A közművek privatizációjáról

[Ide írhatja a dokumentum címét]

A vízművek privatizálása kapcsán szó nincs hízlalásról, ellenben a kézi fejésről gépire való áttérésről igen. Básthy Gábor önkormányzati képviselő Szeged

A közművek privatizációjáról Tolnai Béla

1

A BEFEKTETÉSEK OKAI. MIÉRT ÉRDEMES BEFEKTETNI?

Az eddigi történések mind azt támasztják alá, hogy a tőke érdekeltségi alapon fektet be. „Róbert bácsi” típusú invesztálás márpedig nem létezik. A befektetéseknek megfigyelhető céljai az alábbiak voltak:     

Piacvásárlás, ahogy az a cukoripar és a növényolaj-ipar esetén történt; Lehasznált vállalatok megvásárlása áron alul; Befektetés ingatlanspekulációs céllal; Tulajdonszerzés közműveknél. A közművek azért vonzóak a piac számára, mert jószerivel ez az egyetlen olyan iparág, amely monopolhelyzetben van. Nem kell a piacon nap, mint nap megküzdeni a bevételért. Stabil, nem különösebben nagy hozamú befektetésnek számít. A fogyasztókkal ugyan egyedileg történik szerződéskötés, de a szolgáltatási ár megállapításakor már csak egy „hivatallal” kell megvívni.

A következőkben csak a közművek privatizációs körülményeivel foglalkozunk. Gondolatmenetünk levezetéséhez előbb azonban tekintsük át a közművek tulajdonságait.

2 2.1

A KÖZMŰVEK FELOSZTÁSA: „Történelmi” közművek 1. 2. 3. 4.

Vízellátás és szennyvízelvezetés Villamosenergia-ellátás Gázellátás Távhőellátás

Fő jellemzőjük:    

múltjuk több tíz évben, esetenként több mint száz évben mérhető; hosszú évek alatt kiépült, nagy értékű infrastruktúrával rendelkeznek, amelyek a nemzeti vagyon részei; monopolhelyzetben vannak; mindenképpen stratégiai ágazatoknak tekintendők, mert az emberi élethez szükséges alapvető szolgáltatásokat nyújtják. Privatizációjuk súlyos hiba volt.

A történelmi közművek jellemzésekor érdemes számba venni, hogy milyen nagyságrendekről is van szó. Az alábbi táblázat országos nagyságrendeket mutat. Közmű ágazatok (országos nagyságrendek)

Eszköz állomány Milliárd Ft

Vízellátás és szennyvízelvezetés Villamosenergia szolgáltatás Gázellátás

300-400 600-800 350-370

1 /6

Munkav állaló Ezer fő

Üzemeltető szervezetek száma

20 25 8

>300 6 9

Éves árbevétel Milliárd Ft 200 880 550

Távhőellátás

80-100

5

110

140

Az első megállapítás, amit tehetünk, hogy hatalmas vagyonról van szó, és sok ezer munkavállaló megélhetését biztosítják közmű ágazatok. A szolgáltató szervezetek száma ebben az összeállításban azért érdekes, mert abból a gazdaságosan üzemeltethető méreteket olvashatjuk ki. A vízellátás és szennyvízelvezetés tekintetében a szervezetek száma az önkormányzati törvény következtében egészségtelen módon felszaporodott, olyan gondokat generálva, amelyek korábban nem voltak. A távhőellátás esetén a szigetüzemű működéssel még magyarázhatjuk a felaprózottságot, de ott is a koncentráció jelentené a gazdaságosabb szerkezetet. Az előállt szétaprózottság a gazdaságos üzemeltethetőség újbóli megteremtése miatt kényszerré válik, és a centralizálás további teret nyit a privatizációs szándékoknak. A nagy tőkeigény miatt a külföldiek nyomulása várható ismét. A megtermelt biztos árbevétel nagysága teszi a befektetők számára oly vonzóvá a közműveket.

„Újkeletű” közművek

2.2

5. 6. 7.

Mobil szolgáltatók (rádiótelefon), Kábelszolgáltatók (Telefon, TV, Internet) Vezeték nélküli műsorszórók

Fő jellemzőjük:    

múltjuk - a telefontársaságot leszámítva - nincs infrastuktúrájuk új, értékük lényegesen kisebb versenykörülmények között dolgoznak nem feltétlenül stratégiai ágazatok, privatizációjukat nem kifogásolható

A két közmű csoport lényegbeli elemekben különbözik egymástól. Szolgáltatásbeli jegyeik azonban nagyon hasonlóak, és városüzemeltetési szempontból is ugyanazon a közterületen találjuk meg vezetékeiket. Üzemzavarok esetén, vagy fejlesztéseik végrehajtásakor különböző mértékben ugyan, de megzavarják a közterületi rendet. A város működésének alapkérdése tehát, hogy a közművek összehangoltan dolgoznak-e. Miután a privatizáció következtében érdekeik erősen eltérnek, a városi vezetésnek kellene őket rábírni a közösen vállalandó felelősségre. A szolgáltatás színvonalának emelése csak szlogen. A város üzemeltetés optimumának megtalálása és a fogyasztók terheinek minimalizálása nem érdekük.

3

FELÜGYELETEK: A fenti csoportosítás azonosításait használva, adjuk meg a közművek felügyeleteit Felügyelet Önkormányzatok (részben az állam) ANTSZ Magyar Energia hivatal Hírközlési Felügyelet Fogyasztóvédelem

Közmű (sorszámmal jelezve) 1 1 2, 3, 4 5, 6, 7 1, ..., 7

Léteznek tehát felügyeletek. A víz- és csatornaművek esetén a legkaotikusabb a helyzet, mert az önkormányzatok nem igazán tudnak megfelelni a szakmai elvárásoknak. Tulajdonosok is, árhatóságok is egy személyben és övék az ellátási kötelezettség. A választási ciklusok miatt személyi összetételükben nem állandóság testületek, így a felügyeletre nemcsak szakmai, hanem folytonossági értelemben sem képesek.

3.1

A felügyeletek által előírt (előírandó!) mutatók:

Példaként tekintsük a MEH által az elektromos művek számára előírt mutatókat: MEH1 MEH2 MEH3 MEH4 MEH5

a villamos energiaellátás megszakadásának átlagos gyakorisága egy fogyasztó ellátás-megszakadásának várható időtartama egy érintett fogyasztó ellátás-megszakadásának várható időtartama a 3 ill. 18 órán belül elhárított hibák ill üzemzavarok aránya tervszerű munkák során 4 ill. 10 órán belül visszakapcsolt fogyasztók aránya

2/6

MEH6 MEH7 MEH8

a legrosszabbul ellátott fogyasztók aránya

A mutatók mindegyike teljesítményindikátor1, ami helyes. Az már nem helyes, hogy az egyes számok csak a szolgáltatás megítélésére vonatkoznak. Mielőtt következtetéseket vonnánk le ebből, vizsgáljunk meg más összefüggéseket is. A privatizációs szerződések konstrukciója többféle lehet. A befektető akár osztalékágon, akár menedzsment díj formájában viszi is ki hasznát, érdekelt a költségek visszaszorításában. A költségek racionalizálása alapvetően két módon lehetséges:  

A munkavégzés hatékonyságának emelésével Ez többnyire létszámleépítésekhez vezet, az állam nyakába varrva a munkanélküli tömeget. Az infrastruktúra eredményes, hatásosabb működtetése révén A vagyongazdálkodás témakörébe tartozó módszertan a fenntartási és karbantartási munkák szükségességéről kockázatelemzéssel dönt.

Az infrastruktúra hatásos működtetése közművek esetében nagyon ellentmondásos dolog. A vagyongazdálkodás „tudománya” az elemek kockázatértékeléséről beszél. A vállalható, vállalandó kockázat azonban meglehetősen szubjektív dolog. Nem is olyan régen a nagyobb kockázat vállalás következtében – amely egyet jelent az elvtelen spórolással omlott össze az észak-amerikai energia rendszer. Triviális, hogy a költségcsökkentésnek a „leghatékonyabb” módszere az el nem végzett karbantartási és rekonstrukciós munka. A „tudományos” alapot mindehhez a kockázati szint számszerűsítése szolgáltatja. Így keletkezik a „költségmegtakarításból” a menedzsment díj. A számvitel a beruházások éves nagyságát az elszámolt amortizáció mértékében jelöli meg. Ez helyes megközelítés. Ha a kockázat értékelést arra használjuk, hogy ezt a beruházási keretet optimálisan kitöltsük, helyesen járunk el. A műszaki szükségszerűség következményeként indokolt munkák elmaradásából fakadó negatív hatások nem jelentkeznek azonnal. A holtidő 5-10 éves nagyságrendben mozog. Ezután jelentkeznek majd a bajok. Addigra megváltoznak a szereplők, esetleg lejár a privatizációs szerződés és „utánam a vízözön”. Jó kommunikációval végül majd a fogyasztóval borsosan megfizettetve áll újra helyre a rend. Visszatérve a MEH mutatókhoz, az a sajnálatos bennük, hogy a vagyon értékének, működőképességének megőrzésére vonatkozó közvetlen elvárások nincsenek megfogalmazva. Nem találjuk meg a kötelező karbantartási, ill. rekonstrukciós szint fogalmakat. Nincsenek közterületi renddel kapcsolatos elvárások sem, pedig ezek lennének azok a garanciák, amelyek a féktelen haszonszerzést kordába szoríthatnák. Sokszor történik hivatkozás a Margaret Teacher által szorgalmazott brit privatizációra. Egyet azonban nem szoktak emlegetni, hogy pl. a vízellátásnál létrejött az OFWAT (Office of Water) szervezet, amely nagyon szigorúan bevasalja az üzemetetőkön a szolgáltatás minőségi paramétereit és a vagyon kezelésével kapcsolatos elvárásokat. A szigorúan független, szakmai szervezetnek ár-megállapítási joga is van. Nálunk ez felemás módon történt, elegánsan az önkormányzatok nyakába varrtuk a tulajdonosi árhatósági, ellátási felelősségi ügyeket. Az önkormányzatok választott szervezetek, a szakmaiság nem kérhető tőlük számon. Az ÁNTSZ országos szervezet ugyan, de csak közegészségügyi, vízminőségi kérdéseket vizsgál. (Bővebben lásd [1]-ben) A „vizes ágazat” esetében is sürgősen szükség volna főhatóságra. A MEH, és HIF ilyenek, de az ő szerepük is némileg átértékelendő.

1

A teljesítményindikátor olyan mutató, amelyet a szolgáltató vállalat tevékenysége révén befolyásolni tud, javítani képes.

3/6

4 4.1

A FŐVÁROSI HELYZETRŐL A közművek privatizáció előtti állapota

A fővárosi közművek közvetlenül a privatizációt megelőzően jó állapotban voltak. A rendszerváltást követően az állami (tanácsi) vállalatok részvénytársasági formában folytatták tevékenységüket. Az új működési mód és a megváltozott környezet miatt egyre inkább gazdasági szemlélettel kezdtek el gondolkodni. (Egyes vélemények szerint lassan.) Ezt bizonyítja, hogy mindegyikük az SAP vagy más vállalatirányítási rendszer bevezetésén dolgozott. Ekkor jött a privatizáció. Ismert tény, hogy a privatizációt az akkori menedzsmentek a leghatározottabban elutasították. Az ellenérvek szakmai bázison fogalmazódtak meg. 4.1.1

A privatizáció „szükségessége”

1996-97 tájékán a politika azt kommunikálta, hogy a közművek privatizációjára azért van szükség, mert az állam, az önkormányzat rossz tulajdonos. Ez az állítás csak csak részben igaz. Igaz, ha az állami, önkormányzati vállalatok élén szerencselovagok állnak, álltak volna. A fővárosi közművek esetében ez feltevés nem állt fenn, mert inkább a szakmai elkötelezettség, fogyasztók szolgálata volt a jellemző. Kétségkívül a vezetők egy része a piacgazdálkodási gondolkodásmódot nehezen fogadta be, de a változási folyamat elindult. Valójában arról volt szó, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak privatizációs bevételre volt szüksége, mégpedig minél nagyobbra. Ez határozta meg a privatizációs technikát is. A törvényi előírásokkal szemben a vízművek a csatornázási művek és a gázművek esetében részvényeladásra került sor, annak ellenére, hogy az infrastrukturális vagyon elidegenítésére a törvény nem adott, nem ad lehetőséget. A koncessziós forma sokkal előnyösebb lett volna. Tekintsük csak egy előnyét a koncessziónak: a szerződés felbontása lényegesen könnyebb. A koncesszió esetében a mobilizálható (a nem infrastuktúrális) vagyonelem százalékában szokás meghatározni a „vételárat”. Ez a hányad lényegesen kisebb. A túl kicsire adódó bevétel miatt ez a forma elvetésre került. A bevételek mindenáron való növelése érdekében inkább törvényt sértettek, megnehezítve ezzel a szerződések felbonthatóságát. A nagyobb szerződéses összeg miatt a visszafizetés (esetleg kamatostól) az eredeti bevétel felhasználása után nehézségekbe ütközik és komoly teher lehet egy más összetételű önkormányzat számára. A vízfogyasztás erőteljes csökkenése (cca. - 40 %) következtében szinte egyik pillanatról a másikra kapacitás feleslegek keletkeztek. Ebbe az állapotba tenyerelt bele a befektető, amely így még a „lelakásból” származó megtakarításokat is beseperheti. Meg is tették eddig is és a jövőben is ez a trend fog uralkodni. 4.1.2

A prvivatizációs bevétel felhasználása

Nem tudható, hogy a bevételből végül is mi lett. Az Önkormányzat működése során felélte, értékpapírokba fektette, nem lehet tudni pontosan mi történt vele. Talán kevésbé volna támadható a privatizáció, ha elszámoltak volna az összegekkel, ha tudná az állampolgár, mire fordították a pénzeket, ha tudná, miért kell többet fizetnie a vízért, a csatornáért, a gázért, a villanyért. 4.1.3

A szolgáltatási díjba rejtett hitel-visszafizetés

Miután a privatizációs szerződések nem garantálták, azaz a költségracionalizálás nem hozta a befektető számára az elvárt hozamot, ezért „forrásként” több lépésben az inflációt meghaladó díjemelésre került sor. Ez a modell pedig, nem értelmezhető másként, mint az Önkormányzat privatizálás mögé rejtett hitelfelvételeként, amelyet a fogyasztókkal fizettet vissza. Ismert tény az is, hogy a főváros lakossága éves szinten nagyságrendileg 10 milliárd forinttal fizet többet a történelmi közműszolgáltatásokért. (Ez több mint 6000 Ft/év lakosonként) Ennyi a menedzsment díjak összege, ennyi megy többlet adósságszolgálatra a szolgáltatási díjakból. Ezért a díj többletért a fogyasztó nem kap minőségében mást, többet, nem is kaphat. A víz folyik, világítás van, fűthetünk gázzal, és a számla ugyanúgy érkezik, mint korábban. A Közműből közpénzszivattyú [2] megjelölés rendkívül találó és sajnos nagyon igaz. Nem eretnekség, hogy a közműdíjak mást is lefedhetnek. Bécsben pl. a város szedi be a közműdíjakat, és a működésre csak annak egy részét adja csak tovább az üzemeltetőnek. A visszatartott hányadból akár a műemlék épületeket is renoválhatják. Ez nemes cél, az eredményt élvezi a városi polgár. A „Stadtwerke” modell ezenkívül a közterületi munkák összehangolásában is előnyös konstrukció.

4/6

4.2 4.2.1

Mit hozott a privatizáció a közművek területén : Műszaki – gazdasági változások

Szokás azt mondani, hogy a multik új munkakultúrát teremtenek. Kétségkívül a szigorú gazdálkodás bevezetése hozott előrelépést. Ez derék dolog. Van azonban egy kis bökkenő itt. A célfüggvény a pusztán a nyereségük maximalizálásáról szól, ami a fogyasztó szempontjait mindössze a „kommunikáció” szintjén tartalmazza. Műszaki szempontból a beígért know-how nem érkezett meg, sőt az ide küldött huszadrangú „helytartók” révén visszalépés következett be. Egyértelműen romlik a műszaki színvonal, és berendezések megbízhatósága. A mégis észlelhető fejlődés nem a befektető érdeme, hanem a világ általános haladásából fakad. 4.2.2

Mindent megkérdőjelezni

Kétségeink nem lehetnek arról, hogy a befektető elsődleges célja hozamának maximalizálása, ráfordításainak minél gyorsabb kitermelése. Ennek érdekében mindent megtettek eddig is és a jövőben is meg fognak tenni. Az alkalmazott technika rendkívül egyszerű: mindent megkérdőjelezni, még az axiómákat is. Az így előálló zavarosban aztán lényegesen könnyebb kimunkálni a „megtakarításokat”. A megkérdőjelezés akkor működik hatékonyan, ha minél előbb megszabadulunk a szakembergárdától. A hozzáértő, tapasztalattal bíró ember nem kell, mert az még visszakérdez. A tejfelesszájú, tojáshéjú, pardon a fiatal és dinamikus humán erőforrás a jó munkaerő, aki 1-2 évente mindig újabb és újabb kihívások elé néz. A lényeg, hogy kötődés, az ügy szolgálata iránti elkötelezettség ne alakulhasson ki. A külföldi képviselők is csak 2-3 évig maradhatnak állomáshelyükön, a forgás, a csere cégfilozófia. A célja az, hogy érzelmi kapcsolatok ne alakulhassanak ki, de szerepe van a felelősség áthárításában is. A megváltozott szereplő már nem köteles elődje ígéreteit betartani, tévedéseit átvállalni. Ha már minden lepusztult, minden tapasztalat kimúlt, a terep már alkalmas a kommersz, odahaza már levetkőzött know-how betelepítésére, természetesen nagyon jó áron. A befogadás garantált, a „fiatal és dinamikus” munkaerőnek nincs kellő tapasztalata és neki „minden vicc új”. 4.2.3

Kommunikációs terror

Sajnos ma a „kultúra” részévé vált a kommunikáció. A „jó bornak nem kell cégér” alapigazságot meghazudtolva ma már mindent kommunikálnak. Egy egész iparág fejlődött ki a „porhintésre”. A cégek többsége sajtószóvivőt foglalkoztat, és minden valamit magára adó cégnek van „call center”-e. Nem a teljesítmény a lényeg, hanem a kommunikáció színvonala. „Nem város az a város, amelyiknek nincsen zsidaja” – mondta Mikszáth a Szent Péter esernyőjében. Így vagyunk ezzel most a call centerek korszakában. Ez önmagában nem is volna baj, ha ez az egész gépezet az igazmondásra lenne felkészítve és nem az „árnyékolásra”. A globalizmus első lépése az volt, hogy megteremtették ezt a „púder-felületet”. A call-center nem kerül sok pénzbe, jól kommunikálható, azaz beszélhetünk lényegtelen dolgokról, miközben a költségek racionalizálása, a menedzsment díj előállítása a háttérben zavartalanul folyhat. A kommunikációval az a baj, hogy a legképtelenebb hazugságot háromszor elmondva, negyedszerre már igaznak tűnik. Ez a nagyotmondás a privatizáció előtt nem volt jellemző. A mundér becsületét persze akkor is védték, a szakmaiságnak azonban előjoga volt. Ma a legvadabb képtelenségeket el lehet mondani. Szólni senki nem mer, mert nagy pénz van a dolgok mögött, és még bajunk lehet belőle.

4.3

Mit volna érdemes tenni?

A Szindikátusi és Menedzsment Szerződésekben vannak kitételek a szerződés felbonthatóságára. Meghatározottak a lényeges szerződésszegés kritériumai. Már eddig is ezeket a kritériumok többszörösen megszegték, azaz a befektető elzavarható lett volna már. A szándék ehhez nem volt meg, csak álviták zajlottak a tulajdonos és a befektetők között. Mindenképpen felül kellene vizsgálni ezeket a szerződéseket, amelyekben több aggályos elem is van. Az egyik ezek közül, hogy a vezérigazgatót a befektető delegálja. Ez azért nem jó, mert a lakosság szolgálata előbbre való volna, mint a befektetői érdek. A menedzsment feje ma inkább a menedzsment díj kimunkálásában érdekelt, semmint a fővárosiak szolgálatában. A szerződések felülvizsgálatára a szerződésszegések mellett az adhat még lehetőséget, hogy a fővárosban is a víz és csatornaszolgáltatást egy vállalat kezébe volna érdemes adni. Két vállalat, két „lenyúlási” lehetőség, ha ez csak egy, már nyert a kisember.

5/6

A közművek felügyelete ma a fővárosban a Közgyűlés mellett működő Tulajdonosi Bizottságra tartozik. Szakmai felügyelet nincs, mert az ún. ügyosztályok nem képesek betölteni szerepüket. Súlytalan szervezetek, pedig a közterületi munkák, az építkezések koordinálása nagyon fontos tevékenységük volna. A város üzemeltetése ma nincs helyzete magaslatán. Ezt nem elég megállapítani. Rendelkezni kell jobb elképzelésekkel. Az egyre tornyosuló problémák miatt szükség volna a mielőbbi műhelymunka beindítására. Az Új Budapestért kezdeményezés úgy tűnik szunnyad, vagy nem látni még a tevékenység eredményét. A leendő főpolgármestert és csapatát már most el kellene kezdeni felkészíteni, hogy ne csupán választást nyerjen, hanem teljesíteni is tudjon azt követően. A város jelenti a kulturális életet, de jelenti a mindennapokat is, a közlekedést és a közműveket is. Kicsit sarkítva a kultúrához mindenki ért, de az utak, közművek működtetéséhez tanulandó, tapasztalandó szakmai ismeretekre van szükség. Megszerzésük időt igényel.

5

HIVATKOZÁSOK:

[1]

Darabos, P – Márialigeti, B. - Tolnai, B. – Vas, D. : Több, mint felelősség… Vízmű Panoráma 2003 / 2. szám. p.:24- 26

[2]

Molnár, P: Közműből közpénzszivattyú Külföldi vállalatokat gazdagítanak a budapesti fogyasztók Heti Válasz 2002. II. évfolyam 21. szám p: 36-37

6/6