A közös agrárpolitika fogalommeghatározásai (2015. évi frissítés) Jogi nyilatkozat: Ez a dokumentum a fogalommeghatározások és magyarázatok pontosságának biztosítására irányuló minden erőfeszítés ellenére sem jogilag kötelező erejű.
A mezőgazdaságról szóló WTO-megállapodás: A Kereskedelmi Világszervezet 29 önálló jogi szövegének egyike, amelyet az Általános Vám-és Kereskedelmi Egyezmény Uruguayi Fordulója során tárgyaltak meg. 1995. január 1-jén, a Kereskedelmi Világszervezet létrehozásával lépett hatályba. A megállapodás előírja a tarifák, az exporttámogatások és a mezőgazdasági termelők számára nyújtott, kereskedelmet torzító belföldi támogatások csökkentését, de egyúttal figyelembe veszi a fejlődő országok helyzetét is. Acquis communautaire – közösségi vívmányok: francia kifejezés, amely az Európai Unió jogrendjére utal. Ez az Európai Unió jogszabályainak összessége, amely elsődleges (szerződések és jegyzőkönyvek) és másodlagos jogszabályokból (rendeletek, irányelvek és határozatok), valamint az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatából áll. Tehát az acquis tartalmazza az Európai Unió célkitűzéseit, szakpolitikáit és az ezekre vonatkozó szabályokat. Az acquis alapvető és dinamikus, és az Európai Unió alakulásával párhuzamosan fejlődik. Minden tagállam köteles betartani a közösségi vívmányokat, mivel az uniós jog elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben. A csatlakozni kívánó országok felvételének feltétele, hogy elfogadják és beépítsék a közösségi vívmányokat saját jogrendszerükbe. Adminisztratív teher: olyan adminisztratív tevékenységek, amelyeket a mezőgazdasági termelők és a közigazgatási szervek csak jogi kötelezettségeik miatt végeznek el, és amelyek nem adnak valódi értéket a munkájukhoz. Afrikai, karibi és csendes-óceáni országok (AKCS-országok): azok az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok, amelyek a Cotonou-i Megállapodás (korábban Loméi Megállapodás) értelmében társulást hoztak létre az Európai Unióval. A megállapodás 79 államot érint, amelyek lakossága összesen több mint 650 millió fő. A Cotonou-i Megállapodás kereskedelmi rendelkezéseit gazdasági partnerségi megállapodások (GPM-ek) váltják fel. Agrár-környezetvédelmi és éghajlati intézkedések: olyan gyakorlatok, amelyeket a termelők önkéntesen alkalmazhatnak egy meghatározott időszakban, és amelyekhez támogatást kaphatnak a vidékfejlesztési programokon keresztül. Ezek a gyakorlatok környezeti előnyökkel járnak, illetve segítenek az éghajlatváltozás hatásainak enyhítésében, valamint az ahhoz történő alkalmazkodásban. Támogatások ellentételezik a termelőknél felmerülő többletköltségeket és a gyakorlatok alkalmazása miatti bevételcsökkenést. A gyakorlatoknak túl kell mutatniuk a
termelőkre egyébként is vonatkozó számos kötelezettségen, például a kölcsönös megfeleltetésen és a vonatkozó nemzeti jogszabályokon. Egy adott gyakorlat, amelyet az első pillér környezetbarátabbá tételre vonatkozó rendelkezései keretében finanszíroznak, egyszerre nem képezheti tárgyát agrár-környezetvédelmi és éghajlati intézkedésnek is. Agrár-környezetvédelmi mutatók: az agrár-környezetvédelmi mutatók a környezetvédelmi szempontok közös agrárpolitikába történő integrálását követik nyomon uniós, nemzeti és regionális szinten. Az Európai Bizottság 2006-ban 28 ilyen mutatót fogadott el annak érdekében, hogy értékelje a közös agrárpolitika és a környezet közötti kölcsönhatásokat. A mutatók ezenkívül a következő célokat szolgálják: információt szolgáltatnak a környezet állapotáról a mezőgazdaság viszonylatában, biztosítják a mezőgazdasági gyakorlatok és azok környezetre gyakorolt hatásai közötti összefüggések megértését és nyomon követését, háttér-információkat szolgáltatnak különösen az agrár-ökoszisztémák változatosságáról, így segítségükkel felmérhető, hogy a közös agrárpolitika és vidékfejlesztési programok milyen mértékben segítik elő a környezetbarát mezőgazdasági tevékenységeket és a fenntartható mezőgazdaságot, és végül információt szolgáltatnak a mezőgazdaság fenntarthatóságának globális értékeléséhez. Aktív mezőgazdasági termelő: A marginális mezőgazdasági tevékenységet végző magánszemélyek és vállalatok támogatásának elkerülése érdekében közvetlen kifizetéseket és a vidékfejlesztési intézkedések alapján nyújtott kifizetéseket csak az „aktív mezőgazdasági termelők” kaphatnak. Ha valaki például egy repülőteret, vasutat, vízművet, ingatlanirodát, sportpályát vagy szabadidős létesítményt üzemeltet, akkor alapvetően nem tekinthető aktív mezőgazdasági termelőnek, kivéve, ha bebizonyítja, hogy az általa végzett mezőgazdasági tevékenység nem marginális. .2015-től kötelezővé vált ennek a rendelkezésnek az alkalmazása A tagállamok az aktív mezőgazdasági termelő szigorúbb meghatározását is alkalmazhatják. Alaptámogatás: a termelők számára 2015-től az alaptámogatási rendszer vagy az egységes területalapú támogatási rendszer keretében folyósított kifizetés. Alaptámogatási rendszer (Basic Payment Scheme, BPS): A közös agrárpolitika 2007–2013 közötti időszakra vonatkozó szabályainak értelmében a mezőgazdasági termelők közvetlen kifizetésekben részesültek az egységes támogatási rendszer vagy az egységes területalapú támogatási rendszer keretében. A közös agrárpolitika 2013-as reformja értelmében az egységes támogatási rendszert felváltja a 2015-től működő alaptámogatási rendszer. Az alaptámogatási rendszer támogatási jogosultságok formájában működik, amelyeket a termelők részére a rendszer alkalmazásának első évében ítélnek meg, és amelyeket a termelőknek minden évben aktiválniuk kell. Az alaptámogatási rendszer vagy adott esetben az egységes területalapú támogatási rendszer keretében való támogatási jogosultság előfeltétele annak, hogy a termelők egyéb közvetlen kifizetéseket kaphassanak, például zöldítő közvetlen kifizetést, kiegészítő átalánytámogatást, hátrányos természeti adottságokkal vagy egyéb sajátos hátrányokkal rendelkező területek utáni támogatást vagy fiatal mezőgazdasági termelőknek nyújtott támogatást. Állami beavatkozás: az egységes közös piacszervezés védőhálóként működő piackezelési eszközeinek egyike. Ha egy termék ára eléri a referencia-küszöbértéket, az Európai Unió 2
dönthet úgy, hogy felvásárolja és átmenetileg raktározza a piacon lévő termék bizonyos mennyiségét. Később, amikor az árak megfelelő szintet érnek el, a terméket újra értékesíteni lehet a belső piacon vagy speciális célpontokon, illetve exportálni lehet. Állami kereskedelmi vállalatok: egyes WTO-tagállamokban használt, kormány által ellenőrzött kereskedelmi ügynökségek, amelyek kizárólag importált vagy belföldi termékeket forgalmaznak a nemzetközi vagy belföldi piacokon. A mezőgazdasági termékeket exportáló állami kereskedelmi vállalatok szerepelnek a dohai fejlesztési menetrend mezőgazdasági megállapodásaiban. Állami támogatás: Általános szabályként a tagállamok nem nyújthatnak a vállalkozásoknak támogatást. A támogatás nagyon tág fogalom, és gyakorlatilag mindent magában foglal, amely segítségével egy vállalkozás gazdasági előnyhöz juthat, akár egyértelmű pénzügyi támogatásról, akár olyan közvetett támogatásokról van szó, mint az adókedvezmények, a jobb földvásárlási vagy földbérleti feltételek, a szokásos piaci árnál jobb feltételekkel felvett bankhitelre nyújtott kölcsön vagy garancia stb. Az Európai Unió szabályai alapján nyújtott támogatások szintén állami támogatásnak minősülnek, ha a tagállamok mérlegelési jogkört gyakorolnak a támogatás tekintetében. A közös agrárpolitikával összefüggésben ez az eset áll fenn a vidékfejlesztési támogatásokkal kapcsolatban. Ezzel szemben a közvetlen kifizetésekkel kapcsolatban a tagállamok nem rendelkeznek mérlegelési jogkörrel, mivel az Európai Unió jogszabályai előre meghatározzák a jogosultsági feltételeket. Ezért a közvetlen kifizetések nem minősülnek állami támogatásnak. A jogalkotó (az Európai Parlament és a Tanács) dönthet úgy, hogy az állami támogatásra vonatkozó szabályok ne vonatkozzanak a tagállamok által biztosított pénzügyi támogatásokra, és így is tett például a mezőgazdasági tevékenységekre vonatkozó vidékfejlesztési támogatásokkal kapcsolatban, azaz az Európai Unió működéséről szóló szerződés I. mellékletében felsorolt termékekkel kapcsolatos tevékenységek esetén. Azonban a tagállamok számára állami támogatás nyújtása is engedélyezhető, mert a Szerződés eltéréseket biztosít, amelyek alapján az állami támogatást a Bizottság a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilváníthatja. Az összeegyeztethetőség megvizsgálására a Bizottság szabályrendszert határozott meg. Azokban az esetekben, ahol főszabályként az állami támogatásra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, a tagállamok akkor nyújthatnak támogatást, ha az kis értékű (de minimis szabály), vagy ha az érintett tagállam által küldött értesítést követően a Bizottság engedélyezte a támogatást, illetve ha az adott állami támogatás összhangban van a csoportmentesség előre meghatározott feltételeivel. Abban az esetben, ha egy tagállam a Bizottság előzetes jóváhagyása nélkül nyújt állami támogatást a mezőgazdasági termelőinek, és ezek a támogatások a Bizottság véleménye szerint összeegyeztethetetlenek a belső piaccal, a mezőgazdasági termelőket arra kötelezhetik, hogy a kamattal növelt támogatást fizessék vissza a tagállam számára (ld. jogellenes állami támogatás, jogosulatlan állami támogatás, összeegyeztethetetlen állami támogatás, összeegyeztethető állami támogatás). Állami támogatásokra vonatkozó iránymutatások: Az állami támogatásokkal összefüggésben a Bizottság bejelentést kaphat a tagállamoktól arra vonatkozóan, hogy támogatást kívánnak nyújtani. A Bizottság számos „tipikus” támogatásra előre meghatározta az értékelési feltételeket az állami támogatásokról szóló közösségi iránymutatásokban, különösen 3
a mezőgazdasági és az erdészeti ágazat esetében. Ha a tagállam bejelentése összhangban áll ezekkel az iránymutatásokkal, a Bizottság engedélyezi a támogatást. Olyan egyedi esetekben, amelyekre nem tartalmaznak szabályt az iránymutatások, a Bizottság közvetlenül a Szerződésben foglalt eltérések alapján adhatja jóváhagyását (ld. jogellenes állami támogatás, jogosulatlan állami támogatás, összeegyeztethetetlen állami támogatás, összeegyeztethető állami támogatás). Állandó kultúrák: a közös agrárpolitikával összefüggésben az állandó gyepterülettől és az állandó legelőtől eltérő, vetésforgón kívül termesztett kultúrák, amelyek öt évig, illetve ennél hosszabb ideig foglalják el a földterületet, és ismétlődően termést hoznak, ideértve a faiskolákat és a rövid rotációs idejű sarjerdőt is. Állapotfelmérés: a közös agrárpolitika egyes elemeinek 2009-ben végrehajtott kiigazítása. A közös agrárpolitika jelentős reformon esett át 2003-ban. Ezt követően azonban számos új kihívással kellett szembenézni, például egyszerűsíteni kellett a közvetlen kifizetések kezelését, nagyobb segítséget kellett nyújtani a mezőgazdasági termelőknek ahhoz, hogy csökkenteni tudják a szén-dioxid-kibocsátásukat és az üzemek alkalmazkodjanak az éghajlatváltozás hatásaihoz, valamint nagyobb szerepet kellett adni a piaci jelzéseknek annak eldöntésében, hogy a gazdaságok mit termesszenek, termeljenek. A Bizottság 2007 novemberében közleményt tett közzé ezekről a kérdésekről. Ezt követően hat hónapon keresztül nyilvános konzultációt folytatott az érdekeltekkel. 2008 májusában jogalkotási javaslatokat terjesztett a Tanács elé. Az egyeztetéseket és módosításokat követően 2009 januárjában három tanácsi rendeletet tettek közzé, amelyek a következő hónapban léptek hatályba. A rendeletek alapján végrehajtott kiigazításokat a közös agrárpolitika „állapotfelmérésének” nevezik. Az állapotfelmérés többek között eltörölte a kötelező területpihentetést, emelte a tejkvótát, amit 2015-ig fokozatosan eltörölnek majd, és a piaci intervenciót piaci védőhálóvá változtatta. Ezenkívül növelte a modulációt, amely révén csökkent a mezőgazdasági termelőknek folyósított közvetlen kifizetés, és a pénzösszegek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alaphoz kerültek. Ez lehetővé tette, hogy a mezőgazdasági termelők jobban tudjanak reagálni az olyan új kihívásokra, mint az éghajlatváltozás, a hatékonyabb vízgazdálkodás szükségessége, a biológiai sokféleség megóvása és a zöldenergia-termelés. Állatbetegség: a vidékfejlesztési intézkedésekkel összefüggésben az Állat-egészségügyi Világszervezet által készített listában vagy a 2009/470/EK tanácsi határozat mellékletében szereplő betegség. Állatjóllét: a haszonállatok jólléte. Az Európai Unió előírásai meghatározzák, hogy az állatok számára a következő körülményeket kell biztosítani: az éhezéstől és szomjazástól való mentesség, a rossz közérzettől való mentesség, a fájdalomtól, sérüléstől és betegségtől való mentesség, a természetes viselkedésminták követésének lehetősége és a félelemtől és szorongástól való mentesség. Mivel a mezőgazdasági termelők az állattartás során kötelesek betartani az említett előírásokat, a tej- és hústermelés, valamint az egyéb állati termékek előállításának költsége az Európai Unióban magasabb, mint azokban az országokban, ahol nincsenek érvényben ilyen előírások. Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT): 1944-ben hozták létre egyrészt mint nemzetközi szervezetet, másrészt mint országok közötti kereskedelmi megállapodást. 4
Szervezetként már nem működik, helyét a Kereskedelmi Világszervezet vette át. Mint megállapodást, az utolsó verziót 1994-ben kötötték meg. Most az áruforgalmat szabályozó WTO-megállapodásként érvényes. Általános vámkedvezmény-rendszer (GSP): a fejlett országok által kötött megállapodások, amelyek alapján a fejlődő országokból származó importra preferenciális tarifákat alkalmaznak. Az általános vámkedvezmény-rendszer keretében az Európai Unió háromféle megállapodást alkalmaz: 1. általános megállapodás, amely az összes kedvezményezett országra alkalmazandó, 2. a fenntartható fejlődés és a jó kormányzás elősegítését célzó speciális szabályok (amely GSP plusz néven ismert). Ezek további előnyöket biztosítanak azon országok számára, amelyek tiszteletben tartanak bizonyos nemzetközi előírásokat az emberi jogok, a munkajog, a környezetvédelem, a kábítószer elleni küzdelem és a jó kormányzás terén, 3. különleges szabályok a legkevésbé fejlett országoknak, amelyek „Mindent csak fegyvert ne” kezdeményezésként is ismertek. Ez biztosítja a legkedvezőbb elbánást. Áringadozás: más szóval piaci volatilitás, a mezőgazdasági termékek piaci árának ingadozása. A jelentős mértékű áringadozás nehéz helyzetbe hozhatja a mezőgazdasági termelőket: amennyiben nem lehetnek biztosak abban, hogy a jövőben milyen piaci árak várhatók, vonakodhatnak beruházásokat végrehajtani a mezőgazdasági üzemükben. Ha a mezőgazdasági termelők nem hajtanak végre beruházásokat a mezőgazdasági üzemekben, felmerül annak a kockázata, hogy az üzemek termelékenysége és hatékonysága csökken. Árprés: Amikor a mezőgazdaságban az előállítási költségek (műtrágya, üzemanyag, munka stb.) emelkednek és a termékek ára csökken, a mezőgazdasági termelők, úgymond, árprésbe kerülnek. Átcsoportosítással nyújtható támogatás: Annak érdekében, hogy a tagállamok a kistermelők részére átcsoportosítsák a támogatásokat, nemzeti költségvetésük legfeljebb 30 %-át az első hektárok átcsoportosítással nyújtható támogatására fordíthatják. A támogatható földterület legfeljebb 30 hektár vagy az adott tagállamban működő gazdaságok átlagos mérete, ha ez utóbbi több mint 30 hektár. A hektáronkénti összeg legfeljebb az átlagos hektáronkénti kifizetés 65 %-a lehet. Átláthatóság: a közös agrárpolitikával összefüggésben az Európai Unió által indított kezdeményezés, amely alapján az Uniónak és tagállamainak a szakpolitikák végrehajtásával és kedvezményezettjeivel kapcsolatban a lehető legtöbb információt kell a nyilvánosság rendelkezésére bocsátaniuk, ugyanakkor gondoskodniuk kell a személyes adatok megfelelő védelméről. Átmeneti nemzeti támogatás: Ezt a támogatást először 2013-ban vezették be azokban az új tagállamokban, amelyek az egységes területalapú támogatási rendszert alkalmazták, és a közvetlen kifizetés teljes összegét megkapták. Az egységes területalapú támogatási rendszert alkalmazó tagállamok számára engedélyezett, hogy a korábban a kiegészítő nemzeti közvetlen kifizetésekre vonatkozó feltételekkel azonos feltételek mellett folytassák a nemzeti támogatások folyósítását, de fokozatosan csökkenő összegekkel. 5
Behozatali kontingens: az a maximális árumennyiség, amelyet egy adott ország importőrei nulla vagy csökkentett vámtétel mellett importálhatnak. Bejelentés (a WTO-val összefüggésben): az a folyamat, amely során a tagországok jelentést tesznek a Kereskedelmi Világszervezet számára a kötelezettségvállalásokra, a szakpolitikai változásokra és egyéb kapcsolódó kérdésekre vonatkozóan, a különféle megállapodások előírásainak megfelelően. Békezáradék: a mezőgazdaságról szóló WTO-megállapodás 13. cikke, amely megakadályozta, hogy az egyéb WTO-megállapodások értelmében, különösen az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény és a szubvenciókról szóló megállapodás rendelkezései értelmében bizonyos mezőgazdasági támogatásokat kifogásoljanak. E záradék hatálya 2003 végén lejárt. Belföldi támogatás: minden olyan nemzeti támogatás vagy egyéb intézkedés, amely a termelői árakat a nemzetközi kereskedelemben uralkodó árak felett tartja, például a termelőknek nyújtott közvetlen kifizetés, többek között a veszteségtérítés, valamint a kizárólag mezőgazdasági termelésre vonatkozó, ráfordítási és forgalmazási költségeket csökkentő intézkedések. Ez a mezőgazdaságról szóló WTO-megállapodásnak és a dohai fejlesztési menterend mezőgazdasági tárgyalásainak alapját jelentő három pillér egyike. Belső konvergencia: A közös agrárpolitika 2013-as reformja megköveteli, hogy az alaptámogatási rendszerből folyósítható hektáronkénti támogatási jogosultságokat a tagállamokon belül egységesebb szintre hozzák. Ennek eléréséhez a tagállamok három lehetőség közül választhattak: 2015-től országos vagy regionális átalányt alkalmaznak, 2019-től országos vagy regionális átalányt alkalmaznak, vagy fokozatos emelést biztosítanak a regionális vagy országos átlagtámogatás 90 %-ánál kevesebb támogatásban részesülő gazdaságok számára - garantálva emellett, hogy rendesen minden támogatási jogosultság eléri az országos vagy regionális átlag legalább 60 %-át 2019-re. Az országos vagy regionális szint feletti támogatásban részesülő mezőgazdasági termelők részére nyújtott támogatás összegét korrigálni kell, de a tagállamoknak lehetőségük van a csökkentést 30 %-ban maximalizálni. Biodízel: főként növényi olajokból (például olajrepcéből, napraforgóból és földimogyoróból), bizonyos maradékokból, állati zsírokból és olajokból, valamint algákból nyert folyékony bioüzemanyag. Bioenergia: biológiai (azaz növényi vagy állati eredetű) alapanyagból származó, nem geológiai folyamat révén keletkezett energia (vö. fosszilis üzemanyag). A bioenergia-hordozók lehetnek szilárd (pl. fa, szalma), folyékony (pl. biodízel, bioetanol) vagy gáznemű (pl. metán) anyagok. Bioetanol: elsősorban szénhidrátok erjesztésével előállított folyékony bioüzemanyag. Számos anyag tartalmaz olyan szénhidrátokat, amelyekből erjesztéssel bioetanol állítható elő, például a gabonafélék, a tej (laktóz), a burgonyafélék, a cukorrépa, a cukornád és a bor. Biogáz: gáznemű bioüzemanyag, amelyet főként biológiai nyersanyagok (pl. állati trágya, maradékanyagok, biológiai hulladékok, energianövények) anaerob erjesztésével állítanak elő. A biogáz biometánná történő átalakítása közben eltávolítják belőle a szennyező anyagokat és a szén-dioxidot, amely lehetővé teszi a földgázzal megegyező felhasználását. Biogázt lignocellulóz-tartalmú anyagok (pl. faforgács, szalma, kukoricaszár) elgázosításával vagy gőzzel és enzimekkel történő előkezeléssel is elő lehet állítani. 6
Biogazdálkodás: a mezőgazdasági üzemek irányításának és az élelmiszer-termelésnek olyan átfogó rendszere, amely ötvözi a legjobb környezetvédelmi gyakorlatokat, a biológiai sokféleség magas szintjének fenntartását, a természeti erőforrások megóvását, valamint a szigorú állatjólléti normák érvényesítését, és olyan termelési módszert alkalmaz, amely megfelel azon fogyasztók igényeinek, akik a természetes anyagok és eljárások felhasználásával készült termékeket részesítik előnyben. Biológiai sokféleség: a szárazföldi, tengeri és egyéb vízi ökológiai rendszereket és az ezekből álló ökológiai együtteseket alkotó, különböző eredetű élő szervezetek változatossága. Magában foglalja a fajokon belüli sokféleséget (genetikai sokféleség), a fajok közötti sokféleséget (fajok sokfélesége) és az ökoszisztémák közötti sokféleséget (ökoszisztémák sokfélesége). Biomassza: valamennyi élő, valamint bomlásban levő szerves anyag. A mezőgazdasággal összefüggésben a biomassza kifejezést szűkebb értelemben használjuk: energiaforrásként felhasználható növényi (szerves) anyagot értünk alatta. Ebben az összefüggésben tehát a fa, a különböző termények, az algák, a mezőgazdaságból és erdőgazdálkodásból származó hulladékok, a szennyvíz, a trágya, az ipari melléktermékek és a szilárd települési hulladék is képezhet biomasszát. Bioüzemanyag: nem geológiai, hanem biológiai folyamat révén keletkezett üzemanyag (biodízel, bioetanol, biometán). A bioüzemanyag lehet szilárd, folyékony vagy gáznemű. Célhoz kötött bevétel: lásd számlaelszámolás. Civil párbeszéd csoportok: a civil szervezetek képviselőinek európai szintű csoportjai. A szervezetek közé szakmai és egyéb nem kormányzati szervezetek tartoznak, amelyek a mezőgazdaságban, a vidéki gazdaságban, az élelmiszer-termelésben, az élelmiszer-feldolgozásban, a mezőgazdasági termékek kereskedelmében, a környezetvédelemben, a fogyasztóvédelemben és egyéb kapcsolódó témákban érintettek. Évente többször találkoznak a Bizottság illetékes szolgálataival. 13 ilyen csoport van, amelyek tanácsadó és konzultatív szerepet töltenek be, de nem vesznek részt a jogszabályok kidolgozásában és elfogadásában. Cukorkvóta: a cukorrépa-feldolgozók által a piacon élelmezési célra eladott cukormennyiségre vonatkozó korlátozás. A cukorkvótát 1968-ban vezették be a cukorra vonatkozó közös piacszervezés elindításakor. A kvótát minden tagállamra vagy régióra a Tanács és a Parlament állapítja meg, a nemzeti hatóságok pedig az egyes gyárak kvótáját határozzák meg. A cukorgyárak vetés előtti szállítási szerződéseket kötnek a mezőgazdasági termelőkkel a kvóta kitöltéséhez szükséges cukorrépa-mennyiség megtermelésére. A kvótákat a fogyasztási szint alatt rögzítik, és a hiányt főként a fejlődő országokból történő behozatallal pótolják (amely kvóta- és vámmentes). A kvóta felett termelt cukrot – az úgynevezett „kvótán felüli cukrot” – csak néhány meghatározott célra lehet felhasználni: bioetanol előállítására, élesztőgyártásra, ipari és gyógyszeripari termékek gyártására, illetve exportra a Kereskedelmi Világszervezet által meghatározott korlátozáson belül. A kvótán felüli cukormennyiség fel nem használt része átvihető a következő gazdasági évre, amely ekkor az év első kvótán belüli termelésének számít. A cukorkvóták rendszere 2017. szeptember 30-áig érvényes. 7
Csoportmentesség (állami támogatás): Az állami támogatásokkal összefüggésben az Európai Bizottság meghatározott bizonyos támogatási kategóriákat (vö. 702/2014/EU rendelet). A tagállamok a Bizottsághoz történő bejelentés nélkül is nyújthatnak ezekbe a kategóriákba tartozó állami támogatásokat. Amennyiben a támogatás megfelel a rendeletben részletesen meghatározott követelményeknek, a tagállamnak csak tájékoztatnia kell a Bizottságot a szándékáról, a Bizottság pedig ezt követően kihirdeti az intézkedést, hogy a kedvezményezettek értesüljenek róla, és meggyőződhessenek annak törvényességéről. De minimis szabály (a Kereskedelmi Világszervezettel összefüggésben): olyan megengedett, minimális összegű támogatások, amelyeket annak ellenére sem kell csökkenteni, hogy torzítják a kereskedelmet. Fejlett országok esetében a termelési érték legfeljebb 5 %-áig terjedő termékspecifikus támogatást, és a teljes mezőgazdasági termelés legfeljebb 5 %-áig terjedő nem termékspecifikus támogatást jelent. A fejlődő országok esetében mindkét érték 10 %. De minimis szabály (a közös agrárpolitikával összefüggésben): azt a támogatási összeget határozza meg, amely a Szerződés értelmében még nem minősül állami támogatásnak. Ha a tagállamok a de minimis küszöbérték alatt maradnak, nem kell betartaniuk az állami támogatásokra vonatkozó további szabályokat, azaz nem kell értesíteniük a Bizottságot az ilyen kifizetésekről, sem várniuk annak jóváhagyására, továbbá nem kell „csoportmentesíteniük” ezeket a kifizetéseket a „csoportmentességi rendelet” alapján. 2013 decemberében a de minimis küszöbértéket felemelték 15 000 EUR-ra, amely a korábbi 7 500 EUR kétszerese. Ez a határérték azon állami támogatás összegére vonatkozik, amelyet a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó adott vállalkozás részére nyújtanak bármely egymást követő három pénzügyi évben egy összesített felső határ alatt, amelyet a rendelet határoz meg az egyes tagállamok vonatkozásában. Dobozok (WTO): A mezőgazdaságról szóló WTO-megállapodás értelmében a tagállamok által az agrárszektor támogatása érdekében alkalmazott intézkedések az alábbi dobozok egyikébe sorolhatók, a közlekedési lámpák mintájára: 1. zöld doboz: a kereskedelmet nem vagy legfeljebb minimális mértékben torzító támogatások, mint például a termeléstől függetlenített közvetlen kifizetések. Ezeket a támogatásokat nem vették fel a mezőgazdaságról szóló WTO-megállapodás szerinti csökkentési kötelezettségvállalások körébe. 2. kék doboz: termeléskorlátozó programok keretében nyújtott kifizetések, mint például a termeléstől függő támogatás, amelynek korlátja a referencia időszakra vonatkozó vetésterület vagy állatállomány. Ezeket a támogatásokat nem vették fel a mezőgazdaságról szóló WTO-megállapodás szerinti csökkentési kötelezettségvállalások körébe. 3. borostyánszínű doboz (néha „sárga” vagy „narancssárga” doboz): olyan belföldi támogatási intézkedések, amelyek torzítják a versenyt és a kereskedelmet, mint például az ártámogatás vagy a termelési mennyiséggel közvetlenül összefüggő támogatások. Ezeknek az intézkedéseknek a támogatási szintjét (összesített támogatottsági mutató) a mezőgazdaságról szóló WTO-megállapodás értelmében csökkenteni kellett. 8
Dohai fejlesztési menetrend: A többoldalú kereskedelmi tárgyalások legutóbbi fordulóját Dohában (Katar) indították el 2011 novemberében a WTO tagsága körében, amelynek célja a tagországok, és különösen a fejlődő országok kereskedelmi kilátásainak javítása. Egészségügyi és növény-egészségügyi intézkedések és megállapodás (SPS): Ezeknek az intézkedéseknek a célja az emberek, az állatok és a növények életének és egészségének védelme, és az élelmiszerek biztonságos fogyaszthatóságának biztosítása. A mezőgazdaságról szóló WTO-megállapodás záróokmánya tartalmazza az egészségügyi és növény-egészségügyi intézkedések alkalmazásáról szóló megállapodást, amely minden olyan egészségügyi és növény-egészségügyi intézkedésre alkalmazandó, amely közvetlen vagy közvetett hatást gyakorolhat a nemzetközi kereskedelemre. Éghajlatváltozás: a világ éghajlatának megváltozása. A Meteorológiai Világszervezet és az ENSZ Környezetvédelmi Programja által 1988-ban létrehozott Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) szerint a Föld éghajlata a légkörbe kerülő egyes gázok koncentrációjának növekedése miatt megváltozik. Ezeket a gázokat nevezik „üvegházhatású gázoknak”. Egységes közös piacszervezés: olyan eszközrendszer, amely lehetővé teszi, hogy az Európai Unió közvetlenül vagy közvetett módon figyelemmel kísérje és irányítsa (operatív programok által támogatott termelői szervezeteken keresztül) a mezőgazdasági termékek piacát. Szabályait az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet határozza meg. A piacszervezés célja a piacok stabilizálása (a kínált és vásárolt mennyiség, valamint az értékesítési ár tekintetében), ezáltal annak biztosítása, hogy egyrészt a mezőgazdasági termelők ne szenvedjenek a túlzottan alacsony áraktól, másrészt a fogyasztók biztos és elérhető árú élelmiszer-ellátásban részesüljenek. 2007-ig az Európai Unió 21 közös piaci szervezetet működtetett, amelyek együttesen a mezőgazdasági üzemek mintegy 90 %-ának termelését fedték le. Az egyszerűsítés érdekében az Európai Unió egy egységbe vonta össze ezt a 21 közös piaci szervezetet, amely az úgynevezett egységes közös piacszervezés. Egységes támogatási rendszer (SPS): a közös agrárpolitika 2003. évi reformjával bevezetett rendszer, amely alapján a mezőgazdasági termelők termeléstől függetlenített egységes támogatásban részesülnek. 2003 előtt a mezőgazdasági termelők többféle közvetlen kifizetést kaphattak, amelyek egy-egy konkrét növénytermesztési vagy állattenyésztési folyamathoz kötődtek (gabona, tej, marhahús stb.). A 2003. évi reform ezeket az egyedi közvetlen kifizetéseket egyetlen támogatásba vonta össze, és függetlenítette a növénytermesztéstől és az állattenyésztéstől. A 2013-as reform viszi tovább: az egységes támogatási rendszert alaptámogatási rendszerré alakította át. Egységes területalapú támogatási rendszer (SAPS): Az új tagállamok számára (amelyek 2004 és 2007 között csatlakoztak az Európai Unióhoz) korlátozott adminisztratív kapacitásuk és korábbi adataik hiánya miatt biztosították annak lehetőségét, hogy a normál közvetlen kifizetési rendszerek helyett az egységes területalapú támogatási rendszert alkalmazzák. Az egységes területalapú támogatási rendszer termeléstől függetlenített, átalányösszegű kifizetést nyújt a jogosult mezőgazdasági területek után, helyettesítve szinte minden más támogatást, amelyet a korábban csatlakozott tagállamokban nyújtanak. 9
A 73/2009/EK rendelet értelmében az egységes területalapú támogatási rendszer hatályát fogja veszteni. A közös agrárpolitika 2013-as reformja azonban úgy rendelkezik, hogy azok a tagállamok, amelyek 2014-ben egységes területalapú támogatási rendszert használtak, 2020-ig folytathatják alkalmazását. Az egységes területalapú támogatási rendszert jelenleg Szlovénia, Málta és Horvátország kivételével minden új tagállam alkalmazza. Egyszerűsítés: az Európai Unió arra irányuló folyamatos munkája, hogy szakpolitikáit és azok végrehajtási mechanizmusait egyszerűsítse. Az egyszerűsítés során csökkentik a meglévő jogszabályok által támasztott adminisztratív terheket, és megakadályozzák azok lehetséges előfordulását a jövőben. A közös agrárpolitikával összefüggésben célja a mezőgazdasági termelők, az élelmiszer-ipari vállalkozások és a köztisztviselők számára csökkenteni a körülményes eljárások okozta terheket, eltörölni a szakpolitikai célok eléréshez nem elengedhetetlen követelményeket, és biztosítani az adófizetők pénzének helyes kezelését. Az egyszerűsítés azt is jelenti, hogy módosítják a jogi kereteket és szövegeket annak érdekében, hogy magukat a jogszabályokat érthetőbbé tegyék. Az egyszerűsítéseket, amelyek részét képezik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság egyszerűsítést célzó gördülő cselekvési tervének, folyamatosan végzik. Az „Egyszerűsített közös agrárpolitika Európának – siker mindenkinek” címmel 2009-ben kiadott bizottsági közlemény bemutatja a 2005 óta végzett tevékenységeket. Ismerteti a mezőgazdasági termelők és a nemzeti közigazgatás adminisztratív terheinek ebből adódó csökkenésére utaló jeleket. Egyszerűsítést célzó gördülő cselekvési terv: A Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóságának 2006 októberében kiadott munkadokumentumában meghatároztak egy cselekvési tervet a közös agrárpolitika egyszerűsítésére. A cselekvési terv ismerteti az elindított egyszerűsítési projekteket. Együttdöntés: a szakzsargonban a rendes jogalkotási eljárásra használt kifejezés. Együtt-termesztés: ugyanazon a mezőgazdasági területen különböző módszerekkel (hagyományosan, a biogazdálkodás elveinek megfelelően, valamint genetikailag módosított magvakból) folyó növénytermesztés. Ebben az esetben számos jogi előírás határozza meg a címkézést és/vagy a fajtatisztasági szabványokat. Élelmezésbiztonság: olyan helyzet, amelyben az emberek vagy népek mindenkor ténylegesen és gazdaságilag hozzáférnek elegendő, biztonságos és tápláló élelmiszerhez azon táplálkozási szükségletek kielégítése és étkezési szokások megvalósítása érdekében, amelyek az egészséges életet biztosítják. Ez a kérdés az elmúlt években a dohai fejlesztési menetrend keretében zajló mezőgazdasági tárgyalások középpontjába került, és a közös agrárpolitika 2013. évi reformjának egyik stratégiai célja lett (ld. élelmiszer-biztonság). Élelmiszer-biztonság: A kifejezés az élelmiszer biztonságos fogyaszthatóságára utal. Néha összekeverik az élelmezésbiztonsággal, amely az élelmiszer hozzáférhetőségére vonatkozik, vagyis arra, hogy ténylegesen és elfogadható áron rendelkezésre áll-e. Ellenőrzés: lásd számlaelszámolás. Előcsatlakozási támogatási eszköz (Instrument for pre-accession assistance, IPA): 2007. január 1-jén lépett életbe, és a tagjelölti státusszal rendelkező országokra (ezek a 2015 áprilisi 10
állás szerint Albánia, Izland, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, Montenegró, Szerbia és Törökország), valamint a potenciális tagjelöltekre (Bosznia-Hercegovina, és az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának 1244/99. számú határozata szerinti Koszovó) vonatkozik. Az eszköz öt alkotóeleme: átmeneti támogatás és intézményfejlesztés (ami alapvetően intézmények létrehozását célzó intézkedéseket jelent, a kapcsolódó beruházásokkal), határokon átnyúló együttműködés, regionális fejlesztés, humán erőforrások fejlesztése és vidékfejlesztés. Elővigyázatosság elve: az ENSZ által elfogadott elv, amelyet az uniós jogba az 1990-es évek elején építettek be. Az elvnek nem létezik hivatalos meghatározása, de az alapgondolata az, hogy ha egy intézkedés vagy politika súlyos vagy visszafordíthatatlan károkozással járhat a lakosság vagy a környezet számára, a tudományos egyetértés hiánya nem hozható fel indokként arra, hogy késleltessék a hatékony megelőző intézkedések elfogadását. Ezen kívül azt a gondolatot is magában foglalja, hogy egy ismeretlen, de potenciálisan káros intézkedés esetén annak bizonyítási terhe, hogy az intézkedés nem káros, az intézkedést hozókra hárul. Ez az elv magasabb szintű védelmet nyújt, mint ami a nemzetközi tárgyalások alapján megkötött megállapodásokban szerepel. Ez az elv főként az élelmiszer-biztonság, a környezetvédelem és a fogyasztóvédelem területére vonatkozik, és a strukturált kockázatelemzés keretében kell figyelembe venni. Különösen a kockázatkezelés szempontjából fontos. Az elővigyázatosság elvének meghatározása sem a Szerződésekben, sem az Európai Unió más jogi aktusaiban nem szerepel, bár megemlítik (az Európai Unió működéséről szóló szerződés 191. cikke). Az Európai Bizottság azonban iránymutatást adott az alkalmazásához, és megállapította, hogy az Európai Uniónak a Kereskedelmi Világszervezet valamennyi tagjához hasonlóan joga van meghatározni az általa megfelelőnek ítélt környezet- és fogyasztóvédelmi szintet. Az elővigyázatosság elve olyan esetekre vonatkozik, amikor a tudományos bizonyíték nem elegendő, nem meggyőző vagy bizonytalan, és az előzetes tudományos értékelés azt mutatja, hogy egy termékkel vagy gyakorlattal kapcsolatban megalapozott az a feltevés, hogy a környezetet, illetve a növények, az állatok vagy az emberek egészségét potenciálisan veszélyeztető hatásai nem feltétlenül vannak összhangban az adott ország által választott védelmi szinttel. Előzetes feltételesség: olyan előfeltételek, amelyeknek teljesülniük kell a vidékfejlesztési programokkal összefüggésben. Alapvető elemek meglétét biztosítják ahhoz, hogy garantálva legyen a vidékfejlesztési programok és azok intézkedéseinek megfelelő végrehajtása. Például az agrár-környezetvédelmi és éghajlati intézkedések végrehajtásánál a kiindulási feltételek meghatározása az intézkedés előzetes feltétele. Első generációs bioüzemanyag: gabonafélékből, cukorból vagy olajos magvakból előállított bioüzemanyag. Az Európai Unióban a legfontosabb első generációs bioüzemanyag az olajrepcéből készült biodízel. Energianövények: nem élelmiszer- vagy rostalapanyagként, hanem energiaforrásként termesztett növényi kultúrák. Lehetnek olajos magvak (például olajrepce, szója, napraforgó), gabonafélék (például búza, árpa, kukorica, rozs), cukorrépa, cukornád és évelő növények (például Miscanthus, rövid vágásfordulójú sarjerdő, eukaliptusz). 11
Engedményes lista: a Kereskedelmi Világszervezet valamely tagállamának kötött vámtarifáit és kötelezettségvállalásait tartalmazó lista a belföldi támogatásokkal és exporttámogatásokkal összefüggésben. Erdő: fél hektárnál nagyobb földterület, amelyen 5 méternél magasabb fák vannak, és ahol 10 %-nál nagyobb a lombkorona-fedettség, vagy a fák in situ képesek elérni ezeket az küszöbértékeket. Nem foglalja magában azokat a földterületeket, amelyek túlnyomórészt mezőgazdasági művelés alatt vagy városi használatban vannak. A tagállamok vagy régiók az erdő más meghatározását is használhatják a meglévő nemzeti jogszabályok vagy valamely nyilvántartás alapján. A tagállamok vagy régiók vidékfejlesztési programjának tartalmaznia kell a meghatározást. Erdőtelepítés: fás területek vagy erdők telepítése céljából történő faültetés. A közös agrárpolitika keretében az EU társfinanszírozásával megvalósuló olyan intézkedéseket jelent, amelyek célja új, környezetvédelmi szempontból hasznos erdőterületek kialakításának ösztönzése. Eredményességi keret és tartalék: A közös rendelkezésekről szóló rendelet írta elő egy eredményességi keret és tartalék létrehozását az európai strukturális és beruházási alapok számára. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap létrehozásához minden tagállamnak a források 6 %-ából létrehozott eredményességi tartalékot kellett elkülönítenie, amit az eredményorientáltság elősegítésére és az Európa 2020 stratégiában (az Európai Unió tízéves növekedési stratégiája) meghatározott célok elérésére kell fordítani. A tartalékot az eredményességi keret alapján kell felhasználni, amely minden program esetében meghatározásra kerül azzal a céllal, hogy a programozási időszak során nyomon kövessék a célkitűzések terén elért eredményeket. A Bizottság a tagállamokkal együttműködve 2019-ben eredményességi felülvizsgálatot fog végezni. Annak biztosítása érdekében, hogy az Európai Unió költségvetését hatékonyan használják fel, és ne vesszen kárba, amennyiben bizonyított, hogy egy prioritás messzemenően nem érte el a meghatározott célokat, a Bizottság felfüggesztheti a kifizetéseket, vagy a programozási időszak végén pénzügyi korrekciókat alkalmazhat. Európai innovációs partnerség (EIP): célja, hogy előmozdítsa a) az agrárszektor termelékenységét és hatékonyságát, valamint b) a mezőgazdaság fenntarthatóságát (a talajműködés kielégítő szintjének 2020-ig történő elérésével). A mezőgazdaság termelékenységének és fenntarthatóságának elősegítése érdekében az európai innovációs partnerség kapcsolódási pontként működik a mezőgazdaság, a biogazdaság és a tudomány között, uniós, állami és regionális szinten. Továbbá elősegíti a vidékfejlesztési programok, valamint az Európai Unió kutatási és innovációs tevékenységei által támogatott innovációs fellépések hatékonyságának fokozását is. A partnerségi feladatok végrehajtásáért felelős fő egységek a gazdálkodókból, kutatókból, tanácsadókból, nem kormányzati szervezetekből és vállalatokból álló operatív csoportok. Az operatív csoportok az érdeklődésre számot tartó témák köré szerveződnek, és projekteket hajtanak végre innovatív gyakorlati megoldások, eljárások, termékek, szolgáltatások és technológiák tesztelése és alkalmazása céljából. Határokon átnyúló viszonylatban vagy uniós 12
szinten az operatív csoportok mindenekelőtt klaszterkezdeményezések, illetve kísérleti és demonstrációs projektek keretében tevékenykednek. Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA): 2005 szeptemberében hozták létre, és 2007 elejétől kezdett működni. Az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap garanciarészlegét váltotta fel. Az alap finanszírozza a mezőgazdasági termelőknek nyújtott közvetlen kifizetéseket, a mezőgazdasági piacok irányítását, és számos egyéb, például állat- és növény-egészségügyi intézkedés, élelmiszerprogram és tájékoztatási tevékenység támogatását. Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA): 2005 szeptemberében hozták létre, és 2007 elejétől kezdett működni. Az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap orientációs részlegét váltotta fel, illetve a garanciarészleg azon részét, amelyből a vidékfejlesztési intézkedések egy részét finanszírozták. Az Európai Unió kizárólag ebből az alapból támogatja a vidékfejlesztési programokat. Európai strukturális és beruházási alapok (ESB-alapok): Az Európai Unió következő alapjait tartalmazzák: Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap, Európai Regionális Fejlesztési Alap, Európai Szociális Alap, Kohéziós Alap és Európai Tengerügyi és Halászati Alap. Európai Vidékfejlesztési Hálózat (EVH): 2008-ban hozta létre az Európai Bizottság azzal a céllal, hogy segítse a tagállamokat vidékfejlesztési programjuk hatékony végrehajtásában. A hálózat fórumot biztosít az európai vidéki területek összekapcsolódásához. Ezen kívül olyan platformként is szolgál, ahol megoszthatók a vidékfejlesztési programok gyakorlatbeli működésével kapcsolatos tapasztalatok és a javítási lehetőségekre vonatkozó elképzelések. Érdekelt szereplői mindenekelőtt a nemzeti vidékfejlesztési hálózatok, a tagállamok hatóságai, a helyi akciócsoportok és egyéb, uniós érdekeltségű vidékfejlesztési szervezetek. A hálózat az érintettekkel számos formában osztja meg az információkat, például kiadványok segítségével, valamint Európa-szerte tartott rendezvényeken és vásárokon való részvételével. Exporthitel: a Kereskedelmi Világszervezettel összefüggésben különleges ösztönzőket jelent, mint amilyen a közvetlen finanszírozás, a refinanszírozás, a kamattámogatás, az exporthitel-biztosítás és -garancia, a halasztott számlázás, továbbá minden más közvetlen vagy közvetett intézkedés, amelyet a kormányok az export elősegítése érdekében nyújtanak. Exporttámogatás: az export-visszatérítés szinonimája. A Kereskedelmi Világszervezettel összefüggésben egyre inkább ezt használják, míg az „export-visszatérítés” kifejezést inkább a közös agrárpolitikával összefüggésben alkalmazzák. A nemzetközi kereskedelemmel összefüggésben az exporttámogatás különleges ösztönzőket jelent, például készpénzkifizetést, amelyet a kormányok az export elősegítése érdekében nyújtanak általában akkor, amikor egy termék belföldi ára a világpiaci árak felett van. Exportverseny: a) exporttámogatások és b) a dohai fejlesztési menetrenddel kapcsolatos „hasonló megoldások”, amelyek lehetőséget nyújtanak a kormányoknak arra, hogy az exportot exporthitelek, mezőgazdasági termékeket exportáló állami kereskedelmi cégek és nemzetközi élelmiszersegélyek révén támogassák. A mezőgazdaságról szóló WTO-megállapodás keretében csak az exporttámogatások ellenőrizhetők és csökkenthetők, a „hasonló megoldások” jelenleg nem. 13
Az exportverseny a mezőgazdaságról szóló WTO-megállapodásnak és a dohai fejlesztési menterend mezőgazdasági tárgyalásainak alapját jelentő három pillér egyike. Export-visszatérítés: az exporttámogatás szinonimája. A közös agrárpolitikával összefüggésben egyre inkább ezt használják, míg az „exporttámogatás” kifejezést inkább a Kereskedelmi Világszervezettel összefüggésben alkalmazzák. Export-visszatérítést az Európai Unió azoknak a kereskedelmi vállalatoknak fizethet, amelyek bizonyos mezőgazdasági termékeket harmadik országokban értékesítenek. A visszatérítés rendszerint az Európai Unión belüli ár és a világpiaci ár különbségét fedezi. 2013-ban az export-visszatérítések minden termék esetén elérték a 0 %-ot, és csak akkor aktiválják újra őket, ha a piaci körülmények rendkívüli intézkedéseket indokolnak. Extenzifikáció: extenzív gazdálkodási módszerek, amelyek általában kismértékű erőforrás-felhasználással és kis mennyiségű kimenő termékkel jellemezhetők, és viszonylag nagy munkaigényűek. Mind a növénytermesztésben, mind az állattenyésztésben használatos kifejezés. Egy mezőgazdasági termelő akkor alkalmaz extenzifikációt, ha például kevesebb műtrágyát vagy növényvédő szert használ. Az állatállomány kisebb hektáronkénti sűrűségét is jelentheti, például ha egy marhahústermelő gazda a földterületén hektáronként viszonylag kevés marhát tart az intenzív marhatenyésztéssel összehasonlítva. Egyes vidékfejlesztési intézkedések támogatják az extenzív módszereket használó termelőket. A környezeti előnyökkel járó extenzív mezőgazdasági gyakorlatokat a vidékfejlesztési intézkedések körébe tartozó agrár-környezetvédelmi és éghajlati kifizetések segítségével lehet támogatni. Fejlett bioüzemanyag: olyan bioüzemanyag, amelyet a termény minden részét felhasználó fejlett technológiával vagy nem élelmiszer jellegű nyersanyagokból (pl. hulladékokból, mezőgazdasági és erdészeti hulladékból vagy kifejezetten energiatermelési célú növényekből) állítanak elő. A végtermék (speciális bioetanol vagy biodízel) megegyezik az első generációs technológiával előállított végtermékkel. A „fejlett bioüzemanyag” kifejezés jelentése azonos a „második generációs bioüzemanyag” kifejezésével. Felhatalmazáson alapuló jogi aktusok: A jogalkotó által elfogadott jogszabályok (az úgynevezett „alap jogi aktusok”) többsége leginkább általános szabályokat határoz meg. Ahhoz, hogy ezek az általános szabályok ténylegesen alkalmazhatók legyenek, szükség lehet pontosabb szabályokkal történő kiegészítésükre. Vagy maguk a tagállamok fogadják el ezeket a szabályokat, vagy az Európai Unió jár el felhatalmazáson alapuló jogi aktusokon, illetve végrehajtó jogi aktusokon keresztül. A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok olyan általános hatályú nem jogalkotási aktusok, amelyek kiegészítik vagy módosítják valamely alap jogi aktus bizonyos nem lényeges elemeit (ld. az Európai Unió működéséről szóló szerződés 290. cikkét). A felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat csak akkor lehet elfogadni, ha a jogalkotó erre felhatalmazta a Bizottságot az alap jogi aktusban. Továbbá az alap jogi aktus úgy rendelkezik, hogy a jogalkotó visszavonhatja a Bizottság felhatalmazását, és a felhatalmazáson alapuló jogi aktus csak akkor léphet hatályba, ha a jogalkotó a jogalkotási aktus által előírt határidőn belül nem emel ellene kifogást. Fenntartható fejlődés: a jelen nemzedék szükségleteinek kielégítése anélkül, hogy azzal veszélyeztetnénk a jövő nemzedékek lehetőségét arra, hogy kielégítsék majdani szükségleteiket, más szóval jobb életminőség biztosítása mindenkinek – most és a jövőben is. A 14
fejlődésről alkotott olyan jövőkép, amely egyesíti az azonnali és a hosszabb távú célokat, a helyi és a globális intézkedéseket, továbbá az emberi fejlődés elválaszthatatlan és egymástól kölcsönösen függő elemeinek tekinti a társadalmi, a gazdasági és a környezetvédelmi kérdéseket. A fenntartható fejlődés fogalmát az ENSZ széles körben népszerűsíti, különösen az 1992. évi riói konferencia óta és a Rio+20 folyamattal összefüggésben. Fiatal mezőgazdasági termelő: a támogatás igénylése idején legfeljebb 40 éves személy, aki megfelelő szakismeretekkel és szakmai alkalmassággal rendelkezik, és aki először kezd mezőgazdasági termelésbe mint mezőgazdasági üzemvezető. Fiatal mezőgazdasági termelők támogatása: A közös agrárpolitika 2013-as reformja előírja, hogy azok a fiatal mezőgazdasági termelők (akik éppen megkezdik mezőgazdasági tevékenységüket, és az igénylés évében legfeljebb 40 évesek), akik jogosultak az alaptámogatásra, kaphassanak támogatást a fiatal mezőgazdasági termelőket támogató rendszer keretében is, legfeljebb öt évre. A támogatás összege az alaptámogatás 25 %-a. A tagállamok a közvetlen kifizetésekre fordított keretük legfeljebb 2 %-át fordíthatják erre a támogatásra. Fokozatos csökkentés: A közös agrárpolitika 2013-as reformjával összefüggésben a mezőgazdasági termelők által igényelhető közvetlen támogatást (alaptámogatási rendszer és egységes területalapú támogatási rendszer) a 150 000 EUR feletti kifizetés legalább 5 %-ával csökkentik. A foglalkoztatás figyelembevétele érdekében a mezőgazdasági termelő a csökkentés alkalmazása előtt levonhatja az előző évi bérköltséget (az adókkal és társadalombiztosítási járulékokkal együtt). Azoknak a tagállamoknak, amelyek éves nemzeti felső határuk több mint 5 %-át használják átcsoportosítással nyújtható támogatások kifizetésére, nem kell alkalmazniuk ezt a csökkentést. Az így „megtakarított” összegek az érintett tagállamnál maradnak, és a vidékfejlesztési költségkeretbe kerülnek (ld. kifizetések maximalizálása, moduláció, pillérek közötti átcsoportosítás). Földhasználat, földhasználat-megváltoztatás és erdőgazdálkodás (Land use, land use change and forestry, LULUCF): A kifejezést az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Titkársága a következőképpen határozza meg: „Az üvegházhatású gázok nyilvántartásának egyik szektora, amely az üvegházhatású gázoknak a közvetlenül az emberi tevékenységhez köthető földhasználatból, földhasználat-megváltoztatásból és erdőgazdálkodásból eredő kibocsátására és abszorpciójára vonatkozik.” A földhasználat, a földhasználat-megváltoztatás és az erdőgazdálkodás, más ágazatokhoz hasonlóan, hatással van a globális szénkörforgásra. A földhasználattal, a földhasználat-megváltoztatással és az erdőgazdálkodással kapcsolatos tevékenységek üvegházhatású gázokat juttathatnak a légkörbe vagy vonhatnak el onnan, és ezáltal negatív vagy pozitív módon befolyásolhatják az éghajlatváltozást. Függetlenítés: A közös agrárpolitika 2003. évi reformja során bevezetett függetlenítés a közvetlen kifizetés és egy adott termék előállítása közötti kapcsolat megszüntetése. A mezőgazdasági termelők a reformot megelőzően csak akkor részesültek közvetlen kifizetésben, ha azt a terméket termelték, amelyhez a közvetlen kifizetés kapcsolódott. Ez azt jelentette, hogy egy bizonyos termék (gabonafélék, marhahús, stb.) előállításának nyereségessége nem csak attól függött, hogy a mezőgazdasági termelő a terméket milyen áron tudta eladni a piacon, hanem az adott termékhez kapcsolódó közvetlen kifizetés összegétől is.
15
A 2003. évi reform számos közvetlen kifizetést függetlenített a termeléstől, és ez a folyamat a 2009. évi állapotfelmérés során folytatódott. A függetlenítés általános hatása az, hogy az agrárszektorban erőteljesebben érvényesül a szabad piac, és a termelők nagyobb szabadságot kapnak abban, hogy a piaci keresletnek megfelelően termeljenek. Az állapotfelmérés lehetővé tette a tagállamoknak, hogy továbbra is összekapcsoljanak néhány közvetlen kifizetést a termeléssel (ilyen például az anyatehénre vonatkozó támogatás, valamint a juh- és kecskehúsra vonatkozó támogatás). A 2013. évi reform után is megmaradt az a lehetőség, hogy a termelést és a közvetlen kifizetéseket összekapcsolják. Ennek célja egyes termékek folyamatos termelésének támogatása annak érdekében, hogy ne essenek ki földterületek a mezőgazdasági termelésből a veszélyeztetett régiókban. Genetikai erőforrások: a haszonnövények és haszonállatok felmenőit jelentő biológiai erőforrások. Általánosságban olyan élő szervezet által hordozott genetikai anyag, amely tényleges vagy lehetséges értéket képvisel az emberiség számára. A mezőgazdasággal összefüggésben a genetikai erőforrások a művelt területeken élő állatok és növények, valamint a talajban élő mikroorganizmusok és gerinctelen fajok fajtáit és változatosságát jelentik. A gazdálkodók évszázadokig használták a genetikai erőforrásokat a legmegfelelőbb, legellenállóbb, legjobb minőségű és legtermékenyebb növény- és állatfajták meghatározására, keresztezésére és kiválogatására. Azonban a növénytermesztés és az állattenyésztés fejlődése során már konkrét tulajdonságokat céloztak meg, pl. a magas terméshozamot, és ez a ténylegesen használt genetikai erőforrások körét leszűkítette. Ezért létfontosságú megőrizni a hagyományos fajtákat genetikai erőforrásként a mezőgazdaságban annak érdekében, hogy képesek legyünk alkalmazkodni a környezeti változásokhoz, például az éghajlatváltozáshoz és új betegségekhez, valamint az élelmezésbiztonság és az élelmiszer-ipari termékek megfelelő minősége érdekében. Jelenleg a genetikai erőforrások megőrzése vagy természetes élőhelyükön, ökoszisztémájukban történik, vagy a minták formájában génbankokban, magbankokban, illetve csíraplazma-gyűjteményekben való őrzés és szaporítás révén. Géntechnológiával módosított szervezet: olyan szervezet, az emberi szervezet kivételével, amelyben a genetikai anyagot olyan módon változtatták meg, ami természetes szaporodás és/vagy rekombináció során nem fordulna elő Hagyományos különleges termék (HKT): ld. mezőgazdasági termékekre vonatkozó minőségpolitika. Hátrányos természeti adottságokkal vagy egyéb sajátos hátrányokkal rendelkező területek: olyan területek, amelyeken a mezőgazdasági tevékenységet természeti vagy egyéb jellegű, sajátos hátrányos adottság korlátozza. A területeket a tagállamoknak nyolc biofizikai szempont alapján kell behatárolniuk (pl. meredekség), de mezőgazdasági területük legfeljebb 10 %-án egyéb szempontokat is alkalmazhatnak. A közös agrárpolitika 2013. évi reformja előtt ezeket a területeket „kedvezőtlen adottságú területek” néven említették, de a pontatlan meghatározást kifogásolta az Európai Számvevőszék. E területek után a termelők a magasabb termelési költségek miatt kompenzációs támogatásokra jogosultak, amelyeket a többletköltségek és a bevételkiesés alapján számítanak ki. 16
Az ilyen területek három különböző kategóriába sorolhatók: 1. hegyvidéki területek, amelyek a tengerszint feletti magasság, a kedvezőtlen éghajlati viszonyok és a rövid tenyészidőszak miatt vannak hátrányban; 2. a hegyvidéki területeken kívüli egyéb olyan területek, amelyek jelentős természeti hátrányokkal rendelkeznek; 3. egyéb sajátos hátrányokkal rendelkező területek, ahol a környezet védelme, a táj megtartása, a turisztikai potenciál megőrzése vagy a partvidék védelme érdekében kell a földet művelni. Hátrányos természeti adottságokkal vagy egyéb sajátos hátrányokkal rendelkező területek támogatása: A hátrányos természeti adottságokkal vagy egyéb sajátos hátrányokkal rendelkező területeken lévő földek elhagyásának elkerülése érdekében a tagállamok (vagy régiók) további közvetlen kifizetéseket nyújthatnak az ott dolgozó mezőgazdasági termelők számára. Helyi akciócsoport: a helyi köz- és magánszféra társadalmi-gazdasági érdekeltségű képviselőiből álló csoport, amelyben döntéshozatali szinten sem a hatóságok (a nemzeti szabályok meghatározása szerint), sem egyetlen más érdekcsoport sem érvényesíthet 49 %-nál több szavazati jogot. A helyi akciócsoportok pénzügyi támogatást kapnak a Leader keretében megvalósítandó helyi fejlesztési stratégiákhoz. A tagállamok irányító hatóságai választják ki őket. Horizontális rendelet: e rendelet határozza meg a közös agrárpolitika két pillérének (Európai Mezőgazdasági Garanciaalap és Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap) pénzügyi irányítására és költségvetési szempontjaira vonatkozó általános szabályokat. Pénzügyi korrekciókat és ellenőrzéseket, valamint a szabálytalanságok megelőzésére, felderítésére és korrekciójára vonatkozó eljárásokat és a szankciók alkalmazását írja elő. Ezenkívül rendelkezik a mezőgazdasági tanácsadó szolgáltatásokra, a kölcsönös megfeleltetésre és az integrált igazgatási és ellenőrzési rendszerre vonatkozó általános szabályokról. Meghatározza a közös agrárpolitika kedvezményezettjeire vonatkozó információk közzétételének alapjait, és a szakpolitika teljesítményét mérő közös ellenőrzési és értékelési keretrendszert állít fel. Illeték: A közös agrárpolitika keretében az „illeték” kifejezés három értelemben használatos: 1. a mezőgazdasági termelők által egy alapba befizetett összeg, amelyet konkrét tevékenységek, például mezőgazdasági termékek Európai Unión belül és kívül történő értékesítésének ösztönzésére fordítanak, 2. a mezőgazdasági termelők által a hatóságnak különböző szolgáltatásokért, például az állatbetegségek ellenőrzéséért fizetett összeg, valamint 3. a mezőgazdasági termelők által abban az esetben fizetett összeg, ha a termelésük meghalad egy bizonyos határt. Ezt az illetékfajtát jelenleg csupán a cukortermelésben alkalmazzák. Azok a cukorrépa-feldolgozók, akik a termelési kvótájuknál nagyobb 17
cukormennyiséget forgalmaznak a belső piacon, kötelesek illetéket fizetni. A cukortermelési kvóták 2017-ben vesztik hatályukat. Integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer (IIER): a tagállamok által a mezőgazdasági termelők számára a közös agrárpolitika keretében nyújtott közvetlen kifizetések kezelésére és ellenőrzésére használt, kötelezően előírt rendszer, amely alapján korszerű technikákkal, légi vagy műholdas fényképezéssel ellenőrzik a parcellákat, és összevetik a mezőgazdasági termelők állításait a számítógépes adatbázisokkal. A rendszer biztosítja, hogy a szabálytalanságokra fény derüljön, és a kérdéses ügyeket kivizsgálják. Ilyen módon a mezőgazdasági termelőknek helyesen nyújtják a kifizetéseket, és minden jogosulatlan kifizetést behajtanak. Intervenciós felvásárlás: Amikor egyes mezőgazdasági termékek piaci ára egy előre meghatározott szint alá esik, a tagállamok hatóságai a piac stabilizálása céljából felvásárolhatják a felesleges készleteket, majd a termékeket a piaci ár emelkedéséig elraktározhatják. Ekkor értékesítés céljából újra forgalomba hozhatják, harmadik országba exportálhatják vagy más módon elhelyezhetik. Iskolagyümölcs-program: az Európai Unió által nyújtott támogatás a gyermekeknek történő zöldség- és gyümölcsosztás támogatására az óvodákban, valamint az általános és középiskolákban. Célja a kiegyensúlyozott étrend bevezetése és a helyes étkezési szokások kialakítása. Iskolatej-program: az Európai Unió által nyújtott támogatás, amelynek célja a gyermekek tejjel és bizonyos tejtermékekkel történő ellátása az óvodákban, valamint az általános és középiskolákban. Jó mezőgazdasági és ökológiai állapot: A mezőgazdasági termelők ahhoz, hogy közvetlen kifizetésben részesüljenek, kötelesek az általuk művelt földterületet „jó mezőgazdasági és ökológiai állapotban” tartani. Ez magában foglalja a következőket: a talaj erózió elleni védelme, a talaj szervesanyag-tartalmának és szerkezetének fenntartása, valamint a tájképi elemek megóvása. Ezeknek a paramétereknek a pontos meghatározása nem az Európai Unió, hanem a tagállamok hatáskörébe tartozik. Jogellenes állami támogatás: olyan állami támogatás, amelyet a tagállam nem jelentett be hivatalosan a Bizottságnak. Nem feltétlenül jelenti azt, hogy a támogatás nem engedélyezhető. Bizonyos esetekben az eljárási hiányosságok még korrigálhatók a Bizottság későbbi engedélyével, amennyiben a támogatás összeegyeztethető a belső piaccal (ld. jogosulatlan állami támogatás, összeegyeztethetetlen állami támogatás, összeegyeztethető állami támogatás). Jogosulatlan állami támogatás: a jogellenes állami támogatást és az összeegyeztethetetlen állami támogatást magában foglaló nem hivatalos kifejezés. Jogszabályban foglalt gazdálkodási követelmények: a kölcsönös megfeleltetés részét képezik. A jogszabályban foglalt gazdálkodási követelményeket számos európai uniós irányelv és rendelet határozza meg. A közegészségügyre, az állat- és növényegészségügyre, az állatok azonosítására és nyilvántartására, a környezetvédelemre és az állatjóllétre vonatkoznak. Ezeket a követelményeket a kölcsönös megfeleltetéstől függetlenül kell alkalmazni (az csak a teljes kifizetés és a követelmények betartása közötti kapcsolatot hozza létre) 18
Katasztrófaesemény: emberi tevékenység által okozott, előre nem látott, biotikus vagy abiotikus jellegű esemény, amely jelentős zavarokat okoz a mezőgazdasági termelési rendszerek és az erdőszerkezetek vonatkozásában, és komoly gazdasági kárral jár a mezőgazdasági vagy az erdészeti ágazat számára. Kedvezmények elvesztése: A dohai fejlesztési menetrend keretében folyó tárgyalások célja a nem preferenciális vámok szintjének csökkentése. Amennyiben a tárgyalások sikerrel járnak, a nem preferenciális vámok csökkennek, a preferenciális vámok viszont változatlanok maradnak. Ennek eredményeként a fejlődő országokat megillető kedvezmény mértéke csökken. Ezt preferenciaeróziónak is nevezik. Kedvezőtlen adottságú területek: olyan területek, ahol földrajzi, domborzati vagy éghajlati tényezők korlátozzák a gazdálkodási tevékenységeket, és ahol a mezőgazdasági termelők kompenzációra jogosultak a felmerült többletköltségeik vagy elmaradt bevételeik után. A közös agrárpolitika 2013-as reformja ezeket a területeket hátrányos természeti adottságokkal vagy egyéb sajátos hátrányokkal rendelkező területként jelöli meg. Kedvezőtlen éghajlati jelenség: olyan időjárási viszonyok, amelyeket természeti katasztrófának lehet minősíteni, például fagy, vihar, jégeső, jég, heves esőzés vagy súlyos aszály. Kereskedelmi Világszervezet (WTO): 1995. január 1-jén hozták létre az Uruguayi Forduló eredményeként. Felváltotta az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezményt, amely a részt vevő tagállamok többoldalú kereskedelmi rendszerének jogi és intézményi alapjaként működött. A Kereskedelmi Világszervezet előírja azokat a legfontosabb kereskedelmi kötelezettségeket, amelyek meghatározzák, hogy a kormányok hogyan alakítsák ki és hajtsák végre a kereskedelemre vonatkozó nemzeti jogszabályokat és rendeleteket. Platformot biztosít a tagjai közti kereskedelmi tárgyalásokhoz és ítélethozatalhoz is. 2015 áprilisában 160 ország volt tagja, azaz a világ országainak mintegy háromnegyede. A WTO az ENSZ-től független, önálló szervezet. Kiegészítő nemzeti közvetlen kifizetések: Mivel a tagállamok az Európai Unióhoz történő csatlakozást követően fokozatosan vezették be a közvetlen kifizetéseket, a 2004-ben vagy később csatlakozott tagállamok jogosultak voltak bizonyos ágazatokban további állami támogatást is nyújtani a Bizottság jóváhagyását követően. 2013-tól a kiegészítő nemzeti közvetlen kifizetéseket felváltotta az átmeneti nemzeti támogatás (kivéve Bulgáriát, Horvátországot és Romániát). Kiemelt területek: Az Európai Unió hat vidékfejlesztési prioritást határozott meg, amelyeket 18 kiemelt területre bontott tovább az egyes prioritások céljainak részletezése és a programozás megkönnyítése érdekében. A vidékfejlesztési programoknak minden kiemelt területre vonatkozóan számszerűsíteniük kell konkrét előzetes célokat. A tagállamoknak a programozási időszak alatt rendszeresen be kell számolniuk az e célok megvalósításában elért előrehaladásról. A kiemelt területek nem tévesztendők össze az ökológiai jelentőségű területekkel. Kifizetések maximalizálása: A közös agrárpolitika 2013-as reformja óta a tagállamok dönthetnek úgy, hogy maximalizálják a kifizetéseket, azaz korlátozzák a termelők részére 19
nyújtott alaptámogatás összegét. A mechanizmus alapján „megtakarított” összegek az érintett tagállamnál maradnak, és a vidékfejlesztési költségkeretbe kerülnek. A kifizetések maximalizálása a tagállamok számára önkéntes jellegű, és a fokozatos csökkentés (ld. moduláció, pillérek közötti átcsoportosítás) speciális formáját jelenti. Klaszter: a vidékfejlesztési programokkal összefüggésben független vállalkozások – induló, kis, közepes és nagyvállalkozások, valamint tanácsadó testületek és/vagy kutatóintézetek – csoportosulását jelenti, amelynek célja a gazdasági és innovációs tevékenységek ösztönzése intenzív együttműködés, a létesítmények megosztása, valamint a tudás és a szakértelem cseréje által, hatékonyan hozzájárulva a klaszterhez tartozó vállalkozások közötti tudásátadásához, hálózatépítéshez és információterjesztéséhez. Kockázatkezelési eszköztár: Az eszköztár a következőket foglalja magában: 1) a termény-, állat és növénybiztosítási díjakhoz való pénzügyi hozzájárulás a mezőgazdasági termelők által elszenvedett veszteségek ellentételezésére, amelyeket kedvezőtlen éghajlati események, állati vagy növényi betegségek, kártevőfertőzések vagy környezeti káresemények okoztak, 2) befektetési alapokhoz való pénzügyi hozzájárulás, amely a kedvezőtlen éghajlati események, állati vagy növényi betegségek, kártevőfertőzés vagy környezeti káresemény okozta gazdasági károkat ellentételezi a mezőgazdasági termelők számára, 3) jövedelemstabilizációs eszköz a jövedelem-kiesések ellentételezésére.
mezőgazdasági
termelők
számára,
a
komoly
Kölcsönös megfeleltetés: Ahhoz, hogy a mezőgazdasági termelők közvetlen kifizetésekben és a pénzügyi támogatás egyéb formáiban részesüljenek, bizonyos szabályokat be kell tartaniuk. Ez a követelmény a kölcsönös megfeleltetés. A szabályok az élelmiszer-biztonságra, az állategészségügyre, a növényegészségügyre, az éghajlatra, a környezetre, a vízkészletek védelmére, az állatjóllétre és a mezőgazdasági területek állapotára vonatkoznak. Ezek a szabályok az alábbi két típusba sorolhatók: jogszabályban foglalt gazdálkodási követelmények és a jó mezőgazdasági és ökológiai állapotra vonatkozó követelmények. Ha egy mezőgazdasági termelőről kiderül, hogy nem tartja be ezeket a szabályokat, akkor csökkenthetik a neki folyósított közvetlen kifizetéseket. Környezetbarátabbá tétel: A közös agrárpolitika a 2013-as reformja több olyan eszközt vezetett be, amelyek célja a környezeti fenntarthatóság támogatása és az éghajlatváltozás elleni küzdelem. Ezen eszközök közé tartozik a zöld közvetlen kifizetés, a szigorúbb kölcsönös megfeleltetés, az arra vonatkozó kötelezettség, hogy a vidékfejlesztési költségvetés 30 %-át a környezetre és az éghajlatváltozásra jótékonyan ható projektekre és intézkedésekre kell fordítani (többek között önkéntes agrár-környezetvédelmi és éghajlati intézkedésekre), bizonyos képzési intézkedések és a mezőgazdasági tanácsadó szolgáltatások által nyújtott támogatások. Környezeti esemény: egyedi eseményhez kapcsolódó, behatárolt földrajzi kiterjedésű, egyszeri előfordulású szennyezés vagy környezetminőség-romlás. Nem foglalja magában az olyan, nem egyedi eseményhez kapcsolódó általános környezeti kockázatokat, mint az éghajlatváltozás vagy a légköri szennyezés. 20
Kötött vámtarifa: a WTO-val folytatott tárgyalások és a WTO-hoz való csatlakozás alapján felállított vámtarifa, amely részét képezi az adott ország engedményes listájának. Ha egy WTO-tagország a kötött vámtarifa fölé emel egy vámtarifát, az érintett országoknak joguk van a jogsértő állam exportjára vonatkozó egyenértékű megtorló intézkedéseket tenni, vagy kártérítést kérni – általában a jogsértő országba kivitt más termékekre vonatkozó csökkentett vámtarifák formájában. Közjavak és közszolgáltatások: a lakosság javát szolgáló termékek és szolgáltatások, amelyek ellenértékét a termelő/szolgáltató nem kapja meg a piacon. A mezőgazdasági termelők számos, a közjavak közé sorolható értéket teremtenek, például megfelelő talaj- és vízgazdálkodást, a tájképi elemek megőrzését és élelmezésbiztonságot. Közös agrárpolitika (KAP): azoknak a jogszabályoknak és gyakorlatoknak az összessége, amelyeket az Európai Unió a közös, egységesített agrárpolitika biztosítása érdekében alkalmaz. Az első intézkedéseket 1962-ben vezették be. Azóta a szakpolitika átalakult, fejlődött, és számos reformon esett át. Általános célja, hogy életképes vidéki térségekben biztosítsa a mezőgazdaság hosszú távú fenntarthatóságát. Az Európai Unió jogi kötelezettségei közé tartozik az agrárpolitika fenntartása. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 38. cikkének (4) bekezdése kimondja, hogy „[a] mezőgazdasági termékek belső piaca működésének és fejlődésének együtt kell járnia egy közös agrárpolitika létrehozásával.” Céljai a következők (39. cikk): 1. a mezőgazdasági termelékenység növelése a műszaki fejlődés előmozdításával, valamint a mezőgazdasági termelés ésszerű fejlesztése, 2. a mezőgazdasági népesség megfelelő életszínvonalának biztosítása, 3. a mezőgazdasági termékek piacának stabilizálása, 4. az élelmezésbiztonság (azaz az élelmiszer-ellátás folyamatos biztosítása), 5. az élelmiszer megfizethetősége (azaz az élelmiszert olyan áron értékesítik, amelyen az emberek meg tudják vásárolni). Az Európai Unió alapító atyjai felismerték, hogy ahhoz, hogy a mezőgazdasági termelés és a vidék sikeres legyen, és hogy a fogyasztók bármikor meg tudják fizetni az üzletekben árusított élelmiszert, olyan közös agrárpolitikára van szükség, amely stabilizálja a mezőgazdasági és élelmiszerárakat, és ösztönzi a műszaki fejlődést a mezőgazdaságban. Ezzel megakadályozható, hogy megismétlődjön a korábban tapasztalt élelmiszerhiány és a vidék elszegényedése. Közösségi szinten irányított helyi fejlesztési stratégia: helyi akciócsoportok (HACS-ok) által tervezett és végrehajtott intézkedések olyan összefüggő csoportja, amelyek célja a helyi 21
célkitűzések és igények teljesítése, és amelyek hozzájárulnak az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést célzó európai uniós stratégia megvalósításához. Közraktározás: Egy adott mezőgazdasági termék piacának irányítása érdekében az Európai Unió a termék egy részét kivonhatja a piacról, és ideiglenesen raktározásba veheti. Ha a termék állami tulajdonú vagy hatóság által bérelt raktárba kerül, akkor elmondható, hogy az Európai Unió a termék egy részét kivonta a piacról, és közraktározásba (vagy intervenciós tárolásba) helyezte. Közvetlen kifizetés: a közös agrárpolitika 1992. évi reformja során alkották meg. A reformot megelőzően a közös agrárpolitika az árakat támogatta, azaz azt, hogy milyen áron adták el a termelők a termékeiket a piacon (tehát ezt a támogatást nem közvetlenül a termelők részére fizették ki). Az 1992. évi reform csökkentette az ártámogatás mértékét. Annak elkerülése érdekében, hogy a termelők jövedelme ezzel párhuzamosan csökkenjen, bevezették a közvetlen kifizetéseket. Napjainkban a közvetlen kifizetéseket azért nyújtják a termelőknek, hogy támogassák a jövedelmüket, és pénzbeli juttatást kapjanak a közjavak előállításáért. Különleges és differenciált elbánás: a WTO-megállapodások olyan rendelkezéseit jelenti, amelyek lehetővé teszik, hogy a fejlődő országok kivételes vagy a többiektől eltérő elbánásban részesüljenek. Ide tartozik a kötelezettségek bevezetésére rendelkezésre álló idő meghosszabbítása, az enyhébb kötelezettségek stb. Külső konvergencia: a közös agrárpolitika 2013-as reformjával bevezetett fogalom a szakpolitika tagállamok közti igazságosabbá tételét jelenti. Ennek módja, hogy a közvetlen kifizetésekre fordított nemzeti pénzügyi kereteket fokozatosan kiigazítják - növelik vagy csökkentik - annak érdekében, hogy közelítsék az Európai Unió átlagos szintjéhez. Azon tagállamok nemzeti kereteit, amelyekben az átlagos kifizetés az átlag 90 %-ánál kevesebb (hektáronként és EUR-ban), fokozatosan felemelik (a jelenlegi mérték és az átlag 90 %-a közötti különbség egyharmadával). Azoknak a tagállamoknak a nemzeti kereteit pedig, amelyek átlag feletti összeget kapnak, hasonlóképpen csökkentik. Biztosíték van arra, hogy 2019-re minden tagország eléri a közvetlen kifizetések adott minimális szintjét országos vagy regionális szinten. Leader: a „Liaison Entre Actions de Développement de l´Economie Rurale” (a vidék gazdasági fejlesztése érdekében tett kezdeményezések kapcsolata) francia elnevezésből képzett betűszó. A vidéki közösségek mobilizálásának és fejlesztésének közösségi szinten irányított helyi fejlesztési módszere, amelynek eszközei a köz- és magánszféra közötti helyi partnerségek (helyi akciócsoportok). Támogatja a vidéki lakosságot, a különböző csoportokat és vállalkozásokat térségük lehetőségeinek feltárásában, és ösztönzi az integrált és innovatív helyi fejlesztési stratégiák végrehajtását. Első két generációjában (Leader I: 1991-1993 és Leader II: 1994-1999) ez a közösségi kezdeményezés a hátrányos helyzetű vidéki térségekre összpontosított. 2000-től 2006-ig (Leader+) a módszert valamennyi vidéki térségre kiterjesztették. Ezt követően 2007-től 2013-ig az Európai Unió vidékfejlesztési programjaiba szervesen beépítették, így 27 tagország 2200 mezőgazdasági területét fedte le. 2007-ben kiterjesztették a halászati ágazatra. 22
A 2014 és 2020 között továbbra is a vidékfejlesztési programok keretében működik. A kohéziós politika részeként is megjelenik a közösségi szinten irányított helyi fejlesztés nevű közös eszköz keretében. Legkevésbé fejlett országok: a társadalmi-gazdasági fejlettség, valamint az emberi és intézményi kapacitások területén a legalacsonyabb mutatókkal rendelkező országok. Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája szerint a legkevésbé fejlett országok kategóriájába jelenleg 48 ország tartozik. Legkülső régiók: Kilenc legkülső régió van: Guadeloupe, Francia Guyana, Martinique, Mayotte, Réunion és Saint-Martin (Franciaország), Kanári-szigetek (Spanyolország), valamint az Azori-szigetek és Madeira (Portugália). Mivel mindegyik egy-egy tagállam szerves részét képezi, az Európai Uniónak is részét képezik. Földrajzi távolságuk és sziget jellegük miatt (ez alól kivétel Francia Guayana, amely az amazóniai esőerdő kontinentális régiójában van), a közös agrárpolitika tekintetében néhány speciális rendelkezés vonatkozik rájuk. Legnagyobb kedvezményes elbánás: A Kereskedelmi Világszervezettel kapcsolatban a legnagyobb kedvezményes elbánás azt jelenti, hogy az országok ugyanolyan előnyöket biztosítanak egymás számára. Vagyis ha egy ország a kereskedelem terén kedvezményes elbánásban részesít egy másikat, ugyanezt az elbánást kell biztosítania valamennyi másik ország számára is. Technikailag ez azt jelenti, hogy az összes behozatalra megkülönböztetéstől mentes tarifát kell kiszabni, kivéve a szabadkereskedelmi megállapodások szerinti kedvezményes tarifákat és egyéb rendszereket, pl. az általános vámkedvezmény-rendszert, vagy a kvótákon belüli tarifákat. Ennek az elvnek a célja annak biztosítása, hogy ne legyen diszkrimináció az országok között, azaz valamennyi ország azonos elbánásban részesüljön. Ez az elv az 1994. évi Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény 1. cikkében, valamint más megállapodásokban is szerepel, és ez a Kereskedelmi Világszervezet legfontosabb elve. Magántárolási támogatás: Egyes termékek évszakok szerinti ciklusokban termelhetők, azaz vannak időszakok, amikor viszonylagos túltermelés jelentkezik belőlük, míg az év későbbi részében viszonylagos hiány. Bizonyos külső tényezők a szezonális csúcsot a szokásosan várt mennyiség fölé emelhetik, ami a piaci ár csökkenéséhez vezethet. Ilyen esetekben lehet olyan döntést hozni, hogy átmeneti támogatást nyújtanak az említett termékeket, pl. olívaolajat vagy vajat termelőknek magántárolási költségeik fedezésére. Második generációs bioüzemanyag: olyan bioüzemanyag, amelyet élelmiszerként fel nem használható növényi eredetű anyagokból nyernek (szemben az első generációs bioüzemanyaggal, amelyet élelmiszergyártásra használható anyagokból állítanak elő) A második generációs bioüzemanyagot – cellulóz erjesztése révén – sokféle anyagból, többek között hulladék biomasszából, fából és gabonaszárakból készítik. Alapanyaga olyan növény is lehet, amelyet kifejezetten bioüzemanyag előállítása céljából termesztenek, mint például a Miscanthus-fajok. Mezőgazdasági kistermelői támogatási rendszer: egyszerűsített közvetlen támogatási rendszer, amelyben a rendszerben részt venni kívánó mezőgazdasági termelők számára nyújtott támogatás mértékét a tagállamok határozzák meg legfeljebb 1 250 EUR összegben. A rendszer egyszerűsített közigazgatási eljárásokat tartalmaz. A részt vevő mezőgazdasági termelők 23
mentesülnek a környezetbarátabbá tételre és a kölcsönös megfeleltetésre vonatkozó szankciók és ellenőrzések alól. A tagállamok a közvetlen kifizetésre fordított költségvetésük legfeljebb 10 %-át használhatják fel ebben a rendszerben. Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer (MePAR): a közös agrárpolitika keretében közvetlen kifizetésre jogosult összes mezőgazdasági területet tartalmazó számítógépes adatbázis. Azon parcellák ellenőrzésére használják, amelyekre a mezőgazdasági termelő támogatást igényelt. A rendszer biztosítja, hogy a mezőgazdasági termelő a megfelelő terület után kapjon támogatást, és hogy elkerüljék a túlfizetést. Mezőgazdasági számviteli információs hálózat: az Európai Unió tagállamaiban folytatott különféle gazdálkodási típusok pénzügyi és gazdasági szempontjaival kapcsolatban szolgáltat adatokat. Minden évben kiválasztanak egy reprezentatív mintát az üzleti tevékenységet folytató mezőgazdasági üzemek közül, amelyek adatokat szolgáltatnak termelési költségeikről, a termékeik értékesítéséből származó bevételükről és gazdálkodási tevékenységük más aspektusairól. Az adatok lehetővé teszik az Európai Unió számára a mezőgazdasági termelők jövedelmi helyzetének nyomon követését és a közös agrárpolitika hatásainak vizsgálatát. Mezőgazdasági termékek: az Európai Unió működéséről szóló szerződés I. mellékletében felsorolt termékek a halászati termékek kivételével, valamint a gyapot. Mezőgazdasági termékekre vonatkozó minőségpolitika: Annak érdekében, hogy a termelők megfelelő tájékoztatást nyújthassanak a fogyasztóknak termékeik minőségéről, jellemzőiről és tulajdonságairól, az Európai Unió több olyan minőségrendszert is kidolgozott, amelyeket a mezőgazdasági termelők és gyártók használhatnak a termékeikkel kapcsolatban, amennyiben a termékek, illetve a termelési módszerek megfelelnek bizonyos feltételeknek. E rendszerek jogi meghatározását, valamint a konkrét nevek nyilvántartásba vételének és használata ellenőrzésének rendjét a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek minőségrendszereiről szóló 1151/2012/EU rendelet tartalmazza. 1. Oltalom alatt álló eredetmegjelölés (OEM). Ez a név egy meghatározott helyről, régióból vagy – kivételes esetben – országból származó olyan terméket jelöl, amelynek minősége vagy jellemzői alapvetően vagy kizárólagosan egy adott földrajzi környezetnek és az ahhoz kapcsolódó természeti és emberi tényezőknek köszönhető, és amelyet az adott földrajzi területen termelnek, dolgoznak fel és állítanak elő. Ilyen például a spanyol Jamón de Teruel sonka vagy a francia Comté sajt. Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel rendelkező termékek számára egy speciális jelölést hoztak létre. 2. Oltalom alatt álló földrajzi jelzés (OFJ). Ez a név egy meghatározott helyről, régióból vagy országból származó olyan terméket jelöl, amelynek minősége, hírneve vagy egyéb jellemzői alapvetően a földrajzi származásából adódnak, és amely előállításának legalább egy lépését az adott földrajzi területen végzik. Ilyen például az olasz Mortadella Bologna felvágott vagy az azonos nevű angol városból származó Melton Mowbray Pork Pie. Az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel rendelkező termékek számára egy speciális jelölést hoztak létre. 3. Hagyományos különleges termékek (HKT). Ez a név olyan meghatározott terméket vagy élelmiszert jelöl, amelyet hagyományos módon termeltek, dolgoztak fel vagy állítottak össze, 24
vagy amelyet hagyományosan használt nyersanyagokból vagy összetevőkből késztettek. Ilyenek például a belga Gueuze és Kriek sörkülönlegességek vagy a Kalakukko nevű finn kenyér, amelybe halat és húst sütnek. Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléshez és az oltalom alatt álló földrajzi jelzéshez hasonlóan a hagyományos különleges termékek számára is létrehoztak egy speciális jelölést. 4. Minőségre utaló választható kifejezések. A fenti három rendszeren kívül létezik még egy kategória: a minőségre utaló választható kifejezések. Ezek egy meghatározott területre vonatkozó egy vagy több termékkategóriára, illetve mezőgazdasági vagy feldolgozási módszerre utalnak, amelyek növelik a termék értékét a hasonló típusú termékekhez képest, és amelyek Európához kapcsolódnak. Ezeket a kifejezéseket azért hozták létre, hogy megkönnyítsék a termelők számára a mezőgazdasági termékek hozzáadott értéket képviselő jellemzőiről szóló információk közlését a belső piacon. Ennek egy példája a „hegyvidéki termék” kifejezés. Mezőgazdasági termelő: a közös agrárpolitikával összefüggésben olyan személy (vagy személyek csoportja, például partnerség, gazdasági társaság vagy más, üzleti tevékenységet folytató jogi személy), aki/amely az Európai Unió területén található mezőgazdasági üzemében mezőgazdasági tevékenységet folytat. Mezőgazdasági terület: a szántóterületek, az állandó gyepterület vagy az állandó kultúrák által elfoglalt terület. Mezőgazdasági tevékenység: A közös agrárpolitika 2013-as reformja értelmében közvetlen kifizetésben azok a termelők részesülhetnek, akik valamely alábbi mezőgazdasági tevékenységgel foglalkoznak: 1. mezőgazdasági termékek termelése, tenyésztése vagy nevelése, ideértve a betakarítást, a fejést, az állattenyésztést és a mezőgazdasági célból történő állattartást, vagy 2. a mezőgazdasági terület olyan állapotban tartása, hogy az a szokásos mezőgazdasági módszereken és gépeken túlmutató külön előkészítés nélkül alkalmas legyen legeltetésre vagy növénytermesztésre, amelynek kritériumait a tagállamok határozzák meg a Bizottság által kidolgozott keretrendszer alapján, vagy 3. a természetes módon legeltetésre vagy növénytermesztésre alkalmas állapotban tartott mezőgazdasági területeken a tagállamok által meghatározandó minimumtevékenységek elvégzése. Mezőgazdasági üzem: egy adott mezőgazdasági termelő által kezelt és egyazon tagállam területén található, mezőgazdasági tevékenységekre használt egységek összessége. „Mindent csak fegyvert ne” megállapodás: az Európai Unió által támogatott preferenciális
kereskedelmi megállapodások legnagyvonalúbb formája. A 49 legkevésbé fejlett országnak ítélték oda az Európai Unió általános vámkedvezmény-rendszere keretében. A megállapodás értelmében ezen országok minden terméke vám- és kvótamentesen juthat az Európai Unió piacára (beleértve a mezőgazdasági termékeket, de kivéve a fegyvereket). Moduláció: Ezt a mechanizmust a közös agrárpolitika 2003. évi reformjával vezették be, és a 2009. évi állapotfelmérés során módosították. Lehetővé tette a közvetlen kifizetések 25
csökkentését és az első pillérből (Európai Mezőgazdasági Garanciaalap) így „megtakarított” pénzösszegek átcsoportosítását a második pillérbe (Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap). A moduláció, mint olyan, nem volt része a 2013. évi reformnak. Hasonló elemek azonban léteznek, ilyenek a fokozatos csökkentés, a kifizetések maximalizálása és a pillérek közötti átcsoportosítás. Natura 2000: különleges ökológiai értékkel rendelkező védett területek hálózata az Európai Unió két fontos irányelve, az élőhelyvédelmi irányelv és a madárvédelmi irányelv alapján. Jelenleg mintegy 25 000 Natura 2000 terület van. Ezek közül sok mezőgazdasági területen található, ezért ott a termelők kötelesek tiszteletben tartani egyes, az ökoszisztéma védelmét szolgáló szempontokat. Nem kereskedelmi kérdések: A mezőgazdaságról szóló WTO-megállapodás nagy teret biztosít a kormányok számára az olyan jelentős, „nem kereskedelmi” kérdések kezelésére, mint az állatjóllét, az élelmezésbiztonság, a környezetvédelmi intézkedések, a strukturális alkalmazkodás, a vidékfejlesztés és a szegénység enyhítése. Nemzeti elbánás: azon elv, amely alapján egy kormány más ország állampolgárait és vállalatait ugyanolyan elbánásban részesíti, mint saját állampolgárait és vállalatait. Az Általános Vám-és Kereskedelmi Egyezmény 3. cikke előírja, hogy az importált áruk a vámon történő áthaladás után nem részesíthetők kedvezőtlenebb elbánásban, mint a belföldön termelt azonos vagy hasonló áruk. Nemzeti felső határ: az egységes támogatási rendszer és az egységes területalapú támogatási rendszer keretében a tagállamok által évente kifizethető összeg. A nemzeti felső határ fogalmát a közös agrárpolitika 2003. évi reformja vezette be. A nemzeti felső határokat a Bizottság állapítja meg az Európai Unió közvetlen kifizetésekre szánt költségvetésének a pénzügyi terv keretén belül történő előzetes elkülönítése alapján. Nemzeti tartalék (borágazat): A borágazattal összefüggésben ez a kifejezés a telepítési jogok jogtartalékát jelenti, amelyből a tagállamok telepítési jogokat ítélhetnek oda a bortermelőknek. Nemzeti tartalék (tejkvóta): A tejágazattal kapcsolatban ez a kifejezés arra a tejkvóta-tartalékra utalt, amelyet a tagállamok kormányai olyan mezőgazdasági termelők részére oszthattak ki, akik el kívánják kezdeni a tejtermelést. A tejkvóta-rendszer és a hozzá kapcsolódó tartalék 2015-ben megszűnt. Nemzeti vagy regionális tartalék (közvetlen kifizetések): Az egységes támogatási rendszerrel (a 2013. évi reformot megelőzően) és az alaptámogatási rendszerrel (a 2013. évi reform után) összefüggésben a tagállamoknak nemzeti vagy regionális tartalékokat kell létrehozniuk nemzeti felső határuk egy részének felhasználásával. Ezeket az összegeket elsősorban támogatási jogosultságokra kell elkülöníteni, és főleg olyan, a gazdálkodásba újonnan belépők részére kell fenntartani, akik a földterület megvásárlásakor nem szereztek támogatási jogosultságot. A 2013-as reform értelmében a tagállamoknak a tartalékból kell megállapítaniuk az új jogosultságokat (és/vagy abból kell növelniük a meglévő jogosultságok értékét), elsődlegesen az újonnan belépő fiatal mezőgazdasági termelők és más újonnan belépők részére. Más 26
mezőgazdasági termelők részére is biztosíthatnak jogosultságokat (vagy növelhetik a meglévő jogosultságok értékét), pl. a szerkezetátalakítás által érintett területeken, a földek elhagyásának megelőzéséért, illetve a mezőgazdasági termelőket sújtó konkrét hátrányok ellentételezéséért. Nemzeti vidékfejlesztési hálózatok: a tagállamok kormányai által létrehozott szervezetek, amelyek célja, hogy támogassák az Európai Unió vidékfejlesztési programjának megvalósítását a közigazgatásban és a vidékfejlesztésben részt vevő szervezetek hálózatba szervezése révén. A nemzeti vidékfejlesztési hálózatok tagállami szinten fontos kapcsolatot jelentenek a vidékfejlesztési programok megvalósításában részt vevő különböző szereplők, többek között a helyi akciócsoportok között. A nemzeti vidékfejlesztési hálózatok szerkezete, irányító testülete és működési módszerei országonként eltérnek. A hálózatok célja a hálózatépítés és a vidékfejlesztéssel kapcsolatos információk cseréjének elősegítése regionális, országos és uniós szinten. Munkájuk része az események szervezése és a kommunikációs anyagok készítése is. A nemzeti vidékfejlesztési hálózatok fontos szerepet játszanak a helyes gyakorlatok megosztásában, és részét képezik az Európai Vidékfejlesztési Hálózatnak. Oltalom alatt álló eredetmegjelölés (OEM): ld. mezőgazdasági termékekre vonatkozó minőségpolitika. Oltalom alatt álló földrajzi jelzés (OFJ): ld. mezőgazdasági termékekre vonatkozó minőségpolitika. Operatív csoportok: mezőgazdasági termelőkből, kutatókból, tanácsadókból és agrár-élelmiszeripari vállalkozásokból álló csoportok. Vidékfejlesztési támogatást kapnak az európai innovációs partnerség keretében végrehajtott projektjeik számára. Ökológiai jelentőségű terület: 2015-től a közvetlen kifizetést igénylő mezőgazdasági termelők, ha 15 hektárnál nagyobb szántóterülettel rendelkeznek, kötelesek szántóterületük 5 %-át ökológiai jelentőségű területként fenntartani. Ezek a területek előnyösek a környezet számára, növelik a biológiai sokféleséget, és vonzó állapotban őrzik meg a tájat (pl. tájképi elemek, védelmi sávok, erdősített területek, ugarterületek, nitrogénmegkötő növényekkel beültetett területek stb.). Ez alól az általános szabály alól van néhány kivétel, például azok a termelők, akik területének több mint 75 %-a gyepterület. A földterület 5 %-ának ökológiai jelentőségű területként való fenntartási kötelezettségét az Európai Bizottság 2017. évi jelentése és a Bizottság jogalkotási javaslata alapján 7 %-ra növelhetik. Ez a kötelezettség egyike a közös agrárpolitika 2014-tól 2020-ig tartó időszakra vonatkozó „környezetbarátabbá tételre” vonatkozó intézkedéseinek - az állandó gyepterület fenntartása és a növénytermesztés diverzifikálása mellett. Összeegyeztethetetlen állami támogatás: olyan állami támogatás, amelyet a Bizottság nem engedélyezhet, mert torzítja a belső piacon folyó versenyt (ld. jogellenes állami támogatás, jogosulatlan állami támogatás, összeegyeztethetetlen állami támogatás). Összeegyeztethető állami támogatás: Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy bizonyos feltételek mellett a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által nyújtott olyan állami támogatás, amely torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget. Bizonyos körülmények között azonban az állami támogatás 27
összeegyeztethető a belső piaccal, vagy a Bizottság azzal összeegyeztethetőnek nyilváníthatja (ld. jogellenes állami támogatás, összeegyeztethetetlen állami támogatás, állami támogatásokra vonatkozó iránymutatások, jogosulatlan állami támogatás). Panel: A Kereskedelmi Világszervezet vitarendezési eljárásában a vitarendezési testület egy három szakértőből (tagból) álló független testületet állít fel, amelynek feladata megvizsgálni az ügyet és javaslatokat tenni a vitával kapcsolatban a WTO rendelkezéseinek megfelelően. Partnerségi megállapodás: Ezt a dokumentumot a tagállamok készítik el partnerek bevonásával a többszintű kormányzáson alapuló megközelítésnek megfelelően. A megállapodás rögzíti a tagállam stratégiáját, prioritásait és intézkedéseit az európai strukturális és beruházási alapok eredményes és hatékony felhasználása tekintetében az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést célzó uniós stratégiával összhangban. A dokumentumot a Bizottság hagyja jóvá annak értékelését és a tagállammal folytatott párbeszédet követően. Pénzügyi eszközök: az Európai Unió költségvetéséből kiegészítő alapon nyújtott pénzügyi támogató intézkedések egy vagy több szakpolitikai cél szolgálatában. Megvalósulhatnak kölcsönök, biztosítékok, tőke-, illetve kvázitőke-beruházások vagy más kockázatmegosztási eszközök formájában, adott esetben támogatásokkal kombinálva. Pénzügyi fegyelmi mechanizmus: Ez a mechanizmus biztosítja, hogy a közös agrárpolitika rendelkezései szerinti kiadások ne haladják meg az Európai Unió költségvetésében meghatározott felső határokat. Pénzügyi terv: a többéves pénzügyi keretre korábban használt kifejezés. Piaci volatilitás: más szóval áringadozás, a mezőgazdasági termékek piaci árának ingadozása. A jelentős mértékű áringadozás nehéz helyzetbe hozhatja a mezőgazdasági termelőket: amennyiben nem lehetnek biztosak abban, hogy a jövőben milyen piaci árak várhatók, vonakodhatnak beruházásokat végrehajtani a mezőgazdasági üzemükben. Ha a mezőgazdasági termelők nem hajtanak végre beruházásokat a mezőgazdasági üzemekben, felmerül annak a kockázata, hogy az üzemek termelékenysége és technikai hatékonysága csökken. Piacra jutás: A kifejezés arra utal, hogy egy exportáló ország milyen mértékben férhet hozzá egy importáló ország piacaihoz. A piacra jutást korlátozhatja például az, ha az importáló ország behozatali vámokat és/vagy behozatali vámkontingenseket állapított meg. A piacra jutás a mezőgazdaságról szóló WTO-megállapodás és a dohai fejlesztési menterend mezőgazdasági tárgyalásainak alapját jelentő három pillér egyike. Piacra jutási rendelet (Market access regulation, MAR): a nemzetközi kereskedelemmel összefüggésben az Európai Unió 2008. január 1-jén hatályba lépett rendelete, amely a felülvizsgált gazdasági partnerségi megállapodások megkötése és alkalmazása előtt ideiglenes egyoldalú rendszerként működött. Speciális áthidaló megoldásnak szánták a gazdasági partnerségi megállapodások és a korábbi AKCS-EU (Cotonou-i Megállapodás) között. Ebben a tekintetben a piacra jutási rendelet 2008-tól lehetővé tette az Európai Unió piacaihoz való ingyenes hozzáférést az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok számára a kereskedelem fennakadásainak megakadályozása érdekében, miután 2007 végén, amikor a cotonou-i kereskedelmi rendszer lejárt, aláírták és ratifikálták a gazdasági partnerségi megállapodásokat. 28
A piacra jutási rendeletet nemrég módosították azzal a céllal, hogy 2014. január 1-jétől csak azok a kedvezményezett országok részesüljenek a piacra jutási rendelet előnyeiből, amelyek lépéseket tettek a gazdasági partnerségi megállapodások ratifikálása felé. Pillérek (a közös agrárpolitikával összefüggésben): A közös agrárpolitika két „pillért” tartalmaz. Az első pillér a mezőgazdasági termelők jövedelmének támogatása. Ez a támogatás közvetlen kifizetések és piaci intézkedések formájában valósul meg, és finanszírozása teljes egészében az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból történik. A második pillér a vidéki területek fejlesztésére fordított támogatás. Ez a támogatás vidékfejlesztési programok formájában valósul meg az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásával. Pillérek (a nemzetközi agrárkereskedelmi tárgyalásokkal összefüggésben): A mezőgazdaságról szóló WTO-megállapodás ás a dohai fejlesztési menetrend mezőgazdasági megállapodásai a következő három „pillért” tartalmazzák: exportverseny, belföldi támogatás és piacra jutás. Pillérek közötti átcsoportosítás: A közös agrárpolitika 2013-as reformja lehetővé tette a tagállamok számára, hogy a közvetlen kifizetésekre fordított keretük (az 1. pillér része) legfeljebb 15 %-át a vidékfejlesztési keretükbe (2. pillér) csoportosítsák át. Az átcsoportosított összegekhez a tagállamoknak nem kell társfinanszírozást nyújtaniuk. A tagállamok az ellenkező irányban is végezhetnek átcsoportosítást (azaz vidékfejlesztési keretük legfeljebb 15 %-át átcsoportosíthatják a közvetlen kifizetésekre fordított keretükbe). Azok a tagállamok, ahol a hektáronkénti közvetlen kifizetés összege az Európai Unió átlagának 90 %-ánál kisebb, vidékfejlesztési keretük legfeljebb 25 %-át csoportosíthatják át a közvetlen kifizetésekre fordított keretükbe. Politikák fejlesztési célú koherenciája: az Európai Unió nem segély célú politikái és fejlesztési céljai közti szinergiák megerősítése és a következetlenségek megszüntetése. Ennek legfőbb ösztönzője annak felismerése volt, hogy a külső és belső politikák közti politikai következetlenségek csökkentése és szinergiáik növelése javítja a fejlesztési együttműködés általános hatékonyságát, és több fejlesztési hasznot eredményez a fejlődő országokban is. A politikák fejlesztési célú koherenciájának koncepciója egy 2005-ben tartott tanácsi ülés következtetéseiből származik. A Lisszaboni Szerződés (208. cikk) ennek az elvnek a jogalapját megerősítette azzal, hogy kötelezővé tette az érvényesítését minden kapcsolódó szakpolitikában. POSEI: az Európai Unió legkülső régióiban élő mezőgazdasági termelőket támogató, jövedelem-kiegészítést nyújtó rendszer, amely egyúttal e régiók alapvető termékekkel való ellátását is támogatja. Neve a „Programme d’Options Spécifiques à l’Eloignement et à l’Insularité” francia elnevezésből képzett betűszó. A rendszer célja, hogy kompenzációt nyújtson a mezőgazdasági termelőknek a kis földterület, a kedvezőtlen domborzati és éghajlati viszonyok, valamint az európai piacoktól való nagy távolság miatt a termelésben és a forgalmazásban felmerülő többletköltségeik ellentételezésére. Prémium: A kifejezés általában az állatállomány nagysága alapján nyújtott támogatásra utalt (anyajuhra vonatkozó támogatás, szarvasmarhára vonatkozó különleges támogatás, 29
anyatehénre vonatkozó támogatás). A közös agrárpolitika 2003. évi reformja óta ezeket a támogatásokat többnyire függetlenítették a termeléstől, és beépítették az egységes támogatási rendszerbe. Promóciós politika: mezőgazdasági termelők által az Európai Unióban előállított élelmiszerek és italok népszerűsítése. A termékeket mind az Európai Unión belül, mind harmadik országokban olyan promóciók, tájékoztató kampányok és kereskedelmi látogatások révén népszerűsítik, amelyeket az Európai Unió, a tagállamok és a szakmai szervezetek közösen szerveznek és finanszíroznak. Ezek a tevékenységek hozzájárulnak ahhoz, hogy a közvélemény jobban megismerje az Európai Unióban előállított termékek minőségét. Referencia-küszöbérték: Az egységes közös piacszervezés olyan eszközrendszert biztosít, amely lehetővé teszi, hogy az Európai Unió stabilizálja a belső piacon forgalmazott mezőgazdasági termékek árát. Az eszközök között szerepel az állami beavatkozás és a magántárolási támogatás. Az, hogy alkalmazzák-e ezeket az eszközöket, az aktuális piaci árszinttől függ, amelyet egy minden ágazat számára jogilag rögzített árszinttel hasonlítanak össze. Ez az árszint a referencia-küszöbérték. Reform, a közös agrárpolitika reformja: A lakosság igényeinek változása, a társadalmi és gazdasági feltételek változása, valamint az új technológiák megjelenése miatt időről időre szükség van a közös agrárpolitika kiigazítására és aktualizálására. Ez a reformfolyamat. Ezen a szakpolitikán már számos reformot hajtottak végre. Az első lényeges reformot, amely csökkentette az ártámogatások mértékét, Ray MacSharry biztos tervezte 1992-ben. Annak érdekében, hogy a termelők jövedelme ezzel párhuzamosan ne csökkenjen, bevezették a közvetlen kifizetéseket. 2003-ban, Franz Fischler biztos hivatali ideje alatt a különböző közvetlen támogatási rendszereket egy egységes támogatási rendszerben egyesítették, a közvetlen kifizetéseket függetlenítették a termeléstől, és számos új mechanizmust vezettek be (például a kölcsönös megfeleltetést, a modulációt, a fokozatos csökkentést, a pénzügyi fegyelmi mechanizmust, a mezőgazdasági tanácsadó szolgálatokat, valamint a jó mezőgazdasági és ökológiai állapot fenntartására vonatkozó feltételeket). 2009-ben, Mariann Fischer Boel biztos hivatali ideje alatt kiigazítást hajtottak végre a közös agrárpolitikán (állapotfelmérés). Egyszerűsítették az egységes támogatási rendszer működését, kibővítették a közvetlen kifizetések termeléstől való függetlenítését, módosították a kölcsönös megfeleltetés alkalmazási körét, és végleg eltörölték a területpihentetésre vonatkozó előírást. 2013-ban, Dacian Cioloş biztos hivatali ideje alatt a szakpolitikát olyan módon reformálták meg, hogy környezetbarátabbá (a mezőgazdasági termelőknek nyújtott közvetlen kifizetéseket szigorúbb környezetvédelmi feltételrendszerhez kötötték) és igazságosabbá váljon (a mezőgazdasági termelőknek nyújtott közvetlen kifizetéseket a tagállamokon belül és a tagállamok között is egyenletesebben osztották el). Külön támogatást vezettek be a fiatal mezőgazdasági termelők részére. A reform lépései általában a következők: az Európai Bizottság közzéteszi a vitaanyagot (közleményt), nyilvános konzultációt folytat az érdekeltekkel, azaz a lakossággal és az egyéb érintett felekkel, hatásvizsgálatot végez, és jogalkotási javaslatokat terjeszt a Tanács és az Európai Parlament elé. A Tanács és az Európai Parlament megvitatja a jogalkotási javaslatokat, 30
végül közösen elfogadják és kihirdetik a jogalkotási javaslatokat, mint kötelező erejű szabályozást. Rendes jogalkotási eljárás: az Európai Unió fő jogalkotási eljárása. Szinte minden szakpolitikára érvényes, többek között a mezőgazdaságra is. Másik elnevezése az együttdöntés. Az eljárás röviden a következő: a Bizottság leírja egy új vagy módosított jogszabályra vonatkozó javaslatát. Ezt a szöveget széles körű konzultációs folyamat után írja meg, amelyet különféle módokon végezhet (hatástanulmányok, szakértői jelentések, nemzeti szakértőkkel, nemzetközi szervezetekkel és/vagy nem kormányzati szervezetekkel való konzultáció, zöld könyveken és fehér könyveken keresztül történő konzultáció stb.). A Bizottság különböző szervezeti egységei között is elindítanak egy konzultációs folyamatot annak érdekében, hogy a kérdéses ügy minden szempontját figyelembe vegyék. Ezután a Bizottság javasolt szövegét elfogadja a biztosok testülete, majd közzéteszik az Európai Unió Hivatalos Lapjában (C sorozat). Ezzel párhuzamosan a javasolt szöveget elküldik az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az összes nemzeti parlamentnek, valamint szakpolitikai területtől függően a Gazdasági és szociális Bizottságnak és/vagy a Régiók Bizottságának. Ezután kerül sor a szöveg hivatalos megvitatására és esetleges módosítására a Tanács és az Európai Parlament által. Ez egy iteratív folyamat: az egyik intézmény módosításokat javasol a másik intézmény számára, amelyet legfeljebb két olvasatban tárgyalnak. A cél egy olyan szöveg megalkotása, amely mind a Tanács, mind az Európai Parlament számára elfogadható. Abban az esetben, ha a Tanács és az Európai Parlament a mindkét intézményben megvitatott két olvasat után sem tud közös szövegben megegyezni, egyeztetési eljárás indul. Bizottságot alakítanak a Tanács és az Európai Parlament képviselőiből, amelynek feladata egy közös szövegben való megállapodás. Ha megegyeznek egy közös szövegben, azt mindkét intézmény megvitatja egy harmadik olvasatban. Amikor a két intézmény megegyezett egy szövegben, akkor mondják azt, hogy a Tanács és az Európai Parlament elfogadta ezt. Ezután a jogszabályt közzéteszik az Európai Unió Hivatalos Lapjában, és az jogerőre emelkedik. Ha a két intézmény nem jut megegyezésre egy közös szövegben, az eljárás véget ér, és Bizottság javaslatát elutasítják. A Lisszaboni Szerződést megelőzően a mezőgazdasággal kapcsolatos javaslatokat „konzultációs eljárás” során fogadták el, amely során nem volt szükség az Európai Parlament
egyetértésére. A Parlamentnek csak véleménynyilvánítási joga volt a javaslattal kapcsolatban. Most már egyetlen javaslat sem emelkedhet jogerőre a Tanács és az Európai Parlament jóváhagyása nélkül. Az, hogy az Európai Parlamentre - amelyet az európai polgárok közvetlenül választanak meg - a Tanáccsal azonos szintű felelősséget ruháztak, egyértelműen megerősíti a közös agrárpolitika demokratikus jellegét, és biztosítja, hogy az továbbra is az állampolgárok igényeit elégítse ki. A közös agrárpolitika 2013. évi reformja során - ennek a szakpolitikának a reformjában először - a rendes jogalkotási eljárást alkalmazták. 31
Rendkívüli piaci intézkedések: Az egységes közös piacszervezésben meghatározott piacirányítási eszközök célja az árak stabilizálásához vezető feltételek megteremtése, és ezáltal - többek között - a termelők jövedelmének stabilizálása. A mezőgazdasági termelés jellemzően a hosszú távú befektetésektől, az éghajlattól, a növényi és állati betegségek elleni védekezéstől és az ingadozó nemzetközi piacoktól függ. Ezek más tényezőkkel együtt olykor súlyos átmeneti piaci zavarokhoz vezetnek, amelyek veszélyeztetik a mezőgazdasági termelés közép- vagy hosszú távú életképességét. Ilyen esetben az egységes közös piacszervezés korrekciós lépéseket tesz lehetővé a rendkívüli piaci intézkedések révén. Rövid ellátási lánc: az együttműködés, a helyi gazdasági fejlődés, valamint a termelők, a feldolgozók és a fogyasztók közötti szoros földrajzi és társadalmi kapcsolatok iránt elkötelezett, korlátozott számú gazdasági szereplő által alkotott ellátási lánc. Stresai konferencia: a Bizottság tisztviselőinek, nemzeti szakértőknek és a mezőgazdasági termelői szervezetek képviselőinek részvételével megrendezett konferencia, amely arról döntött, hogyan valósíthatók meg a közös agrárpolitikának a Római Szerződés 39. cikke (most az Európai Unió működéséről szóló szerződés 39. cikke) szerinti célkitűzései. A konferenciát az olaszországi Lago Maggiore melletti Stresa városában tartották 1958 júliusában. A konferencia legnagyobb horderejű döntése értelmében a mezőgazdaságot oly módon kell támogatni, hogy a mezőgazdasági termelőknek a termékeik piaci értékesítése után befolyó bevétele ne essen egy bizonyos minimális szint alá (ártámogatásként vagy piactámogatásként ismert mechanizmus). Szakmaközi szervezetek: termelői szervezetek olyan társulásai, amelyek egy vagy több ágazatban összekapcsolják gazdasági tevékenységüket az élelmiszer-termeléstől a feldolgozáson át a kereskedelemig, illetve forgalmazásig. A szakmaközi szervezetek célja lehet többek közt a termeléssel és a piaccal kapcsolatos ismeretek bővítése, segítség a termékek forgalomba hozatalának koordinálásában, lehetséges exportpiacok felderítése, adásvételi szerződések egységes mintáinak kidolgozása, a termékekben rejlő további lehetőségek kiaknázása, kutatások végzése, az állat-egészségügyi és növényvédelmi termékek használatát csökkentő megoldások keresése, a termékek minőségének javítása és így tovább. Számlaelszámolás: a Bizottság által végrehajtott eljárás, amelynek célja biztosítani, hogy a közös agrárpolitika keretébe tartozó kifizetések kapcsán a tagállamok helyesen járjanak el. Ide tartozik a kifizető ügynökségek számláinak éves pénzügyi elszámolása és a több évre kiterjedő szabályszerűségi záróelszámolás arra vonatkozóan, hogy a tranzakciókat az Európai Unió szabályainak megfelelően hajtották-e végre. Amennyiben ellenőrzési rendszerén keresztül a Bizottság megállapítja, hogy egy tagállam nem megfelelően kezelte a pénzeszközöket az adminisztráció és az ellenőrzés tekintetében (beleértve a tagállam válaszát a hiányosságokat megállapító ellenőrzésre), a Bizottságnak joga van a rossz gazdálkodásra hivatkozva visszakövetelni a tagállamtól a pénzeszközöket. Az összeget gyakran átalánydíjas alapon rögzítik, pl. annak az összegnek a 2 %-a, amelyet a tagállam a kérdéses szakpolitikai eszközre költött. Az utóbbi években a Bizottság nagyjából egymilliárd eurót követelt vissza évente a tagállamoktól. Ezek a pénzeszközök továbbra is rendelkezésre állnak a közös agrárpolitika keretén belül, úgynevezett célhoz kötött bevétel formájában. Szerződés: Az Európai Unió jogalapját a tagállamai között létrejött nemzetközi szerződések képezik. Az első szerződést 1951-ben kötötték meg, amellyel létrejött az Európai Szén- és 32
Acélközösség (Párizsi Szerződés). Ezt az 1957-ben Rómában megkötött két szerződés követte. Az egyikkel létrejött az Európai Gazdasági Közösség (későbbi nevén „Európai Közösség”), a másikkal pedig az Európai Atomenergia-közösség (Euratom). Idővel ezeket a szerződéseket módosították, kiegészítették, illetve egyesítették (például a Maastrichti Szerződéssel, az Amszterdami Szerződéssel és a Lisszaboni Szerződéssel), így létrejött az „Európai Unió” mint átfogó koncepció. A Párizsi Szerződés 2002-ben hatályát vesztette. A Lisszaboni Szerződés hivatalosan is létrehozta az Európai Uniót mint önálló jogi személyiséggel rendelkező jogi személyt. Ezzel az Európai Unió felváltotta az Európai Közösséget. Támogatási jogosultságok: ezeket a közös agrárpolitika 2003. évi reformjával vezették be az egységes támogatási rendszer végrehajtásának eszközeiként. Azelőtt a támogatási jogosultságokat a mezőgazdasági termelőknek múltbeli adatok alapján osztották ki (regionális vagy egyéni termelői szinten). A 2003. évi reformot követően az egyszeri kifizetésre való jogosultság megszerzéséhez minden mezőgazdasági termelőnek aktiválnia kellett a meglévő támogatási jogosultságát azonos számú támogatható hektárnyi mezőgazdasági területre. A 2013-as reform e támogatási jogosultságok helyébe új támogatási jogosultságokat léptetett az alaptámogatási rendszer keretében. Ennek ellenére néhány tagállam bizonyos feltételek teljesítése esetén megtarthatja a meglévő támogatási jogosultságokat. Támogatási mérték: a vidékfejlesztési támogatással összefüggésben egy művelet (projekt, szerződés stb.) teljes költségének azon része, amelyet az Európai Unió, a tagállam, a régió vagy a település fizet ki. Tanácsadói szolgáltatások: olyan szolgáltatások, amelyek célja a mezőgazdasági termelők (továbbá az erdőtulajdonosok, valamint a vidéki térségekben működő kis- és középvállalkozások) támogatása gazdasági és környezetvédelmi teljesítményük javítása érdekében. Személyre szabott tanácsadást nyújtanak a gazdaság fenntarthatóságának és éghajlatbarát jellegének kialakítása érdekében, a gazdaság sajátosságainak figyelembevételével. A tanácsadás kiterjed minden gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi területre, amelyre a kedvezményezettnek szüksége lehet a tevékenysége fejlesztéséhez. Tarifa: A „tarifa” kifejezésnek két jelentése van. Egyrészt jelenti azt a jegyzéket, könyvet vagy adatbázist, amely azokat a díjakat tartalmazza, amelyeket egy kormány vagy hatóság vet ki importált vagy exportált árukra. Másrészt jelenti magát a kiszabott összeget. Ez utóbbi értelemben a „tarifa” kifejezés a „vám” szinonimája. Társfinanszírozás: általánosságban közös finanszírozást jelent, amely során a különböző érdekelt felek megállapodnak abban, hogy azonos szakpolitikai elvek alapján finanszíroznak egy műveletet. A vidékfejlesztési programok esetében az európai uniós társfinanszírozás aránya az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap százalékos hozzájárulása az összes közkiadáshoz. Tejcsomag: olyan szakpolitikai intézkedések együttese, amelyek segítenek a tejpiac stabilizálásában, illetve a kereslet és a kínálat kiegyensúlyozásában, méghozzá a mezőgazdasági termelők és a tejüzemek közötti szerződések javítása, a termelők tejüzemekhez viszonyított kollektív alkupozíciójának erősítése és a teljes ellátási lánc átláthatóságának javítása révén, valamint azáltal, hogy az ellátási lánc különböző területeinek szereplőit szakmaközi vagy ágazatközi szervezetekbe tömörítik. 33
Tejkvóták: a forgalomba hozható tej mennyiségére vonatkozó tagállami (nemzeti) és termelői szintű (egyéni kvóták) korlátozások. A tejkvótákat 1984-ben vezették be az akkor folyamatosan növekvő, a keresletet meghaladó tejtermelés megfékezésére. Az Európai Uniónak fel kellett vásárolnia a piacról a strukturális felesleget annak érdekében, hogy a tejtermelők számára a garantált minimálárat biztosítsa. A tejkvóták bevezetésével végül sikerült a tejtermelés növekedését ellenőrizhető szinten tartani. A tejkvótákat eredetileg öt évre vezették be, majd ezt követően 2015-ig megújították. 2015-ben véglegesen megszüntetették őket. Termelési kvóta: egy konkrét termék forgalomba hozható mennyiségére vonatkozó korlátozás. A kvóta a cukrot, izoglükózt és inulinszirupot feldolgozó vállalatokra vonatkozik. A cukorkvóták 2017. szeptember 30-ig maradnak érvényben. Termelői szervezet: mezőgazdasági termelők bejegyzett csoportja. A termelői szervezetek segítséget nyújtanak a termékek forgalmazásához és marketingjéhez, előmozdítják a termékminőség javulását, és arra ösztönzik tagjaikat, hogy alkalmazzák a helyes környezetvédelmi gyakorlatot. A termelői szervezetek alakulását a zöldség–gyümölcs ágazatban 2001 óta, a tejágazatban 2011 óta jogilag is ösztönzik (ld. tejcsomag). A közös agrárpolitika 2013-as reformja alapján már minden szektorban ösztönzik a termelői szervezetek megalakítását. A termelői szervezetek társulásokba és szakmaközi szervezetekbe tömörülhetnek. Természeti katasztrófa: természetesen előforduló biotikus vagy abiotikus jellegű esemény, amely jelentős zavarokat okoz a mezőgazdasági termelési rendszerekben vagy az erdőszerkezetekben, és számottevő gazdasági kárral jár a mezőgazdasági vagy erdészeti ágazat számára. Területpihentetés: a mezőgazdasági terület termelésből való ideiglenes kivonása. Az 1980-as évek végén vezették be azért, hogy csökkentsék a mezőgazdasági termelők által előállított élelmiszer mennyiségét. Az intézkedés célja abban az időben a kínálat szabályozása volt: az élelmiszer-termelésre használt terület csökkentésével a mezőgazdasági termékek, különösen a gabonafélék kulcsfontosságú piacain lévő feleslegeket szabályozni lehetett. A mezőgazdasági termékek piacán később bekövetkező kedvező változások hatására a területpihentetést 2008-ban átmenetileg felfüggesztették, és a közös agrárpolitika állapotfelméréséhez kapcsolódó 2009. évi reform során végleg eltörölték. Többéves pénzügyi keret (korábban pénzügyi terv): többéves kiadási terv, amely az Európai Unió szakpolitikai prioritásait pénzügyi szempontból leképezi. Hétéves időszakra szól, és meghatározza: 1. a kiadások felső határát egy adott időszakra, ezáltal költségvetési fegyelmet teremtve, 2. a főbb kiadási kategóriákra (fejezetekre) vonatkozó kötelezettségvállalási előirányzatok maximális éves összegét (felső korlátokat) és a kifizetési előirányzatok éves felső határát. A 2014-től 2020-ig tartó időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretet 2013-ban fogadták el.
34
Uruguayi Forduló: az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény keretében megrendezett többoldalú kereskedelmi tárgyalások 8. fordulója. 1986-ban kezdődött az uruguayi Punta del Este városában, és nyolc évvel később, 1994-ben Marrakeshben, az Uruguayi Forduló záróokmányának aláírásával zárult. Számos egyedi megállapodást és határozatot fogadott el, beleértve a mezőgazdaságról szóló WTO-megállapodást valamint a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó rendelkezéseket. Vám: az a pénzösszeg, amelyet egy személy vagy társaság egy adott árucikk behozatalakor (behozatali vám) vagy kivitelekor (kiviteli vám) köteles az államnak fizetni. A kiszámítás módjától függően a vám számos típusát különböztetjük meg. Az egyik ilyen vám az ad valorem vám (értékvám), amelyet azon áru értékének százalékában fejeznek ki, amelyre a vámot alkalmazni kell (például 100 EUR 5 %-a = 5 EUR). A második típus a specifikus vám (mértékvám), amelyet az áru mennyiségének arányában határoznak meg, például: tonnánként 10 EUR, darabonként 20 EUR vagy hektoliterenként 30 EUR. A „vám” kifejezés egyet jelent a „vámtétel” és a „behozatali vám” kifejezésekkel, és ezeket gyakran használják egymás szinonimáiként. Védőháló-mechanizmusok: A közös agrárpolitika 2013-as reformja fokozta a mezőgazdasági termelés piaci orientációját. Ugyanakkor elismerte, hogy a nyitottabb piac nagyobb piaci volatilitással jár együtt, azaz a gazdálkodóknak az árak és mennyiségek erős ingadozásával kell szembenézniük. Ezért olyan mechanizmusokat hoztak létre, amelyek védőhálót nyújtanak a mezőgazdasági ágazat számára a rossz évek átvészelése, a tartós élelmezésbiztonság és az ágazat hosszú távú életképessége érdekében. A védőhálók által nyújtott stabilitás és hosszú távú biztonság az upstream ágazat, a feldolgozóipar, a kiskereskedők és a fogyasztók számára is előnyös. A mechanizmusokra példa a közraktározás és a magántárolási támogatás. A védőháló-mechanizmusok célja a mezőgazdasági termelők támogatása. Nem céljuk az állandó piaci intervenció és a mezőgazdasági termelők termeléssel kapcsolatos döntéseinek befolyásolása. Végrehajtási jogi aktusok: A jogalkotó által elfogadott jogszabályok többsége (az úgynevezett „alap jogi aktusok”) leginkább általános szabályokat határoz meg. Ahhoz, hogy ezek az általános szabályok ténylegesen alkalmazhatók legyenek, szükség lehet pontosabb szabályokkal történő kiegészítésükre. Ezeket vagy maguk a tagállamok fogadják el, vagy az Európai Unió jár el felhatalmazáson alapuló jogi aktusokon, illetve végrehajtó jogi aktusokon keresztül. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 291. cikke kimondja, hogy a kötelező erejű jogi aktusok végrehajtása főszabály szerint a tagállamok felelősségi körébe tartozik, és a nemzeti jog révén érvényesíthető. Néhány jogi aktust azonban az egész Európai Unióban egységesen kell végrehajtani. Ezért a kötelező erejű jogi aktusok végrehajtási hatásköröket ruházhatnak a Bizottságra (vagy egyes pontosan meghatározott esetekben a Tanácsra). A Bizottság a tagállamok ellenőrzése alatt fogadja el a kötelező jogi erejű aktusokat (ez az úgynevezett „komitológiai eljárás”). A 182/2011/EU rendelet határozza meg a különböző ellenőrzési mechanizmusokkal kapcsolatos szabályokat és általános elveket. Versennyel kapcsolatos kérdések (az egységes közös piacszervezéssel összefüggésben): Az Európai Unió működéséről szóló szerződés meghatározza a belső piacon folyó nyílt verseny 35
szabályait (101–106. cikk). A mezőgazdasági piacokra vonatkozó versenyszabályok ezektől bizonyos mértékben eltérnek (40. cikk (1) bekezdés és 42. cikk). Ezeket a versenyszabályokat az egységes közös piacszervezés külön fejezete határozza meg. Vidékfejlesztési intézkedések: a vidékfejlesztési rendeletben meghatározott intézkedések, amelyek a vidékfejlesztési programok megvalósításának fő eszközei. A 2014-től 2020-ig tartó programozási időszakra vonatkozó intézkedések számát az előző programozási időszakhoz képest csökkentették. Emellett az intézkedéseket rugalmasabban lehet alkalmazni, ami növeli a hatékonyságukat egyes prioritások elérésében. A vidékfejlesztési intézkedések köre különféle támogatások széles skáláját tartalmazza, amelyek az Európai Unió vidéki területein élők számos igényét szolgálják. A tagállamoknak olyan programokat kell létrehozniuk ezen intézkedések végrehajtásához, amelyek elősegítik az Európai Unió egy vagy több vidékfejlesztési prioritásának elérését és a vidéki területeken élők igényeinek kielégítését. A tagállamok bizonyos mérlegelési jogkörrel rendelkeznek ezen intézkedések végső tervét illetően. Az egyes intézkedések keretében nyújtott támogatásokat az Európai Unió és az érintett tagállam közösen nyújtja. Ez a társfinanszírozás. Vidékfejlesztési prioritások: Az Európa 2020 stratégia (az Európai Unió tízéves növekedési stratégiája) részletezi, hogy a jövőbeli gazdasági növekedés miért és hogyan lehet „intelligens” (azaz a bolygó hosszú távú igényeinek megfelelő) és „inkluzív” (azaz az egész társadalom számára hasznos). Ezzel a stratégiával összhangban a vidékfejlesztési intézkedések három stratégiai céllal rendelkeznek (versenyképesség, természeti erőforrások megóvása és kiegyensúlyozott területi fejlesztés). E hosszú távú célokat a vidékfejlesztési rendelet 6 prioritás formájában fogalmazza meg, melyek: 1. az innováció ösztönzése, együttműködés és a tudásbázis fejlesztése a vidéki területeken, 2. a gazdaságok életképességének és versenyképességének javítása a mezőgazdaság minden ágazatában, minden régióban, valamint az innovatív mezőgazdasági technológiák és a fenntartható erdőgazdálkodás elősegítése, 3. az élelmiszerlánc szervezésének előmozdítása, amely magában foglalja a mezőgazdasági termékek feldolgozását és forgalmazását, az állatjóllétet és a mezőgazdasági kockázatkezelést, 4. a mezőgazdasággal és az erdészettel összefüggő ökoszisztémák állapotának helyreállítása, megőrzése és javítása, 5. az erőforrás-hatékonyság elősegítése, továbbá az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenálló gazdaság felé történő elmozdulás a mezőgazdasági, élelmiszer- és erdészeti ágazatban, 6. a társadalmi befogadás serkentése, a szegénység csökkentése és a gazdasági fejlődés előmozdítása a vidéki területeken. Vidékfejlesztési programok: A vidékfejlesztési programok többéves stratégiákat határoznak meg kijelölt programozási területeken, azok társadalmi-gazdasági és környezeti igényeinek 36
mélyreható vizsgálata alapján. Az egyes vidékfejlesztési programok keretében végrehajtott stratégiák célja az Európai Unió vidékfejlesztési prioritásainak elérése bizonyos kiválasztott intézkedések által. A programok azokat a feltételeket is meghatározzák, amelyeket a lehetséges kedvezményezetteknek teljesíteniük kell, ha részesülni kívánnak a vidékfejlesztési alapok támogatásaiból. Vitarendezési testület: a Kereskedelmi Világszervezet általános tanácsa, amelyet kereskedelmi jellegű jogviták rendezése céljából hívnak össze. A vitarendezési testület első fokon egy „vizsgálóbizottságra” ruházza át a vita rendezésének feladatát. Ha egy ország fellebbezéssel kíván élni a vizsgálóbizottság döntése ellen, akkor a vitarendezési testületnek nyújtja be fellebbezését, amely a „fellebbviteli testület” elé utalja az ügyet. A vizsgálóbizottságok és a fellebbviteli testület működésére vonatkozó szabályokat a vitarendezési testület határozza meg. Zöld közvetlen kifizetés: A közös agrárpolitika 2013-as reformja bevezette a zöld közvetlen kifizetést, amelyet a mezőgazdasági termelők azzal a feltétellel kaphatnak meg, hogy vállalják az éghajlatra és a környezetre jótékonyan ható gyakorlatok alkalmazását. A tagállamok kötelesek a közvetlen kifizetésekre fordított keretük 30 %-át zöld közvetlen kifizetésekre fordítani. A termelőknek a következő alapvető gyakorlatokat kell vállalniuk: 1. állandó gyepterület fenntartása, 2. a növénytermesztés diverzifikálása. 3. a földterület 5 %-ának (később 7 %-ának) ökológiai jelentőségű területként történő fenntartása. A tagállamok döntése alapján a mezőgazdasági termelők a fenti három alapvető gyakorlat helyett más, egyenértékűnek ítélt gyakorlatokat is vállalhatnak (például a növénytermesztés diverzifikálása helyett vetésforgót).
37
