2
1
1. A gazdálkodás és a gazdaságszervezés alapkérdései A gazdálkodás lényege: a sz kös (korlátozottan rendelkezésre álló) er források optimális felhasználására való törekvés. Az er források hasznosításának alternatívái vannak, amelyek azonban kölcsönösen kizárják egymást. Az ember (társadalom) arra kényszerül, hogy az alternatívákat rangsorolja és a sz kös er források által meghatározott keretek között a hasznosabbakat megvalósítandónak min sítse, a kevésbé hasznosakat elvesse. Az elméleti közgazdaságtan egyik alapkategóriája az alternatív költség (oppurtinity cost, haszonáldozati költség). Alternatív költség: a sz kösség miatt elvetett felhasználási mód feláldozott hozama. A gazdasági hatékonyság fogalma. Hatékony egy eljárás, ha adott er forrással a lehetséges legnagyobb hozamot érjük el, illetve egy adott hozamot a lehetséges legkisebb ráfordítással érjük el. („A legkisebb ráfordítással a legnagyobb hozamot” értelmezhetetlen.) Gazdasági racionalitás: a gazdaságos eljárás preferálása. Ennek néhány alapváltozata: Fogyasztói racionalitás: a rendelkezésre álló jövedelmet úgy költi el a fogyasztó, hogy az számára a lehetséges legnagyobb szükséglet-kielégítést eredményezze Más megközelítésben: két ugyanolyan áru jószághalmaz közül azt választja, amelyik számára hasznosabb, vagy két ugyanolyan hasznosságú jószág közül azt választja, amelyik olcsóbb. Termel i racionalitás: Olyan és annyi terméket (szolgáltatást) kínál fel a piacon, amely (amennyi) a legnagyobb profitot biztosítja. Másképpen: két azonos nagyságú outputot adó eljárás közül azt választja, amelyiknek kisebb a költsége. Az elméleti közgazdaságtan és a társadalomfilozófia (továbbá szociológia, politológia stb.) egyik legvitatottabb kérdése, hogy létezik-e közösségi szint racionalitás. Ez azon múlik, hogy létezik-e egzakt módon definiálható közösségi cél, közösségi érdek. Aggregálhatóak-e az egyéni preferenciák? Ha létezik közösségi érdek, léteznek-e olyan mechanizmusok, amelyek ennek megvalósítását eredményezik? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik a közösségi döntések elmélete. Koordinációs mechanizmusok: A gazdaságszervezés alapproblémái azzal kapcsolatosak, hogy a modern társadalmakban rendkívül bonyolult munkamegosztás van. Lényegében mindenki másnak tevékenykedik és saját szükségleteinek kielégítését mások által nyújtott termékekre, szolgáltatásokra alapozza. De hogyan d l el az, hogy az egyes emberek mit, hogyan és kinek a számára dolgozzanak ?. A társadalmi koordináció alaptípusai: -
agresszív, parancsuralmi etikai ,hagyományokon alapuló bürokratikus központi tervgazdálkodás piaci koordináció
Agresszív koordináció esetén a gazdasági szerepl k között alá-fölé rendelt viszonya mellett a gazdasági döntéseket egyoldalúan, az alárendelt helyzetben lév szerepl érdekeinek teljes figyelmen kívül hagyásával hozzák. A döntési pozícióban lév szerepl közvetlenül, pénzügyi közvetít k nélkül érvényesíti érdekeit, a gazdaság nem monetarizált. (Pl. rabszolgatartó rendszer, kényszermunka , rablás stb) Etikai koordináció esetén a felek mellérendelt viszonyban állnak egymással, a gazdasági döntéseket és a munkamegosztást hagyományok, vallási és erkölcsi értékek motiválják.. (Pl. klasszikus faluközösség, család, karitatív szervezetek) A gazdaság általában nem monetarizált. A bürokratikus koordináció esetén a felek alá-fölé rendelt viszonyban vannak, de a döntési pozícióban lév szerepl k nem közvetlen kényszerítéssel, hanem az alárendeltek érdekeit is figyelembe vev indirekt eszközökkel, tipikus esetben pénzügyi ösztönz kkel érvényesítik akaratukat. Tipikus példája a központi tervgazdálkodás, amelyben a gazdasági döntések zöme állami szinten születik és ezeket kötelez tervutasítások közvetítik, a vállalatok jövedelme a tervek teljesítésének függvénye. Piaci koordináció esetén a gazdasági szerepl k mellérendeltségi viszonyban vannak. Az elkülönült szerepl k döntéseiket saját érdekeik alapján hozzák, de saját érdekeik érvényesítésének feltétele, hogy más szerepl k érdekeit is figyelembe vegyék. A gazdaság monetarizált, a szükségletekr l, a hatékony eljárásokról pénzügyi kategóriák (árak, költségek, profit stb.) adnak információkat. Pl. A kereslet-kínálat viszonyáról az árak alakulása ad tájékoztatást, a hatékony termelési eljárást az elérhet árbevétel és a költségek összehasonlítása mutatja meg stb. A klasszikus közgazdaságtan álláspontja szerint az er források leghatékonyabb felhasználását a piaci koordináció biztosítja. Adam Smith megfogalmazása szerint a piacgazdaságban egy „láthatatlan kéz” biztosítja a „közjót”, vagyis az önös érdekeik szerint – de a piac által felállított korlátok között - döntést hozó gazdasági szerepl k tevékenysége a sz kös er források optimális allokációjához, ideális munkamegosztási rendszerhez, a javak elérhet legnagyobb b ségéhez vezet. Már a 19. századi klasszikusok is tapasztalták, hogy léteznek ú.n. „piaci elégtelenségek”, vagyis olyan gazdaságszervezési kérdések, amelyeket az önérdekre alapozott piacgazdaság nem tud kezelni. A 20. században és napjainkban ezek a problémák fokozódtak. Néhány ezek közül: a közjavak el állítása és elosztása, oktatás, egészségügy, az infrastruktúra és a tudományos kutatások fejlesztése, a piacgazdasággal szükségszer en együtt járó jövedelmi, illetve vagyoni differenciálódás, a versenyt korlátozó monopóliumok szabályozása. A közgazdasági elmélet és a gazdaságpolitikai gyakorlat egyik legvitatottabb kérdése, hogy a „haszonelv ” piac és a „bürokratikus” állam milyen szerepet játsszon. Tény azonban, hogy a fejlett gazdaságok alapvet en piacgazdaságok, amelyekben egyrészt a piaci koordináció, másrészt a bürokratikus koordináció is lényeges szerepet tölt be a gazdasági folyamatok szabályozásában. Másképpen fogalmazva a modern gazdaság vegyes gazdaság, amelyben az állam korlátozza, korrigálja vagy helyettesíti a piaci koordinációt.
3
4
2. A háztartások gazdasági döntései. A fogyasztói kereslet motívumai és fontosabb tényez i.
ponton túl pedig kifejezetten csökken a jószággal elérhet hasznosság. (Lásd illusztráció) Az összhaszon ott maximális (a telítettségi pont ott van), ahol MU = 0.
A klasszikus közgazdaságtan fogyasztási modellje
A hasznosság ordinális megközelítése a 20. század els éveiben vált általánossá. A modellben itt már nem feltételezzük, hogy a hasznosság mennyiségileg is mérhet , csak azt feltételezzük a fogyasztóról, hogy különböz jószágokat, illetve inkább jószágkombinációkat a hasznosság szempontjából össze tudja hasonlítani. Az illusztrálást, illetve az elemzést megkönnyíti, ha csak kétféle jószágot tartalmazó jószágkosarakat elemzünk. Pl.
A modell logikája: Az egyének szükségletei korlátlanok, de kielégítésükre szolgáló javakhoz a rendelkezésre álló jövedelem korlátai között juthatnak csak hozzá. Mint az er források általában, a jövedelem egyrészt sz kösen áll rendelkezésre, másrészt viszont adott jövedelem nagyon sokféle variációban elkölthet . Egyidej leg sokféle jószágkombináció, „fogyasztói kosár” megvásárlása szóba jöhet, de ezek alternatívák, kölcsönösen kizárják egymást. A fogyasztó rangsorolja a jövedelmével kielégíthet szükségleteket, azt a fogyasztói kosarat választja, amelyik számára a leghasznosabb. A szükséglet szubjektív hiányérzet javak iránt. A szubjektív jelleg azt jelenti, hogy minden egyénnek más és más hiányérzete jelentkezik, a differenciálódás kortól, nemt l, környezett l, egyéniségt l stb. függ. Így tehát a szükségletek egyéniek, de nem függetlenek a hagyományoktól, társadalmi környezett l. A jövedelmi korlátok miatt a szükségleteket rangsorolni kell, a rangsorolás alapja a hasznosság. A hasznosság a javak szükségletkielégít képessége. Egy adott jószág hasznossága nem az adott tárgy, vagy szolgáltatás bels tulajdonsága, hanem az egyén és a jószág közötti viszony, hiszen egy bizonyos tárgyra, szolgáltatásra való ráutaltság a különböz embereknél eltér . A közgazdaságtani modellekben a hasznosság elemzésére két f módszer alakult ki. A hasznosság kardinális megközelítése a 19. század klasszikusainak módszere volt. k az elméleti modellben egy-egy jószág hasznosságát mennyiségileg is „mérték”, t számokkal jellemezték. Egy adott jószág elfogyasztásával elérhet hasznosságot az ú. n. hasznossági függvénnyel írták le. A hasznossági függvény TU = f ( x ) alakú, amelyben a TU az adott jószág fogyasztásával elérhet összhaszon (total utility), x a jószág elfogyasztott mennyiségét jelöli. Bevezették a határhaszon fogalmát. A határhaszon ( marginal utility) azt mutatja meg, hogy egy adott jószág pótlólagos példányának elfogyasztása hogy változtatja meg az összhasznot. Illusztráció:
x (db) 1 2 3 4 5 6 7
TU 10 18 24 28 30 29 27
MU 10 8 6 4 2 -1 -2
Gossen I. törvénye szerint egy adott jószág egymás utáni példányainak elfogyasztása során a határhaszon csökken, vagyis el bb egyre kisebb haszonnövekménnyel jár, egy telítettségi
Jószágkosár jele A B C D E
X jószág mennyisége 8 6 4 3 3
Y jószág mennyisége 3 3 5 5 8
Ha X és Y jószágok pozitív hasznosságúak, akkor egyértelm , hogy fogyasztónk A jószágkosarat preferálja B-vel szemben, C-t illetve E-t preferálja D-vel szemben. A,C és E, valamint B és D között a mennyiségek alapján nem lehet eldönteni a preferencia-sorrendet. Tegyük fel, hogy a fogyasztó ezeket azonos hasznosságúnak tartja, a közgazdaságtan kifejezésével élve ezek közömbösségi viszonyban vannak. A szokásos jelöléssel: (A = C =F) > (B = D) Ha feltételezzük a javak végtelen oszthatóságát, akkor egy olyan koordináta-rendszerben, amelynek vízszintes tengelyén X, függ leges tengelyén Y jószág mennyiségét jelöljük, egy olyan jószágteret kapunk, amelynek minden egyes pontja egy-egy lehetséges jószágkombinációt képvisel. Ha ebben a térben összekötjük az azonos hasznosságot képvisel jószágkombinációkat, akkor az ú. n. közömbösségi görbéhez jutunk.
A közömbösségi térkép Y
U2 U1 U0
X
5
6
A javak végtelen oszthatóságának feltételezése miatt a közömbösségi térképen végtelen sok közömbösségi görbe helyezkedik el, ezek közül az ábrán hármat emeltünk ki. A magasabban (origótól távolabban ) elhelyezked közömbösségi görbén fekv jószágkosarak nagyobb hasznosságot képviselnek.
A fogyasztói optimum
Ugyanebben a jószágtérben jelölhetjük azokat a jószágkombinációkat is, amelyeket a fogyasztó a rendelkezésére álló jövedelem teljes elköltésével megvásárolhat. Az ezeket összeköt egyenest költségvetési egyenesnek nevezzük.
Y
I
Optimális jószágkosár
A költségvetési egyenes
Y I
U2 U1 U0
PY
X
I
Az ismertetett elméleti modell, illetve eszközrendszer a fogyasztói kereslet behatóbb vizsgálatára nyújt lehet séget, de ezek tárgyalása meghaladja e kurzus kereteit.
I
X PX
A fentiekben bemutattuk, hogy adott szükségleti szerkezet (preferenciarendszer), adott jövedelem és adott árak mellett hogyan keletkezik a vizsgált jószágok iránti egyéni kereslet. Egy adott jószág piacán persze nagyon sok fogyasztó van jelen, az egyéni keresletek összegz déséb l adódik a piaci kereslet. A piaci kereslet alakulását befolyásoló tényez k
Ha pl. a két jószág vásárlására fogyasztónknak 240 Ft jövedelem (I) áll rendelkezésére és X jószág ára (PX), 20 Ft, Y jószág ára (PY) 30 Ft, akkor a két széls séges elköltési lehet ség, hogy csak 12 db X-et, vagy 8 db Y-t vásárol, ez adja a költségvetési egyenes két tengelymetszetét, de végtelen sok egyéb jószágkombináció elérhet 240 Ft-ból (6 X-4Y; 9 X2 Y; 3 X – 6 Y stb.), ezek a kombinációk mind rajta vannak a költségvetési egyenesen.
A piaci keresletet befolyásoló tényez k egy lehetséges csoportosítása:
A két geometriai eszközzel modellezhetjük a racionálisan viselked fogyasztó optimális választását. Az optimális jószágkosarat az a pont képviseli, ahol a költségvetési egyenes a legmagasabban fekv közömbösségi görbét érinti. Hangsúlyozottan „érinti”, nem pedig metszi. Metszéspontban is megvásárolható fogyasztói kosár van, de az alacsonyabban fekv közömbösségi görbén helyezkedik el, tehát kisebb hasznosságú
A továbbiakban ezeket a tényez ket külön-külön vizsgáljuk, s t az egyes tényez csoportokat tovább bontjuk. Elöljáróban egy nagyon fontos módszertani elvet rögzítünk, ez a ceteris paribus (egyebek változatlansága mellett) elv. Vagyis, amikor egy-egy tényez változásának a keresletre gyakorolt hatását vizsgáljuk, a többi tényez t változatlannak tekintjük, így az adott tényez változása és a kereslet változása között ok-okozati összefüggést feltételezünk. (Ha pl. azt tapasztaljuk, hogy decemberben a karácsonyfának való feny kereslete magas ár mellett nagy volt, januárban pedig minimális ár mellett is szinte nullára csökkent, akkor nem fogjuk azt a következtetést levonni, hogy a feny fa kereslete annál nagyobb, minél drágább.)
7
8
Egy adott jószág keresletét – adott szükségleti szerkezet és a jövedelmek adott színvonalán – befolyásolja: - az adott jószág ára - egyéb jószágok ára.
kiegészít i és Z ára n , akkor X jószág kereslete csökken. (Pl. ha egy büfében jelent sen n a hamburger ára, akkor várhatóan a kóla iránti kereslet is csökken).
Evidenciának t nik, hogy a javak zöménél a kereslet alakulásának iránya ellentétes a saját ár alakulásával; emelked árak esetén – ceteris paribus – csökken a kereslet, csökken árak esetén n . A közgazdaságtan ezt a nap mint nap tapasztalt összefüggést két okra vezeti vissza, ezek szerint az árváltozásnak van helyettesítési és jövedelmi hatása. A helyettesítési hatás abban áll, hogy ha egy jószág ára változik, miközben egyéb árak nem változnak, akkor megváltoznak az árarányok. Ha pl. kiinduló helyzetben a sertéshús kilója 800 Ft, a csirkehúsé 400, és a sertéshús ára 1200 Ft-ra emelkedik, akkor a csirke eddig feleannyiba került, az árváltozás után már harmadannyiba, tehát relatíve olcsóbb lett. Ez egy magyarázat lehet arra, hogy csökken a sertéshús iránti kereslet (miközben a csirke kereslete a változatlan ár ellenére n .) A jövedelmi hatás elemzésénél ügyeljünk arra, hogy feltételeztük a nominális jövedelem változatlanságát! Emelked ár mellett viszont csökken a reáljövedelem, a változatlan nagyságú nominális jövedelem vásárlóértéke. Az el bbi példát folytatva: ha egy háztartás havi 12 000 Ft-ot szán húsvásárlásra, akkor ebb l a pénzb l eredetileg 15 kiló sertéshúst tudott megvenni, az áremelkedés után már csak 10 kilót. Ez is magyarázat lehet a kereslet csökkenésére. Azokat a javakat, amelyeknek kereslete az árváltozással ellentétes irányban változik, normál javaknak nevezi a közgazdaságtan. Léteznek azonban paradox árhatások is, amikor a kereslet az áralakulással egyirányba változik, mégpedig nem valamilyen extern tényez miatt, hanem ok-okozati összefüggésben, tehát a kereslet azért n , mert emelkedett a jószág ára, vagy azért csökken, mert csökkent az ára. Paradox árhatás jelentkezhet akkor, amikor az árnak ú.n. min ségi hatása van. A piackutatók által leírt Veblen-effektus pl. azzal függ össze, hogy bizonyos javaknál egyéb információk hiányában a fogyasztó az ár alapján alkot véleményt az áru min ségér l. Ha a hozzá nem ért borvásárló jó bort akar venni, akkor drága bort vesz. Ha ugyanennek a bornak csökkentik az árát, lehet, hogy csökken iránta a kereslet. Ehhez hasonló a sznob-hatás. Egyes fogyasztók hajlandóak drága dolgokat venni csak azért, hogy meg tudják mutatni környezetüknek, hogy arra is futja. Állítólag az 1970-es években, amikor ugrásszer en megn tt a borostyán ékszerek importja és jelent sen csökkent az áruk, lecsökkent a keresletük. Paradox keresletváltozást okozhat a spekulációs hatás is. Ilyenkor a mai árváltozásból a jöv beni árváltozásra következtetnek a vev k és ennek megfelel en döntenek. Ha pl. a t zsdén emelkedik a nyersolaj ára, akkor egy darabig fokozódik iránta a kereslet, mert arra számítanak, hogy kés bb még drágább lesz. Egy érdekes paradox árhatás az ú.n. Giffen-hatás. Ennek érdemi tárgyalására a kereslet és a jövedelem közötti összefüggések kapcsán térünk vissza. Az, hogy egy adott jószág keresletét hogyan befolyásolja egy másik jószág árának alakulása, attól függ, hogy a két jószág kereslete milyen viszonyban van. Ebb l a szempontból megkülönböztetjük a helyettesít és a kiegészít (komplementer) javakat. Ha X és Y jószágok egymás helyettesít i és Y jószág ára n , akkor X jószág iránti kereslet várhatóan emelkedik. (Pl. ha n a sertéshús ára, akkor n a csirkehús iránti kereslet.) Ha X és Z jószágok egymás
-
a jószágok árainak alakulása a jövedelmek alakulása a szükségletek szerkezetének alakulása
A jövedelemváltozás keresletre gyakorolt hatása els megközelítésre egyszer nek t nik, arra gondolhatunk, hogy ha – változatlan árak és szükségleti preferenciák mellett –n a jövedelem, akkor n az áruk iránti kereslet is. Könny belátni, hogy ez az összefüggés legfeljebb az összkeresletre igaz, de közben változhat a kereslet szerkezete, így egyes jószágok iránti kereslet n (ezeket normál javaknak nevezzük), másoké viszont csökken. Ez utóbbiakat inferior javaknak nevezzük. Az inferior (alárendelt) javak általában alacsonyabb min ség termékek, amelyeket inkább csak az alacsonyabb jövedelmi színvonal miatti kényszerhelyzetben vásárolnak a fogyasztók, de a jövedelem emelkedése nyomán áttérnek igényesebb helyettesít termékekre, vagyis az inferior jószág kereslete a jövedelem emelkedésével csökken, a jövedelem csökkenésével emelkedik. Pl. a parízer kereslete egy bizonyos jövedelemszint felett csökken tendenciát mutat. Az inferior jószágok fogalmának megismerése után visszatérhetünk a Giffen effektus tárgyalására. Giffen, angol kutató a 19.század második felében Írországban figyelte meg azt a paradoxnak t n jelenséget, hogy a szegényebb népesség körében azokban az években, amikor a burgonya drágább volt, akkor növekedett iránta a kereslet. Ennek az volt a magyarázata, hogy ebben a körben a burgonya a legnagyobb súlyú táplálék volt. Azokban az években, amikor a burgonya olcsóbb volt, több pénz maradt egyéb élelmiszerekre (pl. húsra); amikor viszont drágább volt, akkor a nélkülözhetetlen burgonyára többet kellett költeni, így kevesebb maradt egyebekre, ezek fogyasztását csökkentették és ezt is burgonyával pótolták. Elméletileg általánosítva: Mint fentebb tárgyaltuk, az árváltozásnak van helyettesítési és jövedelmi hatása. Vegyük az áremelkedés esetét. A helyettesítési hatást minden jószágnál tekinthetjük negatívnak, vagyis ha n a jószág ára, akkor a relatíve olcsóbb termék felé tolódik el a kereslet, a vizsgált jószág kereslete csökken. A jövedelmi hatás viszont attól függ, hogy normál vagy inferior jószágról van-e szó. Áremelkedés esetén a reáljövedelem csökken, ennek hatására a normál jószágok kereslete csökken, az inferior jószágoké n . A két hatás együtt:
Normál jószág Inferior jószág Inferior jószág
A kereslet változása áremelkedés esetén Helyettesítési hatás Jövedelmi hatás Összhatás csökken csökken csökken csökken* n csökken csökken n * n GIFFEN
* = er sebb hatás A Giffen-jószágok tehát inferior javak, amelyeknél a jövedelmi hatás túlkompenzálja a helyettesítési hatást. Minden Giffen jószág inferior, de nem minden inferior jószág Giffen. (lásd 2. sor) Egy-egy jószág iránti egyéni és piaci kereslet változatlan árak és változatlan jövedelem esetén is változhat, ha változik a szükségletek szerkezete, a fogyasztók preferencia-rendszere. A szükségletek (a szubjektív hiányérzetek) szerkezete változhat például demográfiai változások, a globalizáció,, a reklám, egy éven belül a szezonalitás változása stb hatására. A marketing szakirodalom nem túl hízelg en nyájhatásnak (band wagon effect) nevezi azt a közismert jelenséget, hogy az egyéni ízléseket befolyásolja a tömegek ízlése, ha egy termék divatossá válik, akár emelked árak mellett is n het a kereslete.
10
9 A kereslet rugalmassága A gazdasági döntések el tti mérlegelésnél nem csak az a kérdés, hogy milyen irányban változik a kereslet, hanem a változás intenzitása is. Ennek elemzésére szolgálnak a rugalmassági vizsgálatok, illetve mutatók.
A keresletrugalmassági együttható megmutatja, hogy egy adott keresletet befolyásoló tényez 1 százalékos változásának hatására – ceteris paribus – hány százalékkal változik a kereslet. Rugalmassági együtthatót elvileg bármely keresletet befolyásoló tényez re lehet számolni, de a leggyakrabban vizsgált esetek: -
a kereslet árrugalmassága a kereslet keresztár-rugalmasága a kereslet jövedelem-rugalmassága
Az árrugalmassági együttható megmutatja, hogy egy adott termék saját árának 1 százalékos változása hány százalékos változást okoz a keresletben. Kiszámítása: = (kereslet változása %-ban) : (árváltozás %-ban) Miután normál javaknál a kereslet és az ár változása ellenkez irányú, az együttható negatív értéket vesz fel. Az elemzésnél a mutató abszolút értékét szoktuk használni.
ha
ε 1 a kereslet rugalmas ε = 1 a kereslet egységnyi rugalmasságú
ha
ε
ha
Pl. Ha egy adott gyógyszer térítési díja 400 Ft, akkor a napi kereslet 200 doboz; amikor a térítési díj 500 Ft-ra emelkedett, a kereslet 180 db-ra csökkent. Tehát a kereslet 10 százalékkal csökkent 25 százalékos árváltozás hatására.
10 = 0,4 25
-
A termék helyettesíthet sége. Minél nagyobb a helyettesíthet ség, annál rugalmasabb a termék A helyettesít termék árának közelsége. Minél közelebb van ez az ár, annál rugalmasabb a kereslet. A rendelkezésre álló reakció id . Hosszabb távon általában nagyobb a rugalmasság A termék árának nagysága a fogyasztó összjövedelméhez képest. Minél kisebb ez az ár, annál nagyobb a rugalmasság.
Az eladó szempontjából azért különösen fontos a kereslet árrugalmassága, mert ez alapján tudja megítélni egy tervezett árváltoztatás bevételre gyakorolt hatását. Az árbevétel az eladott mennyiség és az egységár szorzata, s ezek ellenkez irányban változnak. Ha például az ár n , akkor az árváltozás önmagában véve növeli az árbevételt, viszont a mennyiség csökkenése csökkenti az árbevételt. A kérdés most már az, hogy melyik hatás az er sebb. Ha kereslet rugalmas, akkor a mennyiségi hatás az er sebb és az árbevétel csökkeni fog. Fenti második numerikus példánkban eredetileg 100x2000= 200 000 Ft volt az árbevétel, s ez lecsökkent 60x2500= 150 000 Ft-ra. Merev rugalmasság esetén viszont az emelked ár árbevételt növel hatásánál gyengébb a mennyiségi csökkenés árbevételt csökkent hatása. Els numerikus példánkban 200x400=80 000 < 180x500=90 000. A keresztár-rugalmassági együttható azt fejezi ki, hogy hány százalékkal változik egy adott áru kereslete egy másik áru árának 1 százalékos változásának hatására. Kiszámítása:
A keresztár-rugalmassági együttható el jele attól függ, hogy a vizsgált jószágok milyen viszonyban vannak egymással a keresletben. Helyettesít termékek esetén a várható el jel pozitív, hiszen ha n a egy termék ára, akkor n az azt helyettesít termék ára. Kiegészít javak esetén a keresztár-rugalmassági együttható várható el jele negatív. A jövedelem-rugalmassági együttható azt fejezi ki, hogy hány százalékkal változik egy jószág kereslete, ha a fogyasztók jövedelme emelkedik.. Kiszámítása: = (kereslet változása %-ban) : (jövedelem változása %-ban)
Az adott gyógyszer kereslete árrugalmatlan. Egy másik gyógyszer kezdeti térítési díja 2000 Ft, s ez 2500 Ft-ra emelkedett. Ennek hatására a kereslet napi 100 dobozról 60-ra csökkent.
ε =
-
= (X termék keresletének változása %-ban) : (Y termék árának változása %-ban)
1 a kereslet merev (rugalmatlan)
ε =
A kereslet árrugalmasságát befolyásoló fontosabb tényez k.
A jövedelem-rugalmassági együttható várható el jele normál javaknál pozitív, inferior javaknál negatív.
40 = 1,6 25
E gyógyszer kereslete árrugalmas.
11
12
3. A vállalati gazdálkodás f vonásai A termelés elvont sémája:
input output Naturális folyamat:
Termelési tényez k (munka, nyersanyag,
TERMELÉS
TERMELÉS
Termék, szolgáltatás
TERMELÉS
Árbevétel
ingatlan, gép stb.)
Pénzfolyamat:
Költségek
Naturális termel folyamatként a háztartási és hobby tevékenységet is lehet értelmezni, a piacgazdaság releváns termel folyamatai azonban a vállalatoknál mennek végbe. A vállalatoknál a termelés célja a pénzjövedelem, a profit szerzése, a hasznos naturális tevékenység ennek van alárendelve, ennek feltétele.
A vállalat a fejlett árugazdaság szervezeti alapegysége, amely elkülönül a gazdaság többi szerepl jét l, hozzájuk a piac közvetítésével kapcsolódik és pénzjövedelem szerzésére törekszik. A vállalat alapvet célja a profit maximalizálása. Rövid távon, ideiglenesen gyakran el fordul, hogy a vállalatok valamilyen okból nem törekszenek az éppen elérhet legnagyobb profitra. A profitcél dominanciájának elismerése mellett is fontos szerepet kaphatnak bizonyos részcélok. Ilyenek például: - tartós fennmaradás - növekedés, fejl dés - piaci pozíciók megtartása, javítása - fizet képesség (likviditás) meg rzése - a környezet elismerése (image) - vezet i, menedzseri célok, attit dök Ezek a részcélok azonban a profit hosszú távon való maximalizálását szolgálják. A mikroökonómia elvont vállalati modelljével a legáltalánosabb, leglényegesebb kérdéseit vizsgáljuk. A gyakorlatban a vállalatok rendkívül sok formát öltenek. Néhány fontos gyakorlati szempont: A gazdálkodó szervezetek között vannak ú. n. non-profit szervezetek, amelyek közvetlen célja még hosszú távon sem a pénzjövedelem szerzése. Ezek bevételei nem vagy csak részben árbevételek, tipikus esetben a bevételek költségvetési juttatások, vagy alapítványi és egyéb adományok. S bár nem nyereségérdekeltek, de a költségeket számon tartják és a kiadások csökkentésében érdekeltek. A non-profit szervezetek hatékonyságát nem pénzügyi mutatók alapján, hanem a vállalat szolgáltatás színvonala alapján lehet értékelni.
Az üzleti vállalkozások között vannak egyéni vállalkozások és gazdasági társaságok. Közöttük a legfontosabb különbség az anyagi felel sség terhe. Az egyéni vállalkozók korlátlan felel sség ek, ami azt jelenti, hogy teljes vagyonukkal (beleértve a magánvagyon olyan részeit is, mint pl. a tulajdonukban lév ház, gépkocsi stb.) felelnek a vállalat kötelezettségeikért. A gazdasági társaságok zöme korlátolt felel sség , vagyis tagjaik csak a társaságban vitt vagyonuk erejéig felelnek a vállalat kötelezettségeiért. Például egy magánszemély 1 millió forintos t kével lép be egy kft.-be, akkor maximum ennyit veszíthet, ha a vállalkozás cs dbe kerül, de mondjuk a lakását nem kockáztatja. Létezik „egyszemélyes társaságok” is, amelynek egyetlen tulajdonosa csak a vállalkozásnál bejegyzett t ke erejéig felel s. A gazdasági társaságok nagy részénél elkülönülnek a tulajdonosok és az alkalmazottak. A tulajdonosok érdekei alapvet en a profithoz, az alkalmazottaké a munkabér jelleg jövedelemhez f z dnek. Az alkalmazottak között kiemelked szerepe van a menedzsereknek, akik irányítják a vállalat m ködését, de ebben a min ségben nem tulajdonosok, érdekeik gyakran ütköznek a tulajdonosokéval. Például egy RT-ben a tárgyévi profit felhasználásáról hozott döntéseknél a részvényesek abban érdekeltek, hogy minél nagyobb legyen az osztalék, a menedzserek abban, hogy a profit minél nagyobb hányadát fordítsák fejlesztésre. A vállalatok gazdasági döntései nagymértékben differenciálódnak aszerint, hogy milyen piaci pozícióban vannak. A mikroökonómia ebb l a szempontból többféle alapformát modellez Az egyik széls séges piaci forma a tökéletes versenypiac, más néven kompetitív piac. A kompetitív piac elméleti modelljében egy adott termék piacán: -
Nagyon sok szerepl van és ezek mindegyike kicsi, olyan kis súlyt képvisel, hogy egyéni döntései nem befolyásolják a piaci keresletet vagy kínálatot, ezeken keresztül az árakat. A piacra lépésnek nincsenek sem gazdasági, sem jogi korlátai A termékek homogének, vagyis a vev k nem különböztetik meg egymástól a különböz eladók termékeit.
A másik széls séges elméleti modell a tiszta monopólium. A monopolista piac jellemz i: -
Az adott termék piacán egyetlen szerepl van, aki profitérdekének alárendelve saját maga állapítja meg a piaci árat. A piacra lépésnek gazdasági vagy gazdaságon kívüli (pl. jogi) korlátai vannak.
A valóságos piacok e két modell széls séges feltételei között m ködnek. A friss zöldségek piacán például nagyon sok eladó van, de egy-egy zöldségféléb l egymással versenyz különböz min ség fajták vannak. A gépkocsik piacán – túl azon, hogy a különböz márkák versenyeznek – nem egyetlen gyártó van, de kevés számú, egyenként elég nagy súlyú, így egy-egy gépkocsi gyártó cég jelent s döntése hatással van az egész ágazatra. Számviteli profit – gazdasági profit A profit az árbevétel és a költségek különbsége. Rendkívül fontos azonban a költségek, illetve a profit differenciált szemlélete. A vállalat köteles a számviteli el írásoknak megfelel en
13
14
bevételeit, költségeit és profitját elszámolni, ezt az illetékes hatóságoknak (pl. APEH) jelenteni, a profit után társasági adót fizetni. A számviteli el írások szerint azonban a költségeknek csak egy részét lehet az árbevételb l levonni, ezeken felül is vannak olyan költségek, haszonáldozatok, amelyekkel egy racionálisan gondolkodó vállalkozónak kalkulálni kell. Nézzük meg ezt a problémát egy fiktív számpélda segítségével!
határköltség, akkor a határprofit pozitív és a profitmaximalizáló vállalatnak érdemes a kibocsátást növelni. Határbevétel: (MR) a teljes bevétel (TR) változása a pótlólagos kibocsátás hatására. Számítása:
Egy gyógyszerész alkalmazottként dolgozik, éves munkabére 3 millió Ft. Úgy látja, hogy abban a községben, ahol lakóháza van, érdemes önálló patikát nyitni. Ehhez jó feltételeket biztosít az, hogy kötvényekben van 10 millió Ft megtakarítása és lakóházában van egy üzlethelyiség, amit eddig egy keresked bérelt. Belevág a vállalkozásba. A vállalkozás érdekében feláldozott jövedelmek éves szinten: Feláldozott munkabér Az eladott kötvények 10 %-os kamata A felszámolt kereskedés bérleti díja
3 millió Ft 1 millió Ft 2 millió Ft
Az els évben a könyvelés az alábbiakat mutatta ki: Árbevétel Számvitelben elszámolható költségek Számviteli profit
15 millió Ft 8 millió Ft 7 millió Ft
A számviteli el írások viszont nem teszik lehet vé a felsorolt feláldozott jövedelmek költségként való elszámolását, pedig azok nyilvánvalóan a vállalkozás alternatív költségei.(Ha nem kezdte volna el az önálló gyógyszertár m ködtetését, ezeket a jövedelmeket élvezhette volna) A racionálisan gondolkodó vállalkozó kalkulációja a következ : Árbevétel Számviteli költségek Egyéb alternatív költs. Gazdasági költségek Gazdasági profit
15 millió Ft
8 millió Ft 6 millió Ft
14 millió Ft 1 millió Ft
Bár a számvitel 7 millió Ft jövedelmet tulajdonít a patikának, de ebb l 6 millió az önálló vállalkozás nélkül is megvolt. A maximális profittömeget biztosító kibocsátás modellezése a határelemzés módszerével A mikroökonómiai modellek feltételezik, hogy a vállalat maximalizálja a profitját, vagyis termékéb l annyit termel és annyit kíván eladni, amennyi a legnagyobb profitot biztosítja számára. Vegyünk egy vállalatot, amely tetsz leges terméket termel! Feltételezzük, hogy termelési szintje (kibocsátása) adott és arról hoz döntést, hogy érdemes-e eggyel többet termelni. Össze kell hasonlítania a pótlólagos kibocsátásnak tulajdonítható bevétel-többletet a pótlólagos kibocsátásnak tulajdonítható költségtöbblettel. Ha a többletbevétel a nagyobb, akkor n a profit és érdemes a pótlólagos kibocsátást megvalósítani, ellenkez esetben nem. A mikroökonómia nyelvén ezt úgy fogalmazzuk meg, hogy ha a határbevétel nagyobb mint a
15
Ennek megfelel en rövid távon értelmezni tudjuk a teljes költségen (TC) belül a fix költséget (FC) és a változó költséget.(VC) A fix költség nagysága független a kibocsátás nagyságától. Ez persze azt is jelenti, hogy a fix költség akkor is jelentkezik, ha egyáltalán nincs termelés. Rövid távon kialakulhat olyan szituáció, amelyben annak ellenére, hogy a tevékenység az optimális kibocsátási szinten is veszteséges, vagyis nincs olyan termelési szint, ahol a teljes bevétel meghaladja a teljes költséget , a termelést mégis célszer folytatni. Nézzük az alábbi numerikus példát! (A termék egységára 40) FC 200 … … 200 200 200 200
VC 0 … … 300 320 350 400
∆TR ∆Q
Határköltség: (MC) a teljes költség (TC) változása a pótlólagos kibocsátás hatására. Számítása:
MC =
∆TC ∆Q
Határprofit: (M ) a teljes profit (T ) változása a pótlólagos kibocsátás hatására. Számítása:
Mπ =
∆Tπ ∆Q
vagy Mπ = MR − MC Vegyünk egy kompetitív vállaltot, amely olyan kis részesedést képvisel termékének piaci kínálatából, hogy kibocsátása nem befolyásolja az árakat, bármely kibocsátási szinten 60 egységáron tudja eladni termékét. (Ha az ár állandó, akkor a határbevétel is állandó és egyenl az árral.) Bevételei, költségei, profitja különböz kibocsátási szinten: Q 10 11 12 13
TR (QX60) 600 660 720 780
TC
T
MR
MC
M
400 450 505 570
200 250 215 210
60 60 60 60
…. 50 55 65
… 10 5 -5
TC 200 … … 500 520 550 600
TR 0 … … 400 440 480 520
T - 200 … … - 100 -80 -70 -80
Q = 0 kibocsátási szinten az összköltség egyenl a fix költséggel, s miután 0 termelés esetén az árbevétel 0, a veszteség abszolút értéke egyenl a fix költségek abszolút értékével. A példában a racionálisan viselked vállalat Q = 12 szinten alakítja ki kibocsátását, mert ekkor lesz legkisebb a vesztessége. Természetesen hosszú távon nem szabad veszteséges termelést folytatni, hiszen ekkor már minden input módosítható, Q =0 termelés esetén TR = 0, TC = 0, T = 0.
1 termékre jutó profit 20 19,1 17,9 16,2
A számpélda tanulságai: A profitmaximalizáló vállalatnak érdemes növelni a kibocsátását, ameddig MR > MC, vagyis ameddig M > 0.
A profitmaximum helyén MR = MC, vagyis M =0. (Példánkban a maximális profitot biztosító kibocsátási szint valahol Q=12 és Q=13 között van. Az utolsó oszlop adatainak tanulmányozása azt a fontos következtetést támasztja alá, hogy a maximális profittömeg elérésének nem feltétele az, hogy az 1 termékre jutó profit maximális legyen. (Pl. Q = 10-nél 1-1 termék profittartalma 20, de 10 X 20 = 200; Q =12-nél 1-1 terméken csak 17,9 profit van, de12 X 17,9 = 215.) Veszteségminimalizálás rövid távon A mikroökonómiai modellekben az id távok nem naptári kategóriák, hanem a termel döntésinek feltételeit differenciáló elhatárolások.
16
Rövid táv az az id intervallum, amelyen belül az inputok között van legalább egy olyan, amelyik nem módosítható, de van legalább egy olyan input is, amelynek felhasznált mennyisége megváltoztatható. Hosszú távon valamennyi input felhasznált mennyisége megváltoztatható.
Q 0 … … 10 11 12 13
MR =
18
17
4. Befektetési döntések. Értékpapírpiac, beruházási piac. Egy adott id szakon belül a gazdasági alanyok (vállalatok, háztartások, szervezetek ) rendelkezésre álló jövedelme és kiadásaik között különbség lehet, tipikus esetben különbség van. A gazdasági alanyok egy része nem költi el teljes egészében jövedelmét, hanem annak egy részét megtakarítja. Mások kiadásai az adott id szakban meghaladják bevételeiket, a többletkiadást vagy korábbi megtakarításaiból, vagy hitelb l finanszírozzák. A megtakarítások a modern áruviszonyok közepette pénzben történnek. Ennek két f formája: -
likvid pénz tartása pénzügyi befektetés
A likvid pénz elköthet formában áll rendelkezésre, tranzakciókra (áruvásárlásra, számlák kiegyenlítésére, adófizetésre stb.) adott formájában felhasználható. A likvid pénz f formái: a készpénz és a látra szóló betét. A likvid pénzt általában nem megtakarítási céllal tartanak a vállalatok és a háztartások, hanem a folyó kiadások fedezeteként, de elvileg nem kizárt a készpénz, vagy a látra szóló betét egyenlegének felhalmozása. Az ilyen felhalmozás ellen szól egyrészt a kamat vesztesség, másrészt az infláció. Sokkal tipikusabb, hogy a gazdasági alanyok megtakarításaikat kamat vagy más hozadék (pl. osztalék, árfolyam-nyereség) reményében befektetik. A pénzügyi befektetések f bb válfajai: -
határid s bankbetétek értékpapírok biztosítás, nyugdíjpénztár stb.
A pénzügyi befektetések mellett a befektetések másik f formája a beruházás, ami tárgyi eszközök (termel berendezések, gépek, telkek stb.) állományának növelése szintén a jöv beni hozam reményében. A modern árugazdaságban a beruházások jelent s hányadát hitelb l finanszírozzák. E hitelek forrását mások megtakarításai képezik. A pénzügyi rendszer (bankok, befektetési társaságok, biztosító társaságok, nyugdíjpénztárak stb.) összegy jtik a megtakarításokat és azokat kihitelezik a beruházóknak. Az értékpapírok fogalma, leggyakoribb fajtái. Az értékpapír olyan okirat, amely valamilyen vagyoni jogot testesít meg. Az értékpapírban foglalt jogot csak az okmány birtokosa gyakorolhatja. A kötvény hitelügyletet testesít meg. A kötvény megvásárlásával a befektet hitelt nyújt a kötvény kibocsátójának. A kötvény határid s, el re rögzítik a kölcsön visszafizetésének id pontját. A kötvény lejáratáig a rányomtatott névérték arányában kamatokat fizet a kibocsátó, majd a lejáratkor visszafizeti a befektetett összeget. A kötvény a futamid alatt akár többször is gazdát cserélhet, ennek során a kamatokhoz és a t kéhez való jog az eredeti feltételek szerint az új tulajdonoshoz kerül. A futamid alatti adás-vételeknél az aktuális árfolyam eltérhet (s többnyire el is tér) a névértékt l. Kötvény kibocsátója lehet vállalat, az állam (pl. kincstárjegy), bank.
A részvény vagyoni jogot testesít meg. A részvény vásárlója egy vállalat tulajdonának bizonyos kis hányadát szerzi meg. A részvénytársaság stratégiai döntéseit a közgy lés hozza, s itt a résztulajdonosok szavazatainak súlya részvényeik arányától függ. A kis részvényesek általában nem tudnak – s többnyire nem is akarnak – a döntésekbe beleszólni. A részvény hozama az osztalék, amely a vállalat profitjából való részesedés. A részvény lejárat nélküli, nem határid s értékpapír. A részvényeket a t zsdén és t zsdén kívül is adják-veszik, s ennek során az árfolyam általában eltér a névértékt l. A befektet k nagy része nem els sorban az osztalék miatt vásárolja a részvényt, hanem az árfolyamnyereség reményében. Persze az árfolyam csökkenhet is, ilyenkor csak vesztességgel lehet eladni a részvényt. A befektetési jegyet a befektet társaságok bocsátják ki, így gy jtik be a kis befektet k megtakarításait, amit utána értékpapírokba, vagy ingatlanokba fektetve igyekeznek hasznosítani. A társaság által elért hozamokból részesednek a kis befektet k. Sikeres társaság esetén extrahozamot is biztosíthat a befektetési jegy, de a kockázat nagy. A közraktárjegy birtokosa jogosult az értékpapíron megnevezett áru (pl. meghatározott mennyiség gabona) felhasználására. Az áru adás-vétele (Pl. az árut zsdén) annak fizikai mozgatása nélkül valósulhat meg. A váltó hitelben történ vásárláskor keletkezik. A vev az áru átvételekor nem fizeti meg a vételárat, hanem kiállít egy kötelezvényt, amelyben vállalja az ott feltüntetett összeg megadott határid re való kifizetését. Az eladó a váltót el is adhatja (forgathatja), ekkor az új tulajdonos lesz a hitelez . A váltót egy banknak is el lehet adni, ezt nevezzük leszámítolásnak. A váltó lejáratakor az kapja meg a névértéknek megfelel összeget, akinek az értékpapír a tulajdonában van. A pénz id értéke. A pénzhozamok jöv értéke és jelenértéke. A befektetett pénz kamatozik, a kamatot a pénz természetes hozadékának tekinthetjük. Éppen ezért a különböz id pontokban esedékes pénzösszegeket nem szabad mechanikusan összehasonlítani. Ugyanolyan nagyságú pénzösszeg ma többet ér, mint a jöv ben. A befektetési döntések értékeléséhez a különböz id pontokban jelentkez pénzáramokat azonos id pontra kell átszámítani. Az átszámításhoz az ú. n. reálkamatlábat használjuk, s így kiküszöböljük az inflációs hatás torzításait. A reálkamatláb az inflációs rátával korrigált nominális kamatláb. Egyszer – de nagy és egymástól távol es alapadatoknál nagyon pontatlan – eljárás szerint a reálkamatláb a nominális kamatláb és az inflációs ráta különbsége. Legyen i a reálkamatláb, n a nominális kamatláb, p az inflációs ráta tizedes tört formában. (Pl. 20 %-os nominális kamatláb esetén n=0,2.) Az egyszer eljárás szerint:
i =n− p Precízebb a reálkamatláb számítása osztással a következ k szerint:
1+ i =
19
20
Ha pl. egy adott évben a nominális kamatláb 5%, az inflációs ráta 2%, akkor az egyszer módszer szerint a reálkamatláb 3%. A precízebb számítás:
1,05 = 1,029 1,02
A jelenérték számításának különleges esete a fix örökjáradék, amikor végtelen (gyakorlatilag persze csak nagyon hosszú) ideig évente ugyanakkora pénzhozam lesz. A jöv beni pénzáramlatok jelenértékét ilyenkor a
PV =
A reálkamatláb 2,9 %. A pénz jöv értéke azt mutatja meg, hogy mennyit ér a mai pénz a jöv ben a kamatokkal megnövekedve. Számítása:
FV = C 0 ⋅ (1 + i )t Példa: Mennyit ér a mai 10 millió Ft 3 év múlva, ha a reálkamatláb 8 %.
FV = 10 ⋅1,083 = 12,6 A pénz jelenértéke azt mutatja meg, hogy mennyit ér a jöv beni pénz ma a kamatokkal diszkontálva. (Másképpen fogalmazva: mennyi pénzt kellene ma befektetnünk ahhoz, hogy adott kamatláb mellett az ismert jöv beni pénzösszeghez jussunk.) Számítása:
PV =
Ct
(1 + i )t
30 1,12 5
=
30 = 17 1,762
Másik példa: Egy kötvény névértéke 20 000 Ft. A kölcsön 3 év múlva esedékes visszafizetéséig minden év végén a névérték 7,5 %-át fizetik kamatként. Mekkora a kötvény jöv beni hozamainak jelenértéke, ha a piaci reálkamatláb 10 %?
1500 1500 1500 20000 + 2 + 3 + = 1,1 1,1 1,1 1,13 = 1364 + 1240 + 1127 + 15026 = 18757 PV =
Igaz, hogy a kötvény tulajdonosa a következ három évben 24 500 Ft-ot kap kézhez, de e jöv beni pénzek mai értéke 18 757 Ft, legfeljebb ennyit érdemes a kötvényért fizetni. A jöv beni hozamok jelenértéke a kötvény elméleti árfolyama.
C FIX i
képlettel lehet kiszámítani. Példa: Mennyit ér az a föld, amelyik egy életen át évi 500 000 Ft bérleti díjat biztosít, ha a várható reálkamatláb 12,5 %?
PV =
500 = 4000 0,125
Vagyis ezt a földet maximum 4 millió Ft-ért érdemes megvenni. Ha ennél magasabb az ár, akkor érdemesebb a pénzt bankba helyezni, mert az éves kamat több, mint 500 000 Ft. (Pl. 4,5 millió Ft 12,5%-os kamata 562 500 Ft.) Az állandó nagyságú, de véges id szakon keresztül esedékes pénzhozamot annuitásnak nevezzük. Az annuitás (A) jelenértékét a
Példa: Mennyit ér ma az 5 év múlva esedékes 30 millió Ft, ha a kamatláb 12 %?
PV =
1+ n 1+ p
PV = A ⋅
1 1 − i i(1 + i )t
Példa: Egy vállalkozó 10 millió Ft kölcsönt vesz fel egy banktól 5 év lejáratra 10 %-os kamatláb mellett. Az 5 év alatt minden év végén ugyanakkora összeget fizet meg a banknak, s ebb l vonják le az esedékes kamatot, a kamatlevonás után fennmaradt rész a törlesztés. Mekkora az évente fizetend összeg? (Másképpen: mekkora az 5 éven keresztül esedékes annuitás?)
10 = A ⋅
1 1 − 0,1 0,1(1,1)5 A = 2,64
(A gyakorlatban ezt a fáradságos számítást nem kell mindig elvégezni, a bankokban és más pénzügyiseknél rendelkezésre állnak az annuitási táblázatok.) Kövessük végig az el bb kiszámított annuitás sorsát!
21 Év
Tartozás az év elején
1. 2. 3. 4. 5. Összesen
10,00 8,36 6,56 4,58 2,40
Kamat (Az év eleji tartozás 10 %-a) 1,00 0,84 0,66 0,46 0,24 3,20
22 Törlesztés (2,64 – kamat)
Tartozás az év végén
1,64 1,80 1,98 2,18 2,40 10,00
8,36 6,56 4,58 2,40 0
Szokásos mutatók még:
Jövedelmez ségi index: a hozamok jelenértékének és a befektetés értékének aránya. A befektetés gazdaságos, ha a jövedelmez ségi index nagyobb, mint 1. Példánkban:
9,39 = 1,34 7
A jövedelmez ségi index tulajdonképpen azt is megmutatja, hogy a befektetés hányszor térül meg a beruházás futamideje alatt. A befektetések értékelése A befektetések értékelésénél azt a triviálisnak t n összehasonlítást kell elvégezni, hogy a befektetés várható hozamait szembesítjük a befektetés értékével, csakhogy miután a hozamok és a befektetés nem egy id pontban jelentkeznek a közvetlen összehasonlítás hamis képet ad. A jelenérték számítás módszerével egy id pontra kell tehát számolni az összehasonlítandó adatokat.
Megtérülési id :
Befektetés ⋅ Futamid Hozamok Példánkban:
7 ⋅ 3 = 2,28év 9,39
A nettó jelenérték mutatója:
NPV = PVhozamok − C 0 A befektetés gazdaságos, ha a nettó jelenérték pozitív. Ha pl. a fentebb illusztrált kötvény (amely három éven keresztül évi 1500 Ft-ot jövedelmez és a harmadik év végén visszakapjuk a 20 000 Ft-ot) jöv beni hozamainak jelenértéke – a fenti számítás szerint 18 757 Ft, akkor ennél kisebb összegért érdemes megvenni, drágábban nem. Ugyanilyen logikával lehet a fizikai beruházások gazdaságosságát megítélni.
Bels megtérülési ráta: a befektetés átlagos évi hozama. Szokásos jelölése: IRR (Inter Rate of Return) Egy befektetés gazdaságos, ha a bels megtérülési ráta nagyobb, mint a banki kamatláb. A mutató kiszámítása még egy ilyen egyszer példánál is elég bonyolult, ezért ezzel nem terheljük a kurzus hallgatóit. Fogadják el, hogy példánkban IRR=0,16, vagyis 16 %, ami nagyobb, mint a 8 %-os banki kamat, tehát a beruházás gazdaságos.
Példa: Egy berendezés ára 7 millió Ft. A berendezést három évig lehet használni és ennek során az 1, évben 3 millió Ft, a 2. évben 4 millió Ft, a 3. évben szintén 4 millió Ft hozamot biztosít. Érdemes-e megvenni és használni ezt a berendezést, ha a banki kamatláb 8%?
NPV =
3 4 4 + + − 7 = (2,78 + 3,43 + 3,18) − 7 = +2,39 1,08 1,08 2 1,08 3
A nettó jelenérték pozitív, a jöv beni hozamok jelenértéke meghaladja a befektetés értékét, tehát a beruházás gazdaságos.
24
23
5. Az állam gazdasági szerepvállalása I.
Napjainkban az államok alapvet en négy feladatkör ellátása érdekében vállalnak gazdasági szerepet: -
A gazdaság intézményi és jogi feltételeinek megteremtése Allokációs funkció Újraelosztási funkció Stabilizációs funkció
Az intézményi és jogi feltételek megteremtése a gazdaság, a piac zavartalan m ködéséhez szükséges szervezetek, jogszabályok létrehozásában nyilvánul meg. Ha nem lennének olyan jogszabályok, el írások, amelyek a tulajdont védik, a szerz dések érvényesítését biztosítják, akkor a piac nem tudna m ködni. Ilyen szabályok természetesen spontán módon is kialakulhatnak, de ezek betartása bizonytalan. Az etikai elvárásokat el bb-utóbb intézményesíteni kell. Az allokációs funkció minden olyan állami tevékenységet összefog, amely az el állított termékek és szolgáltatások mennyiségét és min ségét, a termelés szerkezetét befolyásolja. Az államnak azokon a területeken kell befolyásolni a gazdasági er források allokációját, amelyeken a piac nem képes a kell hatékonyságot biztosítani, illetve a társadalmi elvárásokat kielégíteni. Állami beavatkozás nélkül az önérdek által motivált piaci szerepl k nem biztosítanának alapvet en fontos infrastrukturális fejlesztéseket, oktatást, egészségügyi ellátást, közjavakat stb. A piac szerepl i saját szempontjaik szerint igyekeznek er forrásaikat hatékonyan felhasználni, de ez nem jelenti automatikusan a társadalmi szint hatékonyságot. Piaci elégtelenségeknek nevezzük azokat a gazdasági fejleményeket, amelyek az er források társadalmi szinten is hatékony felhasználását gátolják. A klasszikus közgazdaságtan a piaci elégtelenségek legfontosabb megnyilvánulásait a következ területeken tárgyalja. -
közjavak externáliák káros monopóliumok jövedelemelosztás elégtelen információ, téves döntések
A közjavak A szükségletek kielégítésre szolgáló javak két nagy köre: -
szabad javak gazdasági javak
A szabad javak korlátlanul állnak rendelkezésre, nem termelés eredményei, felhasználásuknak nincs alternatív költsége. (pl. leveg , napfény stb.) Ezekkel a közgazdaságtan nem foglalkozik.
A gazdasági javak sz kösen állnak rendelkezésre, el állításukhoz er forrásokat kell feláldozni. A gazdasági javak csoportosítása (témánk szempontjából): -
magánjavak közjavak vegyes javak
Az elhatárolás kritériumai:
Van-e rivalizálás a fogyasztásban? Másképpen fogalmazva: ha valaki fogyasztja az adott jószágot, ezzel csökkenti-e mások lehet ségeit a szükséglet kielégítésben? Lehetséges-e a fogyasztásból kizárni egyes fogyasztókat? Másképpen fogalmazva: van-e valamilyen „belépési korlát” a fogyasztóvá válásban. A legkézenfekv bb korlát: fizetni kell a fogyasztásért. A tiszta magánjavak esetében van rivalizálás és ki lehet zárni a fogyasztásból a nem fizet ket. (Pl. ruházat, élelmiszerek, lakás stb.) A tiszta közjavak esetében nincs rivalizálás és nem lehet (vagy csak ésszer tlenül nagy költségekkel lehet) kizárni egyeseket. (Pl. az utcai közvilágítás élvez i nem csökkentik a „készletet” és nem lehet megoldani, hogy mindenki csak olyan mértékben használja, amilyen mértékben fizet érte.) A javak elég nagy hányada a vegyes javak közé tartozik, a fenti két kritérium közül az egyik teljesül, a másik nem, vagy csak korlátozottan. (Pl. ha manapság valaki betéved egy hazai els osztályú labdarúgó mérk zésre, akkor b ven elfér, de a kizárás a belép jeggyel megoldható.) A vegyes javak sajátos változatait képezik a „túlzsúfoltságra” hajlamos javak, amelyeknél a „fogyasztás” egy kritikus nagyságánál kezd dik a rivalizálás. (Pl. hidak, közparkok stb.) A közjavak esetében a hagyományos piaci mechanizmusok nem tudják megteremteni a kereslet és a kínálat összhangját. Tekintettel arra, hogy senki sem zárható ki, a keresletnek nincsenek jövedelmi korlátai, jellemz a „potyautas” jelenség. Ugyanakkor e javak el állításának is vannak költségei, amelyek a piacon nem térülnek meg. Mennyi a közvilágítás „egyensúlyi” mennyisége egy városban? Erre a piac nem ad választ. Az államnak, illetve a közösségek képvisel inek (pl. önkormányzatoknak) kell a kínálatot optimalizálni és finanszírozni.
A közjavak és a közszolgáltatások fogalma nem ugyanazt takarja. A magánjavak és a vegyes javak egy részét az állam – közérdekre, biztonságos ellátásra, nemzetbiztonságra stb. hivatkozással - vagy teljesen kivonja a piaci szabályozás alól, vagy er sen korlátozza a piaci mechanizmusokat. Az oktatás, a tudományos kutatás, az egészségügy szolgáltatásai pl. elvileg a magánjavak, vagy legfeljebb a vegyes javak közé sorolható, mégis, hagyományosan az állam finanszírozza és a fogyasztókhoz nem piaci áron juttatja el.
26
25 Externáliák Externália – magyarul küls hatás a akkor jön létre a piacgazdaságban, ha a piaci alapon szervezett gazdasági események mellékhatásaként olyan hozamok, vagy költségek keletkeznek, amelyeket a piaci szerepl k nem fizetnek meg.
Pozitív externália esetén olyan hozam keletkezik, amit annak élvez je nem fizet meg. Ha pl. egy emeletes ház földszintjén bank m ködik, amit drága eszközökkel és biztonsági rökkel védenek, akkor az emeleten lév lakások biztonsága is nagyobb lesz, a lakók olyan szolgáltatást kapnak, amit nekik nem kerül semmibe. Negatív externália esetén olyan költség keletkezik, ami annak el idéz jét nem terheli, nem kell megfizetnie. Pl. egy cementgyár környezetszennyezést okoz, ami jelent s költségekkel terheli meg a társadalmat, de ezeket nem neki kell megfizetni. A társadalomnak érdekében áll a pozitív externáliákat ösztönözni, a negatív externáliákat korlátozni, de ez a hagyományos piaci eszközökkel nem megy. Ha a tranzakciókban résztvev felek nem tudnak megegyezni, akkor az államnak kell beavatkozni, a pozitív externáliákat költségvetési támogatásokkal , a negatív externáliákaz adókkal, bírságokkal internalizálni. A monopóliumok szabályozása A következ kben a „monopólium” kifejezést kissé pontatlanul fogjuk használni, mert nem csak az ágazatukban egyedüli cégeket nevezzük így, hanem mindazokat a vállalatokat, amelyek piaci pozíciójuk alapján jelent sen korlátozzák a gazdasági versenyt. Az ilyen tágan értelmezett monopóliumoknak is megkülönböztetjük két fajtáját:
A természetes monopólium azért került ebbe a pozícióba, mert – kihasználva a nagybani termelés el nyeit – alacsonyabb költséggel tudja el állítani ágazatának keresletét, mint több kisvállalat külön-külön.
idézhetnének el . A versenyszabályozás keretében az állam korlátozza ezeket a lehet ségeket. (Pl. a dömping ár alkalmazásának tiltása, kényszer árukapcsolások tiltása, fogyasztói érdekvédelem stb.) Jövedelem újraelosztás A jól m köd piacon minden szerepl gazdasági teljesítménye arányában részesedik a megtermelt javakból. Túl azon, hogy ebben az értelemben soha nem tökéletes a piac, a differenciálódás egy id után magát a piacot rombolja. A piaci verseny akkor hatékony, ha egyenrangúak, egyenl gazdasági pozíciójúak a szerepl k. Ha jövedelmek differenciálódását a vagyoni differenciálódás követi, romlanak a verseny feltételei. A piacnak ez a bels ellentmondása az egyik legjelent sebb piaci kudarc. A verseny feltételeinek karbantartásán túl a társadalom igazságérzete, az ezzel kapcsolatos politikai, vallási és egyéb megközelítések is arra kényszerítik az államot, hogy enyhítse a jövedelmi és vagyoni differenciákat. Ennek érdekében az adók formájában elvont jövedelmek egy részét a rászorultaknak juttatja el. Elégtelen információk, téves döntések A piaci elégtelenségek között gyakran említik a gazdasági döntésekben a szándékok és az eredmények eltérését, azt, hogy a gazdaságban sok a bizonytalanság és a kockázat. Ezeket többnyire az elégtelen információkra vezetik vissza. A tranzakciók gyakran aszimmetrikus piaci információk mellett jönnek létre, az egyik fél több információval rendelkezik. Az államnak fontos szerep jut abban, hogy az információk áramlásának szabályozásával, a piaci úton be nem szerezhet információk terítésével, a jöv kép kialakításának segítésével segítse a helyes döntéseket, korlátozza a téves döntéseket. Ide tartoznak pl. : a kötelez számviteli, információs rendszer el írása, nyilvánossága, szabványok, min sítési rendszerek, munkapiaci információs rendszerek stb.
A mesterséges monopólium gazdaságon kívüli okokból kerül domináns pozícióba, például azért, mert az állam kijelöli ágazatának egyetlen termel jeként, vagy több nagy cég fuzionál. Ahol monopóliumok m ködnek, ott korlátozott a piaci verseny. Ez azonban csak a mesterséges monopóliumok esetében vezet hatékonysági veszteséghez, hiszen a természetes monopólium éppen azért került ilyen pozícióba, mert hatékonyabban m ködik, mint a versenypiaci szerepl k. Az monopóliumok állami szabályozásának egyik feladata a mesterséges monopóliumok kialakulásának korlátozása, tiltása. E körbe tartozik a káros fúziók kialakulását megakadályozni kívánó „anti-tröszt” jogszabályok, vagy a káros kartellek tiltása. (A kartell az önállóságukat megtartó vállalatok megállapodása egy bizonyos részterületen. Pl. az árkertellben megegyeznek az eladási árakban, vagy a felvásárlási árakban; a kvótakartellekben a piacra vitt termékmennyiségben stb. ) A természetes monopóliumok tiltása nyilvánvalóan hibás dolog lenne, hatékonyságromláshoz vezetne. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a természetes monopóliumokat nem kell szabályozni. Azért kell, mert gazdasági er fölényükkel visszaélve káros hatásokat
27
6. Az állam gazdasági szerepvállalása II. Az el z el adás bevezetésében az állam gazdasági funkciói között felsoroltuk a „stabilizációs funkciót” is, eddig err l még nem esett szó, pedig ez a funkció képezi a közgazdaságtan egymással szemben álló iskoláinak, illetve a gyakorlati gazdaságpolitikának a legvitatottabb területét, mondhatni vízválasztóját. A vita tárgya az, hogy államnak be kell-e avatkozni a makroökonómiai folyamatokba, szükséges-e és lehetséges-e az államnak befolyásolni a makroszint termelést, a munkanélküliséget, az inflációt, hogyan kell kezelni az olyan alapvet egyensúlyi problémákat, mint a költségvetési deficit vagy a nemzetközi fizetési mérleg egyenlege. Az elméleti közgazdaságtan markáns differenciálódása az 1930-as években – az 1929-33-as világgazdasági válság kapcsán - vált nyilvánvalóvá, amikor J.M. Keynes nagyhatású munkássága megkérd jelezte az addig uralkodó klasszikus – neoklasszikus elmélet tarthatóságát. Mi a két irányzat paradigmái közötti alapvet különbség?
A klasszikus – neoklasszikus közgazdaságtan azt hirdette, hogy a magára hagyott (értsd: állami beavatkozás nélkül m köd ) piacgazdaság hosszú távon biztosítani tudja a gazdasági egyensúlyt. Léteznek olyan mechanizmusok, amelyek ideiglenes egyensúlytalanság esetén az egyensúly felé terelik a rendszert. Ha pl. az árupiacon túlkínálat van, akkor az árak csökkeni fognak, s így a kereslet n , a kínálat csökken. Az ideiglenes munkanélküliség oka az, hogy az egyensúlyinál magasabbak a bérek, de ekkor majd csökkeni fognak a bérek, a vállalatok hajlandók lesznek több munkavállalót fogadni. A kereslet és kínálat hosszabb távú egyensúlya szerintük azért is fennáll, mert a kereslet a kínálathoz igazodik. Ennek a nézetnek korai megfogalmazása a Say-dogma. Say azt állította, hogy mindenki azért ad el, mert vásárolni akar, az összkereslet automatikusan igazodik az összkínálathoz, legfeljebb a szerkezete tér el, de ezt az ármechanizmus korrigálja. Ehhez hasonló megállapításra jutott a 19. század végén megfogalmazott általános egyensúlyi elmélet, ami f ként Walras nevéhez kapcsolódott. Mindezek összegzése az, hogy a jól m köd piacgazdaságban hosszabb távon nincsenek kihasználatlan kapacitások, nincs munkanélküliség, az árupiaci egyensúly a potenciális kibocsátás szintjén alakul ki, éppen ezért nincs szükség állami beavatkozásra.
Keynes kutatási eredményei viszont arra utaltak, hogy a modern gazdaságokban az árupiaci egyensúly a potenciális kibocsátás szintje alatt alakul ki. Létrejön tehát a kereslet és a kínálat egyensúlya, de olyan termelési szinten, amely nem köti le a er forrásokat, vannak kihasználatlan kapacitások, s ezek közül a legsúlyosabb gazdasági és társadalmi gond a tartós munkanélküliség. A kapacitások kihasználatlanságának alapvet oka a kereslethiány. Keynesnél tehát – a klasszikusokhoz képest - megfordul a kereslet és a kínálat közötti determináció, a kereslet határozza meg a kínálatot. Az államnak be kell avatkozni, s ennek a beavatkozásnak alapvet funkciója a kereslet ösztönzése. Az állami beavatkozás két f területe: -
költségvetési (fiskális) politika monetáris politika
28
A költségvetési politika a jövedelmek újraelosztása révén befolyásolja a makrogazdasági folyamatokat. Adók formájában elvonja a vállalatok és a háztartások jövedelmének egy részét és azt egyrészt közvetlenül áruvásárlásra használja fel, másrészt transzferjövedelmek (segélyek, támogatások stb.) formájában a gazdasági szféra olyan területeire osztja ki, ahol az nagyobb keresletet indukál, mint amilyen keresletcsökkenést a jövedelem elvonása okozott. A modern államokban a költségvetési politika kormányzati funkció. A monetáris politika a forgalomban lév pénz szabályozásának eszközrendszere. A modern államokban a monetáris politika a – kormányzattól független – központi jegybank funkciója. A keynesiánus költségvetési politika f vonásai Elméleti megközelítés egy nagyon leegyszer sített modellben: A gazdaságban megtermelnek 100 érték árut, ez azt jelenti, hogy keletkezett 100 egységnyi jövedelem. A 100 egységnyi jövedelemb l 80 egységnyit fogyasztási cikkekre költenek, ez biztosítja 80 egységnyi áru realizálódását. 20 egységnyi jövedelmet megtakarítottak, az ennek megfelel árutömeg még talált gazdára. Az egyel re nem realizálódott árutömeg sorsa attól függ, hogy van-e rá beruházási kereslet. Ha a megtakarított 20 jövedelem egy részét a gazdasági alanyok értékpapírok (kötvények, részvények) vásárlására fordítják, akkor az értékpapírok kibocsátói ezt beruházási, fejlesztési célú vásárlásokra költik. Ha a megtakarításokat bankban helyezik el tartós betét formájában, akkor – kedvez kamatok esetén – fejlesztési célokra a vállaltok kölcsönveszik és elköltik. Ebben az esetben a 100 érték áru realizálódott, 80-at fogyasztási célokra, 20-at beruházási célokra vásároltak meg. Az árupiaci egyensúly feltétele az, hogy a megtakarításokat – a pénzügyi rendszer közvetítése nyomán – beruházásokra használják fel. Keynes szerint azonban a modern társadalmakban: -
csökken a fogyasztási hajlam (n a megtakarítási hajlam) n a likviditási hajlam csökken a beruházási hajlam
A fogyasztási hajlam csökkenése azt jelenti, hogy a fogyasztás lassabban n , mint a makroszint termelés, tehát a megtakarítások aránya n . (Pl. miközben a makroszint árukibocsátás 100-ról 200-ra n , a fogyasztás 80-ról 150-re n , vagyis a megtakarítási hányad 20 %-ról 25 %-ra n .) A likviditási hajlam növekedése azt jelenti, hogy a gazdasági alanyok megtakarításaik egyre nagyobb hányadát rzik meg készpénzben és látra szóló betétekben, vagyis nem kínálják fel a beruházók számára. A megtermelt árutömeg realizálása szempontjából ez nagyon rossz, sem fogyasztásra, sem beruházásra nem költik, a likvid megtakarítással azonos mértékben árutömeg is eladatlan marad. A beruházási hajlandóság egyrészt a romló konjunktúra, a kedvez tlenebb profitkilátások miatt csökken, másrészt a magas kamatlábak miatt. Az így kialakuló kereslethiány ellensúlyozásának f eszköze a keynesizmus felfogása szerint a költségvetési redisztribúció fokozása. A „pangó” pénzeket az állam adók formájában
29
30
elvonja és közvetlenül (a költségvetési intézményeken keresztül) vagy közvetve (a transzfereken keresztül) az árupiacra irányítja. Igaz, hogy az adóztatás önmagában véve csökkenti a keresletet, de – miután az állam költekezési hajlandósága nagyobb, mint a gazdasági szféra szerepl ié – a költségvetési kiadások ennél nagyobb mértékben növelik a keresletet. S t, az állam még a költségvetési deficitet is tudatosan vállalhatja a kereslet élénkítése, a foglalkoztatottság és a makroszint kibocsátás érdekében.
fels szinten van a központi jegybank (nálunk az MNB), az alsó szinten pedig az üzleti bankok hálózata. A központi jegybank a monetáris politika irányítója, közvetett eszközökkel befolyásolja a kereskedelmi bankok hitelnyújtó vagyis pénzteremt képességét. A monetáris politika f bb eszközei:
A múlt század közepét l kezdve az állami költségvetés szerepe a fenti logikának megfelel en növekedett. Míg az 1920-as években a fejlett országokban a nemzeti jövedelemnek kb. 10 %át vonta el és osztotta újra a költségvetés, a II. világháború utáni években ez az arány 50 %-ig is felment. Az 1929-33-as világgazdasági válságból való kilábolást szolgáló nagy nemzeti tervek (Pl. New Deal vagy a németországi fejlesztések ) lényege éppen az állami megrendelésekre való alapozás volt. A II. világháború után általánossá vált az államok árupiaci szerepvállalása. A monetáris politika f bb eszközei A keynesiánus gazdaságpolitika f ként a fiskális szabályozásra alapozódik, de a monetáris politikát is a konjunktúra élénkítés szolgálatába állítja. Ha kell, a forgalomban lév pénz mennyiségének növelésével élénkíti a keresletet (miközben inflációt idéz el ), ha kell alacsony kamatlábakkal élénkíti a beruházási keresletet. A monetárispolitika alapvet funkciója a gazdaság pénzzel való ellátása, a pénzkínálat megteremtése. De hogyan is keletkezik a modern pénz?
A mai pénz saját bels értékkel nem rendelkez hitelpénz. A pénz kialakulásának és fejl désének korábbi szakaszaiban el bb közönséges áruk, majd nemesfémek töltötték be az általános értékmér és csereeszköz szerepét, s ezek hagyományos termelés eredményei voltak, a pénz funkciókon kívül másra is használhatóak voltak, vagyis saját bels értékük is volt. A mai pénzek nem termelés eredményei, saját értékkel nem rendelkeznek. A pénzt a bankrendszer teremti hitelnyújtás révén. A gazdasági szférában (a bankszektoron kívül) mozgó pénzállomány tipikusan a kereskedelmi bankok hitelnyújtása révén változik. Ha egy vállalat rövid lejáratú hitelkérelemmel fordul a kereskedelmi bakhoz és a bank elfogadja a kérelmet, akkor egy egyszer könyvelési m velettel ráírja a nyújtott összeget a vállalat látra szóló betétszámlájára és egyúttal megterheli a vállalat hitelszámláját. Ebben az esetben nem arról van szó, hogy mások megtakarításait csoportosította át a bank, ennek a hitelnek nem volt semmilyen el zménye, ez egy pénzteremt hitel volt. (Természetesen vannak pénz újraelosztó hitelek is, pl. lakossági hitelek, beruházási hitelek, de most nem ezekr l van szó.) Amikor az adott összeget rákönyvelik a hitelt felvev vállalat bankszámlájára, az már valóságos pénz, a következ pillanatban pl. lehet vele fizetni, át lehet utalni egy másik vállalathoz, vagy az adóhatósághoz. Lehet készpénzt is felvenni, de amikor a készpénz kikerül a bankból a vállalat páncélszekrényébe, akkor már nem változik a forgalomban lév pénzállomány, hiszen amennyivel n a vállalat készpénzállománya, ugyanannyival csökken a betétállománya. A kereskedelmi bankok tehát egyszer könyvelési m velettel teremtik a pénzt, de természetesen nem korlátok nélkül. A modern bankrendszer kétszint , ami annyit tesz, hogy a
31 A keynesiánus gazdaságpolitika kudarca és a liberális irányzatok térnyerése A II. világháború után a keynesi alapokra helyezett gazdaságpolitika a fejlett ipari országokban sikeres volt. Kisebb és átmeneti jelleg visszaesésekt l eltekintve a gazdasági növekedés ütemes volt, csökkent a munkanélküliség, a konjunktúrát a keresletorientált gazdaságpolitika eredményesen ösztönözte. Az 1960-as évek végén már megjelentek az els figyelmeztet jelek, majd az 1973-as olajválságot követ világgazdasági válság éveiben a keynesi receptek hatástalannak bizonyultak. A keresletnövel intézkedések hatására a kínálat már nem növekedett, a munkanélküliség nem csökkent, egyoldalúan csak az infláció jelentkezett. Ezt nevezték „stagfláció”-nak. (infláció stagnálás mellett). Az okok részletes elemzése meghaladja e kurzus kereteit, tömören azt lehet mondani, hogy – éppen a keynesiánus gazdaságpolitika hatására – megváltoztak a nemzetközi és hazai feltételek, a kapacitások és a kereslet szerkezete jelent sen eltért egymástól. Ebben a helyzetben megjelentek, illetve feler södtek a keynesizmust bíráló, tagadó elméleti irányzatok és az ezek alapján bevezetett liberális gazdaságpolitikai gyakorlatok. Legnagyobb hatású irányzat a M. Friedman nevével fémjelzett monetarizmus volt, amely azt állította, hogy a válságjelenségek alapvet oka az állami beavatkozással manipulált, a piac követelményeinek nem megfelel , torz gazdasági szerkezet kialakulása. Az államnak vissza kell vonulnia! A költségvetési politika hosszú távon nem lehet a makroszint termelés és a foglalkoztatottság szabályozó eszköze, legfeljebb rövid távú hatásokat érhet el, amelyeket követnek a visszarendez dések. Ugyanakkor a költségvetési beavatkozások összekuszálják a gazdaság természetes rendjét, aminek hosszú távon végletesen kedvez tlen hatásai lehetnek. A monetáris politika nagyon fontos, de funkciója nem lehet a konjunktúraingadozások kiegyenlítése, hanem csak a gazdaság harmonikus pénzellátása. A racionális várakozások iskolája szerint a gazdasági alanyok ugyanazokkal az információkkal és gazdaságelméleti ismeretekkel rendelkeznek, mint az állam. Ebb l fakadóan a szisztematikus gazdaságpolitikai döntésekkel nem lehet más irányba terelgetni a gazdaságot, mint ahogy az a maga útján is menne. A nem szisztematikus, diszkrecionális beavatkozás viszont sokat ronthat a dolgokon azáltal, hogy összezavarja a racionális döntéseket hozó gazdasági alanyokat. A gazdaságpolitika akkor leghatékonyabb, ha nem akarja „terelgetni” az embereket, hanem kiszolgálja a természetes folyamatokat.
A kínálat oldali közgazdaságtan hívei azt állítják, hogy a keynesiánus gazdaságpolitika a keresletet az eltúlzott fiskális politikával, ezen belül az abnormálisan nagy adóztatással igyekszik szabályozni. Ebben a helyzetben az adókulcsok csökkentésével lehetne a vállalkozási kedvet növelni, a kínálat ilyen ösztönzésével lehetne a makroszint kibocsátást és a munkanélküliséget csökkenteni. Az 1970-es évek közepét l a korábbi eszközrendszer tarthatatlansága és az új elméleti irányzatok hatására a gyakorlatban is el térbe kerültek a liberális gazdaságpolitikai rendszerek. Az állam visszafogottabb szerepvállalása, a piaci mechanizmusok er södése megnyilvánult a költségvetési redisztribúció csökkenésében, a privatizációs és reprivatizációs folyamatokban, a „jóléti állam” visszavonulásában.
-
kötelez tartalékráta refinanszírozási kamatláb nyílt piaci m veletek
A kereskedelmi bankoknál tipikus esetben tartaléknak min sül a bankok jegybanki betétje. A kötelez tartalékráta meghatározza a jegybanki betétek minimális szintjét a látra szóló betétek százalékában. Ha például egy kereskedelmi banknál a látra szóló betétek állománya 4 milliárd forint, a jegybanki betétállomány 900 millió forint és a kötelez tartalékráta 20 %, akkor jegybanki betéteib l 800 kötelez tartalék (a 4 milliárd 20 %-a), 100 fölös, likvid tartalék. Likvid jegybanki betétre mindig szüksége van egy banknak, de ha – az egyszer sítés kedvéért eltekintünk – akkor beláthatjuk, hogy bankunk maximum további 500 millió pénzteremt hitelt nyújthat. (Ekkor a látra szóló betétek állománya 4,5 milliárdra n ne, aminek még éppen megvan a 20 %-a jegybanki betétben.)
Ha a monetáris politika azt szeretné, hogy több pénz kerüljön forgalomba, akkor a kötelez tartalékráta csökkentésével tudja növelni a bankok hitelnyújtó képességét, ha sz kíteni kívánja a pénzkínálatot, akkor növelni kell a kötelez tartalékrátát. A fenti példát folytatva: Ha a kötelez tartalékráta 20-ról 18 %-ra csökkenne, akkor a 4 milliárdos látra szóló betétállomány mellett 720 lenne a kötelez tartalék és 180 a fölös tartalék lenne. A fölös tartalék teljes felhasználásával a bank további 1 milliárd hitelt tudna nyújtani, szemben az el bbi fél milliárddal. A jegybanki betétállomány persze nem rögzített, az változtatható Növelni lehet egyrészt a banki aktívák (pénzügyi eszközök) átcsoportosításával (pl. a bank értékpapírokat ad el jegybanki pénzért), másrészt a központi jegybanktól felvett különböz hitelekkel. Ez utóbbit nevezzük refinanszírozásnak. Ezekért a hitelekért természetesen kamatot kell fizetni. Ha a magas a kamatláb, akkor kisebb a hitelfelvételi hajlam, kisebb tartalékállomány mellett kevesebb pénzteremt hitelt tudnak nyújtani a kereskedelmi bankok.
Ha a monetáris politika azt szeretné, hogy több pénz kerüljön forgalomba, akkor csökkenteni kell a refinanszírozási kamatlábakat, ha sz kíteni kívánja a pénzkínálatot, akkor növelni kell a jegybanki kamatlábat. A nyílt piaci m veletek keretében a jegybank értékpapírokat – tipikusan államkölcsön papírokat – forgalmaz és ezzel befolyásolja a forgalomban lév pénz állományát. A leghatékonyabb az, ha a kereskedelmi bankok kapcsolódnak be ebbe az üzletbe. Ha jegybanki tartalékaikat államkölcsön papírok vásárlására fordítják, akkor ezáltal csökken hitelnyújtó képességük, kevesebb pénz kerül ki a gazdasági szférába.
Ha a monetáris politika azt szeretné, hogy több pénz kerüljön forgalomba, akkor az adott id szakban kevesebb új államkölcsön papírt bocsát ki, mint amennyi lejár. Ha sz kíteni kívánja a pénzkínálatot, akkor növeli a forgalomban lév államkölcsön papírok állományát.
32
34
33
külföldi vállalat irányításában, vagy fordítva: a külföldiek jutnak meghatározó befolyáshoz egy belföldi vállalat irányításában. A fizetési mérleg statisztikai rendszere konvenció alapján próbálja elhatárolni a m köd t ke befektetéseket a többi befektetést l. Az IMF ajánlás a részvények 10 %-a feletti tulajdonrész megszerzését tekinti m köd t ke befektetésnek.
7. A nemzetközi fizetési mérleg és az árfolyampolitika A nemzetközi fizetési mérleg A nemzetközi fizetési mérleg egy adott országnak a külfölddel lebonyolított összes gazdasági tranzakcióját mutatja be, egy adott id szakra, általában egy évre vonatkozóan. (A KSH a negyedéves fizetési mérlegeket is közölni szokta) A fizetési mérleg szerkezetét ismertetve három részmérlegr l lesz szó az el adásban. (A statisztikai évkönyvekben szerepl precíz mérlegek ennél kissé bonyolultabbak, de didaktikai megfontolásból azoknak csak a logikáját tárgyaljuk.) Ez a három részmérleg: -
Folyó fizetési mérleg T ke- és pénzügyi mérleg Nemzetközi tartalékok változása
A folyó fizetési mérlegben a sz kebb értelemben vett külkereskedelmen (áruk, termékek nemzetközi kereskedelmén) túl jelent s súlya van a szolgáltatások nemzetközi forgalmának. Szokás ezeket „láthatatlan” exportnak illetve importnak nevezni. Tipikus példa erre az idegenforgalom, a külföldi turisták belföldi kiadásai egy sajátos exportot jelentenek. Ide tartoznak még többek között a fuvarozás, szállítmányozás, építési-szerelési szolgáltatás, üzleti szolgáltatások stb. Az áruk és szolgáltatások nemzetközi forgalma együtt adja a szélesebb értelemben vett külkereskedelmet. A folyó fizetési mérleg másik jelent s tétele a jövedelmek nemzetközi áramlása. Ezek közül a t kejövedelmek a jelent sebbek. Legnagyobb tételek a külföldi tulajdonú vállalatok profitjainak, illetve osztalékainak hazautalása, továbbá a különböz formában felvett hitelek kamatai.
A t kemérleg és a pénzügyi mérleg az aktívák nemzetközi áramlását tartalmazza. Az itt számba vett tételek tehát nem az aktívák (t keállomány, pénzügyi követelések stb) rendeltetésszer m ködtetésével kapcsolatosak, hanem az aktívák egyszeri állományi változásaival. Ahogyan egy háztartás havi bevételei között min ségi különbség van mondjuk a munkabér illetve a felvett hitelek vagy az örökség között, ugyanúgy nemzetgazdasági szinten is egészen más jelleg mondjuk az exportbevétel, vagy a külföldr l beáramló osztalék illetve a felvett hitelek, vagy a külföldr l beáramló t kebefektetés. Itt tehát nem meglév befektetések hozamai, vagy meglév tartozások terhei szerepelnek, (ezek a folyó fizetési mérleget érintik) hanem e befektetések állományának változásai. Egy eladósodott ország adósságszolgálati kötelezettségei közül például a hitelek törlesztése a pénzügyi mérlegben, a kamatfizetés a folyó fizetési mérlegben szerepel.
A portfólió befektetések olyan pénzügyi aktívák vásárlását jelentik, amelyek nem biztosítanak tényleges irányítási jogokat a külföldi vállalatokban. Tipikus példa a 10 %-nál kisebb részesedést jelent külföldi részvények, kötvények, egyéb értékpapírok adás-vétele. Az aktívák állományának változásai közül legjelent sebbek a nemzetközi hitelek állományának változásai. Beáramló pénz az adott évben felvett hitelek és a nyújtott hitelek törlesztése, kiáramló pénz a nyújtott hitelek és a külföldi hitelek törlesztése.
A nemzetközi tartalékok a központi bank devizatartalékait jelentik. A központi bank a fizetési mérleg egyensúlytalanságainak kezelése, vagy valutapiaci intervenciók céljából képez tartalékokat. Ha a folyó fizetési mérleg, valamint a t ke- és pénzügyi mérleg együttesen deficitet mutatnak, akkor csökken a tartalékok állománya, ellenkez esetben n . Az elszámolás során a devizatartalékok áramlását ellenkez el jellel könyvelik, így az. ú.n. számviteli fizetési mérleg egyenlege mindig zérus.
Hiányok és többletek a fizetési mérlegben A nemzetközi fizetési mérleg kis mérték , vagy rövid távú egyensúlytalanságai, illetve a részmérlegek egyensúlytalanságának egymást kiegészít sorozata általában nem okoz problémát. A gondok akkor jelentkeznek, ha valamelyik részmérleg tartósan hiányt vagy többletet mutat. A magyar gazdaságpolitika dilemmáiról szóló hírek évek, illetve évtizedek óta azt sugallják, hogy a fizetési mérleg hiánya az, ami a gondokat jelent. Nem nehéz azonban belátni, hogy a fizetési mérleg egyik vagy másik részmérlegének tartós szufficitje is kedvez tlen jelenség. Az 1970-es években az olajárrobbanás után az OPEC országok fizetési mérlegének hirtelen megnövekedett többlete okozott jelent s m ködési zavarokat. A többlet jelent s részét ugyan elhelyezték nyugati bankokban, a legfejlettebb országokban a folyó fizetési mérlegek hiánya mellett is szufficitet mutatott a teljes fizetési mérleg, de ennek kihelyezése a recesszió közepette m köd t keként akadályokba ütközött. Az eredmény az volt, hogy a nyugati bankok valósággal rátukmálták az olcsó hitelt a dél-amerikai és kelet-európai országokra. E kihelyezések meglehet sen nagy része vált kés bb kétes, vagy behajthatatlan követeléssé, az elkövetkez évtized az adósság átütemezések és adósság elengedések id szaka volt.
Kétségtelen tény, hogy a világgazdaság perifériájához tartozó országokban inkább a fizetési mérleg hiányai okozzák a gazdaságpolitikai nehézségeket. Induljunk ki abból a tipikusnak mondható szituációból, hogy a folyó fizetési mérleg deficites. Ez azzal jár, hogy a a t ke- és pénzügyi mérlegben többletet kell elérni. Nem mindegy azonban, hogy ez a többlet milyen formában megy végbe.
A direkt t kebefektetések (másképpen: m köd töke befektetések) rovatba kerülnek az olyan befektetések, amelynek eredményeként belföldiek meghatározó befolyásra tesznek szert egy
A kedvez bb az, ha a folyó fizetési mérleg hiányának finanszírozása a m köd t ke beáramlásával valósul meg. Ekkor az ország adósságállománya nem növekszik, s van esély rá, hogy a t kebeáramlás növeli a kapacitások mennyiségét és min ségét, s ezáltal el segíti az ország gazdasági növekedését, akár a folyó fizetési mérleg javulását is.
35
36
Ha a folyó fizetési mérleg hiányát külföldr l felvett hitellel finanszírozzák, akkor n az ország adósságállománya. A megnövekedett adósságállománynak nagy az adóterhe, s ez – mint láttuk – a folyó fizetési mérleget terheli. Egy esetleges exporttöbblet mellett is állandósulhat a folyó fizetési mérleg hiánya. A felvett hitelek kamatai már csak újabb és újabb hitelekb l tudja az ország kifizetni. Ezt a helyzetet nevezzük adósságcsapdának. Ördögi kör alakulhat ki akkor, ha egy eladósodott ország nem törleszteni és nem fizet kamatot, például átütemezést kér. Ilyenkor mint „rossz” adós, nem kap új hiteleket. Mint ismert, Magyarország az elmúlt évszázad utolsó negyedében „klasszikus” adósságcsapdában verg dött és ennek következményei máig hatóak. A magyar külkereskedelmi mérleg az 1960-as évek végén lényegében egyensúlyban volt, bár a külkereskedelmi forgalom szerkezete meglehet sen torz volt. A lavinát az els olajárrobbanást követ általános nemzetközi árrobbanás indította el. A világpiaci árak ugrásszer emelkedése ugyanis nálunk drasztikus cserearány romlással jelentkezett. Amíg az általunk exportált termékek ára rövid id n belül kb. 20 %-kal emelkedett, addig az energiahordozókkal és nyersanyagokkal terhelt importunkért kb. 50%kal magasabb árakat kellett megfizetni. A cserearány romlása a nemzeti jövedelemnek mintegy 15 %-át „elvitte”, a külkereskedelmi mérleg hiánya elviselhetetlen mérték vé vált. A magyar gazdaságpolitika – utólag látjuk, hogy nagyon elhibázottan – exportoffenzívával igyekezett „utána menni” az importtöbbletnek. Nagy beruházások indultak az exportképes termelés fokozása érdekében. A fejlesztések forrása az akkor éppen olcsó hitel volt. Soha nem látott mértékben vette fel az MNB a külföldi hiteleket. Ez a stratégia azonban nem hozta meg az elképzelt eredményeket. Miután a termelési struktúra szükséges változása elmaradt, az egész magyar termelés, de ezen belül a beruházások és az elképzelt export is továbbra is rendkívül importigényes volt, másrészt a tervezete exporttermékek elérhet piacai a 70-es évek végére – f ként az ú.n. második olajárrobbanás és a délkelet-ázsiai offenzíva hatására - besz kültek. A kereskedelmi mérleg sem javult kell mértékben, a folyó fizetési mérleget viszont egyre jobban terhelték a kamatok. Újabb és újabb, egyre drágább hiteleket kellett felvenni.
Az alábbi táblázat hazánk nemzetközi fizetési mérlegének alakulását mutatja az 1999. és 2003. közötti öt évben.
Áruk Szolgáltatások Külkereskedelmi mérleg Jövedelmek Transzferek Folyó fizetési mérleg T ketranszferek M köd t ke Portfólió befektetések Egyéb befektetések T ke-és pénzügyi mérleg Tévedések és kihagyások Teljes fizetési mérleg
1999 -2044 816 -1228 -2713 410 -3531 31 2872 1851 1374 6128 -356 2241
2000 -3180 1207 -1973 -2792 385 -4380 300 2334 -380 3447 5701 -163 1158
2001 -2496 1625 -871 -3192 450 -3613 358 3992 1723 -2582 3491 62 -60
1000 euróban 2002 2003 -2203 -2898 542 - 529 -1661 -3427 -3838 -3742 525 594 -4974 -6575 202 -32 2889 562 1976 2876 -2260 3439 2807 6845 202 262 -1965 532
Látható, hogy a külgazdasági egyensúlyi problémák gyökere hagyományos külkereskedelemben, az áruk nemzetközi cseréjében állandósult importtöbblet. Az 1990-es években és az új évezred els éveiben ezt némileg kompenzálták a szolgáltatások, ezen belül
f ként az idegenforgalom. Sajnálatos módon 2003. után a szolgáltatások mérlegében is deficit jelentkezett, növelve a szélesebb értelemben vett külkereskedelem hiányát. A folyó fizetési mérleg évr l-évre romlott, amihez a külkereskedelmi importtöbblet növekedésén túl a jövedelemkiáramlás fokozódása is hozzájárult. A 2000-es évek elején évente 700-800 ezer eurós kamatfizetési kötelezettség 2004-re már 1 milliárd fölé n tt. Profit, osztalék címén évente 3, 0 – 3,5 milliárd eurónyi jövedelem áramlott ki az országból. A folyó fizetési mérleg egyre növekv hiányát a t ke- illetve pénzügyi mérleg pozitív szaldójával kellett ellensúlyozni. Ennek bels arányai változtak. A vizsgált id szak elején a m köd t ke és portfólió befektetések mellett hitelfelvételekkel is gyarapítottuk a forrásokat, 2001-ben és 2002-ben a hiteltörlesztések összege meghaladta a felvett hitelekét, majd 2003. után újra növekedett az adósságállomány. Az adósságot nem generáló források között az id szak elején a m köd t ke beáramlása, az id szak végén a portfólió befektetések voltak a nagyobb súlyúak. A valutaárfolyam Ha precízek akarunk lenni meg kell különböztetni a valuta és a deviza fogalmát. A valuta egy külföldi készpénz belföldön. A deviza egy külföldi ország fizetési eszközére szóló kötelezvény. A szigorú definíció szerint az otthoni szekrényfiókban tartott 10 eurós bankjegy valuta, de az OTP-nél vezetett számlánkon deviza van. A gyakorlatban a valuta és a deviza közötti különbség elmosódik, a szakirodalom „lezserségét” átvéve a továbbiakban mi sem fogjuk következetesen megkülönböztetni a két fogalmat, többnyire a „valutapiac”, „valutaárfolyam” stb. kifejezéseket fogjuk használni, bár jól tudjuk, hogy a nemzetközi pénzmozgások zöme devizákban bonyolódik.
A valutaárfolyam két ország fizetési eszközének átváltási arányát jelenti. A valutaárfolyamot kétféle módon fejezhetjük ki: Direkt jegyzés esetén: a hazai pénz árát külföldi valutában fejezzük ki. Pl. 1 Ft = 0,4 eurócent (0,004 €) Indirekt jegyzés esetén: a külföldi valuta árát fejezzük ki hazai pénzben. Pl. 1€ = 250 Ft. Mi a továbbiakban – ha ennek ellenkez jét külön nem jelezzük – valutaárfolyamon a külföldi valuta hazai pénzben kifejezett (az indirekt jegyzés szerinti) árát fogjuk érteni és
e (exchange rate) szimbólummal jelöljük. Ez tehát azt jelenti, hogy ha a hazai pénz leértékel dik, akkor e értéke n , és fordítva: a hazai Pénz felértékel dése esetén e csökken. Ha pl. az el bbi relációban a forintot – a példa kedvéért drasztikusan – 25 %-kal leértékeljük, akkor 1Ft=0,003 €, e = 333,33 Ft.
38
37
meg. A külföldi befektet k belföldön hazai pénzért vásárolhatnak értékpapírokat, vagyis a t keimport rök a valutapiacon kínálatot támasztanak.
Árfolyamrendszerek Az árfolyamok a devizapiacokon alakulnak ki a kereslet és a kínálat függvényében. Ezt a piacot azonban az állam, általában a központi jegybank befolyásolhatja. A különböz árfolyamrendszereket éppen aszerint csoportosítjuk, hogy van-e ilyen befolyásolás. Ennek megfelel en a két f típus: -
lebeg (rugalmas) árfolyamok rendszere rögzített (fix) árfolyamok rendszere
Lebeg árfolyamok esetén a gazdasági szféra szerepl inek a valuták, illetve devizák iránti keresletét és kínálatát nem befolyásolják sem az állam pénzpiaci beavatkozásai, sem egyéb automatizmusok. Rögzített árfolyamok esetén az állam, illetve a központi jegybank olyan beavatkozásokat eszközöl, illetve olyan mechanizmusokat m ködtet, amelyekkel az árfolyamot egy sz k sávon belül tartja. Létezik egy deklarált rögzített árfolyam, a piaci árfolyam ett l eltérhet, de ha az eltérés eléri az ú.n. intervenciós sáv határait, akkor automatizmusok vagy központi banki beavatkozások úgy módosítják a keresletet vagy a kínálatot, hogy az árfolyam a sávon belül marad.
A devizapiac szerepl i között meglehet sen nagy súlyt képviselnek a spekulánsok. A spekulációs pénzek mozgásirányának változásai id nként drámai változásokat idéznek el az értékt zsdei és a devizapiaci árfolyamokban.
A lebeg árfolyamok A rugalmas árfolyamok rendszerében nincsenek olyan jegybanki tartalékváltozások, amelyek a valutapiac befolyásolását célozzák, tehát a valutapiacon is érvényesülhet a kereslet és kínálat árszabályozó hatása, ugyanúgy mint a közönséges áruk piacán. Rögzített árfolyamrendszer jegybanki intervencióval A rögzített árfolyamrendszereknek több konkrét formáját alkalmazták a történelem folyamán, mi csak a ma általánosan alkalmazott technikát tárgyaljuk. Ennek lényege az, hogy a központi jegybank kötelezettséget vállal arra, hogy pénzpiaci beavatkozással a rögzített árfolyamnak egy meghatározott intervallumában tartja a piaci árfolyamot. Tekintsük az alábbi ábrát!
A rögzített árfolyam tehát nem azt jelenti, hogy adminisztratíve határozzák meg a valuták árait és az kötelez a valutapiac szerepl ire nézve. Persze erre is volt már példa, de ez annyira periférikus jelenség, hogy a pénzügyi tankönyvek nem foglalkoznak vele.
e
Milyen motívumai vannak a külföldi valuta iránti keresletnek illetve kínálatnak a hazai devizapiacon: 287,5
A valutakereslet f tényez i: - termékek és szolgáltatások importja - t keexport - a hazai valuta gyengülésére számító spekuláció
D0
e∗=250
D1
S0
212,5
A valutakínálat f tényez i: - termékek és szolgáltatások exportja - t keimport - a hazai valuta er södésére számító spekuláció
S1
A külkereskedelem szerepl i közül az import rök külföldön kívánnak vásárolni tipikusan külföldi valutáért, k tehát a belföldi piacon a keresletet támasztják. Az export rök külföldi valutában realizált árbevételeiket belföldön hazai pénzre váltják, tehát valutakínálattal jelennek meg.
Q€
Azok a hazai gazdasági alanyok, akik külföldön kívánnak reálberuházásokat megvalósítani, vagy értékpapírokat vásárolni, vagyis a t keexport rök a valutapiac keresleti oldalán jelennek
Az ábrán e a külföldi valuta árfolyamát jelöli, e∗ a rögzített árfolyam, a vízszintes tengelyen a külföldi valuta keresletének és kínálatának mennyiségét jelöljük. Legyen a külföldi valuta az euró, a rögzített árfolyam 250 Ft/€, az intervenciós sáv 15 %. Kiinduló pontban a deviza kereslet és kínálat a rögzített árfolyam szintjén határozza meg a piaci árfolyamot. Tegyük fel,
39
40
hogy például a magas hazai kamatláb miatt a t zsdén a megélénkül a külföldiek kereslete a hazai értékpapírok iránt. Az euró kínálata megn , kínálati függvény eltolódik jobbra (S1) és az egyensúlyi árfolyam az intervenciós sávon kívül alakulna ki. A jegybanknak meg kell növelni a külföldi valuta keresletét, a beáramló deviza egy részét felvásárolja. A keresleti görbe is eltolódik jobbra, a piaci árfolyam a sávon belül marad.
nyilvánul meg, hogy olcsóbbakká válhatnak külföldön az exportált áruk. A csökkentett külföldi ár a korábbinál nagyobb hazai egységárban realizálódhat a forint leértékelése után. (Ha például a 100 €-s árat 98-ra engedi le, ennek forint ellenértéke az új árfolyamon 25 480.) Az árcsökkentés persze csak akkor racionális, ha ennek keresletnövel hatása van.
Ha a hazai valuta a piacon túlságosan leértékel dik, vagyis a fels intervenciós határnál akar kitörni a sávból, akkor a központi jegybanknak külföldi valutát kell eladni, a megnövekedett kínálat miatt az árfolyam csökken.
A valutaárfolyam és a nemzetközi fizetési mérleg Naponta hallhatunk híreket arról, hogy a fizetési mérleg befolyásolásának szándékával a jegybankok leértékelik, vagy felértékelik a valutájukat. Rögzített árfolyamrendszerben ez csak indirekt módon történik: az intervenciós sávok módosításával, vagy a deklarált középárfolyam módosításával. (2003. els felében például az MNB felfelé tolta a sávhatárokat. Ez kvázi forintleértékelés volt, hiszen miután az alsó sáv is fentebb került, az intervenciós kényszer gyengébb forintnál jelentkezik, vagy – ha úgy adódik – a fels sávnál magasabb euró árfolyamnál kell stopot mondani.) Szinte axiómaként mondogatják laikusok és szakemberek egyaránt, hogy a hazai valuta leértékelése ösztönzi a külföldi valuták, illetve devizák beáramlását és fékezi azok kiáramlását. A deficites fizetési mérleg tehát a hazai valuta leértékelésével javítható. Ez azért nem ennyire egyértelm . A közhelyes leegyszer sítés nem számol például a t kepiaci hatásokkal, a bels ár- és pénzpiaci hatásokkal, az inflációval stb. Az el adásban a nemzetközi fizetési mérleg t ke- és pénzmérlegeivel mi sem foglalkozunk, a folyó fizetési mérleg tételei közül is csak a külkereskedelmi mérleget vizsgáljuk. A hazai valuta leértékelésének hatását, a külkereskedelem révén beáramló és kiáramló külföldi valuta mennyiségét az export- illetve az importkereslet rugalmassága nagymértékben befolyásolhatja. Ezt könnyen beláthatjuk. Az alapfokú tananyagok is tárgyalják azt az összefüggést, hogy például a hazai valuta leértékelése el nyös az export röknek, kedvez tlen az import röknek. Hiszen az export r ugyanazért valutabevételéért leértékelés esetén több hazai pénzt fog kapni. Például ha 100 € -ért elad egy bizonyos mennyiség terméket akkor 250 Ft-os árfolyamon 25 000 Ft bevételhez jut, ha a forint leértékelése után az euró árfolyama 260 Ft-ra emelkedik, ugyanazért 26 000 Ft-ot kap. De gondoljuk meg, hogy ha az export mennyisége változatlan, akkor továbbra is csak 100 € az országba beáramló valuta. Hasonló módon: ha az import r változatlan mennyiséget vásárol külföldön, akkor az valutakiáramlás nem változik, csak ezért több forintot kell kifizetni. Az exportból származó beáramló valuta összege akkor n het, ha n az export volumene. Erre ösztönözve is vannak az export rök. A drágább valuta miatt csökkenthetik külföldön az árakat, s ennek folytán növekedhet a kereslet. Az a sokat hangoztatott tétel, hogy a hazai valuta leértékelése növeli az ország termékeinek nemzetközi versenyképességét abban
Normál javak esetében tehát a valutaleértékelés hatására csökken az oda exportált áruk ára, viszont n az eladott mennyiség. Mint tudjuk, ez azonban csak akkor növeli a valutában számolt árbevételt, ha a kereslet rugalmas, vagyis ha a mennyiségi növekedés árbevételt emel hatása nagyobb, mint az árcsökkenés árbevételt csökkent hatása. Az export rök forint bevétele akkor is n het, amikor a külföldi kereslet rugalmatlan. Ilyenkor azonban az exportból származó valuta árbevétel a növekv mennyiség ellenére csökken. A hazai pénz leértékelése rugalmatlan kereslet esetén csökkentheti a beáramló külföldi valuta mennyiségét.
Tekintsük az alábbi táblázat adatait: Id szak 1. 2
Árfolyam Ft/€ 250 260
Egységár € 2 1,95
Az export mennyisége 1000 1020
Egységár Ft 500 507
Árbevétel € 2000 1989
Árbevétel Ft 500 000 517 140
A példában a forint leértékelése után alacsonyabb áron többet exportáltak, de a rugalmatlan kereslet miatt az euró bevétel csökkent. A forintár a megdrágult euró miatt növekedett, s n tt az export rök hazai pénzben számított árbevétele is.
Hasonló módon beláthatjuk, hogy a hazai pénz leértékelése még nem jelenti automatikusan az importra fordított külföldi valutamennyiség csökkenését.
42
41
8. A munkanélküliség és az infláció A modern gazdaságok m ködési zavarai közül talán a legtöbbet emlegetettek a munkanélküliség és az infláció. Mint látni fogjuk az elméleti közgazdaságtan e két problémát egymással összefüggésben lév nek mutatja be. A munkanélküliség fogalma és típusai. Munkanélküliség esetén a munkavállalók által nyújtott munkakínálat meghaladja a vállalati szektor által támasztott munkakeresletet. E megállapítás precízebb értelmezéséhez vizsgáljuk meg a munkakínálat összetev it. Kiinduló halmaz egy ország népessége, de a téma szempontjából nyilvánvalóan csak a munkaképes népesség a releváns. A munkaképes népességet további két csoportra osztjuk: Az aktív népességhez soroljuk azokat a munkaképeseket, akik a munkapiacon munkát keresnek és megfelel feltételek esetén munkát vállalnak. (Aktívnak számítanak azok is, akik munkát keresnek, de az adott feltételek – pl. bér, munkakörülmények stb. – mellett ideiglenesen vagy tartósan nem vállalnak munkát. k az önkéntes munkanélküliek.) Az inaktív népességhez soroljuk azokat a munkaképeseket, akik – függetlenül a munkafeltételekt l – nem is kívánnak munkát vállalni. Ide tartoznak például az egyetemi hallgatók, gyes-en lév anyukák stb.
a leépül ágazatokban munkanélküliség van, de ezek nem tudják egymást kompenzálni. Például Németországban a hagyományos könny iparban tömegek vesztik el a munkájukat, ezzel egyidej leg informatikusokban nagy hiány van. Hasonló strukturális problémákat okoznak a munka iránti kereslet és kínálat területi differenciái. Miközben Magyarország keleti felében 20 % körüli munkanélküliség van, a Dunántúl egyes körzeteiben munkaer hiány jelentkezik. A frikcionális (súrlódásos) munkanélküliség az önkéntes munkanélküliség egy sajátos változata. Ebben az esetben ideiglenesen azért nem vállalnak munkát az érintettek, mert éppen munkahelyet váltanak. Azokban az országokban, ahol a népesség mobilitása térben és életvitelben is nagy, a frikcionális munkanélküliség igen jelent s is lehet. A munkanélküliség okainak klasszikus és keynesiánus magyarázata A munkanélküliség okaira sokféle magyarázat van, ezek részletes tárgyalása meghaladja e kurzus kereteit. A már tárgyalt két nagy iskola nézeteinek ütköztetésére szorítkozunk.
A klasszikus közgazdaságtan a munkapiacot is hasonlóan kezelte, mint az árupiacot. Küls beavatkozás nélkül itt is a kereslet-kínálat mechanizmusai m ködnek, az árak szerepét a munkabér játssza. Ha megjelenik a munkanélküliség, akkor ennek az az oka, hogy a bérek túlságosan magasak, s ezért nagy a kínálat, kicsi a kereslet. Ilyenkor azonban a bérek törvényszer en csökkeni fognak, ami az egyensúlyi helyzet felé tereli a rendszert. Tekintsük az alábbi ábrát!
Az aktív népességen belül megkülönböztetjük a foglalkoztatottakat és a munkanélkülieket. A munkanélkülieken belül megkülönböztetjük kényszer illetve az önkéntes munkanélkülieket.
W
A kényszer munkanélküliség azt jelenti, hogy az érintettek az adott feltételek (bérek, munkafeltételek stb). mellett munkát vállalnának, de munkájuk iránt nincs kereslet. Az önkéntes munkanélküliség fogalmát fentebb tisztáztuk.
NS
A munkanélküliségi ráta a munkanélküliek és az aktív népesség arányát mutatja százalékban kifejezve.
W0
A munkanélküliség néhány sajátos változata:
W1
Ciklikus munkanélküliség a termelés periodikus változásait követi. Ilyen lehet például az évszakonkénti természetes hullámzás, tipikus esetben nyáron kevesebb a munkanélküli, mint télen, mert a mez gazdaság és az idegenforgalom nyáron több munkaer t igényel. Hasonló módon a konjunktúra ingadozások is befolyásolják a munkanélküliség alakulását, dekonjunktúra idején megn a munkanélküliek száma. Krónikus munkanélküliségnek nevezzük a hosszú távon sem munkanélküliséget, amely például még a konjunktúra idején is megmarad.
ND N
csökken
Strukturális munkanélküliség esetén a munkakereslet és –kínálat globálisan többé-kevésbé azonos nagyságú, de eltér a szerkezetük. Ilyen esetben a gazdaságban egyidej leg van jelen a munkanélküliség és a munkaer hiány. Jellemz en a gyorsan fejl d , a legfejlettebb technikai színvonalat képvisel ágazatokban munkaer hiány jelentkezik, míg
(A jelölések tartalma: N munkamennyiség, ND munkakereslet, NS munkakínálat, W bér.)
W0 bérszínvonal esetén a munkakínálat meghaladja a munkakeresletet, munkanélküliség van, de jól m köd piac esetén a bérek csökkennek, n a vállalatok munkakereslete, másrészt az alacsonyabb bérek miatt sokan az önkéntes munkanélküliséget választják, vagyis csökken a
43
44
munkakínálat. Hosszú távon W1 bérszínvonal fog érvényesülni. A klasszikusok szerint hosszú távon nincs kényszer munkanélküliség, a munkapiaci kereslet és kínálat összhangban van.
Keynes tagadta azt, hogy a bérmozgások egyensúlyban tudják tartani a munkapiacot és azt állította, hogy a modern gazdaságban az állami beavatkozás nélkül tartósan fennmarad a kényszer munkanélküliség állapota. Azt állította, hogy a modern társadalmakban a bérek lefelé merevek, vagyis nem életszer az az elképzelés, hogy makroszinten csökkenhetnek a bérek. De ennek nincs is jelent sége a keynesi modellben, ugyanis a munkanélküliség okát nem a magas bérszínvonalban, hanem az árupiaci kereslet elégtelenségében jelölte meg. Ha kicsi az áruk iránti kereslet, akkor a termel k kínálata is kevés, s így a munkaer iránti keresletük is visszafogott. Keynes szerint tehát a munkanélküliséget nem a bérek W csökkentésével lehet orvosolni, hanem azzal, hogy az állam ösztönzi a keresletet, élénkíti a konjunktúrát. Az alábbi ábrán ez úgy jelenik meg, hogy a munkakeresleti függvény eltolódik, ugyanakkora (W0) bérszínvonal és változatlan munkakínálat mellett is megsz nik a munkanélküliség.
Az infláció fogalma és következményei Az infláció legáltalánosabb értelmezés szerint pénzromlást jelent, vagyis infláció esetén csökken a pénz vásárlóereje. A pénzromlás piacgazdasági körülmények között az árak emelkedésében nyilvánul meg. Az inflációs ráta az árszínvonal növekedési ütemét jellemzi. Valójában pénzromlás stabil árak mellett is végbe mehet. A volt szocialista országokban például az állam rögzítette az árakat, nem engedélyezte a gazdaságilag indokolt áremeléseket sem. Ebben az esetben a pénz vásárlóerejének romlása az áruhiányban, a feketepiac többletköltségeiben, kényszer-megtakarításokban mutatkozik meg. Ez is egyfajta infláció, a hivatalos árak emelkedése nélkül. Mi a továbbiakban a „klasszikus” inflációval, az áremelkedéssel foglalkozunk. Az infláció káros következményei. -
W
Az infláció piacromboló. Megbízhatatlanná teszi a gazdasági alanyok információit, ezáltal korlátozza a racionális döntések lehet ségét. A piaci törvényszer ségekt l eltér arányban osztja el a jövedelmeket. Gátolja a megtakarításokat. Ha nem párosul kell a jövedelmek kell mérték növekedésével, rontja az életszínvonalat.
Az infláció okai
NS
Az infláció okaira sokféle magyarázat van, ezek egymással összefüggésben vannak. Kissé leegyszer sítve az okok magyarázatának három f változata van, s eszerint a szakirodalom megkülönbözteti a
W0
ND1 ND0 N
A modern államok foglalkoztatási politikája lényegében keynesiánus alapokon nyugszik. A munkanélküliség csökkentése érdekében f ként a munkahelyteremt intézkedéseket vetik be. Az árupiaci kereslet ösztönzésén túl a költségvetésb l finanszírozott közmunkákkal, a strukturális munkanélküliség ellen ható képzési programokkal, a munkaügyi hivatalok információs és koordináló szolgáltatásaival igyekeznek enyhíteni a munkanélküliséget.
fogalmát.
-
pénzinflácó keresleti infláció kínálati (költség) infláció
Pénzinfláció esetén az áremelkedés oka az, hogy túlságosan sok pénz van forgalomban. Ennek oka lehet például a teljesítményekkel meg nem alapozott bérkiáramlás, az állami költekezés, vagy az, hogy a központi bank a devizapiaci intervenciók során sok külföldi valutát kénytelen felvásárolni hazai pénz kibocsátása révén. A klasszikus közgazdaságtanban ismert az ú.n. Fisher-féle pénzforgalmi egyenlet, melynek egyszer alakja: Y ⋅ P = M ⋅V
amelyben Y a forgalomban lév árutömeg, P az árszínvonal, M a forgalomban lév pénztömeg, V a pénz forgási sebessége (ami azt jelenti, hogy egy adott id szak – pl. egy év – alatt átlagosan hányszor cserél gazdát egységnyi pénz. A mennyiségi pénzelmélet képvisel i szerint a Fisher-egyenlet helyes olvasata: P=
M ⋅V Y
45
46
vagyis ha egy adott id szakban – adott forgási sebesség mellett - forgalomban lév pénz állománya gyorsabban n . mint a forgalomban lév árutömeg, akkor az árszínvonal emelkedik.
magasnak tartott munkanélküliségi rátát kívánja csökkenteni, akkor fiskális és monetáris offenzívával ösztönözheti az árupiaci keresletet, s az ennek nyomán megnövekv kínálat nagyobb foglalkoztatottság mellett valósul meg, egyúttal azonban felgyorsul a keresleti infláció. Ha az inflációt akarják csökkenteni, akkor vissza kell fogni a költekezést és a pénzkibocsátást, ez viszont dekonjunktúrához vezet, n a munkanélküliség.
Keresleti infláció esetén az áremelkedést az okozza, hogy valamilyen oknál fogva ugrásszer en megemelkedik az árupiacon a kereslet. Végs soron a pénzinfláció is azért következik be, mert a forgalomba kerül többletpénzt az árupiacra viszik a jövedelemtulajdonosok. Mint láttuk, a keynesiánus gazdaságpolitika lényegéhez tartozik a kereslet állandó ösztönzése, nem csak –s t nem is els sorban –pénz forgalomba pumpálásával, hanem inkább költségvetési eszközökkel. Ennek következtében a keynesiánus gazdaságpolitika természetes következménye az infláció. Igaz ugyan, hogy amikor egy-egy „keresleti sokk” jelentkezik, ha vannak szabad kapacitások a kínálat is n ni fog, de mire a kínálat felzárkózik, addigra újabb keresleti sokk jelentkezik, a kereslet mindig a kínálat el tt jár. A kínálati inflációt szokták költséginflációnak is nevezni. Itt arról van szó, hogy az áremelkedést a termelési költségek növekedése okozza. Tipikus esete ennek a bér-ár spirál, amikor a szakszervezetek béremeléseket harcolnak ki, ez megnöveli a költségeket, ezen keresztül az árakat. Ekkor viszont a nagyobb bér vásárlóereje csökken, újabb béremelés következik, majd újabb áremelkedés stb. Költséginflációt okozhat az importált nyersanyagok és energiahordozók árrobbanása, valamint egy-egy új termelési eljárás bevezetésének magas induló költségei is. A munkanélküliség és az infláció közötti kapcsolat.. A Phillips-görbe. A keynesiánus gazdaságpolitika legnagyobb dilemmájának szimbóluma az ú.n. Phillipsgörbe, amely a munkanélküliségi ráta és az inflációs ráta közötti rövid távú összefüggést mutatja be.
Ezt az elméleti levezetést a gyakorlat is igazolta. Ha az Egyesült Államok 1953 és 1969 közötti tényadatait a fenti koordinátarendszerbe iktatjuk, szinte teljesen szabályos Phillipsgörbét kapunk. 1969 után viszont úgy t nt, hogy ez az elmélet hamis. Megjelent az ú.n. stagfláció, ami azt jelenti, hogy egyidej leg n az inflációs ráta is és a munkanélküliségi ráta is. Az olajár robbanás után kibontakozó 1973-74 évi világgazdasági válság utáni stabilizálódás oda vezetett, hogy újból megfigyelhet volt a Phillips-görbe által leírt összefüggés, de sokkal magasabb inflációs ráták mellett. Azóta az inflációs ráták – a gazdasági szerkezet nagymérték átalakítása nyomán – lényegesen csökkentek a legfejlettebb országokban, ezen az alacsony inflációs szinten figyelhet meg a leírt összefüggés. Az elméleti közgazdászok álláspontja és a gyakorlati tapasztalatok szerint a Phillips-féle összefüggés valóban létezik, de csak rövid távon. A munkanélküliségnek van egy hosszú távon megfigyelhet mértéke, ezt nevezik a munkanélküliség természetes rátájának, ett l gazdaságpolitikai eszközökkel rövid távon el lehet téríteni a tényleges rátát, s ilyenkor az inflációs ráta ellenkez irányban változik. Ez a választási lehet ség azonban akármilyen inflációs szinten létezik, hosszú távon nem függ egymástól a munkanélküliség és az infláció. Ezt illusztrálja az alábbi ábra: Inflációs ráta
Inflációs ráta
Munkanélküliségi ráta
Munkanélküliségi ráta
A névadó Phillips és a konstrukció továbbfejleszt i elméleti leírását adták annak, hogy a keynesiánus gazdaságpolitikának választási lehet sége van. Mindkét nagy probléma – a munkanélküliség is és az infláció is – kezelhet , de csak egymás terhére. Ha az állam a
47
48
9. el adás
GO - folyó termel felhasználások = GDP
A nemzetgazdasági teljesítmények számbavétele
GDP - amortizáció= NDP
A nemzetgazdasági teljesítmények számbavételére a 20. század közepén két nagy rendszer alakult ki:
NDP – kiáramló tényez jövedelmek + beáramló tényez jövedelmek = NNI
GDP – kiáramló tényez jövedelmek + beáramló tényez jövedelmek = GNI
A nemzeti számlák rendszere, angolul System of National Accounts, rövidítve SNA, amelyet az ipari országokat összefogó OECD gyakorlata alapján az ENSZ statisztikai hivatala dolgozott ki. A népgazdasági mérlegek rendszere, amelyet a nemzetközi statisztikai fórumokon az angol Material Product System (anyagi termelés rendszere) kifejezés nyomán MPS-sel jelölnek. Ezt a rendszert a központi tervgazdálkodásra törekv országokban alakították ki a marxista közgazdaságtanra alapozva. Sok egyéb eltérés mellett az SNA és az MPS közötti legalapvet bb különbség abban van, hogy a nemzetgazdasági rendszerben központi szerepet játszó fogalmat, a makroszint kibocsátást az SNA szélesebben értelmezi, mint az MPS. Míg az MPS ezt afogalmat az anyagi termelés (a fizikai termékek el állítása és az ehhez közvetlenül kapcsolódó szolgáltatások) körében fogja meg, addig az SNA minden, a piac által hasznosnak min sített tevékenységet, tehát a nem anyagi szolgáltatásokat is a nemzetgazdasági produktum részeként ismeri el. (Így pl. az oktatást, tudományos kutatást, m vészeti tevékenységet, egészségügyet stb. is) A rendszerváltásig Magyarországon párhuzamosan mindkét rendszer szerint megfigyelte a KSH a nemzetgazdasági teljesítményeket, ma már csak az SNA szerint. Az SNA mutatói: Halmozódás foka
Nemzeti mutatók
Hazai mutatók
Nemzeti jövedelem Bruttó
GO
Rendelkezésre álló jövedelem
-
-
GDP
GNI
GNDI
Bruttó hazai termék
Bruttó nemzeti jövedelem
Bruttó nemzeti rendelkezésre álló jövedelem
Bruttó kibocsátás Hozzáadott érték (Félbruttó)
Nettó
NDP
NNI
NNDI
Nettó hazai termék
Nettó nemzeti jövedelem
Nettó nemzeti rendelkezésre álló jövedelem
GNI – amortizáció = NNI GNI – kiáramló transzfer jövedelmek + beáramló transzfer jövedelmek = GNDI NNI – kiáramló transzfer jövedelmek + beáramló transzfer jövedelmek = NNDI GNDI –amortizáció = NNDI Tényez jövedelmek (másképpen eredeti jövedelmek): munkabér, profit, kamat, bérleti díj és egyéb olyan jövedelmek, amelyet azon az alapon kap a jövedelemtulajdonos, hogy valamilyen termelési tényez vel részt vett a makroszint kibocsátásban. Transzferek: ösztöndíj, nyugdíj, segély és egyéb olyan jövedelmek, amelyeket nem a kibocsátásban való közvetlen részvétel miatt kapnak a jövedelemtulajdonosok. Nominális GDP, reál GDP, árindex. Az SNA központi mutatója a GDP, Ezt használjuk leggyakrabban az egyes országok gazdasági teljesítményének nemzetközi összehasonlítására, a gazdasági növekedés jellemzésére. A GDP egy ország területén egy adott évben el állított, végs felhasználásra kerül javak összessége. A különböz tevékenységek teljesítményeit úgy tudjuk összevonni, hogy pénzértéküket adjuk össze. Egy-egy tevékenység eredménye a q ⋅ p szorzat, amelyben a q a termelt mennyiség, p a termék egységára. Nemzetgazdasági szinten több tízezer ilyen termelési értéket kell összeadni .
GDP =
q⋅ p
Ha két id szak GDP-jét hasonlítjuk össze, akkor a
q1 ⋅ p1 q0 ⋅ p0 hányadost, illetve annak százalékos formáját használjuk. Az így kiszámított mutatóban azonban két hatás tükröz dik, egyrészt a termelési volumenek változása, másrészt az árak változása. Ahhoz, hogy a végs felhasználásra alkalmas javak volumenének változását reálisan értékelhessük, ki kell küszöbölni az árváltozások hatását. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy mindkét id szakban ugyanazokkal az árakkal számolunk.
A reál GDP indexe:
q1⋅ p0 q0 ⋅ p0
49
Illusztráljuk a fentieket egy egyszer elégedjünk meg kett vel.
50
numerikus példával. A több tízezer termék helyett
Termék
q0
p0
q 0⋅ ⋅ p 0
q1
p1
q1 ⋅ p1
A
100
10
1000
107
12
1284
B
50
30
1500
52
33
1716
-
-
2500
-
-
3000
Együtt
A nominál GDP indexe:
107 ⋅ 12 + 52 ⋅ 33 3000 = = 1,2 100 ⋅ 10 + 50 ⋅ 30 2500
120 %
A reál GDP indexe. (változatlan árakkal):
107 ⋅ 10 + 52 ⋅ 30 2630 = = 1,052 100 ⋅ 10 + 50 ⋅ 30 2500
105,2 %
Az árindex: (Ugyanazokkal a mennyiségekkel, csak az árak változását tükrözi)
107 ⋅ 12 + 52 ⋅ 33 3000 = = 1,141 107 ⋅ 10 + 52 ⋅ 30 2630
114,1 %
A vizsgált minigazdaságban folyó áron számolva 20 %-os GDP növekedés mutatkozik, de ebben tükröz dik a 14,1 %-os áremelkedés is. A felhasználható terméktömeg (reál GDP) valójában csak 5,2 %-kal n tt. Az indexek közötti matematikai összefüggés:
1,2 = 1,052 ⋅ 1,141
51
10. el adás Gazdasági fejl dés, gazdasági növekedés A gazdasági rendszer állandó mozgásban van, s történelmi távlatból nézve e mozgás iránya – az esetenkénti megtorpanások, visszaesések ellenére is – a haladás, eredménye a társadalom gazdagodása. A közgazdaságtudomány – m ás tudományok eredményeit is felhasználva – megkülönbözteti a fejl dés és a gazdasági növekedés fogalmát. A megközelítési módok és akutatási eredmények feldolgozása nyomán kialakult nézetek természetesen differenciálódnak, de többé-kevésbé minden irányzat elfogadja azt, hogy -
a gazdasági fejl dés átfogóbb, a gazdasági rendszer min ségét érint folyamat, a gazdasági növekedés pedig a fejl dés mennyiségi oldala
Néhány nagy hatású fejl déselmélet A különböz fejl déselméletek specifikumát az adja meg, hogy mit tekintenek az adott gazdasági rendszer alapvet , átfogó min ségi kategóriájának.
K. Marx történelmi materializmusa a termelési módot állítja az elemzés középpontjába. A termelési mód annyit tesz, hogy a termelés során milyen rendszert alkot az egyén, a társadalom és a termelési eszközök kapcsolata. A termelési mód két oldalról vizsgálható. Tartalmi oldalról nézve a kérdés az, hogy miként teljesül a termelés célja, azaz milyen színvonalon termelnek, milyen színvonalon elégítik ki a szükségleteket. Más szavakkal: milyenek az adott társadalom termel er i. Formai oldalról nézve a kérdés az, hogy a termel er ket milyen társadalmi kapcsolatrendszerben érvényesítik. Más szavakkal: milyenek az adott társadalmak termelési viszonyai. A szükségletek mindig meghaladják termelést, mindig vannak kielégítetlen szükségletek. Ez a termel er k fejl désének motorja. Egy adott gazdasági rendszer kulcskérdése az, hogy a fennálló termelési viszonyok segítik, vagy gátolják a termelés szükséges és lehetséges fejlesztési irányainak felismerését, és milyen mozgásformát adnak e felismerések gyakorlati érvényesítésének. A termelési viszonyok hosszú id re lemerevedhetnek, s az elavult termelési viszonyok gátolhatják a termel er k fejl dését. Adott társadalmi-gazdasági rend akkor kerül válságba, amikor anyagi létének felmerül kérdései már nem válaszolhatók meg az adott termelési viszonyok és a rájuk épül felépítményi (politikai, ideológiai, erkölcsi stb.) keretek között. Ilyenkor szükségszer , hogy a termelési viszonyok forradalmi módon megváltozzanak és mozgásformát biztosítsanak a termel er k fejl désének, hogy újból helyre álljon a termel er k és a termelési viszonyok összhangja. A marxista felfogás szerint a társadalmi-gazdasági fejl dés lényege: a termel er k állandó fejl dési hajlama és a termelési viszonyok ennek megfelel , szükségszer igazodása.
J. Schumpeter nagyhatású fejl déselmélete megkülönbözteti a stacionárius és a fejl d gazdasági rendszert. A stacionárius rendszerben a korábbi periódusok hagyatékai az embereket a társadalmi-gazdasági kapcsolatok olyan hálójával szövik körül, amelyb l nem tudnak kitörni. Lényegében ugyanazok az események, termelési, elosztási,
52 felhasználási kombinációk ismétl dnek. A gazdasági rendszer fejl dése az innovációk hatására következik be. Az innováció – ebben a széles értelmezésben – a meglév dolgok és hatóer k nagymértékben megváltoztatott, min ségileg új kombinációja. (pl. új termékek, technológiák, új piacok, szervezési eljárások stb.) Az innovációk révén a gazdasági alanyok kitörnek az el z periódusok által hátrahagyott korlátok közül. A változások a gazdaságból indulnak ki, de kiterjednek a széles értelemben vett kultúra minden területére, életmódra, erkölcsre, politikára stb. A fejl dés el nyeit el ször természetesen az innovátorok élvezik, de ezek az el nyök csak ideiglenesek, s rövidesen eltüntetik az utánzó, követ versenytársak. Egy adott innováció fejl dést gerjeszt hatása társadalmi szinten is elenyészik egy bizonyos id után, s ha az innovációk sora nem köveik egymást, a gazdasági rendszer visszasüllyed a stacionárius állapotba. A fejl déselméletek sajátos csoportjait képezik azok, amelyek a gazdasági rendszer egyegy dinamikus elemét ragadják ki és teszik meg a fejlettség mércéjévé. Ilyen elméletek, pontosabban elméletei rendszerek pl. a múlt század második felében elterjedt ipari társadalom, illetve posztindusztriális társadalom koncepciók. Az ipari társadalom elmélete a gazdasági fejlettséget az ipar makrogazdasági súlyával és színvonalával jellemzi, és a fejl dés kulcskérdésének az ipar fejl dését tekinti. (A múlt század 60-as, 70-es éveiben a „fejlett országok” és az „ipari országok” kifejezések szinonimák voltak.) Az irányzat klasszikusa W. Rostow ú.n. stádium-elméletében az emberiség fejl désének öt szakaszát különböztette meg, s ezek egymástól az iparosodottságban tértek el egymástól. A posztinduszriális társadalom elmélete azt hangsúlyozza, hogy a 20. század második felét l a leggazdagabb országokban a szükségletek, a kibocsátás, a foglalkoztatás szerkezeti változásait már nem az anyagi termelés dinamikája, hanem a szolgáltatási szektor, az ú.n. tercier szektor súlyának nagymérték növekedése jellemzi. (Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a foglalkoztatottak 60-70 %-a a szolgáltatások területén tevékenykedik.) A fejlettség mércéje tehát nem az ipar színvonala, hanem éppen annak meghaladása, az anyagi szükségletek béklyóitól való függetlenség foka. A gazdaság szerkezetének ilyen átalakulása kihat a társadalom minden területére. Lényegüket tekintve a posztindusztrális irányzathoz sorolhatók azok a koncepciók, amelyek még a tercier szektoron belül is egy-egy speciális, az adott korban legnagyobb hatású tevékenységet jelölnek meg a fejlettség dönt elemének és pl. információs társadalomról, vagy napjainkban a tudásalapú társadalomról beszélnek. A gazdasági növekedés fogalma, mérése és forrásai A gazdasági növekedés a gazdasági rendszer makroszint mennyiségi jelleg változását jelenti. A társadalom gazdagodási folyamata ez, abban a – fejl déshez képest sz kebb értelemben – hogy a javak el állításának, a fogyasztásnak és a felhalmozásnak a lehet ségei gyarapodnak a nemzetgazdaság min sége által meghatározott feltételek között. A növekedési elméletek nem vizsgálják közvetlen módon a társadalmi-gazdasági berendezkedést, az élet min ségét, az ökológiai környezetet, a gazdasági rendszer mechanizmusait.
53
54
Ez a viszonylag lesz kített tartalmú kategória is meglehet sen összetett, bonyolult jelenséget fog át, melyet nem lehet egyetlen számmal kielégít en jellemezni, Kompromisszumos megoldásként mégis általánosan elfogadott gyakorlat az, hogy a gazdasági növekedést a makroszint kibocsátás évi változásának ütemével mérjük. (Az SNA-ban a GDP növekedési ütemével.) A hosszabb id szakra vonatkozó gyakorlatias megfigyelések esetenként az egy lakosra jutó kibocsátást vizsgálják. Miután a valódi növekedésnek a fogyasztási és felhalmozási lehet ségeket megalapozó naturáliák gyarapodását tekintjük, a statisztikai kiadványok a változatlan árakkal számolt kibocsátási mutatót, vagyis a reál-GDP-t használják. A növekedési elméletek alapvet feladatuknak tekintik a növekedés forrásainak, tényez inek feltárását. A leggyakoribb csoportosítás szerint a növekedés tényez i: -
a munka a t ke a természeti er források technikai haladás
Precízebben szólva a felsorolt növekedési tényez k mennyiségi növekedése az, ami forrása lehet a makroszint kibocsátás növekedésének. Természetesen az adott tényez k min ségének, hatékonyságának fokozása is fontos – s t mint látni fogjuk, meghatározó jelent ség – a gazdasági növekedés szempontjából. E hatékonyság-javulást sorolják a technikai haladás fogalmába a növekedési elméletek. A természeti tényez k (term föld, vizek, ásványkincsek stb.) lényeges forrásai egy ország gazdagságának, de miután a gazdasági növekedés egy dinamikus (flow) kategória, növekedési forrásként nem a statikus természeti környezetet, hanem ennek változásait kezelhetjük. Extenzív és intenzív gazdasági növekedés A növekedés forrásainak elemzése során jó kiindulópont lehet az a közismert megkülönböztetés, hogy a növekedés lehet extenzív, illetve intenzív. Els – egyel re durva – megközelítésként fogadjuk el a következ definíciókat:
Extenzív növekedés esetén a makroszint kibocsátás reális szintje a termelési tényez k (modelljeinkben a munka és a t ke ) mennyiségi növekedésének eredményeként emelkedik, a tényez k hatékonyságának változatlansága vagy csökkenése mellett. Intenzív növekedés esetén a termelési tényez k mennyisége változatlan, vagy csökken, a makroszint kibocsátás gyarapodását a tényez k hatékonyságának javulása okozza. Az alábbi számpélda az extenzív növekedés tiszta esetét mutatja: 1. év 100 200 400 4 0,5
Munka mennyisége (L) T ke mennyisége (K) Reálkibocsátás (Y) A munka termelékenysége (Y/L) T keigényesség (K/Y)
2. év 110 220 440 4 0,5
55 technikai haladás felgyorsítása, a kisebb t keigényesség technológiák alkalmazása. A t keigényesség csökkentésében fontos szerepet játszhat a nyersanyag- és energiaigényes termelés visszaszorítása is. A 20. század második felében a technikai haladás a legjelent sebb növekedési tényez vé vált. Kormányzati és nagyvállalati finanszírozással egyre jelent sebb kutatási bázisokat m ködtetnek, az oktatást tetemes összegekkel támogatják.(„beruházás az emberi t kében”) A tudományos felfedezések egyre rövidebb id n belül jelennek meg a termelésben, s t a háztartásokban is. A gazdasági növekedés egyre kevésbé a fizikai t keállomány nagyságától, a nyersanyagok és energia felhasználás mennyiségét l függ, sokkal inkább a felhasznált „tudástól”. A fenntartható növekedés A közgazdaságtan egyik legizgalmasabb témája a gazdasági növekedés feltételeinek vizsgálata. A legnagyobb hatású növekedési elméletek (pl. a már említett Harrod-Domar modell, vagy annak kritikájaként született neoklasszikus növekedési elméletek) az ún. „egyensúlyi növekedés” feltételeit kutatták. Ezeket az jellemzi, hogy a növekedés tényez inek, természetének, következményeinek analízise a sz kebb értelemben vett gazdaság keretein belül folyik. A gazdasági mutatók közül is inkább csak a flow jelleg ek, vagyis egy adott id szak változásai kapnak szerepet a modellekben és kevesebb szó esik a stock jelleg kategóriákról, vagyis az er források állományáról. Az 1960-as évekt l kezdve egyre nagyobb érdekl déssel fordultak a tudósok és a szélesebb látókör értelmiségiek a meg nem újítható er források állományának prognosztizálása felé és ennek kapcsán a növekedés hosszú távon fenntartható ütemének problémája felé. A jöv felvázolására azok a kutatások tették az egyik legdrámaibb és egyben legvitatottabb kísérletet, amelyeket európai tudósok Római Klub néven ismert csoportja patronált. A Római Klub 1972-ben megjelent els jelentése „A növekedés határai” címen jelent meg. Számítógépes modellezésük szerint a világ népességének, ipari termelésének, nyersanyag- és energiafelhasználásának, m szaki haladásának akkori üteme mellett a 21. század közepére összeomlik a modern civilizáció. Megoldásként a „zéró növekedést” javasolták, amit persze általában elfogadhatatlannak és kivitelezhetetlennek tartott a szakemberek és különösen a politikusok zöme. A Római Klub további jelentései sokkal differenciáltabb prognózisokat és megoldási javaslatokat adtak, a „zéró növekedés” helyett a „harmonikus növekedés” programjaira tettek kísérleteket. E jelentésekben megjelentek az ún. globális problémák, mint pl. a demográfiai válság, élelmezési válság, a világgazdasági rend válsága. Ezzel párhuzamosan, de eleinte szinte a gazdasági megközelítésekt l függetlenül egyre nyilvánvalóbbá vált a természeti környezet pusztulásának drámai elemzése és az ebb l fakadó sürg s teend k nemzetközi összehangolásának igénye. A „fenntartható fejl dés” tematikája mára már különböz megközelítések szintéziseként jelenik meg. Az els „Föld-csúcs” 1972-ben lényegében még csak környezetvédelmi kérdések szerepeltek, a 90-es évek végén a riói konferenciát már a „Környezetvédelem és a fejl dés” címmel rendezték meg, a legutóbbi Johannesburgi csúcs már a fenntartható fejl dés lehet ségét, azaz a széles értelemben vett (nem csupán természeti) környezeti, a gazdasági és a szociális problémák kölcsönhatását elemezte. A „fenntartható fejl dés” fogalmának ilyen kiterjesztése els ként az ENSZ által felkért Bruntland-bizottság (Környezet és Fejl dés Világbizottság) tevékenységének hozománya.
A növekedési modellek szokásos eljárását követve a munka hatékonyságát ún. egyenes mutatóval (Y/L), a t ke hatékonyságát ún. fordított mutatóval (K/Y) jellemezzük, azaz a munkatermelékenységi mutató esetében a növekedés, a t keigényességi mutatónál a csökkenés jelenti a hatékonyság javulását. A példában a munka és a t ke mennyisége azonos ütemben, 10 %-kal n tt változatlan hatékonyság mellett, s ennek megfelel en a kibocsátás is 10 %-kal n tt. Mindkét tényez oldaláról vizsgálva ez egyértelm en extenzív növekedés volt. Nézzünk azonban egy másik példát, ami jobban megfelel a gyakorlatban megfigyelhet tendenciáknak. 1. év 100 200 400 4 0,5
Munka mennyisége (L) T ke mennyisége (K) Reálkibocsátás (Y) A munka termelékenysége (Y/L) T keigényesség (K/Y)
2. év 100 242 440 4,4 0,55
A kibocsátás növekedése ugyanakkora, mint az el bbi példában, de ezúttal a felhasznált munka mennyisége változatlan, a növekedés forrása a felhasznált t ke 21 %-os növelése. Ebben az esetben a munka oldaláról nézve intenzív a növekedés (n tt a munka termelékenysége), a t ke oldaláról nézve er teljesen extenzív (több t két használtunk fel, romló hatékonyság mellett.) Növekedés a munkaer források korlátossága mellett A 20. században a gazdasági növekedés egyik alapproblémája éppen a fenti numerikus illusztrációval vázolt tendenciával volt kapcsolatban. Azzal tehát, hogy a fejlett ipari országokban és az ún. szocialista országokban kimerültek a munkaer tartalékok, a növekedés alapvet en a t keberuházások függvénye volt. A probléma lényegét jól érzékelteti az egyik legnagyobb hatású növekedési modell, a keynesiánus Harrod-Domar modell, amelynek mondanivalóját az alábbi képlet összegzi:
gW =
s
κ
amelyben gW a garantált növekedési ütem, s a beruházási hányad(a GDP beruházásra felhasznált hányada), κ a t keigényesség.. Ha demográfiai és egyéb okoknál fogva a termelésben felhasznált munka egyre kisebb mértékben növelhet – s t tipikus esetben inkább csökken a foglalkoztatottak száma-, akkor a növekedést egyre inkább gépesítéssel, kemizálással stb. lehet megalapozni. Ekkor megn a t keigényesség, adott beruházási hányad mellet csökken a növekedési ütem. Ha a gazdaságpolitika ragaszkodik az elért növekedési ütem fenntartásához, s t a felzárkózni kívánó országok kifejezetten fokozni akarják a gazdasági növekedést, akkor növelni kell a beruházási hányadot. S valóban, világszerte megfigyelhet volt a GDP-n belül a fogyasztási hányad csökkenése, a felhalmozási hányad növekedése. Magyarországon például az 1950-es években még 10 % volt a felhalmozási hányad, az 1970-es években már meghaladta a 30 %-ot. Ez az út nyilvánvalóan járhatatlan. Mi a megoldás? A