoztunk viszont, s ez a jövben még határozottabban így lesz, az improvizatív lépések, a pénzügyi restrikció egyeduralma ellen, ami az átalakulási folyamatot ezen a területen évek óta, s napjainkban is jellemzi. Friss példa erre a köztisztviselket, vagy a honvédséget, a Televízió dolgozóit érint kormánydöntés, ami több mint 7 ezer ember utcára kerülését jelentheti. Rögtönzés helyett joggal tartunk igényt a kormány részérl világos államháztartási reformstratégiára. Aktuálpolitikai befolyástól mentes, közérthet válaszokra arra nézve, mely területeket tartja a finanszírozás szempontjából olyannak, ahol az állami jelenlét változatlanul fennmarad, mely területekrl kíván részlegesen kivonulni, és mely területekrl kíván teljes egészében távozni, s milyen feltételek közepette. Határozott követelésünk az is, hogy a kormány a készülben lév államháztartási reformmal ne veszélyeztesse a humán közszolgáltatások alapintézményeinek mködképességét, az alapellátás színvonalát. Ne rójon további, már-már elviselhetetlen terheket az állampolgárokra, és ne járjon jelents, és gyors ütem munkaerelbocsátásokkal. Mindez csak úgy érhet el, ha a reform a szakmai követelmények, szaktörvényi garanciák, a gazdasági-pénzügyi racionalitások, valamint a társadalmi nézpontok tisztességes kompromisszumának ötvözetébl alakul ki. Ez pedig csak társadalmi hatásvizsgálatokra alapozva, a munkáltatók, a szakmai és munkavállalói érdekképviseletek szociális párbeszéde útján képzelhet el. Egy ilyen felfogású reform évek óta várat magára. Ma az érzéseink vegyesek. Vannak bíztató jelei a reform-elkészületeknek, ugyanakkor vannak súlyos aggályaink is a reformmal összefüggésben. Ezek kapcsolódnak ahhoz a kihíváshoz, amivel a SZEF megalakulása óta szemben találja magát, s ami egyben a legkeményebb problémát jelenti számunkra: ez a közkiadások csökkentése, ami évek óta drasztikusan érinti a költségvetési intézményeket. Elég utalni arra, hogy 1990. óta ebben a szférában a bérek reálértéke több mint 30 százalékkal csökkent, a dologi kiadások reálpozíciójának romlása pedig ennél is nagyobb mérték. A kormány ez év március 12-én elhatározott intézkedéseinek hatása pedig minden eddiginél súlyosabb következményekkel jár. A közszféra intézményei és munkatársai többszörösen hátrányos helyzetbe kerültek: zuhanásszer a reálbérek csökkenése. Amennyiben még bizonyos közszolgálati és szociális jelleg kiegyenlít juttatások is megsznnek vagy csökkennek, akkor ennek a foglalkozási rétegnek a nagy része a szegénység peremére sodródik. Az ers középosztály kialakulása,

ami a társadalmi értékrend fontos tartópillére, Magyarországon egyelre csak álom, a valóságos folyamatok éppen ellenkez irányba mutatnak. Korábban és a közelmúltban is világosan kifejtettük: tudatában vagyunk a gazdaság, a költségvetés súlyos helyzetének, s annak is, hogy ezen változtatni kell. A közpénzekkel való takarékoskodást pedig egyenesen kívánatosnak tartjuk. Erre nézve javaslatokat is tettünk. A leghatározottabban tiltakozunk viszont az ellen, hogy a takarékoskodás évek óta s jelenleg is a költségvetési intézményeket és munkavállalóikat sújtja a legkegyetlenebbül, differenciálatlan megszorítások formájában. Ezek hatására az intézmények jelents része már ma is mködési zavarokkal küzd, és ezt a közelmúltban elhatározott intézkedések csak tetézik. A közalkalmazottak és a köztisztviselk, a szolgálati viszonyban állók jelents része elfogadhatatlanul alacsony bér- és kereseti színvonalon van, életszínvonalának romlása meghaladja az általános trendet. Napjainkban fenyegeti ket az elbocsátás, a munkanélküliség réme, miközben a feketegazdaságban, a privát szférában sokak busás hasznot húznak, hatalmas vagyonra tesznek szert közteherviselés nélkül, s miközben nagy költségvetési összegeket fordítottak bankkonszolidációra, életképtelen vállalkozásokra, rosszul sikerült kárpótlásokra, szükségtelen beruházásokra. Az a határozott álláspontunk, hogy azokra a feladatokra, amelyeket az állam szükségesnek tart, vagy amelyek államtalanítása ma az állampolgárok fizetképtelensége miatt nem lehetséges, meg kell teremteni a szükséges pénzügyi feltételeket is. Normális körülmények között a szakszervezeteknek nem feladata gazdasági, költségvetés-politikai alternatívák kimunkálása. Most mégis a SZEF is kidolgozott költségmegtakarító és bevételnövel javaslatokat, ezzel is bizonyítva azt a törekvésünket, hogy ezzel enyhíthetk legyenek a közszolgálatot és a szociális rendszert érint megszorító intézkedések. Felemeljük szavunkat a szociális juttatások tervezett módon történ átalakításával szemben is. Az elgondolások nem alapulnak megfelel hatásvizsgálatokon. Az azonban vizsgálat nélkül is jól prognosztizálható, hogy még több teher hárul a munkavállalókra, még nehezebbé válik a családosok, a kiskeresetek helyzete. Ráadásul ezek az intézkedések sok tekintetben nélkülözik a szakértelmet és az érdekvédelem szempontjait. Egy-két vonatkozásban tapasztalható, hogy kormányzati körökben is felismerték: a március 12-i verdikt több ponton korrekcióra szorul Egyebek között az említettek miatt adtam hangot aggodalmunknak az államháztartás reformjára irányuló törekvésekkel kapcsolatban. Az 1995. március 12-i intézkedések ugyanis ezt a reformot oly mértékben befolyásolják, hogy az igazi megoldásokra már nehezen kínálkozik alternatíva. Fél, hogy a pénzügyi diktatúra valós reformok, kitörési pontok és színvonalas közszolgálatok helyett kontraszelektált, szétzilált és demoralizálódott intézményeket, hatékony szociális rendszer helyett tartós szegénypolitikát eredményez. Társadalmunk egyik legsúlyosabb problémája a foglalkoztatás. A közszolgálat ma még nem tartozik a válságterületek közé, a munkanélküliség veszélye azonban már itt is

napjaink realitása. A közszolgálati szakszervezetek eddig azért tanúsítottak nagyfokú önmérsékletet a bérköveteléseikben, mert érezték a foglalkoztatás biztonságának kiemelked szerepét és prioritását. Most ezt az álláspontunkat újra kell értékelni. A kormányzati szándékok — néhány kivételt leszámítva — jelents létszámcsökkentéseket helyeznek kilátásba az egész közszférában. A megalázóan alacsony béreket — amelyeket a nemzetközi pénzügyi szervezetek ugyan túlságosan magasnak tartanak, st egyes hazai álláspontok szerint is a közszolgálati törvények bértételei a költségvetési hiány elidézi — némileg kárpótolták az egzisztenciális biztonság törvényi garanciái. Sokáig váratott magára az a politikai és jogi felismerés, ami elvezetett a közszolgálatok speciális viszonyait szabályozó törvényekig. Most ezek is veszélyben vannak. Napjainkban a közszolgálati törvények szellemisége, lényege és gyakorlata is felülvizsgálat tárgya. Többek között az a törekvés, hogy könnyen és olcsón lehessen megoldani a létszámcsökkentéseket. Aggasztóak egyes politikusok nyilatkozatai: a gazdasági szerkezetváltás negatív következményeire utalva természetesnek tartják közszolgálati intézmények megszüntetését, és a jelents arányú létszámcsökkentéseket. Ezek az álláspontok nem csupán felháborítóak, hanem veszélyesek és kártékonyak is. Figyelmen kívül hagyják, hogy egyes közintézmények felszámolása nem pusztán az ott dolgozók munkanélkülivé válása szempontjából ítélend meg — bár ez sem magánügy csupán —, hanem abból a szempontból is, hogy mi lesz az egészségüggyel, az oktatással, a kultúrával, a jogállamisággal, a védelemmel, a közbiztonsággal Magyarországon. Csak példaként említem, hogy a kisvárosi kórházakat ugyan könnyedén be lehet csukni, de kérdéses, hogy a gyors ellátásra szoruló betegek egy távolabbi kórházba eljutnak-e még élve… Határozottan le kívánom szögezni azt az álláspontunkat, hogy az egyetemes emberi értékek ügye nem lehet a vadkapitalista jelleg piac színtere. Az elmúlt években a hibás, végiggondolatlan döntések hatalmas károkat okoztak az iparban, a mezgazdaságban. Nem engedhetjük meg, hogy most a közszolgálatok következzenek. Ezért minden lehetséges eszközzel szembeszállunk az ilyen szándékokkal, mert óriási a mi felelsségünk, és a társadalomé is. Szilárd és elszánt harcot fogunk folytatni a feleltlenséggel, a kalandorsággal, a vulgáris, antihumánus és technokrata törekvésekkel szemben. A közszolgálati szakszervezetek ugyanakkor partnerek lesznek egy alapos és korrekt funkció- és feladatvizsgálatban. Struktúrák, szervezetek, létszám-viszonyok átvilágításában, szervezeteken belüli és szervezetek közötti paralelizmusok felderítésében, és így kialakított racionális reformintézkedések, szaktörvények megalkotásában, humánus végrehajtásában. A SZEF meg nem ismételhet kompromisszum-készséget tanúsított, amikor az 1994. november 24-i ÉT-megállapodást aláírta. Tagszervezeteink többsége ezt a megállapodást nem fogadta el, csak tudomásul vette, s a szolid eredményt valójában kudarcként élte meg. Joggal, hiszen ebben az évben a közalkalmazottak az utóbbi évek legsúlyosabb mérték, 15-20 százalékos reálbér-csökkenését szenvedik el. Ezt tovább súlyosbítja a 3 százalékos mérték bérbefagyasztás. Mindez elfogadhatatlan. Ezért a stabilizációs intézkedési csomag tárgyalása során az Érdekegyeztet Tanácsban határozottan igényelni

fogjuk az országos és a szektorális bérhelyzet áttekintését a közszolgálatban és fontosnak tartunk bizonyos bérintézkedéseket. Manapság mind többen mondják, hogy miközben egyre nagyobb megpróbáltatásokkal kell szembenézniük a munkavállalóknak, a védekez érdekérvényesítés mind nehezebb és sikertelenebb. Ebbl következen sokakban joggal vetdik fel a kérdés, van-e értelme szakszervezeti harcot folytatni. A mi álláspontunk az, hogy a küzdelmet nem szabad feladni. Ellenkezleg: ma minden korábbinál nagyobb szükség van a munkavállalók szervezett összefogására és egységes fellépésére. Igaz ez akkor is, ha a szakszervezetek helyzete egyre több szempontból problematikus. Úgy tnik, a kormány a stílusváltás irányába tolódik, fél, hogy politikájának megvalósítására nézve a szakszervezetekben inkább veszélyt, semmint esélyt lát. Ezt látszanak igazolni olyan álláspontok, amelyek szerint bizonyos gazdasági elképzeléseket — no nem a valuta- és vámügyekre utalok —, nem szabad idejekorán nyilvánosságra hozni, mert az érdek (szakszervezeti) lobbyk “megfúrják”. Mi ezt igen veszélyes gondolkodásmódnak tartjuk. Benne van a szakszervezetek felelsségérzetének kétségbevonása (amire nem adtak alapos okot), az érdekegyeztetés szerepének a tájékoztatásra történ redukálása, ami az érdekegyeztetés szétzilálását eredményezheti, annak a cáfolhatatlan igazságnak a szem ell tévesztése, hogy semmilyen programot nem lehet a nép nélkül végrehajtani. Lehet egy kormány bármennyire legitim, soha nem szabad elfelejtenie, hogy a támogatottságot nap mint nap újra meg kell szereznie. A SZEF most az egyik legfontosabb teendnek a munkavállalói, a szakszervezeti jogok melletti határozott kiállást tartja, világossá téve a kormány eltt azt is, hogy ez nem öncél, mert csak az érintettekkel folytatott érdemi párbeszéd és együttes akarat útján lehet e jelenlegi nehéz gazdasági helyzetbl kilábalni. A kormány a március 12-i ülésének döntéseivel kapcsolatban jelezte, hogy csak a kijelölt keretek között van helye egyeztetésnek. Ez világossá teszi, hogy a mozgástér most különösen szk és így sajnos a megköthet alku esélye is nagyon kérdéses. Ha az álláspontok olyan merevek maradnak, mint amit az érdekegyeztetési tárgyalásokon tapasztalunk, akkor fél, hogy nem valóságos érdekegyeztetés, hanem csupán színpadi eladás zajlik. A SZEF az elmúlt években önmérsékl és felels magatartást tanúsított, és ez jellemzi ma is. Biztosan van igazság abban, amikor valaki arra épít, hogy a közszolgálati szakszervezetek retorikailag — a sajtó útján, vagy akár kék szalag akcióval, demonstrációval — minden lehetséget megragadnak a tiltakozásra, de nem szánják el magukat komoly lépésekre. Az is helytálló, hogy az emberek gyakran félelembl is nehezen vállalkoznak hatásos megmozdulásokra vagy sztrájkra. Többen sejtik azt is, hogy nincs jelents sztrájkalapunk. Az elbbiek mindegyikében van igazság. Szeretném azonban felhívni a figyelmet arra, hogy egy bizonyos ponton túl nem biztos, hogy ezek az önmérsékl reflexek automatikusan mködnek tovább. A problémák és a szociális feszültségek halmozódhatnak olyan mértékig, amikor sokan arra a következtetésre jutnak: nincs veszítenivalójuk. A SZEF-ben is mind több helyen érzékeljük, hogy az emberekben ilyen típusú elhatározás érleldik. Szerintem nem teszik jól sem a kormányzati, sem más politikai

tényezk, ha túlbecsülik a visszafogó erket, mert az eddig mköd fékek meglazulhatnak, a toleranciatartalék kezd kimerülni, és az emberek egy határon túl kevésbé fontolgatnak. Veszélyes az is, ha például a pénzügyi kormányzat úgy gondolja, csak az általa kitalált megoldás az egyetlen üdvözít út. Szerintünk csak az együttgondolkodás kecsegtet eredménnyel. A mtétet csak akkor és úgy érdemes végrehajtani, ha esély van arra, hogy nemcsak az operáció sikerül, de a beteg is életben marad. Ha ez nem így történik, ha a konfliktusok olyan mértékben feszülnek egymásnak, hogy azok más módon már nem oldhatók fel, akkor a SZEF-nek is el kell szánnia magát a nyomásgyakorlás radikális útjára. Ugyanakkor megersítem: nem vagyunk sztrájkpártiak. Jól tudjuk, hogy nem a sztrájk az igazi megoldás, mert az soha nem az ország építését szolgálja. Mégis elképzelhet, ha a politikusok feleltlenül játszanak a trképességgel, az elégedetlenség elkerülhetetlenül sztrájkot szül. Azt sem szabad elfelejteni, hogy egyegy sztrájk hatása nem valamely foglalkozási csoport létszámtól függ csupán, hanem sokkal inkább — erre közeli példa a vasutassztrájk — a gazdasági-társadalmi életben betöltött szerepétl. Ilyen hatékony nyomásgyakorlásra képes csoportok a SZEF-en belül is vannak. A korábbi ciklus kormányával nagyon súlyos problémáink voltak. Egy ideig szóba sem akart állni a szakszervezetekkel, fként azokkal nem, amelyek valamiféle folytonosságot mutattak a magyar szakszervezetek múltjával és történelmi értékeivel. Több politikai és jogi próbálkozás is volt szétzilálásunkra. A jelenlegi kormány részérl ilyen szándékot nem tapasztaltunk, ebben az értelemben tehát a helyzet jobb. De ha azt vizsgálom, milyen lehetségei vannak az érdekérvényesítésnek és milyen mértékben javultak a szakszervezetek mködési feltételei, akkor a képlet már összetettebb. Most az a furcsa helyzet állt el, hogy a jelenlegi kormány, amelyrl nagyobb szociális érzékenységet tételeztünk fel, olyan helyzetbe került, hogy — részben az elz kormány hibás gazdaságpolitikai lépéseiért, részben saját hibái következtében — nagy árat kell fizetnie, s népszertlen intézkedések sorát hajtja végre. Ennek következtében a szakszervezetekkel való érdekütközés is gyakran nagyon éles. Ez a körülmény rendíthetetlen harcunk ellenére gyengítheti a szakszervezeteket, hiszen ha a munkavállalók azt tapasztalják, hogy érdekvédelmi szervezeteik nem képesek eredend feladatuknak megfelelni, elfordulnak tlük. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a kormány eltt hatványozottan tornyosulnak csaknem megoldhatatlan gondok, és szintén szólva nem vagyok meggyzdve arról, hogy képes lesz-e ez az ország saját erejébl kilábalni a válságból. Félve ejtem ki, hiszen az ilyen megjegyzésekért gyakran azonnal megbélyegzik az embert, de nem biztos, hogy bármilyen megszorítás és takarékossági intézkedés elegend lesz ahhoz, hogy túljussunk a mélyponton. A nadrágszíjat ugyanis nem lehet végtelenségig húzni, mert elbb-utóbb megfulladunk, s ez senkinek sem lehet az érdeke. Igen jótékony hatású lenne valamiféle támogatásnyújtás, hosszabb lejáratú kölcsön, esetleg az adósságterhek nyugati kezdeményezés enyhítése. Mindezt nyugati szakszervezeti partnereink eltt is szintén fel kívánjuk tárni. Tisztelt Kongresszus! Röviden szólnom kell a SZEF mködésérl és nemzetközi kapcsolatainkról.

Szövetségünk eddig alapveten akciószövetségként mködött. Fontosnak tartottuk, hogy tagszervezeteink megrizzék autonómiájukat és sajátos arculatukat ne árnyékolja le a szövetségi lét dominanciája, s önmagukban is ersek és jelentsek legyenek, kell nyilvánosságot kapjanak. Nem építettünk ki hierarchiát, nem rendelkezünk ffoglalkozású alkalmazottakkal, szakérti hátterünket a tagszervezetek munkatársai, szervezeti bázisunkat megyei koordinációink és a tagszervezetek mintegy 22-25 ezer munkahelyi szervezete adják. Mködésünk eddigi tapasztalatai lehetvé teszik a jelen és a jöv fenyeget kihívásai pedig parancsolóan megkövetelik, hogy megersítsük szövetségünket, növeljük munkánk hatásfokát. Ezt a célt szolgálja módosított alapszabályunk is, amit a SZEF közgylése a közelmúltban hagyott jóvá, és amit a küldöttek kézhez kaptak. Mit jelent a SZEF modernizációja? Jelenti a központi vezet testületek kompetenciáinak és demokratizmusának bvítését, a tagszervezetek szorosabb szövetségi együttmködését, rétegszervezeteink mködési feltételeinek megteremtését, megyei, települési struktúráink kialakulásának ösztönzését. Jelenti a szakérti háttérfeltételek lényeges javítását, a mködés pénzügyi-technikai feltételeinek bvítését. Végül jelenti a választott tisztségviselk jelenleg érvényes delegálási és rotációs rendszerének megszüntetését, s kongresszus általi, több évre szóló választását. Törekvésünk az, hogy a SZEF-et az érdekképviselet, az érdekérvényesítés olyan makroszint szövetségévé fejlesszük, amely mind tartalmi, mind szervezeti tekintetben megfelel korunk európai mércével mért követelményeinek, s vonzó lehet azon közszolgálati szakszervezetek számára is, amelyek ma még nincsenek sorainkban. Fontos azonban aláhúzni, hogy mindez nem sértheti tagszervezeteink önállóságát saját ügyeikben, hisz szövetségünk változatlanul a költségvetési szféra integrált érdekképviseletét és érdekvédelmét tekinti kizárólagos céljának. Nemzetközi kapcsolatainkról szólva elmondhatjuk, hogy nem vagyunk ismeretlenek a nemzetközi szakszervezeti fórumokon, bár jelenleg egyetlen szervezetnek sem vagyunk tagjai. Ismertségünket bizonyítja az, ami egyúttal örömünkre is szolgál, hogy vendégeink között vannak jelents nemzetközi szervezetek, az ILO, az ESZSZ, a FES igen tisztelt képveli, s hogy meghívottak vagyunk az ESZSZ jöv héten sorra kerül kongresszusára. Több tagszervezetünk tagja nemzetközi szakmai szövetségnek, st vezetik fontos pozíciókat töltenek be e szervezetekben. A nemzetközi együttmködés fontos számunkra, mert lehetséget ad arra, hogy részt vegyünk az egységes európai közszolgálati normák kialakításában, módot ad az európai szakszervezetekkel folytatott párbeszédre és összefogásra, s nem utolsó sorban az együttmködés keretében igényelhetjük partnereink támogatását és szolidaritását törekvéseinkhez, harcunkhoz, s lehetségeink szerint mi is hozzájárulhatunk a nemzetközi együttmködés eredményeihez. Mindezek figyelembevételével javasoljuk a kongresszusnak, hogy hagyja jóvá kapcsolataink szorosabbá és tartalmasabbá tételét célzó szándékainkat, s azt a javaslatunkat, hogy belépési nyilatkozatunkat az ESZSZ illetékes fórumaihoz eljuttassuk. A SZEF eddigi eredményei, ha szerényebbek is annál, mint amit szerettünk volna elérni, vagy amit szakszervezeti tagságunk és a közszolgálat munkavállalói joggal elvártak tlünk, még sincs okunk a kishitségre. Elszánt kiállásunk megmutatta, hogy az érdekeit

pontosan megfogalmazni és védeni képes szövetség rendelkezik lehetségekkel a döntések befolyásolására. Céljaink lényegét talán éppen szövetségünk ismert mottója fejezi ki: “Küzdeni az élet jobb minségéért”. Aki vallja, hogy kitartó munkával, szívós elszántsággal minden nehézség ellenére az élet tartalmasabbá, szebbé, s a maihoz képest gondtalanabbá tehet, annak javasoljuk, tartson velünk, támogassa szövetségünket és tagszervezeteink jelöltjeit a közelg közalkalmazotti tanácsi választásokon, szövetségünket pedig az elkövetkez években. Köszönöm a figyelmüket! A kt-választások eredménye növeli a SZEF felelsségét (Nyilatkozat a Népszabadságnak 1995. augusztus 3-án) A közalkalmazotti tanácsválasztásokon 50 százalékos szavazatarányt ért el a SZEF. Az eredmény a támogatottságon túl komoly felelsséget is jelent, mert a konföderációk közül a SZEF egyedül jeleníti meg az Érdekegyeztet Tanácsban a terület érdekeit. Ez a helyzet koncepciózusabb, markánsabb és következetesebb érdekképviseleti politika folytatására kötelez. A más konföderációkkal folytatott együttmködés tekintetében a SZEF nem változtat korábbi politikáján, és kész arra, hogy az érdekeit felvállaló, az iránt érzékenységet tanúsító szakszervezetekkel — függetlenül a választáson elért eredményüktl — közösen lépjen fel a különböz fórumokon. Úgy gondoljuk, hogy az üzemi és a közalkalmazotti tanácsválasztásnak következménye lesz az Érdekegyeztet Tanács és más érdekegyeztetési intézmények résztvevire nézve. A Költségvetési Intézmények Érdekegyeztet Tanácsában ma is azok a szakszervezetek ülnek a tárgyalóasztalnál, amelyek elérték a tízszázalékos támogatottsági küszöböt. A konföderációk között két éve született egyezség alapján a mostani választásokat követen meg kell határozni az ÉT-beli reprezentativitás mértékét. Ennek érdekében még augusztusban összeülnek a szövetségek vezeti, hogy egyeztessék álláspontjukat. Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke szerint tíz százalék az a küszöb, amely egy konföderációt feljogosít arra, hogy teljes jogú szereplként vegyen részt az ÉT-tárgyalásokon. A SZEF álláspontja ebben rugalmasabb: szerintünk öt-nyolc százalék az a támogatottsági arány, amely az egyezség alapja lehet. Abszolút szigorral nem szerencsés kirekeszt politikát folytatni. Ugyanakkor megengedhetetlen a liberalizmus, mert az ÉT-ben csak jelents támogatottsággal szabad megállapodásokat kötni vagy azokat megakadályozni. Ez felel meg a demokrácia szabályainak és az európai szakszervezeti érdekegyeztetési szokásoknak is. A SZEF határozott álláspontja, hogy a közszolgálat területén mköd szakszervezetek szorosabb együttmködésére lenne szükség. A SZEF szívesen részt is venne egy egységes közszolgálati szakszervezeti konföderáció kimunkálásában. Ezt azonban erszakkal nem lehet megteremteni. Szélesebb, ersebb szervezeti bázison határozottabb érdekképviselet

(Elhangzott a SZEF megyei képviselinek 1996. november 26-án tartott értekezletén) Ahhoz, hogy jelentsen növelni tudjuk a SZEF befolyását és erejét, bvíteni, fejleszteni kell konföderációnk szervezeti struktúráját. Ezért határozta el a SZEF 1995 májusában megtartott kongresszusa, hogy meg kell ersíteni szakszervezeti szövetségünk megyei bázisait. A SZEF megalakítása óta eltelt több mint hat esztend igazolta szövetségünk értelmét, létjogosultságát és életképességét. A SZEF ma a magyar közélet ismert szereplje, az érdekképviseleti rendszer és az érdekképviseleti politika elismert tényezje. Összefogásunknak és határozott érdekképviseleti, érdekvédelmi politikánknak jelents szerepe van abban, hogy a közszolgálatot ért kihívások — esetenként támadások — mindmáig nem tudtak megsemmisít csapást mérni a közszolgálati intézményrendszerekre s a munkavállalókra. Nincs okunk a dicsekvésre, még kevésbé az elégedettségre. Hiba lenne azonban az is, ha a kishitség uralkodna el rajtunk. A SZEF léte és munkája jelents szerepet játszott abban, hogy 1992 óta közszolgálati törvényekkel rendelkezünk, amelyeket okkal lehet bírálni, módosításukat kezdeményezni, de jelentségüket kár lenne lebecsülni. Szívós ellenállásunknak is része van abban, hogy mérsékldtek mindmáig a munkahelyek nagyarányú felszámolására irányuló szándékok, a közszféra munkavállalói reálbérpozícióinak zuhanásszer romlását célzó elgondolások. Határozottan felléptünk az államháztartási reform improvizációival szemben. Követeltük, hogy a közszféra viszonyait szaktörvények szabályozzák. Az Országgylés eddig elfogadta a közoktatási törvényt — amelyet természetesen szintén lehet bírálni, de tény, hogy tartalmaz pozitív elemeket is —, befejezés eltt állnak a kulturális szaktörvények tervezetei, az egészségügyi törvény stb. Ezek elkészítésében a SZEF érintett és érdekelt tagszervezetei konstruktívan és eredményesen vettek részt. Kiemelten foglalkoztunk az alkotmánykoncepcióval. Ezzel kapcsolatban követeltük egyebek között a gazdasági-szociális jogok alanyi jogként minsítését, a szociális partnerség, az érdekegyeztetés alkotmányos garanciáinak rögzítését, amit a legújabb tervezet ha nem is minden tekintetben kielégít formában, de már tartalmaz. Kezdeményezi voltunk a KIÉT és a KÉF mködése törvényi rendezésének — ami ugyancsak megtörtént —, s az érdekegyeztetés egész rendszere átfogó felülvizsgálatának és továbbfejlesztésének, ami napjaink aktualitása. Meghatározó szerepünk volt a hároméves közalkalmazotti megállapodás és az 1996. évi bérmegállapodás tet alá hozásában. Ennek jelentségét a megállapodás végrehajtásának gondjai, nehézségei sem kérdjelezhetik meg. Szorgalmazói vagyunk a munka világát, a munkavállalók, a szakszervezetek jogait szabályozó törvények átfogó revíziójának és újra gondolásának.

Ezek a csupán példaszer történések is alátámasztják, hogy törekvéseink nem voltak hiábavalóak. Munkánk nemzetközi elismerését jelzi, hogy a SZEF-et 1995-ben megfigyeli státusszal felvették az Európai Szakszervezeti Szövetségbe, s jó úton halad teljes jogú tagságunk ügye. Meghívottjai vagyunk úgyszólván minden jelents nemzetközi tanácskozásnak, bvülnek kétoldalú nemzetközi kapcsolataink. A Közszolgálati Internacionáléval együttmködve 1996. november 15-16-án sikeres szakmai konferenciát tartottunk Budapesten, ahol több ország képviseli vettek részt, s a közszolgálat jövjérl és a szakszervezetek szerepérl folytattunk eszmecserét. Azt azonban erfeszítéseink sem tették lehetvé, hogy kivédjük a közszolgálatot ért negatív hatásokat, csupán mérséklésükre voltunk képesek. Közismert, hogy az utóbbi négy évben 110 ezer fvel — mintegy 12 százalékkal — csökkent a közszféra foglalkoztatottjainak száma, 30-40 százalékkal romlott a reálbérek pozíciója és csökkent a mködési költségek reálértéke is. Napjainkban a közszféra több területét, különösen az egészségügy, a közrend, a közbiztonság, a közigazgatás egyes szféráit a mködésképtelenség veszélye fenyegeti. Kötelességünk hangoztatni, hogy a közszféra nem szektorális ügy, hanem alapvet társadalompolitikai kérdés. Ezért a közintézmények válságtüneteket mutató jelenségeit senki nem nézheti tétlenül. Súlyos felelsséget visel a közszolgálatokért, az állampolgári alapellátás zavartalan biztosításáért és mködéséért minden politikai er, hangsúlyosan a kormánykoalíció, s a közvetlenül felels kormányzati szervek. A SZEF is érzi és vállalja a reá jutó felelséget. Ennek megfelelen a leghatározottabban kijelentjük: véget kell vetni annak az évek óta érvényesül pénzügypolitikának, és jobbára fnyíró-elven mköd pénzügyi diktatúrának, amely eddig is súlyos károkat okozott, folytatása pedig már nem csupán a közszolgálati intézményeket veszélyezteti, hanem a társadalmi stabilitás és béke fenntarthatóságát teszi kockára. Lehet, hogy a megszorítások újabb néhány százalékkal javíthatnák a költségvetés egyensúlyát, meggyzdésünk azonban, hogy ezért nagy árat kell fizetni. A SZEF hosszú ideje következetesen hangoztatja, hogy az államháztartási reform lépései számos területen társadalmilag nincsenek elkészítve, szakmailag nincsenek megalapozva, pénzügyileg nincsenek alátámasztva. A felületesség, a kapkodás, a pénzügyi kényszer, egyes intézkedések gyors visszavonásának elkerülhetetlensége lejáratja a reform valódi céljait, rontja a jól kidolgozott és szükséges lépések megtételének feltételeit is. A különböz közoktatási, egészségügyi és szociális intézmények bezárása elleni lakossági tiltakozásokat nem tekinthetjük pusztán helyi érdekkonfliktusoknak, a robbanásokat, merényleteket csupán maffiaharcnak. Ezek általánosabb kórtünetek figyelmeztet jelei. A közéletben terjed korrupció sem csupán egyes csoportok vagy egyének szempontjából, hanem a társadalom morális egyensúlya felbomlásának vészjeleként ítélhet meg.

A SZEF a döntéshozók felelsségére apellál. Törvényhozóinktól azt várjuk, ne engedjenek teret olyan szándéknak és szemléletnek, amely az állampolgárok, a bérbl és fizetésbl élk életminségét érint ügyekben a már ma is meglév krízishelyzet fenntartását, illetve annak romlását hozná. Azt követeljük, hogy az olyan kezdeményezéseket, javaslatokat támogassák, amelyek ha kis lépésekkel is, az életszínvonal javítását, a munkavállalók helyzetének jobbítását szolgálják. A SZEF hangsúlyosan szót emel a közalkalmazottak, a köztisztviselk, a szolgálati viszonyban állók kereseti pozíciójának javításáért. A SZEF a közszféra szakszervezeteinek jóindulatával, az ország gazdasági helyzetének megértésébl fakadó önmérsékletével szembeni visszaélésnek tartaná, ha nem teljesülnének a kormánnyal kötött bérmegállapodásaink. Ismételten felhívjuk a kormány figyelmét arra, hogy halaszthatatlan a közszféra foglalkoztatottjainak bér- és kereseti helyzetét közvetlenül érint mai finanszírozási rendszer felülvizsgálata és módosítása. A több gazda állapotnak, a kormány és a társadalombiztosítási, valamint települési önkormányzatok egymásra mutogatásának nem lehetnek évrl évre áldozatai a közintézmények és azok munkavállalói. Tiszta viszonyok szükségesek a felelsségben és a feltételekben egyaránt. Átláthatóbbá kell tenni a közvagyonnal való gazdálkodást, a privatizációt, a bankügyleteket is. Támogatjuk és sürgetjük a hatékony ellenrzési rendszerek kidolgozását, a szigorú ellenrzést és felelsségre vonást. Fenntartjuk korábbi javaslatunkat, hogy az utóbbi 6-8 évben keletkezett személyi célú, nagy érték, 15 millión felüli vagyonra egyszeri vagyonadót vessenek ki, s az abból befolyt összeget a szociálisan rászorulók megsegítésére fordítsák. Ez fontos megnyilvánulása lenne az oly gyakran célként deklarált társadalmi igazságosságnak és szolidaritásnak. Mindez világossá teszi, hogy van miért és van mivel szemben fellépnünk és harcolnunk. Ebbl kiindulva, valamint a hosszú ideje érleld egyéb tapasztalatok és a szolid mértékben javuló mködési feltételeink alapján elérkezettnek látjuk az idt a SZEF eddigi megyei koordinátori rendszerének fejlesztésére, konföderációnk megyei ügyviv testületeinek létrehozására. Ezt követen — támaszkodva ezekre az új testületekre — célszernek látjuk a SZEF települési koordinációinak fokozatos kiépítését. Ez a lépés lehetvé teszi a SZEF országos vertikumú, minden jelenlegi szakszervezeti konföderációnál szélesebb szervezeti bázisra épül struktúrájának megteremtését anélkül, hogy sértenénk az egyes tagszervezetek bármelyikének is az önállóságát. Ez a lépés országos dimenziójúvá teszi eddigi Budapest-centrikus mködésünket, ami új lehetségeket teremt a SZEF vidéki hátországának megteremtésére, a közszféra szakszervezeteinek együttmködésére. Ezzel meghatványozhatjuk szövetségünk befolyását, s a SZEF-et alapító szakszervezetek legmerészebb álmai válnak valóra, hiszen kiteljesedhet a közszolgálati munkavállalók és szakszervezeteik valóságos országos lépték szövetsége. Ez a szövetség, ha együtt akarjuk, kellen ers és befolyásos lesz ahhoz, hogy az eddiginél is nagyobb eséllyel hallassa a hangját szerte az országban mindazon ügyekben, amelyekért a SZEF eddig is felelsséget érzett, és a jövben is vállalja ezt a felelsséget.

Ez nem csupán a közszféra munkavállalóinak érdekképviseletét, hanem az állampolgárok mindennapi életével szorosan összefügg közszolgálatok védelmét is magában foglalja. Az együttmködés országos intézményesülése jó fegyver lehet azon szándékokkal szemben is, amelyek szembe akarják fordítani egymással a munkavállalók egyes csoportjait, vagy éppen a közszféra egyes foglalkozási ágait. Ez a ránk leselked veszélyek egyik legártalmasabb formája, mert gyakran egy-egy csoport számára idlegesen kedvezményekkel kecsegtet, miközben valójában a megosztás szándéka áll mögötte. Nem engedhetünk a sorainkat szétzilálni szándékozóknak, nem engedhetünk a külön-utas politikának, amely lehet tetszets, de eredményes nem. Szolidárisnak kell lennünk viszont azokkal a törekvésekkel, amelyek egy-egy szakma sajátos és jogos érdekeit jelenítik meg, s amelyek nem mennek mások rovására és nem okoznak kárt közös ügyünknek. Teljesen jogosnak érzem a SZEF megyei szervezeti rendszerének hiányát bíráló — több tagszervezetünkben is hallható — megjegyzéseket, azokat az igényeket, hogy a SZEF konföderációként is legyen határozottabban és érzékelhetbben jelen a megyék közéletében, az ott élk és dolgozók érdekeinek helyi képviseletében. A SZEF Ügyviv Testületében már több alkalommal szóba került annak az igénye, hogy a SZEF-nek nemcsak országosan, hanem a megyékben is erteljesebben kell hallatnia a hangját, s személy szerint is szívügyem ez. Egyetlen nagyon súlyos akadálya volt, hogy eddig nem kerülhetett sor megyei szervezeti rendszerünk fejlesztésére: a pénzhiány. A SZEF mködésének els négy évében szegényebb volt a templom egerénél, tisztségviseli egyetlen fillért sem kaptak, mert nem volt mibl. Azt méltatlannak tartottuk volna, hogy a minimálisan szükséges anyagi feltételek nélkül hozzuk létre megyei struktúránkat. Ez mködésképtelenséghez vezetett volna. Az anyagiak tekintetében most — miután a volt SZOT-vagyon konföderációk közötti szétosztása 1995-ben megtörtént — némileg jobb lett a helyzetünk. E vagyon hozadékának egy részét visszajuttatjuk tagszervezeteinknek, egy részét pedig célszernek tartjuk a SZEF megyei jelenlétének finanszírozására fordítani. Ez a lépés — a SZEF megyei szervezeti rendszerének fejlesztése — elkerülhetetlen, mert fel kell ismernünk: esélyünk a közszolgálatot ér kihívások hátrányainak mérséklésére csak akkor van, ha együtt tudunk fellépni azokban az ügyekben, amelyekben integrálódni vagyunk képesek nemcsak országos méretekben, hanem a megyékben, és ha lehet a városokban is. Úgy vélem, hogy a SZEF megyei ügyviv testületeinek sok tennivalójuk lehetne a tagszervezeteink egyikében-másikában létez megyei jogsegélyszolgálatok közös fenntartásában, a tisztségviselk képzésének együttes megszervezésében, a helyi közügyeket érint közös álláspont kialakításában, a megyei munkaügyi vagy területfejlesztési tanácsokban és az önkormányzatokban lehetséges munkavállalói érdekképviselet összehangolásában, és egy sereg más dologban, ami helyben — esetleg csak ott, abban a megyében, városban — vetdik fel, sajátos aspektusban.

Abban bízom, hogy a SZEF megyei ügyviv testületeinek mködése új színt hoz a SZEF tevékenységébe, az ország minden táján érzékelhetbbé teszi jelenlétünket a közszolgálat munkavállalóit és nyugdíjasait érint közügyekben. Meg kell rizni a függetlenséget (Interjú a Magyar Nemzet 2002. január 28-i számában) — Hogy érzi, jobban eltérbe került a közszféra a választások közeledtével? — Nyilvánvalóan ez az idszak produkál sajátos jelenségeket, így a közszféra, illetve maga a SZEF is sajátos megközelítésben jelent meg. A közszféra szektorai társadalmilag nagyon fontos, érzékeny szerepet töltenek be. Ezek közül nem egy — például az egészségügy — feszültséggel terhes, válság közeli állapotban van. A választási küzdelemben ezek a területek több figyelmet kapnak, és természetszeren a szakszervezetek is az egyes pártok törekvéseinek fókuszába kerülnek. Ezt a SZEF is tapasztalja. Javaslatot kaptunk az MSZP miniszterelnök-jelöltjétl egy együttmködési nyilatkozat aláírására. Ebben — ha az MSZP kormányra kerülne — az egyes szférák neuralgikus pontjainak közös megoldására vállal konkrét kötelezettséget Medgyessy Péter. — MSZOSZ-es kifejezéssel élve: mennyiben cseng össze a szocialisták javaslata az önök igényeivel? — Medgyessy Péter reálisnak nevezte elvárásainkat. Hozzá kell tennem, hogy a Fidesz programjában — bár nem ismerem konkrétan — visszaköszönnek egyes igényeink. Ezért döntöttünk úgy, hogy a két legnagyobb, választási gyzelemre esélyes párt miniszterelnök-jelöltjeit meghívjuk. Medgyessy Pétert követen reméljük, hogy Orbán Viktor ebben a minségében eljön hozzánk. — Mikor döntenek az MSZP ajánlatáról? — A szocialisták ajánlatát elküldjük tagszervezeteinkhez véleményezésre. Bár a javaslat szakmainak mondható, egy ilyen döntésnek politikai vonzata is van. Mindezek függvényében a SZEF, mint konföderáció a szövetségi tanács február 7-i ülésén dönt a kérdésben. — Politikai összefüggésben mit kell megfontolniuk? — Tagszervezeteink jelents része, illetve a SZEF alapszabálya is kimondja: a konföderációnak pártoktól függetlennek kell lennie. Ennek tükrében is meg kell vizsgálni ezt a nyilatkozatot. Ma még nem merném megjósolni, hogy tagszervezeteink miként foglalnak állást. — Garanciára való utalás van-e az ajánlatban?

— A miniszterelnök-jelölt úr személyes felelsséget hangsúlyoz a megjelenített témákkal kapcsolatban. Ez lenne a garancia. Persze ennek feltétele az, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök legyen. — A közszféra nagyjából nyolcszázezer munkavállalót tömörít. Ha két-három családtaggal számolunk, végül több millió szavazópolgárhoz jutunk el, akik értelemszeren a közszféra viszonyai alapján ítélik meg helyzetüket. Ebbl a szempontból lehet-e a közszféra a mérleg nyelve? — Erre nem lehet egyértelm választ adni, de tagadhatatlan, hogy a szavazóbázis jelents részét jelentik a közszféra munkavállalói, akiknek álláspontja nagymértékben befolyásolhatja a választások alakulását. — Objektív módon, a realitásokat figyelembe véve hogyan értékeli a jelenlegi kormányzat tevékenységét a közszféra szempontjából? Gondolok itt arra, hogy a szféra problémái, gondjai hosszú évtizedekre nyúlnak vissza. — Kétségtelen, hogy nem ennek a kormánynak az idszaka alatt kezddtek a közszféra gondjai. Éppen ezért egyetlen kormánytól sem lehet elvárni, hogy sok év alatt felgyülemlett, súlyos problémákat viszonylag rövid idn belül orvosoljon. A kérdést tehát úgy tehetnénk fel: a ciklus alatt történtek nekünk elégségesnek tekinthetk-e? Illetve: ahogy történt, az általunk elfogadható-e? Voltak tagadhatatlanul pozitív lépések. A közszféra szempontjából fként ide sorolható a minimálbér jelents emelése, ami a közszektor munkavállalóinak felét kedvezen érintette. Ide tartozik, hogy a köztisztviselk és a fegyveres szolgálatok tagjai esetében elfogadtak egy életpályamodell-koncepciót, ami a jogi normában is megjelent, és az érintettek bérviszonyait jelentsen javította. Tagadhatatlan, hogy a közszféra egyes szektoraiban — például a pedagógusok esetében — történtek bér- és keresetjavító beavatkozások. Ide sorolható még, hogy a kormánnyal megállapodtunk egy inflációkövet kereset-kiegészítésrl. Mindezek elismerése mellett nem valósult meg lényeges elmozdulás a közalkalmazotti keresetek és a versenyszféra jövedelmei közötti különbségek mérséklésében. A gazdaság teljesítképességének és lehetségeinek birtokában a közszférában dinamikusabban kellett volna emelkedniük a béreknek. Az intézkedések egy-egy foglalkozási csoport egy-egy részét érintették. Ráadásul ezek a beavatkozások nem egy idben jelentek meg, és emiatt feszültségek keletkeztek szakmák és szakmák, illetve szakmacsoportok között. Nem sikerült jól az inflációt követ kereset-kiegészítés sem, mivel követeléseink ellenére azt egyszeri juttatásként fizetette ki a kormány. Ha ezek a kiegészítések beépültek volna a bérekbe, akkor ma jobb lenne az általános bérhelyzet. Talán a legfontosabb: miközben a minimálbér-emelés kétségtelenül pozitív lépés volt, addig a költségvetési lehetségek nem tették lehetvé, hogy az abban nem érintettek keresetei is ehhez mérten emelkedjenek. Emiatt bérfeszültség keletkezett, mert az alacsonyan képzett pályakezd szinte ugyanannyit keres, mint a többéves szolgálati viszonyú, szakképzett, akár diplomás kolléga. A közalkalmazotti bértábla körülbelül hetven eleme ma azonos bérnívót jelent.

— A SZEF-et egyes tagszervezetei azzal vádolják, hogy “lefekszik a kormánynak”. Másrészt éppen egyes tagszervezeteinek ellenzéki kötdése miatt a kormányzati oldalról is bírálják a konföderációt. Ennek tükrében milyen magatartásformát követ a SZEF? — A közszféra szakszervezetei sajátos helyzetben vannak, mivel sokkal inkább partnerségi viszonyban állnak a mindenkori kormánnyal, ami alapveten befolyásolja részben a mozgásterüket, részben a partnerségi viszonyaikat. A választási kampány miatt a konföderáció helyzete még komplikáltabbá vált. Az ellenzéki erk azt várják, hogy felfokozott módon hangsúlyozzuk a kétségtelenül meglév gondokat, míg a kormány azt szeretné, hogy a megtett pozitív lépéseket jobban becsüljük meg. Ezekben a hónapokban sokkal nagyobb szükség lesz körültekint, megfontolt döntésekre. Abban maradtunk magunkkal, hogy a SZEF-nek meg kell riznie a pártoktól való függetlenségét. Tényekkel igazolható, objektív érdekképviseleti politikát kell folytatnunk. A SZEF ezért nem fogja túlhangsúlyozni a szférán belüli konfliktusokat, de a választások miatt hangtompítót sem tesz a szájára. — Melyek azok a kérdések, amelyekrl a SZEF haladéktalanul tárgyalni akar? — Még ebben az évben törvényi garancia kell a közalkalmazotti életpálya-modell kialakítására. Napi szinten — és a választásokig terjed idszakban — a legfontosabb kérdés a 2002-es bérek ügye. Nem fogadjuk el azt az érvet, hogy a kétéves költségvetés miatt nem lehet változtatni a 7,75-ös kormányzati javaslaton. A Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsa január 30-i ülése ezért nagyon fontos lehet. Mi arra törekszünk, hogy egy kompromisszumon alapuló, tisztességes, nekünk is elfogadható megállapodás szülessen. HÁROMÉVES KÖZALKALMAZOTTI MEGÁLLAPODÁS A hároméves közalkalmazotti megállapodás feltétele: egyezség az 1996-os bérekrl (Nyilatkozat a Népszabadságnak és a Magyar Nemzetnek 1995. december 30.) Elzmény: Kiss Péter munkaügyi miniszter sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány hároméves közalkalmazotti megállapodást kínál a SZEF-nek és más közalkalmazotti szakszervezeteknek. Ebben a kormány vállalná, hogy bevonná a szakszervezeteket az államháztartási reformlépések kidolgozásába, s a reálbérek színvonala az 1996-os csökkenés után 1997-ben már nem romlana, 1998-ban pedig kismértékben emelkedne.

A kormány megállapodás-tervezetében tükrözd szándék támogatható, mert a kormány és a szakszervezetek közötti együttmködés tervszerbbé, színvonalasabbá tételét célozza, egyebek között a közszférát erteljesen érint államháztartási reformmal és az abból adódó szakmai reformlépésekkel kapcsolatos döntésekben. A kormány azért törekszik a közszféra szakszervezeteivel megállapodást kötni, mert felismerte, hogy a sok tekintetben feszültségekkel terhes államháztartási reformot nem lehet végrehajtani az érdekeltek minimális támogatottsága nélkül. Üdvözöljük azt a szándékot, hogy a közalkalmazotti törvény és bértarifa-rendszer módosítása, a foglalkoztatáspolitikával összefügg lépések meghatározása közös munka alapján történjen. Határozott álláspontunk azonban, hogy csak akkor lehet a hároméves megállapodásról tárgyalni, ha eltte a jöv évi közalkalmazotti béremelésben megállapodnak a felek, tehát a kormány teljes egészében garantálja az átlagosan 19,5 százalékos illetménynövelést, s nem csak annak a felét adja az állami költségvetés. Béregyezség nélkül nincs megállapodás (Nyilatkozat a Népszabadságnak, a Magyar Nemzetnek és az Új Magyarországnak 1996. január 9.) A SZEF Ügyviv Testülete megersítette: elfogadja és üdvözli a kormánynak azt a szándékát, hogy érdemi párbeszédet kíván folytatni és három évre szóló megállapodást kötni a szakszervezetekkel a közalkalmazottak számára fontos kérdésekrl: a bérrl, a foglalkoztatási kérdésekrl és az államháztartási reformról. Álláspontunk szerint azonban elbb folytatni kellene az idei bérekrl elkezdett, de a kormány nem kielégít ajánlata miatt megszakadt bértárgyalásokat. A hároméves megállapodás feltétele tehát az egyezség az idei béremelésekrl. A SZEF nem fogadja el azt az ajánlatot, amely szerint a kormány február elsejétl 10, szeptember elsejétl pedig további 2 százalékos illetménynövel kontingenst garantált volna. Ez éves viszonylatban még a 10 százalékot sem érné el, ezért ragaszkodunk — elssorban a második elemre vonatkozóan — a nagyobb arányú emeléshez. Rendkívül lényegesnek tartjuk a béremelés garanciáit is, és sürgetjük a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény mielbbi módosítását, valamint az errl szóló érdekegyeztetést, mert a közalkalmazottak csak úgy kaphatják meg az emelt bérüket még az év els negyedében, ha a T. Ház elfogadja a törvénymódosítást. A SZEF a konstruktív együttmködés szellemében javasolja a hároméves megállapodással kapcsolatos megbeszélések kérdéskörének bvítését a mvészet, a kutatás, a rendvédelmi szervezetek reformjára vonatkozó kérdésekkel. A kormány a tárgyalásokba csak országosan reprezentatív érdekképviseleteket, vagyis a SZEF-en kívül a Pedagógusok Szakszervezetét, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetét és a honvédségi érdekvédket kívánná bevonni. Szerintünk azonban jó lenne, ha az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) képviselje is részt vehetne a

megbeszélésen, hiszen ez a konföderáció alig néhány tizedponttal maradt le az országos reprezentativitástól. Azt is jónak látnánk és javasoljuk, hogy az elkészületi szakasz után a megállapodáshoz csatlakozási szándékát kinyilvánító valamennyi közalkalmazotti szakszervezet részt vehessen a tárgyalásokon. A SZEF azt is fontosnak tartja, hogy a hároméves közalkalmazotti egyezség létrejötte után hasonló megállapodás szülessen a köztisztviselket érint kérdésekrl, mert e réteg létszám- és bérviszonyai is sürgs rendezést kívánnak. Tisztességes alkut kötöttünk (Írás a SZEF Hírlevél 1996. áprilisi számában az 1996. március 28-án aláírt hároméves közalkalmazotti megállapodásról) Nagyon jelentsnek tartom ezt a megállapodást nemcsak a közalkalmazottak ügye, hanem az érdekegyeztetés általános fejldése szempontjából is, mert az eddigi helyzethez képest jobban megalapozza az érdekegyeztetés tervezhetségét, kiszámíthatóságát és garanciarendszerét is. Ebben az egyezségben a szociális partnerek és a kormány közötti párbeszéd új minsége fejezdik ki. Természetesen ezzel együtt sem hiszem, hogy a megállapodás puszta aláírása az érdekegyeztetés most napirenden lév kérdéseinek sikeres megoldását is jelenti. Teljesen nyilvánvaló ugyanis, hogy egy ilyen középtávra szóló átfogó megállapodás elssorban irányokat, tematikai csomópontokat és az érdekegyeztetési “játékszabályok” legáltalánosabb kereteit jelölheti ki. Az ördög viszont itt is, mint általában, a részletekben van. S azok a részletek, amelyek a megállapodás általános kereteiben szándékként megjelennek, nagyon kemény érdekvitákat vetítenek elre. Az egyezség egyik igen lényeges pontja például a közalkalmazottak bérhelyzetének alakulása, ezen belül egy újfajta bérrendszer igényének felvázolása. De arra nézve nem tartalmazhat a megállapodás semmiféle konkrétumot, hogy jövre milyen béregyezséget köthetünk, pusztán az irányokat jelöli ki: azt, hogy a közalkalmazottak reálbére jövre már nem csökkenhet. Ez nagyon fontos kiindulópont lesz, de további — akár éles — vitákban dl el, hogy ez milyen területeken mennyit jelent a borítékban. Teljesen nyilvánvalóan jelents vita tárgya lesz az érdekegyeztetés folyamatában az, hogy az államháztartási reform keretében milyen törvénytervezetet nyújt be a kormány az Országgylésnek például a közoktatásról, miként alakuljanak a kulturális szférában a szakmai törvények, mit jelentsen majd az egészségügyi struktúraváltás konkrét módon a munkavállalók és az ország valamennyi lakosa számára. Valójában ezek a viták mérik majd meg a hároméves megállapodást. Az aláíráskor is megemlítettem a közismert igazságot: a puding próbája az evés. A megállapodás próbája az, hogy az aláírók betartják-e, be tudják-e tartani mindazt, amit vállaltak. Erre azért fontos emlékeztetni, mert tulajdonképpen valamennyi aláíró részérl csak egy szándéknyilatkozat ez a megállapodás, amelynek a próbája még nem kezddött el, még nem kerültek a tárgyalóasztalra az egyezségben felvázolt konkrét ügyek. Igaz, figyelmeztet jellel már találkoztunk: a kormány egyoldalúan tájékoztatta a közvéleményt, hogy a

versenyszférában elszaladtak a bérek, információkat adott ki a Statisztikai Hivatal, hogy az els két hónapban 6 százalékkal romlott a reálbér. Mi kifogásoltuk a kormánynak ezt a szerintünk hibás gyakorlatát. Azt vártuk volna, hogy az érdekelt érdekképviseletekkel üljön le elbb, s ne a sajtó útján üzenjen. Ez az eset arra int, hogy nagyon sürgsen létre kell hozni egy nem nagy létszámú ad hoc bizottságot, amely kidolgozza a megállapodásokban foglaltak végrehajtásának ellenrzését. Például azt, hogy az érdekegyeztetés résztvevi milyen információkat igényelnek és milyeneket fogadnak el hitelesnek arról, hogy egy adott idszakban miként alakulnak az árak és a bérek. Ha nem lesz kidolgozva egy olyan ellenrz rendszer, amelyet minden érdekelt fél hitelesnek fogad el, akkor a megállapodás egyik leglényegesebb garanciális eleme — az egyezség betartásának ellenrzése — hiányozni fog. Az aláírt megállapodás szövegében ugyanis csak annyi a garancia, hogy a felek ezeket az ügyeket egyeztetik. Az egyeztetés módja azonban nagyon lényeges kérdés. Ezzel együtt a hároméves megállapodás alkalmas arra, hogy ersítse a felek egymás irányi bizalmát, a konszenzusra törekvés szándékát, amelynek az érdekegyeztetésben fontos szerepe van. Az egyezség jövjét illeten én alapveten bizakodó vagyok. A megállapodás megkötésének már a szándékában is jelen volt ugyanis egyfajta kormányzati kényszer: annak felismerése, hogy olyan rendkívül nehéz és bonyolult feladatot, mint az államháztartás reformja, nem lehet eredményesen megoldani érdekegyeztetés és társadalmi konszenzus nélkül. Bizakodásom másik oka, hogy a szakszervezetek az aláírással nem mondtak le a nyomásgyakorlás eszközeirl, pusztán azt nyilvánították ki, hogy az esetleges konfliktusokat megkísérlik tárgyalásos úton rendezni, s ha ez nem sikerül, akkor a törvény elírásai szerint akár a sztrájk eszközével is élhetnek. Ez is kényszerít, figyelmeztet momentum a kormány számára. Ne feledjük ugyanis, hogy jelents ert felmutató közalkalmazotti demonstrációk után vagyunk, amelyek meghatározóan befolyásolták a kormány megegyezési szándékát. Bizakodásom harmadik oka az, hogy a kormány is tisztában van vele: ha ez a megállapodás nem állja ki a próbát, akkor nemcsak a közalkalmazotti szférára lesz ennek negatív hatása, hanem a hitelvesztés tovagyrzik más tárgyalási rétegekre is. Az egyezség végleges formája a sokadik szövegváltozat volt, ami jelzi, hogy hosszú, kitartó vitában, kölcsönös kompromisszumok vállalásával sikerült eljutni az aláírásig. A viták egyik vonulata akörül bontakozott ki, hogy a megállapodás mennyire legyen keretjelleg, és mi legyen benne a konkrétum. A kormány alapveten arra törekedett, hogy lehetleg csak nagy kontúrok jelenjenek meg az egyezségben, mi viszont arra, hogy minél több konkrétan megadható dolog legyen benne. Ez a két eltér megközelítés fejezdik ki abban a kompromisszumban, hogy a megállapodásban vannak általános érvény fejezetek, ugyanakkor a közszféra minden fbb ágazatára vonatkozóan vannak ha nem is azonnal aprópénzre váltható konkrétumok, de az egyes területekre utalóan olyan típusú egyezségek, amelyek már az általános és az egészen gyakorlatias konkrétság között helyezkednek el. A megállapodás tehát a kormányzat eredeti szándéka szerintinél jóval konkrétabb.

A másik lényeges vitapont az volt, hogy a hároméves megállapodás mennyire tartalmazza az ágazati egyezségekben már rögzített idei kötelezettségvállalásokat. A kormány eredeti álláspontja az volt, hogy ezeket nem kell megismételni a középtávú megállapodásban. Mi viszont azt képviseltük, hogy nem árt ezeket is rögzíteni, mert a három évnek ez az esztend is része, s az aláíró szakszervezetek tagsága számára könnyebben érthet, elfogadható az egyezség, ha a ma aktualitásait is tartalmazza. Így került be a megállapodásba az, hogy ebben az évben legfeljebb 2 százalékkal csökkenhet a közalkalmazottak reálbére és nem többel, hogy az egészségügyiekkel kötött egyezség megvalósítását változatlanul garantálja a kormány stb. Mi természetesen a végül is rögzítettnél több konkrétumot szerettünk volna belevenni a megállapodásba, fként a garanciarendszereket szerettük volna részletesebben megfogalmazni, de a kompromisszummal kialakított végs változat mégis engedmény a kormány részérl, a semmihez képest valami. A kompromisszumok harmadik csomópontja a nyomásgyakorlás lehetségének megrzése volt. A kormány eredeti szándéka szerint — és ez a tárgyalásra küldött szövegváltozatban is benne volt — a megállapodás rögzítette volna, hogy a szakszervezetek a három év folyamán tartózkodnak a nyomásgyakorlás radikális eszközeitl. Az árnyalt megfogalmazás mögött azt a kötelezettségvállalást kérte a kormány a szakszervezetektl, hogy fogadjanak sztrájkmoratóriumot. Mi viszont határozottan azon az állásponton voltunk, hogy egy szakszervezet soha nem mondhat le a sztrájk fegyverérl. A kölcsönös kompromisszum révén végül az került a megállapodásba, hogy a konfliktusok megelzése és békés úton történ rendezése kap primátust, de ha a tárgyalásos rendezésre tett kísérletek eredménytelenek maradnak, akkor a sztrájktörvény elírásai szerint járunk el. Feltehet a kérdés: milyen következményei lehetnének annak, ha nem kötjük meg ezt a megállapodást. Úgy gondolom, rosszabbak lennének az érdekegyeztetés kilátásai. Észre kell ugyanis vennünk, hogy a kormány részérl az utóbbi hónapokban érezhet bizonyos elmozdulás: komolyabban akarja venni az érdekegyeztetést. Ennek több jele van nemcsak a közszférában, hanem más területeken is. A korábbinál több dologban konzultál velünk, informális és csoportos megbeszélésekkel és nagyobb fórumokon is igyekszik javítani a kölcsönös tájékozódást. Maga a miniszterelnök is szükségét érzi a gyakoribb konzultációknak az érdekképviseletek vezetivel, ellenjegyezte az egészségügyiekkel kötött és ezt a hároméves megállapodást is. Ez nem puszta formaság. Ha nem tudtuk volna tet alá hozni ezt az egyezséget, és nem hajlottunk volna kompromisszumokra magunk is, a kudarc visszavetette volna a kormány magatartásváltozásának reményt kelt jeleit, és a politikai szférában, de talán még a kormány berkeiben is azokat ersítette volna, akik nem feltétlenül tartják fontosnak megállapodások kötését az érdekképviseletekkel, st az egész érdekegyeztetést sem. Ekkora elnyt nem adhatunk ezeknek a nézeteknek, amelyekkel magam is találkoztam. Vannak akik elhibázottnak tartják, hogy a kormány három évre elre kötelezettséget vállalt a közalkalmazotti reálbérek csökkenésének megállítására, st némi növelésére. A megállapodás nélkül rosszabb feltételekkel tárgyalhatnánk a következ évek

bérpolitikai lépéseirl is. Ez az egyezmény jellegébl adódóan globális jelleg ugyan, de számos olyan kapaszkodó van benne, amelyekbl már ki lehet indulni a jöv évre vonatkozó tárgyalásokon. Az eddigiekhez képest ez többlet, mert eddig egyetlen kormány sem vállalta fel, hogy kiindulópontként elfogadja a versenyszféra és a közszolgálat bérkülönbségének mérséklését. Korábban mindig a különbség további növekedése volt a kiinduló pont. A kormányzat más kötelezettségvállalásai is azt jelzik, hogy az érdekképviseletek az eddiginél jobb pozícióban kezdhetnek a következ évek konkrét bértárgyalásaihoz. Természetesen a szakszervezeteknek is kellett engedniük eredeti elképzeléseikbl ahhoz, hogy létrejöjjön a megállapodás. Kölcsönös engedmények nélkül nincs kompromisszum. A számunkra legnehezebben kezelhet kompromisszumnak azt tartom, hogy a megállapodásban benne van: a szakszervezetek tudomásul veszik az államháztartási reform elkerülhetetlenségét, azt, hogy az államháztartás mai struktúrája nem tartható fenn, átrendezésre van szükség, s ez negatív következményekkel — egyes területeken létszámcsökkentéssel is — együtt járhat. Sikerült azonban azt az ellentételt is rögzítenünk az egyezségben, hogy a kormány átképzési rendszerekkel és más megoldásokkal is igyekszik elkerülni a közalkalmazottak tömeges, vagyis tartós munkanélküliségét. Annak kimondásához is ragaszkodtunk, hogy az elkerülhetetlen létszámcsökkentés nem zárja ki a foglalkoztatási feltételek javítását, egyes területeken pedig akár a létszám növelését sem. Ám ezzel együtt is rendkívül fájdalmas kompromisszum egy szakszervezet számára az esetleges állásvesztések tudomásul vétele. Ezt tartom a megállapodás egyik legkényesebb pontjának. A tárgyalásokon ekörül folytattuk a legelkeseredettebb vitákat. Az ezzel kapcsolatos szövegrészt rendkívül körültekinten fogalmaztuk meg, mert semmiképpen sem szerettük volna azt a látszatot kelteni, hogy a szakszervezetek a nagyarányú elbocsátásokhoz adják a beleegyezésüket. A másik kompromisszum, amire más elnyök érdekében rákényszerültünk, annak elfogadása, hogy a közalkalmazottak reálbére ebben az évben még csökkenhet. Igaz, nem olyan drasztikusan, mint tavaly, amikor 15 százalékos volt a visszaesés, de a mínusz 2 százalék is fájdalmas engedmény részünkrl, mert eredetileg már egyetlen fillér reálbércsökkenést sem akartunk elfogadni erre az évre. Ha viszont ezt a mínusz 2 százalékot nem vállaljuk, könnyen borulhatott volna az egész megállapodás, aminek sokkal több hátrány lett volna a következménye. Komolyan veszi-e a kormány a hároméves közalkalmazotti megállapodást? (Elhangzott a SZEF 1996. június 26-án tartott sajtótájékoztatóján) A SZEF ügyviv Testületének három ügyben kialakított álláspontjáról szeretném ma tájékoztatni a sajtó révén a közvéleményt. 1. Úgy látjuk, hogy a kormány nem veszi komolyan a márciusban megkötött és 3 évre

szóló megállapodást. Erre enged következtetni, hogy az 1997-es költségvetési irányelvek a közalkalmazottak újabb jelents mérték elbocsátásáról szólnak. Ráadásul a kabinet nem tartotta fontosnak ezzel kapcsolatban az egyeztetést az érdekképviseletekkel. A bérek reálértéken tartásáért, az egyes adókulcsok csökkentéséért a kormány súlyos árat szándékozik megfizettetni a közszféra munkavállalóival és intézményeivel. A 42 ezer közalkalmazott és köztisztvisel elbocsátása, a költségvetési intézmények mködési költségeinek drasztikus megkurtítása azt jelzi, hogy az államháztartási reformtörekvésekben ismét csak a pénzügypolitika dominál, a fnyíró-elv érvényesül a továbbiakban is. Számos jel arra utal, hogy bizonytalan alapokon nyugszik a közszféra munkavállalóinak a kormánnyal kötött megállapodás szerinti 19,5 százalékos idei béremelése. A kabinet az egyezség aláírásakor a 19,5 százalékos béremelésen túl azt is vállalta, hogy a reálbércsökkenés nem lesz 2 százaléknál több, s az infláció is 20 százalék közelében marad. Ám ehhez képest mára kérdésessé vált, hogy a béremelés mértéke eléri-e a megállapodásban rögzítettet, s ráadásul a pénzromlás a politikusok szerint sem áll meg a 20 százaléknál. Bizonyossá vált az is, hogy a területi közigazgatási szerveknél dolgozó felsfokú végzettségek nem kapják meg július 1-jétl a 10 százalékos pótlékot. A kialakult helyzet tisztázására a pénzügyminiszterhez és a munkaügyi miniszterhez küldött levélben kezdeményeztünk tárgyalást, és a KIÉT összehívását is elkerülhetetlennek tartjuk ebben az ügyben. Ha ezek a tárgyalások, egyeztetések nem vezetnek eredményre, a SZEF tagszervezetei készek a nyomásgyakorlás eszközeihez — demonstrációhoz, vagy végs esetben akár sztrájkhoz is — folyamodni. A közszolgálati dolgozók körében ugyanis növekszik az elégedetlenség, fogy a türelem. 2. A SZEF nem tartja megalapozottnak azt a parlamenti döntést, amely — figyelmen kívül hagyva a szakszervezetek nyomós ellenérveit — 55-rl 62 évre emelte a nk nyugdíjkorhatárát. A döntés ellenére nem teszünk le arról a törekvésünkrl, hogy például a korkedvezmények és a korengedmények kiterjesztésével humánusabb megoldásokat érjünk el a nk számára. Nem becsüljük le és nem vitatjuk az önkéntes nyugdíjpénztárak jelentségét, ám úgy véljük, hogy a lakosság jövedelmi viszonyaiból következen még jó ideig az alap- és a munkanyugdíj lesz a meghatározó az országban, s nem az önkéntes alapon fizetett járandóság. Nem mondunk le a közszféra saját nyugdíjrendszerének kialakításáról sem, mert ez kedvezbb nyugdíjat biztosítva kompenzálná azt, hogy a közszolgálatban dolgozók aktív korukban jóval kevesebbet keresnek, mint a privát szférában foglalkoztatottak. 3. Egyetértünk viszont azzal, hogy az Országgylés nem fogadta el az új alkotmánykoncepció módosító javaslatait. Így lehetség adódhat arra, hogy a szakszervezetek által is támogatható alkotmánykoncepció alapján folytatódjon az új alkotmány kidolgozása. A SZEF számára alapvet követelmény, hogy az alkotmány foglalkozzon a szociális párbeszéd, az érdekegyeztetés intézményével, a civil szférával. A szociális jogállam fogalmának az alkotmányban is helyet kell kapnia. A SZEF igényli,

hogy népszavazás ersítse meg az alkotmánykoncepció irányelveit, illetve a normaszövegrl is kezddjön elzetes társadalmi vita. (MTI, Népszabadság, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Új Magyarország, Kurir) MINDENNAPI ÉRDEKVÉDELEM Morózus levél Békesi Lászlónak (1991. január — részlet) Az elzmény: Közszolgálati körökben ellenérzést keltett Békesi Lászlónak az 1991-es költségvetés parlamenti vitájában elhangzott felszólalása. Az MSZP-s képvisel egyebek között ezt mondta: “…Elviselhetetlen, hogy egy kényszerköltségvetés közepette a központi és területi igazgatás költségei növekedjenek. Szilárd meggyzdésünk, hogy ezeket az 1990es szinten be kell fagyasztani!… Megengedhetetlen, hogy az összevont, nagy minisztériumok esetében nem költségcsökkentésrl, hanem durva költségnövekedésrl van szó. Néhány minisztériumban pedig a bérelirányzatok 40-50 százalékkal növekednek. Ez elviselhetetlen. Szükség van a bérek emelésére, szükség van jó szakemberekre, szükség van hozzáért vezetkre, akiknek nincs szükségük arra, hogy mögöttük felduzzasztott siserahad végezze el helyettük a hozzá nem értés miatt a munkát” Tisztelt Képvisel úr! … Tudjuk, a közigazgatás mindig könny préda volt, bírálata veszélytelen, s biztos tapsot ígér. A felels képviselktl azonban elvárható a közigazgatás valóságos viszonyainak ismerete, miként az is, hogy tárgyszer differenciáltsággal vessenek számot a lehetséges megoldásokkal. Határozottan elutasítjuk igazgatás költségvetési követelik. Ez számos mködésképtelenséghez határát. (…)

viszont az olyan indítványokat, amelyek a központi és területi elirányzatainak az 1990. évi szinten történ befagyasztását — fontos funkciót ellátó — intézmény esetében is a vezetne, amikor 38 százalékra teszik az 1991. évi infláció alsó

A közigazgatás apparátusa (és nem siserahada) már hosszú ideje lojális végrehajtója számos megalapozatlan központi intézkedésnek és sokszor éppen emiatt alanya igaztalan támadásoknak, szenved részese a maradékelvnek. Az utóbbi idben pedig a boszorkányüldözés réme, az egzisztenciális fenyegetettség is osztályrészéül jut nekik. Ne folytassuk tehát a csdöt mondott recepttel. Ne taszítsuk végképp katasztrofális állapotba a közigazgatást. Inkább fogjunk össze felels és ésszer módon egy valóban célszer és színvonalasan mköd közigazgatás feltételrendszerének mielbbi megteremtése érdekében…

Reform helyett pénzügyi diktatúra (Nyilatkozat a KözHírnök 1991. januári számában) — Az Országgylés által elfogadott 1991. évi állami költségvetés sok szempontból közvetlenül is érinti a közszolgálati dolgozókat. A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége elnökének mi a véleménye a parlamenti döntésrl? — Számomra nem jelentett meglepetést, hogy a T. Házban takarékoskodó a szemlélet, valójában azonban garasoskodó hangulat alakult ki általában a közigazgatással szemben. Hosszú évek óta ez megy: pénzügyi diktatúrával akarják a helyesen és alkalmazhatóan meg sem fogalmazott célok felé terelni a közigazgatást. Tulajdonképpen csalódásként vettem tudomásul, hogy nem született egy olyan döntés, ami a kormány számára feladatként szabná meg, hogy végre lásson hozzá a közigazgatási reform kidolgozásához. Hogy legalább azt tudjuk: mi az, ami állami, mi az, ami közigazgatási feladatnak tekintend, s ezekhez mérten milyen szervezetekre van valójában szükség. Mert ma senki sem tudja megmondani: ezeken a területeken egy adott apparátus túlburjánzott-e vagy sem? S volt még egy másik csalódásom is. A leköszönt pénzügyminiszterrel megállapodtunk abban, hogy javaslatunkat — ami szolid mérték, 20 százalék feletti, differenciált bérfejlesztést irányoz el — bevonják a költségvetési törvényalkotás folyamatába. Ez nem történt meg. Nem terjesztették a kormányzati fórumok elé sem, így a parlamenti vitában sem jelenhetett meg. Pedig — igencsak örülve a pedagógusok, egészségügyi és közmveldési dolgozók és mások 20 százalék feletti bérfejlesztésének — például a fizetésekben jócskán lemaradt önkormányzati és más intézményi dolgozóknak és egyes kutatóintézetek munkatársai esetében is indokolt volna a jelentsebb bérfejlesztés. A kialakult helyzet azt bizonyítja, hogy az érdekegyeztetés normális rendjében és a kormányzati tényezk szavahihetségében bízó szakszervezetek és önmérsékletet is tanúsító tagjaik súlyosan pórul jártak. Ebbl le kell vonnunk a tanulságokat! Az ügy legalábbis számomra felvetette a kérdést: ha az érdekegyeztetés normális fórumai nem mködnek, milyen lehetségek maradnak? Lobbyzzunk? Értsd: újra a politikai hátsóudvarokban dljenek el a dolgok? Miért sürgeti a KSZSZ a köztisztviseli törvényt? (Interjú a KözHírnök 1991. februári számában) — Február els napjaiban még abban reménykedhettünk, hogy hamarosan a parlament elé kerülhet — ismét — a köztisztviselk jogállásáról szóló törvényjavaslat, amelynek tárgyalását tulajdonképpen már a múlt évben megkezdte a T. Ház. Ám az általános vitánál abba is maradt a törvényalkotás, annyi más fontos dologról kell döntenie az Országgylésnek. Vajon miért olyan fontos, vagy éppen a legfontosabb a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének, hogy a jogszabály

mielbb hatályba léphessen? — Már jóval a rendszerváltás eltt felvetdött az igény a köztisztviselk jogállásáról szóló törvényre. Ám ezt a régi kormányzat nem vállalta föl. A kezdeményezk, akik bizonyos koncepciókat már felvázoltak — érhet módon — nem kevés reményt fztek a rendszerváltáshoz. Az új kormányzat — a közigazgatási struktúra változása, az önkormányzati szisztéma kialakulása miatt — sürgs és fontos feladatnak tekintette a törvény megalkotását. Szeptemberre — a Belügyminisztérium, az Igazságügyi Minisztérium, illetve szakszervezetünk közremködésével, jó szakmai vitákban — ki is kerekedett egy koncepció, ami tükrözte a mi véleményünket is: nagyrészt akceptálták a szakszervezet javaslatait, az elkészítés során. — Tehát szerencsésen indult a dolog. — Mondhatni, igen. Ám a folyatatás már távolról sem volt az. A parlament — úgy tnik — sok törvényjavaslatot fontosabbnak tart, mint ezt. Annak ellenére, hogy az sszel levélben sürgettük a pártok frakcióvezetit, hogy segítsenek a köztisztviselk jogállásáról szóló törvény vitára bocsátásában, illetve nemrég másodízben is hasonló levéllel próbálkoztunk — nem történt semmi. Ezért úgy döntöttünk, hogy Szabad Györgynek írunk, hiszen nagyon fontos dologról van szó. Sokan azt hiszik, hogy a köztisztviseli törvény az úgynevezett sarkalatos törvényekkel szemben joggal szenved hátrányt. Nekem az a véleményem, hogy ez nem így áll: a köztisztviseli törvény is sarkalatos. — Magyarán: halaszthatatlan? — Ha mködképes közigazgatást és önkormányzatot akarunk, akkor igen, halaszhatatlan. A törvény ugyanis — mivel szabályozza a személyi viszonyokat is — biztonságot adhat a közigazgatásban dolgozóknak, s ez elengedhetetlen feltétele a jó munkának. Ezen túl garantálja a szakmai színvonalat is. Hogyan? Úgy, hogy rögzíti: milyen módon és milyen végzettséggel, miféle feltételek mellett lehet a közigazgatás apparátusába bekerülni. Meghatározza a szigorú minsítési rendszert… Tehát egy pártbefolyásoktól mentes, szakszer igazgatásnak igenis alapfeltétele e törvény, amely — elnézve egyre ziláltabb viszonyainkat — határozottan sarkalatosnak tekinthet. — Ha már érintette a törvénytervezet tartalmát, kérem, emeljen ki még egy-két érdekesebb mozzanatot. — Igen fontosnak tartom, hogy — amennyiben végre ez a jogszabály megszületik — az átlagosnál nagyobb védelemben részesíti a köztisztviselket. Például: nem lehet egyéni alapon elbocsátani valakit, csak meghatározott, mondhatnám szigorúan körülhatárolt esetben. Ha mégis a munkaviszony megsznésére kerülne sor — teszem azt, mert megsznik az adott szervezet —, akkor az átlagosnál nagyobb végkielégítés, vagy éppen a pályán való elhelyezés illeti meg a bajbajutottat. Tehát bekerülni is nehéz a köztisztviseli karba, de nagyobb védelem is jár az itt dolgozóknak.

— A nehezen átléphet korlátok a kasztok jellemzi. Ez az átlagfölöttiség az elvárásokban és a munkafeltételekben nemde egy kaszt felé mutat? — Nem. Határozottan állítom: nem. Vegye tekintetbe, hogy — a törvénytervezet szerint — egy köztisztviselnek nem lehet másodállása (legfeljebb az oktatásban), nem lehet mondjuk igazgatótanácsi tagsága valamely cégnél… Valahogy csak létbiztonságot kell neki teremteni, ha elvárják, hogy  viszont a társadalom mindennapjainak a biztonságához járuljon hozzá. Egyébként a privátszférával összehasonlítva minden kedvezményével együtt is csak szolid pálya lehet a közszolgálat. És társadalmi, parlamenti, kormányzati kontroll alatt állván nem lehet különc elit sem. S hadd tegyen hozzá: amirl mint preferenciákról szó esett, nem privilégiumokat, hanem logikus normarendet jelent. Ezek nemzetközileg igazolt, elvárható normák, amelyeket jogszabálynak kell garantálnia. — Tényleg: mi lesz, ha nem lesz meg hamarosan a törvény? — Igen nagy baj. Máris komoly hátrányok, károk vannak a több hónapos csúszás miatt. Tessék megnézni például a Pénzügyminisztériumot: a jó szakemberek közül néhányan már állást kerestek maguknak. Ha ez így megy tovább, kiüresedik az apparátus, nem lesz hadra fogható gárda, amely a kormány, a parlament szándékainak megvalósulását segítse, amely igazgatás-típusú szolgáltatásaival a lakosság javára lehet. Felersödhet a kontraszelektálódás, és — amennyiben záros határidn belül ez ügyben nem lesz döntés — úgy vélem, engedetlenségi megnyilvánulásokra is sor kerülhet. Ezért mi mindent megteszünk, hogy a parlament végre vitassa meg a köztisztviselk jogállásáról szóló törvényt. És határozzon. Mi — ennek érdekében — levelezünk, tárgyalunk és lobbyzunk is. Reméljük, sikerrel. — Engedjen meg még egy, lehet hogy talán kicsit rosszhiszem kérdést: nem gondolja, hogy amíg önök a törvényalkotás gyorsításáért lobbyznak, mások ugyanezt a lassításért teszik, mégpedig azért, mert idt akarnak nyerni a “tisztogatásokhoz”? Mivel erre egy “jól véd” törvény mellett nemigen nyílna mód. — Nem feltételeznék ilyen politikai hátsó szándékot. Ám való igaz, ha még soká húzódik ez az ügy, elfogynak a késést magyarázó egyéb indokok, s az egész folyamat optikája nagyon szerencsétlenül utalna a feltett kérdésre. Türelmünk fogytán, aggodalmunk n (Elhangzott a KSZSZ 1991. március 7-én tartott sajtótájékoztatóján) Nem népszer a közigazgatásért szót emelni. St tapsot az ígér, ha bíráljuk! Mi most mégis a közigazgatás érdekében emelünk szót. S nem pusztán munkavállalói, érdekképviseleti funkciónk miatt — bár ez meghatározó —, hanem felels állampolgárokként is. Meggyzdésünk ugyanis, hogy a közigazgatás ügye — beleértve az önkormányzati igazgatást — nem csupán egy szervezetrendszer saját, bels

kérdésköre, problémája, hanem a demokratikus jogállam törvényes mködésének, a most felvázolás alatt álló gazdasági program megvalósításának, s általánosabban: az állampolgári közérzetnek sarkalatos eleme és feltétele. A közszolgálati szakszervezetek már hosszú ideje igénylik a közigazgatás koncepcionális felülvizsgálatát (átvilágítást), az állami szerepvállalás megváltozott körülményeihez igazodó modernizálási stratégia, közigazgatás politikai kimunkálását, s ennek részeként a közigazgatási személyi állomány jogállásának rendezését. A közigazgatás reformját sürgetk nem kevés reményt fztek a rendszerváltáshoz, amit néhány parlamenti és kormányzati nyilatkozat is megalapozott azzal, hogy profi színvonalon mköd igazgatás sürgs szükségét hangsúlyozta. Sajnos a remények mára megcsappantak. Egy átfogó közigazgatási politikának még a kontúrjai sem nagyon látszanak. Koncepció helyett inkább improvizációkkal találkozhatunk. S hosszú ideje várat magára a köztisztviselk jogállásáról szóló törvény elfogadása. Közben a közigazgatásban, az önkormányzati apparátusokban dolgozók bizonytalanságérzete fokozódik. Számos jelét lehet tapasztalni a közigazgatás szétzilálódásának, nem kell színvonalú mködésének. Ez joggal gerjeszt politikai és állampolgári kritikát. Jogtalan viszont, ha ezért a közigazgatás szürke eminenciásait teszik meg “bnbakká”. Sürgetjük a köztisztviselk jogállásáról szóló törvény mielbbi elfogadását, amelynek elkészítésében egyébként az érdekegyeztetés normális rendje szerint eddig részt vett a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége. Tudjuk, hogy befejezdött a törvénytervezet általános vitája, s folyik a módosító bizottsági elbírálása. Mégis türelmünk fogytán, aggodalmunk pedig n, hogy nem látható biztos közelségben a törvény elfogadásának idpontja. Fél, hogy számos sarkalatosnak minsül törvény háttérbe szorítja. Pedig egy törvényesen, szakszeren mköd, színvonalas közigazgatás megteremtése ugyancsak sarkalatos ügy. Aggodalomra ad okot az is, hogy esetleg a törvénytervezetet megfosztják azoktól a pénzügyi garanciáktól, amelyek azt célozzák, hogy a közszolgálati dolgozók számára szigorúan megszabott kötelességek mellett a feltételeket — például a végkielégítés intézményét, a bértáblát — is megfelel szinten biztosítják. Komplex törvényt tudunk csak értelmezni és elfogadni. Ismerjük az ország jelenlegi, súlyos gazdasági helyzetét, ezért vettük tudomásul, hogy az elterjesztett bértábla szerinti bérrendezésre csak 1992. januárjától kerüljön sor. Azt azonban egyértelmen elutasítjuk, hogy már például a munkaviszony megsznésével összefügg anyagi konzekvenciák, végkielégítési kötelezettségek tekintetében is halasztásra kerüljön sor. Az sem lehet megállapodás tárgya, hogy az új bérrendszer hatálya a jöv év eleje utáni idpontban kezddjék. Mi a szakmailag jól felkészült, a közigazgatási szakmában jártas, emberileg tisztességes, pártatlan köztisztviselket védjük. Azt is szorgalmazzuk, hogy a kívül állók számára jelentsen vonzert a közigazgatás. Bár teljesen nyilvánvaló, hogy — amennyiben a

törvénytervezetbl való törvény lesz — a közigazgatási pálya az új bértábla szerinti díjazással sem lesz jól fizetett: csupán tisztességes, átlagnívójú megélhetést nyújtó munkalehetség. Jogi védettsége pedig a szokásos európai normákhoz igazodik. Mi lesz a közalkalmazottakkal? (Interjú a KözHírnök 1991. áprilisi számában) — Egy március utolsó napjaiban felröppent MTI-hír szerint állítólag felmondanak hatezer közalkalmazottnak? — Rendkívül aggasztónak tartom a közszolgálatban dolgozók helyzetének rendezetlenségét. Ezért nem hiszem, hogy helyénvaló addig létszám-csökkentési prognózisokat a nyilvánosság elé tárni, amíg tisztázatlan a jöv. Ma is hiányzik még az önkormányzatok feladatát, hatáskörét szabályozó törvény, és hiányzik a köztisztviselk jogállásáról szóló is. Ezek a jogszabályok adhatják meg az alapját annak, hogy miként korszersíthet, struktúrájában hogyan alakítható át a közigazgatás mai rendszere. Változatlanul hiányzik a kormánynak erre a területre vonatkozó koncepciója. Pedig a hosszú ideig tartó bizonytalanság sem a köztisztviselknek, sem az állampolgároknak nem jó. — Ön szerint megalapozatlan a hatezres elbocsátásról szóló hír? — Amíg csupán becslésekre szorítkozik a számot meghatározó személy vagy szervezet, megalapozatlannak tartom a kijelentést. Komoly felmérésekre és — hangsúlyozom — feladat meghatározására van szükség. Természetesen nem vagyunk naivak, számítunk mi is létszámcsökkentésre. Ezért már az elmúlt év szén beindítottuk munkaer-közvetítési szolgálatunkat, amelynek centruma a szakszervezet budapesti székházában van, és amely valamennyi megyével számítógépes összeköttetésben van. Ez ideig elssorban a honvédség polgári alkalmazottai, a tudományos dolgozók és a Központi Statisztikai Hivatal munkatársai fordultak segítségért a szolgálathoz. Tavaly a munkanélküliek 80 százalékát sikerült más munkahelyre kiközvetítenünk, de az idén csupán minden második állástalanon tudtunk segíteni. Jelenleg 200 közalkalmazott vár az elhelyezkedésre. Számolunk a munkanélküliséggel, elreláthatóan létrehozunk majd egy segélyalapot a munkanélküliek támogatására, azzal együtt, hogy tudjuk: a munkanélküliség kezelése állami feladat. Szolid részeredmények az érdekegyeztet tárgyalásokon (Interjú a KözHírnök 1991. decemberi számában) — Felfokozott érdekldés elzte meg az Érdekegyeztet Tanács 1991. december 6-7i ülését. Hogyan jellemezhet a tárgyalás? — Mint ismeretes, hosszú ideje szorgalmaztuk már az asztalra került átfogó csomagterv

megvitatását a kormány, a munkáltatók és a munkavállalók között. Már az is valami, hogy tárgyalóasztalhoz ültünk. Elmozdulást jelent ez a kormány korábbi, halogató magatartásától. Fontosnak bizonyult, hogy mindhárom fél józan magatartást tanúsított, megfelel hangnemet használt és hevesebb indulatok nélkül tudtunk összetett, súlyos társadalmi kérdésekrl véleményt cserélni. Örvendetes, hogy a különböz szakszervezeti konföderációk közös álláspontra helyezkedtek és egységesen léptek fel a munkavállalókat érint témakörökben. — Nézzük a csomagtervet. — A tárgyalt témák természete különböz volt. Egy részük rövid idn belül rendezhet konkrét probléma, más részük idt igényl, folyamatosan megvalósítható feladat. Egyetértés alakult ki abban, hogy fel kell gyorsítani a nagy elosztó rendszerek — a társadalombiztosítás, az egészségügy, az oktatás, a kulturális terület — reformját. Ugyancsak egyetértés jött létre abban, hogy a lakossági jövedelmeken belül a munkajövedelmek aránya növekedjen. — Vegyük sorra az egyes témaköröket. — Megegyezés született abban, hogy a privatizációs bevételek 15 százalékát új munkahelyek teremtésére fordítsák. Nem sikerült konszenzusra jutni viszont abban, hogy a vállalati szociális jóléti létesítmények tulajdonjogát térítés nélkül megkaphassák a dolgozók. Szorgalmaztuk — de egyelre eredménytelenül — a munkavállalók tulajdonhoz jutását. Határozott igényünk volt, hogy a munkaügyi megállapodásokban foglalt munkavállalói jogokat megsértkkel szemben erteljesebben lépjen fel a kormány. A megállapodás szerint vállaltuk, hogy ebben a tárgykörben konkrét javaslatot terjesztünk el. — Miben sikerült megállapodni az adórendszerrel és a bérgazdálkodással kapcsolatban? — Ezekben a kérdésekben a munkáltatóknak és a munkavállalóknak részletes javaslataik voltak. A munkáltatók természetesen a vállalkozások feltételeinek javítását szorgalmazták, a munkavállalók pedig az adómentes jövedelemhatár felemelését, az egy gyermek után járó kedvezmény növelését, a segélyek, a szociális juttatások adómentességének fenntartását. Konkrét intézkedéseket követelünk a láthatatlan jövedelmek megadóztatására. Sikerült megegyezésre jutni abban, hogy az egy gyermek után járó adókedvezmény 1000 forintról 1300-ra emelkedjen, s az 1988. eltti juttatások adómentesek legyenek, és a GYES is mentes legyen az adóterhek alól. Elértük, hogy a szerzi jog védelme alá es tevékenységek — a költségelszámolás követelménye mellett — a tervezethez képest kedvezbb feltételek mellett kerüljenek elbírálásra. Ami a bérgazdálkodást illeti: 1992-ben — átlagban — lehetség lesz az egy keresre jutó reálbér értékének megrzésére. Ezen belül a gazdasági szférában 22 százalék, az intézményeknél 19-20 százalékos emelkedés prognosztizálható. A költségvetési intézményeknél a 10 százalékos bérautomatizmuson felül a költségvetési törvényjavaslat 7 milliárd forint bérpolitikai kerettel, valamint a köztisztviseli törvényhez kapcsolódva

további két és fél milliárd forinttal számol. Sérelmeztük, hogy az átlagbér-emelkedés elmarad a gazdasági szféráétól. Egyetértettünk viszont abban, hogy a minimálbérek január 1-tl emelkedjenek. Ennek mértéke a késbbi megállapodásoktól függ. — Mit mondhatunk a foglalkoztatáspolitikai kérdésekrl? — Senki sem vitatta, hogy a legsúlyosabb probléma a munkanélküliség. Kezelésében az aktív eszközök alkalmazása jelenthet hatékony megoldást. Munkavállalók és munkáltatók egyaránt sürgették az intézkedések kidolgozását, s ebben a kormány készséget nyilvánított. Javasoltuk, hogy a nyugdíjkorhatár tervezett felemelését néhány évvel halasszák el, mérsékeljék a heti munkaidt és növeljék a fizetett ünnepnapok számát. E javaslatok egy részével a munkáltatók nem értettek egyet, a munkaidalap védelme érdekében. Nem jött létre egyetértés a munkanélküli járadék összegére és idtartamára vonatkozó munkavállalói ajánlások kérdésében sem. A munkavállalói oldal szorgalmazta a munkanélküli járadék és a végkielégítés elkülönített kezelését. — Essék szó a szociális ellátásokról is… — Nem kielégít a szociálpolitikai ellátórendszerek hatékonysága. Ezzel mindenki egyetértett. Azzal is, hogy elkerülhetetlen az átalakításuk. Megállapodás született a családi pótlék emelésérl, amelyre ha most nincs is lehetség, de 1992-ben a gazdasági helyzet alakulásának függvényében megtörténik. A munkanélküli ellátásból kiszorulók számára — a szociális törvény hatályba lépéséig — átmeneti szociális ellátás bevezetésére kerül sor, amelynek részleteit az ÉT késbb tárgyalja meg. Sikerült megállapodni a munkaviszony egyes kérdéseiben. Így például az új Munka Törvénykönyvével egy idben lépjenek érvénybe a köztisztviselkre és a közalkalmazottakra vonatkozó törvények. Elfogadta az ÉT a társadalmi béke megrzését szolgáló garancia-csomagot, amelyben a kormány kötelezettséget vállal arra, hogy az ÉTben kötött megállapodásokat kormányálláspontként közvetíti a parlament (és annak bizottságai) részére és mindent elkövet elfogadtatásukért. — Hogyan tovább? — Bízunk benne, hogy a tárgyalások folytatódnak, s évente legalább kétszer sor kerül a gazdasági folyamatok és a szociális helyzet átfogó értékelésére és az ebbl fakadó közös tennivalók áttekintésére. Ezek javíthatják a konkrét kérdésekben történ megállapodások esélyeit, segíthetik a társadalmi béke megrzését. Ajánlott levél a miniszterelnöknek... (Interjú a KözHírnök 1992. januári számában) — Szerkesztségünk hírül vette, hogy a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének Szövetségi Tanácsa nevében levelet írt Antall József

miniszterelnöknek. Mi késztette erre a szakszervezeti szövetség elnökét? — Az 1992. évi állami költségvetés tételei közül — a kormány javaslatára — törölték a köztisztviselk jogállásáról szóló törvény elmeneteli- és bérrendszere els lépcsjének bevezetésére elirányzott 2,5 milliárd forintot, valamint további intézkedésig zárolták a központi igazgatás elirányzatából az 1,2 milliárd forintot. Ez megdöbbentett bennünket. Annál is inkább, mert a közigazgatás költségeire fordítható elirányzatok, különösen pedig a bér- és kereseti helyzet javítását célzó kiadások ilyen mérték csökkentése durván sérti az elzetes megállapodásokat, amelyek az érdekképviseleti szervekkel történtek a költségvetés elzetes egyeztetése során. Nyilvánvaló, hogy a döntésnek negatív a hatása a közigazgatás munkavállalóinak hangulatára és közérzetére. Kifogásoljuk a döntést etikailag is. Azért, mert ezzel egyidejleg a parlament elfogadta az országgylési képviselk fizetésrendezésére szolgáló 600 millió forintot, ami számításaink szerint az új köztisztviseli bértarifa-rendszer által kívánt bérnívó egylépcss megoldását tenné lehetvé. Ezt önmagában nem nehezményezzük, de a 2,5 milliárd forint egyidej elvonásával összevetve erkölcsileg elfogadhatatlannak tartjuk. — Úgy érzi tehát, hogy a parlamenti döntés méltánytalan és további negatív következményekkel jár(hat) a közszolgálat területén? — Határozottan így érezzük. A történtek túllépik a tolerancia határát, visszaélést jelent a közigazgatás dolgozóinak jóhiszem türelmével és növeli a kiszolgáltatottságukat. Senki nem vádolhat bennünket azzal, hogy türelmetlenek voltunk, irreális követelésekkel léptünk fel. Ellenkezleg: megértést és önmérsékletet tanúsítottunk, bíztunk a kormányprogram szándékában, ésszer kompromisszumokra és tisztességes megállapodásokra törekedtünk az érdekképviseleti, érdekérvényesít munkánkban. Feszültségek szítása nélkül, a szociális partnerségnek megfelel eszközökkel szorgalmaztuk a közigazgatás reformját, a személyi és tárgyi feltételek javítását, a köztisztviselk jogállásáról szóló törvény mielbbi elfogadását, amelynek elkészítésében tevlegesen részt vettünk. Ilyen elzmények után talán érthet a reagálásunk. — Mit kért a kormányftl, mit javasolt Antall Józsefnek? — Azt kértük tle, hogy kapjunk nyílt és világos választ — még a köztisztviselk jogállásáról szóló törvény elfogadása eltt — arra: hogyan gondolkodik a kormányzat a törvény életbe léptetéséhez már az els lépcsben is elengedhetetlenül szükséges pénzügyi intézkedésekrl, illetve az ahhoz kapcsolódó pénzügyi fedezet megteremtésérl. Információt kérünk a központi igazgatás számára tervezett 1,2 milliárdos elirányzat zárolása feloldásának terveirl és feltételeirl. Kértük továbbá a miniszterelnököt a kormány képviselivel való személyes találkozó elmozdítására, amelyen tájékoztatást kaphatunk a közigazgatás korszersítésével kapcsolatos elgondolásokról és a munkavállalók helyzetét érint elképzelésekrl. Ezen a találkozón megbeszélhetünk más, kölcsönös érdekldésre számot tartó, idszer kérdéskört is.

— Mit vár a kormányfhöz írt levéltl? — Elssorban érdemi választ. És azt, hogy nyitott lesz kéréseinkre, javaslatainkra, megérti szándékainkat, és segíti a közszolgálati dolgozók gondjainak megoldását. … és a válasz Dr. Kupa Mihály pénzügyminiszter a miniszterelnök megbízásából írt — a KSZSZ-be március végén érkezett — válaszlevelében nagyra értékelte a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének eddigi megnyilvánulásait és kifejezte, hogy döntései meghozatalánál a jövben is figyelembe kívánja venni az érdekképviseletek véleményét. Az 1992. évi költségvetés vitáján a parlament más ágazatok igényére is tekintettel lév kompromisszumos megoldásokra kényszerült, levelében elismerte, hogy “az id rövidsége miatt elzetes egyeztetésre nem nyílt lehetség”. Az 1992. évi költségvetés elkészítésekor a kormány azzal számolt, hogy a köztisztviseli törvény január 1-jével lép hatályba. Ezért szerepelt a költségvetési javaslatban egy külön elirányzat a köztisztviselk új bér- és elmeneteli rendszerének részleges finanszírozására. A költségvetési vita során azonban már akkor látni lehetett, hogy a törvény elfogadására csak késbbi idpontban kerülhet sor. Így a kormány elfogadta azt a képviseli javaslatot, amely az említett elirányzat törlését kezdeményezte. Ezzel a megoldással forrást lehetett teremteni más, fontos feladatok finanszírozásához — írta a pénzügyminiszter. A képviselk béremelésére elkülönített 600 millió forintra azért volt elkerülhetetlenül szükség, mert a képviselk 1991-ben nem részesültek béremelésben. Az igazgatási dolgozók béremelésére javasolt 2,5 milliárd forintos központi bérkeret törlése ellenére nincs kizárva, hogy e terület 1992-ben az intézményi költségvetési bérkereteken túlmenen pótlólagos bérfejlesztésben részesüljön. Az állami költségvetés céltartalékának az oktatási és a kulturális ágazatban dolgozók bérének emelésére (és a kapcsolódó járulékok fizetésére) elkülönített 3210 millió forinton felüli része — 3790 millió forint — részben igénybe vehet igazgatási dolgozók bérének évközi központi emelésére is. Az 1992. évi bérpolitikai intézkedésekre vonatkozó, a szakszervezetek által elterjesztett javaslatot a kormány kész a költségvetési intézmények érdekegyeztet fórumán megtárgyalni. A javasolt új köztisztviseli bérrendszer bevezetéséhez szükséges bérfedezetet az állami költségvetés csak több év alatt tudja biztosítani, ezért indokoltsága ellenére Kupa Mihály továbbra sem lát lehetséget arra, hogy a köztisztviselk és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény bérrendszerének kötelezvé tétele a törvénytervezetben javasoltnál korábbi idpontban valósuljon meg. A kormánynak április 30-ig el kell készítenie a minisztériumok és az országos hatáskör szervek igazgatási kiadásainak differenciált, 1,2 milliárd forint összeg csökkentésére vonatkozó javaslatát. Az így elért megtakarítás a költségvetés tartalékát növeli. Ebben az

esetben tehát nem a költségvetési összeg zárolásáról van szó. Ezért arra a felvetésre, hogy a zárolás feloldásának milyen feltételei vannak, pozitív válasz nem adható. Az intézkedés a helyi igazgatást nem érinti. A kormány képviselitl igényelt személyes eszmecsere témakörére reagálandó, a pénzügyminiszter dr. Boross Péter belügyminiszternél tartott közelmúltbeli “egyeztet megbeszélésre” hivatkozott, azt állítván, hogy az már hozzájárult az érdekeltek számára elfogadható megoldások kialakításához. (KözHírnök, 1992. április) Köztisztviseli törvény: üröm az örömben (Interjú a KözHírnök 1992. áprilisi számában) — Csaknem másfél évi parlamenti parkoló pályán tartózkodás után végre megszületett a törvény a “Köztisztviselk jogállásáról”. Jó hír ez mindenkinek? — Régóta drukkoltunk érte, ezért valóban kedvez a hír. Örülünk, hogy évtizedek után ismét van egy törvény, amely rendezi a köztisztviselk jogállását, hiszen az egykori Közalkalmazottak Szakszervezete már jó néhány évvel ezeltt kezdeményezte ezt. — A szakszervezet javaslatai milyen mértékben kerültek be az elfogadott törvénybe? — Ajánlásaink egy része nem került be, más részét pedig nem úgy fogadták el, ahogy szerettük volna… Emiatt nem felhtlen az örömünk. — Például? — Szerettük volna a pályázati rendszert kötelezvé tenni, a rendkívüli lemondás intézményénél és a vezeti megbízás visszavonásához legalább az indoklás kötelezettségét törvényesíteni. Több jogot akartunk a hivatalokban mköd szakszervezetek érdekképviseleti munkájához. Szívesen láttuk volna, ha a törvény mellékleteként elfogadott elmeneteli és bértarifa-rendszer elérése már jövre, de legkésbb 1994. januárjáig megtörténhetett volna. Közös igényként fogalmazódott meg: a költségvetés adjon módot arra, hogy a törvény hatályba lépésével együtt bizonyos mérték béremelésre is kerüljön sor. Ezek a kívánságok nem teljesültek, tehát az örömbe üröm is vegyül. Tovább kell dolgoznunk a törvény — szándékaink szerinti — módosításáért. Hiányérzetünk jelzése azonban nem jelenti azt, hogy ne értékelnénk a törvény pozitívumait. — Melyek az új törvény pozitívumai? — Már önmagában az is jelents tény, hogy végre megszületett, tehát “van”. Világosan kijelöli a köztisztviselkkel szemben támasztott követelményeket. A korábbiakhoz képest valamivel nagyobb jogi védettséget, stabilitást nyújt. Több garanciát biztosít azokra az

esetekre, ha valakit el akarnak mozdítani a munkakörébl, a közigazgatásból. Ezek a garanciák, a jogi kötelezettségek és a végkielégítés intézményének útján realizálódnak. Fontos eleme a törvénynek a viszonylag jól kiszámítható pályaút, s — ehhez társultan — majd egy tisztességes megélhetéshez szükséges kereset garantálása. — A törvény elfogadása, megjelenése után hogyan tovább? Melyek a legfrissebb teendk? — Fontos, hogy alaposan áttanulmányozzuk a törvényt, megismerjük a ránk vonatkozó követelményeket, tisztában legyünk a munkavállalói jogokkal. Ezért lényeges a szakszervezeti tisztségviselk felkészítése, hiszen a törvény nagyon sok tekintetben új helyzetet teremt a szakszervezetek számára is. Felelsségünket növeli az a körülmény, hogy nem jönnek létre az üzemi tanácsoknak megfelel intézményi tanácsok, így a szakszervezetek lesznek az érdekképviselet elsdleges letéteményesei. Érdekünk, hogy figyelemmel kísérjük a törvény gyakorlati érvényesülését, és fellépjünk minden torz értelmezés ellen, a törvény szellemét sért magatartással szemben. Kötelességünk, hogy védjük a közigazgatás munkavállalóinak egyéni és kollektív jogait, biztosítva jogvédelmüket. Feladatunk a határozott fellépés azért, hogy az új illetményrendszerhez szükséges pénzügyi feltételek — a központi hozzájárulás és a helyi lehetségek maximális kihasználása révén — a törvény által megszabott határid eltt megteremtdjenek. Jelzem, hogy már megkezddtek a tárgyalások a 3,7 milliárdos nagyságrend bértartalék felosztásáról. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ebbl a közigazgatás is — létszámarányainak és érdemeinek megfelelen — részesüljön. — A parlamenti képviselk tiszteletdíját éppen most emelték. Önmagában azt, hogy az országgylési képviselk is kapnak emelést, nem kifogásolhatjuk. Tudjuk, tavaly nem növelték javadalmazásukat. Más kérdés, hogy milyen mérték legyen az emelés? Véleményünk szerint az lett volna etikus, ha olyan mértékben emelkednek a képviseli tiszteletdíjak, amilyen átlagot a közigazgatás dolgozóinak béremelésénél ki lehet mutatni 1991-ben és 1992-ben. Az etikához tartozna az is, hogy ne következzék be fizetésemelés akkor, amikor a törvényt még ki sem hirdették, és különösen ne erre a törvényre hivatkozva. Megemlítem azt a kontrasztot is, hogy amíg az 1992. évi költségvetés kapcsán a köztisztviseli törvényhez rendelt 2,5 milliárd forintot a parlament törölte az elirányzatból, addig elfogadta a saját bérfejlesztéséhez szükséges 600 millió forintot. Tárgyalások a belügyminiszterrel (Interjú a KözHírnök 1992. szeptemberi számában) — Milyen lényeges kérdésekben született megállapodás, és melyekben volt nézetkülönbség a belügyminiszter és a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége között? A szakszervezeti választások ügyében sikerült-e elbbre jutni ezen a

megbeszélésen? — A szövetséghez tartozó szakszervezetek azt szeretnék, ha a munka világához kapcsolódna a választás, tehát hogy mindenekeltt az aktív munkavállalók, a nyugdíjasok, a munkanélküliek, a szellemi szabadfoglalkozásúak válasszanak. Természetesen bizonyos kompromisszumra is készek vagyunk. Javaslatunkkal szemben a belügyminiszter úr aggályát fejezte ki, mondván, az általunk javasolt választói névjegyzék elállítása id- és pénzigényes. A választások helyszínét illeten is eltért a véleményünk. Elképzelésünket, a vegyes szint munkahely és területi választókörzet megoldást bonyolultnak, az elkészítést pedig ebben az esetben is id- és pénzigényesnek ítélte. Mi hajlunk arra, hogy legyen állampolgári jogon a szavazás, ellenben a helyszín ügyében arra ösztönözzük a kormányzati elkészítést: találja meg annak a módját, hogy a munkahelyeken bonyolítsák le a választásokat. — Ön az érdekegyeztetés jelenlegi rendszerérl azt nyilatkozta: jó, hogy ezek mködnek, ám mködésük több tekintetben kezdetleges. Ezek a fórumok ma nem tekinthetk a valóságos alku színtereinek. Miben látja ennek okát? — A roppant szk mozgástérben, amiért elssorban a kormányzat a felels, hiszen a szociális partnereknek nem adja meg az egyezkedés, a kompromisszum lehetségét. Valójában nincs is min egyezkedni, hiszen gazdasági okokból elre adottak a paraméterek. Minimális a befolyásolhatóság. — Ha alacsony lesz a részvételi arány a szavazáson, az a következtetés adódhat, hogy hazánkban nincs igazi érdekképviselet. Érdeke-e a kormánynak ezt demonstrálni? — Kétségtelenül számolni kell ezzel a veszéllyel is. De úgy vélem, ez a sikertelenség nem lehet a kormány érdeke a mai törékeny társadalmi egyensúlyi helyzetben. Ezzel a belügyminiszter úr is egyetértett. Annak a veszélye kétségtelenül fennáll, hogy esetleg a kormányzat nem veszi komolyan a szakszervezeteket, vagy visszaél egy ilyenfajta választási konklúzióval. Nem véletlenül szorgalmazzuk, hogy a választások a munkahelyeken, az üzemi tanácsok és a közalkalmazotti tanácsok választásával egyidejleg és munkanapon legyenek. Így nagyobb arányú lehet a részvétel. — A közigazgatásban dolgozók helyzetérl tárgyalva milyen kérdéseket érintettek? — Nagyon lényeges, hogy a közigazgatás reformjával kapcsolatos kormányprogram a lehet legjobb színvonalon valósuljon meg. Mert egyáltalán nem közömbös, hogy a közigazgatás milyen szinten látja el a társadalom szolgálatát. A köztisztviselk helyzete nem megnyugtató, rosszak a mködési feltételek és a kereseti viszonyok. A reform mielbbi végrehajtásának feltétele a közigazgatás struktúrájának a jöv követelményeihez igazítása. Lényeges, hogy mentesüljön az apparátus a politikai befolyástól. A köztisztviseli törvény már tett lépéseket ebbe az irányba, bár ezek még nem elégségesek.

Ezen a tárgyaláson is szóba került a törvény végrehajtásához szükséges pénzügyi fedezet hiányának gondja. A pénzügyi tárca szerint még jövre sem lesz erre anyagi fedezet. Így jövre is az idei nagyságrend pénzösszeggel kell gazdálkodnunk, a fizetésjavításhoz tehát jelentsen csökkenteni kell a létszámot. Ám ha a végkielégítés költségeivel számolunk, a leépítés sem olcsó mulatság, és rövid távon nem jelent megtakarítást. Az ilyen típusú gondolkodás elfogadhatatlan az érdekképviseletek számára. Ezt a belügyminiszter úr is elismerte. Noha hivatkozott a költségvetés súlyos anyagi helyzetére, belátta azt a tagadhatatlan tényt, hogy ha jól mköd közigazgatást akarunk, akkor biztosítani kell hozzá a megfelel pénzügyi hátteret. Az ell sem zárkózott el, hogy a köztisztviselk ilyen jelleg igényének megjelenítését közösen kíséreljük meg. Javaslatot tettünk a Belügyminisztériumnak közigazgatási érdekegyeztet tanács létrehozására, amely az ebben a szférában dolgozók munkaviszonyával kapcsolatos kérdésekben egyeztetné a munkaadók és a munkavállalók álláspontját. Elképzelésünket hamarosan kidolgozzuk és eljuttatjuk a tárcának. Bízom benne, hogy az érdekegyeztet tanács hamarosan megkezdheti mködését. — A sztrájkjog érvényesítése ügyében milyen megállapodás született? — A törvény külön megállapodás alapján a köztisztviselk számára is lehetvé teszi a sztrájkjog gyakorlását. Ez a megállapodás azonban a mai napig sem született meg. Ígéretet kaptunk, hogy a Belügyminisztérium rövid idn belül visszatér a közigazgatási sztrájkszabályzatra, s mindent megtesz, hogy végre konkrét megállapodás születhessen. A béremelés elmaradása elfogadhatatlan (Elhangzott a KSZSZ sajtótájékoztatóján 1992. november 5-én) A gazdaság teljesít képességének közismert korlátai sem indokolhatják, hogy az 1993. évi állami költségvetés tervezete szerint a közszolgálati dolgozók jövre egy fillért sem kaphatnak bérfejlesztésre. Az is elfogadhatatlan, hogy az intézmények dologi költségeire sem jut az eddiginél több, mert a költségvetési intézmények már felélték minden tartalékukat, miközben a rájuk háruló feladatok számotteven növekedtek, s az infláció alaposan megemelte mködési kiadásaikat. A KSZSZ elfogadhatatlannak tartja a differenciálatlan pénzügyi elvonások gyakorlatát, a feladatokat figyelmen kívül hagyó globális létszámcsökkentéseket. Amennyiben a kormány a közigazgatási és a közszolgálati intézmények költségeinek további csökkentésére kényszerül, a szakszervezet kizárólag a feladatok csökkentésével egyidejleg tart elfogadhatónak ilyen elhatározást. Többszörösen beigazolódott tapasztalat ugyanis, hogy fiskális megszorításokkal, pénzügyi diktátumokkal nem érhet el a költségvetésbl fenntartott közintézmények ésszer és jó színvonalú mködése. Ezek a hosszabb ideje alkalmazott módszerek torzítják a költségvetési intézményeket, kontraszelekcióhoz, indokolatlan feszültségek fenntartásához, s az e területen végzett munka társadalmi tekintélyének még további leértékeldéséhez vezetnek.

Ezért a KSZSZ azt igényli, hogy 1993-ban 5-18 százalék között mozgó — a különböz helyzet intézmények között differenciáltan szétosztandó — összeggel növeljék a közszolgálati intézmények mködési költségeinek állami fedezetét, és legalább 12,5 százalékos általános bérfejlesztésre kerüljön sor. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy lefaragjanak valamit a közszolgálatban dolgozók 10-30 százalékos bérlemaradásából — a versenyszférában ennyivel magasabbak a fizetések —, és hogy 1993-ban legalább közelítsenek valamelyest a köztisztviselk és a közalkalmazottak törvényben biztosított bérnormáihoz. A két új törvényben megszabott kötelezettségek hatálybalépését ugyanis nem követte a jogosultságok hatályosulása. KSZSZ határozott álláspontja, hogy a közszolgálat munkavállalói számára szavatolt juttatások és járandóságok teljesítése nem válhat pénzügyi megfontolások tárgyává. A szakszervezeti szövetség ezért ragaszkodik a két törvény végrehajtását biztosító pénzügyi fedezet elteremtéséhez. Az adórendszer módosításának parlament elé terjesztett elképzeléseivel kapcsolatban tény, hogy a kétkulcsos áfának van szakmai racionalitása. A KSZSZ nem ezt vitatja, hanem a bevezetés módja, idpontja és javasolt formája ellen emel kifogást. A tervezet ugyanis nem számol eléggé a módosítás társadalmi hatásaival, azzal, hogy a lakosság jelents rétegei számára egyszeren elviselhetetlen lenne az alapvet élelmiszerek és közüzemi szolgáltatások, a lakhatási költségek áfa-módosítás miatti drágulása. (A kormány végül — a nagy erej társadalmi nyomás hatására — az eredetileg beterjesztettnél lényegesen szélesebb kör kompenzációt helyezett kilátásba — a szerkeszt megjegyzése.) A KSZSZ számára egyszeren elfogadhatatlan, hogy a személyi jövedelemadó címén befolyt összegekbl az eddigi 50 helyett csak 30 százalék jusson vissza a helyi önkormányzatokhoz. A költségvetési intézmények dönt többségét ugyanis a helyi önkormányzatok tartják fenn, a mködési költségeknek csupán egy részét biztosítják azok a tervezett normatívák, amelyekre a központi költségvetés nyújt fedezetet. Azért sem tartja megalapozottnak a szakszervezet az szja-bevételek megoszlási arányának ezt a drasztikus módosítását, mert a lakosság terhei a jelenlegi körülmények között nem növelhetk tovább az eddiginél nagyobb adókkal. Az eddigi adókedvezmények szkítésével, a családi pótlék, az étkezési hozzájárulás és a természetbeni juttatások megadóztatásával sem ért egyet a KSZSZ. A szakszervezeti szövetség azt javasolja, hogy legalább átmenetileg állítsák vissza az eltörölt 12000 forintos alkalmazotti kedvezményt. A vállalkozói szférában ugyanis leírható az adóalapból az önképzésre fordított összeg, az alkalmazottak viszont nem tehetik ugyanezt, pedig állásuk megtartásához, a változó követelmények teljesítéséhez rendszeresen képezniük kell magukat, s ez az  esetükben is elkerülhetetlen kiadásokkal jár. Az alkalmazotti kedvezmény visszaállítása némileg ellensúlyozná a kétkulcsos áfa bevezetésének negatív hatásait. A társadalombiztosítási törvény módosításának és kiegészítésének kormányzati elképzeléseivel kapcsolatban a KSZSZ kifogásolja, hogy a társadalombiztosítás 1993-ra

tervezett költségvetése súlyos eladósodásra kényszeríti a tb. egész intézményrendszerét. Az állam feszültségteremt módon igyekszik szabadulni a szociális ellátásban reá háruló feladatoktól. A nyugdíjkorhatár tervezett emelése hosszabb távon indokolt, de jelenleg nincsenek meg a feltételei, ezért a KSZSZ szerint 1993-ra nem lehet emelni a nk nyugdíjkorhatárát. Erre a feltételek megteremtdése esetén is csak széles kör társadalmi elkészítés után, és valóban rugalmas bevezetéssel kerülhet sor. A KSZSZ szükségesnek tartja a közigazgatási szervek funkciójának, feladatainak és hatáskörének tárgyszer átgondolását és újrafogalmazását. Gyakran hallani ugyanis azt a véleményt, hogy sokba kerül a közigazgatás, túl nagy a közhivatalnoki állomány. Tény, hogy hazánkban 100 állampolgárra két közhivatalnok jut, s ezzel nemzetközi összehasonlításban az utolsó helyek egyikén állunk Európában. Svédországban például 14-nél több, Angliában pedig 10 hivatalnok látja el 100 állampolgár ügyeit. Csak a közigazgatási szervek feladatainak elemz áttekintése után lehet hitelt érdemlen megállapodni, hogy Magyarországon sok vagy kevés a közhivatalnok. A KSZSZ egyértelmen támogatja a közigazgatás korszersítését, de csak olyan korszersítésben érdekelt, amely komplex egységként kezeli a közigazgatás feladatait, mködését, eljárási rendjét, anyagi és személyi feltételeit. A helyi közigazgatás minden szervezetét az egységes közigazgatás részeként kell tekinteni, a reformintézkedéseket alapos hatásfelméréseknek, széles kör vizsgálatoknak kell megelzniük, s célszer, hogy az érintett köztisztviselk is részt vegyenek a reform kidolgozásának és elkészítésének munkálataiban. Új év — kompromisszumokkal (Az Önkormányzat cím lap felkérésére készült írás. Megjelent az 1993. évi 1. számban.) Az Érdekegyeztet Tanácsban az 1993-as költségvetés tervezetérl született mintegy 140 milliárd forintot jelent megállapodás tartalmát tekintve sem lebecsülend, mégis elssorban a tárgyalások jellege, hangulata, a megkötött egyezségen túlmutató vonásai miatt érdemel közfigyelmet. Ezúttal ugyanis a tárgyaló felek valódi szociális partnernek tekintették egymást, nem kész, változtathatatlan, diktátum-szer elképzelések kerültek terítékre, mint korábban annyiszor. S ez reményt kelt a jövre nézve. A tárgyalásokon a munkavállalói oldal képviseletében résztvev szakszervezetek közvetlenül érezték az életkörülmények romlása miatt fenyegeten ersöd társadalmi feszültséget, ugyanakkor érzékelték azt is, hogy a kormány lehetségei ersen korlátozottak. Egy ilyen helyzetben, amikor a következ év sem ígér kedvez változásokat, s amikor okkal növekszik a szociális feszültség, az elkeseredettség, nem nehéz ráhangolni egyes csoportokat, hogy az utcán oldják meg a gondokat. Az ezzel kapcsolatos felelsségünk is ösztönzött bennünket, hogy minden lehetségest tegyünk meg a megállapodásért, a minden résztvev számára elfogadható, józan kompromisszumért.

Ez a felismerés, ez a kompromisszumkészség volt tapasztalható a kormányzat és a munkáltatók képviseli részérl is. Hosszú id óta ennek az ÉT-ülésnek volt olyan a légköre, amelyet felelsen gondolkodó és felels módon megállapodni akaró partnerek jogosan elvárhatnak egymástól. Tárgyszerség jellemezte a tárgyalásokat. Érezhet volt, hogy mind a három oldal kész meghallgatni a másikat, egymás érveire érvekkel igyekszik felelni, az indulatokat háttérbe törekszik szorítani, s a lehetséges kompromisszumok érdekében maximális erfeszítéseket tesz. Mindemellett természetesen nagy taktikai küzdelem is volt egyben ez a tanácskozás, hiszen mind a három oldal arra törekedett, hogy a saját törekvéseit a lehet legteljesebben elfogadtassa a tárgyaló felekkel. Ez olykor drámai helyzeteket is teremtett. Voltak olyan pillanatok, amikor az a veszély fenyegetett, hogy nem sikerül megállapodásra jutnunk. A legneuralgikusabb kérdések egyike a minimálbér problémaköre volt. Nem is annyira a kormány képviseli, hanem inkább a munkáltatói szervezetek törekedtek erteljesen arra, hogy a lehet legkisebb mértékben emelkedjék a minimálbér. Sokszori szünetkérés, folyosói kölcsönös gyzködések után sikerült elérni, hogy 8000-rl 9000 forintra emelkedjenek a legalacsonyabb keresetek. A másik kritikus téma az általános forgalmi adó (áfa) ügye volt. Két összefüggésben is. Egyfell azért folyt éles vita, hogy 8 százalékról mennyire csökkenjen az alacsonyabb áfa-kulcs mértéke, másfell pedig azért, hogy mi maradjon nulla-kulcsos. Ezek nem jelentéktelen tételek a költségvetésben, mert 1 százalékos elmozdulás 7,5 milliárd forintot jelent, a nulla-kulcsos termékek bvítése pedig még többet. A szakszervezeti követelések csomagtervének más pontjaival összefüggésben jutottunk végül is arra a kompromisszumra, hogy 8 helyett 6 százalék lesz az áfa, de az alapvet élelmiszerek viszonylag széles köre helyett csak a gyógyszer és a háztartási energia maradt nullakulcsos, s a lakásépítés, lakásbvítés, közmvesítés áfa-kulcsa a kormány által javasolt 25 százalék helyett jövre alapveten nem változik, az építanyagokat terhel áfa 60 százaléka — bizonyos összeghatárig — visszaigényelhet marad. A harmadik nagyon neuralgikus tárgyalási téma a költségvetési, önkormányzati intézmények dologi és bérkiadásának finanszírozása volt. A kormány eredetileg — az infláció ellenére — egyetlen fillért sem akart hozzátenni az 1992-es összegekhez. A mi eredeti igényünk az volt, hogy jelents mértékben mozduljunk el a nullapontról. Azt szorgalmaztuk, hogy az inflációval azonos mértékben növekedjen az intézmények fenntartását szolgáló dologi kiadások kerete, a bérek általánosan 12,5 százalékkal emelkedjenek, s a második félévre garantáljon a kormány 15 milliárd forintot a legsúlyosabb béraránytalanságok enyhítésére. Amikor errl kezdtünk beszélni, már túl voltunk a foglalkoztatáspolitika, az adóügyek, a minimálbér és a társadalombiztosítás — köztük a nyugdíjügyek — kérdéskörén. Az ezekben az ügyekben elért kormányzati eredmények után nyilvánvaló lett, hogy nem ragaszkodhatunk eredeti elképzelésünkhöz, mert egyszeren megközelíten sincs meg hozzá az anyagi fedezet. Ezért azt kértük, hogy az áfa-módosításból a költségvetési, önkormányzati intézményekre háruló dologi jelleg pluszkiadásokat kompenzálja a kormány, s egyben — a dologi költségek 1 százaléka erejéig, ami körülbelül 3,5 milliárd

forintot jelent — teremtsen egy garancia-alapot, amelybl a valóban bajba került, a mködésképtelenség állapotába jutott költségvetési intézmények kaphatnak valamifajta pénzügyi mentövet. Bérügyekben az volt az igényünk, hogy január 1-jétl általánosan 5 százalékkal emelkedjenek a fizetések a költségvetési intézményekben, a második félévtl pedig újabb 5 százalék álljon rendelkezésre, differenciált bérkorrekciókra. Erre hangzott el a kormányzati oldalnak az a bejelentése, hogy a kormány egy deklarációval garanciát vállal a pótolhatatlan szolgáltatásokat nyújtó költségvetési intézmények megmentésére, ha valóban csdhelyzetbe jutnak. Ezt ugyan nem elkülönített keretbl, hanem a költségvetés általános tartaléka terhére kész finanszírozni a kormány, de a bejelentést bizonyos mértékig így is megnyugtatónak lehetett tekinteni. Azt is hozzátette azonban a kormány képviselje, hogy eddigi megállapodásaink elvitték azt a 9 milliárdot is, amelyet a szakérti tárgyalások során a kormány még lehetségesnek látott a költségvetési intézmények béremelésére fordítani. Itt következett be a tárgyalások során az a töréspont, amikor bejelentettem: akkor mi nem írjuk alá a megállapodás többi pontját sem, mert számunkra elfogadhatatlan, hogy a költségvetési intézmények dolgozói egyetlen fillér béremelést se kapjanak 1993-ban. Ragaszkodva ahhoz az egyezségünkhöz, amelyet elzetesen a kormány is elfogadott, úgy ítéltük meg, hogy a szakszervezetek követelése megbonthatatlan csomag, s ha nem írjuk alá a költségvetési intézményekre vonatkozó 5. pontot, akkor nem tekintjük érvényesnek a megállapodás többi fejezetét sem. A kormány képviseli — látva, hogy veszélyes helyzet alakult ki — szünetet kértek. Nagy nyomás nehezedett ránk ebben a hosszú szünetben, hogy ha elzárkózunk az aláírástól, akkor sok minden veszélybe kerül, nemcsak a költségvetési intézmények ügye, hanem mindaz összeomlik, amiben addig megállapodtunk. Közben a kormány képviseli is élénken számoltak, mert azzal tisztában voltak, hogy a bérautomatizmus nullaváltozata számunkra valóban elfogadhatatlan. Az egész kérdéskörön belül heves vita volt a közigazgatásról. Az oktatás, az egészségügy és a kultúra intézményeinek ügyében a kormány engedékenyebb volt, a közigazgatás dolgait illeten viszont azzal érvelt a kormányzati oldal, hogy a parlament sem igazán igazgatáspárti, nem szívesen ért egyet a közigazgatási költségek emelésével még a bérek esetében sem. A szakszervezeti konföderációk vagy semleges álláspontot foglaltak el ebben az ügyben, vagy azt vallották — mint pl. az MSZOSZ és a Liga is —, hogy a központi igazgatásban nincs szükség béremelésre. Én viszont azon az állásponton voltam, hogy igazságtalan, ha az igazgatás egy része, amely már 1992-re sem kapott a 7 milliárdos tartalékból egyetlen fillért sem, 1993-ban is csak üzenetet kap: most is kimarad. Igen hosszas tárgyalások, több órás alkudozások után alakult ki végül az a megállapodás, amelyet aláírtunk. Ennek lényege: 10 milliárd forintban állapodtunk meg, mint lehetséges keretben a béremelésre, ezt az összeget azonban csak 1993. május 1-tl lehet felhasználni, ami végül is csak egy szolid fizetésjavításra ad lehetséget.

A kompromisszum másik eleme, hogy nem egyenl arányú lesz a 10 milliárd forintos keret felhasználása: az oktatási, az egészségügyi, a kulturális szféra és a kutatás kiemelt arányban részesül belle. A helyi igazgatás a kiemelt szféra százalékarányának 2/3-át kapja, a központi igazgatás és az egyéb költségvetési szféra pedig a kiemelt kategória összegének 1/3-át használhatja majd fel bérjavításra. Ennek alapján most még nem lehet megmondani, hogy fillérre ki-ki mennyit kap. Az valószínsíthet, hogy a kiemelt szféra 5-6, a középs kategória, tehát a helyi igazgatás intézményrendszere 4, a harmadik kategóriába sorolt központi igazgatási és egyéb költségvetési szféra pedig 2,5 százalék körüli átlagos béremelésre számíthat. Megállapodtunk abban is, hogy ebbl a 10 milliárd forintból nem részesül a honvédelem, az igazságszolgáltatás és a felsoktatás oktatói köre, mert számukra bizonyos fejlesztési lehetségeket eleve tartalmaz az 1993-as költségvetés tervezete. Mindent egybevetve úgy vélem, hogy a mai helyzetben, a költségvetés adott lehetségeit figyelembe véve mindhárom tárgyalófél számára elfogadható kompromisszumokat kötöttünk. Végül is az, amit elértünk 40 milliárd forintot jelent. Ennél többet nem lehetett elérni, ennél több engedményre nem volt reális lehetség a költségvetésben. Ez a 40 milliárd természetesen kevesebb a jogos igényeinknél, de annál jóval több, mint amennyit a kormány eleve tervezett ezekre a célokra. A költségvetési szféra helyzetét tekintve még hangsúlyosabb az a véleményem, hogy amit elértünk, az messze elmarad a jogos igényektl, akár a dologi költségeket, akár a béreket nézem. Nyilvánvaló, hogy ez a megállapodás önmagában nem háríthatja el egyes intézmények nehéz, esetleg kritikus helyzetbe kerülését. Ilyen esetek elfordulásakor határozottan hivatkozunk majd a kikövetelt kormánydeklarációra. Azzal is tisztában kell lenni, hogy a költségvetési intézmények dolgozóit bérügyekben ez a megállapodás nem elégíti ki. Jogos ez a véleményük azt figyelembe véve is, hogy sikerült visszahoznunk az alkalmazottaknak járó adókedvezményt, amely ugyan nem sok — évente 2400 forint írható le az adóból —, de mégis valami. (Az alkalmazotti adókedvezmény feltámasztása a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének javaslata volt, örülünk, hogy más szakszervezetek is átvették ezt a kezdeményezésünket, mert csak így sikerült végül is elfogadtatni.) Mindazt amit elértünk, nem lehet fényes gyzelemként ünnepelni. Szolid eredménynek tekinthetjük az egyezséget. Olyan kompromisszumnak, amelyet a mai helyzetben tudomásul lehet venni. A KSZSZ a megállapodásból fakadóan természetesen maximálisan törekszik a reá háruló kötelezettségek teljesítésére, a társadalmi béke fenntartására, ugyanakkor azonban — mivel nem minden jogos követelést lehetett érvényesíteni — a következkben is megkülönböztetett figyelemmel kíséri a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségéhez tartozó valamennyi társadalmi réteg, dolgozó csoport helyzetét, és a jövben is határozottan képviseli érdekeiket. Ebben a helyzetben megnövekszik annak fontossága, hogy a munkahelyeken még nagyobb energiát fordítsunk a fellelhet bels tartalékok mozgósítására, és hogy következetesen követeljük meg a közalkalmazottak és a köztisztviselk jogállásáról szóló törvények paragrafusaiban megszabott munkavállalói jogosítványok biztosítását.

Készül a köztisztviselk sztrájkszabályzata (Nyilatkozat a KözHírnök 1993. januári számában) — A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége több alkalommal kifejezésre juttatta: a köztisztviselktl sem lehet elvitatni az érdekérvényesítés legkeményebb eszközének alkalmazását, a sztrájkjogot. Mindeddig azonban nem sikerült megegyezni a kormánnyal a köztisztviselk sztrájkszabályzatának szövegében. Mire lehet számítani, hol tartanak most az ebben az ügyben folyó tárgyalások? — Tárgyalásokat folytattunk a kérdésrl dr. Boross Péter belügyminiszterrel, aki úgy nyilatkozott, hogy bár sok fenntartása van általában a sztrájkkal és konkrétan a köztisztviselk sztrájkjával szemben, de elfogadja azt az álláspontunkat, hogy a kormány nem halaszthatja tovább a köztisztviseli sztrájkszabályzattal kapcsolatos megállapodás aláírását. A megbeszélésen kifejtettem az egyes részletkérdések ügyében kialakított szakszervezeti álláspontot. Boross Péter kérdésére — lehet-e országos sztrájk a köztisztviseli szférában — elmondtam: elképzelhetetlennek tartom a köztisztviselk országos sztrájkjának tilalmát. Az valószín, hogy nem egyszerre sztrájkolna minden igazgatási ágazat köztisztviselje, de egy-egy szakágnak igenis lehet országos sztrájkja. Az iránt is érdekldött a miniszter, hogy miként vélekedünk a vezet köztisztviselk sztrájkjogáról: megítélésünk szerint ket is megillesse-e az érdekérvényesítésnek ez a módja? A KSZSZ álláspontja: hajlandók vagyunk tárgyalni a vezeti kör sztrájkjogának korlátozásáról, de megítélésünk szerint ez a korlátozás nem terjedhet ki a vezetk széles körére. A miniszterek, politikai államtitkárok esetében készek vagyunk a kompromisszumra, a közigazgatási államtitkár sztrájkjogáról is gondolkodhatunk, de ezen a körön túl nem tartjuk elképzelhetnek a sztrájkjog korlátozását. Köztisztviselk folytathatnak-e szolidaritási sztrájkot? Errl is véleményt kért tlünk a belügyminiszter. Elfogadtam, hogy a szolidaritási sztrájk jogáról lemondhatunk, ugyanis a nemzetközi gyakorlat szerint nem engedik meg a szolidaritási sztrájkot a köztisztviselknek. Nem támogathatják például szolidaritási sztrájkkal más szakmák dolgozóinak munkabeszüntetését, de szimpátianyilatkozatot tehetnek. Az is szóba került ezen a megbeszélésen, hogy a szakszervezet hogyan vélekedik a sztrájk idején is fenntartandó úgynevezett szükséges közszolgáltatások körérl. Mi abból indultunk ki, hogy a sztrájk idején is fenntartandó szükséges szolgáltatás igénye nemzetközileg elismert. Álláspontunk szerint azonban a szükséges szolgáltatások köre csak a valóban szükséges közszolgáltatásokra terjedhet ki, s nem lehet ürügy a köztisztviselk sztrájkjogának korlátozására. Ezen szolgáltatások egy része országosan meghatározható, más része viszont csak helyileg dönthet el. A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége a sztrájkszabályzat ügyében természetesen

kész a további tárgyalásokra, de nem szeretnénk, ha tárgyaló partnereink közül bárki is azzal az elképzeléssel folytatná a megbeszélést, hogy köztisztviselk számára a sztrájk megengedett, de nem lehetséges. Boross Péter ezt tiszteletben tartandó álláspontként minsítette, s ígéretet tett: a lehet legrövidebb idn belül, de legkésbb február végéig aláírhatjuk a megállapodást. Jó jel, hogy alakult egy bizottság a szabályzat aláírásra alkalmas változatának kidolgozására. Az érdekegyeztetés szabályainak betartását követeli a KSZSZ (Elhangzott a KSZSZ sajtótájékoztatóján 1993. január végén) — A KSZSZ érdekképviseleti politikájának középpontjában változatlanul a közalkalmazottak és a köztisztviselk jogállásáról szóló törvény áll. Figyelemmel követjük e törvények végrehajtását, hogy mindaz mielbb megvalósuljon, amit ez a két fontos jogszabály ígér a köztisztviselknek és a közalkalmazottaknak. Sohasem tagadtuk ugyanis, hogy ennek a két törvénynek pozitív a hatása a közszolgálati szférára. Ezért sürgettük a végrehajtási rendeletek kiadását is. Aktív fellépésünk nem volt eredménytelen, mert — fleg a közalkalmazotti törvény esetében — a végrehajtási rendelkezések jelents része már megjelent vagy megjelenés eltt áll. A köztisztviseli törvény esetében nagyobb a restancia: a szakképzettség követelményeit szabályozó rendelkezés, valamint a létszám- és bérgazdálkodást rendez jogszabály például még csak az elkészület stádiumában van. Az eddig megjelent végrehajtási rendeletek a két törvény hatálybalépése eltti állapotnál sok tekintetben kedvezbb helyzetet teremtenek a köztisztviselk és a közalkalmazottak számára. A köztisztviselk munkavégzésérl és pihenidejérl, jutalmazásáról és juttatásairól nemrég kiadott kormányrendelet például megemelte a jubileumi jutalom összegét, a 25 és 40 éves kategória mellett bevezette a 30 év szolgálati idre szóló jubileumi jutalmat és kedvez, hogy új — esetenként adható — juttatási, támogatási formákat is bevezet a rendelkezés. A KSZSZ mégsem teljesen elégedett a helyzettel, az érdekegyeztetés menetével. Egyre gyakrabban fordul el ugyanis, hogy nem az érdekegyeztet tárgyaláson elzetesen egyeztetett rendelettervezet kerül a döntéshozók asztalára, s a változásokról nem is kap tájékoztatást a szakszervezet. A kormánynak természetesen joga van másként dönteni, mert mint testület nem köti az elzetes megállapodás. A szakszervezet álláspontja szerint azonban csak akkor van értelme komoly, konstruktív érdekegyeztetésnek, ha a megállapodások játékszabályait minden résztvev komolyan veszi. Ha az elkészít minisztériumok egyeztetik a rendelettervezeteket a szakszervezetekkel, akkor képviselniük kell a megállapodást a tárcaközi egyeztetésen is. Ha ez az egyeztetés újabb — a megállapodástól eltér — szempontokat vet fel, akkor az elterjeszt minisztérium kötelessége visszajelezni a szakszervezetnek, újra tárgyalni, s ha a nézetkülönbségek megmaradnak, akkor jelezni kell a kormánynak vagy a döntéshozó testületnek, hogy nem sikerült megegyezésre jutni az érdekképviseleti szervekkel. Ebben az esetben a kormánynak meg kell indokolnia, hogy miért döntött úgy, ahogy döntött. A szakszervezet ragaszkodik ehhez a Munka Törvénykönyvében rögzített eljárási szabályhoz.

A KSZSZ a közeljövben kezdeményezi a köztisztviselk és a közalkalmazottak jogállásáról szóló két törvény módosítását. A szakszervezet javasolja, hogy akik a közalkalmazotti törvény hatálybalépésekor közintézményeknél dolgoztak, azoknak a közalkalmazotti jogviszonyába számítsák be az elz munkahelyükön töltött éveket is. A köztisztviseli törvény esetében az egységes köztisztviseli kar kialakítását szorgalmazza a szakszervezet: azt, hogy a központi és az önkormányzati igazgatás köztisztviselire azonos szabályok vonatkozzanak. A KSZSZ javaslatai között lesz az is, hogy a jelenleginél szélesebb kör pályázat alapján még demokratikusabb legyen a köztisztviselk kiválasztása, s jobb legyen a vezet beosztású köztisztviselk munkajogi védettsége: indoklás nélkül ne lehessen felmondani nekik. A szakszervezet szeretne bizonyos korrekciókat elérni a bértáblázaton is, mert túl kevés a kezd és a pályája végén tartó, nyugdíj eltt álló tisztvisel bére közti különbség. Nálunk a bértábla alsó és fels szintje között 3,2-szeres a különbség, a nemzetközi gyakorlat viszont 5,6-szeres. Azt is kifogásolja a szakszervezet, hogy 29 évi közszolgálati jogviszony után megáll a bérnövekedés lehetsége. Elfogyott a köztisztviselk türelme (Nyilatkozat a KSZSZ 1993. július 23-i sajtótájékoztatóján) A húsz százalékos infláció ellenére mindössze három százalékos béremelésben részesültek idén a köztisztviselk. Ráadásul a jöv évi költségvetés sem tervez számottev javulást. A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége számára ez elfogadhatatlan, és legalább 15-16 százalékos béremelésre tart igényt. Modern állam nem mködhet modern közigazgatás nélkül. Ennek egyik alapfeltétele pedig az, hogy tisztességesen megfizessék a közel százezer köztisztviselt. A törvény a köztisztviselk új bértarifa-rendszerének bevezetését 1995. január elsejétl teszi kötelezvé. A reálbérek folyamatos csökkenése azonban radikalizálta a köztisztviselket. Jelenlegi bérük 69 százaléka az 1995. januárjától bevezetend besorolás alapján fizetend összegnek, a lemaradás tehát óriási. A köztisztviseli kar eddig megért volt. Ezt a megértést alaposan kihasználta a kormány: második éve nincs béremelés. A türelem azonban most elfogyott. A KSZSZ követelése: az 1995-ös tarifarendszer bevezetésével járó 32 százalékos bérfejlesztésnek legalább a fele már 1994. január elsejétl fizetend. A KSZSZ tárgyalni kíván a költségvetési intézmények mködésének finanszírozásáról is. Határozott véleményünk, hogy a jöv évi költségvetés tervezete errl is megfeledkezett. Elfogadhatatlannak tartjuk a dologi kiadásoknak az idei nominálszinten tartását, miként azt is, hogy létszámcsökkentésekkel teremtse el a kormány a béremeléshez szükséges összeget. Több mint két éve várakozik a kormány asztalán a köztisztviselk sztrájkjogát tisztázó szabályozás, ennek hiánya azonban nem akadályozza meg ket abban, hogy mostani

követeléseiket hathatós érvekkel is alátámasszák. Az érvényes törvények, rendeletek és jogszabályok bet szerinti betartása ugyanis már önmagában is elég ahhoz, hogy megbénuljon az élet az állami és önkormányzati hivatalokban. SZEF-javaslatok a gazdasági-szociális megállapodáshoz (Elhangzott 1994. július 8-án a SZEF sajtótájékoztatóján) A Szakszervezetek Együttmködési Fóruma megfogalmazta az új kormánnyal szembeni követelményeit és javaslatait. Ez a javaslatcsomag képezheti a majdan megkötend gazdasági és szociális megállapodás alapját. A SZEF tartalmas és konstruktív együttmködést kíván megvalósítani a kormányzattal és ebben a szellemben akar tárgyalni a szociális, gazdasági megegyezésrl. A megállapodást nyilvánvalóan nehéz és hosszú tárgyalások fogják megelzni, melyben mindenkinek engednie kell eredeti elképzelésébl. A SZEF fontosnak tartja, hogy a közszolgálati intézmények helyzete a jövben ne romoljon tovább. Az ott dolgozók jövedelme az elmúlt négy évben 30 százalékkal maradt el az átlagtól, és a SZEF ezt a hátrányt szeretné behozni rövid idn belül. A SZEF az új kormány céljával — az “olcsó állam” megteremtésével — nem ért egyet. Szerintünk az államháztartási bevételek elegendek a költségvetési szféra feladatainak finanszírozásához. A SZEF fontosnak tartja, hogy az adótörvények hosszabb távon is kiszámíthatóak legyenek. Szorgalmazza a fogyasztási típusú adók növelését és a feketegazdaság visszaszorítását. A SZEF álláspontja szerint az új foglalkoztatási törvényben ki kell térni a költségvetésiközszolgálati szféra foglalkoztatási, szociális és nyugdíjrendszerének kialakítására. Nem ellenezzük a közszolgálat területén a munkajogi törvényekkel és közszolgálati érvekkel alátámasztott, indokolt átszervezéseket. A munka világát szabályozó törvények kapcsán a SZEF fontosnak tartja a munka törvénykönyve teljes felülvizsgálatát, valamint a közalkalmazotti törvény hatályának kiterjesztését. Álláspontunk szerint nem köthetnek kollektív szerzdést a közalkalmazotti tanácsok. A köztisztviselk jogállásáról szóló törvénynek kell kimondania, hogy a jövben a köztisztviseli állásokat csak kötelez és nyilvános pályázat útján lehet betölteni, versenyvizsga alapján. Véleményünk szerint törvénykezdeményezési jogot kellene biztosítani a szakszervezeteknek. A SZEF nem hajlandó tárgyalni a bérstopról (Elhangzott a SZEF sajtótájékoztatóján 1994. szeptember 26-án) Az 1994. évi pótköltségvetés-tervezetének egyeztetése a SZEF számára nem hozott

kedvez tapasztalatokat. Az ÉT-ben született egyezség általános munkavállalói nézpontból is nagyon szolid, és felemás megoldást jelent. A nyugdíjak ez évi 8 százalékos, január 1-ig visszamenleges emelése nagyon fontos ügy, ami mellett a SZEF a leghatározottabban kiállt, de az ezzel kapcsolatos pozitív kormányálláspontot csak akként értékelhetjük, hogy a kormány belátta: törvényes kötelezettségét teljesíteni kell. Az energia-áremeléssel kapcsolatban a SZEF nem tartja elégségesnek a tervezett kompenzáció mértékét, s azt sem, hogy ezt csupán egy ízben kapják az érintettek. A SZEF számára megdöbbent és aggasztó, hogy a költségvetési szférát érint jelents javaslatokat nem fogadott el a kormányzat. Ezek a javaslatok az energia-áremelés, a forintleértékelés hatásainak kompenzálását célozták, az intézményi szféra mködési költségeire, bérhelyzetére, továbbá foglalkoztatási biztonságára vonatkoztak. A javaslatok elutasítása miatt a SZEF nem fogadta el a pótköltségvetési javaslatot. Változatlanul az az álláspontja a SZEF-nek, hogy a bekövetkez áremelések számos területen az intézmények mködését veszélyeztetik. Ezért támogatjuk az egészségügyi intézmények kompenzációs igényét, elengedhetetlennek tartjuk egy olyan biztonsági tartalékalap megteremtését, amely a költségvetési hálózat más szektoraiban is várhatóan bekövetkez mködésképtelenség elhárítását szolgálhatja. A SZEF változatlanul tiltakozik az ellen, hogy béralapból mködési célokra lehessen átcsoportosítani, mert ez kényszerelbocsátásokhoz vezethet. Ennek megakadályozására a SZEF jogi garanciákat tart szükségesnek. Miközben a SZEF levonja a tanulságokat, erfeszítéseket tesz arra, hogy javaslatait a parlamenti bizottságokkal és a képviselkkel megismertesse, és megnyerje támogatásukat, figyelmét már az 1995. évi folyamatokra és állami költségvetésre koncentrálja. A SZEF nem titkolja azt az álláspontját, hogy a jöv évi állami költségvetés tervezetérl folytatandó érdekegyeztetés kimenetele dönt jelentség lesz a társadalmigazdasági megállapodás (TGM) kilátásai és lehetségei szempontjából. A SZEF a jöv évi költségvetésrl folytatandó tárgyalásokon alapvet követelménynek tartja a foglalkoztatás biztonságát a közalkalmazottak, a köztisztviselk és a szolgálati viszonyban állók körében. A közszféra dolgozóinak foglalkoztatási biztonsága elengedhetetlen ahhoz, hogy a társadalom részére nyújtott szolgáltatások megfelel színvonalon álljanak a lakosság rendelkezésére. A SZEF természetesen nem zárkózik el az ell, hogy az államháztartási reform során felülvizsgálják az állami és az önkormányzati feladatokat, azok megosztását, az intézményrendszer szerkezetét, mködését. A reform lépéseit azonban a SZEF csak az érdekképviseletekkel való érdemi tárgyalás és megegyezés útján látja megvalósíthatónak, garanciális elemként pedig a szakmai törvényeket tekinti. Szakmailag megalapozatlannak tartunk és visszautasítunk minden olyan szándékot és gyakorlatot, amely a költségvetési egyensúlyra való hivatkozással a szféra ötletszer létszámcsökkentésére irányul. Minden e területen végrehajtott létszámcsökkentés — a társadalmi feszültségen túl — más területeken (munkanélküli és szociális ellátás) jelents költségnövekedést okoz. A SZEF — egyetértve az ÉT munkavállalói oldalát alkotó többi szakszervezeti

konföderációval — a legális gazdaságban megszerezhet munkajövedelmek reálértékének megrzését, fokozatos növelését tekinti céljának. Azt szorgalmazza, hogy a versenyszféra és a költségvetési szféra közötti indokolatlanul nagy különbségek fokozatosan és jelents mértékben csökkenjenek. A SZEF nem tekinti tárgyalási alapnak azt a — pénzügyi tárca szándékait tükröz — elgondolást, amely a költségvetési szféra béreinek befagyasztására irányul. Követeljük — a mindenkori minimálbérhez igazítva — a közalkalmazotti illetményalap (A1), a köztisztviseli illetményalap, illetve a szolgálati viszonyban állók béralapjának emelését és a bértáblázatok szakmai és munkavállalói szempontból kedvez felülvizsgálatát. Elengedhetetlennek tartjuk, hogy a közalkalmazotti és a köztisztviseli béreket, pótlékokat és azok járulékait a központi költségvetés és az érintett önkormányzatok teljes kören biztosítsák. A SZEF a munka világát szabályozó törvények átfogó módosítását igényli annak érdekében, hogy csökkenjen a munkavállalók (jogi) kiszolgáltatottsága, ersödjön a kollektív érdekképviselet és érdekérvényesítés feltételrendszere. Támogatja a foglalkoztatottak munkajogviszonyairól szóló jogszabályok felülvizsgálatát és összehangolását, a szolgálati viszony mielbbi szabályozását, pl. az ügyészség, a rendrség területén stb. A SZEF elengedhetetlennek tartja, hogy — a törvényi keretek között — a különböz közalkalmazotti területek sajátosságait figyelembe vev ágazatiszakmai kollektív (keret)szerzdések beépüljenek a jogi szabályozásba. Ennek feltételéül azt tartja, hogy e területeken az állam ismerje el munkáltatói szerepét és felelsségét, s vállalja ennek következményeit a szerzdések létrehozása érdekében. Fontosnak tartja a munkaügyi viták rendezésének újra-szabályozását, a jelenlegi — a munkavállalók számára egyértelmen hátrányos — helyzet megváltoztatását. A SZEF az intézményhálózat mködésének biztosítását a fenntartó (állam és önkormányzat) feladatának tekinti, a kialakult helyzetben azonban a szakszervezetek is felelsséget éreznek azok mködképességének fenntartásáért, miután az közvetlen hatással van a munkavállalók foglalkoztatási biztonságára. Tarthatatlannak ítéljük azt a több éve folytatott gyakorlatot, amely az intézményhálózat alulfinanszírozásához vezetett, veszélyeztetve az alapfunkciók ellátását. A normatív finanszírozás és a költségnövekedés közötti eltérés, a kompenzáció elmaradása a társadalmilag szükséges szolgáltatások ellátását veszélyezteti, és olyan károkat okoz, amelyek helyrehozása többszörös erfeszítést és költségeket jelent a késbbiekben. Ezért tartja elfogadhatatlannak a SZEF a mködési költségek befagyasztását. (Népszabadság, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszava, Új Magyarország, Kurir, Pest megyei Hírlap) Veszélyhelyzet van (Nyilatkozat a Népszabadság 1994. november 17-ei számában) Békesi László pénzügyminiszter eddig három-öt százalékos reálbércsökkentésrl beszélt heteken át. Ezzel szemben a parlament elé terjesztett költségvetés-tervezet 15-17 százalékos reálbércsökkentést irányoz el a költségvetési szférában dolgozók számára

1995-re. Mindez messze túl van a trhetség határán, még tárgyalási alapot sem képezhet. Jó lenne, ha nemcsak a szakszervezetekben, hanem a kormányban is tudatosulna: a munkabéke olcsóbb, mint a háború. A demonstrációk, sztrájkok és egyéb tiltakozások ugyanis többe kerülhetnek az országnak, mint egy tisztességes és normális kompromisszum. A SZEF-nek alapvet követelése, hogy ne csak pénzügyi, hanem szakmai és társadalmi szempontok figyelembevételével történjen az átvilágítás. Elutasítunk mindenféle “fnyírós” módszeren alapuló létszámcsökkentést. Kompromisszumkészségünket viszont jelzi, hogy addig, amíg nem történik meg az átvilágítás, hajlandóak vagyunk tárgyalni egy átmeneti létszámstopról. De itt sem csak úgy általánosságban, hanem szakmánként, ágazatonként, munkahelyenként döntenénk az esetleges létszámstopról. Az egészségügyben például szóba sem jöhet ilyen, hiszen ápolónbl már most is kevesebb van a kelleténél. Számunkra elképzelhetetlen és elfogadhatatlan, hogy a közszolgálati intézményeket ugyanúgy privatizálják, mint a gyárakat vagy üzemeket. Meggyzdésem, hogy az oktatás, az egészségügy és a kultúra privatizálása nem veszélyeztetheti az állampolgárok alapellátását. Mit vár a SZEF 1995-tl? (Nyilatkozat a Magyar Nemzetnek 1995. január 7-én) Nyilvánvaló, hogy az idei év nem ígér sokkal jobbat, mint az elz, st konföderációnk számára sok tekintetben bonyolultabb viszonyokat hozhat az új esztend. Elkezddik majd az államháztartás reformja, és ez sok olyan gondot felszínre hoz, amelyrl komoly viták várhatók. A költségvetési szféra dolgozói számára népszertlen, kellemetlen intézkedések is születhetnek a reform kapcsán, ezért konföderációnknak még határozottabb, az eddiginél is koncepciózusabb érdekvédelmi politikára van szüksége, amennyiben helyt akar állni. Majdnem biztos, hogy a költségvetési intézmények számára biztosított kompenzáció kevés lesz, sok intézmény küszködik majd mködési gondokkal. A SZEF mindenesetre komolyan veszi az ÉT-n született legutóbbi megállapodásnak azt a kitételét, amely szerint idén újra vissza kell térni a közalkalmazotti bértábla A1kategóriájára. Más szakszervezeti vezetkkel együtt még én is bízom abban, hogy a TGM, ha nem is február elejére, de tet alá hozható idén. A megállapodás a kormány modernizációs programjától, valamint a munka világára kidolgozott javaslatcsomagtól függ. Amennyiben ezekben felsejlik egy hiteles jövkép — hiszen kizárólag önkorlátozással nem lehet eredményre jutni —, akkor meg lehet kötni az egyezséget. A SZEF még bízik abban, hogy a szociálliberális kormány tanúbizonyságot ad szociális érzékenységérl. Elfújta a szél a társadalmi-gazdasági megállapodást (Nyilatkozat a Magyar Nemzetnek 1995. február 2-án és 3-án) A kormány hároméves modernizációs elképzelésének nyilvánosságra kerülése, majd az

Érdekegyeztet Tanács legutóbbi ülésének kudarca új helyzetet idézett el a társadalmigazdasági megállapodás megkötésének lehetségét illeten. A SZEF nem tartja eleve elrendeltnek, hogy a korábban kigondolt formában kell a társadalmi-gazdasági megállapodást megkötni. Hosszas és kemény viták várhatók annak érdekében, hogy valamilyen megállapodás szülessék. A tervezet — konkrétumait tekintve — jelenlegi formájában elfogadhatatlan, ezért elképzelhetetlen, hogy rövid idn belül megállapodjunk. A SZEF nem alakított ki végleges álláspontot a paktumról, ám felvetdik, hogy idszer-e az eredeti felfogás szerint megkötni. “Lefutottak” a megállapodás leglényegesebb pontjai: a költségvetési szférába tartozó adópolitika, a társadalombiztosítás vagy a bérfejlesztés ügye. A tervezetben számos fontos kérdés csak az általánosságok szintjén jelenik meg, ezért ebben a formában megállapodásra alkalmatlan. * Helyes helyzetfelismerésen alapul a kormánynak az a döntése, hogy eláll a társadalmigazdasági megállapodás szorgalmazásától. Az utóbbi idben konföderációnk már úgy vélte: abban a formában, ahogy eredetileg elképzeltük a tgm-et, okafogyottá vált, hiszen sok minden másként alakult. Maga az érdekegyeztetés azonban nem vált okafogyottá, st nagyon fontos, hogy hatékonyságáért minden szociális partner tegyen érdemi lépéseket. Úgy vélem, a tgm-et, ugyan elfújta a szél, de mindent meg kell tennünk azért, hogy az érdekegyeztetésben jobb széljárás legyen. Nagyobb szociális érzékenységet várt a koalíciótól a SZEF (Elhangzott az 1995. február 9-én tartott sajtótájékoztatón) Több mint fél év távlatából nézve vegyesek az érzéseink, ami a koalíciós kormány érdekegyeztetési politikáját illeti. Voltak és vannak pozitív nyilatkozatok, jó szándékú törekvések és gesztusok felels személyek részérl, de sajnos sok fontos program késett, több esetben nem sikerül megállapodni, hosszas tárgyalások után futottunk zátonyra. A SZEF várakozással és bizakodással tekintett a kormány mködése elé azt remélve, hogy — szoros kapcsolatot tartva az érdekképviseletekkel — a nehéz gazdasági helyzet közepette is fokozott szociális érzékenységet tanúsít a munkavállalók, különösen a közalkalmazottak gondjai iránt, és javul az érdekegyeztetés minsége. A tapasztalatok szerint azonban — miközben felels személyiségek nyilatkozataikban fontosnak mondják az érdekegyeztetést — a megállapodások kudarcba fulladnak. A kormányváltás óta nem történt elrelépés az Érdekegyeztet Tanács mködésében, st leszkült a mozgástere. A kormány által elterjesztett javaslatok tulajdonképpen diktátumok voltak mind a pótköltségvetés, mind az idei költségvetés esetében. Az 1995-ös állami költségvetést a szakszervezetek elfogadták. A SZEF ekkor hatalmas és

valószínleg még egyszer meg nem ismételhet kompromisszumot tett. A SZEF szervezetei kudarcként élik meg ezt a megállapodást. Az eddigi felmérések szerint a közszolgálati szférában csökkent leginkább a reálbér-pozíció. Zavarba ejt bennünket, hogy a kormány a pénteki ÉT-ülésre visszahozza a Munka Törvénykönyve módosításának tervezetét. A SZEF álláspontja szerint az egész törvényt komplex módon át kellene dolgozni, ezek a módosítások viszont éppen a munkavállalókat sújtanák. A SZEF csak akkor látna esélyt a megállapodásra, ha a kormány a tárgyalásra egy gyökeresen új változattal állna el. Ez pedig nem valószín. Konföderációnk már eddig is bírálta a Munka Törvénykönyvének módosítását. Bizonyos, hogy a SZEF semmiképpen sem fog belemenni további megszorításokba, hiszen csupán a távolléti díj bevezetése kétszázalékos reálbércsökkenést jelentene. Két hete levelet küldtünk Békesi Lászlónak, aki a megalakult államháztartási reformbizottság elnöke, hogy szívesen részt vennénk a bizottság munkájában, de a levélre a mai napig nem érkezett válasz. Sajnáljuk, hogy a bizottság tevékenységében nem tudunk rész venni. Úgy véljük, egy okos kormány bevonja ebbe a munkába az érintett szakszervezeteket is. A SZEF azt várja a kormánytól, tegyen javaslatot arra, hogyan lehet az érdekegyeztetést korszersíteni. Nem mködik az ágazati érdekegyeztetés, a szociális partnerség intézményrendszerének pedig a mainál rendszerezettebb és hatásosabb mködésére lenne szükség. Ezért sürgetjük az érdekegyeztetés mködési rendszerének korszersítését szolgáló kormányjavaslat elkészítését, valamint az ÉT, a KIÉT, az ágazati, regionális és munkahelyi érdekegyeztetés kompetenciakörének újrafogalmazását. (Népszabadság, Magyar Nemzet, Új Magyarország) Tiltakozunk — de megfontoltan (Elhangzott a SZEF 1995. március 16-án tartott sajtótájékoztatón) A kormány március 12-ei döntésébl az látszik, hogy a pénzügyi stabilizációt, a költségvetési hiány mérséklését bevallottan a középrétegek rovására, terheik további növelésével kívánja végrehajtani. Ezen belül a döntések túlnyomó része a bérbl és fizetésbl élk terheit növeli elviselhetetlen mértékben. Az intézkedések rontják az állampolgárok esélyegyenlségét, és veszélyeztetik a lakosság számára különböz szolgáltatásokat nyújtó egészségügyi, kulturális, oktatási, szociális intézmények mködképességét, és az ott dolgozó közalkalmazottak és köztisztviselk munkahelyeinek megrzését. A SZEF azért tiltakozik a kormány megszorító intézkedései, a Bokros-csomag ellen, mert úgy tnik, a kormány stílust váltott. A munkavállalókat érint döntésekrl az eddigiektl eltéren nem egyeztetett a szakszervezetekkel, hanem utólagosan tájékoztatta ket. Ez a

lépés egyfell jogellenes, másfell súlyos veszélyekkel jár együtt. Tönkreteheti az érdekegyeztetés rendszerét, veszélyezteti a társadalmi békét. A járóbeteg-ellátás díjának bevezetése teljességgel elfogadhatatlan. A közigazgatásban tervezett nagyarányú létszámcsökkentés, az állami intézményeknél a támogatások megvonása magának az államnak a mködését is veszélyezteti. Ilyen helyzetben nem nehéz kivinni az embereket az utcára, visszavinni lenne ket nehéz, s nagy a felelsségünk, hogy az ország békéjét ne ziláljuk szét. Egyelre tárgyalásos úton kell megpróbálni rendezni a helyzetet. Fontos, hogy a külföld hogyan ítéli meg a megszorító gazdasági intézkedéseket, azonban még annál is fontosabb, hogy a döntéseket hogyan éli meg a magyar társadalom. Ezért konföderációnk is csatlakozik a pedagógus-szakszervezet kékszalag-akciójához, amely szimbolizálja a szakszervezetek tiltakozását amiatt, hogy a kormány nélkülük hozza meg döntését, kifejezi a tárgyalások követelését, a munkavállalói és a szakszervezeti jogok tiszteletben tartásának igényét, valamint elhatárolódásunkat a kalandor, szélsséges megoldásoktól. A SZEF mindazonáltal úgy véli: értelme van a kormánnyal folytatandó tárgyalásoknak, a szociális partnerekben megmaradt a kompromisszumkeresés, a konszenzusra törekvés képessége. Ezért javaslatokat készítünk — például pótköltségvetésre —, amelyeket egyeztetünk a többi konföderációval. (Népszabadság, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Új Magyarország, Kurir, Blikk) A nadrágszíj nem húzható a végtelenségig (Interjú a Magyar Nemzet 1995. március 27-ei számában) — Mióta a kormány stabilizáló intézkedéscsomagja ismertté vált, se szeri, se száma az érdekképviseletek protestálásának. Többen a tiltakozás jeléül kék szalagot viselnek kabátjukon, iskolákon és kórházakon látni a kék zászlót. A Szakszervezetek Együttmködési Fóruma a jelképes tiltakozáson kívül tud-e tenni valamit a mostani helyzetben? — Jogos és idszer a kérdés. A súlyos gazdasági helyzet következtében folyton keményed kihívásokkal és mind nagyobb megpróbáltatásokkal kell szembenézniük a magyar munkavállalóknak, miközben a negatív hatásokat mérsékl védekezés és érdekérvényesítés egyre nehezebb és sikertelenebb. Ebbl következen sokakban okkal vetdhet fel az a kérdés, van-e értelme szakszervezeti harcot folytatni. Én úgy vélem, a válasz csak igen lehet, csak úgy fogalmazható meg, hogy nem szabad feladni. Ellenkezleg: ma minden korábbinál nagyobb szükség van a munkavállalók szervezett összefogására és egységes fellépésére. Igaz ez akkor is, ha a szakszervezetek helyzete egyre több szempontból problematikus. Úgy tnik, a kormány a stílusváltás irányába tolódik el. Fél, hogy politikájának megvalósítására nézve a szakszervezetekben inkább

veszélyt, semmint esélyt lát. Ezt látszanak igazolni olyan álláspontok, amelyek szerint bizonyos gazdasági elképzeléseket — no nem a valuta- és vámügyekre gondolok — nem szabad idejekorán nyilvánosságra hozni, mert akkor az érdeklobbyk megfúrják. Én ezt igen veszélyes gondolkodásmódnak tartom. Ebben ugyanis benne van a szakszervezetek felelsségérzetének kétségbevonása — amire nem adtunk alapos okot —, valamint az érdekegyeztetés szerepének a tájékoztatásra történ redukálása, s ami a legfontosabb, annak a cáfolhatatlan igazságnak a szem ell tévesztése, amirl legutóbb Göncz Árpád is beszélt: semmilyen programot nem lehet a nép nélkül végrehajtani. Lehet egy kormány bármilyen legitim, soha nem szabad elfelejtenie, hogy a támogatottságot nap mint nap újra meg kell szereznie. Ezért most a szakszervezetek egyik nagyon fontos teendjének a határozott kiállást tartom a munkavállalói, a szakszervezeti jogok érdekében, világossá téve a kormány eltt azt, hogy ez nem öncél, st csak az érdekeltekkel folytatott érdemi párbeszéd és együttes akarat útján lehet e jelenleg nehéz gazdasági helyzetbl kilábalni. — Miként vélekedik a március 12-én elhatározott csomagról? Nem fél-e, hogy éppen a közalkalmazottak, vagyis az alsó középosztály veszít a legtöbbet? — Valóban, a tervezett intézkedések többszörösen hátrányosan érintik a közalkalmazottakat, hiszen már e nélkül is zuhanásszer ebben a szférában a reálbérek csökkenése. Amennyiben még bizonyos kiegyenlít közszolgálati és szociális jelleg mechanizmusok is megsznnek vagy gyengülnek, akkor elég valószín, hogy ez a réteg, vagy legalábbis ennek nagy része a szegények közé süllyedhet. Az ers középosztály kialakulása, ami a társadalmi lét és értékrend igen fontos tartópillére, Magyarországon egyelre csak álom, a valós folyamatok éppen az ellenkez irányba mutatnak. További gond, hogy a kormány csomagtervének nincs kellen kidolgozott hatásmechanizmusa, meglehet, hogy amit nyerünk a vámon, azt elvesztjük a réven. Ráadásul ezek az intézkedések sok tekintetben nélkülözik a szakértelmet és az érdekvédelem minimális szempontjait is. — Ez lenne a szakérti kormány? — Ha a kormány szakszeren és felelsen akar cselekedni, akkor intézkedéseinek tartalmaznia kell a pénzügyi, a szakmai és a társadalmi nézpontok tisztességes kompromisszumokkal kikovácsolt ötvözetét, s mindez a szakmai és munkavállalói érdekképviseletek partneri viszonyrendszerében lehetséges. Ha nem ezt teszi, zátonyra fut majd a legjobb szándékú elképzelése is. Normális körülmények között a szakszervezeteknek nem dolguk gazdasági, illetve költségvetés-politikai alternatívák kimunkálása. Most mégis a SZEF-ben is dolgozunk javaslatokon, amelyek a költségmegtakarítást szolgálják, de talán szociálisan elviselhetbbek, mint a megismert csomag egyes elemei. — Érdemes-e egyáltalán a mostani helyzetben érdeket egyeztetni? Tavaly novemberben az ÉT plenáris ülése három napig kínlódott, míg a szociális partnerek, köztük a munkavállalók, nem kis önmegtartóztatás árán, egyezségre jutottak. A megállapodás sok lényeges pontja mára meghiúsult…

— Valóban sok szempontból okafogyottá vált a tavaly novemberi ÉT-megállapodás, ezt Horn Gyula is elismerte. Az érdekegyeztetés jelenlegi lehetségei kapcsán is felmerülnek kételyek. A kormány március 12-i ülésének döntésérl a konföderációkat utólag tájékoztatta, jelezve, hogy csak a kijelölt keretek közt van helye egyeztetésnek. Ez mutatja, hogy a mozgástér most különösen szk, ennek következtében a megköthet alku esélye is nagyon kérdéses. Ha a határok eleve mereven kitzöttek, akkor fél, hogy nem valóságos érdekegyeztetés, csupán színpadi eladás zajlik. A SZEF most elssorban arra törekszik, hogy az érdekegyeztetés a szükségessé váló törvénymódosításokra koncentrálódjon. Ezek körében bennünket a szociális rendszer változtatásán túl legjobban a közalkalmazotti és köztisztviseli törvény módosítása érdekel. Nem titok, a kormány szeretné lefaragni a jelenlegi törvényes juttatásokat, hogy olcsóbban hajthassa végre nagyszabású létszámcsökkentési szándékait, így veszélyben forog a 13. havi fizetés vagy a végkielégítés. — Ez az amúgy is alulfizetett közalkalmazotti szféra számára tragikus hatással lenne. Segít-e itt valamit még a kék szalag? Vagy arról van szó, hogy ez a kormány, ellentétben az elzvel, tényleg jól ismeri a szakszervezeteket, és arra számít, hogy úgysem képesek sztrájkolni? — A szakszervezetek az elmúlt években is nagyon önmérsékl és felels magatartást tanúsítottak, és ez a jellemz ma is. Biztosan van igazság abban, amikor valaki arra épít, hogy a szakszervezetek retorikailag vagy akár a kék szalag akcióval minden lehetséget megragadnak a tiltakozásra — így a sajtó útján is —, de nem szánják el magukat komoly lépésekre. Az is helytálló, hogy az emberek gyakran félelembl is nehezen vállalkoznak hatásos megmozdulásokra vagy sztrájkra. Többen sejtik azt is, hogy a szakszervezeteknek nincs jelents sztrájkalapjuk. Az elbbiek mindegyikében van igazság. Szeretném azonban felhívni a figyelmet arra, hogy egy bizonyos ponton túl nem biztos, hogy ezek az önmérsékl reflexek automatikusan mködnek tovább. — És hol van az a bizonyos pont? — A problémák és a szociális feszültségek halmozódhatnak olyan mértékig, amikor sokan arra a következtetésre jutnak: nincs vesztenivalójuk. A SZEF-ben is mind több helyen érzékeljük, hogy az emberekben ilyen típusú elhatározás érleldik. Szerintem nem teszik jól sem a kormányzati, sem más politikai tényezk, ha túlbecsülik a visszafogó erket, hiszen az eddig mköd fékek meglazulhatnak. Gyakran hallani a magyar társadalom érettségérl, a magyar ember bölcsességérl. Ez mélységesen igaz, de a toleranciatartalék kezd kimerülni, és az emberek egy határon túl kevéssé fontolgatnak. Ebbl azután lehet demonstráció, polgári engedetlenségi mozgalom, sztrájk. Ezért veszélyes az is, ha például a pénzügyi kormányzat úgy gondolja, csak az általa kitalált megoldás az egyedül üdvözít út. Szerintünk csak az együttgondolkodás kecsegtet eredménnyel. A mtétet csak akkor és úgy érdemes végrehajtani, ha esély van arra, hogy nemcsak az operáció sikerül, de a beteg is életben marad… — El tudja képzelni, hogy a jelenlegi kormány ellen sztrájkot vezessen?

— Igen, ha olyan mértékben feszülnek egymásnak konfliktusok, hogy azok más módon nem oldhatók fel. Ugyanakkor megersítem: nem vagyunk sztrájkpártiak. Jól tudjuk, nem a sztrájk az igazi megoldás, az soha nem az ország építését szolgálja. Mégis elképzelhet, ha a politikusok feleltlenül játszanak a lakosság trképességével, az elégedetlenség elkerülhetetlenül akár sztrájkot is szülhet. Azt sem szabad elfelejteni, hogy egy-egy sztrájk hatása nem egy-egy foglalkozási csoport létszámától függ csupán, hanem sokkal inkább a gazdasági-társadalmi életben betöltött szerepétl. Ilyen hatékony nyomásgyakorlásra képes csoportok a SZEF-en belül is vannak. — A mostani kormányzat gyakran hivatkozik arra, hogy az elz kormány egy ideig fel akarta számolni a szakszervezeteket, legalábbis a politikailag neki nem tetszket. Mikor vívtak nehezebb harcot az érdekvédk: az elmúlt négy évben, vagy most a baloldali többség koalíció idején? — A korábbi ciklus kormányával nagyon súlyos problémáink voltak. Egy ideig szóba sem akart állni a szakszervezetekkel, fként azokkal nem, amelyek valamiféle folyamatosságot mutattak a magyar szakszervezetek múltjával és történelmi értékeivel. Több politikai és jogi próbálkozás is történt szétzilálásukra. A jelenlegi kormány részérl ilyen szándékot nem tapasztalunk, ebben az értelemben tehát a helyzet jobb. De ha azt vizsgálom, milyen lehetségei vannak az érdekérvényesítésnek, és milyen mértékben javultak a szakszervezetek mködési feltételei, akkor a képlet már összetettebb. Az elz ciklus második részében például a Boross-kormány már ráébredt, jobb megpróbálni szót érteni az érdekképviseletekkel, úgyis hiábavaló tzzel-vassal irtani ket, inkább érdemes készséget mutatni a tárgyalásra. Kormányzása legutolsó periódusában pedig a koalíció már a választásra készült, így ebben az idben bizonyos gesztusokat is tett. Mindez azt sugallta, az érdekegyezetésnek lehetnek eredményei. Így áll el az a furcsa szituáció, hogy a jelenlegi kormány, amelytl nagyobb szociális érzékenységet tételeztünk fel, most olyan helyzetbe került, részint saját hibájából, részben az elz kormány hibás gazdaságpolitikai lépései miatt, hogy neki kell nagy árat fizetnie, s ennek következtében a szakszervezetekkel való érdekütközés is gyakran nagyon éles. Ez a körülmény minden harcunk ellenére gyengítheti a szakszervezeteket, hiszen ha a munkavállalók azt tapasztalják, hogy érdekvédelmi szervezeteik nem képesek eredend feladatuknak megfelelni, elfordulnak tlünk. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a kormány eltt hatványozottan tornyosulnak csaknem megoldhatatlan gondok, és szintén szólva nem vagyok arról meggyzdve, képes lesz-e ez az ország saját erejébl kilábalni a válságból. — Ezt hogyan érti? — Félve ejtem ki, hiszen az ilyen megjegyzésekért gyakran azonnal megbélyegzik az embert, de nem biztos, hogy bármilyen megszorítás és takarékossági intézkedés elegend lesz ahhoz, hogy túljussunk a mélyponton. A nadrágszíjat ugyanis nem lehet a végtelenségig húzni, mert elbb-utóbb megfulladunk, s ez senkinek sem lehet az érdeke. Igen jótékony hatású lenne valamiféle támogatásnyújtás, hosszabb lejáratú kölcsön, esetleg az adósságterhek nyugati kezdeményezés enyhítése. Mindezt nyugati szakszervezeti partnereink eltt is szintén fel kívánjuk tárni.

Diktátum helyett érdemi érdekegyeztetést! (Elhangzott a SZEF sajtótájékoztatóján 1995. június 22-én) Az érdekegyeztetés válságáról: A Szakszervezetek Együttmködési Fóruma szerint addig nem lehet érdemben tárgyalni a kormány társadalmi-gazdasági megállapodást pótló nyilatkozat-tervezetérl, amíg nem tárgyalunk arról, hogy miként lehet kikerülni az érdekegyeztetés egész rendszerének jelenlegi válságából. Lehet, hogy a kormány úgy gondolja: az általa javasolt nyilatkozat jelenti a kivezet utat ebbl a válságból. A SZEF viszont úgy véli, hogy éppen ellenkezleg, arról kellene nagyon szinte eszmecserét folytatnunk, hogy a kormány hajlandó-e a munkavállalókat érint ügyekrl idejében tájékoztatni az érdekképviseleteket és érdemben tárgyalni velük, s olyan alkupozícióba hozni az érdekegyeztetést, amely valóban lehetséget ad normális kompromisszumok révén kötend megállapodásokra. Az érdekegyeztetés jelenlegi válságát ugyanis az okozta, hogy a kormány valójában nem az alku, hanem a diktátum szándékával ült tárgyalóasztalhoz, s olyan minimálisra szabta az alku mozgásterét, hogy azt mindennek lehet nevezni, csak nem érdekegyeztetésnek. A kérdés tehát az, hogy a kormány milyen mozgásteret szán az érdekegyeztetésben résztvev szociális partnereknek, s ennek alapján látszik-e realitása annak, hogy érdemes idt fordítani egymás álláspontjának meghallgatására, a lehetséges kompromisszum keresésére. A labda tehát — Horn Gyula miniszterelnöknek a Vasas-juniálison elhangzott nyilatkozatával ellentétben — nem az érdekképviseletek, hanem a kormány térfelén van. A SZEF elismeri, hogy az érdekegyeztetés minden résztvevjének megvan a maga külön felelssége, de a kormány felelssége a legnagyobb, mivel egyedül  van döntési pozícióban. Ha a kormány egyértelmen kinyilvánítja, hogy kész az érdemi érdekegyeztetésre a különböz ügyekben, kész az érdekegyeztet fórumok rendszeres mködtetésére, a diktátumok helyett kész a normális, ésszer kompromisszumokra, akkor lehet arról tárgyalni, hogy a kormány-nyilatkozatban az érdekképviseletekkel szemben támasztott igényekért cserébe mit ajánl a kormány. A tárgyalásra ajánlott nyilatkozat ugyanis nagyon féloldalas: garanciákat kér az érdekképviseletektl, hogy nem törekszenek a kormányintézkedésekkel szembeni nyomásgyakorlásra, hanem ellenkezleg, társadalmi hátteret teremtenek azok végrehajtásához. A közszolgálatban dolgozók szakszervezetei megkülönböztetetten fontosnak tartják az érdekegyeztetést, mert a köztisztviselket, közalkalmazottakat frontális támadások érik. Az államigazgatási reform egy a mostaninál színvonalasabb közszolgálat feltételeinek megteremtése helyett jelenleg elssorban pénzügyi kényszerintézkedéseknek vagyunk tanúi. Ezekkel a kényszerlépésekkel együtt jár a közszolgálatban dolgozók sorozatos fenyegetése. Emiatt a köztisztviselket és közalkalmazottakat ma nagyfokú bizonytalanság, st sok esetben félelemérzet tölti el.

Ez nemcsak a munkavállalók szempontjából érdemel figyelmet, hanem azért is, mert az állampolgároknak nyújtott közszolgáltatások is bizonytalan helyzetbe kerülnek. Egyik markáns példája ennek az egészségügy, ahol nemcsak az ott dolgozók, hanem a betegek is kárvallottjai lesznek a kilátásba helyezett változásoknak. Ugyanez mondható a közigazgatásra is, ahol a létszámcsökkentés els lépése megtörtént, most folyik a második ütem elkészítése, és már felröppentek hírek újabb 15 százalékos, st egyes elképzelések szerint 30 százalékos elbocsátásokról is. Ha a fantáziánkat még merészebben elengedjük, akkor azt is kiírhatjuk a közhivatalok ajtajára, hogy a közszolgálat szünetel. Arról nem esik szó, hogy a létszámcsökkentésekkel egyidejleg milyen feladatokat nem kell ellátnia a közigazgatásnak. Következésképpen ugyanazokat a tennivalókat az eddiginél kevesebben végzik, még több túlórával, amiért viszont a köztisztviselnek nem jár díjazás. Szükségképpen kontraszelektálódik a köztisztviseli kar, hiszen a legfelkészültebb dolgozók más helyre távoznak, hosszú ideig nem viselik el a bizonytalanságot. A kormánynak az a hangoztatott szándéka, hogy a létszámcsökkentéssel javítani akarja a közigazgatásban dolgozók minségét. Ennek éppen az ellenkezje várható. Ezek a sok tekintetben rögtönzött kényszerintézkedések tehát senkinek sem jók, megrendítik az államháztartási reformba vetett hitet, keresztezik az államháztartási reformnak azt a célját, hogy színvonalasabb és racionálisabban mköd legyen a közszolgálat, dezorganizálják és demoralizálják a köztisztviselket. És nem kell hosszú ideig várni, az állampolgárok is hamarosan megérzik a következményeket. Ezért lenne fontos komolyan venni az érdekegyeztetést. Ha az érdekegyeztetés nem megy a tárgyalóteremben, akkor elbb-utóbb más helyszínre szorul. Erre a veszélyre számítva a SZEF Szövetségi Tanácsának következ ülésén azt fogjuk javasolni, hogy egy hónapon belül dolgozzuk ki stratégiánkat és taktikánkat arra az esetre, ha nem sikerül javítani az érdekegyeztetés jelenlegi állapotán, és nem sikerül a tárgyalóteremben érdemi módon tárgyalni, megállapodni a szociális partnerekkel. A SZEF tagszervezeteinek nem különkülön fellépésre, hanem összehangolt, közös akciójára gondolunk. A Bokros-csomagról és a Munka Törvénykönyvének módosításáról: A SZEF konstruktív javaslatokat dolgozott ki a Bokros-csomaggal kapcsolatban. Az ajánlások közül egyet-kettt figyelembe vettek. Például azt, hogy ne kelljen fizetni a járóbetegek szakellátásáért és azt, hogy az üzemi étkezésre adott vállalati hozzájárulást ne terhelje társadalombiztosítási járulék. De ezek csak morzsák, amelyek nem módosítják a SZEF fenntartásait a Bokros-csomag ügyében. A SZEF változatlanul kifogásolja, hogy a betegség els öt napjára nem jár táppénz a munkavállalóknak, elfogadhatatlannak tartja az alkotói honoráriumok társadalombiztosítási járulékkal sújtását, és a közalkalmazottak, köztisztviselk egzisztenciális biztonságának megnyirbálását. Ezért a SZEF az Alkotmánybírósághoz fordult az alkotói honoráriumok tb-járuléka, a betegség els öt napjára járó táppénz megvonása, a köztisztviselk túlmunkájának kifizetését tiltó rendelkezések, és amiatt, hogy a köztisztviselk munkaidejébe nem számít bele a félórás ebédid. (Népszabadság, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Új Magyarország)

Az érdekegyeztetést nem helyettesíthetik a beszélgetések (Elhangzott a SZEF 1995. szeptember 8-ai sajtótájékoztatóján) Hivatalosan még nem kapta meg a jöv évi költségvetés tervezetét a SZEF, eddigi információink alapján azonban megállapítottuk: a várható intézkedések éppen a közszféra munkavállalóit sújtanák a legnagyobb mértékben. Ez azért különösen veszélyes, mert az idei, 20 százalékot meghaladó reálbér-csökkenés után a tervek szerint 1996-ban semmilyen bérfejlesztést nem kapnának. Az adórendszerben tervezett változások — a társadalombiztosítási járulék emelése, a családi pótlék szabályainak módosítása és más megszorítások — miatt a közalkalmazottak családjaiban az egy fre es jövedelem a létminimum alá süllyedhet. A dolgozók és az intézmények anyagi nehézségei miatt a szolgáltatások szintje tovább csökken, s nagy az esély a széleskör korrumpálódásra, így azután a jogállamiság csak lózung marad. Minimális követelményként azt tztük ki, hogy a közalkalmazottak reálbér-csökkenése a következ esztendben nem haladhatja meg a reálszféra munkavállalói számára prognosztizált 4 százalékot. Szakértink ennek érdekében konstruktív javaslatokat terjesztenek a szociális partnerek, az ÉT fórumai elé. Ha ez sem hoz megfelel eredményt, a konföderáció elszánt arra, hogy — más szervezetekkel is összefogva — demonstrációkat szervezzen. Nem kizárt a közszolgálatban dolgozók sztrájkja sem. A SZEF nem ért egyet a személyi jövedelemadó változtatásával, mert az új adótábla sem javítaná a költségvetés bevételét. Ehelyett az adótartozásokat kellene behajtani, szigorúbban fellépve az adócsalók, a jogtalanul nagy haszonra szert tevk ellen. Elfogadhatatlannak tartja a SZEF, hogy a kormány a nyilvános érdekegyeztetést zártkör konzultációkkal váltsa fel. Tegnap immár harmadik esetben hívta informális megbeszélésre a szakszervezeti vezetket és a munkáltatók képviselit a kormány. El kell dönteni, milyen szerepet szánnak az érdekegyeztetésnek. Az érdemi beleszólást lehetvé tev, avagy csupán protokolláris jelleg beszélget fórumnak szánják. Szükség lenne érdekképviseleti törvény megalkotására. A SZEF álláspontja szerint — mint köztudott, a hat konföderáció közt errl egyeztet tárgyalások is folynak — minden szakszervezeti tömörülés részt vehet a munkavállalói oldal tárgyalói delegációjában, ám a megállapodás (illetve annak megvétózása) jogával csak azok a konföderációk kellene, hogy rendelkezzenek, amelyek az üzemi és közalkalmazotti tanácsi választások eredményeként a tízszázalékos reprezentativitási küszöböt elérték. Az Érdekegyeztet Tanács munkájába az önkormányzatokat is be kell vonni. (Népszabadság, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Új Magyarország, Kurir, Blikk) Sztrájkra is készek vagyunk (Nyilatkozat a Magyar Nemzetnek 1995. október 26.)

A Szakszervezetek Együttmködési Fóruma (SZEF) részérl mi világosan kifejtettük: csak akkor tudunk ár-bér megállapodásról tárgyalni a kormányzattal, ha a közalkalmazottak bérét emelik, a semmirl ugyanis nem lehet tárgyalni. Konföderációnk nagyon pozitívan értékeli, hogy az MSZOSZ vezeti az utóbbi napokban elmondták: a SZEF nélkül semmiképpen nem írnak alá ár-bér megállapodást. Nyilván ahogyan mi is, az MSZOSZ is felismerte, hogy a két nagy foglalkoztatási csoport, a verseny- és a költségvetési szféra dolgozóinak érdekei egyetemleges ügyek. Ha nélkülünk írná alá ezt a megállapodást, az nem felelne meg eredeti céljának, mert csak egyetlen szektorra érvényes megállapodás lenne. A SZEF-nek mindenképpen nagyok a fenntartásai és kételyei az ár-bér megállapodással kapcsolatban, hiszen nem tudni, ki vállalhat felelsséget vagy garanciát arra, hogy az ármechanizmus egy esetleges megállapodás szerint mködjön, és mi történjen akkor, ha az árak mégis magasabbra szöknek, mint ahogyan az egyezség szólt. E megállapodás ügyében súlyos és nehéz kérdéseket kell még megválaszolni. Nem vagyok optimista, hogy egy ilyen egyezséget tet alá lehet hozni. Ugyanakkor azonban, ha a kormány hajlandó emelni a közalkalmazottak bérét, a SZEF nem zárkózik el a tárgyalástól. Amennyiben az Érdekegyeztet Tanács november 6-i plenáris ülésén nem sikerül megegyezni a kormányzattal a bérek, a tb-járulék és a személyi jövedelemadó ügyében, úgy akár konföderációszint sztrájkbizottság is alakulhat. November-decemberben a szakmánként induló demonstrációk átalakulhatnak a SZEF által koordinált közalkalmazotti demonstrációba, sztrájkba, vagy a kett kombinációjába. Akár egyetemleges közalkalmazotti sztrájkra is sor kerülhet. A SZEF szívesen összefog ebben az ügyben az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörüléssel is. Ez a sztrájk semmiképpen sem politikai indíttatású lenne. Jogos szakmai érdekekért, a bérért és a foglalkoztatás biztonságáért szervezdne. A konföderáció számára 25 százalékos béremelés az a kiindulási alap, amelyrl tárgyalni kíván és a bérek tekintetében szeretne azonos pozícióba kerülni a versenyszférával. Az október 26-i kormányüléstl remélnek a közalkalmazottak bérük ügyében olyan elmozdulást, ami lehetvé tenné a tárgyalásos megoldást. Konföderációnk nagyon szeretne a tárgyalóasztal mellett megállapodni, és bízik abban, hogy nem kell kimenniük az utcára tüntetni. A SZEF nem áll el a közalkalmazotti bérmegállapodástól (Elhangzott a SZEF 1996. január 29-én tartott sajtótájékoztatóján) Elzmény: Három SZEF-en kívüli közszolgálati szakszervezet nem írta alá, st — arra hivatkozva, hogy az  érdekképviseleti körükbe tartozó munkavállalók számára csupán egy-két százalékos fizetésemelkedést garantál a KIÉT-ben 1996. január 24-én született közalkalmazotti bérmegállapodás — az egyezség felülvizsgálatát követelik. Igényüket harcias sajtótájékoztatón jelentették be.

A SZEF tudatában van annak, hogy a költségvetési szervek munkavállalóinak illetményemelésérl, elmeneteli rendszerérl és más fontos kérdésekrl szóló 1996. január 24-i KIÉT-egyezség nem elégíti ki a jogos igények mindegyikét. A dokumentum — mint minden alku — a partnerek kompromisszumát tükrözi. A SZEF mind a kormánnyal hosszú hónapokon át folytatott tárgyalások, mind a megállapodás elfogadásáról hozott döntése során egyetlen fontos szempontot, a költségvetési szféra munkavállalóinak érdekeit tartotta szem eltt. A SZEF meggyzdése, hogy ez a megállapodás, amelyet a 660 ezres magyar közalkalmazotti réteg 600 ezer munkavállalója képviseletében hagytak jóvá azok a szakszervezetek, amelyek azt elfogadták, az utóbbi évek legjelentsebb bérmegállapodásai közé sorolható. Ezért a SZEF nem kockáztathatta például több kedvez lépés megvalósulását: 1. A kormány elször garantálja a versenyszféráéval azonos mérték (1996-ban 19,5 százalékos) éves átlagos keresetnövekedést a költségvetési szférában. — Ez év februártól 10 százalékos és szeptembertl további 5 százalékos illetménynövel intézkedésre kerül sor, amelynek mértéke megközelíten kétszerese a múlt évben központi költségvetésbl biztosított lehetségnek. — Az egészségügyben a béremelést az ágazati megállapodás rögzíti. — a fegyveres és rendvédelmi szervek hivatásos állományára vonatkozó 1996. évi illetményemelés 19,5 százalék, a rendrségnél 24 százalék. — 18 ezerrl 20 ezer forintra emelkedik az évek óta mozdulatlan köztisztviseli illetményalap, s ezzel együtt növekszik a bírói, ügyészi illetmények mértéke is. — A kormány korábbi terveitl eltéren már 1996. január 1-jétl elismeri az 1992. eltti teljes munkaviszony beszámítását a közalkalmazotti körben. 2. A felszabadítható személyi juttatás elirányzatokat illetményjavításra kell felhasználni. A kormány vállalta, hogy a belügyminiszter útján felkéri az önkormányzatokat, hogy saját területükön hasonló gyakorlatot kövessenek. 3. Fontos garanciális elem, hogy a KIÉT keretében 1996. els félévét követen meg kell vizsgálni a keresetnövekedés alakulását. A kormány vállalja, hogy az illetményemelési garanciák érvényesülésére szükség esetén korrekciós intézkedéseket tesz, ideértve a szeptemberi illetményemelés mértékének esetleges további emelését is. Vállalást tett a kormány arra is, hogy a KIÉT egyetértésével terjeszt javaslatot az új közalkalmazotti illetménytáblázat bevezetésére. 4. A foglalkoztatás és a létszám számottev változtatása csak a szakmai törvények alapulvételével történhet, s errl döntés eltt egyeztetésre kerül sor a szociális partnerekkel.

E néhány — nem teljes kör felsorolást jelent — pont kiemelése magyarázatot ad arra, hogy a SZEF és tagszervezetei miért fogadták el a megállapodást. Ezekre épül a SZEF azon álláspontja is, hogy a leghatározottabban elutasít minden, a megállapodás felülvizsgálatára irányuló szándékot. A SZEF óva inti a kormányt attól, hogy a megállapodást elutasítókkal külön alkuba bocsátkozzék. Ez súlyos következményekkel járna az intézményes érdekegyeztetés jövjére nézve. A SZEF továbbra is támogatja, hogy — a megállapodásban, illetve a KIÉT jegyzkönyvében foglaltaknak megfelelen és szigorúan a KIÉT keretében — azon dolgozói kategóriák ügyérl is megállapodás szülessék, amelyek már eddig is a közalkalmazottak dönt többségénél magasabb bérrel rendelkeztek. Emlékeztetek arra, hogy elsként éppen a SZEF nyilvánította ki: nem fogad el olyan új bértáblát, amely a közalkalmazottak bizonyos részét megfosztaná a béremelés lehetségétl. A SZEF a költségvetési szféra munkavállalói iránti felelsségérzetébl ereden sürgeti a februártól esedékes béremelés végrehajtására irányuló illetményrendszeri tárgyalások mielbbi befejezését. Senkinek nincs ugyanis joga arra, hogy miközben az árak az év elejétl folyamatosan emelkednek, megfossza a közalkalmazottak dönt többségét attól, hogy minél elbb megkaphassák béremelésüket. A SZEF következetesen folytatja a közszolgálati szakszervezetek közötti együttmködésre és összefogásra irányuló erfeszítéseit, és erélyesen fellép minden olyan megalapozatlan érveléssel és megnyilvánulással szemben, amely ezt hátráltatni és veszélyeztetni szándékozik. (Népszabadság, Magyar Hírlap, Magyar nemzet, Népszava, Világgazdaság, Kurir) A SZEF nem kér a látszat-érdekegyeztetésbl (Nyilatkozat több lapnak 1996. május 28-án) Elzmény: A SZEF kérésére elmarad a KIÉT mára tervezett ülése, amelyen az államháztartási reform kormányzati javaslatáról és ütemezésérl tárgyalt volna a testület. A SZEF Ügyviv Testülete azért kérte a tárgyalás elnapolását, mert a kormány késn juttatta el hozzánk az államháztartási reformmal kapcsolatos elképzeléseit, így azok érdemben nem tárgyalhatók. A hároméves közalkalmazotti megállapodásban a kormány érdemi tárgyalásokra vállalt kötelezettséget. Úgy látszik azonban, hogy a korábban tapasztalt formális egyeztetés gyakorlatát akarta követni, amikor a KIÉT alapszabályában megszabott 15 nap helyett mindössze 5 nappal az ülést megelzen adta át a szakszervezeteknek a vaskos tárgyalási anyagot. Ilyen rövid id alatt az érdekelt szakszervezetek nem alakíthatnak ki megalapozott testületi állásfoglalást az elterjesztésrl. A közszolgálati szakszervezetek

javaslataikkal, kezdeményezéseikkel érdemben kívánnak beleszólni a reform feltételeinek kialakításába, s elutasítják a kormány magatartását, amely csak látszólag törekszik érdemi érdekegyeztetésre. A KIÉT késbb, valószínleg június közepén tárgyal majd errl a témáról, de akkor sem várható megállapodás. Nem ilyen igénnyel ülnénk tárgyalóasztalhoz. Késbb viszont valószínleg éles vitáknak nézünk elébe, hiszen a közszférát ersen érinti majd a reform, s a SZEF-ben tömörült szakszervezetek nem mondanak le tagjaik egzisztenciájának védelmérl (Népszabadság, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszava) A SZEF Ügyviv Testületének tárgyalása Medgyessy Péter pénzügyminiszterrel (Elhangzott a tárgyalás utáni sajtótájékoztatón 1996. július 15-én) A SZEF Ügyviv Testülete a jöv évi állami költségvetés koncepciójáról, a közalkalmazottak és a köztisztviselk idei és 1997-es bérének alakulásáról tárgyalt ma Medgyessy Péter pénzügyminiszterrel és Akar Lászlóval, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkárával. A megbeszélésen kifejtettük: mivel az idén az infláció várhatóan a tervezettnél nagyobb arányú lesz, s a közszférában dolgozók reálbérének csökkenése is több lesz a megállapodásban rögzített 2 százaléknál, a közszférában kétségesnek látszik a kormány részérl több alkalommal is megersített 19,5 százalékos idei béremelés. A konföderáció számára nem világos, mire alapozza a kormány azt a prognózisát, hogy az év végéig még teljesülhet a kormánnyal kötött megállapodásban rögzített 19,5 százalék. Az önkormányzatok jelents része ugyanis nem tudja, egy része pedig nem is akarja finanszírozni az ezzel kapcsolatos kiadásokat. Az Ügyviv Testület az államháztartási reformból adódó jöv évi tervekkel kapcsolatban ragaszkodik ahhoz, hogy a közalkalmazottak, köztisztviselk létszámának csökkentése a közfeladatokhoz igazodjék. Az idén az év els öt hónapjában már mintegy 50 ezer fvel csökkent a közszolgálatban dolgozók száma, s a további jelents elbocsátás a feladatok érintetlenül hagyása esetén a közintézmények mködképességét veszélyezteti. Az Ügyviv Testület szóvá tette, hogy nincs meg egy radikális államháztartási reform társadalmi-gazdasági és pénzügyi háttere, a társadalom jelents rétegei képtelenek öngondoskodással pótolni a kies állami szolgáltatásokat. A SZEF a leghatározottabban elutasítja azt a megoldást, amely csak pénzügyi szempontokat vesz figyelembe az államháztartási reform végrehajtása során. A pénzügyminiszter úr a megbeszélésen elismerte, hogy súlyos gondok feszítik a közszolgálatban dolgozókat. Várakozással tekintünk az elé az alapos vizsgálat elé, amelyet a miniszter úr most elhangzott ígérete szerint a Pénzügyminisztérium kezd a közalkalmazottaknak ígért 19,5 százalékos idei béremelés megvalósulásának körülményeirl. A vizsgálatot azért végzik, hogy augusztusban, amikor a kormány és az érdekképviseletek tárgyalóasztalhoz ülnek, tisztázható legyen a helyzet. Felvetéseinkre reagálva a miniszter úr azt is bejelentette, hogy keresik a további

lehetségeket a költségvetési intézmények jöv évi dologi kiadásainak fedezésére, s hogy szeptembertl mindenképpen megoldást keresnek a területi közigazgatásban dolgozó, felsfokú végzettség köztisztviselk 10 százalékos illetménykiegészítésének fedezésére. Ragaszkodunk a kormány ígéreteinek megtartásához (Sajtónyilatkozat több lapnak 1996. július 22-én, a Kiss Péter munkaügyi miniszterrel folytatott megbeszélés után) A SZEF Ügyviv Testülete a Kiss Péter munkaügyi miniszterrel folytatott megbeszélésen aggodalmát fejezte ki, hogy a közszférában megvalósul-e az erre az évre esedékes 19,5 százalékos átlagos béremelés. Kiváltképpen az önkormányzatoknál kérdéses az emelés. A kormány ugyanis az emeléshez csak 12 százalékot garantál a központi büdzsébl, a többit az önkormányzatoknak kell kigazdálkodniuk. De eddig igen kevés a jele annak, hogy a létszámcsökkentésbl és egyéb intézkedésekbl származó megtakarításokat béremelésre fordították volna. Ha az önkormányzatok nem teljesítik a 7,5 százalékos kiegészítést, akkor a kormánynak kell mélyebben a zsebébe nyúlnia. A SZEF ezért fontosnak tartja, hogy a lehet legkorábban kerüljön sor tárgyalásokra az érdekképviseletek, valamint a kormány és az önkormányzatok között a béremelés garanciáiról. Ragaszkodunk ahhoz a korábbi megállapodáshoz, hogy a közszférában az idén a reálszféráéval azonos mértékben emelkednek a bérek. A reálszférában 19,5 százaléknál magasabbak a béremelések, ezért a SZEF errl is tárgyalni kíván a kormány illetékeseivel. Ragaszkodunk ahhoz a kormánnyal kötött megállapodásunkhoz is, hogy a reálbérek csökkenése az idén nem haladja meg a 2 százalékot. Ha mégis ennél több lenne a keresetek vásárlóértékének csökkenése, akkor a különbözetet a jöv évben kompenzálni kell. A bérek reálértékének csökkenését ugyanis 20 százalékos inflációra számítva tervezték, ám ha a pénzromlás eléri a 24 százalékot — amire sajnos esély van —, akkor a reálbér mérsékldése 3 százalékkal nagyobb lesz a megállapodásban rögzítettnél. A közalkalmazottak bérrendszerének elkészületben lév módosításán kívül a SZEF a köztisztviselk bérrendszerének áttekintését és a két bérrendszer egymással harmonizálását is szükségesnek tartja. A konföderáció álláspontja szerint változatlanul fenn kell tartani a közalkalmazotti bérrendszer egységét, ugyanakkor a módosításnak jobban kell szolgálnia a szakképzettség és a szolgálati id differenciáltabb elismerését, valamint az egyes — egészségügyi, oktatási, kulturális, stb. — szakmacsoportok reális sajátosságainak elismerését pótlékokkal vagy más megoldásokkal. A SZEF kiemelten fontosnak tartja, hogy mind a kormány, mind a helyi önkormányzatok részérl a jelenleginél megbízhatóbb garanciái legyenek a megállapodásokban vállalt kötelezettségek teljesítésének. Az önkormányzatok pénzügyi helyzetét mérlegelve a SZEF a központi bérfinanszírozásban látna garanciát. A SZEF elfogadhatatlannak tartja, hogy a költségvetés a magas infláció ellenére jövre csak 6 százalékkal növelje az intézmények mködési kiadásaira fordítható pénzkeretet. Mivel a bels tartalékok már mindenütt kimerültek, a kiadások növekedésének el nem ismerése a közintézmények teljes mködésképtelenségéhez vezet. A SZEF a maga részérl minimumnak tekinti azt a kormányzati szándékot, hogy jövre nem csökken

tovább a reálbér, és a nyugdíjak reálértéke, ezért az idei béralakulás függvényében tárgyalni kíván arról is, hogy miként lehet érvényesíteni az 1996-ban a reálszférához képest ismételt elmaradás kompenzálását. A SZEF álláspontja szerint az érdekegyeztetés jövjének sarkalatos kérdése, hogy minden fél komolyan vegye a megállapodásokban foglaltakat, a tárgyaló partnerek ne üzengessenek egymásnak, mert ez zavarja az érdekegyeztetés légkörét. A konföderáció változatlanul igényli az érdekegyeztetés státuszának alkotmányos rendezését, szükségesnek tartja érdekképviseleti törvény megalkotását. A SZEF fontosnak tartja a társadalombiztosítási önkormányzatok mködésének alapos, tárgyszer elemzését. A konföderáció ragaszkodik ahhoz, hogy politikai vagy pénzügyi aktualitások ne kapjanak szerepet az önkormányzatok jövjének megítélésében, mert ez háttérbe szorítja a szakszerséget. A SZEF számára elfogadhatatlan a járulékot befizetk kizárása a döntéshozatalból, az ellenrzésbl, ugyanakkor elkerülhetetlen a kormány és az önkormányzatok felelsségi viszonyának, kompetenciáinak pontosabb meghatározása. A tb-önkormányzatok jöv évben esedékes választásával kapcsolatban a SZEF a leghatározottabban ellenzi, hogy az 1993-ashoz hasonlóan politikai szándékokra és szimpátiaszavazásra alapozott legyen a választás. Ezt ma semmi sem indokolja. A SZEF szerint a szakszervezeteket nem a lakosság szimpátiája, hanem tagságuk száma, valamint a járulékfizet munkavállalók és a nyugdíjasok szavazata legitimálja. A konföderáció nem tartja reálisnak azt a különbségtételt, hogy míg a munkaadók képviselit delegálják, a munkavállalókét választják a társadalombiztosítási önkormányzatokba. Ez igazságtalan is és költséges is. A miniszter úr a megbeszélésen jogosnak ismerte el több felvetésünket, elégedett azonban csak akkor leszek, ha a közalkalmazottak és a köztisztviselk már a zsebükben tudhatják a megígért és a nekik jogosan járó összegeket. (Népszabadság, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszava, Új Magyarország, Világgazdaság, Napi Gazdaság, Mai Nap) Olcsó fogás (Reagálás Békesi László véleményére) Békesi László szocialista országgylési képvisel, volt pénzügyminiszter egy, a Világgazdaság cím lap 1996. július 23-ai számában közölt tanulmányában a gazdasági stabilizációról szólva kijelentette: nem szabad engedni a szakszervezetek és a különböz lobbik nyomásának, amikor a kormány meghozza majd az antiinflációs intézkedéseket. Kérdéses, hogy a kabinet vállalhat-e tartósan és kizárólag olyan politikai szövetségeseket, amelyek ellenérdekeltek a reformban. Olcsó dolog a szakszervezeteket konzervativizmussal, reformellenességgel vádolni. Készek vagyunk arra, hogy érdemben vitassuk meg a képviselvel mindazt, amit a szakszervezetekkel kapcsolatban állít. Sajnálatosnak tartom, hogy Békesi László még

mindig azt gondolja: a szakszervezetek ellenzik az államháztartási reformot (Népszabadság, 1996. július 24.) A közszolgálat nem sanyargatható a végletekig (Elhangzott 1996. október 2-án, a SZEF Ügyviv Testületének és az MSZP Parlamenti Frakciója elnökségének találkozója után tartott sajtótájékoztatón) Az MSZP Parlamenti Frakciójának kezdeményezésére létrejött találkozón a tényekkel érvelve tártuk fel a szocialista képviselcsoport vezeti eltt a közszolgálat, a közintézmények évek óta tartó zuhanórepülését, az ellehetetlenülés felé sodródását. A közszféra valamennyi ága — az oktatás, az egészségügyi és szociális ellátás, a kulturális és közmveldési szolgálat, a közgyjtemények, a közigazgatás intézményrendszere egyaránt — elszenvedte a rendszerváltás minden negatív következményét, évrl évre a költségvetés mind ersebb szorítása nehezíti a helyzetét. Emiatt a közszolgálat ma már csak vegetál, nem az elvárható színvonalon mködik. A közalkalmazottak, köztisztviselk reálbére egy év kivételével mindig az országos átlagnál nagyobb mértékben csökkent. Ez év els felében 33 ezer forint volt a közszolgálatban állók havi bruttó bére, ami nettó összegben a létminimum szintjén van. A közintézményekben dolgozók bérhelyzete az idén a szerény emelés ellenére tovább romlik, helyenként katasztrofálissá válik. Ha megvalósul a kormány által erre az évre többször is megígért, de még mindig nem maradéktalanul teljesített 19,5 százalékos béremelés, a közalkalmazottak reálbére a kormánnyal kötött megállapodásban rögzített 2 helyett legalább 5 százalékkal marad el a versenyszféra bérének emelkedésétl, tovább növelve az ebbl adódó társadalmi feszültségeket. A SZEF Ügyviv Testülete arra kérte a vezet kormánypárt parlamenti frakcióját: támogassa a szakszervezetnek azt a határozott igényét, hogy a közszolgálat bérhelyzetének novemberi áttekintésekor a kormány maradéktalanul tegyen eleget a 19,5 százalékos béremelési ígéretének. Az évek óta folyó átgondolatlan, a valós feladatok mérlegelését nélkülöz létszámcsökkentések veszélybe sodorták a közintézmények normális mködését. 1991 óta 110 ezerrel — több mint 10 százalékkal — csökkent, s az idén is már több mint 6 százalékkal apadt a közszolgálatban dolgozók száma. A feladatok, a kötelezettségek viszont változatlanok maradtak, a mködési, fenntartási kiadásokra költhet összegek pedig évrl évre zsugorodnak. Az idén — a társadalombiztosítási költségvetés tervezettnél nagyobb hiányára hivatkozva — a kormány 10 milliárd forintot tervez elvonni a közszféra már egyébként is alaposan megnyirbált keretébl. Ez a fnyíró-elven mköd pénzügyi politika nem tartható fenn, a végtelenségig nem folytatható a közszolgálat sanyargatása, mert a közszféra tönkretétele az egész társadalom tönkretételéhez vezet. Ennek a csupán pillanatnyi pénzügyi szempontokat érvényesít, nagy kárt okozó kaszabolásnak semmi köze a SZEF szerint is elkerülhetetlen államháztartási reformhoz. Nem igaz, hogy a szakszervezetek ellenzik a reformot, s a korábbi társadalmi viszonyok alapján kialakult államháztartási modell konzerválásához ragaszkodnak. Nem a

szakszervezet, hanem az élet, a mai mindennapok valósága áll a reform útjában. A mindent átfogó államháztartási reformnak ugyanis ma még sem a gazdasági, sem a pénzügyi, sem a szakmai feltételei nincsenek meg. A gondoskodó állam helyett az állampolgárok öngondoskodásán alapuló rendszernek ma még — sajnos — nincs realitása. Ez csak hosszú évek gazdasági-társadalmi erfeszítéseinek lehet az eredménye. A SZEF meggyzdéssel vallja: a társadalmi igényeket a mainál jobban szolgáló, szakmailag megalapozottan, gazdaságilag racionálisan mköd közintézmények csak a tevékenységek és a szükségletek egybevetésével, a modern állam és az önkormányzatok kötelezen ellátandó közszolgálati alapfeladatainak pontos megfogalmazásával és a feladatokhoz rendelt anyagi források szigorú megjelölésével teremthetk meg. A SZEF az ilyen államháztartási reformot egyértelmen támogatja, a szakszertlen vagdalkozást pedig a leghatározottabban elutasítja. A SZEF-nek fenntartásai vannak a jöv évi állami költségvetés tervezetével kapcsolatban is. A konföderáció számára nem elfogadható a közszolgálatban állók számára elirányzott 17 százalékos béremelés, mert a kormánynak ki kell egyenlítenie az idei béremelési adósságát is. A SZEF a 17 százalékot csak a bértábla szerint garantált emelési minimumként tudja értelmezni, s a köztisztviselk és a közalkalmazottak átlagbérének legalább 20 százalékos növelését tartja reálisnak. Ezt is úgy, hogy az emelés egyösszeg és év eleji legyen, s a bérfinanszírozás zömét a bértábla garantálja. A SZEF az idei negatív tapasztalatok alapján ragaszkodik ahhoz, hogy az 1997-es állami költségvetés tételesen tartalmazza a közszféra béremelésének garanciáit is. A társadalombiztosítási önkormányzatok jövjérl gondolkodva a SZEF ragaszkodik ahhoz, hogy az egykori és mai járulékbefizetk érdemben beleszólhassanak az általuk befizetett összegek felhasználásába. A közalkalmazottak, köztisztviselk szakszervezeteinek konföderációja nem támogatja a társadalombiztosítási önkormányzatok politikai jelleg — az országgylési választásokat másoló — választását. Elegendnek tartja, ha a munkaadók képviseleteihez hasonlóan a másik befizet réteg, a munkavállalók érdekképviseletei is delegálják képviseliket a tbönkormányzatokba. Az így megtakarítható többszáz millió forintot más fontos közcélokra kell fordítani. A megbeszélésen a SZEF Ügyviv Testülete az MSZP Parlamenti Frakciójának közremködését kérte a szakszervezeti vagyon tulajdonjogi rendezéséhez. Évek óta mulasztásos törvénysértés akadályozza meg, hogy az állami tulajdonú telkekre a szakszervezeti tagdíjakból emelt épületeknek ne csak a használati joga, hanem a tulajdonjoga is megillesse a szakszervezeteket. Ez a pártok, és más társadalmi szervezetek vagyonjogi ügyeitl eltér, speciális rendezést kíván. A SZEF a megbeszélésen kifejezésre juttatta azt az igényét, hogy az MSZP parlamenti képviselcsoportja tevékenysége során — választási ígéreteihez híven — vegye érzékelhetbben figyelembe, s ne formálisan kezelje a munkavállalói érdekképviseletek véleményét. A frakció tagjaihoz jussanak el az érdekképviseletek állásfoglalásai, a képviselcsoport számoljon jobban a közalkalmazottak, köztisztviselk jelents

közvélemény-formáló erejével. A SZEF a jövben is megállapodásokon alapuló érdekképviseletre törekszik, de ha a másik fél számára csak politikai ütkártya a megállapodás, akkor nehezen tartható fenn a társadalmi béke. Érezheten javítani kell a közszolgálat viszonyait (Szóbeli kiegészít és vitaösszefoglaló a SZEF Szövetségi Tanácsának 1997. június 17-i ülésén) Az jelenlévkhöz elzetesen eljuttatott írásbeli dokumentumok lehetvé teszik, hogy szóbeli kiegészítmet rövidre fogjam, és mindössze három témakörrel foglalkozzam. Államháztartási reform — feszültségekkel Az els ezek közül az államháztartási reform eddigi folyamatának megítélése. A közelmúltban készült el a PM értékelése a reform eddigi tapasztalatairól. A tárca álláspontja szerint a megtett lépések figyelmet érdeml eredményeket hoztak. Sokan viszont azt mondják, hogy az eddig reform címén történteket — kivéve talán az igazságügyi terület példáját — lényegében nem lehet reformnak minsíteni, pusztán költségvetés-takarékossági, elvonási célú kormányzati intézkedéseknek. Ezek a GDParány tekintetében hoztak ugyan eredményt, szakmai színvonalbeli és társadalmi hatásuk azonban inkább feszültségteremt volt, semmint pozitív folyamatok elindítója és serkentje. A SZEF álláspontja közel áll az említett véleményhez. Félreértések elkerülése végett hangsúlyozom, nem vagyunk ellenzi a reformnak. Kezdettl fogva beláttuk, hogy a gyökeres társadalmi-gazdasági átalakulás az állam funkcióját, szerepét, az államháztartás, a nagy állami ellátórendszerek struktúráját és mködését sem hagyhatja érintetlenül. Azzal is tisztában voltunk, hogy a reformhoz szükséges lépések érdeksérelmekkel járnak, szerzett jogokat érintenek hátrányosan mind a közszférában foglalkoztatottak, mind egyes társadalmi csoportok esetében. Meggyzdésünk azonban, hogy a valódi reformok nem szkíthetk le költség- és munkaer-megtakarításra. A cél ennél sokkal összetettebb. Ezért szorgalmaztuk egy komplex és konzisztens reformkoncepció kidolgozását és elfogadtatását. Ez összehangoltabbá, szakmai és társadalmi szempontból is támogatottabbá tehette volna az egyes lépéseket. Nem, vagy kevésbé lett volna szükség arra, hogy alkotmánybírósági döntések, illetve társadalmi ellenállás miatt egyes intézkedéseket a kormány röviddel elfogadásuk után korrigálni, vagy éppen visszavonni kényszerüljön, ami jelents presztízsveszteséget is okozott számára. Mindezt nem csupán a múlt tanulsága szempontjából fontos, hanem a jelenre és a jövre egyaránt vonatkozó figyelemfelhívásként is. Közismert, hogy államháztartás és a társadalom szempontjából is igen jelents törvények vannak a parlament eltt. Elég utalni a nyugdíjrendszert, a társadalombiztosítást, az egészségügyet, az igazságszolgáltatást, a kultúra különböz szféráit érint jogi szabályozásra. A nemrég elfogadott oktatási törvény, továbbá a NAT végrehajtása is igazából most kezddik, a közigazgatás is

reformok eltt áll. Határozott véleményünk, hogy minden eredményre számító reformnak és változásnak legalább két alapvet feltétele van. Az egyik az érintettekkel folytatott párbeszéd, bevonásuk a döntések elkészítésébe és a végrehajtásba, a szakmai érdekképviseleti és civil szervezetek véleményének, javaslatainak nem csupán a meghallgatása, hanem gondos mérlegelése és figyelembe vétele is. A másik, nem kevésbé lényeges feltétel a döntések végrehajtásához legalább a szükséges minimumot elér pénzügyi források, szervezeti és személyi feltételek megteremtése. Tudomásul kell venni, hogy a reformokhoz gyakran elvonás helyett megellegezett invesztíciókra van szükség ahhoz, hogy valóban sikeresek legyenek és késbb ésszer megtakarításokat eredményezzenek. Ennek hiányában a helyes irányú törekvések is gyakran elvetélnek. Jó lenne, ha ezt a felfogást a jövben a kormánnyal közösen érvényesíthetnénk. A közszféra helyzete Második kérdéskörként a közszféra helyzetérl kívánok röviden szólni. Az elmúlt két évben nem sikerült megváltoztatni a bérhelyzet hosszú ideje jellemz rendkívül kedveztlen tendenciáit. A közszférában — néhány, nem nagy létszámú foglakoztatási csoporttól eltekintve, gondolok itt a bírákra, ügyészekre, a központi igazgatás felsfokú végzettség munkatársaira —, tovább folytatódott a bérek vásárlóértékének jelents romlása, a bérek színvonalának leszakadása nemcsak a versenyszférától, de más foglalkozási és társadalmi csoportoktól is. Történt mindez annak ellenére, hogy 1996 elején éves bérmegállapodást és hároméves átfogó megállapodást írtunk alá a kormánnyal. Ez 1996-ra a közszolgálat és a versenyszféra azonos mérték béremelését tzte ki célul, illetve a reálbérek legfeljebb 2 százalékos csökkenését tartalmazta. Meg kell állapítanunk, hogy az egyezségben foglaltak nem teljesültek. Annak ellenére sem, hogy a bértáblához kapcsolódó finanszírozási kötelességeinek a kormány eleget tett, és többszöri évközbeni, mintegy 10 milliárdos nagyságrend pótlólagos beavatkozással erfeszítéseket tett a helyzet javítására. Értelemszeren felvetdik a kérdés, ki a felels az elmaradásért? A kormány — nem teljesen alaptalanul — az önkormányzatokat okolta és tette felelssé. Mi is bíráltuk az önkormányzati magatartást, fként amiatt, hogy még a létszámcsökkentésbl felszabadult bértartalékokat sem fordították bérfejlesztésre. Az önkormányzatok képviseli, akik nem írták alá a megállapodást, mert teljesíthetetlennek minsítették az elirányzott mértékeket, alapveten a kormányra hárították a felelsséget. A felelsség körüli vita valójában máig sem zárult le, egy azonban bizonyos: a vesztesek a közalkalmazottak és a köztisztviselk. A SZEF álláspontja szerint a probléma lényegét a pénzügyi források elégtelenségében és a jelenlegi finanszírozási rendszer alkalmatlanságában kell keresni. Ez utóbbi nyomon követhetetlenül osztja meg a finanszírozás kötelezettségét a kormány és az önkormányzatok között. Az önkormányzatoknak nagyfokú szabad mozgást biztosít a bérek emelése tekintetében mind a közalkalmazottakra, mind a köztisztviselkre vonatkozóan. Lényegében hasonló a helyzet az OEP-et illeten is.

Az idén a kormány elfogadta javaslatainkat: a bértábla kötelez mértékének magasabbra emelésével teremtsünk nagyobb garanciát arra, hogy a tavalyi helyzet ne ismétldhessen meg, illetve a tényleges béremelés mértéke a megállapodásban rögzítettl lényegesen ne térhessen el. Ez a lépés reményt ad, hogy a bérfejlesztés az idén kedvezbben alakul. Igazi megoldást azonban véleményünk szerint csak a béremelésre fordítható központi források növelése és a finanszírozási rendszer gyökeres átalakítása hozhat. Olyan finanszírozásra van szükség, amely egyfell világos választ ad arra, ki a munkáltató, ki viseli a felelsséget a közszféra dolgozóinak béremeléséért, másfell pénzügyi garanciát nyújt arra, hogy az elhatározott bérintézkedések maradéktalanul megvalósulhassanak. Tudatában vagyunk annak, hogy a finanszírozási rendszer változtatása nem egyszer jogi és pénzügy-politikai ügy, hanem érzékeny politikai kérdés is. Ebben a körben azonban igazán nem szükséges hangsúlyozni, hogy a közszféra tarthatatlan bérhelyzete legalább ennyire kényes társadalmi ügy. A megoldására irányuló kezdeményezést és harcot elssorban a kormánynak kell felvállalnia, ebben viszont számíthat teljes támogatásunkra. Bár a bérek a munkavállalók helyzetének és közérzetének kétségtelenül leglényegesebb meghatározói, de nem egyedüli befolyásolói. Nagyon fontos a közalkalmazottiköztisztviseli státusz biztonságának és perspektívájának jogi rendezettsége és gyakorlati érvényesülése. Az átalakulás ezen a területen is számos kedveztlen körülményt produkált. A közalkalmazottak és a köztisztviselk jogállásáról szóló törvények több tekintetben kedveztlenül változtak, felpuhultak a munkavállalók jogvédelmének garanciái. Változtak az alapilletményen kívüli juttatások lehetségei, a foglalkoztatási garanciák, az elbocsátások feltételei, megkönnyítve a létszámcsökkentés végrehajtását. Jelents létszámcsökkentésekre került sor. Csak az utóbbi két évben 40-50 ezer álláshely sznt meg, sokakat pedig kiszerveztek a közalkalmazotti státuszukból. A dologi kiadásokra fordítható alapok a béreknél is nagyobb fokú értékvesztést mutatnak, s ez számos intézményben súlyosan érinti a munkakörülményeket. Mindezek kedveztlen hatást gyakorolnak a közszféra munkavállalóira. Évek óta fejük felett lebeg a demoklészi kard. Szkös anyagi helyzetük, párosulva az egzisztenciális bizonytalansággal — ma már komoly károkat okoz munkavégzésükben, egészségi, pszichikai és morális állapotukban, közérzetükben is. Ez a helyzet rontja társadalmi megítélésüket, hisz az állampolgárok gyakran ket teszik felelssé a közszolgáltatások színvonalának romlásáért, miközben k nem elidézi, hanem ellenkezleg, közvetlen elszenvedi a helyzetnek. Az említettekkel nem a hangulatkeltés, a populista törekvés a célunk — ez a SZEF-et sohasem jellemezte —, pusztán a helyzet komolyságára és a sürgs változtatás igényére kívánunk rámutatni. Az a meggyzdésünk, hogy kimerültek a közszféra intézményeinek tartalékai. Az ezekre apelláló és ezt kikényszerít pénzügypolitika nem folytatható, mert az már a közintézmények létét teszi kockára. Óvatos optimizmusra ad okot, hogy gyengébb pillanataikban ezt már a pénzügyi szféra felels tisztségviseli is elismerik, bár konkrét javaslataikból ez még nem tnik ki.

Mi lehet a mai helyzetbl kivezet út? Mindenekeltt annak felismerése és elismerése, hogy nem halasztható lépés a közszolgálati munkavállalók helyzetének konszolidálása és stabilizálása. Tudjuk, hogy ez nem oldható meg máról-holnapra. De már ma hozzá kell kezdeni és következetesen folytatni kell. Ez többirányú lépést tesz szükségessé. Példákat és megoldásokat kínál erre több nyugat-európai ország gyakorlata. A közszféra bérei ott sem tudnak versenyezni a magánszféra béreivel, de a miénkhez hasonló, aránytalanul nagy különbségek természetesen nincsenek. Számos kiegészít, kompenzáló megoldást alkalmaznak azért, hogy a közszféra a jól felkészült szakemberek számára is vonzó és megtartóképes legyen. Nálunk is többszempontúvá kell tenni a gondolkodást és a gondoskodást. A SZEF a közeljöv feladataira a következket javasolja: Elször: A jöv évben történjék érzékelhet lépés a közszféra bérei elmaradásának mérséklésére. A reálbér-emelés mértéke haladja meg a versenyszférára ajánlott bérfejlesztés fels határát. Másodszor: A kormány tegye világossá, hogy az egyes intézményrendszerek (egészségügy, oktatás, kultúra, közigazgatás, rendvédelem stb.) területén milyen intézkedéseket kíván tenni a hosszú ideje tartó válságjelenségek, a dolgozók egzisztenciális bizonytalanság-érzetének megszntetésére, mködési feltételeik javítására. Harmadszor: Sürgsen lássunk hozzá a közszolgálati törvény koncepciójának kimunkálásához, a munkaviszonyt, a munkaügyi kapcsolatokat érint jogszabályok átfogó felülvizsgálatához és módosításához. Ennek keretében olyan jogszabályokat és garanciákat kell teremteni, amelyek egyértelmen definiálják a közszolgálati státuszt, meghatározott szakmai követelmények teljesítése esetén növelik a foglalkoztatás biztonságát, kiszámítható elmenetelt tesznek lehetvé, nyugati normákhoz igazítják a munkavállalói, szakszervezeti jogokat, s végül módot adnak a közszolgálat sajátosságaihoz igazodó szabályozásra, fként a munkavégzést és a társadalombiztosítást érint kérdésekben. Negyedszer: Már ma gondolni kell arra, hogy ha igaznak bizonyul a gazdasági növekedés tartóssá válása, akkor új társadalmi közmegegyezésre lesz szükség a prioritásokról. Ötödször: A közszféra hátránya nemcsak az aktív életkor kereseti viszonyaiban, hanem a nyugdíjak színvonalában is jól kimutatható. Ez részben a bérviszonyokból, részben a jelenlegi nyugdíjrendszer szabályaiból következik. A SZEF támogatta a nyugdíjreformot, s különösen azt, hogy a szolgálati id és a járulékfizetés súlya növekedjék a nyugdíjak színvonalának alakulásában, hogy sznjön meg az a drasztikus degresszió, ami ma érvényesül, s valósuljon meg az egyéni számlavezetés lehetsége. Határozottan igényeltük, hogy az új nyugdíjtörvény teremtsen lehetséget a munkáltatóknak arra, hogy dolgozóik egyéni nyugdíjszámláira többletbefizetéseket eszközölhessenek. Kifejezett kérésünk, hogy a nyugdíjtörvény elfogadása esetén a kormány tegyen szándéknyilatkozatot, hogy a közszféra munkavállalói javára élni fog ezzel a

lehetséggel. Hatodszor: A SZEF nem ellenzi a Nemzeti Üdülési Alapítvány kedvezményes rendszerének átalakítását. Azt azonban igen, hogy ez tovább rontsa a közszférában dolgozók már ma is nagyon szkös kedvezményes üdülési lehetségeit és újabb feszültségeket teremtsen az egyes foglalkozási csoportok között aszerint, hogy munkáltatóik milyen forráslehetségekkel rendelkeznek az üdültetés támogatására. Szinte máris hallani lehet egyes körök ““jövt félt sikolyát”, midn meghallják javaslatainkat. Hallható aggodalmuk az infláció emelkedése miatt, s az is, hogy zsaroló módon ki akarjuk használni a választások eltti idszak lehetségeit. Üzenjük nekik: nem a közalkalmazottak és köztisztviselk jelents részének a társadalmi létminimumhoz közel álló keresetei voltak eddig sem az infláció legfbb gerjeszti. A közszféra helyzetének javítása pedig nem veszélyt jelent a gazdaság fejldésére és a társadalmi konszolidációra, hanem ellenkezleg, elfeltétele annak. A közszolgáltatások színvonalának javulása feltétele a társadalom normális mködésének, és az életminség jobbítását jelenti. Az pedig mindannyiunk érdeke, függetlenül attól, hogy mikor választunk országgylési és önkormányzati képviselket. A közszféra munkavállalói az ország gondjai iránti megértéssel és türelemmel viselték el hosszú évek óta, a rendszerváltást követen pedig különösen súlyosan rosszabbodó életkörülményeiket. Ezzel azonban senkinek nincs joga, nem is volna tanácsos folytatólagosan visszaélni. Csorbultak a szakszervezeti jogok Harmadik témaként az érdekegyeztetésrl és magáról a SZEF-rl kívánok szólni. Miként az ország, az érdekegyeztetés is súlyos válságot élt át az elmúlt években. Kár lenne tagadni, hogy ebben fontos szerepet játszottak olyan tényezk, amelyek a tkés viszonyokra való áttérés, a tragikus gazdasági helyzet objektív következményeiként, kényszereiként jelentek meg. Nem lennénk azonban szinték akkor, ha nem mondanánk meg azt is, hogy ezek a körülmények egészen az utóbbi idkig túldimenzionálódtak az érdekegyeztetés gyakorlatában, a politikai és kormányzati felfogásban és magatartásban. Ennek következtében indokolatlanul súlyos csorba esett a munkavállalói és a szakszervezeti jogokon, az egyes törvények átalakítása során, s gyakran akkor is zátonyra futottak a tárgyalások bizonyos ügyekben, amikor ezt valójában nem a mozgástér hiánya, hanem az indokolatlan elzárkózási reflex okozta. Az utóbbi idben vannak biztató jelek. Tipikusan ide sorolható a nyugdíjtörvénnyel kapcsolatos egyeztetési folyamat, s néhány más példa. Azt azonban nem mondhatjuk, hogy a pozitív tapasztalatok már általánosak és uralkodóak. Több példát is felhozhatnánk ennek bizonyítására, de csak egyre utalok: az új Alkotmány normaszövegében az is megjelent, hogy a közszféra egyes civil területein is lehetséget kell adni a szervezkedési jog tiltására. Erre csak azt mondhatjuk, hogy éljen a közeledés az EU-hoz. A kormányzat és a szociális partnerek progresszív erinek össze kell fogniuk, hogy ne csak szavakban, de tettekben is megnyilvánuljon az érdemi párbeszéd- és konszenzuskészség.

A SZEF kezdeményezje volt az érdekegyeztetés megújításának. Javaslatokat tettünk erre, s úgy véljük, példát is adtunk, amikor aláírtuk a hároméves megállapodást, bár tudtuk, hogy az abban foglaltak megvalósítása nem lesz vita és harc nélküli. Az id igazolta ezt. Az elmúlt két év nehéz idszakának ellenére sem adtuk fel a SZEF alapértékeit: — Nem vállaltunk szerepet egyes politikai erk sokszor már szégyenletes és az országra nézve káros civódásaiban, de hallattuk a hangunkat minden lényeges és munkavállalókat, a közszférát érint kérdésben. Ezt kiadott háttéranyagunk is igazolja. — Nem köteleztük el magunkat egyetlen párt mellett sem, nem kötöttünk pártpolitikai alkukat, emiatt nincs vitatkozni valónk sem. Nyitottak voltunk az irányukban megnyilvánuló kezdeményezésekre. A választások közeledtével azonban a szigorú tények alapján el kell készítenünk majd számvetésünket arról, mely politikai párt tanúsított megértést javaslataink iránt, honnan tapasztalhattunk leginkább támogatást törekvéseinkhez, s ezzel szemben melyek voltak azok, amelyek még válaszra sem méltattak bennünket. Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy amilyen volt az adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten. — Nem adtuk fel konstruktív felelsséget és önmérsékletet tanúsító magatartásukat, annak ellenére, hogy gyakran iszonyú vívódásokkal és vitákkal, s esetenként pedig bizonyosra veheten támogatásuk csökkenésével járt ez együtt. Nem tettünk le a számtalan nehézség ellenére sem arról, hogy korrekt partnerei legyünk a kormánynak, s megállapodásra jussunk a közös ügyekben. Ezért is nehezen érthet, hogy amikor azt javasoltuk, hogy a közalkalmazotti törvény módosításába is foglaljuk be, hogy az érdekegyeztetés célja a megállapodás, több érintett tárca is elutasította ezt. A tisztesség megkívánja, hogy megmondjuk: amikor az érdekegyeztetés a tárgyalások csdjével fenyegetett, nem egy esetben a Miniszterelnök úr személyes közremködése segített kijutni a válságból, amit ezúttal a Szövetségi Tanács eltt is köszönetet mondok, azt kívánva, hogy az Isten tartsa meg ezt a jó szokását. — Nem bocsátkoztunk vitába arról, hogy melyik a legnagyobb konföderáció, még kevésbé arról, ki a legersebb. Ehelyett azt szorgalmaztuk, hogy egyesítsük erinket a közös munkavállalói érdekekért. A korábbinál több figyelmet fordítottunk szövetségünk szervezeti bázisának továbbépítésére, megyei koordinációink munkájának ösztönzésére és támogatására, a tagszervezetek közötti összefogás és szolidaritás ersítésére. Ez az egyetlen esély az érdekérvényesítés hatásfokának növelésére. Jól tudják ezt azok is, akik nem szívesen látják a szakszervezetek erejének összekovácsolódását, s folytonosan próbálkoznak — sokszor tetszets, ámde megtéveszt érvekkel is — , hogy éket verjenek a közszféra foglalkozási csoportjai közé. Nem szabad megengednünk ezt! Nagyon nehéz két év van mögöttünk. Több mindent nem tudtunk kivédeni, sok mindent nem tudtunk elérni, amit szerettünk volna. Szégyenkeznünk még sem kell. Tisztességgel, szívósan és határozottan dolgoztunk, érveltünk, harcoltunk, ha szükségét láttuk,

demonstráltunk. Felhívtuk a politikai erk, a kormányzásért felelsök figyelmét a sürgs megoldást igényl problémákra, figyelmeztettük ket felelsségükre. Ezt kell tennünk, ha lehet még határozottabban és következetesebben, a jövben is. A közszférával szembeni kihívások még nem értek véget. Bíznunk kell azonban összefogásunk erejében, hinni szeretnénk egy kiegyensúlyozottabb, kényszerektl kevésbé terhelt kormányzati politikában, a közszféra problémái iránti nagyobb megértésben. Készülnünk kell a közalkalmazotti tanácsok jöv évi választására, ami tagszervezeteinktl és a SZEF-tl is azt követeli, hogy megkülönböztetett figyelmet fordítsunk a területi és a munkahelyi szakszervezeti tevékenység feltételeinek javítására. Új és mind erteljesebb feladatunk lesz az EU-hoz csatlakozás folyamatába történ sajátos bekapcsolódás, ami többirányú felkészülést igényel, s amiben még nagyobb szükség lesz nemzetközi kapcsolataink ápolására és fejlesztésére. *** Lássunk hozzá a közszféra kárpótlásához! Mindannyian figyelmesen hallgattuk a Miniszterelnök úr felszólalását és véleményünkre, javaslatainkra vonatkozó reflexióit. A tanácskozás korlátozott idkerete miatt megközelíten sem lehetett bemutatni a SZEF és tagszervezetei sokrét tevékenységét. Azt viszont ennek ellenére megállapíthatjuk, hogy a Miniszterelnök úr ez alkalommal is kapott ízelítt arról, hogy nemcsak a kormány nincs könny helyzetben, amikor a sokféle igény rangsorolásának kényes egyensúlyozására törekszik, de a mi sokszín, számos kérdésben sajátos érdekeket hordozó konföderációnk sem, miközben a közszolgálat érdekképviseletének közös céljait és programjait kívánja kialakítani és megvalósítani. A Miniszterelnök úr is elismerte, hogy a gazdasági-társadalmi átalakulás terheit az ország polgárai, fként a bérbl és fizetésbl élk nagyon megszenvedték. Én ki merem jelenteni — mert megfelel a tényeknek —, hogy mindez különösen igaz a közszféra munkavállalóira. Ezért is megalapozott az az igényünk, hogy végre hozzá kell látni e szféra felzárkóztatásához. Közismert, hogy nagyon sokféle — költségvetést terhel — kárpótlási és egyéb prioritási igény jelenik meg a társadalomban. Ezek jogosságát mi nem kívánjuk vitatni, egyet azonban világosan és határozottan ki kell jelentenünk: elfogadhatatlan számunkra, hogy ezek ismétlden a közszféra kárára és hátrányára nyerjenek kielégítést. A közszféra munkavállalóit tipikusan a mindennapok srjében dolgozó tanítónk, tanárok, az ápolónk, orvosok, köztisztviselk, rendrök, a közgyjteményi és közmveldési, valamint a mvészeti intézmények munkatársai jelenítik meg. Az  valódi helyzetüket gyakran elrejti, s nem egyszer megszépíti a közszféra egészét magában foglaló statisztikai átlag. Ezért értheten elsdlegesen rájuk gondolunk, amikor az életkörülményeik érzékelhet javítását követeljük. Ugyanakkor hangsúlyozni kívánom, hogy követeléseink nem pusztán munkavállalói érdekbl erednek, hanem abból is, hogy a közszféra munkavállalói közszolgáltatásokat végeznek. Ezért, amikor túlzónak semmiképpen nem nevezhet, reális igényeket fogalmazunk meg 1998-ra és a következ

évekre vonatkozóan, akkor e mögött az a felismerés is ott van, hogy ha jobb színvonalú lesz Magyarországon a közoktatás, az egészségügy, a kultúra, a közigazgatás, akkor az egész társadalom és az egyes emberek közérzete is jobb lesz. És ez a következ évek politikája szempontjából nagyon lényeges, hiszen nagyon hosszú ideig tartott már a hét szk esztend. A kormányzat közszolgálattal kapcsolatos jobbító szándékáról meggyz bizonyítékot csak azzal szolgáltathat, ha az emberek nemcsak a deklarációkban, a statisztika nagy számaiban, hanem a maguk mindennapi életkörülményeiben is érzik a javulásnak legalább a minimális jeleit. Senki nem gondol Kánaán-beli állapotokra. Arra azonban igen, hogy ebben a szférában is érzékelhet legyen a változás, a javulás ténye, ami okot adhat a reményre, amit a Miniszterelnök úr mondott — és szavaiban nem kívánok kételkedni —, hogy már látszik az alagút vége. Ismétlem: ezt az emberekkel csak akkor lehet elhitetni, ha mindennapi életükben tapasztalják ennek tényeit. Az a szilárd igényünk, hogy 1998-ban a versenyszféra bérajánlásának fels mértéke feletti legyen a közszféra keresetnövekedése. Ez a tárgyalási pozíciónk egyrészt abból indul ki, hogy a hároméves megállapodás a bérolló szétnyílásának megállítását, a bérkülönbség csökkentését irányozza el 1998-ra, másrészt azt fejezi ki, amit az utóbbi évek tapasztalatai is igazolnak, hogy a kormány eszközei nem elégségesek ahhoz, hogy a versenyszférában kézben tartsa a béreket. A korrektség kedvéért hozzá kell tennem, hogy a versenyszférában sem mindenütt azonos a helyzet, mert nem jelentéktelen területeken kiugróak a bérek, míg másutt mérsékeltebbek a lehetségek. Ezt a körülményt is figyelembe vettük, amikor bérigényeinket megfogalmazzuk. Az elhangzottak közül még egy kérdésre szeretnék röviden utalni. Megértem, hogy mindenkinek szelektív a hallása, nyilvánvalóan a mi hallásunk ugyanúgy, mint a Miniszterelnök úré. Ez közismert foglalkozási ártalom. Vállalva a “betegséget”, mondom, hogy én a Miniszterelnök úr válaszaiból különösen azokat jegyeztem meg, amelyek szerint — nincs szükség további megszorító intézkedésekre, — érdemi változások kezddtek a gazdaságban, — megfelel színvonalú humán szféra nélkül nem mehetünk az Európai Unióba, — jövre egyetlen, a SZEF-hez tartozó foglalkozási csoport reálbére sem csökkenhet, — átalakításra szorul a közszolgálat finanszírozási rendszere, — a kormánynak nincs további központi létszámcsökkentési szándéka a közszférában. Ez tehát az én szelektív hallásom mellett kialakult gyjtemény. Nagyon bízom abban, hogy nem annyira torzít, hogy egészen más értelmezést adna a Miniszterelnök úr által

mondottaknak. Mindemellett azt is igazolhatom, hogy a Miniszterelnök úr jól érzékelte a SZEF általános jelleg beszámolójából és a tagszervezetek vezetinek sokszor érdes, de nem megalapozatlan megjegyzéseibl is: él bennünk bizonyos remény, hogy valóban elkezddött valami biztató az ország fejldésében. Vagyis nem az önmagáért való tagadás, és nem is a reményvesztettség állapota jellemz ránk, noha okunk lenne a hitevesztettségre. Úgy is fogalmazhatok, hogy minden megpróbáltatás ellenére változatlanul egyik alapértékünk, az optimizmus és a remény megrzésére törekedtünk, mindvégig azzal a meggyzdéssel, hogy együtt kell, és csak együtt lehet a jelenlegi viszonyainkon változtatni. Ez a szellemiség vezérelte eddig is, és a jövben is ez vezérli a kormánnyal való együttmködésünket. Nagyon bízom benne, hogy hallásunk azért kölcsönösen nem annyira szelektív, hogy ne hallanánk meg azt, és ne gondolkodnánk el azon is, ami egyébként nem tetszik nekünk, illetve amivel nem értünk egyet. Szövetségi Tanácsunk állásfoglalását megküldjük majd Miniszterelnök úrnak — amint ezt igényelte is —, és más kormányzati szerveknek egyaránt. Meggyzdésem, hogy a SZEF Szövetségi Tanácsának mai ülése mindannyiunk számára hasznos és tanulságos eszmecsere volt. Számunkra fként abban az értelemben, hogy elmondhattuk a Miniszterelnök úrnak a legfájóbb gondjainkat, és az  jelenlétében hozhattuk nyilvánosságra azokat az elgondolásainkat és javaslatainkat, amelyeket kiemelkeden fontosnak tartunk a következ esztend, és különösen a közszféra szempontjából. Ha a kormány minden felvetett gondunkra nem is tud olyan pozitív választ adni, mint amit mi szeretnénk, annyit mindenképpen elvárunk és kérünk, hogy tegyen maximális erfeszítéseket azért, hogy a jogos igényeink és a lehetségek közötti különbség minél kisebb legyen. Ha ezt a sorra kerül tárgyalásainkon sikerül elérni, bízvást mondhatjuk, hogy jó feltételeket teremtettünk a további közös munkához. Tudom, hogy mindannyiunkat nagyon sok kritika, rengeteg gyrdés ér, de végül is nincs más választásunk, mint tenni a dolgunkat. Nekünk az, hogy benyújtsuk javaslatainkat, és józan számláinkat a kormánynak, a kormánynak pedig az, hogy jó gazda módjára a lehet legnagyobb mértékben igyekezzék ezeket figyelembe venni, és ezáltal is elbbre vinni az ország és a közszféra sorsát. Ehhez kívánok a Miniszterelnök úrnak és mindannyiunknak mind kedvezbb társadalmi és gazdasági kondíciókat, jó egészséget. Esélyegyenlséget a közszolgálatiaknak a kedvezményes üdültetésben! (Nyilatkozat az MTI Press-nek 1998. január 18-án) — Egy évtizeddel ezeltt még évente 1 millióan üdültek kedvezményesen, vagy térítésmentesen szakszervezeti beutalóval. A rendszerváltással megsznt ez a fajta üdültetés. Az egykori szakszervezeti üdülk kezelje a Nemzeti Üdültetési Alapítvány, amelyet az állam esztendrl esztendre támogatásban részesít azért, hogy a legrászorultabbaknak kedvezményes beutalókat adhassanak. Az idén azonban már csak üdültetési csekkek által lehet kedvezményesen üdülni. A csekkeket azonban a cégeknek, vállalatoknak kell megvásárolniuk munkavállalóik részére. Európa több országában ez a csekkrendszer bevált. A Szakszervezetek Együttmködési Fóruma azonban a jelenlegi formájában nem fogadja el. Miért?

— A közszolgálatban dolgozók a csekkrendszer bevezetésével egyértelmen hátrányos helyzetbe kerültek, mivel az ide tartozó intézmények abszolút többsége napi mködési gondokkal küzd, szinte semmi reménye sincs, hogy kedvezményes üdülési csekkel jutalmazza a munkavállalóit, mert nincs pénze, hogy ezt a csekket megvásárolja. Ez pedig esélyegyenltlenséget jelent, indokolatlan kereseti és szociális feszültségeket kelt a gazdasági és a közszolgálati területek között. Amikor a kuratórium ezt a témát tárgyalta, képviselnk felhívta erre a figyelmet, de csak egyedül szavazott a már bevezetett rendszer ellen. — Mit tettek, hogy ezen a helyzeten változtatni lehessen? — Mivel ez az üdültetési csekkrendszer a közszolgálati dolgozók számára elfogadhatatlan, az alapítvány kuratóriumának elnökéhez, a népjóléti miniszterhez fordultunk orvoslásért. Kifogásunkat más illetékes fórumokon is szóvá tettük, de minden esetben hangsúlyoztuk, hogy nem általában bíráljuk ezt a rendszert, hanem az ellen vagyunk, hogy másokhoz képest a közszolgálati intézmények dolgozói hátrányos helyzetbe kerültek. Azt szeretnénk, ha a költségvetési intézmények munkavállalóit is mindazok a kedvezmények megilletnék, amiket a más területek dolgozói kapnak. — Hány embert érint hátrányosan ez a rendszer? — Elvileg a közszolgálat valamennyi munkavállalóját, mintegy 700-800 ezer embert. Közülük azonban csak kevesen részesülhetnének a kedvezményes üdültetési csekkbl, mivel összesen 300 ezer darabot adnak ki belle. — Mi a megoldás? Mit javasoltak az illetékeseknek? — Azt kérjük, hogy ezután is olyan arányban részesüljenek kedvezményes üdültetésben a költségvetési intézmények dolgozói, mint eddig. Annyi üdülési csekket kapjunk, hogy az említett igények kielégítésére elegend legyen. Ehhez pedig a központi költségvetésbl, illetve az alapítvány keretébl teremtsenek fedezetet. — Milyen esélye van javaslataik elfogadásának? — Sürgs tárgyalásokat kezdeményeztünk a kormánynál, mielbbi megoldást várva erre a problémára. Rövidesen sor kerül a tárgyalásra. Bízunk egy ésszer megoldás elfogadásában. Miért ellenzi a SZEF a munkabér banki átutalását? (Nyilatkozat az MTI Press-nek 1998. január 20-án) — Minden fejlett gazdaság törekvése, hogy az ország mködése mind olcsóbb és biztonságosabb legyen. Ebben fontos szerepet játszik a készpénzforgalom csökkentése, a készpénzkímél fizetési rendszerek kialakítása és általánossá tétele.

Tavaly döntött úgy a kormány, hogy nálunk is általánossá teszik a készpénzkímél bérfizetési rendszert. Az áttérés azonban komoly gondokat okozhat a munkavállalóknak, kiváltképpen a közalkalmazottaknak. A SZEF bírálja az új rendszert, és sürgs intézkedéseket követel. Mi az alapvet kifogásuk? — Nem valamiféle vaskalaposság vezet bennünket, amikor az új készpénzkímél bérfizetéssel összefügg kifogásainkat megfogalmazzuk. Tudjuk, hogy a rendszer bevezetése elkerülhetetlen Magyarországon, az áttéréséhez azonban meg kell teremteni a megfelel feltételeket. Ezek nagy része azonban még hiányzik nálunk, s csak folyamatosan teremthetk meg. — Milyen feltételekrl van szó? — A legfontosabbakat említem: tartsák tiszteletben a munkavállalók jogait, mind az áttérés, mind a bankválasztás tekintetében. Az áttérés költségeit nem terhelhetik a munkavállalókra. A mai gyakorlat ugyanis sérti a munkavállaló jogait, hiszen “ eszi, nem eszi” — kötelez. A közalkalmazottak között sok a kisfizetés ember, nekik azonnal kell a pénz. Hogy hozzá jussanak, el kell menniük a bankba, a postára. Ezek az intézmények azonban csak munkaidben tartanak nyitva. Sok esetben, fleg vidéken a pénzkiszolgáló automaták hiánya, a lassú banki ügyintézés, a közbiztonság gyöngesége csak további gondokat jelentenek a munkavállalóknak. — Az illetékes szervek ismerik-e az említett kifogásokat, észrevételeiket? — Már a kormány asztalán vannak az észrevételeink. Mivel súlyos és százezreket érint problémákról van szó, ezekre sürgs megoldást kell találni. — Mire van szükség a problémák megszüntetéséhez? — Mindenekeltt sok pénz és id kell ahhoz, hogy a hiányzó technikai feltételek megteremtdjenek: meg kell gyorsítani az átutalásokat, a pénzkiadó automaták elterjesztését, hozzáférhetségét. Ezzel egy idben a pénzintézetek közérthet formában, sok ezer példányban adjanak ki olyan tájékoztatókat, amelyekbl az érintettek megértik, miért elkerülhetetlen ez a módszer és miként szolgálja a személyes érdekeiket, továbbá mi a teendjük, ha a pénzátvétel egyik vagy másik formáját választják, beleértve az automaták kezelését is. A munkabérek banki átutalásának költségeit pedig ne a munkavállalókkal fizettessék meg. Szerintünk elkerülhetetlen az áttérés határidejének módosítása. Javasoltuk a kormánynak a határozat megváltoztatását, ahogy ezt az élet meg is kívánja. — Az illetékesek miként reagáltak az észrevételekre? — Megértést tapasztaltam. Rövidesen a legmagasabb szinten megkezddik a véleménycsere, s remélhet, hogy nyugvópontra kerül ez az ügy. Ám jó lenne, ha a tanulságot mindazok megszívlelnék, akikre ez tartozik: több megfontoltsággal,

elrelátással elkerülhetk az ilyen gondokat, bosszúságokat okozó lépések. A szavahihetség nélkül értelmetlen a megállapodás (Vitaindító a SZEF aktuális feladatairól a Szövetségi Tanács 1998. február 12-i ülésén) Az els és egyik legfontosabb célunk 1998-ban, hogy továbbra is egységesen lépjünk fel a közszolgálati intézményrendszer normális, kiegyensúlyozott mködésének biztosításáért, s határozottan kiálljunk a megalapozatlan, ötletszer reformtörekvésekkel szemben. Fontos tennivalónk a közalkalmazottak, köztisztviselk és szolgálati viszonyban állók bér- és kereseti színvonalának lényeges javítása, a közszférában foglalkoztatottak egzisztenciális biztonságának elmozdítása, a megalapozatlan létszámcsökkentésekkel szembeni markáns ellenállás. Szorgalmaznunk kell a közszolgálatiság alapvet jellemzinek és normáinak jogi rendezését szolgáló munka gyorsítását, az érdekegyeztetés egész intézményrendszere felülvizsgálatát és továbbfejlesztését, a SZEF befolyásának, érdekérvényesít erejének, társadalmi súlyának további ersítését, s tisztázni kell a SZEF céljait támogatni kész politikai és társadalmi szervezetekkel való együttmködés formáit, módszereit. E f törekvések megvalósításáért tett erfeszítéseink figyelemmel kísérése mellett néhány aktuális kérdés is élénken foglalkoztatja a közszolgálatban állókat. Üdülési csekk: igények és szószegések Az egyik az új üdülési csekkrendszerre történt áttérés. A SZEF nem ellenezte, hogy az eddigi, reálértékében évrl évre romló állami támogatást egy viszonylag jelents adókedvezménnyel dotált munkáltatói hozzájárulás váltsa fel. Kezdettl fogva hangsúlyoztuk azonban, hogy az új rendszer nem jelenthet hátrányos helyzetet a közszféra, a költségvetési intézmények munkavállalói, a nyugdíjasok, a munkanélküliek, a gyermekek számára. Azt javasoltuk, hogy a költségvetési intézmények dolgozói üdülésének támogatására — hasonlóan a nyugdíjasokhoz, a munkanélküliekhez — 300 millió forintos külön-keretet biztosítsanak a rendelkezésre álló közel másfél milliárdos összegbl, amibl egy milliárd a mi adóforintjainkat is tartalmazó állami támogatás, s közel fél milliárd a HUNGUEST nyeresége terhére megvalósuló hozzájárulás. A költségvetési szféra jelzett támogatási igénye nagyon szolid, csak azt tehetné lehetvé, hogy ne kerüljünk lényeges hátrányba a versenyszférához képest. A költségvetési szervezetek dönt többsége ugyanis nincs abban a helyzetben, hogy dolgozói részére üdülési csekket vásároljon és juttasson, hisz a mködéséhez szükséges pénzzel sem rendelkezik. Ezek az intézmények adókedvezményt sem vehetnek igénybe. Az ügyben több tárgyalásra került sor. Jeleztük igényünket az ÉT, az Alapítvány Kuratóriuma, a KIÉT ülésein, s többször a népjóléti miniszterrel folytatott tárgyaláson is. Kezdeményeztünk külön kormányzati tárgyalást is a Munkaügyi Minisztérium útján —

ez a tárca egyébként korrekt magatartást tanúsított ez ügyben —, de azt a hivatalos választ kaptuk, hogy nincs szükség tárgyalásra, mert a Népjóléti Miniszter a problémát megoldottnak tekinti. Ezt követen levelet intéztünk a Népjóléti Miniszterhez. Gyakorlatilag kitér választ kaptunk. Idközben született az EDDSZ és a Népjóléti Miniszter (Horn Gyula által ellenjegyzett) megállapodása, amely szerint 100 milliót az egészségügy és a szociális szféra támogatására fordítanak. A kuratórium nem fogadta el a SZEF javaslatát, s azt a döntést hozta, hogy 750-770 millió fordítható az átvett üdülk megváltására (ebben szinte kizárólag a versenyszféra érintett), 320 millió a nyugdíjasok, a munkanélküliek üdültetésére, és 80 millió a gyermeküdültetésre fordítandó. A 300 milliót, amit a közszférának igényeltünk, általában a hátrányos helyzet munkavállalók üdültetésének támogatására — pályázati úton, kuratóriumi elbírálással — biztosítják. A SZEF javaslatát figyelmen kívül hagyó döntés méltánytalan, és elfogadhatatlan. A 24 foglalkozási ág közül a közszféra munkavállalói a 22-24. helyet foglalják el a kereseti skálán, s itt nincs munkaadói adókedvezmény, nincs pénzügyi forrás. A versenyszféra a megváltással és az adókedvezménnyel eleve lényeges kedvezményeket élvez. Ezzel együtt szolidárisak vagyunk azzal, hogy a versenyszféra közismerten hátrányos helyzet dolgozói az adókedvezményen felüli támogatásban részesüljenek, de ne a közszféra kontingensének rovására. Az elmúlt idszakban javaslatunkat megérten fogadta a kormányzati oldal és a munkavállalói oldal is. A szavazáskor viszont egybehangzóan ellene szavaztak. Ez a magatartás a kormányzati képviselk oldaláról különösen értelmezhetetlen és elfogadhatatlan, hiszen akkor hogyan minsítsük a megállapodást az EDDSZ-szel, és a számos ígéretet a megoldásra. A SZEF az elmúlt években a tárgyalásos és megállapodásos megoldást priorizálta az érdekegyeztetésben. A megállapodásoknak alapfeltétele azonban a szavahihetség, a kiszámíthatóság, a korrekt partneri magatartás. Ennek hiánya már több ízben jelentett problémát a 3 éves megállapodás, illetve egyes idközi vagy ágazati egyezségek teljesítése kapcsán. Az üdültetéssel összefügg magatartás azonban kirívóan durva példája a normális, szociális partneri viszonyrendszer felrúgásának. Ezért a leghatározottabban visszautasítjuk ezt a magatartást. Levélben fordulunk a Miniszterelnökhöz, követeljük az ügy kivizsgálását, s választ várunk az ígéretektl eltérés okaira. Fontolóra vesszük a Nemzeti Üdülési Alapítványban való részvételünk felfüggesztését is, mert jelenlétünkkel nem kívánunk asszisztálni számunkra méltánytalan és elfogadhatatlan döntésekhez. A tapasztalatok ugyanis arra mutatnak, hogy az új üdülési rendszer bevezetése a mai körülmények között id eltti. Bérfizetés bankon át A másik aktuális gondunk a bérfizetés készpénzkímél, átutalásos rendszerének kötelezvé tétele. A SZEF elvileg támogatta az új rendszerre áttérést, de fenntartásait hangoztatta a bevezetés határidejével, s az áttérés feltételeivel kapcsolatban. Megjegyzéseinket azonban nem vették figyelembe, s a hatályos törvényi szabályozás szerint 1999. január 1-ig a közszféra egészében át kell térni. Arról az intézkedésrl sem

egyeztettek a SZEF-fel, amelynek alapján a fvárosban 1998. január 1-ével már át kellett állni az átutalásra, a megyei városokban pedig 1998. július 1-ével lesz kötelez az áttérés. A munkavállalók részérl megfogalmazódott számos aggály és tiltakozás alapján kormánytárgyalást kezdeményeztünk, amire január 15-én került sor. Világosan kifejtettük, hogy az áttérés nem jelenthet többletterhet az érintetteknek, s csak az infrastrukturális feltételek (automaták, a jelenlegitl eltér pénzintézeti, postai munkaid, postai készülékek stb.), megteremtése esetén tudjuk elfogadni az intézkedést. Az érintettek széleskör tájékoztatását is igényeltük. Javaslatainkat a kormány (PM, Munkaügyi Minisztérium, Kincstár) képviseli megértéssel fogadták, ez idáig azonban konkrét reagálást nem kaptunk felvetéseinkre. Várjuk ezt. A szolgálati viszonyban állók közül a nemzetbiztonsági szakszolgálatok az egyetlen terület, ahol nem biztosított erre az évre a 90 százalékos bérbeállási szint. Ezért levélben kértük a tárca nélküli minisztert, Nikolits urat, hogy fogadja a SZEF és a KSZSZ vezetit és folytassunk eszmecserét a témáról. Kértük a pénzügyminiszter segítségét is. Tle néhány napja az a válasz érkezett, hogy megvizsgálják, miként lehetne megoldást találni a többi fegyveres testületnél érvényes 90 százalékos bérbeállás megvalósítására. Kormányváltás közben: bizakodás és aggodalom (Interjú a Havi politika cím lap 1998. júliusi számában) — Hogyan fogadta a parlamenti választások eredményét? — Nagy meglepetést nem okozott számomra. Azért nem, mert a végeredménynek voltak eljelei a közvélemény-kutatásokban. Folyamatosan növekedett a Fidesz Magyar polgári Párt befolyása, térnyerése, és csökkent az MSZP népszersége, támogatottsága. — Miben látta e tendenciának, majd a végeredménynek, a kormányváltásnak az okait, a magyarázatát? — A szocialista-liberális kormány sok olyan intézkedésre kényszerült, amelynek következményei hátrányt jelentettek a bérbl és fizetésbl él dolgozóknak. Ezeket az emberek nem felejtették el, jóllehet a választások közeledtével az emlékezetes intézkedések kedvez hatásai is jelentkeztek. Közrejátszott az is, hogy a szocialista párt rosszul kommunikált. Nem eléggé nyíltan és értheten beszélt a választópolgárokkal. Nem magyarázta meg, hogy a megszorító intézkedések miként egyeztethetk össze a párt jellegével, a szocialisták értékrendjével, miért kényszerült a saját meggyzdésével szembeni lépésekre. Azt sem tudta nyilvánvalóvá tenni, hogy vissza akar térni saját értékrendjéhez. — Ennyi? — Van még más is. Sokak véleményével együtt magam is úgy érzékeltem, hogy

elhibázott volt az MSZP választási kampánya. Nem bizonyult elég átgondoltnak, következésképp hiányzott a megfelel stratégia, taktika, de a módszerek sem voltak hatékonyak. Végül, de nem utolsó sorban a jobboldal összefogott, s ez lényeges tényezként nyomott a latba, ez számszeren is fölényt eredményezett. Mind ezzel együtt az MSZP választási eredménye nem lebecsülend, hiszen jelents ert képvisel. Ers ellenzéki pártként tud megjelenni a parlamentben, a közéletben. — A kormányváltás hogyan érint(het)i a szakszervezeteket? — Jelenleg csak választási ígéreteket ismerünk és néhány nyilatkozatra szorítkozhatunk. Ezek alapján azt mondhatom: várakozással, bizakodással és aggodalommal vegyes érzésekkel tekintünk a következ idszak elé. — Vegyük sorra ezeket az elemeket: mit várnak, miben bizakodnak és miért vannak aggodalmaik? — Kíváncsiak vagyunk arra, mi lesz a választási ígéretekbl, hiszen máris látszik: a sommásan elhangzott ígéretek árnyaltabbak, visszafogottabbak lettek. Ez jelenik meg például a kemény(ebb) pénzügypolitika elrejelzéseiben. Várjuk a kormányprogramot, várjuk az 1999. évi költségvetési javaslatot, amely a közszféra szempontjából hangsúlyos jelentség. Ezekrl tehát akkor lehet majd konkrét véleményt formálni, ha megismerjük azokat. Miben bizakodunk? Alapot adnak ehhez azok az egybehangzó nyilatkozatok, amelyek szerint a közszféra munkavállalóinak kereseti viszonyain érzékelheten javítani akarnak. Ezek szerint a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók számottev béremelésben reménykedhetnek. Bizakodással tölt el bennünket a hatékonyabban mköd államigazgatás ígérete és az, hogy nagyobb lesz a közigazgatás munkásainak anyagi, erkölcsi, társadalmi megbecsülése. Bíztatóan hangzik az is, hogy ers szakszervezetekrl, jól mköd érdekegyeztetésrl és korrekt szociális partneri kapcsolatokról beszélnek az alakuló kabinet felels tisztségvisel-jelöltjei. — Ezek után nézzük az aggodalmakat. — Aggodalommal tölt el bennünket az, hogy a központi igazgatásban jelents strukturális átszervezést fontolgatnak az illetékesek. Olyat, amelynek méretei a korábbiaknál is nagyobbak lesznek. A központi igazgatás modernizációját mi nem kifogásoljuk, ha azokat eléggé végiggondoltaknak, megalapozottaknak, konzisztenseknek látjuk. Fél azonban, hogy még ilyen esetben is komoly zavarokat okozhatnak, és elég sok idt igényelhetnek addig, amíg kialakul az új, kívánatos struktúra. Ebben a folyamatban különös figyelmet érdemel az, hogy az átszervezés miként érinti az igazgatás dolgozóit (létszámcserék, csökkentés), valamint milyen mértékben jelenik meg a személyzet-politikában a pártpolitikai elem. — Ebben a problémakörben megjelenik a Munkaügyi Minisztérium és a tb-

önkormányzatok megszüntetésének a terve. — Ezek valódi aggodalomra adnak okot. Mert mirl van szó? Nem a szervezeti forma jelenti a fkérdést, hanem az: a munkaügyi komplexitás szenvedhet hátrányt, s az ehhez kapcsolódó érdekérvényesítési lehetség csökkenhet, ha csak részlegként foglalkoznak munkaügyi kérdésekkel, amelyek pedig meglehetsen szerteágazóak. Ilyen a társadalombiztosítási önkormányzatokkal kapcsolatos elgondolás is. Nem az önkormányzatiságot kell felszámolni, hanem azokat a körülményeket, amelyek az tbönkormányzatok valóban bírálható mködését kiváltották. Ezek egyrészt politikai természetek, a jogi szabályozatlanságból erednek, másrészt a tb-önkormányzatok struktúrájával, összetételével, munkamódszerével függnek össze. — Beszélnünk kell azonban még valamirl. Körüllengi a tb-önkormányzatok ügyeit a korrupció gyanúja. — A korrupciót konkrétan kell vizsgálni, különben az általánosítás megalapozatlan, méltánytalan és igazságtalan. Abban az esetben, ha a korrupció bírósági ítéletekkel megalapozott, akkor a felelsöket szigorúan el kell marasztalni. Ott nem szabad korrupcióról beszélni, ahol nem fordul el, ahol nem igazolható. Nem szabad korruptnak nevezni — ráadásul kollektív módon — tisztességes szándékú önkormányzati képviselket. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a társadalombiztosítás nem csupán szektorális ügy, hanem társadalmi, gazdasági, politikai lépték intézmény. Ezért nagy körültekintés szükséges mködésének szabályozásához. Nem mellzhet a járulékfizetk beleszólási és ellenrzési lehetsége, ami elemi joguk és kötelességük. A kormányprogram több pontja is aggályos a SZEF számára (Vitaindító a SZEF Szövetségi Tanácsának 1998. július 8-i ülésén) Az 1998. július 6-án elfogadott kormányprogram munkavállalókat — elssorban a közszolgálatban állókat — érint kérdéseirl kívánok szólni. A tematikai szkítés nem azt jelzi, hogy konföderációnk nem kíván foglalkozni a kormányprogram más fontos társadalompolitikai fejezeteivel, de azokról késbb, a napirendre kerülésük idején lesz célszer érdemi módon beszélni. A Szövetségi Tanács elé terjesztett állásfoglalás tervezete támogatást, aggályt és igényeket egyformán megfogalmaz a kormány programjával kapcsolatban. Nem egyoldalúan konfrontáló jelleg tehát, hanem a kormány számunkra pozitív elképzeléseit befogadni kész, ugyanakkor mégis kritikus, a közszolgálat elvárásait egyértelmen kifejezésre juttató a SZEF véleménye. Az elfogadásra ajánlott állásfoglalás másik sajátossága, hogy csak a közszféra egyetemleges, közös ügyeit veszi sorra. A SZEF-nek ugyanis ütképes, tekintélyes tagszervezetei vannak, amelyek — a konföderáció eddigi gyakorlatának megfelelen — maguk fogalmazzák meg a mködési területükhöz tartozó közalkalmazottak, köztisztviselk és más munkavállalók speciális szakmai adottságainak megfelel állásfoglalásukat.

Nemcsak az érdekképviseletek számára, hanem általános társadalompolitikai szempontból is nagyon fontos az érdekegyeztetés jövjének alakulása, s az, hogy miként valósul meg az az ígéret, amely szerint a kormány mindig konzultálni kíván a polgárokkal — számunkra megnyugtató lenne, ha a munkavállalók képviselivel konzultálna —, magasabb szintre akarja emelni az érdekegyeztetést, s megállapodásra törekszik a szociális partnerekkel. Ezeket az önmagukban szimpatikus szándékokat támogatni lehet. Egyelre azonban még nem látható, hogy a kormány mit ért ezeken az általánosságokon. A témáról nyilvánosságra került els nyilatkozatok sajnos nem megnyugtatóak. A SZEF számára például nehezen értelmezhet, hogy az Érdekegyeztet Tanács (ÉT) mellett a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztet Tanácsa (KIÉT) is a Gazdasági Minisztérium kompetenciájába tartozzék. A költségvetési szféra ügyei ugyanis nem kezelhetk a gazdasági tárcánál — a profilja miatt —, hanem csak olyan kormányzati szervnél, ahol kompetens módon tudnak tárgyalni a közszféra érdekképviseleteivel. A SZEF határozott álláspontja, hogy a KIÉT-nek a jövben is rangos, országos makroszint fórumként kell mködnie, a közszférával kapcsolatos lényegi megállapodások színhelyeként. Az érdekegyeztetés, általában a szociális partnerség kormányzati kezelésének baljós eljele az, ami a társadalombiztosítási önkormányzatok felszámolása körül történt. A SZEF soha nem hozsannázta a tb-önkormányzatok — különösképpen nem az egészségbiztosítási önkormányzat — mködését. A társadalombiztosítási alapok igazgatásáról szóló törvény tárgyalásakor a SZEF-nek az volt az álláspontja, hogy a testületben résztvevk körét ne korlátozzuk az ÉT-ben helyet foglaló érdekképviseletekre, ne legyen elnökség — korábban ugyanis az elnökség sok lényegi kérdésben a közgylés helyett is döntött —, s a közgylés legyen a korábbinál kisebb létszámú. A SZEF tehát nem kritikátlanul szemlélte a tb-önkormányzatok mködésének — részint bels, részint pedig küls eredet — anomáliáit. Ezek az anomáliák azonban nem adtak okot az önkormányzatok intézményének kiiktatására. A felszámolást egyébként a kormány szempontjából mesterien kitalált módon oldották meg. Egyéni indítványként került a parlament napirendjére, ezért döntés eltt nem kellett az érdekegyeztetés fóruma elé vinni, st kikerülhette a közigazgatási államtitkári értekezletet is. Rendkívüli ülésszak tárgyalta, ezért a sürgsséghez nem volt szükség a képviseli szavazatok négyötödének megszerzésére. Mindez azonban baljós elrejelzése annak, hogy miként fest majd az érdemi szociális partnerség ígérete és valósága. A kormányváltás kapcsán aggodalmat keltettek a közigazgatásban foglalkoztatottaknak az indokoltnál és az elfogadhatónál nagyobb arányú cseréjérl szóló nyilatkozatok és els intézkedések. Ezzel a kérdéssel azért foglalkozik a SZEF állásfoglalása, mert a közigazgatás ügye, a kormányzati struktúra alapos átalakítása általános társadalompolitikai kérdés is. Nem kerülhetjük meg annak vizsgálatát, hogy milyen széles körre terjedhet ki a személyi állomány politikai váltással összefügg cseréje, az úgynevezett zsákmányrendszer. Ez nemcsak a jelen, hanem a jöv ügye is, mert minél szélesebben nyújtja ki egy kabinet a zsákmány-csápjait, a következ kabinet annál is szélesebb körben tartja majd szükségesnek a bizalmi alapon végrehajtandó

személycseréket. Közben pedig a kormány stabil, egzisztenciálisan biztos, kiszámítható pályaúttal rendelkez köztisztviseli állomány igényérl beszél. A SZEF álláspontja határozott és változatlan: a közigazgatási munka szakma, a közigazgatás szakmaisága társadalmi értékrend, s a köztisztviselk ezzel kapcsolatos érdekeinek védelme a szakszervezet kötelessége. A foglalkoztatási kérdésekkel összefüggésben érzünk bizonyos veszélyeket. A közszolgálati jogrendszer felülvizsgálatának lehet olyan hátsó szándéka, hogy jelentsen megtizedeljék azok körét, akiket közalkalmazotti vagy köztisztviseli jogviszonyban kívánnak foglalkoztatni. Ez a jöv szakszervezeti vitáinak és harcainak egyik nagy kérdése lesz. Nem azt állítjuk, hogy ilyen változásról sehol semmiféle formában nem lehet szó, a közszféra egységének megbontása, az itt foglalkoztatottak megtizedelése, az azonos jelleg intézményekben dolgozók egymással szembeállítása azonban a szakszervezetek számára elfogadhatatlan. A közszolgálat privatizálásával kapcsolatos elképzelésekrl változatlan az álláspontunk: Magyarországon nincsenek meg a közszféra — s benne az egészségügy — lényeges lépték privatizációjának feltételei. Jó néhány nyugati országban, ahol hozzáfogtak a közszolgálat privatizációjához, azóta már egyre inkább kezdenek rájönni, hogy a változtatás nem volt sikeres: a szolgáltatások nem olcsóbbak, hanem drágábbak, nem jobb, hanem rosszabb színvonalúak lettek. Tiltakoznunk kell a bérügyek olyan megközelítése ellen, amely szerint a közszolgálatban azért olyan siralmasak a keresetek, mert rossz a bérrendszer. Ez az indok megalapozatlan, hiszen nem a bérrendszer rossz, hanem az erre a célra fordítható pénz kevés. Ezzel együtt természetesen nem állítható, hogy a bérrendszer nem szorul semmiféle korrekcióra, javításra, — például a szóba került háromelemes rendszert alapul véve — de nem maga a rendszer a hibás. A finanszírozási rendszert már sokkal inkább lehet ludasnak tekinteni, de ez sem kiáltható ki a f oknak. A bérgondok f forrása ugyanis a pénzhiány. Ezért a SZEF a bérekre fordítható pénz biztosítását tartja legfontosabbnak. Határozott álláspontunk, hogy az infláció letörésének egyébként támogatható és helyeselhet szándéka nem jelenthet lemondást a reálbérek érzékelhet emelésérl. Ezzel a szembeállítással általában sem lehet egyetérteni, a közszférában pedig különösen nem, mert itt olyan nyomorultak a bérek, hogy aki a jelenlegi bérszínvonal megrzésének programjával akar tárgyalóasztalhoz ülni, azzal nekünk nincs mirl beszélnünk. Ezért ragaszkodunk az állásfoglalásban megfogalmazott három követelményünkhöz. Ezek nemcsak a jöv évi, hanem esetleg egy hosszabb távra szóló bérmegállapodásnak is kiinduló pontjául szolgálhatnak. Összefoglalva: a SZEF konstruktív párbeszédre törekszik a kormánnyal, de világossá tesszük, hogy ebben a párbeszédben a f szerep a kormányé, mert sajátos pozícióval rendelkezik, hiszen hatalmon van. Ezért amilyen lesz a kormány részérl az adjon isten, olyan lesz a mi fogadj istenünk. Egyelre csak reménykedünk, hogy a kormányf is elbb utóbb kiejti a száján azt a szót, hogy szakszervezet — mert eddig ezt nem tette —, s a polgár mellett elbb utóbb a munkavállaló is megjelenik a kormány szótárában.

A kormányhoz fzd viszonyunkat az határozza majd meg, hogy miként alakul a munkavállalók helyzete, hogyan érvényesülnek a munkavállalói jogok, s mindebben milyen tényleges szerepet kapnak a szakszervezetek. Az viszont, hogy miként tudjuk befolyásolni a kormány e kérdésekkel kapcsolatos magatartását, az attól is függ majd, hogy mi, a munkavállalók képviseli mennyire tudunk összefogni. Ha valamikor, akkor most megint nagyon idszer, hogy a szakszervezetek tegyék félre egymás közötti vitáikat, és igyekezzenek komolyan összefogni. Ez általában is követelmény, de a közszférában különösképpen az, mert csak erteljes összefogás és határozott szakszervezeti álláspont képviselete adhat esélyt arra, hogy a kormány tudomásul vegye: a szakszervezetek nem lényegtelen szervezett eri a magyar közéletnek. A tb-önkormányzatok megszüntetésének alkotmányossági vizsgálatát kéri a SZEF (Levél Göncz Árpád köztársasági elnökhöz 1998. július 9-én) Göncz Árpád úr Köztársasági Elnök, Magyarország államfje Budapest Tisztelt Elnök Úr! Az Országgylés 1998. július 8-án - T/23. számú képviseli önálló indítványra elfogadta a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletérl szóló törvényt. Ez a törvény hatályon kívül helyezi a társadalombiztosítás önkormányzati igazgatásáról szóló 1991. évi LXXXIV. törvényt, azaz felszámolja a társadalombiztosítási önkormányzatokat, és a szakszervezeteknek, valamint a munkáltatók érdekképviseleti szervezeteinek a kötelez társadalombiztosításban vállalt, történetileg kialakult szerepét kiiktatja, helyette állami irányítást vezet be. A Szakszervezetek Együttmködési Fóruma (SZEF) azzal a kéréssel fordul a Köztársasági Elnök Úrhoz, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánya (1949. évi XX. tv.) 26. § (4) bekezdés alapján szíveskedjék a törvényt - aláírás eltt - véleményezésre megküldeni az Alkotmánybíróságnak, indítványozva annak alkotmányossági vizsgálatát. Tisztelt Köztársasági Elnök úr! A SZEF erkölcsi kötelezettségének érzi, hogy jelezze azokat az alkotmányos aggályokat amelyek nyilvánvaló politikai szándékokra vezethetk vissza -, amelyek már a törvényelkészítéshez is kapcsolhatók. A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 20. § egyértelmen rendelkezik arról, hogy “az érdekképviseleti szerveket be kell vonni az olyan jogszabályok tervezetének elkészítésébe, amelyek az általuk képviselt és védett érdekeket, illetleg társadalmi viszonyokat érintik.”

A hivatkozott törvényhely nem tesz különbséget a tekintetben, hogy a jogszabályt (ez esetben: törvényt) ki kezdeményezi (Alkotmány 25. § /1/ bek.). Az érdekképviseleti szervek jogszabály-tervezetekkel kapcsolatos véleményezési jogának kizárása akkor is törvénysért, ha a törvény-kezdeményezés országgylési képviseltl ered. Közismert tény ugyanis, hogy ez esetben a társadalmi szervezetek és az érdekképviseleti szervek sem az Érdekegyeztet Tanácsban, sem más fórumon és formában nem fejthették ki álláspontjukat. Ez ügyben a kormány sem háríthatja el alkotmányos felelsségét, hiszen a társadalombiztosítási önkormányzati testületek “megszüntetését”, “felszámolását” a kormányprogramban egyértelmen megfogalmazta (lásd: Társadalombiztosítás cím fejezet 2. és 3. bekezdés). A társadalombiztosítási önkormányzati testületek felszámolását eredményez, illetve az Egészségbiztosítási és a Nyugdíjbiztosítási Alap állami felügyeletét, valamint a társadalombiztosítás igazgatási szerveinek állami irányítás alá helyezését kimondó törvény indokolása az Alkotmánybíróság 16/1998. (V.8.) számú határozatának téves értelmezésébl indul ki. Az Alkotmánybíróság valóban megsemmisítette az 1991. évi LXXXIV. törvény több rendelkezését alkotmánysértés címén, és kimondta, hogy “... az Öit. megsemmisített rendelkezései alapján létrehozott önkormányzatnak nincs meg az Alkotmány által megkövetelt demokratikus legitimációja”, de egyben utalt az Alkotmánynak megfelel delegálási szabályok megalkotására is. Utalt továbbá arra is, hogy “Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítási önkormányzatok delegálással való létrehozását önmagában nem ítélte alkotmányellenesnek, s ezért az Öit. 7. § (3) bekezdésébl hatályban tartotta azt a rendelkezést, amely szerint a biztosítási képviselket a munkavállalók és a munkáltatók érdekképviseleti szervezetei delegálják”. A SZEF nem tudja elfogadni a törvényjavaslat általános indokolásának kiindulópontját sem, nevezetesen, hogy az alkotmányellenes helyzet orvoslása kizárólag a társadalombiztosítási önkormányzatiság elvének és intézményének elvetése utján történhet, és más alkotmányos eszközökrl még tárgyalni sem kíván a kormány. Ersen kétséges, hogy ilyen súlyos, nagy horderej döntésnél miként lehet célszerségi szempontról beszélni, márpedig az indokolásban az olvasható: “Arra való tekintettel, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok mködése nem váltotta be a felállításukhoz fzött reményeket, a törvény célszerségi szempontból az igazgatási szervezet kormány általi irányítását és az elkülönített állami pénzalapok kormány általi felügyeletét javasolja.” Nem véletlen, hogy az Alkotmánybíróság külön is hangsúlyozta az Alkotmány 70/E pontjában leirt szociális ellátáshoz való jog és az önkormányzat mködése közötti szoros kapcsolatot: “Az önkormányzat azonnali megsznése a biztosítási ellátásokat, s így az említett jog gyakorlását veszélyeztetné.” Tisztelt Elnök Úr!

A SZEF érdekképviseleti és érdekvédelmi szerepkörébl kiindulva alaposan elemezte a társadalombiztosítási önkormányzatok felszámolásával kialakult helyzetet, és az ehhez kapcsolódó kormányzati szándékokat, és nemcsak a már jelzett alkotmányossági aggályainak kíván hangot adni, hanem annak az esetleges társadalmi-politikai következményeire is felhívja a figyelmet. A szükségtelen és elhamarkodott kormányzati lépés nem áll arányban a kialakult alkotmányellenes helyzettel. Nézetünk szerint a tárgyalások kizárása igen rossz üzenet a társadalmi, az érdekképviseleti szervekhez és az általunk képviselt állampolgárokhoz, összességében pedig veszélyezteti azt az intézményes párbeszédet, szociális békét, ami szerintünk az ország boldogulásához és az eredményes kormányzáshoz elengedhetetlen. Mindezekre tekintettel ismételten kérjük Elnök Urat, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok megszüntetésérl szóló, 1998. július 8-án elfogadott törvény alkotmányossági felülvizsgálatát kezdeményezni szíveskedjék. Tisztelettel és tájékoztatásul megküldöm továbbá Elnök Úrnak a SZEF Szövetségi Tanácsa 1998. július 8-án a Kormányprogram tárgyában elfogadott állásfoglalását, amely a társadalombiztosítási önkormányzatokkal kapcsolatos kormányzati szándékról is kifejti nézeteit. Budapest, 1998. július 9. Nem engedhetjük meg az érdekképviseletek gyengítését (Elhangzott a SZEF országos és megyei tisztségviselinek tanácskozásán 1998. szeptember 18-án) Olyan periódusban vagyunk, amikor az életviszonyainkat érint nagyon fontos kérdésekrl kezddnek várhatóan igen kemény tárgyalások. Ugyanakkor a szakszervezeti mozgalom és az érdekegyeztetés egészét érint ügyekben rendkívül sok kihívással nézünk szembe, miközben a jelek szerint jelents különbség mutatkozik a kormány és az érintettek között a szociális partnerség értelmezésének megítélésében. Magyarországon a szakszervezeti mozgalom átélt már jó néhány nehéz periódust. Nem mondható, hogy nem szenvedtünk el vérveszteségeket, de a magyar szakszervezeti mozgalom minden meggyengít kísérlet ellenére ma is az ország legszervezettebb civil ereje. Ha nem akarjuk, hogy ez az állapot negatív irányba változzék, ha nem akarjuk, hogy erinket megosszák, akkor idejében kell nyíltan szót váltanunk egymással számos kérdésrl, egyeztetve nézeteinket, álláspontunkat. Figyelmeztet jelek Az egyik eszmecserét kívánó kérdés az érdekegyeztetés jelenlegi helyzete és állapota Magyarországon. A tripartit érdekegyeztetés egyik meghatározó eleme a szakszervezeti mozgalom, ezért nagyon fontos a konföderációk közötti együttmködés. Az Érdekegyeztet Tanácsban (ÉT) jelen lév hat szakszervezeti konföderáció több esetben

közös álláspontot képviselt, elssorban a munkavállalók általános létproblémáival, életviszonyaival összefügg ügyekben, mégsem hallgatható el, hogy az utóbbi idben ismét tapasztalhatók bizonyos jelei annak, hogy egyes kérdésekben nem tudunk egyezségre jutni. Ilyen ügy például az üzemi és közalkalmazotti tanácsok közelg választása. Az egymással eredetileg kötött megállapodás szerint szerettük volna elérni, hogy a választások eredménye ne csak a helyi képviseletet döntse el, hanem a közszféra eddigi gyakorlatához hasonlóan az üzemi szférában is szolgáljon az ágazati és a konföderációszint reprezentativitás meghatározójaként. Azért lett volna erre szükség, mert mindinkább idszervé vált annak megválaszolása, hogy kik, milyen támogatottsággal rendelkeznek nemcsak helyben, hanem országos szinten is. Sajnos nem sikerült megegyezni, mert a hat konföderáció közül egy — a Munkástanácsok — megvétózta ezt a szándékot. Ennek következtében a kormány olyan álláspontra helyezkedett, hogy mivel nincs konszenzus a konföderációk között, nem intézkedik a jelenlegi helyzettl eltér módon. Marad tehát az eddigi szabály: a közalkalmazotti tanácsok vonatkozásában minden változatlan, az üzemi tanácsok esetében pedig nem kerül sor a helyi szavazatok valamilyen kormányrendelettel szabályozott országos összesítésére. Ebbl következen az üzemi tanácsválasztásoknak nem lesznek konzekvenciái az érdekegyeztetés ágazati és országos szintjére vonatkozóan. A társadalombiztosítási önkormányzatok ügyében a konföderációk az Európai Szakszervezeti Szövetséghez (ESZSZ) fordultak. Az ESZSZ vezetsége a ftitkár aláírásával egy udvarias, de egyértelmen kemény hangú levelet írt a magyar kormányfnek és a köztársasági elnöknek. Ebben az ESZSZ lényegében azt fogalmazza meg, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok ilyen módon való megszüntetése ellentétes az európai gyakorlattal, s felhívja a figyelmet arra, hogy az érdekelt felekkel szükséges elzetes konzultáció elmaradása súlyos jelként minsíthet az Európai Unióhoz csatlakozás normái szempontjából is. A példák azt jelzik, hogy a konföderációk közötti együttmködés során sajnos ismét szembe kell nézünk egy olyan periódussal, amikor nem lehet mindig számolni azzal, hogy fontos kérdésekben közös álláspontot tudunk képviselni és együttesen tudunk fellépni. A SZEF és más konföderációk kapcsolata A SZEF természetes szövetségesének tartja az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülést (ÉSZT). A két konföderáció közötti együttmködési megállapodást azzal a céllal újítottuk meg, hogy az eddiginél sokkal szorosabbá és konkrétabbá tesszük az együttmködést. Kijelöltünk egy bizottságot, amely a kapcsolatbvítés, a közös munka lehetséges területeit vizsgálja, beleértve például azt is, hogy bizonyos területeken esetleg közös infrastruktúrát használjunk, így is növelve, hatásosabbá téve a közszférában tevékenyked két konföderáció erejét.

Az Autonóm Szakszervezeti Szövetséggel (ASZSZ) közös elnökségi ülésen döntöttünk arról, hogy az eddiginél szorosabbá tesszük együttmködésünket. Arra alapoztuk ezt a közös elhatározást, hogy az ASZSZ igen jelents közszolgáltató területeken van jelen, s a közszolgáltatásnak és a közszolgálatnak számos vonatkozásban vannak közös problémái, érdekeltségei. Ezért a jövben gyakoribb lesz a két konföderáció közötti konzultáció, s adott esetben a közös fellépés sem kizárható. Az MSZOSZ-szel sok tekintetben kiegyensúlyozatlan az együttmködésünk. Egyfell számos érdekképviseleti ügyrl azonos a véleményünk. Ilyen például az ÉT munkavállalói oldala egységének és összekovácsolódásának közös igénye. Másfell viszont több dolog terheli is a kapcsolatunkat. Ezért nem került még sor az MSZOSZ-szel három évvel ezeltt kötött és most lejáró együttmködési megállapodás megújítására. Ebben az ügyben is létrehoztunk egy bizottságot, amely azt vizsgálja, hogy az MSZOSZhez fzd kapcsolatainkat miként lehet rendezni, hogyan lehet kiiktatni azokból az esetenként tapasztalható feszültségeket. Ismert a társadalombiztosítási önkormányzatok választása idején közöttünk keletkezett súrlódás, az MSZOSZ akkori magatartása, amely igen hátrányosan befolyásolta kapcsolataink alakulását. Ismert az MSZOSZ múlt évi igen erteljes fellépése is az ellen, hogy a közszféra a versenyszférát megelzen írt alá bérmegállapodást a kormánnyal. És ismert az a körülmény is, hogy az MSZOSZ számára elfogadhatatlan az az álláspontunk, amely szerint a közszféra átlagostól is jelentsen lemaradó bér- és kereseti viszonyai miatt az általánosnál dinamikusabb bérnövelés szükséges a közszférában. Ennek az igényünknek az elismerését mi a szolidaritás minimumának tartjuk, ehelyett azonban jelenleg ez az egyik alapvet érdekkülönbség közöttünk. Pedig nem valamiféle megalapozatlan igényrl van szó, hiszen sokoldalúan igazolt tény, hogy a közszféra kereseti lemaradása nemcsak a versenyszférához, hanem a nemzetgazdasági átlaghoz viszonyítva is jelents. Ezen a nézetkülönbségen kívül más, ennél jóval kisebb vitás ügyeink is vannak. Ennek ellenére kijelöltük az említett bizottságot, mert meggyzdésünk, hogy kapcsolatainkat nem a fontos általános kérdésekben szükséges együttmködést lehetetlenné tev különbözségek irányába kell terelnünk, hanem a jobb megértés, a szolidaritás szolgálatába kell állítanunk. A Ligával a kapcsolataink valójában nem mondhatók szorosnak, de komolyabb feszültségekkel sem terheltek. Számos ügyben tudunk együttmködni, természetesen azt figyelembe véve, hogy ebben a kapcsolatban is hosszú évek óta vannak nézetkülönbségek. Ezek a különbözségek alapveten abból fakadnak, hogy a Liga változatlanul a szakszervezeti megújulás egyik letéteményes konföderációjának tartja magát, míg más konföderációk — köztük a SZEF is — szerinte valamiféle kontinuitást képviselnek a rendszerváltást megelz szakszervezeti mozgalommal. A Munkástanácsokhoz fzd viszonyunkat az utóbbi idben néhány kérdésben megnyilvánult nézetkülönbség árnyékolja be. Jelenleg nem lehet elre látni, hogy kapcsolatunk miként alakul a jövben. Kérdéses, hogy a Munkástanácsok

tevékenységében milyen mértékben kerülnek eltérbe politikai elemek és a politikai kötdést kifejez magatartásmód jelei. Mindezt tudva szeretném kijelenteni: a SZEF miként eddig is — még abban az idben is, amikor a kilencvenes évek elején személyeskedésig men hatalmas viták dúltak a szakszervezeti konföderációk között — most is és a jövben is mindent elkövet a szakszervezeti összefogás ersítéséért. Ez ugyanis valamennyiünk elemi érdeke. Aki ennek szükségét nem érzi, és aki különböz politikai vagy egyéb szándékoktól vezérelten akadályozza ezt az együttmködést, az nyilvánvalóan a munkavállalói érdekeket veszélyezteti. Kiváltképpen egy olyan helyzetben, mint ez a mai is, amikor teljesen világos, hogy a munkavállalók problémái nem állnak a hatalom érdekldésének középpontjában. Nagy szükségünk van tehát — országos és helyi szinten egyaránt — arra, hogy a különböz konföderációkhoz tartozás, és az ebbl adódóan elforduló napi ütközés legalább a mindannyiunkat egyformán érint ügyekben ne veszélyeztesse a f célt, a munkavállalók érdekképviseletét, érdekérvényesítését szolgáló összefogás és közös fellépés lehetségét. Ersebb összefogást a közszférában Ennek az összefogásnak a szüksége megkülönböztetetten igaz a közszférára vonatkoztatva is. A közszférán belül is tapasztalhatók esetenként jelei az egymással rivalizálásnak, annak, hogy a saját pozíciónkat védve, képviselve háttérbe szorul a közös cél. Azért fontos erre emlékeztetni, mert kívülrl is tapasztalhatók a megosztásunkra törekvés jelei. Ezek a törekvések szembe akarják állítani egymással a közszféra különböz foglalkozási csoportjait. Miközben vannak pozitív tapasztalataink is — nemrég vettük fel a SZEF tagszervezetei sorába a Bölcsdei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetét, amelynek elnökét Mester Jánosnét külön köszöntöm körünkben, s a fegyveres testületek szakszervezetei közül is csatlakoztak a SZEF-hez tartozó szövetséghez — ezzel együtt a megosztásunkra irányuló jelenségekkel is találkozhatunk. Kívülrl is, de esetenként belülrl is. Igen nagy a felelsségünk mindannyiunknak azért, hogy ne engedjük érvényesülni azokat a törekvéseket, amelyek különböz indítékokkal ugyan, de az egységünket igyekeznek megbontani, s tegyünk meg mindent azért, hogy ez az egység inkább ersödjék. Nagyon rövidlátó ugyanis az a gondolkodás, amelynek képviselje úgy véli, hogy idleges, esetenként akár tetszets lehetségekkel és idleges helyzeti elny szerzésével jól jár. A leghatározottabb meggyzdésünk, hogy a közszolgálatot globálisan régóta fenyeget — és ma sem szn — veszélyek csak egységes fellépéssel védhetk ki vagy csökkenthetk. Ha valaki tehát úgy gondolja, hogy egyedül is lehetséges eredményesen harcot vívni, vagy az egységet veszélyeztetve is lehet sikert elérni, az ezzel az elhatározással a saját végrendeletét is aláírja. Jól felismerhetk ugyanis az oszd meg és uralkodj szándékai, a szalámi-taktikát alkalmazó külön-külön leszámolás törekvései. Ha ezt a veszélyt nem látjuk és nem vesszük komolyan, akkor nem teszünk eleget annak a funkciónknak, amely a munkavállalók érdekképviseletét és érdekvédelmét rója ránk. Munkavállalói szempontból a közszféra egyik leglényegesebb eredménye az elmúlt

nyolc-tíz évben éppen az volt, hogy a SZEF és az ÉSZT egyaránt felismerte az egység jelentségét, mert nyilvánvaló, hogy a rendszerváltással kialakult új társadalmi berendezkedésben a gazdasági szféra és a közszféra érdekei markánsan elkülönülnek egymástól, esetenként pedig egyenesen szemben állnak egymással. Ebbl következen a közszféra és a magánszféra érdekképviseleti fórumai is markánsan különböznek egymástól. Ezért mind az ÉSZT, mind a SZEF az érdekek felismerése alapján létrejött szakszervezeti konföderáció. Ha ezt a felismerést a továbbiakban helyi szervezeteink és tagszervezeteink ersítésével, a konföderáción belüli és a konföderációk közötti összefogás ersítésével tovább tudjuk kovácsolni, akkor lehet esélye annak, hogy kivédjük a velünk szembeni kihívásokat. Az egység, az összefogás ersítésében nagyon fontos szerepük van a SZEF megyei koordinációinak, amelyeknek a mködési feltételeit eddig sajnos nem tudtuk olyan mértékben javítani, ahogy indokolt lenne és szeretnénk. A következ években mindent elkövetünk, hogy folyamatosan javítsuk ezeket a feltételeket. Az is igen fontos azonban, hogy a megyén belül is határozottabban felismerjük az együvé tartozás, az egymással való jobb koordinálás elnyeit, és az ebbl adódó lehetségeket. Tudom, hogy az ebbe az irányba teend lépéseket sok esetben nem kevés nyg akadályozza, nehezíti, esetenként még személyes dolgok is. Ha azonban komolyan vesszük közéleti szerepünket, megbízatásunkat, akkor ezeken túl kell tennünk magunkat. Szeretnénk ugyanis, ha a SZEF a megyei közéletben is az eddiginél markánsabban tudna megjelenni, s demonstrálni a közszféra törekvéseinek, érdekképviseletének és érdekérvényesítésének összefogott erejét. Erre számos módszer kínálkozik, s már vannak is jó tapasztalatok. Legutóbb például a jól sikerült Komárom-Esztergom megyei SZEF-fórumon gyzdhettünk meg errl. Készek vagyunk részt venni ilyen, a közszféra egészét érint, a közszolgálat hangját együtt megjelenít megyei SZEF-fórumokon, megmozdulásokon. Ha a megyékben sikerül markánsabban érzékelhetvé tennünk a SZEF közéleti, érdekképviseleti szerepét és jelenlétét, akkor ez országosan is ersíti konföderációnk egységét és jelentsen javítja érdekérvényesítési esélyeinket. Ne becsüljük le tehát a bennünket fenyeget veszélyeket, de ne tartsuk fel a kezünket sem magunkat megadva, hanem fogjunk össze, és közösen nézzünk szembe a kihívásokkal. A SZEF nemzetközi kapcsolatai A SZEF erejének részét alkotják a konföderáció nemzetközi kapcsolatai. Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) Végrehajtó Bizottsága október 8-án Brüsszelben tárgyal a SZEF felvételérl az ESZSZ teljes jogú tagjai sorába. Konföderációnk eddig megfigyeli státuszban vett részt a szövetség munkájában. Ez a tagfelvétel jelents momentum, hiszen a nemzetközi elismertség, a nemzetközi legitimitás hazai szempontból is fontos eleme egy szakszervezeti szövetség rangjának. (A tagfelvétel megtörtént — a szerk.) Szeptember elején látogatást tett a SZEF budapesti székhelyén és tárgyalást

kezdeményezett velünk az ESZSZ Közszolgálati Szövetségének elnöke. Ez a tény is azt jelzi, hogy a világban is mind jobban ismernek bennünket, és fontosnak tartják velünk a párbeszédet. A közeli napokban vendégünk lesz a Közszolgálati Internacionálé (PSI) ftitkára, aki azért folytat velünk tárgyalásokat, mert jövre Magyarországon — a SZEF és tagszervezetei házigazdaságával — szeretnék megrendezni a Közszolgálati Internacionálé világkongresszusát és egyidejleg a PSI Végrehajtó Bizottságának ülését is. Az ESZSZ-en és a PSI-n kívül tagszervezeteink révén kapcsolataink vannak az EULASszal, az EUROFEDOP-pal, a Tanárinternacionáléval, és kétoldalú kapcsolatot tartunk fenn különböz nyugati és volt szocialista országok közszolgálati szakszervezeteivel. Ez is bvül kör, amely nemcsak a nemzetközi elismertség mércéje, hanem abból a szempontból is fontos, hogy adott esetben számíthatunk a szolidaritásukra, támogatásukra, és támaszkodhatunk a tapasztalataikra is. A SZEF tehát nemcsak a magyar belpolitikai életben és ezen belül alapveten természetesen a munkaüggyel összefügg kérdéskörben kompetenciával rendelkez, elismert konföderáció, hanem a világ szakszervezeti mozgalmának figyelme is mindinkább ránk irányul, ersítve kötdésünket Európához és a világhoz. Az érdekegyeztetési fórumok helyzete A makroszint érdekegyeztetés fórumai ma valójában nem mködnek. A jelenlegi kormány hivatalba lépése óta egyetlen egyszer ült össze az Érdekegyeztet Tanács. A megbeszélést a munkavállalói oldal kényszerítette ki, ám ezen az egyetlen ülésen sem érdemi tanácskozás folyt, hanem olyan kétórás traccsparti, amelynek semmiféle lényegi hozadéka nem volt. A SZEF is, a KIÉT és a KÉF munkavállalói oldala is több ízben kezdeményezte, hogy hívják össze az érdekegyeztetés országos fórumait. Ez azonban mindeddig nem történt meg. A kormány állandóan azt a választ adja, hogy majd ha lesz mirl tárgyalni, akkor összehívja az ÉT-t és a KIÉT-et. Egy árnyalattal jobb a helyzet az egyes ágazatoknál. Úgyszólván valamennyi ágazati miniszter valamilyen módon már megjelent az ágazat szakszervezeténél vagy tárgyalt a szakszervezet képviselivel. Mindezek alapján nem megalapozatlan az a megállapítás, hogy a kormány egyelre csak szavakban ismeri el azt, hogy ers szakszervezeteket akar, és az érdekegyeztetésben megállapodásokra törekszik. A gyakorlatban ennek nagyon kevés jelét látjuk. Üzenetértéke van annak is, hogy a miniszterelnök már elég sok szervezetnél tett látogatást, de arra még nem tudott idt szakítani, hogy a szociális partnerekkel, köztük a szakszervezetekkel tárgyaljon. Pedig az ÉT-ülésre a munkáltatói szervezetekkel együtt személy szerint meghívtuk t. Sajnáljuk, hogy a meghívásnak nem tett eleget. Némi következtetés vonható le abból is, hogy a miniszterelnöki megnyilatkozásokban eddig nemigen hangzott el a szakszervezet szó. Mindez arra vall, hogy a munkavállalók és a nyugdíjasok nem állnak a kormány érdekldésének elterében. Annak ellenére sem, hogy ez a társadalmi csoport adja Magyarország lakosságának több mint felét. Úgy véljük, hogy a párbeszédre várakozás idszaka nem nyúlhat a végtelenségig.

A sajtóból ismert, hogy egyes kormánykörökbl származó nyilatkozatok szerint a kollektív szerzdés kötésének jogát ki kellene terjeszteni az üzemi-közalkalmazotti tanácsokra is. Egyik-másik kormányképvisel ezt azzal magyarázza, hogy ez ersíti a munkavállalók képviseletét, st adott esetben a szakszervezeteket is. A valóságban azonban az az igazság, hogy ez a lépés egyértelmen a szakszervezetek ellen hatna, a szakszervezeti jogokat csorbítaná, a szakszervezetek devalválását és szétzilálását szolgálná. A SZEF és valamennyi tagszervezete változatlanul a tárgyalásokat tekinti érdekérvényesítési politikája elsdleges és alapvet elemének. A tárgyalóasztal mellett szeretnénk megállapodni, korrekt megállapodásokra jutni. Mindaddig, amíg ennek lehetsége látszik, erre törekszünk. Ha nyilvánvalóvá válik, hogy a tárgyalások zsákutcába jutnak, akkor döntenünk kell a nyomásgyakorlás lehetségeirl, számba kell vennünk, milyen lépéseket támogat a tagságunk. A SZEF bérpolitikája A SZEF Szövetségi Tanácsának legutóbbi állásfoglalása szerint inflációt követ béremelési automatizmusra kell áttérnünk, s 1999-tl ezt evidenciának kell tekintenünk a közszférában és másutt is. Amennyi az infláció prognosztizált mértéke, annyival automatikusan emelni kell a béreket. A tárgyalásokat csak arról kívánjuk folytatni, hogy mennyi legyen a bérek, keresetek reálértékének növekedése. Ezzel kapcsolatban az a SZEF álláspontja, hogy az általánosnál dinamikusabban, méghozzá a GDP-hez igazodó arányban kell fejleszteni a közszféra béreit mindaddig, amíg e terület keresetei minimálisan a nemzetgazdasági átlagot el nem érik. Ma ugyanis a nemzetgazdasági átlag — nem a versenyszféra, hanem a nemzetgazdaság átlaga — alatt vagyunk 10-15 százalékkal. Egyetlen kormány sem magyarázhatja meg, hogy az a humánszféra, amely az állampolgárok életminségéhez tartozó alapszolgáltatásokat produkálja, a társadalmi értékrend átlaga alatt helyezkedjék el. Ez abnormális helyzet. A változtatást egy új, háromelemes bérrendszerrel javasoljuk megoldani. E rendszer alapeleme meghatározott módon, generálisan emelné a béreket. Lenne a rendszernek egy úgynevezett szakmaspecifikus eleme, amely a szakmákhoz igazodóan — és ebben az értelemben differenciálást is jelent módon — biztosítaná a béremelést, a harmadik eleme pedig a teljesítményt honorálná, a minségi munka következményeit jelentené, feltéve egy objektív kritériumrendszer mködését, mert e nélkül fél, hogy ez egy szubjektív alapon mköd rendszer lesz. Rendkívül határozottan szorgalmazzuk a közszféra megbízható finanszírozási rendszerének kialakítását. Ebben az ügyben van már bizonyos párbeszéd a kormánnyal. A kiinduló pontunk az, hogy a közszféra béreit a központi költségvetésbl kell finanszírozni. Így tiszta viszonyokat lehet teremteni a megállapodásokban, egyértelmbb garanciákkal lehet biztosítani, hogy a megállapodások teljesüljenek is. A jelenlegi rendszer egyik legnagyobb gondja ugyanis, hogy megállapodunk a KIÉT-ben, utána pedig az önkormányzatoknál úgy alakulnak a dolgok, ahogy alakulnak. Alapveten sajnos általában úgy, hogy nem teljesülnek a megállapodásaink.

Ez nem tartható állapot. Ez nagyon súlyos politikai rangú kérdés, mert összefügg az egész önkormányzatisággal; az önkormányzatok autonómiájával. Mi úgy látjuk, hogy ha csak a bérekre korlátozottan értelmezzük ezt a fajta állami kötelezettséget, akkor ez generálisan nyilvánvalóan nem sértené az önkormányzatok autonómiáját, st ha a közszféra személyi állománya a tisztességesebb dotáció révén színvonalasabban tud dolgozni, akkor ez a magyar közszféra egyetemes érdeke, bele értve az önkormányzatokat is. Ugyanakkor a SZEF átgondolt foglalkoztatáspolitikát sürget az eddig sok helyen átélt — részint központi elgondolásokból, részint önkormányzati kényszerek alapján kialakult — improvizációkkal végrehajtott létszámcsökkentések helyett. A SZEF 1999-re minimum 5 százalékos reálbér-növekedést kíván elérni a közszféra egészére vonatkozóan. Abból kiindulva igényeljük ezt, hogy az egész közszférában alacsony a bérszínvonal. Ezt a Központi Statisztikai Hivatal adatai is alátámasztják. Az 1998-as els félév tényszámai szerint az összes alkalmazottra vetítve az oktatásban 39385, a humánegészségügyben 37915, a szociális ellátásban 29519 forint volt a havi nettó fizetés. De ha csak a szellemi foglalkozásúak bérét nézzük, akkor az oktatásban 42082, a humán egészségügyben 41503, a szociális ellátásban 32677 forint volt a nettó havi fizetés. A kulturális szféráról nem tartalmaz információkat ez a statisztika, de a szakszervezet adatai szerint a helyzet hasonló, vagy helyenként még rosszabb. Következésképpen tehát, amikor a SZEF azt mondja, hogy generálisan sem tudjuk elfogadni 1999-re a 2 százalék béremelést, ezt arra a tényre alapozzuk, hogy generálisan vagyunk lemaradva, és csak csekély kereseti különbség mutatkozik a közszféra jelents csoportjai között. Ezért ragaszkodunk a közszolgálatban állók átlagosnál nagyobb arányú béremeléséhez, ezért mondjuk azt, hogy ha a GDP 5, vagy 5,5 százalékkal n jövre — bár most már hallani jóslatokat 3 százalékról is —, akkor legalább ennyivel kell növelni a reálkeresetek szintjét az egész közszférában. Ez a kiinduló pontunk. Az utóbbi idben szóba került és itt-ott félreértések forrása lett az úgynevezett fókuszált béremelés ügye. Mi a SZEF baja ezzel az elgondolással? Az egyik — nem a leglényegesebb, de nem elhanyagolható — kifogásunk az a módszer, ahogy ezt az oktatási miniszter meghirdette.  ugyanis mindenfajta felhatalmazás nélkül kezdett el kampányolni ezzel a gondolattal a tömegtájékoztatási eszközökben úgy, mintha még mindig tartana a parlamenti választás idszaka. Ebben az ügyben a minimum lett volna az, hogy erre a bejelentésre felhatalmazást kapjon a kormánytól. A korrekt eljárás követelménye lett volna az is, hogy leül a közszféra szakszervezeteivel, s megkérdezi tlük, mit szólnak az elgondoláshoz. Akkor közösen ki lehetett volna alakítani ebbl valamiféle egészséges álláspontot. Miután egyedül kezdett a gondolattal kampányolni, óhatatlan, hogy szembe találja magát egy olyan szakszervezeti konföderációval, amelyben más, a pedagógusokéhoz hasonló sorsú alkalmazotti rétegek is vannak. Ilyen körülmények között felvetdik a kérdés, hogy mit akart ezzel az ötlettel Pokorni Zoltán? Mi vezérelte t? Vajon csupán az, hogy a pedagógus-érdekeket tisztességesen képviselje? Ez természetesen hozzátartozik az  miniszteri tisztségéhez, de hozzáteszem: nem tértl és idtl függetlenül. Vagy az is benne van a dologban, hogy léggömbként

kipróbálja, miként reagálnak rá mások, esetleg az is, hogy megossza a közszféra különböz foglalkozási csoportjait. Ezt a feltételezést egészen az utóbbi idkig mi nem hangoztattuk, de a miniszter úr nemrég nyilatkozott a Rádióban és az MTV Aktuális cím msorában, ahol azt mondta:  szerette volna ezt a gondolatot megvalósítani, de ezek a bebetonozott gondolkodású szakszervezetek képtelenek ezt megérteni. Akkor nyilatkoztam a Népszabadságban és visszautasítottam ezt az álláspontját, mert nem is beszélt velünk, különben is honnan veszi a bátorságot a szakszervezetekre hárítani a felelsséget a kormány-felhatalmazás nélkül, rossz módszerrel meghirdetett ötletének esetleges kudarcáért. Ez nem fér bele az érdekegyeztetés elemi szabályaiba. Ezzel már arra is utaltam, hogy tartalmilag is van bajunk a dologgal. Nem lényegtelen kérdés ugyanis, hogy milyen bázisról indulna a fókuszálás. Jelents csoportok a nulláról és valakik más helyzetbl. Azért indokolt valakiket mondani, mert még az sem dlt el, hogy ha lesz fókuszálás, akkor elsként a pedagógusok lesznek a kedvezményezettek. Ezt nem a magam kútfejébl mondom, hiszen tárgyaltam más kormányzati tényezkkel. Más csoportok is tudnak lobbizni. Ha mondjuk 2 százalék lesz a közszolgálatban az 1999-es reálbér-növekedés átlaga, és a jelents foglalkozási csoportot képvisel pedagógusok 8. százalékot kapnak, akkor sokaknak semmi sem adható. Olyan körülmények között, amikor ennyire rossz a közszféra egészének bérszínvonala, akkor el lehet-e viselni nagyobb csoportok reálbérének csökkenését? Ezt kibírja a szolidaritásunk? A fókuszált béremelés gondolatát meghirdet miniszter úr nem szólt arról sem, hogy ha most a pedagógusoknak megadja a 8 százalékot, akkor az oktatásban dolgozók mikor kapnak legközelebb kiemelt béremelést. 2004-ben talán? Mert teljesen nyilvánvaló, hogy ha 1999-ben a pedagógusok részesülnek kiemelt béremelésben, akkor 2000-ben a másik nagy közösségnek, az egészségügyben dolgozóknak kell következniük, a pedagógusok pedig nem kapnak semmit vagy csak nagyon keveset, 2001-ben viszont e logika szerint esetleg majd a köztisztviselkre kerülne sor. S akkor még mindig maradnak jelents közszolgálati rétegek, amelyek éveken át várhatnak, hogy valamikor majd k is sorra kerülnek, addig meg apad vagy legfeljebb stagnál a keresetük reálértéke. Nem nehéz tehát kiszámolni, hogy ebben az értelemben is van a fókuszált béremelési rendszerben bizonytalanság, amelyrl a miniszter úr csak annyit mondott, hogy egyik évben ez, a másik évben az a réteg részesül nagyobb arányú béremelésben. Arról viszont nem beszélt, hogy aki elsként kap, az három év múlva már totálisan elveszíti azt, amit kapott, négy év múlva pedig együtt nem érjük el azt a bérnívót, amit nagyon szeretnénk, ha a közszféra egésze elérne. Nagyon sok csapda van tehát a fókuszált béremelésben. Ezért nem lelkesedtünk érte, azzal együtt, hogy a differenciálás nem idegen tlünk. Az igazságszolgáltatásban például a bírák és az ügyészek bére az átlagost meghaladó módon emelkedett a rendszerváltás óta. Jelents juttatásban részesültek tavalyeltt — különféle pótlékok formájában — a központi közigazgatás köztisztviseli is. Sikerült megegyeznünk tavaly arról is, hogy a szociális szférában dolgozók kapjanak az átlagost némileg meghaladó béremelést. Senki nem kifogásolta tavaly a pedagógusoknak teljesítménypótlék formájában adott csekély többletjuttatást sem. A SZEF egyetlen nyilatkozatban sem ellenezte a pedagógusoknak jövre ígért 8

százalékos reálbéremelést sem. Csak azt mondtuk, hogy a közszféra egészének minimálisan 5 százalékos reálbérnövelését igényeljük, s a SZEF egyetért azzal, hogy ahol lehet, legyen ennél nagyobb arányú a bérszínvonal javítása. Megersítem: nem a pedagógusoknak ígért 8 százalékot ellenezzük, mert köztudott, hogy az oktatási dolgozók milyen nehéz körülmények között végzik a munkájukat. Mi a közszféra egészének bérkondícióit akarjuk javítani, s ezen a javított kondíción jobban el lehet képzelni egy differenciált emelést adott esetben a pedagógusok, vagy az egészségügyiek preferálásával. A Pénzügyminisztérium egy fosztályvezetje már kijelentette — meg is jelent a lapokban —, hogy a pedagógusokat is, az egészségügyieket is, a szociális szférát is, az igazságügyieket meg a fegyvereseket is preferálni akarják. Úgy látszik tehát, hogy mindenkit preferálni akarnak, amit a SZEF természetesen üdvözöl, ha ez a preferálás érzékelhet mérték lesz. A SZEF-nek ezekben az ügyekben az a határozott igénye, hogy mielbb hívják össze a KIÉT-et, amelyen a kormány tegye egyértelmvé, hogy mi a szándéka a közszférával, kinek mennyit, milyen preferenciákat akar adni, s errl egyezzünk meg. Ennek az egyezségnek azonban egy tisztességes kiindulási alapon kell nyugodnia, olyan alapon, amely a közszféra általános bérfejlesztését is célozza. Egy Ilyen elfogadható bázisról kiindulva a SZEF soha nem fogja megakadályozni azt, hogy egy-egy foglalkoztatási csoport kapjon bizonyos preferenciákat. A SZEF álláspontja a nyugdíjemelés ügyében A nyugdíjtörvény az érdekegyeztetés folyamatában kialakult kompromisszumos megállapodás alapján született. Eszerint 1999-ben még az idei nettó bérkiáramlás mértékének megfelelen kell emelni a nyugdíjakat. Azért tartottuk fontosnak ezt a megoldást, mert a nyugdíjak reálértéke éveken át csökkent, a nyugdíjasokat súlyos anyagi veszteségek érték. A kormány elképzelését, amellyel meg akarja változtatni a nyugdíjemelés törvényben megszabott feltételeit, nem tartjuk elfogadhatónak a nyugdíjasok miatt sem, és a precedens miatt sem. Ha ugyanis ebbe belenyugszunk, akkor semmi értelme sem lesz a megállapodások kötésének, mert a következ évben a kormány minden további nélkül azt mondhatja, hogy most másképpen gondolja a helyzetet. Új momentumként hallottuk azt az elképzelést is, hogy a kormány differenciáltan kívánja emelni a nyugdíjakat 1999-ben. A helyzet kissé hasonlít a közszféra ügyeihez. Miután a kormány érzékelte, hogy a nyugdíjasok nem örülnek a szándékainak, rájött, hogy jó lesz valamilyen módon mérsékelni a felháborodást. Ezzel a céllal született a differenciálás ötlete, amely egyfell leszerelni, de legalábbis mérsékelni kívánja a nyugdíjasok ellenállását, másfell pedig — sajnos — szembe akarja állítani egymással a nyugdíjasok különböz csoportjait. Ez a dolog politikai vonatkozása. A szakmai vonatkozása pedig az, hogy hosszú évek keserves harcai árán tudtuk elérni, hogy két évvel ezeltt megsznt a nyugdíjemelés plafonja. Éveken keresztül ugyanis elviselhetetlen mértékig nivellálódtak a nyugdíjak. A 10-15 éves szolgálati idvel rendelkezk alacsony nyugdíjának szociálpolitikai megfontolású kiemelt emelését nehéz lett volna támadni, mert ennek a rétegnek is meg kellett élnie. A hosszú szolgálati idvel

rendelkezk valamivel elviselhetbb összeg nyugdíjának igazságtalan lefaragásával jutottak k a szociális szempontból nekik valóban járó kiegészítéshez. Most ezt a hosszú harcok után megszüntetett igazságtalanságot akarja a kormány visszacsempészni. Az érdekképviseletek határozott kiállása révén született meg végre az az emlékezetes egyezség a kormánnyal, hogy a nyugdíj szigorúan biztosítási elvekre épül, vagyis a nyugdíj összege szorosan kötdik majd a befizetett járulék összegéhez. A közszféra szakszervezetei — köztük a SZEF is — rendkívül keményen küzdöttek azért, hogy 2000 után fokozatosan megsznjön a nyugdíjalap kiszámításának sokat bírált degresszív rendszere, amely azzal járt, hogy a bizonyos szint fölötti kereseteknek csupán a tört része számított be a nyugdíjalapba. Most ennek az egyezségnek a sorsa is mintha kezdene bizonytalanná válni. Tehát azokat, akiknek a nyugdíja nem az alacsony kategóriába tartozik, két módon is megsarcolják. Egyszer, amikor kiszámolják a nyugdíjalapját, s a befizetett járulékának csak egy részét veszik alapul, méghozzá igen radikálisan csökkentve a kereset nyugdíjalapba beszámítható részét, másodszor pedig akkor, amikor emelni kell ezt az egyszer már radikálisan csökkentett nyugdíjat, mivel ez még mindig magasnak számít. Ez az eljárás ellentmond a biztosítási elvnek, a járulék-befizetés biztonságának és bizonyos értelemben a társadalmi igazságosság elvének is. A nivellálás, az egyenlsdi olyan irányába megy, amely a szovjet nyugdíjrendszert jellemezte. A SZEF ez ellen határozottan fellép. Minden törvényes eszközzel megvédjük jogainkat (Elhangzott a SZEF országos demonstratív nagygylésén a budapesti Körcsarnokban 1998. november 14-én) Tisztelt Nagygylés, Kedves Kollégank, Kollégák! A SZEF vezetsége nevében szinte barátsággal köszöntöm nagygylésünk minden résztvevjét. Köszönöm, hogy elfogadták meghívásunkat. Üdvözlöm a SZEF tagszervezeteinek képviselit, az egészségügyi, a szociális, a közoktatási, a kulturális, a közigazgatási, a fegyveres és rendvédelmi intézmények körébl. Szívélyesen üdvözlöm a SZEF Nyugdíjas Választmánya, valamint az országos nyugdíjas szervezetek képviselit. Köszöntöm természetes szövetségeseink, a velünk szoros együttmködésben álló Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, továbbá a SZEF-en kívüli közszolgálati, valamint fegyveres és rendvédelmi szakszervezetek képviselit. Üdvözlöm az Autonóm Szakszervezeti Szövetség, a Liga Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, a Munkástanácsok Országos Szövetsége megjelent vezetit. Köszönöm szolidaritásukat. Üdvözlöm a FES Szakszervezeti projektjének megjelent képviselit. Tisztelettel köszöntöm az önkormányzati szövetségek reprezentánsait. Tisztelt Nagygylés! A SZEF ritkán szólítja együttes demonstrációra tagszervezeteit. Nyolc éves fennállásunk

alatt a mai a második alkalom. 1993-ban tartott tanácskozásunkon a tb-önkormányzatok választása volt napirenden. Mai találkozónkat a közös érdek motiválta: aggasztóak ugyanis a kihívások, amelyekkel nap mint nap szembetalálkozunk. A munkavállalók és nyugdíjasok, különösen pedig a közszolgálatok jelene és jövje forog kockán. Fel kell tennünk a kérdést: vajon továbbra is a bérbl és fizetésbl élk, a nyugdíjasok és a munkanélküliek maradnak-e az ország társadalmi-gazdasági folyamatainak a vesztesei? k, akik együtt az ország lakosságának több, mint a felét alkotják, már soha sem kerülhetnek a napos, ha úgy tetszik a polgári oldalara? k már soha sem válhatnak teherviselkbl haszonélvezkké? Miközben tény, hogy eddig a rendszerváltásért, a gazdasági átalakulásért éppen ezek a társadalmi csoportok hozták a legnagyobb áldozatot, fizették a legnagyobb árat. Aktív dolgozók százezrei, köztük közszolgálatiak is, váltak munkanélkülivé, a munkában maradók életszínvonala pedig zuhanásszeren csökkent. A közszférában a rendszerváltást követ években 30-40 százalékkal romlott a keresetek vásárlóértéke. A legfrissebb adatok szerint ma az oktatásban 39 ezer, az egészségügyben 38 ezer, a szociális ellátásban 30 ezer, a kulturális szférában 35 ezer, és a belügyi közalkalmazottak esetében 33 ezer forint a nettó kereset. Az említettek a 24 foglalkozási ág között hosszú ideje stabilan az utolsó három helyet foglalják el. De nem sokkal jobb a helyzet más közszolgálati szférákban sem. Mindez azt jelenti, hogy a közszolgálat munkavállalóinak kereseti átlaga nemcsak a versenyszférához képest marad el jelents mértékben, de több mint 10 százalékkal alatta van a nemzetgazdasági átlagnak is, nem is szólva az európai átlagról, aminek alig több mint egyharmada. Ez önmagáért beszél. A kormány szándékai megdöbbentek A kereseti viszonyokat szembesítve azzal, hogy a gazdaság termelképessége javul, hogy egyes nyilatkozatok szerint Magyarország gazdasága a világ legstabilabb gazdaságai közé tartozik, okkal és joggal várhattuk, hogy a bankok és más intézmények sok száz milliárdot felemészt rendbetétele után végre megkezddik a közszféra kereseteinek érzékelhet konszolidálása is. Ismerve a jöv évi költségvetés, az SZJA és a járulékrendszer 1999. évi kormányzati terveit, ki kell jelentenünk, hogy a kormányzat szándékai megdöbbentek. Mert mirl is van szó, mire is számíthatunk jövre? A múlt évinél és az ideinél is rosszabb reálkereset-pozíciókra, st jelents közszolgálati csoportoknál a keresetek vásárlóértékének csökkenésére, az illetményalap befagyasztására, az SZJA munkavállalói terheinek mérséklése helyett az alacsony keresetek adóterheinek növelésére. A közszféra létszámának 3 százalékos csökkentésére, a végkielégítés összegének lefaragására, a nyugdíjak 20 százalék helyett 14 százalékos emelésére. Számíthatunk arra, hogy tovább csorbítják munkavállalói jogainkat, betegség idején is kézhez kaphatjuk a felmondólevelet, tovább gyengülnek az egzisztenciális biztonság garanciái. Nem rajzolom tovább e megrázó jövképet, amirl egyet bizton állíthatok: nem Európa irányába mutat! A kormányzati sikerpropaganda sokszor bvészmutatvánnyal felér csúsztatásaival sokkal dersebb színfoltokat rajzol elénk. Többek között azt ígéri, hogy a pedagógusok az átlagot meghaladó mérték béremelésre számíthatnak. Szeretném

határozottan kijelenteni, örülünk, ha ez így lesz, hisz a pedagógusok bérei — miként más közalkalmazottaké is —, szégyenletesek. Örülünk, mert ha egyik-másik politikus elavultnak tartja is a szolidaritást, mint túlhaladott magasztos eszmét, mi változatlanul nemes társadalmi és alkotmányos értékként, a szakszervezet szó máig legszebb szinonimájaként rizzük. Senki ne reménykedjék tehát abban, hogy olcsó és átlátható, hol nyílt, hol a háttérben folytatott mesterkedéseivel szembefordíthat bennünket egymással. Ennek örvendetes és egyértelm bizonyítékául szolgál mai nagygylésünk is. Mieltt azonban kész tényként könyvelnénk el az említett pedagógusi prioritást, megkérdezzük: vajon biztosítottak-e a kedvezményezettek béremeléséhez szükséges jogi garanciák és pénzügyi kondíciók? Tovább megyek. Vajon a kedvenc, újsütet szóhasználat szerinti “fókuszálás” tényleges keresetnövekedést jelent-e, tartós bérszínvonal emelkedést eredményez-e, vagy csupán egy olyan elleget, amit a következ években vissza kell majd fizetni, amikor más foglalkozási csoportok kerülnek a fókuszba, és a jöv évi kedvezményezettek meg a perifériára. Ezekre a jöv év február elején és az azt követ idszakban kaphatunk majd megbízható választ. Éberen figyeljük majd a történéseket. Miközben örülnénk, ha kételyeink alaptalannak bizonyulnának, leszögezzük: a differenciálásra való hivatkozás nem teszi elfogadhatóvá számunkra az átlagosan 2-2,3 százalékos reálbér-növekedést a közszféra egészére vonatkozóan. Ez az átlag, illetve a változatlan illetményalap ugyanis azt jelenti, hogy a közalkalmazottak jelents része, a köztisztviselk nagyobbik hányada jövre rosszabbul él majd mint jelenleg. Tetézi a bajt, hogy befagyasztják a bértáblát, ami amellett, hogy a köztisztviselk és a közalkalmazottak esetében az egyetlen garanciális elem a bérek növekedésére, a közszolgálatiság lényegének és egységes rendszerének az alapja is. Az pedig egyenesen erkölcstelen álláspont, hogy az egyes intézményekben csak akkor nyílhat lehetség béremelésre, ha a kollektíva több tagját elbocsátják. Vagyis, ha egyesek béreik emeléséért elfogadják cserébe, hogy velük együtt dolgozó kollégáik egy csoportja az utcára kerüljön. Kijelentjük: ha ez a polgári értékrend, ha ez a középosztály megersítése, ha a bér mellett a munkahely is veszélyben van, akkor mi ezzel nem tudunk, s nem is kívánunk azonosulni! Megnyirbált jogok Tisztelt Nagygylés! A már korábban megnyirbált munkavállalói és szakszervezeti jogaink is veszélyben vannak. A munkaviszony megszüntetésével összefügg munkaadói kötelezettségek és kötöttségek csökkentése, a közszférában a végkielégítés összegének mérséklése már törvényjavaslat formáját öltötte. A szakszervezetek vétójogának megszüntetése, a tisztségviselk munkajogi védettségének korlátozása, a kollektív szerzdéskötési jog szakszervezeteken kívüli szervekre való kiterjesztése — ma még ugyan csak tanulmányok formájában közreadott gondolatok, de ne vegyük félvállról ezeket, ne tekintsük komolytalan és szóra sem érdemes szándékoknak.

Kedves Kollégank, Kollégák! Az országgylési választások kampányidszakában, s azt követen is felels kormányzati tényezktl gyakran hallottunk arról, hogy a kormány érdemi párbeszédet, hatékony érdekegyeztetést, ers szakszervezeteket kíván. Az eltelt néhány hónapban semmi tanújelét nem tapasztaltuk ennek. Párbeszéd helyett üzengetés, érdemi tárgyalás helyett eredménytelen konzultáció, idkényszer, a kormányzati álláspont presztízsszempontú védelme jellemezték az eddigi gyér számú találkozót a kormány és a szociális partnerek között. Mint tudják, az utóbbi napok érdekegyeztetési törekvései is kudarcba fulladtak. Az ers szakszervezetek igénye már a szavakban sem jelenik meg. Ezzel szemben mind gyakrabban hallani a szakszervezeteket elmarasztaló, legitimitásukat kétségbe vonó politikusi nyilatkozatokat. A szakszervezetek az eltelt közel egy évtizedben sok támadásnak voltak kitéve a hatalom részérl, de tagjaink szolidaritásának, a számtalan ránk kényszerített választáson megújított és megersített bizalmának köszönheten a próbatételt végig kiálltuk: változatlanul a szakszervezetek a civil társadalom legszervezettebb eri Magyarországon. Ezzel azok is tisztában vannak, akiknek ez nem tetszik, akiknek kavics vagyunk a cipjében. Nincs kétségünk afell, hogy vannak és lesznek kísérletek meggyengítésünkre, az “oszd meg és uralkodj” alapján való szembeállításunkra. Innen tudatjuk: nem engedünk ezeknek! Szembeszállunk a munkavállalók, a szakszervezetek összefogását szétrombolni szándékozó törekvésekkel! A munkavállalók rendkívül kiszolgáltatottak a mai Magyarországon. Rá kell ébresztenünk ket, hogy sokszor a megalázottsággal párosuló helyzetük enyhítésére csak az adhat esélyt, ha szervezdnek, ha ersítik és tevlegesen támogatják érdekvédelmi szervezeteiket, mert egyedül védtelenek. Erre jó alkalmat kínálnak az üzemi és közalkalmazotti tanács választások. Ezen a területen a választásnak nem pusztán a munkahelyi képviselk megválasztása a tétje, hanem az is, hogy mely szakszervezetek, illetve konföderációk kapnak lehetséget regionális és országos szinten a tárgyalásra és a megállapodásra. Ezért, ha valaha fontos volt a részvétel, akkor most százszorosan az. Nem pusztán szakszervezeti, hanem munkavállalói érdek is, hogy mindenütt, a legkisebb létszámú munkahelyeken is, válasszanak a munkavállalók és szavazataikkal a szakszervezeti jelölteket, ágazati szakszervezetüket és országos konföderációjukat támogassák. A SZEF, mint a közszféra legnagyobb szakszervezeti szövetsége, a legutóbbi közalkalmazotti tanács választásokon a szavazatok több mint felét szerezte meg. Errl a helyrl is arra kérünk minden választót, szavazzon a SZEF-re és annak tagszervezeteire, hogy ne csupán megrizhessük, de meg is ersíthessük támogatottságunkat. A SZEF követelései Tisztelt Kollégank, Kollégák! Meggyzdésünk, hogy a SZEF jövre vonatkozó követelései jogosak, reálisak és teljesíthetek. Ezek röviden a következk:

1. Az állampolgári közszolgáltatások alapjait súlyosan veszélyeztet lépéseknek minsítjük és elfogadhatatlannak tartjuk azokat a tervezett intézkedéseket, amelyek a közszféra jöv évi béreire, a foglalkoztatásra, a munkavállalói jogok csorbítására irányulnak. 2. Ragaszkodunk ahhoz, hogy 1999-ben a közszféra egészében a reálbérek legalább 5 százalékkal emelkedjenek, mivel az e területen dolgozók dönt többsége egyformán alacsony kereseti viszonyok között él. Errl a bázisról kiindulva egyetértünk és szolidárisak vagyunk azzal, hogy a közszolgálat egyes kategóriái az átlagosnál magasabb béremelésben részesüljenek. 3. Követeljük a közalkalmazotti és köztisztviseli illetményalap befagyasztására irányuló kormányzati javaslat visszavonását, az illetményalapok növelését, s az ezt szolgáló törvényi garanciák megteremtését a költségvetési, illetve a közalkalmazotti és köztisztviseli törvények útján. Sürgetjük az új közszolgálati bérrendszer mielbbi kidolgozását. 4. A leghatározottabban elutasítjuk a központilag elrendelt létszámcsökkentést, és az intézményekre kényszerített, fnyíró-elv elbocsátásokat. Példa nélküli, hogy a létszámcsökkentésbl származó megtakarításokat nem lehet bérre, csak dologi kiadásokra fordítani. 5. Tiltakozunk a Munka Törvénykönyvének olyan irányú változtatása ellen, amely szkíti a munkavállalók jogait, korlátozza a szakszervezeti jogokat. Szorgalmazzuk a munkajogi törvényeknek a teljes kör felülvizsgálatát és szükséges módosítását. 6. Követeljük a közszolgálat jelenleg hatályos munkajogi törvényeinek változatlanul hagyását mindaddig, amíg azok általános felülvizsgálata, illetve egy új szabályozásra irányuló koncepció kidolgozása nem történik meg. 7. Kiállunk a méltánytalanul alacsony nyugdíjak érzékelhet emeléséért, méghozzá a Nyugdíjalaptól különálló állami forrásokból. Ugyanakkor a jogbiztonság megsértésének, a nyugdíjasokkal szembeni méltánytalanságnak, a biztosítási elv felrúgásának tartjuk a nyugdíjak jöv évi emelésére irányuló hatályos törvény módosítását. Egyetértünk azokkal, akik a most folyó akció során aláírásukkal is kifejezésre juttatják tiltakozásukat. Ezért támogatjuk a SZEF Nyugdíjas Választmányának ez irányú kezdeményezését. 8. Más konföderációkkal együtt követeljük a hatékony érdekegyeztetés feltételeinek megteremtését, az EU elvárásainak és gyakorlatának megfelel szociális párbeszédet. Az EU részérl ugyanis nem hagynak kétséget afell, hogy a demokratikus jogok érvényesülésére nem kérhet halasztás. E jogoknak pedig egyik alapeleme a szervezkedési jog és a szociális párbeszéd. Nem fogunk habozni...

Tisztelt Nagygylés, kedves Barátaim! A SZEF mindig is a konstruktív párbeszédre és együttmködésre, a vitás kérdések kompromisszumos rendezésére törekedett társadalmi partnereivel. Meggyzdésünk, hogy ez az egyik leglényegesebb oka annak, hogy konföderációnk itthon és külföldön egyaránt elismertséget élvez. Ennek egyik fontos jele volt, hogy ez év október 8-án az ESZSZ a SZEF-et felvette teljes jogú tagjai sorába. Ez bvíti és javítja lehetségeinket arra nézve is, hogy harcunkhoz igényeljük a nemzetközi szolidaritást, helyzetünkrl tájékoztassuk külföldi partnereinket, közvetítésükkel pedig az EU illetékes fórumait is. Nem tekinthetjük ugyan idszertlennek azt az ismert intelmet, hogy aki békét akar, annak készülnie kell a háborúra, mai találkozónkat mégsem a kormánynak szóló hadüzenet, a vele szembeni konfrontáció céljával szerveztük meg. Az vezérel bennünket, hogy demonstráljuk együvé tartozásunkat, egységes akaratunkat és elszántságunkat a munkavállalók érdekeinek törvényes védelmére és érvényesítésére. Azt a célt tztük magunk elé, hogy közös akarattal mindenki számára világossá és félreérthetetlenné tegyük álláspontunkat és követeléseinket. Ajánlatot teszünk a kormánynak és más érintetteknek, hogy alakítsunk ki korrekt partnerkapcsolatokat, tartsuk fenn a folyamatos, konstruktív párbeszédet minden fontos, különösen pedig a munka világát, a közszolgálat viszonyait érint ügyben. Tegyünk erfeszítéseket a felek számára kölcsönösen elfogadható megállapodások megkötésére. Egyetértünk Roger Martin Du Gard szavaival: “Az érdekeket könnyebb egyeztetni, mint az érzelmeket.” Meggyzdésünk: ha ez sikerül, az mindannyiunk javát szolgálja. Ha viszont törekvéseinket a tárgyalóasztalnál nem koronázza siker, nem fogunk habozni, és nem állunk meg a tiltakozás mai els megnyilvánulásánál. Minden törvényes eszközt igénybe veszünk a munkavállalók jogos igényeinek érvényesítéséért. A döntéshozók eltt ma még nyitva áll a lehetség, követeléseink mérlegelésére és teljesítésére. Ha elmulasztják ezt, nekik kell vállalni a felelsséget a következményekért! Befagyasztott bértábla (Interjú a Demokrata cím hetilap 1999. évi 2. számában) — Hogyan ítéli meg az érdekegyeztetési fórumok átalakításának terveit? — Ismeretem szerint a kormányzat azt fontolgatja, hogy az érdekegyeztetés jóval szélesebb mezre kerüljön, és ennek egyik része lesz a munka világát érint egyeztetés. Ha errl beszélünk, akkor aggályosnak tartjuk, hogy csak küls szemlélként akar bekapcsolódni a tárgyalás folyamatába. A valóságban ugyanis a kormány, ha úgy tetszik munkáltatóként, még mindig komoly tényez fként a stratégiai szektorokban. A közszférában pedig még hangsúlyosabb a dolog, hiszen az ott dolgozóknak a munkahelye és életviszonyai alapveten a központi költségvetés függvényei, még abban az értelemben is, hogy jó részük önkormányzati tulajdonban van. De azok gazdálkodása is nagyon keményen függ a központi költségvetéstl. Az állam egyszeren nem vonhatja ki

magát az érdekegyeztetésbl. — Még akkor sem, ha az Országos Érdekegyeztet Tanácsban ül szakszervezetekrl sokan úgy tartják, hogy “kormányként” és rájuk nem igazán tartozó kérdésekben akarnak tárgyalni az ÉT-ben? — A vád nem igaz, mert az érdekegyeztetés lényege, hogy a szakszervezetek érdemi észrevételekkel és javaslatokkal akarják befolyásolni a munka világát érint kormányzati, parlamenti döntéseket. Ez pedig nem jelenti a kormányzati funkció ellátását és még kevésbé a felelsség átvállalását. — A kabinet joggal szeretné elkerülni eldei hibáját, hogy hosszú és felesleges vita alakuljon ki az érdekegyeztetésben. — Ezért rendkívül fontos lenne, hogy a kormányzat még a döntés eltt keresse meg az érdekegyeztetésben részt vev partnereket. Némi kritikával azt is mondhatom, hogy az 1999-es költségvetés tárgyalására bebetonozott módon kialakult javaslatot hozott az ÉT elé. A konzultációt elfogadom, de az olyan egyeztetésnek, amelynek kizárólagos célja a jóváhagyás kérése, nincs értelme. Továbbá, ha az érdekegyeztetés tere-fere-fórumként, ismeretterjesztés szintjén valósul meg, akkor ezt sem tudjuk elfogadni. — A versenyszférában, de az állami többségi tulajdonú vállalatoknál is a helyi menedzsment és a munkavállalók képviseli vesznek részt az érdekegyeztetésben, mint történik az a MÁV-nál. — Az normális dolog hogy a MÁV béreirl, kollektív szerzdésérl a menedzsment és a szakszervezetek tárgyalnak. Errl valóban nem kell az országos érdekegyeztetésnek tárgyalnia. A közszférában azonban más a helyzet. Eddig is vita tárgya volt, és a jövben is az marad, hogy e területnek lehetnek olyan különleges jogi szabályai, amelyek egyrészt specifikusak, másrészt nem azok. Például az egészségügyi törvény vagy reformintézkedést tartalmazó törvénycsomagban lév elterjesztés lehet egyfell olyan specifikus, amely az egészségügyi szakszervezetre tartozhat, például, hogyan alakuljon az egészségügyben dolgozók bére. De az, hogy miképpen módosul az egészségügyi ellátás színvonala, hogy mit privatizálunk és mit nem, az már társadalmi jelleg makroegyeztetést igényel. — Ön szerint a vasutassztrájk elindíthatja az országos munkabeszüntetési akciókat, akár a közszférában dolgozóknál, illetve milyen politikai üzenete lehet ennek a sztrájknak? — A vasutassztrájk esetében sem hinném, hogy politikai indíttatású lenne. Azt persze nem tartom szerencsésnek, hogy olyan helyzet alakult ki, miszerint két szakszervezet aláírta a megállapodást, egy pedig nem. Bízom benne, hogy rendezdik a kérdés és politikamentes marad. Ami a közszférát illeti ismert, hogy amennyiben a MÁV-nál a 16 százalékos béremelést tényként fogadjuk el, akkor ezt a mi dolgozóink is el tudnák

könyvelni és biztos, hogy elégedettebbek lennénk, mint ma vagyunk. A MÁV-nál történtekbl szerintem csak az év els negyedének a végén lehet majd levonni a megfelel tanulságokat a közszolgálatban dolgozók bérére vonatkozóan. Ugyanis a mostani kormány eddig soha meg nem tett lépésre szánta el magát: befagyasztotta mind a közalkalmazotti, mind a köztisztviseli bértáblát, teljesen bizonytalanná téve a közszféra bérviszonyait. — A pedagógusok kivételével… — Igen, de ebben a formájában ez sem fogadható el, mert az nem megoldás, hogy az egyik területen meghatározzák a béremelés mértékét, miközben a többi helyen befagyasztják a béreket, majdnem hogy piaci viszonyokra bízva azt, holott itt aztán nincs “piac”. — Ha mindenkinek adnak, akkor mindenki keveset kap. — A bértáblát akkor sem kellett volna befagyasztani, hanem egy biztonsági bérnövekedés felett lehetett volna arról tárgyalni, hogy bizonyos prioritásokat képezzünk. A másik kérdés az, hogy az a pedagógus, aki most kapott béremelést, jövre kimarad, nem tudni mikor kerül ismét rá a sor. Nem k fizetik-e meg azt, hogy más területen is bérfejlesztést hajthassanak majd végre? Tehát február-márciusban dlhet el, hogy milyen ellenlépéseket teszünk, milyen módon adjunk hangot elégedetlenségünknek. Nagyon sok közszférában dolgozónak a reálbére ugyanis nem emelkedik, hanem csökken. — Az elz kormány alatt is voltak szigorítások, mégsem volt jelents sztrájk. — Komoly szigorítások voltak, de csak ismételni tudom: még Bokros Lajos sem merte megtenni — bár megfordult a fejében —, hogy befagyassza a közalkalmazotti, köztisztviseli bértáblát. Elhibázott a kormány bérpolitikája (Elhangzott a SZEF 1999. január 21-én tartott sajtótájékoztatóján) A közszféra munkavállalói körében rendkívül nagy a nyugtalanság, a csalódottság, s mind több helyen n az elégedetlenség. A legkülönbözbb közszolgálati munkahelyeken, foglalkozási ágakban jelentik be, hogy sztrájk-elkészületbe kezdenek, demonstrációra készülnek, aláírásgyjtésbe fognak. Eléggé széleskörnek mondható tehát az elégedetlenség a közszférában. A nyugtalanság azokon a területeken is kitapintható, amelyeket a kormány szándékai szerint megkülönböztetett — priorizált — helyzetbe hoz az idei költségvetés. Még az elhíresült fókuszált béremeléssel kitüntetett közoktatásban sem mondható teljesnek a nyugalom. A Pedagógusok Szakszervezetének fizikai dolgozókat tömörít tagozata néhány nappal ezeltt hirdetett országos aláírásgyjtési akciót, mert az idei

bérfejlesztés megosztja az iskolában foglalkoztatottakat. A tanítók, tanárok kapnak béremelést — reméljük, hogy kapnak, hiszen ezt a kormány elterjesztésére jogszabály rögzíti — a közoktatásban foglalkoztatottak közel 40 százalékát kitev számítástechnikai, mszaki ismereteket oktatók, iskolatitkárok, pedellusok és egyéb nem pedagógusi diplomával rendelkez alkalmazottak béremelését viszont nem garantálja semmiféle törvény. A közalkalmazotti bértáblát ugyanis a kormány javaslatára befagyasztotta az Országgylés. A közvélemény úgy tudja, hogy a fegyveres rendvédelmi szervezeteknél dolgozók idei béremelésére kiemelten jelents összegeket fordít a kormány. Ugyanakkor ebben a szférában is növekv a feszültség, az elégedetlenség, mert nagyon nagy kör kimarad az érzékelhet béremelésbl. A Belügyi Dolgozók Szakszervezete is sztrájk meghirdetésére készül — most vizsgálják ennek esélyeit —, mert a köztisztviseli illetményalap befagyasztása és a munkavállalói adókedvezmény felére csökkentése miatt az idén sokan kevesebb fizetést kapnak majd, mint tavaly. Mi okozta a feszültségek kialakulását? S mit lehet tenni ilyen körülmények között? Az okokat illeten sajnos igazolódtak korábbi prognózisaink. Amikor a KIÉT-tárgyalás eredménytelenül végzdött a Pénzügyminisztériumban, akkor magánbeszélgetésen azt mondtam László Csaba államtitkárnak, hogy ebbl háború lesz. Már akkor látni lehetett ugyanis, hogy a kormány közszférával kapcsolatos idei bérpolitikája hibás. Ez sajnos beigazolódott. Abszolút hibásnak bizonyult a közalkalmazotti bértábla és a köztisztviseli illetményalap befagyasztása. Amióta megszületett a közalkalmazotti és a köztisztviseli törvény, ezt a lépést egyetlen kormány sem kockáztatta meg. Bokros Lajos nagyon kacérkodott vele ugyan, de végül elállt tle. A bértábla és az illetményalap ugyanis az egyetlen garancia arra, hogy valamilyen mérték kötelez béremelés kikényszeríthet legyen a közalkalmazottak, köztisztviselk valamennyi rétege számára. Miután ez a lehetség most nincs, ebben a szférában is a versenyszférára jellemz béralku vált uralkodóvá. Azzal a különbséggel azonban, hogy míg a versenyszférában a béralku során a munkáltatóknak van lehetségük érdemi elmozdulásra az eredeti pozíciójuktól, a közszférában a költségvetés kötöttségei erre nem adnak módot. A települési önkormányzatok sorra kénytelenek kijelenteni, hogy nekik nincs saját forrásuk a hatáskörükbe tartozó pedagógusok úgynevezett fókuszált — az átlagosnál nagyobb arányú — béremelésére. A kormány ezzel kapcsolatos döntését csak akkor tudják végrehajtani, ha a pénzt is megkapják hozzá. Az egészségügyben is nehezen elképzelhetk a sikeres helyi alkuk olyan körülmények között, amikor egyre másra csdbiztosokat küldenek a fizetésképtelenné váló kórházakba. A sikeres helyi alkuk természetesen nem kizárhatók, csak általános jelleggel igen csekély a realitásuk. Kétségbe vonhatatlan ugyanis, hogy a közszféra mködése egységesen a költségvetéstl függ. Egységes — méghozzá jó színvonalú — közoktatást akarunk Magyarországon, törekvésünk, hogy általánosan elfogadható mérték egészségügyi, közigazgatási és kulturális szolgáltatás legyen az ország minden részén, de közben a helyi

alkuktól függen az egyik kórházban esetleg lesz érzékelhet béremelés, a másikban meg nem lesz semmi. Mindez érzékelteti, hogy a kialakult helyzet oka a kormány rosszul prognosztizált és elhibázott bérpolitikája, a bértábla és az illetményalap átgondolatlan befagyasztása. A megfelel feltételek nélkül a közszférára erltetett béralku-rendszer irreális, következésképpen tehát sikertelenségre van ítélve. Ha ebbl a helyzetbl nem tudunk kimozdulni, akkor a SZEF prognózisa szerint a közszféra megközelíten 800 ezer munkavállalója közül legalább 400-500 ezer dolgozó reálbére az idén csökken, méghozzá nem jelentéktelen mértékben. Nem kizárható, hogy a csökkenés esetenként eléri a 10 százalékot is, ami a növekv GDP mellett egyszeren elfogadhatatlan a közszférában, ahol a nettó átlagbérek a legutóbbi statisztikai jelentések szerint is 35-40 ezer forint körül mozognak. Ez a jelenlegi átlagbér a közoktatásban, az egészségügyben, a kulturális szférában, de nem sokkal jobb a helyzet a beosztott köztisztviselk esetében sem. Visszafordul tehát az a bérjavulási folyamat, amely tavalyeltt és tavaly megkezddött a közszférában, bizonyos mértékig köszönheten a hároméves közalkalmazotti megállapodásnak is. 1997-ben 1-2 százalékkal, tavaly pedig — a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint — 4-5 százalékkal emelkedett a közszolgálatban dolgozók reálkeresete. Ha nem sikerül valamit változtatnunk a jelenlegi helyzeten, ez a folyamat nemcsak megszakad, hanem visszájára fordul. Ez elfogadhatatlan. Mit lehet tenni? Mivel a SZEF szinte valamennyi tagszervezetének területén neuralgikus viszonyok alakultak ki, abban állapodtunk meg, hogy ösztönözni, bátorítani és támogatni kell a jelenleg folyó bérharcokat. Ezek a küzdelmek részben ágazati szinten folynak — például az egészségügyben — részben pedig helyi keretekben, az önkormányzatok és intézményeik közötti tárgyalásokon. Debrecenben például már bejelentették a pedagógusok, hogy sztrájkkészültségbe kezdenek, mert az önkormányzat illetékesei nem akarnak tárgyalni velük. A SZEF álláspontja, hogy a ránk kényszerített alkufolyamatot nem tudjuk kivédeni, a tárgyalásokat folytatni kell, s ebben a közszférától idegen alkurendszerben kell elérnünk a lehetséges maximumot. Ilyen körülmények között természetes módon elfordulhatnak helyi sztrájkok, és más nyomásgyakorló akciók is. Mindezt figyelembe véve arra kértük a SZEF tagszervezeteit, hogy február végére, március elejére mérjék fel és összegezzék a valós bérhelyzetet. Akkorra ugyanis már — ha nem is a borítékban, de legalábbis a bérbesorolási listákon — kiderül, hogy mi történt a közszféra bérügyeiben. Akkorra már bizonyossággal megállapítható lesz, hogy igazolódik-e vagy sem mostani aggodalmunk, s 400-500 ezer közszolgálati dolgozónak rosszabbak lesznek a kereseti viszonyai, mint tavaly voltak. Ami személy szerint engem illet, nem lennék túlságosan szomorú, ha alaptalannak bizonyulna a félelmünk. Szívesen ismernénk el, hogy tévesen ítéltük meg a helyzetet. Sajnos nem sok remény van arra, hogy szükség lesz az önkritikánkra. Az idei bérhelyzet egzakt adatainak birtokában tárgyalásokat kezdeményezünk a kormánnyal, s párhuzamosan felkészülünk arra, hogy ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre, vagy akár a tárgyalásokon képviselend álláspontunk nyomatékául is — errl még döntenünk kell — tömegdemonstrációt szervezünk, s egységesen, közösen

adunk hangot elégedetlenségünknek. Egy nem lebecsülhet, de méreteiben nem nagy demonstrációja már volt a SZEF-nek 1998. november 14-én a budapesti Körcsarnokban, de ha ismét ilyesmire kényszerülünk, akkor már nem zárt helyre gondolunk, s a novemberinél tömegesebb akcióra. A SZEF mindenképpen tárgyalni kíván a kormánnyal. Követeléseink teljesítését abból a 40 milliárd forintos biztonsági tartalékalapból tartjuk megoldhatónak, amelynek egy része — a kormány pénzügyi illetékeseinek megítélése szerint kedveznek mutatkozó gazdasági elrejelzések alapján — bizonyosan felszabadul. Erre a lehetségre építve kívánunk a tárgyalásokon javaslatot tenni a kormánynak, hogy hajtson végre pótlólagos korrekciót a közszféra idei bérviszonyaiban. Ha erre sem lesz hajlandó a kormány, s a valós béradatokon alapuló reális követeléseink teljesítésétl is elzárkózik, akkor döntenünk kell egységes elégedetlenségi megnyilvánulásról. Az ma még nem látható elre, hogy ennek az elégedetlenségi akciónak mi lesz a formája. Ezt majd az akkori körülményeket alaposan és körültekinten mérlegelve döntjük el. A kormány gazdasági minisztere egyik nem régi nyilatkozatában azt a félelmét fejezte ki — és más kormányzati illetékesektl is hallottuk —, hogy ha nagyon elszaladnak a bérek, akkor az kárára lesz az országnak. Én viszont a közszféra tapasztalatai alapján inkább attól tartok, hogy a közszolgálati bérek túlzott visszafogása lesz kárára a stabilitásnak és a közszolgálat normális mködésének. Az érdekegyeztetés jövje A SZEF mindig a párbeszéd, az együttmködés, a kompromisszumkeresés híve volt, és ma is az, akár a szakszervezetek egymáshoz fzd kapcsolatáról, akár az érdekképviseletek és a kormány viszonyáról legyen is szó. Néha már az a vád is ért bennünket, hogy túlzottan is lojálisak vagyunk a kormánnyal. Már az Orbán-kormány vonatkozásában is kaptunk ilyen kritikát. A helyzet sajnos arra kényszerít bennünket, hogy keményebbé váljon a SZEF érdekképviseleti politikája. Hosszabb távon természetesen nem akarunk lemondani a józan, konstruktív együttmködés politikájáról, mert meggyzdésünk, hogy normális viszonyok, valóban demokratikus körülmények között az ilyen érdekképviseleti magatartás — a konstruktív párbeszéd, a kompromisszumkeresés — célravezet lehet. De ehhez a partnerek részérl is szükséges valamiféle együttmködési készség. Mi a jelenlegi kormány megalakulása után is normális, kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekedtünk. A kormány programját — mint annak idején nyilvánosságra hoztuk — várakozással és bizakodással fogadtuk, noha nem rejtettük véka alá aggodalmainkat sem. Az azóta történtek tükrében most sajnos azt kell mondanom, hogy a bizakodásunk alaposan megfogyatkozott, az aggodalmaink pedig súlyos aggályokká és elégedetlenséggé érnek. Elssorban a bérügyek miatt. Nem mi tehetünk róla, hogy így alakult a helyzet. Az érdekegyeztetés sorozatos kudarcai is növelték ezt az elégedetlenséget. Egyetlen egy kérdésben sem sikerült megállapodást elérnünk, semmiben sem tudtuk elfogadtatni az

álláspontunkat sem az Érdekegyeztet Tanácsban, sem a KIÉT-ben. Ez tehát a párbeszéd szempontjából a kudarcok idszaka volt, s nagyon jó lenne, ha vége szakadna ennek az állapotnak. A kormány most a társadalmi párbeszéd rendszerének átalakítását javasolja. A SZEF ezt a koncepciót vitára alkalmasnak, st vitára provokálónak tartja. Éppen ezért részt veszünk az errl folytatandó eszmecseréken. Részvételi szándékunk természetesen nem jelenti azt, hogy a koncepció irányultságával és konkrét megoldási javaslataival fenntartás nélkül egyetértünk. St, azt kell mondanom, hogy igen komoly aggályaink vannak a koncepcióval kapcsolatban. Tisztázást kívánó kérdés, hogy a kormány valóban értelmes és hasznos párbeszédet igényel-e, vagy egy olyanfajta párbeszédet, amely csupán hazai és nemzetközi használatra is alkalmas kirakatpolitika, azt a látszatot keltve, hogy a kormány széles körben párbeszédet folytat a társadalommal. Ez a koncepció arra a kérdésre nem ad meggyz választ, nem érzékelhet belle világosan, hogy meglesznek-e az értelmes és hasznos, érdemi párbeszéd feltételei. Nem tisztázott az sem, hogy a kormány elképzelései szerint bvül fórumrendszer milyen ügyekkel foglalkozik majd, milyen elvárásokat fz a különböz fórumokhoz a kormány — csak a vélemények megismerését kívánja vagy megállapodásra is törekszik —, és az sem tisztázott, hogy melyik fórumra ki jelentkezhet be, és milyen kritériumok alapján. Ha ezeket a lényeges kérdéseket nem tisztázzuk, akkor mindenféle fórumon lehet ugyanazokról a dolgokról elbeszélgetni, tereferélni, mindenki jelentkezhet résztvevnek, s akkor kimehetünk a Vérmezre, mert csak ott férünk el. De ott is minek gylnénk össze, hiszen ebbl az egészbl még a kormány számára sem kerekedhet ki értelmes, hasznos párbeszéd. Az sem világos számunkra, hogy a kormány a társadalmi párbeszéden belül kész lesz-e szigorú kritériumok alapján külön kezelni a munka világával összefügg érdekegyeztetést, pontosan meghatározva a résztvevk körét, s azt, hogy mivel foglalkozzon ez az új — Érdekegyeztet Tanácsnak vagy Munkaügyi Tanácsnak nevezend — fórum. Az elnevezés számunkra másodlagos, mert sokkal fontosabb a tartalmi kérdések meghatározása, a fórum mködési céljának megjelölése. A jelenleg rendelkezésünkre álló kormány-elterjesztés tematikáját a munkaügyi érdekegyeztetés szempontjából teljességgel elfogadhatatlannak tartjuk. Számunkra elképzelhetetlen ugyanis úgy tárgyalni a bérekrl, hogy közben nem tárgyalunk például a személyi jövedelemadó alakulásáról. A reálbér ugyanis szorosan vett függvénye az szjanak. A mai bérviták kiváltó oka egyebek között éppen az, hogy jelents munkavállalói rétegek nominális bére emelkedik ugyan az idén, de az alkalmazotti adókedvezmény felére csökkentése vagy a magas kereseteknél a teljes eltörlése mindenestl elviszi a béremelést, sok esetben pedig kevesebb lesz a fizetési borítékban, mint tavaly volt. Vagy említhetjük a társadalombiztosítási járulékot is, amely az idén 1 százalékkal növeli a munkavállalók járulékkötelezettségét. Elképzelhetetlen, hogy ezekrl a kérdésekrl ne tárgyaljunk az ÉT-ben vagy a Munkaügyi Tanácsban — nevezzük bárhogy —, mert e

nélkül nem lehet reálisan megítélni a jövedelmi viszonyok reális alakulását. Azt is elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a kormány az átalakítandó Érdekegyeztet Tanácsnak is csak azt a szerepet szánja, hogy megismerje a résztvevk véleményét. Érdemi érdekegyeztetésrl csak akkor lehet szó, ha a kormány hajlandó lesz legalább politikailag — jogi eszközökkel ugyanis nincs mód — deklarálni: azzal a szándékkal ül tárgyalóasztalhoz a szociális partnerekkel, hogy a megállapodás érdekében bizonyos ügyekben kész az önmérsékletre és a kompromisszumra. Ha ezt a szándékát nem deklarálja a kormány, akkor érdekegyeztetés címén csupán az álláspontok ismertetése történik, amit módunk volt megtapasztalni az utóbbi idben. Összegezve: a SZEF nem mondja ugyan, hogy a kormány az érdekegyeztetés szétverésére törekszik a társadalmi párbeszéd átalakításának ezzel a koncepciójával, de az határozott álláspontunk, hogy a kialakult érdekegyeztetési rendszer pozitívumait súlyosan veszélyezteti, ha a kormány ragaszkodik a közreadott tervezetben megfogalmazott elképzeléseihez. A SZEF határozott törekvése, hogy többfordulós, józan, értelmes párbeszédben — az els kudarc után nem kivonulva — tárgyaljunk és tegyünk kísérletet a kormány elképzelésének módosítására. Erre van némi ígéret az anyagban, amely szerint a kormány nem kívánja az érdekelt partnerek egyetértése nélkül eldönteni az ügyet. Az eszmecsere els köre tehát nyilvánvalóan az lesz, hogy ez a szándék komoly-e. Ha a kormány fenntartja és megersíti ezt a készségét, akkor nekünk, a munkavállalói érdekképviseleteknek viszont az lesz a kötelességünk, hogy maximális módon — természetesen bizonyos kompromisszumokat is bekalkulálva — hozzájáruljunk a társadalmi érdekegyeztetés vagy párbeszéd számunkra is elfogadható és a kormány számára is vállalható új rendszerének kialakításához. A közszolgálati rendszer átalakításának terveirl Egyre többször hallani ismét a közszolgálati rendszer reformjának elképzeléseirl. A társadalombiztosítási és az egészségbiztosítási rendszer magánbiztosítókkal történ kiegészítésérl, az egészségbiztosítási piac különböz magánszereplk közötti újrafelosztásáról hallhatunk. Csendben folyik az egészségügy egyes intézményeinek privatizációja, a közszférából kiszervezése és átirányítása a magánszférába. Stumpf István miniszter úr az Egyesült Államokból megérkezvén egy ottani konferencián hallottakkal felvértezve és azoktól fellelkesülve bejelentette, hogy a közigazgatási törvényt is módosítják, teljesítményméréssel ítélik meg a köztisztviselk munkáját stb. A SZEF soha nem mondta, hogy szükségtelen a közszféra korszersítése, reformja. Ilyen álláspont részünkrl elképzelhetetlen lenne. Azt azonban mindig állítottuk, hogy nem mindegy, miként megy végbe a reform, milyen társadalmi vérveszteségeket okoz, milyen strukturális változásokkal jár a közszférában, s foglalkoztatási szempontból milyen mérték munkaer-felszabadítás lesz a következménye. Mindezt feltétlenül — és alaposan — végig kell gondolni. A világban zajlik ez a folyamat. A SZEF 1997 szén már rendezett egy ezzel a témával foglalkozó nemzetközi konferenciát, s idén áprilisban rendezzük a következt, szintén

nemzetközi részvétellel. “A nemzeti közszolgálatok korszersítése és a szociális párbeszéd Európában” — ez lesz az idei konferencia címe. A tanácskozáshoz kapcsolódó, igen figyelmet érdeml tanulmány áttekinti a közszolgálat és a szociális párbeszéd korszersítésének az utóbbi évtizedbeli európai folyamatait és tapasztalatait. Valóban megfigyelhet a világban az a törekvés, hogy az állam vonuljon vissza még a közigazgatásból is a lehet legszkebb területre. A közszférában és a közigazgatásban is terjed az a gondolat, hogy a gazdaság menedzseri módszereit mindinkább vigyük be erre a területre is. Ehhez kapcsolódik a köztisztviselk teljesítménymérésének szorgalmazása, és az az igyekezet, amely az állampolgároknak minél több lehetséget kínálna arra, hogy saját pénztárcájuk terhére jussanak hozzá a — várhatóan az eddiginél jobb minség — közszolgáltatásokhoz az egészségügyben vagy másutt. Az említett tanulmány szerzje — és a téma számos más jeles külföldi szakértje is — bizonyítja, hogy mind több az olyan tapasztalat, amely szerint a közszolgálatban nem hozza meg a várt eredményt a gazdasági szférában honos menedzseri és ehhez kapcsolódó racionalitási megoldás. Hasonló a helyzet a közszféra nem kellen végiggondolt privatizációjával is. Ezért több európai országban már napirenden van a közszolgálat korábbi ilyen jelleg “modernizációjának”, privatizációjának felülvizsgálata. Például Angliában is foglalkoznak az egészségügy privatizációjának kritikus áttekintésével. Kiderült ugyanis, hogy a magánosított egészségügy az állampolgárnak drágább, de szolgáltatásaiban nem színvonalasabb a korábbinál. St, angol barátaink szerint a súlyosabban betegek Angliában a közkórházakba mennek, s nem a magánkórházakba. A SZEF természetesen ebben az ügyen is kész érdemi párbeszédet folytatni a kormánnyal. Feltéve, ha a kormány is igényli ezt, és nem üzenet formájában juttatja el hozzánk a szándékait. A SZEF-hez tartozó közszolgálati szakszervezetek jelents részében eddig is — a rendszerváltást megelzen is — mködtek szellemi mhelyek. Az 1992-ben elfogadott két közszolgálati törvény — a közalkalmazotti és a köztisztviseli törvény — egyik igen fontos szellemi mhelye ez a szakszervezeti székház volt. Nagyon sok ismert professzor, köztük alkotmánybíró volt részese ennek a szakszervezeti szellemi mhelynek. Rendelkezünk tehát tárgyalóképes szellemi potenciállal, s ezúttal mi üzenjük a kormánynak, hogy készek vagyunk konstruktívan együttmködni a közszféra átgondolt korszersítésének ügyeiben. Nem lehetünk azonban partnerek abban, hogy pusztán pénzügy-politikai meggondolásból, kidolgozatlanul, improvizatív módon, a magyar állampolgárok dönt többsége kereseti viszonyainak figyelmen kívül hagyásával vezessünk be közszolgálati reformot. Csak a körülmények széleskör áttekintésével kidolgozott reformhoz lehetünk partnerek, s csak ebben az összefüggésben lehet szó a közigazgatásban a teljesítménymérésrl is. Amihez egyébként Magyarországon is már húsz évvel ezeltt hozzáfogtak, rengeteg kutató és gyakorlati-szakmai team dolgozott a témán, de mindannyiszor kiderült, hogy nem olyan egyszer ügy ez. A közigazgatás teljesítménymérése nem hasonlítható az anyagi termelés teljesítményméréséhez, pedig még ott is vannak vele gondok. Hát akkor hogyan lehet

mérni egy anyakönyvvezet vagy egy szociális eladó, vagy építésügyi referens, kiváltképpen pedig a bírák teljesítményét. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a közigazgatásban vagy a közszolgálat más ágaiban lehetetlen a munka érdemi értékelése, és hogy nem kellene ezt az eddiginél jobban, a háromévenkénti kötelez minsítés rendszerénél tökéletesebben végezni. De a változtatáshoz csak alaposan átgondolva, körültekint mérlegeléssel lehet hozzáfogni, s nem egymásnak üzengetéssel, hanem közös tárgyalóasztalhoz ülve.